Skip to content


       Szűrés lista

Új bűnözési formát fedezett fel a kormány

Új bűnözési formát fedezett fel a kormány, még az is lehet, hogy valaki elkiáltotta, hogy "Heuréka!". Végre!  Az egyenruhás bűnözés tényleg megnyomorítja a vidéken élők életét.

A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását javasolja a kormány amiatt, hogy egy új bűnözési forma, az "egyenruhás bűnözés" jelent meg Magyarországon - közölte kedvenc Szijjártónk.

Navracsics villámgyorsan le is gyártotta a törvénymódosítást:
 


Mivel még csak 1 kávét ittam még, és elég nehezen forognak a fogaskerekek, így szeretném megkérdezni, hogy a "másokban riadalmat" kelt, ezt pontosan hogy fogja mérni a rendőrség?

Megkérdeznek 100 embert, ha 10-ben riadalmat kelt, 90-ben meg nem, akkor az már elég a büntetéshez? Vagy elég csak két ember riadalma?
Most komolyan lecsuknánk két évre valakit egy olyan szubjektív dolog miatt, mint a "riadalom"?

A másik: helyi polgárőrségnek a tevékenységükhöz kell az önkormányzat és a rendőrség engedélye.
Mi történik olyankor, ha az önkormányzat és a rendőrség megadja az engedélyt, de feljelentik a polgárőröket riadalomkeltés miatt? Innentől minden polgárőrt fel lehet jelenteni?
És mi történik olyankor, ha az önkormányzat megadja az engedélyt, mert az önkormányzati képviselők is ott élnek a faluban/városban, de a rendőrség nem, de a polgárőrség elindul este járőrözni? Letartóztatják őket? Mire beviszik őket, elintézik a papírmunkát, reggel lesz, és a községet szétlopják...

De nézzük a törvényjavaslat indoklását, hátha okosabbak leszünk:


A Nemzeti Együttműködés Programja kinyilvánítja, hogy az állam kizárólagos joga és lehetősége a rend helyreállítása. A jogállam nem engedheti meg magának, hogy a közbiztonság fenntartására vonatkozó állami monopóliumot civil szerveződések erre vonatkozó törvényi felhatalmazás hiányában mindenféle állami kontroll nélkül, a hivatalosság látszatát keltve szervezzék. Elszaporodtak azok a magatartások, amelyek ugyan nem érik el a közösség tagja elleni erőszak tényállásában jelenleg szankcionált erőszak mértékét, azonban az egyes nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportok tagjaiban jogos félelmet, riadalmat keltenek, ezzel etnikai feszültséget szítva.


Most már tényleg tele van a tököm, hogy a kisebbség "jogos félelme" van a fókuszban, a botrányos vidéki közbiztonság meg le van szarva.

"Félelem" és "riadalom" > betörés, lopás.

Ki a fasznak lenne kedve kimenni éjjelente őrködni, ha lennének járőröző rendőrök, példás szigor és példamutató büntetéseket kiszabó bíróság?

Mutatnám Pintér és Navracsics uraknak, hogy mi a gond:

Jász-Nagykun megye egyik bűnözéssel legfertőzöttebb térségébe, 7 falura 6 rendőr.

"Hét település, Kuncsorba (656 lakos), Örményes (1142 lakos), Szapárfalu, Fegyvernek (6629 lakos), Tiszabő (1985 lakos), Tiszagyenda (1005 lakos), Tiszaroff (1700 lakos) tartozik hozzánk, de huzamosabb ideje már csak hat körzeti megbízott, plusz „másfél” nyomozó dolgozik a körzetünkben. Hétköznap éjszakánként, illetve a hétvégeken, összesen ketten látják el a területünkön az ügyeletet, és ez nagyon kevés. Képtelenek vagyunk szétszakítani magunkat, pedig egyszerre több helyszínen, alkalmanként egymástól akár 60-80 kilométerre lévő területen is jelen kellene lennünk." - Simon Imre őrnagy, a fegyverneki őrs parancsnokal.

Hát, bűnözök nem igazán figyelnek arra, hogy hétfőtől péntekig 8 és 17 óra között kövessék el a bűncselekményeket, az éjszaka például egy igen kiváló időszak ilyen célra. Vajon hogy érezné magát Pintér, Navracsics úr, a TASZ, az AI, az LMP meg az egész rettegő jogvédő bagázs, ha éjszaka betörnének hozzájuk, de a rendőr közölné, hogy éppen 60 km-re intézkedik egy másik ügyben, de délelőtt mindenképpen ki fognak menni, addig zárkózzon be és jó éjszakát?!

Éjjelente és hétvégén KETTŐ darab rendőr őrzi a közbiztonságot:



Orbán Viktor is nyilatkozott (Hajdú Péternek, vazze, Hajdú Péternek! Ez nem egy kibaszott bulvártéma!).
Lehet tippelni, hányszor esik szó az interjúban a bűnöző, együttélésre képtelen és a jogrendet be nem tartó romákról és a vidéki közbiztonságról, mint az egész cirkuszt kiváltó alapproblémáról.
 

 

laspalmas:

Elképesztő, ugyanakkor van valami diszkrét bája annak, hogy ugyanott tartunk, mint 2-3 évvel ezelőtt. Mindegy, hogy MSZP- vagy Fidesz-kormány, a recept ugyanaz. Ne érjenek rá foglalkozni az állampolgárok mással, kössük le a figyelmüket a rasszista széljobb vs rettegő romák örök témával, szóljanak csak erről a híradások!

Mutatom, mire gondolok:

2008.09.01-én Draskovics benyújtott egy törvénytervezetet, miszerint garázdaságnak minősülne, ha egy egyenruhát viselő csoport a nyilvánosság előtt felvonul, a csoportvezető parancsára demonstrációt tart, amennyiben ezzel másokban félelmet, megbotránkozást kelt.

2009.07.05-én Makula őrnagy bejelentette, hogy a jövőben a rendőrség intézkedést fog kezdeményezni, ha a gárdisták egyenruhában jelennek meg, illetve vonulnak közterületen, mivel ruházatuk másokban félelmet, megbotránkozást, valamint riadalmat kelt.

2009.11.26-án Draskovics nyilatkozott a friss ruharendeletről, melynek értelmében 50 ezer forintra bírságolják azt, aki a betiltott Magyar Gárda egyenruháját hordja. "Arra a felvetésre, hogyan lehet eldönteni, mely öltözék hasonlít a Magyar Gárda egyenruhájához, Draskovics azt mondta: aki ha ránéznek, úgy néz ki, mint egy, a Magyar Gárdához tartozó személy, azzal szemben a rendőrnek el kell járnia. És majd ha adott esetben bíróság elé kerül az ügy, kiderül, a rendőr jól döntött-e."

....... majd

2011.04.22-én jelent meg a kormányrendelet, melynek értelmében a jövőben jövőben százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki "közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy ilyen tevékenység látszatát kelti".

Ugyanezen a napon a Gyöngyöspatára utazott Véderősöket a rendőrök megkérték/ felszólították, hogy hagyják el a helyszínt, vagy cseréljék le "a terepszínű jellegű öltözetet, amely esetleg alkalmas arra hogy riadalmat keltsen". 8 embert közülük előállítottak a rendőrök, "mert garázdaságot követnek el azzal, hogy megbotránkozást és riadalmat kelt az öltözékük." A hétfői (!!) tárgyaláson a rendőrség képviselője "azzal érvelt, hogy a vádlottak a roma kisebbség lakóhelyének közelében, demonstratív, provokatív módon a Véderő mozgalom tagjaként, egységesnek látszó egyenruhában jelentek meg. Ezzel kirívóan közösségellenes módon riadalmat és félelmet keltettek a helyiekben, és ezzel garázdaságot követtek el." Az Egri Városi Bíróság mind a 8 ellen megszüntette az eljárást.

2011.04.27.: Btk.-módosítás.....

.......és a mókuskerék pörög tovább. Hónapokra megvan a téma a sajtónak/jogvédőknek/vonulóknak, jön majd az első "tettenérés", letartóztatás, nyomozás,  nyilatkozatok, ítélet, tüntetések, fellebbezés stb, közben meg "gazdagabbak" leszünk pár új adónemmel,  bebetonozott káderrel, persze az nem olyan fontos. Gratulálok.

Címkék: fidesz rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr172861510

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyöngyöspatán a romáknak volt igazuk 2011.04.28. 23:35:56

Nyilvánosságra hozta a rendőrség a gyöngyöspatai cigánysoron lévő térfigyelő kamera felvételeit. Érdekes dolog ez, mert elsőre azt mondtam, hogy nem is volt semmi. Most egy kis pisilésért, meg néhány keresetlen szóért nem kell valakit így elagyabulál...

Trackback: Börtönt kaphatnak az “egyenruhás bűnözők” 2011.04.28. 12:28:04

Mit tartanak majd riadalom okozásának? Vége a Jobbik vonulásainak?...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marcinátor (törölt) 2011.04.28. 11:08:36

Vicc az egész, politikusbünözés.

szénhidra 2011.04.28. 11:13:09

több rendőr kell. ez pedig csakis a kormány hatásköre. oldja meg pénzeszközök átcsoportosításával, mittomén hogy, neki van hatalma és lehetősége, senki másnak. így csak az látszik, hogy 1. vagy tényleg nem érti a kormány mi folyik 2. direkt érleli a helyzetet. melyik a jobb alternatíva?

marcinátor (törölt) 2011.04.28. 11:16:15

@szénhidra: Van több rendőr. Ha megjelennek a masírozó nácikok egyenruhában, egyből ott tud teremni vagy száz kékcigány, tehát van belőlük szabad kapacitás. Akarat, az nincsen.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.04.28. 11:16:44

Orbán egy térfélre került Gyurcsánnyal. Ha ezt valakik szándékosan intézték így, akkor nagyon ügyesen csinálták.

A Jobbik simán nyilatkozhatja, hogy összenőtt ami összetartozik, a megoldás egyedül az ő kezükben van. Óriási sansz ez nekik, és le is fogják csapni ezt a magas labdát.

2014-ben választások lesznek, ami messze van még ugyan, de ez a 3 év a Jobbik térnyerésére bőven elég, a cigányprobléma megoldására viszont borítékolhatóan kevés.....

gajdipajti 2011.04.28. 11:16:55

Viktor nem tudom mit szívott, de én is kérek belőle, hogy nyugodtan ki merjek menni az utcára.

uzrksghfskbuzs (törölt) 2011.04.28. 11:18:07

Mi van akkor, ha 2 roma származású úriember épp hazafelé tart éjszaka az özvegy Mari néni kerti szerszámaival, amikor 2 polgárőr EGYENRUHÁBAN megzavarja őket? Ez a 2 roma származású úriemberben bizony riadalmat kelthet.

szénhidra 2011.04.28. 11:19:43

@marcinátor: több rendőr - nemcsak ott és akkor ahol és amikor kirobban a botrány, hanem folyamatosan és mindenütt. vagyis több pénz kell, úgy lesz akarat is a rendőrökben.

Kamee 2011.04.28. 11:20:50

És jön az újabb vicc.

20e Ft felett pl. táppénzes csalás 2 évet ér, 20e Ft alatti rablás meg gyerekcsíny és megélhetési bűnözés (szabálysértés?) marad....
Ez kezd kész röhej lenni

marcinátor (törölt) 2011.04.28. 11:21:15

@tdk.112: A polgárőrök le lesznek csukva, a romák kártérítést kapnak Gyurcsánytól, Mari néni meg le van szarva.

csakb 2011.04.28. 11:22:31

El kellene felejteni a hülye egyenruhákat. Karvastagságú, polírozott rézfukszos, zselés hajú véderősökről, és csegevara pólós, rasztahajú gárdistákról álmodom. Hátha ezeket is betíccsa a Zorbán. :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.28. 11:23:48

@szénhidra:

Nehéz több ezer rendőrt gyorsan szerezni, de átcsoportosításokkal lehetne tüzet oltani.
Mondjuk mit szólna a budapesti kerületi rendőr (ahol lehet hogy szintén hiányos a létszám), ha azt mondanák neki, hogy holnaptól Tiszabő?

A polgárőrséget éppen erősíteni kellene, helyben laknak a polgárőrök, ingyen vigyáznak, az államnak meg a rendőrségnek kvázi nem kerül pénzbe.

marcinátor (törölt) 2011.04.28. 11:25:00

@csakb: Sokkal jobb lenne, ha barna cipőkrémet kennének a képükre. Akkor talán betiltanák a barnabőrű bűnözést is.

koncerttahó 2011.04.28. 11:26:44

Magasról szarik a Viktor a közbiztonságra, ahogy eddig is. Szemmel láthatóan csak egyetlen dolog érdekli: kihúzni a Jobbik lába alól a talajt, megakadályozni, hogy teret nyerjenek vidéken.

Max. 2011.04.28. 11:26:57

Szerintem a gárdisták öltözzenek cigánynak, hátha betiltják őket, és probléma megoldva. :trollface:

csakb 2011.04.28. 11:28:29

@marcinátor: Így van. Ha azt akarod, hogy kijöjjenek a kukás ruhás Lujzák, csak annyit kell mondani, hogy masírozó náciakokat látsz, akkor rögtön ott teremnek. Betöréshez, rabláshoz, balesethez esélytelen, hogy kegyeskedjenek kifáradni.

Secnir 2011.04.28. 11:29:19

"nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz [...] amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen [...] kihívóan közösségellenes magatartást követ el"

na ez szép.
most itt kérem szépen, szeretném bejelenteni, hogy a Kossuth tér 1-3-ban közel 300 egyenruhába (öltöny, nyakkendő) öltözött egyén kihívóan közösségellenes magatartást végez - ellenem legalábbis, aki legalább egy nemzeti csoport, egy vallási (ateista) csoport, és egy faji (homo sapiens) csoport tagja vagyok. Napi szintű kijelentéseik riadalmat keltenek bennem.
Kérem kiszabni rájuk az előírt 3 év börtönbüntetést. De legalábbis tiltsák el a közügyektől üket.
Köszönöm.

(ui: ha valaki esetleg úgy érzi, hogy szintén tagja valamely fent említett csoportnak, és fél a magartásuktól, csatlakozzon hozzám, így akár az Alkotmánybíróság is léphet ellenük ez ügyben)

(ui2: Pintér Sándorra pedig tökéletesen igaz a 217.-es § : " a közbiztonság, a közrend fenntartására, vagy annak LÁTSZATÁT KELTŐ TEVÉKENYSÉGET szervez, amely másokban riadalmat kelt [...] kettő évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" Köszönöm. nincs hozzátennivalóm)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.28. 11:29:43

Én pl. félek a buszon az ellenőröktől, a melóhelyen a szekusoktól, a parkolóőröktől, és a közteresektől. A sünöktől is.

Az egyenruhájuk félelmet kelt bennem! Múltkor is megijedtem, amikor igazolattak az út szélén.

Hol lehet bejelentést tenni? :D

asmodean 2011.04.28. 11:30:02

Egyszerűbb lett volna a törvény ha egy mondatban megfogalmazzák az egészet:

Aki a közrend betartatására irányuló cselekvést végez vétséget követ el, és 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Mivel a rendőrségre a közrend betartatásának nevezett cselekmény gyanújának az árnyéka sem vetült, így nem kell az a sok egyéb kritérium.

Kurt S. Earp 2011.04.28. 11:31:03

Engem egyáltalán nem zavar, hogy Orbán apánk már a látszatra sem ad, de azért azt csendben megjegyezném, hogy ezzel a törvénnyel végre pofán lehet baszni a "Figyeljük a környéket" jószomszédi mozgalmakat is, ahol nem a polgárőrség keretei között mozgó, önkéntes alapon szerveződött társaságok védik az otthonaikat, mert az biztos, hogy ez egy "közbiztonság, iletve a közrend fenntartására irányuló tevékenység", ami okkal kelthet riadalmat másokban, akik esetleg békésen poroszkálnak az éjszakában, kezükben pajszerral és a riadalmuk tényét meg is erősitik később a tanúvallomásukban, mind a tizenöten.
Azért gondoljunk már bele mit élhetnek át ezek az emberek amikor összetalálkoznak két kigyúrt kisnyugdíjassal a néptelen kiisvárosi-falusi utcákon.

Itt volt az ideje "az erő hangján beszélni" azokkal, akik úgy gondolják, hogy az állam a teljes politikai-morális-erkölcsi züllöttségen túl, semmi egyebet nem tud felmutatni.
Jól van Viktor, adj nekik.
Aztán ne felejtsd el körbehugyozni a hullájukat.

Viktus 2011.04.28. 11:31:21

Szép új világ ...

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.04.28. 11:36:44

@zero: "Mondjuk mit szólna a budapesti kerületi rendőr (ahol lehet hogy szintén hiányos a létszám), ha azt mondanák neki, hogy holnaptól Tiszabő?"

Mit szólna az a 8-10 rendőr, akik általában három járőrkocsival állandóan a Páva utcában parkolnak..

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 11:37:24

az utolsó kapcsolja le a villanyt...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.04.28. 11:38:25

@Rock 'n Roll Nigger:
Amit csinál azzal viszont az ellenkezőjét éri el: nem kihúzza a talajt a Jobbik alól, hanem erősíti őket

Homeoffice 2011.04.28. 11:38:48

@Seduxen:

vagy nyomja meg a piros gombot....

1116001 2011.04.28. 11:39:04

Szabolcs, Borsod is tele van ilyen időzített bombával...

Korcsa 2011.04.28. 11:39:40

Üdv.
Azért mondjuk érdekesnek találom.

1. Hétfőn (25): aláírják az alkotmányt.
2. Kedd (26): mindenhol cikkeznek róla. Külföldön és Magyarországon is, támadják rendesen.
3. Szerda (27): balhé Patán, verekedés, vér stb...
4. Alkotmány elfelejtve...

Vagy csak összeesküvést látok minden bokorban? :)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.28. 11:40:37

Viktor tegnap az Este című műsorban beszélt és kijelentette a mostani btk. módosításról:

"... ezzel meg fog oldódni a probléma."

Igen megoldódik azaz marad minden úgy, ahogy eddig is volt. Ezek nem váltottak kormányt csak emblémát cseréltek ennyi. Ők 8 éveznek. Ugyan hiszen Gyurcsány - Orbán egykutya nincs különbség. Dolgozni tenni egyik sem akar semmivel semmit, csak a látszat parasztvakítás megy mindenben, nem csak ebben a kérdéskörben. Megy az ipari hazudozás, csak nincs öszödi beszéd. Nincs elkurtuk hangosan, csak csendben. Nem mondja ki, hogy csak látszatkormányuk, hanem csak csendben teszik azt. Ennyi de mit is vártuk tőlük, mikor sajnos tényleg nem volt programjuk semmi, most ötletelnek a fiúk össze vissza tisztára mint a Gyurcsány csinálta. Fecó egy Viktor klón vagy Viktor egy Fecó klón, kinek kinek tetszése szerinti sorrendben.

Ébresztő emberek Viktor = Fecó ! Észre kéne venni a nyilvánvaló azonosságot. Azaz MSZP = FIDESZ! Igazuk van az elmúlt 8 évezéssel, mert még 1998-ban 2002-ben Viktor és A FIDESZ más volt. De az elmúlt nyolc éveben MSZP klónná vált. Azaz arra szavaztam akire soha nem akartam az MSZP-re csak más színekben és más emblémával, engem piszkos mód megvezettek, de nem vagyok egyedül azt hiszem. Nem nem azért mert az ígéretek miatt szavaztam volna valahova, mert a FIDESZ sem ígért semmit, de azt vélelmezhetem, hogy nem az MSZP-t fogom nézni narancssárgában, hát tévedtem.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 11:42:23

@Gunther: azt még addig kellene, amíg van legalább minimális esélye az országnak. Szerintem butapesttől KELETRE eső részeknek kaszáltak, meg a nyugati országrészben is vannak fertőzött részek, szóval gyorsan kellene cselekedni:

Valaki hívja fel Ahmedinezsadot! :)))

jaq 2011.04.28. 11:45:05

nekem egész egyszerű a véleményem:

Az összes diszfasz a parlamentben elmehet a büdös picsába.

Kurt S. Earp 2011.04.28. 11:48:18

@Seduxen: Ezt mindenki, minden blogon és fórumon vagy 10.000-szer beírta már az elmúlt évek során de szeretném ha ebben az ügyben végre tisztán látna ön is, Seduxen úr kérem: mire eljönne ez a kétségbeejtő pillanat már rég ellopták azt a villanykapcsolót, ami egy falból kilopott rézvezetéken át vezetné a rég széthordott villanyerőmű áramát a mennyezeten lévő lámpához, ami már a felszerelés napján eltűnt.

2011.04.28. 11:48:30

Ha már 2 ember feljelentést tesz,hogy bennük 1 percig riadalmat keltettek,jön a sitt?

Ezek szerint,ha pl.a Gój Motorosok megállnak valamelyik cigánylakta településen,riadalomkeltő bűnözővé válnak?

Max. 2011.04.28. 11:48:48

@Nikosi: "MSZP = FIDESZ"

Bennem is megfordult már, hogy ez a kettő valójában ugyanannak a pártnak a két divíziója, ez a jobb-bal maszlag meg csak azért van, hogy fenntartsák a számunkra a választás illúzióját. Az utóbbi egy év igencsak megerősíteni látszik mindezt.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 11:50:29

@Kurt S. Earp: akkor az "Utolsó ember a távozás előtt hugyozza ketté rézdrótot" szófordulatot megfelelőnek tartja -e kedves Szörp Úr? :DDDDD

dr. Aullah 2011.04.28. 11:52:05

Hova tűnt egy pár komment?

minimalista 2011.04.28. 11:53:07

@Seduxen:
Láttál te már iráni férfit?! Külseje alapján nem emlékeztet egy honos népcsoport tagjaira?
Az kéne még, Ahmedinezsad... :D

minimalista 2011.04.28. 11:55:02

@Max.: @Nikosi:
kibulizottorszag.net , ha még nem olvastátok volna, megerősítheti sejtéseteket.

Természetesen az előző kommentemtől IS elhatárolódom!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 11:55:11

@minimalista: tudsz még mondani rajta kívül olyat, aki nem csak rendelkezik "big bombbal", de szívesen használná is? baszod, Putyin-t nem hívhatjuk fel, ugyan legyen már szíves nukleáris holocaustot előidézni egy fél-magyarországnyi területen :DD

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.28. 11:57:10

Én voltaképpen egyetértek a dologgal.
a szebb jövős polgárőrökre nem igen vonatkozik a dolog, lévén bejegyzett, engedéllyel bíró polgárőrség, akiknem a tevékenysége bejelentési kötelezettséggel bír, tehát bejelentik, hogy itt és ekkor a törvényes és jogsdzerű, bejegyzett és engedélyezett tevékenységüket végezni fogják, erre a polgármesteri hivatal engedélyt ad (akár kéri is) a rendőrségnek pedig tudomásulvételi joga van csak. legfeljebb különleges esetekben (forgalom akadályozása pl.) más időpontot vagy útvonalat jelöl ki számukra. ez azonban 2-3 fős járőrözés esetében nem lehet indok.

azzal egyetértek, hogy véderős, betyáros bandák ne járőrözzenek, ne állítsák be magukat bármilyen hivatalos szervezetnek, vagy kérjenek rá engedélyt, hogy végezhessék a polgárőri tevékenységet.

mondjuk a betyárok eleve azt vallják, hogy őket nem érdeklik a törvények, szóval ők oldják meg törvénytelenül, ha már ezt hirdetik és vállalják, vallják, és vállalják a következményeit.

9mmPara 2011.04.28. 11:58:24

@Kurt S. Earp: a SZEM-re (Szomszédok Egymásért Mozgalom) gondoltál?

Kurt S. Earp 2011.04.28. 11:59:52

@Seduxen: Na, ez már valami és sokkal jobban is hangzik, Seduxen úr kérem! :-DDD

csakb 2011.04.28. 12:00:33

@Max.: Ez pontosan így van. Ugyanaz az eszmerendszer, ugyanaz az értéknélküliség, ugyanazok a célok, csak különböző csomagolásban. A FIDESZ annyiban más csak (és ezzel veszélyesebb), hogy megpróbálja magát szép lózungokba öltöztetni. Ez sok hiszékeny embert megtéveszt. Pont mint Amerókában a demokrata és a republikánus oldal.

Változás csak akkor lehet, ha a magyar nép _politikusok nélkül_, _okosan_ összefog és a sarkára áll. Ez szinte elképzelhetetlen ennyi év rombolás, megosztás és ekkora mértékű fásultság mellett.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.28. 12:02:05

@Conv:

A polgárőrségről szóló törvény 2. §-a szerint a polgárőrség együttműködik „a helyi önkormányzatokkal, az állami és önkormányzati szervezetekkel, a rendőrség, a katasztrófavédelem, illetve a vám- és pénzügyőrség szerveivel, a környezet- és természetvédelmi szervezetekkel, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságokkal, a mezei- és természetvédelmi őrszolgálattal, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával.”

DArchAngel 2011.04.28. 12:03:04

Nézzétek a kormány szemszögéből: a probléma nem ott keletkezik, ha a dolgos norvégok vegzálnak pár ezer választópolgárt. Azt el lehet tussolni, az a pár ezer szavazat nem számít, az a térség le van szarva, a Parlamentből el se látni odáig. DE, ha odamegy félszáz ilyen "náci", akkor a cigányok ájvékolására rögtön rákap a nem baráti média és legalább Brüsszelig repíti a rémhírt a kínzásokkal tarkított tömegmészárlásról, és az gáz. Még itthon is úgy néz ki, hogy nem tudnak rendet tartani! Egyszerű és olcsó megoldás: a pár száz "nácit" kivonni az egyenletből, és akkor minden visszatér a csendes cigány terrorba és mély szegény reménytelenségbe. És kuss van továbbra is, az a pár ezer ember meg le van szarva, majd egy gyors mozdulattal eltüntetik még a statisztikát is a vadonatúj iPad-jükről...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 12:04:46

@Conv: szerinted a Btk. - új - 217. §-t mikortól kezdik el alkalmazni majd pl. az SZJPE-re is?

"a szebb jövős polgárőrökre nem igen vonatkozik a dolog, lévén bejegyzett, engedéllyel bíró polgárőrség, akiknem a tevékenysége bejelentési kötelezettséggel bír, tehát bejelentik, hogy itt és ekkor a törvényes és jogsdzerű, bejegyzett és engedélyezett tevékenységüket végezni fogják" - ez igaz, de ettől még ha az ő ENGEDÉLYEZETT tevékenységük "másokban félelmet kelt", akkor jöhet a gumiszabály.

9mmPara 2011.04.28. 12:04:55

Az egyébként megvan mindenkinek, hogy az igazságügyminiszter Navracsics az indoklásban gyakorlatilag törvény feletti szintű jogforrásként a Nemzeti Együttműködés Programját hozza fel?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.28. 12:07:29

Csodálatos, hogy Pintér továbbfejleszti Drazsé 3,5 éves ötletét, közben a probléma gyökere változatlan.

érdektelen 2011.04.28. 12:08:29

Ismét sikerült megragadni a lényeget a kormánynak. Az okozattal bíbelődnek, míg fejünkre nő az ok.

Megvolt a beígért két pofon, de sehol a két hét...

minimalista 2011.04.28. 12:09:29

@Seduxen:
Esetleg egy cselt bevetve bevonhatnánk Izraelt, úgyis tudja már a fél világ, hogy náczi az egész ország, főleg a keleti fele! Jöjjenek és füstöljék ki őket tüstént! Két legyet egy csapásra és az országnak huss...

u.i.: már a felvetésedet is, de még inkább a válaszomat mélységesen felháborítónak tartom és elítélem! ilyennel nem szabad viccelni, még véletlenül sem!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.28. 12:12:45

@Seduxen: nem tudják alkalmazni.

arra lehet jó ez a törvény a szebbjövősökkel szemben, hogy ez alapján előállítják őket. aztán a bíróság felmenti őket. és kapják majd a kártérítéseket.

DArchAngel 2011.04.28. 12:13:51

@ColT: Én az 5-10 fős bandában közlekedő braziloktól félek, mert:
-alakzatban, nagy feltűnést keltve mozognak
-hamis, D&G jelzésű egyenruhában vannak, és tudjuk: D&G = DUCE és Gabona => fasiszták
-idegen nyelven beszélnek, tehát tudomásom nélkül megbeszélhetik, hogy most felkoncolnak, mert nincs rajtam sapka
-az interneten fennen hirdetik, hogy "maffiózó pujjárók", és ugyanazon a képen emberi élet kioltására alkalmas eszközzel (TESCO gazdaságos "szamurájkard") szerepelnek
-a nyakukban lévő több kiló fuksz csetepaté esetén golyóálló mellényként is funkcionálhat
-fekete BMW (Bodza Motors Whatever) és Mercedes járműveik a Gestapót juttatják eszembe

CD-R80 2011.04.28. 12:14:37

Kérdezem a kokárdát mikor tiltják be? Vagy azt még feltehetem majd? S bakancsban bemehetek még dolgozni? S a fegyőrök ruhája? Tiltsuk be a fekete autókat is. Bazmeg, tiltsuk be az egész országot!!
Oszt meg van oldva minden probléma.
Hajdú Péter meg még mindig gyanús nekem hogy meleg. S csak egy farmernadrágja van..

majomkutya 2011.04.28. 12:15:51

@zero: Egyébként vicces, hogy a rendőrség meg akar majd büntetni embereket egy törvény megsértése miatt, amit ő maga sem tart be.
A polgárőrtörvény azt is kimondja, hogy a rendőrség a polgárőrséggel annak kezdeményezésére együttműködési megállapodást KÖT.
Tehát nem kötHET, ha úgy tartja kedve, hanem KÖT.
Nem hinném, hogy egy pártatlan bíróság elítél valakit együttműködési kötelezettség megsértése miatt abban az esetben ha ez a valaki az együttműködési kötelezettség ráeső részét teljesítette.
Tudomásom szerint a polgárőrség tevékenységéhez nincs szükség az önkormányzat és a rendőrség ENGEDÉLYÉRE, a polgárőrségeknek a tevékenységükhöz szükséges felhatalmazást a polgárőrtörvény adja meg, a feleket viszont együttműködési kötelezettség terheli.
Egyébként az idióta pintér féle kormányrendeletet itt szedi szét teljesen közérthető és logikus formában a Jobbik egyik jogásza, érdekes olvasmány:
barikad.hu/mit_tehet_polg%C3%A1r%C5%91r_mit_tehet_csend%C5%91r_ha_j%C3%B6n_rend%C5%91rs%C3%A9gi_%E2%80%9Efekete%E2%80%9D_aut%C3%B3-20110427
Örkény István számára a mai mindennapok paradicsomi állapotot jelentenének az egyperces novelláihoz -> RUHABŰNÖZÉS!!! LoL!!! :D:D:D

Secnir 2011.04.28. 12:16:49

még egy kérdés:
mi van akkor, ha lemegy -akár Gyöngyöspatára, akár máshová- ötven ember, de NEM egyenruhában? nem kopaszok, nagydarabok, stb. csak sétálnak fényképezőgéppel, stb. és azt mondják, hogy turisták. akkó' mivan?

mocskosbaribaszó 2011.04.28. 12:18:29

@zero: erre lenne ötletem, úgymond kettőt egy csapásra, manapság a rendvédelmi szakma egyáltalán nem vonzó kellene a több rendőr, de ki akar annak menni? Bátyám rendőr, ismeri a morált, csak azért nem mennek máshova mert nincs más munka. (déli végen "vóthatárőr")

Viszont, ha valaki emelt fizetésért elvállalna 1-2 évet laktanyában távol az otthonától, hogy a családja kiirtásával ne tudják megfenyegetni, akkor talán kicsit más lenne a morál
(És több jogot a gumibotnak)

CD-R80 2011.04.28. 12:20:26

@Secnir: Akkor ők nácifasiszták.
Romák közelébe nem megy az ember többedmagával. Csakis egyedül, felemelt kézzel.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.28. 12:20:34

@Secnir: bevezetik a megfélemlítési turizmus bűncselekményi tényállás fogalmát?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.28. 12:21:07

@Secnir:

kitalálnak valamit, ne félj :)
Pl.
- rasszista szándékú terepfelmérő kémek
- az éhezőket luxuscikkel provokálók
- szélsőjobbos katasztrófaturista ferdítő újságírók

érdektelen 2011.04.28. 12:21:17

@Secnir: Lesz majd pár év múlva olyan is, hogy etnikai csoport által lakott utcában szabadon nem lehet gyülekezni. Vagy valami ilyesmi.

Legalább olyan vicces, mint ez az egyenruhás ötlet.

Ez jut eszembe az egészről:
www.lolcaption.com/wp-content/uploads/2009/11/funny-fail-pics-apartment-fire-bucket-of-water-total-stupidity-failure.jpg

Készítik elő a pályát Vonáéknak ezzel az egésszel.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 12:23:57

@Conv: na baszdmeg, akkor a japán turistákra is keresztet vethetünk...

majomkutya 2011.04.28. 12:24:53

@Conv: A megfélemlítési turizmus tényállásának minősített esete lehet pl.
-RUAHBŰNÖZÉS (rockerek, horgászok, vadászok, huszár hagyományőrzők, terep/fekete színt kedvelő gonosztevők)
-a megfélemlítési turizmusban résztvevők nagy száma
-a megfélemlítési turizmus résztvevőinek vidám kedélyállapota - különösen nevetgélés, viccek mesélése - mely visszatetszést, riadalmat kelt a kirekesztéstől megfélemlített és ezért rosszkedvű romákban

majomkutya 2011.04.28. 12:26:47

@érdektelen: érdemes megnézni, az ECHO Tv Gyöngyöspatán forgatott riportját.
Ott bemutatják, hogy az egykori nyaraló/hétvégi telek/pincenegyed épületeit gyakorlatilag téglánként lopták el

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 12:28:17

Nézzük az alapokat:
én úgy gondolom, hogy egy ország vezetése akkor fog normálisan működni, akkor tud jó döntéseket hozni, ha minden valós adatot figyelembe véve hozzák meg a döntéseiket. Most viszont teljesen tisztán látszik a meghozott döntések alapján, hogy a valós tényekkel egyáltalán nincsenek tisztában, de az is látszik, hogy NEM IS AKARJÁK MEGISMERNI a valós helyzetet. Nem tudom, hogy ennek oka ostobaság, beszűkültség, vagy valami egészen más. Mert ha ez utóbbi játszik, akkor sokkal nagyobb a baj, mint eddig hittük.

Na ettől a ponttól számomra a fidesz által alakított kormány illegitim, magyarellenes, nemzetellenes.

A FIDESZ HÁBORÚT INDÍTOTT MAGYARORSZÁG ELLEN!

@minimalista: pont a napokban vettem elő ismét.

@Nikosi: de legalább őszinte vagy. Engem nem vezettek meg, már 2002-ben is utáltam őket, hát még most.

CD-R80 2011.04.28. 12:29:31

@érdektelen: Index hozta a formáját..
De statisztikailag mennyi volt ebből a roma? Jó, persze ez nem polkorrekt, és biztos magyarok is.. copy-paste
S vajon be volt-e jelentve minden vagy már feleslegesnek tartották a helyiek. S vajon ki csinálta a statisztikát?
S vajon mit szólna ehhez a néhai kirabolt..

Max. 2011.04.28. 12:32:54

@DArchAngel: A románok lazán kimennek száz polgárőrrel vagy valami hasonlóval, gumibottal garantálnak két hét kórházat akár többszáz cigánynak is egyszerre, és:

A) elhallatszik Brüsszelig?
Nem.
B) elhallatszik egyáltalán idáig?
Nem.
C) Megoldják a problémát?
Igen.

Ha nekik sikerül, nekünk miért nem? Miért?

Viktus 2011.04.28. 12:34:05

Rendet!
György Zsombor
2011. április 28. 00:01

Magyar Nemzet
Ami Gyöngyöspatán van, az nem közbiztonság, s ami Gyöngyöspatán van, az nem egy Heves megyei kistelepülés egyedi problémája, hanem lassan az egész ország kálváriája. Eszes Tamás, a faluban megjelent Véderő vezetője, s egyben polgármesterjelölt azt mondja, azért vett telket Gyöngyöspatán, mert olcsó volt. Sokan innen számítják a bajok kezdetét. Ám tévednek. Vagy inkább megtévesztenek.

www.mno.hu/portal/780516

csakb 2011.04.28. 12:35:36

@érdektelen: Oh, LOL, már vártam ezt a kimutatást a zindextől. A statisztikák szerint... Persze, mert az emberek egy idő után már nem fárasztják magukat azzal, hogy bejelentsék a rendőröknek, hogy megint feltörték a kamrát, házat, lelopták a veteményest, elvitték a tetőt a telken álló házról, leköpdösték, sértegették az utcán, ugyanis a rendőrség csak vonogatja a vállát, aztán lezárja az ügyet ismeretlen elkövető címen. Pontosan ugyanez van a szülőfalumban is, csak itt még nem ölt akkora mértéket a "megélhetési" bűnözés, mint keletebbre. Még.

Amúgy a statisztikák szerint már megint 8000 fővel csökkent a munkanélküliek száma. Most mondta be a rádió.Ebből természetesen azt következtetést vonták le rögtön, hogy ez a 8000 fő munkát talált a kormány hathatós intézkedéseinek köszönhetően. Véletlenül sem azt, hogy csak a rendszerből kerültek ki, vagyis mostantól ők nem regisztrált munkanélküliek, és már a KSH is sz*rik a fejükre.

érdektelen 2011.04.28. 12:37:56

Bociszemű cigánygyerek és gonosz nácik a képeken:

www.spiegel.de/fotostrecke/fotostrecke-67333.html

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 12:39:00

@Viktus: mi történt itt? Egy korrekt cikk? :O

csakb 2011.04.28. 12:41:01

@Max.: Miért? Mert itt a mohácsiviktóriák, hellerágnesek véleménye számít. Ebben a borzasztó nagy médiacenzúraterrorban. Azért.

Meg azért, mert ilyen mulya módon hagytuk, hogy a fejünkre nőjön a szemét.

érdektelen 2011.04.28. 12:41:14

@csakb: Pedig a megoldás egyszerű. Ilyen kevés ember ennyi ingyenélőt ilyen rossz gazdasági helyzetben nem tarthat el. Öngondoskodás, segélymegvonás. Ki lehet menni a határba szántani-vetni, gazdálkodni. Tanulni, tanulni, tanulni.

De ez csak üres fecsegés, egy gyorsvonat tehetetlenségével száguldunk megannyi Gyöngyöspatába.

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 12:42:16

@Max.: a cseheknél dettó. Ott nem a tüntetőket verték szét a rendőrök, hanem a rájuk támadó cigány hordát. Van sajtóvisszhang? Nincs. Ennyi.

jani888 2011.04.28. 12:42:21

Ugyanaz a hazug,mindenkit hülyének néző ,(esetlen,buta módon manipulálni próbáló) szöveg megy évtizedek óta.Persze a napi tapasztalataimnak inkább hiszek,mint nekik.Már nagyon elegem van.Valószínűleg nem csak nekem.

minimalista 2011.04.28. 12:42:51

@Kartal (rezervált):
Nem tudom hallottál-e már róla, szó szerint idézett Téged Schiering Gábor (LMP) kedden a parlamentben? Innen a V'bőrről, az egyik hozzászólásodból:

"Most komolyan, amikor a pótlékok csökkentését megláttam, kiment az erő a lábamból. Mi abból élünk, hogy hétvégén dolgozunk és éjjel dolgozunk. Ha nem, akkor a fizu alig több, mint minimálbér. Ha ezt elveszik, megdöglünk. És ezt kérem szó szerint érteni."

