Skip to content


       Szűrés lista

Kisebb termékadó, de már ősztől

Nem sokat húzták az időt, a keddi bejelentés után péntek délután (mikor máskor) Kovács József és Font Sándor önálló képviselői indítványként benyújtotta a népegészségügyi termékadóról (NET) szóló törvényjavaslatot.

Talán az édességlobbi hatására, talán csak a régi taktikát (megszellőztetünk valami borzalmasat, majd pár nap múlva, mikor már halkabb a hörgés, benyújtunk/megszavazunk egy fele olyan szörnyűt, amit győzelemnek fognak fel, és örülnek neki) alkalmazva a kiszivárgott számoknál kisebbeket tartalmaz a javaslat. Bár ez még könnyen megváltozhat, bármikor...

A törvény szeptember elsején lépne életbe, a NET pedig a külföldre eladottakra nem, csak a belföldre értékesített termékekre vonatkozik majd, az indoklás szerint "A mentesség oka, hogy ezen esetekben bizonyos, hogy a terméket nem Magyarországon fogyasztják el, így ez a fogyasztás Magyarországon népegészségügyi kockázatot nem jelent."

Bizonyos, hát persze..... ilyen az, mikor elefántcsonttoronyból hoznak döntéseket.

Az előterjesztésből egyébként nekem nem az jön le, hogy a kormány olyan nagyon szívügyének tekinti a lakosság egészségi állapotát, elvégre milyen dolog az, hogy a NET csak az "előrecsomagolt cukrozott készítmény"ekre vonatkozik? Vagyis cukrászdában, étteremben mindenki telezabálhatja magát sütivel, fagyival, az nem egészségtelen. Vagy csak nem jutott eszükbe? Esetleg így akarják helyzetbe hozni a vendéglátóipari kkv-kat a nagy gonosz édességgyárakkal szemben? Érdekes, bár némi skizofréniát érzek....

Mondjuk a 100% magyar tulajdonú, 100 éves múltra visszatekintő, egyik legismertebb csomagoltsüti- és nápolyigyártó Benei és Társa Kft. (100-130 dolgozó) is megszívja majd, de mit is akarnak, mikor 3 belföldi partnerük van, és abból egyik sem a Coop vagy a CBA?!

Lakos István, a 600-700 embert foglalkoztató Bonbonetti (Tibi, Cherry Queen, stb.) gazdasági igazgatója:


Az üzletember szerint az adó nagyon súlyosan visszaveti az egész magyar édesipari ágazatot – már az adó hírére visszamondtak a cégnél száz tonna fölötti megrendeléseket a kereskedelmi partnerek –, a hazai cégeket versenyhátrányba hozza a külföldiekkel szemben.

"Egy multinacionális, külföldön termelő vállalat gyártásának marginális része, ami Magyarországra jön, és amit most pluszadó sújt. A mi tevékenységünk döntő része viszont – akárcsak a többi magyar cégé – a hazai piacra irányul, így termelésünk sokkal nagyobb hányadát sújtja a tervezett adó."

Az adó bevezetése nyomán várhatóan kialakuló helyzetről azt mondta: miközben az édesipari cégek egy jelentős része külföldre vitte a gyártást, „mi jelentős erőforrásokat fektettünk az itteni működésbe, de ha ez így marad, lehet, azzal szembesülünk, jobb lett volna vagy jobb lesz mások példáját követni”. Mint mondta, „a törvénytervezet megrengeti a magyarországi termelésbe vetett hitünket, a magyar munkahelyek megtartásába fektetett eddigi erőfeszítésünket és önkéntes elkötelezettségünket”."

 

És a 2 magyarországi óriás számokban:

1, Unilever (150 országban mintegy 163 ezer embert foglalkoztat)

- hazai leányvállalata 1991-ben jött létre

- az Unilever Magyarország Kft. a csehországi, szlovákiai, szlovéniai, horvátországi és boszniai vállalatokkal együtt a Közép-Európa Régió cégcsoport része, budapesti központtal

- Magyarországon három gyárral rendelkezik: a Nyírbátori Háztartás-vegyipari és Kozmetikai Gyárral, a Veszprémi Jégkrémgyárral és a Röszkei Élelmiszergyárral

- hazánkban 450 munkavállalót foglalkoztat, a gyárakkal együtt dolgozóinak száma 970 fő

- Magyarországon forgalmazott élelmiszer- és jégkrémmárkái:  Knorr, Delikát8, Bertolli, Flora, Globus, Rama, Delma, Lipton, Algida, Magnum, Carte D’Or, Krémkönnyű

2, Nestlé (487 gyára és 253 000 alkalmazottja van világszerte)

- a Nestlé Hungária Kft. 1991-ben jött létre

- négy magyarországi gyára van: Szerencsen kakaó- és kávétermékeket, Diósgyőrben üreges csokoládéfigurákat, Bükön állateledelt, Kékkúton pedig ásványvizet állítanak elő

- a gyárakban 1.600 főt foglalkoztat

- élelmiszermárkái a teljesség igénye nélkül: Nescafé, Nesquik, Nestea, Szerencsi, Maggi, Boci, KitKat, Balaton, AfterEight, Smarties, Chocapic, CiniMinis, Cheerios, Fitness, CornFlakes

970 + 1.600, az összesen ~2.600 munkavállaló, akik izgulhatnak, hogy megmarad-e a munkahelyük, vagy mehetnek a Mkfn Közmunkaprogramba a NET miatt.....

Ami egyébként egy "csöppet" aránytalannak tűnik.


"A rendelkezésünkre álló hivatalos felmérések szerint nagyjából 150 milliárd forint az adóval sújtani tervezett szektorok éves forgalma. A nyilvánosságra került adómértékekből úgy számolunk, ezt 30 milliárdos termékadó sújtaná. Az összeg súlyát mutatja, hogy a kereskedelmi szektor 7000 milliárdos éves forgalom után fizet ugyanilyen összegű különadót" – mondta Bélai Krisztina, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára.

 

30 milliárd a 150-nek 20%-a, a 7.000-nek viszont csak 0,43%-a.
Most már tényleg kéne küldenünk egy számológépet Matolcsynak.
Vagy a feleségének, nem tudom.

