Skip to content


       Szűrés lista

Magyarországon nincs gyermekprostitúció. Kivéve a Nyugati téri aluljáróban.

Még januárban Ékes Ilona fideszes képviselőnő levelet írt a fideszes Pintér Sándor belügyminiszternek, többek között jelezve, az új szabálysértési törvény és a BTK között felfedezhető egy kis jogi anomália:
"a büntetőtörvénykönyv a 18 év alatti prostituáltat megrontás, azaz bűncselekmény áldozatának tekinti, addig a szabálysértési törvénykönyv szerint ugyanezt a kiskorú lányt meg is lehet büntetni, ha például felkínálkozik, türelmi zónán kívül áll vagy éppen nincs nála bárca."
Ékes arra volt kíváncsi, hogy a BM milyen programokkal kívánja visszaszorítani a gyermekprostitúciót.

Pintér Sándor levélben válaszolt: Magyarországon nincs gyermekprostitúció, de a kedves képviselő asszony nyugodtan forduljon az oktatási államtitkárhoz:
"Ékes Ilona felvetése téves, mert tapasztalataik szerint a kiskorú prostituáltak nem fenyegetés és kényszer alatt, hanem önként válnak prostituálttá. Sajnos egyre több lány anyagi haszonszerzési szándékkal, önként árulja a testét. Ékes forduljon az oktatási államtitkársághoz, hiszen a megelőzés az iskola feladata, a rendőrség csak jelzőrendszeri tagként tud közreműködni.
Megvizsgálva az utóbbi öt év statisztikai adatait, megállapítható, hogy a tizennyolc év alatti prostituáltak előállítása egy közel kétszázezer fős lakosságú megyei jogú város kapitányságán kb. évi két fő. Kisebb kapitányságokon pedig még ennél is ritkább a gyermekprostitúció. A statisztikai adatok és tapasztalatok tehát nem indokolják a rendőrségen a bűnmegelőzési alegységeken túli, külön gyermekprostitúció ellenes akciócsoportok létrehozását.

A Btk. bünteti azt a személyt, aki tizennyolcadik életévét még be nem töltött személlyel létesít ellenszolgáltatás fejében szexuális kapcsolatot, a prostituáltként előállított gyermek- és fiatalkorúak megkérdezése, illetve az esetleges prostitúcióra kényszerítés körülményeit megvizsgálva elmondható, hogy a tetten ért fiatalok szinte kizárólag saját akaratukból folytatják e tevékenységet."

Ha a rendőrségi statisztika szerint az elmúlt 5 évben évente 2 tyúkot lopnak csak el, akkor Magyarországon nincs tyúklopás, így nem is kell ezzel foglalkozni. Mert a rendőrségi statisztika (ami tök hamis) azt mondja.

A Nyugati téri aluljáróban viszont mindig lehet találkozni fiatalkorú kurvákkal, akik ezek szerint magasról tesznek a rendőrségi statisztikára, Pintér Sándorra és a kamerákra.

Ez az aluljáró Budapest egyik legforgalmasabb aluljárója, naponta 200 ezer ember fordul meg itt. Ez annyit jelent, mintha Nógrád megye összes lakosa megfordulna az aluljáróban minden nap ...

Attól még, hogy a hajléktalanokat kitették az aluljáróból, még a végtelenül undorító "balkán" fogadja az embert. 

A kurvák ott strihelnek az aluljáró közepén, nem is akartam elhinni amikor arra jártam pár hete, de a saját szememnek csak kénytelen voltam hinni: három fiatalkorú kurva a tér közepén, saccra 15-16 évesek, aki leszólítgatják a férfiakat. Az aluljáró falánál meg a stricik figyelnek éberen, nézik a lányokat. 

2009-ben 150 millió forintért kamerázták be az aluljárókat a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körúton és a Nagyvárad téren "a budapesti rendőrfőkapitány kezdeményezésére, a hatékonyabb bűnmegelőzésért."

Vagyis két éve a rendőrségi kamerák előtt megy a biznisz, ez tényleg páratlan.

2006 óta bűncselekmény, ha valaki fiatalkorú prostituálttal létesít szexuális kapcsolatot, de az elmúlt 5 év alatt még senkit sem ítéltek el ilyenért, sőt még eljárás sem indult.

A Nyugati téri aluljáró a Fővárosi Önkormányzat, a VI. kerület, a MÁV, a BKV és a Csatornázási Művek tulajdona, így egy remek állatorvosi ló az másikra mutogatásban.

Minket, lakosokat, utasokat viszont kurvára nem érdekelnek a tulajdonviszonyok, csak annyit szeretnénk, hogy úgy jussunk el a munkahelyünkre, iskolába, hogy ne fiatalkorú kurvákon és a stricijeiken kelljen magunkat átverekednünk, vagy az aluljáró Westendbe vezető részén kialakított gagyisoron gagyit turkáló tömegen (Kis Westend).

Tudjuk, hogy szegény Tarlós úr nagyon elfoglalt, oly sok még az átnevezni való Budapesten, meg elment 300 nap arra is, hogy kirúgja a nem fideszes alkalmazottakat a Városházáról (Félemelet 527), így csak annyit javasolnánk, hogy üljenek már le Pintér és Tóth urakkal, és állítsanak már 2 posztos rendőrt 7/24-ben oda az aluljáróba. Talán a fizikai rendőri jelenlét mellett nem kurválkodnának. Mert a kamerás jelenlét szart sem ér.

Most tényleg olyan nehéz ezt megoldani?

Napi 200 ezer ember biztonsága talán megér kettő darab rendőrt.

Címkék: budapest tarlós pintér

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr913157516

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Átkúrós magyar siker a strand világranglistán 2011.08.16. 21:09:49

A világ 66 legjobb strandja közé választották a Gárdony Sport Beach fürdőhelyet! Ezzel a megtisztelő címmel a velencei-tavi strand dubaji, jamaikai és görög tengerpartokkal került azonos helyre. Ja, hogy ezt a listát egy magyar kormányzati cég állított...

Trackback: Miskolc már érzi a megszorítás nélküli jövőt 2011.08.16. 19:51:12

Már látszik a szép új világ az Avas lábánál. A költségvetés bevételi oldalán év végéig közel 875 millió forint elmaradás várható ezért a testület augusztus 11-én rendkívüli ülésén döntött közel kétmilliárd forint zárolásáról. Az intézményben megszüntet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sz4sz4 2011.08.16. 13:47:15

Szerintem át kéne nevezni a Nyugati teret.

hehehehe 2011.08.16. 13:52:34

Milyen igaz, napi 2x megyek arra munkába és munkából, csak megerősíteni tudom a fentieket, a nyugati aluljáró az egyik legtrágyább hely, tele van férfi-női prostikkal, a stricikkel, zsebesekkel. Talán foglamazhatnék úgy, hogy a legforgalmasabb bűnözőtanya...mindez 2011, Budapest, Belváros, turisztikailag forgalmas környék...világvárost építünk, csak így tovább!
Lmpvs...

CyberPunK 2011.08.16. 13:53:35

"Vagyis két éve a rendőrségi kamerák előtt megy a biznisz, ez tényleg páratlan."

Ez lófasz. Petrikbe jártam középiskolába, a Thökölyre. A Dózsa és a Stefánia közötti szakaszon már akkor (cc 10 éve) is erősen ment a kéjelgés, nem egyszer fényes nappal is már ott álltak, mikor jöttünk ki. Azon röhögtünk, hogy a Dózsán van a 8.ker kapitánysága, a Stefánián meg a XIV. ker-é. Manapság már kevesebben vannak, de azért vannak még mindig. Ezek után mégis mit vársz derék sünjeinktől?

bandika gazdája 2011.08.16. 14:05:16

Milyen érdekes lenne, ha csak egyszer, kivételesen, - kíváncsiságból, hogy mit szólunk hozzá - nem lennének hülyék, vagy nem tennének úgy, mintha azok lennének. 1. Azt, hogy vannak-e Magyarországon kiskorú kurvák meg se vitassuk, mert csak el kell menni valahová egy "országúton", és nagyon figyelni sem kell. (Egy éve körül majdnem rosszul lettem a Dunaföldvári úton, mikor megláttam az út mellett strichelni egy 13-14 év körüli kislányt kb. 8 hónapos terhesen. Hazáig nem tudtam megszólalni.) 2. A többi az iskolák dolga! Nem drága miniszter úr! Az kurvára az önök dolga is! Ha maguktól nem tudják, tudják meg tőlem! A bűnmegelőzés (úgy tudom erre külön pénz is van) különösen a bűnnek ilyen mocskos formája esetén nem(csak) az iskolák dolga bassza meg! És az iskoláknak (is) csak úgy, hogy önök mennek, mennek, mennek az iskolákba, óvodákba (közlekedési szabályok tantása) és mondják, mondják fáradhatatlanul. Ahogy nálunk van a városban. A statisztikájukra meg szarok!

CyberPunK 2011.08.16. 14:08:01

Ja, amúgy valahol olvastam anno, hogy a Nyugatira főleg valami IV.-ik kerületi intézetből kiszökdöső lányok vannak. Kérdem én, ha egy 16-18 év közötti lány magától szökik ki kurválkodni az vajon prostitúció-e? Továbbviszem. Ha egy ugyanilyen korú lány leszop valaki azért mert kapott a Rió-ban vagy a ZP-ben két koktélt, akkor az is prostitúció-e? Szerintem picit túl van lihegve a téma. Persze ez csak akkor állja meg a helyét, ha önként vesz ebben részt, a kényszerítés az más ügy.

Roltii 2011.08.16. 14:16:58

"Tudjuk, hogy szegény Tarlós úr nagyon elfoglalt, oly sok még az átnevezni való Budapesten"
Ez rohadtul nem kellett volna bele. Egyre demagógabb ez a blog is.

A többivel azért egyetértek:D

Roltii 2011.08.16. 14:18:29

Nyugatival az a baj, hogy vagy tele van csövessel (pl miért kell az ételosztást ott tartani, akár télen is? rohadtul nem kéne a sok koszos csövest betolni egy ilyen közlekedési csomópontba.
Este meg tele van cigányokkal és kurvákkal, és ezek keverékével...jó hely...

reKorrekt 2011.08.16. 14:28:21

@Roltii: A demagógozás nem demagóg? :)

Homeoffice 2011.08.16. 14:31:38

Lehetne Budapesten rendet csinálni.
Kemény módszerekkel.
Másnapra az összes blog meg jogvédő örjöngene és rendőrállamot üvöltene.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.08.16. 14:32:58

@Gunther:
De akkor legalább nyugodt szívvel végig tudnék sétálni akár a Nyugati, akár Keleti környékén (még este is)...
De már megszoktam... az én jogaim le vannak...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.16. 14:34:05

A magam részéről alá tudom támasztani a statisztikai adatokat, legutóbb éppen a Nyugati aluljáróba dölöngéltem le egy szolid este után (tudod Gunther, ahogy szoktuk :DD), amikor egy ilyen jelenség leszólított, hogy "szeretnék -e társaságot". Szerencsére annyi lélekjelenlétem még volt, hogy egy alkoholgőzös NEMet odaböfögjek, és mentem dolgomra, utána gondoltam csak bele (túl azon, hogy így az értékeim megmaradtak, semmi "egzotikusat" sem sikerült összeszedni, valamint mindkét vesém még a helyén van, és nem szervkereskedők birtokában), hogy kis genetikailag hiperpigmentált buksza 16 évesnél nem volt több.

Szóval TÉNYLEG nincs gyermekprostitúció kis hazánkban, aki mást mond, az HAZUDIK! :DD

CyberPunK 2011.08.16. 14:40:02

@Gunther: Miért, törvényesen nem menne? Nekem leginkább ezzel van a bajom, szívesen megnézném, hogy milyen lenne ez a város, ha minden hivatal csak egy hónapig tényleg betartatná az összes törvényt és szabályt.

Homeoffice 2011.08.16. 14:45:11

@CyberPunK:

Van egy probléma.
a törvényeket normális, szociális emberekre tervezték.
Egyébként a rendőrség, ha akarta volna, már rég kipakolta volna az egész brigádot.

CyberPunK 2011.08.16. 14:47:10

@Gunther: Tudomásom szerint törvényt akár módosítani is lehet. :)

Másrészt igen, tudom, ezért is olyan az általános morál, mert olyan a rendőrség amilyen.

Cogito.t 2011.08.16. 14:49:00

@CyberPunK: A prostituált szó a latin „prostere” igéből származik, jelentése: kiáll, árul, árulja magát. A fizetség ellenében nyújtott szexuális szolgáltatás prostitúció! Ha ezt két forintért csinálja valaki akkor is az! Ha önként csinálja akkor is az!
Ha kifejezetten a két koktélért csinálj, akkor is az!
Morálisan!
Tehát - szerintem - véletlenül sincs "túllihegve a dolog"!

CyberPunK 2011.08.16. 14:52:28

@Cogito.t: Na, akkor meg nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fiatal lányok egy nagy része prostituált. Innentől kezdve megint lófaszszint a Nyugati.

koncerttahó 2011.08.16. 14:56:51

mennyi lehet egy menet ezeknél?

sz4sz4 2011.08.16. 15:01:16

@Cogito.t:

Egy férfi megszólít egy nőt az utcán :
- Mondja hölgyem lefeküdne velem egymillió dollárért ?
- Egymillió dollárért ? Le.
- És húsz dollárért ?
- Na de uram mit gondol mi vagyok én ?
- Hogy ön micsoda azt már megbeszéltük.Most már csak az áron vitatkozunk.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.08.16. 15:02:35

Sanyi megmondta, hogy ilyen hazánkban nincs. OV pedig megmondta, hogy cigánybűnözés sincs. Sőt, megvédték a nyugdíjakat. Megvédjék a Nyugati aluljárót is? Mennyi bevételt is hoz az a konyhára? Pontosan annyit, úgyhogy sorry a rendőr trafizik (mert az pénzt hoz), marad a kamerázás.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.16. 15:04:13

Én személy szerint posztoltam a Nyugati aluljáróban, mikor még közteres voltam.
Mivel az aktus nem ott történik, hanem általában a MÁV területen, ezért nem igazán lehet mit csinálni, mivel nincs tettenérés, és ezt a zsaruk is meg a kurvák is nagyon jól tudják. Így az elzavarás is nehezen működik, hiszen milyen jogcímen tennék.
Esetleg Pintér mozgósíthatná a maffiakapcsolatait, hogy páran verjék el őket ólmosbottal, és akkor remélhetőleg megszűnik a probléma.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.16. 15:08:57

@CyberPunK: De ott legalább a relatíve szép ukrán kurvák álltak. Némi megjegyzés, a Dózsán a 7-ik kerületé van, a 8-ik a Víg utcában.
@Rock 'n Roll Nigger: Volt, hogy egy hajléktalant fogtak meg a rendőrök, a tarifa 2 üveg sör volt...

Homeoffice 2011.08.16. 15:10:36

@Tzimisce:

Tzimi...
Nel együnk már naivak. Ezt simán meg lehet oldani. olyan csendőrmódszerrel:)
De már megint az emberi jogok....

CyberPunK 2011.08.16. 15:11:14

@Tzimisce: Ezek szerint az se működne, hogy odamegy az álruhás, megegyezik a csajjal, és már lenne is egyből jogcím?