Gratula! :)

Nurrddin 2011.04.28. 12:43:15

pár éve még piszokul haragudtam az egykutyázókra...
akik szerint fidesz-szoci egykutya
akkoriban is sejtettem azért, hogy nem olyan borzasztó nagy a különbség, de azért mégis van valamennyi a fidesz javára...

most ezúton kérek bocsánatot mindazoktól, akikkel ezen témán vitatkoztam
igazatok volt, én láttam rosszul
sőt.....!

readonly 2011.04.28. 12:46:42

Nálunk van SZEM, szomszédok egymásért lásd pl. www.c3.hu/~polgaror/szem.htm meg Hegyőrség is. Mivel a helyi körzeti megbízott kb. hetente tud eljutni a területre (eljut =10-15 perc alatt lassan áthajt a több út közül az egyiken), pedig ez agglomeráció ...Fel lehet mérni, mit ér ez a rendőri jelenlét, hiszen a rendelkezés alapján mind a hegyőrség mind a szem félelemkeltő. A hegyőrségesek kifejezetten terepi ruhában vannak, a kocsin egységes matrica. Ez félelemkeltő. A szem-esek pedig még matricát is ragasztanak a kapura (sárgát, értitek ám az áthallást, pont sárgát...), sorjáznak a kapukon a jelek. Elég félelmetes ezek mellett úgy elmenni.

De most végre végre a helyi fasisztákoknak!!!! :S

(valaki ébresszen fel és mondja azt, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt!!!!!!!!!)

Viktus 2011.04.28. 12:53:43

Orbán Viktor
Jó hír érkezett a gazdaságból. Idén az első negyedévben 3 millió 732 ezer 500 ember dolgozott, vagyis 13 200-zal több, mint tavaly ilyenkor. Hajrá!

vs.

Éves mélypontjánál a foglalkoztatás
Egy hónap alatt 11 ezerrel, félév alatt csaknem százezerrel csökkent az állásban lévők száma.
:P

gyilkos fűegér 2011.04.28. 12:56:41

@Seduxen: "az utolsó kapcsolja le a villanyt... "

Nem kell azt lekapcsolni, már rég kikötötték.

zsoltix 2011.04.28. 12:59:12

A piszok csendben van, a porszivo meg tul hangos. Megoldas: rugjuk ki a takaritonot, ne hangoskodjon vele. Igy mar csend van es nyugalom, a szonyeg meg majd megtisztul magatol. De ha nem, az se baj, minket nem zavar.

majomkutya 2011.04.28. 12:59:38

@csakb: Érdemes megnézni, hogy a statisztikák mögötti valóság micsoda.
Ebből a 40 perces (volt polgármester-alpolgármester-Juhász Oszkár jobbikos polg.mester jelölt) riportból elég sok minden kiderül:
www.youtube.com/watch?v=Ox--GojqNEY

Zigi 2011.04.28. 13:01:47

@Kartal (rezervált): @minimalista: Hát igen, összenő ami összetartozik.:)))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2011.04.28. 13:07:29

Arra kérem a Szebb Jövőért polgárőrség tagjait, hogy járőrözésüket ezentúl egymástól elkülönülve, kettes csoportokban , és öltönyben végezzék.
Kíváncsi vagyok, arra milyen azonnali törvényt hoznának szeretve tisztelt rendfenntartóink.
Amúgy meg, csatlakozom, tilcsákbea rendőrséget, mert bennem félelmet keltenek. fegyverük van, csoportosan járnak, és riadalmat keltenek. Az új törvény minden pontja tökéletesen illik rájuk.
Egyébként, nagyon szívesen olvasnék már olyan cikket, hogy a járőröző polgárőrök riadalmat keltettek a békés magyar, ( fehér) lakosságban.
vajon, miért csak a büdös bőrű cigányok félnek tőlük?
Na, szóval, Szebb jövőért polgárőrök, öltönyben, és virággal a kézben masírozni.
Az se baj, ha a virágcsokorban el van rejtve egy egy ólmosbot.

majomkutya 2011.04.28. 13:08:09

Láttátok Kontrát Károlyt a Ma Reggelben?
Kávéra sem volt utána szükségem. Ugyan olyan folyékonyan hazudott, mint gyurcsány. És ráadásul baromságokat is beszélt.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.28. 13:09:41

@Conv: Naiv feltételezés, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület is úgy be lesz tiltva mint a Gárda. Ha meg nem tetszik valakinek és akadékoskodik akkor jön a 2/3, meg a nép felhatalmazása. Ha meg valaki majd nem érti akkor jön "mert a 8 év". Ez a kettő na jó 2.5 érv mindent megmagyaráz, ezek azok az érvek amikkel mindet elintéz a kormány manapság. Ja és a harmadik "válság van bazeg kő a zsózsó". Itt ér véget a kommunikáció a narancssárga MSZP részéről.

gyilkos fűegér 2011.04.28. 13:09:44

@readonly: "Nálunk van SZEM, szomszédok egymásért lásd pl. www.c3.hu/~polgaror/szem.htm meg Hegyőrség is."

Egy Szem kéne csak, egy jó nagy, egy kilométeres fekete torony tetejére. Lenne rend.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.28. 13:10:43

@Nikosi: de nem ez alapján a törvény alapján

sz4sz4 2011.04.28. 13:11:19

@éberség elvtársak:
"Ezek szerint,ha pl.a Gój Motorosok megállnak valamelyik cigánylakta településen,riadalomkeltő bűnözővé válnak?"

Erről ez a cikk jutott eszembe:

"A házból kilépve megpillantottuk, hogy az úton motoros csapat közeledik. Az itt lakók füttyel, halk kiáltásokkal jeleztek egymásnak, másodpercek töredéke alatt szinte az egész telep az utcán volt. Többen azt mondták „ha ezek gárdisták, innen nem mennek el élve”. Közben a motorosok egyre közelebb értek, Berki Lajos és mi is próbáltuk őket nyugtatni, ne féljenek. A 40-50 főből álló motoros csapat és az őket kísérő mikrobusz végigment az utcán, majd megfordultak, s megálltak a házak előtt. A hétesiek arcán szemmel látható volt a félelem, ezt többen harciasságukkal próbáltak leplezni, de a merev, riadt tekintetek árulkodtak. A motorosokról kiderült német turisták, kíváncsiságból jöttek, pénzt és üdítőt osztottak, egy-két motoros még akrobata bemutatót is rögtönzött. A kedélyek lecsillapodtak, a látogatók pedig, amilyen váratlanul jöttek, olyan gyorsan el is mentek."

hvg.hu/velemeny/20100609_cigany_borsod_integracio

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.28. 13:28:29

@Kartal (rezervált):

Őszintén be merem vallani, én eddig mindig a FIDESZ-re szavaztam, de azt is tudom most már, hogy soha többet nem fogok. Remélem sok hasonló ember van az országban mert akkor mehetnek a pajtijaik után (MSZP) a süllyesztőbe. A probléma az, hogy viszont nagyon fogy az alternatíva.

Pozor Vlak 2011.04.28. 13:34:26

@Nikosi: Én is a FIDESZre szavaztam, utoljára. Ha így folytatják 2014-ben a Jobbik kerül hatalomra, aztán mehet a sírás-rívás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.28. 13:37:30

@DArchAngel: Az a baj, hogy álcázzák magukat, nem lehet egységes egyenruházatot megállapítani :( Ravaszak ! :(

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.28. 13:40:10

@Conv: Kit érdekelnek manapság a törvények, ha nem illeszkedik majd megváltoztatjuk. De még simán ezen törvény alapján is, nem köt velük együttműködést a rendőrség, mert Sanya majd azt mondja, hogy nem, máris illegális. Senkit nem érdekelnek a törvények, törvények és következmények nélküli ország voltunk, vagyunk és ahogy látszik leszünk is. Ha akarja a FIDESZ kikiáltja holnaptól Viktorisztánt aztán emelnek egy aranyszobrot mint a türkmén basinak, ha meg nem tetszik 2/3 oszt jó napot.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.04.28. 13:40:27

@Pozor Vlak: Az a baj, hogy ha a Jobbik kerül hatalomra, nem csak a cigányokat fogják végre leszoktatni a bűnözésről (ami jó lenne), de tartok tőle, hogy utána jönnek a zsidók, a melegek majd a nem-keresztények. Előbb-utóbb én is beleesek a szórásba...
Legyen rend, de ne kelljen a rendrakás után turbómagyaroktól rettegni. Amondó vagyok, hogy adnék nekik 4 évet rendet rakni, aztán soha többet nem akarom őket látni...
Nem is beszélve arról, hogy a gazdasághoz annyira se értenek, mint Matolcsy...

Pozor Vlak 2011.04.28. 13:40:45

Nem sok jóra számítok, ha nem lesz ki járőrőzön a falvakban. Ugrásszerűen meg fog nőni a lopás, gyilkosság, stb. Már most sajnálom az áldozatokat.

flo30 2011.04.28. 13:41:06

Aztakurva! Ez a Navracsics jogot végzett, nem? És ezek után egy ilyen törvényjavaslattal áll elő??? Ilyen tágan és rosszul megfogalmazott törvényi tényállással nem nagyon találkozik az ember. Ezt egyetemem tanítani kellene, mint a 'Hogyan ne írjunk törvényjavaslatot' legkiválóbb példáját. Ez alapján a polgárőrök mehetnek a sittre, két évig terjedően.

Ironfist 2011.04.28. 13:44:16

Fideszre szavaztatok? Érdekes, nem meg lett mondva, hogy ez lesz? Évekkel ezelőtt? Akkor valahogy nem ment a sírás, csak gyurcsánytakaroggyozás. Hát most, azoknak, akik ennyire vakok voltak, hogy egy fideszkormány után, és a figyelmeztetések ellenére (amik mintegy jóslatként sorra valóra is váltak) képesek voltak a fideszre szavazni... azoknak nem tudok mást mondani, csak hogy így jártatok. Sajnálni nem tudlak titeket, TI adtatok a Viktátor kezébe ekkora hatalmat.

Pozor Vlak 2011.04.28. 13:44:42

@Tzimisce: Ezt gondolták sokan a Fideszről is, hogy rendet rak és semmi nem történt. Szerintem nem is fog.
Én nem hiszek abban, hogy a Jobbik rászállna a cigányokon kívül másokra is.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.04.28. 13:45:23

@Nikosi: Ez bizony igaz. En a Jobbikot tamogatom. Pedig mar ok is rugtak belem, nem is kicsit, hagytak mar cserben, es toluk is hallottam politikai indokbol megfogalmazott aljas ragalmat. Egyaltalan nem szentek. Azonban meg mindig ok nyujtjak a legjobb megoldasokat az orszag erdekei szempontjabol. Legnagyobb bajuk, hogy gyujtopart. Ezert aztan szeles a paletta. Talalsz koztuk hazafias erzelmu tobbdiplomas ertelmisegit, es kobunko valodi rasszistat, akitol meg Hitler is elhatarolodna. Az a gond, hogy eppen emiatt konnyu lejaratni. Az, hogy a sok eves massziv mocskolas, hazudozas es szelektiv "tenyfeltaras" ellenere is ilyen nepszeru eppen azt mutatja, hogy a problemak, amikre ramutat, nagyon is valosak, es a felvetett megoldasok sem allnak messze a hetkoznapi emberek altal elvartaktol. Egyszeru, vilagos, zomeben radikalis megoldasok, amiket az emberek maguk is szeretnenek a jozan paraszti eszt kovetve. Benne van a pakliban, hogy ebben az esetben a "fejlett nyugat" eppugy ellenunk fordulna, mint teszi azt Iran eseteben. En csak azt nem ertem, miert kell ettol felni. Amikor a segguket nyaltuk, akkor is csak rosszabb lett, sot, gyakorlatilag a letunk kerult veszelybe. Az elmult 1500 evben az ellensegeink voltak, azok is maradtak, es aszerint is viselkednek. Nem mi vagyunk ellensegesek veluk, ok bannak igy velunk. Nem tudok mondani 1000 ev irott tortenelmebol olyan mozzanatot, amikor ertunk vagy melletunk szalltak volna sikra. Egyet sem. Teljesen mindegy volt, mit csinaltunk. Akkor mar nem lenne egyszerubb felvallalni ezt, es vegre, 500 ev szunet utan a sajat erdeink menten cselekedni?

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.04.28. 13:51:31

@Meleardil Eressea Iluvadan: "500 ev szunet utan a sajat erdeink menten cselekedni? "
Szoval "erdekeink menten". Meg egy ilyen irredenta gepelesi hibat!

otegi 2011.04.28. 13:55:07

Csak egy kérdés!
Nincs cigánybűnözés! Rendben, nincs! Olyan hülye vagyok, hogy bedőltem a politikusoknak, meg a szociológusoknak, és persze a kozmetikázott statisztikáknak!
De egyenruhás bűnözés már van? Szóval akkor mégiscsak lehet "osztályozni" a bűnözést? Ahogy a Hofi mondaná: "Dögöljek meg, ha értem!"

Marcellusca 2011.04.28. 13:58:12

@érdektelen: Pontosan.
Az ok megszüntetése bonyolultabb, összetetteb, fájdalmasabb, mint az okozat megszűntetése.
Mint, ha a levágott ujjú fickónak nem visszavarrják az ujját, hanem csak adnak neki egy marék Aspirint és hazaküldik.

@Secnir: Betíccsák a túrizmust, vaze! :P

nagyon_buta 2011.04.28. 14:03:10

Mindkét párt (maszop, fityisz) ugyanazt az urat szolgálja, kezdek félni, hogy a többi meg csak szereplő egy jól megírt drámában ..............

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.28. 14:07:19

Lehet viktorozni fideszbirkák!Habár a munkatársam azt mondta a viktorra,hogy rohadjon meg.
1-2 évvel ezelőtt még arról áradozott,hogy milyen szép volt ahogy a viktor beszélt és a szél lengette mögötte a zászlókat.Mondjuk ő az adótörvények miatt haragszik rá.
A legújabb felmérések szerint a biztos szavazók és az értelmes választók körében jelentősen csökkent a fidesz népszerűsége.

sz4sz4 2011.04.28. 14:08:19

@Mertcsak: na igen.

"A bizottság felállításának további célja, hogy megállapítása, kik állnak a magukat rendfenntartóknak nevező egyenenruhás bűnözők mögött" - mondta Kocsis."

Az megint le van szarva, hogy ők miért is mentek Patára...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.04.28. 14:09:45

Abszolút egyetértek a javaslattal, ha MINDENKIRE ugyanúgy alkalmazzák a gyakorlatban.

sz4sz4 2011.04.28. 14:14:19

@Tigeri: viktoroznának, de mai hírek hatására a rajongók szóhoz se jutnak, a bérkommentelőknek meg most tartják az eligazítást.:)

dr. Aullah 2011.04.28. 14:15:30

@Tzimisce: Szóval adnál nekik 4 évet, csináljanak rendet cigányügyben, utána meg mehetnek a lecsóba? Normális vagy?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 14:17:00

@sz4sz4: "nem kicsit, nagyon" erre a reklámra emlékeztet ez a történet: az ügyfelek szerepében az átlagpóóóógár, a banki ügyintéző a KORMÁNY

www.youtube.com/watch?v=jfaj0CEoa3s

dr. Aullah 2011.04.28. 14:18:16

@Mertcsak:
"Kocsis szerint tisztán látszik, hogy Gyöngyöspatán a Jobbik beleégett a rendfenntartási szerepébe."

Tisztán látszik, hogy kocsis egy baromarcú, hazudozó faszkalap. Amíg a Szebb Jövőért ott volt, nem volt, vagy minimális volt a bűncselekmény.

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 14:20:26

@Pozor Vlak: ugrásszerűen meg fog nőni a önbíráskodás is, amikor is a tolvajokat vagy gyilkosokat felhúzzák a falu szélén egy fára, oszt jólvan. És ekkor fognak igen komoly bajok kezdődni.

érdektelen 2011.04.28. 14:23:18

Jut eszembe: "Ezután tört ki a verekedés, mintegy 40-50 fős, kéziszerszámokkal felszerelt tömeg verekedett össze a négy férfival."

Ha van "kéziszerszám", miért nem használják? A földet munkálják meg inkább.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.28. 14:24:49

@Pozor Vlak: A Yobbikosok elég buták hozzá, hogy rászálljanak.

Amúgy én is csak azért a Fideszre szavaztam, mert vörösöket kösz nem, és ha itt a kormánynak nincs 2/3-ada, akkor semmilyen törvényről nem tud dönteni a Parlament. Mert úgyis teljes frakciók szavazzák ugyanazt. Tulajdonképp 10 főből megoldható lenne az egész.

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 14:25:02

@Aullah: az egészet a Véderő provokálta ki. Miután elment onnan az SZJPE, nem is volt gond, amíg a Véderő meg nem hirdette a táborát. És mikorra? Mostanra. Nem júliusra, nem augusztusra, most hétvégére, hogy amíg feszültség van, addig legyen tábor is. A forgatókönyv onnantól kezdve ismert.
A kérdésem csak az, hogy van-e kapcsolat a Véderő és a Jobbik között, és hogy ez miért volt jó a Véderőnek???

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 14:26:24

@érdektelen: egyik cigány megmondta: "A Bem utca mellett parlagon állnak az egykori szőlőföldek. Az egyik roma szerint azért, mert rossz az éghajlat, nem lehet rajtuk termelni."
www.mno.hu/portal/780516

dr. Aullah 2011.04.28. 14:30:54

@Kartal (rezervált): Azon kívűl, hogy mindkettő szélsőjobbos? Szerintem nem sok vagy semmi.

groggil 2011.04.28. 14:32:41

A Fidesz-abszurd folytatódik:

Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület: mától, 2011. máj. 1.-től civilben fogunk nagyobb létszámú sétákat szervezni

Fidesz kormány, BTK módosítás, máj. 5.: "Aki olyan nagy létszámú sétákat, közös kirándulásokat, vagy annak látszó tevékenységet szervez vagy abban rész vesz, mely másokban riadalmat kelt, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Szebb jövőért Polgárőr Egyesület, máj. 10.: kis létszámú, de egymás után érkező csoportokban fogunk (3-4 fős) sétákat szervezni, természetesen civilben.

Fidesz kormány, BTK módosítás, máj. 12.: "Aki olyan sétákat, kirándulásokat, vagy annak látszó tevékenységet szervez, abban részt vesz, melynek során a sétáló csoportok közti távolság vagy térköz, illetve a csoportok közti érkezés ideje, periodikussága másokban riadalmat kelt, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, máj. 20.: mától őrző-védő céget alapítunk, és havi 10Ft-ért fogunk -szerződéssel- állni néhány gyöngyöspatai ingatlan előtt éjszakánként, civilben természetesen.

Fidesz kormány, BTK szigorítás, máj. 22.: "Aki olyan őrző-védő tevékenységet szervez, vállal, vagy abban részt vesz, amely mélyen a piaci ár alatt működik, vagy annak látszó tevékenységet végez, és amely azokon a közterületeken zajlik, melyekre a fenti -sétálással kapcsolatos- paragrafusok megvalósulnak, továbbá másokban riadalmat kelt, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, máj. 25.: mától minden tagunk ideiglenes lakcímkártyával bejelentkezik egy-egy ingatlanra, és naponta többször elmegünk otthonról ill. hazamegyünk, szigorúan civilben.

Fidesz kormány, BTK szigorítás, máj. 30.: "Aki úgy tér haza az ideiglenes lakcímeként szolgáló ingatlanra, vagy annak látszó tevékenységet végez, hogy azzal másokban riadalmat kelt, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő"

Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, jún. 2.: Az összes tagunk zsidónak vallja magát és a Gyöngyöspata végén lévő ideiglenes zsinagógába tart holokauszt megemlékezésre, természetesen civilben, nagy térközöket tartva.

Fidesz kormány, Btk módosítás, jún 3.: "Aki abból a célból szervez holokauszt megemlékezést, vagy annak látszó tevékenységet, hogy másokban.............hű wazze, gyerekek, ebből botrány lesz, már hív is Feldmájer!

arvisura · turoczi.blog.hu 2011.04.28. 14:34:13

Nagyobb gond az, hogy 800 ezer, vagy egymillió a cigány és ez 20 év múlva már 2 milliónál több lesz. Se tanulás, se rendszeresség és munkára való hajlam (6 elemivel nem lehet GDP-t eszkábálni).
Égető gondok és feszültségek lappanganak a háttérben (Ózd, Hajdúhadház, és a csaknem 100 %-ban cigányok lakta (lepusztította) falvak.
Volt térfigyelő kamera Gyöngyöspatán - miért sumákol a rendőrség?

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.04.28. 14:36:12

@Kartal (rezervált): Nincs kapcsolat. Soha nem is volt. Biztos lehet talalni olyan Vederost, aki eros Jobbik szimpatizans, de nagyjabol itt veget is er. Ez a Jobbiknak volt a legkevesbe erdeke. Mert ha akkor van balhe, amikor egy meghivott, bejegyzett, szabalyosan eljaro egyesulet jarorozik, amirol messze virit, hogy Jobbikos, az oket csak igazolja es segiti. De hogy egy teljesen fuggetlen szervezet korul tamadjon csetepate, amikor a jobbik mar nincs jelen nagy erovel, na az csak a faj...ize... jogvedoknek jo. Mar a tabor bejelentese utan kolcsonosen elhatarolodott egymastol a ket szervezet, baratsagosan, de eleg hatarozottan.

Murderface 2011.04.28. 14:36:35

A rendőr a bűnözőben riadalmat kelthet. A rendőr egyenruhás. A 217§ (1) alapján akkor a rendőr aki elkapja a bűnözőt, kap 2 évet? :D

jágör68 2011.04.28. 14:37:05

Éljen Adócsalónézia- Nyuggerisztán- Cigányia!

majomkutya 2011.04.28. 14:37:52

@Kartal (rezervált): Eszes Tamást a Magyar gárdából is kizárták.
A tábor előtt egy héttel Juhász Oszkár Gypatai Jobbik elnök azt mondta, hogy nem támogatják a Véderő táborát, mert súlyosbítani fogja a bajt, aztán pár nappal a tábor előtt azt mondta, hogy elhatárolódik tőlük.
Az "evakuálási balhé" napján pedig a Jobbik országos sajtótájékoztatón ugyanezt megtette.
"Nem értem, hogy ezek után hogyan lehet azt mondani, hogy a Véderő a Jobbik szellemi holdudvarához tartozó szabadcsapat" (LMP)
Ráadásul amit Véderő csinál szerintem kimondottan árt a Jobbiknak.
Gypatán a tábor előtt kezdett normalizálódni a helyzet:
-úgy tudom, hogy ígéretet kaptak rövid időn belül +1-2 KMB-s
-Megalakult a helyi SZJPE
-polgármesteri választásokra készülnek
A Jobbiknak szerintem nemhogy érdeke volt ez a Véderős hercehurca, szerintem még ártott is annak amit szeretne elérni.

Secnir 2011.04.28. 14:45:31

na, azért kicsit kapirgáljuk meg jobban azt az MTI hírt a tényfeltáró bizottságról:

"Parlamenti tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a Gyöngyöspatán történt események tisztázására. A bizottság az ellenzék politikai felelősségét is keresi. [...] jelentette be Kocsis Máté, fideszes országgyűlési képviselő, [...] ki kell vizsgálni, milyen politikai felelősség terheli az ellenzéki pártokat [...] Az ellenzék külföldön lejáratja az országot, valótlan képet fest, és törvénysértésekben nyújt segítséget. [...] Elvárom, hogy az ellenzék is vegyen részt a bizottságban"

1. nem semmi, ahogy saját magát cáfolja meg egy megszólalásban - többször
2. tetemrehívásról van szó, nem tényfeltárásról
3. először talán a belügy felelősségét kellene megvizsgálni, mivel ők hagyták elfajulni a helyzetet
4. a megszólalásban a felelősök között említve van a Jobbik, LMP, Gyurcsány, Richard Field, Szebb Jövőért PE - csak a Vöröskereszt nincs. Az túl nagy falat volna?

Kivlov 2011.04.28. 14:47:32

az állam csecsén élősködést is felfedezhetné végre...

Mikrobi 2011.04.28. 14:50:41

Én nem értem, miért nem engedik a magánembereknek, hogy megvédjék egymást, ha a rendőrség erre képtelen. És kivételesen nem is a rendőrséget akarom ezzel fikázni, mert minden cigánytelepre nem lehet rendőrőrsöt telepíteni. De vannak bőven emberek, akik ingyen és bérmentve boldogan a körmére néznének az unatkozó, dolgozni nem akaró huligánoknak. Hát hagyják őket masírozni, meg félelmet kelteni! Ha nincs mitől félniük a romáknak, nem is fognak félni!

Secnir 2011.04.28. 14:51:08

@groggil:
következő:

Fidesz-székház (akarom mondani Parlament), őszi ülésszak:
-Jánosom, merre vagy?
-Itt vagyok főnök, itt vagyok
-Nem akarsz véletlenül benyújtani egy ÖNÁLLÓ indítványt, miszerint bevezetjük a kijárási tilalmat Gyöngyöpatán? Bejárni még csak-csak, de...
-Értem, gondolkodom rajta... ...úgy még egy öt percig..

ssra 2011.04.28. 14:53:24

Ezentúl minden 3 tagú csoportot fel lehet jelenteni. Viszlát gyülekezési jog.

Amusing 2011.04.28. 14:56:02

Grat a szerzőnek :)

ezek szerint nem csak én gondolkodok így

Ez vagyok 2011.04.28. 14:56:29

Törvénnyel védik a gonosztevőket, bűnözőket?
A francba, már megint szívok, mert megint nem engem védenek.
Hiába, már nincs reményem, továbbra is lúzer maradok saját hazámban, ebben az egyre inkább kifordított világban.

gorcsev54 2011.04.28. 14:58:11

@Conv:" Én voltaképpen egyetértek a dologgal.
a szebb jövős polgárőrökre nem igen vonatkozik a dolog, lévén bejegyzett, engedéllyel bíró polgárőrség, akiknem a tevékenysége bejelentési kötelezettséggel bír, tehát bejelentik, hogy itt és ekkor a törvényes és jogsdzerű, bejegyzett és engedélyezett tevékenységüket végezni fogják, erre a polgármesteri hivatal engedélyt ad (akár kéri is) a rendőrségnek pedig tudomásulvételi joga van csak. legfeljebb különleges esetekben (forgalom akadályozása pl.) más időpontot vagy útvonalat jelöl ki számukra. ez azonban 2-3 fős járőrözés esetében nem lehet indok." Hát valahogy így!!!!! Ahhoz meg sem Orbán Viktornak sem Pintérnek semmi köze ,hogy milyen színű a ruhájuk. Jut eszembe én is polgár őr vagyok holnap este leszek szolgálatban. Most akkor felhúzhatom a meleg terepszínű ruhámat (eddig abba jártam szolgálatba) mert kényelmes megfelelő e célra a sárga polgár őr mellény alá? Tud valaki válaszolni ? Vagy riadalmat fogok kelteni,és börtönbe kerülök?Mert ha igen akkor járőrözzön önszántából munka mellet Orbán Viktor Pintérrel karöltve.Úgyis nagyon ráérnek hülyeségekkel foglalkozni.

Számolj Templár 2011.04.28. 14:58:12

A nemlétező cigánybűnözés rengeteg embernek nem tetszik.
Képzeljétek el, mi lenne, ha lenne cigánybűnözés!
Az pedig felettébb érdekes, hogy a kormánynak az nem tetszik, hogy sokaknak nem tetszik.
Oké! Akkor tegyenek valamit, hogy tessen!

eszkep 2011.04.28. 14:58:58

Ritkaság, hogy mindenben egyet kell értenem Zero-val. Ez most tényleg a legsötétebb Draskovics-korszakot idézi. Minden normális ember első gondolata, hogy mi a fene alapján fogják eldönteni, kiben mi kelt félelmet? Na, meg ez erősen egyéntől függő...
Megint sikerült faszán kezelni a probléma gyökerét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.28. 14:59:47

@ssra: Banyek ha véletlenül többen megyünk kocsmába, vagy túrázni, akkor végünk!

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.04.28. 15:00:59

@Pozor Vlak: Nem te vagy az első, aki ma ezt mondja nekem. De hol a garancia? Politikusnak azt se szabad elhinni, ha kérdez.
@Aullah: Mi a problémád? Az, hogy hagynám őket, vagy az, hogy mehetnek a lecsóba? Nem mindegy. A két problémát egyszerre kéne megoldani, miszerint ne legyen bűnözés ÉS legyen lehetőség a munkára. Árokásás miért nincs benne a közmunkákban vagy gátépítés, mederkotrás? Az árvíz és belvízhelyzet miatt kellene nagyon is. Csak ugye a gazdák se a terményért kapják a zsét, hanem a bevetett területért, ezért jobban megéri a belvíz, mint ásni/ásatni egy árkot és a termény sokszorosát learatni.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 15:02:48

@eszkep: figyelj: minden OK, ne hívjunk orvost? :DDDDD

Mertcsak 2011.04.28. 15:05:38

@ColT:

Ma este megyünk sörözni. Ha mind a 4-en kék farmerban és fekete pólóban szidjuk őfőorbánságát,akkor félelemkeltőek leszünk-e?

Mertcsak 2011.04.28. 15:07:24

@eszkep:

Csak nem berúgtál?!:D

Homeoffice 2011.04.28. 15:08:08

@Mertcsak:

Most miért? Én pl. simán feljelenthetem magam.. Belenéztem a lift tükrébe.. Fekete póló, farmer, bőrdzseki.. rövidre nyirt haj...
Bazze majdnem beszartam a liftben és kérni akartam a Vöröskeresztet, hogy vigyenek el Csillebércre..

dr. Aullah 2011.04.28. 15:10:18

@Tzimisce: Szóval akkor rakjon rendet előbb... amit 20 év alatt nem tudtak megoldani. Ha ez megvan, akkor húzzanak el, jöhet vissza az előző brigád, akik ezt a szart csinálták...
Az is aranyos, ahogyan már most rettegsz... a semmitől.
Nem mellesleg nekik volt programjuk, választás előtt. Az, hogy nem olvastad, az a te bajod.

majomkutya 2011.04.28. 15:13:00

Minden nap meg szokott fordulni a fejemben, hogy elhúzok a picsába külföldre. Aztán elhessegetem a gondolatot.
Az a baj, hogy mostanában egyre többször kell ezt a gondolatot elhessegetnem és egyre tovább tart.

Állnév 2011.04.28. 15:15:18

@Nikosi: @Max.: @minimalista:

Létezik, hogy kezd leesni a tantusz? Hogy lassanként mégis beköszönt a fölébredés?

Több, mint ideje.

Azt ottan minimalistánál olvassátok!

Secnir 2011.04.28. 15:16:20

ööö...
...megint egy értelmezési probléma:
ha pénteken betonozás után öten "egyenruhában" (értsd egyen melósruha, kesztyű, szerszám) betérnek a nyóckerben egy kocsmába, akkor az a cigókban félelmet kelt?
Telefon a rendőrségre, kérdezősködés:
Félnek? Igen, mert az ember csak attól fél, amit nem ismer, a márpedig a cigók a munkát nem ismerik.
Egyenruhában vannak? Igen, mert egyen ruhát viselnek.
Van náluk fegyvernek látszó tárgy? Igen, mert a lapátot, ásót nem ismerik, ezért biztos fegyver. Legalábbis nagyobb, mint a Gázsi szamurájkardja.
Csoportos félelemkeltésről van szó? Igen, mert öten vannak.

és már viszik is őket.

dr. Aullah 2011.04.28. 15:17:00

Aki még nem ébredt fel, vagy kéne kávé:
kuruc.info/r/35/78235/
Gyorsan nézzétek, mert ki tudja meddig lesz fent.

dr. Aullah 2011.04.28. 15:17:46

@Secnir: "Félnek? Igen, mert az ember csak attól fél, amit nem ismer, a márpedig a cigók a munkát nem ismerik."

:DDDD

Alterix 2011.04.28. 15:19:50

Orbán azzal a Hajdú Péterrel beszélget, akinél amúgy Liptai Klaudia, Bakács Tibor vagy épp Fásy Ádám szokott vendégeskedni???
:))))))))))
Összenő az, ami összetartozik:D

Izo 2011.04.28. 15:20:32

"A Nemzeti Együttműködés Programja kinyilvánítja, hogy az állam kizárólagos joga és lehetősége a rend helyreállítása."
Mi az hogy lehetősége??? Eddig azt hittem, hogy inkább kötelessége. Nem ugyanaz.

JSZs 2011.04.28. 15:23:21

Höhö. Ezt jól megszívták...

...a vadászok! :D

kertészrobi 2011.04.28. 15:23:23

Elképesztően álszent vagy dilettáns? kormányunk van. Kiderül, nincs külömbség a cucilisták és a mostaniak között. A szőnyegalásöprés nagymesterei.

Homeoffice 2011.04.28. 15:24:30

@JSZs:

Huh Tééényleg... Tömjén zsolti mit szól majd hozzáá:))))

Mertcsak 2011.04.28. 15:26:23

@Izo:

Ugyan. Itt csak a melósnak van kötelessége: belerokkani a melóba szarérhugyér.
A többieknek csak jogaik vannak.

@Gunther:

Ha egyedül ilyen rémisztő vagy,képzeld el szegény rettegőket,ha meglátnak együtt akár 4-5 ilyen "terminátort"!:D

JSZs 2011.04.28. 15:26:25

@Gunther: biztos megcsillagozzák.

törvény-törvény blablabla*

*kiv: ha gumicsizmában van, és fácántollat tűz a kalapjába. :)

Mertcsak 2011.04.28. 15:29:14

@kertészrobi:

Én mondtam régen is,hogy semmi különbség,csak más színű a csomagolás. Egyforma akasztófára való mind!
Kaptam is érte hideget-meleget a választások előtt néhány ismerőstől...mostanában valahogy elcsendesettek ők is.

Mertcsak 2011.04.28. 15:31:21

@Seduxen:

Mond már,előtte legalább utoljára sörözünk meg anyázunk egy jót. :DDD

CJKrisz 2011.04.28. 15:32:28

Ugyan már. Nincs egyenruhás bűnözés. Cigánybűnözés sincs, nemde? :D

eszkep 2011.04.28. 15:32:54

@Gunther: Nem egészen tiszta számonmra, mit kellene azon érteni, hogy "megtért", de az tényszerűen beismerjhetjük, hogy a cigányintegráció és közbiztonság terén a mostani kormány ugyanazt a (polkorrekt) zsákutcát rója, mint az előző. Így sajnos pl. közbiztonsg terén semmiképpen nem várható gyors és hathatós javulás, pláne nem rend "két hét alatt"... Csak eközben számos vidéki ember rettegésben él, hogy a héten mit lopnak el tőle, megölik-e, esetleg kirabolják? Szomorú.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.28. 15:33:24

@Mertcsak: kivéve ha sörözés KÖZBEN csap le rátok a TEK. Az mondjuk különösen kegyetlen lenne :(((

rulla 2011.04.28. 15:34:15

Hát srácok, én nagyon csalódott vagyok, nem ezt vártam egy éve.
Egyre szörnyűbb világ van nálunk. Még néhány év (tized?), és Magyarországból egy polgárháború sújtotta nyomortanya lesz... egyszerűen elkeserítő, hogy mit tettek/tesznek velünk a vezetőink.
Tényleg ezt érdemelnénk???

okostojáska 2011.04.28. 15:34:20

@érdektelen: Sajnos igazad van. Sajnos ilyen primitív, tespedt, lusta emberek, akik zömmel ezt az országot lakják, soha de soha nem fognak demokráciát csinálni. Itt mindenki csak vár valamire, segélyre, munkára, jólétre, de semmit, szó szerint semmit nem tesz a saját előre jutásáért.

Sajnálom Orbánt, hogy ezekért viszi vásárra a bőrét a nemzetközi bankár és liberális/bolsevik maffiával szembe, nem érdemlik meg.

Gyurcsányi Viktor 2011.04.28. 15:36:48

Végre, egy normális, tárgyszerű poszt. Gratulálok!

Kulminaator 2011.04.28. 15:38:00

A képviselő urak is egyenruhás bűnözők.

Mertcsak 2011.04.28. 15:38:26

@Seduxen:

Nyugi,kurva gyorsan tudok sört inni(meg pálinkát is),ha veszélyt érzek!:D

@okostojáska:

Sajnálod Orbánt? Én meg az országot sajnálom,hogy évtizedek óta ilyen vezetőink vannak.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.28. 15:42:14

@Pozor Vlak: Szerintem nem lenn hülyeség egy lista, ahol mindenki felírhatná névtelenül magát, hogy aki a FIDESZ-re szavazott, de legközelebb nem fog. Kíváncsi lennék mekkora lista gyűlne össze :)

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.04.28. 15:43:06

először is evvel lehet a baj: "A Nemzeti Együttműködés Programja kinyilvánítja, hogy ..." - mert kérem! Ki a franc is az, aki kinyilvánítja? - valójában senki!
másodszor, tessék megpróbálni értelmezni, azt, amit kinyilvánítani gondolt.... - az sem semmi!
harmadszor, ha létezik is bíróság, amely elé odaviszik az gyanúsítottat, aki nyilvánvalóan ott volt, ahol, azt csinálta - amit csinált, azaz megvalósította a "nem kívánatos és tiltott bizbaszt"... akkor is mit művel emez bíróság? - hát kiengedi a faszikat és csajokat, akik visszamennek az Gyöngyöspatára ugyanazt a tiltott cselekményt elkövetni... és ez miatt - kirántják a rendőrt, meg a kommandóst (rengeteg pénzért), hogy nézzék a térfigyelőkamerát... és várják a balhá bekövetkeztét, majd "gyorsan" szaladnak mentőért....
Állat kormány, állat véderő, állat jobbik, elállatiasított magyarok... és persze egy újabb törvényke - de minek!!!!!
és akkor ,ha kombinálnék kicsit, az is felmerülne bennem, hogy kik pénzelik egyáltalán ezt a véderőt, meg a gárdát? - és hogy kinek van ezekből haszna? (haszonelvű világunkban) - mert hogy értelme annak, amit csinálnak SEMMI! (ahogy reagál a kormány annak is semmi értelme,) -hát akkor? hol itt a "nő" - akit szokás keresni , meg érdemes is volna ... Ezt bányássza valaki elő!

Seravy 2011.04.28. 15:44:41

Nem látom ebben a törvényben azt hogy lennének kivételek. Ha nincsenek, akkor a rendőröket is be kell zárni, mert egyenruhában, közrend fenntartására irányuló feladatot végeznek, ami riadalmat kelthet emberekben. (tejóég egy rendőr, nehogy megbírságoljon valamiért...úristen lőfegyver van nála, mi van ha spontán megbolondul és lövöldözni kezd? :D )
Az lesz a vicc amikor a rendőröket feljelenti a bankrabló hogy riadalmat kelt benne hogy le akarják tartóztatni...és ha ezt a hülyeséget szó szerint kell érteni, akkor az összes rendőr mehet a dutyiba a bankrabló után...
Amúgy ha rászólok valakire hogy tilosban dohányzik vagy szemetel, az is a rend fenntartására irányuló tevékenység ami a szabálytalankodóban riadalmt tud kelteni...most akkor az is tilos? Vagy hivjunk rendőrt hogy az majd az rászól helyettünk, vagy mi?

Mi van ha a gyerek játszik rendőrőset vagy katonásat, akkor őt is viszik? Már ha elég idős hozzá hogy büntethető legyen... hiszen látszatát kelti a tevékenységnek a játékkal.

á, hülyeség ez ahogy van.

pioker1933 2011.04.28. 15:46:06

Akkor én az 1978. évi IV. törvény §174/A 1a bekezdése alapján feljelentem Orbán Viktort és az egész Fideszt, mivel kihívóan közösségellenes magatartásuk bennem, mint a lakosság józanul gondolkodó csoportjához tartozó egyénben riadalmat keltenek.

groggil 2011.04.28. 15:46:24

@okostojáska:
Csak annyit, ha nem tűnt volna fel: fideszesnek lenni lassan már nagyobb ciki, mint tripperesnek és kankósnak együttvéve. Én nem sajnálom Orbánt: fűt-fát ígért a választások előtt mindenkinek, ehhez képest anyagilag mindenki beszopta (kivéve a gazdag réteget), a közbiztonság pedig szarabb, mint valaha, továbbá az egész rendvédelem csúszik kifelé Sintér Béla olajos kezei közül.

