Skip to content


       Szűrés lista

A londoni közgázosok Orbántól tanulták a nem ortodox gazdaságpolitikát

Haditudósítás a frontról:
- A helyzet eddig is szar volt, most még szarabb, és úgy néz ki, hogy sokkal szarabb lesz!


A Wall Street Journal szerint "Magyarországon lehet a következő válság Európában" és "közel van a borulás Magyarország számára".
Járai Zsigmond szerint "nagyon lassú, csupán stagnálás közeli növekedés várható 2012-ben Magyarországon".

Mivel az egész költségvetés az 1,5%-os gazdasági növekedésre épül, így nagyon nem mindegy, hogy mivel számolnak, és valóban mennyi lesz a növekedés jövőre.
Jelenleg már az EU is csak 0,9%-os növekedést jósol, ami kapásból egy újabb 100 milliárdos megszorítást jelent, de Járaitól kezdve egy sor hazai jobboldali közgazdász is a 0,5%-ot lövi be, hozzátvéve, hogy örüljünk, ha nem lesz recesszió.
Ezek után minimum meglepő, hogy a kormány kijelenti, hogy amíg Németország nem módosítja a saját gazdasági növekedési előrejelzését, addig mi sem. Juszt sem! Előbb a fritzek!

Orbán a londoni School of Economics hallgatóinak vázolta fel a nem ortodox háborús magyar gazdaságpolitika egy-két mesterfogását, remélem a közgáz hallgatók szorgalmasan jegyzeteltek!

"A magyar kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "nagylelkűsége" helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyben. Ez "nagyon kockázatos döntés volt", de helyes döntés is, amint az elmúlt egy év tapasztalatai mutatják."

Lefordítom orbánról magyarra: Az IMF bizonyos feltételekkel adott volna pénzt, de ilyen kéréseket, mint "szerkezeti reformok", "kiadáscsökkentés" nem teljesítünk idegen parancsra.
Így körbenyaltuk Kínát és Szaúd-Arábiát, hátha bejön ez a lépés, kár, hogy ők sem adnak már nekünk pénzt.
A piacról pedig annyira remekül finanszírozzuk a magyar államot, hogy tegnap az ÁKK diszkontkincstárjegy aukciót tartott, ami nem sikerült túl jól, 6,79%-os hozam mellett keltek el a magyar papírok. Ez majdnem annyi, mint amennyiért Olaszország adósodik el 10 évre. A 40 milliárd forintra pedig összesen 23 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. (Bővebben a Ténytár blog remek posztjában.) Ez nem éppen a "viszik, mint a cukrot kategória" ...

Az első sorban ott ül a legeminensebb diák, mellette farmerban és lazán kigombolt ingben pedig remélem egy vagány közgázos.


"A kormányfő a magyar államadósság-besorolások esetleges leminősítésének kockázatára vonatkozó kérdésre azt mondta: a magyar kormány szokványos és nem szokványos módszerek elegyét alkalmazza, és ezek között van olyan, amelyik nem nyeri el az elemzők és a hitelminősítők tetszését. Az eredmények azonban már jelentkeznek."

Az angol hallgatók szépen felírták a lapra, hogy "Results:", de milyen meglepő, Orbán nem tért ki egy eredményre sem, így ez a rész a lapon üresen maradt. Pedig szívesen meghallgattuk volna mi is, hiszen minden jó hírnek örülnénk, ha lenne ilyen ...

"A következő csata, amelyet az országnak meg kell vívnia, a növekedési csata lesz. A nagy európai gazdaságok - Németország, Franciaország - jövőre várható gazdasági növekedése gyenge, és Magyarországnak "rendkívül nehéz lesz" 1,5-2 százalékos növekedési ütemet úgy elérnie, hogy a többiek messze elmaradnak ettől."

No, ennél a résznél sajnáltam meg a leendő angol közgazdászokat. A magyar miniszterelnök halál komolyan előadja, hogy a németek meg a franciák gyengébb növekedése miatt nem fogunk mi 1,5-2%-kal növekedni 2012-ben. Elképesztő ...

"A magyar kormánynak ezért növekedési tervet kell készítenie, és az előző napi kormányülésen ő meg is bízta ezzel a gazdasági minisztert. Reményei szerint ezt a tervet egy-két héten belül a kormány a nyilvánosságnak is bemutathatja."

OMG, Matolcsy újabb tervet készít!!!
 
A 0,5%-os gazdasági növekedésről:
"Az államadósságról is olyasmik hangzottak el, hogy az adósságráta elhagyta a 80 százalékot, és a magyarok már nem tudják ezt megfékezni. Megfékeztük, most hetvenegynéhány százalékon van az adósság. Egy éve a költségvetésre is azt mondták külföldön, hogy a 2011-es költségvetés jó lehet, de a 2012-est a magyarok nem tudják megcsinálni, ám jól látható, hogy azt is megcsináltuk. A magyaroknak minden egyes kételyre határozott tervekkel kell előállniuk, és ezeket végre is kell hajtani."

Igen, tényleg megcsinálták a 2012-es költségvetést. 1400 milliárdos megszorítás, különadók egész sora, ugyanolyan kövér és pazarló állam, mint az előző kormányok alatt.

"Az idei költségvetési hiány a nyugdíjrendszer átalakításának eredményeként lett jó, a jövő évi pedig azért lesz jó, mert a nyugdíjrendszer átalakítása után elkezdődik az egészségügyi rendszer ésszerűsítése és megszűnik mindenfajta állami pazarlás. Mindig van megoldás, csak azon múlik az eredmény, hogy egy adott ország vezetése képes-e a szükséges lépéseket megtervezni és végrehajtani."

Hallottátok: 2012-ben megszűnik minden állami pazarlás. Orbán megmondta, akkor úgy is lesz. Az utolsó mondatával viszont maximálisa egyetértek! Kár, hogy a Fidesz képtelen bármit is megtervezni, és gyáva a szükséges lépéseket végrehajtani.

Amúgy valami zavar lehet már az Erőben, mert már Orbán Viktor Facebookos oldalán is ilyen hozzászólásokat lehet olvasni:
"Szóval a 6-ik emeleti könyvtártermet kibérelték magyar adófizetői költségen és vagy 50 diák eljött meghallgatni Orbán zavaros vízióit, akkor amikor WSJ arról ír hogy Viktor csődbe vezette az országot... Orban is delusional and out of touch..."

Címkék: gazdaság orbán fidesz válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr513370162

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A II. kerület a bőség szigete 2011.11.14. 09:49:00

Másra nem is tudok gondolni, csakis arra, hogy Budapest II. kerülete nem az ország része. Bár a sztereotípiák szerint a főváros (és az ország) leggazdagabb része, de nem hiszem, hogy csak unatkozó milliomosok lakják. Igaz a mostani időközi választás mé...

Trackback: Húszmilliós gumicsont Kerényitől 2011.11.11. 17:42:51

Miért törvényszerű, hogy egyébként értelmes emberek azonmód megbolondulnak, mihelyst a politika szolgálatába állnak? Kerényi Imre kiváló színházi rendező volt egykoron, most pedig rajta röhög a fél ország, és talán nem véletlenül. Ámbátor meglehet, ez ...

Trackback: Orbán: Egyszerre több fejjel is gondolkodunk 2011.11.11. 17:24:01

Orbán Viktor Londonban úgy fogalmazott: a magyaroknak van egy sajátos észjárásuk, ami abban mutatkozik meg, hogy képesek vagyunk egyszerre több fejjel is gondolkodni. Ez a magyar kormányra is igaz – mondta Orbán, aki szerint a kormány több forgatókönyvet…

Trackback: Egyre közelebb az államcsődhöz 2011.11.11. 13:20:54

Mindössze három hete írtunk arról, hogy ha tovább romlik az állampapír aukciók lefedettsége, hamar bajba kerülhetünk. Nem akartunk farkast kiáltani, de most már látjuk, hónapokra lehetünk a csődtől. Az államcsődhöz ugyanis nem kell más, mint néhán...

Trackback: Besúgó, köpönyegforgatókat a rendvédelmi szervezetekbe! 2011.11.11. 13:07:57

Más nem is maradhat ezentúl ezekben a szervezetekben. Bár, az is megoldás, hogy minden kormányváltásnál lecseréljük a rendvédelmi szervezetek teljes állományát. A főparancsnokoktól a kifutófiúig.  Legyen az rendőr, katona, tűzoltó vagy börtönőr.Ho...

Trackback: A szabadságharc állásáról 2011.11.11. 12:46:32

Tekintsük picit át ezt a jelenlegi, drámainak mondott helyzetet, kedves olvasók. Nyolc év után a Fidesz-kormány emberfeletti erőfeszítéssel megállította az ország gazdasági mélyrepülését. Nőni kezdett a gazdaság, csökkenni a munkanélküliség, és sikerül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.11.12. 14:16:56

@Ironfist:
az elmúlt hetekben sorra derült ki, hogy az ilyen utolsó leheletükig harcoló nickeknek a 90%-a valamilyen Fidesz-káder vagy hasonló: rokon, barát. van belőlük bőven, mivel tehetség nélkül sokaknak csak a hithű szolgálat jelentet karrierlehetőséget. az hogy a minisztériumba vagy csak valamilyen kormány(párti)médiába, az mondjuk már az elkötelezettségtől függ :)

abba is érdemes belegondolni, hogy az ilyen Vidéki, tevevanegypupu, szellem, várúr kaliberű nickeknek ez a rezsim minden bizonnyal jól forintosítható érdekeket jelent, így érthető miért védik az egészet foggal körömmel - jobb híján a hírtévében és magyarnemezetben látott és betanult szövegekkel. racionális emberek, akik minden bizonnyal jókor és jó helyen gyurcsányoztak, azóta pedig ebből élnek, vagy mondjuk az apukájuk/anuykájuk él ebből... elvégre az orbánérában első a család, ez pedig olyan vitézy erény :)

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.11.12. 14:17:47

@Kara Kum: Én írtam. Szerintem nem menni hanem tenni kell.

Vidéki 2011.11.12. 15:55:24

@.Pierre Bezuhov.:

Inkább racionálisan kellene érvelned, nem mocskolódnod.

Persze a gondolkodás számodra fárasztó, kíméled agytekervényeidet, nehogy elkopjanak ezért a személyeskedés begyakorolt módszerét választod.

kormányzó 2011.11.12. 17:39:57

I.Dicsőséges Orbán HüjevagyHektor,előadást tar közgáz tanulóknak!
Ennél mélyebbre ez az ország, még nem süllyedt.

@Vidéki:
Mi van pártkönyves,karácsonyi jutalmat ígért a cigány?

Horizont 2011.11.12. 17:44:42

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi:
Gratulálok, nagyon jól megírtad!!Olyan szomorú, de én egy kicsit mosolyogtam is, na nem a témán, hanem, hogy milyen hülyék is vagyunk mi emberek! Persze azért ettől árnyaltabb az élet. De a lényeg a lényeg. Tehát a két vödör savó nagy vargabetű után is két vödör savó maradt. Csak én úgy gondolom nem mindegy milyen "szövegkörnyezetben " kapjuk meg. Mert a világ és benne mi átlagemberek is változunk. A '60, '70 -es években örültünk a két vödör savónak, ma meg a pofájába önteném egy jó pár embernek ugyanazt a savót (vagy savat:D)
Szóval kösz az írásod, nagyon tetszett!

szaktatar 2011.11.12. 18:04:48

@igényes:
felesleges válaszolni ennek a faszkalapnak. egy narancsmaki, aki szeretné szétcseszni a posztot.
egyébként a stílusa kísértetiesen hasonlít egy fidesznyik fórumozóéhoz. csak ott az "igazság védelmezője" titulust adományozta magának, és ezért pereg le róla minden sértés.
vagy évtizedes agyhelyen püfölés hozza ezt ki az emberből? X-DDD

szaktatar 2011.11.12. 18:07:16

@Lencsés lstván:
"Én nem beteg vagyok, hanem nem anonim. "

oké nemvokanonimlencsepista. akkor told már be a bankkari számodat is. mutasd meg ki a jani a gáton.