CyberPunK 2011.08.16. 15:12:51

@Tzimisce: Jól van na, ennyit tévedhetek, nem? Amúgy voltak szépek is, de a legtöbb az fogatlan cigány volt az azóta már ledózerolt bérházakból. Volt mikor csak a kapuig mentek ki. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.08.16. 15:15:18

@CyberPunK:

Ha a piáért leszop, akkor nem, ha a pénzt elveszi tőle a strici, akkor igen.
A tinik mostanában nagyon rákaptak a piára meg a szopásra, ezt a kérdést ne bolygasd a ZP-ben :)

Homeoffice 2011.08.16. 15:16:54

@zero:

Tapasztalat?:D
Nyugi. Tegnap a Mori2ben a férfwct foglalta be egy lelkes pár:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.08.16. 15:16:57

@Roltii:

"Ez rohadtul nem kellett volna bele. Egyre demagógabb ez a blog."

Miért?
Sorolj fel kapásból 10 dolgot, amit Tarlós csinált az elmúlt 10 hónapban. De fejből. A kutatásaim szerint az emberek 99,4%-nal a nyomorul Széll Kálmán tér ugrik be ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.08.16. 15:18:04

@Gunther:

Oda nem megyünk, mert oda a +harmincéves szinglihorda jár :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.08.16. 15:19:22

@Seduxen:

Nofene, mennyi olvasónak van saját tapasztalata a témáról :-))))

CyberPunK 2011.08.16. 15:19:42

@zero: Jó, persze, de írtam is, hogy ha nem önként megy a dolog, akkor egy szavam sincs. Viszont olvastam valahol régebben, hogy a Nyugatihoz a kislányok kiszöknek egy intézetből. Az meg azért már nem a kényszerítés esete szerintem.

bundi124 2011.08.16. 15:21:29

Azt azért ne felejtsük el, hogy a Pintéri véleménnyel szemben a valóság az, hogy a kényszerprostitúció jóval meghaladja az önkénteset.

A fellelhető satisztikák csak azért nem ezt tükrözik, mert a lányok pontosan tudják hogy a rendőrség nem képes megvédeni őket. Így az kerül a vallomásba, hogy önkéntes. Tehát csak szabálysértés.

A komoly nyomozati munka az lenne, ha a kertőt kapják el, de az csak a prosti vallomása alapján megy, ami föntiek miatt rendkívül nehéz.

Amit nem nagyon reklámoznak az ezzel foglalkozó cikkek, azok a cigányok betörési módszerei.

Idézet egy neten található lerásból, ez alapján megérthető a helyzet nehézsége:

"Közismert, hogy a nyolcvanas évekbeli striciket, akik bugyival-ruhával, minden este rendesen odatett szerszámmal, biztos orgazmussal kényszerítették strichelni az egy, maximum két lánykájukat (akik, mikor tudomást szereztek egymásról, nem ritkán hagyták faképnél a strigót), leváltották a cigány stricik, akik egyrészt falkában futtattak lányokat, másrészt, a kegyetlen betörési módszerüknek köszönhetően, képesek voltak iparszerű méretben beállítani új "húst".

Ez pedig abból állt, hogy elrabolták a kiszemelt áldozatot és a csapatba tartozók - tömegesen - mind megerőszakolták, megverték, análisan közösültek vele, ürülékkel szennyezett hímvesszejüket a lány szájába helyezték, és ha ellenkezett a lány, a szemgolyóra helyezett hüvelykujjat kicsit beljebb tolták.

Ez így ment több órán keresztül. Ha a lány elhányta magát lemosatták, váltva orális szexeltették egész addig, míg magától nem volt hajlandó végigcsinálni egy "menetet".

Másnap már finomabbak voltak, ha nem tanúsított ellenkezést az áldozat. Bárki, az adott körbe tartozó beszállhatott egy közösülésre vagy orális szexre, sőt a végén a magát teljesen megadó áldozatot, a jó rendőr rossz rendőr elv alapján, meg is jutalmazták egy rendes jó szexxel, talán élete első orgazmusával, napok, hetek után. Ezek a lányok így már némi távfelügyelettel kiállíthatók voltak a főútra, kamionparkolóba, vagy éppen eladhatók voltak jó pénzért külföldre.

A lány nem mert hazaszökni, hisz elrablói, megerőszakolói a lelki terrort azzal fokozták, hogy rendőrségi vallomás esetén megölik apját-anyját, megerőszakolják kishúgát. Beígérték neki, hogy ország világ előtt kikiabálják, miként közösültek vele tucatnyian, miképp "dolgozott" orálisan ugyanabban a pólóban láthatóan különböző "szerszámokon". A felvételek természetesen abban a fázisban készülnek, amikor életéért küzdve, némileg összeszedve magát, megtörve, már önként tette mindezt."

Roltii 2011.08.16. 15:22:00

@zero: van városházán ismerős, és a helyzet az, hogy a közgyűlések lógnának az éjszakákba, ha csak a terek nevéről lenne szó.
egyébként meg felsorolni nem tudok, mert a sajtó méé mindig ezen csámcsog, meg a zászlón. mondjuk gyerekkorom óta nem értettük miért van román zászló, meg Moszkva tér, de mind1...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 15:22:19

@Cogito.t:
@CyberPunK:

pontosan.
és ezzel nincs is semmi gond, ez egy nagyon keresett szolgáltatási forma, hatalmas üzleti potenciállal. éppen ezért az a baj vele, hogy nem legális.
ha legalizálnák a tevékenységet egy bűnözési szegmenst bizony már meg is szüntetnének, és adót is fizetnének, társadalombiztosítást is fizetnének a kurvák.
a prostitúció ugyanolyan elfogadott dolog kellene legyen, mint az asztalos szakmája.
szükség van rá, igény van rá.

persze erkölcsileg (vallás szempontjából) elítélhető, de ilyen szempontból az is bűnös, aki húshagyó kedden húst eszik, az is aki nem imádkozik, az is aki az istent szidja, stb.
azonban én szarok a vallásra. mindre.
nekem nem elítélendő, ha valaki olyanból él meg amire képessége (gyomra ) van, ha arra van kereslet és meg tud belőle élni anélkül, hogy ezzel másnak kárt okozna (bűnözne)
az viszont elítélendő a szememben, ha az állam bünteti azt, ha valaki olyan tevékenységet folytat amivel nem okoz kárt másnak, és van rá kereslet.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.08.16. 15:23:15

@Tzimisce:

2011-ben biztos nehéz lehet a tettenérés :-)

Amúgy meg a rendőri jelenlét mindenképpen elrettentő hatású, nem hinném, hogy a rendőrök mellett csinálnák.

Amúgy meg, ne is haragudj, de ha a rendőrök mellett csinálják, akkor azok balfasz rendőrök.

Igazoltatod egyszer-kétszer-harmincszor. A stricit is. Beviszed 24 órára. Egyszer-kétszer-harmincszor. Azt ne mondd, hogy nem adnák fel ezek után .....

Csak élni kellene a törvény adta lehetőségekkel.

dinamopest 2011.08.16. 15:23:40

A baj az, hogy három prosti miatt nem fognak 8 rendőrt oda állítani, pláne ha így is kevesen vannak (... a 24/7 4 párossal oldható meg, na most gondold el, hogy van olyan város ahol egy estére jut 6-8 rendőr).

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.08.16. 15:23:43

Én szinte minden nap arra megyek átutazóban a lakás és a melóhely között, és elég gyakran látok ott rendőröket (azt mondjuk nem értem, hogy miért a készenlétiseket vezénylik oda, de lehet, hogy ez is úgy működik, mint a honvédségnél, hogy ami kerek azt viszik, ami kocka, azt gurítják). Különben meg hiába megy oda bármelyik kurvához is, az csak annyit mond, hogy vár valakit. Ez pedig nem tilos.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.16. 15:24:14

@Gunther: Igen, pontosan tudom, ezért írtam amit írtam. Jó lenne a csendőrmódszer, de amíg nincs jogcím, készülj, hogy másnap jön a TASZ, az OCÖ meg a Viktória (vezetékneve nem jut eszembe)
@CyberPunK: Az működne, de ez nem az USA, elég hamar kiderülne, kik a fedett nyomozók.
@zero: Nofene, irány a ZP. :D
Nem tudom zero, én inkább fiatal csajokat látok a Mori 2-ben. Szerintem te az 1-ről beszélsz.

dinamopest 2011.08.16. 15:24:35

@zero: Ez gyakorlatilag így működik most is és nem, nem unják meg.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.08.16. 15:27:25

@Roltii:

Végig szoktam nézni a Közgyűlésen tárgyalt pontokat, úgymond "hivatalból" ...
A zászló amúgy 150 éves, Moszkva meg Európa legnagyobb országának legnagyobb fővárosa.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.08.16. 15:29:02

@dinamopest:

Bocs, de Budapest legforgalmasabb terein alapból kellene rendőrnek lenni. Mindig.
Azért napi 200 000 ember az nem 1 Nógrád megye.
Nógrád megyében hány rendőr is van?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.16. 15:29:15

@zero: És hova viszed be? A nyugati őrs nem is tudom, hogy létezik-e még, de nem egy nagy wasistdas. A készenlétiek tudnánank csinálni valamit, de ők heti 1-2-szer vannak csak (voltak akkoriban)
Magyarországból egyébként kimaradt az a betű.

Pedig csinálták a rendőrök mellett. Nincs jogalap elküldeni őket, hisz csak beszélgetnek. Mondjuk valóban jó lenne a folyamatos előállítás, de ahogy mondtam, a nyugati őrsön még igazi fogda sincs, nemhogy ott lehetne tartani 6-8 embert.

sz4sz4 2011.08.16. 15:30:10

@bundi124: hja, valahol régebben olvastam egy kedves történetet erről a témáról, de ott a fiútesók gondolták úgy, hogy a 14-et betöltött testvérük már mehet az út szélére. Pár nap után a lány azt mondta, nem igazán tetszik neki ez a megoldás. Erre szerető családtagjai félig (derékig, de összekötött kézzel) beásták a hölgyet a földbe, megrugdosták, majd otthagyták éjszakára gondolkodni. Másnap pedig meló. (Persze ki tudja, mit tettek még vele, leírva ennyi volt...)
Ha jól emlékszem a történet végén a lány megmenekült (legalábbis a családjától).

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.16. 15:31:34

@zero: de csak ennyi a tapasztalat. amúgy ha egyedülálló lennék, azt "ami" szembejött még akkor sem. sőt, még bottal sem. pedig ugye nincs ronda nő, csak kevés alkohol, de ez még matarészegen is randaaaa volt :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 15:32:05

@zero:

tévedsz, ha nem veszi el a strici a pénzt, akkor is kurva. ha vodka-kólát adsz neki a szexért cserébe, nem pénzt, akkor is kurva.
sőt akkor is kurva, ha bármilyen előnyért, fizetésemelésért, a gyereke jobb jegyéért, vagy azért hogy egy órát megvegyen a férj.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.16. 15:32:56

@dinamopest: Így van. Egyetértek, általában a Készenlét csinálja.
@zero: Volt erre példa Gergényinél, és most figyelj: Nem volt hozzá elég rendőr! Ha mindenhova kell adnia a kerületnek posztost, akkor nem marad járőr a kerületbe. A rendőrök meg borzasztó lusták, ott próbálnak lógni, ahol tudnak, tisztelet a kivételnek, én is dolgoztam jó fej, lelkes rendőrökkel, de sajnos ebből volt a kevesebb.

dinamopest 2011.08.16. 15:33:00

@zero: Fogalmam sincs, hány 'forgalmas' tér van Budapesten?

ketroot 2011.08.16. 15:33:20

Ez a "nincs..." dolog volt máskor is. Anno még az előző ciklusban mondta valami fasz egy kérdésre, hogy miszerint mennyi gyermek éhezik az országban, azt, hogy nincs ilyesmi, hogy éheznének Magyarországon. Mocskos gecik.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.08.16. 15:35:37

Gyermekprostitúció nincs, cigánybűnözés nincs, de az aktuális bulvárhírekben nyugodtan konstatálják, hogy RABSZOLGATARTÁS létezik. Európában a 21.században.....

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.16. 15:36:53

@bundi124: eleddig azt hittem, hogy van gyomrom, de most meg kellett állapítanom, hogy nincs. nem mondom, hogy köszi, hogy ezt leírtad ide :(((

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.16. 15:47:39

@zero: Egyetértek ezzel, szerintem nyugodtan lehet akár bármilyen más nagyváros (főleg ha európai) egy utca vagy egy tér neve, lásd Szegeden a körütak nevei.

Épp nemsokára megyek a Nyugatihoz, megnézem mi a helyzet és tartok élménybeszámolót :)

@Gunther: Azaz :) Valahol itt lakhat a környéken, mert néha szoktam látni.

Sátán meg a Jocó 2011.08.16. 15:55:29

minden napra kell egy Gárda-felvonulási gyanút bejelenteni a rendőrségen, akkor lesz fizikai jelenlét :P mint tudjuk, a hazafiak kergetésére mindjárt terem pénz, paripa fegyver :PPP

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.08.16. 15:58:36

Mikor pár napja végigmentem a Nyugati aluljáróban csontfideszes kollégámmal tárgyalásra igyekezve és a kurva-strici-zsebeshalomra odamorogtam, hogy itt aztán két hét alatt rend lett közölte hogy demagóg vagyok. Ez most az új szleng vajon, demagóg vagy?

Homeoffice 2011.08.16. 15:59:46

@Sátán meg a Jocó:

Nem kell...Csak Zagyvának kellene megjelenni minden nap.:)

Leriel 2011.08.16. 16:00:02

Két évig dolgoztam a Nyugati téren egy nívós áruházban, úgyhogy hallottam az ott strichelők viselt dolgairól.

A fáma szerint a rendőrök meg vannak kenve, egyszer egy barátom rábökött három farmerkabátot, dzsekit viselő, unott arcú fickóra: "Ők civil ruhás zsaruk, de csak akkor csinálnak valamit, ha már vér folyik." Ugyanezen forrás állítja, hogy teljes szemhunyás mellett megy a biznisz, és a rendőrök ugyanúgy nem tessékelik ki a lányokat az aluljáróból, ahogy nem szólnak, ha a közeli szex-shop privát "próbafülkéibe" kísérik be a kuncsaftokat. Ha jönnek a készenlétisek, előre szólnak nekik, hogy pakolják össze a csajokat, olyankor nem is lehet őket látni - aztán amikor elmentek, visszatelepszenek a lépcsőre, az oszlop mellé, és újra nyitva a bolt.

Mondjuk ezen, hogy Pintér szerint Magyarországon nincs gyerekprostitúció, nagyot nevettem. Meg pedofilok és stricik sincsenek, mi? Remélem, nincsenek gyerekei.

Sátán meg a Jocó 2011.08.16. 16:03:49

@Gunther: ó, igen, teljesen igazad van, ő az új lemez :))

Kartal (rezervált) 2011.08.16. 16:05:06

Egy Moszkváról szóló dokumentumfilmben is a rendőr mosolyogva mondta a riporternek, hogy náluk nincs gyerekprostitúció. Közben a strici a háta mögött alkudott két kislányra. Ennyit a fizikai rendőri jelenlétről.

Jokerpofa 2011.08.16. 16:05:13

allando a rendori jelenlet a nyugati aluljaroban, akarhanyszor megfordulok ott, mindig igazoltatjak a cigokat, romanokat stb

dinamopest 2011.08.16. 16:07:18

@Kartal (rezervált): Azért érzed, hogy a párhuzam enyhén túlzó?

