Skip to content


       Szűrés lista

Percenként két apró matolcsyforinttal a szabadságharcért

Pénteken már egyes távközlési cégekkel egyeztetett az NGM, így napok kérdése volt, honnan fognak előszivárogni a szaftos részletek.
Ez feltehetően a T-Com -> Deutsche Telekom -> Die Welt vonalon futott végig, mivel a német újság szerint percenként és smsenként 2 forint lesz adó, már júliustól, és kivezetés nélkül (illetve amíg el nem törli valami épeszű miniszter).

Az adó nem csak a mobil, hanem a vezetékes hívásokra is vonatkozna, így sikerült Matolcsynak egy olyan adót kitalálnia, ahol a 9 évestől a 99 éves korig mindenkit megszívatnak, és ezenkívül minden céget és vállalatot is.

A tervezett bevétel amúgy 51 milliárd forint évente.

Mit is jelent ez a roppant okos és jól átgondolt adó?

1. Újra rajtunk fog röhögni a világ.

2. Remélem nem felejti el Matolcsy, hogy a 27%-os áfát (újabb világröhögés) még rátegye az adóra.

3. Sikerül még egy jobban szétnyitni az ollót a haza és az osztrák perc és sms árak között, nem mintha az a 7,5-szeres és 15-szörös különbség csekély lett volna. Keleti bérek, nyugati árak. Illetve most már örülnénk, ha "csak" a nyugati árak lennének nálunk...

4. A Diginél 3,75 forint 1 perc hívás. + 2 forint adó 53%-os emelés.
    A UPC-nél 9,65 forint 1 perc hívás. + 2 forint adó 20%-os emelés.
    T-Com-nál a 15 és 30 forintos percdíjakra jön rá a 2 forint (13% és 6%-os emelés.)

5. Egy példa: Telenor, "Okostelefon 180" díjcsomag 4990-ért, 180 perc lebeszélhető (erre egyből 360 ft az adó), 34 forint a perdíj és az sms-díj, erre jönne a 2 forint adó.

6. A nulla forintos percdíjra a 2 forint adó az 2 ft-os emelés. Mi lesz a flottacsomagokkal, ahol egy fix összegért ingyen lehet telefonálni? 1000 perc az 2000 forint, a TELEFON MUNKAESZKÖZ IS, kiszámlázzák az ingyenes telefonhívásokra az adót?

7. Ezzel siker tönkre vágni a korlátlan csomagokat, bár a csomag továbbra is korlátlan lesz, csak +2 ft/perc. Anyád.

8. Nyilván a gazdaság erősítését szolgálja, ha az emberek kevesebbet fognak telefonálni. 20 perces telefonbeszélgetés az ügyfélszolgálattal? Inkább akkor bemegyek személyesen. Bár a személyes ügyfélszolgálatnál nincs drágább, de ez kit érdekel? Új munkahelyeket teremtünk.

9. Matolcsy balfasz ötlete elhozhatja a mobilnet forradalmat, majd szépen átszokik egyre több ember, hogy sms helyett inkább Gtalk-ozzon, a telefonhívását pedig VOIP alapon intézze (pl. Viber) ....

10. A telekom-cégek beszopták, minden percet és sms-t dokumentálni kell, mert különben nem tudják az adót fizetni. Minden egyéb céget beszopattak, mert a céges telefonokra újabb adó kerül, amit könyvelni, számlázni kell, és mindenki mást is beszopattak, mert az biztos, hogy mindenki telefonál.

11. A tervezett 51 milliárdból nem jön ki az új Puskás-stadion, 1 heti nyugdíj (!), és a Szajol Püspökladány vasútvonal és csak félig lenne felújítva.

12. Vajon megéri egy újabb idióta adóval tényleg mind a 8 millió magyart felkúrni idegileg, rongyos 51 milliárdért? Tényleg nem lehet a 14 000 milliárdos kiadási oldalon 51 milliárdot találni?

13. Blokk-adó mikor lesz? Vásárolni is mindenki szokott.

+1. Nem lenne könnyebb Matolcsyt elcsapni? Már az olcsóbb kamatokon összejönne az az 51 milliárd.

Friss:
Az új adó már olvasható a Széll Kálmán 2.0-ban (erről bővebben a másik posztban):

"TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSI ADÓ BEVEZETÉSE
A bevételek növelését szolgálja a távközlési szolgáltatásokra kivetett, indirekt adó bevezetése. A
2012-es költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében az adónem már az idei év közepétől bevezetésre
kerülne. Az adó illeszkedik a Kormány jövedelmi adók súlyának csökkentését és az indirekt adók súlyának növelését célzó politikájába. Hasonló, fogyasztási típusú telekommunikációs adóra találhatunk példát az Egyesült Államok számos tagállamában és Máltán. Az adó általánosan minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS után 2 forint. Az adónem bevezetése 2012-ben várakozásaink szerint 30 milliárd forint, 2013-tól 52 milliárd forint többletbevételt eredményez éves szinten."

Címkék: válság matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr1004468294

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Earth Day: Rombold te is a Kossuth teret! 2012.04.23. 17:22:42

Letölthető reality társasjáték 2 percben   Még mindig nem kaptál elfogadható választ arra, hogy miért kellett egy teljes parkot elpusztítani? Nem érted, miért villognak a Föld napi rendezvényeken, akik erre utasítást adtak? Úgy érzed, hogy valami ...

Trackback: Earth Day: Rombold te is a Kossuth teret! 2012.04.23. 17:20:59

Letölthető reality társasjáték 2 percben   Még mindig nem kaptál elfogadható választ arra, hogy miért kellett egy teljes parkot elpusztítani? Nem érted, miért villognak a Föld napi rendezvényeken, akik erre utasítást adtak? Úgy érzed, hogy valami ...

Trackback: Earth Day: Rombold te is a Kossuth teret! 2012.04.23. 17:18:00

Letölthető reality társasjáték 2 percben   Még mindig nem kaptál elfogadható választ arra, hogy miért kellett egy teljes parkot elpusztítani? Nem érted, miért villognak a Föld napi rendezvényeken, akik erre utasítást adtak? Úgy érzed, hogy valami ...

Trackback: Earth Day: Rombold te is a Kossuth teret! 2012.04.23. 17:16:01

Letölthető reality társasjáték 2 percben   Még mindig nem kaptál elfogadható választ arra, hogy miért kellett egy teljes parkot elpusztítani? Nem érted, miért villognak a Föld napi rendezvényeken, akik erre utasítást adtak? Úgy érzed, hogy valami ...

Trackback: A nap vicce: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy politikus 2012.04.23. 16:41:42

A Wikipedia bejegyzése, amely Némethné Zsuzsikát, az 59 éves, középfokú végzettségű nemzeti fejlesztési minisztert politikusként említi, a nap vicce kategória győztese. Némethné az a gazdasági szakember, akinek nincs felsőfokú végzettsége. Egy 1976-ban...

Trackback: A nap vicce: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy politikus 2012.04.23. 16:41:42

A Wikipedia bejegyzése, amely Némethné Zsuzsikát, az 59 éves, középfokú végzettségű nemzeti fejlesztési minisztert politikusként említi, a nap vicce kategória győztese. Némethné az a gazdasági szakember, akinek nincs felsőfokú végzettsége. Egy 1976-ban...

Trackback: Miért jártak rosszul az emberek az egykulcsos adóval? 2012.04.23. 16:37:15

Nem csak a minimálbér körül keresők, de a bruttó 220.000 Ft alatt keresők és gyerekeik is rosszul jártak az egykulcsos adóval. Hogyan változtak az egykulcsos adó bevezetése és az adójóváírás eltörlése után a GYED és a nettó jövedelmek? Pontosan úgy, ho...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.04.23. 16:35:00

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind “demokrata” múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsokat adott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságá...

Trackback: Magasról szarni a demokráciára 2012.04.23. 15:55:16

Kövér úr rühelli az MSZP-seket, aminek gyakran hangot is ad. Kövér úr azt mondja róluk, hogy a szocializmus túlélő söpredéke, akiknek nincs helye a magyar ég alatt, pláne a T. Házban. Kövér úr nem szereti az ilyesmit, ahogy ez gyakran hangoztatja is, k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2012.04.23. 14:00:33

" (illetve amíg el nem törli valami épeszű miniszter)."
Ki van zárva, olyat mi nem ismerünk.....
Itt most tényleg nem az összegről van szó, hanem ahogy is Zero is írta: megéri 8 millió magyart felkúrni idegileg?? Levonjuk belőle az Orbán és Fidesz imádókat akik olyan örömmel nyugtáznak minden lépést, és örömmel fizetnek!! Igaz "vidéki" pajtás? vagy Nívó blog:) Így is sokan maradtunk, és szerintem egyre többen leszünk! A felkúrt agyúak:))

vomit 2012.04.23. 14:02:17

skype a ti baratotok, amig arra adot ki nem talalnak

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.23. 14:04:29

Értem én, hogy karvalytőkés bankárbosszú, értem én, hogy a zelmúltnyóóóócév, értem én, hogy gyurcsányahibás, értem én, hogy államadósság-elleni harc, de Gyuri, eszem azt a szép egymásra néző szempárodat, lassan írom, hogy Te is el tudd olvasni:

AZONNALI, NAGYARÁNYÚ ADÓCSÖKKENTÉS.

Namármost az újabb - összeszámolni sem lehet már HÁNYADIK - újabb adó BEVEZETÉSE hogyan illeszkedik az adócsökkentések nemzeti keresztyénypóóógári kormányának világképébe?

Legalább nevezzétek el baszdmeg Telekommunikációs Adatforgalmi Hozzájárulásnak (utánad szabadon: TAHO), vagy valami. Na de ADÓ? Ejnye... :DD

andorka 2012.04.23. 14:07:05

akkor meg jönne a gigabájt adó, hogy az online forgalmat (skype, communicator és kisbarátai) is megadóztassák...egyet ne féljetek: van még ez alatt is, és gyanúm szerint meg is fogjuk tudni hamarosan:/

LuciFerko 2012.04.23. 14:08:00

@vomit: Internetre is lesz adó, csak arról még semmit se tudni.

ketroot 2012.04.23. 14:10:49

Nem kell itt óbégatni, meg kell nézni, hogy volt két választás Budán és Miskolcon is, ahol a fidesz nyert.

Minden a legnagyobb rendben van.

butab 2012.04.23. 14:13:40

sőt blog-adó is kéne hisz foglalod a magyar szervereken az értékes magyar tárhely-bájtokat..
Én azért listához odatenném még az egyházakat... mert ott is lehetne szerintem sokkal többet spórolni..

Gontar 2012.04.23. 14:17:19

Ez a 2 forint mire átlag fogyasztókhoz "eljut" 10-15 lesz szvsz... Na, most az emberekkel fizettetik meg.... nem mintha a különadókat a szolgáltatók nem hárították volna tovább az ügyfelekre, de úgy látszik már a saját marketing maszlaguk, illetve a látszat sem fontos a fidesznek, csak legyen zsé (amit aztán lehet tovább osztogatni haveri/uram-bátyám/himi-hümi állami beszerzéseken keresztül)...

kifordított nagyanyó 2012.04.23. 14:17:55

Nem baj,majd a nívón ccactus megmagyarázza hogy miért is jó ez nekünk.
Addig is Enrico üzenetét tolmácsolnám:
Jaaaj már gyerekek!Szaros 2 forinton rugóztok.Most komolyan,ne égessétek már magatokat!
Persze nektek,akik a gyurcsányt meg a libás gyereke akarjátok semmi sem tetszik.
Amúgy minderre miattuk van szükség.
Ennyit nem vagytok hajlandók megtenni az országért.
Pedig most egységre lenne szükség.

Roltii 2012.04.23. 14:18:40

az lesz a komoly, amikor egy csomagban benne van mondjuk 1000db ingyen sms...az most 2000 forinttal drágább lesz?
De ahogy a posztban is van, a cégen belüli vagy akár családi ingyen hívásoknál mi lesz?
Vagy mi lesz az olyan előfizetésekkel amik csak "kütyüknek" vannak? Vagy a már megvásárolt praktikumnál, ahol előre vásároltam valamit, ott nőni fog a percdíj? De hiszen akkor még az adó előtt lett véve...na mindegy, kiváncsi vagyok:D

CyberPunK 2012.04.23. 14:20:04

"6. A nulla forintos percdíjra az 2 forint az nálam 200%-os emelés."

Esetleg még matolcsynál, másnál biztos nem. Az két forintos emelés. A 200%-os emelés az 0 forint továbbra is.

Ironfist 2012.04.23. 14:21:05

Valaki, akinek van fegyvere, vállalja már be ezt a dilettáns bandát! Csak kicsit kéne többszörös gyilkosságért ülnie, a következő kormánytól úgyis kapna amnesztiát :D

Ironfist 2012.04.23. 14:22:33

@CyberPunK:
""6. A nulla forintos percdíjra az 2 forint az nálam 200%-os emelés."

Esetleg még matolcsynál, másnál biztos nem. Az két forintos emelés. A 200%-os emelés az 0 forint továbbra is."

Ja, igen, ez nekem is szemet szúrt. :D

Zero, elhiszem, hogy remeg a kezed az idegtől (nekem is lassan), ezért gépeltél félre, de azért 0*2=0 ^^

SvenH. (törölt) 2012.04.23. 14:23:52

en mar alig varom amikor a kéményadót bevezetik, na en azzal egyetertenek

kifordított nagyanyó 2012.04.23. 14:24:46

Ennyi idióta barmot egy helyen,mint odafönt.Borzasztó.

