Skip to content


       Szűrés lista

Ez a humor egyik formája

Az új, fantasztikus Mt-tervezetben szerepel:

 

A hvg.hu által megkérdezett munkajogász szerint az, hogy a tervezet a magánéletre is kiterjesztené a törvény hatályát, aggályos, főleg azért, mert olyan gumiparagrafusokról van szó, amiket nehezen lehet értelmezni. "Ha életbe lépne ez a szabályozás, akár akkor is szabályt sérthetnék, ha egy komoly vállalat vezetőjeként nyilvánosan spiccesre innám magam egy vasárnap délután, vagy éppen – a munkáltatónak a munkavállaló megjelenésével kapcsolatos elvárásával szemben – rövidnadrágban, strandpapucsban sétálgatnék a Margitszigeten" – mondta Hadnagy József, aki szerint ha ebben a formában lép életbe a szabályozás, évek alatt megszülető bírósági ítéletek sorára lesz majd szükség, hogy kikristályosodjon, mit lehet ezeken a szabályokon érteni.

Szerintem akár azt is, ha egy politikus rászabadul a Zinternetre, és a közösségi oldalakon hülyén/primitíven/válallhatatlanul nyilvánít véleményt közügyekben.

Dajcstomi nem így gondolja, ez világosan kiderül az Origonak adott interjújából.
(Ahogy az is már rögtön az első bekezdésből, hogy változatlanul olvas minket, hisz szinte szó szerint idéz a tegnapi cikkből: "Egy blogon azt írták erre, hogy az USA a nyugati demokrácia vezető hatalma.", de igazán belemondhatta volna a mikrofonba, hogy Vastagbőr....ejnye.)

Nincsenek legjobb részek, az egész egy kincs:


"- Csütörtökön a bejegyzése nyomán megjelent egy cikkünk arról, hogy ki az Thomas Melia, ebben többen - köztük Fodor Gábor - azt állították, hogy Melia a rendszerváltás idején segítette a magyar pártokat, így a Fideszt is, és nagy az esélye, hogy ön is találkozott vele, de legalábbis hallotta a nevét. Emlékszik rá, találkozott vele?

 - Én nem azt kérdeztem, hogy ő kicsoda, nem azt kértem, hogy mondja már el nekem valaki, hogy ki ő, mert tudom, az volt az első bejegyzés, hogy ő az amerikai külügy helyettes államtitkára. Egyébként nem hallottam a nevét a rendszerváltás idején, nem is találkoztam vele. De ha hallottam volna is! Gyurcsány Ferenccel találkoztam 1989-ben, meg Szilvásy Györggyel is, kiváló KISZ-vezetőként, tehát tudom, hogy kicsodák. Ettől függetlenül felmerülhet az a kérdés, hogy ki a búbánat az a Gyurcsány Ferenc, abban az összefüggésben, hogy mi a francnak kell Gyurcsány Ferencnek bármijére reagálni.

- Egy korábbi Twitter-bejegyzésében egy kritikára reagálva azt írta, sokat elárul egy emberről, hogy hogyan gúnyol egy másikat. Mit árul el önről, hogy így reagált Thomas Melia kritikájára?

- Én twittelni szeretek, nem arról beszélni, hogy hogyan twittelek. A futballista focizzon, ne arról beszéljen, hogy hogyan focizik. Persze ha kérdezik, hogy hogyan tudja levenni a negyvenméteres átadást, akkor megpróbálja elmondani, hogy hogyan tudja levenni. Ha én értékelem a saját Twitter-bejegyzéseim stílusát, az azért furi, de megteszem, mert állandóan erről kérdezgetnek. Nem arról van szó, hogy valami trágár vagy nem trágár. Ez, ha tetszik, a stand up stílusa, ez a humor egyik formája, ráadásul Magyarországon az elmúlt pár évben a Fábry-shownak és a Showder Klub zseniális stand uposainak köszönhetően ma már közismert a humornak ez a fajtája. Van a pesti humor, van a fanyar angol humor, van a kicsit kacér francia humor, és van ez. Nem azt mondom, hogy a stand up egyenlő a káromkodással, de ilyen szövegeket tucatszámra lehet idézni a Fábry-showból is. Nem az a kérdés, hogy szabadszájú vagy nem szabadszájú, hanem az, hogy van-e funkciója vagy nincs funkciója, öncélú vagy nem öncélú.

- Ebben az esetben nem volt öncélú a trágárság?

- Ha öncélúnak tartanám, nem írtam volna, gondolhatja.

- Több bejegyzéséből, nyilatkozatából is az derült ki, úgy gondolja, hogy aki fennakad a bejegyzésein, az vagy vaskalapos konzervatív, vagy nincs humora.

- Nem, ez félreértés. Van egy rossz sztereotípia: bizonyos dolgok miatt kritizálják a politikust, és ha a politikus nem úgy viselkedik, amit kritizálnak, akkor meg azt kérik rajta számon, hogy miért nem. Olyan ez, mint amikor a focistát kritizálják, mert Bundesliga-frizurája van, amikor meg nincs, akkor meg azt mondjuk, hogy hát egy focistának mégiscsak Bundesliga-frizurája van. Azt mondják, hogy hogy persze, persze, mi blogolók, kommentelők, twittelők, közösségi médiát használók ezt mind megtehetjük, de te nem, mert te mást is képviselsz. Ez nem butaság?

- Amikor a Heti Válaszban egy korábbi bejegyzése kapcsán azt vetették a szemére, hogy a Twitteren, a nyilvánosság előtt nemcsak magát, hanem egy pártot képvisel, azt írta válaszul: várom, ki veszi majd észre a fától az erdőt. Elolvastam az ezzel kapcsolatos nyilatkozatait, de még mindig nem értem, mit akar mondani, mi az, amit észre kellene venni.

- Csurka Istvánnak nem volt igaza, amikor azt mondta egy vitatott kijelentéséről, hogy az az írói munkásságának a része. Egy politikusnak, egy sportolónak vagy egy tudósnak sincs többes személyisége. De az nem igaz, hogy amikor Freund Tamás, aki zseniális tudós, kimegy egy focimeccsre, és azt mondja - és most nem megvádolni akarom -, hogy a francba már ezzel a csaló bíróval, akkor ő a Tudományos Akadémiát képviseli. Én nem a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Twitter-csoportjának vagyok a tagja, és nem a Fidesz hivatalos Twitter-véleményét képviselem. Egyébként nem gondolom, hogy a politikai munkásságom lenne az egyik személyiségem, a magánemberi kommunikációm a második, meg a Twitterem a harmadik - nem, nekem egy darab személyiségem van, nem vagyok álmomban két macska. Ön az [origo]-nál dolgozik, de ha bárhol leír bármit, mindig az [origo]-t képviseli?

- A közösségi média elterjedése óta bevett gyakorlat nyugati médiacégeknél, hogy megszabják az újságíróknak, milyen témákról hogyan twittelhetnek, blogolhatnak nyilvános fórumokon.

- Ez is egy megoldás. Nem tiltakozom az ellen, hogy a Twitteren elmondott véleményemet egy Fidesz-politikus véleményeként állítsák be, mert az vagyok, de azt költői túlzásnak érzem, hogy minden létező, szűkebb vagy tágabb nyilvánosság előtti megszólalásomkor másokat is képviselek.

- Volt már szó a Fidesz vezetői körében a bejegyzéseiről? Kommentálta Orbán Viktor akármilyen formában a Twitterjét?

- Legfeljebb négy-, hat- meg nyolcszemközti beszélgetéseken került szóba, ha találkoztunk, és kacagtunk rajta.

- Tehát nem feddték meg, nem mondták, hogy ne vagy ne így csinálja?

- Gondolja, hogy azt megtárgyaljuk, hogy Orbán Viktor ott van a Videoton-meccseken? Mégis az ország miniszterelnöke, van 16 csapat az első osztályban, a szavazók között van ilyen meg olyan szurkoló is, és ő mégis a Videoton-meccsekre jár. Mindig azt mondják, hogy nagyon túlpolitizált a magyar társadalom, a politika olyan dolgokról is véleményt mond, amiről nem kéne. Aztán amikor meg esze ágában sincs, hogy olyasmivel foglalkozzon, amivel nem kéne, akkor csodálkozva kérdezik meg, mint most ön is, hogy foglalkozott-e vele. Nem foglalkozott, hála istennek, örüljünk, hogy a politika mégis olyan, amit a nép elvár tőle. A twittelés nem politikai kérdés, mint ahogy nem politikai kérdés, hogy ki kinek szurkol, milyen zenét szeret, hogyan öltözködik.

- A Twitteren rendszeresen megemlíti a bejegyzéseivel foglalkozó kritikákat, elemzéseket, figyeli, hogy ki említi önt. Nem zavarja, hogy mostanában főleg a trágár bejegyzései foglalkoztatják a sajtót és a nyilvánosságot, a politikai munkássága kevésbé?

- Ha bármilyen keresőbe beír, láthatja, hogy azzal is foglalkoznak. Ez bulváros téma, olyan, ami nagyobb érdeklődést vált ki, de hogy csak ezzel foglalkoznak, az túlzás, ez csak egy téma, még ha 58 cikk foglalkozik is vele. Szerintem döntő részben a munkámmal foglalkozik a sajtónyilvánosság, azzal, hogy európai parlamenti képviselőként mit csináltam a Duna-stratégia ügyében, mit csináltam ebben-abban-amabban, most, ha megengedi, hosszan nem fejtegetném, hogy mi mindennel foglalkoztam."

 

Kár, pedig annyira kíváncsiak lennénk rá!!

De sebaj, legalább ma is okosabbak lettünk. Megtudtuk, hogy míg egy átlagos (magánszférás) munkáltató már most is (az új Mt. szerint meg még inkább) a tökeit letépné és páros lábbal rúgná ki az ajtón, de még utána is köpne egy dolgozójának ilyen twittek után, addig Orbán csak kacagott az egészen, ami tulajdonképpen nem is csoda, hisz "ez a humor egyik formája".

Tessék mondani, aki nem érti a viccet, az kommunista? :-)

Címkék: fidesz deutsch pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr773111217

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tanárverés - Deutsch korábbi mentorának szólt be 2011.08.03. 09:57:44

 Deutsch Tamással foglalkozni divat lett mostanában, pedig szerintem ennyit nem érdemes. Ő is csak egy kellék, célja arra emlékeztetni a Fidesz konzervatív liberális szavazóit, hogy a Fidesznek van múltja, prágai és demokratikus ellenzéki, illetve...

Trackback: Gyurcsány emberei a Fidesz kormányban 2011.08.03. 08:43:00

Mert mi másnak tudható be, hogy nem csak az ellenzékben és a szakszervezetek világában, hanem a kormánypárti szövetségben is felzúdulást keltett a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjára kitett, új Munka törvénykönyvének a szövege. A kormány eddig nem ...

Trackback: Magyarország Latin-Amerika része lett 2011.08.02. 18:21:15

Legalábbis ez derül ki a Legfőbb Ügyészség legfrissebb statisztikájából. De miért is befolyásolja földrajzi helyzetünket egy statisztika? Ezért: Orbán Viktor azt ígérte: kormányon 2 hét alatt rendet teszünk az ország olyan pontjain is, amelyek ma még r...

Trackback: Vannak irtózatos gecik 2011.07.30. 20:19:18

  "Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány".  Sokan vannak kis hazánkban, akik eszüket, tudásukat, képességeiket fel...

Trackback: Utánam! Izé, akarom mondani előre! 2011.07.30. 18:52:30

Kiáltott fel a Nagy Vezér és leült a domb tetejére, ahonnan kényelmesen szemlélte, ahogy a csapatai megrohamozzák a gonosz bankok állásait. Mert mondanom sem kell, hogy ez a háború a Nagy Magyar Honvédő Háború, az államadósság ellen.Bevallom, hogy most...

