Skip to content


       Szűrés lista

Minden a forgatókönyv szerint halad Gyöngyöspatán

Szemlátomást minden a tervek szerint halad, csak azt nem tudni, ki írja a forgatókönyvet.

1. A Véderő még április elején 3 napos tábort hirdetett Gyöngyöspatára, egy magántelekre. Ezt lehetett olvasni a honlapjukon, és mint szélsőjobb csoport, titkosszolgálati megfigyelés alatt állnak, vagyis az NBH már korábban is tudta.

2. Múlt pénteken az LMP-szponzor gazdag amcsi nagybácsi a Vöröskereszttel "kimenekítette" a romákat, de a kormány szerint ez csak előre megszervezett üdülés volt. Ja, akár lehetett előre megszervezett is, hiszen hetek óta lehetett tudni, hogy ápr. 22-én pénteken kezdődik a "műsor".

3. A Véderősöket a magánterületről elvitték a rendőrök, arra hivatkozva, hogy a ruhájuk félelmet kelt. Ezek szerint figyelni kell arra, hogy mit vesz fel otthon az ember.

4. A rendőrségi okfejtést nettó hülyeségnek találta az egri bíróság, és minden letartóztatott embert elengedett: "a kirívó, közösségellenes magatartás megvalósításához nem elegendő a terepszínű ruha. Azt csak aktív módon, provokatív, kötekedő magatartással lehet megvalósítani."
A BM azonban köti az ebet a karóhoz, ugyanis "új bűnözési formát" találtak, mégpedig a "félkatonai szervezetek félelemkeltő járőrözését". Namármost, a "félelem" nem egy megfogható, megszámolható valami, ámbár ha eltűnik a kerékpár és 12 csirke, az eléggé megszámolható.

5. A romák vasárnap hazatértek, az egyik nő megütött egy magyar nőt. A roma nőt elvitték a rendőrök, de vasárnap este már otthon is volt, ugyanis elengedték.

6. Eszes Tamás, a Véderő vezetője, helyi lakos bejelenti, hogy indulni kíván a polgármesteri címért.

7. Gyöngyöspatán az új Alkotmány ünneplése kedd estig tarthatott, amikor is az egyik verzió szerint 4 fegyvertelen magyar rátámadt 80 karós-kapás romacsapatra, amit azonnal "tömegverekedésnek" nyilvánítottak, VAGY a másik verzió szerint 15-20 Véderő-Betyársereg vegyes csapat támadt a békés romákra.

Az igazság egyelőre odaát van, várjuk a térfigyelő kamera felvételeit.



8. A helyszínen a következő személyek segítenek az igazság feltárásában, és nyilatkoznak boldog-boldogtalannak:
-Társaság a Szabadságjogokért
-Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője
-Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom
-Radó János, a Roma Polgárjogi Alapítvány
-Csemer László roma aktivista
-Iványi Gábor metodista lelkész,
-Eszes Tamás, Véderő
-Horváth László Heves megyei kormánymegbízott

9. A helyi lakosok Horváth László kormánymegbízottnak panaszkodtak, mivel az ő véleményük senkit sem érdekel, lásd az előző pont:
"A politikus Gyöngyöspatán több utcát is bejárt, és a helyiek többek között azt panaszolták neki, „elegük van abból, hogy magyarként fenyegetik őket az otthonukban”, vagy „itt van egy vagon rendőr, hol voltak eddig?”. Volt, aki szerint „majd megint” eltűnik a térfigyelő kamera felvétele, a támadást ugyanis rögzítették. Többen bírálták a Lehet Más a Politika pártját, mert szerintük hasonló esetek után megjelennek, és pénzt, meg egyéb támogatásokat adnak a romáknak, akik így úgy érzik, hogy helyes, amit csinálnak."

10. Ma este 6-kor már tüntetni fog egy friss FB-csoport: Tüntetés roma honfitársaink alapvető jogaiért!
Gyurcsány Ferenc meg 1 millió forintot ajánlott fel a gyöngyöspatai romák segítésére.

11. ...

Gyorsan ki kellene nyomozni, mi történt pontosan az éjjel, mielőtt tovább eszkalálódik a helyzet. Sajnos ez az egész süketek párbeszéde, mindenki csak a maga mondókáját

Nem lenne ördögtől való éjszakai kijárási tilalmat kihirdetni. Éjszaka mindenki aludjon otthon ...

És ugye, ahogy korábban leírtam, az alapprobléma, vagyis hogy sok a lopás a faluban már nem téma, azzal senki sem foglalkozik immár ...

ui:
Hódmezővásárhely egy hódcsalád életét szeretné webkamerán keresztül közvetíteni. A patai események izgalmasabbnak tűnnek, oda nem lehet webkamerát kérni?

Ez az ország egy baszott nagy vicc Eszes Tamástól Pintérig bezárólag.

Címkék: rendőrség botrány cigány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr402858662

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rendkívüli állapot - cui prodest? 2011.04.27. 20:05:17

Miért nem cselekszik időben egy titkosszolgálatokat is irányító belügyminisztérium, amikor etnikai zavargások közelébe kerül egy település vagy egy régió? Pedig ujjgyakorlat volna Pintérnek a gyöngyöspatai ügy elintézése.Az mondjuk igaz, hogy az apadó ...

Trackback: Elgurult Lázár János gyógyszere 2011.04.27. 19:05:51

  Mi másra gondolhatnék azok után, amit mondott Jánosunk? Persze még az is előfordulhat, hogy túl sokat vacsorázott (megteheti, hisz ő vitte valamire, gazdag sőt, még a fia is a legjobb parti lesz 20 év múlva). De lássuk mit is mondott: Minde...

Trackback: Cigánykodás 2011.04.27. 14:08:05

Megesküszöm, hogy nem akartam írni semmiről, ami a cigánysággal összefüggő problémákat feszegeti. Mégha néhanap történik is valami az éterben amiről írni kell és magyar dolgokkal foglalkozom, a cigányság nem az én problémám. Sem napi kapcsolatom, sem t...

Trackback: Segítsünk a szegény gyöngyöspatai romákon! 2011.04.27. 12:09:10

Kedves honfitársaim!Megdöbbentő dolgok történnek Gyöngyöspatán, most éppen a gyerekeket és a nőket evakuálják a faluból, és viszik őket Csillebércre és a Tisza-tó mellé. Persze a duma most is megy, de itt az ideje a tettek mezejére lépni! Éppen ezért s...

Trackback: Verekedés Gyöngyöspatán 2011.04.27. 10:15:02

A kedden éjjel kitört verekedésnek több sérültje is van. Az MTI reggeli hírösszefoglalója szerint a konfliktus a Véderő elnevezésű szervezet tagjai és a helyi romák egy csoportja között robbant ki, eddig pontosan nem tisztázott okból. A Véderő szerint nég…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2011.04.27. 09:58:13

Na végre egy jó kis cigányozó poszt.

nyugatioldal 2011.04.27. 09:59:29

Eszes Tamás, nem Esze.

Egyébként teljesen egyetértek.

jozicsenko 2011.04.27. 10:00:29

négy dühös magyar támadt 80 szegény cigányra...

hjjjajjj, csak egyszer élném meg, hogy újlipótföldön lennének ilyen gondok...

hardenberg 2011.04.27. 10:01:29

Nem Esze Tamás, hanem Eszes Tamás. (utolsó sor).
Az a vicc hogy ez nem vicc!
Rögtönítélő bíróságokat létrehozni, a felbujtókat azonnal elítélni.
Pintér Sándor és a fajvédő haverjai ezentúl mindenért felelősek, ami ott történik.
Persze, életszerű, hogy 4-5 magyar fegyvertelen rátámad 80-100 koszosra....

eszkep 2011.04.27. 10:03:15

Úgy tűnik, lassan 20 (de minimum 9) éve keverik a döntéshozók az okot és az okozatot. A Véderő egy okozat az ok a cigánybűnözés. Ohhh, bocsánat, ez nem is létezik... (Miért van az, hogy a fiatalkorú bűnözés kifejezésen senki nem sértődik meg?)

jozicsenko 2011.04.27. 10:05:11

olyan furcsa ez a blogmotor: az elöbb láttam 3 hozzászólást, utána csak kiirva láttam, hogy van 3 komment, most meg egy sincs...

gyüjtsünk index-anyánknak rendes vasra? :-)

lyken 2011.04.27. 10:05:43

Hát a Hortó Józsi hol marad?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 10:06:10

"Hódmezővásárhely egy hódcsalád életét szeretné webkamerán keresztül közvetíteni. " - én itt valami hátsó szándékot gyanítottam, jót röhögtem is magamban, hogy ezentúl a "kis létszámú" kgst-indián család PC megnevezése a "HÓDcsalád" lesz? :))))

eszkep 2011.04.27. 10:06:40

A "nettó hülyeség" miben különbözik a "bruttó hülyeség"-től? :-)
Csak kötözködöm, mert szerintem a magyar nyelvben (is) ezen jelzőket csak számszerűsíthető fogalmakhoz lehet biggyeszteni.

MNOP 2011.04.27. 10:07:14

ez is benne volt, törvénnyel letartóztatással nem lehet, akkor majd így?
4-en rátámadtak 80 felfegyvezkezettre? ez most komoly?

Inner Circle 2011.04.27. 10:07:51

"A patai események izgalmasabbnak tűnnek, oda nem lehet webkamerát kérni? "

Hát, ha nem félsz, hogy ellopják...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 10:08:06

@lyken: "Hát a Hortó Józsi hol marad?" - ahol eddig is volt:

"A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség szóvivője megerősítette, hogy kezdeményezték a bíróságon H. József előzetes letartóztatásának meghosszabbítását, mert fennáll a bűnismétlés, és az elrejtőzés veszélye"

:))))))))))

nyugatioldal 2011.04.27. 10:10:38

@eszkep: Bruttó hülyeség = nettó hülyeség + Áfa.
Szerintem fizetnek érte.

Gorillakiraly 2011.04.27. 10:12:45

Korrekt írás. Miért is nem lehet megkérdezni a körzeti meghízottat, hogy kik is felelősek az áldatlan állapotok kialakulásáért. Ő biztos tudja ,melyik az a 5-6- család akikre oda kell figyelni. Probléma megoldva. Ennek úgyis pogrom lesz a vége, és akkor mi isszuk meg a levél. Zuhanó forint, emelkedő CHF és benzinár. Még több ember csúszik le és több segély, és több rendőr kell majd ----> polgárháború

lyken 2011.04.27. 10:13:40

@Aullah: "Na végre egy jó kis cigányozó poszt. "

Megkérdezhetem miért? 1. A faluban mértéktelenül loptak és félelemben tartották azokat akiktől loptak-raboltak. 2. A rendőrség szart erre nagy ívben, feltette a kezét, hogy nem tehet semmit, nem lehet bizonyítani semmit. 3. Nem rendeltek ki több járőrt, nem emelték a jelenlétet. 4 Nőtt az elégedetlenség, mert már megint a bűnöző réteg járt jól, mert nekik mindig mindent lehet. 5. A jobboldal meglátta a politikai lehetőséget és kihasználta. 6. Az emberek foglalkoznak a kérdéssel országszerte, a médiában és a blogokon is.

Tehát megkérdezném, hogy miért cigányozás a post? Kronológikusan sorolja az eseményeket. Nem lesz index címlap valószínűleg, mert ebben az országban nem mehet semmi sajtóba ami akárcsak lehetőségszinten is taglalja, hogy cigány ember bűncselekményt követhet el. Ettől még a kérdés aktuális és fontos eleme, hogy MI VOLT A KIVÁLTÓ OK.

_Hooligan_ 2011.04.27. 10:18:43

Csináljon már valaki egy eseményt, reagálva a mostani "Tüntetés roma honfitársaink alapvető jogaiért!" cuccra ezzel a címmel: "Tüntetés roma honfitársaink alapvető KÖTELEZETTSÉGEIÉRT!". Köszi.
Érdemes amúgy olvasni a kommenteket, nem gondoltam volna hogy a politikusainkon kívül még sokan vannak a zországban, akik nem láttak még cigányt... Félre ne értsetek, nem vagyok rasszista (még Gyurcsók véleménye ellenére sem), csak unom a pozitív diszkriminációt, az ingyen segélyt, meg mindazt a disznóólat amiben ezek élnek. Ez nem a szegénység miatt van, hanem mert ezek bizony ÁLLATOK. A kivételnek meg riszpekt, mint mindig.

CD-R80 2011.04.27. 10:19:09

"És ugye, ahogy korábban leírtam, az alapprobléma, vagyis hogy sok a lopás a faluban már nem téma, azzal senki sem foglalkozik immár ..."
" Sajnos ez az egész süketek párbeszéde, mindenki csak a maga mondókáját hajtogatja."
"Ez az ország egy baszott nagy vicc"

lyken 2011.04.27. 10:19:20

@MNOP: "ez is benne volt, törvénnyel letartóztatással nem lehet, akkor majd így?
4-en rátámadtak 80 felfegyvezkezettre? ez most komoly? "
Persze, kérdezd meg a TASZ-t meg az LMP-t, meg fogják erősíteni mint szemtanu.

@Inner Circle: "Hát, ha nem félsz, hogy ellopják... "
Nem olvastad, hogy cigánybűnözés nincs, a patai romák pedig nem lopnak? :) Mi kell neked? Tegyük be ezt is a zalkotmányba?

@Seduxen: "ahol eddig is volt:"
A nap híre. Ezek szerint valaki mégiscsak dolgozott. Gondolom a TASZ már biztosított ügyvédet a szegény meghurcolt üldözött polgárnak.

Secnir 2011.04.27. 10:23:51

-Mhöömm, jóreggelt Katika..
-Jó reggelt Pintér úr, hogy aludt ma éjjel?
-Mhhömhömm, köszönöm jól...
-Akkor olvassa el a friss híreket, és a tegnapi újságokat. És most mit csináljunk?
-Hömmahumma a humma anyjukat. Ami a legfontosabb, hummhömm. Hozzon egy kávét.
-Tessék Pintér úr. És most?
-Hmm. Először is. Hívja fel Belénessyt az MTI-től. Tiltson le minden hírt 'Patáról, se MTV, se Duna, se semmi. A TV2-től hívja fel aszt az inden... indepen.. tudja, az emberünket. Ott se legyen hír. Az RTL-t meg majd intézem én. Népszabist meg nem engedjenek a megyébe se.
-Igen, írom... ....más?
-Megyek a főnökhöz délben megkérdezni, mit akarok nyilatkozni.
-Igennn... ...Pintér úr! Kovács dandártábornok és Kiss vezérőrnagy urak szeretnének önnel beszélni ugyanebben a témában. Azt szeretnék megtudakolni, hány embert vezényelhetnek ki?
-Kétszázat.
-Öhm, khm. Pintér úr. Ez a kétszáz ember most itt tüntet a Parlement mellett....
-Akkor kit tudunk kiküldeni?
-Hát a tisztifőiskolásokat, Ózdról tíz főt, akkor a TEK-et...
-a TEK-et hagyjuk. Tegnap nagyon bebasztak. Megpróbáltak az asztal alá inni, de nem ment.
-...akkor van még a negyedikről a teljes pénzügy.
-De azok nem olyan idős hölgyek, mint a Lendvay?
-Igen főnök, de bikiniben végigtrappolnak, és ott oszlik a tömeg.
-Rendben, küldje őket. de akkor az ózdiak nem kellenek. Most kaptam a hírt, hogy a Gyurcsány valami koj.. kolaij... demikro... szóval olyan összehívja a népet jellegű dolgot akar. Menjenek le civilben, és ellentüntessenek. Kettőnél legyen mobil -saját- , és vigyenek petárdát, meg molotov koktélt. Majd szólok, hogy mit kell csinálni.
-Értettem, írtam. Más?
-Hozzon még egy kávét, meg egy Algopyrint. Szétszakad a fejem a nagy gondolkodásban...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 10:25:04

@lyken: azt gondolom sejted, hogy ezt a "hírt" a lelkem mélyén lakozó "BedeMárton" írta 2 villáminterjú között :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 10:28:48

@_Hooligan_: "Ez nem a szegénység miatt van, hanem mert ezek bizony ÁLLATOK" - érdekes a hasonlatod, pont reggel mondtam a zasszonynak, amikor hallottam, hogy mi történt az éjjel, hogy ezek bizony ROSSZABBAK, mint az állatok.

Ha egy kutyát néha elversz, mert megharapott téged, mint kenyéradó gazdáját, akkor az bizony megérti, hogy nem harapjuk meg azt a kezet, amelyik etet. Ezek viszont nem értik.

lyken 2011.04.27. 10:31:48

@Secnir: LOL. Like. Az a szomorú, hogy valószínűleg közel áll a valósághoz.

Zsuzsietta 2011.04.27. 10:32:36

Üdv mindenkinek! Viszonylag régi olvasó vagyok, nem nagyon használtam a nicket eddig, de majd most :)

Először is, nem akarom eldönteni, ki ütött először, pláne, hogy kinek volt igaza, de egy ellentmondás (szándékos csúsztatás?) már nagyon böki a csőrömet.
A) Van cigánybűnözés, mert vannak bűnöző cigányok. Van fehérbűnözés, mert vannak bűnöző fehérek. Van ugyanígy katolikusbűnözés, zsidóbűnözés, női bűnözés, férfi bűnözés, politikusbűnözés, lehetne sorolni a végtelenségig. Ezek között _nem_ az tesz különbséget, hogy _ki_ követi, el, hanem, hogy _mit_. A cigány gyilkos és a katolikus gyilkos egykutya. A cigány, aki bűnt követ el, az egy bűnöző cigány, és nem több. Nem "cigánybűnöző".

B) Tehát a szónak abban az értelmében, nincs cigánybűnözés, ha úgy értjük, hogy az a "hétköznapi" bűnözés minősített esete volna, vagy volnának speciálisan "cigánybűnök". (Nem, nem csak a cigányok lopnak, pl. a politikusok is szoktak, ugye.)

Lásd még: minden rovar bogár, de nem minden bogár rovar. :)

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 10:37:51

@Lüttyöm Zsuzsietta: Mi a véleményed a fiatalkorú bünözésröl? Szerinted az azt jelenti, hogy minden fiatalkorú bünözö?

Zsuzsietta 2011.04.27. 10:39:34

@marcinátor:: alaposan félreeértettél :(

Zsuzsietta 2011.04.27. 10:40:15

(@Lüttyöm Zsuzsietta: persze lehet, hogy én voltam érthetetlen...)

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 10:42:11

Segítek: van különbség. A bünözés jellegét tekintve van olyan, hogy cigánybünözés, mert kialakult egy többnyire csak erre a csoportra jellemzö elkövetési forma.

kyncza 2011.04.27. 10:42:32

Ez a folyamat csak rosszabb lesz, amíg meg nem érti ez a kibaszott kormány(előző se értette meg), hogy a cigányokat nem kell tenyészteni, felhasználni a többség ellen, mert tűr ez a birka magyar, de egy idő után szakad a cérna. Remélem addig, amíg többségben vagyunk!

lyken 2011.04.27. 10:43:22

@Lüttyöm Zsuzsietta: Amit leírsz az korrekt és alapos vélemény -- lehetne. De.

Egyszer ismerős egyetemi tanszékvezető jólszituált roma származású titkárnője számon lett kérve, hogy miért árul hamis személyit. Munkahelyen. Jóindulatú, lelkiismeretes, keményen dolgozó lány volt. Nagy mennyiségű összegeket kezelt anélkül, hogy egy fillérnek lába kelt volna. Nagyértékű informatikai eszközök mentek át a kezén, ismerte a helyi biztonsági rendszert, sose kélt lába semminek, nem volt visszaélés. Csakhát árulta a hamis személyiket amiket a testvérei "szereztek" az unokatestvérektől. És amikor számon lett kérve, hogy ezt most akkor hogy, akkor őszinte csodálkozással nézett, hogy hát ez nem bűn, csak segíti a családot.

Teljesen más dimenzióban értelmezik a dolgokat, mint ahogy az európai ember látja. Az európai embernek bűncselekmény, neki csak a család segítése. És ugyanígy viszonyulnak a dolgokhoz amikor 3 tyúkot visznek el, vagy egy pincét pakolnak ki. Úgyhogy van cigánybűnözés. Csak a romák ezt egymás közt megélhetésnek nevezik.

Zsuzsietta 2011.04.27. 10:44:33

@marcinátor: Aha... Akkor a magyar, bantu, svéd, akárki, ha azt a módszert alkalmazza, szintén cigánybűnöző?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.27. 10:44:57

"Többen bírálták a Lehet Más a Politika pártját, mert szerintük hasonló esetek után megjelennek, és pénzt, meg egyéb támogatásokat adnak a romáknak, akik így úgy érzik, hogy helyes, amit csinálnak."

Na ez nagyon lényeges!

Nézzük a cigányok "cashflow"-ját:
Kiadások: --- (Elvileg rettegnek... de elég rendhagyó módon teszik.)
Bevételek: - Európai szintű figyelem, ők vannak a középpontban.
(Jól esik az a mélyszegény egónak.)
- Ingyen gulyásleves
- Ingyenes rendrakás
- 3napos ingyenes vakáció, ajándékokkal, teljes ellátással
- 1millió forint, most hogy Gyurcsány is bekapcsolódott.

Én azt látom, hogy a balhézás, a lopás, rablás, gyilkolás, idős emberek folyamatos terrorizálása errefelé nagyon kifizetődő. Ha én hhh mélyszegény lennék, hát tuti kiröhögném azt, aki éhbérért gürizik, szerényen, becsületesen próbál megélni és nyomorog, rögtön leütnék egy nyuggert. Ha meghal annál jobb, rögtön jön a száguldó cirkusz, aztán ingyen kaja-pia-szórakozás.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 10:46:44

@lyken:

Így van, tényleg a legszomorúbb, hogy a KIVÁLTÓ OKKAL senki nem foglalkozik.

A 80 éves nyugdíjas néni nagyobb biztonságban van?
Megmaradnak a csirkéi?
Ellopják a gyümölcsöt a fáról?

Azt nem érti senki, hogy a rendőr csak bűncselekményre megy ki, ha kihívják.
Magától nem fog járőrözni , mivel
- 1 ember van több falura
- nincs elég benzinpénz

Vagyis éppen a helyi polgárőrséget kellene erősíteni, hiszen a rendőrség szempontjából a helyi lakosok INGYEN végzik éjjelente azt a munkát amihez sok rendőrre sok autóra és ok benzinre lenne szükség.

Persze az kajabál a leghangosabban a polgárőség ellen, akinek az éjszaki tevékenységét ez zavarja.

Csak azt nem tudom, hogy magyar-roma vegyes polgárőrcsapat lenne, akkor is rasszizmust kiabálnának?

Virág et. 2011.04.27. 10:47:03

A cigánybűnözés kifejezést nem a Jobbik találta ki, azt a kriminológia tudományága évtizedek óta ismeri. Nem rasszista kifejezés, de nem azt jelenti, amit itt többen gondolnak. A cigánybűnözés lényegében azt a fajta bűnelkövetési módot és körülményeket takarja, amely kifejezetten a cigány bűnözőkre jellemző. Ezek jellemzően a csoportos elkövetés, a kisebb súlyú lopások stb.
"Magyarbűnözés" vagy "fehérbűnözés" azért nincs, mert nincs közös rendező elv, a magyar bűnözők sokféle különböző bűncselekményeket elkövetnek - van köztük fehérgalléros és inkább a cigánybűnözőkre jellemző vagyon elleni bűncselekmény is.

Furcsa nyakatekert logika vezetett oda, hogy ma a cigánybűnözés szóból sokan arra következtetnek, hogy minden cigány bűnöző.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 10:47:22

@Lüttyöm Zsuzsietta:
"B) Tehát a szónak abban az értelmében, nincs cigánybűnözés, ha úgy értjük, hogy az a "hétköznapi" bűnözés minősített esete volna, vagy volnának speciálisan "cigánybűnök". (Nem, nem csak a cigányok lopnak, pl. a politikusok is szoktak, ugye.) "

ez így ebben a formában egy ökörség.

vannak tipikusan ehhez a nemzetiséghez köthető bűncselekmény típusok.
te meg tudnád 90%-os valószínűséggel mondani, hogy mely nemzetiség tagja volt az elkövető, pl:?
- színesfém lopás
- kábellopás
- temetői virág és fém kereszt lopás
- markecolás
- csoportosan elkövetett kis értékű rablás
- besurranás
- segélyezési és támogatási csalások
- lopás, zsebtolvajlás
- erőszakos koldulás
- uzsorázás - rabszolgatartás

Zsuzsietta 2011.04.27. 10:47:42

@lyken: Ebben egyet tudok veled érteni, viszont nem vagyok benne biztos, hogy erre a megoldás büntetőjogi, hanem kulturális, szociológiai, pszichológiai, nem tudom, de mindenképpen inkább megelőző, mint megtorló :(

_Hooligan_ 2011.04.27. 10:49:26

@Seduxen: Sajnos ez így igaz... de nem is verjük őket, így nem tanulnak. Ezt gondolom már láttátok: drmi.blogger.hu/2011/04/18/duranda

Amúgy nemrégiben olvastam egy igazán jó könyvet. Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió. Tudom, mindenki a filmre gondol, én is az hittem hogy egy jó kis ponyvát fogok kapni. De. Olvassátok csak el szabadidőtökben az ebben a kritikában található részleteket: monty.blog.hu/2008/10/31/film_csillagkozi_invazio

lokkoLori 2011.04.27. 10:49:53

ebbe a konfliktusba fog belebukni a posztkommunista magyar elit, mivel nem fogják tudni kezelni a helyzetet ... ideológiailag, és kulturálisan is képtelenek rá, hogy a többséggel szemben egy kisebbség bűnösségét állapítsák meg ... úgyhogy hajrá, eszkalálódjon addig a hisztéria míg patakokban nem kezd folyni a vér!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 10:50:00

@Lüttyöm Zsuzsietta:
nyugtass meg, ugye nem olyan a foglalkozásod ahol logikai alapon kell döntéseket hoznod?

Zsuzsietta 2011.04.27. 10:50:32

@Conv: köszönöm a véleményedet, már ami az enyém le-ökörségezését illeti, szép napot neked is :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 10:51:03

@TaTa86.:

Nézd, a romák nem hülyék, sőt, nagyon okosak.

Ha ellopják az értékeid éjjel, talán még rendőrségi ügy sem lesz belőle, nemhogy apró betűs hír.

De ha azt nyilatkozod, hogy éjjel te nagyon féltél, rettegtél, MTI-hír, TV-spot, sőt, még európai újságokba is bekerülhetsz.

És ugye az egyik esetben kézzelfogható bűncselekmény történt (betörés+lopás), míg a másik vagy igaz, vagy nem .....

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.27. 10:51:47

@eszkep: A bruttó hülyeségben már benne van az adó, tehát valamilyen hátsó szándék. A nettó hülyeség, az simán hülyeség.

Kb olyan, mint a helyből meg nekifutásból hülyének lenni kérdése.

Minden esetre érdekes etimológiai kérdés. XD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 10:52:33

@_Hooligan_:

Duránda fasza hely, kiskoromban párszor átmentem rajta :-)) Ott volt a szélén a cigányiskola, ami később kisegítő ált. iskola nevet kapott.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 10:53:05

@lokkoLori:

De ehhez meg kell valakinek halnia? Illetve haltak már meg többen is ...

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 10:55:05

@Lüttyöm Zsuzsietta: Azt az utat már régóta járjuk. Minden népcsoport be tudott ide illeszkedni, csak a cigányok jó része nem. És nem ma jöttek, több száz éve itt vannak.
Nomád életet élö népcsoportnak a 21.századi Európa közepén nincs keresnivalója. Pont.
Szép szóval, pszichológussal nem mész náluk semmire (hacsak nem elektrosokkra gondoltál ;) ), mert nincs meg bennük a hajlandóság sem a beilleszkedésre.

Virág et. 2011.04.27. 10:56:31

@zero: A helyi polgárőrség jó ötlet. A baj csak ott kezdődik, hogy vagyunk egy páran, akik úgy gondoljuk, hogy a Véderő meg a többi szépnevű szervezet, akik most 'Patán vannak, azok nem is annyira az emberek megvédésében és a rend fenntartásában érdekeltek, mint inkább a balhé, a provokáció felszításában.
Annyira kellett nekik ez a tegnapi verekedés, mint egy falat kenyér.

(Ezzel a véleményemmel egy oldalra keveredtem a kormánytöbbséggel.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.27. 10:58:19

@zero: Itt kéne kezdeni. Egyrészt polgárőrök, másrészt pedig fegyvertartás és használat felvidéki szintű liberalizációja. (Mert azt meg ne magyarázzák nekem, hogy a nemzeti konfliktustól terhelt "Szlovákiában", ahol egyébként szisztematikusan számoltak le a kisebbségekkel az utóbbi évszázadban, elég fejlett a társadalom ehhez, de itt nem. )

Harmadrészt pedig: tessék odab*szni. Nincs progresszíveurópai megoldás. A progresszíveurópában is csendőrséggel, szabadcsapatokkal és deportálással kezelik a kérdést.
Igen, rinyálni fognak a fajvédők. Ki nem szarja le? "Szlovákiában" is rinyáltak, aztán megunták, hazamentek.

A Fidesznek azt kéne felfogni, hogy le kell nyelni a békát. Ha már úgyis náczy-faschiszták vagyunk legalább valami haszna legyen.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 10:58:37

@Lüttyöm Zsuzsietta:
nagyon szívesen. számíthatsz rám, hogy megmondom, ha ökörséget beszélsz. :)

kyncza 2011.04.27. 10:58:40

@Lüttyöm Zsuzsietta: mi lenne, ha nem a fogalmaknál lennétek leragadva, hanem megoldást keresnétek?...mert amit én látok az az, hogy a kormányunk is pont itt tart, Minek hívjon valamit, ami nem is létezik, mégis ezrek félnek a sötétfehér bűnözőktől!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 10:59:16

@Lüttyöm Zsuzsietta: "hanem kulturális, szociológiai, pszichológiai, nem tudom, de mindenképpen inkább megelőző," - csak halkan kérdezem: nem ezzel próbálkoztunk az elmúlt ca. 20 évben? lett valami kézzelfogható látszata? mert megítélésem szerint SEMMI.

lehet, hogy meg kellene próbálni rendvédelmi oldalról közelíteni, hátha az bejön. már csak azért is, mert a büntetőjogi szankcionálásnak - persze értelmes, felnőtt emberek esetében - bizony van preventív hatása is.

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 11:03:22

@zero: Ehhez nem kell okosság, egyszerüen a fajvédök így kondicionálták öket. Ennyit még egy átlagos kutya is simán meg tud tanulni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 11:05:58

@Virág et.:

Én már múlt héten megírtam, hogy a Véderős tábor provokáció. Bejött.
vastagbor.blog.hu/2011/04/18/ket_tuz_kozott_14

Amúgy a helyi polgárőrség sajnos pont azokon a településeken nehezen megvalósítható, ahol sok roma lakik, mivel a magyarok nagy többség már idős ember, a fiatalok már elköltöztök. A nyugdíjas meg nem fog kimenni járőrözni ...