SvenH. (törölt) 2012.04.23. 14:26:44

amugy nem tudom mi lesz azzal a VOIP szolgaltatoval aki lehetove teszi a paypal os fizetest vagy a faszbukos fizetest :) csak annyi kell hozza, hogy KONNYEN lehessen penzt utalni kulfoldre, es kesz...

rolika 2012.04.23. 14:31:18

Hatszáz percet ingyen beszélek mobilon hálózaton belül. Akkor az most 1200 lesz?! Nem tűnik soknak ez a 2 ft, de nálam spec 20%!

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.04.23. 14:32:34

Megeri felbaszni 8 millio ember agyat? Meg. Es miert? Hat itt a valasz:

"ketroot
Nem kell itt óbégatni, meg kell nézni, hogy volt két választás Budán és Miskolcon is, ahol a fidesz nyert.Minden a legnagyobb rendben van. "

Mert a sok gyoker ugyis rajuk savaz. Ez van. Gyurci meg telefon helyett lehet tavirot hasznal.

Transylvanianmixedgrill 2012.04.23. 14:33:26

Zero pajtás, még egyszer ugorj neki átnézni, amit írtál mert hemzseg az elgépeléstől. Apafej, eszednél legyél, a jövőben minden egyes elgépelt karakter javítása újabb forgalmat generál a neten, ami után adót kell fizetni, a pénztárcáddal játszol! :P

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.04.23. 14:34:14

Tök jó, a telefonadó már benne van a Széll Kálmán 2.0-ban!

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.23. 14:37:07

@Gunther: nekem ez a kedvencem!

Jövőre általános biztosítási adót is bevezet a kormány, ami alól csak az életbiztosításokat mentesíti (az öngondoskodás támogatásának jegyében). A vagyoni- és balesetbiztosítások esetében 10 százalékos, a casco biztosítások esetében 15 százalékos kulcsot kívánunk meghatározni, míg a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás esetében – a baleseti adó beépítésével – 30 százalékos kulcs kerül bevezetésre.

és mindez miért:

Az átalakításból – a különadó mértékének megfelezésével számoló alap forgatókönyvünkhöz képest – 15 milliárd forint többletbevételre számít a kormány.

15, ismétlem: TIZENÖT kibaszott milliárdért.

Te Gyuri! Neked bizony a kurva anyáááádat!

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2012.04.23. 14:38:13

Nem úgy volt, hogy lesz adatforgalmi adó is? Mert akkor nem kell azon aggódni, hogy túl sokan szoknak a GTalk/MSN/FB/Viber/Skype-ra.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.04.23. 14:38:45

"TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSI ADÓ BEVEZETÉSE
A bevételek növelését szolgálja a távközlési szolgáltatásokra kivetett, indirekt adó bevezetése. A
2012-es költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében az adónem már az idei év közepétől bevezetésre kerülne. Az adó illeszkedik a Kormány jövedelmi adók súlyának csökkentését és az indirekt adók súlyának növelését célzó politikájába. Hasonló, fogyasztási típusú telekommunikációs adóra találhatunk példát az Egyesült Államok számos tagállamában és Máltán. Az adó általánosan minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS után 2 forint. Az adónem bevezetése 2012-ben várakozásaink szerint 30 milliárd forint, 2013-tól 52 milliárd forint többletbevételt eredményez éves szinten."

butab 2012.04.23. 14:42:25

@prof. dr. Caesar Napoleon: Azért , azon felül hogy az emberek egy része hülye, a másik meg nem talál értlemes embert akit megválaszhatna, szerintem. Valószínű úgy van ez mint az országban csak kicsiben. Én se tudnék kire szavazni jelenleg. Max muszáj, ha nem akarom , hogy ezek a hülyék legyenek kormányon hanem másik (kevésbé) hülyék.. no de kik??

De amúgy ezt a lépést tényleg nem értem, ennyire fontosabb a fidesznek hogy pár barát haver zsebét betömjék valami állami vagy egyházi bizniszen, ezért inkább magukra haragítnak még több embert.. lassan már azt hiszem hogy ezek nem is akarnak kormányozni, nem is megy nekik , meg felelőséggel jár , meg elenzékba sokkal egyzserűbb volt. Lehet ezek már direkt ki akarnak kapni, annyi szavazójuk meg úgyis lesz, hogy a vezérkar bekerüljön. De lehet nem kéne konspiráción gondolkodnom, lehet tényleg ekkora bal*ok.

ketroot 2012.04.23. 14:43:57

@prof. dr. Caesar Napoleon:

Én kinézek a kormánynak egy újrázást a következő választáskor. Persze igen alacsony részvétel mellett... :/

3dent 2012.04.23. 14:44:57

Hű, ez a blog nagyon durva. Ilyet pl. hogy "most már tényleg menjetek a halál faszára, mocskos dilettáns banda." még Bayer Zsoltitól sem hallottam.

Most már értem, hogy zero miért ezt a nevet adta magának. Dícséretes önkritika!

jozicsenko 2012.04.23. 14:45:04

"13. Blokk-adó mikor lesz? Vásárolni is mindenki szokott."

ne adj ötletet, az elözőbanda (ELMÚTTNYOCCCÉV!) gondolkodott rajta - pontosabban nem adón, hanem ha nincs nálad blokk/számla a tescobol kijövet, akkor adócsaló vagy! (=nem a valódi adócsalókat kergették volna, hanem a legegyszerübb módon Téged fogtak volna meg, hisz ha nincs blokkod, adótcsalsz...)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.23. 14:54:42

11. A tervezett 51 milliárdból nem jön ki az új Puskás-stadion, 1 heti nyugdíj (!), és a Szajol Püspökladány vasútvonal és csak félig lenne felújítva.

A vége nem stimmel. A Szajol és Püspökladány között a vasút felújítása 161 780 964 312 forintba kerül. Az 51 milliárd ennek valamivel kevesebb mint a harmada.

Mi lesz a fix tarifás csomagokkal? Mondjuk havi 500 perc fix csomag akkor automatice egy ezressel megdrágul, csak mert narancsék már elloptak mindent és most össze kell szedni a haveroknak az újabb százmilliárdokat?

@prof. dr. Caesar Napoleon: Gyurci telefonját is mi fizetjük, úgyhogy neki édesmindegy.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.04.23. 14:57:13

Ebben a széltervben kiadáscsökkentésrül olvasni lehet-e?? Mert adókról hallani. De, hogy rohadjon le a keze minden tolvajnak a kupolás épületben!

jozicsenko 2012.04.23. 14:58:57

@3dent: már vágom a centit, hogy Kuszaszem Kapitány (angolul Cpt. Qsa Sam) mikor lép le

matolcsy helyett jöhetne a Varga gyerek: kussol és közgazdász

(viccen kivül: matolcsy az időjárásról sem beszélhetne, ha rajtam múlik)

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.04.23. 14:59:54

@ketroot: igen, hasonlokeppen velekedem en is. Hirtelen valtozast nem remelek, max. ehy Jobbik erosodest, ami azonban a kovetkezo kormanyalakitast nem fogja veszelyeztetni.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2012.04.23. 15:04:39

@Noname Cowboy: Igen, kerestem én is hol fogja magát "megszorítani" a kormány... sehol.
Össze is raktam egy FIDESZ - Magyar szótárat, sajnos ellenzéki ciklusra nem érvényes :(
megszorítás = adó
kiadáscsökkentés = adó
egyszerűsítés = adó
megvédjük = eltesszük magunknak
egyeztettünk = marad az eredeti elképzelés
nem lesz ilyen = lesz

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.23. 15:05:22

Nem azt rikácsolta szargyártó petike 2 éve, hogy a felcsúti operettparaszt kúrmánya nem a megszorítások kúrmánya lesz?
De, valami ilyesmit.

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.04.23. 15:05:31

@butab: azzal is szavazunk, ha el se megyunk. Aztan meg lesz, ami lesz.
Nem vagyok politologus, sem szociologus, ettol fuggetlenul tartom, hogy a birkak valasztanak meg egy kormanyzatot/kepviselot/polgarmestert, ha az mar lejaratta magat es meg ki is baszott az emberrel.
A Fidesz meg ugy tunik nem tud magaval elegge kibaszni. Sokan remenykedtek 2010-ben, hogy lassuk fiuk, lehet jok lesztek. De nem. Csalodottsag viszont nincs, de van bekemenet, benzinaremeles stb. es a birkak csak begetnek...

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): hagyd meg nekem ezt a remenyt kerlek. :D

town 2012.04.23. 15:14:06

Lordkancellárként Sudbury-i Simon hamar népszerűtlenné vált a fejadó bevezetése miatt, és erőszakos halált halt a Watt Tyler (1341-1381) vezette angliai parasztlázadás során.

A felkelők megrohamozták az érsek házát és Sudbury-i Simon olyannyira gyűlölt volt, hogy az őrség minden további nélkül beengedte a lázadókat a kapun. A Towerbe hurcolták a lordkancellárt, ahol 1381. június 14-én lefejezték.

Horizont 2012.04.23. 15:14:21

@prof. dr. Caesar Napoleon:
Na azért árnyaltabb a dolog!
Miskolc: "A választási névsorban 8540 választópolgár szerepelt, ebből 2685 jelent meg a szavazáson. Érvénytelen szavazat 25 volt, érvényes 2660." Kb. a 30%-a szavazott csak:((
Fidesz – KDNP 1055
MSZP 1029
Jobbik 415
JESZ 99
LMP) 62
Így már azért egy kicsit másnak tűnik a leányzó fekvése:)

town 2012.04.23. 15:21:56

@jozicsenko:

Boldog ember aki azt hiszi, hogy Matolcsi reggel felkel (természetesen bal lábbal mindig) és azon gondolkozik, hogy baszhatna ki a magyarokkal.

Brüsszel:
- Na Gyurikám összeszedted a pénzt, amennyit mondtunk?
- A nyugdijasokat nem bántjuk, a szocializmus "vivmányaihoz" nem nyúlhatunk, sokan kiabálnak hogy "nekünk ez jár", és a 25 féle jogcimen felkapható segélyt is meg kell tartanunk. Soroljam még?
- Akkor?
- Most éppen kitaláltunk 2 olyat, amit MINDENKI fizetni fog. Kifogás?

Transylvanianmixedgrill 2012.04.23. 15:29:40

@town:

Eszerint mégis Brüsszel nekünk diktál? Hogy van ez? Matolcsynak nem Orbán és Simicska a főnöke? Vagy Orbán és Simicska Barosso és az IMF bábja?

NYJetsTD 2012.04.23. 15:38:39

Amíg nincs békemenet adó, addig ez a sok faszfej úgyis tapsolni fog minden adó emelésnek, mert "mi Viktorral vagyunk". Bár, ha jól meggondolom, valószínüleg azt is az állam fizette...

Nem elég, hogy a lakosság is torkos borz automatára van állítva, de a vállalkozásokba is rúgnak ezzel még egy finomat. Köptem.

Le_Penseur 2012.04.23. 15:38:49

@town:
Biztos lehetsz benne, hogy ha Brüsszel sugallaná a fantasztikus telefon adót, akkor az összes szóvivő versenyt rikácsolna az összes létező helyen, hogy bár a Nemzeti Ügyek Kormányának esze ágában sincs újabb sarcot kivetni szeretett népünkre, a sikeres IMF tárgyalások miatt Brüsszel javaslatára bevezetik a korábbi 77 adó mellé ezt is!

Transylvanianmixedgrill 2012.04.23. 15:45:52

@NYJetsTD:

Azért remélem mindenki emlékszik még a vizitdíj nevű gigahisztire és giganépszavazásra ugye, ami voltaképp megbuktatta Gyurcsányékat? 300 Ft-ért, még egyszer lassan mondom, 3-0-0 Ft-ért, ami ugye nem is mindenkire vonatkozott, csak aki elment orvoshoz. A sárgacsekk díjtól a telefondíj és internetdíjig MINDENKI-t büntetősarcolnak, de nyilván ez most azoknak a teljesen agymosott fideszszektásoknak, akik 300 rongyos forintért elmentek ellennépszavazni, teljesen rendben van.

2012.04.23. 15:46:18

@Le_Penseur: az lehet. De Brusszel nem a seggebol rantja ki az adofajtakat, hanem pl elemez, hatastanulmanyt keszit, stb... :)

ügyfélszolgálatos 2012.04.23. 15:47:18

@vomit: Internet forgalom adó mond valamit?

spontan · http://erdekessegek.info 2012.04.23. 15:47:39

Kiváncsi leszek, hogy a kormánypártiaknál mikor telik be a pohár, és mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak jó képet vágni a kormány nagyszerű intézkedéseihez, hanem már ők is azt mondják, hogy ezt talán nem így kellene.

Dolby kapitány 2012.04.23. 15:50:23

Matolcsy Úr! Üdvözlöm a kedves Édesanyját! Mostanában sokat gondolok rá.

Transylvanianmixedgrill 2012.04.23. 15:50:36

@spontan:

Soha.

A szekta tudat nem enged ilyet meg.

Olvass a szektákról:

mek.oszk.hu/04200/04213/04213.htm#20

komplikato 2012.04.23. 15:51:45

Vélemény helyett egy gyerek koromban halott vicc:

Hans Jörgensen svéd vasutas mindkét kezét és lábát levágja egy elhaladó gyorsvonat ...
Mire ő: - F*szom nem kéne?