Kartal (rezervált) 2011.08.16. 16:11:22

@dinamopest: tartok tőle, hogy egyre kevésbé az.

jani888 2011.08.16. 16:17:11

Szerintem sincs.Cigánybűnözés pláne nincs.Politikus bűnözés meg fel se merülhet.

dinamopest 2011.08.16. 16:19:00

@Kartal (rezervált): Bocs, hogy pörgök rajta, csak megkapta a fantáziámat. Egy Moszkváról (gondolom a moszkvai alvilágról, elképzelhetően túlzó) dokumentum film mennyire mutat szerinted reális képet a hazai(!) helyzetről? Szerintem a két ország közötti alapvető különbségeket figyelmen kívül hagyva is közel lehetünk a 'semennyire' válaszhoz.

tudi 2011.08.16. 16:19:05

Na ezért szoktam én hálát adni a Jóistennek, hogy nem a fővárosban lakom, lehet, hogy vannak ott is élhetőbb, meg jó kerületek, utcák, de ahogy a most oda költöző (mármint BP) testvéremék elmondták, van ott egy-két félelmetes környék, főleg az itt többször is megénekelt Keleti-pályaudvar. Amúgy szerintem erről Tarlós nem tehet, mert a rendfenntartás nem az ő hatásköre, arra elvileg ott az BRFK, mondjuk annyit tehetne, hogy rádönti Pintérre az asztalt, vagy rárúgja a Viktorra az ajtót, hogy tegyen rendet két hét alatt, e rögtön és valójában.

butab 2011.08.16. 16:25:26

Szerintem legyenek tényleg türelmi zónák, meg legyen ez is normális adózó szakma. Aztán utána verjék szét , meg küldjék rá az APEH-t az összes nem adózóra. Amúgy meg aki gyerekeket kényszerít, rávesz prostítúcióra , mert szerintem ha egy 14-15 éves embert valaki a naivságát kihasználva , prostituáltá teszi, azt le kéne lőni. Amúgy meg szerintem az okokat kéne megvizsgálni itt is, hogy miért lesznek ilyen emberek, mert szerintem szomorú, hogy valakik tényleg ez a sorsuk. Bár szerintem nevelés kérdése, és még mint mindig a szülők felelőssége, persze az intézeti gyerekeknek még rosszabb . De tényleg szerintem az a szomorú hogy csak egy szerető család kellett volna nekik , és nem lennének azok amik, ha valakik segítettek volna nekik, és esetleg nem a Viva-tv-s Szexi vagy nem Szexin ,meg a Gecigránát Fluoron nőnének fel a fiatlok lehet jobb lenne. Valaki igazán csinálhatna már rendet höjj ..

derelyegrádi szellem 2011.08.16. 16:29:54

@CyberPunK:

A VIII. ker. kapitányság a Víg utcában van (36. szám), meglepő módon a VIII. kerületben. Amire te gondolsz az a VII ker. kapitányság.

derelyegrádi szellem 2011.08.16. 16:36:30

@Tzimisce:

Jó, de 2000 alatt ne menj el senkivel! :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.16. 16:40:34

dehát ott van rendőri jelenlét.

Nem sűrűn az igaz, hálaistennek, csak amolyan havonta kéthavonta kell arra menjek, de mindig van két rendőr az aluljáróban.
Fel alá sétálgatnak a stricik, meg a kurvák előtt, mellett, mögött.

bundi124 2011.08.16. 16:49:12

A rendőri jelenlétről annyit, hogy felveszik a fizetéskiegésztést és máris mehet az üzlet tovább.

Ebben az országban a jelenlegi rendőri fizetések mellett nincs olyan bcs. (kivéve, ha média felkapta), amit kenőpénzzel nem lehet megúszni. Ha a járőr nem veszi el, akkor majd elveszi a tiszt, ha az sem akkor majd a felettese.

Amíg ez nem változik, addig a végrehajtó hatalom középszinttől lefelé a szervezett bűnözés kezében lesz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.08.16. 17:11:55

Gondolom ha lépne a hatóság, akkor csinálni kéne valamit a fiatalkorúakkal.
Az meg egy csomó munka, néhány tetves cigányért. Ezért szarnak bele.

Nem normális dolog ha valaki 15 évesen kurválkodni kényszerül, és a legkisebb baj, hogy a nagyérdeműnek ezt végig kell néznie.

Azt pedig most megmondom: minden egyes fiatal szerencsétlenen megspórolt forintot 10szeresen kell majd visszafizetni, mikor ezek felnőnek.

Jurganov 2011.08.16. 17:17:28

@Gunther: mire gondolsz? válogatás nélkül elvinni mindenkit akit az utcán érnek? esetleg ha nem tetszik a ház oda is bemenni és elhurcolni aki benn van? akkor valóban. amennyiben viszont eltüntetik a striciket, kábszerárusokat, azokat a szabadcsapatokat akik az arra járók értékeiből tartják fenn magukat akkor nem hinném.
@bandika gazdája: amíg leadják a sápot addig nem a rendőrség dolga :)

2011.08.16. 17:21:22

@bundi124: Nem kell erre a lányokat kényszeríteni. Ez egy ősi ösztön, legfeljebb annyi a különbség, hogy az egyik alkalmi partnerekkel megy el, a másik meg keres egy, a "családalapítás biztos anyagi hátterét nyújtani képes" pasit magának, és kitart mellette. Nem nagy különbség, ez is kurva, az is kurva, így működik a világ, ez csak a ruppótlan looserek szemét bántja, akiknek egy útszéli lotyóra se fussa. Ha 16 évesen lehet raktárban pakolni, akkor kurválkodni miért ne lehetne? Fontos hiánytpótló szolgáltatás ez, mi lenne nélküle a dagadt, kopasz kamionsofőrök freudi konfliktusaival? ;-)

2011.08.16. 17:27:40

@Jurganov: Mondjuk egy agent provokatőr simán tetten érhetné a lányokat, ha akarná. Az apehnál vannak ilyenek, az erkölcsrendészeten is lehetnének, ha akarnák. De nem akarják. Ezek a lányok (meg a stricijeik) ebből élnek, ha elveszik tőlük a becsületes kenyérkeresetet, majd lopni mennek, azt meg ki akarja?

Horizont 2011.08.16. 17:39:16

Én ezt több részletre bontanám! Először is a fővárosi vezetés dolga (lenne), hogy Budapest BELVÁROSA és nagy forgalmú helyei tiszta, félelemtől mentes legyen, belföldinek, külföldinek büszkén mutogathassuk, és jó érzés legyen arra járni. (tudom naiv vagyok:D)
Prostitúció mindig volt, van és lesz! Hol vannak a szülők? Hol vannak a gyámügyisek? Hol vannak a ..... akárkik akiknek a kiskorúak védelme munkaköri kötelességük lenne? És amíg a prostikra igény van és a férfiak készek a szexért fizetni addig ez így is marad.
Az államnak meg kéne oldani ennek a szolgáltatásnak a hivatalos verzióját - ha tudnák!
Pintérnek (és Orbánnak is) azt üzenném, hogy attól, hogy ők valamire azt mondják, hogy márpedig az úgy van, még egyáltalán nem biztos, hogy úgy is van. Példa millió van rá...
"Két hét alatt rendet teszek"! Hát Sanyikám legfeljebb a ruhásszekrényedben (vagy a gardróbszobádban óh) tehetnél, de azt se te csinálod biztos:)

Scala 2011.08.16. 17:43:23

Én hülye még tíz éve felháborodtam a Nyugati Pu. aluljárón, öt évig apatikusan tűrtem, azóta nagy ívben kerülöm.
Borzalmasan reménytelennek érzem ezt a fővárost, költözéshez megy az útvonaltervezés, ehhez én kevés vagyok!
A gyerekprostitúció meg amúgy is kiborít... hülye humanista, tudom. :-(

elektromotor 2011.08.16. 17:43:55

"Pécs: Pintér rendőrsége ismét impotens volt, polgárőrök kapták el a sportolókra támadó cigányok egyikét

Nem mindenkinek telik kellemes élményekkel a nyaralás, ahogy annak a négy sportolónak sem így telt, akik augusztus 5-én Pécsett, a Kórház téren találták magukat szembe egy kb. 10-12 főből álló csoporttal. A többnyire a kisebbséghez tartozó galeri brutálisan rátámadt a fiatalokra, akik közül többen 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A helyszínre kiérkező rendőrök már hűlt helyét találták az elkövetőknek, és természetesen a térfigyelő kamerák sem működtek, ezért ismeretlen tettesek ellen csoportos garázdaságért indítottak eljárást.
A sértetteknek az egyik elkövetőről sikerült annyi személyleírást adni, hogy egy tetoválás van az alkarján, ennek alapján indult meg a nyomozás.
A hozzátartozók azonban gyorsabb eredményt szerettek volna, ezért megkeresték a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjait, hogy segítsenek az elkövető kilétének kiderítésében.
A szebbjövőértesek, helyi gárdistákkal karöltve augusztus 10-én este 6 fővel a város utcáit róva 2 órán belül rendőrkézre adták a tetovált kezű elkövetőt, aki azonnal elismerte a fent említett eseményben való részvételét.
A kivonuló rendőrjárőr és a hozzátartozók is megköszönték munkánkat, az elkövető nem volt annyira hálás nekünk - írja portálunknak küldött beszámolójában Horváth Norbert, a Szebb Jövőért"
( forrás: Agyiszint.hu)

kej 2011.08.16. 17:47:17

@zero: na erről viszont nekem van tapasztalatom. rohantam keresztül az aluljáron, mert késben voltam a színházból. elrendelt viselet: öltöny, nyakkendő. a jó képességűek ottan stricheltek vagy négyen és nem messze támasztották a metró áruház kirakatát a vágósúlyban lévő fukszosok. rendőr megállít, igazoltat. majd amikor szóvá teszem, hogy sietek, késésben vagyok és nem inkább a leányzókkakl és az ifjakkal kellene törődniük, mint velem (már bocsánat) de adófizető, fehér harmincassal, a drága közeg közölte, hogy hátrébb az agarakkal, mert bevisz. na így zajlik az élet.

tizmi: nem a mávhoz mennek egyébként, hanem a sarkon lévő bútoráruházat is magába foglaló épületbe szoktak betérni. s ha ezt én látom, akkor ezt látja a közeg is. és, ha lakásban történik az aktus, ahova a fukszos kíséri, akkor bizony a new york-i egyezmény szerint már rabszolgatartásról beszélünk. épp ezért nem lehetnek nálunk bordélyházak, mivel tagjai vagyon neki.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.16. 17:50:34

@Hajszás Láncos:

Ezt a kommentedet meghagyom emlékbe, de egyébként pá, elég volt ebből a nickedből is.

Horizont 2011.08.16. 17:59:25

@laspalmas:
Gondolkoztam felháborodjak-e a minden lány kurva kitételén, ha már nem is magamra gondolva (:D) hanem a két felnőtt lányom kapcsán! Aztán úgy gondoltam a mi Láncosunk nem tudja mi a szerelem, nem tudja mi a boldogság, nagy magányában, így meg van az ő büntetése saját magának! Így csókoltatom! És persze szégyellheti magát:)

nigel 2011.08.16. 18:05:29

Nekem ez a mondat tetszik igazán: "Ékes forduljon az oktatási államtitkársághoz, hiszen a megelőzés az iskola feladata, a rendőrség csak jelzőrendszeri tagként tud közreműködni. "
Jó tudni, hogy az oktatás, nevelés, gyerekmegőrzés, nappali melegedő, szociális feladatok mellett az iskoláknak bűnmegelőzési feladatai is vannak. akkor viszont lehet az iskoláknak átutalni a BM (vagy akárhogy is hívják) költségvetésében bűnmegelőzés cÍmke alatt elkülönített összegeket.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 18:10:17

@laspalmas: @Horizont:

nem mondott pedig nagy hülyeséget.

most elgondolkodtam, magamtól elhagyom a pályát egy időre, mielőtt kipenderítenek, lévén nem sokban különbözik az én korábbi kommentem sem a minden nő kurva kitételtől :)

"tévedsz, ha nem veszi el a strici a pénzt, akkor is kurva. ha vodka-kólát adsz neki a szexért cserébe, nem pénzt, akkor is kurva.
sőt akkor is kurva, ha bármilyen előnyért, fizetésemelésért, a gyereke jobb jegyéért, vagy azért hogy egy órát megvegyen a férj."

nem hiszem, hogy van olyan nő aki soha nem szexelt számításból, ha mással nem, a férjével. ha nem is ebből él meg.
a különbség, hogy én a kurvákat nem nézem le, sőt a szakmát én legalizálnám. egyrészt a kapcsolódó bűncselekmények megelőzése végett, másrészt gazdasági szempontokból.
egy ostoba vallási dogma ami miatt a prostitúció nem elismert "szakma".

most pedig megelőzendő az élcelődést, nem, nem vágyom fizetős kurvákra, de lehet, hogy én is igénybe vennék ilyen szolgáltatást, ha legális lenne, ami megteremtené a kultúrkörülmények közti tevékenységüket. :)))))))

Horizont 2011.08.16. 18:36:03

@Conv: Te is szégyellheted magad:))) Akkor állíts ilyet: "nem hiszem, hogy van olyan nő aki soha nem szexelt számításból" ha minden nővel találkoztál minden nővel beszéltél minden nőt ismersz!!!Én is írhatnék a pasikról, olyan kezdettel, hogy MINDEN férfi.......! Olyan hülye pasi duma ez a minden nő....., meg nincs olyan nő aki .... Honnan tudjátok?? Okoskák:)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 18:38:25

@Horizont:

jóvan, lehet, hogy van, csak én nem hiszem el :)

tudod, dr house után: mindenki hazudik. főleg a nők. :)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.08.16. 18:54:43

lerágott csont..

senki nem mondta, hogy nincs gyerekprostitúció, csak a pintér mondta pár viszketegnek, hogy nem kell rá külön dolgozni, mert egyrészt más bűncselekmények kapcsán felderíthetők, másrészt aki benne van az nem tud sőt nem is akar belőle már szabadulni (korától bőven elmaradt értelmi, érzelmi képességei miatt). lenne rá megoldás. de akkor visítanának a jogvédők mint a vett malac..

zugugyved.blog.hu/2011/02/04/gyermekkoru_onkentesek#comments

Jurganov 2011.08.16. 19:01:50

@Conv: ha legalizálnák akkor megerősödne egy másik bűnözői szegmens, ugyanúgy mint régen mikor voltak hivatalos kuplerájok.

Homeoffice 2011.08.16. 19:08:34

@Jurganov:

Érdekes módon New Yorkban Giuliani polgármester rendet tudott tenni. Kemény módszerekkel.
Érdekes módon az USA-ban nem nagyon pattoghatsz a rendőrökkel szemben.
Itt miért nem lehet ilyen (hasonló) rendszert összetenni?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 19:19:47

@Jurganov: azóta mások a körülmények azért. be lehetne ezt simán vezetni ugyanúgy, ahogyan vannak férfimanikűr, masszőrök és egyéb szalonok és vállalkozók.
a mai világban simán ki lehetne küszöbölni ezeket a dolgokat, főleg rendszeres ellenőrzéssel (apeh, egészségügy)

Jurganov 2011.08.16. 19:19:51

@Horizont: elsőre nem jött le, hogy laspinak mi baja HL kommentjével, de így értem már :) megsértette a női büszkeségeteket
@Leriel: az ilyesmi nem mehet a rendőség hathatós segítsége nélkül, ez tény.

