Skip to content


       Szűrés lista

Nem diktál a nyugat, de a véleménye fontos

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál más néven "Berlinale", az egyik legfontosabb 'A' kategóriájú filmfesztivál Európában és a világon. A fesztivált minden év februárjában rendezik meg 1951 óta. A versenyben azok a filmek indulhatnak, melyek a fesztivál kezdetét megelőző 12 hónapban készültek és a gyártó ország határain kívül még nem találkoztak a közönséggel. A zsűri mindig nemzetközi összeállításban ül össze. A fődíj az Arany Medve, a zsűri különdíja az Ezüst Medve (a medve Berlin szimbóluma). - wikipedia

Az idei Berlinale extráját a magyar kormány biztosította, a fesztiválon induló (és végül Ezüst Medvével díjazott)  magyar film, Fliegauf Bence Csak a szél című alkotásának sajtótájékoztatóján az újságíróknak kihelyezett székekre kiosztott 3 oldalas KIM-anyaggal. (rákattintva nagyobbak)

hintergrundtext_01.jpghintergrundtext_02.jpghintergrundtext_03.jpg

Támogatták a filmet 18 millióval, ezért nyüzsögnek körülötte. Annyira szánalmas.....
Milyen lett volna, ha a "4 hónap, 3 hét, 2 nap" román film bemutatóján a kormányuk partizánakcióval propagálja, hogy nem is igazán úgy történtek az illegális abortuszok a filmben, nehogy félreértelmezzék ... Vagy az Amerikai História X-nél, hogy máshol is vannak nácik, és ez nem jellemző az USA-ra ....

Az alkotó nem tudott róla és nem értette
( "Nem gondolom, hogy megsértettek volna engem vagy a filmemet, egyszerűen csak teljesen fölösleges volt. Találkozom itt az újságírókkal, belenézek az arcukba, és azt látom, hogy totál sokkolva vannak, és nem értik ezt az akciót. Egy ilyen dolog kontraproduktív. Nincs köze a filmemhez" - mondta Fliegauf. Fliegauf azt is leszögezte, hogy sem ő, sem a sajtósa nem tudott az akcióról. Az ilyen jellegű félresikerült kommunikáció szerinte teljesen jellemző a jelenlegi Magyarországra." ),

a Berlinale szervezői nem tudtak róla,

a német sajtó nem értette
(a sajtótájékoztatón a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója epésen megkérdezte a stáb tagjaitól, hogy "azért osztották ki ezeket a papírokat, mert az állam is támogatta a film létrejöttét, vagy egy ügyetlen politikai píár-kísérletről van szó?", és a filmről másnap megjelent kritikákban is szóba került),

és még a magyar köztelevízió híradója is beszámolt az esetről.

mtvberlin.jpg

Olvastuk a szórólapok profi fordítását, róluk frappáns véleményt, és rövid magyarázatot az akcióról.


"Az [origo] megkeresésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a következőképpen reagált a történtekre:

"A KIM és a NEFMI összesen 18 millió forinttal támogatta a filmet, ezzel is jelezve, hogy - mint ahogy azt a rendező is elmondta a sajtótájékoztatón - ma Magyarországon mindenki szabadon dolgozhat fel bármilyen témát. A film egy önálló művészi alkotás, ami nem a valóságot követi. Az általunk megírt háttéranyag viszont részletesen ismerteti a valós történéseket, valamint a kormány roma-integráció kapcsán végzett tevékenységeit. Ezzel is elejét kívántuk venni annak, hogy a filmet félremagyarázva, a valós történéseket nem ismerve, a film hátteréről nem tájékozódó újságírók valótlanságokat írjanak le az ügy és Magyarország kapcsán. Az utóbbi időben a nyugat-európai sajtóban több esetben jelent meg számtalan valótlanság, így fontosnak tartottuk a tényeket is bemutató háttéranyag eljuttatását.""

Mivel azonban a sajtóérdeklődés és a közvélemény értetlenkedése nem csitult, tegnap kiadtak egy igazi nagy sajtóközleményt is. Köszönjük.


"Örülünk, hogy a film elnyerte a kitüntető Ezüst Medve díjat, gratulálunk a film alkotóinak és szereplőinek a rangos elismeréshez, mely azt is igazolta, hogy érdemes volt állami forrásból is támogatni.

Az utóbbi napokban a film berlini szerepléséről szóló híradások mellett több tudósítás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által végrehajtott médiahack-ről számolt be. A sajtóban már számos módon (röplap, szórólap, brossúra) elkeresztelt írás valójában egy, a KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság sajtóirodája által készített sajtó-háttéranyag volt, amely teljes terjedelmében elérhető a romagov.kormany.hu oldalon. Az anyagot angol és német nyelvre fordíttattuk le, a német nyelvű fordítás sajnálatos módon lektorálatlanul került ki.

A sajtó-háttéranyag célja az volt, hogy a fesztiválon részt vevő újságírók a film alapját képező eseményekkel kapcsolatban olyan információkhoz jussanak, hogy megértsék azt, ami egyáltalán megérthető a magyarországi történésekből. Hiszen a nyomozás ugyan lezárult és a gyanúsítottak bíróság előtt állnak, folyik a tárgyalás, de azért mégis rengeteg tisztázatlan szál van még ebben az ügyben. Így például a titkosszolgálatok szerepéről még nincsenek pontos információink. Ebben egyébként kísérteties hasonlóság fedezhető fel a magyarországi gyilkosságok és a német neonáci gyilkosságok között, amely ügyében szintén nem világos még, hogy milyen módon is vettek részt a titkosszolgálatok a német neonáci alvilág rendszerében. Nagyon fontos, hogy kiderüljön az igazság.

A háttéranyagot eredetileg a filmbemutató estéjén a magyar nagykövetség és a Hanns Seidel Alapítvány által szervezett eseményre készítettük, amelyen részt vett Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is. Az eseményen több mint 100-an voltak jelen. A fő téma a magyarországi romastratégia mellett a romagyilkosságok és annak háttere volt, hiszen nem mindegy, hogy egy kormány, amikor szörnyűségek történnek egy országban – még ha az előző kormány alatt történt is – hogyan reagál egy ilyen eseménysorra. Mint ahogy a háttéranyagban is szerepelt, úgy az államtitkár is elmondta az eseményen, hogy milyen büntető törvénykönyvi módosítások, rendőrségi akciók, parlamenti vizsgálatok, emberjogi szervezeti vizsgálatok zajlottak ebben az ügyben, és önkritikus módon mutatta be azt, hogyan reagált a magyar állam és a közvélemény a megrázó történésekre.

Biztosak vagyunk benne, minden tisztességes embert megdöbbentett, hogy valakiket csak azért, mert a bőrük színe sötétebb, mint másoké, a többségé, egyszerűen halomra gyilkolnak olyan emberek, akik korábban nem is ismerték őket, nem is találkoztak, semmilyen konfliktusuk nem volt egymással. Ez a fajta irracionalitás az, ami mozgatja a film feszültségét is, és ami mozgat bennünket is akkor, amikor azt szeretnénk, hogy ilyen Magyarországon ne történhessen meg senkivel. Ne csak cigányokkal, hanem senkivel, aki itt él ebben a közösségben.

A filmfesztivál helyszínén tartózkodó magyar, nem kormányzati szervhez tartozó munkatársak segítségét kértük, hogy juttassák el az általunk készített anyagot a filmről író újságíróknak annak érdekében, hogy az megfelelő háttérként szolgálhasson számukra. Kézenfekvő volt, hogy szétosszák a nemzetközi sajtótájékoztató helyszínén is. A kiosztott anyag egyetlen újságíró számára sem szolgált kötelezően megírandó házi feladatként, kizárólag munkájukat kívántuk segíteni a romagyilkosságok kapcsán történt valós események leírásával. Ebből a célból egyébként használta is számos német sajtóorgánum.

A magyar sajtóban tegnap megjelent, Fliegauf Benedeknek tulajdonított kijelentéssel szemben az igazság az, hogy az Államtitkárság semmilyen formában nem kívánt beleszólni a film tartalmába. Fliegauf Benedek tegnap egy telefonhívásban az államtitkárnak szintén cáfolta, hogy ő ilyet állított volna.

Megértjük azok csalódottságát, akik azt várták, hogy a Fliegauf-film kapcsán újra lerasszistázzák majd Magyarországot. Ehelyett az történt, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá vált: Magyarország olyan hely, ahol erről a súlyos kérdésről nem csak filmet lehet készíteni, hanem ahhoz kormányzati támogatást is lehet kapni. Maga a rendező is úgy nyilatkozott az mti-nek február 16-án: „az EU-csatlakozás óta nagyon sok program indult a romák felzárkóztatására, ezek java része hatékony”, valamint „Jó egy olyan országban élni, ahol megvalósulhatnak ilyen filmek. Magyarország imázsa szempontjából is fontos, mert társadalmi tabut és krízist dolgoz fel. Voltak, akik aggódtak amiatt, milyen képet fest ez majd az országról. De szerintem ez érthetetlen szűklátókörűség. Megmutatkozott, hogy demokráciában élünk és engedik a művészeket reflektálni a társadalmi jelenségekre. Egy társadalom akkor tekinthető nagykorúnak, ha képes szembenézni ilyen témákkal"

2012. február 23.

Sajtóiroda,
Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium"

Mivel Fliegauf "már a film elején jelzi, hogy bár történetét a 2008-2009-es magyarországi cigánygyilkosságok inspirálták, célja nem az események tényszerű rekonstruálása. Őt ugyanis inkább a szörnyű tettek megtörténtét lehetővé tevő légkör és mentalitás érdekli.", érthető, hogy a külföldön nem túl jó renoméjú kormány szeretné elkerülni a félreértéseket.

Viszont a fejlett kultúrkörökben szokatlan, és meglehetősen szánalmas politikai spammelés, majd az azt elkerülhetetlenül követő kínos magyarázkodás helyett sokkal egyszerűbben meg lehetett volna ezt oldani, ha már annyira izgulnak az egyébként nekünk nem diktáló nyugat véleménye miatt. A 18 milliós állami támogatásért cserébe kiíratni a film végére ezt az egy mondatot:

"A film EGYSZER megtörtént eseményeket dolgoz fel."

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr94190947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jenő, Keszi, Kúrtgyarmat 2012.02.24. 12:34:42

Európa 2012. február 22-én megint (ti. Trianon után megint) alaposan meggyalázta a magyarok nemzeti öntudatát. Történt ugyanis, hogy Bizottsága révén közölte: erre a szarra lehet, hogy jövőre már nem ad pénzt. Illetve nem annyit....