Az Indexen olvasható, hogy a Magyar Márkaszövetség évi 1.300 milliárd forintnyi forgalmat produkáló, jelenleg 13 000 munkahelyet fenntartó hatvan tagvállalata körében a szerdai közgyűlésükön készült gyorselemzés azt mutatja, hogy az év végéig minimum négy magyarországi gyártóhely zárhat be, emiatt akár 2.000-2.200 ember veszítheti el az állását. Gyárbezárásra a főleg hazai piacra termelő kis és közepes cégek kényszerülhetnek, de várhatóan a részben exportra dolgozó nagyobb vállalkozások is folyamatos, elhúzódó elbocsátásokra kényszerülnek majd a többletterhek miatt, így számításaik szerint 4.500-5.000 ember állása forog kockán.

Mivel a NET természetesen az ÁFA előtt rakódik rá a termékekre, jelentős árdrágulás várható, viszont Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára megmondta:


"Aki ezt a törvénytervezetet kitalálta, nem ismeri a modern kereskedelmi láncok logikáját, beszerzési politikáját. A gyártók és a kiskereskedelmi láncok akár hónapokig is elhúzódó tárgyalások során, nagy nehezen kötik meg éves megállapodásaikat. Kizárt, hogy a kereskedelem év közben, automatikusan elfogadná a gyártók magasabb átadási árait, főleg a karácsonyi szezonra készülve."

 

Politikusok vs. Élet, sokadik menet.

Szép volt az elképzelés, hogy a gyártó vagy importőr fizeti az adót, amit továbbterhel az üzletekre, azok meg természetesen a vásárlókra, így aki ilyen termékeket vesz, az büntetést fizet, cserébe a magasabb kockázatért, amit az államnak jelent. A valóságban viszont úgy néz ki az fog történni, hogy 2011 utolsó 4 hónapjában a beszállítók fizetik majd az adót, a boltok röhögnek a markukba, a vásárlók pedig az áremelkedést nem, csak az elbocsátásokat fogják érzékelni.

Aztán pedig CD, benzin és cigi után édességért is külföldre járnak majd a magyarok, és nemhogy a NET-ből tervezett plusz 30 milliárd nem lesz meg, de még az eddigi ÁFA-bevétel is csökkenni fog.
Akkor mit lépnek majd? Határellenőrzés, csokivám, vasfüggöny?

Mert az őrület folytatódik.

Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár a hétvégén Bősárkányban, az Országos Bionapon azt mondta: folytatják az élelmiszerpiac átvizsgálását, ez alapján elképzelhető, hogy a diétás kólát, és a többi, édesítőszerrel készült italt és terméket is megadóztatják. "Végig fogjuk nézni az adalékanyagok teljes sorát, vannak olyanok, amelyeket nem adóval kell szabályozni, hanem ki kell tiltani, ilyenek például a transzzsírok" – fogalmazott Ángyán.

"Van továbbá számos olyan komponens, amelyet változatlanul az adók növelésével kell visszafogni. Ezzel megnyitjuk a saját piacunkat az egészséges élelmiszerek előtt – többek között az ökológiai gazdálkodásból származóknak –, mégpedig úgy, hogy a káros élelmiszerekre kivetett adóbevételek egy részét arra fordítjuk, hogy az egészségesek előállítását segítsük, így azok is olcsóbbak lehetnek" – tette hozzá. Ángyán szerint ez a folyamat ki fog terjedni a közétkeztetésre is. "Elkezdtük már azt a folyamatot, hogy a helyi termelés által előállított minőségi élelmiszereket bevigyük a közétkeztetésbe" – jelentette ki a HírTV-nek Ángyán.

Természetesen a módosítókkal is beindultak a kormánypártiak (és a Jobbik, LMP, MSZP is, de az nem érdekes, úgyse szavazzák meg), Nógrádi Zoltán az ételízesítő pontot levesporra cserélné, de legalább felére csökkentené az adóját, mert "A társadalom legszegényebb rétegeiben gyakorta el őfordul, hogy a család ételét a leveskockákkal, vagy ételízesítővel megízesített forró víz jelenti ." , Koncz Ferenc pedig a magyar cukoripar fellendítése érdekében adómentessé tenné a fruktózt, pozitív élettani hatásuk miatt pedig a 40%-nál magasabb kakaótartalmú (emiatt elég drága) csokoládékat.

Címkék: gazdaság fidesz egészségügy abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr143013071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.06.28. 10:19:45

@Hajszás Láncos:

Majd lesz megint magyar kóla, mint a szockában. Nemzeti kevés cukorral.

Xmas 2011.06.28. 10:22:19

@laspalmas: Hülyeséget beszélsz. Tudni kellene értelmezni az ábrát. A transzzsír tartalom alacsony mindegyik élelmiszerben. Csak kekszből, ropiból többet fogyasztunk. Így az összfogyasztásra vetítve a bevitt transzzsír jellemzően ropi és keksz formájában vándorol a szervezetbe. Merthogy azt vesszük, esszük leginkább.
Persze, hozzá kell tenni, hogy meg kell válogatni, milyen kekszről, ropiról beszélünk, van-e egyáltalán benne transzzsír.

Énbagoly 2011.06.28. 10:23:05

Ó basszus, de nem értenek hozzá...
Mert ha értenének, akkor legalább elfogadhatóbb köntösbe csomagolnák az adóemelést.

És megint csak kiderül, hogy szarnak ők a dolgozókra, és a munkahelyteremtésre. Hány ember kezdhet el megint félni, hogy az ősszel kirúgják-e?

Viktus 2011.06.28. 10:24:08

index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/28/adokedvezmenyt_kap_aki_sportot_tamogat/ na támogatniuk kell a focit pl. bonbonetti fc, és megoldva a probléma ...

Homeoffice 2011.06.28. 10:24:52

Szeretném az összes politikusnak üzenni, hogy elég nagyfiú vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mibe akarok beledögleni.

Énbagoly 2011.06.28. 10:28:03

Éljen a blogmotor!

@Kőmíves Kelemen: tudod te milyen drága a dió? És a fenyőfa?
Fenyőágra kavicsot, oszt kész.