Marcellusca 2011.11.12. 21:12:39

Látom, új trollunk van. :)
Hogy mi hívja őket napfényre és mitől szaporodnak? :)))

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Asszem: No comment!

@.Pierre Bezuhov.: Stimmt.
De honnan a fenébűl gyün ennyi agyhalott?

Bredpitty még mindig forgat? :D

SvenH. (törölt) 2011.11.12. 21:14:23

@Vidéki: a manyuppal kapcsolatban en ezt irtam:
"amugy a manyup ertelme a kovetkezo: most 2 melos tart el 1 nyugdijast ami 30 ev mulva 1.5 melos lesz... ezt kikuszobolendo felre kell tenni ennyi..."

mit nem lehet ezen erteni?
nem fogod fel agyilag hogy mit jelent ez?
nem fogod fel hogy mi a kovetkezmenye a korfanak?
vagy csak egy cinikus geci vagy aki a sajat leszarmazottjat is siman bedaralja az adossag ala?

Vidéki 2011.11.12. 21:37:36

@SvenH.:

Te hol élsz?

Írod: ""amugy a manyup ertelme a kovetkezo: most 2 melos tart el 1 nyugdijast ami 30 ev mulva 1.5 melos lesz... ezt kikuszobolendo felre kell tenni ennyi..."

Nekem úgy rémlik Magyarországon kb 3 millió nyugdíjas van.

Van-e mostanában 6 millió melós?

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.13. 00:02:08

@Vidéki:

Édes jó istenem, hát most mondd meg, mit és hogyan írjak ennek a fickónak, hogy ne értse félre???

Megpróbálom.

Tudod valóban közgazdász vagyok, de ez a tudományág majd 40 féle területen oszlik meg. Van, aki a mrketinghez ért, van, aki a pénzügyhöz, banki működéshez, van, aki a vállalkozások müködésére szakosodott és vannak, aki az államháztartáshoz tartozó tárgyakban mélyültek el.
Példák:
Az USA-ban több egyetemen külön szak foglalkozik a Mcdonald's üzleti modelljével, illetve a Corvinus Közgazdasági Továbbképző Intézete most tervezi elndítani a nemzetközi fizetésképtelenségi és a válságügyi szakokat. Ezek spéci dolgok, nem ért hozzájuk minden közgazdász, ezért hívják őket szakiránynak, továbbképzéási kurzusnak.

Ha tanultál közgadaságtant, akkor tudhatod, hogy komplex a rendszer, komoly team-ek komoly programokon végzik a számításokat, modellezéseket.

Bár közgazdász vagyok, de nincs teljes tudásanyagom az állami szféra müködésének pontos rejtelmeiről. Tanultam makrogazdaságtant, jól vizsgáztam belőle, de egy manyup-szintű sztori vállalható, ismétlem, VÁLLALHATÓ részletes elemzésére nem vállalkoznék (ha igen, ahhoz ismernem kellene minden adatot, a teljes módszertant - azt, amivel a szakminisztérium számol - és azokat az előrejelzéseket, amiket szintén szakosodott közgazdászok készítenek 20-30 évre előre (plusz ezek statisztikai módszertanát, hibahatárát, szabadsági fokát, stb....ez irtó nagy meló, nekem erre sem időm, sem ingerenciám nincs. És lehet, hogy még így sem sikerülne, lehet, hogy nagy lenne fejszémhez a fa.
Nem tudom.

De véleményem ettől még van. Egy fül-orr-gégész szakorvos sem ad tuti véleményt mondjuk urológiai szakterületet érintő kérdésekben, de ettől még lehet, hogy jó orvos, és nyilván, neki is van véleménye mondjuk magyar gazdaság béka feneke allatti tüneteiről.

Az általad citált kommentben ezért hangsúlyoztam, hogy tisztán szakmai alapon nem tudok pálcát törni a manyup megszüntetése felett sem pro, sem pedig kontra (minkettő mellett vannak érvek), viszont az látható, hogy egy jelentős összeget sikerült eltapsolni (majd 4000 ezer milliárd forintot, ami nem kevés pénz).
Ez a pénz hiányozni fog majd a magyar nyugdíjrendszerből, és ráadásuzl akkor, amikor egyébként nem nagyon lesz pénz nyugdíjat fizetni.
Orbán Viktor ígéretet tett ugyan az állami nyugdíjra, dse ugye lehiszed nekem, hogy erre az ígéretre blazírozni igen nagy felelőtlenség akárki részéről is. Akkor ugyanis, mikorra ez a téma akut lesz (demográfiai boom), addigra Viktor már lehet, hogy már régen balladai homályba vész a fidesszel együtt - de neked meg nekem, meg mindannyiunknak és leginkább az akkor regnáló kormánynaka probléma ott marad: nem lesz pénz a nyugdíjakra.

Viktor felélte a jövőnket és csak vess egy pillantást az adóssághányadosunkra, hogy megérte-e odadobin ezt apénzt néhány százalékpontnyi adósságcsökkentés miatt.

Ismétlem, nem számoltam utána, viszont sokan igen (nálam okosabbak, akik vannak jó páran), és pont azt hozták fel hibaként, hogy olyan rendszetrt számolt fel a fidesz, aminek megtérülési ideje még nem jött el (gondolom a megtérülési idő fogalmát nem kell részleteznem).

Ezek után írtam azt is, hogy bár milyen parádés dolog harcolni az adósság ellen, mégis kissé fura, hogy eközben 500 milliárd forintot dobtunk ki az ablakon az elitista egykulcsos adóval.

Erre tettem fel a kérdést, hogy vajon ezt apénzt keresi-e Kun János, vagy bárki más, aki a manyup miatti deficitről regél.

Remélem sikerült érzékeltetnem veled, hogy válaszoddal miért vetődtél lepkére a felcsúti grundon.
Illetve még annyit: általában határozott véleményem van (ugye ez nem baj, de meghallgatok másokat is, és ha igazuk van, azt elfogadom, akár a magam véleménye kárára is. Ezzel együtt nem érzem magam okosabbnak másoknál (trollok esetén van kivétel), ezt csak te magyarázod bele hozzászólásomba.

Üdv

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.13. 00:12:31

@Ironfist:

:-). kösz a véleményt, bár láthatólag csak olaj volt a tűzre, és ezen felbuzdulva vidéki nertásunk téged is parázs közé vetett.
Ő tudja, merthogy ez nem rád nézve ciki.

*******

Én ebben nem hiszek, a manyup pénz tényleg jókora summa, ennek pótlása nem tudna könnyen létrejönni. Vagy mindnekinek pótolni kellene, vagy senkinek, egyébként nem lenne véllalható egy részleges jóvátétel.

Annyi még történhet, hogy egyszer egy kormány kimondja, a manyupban maradó tagokat is megilleti a nyugdíj 75%-a - ahogyan eredetileg is volt.

Egyébkétn pedig ami történt, az a manyup elleni, melletti érvektől függetlenül nem más, mint: rablás.
A fidesz ezzel messzire rúgta el a pöttyöst, de láthatóan a labdaszedők (vidéki) ettől boldogok, futhatnak és csaholhatnak utána.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.13. 01:20:46

@Vidéki:
"@SvenH.:
Te hol élsz?
Írod: ""amugy a manyup ertelme a kovetkezo: most 2 melos tart el 1 nyugdijast ami 30 ev mulva 1.5 melos lesz... ezt kikuszobolendo felre kell tenni ennyi..."
Nekem úgy rémlik Magyarországon kb 3 millió nyugdíjas van.
Van-e mostanában 6 millió melós? "

Ezzel a kommenttel ismét nem sikerült a lényeget megragadnod.

Az lehet, hogy @SvenH: aránypárjai nem pontosak, de véleménye jól világít rá a lényegre: az eltartó (munkaképes)és altartott népesség aránya igen kedvezőtelnül változik, 2050-re majd 1:1 lesz az arány (most nem ennyi).

Vigyük végig a dolgot Magyarországra vonatkoztatva:
1. tényező:
ceteris paribus csak annyi történik, hogy hála a jobb élelmezésnek, a jobb gyógyszereknek, a jobb gyógyászati technológiáknak nő az átlagos élettartam, ezáltal gyarapszik a nyugdíjas korúak száma. Evidencia.

Például a Ratkó-korszak gyerekei (sokan vannak) hamarosan nyugdíjaskorúak lesznek.
Cikk: www.kozszolga.hu/kapnak-e-valaha-nyugd%C3%ADjat-ratk%C3%B3-korszak-gyerekei-0

2. tényező:
Kevés gyerek születik, azaz kevesen lesznek pl. 20 év múlva, akik nyugdíjjárulékot (hozzájárulást fizetnek. Hála a bizonytalan világnak. Evidencia.

3. tényező:
Egyre kevesebb munkásra van szükség. Hála a válságnak (és lesz még) Kínának, Indiának, Délkelet-Ázsiának és Dél-Amerikának, no meg a jobb technológiai termelési folyamatoknak. Sőt, még kevesebb munkásra lesz szükség, hála a robotikának. Persze a robotokat is robotok gyártják, és részben robotok is tervezik. Evidencia.

4. tényező:
Bár irdatlan tömegű számlapénz van forgalomban, az új megtermelt értékre vetített összeg ehhez képest jóval kisebb (nagyrésze kamat, ami a pénz időértéke tulajdonségából fakad) és ez sem a tömegek zsebében van (hanem kamatként befektetők bankszámláin csücsül elektronok/bináris kódok formájában) vagyis viszonylagosan egyre kevsebbeknek van módja öreg napjaira előtakarékoskodni.

5. Eredmény:
Kevés eltartó+sok nyugdíjaskorú=alacsony nyugdíj.

Szóval, ne is haragudj, de azt vitatni, hogy nyakunkon a nyugdíj-bomba, nagyfokú ismerethiáényra vall.
SvenH kommentje pont erre világít rá (teljesen jól), így nem értem, mit kekeckedsz az arányokon. A korfa 1915-ben háromszög alakú volt, most karácsonyfa alakú, 2025-re viszont rombusz alakú lesz, és a felső vége (idősebbeket reprezentáló rész) a szélesebb, 2050-re pedig még rosszabb a kép, a rombusz alapja egyre rövidebb szakasz.

A hányados tehát erősen az 1:1, sőt, az 1:(1+n); ahol n>0) arányhoz konvergál, így asszem, nincs miről beszélni, irtó nagy a baj.
Persze nem most (bár vannak már jelei), hanem 10-30 éven belül. Pont mire te és/vagy én odaérünk.

Egy dolgot tanácsolhatok: takarékoskodj, fektess be biztos fundamentumokba, kamatoztasd a pénzed és ha tudsz, vegyél termőföldet, az mindig érték lesz.

lpt1 2011.11.13. 01:24:25

@Enrico72: Ne januárban térjünk vissza a 3% hiányra, hanem majd decemberben, mire hozzákalkulálják az önkormányzatok eredményét, meg legalább kétszer korrigálták is :)

Vidéki 2011.11.13. 08:24:17

@Zébácsi:

Írod: „
Édes jó istenem, hát most mondd meg, mit és hogyan írjak ennek a fickónak, hogy ne értse félre???”

Támaszkodj a tényekre a hasra ütések helyett, racionális érveket ne dobj félre, ne sajnáld a fáradságot ahhoz, hogy gondolkozzál rajtuk, még ha nem is harmonizálnak dédelgetett prekoncepcióiddal.

