Skip to content


       Szűrés lista

"The crisis is over" - Tényleg, Gyuri?

Édes Istenem, köszönöm!
Annyi csodálatos Heti Válasz publicisztika, gazdasági fórumon tartott emlékezetes felszólalás után (simplicity, agysebészet, a siker láthatatlan) végre úgy látszik kezd beindulni Gyuri nemzetközi felemelkedése is. Most már a jó isten sem menti meg attól, hogy nemzetközi mém legyen.

gyuri2.jpgMatolcsy interjút adott a CNN-nek, úgy látszik már hajlandóak vagyunk leülni a puccsistákkal is. Gyurit Richard Quest kérdezgette, aki profi újságíró, 25 éves pályafutása alatt dolgozott a BBC-nél, majd 2001 óta a CNN riportere. 

Angol tudás nélkül is tökéletesen szórakoztat a videó, elég Matolcsy arcát, mimikáját és felejthetetlen szemjátékát figyelni:




The crisis over -  a válságnak vége (00:39), indította bivalyerősen a beszélgetést Gyuri.

21694100.jpg- Quest: A magyar gazdaság több mint egy százaléknyit zsugorodott az első negyedévben, ami a legrosszabb mutató az unióban.
- Matolcsy: viszont a tavalyi év utolsó negyede az egyik legjobb volt az EU-ban. Ez egy átmeneti időszak a magyar gazdaság számára. A jövő évben, hadd mondjam így: erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni. Ez az év egy kicsit rizikós, ebben igaza van. (This year is a little bit risky.)

- Quest: A magyar kormány túlságosan innovatív és túlságosan kreatív, és hogy sok közgazdász szerint a magyar gazdaság rossz úton halad.
- Matolcsy: A kormánynak nem konvencionális, sőt, nem ortodox eszközök felhasználásával sikerült megvalósítania egy sikeres konszolidációs programot.

- Quest: Súlyosan tévednek-e azok, akik szerint Magyarország gazdasági katasztrófa felé halad?
- Matolcsy: Teljes mértékben. Ez képtelenség. Ez képtelenség. A magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz. (02:27)

Pólóra nyomtatnám, annyira szép:
"The Hungarian fairytale or the Hungarian example will be a succesful one in a year time."

- Quest: Magyarországnak meg kell hátrálnia a központi bank kérdésében, és ezt minél hamarabb teszi meg, annál előbb száll le mindenki önökről.
- Matolcsy: A magyar központi bank száz százalékig független.

- Quest: A növekedés üteme lassú, a munkanélküliségi ráta magas, és hogy a deficitet csak füst és tükrök segítségével lehetett csökkenteni, és hogy az egykulcsos adó csökkentette az adóbevételeket.
- Matolcsy: "All coins have two side" - válaszolt lényegretörően Matolcsy a tényeket tartalmazó kérdésre.

Gyuri egy igazi hungarikum, én betenném a Nemzeti Értékek Piramisába.
Még több interjút, csak bátran, Neked van igazad, ne add fel!!!

Az egyik olvasót máris megindította ez a szomorú-szép mese, íme Gyuri bácsi, a jótündér keresztapánk:

matolcsy_1.jpg

Címkék: cnn matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr464572999

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Matolcsy a CNN-nek: megynyerjük a Foci Európa Bajnokságot (+videó) 2012.06.08. 21:03:27

  Matolcsy György: Ahhoz, hogy felfejlesszük a magyar labdarúgást, egy csomó unortodox módszereket használtunk. Az Európa Ligában először alkalmaztuk a saját kapura támadás taktikáját, az előretolt kapust, a szögletrúgásból indított hazaadást, stb...

Trackback: Szamárpadban 2012.06.08. 15:09:03

 Szamárpadba ültette hazánkat az Economist az Orbán-kormány kétéves tevékenysége alapján Oké, lehet mondani, elmútnyócév, Gyurcsány a hibás, válság van, volt jó negyedévünk is, de a külföldi elemzők nem osztják teljesen ezeket a magyarázatoka...

Trackback: Magyar tündérmese a hazai gazdaság 2012.06.08. 13:11:40

Gazdasági miniszterünk csodálatos nyilatkozata szerint vége a válságnak Magyarországon.  Nyilatkozta mindezt a CNN-nek.  Forrás: CNN Szerinte ugyanis a magyar gazdaság átmeneti állapotát éli, és jövőre jön a kánaán, a csoda. Richard Quest egy n...

Trackback: Orbán Viktor sokkos állapotba került 2012.06.08. 10:57:29

Orbán Viktor tegnap délután sokkos állapotba került, miután számos hivatalos forrásból is megerősítették, hogy ő valójában nem a Magyarország című teleregény egyik sztárja, hanem ténylegesen kinevezett miniszterelnök.  ÁLHÍR   Orbán munkatár...

Trackback: Hívd meg te is Áder Jánost – Nyerj brüsszeli utat vagy Barikád előfizetést Morvai Krisztinától! 2012.06.08. 10:53:59

Morvai berágott Áder képmutató látogatásán Schweitzer főrabbinál és felhívást tett közzé: aki úgy érzi, őt is érte már jogsértés, hívja meg magához ő is Áder Jánost és nyerjen brüsszeli utat vagy egy éves Barikád előfizetést. A pályázati felhívás telje...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.06.08. 09:50:37

Unortodox gazdaságpolitikusunk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám MSZMP-s és “demokrata” múltja alatt is sokat igazgatott, elnökölt, kurátorkodott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.06.08. 09:18:10

Oh bazmeg! Az OPNI meg ott rohad üresen a bolondok meg világszerte szaladgálnak!

parlamenti gyalogkakukk 2012.06.08. 09:22:30

Szerencsétlen ürgét ki veszi még komolyan?:D

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2012.06.08. 09:24:06

Miért van az, hogy mindig sikerül alul/felülmúlni magát? :DDD Sírni kéne, de nevetünk.

Roltii 2012.06.08. 09:25:19

ez most akkor nem a kész átverés?

ámbátor 2012.06.08. 09:25:29

Pénzért kéne árulnunk a lehetőséget, hogy a világ a mi bohócunkon röhöghet.
Lenne itt fellendülés.
Orbán-Matolcsy duót kedvezményesen lehet lekötni. Ha beszáll Lázár is, kettőt fizet, hármat kap.
Ha ott maradnak és sose jönnek vissza, mi fizetünk.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.06.08. 09:31:25

De legalább jobban beszél angolul mint Áder! :D Cserébe viszont hülye mint a segg.

Meridian74 2012.06.08. 09:31:33

Javítsatok ki, de nem abszurdisztánban élünk? De. Az abszurd humor jellemző az angolokra? Igen. Akkor sztem mindent megértettek...

ketroot 2012.06.08. 09:34:33

Ezt megnézik esetleges befektetők és le is vonják a konzekvenciát.

Szóval lehet felkészülni arra, hogy egyre jobban nagyon szarban lesz az ország.

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2012.06.08. 09:35:55

Én is betenném a Nemzeti Értékek Piramisába. Sőt be is falaznám.

Le_Penseur 2012.06.08. 09:41:19

Soha semmi konkrétumot nem mondanak, nem ígérnek. Ha mégis, akkor azt később kimagyarázzák, hogy nem is úgy értették. Kíváncsi vagyok, hogy "A magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz. " mondatot mikor fogják módosítani mondjuk arra, hogy "A magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy évszázadon belül sikeres lesz"?

MGY minden egyes nyilvános szereplése fantasztikus! Agysebészettől kék banánig, unortodox láthatatlan sikerektől a magyar tündérmeséig!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.08. 09:48:38

Persze, hogy over. Bezárta a Crysis2-t a gépén, oszt' vége lett.
Vagy biztos van nekik valami Economy Tycoon, és végigjátszotta.
Ez lehetne magyarázat a gazdaságpolitikára is.

LMAO 2012.06.08. 10:03:05

Teljesen beteg, kezeltetni kellene... a többivel eggyüt és ne engedni őket semmiféle döntéshozatal közelébe. Szóval mindenki hülye és egy éven belül az egész EU minket fog követni.
A gazdaság csökkenése is a tündérmese része :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.08. 10:04:23

A magyar tündérmese...óbazzeg, óbazzeg, óbazzeg...

Meleardil Eressea Iluvadan 2012.06.08. 10:13:51

Ez ugye egy Monty Python epizód, valahol ay Atlantisz elsüllyed, a vitatkozó szoba és a hülye járások minisztériuma jelenetek között? Ugye? Légyszi!

Aki nem ismerné, csak a kisérteties egybecsengés végett...
Atlantisz elsüllyed:
www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w
Hülye járások minisztériuma:
www.youtube.com/watch?v=9STzxBfCFYM

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.06.08. 10:16:51

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Megdöbbentő azonosságok. :)

@Le_Penseur:

De kimondta, hogy tündérmese. Ergo az egész az :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.08. 10:22:17

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Fel kellett őt áldoznom a professzor doktorimért, amit aztán szolidaritásból leadtam :))))

Enrico72 2012.06.08. 10:22:20

Úgy emlékszem a bankadót is mindenki lesajnálta, most pedig hány ország utánoz minket? Lesz ez még néhány dologban így. Mit csináltok majd akkor, ha Matolcsynak ismét igaza lesz?

laci0011 2012.06.08. 10:23:58

Ugyanaz a lemez akadt be,mindenki hülye csak nekem van áramszedőm...Szerintem akik hatalomra segítették őket,már azok is gyógyszeren élnek,fuccs a sok pénznek amibe kerültek,lehet ujjakra vadászni...

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 10:25:25

@Enrico72: Azt fogjuk mondani bazzeg A VILÁG 8: CSODÁJA !!!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.08. 10:25:28

@Enrico72: Szijamijacicafijú! Nem tudnád elintézni a pártközpontban hogy ma ismét Lencsés Úr legyen velünk mint kirendelt narancstálib? Ő - már ne is haragudj meg, a világért nem bántanálak akarattal - sokkal szórakoztatóbb...

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 10:27:21

Egyébként nem rég írtam be valahova.Shmidt mária szerint ellustultak,elkényelmesedtek a magyar munkavállalók.Összejönne gyurival,milyen gyerekük lenne?A szeme az jól állna,viszont mivel nem sok agya lenne,bármerre állhatna a szeme.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.08. 10:27:45

@Enrico72: Tudod, én örülnék a legjobban, ha több olyan lépése lenne, ami jó. Csak sajnos ez sem feltétlenül volt jó, és nem feltétlenül utánozzák azért, mert jó. Mondjuk én helyeseltem, de következményei is vannak, és azokat is lehetett előre tudni.
Viszont az, hogy helyesel valaki egy bizonyos lépést, nem jelenti azt, hogy az elbaszott gazdaságpolitikát egy az egyben is.

Ezen kívül azért érdekesnek tartom, hogy amikor mi bankadóztatunk, akkor csúnyarosszorzág, a franciákra meg senki nem szól rá.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.06.08. 10:29:53

Csernus dokinak nincs esetleg egy üres órája elbeszélgetni ezzel az állattal?

Egyébként meg egyértelmű, hogy a Parlementben beszélget Szíjjártóval, ott minden rendben, aztán tárgyal egy keveset a Közgépes haverokkal, akik lelkesednek attól, hogy mire költik az EU pénzét, aztán hazamegy, otthon Matolcsyné dicsekszik az új frizurájával. Hol láttok ti ebben a körben válságot?
Átlagemberrel, a burkán kívüli valósággal ez az ember láthatóan évek óta nem találkozott.

Enrico72 2012.06.08. 10:31:02

@ColT: Azért utánozzák, mert rossz? Vagy mi az ok? Azt hittem azért másolják, mert jó ötlet :)

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2012.06.08. 10:31:46

már Enrico se régi, kételkedni kezdet Matolcsyban, ezért kibaszot nagy körmöst fog kapni a pártközpontban :)

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 10:33:23

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Van jegyed 3 német meccsre.Több úgyse lesz.Azt hittem spanyol drukker vagy.De rájöttem,hogy a német/náczi kötödések miatt mi más lehetnél.

Enrico72 2012.06.08. 10:33:24

@kifordított nagyanyó: Rendben, jövő ilyenkor majd visszatérünk erre :)

ketroot 2012.06.08. 10:34:37

Remélem még jön Vidéki és Lencsés Pista is, legalább derülünk egyet!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.06.08. 10:36:17

@Enrico72:

A bankadó nem épp Matolcsy ötlete volt. Ez kb olyan mint hogy Józsibácsi a 13 században feltalálta a szájnyalást. A többi barom nemzetnek azóta is száradna a szája! :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.06.08. 10:38:36

@Enrico72: Mert már volt igaza? Mint Lencsés Istvánnak ténye?

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 10:38:56

Matolcsy jobban él mint 4 éve.De ez még jobb:

varanus.blog.hu/2012/06/08/matolcsy_a_beka_segge_is_tundermese

Brian Cohen 09.56.56. kor ..."bármit csinál,rögtön jobban élünk,mit jövőre...."

dr. gernika 2012.06.08. 10:39:00

@Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege: Tudta előre a kérdéseket, és előre be voltak tanulva a válaszok. Egy pillanatig sem gondolkozott, nyilván megírták neki. Kiejtése vicces azért.

Transylvanianmixedgrill 2012.06.08. 10:41:08

Orbán nagy Hofi rajongó, ez tuti, hiszen hogy is mondta Hofi:
"Na Pubi, ha legközelebb egy kis izgalomra vágysz, rögtön ott a jobb kezed! "

Viccet félretéve, azt azért ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a Fideszben BÁRKI, még akár Orbán is elmehet a CNN-be úgy, hogy előtte nem okoskodja ki neki a spindoktor kommunikációs stáb, hogy mit mondhat?! Ugye senki nem képzeli, hogy különösen most, amikor a Fidesz tábor vészesen közelít a kritikus méretéhez, megengedi magának a Fidesz Zrt. hogy BÁRKI, akár egy Matolcsy is önjáróvává váljon, hogy önálló gondolatokat osszon meg nem hogy a CNN-nel, de bármelyik megyei napilappal?! Ugye nem gondolja senki komolyan, hogy Matolcsy egyetlen szavát is elhiszik nyugaton, és hogy az lett volna a cél ezzel az interjúval, hogy a vak nyugatnak felnyissuk végre a szemét?!
Ugye mindenki tisztában van vele, hogy a Fidesz mindennemű kommunikációja:
- CSAK ÉS KIZÁRÓLAG belföldre illetve a határontúli magyarlakta területekre szól
- CSAK ÉS KIZÁRÓLAG azoknak az elvakult Fidesz szektahíveknek, akiket egybe kell tartani a 2014-es választásokig, mivel rájuk, az ő számosságukra lett kitalálva az új választási rendszer, ami GARANTÁLJA az újabb kétharmadot, sem a bizonytalanok, sem az ellenzék meggyőzésére nincs szükség, felesleges energiapazarlás.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.08. 10:41:39

@kifordított nagyanyó: Spanyol szurkesz lennék (magyar ugye fasorba se nemzetközi meccseken), csak a németekre kaptunk jegyet - pályázni kellett az Uefánál, le kellett adni milyen állampolgár vagy és ha a saját csapatod nem jut be akkor melyik válogatottat szeretnéd követni. Mindenki beírta a maga liblingjét, spanyol, holland, angol, olasz erre a németes nyert...egyébként mindegy, asszonyok nélkül 10 nap kocsmatúrás és foci. Ha a két vesémmel és kanyaró nélkül megjövök már megérte :DDDD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.06.08. 10:42:13

@Enrico72:
Légyszíves, értelmezd a "lesajnálta" szót! Senki nem azt mondta, hogy a bankadó önmagában nem jelent pozitív hatást az államháztartásra (elvégre bevétel), hanem azt, hogy borzasztó kockázatos eszköz, mert szűkülő hitelpiacot, emelkedő banki költségeket és bankfiókok összevonását eredményezheti. Emlékeztetnél rá kérlek, hogy ezekből melyik NEM teljesült?