Trackback: Kompország kiköt – keleten 2011.07.30. 17:41:17

Orbán Viktor azt hiszi, feltalálta a kínai viaszt és a világ átalakulásának élére állhat. Egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a Nyugat halott, a jóléti társadalomnak, a szociális piacgazdaságnak annyi és Magyarországnak jobb, ha kilép ebből a klubból. S...

Trackback: Új Mt.: meglátni a jót 2011.07.30. 16:59:00

Nem szoktam sokat dicsérni a Fideszt ezen a blogon. Mélyen visszataszítónak érzem a Fidesz-kormány elmúlt egy évére jellemző nemzetieskedő-kereszténykedő melldöngetést, a nagyképűséget, az erőből politizálást, a latin-amerikai diktátorokat idéző populi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anchor 2011.07.30. 11:51:21

No kedves emberek, tessék írogatni, estérekelvén megjön a betűéhségem.

dr. Aullah 2011.07.30. 11:56:52

Tegnap hallottam, hogy az egyik, aki ezt a rettenetes tervezetet írta, 10 éve a TESCOnak dolgozik (vagy valami nagyon hasonló, az agyam próbálta blokkolni a hírt, különben elszállt volna).

Kartal (rezervált) 2011.07.30. 11:57:28

Na most a "munkaviszonyon kívül" azt is jelentheti, hogy én nem is dolgozok már annál a cégnél, nem? De még mindig belepofázhatnak az életembe.

Egyébként nagyszerűen alakulnak a dolgok, lassan tényleg visszahozzák a rabszolgaságot, már magánéleted sem lesz, ott is a cég dirigál. Azért szólni kéne a Magyarnarancs Pártnak, hogy amit oly nagy lelkesedéssel nyalogatnak, az nem csokifagyi, hanem a munkáltatói szféra szaros valaga.

Kartal (rezervált) 2011.07.30. 12:03:35

@Aullah: igen, a tuskó egyik jogásza az illető. A tuskót az elmúlt években munkajogi perek tömegével támadták túlnyomó többségében jogosan, mivel számos alkalommal súlyosan megsértette a munkavállalók jogait. De sebaj, most tesznek róla, hogy ilyen többé ne forduljon elő. No nem lesz a tuskó törvénytisztelő vállalat, egyszerűen vettek egy törvényt, ami legalizálja a jogtiprásaikat.

Egyébként tényleg érdekelne, mennyiért tudnak külföldi vállalatok magyar munkavállalókat sárba tipró törvényt vásárolni, egy olyan kormánytól, amit magyar emberek választottak meg. Ez véleményem szerint a hazaárulás tipikus esete.

dr. Aullah 2011.07.30. 12:03:53

Na a selmeci liba megint pofázik... azt mondja, hogy fejenként 200.000 Ftal több maradt volna, ha nem a mnyp-ban van a pénz.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.30. 12:09:33

Ez alapján dajcsfürtompika vajon mire számíthatna?

dr. Aullah 2011.07.30. 12:14:12

Ez a blogmitor, ahogy halad az idő, egyre szarabb lesz.

Piréz Vitéz 2011.07.30. 12:17:38

Nabazzeg, szóval ezt is megértük, hogy a Fábry-show az a magaskultúra, amire politikusaink céloznak. (alulról...)

darktraveller 2011.07.30. 12:19:56

Most már csak azt nem értem, hogy hogy nő a fidesz támogatottsága, mikor leszarják a választóikat.
www.tarki.hu/hu/news/2011/kitekint/20110727.html

kennyking 2011.07.30. 12:23:32

Nem politikai kérdés, hogy ki, hogyan öltözködik? A legjobb tudomásom szerint akár még börtön is járhat azért, ha valaki nem a hatalomnak tetszően öltözködik.A fehér ing , fekete mellénnyel szinte már háborús bűnös kategória.Szinte nagyobb a büntetési tétele , mint egy idős ( igaz, csak egy magyar) ember agyonverése. De, hogy egy flambár lefúj gázzal és meggyepál viperával, az tuti biztos.

Marcellusca 2011.07.30. 12:23:39

Nem politikailag mondom: hát ez hülye!

@L'palmas!
Kérdésedre a válasz: IGEN! :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.30. 12:24:09

Felesleges a Showder-klub ... fel kell olvasni a Híradó után egy-két twitter üzenetet, és egy ország fog hahotázni.

Ennyi idiótát, eszem megáll.

Marcellusca 2011.07.30. 12:24:54

Őőőő, izé, hová tűnt az összes komment?????

Csak neeeeem....???

kennyking 2011.07.30. 12:25:20

@Aullah: Nálam mindenképpen igaz, mert egy büdös buznyákot sem kaptam, pedig 98 óta csengettem. Én, személy szerint, bármennyire is rühellem a fideszt, ebben az esetben igazuk volt.

dr. Aullah 2011.07.30. 12:26:27

@darktraveller: Kamu az egész... csak azt mondják, amit a fityisz hallani akar.

Ironfist 2011.07.30. 12:30:22

Hmm, kommentek eltűntek, de erre szeretnék reagálni:
"darktraveller 2011.07.30. 12:19:56
Most már csak azt nem értem, hogy hogy nő a fidesz támogatottsága, mikor leszarják a választóikat.
www.tarki.hu/hu/news/2011/kitekint/20110727.html "

Persze szigorúan nem ehez kapcsolódóan. A napokjban volt észak koreában választás, és 99%os vagy mennyi volt a részvétel, 100%osan kim jong il támogatottságával.

Vissza az eredeti témához: vajon miért nő a fidesz támogatottsága a tárki szerint?

turcsány karcsi elvtárs 2011.07.30. 12:39:44

jé, nem kommentelnek a szombatisták, meg a közalkalmazottak :)

SzAdam 2011.07.30. 12:43:51

Nem gáz ha valaki saját magára rákeres Google-ban?:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.30. 12:49:20

@Kartal (rezervált):

Úgy gondolták, hogy "munkaidőn kívül", csak béna idióták.

teefau 2011.07.30. 12:52:43

@darktraveller: Úgy hogy pl. mikor engem megkérdez egy papírlapot tartó ember rábólintok arra amit hallani akar, hogy peeerszeee,a Fideszre, ki másra, oszt jó napot, jöjjön utánam a szavazófülkébe hogy valóban kire.

teefau 2011.07.30. 13:03:31

..."alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére..."
Értem is meg nem is, tehát ha A..chanben dolgozom nem vásárolhatok a piacon hétvégére, mert hát rossz fényt vet a gyümölcsosztály kínálatára ha a könyvelésről Józsi piacon veszi azt ami nálunk is kapható? Vagy M.l-portásként E.sonál tankolok az máris fegyelmi tárgyalást von maga után?

lomposfarkas 2011.07.30. 13:04:41

Tescós jogász is írta a törvénykönyvet
www.mno.hu/portal/800141

mim 2011.07.30. 13:09:16

Gondolom ez a munkáltató általi megfigyelést még nem teszi lehetővé, de "ismeretlen" forrásból származó terhelő bizonyíték felhasználható. Ugye nem?

dr. Aullah 2011.07.30. 13:12:03

Tök fölösleges ez a munkaidőn kívüli faszság... ha ki akarják rugni az embert, akkor simán megtehetik majd,,, nem kell még rá egyéb törvény :D

fokabacsi 2011.07.30. 13:14:11

"Tegnap hallottam, hogy az egyik, aki ezt a rettenetes tervezetet írta, 10 éve a TESCOnak dolgozik "
Meg is látszik rajta! Nagyon is!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.30. 13:21:49

@lomposfarkas:

Tudjuk-tudjuk, de mielőtt tudtuk, is sejtettük már.

vega2 2011.07.30. 13:42:31

"Mi itt a peresztrojkában már ma jobban élünk, mint tegnap."

Nap széna és pár pofon

Vidéki 2011.07.30. 13:42:34

"A hvg.hu által megkérdezett munkajogász szerint az, hogy a tervezet a magánéletre is kiterjesztené a törvény hatályát, aggályos, főleg azért, mert olyan gumiparagrafusokról van szó, amiket nehezen lehet értelmezni.

"Ha életbe lépne ez a szabályozás, akár akkor is szabályt sérthetnék, ha egy komoly vállalat vezetőjeként nyilvánosan spiccesre innám magam egy vasárnap délután, vagy éppen – a munkáltatónak a munkavállaló megjelenésével kapcsolatos elvárásával szemben – rövidnadrágban, strandpapucsban sétálgatnék a Margitszigeten"

A Népszava is foglalkozott a témával. Két ujságírónő kérdezgette Herczog László korábbi munkaügyi minisztert a Népszavában ilyen demagóg, provokatív kérdésekkel bombázták, amelyek jól leleplezik az újságíró hölgyek mindent befeketítő, lejárató, propagandisztikus szándékát (Ha kérdez, akkor is hazudik):

„Akár a munkaadók első éjszakához való joga is bekerülhet a Munka törvénykönyve módosításába?”

„ Akár a jobbágysorba taszítás szándéka is kiolvasható a tervezetből.”

„ Azt mondja, ez alapos munka, mégis sokan úgy vélik, tele van gumiszabályokkal.”

„Nem ért egyet azokkal, akik szerint a "munkaadóval szembeni méltatlanság" kifejezésbe akár az is belefér, hogy egy nagy cég azt mondhatja, munkatársnője ne menjen bikiniben a strandra, inkább egyrészes fürdőruhát vegyen fel?”

„Számíthatunk sztrájkokra, demonstrációkra? Vagy az emberek reggeltől estig dolgozni fognak, annyi bérért, amennyit a munkáltató ad. „

Herczog László korábbi munkaügyi miniszter a habzó szájú kérdésekre mértéktartóbb válaszokat adott.

- Nem ért egyet azokkal, akik szerint a "munkaadóval szembeni méltatlanság" kifejezésbe akár az is belefér, hogy egy nagy cég azt mondhatja, munkatársnője ne menjen bikiniben a strandra, inkább egyrészes fürdőruhát vegyen fel?

Herczog László korábbi munkaügyi miniszter válasza:

- Jó, de hogy lehetne ezt pontosan megfogalmazni? Minden törvénnyel vissza lehet élni, de remélhető, hogy az effajta megnyilvánulásokat a munkaügyi bíróság helyre tudja rakni.

ketroot 2011.07.30. 13:51:55

Kurva anyád, fidesz!

Baldrick68 2011.07.30. 14:09:30

@Vidéki:
Először is Vidéki kartárs le vagy maradva.
Már a párt lapja is megírta hogy a karvalytőke Tesco jogásza írta a M.T. -t tehát nem kellene védeni.

Tíz éve a Tesco megbízott munkajogásza Pethő Róbert, a nagy vihart kavart, a dolgozók jogait gyakorlatilag minden területen gyengítő munka törvénykönyve tervezet egyik szerzője. Ismeretes, szinte nincsen olyan munkaügyi szabálysértés, amit a multinacionális vállalat ne követett volna el.

A jelenlegi törvénytervezet pedig lényegében orvosolná a Tesco pótlékkifizetésekkel, munkaidő-beosztással kapcsolatos problémáit. Az MSZOSZ szerint az új szabályozás lehetőséget teremt arra, hogy a dolgozónak szabadidőbeli viselkedése alapján is felmondhassanak, ha úgymond megsértette a munkaadó érdekét. Szijjártó Péter megerősítette, hogy konzultációs munkaanyagról van szó, amely változhat még, a védett kor intézménye pedig biztosan bekerül a munka törvénykönyvébe – részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

--------------------------------

Nos ezidáig nagyon szép és jó.
Már csak egy aprócska kérdésem volna:
Ki bízta meg ezt az embert?
Aki megbízta hogyhogy nem tudta hogy ez a fickó miféle "kötődésekkel" rendelkezik és ennek folyományaként a gazdiknak tetsző törvényt fog letenni az asztalra.?????

vega2 2011.07.30. 14:12:18

Szerintem beszéljük meg:
Öööö
ammm
Öammm
aMMMMM
ÖÖÖÖÖ
ammmmh
öööööö

Na ugye milyen jó ez a konzultáció?