Jurganov 2011.08.16. 19:24:56

@Gunther: azzal nincs is gond, csak arra reagáltam, hogy úgy írtad mintha az embereket felháborítaná ha rendet tennének. ha azokat viszik el akik rosszat tesznek mindenki örül, de itt ahol sanyibá a bm, annyira nem sok esély van erre :)
@Conv: függetlenül attól, hogy semmiféle problémát nem látok abban, hogy ha egy nő v férfi saját akaratából kurvának áll szerintem a kuplerájok nagyon nem kellenének.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 19:43:29

@Jurganov: ezt a fajta kuplerájt veszélyesebbnek tartanád mint a demokratikus parlamentit? :) miért?

2011.08.16. 19:46:54

@Jurganov: A legjobban mindig az igazság fáj. ;-)

Horizont 2011.08.16. 19:51:55

@Őrült Ló Nagyfőnök:
Milyen igazság???
A te igazságod?
Ne röhögtess:)

Kosinva 2011.08.16. 19:55:14

@Gunther: Hát igen, de az USA-ban nem csak filmes trükk a tanúvédelem a nyomozás során, meg valahogy még mindig jobban boldogulnak a szervezetbűnözés ellen, mint mi Magyarországon, az Amerikaiak egyetlen egy rákfenéje a szabad fegyvertartás.

Énbagoly 2011.08.16. 20:39:53

Végigolvastam a kommenteket, és őszintén szólva van olyan, aki most ásta el magát nálam végleg.
Nem hiába van az, hogy egy ilyen poszthoz nem szívesen szólnak hozzá a nők, mert sok pasi beszél itt megsértett büszkeségről, meg itt van ez a minden nő kurva duma is.

Csak azt kívánom az ilyen embereknek, hogy véletlenül fussanak össze egy pár erőszakosabb buzival, aki megmutatja nekik, hogy milyen is az "önkéntes" prostitúció. Ami lehet akár férfiprostitúció is.
És nagyon nagy szégyen az, hogy a rendőrség, akinek meg kellene védeni az ilyen helyzetben lévő lányokat, nem csinál semmit, sőt tagadja az egész létét. Ha valakit bántanak, kényszerítenek, megerőszakolnak, akkor ezekhez forduljon?

bundi124 2011.08.16. 20:40:36

@Kosinva: A fegyvertartás nem rákfene ott. Ott sem lehet akárkinek fegyvere, csak a határok jóval tágabbak. Nem szabad összekeverni a feketén tartott fegyvert és a legálisan beszerzettet. Itthon is volt már olyan, hogy a tisztelt körözött személy a járőrnek uzival nyitott ajtót és megbeszélték, hogy akkor ő most még maradna kint egy kicsit.

A szabadabb (ha úgy tetszik liberálisabb) fegyvertartás egyedül az elkövetőknek okoz nehézséget. Talán kevesebb lenne az invázó jellegű betörés és gyilkosság az idősek sérelmére, ha attól kellene tartani az elkövetőnek, hogy a papó esetleg a dupla-csövűvel mellbedurrantja.

"A szabad ember legfőbb ismérve a fegyver. Akinek nincs fegyvere az fogoly."

Azért azt sosem szabad elfelejteni ebben a témában, hogy nem a fegyver öl.

Horizont 2011.08.16. 20:58:01

@Énbagoly:
Köszönöm a magam és más nők nevében!!

Secnir 2011.08.16. 20:59:17

szerintem se a Pintér, se a Tarlós nem fog semmit csinálni.
nem fogják basztatni a saját biznicüket...

csodalámpa 2011.08.16. 21:03:22

@Énbagoly: na igen. Én nem vagyok egy harcos feminista, de az összes olyan fickónak, aki bármilyen körülmények napirendre tud térni egy nő megerőszakolása fölött - legyen az egy útmenti cigánykurva, egy tisztes családanya vagy egy feltöltőkártyáért a diszkóban pippantó tinicsaj, kirendelnék egy sittes, hátulról közelítő kancigányt.....meg a tesóit.

iovianus 2011.08.16. 21:11:01

Én azt sajnálom, hogy nincs jövőképük, nincs hol dolgozzanak, nincs reményük sem ezeknek a népeknek. Munkahely kellene. És -egyéb- munkára szorítani őket.

vauvauvau 2011.08.16. 21:13:05

Átkéne nevezni a nyugati teret tényleg tarlós úr, az a legégetőbb problema. A táblagyárból is kapna akkor jutalékot!

aha, persze 2011.08.16. 21:13:43

Miért állítanának oda rendőrt? Hogy ne legyen kuncsaft, ne folyjon be pénz, aminek X%-át aztán ne kapják meg, szemethunyunkfelette-adó gyanánt a kedves fent említett felsőbbrendű vezetőink?

Énbagoly 2011.08.16. 21:15:17

@Horizont: @csodalámpa: és ilyenkor elgondolkozok azon, hogy mit tennének ezek az emberek, ha a saját anyjukról, testvérükről, lányukról lenne szó. Őket is simán lekurvázzák?

odamondó 2011.08.16. 21:16:20

A fiatalkorú kurvák addig fognak állni a nyugati téren amíg van rá igény. Megkérem kedves polgártársaim ne vegyék igénybe eme szolgáltatást és idő után maguktól is eltűnnek.

vauvauvau 2011.08.16. 21:18:08

A Kossuth téren több a kurva.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 21:22:41

@vauvauvau: pedig ők inkább szopatnak, nagyon ritkán szopnak.

Jerky_Master 2011.08.16. 21:37:12

én a nyugati aluljáróban akkor érezném magam biztonságba este felé, ha kibiztosított M16-ost tarthatnék a vállamon.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.16. 21:41:25

Gondolom, a cigányfuttatók jattolnak rendesen.

A Nyugati térnél forgalmasabb hely nem sok van.

dinamopest 2011.08.16. 21:48:25

@Leriel: Pl. az ilyen kommentek és sztorik miatt alakul ki az emberekben fals kép a rendőrökről. Két évig ott dolgoztál de csak hallottál ezekről?
Járőr, szolgálatban csak utasításra van civilruhában. Pl. megfigyelésnél, de könnyen lehet, hogy nyomozók voltak, akik nem fognak egy kurvával foglalkozni. Inkább a stricivel.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 21:48:28

@Jerky_Master: szerintem sokkal ijesztőbb az, ami most van a válladon :)

ORGASMUSFORSCHER 2011.08.16. 21:49:22

Nem élek otthon, de őszintén nem értem, hogy miért nem mennek el az állampolgárok a keményebb módszerek felé. Nem lehetne lefizetni pár rendőrt, hogy civilben verjenek meg pár stricit, ha már a kamera úgysem működik? Vágják le a töküket, a kezüket, a fülüket, stb. Szívjanak már ők is egyszer az életben. Vagy lőjenek le párat, de az ismertebbek közül, hogy egyértelmű legyen az üzenet. Az a baj, hogy mindenki csak panaszkodik s nincs semmi előrelépés. Az meg még nagyobb baj, hogy sokan még mindig a politikusoktól várják a problémák megoldását. A Jobbik is egy nagy szar, mert ha permanensen tüntetnének a Nyugatinál, akkor a cirkusz miatt pl. a rendőrök is ott lennének s rend lenne. De ez volt a bajom a MIÉP-pel is, csak pofáztak s nem léptek sosem a tettek mezejére. 1000 jobbikos, csak egyszer, csak egy napon meg tudná azt csinálni, hogy megszállják a Nyugati aluljárót s sorfalat állva biztosítják, hogy az emberek nyugodtan menjenek be a vasútállomásra, vagy a Westendbe. Csak egyszer. Aztán ha jönnek a jogvédők élükön Tamás Gáspár Miklóssal, meg Vásárhelyi Máriával, akkor lehetne mondani, hogy az egyszerű állampolgárok azon demokratikus jogáért küzdöttek, hogy a kokerók, meg a csövesek, meg az egyéb aljanép hagyja őket békében.

PiszkosFreddy 2011.08.16. 21:51:38

Gondolom, sem Pintér Úr,sem Tarlós Úr nem sokszor fordul meg erre(minek is,a szolgálati Audinak nem kell lemenni az aluljáróba),úgyhogy amit nem látnak,az nincs is.

Charybdis 2011.08.16. 21:54:53

Engem is leszólított múltkor ott egy kurva, simán lehetett fiatalkorú.

bolemann 2011.08.16. 21:55:26

Szerintem a 14-18 év közöttiek nem gyermekkorúak, hanem fiatalkorúak. Azért az egy kicsit más.
Le lehet már őket csukni, szülői engedéllyel férjhez mehetnek, a velük létesített szexuális kapcsolat nem számít megrontásnak, munkát vállalhatnak stb.

Charybdis 2011.08.16. 21:56:07

Ja meg sokan árulnak ott hamis BKV jegyet, bérletet is.

Gáborom 2011.08.16. 22:29:02

Nem csak lányok vannak ott hanem fiúk is.
És nem csak 18 éven felüliek.
Igaz, a nagy melegprostitúció nyáron kikerül a ligetbe meg a korzóra, de csak részben, a nyugati ma is "közkedvelt" placc a fiúkra vágyó férfiak körében is.
Ezek a fiúk többnyire strici nélkül dolgoznak, bár sokan a hajléktalan szálló napi díjáért mennek ki, hogy legyen hol aludniuk. A szegénység nagy úr, olyan mint egy strici.

Viszot épp a szegénység vagy éppen nyomor miatt ezek a fiúprostik gyakran csúsznak egyéb bűncselekménybe is, leginkább lopásba-rablásba.

Nem jó a helyzet, ráadásul Budapest vonzza a vidéki szegényeket is, "szerencsét próbálni" a kurválkodásban.

csillámpóni 2011.08.16. 22:50:20

Itt csak egy megoldás marad.

Egy grandiózus Geszti Péter életműkoncert az aluljáróban.

Akkor mindenki elmegy, kivéve Geszti Péter célközönsége - akik állítólag 30+ nők, vagy/és hollandok.
Ez egy időre megoldja a problémát.

Második lépcső a könnyűdrogliberalizáció, harmadik a társadalom széles rétegeinek totális felfegyverzése.

Ezt nevezem én "hármas csapásnak".

Negyedik csapás a szcientológia államvallássá tétele, de meggyőződésem, hogy a gyermekprostitúció dolgát az első három e nélkül is kezeli.

indapass90210 2011.08.16. 23:01:46

@dudva /: én még mindig urbanlegendnek tartom. Legalábbis elég nagyvonalúan szoktam bánni a csajok meghívásával, de még sohasem szoptak le konkrétan emiatt.

T-5 2011.08.16. 23:28:44

Irigylem a posztolót, hogy a ronda, 20 és 25 év közötti romániai és józsefvárosi cigány nőket 15-16 éveseknek látja. Nem ártana egy szemüveg, vagy egy lencse.
Ugyanakkor azért is irigylem, hogy a legnagyobb problémája az az egykét ronda nő, akik ott vannak, akiken "át kell verekedni magunkat", de se a mindent összeszemetelő szórólaposokról, se a térítő és útban álló rohadékokról, se a többi, valódi problémáról nem ejt szót, ami a Nyugati körül probléma...

Cartman (ex Cartman) 2011.08.16. 23:29:18

@Roltii:
""Tudjuk, hogy szegény Tarlós úr nagyon elfoglalt, oly sok még az átnevezni való Budapesten"
Ez rohadtul nem kellett volna bele. Egyre demagógabb ez a blog is."
Ezt úgy hívják, hogy irónia. És bizony kell ilyesmi is egy írásba, legalább annyira, mint a hitelesség.

csodalámpa 2011.08.16. 23:40:06

@Énbagoly: szerintem, aki ezen a szinten van, az sem a nőkhöz való viszonyában (ennek sok oka lehet), sem úgy általában mentálisan nincs rendben, innentől kezdve viszont simán el tudom képzelni, hogy igen, legfeljebb otthon anyu/asszony előtt nem merik hangoztatni, mert kapnak egy nagy sallert. Forog a gyomrom...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.08.16. 23:42:01

@T-5:

Az a kedvencem, amikor nem megy át a mondanivaló.
Grat. ma Ön nyert.

HVC 2011.08.17. 00:02:25

@csizsikpizsik: Nézd pozitívan. Inkább légy demagóg, mint agymosott droid. :)

bubo cupropenis 2011.08.17. 00:28:54

@Kosinva: Amerika egyetlen rákfenéje a szabad fegyvertartás? Nocsak!? Én a magas munkanélküliséget, az államadósságot, a bevándorlást, a hiányos szociális, egészségbiztosítási rendszert, vagy a magas bűnözést látom inkább problémának..
Aki a fegyvert tart ott, és engedéllyel teszi, az vigyáz rá, gyűjti, lőtéren használja, a gyerekét felelős fegyverkezelésre, biztonságra tanítja.
Az USA a függetlenségét köszönheti a felfegyverzett polgároknak, ott a fegyvertartás a kultúra része, alkotmány kiegészítés biztosítja ezt a jogot, mert az az állam fél csak a felfegyverzett polgároktól, amelyik zsarnokoskodni akar felettük. A fegyvertartás kultúrája miatt is jobb katona az átlag amerikai, mint a magyar, mert már gyerekkoruktól nem félelemre, rettegésre nevelik őket, hanem felelős magatartásra.
Persze Obama, Clinton és más hippi elnökök elérnek néha szigorításokat, de nem is től népszerűek emiatt. Ott sem kötelező fegyvert tartani, nagyon sokan nem is tartanak. De a szabadságukhoz hozzátartozik, hogy ha akar, akkor tarthat.
Persze ehhez nem lesz soha megfelelő a magyar jogrendszer és a magyar emberek mentalitása, felelősségtudata, sem a magyar állam hozzáállása. Mert itt az ember nem polgár, hanem alattvaló, akikről csak a legrosszabbat lehet feltételezni.

"A fear of weapons is a sign of retarded sexual and emotional maturity."

Amúgy a Nyugati teret fel kell égetni, sóval behinteni. Vagy csak egyszerűen át kellene nevezni, akkor már nem lenne probléma a Nyugati téren a kurvákkal.

Én ismerek olyan lányokat, akik a testükből élnek. Senki nem kényszeríti őket.
Egyet, aki Ausztriában űzi az ipart, egy buta, 8 általánost végzett cigánylány, szép testtel, kisgyerekkel, nagyon csóró körülmények közül jött. 2 hetet hajt kint, majd hazajön több hétre. Ezzel havonta annyi pénzt keres, mint egy átlag magyar egy év alatt. Nem vicc. Addig a csaj anyja ellátja az unokát, Louis Vuitton táska kerül, ház épül a pénzből. Addig fogja csinálni, amíg tudja, ez több évtized is lehet. És annyi pénzt szed össze, amiről mások álmodni sem mernek. Mindezt 8 általánossal, 21 évesen. Senki nem kényszeríti, senki nem erőszakolja meg, önként megy, jön haza szabadságra.
Van egy másik ismerős csaj, akivel egy évfolyamba jártam általános iskolában. Már évek óta Olaszországban dolgozik, a fedőtörténet szerint takarít, de lassan kiderült, hogy az a sok-sok ezer euro havonta nem takarításból van. Ő is akkor jön haza, amikor akar, senki nem kényszeríti, nem is roma, tiszta magyar, de nem valami szép. És mégis van rá kereslet.
Az egy nagyon kis százalék, akit kényszerítenek a prostitúcióra, annak is nagy része eleve önként prostinak áll, majd valaki réteszi a kezét, és onnantól neki kell dolgozni. Ez az utcán elrabolunk lányokat, aztán betörjük, ez elég ritka. Általában eleve ismerősei a stricinek, barátok, családtagok, szeretők, aztán ez a viszony átlényegül üzleti kapcsolattá, ami gyakran már nem önkéntes.
Pár éve az én szülővárosomban az intézetből szökött lányok éltek a testükből, majd belekerültek ilyen mozdonyszőke fiatalemberek hálójába, és csak onnantól kezdtek panaszkodni, hogy már nem akarnak kurvák lenni. Amíg a saját zsebükre dolgoztak, addig nem volt kifogásuk a biznisz ellen.
Ismerve a mai 16-17 éveseket, el tudom képzelni, hogy önként állnak be prostinak. Rengeteg egyetemista, főiskolás lány is ebből él Budapesten, otthonról nem kapnak annyi pénzt, hogy jól élhessenek, ezért feladnak egy hirdetést, hogy "fiatal vadmacska gáláns urakat kényeztetne a Nyugatinál" és beindul az üzlet. Anyuci meg a sötét Szabolcs megyében örül, hogy a lánya kijön a havi 30ezer forintos zsebpénzből, fel se teszi a kérdést, hogy ennyi elég-e Pesten.