Tégy úgy, mint a természettudósok tettek: teóriáikat alávetették a valóság kontrolljának és ha a valóság szembe ment a teóriával, a teóriát elvetették.

Írod: „Ha tanultál közgadaságtant, akkor tudhatod, hogy komplex a rendszer, komoly team-ek komoly programokon végzik a számításokat, modellezéseket.”

Én is tanultam közgazdaságtant, bár nem vagyok közgazdász, mint te.

Én mégis hozzád képest veszem a fáradságot, hogy beleolvassak az MTA KTI-n közölt tanulmányokba. Nem tilos számomra tájékozódni a Népszava, Népszabadság, FN, VG, Privátbankár oldalain sem.

Írod: „ Tanultam makrogazdaságtant, jól vizsgáztam belőle, de egy manyup-szintű sztori vállalható, ismétlem, VÁLLALHATÓ részletes elemzésére nem vállalkoznék (ha igen, ahhoz ismernem kellene minden adatot, a teljes módszertant „

Kun János nem egy volt a sok közül, hanem valami különleges képességénél fogva ő volt a (Szakértői) Bajnai kormány főtanácsadója.

Ő olyan helyzetben volt, hogy nagyon alaposan, a pontos tényadatok ismeretétében elemezhette a problémát és már a (Szakértői) Bajnai kormány időszakában széles körben nyilvánosságra hozta elemzése eredményeit, a Népszabadságban is.

Noha te saját bevallásod szerint is a „nemtudás” birtokában vagy, mégis magas lóról kijelented, hogy „Kun János… a manyup miatti deficitről regél.”

Ez nem vall racionálisan gondolkodó emberre, hanem inkább egy „vörösköddel” elborított agyú propagandistára.

Vidéki 2011.11.13. 08:47:34

@Zébácsi:

Írod: „Szóval, ne is haragudj, de azt vitatni, hogy nyakunkon a nyugdíj-bomba, nagyfokú ismerethiányra vall."
.
Egyáltalán nem vitatom, sőt én is így gondolom, hacsak a demográfiai mutatók nem javulnak a fenntarthatóság irányába.

Ha a demográfiai mutatók nem javulnak, hosszú távon nem létezik jó megoldás a nyugdíjrendszer problémájára!

Ha a demográfiai helyzet nem javulna, az hosszú távon a magyar népesség kipusztulásához vezetne. Azon a területen, ahol most élünk, népesedési vákuum alakulna ki. Mivel „a természet irtózik az ürességtől” a túlnyomásos területekről népcsoportok áramlanának be, akik aztán nem bánnának kesztyűs kézzel a megmaradt magyar lakossággal és meggyorsítanák kipusztulását, a nyugdíj és egészségügyi problémák mellékes kérdésekké válnának!

Írod. „Egy dolgot tanácsolhatok: takarékoskodj, fektess be biztos fundamentumokba, kamatoztasd a pénzed és ha tudsz vegyél termőföldet, az mindig érték lesz”

Tévedésben vagy amikor azt képzeled, hogy egy súlyos krízishelyzetben a megtakarítások megőrzik értéküket.

66 évvel ezelőtt Magyarországon bebizonyosodott, hogy a megtakarítások annyit sem értek, mint a papír, amire nyomtatták őket.

A padlást is le lehet söpörni. Hiába van termőfölded, te csak dolgozhatsz rajta. Ezen annyiban változtathatsz, hogy termőföldedet felajánlod (önként és dalolva) a TSZ-nek, vagy az Állami Gazdaságnak.

2011.11.13. 09:06:37

@Zébácsi: Nem kell kevés gyereknek születnie ahhoz, hogy kevés legyen az eltartó. Múltkor érettségi találkozóm volt, és már a fél osztályom a határokon kívűl él, dolgozik, és adózik. És könnyen lehet, hogy negyed év múlva én is, mert épp most rúgtak ki, és ennyit szánok az itthoni keresgélésre, ha nem sikerül, fájront!
A nyugdíjbomba nem 20 év múlva robban, hanem máris itt van a nyakunkon. A mindenkori kormány meg szemérmesen besepri a szőnyeg alá, nem tud és nem is akar foglalkozni a problémával.

Jurganov 2011.11.13. 09:07:27

@Zébácsi: belefutottál a pofonba :) soha ne vitatkozz vidékivel, felesleges. majd rájössz :)

global001 2011.11.13. 09:08:25

Biztos elfelejtette mondani a nem-ortodox gazdaságpolitika fényezése közben, hogy a MNYP ellopásából fedeztékaz ez évi500 milliárdos hiányt.
Ja, meg ebből fedezték az államadósság "csökkentést".

Hova süllyed ez a világ ???
Orbán eszet oszt Angliában közgazdaságtanból.
Te jó Isten ........

Jurganov 2011.11.13. 09:35:35

@global001: attól még, hogy nem vagy nem úgy működik magyarországon a gazdaságpolitika mint szeretnénk attól még lehet jó az ötlet (mármint az unortodox gazdaságpolitika), és ha a megvalósításról nem beszél még valami jó is kisülhet belőle.

global001 2011.11.13. 09:55:27

"... és ha a megvalósításról nem beszél még valami jó is kisülhet belőle. "

Hidd el, pontosan tudják kint, hogy nem a gazd.pol. miatt csökkent az államadósság, hanem a megtakarítások kizsarolásából.
A fidesznek a legnagyobb problémája az, hogy hülyének nézi a világot (szavazóit, Eu-t, németeket, Amerikát) a saját "zsenialitását" meg sokszorosan túlértékeli!
orbánnak viszont az a legfontosabb, hogy segghülye, dilettáns balfaszokkal vegye körbe magát, akik minden hülyeségének tapsikolnak és lelkes bólogatással fogatnak.
Csak meg kell nézni az első vonalat: Kósa, Semjén, lézer jankó, matolcsy, kövér.

Kotkodus 2011.11.13. 13:53:55

@Vidéki: szerintem negatív lesz a gazdasági növekedés és bizony már jövőre tömeges lesz az éhezés az országban. csak azt remélem, hogy enyhe telünk lesz!

remélem tényleg csak a betegségem miatt aggodom és végül nem így lesz! remélem neked van igazad!

Celtic 2011.11.13. 16:06:58

Nekem ez az "unortodox" nagyon tetszik! Igazi ujmagyar. Ezutan ez lesz a hirekben:
- unortodox modon vezetett a sofor ( regiesen: harom halott, negy eletveszelyes serult a karambolban)
- unortodox hitelfelvetellel probalkozott (regiesen : meghiusult a bankrablas)
- unortodox modon bant a felesegevel (regiesen: agyba-fove verte a zasszonyt)

Esetleg lehetne unortodox vizitdij is: akirol bebizonyosodik, hogy beteg, az fizessen 10e Ft-ot vizitdijkent, elvegre foglalkozni kell vele, gyogyitani kell , ez mind eszkoz, ido es penz. Ellenben aki csak ugy beugrik a draga doktor urhoz, az kapjon penzt, hiszen szorakoztatta a munkaban megfaradt orvost, nem terhelte le, stb.
Micsoda idiota eljaras volt az ortodox vizitdij, amikor az ember tenyleg sorra kerult a dokinal, ha nyolckor nyitott, 8:01-kor nem volt ott 50 ember, akik fel nyolc ota vartak (es akiknek 90%-a mondjuk 9-12 kozott is johetett volna) vagy amikor este hakor munka utan mentem dokihoz, csak 1-2 ember varakozott ott. (Azota nem tudom mi van, vizitdij eltorlese ota egyszer probaltam dokihoz menni, ki is fordultam a redelobol, amint beneztem). Meg az is micsoda hulye otlet volt, hogy evente max 6e Ft a vizitdij, az afolotti resz visszajar. Havi 500 Ft, ha valakinek dokihoz kell mennie, verlazito!

Ironfist 2011.11.13. 17:45:34

@Zébácsi:
"Édes jó istenem, hát most mondd meg, mit és hogyan írjak ennek a fickónak, hogy ne értse félre???"

Nem tudsz olyat. Mindent, amit akárki mond, átforgat olyanra, hogy az jöjjön ki belőle, hogy mámeginszegínyfidesztbáncsák, ezen kívül elmúlt nyolc év, és gyurcsányahibás. Vidéki ebből a néhány bitből áll, kvázi, mint amikor a Star Trekben az érlelőkamrából kilépett borgnak próbálták megmagyarázni, hogy te nem vagy a kollektíva része, egyén vagy, mire ő mindig a következővel felelt: "Ezt nem értjük, kérjük az elnevezésünket!"

@Jurganov:
"belefutottál a pofonba :) soha ne vitatkozz vidékivel, felesleges. majd rájössz :)"

Abszolút jogos. Aki nem érvel, csak a betanult szöveget mantrázza, mint Vidéki, azzal nem lehet vitázni. Viszont csak egy dolog, remélem mindenki felismeri a dolgot :D

@Vidéki:
"Én is tanultam közgazdaságtant, bár nem vagyok közgazdász, mint te."

Tehát itt kérem most az elismert közgazdász Zébácsi koptatja feleslegesen a klaviatúráját a kicsit sem közgazdász Vidékinek, aki úgy gondolja, hogy jobban ért a közgazdaságtanhoz annál, mint akinek ez a szakmája.

Ironfist lő, gól! :D

@.Pierre Bezuhov.:
"az elmúlt hetekben sorra derült ki, hogy az ilyen utolsó leheletükig harcoló nickeknek a 90%-a valamilyen Fidesz-káder vagy hasonló: rokon, barát. van belőlük bőven, mivel tehetség nélkül sokaknak csak a hithű szolgálat jelentet karrierlehetőséget."

Igen. És ez még a jobb eset volna, mert azt jelentené, hogy a saját, jól felfogott érdekeik mellett állnak ki. De szerintem a többsége inkább csak szimplán hülye.

jágör68 2011.11.13. 17:54:23

@Celtic:
Esetleg akkor ért is volna valamit, ha előtte nem vonnak ki 300 milliárdot.
Vagy mire az 1 milliárd FIZETŐS vizit- bodzások, munkanélküliek egyéb segílyesek ugye mentesültek- végre 0- ra hozza az egészet. Kb 100 év alatt.
Aki az egészségügyi kiadásoknál 300 Ft- ot hatalmas bevételi forrásként képzel el, annak nagy baj van a fejében... Egy koszorúér- stent 1.200.000 Ft. És ugye minden 6 órán belüli szívinfarktusos beteg megkapja járulékfizetéstől függetlenül.
Vizitdíj kell, de nem 300 Ft, hanem mondjuk 1000 és a járulékot nem fizetőknek 2000.
Ja és előtte nem 100x annyit kivonni, mint amennyi bevételt remélünk tőle....

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.11.13. 17:54:38

@Horizont: Örülök ha tetszett, bár nem vagyok közgazdász, sem szociológus, sem más "avatott" egyéniség, ezek egy átlagmelós keserű és ironikus gondolatai.

Néhányszor már piszkált a "disszidálás" lehetősége, nem is olyan régen abban a pillanatban, amikor manyupom közölte: A sajnálatos nemzetközi pénzügyi helyzet miatt önnek nem képződött reálhozama. :) Ön egy igazi lúzermagyar, egy igavonó ingyenbarom, köszönjük szives közreműködését, legyen szerencsénk máskor is!
Az a pártízezer Ft, amit szerencsésebb polgártársak átlag reálhozam címén kaptak, nem emelt volna a mennyországba. Most már igazából szarok rá, hogy finoman fejezzem ki magam. Szerencsére nincs semmilyen magánhitelem, kizárólag az ország közös hiteleit törlesztem a befizetett adómmal, ahogy még sokan (egyre kevesebben).
Amit az utóbbi hetekben a Forintunkkal művelnek, újra felvetette a lelépés gondolatát, mert ahogy látom a sok munkával összesöprögetett pénzem szép lassan szublimálni fog, ha itt maradok. Pedig nem elmenni kellene, hanem azokat elzavarni, akik folyamatosan az asztalunkra szarnak.