2011.07.30. 14:18:33

@kennyking: "A fehér ing , fekete mellénnyel szinte már háborús bűnös kategória."
Van egy idős rokonom, ebben a cuccban jár vasárnaponként a templomba orgonálni, mikor először behozták ezt a politikai dresszkódot komolyan aggódtam a biztonságáért. :)

Visszatérve DT-re, a legrosszabb az egészben az, hogy azt hiszi magáról kurva jó fej. Pedig nem. Mintha ott ragadt volna húszas éveiben. Pedig az idő elhaladt, Tamáskán pedig különösen sokat rontott az idő.

eMM2 2011.07.30. 14:23:38

Tessék mondani ez itt már a demokrácia vagy lesz ez még rosszabb is?

Amúgy meg szerintem nem a Tesco vette a törvényt, hanem a fityisz örül hogy benyalhat a Tesconak meg úgy a multiknak általában.Ezért vannak ott ezzel bízta meg őket a háttérhatalom.Na próbálnának meg csak nem parírozni.
Az biztos hogy nem lesz kutya az őszi törvénykezési
időszak sem.

Baldrick68 2011.07.30. 14:40:10

@eMM2:
Most ezzel az a probléma hogy a jobbos kultúrkörben a TESCO a megtestesítője a globalista országromboló kizsákmányoló karvalytőkének.
Ha tehát most kiderült hogy a készülő M.T. -t nem más mint maga a TESCO vezetősége írta ha úgytetszik, és ha ezt a törvényt nem dobja vissza a fidesz.
Nos akkor majd azért kíváncsi leszek hogy hogyan fogja megmagyarázni ezt a bepucsítást a kemény kokikat és sallerokat osztogató ormányunk.
Azért vicces hogy mondjuk beugatunk az usának hogy neszójjábe kisköcsög, de a TESCO nak meg bepucsítunk.
Mindíg valahogy furán vesszük a dolgokat.

Erről az a képzelt beszélgetés jut az eszembe amikor a II. VH ban magyarország hadat üzent az USA-nak.
Az amerikai követ nézi a magyar hadüzenetet.
- Magyarországnak van valamilyen területi vagy anyagi követelése az USA-val szemben?
- Ööööö nincs.
- Magyarországnak van valamilyen területi vagy anyagi követelése az USA valamelyik szövetségesével szemben?
- Öööö nincs.
- Magyarországnak van egyáltalán valamilyen területi vagy anyagi követelése más országokkal szemben??
- Igen, Románia és Szlovákia.
-?? És akkor mirt nem nekik üzennek hadat?
- Hát mert ők a szövetségeseink.

dr. Aullah 2011.07.30. 14:46:01

Jaja... k*rva életbe már: amcsinak kuss van, közben a TESCO írja MO. egyik legfontosabb törvénykönyvét? Ez nem hazaárulás?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.30. 14:56:15

@beebeer:

Az mindig nagyon szánalmas, ha valaki nem tud méltósággal megöregedni.
Szülőfalumban a jegyzőasszony volt ilyen, 50+ is miniszoknyában és biciklivel járt dolgozni...

2011.07.30. 15:04:48

Ismerős, de azért lefordítom a gyengébbek kedvéért: Vizet prédikál is bort iszik.
Jogos az elvárás.

alsegédlúzer 2011.07.30. 15:24:13

Minket kiszerveztek a közszolgálatiságból.Az új munkaszerződésben ez a pont már szerepel.
Munkaanyag ez a kurvaédesanyátokat:(

Marcellusca 2011.07.30. 15:45:00

Csak mellékesen megjegyzem, hogy a "parazita, vérszívó, nemzetrontó" rendvédelmiseknél ez nem újdonság. Mindig is létezett, hogy a munkaidőn kívül is normálisan kellett viselkedni.
Egyébként jött az "Egyenruhához méltatlan magatartás" miatti fenyítés, bírósági ítélet.

Most majd megtudják a civilek, hogy milyen az, ha a nap 24 órájában a munkáltatódé vagy! :P :DDD

dr. Aullah 2011.07.30. 15:47:29

@Marcellusca: A rendőröknek elvileg a közösségnek kellene példát mutatni. Szóval hülyén venné ki magát, ha este rabolna meg erőszakolna, nappal meg rendőr. Multinál meg nem tök mindegy mit csinál este, ha a munkáját tökéletesen végzi?

ucsacsu 2011.07.30. 15:51:20

@laspalmas:
laspalmas, te paraszt vagy????::::))))

Marcellusca 2011.07.30. 15:53:37

@Aullah: Persze, hogy mindegy. (És most nem az általad vázolt bűnöző életre gondolok.)
Én arra próbáltam utalni, hogy nem újdonság. Ilyen létezett/létezik ma is.
A rendvédelmiseknél. Ez is egy nehézsége annak a hivatásnak.
Akiket most annyira szidnak, mert ők az ország megrontói.

Vidéki 2011.07.30. 16:01:14

Vastagbőr kedvence, Hadnagy József munkajogász (aki még sohasem volt munkaügyi miniszter) .
Hadnagy József egyszerű (mezei) ) munkajogász szerint az, hogy a tervezet a magánéletre is kiterjesztené a törvény hatályát, aggályos, mivel még nem sikerült feltalálni „a sohasem nedvesedő puskaport”, vagyis minden törvénnyel vissza lehet élni.

"Minden törvénnyel vissza lehet élni, de remélhető, hogy az effajta megnyilvánulásokat a munkaügyi bíróság helyre tudja rakni.”

Mondja ezt Herczog László aki már volt munkaügyi miniszter és feltehetően jobban ért a témához, mint Vastagbőr kedvence: Hadnagy József egyszerű (mezei) ) munkajogász.

finalNmbr 2011.07.30. 16:09:28

nem kommunista.. zsidó..

Borenbukk 2011.07.30. 16:13:12

@Vidéki: "Mondja ezt Herczog László aki már volt munkaügyi miniszter és feltehetően jobban ért a témához, mint Vastagbőr kedvence: Hadnagy József egyszerű (mezei) ) munkajogász"

Na, b+, ezutan nekem Gyurcsany Ferenc velemenye lesz a mervado. Az a faszi mar miniszterelnok is volt!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.30. 16:16:17

Ha majd nem EU képviselő lesz, hanem kiáll a színpadra, és lesz rá fizetőközönség, el fogom fogadni a magyarázatát.

hollario 2011.07.30. 16:16:49

@Kartal (rezervált): " mennyiért tudnak külföldi vállalatok magyar munkavállalókat sárba tipró törvényt vásárolni, egy olyan kormánytól, amit magyar emberek választottak meg."

Nyugyodj meg, tetszik az a cba-s haveroknak, Demjánnak, Csányinak meg a többi fideszes vállalkozónak is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.30. 16:19:44

Ja és persze van folytatás is:

"Nem nyugszik Deutsch Tamás, újabb és újabb trágárságokkal fertőzi a közbeszédet. Legutóbbi obszcén megnyilvánulása után ismét az amerikai külügy egyik vezetője, Thomas Melia a fideszes EP-képviselő célpontja. Most egy, a néhány nappal ezelőtti, "Ki a fasz az a Thomas Melia?" bejegyzésére reagáló hozzászólót idézett a Twitteren egyetértőn. Eszerint "a külügyi helyettes államtitkár nekem egy nullahúszas fingszagjóska pozíciójának tűnik."

A vezető fideszes politikus a helyeslést követően az Egyesült Államok vezető politikusát egyszerűen "Tomcat"-nek becézte, ami nyilván utalás a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert blogger Polgár Tamásra, akivel korábban Deutsch maga is pereskedett."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=455537

Viktus 2011.07.30. 16:23:51

@Ironfist:

Inkább azt kellene nézni mennyien vannak azok akik az egész parlamenti bagázst elzavarnák a francba ...

bőrmók 2011.07.30. 16:28:48

Ömm.. ezt kihagytátok:

13. § (1) Ha egy munkavállaló nem végzi rendesen a feladatát, felelősségre vonható.

22. § Munkaidőn kívül, vagy munkaidőn belül egy munkavállaló, egy munkanélküli, vagy egyéb személy nem folytathat olyan tevékenységet, mely erkölcstelennek minősülhet.

32. § A munkáltató megszabhatja, hogy mihez kezd a munkavállalóval.

bőrmók 2011.07.30. 16:30:41

Dajcs Tominak meg már rég a focipályán lenne a helye ilyen fejjel és aggyal.

Deathstick 2011.07.30. 16:46:58

Jól írta hollario, a TESCO-s ihletésű tervezet nagyon is tetszik a magyar nagytőkés gazembereknek - lásd Demján fejtegetését arról, hogy azért kell kisemmizni mindenkit, mert a szegénységnek nagy a motiváló ereje.
D.T-hez: Tévedésben van, ez a trágárság a bunkóség egy formája, megnyilvánulása. Ha O.V. és a többi Fidesz nagyokos ezen jól szórakozik, akkor két, egyformán esélyes lehetőség van:
1. Ők is, D.T-vel egyetemben totálisan sötét bunkók és
2. Nem D.T-vel röhögnek, hanem rajta, csak még nem árulták el neki.

Ironfist 2011.07.30. 16:50:09

@Viktus:
Inkább nézni kéne egyáltalán, nem bemondásra megállapítani fideszgazda utasítására, hogy a fideszt százmillióan támogatják belföldön, meg 15milliárdan külföldön.

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.30. 16:55:25

Nem mintha szimpatikus lenne Tamás emberileg, de ennek ellenére:
- Néha vádolják a Fideszt azzal, hogy birkacsorda, kézivezérlés van, Orbán Viktor marionettfiguraként mozgatja a pártembereket. Most hallunk valami olyat, amit Orbán Viktor nem mondott volna, és lehet, hogy nem akarta, hogy Tomika ilyet mondjon, de lehet, hogy akarta. Mi következik ebből? Sok elvakult kommentelő és blogger szerint az, hogy Tomikának kötelessége Fidesz politikusként viselkedni a magánéletben is. És miért lenne ez lényeges? Miért akarják ezek a kritikusok azt, hogy egy politikus MINDIG a hivatalos pártálláspontot mondja?

MERT TOMIKA KIJELENTÉSÉN KERESZTÜL ORBÁN VIKTORT ÉS A FIDESZT AKARJÁK TÁMADNI.

De befürödtek, mert Tamás azt mondja: gyerekek, lehet, hogy hülye vagyok, de magánemberként vagyok az, le lehet szállni a pártomról.

Végül, a "ki a f(ene) vagy te?" kezdetű felszólalásra egy sokkal direktebb példa az Európai Parlamentből:
www.youtube.com/watch?v=dranqFntNgo

magyar ember teli szájjal 2011.07.30. 16:57:06

Munkáltató nem tud kirúgni munkavállalót és ez ezentúl se lesz másképp. Ott veritek a farkatokat, ahol jól esik, majd a gaz tőkés állja a cehhet. Aztán lehet várni a gazdasági felemelkedést.

fedkvas 2011.07.30. 17:00:08

@Vidéki: de ennek nincs értelme. persze, hogy minden törvénnyel vissza lehet élni, de pont ezért csak értelmes törvényt szabad hozni. ez egy értelmetlen baromság, jogtiprás, back to the industrial revolution, volume one.

Ironfist 2011.07.30. 17:01:45

@tundrazuzmo:

Én, mint ezzel szembeni kritikus, sőt, elítélő, azt mondom, hogy ez a fidesz "hivatalos" álláspontja. Hivatalos sok idézőjelben.

Az meg, hogy "MERT TOMIKA KIJELENTÉSÉN KERESZTÜL ORBÁN VIKTORT ÉS A FIDESZT AKARJÁK TÁMADNI."