Főleg úgy érdekes a bankadó sikereire hivatkozni, hogy első körben két évre vezették be, aztán azóta folyamatosan tologatják kifele. Megállapodnak a Bankszövegséggel, aztán két hónappal később felrúgják a megállapodást?! Mekkora siker, gecó!

Akkor miben is volt Matolcsynak igaza? Az ország autója alig döcög, de örüljünk annak, hogy a benzin az kurva jó benne?

Ádámka Auditore 2012.06.08. 10:46:30

@Enrico72: Mivel agyilag ott tartasz, mint egy cselekvőképtelen kiskorú, ezért a rajzfilmek eszközével próbálok rád hatást gyakorolni.

www.youtube.com/watch?v=hAwkLSZsVY0&feature=relmfu

Ezt kérlek nézd végig, hogy megértsd, miről szól a Magyarországon kialakított gazdasági rend.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.08. 10:46:33

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Pique takarodjon!!! Amíg a csapatban van tüntetek ellene, húzzon a retekbe!!!

Le_Penseur 2012.06.08. 10:47:17

@Enrico72:
Csak egyetlen országot nevezz meg, ahol a bankokat érintő különadót ugyan olyan módon és mértékben vetették ki mint nálunk! Csak egyetlen országot nevezz meg, ahol a banki különadók kivetését követően a bankokkal lenyelették a végtörlesztést és az árfolyamgátot! Csak egyetlen példát hozz, amikor Matolcsynak bejöttek a számításai!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.08. 10:47:26

Basszus, pont most akartam linkelni a blogra, az előbb néztem meg, először azt hittem ez valami humor-reality adó egyik szpotja..

De meg is érdemeljük őszintén szólva, a legalja, pedig a Jani-Feri duó sem volt egy géniusz de az Orbán "Közpénz=Közgép" Viktor - Matolcsy "unortodox magyar csoda" Gyuri zombiduó világbajnok teljesítményt nyújtva előzött. Hajrá srácok, csak így tovább, a számok hazudnak, a gazdaság szárnyal az emberek pedig jól élnek és boldogak!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.06.08. 10:48:59

Úgy rémlik, mintha úgy 1 évvel ezelőtt még nagy ellenség volt a CNN. Vagy nem? Mintha Orbán Viktor azt nyilatkozta volna a parlamentben, hogy a CNN a kormány megbuktatására szervezkedik a valutaalappal.Vagy lehet, hogy nem jól emlékszem, és a CNN meg a Valutaalap barátaink voltak mindig? Jajjj, ez a Duplagondol...

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 10:49:20

@Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege: A seggnyalást sem enrico találta fel,mégis milyen jól csinálja...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.08. 10:49:38

@Enrico72: Faszt.
Azért mert máshol is rájöttek, hogy kéne némi lóvé, mert mindent elszipkáztak a bankok.
Csak ez olyan helyeken működik, ahol nincs ennyire eladósodva az ország.
Nem itt.
Többit lásd @Le_Penseur: -nál. Én is ezt tudnám mondani.

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 10:50:27

@Enrico72: @Le_Penseur: Hát ez az.És tuti,hogy minket jól meg is szopatnak ezért.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.06.08. 10:53:17

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül):
Kiváncsi vagyok, valamelyik szóvivő mikor áll nyilvánosság elé azzal, hogy az egész video csak fotosop, utószinkronizálták Gyurit, és ez is csak újabb bizonyítéka a Magyarország lejáratására szervezett spekulációs támadásnak:).

KenSentMe 2012.06.08. 10:53:25

Ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha a ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ahh ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha haaaaa ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha okh.

Ez a jó a diktatúrában.. hiába szenved az ember, azért kurva vicces dolgokat látni.

J.W. Booth 2012.06.08. 10:55:21

A válságnak vége = a fidesz nincs kormányon.

Nagyjából ennyi, csak ki kell várni.
Ki tudjuk?

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 10:56:17

@Ádámka Auditore: Gecó!Ebben van-nem tudom melyik részben-hogy:A bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka. Ez kurvajó.:))

spontan · http://erdekessegek.info 2012.06.08. 10:56:56

Úgy látszik, már csak a legelvakultabb híveiknek akarnak beszélni, mert nehéz elképzelni, hogy akad más, aki bevenné még ezt a szöveget.

Ringlósztár 2012.06.08. 10:58:19

@Le_Penseur:
Ez nem volt szép. Miért kérsz a KIM-es fiútól lehetetlent?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.06.08. 10:59:03

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.):

Mondjuk Észak-Koreában is boldogak és elégedettek az ember, és szeretik a Kedves Vezetőt.

Enrico72 2012.06.08. 10:59:10

@Le_Penseur: Miért is baj, hogy a milliárdos profitot termelő és az országból kilapátoló bankokkal lenyelették több százezer magyar ember árfolyamveszteségét? Nem a bankok voltak azok akik egyoldalúan módosítgatták a szerződéseket? Ne felejtsük el, hogy kik voltak azok akik orrba szájba hirdették, hogy a frankhitel micsoda remek dolog a fix forinthitellel szemben. Azóta is ezt a szemetet próbáljuk meg eltakarítani.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.06.08. 11:02:39

@Enrico72:

A végtörlesztést Kósa-jellegű megélhetési politikusok és barátaik kedvéért hozták létre. Vagy azt mondod, ő is hülye volt, és bedőlt a bankoknak? :) Vagy Lézer Jani a legjobban eladósodott városával (már elvitte onnan a Kedves Vezér, már lerabolt ott mindent amit lehetett) ? :)

Ádámka Auditore 2012.06.08. 11:03:50

@Le_Penseur: A neoliberális dogma szerint hinni kell az önkéntes szolidaritásban és szigorúan erkölcsi alapon elvárhatjuk ezt mindennemű pénzügyi szolgáltatótól. A hit itt is felülírja a valóságot. Majd eljönnek hozzájuk is a karácsonyi szellemek!

Válságjogi alapon bőven elfogadható lenne ilyen intézkedés, ha már nem képesek ezeket a mai fostalciska bankokat kipaterolni innen és meghonosítani az iszlám finanszírozási módszereket, de a válságjogi jogalkotás kőkemény gátakkal és kógens normákkal működik. Olyat nem tűr meg, hogy a bank majd eldönti, áthárítja-e, csak olyat, hogy jogszabályban kimondod: Nem háríthatja át. De még ez is csak szarlapátolás lenne, a hitelpénzrendszer komplett struktúrája hibáddzik. Munkaállamot, munkalapú pénzrendszert, de valódit, nem Orbánit!

Példa rá, amit PJ-ből tanultunk. Az I vh. alatt úgy megemelkedtek a lakásbérleti díjak, hogy bérelt alkásokból meg albikból sorra vagdosták ki a fizetésképtelen bérlőket az utcára. Hoztak egy strikt szabályt, hogy a bérleti díjak x összegnél nem lehetnek magasabbak és ettől a felek közös megállapodással sem térhetnek el. Gondold már el, hogy nézett volna ki, miközben több ezer ember simán az utcán volt, hogy kiadnak egy x összegről szóló ajánlást oszt majd a bérbeadó jóságára bízzuk, hogy mennyiért adja ki azt a lakást?

csbaly 2012.06.08. 11:04:12

Gyurcsány egy hete közölte ugyanezt... arról nem született poszt egyik blogon sem... most akkor mi is van?
index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/05/gyurcsany_europaban_mar_nincs_valsag/

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.06.08. 11:04:55

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Ramossal jó párosítás lesznek az EB-n. Szeretik is egymást, nagyon. :-DDDDD (IQ bajnokok. Majd Ramos rúgja a Döntőben az utolsó tizit :-DDDD)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.08. 11:05:04

@Enrico72:
Az nem baj szerintem sem.
Csak nem favágó módon kellett volna, mert az a baj, hogy ezektől a gennyládáktól (bankok) függünk.
Okosan kellett volna megfejni őket.

Amúgy egy kifogásom szokott csak lenni, hogy ugyebár fasznak kellett mindenkinek hitelt felvenni.

elwood 2012.06.08. 11:05:42

@Enrico72: "Úgy emlékszem a bankadót is mindenki lesajnálta, most pedig hány ország utánoz minket?"

hát persze, itt van mindjárt ... izé .. hol is ?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 11:05:46

@csbaly:
A Gyurcsanyisták csak nem kritizálják a vezérüket.
Ezt csont nélkül benyelik.

Innen látszik, hogy a Fidesz fóbia és az MSZP-be vetett vakhit vezeti a posztolóink, és blogozóink kezét.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.08. 11:07:15

@csbaly: Valszeg azért mert az a kretén már csak a saját farokszőre fazonjáról dönt csupán nem egy ország gazdaságáról...ha én azt mondom hogy jövőre 11115%-os a növekedés akkor arról poszt kell hogy legyen? Ki a szart érdekel egy bukott politikus?

ketroot 2012.06.08. 11:08:19

@csbaly:

Te, az megvan, hogy mi a különbség (gondolok itt arra, hogy melyiknek mi a tisztsége) Gyurcsány és Matolcsy között?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.08. 11:09:28

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): A csoportkör után diszkózni fognak Mallorcán a szopósmacáikkal és twitteren mutogatják a seggüket/a szopósmacák seggét...:))))

Na császtok gyurcsányista nácilibsibolsik! Új vesét/májat/tüdőt a feketepiacon addig ne rendeljetek a nagyinak amíg haza nem értem! :DDDDDD

ketroot 2012.06.08. 11:10:32

Egyébként meg Gy.F. arról beszélt (leszarom mit vizionál, súlytalan), hogy Európában van vége a válságnak, Mo-n nem. Matolcsy megint mást mondott.

elwood 2012.06.08. 11:10:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"A Gyurcsanyisták csak nem kritizálják a vezérüket.... a Fidesz fóbia és az MSZP-be vetett vakhit "

ha már nem reszketsz annyira attól a szerencsétlen gyurcsántól, akkor kérjél új anyagot központból, már több mint hat hónapja másik pártban van.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 11:12:20

@ketroot:
És szerinted vége van Európában ?
Vége van Magyarországon ?

A kérdés az, hogy miért Gyurcsánynak hiszel, de erre természetesen nem kell válaszolnod.

Dr. Cica75 2012.06.08. 11:13:07

@Enrico72: Amikor Orban fonokod lampavason fog himbalozni, akkor fognak az ilyen fergek mint te bortonbe menni. Es akkor meg jol jartal mocskos kollaborans fereg.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 11:13:40

@elwood:
Az MSZP és Gyurcsány mint külön párt.. Ezt a mókát felírom valahova.. Ez nagyon vicces..
A DK csupán az MSZP kihelyeztt tanszéke. MInd ideológiailag, mind pénzosztásilag.

bucbuc 2012.06.08. 11:14:17

Szomorú ez bazmeg.

ketroot 2012.06.08. 11:15:22

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Az a baj, hogy te olyan dolgot próbálsz belemagyarázni abba, amit írtam, amiről szó nincs.

Leszarom mit mond Gyurcsány. Senkit nem érdekel, mert nem tényező már. Sőt hülyeségeket is pofázik.

A baj ott van, hogy ugyanilyen faszágokkal jön elő Matolcsy is (bár az ellenkezőjével), míg ő ezt telibe nyomja a CNN-en, az ország "pénzügyéreként".

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 11:15:49

@Dr. Cica75: Tessék mondani ez már a várva várt MSZP-s DK-s megtestesült demokráciája ez az akasztgatás, börtönbe dugásos izé ?
Még a végén rá kell jönnünk, hogy a szemkilövetős, könnygázgránátos azonosító nélküli rohamrendőrök a menyország volt demokrácia ügyileg.

2012.06.08. 11:16:45

Borsod eljött Pestre:

velvet.hu/blogok/helyszinelo/2012/06/07/videoval_keresik_a_budapesti_rablokat

A cigányseggnyaló belvárosi liberráltak figyelmét felhívnám, hogy ez a Ferenciek terén történ, tehát ők is bármikor sorra kerülhetnek.

Ja és természetesen nincs cigánybűnözés.

elwood 2012.06.08. 11:17:35

@Enrico72: "Miért is baj, hogy a milliárdos profitot termelő és az országból kilapátoló bankokkal lenyelették több százezer magyar ember árfolyamveszteségét?"

mert a döntés haszonélvezői tipikus devizaspekulánsok voltak ( egy ember 500 milliós hitelt fizetett vissza zsebből, 100 milliót kereset rajta) ennek az árát közösen fizetjük meg
mert akit tényleg tudatlansága miatt vette fel, az nem tudott előtörleszteni, tehár rajta nem segített
és mert a rablótörvénykezés miatt a bankok leállították a hitelezést ami megfojtja a gazdaságot

George W. Matocsy 2012.06.08. 11:19:37

Csak nekem jut eszembe erről a híres/hírhedt "Mission Accomplished" beszéd? :-)
en.wikipedia.org/wiki/2003_Mission_Accomplished_speech

Ugyandehogy (törölt) 2012.06.08. 11:20:00

@laci0011: és mit csinálnak azzal a sok ujjal? madzagra fűzik?

ketroot 2012.06.08. 11:20:26

@imperial:

Egyszerűen "csodálatos". Szegény srác örülhet, hogy ennyivel megúszta.

is 2012.06.08. 11:20:37

ha már valaki vette a fáradságot, akkor azért a teljes fordítást is megadhatta volna, mert élőben azért teljesen más az optikája Quest kérdéseinek is, meg Matolcsy válaszainak is. ez a poszt egy erős szűrőn keresztül született.

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 11:20:48

@Enrico72: Őőő kik is vannak benne a politikában több,mint 20 éve?Kik azok akik benne lehettek volna egy normálisabb szabályozásban?Kik azok akik nyertek a végtörlesztésen?Az,hogy a haveri körön kívül más is nyer az egy járulékos dolog.És többek között mely városok vettek fel devizahitelt?

sypso 2012.06.08. 11:21:06

Baszki ez annyira ciki, hogy nem merem végignézni. Ahelyett, hogy bezárják valahova a 'csuti faszkalappal együtt, még hirdetik is. Az Ikon. Az bazmeg...