Zsuzsietta 2011.04.27. 11:07:13

@Seduxen: Rendben, ha tényleg mindenki ezt akarja / :) / akkor lássuk, de csendben és gyorsan. Közben @Virág et.: le is írta, mi a jelenlegi "megoldással a legfőbb bajom.

kormányzó 2011.04.27. 11:07:47

@kyncza: Öregem! Ez a "folyamat" tökéletes! Amíg a "cigánykérdésen" rugózunk,csendesen eladnak ingyen rabszolgának! Mire véget ér a "Nagy Patai Balhé",mindenki csak lesni fog,amikor a főnöke megmondja az új módit! Ez az élet,Babocsai néni!

eFigyelő 2011.04.27. 11:08:11

8. A legfőbb szarkeverő is csatlakozott:
Gyurcsány egymilliót ajánlott fel a gyöngyöspatai romák segítésére

Virág et. 2011.04.27. 11:09:32

@zero: Tudom. Ezért tartjuk a kormányt, hogy ilyen kérdésekre jó és tartós választ adjon.

Én még mindig arra a két pofonra várok. Most már lassan egy éve.

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 11:11:04

@eFigyelő: Nagy buli lesz akkor, sok borocska lefolyik majd a torkokon. 1-2 napig is kitarthat az a pénz!

majomkutya 2011.04.27. 11:15:34

@zero: Ha szándékos provokáció nem is, de nagy felelőtlenség és ostobaság volt katonai tábort szervezni egy cigánytelep szomszédságában, ebben a hiszerizált helyzetben még akkor is ha magánterület lévén erre nyilván joguk volt.
Az viszont józan ésszel belátható, hogy semmi sem igaz azokból a kezdeti hírekből, hogy 100 véderős és betyár megostromolta a cigánysort.
A sérültek számából és arányából, valamint a sérülések fokából logikailag levezethető, hogy annyi történt, hogy több tucat cigány brutálisan összevert 4 magyart. Van egy olyan gyanún, hogy a térfigyelő felvétele nem fog felkerülni a youtubra, a rendőrség meg nem fogja kiadni, mondván, h ők nem videókölcsönző (tudom, hogy ez a szlovákok szövege, de itt és most nagyon ül)
A cigányok pedig 450-en már menedékjogot is kértek az USA-tól.
Zámoly 2! Azzal a különbséggel, hogy ott nem a verekedés, hanem gyilkosság volt ami miatt elmenekültek. Aztán a franciáknál is tovább bűnöztek.
Ha menedékjogot kapnak, akkor majd az USA-ban meglepődnek, ha terménylopás közben a farmer lelövi őket mint egy veszett kutyát, vagy éppen a rendőr puffantja le őket ha rajoskodnak.

Mertcsak 2011.04.27. 11:16:15

Zero,javítsd már ki kérlek!

Nem Esze hanem Eszes Tamás!

Nem lehetne egyébként,hogy először a rinyáló jogvédőknek osztanának ki 1-2 pofont,utána pedig jöhetnének a "védettek"?!

lyken 2011.04.27. 11:17:00

@zero: Írtam valahol, hogy a Szlovákoknál kivonult ezer rendőr mikor a romák csinálták a balhét és rendet rakott. Nem várták meg amíg a fejükre nő a probléma. Persze ott arra is rájöttek, hogyha random időpontokban _állandóan_ van rendőri járőrözés akkor drasztikusan csökken a bűncselekmények száma az _érzékelhető_rendőri_jelenlét_ miatt.

Számolgassunk kicsit. Magyarországon ez hogy lenne. Egy kocsi egy éjszaka 100 km-t megy. Egy modern kocsinál ez 6 liter fogyasztás. Vegyünk mondjuk 100 kocsit ami lefedi a 200 legproblémásabb helyet. Ez esetben az üzemanyagszükséglet egy éjszaka összesen 600 liter. 365 nap alatt 219 ezer liter. Hasraütök, kapják mondjuk 280 forintért literjét nagykeráron. Ez éves szinten 61.3 millió Ft. 100 új kocsi piaci áron 380-400 millió lenne. Flottában nyilván sokkal kevesebb, de az átalakítási költségek miatt kb piaci árra jönne ki a vége, tehát számoljunk ezzel.
Persze érthető, hogy nincs pénz ilyen közbiztonsági izékre. Kell a pénz a 600 misis kommunikációra.

S.O.A. 2011.04.27. 11:17:23

Zero és Virág et!

Anélkül, hogy védeném a félkatonai jelmezes vándor színi társulatokat: ezek az önjelölt Rambók az egyetlenek, akik szemtől szembe odaállta a legdurvább helyeken a cigányok elé, hogy megmutassák, nem az van, amit ők akarnak. Mi itt kommentelünk, posztolunk, háborgunk, szavazunk, csalódunk, másképp szavazunk, azok ott meg kormányokon át ívelően élvezik a segélyen tengődés boldog mindennapjait. Szarnak az ország, vagy akár saját maguk nemzetközi megítélésére, helyzetére, semmi nem érdekli őket. Amíg a kapujukba nem áll egy kopasz és nem ordibál be, hogy "be lehet fejezni a cirkuszolást", addig ezek szét terrorizálják ezeket a falvakat.

Szégyen, hogy olyan országban élünk, ahol egyedül az eszelős military mániás tud olyasmit csinálni, aminek hosszab távú következménye is van, mert nincs más állami szerv, hatóság, hatékony civil csoport, ami az elmúlt húsz évben bármilyen fejlődést/változást fel tudott volna mutatni. Ez a nagy büdös helyzet.

CD-R80 2011.04.27. 11:21:20

Gyurcsány ugyanazt csinálja mint az LMP.
Megjutalmazza őket.

Virág et. 2011.04.27. 11:22:52

@Rettegő [ 1/102.000 - nem védtek meg...]: Azért fizetjük az államot, hogy erőszak szervezetet tartson fenn és megvédje az embereket a bűnözőktől. Ha erre képtelenek, akkor le kell vonni a személyi konzekvenciákat.

A megoldás nem a félkatonai szervezetek, mert azok felett kontrollt nem mi gyakorlunk, hanem a legjobb esetben is csupán egy párt, a Jobbik.

CD-R80 2011.04.27. 11:23:25

@majomkutya: Ha valaki még emlékszik itt is gyilkosság volt a háttérben. Legalábbis ott pattant el a húr..

S.O.A. 2011.04.27. 11:24:13

@Virág et.: ebben egyet értünk, nem a félkatonai, valójában bőven civil egyesületek dolga ez. Személyi konzekvencia? Azt a szót én nem ismerem, meg mások se nagyon szerintem...

CD-R80 2011.04.27. 11:24:41

@Virág et.: Ez meg demagógia ismét..
Érdekes hogy a Jobbikra akarja mindenki ráhúzni a vizes lepedőt..

lyken 2011.04.27. 11:24:45

@TaTa86.: "Egyrészt polgárőrök, másrészt pedig fegyvertartás és használat felvidéki szintű liberalizációja."
A politikusok nem akarnak fegyvert a lakosság kezébe. 56 óta minden politikusban benne van zsigerileg, hogy a polgároknál ne legyen fegyver. Tudniillik ha a nép egyszer bepöccen úgy istenigazából és megindul, akkor tesz majd magasról arra, hogy van-e viselésije vagy csak tartásival rendelkezik. 2006 táján mennyien mentek tüntetni? Talán négyezren? Csak önvédelmi gázpisztolyokra soktízezres igény volt azt elmúlt években. Önvédelmi maroklőfegyverekre ugyanígy lenne. Pláne ebben a helyzetben, amikor a dolgozó emberekre tesznek magasról és csak magára számíthat.
Nem fognak ezek lehetőséget adni senkinek arra, hogy megvédje magát, a családját meg a javait. Csak menni fog a szájtépés, meg majd kivetnek néhány új adót meg megszorítást. Aztán közlik, hogy azért rossz minden, mert az ellenzék uszít.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.04.27. 11:25:02

Irhatnam hosszan, de minek. Masok mar megirtak. Az, hogy az index EGY helyen emlit csak szarmazast, amikor egy cigany fiu pofont kapott, az termeszetes.

Mindenhol elolvastam a cikkeket. Ahhoz, ami tortent, meg ez alla legkozelebb. Kisse indulatos, elegge elfogult, de a totenesek sorat ez irja le a legkorrektebben:

www.szentkoronaradio.com/belfold/2011_04_27_lincseles-gyongyospatan

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 11:26:55

@Lüttyöm Zsuzsietta: miután nincs nálam a bölcsek köve (sajnos), nem tudom, hogy megoldás lenne -e az egész problémára a rendvédelmi megközelítés, de szerintem az, amikkel eddig próbálkoztunk nem vezettek/vezetnek eredményre, szóval valami mással kellene próbálkozni.

Szoktam volt mondani, hogy az ilyen Véderő, meg Betyársereg, meg ehhez hasonló képződmények nem fogják megoldani ezt a problémát, de
1: legalább rávilágítanak arra, hogy VAN PROBLÉMA (mert a politika, és a pc-tömegtájékoztatás hajlamos a szőnyeg alá söpörni)
2: megértem a létrejöttüket, és azt is, hogy sokan ebben látják az egyetlen megoldást, mert mindenki más (állami szervek, önkormányzat, stb) szarik rájuk, nagy ívben. várható volt, hogy előbb-utóbb idejutunk.

és még valami: szociológiai, meg pszichológiai eszközökkel max a jelenlegi gyerekekre lehet tartósan hatást gyakorolni (azokra is csak akkor, ha kiszakítják a jelenlegi környezetükből), mert a jelenlegi generációk (5 évestől felfelé) menthetetlenek. Generációk óta abban élnek (ami újra is termeli magát) amit láthatunk, ha erre egyáltalán van megoldás, az szerintem csak a 2 pofon politikája lehet. Nem tudom elképzelni, hogy egy 30 évesen 8 kölköt a világra hozó, életében 2 gyufaszálat keresztbe nem tevő, segélyekből éldegélő, írott, és íratlan normákat hírből sem ismerő emberszabásúakra hogyan lehetne másképp hatni?

majomkutya 2011.04.27. 11:29:30

A postban szereplő 11-es kérdőjeles pont szerintem az, hogy megpróbálják a balhéval elérni, hogy ezek a cigányok menedékjogot kapjanak és ezzel erre a ciklusra le is járassák az országot.
Félreértések elkerülése végett: nem a Fideszt védem, mert ők már az én szememben lejáratták magukat. Az ország miatt aggódok, mert nem hiányzik most egy emberi jogi rágalomhadjárat is a nyakunkba.
Az az érzésem, hogy a gyöngyöspataiak kimondottan örülnének, ha megkapná mind a 450 a manedékjogot. :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 11:29:48

@majomkutya:
az alap probléma ott van, hogy saját tulajdonú magánterületen, bármilyen környezetben is, nem lehet megrendezni egy a törvényeknek, jogszabályoknak megfelelő, bejelentett rendezvényt a rajvédők által felbujtott és megvezetett nemzetiség miatt.

a lényeg a törvényességen van.

a két pofonról @Virág et.:
azt gondolom, hogy a két pofon azoknak jár akik ezt az állapotot generálták.
hidd el, ha nem lenne a rajvédő visongás a cigányokat nem igen zavarta volna (legfeljebb a pincefosztogatásban a dolog.
nyomorult szellemi toprongyokat uszítják kiforgatott kifacsart emberjogi faszságokkal.

mindemellett azt mondom én is, hogy igen, provokáció volt a dolog, de legalább nyilvánvalóvá tette, a felszínre hozta azt ami folyik a rendfenntartás és a kormányzat vonalán, mi az ami a prioritás, mi az amire készülni kell, ha marad a jelen mentalitás a cigányokhoz való hozzáállásban. beérett a 20 év.

Valandil 2011.04.27. 11:32:15

@Lüttyöm Zsuzsietta: Remélem nem jogász vagy (bár a mostani friss jogászoktól falnak megyek), mert azzal a minimális kriminalisztikai ismerettel is lehet tudni, hogy hülyeséget mondasz. Én pl. 5 félévet tanultam kriminalisztikát, és bizony létezik cbűnözés. Sőt, kapaszkodj meg, cbűnözésből írtam a diplomamunkámat az RTF-en.
Persze nem most, ezért ma felakasztanának. OV beállt a szadesz nyomvonalába, és a PC mindenhatóságát hirdeti.
Nem baj, ők is mennek a levesbe. Csak az a baj, hogy most nem látok senkit (politikai erő), akiben megbízhatnék.

Virág et. 2011.04.27. 11:32:39

@CD-R80: Elsőnek fogok elnézést kérni, ha kiderül, hogy a Jobbiknak semmi köze a dologhoz.

Nurrddin 2011.04.27. 11:33:23

minden fél és egészen hivatalos fórum szerint természetesen megint a cigányok lesznek az áldozatok...
ahogy eddig is
a legnagyobb baj, hogy ezzel tovább bátorítják őket, és ennél sokkal durvább dolgok is lesznek, hisz tudatosult bennük, és nap mint nap tudatosítják, hogy nekik mindent lehet
mert rettegnek...
gyakorlatilag a folyamatos bátorítás ömlik

elképesztő távlatokat nyit ez meg, de valahogy nem tűnik fel a libbant rajvédő bandának, csak sütögetik a pecsenyéjüket, aminek az íze hosszútávon kérdéses...
és a legfőbb kérdés az, mikor szakad a cérna

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.27. 11:35:06

@lyken: "2006 táján mennyien mentek tüntetni? Talán négyezren? "

100-200ezren.

Egyébként egyetértek. Nem ártana leszámolni az ilyen kádárista-rákosista paranoiákkal.

@Meleardil Eressea Iluvadan: Mielőtt még elolvasom, nem zárva ki, hogy az SZKR igazat ír: miért vagy ennyire meggyőződve, hogy ez a félnyilas portál genetikailag képtelen a hazugságra?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 11:36:52

(azért elképzelem, amint szlovák fajvédők rendeznek békés gyakorlatozást az életet kifejezetten elősegítő játékfegyverekkel egy magyarlakta faluban a magyarbűnözésre hivatkozva. akkor is lenne egy cikk, csak valahogy picit más hangnemben)

Agyalap 2011.04.27. 11:40:33

Most takaríthatok - lehánytam a monitoromat az Index-cikk olvasása közben...
Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a kommunikáció: szegény cigányok rettegnek. Sőt már Csillebércen attól rettegtek, hogy mennyire fognak rettegni ha hazaérnek.
Csak egyszer mondja már el valaki, hogy mitől félnek?
- Éhen halnak ha nem lophatnak
- Dolgozniuk kell majd a segélyért
- A gyerekeik tanultabbak lesznek mint ők
- ?

Az meg, hogy valami amerikai szervezkedik a Vöröskereszttel - a világ gáza. Ennél már csak az szánalmasabb, hogy a kormány nem tesz SEMMIT. De egy valamit mégis: azt mondja, hogy nincs semmi gond.
Ha még sokáig simogatjuk a cigányok fejét, ha még sok pénzt kapnak a gondjaik megoldására, esküszöm a népszámláláskor cigánynak vallom magam és családomat, utána vidámat lophatok a szomszédaimtól, és nap mint nap segélyért fogok vonyítani az önkormányzatnál...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 11:40:44

@Virág et.: máris megteheted, a jobbik és a véderő kölcsönösen elhatárolódtak egymástól. most is, de már két éve is.

Zsuzsietta 2011.04.27. 11:41:42

@Seduxen: igen, én is roppantul határozott vagyok; bár a "gyengéd" elvek talaján állnék szívem szerint, de belátom, hogy ezek itt és most nem működnek, és megadnám az esélyt a rendvédelmi módszernek. A rendvédelminek, nem az önhatalminak. Mert lassan a "megoldás" legalább akkora baj lesz, mint maga az alapprobléma.

@Valandil: már friss sem vagyok, sajnos :)

CD-R80 2011.04.27. 11:42:05

@Virág et.: Nem kell..
Ebből szerintem úgyis az fog kijönni majd hogy a Jobbik a bűnös mindenért.
Hisz amíg ők nem voltak, a cigányok békésen éltek, s a munkától megfáradva tértek nyugovóra minden este.
Bár az egy dolog, hogy senkit nem érdekel a patai magyar lakosság véleménye, hisz ők csak egy újabb előadás statisztái.
Itt nem kell gondolkodni senkinek, mert a véleményeket készen adják.
Kinek kedvez vajon Gyurcsány lépése?
Az átlagember anyázik egyet ezen is, de az ingerküszöböt ez sem lépi át. Bizonyára mély emberi együttérzésből dobott oda egy misit, s ebből bizonyára sok mindent meg fognak majd oldani a romák.
Itt sose lesz rendszerváltás.. A két tábor anyázza egymást továbbra is. Az új tákolmány meg továbbra is bebetonozza a két fő exkomcsi pártot meg a többi kis csatlósaikat.

CyberPunK 2011.04.27. 11:43:45

Azért az valahol fura, hogy kussol a média, mint az állat, nincs semmi új hír. Vagy éppen most tanulja Pintér a PS használatát?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.27. 11:44:01

@mavo: Hülye vagy, de vajon tudod-e, hogy miért?

Ha nem, akkor majd segítek, addig gondolkozz!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 11:45:17

@Lüttyöm Zsuzsietta: "A rendvédelminek, nem az önhatalminak." - igen, ennek így KELLENE működnie. Már csak az a kérdés, hogy az állami erőszakszervezet (nem csak a mostani érára gondolok, hanem az előzőekre is) nem mert, vagy nem akart határozottabban fellépni ezen jelenséggel szemben? egyik ijesztőbb verzió, mint a másik.

mert a jelenlegi helyzet kizárólag a megélhetési rettegőknek jó, akik anyagi- és/vagy politikai haszonszerzésre remekül felhasználják azt.

Nurrddin 2011.04.27. 11:45:44

@TaTa86.: dehogy tudja.... egy idióta fasz, nem ér a bőre egy mondatot sem

Sunder 2011.04.27. 11:45:48

Ez a falat kenyér dolog szerintem közel áll a valósághoz, zero.

A félkatonaiaknak kellett, mert végeredményben az a céljuk, hogy a lakosság tudjon a cigányvészről és fel merjen lépni ellene (a saját filozófiájuk szerint), valamint követve a két legyet egy csapással vonalat kikényszerítették, hogy a kormány töketlenkedjen és ez visszatetszést keltsen az emberekben (sikerrel, és könnyű volt kikalkulálni, hogy egy nemzetközileg PC vigyort villogtató kormány NEM fogja tudni helyén kezelni a helyzetet).

A kurucinfo/szentkorona/jobbik vonal vigyoroghat - részben mert lehet kiemelten aktívan cigányozni, másrészről elemezhetik a kormány fent említett töketlen hozzáállását.

A cigányok mindig is feltünési viszketegségben szenvedtek a lakossági internet boom óta, szóval nekik nem új a helyzet.

A probléma VALÓBAN csak az, hogy az egyszeri ember, aki csak rendet akar, meg a másik, akinek bajai vannak (Mari néni a lelopott gyümölcs és ellopotttyúkok tulaja) elsikkad a nagy populista frázisokkal tűzdelt kommunikáció mellett.

Szerintem a félkatonaiak között is van jónéhány ember, aki tényleg lelkiismeretesen csak rendet akar végre ebben a sokat látott országban és tiszta, hideg fejjel ezt ítéli jónak. Csak jut rá a szervezeten belül hat másik akinek a balhé vagy a rasszizmus vagy a feltűnési viszketegség fűti a tetteit.

Virág Et., csak már látnám, ahogy a kedvelt központi erőszak törvényes keretek között helyrerakja ezt a dolgot úgy országszinten. Feleslegesnek akarom látni ezeket a posztokat! :-)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 11:46:59

@mavo: no ilyen nem lesz, a szlovákok magyarbűnözésre nem szoktak hivatkozni. nem véletlenül. cigánybűnözésre igen. nem véletlenül.
szóval ez eléggé finoman fogalmazva is hipotetikus dolog, ami ugye felveti azt, hogy a mondat szólhatott volna úgy is, hogy lengyel hazafiak az ott élő amerikai kisebbség otthona mellet az amerikai bűnözésre hivatkozva...

ugye nem haragszol meg, ha nemhogy érvként, vagy kérdésként, sem tudok tekinteni erre a hozzászólásra, de még ki is röhöglek, ami kifejezetten az ostobaságodnak szól.

dr. Aullah 2011.04.27. 11:48:42

@zero: Provokáció. Lehet. Mindenesetre én örülök, hogy ilyen dolgok történnek... sokkal jobb, mint a másik verzió? Mindenki hazamegy és a cigányok tovább terrorizálják az ott élőket.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 11:49:34

@Agyalap: már tegnap letiltottam a vöröskeresztes adományainkat és töröltem a donatedlist-ből.

az én pénzemen nem fogják ezeket többször menekíteni nyaralni.

CyberPunK 2011.04.27. 11:50:08

@mavo: Azért elképzelem, ahogy itt is betonfalat emelnek a putrisor köré...

CD-R80 2011.04.27. 11:52:11

@Sunder: "Csak jut rá a szervezeten belül hat másik akinek a balhé vagy a rasszizmus vagy a feltűnési viszketegség fűti a tetteit. "
S ha nincsenek is hatan, de majd a média elintézi, hogy de mégis. Hiszen itt évek óta néhány szó és kifejezés magyarázatán megy a vita mint egy kibaszott nyelvtáborban. S amíg index meg többi hasonszőrű médiumok ontják az "igazságot" mint vezető napilapok addig így is lesz..

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.27. 11:52:46

@Conv: Ne lődd le a poént, így sosem fogja használni az agyát.

Agyalap 2011.04.27. 11:56:47

@Aullah: Persze hogy provokáció. Azért masíroznak ott fel és alá, hogy végre megveressék magukat.
A végkövetkeztetés persze az lesz, hogy annyira félelemkeltő módon sétálgattak, hogy azt már nem lehetett bírni. Igy meg is értem szegény cigányokat.
Teljesen igazuk van, a magyarok évtizedek óta provokálják őket: csirkét tartanak, gyümölcs- zöldség terem a kertjükben, biciklit vesznek - és még sorolhatnám.

dr. Aullah 2011.04.27. 11:59:58

@Agyalap: Sajnos, ahogy olvasgatom a sok oldalt, én el tudom képzelni, hogy van olyan marha, aki ezt komolyan hiszi. Kérlek nyugtass meg, hogy csak irónia volt... :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 12:00:49

csak emlékeztetnék mindenkit a nem is olyan régen történtekre, amikor egy szlovák stadionban magyarbűnözőket vertek.

egyébként örülök, hogy milyen jól egyetért az úri közönség abban, hogy ha nem lennének cigányok (akik természetesen mind egy szálig bűnözők), akkor magyarország bűnözésmentes lenne.

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 12:02:35

@Seduxen: Néha már-már azt merem gondolni, hogy történt valahol, valamikor egy titkos háttéralku, amely szerint nálunk jól kell tartanunk a kátrányos helyzetüeket, nehogy tömegesen nyugat felé vegyék az irányt. Ez persze merö összeseküvéselmélet, csupán a tények mutatnak ez irányba, azok meg elhanyagolható apróságok.

Agyalap 2011.04.27. 12:04:18

@Aullah: Dehogy volt irónia! Direkt pénzt gyűjtök én is mint Gyurcsány apánk.
Direkt a cigánysorra költözök a tesók közé...
Ne bosszants már Te is...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 12:04:36

@mavo: :))))))))))))

téged a mindennapi életben nem gátol ez a végtelen ostobaság amivel rendelkezel? :)

Agyalap 2011.04.27. 12:05:46

@mavo: Csak azért írok, hogy tudd - már megint rossz következtetést vontál le...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 12:11:30

hö, nézem a videót, aszongya "őrmesterünk a véderőtől".

á, dehogy militánsok ezek. :) heccből katonai rangokat viselnek, és tök véletlenül ugyanazt a ruhát szeretik. állampolgári joguk van rá. :)

aztán békésen sétálgattak a cigánysoron, hiszen hol másutt :)

CD-R80 2011.04.27. 12:12:12

@mavo: Mennyivel jobban jártunk volna, ha téged vertek volna....

Zorro2007 2011.04.27. 12:12:13

Még az átkosban volt egy kis kocsmánk. Hétvégenként zenés "bulival", természetesen ahogy megjelent 1-2 cigány rá pár percre már ment is az anyázás/verekedés. Ilyenkor az egyetlen rendör szépen kivezette a cigányt/cigányokat a kocsmából, akik vissza se mertek neki szólni és a kertek alatt rendesen elverte öket. 2-3 hétig tudtak viselkedni azok a cigányok (is). Aztán kezdödött minden újra...

A lényeg, azokat kellene felelösségre vonni akik a "rendörség képet " eddig süllyesztették és megadták a cigányoknak a lehetöséget, hogy nem kell félniük a rendöröktöl.

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 12:14:22

@mavo: Tilos nekik ott sétálni? Láthatnánk akkor végre egy listát, hogy akkor magyar ember hol nem sétálhat? Mert akkor az ugye már külföld, és szívesen látnék valamilyen határt, lehetöleg szögesdrótból ezen területek körül.

Homeoffice 2011.04.27. 12:14:28

@mavo:

Közterületen ha jól tudom oda megyek ahová akarok... elvileg...
Azt veszek fel amit szeretek. Ha terepszínű ruhát azt, ha rózsaszinü inget akkor megazt.
Ha katonsádit akar valaki játszani, miért nem lehet elfogadni, mélyen tisztelt liberális kommentelőtárs?
Tudod ..elfogadás....
Amig nem bántanak másokat, addig légyszives Te sem bántsd őket másságukért.

alibi6 2011.04.27. 12:15:33

@mavo: Csak ismételni tudom magam, idióta vagy, baszod...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 12:16:29

nem értem amúgy, mi itt a gond. odamentek a békés, véletlenül tök ugyanazt a ruhát kedvelő, cigánybarát fiatalok, mert hogy ugye nincs rend.

hát most végre van. :-D megérte odamenniük. :-D

Marcellusca 2011.04.27. 12:16:37

@Conv: Őőőőő, izé, a kifosztott ház közepére odasz@rás.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 12:18:27

@Agyalap: @CD-R80: @Gunther: @alibi6: ejnye gyerekek! Ti még nem tudjátok úgy látom: mavo az index beépített komment-generáló szakmunkása, jót fog ez tenni a hozzászólások számának (bár valami azt súgja, hogy index-címlap még így sem lesz), lehet, hogy ez a 2 idióta ('palmas, és zero) végre pénzt is kap a blogért, és nem csak passzióból írják a postokat :DDD

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 12:20:38

@Gunther:

értem, ha tehát pár haverommal beöltöznénk valami csinos egyenruciba (jogunk van rá), és kicsit masírozgatnánk a lakásod környékén (jogunk van rá), időnként kicsit üvöltöznénk (jogunk van rá), a szomszéd telken kicsit lőgyakorlatoznánk (szigorúan életbarát játékfegyverekkel, arra meg pláne jogunk van), és ezt arra való hivatkozással tennénk, hogy te és a családod bűnöző, akkor te tök boldog lennél. :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 12:21:46

na jó, léceltem. a tanulság a régi: a fajvédők ostobák.

byez

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 12:22:37

@Marcellusca: ejnye, ez tipikusan a "bélbajos-bűnözés", ilyenről te még nem hallottál, te gecire idegesítő figura, Teee :DDD

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.04.27. 12:23:37

Amúgy lehet volt szó a kommentekben de én pont lemaradtam erről a balhéról a hétvégén mert ugye inni kellett meg húsvétolni meg a híreket egyszer se láttam végig meg csak fél füllel figyeltem néha. De hétfőn este volt valami hogy pénteken elvittek a Véderősöktöl 7 embert és hétfőn reggelre megvolt az itélet. Most lehet én vagyok az amatőr hogy nem járok bíróóságra de ez hogy van hogy szombaton húsvét vasárnap és még húsvét hétfőn is üzemel a bíróság de ismerősömnek meg évekig húzódik az ügye pedig ő nem magántelken volt fekete meg terepszínü ruhában. Ezeket magyarázza meg már nekem valaki aki ráér.

CD-R80 2011.04.27. 12:24:19

@Seduxen: A másikban benne van a varázsszó, hogy Gyurcsány, s az már régóta index címlap.
Mellesleg már nem látom mavo miket hord össze épp. De sugárzik a szövegéből, hogy régebben keményen rajta lehetett a szeren.

Float 2011.04.27. 12:24:56

@zero: Sőt. Azt sem ártana észrevenni, hogy ami történt, az gyakorlatilag háborús taktika. A falu egyik oldalán műbalhé, és még ők hívják oda a rendőröket -- azok meg mint a birka, mennek egyszerre. A másik oldalon meg _egyből_ "tömegverekedés" tört ki, akár agyon is verhették volna azt a pár futóbolondot, mert a kutya sem látta, hogy mi történt, nem hogy rendőr, meg hogy intézkedni...

Ehhez csak gratulálni tudok minden résztvevőnek. A legszebb, hogy persze a média megint arról ír, hogy 4 neonáci nekiment ~100 bottal felfegyverzett rettegőnek, és majdnem megölte őket mind pusztakézzel

Homeoffice 2011.04.27. 12:25:09

@mavo:

Hmm. ha nem is a szomszédban de egy picit arrébb van egy lőtér...:)))
Egyébként akkor ugyebár nekünk jogunk lesz "rettegni" egy sort, majd "rettegve bár" összejönni vagy 50-en és dobálózni, és várni hogy Ti nekünk jöjjetek négyen, ugye?:)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 12:25:35

@mavo: ezzel csak egy a bibi. ha megnézed a képeket a sérültekről (nem, nem csak a kurucon, a széljobbernek éppen nem nevezhető hvg.hu-n is vannak), azok közül hányan is viselnek bármilyen EGYENRUHÁT?

kovego 2011.04.27. 12:25:42

<<A megtámadott asszony szerint folyamatosan provokálták őket. "Nem mertük elengedni a gyerekeket, itt álltak mindig a házunk előtt, nem lehet ezt bírni" - mondta. A hét végén elmentek XXXXXXXXX-re, de ott sem érezték jól magukat, idegeskedtek, hogy mi lesz otthon. Az asszony azt mondja, csodálkozik, hogy a férfiak nem veszítették el korábban a türelmüket.>>

az XXXXXXX=Csillebérc. Ugye, ha ezt kivesszük, akkor akár egy magyar is mondhatta volna, csak ők nem 1 hónapja "rettegnek" a terepszínű ruhásoktól, hanem évek óta a fekete seggűektől! és ez ellen soha senki nem tett semmit, bezzeg most! szegény romák!
fletó hogy hogy nem az áramos bácsinak ajánlott fel 1 millát, hogy még nagyobb feszt tudjon vezetni a kerítésébe???

kyncza 2011.04.27. 12:26:36

@mavo: és ha én Darth Vadernek hívom magam, akkor a halálcsillag vezetője leszek? Ha ezek a féleszű cigányok olasz hercegnek hívják magukat, akkor azok?