Horizont 2011.11.13. 18:32:50

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi:
Már sok a szarból ez tény! Amikor fiatalabb voltam volt reményem, hogy majd jobb lesz! Na ez a remény elúszott, köszönöm minden oldalnak akik eddig a hatalomban tobzódtak. Én már lelépni se tudok sajnos, a batyuban amit a hátamon cipelek (nem banyaként:D) már sok sok év van:) Én már nem választhattam hová lépek be, akkor pipa is voltam, pedig ha tudtam volna, hogy a végeredmény ugyanaz lesz. A semmi. Bérből, fizetésből élek, 38 év munkaviszony, 3(felnőtt)gyerek, na én is mire számíthatok ugyan??? Ja a törvényre ami kötelezővé teszi a gyerekeimnek, hogy el kell tartaniuk! A franc essen a hatalomba!
A szívem meg közben megszakad a fiatalokért.....

Horizont 2011.11.13. 18:39:27

Hahó Orbán Viktor! Lankad a forradalom a II. kerületi fülkékben!
49119 választópolgárból este fél 6-ig csak 17079 ment el!!?

Celtic 2011.11.13. 19:07:29

@jágör68: Ertem, tehat ha valami nem mukodik jol, akkor ne javitsuk meg, hanem dobjuk ki. Vagyis tuzeljuk fel a nepet, irassunk ki nepszavazast, igy vegulis nem miattunk nincs, a nep akarta igy. Logikus.

jágör68 2011.11.13. 19:52:02

@Celtic:
Vagy bele kell írni a választási programba és úgy megvalósítani...
A legcélrvazetőbb egyébként az lenne: nincs járulék- "csak" a kórházi kezelési számlát kell fizetni..
Pl:
Csípő- protézis: 800.000 Ft
Nyelőcső daganatot áthidaló stent: 50.000 Ft
Koponya CT: 30.000 Ft
Intenzív osztályos kezelés: napi akár 1- 2 millió Ft (antibiotkumok, keringés/ légzéstámogatás, szervpótló kezelések (stb)
Na szóval nem is olyan sok az 9%- nyi EÜ- járulék...
Pláne, hogy törvényileg annak is jár minden, aki 0,00 Ft- ot fizet

abandi 2011.11.13. 21:01:56

"Lefordítom orbánról magyarra:"

abandi 2011.11.13. 21:10:58

Azaz újbeszélilből (jiddis-lovári-englis) frankóra.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.13. 22:29:14

@Hörömpő Töhötöm:

Igazad van. Sokan mennek külföldre dolgozni (megértem őket), és ehhez képest kevesen jönnek ide dolgozni - látod, ezt ki is hagytam az érvrendszermből.

Viszont hidd el, hogy ami most ég, az még csak a kanóc. Az igazi baj 2025 körül (utána) várható.

Kösz és üdv:
Zébá

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.13. 23:32:54

@Vidéki:

Akkor most 2in1 válasz jön, rendben? Két kommentedre fogok neked "regélni" válaszul egyben.

Vörös köddel gyanúsítgatsz, pedig számos parlementi képviselővel, sőt, kormánytaggal, a miniszter- és a köztársasági elnök urakkal ellentétben még csak KISZ tag sem voltam.
Racionális gondolkodás? Mondjuk valóban, KISZ-nem tagságom valóban nem vall erre, hiszen ha az lettem volna 88-ban, most hol lehetnék, ugye! :-)

De félre a viccet, és ezt zárjuk rövidre: tévedtél, semmilyen köd nem lebeg nálam, se narancs, se vörös, turbómagyar, se liberál. Márcsak azért sem, mert pont az államosítás komcsi eszköz, a magánszektor békén hagyása viszont pont nem az. Én a magán pártján állok továbbra is. Másrészt te írsz TSZ-ről, meg állami gazdaságról, nem én.

Egy szóval nem állítottam, hogy a demográfiai trrendek alapján lenne tuti biztos és jó megoldás a problémára. Ha lenne, már vélhetően ismernénk és csinálnánk (illetve lehet, hogy van, csak én nem ismerem).
Mint ahogy azt sem állítottam (pláne nem magas lóról), hogy Kun János helytelen dolgot állít. Csupán azt tettem szóvá, hogy ő, vagy bárki más hiába "regél", vagy beszél, nyilatkozik (válaszd ki az ízlésednek megfelelő igét) a manyup miatti deficitről, amíg a kormány egy teljesen sima témában (szja) 500 milliárd forintot húz ki a költségvetésből.
Egyik kezével tehát csapot zár el, míg a másikkal egy csapot nyit meg. Szerinted van ebben logika??? Szerintem nem sok.

Két dolgot próbáltam érzékeltetni:

A problémára eddig az egyetlen válasz a manyup volt. Lehet, hogy rossz, nem teljesen jó, de az egyetlen.
A manyup megszüntetése mellett, vagy ellen nem érveltem, mert ismétlem, mindkettőre lehet(ne) érveket felhozni.

Tévedsz abban is, hogy nem olvastam utána: írtam korábban is, hogy nem rendelkezem adatokkal, de ez nem jelenti azt de facto, hogy egyáltalán nem olvastam vagy ne tudnék róla bármit is (az Orbán Gábor-Palotai Dániel-féle MNB tanulmányt le is mentettem, kár, hogy 2005-ös, tehát olvasgattam, de nem mélyedtem igazán el a témában. Szóval, nem ismerek minden részletet és nem is számoltam ki, mennyi az annyi. Lehet, hogy nem is tudnám kiszámolni, passz.

De ettől véleményem még van. Neked is van. Lehet is, mindkettőnkek. Viszont mi nem ugyanrról beszélünk. Te Kun Jánosnál és az én tudatlanságomnl akadtál meg, én meg a manyup pénz elköltésén.

Hozzászólásaimban egy dolog volt a lényeg: eltűnik az majd 3 ezer Mrd HuF a kasszából, miközben a nyugdíj balhé a nyanunkon van, az adósságszint meg alig változott pár százalékot.
Tuti, hogy megérte???

Az a tanács, hogy tégy félre pénzt nem volt véletlen. Válaszodból kitűnik, hogy pontosan érted a dolgot. Ha a most megkeresett jövedelmed feléled, tutira rosszul fogsz állni nyugdíjkor. ha viszont gyűjtesz, lesz esélyed, hogy kieső jövedelmed egy részét (vagy akár az egészet pótold). Én áttételesen ezt írtam, és nem azt, hogy a megtakarítások megőrzik értéküket. van ami őrzi, és van ami nem. Minden válság ilyen, csak tudni kell, miben tartsd a megtakarításodat. Ezért javasoltam a termőföldet.

Ami pedig a tudás-nem tudás viszonyrendszert illeti: a tudás a nem tudás felismerésével kezdődik, aki tudja, hogy a témában sok dolgot nem tud, az már tud valamit (és lehet, hogy nem is keveset).

Üdv

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.13. 23:47:24

@Jurganov:

Kösz, de nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja.

Egyébként már látom, hogy a szokásos taktikát követi: megkeresi azokat a részeket, amikbe érvek nélkül is beleköthet, szavakon rugózik, és olyan dolgokkal jön elő, ami nem következik állításaimból.

Ismerem már ezt és tudom kezelni. A vége persze az, hogy körbeérek, és nem kezdem el ugyanazt magyarázni a huszadik megközelítésből is. Ilyenkor részemről a fáklyás menet, berekesztem a diskurzust (a szerver-memóriákban úgyis ott van az egész, lehet látni, ki milyen lőszerrel hogyan célzott és hová lőtt).
Ez történt a minap Lencsés Istvánnal is, mikorra már önmagának válaszolgatva is azt bizonygatta, hogy ő nem anonim, de én igen.
Szegény.

Amíg vidéki kicsit is elfogadható hangot üt meg (és eddig igen) és nem kell ugyanazt az érv-lemezt feltennem, addig szívesen vitázok vele, nekem ez terápia. :-). De ha elkezd trollkodni, akkor Lencsés sorsása jut, soha többé nem írok neki. Becsszó.
A választás az övé.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 00:32:30

@Ironfist:

Kösz, de azért két dologgal hadd egészítsem ki.

Nem az a baj, hogy Vidéki nem közgazdász, ez egyáltalán nem gond, ettől még tudhatja jól a dolgot. A manyup rendszerrel vannak (voltak) bajok, és ezt valóban sokan megírták, lenyilatkozták, nemcsak Kun János, vagy mások. Ráadásul Vidéki nem is írt rosszat, mert vélhetően Kun János sem állított valótlant, amikor azt mondta, amit. A vita részemről nem emiatt fontos, illetve én nem is ezzel vitatkoztam.

A Vidékivel folytatott véleménycserével az a baj, hogy nem csere, hanem elbeszélés (mármint egymás mellett). Ő ugyanis Kun Jánoson és az én hsz-emből kiragadott "nem jártam utána minden adatnak" szavakon rugózik - mintha közgazdászként csak akkor lenne "jogom" e témában megnyilatkozni, ha oda-vissza leellenőriztem volna Kun Jánost, az MNB szakértőit (nálam valszeg okosabb és képzettebb fiúk ülnek ott), vagy a PM szakközgazdászait (ott is).

Vagy talán az bántja, hogy bevallottam, miszerint nem vagyok a téma mély ismerője? Mert valóban nem vagyok, még közgazdászként sem, ez igaz. Teljesen más területen és más dologgal foglalkozom, ráadásul ezzel sem a szó szoros értelmében vett közgazdászként.

Megjegyzés: (boldogabb lenne ha nem tudná, mi a tanult szakmám? Vidéki olyan, mint Lencsés: ő boldogabb lenne, ha a Zébácsi helyett Pilgermayer/Sztrovacsek/Kovács/Soós Zoltán szerepelne? Tudná ő ebből, hogy valójában hogy hívnak? :-)

Vidéki sajnos nem fogja fel, hogy én egész másról beszélek. A mára összegyűlt vagyon feléléséről, arról, hogy mi lesz ezután, és arról, hogy ha az egyik csapot zárjuk (a manyupok miatti nyugdíjvagyon-kiesés piacról történő finanszírozása, akkor a másikat miért nyitjuk meg (szja miatt -500 Mrd HuF).
Magyarul, kérdéseket tettem fel.

De láthatóan ez kicsit sem zavarta abban, hogy vörös ködöt fessen hipotalamuszomba.

Üdv:
Zébácsi

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 00:58:34

@Horizont:

Köszönöm reagálásod, kedves és korrekt a hangnem! :-).

Olvastam més hozzászólásaidat is, azokból látom, hogy nicknevedet nem hazudtolod meg - a széles spektrumon tartod a szemed, a látható eseményeket egyformán figyeled.
Ez jó, tetszik.

Üdv:
Zébácsi

2011.11.14. 07:32:29

@Zébácsi: Jóslatokról nem lehet vitázni, vagy bejönnek, vagy nem. Csak annyit jegyeznék meg, hogy Horthy alatt sem voltak túl jók a kilátások, ráadásul a háború elvitt vagy félmillió fiatalt (katonákat, zsidókat, civileket), oszt végül mégis lett általános nyögdíj, mert a jól működő szocialista gazdaság ki tudta termelni. Ha lesz működő gazdaság, itt is lesz nyugdíj, max nem magyarok dolgoznak majd a gyárakban, hanem kínai bevándorlók. Ha nem lesz működő gazdaság, akkor meg matt mindegy, hogy hány fiatal könyököl a munkaügyi hivatalban reménytelenül.