Valahonnan ismerős... honnan is, honnan is...Ja megvan

"Rajtam keresztül tulajdonképpen önt támadják, Sztálin elvtárs!" - by Bugyonnij, analfabéta, őrmesterképzésű marsall a Szovjetúnió leghatalmasabb embereinek egyike.

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.30. 17:05:26

Egyébként pedig Tomika nem mondja ki a nyilvánvalót, amit például a Kínaiak kimondanak (mert nekik tényleg van vaj a fülük mögött):
- Mi köze van az USA megmondóembereinek ahhoz, hogy egy EU tagország alkotmánya - ami egyébként sokkal demokratikusabb, mint a legtöbb EU tagország alkotmánya (tessék bizonyítani az ellenkezőjét) - milyen részleteket tartalmaz?
- Miért kell nekünk Vietnám Vilmosokra, Gvantanamó Jánosokra, és Irakbarohanunk_vegyifegyvermiatt_deegyetsemtalálunk Lajosokra hallgatnunk demokrácia ügyében?

Vak vezet világtalant, miért amerika beszél a demokráciáról, amikor a világ többségének nem tetszik az ő általa képviselt modell, ő maga pedig fülig el van adósodva a nagy demokráciájában?

nigel 2011.07.30. 17:07:19

@Aullah: Ja! Ő írta. Állitólag magánszorgalomból A fidesz 2007-ben karolta föl az anyagot. Nekem már csak egy kérdésem van: Ha 2007 óta hivatalos fideszes tervezet ez a förmedvény, akkor a választási kampányban miért nem dicsekedett vele a papagáj kommandó?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.30. 17:10:57

@laspalmas: miert szerinted O mar oreg?
amugy meg hanyszor mondtuk/juk/ a hetkoznapi eletben , hogy na es ki az a .......
akirol tudjuk ki csak eppen a dologhoz semmi koze
nem nagyon birom a sracot, de ez megint egy felfujt dolog
de annak jio

Ringlósztár 2011.07.30. 17:13:37

Tetszik, hogy a nemzeti homoerotikus Fábry az igazodási pont dajcsfürtompi életében.

Kartal (rezervált) 2011.07.30. 17:14:09

@laspalmas: ezt így jell: MÚKOGY!

@Vidéki: édes hülye fiam! (bár tartok tőle, ezzel a megszólítással erősen túlértékellek) A kontraszelekció hazájában az, hogy valaki miniszter is volt, pont az alkalmatlanságát bizonyítja. Egyébként neked sem szólt senki, hogy amit nyalsz, nem csokifagyi?...

@Baldrick68: egy másik verzió szerint:
"A második világháborúban Magyarország hadat üzen az USA-nak. Hazánk nagykövete bemegy a washingtoni külügyminisztériumba, átadja a hadüzenetet, majd a következő párbeszéd zajlik le:

Külügyminiszter: Mi az Önök államformája?
Nagykövet: Királyság.
K: És ki a királyuk?
N: Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.
K: Ki a kormányzó?
N: Vitéz Horthy Miklós tengernagy
K: És van Önöknek tengerük?
N: Az nincs.
K: Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?
N: Nincs.
K: Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?
N: Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával...
K: Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek?
N: Nem, ők a szövetségeseink."

Ami pedig Pethő Róbert megbízóját illeti: többször kifejtettem, szerintem ezeket a politikusnak nevezett izéket (embernek ilyet nem neveznék) megvették kilóra, és csak azt teszik, amit a gazdáik követelnek tőlük. Azt viszont a következményeket leszarva lelkesen teszik. Aztán jön a kampány, kezdődik a hazudozás, ígérgetés, sírás-rívás, amikor kiderül, mennyi is a támogatottságuk IGAZÁBÓL. Bár, hogy őszinte legyek, szerintem itt nem lesznek választások pár évtizedig.

@Deathstick: viszont amikor egy cigány lop/rabol/gyilkol, azzal védik, hogy hát szerencsétlen nagy szegénységben él... na most akkor mire is van a szegénységnek nagy motiváló ereje? Kínában, ahol még dívik a halálbüntetés, lehet, hogy a szegénység munkára motivál, de itt, ahol az adóelkerülésnek és lopásnak évszázados hagyomány van...

@Takony_fősámán: a focisták lába meg eltörne... ööö... vagy nem arra gondoltál, hogy az ő feje legyen a labda? Mert csak arra lenne jó.

sárkányfő 2011.07.30. 17:20:48

@tundrazuzmo: meghallgattam a belinkelt dumát, nem sikerült meghallanom a fuck szót a "who are you?" kérdésben. na nem mintha bármit is számítana, hogy van-e még tahó képviselő máshol is.

az meg, hogy kin keresztül támadnak kit, az egy nagyon jó kérdés. szerintem ha egy párt nyíltan felvállal egy már régóta trágár/gyökér képviselőt, akkor teljes joggal támadják rajta keresztül a pártját is. miért nem rúgták már rég ki? És Balázs kiskirály úr miért képviselő még? És ki is abban a pártban az atyaúristen, akin múlik mindenki más sorsa?

Amúgy pl. amikor Orbánt többször, hangsúlyozottan személyében támadták a kibaszott médiatörvény miatt a európai parlamentben, kihangsúlyozva, hogy nem az országgal van bajuk, hanem vele, akkor Orbán úgy tett, mintha a népet támadnák, és szépen-gyáván elbújt mögénk. lásd még szijjártó válaszát: aki minket támad az a magyar népet támadja, meg szembeszáll a magyar zemberek akaratával.

Sicc 2011.07.30. 17:23:05

Legyen Deutch Tamás a FIDESZ hivatalos szóvivője!

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.30. 17:23:55

Összejöttek a haverokkal. Ittak némi páleszt. Tompika mondta:
- Fasz.
- Hö-hö! - röhögtek.

És igen. Ez a bagázs ennyi. Ennyit tudnak, ennyit érnek. Ezért kell kultúra helyett futball, ezért kell olvasás helyett disznóvágás. Bunkó kurzus.

sárkányfő 2011.07.30. 17:24:05

megjegyzem lehet ez nagyon is tudatos. a tahók szavazatára utaznak. azoknak ez bejövős. és vannak egypáran. ügyes.

sárkányfő 2011.07.30. 17:26:02

@Grigorij Pantyelejevics:
azt képzeld el mekkora vidámság és kacaj lehet, amikor a fideszesek megrendezik a polgári-konzervatív fingóversenyt...

molaris 2011.07.30. 17:27:57

Mondjuk próbáld ki, hogy Svájcban bemész egy kocsmába cégemblémás ruhában.
Szabadidődben!
Ha észreveszi a felettesed, másnap repülsz!!

bőrmók 2011.07.30. 17:29:56

@tundrazuzmo: "Most hallunk valami olyat, amit Orbán Viktor nem mondott volna", lófaszt nem mondott volna. Legbelül ő is egy lidérces tahó.

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.30. 17:40:05

@sárkányfő: Elképzeltem én a Tompika, Selmeczi Gabika, Orbán szellemi vetélkedőt is. Mondjuk egy Monthy Python jelenetnek oké is lenne, de ezek az őstahók az egész országot akarják erre a szintre zúzni. :(

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.30. 17:42:01

@Takony_fősámán: "Legbelül ő is egy lidérces tahó. " Volt már hozzá élőben szerencséd? Smink, kamera és megírt szöveg nélkül ez bizony kívül is lidérces tahó.

Húsleves 2011.07.30. 17:46:32

Nahát, már megint kiderült, hogy a FIDESZ lebontja a jogállamot! De milyen töketlenül csinálják! A karakán liberálisaink nem hoztak gumijogszabályokat, hanem egyszerűen csak nagy ívben leszarták a szabályokat, amiket most annyira féltenek. Például: jogerős bírósági ítélet született a tűzoltók elmaradt bérének teljes kifizetésére, amit az ítélet ellenére sohasem nem tettek meg, de most gumijogszabályoktól féltenek bennünket. Ez a vastagbőr blog, ugye?
Ez persze nem azt jelenti, hogy "azelmultnyócév" minden alól felmenti a FIDESZ-t, de maradjunk annyiban, hogy nagyon erőltetettek ezek a "leleplező" példák, és nincs olyan jogszabály, amit ne lehetne ilyen hozzáállással kiforgatni. Aki felül az ilyen hülyeségeknek, az valószínűleg nem ismeri a jogalkotás menetét. Nekik azt tanácsolom, hogy kérdezzenek meg könyvelőket, hogy mennyit érnek a "friss" jogszabályok addig, amíg nem készültek el hozzájuk az útmutatások (esetükben az APEH részéről).
A dajcstomis példa pedig humornak ugyan jó volt, csak éppen annyi köze van munkajoghoz, mint a poltikusoknak munkához.

Hungaro Sapiens 2011.07.30. 17:46:42

Nekem az Mt tervezetből az jön le, hogy ezután igencsak nehéz dolga lesz a szakszervezeteknek, akik ugyebár a munkavállalók érdekeit képviselik, akár a munkáltató gazdasági érdekeivel szemben is. A rendvédelmis, közalkalmazotti és bármilyen más tüntetéseket el lehet felejteni.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.07.30. 17:55:22

"Orbán tulajdonképpen egy ótvar büdös kangörény, aki a fiát máig szoptatja, dojcstomikával egyetemben, miközben a komplett fityisz rájuk bukkakkézik, hogy lenyalogassák egymásról." Na, elég jó a humorom? Mit gondoltok, ezzel már felvesznek a sóher klubba sztendápozni? Vagy inkább jönni fog értem a fekete médiahatóságos autó, és visznek a bíróságra kártérítést fizetni?

Amúgy Thomas Melia nem tudná kihasználni a magyar törvényeket arra, hogy tompikát beperelje a picsába, és kártérítést, helyreigazítást és hasonlókat követeljen tőle? Aztán a tompika meg szopkodhatná a mama-papa gecijét. Csak vicceltem, a többiek itt jót röhögtek ezen.

aha, persze 2011.07.30. 17:58:13

Most akkor sztendápkomédista vagy tomikám ott Brüsszelben, vagy képviselő?

Nurrddin 2011.07.30. 18:04:53

@Kartal (rezervált): igazán nem kötözködésképpen mondom, de érdekes hogy miközben a csahoskutya magyar politikusokon élcelődtök, pont azzal a magyar politikussal példálóztok, aki a XX. században egyedüliként nem volt más kapcája...

2011.07.30. 18:19:56

Most mi van? Há nem erre adtatok felhatalmazást a viktátornak? Vagy nem? Most ez akkor is így lesz. Ha már kirugtak, akkó sem lehet kígyót-békát kiabálni a jóságos tőkésre, mert úgy lesittenek, hogy a falakat is rádrozsdá. Itten kérem (fülke)forradalmi újdonságok lesznek, mert a viktátor biztos benne, hogy tudat alatt mindenki erre vágyott, oszt csak azért szavazott kétyharmadot, hogy végre tejjesüjjön a széles tömegek akarattya a nemzeti együttműködésbe.

Sicc 2011.07.30. 18:26:37

Vegyék el a fizetését, és dobják a szemétre. Ilyen embernek nem vagyok hajlandó pénzt keresni!
Ha pedig lejáratja a hazánkat, akkor a tahóságáért meg kell fizetnie a bíróság előtt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.30. 18:26:48

B+ ez egy marhaság, már az j MT tervezet.
Gyak azt jelenti, hogy adjunk a kínálati unkaerőpiacnak, nem tetszik a szaga az új fiúnak, vagy akár a réginek is, kirúgjuk.
Ne beszélve a családbarát intézkedésekről.
Megint hülyének vagyunk nézve.

Az nem lenne amúgy baj, ha az embert meg lehetne vegzálni azért, mert a melóhelyét lejáratja, pl. nyilvánosan, na de a magánélethez semmi közük!