Trackback: Groó Diana, Fabricius, Fliegauf és a kortárs filmművészet 2012.02.24. 09:33:45

Groó Diana 1973-ban Budapesten született, a Kazinczy utca környékén nőtt fel. Filmjeiben rendszeresen megjelenik a közép-európai zsidóság, mint téma. Származását élete fontos momentumának vallja. „A zsidóság – életem része; a származásom mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 09:35:38

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál más néven "Berlinale", az egyik legfontosabb 'A' kategóriájú filmfesztivál Európában és a világon."

ja, mondják a berlini kommunisták és neoliberálisok, itthon meg ugyenezek mondják hogy kukorelly és parti nagy lajos nagy író. de nem ők nevezték kertész imrét a nobel-díjra is?
ne éltessük már a primitív farizeusokat
kkbk.blog.hu/2012/02/21/groo_diana_kotel

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.02.24. 09:39:18

@tesz-vesz:

attól, hogy neked nem tetszik, még így van

Jurganov 2012.02.24. 09:43:53

azzal mi a baj, hogy tettek valamit amikor le akarták járatni az országot? ezzel nincs baj szerintem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 09:50:26

@laspalmas: honnan tudod? még az oszkár-díjjal sincs így, pedig azt azért elismerem, tényleg képvisel értéket az a díj, de mégis: hogy lehet hogy egy eseményen egyszerre 3-4 homoszexuálisokról szóló film, kap egyszerre díjat? mikor azok a filmek többsége elég bénák.
www.youtube.com/watch?v=lN17c2v2Vgk
hogy lehet, hogy obama kap nobel-díjat, mikor még meg se nyerte a kampányt? mikor semmit se tett még? ígérgetésre lehet nobel-békadíjat kapni?
mandiner.hu/cikk/20120202_vizsgaljak_obama_nobel_bekedijat

ugyanígy a mai írók-költők díjazását is meg kell kérdőjeleznünk, induljunk ki az előző rendszerből, ott kik voltak a díjazottak? kik voltak a miniszterelnökök? a megbízható jó elvtársak, a mai rendszernek is ugyanazok az irányítói, mint az előzőnek. a kontraszelekció él.

"Milyen lett volna, ha a "4 hónap, 3 hét, 2 nap" román film bemutatóján a kormányuk partizánakcióval propagálja, hogy nem is igazán úgy történtek az illegális abortuszok a filmben, nehogy félreértelmezzék ... Vagy az Amerikai História X-nél, hogy máshol is vannak nácik, és ez nem jellemző az USA-ra ...."

az amerikai história x-et nem fizette az amerikai kormány. a román filmet nem tudom. a lényeg, hogy a vespa című filmben az egész magyar társadalmat mutatják be rasszistának, tudod, ahogy a balliberális megmondóemberek elképzelik illetve felvázolják a külföldi médiának az itteni világot.
a cigányölő Magyarország, had ne keljen már magyarázni olaszliszkát, galgagyörköt, veszprémet, és több más sokezer helyszínt. az akkori kormány, megy mszp-s volt, fizette a vespa című filmet.
a fideszes kim fizette a just the wind c filmet. ez is mutatja, hogy a kommunista-balliberális oldal egészen nagy hatással van a "nemzeti" oldalra, ami valójába nem is nemzeti. ugyanazt csinálja a gazdasággal mint az mszp. megszorít csak. bokros 2.
nem zero írta, hogy szőcs gáza éhezett mielőtt kinevezték?

Meleardil Eressea Iluvadan 2012.02.24. 09:57:14

Propagandafilm állami pénzbol az ország ellen. Kifordult, hamis értékrendű álszabadság.

Ha kerdezik tőlem, van e Magyarországon rasszizmus, immár kénytelen vagyok azt felelni, hogy bizony az van. Méghozzá állami szintre emelve. Az egész Kárpát medencében álltalanossá vált a magyarok diszkriminációja, megbélyegzése és kirekesztése, és ez a hungarofób szemlélet egyre nagyobb teret nyer egész európa területén. Megfigyelhető a ferdítés, lejáratás, démonizálás, dezinformáció, s az ideológiai propaganda összes egyéb eszköze.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 10:08:52

"Az Origo helyszíni beszámolója szerint a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója már a sajtótájékoztatón szerette volna megtudni, miért tett a KIM minden székre egy háromoldalas anyagot. A filmesek annyira nem tudtak semmit az akcióról, hogy megkérték, adják fel a pulpitusra az anyagot "

még véletlenül se olvassák el azt, csak összezavarja őket, de ugye látjuk, hogy rángatják a bolsevikok a nemzeti oldalt és a "nemzeti" pártot: úgy rángatják ahogy akarják. még a filmet is az ő pénzükből forgatják, még a "verseiket" is az ő pénzükből adják ki
kkbk.blog.hu/2011/03/29/szilagyi_gyorgy_interju

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 10:34:32

"Fliegauf "már a film elején jelzi, hogy bár történetét a 2008-2009-es magyarországi cigánygyilkosságok inspirálták, célja nem az események tényszerű rekonstruálása. Őt ugyanis inkább a szörnyű tettek megtörténtét lehetővé tevő légkör és mentalitás érdekli."

tehát a tények nem érdeklik, az pl hogy miért hagyta abba a titkosszolgálat a gyanúsított megfigyelését, mikor fegyvert szerzett. de ez sohase fog kiderülni. fliaugot csak a légkör és mentalitás érdekli: Magyarország fasiszta, rasszista ország, ahol kukluxklán csuklyás (ala mohácsi viktória) fegvyeres alakulatok masíroznak, önkényesen! és rettegésben tartják a szegény cigányokat.
laspalmas, te is régen az szdsz-re szavaztál?

"Viszont a fejlett kultúrkörökben szokatlan, és meglehetősen szánalmas politikai spammelés, majd az azt elkerülhetetlenül követő kínos magyarázkodás helyett"

szerintem meg abszolút kultúrállamra jellemző a levélírás. de sajnos a film azért kapott támogatást, mert jó elvtárs fliegauf is, a jó gettómeleg akolból jött ő is elő, ahogy groó, ahogy fabricius, ahogy tarr, ahogy mundruczó, ahogy jancsó, ahogy pálfi györgy,

kkbk.blog.hu/2012/02/08/magyarorszag_2011_magan_filmszemle

Valakinyolc 2012.02.24. 10:39:12

"ma Magyarországon mindenki szabadon dolgozhat fel bármilyen témát"

Na ezt azért megnézném fordított felállásban, tudjátok mikor -természetesen teljesen fiktíven történéseken alapulva- időseket ölnek a cigányok.

conv. 2012.02.24. 10:44:44

a film végére ezt kellett volna kiírni:

"A film EGYSZER megtörtént eseményeket dolgoz fel az alkotó érdekének megfelelően értelmezve a valóságot. "

országimázsos politikai akcióvá silányították fliegauf filmjének sikerét a berlinálén?
pontosan oda sorolták akkor be ahova és amiért készült, csak éppen nem ugyanarra a politikai oldalra.

láttad zero a filmet? ha ez a film nem magyar, hanem mondjuk bolgár és az áldozatok törökök a gyilkosok bolgárok, bizony még csak a megnézésig sem jutott volna el, a felénél kidobták volna művészi értékek hiányára hivatkozva.
ám pont a megfelelő a jelen helyzetben magyarország ábrázolására az uniós céloknak.

a fliegauf fiú mély empátiáját a témára és a szereplőkkel való együttérzését majd két év múlva nézem meg, mit mutat a valóságban, gyanítom nem tart tovább mint ameddig feltétlenül szükséges a média felé.
nem volt ez több, mint a meglovaglása egy politikai témának kihasználva a nyomorultakat.

conv. 2012.02.24. 10:46:09

@Lajosbazdmeg: bocs nem zero, hanem laspalmas, láttad a filmet?

delano 2012.02.24. 10:48:31

@tesz-vesz: "még véletlenül se olvassák el azt, csak összezavarja őket, de ugye látjuk, hogy rángatják a bolsevikok a nemzeti oldalt és a "nemzeti" pártot: úgy rángatják ahogy akarják."

Az az apróság nyilván nem zavar, h a Frankfurter erősen jobboldali, konzervatív újság. Nyilván a német jobboldalt is a magyar szocik irányítják. Ezt csak a hülyék nem látják, igaz?

DArchAngel 2012.02.24. 11:14:16

Az a baj, hogy kormányunk már akkor is magyarázkodik nagy igyekezetében, amikor kussban kéne maradni. Mit értek el ezzel? Csak még több reflektorfényt kapott az ügy és ráadásul az állam is belekeveredett, nem túl jó színben.

A Kárpátok Ostora 2012.02.24. 11:16:04

És az megvolt, amikor a BKV vezérigazgatója vezette fel a Kontrollt? Ezt az országot kommunista komisszárok irányítják mind a mai napig, ne tévesszen meg senkit, hogy a fele most éppen nemzeti-keresztény álcát öltött magára.
Az itt kommentelő nemzeti trollok pedig maguk a magyarellenes propaganda, nem kell ehhez egy grammot sem hozzátenni.

Kodomo 2012.02.24. 11:18:28

Nem volt egy államtitkár (vagy egy Deutsch Tamás), aki elmondta volna a film elején a tuti dolgokat?
Mint Aba Botond a Kontroll-ban.

tommybravo 2012.02.24. 11:20:58

@tesz-vesz: Azt azért vágod, hogy mi a különbség a "dokumentumfilm" és a "fikciós film" műfaja között, ugye? Azért csak zsidózzál, kisfiú.

2012.02.24. 11:28:56

Kiváncsi vagyok, mennyi idő, míg igazán belelendülnek a kommentelők, és le kell tiltani a hozzászólásokat...

Ja, és tegye fel a kezét a hozzászólók közül, aki már látta a filmet!!!!!

Kutchek (törölt) 2012.02.24. 11:36:09

" Ebben egyébként kísérteties hasonlóság fedezhető fel a magyarországi gyilkosságok és a német neonáci gyilkosságok között, amely ügyében szintén nem világos még, hogy milyen módon is vettek részt a titkosszolgálatok a német neonáci alvilág rendszerében."