Más: "A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – fogva tartásuk mellett – V. Titusz Zoltán 31 éves monorierdei lakos és N. Sándor 35 éves pilisi lakos ellen, valamint csoportos garázdaság bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt V. Zoltán 35 éves monorierdei lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2011. április 20-án az esti órákban a Monorierdei vasútállomáson egy 48 éves helyi lakos, sértőnek vélt megjegyzéseket tett N. Sándor barátnőjére. A férfi ezt követően ismerőseivel visszajött és baseball ütővel, husánggal, illetve vascsővel olyan súlyosan bántalmazták a férfit, hogy életveszélyes állapotban szállították kórházba, állapota jelenleg is válságos.

Az életvédelmi nyomozók az adatgyűjtést és a tanúkutatást követően beazonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a három férfit, akik tagadták a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyben a rendőrök nagy erőkkel keresik a gyanúsítottak további bűntársait.

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására." (police.hu)

Érdekelne, hogy ezek is vajh a mesztic munkagépek közül kerültek ki? Tud valami helybeli valami konkrétumot?

Alterix 2011.04.28. 15:46:56

Nálam a kórházi fehér köpenyek okoznak riadalmat!!!

Követelem, hogy az összes ápolónő csakis kizárólag babydollban dolgozzon!!!
/50 év és 80kg felettiek otthonkában/

Nurrddin 2011.04.28. 15:48:00

@okostojáska: ki viszi, kivel szemben, kinek a bőrét és milyen vásárra?
ember...
netán orbánék patára költöztek? nem? tudok egy jó kéglit tiszabőn, olcsón megkaphatja, ott garantáltan nincs egyenruhásbűnözés
cigánybűnözés meg ugye nem létezik...

Homeoffice 2011.04.28. 15:50:26

Szegény cserkészek....
Mi lesz velük?

ruhabűnözés 2011.04.28. 15:51:45

Ruhabűnözés márpedig nincs, de igény volna rá.

lolperec 2011.04.28. 15:52:00

nem semmi, a terepszínű ruha tiltott termék lett
mi a következő, a pompom sapka?
vicckormány viccintézkedései a vicccsoportokkal szemben.
vicc ez az ország ahogy van.

pioker1933 2011.04.28. 15:53:17

@érdektelen: Jogos, csak sajnos itt az öngondoskodást is büntetik. Lásd: MNYP einstand

Anti Anyag (törölt) 2011.04.28. 15:54:18

Pintéréknél nem az veri ki a biztosítékot, hogy a cigányok hídpénzt szednek és "sajátjuknak" tekintve más magántulajdonát megtámadják aki odamegy, hanem ha ezt valakik meg akarják akadályozni.

Mit mondjak, a Fidesz manapság nem a kedvencem.

Pozor Vlak 2011.04.28. 15:54:42

@Nikosi: 2014-re milyen hosszú lista lesz! Ha így folytatják! Biztos bukás lesz!
Pedig itt van a történelmi lehetőség. De nem akarnak vele élni.

Kolompár Szándokán 2011.04.28. 15:55:50

A Fidesz sajnos elindult a kibaszott lejtőn, és úgy tűnik, nem áll meg. Csomó baklövésük van: az egyik a Jobbik basztatása. Pintér maffiavezérnek nem tűnik föl? A maffiaháborút megnyerte Tasnádi ellen, most unatkozik, vagy mi a fasz van?!

zrobasé 2011.04.28. 15:55:58

@Gunther: azaz...sőt..a hétvégén ballagás lesz...megannyi ugyanolyan ruhába öltözött egyén...sőt, ütemre fognak lépni...sőt! még hangoskodni is fognak, meg mindenféle idegen nyelven énekelni...már csak egy jó rendőrség kell, és okafogyottá válna az érettségi hétfőn...

donoris2 2011.04.28. 15:56:18

Orbán a mi bőrünket viszi vásárra, nem a sajátját. Csak itthon kommunikálja a nagy gazdasági szabadságharcot, de minden tényleges intézkedése az ő kívánságaik szerint történik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.28. 15:56:21

@Anti Anyag: A maszop se tett volna mást... Nincs ezeknek vér a pucájában.

Kolompár Szándokán 2011.04.28. 15:57:22

@Pozor Vlak: Így van. Hihetetlen számomra is, hogy itt a lehetőségük, és nem élnek vele.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2011.04.28. 15:58:27

Kicsit off, de a végén a sünök kőkemény, határozott fellépése elég sok kérdésre választ ad.
subba.blog.hu/2011/04/28/micsoda_no_budapesten

asmodean 2011.04.28. 15:58:30

@okostojáska:
"Sajnálom Orbánt, hogy ezekért viszi vásárra a bőrét a nemzetközi bankár és liberális/bolsevik maffiával szembe, nem érdemlik meg."

Muhhaha. Mit visz vásárra? Rambókéssel a szájában, álcafestékes arccal kommandózik az IMF székházban vagy mi?
Fejtsd már ki, hogy mit is kockáztat, ami az ő bőrét érinti.

2011.04.28. 16:00:23

Ebben igazából az a durva, hogy a "szélsőjobb-veszély" miatt:

a) nem foglalkozunk fontosabb dolgokkal (és nem foglalkozik az állam sem). Fontosabb dolgok lennének például a gazdaság helyzete vagy a közbiztonság tényleges állapota.

b) vígan lehet csorbítani a gyülekezési jogot (és más jogokat), ahogy az 'Államokban terrorveszélyre hivatkozva bármilyen szigorítást be lehetett adni egy időben

Ebben tökéletesen ugyanazt csinálják, a "rettegő" cigányok és a hisztiző jogvédők nagy örömére, mint az MSZP-kormány (és ezzel megalapozzák a Jobbik széleskörű társadalmi támogatottságát). Látjuk, ez hova vezetett eddig. Csak tovább a gyurcsányi úton!

Kodomo 2011.04.28. 16:05:31

@9mmPara: Nekem az tetszik, hogy a rendet csinálni jog, de nem "kötelesség". Vagy rendet csinálnak, vagy nem. Ahogy majd jólesik nekik éppen. Csak egy lehetőség.

"A Nemzeti Együttműködés Programja kinyilvánítja, hogy az állam kizárólagos joga és lehetősége a rend helyreállítása."

Kelemen Csaba 2011.04.28. 16:07:11

Elképzelem, ahogy a Decathlonban vett terepszínű nadrágban, fekete pólóban kerékpározó turistákat (én így szoktam, mert kényelmes és tetszik is) a helyi rettegők feljelentik , mert riadalmat keltenek. A kiérkező rendőröknek pedig azt mondják, hogy a kerékpárokat önvédelemből vették el.

Kodomo 2011.04.28. 16:11:09

@Gunther: Elképzelem, amikor egy cserkész-csapat utcán való áthaladásának segítésére, kipattan az úttestre egy láthatósági mellényt viselő egyén a kezében egy kis stop jelzéses táblával, hogy leállítsa a forgalmat az átmasírozás idejére.
Az egyénnek 100 eFt bírság, a csapatnak 2 év?

dr. Aullah 2011.04.28. 16:14:57

Félelmet kelt bennem az összes, egyenruhába öltözött politikus: Amikor valamelyik felszólal a parlamentben, összeszarom magam. Félek, hogy megint bántani fognak.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.04.28. 16:15:10

@Aullah: Elkövettem azt a hibát, hogy bementem a te utcádba.
A diktatúrában csak akkor jó élni, ha Te diktálsz, egyébként nem az igazi. Szélsőjobbos demokráciát meg nehezen tudok elképzelni, de érdeklődve várom az elképzelésed.
A régi bagázst meg nem akarom, kellenek új arcok, akik nem szétlopni akarják az országot. Csak most is azt látom, hogy Mo-n az ember a rablógazdálkodásban hisz. Hit and run. Amíg lehet, kaszáljunk nagyot, aztán lépjünk le. Ha valaki tenni is akar majd valamit nem csak magáért, de az országért is, na akkor lesz itt jó vezetés.

ucsacsu 2011.04.28. 16:19:09

@Pozor Vlak:
Dehogy nem a most megvalósuló mutyikat is vizsgálni fogja,sok fideszes is izzadni fog.

okostojáska 2011.04.28. 16:19:32

@asmodean: Ez a törvénymódosítás nyilvánvalóan elhibázott volt. Sajnos még mindig túl sok a liberális Orbán körül és előbb utóbb sikerül rávenni egy egy vélhetően hibás döntésre.

Azt az utat próbálják járatni vele, amit Antallal meg is járattak. Próbálják a legmarkánsabb támogatókat ellene hangolni, megtörni/megosztani a kemény magot mögötte.

Nyilvánvalóan ez a botrány napokon belül lecseng, kifúj az LMP/MSZP próbálkozás, de okulni kell belőle.

Most még nem látszik tisztán, hogy miért hozták ezt a döntést, milyen nemzetközi erők mozognak a háttérben, csupán egy LMP támogató amerikai látszik és a Vöröskereszt. Még. Remélem hamarosan kiderül.

Az biztos, hogy én soha többet a Vöröskeresztnek egy fillért nem adok és minden ismerősömet megpróbálok erről meggyőzni, hogy bojkottálja ahol tudja őket és minden szervezetet, aki ebben az akcióban részt vett.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.04.28. 16:20:00

@*észkép nélkül jobb*(L42): Ezek 8-ik kerületi rendőrök, lusták, mint az állat. A többi kerületben azért egy fokkal hatékonyabban dolgoznak. (Nem csepelen)

Mertcsak 2011.04.28. 16:21:41

@Tzimisce:

"Ha valaki tenni is akar majd valamit nem csak magáért, de az országért is, na akkor lesz itt jó vezetés. "

Na pont erre nem látok én egy fikarcnyi esélyt sem!
Csak reménykedem,hogy azért előbb-utóbb összejön. Van egy ilyen megrögzött mániám,hogy én itthon szeretnék nyugiban jól élni.

Netuddki. 2011.04.28. 16:21:55

Véderő, Defendor. XD

Na és mi a helyzet a piros/kék testhez simuló kezeslábassal? Az is egyenruhának számít?

Netuddki. 2011.04.28. 16:27:08

"A Nemzeti Együttműködés Programja kinyilvánítja, hogy az állam kizárólagos joga és LEHETŐSÉGE a rend helyreállítása."

Hát ez qrva jó volt! Ha az állam nem csinál rendet, mert ezek szerint nem kötelessége akkor az állampolgárok se tehetik. Most jön csak el a politikusbűnözők ideje. Köszönjük véderő vagy defendor vagy mi a kutya fsza...

csárli hárper 2011.04.28. 16:27:46

én megértem a kormányt :)
amikor ilyen nehéz időket él át a nemzet, akkor olcsóbb egy ilyen törvényjavaslatnak látszó valamit összehányni, mint rendőröket képezni rendes fizetésért, nem?
a beígért egymillió (ez is megér egy mosolyt) munkahely is meglenne:)

Nurrddin 2011.04.28. 16:30:29

@okostojáska: te még hiszel a "drága jó nemzeti orbán viktort körülvevő, és megvezető liberálisokban"?
ébredj fel, jó reggelt!

mint anno a nagy szu-ban
sztálin elvtárs jó ember, csak akik körülveszik...
és ha sztálin elvtárs tudna róla mit művelnek...

kb. ilyen szintű a kommented...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.28. 16:30:38

@Kodomo: A cserkészek is masíroznak, tényleg!

Jurganov 2011.04.28. 16:31:39

@zero: a tiszabőiek örülnek, a pesti srácokért nem kár (úgyis ott laknak azok akik annyira, de annyira szeretik a cigányokat), onnantól annyi a dolog, hogy a normálisabb arcok kiköltöznek vidékre. akkor aztán lenne dolga a tek-nek :)
@CD-R80: felemelt kézzel? mint alex? hmm...
@arvisura: 1 millió? meg húsz év? muhaha. mint a pockok...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.04.28. 16:31:47

@Mertcsak: Na igen, nem is tudom ki, talán Török Gábor írta, hogy 50 milliárdból lehetne egy pártot alapítani, ami meg is nyerné a választást. Igazából én szívesen csinálnám, én lennék az utált gazdasági miniszter, de speciel lenne egy vállalható programunk. Gunther meg jöhet a belügybe vagy miniszterelnöknek, úgyis tud szép beszédeket tartani. :D

Kiß B. 2011.04.28. 16:37:52

Nálunk az utcában állandóan ott szotyizik, iszik, köpköd és kötekszik 10-40 "egyenruhás". Póló kézben, melegítógatya papucs vagy fehér hegyes bőrcipő, szövetgatya színes ing egyenruhában. Remélem rájuk is vonatkozik a törvény!

asmodean 2011.04.28. 16:39:47

@-kraci-:
Naná hogy vonatkozik. A papucsos az a gyakorló egyenruhás, a fehér hegyes bőrcipős az díszuniformisos.

citizen queen 2011.04.28. 16:42:53

@Kartal (rezervált): Korrekt cikk. Ezek szerint nemcsak nekem tűnt fel az az "apró" anomália, hogy napok óta csak a cigányokat kérdezik, és mutogatják a fősodratú médiumokban, magyarok mintha nem is léteznének Gyöngyöspatán (mármint helyi lakos, mert a véderősöket persze nem lehet kihagyni a zaftos híradásokból). Őket nem kérdezi senki, róluk hallgatnak, az ő véleményük nem számít. Elképesztő és felháborító, amit a a médiumok művelnek ezügyben, a legelemibb objektivitás látszatára sem adva. Az, hogy a gyöngyöspatai magyarok mitől/kiktől félnek, mit szeretnének, az nem hír. Csak az óbégató, mindentől rettegő cigányok.

Secnir 2011.04.28. 16:45:00

...ja, és találtam még egy államilag finanszírozott egyenruhás félelemkeltő masírozó bandát...
...Magyar Labdarúgó Válogatott.
megvan minden. egyenruha, félelemkeltés (infarktusközeli állapot, amikor hátrahúzódnak), kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítanak (basznak focizni a szurkolók és az edző határozott utasítása ellenére)...
...egyértelmű a két év.

citizen queen 2011.04.28. 16:46:21

@okostojáska: Most még nem látszik tisztán, hogy miért hozták ezt a döntést, milyen nemzetközi erők mozognak a háttérben, csupán egy LMP támogató amerikai látszik és a Vöröskereszt. Még. Remélem hamarosan kiderül.

Az biztos, hogy én soha többet a Vöröskeresztnek egy fillért nem adok és minden ismerősömet megpróbálok erről meggyőzni, hogy bojkottálja ahol tudja őket és minden szervezetet, aki ebben az akcióban részt vett.

Egyetértek!

Squid 2011.04.28. 16:47:04

Megint a sorok közt van elrejtve a lényeg és szokás szerint mindenki, beleértve a blogírókat is elfelejti látni a fától az erdőt...

Ez az egész balhé csak füst a szembe, hogy ne a lényeggel foglalkozzon senki!!

A módszer ugyanaz mint a manyup lenyúlás idején a médiatörvény szándékos elbaszásával hogy azzal törődjön mindenki nem a manyuppal. Szintúgy az alkotmány balhé is azért kellett, hogy közben sunyiban átverjék a 700milliárdos államkötvénykibocsájtást a költségvetési hiány ellen folyó háború keretében. (ez is megért volna pár blogelemzést), vagy a frissen bevezetett munkavállalói jogcsonkítást ami katasztrófa lesz megint.

Jelen esetben ez az egész Gyöngyöspatai szarság 1 azaz 1 dolog miatt kellet és sikerült nekik átverni.

Ez pedig nem más mint a "riadalomkeltés" és a "közösségellenes magatartás" kategóriák törvénybe emelése ami olyan szubjektív kategória amekkora csak lehetséges. Ezt ezek után bármire rá lehet húzni, bármilyen tüntetésre vagy demonstrációra amit a törvény bevezetése után tartanak.

Az egész helyzetet azért hagyták eddig jutni, hogy módosíthassák 174/A,216/b és 217 paragrafusokat a fent említett módon.

Innentől nem kell félniük a tüntetésektől és a civil szerveződésekből eredő demonstrációktól amik 7-8 hónap után (az utóbbi 20 évben egyedülállóan egy új kormány esetében) felütötték a fejüket. A Fidesz eddig tűrte az ellentmondást és a demonstrációkat, itt megy el egy újabb alapjog, itt megy el a véleménynyilvánítás lehetősége..

2011-ben az EU-ban.

Kiß B. 2011.04.28. 16:51:37

Amúgy ha már a riadalom nem definiálható kategória, akkor nézzük az egyenruhát, ugye azért vitték el a Véderős arcokat. Felcsaptam a Révait (2000-es új kiadás), ezt írja: "tág értelemben meghatározott szempont(ok) alapján összetartozó társ. csoport (pl. azonos foglalkozásúak csoportja) azonos jellegű, valamilyen előírásnak megfelelő öltözéke.

Na mármost a törvény értélmében ha a 3/B osztályban riadalmat kelt az iskolafogász (kétség kívül azt kell) és Kovács Pistikének van egy jó ismerőse a TASZ-nál vagy az AI-nél, aki a nevében feljelentést tesz, akkor a fenti törvény értelmében Dr. Horváth főorvos-egyenruhásbűnözőt és bűntársait elő kell állítani és 2-3 évre jegelni. Igaz addig kirohad az osztály foga, de megszűnik a rettegés!

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2011.04.28. 16:54:10

"De nézzük a törvényjavaslat indoklását, hátha okosabbak leszünk:
A Nemzeti Együttműködés Programja kinyilvánítja, hogy az állam kizárólagos joga és lehetősége a rend helyreállítása."
alapvető problémák vannak, az államnak szerintem nem lehetősége a rend helyreállítása hanem kötelessége

kukackac 2011.04.28. 16:56:50

Egy magyar, egy cigány, és egy zsidó sétálgat a Margitszigeten, amikor
megjelenik egy dzsinn. Azt mondja a dzsinn.
- Na, mindenki kívánhat egyet, azt én teljesítem.
Megszólal a cigány:
- Te dzsinni, én csak annyit szeretnék, hogy gyűjtsed össze a világ
összes cigányát, telepítsed le őket india környékén, és hagy élhessünk
mi ottan békességben, gazdagságban, szeretetben...
- Jól van, elintézem. -Mondá a dzsinn.
Megszólal a zsidó:
- Dzsinn, nekem is hasonló kérésem lenne. Az összes zsidót tereld egy
helyre a világból, Izraelben élhessünk, és békességben
szomszédainkkal..
- Ez is rendben lesz. Hát te, magyar?
- Hát én ezek után csak egy kávét kérnék két cukorral, és egy kis
tejszínnel...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.28. 16:58:29

@Kartal (rezervált): én úgy tudom, a jobbik már tavaly is azt mondta semmi köze a véderőhöz, meg most is, de emellett szól az az érv is, hogy ez az eszes tamás ember a helyi fideszes képviselő cimborája, és az ő hívására ment oda "vendégeskedni".

okostojáska 2011.04.28. 16:58:42

@Nurrddin: Komolyan azt hiszed, hogy ez Gyöngyöspatáról szól? Egy jól megszervezett, apró részletiben kidolgozott terv szerint haladnak az események.

Azt hitték nagyobb botrány lesz, de nem lett. Eleinte az LMP és MSZP evakuációról beszélt. Hazudtak. Ami tőlük nem meglepő. Szanyi már lebukott a múltkor, akkor keresztégetést vizionált.

A Vöröskereszt menti a menthetőt, kirándulásnak állíva be az egészet. Vajon honnan tudták hetekkel előtte, hogy épp akkor fog ott táborozni a véderő, mert ilyen táboroztatást fennállásuk óta nem csináltak?

Jó lenne feltérképezni az LMP pontos szerepét is, most is ott lázítanak.

Aki azt hiszi, hogy itt spontánul történnek a dolgok, az nagyon ostoba. Egyszerűen ez már nem éri el a nemzetközi sajtó ingerküszöbét, már nem működik amit a zámolyi cigányokkal sikerült.

Gyanítom hamarosan kiderülnek a részletek és kapcsolatok is.

blur7 2011.04.28. 17:07:31

Ezután jöhet majd a casual véderő.

Marcellusca 2011.04.28. 17:09:16

@zrobasé: Na, bááázzzz, pont jókor jött ez a törvénytervezet. :)

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 17:29:00

@Aullah: @Conv: @majomkutya: @Meleardil Eressea Iluvadan:
köszönöm a válaszokat. Én is így látom. Hogy akkor mi a baj?

Elég sokat gondolkoztam az utóbbi időben ezen. Valamennyire Palmasnak van igaza, figyelemelterelésre jó ez a módszer, de az a példátlan cinizmus, amivel Pintér vigyorogva odaállt a cigányok mellé, azt sugallta nekem, hogy itt valami más cél is lehet (feltételezve persze, hogy Pintér nem segghülye). Akárhogy forgattam a dolgot, csak egy olyan forgatókönyv állt össze, amelyik lefedi az elmúlt hetek eseményeit. Persze messze nem biztos, hogy így is volt, ez csak egy elmélet.

Nevezetesen: a 20 éve felosztott magyar politikai tortába bepofátlankodó proli Jobbikkal való leszámolás menete. Az tiszta, hogy "ezek" az elmúlt 20 évben felosztották egymás között a "politikai piacot", kialakult egy kényes hatalmi egyensúly, amit ezek a pofátlan suttyók (politikusaink szemszögéből a Jobbik tagok) veszélyeztetnek. El kell lehetetleníteni őket. Ami nem is nehéz, lévén nem profi politikusok, nincsenek meg a megfelelő kapcsolataik, hibát hibára halmoznak.

Bepofátlankodnak Pintér területére (közbiztonság), és ezért úgy döntenek, ott fognak rajtuk fogást találni. Mivel a Jobbik kényesen ügyel a törvényességre, valaki más kell a piszkos munka elvégzésére, akit aztán össze lehet mosni a Jobbikkal. És itt jön képbe a Véderő. A többit már mindenki össze tudja rakni maga.

A cél a Jobbik megnyirbálása, és ezért még a régi haverral, gyúrós csótánnyal is össze lehet fogni, parlamenti bizottságot lehet csinálni, ami majd megállapítja, hogy a Véderő NYILVÁNVALÓAN Jobbik-közeli (vagy annak látszó) szervezet, és akár megpróbálkozhatnak a párt betiltásával is.

Szó nincs itt az agyonvert, kirabolt nénikről, közbiztonságról, vagy rettegő cigányokról. Ez keményen kompetenciaharc politikusok között. Csak az a baj, hogy az ország közben elsüllyed a hazugság, agymosás, tömeghisztéria mocsarában. De a politikusokat ez sem érdekli, mégcsak nem is röhögnek rajta. A szemükben mi csak alaktalan húsmassza vagyunk, semmi több.
youtu.be/M_bvT-DGcWw

moszkvicssluszkulcs 2011.04.28. 17:31:38

Az a baj, hogy, ilyen emberek, mint Draskovics, meg Pintér irányíthatják a rendőrséget. MInd a ketten a magyarok ellenségei...

moszkvicssluszkulcs 2011.04.28. 17:33:45

@Kartal (rezervált): Igazad lehet, csak ott a bukfenc a hatalom részéről, hogy ezekkel a lépésekkel erősítik a Jobbikot.

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 17:42:15

@Squid: akkor amit föntebb írtam - a Jobbik kinyírása - ezzel kéz a kézben jár. És még egy haszna van mindennek: alapot teremt a régi szdsz-es haveroknak a szerveződésre, pártépítésre.

Dendrobatidae 2011.04.28. 17:42:50

Az MSZP és a Fidesz ugyanannak a gengszterbandának a két csápja. A magyar állam már rég nem létezik, mert egy bűnszervezet kisajátította magának. Bűnözők uralkodnak felettünk, bűnözők hozzák a törvényeinket.

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 17:47:02

@moszkvicssluszkulcs: ezen is agyaltam egy darabig, és arra jutottam, hogy akkor gyúrós csótány és mohácsivész viki, meg a teljes szdsz stáb Jobbik ügynök kell legyen, mert ők vitték be a Jobbikot a Parlamentbe a hátukon.

Mellékkövetkeztetésként meg kellett állapítanom, hogy kedves politikusaink nem magyar emberek. Lehetnek magyar állampolgárok, de nem magyar emberek, az hétszentség, mert ha azok lennének, akkor tudnák, hogy amit Magyarországon hatalmi szóval tiltanak, az magyar embernek annyi, mint bikának a vörös posztó. Ezzel csak a Jobbiknak kampányolnak. Mi tudjuk. Ők meg képtelenek felfogni. De talán nem is baj.

kukackac 2011.04.28. 17:54:26

@Dendrobatidae: Igaz-igaz! Azzal a kiegészítéssel, hogy egyik sem az aminek látszik.
Egy kutyafattya kölykei mind. És lehet menni ezek után szavazósdit játszani a nagy áldemokráciában! Mindegyik sz@rik a fejünkre, miután megvették a bmv5-t. Lásd: Jób-bik! Természetesen a pénzünkből.

Dendrobatidae 2011.04.28. 17:54:43

@eszkep:
Én a helyedben igen vigyáznék, mert vékony a mezsgye az építő jellegű kritika és a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből való dezertálás között!

kukackac 2011.04.28. 18:04:00

A@Conv: Az csak jó. A zsidó üti a másik zsidót. Én már csak egy sört kérek meg csipszet!!!!

kukackac 2011.04.28. 18:11:04

Természetesen a f@szbookon is közzé tette a kis kancsó.
www.facebook.com/pages/Szegedi-Csan%C3%A1d/337538668162

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.28. 18:11:14

@kukackac: valamiről lemaradtam? :) melyik zsidó üti a melyiket? :)

kukackac 2011.04.28. 18:13:49

Nézz utánna a vérvonalnak és a finanszírozásnak!

kukackac 2011.04.28. 18:15:13

Miért van az hogy mindeki azt gondolja hogy a politika fogja megmenteni MO?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.28. 18:17:22

@kukackac:

hát pont egy olyannak mondod ezt aki a magyarországon tőle legtávolabb élő (békéscsabai) unokatestvérig bezáróan ismeri a családot, én nem tudok héber ősökről egyik vonalon sem. :)

de ha gondolod, megkeresheted a széchenyi levéltárban a szépszülőktől visszamenőlegesen is a családfákat, ha van időd rá. majd jelezd melyik az aki zsidó vallású.

majomkutya 2011.04.28. 18:20:07

@Kartal (rezervált): Érdekes, amit írtál.
Párszor nekem is megfordultak a fejemben ahhoz megdöbbentően hasonló gondolatok, amiket írtál, csak nem egyszerre ennyi egymás után.
Ez gyk. egy összeesküvéselmélet, ami megdöbbentően logikus.
Ha még inkább meg akarjuk erősíteni ezt az összeesküvéselméletet, akkor azt is meg kell nézni, hogy hogyan tudott Eszes (állítólag) 1Ft-ért értékelhető ingatlanhoz jutni (állítólag egy helyi fideszes sógorától)? Biztos vagyok benne, ha te vagy én odamennénk nekünk nem adna el senki 1 Ft-ért semmit. Pláne abban a helyzetben, amikor a probléma homloktérbe kerülése után, a megígért rendőrök, a megalakuló SZJPE hírére csak lehetett abban bízni, hogy a telkek, nyaralók, pincék, présházak újból használhatók (és értékesek) lesznek belátható időn belül.
Szóval van itt kérdés bőven. Mindenesetre ezen események alapján szerintem nincs törvényes lehetőség a Jobbik betiltására, az mindenesetre nagyon durva lenne, ha mégis ez kerekedne ki a dologból.
A fideszes összeesküvéselméletet és hátsó szándékot viszont gyengíti az evakuálás és az a körüli kezdetektől nemzetközi hisztéria. Vagy ez is a része lett volna? Itt, ennél a pontnál kezd az összeesküvéselméletben leginkább forróvá válni a talaj?
Vagy az összeesküvést elindították, amire gyurcsány és az LMP az amerikai cimborájával így rácsatlakozott? Ki a fene tudja? Valószínűleg sosem fogjuk megtudni és még az is lehet, hogy az egész mögött semmilyen összeesküvés nincs, csak a véletlenek miatt történtek így a dolgok.
A Jobbiknak és a polgárőrségnek szerintem az volt a legnagyobb hibája, hogy a SZJPE járőrözésének a megkezdésekor nem kért meg tisztelettel és józan érvekkel alátámasztva minden más társaságot (pl. betyárok, Véderő), hogy ne jelenjenek meg a környéken. Bár utólag persze hogy könnyű okosnak lenni.

kukackac 2011.04.28. 18:20:24

Na látod már erre is hoztak 1 rendeletet. Nehogy mánnn kutakodj! Még nem találsz semmit!

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.04.28. 18:32:36

Bennem félelmet kelt, amikor Orbán, Szíjjártó, Lézerjani, Kósa, Gyurcsány, Drazsé, Szilvássy, Vona (ja, ő mások szerint is, akkor ő nem. Francokat, de!), vagy bárki a parlamentből megjelenik a tévében öltönyben, élrevasalt naciban (náciban?), mert ezek állandóan rettegésben tartottak az utóbbi 20 évben (és végülis egyenruhában vannak). Szeretném feljelenteni őket, és hogy a rendőrök intézkedjenek. Ha törvény is van rá, akkor miért nem megy? És ha az EU-nál feljelentem őket egy flashmob keretében az amerikai sajtó jelenlétében?

ketroot 2011.04.28. 18:35:05

"A Nemzeti Együttműködés Programja kinyilvánítja..."

Innentől nincs több kérdésem. Ennél mocskosabb bolsevik kormánya még nem volt az országnak, talán csak Rákosiék közelítik meg. Bravó.

kukackac 2011.04.28. 18:42:00

Majd figyi mikor jön perec, tudod aki felvásárolt- és nyíltan átveszi a hatalmat! Hihihi...

arvisura · turoczi.blog.hu 2011.04.28. 18:49:21

A látnok politikusok Judapest, Romapest és Felcsút városokat építik

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 18:51:11

@majomkutya: ez egy komplex dolog. Az evakuálás szerintem egy lmp akció volt, amit jóvá hagytak felső szinten is, mivel minél nagyobb a balhé, annál jobb (minél rosszabb, annál jobb ez). De feltűnt ugye Horn Gábor és Gyurcsány is a balhé farvizein. Minél nagyobb a felhajtás, annál erősebben tudnak a Jobbikra lecsapni, és annál indokoltabb az új jogszabály. @Squid: hozzászólása jól rámutat arra is, miért kellett ez nekik, mint egy falat kenyér.

Járulékos haszon - az ő szemszögükből -, hogy a Jobbik el kell határolódjon eddigi csendestársaitól. Ki van ez találva.

ketroot 2011.04.28. 18:52:23

@okostojáska:

"Nyilvánvalóan ez a botrány napokon belül lecseng, kifúj az LMP/MSZP próbálkozás, de okulni kell belőle."

Ne haragudj, de ezt igen rosszul látod. És most el kellett számolnom pár másodpercig, hogy ne írjak semmi "csúnyát"....

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2011.04.28. 18:52:55

A flashmob volt már, mint két évvel járó vétség?

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 19:00:48

@Secnir: azért szép kis ország az, ahol parlamenti bizottság foglalkozik azzal, hogy egy utcán pisilő részeget haverjaival együtt elvertek a cigányok...
Most komolyan: NINCS FONTOSABB DOLGUK???

@BálnaUhr: köszi az ötletet. Még nem volt. de lesz. :D

Nurrddin 2011.04.28. 19:00:57

@okostojáska: apafej, ez még nem válasz
sőt, erre kimondottan nem válasz amit oviék csinálnak

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.28. 19:08:39

Szerintem túl sokat tételeztek fel a magyar politikusokról. Nem hiszek az összeesküvés elméletben ellenben , hiszek abban, hogy a többség a parlamentben, és a kormányban, és a politikában egyszerűen agysejthiányos, és végletesen önös érdekek útján működő sejthalmaz.

Én itt kapkodás, és idétlenkedést látok. A történetek saját egyéni publicitásom növelésére történő felhasználását. Hiszen az egész kitelepítés és a jogvédősdi arra nagyon jó volt, hogy egyes emberek média közelbe kerüljenek, hallassák a hangjukat, esetleg pénz csikarjanak ki melyet jól zsebre rakhatnak. Minden szereplő félnek meg volt a jól értelmezhető és körülhatárolt érdeke. Ha megvakarjuk a mázat kigurulnak a szarkupacok. De ezeket összekapcsolni és egy egységes összeesküvés elméletbe szerkeszteni szerintem hiba. Nincs ilyen szintű agytröszt a szereplők között. Őszintén ki lehetne a háttérben, ki az az agy aki ezt előre így lezsírozza. Ne már majd Orbán persze (hahaha), vagy a Fletó (még több hahaha), LMP (ugyan már), Jobbik (persze), akárki/bárki. Nincs ilyen kvalitású ember főleg nem azok akiket ki lehetne kiáltani mint értelmi szerzők.

Nem a szörnyű igazság ami szerintem minden összeesküvésnél rosszabb, hogy vannak emberek akiknek semmi sem elég drága egy kis pénzcsiholásért, népszerűség hajhászásárt. Sokkal rosszabb az, hogyha ezek mind nem egy agytröszt logikus lépései hanem a vak véletlen eredményei. Mert akkor kibontakozik előttünk a vak vezet világtalant és a szarunk mindenre valósága Másrészt az meg főgusztustalanság, hogy a kormány meg a helyzetet kihasználva akar esetleg politikai ellenfeleinek betartani, akár törvényileg is, akár máshogy.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.28. 19:14:22

@Kartal (rezervált): "azért szép kis ország az, ahol parlamenti bizottság foglalkozik azzal, hogy egy utcán pisilő részeget haverjaival együtt elvertek a cigányok... "

Na látod van ám ami rosszabb mint az összeesküvés elmélet. Az ha az amőbák biztoságilag tárgyalgatnak egy ügyről amihez se közük se semmijük nincsen még rálátásuk sem. Ez még mindig jobb egy amőbának mint dolgozni, ja hát szegények azt soha nem szoktak, mert például a gondolkodás ártalmas lehet az agyra nézve, kár azt terhelni szegényeknek, már akinek van mit terhelni.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.28. 19:24:09

@Nikosi: Az Erik a Viking egyik jelenete jutott eszembe, mikor Atlantisz már majdnem elsüllyedt, a tetőn ül a király és az udvartartása, és még mindig azt mondja, hogy:
- Nem süllyedünk! Majd bizottságot hozunk létre, és megkeressük azt a személyt, aki azt a rémhírt terjeszti, hogy süllyed a sziget!
(Nem pontosan szó szerint idéztem, de valami hasonlóról van szó.)
Már Draskovics Gárdapolitikájánál is erről volt szó, és a Fidesz pedig folytatja elődje cigánypolitikáját!
Bizottságosdit játszanak, miközben megfulladunk.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.28. 19:35:19

@Zigi: Rosszul emlékeztem a bizottságosdival kapcsolatban.
De ez tényleg egy az egyben Magyarország.
30-40 éve még ez volt az abszurd humor Angliában. Most ez a valóság nálunk.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.28. 19:38:16

@Zigi: Sajnos ez agy az egyben Magyarország 2006 - napjainkig. Ennél talán egyetlen film részlet sem lehetett volna találóbb.

ketroot 2011.04.28. 19:52:49

nol.hu/belfold/cigany_lovagrend_alakul

Nemtom linkelték-e már...

cigány lovagrend, hátbazdmeg....

dalos 2011.04.28. 20:53:43

Akkor azt hiszem én csomagolok is valamit fegyházba, mert amikor legközelebb kiosztom a dolgozatokat a gyerekek rohannak a rendőrhöz, hogy a viselkedésem félelmet kelt bennük...

majomkutya 2011.04.28. 20:59:52

Érdemes megnézni a mai N' híradót.
Gyk csak a gypatai helyzettel foglalkozik:
www.youtube.com/watch?v=fWQZ2-mNNp8&feature=player_embedded#at=839

Kerek Ferkó 2011.04.28. 21:05:48

Összeesküvés elmélet ide vagy oda, azt azért lássuk be; ez nem csak Gyöngyöspatán történhetett volna meg, hanem bármely településen vagy városrészben, ahol kettőnél több cigány család van.

Most mindenki gondoljon bele, hogy 10-15 év múlva kb. 50% többen lesznek,B.A.Z. ,SZ.SZ.B. megye kilátástalan helyzetben van, se munka se semmi,kilátás nulla.Mindenki el akar menni, de köti a lakás esetleg szar munkahely, ha van.Semmi más!Tömegesen fognak elvándorolni az emberek,először Nyugat-Magyarországra aztán külföldre.Nem lesz veszíteni való, van akinek tavaly a gázt kötötték ki, most a villanyt, és ezek állítólag a középosztály soraiba tartoznak/tak.

Hosszúlépés 2011.04.28. 21:23:26

Bocsánat, de nem olvastam végig az összes kommentet, de én:
1, összeírtam, mi az a tartós élelmiszer, ami kell (áramkimaradás esetén is)
2, 17 évesen megtanultam lőni (előrelátó volt az akkori barátom)
3, ma este mondtam édesanyámnak,ha eldurvulnak a dolgok, én Pesten maradok és kérek egy puskát
4, azt mondta ő is marad

Amúgy az egészben az a vicces, hogy lent van nem kevés "rendfenntartó" és mindet helyiek szállásolják el. Ha nem lenne rá igény, elzavarták volna őket. Erre ellenük születik törvény...

dr. Aullah 2011.04.28. 21:43:18

Akkor ha elkezdődik, gyere már át :D

dr. Aullah 2011.04.28. 21:46:12

@Aullah: Ja és hozz kaját is már, ha átnézel :D

Hosszúlépés 2011.04.28. 21:59:40

@Aullah: van kajám, van puskám, anyám is mellettem van...hova mennék?:P

Secnir 2011.04.28. 22:11:11

@ketroot:
cigány lovagrend?

háááát
cigány lovagrend receptje:
aszondja hozzávalók
kard - ugyan szamuráj, de kipipálva
ló - ugyan gebe, de kipipálva
cigány - kipipálva
pajzs - ööö... ...csatornafedél... kipipálva
ruha, rajta egy kibaszott nagy kereszttel - ugyan keresik a lajosmizsei nagytemplom asztalterítőjét, de kipipálva
nyaklánc, rajta egy kurva nagy kereszttel - kipipálva
havi öt arany bevétel a jobbágyoktól - kipipálva

igen, van létjogosultsága

Kartal (rezervált) 2011.04.28. 22:47:47

nem tudom mi igaz belőle:
szentkoronaradio.com/belfold/2009_11_22_ismerjuk-meg-fideszes-politikusainkat-pinter-sandor

@majomkutya: épp javasolni akartam én is. A néni megmondja benne a tutit.

@ketroot: olvastam. Anyáztam.

eccerüvagyok 2011.04.28. 23:19:42

@Kartal (rezervált):
Ha csak a fele igaz, nekünk már az is éppen elég szar.
Rothadó hitvány országunk tele van aljas szemét, bűnöző, összeesküvő, hatalommal visszaélő, akasztófára való politikusokkal. És ezek a tetvek maguk alá gyűrik a birka népet, a fülkeforradalmárokat, az orrukig sem látó parasztokat. De leginkább a jövőnket. (köp)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.04.28. 23:40:11

"Mutatnám Pintér és Navracsics uraknak, hogy mi a gond:

Jász-Nagykun megye egyik bűnözéssel legfertőzöttebb térségébe, 7 falura 6 rendőr."

Ez igaz. Kérdés, hogy valóban megoldható-e a dolog a rendőrszám növelésével. Illetve reális-e a rendőrlétszám többszörösére emelése.

eccerüvagyok 2011.04.28. 23:51:55

@bogancs:
Ennél egyszerűbbet?
Hát vissza kell venni a sok nyugdíjas rendőrt. És egy fillérbe sem kerülne, hisz a nyugdíjuk, melyet a költségvetésből finanszíroznak, nagyságrendileg azzal az összeggel egyenlő, amit aktív idejükben kaptak. Így nem kellene az állományt feltölteni a r.szakközepekben hallgató fiatalokkal, amely iskolákba már tényleg csak az nem jut be, aki nem akar.
Oszt' nem melóznának ezek a 38-50 éves "nyugdíjas" exrendőrök azokon a melóhelyeken, ahol egyébként főállású emberek dolgozhatnának.
Még az is lehet, hogy javulna keveset a rendőrök társadalmi megítélése.