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.30. 18:32:23

Drága Deutsch Tomim!

Olyan rég találkoztunk és szerettük egymást, mikor jössz haza?
A régi törzshelyünkön várlak és nagyon kívánlak.

Kis huncut vagy megéred a pénzed, de nekem te vagy a fürj, hamm bekaplak.
Forró csókok, ölel: Zsoltid

2011.07.30. 18:36:01

Szóval a trágárság a humor egyik formája..
Szóval ha azt mondom neked Dajcs Tomi, hogy remélem pudvás f*sszal tolnak s*ggbe sokszor, akkor ezen nevetünk?

Remek, jó, hogy te képviselsz minket ajrópában. Mi nem a forradalmat, hanem a kultúrát exportáljuk ezek szerint, ojjé. :)

gnme 2011.07.30. 18:55:49

dajcstomi nem hiányzik

lapátra vele

Kartal (rezervált) 2011.07.30. 19:01:35

@Nurrddin: ööö... most egészen pontosan mire gondolsz?

Pávor Jál 2011.07.30. 19:12:24

B.szki Tojcs, csiszolj még a poénjaidon, mert még nem férsz be a showder klub csapatába!

Sörgőz (törölt) 2011.07.30. 19:20:22

@magyar ember teli szájjal: Ja, és a gazdasági fellendülés egy talicska összeszerelő üzemben csúcsosodik ki. Talicska, a mi autóóóónk!

W Joe 2011.07.30. 19:26:38

Mikor fog fellépni dajcstomi a showder klubban, hogy előadja sajátos humorát. Mondjuk mondhatna olyan vicceseket, hogy Ki a f*szomok azok a szavazók, meg a zeurópa? Meg a munka vajon mi?

HVC 2011.07.30. 19:29:58

@ketroot: Ennél már csak anyázni lett volna rövidebb. :)

Megdobbent 2011.07.30. 19:40:45

Demostakkor lazarjani szerint dajcsfurtomika mennyit er? :(

Netszamuráj 2011.07.30. 19:44:49

Érdekes ez a FIDESZ. Szavakban mindig azt mondja, hogy élhetőbb országot akar, de tettekben pedig úgy tűnik, hogy mindenkit el akar kergetni.

Nurrddin 2011.07.30. 19:48:52

@Kartal (rezervált): hát Horthy pont nem az az irányítható marionettbábu volt mint ezek, vagy az ezeket megelőzőek...

picur3ka 2011.07.30. 19:57:12

Edes Uristen, mikor ezt el kell magyarazni a blog- es ujsagiro intelligenciajanak, hogy mit is jelent az, hogy: Kijafaszez, akkor ugye, nagy baj van.

Vagy annyira hulyek, hogy nem ertik az alapveto nyelvi fordulatokat, vagy csak direkte hazudgalnak es szorakaznak. Nincs hir, tudom. Semmi fontos soha nem tortent, sehol.

vontod75 2011.07.30. 19:58:29

@kennyking: 2.000.000. azaz Kettőmillióan meg igen. Tetszett volna szétnézni mibe lép be kedves kartács.

Ha Selmeczi szerint 200.000 el több lett volna abban az esetben ha a régi rendszerben maradunk meg olyan dolog, ha a nagyanyámnak áramszedője lett volna ő lett volna a 4-6-os villamos. Továbbá jogosan merül fel a kérdés, hogy akik nem voltak magánnyugdíjpénztári tagok azoknak akkor most 200.000 Ft-ot jóváírnak?

Kartal (rezervált) 2011.07.30. 20:00:33

@Nurrddin: tudod ez nem Horthy elleni élcelődés volt. Egyébként semmi bajom Horthyval, nagy kaliberű egyéniség volt. Sokkal-sokkal többre becsülöm, mint azt az írógépszerelő Czermanik nevű törvénytelen gyereket, aki katonaszökevényként a börtönben haverkodott össze Rosenfeld Matyival... Horthy ezzel szemben ellentengernagy volt, hadihajó kapitány, tengeri csaták győztese - és néha vesztese -, akiről még az angol tisztek is csak elismerően tudtak nyilatkozni. Szóval nem mindegy, na.

Bergeroth 2011.07.30. 20:01:27

deutsch tamás akkor eldönthetné, hogy most politikus akar lenni, vagy stand-up comedy-s. A kettő együtt ritka hülyén veszi ki magát.

2011.07.30. 20:18:33

@Húsleves: Aki felül az ilyen hülyeségeknek, az valószínűleg nem ismeri a jogalkotás menetét.

Látom, jogász vagy. Amúgy Te olvastad ezt a szart? Úgy szakmailag, elvonatkoztatva az érzelmektől.

Más: mit akartál írni? Nem értem. Elmúttnyócév, vagy nem elmúttnyolcév? akkor most fúj, liberálbolsik, éjjen dajcs?

2011.07.30. 20:19:35

@Bergeroth:
De ki a fasz az a deutsch ? Ja, tudom már! Az!

Indriq 2011.07.30. 20:33:42

Erre az egészre csak egy klasszikust tudok idézni aktualizálva: "A munkáltatói lobbi erősebb volt"

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.07.30. 20:51:27

"európai parlamenti képviselőként mit csináltam a Duna-stratégia ügyében, mit csináltam ebben-abban-amabban, most, ha megengedi, hosszan nem fejtegetném, hogy mi mindennel foglalkoztam"
Miért, lenne min a nőügyeken kívül kacagni? Vicces gyerek ez a Tompika. Kicsit kiégett, kicsit lepusztult... De a miénk! Nekünk jó lesz Európai Parlamenti Képviselőnek. Mindenki azt kapja, amit megérdemel. Én szégyellem magam emiatt a majom miatt!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.07.30. 20:52:54

Egyébként a munkavállalók megérdemlik, ha hagyják elfogadni ezeket a feltételeket. Utána kuss van és lehet igazodni. De sokaknak tetszik. Gratulálni tudok csak hozzá.

különvélemény 2011.07.30. 20:54:54

Ez valahogy kimaradt az aláhúzásból, vajon miért?
"különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján "
Tehát KÜLÖNÖSEN a munkaköre alapján nem baromkodhat.

EGYÉBKÉNT, MEG
"Az (1) bekezdéstől eltérően a munkavállaló véleménynyilvánítási szabadsága a munkaviszonyra való tekintettel nem korlátozható, ha a vélemény a munkaviszonnyal nem függ össze. "
TETSZIK ÉRTENI?
Tehát csak a munkaviszonnyal összefüggő dolgokban korlátoznak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.07.30. 20:56:50

@Steve_Jobs: Nem szép dolog, hogy Tompikát zsidózod. Européer vagy-e? :)

Bergeroth 2011.07.30. 21:01:01

@különvélemény:
"Tehát csak a munkaviszonnyal összefüggő dolgokban korlátoznak."

Még...
Aztán valamiben majd megint egy kicsit korlátoznak, aztán valami másban megint csak egy kicsit, és megint, és megint....aztán csak azt veszed majd észre, hogy hopp...nincsenek is jogaid...
A diktatúrák is így épülnek.
A nácik is így kezdték. Először csak vegzálták a zsidókat, aztán megbélyegezték őket, végül elkezdték kiírtani őket.
orbán "beszari" viktor és bolsevik bandája ugyanezt csinálja, csak ők a törvényeket igazítják a saját beteges képzeteikhez.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.30. 21:09:07

Ultima ratio: erre adtak felhatalmazást a zemberek, senkinek sincs joga kétségbe vonni, a Vastagbőrnek sem.

Innentől pedig ezt tessék bekopipésztelni minden egyes VB poszt alá.

különvélemény 2011.07.30. 21:09:50

@Bergeroth:
Jajj, olvastad az amcsik Patriot Act nevű törvényét?

Ja, hogy az amcsik orbánnál 100* nagyobb mocskok?

Egyébként, igen egyetértek azzal, hogy ne teregethesse ki egy munkavállaló a "szólás szabadsága" alatt az üzleti titkokat.
Persze ehhez meg kellene erősíteni a nem gitt egylet kategóriájú szakszervezeteket.
Ők felléphetnének a cégekkel szemben, de az nem szólásszabadság, hogy te elsírod a cég összes belő működését a szólásszabadságra hivatkozva.

Hülye aki elolvassa! 2011.07.30. 21:32:09

Kezdem megkedveli ezt a Tomit, jókat nyom:)))

Húsleves 2011.07.30. 21:41:16

@különvélemény:
Megtudtuk tehát a választ Bergerothtól: az a baj az új törvénnyel, hogy zsidóellenes.
Kedvenc sportom ezekkel a holokauszt-szindrómásokkal, hogy lehet-e egy nekik bármit mondani, amiből nem következik a zsidók kiirtása.

Nurrddin 2011.07.30. 21:48:05

@Kartal (rezervált): igen ezt tudom rólad, de nem mindenki, épp ezért megtévesztő ha nálad olvasni ilyen viccet olyannak aki nem tudja...
az azt gondolhatja hogy a csermanek rajongók közzé tartozol...

lanyi 2011.07.30. 22:08:33

Dajcsfürjtompika egy idióta.

A seggnyalók közé tartozik.

Ez a törvénytervezet is orbán diktatúrájának a része.

Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az nem úgy van, hogy 2011.január 12-én délután fél kettőtől diktatúra van.
Orbán is sunnyogva, hazudozva, embereket megfélemlítve, megosztva hozta létre a diktatúráját fokozatosan.

ne most 2011.07.30. 22:18:18

Tomika röhög a sajtón. Milyen könnyű a figyelem középpontjába kerülni. A papír mindent elbír.

Húsleves 2011.07.30. 22:23:20

@ne most:
Lehet, hogy megint megdugott egy titkárnőt, és ez az egész twitteres imázsépítés csak figyelemelterelés. Ha kiderül, hogy megint félredugott, kénytelen lesz a felesége keresztnevét is felvenni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.30. 22:53:58

@Vidéki:

tudod, én sokkal jobban hiszek az egyszerű einsteinnek, ha matematikáról van szó mint matolcsynak, pedig matolcsi egy gazdasági miniszter.

jobban hiszek egy napi szinten ezzel a területtel gyakorlatban foglalkozó jogásznak, mint bármelyik miniszternek, még ha azon terület minisztere is, attól függetlenül, hogy egy percet sem dolgozott az adott jogi területen.

de tudom, neked nem kötelező, hogy eszed is legyen, csak hogy hosszú nyelved, ígyhát, én nem kárhoztatlak az ostobaságod miatt.

Bergeroth 2011.07.30. 22:55:58

@Húsleves:
Kérlek forgasd ki a szavaimat és ezt a gondolatmenetet vidd tovább, végig se gondolva amit írtam, illetve megérteni se próbáld. Bőven elég ha csak bólogatsz tovább a vezér szavaira.

NA YA! 2011.07.30. 23:05:38

@vega2: peresztrojka, te még emlékszel ilyenekre! Nekem peresztrélka volt!:)

Vidéki 2011.07.30. 23:08:14

@Conv:

Pedig, ha ismernéd az ulti nevű kártyajátékot, tudhatnád, hogy a tök ász, űbereli a tök alsót.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.30. 23:14:47

@Vidéki:

a tök ászt bármelyik adu kislap üti, ha ismernéd a szabályokat.
no de ennek semmi köze ahhoz, hogy lófaszt sem számít szakmai ismeretek és tekintély terén a politikai cím.

Moan 2011.07.30. 23:33:10

Feltételezés, de a PÁRT nagyon csúnyán betéphetett azon a győztes éjszakán. :) Azóta is tart a mámor. :) Magyarország nagyon hasonlít egy megalomán paranoid skizofrén víziójára azóta. :)))

komissarlajos 2011.07.30. 23:54:36

Tisztelt fürjecske D. Tomika (faszomtudja)
Ön nem politikus, hanem 1 aberrált buzi!

eMM2 2011.07.31. 00:02:20

@Baldrick68:
Ha jól tudom (de lehet hogy nem) a Tesco az egy brit babó cég.(ebből a babó az biztos)

Viszont amit igen az általad idézett szellemes beszélgetés arról hogy kivel is állunk hadban stb az egy pesti vicc volt.Erről Ciano gróf ir naplójában 1942 elején.Az a Cianó aki Mussolini veje volt,külügyminiszter de szembefordult vele és kivégezték.