Numi, na mi? Numida! 2011.08.17. 00:29:52

Pár éve egyszer körbejártam a Nyugati téri pénzváltókat, keresve a legjobb árfolyamot. Félóra alatt vagy ötször mentem keresztül az aluljárón, és mindahányszor más (kis)csaj szólított le...

bubo cupropenis 2011.08.17. 00:33:48

A Nyugati aluljáróban akkor lesz rend, ha az összes ott működő bűnözőt lecsukják, magyarul soha. Mert mindig visszatérnek, teremnek újak, esetleg átteszik a székhelyüket máshova. 10-15 év múlva ugyanilyen blog posztot fogunk olvasni, hogy kurvák, zsebesek, csövesek, stricik, melegprostik tanyája a Nyugati tér... Egy ekkora városnak mindig lesz fertőzött része, csak azzal lehet sakkozni, hogy innen kiszorítjuk őket, akkor ott felbukkannak.

bubo cupropenis 2011.08.17. 00:37:21

@Numi, na mi? Numida!: És végül beváltottad a pénzedet szexre?

Bandibacsi34 2011.08.17. 02:31:09

A Nyugati PU. meg a környéke amúgy is egy szemétdomb, mint a legtöbb pályaudvar MAgyarországon, max. a Westend miatt pofozták ki egy kicsit. Elég csak körbenézni a régi Skála áruháznál meg a többi helyen egészen az Andrássy útig. A Lehel tér felé kicsit kipofozták, de nem nagyon. HA nem akarsz nem kell lefeküdni velük, de most menjenek vissza a Rákóczi térre?

Bandibacsi34 2011.08.17. 02:32:53

@Numi, na mi? Numida!
Azt hitték félénk kliens vagy... Amugy is csak aljanép megy el olyanokkal, ha a netről fényképről választhatsz...

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2011.08.17. 02:49:59

Budapest, Europa Bangkokja:

objektivmagyarsag.blog.hu/2010/04/23/budapest_europa_bangkokja

Kurvaexportban, kurvakepzesben EU-ban elsok vagyunk mindenfele vita nelkul.
Ma mar a sokadiggeneracios, kurvak altal, kizarolag kurvanak tenyesztett verkurvakkal van tele az orszag, melyek kivalo exportcikkek, valamint otthoni fogyasztasra is alkalmasak.

Ezek az immoralis, koszvadt, drogos nyomorult kurvak igen nehez munkat vegeznek, meg kell becsulni, nem minden nonek lenne ehhez gyomra, hogy futoszalagon fogadja be az idegen faszokat az osszes letezo testnyilasaba automata szeruen.

Dinkainka 2011.08.17. 05:01:56

Most mit panaszkodtok?
Megígérték, lesz egy millió új munkahely.
Igazi sikertörténet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.17. 05:11:51

@odamondó: nem mondassz hulyeseget
az emlgetett USA-ban az igenybevevot is becsukjak ha elkapjak, mehet az asszomy kivaltani a bortonbol hehe
nameg azx USA-ban a koz velekedese nem az hogy tegyek legalissa meg stb. hanem igenis nem akarjak a kurvakat latni es a politikusok sem a liberalis turelmi zonaban gondolkodnak
ettol fuggetlenul van az USA-ban prosti
van
de nem az utcan
es az is valami
valamint, mivel mindket fel reszerol buntetendo, azert a torvenynek is van visszatarto ereje
otthon nincs

magyar bucó 2011.08.17. 05:47:18

"Magyarországon nincs gyermekprostitúció. "
"A Nyugati téri aluljáróban viszont mindig lehet találkozni fiatalkorú kurvákkal"

Tudod, mi a különbség a gyermek és a fiatalkorú között? Persze, hogy tudod, csak csúsztatsz....

venszivar 2011.08.17. 07:00:14

@hagyma: na te tetves hazaáruló,mocsodék!talán a "tanításom"hatására,végre USÁ-t írsz,te degenerált .eddig ámerika,ámerika.........még 15-20 év s "normális"barom lehet belőled.
kimentél s egyből kened vágod a prostitúció minden fajtáját s a bűnözést.neryt még nem kapták rajta?!pedofíliához is értesz!?rohadék.ámerikából osztja az "észt":DDD

Ironfist 2011.08.17. 07:14:56

Kezdek megijedni, hogy a holnapiújságosok tényleg a jövőt látják:

holnapiujsag.blog.hu/2010/12/10/2018_mar_csak_magyarorszagon_nincs_kolerajarvany

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.17. 07:18:54

@Horizont:
@Conv:

Tudom, hogy szar élete van, a 20 éves kocsija fiatalabb mint a turkálós mosógépe, a kiállhatatlan természete miatt a nők még mellé sem néznek, nemhogy rá, és ráadásul Kádár is már rég meghalt, de meguntam, hogy idejár provokálni némi figyelemért cserébe.
Ennyi a sztori :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.17. 07:30:21

@venszivar: nem mertem amerikat irni, mert delen kicsit mas a helyzet
20 ev?
bazmeg hol leszek en mar 70 evesen?
lo legel a siromon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.17. 07:34:40

@laspalmas: hat ha Kadar elne nem lenne ennyi baj a kurvakkal....
termeszetesen minden no kurva aki nem fekszik le "veled"
a prostik mas tema
ja Woodie A;lan jut eszembe, bar nem pontosan idezem
" olyan ronda vagyok, hogy a multkor egy kurva azt mondta, faj a feje"
vagy ilyesmi

venszivar 2011.08.17. 07:40:01

@hagyma: hál isten!15-öt is írtam,annyi v. kevesebb nem lehetne? Óóo,de megértő megbocsájtó lettél........a "bazmeg", az erős!jövőre készülök Kanadába,ha lehetne már akkor "átugranék",tudod "hugyozni a sírodra"!igyekezz,te aljas hazaáruló!ne dörgölőzz ........mery oda át van?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.17. 07:44:31

@venszivar: Maryt hagyd ki, mar megint tu lsok kannasbort ittal es reggelre zakanyos vagy
Kanadaba nem hiszem hogy beengednek...
mondjuk ide plane nem

venszivar 2011.08.17. 07:59:32

@hagyma: no feszült lettél...........?talán téged nem engedtek be Kanadába?!!ne idegeskedj,genyó láda.Az USÁ-ba meg minden szemetet beengednek!hiszen te is ott vagy!A rendesebbje,meg nem is vágyik s nem is megy oda!én is csak egy jó hugyozásért lépnék arra a szemét dombra,ahová a világ szemete gyűlt össze!pl. te,lila hagyma,büdös gumó!mery nem perkálta le a lóvét,ezért v.ennyire ideges!?még megdöglesz.......

Kendaq Pendragon 2011.08.17. 08:06:34

@bandika gazdája:

OFF
Statisztikáról. Egy szakközépben tanítok, és az igazgató év végén bejelentette, hogy MI fogjuk javítani iskolánk éves kompetenciamérésének feladatait. Ott is az adminisztráció egyik feladata a statisztikai gyártás..
ON
Nem értem, miért nem lehet törvényileg szabályozni a bordélyházak felállítását, és tiltani az utcai kéjelgést. Ezeket a bordélyokat még lehet is szabályszerűen ellenőrizni félévente/évente, kiszűrendő a kiskorúakat. Vagy nyugaton ez hogy működik/nem működik?

Homo Homini Lupus 2011.08.17. 08:35:47

@zero: A rendőrök sem olyan hülyék, mint ahogy látszik.
Két dolog van (mint a filmeken):
1. A strici besúgó és csurran-cseppen némi info a betörőkről rablókról és ezért hagyják.
2. A zsaruk is kapnak a bevételből.

Ez sajnos így megy, a valóság szüli a legjobb filmes sztorikat.

kegyetlen 2011.08.17. 08:40:40

Naponta 2x ott járok. Nagyon örülök, hogy valaki felhívja a figyelmet erre. Engem totálisan nem érdekel, ki oldja meg az aluljárók (és a tömegközlekedés) személyügyi problémáit, de nem tartom normálisnak, hogy kurvák és stricik veszekedései között kelljen manővereznem, koszos, büdös, félbolond hajléktalanok közt kelljen a 10.000 forintos bérletemmel utaznom.
Arról nem is beszélve, hogy elég dühítő, hogy az ellenőrök az ártalmatlan külsejű, tisztességesnek tűnő állampolgárokat zaklatják, a koszos, büdös, vagy erőszakos külsejű, egyértelmű bliccelőket meg messze elkerülik.
A Nyugatit nagyon gyorsan tegye rendbe a Tarlós mondjuk, szóval tényleg szívemből szólt a blog.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 08:46:20

@Kendaq Pendragon:
azokban az országokban melyek a new yorki egyezményt aláírták, nem működhet bordély, a prostitúció bűncselekmény.
www.prostitucio.hu/new.york-i.egyezmeny.htm

azonban lenne lehetőség az egyes szakaszok felmondására/módosítására, hogy valóban csak a kitartottak, a stricik legyenek büntetve. alkalmazotti viszonyokban nem tiltja egyébként a prostitúciót , sőt az egyéni vállalkozásban végzett prostitúciót sem.
az emberkereskedésről, a rabszolgatartásról (csicskáztatásról) szóló törvények precíz megalkotásával lehet(ne) törölni /felmondani a new yorki egyezmény részegységeit, és megvalósítható lenne a dolog.
csak nem mernek hozzányúlni, főleg a bigott vallási fanatikusok miatt, jelenleg most a fityisz-kndp és a jobbik demagóg többsége miatt.

pl dojcs tompika is ellene szavazna, sőt lehet, hogy az ellenző kampány arca lenne, ahogy a fityisz mostanában viselkedik :)

Phrascarica 2011.08.17. 08:59:49

"Napi 200 ezer ember biztonsága talán megér kettő darab rendőrt."
Minden nap megkéselnek, esetleg verekedni kell?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 09:15:27

@phrascarica:
igen, a nyugati aluljáróban naponta van valamilyen fizikai attrocitás, vagy valamilyen bűncselekmény.

Phrascarica 2011.08.17. 09:17:05

@Conv: a VIII kerben is, és mindenhol ahol 200.000 ember megfordul naponta.

Irgun 2011.08.17. 09:32:12

@Horizont:
Majd egyszer ő is talál vkit, akiért bármit megtenne...de szerintem inkább nem, ezzel a hozzállással sose fog...amúgy meg szerintem sok olyan férfi van és nő akik tényleg érzelmi szinten állnak a szexhez ezért nincs igaza láncos bácsinak.
A pénz meg persze, hogy kell, én férfiként bevallom, hogy tekintve a családom vagyonát, egzisztenciáját sose volt nálam szegényebb barátnőm, egyszerűen benne van az emberben a kisördög, hogy mi van, ha csak azért...akkor én is egy k vagyok :)?
Meg az egész női nem sértegetése azért is vicc, mert evvel az erővel az összes férfi dickhead akinek máson se jár az esze..

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 09:37:57

@phrascarica: a nyolcker azért nem a nyugati aluljáró mérete wazze :)

a nyolckerben van rendőr nem kettő.

fidesz = házmesterek pártja 2011.08.17. 09:38:08

@Sátán meg a Jocó: nácik! Ne nevezzétek a tetves fajtátokat hazafinak!

Caprica99 2011.08.17. 09:39:16

@dinamopest: ha így gondolod, hogy ebben a dologban teljesen eltér a két város, akkor te még életedben nem jártál pl. Bp-en aluljárókban.
Csak nem te is tagadni merészelnéd a kiskorú prostik létezését?

Caprica99 2011.08.17. 09:40:48

@Conv: így igaz.
Pláne esténként, amikor már nem tömegével zúdulnak át az emberek rajta.

bandika gazdája 2011.08.17. 09:41:14

@laspalmas: Én örülök, ha vannak hülyék. Szórakoztat, és nő tőle az önbizalmam. (Azannyát, én milyen okos vagyok ehhez képest!) :-)

bandika gazdája 2011.08.17. 09:44:11

@Conv: Fejbeverjelek?! :-) Nem te ugattál itt a minap egy csajnak, hogy a férfi dolga a pénzkeresés, a nőé meg a gyereknevelés? Lüttyő.

A.V. 2011.08.17. 09:46:08

@T-5: Én is irigylem a posztoló problémáit. De nyilván nekem se jött át a lényeg, kár, hogy az index címlapnak se jött át :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 09:55:07

@bandika gazdája:

nem. ezt értette ő is félre.
én nem azt mondtam, hogy sose dolgozzon, hanem, !!!!ha megvan a gyerek!!!! akkor maradjon a seggén mellette, nevelje a gyereket, apa pedig teremtse meg ennek lehetőségét.
persze roppant nehezen értette meg a "ha már megvan" mondatelem lényegét, de úgy tűnik, te is elsiklottál felette :)
vastagbor.blog.hu/2011/08/10/terhessegi_tesztet/fullcommentlist/1#c14185042

Akinek nem inge.... 2011.08.17. 10:03:22

Tényleg nagyon sajnálom a normális,arra közlekedőket és totál megértem őket,ha arra járnék,lehet én is hasonlóan beszélnék.de így,h nem ez a helyzet,csak annyit tudok mondani,ill javasolni,h addig,amíg a kurvák-stricik titeket békén hagynak,hagyjátok rájuk.büdös tetves cigánykurvák,otthon is pont ugyanezt csinálják testvérrel-apával-gyerekkel,jó esetben úgyis elkapnak majd vmit és 30 évesen beledöglenek,akkormeg nem mindegy?ha ennek a szánalmas országnak minden ilyen dolgán így kiakadna az ember,akkor rövid időn belül az idegosztályra kerülne.

bandika gazdája 2011.08.17. 10:04:18

@Kendaq Pendragon: Mi közöm a bordélyokhoz? Tőlem ...! Helsinki egyezmény állítólag. Nekem mindegy!

bandika gazdája 2011.08.17. 10:05:46

Helsinki ... hülye agyok! Mindegy.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 10:06:36

@A.V.: megpróbálom elmagyarázni neked a cikk lényegét.

a gyermekprostitúcióról van szó. arról, hogy pintér és a kormány szerint nem létezik. ez a lényeg. ez a vastagbőr benne. erről szól, tehát nem véletlenül nem találtad benne a nyugati tér egyéb problémáinak sorolását.

tudod, ha arról ír valaki, hogy a jókai bablevesben a kolbász létezését tagadja a főszakács, nem a konyha higiéniájáról kell, hogy szóljon az írás.
pedig szólhatna arról is. de mégsem szól. még akkor sem, ha az téged jobban érdekelne.

bandika gazdája 2011.08.17. 10:09:15

@Conv: Nem siklottam el. De akkor ha otthon arad a gyerekkel és te tartod el, már kurva?