Monçada bíboros 2011.06.28. 10:28:28

Szerintem a KDNP már azon gondolkodik, hogy lehetne megadóztatni a védekezés nélküli szexet.:))

Monçada bíboros 2011.06.28. 10:30:20

@Monçada bíboros: elcsesztem.:) Naszóval: Szerintem a KDNP már azon gondolkodik, hogy lehetne megadóztatni a védekezés melletti szexet.:))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.28. 10:34:03

@Monçada bíboros: a kdnp sz'tem inkább a "védekezéses" szexet akarná megadóztatni, mint Isten ellen való cselekedet, nem?

ha így áll a helyzet, akkor a használt gumit én minden alkalom után szívesen elküldöm semmijenzsótinak :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.28. 10:38:01

@Monçada bíboros: közben észleltem, de akkor már elküldtem a kommentet, sry :DDD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.28. 10:41:14

@Transylvanianmixedgrill:

Pont tegnap adták az M1-en, talán az aktualitása miatt? :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.28. 10:42:56

@Xmas:

Jaj tényleg, köszi!
(mentségemre szóljon, hogy én több margarint eszek, mint rágcsát :))

InTheGajd 2011.06.28. 10:49:07

A kor ado mikor fog jonni? Ahany eves vagy annyiszor 100 ft-ot fizetsz havonta. Az oke, hogy nincs mar penz az orszagban, de miert mindig a zemberek szopjak a faszt? Mint egy rossz vallakozas, ha nem megy a bolt kevesebb fizetest kapnak az alkalmazottak es tobbet dolgoznak. Rohej.

Mint laikus, azt nem lehetett volna megcsinalni, hogy a felvett hitelt kolcson formajaban - foleg akik a lakas hitel miatt szorultak meg - szetosztjak es szep lassan kamatostol (kisebb kamattal mint a bankoknak) torlesztik mondjuk 30-50 ev alatt? :) Lehet jobban jarna az orszag hosszutavon.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.06.28. 10:59:03

Látszik, hogy a szándék jó volna, de a kivitelezésben segg ostobák!

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de itt Magyarországon én nem vásárlok, eszek annyi chipset, nem iszom literszám a kólát és az energiaitalt, nem tömöm két pofára az édességet, nem járok hetente többször gyorsétterembe. Mert azért összesítve ez nem lenne egy olcsó "étrend".
Amerikában, Angliában, Németországban más dolog hogy megengedhetik maguknak és tömik is magukba, ettől függetlenül szerintem nem hülyeség, hogy külön adót kapnak. Ezen kívül minden más, ami ezzel kapcsolatban abból az idióta fejükből kipattant.
Ha okosan csinálnák, akár helyzetbe lehetne hozni a hazai gyártókat a külföldiekkel szemben.
Úgy érzem, mintha egy nagy szarkupacot úgy próbálnák eltakarítani, hogy a kupac tetejét péklapáttal csapkodják, hátha eltűnik.

Na de akkor ha már népegészségügy...
- Japánban, ha jó tudom a munkahelyeken kötelező program a testmozgás.
- Magyarországon mennyi a tornaórák száma az iskolában ?

eMM2 2011.06.28. 10:59:28

Persze hogy burkolt adóemelés.De legalább a szokásos fityiszes ökör módon.Idióta banda.Nembaj még rengeteg mindent tudnak rombolni a hátralevő 3 év alatt.
Különben meg innen üzenem hogy inkább az EÜ jobbításán kellene törni azt a hülye fejüket mert amikor a várandós nőknek 3-4 hetes várólistájuk van az SZTK-ban de az abortuszt már holnap elvégzik ott nagyon nagy baj van.Valahogy ez se cseng össze a dumapolitikájukkal.Ja és nekem ne meséljék hogy ez ettől az idióta adónemtől fog majd megoldódni.
Itt is az fog történni hogy ha emelem az árat(mert adóztatom) kisebb a fogyasztás (végül is nem fontos csokit enni) Áfabevétel csökkenés amit az adó sem fog fedezni.És igen szünhetnek megfelé a munkahelyek.
Mit ne mondjak gratulálok.
Ja azt meg végképp nem értem hogy a minőségi étcsoki miért egézségtelen. De már így is marha drága.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.06.28. 10:59:59

@Tickitucku:
Magyar politikus csak hosszú nyelvben tud gondolkozni, hosszú távon nem !

Monçada bíboros 2011.06.28. 11:08:18

Segítsünk szeretett kormányunknak és szedjük össze, hogy szerintünk milyen jó dolgokra kéne az államnak adót kivetnie! Eszkep meg Vidéki meg majd leadja az ötleteket a pártközpontban.

Az én ötleteim:

-alvásadó: amíg az ember alszik, addig sem képes dolgozni. Na, ez az új munka alapú társadalomban megengedhetetlen. Sokat aludni amúgy is egészségtelen. Adót neki!

-viccadó: a röhögés csak elvonja a figyelmet a munkáról. A Kedves Vezető amúgy sem ismeri a tréfát. Adót neki! (Természetesen Fábry mentesülne az adó alól)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.06.28. 11:13:06

Ezt a Beneit mi a piacon vesszük. A cukrászdákban iszonyatos árak vannak. Itthon sokkal többet sütök annyi pénzből. Diabetikusat is (anyósomnak). Baj lesz ebből,az biztos. Egyre több lesz a munkanélküli:-/

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.06.28. 11:19:36

A "Magyar Konyha" a focival és az életszínvonallal együtt döglődik.
Ha magyar ételekről kell beszélni, mi jut eszünkbe rögtön ?! ... pörkölt gulyás, rántott hús, töltött káposzta...stb. A menzákon (főleg iskolák) pedig egy sor szocializmusból itt ragadt étel. A zöldségeket jellemzően szétfőzik, íztelen lesz, sőt ha már eleve rossz minőségű az a zöldség, akkor pláne rossz lesz az íze.
Rengeteg gyereket baromi hamar le lehet szoktatni ezzel a zöldségekről, főzelékekről.
Szintén szocialista maradvány a rengeteg sertéshús fogyasztása. A hazai konyhákból kihalt a nyúl, a hal (karácsonyi halászlé formában még fennmaradt) és a juh. A jó minőségű marhahús, pedig kegyetlenül drága.

Viktus 2011.06.28. 11:21:15

index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/28/vszer/ na csak itt elment 45 milliárd ...

"Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda május 30-án átküldte az adóhatóság bűnügyi főigazgatóságának, mert csődbűntettel az adónyomozók foglalkoznak. Már ha foglalkoznak: a NAV-tól kapott tájékoztatás szerint még nem dőlt el, indul-e eljárás a feljelentés nyomán."

Ez is aranyos a kkv-kat kivégzik pár százezerért itt meg 45 milliárd ügyében gondolkoznak a nyomozáson ...

eMM2 2011.06.28. 11:25:57

@csabapayne:
A pulyka is az pedig a magyar(ha magyar) Gallicoop még megvan.Én veszek is tőlük ha tehetem.Néha sikerül kifogni a Sparban a holnap megromlok 25%-al olcsóbb kategóriát.Hát nálam nem romlik meg.
Kis szervezéssel meg lehetne oldani a Gallicooptól az iskolai menzák gazdaságos ellátását.Nade nem ez a fontos hanem a különadó.

csak_csendben2 2011.06.28. 11:26:22

@csabapayne:

"- Japánban, ha jó tudom a munkahelyeken kötelező program a testmozgás."
Kötelező napi és órás testmozgások vannak, és nem csak munkahelyeken. Ezen kivül 1-2 éve bevezették a túlsúly adót, túlsúlyos embernek többet kell adóznia.