Mit érdekel téged, hogy kinek mi a megszólítása? Arra koncentrálj, hogy a szamurájkardos cigányok nem bökik a tisztelt sünök szemét, valahogy mindig csak ezt a "náci, nyilas csürhét" találják meg, akik véresszájjal gyilkolnak becsületes, adófizető cigány embereket.

CD-R80 2011.04.27. 12:26:58

@Redmaster: Már bizonyára előre megvolt a zítélet, csak ki kellett bontani a borítékot.. Egyenruhásoknál ez általában így megy.. Legyen az bármilyen egyenruha..

citizen queen 2011.04.27. 12:29:25

Ne legyenek kétségei senkinek afelől, hogy a most a "legyen a zállam feladata a rendrakás" jelszóval vonyító ál-jogvédők ugyanúgy televisítanák a külföldi sajót a fasisztaveszéllyel, meg a szegényüldözöttcigányokkal, ha a rendőrök végeznék a dolgukat, és lekapcsolnák a megélhetésibűnöző kiccsaládokat. Akkor az lenne a baj. Van rajta sapka, nincs rajta sapka tipikus esete... Szóval ebből nem lehet jól kijönni, a magyarokat egy bizonyos kör (lmp-jogvédők-exdsz és külföldi szponzoraik) mindenképpen gonosz rasszistának akarja láttatni a világ szemében. A kormány meg tökölődik, ahelyett, hogy határozottan lépne fel a valódi bűnözők ellen. Ha már így is úgyis kirekesztőknek vagyunk elkönyvelve, akkor most érdemes lépni, és rendet tenni az élhetetlenné tett falvakban, térségekben. Amúgy ez a történet Zámoly reloaded.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.04.27. 12:30:07

@mavo: Te egy mekkora szennyeslelku huladek vagy. Itt oromkodsz afelelett, hogy negy embert nyomorekra vertek, es tapsikolsz, hogy ez mekkora poen, csak mert neked nem tetszik a kepuk. Moslek ember.

Felhivnam a szives figyelmedet, hogy az elmult ket honapban, amig a jarorozes folyt, a ciganyok haja szala sem gorbult. De amiota jutalmazzak oket a rettegesert es az eroszakert, kinyilt a csipajuk.

Eleve ugy indult a dolog, hogy gyilkoltak. Nem is akarhogy. Most megint nekifutottak. Ha valakire szazan mennek, es nem ures kezzel, valamint fokent a fejet utik, azt meg akarjak olni. Te pedig ezt helyesnek tartod, sot, ugy allsz hozza, hogy a meglincseltek megerdemeltek, amit kaptak, elvegre minek jartak arra.

Ugy viselkedsz, mint egy szennyes lelku fajgyulolo, aki azon vigyorog, hogy vegre kinyiffantottak negy budos niggert, akik persze megerdemeltek, mert minek mentek a feherek lakta reszre. Epp csak te ezt megforditod. Ne persze ugy mar helyes, ugy mar rendben van, igy normalis. Viszolygok es hanynom kell az ilyen gondolatmenettol, mint amit itt eloadtal. A szemelyes valasszal ne faradj. A tovabbiakban a te kommentjeidet nem fogom latni. Van az szellemi tragya, ami mergezi a lelket, meg aztan a trollok etetese hatosagilag tilos.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.04.27. 12:31:23

Érdekes amúgy, hogy cigánykérdésben mennyire ellentétes véleményt képvisel a közvélemény és a sajtó (+politikusok). Az is egy érdekes felmérés lenne, hogy a cigányokat (nem romákat, gondolom mindenki érzi, hogy ezt a kérdést nem a bőrszín határozza meg!) védők között mekkora a látens rasszizmus, azaz például hányan járatják gyereküket "olyan" iskolába (emlékeztek még Demcsákra?).

Mindenesetre ebben a kérdésben a kisebbség akarata érvényesül, és a kisebbségen most nem a cigányokat értem.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 12:31:57

@kyncza: "akik véresszájjal gyilkolnak becsületes, adófizető cigány embereket." - ehhez egészen jól illeszkedik a Halálcsillag emlegetése: sci-fi mindkettő :DDDD

@Gunther: óóópardon! akkor nyilvános élvenyúzást a szemétmocsoknáczirásszistááfáschisztááá csűűűrhééének!

lokkoLori 2011.04.27. 12:32:59

@zero: elitváltás csak vérben ázva történik meg, ezt a történelmi tanulság garantálja ...
lesz vér, és utána harag, hogy kik miatt és miért jutottunk el idáig ... ennek meg kell történnie :(

Énbagoly 2011.04.27. 12:33:40

nem zero. Ez nem vicc. Éppen ez a baj.

Secnir 2011.04.27. 12:34:36

@Gunther:
"Azt veszek fel amit szeretek. Ha terepszínű ruhát azt, ha rózsaszinü inget akkor megazt."

jaja, így kell lemenni 'patára. terepszínű ruha alá rózsaszín ing.
-Állj! Nemtoggya a legójabb rendeletet? Miniszterileg TILOS terepszínűbe mászkálni itten! Levenni, de azonnal! És utána menjék innen de mán!
-Kérem biztos úr! Tessék.
-Mi ez a rózsaszín hányadék?
-Kéremszépen, én egy MÁS csoporthoz tartozom! Nálunk ez a cuki ruci még nem divatjamúlt, mint maguknál...
-Teee mocskos buzi, mit képzelsz magadróóóó..
-Nana tábornokom! Hátrányos megkülönböztetés? Ez nem volt egy PC kifejezés! Tessék szépen visszavonni, egy-kettő...
-Öööö, ááááá, eeeehhhh....
-Na ugye, így már sétálgathatok itt a falu főutcáján?
-Errr ghrrrr.. ...itt gyerekek is laknak....
-Na, jönnek is a barátaim, ők is vegyék le a széép kekizöööld rucijukat?
-Naaaneee.. errrghhhhh... ...vegye vissza de azonnal!
-Na, egyből jobb, ugye? Na, mehetünk tovább....

citizen queen 2011.04.27. 12:35:16

@mavo: ahogy mondod, kedves kuzin. :-) És ráadásul még roppant aljasok is.

Zsuzsietta 2011.04.27. 12:35:29

@citizen queen: "legyen a zállam feladata a rendrakás" jelszóval vonyító ál-jogvédők

na jó, de akkor tulajdonképpen mi a redves pudvásért is fizetek adót a zállamnak, ha nem azért, hogy abból olyanokat tartsanak, aki aztán majd rendet tart?

Énbagoly 2011.04.27. 12:36:32

Különben meg ha a terepszínű ruha gond, akkor letartóztatnák az összes vadászt, azzal a semmilyennel az élükön?

citizen queen 2011.04.27. 12:44:26

@Droli: Ó, hát ezek a tüntiző-chartázó-fészbúkozó nagyontoleráncsok a való életben még véletlenül sem költöznek a védenceik mellé mondjuk a nyóckerbe. (Olyan helyekről, mint Gyöngyöspata, már nem is beszélve.) Valahogy mindig a budai oldalon, vagy Újlipóciában található a lakásuk, nyugodt, rendezett polgári környezetben. Látens mazochisták lehetnek, mert valahogy mindig az intoleráns magyarok mellé költöznek, és sohasem az általuk oly hevesen védelmezett, és támogatott szegényüldözöttcigányok közé. Hányinger képmutató banda.

Apafarkas 2011.04.27. 12:47:40

@eszkep: nettó hülyeség= bruttó hülyeség-szándékosság

lyken 2011.04.27. 12:49:14

@CyberPunK: "Azért elképzelem, ahogy itt is betonfalat emelnek a putrisor köré... "
Nem a putrisor köré emelték ott sem. Csak a város és a putrisor közé. A polgárok, önszántukból. A város kiadta nekik a fal alatti közterületet 30 évre bérletre. Az egyiknél az volt a kiváltó ok, hogy roma felebarátaik duhajkodva jártak haza a kertjeiken át(!), beleszartak-hugyoztak a kertekbe, menet közben meg legyakták a kertet mint a sáskák. Érdekes, a fal megépítése után nem tették, mert a km-es kerülő helyett inkább nem jártak be a városba.

citizen queen 2011.04.27. 12:51:29

@Lüttyöm Zsuzsietta: Igen, egy normális országban ez lenne a megoldás. Mármint hogy az állam fenntartja a rendet és a közbiztonságot az ország minden egyes területén. Csak itt sajnos az elmúlt húsz év alatt olyan szinten sikerült leamortizálni a rendőrség tekintélyét, többek között a drágalátos jogvédőknek is köszönhetően, hogy a rendőrökön már csak röhögnek a keményebb bűnözők. Most ott tartunk, hogyha egy rendőr kicsit morcosabban néz egy cigányra, máris ott terem húsz jogvédő, és rázendít a rasszista mantrára. Így nem lehet rendet tenni.

dr. Aullah 2011.04.27. 12:52:56

OFF1:

index.hu/belfold/2011/04/27/parlamenti_dohanyzas/

Meg sem lepődöm, hogy próbálnak megint kibújni valami alól. Áprilisig csak megoldják ezt is. Pedig pont nekik kellene példá... ááá miről beszélek én itt...

OFF2:

index.hu/belfold/2011/04/27/mindenkinek_kipostazzak_az_alkotmanyt/

Lézer Jani újabb agymenése csapó sok.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.04.27. 12:53:49

@lokkoLori:

Ez sajnos így is fog történni.
A helyzet az, hogy egy teljesen lecsúszott, agresszív népréteg lassan egész falvakat körzeteket foglalhat el miközben a származásuk mögé bújhatnak. És amíg akadnak olyan idióták, hogy ezért megsajnálják őket...

Nagy bajok lesznek és tartok attól, hogy 20-30 év múlva már azon gondolkodhatunk, hogy az észak-keleti országrész egyáltalán még Magyarország része lesz e.

lyken 2011.04.27. 12:55:24

@TaTa86.: A mijét?

@mavo: "csak emlékeztetnék mindenkit a nem is olyan régen történtekre, amikor egy szlovák stadionban magyarbűnözőket vertek."
Na akkor nézzük csak. Kivonul egy rakat mélymagyar nagymagyarországos nemzeti zászlóval meg árpádsávos zászlókkal és nekiáll nyomni a nemzeti süketelést meg gyalázni a szlovák rendfenntartókat. Másfelől ottvannak a szlovák rendfenntartók(gy.k rendőrök városi rendőrök, vámhatóság), tűrik ahogy ezek óbégatnak beszólogatnak - egy darabig. A rendfenntartók fele magyar volt. Ezt csak csendben teszem hozzá.
Naszóval... Nem is értem miért bántalmazták szegényeket.

Zsuzsietta 2011.04.27. 12:55:51

@citizen queen: a cél akkor sem szentesíthet minden (mondom: minden) eszközt, mert ez egy síkos lejtő, ma nekik, holnap nekünk, meg hasonló közhelyek, de a lényeg ugyanaz. Valamicske haszna a vinnyogó jogvédőknek is van. Vagy akkor rendben, legyen szabad a nyílt utcán lelőni, aki elviszi a biciklimet, de akkor azt ne is nevezzük másnak, mint statáriumnak.

csicsrricsi 2011.04.27. 12:58:07

szerintem a legfőbb probléma, hogy esetleg NETÁN nem kellene engedni, hogy fasiszták szálljanak meg egy magyar várost magyarországon, 2011-ben.

citizen queen 2011.04.27. 13:03:12

@Lüttyöm Zsuzsietta: Ne ess át a ló túloldalára. Senki sem szeretne statáriumot, csupán azt, hogy a hatályos törvényeket mindenkivel tartassák be. És ne legyen mentség a származás, vagy az anyagi helyzet (lásd megélhetési bűnözés, meg azé' mer' cigány vagyok). Merthogy a jogok mellett vannak kötelességek is, csak ezt elfelejtik szajkózni jogvédőék. Ez például óriási hiba a részükről. Hogy tudatos-e, vagy szimplán csak hülyék, döntse el mindenki...

Max. 2011.04.27. 13:04:07

@csicsrricsi: vagy nem kéne engedni, hogy agymosott posztkomcsik szállják meg az internetet 2011-ben.

Természetesen a fegyvertelen 4 magyar támadt rá a 20 karóskaszásra dolgozó cigányemberre, efelől semmi kétségem nincs.

Ironfist 2011.04.27. 13:04:58

@csicsrricsi:
A véerő tényleg túlzás, az csak nettó provokációból van ott. De egy polgárőr egyesület, akiket ráadásul hívtak?

Az egésznek az volna a megoldása, hogy saját államot csinálni, Cigányisztánt (a Románia ugye foglalt már...), és deportálni mindenkit, aki nem akar integrálódni.

Ironfist 2011.04.27. 13:05:42

@Ironfist:
kimaradt egy D, szóval: Véderő*

lyken 2011.04.27. 13:07:46

@Lüttyöm Zsuzsietta: "Valamicske haszna a vinnyogó jogvédőknek is van." A ma liberálisai teremtik az új konzervatívokat. Viccen kívül. Én és számtalan exliberális ismerősöm azért vallunk egyre konzervatívabb nézeteket, mert rossz nézni, hogy szegény roma sajnálva van és rossz neki és ezért őt pozitívan diszkriminálni kell. Álláskeresésnél, rendőrségi eljárásban, bíróság előtt és mindenhol.
Érdekes, hogy aki nagyon akart az kimászott a putriból enélkül is. Most meg látják, hogy van pozitív diszkrimináció és ha a tv-ben sajnálkozik akkor benne lesz az esti hírekben. A kis szinesfém mellé becsusszan a segílyke is. És a sok kis puruttya is milyen jövedelmező. Szóval élnek a lehetőségekkel. Visszaélnek.

zsoltix 2011.04.27. 13:09:07

A kozradio hirebol: ''feltehetően egy nagyobb létszámú csoport karókkal,
vasrudakkal támadt négy nem ott lakó
férfira'' www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/tobb-szaz-rendor-gyongyospatan-az-esti-verekedes-utan-.html Ez igy azert hihetobb, mint forditva.

lyken 2011.04.27. 13:09:43

@csicsrricsi: "szerintem a legfőbb probléma,"
Az nem legfőbb probléma, hogy magyarországon ma lehet embert ölni, de utána mégse ez a hír, hanem az, hogy ezellen a mocskos magyarok tiltakoznak? Elvonatkoztatva attól, hogy ki ment oda és mit csinált.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 13:11:12

@TaTa86.:
"Többen bírálták a Lehet Más a Politika pártját, mert szerintük hasonló esetek után megjelennek, és pénzt, meg egyéb támogatásokat adnak a romáknak, akik így úgy érzik, hogy helyes, amit csinálnak."

Azért ezt rakjuk helyre. Az LMP senkinek sem osztott pénzt, sem segélyt, ezt a kurucinfó hazudta, és a jobbikosok terjesztik. Munkát szervezett, takarítást az egyik tag, és vett a saját pénzéből ehhez szerszámokat.

Apafarkas 2011.04.27. 13:11:47

@Virág et.:
Rettegővel egyet kell, hogy értsek, azzal a különbséggel, hogy nem military-mániás állatok, hanem olyan emberek, akiknek tele lett a hócipője, és akarnak és tudnak is tenni.
Arra, hogy szerinted a Jobbik irányítja ezeket, csak annyit mondanék, hogy a jelenlegi "hivatalos" szerveket meg a Fidesz. Az se jobb. Egyébként nem a Jobbik irányítja őket, meglehetősen önjáróak a fiúk.

Zsuzsietta 2011.04.27. 13:12:02

@lyken: nem a szegény tolvajt meg a családját sajnálom, sőt!! Mégse gondolom úgy, hogy a megoldás a Véderősek, a Betyárok meg akárki más felvonulása lenne.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 13:12:10

@Lüttyöm Zsuzsietta: "na jó, de akkor tulajdonképpen mi a redves pudvásért is fizetek adót a zállamnak," - ez a 40 milliós kérdés :DDDD

Max. 2011.04.27. 13:12:40

@Ironfist: "Románia ugye foglalt már..."

Dehogy foglalt, az pont az, amiről beszélsz. A Kárpátokon túl nem tudom jártál-e, de a lakosság közel 100%-a mozdonyszőke, szóval ha melléjük raknál pár cigányt, meg nem mondanád a különbséget. Totál jó helyük lenne ott.

lyken 2011.04.27. 13:17:54

@Lüttyöm Zsuzsietta: A megoldás -szerintem- a már fent sorolt szlovák példa lenne. Szigorú fellépés a bűnözéssel szemben és állandó 24 órás sűrű járőrözés. Persze ez belekerül annyiba (majdnem, valójában kevesebbe) mint a kormány új kommunikációs szerződése és ebből nem csurog vissza semmi a pártkasszába. De azért mégiscsak... Nem kéne törődni azokkal a tetves választókkal? Nem kétharmaduk meg 51%-uk akar közbiztonságot, hanem 99%-uk. Azok akik nem a más javainak meglovasításából élnek.

Zsuzsietta 2011.04.27. 13:19:07

@lyken: na ugye, hogy egyetértünk? ;-)

lyken 2011.04.27. 13:21:18

@Max.: 90-es években dolgozott a családomnak felújításon román csapat. Azóta nehezen döntöm el, hogy melyik van lejjebb, a sima román, vagy a vidéki setét cigány. Azt hiszem a tyúktolvaj cigány kicsit megbízhatóbb.

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 13:21:37

@lyken: Ez lenne a megoldás. Lenne, ha lenne rá hajlandóság a hatalom részéröl. De nincs szándékukban, egyik politikai oldalon sem. Marad az önvédelem, ami a beteg helyzet szülte tünet.

dr. Aullah 2011.04.27. 13:21:50

@lyken: Vagy abba a sok millióba, amibe az fog kerülni, hogy kiküldjék 8millió pélányban a kotmányt. Eszem megáll. 2011-ben ilyeneket kell csinálni. Nem ám felraknák a netre és aki akarja, kinyomtatja. Bár így nem lehet mutyizni egy kis pénzt.

lyken 2011.04.27. 13:25:06

@Lüttyöm Zsuzsietta: Részben igen, részben nem. Mindkettőnknek elvárása lenne a racionális nem populista politika és a feladatát potensen ellátó rendőrség.
Én pl. liberalizálnám a fegyvertartást(fentebbiekből mintha úgy tünne, hogy te nem) és ha bejön valaki éjszaka lopni akkor igenis védhessem meg magam. Ahol most élek ott ezt megtehetem. Üdvös lenne ha odahaza is meglenne rá az alapjog.

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 13:25:34

@Aullah: Remélem nem kemény fedelesben küldik, mert úgy kényelmetlen használni.

Marcellusca 2011.04.27. 13:26:25

@mavo: Az a helyzet, drága agyatlan "barátom", hogy:
1 - felőlem nyugodtan masírozgathatnál, nem rettegnék, mert nincs mitől;
2 - nem vagyok bűnöző, azaz lásd: 1!

És mi van a paintball-osokkal? Vadászokkal, mezőőrökkel (ők ráadásul éles lőfegyverrel mászkálnak!), felhajtókkal?

molaris 2011.04.27. 13:27:38

Mr. Shariden from president!!!!!

"Ha az amerikai lovasság győzött, óriási diadal volt; ha az indiánok, akkor mészárlás" (Dick Gregory, humorista)

Marcellusca 2011.04.27. 13:28:59

@Seduxen: Én is valami emésztőrendszeri problémára gondoltam. :)))
De, hogy emiatt még bűnözzenek is? :D

lyken 2011.04.27. 13:29:16

@Aullah: Úgy-úgy. 8millió szorozva 75 ft-al szép kis summa. És ebből is kijönne a 100 renőrkocsi. Tök érdekes, hogy bármilyen ostoba pénzkidobását nézzük a kormánynak, mindből kijönne a racionális megoldás. De valahogy mégsem megy. De az ipad2 vásárlás meg a mobiltelefonvásárlás az megy. (De erről ne is beszéljünk, mert Viktor megmondta, hogy erre nem fognak költeni, tehát a hír nyilván balliberális rágalom.)

Ironfist 2011.04.27. 13:31:22

@Max.:
Csak a névre gondoltam. Mondjuk nem hiszem, hogy a románok befogadnák a magyar cigányokat, ha mi kidobnánk őket, mert nem integrálódnak.

lyken 2011.04.27. 13:31:47

@Marcellusca: A vadásznak, ha közúthoz ér ki kell ürítenie a fegyverét. Persze lehet fanyalogni, hogy dehát fegyver van nála.

Zsuzsietta 2011.04.27. 13:33:00

@lyken: Valóban nem, elsősorban a szomszédomhoz hasonló idegbeteg (fehér) seggek miatt, de egy racionális, nem populista politika által vezetett országban ez nem volna igazán nagy szakadék, legalábbis remélem.

molaris 2011.04.27. 13:33:31

Csak az a baj, hogy egy P.- nevezetű köztörvényes belügyér és a kormánya egy általa nem teljesített kötelezettség alapján akar szerepelni.

Már régen leírtam: a veszélyben lévőket védőtáborokba kell gyűjteni, azokat kétsoros drótkerítéssel körülvenni, az őrtornyokban lévőknek pedig tűzparancsot adni, ha bárki rátámadna a védettekre.

Apafarkas 2011.04.27. 13:34:07

@Lüttyöm Zsuzsietta: nevezzük annak, ha működik, miért ne...

A baj az, hogy a te álláspontodhoz hasonló, nemzetközi szinten is PC-nek nyilvánított vélemények miatt vált a probléma kezelhetetlenné.
Nem 5-10-25 éves távlatokban kell gondolkodni, mert a kegyelmi időszaknak vége.
hetek-hónapok, egy-két kurta év az, ami (talán) még akad megoldást találni. És ennyi idő alatt csupán radikális válaszokat lehet adni, pont azért, mert az időt eltapsolták a hozzád hasonlók. Most álljatok félre, és engedjétek dolgozni azokat, akik tudják a megoldást a kérdésre.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 13:34:24

@csicsrricsi: szerintem sem. semmi keresnivalója a fasisztáknak magyarországon. menjenek haza olaszországba.

molaris 2011.04.27. 13:38:11

Emlékeim szerint a 90- es évek közepén történt, hogy a Svédországba szakadt nyírségi dakoták vadászatot rendeztek egy rénszarvas farmon. A tulaj a helyi szokás szerint járt el, lelőtte őket.
Kb. 10 perc alatt kitöltötte a rendőrség a papírokat, és az élet ment tovább a medrében.

Zsuzsietta 2011.04.27. 13:38:16

@Apafarkas: "A baj az, hogy a te álláspontodhoz hasonló, nemzetközi szinten is PC-nek nyilvánított vélemények miatt vált a probléma kezelhetetlenné."

Nem hiszem, hogy az én véleményem több kárt okozott volna, mint pl. a korrupció és a mutyi, de ha mégis, hát én kérek elnézést.

Apafarkas 2011.04.27. 13:42:54

@Lüttyöm Zsuzsietta: Azt írtam, hogy a tiédhez "hasonló", az elkövetők emberi jogait az áldozatok fölé helyező álláspont, a II. VH eseményeiből táplálkozó, paranoid rettegés a nácinak való minősítéstől vezetett oda, hogy Európa fuldoklik az idegenek, az európai-keresztény kultúrkört elutasító elemek áradatától.
Franciáknál az arabok, hollandoknál és angoloknál a muzulmánok, nálunk a cigányok. A mi helyzetünk annyival hátrányosabb, hogy mi 600 éve próbáljuk integrálni őket. Nem lehetett.

PS: mit értesz hivatásos alatt?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 13:43:00

@Lüttyöm Zsuzsietta: "Nem hiszem, hogy az én véleményem több kárt okozott volna, mint pl. a korrupció és a mutyi" - a szomorú az, hogy ebben a témában (romakérdés, avagy romaintegráció) is vastagon benne van a mutyi, és a korrupció! elég csak megnézni, hogy hány (száz? ezer?) milliárdot szórtak el a kormányok eddig erre, mindenféle látható eredmény nélkül. ez nem ellened szól, félre ne érts, de előbb-utóbb el kell fogadni, hogy a helyzet tarthatatlan. mondom én ezt innen butapestről a fűtött (na jó, momentán nem, mert lekapcsolták) irodából. vidéken élők ezrei könyörögnek segítségért, és ha a kormányzat nem hallgatja ezt meg, és segít nekik, akkor más fog. és még mindig jobb (lenne) mindenkinek, ha a rendőrség (vagy a hadsereg) tenné ezt meg, legalább bizonyos demokratikusnak nevezhető keretek között, és nem más... mert az a "más" lehet, hogy már nem demokratikus keretek között tenné.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.04.27. 13:44:21

Indexes újságíró meglepődik:
"Sehol, értsd egyetlen Gárda/Szebb Jövőért polgárőrök/Véderő/csendőrség által hiszterizált településen sem találkoztunk olyan nem cigánnyal, aki ne azt mondta volna: a cigányokkal nem lehet együtt élni, ha nem lennének, jobb lenne Magyarországnak."
index.hu/velemeny/2011/04/27/hogyan_kerul_pinter_sandor_a_ciganysorra/

Az ott élők rasszisták, ki érti ezt?

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 13:44:45

@molaris: Why don't you eliminate the entire Gypsy homeworld while you're at it?
Ja, nem Narn, én kérek elnézést, Ambassador.

Ironfist 2011.04.27. 13:45:53

@Seduxen:
Most miért mondod ezt? A polgárháború demokratikus, mert a polgárok között van, akik szabadon döntenek úgy, persze szigorúan többségi alapon, hogy harcba szállnak a saját túlélésük/jólétük érdekében. Vagy a leszármazottaikéban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 13:46:25

@Droli: ezt a moslékot én képtelen vagyok végigolvasni. ezt a földes nevű szardarabot még fehérjehalmaznak sem tudom nevezni, az túl nagy dicséret lenne....

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 13:47:44

@Meleardil Eressea Iluvadan:

na ide figyelj, te emberi hulladék, csak hogy tisztázzuk:
a jó büdös kurva anyád, az örömködik emberek megverésén.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 13:48:53

@Ironfist: "A polgárháború demokratikus" - ja, főleg a győztesnek :DDDD

Ennek az ezer sebből vérző nyomorult országnak más sem hiányozna, mint egy polgárháború. Túl azon, hogy a roppant pc európai, meg világpolitikai színpadon felkötnének minket, és ott hagynának lógni, sz'tem kb a II. világháború utáni állapotba kerülne a gazdaság elég gyorsan. aka 2 héten belül a mátrában szedegetnénk a magvakat.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.04.27. 13:50:49

Sajtó vs. közvélemény 2. rész: szépen néz ki az Index címlapon a blogos rész is, valószínűleg kemény meló lehetett, míg találtak három "romavédő és fasisztázó" bejegyzést...

Ironfist 2011.04.27. 13:51:47

@mavo:
Ne anyázz! Ha nekem nem szabad, akkor senkinek se.

@Seduxen:
Érdekes. Én elolvastam, és leírja az ott élők véleményét. Tehát mindenki tud a probllémáról, csak nekik az jut róla eszükbe, hogy az ott élő magyark gonosznácik, míg a magyarosknak meg az, hogy a tapasztalat szüli az utóítéletet, és semmiféle előítélet nincs. Ugyanis a többség már tapasztalhatta, milyen a cigányság. Veszélyes. Aki meg nem tapasztalhatta, az meg egyszerűen vak - gondoltam eddig. De ezt, hogy elmondja a problémát, világosan, majd a bűnözés pártjára áll, ezt nem tudom hová tenni.

Zsuzsietta 2011.04.27. 13:51:53

@Apafarkas: Itt nehéz egyensúlyt találni, mert nyilván nem akarom megdicsérni a tyúktolvajt, de azt se gondolom, hogy a kezét le kell vágni. Büntetést kell rá kiszabni, olyat, ami arányos és mégis visszatartja, és hadd ne én mondjam meg, hogy mi legyen az, mert ha ezt tudnám, igazságügyminiszter is lehetnék, és már szobrom lenne a Duna partján.

És én is azt mondom, mint Seduxen, hogy vannak eszközeink, pl. rendőrség, hasedereg, - csak először azokat kellene kipucolni és megolajozni. Lehet, hogy bonyolultabb, és talán drágább is, mint külső szervezeteket behozni vagy beengedni, de, izé, milyenebb is? jogszerűbb?

Ha pedig azt kéred, hogy álljak félre, hogy dolgozhass - hát ha rendőr vagy, csak rajta :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 13:51:54

@Lüttyöm Zsuzsietta: pedig biztos lehetsz benne. ez a nézőpont az ami a korrupciónak és a muutyinak megágyazott a cigánykérdés megoldásában.
ha csak mutyi lenne viszont emellett erős kéz. már nem itt tartanánk. de nincs erős kéz, és a mutyit segíti, tolja ez a mentalitás. egészen pontosan csak ennek a mentalitásnak köszönhető, hogy a cigány integrációra elmutyizott pénzek miatt szart nem ért a program. a libbant seggfejek és a cigányok részéről testvériesen elmutyizott és korrumpált pénzek ennek a libbant gondolkodásnak és kommunikációnak köszönhetőek.

egészen egyszerű a dolog, a cigány védett fajta, nem mondunk rá rosszat, nem okoz problémát, mindenbe a magyar rasszista többség kényszeríti bele.
értelemszerűen a pénz teremtett értékét nem lehet számon kérni rajtuk, mert a rasszista többség ellehetetleníti a hivatalos mantra szerint a pénzekből megvalósuló programok sikerességét.

Max. 2011.04.27. 13:51:57

@mavo: mint lelkes cigányjogi aktivista, adj már nekem magyarázatot arra, hogy a Magyarországon élő jelentős számú kínai kisebbség mellé miért nem kell ombudsman, meg miért nem mennek járőrözni újpesten köréjük, meg ha teszemazt kínai a szomszédom, reggelre semmi nem tűnik el a kertből? A csúnya rácistáknak pedig őket is utálniuk kéne, hiszen más bőrszín, betelepült, satöbbi. Csak nem azért, mert tisztességes, a belét kidolgozó népcsoportról beszélünk, ellentétben az erős állati jegyeket magukon hordozó cigányokkal?

Bee-zony 2011.04.27. 13:52:59

zero: „Ez az ország egy baszott nagy vicc Eszes Tamástól Pintérig bezárólag.”
És mi a poénja?
Én úgy látom, hogy ez az ország egy sokfelvonásos tragikomédia. Történet is van (és forgatókönyve is, amit az ábra mutatja), tanulság is van, poén az nincs.