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 11:23:53

@imperial: Ez az.Pomnt a cigányseggnyaló indexen egy ilyen hír.Ez mekkora öngól!
@csbaly: Ki nem szarja le gyurcsányt?!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 11:23:56

@ketroot:
Ez nem cigánybűnözés, mert az nincs...
- Merthát honnan tudhatnánk hogy ez elkövetők cigányok ?...
Kérdezték egykoron a Miskolci rendőrfőkapitányt Draskovics és Gusztos elftársak.

Leonard Zelig 2012.06.08. 11:26:06

- Ví introdjuszed the first Bank Lévy.
- Hú iz Bank Lévy?
- Hí iz a szmart dzsú, jú nó.

Kivlov 2012.06.08. 11:26:30

Régóta mondom, hogy be kellett volna vállalni 2008-2009 tájékán egy kb. 10% körüli visszaesést (mint az észtek), kemény költségvetési szigorral, transzferek megnyírásával. Átalakítani a kiadási szerkezetet.
Azóta a visszaesés le lenne dolgozva és meg lennének a növekedés alapjai…

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.06.08. 11:26:40

@Rufus78: azért nem kell körbeszopkodni a bankokat, elég durván benne vannak a jelenlegi helyzet kialakulásában világszerte

Tzp 2012.06.08. 11:28:33

Basszus...nem csak hogy méretes baromságokat mond, hanem olyan stílusban mintha - hogy stílszerű legyen - tündérmesét mondana gyerekeknek. Ha ezt egy befektető meglátja, hogy ez az ember irányítja a magyar gazdaságot, messzire elkerüli az országot.

dr. Bubó 2012.06.08. 11:31:22

kabaré !!!! paprikajancsi... röhögnék, ha nem ő lenne a pénzügyminiszter, ez így SIRALMAS !!!!!

2012.06.08. 11:32:32

@kifordított nagyanyó:

A liberráltaknak valóban öngól, el is tüntették villámgyorsan a főoldalról.

ketroot 2012.06.08. 11:33:45

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Igenis vannak bűnelkövetési formák, amiket jellemzően cigányok követnek el (vannak, amiket meg jellemzően a többségi társadalom tagjai).

Persze ahelyett, hogy kriminalisztikailag/szociológiailag közelítenék meg a dolgot, politikát csinálnak belőle.

choko 2012.06.08. 11:33:48

...az nem zavar, hogy eddig csak itthon nevettünk ezen...a gond, hogy most már az egész világ ezen röhög...nem Gyurka?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.08. 11:36:13

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Drazséék nem szoktak hozzá, hogy néha elkapják a tolvajokat, és olyankor lehet látni, hogy milyen a színük :D

ketroot 2012.06.08. 11:38:17

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Merthát honnan tudhatnánk hogy ez elkövetők cigányok ?..."

Engem, mint sértettet kérdezett meg egyszer egy védőügyvéd, hogy honnan tudom azt, hogy a védence cigány származású -mert azt is megadtam személyleíráskor.

(csoportos rablás volt, súlyos testi sértéssel)

Igen, kiakarták játszani a rasszista kártyát (ugye, én voltam a sértett...), én meg felhúztam magam és visszavágtam, hogy "látott már maga kék szemű cigányt?"

Érdekes arca volt az ügyvédnek.

Amúgy én rendőröket is "sajnálom" valahol, iszonyatosan megvan kötve a kezük, "felülről".

Peterpapo 2012.06.08. 11:40:10

Ez az éremnek két oldala van válasz teljesen tipikus. Pont mint Viktor. Attól is kérdeznek valamit, mire egy jó kis dakota közmondással válaszol. jöttem rá, hogy miért csinálják ezt. Egyszerűen nek számítanak rá és hirtelen nem tudják, hogy mit hazudjanak.

Kérdés: - Tisztelt Miniszter úr! Mikor fogják az ügynök ügyet végre elővenni?
Orbán V. :- Nyugodjon meg! A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát!
Kérdés: - Miniszter úr! Mit szól ahhoz, hogy a Közgép-et közpénzzel tömik?
Orbán V. : - Higgye le kérem, hogy nem mind arany, ami fénylik!
Kérdés: - Mi a véleménye arról, hogy mindenhol leminősítették az országot?
Orbán V. : - Ne aggódjon! Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
Kérdés: - Hogy érinti Önt, hogy népszerűsége, Mesterházy Attiláéval vetekszik?
Orbán V. : - Nincs miért aggódnom. Tudja, majd az emberek is hamarosan rájönnek, hogy nem szép dolog az, ha a más ember szemében észrevesszük a szálkát, de a sajátunkban a gerendát sem.

Kb ennyit tud a nyomoronc kis köcsedék.

rockjano 2012.06.08. 11:40:33

Hááát megnéztem...nem bírtam aludni utána....
jaajjjj gyerekek, nagy a baj, nagy a baj nagyon nagy...

EGY DEBIL BOHÓC IRÁNYÍTJA A GAZDASÁGOT...jobbosok mi erről a véleményetek???

Nagy gáz van...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.06.08. 11:41:02

@Enrico72:

"Rendkívüli bankadót vezet be a szlovák kormány - Az egyszeri adóteherből 15 milliárd forint többletbevételre számítanak."

15 milliárd forint !
Nálunk mennyi is?

Trippingtherift 2012.06.08. 11:41:13

Szerintetek elhiszi azt, amit mond? A riporteren látttam, hogy egy idő után rájött, hogy reménytelen, hogy nem várható el a hibás gazdaságpolitika elismerése.
Ez egy szégyen. Úristen, hogy ez ilyen baromságokat bemondva nyilatkozik a CNN-nek, az nagyon durva!

dr. Bubó 2012.06.08. 11:44:02

a fides mafia fülkeforradalma és a Köz(gép)társaság kikiáltásának 2 évfordulójára a szeretett népét nagyon jó műsorral szórakoztatta meg a felcsúti csodacsatár dakota törzsfő és a varázslója, mágusa, TÁLTOSA drmatolcsicska

párnalárva 2012.06.08. 11:44:25

Nem tudom ez az ember mit szív, de sokat adnék érte.
Kabarétréfának egész jó lett volna ez az interjú, de így élesbe egy összeomlás elött álló ország miniszterétől...Hát mit mondjak.
The Hungarian fairytale. Yeeaah, right!
Csodálom a riportert hogy kibírta röhögés nélkül.

Kinter 2012.06.08. 11:44:50

@Enrico72: Te szerencsétlen tulok! Mit gondolsz, a bankok tényleg olyan hülyék, hogy csak úgy lenyelik a veszteségeket? Gondolod, hogy azt majd nem te fogod kifizetni?
Hogy lehet valaki olyan ostoba, hogy még mindig beveszi ezt a maszlagot??? A bankadót, a multiadót is mind-mind mi fizetjük ki, az utolsó utáni fillérig! Mint ahogy a gazdáid elmebeteg ámokfutása álatal okozott károk minden egyes fillérjét is. Havi szinten több 10 milliárdal többet kell költenünk pl az államadósság törlesztések megnövekdett kamataira, csak emiatt! Hol az a pénz? Mit gondolsz, ki fizeti majd ki?

Arról nem is beszélve, hogy az a "többszázezer magyar ember" pont az a réteg volt, akinek a legkevésbé fájt az árfolyamveszteség, mert volt annyi tartalékuk, hogy a fennmaradó tartozást zsebből kifizessék. Akiknek viszont nem volt, azok a mai napig nyöghetik az unortodox ámokfutás miatt bezuhant forint következményeit vagyis a 300 Ft-os eurót meg a 250 Ft-os sváci frankot. Amikor ez a kreténbanda átvette az országot, 1 euro 260 Ft volt, 1 svájci frank pedig 180 Ft! És az euro esetében még örülhetünk, hogy nem tartunk 320 Ft-nál, ami a korábban (vagyis még a válság legdurább évében se!) soha nem látott rekord, amit Viktor papának sikerült elérnie és csak a "mocskos büdös" IMF behívásának hírre állt vissza valamennyire az árfolyam. Szabadságharc, mi bazzeg?

Arról nem is beszélve, hogy a jórészt a bankok által leállított hitelezésnek is köszönhetően 1,2%-al zuhant növekedés helyett a magyar GDP vagyis jelenleg már RECESSZIÓBAN VAGYUNK! Közben ott tartunk, hogy 20 éve nem tervezték ennyien, hogy elhagyják az országot, minden második 30 év alatti külföldre akar menni!

Tehát ha a szemetet szeretnéd eltakarítani, akkor kezd a Kedves Vezetőddel és bandájával illetve azokkal akik nekik asszisztálnak még mindig!

allegretto23 2012.06.08. 11:45:16

V V V ELL! VILL BÍ! csezdmeg! VILL BÍ! ez hol a bánatba tanult angolul???? Azt, hogy minden csak "vill be", semmi sem "going to be" már nem is hánytorgatnám föl...hát ennyire "Vill bí" minden, amit ígérget... hangöri, hangörien ...az, fairy tale, azt neked..gnóm. Kikapcsolom a skypot, emailt, mindent. Minden üzletfelem ezzel az interjúval fog szórakoztatni az elkövetkező napokban- ha lesznek még üzletfeleim addigra. IDIÓTA! Anyáddal szórakozz, ne a mi életünkkel!

Gyurma Pappa 2012.06.08. 11:47:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A baj ott van, hogy ezekben az országokban azért hozták létre ezt az alapot, hogy ezzel a pénzügyi rendszer rendellenességeit rendezzék, és nem azért, hogy a költségvetést foltozzák. Nagy különbség.

Igazolásul idézet a lengyel cikkből: "a már legalább másfél éve napirenden lévő tervekből azt tudni lehet, a bankadóból befolyó pénz nem a költségvetésbe, hanem egy stabilizációs alapba kerülne azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a lengyel bankrendszer biztonságos működéséhez."

A magyar gazdaságpolitika (és nem a Fidesz-féle, hanem az elmúlt 20 év) legnagyobb hibája, hogy az adóbevételek felhasználása nem egyértelmű az adófizetők számára. Ez az adómorál része, és emiatt rossz a magyar adófizetők befizetési (amely inkább elkerülési) hajlandósága is. Az Orbán-kormány jól felismerte: a kisker cégek, a telekom cégek és a bankok nem tudnak kitérni (illetve nagyon nehezen tudnak kitérni) az adófizetés elől, ezért célszerű tőlük elvenni a pénzt.

Az teljesen máskérdés, hogy az elmúlt 10-12 év "átverős" hitelezési üzletpolitikája ehhez ad egy látszat legitimációt, de senkinek ne legyen az az elképzelése, hogy fordított esetben, ha nem annak látták volna szükségét, hogy nyalják a bankokat, akkor nem tették volna meg. Volt egy hibás (vagy legalábbis most nagyon hibásnak tűnő) helyzetfelismerés, és nem sikerült kinőni a hiányt, ahogy azt tervezték. A szaúdiak kb. a fele Alföldnyi termőföldet kértek, a kínaiak bankokat akartak venni, mindkettő üzlet borzasztóan előnytelen lett volna, így marad az IMF, akinél legalább nem kényszerül a kormány "asztal alatt" megegyezni.

choko 2012.06.08. 11:48:14

@Tzp:
...így van...ha szerényen adná elő, akkor talán elhinnék a befektetők....
...de úgy mondja, mintha rájött volna vmi olyan furfangos dologra, amit eddig a többiek nem láttak!

Mi lesz vele 2014-ben? Hol talál majd munkát ez a "jóravaló ember"?

Lowtyo 2012.06.08. 11:49:34

aki hisz a tündérmesékben, az bízhat benne, hogy országunk jó úton halad.
cirka ez a lényege.

lobaszopiatej 2012.06.08. 11:50:10

Úgy látom ez a Matolcsy is azért kell csak Orbánnak hogy legyen aki előadja a magyarázhatatlant.
Boxzsák-ember ez is, lehet püffölni, ha szarok a mutatók azt is megmagyarázza, mi több ez is sikertörténet.
Lényeg a bársonyszék meg az országimázs, kedves vezetőnk még egy kicsit ott maradhasson.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.08. 11:50:55

Eddig csak mi röhögtünk, de ezzel a netet körbejáró, emberek tízmilliói számára tökéletesen érthető angol nyelvű interjúval itt az új magyar exportsiker, az unortodox gazdasági humor.

dr. Bubó 2012.06.08. 11:53:03

egyébként felhívnám a figyelmet egy nagy félreértésre...

drmatolcsicska "feri téjl"-t mond, vagyis a fletó farkáról beszél...

szóval van/lesz nektek LÓF@SZ... vagy ördög f@sza... kb ennyit tesz dakotáról fordítva...

2012.06.08. 11:57:42

Szerintem az ENSZ már szervezi a felszabadító csapatokat, akik elsöprik a kormányt... ugye???? Korábban a Szabad Európa rádiónak hittünk, hogy jönnek az amerikaiak... most meg az előbbiekben bízunk, hogy megsegítenek minket.

mrcaptain 2012.06.08. 11:57:47

Azt szokták mondani, ha valaki nem néz a szemedbe miközben beszél, az lehet hazudik.
Volt már olyan ember akinek ez a mesefigura a szemébe nézett? (Tudom nem illik más testi adottságaival viccelni, de egyéb adottságai is nevetségesek.)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.08. 11:58:17

@csbaly: Lehet némi baj akkor, ha már Gyurcsány jelenti a sikeres FIDESZ gazdaságpolitika hivatkozási alapját. Nem?

gnme 2012.06.08. 11:59:01

bázZze, szólok már az állatorvosnak, oltsa el ezt a matolcsyt

kártékony egy állat

KG2000 2012.06.08. 11:59:53

Mint ahogy nyilán sokan leírták, öpp a höten nyiltkozta Vastagbél istene és kenyéradúja, Gyurcsány, hogy NINCS VÁLSÁG.
Akkor ismételjúk meg a gyengeelméjüek számára:
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2012.06.08. 12:00:31

Elszomorító, hogy teljes joggal néznek minket hülyének a világ bármely pontján. Gyurcsány, Smit, most meg ez a ripacs majom...
Ha bárki ennyit lát a magyar közéletből (márpedig ennyit látnak), akkor mi gyakorlatilag egy kisegítő elmeintézet színvonalán lehetünk.

(Ricsárd, viszin di juropien union....Drága faszom....)

Secnir 2012.06.08. 12:01:15

matolcsy ezzel elbukta a miniszteri székét. szerintem.

gnme 2012.06.08. 12:02:49

@KG2000: gyurcsány?

azt nem a izénél foglalkoztatják, a'.. mondjad már bazZze' .. a városgazdálkodási vállalatnál

öntözi a muskátlit az oszlopok tetején, szép szál ember

tomwar 2012.06.08. 12:04:03

@imperial: ES LESZ MEG, ES NEM CSAK CSAK CIGANYOK. :-(((

is 2012.06.08. 12:07:27

@zero: csak bizonyos műveltségi szint felett használatos szó. helyettesítsd be bátran a szövegkörnyezet alapján az általad használt szóval ezen a helyen. pl. 'mindjárt másképp látszik', 'mindjárt másképp néz ki'.