Jokerpofa 2012.04.23. 15:52:43

gyurinak üzenem, hogy a kurva anyááááád

komplikato 2012.04.23. 15:54:23

@Szpókember: "a kotel olcso"
A selyem nem annyira, de esküszöm eladom fél vesém és az arra érdemeseknek még díszpárnát is adok mellé csak vegyék is a lapot ...

elwood 2012.04.23. 15:54:35

püspökladány és szajol közt metró épül ugye ?
mármint az ára alapján ...

Le_Penseur 2012.04.23. 15:55:51

@Whave:
Mifelénk meg csirke csontot szórnak a hamura és abból próbálják megtippelni, hogy mi lesz a következménye a döntéseiknek. Hatástanulmányok, elemzések, modellek készítésére különben sincs idő a gyorsnaszád kormányánál! Kapkodunk, csapkodunk, aztán majd lesz valahogy!

komplikato 2012.04.23. 15:56:17

@SvenH.: Azért megnézném érintettek arcát, mikor a NAV kopogna a Skype-nál, hogy helló szeretnénk elkérni a pontos statisztikákat a magyarországi használatokról és beszedni a telekom adót ...

ügyfélszolgálatos 2012.04.23. 15:56:59

@Le_Penseur: Át kellene ezt a gyorsnaszádot nevezni Titanic -ra. Kb. olyan gyorsan fogunk elsüllyedni ha neki megyünk az államcsőd jéghegyének.

porthosz 2012.04.23. 15:58:48

Nem lehetne a parlamentet belegyalulni a Dunába? Csak egy ötlet...

delano 2012.04.23. 15:59:46

@town: Eddig idén 100 milliárdot vesztettünk, amiatt, hogy nem sikerült megegyezni az IMF-fel. (Portfolió és más gonosz gazdasági portálok szerint.) Ez a telkom adóból várható összeg duplája.

Kivlov 2012.04.23. 16:00:11

Továbbra is csak maszatolás kamuadókkal. Érdemi kiadáscsökkentés nélkül...

zöldveltelini 2012.04.23. 16:00:23

Mikor fog a sok agyhalott végre felébredni?

stf! 2012.04.23. 16:00:27

Ha még valakinek nem esett volna le, ezek az elkúrtuk-adók.
Mert az EU már fojtogatja a szabadságharcot,
de az alaptörvény átmenetében már benne van ezeknek a lehetősége.
Azért nagyszerű ez a kormány, mert már át sem tolja a következményeket a következőre.
Vállalják. Majd legfeljebb rákenik Gyurcsányra...

Monorau Bukurea 2012.04.23. 16:00:29

Mi lesz a korlátlan díjcsomagokkal? Pl. T-Home Hoppá: korlátlanul hívhat vezetékes belföldi számot (valójában 5000 percig, tehát kb. napi 2,5 órát), kb. 3000 forint havidíjért. Ez most 13000 lesz, ha valaki kimeríti az 5000 percet?
Mi lesz a Skype-outtal? Elvileg a Skype nagyker áron vesz hazai szolgáltatóktól perceket, tehát ott sem kizárt, hogy fizetni kell a 2 forintot.

Kivlov 2012.04.23. 16:01:40

@komplikato:
Az még jobb, amikor egy csóka fekszik a sín mellett, a lábát levágta a vonat. "Jaj, a lábam, jaj, a lábam."
Arra megy egy másik: "Mit ordibál, nincs is lába!" :D

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.23. 16:01:51

600 milliárdos megszorítást ígér a kormány

Kezdődik...

Immár tényként kezelhető a sárgacsekk adó, a netadó és telefonadó bevezetése, ráadásul már idén nyártól...

Elég volt!

Tisztességes, becsületes politikai vezetőket akarunk, akik nem a saját és elvbarátaik zsebét tömik, hanem szolgálják az országot és lakóit!

Nem akarjuk tovább fizetni az ő meggazdagodásukat.

A "radikális adócsökkentés" kormánya kimutatta a foga fehérjét. Újabb és újabb adóemelések, mindenféle új adók, különadók, melyeket természetesen az adózó állampolgárok fizetnek meg, mert átterhelik rájuk a szolgáltatók és a bankok.

Elegünk van a teljhatalommal rendelkező hatalommániás őrült miniszterelnökből, elegünk van a hazug, korrupt politikusokból.

Az elmúlt 22 év politikusai többszörösen bebizonyították alkalmatlanságukat arra, hogy egy országot vezessenek.

Bebizonyosodott, hogy mindössze két dologhoz értenek:

1. Szétrabolni az országot. Mindegyik hatalomra került erő egyetlen dologgal foglalkozott, de azzal éjjel-nappal. Milyen módon lehet a legtöbb pénzt ellopni, hogy lehet a lehető legjobban megtömni saját és elvbarátaik zsebét.

2. Minden fontos pozícióba cimborát, sógort, komát, rokont ültetni. Mit számít a szakértelem, kit érdekel, hogy a posztra helyezettnek halvány lila segédfogalma sincs arról a területről, aminek a vezetője lett. A lényeg, hogy lojális, és mindig megteszi, amit kérnek tőle.

"Munkálkodásukkal" sikerült elérni, hogy az ország romokban hever, emberek milliói nyomorognak, miközben ők tömött erszénnyel vidáman élik mindennapjaikat.

Köszönjük szépen, de ebből nem kérünk tovább!

Tájékoztatjuk a "tisztelt" képviselőurakat és képviselőhölgyeket, hogy nincs több lenyúzható bőr rajtunk. Tessék észrevenni, hogy a birkán már nincs bőr, csak a csupasz, véres húscafatok.

Nem lehet az embereket tovább sarcolni, nem lehet az emberekkel tovább megfizettetni a gazdasági és politikai dilettantizmus kamatát.

Nem kérünk tovább a politikusok hazudozásaiból, akkor sem, ha elismerik hogy hazudtak (Gyurcsány), akkor sem, ha ezt tagadják (Orbán). Gyurcsánynak és Orbánnak, valamint az ország mostani katasztrófális helyzetéért felelős minden politikusnak egy helyen lenne szabad csak közös levegőt szívni - valamelyik büntetésvégrehajtási-intézmény cellájában.

Nem kérünk a "gazdasági szabadságharcból". Ez a harcot csak elveszíteni lehet, ahogy elveszítettünk minden háborút Augsburg óta.

Nem volt kötelező csatlakozni az Európai Unióhoz (bár gazdaságilag és politikailag is indokolt és szükségszerű volt), viszont ha csatlakoztunk, be kell tartani a játékszabályokat. Focimeccsen sem lehet gólt dobni, mivel a szabályok szerint kézzel nem lehet gólt szerezni.

Lehet harcolni az Eu-val és az IMF-el, de minek? Egy egér nem fogja legyőzni az elefántot. Legfeljebb annyit ér el, ha sokat szemtelenkedik, az elefánt eltapossa.

A most regnáló kormány a "radikális adócsökkentés" kormányának hirdette magát.

Össze tudjuk számolni, hány új adót vezettek be? Össze tudjuk számolni, hány új "különadót" vezettek be?

Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy a különadókat azok a cégek, bankok fizetik meg, akikre ezt kirótták? Ugye tudjuk mindannyian, hogy ezeket az adókat, mi fizetjük meg, a "birka nép", akin már nincs több bőr.

És most jön még csak a feketeleves. Most jönnek azok az új adók, amik tényleg nagyon fognak fájni (sárgacsekk adó, netadó, telefonadó). Meddig fogjuk még fizetni a dillettantizmus árát?

Meddig hallgat és tűr a "birka nép"?

A birka egy nagyon türelmes állat, hang nélkül tűri, hogy nyírják, De egyszer a birkának is elfogy a türelme. Amikor a birkanyíró már a húsába vág, akkor nem fog tovább csendben és némán tűrni.

Elég volt az elmúlt 22 év politikai és gazdasági ámokfutásából!

Tisztességes, becsületes, az országért, és a benne lakókért dolgozó képviselőket és vezetőket akarunk.

Szakembereket akarunk minden felelős posztra, olyan szakembereket, akik tudásuk és tehetségük okán kerülnek a posztra, és nem azért, mert a vezetők haverjai, cimborái, rokonai.

Azt akarjuk, hogy a választott képviselők vállaljanak felelősséget a munkájukért, ahogy bármelyik dolgozó vállal ma hazánkban. Ha rosszul végzi a munkáját, ha kárt okoz a munkaadójának az ORSZÁG BÁRMELY ÁLLAMPOLGÁRÁNAK, akkor fizessen az okozott kárért.

Hazánk romjain tort ül a korrupció. Hazánk a mutyiország.

Elég volt ebből, nem akarunk mutyiország lenni, nem akarunk banánköztársaság lenni.

Rendet akarunk, kiszámítható gazdaságpolitikát, munkahelyeket, tisztességes fizetéseket.

NEM VÁRHATUNK TOVÁBB, HA CSENDBEN TŰRÜNK, AKKOR ÉHENHALUNK!

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.04.23. 16:03:05

Az igazi szopás az lesz, hogy volt ugyebár egy távközlési különadó. Ezt a cégek szépen annak a rendje és módja szerint ráterhelték az előfizetőkre. Namármost jön Eltolcsy, és azt mondja, hogy ezt kivezetik, és a különadó helyett lesz távközlési szolgáltatási adó. Az ember erre azt várná, hogy akkor a távközlési költségek szépen visszamennek, de egy lófaszt. Szóval a kedves állampolgár jövőre egyrészt fizeti a már nem létező, de azért áthárított távközlési különadót, plusz a kifejezetten rászabott távközlési szolgáltatási adót.

Magyarország, én így szeretlek.

rockjano 2012.04.23. 16:03:35

Gyerekek...okostelefon..Skype...Viber stb... meg amit csak lehet

Minél kevesebbet a rohadékoknak...

Gera 2012.04.23. 16:04:43

Ez az adó nekem szvsz kb 2000 per hó. Plusz áfa, gondolom. Ez évente kicsivel több, mint 30ezer. Nem arról van szó, hogy nem tudom kifizetni, csak leszögezném, hogy nem fillérekről beszélünk.

És akkor még a biztosítási adó mondjuk 20000. Aztán ott a 2% áfaemelés, a dízel jövedéki adó emelése, a tranzakciós adó, satöbbi.

Eddig ment a szöveg, hogy az szja csökkentés miatt több marad a középosztálynál. Nos, ez a többlet elég gyorsan fogy. Kétmilliós havi jövedelemnél még biztos jobban jön ki az ember, de az átlagnál már nemigen, az alacsony jövedelműek meg masszívan szopnak.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.04.23. 16:05:06

Pár ezer forintért lehet venni wifire csatlakozó Skype telefont.
Asszem kurva gyorsan el fog terjedni...

csak egy néző 2012.04.23. 16:06:08

Azért az is érdekes,hogy amit az előző kormány akart bevezetni,akkor azt nemzetellenesnek,hazaárulásnak az emberek kizsákmányolásának nevezték.Most pedig ugyanazokat,sőt durvább dolgokat vezet be ez a kurmány és a sok agymosott most hazafinak tartja ezt a bandát és még menetel is érte.

driopios 2012.04.23. 16:08:24

ezeket az adókat az állami mobilszolgáltatók ügyfelei is fizetni fogják? szerintem szunnyad ott egy utolsópillanatos módosító, hogy ne! aztán, hajrá, itt a verseny, gyerekek!!

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 16:09:53

Sovány vigasz, de valamennyire mégis az, hogy a Fidesz kishülyepicsái, akik pont olyan telefonaddiktok, mint bármilyen egyéb kishülyepicsa, most szó szerint megfizetnek.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.04.23. 16:10:23

Jah, és kérdés az, hogy még egy évig hűséghez vagyok kötve a mostani tarifacsomagommal, ami 1 gb adat, 400 perc ingyenes, asszem 20-20 sms, mms.

Akkor most az augusztusi számla majd kijön ennek az előfizetési dijára +400x2, +20x2+20x2?
Csak mert én ezt eléggé egyoldalú szerződésmódositásnak venném a szolgáltatóm részéről...

Évközbeni, egyeztetés nélküli adók. Hajrá Kuszaszem, tolassunk még vissza a jéghegynek!

károgó varjú 2012.04.23. 16:11:12

semmi baj!
brúsz vilisz már megérkezett budapestre. holnap legkésőbb holnapután már egyszál trikóban fog cigizni a terroristák kiontott vérében állva. ha megkérjük szépen gondoljátok a mi terroristáinkat is bevállalja?

Q-in-Law 2012.04.23. 16:12:54

Figyeljétek meg, az lesz a vége, hogy aki átmegy az állami (vagyis a haverok által üzemeltetett) szolgáltatóhoz mentesül a telefonadó alól.

sárkányfő 2012.04.23. 16:13:02

@rockjano:
@Kőmíves Kelemen:

Skype helyett javaslom a Voipbustert. Még olcsóbb. Egyenleg-feltöltés után 120 napig magyar vonalasok ingyenesek, utána nettó 1, bruttó 1,3 eurocent/perc. Én régóta használom.
www.voipbuster.com

Gera 2012.04.23. 16:13:14

@Kőmíves Kelemen: Szerintem az adót a lefolytatott beszélgetések után kell fizetni, ez elég egyértelmű.

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 16:13:55

@károgó varjú: "ha megkérjük szépen gondoljátok a mi terroristáinkat is bevállalja?"

Simán. Kész Kövérrel vállt a vállnak vetve felkoncolni bármelyik netkávézó vendégseregét a forgatás szünetében.