Marcellusca 2011.04.27. 13:54:06

@lyken: Tudom én. :)
Meg meg kell "törnie" a puskát, vagy tokban, stb., stb.
Csak említettem, mint "egyenruhásokat". :P

Apró popó: hamán egyenruhások - a sok, kík egyenruhás nem okozott félelmet senkiben senem?
Vagy tőlük nyugodtan mehettek lopni, garázdálkodni?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 13:56:12

@Ironfist: én a 3. bekezdésig jutottam, de a belem kifordult (kár volt az ebédért) attól, amit abban a rövidke részben olvastam ettől a médiapari szakmunkástól.

megértem én a motivációját, mert hát ezért kapja a fizetését, de én naiv mindig rácsodálkozok, hogy vannak emberek, akiknek beveszi ezt a gyomruk. próbálom elképzelni, hogy az ilyen napközben megírja az efféle "valamit", majd este elégedetten hazamegy, megcsókolja az asszonyt, megsimogatja a gyerek buksiját, majd esti mesét olvas neki (mint minden normális ember), de egyszerűen nem megy... mondanám, hogy tükör, meg szembeköpés, de minek? az ilyen aligha értené.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 13:56:44

@csicsrricsi:

Sajna amit nem tilt a BTK, azt szabad.
A fasiszta is ember, lakik és sétál, boltban vesz kenyeret stb.
Amíg nem követ el törvénybe ütközőt, addig ez van ...

csakb 2011.04.27. 13:57:47

@mavo: Segítek:

"mavo · mavo.blog.hu 2011.04.27. 12:16:29
nem értem amúgy, mi itt a gond. odamentek a békés, véletlenül tök ugyanazt a ruhát kedvelő, cigánybarát fiatalok, mert hogy ugye nincs rend.

hát most végre van. :-D megérte odamenniük. :-D"

Ne fáraszd magad válasszal, én is szűrlek innentől.

_Hooligan_ 2011.04.27. 14:02:20

Hú, elszabadultak az indulatok az írásban is linkelt facebook csoportban. :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 14:03:13

@zero:
nagyon helyesen van így.

persze nem a fasiszták miatt, hanem általában. bár ismereteim szerint kevés olasz nacionalista, tekintélyelveket valló ember sétálgat az utcán :)

Jason Bourne 2011.04.27. 14:04:10

"Ez az ország egy baszott nagy vicc Eszes Tamástól Pintérig bezárólag."

Sajnos én nem röhögök annyira ezen a viccen, az én lakhelyem dettó, mint Göngyöspata csak sokkal nagyobb... Nincs okom a jókedvre.

Ironfist 2011.04.27. 14:04:15

@Bee-zony:
Lesz ennek poénja, csak nem fogunk neki örülni.

@zero:
"Ez olyan sírós vicc lesz :-S"
Mi a különbség a fekete humor, és a morbid humor között?
Fekete: kilenc halott csecsemő egy ládában, morbid: egy halott csecsemő kilenc ládában. Nem tudom, melyik vár ránk.

Bee-zony 2011.04.27. 14:04:48

Ki mit ígért, és utána mi történt?

Pintér azt ígéri, garantálja a biztonságot Gyöngyöspatán
http://​http://www.​origo.​hu/​itthon/​20110422-pinter-sandor-szerint-kozrend-van-gyongyospatan.​html
2011. 04. 22., 19:30
„Pintér Sándor belügyminiszter felkereste péntek délután Gyöngyöspatát, és azt ígérte, hogy személyesen garantálja a helyiek biztonságát.”

Véres visszatérés Gyöngyöspatára
http://​index.​hu/​belfold/​2011/​04/​24/​visszamentek_​a_​romak_​gyongyospatara/​
2011. április 24., vasárnap 17:22
„»Ahogy az elmúlt két hónapban éltünk, úgy nem lehet élni. Ha újabb atrocitás ér minket, elmegyünk és többé nem jövünk vissza« – fogadkozott az Indexnek Farkas, aki szerint ebben a helyi roma közösség teljesen egységes állásponton van.”

Vértócsa felett zengett a szebb jövőt
index.hu/belfold/2011/04/27/vertocsa_felett_zengett_a_szebb_jovot/
2011. április 27., szerda 08:23
„Egy dolog volt, amiben a leginkább elkeseredett cigányok és a Véderő tagjai is egyetértettek: a rend, amit Pintér Sándor ígért, nincs sehol.”

Eredmény:
1. Pintér nem tartotta be az ígéretét, illetve nem tudta betartani, és lemondott - mint Hatojama Jukió japán miniszterelnök, akinek a legfőbb választási ígérete az okinawai amerikai támaszpont „bezárása” volt, és nem tudta ezt elérni.

2. A cigányok, mivel újabb atrocitás érte őket, elmentek, és soha többé nem jöttek vissza.

...aztán felébredtem.
Hoppá, ez itt Abszurdisztán, ahol cigányok, magyarok és zsidók hazudoznak össze-vissza, és amit mondanak és állítanak, annak az esetek nagy többségében az ellenkezője igaz; és a szavahihetőség valahol 10% alatt van.

Apafarkas 2011.04.27. 14:05:24

@Lüttyöm Zsuzsietta: Egyébként nagyon leegyszerűsítve a világ úgy működik, hogy:
- ez az enyém
- az a tiéd
- ha piszkálod az enyémet, megöllek
- ha piszkálom a tiédet, megölhetsz

Ezt a folyamatot szabályozza az állam, a társadalom és az erőszakmonopólium, több lépésben.
Ha azonban nem képes erre, szép lassan elindulunk visszafelé. És az nem lesz jó.
A "hagyjanak dolgozni-t" pedig úgy értettem, hogy azoknak az elveknek kell most már érvényesülnie, ami az erőszak nyelvén beszél azokkal, akik másból nem értenek.
Ehhez kellenek olyan döntéshozók és végrehajtók, akik ezt felvállalják, merik és teszik is. Őket nem liberálisnak, illetve EU-konformnak hívják, hanem rendpártinak.
Egyébként fontosnak érzem megjegyezni, hogy jómagam sem vagyok magyar, hanem sváb, de érdekes, rólunk nem neveztek el bűnözési formát.

lyken 2011.04.27. 14:05:52

@Seduxen: "elég csak megnézni, hogy hány (száz? ezer?) milliárdot szórtak el a kormányok eddig erre, mindenféle látható eredmény nélkül. "
Egyszer szocmunkás ismerős részt vett egy programban. 15 milliót kaptak 6 roma integrációjára a munkapiacra. Tehát ennyit kaptak rá, hogy kiképezzenek 6 romát stabilan, hogy dolgozzanak. Lehet találgatni, hogy mennyien maradtak munkában 18 hónappal később. Felvették a képzés alatti fizetést majd dobbantottak.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 14:06:42

@csicsrricsi: Csak közlöm, hogy nincsenek fasiszták Gyöngyöspatán, nézz utána a szó jelentésének. Addig is egy kis olvasnivaló:
hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ci_k%C3%A1rtya

citizen queen 2011.04.27. 14:11:29

@Seduxen: Érdekes módon csak addig roppant PC-k a nyugat-európai országok, amíg biztonságos távolból szemlélik itt a "Balkánon" ezt az egész szarkeverést, és cirkuszt. Mihelyst nagyobb számban megjelenik náluk az üldözött, elnyomott kisebbség, érdekes mód azonnal elpárolog a PC mentalitás, és igencsak "fasiszta" eszközökhöz nyúlnak...

nagyon_buta 2011.04.27. 14:13:26

Miután rendesen kiveséztük, hogy mi a helyzet, mi lesz stb.
Azért gondolkodjunk egy kicsit -valóban csak a véderő/betyársereg provokációja történik? Az ő érdekük? Mi a céljuk vele(híresek, gazdagok lesznek, esetleg hatalomhoz jutnak)?
A rendőrök leépítése, "felbosszantása", TEK, "szervezett cigány kirándulás" és még sorolhatnám csak a véletlen egybeesés ... ugye???

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 14:13:54

@lyken: exhumálom magam, ez esetben volt "látható" eredménye :)))

1: 6 jómunkásember ha nem is hosszú ideig, de megismerkedett a munka fogalmával
2: a szocmunkásoknak szintén volt munkája.

tudom, hogy a náczi vérem, de a romaintegráció kapcsán nekem mindig ez ugrik be:

vastagbor.blog.hu/2009/09/08/bazi_nagy_roma_nyaralas

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 14:14:05

@Seduxen: Ah! Kösz! valahol elkeveredett a "Cigányfajvédők nevei" jegyzetem.. :)

zsoltix 2011.04.27. 14:14:09

@Seduxen: Itt is sirnak: ''Buszokba zsúfolt nők és gyerekek. Szétszakadó családok, síró csecsemők. ''

Marcellusca 2011.04.27. 14:16:41

@Bee-zony: Azt kifelejtetted, hogy a romák megérkezésekor, alig szállt le a buszról, mindjárt megtámadott egy helybéli asszonyt.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 14:18:54

@Ironfist: Te is észrevetted, hogy minél inkább liberális fajvédőt játszik valaki kommentekben annál olvasatlanabb?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 14:19:08

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: őrizd meg ezt a jegyzetedet, remélem egyszer szükség lesz rá :)))) /JFK után szabadon: Bocsáss meg ellenségeidnek, de írd fel a nevüket!/

@zsoltix: végül is egy alom, szóval nem meglepő. (lehet, hogy ezek nem is humanoidok, hanem van egy nagy zsindexes bullshit-generátor, ami összedobja ezeket a cikkeket?)

@Marcellusca: mindezt persze merő rettegésből, ugye...

Ironfist 2011.04.27. 14:21:54

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Argumentum ad hominem :P
Nem függ össze a kettő, én azt is észrevettem már, hogy a jobbosok is síkhülyék sokszor. Persze tisztelet a kivételnek, de a baloldalon sem mindenki idióta. Ez ugyanis oldalfüggetlen.

Marcellusca 2011.04.27. 14:23:56

@Seduxen: Mi másért, vaze? :)

Mán előre félt, hogy mi lesz vele, ha gyönnek a betyárok (is) és ollan rettegésbe kezdett, hogy a mozdulatait senem tutta koordinálni, oszt' csapkodott össze-vissza a zidegtű. Tehet ű arrúl, hogy szerencsétlen ásszon ippeg kartávolságon belűlre került?

Ja, meg lehet, hogy a buszon osztogatott cukorka hatása alá került, ezért nem is volt tisztában cselekedetével.

Hogy a kánya mondja a szemére: Csecse bogyó!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 14:24:31

@Lastres:

Hajdúhadházán nem osztottak csokit? :-)

f.m.j. 2011.04.27. 14:27:46

mindenki veteményes lopásról, meg tyúklopásról beszél... nem tudom, de az öregek agyonverése heti szinten, smafu?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 14:30:24

@Ironfist: Ez így van. Ezért inkább magam alkotok véleményt, minthogy melegítsen a nyáj.

Ironfist 2011.04.27. 14:31:32

@f.m.j.:
Nem smafu, gyerekcsíny, nem tudtad?

Joe84 2011.04.27. 14:32:59

Ez a blog nincs index címlapon. Vajon miért? :D

Most a recept az index főlapra, hogy jaj szegény cigányokat provokálta 4 véderős és emiatt tömegverekedés tört ki.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 14:33:11

@f.m.j.: Minden állatnak megvan a maga táplálékforrása. Nekik a nyugdíjas.

CyberPunK 2011.04.27. 14:34:07

@f.m.j.: Nem, ez az állami megoldás a nyugdíjproblémára... :(

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.27. 14:35:23

http://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid=10150229113301405&set=a.484403621404.297553.287770891404&type=1&theater

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 14:39:11

@citizen queen: hát dehogynem! Csak először vadászati engedélyt kell kiadni a jogvédőnek nevezett kártevőre, utána a bűnözőnek nevezett kártevőre.

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: ez attól lehet, hogy többségében szabad gondolkodású, tudattágított fic... em... lényekről van szó. A szert Horváth Aladár ***ból szívják...
Köszi a Wikipédiát, én is be akartam linkelni :)))

@csicsrricsi: na ezt a fasisztát most kurva gyorsan bizonyítsd is be, mielőtt valamelyik szervezet feljelent érte. A Gój motorosok pl. tízesével nyerik a pereket, amikor lefasisztázzák őket. Eredmény több százezer forint bírság, meg egyebek...

@Apafarkas: jómagam bukovinai székelyek leszármazottja vagyok, és érdekes módon rólunk sem a bűnözés jut mindenki eszébe...

@zero:
köszi a posztot, már én akartam írni egy ilyet, csak közbejött egy s más.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 14:39:18

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: ne mondd, hogy nem ismered? ez már itt a helyi folklór része :DD

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 14:39:52

@Ásó[Mosó]maci: GIGALOL!!!!! :)))))))

És az egyik komment: "Ma láttam 5 embert egyforma ruhában, eléggé megijedtem, az volt a ruhájukra írva, hogy UPC.........kellett voln a sünöket?" Homoki Aniko

Max. 2011.04.27. 14:43:22

Beszarok a náczivadásztól:

"Az ebédre elfogyasztott gulyás leves és pogácsa után többen a fehér abroszt fejükre húzták és romaellenes, rasszista mondatokat kezdtek skandálni, pl.: munka, becsület. A békés cigányok nem ülnek fel a provokációnak, mivel sokan még a gyermekeikkel szeretkeznek a lakásban."

readonly 2011.04.27. 14:48:47

Hányni kell Fidesztől, hogy a cigányok mellé állt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 14:49:05

@lyken:

az kurvára nem indok, semmiféle verésre, hogy a "nemzeti érzelmű" ifjak mit óbégattak és mit nem. tény, nem hatódtam meg attól, hogy megverték őket, és nyilvánvalóan provokálni mentek csak oda, de ettől még a megverésük alsó hangon törvénysértő volt.

na tesék, védem a náczikokat ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 14:52:07

egyébként szerencsére van, aki értelmesen látja:

"Utálom, hogy komoly társadalmi problémák politikusainknak ma sem jelentenek többet, mint eszközt a szavazatszerzésre. Ha félkatonai szervezetek masíroznak, olyan ideológiákat hangoztatva, melyek tűrhetetlenek, akkor miért nem lép fel vasszigorral és totálisan ideológiamentes a hatalom? Ha emberek kertjéből éveken keresztül lopják a zöldséget és a gyümölcsöt, akkor miért nem lép fel vasszigorral és totálisan ideológiamentesen a hatalom? Hiszen ezek egyáltalán nem ideológiai kérdések, pontosabban nem kellene azoknak lenniük."

azamerikaifiu.blog.hu/2011/04/27/nacizni_vagy_ciganyozni_az_igazi_egy_biztos_mindig_a_masik_a_hulye

ennyi.

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 14:52:15

@zero: annyit még azért: mi volt olyan sürgős Iványinak, hogy hajnali 2-kor(!) megjelent Gyöngyöspatán???

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 14:54:20

@Apafarkas:

"Egyébként fontosnak érzem megjegyezni, hogy jómagam sem vagyok magyar, hanem sváb, de érdekes, rólunk nem neveztek el bűnözési formát. "

lol. 1945 magasságában milliószámra deportálták a rokonaidat kelet-európából, mivel nemkívánatos elmei voltatok a társadalomnak. csak hát ugye az régen volt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 14:55:42

@mavo:

fura, hol olvastad, hogy óbégattak bármit a 80 fős felfegyverzett cigányhordának úgy négyen? az is fura, hogy te fentebb egyenruhásokról beszélsz, amikor a felvételeken egyiken sincs semmiféle egyenruha a négy közül:)
másrészt honnan veszed, hogy provokálni mentek oda? meg hova bazzeg? a cigányok lakta résztől elég messze történt a dolog és éppen hazafelé mentek egy ismerőstől :)

nem zavar az objektivitásban a szemellenző? :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 14:57:58

@mavo: igen mert bűnözők voltak :) nem is politikai okoból :)

Marcellusca 2011.04.27. 14:59:23

@mavo: Bazzeg, te, mekkora hülye vagy!
Mer' azé' deportálták a svábokat, mert bűnöző életmódot folytattak!!!

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 15:03:22

@mavo: és utánozod smittpali hejesirását :D

"Ha emberek kertjéből éveken keresztül lopják a zöldséget és a gyümölcsöt, akkor miért nem lép fel vasszigorral és totálisan ideológiamentesen a hatalom? Hiszen ezek egyáltalán nem ideológiai kérdések, pontosabban nem kellene azoknak lenniük." - ez így is van. DE néhány politikai párt érdeke azt kívánta - politikai és gazdasági érdeke egyaránt, lásd cigányintegrációra eltűnt milliárdok -, hogy ebből ideológiai kérdést csináljanak. Ami persze a cigányoknak is tetszett, mert ha elkezdenek rikácsolni, hogy rasszista a rendőr, akkor nem őket ültetik le bűnelkövetésért, hanem a rendőrt csinálják ki, aki jól végezte a munkáját.

Az én nagy bánatom az, hogy ezzel megint azok a cigányok szívják meg, akik a társadalom hasznos tagjai, akik a hátuk közepére nem kívánják az egész rohadt balhét.

@Lastres: ezt azért rakjuk még helyre: egyetlen szavad sem hiszem. Jobban hiszek az ott élőknek.

Max. 2011.04.27. 15:03:48

@mavo: és hogy a szövetségesek deportálták a svábokat, annak mi a lófasz köze van ahhoz, hogy egyes népcsoportok (egyes alatt egyet értek, a cigányokat) lopnak csalnak, olyanok mint az állatok, a többi meg nem?

Elnézést, nem keresek logikát a hozzád hasonló libsi majmok mondandójában, már csak azért sem, mert az előző kérdésemre se tudtál már válaszolni semmit, szóval bőszen bökök a szűrésre, mert ahogy a te kommentedet elolvastam, akár olvashattam volna a mazsihisz marhaságát is.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 15:05:14

@Ásó[Mosó]maci: ha ezt belinkeljük a jujjderettegősnagyonliberálispcplatformoskartatüntetős faszbúk oldalra, az jó lesz?

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 15:05:33

@mavo: te tényleg sík hülye vagy. Nagyszüleim meg Romániában voltak nem kívánatos elemek, aztán Bács megyében sem kellettek, és érdekes módom Magyarországon rendes, becsülettel dolgozó emberek voltak egész életükben.

bandika gazdája 2011.04.27. 15:07:08

Lenne néhány kérdésem itten:
1. Mi lett volna, ha nincs 400 rendőr a faluban?
2. Néhány évig a szomszédaink a férj is, meg a feleség is nemzetőr volt. (Sajnos elköltöztek.) Terepszínű ruhában voltak nemzeti ünnepeken meg összejöveteleken, mégsem keltettek félelmet bennünk, de láss csodát! A pont szemben lakó cigány családban sem! Reggel köszöntek egymásnak, oszt annyi! Igaz, a jogvédők nem jártak erre! (Ők nem politizáltak. Most akkor Pintér új törvénye értelmében ezentúl nem vehetik fel az egyenruhájukat?!)
3. Az miért nem zavarta a jogvédőket amikor a buzi felvonuláson papnak maszkírozva rózsaszín tangában idétlenkedtek a ....k?
4. Gyurcsány 1 millió forintot ad a "megsegítésükre"! Ez vagy tényleg teljesen meghibbant, vagy annyira aljas, amit már róla sem feltételeztem! Ha a Bandika megrángatja a cica farkát, és én adok neki egy jutalomfalatot, öt perc múlva mégjobban megrángatja, hátha akkor kettőt adok! Ha seggebrúgom, többet nem teszi, mert elvan baj nélkül. A világ ennyire egyszerű. Csak nekem?
5. A hírek hallgatását egy időre befejezem, mert még nem döntöttem el, hogy hányjak, vagy mélységesen elkeseredjek.
@mavo. Te meg gondolkodjál már el egy kicsit! Ha nem megy, kérjél meg rá valakit!

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 15:07:45

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: nem szabad hívni a sünöket!!! Ezzel a közbiztonság fenntartására irányuló cselekedettel 100.000 Ft bírságot kaphatsz!

Fehérvarjú 2011.04.27. 15:08:19

@Seduxen: Naná. Hiszen ők toleránsak és értik a poént. Csak a náczikat utálják meg a faszistákat. :D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.27. 15:08:21

@Seduxen: Csak azért pakoltam be, mert valaki még az elején ezt felhozta ezt a témát.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 15:10:00

@Kartal (rezervált):
"Az én nagy bánatom az, hogy ezzel megint azok a cigányok szívják meg, akik a társadalom hasznos tagjai, akik a hátuk közepére nem kívánják az egész rohadt balhét. "

kiegészíteném, azzal, hogy : és a cigányok 90%-át sem kívánják a hátuk közepére sem.

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 15:11:15

@bandika gazdája: "Ha a Bandika megrángatja a cica farkát, és én adok neki egy jutalomfalatot, öt perc múlva mégjobban megrángatja" - nem gondolod, hogy pont ez a cél?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 15:11:43

@bandika gazdája:

"1. Mi lett volna, ha nincs 400 rendőr a faluban?"

mert mi volt, hogy van? megakadályoztak bármit is? :)

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 15:12:10

@Conv: így is van. Az egyik főnököm cigány származású, ő csak úgy hívja az aljanépet, hogy "a segélyesek".

bandika gazdája 2011.04.27. 15:18:42

@Kartal (rezervált): Hát én is ezt mondom!
@Conv: Hát én is ezt mondom!

Egyébként friss hír: csomagolnak Gy.patán a cigányok, mert nem bírják tovább! Remélem két népes család a Gyurcsány villába költözik! (Úgy 40 emberre gondolok!) Ha így van, akkor megkövetem!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 15:20:56

@Krikri:
ez legfeljebb a hetiválaszosoknak volt megdöbbentő.
meg az indexeseknek, hogy nem találtak egyetlen olyan nem cigányt sem a faluban, aki nem azt mondta volna, hogy a cigányokat el kell takarítani.
az emberek többsége tudja ezeket a dolgokat az ország más részein is. csak a rajvédők meg a balos és libbant média tálalja másként.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 15:21:58

@bandika gazdája: kemény is az, ha nem lehet lopni, meg rabolni. kibírhatatlan.

bandika gazdája 2011.04.27. 15:23:21

Nézzétek már meg a Blikk vezércikkének fényképén milyen alultápláltak a költözködők! :-)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.04.27. 15:30:31

Kb. 50 év múlva hogy fognak ezek rettegni majd a mindenféle kisebbségi jogokat élvező Magyar kisebbségtől ...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 15:31:21

@Kartal (rezervált): a bűnöző befogad más bűnözőket? de meglepő :)

arra leszek kíváncsi mennyit fog nekik fizetni a munkájukért, mennyi pénzrre bejelentve. és ez a dolog, hogy be lesznek jelentve, innentől nem kapnak segílykét, meg támogatást, meg emberi körülmények közt kell élniük (tisztaság, rend, fegyelem, nincs dajdaj és részegeskedés) a boldvai villa alagsorában, hogyan fog tetszeni nekik :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 15:31:49

@Conv: egyáltalán arra vagyok kíváncsi, lesz-e jelentkező az állásokra :)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 15:34:09

@bandika gazdája: Mari néni csirkéje tápláló..
@Kartal (rezervált): Kíváncsi leszek a végére.. Hehehehe. Vajon rézből vannak a csaptelepek?

hoplita 2011.04.27. 15:35:26

@zero:

"......Csak azt nem tudom, hogy magyar-roma vegyes polgárőrcsapat lenne, akkor is rasszizmust kiabálnának?..."

Van egy kis apró bibi, amiről sűrűn megfeledkezünk....nem csak te, sokan, néha még én is...:))
Ilyen vegyes csapatot nem nagyon lehet felállítani, mivel polgárőr csak büntetlen előéletű személy lehet.
A felnőtt korú ork lakosság gyakorlatilag kilőve....mutatóba van egy-egy olyan, amelyiknek nincs priusza.
Evvan, Zero..:D

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 15:37:25

@Conv: Lehet, hogy ők lesznek az MSZP "kirakatcigányai". Fejenként megkapják a havi 200 ezret, csak maradjanak a seggükön és hazudjanak a riportereknek.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 15:40:51

@zero: Jogos a gyanakvás. Csak a szentkoronán látom. Lehet, hogy hekkelnek..

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 15:44:02

@Kartal (rezervált): @Conv: én egy valamit nem értek:

asszondja a cikk, hogy dolgozhat is a 15 fős szorgos-dolgos népcsoport. Nade. Ennek a derék boldvainak a mellékelt képviselői adatlap szerint ca 1.2 milla a havi összjövedelme. Ha ebből - akár csak a minimálbér elejéig - foglalkoztat 15 főt, úgy, hogy mindegyiket be is jelenti, és utánuk a közterheket befizeti, akkor itt, és most ünnepélyesen megfogadom, hogy déli harangszó mellett az '56osok terén kinyalom a saját seggemet.

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=b162&p_ckl=39

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.27. 15:45:11

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: "Zero! Moderáltad magad? :)" - ugye? bár inkább 'palmasra tippelek, ő szokta bőszen osztogatni a banánt :DDDD

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.04.27. 15:45:37

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: "Mari néni csirkéje tápláló"

Nem Mari néni csirkéje az érdekes, hanem a névtelen Mari nénik és Józsi bácsik koporsói 2.6 méter mélyen. (Fujjj milyen demagóg vagyok, orvost!!)

Érdemes lenne azt is megvizslatni, vajon ezt az egész cirkuszt kik nézik vigyorogva és diadalmasan a háttérből? (Még demagógabb vagyok, rendőrt!! illetve rendőrt ne..)

Egyébként kiváncsian várom mikor épül izraeli mintára nyolc méter magas biztonsági kerítés a cigányok lakta településrészek köré? (Elnézést kérek, a zsidók nem is gyűlölik a palesztinokat és más népeket, én vagyok antiszemita.)

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 15:46:10

@zero: Nem, Hajdúhadházon nem is volt LMP-s tudtommal.

Hejőszalontára vittek pár szelet csokit meg pogácsát a helyi gyerekeknek, csak épp ott az egész gondolatmenet bukik (deviáns cigányok lopkodnak - ezt mások megfegyelmeznék - a jogvédők ajándékokkal biztatják a romákat, hogy csak így tovább), ugyanis ott a bűncselekmény elkövetője nem helyi volt, a helyi romákra korábban nem nagyon volt panasz.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.04.27. 15:46:25

Én pedig ezentul beperlek mindenkit aki melegítőben és fuxban mászkál, mobilról zenét hallgatva. Mert bennem az félelmet kelt, és rettegek éjszaka, ha az ablakom előtt ilyenek mászkálnak, úgyhogy vigye el az ÁVH az összeset. Szerintem.

Spiritmonger 2011.04.27. 15:48:57

1982 körül már megmondták a tutit, ültek is érte vagy másfél évet...

www.youtube.com/watch?v=AYIgk-yLulI

a megoldás a deportálás és vagy a száműzetés lenne, aki fehér emberre támad, az ezt kapná

addig is, a külföldre bérrabtartásba adás, mondjuk az oroszokhoz, a kínaiakhoz, de a legjobb lenne a cigány származású elítélt bűnelkövetőket kiadni a szaúdiaknak. annak lenne csak elrettentő ereje...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 15:54:02

@Kartal (rezervált): akkor csak higgyél az ott élőknek, ha nem az igazság érdekel.
Meg azt azért megemlítem, hogy városi legendákat, pletykákat és rémhíreket nem csak a cigányok tudnak gyártani, hanem bármely falusi (és városi) közösség. (lásd pl. West Balkán: az első hírek mind romák késeléséről szóltak. Akkor is mondhatnád,, hogy te a szórakozó, érintett fiataloknak hiszel, hisz ők voltak a legközelebb).

kranführer 2011.04.27. 15:59:55

20 szoros túlerő, ez várható és borítékolható volt. Az a pár száz rendőr végigverné a cigánysort kétszer a hosszú gumibottal, akkor kevesebb lenne a bűnözés. Meg nem szűnne,mert attól hogy nem járnak lopni, a vérfertőzés még megy rendesen a putri hűvösében...

Marcellusca 2011.04.27. 16:03:45

Itten náczultok, faszista csűrhe banda, mikor székes fővárosunkban igggen fontos dolgokról döntöttek:

index.hu/belfold/budapest/2011/04/27/ii._janos_pal_papa_ter_lett_a_koztarsasag_ter/

Popieluszko utca - vazze, ki se tudom mondani! :D
De ki is vo't ő valójában, hogy pont róla kell utcát elnevezni?

Ui.: Miért van olyan érzésem, hogy ez (is) kellett egy újabb mutyihoz? :P

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 16:03:47

@Lastres: te, nem kéne addig a kis ideig nem szívni, míg komoly dolgokról akarsz beszélni? :)

gyöngyöspatai esetet összemosni a westbalkán sztorival bármilyen téren, igen erős tompulásra utal :) nem lehet más a propaganda? :)
másrészt késelésről szólt először minden hivatalos híradás. meglepő, ha cigányokra gondolt bárki is? :)

Apafarkas 2011.04.27. 16:03:54

@mavo: Pontosan ismerem a történelmünket. Ugyanazok deportáltak, akik most védik a cigókat, és akik az azóta eltelt időszak fő szitokszójává tették a hazafiságot. Szóval a te fajtád. A mi bűnünk egy háború elvesztése volt, nem pedig az, hogy nem tudtunk beilleszkedni.

Spiritmonger 2011.04.27. 16:06:35

@Lüttyöm Zsuzsietta: szegénykém, két lehetőség van:
1, olyan szinten vagy nettó hülye, hogy már nem is akarnak veled foglalkozni, mert reménytelen az eseted
2, tudatosan provokálsz a műnaiv álmegoldásaiddal

majomkutya 2011.04.27. 16:10:37

A Btk.-ba fogják illeszteni az egyenruhás bűnözést, mint "új bűnözési formát".
Ez már a kabaré kategória.

Nurrddin 2011.04.27. 16:15:26

@Lastres: hát igen... ez így szokott lenni, a helyiek tapasztalatai mindig szoros ellentétben állnak az igazsággal
merhogy a helyiek, csak úgy látják, hogy lopnak, rabolnak, ölnek
valójában csak a kultúrájukat gyakorolják, és ezt el kell néznünk nekik, mert mi tóralensek vagyunk...
igaz-e öcsipajtás?

Spiritmonger 2011.04.27. 16:16:31

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: ma reggel kivittem a reptérre egy barátomat, és sok egyenruhás, kifejezetten izmos, kisportolt fiatalembert láttam, akik szemében nem láttam a tisztes polgári félelmet a rendőröktől, hát én erre majd összeszartam magam tőlük, mire kiderült, hogy csak egy magyar csapat megy bunyózni külföldre, de én megijedtem...most őket is betiltják?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 16:18:31

@Conv: nem szoktam szívni. Inni is ritkán.