Vidéki 2011.11.14. 08:48:18

@Zébácsi:

A te világlátásodban én ott látom a problémát, hogy te is a félig telt pohárról azt állítod, hogy félig üres.
Például írod: „A problémára eddig az egyetlen válasz a manyup volt. Lehet, hogy rossz, nem teljesen jó, de az egyetlen.”

Kiesik memóriádból (többek között) például az adórendszer átalakítása, amely a vállalkozók vállalkozási hajlamát ösztönzi.
Az egykulcsos adó gondolata a híres, neoliberális közgazdásztól, a Nobel díjas Milton Friedmantól származik, még 1960-ból.

Újkapitalista országok, élükön Észtországgal Jeffrey Sachs hatására az egykulcsos adót egymás után bevezették.
Nem lehet azt mondani, hogy ez náluk gazdasági katasztrófát okozott volna.

„Az egykulcsos adórendszer mérsékelheti az adóelkerülést, többletmunkára ösztönözhet, és javíthat azon a korábbi évekre jellemző aránytalanságon, hogy a személyi jövedelemadó kétharmadát az adófizetők mindössze 15 százaléka fizette be. Ráadásul a kormány fokozatosan, három év alatt kívánt eljutni a céljához.” (Gaál Csaba VG)

„A csehek, a szlovákok és az észtek bruttó hazai terméke egy főre számítva tavaly már 25, 15, illetve másfél százalékkal magasabb volt, mint a hasonló magyar mutató. A kilencvenes évek elején fordítva állt a helyzet: a fejenkénti GDP 1993-ban az éppen önállósodott Csehország és Szlovákia esetében 12, illetve 18 százalékkal még elmaradt a magyarországitól, Észtország hátránya pedig nem kevesebb mint 31 százalékos volt.”

A különös az egészben, hogy Észtországban, amelyik lehagyott bennünket, ebben a hosszú időszakban a mostani nagyokos ellenzék szerint állítólag kártékony egykulcsos adórendszer működött, míg nálunk az állítólag rendkívül igazságos és a gazdasági növekedésre állítólag élénkítőleg ható progresszív adórendszer „virágzott”.

„A miniszterelnök pontosan tudja, hogy ma is paradigmaváltás zajlik:
a hetvenes évek vége óta Európát olyan kihívások érik, amelyekkel mindeddig nem volt hajlandó szembenézni.
Új, innovatív, olcsó munkaerővel rendelkező szereplők léptek színre, ahol nincs szociális háló, nyugdíj, és nem kell különböző, például a környezettel összefüggő normákat betartani.
Erre a globális kihívásra Európa nem adott megfelelő válaszokat.” (Seres László interjúja a HVG-n)

Jó lenne, ha az új kormány mindenható lenne, de nem az.

Ezért csak az adott feltételeknek megfelelően lehet megoldásokat találni.

Az ellenzék jelentős része abban érdekelt, hogy a helyzetet minél hatásosabban, minél sötétebb színekkel fesse le, mert reméli, hogy a megijesztett, rettegtetett választópolgárok elhiszik, hogy:

„Kánaán lesz ez a vidék,
Hogyha reám szavaztok”

Vannak olyanok is, akik a „testvéri tankoktól” várják el, hogy hatalmi pozícióba juttassák el őket. A „testvéri tankokat” ezúttal nem keleti, hanem nyugati irányból hívják be.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 09:40:31

@Vidéki:

Röviden.

Az egykulcsos szja nem rossz dolog, de ennek bevezetéséről (okairól) egy jobboldalhoz kötő közgazdászt idéznék, (Dr. Chikán Attila): tankönyvileg lehetetlen.

Másrészt ez akkor lenne valós válasz a nyugdíjkérdésre is (magasabb foglalkoztatottság és magasabb egyéni megtakarítási hajlam, ha:

- csökkenne a munkabérre jutó teher (költség). Ezt nem az egykulcsosság biztosítja, és nem is csökken.
- tömegek keresnének többet, amiből tudnak takaréskoodni. De pont nem ez történt, a mostani egykulcsos szja egy - jobboldalhoz köthető közgazdászok, politológusok szerint - elitista adórendszer, amivel a kormánynak fel kellene hagynia.

Azok az országok kínálnak alacsony bérköltséget, ahol a szociális háló és létbiztonság az elmúlt jópár évtizedben (évszázadban) ismeretlen fogalmak voltak: Kína, Indai, és más, délkelet-ázsiai országok. Ezek a nemzetek eddig konkrétan éheztek, a globalizáció hozta el számukra azt a sanszot, hogy tömegek kaphatnak akkora bért, amivel már nem halnak éhen. Európa országaira ez nem jellemző, itt irtó nagy balhé lenne abból, ha ezekből a kormányok el akarnak venni. Csak nézd meg a görögöket, mi cirkuszt levágnak, pedig ott aztán volt egy kis habzsi-dőzsi...
Te örülni fogsz, ha majd indoklás nélkül kirúgfható leszel, és ez meg is történik?

Ott, ahol magas a hozzáadott érték és az emberi hozzájáruléás mértéke, általában kevésbé csökkenek a bérek és ez tartható is (szolgáltatások, nem összeszerelő műhelyek). Ha tényleg azt akarjuk, hogy hazánk összeszerelő ország legyen, akkor nincs is szükség MT-re, mi a fenének??? Elég, ha beengedjük a multikat és területileg is defferenciáljuk a minimálbért, hogy a munkaerő a lehető legolcsóbb lehessen.

Fordítva ülünk a lovon.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.11.14. 10:02:45

@Zébácsi:
A multiknál tényleg ez a baj, hogy csak műhelyként tekintenek az országra.
Én rettenetesen hiányolom azt, ami egy amerikai, angol, hollland...stb. cégnél már sok sok éve működik:
Ez pedig az ösztönzés rendszere, ahol becsülettel és szorgalommal dolgozókat jutalmazzák, előrelépési lehetőséget kínálnak neki. Nem pedig a jól megszokott szlogen: "örülj hogy van munkád, vazze' " Amúgy ha egy cégtől valakit ki akartak rúgni, akkor azt eddig is meg tudták tenni. Indoklás pedig egyszerű: "válság van, leépítés van, szevasz".

A TB rendszert szép lassan át kellene alakítani magánbiztosítók hálózatává. A probléma az, hogy egy ilyen lépésre nincs nálunk eléggé hiteles és megbízható kormánypárt.

Vidéki 2011.11.14. 10:14:55

@Zébácsi:

Propagandisták módosult tudatában úgy a jelenlegi Munka Törvénykönyve maga a tökély, amin minden változtatás csak ronthat. Ezért még gondolkodni sem lenne szabad erről a témáról.

Érdekes dolog, hogy Magyarországon a szakszervezeti vezetők leragadnak a közszféra határain belül, időnként a közlekedés területén hatásosan zsarolják az utazó közönséget, de behunyják a szemüket a versenyszférában dolgozó munkavállalók kiszolgáltatott helyzete előtt, ahol a Munka Törvénykönyvében biztosított elmélet jogokat különféle kiszervezési trükkökkel sikerül szinte nullára redukálni.

A munkavállalók elméletben létező jogait lenullázó egyik ilyen módszer a „munkaerő kölcsönzés”

„Széki Sándor, kávézótulajdonos vállalkozásához külső-munkaerő közvetítő cégek segítségét is igénybe vette. Véleménye szerint a törvény adta magas követelmények miatt egyszerűbb külsősökkel dolgozni, a költségekről nem is beszélve. Itt van rögtön egy - nem olyan nagy költségigénnyel járó, de mégis - nyilvánvaló példa: minden cég külön üzemorvossal kell rendelkezzen, ami több kávézó esetén több üzemorvost jelent.

A munkaerő-kölcsönzés útján foglalkoztatott munkavállaló – munka, tűz-, baleset- és higiéniai - alapképzését a munkaerő-kölcsönző cég biztosítja.

Véleménye szerint valós előnyt jelent továbbá a dolgozói órák magasabb kontrolljának lehetősége, a rugalmas beoszthatóság, hogy a forgalom mellé rendelhető ember – akár csak pár órára is – a kiemelt időszakban.

Széki Sándor még azt is hozzátette, hogy gazdaságossági szempontból az sem mindegy, hogy a tevékenység ellenszolgáltatása dologi vagy nem dologi költség. „(Privátbankár)

Érdekes dolog, hogy nemcsak Széki Sándor, kávézótulajdonos kedveli ezt a "rugalmas" megoldást, amit a munkaerő kölcsönzés nyújt (nemcsak tegnap óta), hanem olyan hatalmas multi is, mint a TESCO, amelyet nem a kínzó profithiány terel erre az útra.

Évek óta több százezer munkavállaló dolgozik kölcsönzött munkaerőként. Mégsem csipogott senki sem értük
Nézzen már utána annak is, hogy a jelenlegi Munka Törvénykönyve hogyan képes biztosítani azoknak a munkavállalóknak a jogait, akik több százezren kölcsönzött munkaerőként tengetik életüket a „versenyszférában”.

„egy 34 éves monori férfit szintén közokirat-hamisítás bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint közreműködött abban, hogy több személy, oktatáson illetve vizsgán való megjelenés nélkül - különböző pénzösszegek fejében - hamis gépkezelői jogosítványt szerezzen, vagy a meglévő jogosítványba hamis vizsgabejegyzés, illetve orvosi alkalmasságot igazoló pecsét kerüljön.”

„ az iratok magas színvonalú hamisítványok voltak, legföljebb egy szakértő ismerhette volna fel, hogy nem eredetiek.”

A Tesco mossa kezeit: „A rendőrségi vizsgálat nem Tescós munkavállalókra vonatkozott. Az érintettek egy magyar munkaerő kölcsönző cég alkalmazottai voltak.”

A Tesco egy ma született bárány.

Sokaknak eszébe sem jut, hogy átgondolja, hogy a Tesco miért dolgoztatja egy magyar munkaerő kölcsönző cég alkalmazottait, ahelyett, hogy saját állományába venné azokat, akiket dolgoztat.

Vannak jelei annak. hogy a munkáltatók ügyesen megtalálják a kiskapukat, hogy kikerüljék a mostani Munka Törvénykönyvében meglévő túlzásokat és kockázataikat minimalizálva olyan megoldásokat találnak, amelyek a nullára csökkentik a munkavállalók elméletben létező jogait.

Aki kölcsönveszi a munkaerőt, az ártatlan képpel moshatja kezeit, hogy nem ő követi el törvénysértést.

Ő csak mérhetetlenül jóhiszeműen, miként „Mindentelhisz nagymama” a TV mesesorozatból, elhiszi, hogy vállalkozó aki kölcsönzi neki a munkaerőt, az törvénytisztelő, tisztalelkű személy.

.

Ironfist 2011.11.14. 10:25:21

@Zébácsi:
"Nem az a baj, hogy Vidéki nem közgazdász, ez egyáltalán nem gond, ettől még tudhatja jól a dolgot."

Ezt én is tudom, csak Vidéki előszeretettel hivatkozik arra, hogy akit ő hoz fel, az nagyobb tekintély, mint akit más, tehát feltétlenül jobban igaza van. Mondtam már neki, hogy ez érvelési hiba, méghozzá tekintélyre való hivatkozás, de meg sem "hallotta". Vidékivel azért teljesen felesleges vitatkozni, mert terel, ködösít, és teljesen lényegtelen részekbe köt bele, hogy a kínos részekre ne kelljen válaszolnia. Mindemellett pedig próbál okosnak, műveltnek látszani, de láthatóan csak és kizárólag a maga "igazát" hajtogatja, miközben nem hajlandó azt is észrevenni, hogy valaki beszél hozzá - ha pedig végképp zsákutcába jut, akkor elkezd valótlanságokat állítani a "vita"partneréről, ami szintén érvelési hiba, méghozzá hiteltelenítés. Ezért írta Jurganov, hogy majd rájössz, hogy ne vitatkozz Vidékivel, csak a betűk kopnak a klaviatúrádról.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 10:46:44

@Vidéki:

Azt, hogy az általad propagandistáknak véltek szempontjából a MT maga a tökély, nem tudom, én nem ismerek személyesen ilyeneket és nem is állítottam azt, hogy tökéletes lenne.