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.06.08. 12:07:32

@KG2000: Baromállat most ne Gyurcsánnyal foglalkozz! Nem rajta röhög az egész világ!

S.O.A. 2012.06.08. 12:08:22

@KG2000: segítek, egybiteském, mert ma jó fej vagyok:

Nem, gyurcsány nem a vastagbőr kenyéradója. A magadfajta, egybites, 8-as erősségű naracsvakságban szenvedő, pártközpontból irányított droidok gumicsontja ő, akit elő lehet venni TERELÉS CÉLJÁBÓL, mikor valaki a Pártból mond valamit, ami már nektek is vállalhatatlan. Amióta 2010-ben eldörrentek az Aurora ágyúi és győzött a forradalom, csak ti hozzátok szóba ezt az embert. Az meg, hogy van baloldalt egy archivum, és nem vagy képes visszanézni azokat a bejegyzéseket, amikor akkor keletkeztek, mikor a kedvenc zsákosembered volt a góré, már téged, meg a többi droidot minősíti...

Egyébként milyen az íze? Márming a Gyurcsány nevű gumicsontnak, amit állandóan rágtok, mikor valaki hülye a Pártból. Ennyi rágástól a legmenőbb Orbit is ízetlen már, ti is kiköphetnétek végre...

is 2012.06.08. 12:12:23

@KG2000: szerinted Gyurcsány igazat mond? igazodási pontnak használod? hiszel neki?

gyerekek, mindenki ide! itt egy hülye gyurcsányista! lehet röhögni!

Netuddki. 2012.06.08. 12:15:18

@KG2000: Hát itt aki gyengeelméjű az pont te vagy...

KG2000 2012.06.08. 12:18:05

@Kinter: A tények mást mutatnak, mint amit állítasz. 2011 tavaszán (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) 270 Forint körül volt az Euro, és csak 2011 augusztusában ugrott meg az árfolyam, amikor kitört az EU-válság legújabb szakasza.

Trackback 2012.06.08. 12:19:38

2012-ben is Gyurcsányozni még, igen komoly mentális-lelki-szellemi problémákra utal.

KG2000 2012.06.08. 12:19:56

@gnme: Gyurcsány nyilvánvalóan komolyan gondolja, hogy lesz belőle még miniszterelnök, de ha nem is, legalább pártfőtitkár Kádár módjára.

KG2000 2012.06.08. 12:22:49

@Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy!: Magyarország, mint kríizisállam, valamint a többi krízisállam, mint Görögország, Spanyolország, Olaszország, Portugália (ide vehető bizonyos szempontból Franciaország) között az a különbség, hogy már az EU is kénytelen volt elismerni, hogy 2012-2013-ban tartható a 3% alatti költségvetési hiány.

KG2000 2012.06.08. 12:26:26

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: kár, hogy nulla érv és valóságtartalom vannnak az írásaitokban, és az érvek, tények hiányát sértegetésekkel, mocskolódásokkal helyettesítitek.

dr. Bubó 2012.06.08. 12:27:08

ez a gazdaságpolitika maga a MENJország !!!

hattyú 2012.06.08. 12:27:43

Magyarország pont Matolcsyt érdemli, erre szavatak a legtöbben, és még most is hisznek neki, akik meg nem azok sem a valóságot szeretnék látni, hanem újra át fognak szavazni majd az MSZP-re, szóval a lényeg, hogy egy ilyen társadalomból nem nagyon bújhat elő másféle politikus...ennyire futja, szerénynek kell lenni gyerekek...

KG2000 2012.06.08. 12:28:42

@Trackback: Igen, ti komcsi trollok nyomatjátok be az összes komcsi napilapba, hetilapba, indexbe, origoba, mindenhová Gyt.-t, nem más.

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.06.08. 12:30:21

@KG2000: Tényleg nem vagy komplett!! Szarok a költségvetési hiányra. Beszélj inkább a munkanélküliségről, 100. adóról, a korrupcióról, a pávatáncról, és ha még marad időd értékeld a Freedom House és az The Economist véleményét az abnormális cigány és kormányáról

Kakimaki0123456789 2012.06.08. 12:32:52

@KG2000: Te nem is fideszes troll vagy, teged az MSZP fizet hogy lejarasd a fideszt :)

a nagy levin 2012.06.08. 12:33:24

"a deficitet csak füst és tükrök segítségével lehetett csökkenteni"

csupán a rend kedvéért maradjunk abban, hogy ez inkább "trükközést," bűvészkedést, "elterelést", félrevezetést jelent. kb. mint a gyurcsányi "trükkök százai". tehát hogy nem fenntartható intézkedésekről van szó, hanem átmeneti trükközésről, a valós deficit magasabb (manyup. stb.)

de amúgy sokkoló a dolog. A Gyuri mér ragaszkodik hozzá, hogy mindezt angolul nyomja le?
("simplicity", az van a fejében is)

Dr. GGG77 2012.06.08. 12:34:15

@csbaly: Gyurcsány egy alig pár százalékos párt feje. Matolcsy viszont a gazdasági miniszter. Ki a szart érdekel Gyurcsány, amikor legalább akkora seggfejekből áll a jelenlegi vezetés is, élüökön ezzel a takonyfejű Matolcsyval!?

S.O.A. 2012.06.08. 12:35:43

@KG2000: abban milyen érv volt, hogy a Vastagbőr kenyéradója Gyurcsány? Egy olyan blog, ami szarrá alázta az előző kormány faszságait, mitől lenne gyurcsányista?

A gond az, amit fent is írtam: nektek, egybiteseknek nem sikerül felfogni hogy az ország az nem fideszes + gyurcsányos összeállítású. A hülyeség mindkét oldalról hülyeség, pl a te oldaladról is, amikor egy politikai süllyesztőben eltűnt szerencsétlenen lovagolsz, miközben szerett Pártod minisztere narkósokat megszégyenítő módon rugaszkodik el a valóságtól.

Azon, hogy Matelcsy totál nincs képben a valóságban, csak te vagy meglepődve. Csak te akarsz emögé tényeket, másoknak elég, ha megnézik a videót, amin a saját szájával beszéli a félelmetes faszságokat. Ide speciel érvek se kellenek, annyira egyértelmű. Marad a sírva röhögés és az irónia, ami neked mocskolódás, hiszen aki nem fidesz, az gyurcsány, és komcsi, meg libereális, meg nemzetáruló. Ennyi fér el az egy biten, amiről titeket vezérelnek, hardverbővítésre meg még nem írták ki a közebszerzést (vagy a közgép még nem adta be a pályázatot).

Parajpuding 2012.06.08. 12:35:48

Jót mosolygunk rajta és pillanatnyilag nem gondolunk az esetlegesen tragikus végkifejlet lehetőségére.
Lassan egy tökös ügyésznek el kellene kezdenie a vádbeszédek írását minden egyes orbán-rezsim tagját illetően. Legalább legyen meg a látszata a jogszerű népbírósági ítéletnek. Atz ügyvédek dolga lesz bizonyítani az elmebetegség okán a beszámíhatatlanságot. Kuszaszemnek talán van esélye így elkerülni a büntetést.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.06.08. 12:36:15

@KG2000:

Magyarországon nincs válság, sosem volt, mi így élünk.

Dr. GGG77 2012.06.08. 12:36:15

@Secnir: Már annyiszor elbukta. Nem, sajnos Orbán ragaszkodik hozzá, illetve kicsit is fajsúlyosabb szakemberrel nem tudna együttműködni.

Ádámka Auditore 2012.06.08. 12:37:15

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: @a nagy levin: Így bizony. A Manyupos "trükk" is meddig és mennyire volt fenntartható?

Trackback 2012.06.08. 12:38:46

@KG2000:
Komcsi troll vagyok?

Muhaha.

Még szerencse, hogy te semmilyen troll nem vagy... :))

Főleg nem FIDESZ-troll.

De hát végül is igazad van: csak szeretni lehet egy olyan egypárt-államot, aminek a milliárdos belügyminisztere két hét alatt tökéletes rendet tett az országban, ahol nincsenek bűncselekmények, korrupció, és ahol a rendőrség is mintahivatal lett, ahol nincs szétverve az oktatás, a kultúra és az egészségügy, és ahol nem ad hoc adókkal kell kitömködni a "költségvetést", ahol nem csökkennek a reálbérek, ahol egy közmunkás nem havi 47.000,- forintot kap napi 10 óra gazdasági munkáért, ahol nem származásuk miatt tesznek indexre művészeket, ahol nem nyirbálták meg a sajtójogokat, és amelyik pártban nem 23 éve ülnek ugyanazok a vezetők, annyira demokratikus tündérmese minden... :))

Egyébként milyen érzés szellemi kényszerzubbonyban látni a világot, hm?

Delinquent 2012.06.08. 12:38:53

Hihetetlen hogy Gyurcsany meg mindig viszonyitasi pont. Akar pro akar kontra.
Mati ugyanazt nyomta az interjuban mint amit amugy is szokott, azt hiszi minden csak talalas kerdese, objektiv igazsag nem letezik.

Cinkes 2012.06.08. 12:39:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: @csbaly: látom mindenhol sorba álltok a lófaszért... kretének

2012.06.08. 12:43:43

Na ja, a bankadó az aztán nagy császárság volt... Mondjuk a teljes hitelezési rendszer beállt a földbe miatta, amelynek következtében sorra mennek tönkre a vállalkozások, cégek.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/04/tomegevel_mennek_tonkre_a_cegek/
Szóval hasznos volt, tényleg.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.06.08. 12:43:47

@hattyú: "a torkánál ragadta meg a kérdést Pelikán elvtárs!". hárommillióan szavaztak ezekre, legközelebb majd szintén milliók fognak voksolni egy másik színű, de hasonlóan súlyos, velejéig korrupt kártevő rezsimre.

"- Vannak híreid?
- Mifélék?
- Hogy meddig tart ez az egész?
- Nem akarom felizgatni, szentatyám, de eltart még egy jó ideig"

piszter 2012.06.08. 12:44:25

brühühü... ilyen nincs!
ez már a vég.

dr. Bubó 2012.06.08. 12:45:14

korábban Kusza Szemet

SAKKolcsy -nak hívták, de azóta magyaroschított

MATTolcsy -ra

Putyilov gyári melós 2012.06.08. 12:47:37

Miért bántjátok szegény Kuszaszemű Gyurit?
A korabeli tündérmesék felnőtteknek szóló horrortörténetek voltak.
(A Grimm testvérek meséi felnőttek idegeinek borzzolására íródtak.)

És Matolcsy tündérmeséjéből A GONOSZ KIS TöRPE IS STIMMEL!

2012.06.08. 12:49:03

Én azért valamit nem értek. Én nem látok semmi különöset az interjúban. Ők csinálták, nyilván hisznek benne. Mit vártatok volna, hogy azt mondja "hű miszter riporter igazad van, mindent rosszul csinálunk"? Minden lopás mellett én abban hiszek, hogy igyekeznek az ország szekerét is tolni amennyire lehet mert nekik is érdekük kormányon maradni. A módszerek mindig vitatottak lesznek, de azt gondolom kisebb kilengéseket leszámítva nem rajtunk van a figyelem, elég jól ellavíroztunk elnézve a görögöket, olaszokat, stb. Hogy csomó embernek szarabb az szomorú, de ez más országokban is így van és azt gondolom nagyobb mértékben köthető az egész gazdasági tendenciához mint egy vagy más párt teljesítményéhez. Ha felveszem az egocentrikus szemüvegem akkor sírhatok, de egy ország vezetése szemszögéből pont hóttmindegy, hogy én mit panaszkodom. Sőt megnehezíti a dolgokat mert általában a szimpatikus, populista intézkedéseknek van nagyon rossz gazdasági hatásuk. Egyszóval lehet kritizálni bizonyos intézkedéseket (ha lehet érzelmek nélkül), de szerintem semmilyen összetételű kormány esetén sem örülnénk ma, hogy de jól élünk milyen jól csinálták.

Vagyis kevesebb trollkodás kellene több értelmes gondolattal

sárkányfő 2012.06.08. 12:51:29

@KG2000:

Ezt írtad:
"Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG
Gyurcsány a héten: NINCS VÁLSÁG"

:D :D :D

Emberek! Már ott tartunk, hogy az egyik legnagyobb fidesztroll Gyurcsánnyal takarózik!!!!! :DD Ide süllyedtek! A nagy hazug hazaáruló háta mögé bújnak :DD
már nagyon kétségbe lehetne esve szegények :D

és még csak most jön a slusszpoén! hazudnak! :D Gyurcsány ugyanis azt mondta, hogy _Európában_ ért véget a válság....

"Gyurcsány Ferenc szerint noha Európában lényegében véget ért a válság, a magyar gazdaság a kormány hibái miatt képtelen a kilábalásra."

"a pénzügyi krízis előtt az uniós átlagnál nagyobb mértékben bővülő magyar gazdaság viszont képtelen kilábalni és újra előnyhöz jutni"

index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/05/gyurcsany_europaban_mar_nincs_valsag/

Na, hivatkoztok még tovább Gyurcsányra?: :DDD vagy ha rosszat mond akkor azonnal hazaáruló hazug szemétláda, ha meg jót mond, akkor hivatkozási alap? :DD

istenem milyen kisstílű paprikajancsik vagytok...

Alaister Grand 2012.06.08. 12:52:50

Ne legyünk már ennyire szigorúak Gyurival.
Legalább beszél angolul!
Én meglepődtem. Manapság nem ehhez vagyunk szokva... ;)

is 2012.06.08. 12:55:02

@KG2000: nyilván, ha eltekintünk az olyan apróságtól, mint a Kósa-Szíjjártó páros görög csődös 20 Ft-os hétvégéje, igaz? egy kis nagyvonalúság, az adatok kétharmadának negligálása mindjárt kihozza a kívánt eredményt, ugye, statisztikus elvtárs?

Putyilov gyári melós 2012.06.08. 12:56:14

@Delinquent:

Csak azt nem veszik észre a szerencsétlen narancsdroidok, hogy a Gyurcsányimádatukkal azt mondják, hogy még ő is jobban csinálta a dolgokat, mint ez a szánalmas elmebeteg banda, akiken egy világ röhög, vagy inkább csak szánakozva legyint.
Egy ilyen szerencsétlen faxnál komolyabb országimázs rontást még Magyarország ellenségei se tudnának kitalálni.
Elég erre a fax Matolcsyra ránézni, fél percet hallgatni, olyan mint egy pszichológiai atomtámadás.

Amúgy különben van egy fontos infó ebben a Mekkmester interjúban.
Orbán-Matolcsy már elkönyvelte, hogy nem kerülünk be a Merkell által említett 2 sebességes Európa elitcsapatába, megyünk a balkáni lecsóba...