Marcellusca 2012.04.23. 16:14:35

@Horizont: Na, ezért mondom, hogy a teljes ellenzéknek össze kell fognia és mindenhol csak egy jelöltet állítania a fityiszessel szemben.
Mert az látszik, hogy többen szavaztak a fityiszes ellen, de szétforgácsolódtak.

@prof. dr. Caesar Napoleon: Az NEM megoldás, hogy el sem mész!
Sőt!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.04.23. 16:15:02

@Gera:
Idén hálaégnek pörög a munka, bőven elhasználom a havi 400 percet.

bartok60 2012.04.23. 16:15:07

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!..............úgy látom megvan a 2/3...................csak nem a fidesznél...............

belekotty 2012.04.23. 16:15:20

@Kivlov: Hogy hogy nem tetted szóvá, a nyugdíj rendszerhez újra nem nyúltak hozzá, csak újabb adókat találtak ki.

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 16:18:03

Azért remélem, ez még nem a teljes javaslat. A komplett az lehetne, hogy kötelező az adóbevallást és minden egyéb hivatalos ügyet neten intézni, telefonos vonalról jelentkezve, 9.6K-s sebességgel, és a képek letöltését tilos kikapcsolni.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.04.23. 16:18:11

@sárkányfő:

Köszi a tippet.
De a skype még mindig elterjedtebb, és már most is utálok a gépnél ücsörögni fejemen egy fülessel, mert a kollégákkal inkább skypeot használunk.
Ha veszek egy skype telót, akkor az kicsöng, és vezeték nélküli "vonalasként" a wifi hatókörében használhatom.

Gera 2012.04.23. 16:18:56

@Kőmíves Kelemen: Akkor perkálni fogsz. De nem az előfizetési díjad nő meg, hanem ott lesz a számlán, hogy x megkezdett perc beszélgetés 2x Ft.

rockjano 2012.04.23. 16:19:07

@sárkányfő: Köszi

Felinstalltam a mac-emre. Mennyivel kell feltölteni??? hogy adjon 120nap ingyenes vonalast?? Mobilra is 1,3 eurocent/perc (tehát kvázi 4 Ft???) Mennyi külföldre???

...és ezt hogy fogják megadóztatni??? :-)))

Kivlov 2012.04.23. 16:19:21

@belekotty:
Nyugdíjrendszerhez? Minek? korhatáremelés, rokik s*ggberúgása elég lehet egy darabid. Segélyeket kéne lenullázni, meg az ingyenes utazgatást. Meg elzavarni pár10E közszolgát.

chemical_tourist 2012.04.23. 16:19:37

elmegy most már a matolcsy és a zorbán a jó édes k...a...-ba, de gyorsan! szarháziak!

rockjano 2012.04.23. 16:20:51

@Kőmíves Kelemen: Az összes okostelefonon van skype kliens és az videotelefonálás is.
Meg ott a viber méginkább...

Telefonálás = internet

Marcellusca 2012.04.23. 16:21:27

@Monorau Bukurea: Hehe!
És + 0,01% átutalási (vagymialóf@sz) adó. :(((

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.04.23. 16:22:10

@Kőmíves Kelemen: Mobilinternetet is használhatsz és VOIP telefonálást.

Itt írtam össze, hogy lehet olcsón telefonálni (persze majd át kell írni a hagyományos megoldásokat az adó miatt): kiszamolo.hu/igy-sporolj-a-mobilszamladon/

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.04.23. 16:23:18

Kérdés: a cégen/családon belüli ingyen beszélgetésnek is vége?! Arra is jön 2 Ft adó?

jani888 2012.04.23. 16:23:22

Ez aztán igazi sikertörténet.

Transylvanianmixedgrill 2012.04.23. 16:24:50

@Idefyt:

Kissé álnaiv vagy drága barátom. Pedig még egyet is értenék. Én a hozzád hasonló álnaivaknak mindig azt szoktam tanácsolni, hogy kezdjen el olvasgatni mondjuk Brazília, Argentína, Mexikó, stb. úgy elmúlt 50-100 évből és persze a jelenlegi mindennapjaiból. Kérlek szépen, ezekben az országokban gyakorlatilag hosszú évtizedek óta van az, ahová mi most tartunk. És soha egyetlen mindent elsöprő népi megmozdulás nem volt, ami egyszer és mindenkorra kitakarította volna az elfajzott uralkodó réteget. Pedig ott százszor rosszabbul nyomorognak emberek, mint ahogy nálunk, százszor-ezerszer kegyetlenebb farkastörvények uralják a hétköznapokat, Mexikóban jelenleg naponta legalább 20 embert fejeznek le, csonkolnak meg drogbandák, Argentina 10 éve nyögi az államcsödöt és az azt követő állapotokat, Brazília favellái a világ legkegyetlenebb és legnagyobb nyomortelepei, ahol a fegyvereké és a kegyetlenségé a szó. És mégis, nem hallasz a tévében forrongásról. Szóval nyugalom, lehet ennél rosszabbul élni, még évtizedekig lehet minden nap lesüllyedni, a nyomornak mindig vannak mélyebb bugyrai, nem törvényszerű, hogy elege lesz a népnek.

zolika78 2012.04.23. 16:25:17

T-Percek: jelenleg 2250 ft 1000 perc. Ha ehhez hozzájön a 2ft/perc adó, akkor majdnem 100% emelést jelent. Ha a 2ft/perc csak nettó lesz (vagyis + áfa), akkor 2540 ft emelést jelent, ami már több, mint duplázás.
Nem akarják a levegővételt és megadóztatni???????

sárkányfő 2012.04.23. 16:26:14

@Kőmíves Kelemen: skype-ot hívni nyilván skype-al kell, hisz az ingyenes, mint minden voip-voip kommunikáció. természetesen a kimenő, azaz voip->vonalas teló hívásokra étettem a dolgot.

@rockjano: én mindig a minimumot töltöm fel, ami 10 euró + VAT + kezelési kőcség, összesen valami 12,7 euró. Ezért kapsz az egyenlegen kerek 10 eurót. Erre jön magyar vonalasokra 120 ingyen nap, de azért van limit, azt hiszem valami heti 300 perc, ha ezt túl léped a 120 napon belül, akkor számlázza az egy centet percenként.120 nap után minden magyar megkezdett vonalas perc 1 cent, amíg le nem fogy a 10 euró a számládról (folyamatosan kiírja hol tartasz).

Külföldre is nagyon olcsó, a honlapjukon a "Rates" alatt az összes tarifa fent van az egész világra.
Amíg nincs magyar net-adó, addig ezt Orbán nem adóztatja (pszt...)

komplikato 2012.04.23. 16:26:46

@sárkányfő: Annak idején, mikor még volt nem annyira drága Skype telefon, mielőtt összes partnerrel összeveszett a Skype és maradt a 3 tucat gyártóból 2-3 darab, akkor egy vásárlónk részletesen leírta, hogy 5 különböző VoIP szolgáltatót használ. Egyik sem a Skype volt, mind olcsóbb volt, de mindegyiknek volt kiemelt időszaka amikor még olcsóbb volt, így ezeket váltogatva használták. Nekem már akár a Skype is lényegesen olcsóbb, de ők cégként használták, nekik megérte a szívást kapcsolgatni a szolgáltatok között. Persze egyre több céghez lehet közvetlenül MSN vagy Yahoo vagy Gtalk szoftverrel beszélni.

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 16:26:56

@Kiszámoló: "Kérdés: a cégen/családon belüli ingyen beszélgetésnek is vége?! Arra is jön 2 Ft adó?"

Természetesen. Ez a kormány családbarát, és a családok nyilván nem sajnálhatják azt a kis pénzecskét a barátjuktól.

hoppá rézimi 2012.04.23. 16:26:59

@delano: "Eddig idén 100 milliárdot vesztettünk, amiatt, hogy nem sikerült megegyezni az IMF-fel. (Portfolió és más gonosz gazdasági portálok szerint.)"

A Portfólió 320-as eurónál azt írta, hogy most érdemes eurót venni, mert drágulni fog. Aztán 29X-es eurónál azt írta, hogy most kell eladni az eurót, mert tovább fog csökkenni. Nem adnék a szavukra.

hattyú 2012.04.23. 16:27:21

Nem értem mi ez a nagy sipítozás, hiszen csak a kétharmad akarata teljesül! Örvendjetek!

bartok60 2012.04.23. 16:28:28

@zolika78: Az ötlet jó, de nem új........voltam tüdőszűrésen.........mérték a tüdőm kapacitását is.................azt ugyan nem mondták meg mi okból.................

rockjano 2012.04.23. 16:29:11

@sárkányfő: Köszi Sárkány..nem tudod mennyiért hív mobilt???

Egyébként baráti tényleg...

Elég volt! Takarodjatok! 2012.04.23. 16:29:20

Itt a vége, számomra ez volt a határ. Skype, paypal, külföldi bankszámla, kapják be. Ennyi. Inkább fizetek akár többet is egy külföldi cégnek és viszem ki mindenem külföldre, minthogy ennek a szemét korrupt bagázsnak egyetlen további fillért is a zsebébe tegyek. Finanszírozzák a Fideszesek a Közgépet, meg a Pintér Biztonság Zrt-t, meg a Posta telefont. Aztán majd megnézzük, hogy omlik össze a Nemzeti Együttrohadás rendszere és megy csődbe ez a kurva ország. Nem lesz kár érte.

Sok hülye, egye meg a 2/3-át amit főzött! Erre kaptak felhatalmazást, mi bazmeg?!
Fidesz szavazók, remélem most felállva újjongtok, taposoltok, megvolt az előadás, lehet a kasszához fáradni.

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 16:29:29

@Transylvanianmixedgrill: "nem törvényszerű, hogy elege lesz a népnek."

Elméletileg törvényszerű, viszont nincs az a TEK, aminél ne lehetne még tekebbet gründolni.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.04.23. 16:30:16

@sárkányfő: én az actionvoip.com-ot találtam legolcsóbbnak a magyar mobilhívásokra. Tud valaki olcsóbbat? Még a jelenlegi euro mellet is 11,7 Ft/perc, kapcsolási díj nélkül. SMS-ben meg a smartvoip a legolcsóbb.

Kopi3.14 2012.04.23. 16:30:45

Ez cégeknek lesz fájdalmas. apropó, ha roamingolok otthon, akkor is lesz ez a nyakamon? (német sim, német szám)
A 06-80 számokkal mi lesz? Azok hogy maradnak ingenesek, pl. lelkisegély szolgálatok, információs állami számok.

sárkányfő 2012.04.23. 16:31:19

Okosaktól kérdem:

Okostelefonról mobilnet nélkül is lehet voip-telefonálni, ha a lakásomban van internet, és a router sugározza azt wifiben is? Azaz az okosteló rá tud csatlakozni a házi wifire, épp úgy mint egy laptop? (nekem nincs okostelefonom, ezért kérdem)

zw007 2012.04.23. 16:31:33

Nem lehetne inkább az, hogy a fidesz szavazók fizessék az "adócsökkentés kormányának" új adóit?

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 16:32:04

@hoppá rézimi: "A Portfólió ... Nem adnék a szavukra. "

Nem is kell adnod, egy fillért sem. Az ő tévedéseik, ha nem bizniszelsz őket vakon követve, neked egy filléredbe nem kerül.
De mit csinálsz a másfélszemű és félkegyelmű pénzügyér tévedéseinek következményeivel?

komplikato 2012.04.23. 16:32:24

@sárkányfő: Igen. Sőt. Nem csak otthon, hanem a városban lévő kismillió ingyen Wifi Hotspotnál is. :)

Uzi 2012.04.23. 16:32:44

@rockjano: mobil 18 cent + afa, inkább a voipdiscount-ot ajánlanám magyar számokra, ott 13 cent + afa a mobilhívás. voipdiscount, voipbuster és még egy sereg oldal ugyanannak a cégnek a tulajdona, de más a célcsoport és az árak különböznek.

ijontichy 2012.04.23. 16:33:10

@poszt: a +1-hez: Kedves magyar polgári-konzervatívok! Nem lenne ideje ezt az egész kormányt lecserélni? Fideszen belülről, vagy akár új pártot gründolva?

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.04.23. 16:33:28

@sárkányfő: a te cégednél 60 Ft egy perc magyar mobil! Ahol ingyenes a vezetékes percdíj egy ideig, ott mindig brutális a mobil, mert tudják, hogy valamire el kell költened az egyenleget. Az actionvoipnál nincs két forint a vezetékes, akkor inkább az.

town 2012.04.23. 16:33:29

@Le_Penseur:

Nekik eléggé mindegy, hogy miből, csak szedjék be. Lehetne azt is csinálni, hogy nincs telefonadó, van viszont közigazgatási reform. Másnap százötvenezer ember menne az utcára. Nem véletlen, hogy egyik kormány se merte még bevállalni.

nemjogasz 2012.04.23. 16:33:36

"Hasonló, fogyasztási típusú telekommunikációs adóra találhatunk példát az Egyesült Államok számos tagállamában és Máltán."
Annyira aranyos, hogy minden egyes elcseszett intézkedéshez indoklásként odaírják, hogy ez nem ördögtől való, hiszen van ilyen rendelkezés Gabonban és Saint Kitts és Nevisen is. Csak azt kérdezném a közlemény megírójától, hogy vajon 70%-os adózási szint is van az Egyesült Államokban vagy Máltán? Pl.az Egyesült Államokban van kb. 0-13% áfa, nálunk meg van 27% (persze nem sokáig, mindjárt itt a 30% is). Szóval 13% áfa mellett kiegyeznék a telefonadóval, ha már a példálózásnál tartunk. Persze az is igaz, hogy az Egyesült Államok nem gazdasági szabadságharcol, szóval nekik könnyű...

gnme 2012.04.23. 16:33:37

bazegh' ez a szél kálmán terv ez .... ez nem egy elba*ott operációs rendszer?