Nurrddin 2011.04.29. 00:44:17

@Kartal (rezervált): ilyen gyerek ez a pintér...
a tasnádival való vitája ki is maradt a felsorolásból...
a tigrispiac felügyeletén kaptak össze
és ott is a göndörarcú győzött

az olajos bulikra még emlékezhetnek a 35+ évesek, csak össze kell rakosgatni a morzsákat
és árulkodó a 80 évre titkosítás is
...nem véletlen, hogy tavaly a választások előtt nem sokkal sikeres 2/3-os módosítást ütött nyélbe a fidesz és az mszp, teljes egyetértésben a titkosítási törvény módosításával...
a feloldásokat nehezítették meg, gyakorlatilag lehetetlenné téve a feloldást...
ugye nem volt előre borítékolható a fidesz 2/3-ad, és tenni kellett valamit mielőtt a 20 éves zártkörű klubba kívülről is belépnek, benéznek...

Bee-zony 2011.04.29. 00:49:48

@Secnir: Csatlakozom.
Precízebb kidolgozás és további ismertté tétel még kell hozzá…

Bee-zony 2011.04.29. 00:58:08

@okostojáska: „Sajnálom Orbánt, hogy ezekért viszi vásárra a bőrét a nemzetközi bankár és liberális/bolsevik maffiával szembe, nem érdemlik meg.”

Ha tényleg sajnálod, szólj neki, hogy mondjon le.
Most is strapálja magát ezzel az egyenruhabűnözés-törvénnyel… ezekért?! Hol érdemlik ezek ezt meg? Sehol.
Sikerült megtalálni a közös nevezőt.
Orbán mondjon le, és menjen el, a narancsvörös sleppjével együtt, amíg még ki nem csinálja a nemzetközi bankár és liberális bolsevik maffia.
Vagy a vele elégedetlenek növekvő állampolgári (vagy csak földlakó) tömege…
Kapja meg az esélyt a Jobbik; nem kell, hogy Orbánék tovább leszerepeljenek. Mindenkinek jobb így (aki nem zsidó és nem cigány).
A legjobb, ha elmegy nyugdíjba most, és nem várja meg, amíg Mubarak sorsára jut. Most még otthon van az egymilliós tömeg.

Bee-zony 2011.04.29. 01:22:02

3 db zsidó-cigány törvényt is hozott a Fidesz-KDNP egyszerre; micsoda különbség ez az MSZP-hez képest, akik csak egyesével csinálták…
Zsidó-cigány törvény, lévén a számukra pozitív disz-krimi-náci-ó.
A múlthoz képest a fordított előjel csak „a változatosság kedvéért” van, nyilván.
A cigányisztáni kétharmadnak felmutatható eredményei vannak, bizony ám.

Tetszettek volna jobb helyre tenni az x-et, az aljasok által (meg)vezetett hülyék diktatúrájában.
De mert nem így volt, ne tessék most háborogni, tekintve, hogy ez a törvény is 100%-ban kompatíbilis a zsicigányisztáni állammal.
Egyenruhás bűnözés van (hogyne lenne, lásd 2006, a kék egyenruhás bűnőrök tevékenységét), cigánybűnözés nincs. Zsidók pedig nincsenek is egyáltalán (megemlítve).

A Zsidó-Cigány Együttműködés Programja kinyilvánítja, hogy az állam kizárólagos joga és lehetősége a rend helyreállítása…
Márpedig „rend”, pontosabban rendszer van, és nem is két hét alatt megvalósított, hanem folyamatosan – patkányország államformája.
Nem joga és kötelessége, hanem joga és lehetősége a rendfenntartás a zsicisztáni államnak: tehát csak akkor, ha akarja: előbb megnézik a származást, a stréberséget és a héberséget, aztán döntenek, hogy mi legyen.

Patkányország, jog és törvény szerint
www.hunhir.hu/index.php?pid=vt&id=000417

Teccettek volna forradalmat csinálni; vagy kivándorolni, vagy normális pártot alapítani, és rá szavazni:
„A jogállam nem engedheti meg magának, hogy a /-közbiztonság fenntartására-/ forradalomra vonatkozó állami monopóliumot civil szerveződések erre vonatkozó törvényi felhatalmazás hiányában mindenféle állami kontroll nélkül, a hivatalosság látszatát keltve szervezzék.”
Foglalkozása: hivatásos forradalmár; a szakma OKJ-száma, adószáma… :)

Bee-zony 2011.04.29. 02:41:38

@Kartal (rezervált): Én nem látok itt különösebb összeesküvést azon kívül, mint ami már eddig is volt – hogy a zsidók biológiai fegyverként használják a cigányokat, és tolják őket maguk előtt; harcoljanak a magyarokkal, és a zsidók lesznek a nevető harmadik.
Iványi Gábor zsidóbérenc is nyilván azért ment le oda éjnek idején, hogy instruálja őket.
Az lehet, hogy a Véderő egy előre kitervelt provokáció része, tekintve, hogy előre sejthető volt, hogy honnan hová lehet eljutni: az összecsapástól a magyarok önvédelmét korlátozó törvényig, az akció-reakció sorban.
Eddig is úgy volt, hogy pl. tojásdobálás után meghozták a lex tojást. Ha lószarral dobálóztak volna, akkor a lex lószart hozták volna meg.
A játék a totális zsidóuralom elérésére megy ki, ahol a törvényhozásra okot adó „magas labdák” mindig le vannak csapva – nyilván, akár egészen a pártbetiltásig is, ahogy ez régen is volt. Az EU egy kicsit zavaró körülmény ebben, úgyhogy apránként csinálják.
Az se gond, ha valamelyik zsici érdeket képviselő pártra már nem szavaznak elegen. Megszűnt az SZDSZ? Nem baj, van helyette LMP, akik ugyanannak a körnek a jogait védik, és az érdekeit képviselik; csak nem annyira agresszív stílusban, mint ahogyan az előd, és amivel az megbukott. Most itt van a lágyabb és sunyibb, kevésbé irritáló, erkölcs- és törvénytisztelőbb változat.
Megbukott az MSZP? Nem baj, van helyette Fidesz-KDNP, akik nagyjából ugyanúgy képviselik a zsidók és cigányok érdekeit a magyarokéval szemben.
A „gond” csak a Jobbikkal van; de hol vannak ők még a kormányzástól? Mire odakerülnének, addigra a szétlopott, megnyomorított ország már a polgárháború szélére fog kerülni; tesz róla a Fidesz-KDNP, menetrendszerűen, hogy így legyen. Ha pedig Magyarországon polgárháború lesz, akkor következik a külföldi beavatkozás; és onnantól lesz érdekes, hogy ki fog győzni.
A valódi barikád két oldala a zsidók, zsidóbérencek, cigányok, és a nemzeti oldal között van; az MSZP és a Fidesz-KDNP közötti mesterséges törésvonal csak a színház része. A műsort és műbalhét a kormány és az ellenzék között fenn kell tartani, mert ha a többség rájön, hogy ugyanaz a kéz mozgatja mindkét bábot, akkor egyszerre hajtják el a közös gyökerű társaságot a fenébe, és akkor vége a libsibolsik uralmának, mert igazából csak ilyen bújtatott formában tudnak hatalmon lenni; a nyíltan zsidó-cigány érdekű pártok nem kapnak ehhez elegendő szavazatot. Nem úgy, mint a magyar zászlót lengető Viktor és csapata, akiknek 4 évente egyszer van szüksége a többség támogatására, utána jónapot, és folyik tovább a tényleges gazdák és hozzátartozóik kiszolgálása. Mert ki az a nép? Van neki neve, és jól artikulált, egységes és érvényesíteni tudott érdeke? Nincs, nem úgy, mint pl. Soros Györgynek, és a többi összefonódó és mutyizó elvtársúrnak, sógor-koma-havernak.
A hívő nép pedig csak 4-8 év után mondja, hogy elmentek ti is a francba; aki meg már tudja, hogy mi lesz, és el sem megy szavazni – nekik úgy is jó, merthogy azok döntik el a dolgot, akik elmentek szavazni. Arra sem érdemes játszani, hogy olyan kevesen menjenek el szavazni, hogy ne érjék el az érvényes és eredményes választáshoz szükséges szavazási arányt, mert akkor lejjebb veszik az értékeket, és ez a probléma meg van oldva. Egy atomizált társadalomban a szűken vett slepp egységes akarata is elegendő a legitimáláshoz, mert ők a legnagyobb egységet alkotó erő. Ezért éri meg mindegyik kiscsoportos bűnszövetkezetnek minél jobban megosztani és atomizálni a társadalom többi részét. Ha ők törpék, de a többiek csak morzsák, akkor a törpék győztek.
Érdekek és erők játéka van, amiben a nemzeti oldal még mindig eléggé gyengén áll.

Kurt S. Earp 2011.04.29. 07:58:10

Ez mindenkinek aki
gondolkodni is szokott
nem olvasta még
vagy már megfeledkezett róla
kötelező:

zipp.hu/velemeny/2009/11/21/rasszista_vagyok

Egyéves Önkéntes 2011.04.29. 08:06:50

@Secnir: vagy beöltözve sí cuccba és kezükben síbot
ja, hogy augusztus van, semmi gond, nem írja elő semmilyen törvény, hogy augusztusban nem lehet síelni :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 08:35:30

Elterelő hadművelet?

Kicsi OFF
index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/28/adossagukba_fulladnak_az_onkormanyzatok/

Az év végén meglátjuk, milyen lesz itt a helyzet.

ON

Egyéves Önkéntes 2011.04.29. 08:55:28

Ha ezt az egyenruhás törvényt elfogadják, akkor lőttek a Kék Osztrigának is. :D

prendick 2011.04.29. 09:00:37

@Bee-zony: Lassan valóban egy lottóötösnyi nyereményt lehetne adni annak, aki észreveszi a különbséget Gyurcsány Viktor és Orbán Ferenc között. :)
A minap is már öt perce szidtam Draskovicsot ezért az új törvényért, mire beugrott, hogy a Draskovics már Pintér. És ami a meglepő, minden egyes jelzőm, még a személyes megjelenést illetőek is, változtatás nélkül érvényes volt mindkettőre. Ezek mindannyian valami klónok. Agyilag mindenképpen.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.29. 09:05:48

én nem láttam az orbán viktor -hajdú péter interjút, (mert tán még nem ment le) de állítólag a reklámjában volt, hogy viktor azt mondta 10 emberből 9-nek elege van a szjpe-ből ezért született az egyenruhatörvény.

látta valaki?
vagy tudja valaki, ki volt az a 10 ember akit megkérdezett viktor? :)

zxn · http://online-munka-file-feltoltes.blog.hu 2011.04.29. 09:14:18

B'meg, az összes focicsapatot is lecsukhatják, főleg a sötétebb mezben játszókat. Sőt a jobb csapatok komoly riadalmat keltenek az ellenfél védőiben és szurkolóiban!

lyken 2011.04.29. 09:24:10

"Képtelenek vagyunk szétszakítani magunkat, pedig egyszerre több helyszínen, alkalmanként egymástól akár 60-80 kilométerre lévő területen is jelen kellene lennünk."
Egyszerű a megoldás. A rendőrségnek meg lesz tiltva, hogy nyilatkozzon. Még kínos lenne a Fidesznek aki 2 hét alatt rendet tett. Úgyhogy itt már egy éve rend és közbiztonság van.

Hogy miért a hajdupetinek nyilatkozott? Mert a peti nem tesz fel kínos és lényegi kérdéseket. Ja és mert ha bulvármédiának nyilatkozik a miniszterelnök úr, akkor biztos nem komoly a helyzet.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.29. 09:29:18

@Conv: A feleségét, a négy (?) gyerekét, Szargyártó Pétejt, Dajcstompikát, Hajdú überterminátor testőrTEKvezért és önmagát. A tizedik Matolcsy volt, de ő Kínáról motyogott valamit aztán Viktor inkább békénhagyta, mert Gyöngyöspata nem Kínában van. Így jött ki a 9-1-es Videoto..., izé egynruhaellenes győzelem.

lyken 2011.04.29. 09:35:44

Ennek egyébként mi a tököm értelme van? Lemegy majd az Egészséges Nemzettestért SE 200 taggal és nordic walking edzéseket tartanak. Az utcán, 10 fős csoportokban, 5 percenként. Köridőket mérve. Jogilag megtámadhatatlanul.
Egyik hülye politikus sem fogja fel, hogy a KIVÁLTÓ OKOT kéne megszüntetni.

lyken 2011.04.29. 09:37:50

@prendick: "Lassan valóban egy lottóötösnyi nyereményt lehetne adni annak, aki észreveszi a különbséget Gyurcsány Viktor és Orbán Ferenc között. :)"
Feri és a Viktor közt összesen egy különbség van. A Feri életében egyszer igazat mondott.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.29. 09:48:34

@lyken: illetve kedvenc bösmus varanus hungaricus-unk nem "gyökkető" "magas" :))))

prendick 2011.04.29. 09:53:09

@Conv: "tudja valaki, ki volt az a 10 ember akit megkérdezett viktor?"

Persze: Pintér, Kövér, Lázár, Navracsics, stb. Inkább az a kérdés, hogy ki lehetett a tízből az az egy, akinek ellenvéleménye volt? És mi lesz vele ezután? ;)

prendick 2011.04.29. 09:54:44

@lyken: "A Feri életében egyszer igazat mondott."
Szerintem maguk között Viktor is mond néha igazat, csak sokkal jobban őrzik a mikrofont. ;)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.29. 09:57:37

@prendick: valahogy így történhetett:

George Bush amerikai elnök bemegy egy általános iskolába hogy kérdezzenek tőle. Az első órán egy fiú áll fel elsőnek kérdezni:
- Elnök Úr, engem Bobnak hívnak és lenne Önhöz 3 kérdésem.
- Rendben - feleli Bush - nyugodtan.
- Az első kérdésem: Miért mondja mindenre azt hogy terrorizmus? A második, hogy miért mondja hogy mi vagyunk az erkölcs mikor mi dobtunk le két atombombát, és a harmadik, hogy miért csak a szavazatok újraszámlálása után lett elnök?
Bush csak áll, de a következő pillanatban kicsöngetnek. A szünet után visszajön az egész osztály. Egy másik gyerek áll fel kérdezni.
- Elnök Úr nekem 5 kérdésem lenne.
- Jó - feleli Bush.
- Az első három ugyanaz mint Bobé. A negyedik, hogy miért csöngettek ki 20 perccel előbb az előző óráról.
- Az ötödik pedig, hogy hova tűnt Bob?

2011.04.29. 10:00:04

A politikusi bünözés vajon miért nem kerül bele a felsorolásba és a törvényekbe, mint büntetendő cselekedet, , amely a társadalomra veszélyes ? Vagy ez sem létezik?
Mert az eltelt 22 év kormányzati gyakorlata nem ezt mutatja.

Marcellusca 2011.04.29. 10:13:16

@Conv: Benne vanik a posztyban. :)))

Egyébként meg, szerintem a felvétel még a lincselés előtt készült.
Így viszont érdekessé válik az erőszakról tett kijelentése.
Mer', ugyi, addig senki sem alkalmazott erőszakot. Ott is csak a cigányok!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.29. 10:22:14

@Marcellusca:

nabazzeg tényleg :) szelektíven nézek, ahol hajdú péter neve megjelenik azon a részen megvakulok :)

de így hogy külön mondták, eljutott a tudatomig

Marcellusca 2011.04.29. 10:28:38

@Conv: Na, ezzel én is így vagyok. :)

Tegnap csak este bírtam rávenni magam, hogy megnézzem, hogy miről is brekeg ez a két ........ :D

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 10:31:58

@lyken: "Feri és a Viktor közt összesen egy különbség van. A Feri életében egyszer igazat mondott. " - fenét! Az egyetlen különbség a SZEMÜVEG! :D

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 10:39:30

@Nurrddin: pontosan erről van szó. Nyilvánvaló volt, hogy a Jobbik is bekerül, és tenni kellett valamit ellenük. Mert ha hozzáférnek a titkosított anyagokhoz, abból nagy baj lett volna.

derelyegrádi szellem 2011.04.29. 10:52:02

@ketroot:

Ez fasza. Cigány lovagrend....

Szerintem vezetőjük legyen a patai vajda, aki a helyi cigányoknak szánt segítségből megkapott első ötmilliót mindjárt a kézhezvétel napjának éjszakáján elkaszinózta (magyarázat: hááá csák meg ákártam sokszorozni tezsvíreim azt sok pííízt...), de ehhez előtte vett magának egy gecironda öltönyt egy igazi lakkos cigánylépővel, tegnap már abban parolázott a putrisoron.

Szerintem ő legyen a lovagrend főmestere.

Esetleg a KolOr.

De lehet több lovagrend is.

Lehetnének pl "Templomosok". Oda csak a vidéki parókiák, kápolnák fosztogatói léphetnének be. Főmester, aki már ölt is papot rablás közben.

Vaskeresztesek. Ide az léphetne be aki csak vaslopásból már legalább tíz tonnát teljesített.

Háromkeresztesek. Ez egy női lovagrend lenne, tagok csak azon közúti szolgáltatók lehetnének, akinek tripperből, vagy vérbajból volt már háromkeresztes is.

A Cigány Kerekasztal Lovagjai. Ide azok csatlakozhatnának, akik a Szent Grál éjszaka történő kitartó keresése közben legalább egy idős embert félholtra, vagy teljesen holtra vertek, de leglábbis nagyon megkínoztak, megcsonkítottak annak érdekében, hogy azonnal mondja meg, hol rejtegeti a Szent Grált, vagy a nyugdíját.

Nurrddin 2011.04.29. 10:52:13

@Kartal (rezervált): nem véletlen hogy a titkosszolgálatokat felügyelő bizottségba se tud jobbikos bekerülni...
senki nem jelent kockázatot, sem 3/3-as sem 3/2-es, sem kettős állampolgár, sem ex KB tag, sem elnöki kegyelemmel szabadlábon lévő....
csak a 22-25 éves jobbikosok
azok jelentenek kockázatot...
életszerű mi?

Rwindx 2011.04.29. 10:58:53

Ezzel a kormány elég csúnyán melléfutott, ugyanis ez semmit sem fog megoldani, mivel nem a problémával foglalkozik, hanem a probléma tüneteivel.

Marcellusca 2011.04.29. 11:00:31

@Ásó[Mosó]maci: Nem, nem.
Viktorka a parlamenti parkolóban zokniban dekázgatott. :)

guma 2011.04.29. 11:13:58

@Marcellusca: jól állt neki?
szerethető lett???

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.29. 11:22:37

@derelyegrádi szellem: "Vaskeresztesek." - itt én valami egészen másra gondoltam :DDDDD

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 11:32:21

@derelyegrádi szellem: basszus! A patai vajdáról tudsz adni valami forrást?

Marcellusca 2011.04.29. 11:35:37

@Ásó[Mosó]maci: LOL

@guma: Nincs olyan dolog, ami - szvsz - jól állna neki. :)

Illetve egy igen (mindenki fantáziájára bízom, hogy mire gondolok!) és attól valóban szerethetővé válna! :D

derelyegrádi szellem 2011.04.29. 11:36:29

@Conv: @sz4sz4: @Seduxen:

A Rózsakeresztesek. Ezek már most is vannak, onnan lehet őket felismerni, hogy a piros ezeröcsi fürdőszobai tükör nagyságú belső visszapillantójára egy kb két méter hosszú rózsafüzér van feltekerve.

A Hubertus Cigány Lovagrendnek két tagjára már felfigyelt a rendőrség is, amikor is Ladájukból 7 darab összekötözött lábó szarvas került elő, igaz az egyik "lovag" nem tudott arról, hogy ő rendi tag lenne, hiszen nem vette észre, hogy az autóban, amiben utazik van még 7 szarvas is. A másik igazi "lovag" volt, mert éppen leadni vitte az állatokat a "rendházba", mint mondta.:-)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.29. 11:41:50

@derelyegrádi szellem: "A Hubertus Cigány Lovagrendnek" - ez kész baszdmeg. ezt valamelyik stand up-os diktálja neked, vagy ittál/szívtál valamit, vagy alapból vagy ilyen "hülye"? Erről az oldaladról még nem ismertelek :DDD

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.04.29. 11:45:30

Nesze Neked Magyar!

Az állam nemzetiségi alapokon képez ki kivégző osztagokat, miközben a SZJPE, a Véderő és a Gárda feketelistán van??? Börtön jár a magyarnak még az önvédelem LÁTSZATÁÉRT is!
Vajon kik ellen képezik ki őket? Nekik milyen egyenruhájuk lesz? Lesz e rajta csillag? Milyen színű, és hány ágú?

www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/80758232ED1A47B9C1257880002E45E7

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Akarod tudni milyen az élet angyalbőrben? Kíváncsi vagy a testi és pszichés kondíciódra? Akkor gyere velünk Tatára és a számlára se legyen gondod!

A Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat várja mindazokat az elsősorban roma származású 17 és 25 év közötti középiskolás vagy középiskolát végzett fiúkat és lányokat, akik szívesen részt vennének egy különleges katonai túlélő táborban.

2011. július 04-től július 11-ig nemcsak speciális katonai programokra, hanem szabadidős rendezvényekre is vendégül látja az érdeklődő fiatalokat a Honvédelmi Minisztérium. Számos "túlélési" gyakorlat- például fegyver és lövészeti bemutató mellett - a roma identitás és kultúra rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek a jelentkezők. Nem titkolt célunk, hogy megismertessük - és megkedveltessük a roma fiatalokkal a katonaélet szépségeit, továbbá ismertessük a tiszti, tiszthelyettesi és szerződéses katonai pálya sajátosságait, lehetőségeit és előnyeit.

Jelentkezni 2011. május 31-ig lehet az alábbi címen:

Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztály, Horváth Melitta főhadnagy, 1055 Budapest, Balaton utca 7-11.

A pályázatot a szerepeljen néhány mondat arról, hogy miért szeretnél a túlélőtáborban részt venni. A sikeres pályázókat legkésőbb 2011. június 20-ig levélben értesítjük.

Hívd a 061 474-1111/ 21-272 melléket vagy érdeklődj bátran Várnai Márton úrnál. (Gandhi Közalapítvány, 0672/510 702 telefonszámon, vagy a varnaimarton@gmail.com e-mailcímen).
www.kormany.hu/hu/honvedelmi-miniszterium

Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu) 2011.04.29. 11:49:54

Kíváncsi vagyok egy friss közvélemény kutatásra, vajon hol tart most a FIDESZ népszerűsége.
Vajon elkezdek e gondolkodni, kivel fognak összeállni 3 év múlva, hogy kormányt alapítsanak, mert a 2/3-nak már lőttek az biztos. Az LMP már gyűjti a cigó szavazókat...

f.m.j. 2011.04.29. 11:51:19

@Meleardil Eressea Iluvadan: már ott bukik a kezdeményezés, hogy érettségizett roma fiatalok jelentkezését várják...

f.m.j. 2011.04.29. 11:55:54

@derelyegrádi szellem: de jó, hogy van még humorod :):)
pedig azt hittem (nekem így mondták) hogy a humor a liberálisok, és a baloldaliak sajátja... :P

derelyegrádi szellem 2011.04.29. 11:57:01

@Kartal (rezervált):

+ info mai Magyar Nemzet papírlap (van kép is a csávóról) Megéri megnézni, nagyon kemény a zsír új öltöny. :-)

Nurrddin 2011.04.29. 12:09:14

@Meleardil Eressea Iluvadan: cigány katona...
viccnek is rossz

azért megkérdezném a szolnoki sörpatikában, az elit (felderítők, gyors-reagálásúak) szerződéses és hivatásos katonák törzshelyén mi az általános vélemény az cigány katonákról, miközben a zenegépből üvölt a kárpátia...
(azért hozom példaként, mert oda tartoztam anno)
nekem mint volt kiképzőnek elég lesújtó...
fegyelmezetlen, megbízhatatlan, testileg és mentálisan gyenge, alacsony tűrésküszöbű, a bajtársiasságot teljes mértékben öncélúan felfogó volt kivétel nélkül mind, aki a kezem közzé került
használhatatlanok...
éles helyzetben nagyobb veszélyt jelentenének a szakaszukra az ellennél

Kurt S. Earp 2011.04.29. 12:12:26

@derelyegrádi szellem: Ez IRGALMATLAN volt, ügyvéd úr! XDDDD Beszartam... Mi van, sikerült felmentetni valami szocialista sikkasztót vagy mifasz van, hogy ilyen jókedve van? XD

Kurt S. Earp 2011.04.29. 12:21:27

Mindig elolvasom a kommenteket, hirtelen nem tudom visszaidézni volt-e már, ha igen bocsánat.

Bayer zsolt ezúttal profi volt:
www.magyarhirlap.hu/velemeny/alex.html

a-kis-herceg 2011.04.29. 12:25:22

egyenruhát a politikusokra!!! mindre!!! csíkosat!!!

1011 éves feudalizmus

Marcellusca 2011.04.29. 12:25:41

@Meleardil Eressea Iluvadan: Ehhhhhh.......

Következő lépés mi lesz? Fel is fegyverezik őket? :(((

Marcellusca 2011.04.29. 12:29:38

@Nurrddin: Szvsz csak Te nem tudtál velük bánni. :P

Nekem is voltak roma kopaszaim, de bírtam velük. :)
Igaz, időnként kicsit le kellet menni a szintjükre. :D

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 12:30:46

Török Gábor:
A politológus úgy véli, "semmi más nem látszik fontosnak, mint a másik legyőzése, gyengítése, a reputáció megőrzése, a szavazók megtartása. Látványos hazudozások, értelmetlen nyilatkozatok, a politikai ellenfél sarokba szorítása, a felelősség áthárítása, a bűnbak megtalálása" - Török Gábor szerint mindez vonatkozik mindkét politikai oldalra.

Török szerint miközben a politika Gyöngyöspata kapcsán is a másikat hibáztatja és ezzel növeli a feszültséget, szítja az indulatokat, hergeli az embereket, valójában nem törődik a probléma megoldásával. A tanácsadók szerint a válságok, a rendkívüli helyzetek erősítik a hivatalban levőkek, a politológus szerint azonban ez csak akkor igaz, ha a gond, a probléma elmúlik.

A hangerőtől, szerepléstől, tüneti kezeléstől a magyar-cigány együttélés problémái nem oldódnak meg, és "ha továbbra sem hajlandó senki magával a kiváltó okkal foglalkozni, ha a politikai szereplők csak egymással törődnek, egy adott ponton mindenkire ráomlik ez a roskadó ház" - teszi hozzá.
goo.gl/1Y6gh

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 12:35:45

@Kurt S. Earp: igaza lenne, ha ezek a kölykök nem a Véderőhöz tartoznának. Az ugyanis egy katona-mániás csapat, semmi köze nincs mások megvédéséhez. Igaza lenne, ha a SzJPE tagjai viselkednének így, de nem viselkednek.

Így tehát kedves Bayer megint csúsztatott egy ordasat...

hoplita 2011.04.29. 12:36:48

@Nurrddin:
Egy nekem is vót....a konyhán lakott, a feketébe, stílszerűen.:))))

hoplita 2011.04.29. 12:39:29

@Marcellusca:
Hozzánk nem nagyon hozták őket akkoriban, hála Istennek...88-90 közt.
Az imént írtam, egy becsúszott...de az valami hátszeles helyi more vót, olyan kupáltabb-féle, de totálisan antikatona.:))

Nurrddin 2011.04.29. 12:39:57

@Marcellusca: bírni lehetett velük, mert meg voltak juhászodva nagyon...
kiképezni volt képtelenség
egy rohadt szökellést nem értettek és így nem is tudták végrehajtani
amúgy egy hét után mind a gyengélkedőn kezdte a napot
mindnek fájt valamije, mind felmentést akart az evésen kívül mindenből...
szerencsére nem osztogatták olyan könnyen

Marcellusca 2011.04.29. 12:52:53

@hoplita: Mondjuk, nálunk sem voltak sokan.
Mert az iskolázottabbakat vonultatták be hozzánk. :)
Szakácsok, pincérek, cukrászok és szakmával rendelkező karbantartókat.
És, hát, ugyi, tuggyuk, hogy ezügyben mi a helyzet. :DD

@Nurrddin:
Na, ja.
A lógási szándékban élen jártak. :)
De, mikor a mű. kik.-en bedobtam a 2 nap jutiszabi lehetőségét (lövészteknő ásás), mindjárt jött a válasz:
- Há', főnök, kít náp a gyerekkel? Mekkora gödröt, oszt' mikórra köll kiásnyi?
xD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 13:17:12

@Seduxen: Mit szólsz a szerdai bundameccshez?
@derelyegrádi szellem: Nagyon durva!Zseniális vagy!:))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.29. 13:21:07

@Tigeri: durva volt. ha nem fúj a rinyamadridnak a bíró, már az első meccsen egy megalázó 5-6 gólos zakót kapnak muringyó tanítványai, így ez - sajnos - a Camp Nou-ban következik majd be :DDDD

hoplita 2011.04.29. 13:27:00

@Marcellusca:
Ja, most ugrott be, hogy később vezényeltek még egy nyírségi morét, egy kaluca nevűt.
Na, az olyan sötét volt kívül-belül, mint a decemberi éjszaka.
Az ilyeneket próbáld lőelméletre tanítani....vagy verd bele a felállított őr kötelmeit.:))))
A kutyám hamarabb énekel, táncol.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 13:30:15

@Seduxen: A rinyamadrinak.Egyszer fújtak nekik.Ki is állították Pepét.Bundaszagot érzek.:))
A másik meccset láttam.Izgultam rendesen.Ez a Najer gyerek majdnem mindent fogott.Nem értem miért nem veszik meg.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 13:32:50

@Seduxen: Azért frcsa,hogy az utóbbi években kiállítások,meg nem adott tizenegyesek vajon kinek kedveznek?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.29. 13:38:24

@Tigeri: "utóbbi ÉVEKben", lol, ez mekkora. 2 évvel ezelőtt a dinamo ellen a BL elődöntőben a Barcának kedveztek, tavaly meg - éppen a muringyó által irányított - inter ellen mindkét meccsen a Barca ELLEN fújt a spori. Úgyhogy 1-1. Amúgy 2 észrevétel:
1: ha a rinyamadrid nem lenne ilyen pepe, ramos, marcello, meg egyéb emberszabásúakkal tele, akik a labdát nem, csak az embert tudják rúgni, akkor nem kéne minden meccset emberhátrányban lejátszani
2: ha a szpesölván nem tenné tele a pelust minden alkalommal, ha a Barca ellen játszik, és az antifoci helyett valami taktikát is kitalálna, akkor lehetne minimális esélyük. Mondjuk ez nekem nem hiányzik, én szívesen nézek olyan El Classico-kat, ahol 4-5 gólokat kap a madrid :DDDD

de ne offoljunk!

zrobasé 2011.04.29. 13:44:21

@Tigeri: a nójer gyereknek több a kérője, mint bódiszilvinek fénykorában...csakhát a schalke srófolja fel az árát (20-25 millójró a beugró, de a schalke elnöke mondta, nem minden áron akarják eladni, bár hozzátette, hogy 100 milliónál már ő is széttárná a karját :D)
khmkhm...a spanyol kupa döntöjén nem kevés kiállitást úszott meg a real...

Prof. Dr. Simon Templar 2011.04.29. 13:49:55

Tegnap a Lehel út és a Dózsa György út kereszteződésében lévő honvédségi objektum keritésén belül terepszinű egyenruhás, piros barettes személyek közbiztonsági tevékenység látszatát keltő tevékenységet végeztek úgy fél 9 tájékán....ez bennem riadalmat keltett...kinek kell szólni? :)))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 13:51:39

@zrobasé: Bazz annyit megérne,meg kéne érnie!Szerintem méltó utódja lenne a mostani kapusnak.Ez az egyetlen pozíció amiben féltem őket a jövőben.
@Seduxen: Khöm oké volt egy lesgól amit megadtak az Internek.aztán a következő meccsen hogy hogy nem valakit kiállítottak az interből.Amúgy a mostani meccset nem láttam csak pofázok.:))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 13:52:31

Field: A Fidesz koncepciós tárgyalást tervez
Az evakuáló amerikai nem megy el a tényfeltáró bizottságba, és azt mondja, bármikor megvédi a fasiszta gengszterektől a magyar állampolgárokat.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.04.29. 13:53:56

Ja, majdelfelejtettem...súlyosbitó tényező is volt...felfegyverkezve őrizték az objektumot

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 13:56:21

@Ásó[Mosó]maci: index.hu/belfold/2011/04/29/az_evakualo_amerikai_koncepcios_targyalast_tervez_a_fidesz/
Ez lemaradt

@Tigeri: A Barcánál általános, hogyha az ellenfél valamelyik játékosa ránéz az "isteni" Messire, vagy Iniestára, vagy bármelyik Barca játékosra, esetleg egy szabálytalanságot követnek el ellenük (ami általában be szokott következni bármelyik meccsen,) egyből 6-8 Barca játékos körbefogja a bírót, és elkezd magyarázni neki 20 cm-ről.
Nem ismerős?? ;-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 13:57:00

@Seduxen: Mint egy MU Liverpool meccs.Valakit mindig kiállítanak.:))

Marcellusca 2011.04.29. 13:59:10

@hoplita: Hehe!
Ilyen nálunk is volt.
Az Istennek sem tudta megtanulni a 3*5 pontot, nem lehetett őr. :)
Viszont szuper KA.Üh. lett.
Van belépő? Mehet! Nincs belépő? Akko' viszlát! :DDD
Nem lehetett megdumálni. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.29. 13:59:34

@Tigeri: khm, az ominózus Inter-Barca meccsen 1 inter lesgól, 1 elmaradt Barca 11-es, és egy meg nem adott szabályos gól. Ennyit erről :)))

ettől függetlenül Busquetset, Dani Alves-t, és különösen Mascerano-t (aki szerintem egy mészáros) péklapáttal basznám tarkón, és Pep-t is, ha ez TUDATOSAN a taktika része. Gusztustalan volt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 14:04:24

@Seduxen: Az nem volt tizenegyes.Milyen meg nem adott szabályos gól?Ami előtt kezezett a csávó?

zrobasé 2011.04.29. 14:12:20

@Tigeri: a MU meg a Bayern is már megkörnyékezte...eddig a Bayern tűnik talán a befutónak...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 14:13:30

@Tigeri: "Nem szoktam Barca meccset nézni." vs "Az nem volt tizenegyes.Milyen meg nem adott szabályos gól?Ami előtt kezezett a csávó?"
LOL

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 14:17:30

@zrobasé: Ezt mondták a keddi meccsen is.De akkor sem értem a MU-t.
@Ásó[Mosó]maci: Az Inter meccs volt.:))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 14:20:57

@Tigeri: Értem. Te ilyen Inter meccsekkel hűtöd magad? ;-P

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 14:22:35

@Ásó[Mosó]maci: És amikor a visszavágón lőtt egy gólt a Barca inkább átkapcsoltam,mert nem bírtam az izgalmakat.Csak a végénkapcsoltam vissza.

Marcellusca 2011.04.29. 14:28:14

Ez mekkora! :)
Már megint jót alkotott Eiksz kolléga:

"Így hát Odabe egyre többet üldögélt az udvarán, színes fraktálmintás népviseletében, és a falubeliek legnagyobb bosszúságára piréz szerzők vonósnégyeseit bömböltette a magnóján. Főként segélyekből tartotta fenn magát, bár sokan próbálták motiválni egy kis mezőgazdasági termelésre, de antitalentumnak bizonyult. Már tudja, hogy csavarhúzóval nem lehet gereblyézni, de ettől még bevetné rizzsel az udvart novemberben."

emiksz.blog.hu/2011/04/28/35_sopronpata

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 14:31:29

@Marcellusca: ugye hogy ugye? Ez is az én elméletem támasztja alá: a cigók be vannak avatva a forgatókönyv következő fejezetébe is. Ők már tudják, hogy nem lesz nyugodt a hétvége.
"A romák álláspontja szerint ugyanakkor a véderősök támadtak." - négyen. Negyvenre. Én csak a cigány sérülteket hiányolom. Az az egy szellemi fogyatékos is azért került oda, mert apja nyakon csapta, és bedagadt a feje tőle.

@Mertcsak: naccerű! Már csak 40 van vissza!

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 14:33:07

@Zigi: kíváncsi vagyok ezt is feloszlatják-e, mint a gyöngyöspatait...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 14:34:03

@Tigeri: Milyen náczi vagy te, hogy egy kis izgalmat sem bírsz elviselni? ;-P
@Zigi: Szerintem valami agyament Ámerikái tanácsadójuk van, aki úgy gondolja, hogy a példakép USA-ban bejött a szegény fiatalok katonai pályára állítása, így majd itthon is ez lesz. Végül is, miért ne? Ami mozdítható volt a Magyar Hadseregben, azt már a tábornok urak ellopták, így már nagy kárt nem tudnak csinálni. Csak azt felejtik el, hogy a gömbcigányok nem fognak teljes menetfelszerelésben körbe-körbe rohangálni a pályán, mert egy "paraszt" azt parancsolta nekik. Inkább kibaálják, hogy rásszistá! (Ahogy ez már egyszer meg is történt a Magyar Honvédségben)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 14:34:57

@Ásó[Mosó]maci: Azelőtt nem szerettem őket.Ibrahimodocot nem bírtam.Aztán láttam,hogy az első meccsen nyertek,így megnéztem a másikat.

fedkvas 2011.04.29. 14:35:10

@okostojáska: vásárra viszi a bőrét saját magával szemben? azta, biztos bátor elvtárs ez a Viktor!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.29. 14:35:10

@Kartal (rezervált): Akármibe fogadok, hogy nem. Mondjuk érdekes lenne, ha valaki felnyomá őket, hiszen félelmet kelthetnek... :)

Bár mondjuk ezek nem akarnak rendet fenntartani.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 14:42:04

@Tigeri: Én most sem! :-D Olyan jót szoktam aludni az olasz foci alatt, mint a Forma 1 alatt. :-D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.29. 14:43:38

@Zigi: "az elsősorban roma származású 17 és 25 év közötti középiskolás" bruhahaha, igen, általában ők akkortájt kezdik a középiskolát, amikor más már befejezte :DDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 14:49:27

@Ásó[Mosó]maci: Én a Roma vagy Juventus meccseket nézem a többi nem érdekel általában.
@Seduxen: De gonosz vagy.az első második gyerek után talán befejezik az általánost.
Amúgy nincs még új poszt?

derelyegrádi szellem 2011.04.29. 14:53:00

@Nurrddin:

"Juhászodva" nem a miniszter volt annak idején?

@Marcellusca:

Megértem, de ideje lenne lassan visszajönni.. :-)

@Kurt S. Earp:

Nem, épp lecsukatni készülök egyet-kettőt...:-)

@Ásó[Mosó]maci:

a következő "koncepciós" tárgyalására én is elmennék, aminek végén az udavarias, de határozott őrszemélyzet megértő bólogatás mellett a hátsó udvari falhoz kíséri...:-)

De tényleg, ez a Field az anyjáért nem megy haza, és közd mondjuk a KKK ellen? Lenne melója bőven, ehelyett minket oktatgat itt.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 14:58:42

@Seduxen: Majd könnyítenek itt is a feltételeken, mint a felsőoktatásnál.

Tapmancs 2011.04.29. 15:03:55

Hihetetlen hogy ennyire objektív cikk megjelenik az indexen:

index.hu/belfold/2011/04/29/az_ordog_gyongyos_pataja/

(ha már volt akkor bocs :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 15:04:40

@derelyegrádi szellem: Marcelluscának adott válaszod igen gonosz volt.
Ráadásul egy fideszestől.Már ha még az vagy.:))

Marcellusca 2011.04.29. 15:10:38

@derelyegrádi szellem: :D
Nem ollan eccerű az, Ügyvéd úr. :)))

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 15:13:13

opplá:
vastagbor.blog.hu/2010/09/28/a_ket_het_alatt_rendet_csinalunktol_az_ehseglazadasig

Sanyi bá' igazán kiváló jós lehetne. Vagy csak tudta előre a fityisz terveit, megszorítócsomagját, és minden egyebet. Ehhez képest elképesztő cinizmusról tesz tanúbizonyságot, amikor a patai cigányok mellé állva kijelenti, hogy az országban a rendet csinálni akaró SZJPE csinál rendetlenséget. Véletlenül sem a szabadlábon futkosó bűnözők, mi???