Hát, ez a "nálatok meg verik a niggereket" reflex? :)

Gera 2012.02.24. 11:37:45

@Gunther: Ehhez csak gratulálni tudok. Ezzel elérnék, hogy inkább végleg menjen el az is, aki csak pénzt gyűjteni megy ki. Kurvára zavar már, hogy nemcsak gátlástalan tolvajok a vezetőink, hanem ostoba faszfejek is.

molaris 2012.02.24. 11:50:23

Ami csúnya a dologban, hogy nincs kellően kihangsúlyozva: amikor ilyenek történnek kis hazánkban, akkor a ballib gárda ül a kocsi bakján.
Ilyenkor szokott jönni a barna veszedelem, ilyenkor tombolnak a piromániások, stb.!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.24. 11:52:10

@Gunther: Igen, gondolom az olyan fogalmak mint a kettős adóztatás nem igazán érdekli a tisztelt urakat és hölgyeket...Egyébként pedig tőlem egy fillért nem fognak látni, akkor inkább tényleg kivackolok mindig oda ahol éppen dolgozom és nem fogok ragaszkodni az állampolgársághoz, lakhelyhez, lehet belőlem turista idehaza :/

Lucky Larry Silverstein 2012.02.24. 11:55:12

Filmes zsidók bekaphatják, 18 milliót visszaperelni. Ez a minimum.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2012.02.24. 12:00:38

"Ez egy művészi reflexió arra, hogy mi történik a magyar cigánysággal" - mutatta be a filmjét Fliegauf Bence csütörtökön délelőtt a Berlinalén az után, hogy a Csak a szél világpremierjét ünnepelte a versenyfilmek között. "Vannak benne fiktív elemek is, de olyan filmet próbáltunk csinálni, amely követi a merényletek eseményeit."

www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20120216-a-szemet-nem-kellek-hanem-valosag-csak-a-szel.html

Nem láttam a filmet, meg szeretném nézni, de sajnos egyelőre nagyon úgy tűnik balliberális szellemi táplálék, kül- és belföldön egyaránt.A szórólapozás meg amatőr, szánalmas kategória.
Inkább azon lennének, hogy csinálnának normális filmeket a témában, dokumentum és játékfilmeket egyaránt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:01:54

@delano: és én el is hiszem! a fidesz is erősen jobboldali, az mdf is konzervatív bokros lalival, és aki mást állít az nemzetáruló, ostoba, szűklátókörű senkiházi akinek nem érdemes odafigyelni a szavára!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:03:51

@delano: amúgy félreértettél

mert itt

"még véletlenül se olvassák el azt, csak összezavarja őket, de ugye látjuk, hogy rángatják a bolsevikok a nemzeti oldalt és a "nemzeti" pártot: úgy rángatják ahogy akarják."

én a nemzeti oldalnál, a nemzeti pártnál a fideszre gondoltam.

"Az az apróság nyilván nem zavar, h a Frankfurter erősen jobboldali, konzervatív újság. Nyilván a német jobboldalt is a magyar szocik irányítják. Ezt csak a hülyék nem látják, igaz?"

senki nem beszélt a német újságról. de ez nem zavar?
attól ez még áll:
@tesz-vesz:

tryclops 2012.02.24. 12:03:55

@Gunther: Ez megint csak egy öngól lesz, az EU ugyanúgy nem fogja hagyni a kettős adóztatást, mint ahogy a különadókat is vissza fogja fizettetni... De arra jó lesz, hogy megint a szamárpadba üljünk egy pár napra, hurrá!

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.02.24. 12:04:52

@A Kárpátok Ostora:
A filmtörténetben egy csomó mozi elején találhatsz előzetes felhívást arról, hogy a film csak egy fikció. Stanley Kubrick, Dr. Strangelove filmjét megelőzően is kiírják, hogy az amerikai hadsereg és politikusok valójában mind profik, és nem történhetne meg ilyen katasztrófa. Ez csupán fikció. Hisz pont a kubai rakétaválság után mutatták be a filmet!
Tehát az érdekes az, hogy ha olyan témát dolgoznak fel a filmesek ami pánikot képes okozni az emberek között, akkor előre figyelmeztetik őket, nehogy baj legyen. Orson Welles világok harca rádiójátéka előtt, közben, után is figyelmeztették a hallgatókat, hogy ez az egész csak fikció, mégis pánik tört ki.
A vicces az, amikor kulturálatlan politikusok olyan művekbe kommentálnak bele, amelyekről mindenki tudja, érti, hogy fikció, illetve a valóság valamilyen szintű absztrahálása. Így tényleg nevetséges a Kontroll előtt a vezérigazgató felhívása. Ez olyan, mint mint a Bad Cops mozi előtt felolvasni, hogy a Los Angeles Police Department kollégái nem lövik szét a fél várost, és betartják a törvényeket.
Amúgy nem csak a kormány ostoba média-hackje undorító önmagába, de az is, hogy:
1. Állandóan a németek szemére vetik a neonáci-sorozatgyilkosságot. Miközben Orbán és köre állandóan burkoltan nácizza a németeket (március 15-i beszéd: diktált, elnyomott Berlin, Moszkva, most meg Brüsszel).
2. Az a nevetséges 18 millió Forint, mint támogatás még egy szaros mosóporreklámra sem lett volna elég, mégis van bőr a képükön legeltökéltebb támogatóként beállítani magukat. Miközben a film 140 millió Ft-ból készült!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:09:34

@tommybravo: én pontosan vágom. a külföldiek viszont nem fogják, és önigazolást látnak benne, és az itteni silány lakosság sem.

te érted ezt a mondatot?
"célja nem az események tényszerű rekonstruálása. Őt ugyanis inkább a szörnyű tettek megtörténtét lehetővé tevő légkör és mentalitás érdekli."

megismétlem, hátha egyszer leesik:

"Őt ugyanis inkább a szörnyű tettek megtörténtét lehetővé tevő légkör és mentalitás érdekli"
van akinek mindent a szájába kell rágni, mert lassabbak, mint az átlag
nem én zsidóztam először, hanem Marlon Brando.

"Találkozom itt az újságírókkal, belenézek az arcukba, és azt látom, hogy totál sokkolva vannak"

tryclops 2012.02.24. 12:14:01

@(त्वष्टृ): A Kontroll elején az Aba Botond-os monológ színtiszta irónia volt, mint ahogy a Bad Boys elején is ütött volna egy ilyen megszólalás. :)

Lucky Larry Silverstein 2012.02.24. 12:14:28

@tesz-vesz: Liberál-konzervatív lap, jelentsen ez bármit.

Németországban és Nyeuban a szélsőjobb ált arabellenes, zsidópárti, itthon zsidóellenes, szóval sokat szavakból nem tudsz meg. A Weltet is konzervatívnak mondják, pedig zsidó alapítású zsidó főszerkesztette lap volt mindig.

Ironfist 2012.02.24. 12:18:26

@tesz-vesz:
Igen, a fidesz erősen jobboldali. Amit bizonyít az, hogy privatizálnak, hogy próbálják az embereket leszakítani az állami csecsről, hogy decentralizálnak, hogy a volt kommunistákat kirakják a pártjukból, hogy az emberek akarata ellenére semmit nem tesznek.

Ja, nem. A FIDESZ EGY KURVAMÓDON ERŐSEN KOMMUNISTA PÁRT. Csak jobboldalinak hirdetik magukat, de valójában a közelében sincsenek a jobboldalnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:20:06

@(त्वष्टृ): szerintem nagyobb részét az állam fizette, csak nem merik bevallani.
a Sorstalanság is alig készült el, abból is jó sok részt fizetett az állam, nagyobbrészét el is lopta dávid ibolya sógora (jó "konzervatívként") és alig jött bele a magánszektorból pénz, pedig az nem a cigányokról szól, hanem a gazdáikról, a kiválasztott fajról :)

xunilo 2012.02.24. 12:20:39

Azért az abszolút jellemző, h leginkább csak szegény cigányok, szegény zsidók témakörökkel lehet nemzetközi díjakat nyerni, ld Sorstalanság vagy most ez a film.
És azért a kormánynak van némi igazsága abban, h szeretné elkerülni, hogy egy fikción alapuló film története úgy menjen át a nemzetközi köztudatba, mintha ez lenne a valóság Magyarországon.
Ettől függetlenül maga a módszer vitatható, de a fanyalgóktól kérdezem, hogyan kellett volna?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:21:09

@Ironfist: fentebb a jobboldalit, nemzeti értelemben használtam.

Scala 2012.02.24. 12:22:15

A Ghostwriter Blog linket nagyon köszi. Teljesen egyetértek az egész poszttal. Részlet:
"Másodszor, a Zorbán kormány egy árva napig nem bírja ki, hogy világgá ne kürtölje a saját elementáris alkalmatlanságát arra, hogy ezt az országot bárhol, civilizált közegben képviselje. Még mindig nem értik, hogy ahelyett, hogy reggel és este arról ordítoznak, hogy milyen igazságtalan szegény Magyarországot támadni, miközben itt vannak ők, a nemzet, az igazság bajnokai, a műveltség mintaképei, satöbbi – egyszerűen csendben kéne már maradniuk. És egyszer ebben a nyomorult életben, kivételesen, könyörgöm, viselkedni.

Mert a Berlinalén – ha tetszik, ha nem – nem Balog Zoltán a roma szakértő, hanem Fliegauf Bence. Ahogy elnézem egyébként, valószínű, hogy azon kívül is."

Így igaz.
Paranoiás, nyelveket nem beszélő, ügyetlen, KÉNYELMETLENÜL KÍNOS suttyó MIND.
Játszani a kiskirályt országhatárokon belül, az persze nagyon megy... aztán rápislogás a külföldre, és JAAAJ! Anyám, itt nem én vagyok a kakas a szemétdombon. A magyar vezető beosztású értelmiség 30-40%-a ilyen (akár ügyvéd, vagy államtitkár, vagy miniszterelnök, kereskedelmi tévé/rádió SZTÁRbemondója vagy akár "elismert" orvos, sőt, az MTAról is vannak pletykák...). Nekik ez az ország és rendszer tökéletesen megfelel.
Annyira kínosan érzem magam. :-(

Gratulálok az alkotóknak a nemzetközi elismeréshez!

strappa 2012.02.24. 12:23:45

@Ironfist: Speciel a Fidesz nem emel segélyeket, sőt bizonyos segélyeket csökkentett, de az egykulcsos adót is nehéz úgy előadni az előző adórendszer után, mint egy kommunista találmányt.