Phrascarica 2011.08.17. 10:26:06

@Conv: "a nyolckerben van rendőr nem kettő. "
Nem hiszed el, de itt is szoktam látni, csak nem csinál semmit, gondolom arra vár hogy mikor kerül a fáma lézer mögé és akkor ott ő lesz a halálosztó.

A.V. 2011.08.17. 10:28:45

@Conv: Hagyjuk már ezt a gyerekprostitúció-dumát. Kiről beszélsz te? A nyugatiban csomószor elmegyek, ott én még 19-20 alatt csajokat soha nem láttam, hogy árulták volna magukat.
De!
Pár méterre van a diszkó, ahol néha van tinidiszkó. Retró? Bank? Mit tudom én... nézz körül egyszer ott, amikor gyülekeznek! Szerinted ők erkölcsösek? Szerinted ők nem a pénzre mennek és nem dugják meg őket nagyon? Hm? Azzal nincs baj? Azzal a 3 luvnyával van baj, akiket ott futtatnak? Basszus, olyan rettenetesen öregek (pedig huszas éveik elején járnak nyilván) és rondák, hogy én mindig csak megsajnálom őket.
A diszkóban a 13 éves kispicsák meg az akárkik, akik dugják őket, na az nem probléma.
Értem én.

CyberPunK 2011.08.17. 10:28:48

Tarifák kiderültek már, vagy lényeges beszélgetés még mindig nincs a témáról? :)

khmm... 2011.08.17. 10:33:22

Gyermekprostitúció témában is van ám kiváló szakértőnk.... :-SS

nol.hu/belfold/20110816-fiatalkoru_oromlanyok_a_bekamerazott_aluljaroban

" – A Miniszterelnöki Hivatalból azt a választ kaptuk, hogy Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó foglalkozik a kérdéssel, aki fogadott is minket júliusban – mondja Betlen Anna. Elmondása szerint a találkozón a főtanácsadó azt kérte a civilektől, hogy dolgozzanak ki javaslatot arról, miként lehetne Magyarországon is hatékony, a gyermekprostitúció visszaszorítását érdemben szolgáló jogi szabályozást alkalmazni. "

Netuddki. 2011.08.17. 11:02:47

@bandika gazdája: Vajon pintér sándor miért bagatellizálja el a dolgot? Csak nem a fiatal húst szereti?

sz4sz4 2011.08.17. 11:03:12

@kej:
"na erről viszont nekem van tapasztalatom. rohantam keresztül az aluljáron, mert késben voltam a színházból. elrendelt viselet: öltöny, nyakkendő."

Volt rajtad esetleg mellény? Fehér volt az ing? Félelmet keltően rohantál? Lehet gárdistának nézett a seriff.:D

qqriq70 2011.08.17. 11:23:19

SEDUXEN !!!!

TZIMISCE!!!!!

gyermekkorú= 14 éven aluli (BTK, SZTV)
fiatalkorú= 14-18 közötti (BTK, SZTV)
nagykorú = az, aki a 18. életévét már betöltötte. Továbbá nagykorú kivételesen az is, aki ennél előbb házasságkötése révén nagykorúvá vált. (PTK)
kiskorú= 0-18 éves (CSJTV, BTK)

Szerintem sincs gyermekprostitúció a Nyugatiban!!!!!!!!!!!!!
És az sem igaz, hogy nem intézkednek a rendőrök a prostituáltakkal szemben a Nyugati téren!!!!!!! AZONBAN.
Az a járőrpár, aki intézkedést kezdeményez, az előállítást követően jelentést ír (tehát nincs a közterületen), átkísér (tehát nincs a közterületen.) Amíg a szabálysértési előadó foglalkozni tud az előállítottal, addig a járőrpár őriz (tehát nincs a közterületen). A szabálysértési előadó meghallgat, szembesít, tisztázza a körülményeket. A szabálysértés szankcionálására bíróság jogosult. Amennyiben még az előállítás napján mód van a szabálysértő bíróság elé állítására, akkor a két rendőr átkísér. (tehát nincs a közterületen.) Ha a bíróság aznap már nem tudja fogadni a szabálysértőt, akkor őrizetbe veszik, tehát át kell kísérni a kijelölt fogvatartási objektumba. (tehát a két rendőr továbbra sincs a közterületen). A fogvatartás ideje maximum 72 óra lehet. A bíróság kijelöli a tárgyalás napját. Ebben az időpontban a két rendőr valószínűleg szabadnapos LENNE. A szabadidejéből kell megjelennie a bíróságon. Persze a fogvatartásra kijelölt objektumból a szabálysértőt átkísérik a bíróságra. Tehát két másik rendőr megint az átkíséréssel van elfoglalva, azaz ők sincsenek a közterületen.
KÍVÁNCSISÁGBÓL A POSZTOLÓ NYUGODTAN JÁRJON UTÁNA, MI A KIALAKULT BÍRÓI GYAKORLAT, AZ ILYEN INTÉZKEDÉSEK KAPCSÁN.
Amit alább írok, az emlékeimből táplálkozik.
A bíró meggyőződik arról, hogy a szabálysértő a terhére rótt cselekményt valóban elkövette. Itt nem elegendő a rendőr állítása, vagy a szabálysértőnek kell elismernie, hogy valóban felajánlkozott szexuális szolgáltatásra, vagy annak kell ezt elismernie, aki számára felajánlkoztak. (SEDUXEN !!!! Te szívesen mennél el a szabadidődből egy ilyen bírósági tárgyalásra, hogy tanúként támaszd alá, az intézkedő rendőr által elmondottakat?)
A bíró figyelmezteti a szabálysértőt, hogy a későbbiekben tartózkodjon a hasonló szabálysértések elkövetésétől. (Azt mondja a bíró, azért nem szab ki a fokozatosság elvére tekintettel pénzbírságot, mert akkor azt az összeget a prostituáltnak elő kellene teremteni, azaz ezzel arra ösztönözné, hogy újabb szabálysértést kövessen el.)
A szabadidős rendőr egy kicsit ekkor már el van keseredve, mert úgy érzi, a munkája hiábavaló volt, ráadásul a szabadnapját is elcseszték.
Tegyük fel, hogy a következő alkalommal, újból előállítják a szabálysértőt. A menterend ugyanez, de most a bíró már pénzbírságot szab ki. Ha a szabálysértő nem fizet akkor már elzárássá lehetne alakítani a meg nem fizetett pénzbírságot. Az elzárás már visszatartó erő lehetne DE,
a Nyugati tér felett diszponáló, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság a PKKB.
Ott pedig helyileg kialakított gyakorlat szerint a saját bíráik által kiszabott pénzbírságokat nem váltják át meg nem fizetés esetén elzárássá. Vagyis a prostituáltnak hiába szabnak ki először 10 000, majd 20 000, majd 50 000 majd 100 000 Ft pénzbírságot, számára édes mindegy hogy mennyit nem fizet meg, 10 000-t vagy 100 000-t ha a meg nem fizetéshez nem kapcsolódik szankció. (Nem tudom, hogy ez a gyakorlat jelenleg is megállja-e a helyét, de 2008-ban vagy amikor Tzimisce állítása szerint posztolt mint közterület felügyelő a Nyugatiban, még tuti, hogy így működött. Mert akkoriban még működött a Nyugati Pályaudvari Rendőrőrs is).
Ugyanazt a szabálysértőt legalább ötször kell tettenérni, amint felajánlkozik anyagi ellenszolgáltatás ellenében szexuális szolgáltatásra, ötszörr kell előállításra kerülni-e, hogy a hatodik alkalommal kiszabásra kerüljön az elzárás. Az elzárás helye Állampuszta. Ha ott a szabálysértő úgy nyilatkozik, hogy ő alkoholista, már engedik is szabadon egy rendeletre hivatkozva. Amíg lekísérik oda, két rendőr továbbra is távol van a közterületről emiatt.
Amikor pedig a szabálysértővel elsőként intézkedő rendőr minderről tudomást szerez, nos akkor ne csodálkozzon rajta senki, hogy legközelebb inkább elfordítja a fejét, ha meglátja strichelni a korábban intézkedés alá vontat.
Mindent összevetve, ha a jelenlegi normák alapján, egy rendőri egység hirtelen lecsapna a Nyugati téri aluljáróra, meggyőződésem szerint azt is jelentené, hogy az intézkedő rendőrök, hosszú időre hiányoznának a közterületről.
Ugye létezik a Nyugati téren számos súlyosabb cselekmény is, ami az állandó fokozott rendőri jelenlétet indokolttá tenné.
Egyébként aki a 24/72-es posztos rendőri jelenlét mellett tör pálcát, az próbaképpen álljon már ott egy helyben csak 3 órát. Utána újból cseréljünk eszmét erről a kérdésről.

blogponthunick 2011.08.17. 11:40:54

@bundi124:
Aztakurvaéletbe, azért valami figyelmeztetést kiírhattál volna, hogy "csak extraerős idegzetűeknek", vagy ilyesmi... Órákkal ezelőtt olvastam a kommentedet, de még mindig kibaszott rosszul vagyok.
Az elkövetőkkel pedig (ha egyszer törvényes lehetőségem lesz rá - és hát hazánkban minden lehetséges, és annak az ellenkezője is) a következőket tenném: főbb vázizmokat elvágni, saját exkrementumaiban rohadjon el élve jópár nap alatt valamelyik jó meleg, napsütötte börtönudvar betonján, a társai meg szépen végignézik. Aztán jön a következő, míg - remélhetőleg - el nem fogynak.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.17. 11:42:16

@qqriq70: tökéletesen igazad van, ez az egész procedúra rém megerőltető lenne a rendőrnek, ügyésznek, bírónak, hagyjuk a fenébe az egészet.

bár akkor nem értem, hogy mire is kapják a fizetésüket a rend őrei!? nem EZ LENNE A MUNKÁJUK?

messze nem tökéletes a rendszer, ezt senki sem állította, de legjobb tudomásom szerint ez is a rendőr munkájához tartozik. ezt - is - vállalta, amikor felszerelt.

Phrascarica 2011.08.17. 11:46:47

@qqriq70: akkor ezért van inkább objektív felelősség+trafi és kupleráj minden szinten. GRATULA az egész álomapparátusnak !

qqriq70 2011.08.17. 12:04:03

@Seduxen: Én inkább azért ragadtam billentyűt, hátha sokan olvassák ezt a kommentet s talán olyanok is vannak közöttük, akiknek módjukban áll utána nézni:
Tényleg így működik a rendszer?
Tényleg van a PKKB-n egy ilyen helytelen gyakorlat?
Ha van ilyen gyakorlat, lehet ellene tenni?
Tényleg szabotálhatják a Büntetésvégrehajtási intézmények a szabálysértés miatt elzárásra ítéltek befogadását?
Ha igen, lehet ellene tenni? stb...

A rendőrök nem robotok ők is emberek. Ők is sok mindet vállaltak amikor felszereltek.( Mint például azok a szülész nőgyógyászok, akik előre megmondják, hogy mennyi a tarifájuk egy szülésnél vagy.... De Te is biztos tudsz találni a saját környezetedben olyan hivatást, ahol máshogy működnek az egyedek, ahhoz képest, mint amikor az adott hivatást elvállalták.)
Nem tudom láttad-e valaha a Hóbortos népség című filmet. Volt egy kamu vállalat ahol léggömbcsomagolásra alkalmaztak alulképzett emberkéket. Amikor nagy nehézségek árán be tudtak csomagolni 3 felfújt léggömböt egy csomagolópapírba, berongyolt a főnökük, és egy stemplivel hatalmasakat bélyegzett a csomagra: "Vigyázat törékeny." Persze a léggömbök ekkor mind ki is durrantak.
Valamikor, amikor még a Nyugati felé dolgoztam, nagy energiákat szántam annak a problémának a megoldására, amiről a poszt szól, és amikor már minden szinten minden falról visszapattantam, akkor éppen úgy éreztem magam, mint a léggömbcsomagolók abban az üzemben.

bundi124 2011.08.17. 12:08:01

@blogponthunick: Bocsi. Így végigolvasva újra tényleg erős lett. Igazából az ilyen jellegű elkövetőket csak egy módon lehetne visszatartani. Ami egyben generális és speciális prevenció is lenne. Azon a környéken, ahol életvitelszerűen tartózkodik, a családja, a bandája van. Na ott az utca közepén a csupasz seggét véresre verni szíjjal. Tájföldön ez működik, de általában már a BV-ben alkalmazzák.

Ha ilyen mélységben megalázzák a környezete előtt, az a tekintélyelvűségből építkező cigány hierarchiát nagymértékben rombolja. Képzeld el, hogy a purtisor végignézi, ahogy a helyi faszagyerek ülepét véres cipóvá alakítják. A végére már visít mint egy 10 éves kislány.

Ez nem fog többet bandát vezetni az biztos. Ill. a többi faszagyerek is elgondolkozik, hogy megéri-e a görbe utat választani.

Természetesen az általam elemzett cselekmények elkövetői fel csak egyetlen arányos büntetést tudok elfogadni. Ez pedig a nyilvános kivégzés a fent említett helyen. A speciális prevenciót ez teljes mértékben megoldja, a generális prevenció pedig komolyan erősödik.

qqriq70 2011.08.17. 12:09:58

@phrascarica: Az objektív felelősség + trafi nem ördögtől való dolog, ha helyesen alkalmazzák azokat. Ott jól meg lehet szívatni a hatóságokat a sebességhatárok betartásával.
A prostitúció azért tud ősi iparág lenni, mert van rá igény. Amire pedig van igény, annak van piaca is. Amennyiben engedélyeznék hazánkban a bordályházak létrehozását, ez az iparág megadóztatásra kerülne, ami bevételhez juttatná az államot, a prostituáltak szigorúbb orvosi ellenőrzés alatt állnának.
Persze ahogy ma is vannak adókerülő vállalkozók, és feketén dolgozó szakik, ugyanúgy akkor is lennének olyan prostik, akik az út mellett, a templom mellett, az iskolák mellett árulnák a bájaikat, csak valószínűleg jóval kevesebben, mint mostanság.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.17. 12:12:01

@qqriq70: "talán olyanok is vannak közöttük, akiknek módjukban áll utána nézni:" - miért érzem azt, hogy olvasná is ezeket a sorokat valamilyen illetékes elvtárs, az nagy ívben szarna bele? egyszerűbb elfordítani a fejüket, mint megpróbálni változtatni. És igen, elhiszem, hogy alulfizetettek a rendőrök, a társadalmi megbecsültségük nulla (ennek okaiban ne menjünk most bele), a vezetőik basznak kiállni értük, a bíróságok túlterheltek, sőt még akár a jogszabályi környezet sem éppen ideális, de! Jelenleg ez van, ebből kellene főzni. Okkal, és joggal zavar sokakat, ami pl a Nyugatinál van (de lehetne még millió ilyen helyet mondani), ha másért nem, azért is lenne jó tenni ez ellen, mert az a nyomorult turista, aki vonattal érkezik ide, szinte először ezzel szembesül, mint Budapest "szépsége". Nem mondom, hogy CSAK ezért, de ezért IS kellene változtatni ezen. Majd rögtön ezután a városvezetők, és a döntéshozók elgondolkodhatnának azon is, hogy vajon az Andrássy útnál véget ér -e Budapest, vagy az a ca. 1.5 millió barom picivel élhetőbb fővárost érdemelne -e, mint a jelenlegi. Félreértés ne legyen, nem akarom én ezt elsősorban Tarlós nyakába varrni, mert a 20 év az 20 év, amíg a "világvárost" építette "örökös polgármesterünk", de talán történhetne már valami így majd' 1 év elteltével...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.17. 12:16:15

@bundi124: bundi for Igazságügy-miniszter :DD

de mielőtt az ünnepélyes eskütételre sort kerítenénk, ezen kommentedet jogértelmezés végett elküldöm a TASZ, az AI, és a Helsinki Bizottság illetékeseinek, valamint Mohácsi Viktóriának :DDDD

qqriq70 2011.08.17. 12:31:46

@Seduxen: Arról, hogy most mi van a Nyugatiban nem tudok érdemben állást foglalni. 2008-ban kiszálltam a hajóból.
Viszont emlékszem rá, hogy 2003 és 2007 között, az azóta már mindennek kikiáltott Gergényi Péter igen jelentősen megnövelte - az akkor még működő Nyugati Pályaudvari- rendőrőrs létszámát. Nem volt álom akkoriban a posztos rendőri szolgálat sem, a nap 24 órájában, mert ha a posztos rendőr belekezdett egy intézkedésbe a föld alól is, de előteremtették számára a váltást. És akkoriban látható eredménye is volt a fokozott rendőri erőnek, de persze ezt csak az tudta autentikusan észrevenni, aki látta az állapotokat 2003-at megelőzően is. Persze emlékszem még akkoriból a TV2 Naplójának (Barczai Gabriella) riportjára, amikor először vették elő a gyermekprostitúció kártyát, és a valóban terhes, de ténylegesen 23 éves prostituáltat (akivel szemben a rendőrőrs járőrei a riporter állításával szemben többször is intézkedtek) próbálták úgy bemutatni, mintha kiskorú lenne.