..tudjátok már, mint a windóz

kiadják (de minek) aztán évekig foltozgatják, mint valami rossz varrónő

.. mikor jön a szél kálmán icecream sandwich verzió?

(háta szél kálmán -bolond lyukbó bolond szélfú- dszindzserbred után)

Uzi 2012.04.23. 16:33:55

@sárkányfő: Igen, ajánlott olvasmány a SIP protokol (androidon SipDroid nevű kliens pl.)

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.04.23. 16:34:16

Abból mindig bazi nagy gazdasági növekedés, és jólét szokott kerekedni, ha a fogyasztást terhelő adókat emelik! Csak így tovább!

Kopi3.14 2012.04.23. 16:34:20

Ja, kimenö, és bejövö hívásokert is fizetni kell?
jól sejtem, hogy a telkom szektor ezzel lesz megölve szépen?
Másodperc alapú csomaogknál hogy lesz számolva?

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.04.23. 16:34:36

@sárkányfő: persze hogy. Amire vigyázz: a symbianosok rossz minőségben nyomják a VOIP programokat, androidost vegyél.

hoppá rézimi 2012.04.23. 16:35:03

@Transylvanianmixedgrill: "És soha egyetlen mindent elsöprő népi megmozdulás nem volt, ami egyszer és mindenkorra kitakarította volna az elfajzott uralkodó réteget."

Itt volt népi megmozdulás 2006-ban, csak ahelyett, hogy az egyszeri polgár is követ ragadott volna, és elkergetett volna cirka 400 ingyenélő, haveroknak közpénzt osztó szart, inkább fülét-farkát behúzva "elhatárolódott", elszörnyedt a kukaborítgatókon (mégis, milyen legyen egy forradalom? szépen megkérem az aljasokat, hogy légyszi mondjanak már le?) és inkább magában puffogott (és puffog azóta is), pártállástól (még mindig ilyen sokan elhiszik ezt a kamut???) függetlenül.
2006-ban kellett volna elzavarni fidesz-mszp-szdsz-satöbbi tetveket. Úgyhogy igaz is: "teccettek volna forradalmat csinálni". Igen, tecchettünk volna. Olyan mindent elsöprő félét.

TBone 2012.04.23. 16:36:00

Ugye ez a 2Ft / perc az 2 Ft + ÁFA vagyis 2,54Ft/perc?

tempi 2012.04.23. 16:36:13

1000 perces csomagom van Voda otthon classic 3175ft elektronikus szálázással,.hogy ne legyen még véletlen sem csekk adó,de itt még nem vezeték be:(( Akkor 5175 lenne????Na nagyon gyorsan felejtsék el mert ez bukta lesz a kormánynak ,de meg is érdemlik.

gnme 2012.04.23. 16:36:31

itt olyan jólét lesz, hogy be se kell menni dolgozni!

(persze azért, mert nem lesznek munkahelyek, de ezt majd útkaparó / tehénpásztor programmal elfedik - tele lesz átképzett okleveles útkaparóval a zország .. de szép idők lesznek, ha én azt meggondolom)

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.04.23. 16:36:50

@BPBP:
Jah, elírtam! Ha még csak emelnék, de újakat vezetnek be!
Ez úgy meglendíti az ország gazdasági szekerét, hogy csak na!

hoppá rézimi 2012.04.23. 16:36:55

@dr. mesterseges szinezek: Pont leszarom a Portfóliót, csak fel lett hozva érvként, ezért gondoltam, megemlítem ezt az érdekes dolgot.

Squid 2012.04.23. 16:36:57

No

Megint ki lesz rúgva egy csomó ember a telco szektorból! Ez olyan forgalomcsökkenést és előfizetőszám apadást fog okozni, mint még semmi. Emellett semelyik telco cég nem fog fejleszteni lószart sem.

Gratula

300 forintos vizitdíjért meg égett Budapest

lorenzo von matterhorn 2012.04.23. 16:37:17

Egy kerdes:nekem olyan csomagom van,amiben van 6000perc halozaton belul,1000perc mas iranyba,illetve 1000 sms.akkor en most kapasbol fizetek 16ezer(+afa)adot,,vagy csak a lebeszelt percek utan?

hoppá rézimi 2012.04.23. 16:38:01

@tempi: Csak ha lebeszéled azt az 1000 percet :)

sárkányfő 2012.04.23. 16:38:08

@rockjano:
Magyar mobilt nem a voipbusterről hívsz (20 cent/perc), hanem az actionvoipról: 3,5 cent /perc (bruttó 4 cent).

de actionról meg magyar vonalast nem hívsz, mert az meg fél cent /perc, ami ugyebár kiborítóan sok a voipbusterhez képest.
www.actionvoip.com/rates#letter-H

nekem mind a kettő fel van telepítve, ezeket használom, egyik vonalasra, másik mobilra. amikor lefogy a pénz az egyikről, nem automatikusan töltöm fel, hanem szétnézek, éppen hol a legolcsóbb, több tucat voip-telefon van. amiket itt most írok, ezek éppen most a legolcsóbbak, de a piac állandóan változik, szét kell nézni. azért ezeknél olcsóbb nem nagyon lesz sehol.
mielőtt bármit is befizetsz, azért csekkold le hogy megy a gépedről a cucc, jó hangkártya, és persze mikrofonos fejhallgató kell hozzá.

dr. Bubó 2012.04.23. 16:38:26

vajon a belső telefonhálózatokra is fizetni fognak az intézmények? a belső elvileg ingyenes beszélgetésekre ??? hm... ezt megnézem:)

de a füstjelekre se térhetünk át, mert dohányozni tilos, meg a füstadó miatt...

de mit keres oszkópéter a vízerben ?

rockjano 2012.04.23. 16:40:18

@sárkányfő: Köszi

Fejhallgató nem kell beépített mikrofonos kamerám van iMac, semmi kábelzűrzavar :-)

sárkányfő 2012.04.23. 16:41:21

@Kiszámoló: igen, épp az előbb írtam le, én is ezt találom legolcsóbbnak magyar mobilra :)

@Uzi: köszi! ez jó hír. akkor most már csak azt kell kiderítenem, melyik okostelefont tudom beszerezni ócsóé, mobilnet-előfizu nélkül.

@rudi m: ?

gnme 2012.04.23. 16:42:14

@dr. Bubó: hát a vizelési problémák "ellen az véd"

át kell szoknunk a telepátiával történő kommunikációra, vagy a cincogásra (egerek), esetleg .. várjál csak, bazegh' szólok már a kutyáimnak, tanítsanak meg ugatni (!)

mekkora ötletem támadt,há nem?

ugatva fogunk kommunikálni mert az messzibre hallatszik, nem kell a telefon ..mekkora ötlet, ha én ezt elgondolom ... háát

a naviban meg a távolságokat így mondja be a zájgó:

"...paraszt, pest még három tehénbőgésnyire van..., üssed a szamarat"

rockjano 2012.04.23. 16:43:46

@sárkányfő: Ennél mondjuk a mobilcsomagom kedvezőbb.

Inkább vonalasnál éri meg meg távolsági gondolom, csak olyat meg kevesebbet hívok.. meg a skype nagyon megy. Akkor érdekes ez ha sokat hívsz vonalast.

Nem lehet újrakezdeni a dolgot hogy újra kapjál 4 hónap ingyen időt :-)))))

komplikato 2012.04.23. 16:44:03

@Kiszámoló: Most jött ki a Skype saját progija is WP7.x alá, igaz nem tudom a zárt platformra van e általános VoIP kliens és/vagy a szolgáltatóknak, amik nyilván olcsóbbak. Sem a minőségét nem simerem.

sárkányfő 2012.04.23. 16:44:29

@rudi m: közben arra gondolok, hogy nálad a perzsa = persze (?)

@Kiszámoló: köszi, oké, androidos lesz.

@rockjano: oké, de akkor is tedd fel a fülhallgatót a füledre, mert ha szabadtéri a be- és kijövő hang is, akkor visszamegy a kijövő hanga a mikrofonba, szóval visszhangozni fog a hívás, ami szar.

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.23. 16:45:05

Nem hiszem, hogy attól jobb lenne, ha lángba borítják az országot.
Igenis el jön lassan az a pont, amikor a még a legelvakultabb kormánypárti szavazók is érezni fogják, hogy már nem a bőrt, hanem a húst nyúzzák le róluk. Akkor pedig vége lesz itt a 2/3-os uralomnak....
Azt pedig már elég sokán látják, hogy az elmúlt 22 év politikusai alkalmatlanok az ország vezetésére, ezért kell egy olyan új erő, ahol SZAKEMBEREK vannak, és tisztességesen és normálisan ki tudják vezetni az országot ebből a csődtömegből, ami most van.

Ha egyetértesz, csatlakozz hozzánk a facebookon.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.04.23. 16:45:50

Az lesz a jó, hogy ha az addigi ingyenes beszélgetés után az adót csekken fizeted be, amire külön adózol megint... Hihi... Magyarország, én így szeretlek.

(ui a prepaid csomagok pretax rendszerűek lesznek? :-D )

Squid 2012.04.23. 16:45:58

index.hu/video/2012/04/23/adozzanak_csak_a_fecsegok/

PRICELESS! 0.2:50-nél!

"Én technikai almafabalta vagyok"

Jejzus

komplikato 2012.04.23. 16:46:11

@sárkányfő: Kérdés mit értesz olcsón? Milyen kompromisszumot kötnél? Új vagy használt? Van androidos készülék újból olyan 20-tól 200 ezerig, de használtak meg még sokkal olcsóbbak, persze olyat csak garival ...

rockjano 2012.04.23. 16:46:51

@sárkányfő: Nem kell köszi tökéletesen működik skyppal, nincs is fejhallgatóm.

Apple megoldotta, egy fia visszhang sincs. Lehet az apple-t fikázni de amit csinálnak azt nagyon jól megcsinálják...

chr(27) 2012.04.23. 16:47:54

zöld számokkal mi a terv? Most nem lehetne népszavazást indítani a hülye adók ellen?

rudi m 2012.04.23. 16:48:14

@sárkányfő: persze,csak a telefon felkínálta a lehetőséget 2 betű után,így sikerült:)

sárkányfő 2012.04.23. 16:48:38

@rockjano: ha neked 12 forintnál olcsóbb a magyar mobil hívása, akkor nyilván nem éri meg.
a 120 nap ingyenesség az _csak_ a vonals számokra vonatkozik, és nem az actionvoipnál, hanem a voipbusternél. viszont utóbbinál minden feltöltés után kapsz 120 napot, azaz három feltöltéssel egész évben ingyen van a magyar vonalas. de valójában elég két feltöltés is (használattól függően), mert a 10 euró is értelemszerűen ezer perc, szóval az se megy le olyan gyorsan.

gnme 2012.04.23. 16:49:22

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): majd a izébe, azokba a abnki dobozokba azt írja ki

kedves néném, dejó hogy bejött a bankba .. vehet itt ebből a dobozból ötezer forint feltöltést, ha vesz mellé kétszáz forint adót!

tessék, tessék -> itt lehet az adót VENNI! vigyék, vigyék az adót! hadd fogyjon az az adó!

naaaAAA? jó kupec lennék nem? ..szeretem a bort is! :-)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.04.23. 16:50:14

Viber, Skype!

Már egy éve nincs előfizetésem. Aki el akar érni és lusta ezeket az alkalmazásokat használni, annak fent tartok egy feltöltős számot. Én hívni nem fogom! Mailben is sok mindent el lehet intézni.
Szerencsére nagyon sok üzletember is használja már ezeket.

Mellesleg a kisfiúk segglukára előszeretettel ráugró katolikusoknak átutaltak cirka 50 milliárdot!

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 16:52:59

Szomorú, hogy ez még nem a 2013 végétől aktuális pénzszórás megalapozása, hanem a folyó elkúrás finanszírozása. Az alapozáshoz még kénytelenek lesznek kivetni az élőszóadót.

Mesterlövész 2012.04.23. 16:53:00

Gyuri, Viktor, a következő karácsonyra azt kívánom nektek, hogy a jó kurva anyátokat! Ja, nem, ez minden napra vonatkozik.

no mail, no problem 2012.04.23. 16:53:27

@sárkányfő: javasolhatod, nincs linux kliens. lemondhatnak.

blah 2012.04.23. 16:54:05

@zero: érdekelne egy olyan poszt, hogy összesen mennyivel nőttek az adóterhek úgy alle zusammen az egyszeri nagy adócsökkentés óta.

sárkányfő 2012.04.23. 16:54:39

@komplikato: nehéz kérdés, nem értek hozzájuk. a 20 az a max...

@rockjano: akkor jó :) én nem fikáztam az almát, nekem nincs, nem tudom milyen...

EzVan:) 2012.04.23. 16:55:21

épp a 630. adót vezetik be a pénzügyi analfabéta megválasztottak, itt meg mindenki azon gondolkozik, hogy hogyan fogja majd kikerülni!