Scala 2012.02.24. 12:24:38

@xunilo: csendben maradni! Úgy kellett volna.

A zsidó-cigány témát feldolgozó filmek díjazásába most nemnejünk bele... van igazság abban, amit megfigyeltél... nem feltétlenül azonban a Berlinalera jellemző dolog ez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:25:42

@xunilo: nem kellett volna kifizetni a magyar államnak, csinálja zsebpénzből, kalapozzon a gödörben meg a lipótárosban, a dohány utcában.
vagy ha már mindenképpen filmet csinál, csinálja jól, azért az amerikai história x sem fekete ás fehér, vannak ott jó szövegek mindkét oldalra.

konkry 2012.02.24. 12:26:17

Fliegauf BENEDEK - nem pedig Bence...

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.02.24. 12:28:21

Kicsit visszásnak érzem ezt a filmet. Nem szeretnék elmenni a jobbikos, "arról miért nem forgatnak filmet, hogy hány magyart ölnek meg a cigányok???!!" irányba, remélem, hogy akik ezekben a gyilkosságokban részt vettek életük végéig sitten rohadnak, de hogy Magyarországról valahogy folyton ilyen kommunikációt sikerül folytatnia filmeseinknek, művészeinknek az baszki röhej. Tavaly volt azt hiszem ez a Vespa nevű valami, ahol jól bemutatták, hogy az egész magyar társadalom rasszista és szegény cigányok.

Ez a mostani film nyilván egy megtörtént eset feldolgozása, nincs mit rajta szépíteni. De talán, csak egyszer az életben bolygathatnánk olyan (amúgy megosztó) magyar témákat (mittomén: melegek helyzete, fiatalok kilátástalansága, társadalmi különbségek, a magánélet átpolitizálódása), amikből nem feltétlenül az a konklúzió, hogy itt a középkorban leragadt, kulturálatlan, rasszista állatok élnek?

Csak egyszer.

Ironfist 2012.02.24. 12:29:42

@tesz-vesz:
"fentebb a jobboldalit, nemzeti értelemben használtam."

Lehet, de a fidesz nem is nemzeti, csak max álnemzeti. Csak alakoskodik, de valójában köze nincs se a nemzetihez, se a jobboldalihoz.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.02.24. 12:30:59

@d.z.: ja és még magamhoz annyit tennék hozzá, hogy az országot azok járatták le, akik ezeket a gyilkosságokat elkövették. Ettől függetlenül a fenti problémám megmaradt.

Ironfist 2012.02.24. 12:33:59

@d.z.:
"Csak egyszer."

Kizárt. Valami oknál fogva itt nem szeretnek problémákat feszegetni, mert az nem politikailag korrekt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:35:09

@Ironfist: pontosan ezt mondtam én is, csak nem értetted

Lucky Larry Silverstein 2012.02.24. 12:35:49

@d.z.: Elég lenne egy magyar börtönről filmet csinálni, ahol kvázi mindenki cigány. Vagy magyar elfekvőről, pszichiátriai zárt intézetről, kórházi elvonókról....stb. A 10%-os cigányság ott 90%-kal képviselteti magát. Mondjuk a médiazsidók lehet azt hoznák ki belőle, hogy az állandó stressz és életveszély üzi a cigányt oda. Ahogy Kanadába is.

Jurganov 2012.02.24. 12:37:23

@tommybravo: hohó, egy újabb ravasz róka...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:37:29

@konkry: úgy látszik neki is mindegy.
ezek többnevűek, se nevük, se becsületük.

"Fliegauf talán maga is fiókban maradt snittekként kezeli, amit hozzátett ehhez a kollázshoz, ezért szerepel a krediten Benceként; mert míg Benedek a Csak a szél c. filmjét mutatja be a Berlinálén, addig a Magyar Filmszemlére mintha az arról lehántolt felesleget küldte volna el. Értelmezhetetlen."
kkbk.blog.hu/2012/02/08/magyarorszag_2011_magan_filmszemle

Ironfist 2012.02.24. 12:37:38

@tesz-vesz:
Félreérthető voltál akkor.

@Silverstein:
Ja, szegéínromákokat eenyomják, mer' mán börtönbe kerülnek azért, ha bűnöznek... ez a kultúrájuk eltiprása, komolyan má, dik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 12:41:38

@Ironfist: nem voltam félreérthető, csak nem nézted mire válaszoltam. és nem érzed a gúnyt a mondatomban

Jurganov 2012.02.24. 12:52:17

@Ironfist: na neee, azért gondolkodj mielőtt írsz
@Scala: uhh, rég röhögtem ekkorát. ütött a humorod :D
@d.z.: azért nem bolygatnak olyan témákat mert nem arra kapnak megbízást. sajnos minél többet olvas utána az ember a dolgoknak annál kevésbé tűnik hülyeségnek a zsidózás.. a gyilkosságokról meg még mindig nem tudni kik követték el...ráverték pár szerencsétlenre-de, hogy igazából kik lehettek az kérdés.

z 2012.02.24. 12:58:56

Jól kitalálta ezt Fliegauf. Nem mondja, hogy ez történt volna, de azért csinált egy filmet arról, hogy ez történt. Tudja valaki, ezt kiírja a film elején, vagy akár a végén? Hogy ez nem a romagyilkosságok hiteles krónikája, csak egy "hangulat" vagy "művészi reflexió?
Mert ha nem, akkor ő tulajdonképpen állami támogatással csinált egy olyan filmet, ami Magyarországra nem vet túl jó fényt, kijátszva a rasszizmuskártyát (mert erről, meg a nyomorról nem nehéz megindító filmet csinálni) és ezzel el is vitt egy Ezüst Medvét.

Az Amerikai História X annyiban más, hogy az Amerika. Senki nem fogja az alapján megítélni, ezzel szemben Magyarországról egy német újságíró kb. csak annyit tud, amennyit pl. egy ilyen filmfesztiválon láthat. A romániai abortuszok bemutatása pedig semmilyen szinten nem jelzi azt, hogy a társadalom egy része (a többség) gyűlölne egy másik csoportot. Mert egy ilyen filmből, mint, Fliegaufé, ennyit simán ki lehet hámozni.

Egyébként meg mindegy, úgyis elég már abból, hogy senki nem tud Magyarországon egy olyan filmet csinálni, ami nem a nyomorról szól, történik is benne valami (mondjuk van benne egy csavar) és látszik rajta, hogy a készítők tettek annyi erőfeszítést, hogy nem egy hangulatot lovagolnak meg, azzal pedig készpassz, kinek kell itt forgatókönyv meg sokoldalú színészek.
Ezt a filmjét még nem láttam Fliegaufnak, de a többire nem adtam volna egy fillért sem állami pénzből, az biztos, szellemi maszturbációra felesleges.
Csak meg kell nézni az East SIde Stories c. alkotást, abból látszik is (még ha ez populizmus is), mennyivel jobb helye lenne annak a pár milliónak adott esetben azoknál, akik nyomorognak és nem azoknál, akik újra és újra bemutatják a "közép-európai valóságot".

Kutchek (törölt) 2012.02.24. 12:59:39

A kutya se fog fél év múlva emlékezni a filmre. Kellett egy díjat adni az érzékeny témaválasztás miatt, és kész.

Anti Anyag (törölt) 2012.02.24. 13:02:10

Ezért nem kell az ilyeneket támogatni.

Néző úgy sincs, hiszen maga a film hiteltelen. Moszkva szindróma, nem néztem volna ki a fideszesekből, de ez van.

Támogatok egy alapból alattomos témát, hogy liberálisnak látszódjék. Egy jobbostól ez szánalmas. El kellene dönteni a fidesznek, hogy valójában ők kicsodák. Egy seggel 2 széket megülni nem lehet, a vérlibsiknél akkor sem jöhetnek szóba, ha csak ilyesmi filmeket támogatnak, a többieknek meg hányingerük van tőlük.

Lucky Larry Silverstein 2012.02.24. 13:03:51

@Kutchek: Mindenesetre enélkül az ingyenreklám nélkül tuti bukott volna, a berlinálé előtt 1500an látták állítólag.
Most már csak azért sem nézem meg. Egyébként mázlista, aki csak a moziban lát cigányt!

debreceni.blog 2012.02.24. 13:05:36

Erre is csak a legnagyobbak képesek: csinált magának ellenzéket. Tarkóján fogja érezni Brüsszel „hideg leheletét” a ciklus végéig. Ha már itthon elszívta a levegőt a többiektől.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1653_orban_viktor_oriasi_ongolja_a_balfelsobe

sea monkey 2012.02.24. 13:16:01

Szuperszánalmas a KIM magyarázkodása! Jézusom, maradjanak már kussban, ennyire béna sajtósokat hol találtak? Monnyon le mindenki!!!!

spinat 2012.02.24. 13:34:39

na most min megy az idegelés? min van itt a közönség megsértödve? Hogy Fliegauf azt mondja hogy ilyen a helyzet Mo-on? nem azt mondja. Volt egy megtörtént eset, amiböl benne egy fikció fogalmazódott meg. Erre megsértödni igazán ostoba dolog. Afilm nem aszt mondja, hogy tesz-vesz cigányölö, mégis mennyire meg van sértödve. Vagy tán az a baj, hogy az állam pénzt adott a filmhez? Adftak ök ahhoz is, hogy Franco Nerö távolba nézzen, meg Eperjes motyogjon a szakálába. Akkor nem sértödtek meg? Milyen sikresek is lettek azok a filmek.
És a posztban sem az a lényeg hogy a Berlinale jelentös fesztivál-e, vagy a film jó-e.
Arról van szó, hogy egy érzékeny témában a minisztérium sajtóosztálya hülyén reagált, amitsenki nem értett, aztán röhögtek rajta. Erre rátettek egy lapáttal, hogy gyorsan kiadtak egy hülye nyilatkozatot, majd egy mégnagyobbat. Jó hogy bele nem írták, hogy a németek meg nácik, bibibí. Annyira kínos ez az egész, hogy hihetetlen. Amúgy engem a régi szép kádári idökre emlékeztet, akkoriban születtek ilyen nyilatkozatok, hogy ez nem is igaz, mert mi igenis nagyszerüek vagyunk és különben is élen járunk a szocializmsu építésében, és a nyugat meg fogja be a száját, mert ott meg kizsákmányolják az embereket. ugyanaz a stílus.