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2012.06.08. 12:57:09

Nincs miért nevetgélni ezen a döbbenetesen tökéletlen véglényen. Még kiábrándítóbb az interjúgeneráló részmunkaidős szakmunkások silány munkája... Annyi mindent meg tudnék bocsátani ezeknek, a kapkodást, az unorthodox gazdaságpolitikát, a permanens forradalmi hevületet, a patetikus küldetéstudatot, tényleg mindent, ha lenne legalább egy pikogrammnyi stílus és profizmus ebben a tetves nómenklatúrában.

Bank levy? Ki a faszom merészeli illetéknek nevezni ezt az általános adóterhet? Crisis tax? Ha a szemüveg mögött némi nyelvi tájékozottság is figyelne, akkor inkább 'emergency tax'. Ki a faszom képes azt mondani, hogy 'all coins have two sides (vö. There's a flip side to that coin.)? Ki a faszom képes tört angollal minden pszichedelikus vízióját jövőbeni tényként ismételgetni? És ki a faszom képes egy ilyen rövid interjúban háromszor is keresztnevén szólítani a kérdezőt?

Lépj hátra kettőt, Matolcsy, aztán lendületből baszd arcon magad! Perhaps that's gonna wake you up from your shallow fairy tale.

Virág et. 2012.06.08. 13:00:05

@Enrico72: Arra a szektorális különadóra gondolsz, amit a szocik vezettek még be Robin Hood-adó néven és amit aztán kiterjesztett a fidesz? Az egyetlen eredményüket is a Bajnaiéktól lopták. Ami viszont tény marad: Oszkóék -6%-ból csináltak pluszat, ezek pluszból mínuszat. Ilyet eddig csak Ferenc tudott, csak akkor még a crisis nem volt over, hanem éppen kezdődött.

Virág et. 2012.06.08. 13:00:54

@zero: Egyébként angoltudással sem jobb az interjú. Sőt, rosszabb. Inkább lehangoló, mint nevetséges.

sárkányfő 2012.06.08. 13:02:48

@Enrico72:
"Úgy emlékszem a bankadót is mindenki lesajnálta, most pedig hány ország utánoz minket? "

Na itt a másik fideszkretén :D

ide figyelj te szomorú ló. a bankadó nem nobel-díjas találmány, bárki ki tud találni bármire adót, most komolyan erre virul a fejed? csak tudod más népek nem szárítják ki a saját bankrendszerüket, mert akkor befagy a hitelezés, és recesszióba fordul a gazdaság, ahogy nálunk is megtörtént. ezzel együtt a bankadót gyurcsány találta ki 2005-ben, tehát ha már utánozást kiáltasz, a fidesz utánozza gyurcsányt, és erre vagy te olyan büszke :D
bár ennyire kretén még gyurcsány se volt, hogy ilyen mértékben vezesse be, az orbán féle már hozott is mínusz másfél százalék gazdasági visszaesést, pont ahogy megjósolták, és ami önmagában több, mint amennyi a bankadó bevétele... és akkor még szó se volt a beruházások zuhanásáról, ami a középtávú növekedést nyírja ki... idióták...

Enrico72 2012.06.08. 13:04:01

@kifordított nagyanyó: Az MSZMP és kedves utódpártja hány éve is vannak a politikában? A végtörlesztéssel pedig MINDENKI élhetett. Te is, én is. Nem kérdezték meg, hogy kire szavazol. Ugyanúgy jól járt vele Fideszes, Mszps, Jobbikos, Liberális, volt és jelenlegi miniszterelnök, sportolók, közalkalmazottak stbstbstb.

Enrico72 2012.06.08. 13:04:48

@zero: Nem tudok mit kezdeni egy gyáva néppel. Ha a szlovákok csak ennyit mernek kivetni, akkor ennyit mernek. Ez az ő dolguk.

vénkujon 2012.06.08. 13:05:39

@is: azt a hétvégét sosem feledem. csak ültem a monitor előtt, és nem hittem a fülemnek. a két rohadék geci meg csak mondta, mondta...utana értetlennek tettetve magukat, hogy nehogymá miattuk zuhantuk a fosba. azóta is csak sülyedünk.

Virág et. 2012.06.08. 13:07:18

@Enrico72: Ja, feltéve ha volt otthon 10-20 milliód elfekvőben. Nyilván a napi megélhetéssel kűzdők és a 10 milliókat összegrundolni tudók nagy metszetet képeznek.

A szlovákok meg nem hülyék. Ők értik, hogy ha a bankokat fejed, akkor nem lesz hitelezés az országban. Hitel nélkül nincs vállalkozás, vállalkozás nélkül meg - mennyi is? - -0.7% a gazdasági "növekedés". A tények, tudod.

sárkányfő 2012.06.08. 13:08:20

@Enrico72:
aha... szóval szerinted akik nem nyírják ki a saját gazdasági növekedésüket = gyávák

:DD
ne hagyd abba kérlek, te komolyan jobb vagy matolcsynál is :D

Enrico72 2012.06.08. 13:10:26

@sárkányfő: Én is hiperkonzervatív vagyok. Ha 50.000 forintom van, akkor ennyit költök. Nem veszek fel 200.000 forintot utazásra vagy egyéb jóléti kiadásokra.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.08. 13:11:14

@Enrico72: Az MSZMP egyik utódpártja épp a Fidesz úgyhogy ezzel most jó nagy baromságot mondtál te szerencsétlen.

sárkányfő 2012.06.08. 13:13:43

@Enrico72:
egyrészt te nem konzervatív vagy, hanem síkhülye, másrészt ki nem szarja le mennyit költesz, a gazdaság nem működik hitel nélkül, ezt már Széchenyi is tudta, csak ti kretének nem bírjátok felfogni, és már itt az eredmény is, 1,5%-os recesszió, régiós negatív csúcs, de nem téged ez se zavar, továbbra is büszke vagy az elkúrásra, még dicsekszel is vele.... agyhalott barom vagy mint matolcsy.

sárkányfő 2012.06.08. 13:15:28

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.):
nem szép dolog ilyen avatarral elrontani tisztességes emberek netezését...

Dr. GGG77 2012.06.08. 13:15:42

@Enrico72: "Én is hiperkonzervatív vagyok. Ha 50.000 forintom van, akkor ennyit költök."

Aha. Tehát, ha egy vállalkozásnak van egy jó ötlete, lehetősége, de nincs hozzá tőkéje a zsebben, dögöljön meg.

Nyugtass meg, hogy ennyi ésszel egyetlen ember anyagi léte sem függ tőled, ellentétben Matolcsyval.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.08. 13:16:09

@Enrico72: MSZMP utódpártnak számít a Fidesz is, ha megnézzük, mit csinált a 80-as években a jelenlegi kormány.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.06.08. 13:16:10

-A válságnak vége, csak a kormány dilettantizmusa miatt van válság, dilettánsfideszhúzzmárel.
-Istenem.. ilyen hülyét, jön ilyen dumával, hogy vége a válságnak. Hát ez eskü bolond...

A retorika (és a vele járó ideológia) úgy látszik sok helyen olyan, mint a ruha. Mindig az alkalomhoz illőt vesszük fel :D

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 13:16:12

@Enrico72: Az mszmp utódpártja...ebben a fidesz is benne van.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 13:16:44

@sárkányfő: A kedvens komcsi MSZP-d baszta el a dolgokat akárhogy süketelsz..

Bárki leellenőrizehti, hogy 2002-ben a Szlovákok elött voltunk szinte minden gazdasági mutató tekintetében, 2010-re mindenben utolsóak lettünka görögökkel holtversenyben.

Azóta ők már csődbe mentek, és a Spanyolok, Olaszok igyekeznek zárkózni hozzánk.

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 13:17:12

@Enrico72: Ja és csak 3% -ot nőttek .A gyávák.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 13:17:29

@-- dr kotász --:

Gyurcsány múlt héten mondta hogy nincs válság !!!

Feltünt ?

nem ? Nekem se, mert arról a komcsi bloggerek nem írtak.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 13:18:38

@kifordított nagyanyó:

Most mi is annyival nőnénk ha az MSZP nem kúrja el.
Az EU élmezőnye fejlődik, a vége leszakad.

Az MSZP pakolt minket a Szlovákok elötti pozicióból a Románok után, utolsó helyre.

dr. mesterséges színezék 2012.06.08. 13:18:57

@Putyilov gyári melós: "Egy ilyen szerencsétlen faxnál komolyabb országimázs rontást még Magyarország ellenségei se tudnának kitalálni."

Nó problem. Majd az Országimázs Tanács pármilliárdnyi célzott kerettel hősiesen korrigál - a témában szakértő Századvég megbízásával.

dr.86c 2012.06.08. 13:19:39

fideszes köcsögök
ennek a questnek miért nem néztek utánna kicsit ?
www.huffingtonpost.com/2008/04/18/richard-quest-cnn-reporte_n_97466.html

egy ilyen senkiházi csak ne kérdezgesse már a jobbkezet.
mer mivé lesz a nemzeti együttműködés, hogy rohadnátok meg mind.

Virág et. 2012.06.08. 13:20:30

Bizony, a Fidesz is részesület az MSZMP szétosztott vagyonából, de ha jól megnézzük az csapatot, akkor az emberi errőforrás terén is átvettek pár ismerős arcot az állampártból. Jelenleg nekik van a legtöbb ex-kommunistájuk.

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A zuhanás 2000-2001-től indult, Orbánék kampány-kiköltekezésével. A többiben igazad van: Medgyessyék tovább mélyítették a problémát, Ferenc 2006-ig semmit nem csinált, aztán meg nem hagyták, hogy csináljon. Bajnaiék az egyetlen, akik ténylegesen képesek voltak a fékre taposni. Ami igazán tragédia: a fidesz mindennek a tudatában mégis UGYANAZT csinálja, mint a szocik előtte nyolc évig.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2012.06.08. 13:20:38

Unalmas kicsit már ez a bolsevik tempó. Mi a bajotok Matolcsyval? Hogy nem a magyar háztartásokat és embereket megsarcolva, hanem a multikat a közteherviselésbe bevonva konszolidálta a költségvetést? Felháborító, valóban. Hogy 8 évnyi szoci ámokfutás után végre 3% alatt van a költségvetési hiány, és meredeken csökken az államadósság, az a baj? Vagy hogy a kormány a szoci szellemiségnek kiválóan megfelelő spekuláció és a fedezetlen hitelkiáramlás helyett a munkavégzésre alapuló gazdaságot épít Magyarországon? Hogy arányos, igazságos és egyszerű adórendszer jött létre a Veres János-i ámokfutást követően? Hogy az oligarchia eltakarítása mellett egyszerűbb, hatékonyabb és olcsóbb államot hoz létre a kormány, mert ez a versenyképesség záloga? Ezek fájnak nektek ennyire, vagy egyszerűen csak az IMF diktátumai után sóvárogtok, mert kádárista neveltetéseteknek köszönhetően az erős, szabad és önálló politikát folytató Magyarország képe szorongást és rettegést kelt bennetek?

dr. mesterséges színezék 2012.06.08. 13:20:43

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "arról a komcsi bloggerek nem írtak."

Te írtál? Mert ha nem, az szörnyű következtetésre ad okot.

Le_Penseur 2012.06.08. 13:21:20

@Enrico72:
"Az MSZMP és kedves utódpártja hány éve is vannak a politikában? "
A fideszben, a kdnp-ben vannak olyan politikusok, amelyek az mszmp-ben kezdték a pályafutásukat? Jelenleg a fidesz-kdnp pont annyira utódpártja az mszmp-nek mint az mszp vagy a dk. Menti a fidesz felelősségét az, hogy de az mszp is?
A végtörlesztéssel pont azok jártak jól, akik az egy(?) kulcsos szja-val.
Nézzük pl a belügyminiszter esetét. 118 689 427 Ft az összevont adóalapja. Ebben nincs benne a 476 832 470 Ft külön adózó jövedelme. Ilyen számoknál már baromira nem mindegy, mennyi is az adó kulcsa!

"Nem tudok mit kezdeni egy gyáva néppel. Ha a szlovákok csak ennyit mernek kivetni, akkor ennyit mernek. Ez az ő dolguk."

Jelenleg a szlovák gazdaság 3,2% GDP NÖVEKEDÉST produkál, míg a szomszédos Magyarország 1,3% GDP CSÖKKENÉST tud felmutatni úgy, hogy el sem értük a szlovák GDP-t

A gyáva szlovák gazdasági adatok jobbak, vagy a mi gazdasági adataink jobbak?

sárkányfő 2012.06.08. 13:21:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
nekem a szocikhoz semmi közöm, nem úgy mint neked a komcsi spiclivédő, simicska-védő fideszhez, de igen, abban igazad van, hogy a mostani recesszióért is 2012-ben a szocik felelősek, ez vitán felül áll....

te véletlenül nem matolcsy egyik rokona vagy?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.08. 13:22:24

@Enrico72: Megnézted, hogy a többi ország milyen mértékű bankadót vezetett be és azt mi alapján vetette ki? Nem, egyiket sem. Menj, olvass és utána kommentelj.

Virág et. 2012.06.08. 13:22:54

@sárkányfő: 2212-ben is Gyurcsány meg MSZP lesz a téma. A hülyéknek ennyi élethosszig elég.

dr. mesterséges színezék 2012.06.08. 13:22:59

Nos, igen, tündérmese.
Mi?
Hogy a tündért Selmeczi Gabriellának hívják?
Jó, tényleg egy kicsit sárgás, tényleg egy kicsit savanyú - a miénk.

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 13:23:35

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ez sajnos igaz.De nézzél már meg egy 3-4 évvel ezelőtti Vastagbőr blogot.
Az egy dolog hogy fecóék mit csináltak de viktorodék miatt még mélyebben vagyunk a szarban.Te meg ennek tapsikolsz.Jaa tudom fecóék is loptak...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 13:23:46

@dr. mesterseges szinezek:
Én ezel sem jajongtam össze a netet, és Gyurcsány baromságával sem.

2002-ben a szlovákok elött voltunk 2010-re minden gazdasági mutató szerint utolsóak lettünk hála az MSZP-nek.

A tények makacs dolgok.

ketroot 2012.06.08. 13:24:34

Az megvan, hogy a jobbik egy vizsgálóbizottságot akar létrehozni, hogy kivizsgálják miért mennek el annyian külföldre?

Hihetetlen ez az ország.

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 13:25:09

@troll ellenpólus: Baszod!Veled az a baj,hogy még mindig nem tudom,hogy viccelsz e?

Kandeláber 2012.06.08. 13:25:16

Pár napja Gyurcsány is azt mondta Kálmán Olgának, hogy Európában nincs már válság.
Ezek egymástól tanulnak?

dr. mesterséges színezék 2012.06.08. 13:25:41

@troll ellenpólus: "nem a magyar háztartásokat és embereket megsarcolva, hanem a multikat a közteherviselésbe bevonva konszolidálta a költségvetést? "

Csak azt a 3000M-nyi manyup-pénzt, csak azt tudnám feledni... látom, neked sikerült.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 13:26:22

@kifordított nagyanyó:
Nézd.. Azzal egyetértünk hogy az MSZP pakolt minket élmezőnyből utolsók közé.