"A hazai konyhákból kihalt a nyúl, a hal (karácsonyi halászlé formában még fennmaradt) és a juh."
Vajh, miért? Én az árra tippelek...

@laspalmas:
Katólikus iskola átvételekről és botrányokról lesz poszt?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.28. 11:33:12

De legalább nem mondhatjuk, hogy a politikusoknak nincs fogalmuk a valóságról...

"A társadalom legszegényebb rétegeiben gyakorta előfordul, hogy a család ételét a leveskockákkal, vagy ételízesítővel megízesített forró víz jelenti ."

bandika gazdája 2011.06.28. 11:43:20

@Seduxen: Nem, Semjén el'társ lövöldözni van! Állítólag láttak valahol kerecsensólymokat!

vomit 2011.06.28. 11:45:41

@Tickitucku: ha sajat penze lenne, az orszag elegge sokkal jobban jarna akar ket ev alatt
www.youtube.com/watch?v=SixS1JMDgUk#t=420

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.06.28. 11:55:31

@Monçada bíboros: Óvszeradó? Így is 200 felett van az óvszer, végülis butított gyermektelenségi adónak elmegy...

Viktus 2011.06.28. 11:56:26

Mondjuk, ha egészséges tényezők alapján számolgatnánk nem hinném, hogy ez a pár tétel akadna csak fenn egy adóhálón ... elhízás szempontjából pl. a fagyasztott gyorsan elkészíthető kaják sokkalta neccesebbek ...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.06.28. 12:06:14

Ha komolyan az egészségünkért aggódnának akkor évekig tartana átmonitorozni mindent, kitalálni a megfelelő árstratégiát az egészséges ételek előnybe hozására, ezt normális jogszabályokkal kordában tartani, figyelembe venni kismilliom magyar sajátosságot, stb...

Ez csak pénzbeszedés, gondolom egy év alatt elloptak már mindent, már a kínai lóvét is előre elosztogatták a haveroknak, muszáj új csapokat találni. Majd később amikor a nagy gazdasági fellendülés elmarad, jön a többi megszo... akarom mondani megvédése az embereknek.

Etilcsoport 2011.06.28. 12:07:24

@Nurrddin:
Basszus, en meg mar haza se jovok, ha nem lesz adomentes turorudi... :(

Kulonben meg az osszes ..szom kivan, h mindentol meg kell vedeni es buksit simogatva a helyes utra terelgetni az elet minden teruleten.

Adootletek? Tesco-ado! Mindenki aki nem a budos-punnyadt Coopos banyaknak vasarol (akik a bankkartyas fizeteskor anyagyilkosnak kijaro tekintettel jutalmaznak) vagy a CBA-nal (ahol az arak kiirasat hirbol sem ismerik akar egesz polcsorokon keresztul), az fizessen, mert a rohadtmultit tamogatja.

Monçada bíboros 2011.06.28. 12:10:40

Tényleg, a kínai gyorséttermeknek mi van? Azokban sem egészségesebb a kaja, mint az amcsi gyorséttermekben.:)) Most akkor megszopatjuk a legújabb szövetségesünk hazánkban élő gyermekeit?:))

dr. Aullah 2011.06.28. 12:13:40

@Tzimisce: Sok pár minden dugás után bedob egy érmét a perselybe... na erre találta ki az egyik képviselő: "Baszki... az az érme a mi zsebünkbe is mehetne!!! Gyorsan meg kell emelni az óvszer árát!"

Monçada bíboros 2011.06.28. 12:14:19

@Tzimisce: remek ötlet! Nem engedhetjük meg, hogy egyre fogyatkozó nemzetünk tagjai a gyermeknemzés lehetősége nélkül közösüljenek!:))

Etilcsoport 2011.06.28. 12:15:38

@Monçada bíboros:
Menjunk biztosra: gyarliag lyukas gumikat hozunk forgalomba, csak a magyar piacra. Termeszetesen a felar marad!

Monçada bíboros 2011.06.28. 12:38:26

@Etilcsoport:milyen igazad van! Már látom is magam előtt, hogy az óvszergyártók tömegével veszik fel a közmunkásokat, hogy a szalag mellett lyukasztgassák az elkészült óvszereket. Ezzel pártunk két legyet ütne egy csapásra! Ha, több ilyen jó ötleted is van, akkor még akár államtitkás is lehet belőled!:))

Hajszás Láncos 2011.06.28. 13:02:45

@laspalmas: Ha a szegény emberek már csak leveskockán élnek, akkor azt kell megadóztatni! Orbán a kifordított Robin Hood: elveszi az utolsó garasaikat a szegényektől, és odaadja a gazdagoknak. Gyurcsány se volt kiscserkész, de amit a viktátor művel, az minden képzeletet felül múl!

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.06.28. 13:08:42

@Aullah: szexchip lesz, amiből havonta kiolvassák az öröm mennyiségét és fizetheted utána az áfát :)

lyken 2011.06.28. 13:30:29

"Az összeg súlyát mutatja, hogy a kereskedelmi szektor 7000 milliárdos éves forgalom után fizet ugyanilyen összegű különadót"

"30 milliárd a 150-nek 20%-a, a 7.000-nek viszont csak 0,43%-a."

A Viktor megint meghazudtolta és végigköpte saját magát. Gondolom nem csak én emlékszem, hogy mennyire vegzálta a szocikat emiatt Viktor.

hehehehe 2011.06.28. 13:42:38

Úgy látom minden rendben van az országban, már csak a chips-el kell leszámolni és mindenki boldog lesz :)

lyken 2011.06.28. 13:44:49

@lyken: Mármint azt, hogy a csúnya szoci mocsokbanda ekkora mértékű adóval sarcolja a cégeket. Azt nem tette hozzá, hogy ő majd ezenfelül 46,5-ször ekkora adót fog még rájuk kivetni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.28. 13:44:58

@Viktus:

Félkész kaja megmikrózva a legtutibb kombó...

medvemellszobra 2011.06.28. 13:45:40

Igaz, mindent fikázni felesleges, és tényleg, én annyira nem is sajnálom a megdót, meg a tuskót se. DE:

Kevés a kerékpárút.
Sportnemzetünknek nincsen sportkultúrája (csak 1 000 000 aranyérem, meg hamarosan vadiúj stadionok, de az, hogy átlagembereknek maguktól eszükbe jusson bicajozni, túrázni, úszni, futni, kocogni, sajnos még mindig nem igazán jellemző).
A csumi menzákon az aró olajban rommá, tocsogóssá sütött zöldségpép és cipőtalp-rántotthús nem érne meg némi adót? (nyilván nem, ezzel csak még jobban szívatnák a kevésbé tehetőseket)

Szokásos kormánypárti eljárás: tényleg jogos, nagyon jó ötlet. --> marad belőle a kis aljas kizsebelés álszent dumával körítve --> még ennek is a pocsék kivitelezése, ami alatt egyszerűen elcsúszik a valóság.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.28. 13:47:11

@Etilcsoport:

Tiltsák be a Tesco Value termékeket is, tojás nélküli tésztákat, liszt nélküli felfújt zsemléket stb !