Ja még annyit hogy ezek a fideszes retkek akármit is csinálnak, a szarrágó majd szépen kiáll a TV-be és közli hogy ők erre kaptak felhatalmazást a magyar nép 2/3-adától ugye.
Ami csak azért ordas hazugság mert a szavazatok 53%-a az csak alkotmányilag 2/3-ad (köszönjük sólyom lászló) másrészt meg én nem emléxem hogy a kampányban ilyesmiket igértek volna a fityiszék.
Nekem úgy tűnik hogy a kampányigéretek kb 1%-a teljesült.Hogy szabad othon pálinkát főzni.
Köszönjük.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.31. 00:32:12

@eMM2:

"Nekem úgy tűnik hogy a kampányigéretek kb 1%-a teljesült.Hogy szabad ot[t]hon pálinkát főzni."

A jó cefréből készült jó kisüsti a haladó Kelet ópiuma. Lehet hogy a magyar puma is azért nem dübörög mert Fetális Alkohol Szindrómában szenved... már az anyja is ivott.

Csumpitáz Alfréd 2011.07.31. 01:09:12

Jó tudni, hogy Gyurcsány Ferenc az öszödi beszédben is a humor egyik formáját alkalmazta, amikor arról beszélt, hogy "elkúrtuk", meg amikor a "kurva országot" stb. emlegette. Nevessünk együtt Kedves Magyarok!

Bajnok Béla 2011.07.31. 03:25:32

Amikor azt írom, hogy Deutsch Tamás egy drogos geci, akkor igazából csak viccelek.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.31. 03:43:10

@Bajnok Béla:

... arról nem is beszélve hogy a geciből még lehet ember.

Bajnok Béla 2011.07.31. 06:46:45

@neoteny: Igaz, csak nagyon kevésből lesz.

Hattory Hanzo 2011.07.31. 07:07:00

Még szerencse, hogy csak a 2/3 miatt lett Deutsch Tamás ekkora srác, különben már a korábbi regnálásuk alatt elővezeti, hogy gyereket csinálni a titkárnőnek pedig a cafeteria egyik formája.

aválasztó 2011.07.31. 07:14:46

Szerintem ö, d.t. meg a bohócügyi államtitkár ,testvérek.
Miután végeztek a "államvédelmisekkel' és "munka törvénykönyv" tescora szabásával, még egy kicsit fényezték a bohócot,- nem baj ha nem tetszik nektek majd konzultálunk veletek és azt mondjuk, hogy ezt akartátok-
elmerengtek rajt, hogy milyen jó is ez a 2/3-d. Eltöprengtek azon, mit kellene még átalakítanunk.
Közben nem vették észre, hogy milyen is az amikor a hülyeség szorgalommal párosul.

jog-ász 2011.07.31. 08:11:53

ahhh basszus irni akartam valami okosat...de baromire lefáradtam mire a végére értem...hogy szidhatja d.t. a brüsszeli libsibolsevik szabadelvü szabadszájú demokráciát csessze meg..

Bambulka 2011.07.31. 08:52:26

"Tisztelt EU és USA, mi, normális magyar polgárok szeretnénk elnézést kérni a jelenlegi kormány minősithetetlen politikája és stilusa miatt. Kérjük legyenek türelemmel a következő választásig."

Kell kaja,Ibrahim? 2011.07.31. 09:15:47

@kennyking:" Nálam mindenképpen igaz, mert egy büdös buznyákot sem kaptam, pedig 98 óta csengettem. Én, személy szerint, bármennyire is rühellem a fideszt, ebben az esetben igazuk volt."
-Mielőtt ez meggyőződéseddé válik,a helyedben utána néznék,a portfóliód befektetéseinek.Pl:szerinted egy ingatlanfejlesztési befektetés árfolyama most milyen?(Segítek:a névérték 50-70%-a.) Ilyenkor pénzé tenni.... ,
Azon is érdemes elgondolkodni,kik fogják(és végül is mennyiért)ezeket az értékpapírokat felvásárolni és 5-10 év múlva mennyit kaszálnak?(Ami speciel' ha nem kavarnak a pénztárnál realizálódott volna.)VÉGÜL IS AKKOR KI A HUNYÓ????

ratyiland 2011.07.31. 09:16:01

Arról nem is beszélve, hogy ha valaki "munkaviszonyon kívül" van, akkor nincs munkáltatója, szóval milyen munkáltatót is lehetne "helytelenül megítélni"??? Ki a fasz kreálta ezt a szart?

vontod75 2011.07.31. 09:20:30

@Boli: Ez van. Ilyen nép lettünk.

Kedves Fidesz szavazó birkák!
Azzal, hogy a tyúkólban garázdálkodó rókát farkasra cseréltük nem szűnt meg a csirkék fogyása, a különbség az, hogy most már a birkák is sorra kerülnek...

Secnir 2011.07.31. 09:35:14

idézem dajcstomitól:
" Nem arról van szó, hogy valami trágár vagy nem trágár. Ez, ha tetszik, a stand up stílusa, ez a humor egyik formája,"

idézem Viktort, 2014-ből, a választások utáni első nap:
-Nem értem, mi mindent megtettünk, a nép szeret mindket, miért nem jutottunk be a parlamentbe?
Emberek, miért nem szavaztatok ránk?
Első sorból egy hang:
-Orbán úr, ez a humor egyik formája...

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.07.31. 09:35:35

Vajon milyen lenne egy világ, ahol a munkavállaló a bérét a mérhető teljesítménye után kapná, ezáltal fontossá válna számára az önképzés és a jó minőségű munka? Milyen lenne, ha a munkaadó megpróbálna mindenkinek a képességei szerinti lehetőségeket biztosítani és a cég sikerét a jó munkatársakra alapozni? Milyen lenne ha az állam a jó teljesítményt jutalmazná, a csalást pedig büntetné és ezáltal motiválná a vállalatokat a törvényes és hatékony munkára? Milyen lenne, ha felébrednék és kivenném a kezem a biliből?

voroner tamas 2011.07.31. 09:41:04

@Bambulka: "Kérjük legyenek türelemmel a következő választásig."
Oszt ki lenne a következő futam győztese?!
A fidesz még mindig pole pozícióból indulhat, de erősen kétséges
az eredményük. Ahogy most fogják a kormány , nem csoda.
Az mszp egy teljesen lestrapált motorral, új pilótával
esélytelen (remélem).
A jobbik konstruktőrei tavaly összehoztak egy közepesen
erős, jó motort, viszont azóta jelét sem mutatják a
fejlesztéseknek. Ha ez így marad, az édes kevés lesz.
Az lmp, hááát íííppen hogy csak megfutották a szintidőt.
Repeat one more time?!

voroner tamas 2011.07.31. 09:50:05

@voroner tamas: A kdnp meg csak egy matrica a fidesz versenyautóján.

hulyeinformatikus 2011.07.31. 10:10:51

@különvélemény: "Egyébként, igen egyetértek azzal, hogy ne teregethesse ki egy munkavállaló a "szólás szabadsága" alatt az üzleti titkokat."

Az büntetőjogi, nem munkaügyi kategória Te szerencsétlen.

"Tehát csak a munkaviszonnyal összefüggő dolgokban korlátoznak."

Ha magánemberként a konkurenciánál vásárolok, akkor az alkalmas a munkáltatóm helytelen megítélésére?
Igen.

venszivar 2011.07.31. 10:19:58

te krumpli orrú,hájfejű barom,anyáddal viccelj!Ezt én is csak viccnek szánom,meg az összes haverjaidra is gondoltam+anyádra is.Ez csak vicc,hiszen szarjankókkal nem beszél komolyan az ember!Jó viccelődést.

misimisi 2011.07.31. 10:26:10

@Kartal (rezervált):
1. Szóval, Kádár, a törvénytelen gyerek... Egy nyomorult fattyú. Az ilyet agyon kellett volna ütni, nem? Mi az, hogy nem ismerte az apját? Üssétek a rohadékot!
Neked a középkorban kellett volna élned, te sötét bunkó, te!
2. Horthy, a fasza gyerek. Hát vehetjük annak is, ha eltekintünk attól, hogy akkortájt milyen körülmények között élt a fél ország. Ja, meg az az utolsó öt-hat éve, na az volt az überfasza. Remek politika, zseniális húzások. Hogy a végére odaveszett párszázezer ember, meg romokban hevert az ország? Ugyan már, kicsire nem nézünk!

Robis 2011.07.31. 11:11:54

Mégis ki a faszom az a sült paraszt deutsch tamás? Igen kisbetűkkel, mert nem érdemli meg a nagybetűket. Persze, hogy tudom, hogy ki ez a lótetű ingyenélő élősködő fekély. Akinek vettek egy diplomát, mert 8 év alatt nem tudta elvégezni az egyetemet. Olyantól tudom, aki később kezdte és hamarabb befejezte ugyanott. Szóval ki ez a szardarab? Ez is a humor egy formája igaz Tomika?

fonó 2011.07.31. 11:26:43

Ez a taho útszéli stilus a kormány sajátja, nem véletlen h polgár szót elhagyták és zemberek lett a jelszó. Kordonbontás, visszamenőleges törvénykezés, focistadion és B közép stílus oszt jónapot.

columbia 2011.07.31. 11:27:32

@Bambulka:
bambulka ki a fasz vagy te , hogy más nevében beszélsz?
Egyébként a trágár beszéd egy gyurcsány és egy eszterházi nevű ember óta szónoki csúcsteljesítmény.

PS: azért írok kisbetűket, mert úgy tűnik, hogy robis nevű kommentelő ezz nagy humornak tartja. Röhögjetek már egy jót két seggnyalás között.

tede 2011.07.31. 11:28:37

Az emberek otthon nagyjából úgy beszélnek, mint a Deutch, nem sok különbség van. Csak álszentnek kell lenni, ezért most lehet ilyen nagyon okos kioktató írásokat írni a DT-ről. Amúgy csak annyi történt, hogy kimondta, amit nagyon sokar gondolnak. Mi a f...... köze van egy amerikainak ehhez, ráadásul akkor ne általános kritikát fogalmazzon meg, amit mindenki tud, hanem mondja azt konrétan x oldal y bekezdése nem jó ezért és ezért.
Ilyen alapon bárki, akár én is mondhatnám, hogy mekkora hülyék az amerikaik, hogy nem tudják felemelni az adósságplafont, nagyon buták. Igen, mondhatom, pedig nem látok bele és biztos megvan az oka. Éppen így nem lát bele a magyar alktományba még a magyar ember se nagyon, pláne egy ámerikai fehérgalléros.

2011.07.31. 11:32:08

dajcstomi az előgerinchúrosok egyik népszerű fajtája.

aha, persze 2011.07.31. 11:45:46

@tede: "Az emberek otthon nagyjából úgy beszélnek, mint a Deutch, nem sok különbség van. Csak álszentnek kell lenni, ezért most lehet ilyen nagyon okos kioktató írásokat írni a DT-ről."

Azzal a különbséggel, hogy ő nem Laci, az autószerelő, Pista, a pék, vagy Józsi, a pizzafutár. Ez az ember egy európai parlamenti képviselő.
Ha te otthon hangosan böfögsz/fingasz, akkor tomikának szabad ugyanezt nagy nyilvánosság előtt, mert te is csinálod otthon? Érdekes "logika".