Szomorú, hogy olyan emberek müködtetik az államot, akik ennyire kisstílüek, buták, müveletlenek. Arra nem képesek, hogy mielött cselekedjenek végiggondolják, hogy mit is csinálnak, hogy fog ez kinézni, mit fognak erröl mások gondolni. Óvodás színvonal.

spinat 2012.02.24. 13:43:44

@sea monkey: na igen, erre mondja anyám, hogy kisfiam, csendben maradtál volna bölcsebb maradtál volna.

sárkányfő 2012.02.24. 13:55:02

@Valakinyolc:
Jó hírem van, Magyarországon alkotói szabadság van, és éppen ennek jegyében már dolgoztak fel filmben olyan gyilkosságot is, amelyben a gyilkos egy cigány ember.

A film címe: Szíven szúrt ország
Rendező/producer: Kálomista Gábor (Zimmer Feri 2., Apám beájulna, stb.)

www.port.hu/sziven_szurt_orszag/pls/fi/films.film_page?i_film_id=101974

kifordított nagyanyó 2012.02.24. 13:59:02

Hiába a magyarázkodás.Ez egy rasszista,antiszemita ország.:))
Ha már a Magyar származású zsidók is jobban bírják a németeket,mint minket,akkor ez biztos így van.

sárkányfő 2012.02.24. 13:59:34

@Meleardil Eressea Iluvadan: neked elmentek otthonról.

@xunilo: állításoddal ellentétben a Sorstalanság semmiféle díjat nem kapott. Tudom, ez felfoghatatlan azok számára aki szerint az egész világ egy nagy zsidó-összeesküvés, és a filmdíjak is ennek megfelelően mennek, de zsidótéma ide, holokauszt oda, Nobel-díjas + zsidó iró amoda, a film nem kapott semmiféle díjat, sőt a szakmai konszenzus alapján simán megbukott. Bizony. De te úgyse fogod elhinni, hogy a világ egyik legrangosabb fesztiválján nem szakmai szempontok szerint döntenek.

kifordított nagyanyó 2012.02.24. 14:03:21

@sárkányfő: Te egyre rosszabb vagy.Kivel vagy te tulajdonképpen?

sárkányfő 2012.02.24. 14:03:22

@Silverstein: A több millió magyar adócsalóból, a több százezer magyar rokkant-nyugdíjcsalóból hány ül börtönben? Csak a magyar adócsalók nincsenek önmagában sokkal többen, mint az összes magyar cigány együtt csecsemőtől vénemberig?

kifordított nagyanyó 2012.02.24. 14:04:29

@sárkányfő: Tudod,mi a két legnagyobb zsidó ünnep?
-A Hanuka és az Oscar-Díj átadás.:))

sárkányfő 2012.02.24. 14:05:52

@kifordított nagyanyó: A saját meggyőződésemet képviselem, nem vagyok senkivel. Ha valamivel nem értesz eget, várom az érveid.

Sir Galahad 2012.02.24. 14:06:19

Minek ez a hiszti? A film végül is így óriási ingyenreklámot kapott, beszélnek róla... ha nincs ez a kormányzati szórólapozás, lehet, hogy rég elfelejtették volna.

sárkányfő 2012.02.24. 14:07:14

@z:
"Nem mondja, hogy ez történt volna, de azért csinált egy filmet arról, hogy ez történt."

Miért, nem ez történt?

sárkányfő 2012.02.24. 14:10:38

@Silverstein:

"Mindenesetre enélkül az ingyenreklám nélkül tuti bukott volna, a berlinálé előtt 1500an látták állítólag. "

1. Az "ingyenreklám" magán a Berlinálén volt.
2. Az ősbemutató is a Berlinálén volt, ezért előtte nem láthatták 1500-an, mert még be se mutatták.
3. Ha legalább az eslő bekezdését elolvastad volna ennek a posztnak, akkor ezt te is tudnád.

Szumma: dumálsz összevissza, gőzöd sincs semmiről.

spinat 2012.02.24. 14:12:16

az már volt, hogy a Berlinále zsürije költözzön le egy hétre Borsodba?

sárkányfő 2012.02.24. 14:13:08

@spinat: úgy érted, jogos volt leölni a cigány családokat?

z 2012.02.24. 14:14:02

@sárkányfő:

"Fliegauf "már a film elején jelzi, hogy bár történetét a 2008-2009-es magyarországi cigánygyilkosságok inspirálták, célja nem az események tényszerű rekonstruálása. Őt ugyanis inkább a szörnyű tettek megtörténtét lehetővé tevő légkör és mentalitás érdekli."

Vagyis jelzi az igaz, ezt pont nem vettem észre először.
Viszont ő akkor is a "mentalitásról" csinált filmet.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2012.02.24. 14:17:34

nem artana tisztazni eloszor azt, hogy DOKUMENTUM filmrol van-e szo, vagy sem, ugyanis ettol fugg az egesz ugy megitelese, teljesen fuggetlenul attol, hogy a a magya allam emmnyivel tamogatta a film letrejottet.

ugyanis, ha DOKUMETUM film, akkor igaza van a magyar kormanynak, es a film keszitoit illeti a megrovas.

ha viszont NEM DOKUMENTUM film, akkor meg szanalmas a magyar allam kinlodasa, ahogy szepen lejaratja sajat magat ilyen primitiv modon, es a film keszitoink van igaza.

ugyhogy ennyin mulik, hogy kinek van igaza az ugyben, minden mas kardoskodas ertelmetlen.

kifordított nagyanyó 2012.02.24. 14:19:29

Amúgy meg szánalmas ez a magyarázkodás a kormánytól.

kennyking 2012.02.24. 14:24:08

@Silverstein: Ha nem akarsz cigányt látni a moziban, csak feliratosra menj !

spinat 2012.02.24. 14:26:07

@sárkányfő: bammeg, már megint elfelejtettem a smájlit?

sárkányfő 2012.02.24. 14:26:36

@z: és mi a baj azzal, hogy őt a mentalitás érdeki?

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.02.24. 14:27:10

Így van ez, amikor valaki nemcsak manipulál, hanem hiszi is a hülyeséget.

"sajnálatos módon lektorálatlanul került ki" :D

Nagyon rácuppantak a trollok erre a cikkre. Vajon ez is lektorálatlan, vagy őket tudatosan küldték?

xunilo 2012.02.24. 14:28:13

@sárkányfő:

Szövegértés, szövegértés.... Én ezt írtam:

"Azért az abszolút jellemző, h leginkább csak szegény cigányok, szegény zsidók témakörökkel lehet nemzetközi díjakat nyerni, ld Sorstalanság vagy most ez a film."

Ebben hol is van az, h a Sorstalanság _filmre_ gondoltam?

spinat 2012.02.24. 14:28:17

ja, és követelem, hogy Besson rakja ki az Ötödik elem elé, hogy kék nök igazából nincsenek is!

pucros 2012.02.24. 14:28:57

„Kijelentem, hogy a tengerészetnél nincs kannibalizmus.
Amikor azt mondom, »egyáltalán nincs«, úgy értem: van egy kicsi.
Több, mint amennyit elismerünk.”
(Monty Python)

KenSentMe 2012.02.24. 14:37:30

Fiaim, legalább ti ne legyetek hülyék..

1.) Az, hogy a művészetben és az újságíró értelmiség körében a liberális, neadj isten baloldali felfogás az elterjedtebb, annak nem a világméretű zsidó összeesküvés az oka, hanem a szellem alaptermészete és a világ egyszerű törvényei. Tetszik vagy nem, de az egyes emberek szenvedésének, meghurcoltatásának a bemutatása és az ezáltal kiváltott együttérzés olyan művészeti eszközök, amit nem igazán lehet mással helyettesíteni. Antigoné éppen úgy meghal, mint Rómeó és Júlia, na vajon miért? A szöges bakancsok csattogása az aszfalton meg egymás fejének szétverése, meg az összeszorított foggal, vöröslő fejjel való vergődés nem művészeti produktumok. Charles Dickenstől Jack London át Móricz Zsigmondig sok nagy író lett azáltal nagy, hogy az egyszerű és kizsigerelt emberek pártjára állt, ugyanakkor a jobb oldali felfogás nem nagyon eredményez remekműveket. Ennek is megvannak a maga okai. A baloldaliság lényege, hogy semmi sincs rendben a világban (se az állam, se a vallás, se semmi), és ezért mindent alapvetően meg kéne változtatni (legyen kommunizmus, stb.), míg a jobboldali szellemiség magja, hgoy alapvetően minden rendben volna a világban (van jó alkotmányunk, vallásunk, stb.), csak van néhány rossz ember, aki miatt ezeknek a tökéletes dolgoknak a működése mégis akadozik. Magától értetődik, hogy a jobboldali felfogást elsősorban jó életű és jómódú emberek teszik magukévá, akik tényleg elégedettek vele, hogy szép házakban élnek, másodsorban pedig azok, akiket felvillanyoz az, hogy konkrét embereket gyűlölhetnek és kiálthatnak ki bűnösnek. Egyik sem túl jó kezdés művészeti szempontból. Nem csoda, hogy általában maximum egy fülledt zsidózásig sikerül eljutni, ami esztétikailag nem különösebben értékelhető.

A művészetek és a tudományok krémje mindig nemzetietlen, kozmopolita, liberális, mert 2+2 az 4 marad attól függetlenül, hogy ki és hol mondta, és egy Wilhelm Reichnak is mindegy, melyik kontinensre költözik, így is, úgy is halálba szekálja az aktuális rendőrhatóság. És a művészet alapszellemisége is baloldali marad, amíg a "rohadjon meg, dögöljön meg mert megértemelte a tetű" meg a "szemet szemért, fogat fogért" helyett nem találnak ki valami jobbat a jobboldalon.

2.) Aki szerint egy film elejére ki kell írni, hogy ez nem a valóság, az sajnos nagyon hülye. Erre nem tudok mást mondani, aki nem fogja fel, hogy amit a filmen lát, az egy fiktív, teremtett világ, amit a dramaturgia és a művészet sajátos szabályai mozgatnak, az egy idióta.

sárkányfő 2012.02.24. 14:42:39

@xunilo: a végén: " vagy most ez a film"
De az, hogy a Sorstalanság film nem kapott díjat, az is cáfol téged, hiszen az is ezen a fesztiválon indult, a témája pont olyan amilyennek szerinted lennie kell, és ami miatt szerinted a Csak a szél is kapott díjat.