GRATULÁLOK, nagybetűvel!!!

talán el kéne őket zavarni a recski bányákba, nem?

rockjano 2012.04.23. 16:55:39

@sárkányfő: Persze...nagyon köszönöm a segítségedet...

jano

Mr.Treeger 2012.04.23. 16:55:44

1 like=10 Ft
ez is lesz nemsokára

HgGina 2012.04.23. 16:56:39

Csak azért nem kívánom azt matolcsynak, amit kívánnék, mert abból újabb kis matolcsyak születnének, és a saját gyerekeinek a testvére lenne.
Hogy b-ná+ a k. anyukáját ez a bré-fej.

sárkányfő 2012.04.23. 16:57:29

@no mail, no problem: a többség wint használ... egy partícióra te is feldobhatsz egy kis xp-t csak a telefon kedvéért, persze akkor kényelmetlen lesz váltogatni a kettő közt.

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 16:57:37

@gnme: "át kell szoknunk a telepátiával történő kommunikációra, "

Na ugye, hogy ez nem fűnyírós adóztatás, mint a komonistáké, hanem innovációra serkentő!

rockjano 2012.04.23. 16:58:02

A kemény az egészben az hogy az ingyenes cégenbelüli egymáshíváson és lebeszélhető időkön is rajta lesz a 2Ft. Ez nállunk kb. több lenne mint az egész díjösszeg.

Maradnak az okostelefonok és a skype. Üzemet Skypon (az még belefér a 3G keretbe) és ha wifin vagyunk mindketten akkor hívás.

mahet 2012.04.23. 16:58:50

Ugye azt mindenki érti, hogy a stadionokra miért van szükség?

Ha véletlenül nem épülnének meg a 2006-ban megígért stadionok akkor újra az utcán lenne a B-közép vagy még rosszabb.. kitálalna, hogy mennyi volt a napidíj a tüntetésre.

A 300 Ft-os vizitdíj meg egy-két beszéd miatt felgyújtották a belvárost most meg mindenki otthon csücsül békésen? Hát persze :)

Stadion lesz, előbb döglik mindenki éhen minthogy abból visszakozzanak!

Raoul Duke 00 2012.04.23. 16:59:09

Csak azt nem értem ,ha az emberek 90%-nak tele a töke ezzel a kormánnyal , még miért nem vonultak utcára és kötötték fel a villanyoszlopra ezeket a szarháziakat.

brumeszkosz 2012.04.23. 17:00:05

@Idefyt:

Ez mind igaz, de vedd észre,hogy ezek már csak a Kalasnyikov nyelvén értenek.

gnme 2012.04.23. 17:00:58

@Raoul Duke 00: egyértelműen azért, mert a budapesten élő embereknek még van munkahelyük, munkájuk, bevételük és ők még tudják fizetni a számlájaikat

majd ha nekik megesik .. akkor lesz a forradalom

Roltii 2012.04.23. 17:01:00

@Raoul Duke 00: azért mert dolgozunk, hogy kapjunk fizetést, és tudjunk valamiből élni. A melóhelyemen pont leszarnák, hogy tüntetni vagyok. És hidd el, a legtöbb cégnél ez így van. Ráadásul a multiknál az adók ellenére is egyre olcsóbb az óradíjunk, nekünk múltkor mondták, hogy olcsóbb a mérnöki óradíjunk mint a kínaiaknak...éljen:D

town 2012.04.23. 17:02:39

@Idefyt:

"ezért kell egy olyan új erő, ahol SZAKEMBEREK vannak, és tisztességesen és normálisan ki tudják vezetni az országot ebből a csődtömegből, ami most van."

És kik lennének ők?

Squid 2012.04.23. 17:02:42

@gnme: "egyértelműen azért, mert a budapesten élő embereknek még van munkahelyük, munkájuk, bevételük és ők még tudják fizetni a számlájaikat

majd ha nekik megesik .. akkor lesz a forradalom "

Az éppen megsarcolt/ellehetetlenített/szektor államosított multik tömegével teszik ki az embereket itt Budapesten. Amiről írsz simán bekövetkezhet!

Macropus Rufus 2012.04.23. 17:02:43

@rockjano: bocsi, hogy belekoty: a viszhang kioltására vannak algoritumsok. Ezekhez sok köze nincs az Apple-nek. ;)

no mail, no problem 2012.04.23. 17:03:26

@Squid: ja, ezen otthon biztos röhögnek neki.

az viszont tényleg kurvára vicces (vagy inkább szánalmas) ahogy a jobbára becsületes (a pártvezetés gengsztereihez képest mindekéép) egyszeri kormánypárti képviselő megpróbál kitérni a válaszok elől. látszik, hogy a legtöbbnek a nyilvánosság kínos, se döntésekkel, se a tervezetekkel nem azonosulnak, azoknak ellentmondani nem mernek, és kurvára nincs meg bennünk a mafiózó pártvezetés cinizmusa, akik valszeg rájuk hagyják, milyen választ izzadnak ki ezekben a helyzetekre. ebből kellene egy heti válogatás, jelképes díjjal együtt, h ki mondta legkínosabb / legszarabb / legviccesebb / leghülyébb választ a héten.

debreceni.blog 2012.04.23. 17:03:28

„..egy teljesen idióta vezeti a gazdaságot, és egy nímand sorra írja alá az előre kitöltött utalásokat a fejlesztési minisztériumban.”
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2109_magyarorszag_megujult

gnme 2012.04.23. 17:03:52

@dr. mesterseges szinezek: fúú mekkora ötletem támadt, igazad is van! üzletet szimatolok (!)

közmunkások helyett képezzenek okj okleveles telepátia kommunikátorokat!

ilyen izéket ... telepata jelelőket .. ilyen izé, újkori navahó telepatákat

mekkora üzlet ba*ki, erre kell iskolákat létrehozni!! ..építőipar egyből az égbe

húzóágazat lesz!

(...:-D...)

tempi 2012.04.23. 17:04:02

@hoppá rézimi: Gondolom azért vásároltam ezt a csomagot mert szükségem van a kapcsolat tartásra.Bassza meg a fidesz a jó kurva annyát

dr. Aullah 2012.04.23. 17:04:43

@Squid: Nem semmi bazmeg. Egyik azt mondja, hogy ez nem megszorítás, a másik meg hogy a telefon luxuscikk... Eszem faszom megáll...

Squid 2012.04.23. 17:04:48

Mondjuk azért megnézném az EU-s szakpolitikusok fejét amikor elolvassák hogy mit is szeretnének átnyomni rajtuk!

Semmi költség csökkents, csak új adók!

blah 2012.04.23. 17:05:47

@Squid: ez nem részletes, engem konkrétan az érdekelne, hogy pl mennyivel nőtt kb egy személy havi kiadása az új adók miatt. Ki lehet számolni, hogy hozzávetőlegesen egy átlagember mennyivel költ többet adókra mint teszem azt 2 éve. Ha egyszer nagyon unatkozok majd utánajárok.

rockjano 2012.04.23. 17:05:48

@Macropus Rufus: Algoritmusokhoz nem értek :-( csak azt tudom hogy működik...:-9 más nem is nagyon érdekel

HgGina 2012.04.23. 17:06:27

@Raoul Duke 00: mert nincs annyi kötél, hogy az összes szarházi köztisztviselőt (már amelyik csak feleslegesen él a nyakunkon) felkössék.
Az egész önkormányzati csürhe, adóhivatali és a többi élősködőnek is simán lehetne helye a politikusok mellett.

gnme 2012.04.23. 17:07:28

@Squid: a izére ... a péterfy kórházra majd vigyázzatok! így is elég csúnya, 56 óta nem volt zsé eltüntetni a golyónyomokat

inkább másfelé legyen a forradalom már .. ne pont a péterfy sándor utcában, vannak ilyen erdőségek stb. ahol lehet ütközetet vívni

thx

sárkányfő 2012.04.23. 17:07:38

@komplikato:
Körülnéztem a t-nél, két olcsó androidos van, egyik Samsung másik LG. Melyik a jobb márka?

gagauzz kalauzz 2012.04.23. 17:07:41

Ez már a (végbél)Szél(l) Kálmán terv volna?:)))))

no mail, no problem 2012.04.23. 17:07:55

@sárkányfő: a többség. én meg nem. és akkor mi van? egyrészt nem az én dolgom igazodni az alkalmazáshoz, ez a fejlesztő dolga, másrészt azért vegyek windozt, h ingyen telefonáljak? wtf??? arról nem is beszélve, hogy az elképesztően használhatatlan, h a telefonáláshoz újre kell inditani gépet. értem én, h jó ötletnek látszik amit mondasz, de nem az. nagyon nem.

Nem Penny hajója 2012.04.23. 17:08:09

Pont tegnap nézegettem a biztosítótól kapott számlán, hogy a cascóra még nem jutott eszükbe adót kivetni. Nem sokáig örvendezhettem ezen.

Amúgy meg, ha Apróné Gy. Ferenc alatt lettek volna ezek bevezetve, akkor a derék fideszes csürhe már rég kukákat borogatna az Andrássy úton, Morvai Krisztike jogsegélyszolgálatával megtámogatva.

Mr. Rocketfinger 2012.04.23. 17:08:43

Bástya elvtárs forog a sírjában, hogy nem neki jutott eszébe: ami ingyen van, az is pénzbe kerül. lassan külön fejezetet kaphatunk a Guiness rekordok könyvében.

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 17:09:53

Nem csak matolcsyt kellene elzavarni a halálfaszára, hanem ezt az egész dilettáns, aljas csürhét, amit fidesznek hívnak! (csak a "+1"-re reagálva.

gaga 2012.04.23. 17:10:17

Nyugi. Hamarosan jön a wifi adó. Sőt. Egy egészségügyi portálon olvastam, hogy az ember átlagosan úgy 14-szer púzik naponta. Legyen fingadó is!

hoppá rézimi 2012.04.23. 17:10:52

@tempi: Ez még fidesz előtti ötlet. ha ma a maszop lenne hatalmon, akkor ők vezeték volna be, és a fideszesek hisztiznének.

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 17:11:02

@Raoul Duke 00: "miért nem vonultak utcára és kötötték fel a villanyoszlopra ezeket a szarháziakat."

Aki nem vonalasan gondolkodik, az észrevehette, hogy Viktorék nem gyengítették az erőszakszervezetek azon lehetőségét, hogy pépesre verjenek egy tömeget az utcán, hanem erősítették.

gnme 2012.04.23. 17:12:13

kijöhetne már valami "patch" a szélkálmán végbélszél tervre

nem dolgozik valamelyikőtök a patch-en? .. *ar már ez a szélkálmi verzió, nem ereszt át mást, csak (hígfost) a kivetett adót

talán az anonimusz csoport beavatkozik egy szélkálmán vírussal

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 17:12:26

@gnme: "újkori navahó telepatákat "

Ha dakotákra koncentrálsz, állami apanázsra is számíthatsz.

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 17:13:15

@mahet: miután azt a gyújtogatást a fideszes elvtársak szervezték... nem csoda, hogy most nincs ilyen. Bármekkora gazemberek gyurcsányék, a közelébe sem érnek ennek az aljadék, népirtó söpredéknek.

no mail, no problem 2012.04.23. 17:14:08

@sárkányfő: igen. valszeg az android és az ios (iphone) a két legjobban elterjedt platfrom, ezekre minden van. skype, voipbuster is van rájuk. válassz ízlés és anyagiak szerint. a symbian meg a blackberry szerintem halottak, olyant semmiképp se vegyél. a windows mobile platformról még véleményem sincs, majd valaki tőlem tájékozottab kisegít.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.04.23. 17:14:08

@Kiszámoló: Csak a lelkipásztoroddal beszélhetsz ingyen. :D
Engem az érdekelne inkább, hogy a zöld számokkal akkor mi van? Esetleg a segélyhívóra nem tennének? :D :D

Squid 2012.04.23. 17:15:18

@no mail, no problem: A legjobb, hogy az utolsó delikvens, már árnyalja a dolgot és direkt örül, hogy kevesebb lesz a "fecsegés".

Az viszont tényleg látszik, hogy pár embernek párton belül is kibaszott kínos az egész, vagy esetleg eljátssza, hogy fogalma nincs az egészről.

Siralom

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 17:15:50

@dr. Aullah: "a telefon luxuscikk..."

Tényleg az: valószínűleg a KDNP a 750ezer bruttóból azért nem képes megélni, mert telefonon hallgatják a vasárnapi misét... ezzel a templojárók alacsony számára is fény derült.

hunyuan 2012.04.23. 17:16:07

szarházi félcigány csuti + a csürhéje ennyit tud, hogy basznák meg

mindig igazamva 2012.04.23. 17:16:19

Én már nem fogom vissza magam, nem írom körbe mi a véleményem és elnézést az oldal szerkesztőitől is, de: b@sszák meg a kurva anyjukat már de tényleg!
És olvasom, hogy Pesthidegkúton simán győzött a fideSS jelöltje az időközin. Na elmenjenek a picsába. Ott nem kell fizetni a telefon után, a biztosítás után, a csekk után, a készpénzfelvétel után??!! Normálisak ezek az emberek? Normálisak vagyunk, hogy mindezt megint simán beszopjuk? Még mindig megy a liberális-bolsevik, oszt jóvan, semmi baj, fizetünk, vagy mi a picsa lesz már itt? El kell innen menni ebből a hülyék országából, bármi áron!!!

sanyix 2012.04.23. 17:16:49

@zolika78: hogyne akarnák, csak tudnák hogy akkor a nép lemészárolná őket.

gnme 2012.04.23. 17:16:57

@dr. mesterseges szinezek: gazdag ember leszek .. tollas kalappal meg puskával fogok járni, ezzel az ötlettel meg is oldódott a zéletem, meg a zunokámé

kiadom a jelszót: (anyák szüljetek!... ja ez más) navahó telepata tanárokat a zátképző központokba!