Béla Bácsi 2011.04.29. 15:14:11

Sokáig hittem, ill. erősen reménykedtem a Fideszben. Ez lesz az az oldal, aki elsősorban magyar érdekeket fog képviselni és magyar értékeket ápolni. Afféle kicsi svájc, ahol nemzeti tudsz lenni anélkül, hogy valami tetűhintás belédkössön, hogy náci. Ahol a politika fősodra a középosztály érdekeivel fut együtt, egymást erősítve és gazdagítva.
De minden nap apró morzsákban erodálódik a hitem. A Fidesz nevetséges és felháborító vaksága miatt, az arroganciája miatt. Minél jobban pöffeszkednek a "kétharmados" felhatalmazottságukkal, isteni tévedhetetlenségükkel, annál gyorsabban porlik szét az a "kétharmad". Jövőre már az MSZP szintjére érnek és oéyan csúfosul végzi Orbán, mint Gyurcsány.
Keretes kép: Együtt indultak a KISZ KB-ben, együtt végzik a politikai szemétdombon.
Valahol, valami oknál fogva (tán túl magas az Audi Q7-es?) ezek az elvtársurak nem látják a fától az erdőt.
Nem látják, hogy a gárdamozgalom, a nemzeti érdekek politikai előtérbe kerülése nem magyar lumpen, proli, "párást" mozgalom: az egész világon jelen van, forrong!
Viktorék nem nézik a TV híradót?
Mit gondolnak, mi a fészkes fene történt Egyiptomban, Szíriában, Bahreinben?
Mit gondolnak, mi történik Franciaországban, Olaszországban, Finnországban, Svédországban?
Mit gondolnak, mi történik idomárjaik mintaországában, az USA-ban?
Mindenütt forrong a nép, mert kiokádja a szervezetéből a rákényszerített "Új Világrendet"!
Amerikában a Tea Party mozgalom ugyanaz a "grass roots" politikai szerveződés, mint a Gárda.
A finnek ugyanúgy nemzeti pártokba tömörülnek, mert elegük van a rájuk szabadított siserehadból, akik nem eltanulni jöttek hozzájuk az életformájukat, munkamoráljukat, értékeiket, hanem csak leszaggatni őket egy kis segílyre és ingyenélni, közben a bennük növekvő kisebbségtudattól vezérelve egyre agresszívabban tagadva az anyaország törvényeit, majd tetlegesen bántalmazva annak tagjait.
A svéd kormány tavaly megtagadta a neki adott izraeli parancsot, hogy kezdje el a szokásos bányászbékába menést az izraeliek előtt.
Ezek mind első lépések Viktőr, ( ahogy Kohn-Bandita szaktársad mondaná), de vedd már észre, hogy mind ugyanabba az irányba indulnak el! Recseg-ropog a cionista világrend minden eresztéke. Csak azért, mert Amerikában és Európában még nem ropognak a fegyverek, mint az arab országokban, azért az indulat gerjed, a gőz gyülemlik: minél később robban ki, annál nagyobb lesz a pusztítás!
Tényleg ennyire ostobák vagytok, vagy be vagytok tépve, hogy gondolkodás nélkül, kiskutya módjára még mindig azt hiszitek, ha vakon végrehajtjátok idomáraitok utasításait, majd minden jóra jön, mert ők jobban tudják ott fenn?! Úgy mint a boldog békeidőkben, amikor nem kellett gondolkodni semmin, a moszkvai nagy elvtársak úgyis gondosan és tökéletesen kidolgoztak már mindent a KB számára, gombot nyomtunk és mehettünk hétvégére Zamárdiba a pártüdülőbe?
"Egyenruhás bűnözés"!!!!
Már annyira ostoba ez, hogy az első fölnyerítő röhögésroham után azonnal sírásra görbül az épeszű ember szája, majd patakokban folyik a könnye!
Elolvastátok ti előtte mit írtak a zsidók a fölolvasandó papírra? Vagy adtak mellé egy kis rózsaszín tablettát?
Azt hiszitek, nem látja át mindenki, hogy ez csak egy új "fogás keresés" a spontán, magyar önszerveződés ellen? Pedig a magyar jó ló: szeretné a gazdáját, húzná is neki az igát boldogan! Cserébe gondoskodásért, szeretetért. De ha folyton kutyák és farkasok közé hajtják és elrántaná a fejét a támadások elől ti ostorozni keditek még jobban?
Még egyszer bevallom: nagyon Fidesz párti voltam. Talán több volt ebben a hit, ill. a jó akarása a népemnek, mint specifikum... Sajnos, nem hiszem, hogy a Jobbik lesz a jó Magyarországnak, de borítékolhatjátok Viktőr (Kohn-Bandita), hogy csakúgy, mint az MSZP és köztetek: a két rossz közül a kisebbik rosszat fogja választani 2014-ben a magyar nép!
Szebb jövőt!

Geza 2011.04.29. 15:15:11

Feleim, itt a délutáni kávépótló: kuruc.info/r/26/78317/

"A Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat ... közös pályázatban hívja a cigány fiatalokat katonai túlélő táborba. ...
A túlélést bemutató gyakorlati ismeretek mellett lövészeti és egyéb gyilkolás technikákat is elsajátíthatnak korcsaink."

Ezek után nekem már csak pár kérdésem volna valamely jogász fórumtárstól:

1., Jól tudom-e, hogy a fegyverrel/lőszerrel való visszaélés még mindig 2..6 letöltendő?

2., Legjobb tudomásom szerint a cseheknél(!) tetszőleges EU-polgár szerezhet alanyi jogon fegyvertartási engedélyt (és ennek az egységesített EU-s tanúsítványát), ha
- ott leteszi az alkalmassági vizsgát (a nyelv cseh, de lehet tolmácsot vinni)
- hivatalos fordításban itthoni hivatalos igazolást visz arról, hogy büntetlen előéletű
- hivatalos fordításban itthonról hivatalos igazolást visz arról, hogy itthon fegyverviselésre vagy -tartásra jogosult.
Nomármost, a kérdésem az lenne, hogy ha nekem itthon van hivatalos fegyverviselési engedélyem gáz/riasztóra, akkor ezt elfogadják-e a csehet egy, egy bizonyos kategóriára szóló tartási engedélynek és ez alapján engedik-e, hogy ott megszerezzem a tartásit/viselésit éles fegyverre :) ?

Most komolyan, ha ennek valaki utána tudna nézni, hálás lennék érte. Nagyban megnyugtatna, ha akár egy kivénhedt PA63 ott figyelhetne az övemen.

Kezd komolyan idegesíteni, hogy a kohányoknak pénzt, fegyvert, kiképzést, büntetlenséget adnak, nekem meg még a kezem is megkötik. Rohadtul nem szeretek tétlenül ülni a kivilágított céltábla közepén.

Marcellusca 2011.04.29. 15:15:52

@Kartal (rezervált): Hááát, ... ha érkezik bejelentés (mondjuk) a szentendrei rendőrkapitányságra, hogy Csobánka határában egyenruhások gyülekeznek, alakzatban közlekednek és ez a helybeli lakosokban félelmet kelt ... :)))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 15:18:07

@derelyegrádi szellem: Lehet, hogy majd a kedves amerikai barátunk is egy idő után megismeri őket, mint a volt liberális Wahorn András.
kuruc.info/r/35/28529/

derelyegrádi szellem 2011.04.29. 15:20:59

@Geza:

1. Nem jól tudod az 2-8 -ig megy.

derelyegrádi szellem 2011.04.29. 15:23:17

Na jó elárulom jókedvem okát hisz már meg is jelent a hír:

"Hivatali visszaélés gyanújával kérte Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését a Legfőbb Ügyészség az Országgyűléstől."

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 15:24:37

@Béla Bácsi: az én hitem abban a pillanatban elszállt, amikor megláttam Martonyit miniszteri esküt tenni izraeli kitűzővel a zakóján...

Marcellusca 2011.04.29. 15:27:00

@Tigeri: Mer' náczi vagyol. :)))
Oszt', biztossan annak szurkolsz, hogy elverjék a romákat ..... akarom mondani a Roma-t. :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 15:27:30

@derelyegrádi szellem: Iiiigen peeersze lesz elszámoltatás.Jó neked,hogy te még tudsz bízni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 15:31:27

@Marcellusca: Gondoltam,hogy beleköt valaki.:)) Akartam is írni,hogy nem roma hanem Róma.
Nekik drukkolok vagy a Juventusnak.

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 15:31:47

@Geza: önvédelemre csak revolvert! Tartalék lehet egy PA63, de elsődleges fegyver ne legyen.

Jurganov 2011.04.29. 15:36:32

@f.m.j.: nyomtatnak nekik bizonyítványt. biztos jó lesz, mégiscsak a kormány csinálja.
@Meleardil Eressea Iluvadan: na, ez viszont eléggé durván ellentétesnek tűnik mindennel , szal ezzel már tényleg lehetne hágába menni...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.29. 15:41:23

@derelyegrádi szellem: Markos György jutott eszembe!
- Hány éves vagy?
- Húszonhét!
- És még hiszel a mesében????
www.youtube.com/watch?v=WXNvc0-9sag

derelyegrádi szellem 2011.04.29. 15:42:26

@Ásó[Mosó]maci:

Ja kibérelek neki egy házat mondjuk azt, amiben Szikszón a két szegény öreget hazavágták, és elterjesztem a "rettegők" között, hogy vagyonos ember költözött.

Aztán majd dumálunk a rettegésről. Meg annak fokairól. Persze, csak ha lesz még rá lehetőség, és neki nem egyszerrel két szája lesz. A másik egyik a torkán. Füligérő..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.29. 15:42:48

A Nemzeti Együttműködés Programja kinyilvánítja,"

ennek a kormánynak semmi köze nincs a Nemzethez

Tapmancs 2011.04.29. 15:45:27

@Kartal (rezervált): Ja, a néni megmondja a frankót, kár hogy minden szava igaz és ez kurára nem vicces. :(((

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.29. 15:50:53

egy életre leírta magát a fidesz előttem

eddig is sejtettem hogy árulók, dehogy ennyire ostobák és primitívek, hogy ennyire nem akarják megoldani a problémát csak a gárdisták mellényével vannak elfoglalva ez számomra hihetetlen, ne ezért kapott 2/3-ot

egy életre leírta magát előttem a lázár szinten mozgó barbárpárt

Marcellusca 2011.04.29. 15:52:47

@Kartal (rezervált): A f@szt revolvert! :)
Pisztolyt! De ne PA-t!
Para, Glock, Beretta ... :)))
Mégiscsak több fér a tárba. :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.29. 15:53:45

a jövőben jövőben százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki "közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez,"

MÁR A REND BETARTÁSA IS BŰN, A K* ANYÁTOKAT?

bocs

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.29. 15:55:47

régebben, mesélte irodalomtanárunk, hogy amikor ő gyerek volt és az utcán ordibált egy gyerek, akkor az első járókelőtől akkor a pofont kapott, hogy azonnal abbahagyta. így nevelte a közösség, a társadalom a devianciát.
milyen jól értettek a régi korok emberei a neveléshez.
volt is rend az uccán, nem úgy mind most!

Tapmancs 2011.04.29. 15:59:34

@tesz-vesz: Azóta már van új, 3 évvel sújtanák a rendfenntartókat. :(

hoplita 2011.04.29. 16:02:10

@Geza:
Viselésit halandó ember ebben az országban nem kap.
Tartásit is kurva nehezen, de viselésit szinte képtelenség.
Kartalnak igaza van, önvédelemre csak forgót....amilyen az avatarom, igaz az feketeporos Ruger.

majomkutya 2011.04.29. 16:03:53

Csoda történt: az index írt végre egy pártatlan cikket. Talán ezt egy hónappal ezelőtt kellett volna megtenni és nem rohampolgárőrökről meg megfélemlítésről írogatni.
index.hu/belfold/2011/04/29/az_ordog_gyongyos_pataja/

hoplita 2011.04.29. 16:04:52

@Marcellusca:
Én a .44-est kultiválom.
Abba' van kakaó..:))
Meg ebben a kaliberben asszem a Colt Commanderen kívül nem is igen van öntöltő...

Béla Bácsi 2011.04.29. 16:08:42

@Marcellusca: Nem. tényleg a revolver a jobb! Kartalnak van igaza. Ha össze tudnám számolni, hányszor rgadt be a kezemben komoly automata fegyver, én lennék a Pataki fejszámoló művész.
Itt most Sig Sauerről, Beretta Military editionről, Smith&Wessonról beszélek, nem fos valamikről.
A legtöbbször, ha megtámadnak, csak egy dobásod van, nem lehet elnézést kérni a támadótól, miközben cibálod a szánt, hogy "egy pillanat támadó úr, besült ez a szar!"
A revolver (forgópisztoly) az egyszerű, mint a faék, szinte lehetetlen a meghibásodása. Még a legváratlanabb helyzetben is lőképes, igaz egy kicsit erősebb ravasz inicializálás szükségeltetik.
(Mondjuk a Glock ide tartozhat, tíz évi használata alatt egyszer sem ragadt be nekem, nem véletlen, hogy a Secret Service is ezt használja, mint rendszeresített oldalfegyvert.)
Egy Smith&Wesson 45 Snubnose, egyszer elhúzva a ravasz és a zaklatott idegállapotban megélhetésileg rabolni/gyilkolni akaró kisebbségi tokostól szakítja ki az ajtót kifelé a házból! :)

majomkutya 2011.04.29. 16:11:32

@tesz-vesz: Hagyjad! Kár dühöngeni. Most veszítenek szabad akaratukból kb. 1 millió szavazatot fideszék.
Olyan haladó intézkedéseket tesznek a deviáns cigányok védelmében, hogy az MSZP és az LMP a seggét csapkodja a földhöz örömében.
Többször mondtam, hogy ez nem pár hetes, hanem több évtizedes probléma, most az index is megerősítette ezt:
index.hu/belfold/2011/04/29/az_ordog_gyongyos_pataja/
Az index egyetlen dolgot nem vállalt be: közzétenni a fotókat az elpusztított kecskekőről, ahol is a gyümölcsöst a fáról-fára, a szőlőket karóról karóra a házakat és pincéket pedig tégláról téglára lopták el a beilleszkedésre vágyó, kirekesztett romák, akik valójában a rasszista magyarság áldozatai.

rajen 2011.04.29. 16:16:36

Rohadjanak meg, ebből a szempontból ez is ugyanolyan szarbanda, mint az előző! Minden tetves hazug cigányt megkérdeznek az ügyben, csak a magyarokat nem. Rendészeti szempontból kurvára csalódtam a Fideszben. Bégess magyar, hadd mészároljanak le a deviánsok, bee-bee!

Marcellusca 2011.04.29. 16:16:55

@hoplita: @Béla Bácsi: Értem én, meg tudom is, hogy miről beszéltek. És igazatok is van.
De!
Ha már odáig fajul a dolog, hogy .... akkor már előtte, időben előveszem és a tárkapacitás sem mindegy. :D

hoplita 2011.04.29. 16:17:04

@Béla Bácsi:
Csatlakozom, Béla bá'...
Nekem ugyan még nem ragadt be öntöltős a kezemben....de nem is sokat lövöldöztem velük.
Másrészt nem kell ahhoz mechanikai hiba se, elég egy selejt lőszer, egy besült csappantyú...
A forgó meg DA módban elegánsan tovább fordul és bamm...!:)

hoplita 2011.04.29. 16:21:36

@Marcellusca:
Tudom miről beszélsz, én is élveztem, amikor a Zbrojovkából kiküldtem se perc alatt a 14-et....van annak fílingje.
De az én 58-as Remingtonomnak, vagy 6/0-as Coltomnak még nagyobb.....hát még a füstje.:))
Pedig az még SA is.
De elismerem, tömegmészárláshoz az előbb említettek alkalmasabbak..:)))))

Béla Bácsi 2011.04.29. 16:24:00

@Tigeri: Csak egy "kivert" magyar... (Olyan meghökkentő, hogy magyar fegyvert birtokol(hat) vagy beszél róla?)
Mossad? (Olvastad te a korábbi bejegyzéseimet? Méghogy Mossad! Be kell szarni!)

Béla Bácsi 2011.04.29. 16:26:47

@Marcellusca: Hej! Önvédelemről volt szó, nem háborúról! Ha oda fordul a dolog: jó olcsó ukrán vagy kínai AK-47 a lelke! (A legjobb a világon! Minden olasz énekesnél ezt látni, mert működik!)

hoplita 2011.04.29. 16:26:56

@Béla Bácsi:
Éppen nem meghökkentő, de nem is átlagos, mindennapi..:)

groggil 2011.04.29. 16:27:45

Ezzel az intézkedéssel a Fidesz menthetetlenül a bukás irányába lépett, sőt nem is biztos, hogy a 2014-es bukáséra: ezeknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy az első kormány legyen, amelyet utcáról dönt meg a nép. A Fidesz azért kapott 2/3-ot 2010-ben, hogy utolsó esélyként békésen, de kőkemény oldódjon meg a cigókérdés, mind a közbiztonság részében, mind a szaporodás kérdésében. Ezzel szemben gusztustalanabbak, mint az Szdsz, Draskovics és Gyurcsány együttvéve. Ehhez jönnek majd a kilakoltatások, a munka-törvénykönyve változások, a nyugdíj-megadóztatások (hallani már ilyeneket is), a 2015-ig befagyasztott bérek (rohamosan emelkedő árak mellett), stb., stb.. Ehhez jön még a pökhendi, arcátlan, felsőbbrendű politizálás, mely egyre több embernél nyitja a bicskát. Rendőrökkel (akiket szintén porba aláztak) váltottam pár szót: negyedmillió emberre várnak, akik egyszerre elindulnak a Parlament felé. A "kisrendőrök" akkor félreállnak, ezt mondták, mivel negyedmillió emberrel nem lehet mit kezdeni. "A TEK egyedül pedig kevés lesz".
Nem adok annak két évet, hogy a negyedmillió (cigánybűnözés áldozatai, kilakoltatottak, bedőlő hitelesek, elszegényedő közalkalmazottak, 65 évesen nyugdíjba menő rendvédelmisek, ......) ember elinduljon!
Fidesz, ezt elkúrtad! Nem kicsit, nagyon!

Nurrddin 2011.04.29. 16:30:25

@Béla Bácsi: bizony változik a világ
igazság szerint nem lenne jó ha magyarország a változás élére állna
vagyis ha elsőként fordulna a szekér véglegesen nemzeti irányba, messze megelőzve európát
ez kicsit ambivalens érzéseket kelt bennem, mert fogy az idő vészesen, de valóban kell várni pár évet nehogy ausztria, haider, és a szabadság párt '99-es sorsára jussunk
igaz már nem 99-et írunk
azóta is nagyot fordult a világ, és reményeim szerint 2014-re még nagyobbat fordul...
merthát egyre gyorsuló ütemű a változás
egész európa vajúdik
ezt épp csak az egyirányúsított piros telefonon vezéreltek nem veszik észre...

orbán legnagyobb baklövése (amiről senki nem beszél) pont az egyiptomi látogatása volt...
ott bebizonyította az orbán kabinet a dilettantizmusát...
hatalma utolsó napjában látogatta, és dicsérgette meg mubarakot...
és nem igaz hogy nem volt a közelében senki, aki szólt volna előtte, hogy itt valami készül...
vagyis simán elhiszem hogy nem volt senki...
miért is lett volna?
hiszen nem kell hozzáértés hogy egy kormányfői stábba bekerüljön az ember
oda egészen más kell...
erre példa a mostani törvénymódosítás is

simán szövegezek ilyen törvényeket napi 200-at is
kétkezi melósként
sőt, tán még jobbakat is....

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 16:31:18

@Marcellusca: jah. Aztán mit csinálsz, amikor besül az első lőszer? Mire újra csőre töltesz, szétszednek. Forgótárast, rendesen karbantartva. Nincs annál jobb.

groggil 2011.04.29. 16:32:50

Még annyit: a környezetemben (elég sok embert ismerek) fideszesnek lenni -az elmúlt hónapok történései tükrében- egyszerűen kínosabb lett, mint leprával rothadni. Lapítanak is az egykori Fideszkéim, mint szar a fűben, illetve kivétel nélkül(!) mind megbánta, hogy oda szavazott, és fogadkozik: soha többé! És ez még a Gyöngyöspata kapcsán életbe léptetett Btk-szigorítás előtt volt, mert azóta nem tudtam senkit sem "szondáztatni".

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 16:36:27

@Béla Bácsi: Csak fura volt,hogy ennyi fegyvert ismersz,meg hogy Glocz tíz évnyi használata.
Csak nem antiszemita vagy?:))

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 16:39:55

@Tigeri: na, ugye, hogy ugye! :D

@Béla Bácsi: köszi a visszaigazolást :)

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 16:40:39

@tesz-vesz: valahol van. ha kívánod, előásom a net feneketlen mély digitális szurdokjaiból...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.29. 16:40:58

@majomkutya: remélm is azt az 1milliót

de ha lecsukják gyurcsányt akkor a többi narancsproli visszamegy hozzájuk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 16:40:58

@Nurrddin: Miért ne álhhatnánk mi a változás élére?Vagy legalább ne az utólsók legyünk egy normális,hasznos dolog átvételében!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.29. 16:41:38

@Kartal (rezervált): szeretném igen, mentsd is el, csinálj posztot ez fontos

köszi

Marcellusca 2011.04.29. 16:43:18

@Nurrddin:
"és nem igaz hogy nem volt a közelében senki, aki szólt volna előtte, hogy itt valami készül...
vagyis simán elhiszem hogy nem volt senki..."

Inkább az utóbbi.
Az az érzésem, hogy nem mernek viktorkának negatív dolgokat mondani, mert:
1 - csak bepipul és csakazértis megy a feje után, miközben fejek hullanak;
2 - úgyis csak a feje után megy, ezért nem szólnak, nehogy a fejük hulljon.
És így szépen elveszti (bár már teljesen elvesztette) a realitás érzékét.

rajen 2011.04.29. 16:43:26

@groggil: Mondjuk abban ne reménykedj, hogy az mszp & co. jön vissza. Max. Jobbiktól radikálisabb párt.

Nurrddin 2011.04.29. 16:43:45

@Tigeri: a fent vázoltak miatt...
de nagyon úgy néz ki hogy ott fogunk állni
pláne ha fityiszék továbbra is így brillíroznak

Nurrddin 2011.04.29. 16:48:07

@Marcellusca: fenét
sokkal prózaibb oka van...
egy nyavalyás sincs a közelében aki értene hozzá...
átfutották a mainstream világhíreket start előtt, és mentek...
gondolod olvasgattak előtte ellenzéki egyiptomi honlapokat?

a haaretz-t átfutották oszt gó
itthon meg lestek másnap mint süket disznó a búzásban

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 16:48:52

@tesz-vesz: elsőre ezt találtam. Kurucék elég hosszan cikkeztek róla egy éve, nem olvastad? Régi ügy, és sajnos lecsengett visszhang nélkül.
goo.gl/7u2Ya

Jurganov 2011.04.29. 16:52:03

@Tigeri: mert ha mi állunk a változás élére akkor a jelenlegi kényurak mindent bedobnak, hogy példát statuáljanak velünk. 10 millió halott és nyomorék országa ..
ezzel ellentétben én azt hiszem, hogy itt nem a változás megy, hanem csak egy "irányított harmadik világháború" készül. a föld lakosságának a 20 %-a elég lenne, hogy működjön a gazdaság, és az erkölcs sosem volt erős oldaluk. és lehet, hogy tényleg mi vagyunk az elsők ahol ki akarják robbantani az etnikai háborút.ha tippelnem kellene erre tippelnék.

Jurganov 2011.04.29. 16:54:28

@rajen: valahogy mókás, hogy holmi választásokat emlegettek...2/3 emberek. új alkotmány. nem lesz itt választás..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.29. 16:55:00

@Jurganov: Azaz ha nem lennénk, csak 700 millióan, akkor nem lenne szükség ilyen "piac" nevű ál-versenyre épülő gazdasági berendezkedésre.

Marcellusca 2011.04.29. 16:58:25

@Nurrddin: Jaaaajjjj, én nem csak az egyiptomi szitura gondoltam.
Úgy enblokk. :)

De, lehet, hogy neked van igazad. :D

majomkutya 2011.04.29. 17:02:36

@tesz-vesz: Nem hinném, hogy gyurcsányt lecsuknák.

Geza 2011.04.29. 17:03:02

@Kartal (rezervált):
Egyetértek, a PA-t mint az 'a semminél még mindig jobb' analógiájára mondtam.
Bár én más okból voksolnék a forgó mellett: nem köpködi tele a 'tetthelyet' ujjlenyomatos töltényhüvellyel :) !
Ha annyira van ellenem a törvény, mint itt és most, ez sem utolsó szempont...

hoplita 2011.04.29. 17:06:32

@groggil:
Ezt én is végzem...mármint ezt a szondázást.
Piszkosul sunyítanak a fityisztagok, a szimpatizánsok meg már köpködnek, meg egykutyáznak...ami nem jó jel oviéknak.:)

Nurrddin 2011.04.29. 17:07:50

@hoplita: vidéken lassan mutatóba se lehet találni fidesz szavazót
letagadják az emberek, mint a fertőző betegséget

hoplita 2011.04.29. 17:08:05

@tesz-vesz:
Na, ettől nem félek.
Lesz egy kis színjáték, bíróságosdi a birkáknak, szigorított ejnyebejnyével.

Mertcsak 2011.04.29. 17:08:51

@hoplita:

Tegnap írtam én is gyakorlatilag ugyanezt.:)
Kussba vannak nagyon.

hoplita 2011.04.29. 17:09:56

@Marcellusca:
Pont ahogy mondod.
Nem ezen a világon él, fingja sincs mi folyik itt.

hoplita 2011.04.29. 17:11:16

@Nurrddin:
Jön a püspökladányi időközi, az jó felmérés lesz, minden tekintetben.
Roppant kíváncsi vagyok rá.

hoplita 2011.04.29. 17:12:38

@Mertcsak:
Sok mindent nem szeretnek az emberek, de azt bevallani, hogy rosszul döntöttek és át lettek baszva, na azt különösen nem szeretik bevallani.:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 17:14:08

@hoplita: Én már kétszer beírtam ide.A fideszes munkatársam azt mondta,hogy a viktor rohadjon meg.Pedig hogy odavolt érte.:)) Adótörvények miatt morcos rá.

fokabacsi 2011.04.29. 17:15:02

Nem tudom megérteni! Miért lesz szellemi fogyatékos, aki egyszer a hatalom közelébe kerül? mi okozza náluk az agyzsugort? Mi történik velük, hogy azonnal átmennek kreténbe? Hány leprás hülye "jogvédő" ment a helyszínre, amikor a cigányok élhetetlenné tették a falut? Hol volt a sok rendőr és a qrmány amikor szétlopták tönkretették a cigányok a pincesort?! Miért nincs az országban normális birtokvédelem?! Addig a dicső "törvényhozók" miért nem léptek?! Miért csak most esett le nekik a kétforintos?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 17:16:10

A fideszes biztonsági őrünkkel még nem találkoztam.Lehet hogy ő még tartja a frontot.:))

groggil 2011.04.29. 17:16:40

@rajen:
"Mondjuk abban ne reménykedj, hogy az mszp & co. jön vissza. Max. Jobbiktól radikálisabb párt. "

Nem tudom, ebben ki reménykedett, én biztos nem...én már azt hittem, hogy az Mszp-Szdsz-t lehetetlen alulmúlni, de a Fidesznek ez folyamatosan sikerül. Így tehát: az Mszp sem jöhet vissza mégegyszer! Jöjjön a Jobbik, egyetértek!

fokabacsi 2011.04.29. 17:17:47

@rajen: Legközelebbi választáson lesz majd Hungarista párt is?! A hülye intézkedéseikkel segítik, hogy legyen! Na akkor lesz még ajvékolás!

kej 2011.04.29. 17:17:52

@Mertcsak: jaja. főleg az utolsó bekezdése az ami végtelenül szomorú és taszító is egyben

Marcellusca 2011.04.29. 17:22:34

@hoplita: @Nurrddin: @Mertcsak: Nem akarok vészmadárkodni, de ...
A maszopos szavazók is nagyon lapítottak, mégis mennyi képviselőt juttattak be. :(

groggil 2011.04.29. 17:24:42

@fokabacsi:
Azért lesz "fogyatékos", mert ugyanazok a kezek szorongatják Orbán tökeit, mint amik mozgatták pl. az Mszp-Szdsz kormányt, vagy szorongatták Antall tökeit. Kit zsarolással, kit "nemzetközi elszigetelődéssel", kit a korrupciós ügyeivel, ki tudja? Összeesküvés-elmélet? Bár az lenne, de Orbánék esete (és "fogyatékossá" válásuk esete) a legékesebb bizonyíték erre. Ki gondolta volna 1év után, hogy nyíltan(!) a cigánybűnözők oldalára és buzdítására fognak állni? Pedig aránylag jól indultak...az első 1-2 hónapra gondolok. Aztán? Aztán szorítás a herén: elszámoltatás? Ugyan már... Cigányok elleni fellépés? ...felejtő. Rasszista magyarok a bűnözők? Igen, igen...Földkérdés?...ó, már hallani sem akarunk róla! Újabb brutális megszorítások? ...Igen, igen!

Jurganov 2011.04.29. 17:27:10

@ColT: igazad lehet, kimondottan tetszik a lennÉNK :)

citizen queen 2011.04.29. 17:32:29

@majomkutya: Nekem is leesett az állam a cikk olvastán. Jé, a gyöngyöspatai magyarokat is megkérdezte végre valaki a kialakult helyzetről, nemcsak a cigányok primitív hazudozása megy a rettegésükről ezerrel. Már tényleg azon gondolkodtam, hogy beballagok a Médiahatósághoz, hogy nézzenek már utána, milyen elfogult, egyirányú cikkek, riportok jekentek meg az utóbbi napokban a gyöngyöspatai események kapcsán. Ha már létrehoztak egy ilyen hatóságot, legyen valami haszna is... Vagy nagyon naiv vagyok?

Jurganov 2011.04.29. 17:32:36

@groggil: ilyenkor illik lemondani. amennyiben nincs más lehetősége az embernek mint az, hogy olyanná váljon, hogy jó érzésű ember köp amikor a nevét hallja...nos akkor le kellene mondani. ha ezen az úton haladunk tovább akkor x év múlva is úgy fogják emlegetni a fityiszt is mint "akik tönkretették az országot". persze csak az értelmesebbek, a nagy többség olyan mint a disznó. csak moslék legyen oszt' jó minden..

Jurganov 2011.04.29. 17:33:19

@citizen queen: egy próbát megér. vagy többet is. ki tudja...

hoplita 2011.04.29. 17:33:34

@Marcellusca:
Igen, erre én is gondolok, gondoltam.
De a majd 3 milla fityiszes szavazó egy komoly része úgy fémillió csak az utolsó pillanatban ikszelt a oviékra.....és ahhoz kellett az az ordenáré lejárató kampány, amit a fideszes média ellenünk folytatott.
A múltkor a hávégén Kiszelly nem tartotta lehetetlennek a Jobbik szavazat duplázását...ami egy méjnsztrím politomókustól már nagy szó.
Püspökladány meg azért izgis, mert jól szerepelt ott tavaly a Jobbik, hajdú-bihari és akad ork is, rendesen.

rajen 2011.04.29. 17:36:16

@fokabacsi: Inkább hívják őket Együtt a Toleranciáért és a Megbékélésért Pártnak, viszont Tent Cityt a deviánsoknak, és hagyják végre, hogy a fehérek megvédjék magukat. Mi az istenért tartja valamiféle nemzeti kincsnek a cigókat minden párt??? 0-t tesznek hozzá az országhoz, inkább pusztítják, a sajnos nagyon kicsi részüket leszámítva.

rajen 2011.04.29. 17:37:46

@groggil: Szerintem vannak jó intézkedéseik is, de ez a mostani katasztrófa. Fej a homokba. Már így is túl késő.

citizen queen 2011.04.29. 17:40:14

@Ásó[Mosó]maci: Ezt a sunyi szdsz-utódpárt dajkáló Fieldet ki kéne utasítani sürgősen az országból, kevergesse máshol a szart, ha már nincs jobb dolga szegény ingatlanspekulánsnak.

Valahogy A csendes amerikai jut eszembe róla...

hoplita 2011.04.29. 17:57:28

Ez vót mán...?

kuruc.info/r/26/78315/

Egy illető a mandineren azt mondta, hogy megérti a verekedőt, ez a szekó Mohács meggyese.
Tavaly leköpte ezt a jobbikost....most vót visszavágó.:)))))

Nurrddin 2011.04.29. 18:10:28

rágódjatok, míg a ház előtt a kiskertet felkapálom:

barikad.hu/madjnem_olaszliszka_putnokon-20110429

mer' én ám ilyen kapálgatós panelproli vagyok.....

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 18:11:06

@Geza: jajám. És jelen helyzetben a legjobb amit tehetsz, hogy lősz és futsz, nem lesz időd töltényhüvelyeket gyűjtögetni.

Mertcsak 2011.04.29. 18:13:55

@Nurrddin:

Há mer rettegtek szegínyek! Biztos harckocsidandárnak nézték az autóst!

tudi 2011.04.29. 18:30:39

Nekem erről az a mondás jut eszembe, hogy ha a róka elviszi a tyúkot, akkor nem a disznót kell levágni, de ezek is ugyanazt teszik, mint drága drazsék.

2011.04.29. 18:38:41

Öltöny-nyakkendőt kell viselni, azt még egy darabig nem tiltják be!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.29. 18:52:29

@Jurganov: Emberiségre gondoltam, nem magamra :D

Béla Bácsi 2011.04.29. 19:07:18

@Nurrddin: Költői kérdés: Kinek (volt) a legfőbb érdeke Mubarakot hatalmon tartani? Ki zavarhatta ki soros EU-s elnökként Mubarakot földicsérni? Ki parancsol még mindig Magyarországon? (Segítek: I-vel kezdődik és zrael-lel végződik)
Orbán nem dilettáns, gerinctelen hazaáruló, mint Furcsány volt, meg Meggyesi, meg Antal, meg Kádár, meg Nagy Imre, meg Rákosi...

Béla Bácsi 2011.04.29. 19:08:29

@Tigeri: Hááát...mi tagadás...nem bolondulok értük! :)))

fokabacsi 2011.04.29. 19:12:51

Mert biztos rettegtek. Rohadék hulladék féleszű kőkorszaki majomcsorda.

Nurrddin 2011.04.29. 19:14:10

@Béla Bácsi: de ekkora cumiba még parancsra se szalad bele, akármilyen gerinctelen...
a gumigerinc mellé idiotizmus is társul

azért ezek a díszpintyek akiket itt felsoroltál, nem a zsenialitásukról híresek...

Béla Bácsi 2011.04.29. 19:15:16

@Kartal (rezervált): Nincs mit. Ami igaz, az igaz. Bár én is jobban szeretem az automatát a kényelem miatt. Most HK (Heckler and Koch) USP .40 S&W-t használok. "Best of both worlds!"
Tökéletes balansz: nincs geller, mint a 9mm-essel, a tűzerő meg megközelíti a .45-ösét anélkül, hogy lényegesen lelassítaná a tűzsebességet és a "recoil" (visszarugó erő) is mérsékelt. Német (náczi!) termék. Megéri az árát! Honvédelemre melegen ajánlom! (Hydroshot lövedékkel!)

Béla Bácsi 2011.04.29. 19:18:53

@hoplita: Én az előbb tettem meg, hosszadalmasan és mea culpázva.

sz4sz4 2011.04.29. 19:21:24

@f.m.j.: tényleg jó írás.

"A falubeli magyarok szerint a helyi cigányok többsége nem akar dolgozni, aki viszont mégis hajlandó rá, azok után kapkodnak dologidőben. (Többek szerint a felnőtt cigányok tíz százaléka hajlandó rendszeresen dolgozni, név szerint ismerik őket a gazdák.) A cigányok viszont azt mondják, hogy nincs munka, vagy ha van, nem alkalmazzák őket."

És eszembe jutott Mali Zoltán Verébszámláló című írása:

"Nyakunkba varták a szociális foglakoztatást. Ha akartuk, ha nem. 3 hete felvettem 5 embert dolgozni, ma egy + 1 van belőle. Pedig tisztességes hat órás munka, munkaruha stb jár nekik. Karrierem csúcsát egy 18 éves gyerek teljesítette be. Kb. 2 hete "dolgozott" a drága gyermek, anyukája egyetlen pöcörös kisfia. A második napon már elkérte magát, mert a harmadikon ő már nem tud jönni , mert "kannázik" egy cigány zenekarban.

Mondom jó de le kell dolgozni a hiányzást. A negyedik napján meg sem jelent, mert nagy kórt talált nála az orvostudomány, neki bezártsági érzése lesz a gödörásástól ami 30x 70 vízelvezető ásásánál nagyon kijön ,így az ötödik napja is regenerálódással telt. De orvosi igazolást hozott erről. A hatodik napján bejött , de rosszul lett. A fűnyírástól asztmás rohamot kapott, másnap nem is jött mert ugye ki kellett heverni a nagy légszomj okozta sokkot. A hetedik napján így pihent. Az édesanyja még le is teremtett, hogy milyen szemét vagyok , majdnem meggyilkoltam a gyereket és ha baja lesz akkor én leszek a felelős. A nyolcadik napja az a semmittevéssel telt, be akart panaszolni engem, mert nem a szakképasítésének( 8ált.) és a fizikumának megfelelő (kb 190 centi és 80 kiló) munkát bizosítottam neki."

888.blogter.hu/337568/verebszamlalo

Az én tapasztalataim is hasonlók, bár velünk dolgozott egy extramegbízható cigánygyerek is.

Béla Bácsi 2011.04.29. 19:24:28

@Nurrddin: Hidd már el, hogy ők a súgók. Orbánt meg már egyszer orrbabaszták, mert nem elég mélyen nyalt be nekik. Mikor a Bush-gyerek visszakergette a repülőjét (úgyszintén "ajánlatra", hiszen nemhogy Magyarországról, de Texason kívül nagyon sok amerikai államról sem tud semmit az égvilágon). Orbán megértette a leckét: azt kell csinálni amit mondanak! (Izraelből)

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 19:24:54

@Béla Bácsi: nem vagyok nagyon jártas az éles fegyverek világában, de valamennyire ismerem a H&K márkát. Amikor egy kőrözött bűnözők kerestek a kommandósok, H&K MP5 volt náluk. Meg is bámultam a fegyvert, a kommandós meg engem, hogy mit nézek annyira :D
Komolyan azt vártam, hogy egy AMD65 lesz a nyakába akasztva.

majomkutya 2011.04.29. 19:26:25

@citizen queen: Csak kicsit vagy naív.
Amúgy az ötlet nem rossz, annyi a bökkenő, hogy úgy tudom, hogy a netes tartalmakat júli 1.-től vizsgálhatja a Médiahatóság.

lyken 2011.04.29. 19:52:32

"Előzetes letartóztatásba helyezte az Egri Városi Bíróság azt a három gyöngyöspatai férfit, akit a kedd este történtek miatt csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsít a rendőrség.
(...)
Az eset után őrizetbe vettek mindannyian patai romák, a verekedésben a másik oldalon állók közül senki ellen nem indult eljárás."

Beszarás. Nem találok szavakat. 10 éve először látok olyat, hogy egy újság leírja, hogy roma elkövetőket letartóztattak.
Respect.

lyken 2011.04.29. 19:57:15

@majomkutya: "Amúgy az ötlet nem rossz, annyi a bökkenő, hogy úgy tudom, hogy a netes tartalmakat júli 1.-től vizsgálhatja a Médiahatóság. "

Jaja. Sok értelme is lenne. Lásd alábbi esetek:
-Mikor Meggyes Esztergomban törvényt sértett és letették Budai nagyon-nagyon-elszámoltatok főbiztos elé, majd közölte, hogy nem vizsgálhat meg minden fűszálat.
- Képviselői költségtérítések összepakolva paksamétába, hogyan is sértettek törvényt az urak. Majd az ügyész ejtette, hogy nem történt törvénysértés.