Na meg olyan extra butaságot végképp nem is feltételeztem rólad, hogy a világ abszolút legrangosabb szakmai díját, a Nobel-díjat pusztán a zsidó témának tudod be. Számtalan zsidó témájú regény születik évente, és mégis rengeteg más témájú írók kapnak Nobelt... Van fogalmad arról, hogy csak az elmúlt évek díjazottjai közül milyen témákról írt pl. Hert Müller, Mario Vargas Llosa, Doris Lessing, Harold Pinter, Elfriede Jelinek, stb? És Kertészt nem tartod méltónak a díjra? Rossz, vagy középszerű írónak tartod?

Gera 2012.02.24. 14:46:19

Mondja már el valaki, aki szerint Magyarország lejáratása a film célja, hogy mivel járat le minket, mert még nem láttam. Ja, hogy ti sem? Kicsit sem érzitek ezt szánalmasnak? Szerintem ha egy magyar film komoly elismerést kap, az nem járatja le az országot. Csak a hozzátok hasonló idióták hihetik azt, hogy azért, mert a film egy ilyen negatív témát dolgoz fel, lejárat minket. Én nem tudom, mifelénk nem szokás mozifilmek alapján komplett népekről ítéletet hozni. Ha egy filmet nézek német neonácikról, vagy késelő alkoholista drogos brit tinédzserekről, nem az jut eszembe, hogy mekkora alja népek ezek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 14:53:33

@Gera: menjél vissza hígítózni az öltözőbe, ahhoz értesz, már elmondtam, miért járat le minket:

lényeg, hogy a vespa című filmben az egész magyar társadalmat mutatják be rasszistának, tudod, ahogy a balliberális megmondóemberek elképzelik illetve felvázolják a külföldi médiának az itteni világot.
a cigányőlő Magyarország, hadd ne keljen már magyarázni olaszliszkát, galgagyörköt, veszprémet, és több más sokezer helyszínt. az akkori kormány meg mszp-s volt, fizette a vespa című filmet.
nem láttam a filmet,de meggyőzőtt a bemutatója: "nem érzed ezt a szagot? szagold a szagodat"
az eddigiekből kiindulva ugyanaz lehet, mint a vespa, és hát olyan sokat nem várok egy olyan embertől aki a komcsi iványi lelkészt nagy intellektualitásnak tartja.

tommybravo 2012.02.24. 14:57:58

@tesz-vesz: Fliegauf nem a Vespáért kapott díjat. A Vespa viszont nem kapott érdemi díjat (filmszemlén, évekkel ezelőtt megkapta a legjobb filmzene és színészi különdíjat, de ez nem a Berlinale volt). Kevered a szezont a fazonnal.

chipshop (törölt) 2012.02.24. 15:09:57

Ebben az a vicc,h ha azt mutatja be ahogy a ciganyok gyilkolasszak a magyarokat,akkor nem ad dijat az Amnesty International illetve M.orszag megitelese meg rosszabb lesz..Anti-rasszistakent kezdem ugy erezni,h itt komoly magyarellenesseg folyik, es az h ez kiknek az erdeke,arrol fogalmam sincs es talan nem is erdekes.A rasszizmus mindig szomoru.kerteszimre pedig boldogan panaszkodik a Guardiannak,h M.orszag antiszemita muhaha.A valosag az,h o cionista,es ez ket kulonbozo dolog.Egyebkent imadom azokat a szabadgondolkodokat akik mindig a szivukon viselik a ciganyok sanyaru sorsat,marmint azoket a ciganyoket akiket konkretan semmi nem erdekel a parazita leten kivul(tusztelet a kivetelnek).Egyszer mar orommel olvasnam h kis haznkban elo mas etnikumok is kapnak legalabb ekkora figyelmet pl: Kinaik,Arabok,miegyeb,de ezt az energiat eppen arra is fordithatnak,h tamogassak a vakokat,siketeket,es sorolhatnam.De nyilvan annak nem lenne nemzetkozi visszahangja es mivel a ciganyokert valo aggodas balojaban politika,igy sokkal jobban megeri.Elbaszott egy kis orszag ez..

Virág et. 2012.02.24. 15:11:17

@VRbagoly: Igazad van. A Fliegauf nem dokumentumfilmet, hanem játékfilmet forgatott. Senki nem gondolta, hogy a dolgok pontosan így zajlottak le - legalábbis a kormány kínos magyarázkodásáig egész biztosan nem. Ez lett volna az a pillanat, amikor inkább szépen csendben kellett volna maradnia az egész államtitkárságnak.
A filmet nem láttam még, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Amint lehetőség lesz rá, meg fogom nézni.

@tesz-vesz: Hogy jön ide a Vespa?

Kutchek (törölt) 2012.02.24. 15:13:12

1. Van ez a Fliegauf, aki álmában majdnem bepisilt a gyilkosságok idején.
2. Van ez a Berilnale, ahol a téma miatt kap a film egy különdíjat. /Nem a legjobb rendezésért, nem a legjobb forgatókönyvért, nem a legjobb vágásért, zenéért, férfi főszerepért stb./
Különdíjat. /Erről a"mostmárhúzzálafaszomba" életműdíj jut eszembe./ Csakúgymert, kerek szülinap, stb.
3. Van egy kormányunk, amelyik magára vette, ami igazából nem is az ő inge. Örüljünk, hogy nem a parkolóban, az ablaktörlőlapátok alá dugdosták a "brosurájukat".

Még jót is lehetne röhögni az egész társaságon. A 18 millióból pedig elég sok kis cigányt lehetett volna iskoláztatni, etetni, ruházni.
Ha nem lett volna ez a film:
-a mi Benedekünk kénytelen ezt a traumát /cigánygyilkosságok/ magában hordozni. (A helyében örülné, hogy ez a legnagyobb bajom az életben)
-a Berlinalén keresnek valami másik "megrázó" témát: perzsa nők helyzete, bevándorlók Sziciliában, megerőszakolt albán/bosnyák kislány, majd hazamennek és megnézik a német barátok közt következő epizódját.
-a világ közvéleménye pedig más okból röhög/szánakozik rajtunk
-a magyar kormány secperc alatt talál másik alkalmat, hogy blamálja kishazánkat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 15:15:46

@spinat: "Hogy Fliegauf azt mondja hogy ilyen a helyzet Mo-on? nem azt mondja. "

ahogy már elmondtam az agysebész tommyboynak is, fliaguf nem a háttérre kíváncsi, hanem a háttérre, ez a fő motívum, az csak körítés, hogy elmondja, hogy ez részben fikció
a naiv nézőkben így csapódik le, múltkor beszéltem egy lánnyal, aki többek közt Berlinben is lakott az egyetemnél. és ott komoly szervezkedések voltak a diákok között, mert ők abba a tudatba voltak, egyem a kis szívüket, hogy itt, Magyarországon ölik a cigányokat. hadd ne kelljen már keresni neked a youtubon Magyarországról szóló német és svéd tudósításokat mutatni, hogy elhidd micsoda hisztériakeltés van külföldön ezügyben.

"Volt egy megtörtént eset, amiböl benne egy fikció fogalmazódott meg."
így kezdőek a legendák. így kezdődnek a kabátlopási ügyek. és a végén már senki se fog arra emlékezni, hogy ez mennyire igaz, melyik része igaz, melyik nem.

"Afilm nem aszt mondja, hogy tesz-vesz cigányölö, mégis mennyire meg van sértödve."
bocsi, szóval te láttad a filmet? nincsenek benne fehérek akik rasszistákok? csak olyan fehér van benne aki rasszista? te kint voltál berlinben, biztos el tudod mondani.

" Vagy tán az a baj, hogy az állam pénzt adott a filmhez? Adftak ök ahhoz is, hogy Franco Nerö távolba nézzen, meg Eperjes motyogjon a szakálába. "
látom ma te sem vagy toppon, ezekben a filmekben nem sértegettek senkit. legföképpen nem a pénzt adó magyar népet, ugye, mert ők dolgoznak a cigányokra meg ez nem nagyon jellemző.
m.blog.hu/kk/kkbk/image/munk.jpg
m.blog.hu/kk/kkbk/image/cig.jpg

"Akkor nem sértödtek meg? Milyen sikresek is lettek azok a filmek."
nem a siker a lényeg. a siker amúgy relatív, mit számít ma már hogy hitler autópályákat épített, nem lett vele túl sikeres. hosszútávon. mit számít hogy ma éltetik petrit és az elvtársak elhalmozták díjakkal, hosszútávon senki nem fog emlékezni rá, csak a deák tér szívében őrzik meg az emlékét. mit számít, hogy Tormayt és Herczeg Ferencet is felterjesztették irodalmi Nobel-díjra, ma már nem is ismeri nevüket a nagyközönség, remélem Kertész és Esterházy is ugyanígy jár.

"És a posztban sem az a lényeg hogy a Berlinale jelentös fesztivál-e, vagy a film jó-e.
Arról van szó, hogy egy érzékeny témában a minisztérium sajtóosztálya hülyén reagált"

szerintem nem reagált hülyén, egyetlen tippem, hogy nem homogén a fidesz, illetve így akarnak tetszelegni a választójuk előtt, vagy azt azért mégis érzik, hogy túl messzire mehet a film.
a berlinale minőségét majd eldöntöm a film megnézése után. az határozza meg, mennyire pártos az, az oszkár is az, mondom, csak itt van azért egy nívó
a posztszerző derék ember (is lehet), de egy kicsit korlátolt, nehogy a poszt határozza meg, miről is szóljon az érdemi rész.
abszolút nem kínos a nyilatkozat, emeld ki a kínos részeket, nem látom
de abban egyetértek, hogy 20 évig a politikában csak primitív emberek voltak, most azért a jobbikban és az lmp-ben látunk értelmes arcokat, de az LMP-be olyan sok azért mégsincs

sárkányfő 2012.02.24. 15:16:54

@tesz-vesz:
a film nem járat le "minket", illetve ha a többes szám elő személybe nem Magyarországot, hanem a rasszista gyilkosokat érted, akkor igen, őket lejáratja, na nem mintha nem járatnák le ők magukat éppen eléggé, azon már semmilyen film nem tud túltenni. Én viszont semmiféle közösséget nem vállalok a gyilkosokkal, ahogy egészen biztos vagyok benne, hogy a magyarok nagy többsége sem.