Nem mostam össze semmit. A patai emberek szerint az LMP "pénzt és egyéb támogatást" adott a romáknak. Ez hazugság, ha megértő vagyok, alaptalan pletyka. Erre írta kartal, hogy jobban hisz a helyieknek, mint nekem. Erre írtam, hogy ha a mesékben - városi legendákban - akar hinni, akkor tegye.

dr. Aullah 2011.04.27. 16:19:39

@Seduxen: Ez csak képmutatás. Ő is tudja, hogy nem fog találni ennyi dolgozni vágyó cigót :D

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 16:21:03

@Nurrddin: nem vagyok az öcsipajtásod.

Nem állítottam, hogy "mindig", meg "csak úgy látják, hogy ölnek". egyetlen konkrétumot mondtam, ami nem igaz, erre te jössz és olyan állításokkal hadakozol, amit nem mondtam. Hát egészségedre, de miért kellek én ehhez?

hoplita 2011.04.27. 16:22:31

@mavo:
".....csak emlékeztetnék mindenkit a nem is olyan régen történtekre, amikor egy szlovák stadionban magyarbűnözőket vertek...."

Te, figyejjél, bazmeg...!
Nincs kedved inkább a kommentelés helyett csinálni magadnak egy kistestvért...?
Szerintem ennek anyukád is örülne.....mi már nem annyira, mert valószínűleg hasonló aktusból születhettél te is, de megnyugtató lenne, hogy addig sem kell a társaságodat, mégha korlátozottan is, élveznünk.

Rhino123 2011.04.27. 16:22:40

@bandika gazdája:
1.: Semmi. Minthogy eddig is csak biodíszletként szerepeltek.
3.: Mert a jogvédőknél alap, hogy egy általuk kiválasztott kisebbség jogait nagyítják fel/fájlalják egy másik kisebbséggel vagy adott esetben a többséggel szemben. A keresztények kussoljanak, ha a keresztel simogatja a farkát valaki a platón, a heterók kussoljanak, ha nem tetszik a műsor stb. (Ilyenkor persze az jön, hogy a felvonulók a meleg közösség egy része csak, akik így fejezik ki magukat.... de ezt szerintem kár megnyitni)
4.: Valamelyik előttem író rátapintott. Mert amikor olvasta, hogy mi történt, azonnal tudta, hogy lesz olyan, akinek ez a "gesztus" tetszeni fog és elmegy a maszop majálisra csápolni.

Sztem te se etess trollt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 16:23:16

@Lastres: akkor én mondom neked, hogy konkrétan a ckö-s farkas jános nyilatkozta ezt, nem a magyarok, de segond :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 16:25:47

@Lastres: amúgy ez a richard field csóka ez nem valami lmp-s kötődésű szerkezet? :)
merthogy tán ő finanszírozta az utazásukat az ellátásukat, meg az otthonmaradóknak is némi támogatást :)

Nurrddin 2011.04.27. 16:25:57

@Lastres: akkor meséld már el, mit csináltak az elempés pólókban a legények leányok a patai cigók közt?
shiffer főnököd körömszakadtáig tagadott tegnap a hírtévében, a tagadása csak akkor enyhült, mikor videofelvételeket mutattak neki
akkor meg azt mondta hogy ez nem elempés megmozdulás volt, csak az elempések megmozdulása...
úgy hazudtok mint a vízfolyás
komolyan mondom kuncze apátok is pironkodik, pedig ő nem az a szégyenlős fajta...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 16:35:47

@Lastres: tehát akkor csak azt állítod, hogy az lmp-s támogatás nem igaz?

azt igazságként elismered, hogy a cigányok évtized óta zaklatják terrorizálják a helyi nem cigány lakosságot, és teljesen jogosan van elegük belőlük, hogy lerabolják a pincesort, a veteményeseket, gyümölcsösöket és az lakásokat, kerteket?
és minthogy ezt elismered, hogy egy zárt kisebbségi közösség tagjai terrorizálják, meglopják, kirabolják, megfélemlítik évek óta a befogadó közösség tagjait, akik soha nem ártottak nekik, ezért úgy gondolod, hogy a befogadó közösség, a többségi társadalom ott élő tagjai előítéletes emberek akik ok nélkül gyűlölik a kisebbség tagjait.
ugye? :)
te is úgy látod/tudod, hogy a szebb jövőért polgárőrök és a véderősök nem nyúltak egy újjal sem senkihez, sem cigányhoz, sem magyarhoz a két-három hét alatt, de előtte sem, és a tulajdonukhoz sem?
te is úgy látod, hogy viszont ezzel szemben a cigányok megtették mindezt éveken keresztül?
ezek alapján úgy látod megalapozott a lámpapárt erőszakvíziója a cigányok ellen és szükséges ilyenekkel riogatniuk a cigányokat?

nyugtass meg, hogy még benne van a fejed valamelyik libbant kollégád seggében, ezért ez a sütétség fejtájon, nem pedig ilyen ostoba vagy valójában.

Virág et. 2011.04.27. 16:36:19

@Conv: Ez két szempontból sem lényeges. Az első, hogy mivel a Véderőt leszámítva van ott még kismillió egyéb nemzeti paramilicista (Betyársereg meg még ki tudja ki mindenki), a másik pedig, hogy az "elhatárolódás" az itt nálunk kb nem jelent semmit. Attól még akár puszipajátsok is lehetnek, azok csak a szavak büdös nagy semmibe, következmények nélkül.

Az viszont beszédesebb mindennél, hogy a kuruc nem győzi mosdatni az ott vonulgatókat. A kuruc pedig az a Jobbiknak, mint a Magyar Hírlap a fidesznek.

Nurrddin 2011.04.27. 16:39:00

a erre varjatok gombot...

mti.hu/cikk/2011/04/27/btk-szigoritast_javasol_a_kormany_az_-egyenruhas_bunozok-_miatt-541027

újabb gumitörvény, a cigány azt mondja hogy félelmet keltesz benne, és már rács mögött is vagy

2011.04.27. 16:41:56

Szegény Gino,hogy retteghetett a városligeti majálison a sok rossz arcú kisgyerektől no meg az MSZP nyugdíjasaitól.

Jók a pogramok ...minden jó,csak sok köcsög van..a biztonsági szervezet kevés nagyon...nagyon sok a veszedelem

www.youtube.com/watch?v=yNpqbYzZrXY&feature=related

marcinátor (törölt) 2011.04.27. 16:43:25

@Nurrddin: Végre vége az In-Kal rémuralmának. Mennek a dutyiba. Vagy a kezem ért a bilibe?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 16:45:13

@Conv: ez a cikkből nem jött le. Akkor Farkas János a hülye. Illetve nem tudják megkülönböztetni azokat az embereket/csoportokat, akik ott sertepertélnek.

De igen, annyiban LMP-s kötődésű, hogy a tavalyi OGY kampányra adott az LMP-nek összesen 11 millió forint támogatást. (Egyébként a Civil Mozgalomnak is adott valamennyit). Azóta nemigen volt kapcsolat vele, erről az akciójáról is csak menet közben értesültünk.. Egyébként sokat adakozik, elég fantaszta egy ember.

@Nurrddin:
Kuncze a törpe anyádnak az apja, nem nekünk.
"Akkor meséld már el, mit csináltak az elempés pólókban a legények leányok a patai cigók közt?"
Arra a hétvégére szerveztek egy "Munkakarnevál" nevű megmozdulást olyanok, akik között valóban voltak LMP-sek is. De ez nem központi kitaláció volt, hanem egyedi akció. A program arról szólt, hogy együtt a cigányokkal rendbeteszik-kitakarítják a környéket - hiszen a legtöbb panasz éppen arra van, hogy elhanyagolják, nem dolgoznak még a saját udvaron se. Ráadásul ezzel megmutathatják a más falubelieknek, hogy ők tudnak, ha kell. Munkával harcolnak a Véderő harcászati gyakorlatával szemben, ezt is demonstrálják.
Kicsit kampányízű, kicsit esetlen, de szerintem jó kezdeményezés volt.
Ebbe kavart bele Field úr, amikor megjelentek a buszokkal (és az odacsődített sajtóval és nagykövetekkel) és elvitték a nőket/gyerekeket. Amit utólag egy kicsit igazol a tegnapi balhé, de mégiscsak feltűnésködés volt szerintem, és összemosta a két eseményt.

Geza 2011.04.27. 16:45:18

@Nurrddin:
Pont most akartam beidézni én is:

'Szijjártó Péter kifejtette: a javaslat értelmében két évig terjedő börtönnel lennének büntethetők azok, akik "másokban félelmet és riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő akciókat szerveznek arra vonatkozó felhatalmazás nélkül".
Azok pedig, akik "valamilyen közösséggel szemben fenyegető, a közösségben félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt, három évig terjedő börtönbüntetéssel lennének sújthatók". A szóvivő tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülésen arra adott utasítást, hogy még szerdán nyújtsák be a parlamentnek Btk. szigorítását.'
kuruc.info/r/2/78204/

Kedves Kúrmány! A faszé' szórakoztok itt a minél pontosabb körülírással, ti is tudjátok, mi is tudjuk, ergo nyugodtan beleírhatjátok a törvénybe nyíltan is, hogy szerintetek cigánynak magyart gyilkolni is szabad, magyarnak meg cigány ellen még védekezni is tilos lenne. Ja, és ezúton is kívánok sikerekben gazdag és eredményes lófaszt a seggetekbe, ha már itt tartunk...

hoplita 2011.04.27. 16:46:34

@Nurrddin:
Na, ennyit a csuti proliról, meg a narancs-sleppről.....
Ezeknek teljesen elment az eszük.

hoplita 2011.04.27. 16:49:13

@Lastres:
"......Kuncze a törpe anyádnak az apja, nem nekünk. ..."

Ne anyázzál nyomoronc, mert rábaszol, ha megkereslek.
Visszaduglak anyádba....nem fenyegetés, ígéret.

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 16:52:17

@Nurrddin: igazad van.
>>"itt van a második pofon ezeknek az egyenruhás bűnözést folytató csoportoknak" - mondta a miniszterelnök szóvivője, aki az egyenruhát érintő kérdésre hozzátette, szerinte minden normális gondolkodású ember világos különbséget tud tenni egy pecázni induló horgász és egy egész közösségben riadalmat keltő hadgyakorlat résztvevője között még ha ugyanolyan hímzésű vagy terepszínű ruhát is viselnek.<<

És tessék mondani, amikor cigánycsürhe jön velem szemben ordítozva, egyenmocskos melegítőben, kitől kérhetek segítséget, mert ez bennem félelmet kelt...

A fidesz nem más, mint narancsra festett mszp. Ugyanolyan szarul "kezelik" a problémát, mint elődjeik. Szerintem ugyanúgy bele is fognak bukni.
Amit egy év alatt fel tudnak mutatni:
- megnövekedett bűnözés;
- rekord magas államadósság;
- törvények haveroknak;
- közbiztonságért fellépők elhallgattatása, betiltása;
- új és még durvább megszorítások...

Köszönjük Fidesz! Csak így tovább a bukás felé vezető úton!

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 16:55:02

@marcinátor: tényleg! Mi lesz az In-Kal Szekuritivel? Bennem félelmet kelt, ahogy fekete egyenruhában, hátukon héber felirattal tartanak éleslövészetet...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 16:56:24

@Conv: igen, elismerem, hogy a cigány közösség egyes tagjai miatt (akiket az első híradásokban 3-4 családra tettek) azt okozták, amit írsz. És nem, akiknek ez nem tetszett, azok nem rasszisták (a nagy részük legalábbis), hanem jogosan követel normális helyzetet.
Ami szebb jövősöket illeti, fizikailag nem nyúltak semmihez, viszont félelmet és rettegést keltettek a cigányokban (tök mindegy, hogy jogosan-e vagy sem, itt a hatás a lényeg), amit lehet, hogy ők nem akartak, ám azoknak, akik odaküldték őket (Vonáék), éppen ez volt a céljuk. Mert ha feszülnek az idegek, ha pattan a dolog, az mindig a szélsőségeknek kedvez.
Nem "a" cigányok tették meg azt, hanem jól elhatárolható családok.
Nem az LMP (és nem is a jogvédő civilek) riogatnak, sőt az egyetlen érv, amivel eddig le lehetett csillapítani a romákat, hogy a szélsőjobb éppen erre vár, azért provokál, hogy ők üssenek, lincseljenek, aztán mehet börtönbe mindenki.
Utolsó pontban nem tudlak megnyugtatni.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 16:57:17

@hoplita: nocsak, valaki gyalázkodik, s ideges, ha visszakapja?

Marcellusca 2011.04.27. 16:59:40

@Kartal (rezervált):
"És tessék mondani, amikor cigánycsürhe jön velem szemben ordítozva, egyenmocskos melegítőben, kitől kérhetek segítséget, mert ez bennem félelmet kelt..." - Pont ezt pedzegettem a múltkor.

Egyébként meg ezek alapján nem engedélyezett ill. előállítják a katonai menetgyakorlatok állományát? :)

Nurrddin 2011.04.27. 16:59:52

@Lastres: mi a gond öcsipajtás?
szégyenlitek az ideológiai őseiteket?

ismerek párat a fajtádból; sokfélék, de egyben közösek:
anno mind szadesz drukker, rajongó, aktivista, illetve több közülük tag is volt...

mocskosbaribaszó 2011.04.27. 17:00:09

@Lastres: nem furcsa, hogy a Jobbik azonnal kapja a nyakába a sarat, ha egyik tagjuk/ szavazójuk a hunyó? csak neki kell "felelősséget" vállalnia és azonnal elhatárolódni?

"e ez nem központi kitaláció volt, hanem egyedi akció. A program arról szólt, hogy együtt a cigányokkal rendbeteszik-kitakarítják a ..."

hoplita 2011.04.27. 17:00:21

@Kartal (rezervált):
Na most őszintén...
Én ugye nem titkoltan jobbikos vagyok....ennél jobbat a mi szempontunkból ki se tudnának találni.
Esetleg ha mi írnánk nekik ezt a sok baromságot.
De ugyanakkor keserű a szám íze, mert még mélyebbre süllyedünk a posványba..

A fideszesekre lassan jobban haragszom, mint a bolsilibsikre....hiába, a valaha volt barátot piszokul tuggya ám útálni az ember.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 17:00:36

@Nurrddin: Erre azt mondom, hogy a kurva anyjukat!

Nem baj, majd rasztának öltöznek. Azt nem hiszem hogy betiltanák, mert az LMP szavazótábora is tiltakozna. A Gödörben.
Vagy lesz rongyos sereg.

Dendrobatidae 2011.04.27. 17:01:07

Orbán mindig is egy kis cigány szarkupac volt és az is maradt. Még szép, hogy a saját fajtáját védi. Nem is érti, mit problémáznak azon a hülye gádzsó nyugdíjasok, ha kirabolják őket fajtársai. Hiszen ez a kultúrájuk része, Sőt ez maga a cigány kultúra.
Sok szerencsétlen magyarnak kell még kirabolva, vérbefagyva meghalnia ahhoz, hogy mindenki rájöjjön ki is Orbán valójában.

Nurrddin 2011.04.27. 17:01:35

@Lastres: nyugodj meg, valóban nagyon rábaszol ha megkeres...
ezt csak mint tényt közölte

hoplita 2011.04.27. 17:02:00

@Lastres:
Jóvan, faszomfütty....te tudod, bazmeg.

mocskosbaribaszó 2011.04.27. 17:03:10

@Lastres:
"e ez nem központi kitaláció volt, hanem egyedi akció. A program arról szólt, hogy együtt a cigányokkal rendbeteszik-kitakarítják a ..."

Viszont ha egy jobbik szimpatizáns csinál valami randát, akkor azonnal el kell határolódnia a pártnak és meg kell követnie az aktuális sárdobálót.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 17:04:38

@Kartal (rezervált):

ráadásul ezek a gonosz cigányok, illetve az ő politikus haverjaik, a szent cél érdekében még azt is elérték, hogy a 90-es évek elején a cigányok cca 70.80 százalékát (már akkor több százezer emberről volt szó) kibasszák a gyárból, bányából, estébé, ahol ... nem is írom le, mit csináltak ezek ott a genetikailag bűnöző elemek.

fondorlatos, naaaggyon fondorlatos!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 17:06:37

@Max.:

"egyes népcsoportok (egyes alatt egyet értek, a cigányokat) lopnak csalnak, olyanok mint az állatok, a többi meg nem?"

lolz. ha nem lennének cigányok, nem bűnözne senki. jóóóóóóóóóóóóóó :)

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 17:07:17

@hoplita: nézd, én egyik pártnak sem vagyok nagy rajongója, de a Jobbikra szavaztam, és oda is fogok szavazni. És én is egyre jobban haragszom azokra az agymosottakra, akik a fideszre szavaztak. Egy év elég volt ahhoz, hogy egy szinten utáljam a fideszt a posztkomcsikkal, ez azért nem semmi teljesítmény.

majomkutya 2011.04.27. 17:11:33

@Kartal (rezervált):
Én töretlenül azt mondom, hogy a jogi egyetemen tanultak alapján az ilyen megfogalmazású büntetőtörvények, hogy:
-feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját, vagy AHHOZ HASONLÓT
-közbiztonság fenntartására irányuló tevékenységet végez, VAGY ANNAK A LÁTSZATÁT KELTI
-valamilyen közösséggel szemben fenyegető, a közösségben félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt
Sem az alkotmánynak sem a büntetőtörvénnyel szembeni kritériumoknak nem felelnek meg.
A jogbiztonság egy nagyon fontos szempont a jogrend alakításánál, a törvények módosításánál.
A jogbiztonság körébe sok minden beletartozik, büntetőtörvények esetében a jogbiztonság gyűjtőfogalom alatt a legfontosabb, hogy a törvény címzettjének a jogszabály szövegét olvasva egyértelműen kiderüljön, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálni.
A már bevezetett szabályok vagy a most megalkotandó törvénymódosítások révén létrejövő szabályok pedig akár passzív magatartást (pl. valaminek a látszatát kelti, pl. ahhoz hasonló ruhát visel, stb...) is súlyosan szankcionálni. Például súlyosabban szankcionálnák a magánlaksértésnél, testi sértés alapesetéért, LOPÁS kevésbé szigorú alakzatáért, segítségnyújtás elmulasztásáért, és ugyanolyan büntetést kaphat valaki a jövőben "valaminek a látszatának a keltéséért", mint pl. a kényszerítés bcs. elkövetéséért, vagy a kerítésért (köznapi nevén kurvafuttatásért).

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 17:13:19

@Lastres:
arra a balhéra gondolsz , hogy igazol, hogy a cigányok megtámadtak járókelőket?

Nurrddin 2011.04.27. 17:14:21

@Kartal (rezervált): hát jah...
nem gondoltam volna
sejtettem hogy balfácánoskodás, meg töketlenkedés lesz, de hogy ilyen lendülettel menjenek tovább a lenini úton, azt nem hittem volna...
gyakorlatilag nyílegyenes folytatása a bajnai-gyurcsány kormánynak szinte minden területen...

Nurrddin 2011.04.27. 17:17:05

@majomkutya: persze, nem kell jogvégzett embernek lenni, ahhoz, hogy lássa akinek szeme meg esze van, hogy ezek a rendelkezések, törvények, magyarországon kívül maximum kongóban állnának meg a lábukon...
vagy tán még ott sem

Nurrddin 2011.04.27. 17:21:46

@mavo: a kétezer forint zsákmányért nyugdíjas gyilkolás ismeretlen lenne a drága jó cigányaink hiányában...
ez csak a legsúlyosabb, de lehetne sorolni még jónéhány tipikus bűnt, ami századrészére, vagy a nullára redukálódna nélkülük...
de ezt szerintem feleslegesen írom neked.....
a thc gondolkodik már jó ideje fejedben, azt meg nem érdeklik az "apróságok"....

readonly 2011.04.27. 17:24:07

@Nurrddin: Lefoszlott a Fidesz piros-fehár-zöld álcája és előbukkant az induláskori SZDSZ-közeli (az SZDSZ ifjúsági csapata voltak!) valóság. Nem magyarok ezek, csak liberálisok. SZDSZ, LMP, FIDESZ - EGYKUTYA.

A Fidesz most elmérte a farkát.

Nurrddin 2011.04.27. 17:27:00

@readonly: nekem ne mond... én még emlékszem arra mikor kivonultak a trianoni egyperces emlékfelállásról...
persze mostanában azt is (át)megmagyarázták...
az ügyrendi szabálytalanság ellen tiltakoztak...
hogyne...

Jurganov 2011.04.27. 17:29:38

@Lastres: lmp? szdsz 2.0? amagad. gondolom akkor felesleges kérdéseket feltennem és normális választ várni. azért annyit még, hogy amennyiben jól értem akkor van "3-4 család" akik bűnöznek, de ezzel nincs gond, csak azzal ha a meg szeretnék magukat védeni az emberek. mivel egészen pontosan ezt írtad. azért te is érzed, hogy amennyiben viktorékat nem irányítanák, hogy tartsák fenn ezt a polgárháborús helyzetet mindenképpen akkor annyi történne, hogy okafogyottá válna az ilyen jellegű csoportosulás. ez amit az szdsz 2.0 csinál egészen konkrétan pozitív megerősítés (Pozitív megerősítésről akkor beszélünk, amikor a cselekvéshez pozitív következményeket kapcsolunk (pl.: pénz, dicséret), s ettől azt várjuk, hogy hasonló helyzetben nagyobb valószínűséggel fogja ezt a viselkedést megismételni, mint bármely másikat.) lehet magyarázni a bizonyítványt, de a dolog egyszerűen úgy néz ki, hogy keményen elősegítettétek a "rettegést", vagyis tevőlegesen hozzájárultok a probléma eszkalálódásához. amennyiben a kormány megszüntetné a c-bűnözést, és tenne azért, hogy a kisemberek biztonságban élhessenek akkor kb megy is szűnne ez a fajta "félelemkeltés". csak nem akarja, és ti sem akarjátok. az meg külön poén, hogy "lehetett csillapítani a romákat, hogy a szélsőjobb éppen erre vár, azért provokál, hogy ők üssenek, lincseljenek, aztán mehet börtönbe mindenki"-csak az a bibi, hogy bizony ők eddig is ütöttek, öltek, raboltak és mégsem mentek a börtönbe. hogyisvanezakkor?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 17:30:22

@Lastres: milyen első híradások tették 3-4 családra a dolgot?

egy nem is olyan nagy titok: összesen 5 cigánycsalád él patán. igen ez az a sok ember. márha a vérrokonságot családként definiáljuk. ebből 4 bűnöző a híradások szerint.

az nem zavar, hogy a cigányok évtizede rettegésben tartják fizikailag is a magyarokat, csak az, hogy most szegények 2-3 hétig nem lophattak és szemétkedhettek?
hetivalasz.hu/itthon/megdobbento-level-a-gyongyospatan-evek-ota-fennallo-valodi-allapotokrol-36563/?cikk_ertekel=1&ertekeles=3 hvg, nem kuruc.

szóval nem riogatnak a rajvédők meg a lámpapárt (átfedéseket most hagyjuk)?
akkor mesélj nekem a rasszista terrorról szóló külföldi híradásokról, a kukluxklánt nyilatkozó mohácsikról, a cigányellenes plakátokat ragasztó rajtakapott ckö-s képviselőről, a lámpás képviselők holokausztvíziójáról, melyeket sehol semmi esetben nem támaszt alá semmilyen fizikai atrocitás sem a szebbjövős polgárőrök, sem a jobbik, sem a gárda részéről.
számomra ezek bizony rémhírkeltésnek tűnnek, nem csitítgatásnak. de biztos én vagyok a hülye, legalábbis igyekszel annak nézni.
van egy hírem koma: kettőnk közül nem én vagyok a hülye és hangulatkeltő.

mond, ha már ilyen komolyan veszed ezeket a lámpás vonalú csitítgatós dolgokat, szerinted mi lenne, ha nem lennének csitítva a cigányok? :) így az aktív csitítgatásotok mellett is lopnak, ölnek, lincselnek bazze :) lásd tegnapi nap.

őszintén, te elhiszed azokat amiket beszélsz?
csak azért kérdem, hogy tisztában legyek vele, egyszerű hülye vagy (elhiszed) vagy érdekből hülye vagy (nem hiszed, de megélhetést biztosít)

Jurganov 2011.04.27. 17:30:43

mavo-t bannoljátok vagy nekem kell ignore-ra tennem?

slaci89 2011.04.27. 17:32:18

@readonly: És ez a történelmi felismerés a mostani problémát hogyan fogja megoldani?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 17:32:45

@Conv: másrészt az önkormányzat és a polgármester szerint nincs egyetlen olyan cigány család sem patán amelyikben ne lenne börtönviselt. nincs olyan 18 éven felüli cigány, akinek ne lett volna még rendőrségi esete. élen a képviselőikkel.

2011.04.27. 17:33:56

és az egyenruházást akarják büntethetővé tenni. Lefosom a bokám. Roppantul sajnálom azt a 2 falut, ahol most főállásban rettegnek a cigányok - viszont még jobban azt a pár százat, pár ezret, ahol állandóan rettegésben _tartanak_.

bandika gazdája 2011.04.27. 17:36:23

@Kartal (rezervált): Ha egy év múlva is ők járnak Boldvainak bevásárolni, kinyalom a hátulját a főtéren fényes nappal! Jegyezd meg!

csicsrricsi 2011.04.27. 17:38:42

látom, az mindenkinek természetes, hogy nácik átveszik egy faluban az irányítást, jól van, látjátok ti a lényeget.

Dendrobatidae 2011.04.27. 17:38:43

@Conv: Ugyan már, kár magyaráznod. Minden magyar ismeri a cigányt és minden magyar utálja is őket. Ezek a rajvédők vagy zsidók vagy cigányok vagy ennek valamilyen keveréke. Tehát semmi közük hozzánk, magyarokhoz. Így annak sincs jelentősége hogy mit gondolnak. Lejárt az idejük, ez hamarosan nekik is nyilvánvaló lesz.
Mindig ez volt ötven, száz évenként a történelemben. Feszegették a pofonosládát, aztán kinyílt. Már nem sok szög tartja a fedelét... Lassan tényleg őszintén retteghetnek, nem kell kamuzniuk.

Jurganov 2011.04.27. 17:39:00

@Kartal (rezervált): nyugi, már csak 20-40 év és kiírják az új választásokat :)
@Nurrddin: ez messze nem a lenini út :) ez inkább menetelés kapitalista álomba :)

slaci89 2011.04.27. 17:39:50

@somewhat damaged: Igazából civilben szerintem gond nélkül folytathatják a polgárőrködést. Nem is értem, hogy miért nem dobták még ki az ideológiai hátteret az egész mögül, ha folyton csak baszogatják érte őket. Azzal viszont semmit nem tudna csinálni állam bácsi, ha default polgárőrködést végeznének mindenféle egyenruha meg egyértelmű jobbos kötődés nélkül.

jani888 2011.04.27. 17:40:01

Nincsenek illúzióim. A Véderő tagjai megfélemlítő fekete ruhával felfegyverkezve nekitámadtak a szamurájkardos,baseball ütős,békés,épp beilleszkedni próbáló cigányoknak.Börtönbe velük! És börtönbe minden fajgyűlölő,rasszista magyarral, aki reklamál egy kis termény,pár baromfi, egy-két malac,bárány,vagy pár ezer megtakarított forint ellopása miatt.A gyilkosságokat meg úgyis csak hazudják .Egy cigány ilyesmire nem is vetemedik.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 17:40:53

@Lastres: Állandóan ezt szajkózzátok baszod! Csak pár család, akik miatt a többi becsületes cigányt (MUHAHA) elítélik, egy kalap alá veszik, blablabla..

Kurva egyszerű! Keressétek meg azt a pár deviáns családot, integráljátok és a probléma megoldva. Ha ilyen kevesen vannak és ilyen egyszerű a megoldás, akkor csináljatok valamit bazmeg!
Vagy teremts neki munkahelyet, biztos ért mindenhez a hat elemivel. [Két év első, négy év második osztály.]

Marcellusca 2011.04.27. 17:41:14

@csicsrricsi: Heeeeeeeeeeeee??????????????

slaci89 2011.04.27. 17:41:17

@csicsrricsi: Látom nem érted, hogy reflexből nácizni kurvára unalmas és senki nem vesz érte komolyan. Folytasd csak, jól nyomod!

Jurganov 2011.04.27. 17:41:48

@csicsrricsi: te merre lakol? osztán hány éves vagyol? pézt kapol-é azé' me' ennyire tulok vagy?

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 17:42:27

@majomkutya: én az ilyeneken ott kiakadtam, amikor Kozák Rajmund cigány ifi bokszoló halálra verte az osztálytársát, és pontosan annyit kapott, amennyit azok a részeg suhancok, akik egy cigány nőt megpofoztak... ha jól emlékszem 2,5 év letöltendő volt a legsúlyosabb büntetés, Rajmundka is kb. ennyit kapott.

@readonly: a fidesz most a Jobbiknak kampányol, pont mint az szdsz. Hajrá!

readonly 2011.04.27. 17:42:46

@slaci89: Egyrészt sehogy, másrészt nem magamra gondolva írtam, hanem a kóros fideszfanokra, harmadrészt a fidesznek ezzel az iránnyal nincs se még három, se egy éve. Egy hét - két hónap, de utóbbival lehet, alaposan túllövöm az időhorizontot. Nem tart ez addig. Mivel nem hogy tettek, akarat sincs meg bennük a megoldásra,

meredek zuhanás lesz a támogatottságukban.

Legitimációs vákuum. Ilyet már láttunk.

Szerencsére van még egy párt, amit elő lehet kapni, de ha ők se oldják meg a kérdést (amire azért van esély), akkor ha egyszer nem lehet kiüríteni térségeket és kimenekíteni a magyarokat, akkor marad a bőrönd a magyarságnak. Csak a tököm se tudja, hová is kéne menni ... :S :S :S

bandika gazdája 2011.04.27. 17:43:03

@Seduxen: Basszus megelőztél! Így jár aki kapkod!

Nurrddin 2011.04.27. 17:43:26

@csicsrricsi: te meg a marsról jöttél?

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 17:45:01

@Conv: áááá, ez nem lehet így. Megmondták, csak 4-5 családdal van baj Gyöngyöspatán... ja, hogy az 450 cigányt jelent, a falu teljes cigány lakosságát? Nem szóltam. :D

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 17:46:18

@csicsrricsi: Látom szarul megy a provokátor szakma. Egyszer már ezt benyögted, csak fasisztával.

Olvasás megy? Akkor belinkelem még egyszer: hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ci_k%C3%A1rtya
Ha megosztanád a lényeget, szereznél pár vicces percet, úgyhogy kérlek tedd meg!

Fehérvarjú 2011.04.27. 17:48:02

@Jurganov: Én is gondoltam egy szűrésen, de hát olyan vicceseket mond. :D
@bandika gazdája: Jegyezzük...

slaci89 2011.04.27. 17:49:15

@readonly: A politikai hittérítésnek nem most van az ideje. Arra ráérsz akkor, amikor nem akarnak csoportosan embereket ölni.