Sok értelme lesz bármi ellen tiltakozni, ha egyszer a fidesz "független" emberei ülnek mindenhol.

majomkutya 2011.04.29. 19:59:23

Vicc, hogy most már bármit kinézek az ország vezetőiből:
1. Fidesz-MSZP-LMP összeborulás után hatalmas volt a felháborodás. (pl. minden blogon, minden kommentelő lázongott)
2. Érezték, hogy valamivel le kell hűteni a kedélyeket.
3. Bedobták, hogy az ügyészség kikérte gyurcsány (a legutáltabb politikus) mentelmi jogát.
Csak én hülyültem meg, hogy megfordult a fejemben, hogy ez figyelem elterelés?
Mert hogy gyurcsányt nem csukják le az biztos. Túl nagy hal ő ahhoz, hogy a Fidesz lecsukja.

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 20:01:44

@lyken: én az idén eddig két ilyen hírt találtam. Pedig vadászok rájuk.

@majomkutya: a politika mocskos aljas és hazug agymosás. Semmi nem az, aminek láttatni akarják.

Nurrddin 2011.04.29. 20:02:06

@Béla Bácsi: tisztában vagyok vele, hogy a legfontosabb piros telefon hová van bekötve...

fokabacsi 2011.04.29. 20:21:25

@majomkutya: Nekem az jutott eszembe róla, hogy vajon milyen disznóságot akarnak eltitkolni megint!

sz4sz4 2011.04.29. 20:33:52

@majomkutya: a mai blikket átlapozva nekem a 2. oldalon található "viktor a kislányával" témájú cikkről jutott eszembe ugyanez. Mármint a figyelemelterelés.

(Felette a "lézerjani <=> költségtérítések" cikk, pfejj...)

Pár napja ugyanezen lapban ov a freestyle világbajnok gyerekkel dekázgatott a parlament előtt, zokniban.

Vajon hány ember használja csak a blikket és a kertévék híradóit tájékozódásra?

sz4sz4 2011.04.29. 20:42:48

Ja a másik furcsa dolog a pécsi napilap, a Dunántúli Napló címlapján lévő rövid írás, egy részlet belőle:

"Ennek az országnak a lakói meglehetősen ráérős, léha népség, többségük nem tisztel se Istent, se embert. Félrelökik az útjukból az apró gyereket vezető anyát, idős, nehezen bicegő asszonyt, embert. Az elmúlt években egyre jobban bebizonyosodott, hogy a kivagyiságot ekként megjelenítő, erőtől duzzadó, olykor csoportosan grasszáló őslakók ellen nincs mit tenni. Láttam, még az őrző-védő (?) szolgálat emberei is félrehúzódnak, ha szembejön valamelyikük."

Ja, egyértelmű, hogy a cigányokra (őslakók, wtf?:O ) gondol, tényleg ott mászkálnak, a cigányhifiből szól a dögösrobi, szörnyű "illatcsíkot" húznak maguk után és persze nagyon keménynek hiszik magukat.

Csak azt nem értem, hogy hogy engedték ezt nyomtatásba, hiszen annyira PC-k voltak mindig is, a cigány/roma szót bűnügyi hírben sose láttam, de pl. az egyetemi lövöldöző gyerek nevét se merik kiírni. Be lehetnek szarva rendesen.

Nurrddin 2011.04.29. 21:00:21

@sz4sz4: pedig az egyetemi lövöldözés nem az a kimondottan cigánybűnözési forma...
hogy PC legyek: az egyetemi ámokfutásokban rendkívül alul reprezentáltak a romák
vajon miért is....: :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.29. 21:11:37

@sz4sz4: Bazz!Nálunk a 60 kilós cigáánygyerekek is tudtak dolgozni.Havi 300 órát.Igaz nekik nem volt kétoldali munkaundoruk..))
@Nurrddin: Nagyon,nagyon gonosz vagy.:))

lyken 2011.04.29. 21:17:23

A fegyver alapvetően drága dolog. Magyarországon a forgótárasok 160-tól indultak felfele. Ha liberalizálnák az önvédelmi fegyvertartást akkor boritékolható, hogy nem a kerti gyümölcsöt becserkésző éjszakai lepkék vásárolnának be, hanem azok akik meg akarják védeni magukat és a tulajdonukat.

hoplita 2011.04.29. 21:31:25

@lyken:
Hát igen....
Ez a Ruger New Vaquero 4,75" 357Magnum 150 rugó....nem óccsó.

www.kapszli.hu/image/product/1123_0.jpg

dr. Aullah 2011.04.29. 21:43:28

@lyken: Hát én ebben nem vagyok biztos...

@hoplita: Én nem szeretem a forgótárasat... milyen olcsó nem-forgótáras van? 9mm vagy valami... (NEM VAGYOK FEGYVER EXPERT)

dr. Aullah 2011.04.29. 21:50:14

Ezek a FASZ... akarom mondani TASZosok nagyon viccesek:

"A férfiak már napok óta virrasztanak, nappal sem mernek munkába menni..."

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 21:53:51

Itt van Magyarország kritikája röviden és tömören:

"Három és fél év után úgy tűnik, fel kell adnia Horváth Sándor Lászlónak, hogy Magyarországon indítsa el elektromos kisautójának a gyártását. [...]

- Én itthon szerettem volna megvalósítani a terveimet, de rá kellett jönnöm, hogy nem lehet. Ennyi pitiánerséget, rosszindulatot, korrupciót, ostobaságot és dilettantizmust, álnokságot és gazemberséget, mint ami itt van, nem lehet elviselni. Külföldön jóval többe kerül megvalósítani a gyártást, de nem maradt más választás. [...]
Tavaly a választásokat követően arra számítottam, hogy lesz valamilyen jó irányú változás, de nem történt semmi."

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110407-a-leggazdagabb-magyar-cimre-palyazik-a-kitelepulo-autogyarto.html

no comment

f.m.j. 2011.04.29. 22:40:20

@Kartal (rezervált): és ezek meg nem cigányok... ki is a különb itten? megérdemeljük a sorsunkat... mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem nézem jószemmel a cigányokat, bár sosem általánosítok, tudok különbséget tenni, hogy melyik nem olyan közülük, mert van azért...

Kartal (rezervált) 2011.04.29. 22:58:17

@f.m.j.: ez egy elmebeteg ország, és a legjobb amit tehetünk, ha itt hagyjuk, minél előbb. Ismered a mondást: amilyen fent, olyan lent és viszont. Amilyen feje van a társadalomnak, olyan az egész, és amilyenné válik a társadalom, olyan fejet választ magának. Nincs kilépés a 22-es csapdájának ördögi köréből.

Horthy Miklós 2011.04.29. 23:19:41

szeretném ha orbán viktort kiutasítanák az összes többi ingyenélő zsidóval haza tel avivba

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.29. 23:20:56

@Aullah: már évek óta félnek munkába menni, napok óta lopni nem mernek járni. ez a nagyobb bajuk.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.29. 23:21:53

@Horty Miklós: vagy egy h betűt hagytál el, vagy valami mást

Horthy Miklós 2011.04.29. 23:34:38

"szeretném(ide nem kell h) ha (ide sem)orbán(ide sem) viktort (ide sem)kiutasítanák (ide sem)az összes (ide sem)többi(ide sem) ingyenélő(ide sem) zsidóval(ide sem) haza(ide sem) tel avivba és tel avivba se kell h .. hová gondolnád a hö betűt kedves vagy nem kedves nem tudom, Conv ?
Amennyiben rosszul fogalmaztam kérlek javítsd ki, de elmondom a lényeget.
Nem szeretnék olyan jobboldalinak látszani aki fekete gyakorlóban masírokik (bár nekem nem félelmetesebb 100 cigánynál) mert valljuk be ha egy 1000 fős faluban 700 éhes cigány él az félelmetes, és kikell nyíltan végre mondani hogy Mária Terézia óta csak szaporodnak a cigányok megoldás nincs rá, Föllehet lázadni milyen rasszista vagyok az EU-nak és Americának is egyik se fogadja be szegény cigányokat. Emlékezzetek még múltévben Sárközi kiutasított párszáz Nomád -ot haza, itt nem párszáz van, itt sokkal több, kaptak földet, de nem akarja művelni, mert kap segélyt és szegény idős embereket kilehet rabolni, és amikor odamegy 20 erős legény és nem lehet lopni akkor a magyar zsidóság és köztük sok jogvédő elkezd ugatni, kérem ha nem tetszik nekik magyarország, menjenek innen haza tel avivba a cigányok is elmehetnek, már sokszor elmentek és visszalettek küldve. és ez a mi bajunk, nekünk kell velük élni

f.m.j. 2011.04.29. 23:43:03

@Horty Miklós: a nickedből, hombre

amúgy -gondolom direkte :):):)))

Bee-zony 2011.04.30. 00:20:30

@Tigeri: Nem kell elsőnek lenni; szinkronban és szövetségben kell lenni a többiekkel. Ha 10-15 országot kellene megtámadni a zsé birodalom fenntartásához – akkor megbukik a zsé birodalom. Ellenkező esetben viszont, egy országot le tudnak verni.

Antiszemita cunamira vár a brit főrabbi
www.mno.hu/portal/327996
2006. január 1. 19:55

Tudja a főrabbi, hogy mi a megoldás... az, hogy a tenger árja végre taccsra tegye a gályát.

„Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”

Már Petőfi is milyen rasszista volt, ugye?

Harcos nemzet tenger árja, nem lesz senki rabszolgája! /ismeretlen/

Bee-zony 2011.04.30. 00:27:45

@prendick: Persze hogy klónok – ahogy a kádárizmusban a vége felé már volt „szabad választás”, és lehetett választani A és B pártelvtárs között. Melyiket választod? (Azt, amelyik jobban néz ki a képen, és többet ígér. Mi más lett volna a választás szempontja, amikor gyakorlatilag egyik jelöltről sem tudott senki semmit?) A különbség árnyalatnyi volt, a lényeget illetően pedig semmi: A vagy B arc hozta meg az ugyanolyan tartalmú rendeleteket és törvényeket.
Az a rendszer úgy működött, hogy a belügyminiszter végrehajtotta a felettese utasítását, tehát Kádárét, Kádár pedig végrehajtotta - végrehajtatta a fölé rendelt szovjet tanácsadók utasítását.
Most is ugyanez az ál-ellenzéki és tanácsadós felállás van a két nagy pártot illetően.
Bár az oroszok kivonultak, de Magyarország nem maradt gazda nélkül: a zsidók átvették az irányítását. Erre mindig is készek voltak, csak az orosz medve volt az erősebb, és az akkor és úgy nehezebb volt.

Ide vonatkozó rész:
„A politikai szabadság gondolat, nem pedig tény. Ezt a gondolatot csalétekül kell tudni használni, valahányszor szükségesnek mutatkozik a tömegeket saját pártunkra állítani annak megsemmisítésére, aki a hatalmat birtokolja. (Könnyebben oldható meg ez a feladat, ha az ellenfél már megfertõzõdött az úgynevezett liberalizmussal, s ennek az eszmének kedvéért hajlandó lemondani hatalmának egy részérõl.) Itt egész világosan megmutatkozik elméletünk diadala: a kormány meglazult gyeplõit - az élet törvényénél fogva - azonmód új kéz veszi fel és ragadja meg, a nemzet vak hatalma ugyanis egyetlen nap sem lehet meg irányítás nélkül, és az új hatalom elfoglalja a (liberalizmus által) legyengített réginek a helyét.”
Bár a Cion bölcseinek jegyzőkönyve „hazugság, hamisítvány, és nem a zsidók írták”, de „valami fatális véletlen folytán” a lényeget illetően ennek megfelelően történnek a dolgok. Persze, van fontosabb annál, hogy ki írta: az, hogy mennyi az igazságtartalma, és hogy ki és mire használja.

Most Pintér végrehajtja Orbán utasítását, Orbán pedig a zsidó tanácsadók utasítását – és a kész átverés show második részében magyar zászlót lengetve hozzák, és hajtják végre az ugyanolyan zsidó- és cigány-érdekű rendeleteket és törvényeket, mint amilyeneket az előd is hozott.
Orbán is (v. közösen orcsány) a zsidóknak gazsulál, a cigányoknak kedvez, és a magyaroknak mondja azt, hogy vége a türelemnek.
www.origo.hu/itthon/20110428-orban-vege-a-turelemnek.html

Elég szomorú, hogy Magyarország még mindig ott tart, hogy nem tudja lerázni, és kitakarítani az irányításból-hatalomból az elnyomókat, élősködőket, bűnözőket…

Ha a politikusok választások előtt és után nem a Washington-Tel-Aviv tengely mentén repkednek, az már valódi rendszerváltás lesz; a jobb jelen, és a szebb jövő.

Milyen rossz világ az, amikor az élősködőknek és a bűnözőknek kell félniük, ugye? Pedig eljön az, ha nem is csak úgy magától, hanem gondolkodás és tettek által, és ezért érdemes élni.
Az élősködők, kártevők, bűnözők pedig pusztuljanak ki; bemutatta már a sáskaraj, hogy mit tud, úgyhogy nagyon ideje van.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.04.30. 05:21:52

@Bee-zony: "Elég szomorú, hogy Magyarország még mindig ott tart, hogy nem tudja lerázni, és kitakarítani az irányításból-hatalomból az elnyomókat, élősködőket, bűnözőket…"

Ez egy költői kép akart lenni ugye? Hatalomban jellemzően elnyomó, élősködő és bűnöző emberek vannak. Ez tart már nagyjából öt-hat ezer éve, és pontosan addig fog tartani amíg lesz emberi civilizáció.

off

Pár órája értem haza Lengyelországból. Miért van az, hogy a lengyel srác, akit akkor láttam először, azt mondja: Szervusz!, mosolyog és a kezét nyújtja. (persze miután megtudta hogy magyar vagyok)

off

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.30. 07:52:17

@f.m.j.:
úgy tűnik nem direkt, nekem volt igazam.
ezek a képességek, (arroganciával kevert ostobaság) igen jellemzőek a telavivozós orbánozós vonalban.

természetesen most én leszek a rohadt komcsiliberáliszsidóantimagyar, mert rávilágítottam, hogy akkora tulok, hogy a magának választott nevet sem tudja leírni. persze azt jó lenne eldöntenie az ilyen észlényeknek, hogy orbán most zsidó vagy cigány.
vagy egyszerűen zsidóság és cigányság nélkül is egy jellemtelen szarházi, ami az én véleményem.

lich10 2011.04.30. 08:13:15

végig nem olvasom most. lehet hogy volt már, de ebből sosem elég.

www.youtube.com/watch?v=RGnj2MQVd-o

hoplita 2011.04.30. 08:28:23

@Aullah:
A Géza által emlegetett Pa-kat, 30 ezerért is megkapod, de a P9M-ért, a továbbfejlesztett 13 lövetű változatért sem igen kell 60-nál többet fizetned...ha jól tévedek.
Persze, csak mexerzésire....ott van a kutya elásva.:)

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 08:32:35

Egy kis nézni való:
youtu.be/YOMvhGL_Dj8

@lich10: és ott ül Gyurbán az első sorban. És most a legnagyobb baja az "egyenruhások". Asszem @Conv: -nak van igaza.

@Bee-zony: rosszul tudod a verset, Hofi tudta jól egyedül:
"Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz van alul!”

Dendrobatidae 2011.04.30. 08:50:25

Államilag támogatott katonai kiképzőtábor, kizárólag cigányoknak, fegyverismeret, lőkiképzés:
kuruc.info/r/26/78317/

A kormány készül a polgárháborúra. Gyurcsány és Orbán is rájöttek, hogy egyedül csak a cigányokban bízhatnak majd a magyarok ellenében.
Az erővonalak és a kép kezd tisztulni.

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 09:04:13

@hoplita: jó az a FÉG, de hogy a francba lehet rejtve viselni? Akkora mint egy ló hátsó lapockája :D
Egy jó kis Röhm RG69 vagy Alfa 020 kell ide, és kész. Vagy ötlövetűből HW88 :)))

Geza 2011.04.30. 09:41:31

Jó reggelt mindenkinek!

A töprengőszéken támadt egy furcsa gondolatom:
----
Mi történne, ha a kúrmány hagyná elmérgesedni a cigányhelyzetet tényleg egészen a robbanási pontig (tehát amikor már a békés könyvelők meg tanárok is seprűnyélhez kötözött konyhakéssel hadonásznak az utcán), és ekkor behívnák az eugendfor-t? Megszállás-hangulat és instant lázadás-közeli élmény mindenkinél.
És ha ez az eugendfor az érkezése utáni második órában könnygázzal-viperával rendet vág a patai cigánysoron? Általános kétely és 'akkor most ezek kivel is vannak?' életérzés, de mindenképpen kivárás, hogy mi is fog történni.
És ha az ezutáni hetekben ez az eugendfor példás rendet tart úgy Patán, mint egyéb településeken (ahogy amúgy azt a rendőrség tette, mielőtt pártőrség lett belőle)? Megváltóként fogja őket üdvözölni mindeni, pont ahogy a SzJPE-t.
És ha az ezutáni egy-két évben (tényleg!) rendben tartják az országot és tisztességesek mindenkivel (még velünk magyarokkal is)? Okafogyottá válnak és megszűnnek a polgárőr-egyesületek és a gárdák.

Az eredmény: külföldiek látnak el itt egy olyan funkciót, amit a magyar állam is el tudna, pont mint a 'privatizációnál'.
A következmény: végképp ki leszünk nekik szolgáltatva, az önszerveződés minden esélye nélkül, mondhatni ők lesznek a drog, amire a társadalmunk rászokik.

És mire lehet rávenni egy drogost a rendszeres 'ellátmánya' visszatartásával: _bármire_.
A szándékaiktól való legkisebb eltérés esetén csak egy picit lazítanak a cigányok gyeplőjén, és maga a magyar lakosság fog utcán tüntetni az eu-csendőrség itteni állományának a bővítéséért és a jogkörük szélesítéséért.

A folytatás? Egy gondolat: ha a rendfenntartást ilyen normálisan és hatékonyan meg tudják szervezni és valósítani mindenki megelégedésére, kérjük már meg őket, hogy szervezzék és irányítsák a pénzügyeket, az oktatásügyet, a gazdaságot stb. is.

Elefántszelidítés zajlik, most 'éheztetnek' és 'ütnek' minket, hogy majd megváltóként fogadjuk azokat, akik ezt megszüntetik, és élethosszon át húzzuk az igájukat, méghozzá boldogan.

Ehhez a jelen állapotokat addig kell fenntartani, amíg az emerek emlékezetéből kimosódik az az idő, amikor a saját erőnkből volt jobb a sorunk (még annál is jobb, mint amilyen az elefántgazda alatt lenne), azaz a Horthy-korszakot (erre játszik az is, hogy ezt az időszakot igyekeznek elhallgatni ha lehet ill. feketíteni, ha nem). Amint ezt sikerrel elfelejtettük, készen állunk az újabb 'felszabadításra'.
----

Hát, ilyen gondolataim vannak a reggeli kávé előtt :).

Nurrddin 2011.04.30. 09:53:30

@Geza: gyorsan idd meg azt a kávét....
cukor nélkül, mert úgy hamarabb hat

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 09:55:45

@Geza: Azért ez elég durva gondolatmenet... Mindenesetre érdekelne, hogy mi történne, ha jönnének a békefenntartók, és nem kivételeznének a romákkal. Jajgatnának-e a jogvédők az EU rasszizmusa miatt?

Bee-zony 2011.04.30. 09:57:19

@Kartal (rezervált): Akkor te szavalj Hofit március 15-én.

Alul van a víz… ott szokott lenni.

A lényeg: eltakarította az egyiptomi „víz” a „gályát”?
Csak ahhoz fel kell lázadni. Ha ez a mocsári langyos láb”víz”nek nem megy, és nem teljesülnek a ha-akkor feltételek – akkor az van, ami most van.
A víz csak akkor úr, ha kellő mennyiségben jön mozgásba, máskülönben csak némi fröcskölődés és zötykölődés van.

Ezt is mondta valaki, a jelenlegi időszakra vonatkozóan: „Lenézett népek mögött kullog a magyar.”

Bee-zony 2011.04.30. 10:06:33

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: »Elég szomorú, hogy Magyarország még mindig ott tart, hogy nem tudja lerázni, és kitakarítani az irányításból-hatalomból az elnyomókat, élősködőket, bűnözőket…«

„Ez egy költői kép akart lenni ugye? Hatalomban jellemzően elnyomó, élősködő és bűnöző emberek vannak. Ez tart már nagyjából öt-hat ezer éve, és pontosan addig fog tartani amíg lesz emberi civilizáció.”

Bár a világátlagból öt-hat ezer évre visszamenőleges távlatban ilyen (pesszimista) következtetést lehet levonni, de ez nem költői kép; egyrészt szó van itt a függetlenségről, hogy kik irányítanak, másrészt pedig arról, hogy milyen erkölcsi és szellemi szintű emberek irányítanak.
A banánköztársaságokban és a diktatúrákban jellemzően elnyomó, élősködő és bűnöző emberek vannak hatalmon. De nem csak ilyen társadalmi berendezkedésű országok vannak, akár az elméletet, akár a gyakorlatot nézem.
Bár mindenütt van valamilyen mértékű külföldi behatás, de pl. Svájcot, Japánt, Szingapúrt nem külföldiek - helytartók irányítják, és nem is gazemberek, és az ott élők nem is azzal töltik az életüket, hogy utálják a politikusaikat. Ezekben az országokban a saját érdek érvényesül, és a többi dolog is jó szinten van, mint pl. a közbiztonság, a gazdaság... Ezt a szintet kell elérni. Hogy ilyen Magyarország történetében mostanában nem volt, és kérdéses, hogy volt-e ilyen egyáltalán...? A lényeg az, hogy most már legyen. El kell érni Magyarország legnagyobb csodáját; ez egy jó életcél.
Én is látom és érzem, hogy Magyarország igen sötét korszaknál tart, mert a jelenlegi sötét társaság a szocializmus színvonalát is alul tudja múlni; pedig az a rendszer is méltán bukott meg.
A főáramlat a polgárháború felé sodródás. De, vagy vége van (valahol) a gödör aljának, vagy vége van az országnak teljesen.
A polgárháború utáni életen gondolkodom… van rá koncepcióm, hogy a banánköztársasági országos átlagszintből mégis hogyan lehet kihozni a legjobbat. Ilyen koncepció és próbálkozás Magyarországon még nem volt, és tudtommal a világon sem – úgyhogy kezdhetünk valami újat.
Az alapelv egyszerű: ugyanaz, hogy nem az átlagembereket indítják az olimpián, hanem kiválogatják és edzik az élsportolókat; az űrhajósok sem átlagemberek, hanem kiválogatják és felkészítik a legmegfelelőbbeket.
Az iskolásokat is megvizsgálják…

Alaposan megvizsgálják az iskoláskorúakat
http://​index.​hu/​belfold/​2011/​04/​12/​alaposan_​megvizsgaljak_​az_​iskolaskoruakat/

Vajon kiket nem vizsgálnak meg, hogy alkalmas-e a foglalkozás és a pozíció betöltésére? A politikusokat. Aztán csodálkoznak, hogy nincs minőség. Mitől lenne, amikor minden adott hozzá, hogy a legnagyobb néphülyítők, szélhámosok, csalók, tolvajok, fehérgalléros bűnözők választódjanak ki a hatalom csúcsára? Egy (sőt, nem egy, sok) motivált pszichopata pl. örömmel lesz politikus; és meg is van az eredménye, a szétlopott, lezüllesztett, elkúrt ország. Úgyhogy a normális rendszer és ország ott kezdődik, hogy kiszűrjük a pszichopatákat, mert bár képesek eljutni a hatalom csúcsára, de nem képesek normális, jól működő országot létrehozni és fenntartani. Pusztító utálatosságok a szent helyen… abból aztán romlás és pusztulás, menekülés, és földi pokol lesz; lásd Líbia, hogy ne Magyarország legyen a példa.

Akár arisztokráciának (a legjobbak uralma) is nevezhetnénk a legjobb rendszert, ha nem járatták volna ezt a szót le, már az ókorban, azzal, hogy se a módszer, se a személyek nem a legjobbak voltak. Ha valakinek pl. örökölt előjoga van arra, hogy „legkiválóbb sportoló” legyen, az már nem a legjobb rendszer, és persze a személyek sem a legjobbak.
Egy rendszer vagy korrekt, vagy korrupt, egészséges vagy beteg, úgyhogy a rendszereket is egészségesen kell tartani, mert különben beteg lesz, hanyatlik és pusztul.

Elérendő cél, hogy csak a megfelelő minőségű (erkölcsi szint, szellemi szint, szakértelem) emberek legyenek politikusok.
Ezzel áll szemben az a Murphy-törvény, hogy rendes emberek nem akarják embertársaikat irányítani. Folyománya: tehát ez megmarad a pszichopatáknak, a nem rendes embereknek.
Hogy ez így mennyire nem jó… az remélem mindenkinek átjött.
Létkérdés, hogy a rendes emberek irányítsák a többieket.
A felismerés megvan (elérendő célként).
Ha megvan rá az akarat, meglesz rá a mód is.
Kell egy olyan politikai iskola és rendszer (nem kommunista pártkáderképző, „foxi-maxi”, és nem is a posztkommunista kaméleonoké, amőbáké, ezt talán mondanom sem kell), ahol megvan az előzetes szűrés, és a képzés, és ha valaki mégsem válik be, akkor legyen meg az utólagos visszahívás is. Probléma, hogy ezt meg lehet csinálni iskolán és párton belül, viszont afölötti szinten már nem; és ha valaki eljutott a képviselőségig, és kizárják a pártból, akkor átminősíti magát függetlennek, és arra a ciklusra marad tovább; úgyhogy ha a legfelső hatalmi szinten nincs visszahívhatóság, akkor nem teljesen bolondálló a rendszer; és akkor még a felső hatalmi körön belüli puccsokról még nem is volt szó…
Hogyan ne legyen terepe a fehérgalléros bűnözőknek egyáltalán?
Van min gondolkodni; a lényeg, hogy tegyük a lépéseket a kitűzött célhoz vezető úton.
(Nem költői kép, gondolkodik, és lép; cselekszi, amire a normális és jól működő országhoz szükség van.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 10:28:00

@Bee-zony: Mióta pofázom, hogy szakpolitikus, miniszterség, bizottsági tagság csak szakirányú végzettséggel...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.30. 10:36:38

kíváló & nagyon korrekt, a lehető legobjektívabb index riport :

index.hu/belfold/2011/04/29/az_ordog_gyongyos_pataja/

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 10:43:29

@Geza: szép összeesküvés-elmélet :)
De attól tartok, lehet benne valami. Soha nem tudtam hinni a "zsidók leigáznak minket" című elméletekben. Nem a zsidók - vagyis nem maga Izrael - fog leigázni, hanem az EU (hogy ott kik a zsidók és mennyien vannak, az más kérdés). Gyarmatosítás zajlik, az országot már eladták a fejünk fölül. Megnyitották a kiskaput, hogy aki akar meneküljön. Ezzel elérik, hogy aki ambiciózus, értelmes, az külföldre megy, aki meg marad (legfeljebb betanított munkára jó emberanyag, nincs köztük olyan, aki egy felkelést, vagy akár egy sztrájkot megszervezzen), az jó lesz rabszolgának a külföldi kézben lévő gyárakba (kontraszelekció, vagy mi). Mert nem látok más ésszerű indokot arra, hogy a külföldi szart nyomatják a képünkbe, a magyar vállalkozókat pedig ellehetetlenítik, lásd Horváth Sándor László esetét. ( goo.gl/eI3e1 )

Ha hozzárakom az előző két hasonló hozzászólást, akkor szépen össze is áll egy komoly összeesküvés-elmélet, amivel csak az a baj, hogy rettenetesen logikus, és megmagyarázza a kormány eddigi lépéseit.

hoplita 2011.04.30. 10:53:40

@Kartal (rezervált):
Ezek a nagy öntöltők nem igazán a rejtve viselésre valók.
A Röhm, HW, Alfa már inkább.....már ha gázstukkerben gondolkocc.

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 11:04:25

@hoplita: élesben nem tudok, mert nem kapok rá engedélyt. És nekem rejtve kell viselnem, úgyhogy ez van. De jó az a gáz is, CS és OC felváltva pakolva elég nagy megállítóerővel rendelkezik :)

hoplita 2011.04.30. 11:19:43

@Kartal (rezervált):
Hát igen, Abszurdisztánban nem jár önvédelmi egy tisztes, adófizető polgárnak...eddig sem járt, ezután sem fog, mert a narancskomcsik legalább úgy rettegnek a fegyvertől, mint az egy bordában szőtt, más színű társai..
Amúgy meg valóban jó esetenként a grp is, fedezi a visszavonulást....főleg a CS ütős.:))

Bee-zony 2011.04.30. 11:57:43

"Rendkívül pozitív fejlemény, hogy a budapesti Tom Lantos Intézet a magyar kormány és az ellenzék, és Fidesz, illetve az MSZP és az LMP megegyezése alapján jött létre, ami kedvező hatást gyakorolhat a magyarországi politikai közhangulatra" - jelentette ki Maximilian Teleki

Rendkívül pozitív fejlemény... ami kedvező hatást gyakorolhat a magyarországi politikai közhangulatra. (...újabb nyomós érvként a felkelés mellett.)
Tulajdonképpen a legnagyobb baj az elválasztottság hiánya; legyenek csak egymás közt, és falja fel egymást a parazitahalmaz.
Akinek még nincs elég érve a távozás mellett, gondoljon arra, hogy akar-e ezeknek adózni... illetve ha igen, mivel és hogyan.

Bee-zony 2011.04.30. 12:07:44

@ColT: Igen, de pl. az SZDSZ tele volt doktori című… korruptakkal.
A végzettség és a szakértelem csak az egyik összetevő az erkölcsi szint, szellemi szint, szakértelem hármasából – és ez utóbbi szerezhető meg a legkönnyebben, mert az erkölcsi és szellemi szinthez a kialakult helyes világnézeti rendszer, és született képességek kellenek; ez a széles és stabil alap, amire következik és felépül a szakértelem; ez csak így jó.
Nyilván, ahol elengedhetetlenül szükséges a szakértelem, ott a hiányából bukta lesz, még ha oly jó is emberileg az illető egyébként.
A három összetevőből egyik sem hiányozhat, mert különben, más és más okokból, de bukta van, illetve előre láthatóan lesz. Ha csak egy vagy kettő van meg a háromból, nem lesz jó az eredmény társadalmilag. Bűnözők ezt persze leszarják. Következhet az ugrás a mondandó elejére, hogy mire miért van szükség.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 12:42:52

@Bee-zony: Én csak azt mondtam, hogy megfelelő pozícióhoz, megfelelő végzettség. Szó se volt korrupcióról.

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 12:45:58

www.mno.hu/portal/781105

Nézzétek meg a videót is. Csak igazunk lesz nekünk, összeesküvés-elméletről huhogóknak...

Nurrddin 2011.04.30. 13:00:55

@groggil:
ez a komment egy az egyben kint van a kurucon

kuruc.info/r/22/78358/

akinek van faszbuk accja, szólhatna a a hír alatt, hogy a forrást valamilyen formában jelöljék már meg...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.30. 13:05:06

Hogy így a fegyverekről van szó.Elképzelem ahogy a 85 éves Mari néni a 44-es Magnummal lyukat robbant kolompár gazsi mellkasába/gyomrába.:))Na jó hétvégét!

Geza 2011.04.30. 13:31:05

Úgy látom, másnak is eszébe jutott megtippelni a törvényhozás ilyetén alakulásának a folytatását :)
kuruc.info/r/22/78358/

"Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület: mától, 2011. máj. 1.-től civilben fogunk nagyobb létszámú sétákat szervezni.
Fidesz kormány, Btk. módosítás, máj. 5.: „Aki olyan nagy létszámú sétákat, közös kirándulásokat, vagy annak látszó tevékenységet szervez vagy abban rész vesz, mely másokban riadalmat kelt, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, máj. 10.: kis létszámú, de egymás után érkező csoportokban fogunk (3-4 fős) sétákat szervezni, természetesen civilben.
Fidesz kormány, Btk. módosítás, máj. 12.: „Aki olyan sétákat, kirándulásokat, vagy annak látszó tevékenységet szervez, abban részt vesz, melynek során a sétáló csoportok közti távolság vagy térköz, illetve a csoportok közti érkezés ideje, periodikussága másokban riadalmat kelt, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, máj. 20.: mától őrző-védő céget alapítunk, és havi 10Ft-ért fogunk – szerződéssel – állni néhány gyöngyöspatai ingatlan előtt éjszakánként, civilben természetesen.
Fidesz kormány, Btk. szigorítás, máj. 22.: „Aki olyan őrző-védő tevékenységet szervez, vállal, vagy abban részt vesz, amely mélyen a piaci ár alatt működik, vagy annak látszó tevékenységet végez, és amely azokon a közterületeken zajlik, melyekre a fenti -sétálással kapcsolatos - paragrafusok megvalósulnak, továbbá másokban riadalmat kelt, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, máj. 25.: mától minden tagunk ideiglenes lakcímkártyával bejelentkezik egy-egy ingatlanba, és naponta többször elmegyünk otthonról, illetve hazamegyünk, szigorúan civilben.
Fidesz kormány, Btk. szigorítás, máj. 30.: „Aki úgy tér haza az ideiglenes lakcímeként szolgáló ingatlanra, vagy annak látszó tevékenységet végez, hogy azzal másokban riadalmat kelt, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”
Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, jún. 2.: Az összes tagunk zsidónak vallja magát és a Gyöngyöspata végén lévő ideiglenes zsinagógába tart holokauszt megemlékezésre, természetesen civilben, nagy térközöket tartva.
Fidesz kormány, Btk. módosítás, jún. 3.: "Aki abból a célból szervez holokauszt megemlékezést, vagy annak látszó tevékenységet, hogy másokban…, hű wazze’, gyerekek, ebből botrány lesz, már hív is Feldmájer!"

Ma Baker 2011.04.30. 14:40:17

Nna mi a helyzet? Gyurcsány mentelmi jogáról nem mernek cikket írni, csak Gyöngyöspatáról, meg Matolcsyról?

Dendrobatidae 2011.04.30. 14:49:44

@Tigeri: Mire Mari néni elcammog a fegyverszekrényig a szabályosan tárolt lőfegyveréig, előveszi a külön zárt szekrényben lévő töltényeit, megtölti a 44-es magnumját, céloz... addig kolompár gazsi már rég szétverte a fejét vascsővel, sőt még egy kávét is ivott közbe.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.04.30. 14:52:43

@Bee-zony: Köszönöm a válaszodat. De. Szerintem fölösleges Svájccal példálózni, vagy Japánnal. Sok szempontból szigetországok ezek de az általános jóléttől függetlenül nagyon is részei a globális rendszernek.(ezt jelenleg saját bőrömön is tapasztalhatom, japánoknak dolgozgatok már évek óta és most a húszezer kilométerre történt cunami miatt én keresek fele annyit, mint amihez hozzászoktam)
Magyarország nagyon kis tényező a globális gazdaságban, gyakorlatilag a "járulékos veszteség" címszóval fenntartott kategóriában vagyunk, azon a szinten ahol a tengerszintemelkedés miatt halálra ítélt kis kultúrák százai vannak. Ha a magyar gazdaság megszűnne, az éppúgy nem érdekelné a globális rendszer fenntartóit, mint ahogy a ma beszélt mintegy hatezer nyelv felének száz (nyolcvan? ötven?) éven belüli eltűnése és ezzel együtt teljes kultúrák eltűnése sem érdekli.

A polgárháború, ha ma robbanna ki Magyarországon magyarok és cigányok között, nagyon gyorsan cigányirtásba fordulna át, és a cigányok egyszerűen elmenekülnének az országból. Ma még túlságosan egységes a magyar társadalom, és jelentős számbeli és még sokkal jelentősebb erkölcsi fölényben van a cigányok fölött. Ma még. Ez a fölény minden megszületett cigánnyal és abortált magyar élettel napról-napra csökken, és még gyorsabban csökken minden bünetetlenül hagyott korrupciós üggyel, mutyival, bizottságosdival elmaszatolt országárulással, halálra vert névtelen Mari nénik gyilkosainak büntetlenül hagyásával.
Egy polgárháború tíz év múlva már kétesélyes lesz. Húsz év múlva?

Politikusokat, legalábbis felső döntéshozó szintre kerülő politikusokat nagyon is alaposan megvizsgálnak. Szerintem kiemelkedő alapossággal. Persze nem a "választópolgárok", hanem azok akiknek érdekük fűződik ahhoz hogy az országot egy bizonyos irányba tereljék. Elég csak óvé vagy feri életrajzát, vagy más fizetett szolgák életrajzát végignézni. (nem muszály egyébként ennyire eufemizálni, fizetett szolga helyett nyugodtan lehet szopóskurvát említeni). Alacsonyabb szinten (kicsi és nem olyan kicsi önkormányzatok) tényleg az érvényesül, amit felvázoltál, vagyis hagyják hogy gátlástalan közbűnözők üljenek polgármesteri képviselői székekben. Van az a lélektipus amit kizárólag a hatalmi ösztöne hajt, saját értékrendjét tartja normálisnak, és nagyon szivesen él a felkínált hatalommal. Eredmény: az öngyilkosságig eladósított és kirabolt önkorányzatok és közvagyon.

Az akarat megvan a változásra. De a regnáló hatalom minden kezdeményezést csírájában fojt el. Napnál világosabb példa a patai szarbantapicskolás, és ennek ürügyén a bétéká nyíltan magyarellenes módosításai.