Ott álltunk a gazdasági teljesítményünk szerint a Görögökkel együtt az utolsó helyen.

A Görögök azóta már csődbe mentek, a Spanyolok Olaszok erős lejtmenetben a csőd felé.

Mi igaz nem másztunk előrébb, de nem is lettünk rosszabbak a Görögöktől, hanem tartjuk magunkat.

Nem azt mondom hogy a Fidesz ért hozzá, mert nem ért.
Csak azt hogy az MSZP-től szarabb választás gazdasági szempontból nincs.

lobster thermidor 2012.06.08. 13:26:49

Kétszer mondom..., kétszer mondom, hogy mindenki megértse..., mindenki megértse!

Richard Quest bizonyára komoly veszélyességi pótlékot vesz fel a CNN-től, hogy a biztonsági zónán belül kell beszélgetnie ezzel a láthatóan háborodott egyénnel. A baj csak az, hogy ez az elmebeteg, Magyarország pénzügyeiért felel!

Secnir 2012.06.08. 13:27:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Gyurcsány múlt héten mondta hogy nincs válság !!!
Feltünt ?
nem ?"

miért, csináltál vele valami mélyinterjút bőrkötésben? MTI-vel lehozattad? Nem? Akkor hülye vagy.

dr. mesterséges színezék 2012.06.08. 13:27:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nekem Gyurcsánnyal nem igazolsz semmit.
Azzal, hogy ő akasztanivaló gazember, nekem ne próbálj eladni akasztanivaló gazembereket azzal, hogy fehérebb a gallérjuk!

ketroot 2012.06.08. 13:27:57

mandiner.hu/cikk/20120608_matolcsy_a_valsagnak_vege

zozov hozzászólásait ajánlom:

"nem elmebeteg . ", "Az ország nincs nehéz helyzetben , csak sok a sírós . "

Persze ott már nem "saját" nevével pörög az a barom.

sárkányfő 2012.06.08. 13:28:29

@Enrico72:

ja, még valami.... 2 éve vered a melled hogy bankadó, a géniusz orbán találmánya.... én erre mindig beírtam, hogy 2005-ben Gyurcsány vezette be... (sőt, 2009-ben még a svédek is, mindegy). azm hogy cáfoltalak, ez téged eddig sem zavart abban, hogy Orbán találmányának tüntesd fel, és vered a melled.
szóval az a kérdésem, hogy hányszor tervezed még behazudni, hogy ez az amúgy semmi kis ötlet (illetve ekkora eszement, öngyilkos mértékben még káros is) orbáné? találgathatok? korlátlan számban újra és újra be fogod hazudni, ugye?

2012.06.08. 13:30:43

Tündérmese? Ez a faszi bolond. Eddig azt gondoltam hogy csak szimplán dilettáns, de rá kell jönnöm, hogy elmebeteg...

Cinkes 2012.06.08. 13:31:19

@troll ellenpólus: várjál, te most trollkodsz vagy tényleg ezt látod?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.08. 13:31:32

@troll ellenpólus: Persze, meredeken csökken az államadósság, amikor éppen nem növekszik :) És az is milyen jó, hogy a nyugdíjamból fizették a tavalyi hiányt :) A kormány semmit sem tett a spekuláció ellen, a spekulációs adó helyett lett olyan bankadó, amit mindenki fizet. Az állam nem lett olcsóbb, a kirúgott köztisztviselők helyére a kormányablakok és a járások vesznek fel sokkal több embert.
Az adórendszer nem egyszerű a félszuperbruttó és a nagyrakás új adó miatt. Az igaz, hogy a személyi jövedelemadó arányos és igazságos lett.
És akkor még nem említettem Simicskát, Nyergest, Pintért, Mr. 20%-ot, a mindenhova kinevezett rokonokat, a szétvert közoktatást, felsőoktatást, a kulturába való kormányszintű beleszólást, stb.

MEDVE1978 2012.06.08. 13:31:35

Kurva jó, néha érdemes Quest arcát nézni, ahogy kiül a fejére, hogy mennyire nem érti, hogy ez az ember mi a francról beszél. Egyébként a kiejtés is priceless, például a "fiscal, fiscal", "however, however".

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2012.06.08. 13:32:02

@dr.86c: Quest valóban egy drogos, homoszexuális, perverz zsidó. Just for the record. Meg lehet nézni a lenti cikket a viselt dolgairól. A Magyarországot és a magyar nemzetet folyamatosan támadó nyugati nihilista baloldali médiamunkások tipikus példányának tekinthető.

www.nypost.com/p/news/regional/item_s3i7LuqYdavTYx6pbbwmLN;jsessionid=94BE932852D08221BD188E7ACAF64E02

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 13:35:42

Na jó mulatást,viszlát este vagy holnap.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.08. 13:36:39

azamerikaifiu.blog.hu/2012/06/07/orban_viktor_sokkos_allapotba_kerult?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_06_08&utm_campaign=index

Orbán Viktor tegnap délután sokkos állapotba került, miután számos hivatalos forrásból is megerősítették, hogy ő valójában nem a Magyarország című teleregény egyik sztárja, hanem ténylegesen kinevezett miniszterelnök.

Orbán munkatársai elmondták, hogy a miniszterelnök pont a napokban lelkendezett, hogy immár a 23. évadon is túlvan karaktere, a népszerűsége pedig a romló mutatok ellenére is egész jó, bármerre megy aláírásokat kérnek tőle, sőt, nevét még külföldön is ismerik, ami egy amatőr színész esetében komoly teljesítménynek mondható.

A probléma állítólag akkor kezdődött, amikor levelére, melyben Jennifer Anistont felkérte, hogy alakítson FBI-ügynököt néhány rész erejéig a magyar parlamentben, nemleges választ kapott.

- Orbánon egy ideje már látszott a mentális kimerültség, volt rá példa, hogy fel-alá járkálva az országházban azon dühöngött, hogy nem érti miért nincsenek komoly gazdasági eredmények, 10%-os GDP növekedés, amikor annyiszor kérte már a forgatókönyvíróktól! - mondta el a parlamenti büfé egyik alkalmazottja.

Pszichiáterek szerint sajnos valószínűsíthető, hogy akár több százan is vannak még az országgyűlésben, akik azt hiszik, hogy egy szappanopera hősei, fizetésüket pedig kizárólag kétséges színészi teljesítményükért kapják.

dr. mesterséges színezék 2012.06.08. 13:37:13

@troll ellenpólus: "Quest valóban egy drogos, homoszexuális, perverz zsidó."

A Fideszben ilyen nincs - e jellemzők viseléséhez legalább Deutsch és Szájer együttműködése kell.
Riportert, sajnos, egyet se ad ki az egész csapat.

kifordított nagyanyó 2012.06.08. 13:37:17

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mondom,szerintem mind a kettő mehet a kötélre.
De tényleg viszlát!

lobster thermidor 2012.06.08. 13:38:01

@_zulu_:

Látható, hogy végig egy betanult szöveg elemeit mondja fel, amelyben a szóismétlésekkel a megfontoltság, és a spontaneitás látszatát akarja kelteni a riporterben, és nézőiben. Nyilván a Habony - csapatban alkalmazott kommunikációs trénerekkel jól begyakorolják a hasonló szituációkat, és ha sikeresen teljesít a próbákon, akkor a Pavlov - féle módszer szerint jutalmul kap egy banánt, vagy néhány szelet ananászt ez a véglény.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 13:41:11

@sárkányfő: Persze hogy nem Orbán találta ki.
A MNYP einstandot is az MSZP találta ki, csak nem volt idejük megvalósítani.

Nem az a kérdés mit találnak ki, hanem az, hogy jó-e hasznos-e vagy nem.

A bankadó hasznos, az MNYP lenyúlás pedig szükséges volt.
Azért amit az MSZP is mondott 2006-ban már:
nol.hu/archivum/archiv-406014

lobster thermidor 2012.06.08. 13:42:25

@troll ellenpólus:

Egy riporternek még csak - csak elnézhető az általad nevesített deviancia, de egy ország pénzügyeiért felelős politikusnál már több, mint hiba!

dbeata 2012.06.08. 13:45:03

Akkor már csak 365-öt kell aludnunk, hogy Kusza Szem lemondjon?

borovi 2012.06.08. 13:45:20

Az ilyen arcra mondják azt, hogy "a szeme sem áll jól"...

dr. Bubó 2012.06.08. 13:46:40

komoj ismerősöm, vidéki nagy kivitelező cég ügyvezetője (nyilván a mafia prferenciája kitalálható) őszintén és naívan mondta, hogy dr matolcsit csak el ne csábítsák külföldre, mint Fekete Jánost... mert akkor lennénk nagy bajban...

Dolgozónép 2012.06.08. 13:48:04

Az egész családja nyomott, génhibás, egymás közt házasodott nagyon hülye arisztokrata.

Pong 2012.06.08. 13:48:30

Gazdasagi novekedesre gyorsan 1 perc gugle utan:

www.bloomberg.com/quote/CHUN1U5:IND/chart/

www.bloomberg.com/quote/MXHU000G:IND/chart/

Persze mar tokmindegy, hogy mit mond, ez egy marketinginterju volt, azaz a reklam helye.

Visitva rohogok, mikor fideszbotok komcsiznak, elmultnyoceveznek meg gyurcsanyoznak, kozben meg a ott figyel az ugynoktorveny a polc legaljan....:)

Mellesleg meg maffiaorszagnak maffiakormanya van, ezt erdelemjuk.

dr. Bubó 2012.06.08. 13:49:46

@Pong: tévedés kormány nincs... csak mafia van....

a pártok egy nagy mafiaszervezetté alakultak át...

fides MAFIA néven (bár ők "szövetségnek" kamunikálják)

Pop40 2012.06.08. 13:51:02

@troll ellenpólus:
Nálatok mindenki "drogos, homoszexuális, perverz zsidó" aki nem agyhalott marha, mint ti?:)
Mert akkor rossz hírem van, vagytok ti, meg van a sok drogos, homoszexuális, perverz zsidó:)

Hálistennek már a ti számotok is egyre csökken, mert a sok istenbarma narancsdroid bármennyire is az evolúció tagadása, azt felülírni még ők sem képesek, ha a józan észnél ez sikerült is nekik:)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 13:51:22

@Pong:

Remek grafikon..
Ha ráklikkelsz az 5 éves periódusra akkor láthatod hogy a 2010-es szinten vagyunk.
És hogy a 2010-es szintre hogy röpített le minket az MSZP az is látszik így.

s 2012.06.08. 13:52:58

gyurika, menj el a büdös picsába, mert hamarosan ki fognak belezni és felgyújtanak, baszod. Menj, bazdmeg, ameddig még lehet, mert csúnya világ közeledik.

sárkányfő 2012.06.08. 13:53:21

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
enrico72 nevű fideszes haverodnak mond hogy a bankadó nem orbán ötlete volt, ő hazudozza ezt két éve egyfolytában rendületlenül, a folytonos cáfolatok ellenére.
de meg kell adni, ilyen eszement mértékben még gyurcsány sem használta a bankadót, ezt, hogy sikerült recesszióba dönteni a gazdaságot, ez kifejezetten orbáni érdem, gratulálok. ha neked haszon hogy recesszió van, akkor te az ország ellensége vagy, ennyi.

a manyup-rablás pedig történelmi bűntett, és nem mellesleg nyom nélkül elverték a 3000 milliárdot, ezzel a GDP 11%-ával növelték a nettó államadósságot...

2012.06.08. 13:55:36

@troll ellenpólus: "Ezek fájnak nektek ennyire, vagy egyszerűen csak az IMF diktátumai után sóvárogtok, mert kádárista neveltetéseteknek köszönhetően az erős, szabad és önálló politikát folytató Magyarország képe szorongást és rettegést kelt bennetek? "
Valami gyáva, rettegő exkomcsi nyilatkozta, hogy megegyezünk az IMF-fel. ki is volt? Valami Orbán?

s 2012.06.08. 13:55:45

@troll ellenpólus: Keresem a smile-t, de nem találom. Nyugtass meg, csak viccelsz. Ennyire nem lehetsz hülye.

gnme 2012.06.08. 13:56:44

....ba*átok meg, most jöttem rá hol láttam má'n ilyen elfuserált mókárt

háta heri potterben,,, a koboldok, ilyen randafejű kicsi lények

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 13:59:11

@sárkányfő:
A szeretett MSZP-d a Görögökkel egy szintre jutatta a gazdaságot 2010-re úgy hogy a szlovákok elött voltunk 2002-ben.
A Görögöknél 10% a recesszió. Ahoz képest nekünk sokkal jobb.
Jobb a Spanyoloktól, Olaszoktól is.

Gyurcsányék alatt végig utolsóak voltunk.
Utolsóak is lettünk 2010-re, a sok béna teljesítmény miatt.

megduplázták a munkanélküliket, és a hiányt eközben. EZt sírod vissza szerencsétlen ?

Gyurma Pappa 2012.06.08. 14:01:28

@Pong: ez a kockázati felár grafikonja...

Pop40 2012.06.08. 14:01:59

@troll ellenpólus:
"Unalmas kicsit már ez a bolsevik tempó."

Valóban rohadtul az. Eltakarodhatnátok már vele a p.csába.

"Mi a bajotok Matolcsyval? Hogy nem a magyar háztartásokat és embereket megsarcolva, hanem a multikat a közteherviselésbe bevonva konszolidálta a költségvetést?"
ma-telcsyadó, sárgacsekkadó, kb egy hónapja lett elfogadva. Nem kaptad meg a legfrissebb brossúrát a központból?

Felháborító, valóban. Hogy 8 évnyi szoci ámokfutás után végre 3% alatt van a költségvetési hiány, és meredeken csökken az államadósság, az a baj?
Tényleg, egy ellopott manyuppal meg isten tudja hány adóval sikerült megfoltozgatni kicsit a költségvetést. Bravúros. :)

" Vagy hogy a kormány a szoci szellemiségnek kiválóan megfelelő spekuláció és a fedezetlen hitelkiáramlás helyett a munkavégzésre alapuló gazdaságot épít Magyarországon? "
Párezer közmunkásra gondolsz, te hígagyú?:)

"Hogy az oligarchia eltakarítása mellett egyszerűbb, hatékonyabb és olcsóbb államot hoz létre a kormány, mert ez a versenyképesség záloga? "
"oligarchia eltakarítása" na ennél bennem felvetődött, hogy te vmi mszp-bérenc lehetsz, aki le akarja járatni a fideszt, mert ennyire segghülye még egy fideszes se lehet. :DDDDDDDDDD

"Ezek fájnak nektek ennyire, vagy egyszerűen csak az IMF diktátumai után sóvárogtok, "
Nem tudom, ki sóvárog, nem a vezéred hívja vissza az IMF-et lassan heti rendszerességgel?:D

"mert kádárista neveltetéseteknek köszönhetően az erős, szabad és önálló politikát folytató Magyarország képe szorongást és rettegést kelt bennetek?"