A film ellenben hatalmas dicsőséget hoz Magyarországnak, ez egy óriási díj, hatalmas győzelem, hatalmas hírnév, amire méltán büszkék lehetünk és amiért hálásak lehetünk az alkotóknak.

kennyking 2012.02.24. 15:18:44

@sárkányfő: Speciel Vargas Llosa az egyetlen, aki nem politikai alapon kapta a Nobel-díjat ( Szerintem) az elmúlt években. Ettől függetlenül ő is erősen balos, de a műveiben ez nem mutatkozik.Nekem az egyik kedvenc íróm, örültem, hogy megkapta a díjat, habár ( szintén szerintem) pont a politikai- nézetű osztogatások miatt ennek a díjnak a presztizse kissé megkopott.Mondjuk Hrabal vagy Vonnegut is megérdemelte volna, főleg Jelinek vagy Pinter vagy Kertesz " művészetét" látva ( olvasva).De Hrabal nem élte túl Aushwitzot , de még csak Lidicét vagy Treblinkát sem, csak a kommunizmust ( az meg nem érdekes Szolzsenyicin óta), Vonnegutnál pedig alaptéma a Drezdai bombázás és véletlenül nem a nácik bombázták Drezdát, ott nem a nácik öltek meg több százezer ártatlan civilt.
Végül is, ízlések és pofonok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 15:18:52

@tommybravo: csak ennyit tudsz hozzátenni a vitához? miért nem mész inkább a terembe gyúrni egyet?

@Virág et.: a vespa úgy jön ide, hogy ugyanaz a vonulat lehet, ugyanazok fizették, és ugyanazért készülhetett.
ugyanaz a célközönség is. bár utóbbit többetn fogják megnézni, hála a díjnak.

Colmath 2012.02.24. 15:24:20

Technikai jellegű:
Valamiért nekem a KIM-nyilatkozatnál a képekre kattintva nem akar nagyobb lenni, így nem is olvasható. Én értettem valamit félre és máshol olvasható, az én oldalamon van a hiba, vagy másnál is így van?

Virág et. 2012.02.24. 15:25:09

@tesz-vesz: A Vespat nem tudom ki fizette, de a Csak a szél 180 milliós költségvetésből készült, ebből kemény 18 milliót állt a gáláns állam. Az komoly 10%. Ennyi pénzért ekkora cirkuszt és médiahacket kavarni több, mint pofátlan.

A többit a magánszféra adta közre: nagy cégek, sok állami cég is, nyilván az adókedvezményért.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 15:25:43

@sárkányfő: látom te is láttad a filmet, hogy ennyire tudod, hogy CSAK a gyilkosokat járatja le.
ez én elképzelésem, hogy a magyar társadalmat járatja le, neked meg az, hogy nem, nyilván láttad az idézetet, miszerint fliaguf a hátterét akarja bemutatni az ilyen ügynek. azzal, hogy megmutatja, hogy itt milyen rasszisták az emberek, itt gárdás felvonulások vannak, a fidesz összekacsint a jobbikkal, csurka 92-es gyűlöletbeszéde - ahogy most fogalmazott gyurcsány - a melegágya, a keltetőhelye az ilyen cigánygyilkosoknak.

"A jobboldal mosakodik, azt mondja, nem ő a felelős. Hanem ki?" Gyurcsány Ferenc, Tatárszentgyörgyről.
mandiner.hu/cikk/20120224_gyurcsany_ferenc_tatarszentgyorgy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 15:26:39

@Colmath: jobb egér, kép megjelenítése - laspi nem csatolta a linket

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 15:29:52

@chipshop: most hogy mondod, soha nem hallottam egy neoliberálistól sem, hogy a vakok miatt szót emelt volna, de erre nyilván azt mondaná, hogy őket nem is öli senki. nagyobb figyelmet érdemelnek a cigányok, az előőrs. a homokzsákok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 15:33:55

@sárkányfő: és akkor most kényelmesen hátradőlsz? hogy "nekem van igazam" ?

1. ez dokumentumfilm, ezt kellett volna a cigánygyilkosságokból
2. ha film lenne ez: www.youtube.com/watch?v=_5Xthv_vpA0&feature=related
garantálom, hogy nem kapna soha sehol semmilyen külföldi díjat, ide a bökőt.

sárkányfő 2012.02.24. 15:41:53

@tesz-vesz: az elképzeléseid nevetségesek, nem a életszerűek, nyilván a sötét előítéleteidet tükrözik. aki nem rasszista, azt nem lehet lejáratni egy rasszizmus hátterét bemutató filmmel, pont. ha igaz hazafi lennél, büszke lennél erre a filmre, amely nagy dicsőséget hozott hazánknak.

sárkányfő 2012.02.24. 15:44:32

@tesz-vesz: a kommenttárs jelezte, hogy szívesen látna egy filmet ahol cigány gyilkos. van ilyen, informáltam őt, be is linkeltem, nézheti. ennyi a sztori, megnyugodhatsz.
és dokumentumfilm is kaphat díjat, ha nagyon jó, éppen most is egy francia dokufilm kapott díjat, de már volt példa rá máskor is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 15:49:16

@sárkányfő: én a sorstalanságra se vagyok büszke és imre kertészre sem, tudod miért ? mert nem vagyok sötét, és egész jól átlátom ezt a világot, amelyben a ballliberális vélemények mintha jobban érvényesülnének, lásd EU és vajnai attila ügyet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 15:50:56

@sárkányfő: büszke lennél erre a filmre, amely nagy dicsőséget hozott hazánknak. "

ez körübelül olyan, mintha védenél egy bünözőt, egy gyilkost, csak azért mert rokonod.
először derüljön ki, hogy jó-e a film, derüljön ki, hogy nem olyan mint a vespa, aztán örülök neki.
először derüljön ki, hogy ártatlan-e a rokonom, aztán védem csak.

spinat 2012.02.24. 15:51:55

@tesz-vesz: tudod van egy mondás az ingröl, meg annak felvételéröl. én nem vagyok se rasszista, se cigánygyülölö, nem is sértödtem meg azon, hogy valaki bemutat egy történetet, amiben cigányokat megfélemlítenek. Ugyanis a történetnek valós alapja van. Én nem voltam puskával északa a cigánysoron öldökölni, nem voltam egy nyíltan cigánygyülölö paramilitarista alakulat tagjaként a cigánysoron hogy hergeljem öket. Nem is akarok ilyet tenni, és ezektöl felfordul a gyomrom. és ezzel még nagyon sokan így vannak. Ha te ezen megsértödtél, akkor az azt jelenti, hogy magadra ismertél. Ha nem is félemlítetted meg eddig a cigányokat, akkor csak azért mert gyáva vagy hozzá, de titokban szívesen ütnéd öket.

és nem, nem vettem észre Németországban a hisztériakeltést. Lehet, hogy rossz felé tájékozódom, de valószínüleg Németország 95%-a szintén nem nagyon érdeklödik se a amgyarokról se a cigányokról. Ha te olyan szellemi magasságokban járó emberekkel beszélgetsz, akik a filmröl azt hiszik, hogy az a valóság, az megint nem az én bajom.

A filmhez a pénzt pedig cigányok is adták,nem csak magyarok. Ahogyan vannak dolgozó és ingyenélö, tisztességes meg rassziszta magyarok, úgy a cigányok se egyformák.

Latonovitsot meg kérlek ne gyalázd azzal, hogy ilyeneket írogatsz a képe alatt. Ez sértö az egész magyar nemzetre.

Innentöl részemröl a diszkussziót befejeztem, kérlek ne válaszolj.

sárkányfő 2012.02.24. 15:54:18

@tesz-vesz: de, sötét vagy. az EU kiváló példa, Merkel, Sarkozy, Baross mind jobbos, az EP az EB többsége is jobbos, de persze te a ballibet látod ott is nagyobbnak... orvosi eset...

ami meg a filmet illeti, megkapta a zsűri nagydíját, ez óriási siker, ez a tény, a többi meg süket duma.

Virág et. 2012.02.24. 15:54:52

@tesz-vesz: Ezek nyilvános adatok. Be mernék vallani, sőt, vernék a mellüket, hogy szegény hazát a saját pénzéből bántják már megint. Pedig nem bánt itt senki senkit, a filmnézők nem gondolnak kevesebbett Magyarországról a Csak a szél miatt, ahogy én sem tartom kevesebbre például az USA-t az Amerikai história X miatt.

sárkányfő 2012.02.24. 16:05:04

Kezdem azt hinni, hogy agyilag sötét honfitársaink azt hiszik Észak-Koreában jólét és demokrácia van, csak mert nem láttak még észak-koreai filmeket a nyomorról és a diktatúráról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 16:08:19

@VRbagoly:

"Az, hogy a művészetben és az újságíró értelmiség körében a liberális, neadj isten baloldali felfogás az elterjedtebb, annak nem a világméretű zsidó összeesküvés az oka, hanem a szellem alaptermészete és a világ egyszerű törvényei."

haha, a kis szerény, én pedig már azt hittem a kontraszelekció és az ismerősi kapcsolatok számítanak egy jól menő minimális és meghatározott létszámú értelmiségi-közéleti állasnál, de ezekszerint az "aki okos, az baloldali" egyszerű törvénye dönt, ez az igazság :) na mi van hóbagoly, fogadjunk hogy te is balos vagy, de tudod mit? én is, csak én gazdasági balos. akikről meg te beszélsz, azok valójában nem balosok, a milliárdos párttagokkal rendelkező mszp, a vörös milliárdos gyurcsánnyal az élen? de sorolhatnánk kapolyitól kókáig (aki amúgy gazdaságilag szélsőjobbos), na ne röhögtess. az se százas, aki elhiszi, hogy ezek balosok.

"egyes emberek szenvedésének, meghurcoltatásának a bemutatása és az ezáltal kiváltott együttérzés olyan művészeti eszközök, amit nem igazán lehet mással helyettesíteni. "

olyanról, hogy holokausztipar, hallottál már? vagy ez blaszféma. más is szenvedett ezen a világon, nemcsak a zsidók és a cigányok.

"ugyanakkor a jobb oldali felfogás nem nagyon eredményez remekműveket."
mármint jobboldali, mint nemzeti? akkor dobjuk ki a kukába Krúdyt, Petőfit, Arany Jánost, Vörösmartyt, Tormay már ki is van dobva

"A baloldaliság lényege, hogy semmi sincs rendben a világban (se az állam, se a vallás, se semmi),"
ez az anarchizmus nem? vagy a kamasz kölyök lázadása 16 évesen. olyan jó, mikor a ideológiákhoz nem értő emberek nyilatkoznak a témában. a nemzeti, tehát itt a jobboldali ideológiában nincsen benne, hogy minden úgy jó ahogy van, és az sincs benne, hogy a négerek nem szállhatnak fel a villamosra. és a baloldaliban sincs benne, amit te mondasz, de nem lepődök meg hogy hülyeségeket írsz folyamatosan.

a "szemet szemért, fogat fogért" az nem a talmudban van?