Jurganov 2011.04.30. 15:37:13

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: három dolgot hagytál ki a számításból.
1, jelenleg azok a bűnözőcsoportok birtokolnak fegyvert ( automata és onnan felfelé) aminek az alapszíne a napbarnított. ez jelentősen az ő oldalukra billentené a mérleget.
2, ezen napbarnított csoportok hozzá vannak szokva az erőszakhoz, főleg annak alkalmazásához ( emberrablások, gyilkosságok, megfélemlítések) mint az átlag magyar + jobb fizikai és szellemi kondícióban vannak (nincs hezitálás ha valakit meg kell ölni , erőszakolni vagy kínozni, sőt) mint az átlagos magyar szalagmunkás és/vagy programozó.
3, azok akik idáig "juttatták" az országot nem a magyar politikusok ( mármint őket is irányítják) ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben valóban lenne egy polgárháború akkor küldenének a legitim kormánynak, vagyis a rettegőknek katonai segítséget.
persze az is igaz, hogy amikor odáig jut a helyzet akkor már az életünkért küzdünk....

zsoltix 2011.04.30. 16:04:09

@Geza: Ha visszaolvasol, ugyanezt groggil kommentelte be ide 2 napja. :)

zsoltix 2011.04.30. 16:41:00

@Ásó[Mosó]maci: Olvastam delelott ezt a suddeutsche zeitungos cikket valahol, nekem is rogton ez tunt fel a sok blabla kozul :)

hoplita 2011.04.30. 16:41:26

@Jurganov:
Ne misztifikáld túl az egyes pontot.
Nem elhanyagolható, de nem is releváns annyira, mint gondolod.
És ne becsüld alul a jelentős számú, magát nem "reklámozó", meglehetősen gyakorlott fegyverforgatót.....plusz a jobbféle katonai kiképzésen átesetteket, etc.
Fegyver is terem, ha szükség van rá....jó lenne nekem annyi ezres a zsebembe, ahány látszólag törvénytisztelő, feddhetetlen magyarnál van elrejtett vas.....
A cigányok utolsó hete következne egy ilyen "buliban"......és Istennél lenne a kegyelem, nálam spec. nem.

zsoltix 2011.04.30. 16:43:16

@Ásó[Mosó]maci: Olvastam delelott ezt a suddeutsche zeitungos cikket valahol, nekem is rogton ez tunt fel a sok blabla kozul :)

zsoltix 2011.04.30. 16:44:01

@Ásó[Mosó]maci: Olvastam delelott ezt a suddeutsche zeitungos cikket valahol, nekem is rogton ez tunt fel a sok blabla kozul :)

majomkutya 2011.04.30. 16:52:22

Azt már kitárgyaltuk, hogy a RUHABŰNÖZÉS bevezetése (nagykoalícióval) nagy valószínűséggel a vidéki átlagemberekből többségéből haragot vált ki.
Erre ma olvasom, hogy (fidesz-mszp-lmp összefogás révén) megalakul a Tom Lantos intézet.
Azt hittem mára ennyi elég lesz, de nem!
Balog Zoltán cigányügyi államtitkár 25%-os cigánykvótát képzel el a munkahelyekre.
www.origo.hu/itthon/20110430-suddeutsche-zeitung-cikke-magyarorszagi-romakrol-balog-zoltan-nyilatkozataval.html
Anyám borogass!
Azt hiszem, hogy végleg elrugaszkodtak a valóságtól. Aki ennyire korlátolt, mint a lelkészúr, az ne vállaljon felelős hivatalt, inkább menjen a templomba imádkozni naphosszat!
Jó eséllyel bele fog bukni a Fidesz a cigányügybe, mégpedig 3 okból:
- a valóságtól teljesen elrugaszkodott elképzelések (ruhabűnözés, 25%-os cigánykvóta)
- az előre mutató javaslatokat sem fogják következetesen végigvinni, az előírtakat pedig nem fogják kemény kézzel betartatni
- sem a pitiáner cigánybűnözök, sem a szervezett cigánybűnözés (famaffia, fémmaffia, védelmi pénzek, kurvák, drog...) nem lépnek föl
Most mondhatnánk azt, hogy legalább egyszer nagyon pofára fognak esni és a feladathoz egyre jobban fölnövő Jobbik legalább profitálni fog, de azért lássuk már be: ha ez sokáig így megy tovább, akkor itt kő kövön nem marad. :(

Dendrobatidae 2011.04.30. 16:56:29

Jeszzzz!!!
Süddeutsche Zeitungban Balog Zoltán (fideszes felzárkózásért felelős államtitkár) a munkahelyek újraelosztásánál legalább 25 százalékos romakvótát követel!!!

www.origo.hu/itthon/20110430-suddeutsche-zeitung-cikke-magyarorszagi-romakrol-balog-zoltan-nyilatkozataval.html

Új ország! Már épül!
Vik-tor! Vik-tor!
Két-har-mad! Két-har-mad!

zsoltix 2011.04.30. 16:58:52

@zsoltix: Bocs a triplaert, biztos az en keszulekemben van a hiba. A roma kvotat Bajnaiek is be akartak vezetni, akkor nem tetszett a fidesznek: belfoldihirek.com/belfold/a-kormany-szazmilliok-eltuntetesen-dolgozik Kover ur majd most is elmondja ugyanezt?

fokabacsi 2011.04.30. 16:59:34

@majomkutya: Teljesen úgy tűnik, mintha szándékosan alakítanák úgy a dolgokat, hogy még véletlenül se nyerjenek három év múlva!
Ki lesz az a megveszekedett hülye vállalkozó, aki odaveszi a buta lusta tolvaj , dolgozni nem tudó, és nem akaró cigányokat a gyárába üzemébe? Mire fel? Vezérigazgatónak?! Aztán amit nappal kifigyelnek, azért éjszaka visszamennek? Tényleg az van, akiből politikus lesz és megválasztják, annak elmegy az esze! Egyszerűen meghülyül!

Dendrobatidae 2011.04.30. 17:11:04

"A cikk szerint Balog a munkahelyek újraelosztásánál romakvótát követel, mégpedig úgy, hogy az semmilyen területen se legyen 25 százaléknál alacsonyabb. Balog szerint a köztudatban csak így érhető el a helyzet drámaiságának felismerése, a munkaadókat és a hatóságokat csakis így lehet kényszeríteni arra, hogy foglalkoztatottként a romákat egyáltalán számba vegyék"

Ez az! Kényszeríteni mindenkit a 25 százalékra! Gondolom minden Orbánhívő erre várt titkon! Hát íme, teljesült a vágyuk! De még nincs vége a fideszes fosáradatnak ebben biztos vagyok....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.30. 17:13:19

"Balog Zoltán azt mondta, büszke arra, hogy Magyarországon található a világ egyetlen roma gimnáziuma, a pécsi Gandhi Gimnázium. "Ezeket a zavaros napokat azonban más hangok uralják" - írja Frank, aki szerint "egyenruhás nácik" vonulnak fel a roma falvakban, lőgyakorlatokat tartanak, és összeverekednek azokkal, akik nem ijednek meg tőlük."

Tehát a Szálasi nevét a porba hugyozó gyerek egyenruhás náci, és a romák csak azért verekedtek össze velük, mert nem ijedtek meg tőlük. Azt hiszem, a határra nem azt kell kiírni, hogy Magyar Köztársaság, hanem azt, hogy:
Zárt osztály! Kérünk minden idelátogatót, forduljon vissza!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.30. 17:15:18

"A cikk szerint Balog a munkahelyek újraelosztásánál romakvótát követel, mégpedig úgy, hogy az semmilyen területen se legyen 25 százaléknál alacsonyabb. Balog szerint a köztudatban csak így érhető el a helyzet drámaiságának felismerése, a munkaadókat és a hatóságokat csakis így lehet kényszeríteni arra, hogy foglalkoztatottként a romákat egyáltalán számba vegyék, ugyanakkor a roma közösséget is csak így lehet kényszeríteni arra, hogy átgondolja saját képzettségét. "Ha ugyanis az említett kvótát a cigányok képzettségének hiánya miatt nem sikerül betölteni, akkor körükben is inkább kialakul annak belátása, hogy nem csupán ártatlan megkülönböztetettek, hanem őket is felelősség terheli a társadalmi beilleszkedésért" - olvasható a cikkben. "

Hát erre nem tudok mit mondani. Ez a fickó egyszerűen hülye!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 17:15:23

@Ásó[Mosó]maci: Az a baj, hogy van, akinek ez hiteles forrás...

fokabacsi 2011.04.30. 17:17:26

Képzeljétek el! Az orvosok, mérnökök, technikusok 25 %-a is cigány lenne?! Honnan az édesanyja csipájából? Az a sok szorgalmas kitűnő "cigány szakember" lásd : strici, uzsorás, tolvaj, rabló betörő színesfíímgyűjtő stb .......!

Zigi 2011.04.30. 17:25:16

Minden napra jut egy fideszes agyrém.

majomkutya 2011.04.30. 17:27:52

@Ásó[Mosó]maci: Ráadásul, ahhoz, hogy a munkahelyeken 25% cigány legyen, ahhoz a jelenlegi dolgozók 25%-át ki kellene rúgni.
Amúgy a munkahelyek 25%-a mennyi lehet? Szerintem az majdnem 1 millió. Nincs is annyi munkaképes korú cigány az országban. Vagy hozunk még esetleg román cigányokat, hogy feltöltsük a kvótát.
Ez az ember egyszerűen nem alkalmas cigányügyi államtitkárnak. Az origón azt írják, hogy ráadásul mostmár nem csak magyar, hanem már európai romastratégián is dolgozik.
Gondolom a kvótarendszert adókedvezményekkel, vagy büntetőadókkal segítené Balog.
Ez azt jelenti, hogy (pláne a kvóta feltöltése elején) fehér embernek szinte nem lenne esélye álláshoz jutni.
Nem értem, hogy mi vezetett odáig, hogy a Fidesz ennyire elengedte a gyeplőt.

Zigi 2011.04.30. 17:32:02

Azt hiszem valami ilyesmit vezettek be Dél-Afrikában is, azaz, hogy országos számarányuknak megfelelően kell alkalmazni feketéket az egyes cégeknél, azóta menekülnek is onnan a fehérek.
Érdekes különben, hogyha ugyanezt bevezetnénk zsidókra vonatkozóan, azaz hogy a médiában mondjuk csak 5% lehetne a zsidók aránya, mekkora felháborodás lenne. Szar magyarellenes kormány, érik az igazi forradalom, amit '89-ben elmulasztottunk.

zsoltix 2011.04.30. 17:32:14

A fentebb linkelt 2009-es cikkbol: ''Bajnai Gordon a közelmúltban bejelentette
azt a tervét, hogy diplomás cigány fiatalok számára úgynevezett "romakvótát"
vezetne be. Ezzel kapcsolatban Kövér
aggodalmának adott hangot: "nem fog-e
további előítéletességet generálni,
miközben a többségi társadalom diplomás fiataljai lehet, hogy ilyen helyzetben esnek el egy lehetőségtől? Nem csak a többség
felel a kisebbségek helyzetéért, de a
kisebbséget is rá kell vezetni a saját
felelősségére". Erre most ok ugyanazt akarjak, romakvotat.

Dendrobatidae 2011.04.30. 17:32:16

@fokabacsi: Balog ezt is megmagyarázza. Be kell rakni a fuxos, szamurájkardos cigánystricit műtősnek meg tanárnak, autószerelőnek mert így majd kialakul bennük a felelősség. Szóval ééérted?! Néhányszáz magyarnak majd a nyakát vágja el vérvételkor, a fékcsövet meg összekeveri a kardántengellyel, de sebaj! Így majd kialakul benne a felelősség. Kiváló koncepció.

Egy éve még egy az egymilliárdhoz lefogadtam volna, hogy Gyurcsányéknál idiótább, magyarellenesebb csürhe nem jöhet, mert ők voltak a legalja. Csúnyán elvesztettem volna a fogadást...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 17:48:15

@zsoltix: "a
kisebbséget is rá kell vezetni a saját
felelősségére"
Dá hát áz rászzizmús! Nákik nins olyan!

Prof. Dr. Simon Templar 2011.04.30. 17:55:11

@Bee-zony: Valóban egy polgárháború felé sodródunk, de ez azt hiszem előfeltétele egy igazi demokrácia kialakulásának. Ha a demokrácia mintaállamait (Egyesült Királyság, USA, Franciaország) veszem, egyik sem úszta meg az igazi demokrácia kialakulását polgárháború nélkül. Mindenféle pátosz nélkül mondom, de igazi demokrácia CSAK vérben és tűzben tud megszületni. Egész egyszerűen itt nálunk most ért meg a történelmi helyzet erre. Hogy miért is?

Amikor az angolok vivták a sajátjukat, mi éppen azzal voltunk elfoglalva, hogy egy ázsiai despotikus hatalom (Oszmánok) szoritásából kikerüljünk. Kisebb gondunk is nagyobb volt a demokráciánál. Mire ők befejezték a saját polgárháborújukat, mi kikerültünk az Oszmán szoritásból, cserébe egy nem kevésbé despotikus, ugyanakkor európaibb hatalom (Habsburg Birodalom) irányitása alá kerültünk.
Alig egy évszázaddal később, mikor a franciák vivták a sajátjukat, mi éppen egy magát felvilágosultnak tartó uralkodóval (II. József) vivtunk és örömünnepet ültünk, hogy 1790-ben meghalt, majd örültünk Lipótnak és annak hogy nálunk, Franciaországgal ellentétben nincs felfordulás.
Mikor az amerikaiak vivták a sajátjukat, mi éppen azzal voltunk elfoglalva, hogy egy vesztes forradalom után megpróbáljunk egyezségre jutni a bennünket megszállva tartó hatalommal. Megkaptuk és örültünk, hogy újra békésen élhetünk, kicsit sem érdekelt minket a demokrácia, jól elvoltunk a félig-meddig szabadsággal, ráadásul a világhatalom fényében tetszeleghettünk (Osztrák-Magyar Monarchia).
Mikor ez megbukott, utána már semmi nem a demokráciáról szólt, sokkal inkább a hatalom megragadásáról és a túlélésről. Károlyiék hibbant libbancs országlása egyenesen juttatta el az országot néhány véresszájú zsidó 133 napos rémuralmáig. Horthy Magyarországáról meg sok minden jó elmondható, de hogy a demokráciához nem sok köze volt, az biztos. Ami utána jött oroszostól, Rákosistól, Kádárostól, azt gondolom egyikőtöknek sem kell magyarázni.

Igy jutottunk el 1990-ig...illetve 1991-ig, amikor is az utolsó szovjet katona is kilépett az országból.

És ekkor ráébredtünk, hogy egyedül maradtunk. Senki nem igazgat minket, ugyanakkor kezdenünk kéne magunkkal valamit és orvosolni kéne több száz éves elvarratlan problémákat is. Ilyen a cigányok kérdése is.

És ez az, amit lassan 22 éve nem tudunk megoldani. Nem tudjuk merre menjünk és hatalmas ellentétek feszülnek az országban. Pont úgy, mint 1861-ben, a születő USA polgárháborújának küszöbén ott. A libbancsok ott követik el a kurva nagy hibát, hogy azt hiszik, hogy a demokrácia is csak egyféle és ennek megfelelően a magyar néplélektől teljesen idegen dolgot erőltetnek. A narancsseggűek hatalmi mámoruktól nem látnak semmit, a MaSzoP-ot a Gyurcsány-féle oligarchák uralják, a Jobbik és a tőle is jobbra állók (MNA, Pax Hungarica stb.) meg olyan dolgokat erőltetnek, amihez az emberek nagyobbik része már nem akar visszatérni.

Egy ilyen helyzet feloldása pedig - bármilyen szomorúan hangzik is hölgyeim és uraim - általában csak egy polgárháború keretein belül lehetséges.

Úgyhogy élvezzük ki a kellemes tavaszi időt, a záport, a párunk és a gyerek mosolyát, mert lehet, hogy jövő ilyenkor már üres metróalagutakban bujkálunk és a Puskás stadion is temető lesz, mint Szarajevóban az Olimpiai Stadion...

Bocs, hogy ilyen komor voltam.

mocskosbaribaszó 2011.04.30. 17:55:40

vicces, vidéki fősulira járok műszaki szakra (pte-pmmk)
Viszonylag elég gyakran járok be és eddig egyetlen egy sötét bőrű lánykát láttam....

Akár lehetne kis OFF-ot csinálni, hogy leírni, hogy normális helyen ki hánnyal találkozott

Marcellusca 2011.04.30. 17:57:34

Hát, ezen a 25%-on most besz@rtam. :)
Mán épp kérdezni akartak, hogy már 2. napja nem történik semmi?
De, bazzeg! De, minek?! :(

Ezek tényleg nem normálisak.
Remélem Balogot jól nyakon vágják!
Kb. 1 millió cigány munkavállaló???
Nóóóóóórmááális????
Köztük orvos, mérnök, nem csak útkaparó.

1 millió új munkahely????
Ja, a cigányoknak.
A magyarok meg (holnaptól) mehetnek a francba, akarom mondani, nyugatra!

Phejjj, mocskos .....

fokabacsi 2011.04.30. 17:59:21

@Dendrobatidae: Egyetértek!
Olvasd el ezt az írást! Emberevő oroszlánokról van szó!
kuruc.info/r/20/78371/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 17:59:30

@mocskosbaribaszó: PTE, Szántó koli : 1999-ben 2db volt.
2007-ben vagy 3 szobányi. Nagyrészt lányok, részben tényleg okosak, és szorgalmasak.

800 emberből. Na nem azért, mert rásszizmus miatt ne vettek volna fel többet.

mocskosbaribaszó 2011.04.30. 18:03:22

@ColT: Koleszról nincs sok tudomásom, anyám a 120 nettójával túl sokat keres hogy bekerüljek, én csak az tudom összeszámolni akivel összefutok a suliban

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 18:14:05

@Dendrobatidae: francba, én egy éve egymilliárdban fogadni mertem volna, hogy ez lesz... miért nem találkoztunk annak idején? :D

@ColT: :D

Na álj álj álj... izé, most lebuktam, én vagyok smittpali.
Szóval állj! Honnan a faszból fogják tudni, hogy valaki cigány??? Magyarországon minden ember egyforma, nem? Horváth Aladár szerint "Há' milyen ország az, ahol megkülönböztetik a cigányt a magyartól?"

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.04.30. 18:16:21

@majomkutya: Ez Numerus Clausus. ami egy "antiszemita" törvény volt. Akkor most erre mit mondjak. Ha a magyaroknak hátrányos, akkor européer?

mocskosbaribaszó 2011.04.30. 18:16:49

@Kartal (rezervált): Emlékezz vissza hogy az Lmp-s ürge cigánynak mondta magát és tádámm, meg is kapta a romáknak szóló pályázatot.
és az ürge még csak nem is magyar volt :D

Marcellusca 2011.04.30. 18:24:37

@Kartal (rezervált): Na, ez a másik, ami nekem is eszembe jutott.
Meg, elméletileg, nem lehet nyilván tartani, hogy ki, milyen kisebbséghez tartozik.

De, egye fene!
Ha ki akarnak rúgni, egyből el kezdek kiabálni, hogy roma vagyok és nem rúghatnak ki, mert, akkor nem lesz meg a 25%! :DDD

Mertcsak 2011.04.30. 18:30:14

Kiváncsi lennék a főnököm arckifejezésére,majd a dühkitörésére,mikor közlik vele ezt az agymenést.
Miért csak ilyen elmeroggyant barmok jutnak nálunk vezető beosztásba?!

majomkutya 2011.04.30. 18:44:50

@mocskosbaribaszó: 3-féle jogosítványom van, de az autósiskolában egyszer sem láttam cigányt. És azóta sem láttam cigány tanulóvezetőt. Honnan van ezeknek a jogosítványuk. Erre gondoltatok már?
Pedig nálunk is, mint szinte mindenhol máshol autóval közlekednek. Ja, és igen: a mélyszegénységben autóra is, meg egyre drágább benzinre is fussa.

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 18:46:21

@Marcellusca: én meg kiabálni kezdek, hogy most azért, mert zsidó vagyok??? :D Mert a bőröm fehér és nagy orrom van :DDD

@mocskosbaribaszó: melyik volt az? A Bajnai-féle 200 cigányt a közigazgatásba programban az, aki cigány öntudatúnak vallotta magát?

@ColT: na most, én is ismerek több cigány diplomást. Nincs is velük semmi baj, normális, rendes életet élnek, sőt normálisabbak, mint jobbikos kollégáim. Ez van. Csak sajnos az általam ismert több száz cigányból nincs 20(!) olyan, aki betartaná a társadalmi együttélés alapvető szabályait. Komolyan sajnálom a normálisan - a mi értékrendünk szerint normálisan - élő cigányokat. A hátuk közepére nem hiányzik nekik egy-egy ilyen Gyöngyöspata-balhé, és ha bármi komolyabb baj üt ki, akkor ők fogják megszívni elsőnek, nem a fuxos büdös garázda uszorás maffiózó.

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 18:51:05

@majomkutya: nekem van egy vezetés oktató haverom, tavalyelőtt nyáron többször is voltam kint vele rutinpályán. Annyi cigánykölyköt láttam ott, hogy az döbbenet. Mind tanulóvezető volt.
Nekem ezzel más a bajom: rengeteg cigányt látok nyugati kocsiban pöffeszkedni, pl. szembeszomszéd jóformán nem is jár gyalog (bár keze nem illette még az indexváltót, az is biztos), amikor a benzin közel 400 Ft. Milyen mélyszegénység???

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 18:54:58

@Marcellusca: ismered a viccet, nem? A főnök azt mondja: egy embert ki kell rúgnom. Az irodában hárman dolgoznak. Azt mondja a fiatal kislány: engem nem rúghatsz ki, mert cigány vagyok, és akkor az rasszizmus. Azt mondja az idős nő: engem sem rúghatsz ki, mert nyugdíj előtt vagyok, és az életkor szerinti diszkrimináció. A harmincas, fehér bőrű fiatalember gondolkozik, gondolkozik, aztán azt mondja: akkor én meg buzi vagyok.

majomkutya 2011.04.30. 18:56:36

@Kartal (rezervált): Akkor azóta megváltozott a helyzet. Elfogadom. Amúgy egy autósiskolás tudna amúgy megfelelő választ adni.

trojka 2011.04.30. 19:29:06

Kukuljak meg, ha értem. Ezek szerint, buntethetök a vadászok, mert zöld ruhában járnak és félelmet keltenek (kiben?), buntethetök a természetörök, mert egyenruhában járnak, valamint a polgári remészetörök, mert nagyrészuk terepszinu ruhában jár, ugyanis igy jobban beleolvadnak a környezetbe és nem zavarják annyira a vadakat, továbbá mindenki buntethetö, aki bármilyen ruhát visel, ami "félelemkeltö". Hogy öszinte legyek, bennem félelmet keltenek a rendörök (25 éven keresztul voltam egyenruhás), amikor meglátom öket totál kopaszra borotválva, egyenruhában, mivel nagyon hasonlitanak a valamikori skinhedekre. Tessék mondani, ha én 1848-as honvéd egyenruhában jelennék meg az utcán, az is félelemkeltö lenne? (marhák).

zsoltix 2011.04.30. 19:36:12

@Kartal (rezervált): barikad.hu/node/50572 Szerintem mocskosbaribaszo erre a multikulti fiatalemberre gondolt. :)

Dendrobatidae 2011.04.30. 19:51:26

@Kartal (rezervált):
Orvosi állásba velük, aztán műtsék meg az összes fideszest sorban!:
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=aq627ZjmyXg

Dendrobatidae 2011.04.30. 19:55:50

@trojka: Ennek a törvénynek pont az a lényege, hogy ez alapján mindenkit el lehet ítélni. De majd ők megmondják, hogy ki a félelemkeltő. Ha nem tetszik a pofád, bevisznek és fél nap alatt kitalálják, hogy miért is voltál félelemkeltő.
Jól működött ez a módszer a KGB és Rákosi idejében is.

Bee-zony 2011.04.30. 20:12:05

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Politikusi kiválasztás:
Az eredményből (is) visszakövetkeztetve, valóban, legfelső szinten van kiválasztás, fordított előjellel. Pszichopatának lenni kötelező, máskülönben nincs támogatás egy bizonyos körből.
A tézisnek megvan az antitézise is, a cél szerint.

Kihalás:
Valahol olvastam, hogy van egy nyelv, amit már csak ketten beszélnek, de ők sem állnak szóba egymással. Garantált a kihalás, és ez egy kis színes hír, érdekesség. Nyelvek és kultúrák tűnnek el – de ez már régebben is így volt, lásd pl. avarok, besenyők…
A világ kb. 99%-a vállvonással intézné el Bantusztán, Urundi-burundi, Magyarország megszűnését.
Az látszik, hogy csoportként, nemzetként átlagosnál jobb túlélő képesség kell a fennmaradáshoz a népek tengerében.
Én nem tartom olyan nagy tragédiának, ha megszűnik egy rossz és életképtelen államalakulat; az egyének megmaradnak, és egy életképesebb állam fennhatósága alá kerülnek.
Ha az új uraknál nem annyira degeneráltak a törvények és a törvényhozók, alacsonyabb az adó, és nincsenek annyira elnyomva és kiszipolyozva a megszűnő állam tagjai, már nyertek a dolgon.
Amikor valaki disszidál, az is azt jelzi, hogy olyan államalakulatból megy el, amit nem érdemes fenntartani, mert olyan szinten rossz, hogy nem érdemes ott maradni.
Ha az állam vezetése nem képes megjavulni, akkor nem érdemes fenntartani azt az egész államot és az országot.
Ahhoz vajon mit szólnának orcsányék, ha tömegesen bejelentenék az alattvalók, hogy inkább egy másik ország fennhatósága alá szeretnének tartozni, és nem is mennek el?
Amelyik ország olyan, hogy szégyenkezni kell az állampolgársága miatt a világban, az kihalásra jelölt, és megérdemelten, logikusan és jogosan. Ki és mi tűnjön el, ha nem a rossz, és minek kell a rosszat fenntartani?
Én Magyarország jelenlegi vezetőinek országirányító és -fenntartó képességét kettes alára értékelem.
Állampolgárként két válsztás között: töltse ki Magyarország vezetőinek bizonyítványát... úgy sejtem, hogy a „bizony hitvány” lenne a többség szerint.

Bee-zony 2011.04.30. 20:15:34

@James Onedin (aka Zöld Ember): A polgárháború a papírforma, és nem látszik, hogy miért NEM következne be.
Emlékszem, hogy annó ex-Jugoszláviában volt egy riport, amiben arról próbálta kérdezni az ottaniakat a riporter, hogy szerintük mi lesz, ha meghal Tito. „Nem tudjuk, hagyjon minket békén”-féle válaszokat kapott. Teljes volt a struccolás, pedig előre látható volt, hogy a Tito által összetartott Jugoszlávia igen nagy valószínűséggel szét fog esni. Ott is bejött a papírforma.

Lehet kezdeni a polgárháborús helyzetre a felkészülést. Nem tudom, hogy mennyi idő van még rá… Ez az év még „békebelinek” látszik; az elkövetett állami és magánerős disznóságokkal az alapozó év, ahogy Egyiptomban is volt.
Győz-e sok lúd disznót itt is?
Már most gondolkodni kell a taktikán… Aki marad, az készüljön a polgárháborúra; aki megy, az készüljön a távozásra. Élő polgárháborús példának ott van Líbia: a fegyveresek lőnek, és a végső számlálásnál szerintem megint az fog kiderülni, hogy több a civil áldozat, mint a fegyveres. Úgyhogy én a legjobb taktikának azt tartom, hogy aki civil státuszban akar maradni, az ne maradjon a harctéren, mert felesleges, és hiba. Inkább menjen külföldre, és onnan próbálja tenni civilként, amit tud. Így a jobb, és nem úgy, ha ott marad a harctéren céltáblának.
Végül is két megfelelő választás van: aki inkább megy, az menjen, aki inkább marad, az készüljön a(z önvédelmi) harcra.
Nyilván sokkal kevesebben fognak elmenni, mint ahányan maradnak, és nem valószínű, hogy a lakosság 10%-ánál többen fognak távozni, amikor már nyilvánvaló, hogy lesz polgárháború, vagy már tart.
Azt sem tartom kizártnak, hogy ez az egész a III. vh. keretében fog megtörténni…

Kartal (rezervált) 2011.04.30. 20:18:44

@majomkutya: megkérdezem.

@zsoltix: én egy másikra, aki most írta a blogján, hogy a gyöngyöspatai cigányok ÉLETVESZÉLYBEN voltak húsvétkor... kicsit eligazítottam a faszit.

@Dendrobatidae: kihagytad a nácikat. Ők is megmondták: "Azt, hogy ki a zsidó, én döntöm el!". Na ez itt annyit változott, hogy "Azt, hogy ki a garázda (félelemkeltő), én döntöm el!".

@trojka: lásd eggyel fentebb.

majomkutya 2011.04.30. 20:26:52

Most látom, hogy a franciáknál is kvótatörekvések vannak, csak éppen másmilyenek:
sportgeza.hu/futball/hirek/2011/04/30/fekete_es_arab_kvota_a_francia_valogatottnal/

dr. Aullah 2011.04.30. 20:34:20

Látom mindenki nácul. Majdnem minden második komment kuruc linket tartalmaz.

zsoltix 2011.04.30. 20:34:56

Mai hir: ''26 fős fémtolvaj-bandát fogtak el Csepelen az április 1-jén megalakult
kerületi közterület-felügyelet munkatársai segítségével. A közterület-felügyelet a
tolvajok nagy száma miatt a rendőrség segítségét kérte'' onkormanyzat.mti.hu/hir/10810/hatalmas_femtolvaj-fogas_csepelen Ejnye. A megelhetesieknek riadalmat okozo kozteruletes egyenruhas bunozoket kellett volna elfogni. Majd lesz dada sanyi bacsitol.

Dendrobatidae 2011.04.30. 20:49:27

@Bee-zony: A Jugoszláv példa nagyon jó. Pont ezt beszéltük mi is a baráti társaságban. ha belegondolsz az a mai magyar valóságnál sokkal pitiánerebb okok miatt robbant ki. Mindannyian ugyanúgy szlávok voltak, ugyanazt a nyelvet beszélték, ráadásul rengeteg vegyes házasság volt köztük. Úgymond "integrálódtak". Aztán egyszer csak az avar alatt izzó parázs lángra kapott és az újkori történelem legbrutálisabb emberirtásába torkollott.
Ez nálunk is be fog következni, ebben biztos vagyok. Itt fog visszaütni az, hogy a magyarok az utóbbi évtizedekben mindig mindent meg akartak úszni. Ez volt az ország alapállása. A nép homokba dugta a fejét "úgyis lesz valahogy"... Hát nemsokára a fejünkre borul az egész szar, amit elődeink ezzel a felfogással felhalmoztak. De az biztos, hogy én nem megyek innen sehova. Jöjjön aminek jönnie kell. Állok elébe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 22:41:28

@Kartal (rezervált): Én nem ismerek húszat, talán ha ötöt. De jó, hogy vannak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 22:48:48

@Kartal (rezervált): Viszont ha kirúgja a fehér srácot, akkor megáll a cég, mert ő dolgozik egyedül :D

majomkutya 2011.04.30. 22:56:02

Komolyan mondom az ember esze megáll!
Gyöngyöspatán a romák újból nagyon félnek és i d e g e s e k!
Miért? Na miért?
Mert egy pár magyar egy magánháznál bográcsozik és valami fura nevű bátor magyar család találkozót szervez. Az egyébként jól jelzi a jelenlegi viszonyokat, hogy ezek szerint a szervezők úgy érzik, hogy elsősorban bátorság kell Gyöngyöspatán egy kis kerti bográcsozáshoz és csak másodsorban szükséges a hús, bogrács, hagyma és krumpi.
Mégis mit óhajtanak, mire lenne szükség, hogy ne féljenek? Legközelebb a bográcsozásra kérjenek a magyarok engedélyt a CKÖ-től?
Mi lesz ezután? A romák félelmeit meghallva a kormány bejelenti a harcot a BOGRÁCSBŰNÖZÉS ellen? Mert most már az erő nyelvén kell beszélni? Szíjjártó ezt is elő tudná adni, abban biztos vagyok.
Az LMP-sek és a jogvédők úgy tűnik, hogy kiképezte a cigányokat arra, hogy ha lamentálnak, hogy ők félnek és idegesek, akkor majd az országos sajtóban szerepelhetnek és mocskolhatják a magyarokat, esetleg gy. ferenc gyanúsított küld nekik egy újabb milliót.
Az meg csak hab a tortán, hogy magukat komolynak gondoló sajtótermékek (pl. Hírszerző) ezt vezető, legfontosabb hírként tálalják. Az is vicc, hogy a fősodratú média micsoda komoly forrásokra alapozza a szánalmas kis cikkeit: "roma aktivista", "roma referens". Az viszont eszükbe nem jutna, hogy megkérdezzenek egy helyi magyart.
Bográcsbűnözés rulez! Szíjjártó! Csapj a lovak közé!

majomkutya 2011.04.30. 23:31:00

A Hírszerzőn szemlézik a Suddeutshe Zeitung cigányügy cikkét. A nagyokos újságíró azt írja benne (és ez az ő aggodalma a romastratégia kapcsán), hogy :
"eddig még sehol nem sikerült megtalálni az integrációnak azt a koncepcióját, amely a cigányok számára lehetővé teszi életformájuk megőrzését, ugyanakkor megszünteti az azzal szembeni ellenszenvet"
Hát igen! Szerintem nem is lehet olyan romastratégiát készíteni, hogy a jóérzésű ember tolerálja azt amit a cigányok problémás része művel (lopkodás, fenyegetés, testi sértés, gyilkosság, uzsorázás, stb...)
Nincsen olyan elme ezen a földgolyón, aki le tudna tenni elém egy olyan romastratégiát, aminek a hatására én azt mondanám, hogy legyen, elfogadom azt, hogy a cigányok egy jelentős része parazita és vadállat módon él és viselkedik.
Én viszont abban kételkedek, hogy van-e egyáltalán olyan zseniális kormányszóvivő/kommunikációs stáb, ami a jóérzésű emberek tömegeivel el tudná fogadtatni az egyenruhás bűnözés elleni fellépést.

Nzoltan 2011.05.01. 06:56:59

Az új bűnözési forma már nem is annyira új. Ez az öltönyös csalós, lopós, hazudozós. Csak a tisztelt képviselőknek, minisztereknek a tükörbe kellene reggelente nézni hogy ilyet lássanak.

Nzoltan 2011.05.01. 07:14:50

@Bee-zony: A polgárháború nálunk is érdekes lesz. Abból a szempontból, hogy olyanokért fog kialakulni, mint ami Gyöngyöspatán történt. Lopások, rablások, gyilkosságok, lincselések. Tulajdonképpen semmi háborúskodás nem fog történni, csak a társadalom magyar része megpróbálja megvédeni ami az övé. Kb. masírozással. Aztán a semmilyen vagyon és életellenes bűntényt el nem követő ma még többség külföldről kapja majd a nyakába azt, amit az ilyen LMP, MSZP és Horváth Aladár féle emberkék előkészítettek már odakinn. A félretájékoztatott külföld, meg az országot fogja karanténba helyezni, a más életét elvevő, folyamatosan terrorizáló cigányságot meg pénzzel és fegyverrel tömni. Ugyanaz lesz mint koszovóban. 10 év alatt teljesen kicserélődik a magyar lakosság keletmagyarországon, és borsod környékén lesz egy cigány ország. Amíg az "elkövetett bűnökért" a megmaradt Magyar részt gazdaságilag szankciókkal próbálja a nyugat jó útra téríteni, addig a létrejött cigány országot tömni fogják segélyekkel. Szlovákia, Csehország, Szerbia elsőként fogják elismerni az új államot, hiszen beteljesedik az amit szeretnének. Végleg eltűnhet a magyar veszély. Aztán a nyugat is tudja majd hova hazatoloncolni a kiutasított cigány tömegeket. Európa közben hátradől, hogy milyen jó munkát végzett.

trojka 2011.05.01. 07:15:13

Tolunk nem is olyan messzire (pár ház) Alföldröl importált cigányok laknak albérletben. Husvétkor egy népes rokonság látogatta meg öket, szintén az Alföldröl. Na, volt ott minden, csak nem ájtatoskodás. A buli korán reggel kezdödött az udvaron, késö estig. A gyereksivalkodástol, orditozástol zengett az egész utca. Ez nekunk kissé szokatlan volt, mert itt még aránylag tudnak viselkedni a "tezsvírek". Öszintén sajnálom azokat, akik ilyen környzetben kénytelenek leélni az életuket. Az egyenruhához még néhány gondolat: a cserkészek is félelemkeltöek, vagy oket is megszunteti Pintér "bajtárs" és Vikike?! Ok sem táborozhatnak és öket sem lehet normális magyarnak nevelni? Igaz, van egy oriási bunuk: jol tanulnak, tisztelettudoak, hiszik Istent, és nincs köztuk egy purdé sem!

Nzoltan 2011.05.01. 07:25:37

@majomkutya: A durva az, hogy ha rámutatsz arra, hogy akkor miből telik autóra, akkor rögtön azzal jönnének a jogvédők, hogy az autó nem luxus cikk, hanem egy olyan az élethez alapvetően szükséges dolog, ami nélkül a mai rohanó világban nem lehet élni. Ebből az következik, hogy autót is kell biztosítani szegény romáknak alanyi jogon. Különben hátrányba kerül a szegény roma a munkaerőpiacon!

Dendrobatidae 2011.05.01. 07:38:00

@majomkutya: Ha belegondolsz nem is olyan elrugaszkodott a fülkeforradalmi valóságtól ez a "bográcsbűnözés"!
A Bogrács megdöbbentően hasonlít a náczi rohamosztagosok sisakára így szegény romákban félelmet kelthet. Ráadásul egy valamirevaló bogrács jóval nagyobb mint egy katonai rohamsisak, így a félelemkeltő ereje is arányosan nagyobb.
Nem lennék meglepve, hogy az erről tájékoztatott cigányok ezentúl vascsövekkel, szamurájkarddal vernék szét az ellenük hatalmas fekete rohamsisakokkal készülő magyarokat bármely településen. A Nemzet Miniszterelnöke pedig ismét lecsapna a félelemkeltőkre, kéz a kézben Gyurcsánnyal.

2011.05.01. 07:55:49

@Nzoltan: Mondjuk azért nem egy olyan falu van, ahova naponta kétszer megy a sárga busz, egyszer reggel 7-kor, és egyszer délután 5-kor, oszt fájront. Sőt, olyat is tudok, ahova egyáltalán nem megy semmi. Ott bizony még egy kimustrált trabinak is óriási a becsülete. Amúgy a Cigányiát támogatom, de csak ha egy vasfüggöny veszi körül. (Ezt viszont lehet, hogy Sárközi meg Belrusconi meg a többi is támogatná. :))

Jurganov 2011.05.01. 08:24:53

@Hajszás Láncos: cigányiáról annyit, hogy a te szülőhelyeden legyen? vagy hol? ne az enyémen.. kb annyi kellene, hogy az összes bűnözőt bezárni valahová. ha cigány ha nem. amennyiben valami csoda folytán mégis sokkal több lenne mint bármely egyéb náció, hát Istenem. így jártak.
@Nzoltan: sajnos, hihető a forgatókönyv. a kinn élő magyarok azért megtehetnék azt , hogy csinálnak egy blogot ahol ezt publikálják. nem sok, de valami.

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 08:37:21

@Nzoltan: nekem sincs autóm, úgyhogy kibaszott hátrányban vagyok, mégsem támogat senki. Amúgy még Al Caponét is el tudták úgy kapni, hogy kimutatták: több a kiadása, mint a bevétele. Itt nem tudom miért nem megy ez. Számolják össze mennyi egy család bevétele, és nézzék meg a kiadásaikat. Ha nem stimmel az összeg, irány a börtön.

@Hajszás Láncos: erre felé is vannak ilyen falvak, értem én, de a törvény azért törvény, mert MINDENKIRE vonatkozik. Segélyek, alkalmi munkák összesen nettó 150E Ft három gyerekkel, de 10 milliós ingatlanja van, és most vett kp-ben új kocsit, bank felé meg nincs semmi adóssága? A szülők napi 2-3 doboz cigit elszívnak, és napi több liter kólát és sört vesznek a boltban? Gyalog nem járnak, a benzin meg lassan 400 Ft? Miből fussa, tessék már elárulni??? És még ők nyüszítenek mélyszegénységről? Az ilyet azonnal leültetni, mivel nyilvánvalóan törvénytelen eszközökkel jut pénzhez.

Álmodozzunk csak.

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 08:46:03

@Jurganov: Tom Bobb Kanadában csinálta egy darabig, saját domainnéven saját oldalt hozott létre, és fordította angolra a cigányokról szóló cikkeket, hogy lássa a világ mi a valóság ezzel a néppel kapcsolatban. (Mondjuk Kanadában is most kezdik felülvizsgálni a magyar cigányok helyzetét, mivel - és ez nem vicc - a cigányok felülreprezentáltak lettek a kanadai börtönökben, úgyhogy várhatóan meg fog nőni a Kanadába menekült cigányok körében a "honvágy" miatt hazatértek száma... Ezek a gyöngyöspatai tetvek is ezért az Államoktól kértek menedékjogot, nem Kanadától.)

Aztán egy éve, amikor Hős Vezérünk kiadta a Nagy Nemzeti Együttakármit, a szolgáltató hirtelen lekapcsolta Tom Bobb honlapját.
Kanadában.
Egy az egyben úgy járt, mint a Kuruc.info.

2011.05.01. 08:51:17

@Jurganov: Ha a Izrael Palesztínában lett, akkor cigányiának meg Indiában kell lennie. ;-)

@Kartal (rezervált): Az a baj, hogy itt a cigányságot egységes egészként kezelik, pedig nem az. Cigány a BMW-s uzsorás is, cigány a vízcsőfektetésnél csákányozó napszámos is, cigány a betörő is, cigány a kocsmai zenész is, cigány aki a vasat gyűjtögeti zukplatóra, és van putris cigány is, aki tényleg mélyszegénységben nyomorog, és egyetlen pénzszerzési lehetősége (a havi 28500.- jövpótlón kívül) ha elmegy a mónikasóba a famíliával 14e/fő díjazásért vernyákolni - már ha az útiköltségre valót meghitelezi neki valamelyik helyi uzsorás. Ez mind egy-egy külön társadalmi probléma, amit nem lehet egy kalap alá venni "cigánykérdés" címszóval.