Biztosan lehetne jobb MT-t írni (konszenzussal), de a folyamatok láthatóan nem ebbe az irányba mennek.

A munkaerő kölcsönzés önmagában nem gond, de sajnos e területen is vannak lehúzó kóklerek, csakúgy, mint mindenhol, ahol sok pénzről van szó.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.14. 10:49:41

Euro: reggel 311 10:46kor 316
CHF: reggel 247 10:46kor 255
A gazdaságpolitikai csoda...tényleg gyorsul a villámnaszádunk. LEFELÉ...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 10:50:43

@csabapayne:
" Amúgy ha egy cégtől valakit ki akartak rúgni, akkor azt eddig is meg tudták tenni. Indoklás pedig egyszerű: "válság van, leépítés van, szevasz."

Az indoklás nélküli kirúgás lehetősége azt a jogot veszi el a munkavállalótól, hogy munkaügyi pert kezdemnényezhessen törvénytelen kirúgása miatt.
Pont egy ilyen ügyben vagyok tanú, ahol a munkáltató olyan indokkal küldte el a munkavállalót, ami finoman szólva is aggályos, plusz még meg is alázta. A pert a kirúgott munkavállaló bizonyára megnyeri, szép kis kértérítés üti majd a markát - teljes joggal.

Ha a kirúgás indok nélkül történhet, az minden bzionnyal egyoldalú előny a munkáltatóknak, ergo a munkavállalók joga kompenzáció nélkül sérül.

quetzalcoatl. 2011.11.14. 10:58:56

@Vidéki: Jó lenne azt hinni, hogy amiket ide leírtál, az mind a te analitikus gondolkodásodnak az eredménye. Jó lenne és elfogadható is. De a "testvéri tankokkal", bemutatkoztál. Hiszem, hogy vagy csőlátásod van, vagy feladatot hajtasz végre. Tedd. Ebben az országban sohasem abban bíznak meg, aki értően nyúl egy-egy témához, beszél a gondokról és mindent megtesz a demokratikus elvek érvényesüléséért, hanem aki huszáros, szemrebbenés nélkül tud hazudni, leegyszerűsített mondataival és közhelyeivel elő tudja adni a legkisebb királyfi szerepét. Amennyiben ez kell, ám legyen. Megnyugtatlak, nem jönnek a tankok. Mi fogunk menni. Maradnak a napszámosok és a birtokosok. Menni fog az ország is, mert küldeni fogják, kifele. Esetleg csatlakozhat Ukrajnához, É-Koreához.
A tegnapi hír : pénzpiacokhoz fordultunk (államkötvény is) 6,8% kamat, IMF 3% kamat. Ezt az előző ellenzék bűncselekménynek aposztrofálta volna. Ezek azok a 100 MrdFt-jaink amiért megvásároljuk (kis időre), hogy az antidemokratikus (unortodox) lépéseket megtehessük.
Nem tudom, feltűnt-e, hogy tisztán egykulcsos adó csak a posztkommunista országokban van, aminek a célja a sógor-bátyám alapú új-burzsoázia megteremtése, közpénzből, közvagyonból.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 11:00:57

@Ironfist:

Éjszaka elkövetett kommentemre adott válaszából látom az általad leírtakat. Mivel az írásomban felvetettekre választ nem tudott adni, magyarázattalk nem tudott szolgálni, új témát lőtt fel a blogtérbe, olvashatod te is.

Nekem viszont ahhoz nincs kanalam, hogy az eredeti témától eltérve olyanokkal foglalkozzak, amivel egyébként nem szándékoztam. Nincs kedvem egy sehová sem vezető kommentfolymammal végigszáguldani a gazdaság kisebb-nagyobb témáin.

Legutóbbi kommentje "állóháborúhoz vezethet", amihez sem időm, sem pedig kedvem nincs. A tesco-t hozza elő egy példa erejéig. Hosszasan tudnék írni a magyar FMCG szektorban ténykedő külföldi és hazai láncokról, de nem teszem.
Ezért is válaszoltam neki röviden, kvázi lezárva a témát. Remélem, megérti, hogy miután nem az eredeti kérdéseimre ír, részemről ennyi.

Ironfist 2011.11.14. 11:07:35

@Qeatzkoatl:
"Hiszem, hogy vagy csőlátásod van, vagy feladatot hajtasz végre."

Vagy trollkodik.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 11:11:57

@Qeatzkoatl:

"A tegnapi hír : pénzpiacokhoz fordultunk (államkötvény is) 6,8% kamat, IMF 3% kamat. Ezt az előző ellenzék bűncselekménynek aposztrofálta volna. Ezek azok a 100 MrdFt-jaink amiért megvásároljuk (kis időre), hogy az antidemokratikus (unortodox) lépéseket megtehessük."

Na tessék, Kedves Blogtársak (főként Kedves Vidéki), lehet gondolkodni.

Állítás 1:
A manyup finanszírozás miatt elmaradó állami nyugdíjalap-bevételt a piacról finanszírozzuk több pénzért (kamatot fizetünk érte). Rossz, elutasítandó.

Állítás 2:
Nem kell az IMF pénze, helyette dupla kamatfelárral veszünk fel pénzt a piacról. Szabadságharc van, vagy mi.

Kérdés 1:
Nem visszás ez egy kicsit? (gyakorlatilag erre vonatkozott Vidéki blogtársunknak feltett kérdésem a manyup megszüntetéséről: csapot ott elzár, csapot máshol megnyit.

Adalék 2:
Mindehhez tegyük hozzá az egykulcsos szja miatt az állami büdzséből szublimáló 500 Mrd forintot, és teljes a káosz a takaréskosság és az ésszerűség tekintetében.

"Nem tudom, feltűnt-e, hogy tisztán egykulcsos adó csak a posztkommunista országokban van, aminek a célja a sógor-bátyám alapú új-burzsoázia megteremtése, közpénzből, közvagyonból. "

Nem véletlen, hogy a magyar egykulcsos szja-t már hónapok óka ekézi a jobboldali sajtó, közgazdászok, politológusok számos tagja is.

Nincs több hozzáfűzni valóm.

quetzalcoatl. 2011.11.14. 11:23:35

@Zébácsi: Nem szeretném rontani Vidéki sikerdíját, de amiket írt az MT-ről, az elképesztő. Eltagad, csúsztat, mellébeszél. Kár érte.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.14. 11:41:52

@Qeatzkoatl: Dehogy kár, roppant szórakoztató egy troll.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 11:47:52

@Qeatzkoatl:

Tényleg kár, mert egyébként van gógyi s fejében.

@Combi a ballibes Ferkófan:
:-)
SzP meg: :-(.

Viktus 2011.11.14. 11:50:22

@Combi a ballibes Ferkófan:

1.00 EUR = 315.161 HUF
Euro Hungarian Forint

jah ...

Viktus 2011.11.14. 11:52:36

@Vidéki:

Te egy nagyon sötét életforma vagy ... alapvető dolgokkal nem vagy tisztában. Ez a monológod elején is megmutatkozik.

"Kiesik memóriádból (többek között) például az adórendszer átalakítása, amely a vállalkozók vállalkozási hajlamát ösztönzi."

Micsoda? a járulékemelés? gázolaj jövedéki adó? eva kivezetésének ötletelése? mi is az ösztönzés?

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.14. 12:01:07

Hmm, viszont nem csak nálunk sikertelen az államkötvény kibocsátás, hanem a szlovákoknál is. Öröm látni, mennyire bíznak a régióban.

Viktus 2011.11.14. 12:03:51

Mégsem törlik el 2012-ben az egyszerűsített vállalkozói adót – dőlt el hétfő délelőtt. Az eva kulcsát és értékhatárát viszont megemelik, az adóemelés minden korábban említettnél nagyobb mértékű lesz.

Jövőre azok evázhatnak, akik éves árbevétele nem haladja meg a 30 millió forintot, míg jelenleg 25 millió forint az értékhatár. Az adókulcs a mostani 30 százalékról 40 százalékra emelkedik – dőlt el a Fidesz frakció ülésén.
-

Ezzel az erővel eltörölhették volna :D

2011.11.14. 12:09:36

@Vidéki: No igen, de akkor a munkaerő-kölcsönzést kéne szabályozni, nem pedig a maradék munkavállalói érdekvédelmet felszámolni! A szabad piac a jelen helyzetben azt jelenti, hogy a munkáltatók szabadon visszaélhetnek a munkaerőpiaci túlkínálattal, az állam feladata ennek a megakadályozása lenne, nem a támogatása. Óriási tévedés azt gondolni, hogy a munkáltatók seggének fényesre nyalása majd jólétet hoz az országba! Húsz éve ez a tévelyeszme uralkodik a magyar kormányokon, és a végeredmény: nyomor. Könnyen beláthatóan ugyanis a munkáltatónak a legkisebb mértékben sem érdeke jólétet teremteni. Neki a költségminimalizálás az érdeke, mert abból nő a profit. Hárommillió minimálbéres országának lenni viszont senkinek sem érdeke, mert nincs adóbevétel, nincs belső fogyasztás, semmi sincs. Jó lenne, ha a duce felismerné ezt végre, és kiállna a választóiért a vérszívó despota zsebtőkések ellen!

@Combi a ballibes Ferkófan: „Nem akartuk azt, hogy külföldről bármilyen nemzetközi pénzügyi szervezet ... kényszerítsen megszorításokat a magyar kormányra" - megy ez nekik a nélkül is, hogy költenék patikára az utolsó garasig!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 12:52:28

Úgy látom,

hogy kedves Vidéki nevű blogtársunk kommentjeivel kiengedte a szellemet a palackból - hála másoknak, jönnek is az érvek garmadával csúsztatásaira.

Tessék, Möszjő, lehet tényekkel alátámasztva válaszolgatni a többiek, és az én korábbi felvetéseimre.
Karosszékből fogom figyelni kínlódásodat, mert már ne is haragudj, de ezt a gödröt te ástad ily mélyre.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 12:56:23

@Viktus:

40%???

Hogy is volt a mottó: "Senki sem fog rosszabbul járni."

Aha.
Köszöjük, fiúk.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.14. 13:09:38

„Nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat és képes Magyarország arra, hogy a saját lábán álljon”
www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/besult_a_6_hetes_magyar_aukcio.158299.html

Ahogy mondottam volt korábban, kibaszottul kínos lesz mikor Orbán térdenállva fog könyörögni az IMF-nek pénzért.

Vidéki 2011.11.14. 13:47:20

@Hörömpő Töhötöm:

Írja: „Könnyen beláthatóan ugyanis a munkáltatónak a legkisebb mértékben sem érdeke jólétet teremteni. Neki a költségminimalizálás az érdeke, mert abból nő a profit.”

A magasabb munkaerőköltség okos balliberálisok szerint rontja Magyarország regionális versenyképességét.

Ebből az következik, hogy a versenyképesség optimumát akkor érhetnénk el, ha a munkavállalókat kenyéren és vízen tartanák és naponta megkorbácsolnák őket.