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 17:18:10

@gaga: "Hamarosan jön a wifi adó."

Mecsoda ötlet megadóztatni a házi router wan és lan oldalát!

Roltii 2012.04.23. 17:18:11

@szócska elvt. a cukorbetegek kiirtására készül:

"Bármekkora gazemberek gyurcsányék, a közelébe sem érnek ennek az aljadék, népirtó söpredéknek. "
na, ezt felejtsd el de nagyon gyorsan. A legjobb esetben is csak ugyanilyenek, de valszeg ez az egyetlen eset. Hidd el, egy brancs az egész, 2010 óta kiderült. Addig volt egy kicsi esély, hogy nem teljesen egy banda, de az.
Komolyan ki tudok akadni azon, hogy ilyen gyorsan elfelejtik az elmúlt 8 évet. És nem, nem védem a fideszt, csak gondolom, hogy bárkit is visszakéne sírni, vagy azt mondani, hogy jobbak voltak. Nem, nem voltak azok.

komplikato 2012.04.23. 17:19:51

@sárkányfő: Márkavitákba nem mennék bele, mert nekem egyik sincs. valamiért a Samsung cuccai népszerűbbek, úgy látom emberek kezében legalább 4x annyi van mint LG. Ez nem jelent semmit. Mint műszaki érdekeltségű ember akkor mondanék véleményt a két telefonról, ha ismerném melyikben mi van.

tempi 2012.04.23. 17:20:34

@hoppá rézimi: Teljesen mindegy akkor is szopják le...

blah 2012.04.23. 17:23:10

@Roltii: mindenesetre ilyen szarok nem voltak...

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 17:23:49

@Squid: "Az viszont tényleg látszik, hogy pár embernek párton belül is kibaszott kínos az egész, vagy esetleg eljátssza, hogy fogalma nincs az egészről."

Volt lehetőségük begyakorolni a zismeretlen dohánylobbista, a sosemkomolyangondolt békávéadó és Pali bá esete során.
Érdekes, hogy a píár pártjában a személyre bontott pablik riléjsön annyi, hogy "nem tudom, nem látom, nem értem, ott se vótam, hülye vagyok, mi köze hozzá?, oszkópétervizzer".

Roltii 2012.04.23. 17:24:34

@blah: mert még volt mit költeni...nem akarok idézni,mert leköpöm magam, de volt valami a nemzetközi piac pénzbőségéről... azóta csak lejtmenet, és minél alacsonyabban vagyunk, annál több ilyen f@szomadó fog jönni...

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 17:25:23

@Roltii: "Komolyan ki tudok akadni azon, hogy ilyen gyorsan elfelejtik az elmúlt 8 évet."

Mármint a 6+2-re gondolsz? Nem, azt nem lehet elfelejteni.

sárkányfő 2012.04.23. 17:26:06

@no mail, no problem: oké, hát akkor neked ez nem működik. sajnálom :(

@komplikato: ó, én úgyis kiolvasom a netet háromszor mielőtt döntök, csak gondoltam egyel több jótanács nem árthat. azt én is látom hogy a samsung népszerűbb. na de majd kiokosítom magam...

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 17:27:01

@Roltii: mutass nekem abból a nyolc évből, mondjuk a nyugdíjpénztárak kirablásához fogható húzást!
Mutass olyat abból a nyolc évből, ami a visszamenőleges hatályú törvényhozáshoz méltó!
Mutass olyat, ami csak közelíti azt a húzást, amit az egészségügyben elvégzett fideszes romboláshoz mérhető!
Netán a legfrissebb, amit egy dilettáns mengelékből álló csapat most a cukorbetegeken fognak át- és leverni!

hennalife (törölt) 2012.04.23. 17:27:10

@Lesből Támadó Szárítókötél:

"Szóval a kedves állampolgár jövőre egyrészt fizeti a már nem létező, de azért áthárított távközlési különadót, plusz a kifejezetten rászabott távközlési szolgáltatási adót."

Pontosan, ahogy mondod.
IIy módon duplán leszünk megadóztatva ugyanabban a témakörben. Nagyon ügyes.. (bár van ennél megfelelőbb jelző is ilyen húzásokra.)

sárkányfő 2012.04.23. 17:28:42

@no mail, no problem: köszi, igen, más mások is javasoltak androidos megoldást. szétnézek, mit érdemes, mi olcsó, stb...

vernarancs 2012.04.23. 17:29:24

Tehat elbasztak a koltsegvetest, epitenek egy csomo stadiont (jelenleg 3-at egyszerre) a botlabu focistainknak, osszerugjak a port az IMF-fel, mert nekunk hitel toluk aztan nem kell es most ezt a sok balfaszkodast ilyen taho adokkal probaljak valahogy foltozgatni? Miert nem lehet az ilyen tehetsegtelen idiotakat elzavarni? A mezei ember is latja, hogy csak szetverik a gazdasagot es feleslegesen idegesitik az embereket. Mert az az 51 milliard az igen keves bevetel, de a 2/perc viszont sok ember szamara erezheto. Es persze megint csak funyiro elvu terhet tudnak kitalalni. Szanalmas.
Remelem az alcsuti stadiont a kovetkezo kormany elbontja es eladja a gecibe a romanoknak vagy valakinek aki tud focizni.

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 17:30:54

@Roltii: de említhetném azt is, hogy a maszoposok legalább nyomokban hagyták az ellenzéket is érvényesülni. Még akkor is, amikor 2/3-uk volt...
És még1x: nem akarom védeni őket, mert azok is gazemberek voltak, de vannak fokozatok.
Arról nem beszélve, hogy a maszop azért lett kétszer megszavazva, mert egyrészt voltak, akik még emlékeztek a fidesz első négy évére, másrészt annyira ellenszenves kampányt folytattak ("Rosszabbul élünk... c. hazugságuk ugyi...), hogy aki csak azért szavazott volna rájuk, mert teli volt a töke az mszp-szdsz koalával, azok meggondolták magukat.
Most azért tudott nyerni ez a retkes maffia, mert a szavazók többsége beleszart az egészbe, az agymosott fidesz-birkák meg ~90%-kal képviseltették magukat.

Squid 2012.04.23. 17:31:15

@hennalife: Triplán! :D Kifelejted az áfát! :P

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 17:31:56

@vernarancs: "Remelem az alcsuti stadiont a kovetkezo kormany elbontja"

Helytelen volna, amikor be is lehet falazni a megfelelő időben...

vernarancs 2012.04.23. 17:32:00

Egyebkent egy adott bevetelt ketszer is meg lehet adoztani? Mert az allami forgalmi ado most is rajta van a telefondijakon.

komplikato 2012.04.23. 17:33:42

@vernarancs: Te kis naiv Kétszer? :D
És a tranzakciós adó?
Jó lesz az háromszorosnak ... ha csak ki nem hagytam valamit a számításból.

dr. mesterséges színezék 2012.04.23. 17:33:52

"Egyebkent egy adott bevetelt ketszer is meg lehet adoztani?"

Nem mindegy? Kétharmaddal bármit meg lehet adóztatni, mert a zemberek erre adtak felhatalmazást.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.04.23. 17:37:38

Még valami:

Minden megkezdett percre vonatkozik a 2 Ft adó?
Az azért vicces lesz akkor.

Mivel a beszélgetések jó része rövidebb egy percnél, amit a szolgáltatók végre már másodperc alapon számláznak egy ideje.

Tehát:

"Szia, merre vagy?"
"kések kicsit"
"ok, várlak a szokott helyen"

beszélgetés +2 forint.
Ebből 5 db sem tesz ki egy percet, de gyakorlatban akkor ez 10 forintos áremelés a percdijban.
20 forintos percdijnál akkor ez laza 50%-os dijemelés...

Roltii 2012.04.23. 17:46:56

@szócska elvt. a cukorbetegek kiirtására készül: hol hagyták az ellenzéket érvényesülni?!! Ők magyaráztak a felelős ellenzékről, most ezt látod? Ugyanazt cisnálják, amit a fidesz csinált, ugyanolyna felelőtlen ígérgetés.
Egyébként, hogy most ez történik 2 dolognak köszönhető: az előzmények, és a mostani helyzetre adott dilettáns válasz. Ebből mind a kettő kell, hogy ez legyen, úgyhogy hidd el, egyformák.
Egyébként mondhatok neked egy példát: társadalombiztosítást komplett privatizálásának az ötlete, és annak az elkezdése (hálistennek nem lett végigvíve).
A nyugdíjkasszák államosításánál se maga a cselekedet olyan kirívó, hanem a hogyan. De van egy érzésem, hogy hiába magyaráznám neked, mert meg vagy győződve róla, hogy ezek most jobbak, faszán átvernek...Bár 2010-ig én is így gondoltam, csak a Fidesszel kapcsolatban, de tévedtem. Én már belátom, neked mi kell még? Még 4 év MSZP??!!

A legnagyobb baj az, hogy nincs alternatíva, úgyhogy innentől jódarabig minden választáson a fidesz fog nyerni, alacsony részvétellel és kész (mint most hétvégén is).

@dr. mesterseges szinezek: hát, nekem se megy, de meglepően sok embernek igen.

Macropus Rufus 2012.04.23. 17:48:39

@rockjano: az a lényeg, hogy müxik jól ;) nincs is idegesítőbb mint az amikor gerjedni kezd a cucc a viszhang miatt.

Roltii 2012.04.23. 17:48:45

@vernarancs: benzin. Útalap, jövedéki adó, áfa meg tudom is én mi van még rajta. Úgyhogy igen, lehet!

@Kőmíves Kelemen: melyik szolgáltató is számláz másodpercben? Tudtommal 99%-ban egyéni előfizetőként csak megkezdett percalapú számlázást érhetsz el a három mobilszolgáltatónál.

rockjano 2012.04.23. 17:52:17

@Macropus Rufus: Jaja feedback az gáz...

Egyébként most megint azok fognak jól járni akik fiatalok értenek hozzá és van okostelefonjuk.

Idősek megszívják...

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 17:52:57

@Roltii: látom, nem akarod megérteni... azok is gazemberek voltak, de lényegesen kisebb mértékben voltak pofátlanok és a demokrácia játékszabályait legalább látszólag betartották.

Aztán említhetném amit közmunka program címén összehozott a fidesz. Ami gyakorlatilag az intézményesített rabszolgatartással azonos, ráadásul munkavállalói jogoktól is elesnek ezek a közmunkások.
Apropo munkavállalói jogok: gondolom, arról sem hallottál, hogy a szabadságokat is megkurtították, de alaposan, a műszakpótlékok elvételéről sem tudsz stb.
Csupa olyan dolog, ami _lehet_, hogy megvalósult volna a korábbi csürhe alatt is, de végeredményben nem tették meg nyolc éven át. A fidesz meg két év alatt ugye...

Sztrapacska 2012.04.23. 17:53:20

Mindezek mellett (Rövid időn belül: Közgép-Simicsa, Képviselői fizetésemelés, Sárgacsekk-adó, telefon-adó. És akkor az elmúlt 2 év baromságairól nem is beszéltem!) magyarázzátok el nekem, ki az a sok seggfej, aki pl. most, az időközin most megint a Fideszre szavazott? Azok az emberek hol élnek?
Talán lehet egy párhozamos univerzum, ahol minden jól működik. Az élelmiszerárak csökkennek, a fizetések nőnek. Csak én lehetek éppen egy szar dimenzióban. :-(

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 17:55:54

@rockjano: idősek? No igen. "Csúcsidőben" nem érvényes a kedvezmény. Nemrég értem haza az orvosi rendelőből, ahol kifüggesztették: az SZTK-ban vérvétel 6:30-9:30 között van ezentúl! Tehát ettől kezdve minden vérvétel kb. 600Ft-jába kerül mindenkinek, aki átszállás nélkül juthat el oda és nem bír gyalogolni. Kösz fidesz! (mondjuk én nem vagyok nyugdíjas, de ettől még ritka aljas dolognak tartom ezt is)

Roltii 2012.04.23. 17:56:23

@szócska elvt. a cukorbetegek kiirtására készül: de igen, ezekről mind hallottam. Rühellem is ezt a bagázst, de ezt próbáltam a tudomásodra is hozni. Csak azt mondom, hogy naiv vagy, ha azt hiszed, hogy az MSZP nem ugyanezt tenné most. Nem egy ötletet már ők is bedobtak anno, csak nem lett megvalósítva (pl ez a mobiladó cuccos), de gondolom szelektíven olvasol, ha ezt nem látod. És nem, nem azért nem valósították meg, mert gyengék voltak, hanem még volt máshonnan lopni. Most már nagyon nincs honnan lopni, úgyhogy kellenek a Matolcsy féle unortodox megoldások, és ennek az eredményét érezzük.
Egyébként részemről lezártam a veled való beszélgetést, mert - minden személyeskedés nélkül - idiótának tartom, aki az MSZP-t ezeknél jobbnak gondolja/többre tartja. Ugyanazok és kész, és ha máshonnan nem is, de az ügynökügy kapcsán egyértelműen látszik.

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 17:57:04

@Sztrapacska: vedd már észre, a fidesznek van egy totálisan agymosott, gondolkodásra képtelen szavazó közönsége. Ezek minden szavazásra elmennek. A többiek meg magasról leszarják az egészet, mert a többiben sem lehet bízni.