Jurganov 2011.04.27. 17:49:23

@readonly: nem fognak megbukni :) majd kapnak egy kis rendőrségi-katonai segítséget azoktól az európai országoktól ahol minden rendben megy.románia, szlovákia, franciahon ,izrael, és kész. már nyilván a sok "félelemkeltő ruha" miatt. lesz egy kis lövöldözés, gumibotolás és kész :)

dr. Aullah 2011.04.27. 17:49:29

Ekkora egy balfasz kormányt még soha nem láttam. Sokszor leírtam már. Most tényleg a félelemkeltés ellen csinálnak szigorítást? HÁT ESZEM FASZOM MEGÁLL ORBÁN TAKARODJ!!!

És hogy fogják ellenőrízni ezt? Mindenkinek mást jelent. Ekkora egy szánalmas hazaáruló, akasztani való politikus csürhét meg nem hordott magán a föld.
Azért egy kérdés. Mivan, ha a Véderő ezentúl egyenruha nélkül, sima utcai ruhában masírozik???

stuffmonger 2011.04.27. 17:51:38

@mavo:

neked bizony a kurva anyád

:egy sváb:

bandika gazdája 2011.04.27. 17:56:34

@Spiritmonger: Má látom a lelki szömeimmel amint a londoni olimpián felvonul a magyar csapat ki ebbe, ki abba, mer ugye az is csak egyenruha!

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.04.27. 17:58:32

@Aullah: De, vannak hasonló kaliberű politikusok más országokban is, ilyen például Szomália, vagy a KNDK.

Horizont 2011.04.27. 17:58:55

Úgy néz ki Gyöngyöspata lesz az ország állatorvosi CIGÁNY lova! Szájtatva bámulom Pintér milyen nagy rendet vágott!:( Elgondolkozva néztem a híradásokat. Elment nyaralni 300 roma gyerek és nő.Maradtak a férfiak, és a bejátszásokat nézve azért maradtak asszonyok és gyerekek is. Matek példa! Gyöngyöspata lakossága 2500 fő. Mennyi lehet a cigány a faluban ha elment 300 és nagyon sok volt az ottmaradó is?? Még azzal sincsenek tisztában mennyi cigány él ma Magyarországon. Tudom nem lehet ilyen alapon népszámlálást csinálni! Miért is?
Ha én egy olyan faluban, utcában laknék ahol a cigányok rendszeresen mindenemet ellopják, leköpnek, kővel megdobálnak, ordítanak rám mint a barmok és már kimenni se merek, és a rendőrség nem segít rajtam (soha) akkor én magasról leszarnám, hogy Gárda vagy Véderő vagy Betyárok és jogilag lehet-e nekik vagy sem, én bizony őket hívnám, hogy segítsenek pláne ha eredményesek is. Nem érdekelne semmi csak az, hogy biztonságban éljek én és a családom. Ennyi. A Rózsadomb magasan van, na de nem a Himalája tetején, oda is el fog érni az, amire most az ott élők álmukban sem gondolnak, csak gőgösen mosolyogva azt hiszik jó messze van minden tőlük.

hoplita 2011.04.27. 18:01:01

@mavo:
Nesze bazmeg...pont egy ilyen kommentre írtam délután a mandinerre.....egy kis felhomályosítás, első kézből, hogy ne halj meg hülyén.
Nem is változtatok egy szót se, még az "előszó" is jó neked.:)

""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""
Látom, te is csak a hivatalos mantrát nyomod, igazából személyes tapasztalatod nem nagyon van erről...

Akkor elmondok én ezt-azt, nem csak neked, mindenkinek, aki nem nagyon dolgozott velük, köztük, vagy korából, vagy társadalmi helyzetéből kifolyólag.

A 90 előtti cigányság valóban nagyobb mértékben dolgozott, de csak időszakosan, a személyibe az "alkalmi munkavállaló" státusz volt benn, ez "szabadkártyát" adott a káemká alól.
Egy kisebb részük rendelkezett állandó munkahellyel....vagy helyben valami cégnél - a téeszekben nem kellettek, csak mint idénymunkások, tagok nem voltak, foglalkoztatottak sem nagyon - vagy pedig Pesten....innen a fekete vonat-fíling, amit a fiatalabbak már nem is láttak.:)
Az alkalmizás elsősorban mezőgazdasági idénymunkát jelentettt, a birkanyírástól a kapáláson át az őszi betakarításokig, sok
mindent.
Érdekes mód azok a cigányok, amelyek ezt anno csinálták - személyesen ismerek közülük sokat, mert én is jártam diákként velük melózni - és még mindig nem nyugdíjas korúak, azok most is dolgoznak, útépítéseken, egyéb fizikai munkát igénylő helyeken.
A mezőgazdaságban már nem nagyon, egyrészt kevesebb az élőerőt igénylő munka, másrészt pedig ma már olyan rosszul fizet, hogy az már-már legendás.:)
Hogy egy példával éljek....én 1983-ban 350 forintos napszámért kapáltam hibrid kukoricát, erre még volt egy ingyen ebéd is...a fiatalabbak kedvéért, 12 ft volt egy doboz cigi és 7,60 egy kiló kenyér és 5.9o egy korsó csapolt sör....
Ma ezekért a munkákért 3500 forintnál nemigen fizetnek többet...vagyis oda már senki nem megy dolgozni...még egy analfabéta cigány sem, mert annyira nem hülye...és hát valljuk be, nem is nagyon van már ilyen munka. Vegyszereznek, kultivátoroznak és szevasz....
Sok cigányt felszippant még az építőipar is, de mivel nagy többségük képzetlen, ezért a legrosszabbul fizető, legszarabb melót kapják...sittelés, takarítás, anyagmozgatás.
Ahol még sokan vannak, az a közmű építés...kubikolnak....és ennyi.
Mondom,a régivágású cigányok ma is dolgoznak, de....!!!!
Itt jön a lényeg.....a gengszterváltás óta felnövekedett, a potyapénzbe beleszokott cigány már ezt sem csinálja..nem is nagyon tudod rávenni.
És a problémák itt kezdődnek....és a meglátásom szerint itt is végződnek.
Alapjaiban, 22 éve elbaszták...és most már durva erőszak nélkül nem is lehet helyrepofozni a kizökkent világot.
Minél később történik ez meg, annál durvább beavatkozásra lesz szükség.

Egy valamit az okoskodók jegyezzenek meg....tapasztalatból mondom, mert én utálom ugyan őket, de voltam köztük eleget és ismerem épp elég jól is őket.

A cigány olyan, mint a komolyabb őző-védó kutya...mint a kuvasz, vagy a kaukázusi.
Csak az erőből ért, csak a korbács-kalács ösztönzőrendszerét respektálja.
Másfajta közeledést a gyengeség jeleként fogja és azonosítja....az pedig agressziót vált ki nála.

Lehet itt nekem dumálni, hogy náci vagyok, meg rasszista...de én tapasztalatból beszélek, megélt, saját tapasztalatból.....

""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 18:02:06

kuruc.info/r/2/78203/

miért gondolom azt, hogy akár 13 éves akár nem, agyon kéne ütni?
miért vagyok benne biztos, hogy cigány volt?
miért nem jutott volna eszembe nekem ilyen 13 évesen? de ma sem.

biztos mert rohadt náci vagyok, nem rettegő roma.

lyken 2011.04.27. 18:02:26

Az feltűnt, hogy az egész dolgot elindító tényről nem esik szó? Nevezetesen, hogy a helyi roma bűnözők tevékenysége indította a lavinát.
Nem tudom feltünt-e, de ismét a helyi roma közösség követett el csoportos garázdaságot.
Mindeközben a rendőrség intézkedett. Csak épp nem a cigányok ellen. Ez most akkor hogy van? Kérünk engedélyt meghunyászkodni? A cigányok akkor tovább lophatnak-rabolhatnak és ölhetnek mint eddig?

fokabacsi 2011.04.27. 18:09:17

Térfigyelő kamera bizonyítja: a cigányok előre megfontoltan, szervezetten támadtak
2011. április 27. szerda, 14:56 Tomcat

"A faluban nemrég felszerelt térfigyelő kamerák felvételei bizonyítják, hogy a cigányok előre megfontoltan és szervezetten támadtak tegnap este a Gyöngyöspata utcáin sétáló négy magyarra. Horváth Aladár romavezér eközben ENSZ-csapatokat akar Gyöngyöspatára hívni.

Egyre nevetségesebb és aljasabb eszközökhöz nyúl a náciveszéllyel riogatni próbáló liberális kör, amely a tegnap esti brutális támadás óta még inkább nehéz helyzetben van, amikor azt próbálja elhitetni a világgal, hogy Gyöngyöspatán a "neonácik" támadják a romákat, és nem fordítva. A falu térfigyelő rendszerének köszönhetően hamar kiderült, hogy a cigányok szabályos hadműveletet terveztek a tegnap összevert négy ember ellen: míg a falu egyik végén "elterelő hadmozdulatokkal" lármát csaptak, s odavonzották a járőröző rendőröket, addig egy nagyobb csapat, amely előre felkészült a támadásra botokkal, vasvillákkal, egy félreeső utcában bekerítették áldozataikat. A sebesültek állapotáról csak szórványos híreink vannak, egyikük állítólag koponyasérülést szenvedett, az ő állapota súlyos, egy másiknak pedig az ujjait vágták le a brutális bűnözők. Egyes szintén meg nem erősített hírek szerint a rendőrök a súlyosan sérült áldozatot a hordágyhoz bilincselték. A balliberális sajtó továbbra is "nyilasnak" titulálja a négy sérültet, és felháborodva ecseteli a "provokációt", amit azok elkövettek, emlegetve egy állítólag a cigányoknak mutatott pisztolyt."

2011.04.27. 18:11:09

@Marcellusca: Utcát kapott? Na végre!
Megérdemli mint a kettő, leglább egy gesztus a lengyel testvéreknek.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.27. 18:13:11

@Conv: Igen, náczikok vagyol.

Ami még megdöbbentőbb, hogy már nem csak lopásra, hanem sokkal súlyosabbra is nevelik a kis purdékat cigóéknál, mert ők még nem büntethetők, lásd a négy tetvet akik megöltek egy 81 éves öreg nénit, majd a falubeliek elhűlve látták, hogy ott lébecolnak az utcán, a vesztőhely helyett. Ennyit a büntethetőségi korhatárról, el is lehetne törölni a francba, a romák már felismerték, hogy ezt hogyan használhatják ki a javukra.

Nemrég láttam a Tropa de Elite első részét, megfogott, ahogy a brazilok a riói favellákban harcolnak a bűnözők ellen, "először lövök, kérdezni minek?" stílusban. Természetesen elhatárolódom.

dr. Aullah 2011.04.27. 18:17:41

@Valahol Máshol: Második részét láttad? Én még nem, de szerintem a hétvégén sort kerítek rá.

2011.04.27. 18:23:13

@fokabacsi: amellet hogy egyet értek veled, hozzá kell tennem, hogy a cigány egy rendkívül inteligens, nagyon jól alkalmazkodó nép, a lehetőségeit maximálisan kihasználja, és itt van rá a példa, tudják, hogy kapják az ingyen cuccot, nagyon gyorsan megtanulták a megélthési bűnözés fogalmát, ami minden álól felmenti őket.

De ugyan ilyen gyorsan alkalmazkodnának ahhoz is, ha bekeményítenének nekik. Képesek felismerni a saját érdekeiket, de ha lehet akkor miért ne a könnyebbik utat választanák, mivel hogy nem bolondok, és igazuk van.
A hibásak mi vagyunk, hogy tűrünk és kussolunk, és félünk tőlük.

És hamar elfelejtünk mindent.

Emlékeztek még a pörbölyi iskola buszra? Ugye nem?

hoplita 2011.04.27. 18:23:23

Csak így tovább: kivágták a patai génhulladékot a derék bátonyterenyeiek

kuruc.info/r/2/78209/

Ajjaj...terjed a nácizmus, mint a futótűz.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 18:24:14

A gyöngyösi rendőrkapitányság egy 36 éves gyöngyöspatai férfi ellen indított eljárást a kedd esti verekedést követően, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt. További hat személyt állítottak elő szerdán kora délutánig - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A tájékoztatás szerint, mintegy 40-50 fős, kéziszerszámokkal felszerelt tömeg verekedett össze négy férfivel, akik a cigánysor felé indultak. Az egy súlyos és két könnyű sérültet kórházba szállították.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 18:29:18

@hoplita: "A cigány olyan, mint a komolyabb őző-védó kutya...mint a kuvasz, vagy a kaukázusi.
Csak az erőből ért, csak a korbács-kalács ösztönzőrendszerét respektálja.
Másfajta közeledést a gyengeség jeleként fogja és azonosítja....az pedig agressziót vált ki nála."

Teljesen igazad van.

Jurganov 2011.04.27. 18:31:22

@zero: "kéziszerszámokkal felszerelt tömeg verekedett össze négy férfivel"-ez olyasmi lehet mint mikor a felnőtt részegen összeverekszik a csecsemővel. kemény a harc, és kétséges, hogy ki győz...
amúgy meg miért nem ül mind? vagy a fickó egyedül-csoportosan követte el a tettét?

Spiritmonger 2011.04.27. 18:31:52

@bandika gazdája: beszéltem a srácokkal, ők mondták, hogy előre megfontolt szándékkal mennek ki a tengerentúlra színesbőrüeket verni...:-)le akarják ütni őket, az ám...tiltsák be a küzdősportokat, mert ott a rászisták is megtanulhatnak verekedni...
:-))))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.27. 18:32:34

@hoplita:

1. ez sajna mindössze a te tapasztalatod. a nehéziparban kurva sok cigány dolgozott, nem véletlenül a néhai ipari városok környékén a legsúlyosabb a helyzet.

2. "Érdekes mód azok a cigányok, amelyek ezt anno csinálták - személyesen ismerek közülük sokat, mert én is jártam diákként velük melózni - és még mindig nem nyugdíjas korúak, azok most is dolgoznak, útépítéseken, egyéb fizikai munkát igénylő helyeken."

a híres genetikailag kódolt bűnözés az ilyenkor picit félrenéz, vagy mi a szent szar?

Ideggyógyközpont 2011.04.27. 18:33:03

Üdv Mindenkinek!

A jelenlegi helyzet ezeken a településeken egy másik, komoly társadalmi folyamatra is felhív(ja)hatja a figyelmünket.

Előre bocsátom, hogy nem kívánok semmiféle csoportot minősíteni egyik oldalon sem.

Bizonyos országokban létező jelenség, hogy azokon a területeken, ahol a kormányzat nem biztosít, vagy nem tud biztosítani megfelelő jelenlétet, kialakulnak főként fiatalokból álló csoportok, amelyek - nemritkán a helyi közösségek támogatásával - az állami szervektől függetlenül saját szabályaik alapján "rendet tartanak".
Főként jellemző ez a szélsőségesen elszegényedett területeken.

Ez a folyamat megy végbe jelen pillanatban a szemünk láttára.

Hogy mi ezzel a probléma?

Ma elfogadott nézetünk szerint, az állam az egyetlen erőszakmonopólium - másképpen: ő tarthat rendet erőszak alkalmazásával. Amennyiben ez az erőszakmonopólium kicsúszik a kezéből, sokkal komolyabb kihívásokkal kell majd szembenéznünk mint a kisebbség helyzetének megváltoztatása, vagy az együttélés normális megteremtése.

Jelen pillanatban a fentiek még távolinak tűnnek, - hiszen még a felvonulós-járőrözős szervezeteknek is van annyi eszük, hogy ne lépjék túl egy polgárőr szervezet jogi kereteit - de mindenképpen szükséges a kormányzat gyors és hatékony intézkedése, amely a helyzetet hosszú távon kezeli.

Természetesen nem a populista demagógiára és politikai haszonszerzésre gondolok, hanem rövid vagy középtávon a rendőri jelenlét megerősítésére, hosszú távon pedig a helyzet gazdasági és szociális kezelésére kell gondolni, de sajnos az eseményekkel kapcsolatban egyenlőre inkább az előbbiek látszanak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 18:33:56

@zero: édes ez :
1 férfi ellen indított csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt :) érted, egy ember ellen csoportos miatt :)

és garázdaság, nem gyilkossági szándék miatt. ez is érdekes.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 18:36:00

@mavo: Te nagyon hülye vagy fiam. És nem is szórakoztató. Szűrés bekapcsolva.

==T== 2011.04.27. 18:37:32

@zero: meglepődtél, hogy végülis a 40-50 felfegyverzett cigány vs 4 magyar, vagyis a lincselős verzió az igaz?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 18:37:53

@Frengi: 92 vagy 93-ban volt? az itt lévők nagy résuze, főleg a lámpások nem is voltak még eszüknél akkor.

jellemző cigánybűnözési eset volt. már akkor is művelték a színesfém lopást a nemhiábaszületettek. ott ha jól emlékszem az aksikat az ólom meg a cink miatt szedték ki a fénysorompóból?

hoplita 2011.04.27. 18:40:13

@mavo:
Ott azért súlyos a cigányhelyzet, mert a nehézipar összeomlásakor onnan a fehérek jó része elmenekült, leestek a lakásárak és a faluból betelepedő cigányok ott könnyebben kapaszkodtak meg.
Ennyi, nem bonyolult.

Amire meg reagálsz.....
Ezek ugyan nem segílyesek a szó szoros értelmében, de nem is mintapolgárok.
Nemigen találsz köztük priusz nélkülit....és általában tulajdon elleni.
Igaz, ismerek 100%.ig megbízhatót is...de azokat már egy kezemen összeszámolhatom.
Úgyhogy nincs itt komoly ellentmondás...de ezt nem fejtettem ki.
Amúgy reggelig mesélhetném a történeteket..
Többek közt olyat, amikor a délben ellopott kacsa miatt 1 óra múlva a föld közepéről vitték el a túri olábornyúkat....élő tanú vagyok.:)
Most ilyen veszély nem fenyeget...hála az impotens kormányoknak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 18:42:39

@mavo:

neked valaki megtiltotta, hogy eszed legyen? :)

Jurganov 2011.04.27. 18:44:00

@Ideggyógyközpont: milyen szépen fogalmaztál. DE. most akkor megvédhetem magam vagy hagynom kell, hogy levágjanak mint a birkát-nehogy az a fura és tarthatatlan helyzet álljon elő, hogy nem az állam az egyetlen erőszakmonopólium? amúgy itt messze nem arról van szó, hogy ha nincs rendőr akkor a "bandaterületen mindenki köteles a banda színeit viselni, különben..."
itt arról van szó, hogy a zemberekben feltámadt az életösztön. legalábbis néhányban.egyelőre.
ami történik annak van előzménye. te sem gondolod, hogy ugyanez lenne a helyzet ha egy normális országban próbálnának uszítani-mondjuk az ausztrálok ellen.
"menjünk, félemlítsük meg az ausztrálokat!" ezen csak röhögne az ember.

hoplita 2011.04.27. 18:45:59

@Conv:
Úgy-úgy...
És a tragédia után megszaporodtak!!!!!!! az aksi lopások.....
Már Antallék is faszok voltak....

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 18:49:32

@Conv: A trafókat pedig az olaj miatt csapolták. Nem tudom, hogy ez "divat-e" náluk még.

Jurganov 2011.04.27. 18:49:43

@==T==: a cigányok nem lincselnek, csak félelmükben támadnak. egyedül-csoportosan. hopp, rájöttem. egyedül volt a fickó egy tükörteremben. www.youtube.com/watch?v=tIpCaMXCrb4 valahogy így történhetett

tudi 2011.04.27. 18:50:02

Hát nem tudom, de nekem a drága rettegő romák támadtak verzió tűnik hihetőbbnek, de már azt is olvastam, hogy "menekülnek" szerintem jól teszik, velük úgysem voltunk többen, csak sűrűbben. Valamint, ha tényleg "rettegnek" akkor legalább most ők vannak a nevezetes hímtag másik végén. Az LMP, gyurcsány, meg a többi "jogvédő"-t meg bicskázza meg 100 cigány, azt kívánom nekik. Drága kormányunk meg a hülye törvényivel csak maga alatt vágja a fát, elég szégyen, hogy félkatonai alakulatoknak kell rendet teremteniük vidéken, mikor ez a kormány és a rendőrség feladata lenne.

Jurganov 2011.04.27. 18:50:38

@hoplita: antall is külföldről kapta az utasításokat.

hoplita 2011.04.27. 18:50:42

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Csak ez próbáld elmagyarázni egy újlipóciai, sörösüveg-vállú, kis buzi lámpásnak.
Te, vagy én vagyok a szemét náci...:)))

dr. Aullah 2011.04.27. 18:52:44

@zero: Te szekértoló náci :D

bandika gazdája 2011.04.27. 18:52:52

@readonly: Amerikába ne mennyé, mer ott má ők kértek menedékjogot!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 18:55:57

Zikkájl náczikok!Végre megint czigányos poszt! Rég vót már.:))
A naribari munkatársamnak meg tele lett a töke a viktorékkal az új adóintézkedések miatt.Mondtam neki,hogy a végén még megsajnálom.:))
Viktoréknak vagy teljesen elment az eszük,vagy tényleg külfölről irányítják ezt az országot.

hoplita 2011.04.27. 18:56:50

Betyársereg: A magunk módján fogjuk megoldani a gyöngyöspatai ügyet

kuruc.info/r/2/78207/

Na, ez érdekes lesz..

hoplita 2011.04.27. 18:57:53

@Tigeri:
Asszem mindkettő.
Pedig az egyik is borzasztó, önmagában is.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 18:58:25

@hoplita: Szemtől szemben valahogy olyan kis hajlékonyak. Egyenes válasz sosincs. Gondolom a felgyülemlett feszültségeket, amiket a tények okoznak, fajvédő trollkodásban vezetik le.

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 18:58:55

@Valahol Máshol: Call of Duty 6 módra :D

@zero: bírom az ilyen szövegeket.
"egy 36 éves gyöngyöspatai férfi ellen indított eljárást a kedd esti verekedést követően, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt." - szóval ő egyedül csoportosan követte el a garázdaságot. A többi minimum 30 akkor mi a tökömet csinált közben?

2011.04.27. 19:00:53

Rengeteg a komment, nem tudom elolvasni mindet, csak jelezni szeretném, hogy ELEGEM VAN! Középkorú, adófizető polgárként kurvára elegem van!!!!!! Szeretném rács mögött látni végre, nemcsak a masírozó "polgárőröket", de a "tömegverekedésben" résztvevő cigányokat is. Ha már csoportos garázdaság történt és van térfigyelő kamera is, akkor mindet.!
Innen kérem Magyarország kormányát, nem lehetne néha-néha, esetleg talán egyszer, a magyarokat is megvédeni? Vagy írjak a Facebook-on? Vagy most már ez lesz? Mindig?

Ideggyógyközpont 2011.04.27. 19:02:22

@Jurganov: Természetesen, nem gondolom, hogy, - ahogy te fogalmaztál - egy normális országban erről kéne vitatkozni.

Pont ez a probléma, hogy gyakorlatilag politikai oldaltól függetlenül 21 év alatt nem sikerült megoldani legalább a kérdés egy részét, ebből illetve az "élet ösztönből" alakulhat ki, az amiről írtam.

A baj az, hogy az állam, amelynek az a feladata, hogy a békét biztosítsa, megvédjen, oltalmazzon ha kell erőszakkal - és erre csak neki van felhatalmazása - hagyta (és politikai érdekekből hagyja) addig fajulni az eseményeket, hogy az "élet ösztönök" diktáljanak bizonyos területeken.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 19:03:55

De kurva érdekes! Ha megakarom nyitni a kurucot, a firefox összeomlik. CSAK a kuruc.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 19:03:56

Amúgy én már láttam mindenféle cigányt jót is rosszat is de igazából rettegő cigányt még nem láttam.De lehet én járok rossz helyeken.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 19:08:56

@Tigeri: Amikor csak egyedül állt velem szemben akkor rettegett.:) Be is ígért még két ladányi rokont és hogy a fejem a jobb első alá kerül. De gondolom körbekérdezett, hogy melyik faluban akar hetvenkedni... :))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 19:09:47

A jelenleg is tartó „Tüntetés roma honfitársaink alapvető jogaiért!” rendezvényen megjelent Pintér Sándor belügyminiszter is. A jogvédők kérdésére elmondta: a tegnapi gyöngyöspatai verekedést a cigányok kezdeményezték, ők léptek fel támadólag. A verekedésről készült videofelvételt ma este be fogják mutatni az egyik országos televízióban.

barikad.hu/pint%C3%A9r_s%C3%A1ndor_elismerte_hogy_cig%C3%A1nyok_t%C3%A1madtak_gy%C3%B6ngy%C3%B6spat%C3%A1n-20110427

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 19:11:44

Ezentúl járjanak a véderősök cuki rózsaszín rucikban.

asmodean 2011.04.27. 19:13:15

@Conv:
Ez a berki fajvédő miért nem magához vitte szegíneket? Nem tán más farkával akarta verni a csalánt a nyomorult idiótája?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 19:13:33

Vagy suhogós melegítőben fukszokkal.Ha a rendőr kérdez akkor meg:Háméér?Azér mer én fehér vagyok?

Jurganov 2011.04.27. 19:15:02

@Ideggyógyközpont: az igazi baj az, hogy nem "hagyta". tevékenyen részt vett benne, mondhatni ő alkotta meg a jelenlegi helyzetet. viszont jelenleg az a helyzet, hogy a kisember számára egészen leegyszerűsödött az egész. megvéded magad vagy megdöglesz. amennyiben normalizálódna a helyzet (nem fog) akkor el lehet vitatkozni azon, hogy állami monopólium-e az erőszak vagy sem. de jelenleg már nem sok van hátra. persze lesznek olyanok mint a jelenlegi politikai pártok (fityisz, mszp, szdsz 2.0 akik nem akarják veszni hagyni az arany tojást tojó tyúkot (szervezett bűnözés, etnikai business) vagy mint mavo, akik egyszerűen csak....
@beebeer: :) amennyiben rend lenne az országban és nem lennének "egyedül-csoportosan" kaszával-kapával támadó, de valójában gyerekcsínyt elkövető és azt felfüggesztettel megúszó bűnözők akkor nem lenne polgárőrség sem. legalábbis nem lennének ilyen ügyeik-mint a gárdának-vagyis, hogy kénytelenek emberéleteket menteni mert a rendőrség nem, hogy nem tesz semmit, hanem kimondottan elősegíti a helyzetet. ( itt most a rendőri vezetést értem rendőrségen)

bandika gazdája 2011.04.27. 19:19:16

@Conv: Szerintem az az egy, aki ellen csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást az az ember, akit éppen a rendőrök rugdostak, mialatt a cigányok a másik négyet verték egy kicsit odébb! Agyrém. Ha nem lenne ilyen tragikus röhögni kellene!

ketroot 2011.04.27. 19:19:31

@Aullah:

Majd hoznak egy törvényt a "masírozó-bünözésről". Kitelik! Majd leírják, hogy mi a masírozás? Olyan közlekedési mód, melyben a gyalogosan meg ilyen-olyan távolságra blablabla...:D

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.27. 19:20:43

@zero: Mi a szösz? Maradt pár csepp vér a vén maffiózó pucájában?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 19:20:50

Az a baj,hogy sok a naív ember,mint pl. anyám,hogy a szélsőségesek minden cigányt bántani akarnak,pedig csak a 90%-ukat.:))
Na de komolyan:-A normális cigányokkal mi lenne?
-Azokkal senkinek semmi baja. Még az ilyen náczirasszistafasisztákoknak sem.
Nem tartzozik párthoz vagy jogvédőkhöz,de neki is el kell magyarázni,hogy csak a bűnözőkkel van baja az embernek.:((

Bee-zony 2011.04.27. 19:21:04

A TelaviV2 híradó híre: Tömegverekedés: 100-150 ember esett egymásnak Gyöngyöspatán
kontra.:
Rendőrség, Pata: 40-50 fős tömeg verekedett 4 férfivel
kuruc.info/r/2/78213/
Elemzik a térfigyelő felvételét
A rendőrség szerint egy 40-50 fős kéziszerszámokkal felszerelt tömeg verekedett össze 4 férfivel.

A két médiahír közül az egyik hamis...

vontod75 2011.04.27. 19:22:40

Gyöngyöspata Képviselőtestülete, s a ma még jelentős többségben a településen élő tisztességes emberek az utolsó szó jogán, mivel rajtunk kívül már mindenkit meghallgattak, szólunk az ország vezetőihez, a magyar közvéleményhez és a médiához.
Minden törvénytisztelő és rendet akaró embernek helye van Gyöngyöspatán, ha embertársait tiszteletben tartva tesz eleget kötelességeinek és gyakorolja jogait, óvja mindannyiunk környezetét, egészségét.
Ezt az alapvető elvárást azonban Magyarország sok száz településén éppen így megfogalmazzák, tehát ne kezelje senki elszigetelt egyedi jelenségként. E gondokat ne tartsuk Gyöngyöspata egyedi problémájának.
A média, s a politikai erők, tisztelet a kivételnek, leginkább a maguk kénye-kedve szerint, pusztán önös érdekből vagy politikai tőke reményében, sokszor elferdítve, tájékozatlanul, túlzó módon nyilatkoznak, lejáratva, megbélyegezve egy ezeréves múlttal büszkélkedő települést. Értjük ez alatt a falu tisztességgel dolgozó lakóit, annak vezetőit. Mi több, nemzetközi fórum elé viszik becsmérlő módon községünk nevét, rasszistának, kirekesztőnek, megnyomorítónak bélyegezve az itt élő jó szándékú embereket.
A jövőbeni hasonló megnyilvánulások elkerülése érdekében nyomatékkal kérjük országunk és a parlamenti pártok vezetőit, hogy helyben tájékozódjanak a tényleges helyzetről a falu vezetésétől s a helyi emberektől. Kérjük a médiát, hogy pártok és szervezetek érdekeitől mentesen, valóban függetlenül, s kerülve a szenzációhajhászást, tájékoztassák a nemzetközi és hazai közvéleményt a gyöngyöspatai történésekről.
Gyöngyöspata Képviselőtestülete a továbbiakban nem járul hozzá a faluban tervezett, vagy már engedélyezett demonstrációkhoz, felvonulásokhoz, pártrendezvényekhez, s követeli, hogy A JOGVÉDŐ SZERVEZETEK* által gerjesztett hisztéria-hadjárat szűnjék meg!
Békét akar minden gyöngyöspatai lakos! Nyugalmat, amelyben biztonsággal végezheti mindennapi munkáját. A falu vezetése egy olyan, jogok és kötelességek egyensúlyán alapuló Magyarország példásan működő településén akar munkálkodni, ahol az ott élők mindezeket betartva és elfogadva élnek, élhetnek.
Az utolsó szó jogán: Gyöngyöspata nyugalmat, békét követel!"