Ironfist 2011.11.14. 13:55:54

@Zébácsi:
Felesleges. Ha válaszol is, megintcsak terel. Ha nem tud válaszolni, az érvelők hitelességét kérdőjelezi meg. Ha végképp szarban van, akkor nem válaszol egyáltalán, majd csak a következő témában, egy teljesen új dologgal kapcsolatban. De most te is lefutottad a kört, hogy megpróbáltál gyöngyöt szórni a disznó elé, és te is rájöttél, hogy felesleges. :D

2011.11.14. 14:01:01

@Vidéki: A viktátorod ugyanezt vallja! A szegények pénzét csökkenti, a gazdagokét növeli! Sőt, még annak is módját találta, hogy lehet valakit minimálbér alatt dolgoztatni, akár magánérdekek mentén. (Közmunka program.)

zrobasé 2011.11.14. 14:04:24

@Vidéki: Irja " Ebből az következik, hogy a versenyképesség optimumát akkor érhetnénk el, ha a munkavállalókat kenyéren és vízen tartanák és naponta megkorbácsolnák őket. "

gyakorlatilag

ezzel

megegyező tartalommal

nyilatkozott

nemrég

Demján Sándor.

Aki, mint tudjuk ,ahogy Ön irja egy " okos balliberális"

Öngól, abból is a szebbik fajta.

Viktus 2011.11.14. 14:22:38

@Vidéki:

Öcsi inkább azáltal lehetne a fizetéseket emelni, ha pl. jövőre egy embernek fizetek nettoba mondjuk 100 ezret nem 120 ezret kellene mellé majd az államnak becsengetni ... tudod nem termeli ki a munkaerő önmagát.
Ezen okból a munkabér terhelés helyett csökkenteni kellett volna. Az SZJA baromsággal ne gyere azt már a bolsi népnyúzók levitték a legtöbb munkavállalónak 17%-ra.

Viktus 2011.11.14. 14:28:26

Brutális áremelés jön a kutakon
index.hu
A benzin 5, a dízel 8 forinttal drágul szerdán.

-

Na még az áfa emelés előtt eléri a dízel a 450-es határt ... ez ám a jó kis gazdasági szabadságharc.

Jurganov 2011.11.14. 14:43:12

ez annyira szép és megható ahogy küzdötök vidékivel....mintha lenne értelme :D. sajnos ő is (mint sokan mások is) nem gondolkodik hanem hisz.(A hit - definíció szerint - mindaz, ami nem tudás! Valami, amit az előző indoklás nélkül elfogadok) és azzal nem lehet vitatkozni.
az a szomorú abban amit a kormány tesz, hogy jónéhány éve, a témában megjelenő írások már előrevetítették, hogy mit kell tennie a kormányoknak ( a pénzvilág nyomására), hogy rabszolgasorba taszíthassák az emberiséget. most ennek a lépéseit látjuk :( amúgy ne legyenek kétségeitek, ez megy mindenütt, csak nálunk most kicsit belehúztak a srácok, de minden országban szépen haladnak a csodás végkifejlet felé, az olyanokban is mint a fejlett németország vagy az usa.

2011.11.14. 14:55:50

@Jurganov: Szeretnék én olyan rabszolga lenni, mint a német... Persze, tulajképp igazad van, mindenütt minden egyre szarabb, csak éppen ha azonos mértékben romlik az életszínvonalunk, akkor a német majd nem 3 évente, hanem 5 évente vesz új ülőgarnitúrát, mi pedig itt Mo-n mind éhendöglünk vagy megfagyunk. :-( Kivéve persze a viktátort és a haverjait, mert ahogy azt már orwell is megírta: www.youtube.com/watch?v=a1cs3djbpQA&feature=youtu.be&t=2m49s

Nyuggervadász 2011.11.14. 15:05:01

@Vidéki:
Ha már a monetarista Friedmant említetted, nem csak azt kellett volna felhoznod, hogy az egykulcsos adó támogatója volt, hanem azt is, hogy szerinte a háztartások fogyasztása elsősorban nem a rendelkezésre álló jövedelemtől, hanem a rendelkezésre álló pénz mennyiségétől függ.
Bár, most M.o-n 200e. bruttó alatt tökmindegy, hogy jövedelemről, vagy pénzmennyiségről beszélünk.
A lényeg az, hogy a háztartások fogyasztás-növekedése tudná beindítani a gazdaság motorjait (több termelés - a foglalkoztatás növelése - újabb termelés bővülés, több adó az állami szektornak , stb.) Igen ám , de ha a volumenében domináns munkavállalói csoportoknak csökken az elkölthető jövedelme , máris felborul minden elképzelés. Így meg mi értelme van a magyar fizetőeszköz tudatos gyengítésének?(Matolcsy mondta!) Az export ugyan nőne (folyóáron), de a kisebb belső fogyasztás miatti csökkenő termelés csökkentené az állami bevételeket is.
Természetesen az sem megoldás egy piacgazdaságban, hogy a kormány által elkúrt egykulcsos adórendszer negatív következményeit a vállalkozók nyakába varrják (bérkommandó).
Nem az egykulcsos adórendszer ellen ágálok, hiszen annak is vannak előnyei. Csak nem most, és nem a jelenlegi fejlettségi szinten. Neoliberalizmus ide, vagy oda, garantálom, hogy jelen pillanatban Friedman sem ajánlaná Orbánéknak az egykulcsost. Ja, és azon is röhögne, hogy nálunk "unortodox" gazdaságpolitika folyik. Ortodox ez a javából! Legalábbis ami a fogyasztás visszaszorítását illeti. Hiszen az elkölthető jövedelem csökkentése (mert ez van, csak meg kell kérdezni az utca emberét) ez irányba hat. Hiába a törvény, az általam ismert többgyerekesek sem tudják mind igénybe venni a lehetséges adókedvezményeket.
A többi kijelentésed (zömével) is tudnék vitatkozni, de akkor már túl hosszú lennék....

Vidéki 2011.11.14. 15:12:14

@Viktus:

Írod: „... tudod nem termeli ki a munkaerő önmagát. „

Ha ennyire „tehetséges” vállalkozó vagy, miért nem mész el inkább kapálni?

Mindenki jól járna vele.

Higgins főbíró 1907-ben Ausztráliában azon a véleményen volt, hogy egyetlen munkaadó se maradjon fenn abban az esetben, ha fennmaradását csak a munkásai kizsákmányolásával tudja elérni.”

Jurganov 2011.11.14. 15:24:32

@Hörömpő Töhötöm: a németnek sincs jövője, nem holnap fog egy marék rizsért dolgozni hanem holnapután, a tendencia sajnos ua.
@nyuggervadász: friedmant ne idézzük, sajnos eléggé félresiklott amit kitalált.

Vidéki 2011.11.14. 15:26:55

@nyuggervadász:

Írod: „Ha már a monetarista Friedmant említetted, nem csak azt kellett volna felhoznod, hogy az egykulcsos adó támogatója volt, hanem azt is, hogy szerinte a háztartások fogyasztása elsősorban nem a rendelkezésre álló jövedelemtől, hanem a rendelkezésre álló pénz mennyiségétől függ.”

A belső fogyasztást, a GDP növekedés egyik motorját, kikapcsolja a lakosság hatalmas eladósodottsága svájci frank alapú hitelben és az elképesztően szárnyaló svájci frank árfolyam miatt a lakosságnak a törlesztés növekvő gondjaival kell megküzdeni.

Ahelyett, hogy a pillanatnyi fogyasztását növelné, ami a GDP növekedést segítené, az elmúlt évek előre hozott fogyasztásával birkózik amit nehezít a svájci frank elképesztő szárnyalása.

Demján Sándor már a szocializmusban is bizonyította hozzáértését a gazdaság területén.

„Ha nem lép be a svájci frank erősödésének problémája, akkor valóban erősödhetett volna a lakosság fogyasztása, ami húzhatta volna a növekedést, ám a frank kiszívta a pénzt az országból, „mutatott rá Demján Sándor.

Ironfist 2011.11.14. 15:40:15

@Vidéki:

A tartalomra nem vagyok hajlandó válaszolni, de csak annyit, hogy... Mi a halálért kell az idézet elé, de már az idézett személy neve mögé beszúrni, hogy "írod"? Az idézés ugyanis pont arra jó, hogy megmutassa: az idézett személy ezt írja :D Ilyen alapon gondolom te azok közül való vagy, akik szeretik a baconszalonnát, és a filmeket meg inkább dévédécédén nézik meg. :D

2011.11.14. 15:57:31

@Jurganov: No, azért én ettől nem félek. A németek sosem dolgoztak marék rizsért, eztán sem fognak, hamarabb ázik a fogsorod a vizespohárban!

Jurganov 2011.11.14. 15:59:54

@Hörömpő Töhötöm: ahogy érzed :) olvass utána, hogy milyen tempóban csökken az életszínvonaluk, mennyivel kevesebb a megtakarításuk mint pár éve. bár az eu zseniális elgondolás volt részükről....

2011.11.14. 16:04:15

@Jurganov: Hát lehet, hogy nem fogják az eu-t tovább finanszírozni... de Németország megáll a saját lábán is, ha kell, az egész világ ellen. (Lásd II. Világháború...)

Jurganov 2011.11.14. 16:26:57

@Hörömpő Töhötöm: az eu-t finanszírozni? rofl :) ha nem tudták volna tető alá hozni már régen szétesett volna németország is:)

Nyuggervadász 2011.11.14. 16:52:46

@Vidéki:
Egy percig sem vitatom Demján kijelentését, de
-a fidesz is tevékenyen részt vett a jelen állapot kialakulásában. 1998-2002 között államilag támogatott kamatpolitikával és a visszaigényelhető adókedvezményekkel arra inspirálta a lakosságot, hogy építkezzen. El kell ismernem, hogy ez bizonyos vonatkozásban gyorsította a jövedelemtermelést, az építőipar termelése megugrott és ez multiplikatív módon hatott más ágazatokra is.
-A most beharangozott ( senkit nem hagyunk az út szélén) végtörlesztéses akció azonban nem azokat segíti, akik tényleg nyakig ülnek a kakaóban ( hiszen nem áll módjukban igénybe venni ezt a lehetőséget), hanem megint a tehetősebbeket. Úgy, mint az egykulcsos adó esetében.
-azzal viszont, hogy újabb terheket nyomnak a bankok nyakába (távol álljon tőlem, hogy sajnáljam őket), megint a kisembereket szopatják meg. A bank veszteségeinek egy részét továbbhárítja a meglévő klienseire, tőkehiány miatt meg szűkíti a vállalkozói szféra felé a hitelezési lehetőséget. Ez pedig a padlóra küldi a vállalkozásokat.

Szóval, valahogy másképpen kéne csinálni. Ha makroközgazdász lennék, én többféle modellt futtatnék le és vizsgálnám az egyes modellek hosszútávú hatásait is.

VT Man 2011.11.14. 16:59:39

@SvenH.:
"amugy a manyup ertelme a kovetkezo: most 2 melos tart el 1 nyugdijast ami 30 ev mulva 1.5 melos lesz... ezt kikuszobolendo felre kell tenni ennyi..."

És a félretett pénzt ki fizeti? Az állampapírok hozamát ki fizeti? Csak nem adókból fizetik majd?

Az MNYP vett állampapírt. Az állampapírra jár kamat. 30 év múlva is jár majd kamat. Miből? Adókból.
Tehát aki MNYP-be tette a pénzét, az 30 év múlva és folyamatosan az adókból gyűjti a "profitját".

VT Man 2011.11.14. 17:01:10

@nyuggervadász:
"-A most beharangozott ( senkit nem hagyunk az út szélén) végtörlesztéses akció azonban nem azokat segíti, akik tényleg nyakig ülnek a kakaóban ( hiszen nem áll módjukban igénybe venni ezt a lehetőséget), hanem megint a tehetősebbeket. Úgy, mint az egykulcsos adó esetében."