Stock 2011.08.17. 12:38:12

@Tzimisce: sztem nagyon egyzserű lehetne a rendőrök módszere:
- hagyod a lányt meg a stricit... mindenkit igazoltatsz, akivel szóbaáll!
- ha látod, hogy megköttetett a bolt, akkor szépen kíséred őket....

nagyon hamar ráunnának!!

qqriq70 2011.08.17. 12:48:08

@Stock: Az ötlet akár jó is lehetne, na de te nem tudod mennyi kis hazánkban az öntudatos állampolgár, aki az ilyen igazoltatást zaklatásként éli meg. És hidd el, tapasztalatból írom, nem unják meg nagyon hamar. Ha pedig látod hogy létrejön a bolt, de a kuncsaft nem ismeri el, hogy prostitúció kedvéért indultak meg a VI. kerületből a XIII. kerületi szexshop irányába, akkor az az ügy a bíróságon már nem állja meg a helyét. Egyébként a bácsik (mert régen a 60+ volt a célközönség) ilyenkor azt szokták mondani, hogy csak egy kávéra hívják meg a hölgyet, vagy régóta szerelmesek egymásba és a Duna partra mennek sétálni stb. A rendőr meg bizonyítsa be az ellenkezőjét. S ne felejtsd el, hogy őt kötik a kerület határok, nem hagyhatja el a területét, ráadásul ugyanúgy intézkednie kellene az engedély nélküli árusokkal, koldusokkal, köztisztasági szabályokat sértő hajléktalanokkal is stb. Azaz akkor indulna csak be az aluljáróban a "buli" ha a rendőr elkísérné az alkalmi párt, hogy tényleg kávézni mennek-e stb. A bíró előtt bizonyítani kell, hogy valóban szóba kerültek az anyagiak is, és hogy összegszerűen mennyi stb..

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 12:50:39

@bandika gazdája: őőőőő... te most ugye viccelni própálsz, csak nem sikerül? :)

hogy jön a gyereknevelés ahhoz, hogy pénzért, vagy bármilyen juttatásért szexuális szolgáltatást nyújt valaki?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 12:54:47

@phrascarica: nem bírlak követni. fejtsd ki nekem légyszíves, hogy min problémázol, mert nemigazán értem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 12:59:43

@A.V.: pedig vannak ott 14 éves lányok is.
egyébként mielőtt felteszel kérdéseket nagy arccal, olvasd vissza a kommenteket, hátha megtalálod rá akár attól a választ a kérdésedre akitől kérdezed, már jóval hamarabb kifejtve a témát.

én nem értem minden idióta idejön nagy arccal beugatni, elmondani a tuti ötletét, mert csak ő az okos, de arra nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa a már leírtakat, amiben ugyanezt már régen kitárgyalták?
természetesen utána, amikor elküldik a picsába, mert egy hülye papagáj, még ő van megsértődve, és jön azzal, hogy miért kéne neki elolvasnia, egyébként is akinek nem tetszik amit ír, ne olvassa.

Stock 2011.08.17. 13:09:14

@qqriq70: jogos amiket írsz, sajnos...
bár sztem némiképp félreértettél, ugyanis én arra gondoltam, hogy pár hét kőkemény igazoltatás (kit érdekel az öntudata, kérje el ajelvényszámot... jogellenes intézkedés nem történt) és a vendégek egyszerűen kikopnának, mert számukra csak anonimitásban jó a buli. és ha nincs vendég, akkor bizony költöznie kell a boltnak, így ugye nincs szükség bizonyításra, nem kell elhagyni aközterületet........
az megoldhatatlan lenne szándék esetén, hogy 2-4 készenlétis pár hónapig ezt a munkát végezze a kerülethatárok nélkül?

Stock 2011.08.17. 13:12:28

@qqriq70: jah amásik fele meg a civil ruhás tevékenység lenne egy diktafonnal.... megállni az üzletelők mellett.... avyagy a lánykák amúgy is ajánlkoznának... sztem.
átlagos alkatú farmerkabátos 30-asokból remélem nincs hiány a szervnél... :))

qqriq70 2011.08.17. 13:18:39

@Stock: Nehogy félreérts, nem akarok mindig olyannal jönni, hogy melyik ötleted miért nem működik. Ezt a civil ruhás dolgot is játszottuk anno. Működik is egy darabig, amíg találni olyan rendőröket, akik hajlandóak feláldozni a szabadnapjaikat, mert ha olvastad amit fentebb írtam, hogy mi lesz a tettenérés után, akkor tudod, hogy egy nap az intézkedés, egy másik nap pedig a bíróság előtt a részvétel. Ideig óráig van is eredmény, de tényleg, azonban aki erre tette fel az életét (prostituált) az ebből is fog élni. És ha nem a Nyugatiban akkor a Szent István körúton vagy a Duna korzón stb.

bundi124 2011.08.17. 13:21:40

@Seduxen: Ez a csapat közösen bőröndözne össze a megválasztásom esetén.

Az ilyen jellegű büntetéseket nemzetközi egyezmények és uniós szabályozások tiltják. Tehát nehézkesen lenne kivitelezhető.

Mellette természetesen lenne a BV-be "A" hét és "B" hét.

A hét: gödörásás
B hét: betemetés

Stock 2011.08.17. 13:37:31

@qqriq70: dehogy értelek, sajnos nekem is volt alkalmam betekintést nyerni a hatóságok munkájába, helyzetébe.
a prosti az szinte valóban fix, hogy az is marad.. talán ezért is kéne magasabban kezelni a problémát:
-valós türelmi zónák kijelölésével, ahol nyugodtan melózhat (szemétégető, szabadkai utca..)..
-egyéb helyeken pedig szigorúbb törvények következtében 2-3 bizonyításos bírósági ügy után valódi, (letöltendő) büntetés kiszabásával szankcionálni.

örülök, hogy alaposan és türelmesen leírtad, hogy nem csak lustaságból és hülyeségből fakadóan nem tesznek semmit az egyenruhások (bár meg ne sértődj, de sztem ez is alkalmanként bejátszik)... hasznos volt olvasni, nem mondom, hogy jó érzés ha ezekre a dolgokra felhívják az ember figyelmét, de hasznos mindenképp! köszi! :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 13:45:18

"Nyugati aluljáró, hétköznap, késő délután. Egy 15-16 év körüli lányhoz odalép egy ötvenes férfi:

- Mennyi? - kérdezi. Megállapodnak és elmennek. Néhány méterre a lány barátnője ácsorog. Kérdem, mennyi idős. A válasz bizonytalan:

- 18 éves... leszek.

Ennél hosszabb beszélgetésre nem hajlandó, gyorsan odébb sétál. A közelben egy csapat kamasz fiú: ők is kliensekre várnak. Az aluljáróban hajléktalanok, koldusok, zsebtolvajok és hittérítők mellett korábban is sok prostituált dolgozott, de mostanában civil szervezetek szerint mind több közöttük a kiskorú.

- Néha már húszasával állnak az aluljáróban a kiskorúak - mondja Csapó Emma, a Kiút Veled Egyesület vezetője. Persze nem csak a Nyugatiban vannak, a város kevésbé forgalmas pontjain is dolgoznak. Az egyesület több mint tíz éve próbál segíteni a prostituáltakon. - Ha odamegyünk egy lányhoz, hogy felajánljuk a segítségünket, legfeljebb három percig beszélhetünk vele, már ott van a stricije - meséli. Az utóbbi időben elterjedt, hogy a lányok vagy a futtatóik lefényképezik az egyesület munkatársait vagy bárkit, aki odamegy hozzájuk és nem kliens.

A kiskorúak többsége szökött állami gondozott, de vannak olyanok is, akik családból jöttek, sőt a családjuk tudtával dolgoznak. Csapó Emma szerint nagyon sok ember érdeke, hogy egy-egy lány kint álljon az utcán. - Ez hatalmas üzlet, nulla befektetéssel. Csak rávesznek egy lányt vagy fiút erőszakkal vagy anélkül, hogy dolgozzon, és ontja a futtatójának a pénzt, mint egy gép, amíg teljesen tönkre nem megy.

Csapó Emma szerint a kliensekről szinte semmit nem lehet tudni. - Ők láthatatlanok ebben a történetben - mondja.

Az, hogy valaki 18 évesnél fiatalabb, de 14 évesnél idősebb kamasztól szexuális szolgáltatást vesz, tavalyig nem számított bűncselekménynek. 2007 elején civil szervezetek nyomására azonban elfogadtak egy törvényt, amely szerint három évig terjedő börtönbüntetést kaphat a kliens.

Juhász Géza, az egyik kezdeményező, a Habeas Corpus munkacsoport vezetője szerint: hiába. Mert csak papíron valósult meg, amit szerettek volna, a gyakorlatban nem változott semmi. Nem tudnak egy esetről sem, amikor valakit lebuktattak és elítéltek volna, mert kiskorú prostituálttal volt. Juhász Géza szerint a gyerekprostitúció elleni fellépés pénzigényes, mert sok munkával csak kis eredményeket lehet elérni. Hosszú időt, körültekintést igényel egy kiskorút vásárló kliens elfogása, hiszen egyik félnek sem érdeke a lebukás. Így aztán, a jogvédő szerint egyszerűen nem éri meg rendőrségnek.

Szőnyi Gusztáv alezredes egyetért azzal, hogy nehéz dolguk van, de azt mondja, hogy ettől függetlenül igenis törekszenek a kliensek lebuktatására, bár arról nincs tudomása, hogy bárkit is elkaptak volna, mert kiskorú prostituálttal volt. - A nyugati aluljáróban is folyamatosan jelen vagyunk, igaz, a másik oldal is - mondja. Az alezredes szerint a rendőrség keze meg van kötve, mert az ácsorgás nem bűn, legfeljebb igazoltathatnak, és ha kiderül, hogy valaki intézetből szökött, visszaviszik. - Sokszor már másnap újra ott vannak - teszi hozzá.

Tapasztalatai szerint a gyermekprostituáltak nagy része intézetben nevelkedik. Az idősebbek rábeszélik a fiatalabbakat, hogy így könnyű pénzt keresni, és sokszor ők azok, akik aztán elveszik a bevételt gyengébb társaiktól. Szőnyi Gusztáv azt mondja, hogy korábban is volt gyerekprostitúció, de amióta a nevelőotthonokban szabadabb az élet, többen vannak az utcákon. Szökniük sem kell, kimennek eltávozáskor - aztán meg nem mennek vissza. Mivel szinte semmi pénzük nincs, néhány ezer forintért is elmennek. Az alezredes elmesélt egy jellemző történetet: egy tizenéves fiút kioktattak intézeti társai, hogy tizenötezer forintot kérjen egy alkalomért, de ő úgy találta, hogy az túl sok pénz, neki elég ötezer forint is, ezért inkább ennyit kért a kliensektől.

Hogy hány kiskorú dolgozik rendszeresen vagy alkalmanként az utcákon, nem tudják. Erről nincs statisztikájuk."

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 13:50:17

@Conv: ja, 2008-as a cikk. azóta a csöveseket, koldusokat kitiltották, maradtak a hittérítők, zsebtolvajok és a kurvák. azóta semmi változás ezen a téren, illetve egyre több a fiatalkorú prosti

A.V. 2011.08.17. 14:13:04

@Conv:
A cikk azon alapszik, hogy GYEREKEK VANNAK OTT. Nincsenek, látom.
De tudod mit? Menjünk le és nézzünk körül! Hajrá! Ha te is gyakran jársz arra és én is, tuti, hogy lesz olyan időpont, ami jó mindkettőnknek. Csak nehogy pont akkor ne legyen ott TIZENNÉGY ÉVES....
Nem volt ott soha semmilyen tizennégy éves. Ennyi.

bandika gazdája 2011.08.17. 14:15:15

@Conv: Dehogy viccelek! Olvastad mit írtál korábban? Ezért hivatkoztam a nemrégiben - okkal - kioktatott csajnak írt kommentedre! Mi a gond?

bundi124 2011.08.17. 14:15:53

@Stock: Ezt annyival egészíteném ki, hogy a legjobb megoldás lenn talán a strici elleni vagyonosodási vizsgálat.

Mégpedig úgy, hogy rövid határidőre az egész rokonságával együtt berendelni vizsgálatra, mert a saját nevén lévő vagyont könnyel eltünteti.

A vizsgálat valószínű gyorsan kideríteni, hogy messze nincs arányban a bevallottja a feltárttal.

Itt jön a képbe két másik jogszabály, ez pedig A számvitel rendjének megsértése, ill. az adócsalás. Továbbá esetenként az utóbbi jobban specializált fajtája a Munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás.

A stricik jó része már nem ismeretlen a bíróság előtt, így jó esély van rá, hogy letöltendőt kap.

Ez a módszer azért is lenne előnyös, mert az ilyen kategóriában bűnöző elkövetők számára az számvitel és az adójog nehéz terep.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 15:37:30

@bandika gazdája: magyarázd el légyszíves, mi az ami ellentmond egymásnak, mert nem értem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 15:38:23

@A.V.: a fiatalkorú 14-18 éves. vannak. nem egészen 3 órája voltam ott.

bandika gazdája 2011.08.17. 15:47:45

@Conv: Most nem érek rá. de ígérem elmagyarázom, hogy SZERINTEM mi az ellentmondás. Bocs' de mennem kell!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 16:15:16

@bandika gazdája: OK, akár a kocsmában is, hogy ne offoljuk itt szét a dolgot :)

magyar bucó 2011.08.17. 16:28:29

@Conv: Igen, de a fiatalkorú nem gyermek. Ilyen egyszerű...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 16:55:31

@magyar bucó:
de, gyerek.
felnőtt 18 év betöltése után lesz hivatalosan.
valójában sokszor csak 40 felett, de ez mellékes most :)

magyar bucó 2011.08.17. 17:02:36

@Conv:
A magyar büntetőjog szerint gyermekkorú az, aki a cselekmény elkövetésekor a 14. életévét még nem töltötte be.