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 09:11:49

@Hajszás Láncos: jól látod a dolgot. Erre megoldást találni a legnehezebb. Nem csak a magyart kell megkülönböztetni a cigánytól, de a cigányokat is egymástól. Ezért nem fog sikerülni bevezetni semmilyen integrációt, mert a cigányságot nem csak itt az országban kezelik egységes egészként - holott egyáltalán nem lehet homogén populációként tekinteni rájuk -, hanem EGÉSZ EURÓPÁBAN minden cigányra vonatkozó receptet akarnak összehozni.

Elég megnézni a spanyol gitanókat, az erdélyi gáborokat, a német szintókat, vagy nálunk az oláh cigányokat, nem sok hasonlóságot fogsz találni a kultúrájuk, mentalitásuk között. És erre akar az EU egységes receptet? Ugyanazt a gyógyszert adni a vakbélgyulladásra, mint a gyomorrákra? Na ez egy ökörség.

Nem tudom ez a Balogh honnan lett szalajtva, és miért pont ő az államtitkár, de hogy a témát még távolról sem ugatja, az biztos. Jó magyar szokás szerint megint megfelelő szakember került a megfelelő posztra.

És jó magyar szokás szerint mi szívunk, nem ők.

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 09:18:51

Na erről a spanyol témáról jutott eszembe két cikk:

Népszabadság:
"Sajátos európai sikertörténetnek számít eközben a spanyol cigányok integrációja: az ibériai ország 650 ezres saját cigány közössége ma már egészen más körülmények között él, mint a kelet-európai romák."
Index:
"A spanyolországi, gitanónak nevezett cigányoknak nincs semmilyen politikai védelmük." [...] "A spanyol kormányzat cigányügyi tervét sokat bírálták a spanyol roma vezetők, egyfelől, mert egyáltalán nem vonták be őket a program kidolgozásába, másfelől, mert nem tetszett nekik, hogy a terv kizárólag szociális, és nem etnikai alapon védte volna őket."

Jó lenne, ha ott a bal oldalon az elvtársak néha megbeszélnék, hogy mi az aktuális irányvonal, és nem írnának össze-vissza :D

hoplita 2011.05.01. 09:24:34

@Kartal (rezervált):
Tudod ki az egyik közvetlen munkatársa.....?
Ha nem, akkor nem találnád ki estig.......

Mesterházy Szilvia.....igen, annak a köcsögnek a matraca.
Nem verik nagydobra, se egyik, se másik oldalon.
Ezek csinálják nekünk a morestratégiát.....

Iszol még egy kávét...?:)))))

kukackac 2011.05.01. 09:41:09

Jézus a zsidóknak
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 09:55:07

@hoplita: valahogy már meg sem lepődök. Mi mást várhatunk az egypártrendszertől?

Jurganov 2011.05.01. 10:32:34

@Kartal (rezervált): tudom, de 50-10-100 oldalt csak nem kapcsolnak le... ha meg igen akkor lehet vernyákolni, hogy rasszista a szolgáltató. ez vmi elb*szott nézet, hogy csak a fehérek lehetnek rasszisták. jó példa erre mohácsi vész pl.
az egységes cigánypolitika meg legfeljebb annyi(nak kellene lennie), hogy nem menekülhetnek meg a büntetéstől mert ők cigányok és a kultúrájukat meg le kell sz*rni. amennyiben fontos, akkor majd gyakorolják. mint mondjuk a kínaiak. vagy arra is oszt az eu lóvét, hogy itt is tudjanak tartani kínai újévet meg ilyesmi? szvsz nem.
@Hajszás Láncos: az egy izgalmas történet lenne amikor leszáll ott 100 repülőnyi tesvír :) abban igazad van, hogy nem szabadna egy kalap alá venni mindet. és igazság szerint nem a cigányokkal van a gond hanem a bűnözőkkel (van átfedés, nem kicsi). be kellene tartatni a törvényeket velük is.

2011.05.01. 11:27:46

@Jurganov: Igen a bűnözéssel van gond. Azon belül persze lehet csoportosítgatni, hogy bizonyos jellegű bűncselekmények mely rasszokra jellemzőek. Ameddig a pitiáner tolvajlások többsége valóban cigány elkövetőjű, addig a gazdasági bűnözők túlnyomó többsége "magyar', és többségében ugyanúgy büntetlenül maradnak, mint a cigányok. Mondjuk ki: a rendőrség és az igazságszolgáltatás egyszerűen képtelen a közrend fenntartására, lassan húsz éve. És persze ennek a bűnözési hullámnak a hátterében az is ott van, hogy becsületesen nem is nagyon lehet itt megélni. Nincs munkahely, az őstermelők ki vannak szolgáltava a lehúzós felvásárlóknek (meg az éjjeli szüretelőknek), ha vállalkozást indítanál, még egyetlen ügyefeled, egy fillér bevételed nem volt, de már rádbasszák a munkáltatói járulékokat, és mindennek a tetejébe itt van egy teljesen eszement bürokrácia (uborkagörbület és kis társai), ami újabb felesleges plusz terheket jelent. Itt az egész mindenséget teljesen újra kellene gondolni az alapoktól, mert ez így épp olyan életképtelen és fenntarthatatlan, mint a kádári gulyáskommunizmus volt. De erre hiányzik a politikai szándék. Nagyjából mindenhonnan. (Talán a Jobbik meg a Munkáspárt hozzá merne nyúlni, de nekik csekély a támogatottságuk, a demokratikus többségnek nagyon is megfelel a posványban dagonyázni, zavarosban halászgatni, és utánuk a vízözön.)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.01. 12:03:14

@Jurganov: az a helyzet, hogy egyszerűen magyarként kellene őket kezelni. elvégre azok. és megvonni az összes csak cigányoknak járó támogatást. kapjanak ugyanúgy/ugyanannyi támogatást, mint mondjuk az örmények, svábok, románok, stb.
nem hallottam még sváboknak járó iskolatámogatásról, meg svábokra vonatkozó pozitív diszkriminációs kvótáról, mert ők nemzetiség.
lófasz a seggükbe. ha magyarok, kapják ugyanazt a támogatást és lehetőséget mint a magyarok. ha meg cigányok, akkor támogassa a saját államuk őket, ahogy a svábok is tartják a kapcsolatot a németekkel.
jah, hogy nincs saját államuk? nem lehet, hogy ez nem véletlen, mert kifejezetten az élősködésre specializálódott a kultúrájuk?

mocskosbaribaszó 2011.05.01. 12:13:42

Lehet én vagyok a názci, de egyes elemeknek etnikai alapon elkülönített kótert építenék

"majd megyünk a böribe ott leszünk kemények" + iskolakerülő cigó az indexes(!) videóban, kéne az elrettentés...

mocskosbaribaszó 2011.05.01. 12:30:40

"Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit és ne náczulj mert hat nap mindenre elegendő."

písz

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 12:32:28

@mocskosbaribaszó: nem rá gondoltam, de úgy látszik, nincs egyedül.

Jurganov 2011.05.01. 12:50:34

@Conv: így van. csak pontosan ennek az ellenkezőjét csinálják. vajon miért? mivel már 20 éve, így annyira nem lehet véletlen.
@Hajszás Láncos: igen, igazad van. hiányzik a változtatásra a politikai szándék. talán azért mert amíg az egyszerű ember azzal foglalkozik, hogy kijét ölték/erőszakolták/verték meg, vagy rabolták ki addig sem foglalkozik olyasmikkel mint " a mi vizünk mégis másnak fizetünk, hogy ihassuk" vagy "hova tűnnek az euro milliárdok" . a csekély támogatottság pedig azt mutatja, hogy az emberek nagy részének jó ez ahogy van. most nem az öregekre gondolok, hanem azokra akiknek volt lehetőségük utánanézni a dolgoknak és az mszp-re vagy a fideszre szavaztak. ők azok akik egy szemernyi sajnálatot sem érdemelnek. persze rosszabb napjaimon megfordul a fejemben, hogy ezt a választást is meghamisították...
a rendőrség pedig azért képtelen a rend fenntartására mert egész egyszerűen szétverték azok az emberek akik itt az országot vezetik pedig egy normális országban vagy a régi rendszerben már börtönben rohadnának el :)
de ehhez a dologhoz hozzá kellene nyúlni. valamennyire (sokkal) elfogadhatóbb lenne akár még a munkatörvénykönyv változtatása is, ha érezné az ember, hogy jófelé megyünk. de nem...

majomkutya 2011.05.01. 13:11:06

@Kartal (rezervált): Szerintem abban tévedsz, hogy ne lehetne sikeres országos, egyöntetű elvek szerint működő cigánystratégiát létrehozni és működtetni.
Teljesen mindegy, hogy milyen fajtájú cigányról van szó, nagy többségükkel az a probléma, hogy:
-képzetlen és szándék sincs benne, hogy szakmát és munkakultúrát tanuljon
-megélhetési céllal szüli a gyerekeket, akiket nem nevel tissztességgel, nem a normál erkölcsös és normakövető életre neveli, nem iskoláztatja, hanem a dolgok csak úgy mennek maguktól, a puják meg fölnőnek és folytatják a szüleik életvitelét
-a gyereknevelésbeni felelőtlenség megnyilvánul a segélyek elkocsmázásában vagy elherdálásában (chips, kóla, kávé, cigi, sör...), aztán az uzsorakölcsön fölvételében
-a segély gyors felélése/egy részének uzsorásokhoz kerülése után marad a bűnözés, lopkodás, betörés, rablás, majd miután sokuk ettől az életformától elveszteti kultúrember mivoltát jön a rabláshoz kötődő értelmetlenül nagy erőszak vagy akár a nemi erőszak és/avgy gyilkosság ÉS a mindehhez a bűntudat és lelkiismeretfurdalás teljes hiánya
Nagyjából ezek a cigányság problémás rétegének a kórtünetei és nem mondom azt, hogy az összes problémás cigány végigjárja a fent leírt pontokat (de sokuk igen), viszont ha valaki a fenti pontok feléig jut el már az is épp elég tehertétel a társadalomnak.
És tetézi a bajt, hogy ennek az egésznek a tetején sokhelyütt ott van a szervezett bűnözés (döntően cigánymaffia, kisrészben nem az), ami az uzsorát, a kurvafuttatást, a drogügyeleteket, a falopásokat, fémlopásokat, bodzaszedést,stb felügyeli és irányítja.
Itt egyértelmű, hogy az egész probléma tetején lévő klánokkal kell először leszámolni, utána megakadályozni, hogy új klánok jöjjenek létre, utána pedig a problémás átlagcigányt következetesen szembesíteni kell a törvényekkel és az együttélés szabályaival,közmunkát kell szervezni, aminek a sikerességének a fokmérője az lehetne, hogy a megtermelt érték eladásakor a veszteség kisebb legyen, mint a segély. Így munkakultúrát tanulhatnának és rendszeres élethez szoknának (utána pedig a fiatalabbak és a tehetségesebbek akár szakmát is tanulhatnának). Mert mindegy, hogy milyen fajta cigányról beszélünk, sajnálatos módon a munkakultúra és a rendszeres élet egyik csoportjukra sem jellemző olyan arányban, mint a többségi társadalomra.
Bármilyen program csak akkor lehet sikeres, ha a cigányoknak előírt feladat (munka, valamilyen képesség elsajátítása) az ő számukra reális és van mögötte egy következetes, precíz és megvesztegethetetlen ellenőrzés, a feladatok vétkes nem teljesítése esetére pedig olyan szankciók, hogy kiesik a programból, megvonják a segélyt, szoc. otthonba viszik a veszélyezetett gyerekét, stb.
Az, hogy a cigányoknak különböző csoportjaik vannak az szerintem csak azt eredményezi, hogy a különféle csoportok körében nem lenne ugyanolyan könnyű/nehéz egy ilyen programot végigcsinálni. De ez nem csak a származásuk kérdése, hanem hogy az adott településen/kisközösségekben milyen fokú a beilleszkedésük a társadalomba.

2011.05.01. 13:14:45

@Jurganov: Na ja, a palesztinok sem repestek, amikor megkapták a zsidókat... de ki nem szarja le? Majd lejátszák egymás között. De akár mi is visszamehetünk az uráli őshazába, a cigányok meg rugdossák a port egyedül a Hortobágyon, kit érdekel?

Jurganov 2011.05.01. 13:50:42

@Hajszás Láncos: végülis a palesztinokat is bezárták egy koncentrációs táborba-akár velünk is megtehetik. de reméljük mégsem.

dr. Aullah 2011.05.01. 15:08:18

A büdös cigányok feljelentettek valami sportoló csoportot, mert egyenruhában látták őket gyakorlatozni érdpatakon vagy hol... Eszem faszom megáll... meglátnak egy egyenruhát és már kezdődik is a feljelentősdi... a rendőrség meg kiment is igazoltatott 18 embert.

fokabacsi 2011.05.01. 15:11:30

Dolgoztak a fiúk!
Hatalmas fémtolvajfogás Csepelen

26 fős fémtolvajbandát fogtak el Csepelen az április elején megalakult kerületi közterület-felügyelet munkatársai segítségével, áll a kerületi önkormányzat közleményében.

A közterület-felügyelet a tolvajok nagy száma miatt a rendőrség segítségét kérte: a csepeli rendőrkapitányság és központi ügyelet munkatársai a bandatagok autóiban 500 kg fémhulladékot foglaltak le. A 26 fős társaság tagjai között kettő gyerekkorú és kettő fiatalkorú is volt.

Szombaton a déli órákban a csepeli Rózsa utcában, a Loacker Holding területére a kerítés megbontásával nagy létszámú csoport hatolt be lopási szándékkal. A Szomszédok Egymásért Mozgalom – melyet Sághi Jenő, a közterület felügyelet vezetője újított meg a kerületben - hatékonyan működött, a történteket látva azonnal értesítették a közterület-felügyelők vezetőjét.

Ők a helyszínre érve tetten érték a tolvajokat, megakadályozták az elmenekülésüket, és a nagy létszám miatt azonnali rendőri erősítést kértek. A csepeli rendőrkapitányság rendőrei mellett a központi ügyelet munkatársai is a közterületesek segítségére siettek.

Az igazoltatás során derült ki, hogy 26 fő hatolt be illegálisan a telepre, köztük kettő gyermekkorú, és kettő fiatalkorú is volt. A rendőrök a helyszínen és a banda autóiban 500 kg fémhulladékot találtak, és foglaltak le. Az elfogás után a banda tagjait a csepeli kapitányságon állították elő. A helyszíni szemlével egy időben megkezdődött kihallgatásuk is.
(MTI)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.01. 15:21:56

@majomkutya: "következetes, precíz és megvesztegethetetlen ellenőrzés"
Ebben az országbaaan?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.01. 15:28:46

@Nzoltan: Az egyáltalán nem új, sok-sok éve ismert...

dr. Aullah 2011.05.01. 16:42:17

Napi Fidesz...

index.hu/belfold/2011/05/01/szocialis_konzultaciot_kezdemenyezett_a_kormanyfo/

"A miniszterelnök három kérdést idézett is a leveléből, ilyen volt a védett kor bevezetésére irányuló kérdése, de kiváncsi arra is, mit szólnának hozzá a választók, ha segély helyett inkább munkalehetőséggel segítenék a munkanélkülieket. utolsó kérdésében az oktatás átszervezéséről beszélt, úgy, hogy a jövőben "csak azokat a képzéseket támogatnák államilag, amikkel el is lehet helyezkedni".

nc.

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 17:03:08

@Aullah: airsoft egyesület volt Érpatak határában, és játszani mentek ki oda, immár nem először. Nem egyenruha, hanem terepszínű ruha volt rajtuk, a helyi cigóvezető meg rájuk hívta a rendőrséget, mert ők RETTEGNEK!!!!!!!!!!!
Hisztérikus gyáva férgek, bassza meg!

@majomkutya: a különböző csoportoknak nem ugyanolyan fokú az integrációja. Én egyébként azt mondom, hogy le kell szarni, hogy valaki cigány vagy sem. Össze kell fogdosni a bűnözőket és öt-tíz évre leültetni őket, mindegy, hogy milyen a származása. A maradéknak megvonni a segélyt és kizárólag munkára fizetni. A legkisebb gond esetén retorzió. Ennyi. De ezt ugyanolyan jól tudják "odafenn" is, hidd el. Itt másra játszanak, nem arra, hogy nekünk vagy a cigányoknak itt jó legyen.

@hoplita: Baloghról mindig eszembe jut ez a kép:
goo.gl/21kEr
Vajon miért?

dr. Aullah 2011.05.01. 17:30:52

@Kartal (rezervált): Akkor majdnem mindegyik fontos információt jól mondtam. (rádióban hallottam).

gyozo53 2011.05.01. 17:34:18

@fokabacsi: Akár hónapokra is leállhat a termelőmunka a Viessmann Modellgyártó Kft. bátonyterenyei gyárában, mert a cég telephelyéről a gyártáshoz alapvetően szükséges, nehezen pótolható alkatrészeket ismeretlenek elloptak.

www.mon.hu/szerszamlopas-miatt-leallt-a-vasuti-modellgyartas-batonyterenyen/haon-news-charlotteInform-20110223-1258137502

Erre mit lehet mondani ?

a-kis-herceg 2011.05.01. 17:34:26

@Kartal (rezervált): ezen a képen a cigányok+zsidók azt próbálgatják milyen lesz amikor az összes fehéret kiirtották?

élvezik, úgy tűnik

eccerüvagyok 2011.05.01. 17:38:04

@Kartal (rezervált):
A napokban Gyöngyöspatán cigányok, magyarok életveszélyben voltak. Mert hiába volt ott a rendőrség, végig lógott a levegőben az, ami pár napja meg is történt, amikor a cigányok elverték a keménykedő magyar fiúkat. Akár meg is halhattak volna, a rendőrök megérkezésén múlott az, hogy nem.
Szóval: ott és akkor "mindenki" életveszélyben volt. De ezzel a megállapítással senki nem védi a cigányokat, csak leír egy helyzetet.

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 18:21:01

@eccerüvagyok: Szerintem nem. 400 rendőr vigyázta a cigányok biztonságát, a kb 15 véderősből 8-at rögtön be is vittek.

Senki, de SENKI nem akarta bántani a cigányokat. Ők ellenben egyből gyilkossággal fenyegetőztek, azt ordítozták amikor hazaértek a wellness hétvégéről, hogy itten még vér fog folyni. Tettek róla, hogy úgy legyen, aztán mentek rettegni a tévébe. Hogy a Pintér megígérte a rendet, és vér folyt az utcán, meg ilyenek. De ha normálisan élnek, akkor este 11-kor mi a faszt kerestek az utcán ilyen tömegben? Miért nem családi életet éltek, ahogy ilyenkor a normális emberek szokták? És mert az utcán hugyozik valaki, azért meg kell ölni? Áh, mindegy.

Akik ott életveszélyben voltak és vannak, azok a nem cigányok. És már most megy a fenyegetőzés a CIGÁNYOK részéről, hogy ha elmennek a rendőrök, Borsodból elhívják a rokonokat, és házról házra fogják kiirtani a magyarokat. De ha ott csak egy magyarnak is baja esik, abból polgárháború lesz, arra mérget vehetsz.

@a-kis-herceg: próbálgatják a székeket...

Kicsi Kacsa 2011.05.01. 18:26:06

@Aullah: Ismerek olyan céget, ami a mai napig indít tanfolyamot (és veszi fel a súlyos pénzeket a tanfolyam résztvevői után), aki sikeresen elvégzi kap papírt róla, meg címet (másik cég), ahol jelentkezni lehet erre a munkára, de évek óta nem vesznek fel senkit sem, mert egyrészt nem olyan a cég (számlás munka), másrészt a saját tehetséges, gyakorlott szakembereiknek sem tudnak munkát adni. Gyakorlatilag éheznek a volt dolgozóik. Ez egy igen speciális szakma, ma Mo-n nincs ez a fajta "gyártás", max valami külföldi bérmunkát talán megcsíp ez a cég, de amúgy magyar gyártás nem készül. De tanfolyamot ez a régi állami cég mindig indít, pénzt mindig kap rá.

Viktus 2011.05.01. 18:47:03

Mekkora volt a híradó kiderült Gyurcsány Ferenc egy ötvenezerért gürcölő szegény szakmunkás :D:D:D:D:D ennél nagyobb vastagbőrt régen láttam.

eccerüvagyok 2011.05.01. 18:54:37

@Kartal (rezervált):
Hidd el nekem egy oldalon állunk!
De a (z akár enyhe) túlzásokkal, csúsztatásokkal, fenyegetőzéssel éppen a cigányok alá adod a lovat. Tudjuk jól mennyit érnek, de épp ezért nem lehet kártyát a kezükbe adni, mert onnantól kezdve, hogy provokálva vannak, van mire hivatkozniuk a nyilvánosság előtt. Ez pedig éppen jól jön a kormánynak, hogy van min rágódni a zembereknek, így elterelődik a figyelem arról, ahogyan szépen, csendben tönkre megy az ország.
A roma integráció komoly probléma, de senkinek nem hiányzik, hogy ezért TÉNYLEG vér folyjon. Onnantól már csak egy lépés, hogy tűzben égjen az ország, ezzel romba döntve a közbiztonságot,a gazdaságot és úgy dőljön össze ez az ország, mint egy kártyavár.
Egyszóval: sokkal-sokkal többet veszíthetünk, mint nyerhetünk a "frenkizéssel".
Kéretik inkább az ország vezetése szintjén kezdeni a lázongást, a változtatni akarást!

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 19:05:27

@eccerüvagyok: Tök mindegy mit csinálsz, ők provokálva vannak. Okot mindig találnak, abban jók, vagy segít nekik valamelyik "jogvédő". Feleségem akarták megverni egyszer, mert odanézett, ahol ácsorogtak. Érted, rájuk nézett! És ez már provokáció ahhoz, hogy egy nőt megverjenek.

Meggyőződésem, hogy a kormány egyrészt pont ezért csinálja a cigányügyet, hogy legyen min rágódni, míg ők a háttérben szép csöndesen azt csinálnak amit akarnak.

És a polgárháború nem rajtam múlik. Szerinted mi lesz, ha tényleg odamegy pár száz cigány Gyöngyöspatára, és elkezdi agyonverni a magyarokat, felgyújtogatni a házakat?

Az ország vezetése meg látod mennyire akar jót, van itt a blogon elég cikk róla. Nem tudok nekik hinni semennyire.

Dendrobatidae 2011.05.01. 19:11:27

A rettegők újra alkottak:

"...A mentők öt percen belül ki is értek, de munkatársaik a szóvivő szerint nem tudtak kiszállni a kocsiból, mert a háznál találkoztak egy körülbelül 15-20 fős társasággal, amelynek tagjai odarohantak a kocsihoz, szidalmazták a benne ülőket, majd egy férfi ütni-verni kezdte a járművet..."

index.hu/bulvar/2011/05/01/beteghez_erkezo_mentoautora_tamadtak_cegleden/

Az úgynevezett MENTŐSBŰNÖZÉS. Nem tudni, miért irritálja a retkeket a fehér mentőautó látványa de ez már kb. az ezredik eset.
A békesség kedvéért legjobb lenne betiltani a mentőket, ne riogassuk feleslegesen szegíny roma honfitársainkat.
Ja, és két hét alatt rend lesz, ugye...

fokabacsi 2011.05.01. 19:19:55

Csak be akartak illeszkedni.

""Dabas egyik városrészében 15-20 szamurájkardokkal és baseball-ütőkkel felfegyverkezett cigány támadt a helyi kocsma két alkalmazottjára, akik azonnal a helyi Szebb Jövőért Polgárőrség tagjait hívták segítségül.

Az ügy előzménye, hogy tegnap két cigány ellopta a pult mögül az egyik alkalmazott pénztárcáját és kocsikulcsát.

A tettesek a mai napon részegen visszatértek a kocsmába, s miután az alkalmazott kitiltotta onnan őket, cigánybűnöző társaikkal tértek vissza.

A 15-20 szamurájkardos és baseball-ütős cigányt a Szebb Jövőért Polgárőrség tagjai megpróbálták kiterelni a kocsmából, a cigányok azonban támadásba lendültek, melynek során a helyiséget szétverték, s három polgárőr megsérült. Az egyik fejsérülést szenvedett polgárőrt mentővel szállították kórházba. Információink szerint mindvégig magánál volt, sérülése súlyos, de nem életveszélyes. A másik két polgárőrt a mentők a helyszínen ellátták, egyiküket szintén fejsérüléssel, másikukat pedig egy vágott sérüléssel a combján.

A sérült polgárőröknek mihamarabbi gyógyulást kívánunk.""

barikad.hu

eccerüvagyok 2011.05.01. 19:33:19

@Kartal (rezervált):
Az én feleségemet is kergették már meg cigányok. Gondolhatod, hogy milyen elborult elmeállapotban, de kéjes örömmel kínoztam volna őket halálra...
Utolsó, kibaszott, aljas csürhe a többségük, ez nem kérdés. Egyrészt azért mert tudatlanok, másrészt mert megtehetik. De ezt "sajnos" nem lehet egy leszámolásszerű dologgal megszüntetni, mert az országos katasztrófával fenyeget. És ebbe mindenki belebukik. Cigány, magyar, mindenki.
Így egyszerűen nincs más megoldás, mint oktatni őket, kiemelni a gyermekeket a családjaikból (iskola, kollégium), súlyos ösztöndíjakkal kiemelni a tehetségeket, munkához juttatni őket, életpálya modellt állítani nekik, arra alkalmas cigányokból "vezetőket faragni" számukra, stb. És természetesen a bűnözőiket önfenntartó! börtönökbe juttatni. Bár itt a következő probléma, a politika és a bűnözők összefonódása, a közös üzleti élet miatti szemet hunyások.
Remélem Patán még jó darabig jelen lesznek a rendőrök vagy valami vajda, mert különben tényleg vér fog folyni.

Ami pedig az adott körülmények miatti elégedetlenséget illeti: én elsősorban a kormány elleni tüntetésekben, megmozdulásokban látom a lehetőséget arra, hogy hathatósan kifejezzük elégedetlenségünket.

trojka 2011.05.01. 19:34:25

Szépen szét kellett verni a Tsz-eket, Állami Gazdaságokat, KTSZ-eket, meg a fene tudja még miket. Utána privatizálni kellett minden mozdíthatot, egymás közt, vagy a többet fizetök között mutyiban eladni. Ki (Kik) is kezdték el ezt a játékot? Nem válaszolok, annyira egyértelmu az egész. Volt szerencsém megyéken keresztul utazgatni, elkeseritö volt a valaha több milliárdért felépitett gazdaságok, TSZ tanyák állapota. amit nem vett meg valamelyik ugyeskedö, az az enyészeté lett. ezt csak azért irtam bevezetönek, hogy kissé érzékelhetö legyen, miért nincs ebben az országban munkahely sok esetben ugyanugy a magyarnak, mint a cigánynak. Legfeljeb, "temperamentumának" betudva a cigány, ha már nem telik neki kocsira, szuper elektronikus cikkekre, lumpolásra, hát elveszi a magyarét akár olyan áron is, hogy legyilkolja öket. (fogadd el a másságot) Miért teheti meg? Mert ebben a szerencsétlen országban már mindent lehet, mert a közbiztonság romokban hever, mert egy országpusztito, magyarellenes renegát banda parancsol, mint élet-és halál ura. szinte sut roluk, hogy nem is a magyart akarják megvédeni, hanem saját hatalmukat, még azon az áron is, hogy cserben hagyják fajtájukat(?) csakhogy eleget tegyenek azoknak, akiknek a s...ét feltétel nélkul ny...ják. a másik: nem, nem fogjuk olyan olcson adni sem létunket, sem mindazt, amiért keményen megdolgoztunk. Nem fogjuk hagyni történelmunket, mert azért meg az ösök hullajtották véruket, de azok között egy cigányrol sem tudok (öseim között sem). Azért, jo lenne elgondolkodni: egy balhéban lehet, hogy elpusztulna néhány ezer magyar, de-hány cigány maradna Magyarországon? a kulföldiek meg menjenek a fenébe-foglalkozzanak a saját problémáikkal, nekik is van böven. Csak egy példa: igen tisztelt NATO! Jo érzés volt Kadhafi unokáit legyilkolni? (ök csak gyermekek voltak!!!) Mennyivel kulönbek önök ezzel az állitolagos elnyomoktol?

dr. Aullah 2011.05.01. 19:41:02

@eccerüvagyok: Ez mind szép és jó, de elvileg már 20! éve folyamatosan integráljuk őket, elméletben. Nekem már kurvára elegem van, mert:
-Ebből semmi nem látszik meg.
-Sok sok milliárd ment el erre.

Arra meg ne is számíts, hogy itt valami lesz, amíg a maszop fityisz van kormányon. Önfenntartó börtön... egyelőre biztos nem.

MÁS...

trojkáról jut eszembe: Most, hogy itt az érettségi, kicsit nosztalgiáztam és megnéztem, mi van a régi sulijaimmal. Azt tudtam, hogy mindkettőből kiköltöztek... átköltöztek egy másikkal.
Na találjátok ki mit láttam... OTT ROHADT MIND A KÉT SULI!!! SENKI NEM HASZNÁLTA... télen nem fűtötték, minden penészes. Két kibaszott nagy épület. Szerkezetileg semmi gond velük, pár ablak már be van dobva, mert senki le nem szarja... ESZEM FASZOM MEGÁLL. (Mondanom sem kell, hogy fityiszes önkori van).

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 19:45:11

@eccerüvagyok:
Oktatni? Ezeket?
goo.gl/ZO64U
goo.gl/7VBy7

Persze, tudom, hogy ez lenne a követendő út, de per pillanat ott tartunk, hogy még a normál oktatást is szétverik. A szervezett bűnözés és politika összefonódásáról meg egy Pintér vezetése alatt álló belügy esetén értekezni...
Nem lesz itt változás, mert a jelen politikai garnitúrának nem érdeke, hogy bármi változzon. És ez alatt értem a teljes Parlamentet mindenestől.

eccerüvagyok 2011.05.01. 19:52:04

@Aullah:
Igazad van, de az, hogy semmi nem történt az integrációjuk érdekében, az elsősorban nem az ő bűnük, hanem az összes eddigi kormányé. Sok pénz ment el kézen-közön, de abból igen kevés landolhatott a cigánysorok között "roma felzárkóztatás" címszó alatt.
Persze egyéb módon rengeteg pénz tűnik el náluk napról napra.

Gondolj csak bele! 22 év alatt 70000 Ft-os minimálbért sikerült kisajtolni a magyar gazdaságból...
Ezért kellene inkább fejeket követelni! Jó sok fejet.

Dendrobatidae 2011.05.01. 19:56:04

@eccerüvagyok:
"Így egyszerűen nincs más megoldás, mint oktatni őket, kiemelni a gyermekeket a családjaikból"
Szemmel látható, hogy a kitaníttatott cigányok a legaljasabb, leghazugabb fajta mind közül. Mohácsi Viktória, Horváth Aladár... Ezeknél a férgeknél még a vascsővel hadonászó előembereket is többre tartom.
Inkább be kell látni, hogy hazugság volt az, hogy minden ember egyenlő. A cigány nem hasonlítható semmi más emberfajtához. Ez egy élősködésre specializálódott organizmus, emberi formát öltve. Én ismerem őket, gyerekkorom óta. Ha erőt érez megalázkodik, sír-rí könyörög. De ha a legkisebb gyengeséget lát azonnal támad, hogy hátbaszúrjon. Cigánynak egy szavát se hidd el, mert mindig hazudik. És ezt értsd szó szerint! Mindig! Nem csak a kívülállóknak, hanem egymásnak is. Bármely élethelyzetben képesek két másodperc alatt sírni, és két másodperc alatt támadásba váltani. Ugyanakkor ösztönösen nagyon jó pszihológusok. Az első pillanatban tudják, hogy mit alkalmazzanak veled szemben.
Ha normális emberi mércével nézed, sohasem fogod megismerni őket. Mint a hülye pesti jogvédők, akik tényleg komolyan elhiszik, mikor a cigány visító hangon sír el nekik valami sci.fi szerű gárdistás történetet.

Egy szép példa: www.youtube.com/watch?v=48FsjcQNQqM&feature=related

eccerüvagyok 2011.05.01. 19:56:08

@Kartal (rezervált):
Pontosan tudom miről beszélsz és teljes vállszélességgel kiállnék egy 386? főt felvonultató Fuss az életedért! túlélőtúra megrendezése mellett.
De mindez nem változtat azon, hogy itt a hunyók nem a cigányok, hanem a politikusok. Egytől egyig.

mocskosbaribaszó 2011.05.01. 20:01:13

@fokabacsi: ezt nem lenne szabad! ez a számháborúsdi mindenkit ellehetetlenít aki téved!
lásd a 80-100 fős véderőt.
A kuruc is és az index is megírta a cigó elkövetőket, viszont 6-8 főre.

eccerüvagyok 2011.05.01. 20:03:15

@Dendrobatidae:
Sok mindenben egyetértünk. A cigányok sokszor viselkednek úgy, mit a sarokba szorított állat. Ösztönösen. Mindig a pillanatnyi helyzetnek, érdeküknek megfelelően, kevés ok-okozati összefüggést keresve. Azért mert tudatlanok.
Sőt, tartom: a cigányok legfőbb ellenségük ők maguk. Ráadásul ugri-bugri tolvaj vezetőik, képviselőik csak tovább rontanak az egyébként is kilátástalan helyzetükön.

csak_csendben2 2011.05.01. 20:12:54

@eccerüvagyok:

A gond az, mikor azt feltételezitek, hogy ez nem direkt történik úgy ahogy. Leírtad: a polgárháború nem lesz jó senkinek, se cigánynak, se magyarnak. De ez a kettő nem érdekli azokat, akiknek a polgárháború a célja.

Lehet azt mondani, hogy üldözési mániám van, meg hogy hülye, de az elmúlt 20 év egy irányba mutat, és ti azt hiszitek, hogy a politikusok hülyék. Nem hülyék, pontosan tudják mit csinálnak.

Olyan mértékü a probléma, hogy egyesek menekülnek az országból: jé, pont azok akik értenek valamihez. Közben az IKSZ nevetséges kampányt indít. Nem, nem gurult el a gyógyszerük, azt a kampányt lehet mutogatni, hogy megpróbáltuk hazacsábítani az embereket, de nem sikerült.
Akik maradnak, azoknak nincs munkája, de próbál tisztes szegénységben csinálni valamit. Őket egy dologgal lehet ellehetetleníteni: a cigányokkal. A cigány nem csak lop, de öl és pusztít is (lásd gyümölcsfák). A cigány primitívebb és kártékonyabb a patkánynál, ezért ők nem fogjá megérteni, hogy a polgárháború nekik is szar lesz, mert mennek a saját fejük után. A magyar meg már nem tud tűrni, nem fog hinni. Erre játszik az egész politikai elit: káoszra. Ahol aztán az értéke mindennek a nullára esik. Mikor érdemes épületeket, földeket venni? Háborúban, totális káoszban.

Minden jel egy irányba mutat, és ehhez nem kell összeesküvés elméletes blogokan olvasni.

eccerüvagyok 2011.05.01. 20:23:13

@csak_csendben2:
Ismét elmondom a véleményem: a politikusainkat kell leváltani. De mivel nincs széles e hazában alkalmas ember (vagy csak nincs ott, ahol lennie kellene) ezért nincs más, tüntetni, demonstrálni, de leginkább összefogni kellene. Hisz addig, amíg nem velük, hanem egymással vagyunk elfoglalva, addig ők azt tesznek ebben a megosztott országban, amit akarnak.
Egyszóval: az emberek rossz helyen kopogtatnak. Szerintem.

trojka 2011.05.01. 20:37:39

@csak_csendben2: Nem kell itt káosz, csak egy jo vezetö. Hallottál már a villámháborurol?

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 21:03:05

@csak_csendben2: az a gond, hogy sokan látjuk ezt így.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.01. 21:13:32

@Geza: Innen vették.:))
@Dendrobatidae: Úgy gondoltam,hogy éjszaka a párnája alatt tartja.:))

Kartal (rezervált) 2011.05.01. 21:15:05

@csak_csendben2: itt van három hozzászólás:
vastagbor.blog.hu/2011/04/28/uj_bunozesi_format_fedezett_fel_a_kormany/fullcommentlist/1#c13343028
vastagbor.blog.hu/2011/04/28/uj_bunozesi_format_fedezett_fel_a_kormany/fullcommentlist/1#c13342661
vastagbor.blog.hu/2011/04/28/uj_bunozesi_format_fedezett_fel_a_kormany/fullcommentlist/1#c13357589

Ha ehhez hozzátesszük a Tiédet is, akkor kialakul egy kép, ami logikusan megmagyarázza a kormány eddigi ténykedését. Én más magyarázatot nem tudok, mert ha ezt kilőjük marad az, hogy a vezetőségünk sík hülyék, debilek gyülekezete. És ennyire nem hiszem, hogy elmebetegek lennének.

eccerüvagyok 2011.05.01. 21:22:23

@Kartal (rezervált):
Nem, nem az a baj! Hanem, hogy nem teszünk ellene semmit!

(Ezt most harmadjára próbálom elküldeni...)

Bee-zony 2011.05.01. 23:05:07

Azt ígértem, hogy május 1-re meglesz egy új kezdeményezés – alakul már, de inkább dolgozok még rajta. Közben eszembe jutott néhány dolog, ami jobb, ha megvan, és újra átgondolom az egész koncepciót – úgyhogy május elseje helyett május eleje.
Elnézést a késésért.
Lévén hosszú távú projekt, nem vészes, ha néhány napot csúszik.

f.m.j. 2011.05.02. 07:54:51

és most még jön az atom is... (nem elég nekünk a polgárháborús helyzet)
megölték Bin Ladent, és érdekes, hogy a napokban olvastam egy kis hírt, hogy Bin Laden megölése esetén, az arabok már Európába helyeztek egy kis atomot... hm... még hogy nem szivárgott ki... de akkor legalább Európa, vagy Mo. nem lesz olyan kívánt hely egyes népcsoportoknak, -amint ezt a csúnya rémhírt terjesztik egyesek :):):)

de basszus, hogy mégiscsak rákban kell meghalnom, meg a gyerekeimnek is... :(:(:((((

f.m.j. 2011.05.02. 08:02:45

ja, és Amerika ünnepel, szerintem inkább ott robbantsanak valamit az arabok, remélem ennyi irány/arányérzékük lesz a kis Izmáel leszármazottainak...

vomit 2011.05.02. 08:51:07

@f.m.j.: 2002-ben vagy mikor mehhalt mar. persze egy halott mumus nagy elonye, hogy nehezebb elkapni.
www.youtube.com/watch?v=UnychOXj9Tg
www.youtube.com/watch?v=KnihfVw5MOc

trojka 2011.05.02. 09:44:04

@f.m.j.: Nem elég ez a "népcsoport"?

f.m.j. 2011.05.02. 10:16:24

na, most meg mégis inkább lehet, hogy mégse binláden volt... beszarok, már az USA is hazud :):)))

Béla Bácsi 2011.05.02. 15:00:51

@Dendrobatidae: Ápolni kell az oroszoeszági kapcsolatokat!
youtu.be/WOoUVeyaY_8

:))))

picur3ka 2011.05.02. 19:22:28

@Kartal (rezervált):

A nezes nagyon fontos. Ezt tudni kell. Csakugy, mint vad kutyaval, stb. A szemkontaktus az kihivas parbajra, csakugy, mint a mosolygas, ie. fogak mutogatasa a nem szocializalt elovilagban.

picur3ka 2011.05.02. 19:25:24

Na mi lett, megszavaztak ezt a faszom masik gumitorvenyt a holocaustos utan?

picur3ka 2011.05.02. 19:28:57

@csak_csendben2:

Kulonosen, hogy az egesz amerikai nagykovetseg es Richard Field ur az baszom Lehet Rajabb a Politika - nem az en sziporkam sajnos, csak loptam - parttal egyutt vastagon benne van ennek a nagyszabasu cirkusznak a szervezeseben. Zamoly 2.0.

fonok1 2011.05.05. 00:37:37

Fradi meccsre akkor most mehetek mezben vagy már azért is lecsuknak?
Legalább a 2×10 mezőnyjátékosnak lehet egyforma polója (bár ez a magyar bajnokság szinvonalán mitsem rontana)?

süti beállítások módosítása