(*kiemelés tőlem)

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 19:22:56

@Ideggyógyközpont: figyu, ezzel az a gond, hogy az erőszakmonopólium már most kicsúszott a kezükből. Olvass utána, minden ilyen hellyel kapcsolatban leírták már, hogy A RENDŐRSÉG SEMMIT NEM TESZ, A BŰNELKÖVETÉSNEK NINCS SEMMI NEGATÍV KÖVETKEZMÉNYE. Magyarán ha el is kapják a garázdát, este már ott vigyorog a kocsmában, és tervezgeti, hogy a feljelentője házát hogyan fogja felgyújtani a haverjaival. Ezek után azt hiszem törvényszerű, hogy önjelölt rendcsinálók jelennek meg, mert így hosszú távon nem lehet élni.

A gond az - és a poszt címe is erre utal -, hogy ezt valakik gyönyörűen kihasználják, és amit most látunk, az nem egyéb, mint politikai haszonszerzésért folytatott hisztéria-kampány. Ismerve a környezetet, ezt szépen kitervelték, és mint látszik, minden a forgatókönyv szerint alakul...
Vagyis ALAKULNA, ha a birka magyar volna szíves végre föllázadni, és a masírozók pártjára állni kapával-kaszával. DE mivel az elmúlt hatvan év a magyar népet tényleg rabszolgává és birkává aljasította, hát húsvétra kénytelenek voltak a láthatatlan forgatókönyvírók egy nemlétező veszélyt projektálni, és az elől látványos - nemzetközi figyelemtől kísért - kivonulást rendezni. Aztán a könnyes visszatérésnél is gikszer adódott, mivel a pofonokat nem egy cigány kapta, hanem egy magyar egy cigánytól.
A legnagyobb ménkű azonban most éjjel ütött be, amikor a cigánysereg megrészegülve Pintér barátjuk támogatásától úgy döntött, hogy leszámol a náciveszéllyel. Ezt igazi cigány módon oldották volna meg: 30-an agyonvernek 4 nem egyenruhás "nácit". Ez akkora baj volt, hogy hajnali kettőkor megjelent a településen Iványi Gábor is. Vajh mi dolga lehetett ott???
Mivel azonban van már térfigyelő kamera Gyöngyöspatán is, Pintér kénytelen volt kiállni eképp:
>>A jelenleg is tartó „Tüntetés roma honfitársaink alapvető jogaiért!” rendezvényen megjelent Pintér Sándor belügyminiszter is. A jogvédők kérdésére elmondta: a tegnapi gyöngyöspatai verekedést a cigányok kezdeményezték, ők léptek fel támadólag.<< goo.gl/hOfUq
(Conv kedvéért: barikad.hu/pint%C3%A9r_s%C3%A1ndor_elismerte_hogy_cig%C3%A1nyok_t%C3%A1madtak_gy%C3%B6ngy%C3%B6spat%C3%A1n-20110427 :))

Szóval az Istennek nem jön össze ebben a birka országban egy rendes etnikai konfliktus, mindent a rejtélyes forgatókönyvíró kell a magyarok szájába rágjon.

Nekem csak egy kérdésem van: mi a végső cél?
Nem mintha nem lennének sejtéseim.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 19:24:35

Nézzetek már rá az új alkotmányra!Lehet,hogy tartalmazza,hogy mindenkinek hagynia kell,hogy kirabolják,nem védhetsz meg másokat,sőt segíteni kell a bűnelkövetőnek ha éppen ellened követ el valamit!

InTheGajd 2011.04.27. 19:26:42

@Conv: Lol bazdmeg igy mar ertem, hogy miert titkolozott es tudta le egy mondattal a faluba visszatero busz-os reszt a retek klub :D Uh mekkora manipulatorok ezek a tetvek is es hogy probaljak a valosagot elferditeni es eltitkolni.

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 19:26:42

@zero: váá, mire ezt a hosszút beírtam, Te is linkelted :)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 19:29:35

@Kartal (rezervált): Nem tudom mik a sejtéseid,de abban biztos vagyok,hogy antiszemita vagy.:))

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.27. 19:34:04

@Aullah: A hétvégén tervezem megnézni a második részt. Tegnap este belenéztem, kábé első 15 percet, hát a fajvédő, öö jogvédő csávó az elején, aki az egyetemistáknak előadást tart.... ehhh, neked is tetszeni fog majd . :))))

@Kartal (rezervált): Cod6? Remember, no cigá....öö russian.

readonly 2011.04.27. 19:38:01

@Kartal (rezervált): Na, jellemző, Pintér itt is ezekkel tart. Hányadék, mocsok egy sza@r ember ez.

Bee-zony 2011.04.27. 19:40:16

Rákosi II. beindult (alaposan beindíthatták, mint a dákó a biliárdgolyót); ez a kúrmány II. "megoldása" a problémára:
„Szijjártó Péter úgy fogalmazott: az "egyenruhás bűnözés" jellemzője, hogy egyenruhát jogosulatlan viselő vagy különböző hatóságok egyenruháihoz hasonló öltözetet viselő emberek csoportosan követik el azt. "Akik ilyen egyenruhában járkálnak, akik úgy tesznek, mintha joguk lenne bármilyen intézkedésre, joguk lenne bármilyen módon fellépni másokkal szemben, (...) egészen egyszerűen bűnözők, rendbontók", és Magyarországon egy új bűnözési formát jelenítenek meg - mondta, hozzátéve, a kormány nem hagyja, hogy ez a bűnözési forma elharapóddzon, gátat vet annak, és megvédi a törvénytisztelő, békés embereket ezektől a bűnözőktől.”
„A szóvivő tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülésen arra adott utasítást, hogy még szerdán nyújtsák be a parlamentnek a Btk. szigorítását. Hozzáfűzte, kérni fogják az Országgyűlést, hogy az indítványt a lehető leghamarabb tárgyalja meg és fogadja el.”
"Gyöngyöspata miatt szigorítaná a kormány a Btk-t: aki felhatalmazás nélkül, riadalmat keltve akarja a közrendet fenntartani, börtönnel lesz sújtható."
Tehát aki fenn akarja tartani a rendet, az rendbontó, és bűnöző. /copyright by Szijjártó/. Nincs is ám benne semmi paradoxon, ah, nincs.
Van önnek felhatalmazása arra, hogy fenntartsa a közrendet? Nincs? Riadalmat kelt az ilyen irányú magatartásával a bűnözők körében? Igen? Nosza, lehet menni 3 évre börtönbe emiatt. Mert bűnözővédelmi rend(szer)nek kell lenni, máskülönben nem pusztul ki a magyar, amilyen szívós fajta...
Eddig is az volt a "megoldás", hogy a rendőrség nem véd meg a bűnözőktől, és te sem védheted meg magad se a rendőrségtől, se a bűnözőktől, és hogy a bűnözőnek több joga van, mint az áldozatnak. De az, hogy törvénybe is iktatják, az már valami; egy jelentős lépés a polgárháború felé.
Munkamegosztás: Gyurcs(ót)ány kiosztotta a cukrot a cigányoknak (1 MFt), Orbán-Orsós pedig kiosztotta a korbácsot a magyaroknak (Btk.-s büntetés önkényes rendfenntartásért; "érdekes" címe lesz, az is biztos).
Na de, lehetett volna más a döntés, amikor Orbán-Orsós mellett ott van a 10 millióért tanácsokat adó zsidó Hegedűs Zsuzsa, Gyurcsány mellett pedig a zsidó neje? Nem lehetett más a döntés, mert a zsidó- és cigányvédelem mindenek felett; ez a jelenlegi rendszer alapja és lényege, alfája és omegája.
A nyirkai jóslat szerint "még hatvan-hetven" = 2008-2018, és hogy ebbe a 10 évbe mennyi minden belefér...
"A rátarti úr napszámért kunyerál.
Már mindent elkótyavetyéltek.
Csak alantas szolgálatok maradtak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
fújnak egy követ.
Bevezetik a hét tevét,
hogy az innen köpködhessen lángot-
a bikát nyergelő asszonyra.
Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is.
A Kost Áldozó
két fia tovább marakodik.
a tevék magyar hajcsárai
manó bőrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék
UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
az irigy örül más szerencséjének,
a rátarti nem rázza a rongyot ,
a közönyös siet segíteni.
Ekkor a MAGYAROK ISTENE őrül állítja
a zenélő sivatagok tigrisét,
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé,
YOTENGRIT, az ŐS-TENGEREK ISTENE nevében.
A JÓ SZOMSZÉDSÁG TÖRVÉNYE győzedelmeskedik."

Időben mennyire lehetünk a polgárháorútól?
Addig is lehet tanulmányozni a kérdést:
Polgárháború
hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1rh%C3%A1bor%C3%BA

Én azt a forgatókönyvet látom valószínűnek, hogy az emberek egy része elmenekül a csatatérré vált helyről, a másik része harcol, és a valódi rendszerváltás a polgárháború után lesz meg; és mivel valódi rendszerváltást írtam, az már nem zsidó-cigány-élősködő-bűnözőpárti rendszer lesz.

asmodean 2011.04.27. 19:41:01

Ami biztos, ha a Vöröskereszt ennyire ráér, ennyi erőforrása van, hogy ide-oda furikázzon álmenekülteket és az LMP keze alá dolgozzon, akkor az én adományaimra már nincs szüksége.

Jurganov 2011.04.27. 19:44:30

@ketroot: teccő gec*, kő kóla? oszt gyüssz táncóni bazze?:)
nem jó :) masírozik, vagy ANNAK TŰNŐ dolgot művel. ennyi, már meg is van a masírozó tv.

ketroot 2011.04.27. 19:46:14

@Tigeri:

Ja, jó belegondolni, hogy a gyöngyöspatai cigányok is majd megkapják az új alkotmányt.... Na, lényeg az, hogy kezeli ezt a problémát is ez a drágalátos kormányunk.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.27. 19:50:08

A rendőrség közleménye, 18:47 perc:

2011.04.27. szerda 18:47

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság a Gyöngyöspatán 2011. április 26-án történtek miatt. A rendőrkapitányság egy 36 éves és egy 53 éves helyi lakost őrizetbe vett.

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság a Gyöngyöspatán 2011. április 26-án történtek miatt. A rendőrkapitányság egy 36 éves és egy 53 éves helyi lakost őrizetbe vett.

A rendőrség 2011. április 26-án 21 óra 16 perckor kapott bejelentést arról, hogy Gyöngyöspatán, a Bem úton egy társaság gyülekezik. A helyszínre irányított 12 fős rendőri egység 1 perc 40 másodpercen belül meggyőződött a bejelentés valódiságáról: a Bem úton és az azt keresztező Bajcsy Zsilinszky úton helyi lakosok csoportosultak, akik a rendőrök megjelenésére és határozott fellépésére szétszéledtek. A rendőrök a csoportosulás felszámolása során három egymáshoz közel lévő helyszínen három földön fekvő sérültet, egy petőfibányai, egy lőrinci és egy ócsai illetőségű férfit találtak, akik kórházba szállítására intézkedtek. Egy további, a jelenlegi adatok szerint ellentmondásos körülmények között sérülést szenvedett gyermekkorú gyöngyöspatai lakost egy családi házból szállítottak kórházba a mentők.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a történtek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az egyik későbbi sérült, egy petőfibányai lakos feltehetően erősen ittas állapotban a település egyik útkereszteződésében vizelt. A magatartását közönséges módon nehezményező helyi lakosokat először távolról provokálta, majd társai felhívása ellenére közéjük ment – felfegyverkezve megtámadták, bántalmazták. A rendelkezésre álló adatok szerint az egy fő súlyos és két fő könnyű sérülését eredményező bűncselekmény sorozat mindössze három percig tartott.

A két őrizetbe vett helyi lakos egyikét a rendőrök a helyszínen, a másikat az eseményeket rögzítő térfigyelő rendszer képeinek elemzését és értékelését követően lakásán fogták el.

www.police.hu/friss/20110427.html

Hol van a "fegyvermutogatás"?
Hol van a kövekkel betámadták a romák házait?
Hol van a 20-30 támadó betyárvéderősereg?

Hmmm?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 19:54:36

@zero: mindez pata azon részén ami elég messze van a cigányok lakta résztől ahhoz, hogy ne legyen véletlen a fegyveres 30-40 fős tömeg ott léte. az a tömeg ippeg ilyen célból járta az utcákat.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.27. 19:55:51

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Építik a Jobbik...., azt nem mondom, hogy választási győzelmét, de szerintem, ha így haladnak a dolgok (romavédő orbánkormány) akkor nem tizenszázalékos lesz a Vonáék eredménye. Feltéve, hogy nem fideszesített választási rendszer lesz 2014-ben.

readonly 2011.04.27. 19:56:48

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Egy évet bírtak ki, még annyit se. Fidesz Game Over. Szabadesésben a párt, így lőttek még az 1/3-nak is.

readonly 2011.04.27. 19:58:59

@Valahol Máshol: Az az igazán ciki, hogy ez a Fidesz akart nagy hangon még Európának is ROMASTRATÉGIÁT adni, amelyik az országban sem képes kezelni őket ...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 20:05:48

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
"Ennek nyomán ha valaki állítólagos polgárőr-tevékenységet végez a rendőrséggel való egyeztetés nélkül, az szabálysértésnek minősül, és százezer forintig terjedő bírság is kiszabható."

csakhogy patán és hadházon is bejelentve a polgármesteri hivatal engedélyével, a helyi polgárőrséggel és a rendőrséggel egyeztetve jelentek meg a városban a szebb jövős polgárőrök.
mivel bejegyzett szervezet, melynek joga van a törvényes keretek közt a tevékenységének gyakorlására, - nincs az állampolgári jogokon túl jogosultsága, azonban mint bármelyik magyar állampolgárnak joga és kötelessége bűncselekmény észlelése esetén a rendőrséget értesíteni, az elkövetőt a hatóság kiérkeztéig visszatartani arányos mértékű kényszerítés alkalmazásával - így csak bejelenmtési kötelezettsége van a gyülekezési törvény alapján bárhol is végzi a tevékenységét. tehát ha a polgármesteri hivatal képviseletében meghívják valahova őket, (a polgármesteri hivatal, az önkormányzat a felelőse a polgári védelmi és polgárőri tevékenységért) akkor szépen csak bejelentik, hogy ők ott lesznek, az előre bejelentett helyszínen(útvonalon) és időpontban időpontokban végzik a törvényes és jogszerű tevékenységüket, a rendőrségnek pedig tudomásul vételi lehetősége van csak, vagy ha a forgalmat akadályozó a tevékenység (két-három fős járőrözési séta esetén ez húzós indok), akkor más időpontot ajánlhat vagy jelölhet ki.

szóval ez csak lufi. arra jó, hogy erre hivatkozva előállítsák őket, aztán a bíróság majd megint sorba felmentse őket, és az ötödik ilyen eset után majd még kártérítést is kérhessenek.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 20:06:26

@mocskosbaribaszó: ácsi. A takarítás egyáltalán nem egy szégyellni való dolog. Attól nem kell elhatárolódni. Az "evakuálás" nekem se tetszett, nem is védtem.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.27. 20:09:12

@Nurrddin: "anno mind szadesz drukker, rajongó, aktivista, illetve több közülük tag is volt... "

Én nem.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.27. 20:11:24

@readonly: Aki ebben az országban él az tudja...

romastratégia+romafelzárkóztatás= sok-sok pénzt odaadni Farkas Flórián politikusbűnözőnek, akit ráadásul sikkasztásért már rég sittre kellett volna juttatni.

Ennyi, ez nem más, mint egy ordenáré nagy lopás. Most épp fideszes.

debrejo 2011.04.27. 20:16:52

Pár napja összebalhéztam a "helyi" svéd bányászokkal. Mindenki kussol,fél,a barátnőm és én nem tudtuk hogy itt nekik nem tetszőt nem szabad mondani. A legfrissebb ideköltözők vagyunk,nem ismertük EZT a törvényt. Azóta mindig a hátunk mögé nézünk ha kilépünk az utcára. Tessék mondani, a Vöröskereszt magától jön és visz Csillebércre vagy hívni kell őket vagy hogy?

lyken 2011.04.27. 20:22:25

@zero: Mibe, hogy nemsokára kint lesznek?

hoplita 2011.04.27. 20:42:06

@Conv:
"....szóval ez csak lufi. arra jó, hogy erre hivatkozva előállítsák őket, aztán a bíróság majd megint sorba felmentse őket, és az ötödik ilyen eset után majd még kártérítést is kérhessenek...."

Khm.....
Már ez első után járni fog...nem kell a többit bevárni.
Az elmúlt 10 napban jogellenesen előállítottak és szabsértési őrizetbe vettek 13 embert.
Ebből 8 majdnem 72 órát volt benn...
Olyan 10 millába fog ez fájni a nagy közösből....pedig a ragyásgeci sintéréken kéne bevasalni, kamatostúl.

hoplita 2011.04.27. 20:44:08

@lyken:
Szerintem ezeket most gyorsítottal nyomatják le....amolyan keménykedésből.
Hacsak nem kezdenek össze-vissza vallani a többire, mert akkor még lesz egy-két kanyar.

slaci89 2011.04.27. 20:52:03

@debrejo: Jogvédő izéknek (TASZ és hasonló ökörségek) dobjál mailt, hogy téged megfélemlítettek és halálosan rettegsz. Azt nem kell mondani, hogy kikitől, csak amikor már házhoz mennek. Lekamerázni, ahogy visszautasítják a segítségnyújtást és mehet fel youtube-ra, onnan pedig már megoldjuk, hogy a média felfigyeljen rá. :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.04.27. 20:53:38

@zero: Micsoda tömeg :-))))) szerintem több fotós volt, mint tüntető.

Ezt kellene már észrevenni, kedves "mindenáron" romavédők, semmi támogatottságotok nincs, és a társadalomnak tele a töke azzal, hogy mégis ti, páran akarjátok diktálni a romastratégiát! És tessék elgondolkozni azon, hogy vajon miért van elege abból Mari néninek, mikor Pestről akarják megmondani neki, hogyan is kellene neki együttélni az integrálódni nem igazán vágyó szomszédaival!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.27. 20:56:51

@zero: Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy miért nem szerveződik egy tüntetés a cigányok által fenyegetett emberek jogaiért? Nameg azokért is, akik a cigánybűnözés kárvallottjai természetesen.

Tudom, hogy komikusan hangzik elsőre, de szép lassan láttatni kellene, hogy a másik oldalon is elég sokan vannak. Olyanok, akik szerint a cigánybűnözés egy húsbavágó probléma. Mert eddig figyelmet szinte csak a fajvédők kaptak.

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 21:03:30

@Tigeri: naná! De én ezért keményen megdolgoztam, nem a kuruc győzött meg. Tudod mennyi kutatást igényelt, mire az lettem? :DDD

A pofátlanság csimborasszója:
"Sem hinni, sem bízni nem mer a rendőrségben ifjabb Farkas János, a gyöngyöspatai roma önkormányzat elnöke. Mint mondta, pénteken Pintér Sándor belügyminiszter megígérte, hogy "a rendőrség fenntartja a rendet", de kedden este már vér folyt - tudatta a Roma Sajtóközpont. A kisebbségi politikus szerint sok rendőr van a helyszínen, mégsem bíznak abban, hogy megvédik őket. A településen maradt roma férfiak ma este is őrködni fognak: "éberek leszünk, nehogy álmunkban gyilkoljanak meg bennünket" - fogalmazott."
www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/gyongyospata-elobb-pisi-aztan-ver-folyt-373671

Erre már nincsenek szavak! Kirohannak a cigányok gyilkolni, majdnem sikerül is, aztán a főnökük retteg, hogy őket nem védik meg. Meg hogy vér folyt. AMIT CIGÁNYOK ONTOTTAK KI, BASSZA MEG! Orwell, lenne mit tanulnod!

Mir4 2011.04.27. 21:03:37

@citizen queen:

"Ó, hát ezek a tüntiző-chartázó-fészbúkozó nagyontoleráncsok a való életben még véletlenül sem költöznek a védenceik mellé mondjuk a nyóckerbe. (Olyan helyekről, mint Gyöngyöspata, már nem is beszélve.) Valahogy mindig a budai oldalon, vagy Újlipóciában található a lakásuk, nyugodt, rendezett polgári környezetben. "

Így van, ezért kéne bérelnünk arrafele 1-2 házikót, busszal "odamenekíteni" pár csáláádot, venni kaját és persze alkoholt , majd mehet az online közvetítés. Érdekes lenne.:)

Max. 2011.04.27. 21:05:58

És miért nem szerveződik már egy olyan paramilitáris szervezet, amelyik nem járőrözik, nem táborozik, nem kiképzéskedik, nem vonul fel, hanem nem szól semmit, csak halomralövi ezt a sok szart? Kezdhetnék mondjuk ezen a romajogi tüntetésen ezzel a nagy rakás szerencsétlenséggel.

Krikri 2011.04.27. 21:06:02

@zero: azonnal ki is léptem arról az oldalról, amint olvastam, mit szerveznek! ennyit szegény pártonkívüli civilek lehetőségeiről.......

Mir4 2011.04.27. 21:06:55

@zero: óóó, igen, kezdjük iványival vagy horn gabival. A házakra mindenképp tegyük ki az AI "A félelemkeltés is erőszak!" molinóját!:D

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 21:09:54

@Valahol Máshol: dehogynem szerveződik, a Jobbik mást sem csinál.

@zero: megnéztem, bocs, kimegyek hányni.

@Conv: nem Conv, ez a Betyársereg, a Véderő, meg a többi ilyen ellen van. De majd kitalálnak valamit a SZJPE ellen is, légy nyugodt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 21:25:35

@Kartal (rezervált): ezek ellen viszont teljesen jogos, és egyetértek vele.

protoplanetáris korong 2011.04.27. 21:34:19

A zsindex meg a klub rádió már napok óta mossa az emberek agyát ebben a témában (is).
A komcsi Bolgár Gyuri bácsi szerint félkatonai náci csoportos támadtak a jóravaló cigányokra.
Persze azt sem tudja, mit jelent a félkatonai szó. A kiváltó okok meg végképp nem érdeklik ezeket a ballib fajvédőket. Láttam az index elfogult, cigány mosdató videóját is, hát ott csupa kedves, gyerekét féltő családapa volt, akik még választékosan is beszéltek. De akkor az a 80-100 fős horda kikből állt, vagy csak álmodták őket a véderősök és alvás közben beverték a fejüket?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 21:37:49

@Conv: hát ezen a felvételen lófasz sem látszik, ezen nem tudom mit elemeztek :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 21:41:10

@protoplanetáris korong: Anyám is hallgatja.De azért szeretem,mégiscsak az anyám.
Nyilvánvaló.Hiszen bennünk Magyarokban ez születésünk pillanatában jelen van.
Ráadásul ismét bakancsok csattognak,mint akkor,fekete ruhások vonulgatnak,mint annakidején.Ráadásul egyesek csendőrséget akarnak,amely annak idején rendesen besegített a deportálásokba.Meg annak idején hagytunk elmenekülni több,mint százezer Lengyel zsidót..ööö.. ja ez nem illik ide.

Max. 2011.04.27. 21:42:14

Jól látom, a saturészeg gyerek kiállt hugyozni az út közepére, és közben zikkájlozott egyet, aztán jött a szaladás?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 21:42:42

@zero: Ez tényleg borzasztó!Miért gyűlölsz minket ennyire?:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 21:45:37

@zero: Még egy ilyen és elpártol tőled a blog törzsközönsége.:))
Amúgy a mostani libsibolsi Zero helyett most visszatért a régi náczi Zero.:))

slaci89 2011.04.27. 21:54:32

Ez a felvétel kurva kemény. 5 másodperc alatt ott volt az egész utca, hihetetlen.
Ezeknek semmi helye normális emberek között...

majomkutya 2011.04.27. 21:57:07

A felvételen semmi érdekes nincs.
Mármint nincs rajta bunyó, ilyesmi.
Az viszont látszik, hogy abszolút nem támadólag léptek fel, ami eddig is sejthető volt.
Egy náci mióta köszön úgy a cigányoknak (pláne részegen), hogy "Helló fiúk!"
Vagy ez valóban provokáció volt?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 21:58:24

@Max.: nem jól látod, köszönt. vagy hang nélkül nézed?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 21:59:06

@slaci89: Krokodilok/cápák/piranhák/oroszlánok között annál inkább.:))
Nem láttam a felvételt,majd megnézem.Arra kíváncsi lennék ha a megtámadottak 10-en 20-an lettek volna,akkor is ilyen merészek a támadóik?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 22:00:30

A kommenteket elnézve:Ez a gond ezzel az országgal:Az a nyomorult rasszizmus.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 22:02:54

A legjobb az,mikor a cigányok mondják,hogy én is utálom őket vagy ,hogy csodálkoznak ha lenézik őket.Normálisabbak az aljanépről.Na,hozzájuk mit szólnának a fajvédők?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 22:06:25

Ja,és a poszt írója és a kommentelők is zéróra vizsgáztak toleranciából:))

slaci89 2011.04.27. 22:06:58

Valaki merész nem csinál egy facebook csoportot azok nevében, akik egyik oldalhoz sem tartoznak a kérdésben (se nem jobbos, se nem cigány)? Az az érzésem, hogy aki járt a kerítésen kívül, az kb. egy véleményen van a dologban és iszonyat sokan vagyunk. Nyomás alá kéne helyezni sanyiékat, hogy ne tudják tovább söprögetni a szőnyeg alá a problémát.

Max. 2011.04.27. 22:09:28

@Conv: A jó estét azt fogtam, de a mozdulat az letagadhatatlan...

2011.04.27. 22:14:13

@slaci89: szerintem azért nem dobják ki az ideológiát, mert van köztük egy csomó ténylegesen széljobbos is. Pedig az egyszerű polgárok önvédelmi szerveződésére igenis szükség lenne, és nem helyi szinten, hanem országosan átcsoportosíthatóan. Mert ugye, a helyi polgárőröknek is van családja...

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.04.27. 22:16:47

@Tigeri: Túl sok minden nincs ezen a három perces, igen szar minőségű feketefehér 113 megás(!) video-n, sőt ha nagyon paranoid lennék azt mondanám, a 113 megából 3 mega a video, a többi a moszad trójai és vírus csomagja..:)

Kérdésedre válaszolva: mivel a cigányok legalább tízszeres túlerő mellett szoktak "bátrak" lenni, ezért egy komolyabb 10-20 fős véderős vagy tökömtudja milyen ráccistá csoport elől szimplán elszaladtak volna, mint páviáncsorda a leopárdok elől szokott.

slaci89 2011.04.27. 22:18:13

@somewhat damaged: Attól még nem feltétlenül kéne az ideológiát a ruhájukon hordani. Csak egy ilyen apróságról kéne lemondani azért, hogy ne találjanak rajtuk kapaszkodót meg az ilyen szebb jövőért névért. Tényleg csak normális, civil ruhában kéne nyomniuk és nem tudnának beléjük kötni.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.27. 22:20:51

Nem gond a FIDESZ megoldotta megváltotta a világot.
"Három évvel büntetné a kormány az "egyenruhás bűnözést""
index.hu/belfold/2011/04/27/harom_evvel_buntetne_a_kormany_az_egyenruhas_bunozest/

Persze egy kis 8 évezés nem maradhatott ki. Ezek lassan Torgyáni magasságokba emelkednek. Remélem emlékszik még mindenki a "Horn Gyula mondjon le" mondatra. Na a FIDESZ-é meg az "az előző 8 év". Íme az idézet:
"Az előző kormány tehet róla

Kitért arra is, "amellett nem lehet elmenni szó nélkül", hogy az előző kormány rendszerint elfutott a bűnözők elől, azt kereste, hogyan tudja őket mentegetni. "Az, hogy idáig jutottunk, ennek egyenes következménye" – vélekedett, megjegyezve, hogy a jelenlegi kabinet – az előzővel ellentétben – nem elfut a bűnözők elől, hanem elkapja és meg is bünteti őket."

Ezzel megoldották a bűnözés kérdést, ismét visszatérhetünk a rendhez. Hiszen rend van ugye Pintér "két hét alatt rendet teszek" Sándor elvtárs. Rend a fejében sincs ezeknek az embereknek.

Nem a döntéssel van a bajom, hanem azzal, hogy ezzel lezártnak tekintik a kérdést. Meddig, egy újabb lincselésig, egy újabb megölt emberig, egy újabb rablásig, meddig. Ezzel aztán jól megoldották a kérdést. Már Flettó is megpróbálta hiszen betiltotta a gárdát. Lett tőle közrend, lett javulás? Lett a nagy faszt, hülyék és aljasok ezek mind.

2011.04.27. 22:33:46

@slaci89: Sajnos a vezéregyéniségeik sem tudnak elszakadni a hülye szimbólumaiktól. Vagy nem akarnak, mert tudják, hogy a keménymagjuk nem enné meg. Ahogy a zsidózás is nagyon kell. Pedig a közbiztonság jogos feszegetésével, de relatíve ideológiamentesen, nagyon széles társadalmi támogatottságuk lehetne.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 22:37:03

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Gondolom.Majd ha tudom megnézem a felvételt.
@slaci89: Pont ezt mondom én is.Elvileg nem köthetnek bele.Mondjuk tartok tőle kitalálnak valamit.:((
@Nikosi: Holotagadás,ruhabűnozés 3 év.Ez pont annyi amit egy cigány kap,ha megöl egy magyart.Sajnos ha ezeken múlik több lincselés lesz.idióták.
Na jóéjt!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 22:38:02

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Gondolom.Majd ha tudom megnézem a felvételt.
@slaci89: Pont ezt mondom én is.Elvileg nem köthetnek bele.Mondjuk tartok tőle kitalálnak valamit.:((
@Nikosi: Holotagadás,ruhabűnozés 3 év.Ez pont annyi amit egy cigány kap,ha megöl egy magyart.Sajnos ha ezeken múlik több lincselés lesz.idióták.
Na jóéjt!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.27. 22:39:08

Nem direkt volt.Gondolom elsőre is fogjátok.:))

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 23:13:47

@Max.: akkor nézd meg ezt: goo.gl/2Cygi
Ez is letagadhatatlan.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.27. 23:18:05

Fel kéne fogni nem roma kérdés van hanem bűnöző kérdés. A falvakban aki elég erős és bátor vagy elégé sokan van azt tesz amit akar. Ezzel nem tud mit kezdeni jelenleg a rendőrség. Városokban szerencsére még akad annyi rendőr, hogy valamilyen szintű rendet tartson. Az, hogy többnyire a falusi erős emberek romák ez már statisztika. Lehetne magyarázni, mert lehet rá magyarázatot találni, de lényegtelen. A lényeg, hogy a kis helységekben és a tanyákon nincs rend. Azért állíthatja Pintér "két hét alatt rendet teszek" Sándor elvtárs, hogy rend van mert a falvakban nem tesznek feljelentést. Íme az ok:
1. Nincs KMB meg kéne keresni az illetékes rendőrségi egységet (őrs, kapitányság)
2. Van KMB-s de érdemben nem foglakozik az üggyel vagy tovább passzolja feljebb, mehet a jóember majd tanú kihallgatásra egy másik helységbe.
3. Ha meg is teszi a feljelentés érdemi felderítés nem történik 99%-ban, ergo már nem is fáradnak ilyen dolgokkal. Minek szenvedne töltene el egy napot a semmiért. Kidobott idő.