Baldrick68 2011.07.31. 11:51:54

Erről az új fideszes stílusról az jut az eszembe, hogy a rákosi idejében volt ugye a munkás paraszt kormány.
Most meg a mókás paraszt.
Mókának ott a Bohócügyi államtitkár meg a tompika parasztnak meg az alcsúti géniusz

2011.07.31. 11:54:54

@tundrazuzmo: totálisan mellékvágányon vagy ezzel a véleménnyel. Deutsch csak azt teszi amit a gyzdái megengednek neki. Ő orbán szócsöve, orbán nem anyázhat nyiltan, ezért dajcs teszi ezt meg. A főnöke jóváhagyásával. Ébredjünk már fel és ne higgyük hogy dajcs önjáró. Ő egy kloáka a fidesz testén, rajta jönnek ki a trágárságok.

2011.07.31. 11:56:18

@tede: a diplomáciát és a politikai modort összekeverni egy haveri pincebuli stílusával = végzetesen otromba hiba.

Baldrick68 2011.07.31. 11:56:19

@tede:
Ja nem kell álszentnek lenni.
De akkor nem értem hogy mire fel volt a nagy nemzeti hörr metál molotov koktélozélozással egybekötve amikor valaki azt mondta hogy tegyük rendbe ezt a kurva országot.
Ráadásul ezt nem is a neten tette közzé hanem a sajátjai között.

2011.07.31. 12:06:50

@tede: Hát adósságplafon-emelést azt tanulhatnának tőlünk az amik. Hol is járunk most? $120mrd-nál,,,? Kis ország vagyunk, de mertünk nagyot álmodni.... és uzsorából megvalósítani. 40 centis kilátó, kutyawellness, meg a többi...

Bambulka 2011.07.31. 12:15:53

@voroner tamas: Nagyon remélem addigra lesz reális alternativa, sőt alternativák. Ugyanakkor sajnos az eddigiek alapján feltételezem, hogy a Fidesz nem fog válogatni eszközökben a választás közeledtével.
Másrészről, viszont ha ők nyernek 2014-ben is, akkor azt kell mondanom Magyarország azt kapja ami ezek szerint a többség általános mentalitásából következik.

Catilina 2011.07.31. 12:46:35

Csak egy kérdésem lenne: ha én egy cégnél olyasmit veszek észre, ami törvénybe ütközik, akkor mit kell tennem, hogy ne kerüljek börtönbe? Jelentenem kell, vagy tilos szólnom róla?

Peripetia 2011.07.31. 12:50:44

Mifelénk elég gyakran használt szólásmondás, hogy amilyen a kutya, olyan a gazdája. Na, dajcstominak ilyen a gazdája. Már, ami az együtt nevetgélést illeti, meg úgy általában is. Zsák a foltját...

Catilina 2011.07.31. 12:54:56

Persze ez így nem állja meg a helyét, természetesen jelentenem kell a törvénytelenséget, börtönbe meg nem kerül az ember, ha a munkáltatóját szidja, esetleg az utcára, meg ezek után bíróságra, de akkor hogy is van ez? Nem lehet rossz véleményem a helyről, ahol dolgozom? Ha kérdeznek például, hogy jó ez az áru, nem mondhatom meg, hogy nem ajánlom, mert már nem annyira friss? Vagy nem mondhatom, hogy nem ajánlom azt a könyvet, mert egy rossz fordító még rosszabb munkája? Csak azért mert az a bolt/kiadó a munkaadóm, amelyik a szar árut a nép elé tolja?

feritata 2011.07.31. 13:25:45

ha fellépne dajcs a sóderben, és azt mondaná fasz, halálra röhögném magam

Bergeroth 2011.07.31. 13:26:49

@Catilina:
Ha van egy minimális józan paraszti eszed, akkor jelented.
Az már más kérdés, hogy ebben az országban (elnézve az eddigi trendeket), te leszel a bűnös, mert kiállsz az igazad mellett.
Persze nem kell csodálkozni az ilyeneken, amíg bolsevik kormánypártunk a mutyizást és a fekete kereskedelmet támogatja legálisan.
Agyrém.

tucano 2011.07.31. 13:27:58

@Catilina: Az nem olyan nagy baj, csak teljes átéléssel énekeld a vállalati himnuszt reggel a többiekkel az igazgató úr portréja előtt.

Otovszky E. 2011.07.31. 13:29:20

@Baldrick68: Kedves Baldrick68 és Kartal (rezervált)!
Köszönöm, évek óta keresem ezt a "képzeletbeli beszélgetést" az amerikai követ és a magyar hadüzenetet átadó illetékes között!
A második verzió jobb.

venszivar 2011.07.31. 13:32:13

@galamb44: Gyurcsány a "baráti,haveri,"körébe tette azt,RÁADÁSUL SAJÁT MAGUKRA !VAN KÜLÖNBSÉG!Ha te a nejed küldöd el a pitlibe,köztetek marad!Akkor ha az én nejem,lehet,hogy pofán hajintalak,ha a főnöködét,akkor kereshetsz új melót.........Át kéne gondolni,hogy mi hol,miért,kitől-kinek hangzott el.

eMM2 2011.07.31. 16:51:26

@Otovszky E.:
És nekem nem köszönöd?
Én még a forrást is megadtam.
Ezért elő sem keresem a könyvet(Ciano gróf naplója) de magyarul valamikor 2000 tájékán jelent meg.A beszélgetést valamikor 1942 jamuár február között keresd de mint írtam ez pesti vicc volt.

qccosspajti 2011.07.31. 17:33:15

ostoba cigány, akit kibasztak brüsszelbe, mert haszna nincs. kínjában a twitteren veri a faszát, és a fábry show és maga közt párhuzamot von....nos, szerintem még a sas taps is felüdülés színvonalban, ha már az ő "munkája, és a kacagtató műsorok közt akarunk párhuzamot vonni.....takarodj a kurva anyádba buzi dajcs!

Adachale 2011.07.31. 18:27:39

Nem tudom, hogy valaki megírta e már előttem, de olyan elírás van benne, hogy munkajogból első évben kivágtak volna érte.
"(2) A munkavállaló a munkaviszonyon kívül sem tanúsíthat olyan magatartást...." Más szóval megszűnik a munkaviszonyom és a munkáltató azután is belepofázhat az életembe. Mondjuk eddig kb öt munkahelyem volt. Várom, hogy mind az öt volt főnököm mikor fog az ajtóm előtt toporogni :-)

Otovszky E. 2011.07.31. 19:14:18

@eMM2:

Kedves eMM2:
Bocsi. Nagyon siettem, és ezért csak annak a kommentelőnek válaszoltam, akinél elsőnek akadtam rá a rég keresett vicc szövegére. Mint írtam is, nekem az a változat tetszett jobban, amit Te küldtél. Természetesen köszönöm Neked is.
Amúgy telitalálat ez a vicc - sajnos. És szépen van felépítve a szövege: "király(ság), tenger(nagy), stb.

csak_csendben2 2011.07.31. 19:28:13

TV2 Napló nem volt semmi. Először reálhozam szenvedés (nem is kicsit Fidesz propaganda stílus érződött), majd lopások vidéken (agyvíz felforr: "Minek dolgozzak, ha más megcsinálja." vagy hasonló).

Kartal (rezervált) 2011.07.31. 19:53:15

OFF
@misimisi: Kádár törvénytelen gyerek volt, ez tény, ezért kapta anyja után a Czermanik nevet. Az ezzel kapcsolatos fóbiáid légyszi ne itt éld ki, én nem pejoratív értelemben használtam a szót, csupán tényt közöltem. Amit róla írtam nem vélemény, hanem tény.
Horthy politikájáról lehet vitázni, de én megint csak nem erről beszéltem, hanem emberi és katonai kvalitásáról, és ezek megint csak tények.

Arról meg, hogy ki a bunkó, felesleges vitát nyitni, a megszólalásod pontosan mutatja ki/mi vagy.
ON

Tompikát annyira sem értékelem, mint egy eldobott kétforintost. Súlytalan a faszi, és ráadásul ezt nem is tudja magáról. Szánalmas.

@Adachale: igen, én is ezen akadtam fenn. Nekem pl egy tucat munkahelyem volt... :D

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.31. 20:03:37

örülök h (pár nap alatt) reagáltatok a felvetésemre.

örülök a cikknek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.31. 21:35:14

"mit csináltam ebben-abban-amabban, most, ha megengedi, hosszan nem fejtegetném, hogy mi mindennel foglalkoztam."
Dugáson és twittelésen kívül szerintem nem sokkal, úgyhogy tényleg nem kell hosszabban fejtegetni:)

venszivar 2011.07.31. 22:48:08

@Adachale: Még el jöhet az az idő!Jobb lenne,ha nem várnád,.............,de te tudod!

Egyéves Önkéntes 2011.08.01. 08:50:54

Nekem kábé tíz éve ilyen munkaszerződésem van, nyilván nem szeretné a cég tulajdonosa, ha buzibárban vagy náci felvonuláson mutatna a tévé. (nem járok egyikre se, még mielőtt :))
Engem ez sosem zavart, mondjuk a tulaj nem is veszi komolyan ezt a passzust.

Secnir 2011.08.01. 09:46:41

@Adachale:
""(2) A munkavállaló a munkaviszonyon kívül sem tanúsíthat olyan magatartást...." Más szóval megszűnik a munkaviszonyom és a munkáltató azután is belepofázhat az életembe. Mondjuk eddig kb öt munkahelyem volt. Várom, hogy mind az öt volt főnököm mikor fog az ajtóm előtt toporogni :-) "

és ennek megvan/meglehet a következménye is:
miután a munkaadód kirúgott, majd elhelyezkedsz egy másik munkahelyen, és az is kirúg, majd nem viselkedsz megfelelően otthon, akkor büntetésül mind a két volt munkaadód kirúghat.

jobbos 2011.08.01. 10:31:31

Tamásunk humoros csiripelésével már az Economist is foglalkozott, formálódik már a vélemény rólunk külföldön.
www.economist.com/blogs/easternapproaches/2011/04/twitter_hungary/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.08.01. 12:52:58

Nem akarom védeni ezt a faszt de elég tűrhető a magyarázata.
A másik meg a törvénykönyvhöz:Szóval akkor nem mondhatom el az ismerősömnek,hogy haver ne gyere ide dolgozni,mert ez nagyon szar hely én is lépni akarok innen?

ketroot 2011.08.01. 15:48:08

@jobbos:

"Battered by a recent furore over its controversial new media law, the Hungarian government recently hired Project Associates, a London-based PR firm, for £100,000 to advise on burnishing the country’s image. Perhaps the company could start with lessons in acceptable language in public discourse."

Na igen...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.08.01. 17:12:05

@ketroot: No és a kommentben aki erre hivatkozik:
vastagbor.blog.hu/2011/01/18/a_legjobb_2011_es_naptar

Hahó - VASTAGBŐR már a economist oldalain is :)

Ideggyógyközpont 2011.08.01. 18:21:00

Üdv Mindenkinek!

Minden dolgos embernek, aki egy szervezetben - hogy ez egy kkv, nagyvállalat, vagy állami vállalat, esetleg egyéb szervezet az lényegtelen - tevékenykedik, általában alapvető érdeke az adott szervezetet, annak céljait képviselni a szigorúan vett munkavégzésen kívül is.
A hangsúly a szervezeten van. A vezetők "különcéljait", állami vállalatok esetén, esetleges politikai ambíciót figyelmen kívül hagyva kell fenntartani, fejleszteni, döntési alternatívákat kínálni, mindezt azon egyszerű cél mentén, hogy másnap is legyen hova bemenni dolgozni.

A törvénytervezet ezen része viszont ezt torpedózza meg, mégpedig eléggé vitatható módon, és teszi gyakorlatilag teljhatalmúvá bizonyos szervezetek vezetőit.