Vagy inkább olcsóbbá kéne tenni a minőségi élelmiszereket.......?

lyken 2011.06.28. 13:48:44

@csak_csendben2: "Katólikus iskola átvételekről és botrányokról lesz poszt?"
Na igen, ez megérne egy misét. Mocsok gerinctelen dolog részükről ez az iskola átvételes kirekesztősdi. Dobni kellett egy csontot a KDNP-nek, hogy ki legyenek elégítve harácsolásügyileg.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.28. 13:49:55

@lyken:

A különadót is Viktorék vezették be...

medvemellszobra 2011.06.28. 13:52:39

Ja, így teljes:
Szokásos kormánypárti eljárás: tényleg jogos, nagyon jó ötlet. --> marad belőle a kis aljas kizsebelés álszent dumával körítve --> még ennek is a pocsék kivitelezése, ami alatt egyszerűen elcsúszik a valóság --> jó esélyem van rá, hogy megint megszívom, nem lesz igazából jobb, de egy rakás pénzembe kerül.

Néha eszembe jut, amit egy barátom édesapja mondott, aki a vasútnál dolgozott.
A javító műhelyekben a melósok úgy szoktak viccelődni: "Jobb volt mint lett."
:):):)

:(:(:(:(

:S

lyken 2011.06.28. 13:54:24

@laspalmas: A családom szeret egészségesen táplálkozni, ennek keretében nagyjából napi 1-3 kiló gyümölcsöt elfogyasztunk. Dinnyeszezonban 5-6-ot. Tapasztalataim szerint európaszerte már-már a húsok árkategóriáját verdesi a gyümölcs. Ezek magyarországon is brutáldrágák. Ugyanakkor szuper prémiumcuccokat lehet kapni Ungarn/Hungary cimkézéssel. Ha odahaza jár az ember, akkor csak spanyol barackot, chillei körtét és egyéb iszonyatokat kap. Mind kemény, mind ízetlen és mind ugyanannyiba kerül, mint nálunk idekint.
Gondolom a titok nyitja az, hogy a mi zöldségesünk beéri a kissebb haszonkulccsal, de visszajárnak a vevői. A magyar kereskedő meg orbitális hasznot akar és nem elég neki az a haszon, ami a németnek a franciának meg a csehnek megfelel. Persze azokat nem is adóztatják meg úgy, hogy elered az orruk vére tőle.

lyken 2011.06.28. 13:59:15

@laspalmas: Igazad van. Ezt nem akartam elhinni, valami rövidzárlatom van. Összekeveredtem a szolidaritási adóval és egybefolyt a kettő. Ráadásul ez utóbbira is rosszul dátumozva emlékeztem. :/

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.28. 14:15:13

@lyken:

Mi is nagyon szeretjük a zöldséget, gyümölcsöt, és Mo-n élünk, tehát az árakkal teljesen képben vagyok. A kereskedők szétadóztatása kegyetlenül rányomja magát a minőségre. Mikor hétfő délelőtt kong a bolt az ürességtől, és nem értik, hogy miért nem értem: szombat déltől zárva voltak, akkor kiárulták/leselejtezték a készletet, friss árut meg majd csak hétfő délután hoznak. Mikor a fele láda rohadt és muslicás már, de más nincs, amíg el nem fogy. Mikor a piacos néni pecsétes tojást árul háziként. Mikor a biozöldséges a Tescoban vásárol, és az ottani duplaárra rakja még rá a bio 30%-os felárát.
Hálistennek sokminden megterem anyóséknál a kertben, és amit nem tudunk frissen megenni, az befér a fagyasztóba.

lyken 2011.06.28. 14:50:29

@laspalmas: Úgy-úgy. A saját kerti zöldség utólérhetetlen. Én nem értem, hogyan bírják kivonni az ízt a bolti répából. Régen azt hittem, hogy a túlöntözés miatt van ,ezért kísérleteztem vele otthon. Semmivel nem lett rosszabb az öntözéstől, csak gyorsabban nőtt meg. Néha olyan érzésem van, hogy már ezt is a kínaiakkal csináltatják.

nyos 2011.06.28. 15:35:58

Jol latom, hogy a muanyag mekis hambi egeszsegesebb, mint a gyumolcsle?

turoczi 2011.06.28. 18:48:10

Sok hűhó semmiért!

tudi 2011.06.28. 18:57:46

Értelmes törvény lenne, ha jól lenne megcsinálva, de így nagy hülyeség az egész, 1 garas nem fog bejönni, de jópár állás megszűnhet.

Kartal (rezervált) 2011.06.28. 20:22:28

@Kőmíves Kelemen: Arany drága bogaram! Te tényleg azt hiszed, hogy jövőre lesz karácsonyfád? Tényleg azt hiszed, hogy jövőre lesz KARÁCSONY???
www.youtube.com/watch?v=taY6jj-z1UU

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2011.06.28. 20:32:10

@Kartal (rezervált):
Nekünk van egy 8-9 méter magas karifánk az udvaron.
Mivel a házban nincs fatüzelésre alkalmas kémény, igy eltüzelni se fogjuk. A rétinégereket meg csak észreveszem, ha hirtelen eltűnik az árnyék az ablakból :D

Karácsony meg lesz, mert a Kádéempé-s szektatatagok OVi tökére lépnek különben...

borovi 2011.06.28. 20:49:55

@Seduxen: Termel a magyar élelmiszeripar épp elég szart. Elfér az a kis német szar is mellette.

egy maréknyi dollár 2011.06.28. 21:06:05

@csabapayne: A szándék x milliárd forint beszedése,semmi más,hidd el.
A körítés, miszerint az emberek sokadik megmentése(ezúttal a sótól,cukortól,telítetlen zsírsavaktól) a cél:gyomorforgató.
Ahogy elnézem az eddigi játszadozást a számokkal,a termékekkénti 5-50 forint áremelésként nyugodtan áthárítható a fogyasztókra.
A Knorr gyárnak főhet a feje - mintha egyenesen a tönkre tételére játszanának.
Asztali sót készleteljen mindenki, mielőtt - ételízesítőként - 500 ft lesz kilója.