"Aki szerint egy film elejére ki kell írni, hogy ez nem a valóság, az sajnos nagyon hülye."

hm, láttál te már életrajzi filmet? persze, az se a valóság, csak a valóságon alapul, te hülye vagy?

Erre nem tudok mást mondani, aki nem fogja fel, hogy amit a filmen lát, az egy fiktív, teremtett világ, amit a dramaturgia és a művészet sajátos szabályai mozgatnak, az egy idióta.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 16:14:44

@Virág et.: szerintem nem merik bevallani, mert nagyrészét így is ellopták a haveri kutyák

persze, nyilvános adat, te hol élsz? kanadában? ott lehet talán komolyan venni az ilyen nyilvános adatokat. még a végén azt mondod: a bíróságunk is független.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 16:18:37

@sárkányfő: Merkel, Sarkozy, Baross mind jobbos"

baross, mármint baroso régen kis komcsika volt, mint demszky olyan ő, talán marxista csoport tagja volt, Farage jobban tudja . sárközy jobbos? :) merkel is, akinek sáros a múltja, de ha te mondod, még a végén el is hiszem, ha baroso a maoista demszky, akkor merkel: gyurcsány, vagy orbán, ahogy olvasoma wikin, most már tény, hogy orbán is kisz-titkár volt. nem kisz-tag, egyből titkár.
kkbk.blog.hu/2010/04/17/angela_merkel_szabalytalan_eletrajza

Lucky Larry Silverstein 2012.02.24. 16:19:39

@VRbagoly: Aki szerint egy film elejére ki kell írni, hogy ez nem a valóság, az sajnos nagyon hülye. Erre nem tudok mást mondani, aki nem fogja fel, hogy amit a filmen lát, az egy fiktív, teremtett világ, amit a dramaturgia és a művészet sajátos szabályai mozgatnak, az egy idióta.

- szerintem te vagy idióta.

sárkányfő 2012.02.24. 16:30:39

@tesz-vesz: jézus. tudod mit? igazad van mindenben. Merkel meg a többi mind ballib zsidó, és az egész világ egy nagy ballib összeesküvés.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 16:35:37

@spinat: a lány akivel beszéltem és aki lakott berlinben mondta a német srácnak aki szerint itt gyilkolják a cigányokat, hogy menjen le lakni a Tiszántúlra, de csak rasszistának nézte ezeket a magyarokat is. tehát én szerencsére nem ismerek személyesen ilyen retardáltakat. de szerintem te ilyen körben mozogsz, ahogy figyelem a hozzászólásaidat Spinoza.
haha, én nem ütném a cigányokat, csak azért mert cigány, én nem vagyok agresszív és globálisan rasszista se vagyok, de aki primitív, többszörös bűnöző azt felkötném. baj? nem baj.
amúgy egyetértek pl a gyöngyöspatai masírozással, hadd féljenek csak a bűnözők, aki meg olyan ostoba, hogy felül a vöröskeresztes, amnestys, lms-s riogatásra, ahelyett, hogy elhatárolódna a bűnözőktől, hát nem kár érte.
az az 5%, ami meg érdeklődik Németországban rólunk, meg szinte csak ilyen híreket hall. nem tesz jót a turizmusnak, na. sem a hírnevünknek, és a politikai döntéseknek a javunkra (már ha lennének).
a cigányok honnan adnak pénzt egy filmhez? kitől lopták?
Latinovitsról te semmit se tudsz, én meg mindent - ez a különbség köztünk. Latinovits a magyar nemzet része volt, és tisztában volt minden kisebbségi kérdéssel, tippem szerint ezért utálták egymást várkonyival.
nem szabhatod meg mikor válaszoljak mikor nem.

dessert eagle 2012.02.24. 16:38:53

Csak úgy ( ………:) eszembe jutott a Varga Katalin balladája c. film, mely 2009-ben kapta meg az Európai Filmakadémia díját (igaz abban az évben a díjat nem Berlinben, hanem Bochumban adták át.)
Egy székelyekről szóló történet, magyar színészekkel, egy Magyarországon élő angol fickó rendezésében, aki a forgatás költségeit döntően az örökségéből finanszírozta. A film Magyarországon nem kapott támogatást, ellenben – a magyar nyelvű film – a románoktól (!) igen....
Ha blogolnék, biztos írtam volna erről egy posztot....

kennyking 2012.02.24. 16:49:30

@tesz-vesz:
" az az 5%, ami meg érdeklődik Németországban rólunk, meg szinte csak ilyen híreket hall. nem tesz jót a turizmusnak, na. "
Szerintem az nem tesz jót a turizmusnak, ha az igazat tudják meg. Ki az a hülye, aki elmenne a Zemplénbe túrázni, ha tudja, hogy nincs biztonságban az élete? Én sem megyek olyan helyre nyaralni, aminek rossz a híre. Amikor először utaztam a Balkánra , volt bennem félsz.De amikor hazajöttem és leszálltam a Keletiben a vonatról, lent az alúljáróban elgondolkodtam, hogy hol is van az a Balkán? Minden nyáron kenuztunk a Tiszán, de hat-hét éve Szolnoknál keletebbre nem megyek. Inkább leutazom Montenegróba, minden ugyanannyiba kerül, mint nálunk ( vagy olcsóbb) és nem kell attól félned, hogy kirabolnak, elvágják a torkod, stb.

sourcerror 2012.02.24. 17:15:09

@VRbagoly:
" Charles Dickenstől Jack London át Móricz Zsigmondig sok nagy író lett azáltal nagy, hogy az egyszerű és kizsigerelt emberek pártjára állt, ugyanakkor a jobb oldali felfogás nem nagyon eredményez remekműveket."

Petőfi és Arany jobb vagy bal oldali volt?

sourcerror 2012.02.24. 17:26:41

"Német baloldaliak tüntettek pénteken a német kereskedelmi és iparkamara frankfurti székháza előtt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tartott délután előadást. A demonstrálók egyebek mellett azt mondták, felháborítja őket a magyarországi romapolitika."

index.hu/belfold/2012/02/24/orban_ellen_es_mellett_is_tuntettek_frankfurtban/

Kár hogy nekik már nem jutott ebből a szórólapból.

Lucky Larry Silverstein 2012.02.24. 17:29:45

@sourcerror: Olyan hogy német baloldali nem létezik. Régen Rosa Luxemburgról és Karl Liebknechtről hazudoztak ilyeneket a zsidó ujságok.

bagir 2012.02.24. 18:10:45

Úgy mocskos dolog az egész ahogy van és még ráadásul, még állami támogatással akarják lenyomni a torkunkon.
A gadnai, kinyomott szemű, levágott lábú, megerőszakolt, agyonvert öregasszonyról/ráadásul ezt az agyonsztárolt cigány elitiskola volt diákja csinálta/, meg a több száz többiről mikor csinálnak filmet.
Az egyik helyi lapban az első kommentelő, már címeket is ajánlott: "Egy nyugdíjas utolsó napjai Borsodban", Meghaltam két liter borért kés által"
No komment.

euro_állás · http://www.euro-allas.hu/ 2012.02.24. 21:34:01

Még nem láttam a filmet, és a körítés ellenére illetve azzal együtt is nagyon kíváncsian várom!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 21:48:29

@sárkányfő: azért az egész világ nem, de a fontos dolgok igen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 21:50:05

@Silverstein: köszi. jól esik, ha elismerik az embert :)

Ironfist 2012.02.24. 21:51:44

@Jurganov:
"na neee, azért gondolkodj mielőtt írsz"

Szoktam. Mondjuk miután itt neked sem - másnak sem nagyon - szokása, hogy idézi is azt, amire válaszol, így gőzöm nincs, mire írtad ezt.

@tesz-vesz:
"nem voltam félreérthető, csak nem nézted mire válaszoltam. és nem érzed a gúnyt a mondatomban"

Ha nem érzékelteted, akkor írásban nehéz is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 22:01:06

@sárkányfő: aki nem rasszista, azt nem lehet lejáratni egy rasszizmus hátterét bemutató filmmel"

aki nem lopott, azt soha nem lehet lejáratni kabátlopási üggyel! főleg ha bemutatjuk a kabátlopások hátterét teljesen egyoldalúan.
egészen bájos elképzeléseid vannak a világról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 22:02:07

@Ironfist: ez igaz. de rólam mindenki tudja, hogy megvetem a primitív posztkomcsi-kisztitkár fideszt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 22:03:54

@kennyking: azért ne essünk túlzásokba, azért Magyarország még nem egy afrikai préri oroszlánokkal és vad vízilovakkal (akik többe embert ölnek, mint az oroszlánok, ha jól emlékszem)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 22:05:44

@dessert eagle: ez oké, de milyen a film, én elkezdtem nézni, de nem tartottam jónak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 22:07:46

@sourcerror: mindakettő nemzeti költő volt a nacionalizmus fénykorában. tehát ma jobbnak számítanának, amúgy Petőfi néppárti volt, hisz feltámadott a tenger, Arany se milliomosnak született, tehát népiek, balosok is lennének, szerintem.

Cateran 2012.02.25. 02:14:19

@sárkányfő:
Nem tolem tudod, de a Sorstalansag 5 dijat nyert es tovabbi 3 helyen volt jelolt....Tudod, google a baratod, wiki a baratnod:)

Cateran 2012.02.25. 02:16:35

@tesz-vesz:
Logikai hiba: Ha mar kiderult, hogy artatlan, akkor nem kell vedeni...

sárkányfő 2012.02.25. 10:13:31

@Cateran: nem nyert:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sorstalanság_(film)#D.C3.ADjak.2C_jel.C3.B6l.C3.A9sek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.28. 16:24:28

@Cateran: ismered a kabátlopási mesét?
különböző szinteken derül ki hogy ártatlan.

Kodomo 2012.02.28. 20:09:33

Én egy olyan dokumentumfilmet néznék meg szívesen, ahol egy robogót odaajándékoznak 1-1 fiatal cigány fiúnak az ország különböző részén, aztán filmezik, hogy mi lesz.
Csak sajnos ebben a rasszista országban nem adnak robogót cigány fiúknak.

süti beállítások módosítása