Amennyiben neked meg a hozzád hasonló majmoknak "az erős, szabad és önálló politikát folytató Magyarország" egyet jelent azzal, hogy az egész világ rajtatok röhög, az valóban szorongást kelt minden normális emberben.

Nektek az a bajotok, hogy alapban retardált majmok vagytok, s erre még rátesz egy nagy kalappal az, hogy mivel az egész világ rajtatok röhög, egy magatok által kitalált, elképzelt valóságba menekültetek.
Nincs is ezzel gond, 2 év múlva remélhetőleg az egész bagázs jó helyre kerül, az újonnan megnyitott Lipótmezőre. Eltolcsy úgyis szeret ott beszélni, legalább lesz műsor az ápolóitoknak. Ott majd bizonygathatjátok egymásnak a sok sikert.

Pong 2012.06.08. 14:03:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Szereted a grafikonokat? Cukivagy. Legyszives most allj be a sorba a tobbi fideszbot melle es foleg kezeltesd magad surgosen a nicked miatt.

Meg mielott barki itt lekomcsiz, hagy emlitsem, hogy ugyanugy ketsegbeejtonek talalom mindaketto part viselkedeset, ezek az emberek mar regota nem a "zemberek" igenyeit nezik, hanem azt, hogy mennyire lehet megerositeni jobboldal-baloldal illuziot, amivel itt butitanak minket.

Pop40 2012.06.08. 14:03:59

@s:
"Ennyire nem lehetsz hülye. " Ne vond meg a jogot egy narancsdroidtól, hogy vezérei szintjére küzdje le magát :))

Le_Penseur 2012.06.08. 14:04:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Te ugye nem GyF-hez akarod mérni MGy-t? Ugye nem azt akarod mondani, hogy az egyik szar alak, amihez képest a másik már nem is annyira! Ugye érzed egy gazdasági téren teljhatalommal bíró miniszter és egy politikai értelemben 6 éve halott, bukott bohóc között a különbséget!

Egyszerűen nem mentség a lopásra, hogy de a szocik! Egyszerűen nem mentség a gazdasági ámokfutásra, hogy de a szocik! Egyszerűen nem mentség a haveri cégek pénzelésére, hogy de a szocik!

Ádámka Auditore 2012.06.08. 14:05:00

Magyarországon, a világ egyik varázslatos szépségű birodalmában élt egyszer egy nagy király. Orbán Viktor – népe örömére – igazságosságban, szabadságban uralkodott. Mivel nem kedvelte a tányér- és talpnyaló oligarchákat, igyekezett távol tartani ıket a palotájától. Az előnyöktől ily módon elesett törtetők bosszút forraltak ellene, s fondorlattal, ármánnyal hatalomra segítették az idegen földről érkezett befektetőket. A befektetők rémuralma nem állandósulhatott, mert a szabadsághoz szokott birodalomlakók az unortodox viadorközgazdászok és a Simicska klán -másnéven nemoligarchák - vezetésével véget vetettek az elnyomásnak.
Ezután a Simicska klán tagjai ültek a trónra. Az életben maradt unortodoxok távoztak az udvartól.
Búcsúzóul még figyelmeztették a három nemoligarchát: ha rosszul uralkodnak, elzavarják őket.
A magát varázslónak nevező Simicska Lajos, a tudósnak mondott Csányi, valamint Demján, a hadvezér hamar megrészegült a hatalomtól. Bomlottságukról, zsarnoki tetteikről hallván az unortodxok visszatértek, hogy valóra váltsák fogadalmukat. A Simicska klán azonban tőrbe csalták s a palota pincebörtönébe zárták őket. Csupán azért nem végeztek velük, mert egy baljóslatból úgy tudták, haláluk felébresztené varázsálmából a rettegett büntetıistent,
a a nagybetűs HITELMINŐSÍTŐT. A hajdani hıs szabadítók időtlen ideje a tömlöcben sínylődtek. A nemoligarchák a legveszedelmesebb viadorközgazdásztól, Matolcsy Gyuritól sem kellett tartaniuk, mivel érzékeitől, de nem életétıl fosztottan réges-régen az Agyhalál Kertjében raboskodott. Ám a fogadók félhomályában, az istállók mélyén, kazlak mögött és a sikátorokban a zsarnokság elsöpréséről suttogtak a magyarok. S mindegyre terjedt a hír: Orbán király nem is halt meg! Egy távoli birodalom tengerében, a víz mélyére süllyesztett egykori trónvárosban mákonyszertől alszik az elárult uralkodó. Hamarosan eljön a szabadulás ideje. Gyuri, a Viador visszatér a halálisten fogságából, felébreszti a HITELMINŐSÍTŐT, harcos fideszeseket gyűjt maga mellé, és hazahozza az Alvó Királyt. Akit majd Szijjártó, a fikarc varázsló ellenszerrel itat meg! Orbán újraéled, s elfoglalja trónusát. Bárha...! A jóslegendát terjesztık tisztességből mindannyiszor hozzátették: hacsak...Hát igen, a hacsak azt jelentette, hogy Gyuri, a hitehagyott unortodox rég kivedlett a hősi mivoltából, s ki tudja, mennyit ér majd, midőn kijut az Agyhalál Kertjéből. Íme, a videó bizonyítja, hogy elérkezett a nap, amelyen ez bekövetkezett.

ne most 2012.06.08. 14:05:54

- ....de hát több mint 1%-al csökkent a gazdaságuk negyéves összehasonlításban, a legrosszabb az únióban.
- Természetesen, de

Dr. Cica75 2012.06.08. 14:05:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Apad faszat sirja vissza, ezt csak ti nem vagytok hajlandoak megerteni mert ekkora barmok vagytok.
ES MONDJA MAR MEG VALAKI MI A FASZ KOZE VAN GYURCSANYNAK AHHOZ, HOGY A JELENLEGI MINISZTERELNOKNEK KINEZ TIZ EV SZIGORITOTT??
Ha meg nem tudjatok megmondani akkor bazdmeg hagyjatok mar abba hogy allandoan elohozzatok azt a szerencsetlen idiotat.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.06.08. 14:06:09

Jól megmondtad Gyurikám a beesettmellű, nagyfülű, nagyorrú, tepsiszájú, vágottfaszú, sábeszes, Rebeka pinájából szalasztott libsiknek! Cak így tovább! Semmi gatyázást!!!

Gyurma Pappa 2012.06.08. 14:07:12

@Pong: szívesen, de te írtál gazdasági növekedést :D

janper 2012.06.08. 14:07:56

@Pop40: nem hiszem el, hogy 2012. juniusaban meg valaki bedol troll ellenpolusnak :)))

Pop40 2012.06.08. 14:09:44

@Még jó, hogy FIDESZ!:
Mondták, hogy fejleszteni akarják az állatkertet, de hozzátok a majomketrecbe minek kötötték be a netet?:O

sárkányfő 2012.06.08. 14:09:44

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
a komcsi szoci párt a szintén komcsi fidesz testvérpártja, ne fárassz a hülyeségeiddel, te vagy pártkatona nem én, a fidesz-mszp testvérpártok kéz a kézben védik a spicliket, kéz a kézben szavazták meg a 100 napos programokat, szóval büszke lehetsz a fideszedre.

a görögözés egy ócska hazugság, látom már szíjjártót majmolod, a te szinted. kár hogy a bálványod annyira kretén., hogy ma sem érti hogy az a zinternet, és amit máshol mond, az itt is hallható, így külföldön elszólta magát (bár úgyse hitt neki senki a hülye hívein kívül):
"Orbán a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarország világbajnok teljesítményt tud felmutatni a fiskális konszolidáció terén."

De ez se rossz:
Orbán, 2010 nyarán: „Az ország pénzügyi helyzete ma stabil, és kiszámítható”.
www.mr1-kossuth.hu/hirek/gazdasag/matolcsy-elkeszult-az-uj-szechenyi-terv-koncepcioja.html

Szóval ne erőlködj, ez csak a sötét híveknek szóló katasztrófa-balbala, pont olyanoknak mint neked. Amúgy is szánalmas ahogy kétségbeesetten nyócévezel, meg a többi hülyeséged, most mondja a hülyeségeit matolcsy most zuhantunk recesszióba, persze szerinted nyilván ez is gyurcsány műve, istenem de eccerű vagy... maga a tökéletes fidesz-szavazó...

Pong 2012.06.08. 14:09:51

@Gyurma Pappa:

Csak alludaltam, de igazad van, szerintem se fugg ossze a hitelminosites a gazdasagi novekedessel.

/facepalm /arcommikorgazdasag

lobster thermidor 2012.06.08. 14:10:43

@Pop40:

Fenti hozzászólásod bizonyos összehasonlító utalásait visszautasítom az itt képviselettel nem rendelkező majmok nevében, a többivel egyetértek.

Macropus Rufus 2012.06.08. 14:11:28

@Enrico72: mikor volt elösszőr igaza? :o

bank adó: rmeélem örűlsz, hogy drágúlnak a dolgok :o tudjuk, nem lehet a fogyasztóra hárítani... na ez a tündérmese :|

Pop40 2012.06.08. 14:12:33

@janper:
Gondoltam rá, hogy poén, de eltolcsy minden mondatánál is ezt gondolná az ember, és kiderül , hogy komolyan gondolja.

Az meg már régesrég kiderült, hogy nincs az a szint, ami alá a narancsdroidok le ne tudnának süllyedni:)

Éppen az a szörnyű, hogy egy épeszű országban, ha valaki azt a hszt beírja, mindenki tudná, hogy csak viccel. Itt viszont sajnos messze nem egyértelmű.

anonymand 2012.06.08. 14:12:42

@Enrico72:

Tisztelt Enrico72!

Nem másolják!
Nem vegyél be mindent, amit a propaganda a csapból is folyat.
Nem másolják mértékét tekintve, gazdasági év közben (kvázi visszamenőleges hatály) sehol nem vezetik be, a befolyó pénzt nem folyó kiadásokra fordítják,...
Ennyi elég?
Aki másol az a Schnitt Pali, a hajléktalan...

Tisztelettel:
anonymand

waterphone 2012.06.08. 14:14:46

"The Hungarian fairytale..." nem sok minden változott úgy tűnik mert korábban meg
"The hungarian FERI tale..." volt.

lobster thermidor 2012.06.08. 14:15:22

@Pop40:

Sajnos napjainkban a zárt osztályokon már nem alkalmazzák az elektrosokkot, és hidegvizes fürdőt.

ketroot 2012.06.08. 14:15:26

@s:

Olvasd el a posztokat, amiket a blogjában írt.

Szerintem csak mesterien trollkodik.

sárkányfő 2012.06.08. 14:15:35

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

ez a tömény sok hazugság azért külön választ érdemel:
"A Görögöknél 10% a recesszió. Ahoz képest nekünk sokkal jobb.
Jobb a Spanyoloktól, Olaszoktól is."

1. a görögök kapcsán hazudtál, nem 10% a recesszió, hanem 6,5%.
2. görögország évek óta kvázi csődben van, egy rendezett csődeljárás folyik. annak kéne örülnünk, hogy van a világ egy nálunk is rosszabb? szánalom.... te ezt beveszed?
3. a spanyol GDP kapcsán is hazudtál: az csupán 0,3%-kal csökkent:
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/tovabb-csokken-a-spanyol-gdp-nem-enyhul-a-bankvalsag-376192
4. és persze az olaszok kapcsán is hazudtál az sem rosszabb a magyar adatnál, az olaszok az első negyedévben 0,8%-kal csökkentek:
tozsdeakademia.com/piaci-hirek/gyenge-olasz-gdp-adat-noevekvo-hozamok

na, hazudj még tovább... :)

Pop40 2012.06.08. 14:15:51

@lobster thermidor:
A majom csak illusztráció akart lenni....
Gondban vagyok, mikor a fideszes állatfajt kéne valamihez hasonlítani, mert a természetben ilyen képződmény egyszerűen nem létezik. Esetleg az öngyilkos lemmingek talán... ?

Az evolúció valami csúnya zsákutcája lehet ez az ág, remélhetőleg gyorsan kihalnak, gyorsabban, mint az ország.

Pop40 2012.06.08. 14:17:11

@lobster thermidor:
nekik majd visszaállítják.
úgyis szeretik az unortodox módszereket :D

belekotty 2012.06.08. 14:20:40

@janper: Csak 2012.04.16. óta tag. Újszülöttnek minden troll valódi még.

Gyurma Pappa 2012.06.08. 14:21:43

@Pong: egy k szóval nem mondtam, hogy nem függ össze, de kedves Fidesz barátunk természetesen félreértette, és ezt írta rá:
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Igazából őt akartam emlékeztetni erre, és ráadásul nem is volt egyértelmű, hogy mire utalsz.

/peace

Pong 2012.06.08. 14:26:04

@Gyurma Pappa:

Akkor minden rendben, vegul is itt vastagboron trollok trololoznak trollokat(RIP Eduard).

ON:

Arcom mikor krizisises Barcelonaban elek es 2 het alatt talaltam munkat: orululonegerkisfiu.jpg

fchris82 2012.06.08. 14:28:31

@Enrico72: "Ugyanúgy jól járt vele Fideszes, Mszps, Jobbikos, Liberális, volt és jelenlegi miniszterelnök, sportolók, közalkalmazottak stbstbstb. "

Nem, én mint felelősen gazdálkodó adófizető, egyáltalán nem jártam jobban. Ne az én pénzemből mentegessék azokat a gazdag hülyéket, akik simán tudják fizetni a felelőtlen hitelüket. Támogatni azt kell, aki rászorul, akik egy összegben ki tudták fizetni a tartozásukat, azok NEM SZORULTAK RÁ! Aki meg rászorul, az nem tudta egy összegben visszafizetni. Logikai bukfenc. Kb mint ha azt mondanák, aki egy összegben előre kifizeti az éves élelmiszer fogyasztását, azt az állam támogatni fogja. Logikus.

Mondjuk volt már hasonló lépésük 98-02 között is, amikor bevezették, hogy a gyerekek után adókedvezmény jár, nem szociális támogatás. Tehát aki jól keres, az több állami támogatást kapott, mint aki nem. Ez ám a szociális háló :D

Szóval de, úgy uszkve a magyar állam és költségvetés rosszabbul járt, a bankokkal és felelősen gazdálkodó több emberrel együtt. Persze pártpolitikai hovatartozástól teljesen függetlenül, de ettől még rosszabbul járt.

Ayuamarca 2012.06.08. 14:31:21

"én betenném a Nemzeti Értékek Piramisába" -én is. Alulra. És pár száz tonna követ rá! Ez bazmeg elmebeteg.