Paulybird 2011.06.28. 21:12:45

Ne egyetek cukrot! inkább dohányozzatok a kocsmákban.
Arra ki emlékszik, hogy nemrég még a cigi ett volna tilos, csak kiderült, hogy a nemzetgazdaságra rövidtávon nem hatna jól, ha az emberek ekvesebbet cigiznének, és kevesebbet dohányoznának, ezért a dolog el lett halasztva.
Igazából inkább reklámozni kéne a cigizést és a kocsmázást, mert akkor a jövedéki adóbevételtöbbletből több pénzt lehetne fordítni az államapparátus működtetésére.
De egyébként az egészség mindennél fonotsabb ettől még.

Paulybird 2011.06.28. 21:15:39

hmm.. a tilso után kimaradt, hogy "a kocsmában", és dohányzás helyett meg koscmázást akartam ugye írni, iszen a cigizés az ugyanaz majdnem, tehát ez egy pleonazmus, sőt, mondhatni egy fölösleges redundáns pleonazmus.

egy maréknyi dollár 2011.06.28. 21:20:24

@Paulybird: Ne beszélj csacskaságokat:pár éve tiltották be a dohány-termékek reklámozását, és minden dobozon kötelező feltüntetni valamilyen elrettentő szöveget.A jövedéki adót folyamatosan emelik.

sárkányfő 2011.06.28. 21:47:24

ha már ennyit kárhoztattam ezt a kibaszott szemét cinikus hazug gátlástalan önkényeskedő maffiakormányt, amely tönkrebassza a hazámat, akkor a becsület kedvéért el kell ismerni azt is, ha ezer évben egyszer jó ötletük támad.
szerintem ez alapjában egy jó ötlet. természetesen szokás szerint ezt is elkúrva vezették be, meg valójában csak egy ürügy egy újabb adóra, leszarják a nép egészségét, de mindezzel együtt, ha beépül a magyar adórendszerbe, és a majd a következő kormány szakmailag is rendbe rakja, valódi egészségügyi szempontok alapján, akkor hosszútávon áldásos hatása lehet.
attól még férgek.

egy maréknyi dollár 2011.06.28. 22:07:03

@sárkányfő: Teljesen egyet értek veled mindenben,egy szó kivételével:JÓ.
Ez csak egy sima ötlet,pénzszerzésre,ahogy te is mondod.

villamos alóli kacaj 2011.06.28. 23:35:34

A cukros-bácsit is megadóztatják?
Nem, csak a sós-kát!

candy · http://wunderbike.postr.hu 2011.06.29. 00:46:46

Érdekes, hogy mindenki az édességiparon pörög, mikor az itthoni, egyébként eléggé jól menő energiaital-ipart tulajdonképpen megöli a dobozonkénti 62 forintos adó, legalábbis az oem (a löttyöt gyártó gyártja, áruházlánc meg címkéz) cégeket. A red bull-t, meg a coca cola-t viszont legalább helyzetbehozza, mivel árkülönbséget csökkent, ilyen esetben meg sokan fizetnek majd egy százassal többet az érzésért.

Zsola777 2011.06.29. 02:46:04

wiki - Fruktóz: "Előállítás: A nádcukor (répacukor) elbontásával."
Örüljünk, mert a Fidesz hamarosan kijavítja, amit a Kisgazdákkal elqrt: feltámasztja végre a mezőgazdaságot, lesz cukorrépa-termelés megint! Csak az nem látja, aki nem akarja.

eMM2 2011.06.29. 05:39:20

@sárkányfő:
Nem ezt a következő kormány is megtartja majd, mint ahogy ezek sem igen változtattak az előző(k) plussz sarcain.

Roy 2011.06.29. 07:39:16

A sültkolbász, pálinka mitől egészségesebb?
Amit mértékkel fogyasztunk az nem káros.
Az egész hamburgeradó újabb pénzbeszedés. 2014 végére sikerül romba dönteni az országot a hülyébbnél hülyébb intézkedésükkel. Nem munkahely teremtés, hanem munkahely csökkenés lesz. Nem baj majd közmunka az lesz éhbérért.

citrix 2011.06.29. 08:27:54

Milyen okos és előrelátó,bölcs és a népről gondoskodó kormány mutatja a helyes utat,az unió elmaradott népei csak tátott szájjal csodálják a magyar fényt.Le a Coca Colávcal és a Milkával,le az egészségrontó csipszekkel,ropikkal,sütikkel és nápollyal.A pálinka,a bor,a töpörtyű,a szalonna és lehetne sorolni,az az egészség eszenciája,abból fogyasszon a nép.Néhány év és csupa daliás legény,fotómodell szépségű leány jön szembe az utcán,a kórházak lehúzhatják a rolót,nincs beteg egy darab se.A fidesz-kdnp legalább akkora seggfej kormány mint a Rákosi rezsim volt,de szerintem még nagyobb,aljasabb banda.Mikor vezetik be újra a csomagok,autók átkutatását a határokon (uniós határokon):hol van elrejtve a csokika,rágó,csipsz vagy kóla,a levesporról nem is szólva.Jövedéki termékké kell minősíteni ezeket,máris lehet vámot,adót,áfát rátenni,kutyákkal kerestetni.Úgy hiányzik ez a gyomorgörcs érzés,rossz volt nélküle.A következő lépésük az internet megregulázása,korlátozása lesz,tanulva a kínai elvtársaktól.Mert az megrontja,elvonja a helyes úttól az ifjúságot,de majd a führer megmondja mely oldalak elérhetőek,látogatabdók és mely témák tabuk,elérhetetlenek a helyes nemzetfejlődés szempontjából.Gratula.

Caprica99 2011.06.29. 08:49:46

Muszáj lerombolniuk mindent, ami még működik egyáltalán - ez volt a megállapodás.
Miután majd így jól kinyírják a még talpon levő édességgyárakat (is) és többezer ember kerül megint az utcára, kicióccó Magyarország az egyik kínai kantonná válik.
Idióta, ostoba fajankók!