Sztrapacska 2012.04.23. 17:58:22

@komplikato: Sokmindent kihagytál. Pl. hogy a fizetésedből fizeted a telefont, ami után már adóztál. És a 27% utána szolgáltató még egy rakat adót befizet. És ha nyeresége marad, (Csak nehogymár jó legyen!) akkor nyereségadót is fizet!

Ez nem a kétszeri adóztatás, hanem inkább a "na lássuk, meg tudsz-e élni, még ennél is kevesebből?" játék!

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 17:58:52

@Roltii: hm. Szerinted a maszoposok egy ilyen helyzetben hol kezdenének stadion építésbe? (lásd al-/felcsúti stadion)
Gondolod, hogy a maszop alatt pl. ötszörösére nőtt volna az egyházak állami támogatása? (mai index cikk, fenntartásokkal kezelendő)

Sztrapacska 2012.04.23. 18:01:58

@szócska elvt. a cukorbetegek kiirtására készül: Ezt tudom. De ennyi zombi lenne körülöttünk?
Én már jóideje nem hallottam a környezetemben, hogy bárki is kitartana a Fidesz mellett... Konkrétan nem ismerek egy Fideszest sem! (Félreértés ne essék: Választások idején sokan voltak ilyenek...) Hol bujkálnak ezek?
Ha az itteni arányt nézzük (A hozzászólókét), a Fidesz a parlamentbe sem kerülne be!

épészmérnök 2012.04.23. 18:38:48

@Roltii: ha Bajnai maradt volna a miniszterelnök, akkor nem csúsztunk volna le idáig. A fidesz a saját maga által elkövetett disznóságok miatt tekergeti a...z adóprést.
Fáj, ne is tagadd.

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 19:18:08

@Sztrapacska: az itteni arány eleve nem mérvadó. Ez egy többé-kevésbé jobbikos beállítottságú blog, a magamfajta max. akkor téved ide, ha az index címlapon szerepelnek. Gondolom, ez igaz a fideszesek nagy részére is.
Bekerülni meg azért fognak, amit már többször, több helyen leírtam: a fidesz szavazóknak van egy csoportja, akik annyira agymosottak, hogy ha a gyereküket tépné szét az orruk előtt orbán valamelyik kétlábú kutyája, akkor is lelkesen tapsikolnának a művelethez. Na ezek a biztos szavazók és biztosan a narancskomcsikra szavaznak. Az ellenzők többsége nem nagyon megy el, főleg azért, mert nincs igazi választék. Bajnait egy kicsit én is visszasírom, de ugye ő eleve csak rövid időre vállalta, nem tudni, mi lenne, ha négy évig szabad kezet kapna.
Szóval sehogy sem jó ez az egész. :-(
És annyira nagy szarban van már minden, hogy esély sincs az emberhez méltó változtatásra.
Amit ez a csőcselék a nyakunkba szart az elmúlt két év alatt, azt húsz évig is takaríthatják, akkor sem fogják tudni felszámolni a károkozásuk "eredményét".

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.04.23. 19:57:53

LOL, most olvastam, hogy az telefonadóbólelvárt összeg annyi, mint amennyit az állam költött a negyedik (állami) mobilszolgáltatóra :-)))
Tök jó hogy egyes oligarchák bizniszét is kifizettetik velünk :-)

no mail, no problem 2012.04.23. 20:47:07

@Squid:

szerintem ezek egyszerű kispályás emberek, vidéki talpasok akik bekerültek a nagypolitikába, és most a nagypályás gengszerek kicsi játékszerei. túl egyszerű emberek a színészkedéshez, őszinte a kínjuk.

az utolsó emberen, a fecsegőn, külön röhögtem. állítólag amikor az államokban az at&t kiépítette az első hálózatot, nekik volt az az elképzelésük, hogy ez nem magánembereknek készült, hanem biznisz szféra eszköze a telefon. és kurvára meg voltak sértve, h a magánemberek között is népszerű lett, elterjedt és fecsegtek. hát, emberünk rossz korba, rossz helyre született :)

Lencsés István 2012.04.23. 20:53:24

Matolcsy nagy kezdőbetű . Nincs szabadságharc . 2 forint is pénz .

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 21:37:11

@Lencsés István: anyád meg egy tripperes kurva, te köcsög troll! És akkor mi van?

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.23. 21:37:54

@zero: és te még meglepődsz rajta. Na ez a szánalmas! :D

Marcellusca 2012.04.23. 21:50:33

@hennalife: @Squid: @vernarancs: @komplikato: Basszus, ez már 4X-es (ÁFA+váccság/amit nem fognak törölni a szolgáltatók/+2Ft/min+tranzakciós)!!!!! :(((((((((((((((

Ja, még mielőtt Brüsszelhez, Strassburghoz fordulnátok (vagy bárki), ne feledjétek: ha büntetnek MI fogjuk megfizetni, lásd: Alaptörvény! :(

Marcellusca 2012.04.23. 21:59:51

Végigolvastam a kommenteket, de hová tűnt Damon ... ja, nem, Vidéki, azbesztos, agricola, Enrico? :)))

Na, menek is a másik posztra. :)

Laja123 2012.04.24. 09:58:19

A lényeg: "Nem lenne könnyebb Matolcsyt elcsapni? Már az olcsóbb kamatokon összejönne az az 51 milliárd."
A nagyképűségüket kell megfizetni. Ők szabadságharcolnak, a nép meg fizet.

vernarancs 2012.04.24. 10:27:29

Szerintem a forgalom visszaesesevel keletkezo AFA kiesesen tobbet fog bukni az allam mint amit nyer ezzel az agymenessel.

Lencsés István 2012.04.24. 10:48:49

@szócska elvt. a cukorbetegek kiirtására készül: Mondatkezdés nagybetű . Ha anyámat még egyszer a szádra veszed , nagyon nem fogsz jól járni , és ez nem fenyegetés mielőtt félreértenéd .... Te beszélsz trollságról név nélkül ? :O Vicces vagy ! :) ;) :D Bocsánat , inkább SZÁNALMAS . A sértésed pedig lepereg ! :) ;)

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.24. 11:01:00

@Lencsés István: miért, mit csinálsz, te kis anonim tetű?

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.24. 11:03:02

@Lencsés István: egyébként a fenyegetőzésedről csak annyit, hogy ez Btk-ba ütköző cselekmény. Részletezzem, te kis pedofil gennyláda? (gyk: ő írta magáról a gingergirls.blog.hu-n, hogy pedofilnak tartja magát! :DDD )

Lencsés István 2012.04.24. 11:26:24

@szócska elvt. a cukorbetegek kiirtására készül: Hibáztam , nem írtam le hogy ha nem változik az hogy a mondatkezdés nagybetű akkor nem reagálok , ezért még most megteszem . Ha nem változik , tényleg nem reagálok . Nem vagyok anonim , és tetű sem . Te anonim vagy , de én nem sértegetlek , oda nem süllyedek le . Nem fenyegetőztem , tényleg nem tudsz olvasni . :( Büntetőtörvénykönyvnek hívják amit te rövidítettél ami egyébként megint csak szint alatti . Nem vagyok sem pedofil , sem gennyláda . Nem tudom te egyébként kiről beszélsz .

Homeoffice 2012.04.24. 11:29:03

@Lencsés István:

Szia! (Így köszönni illendő)

Elvi véleményed van, vagy csak formai problémák merülnek fel a "lázongó rebellis hordák" ellen?
Ugye Te sem gondolod azt, hogy ez még befogadható egy normális adózó állampolgár számára...

Lencsés István 2012.04.24. 12:39:09

@Gunther: Jó napot kívánok ! ( Én megadom a tiszteletet .... ) Nekem tényem van , nem véleményem . Hát márpedig pont hogy a normálisan adózó MAGYAR EMBER számára simán befogadható .

Homeoffice 2012.04.24. 13:07:26

@Lencsés István:

Tényeket említettél.
Tény az, hogy Én azon kevesek (sokak?) közé tartozom, aki rendesen bejelentve dolgozik, és rosszabbul járt az egykulcsos adózással.
Ezenfelül folyamatosan tolják elém az újabbnál újabb adókat.
Gyermekvállalással ugyan (elvileg) javulna a helyzet, de a kieső bevételeket nem pótolja az adókedvezmény, illetve a CSP összege. (Tudom, a gyermekvállalás nem pénzkérdés)
Sajnos számomra ezen intézkedések nem jönnek be.

Lencsés István 2012.04.24. 13:13:42

@Gunther: Kevesek közé tartozol , és csak most . Hosszútávon mindenki jól jár az egykulcsos adóval . Én is rendesen bejelentve dolgozom , átlagos a fizetésem , mégis jól jártam , hogy is van ez ? :O Erről ennyit . Újabb adókra azért van szükség hogy csökkenjen az államadósság , illetve mert az Európai Unió kötekszik és abba szól bele amihez köze nincs . Nem jönnek be az intézkedések akkor tégy ellen , mert tudsz ellene tenni .

Homeoffice 2012.04.24. 13:18:41

@Lencsés István:

Mivel kommentelés közben (sem) szoktam elferdíteni a tényeket, kérlek hidd el, hogy rosszabbul jártam. 2010-hez képest hatezer forinttal.
Azt fogom tenni. :) A szavazatommal.

Lencsés István 2012.04.24. 13:58:09

@Gunther: Elhiszem hogy most rosszabbul jártál , de hosszútávon jobban fogsz járni , ezt elhiheted . Hatezer forint ? :O No comment ....

Horizont 2012.04.24. 14:06:38

@Lencsés István:
Nem lesz hosszútáv, nyugi. Ha lesz az is szar lesz! Ne fitymáld le a 6 ezer forintot, mert az élet juttathat (vagy saját magadat) olyan élethelyzetbe amikor megbecsülnél 6 ezret is.Lehet, hogy felvitte az isten a dolgod, de remélem megtapasztalod egyszer azt is milyen amikor lent vagy....
"Kaktusz" kollégáddal együtt.

Homeoffice 2012.04.24. 15:00:21

@Lencsés István:

Nézd...
Nemcsak az összeg számít, hanem az ELV is. Azonnali NAGYARÁNYÚ adócsökkentésről volt szó. Nekem nem csökkent.

zrobasé 2012.04.24. 15:05:58

@Lencsés István: ha neked 6 ezer forint no comment, akkor neked se gyereked, se anyád,se apád, se nagyszüleid, se testvéred, se unokatestvéred, senki rokonod sincs...vagy anyád eltart, és pont leszarod azt a 6ezer forintot...

nyomorúságos kudarc az életed

debreceni.blog 2012.04.24. 16:05:47

„Ez a két forint percenként nagyon könnyen átlökheti az országot azon a bizonyos határon. Ez volt Matolcsy utolsó feladata, amit rá Orbán kiszabott, tisztán látható a szándék, ahogyan a miniszterelnök oda fogja lökni utána a jobb kezét a farkasok közé, hátha akkor megnyugszanak. Nem lesz elég…”
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2147_a_mor_megtette._a_mor_mehet

VT Man 2012.04.25. 09:07:16

"12. Vajon megéri egy újabb idióta adóval tényleg mind a 8 millió magyart felkúrni idegileg, rongyos 51 milliárdért? Tényleg nem lehet a 14 000 milliárdos kiadási oldalon 51 milliárdot találni? "

Hehe, csak az a vicc, hogy ebből a 8 millióból csak 3 millió fizet SZJA-t.

Gondolom ez a koncepció: bért lehet feketén is kapni, borítékban, de a telefonodat nem tudod eldugni az állam elől. Meg a lakást, autót sem.

Lencsés István 2012.04.25. 20:52:32

@Gunther: Nem volt szó ilyenről .... De fog csökkenni .

@zrobasé: Mondatkezdés nagybetű , ha ez nem változik nem reagálok . Igen no comment , mert ha hat ezer forint olyan fontos , akkor például nem netezne . Ennyi . Gyermekem még nincs , Anyám , apám van . Nagyszüleim már nem élnek , és testvéreim pedig jól vannak , Unokatestvérekkel nem foglalkozom , Rokonom is van , de ők sem érdekelnek különböző okokból . Magam tartom el . A sértegetésed meg lepereg ! :) ;)

molaris 2012.04.26. 09:18:06

@Lencsés István:
A tipikus "mamakadvence", aki vén legényként élősködik a szülei nyakán.

Na- így könnyű a 100kHuf- ból hozzájárulni a nemzeti adósságcsökkentéshez.
Próbáld majd meg két gyerekkel az életet, utána a duma!!

Szóval Pistike: csönd, térdepelj a sarokba.
Majd akkor szólj, ha TÉNYLEG teszel is valamit az asztalra.
Gyerek vagy Te még, nem gondolkodó felnőtt.

Lencsés István 2012.04.26. 20:47:22

@molaris: Pont hogy nem vagyok anyukám kedvence ( Mivel mamám már nincs, írtam , csak nem jutott el .... ) .... Nem élősködöm rajtuk , én segítem őket de ez se zavarjon .... 100 ezer forint tök normális összeg aki meg minibáléren él az meg ne költsön netre , mert ha költ akkor meg ne sírjon .... Én nem dumálok , hanem írok de ne zavarjon .... Nem vagyok Pistike , ne becézgess nem engedtem meg . Már letettem valamit az asztalra ( lásd . : Érettségi , van munkám , stb . ) A kor pedig nem érdem hanem állapot ....

süti beállítások módosítása