Felejtsük már el ezt a tévhitet!

A tehetősek NEM FIZETNEK SZJA-t!

Érted? Megismétlem: a gazdagok, milliárdosok, gyakorlatilag NEM FIZETNEK SZJA-t. Mert "máshogy" jutnak pénzhez. Pl. Gyurcsány osztalékként vette ki a pénzt.

Aki pedig nem fizet SZJA-t, az nem járhat jól az SZJA csökkentéssel.

Ennyi.

Horizont 2011.11.14. 17:12:54

@Zébácsi:
Köszi, ez jól esett! Képzeld el amikor vagy 5 éve regisztráltam a nicknevem "optimista" volt.
Na le kellett cserélnem mert kaptam hideget, meleget:)))

@STX Joe: Ebben igazad van, de azért a kis fizetésűek és a milliomosok, milliárdosok közé esik egy réteg. Aki pl. 300-500 ezer között keres az (még) nem milliomos, de ő jól járt míg én a 110 nettómmal veszítettem! Tehát @nyuggervadász: -nak igaza van!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 17:37:41

@STX Joe:

A gazdagok általában valóban nem fizetnek szja-t, de a ők általában nem alkalmazottak, hanem részvényesek, cégtulajdonosok. Ezt mindenki tudja. Ha alkalmazottak is saját vállalkozásukban (értsd: ők maguk vezetik, vagy csak felügyelik, hogy a nem-tulajdonos menedzsmenttagok hogyan viszik a céget), tőkejövedelmeikhez képest jelképes összegért teszik azt, így nem érdekes, hogy 16% vagy 36% az szja.

Mondandódban a hiba a gazdagok tipizálásában rejlik.

Nyuggervadász ugyanis nem gazdagokról, hanem tehetősökről beszélt, a kettőnek csak egy igen szűk közös metszete van. Azokról a tehetősökről írt, akiknek eddig is tellett az 500 nettós bérükből hó végén kalácsra, plusz azokról a tömegekről, akik viszont az egykulcsos rendszer miatt kevesebb nettót visznek haza, pedig már eddig is számolgatták huszadika után a pénzüket.

Tudom, hogy sokan zsebbe kapják bérük minimálbér feletti részét (vagy akár az egészet), így őket ez egyáltalán nem érinti, de mégis: azt hangoztatni, hogy senki sem fog rosszul járni, miközben bizonyítottan így van, eléggé álságos dolog a kormény részéről.

Az egykulcsos szja bevezetése hiba volt (pláne így).

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.11.14. 17:45:16

Ebben az egészben az a legfélelmetesebb, hogy most már nem akarnak majd belőle kiszállni. Már most képesek inkább megmagyarázni a lehetetlent, és védeni a védhetetlent, amikor még meg lehetne tenni, hogy irányt váltsanak. Pár hónap és az ország bóvli kategóriában lesz, az árfolyamok még jobban elszállnak, és akkor nincs mese, valamit tényleg tenni kell majd. De nem, inkább elsüllyedünk mindannyian, csak Orbánnak és Matolcsynak legyen igaza. Ennél félelmetesebb dolgot még életemben nem láttam, mint ami itt folyik. Amikor már nyilvánvaló hogy rossz az irány, és több döntésről is kiderült hogy hibás volt, még akkor sem változtatnak. Értem hogy megmagyarázzák, mert ez a politika,de hogy nem veszik észre hogy már a sajátjaik sem hiszik el nekik hogy nem véletlenül villogtat mindenki, tényleg mi megyünk szemben a forgalommal? Elképesztő hogy stratégia, hatástanulmányok és elemzések, civil egyeztetések, szakértők bevonása nélkül még mindig tovább folyik az ötletszerű gazdaságpolitika. Az összes többi húzáson vagy csak nevetünk, vagy elszenvedjük, vagy félünk mert csorbulnak a demokratikus értékek. De itt már arról van szó, hogy évek kellenek mire ebből kijövünk. Ez nem tréfa emberek! A régió legnagyobb fekete lova lettünk. Az unióval rossz a viszonyunk, és a piacok nem bíznak bennünk, a pénzünk folyamatosan leértékelődik, az állampapírjainkat nem tudjuk eladni, a gazdaságunk nem növekszik, a befektetőket elüldözzük, a már ittlévőket különadókkal beszéljük le minden expanzióról. Mindezt stratégia, terv, bármi ésszerű meggondolás nélkül. Adókat be és kivezetünk, hétről hétre egyre bizonytalanabb minden, kivéve a vezetőnket és a szóvivőjét! Emberek, óriási baj lesz itt. Mostanra már a vakhívők szájából is annyira nevetségesen hangzik az előző 8 év emlegetése, hogy lassan leszoknak róla. Hiába volt nagyon rossz az előző 8 év, ha most minden eddigi várakozásunkhoz képest is egyre rosszabb lesz. Hogyan tovább??

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 17:55:49

@Legelő Őse:

Mire odaérünk az általad is említett szakadékhoz, új szlogenek lesznek már használatban:
Elmúltkétév. Orbánahibás. Elmatolcsyztuk.
A pesti vicc nem ismer tréfát.

Szomorú, mert a parlamenti 2/3-dal csinálhatnák jól is, a fenébe is.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 18:01:34

@Horizont:

Csodálkozom, hogy ezzel a nicknévvel nem kapsz a régi jóból.

A horizont ugyanis (ahogy írtam éjjel) azt jelenti, hogy látóhatár, vagyis valami olyan, ami az egész látható világot határolja.
De manapság sokan csak egy irányba képesek nézni, és nem értik, ha valaki másfelé is szeretne. Tapasztalataim szerint ők szoktak libsizni-bolsizni, ha észreveszik, hogy másnak tágabb a világ az egy tábornál.

Joe.UK 2011.11.14. 18:06:36

@Nikosi: for President!

Szerintem is ez az egy ut all ma Magyarorszag elott: minden penzt K&F-be es oktatasba. Es akkor TALAN egy generacio mulva valoban jobb lenne...

2011.11.14. 18:48:47

@Legelő Őse: Hogyan tovább? Hát egyre rosszabb lesz. Mint ahogy 40 éve egyre rosszabb lesz. Mindig csak egy kicsivel. Egészen addig, amíg el nem érjük Caucescu Romániájának életszívnovalát. (Nem kell már hozzá sok: fűtetlen iskolák, éhező gyerekek, családok kikapcsolt közművekkel...) Akkor aztán jön egy kis akasztgatás, aztán lehet újjáépíteni az országot, békekölcsön, kommunista szombat, munkaverseny stb. Aztán megint egy kis akasztgatás, és akkor talán jön újabb 12 kibírható év.

Horizont 2011.11.14. 18:50:48

@Zébácsi: :DDDD
Én egy "belül" baloldali vagyok és már az is maradok. Ma már kishazánkban nincs ilyen párt,(nem is volt) nincs ilyen elv, szemlélet. Én haragszom legjobban az MSZP-re és soha nem bocsájtom meg nekik, hogy 2/3-ot adtak Orbánék kezébe.Ma meg már az ördöggel is cimborálnék ha látnám, hogy jót akarna és jót is tenne. Minden oldalról szeretek tájékozódni, nagyon érdekel mindenki véleménye, még vidékié is :) Csak felbosszant ha valaki egy jottányit nem képes máshová lépni.
Ma már odáig jutottam, hogy félek. Nem kicsit. És ezt meg a Fidesznek nem tudom soha megbocsájtani.

Nyuggervadász 2011.11.14. 19:06:24

@STX Joe:
Te a tehetősek alatt a milliárdosokat érted ( ha Gyurcsányt hoztad fel példaként). Ők valószinűleg osztalékként vették ki a pénzüket, ami után 25% forrásadót fizettek. Ezt a 25%-ot csökkentette a kormány (2011. jan. 1-től) 16%-ra.
Én a "tehetős" alatt azokat értem, akiknek a hó bármelyik napján módjukban áll ( Zébácsi szavaival élve) kalácsot venni - azaz , nem kell azon filózniuk, hogy a rezsiköltségek közül a villanyt, vagy a gázt fizessék be..

Viktus 2011.11.14. 21:08:56

@Vidéki:

Ahm majd mondom a koreainak lásd. Samsung Zrt. , hogy irány kapálni ...
Magyar állam bruttó 48 ezre micsoda?

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.14. 22:44:16

@Horizont:

Ne félj. Orbán Viktor miniszterelnöksége nem tart örökké. Erre a legékesebb bizonyíték, hogy ezt ő maga is tudja - nem véletlenül betonoz le mindent, amit csak tud. Ha annyira biztos lenne a dolgában, mint amenniyre nem az, akkor nem lenne szüksége cementre ahhoz, hogy megnyertnek higgyen egy szabadságharcot.

"Én egy "belül" baloldali vagyok és már az is maradok. Ma már kishazánkban nincs ilyen párt,(nem is volt) nincs ilyen elv, szemlélet."
Bár ő van hatalmon, és perpill ő diktál, sokkal jobban fél ő, mint te magad. Te ugyanis a nép vagy, s mint ilyen, nem vagy leváltható.

"Én egy "belül" baloldali vagyok és már az is maradok. Ma már kishazánkban nincs ilyen párt,(nem is volt) nincs ilyen elv, szemlélet."

Esetleg a Kéthly Anna-féle Mszdp? Nekem sokminden tetszett, amit Kétly Anna gondolt és tett.

Én meg egy szélsőségmentes mix-fickó vagyok, egy eklektikus alak, akinek van, ami a jobbos-konzervatív gondolkodásban tetszik és van, ami a balosban-liberálisban. Na, ilyen párt meg aztán végképp nincs, ezért is derülök nagyokat, mikor lebolsilibsiznekznek.

Horizont 2011.11.14. 22:51:09

@Zébácsi:
Tényleg lehet, hogy Viktorunk jobban fél?:)
"Ellenőrzi Orbán Viktor ételeit a TEK" Hahahahahahaha ez tetszik!
Ja! Én egy "belül" baloldali vagyok és már az is maradok - aki néha szemezget a Jobbikkal:)
Tiszta katyvasz az élet!
Mix -fickó? Ez jó:)

SvenH. (törölt) 2011.11.15. 01:31:38

@Horizont: "Én egy "belül" baloldali vagyok és már az is maradok"

nem hogy orulnel hogy az igazi bolsevik partnak 2/3a van
az MSZP meg tipikusan jobboldali konzervativ part Viktorekhoz kepest

SvenH. (törölt) 2011.11.15. 01:47:44

@STX Joe: "És a félretett pénzt ki fizeti? Az állampapírok hozamát ki fizeti? Csak nem adókból fizetik majd?"

te fogalmi tevedesben vagy...
azt FELRE KELL RAKNI, ez a hosszutavu koltsegvetesnek az egyik sarokkove... mint az hogy az elkovetkezendo generacionak kell a rendes szinvonalu oktatas
semmi idiotizmus hogy fel kell venni hitelt ezt te hol hallottad?

nem kell a jelenlegi nyugdijasoknak odaadni azt a penzt, ennyi
gyakorlatilag jelenleg ok sokkal tobbel reszesednek mint jarna

ott van amit befizetnek azt kell szetosztani... tudod kiosztó-felrovó rendszer!!! amit abban az evben beszednek azt szetosztjak... ha abbol elvettem egy picinyket mert a korfa alapjan kiszamoltak nagyon okos matematikusok, akkor azt nem kell szetosztani

amugy ha pl megrohanja 300e nyugger egy evben a nyuggerkasszat (lasd Ratko) akkor is fel kellene venni hitelt? vagy akkor csokkennie kell a nyugdijnak?

az meg a masik u.n. demokracia demagogiaja, hogy TORVENY van a nyugdijemelesre...

süti beállítások módosítása