Szelid sunmalac 2011.06.29. 09:14:47

Valaki tegye mar meg a szivesseget es szolitsa mar utcara az embereket megint!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.29. 09:19:36

@borovi: már bocs, de akkor legyünk egy kicsit patrioták: magyar seggbe magyar lófaszt :DDD

soniq 2011.06.29. 09:59:31

@Seduxen: a transzzsírokat tartalmazó ételek és összetevők kereskedelmét számos országban korlátozzák, nem véletlenül:

en.wikipedia.org/wiki/Trans_fat#Public_response_and_regulation

Az se véletlen, hogy nálunk 77/68 év a jelenleg várható élettartam, az EU-ban az átlag 82/76. Ennek fő oka pedig a szív- és érrendszeri megbetegedések, amit a hazai táplálkozási "kultúra" (telített és transzzsírok, cukros ételek túlzott fogyasztása) valamint a mozgás hiánya okoz:

www.medicalnewstoday.com/releases/68593.php

soniq 2011.06.29. 10:00:51

@Caprica99: ezek a nagyszerű hazai édességgyárak megfizetik az általuk okozott betegségek költségeit? Magyarország vezető helyen van a szívbetegségek területén, de a cukorbetegség sem ritka nálunk.

guma 2011.06.29. 10:21:45

@soniq: komolyan gondolod, hogy nem az élet körülmények a kiszolgáltatottság a mindennapi stressz a megélhetés alapjainak megteremtése miatt lesz beteg a lakosság ?
lassan 1 hetet nem tervezhet előre az átlag család, mert azt sem tudja holnap mi lesz vele...

soniq 2011.06.29. 10:23:51

@guma: vszínűleg a stressz is tényező, de a kutatások szerint a fő probléma a helytelen táplálkozás.

Szelid sunmalac 2011.06.29. 10:33:24

@soniq: Ertem. Kivancsi vagyok, hogy havi 10ezerbol hogyan oldod meg egy 4 tagu csalad egeszseges taplalkozasat.

soniq 2011.06.29. 10:33:58

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: miért, te hogyan? Kólával és chips-szel, amíg tart a segélyke?

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.06.29. 10:52:22

Noha "megszavaztam" e törvényt, viszont a "A mentesség oka, ..." mondatnál én is felszisszentem: ha valaki odafönn azt hiszi, hogy pusztán hazafiságból itt költi el a vagyonát, miközben külföldön ugyanezt olcsóbban megkaphatja, az nem ismeri eléggé az embereket.
Mellesleg a cukrászsütemények dolog nekem is feltűnt, hogy azokat nem adóztatják meg (még?).

Egyébként pár hete sikerült Ángyán Józseffel személyesen beszélnem, és ő említette, hogy készül a médiatörvényhez hasonló multitörvény is, avagy a multi láncok működését is a FIDESZ céljainak megfelelő keretek közé szorítják. Szóval erre a dologra még ne vessünk keresztet...

Szelid sunmalac 2011.06.29. 11:41:16

@soniq: Segelyke? Szerinted is pont a segelyen elok kommentelnek vastagborre delelott 11-kor...
Latom rad borult a szellemi learnyekoltsag legmentesen zarodo buraja...
Szerintem ne azon rugozzunk most, hogy en mennyit keresek, mert ez az atlag szempontjabol amugy is irrelevans. Inkabb nezz korul akarcsak nagyszuleid haza tajan ,hogy mennyibol elnek es a magyar ATLAG mennyit kolt kajara. Aztan nezz korul piacokon, boltokban, majd talald ki hogy vajon az egeszseges etkezes kerul-e tobbe.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.29. 12:04:50

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: én még ennél is tovább mennék, ugyanis ha egészségesen akar is valaki étkezni (vagy legalább is egy kicsit odafigyelni, hogy mit eszik), az egészen biztos lehet a dolgában? Mondjuk - ha csak nem vagy vega - akkor pl húst kellene enni. Honnan tudhatom, hogy akár a hentesnél megvásárolt, akár a multiban előre dobozolt hús miféle? Pl mivel volt etetve a jószág? Vagy a felvágottak. Esetleg nyomtassam ki, és magoljam be a wikipedian az összes E-számú cuccot, hogy mi mit jelent, és mik az élettani hatásai? Zöldség-gyümölcs? Honnan lehetek biztos, hogy a "garantáltan magyar minőség", az tényleg hazai -e, és nem timbuktuból való? És ha magyar, akkor egészen biztos lehetek abban, hogy akár a termesztése során, akár az időjárás viszontagságai miatt nem került bele valami olyan, minek nem kellene?

Szóval egyszerű beböfögni, hogy étkezzünk egészségesebben, de túl a Te kommentedben felvetett (4-en havi 10e-ből) példán, aki megengedheti magának, hogy megnézze mit vesz, az sem mehet biztosra. Szerintem.

@soniq: mint ahogy az sem véletlen, hogy igen sok külföldi szemét érkezik hazánkba az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának szent zászlaja alatt (pedig van itthon hazai szemét is bizonyára bőségesen). szívesen összehasonlítanám pl azon élelmiszereket, amelyek a hazai piacokra a magyar,cseh,lengyel (esetleg román, bolgár) nyelvű leírással kerülnek azokkal, amelyek francia, német, vagy osztrák üzletek polcaira.

soniq 2011.06.29. 12:11:27

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: nagyszüleim mind meghaltak már sajnos, 4-ből 3-man szív/keringési problémák miatt.

A magyar átlaghoz meg menj ki az utcára vagy nézz körül egy általános iskolában. Ha megkérdezed az átlag 10 évest hogy iszik -e vizet ufónak néz, mert nem tudja hogy nem csak a kólát meg a fantát lehet tolni az arcába amikor szomjas, az az izé ami a csapból folyik a legtöbb helyen iható. A mélyszegénységben élők meg gondolom Red Bullt meg Bombát nyomnak literszámra és azért ekkora a felháborodás, nem pedig a gyártók próbálnak kamubotrányt csinálni.

soniq 2011.06.29. 12:17:43

@Seduxen: ez itt sztem (legalább részben) irreveláns. Ha valami bizonyítottan egészségtelen akkor azt jogos pluszadóval sújtani, feltéve ha ez az extra bevétel visszakerül az egészségügybe. Függetlenül a származási helytől.

guma 2011.06.29. 12:20:13

@Seduxen: ezt a tapasztalatom vesézgette már @laspalmas: is!
ha nem te termeled, semmiben nem lehetsz biztos, hiszen kórház is vett már piacon szennyvízzel locsolt zöldséget, amibe baba halt meg pár éve...

semmit nem tudunk, és csak a nem baráti láncokon keresztül fizetett az emberekkel mindent pár nagyon okos.
emlékszem amikor az a nagy átcímkézős botrány volt, egyetlen egyszer említették a magyar, most favorizált üzletláncot. utána csak a sokat szidott maradt a hírekben...