Tehát Sanyikánál nem jelentkezik a statisztikában, mert nem tesznek feljelentést ergo nem is léteznek ezek a bűncselekmények (papíron). Hiszen ha egy faluban nem kerül bejelentés bűncselekményről akkor ott ugye rend van, függetlenül a valóságtól.

Béla Bácsi 2011.04.27. 23:33:04

@somewhat damaged: Az "egyenruha" lényege éppen a nyíltság lenne. Egyenruhában, ha nem is mindig személy szerint, de a csoport szerint azonosítható az azt viselő személy. Így visszatartó ereje van az "egyéni kezdeményezésekkel" szemben. Éppen ezért még egyetlen nyamvadt esetet sem tudtak dokumentálni, ahol "szélső jobboldali" követett volna el atrocitást a "megfélemlített kisebbséggel" szemben. Ezzel ellentétben Furcsány Feri, Szarházy és az LMP-s buzigyerekek kedvencei kétszer is beszartak a becsületbe: rögtön a "kimenekítés" utáni visszatéréskor egy rettegő nekiesett egy békésen a saját háza kapujában álldogálló idősebb hölgynek, majd tegnap este "félelmében", kiccsaládjáért való aggódásában "védte meg magát" 40-50 vasdorongokkal felszerelkezett "üdülésre szoruló" kisebbségi.
És ezek után a gázoljszőkítő csirkefogó ezzel a faszkalap Orbánnal együtt előjön egy ilyen kapitális baromsággal, hogy egyenruhában elkövetett kisebbség rémítgetés! Meg kéne tőlük kérdezni, hogy tudják-e mit mondott Jörgen Morgen svéd váltóőr, mikor a stockholmi gyors tőből levágta mindkét lábát?
Sárközyt prezidentnek!!!!!!!

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 23:35:58

@Nikosi: Eddig én is ezt mondtam, de most elgondolkoztam, hogy akkor miért nem akarják a cigányok meglincselni az utcára hugyozó cigányt, miért csak a magyart? Miért nem történt meg egyetlen egyszer sem, hogy idős cigányembert vagy asszonyt vertek volna halálra cigány elkövetők, és miért vernek halálra cigány elkövetők kizárólag nem cigány védekezni képtelen nyugdíjasokat? Miért van az, hogy az iskolákban etnikai alapon szerveződő bandák tartják rettegésben a nem cigányokat, mely bandák soha, de soha nem rabolnak ki cigányokat? Miért van az, hogy a bírósági tárgyaláson a vadállati brutalitással gyilkoló cigány röhögve mondja az áldozatára, hogy "Ugyan má, csak egy paraszt vót!", amikor a bíró megkérdezi, hogy megbánta-e tettét?

Ez már nem csak rendészeti kérdés, ez már tényleg etnikai konfliktus.

Kartal (rezervált) 2011.04.27. 23:37:42

@Béla Bácsi: ezt mondta volna? Miket meg nem tud az ember...

Bee-zony 2011.04.28. 00:07:17

Aki esetleg sokallaná a video 113 megáját, itt 9 MB-re van konvertálva (youtube): kuruc.info/r/34/78225/
Akinek még ez is sok: az látszik (és hallatszik) rajta, hogy éjjel, fekete-fehérben hugyozik egy Alex nevű illető egy útkereszteződésben, és a társai hívják vissza, de nem megy vissza, hanem kimegy a képből, aztán anyázás és vascső csörömpölése hallatszik, és hogy „üssed”, és végül jön egy kocsi dudálva. Az egész video 3p 2mp. A többi pedig már arról szól, hogy ebből az igencsak prózai jelenetből hogyan formálódik és dagad a különböző értelmezésű médiasztori.
Szerintem ezt a „Hugyos Józsi” epizódot inkább ki is lehetett volna hagyni. A tanulság talán annyi, hogy ha egy cigány provokatív módon hugyozik éjjel, akkor (vascsővel) alaposan el lehet verni, kölcsönösségi alapon, bár értelme nem igazán van, még beazonosíthatatlan kiskorúak esetében sem. Ezt a problémát nem így kell megoldani, ez egyértelmű; hanem úgy, hogy az összes bűnöző seperc alatt börtönbe kerüljön, és hosszú időre, vagy végleg. Ehhez viszont eleve nem így kell hozzáállni a problémához. Adott a demokratikus út (tegyük fel, hogy adott), a főhatalom átvételére kell törekedni, az állami erőszakmonopólium jogával együtt – amire a zsidók most azt mondják, hogy megkérdőjelezhetetlen, és persze remélem, hogy továbbra is, és minden körülmények között fenntartják ezt az álláspontjukat – és onnantól minden bűnöző orrméretre és bőrszínre való tekintet nélkül kapja meg, ami jár neki, és a kamatokat is, szingapúri szigorral – illetve annyival nagyobb szigorral, amennyi eltérés a jelenlegi magyar(országi), illetve a szingapúri közbiztonság között van.
Kérdés, hogy egy ilyen szintű rendpárti pártot és államot hányan támogatnak Magyarországon… Simán el tudom képzelni, hogy vannak bőven, akiknek az a véleménye, hogy nekik akkora rend nem kell.

700 dolláros büntetés egy eldobott cigarettacsikkért
tisztajovo.hu/2011/02/22/700-dollaros-buntetes-egy-eldobott-cigarettacsikkert/

Én skandináv (svéd, norvég, finn), svájci, japán, szingapúri rendszer-mixet tartok jónak – úgyhogy ilyenben gondolkodom, és ez el is érhető: csak kellően sokaknál meglévő megfelelő mentalitás kérdése. :) Ha nincs meg nagyban, akkor is meg lehet valósítani kicsiben, csoporton belül.
Miért ne tanulhatnánk meg, és vehetnénk át, ha megvan hozzá a szándék?
A japán csoda sem csoda, ismerve a történelmi hátteret, a fegyelmezettséget, hogy a II. vh. alatt logikusan kialakított haditermelésre álltak át, és ezt a rendszert és fegyelmet a háború után a civil életben is megtartották, és hogy az amerikaiaktól átvették a „hogyan csináljunk autót” – ahogy az amerikaiak átvették egymástól a „best practice”-okat (valamely dolog legjobb gyakorlati megoldása), ugyanúgy a japánok átvették ezeket, és utána a saját elgondolásuk szerint fejlesztették tovább.
Magyarországon is adott a lehetőség, megfelelő gondolkodással és felszabadított kreativitással. Az egy dolog, hogy most a potentátok világa dominál, de a kibontakozó potenciál világa is megvan. Kettős tendencia van, egy hanyatló, és végpusztulás felé tartó főáramlat, és van egy normális kor felé tartó, kibontakozó erecske, néhány jófejű és kreatív ember megvalósításában; ebből kell népmozgalmat csinálni, és meglesz a fentebb említett és hiányolt színvonal. Ki kell hozni az emberekből azt a legjobb potenciált és társadalmilag hasznos képességeket, amik bennük vannak. El kell indulni ezen az úton, csinálni következetesen, és 5-10-20 év múlva megvan az eredménye.
Pozitív jövőkép nélkül hogyan lehetne elérni a szebb jövőt, és jobb jelent? Anélkül sehogy. Úgyhogy ajánlom mindenkinek, hogy képzeljen el egy jobb világot, lehetőleg a többiek elképzelésével összhangban, és a jelent és azt a képet kösse össze az oda vezető úttal.
Menedzserszemlélettel: a kitűzött és elérendő cél, a határidő, az útvonal, és a dolog ára, időben, energiában, pénzben.
Ez a szintű tudatosság kell, a „nem tudom, hogy mit csináljak” helyett a tervezés, szervezés, kivitelezés, és a tévedésekből levont következtetés és a tanulás, és az együttműködés a megfelelő emberekkel, és akkor elkezdenek működni a dolgok.
Nagyon optimista felfogásban: most átmeneti állapot van, azért van ilyen káosz; és eljön és megvalósul gyönyörű képességünk, a rend; amikor a döntő kérdés az, hogy kinek a rendje, mert ezt először József Attila írta le, aztán szlogenként átvették a komcsik... úgyhogy a dolgok lényege az, hogy kinek a milyen rendje.
Pintér „két hét alatt rendet teszünk” Sándoré? Arról már tudhatja mindednki, hogy az kevés, nagyon kevés; és persze hogy az, amikor csak tessék-lássék rendvédelem van minden szinten (törvényhozói, végrehajtói, ítélethozói), és ami kiváló alkalom arra, hogy körbe lehet mutogatni, mindig a másik a hibás. Tény, hogy a kezdőpont a törvényhozás, ott kell kezdeni a valódi rendszerváltást. Ahhoz pedig ki kell takarítani a vörösöket és narancsvörösöket az Országházból...

Meridian74 2011.04.28. 02:44:46

@eszkep: a nettó hülyeség annyiban különbözik a bruttó hülyeségtől, hogy már le van hántolva róla a mellébeszéléssel telített csomagolás.

Béla Bácsi 2011.04.28. 15:45:03

Be kéne valakinek perelni az Amnesty Internationalt, az LMP-t és Ricsárd Fíldet, mert rasszista módon megsértették az egyenlő bánásmód elvét: egyetlenegy meggyilkolt, agyonvert és kirabolt, magatehetetlen idős nénihez, bácsihoz se mentek ki előzetesen, hogy a jogaikról tájékoztassák őket (diszkrimináció) és egyetlenegy agyonvert öreget se "menekített ki" Fíld úr Csillebércre vagy Szolnokra, hogy kimenekítse a védtelen öregeket a rasszista cigányterror elől.
Furcsány Ferenc miért nem a rendőrségnek ajánlotta fel az egy milliót? Vagy a (legális) polgárőrségnek a sűrűbb járőrözéshez?
Ki dönti el, hogy ki a cigány? Ha valaki lop, rabol és cigánynak vallja magát a tette után, akkor automatikusan megszűnik magyar állampolgárnak lenni? Akkor büntethetetlen, mert a büntetés ( a bűncselekményért) rasszista megkülönböztetés? Ha valaki masírozik csoportban az utcán, azzal a kihirdetett, nyilvánvaló szándékkal, hogy jelenlétével, szemtanúságával, ill. azonnali közbeavatkozó képességével (kihívja a rendőröket) elrettentse az esetleges bűnelkövetőket a tettüktől (így segítvén őket a bűn elkövetésétől), az hogyan is merítheti ki a "félelemkeltés" tényét? A rendőr is rászistá, mert félelmet kelt a bűnözőben? Vagy ők jók, mert ők nem zaklatják a bűnözéssel foglalkozó kisebbséget? Hogy is van ez, kérem szépen? Épelméjűek vagyunk mi mindannyian itt? (Bocs. Költői kérdés.)
A belvárosi, hosszú pajeszú, lóarcú, azonos neműekhez vonzódó fiúcskáknak és az ideológiákba menekült, baszatlan bölcsészlánykáknak meg azt ajánlanám, hogy a változatosság kedvéért vigyenek meleg teát és sütit az elesett öregeknek, (esetlen mellé egy pár ezer Eurót úgyszintén!) akik egy életet ledolgoztak és ők is szeretnének békében, rettegés nélkül élni.
Mr. Field (ingatlan befektetőnek) meg azt ajánlanám, hogy esetleg Arizonában védje a kisebbségek jogait, vagy esetleg tiltakozzon az új georgiai bevándorlótörvény rasszista paragrafusai ellen. Vagy esetleg szervezzen az amerikai Vöröskereszt pénzén buszutazást az arizonai vagy georgiai kisebbségieknek a Szentföldre! Ja és ha már ott lesznek, akkor felkarolhatja a palesztin menekültek ügyét is egyúttal! (Ha ne adj isten kifutna a pénzéből, hívja fel Gyurcsány kollégát! Neki van bőven és nem fukarkodik, ha jó célra fordíthatja verejtékkel megkeresett forintjait!)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.30. 10:39:44

kíváló & nagyon korrekt, a lehető legobjektívabb index riport :

a helyiek véleménye.
"Abban is mind egyetértettek, hogy a jórészt falubeli telektulajdonosokat a Hegyalja utca lakói üldözték el."

"Állítják, hogy szép lassan mindenki feladta a kertje gondozását, mert mindent elloptak onnan a cigányok. Elvitték a termést, kivágták a fákat, vitték a szerszámot, a cserepet, és aki panaszkodni mert, azt megfenyegették. Rendőrőrs a faluban nincs, az egyenként csekély értékű lopásokra a rendőrség nem reagált, a feljelentgetésről évekkel ezelőtt leszokott mindenki."

‎"A cigányok szerint ez hazugság. Állítják, a Kecskekő telkeinek egykor szorgos gazdái maguk vágták ki szőlőiket, hogy EU-s támogatáshoz jussanak (ez csak az 1000 négyzetméternél nagyobb ültetvények után járhat, a parasztok szerint arrafelé... egy telek sem volt ekkora). Illetve a cigányok másik magyarázata szerint a kecskekői gazdák megöregedtek, nem volt, aki átvegye tőlük a kertek gondozását, és a domboldal magától pusztult le. A falubeliek többsége szerint ez hazugság."

"A Bajcsy-Zsilinszky utcát a szomszédos cigánytelep lakói a helyiek szerint évek óta terrorban tartják. A kertek fáit kivágták, hogy eltüzeljék, állítólag minden portára többször is betörtek már, az ott élőket rendszeresen fenyegették. Már...a az utcában szinte csak idősek élnek, a helyi magyarok szerint azért, mert aki tudott, már elmenekült." [ .... ]

"A Bajcsy-Zsilinszky utca helyzete olyan most, mint néhány éve a Kecskekőé volt. Kezd elnéptelenedni, ingatlant nem lehet eladni itt. Az erre élők azt mondják, a szomszédos utcából érkező cigány kamaszok megalázzák és rettegésben tartják őket. Többen mesélték, ha a közeli bolt előtt az utca lakói nem adnak pénzt a kéregető kamaszoknak, akkor leköpdösik, trágár szavakkal becsmérlik őket, és fenyegetőznek, hogy éjjel bemennek a kertjeikbe. Ezt a fenyegetést állítólag sokszor be is váltják. "Hogy lehet úgy élni, hogy egész évben gondozza valaki a gyümölcsfáit, aztán amikor beérik a termés, éjszaka ellopják?"

index.hu/belfold/2011/04/29/az_ordog_gyongyos_pataja/

Horizont 2011.04.30. 18:06:16

@szorokin:
Végre egy normális cikk a témában!
"Néhány éve földet és vetőburgonyát kaptak, de a projekt bedőlt. Állítólag azért, mert a vetésre szánt krumplit részben megették, aki meg mégis vetett, attól ellopták a szomszédai a termést."
Menthetetlenek!!
Tényleg ki hallgatja már meg végre a magyarokat is??

trojka 2011.04.30. 19:39:14

@Horizont: Ember, nem fogod elhinni, nálunk 6 milkát nyertek pályázaton, hogy megtanitsák öket kertet muvelni, vetni, meg esetleg (ha lesz még) a termést betakaritani. Ez szerintem kész röhej. kiváncsi vagyok, mennyivel kevesebb magyar fog panaszkodni, hogy elloptak a kertjéböl mindent. Ehhez a Gyöngyöspatához meg csak annyit: ha Pintér ur végezné a dolgát, nem következett volna be ez a marhaság sem itt, sem máshol. a magyart lehet provokálni, kirabolni, gyilkolni, s mikor már megelégeli és valami megoldást keres, (még ez is békés) rögtön kikiáltják rasszistának, gyilkosnak, meg még a fene tudja, minek. szaladnak a fajvédök, cigány-magyar, ettöl hangos a média-de ha a magyart ölik, hallgat mindenki, mint az a bizonyos a fuben. Pedig, ha a rendörség nem fogja továbbra sem végezni a munkáját, ez lesz a jövö. Vagy ez lenne egyesek érdeke?

Horizont 2011.04.30. 21:02:55

@trojka:
A kert művelésének betanítása talán akkor járt volna sikerrel ha a 6 milliót ötezresenként eldugványozzák a talajban nekik, akkor talán dolgoztak volna földeken:)
Minden úgy működik ebben az országban, hogy mindig minden valakinek az érdeke. Nem szeretem az összeesküvés elméleteket. Ebben az esetben nem előre megy a szervezkedés hanem utólag. Meglovagolják ezt az állapotot minden oldalon. A rendszerváltás után amikor még az első jelek jelentkeztek, hogy baj van (lesz) a cigányokkal akkor kellett volna lépni.Ma már késő! A baloldal valami agyament gondolattól vezérelve azt hitte attól baloldali, európai, demokrata, hogy a világ felé mutatva megvédi szegény, elesett, bántott, romákat. Hagyták kiteljesedni a jogvédőket. Csak közben "elfelejtkeztek" (azaz leszarták) a NEM cigány állampolgáraikról, a cigányok pedig akkora lovat kaptak maguk alá, hogy már nem lehet megzabolázni őket. Az úgynevezett demokrácia nem kedvez a megoldásnak. Diktatúra kéne ehhez.Pintér is elképesztő volt ahogy elment Patára, és kijelentette, hogy márpedig rend van, de ettől is elképesztőbb Gyurcsány felajánlott 1 milliója, volt miniszterelnökként. (jobb lesz ha ügyvédre teszi félre:D) Még azt is el tudom képzelni róluk (Orbántól Pintéren át Gyurcsányig és az összesről), hogy otthon az asszonynak vagy a szűk baráti körükben ugyanaz a véleményük a cigányokról, mint nekünk!De addig amíg a cigánykérdés s(z)ara nem nyalogatja a luxusházuk küszöbét nem fognak semmit se tenni, hogy megoldják! Ez itt Magyarország.

fokabacsi 2011.05.01. 08:25:01

@Horizont: Nem jól tudod! Ezt akkor lehetne bevezetni és eredménnyel, ha táborba lennének zárva, őrkutyák, drótkerítés. Aztán reggel ötkor kelés, mosdás, és munka. Aztán amikor van olyan aki már tudja mi a dolga azt kiereszteni, és otthon is figyelni, ellenőrizni, nem lustul-e el! Ha nem megfelelően végzi a dolgát akkor vissza de évekre. És azt eszi , azzal fűt, amit megtermel. Ha nincs nyereség, akkor koplal! Az a sok elhízott cigány hogy le tudna fogyni.
Gyerekkoromban földes házban laktunk, petróleumlámpával világítottunk, víz a kúton volt. Ha anyám mosni akart, kiszedte a hamut a kályhából, hamulúgot csinált, és mégsem voltunk büdösek retkesek!
A kertben megtermett a zöldség gyümölcs,bab borsó, krumpli takarmányrépa az állatoknak kukorica egész évre! Csirke liba kacsa, évente két disznó. Olyan, hogy segély, nem volt. Látom a napokban megy a "kiccsalád", és még a négyévesforma takonyorrú kezében is nagyképernyős mobil, de zsebkendő egy szál se! Meg ahogy mennek az a jellegzetes áporodott szag! Van közülük egy réteg 3-5% aki már a retkesekkel szóba se áll. De nem is látod rajta , hogy cigány!
Csak ugye ehhez meg kell emelni a nagy seggüket!

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 10:52:07

@fokabacsi: gyerekkoromban nekünk sem volt jobb a helyzet. Még fürdőszobánk sem volt, mosakodtunk ahogy tudtunk, de soha nem jártunk koszosan vagy büdösen. Kert mindig volt, szőlő, gyümölcsfák, zöldség, a hátsóudvarban meg állatok: tyúk, nyúl, galamb, disznó, kacsa... olyan szegények voltunk mint a templom egere, de sem büdösek, sem rongyosak, sem koszosak nem voltunk, és enni is volt mit. A falusi cigányoknak is csak ennyi kéne: dolgozni reggeltől estig, ha nincs munkahelye, akkor földet művelni, állatot tartani. Egy családi házban mindig van mit csinálni. De ááááh, neeem lehet, há' az kútúrájuk nem engedi, hogy PARASZTOK legyenek... de azt igen, hogy büdösek legyenek és lopjanak... hánynom kell ettől az egésztől.

fokabacsi 2011.05.01. 11:41:20

@Kartal (rezervált): Bevágni az átnevelő táborba őket, ahol megtanítani nekik a normális élet rendjét! Amikor megtanulták akkor kiengedni, és ellenőrizni!
Ha a szüleim a 470 négyszögölön termelni tudtak annyit, hogy a boltban csak cukrot , sót , és néhány apróságot kellett venni akkor ezeket is meg lehet nevelni. Aki képtelen beilleszkedni azt meg bent tartani!
Amikor nagyobb lettem, volt , hogy 106 db nyulam volt. Este kaszáltam egy nagy abrakos kosár füvet, az volt a másnapi adagjuk.közben három műszakban jártam a bányához.

Horizont 2011.05.01. 13:46:11

@fokabacsi: @Kartal (rezervált):
A cigányok már gyerekkoromban is hangosak, piszkosak voltak.Pedig az régen volt:))Átnevelőtáborral ezt nem lehet megoldani, ha kimarad a "gyerekszoba" akkor behozhatatlan a elmaradás. Az, hogy ez igénytelenség-e vagy a kultúrájuk része mindegy is. A lényeg, hogy mióta a világ a világ ilyenek voltak, de addig amíg kevesen voltak, és egy osztályra 1-2 cigánygyerek jutott, amíg a gyárakban segédmunkásként egy páran voltak, vagy a kukásautókon álltak hátul, és hanyatt homlok futottak el ha megláttak egy URH-s autót (és gyakran láttak) és nem gyilkolásztak, raboltak, amíg a "többséggel" szemben csendesek és visszafogottak voltak, addig mindenki leszarta, hogy ott a putrisoron koszosak, büdösek vagy ordibálósak-e. Csak hát az a baj a politikának köszönhetően kiléptek a putrisor falai közül és megengednek maguknak nagyon sok mindent és ehhez asszisztáltak derék jogvédőink és politikusaink. Beindult a jogaink vannak de kötelességeink nincsenek effektus.
És még most se hallottam egy vezető politikus szájából se olyan mondatot, hogy nagyon sajnáljuk azokat a rendes embereket akik rettegésben élnek a cigányok mellett! Nevetségesek ezzel a rendet rakunk egyenruha ügyben!! Most aztán meg lesz oldva a cigánykérdés! Gratulálok. Orbánnak nem Rómába kellett volna mennie a pápa boldoggá avatására :((((((

gabesz7004 2011.05.01. 14:54:22

@Horizont: Nagyon korrekt! Azt hozzátenném, hogy Fekete István a Ballagó időben szépen leírja, hogy már 100 éve is pontosan az volt a baj a cigányokkal mint most. Semmi sem változik velük kapcsolatban.

Horizont 2011.05.01. 15:23:23

@gabesz7004:
Köszönöm! Velük kapcsolatban semmi sem változott csak körülöttük.
Lehet, hogy azt kéne csinálni velük is, mint Kínában. Jutalmazni azokat akik csak egy gyereket szülnek! Ha ezt nem teszik meg beláthatatlan következményei lesznek. El kellene menni Orbánnak (Róma helyett) a vidéki kórházak szülészeteire és még az ő is álla is leesne!Elsőre követelnék egy tényleges népszámlálást!

fokabacsi 2011.05.01. 15:24:40

@Horizont: Elértem oda, hogy Orbán menjen az anyjába! Ezek ahogy visszakerültek a hatalomba azonmód beindult nekik az agyzsugor, és mostanra értek oda, elérték a növény szintet!

Horizont 2011.05.01. 15:39:04

@fokabacsi:
Nem emlékszel milyennek voltak 1998-2002 között?
És arra sem, hogy 1989-től idáig milyen utat járt be?Az anyját ne bántsd! Anyák napja van ma:)
Semmi meglepő nincs, de azért én sem gondoltam, hogy ennyire alászáll a szarba:)

Horizont 2011.05.01. 15:40:05

@Horizont: Pardon! javítás: milyenek :DDD

gabesz7004 2011.05.01. 16:52:59

@Horizont: Jogos, ugyanez ment akkor is! Baromi kiváncsi vagyok az igazi indítékokra, mert az hogy "nincs felesleges élet, meg felzárkóztatjuk őket"! Ugyanmár ezt ők sem hiszik komolyan, nemhogy a többségi társadalom. Azt azért remélem hogy nem egy etnikai háború a cél, ahol mellékesen leszámolhatnak az ellenzékkel, miközben a nemzeti erők kikaparják a gesztenyét nekik érsd leszámolnak a bűnözőkkel.

gabesz7004 2011.05.01. 16:55:38

@fokabacsi: Rajtuk sajnos nem segít az átnevelő tábor sem! Nézzétek meg az Állami gondozásban felnövőket, már ott is terrorizálják a csendes magyarokat. Utána pedig a folyamatos "továbbképzés" a börtönökben.

Horizont 2011.05.01. 17:10:41

@gabesz7004:
Az igazi indítékokat soha a büdös életben nem tudjuk meg se ebben sem másban!
Már ha van valamilyen indíték. Lehet az az egyszerű két eset is:
1. magasról nagy ívben leszarják az egészet, csak úgy tesznek mintha nem...
2. egész egyszerűen nem tudják a megoldást és nem is tudják hogyan kéne, és nem is akarják!

Előbb láttam , hogy Orbán megint rinyál a Facebookon, hogy az állampolgárok segítségét kéri, szociális kérdésekben! Újabb felesleges pénzkidobás!!!
10 kérdésből egy: mit szólnának hozzá a választók, ha segély helyett inkább munkalehetőséggel segítenék a munkanélkülieket. ?????? Most már tuti, hogy ez se normális!!!! Biztos, hogy ezt érdemeljük????

Horizont 2011.05.01. 17:18:01

Na itt van, hogyan segítenek, de én (isten bocsássa meg) ezen is fel vagyok háborodva:
"Az utolsó lakók is elhagyták Bátonyterenye két romatelepét, Alsó-Katalint és Gyula-rakodót. Az elköltöztetett családok tagjai képzéseken vesznek részt, és minisztériumi támogatással jó állapotú családi házakat kapnak, ahol a gazdálkodás feltételeit is megteremtik számukra......Berki Judit, a telepfelszámolási program vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: Az egykori Szociális és Munkaügyi Minisztérium százmillió forinttal támogatta városukban a romatelepek megszüntetését."
Nincs jó megoldás az biztos! Jó állapotú családi házakat kapnak??? És a rendes dolgozó magyar fiatalok????
Jobb lesz ha nem olvasgatok ma már többet :((((((

gabesz7004 2011.05.01. 17:32:00

@Horizont: Á, erre tényleg nem lehet mit mondani! Dolgozó, fiatal magyar vagy? DÖGÖLJ MEG! Ingyenélő. lusta cigány vagy? Gyere, adunk házat, munkát, mindent! Anyák napja ide, vagy oda, ezeknek a durva anyjukat!

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 18:24:37

"Akár hónapokra is leállhat a termelőmunka a Viessmann Modellgyártó Kft. bátonyterenyei gyárában, mert a cég telephelyéről a gyártáshoz alapvetően szükséges, nehezen pótolható alkatrészeket ismeretlenek elloptak."
goo.gl/7tQRY

@Horizont: csak én látok összefüggést a két hír között?

trojka 2011.05.01. 20:02:39

@fokabacsi: Javítanék: a növény oxigént termel-ezek oxigént vonnak el-Töled, tölem, minden magyartol...

Horizont 2011.05.01. 22:52:14

@Kartal (rezervált):
Mai "termés"!! Ez csak ami megjelent a hírekben és mennyi lehet ami helyi szinten maradt.
"Rendőröket vezényeltek ki a Pest megyei Dabasi Szőlők településre, miután egy kocsmai verekedésben hárman megsérültek, köztük a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyik tagja. A támadók romák voltak."
"Beteghez érkező mentőautóra támadtak Cegléden......szóvivő szerint nem tudtak kiszállni a kocsiból, mert a háznál találkoztak egy körülbelül 15-20 fős társasággal"

fokabacsi 2011.05.02. 06:50:23

@gabesz7004: "Rajtuk sajnos nem segít az átnevelő tábor sem!" Légy benne nyugodt, abban az átnevelő táborban amit én szerveznék meg, átalakulnának! Rettegve gondolnának arra, nehogy még egyszer visszakerüljenek!! Rémálmaik lennének , arról, hogy még egyszer vissza kerüljenek! Erre megesküszöm! A dicső kormányok wellness-szállodát csinálnak a börtönökből?! "szabadulóbulit" tartanak a cigányok?! Nekem, mikor 27 hónap után a honvédségtől "szabadultam" '72.ben kikötötték, hogy két hétig még bálba sem mehetek!? Kifordult a világ, libbant féleszű alakok miatt!

picur3ka 2011.05.02. 09:17:34

@Horizont:

Ah, minden hetvegen verekedes van minden masodik faluban.

trojka 2011.05.02. 09:56:22

@fokabacsi: Hello! Nem Lentiben voltál? Találkozo 2011. junius 25-én, Lentiben!

fokabacsi 2011.05.02. 11:53:43

@trojka: Sajnos nem! Pápán voltam. Kiképzésen Sormáson! A szakmai munkán kívül értelmes dolgot nem igen csináltunk. Rendesen megutáltatták velem a sereget! A laktanya felé azóta sem voltam,immár 39 éve. Ha lőni kellett volna az első tárat hátrafelé ürítettem volna !

lyken 2011.05.02. 21:52:11

@readonly: Nehogy azt hidd. A tömegek memóriája rendkívül rövidtávú. Lesz még egy év mélytorkos cumi Magyarországnak. Aztán elkezdenek lazítani, az utolsó évet meg végigosztogatják. Közben meg megy majd a retorika, hogy ez az osztogatás a fidesz fantasztikus politikájának következménye. (Nem a lenyúlt manyup pénzeké, az addigra lenyúlt megtakarításoké, a Bajnai féle megszorításoké és a bevezetett adóké.)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.04. 21:29:59

"írja a francia liberális Le Monde. "A titkosszolgálatok nemzetközi összeesküvést emlegetnek, és vizsgálják, hogy ellenséges külföldi szolgálatok vagy egyéb üzleti körök játszhattak-e szerepet egy nemzetközi lejárató médiakampányban. E feltételezés szerint külföldi hatalmak hisztériakeltésként a nők és a gyerekek buszos elutazását evakuálásnak akarták volna beállítani.""

hvg.hu/itthon/20110504_gyongyospata_kulfoldi_sajto

süti beállítások módosítása