Egy döntés meghozatala, vagy előkészítése során, az ember gyermeke - legalábbis jómagam - megpróbál minél több információt összegyűjteni, tanácsot kérni tapasztaltabbaktól, szakmai vitákban részt venni stb. Egy agyament felsővezetői ötlet - vagy direkt terv - esetén a lehetőségekhez mérten a legjobb alternatíva felvázolásához ez elengedhetetlen. Ám ezekben a szakmai vitákban általában nem a vezetők, hanem a szervezet érdekeit szem előtt tartva jár el mindenki, amire persze a vezetőség válasza, reakciója lehet az, hogy nem képviseli eléggé a munkáltató céljait, és hogy ez "közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, jogos gazdasági érdekének, illetve a munkaviszony céljának veszélyeztetésére".

És itt van a kutya elásva. Ha egy állami vállalat vezető beosztású munkavállalója, szakmai tapasztalata és tudása folytán esetleg nem értene egyet a kinevezett felsővezetéssel, - amelyet lássuk be nem enyhén jár át a politikai szándék - gyakorlatilag egy pillanat alatt eltávolítható a szervezetből a gumiszabály alapján. Hiszen szakmai vitában, az ő véleménye nem képviseli a szervezet érdekeit.

Egy magán nagyvállalat esetén ha valaki, aki nem ért egyet, vagy mást javasol, mint az aktuális vezetés - amely ezer szállal kötődik, a szervezeten kívüli különböző - nem ritkán politikai érdekekhez - az éppen úgy járhat, mint az állami szervezetek dolgozói.

A kkv szektort érinti talán legkevésbé a rendelkezés, hiszen ott általában a jó alternatív javaslatok, a vállalkozó és a vállalkozás alapvető érdekei, de a főnök esetleges szidalmazása még ott is kiverheti a biztosítékot.

Végül de nem utolsósorban, kíváncsi vagyok ennek a résznek, a közmunkaprogramhoz való viszonyára. Amikor a diplomás utcaseprő szidja majd a munkáját, akkor vajon kiteszik e a programból, és megvonják e az ellátását?

Tripolisz 2011.08.02. 08:54:09

Tomikával nekem az a bajom , hogy egy erkölcsi nulla!
De talán nem csak ő hanem akad eme kis országba még számos olyan erkölcsi null aki Nagymagyarnak mondja magát ,de még azt sem érdemli meg , hogy a magyar földet tapossa.
Szabó Zoltán úr a XVI kerületből aki egy erkölcsi nulla.
Olyan mint Tomika.

Jurganov 2011.08.02. 11:08:03

tomika hozzászólása arra volt jó, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy ámerikában is aggasztónak találják ami itt megy. senki nem erről beszél hanem arról, hogy tomika mekkora pöcs... pedig nem.

kuki123 2011.08.02. 19:43:53

Na hölgyeim és uraim ezt szedjétek össze:

ÚGY GONDOLOM EZ AZ ÉV VASTAGBŐRE , NEM LEHET ÜBERELNI:

kuruc.info/r/26/82929/

Nyugodtan fenyegethet, zsarolhat egy jobbikos polgármestert a fideszes képviselő az ügyészség szerint

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség Juhász Oszkár feljelentését, amelyet annak kapcsán tett meg Gyöngyöspata polgármestere, hogy Balázs József fideszes országgyűlési képviselő megfenyegette őt, mondván elesik majd a központi forrásoktól a sokat megélt falu, ha a Jobbik jelöltje lesz a polgármester.

Az indoklás szerint nem egyértelmű, hogy a Gyöngyöspatát megfenyegető fideszes Balázs József „milyen minőségében járt el”, és „milyen konkrét támogatás” megvonását helyezte kilátásba. Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.

KIEMELNÉM MÉGEGYSZER:
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.
KIEMELNÉM MÉGEGYSZER:
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.
KIEMELNÉM MÉGEGYSZER:
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.
KIEMELNÉM MÉGEGYSZER:
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.
KIEMELNÉM MÉGEGYSZER:
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.
KIEMELNÉM MÉGEGYSZER:
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.
KIEMELNÉM MÉGEGYSZER:
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.
KIEMELNÉM MÉGEGYSZER:
Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.

NA ORBÁN GYURCSÁNY MEGGYESI ÖSSZES KOMCSI ZSIDÓ SZARHÁZI KURVA ANYÁTOK KIBASZOTT KURVAGECIJÉT MINDEGYIK MEGDÖGLIK

KINYÍROM AZ ÖSSZES KIBASZOTT KURVA SZARHÁZ AKI TÖNKRETTE AZ ORSZÁGOT!

HA JÓL ÉRTEM SEMMIT NEM KÖVETTEM EL MERT:

Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.

AZTÁN FOLYTATÁS

Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere 2011. július 21-én feljelentést tett Balázs József fideszes országgyűlési képviselő, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja ellen, miután az egy telefonbeszélgetésben kategorikusan kijelentette, hogy amennyiben jobbikos polgármestere lesz a falunak, Gyöngyöspata nem számíthat pályázati pénzekre. A Központi Nyomozó Főügyészség július 25-i keltezésű, ma nyilvánosságra került határozatában - bűncselekmény hiánya miatt – a feljelentést elutasította.
Az ügyészség a kényszerítés és a hivatali visszaélés bűntette tárgyában vizsgálódott, majd megállapította, hogy egyik esetben sem történt törvénysértés.
Kényszerítés azért nem történt az ügyészség szerint, mivel „konkrét, jelentős érdeksérelem” nem merült fel.
Ennél sokkal érdekesebb a hivatali visszaélés tényállásának vizsgálata, melyet az ügyészség meglehetősen kreatívan értelmezett. Az indoklás szerint ugyanis nem egyértelmű, hogy a telefonbeszélgetés alkalmával Balázs József „milyen minőségében járt el”. Ha ugyanis a fejlesztési tanács tagjaként, akkor nem tekinthető hivatalos személynek, ha pedig országgyűlési képviselőként, akkor „a beszélő nem jelölte meg konkrétan, hogy milyen támogatás, forrás jóváhagyásáról van szó”, ezért nem történt bűncselekmény.
A dr. Vida József főügyész által jegyzett határozat legelképesztőbb indoklása szerint „a beszélgetésben feltételesen felvetett intézkedés vagy annak elmulasztása a jövőre vonatkozik (sic!), ez a tény pedig eleve kizárja az elkövetési magatartás megállapíthatóságát.” Magyarul: mivel Balázs József nem a múltban fenyegette meg Juhász Oszkárt, hanem a jövőre vonatkozólag, nem történt bűncselekmény.
„Elfogadhatatlannak tartom az ügyészség határozatát, és jogászaink jelenleg is dolgoznak azon, hogy milyen módon tudunk érvényt szerezni az igazságnak” - nyilatkozta a barikad.hu-nak Juhász Oszkár. A gyöngyöspatai polgármester szerint az emberek igazságérzetét mélységesen felháborító határozattal a kormány zöld utat kapott a fenyegetés rendszerének intézményesítésére, a magyarországi demokrácia állapota pedig folyamatosan közelít az 50-es évek gyakorlatához, amikor is a regnáló hatalom minden eszközt bevethetett hatalma fenntartása érdekében.

EGYSZERŰEN ILYEN NINCS, SOKMINDENT ELHITTEM A KORRUPCIÓRÓL A SZARHÁZI EMBEREKRŐL DE EZ AZÉRT MÁR NAGYON ODABASZ!

AZON CSODÁLKOZOK HOGY TÉNYLEG NEM FOGOK (JÖVŐIDŐ BEFIGYEL!) EGY TANK GÁZOLAJAT MEG 3 MŰTRÁGYÁS ZSÁKOT ÉS REPÍTEM (JÖVŐIDŐ BEFIGYEL) A GÚS PICSÁBA AZ EGÉSZ PARLAMENTET MINT A NORVÉG AGYBAJOS...

Horizont 2011.08.02. 19:59:19

@volánrulz:
Csak nyugi!!Ne idegeskedj!Erősíts!!Lesz ez még így se!
Én csak egy kérdést idéznék abból amit Vona Gábor intézett Orbánhoz:
" Érheti-e bármilyen hátrány a gyöngyöspatai embereket a jövőben csak azért, mert jobbikos vezetőt választottak maguknak?"
Számomra ez a legborzasztóbb! Nem számítanak az emberek, még azok se akik esetleg rájuk szavaztak....Akkor jövőidőben írom: rohadt mocskos szemét (lesz) mind!

mocskosbaribaszó 2011.08.02. 21:04:49

Pályakezdő vagyok és tavaly még itthon szerettem volna maradni mindenáron.
Állásom egyszer úgyis lesz nem ettől félek, de kedvem aztán ilyen munkakörülményekhez aztán nincsen.

Tripolisz 2011.08.03. 07:09:09

@mocskosbaribaszó
Menj ki ,ott megfizetik tisztességesen munkádat és emberszámba is vesznek !

2011.08.03. 09:49:51

@volánrulz: A visszamenőleges törvénykezéshez múlt idejű fenyegetés való. Példul: "ha nem vonod vissza amit anyámra mondtál, tegnapelőtt képen vágtalak!" Jövőidejű fenyegetőzésnek semmi értelme, hiszen köztudott, hogy országunknak nincs jövője, így hát a jövőre vonatkozó fenyegetés beválthatatlan, ezért semmis.

mocskosbaribaszó 2011.08.03. 09:51:58

@venszivar: "okleveles" villamosmérnök, mert ugye dübörög a bsc és amit itt kaptam az meg nem diploma.

venszivar 2011.08.04. 01:32:39

@mocskosbaribaszó: kösz a választ,nekem Nem v,útba,de innen el kell menni,ha nincs "jó dolgod",ha nem jó a "komfort"érzeted".Nekem is van rokonom,nem is egy,ki máshol boldogul.én is dolgoztam kint majd három évet "csak" családi okokból nem tudok már elmenni,kimenni.......
SAJNOS,EZ VAN!NEM ÍGY KÉNE?HOGY LEGYEN! gondold át jól s írj lapot nekem......... üdv.

Sííva 2011.08.04. 10:40:02

Szerintem a munkáltató tanusítson olyan magatartást amely szerint a legjobb megítésére számíthat, bármilyen rosszaindulatú ellene irányuló kezdeményezéssel szemben!

Prof. Dr. Simon Templar 2011.08.05. 19:04:43

@mahet: Pontosan. És amikor megosztottam a Facebookon, hozzátettem, hogy tőlem sem kapsz munkát ugyanezen okok miatt, pedig én aktív vállalkozó vagyok.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.08.08. 09:33:26

A törvénypontot egyértelműen a Garas Dávid és tsai(?) vezette napiszar képei ihlették, amik egy jelentős része különféle közösségi oldalakról kerülnek át. Valószínűleg egy kisebb cég vezetője sem örülne, ha a gyárának valamelyik dolgozója a meztelen ánuszát mutogatná a kamerába.
(Egyébként vicces, hogy egy időben attól kellett rettegni, hogy az álláshirdetéseknél a HR-es rád kereshet valamelyik közösségi portálon, hogy megkeressen téged. (Erről készült egy ironikus videó is, de most nem tudom linkelni...) Mit lépett erre a Facebook? Lehet szűrni a tartalmat, azaz az adatlapod egyes részeit csak az ismerőseid láthatnak, idegenek - még ha regisztrálva is vannak - nem. Okos.)

A nem megfelelő ruha rész hülyeség, mert a cégek a munka alatti viseletet írják elő, és nem a munkán kívülit: akkor azt veszel fel, amit akarsz. Viszont a dolog tényleg gumiszabály, főleg teszem azt valaki szeret nudista strandra járni, és fölkerül egy meztelen képe a netre. (Hogy a mellékállásban pornózókról ne is beszéljünk...) Ez minek minősül?
Ja, és ez vonatkozik a nappali tagozatos hallgatókra is, hogy ne szégyenítsék meg az egyetemük hírnevét "tivornyás / orgiás" képekkel?

süti beállítások módosítása