Hajszás Láncos 2011.06.29. 12:21:18

@soniq: Mondjuk ezen nem kell nagyon csodálkozni. Manapság három dologban lehet meghalni: rákban, szív- és érrendszeri problémákban, meg súlyos balesetben. Minden mást már tudunk gyógyítani. Ezeket nem.

Hajszás Láncos 2011.06.29. 12:23:31

@guma: Na ja, az sem mind jó, ami magyar. Van itt egy elég erős Zimmer Feri szindróma a magyar termelőknél is.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.29. 12:42:01

@soniq: szerintem meg adóterhelés helyett jó lenne elérni, hogy ugyanazon termékeket küldje a gyártó a békazabálónak is, mint amit velünk akar megetetni. ha mindkettő bizonyíthatóan káros az egészségre, akkor igen, persze legyen rajta extra-adó. félreértés ne legyen, úgy álleszcuzámmen én nem utasítanám el csípőből a NET-et, csak finoman szólva is kidolgozatlannak tűnik az egész koncepció. Miért ilyen kutyafuttában? Miért ilyen rövid átfutással? Miért pont ezekre a termékekre? Az már csak hab a tortán, ha tényleg az egészségmegőrzés lenne a cél, akkor ezzel a döntéssel párhuzamosan a zöldségekre, gyümölcsökre illő lenne csökkentett áfa-terhet rakni. (ami magában nem oldaná meg a problémát, mert zöldségek felhasználásával is lehet faszán egészségtelen kaját készíteni).

@guma: na most azonnal ülj le egy papírlappal, vegyél a kezedbe egy tollat, és írd lesz százszor, hogy:

"A CBA jó, a CBA a barátunk!" :DDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.29. 12:45:10

@soniq: ja, és még valami: lehet, hogy ez csak a magyar ember sajátja (de lehet, hogy szimplán emberi tulajdonság), hogy ami "tiltott", azt dafke azért is meg(v)eszem.

Inkább a prevencióban kellene erősíteni, hogy valahogy beleverjék az emberek fejébe, hogy miért is nem jó "chipsen és kólán" élni.

(a magam részéről a kb kéthavonta egyszer megzabálandó chipset az adó ellenére is meg fogom venni, mint ahogy néhanapján - pontosabban MÁSNAPOSKÉNT - a kólát is, mert háborgó belemre jó hatással van :DDDD)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.29. 12:55:37

Politikusok vs. Élet, sokadik menet.

"A képviselők szerint alaptalanok azok az aggodalmak, hogy az évközbeni adóbevezetés miatt a gyártók ellehetetlenülnek, mert a kereskedelmi láncok nem fogadják el az emelt árakat. "El fogják fogadni, ha meg nem, nem kell nekik szállítani" – mondta Font."
index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/29/megis_osszel_jon_a_chipsado/

guma 2011.06.29. 12:59:44

@Seduxen: főnök vagy, hogy feladatot osztasz. :DDD
bezzeg a munkaeszközről már elfeledkezel (papír, írószer)!
különben meg, eszembe sem jutott, hogy nem barátunk! :)
látom az áraikon...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.29. 13:19:47

@laspalmas: már látom is magam előtt, ahogy a Chio chips dolgozóit burgonyás szirommal, a Coca Cola melósait meg fantával fizetik ki, és lesz egy közösségi hely, ahol "cserélhetnek" egymással, hogy ne legyen olyan monoton az "étkezésük". Ja, a számlákat pedig természetesen chips-ben és kólában fogják kiegyenlíteni. Ez a Font Sándor vagy ennyire hülye, vagy egész egyszerűen csak egy arrogáns faszkalap.

Egyéves Önkéntes 2011.06.29. 16:07:46

@Énbagoly: a fenyő a skandináv népek ópiuma, szittya magyar ember akácfával ünnepli a karácsonyt

Egyéves Önkéntes 2011.06.29. 16:11:39

@Tzimisce: azt az évi 400 forintot kibírjuk, nem? :D

Egyéves Önkéntes 2011.06.29. 16:22:00

@soniq: ovis buli volt nálunk a kertben, az összes nyavalyás gyerek kólát és csipszet keresett, mondom nincs, de van kis szendvics és szörp
az nekik nem jó
akkor menjetek hintázni
fél óra múlva már jó volt a szörp is és a szendvics is
egyik haverom, pedig baszottjól keres, teszkó ízű kólát vesz a gyerekeinek, 80 forintért, vagy valahogy így
én se nagyon értem ezt a sirámot, ki nem szarja le, hogy a Redbullt megadóztatják, meg a szar vegetát

Cold 2011.06.29. 20:27:47

A helyzet az, hogy az indoklás jó, de az adókivetés formája és tartalma rossz.
Ha ilyenért akarnak kardoskodni, akkor tessék szépen kötelező kiírni évente minden embernek, ahol szépen meg lehet vizsgálni mondjuk első körben 5 dologra az embert:
-iszik? (látszik a szervezetés?)
-dohányzik?
-drog?
-túlsúlyos (mert szarik rá)?
-fogainak állapota?

A felmérésről lap. Aláír, hogy a feltárt egészségkockáztató magatartásokkal összefüggésbe hozható betegségek kialakulása esetén lófasz a seggedbe. Vagy fizeted piaci áron, vagy megmutatjuk a hullazsákot, ahova feküdni kell.
Ez sokkal több pénzt takarítana meg az államnak és sokkal felelősebben kezdenének gondolkodni az emberek.
Ha bizonyítasz változtatsz, akkor viszont van esélyed visszakerülni a fehér listára. Páá

Mondom ezt úgy, hogy dohányos vagyok.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.06.30. 12:15:23

@laspalmas: Ennek lehet egy olyan eredménye is, hogy a boltok diverzifikált kínálattal rendelkeznek, azaz nem kapod meg mindegyikben ugyanazt. Persze jogos a gyártók félelme, főleg, ha egy határországból érkező cég alájuk licitál.
A másik meg, hogy ennek akár több ezer munkahely láthatja kárát, mivel csökkenő megrendelés => csökkenő termelés (fölöslegesen többet minek?!) => emberek elbocsátása.

Kell ide az a multitörvény, de nagyon!