Imádom, amikor a hülye okoskodik...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 17:30:33

@magyar bucó:

Polgárjogi szempontból 18 év alatt mindenki kiskorú (kivéve, ha házas), 14 év alatt cselekvőképtelen kiskorú, 14-18 között korlátozottan cselekvőképes kiskorú (ha nincs gondnokság alá helyezve.
Büntetőjogi szempontból 14 év alatt gyermekkorú, 14-18 között fiatalkorú (ez nyilván összefügg a cselekvőképességgel).
azonban egyes bűnelkövetési formák megítélésekor kiemelt védelemben részesülnek a fiatalkorú személyekkel kapcsolatos bűnelkövetési formák így a ptk irányelvei alapján vizsgálják a bűnelkövetéssel kapcsolatos korhatárokat.

"202/A. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt üzletszerű kéjelgésre felhív, az (1) bekezdés szerint büntetendő."

"Az üzletszerű kéjelgéshez kapcsolódó egyes elkövetési magatartások körében a jogalkotó külön védelemben részesíti a fiatalkorú személyeket. Súlyosabban minősül, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő ugyanis az üzletszerű kéjelgés elősegítése és a kerítés, amennyiben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.
Tekintettel arra, hogy a tizennégy és tizennyolc év közötti kiskorúval ellenérték fejében létesített szexuális aktus a gyermek egészséges nemi fejlődését, erkölcsi tudatát veszélyezteti, a Javaslat átveszi a Kerethatározat 2. cikke b) pontja ii. alpontjának előírását. Megrontás bűntettét követi el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő tehát az a személy is, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenérték fejében közösül vagy fajtalankodik. A Javaslat mindkét irányú elkövetési magatartást, tehát mind az ellenszolgáltatás nyújtását, mind az ellenszolgáltatás fejében felkínált közösülés vagy fajtalanság igénybe vételét szankcionálja."

én is szeretem amikor a hülye okoskodik.

magyar bucó 2011.08.17. 17:58:09

@Conv:
"Büntetőjogi szempontból 14 év alatt gyermekkorú, 14-18 között fiatalkorú (ez nyilván összefügg a cselekvőképességgel)."

Tehát gyermek: 14 év alatti. Eddig is ezt mondtam, te állítottad az ellenkezőjét.

0-14 gyermekkorú
14-18 fiatalkorú
18+ nagykorú
Az első két kategória nem nagykorú.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 18:27:38

@magyar bucó:

nehezen érted meg ugye okoskodó, hogy a prostitúció esetében egyformán kezelik gyermekkorút és a fiatalkorút is?
tökmindegy, hogy fiatalkorú vagy gyermekkorú a btk. alapvetése szerint.

ismétlem:
"Tekintettel arra, hogy a tizennégy és tizennyolc év közötti kiskorúval ellenérték fejében létesített szexuális aktus a gyermek egészséges nemi fejlődését, erkölcsi tudatát veszélyezteti, a Javaslat átveszi a Kerethatározat 2. cikke b) pontja ii. alpontjának előírását."

magyarul ha fiatalkorú akkor is a gyermekkorúként kezelik prostitúció esetén.

magyar bucó 2011.08.17. 18:31:27

@Conv: "a Javaslat átveszi"

Nem tudom, ki, kinek, mit javasol, de nem is érdekel, semmi közöm hozzá.
A törvény nem javaslat és nem tartalmaz ilyent.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 18:45:38

@magyar bucó:

ez amit idéztem, egészen pontosan az indoklási része a törvénynek, mely a fiatalkorú prostitúcióval foglalkozik azaz a büntető törvénykönyről szóló,1978. évi IV. törvény 202/A. § -é mely 2007-ben került módosításra a fenti indoklás szerint, .

a törvényt a fentieknek megfelelően módosították az indoklás alapján, mely a már létező jogszabályokhoz igazította azt.

de ne érdekeljen, mert minek a tényeket figyelembe venni, hiszen okosabb vagy, ha nem érdekelnek a tények, mert semmi közöd hozzá.

magyar bucó 2011.08.17. 18:55:48

@Conv: Összesen ennyi a törvény:
"202/A. § Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A gyermekkort pedig a törvény 23. §-a határozza meg.

magyar bucó 2011.08.17. 18:58:42

@magyar bucó: A Törvény szövege itt olvasható:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV

A rizsa nem törvény, semmilyen joghatása nincs.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 19:06:54

@magyar bucó: igen ez már a fentiek alapján módosított tv.
addig a gyermekkorúakra vonatkozott a szövege. ezután 2007-ben a fenti indoklás alapján módosították úgy, hogy minden 18 év alattira vonatkozzon, azaz egyként legyen kezelve a fiatalkorú és a gyermekkorú.

abandi 2011.08.17. 19:09:12

@Conv:
Ez azért elég durva!

magyar bucó 2011.08.17. 19:18:32

@Conv:
A linken olvashatod a törvény teljes és naprakész szövegét. Ez a jogszabály, és csak ez. Ez semmi olyasmit nem tartalmaz, amit te terjesztesz.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 19:35:22

@magyar bucó:

van a törvényben olyan, hogy aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő?

nincs. olyan van, hogy aki tizennyolcadik életévét...

tehát?
mondd, mi alapján teszel tehát különbséget a gyermekkorú és a fiatalkorú prostitúciója közt? semmi alapján. nincs különbség.

ez a lényeg. hivatkozhatsz arra, hogy a gyermekkor a 14 év alatti kor, ettől függetlenül aki egy nap múlva lesz 18 éves, az is ugyanezen törvény alapján van elbírálva, ha prostituáltként kerül bíróság elé.
érted ugye? az hogy fiatalkorú prostitució vagy gyermek prostitució, ugyanaz a btk szerint. tökmindegy a prostituált életkora. 18 év alattiról van szó.

magyar bucó 2011.08.17. 19:44:46

@Conv: Összesen ennyi belőle a törvény:
""202/A. § Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.""

A gyermekkor 14 évig tart.

"mondd, mi alapján teszel tehát különbséget a gyermekkorú és a fiatalkorú prostitúciója közt? semmi alapján. nincs különbség."

Te tényleg kurvára nem értesz hozzá és még hülye is vagy.
14 éves kor alatt akkor sem szexelhetsz vele, ha nem prostitúcióról van szó. Egy másik törvény miatt.

bundi124 2011.08.17. 20:42:22

@magyar bucó: Igen, de ugyanazon cselekményért nem lehet 2x felelősségre vonni. Ill. a mai csajokról szinte senki nem mondja meg hány évesek. 13 évesen simán kinéz 16-nak. Tehát erre a tényállási elemre megállhat a tévedés.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.08.17. 22:09:33

@magyar bucó: "14 éves kor alatt akkor sem szexelhetsz vele, ha nem prostitúcióról van szó. Egy másik törvény miatt."

megfeledkeztél egy fontos dologról: prostitúciúról van szó!

és szexelhetsz 14 éves kor alatt mással, vagy lehetsz te az idősebb, ugyanis akárhogyan is értetted (értetted? ;-)) - a törvény megtörtént* cselekményt rendel büntetni.

*bár a megtörténés hétköznapilag és jogilag nem ugyanaz.

A.V. 2011.08.17. 22:52:21

@Conv: Aha! És te rendőr vagy? Elkérted a személyijét? Vagy csak megsaccolod pár méterről? Hagyjuk már

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 23:18:32

@A.V.:
rendben. hagyjuk. igazad van.
csak 18 év feletti cigány asszonyok vannak a nyugati téren strichelni.

abandi 2011.08.17. 23:50:16

@bundi124:
Na akkor:
Összesen ennyi belőle a törvény:
""202/A. § Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.""

Tehát a szocionisták eltörölték a gyermek és fiatalkorú korhatárokat.
A magukfajták kedvére.
Nincs mit magyaráznia, göndörke!

abandi 2011.08.17. 23:57:04

@abandi:
A fentit a sikamlós alosztályú lénynek szántam, aki most éppen magyarnak mondja magát.
Bocs bundi124...

A.V. 2011.08.18. 10:02:48

@Conv: Igen, valóban azok. Minimum 18, de inkább 20 évesek.
Az a baj amúgy itt ezzel a cirkusszal, hogy semmire nem vezet.
Ül a cigányasszony a csecsemővel a mínusz nemtudom hány fokban, télen a hóesésben a Blahán. Mennek el mellette az emberek, akik mind úgy gondolják, hogy nincs közük hozzá. Kihívom a gyámhatóságot, én, egyedül. Senki más nem tette meg, de a pofája mindenkinek nagy. Kihívod a zsarukat, ha te VALÓBAN tininek látod őket, vagy inkább hisztizel még egy sort a posztíróval a neten? Az mit old meg? Hiteltelen vagy.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.18. 11:09:39

@A.V.:
cimbora, hiába hívod ki a rendőrt, nem tehet semmit. éppen ezért nem is jön.
az lenne a megoldás, ha folyamatosan ott lennének.

de mondom, igazad van, 18 év felettiek mind. nincs miért kihívni a rendőrt.
látod milyen szerencse, hogy ilyen trehány tahó vagyok, hogy nem hívtam rendőrt?

A.V. 2011.08.19. 02:31:52

@Conv: Hát, nem is vagyok rád büszke :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.19. 12:20:12

2 rendőr szokott ott lenni. Legalább is, azon a néhány alkalmon, amikor késő este vagy kora hajnalban tévedek arra. De 2 hol elég? 45 hajléktalan elkezd balhézni, arra nem elég 2 hogy a bámész tömeget távol tartsa a saját biztonságuk érdekében.

Prostik, ésegyéb (csempész cigit kabát alól áruló kisebbségi) meg mindig is voltak a Nyugatinál. Vársz valakire, nézel ki a fejedből, 5 perc után már tudod, kik az "üzletasszonyok" és kik a stricijeik. 1-2 nőt már arcról megismerek.
Nyugatinál egyszerűen ez van. Szeretné az ember, hogy olyan csilli-villi, biztonságos, tiszta legyen az aluljáró, mint Nyugaton (Blahánál tényleg sikerült ezt elérni, vagy már azóta leromlott?) de ahhoz a fejekben is változás kéne. Illetve amíg van lócitrom, addig veréb is....
Egyszer télen mentem metrótól a villamos irányába, hát egy idősebb fazon rendesen mellém lépett, invitálva hogy menjek el vele egy kicsikét..... pedig marhára szolidan öltözködök. Nomindegy. Magyarország.

HenteSS88 2011.08.21. 09:15:44

Egyszerűen gumibottal el kéne verni őket, rögtön elhúznának az aluljáróból.

A.V. 2011.08.22. 12:56:36

@Conv: Valóban az, a hétvégén láttam őket, elmentem ott és direkt közel is mentem, úgyhogy nem úsztam meg, hogy ne legyen föltéve a nagy kérdés: Heló, nem kell szex? :D
Ha ezek közül bármelyik gyerekkorú vagy fiatalkorú, megeszem a kalapom.

f.m.j. 2011.08.22. 15:19:32

@A.V.: de ha egyik sem gyermek, vagy fiatalkorú, akkor hol vannak az intézetis kiscsajok, akiket a stricik visznek ki, aztán meg vissza fuvarozzák őket az intézetbe? (Cseppkő utcai gyermekotthonos történet, utána lehet nézni...)

T-5 2011.08.22. 15:45:17

@f.m.j.: Te, az nem az a sztori volt, amiről most utóbb kiderült, hogy mégse hibás a faszi? Amit amúgy előre is lehetett sejteni... a két kihozott kislánnyal? Hm?
A Nyugatiban nem intézetis csajok vannak, szerintem.

f.m.j. 2011.08.22. 16:21:39

@T-5: nem, az a fickó nevelő volt, nem strici

Nurrddin 2011.08.22. 18:17:59

@ORGASMUSFORSCHER:
"1000 jobbikos, csak egyszer, csak egy napon meg tudná azt csinálni, hogy megszállják a Nyugati aluljárót s sorfalat állva biztosítják, hogy az emberek nyugodtan menjenek be a vasútállomásra, vagy a Westendbe. Csak egyszer. Aztán ha jönnek a jogvédők élükön Tamás Gáspár Miklóssal, meg Vásárhelyi Máriával, akkor lehetne mondani, hogy az egyszerű állampolgárok azon demokratikus jogáért küzdöttek, hogy a kokerók, meg a csövesek, meg az egyéb aljanép hagyja őket békében. "

látszik hogy nem élsz itthon.... na kérem, ott nem tgm, meg vásárhelyi jönne először, hanem az egyre jobban fizetett rebasz, könnygázzal, viperával, hogy visszaállítsák a strihelés jogát az aluljáróban, és futószalagon szórnák ki százszámra a 30 napos előzeteseket, amit aztán másfél két évek követnének, jobb esetben felfüggesztve
rosszabb esetben letöltendő, ha a delikvensnek éppen van egy be nem fizetett gyorshajtási büntetése...
de nem gond, mert a cigó stricik, dílerek, és egyéb fajta "vállalkozók" egy két felfüggesztett után is újabb felfüggesztettet kapnak....
persze azért, mert ők hasznos tagjai a társadalomnak....

hoplita 2011.08.22. 19:41:17

Én az egészet össze tudom foglalni egy jó, találó, magyar mondással.

Amíg van lúszar, van veréb is.
Ragozhattyuk amúgy napestig.....

T-5 2011.08.23. 09:48:16

@f.m.j.: Más esetről nem tudok.
De ahhoz képest, hogy egyesek blogposztot írnak, mások meg hangosan helyeselnek, egyik se képes rendőrt hívni. (És most nem csak az ilyen esetekről beszélek, ugye)

A.V. 2011.08.25. 11:40:28

@T-5: Ez tényleg vicces, valaki azt látja, hogy gyerekek állnak az aluljáróban (ami nyilván baromság) és nem a zsarukat hívja, hanem ír egy posztot LOL :D

Spiritmonger 2011.08.28. 23:25:56

olyan, hogy tömeges fiatalkorú prostitúció, nem létezik itthon
vannak egyedek, akik 18 alatt is ezt a szakmát űzik, de minimális a számuk

a Nyugati tér sem para, elég gyakran járok ott az aluljáróban, qrvára nem érdekelnek az ott csövezők, sőt, én sem érdeklem őket

van egy mondás, miszerint akkor élsz jól, ha a nő, akit baszol, fiatalabb, mint a bor, amit iszol...

különben is, ki az az állat, aki az aluljáróból választ qrvát?

www.beszamolok.com. , nincs para, minőségi a szolgáltatás, nem kell félni, hogy fiatalkorú a hölgy, stb

a téma túl van lihegve

a mai, itthon fellelhető qrvák 99%-a önként dolgozik, miután felmérte, hogy így van a legtöbb esélye pénzt keresni

a new yorki egyezményt fel kell mondani, legyenk bordélyok, orvosi ellenőrzéssel, adózzanak, legyen minőségi szolgáltatás, és nem lesznek ilyen, a posztot ihlető rémhírek

A.V. 2011.09.02. 10:26:33

@Spiritmonger: Egyik nap ismét átmentem a Nyugati aluljáróban, hát ha azok ott 18 éven aluliak, akkor hogy fognak kinézni 30 évesen? :D
Jaj istenem, megint egy túllihegő poszt

elektromotor 2011.09.02. 10:32:56

@A.V.: Legnagyobb sajnálatodra?! :-)))

süti beállítások módosítása