Littlerock 2012.06.08. 14:34:48

Ne adja az ég, hogy M.Gy. az egy éves prognózissal igazat mondjon... ez esetben ugyanis olyan mélyre süllyedünk egy év alatt, hogy onnan már csak felfelé vezethet út... olyan növekedési mutatót produkálhat az ország, hogy olyat még a világ nem látott...

murunga 2012.06.08. 14:36:31

This is a groundbreaking economic(AL) unorthodox fairytale, Richard!
Believe me, you are right, yes!

baba jaga 2012.06.08. 14:38:53

Háevör dísz gáj iz ö fáking nónszensze.

murunga 2012.06.08. 14:41:01

kuszaszem kapitánynak ajánlanám soXXXeretettel!

www.youtube.com/watch?v=guELpieYlFU

Pop40 2012.06.08. 14:41:51

@ketroot:
elkezdtem, de engedelmeddel nem olvasom végig, úgy látom, a "beesettmellű, görbeorrú, nagyfülű, vágottfaszú, sábeszeske" szavak tetszőleges kombinációja ennek az egyednek bármely hozzászólását kiadja :))))))))))

Valami random mód generáló szerkezet lehet, amibe betápláltak vagy 10 szót, hogy azt adott időközönként hányja be a fórumokra.

Pop40 2012.06.08. 14:43:46

@belekotty:
elnézést, ha nem ismerek még névről minden hülyét :P

blacklord 2012.06.08. 14:50:27

a riporter arca 4:10-nél priceless!! :-))) Ez a "banyek, ez teljesen hülyének néz"-fej... A "miben látja Magyarország erősségét az EU-n belül?" kérdésre a válasz:
"öööö...Richard...ööö...szóval hadd mondjam azt, hogy nem is csak Magyarország, de az egész Kelet-közép-Európa az EU motorja lesz, és átveszi a déli periféria helyét, a világ üzleti csomópontjávává válva, Ázsia és Európa közöt".
Gyuri, Gyuri, te nem vadászni jársz ide, Gyuri... Nem, de komolyan, a szokott nemzetközi környezethez képest elég szomorú azért látni, hogy még formátumban is mekkora szerencsétlen, tehetségtelen parasztok vezetik az országunkat. :-(((

lobster thermidor 2012.06.08. 14:51:02

@Pop40:

Ha már matolcsynak annyira fontosak ezek a szavak, a középkorban elég kreatívak voltak a kínzási módszerek, némi unortodoxiával felelevenítve talán azok is megfelelnének.

protézisesh 2012.06.08. 14:52:04

ha nem csak ostoba fröcsögés lenne hogy idióta, meg priceless, akkor javaslatok is születnének. Plagizálok, Spiro nevű kommenter írta valahol, én csak kicsit leszűkítettem:

Magyarország költségvetési főösszege 14.000mrd Ft körül mozog, 5-600mrd (~4%) tervezett hiánnyal. Államadósságunk a GDP 80-82%-ára rúg. Az euro bevezetéséhez szükséges ún. maastrichti kritériumok 3% hiány és 60% alatti adósság.

Az MNB devizatartalékaira (~38mrd euro = 11400mrd Ft) csak az árfolyamkitettség kockázatának csökkentésére van szükség.

Ha bevezetjük az eurót, akkor ebből a pénzből az államháztartás hiányát azonnal, egy lépésben lehet törleszteni, alig 20-30%ra csökken az adósság.

A jelenlegi adósság jelenlegi finanszírozása (6-7% hitelből, 600as CDS-felárral) évente 1000 milliárdba kerül. Az euro-bevezetés és devizatartalékból való adósságtörlesztés esetén a maradó adósság finanszírozásával (1%on, 200as CDS-felárral) a költségvetés minusz 500mrd-ról PLUSZ 4-500mrd-ra vált.

30% államadóssággal, pluszos (vagy legalább nullás) költségvetéssel az eurozóna élvonalába ugranánk egyből, illetve lehetne csökkenteni a foglalkoztatás költségeit a jelenlegi 50% körül szintről, hogy a tőke nálunk akarjon munkát adni.

Bővülő foglalkoztatás, növekvő ÁFA-bevételek, felfelé vezető spirál.

EGYETLEN BÖKKENŐ VAN EZZEL: az euro-bevezetéshez ELŐBB kell 3/60 mutatókat teljesíteni és csak UTÁNA lehet bevezetni. A kormánynak (Vargával az élen) EGYETLEN feladata lenne: azt kidumálni és ahhoz előre lefektetett garanciákat adni at ERM2-nek arra, hogy ha megadják az eurót, akkor VALÓBAN és AZONNAL megy az MNB-tartalék a törlesztésre, satöbbi-satöbbi.

Ha ezt Orbán meg merné lépni, azonnal a mennybe menne, az összes kuruckodása meg kokija ellenére is, mert ez jó irányba indítaná el az országot...

Amíg ez nem történik meg, addig csak nyögjük az uzsorát, irány Görögország.

Edgar H. Humbert 2012.06.08. 14:55:45

Ez az angoltudás nagyon fáj. Nagyon.
Joggal röhöghet rajtunk mindenki, aki kicsit is tud.
EZ a mi miniszterünk? Istenem...........

blacklord 2012.06.08. 14:56:11

Pár szőrszálhasogató javítás (a.k.a. "antfucking"):
1. *The crisis over* - a válságnak vége (00:39) -> *The crisis #IS# over*
2. "The Hungarian fairytale or the Hungarian example will be a succesful one in a #year# time."
-> a #year's# time."
3. - Quest: "..hogy a deficitet csak #füst és tükrök# segítségével lehetett csökkenteni" -> "..hogy a deficitet csak #szemfényvesztéssel#" lehetett csökkenteni" (ilyen magyar kifejezés ugye nincs)
4. Matolcsy: "All coins have two #side#" -> "All coins have two #sides#"

murunga 2012.06.08. 14:56:23

@protézisesh:
ha nem csak ostoba fröcsögés lenne hogy idióta, meg priceless, akkor javaslatok is születnének.

Richard, you know we have the unorthodox national consultation sessions for great minds in this respect...BS BINGO!

is 2012.06.08. 15:00:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Az MSZP pakolt minket a Szlovákok elötti pozicióból a Románok után, utolsó helyre. "

Ebben a mondatban csak három valótlanság van:
- A lemaradást már a kétéves költségvetéssel, meg a minimálbéremeléssel, és az autógyárak elhajtásával a FDESZ kezdte, valamint 2006 után csak azon dolgozott, hogy minél rosszabb legyen a helyzet. Hülyenépszavazás 2008 megvan?
- Szlovákia előtt annak idején nem volt nehéz lenni, hiszen ott Meciar tombolta ki úgy magát, mint most Orbán. Tönkre is ment bele Szlovákia, pont 2000-re. Ezt az összehasonlítást hozni 2000-ből önmagában értelmetlen.
- 2010-ben még bőven a románok előtt voltunk, kb. a lengyelekkel egy szinten. a románok mögé az elmúlt két év vitt minket.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2012.06.08. 15:04:36

imádom ezt a bal-jobb vitát... :)

mindig jókat derülök azon, hogy az jobbosok a baloldal munkásságát tartják eredendően szarnak, a balosok a jobb oldal munkásságát tarják eredendően szarnak, és mindeközben mind a két fél massízvan hisz abban, hogy a saját felének a szara az valójában isteni kaviár.

pedig hát ugyanarról a híg fosról van szó.

jó lenne már felébredni, hogy nincs különbség bal meg jobb között - és csak erős idegzetőeknek: soha nem is volt.

Zsiráfovics Zsiráf 2012.06.08. 15:05:42

@Enrico72: Megpróbálom, bár valószínűleg felesleges küzdenem.
Igen, terveznek bevezetni bankadót más országokban is. VISZONT NEM AZ ÖSSZES TRANZAKCIÓRA!

Indriq 2012.06.08. 15:07:49

Egy dolgot ne felejtsetek el, lehet, hogy 1 milllió ember él szarabbul, de simicska 1milliószor jobban, és a fityesz szerint ez ki is egyenlíti egymást...
Sajnos soha egyetlen olyan politikustól aki ilyen tényszerű kinyilatkozást tesz az ország jövőjéről (és sajnos dönt), hogy azt mondja, felteszi az egész vagyonát, ha nem jön be amit mondd.....

Nekünk meg ha van eszünk, összedobunk pénzt egy lámpavasgyárra....

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.06.08. 15:08:02

@protézisesh: Ez azon az ostoba hiedelmen alapszik, hogy az MNB tartaléka az egy nettó pénz, ami félre van téve. Ez viszont nem így van. Az MNB tartaléka az MNB betéteseinek a pénzéből áll, azaz a magyar bankok pénzéből, tehát a magyar emberek pénzéből. Abból kifizetni bármit ugyanolyan lenne, mintha közvetlenül a te (én, Pistike stb.) bankszámlájáról emelné le a pénzt a kormány. Ha ezt a pénzt a kormány elkölti, akkor a bankszámládon lévő zsé egyszerű számjeggyé változik, ami mögött nincsen fedezet. Egyébként ezzel együtt ezt most még meg lehetne tenni, a hiányzó pénzt pedig lehetne pótolni pénznyomtatással (ennek a következményeitől most tekintsünk el). Az euróba való belépés után viszont pénzt nyomtatni már nem lehet, tehát amit írsz, az duplán is butaság.

protézisesh 2012.06.08. 15:21:39

@Zigomer Trubahin: Elolvastad az egészet? Az egész alaptevés onnét indul, hogy BEVEZETJÜK AZ EURÓT. Innentől kezdve ugye nincs kitettség a euró árfolyamváltozásainak, sőt, mivel a magyar külkereskedelem javarészt (80-90%?) az eurozónával zajlik, (a többivel meg euróban van elszámolva), szükség se nagyon van ilyen jellegű biztosítékra... Főleg nem 6-7%os kamatokon finanszírozva.

A másik felét (mnb tartaléka a bankok pénze, az én pénzem) meg csak simán nem értem. Nem gúnyolódás, de elmagyaráznád közérthetően, csak kicsit bővebben?

Dr. GGG77 2012.06.08. 15:22:39

@protézisesh: Szerintem a jelenlegi bérszínvonal mellett az euro bevezetése öngyilkosság lenne. Erősebb gazdaságok, erősebb kormányok pénze az.

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 15:24:57

@protézisesh:

a 6-7% os nominálkamat inflációval kiigazítva max 1%-os reálkamat...

Szalacsi_Dezső 2012.06.08. 15:29:09

Kicsit, mint a felkészületlen diák és a prof. diskurzusa a vizsgán. Ricsárd (ahogy MGy hívja) sokkal jobban felkészült erre a beszélgetésre, mint Gyuri.
Jó a kiejtése. Bár legalább a nyelvtana helyes és van szókincse is. Nem olyanokat, hogy "I am a conference." :-))

protézisesh 2012.06.08. 15:30:32

@valaki76: igen, de az államadósság finanszírozására a DEVIZAKAMAT 6-7%, amit nem tudsz forintinflációval elinflálni...

amúgy meg kértem tőled valamit.

protézisesh 2012.06.08. 15:32:27

@Dr. GGG77: Görögország, Szlovákia, Szlovénia, Írország...

Secnir 2012.06.08. 15:35:21

látom, enrico itt van (de minek?)
sajnos azt is látom, hogy van, aki eteti a trollt...

röhögő 2012.06.08. 15:36:32

@protézisesh: Ne zavard meg ilyen bonyolult dolgokkal. Az nem jut el az agyáig, hogyha az IMF 5 százalékos kamata forintkamat lenne, akkor az jelenlegi infláció mellett még az IMF fizetne nekünk.
Szóval ilyen összefüggések felismeréséhez nem jut el és azt hiszi a deviza kötvények forint alapon számolódnak.

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 15:40:07

@protézisesh:

@röhögő:

BTW

az államadóssággal az ÁKK ZRt foglalkozik... :)

www.akk.hu/

röhögő 2012.06.08. 15:40:23

@protézisesh: A gond ezzel a logikával az, hogy ha egy gyenge gazdaságú ország bevezeti az eurót, akkor a versenyképessége tovább romlik.

Secnir 2012.06.08. 15:43:08

@protézisesh:
ezt nem is részletezem, akkora baromság.

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 15:46:34

@protézisesh:

@röhögő:

ha esetleg ezekre gondoltok, akkor ezek túlnyomórészt 10, ill. 30 év futamidőről szólnak.... egyáltalán nem biztos hogy olyan nagy üzlet egy ilyen állampapír...

www.akk.hu/object.0ce0305b-9290-4bfe-92f7-a3c2719359d0.ivy

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.06.08. 15:48:46

@protézisesh: Kapsz százezer forintot ajándékba, beteszed a bankba, mondjuk az OTP-hez. Az OTP viszont nem a trezorban tartja a százezer forintodat, hanem beteszi az MNB-hez, általában rövid távra lekötve, és kamatot kap érte (ez a jegybanki alapkamat). A bankbetétek java része tehát végső soron az MNB-nél landol, ott van lekötve, és a sok ember és cég így az MNB által kezelt pénze összességében tízezer milliárdos nagyságrendű összegre rúg. Az MNB ennek a pénznek egy jelentős részét euróban tartja. Ezt hívjuk az MNB tartalékának, de ez csak egy elnevezés, ez nem azt jelenti, hogy ez az MNB saját pénze (azaz az állam pénze) - ez a te pénzed, a te bankbetéted, meg a Józsié meg a Ferié meg a magyarországi cégeké - érted már?

Az MNB devizatartaléka tehát az ország (magánemberek + cégek) bankokban tartott megtakarítása, csak át van váltva euróra.

protézisesh 2012.06.08. 15:52:49

@röhögő: miért gyenge gazdaságú, ha:
államadóssága 20-30% körüli
költségvetése 3% körüli pluszt mutat
adói nem magasabbak a környező országokénál
munkaereje lényegesen olcsóbb a tőkeerős nyugaténál
foglalkoztatási szabályai lényegesen rugalmasabbak a tőkeerős nyugaténál

Hm?

Amúgy a magyar forint elinflálása és árfolyamának leértékelése SEM javít semmit a helyzetünkön:
- exportunkban 70-80% körüli az importhányad, magyar hozzáadott érték gyakorlatilag a munka. Összeszerelés-feldolgozás folyik, nem épül be magyar termelésű alkatrész vagy anyag
- a magyar exporttermékekben (autóipar, elektronikai ipar) a munkaerő költsége 10% alatt marad, vagyis a beruházók elsősorban NEM az olcsó munkaerő miatt jönnek ide. Sokkal érdekesebb, hogy itt olcsón és kötöttségektől mentesen lehet egy gyárat 7x24 órában hajtani, így minden eszköz/ingatlanberuházás 1/2-1/3 idő alatt térül meg, mint Németországban, vagy ha úgy tetszik, az egy termelt darabra eső amortizációs költség sokkal kisebb.

Az euróban számolt árszínvonal a fogyasztási javak terén nem különbözik számottevően az európaitól, a szolgáltatások ugyan olcsóbbak, de a magyar fodrász miért lenne drágább, ha nem 1200Ft-ot, hanem 4 eurót mond?

Pont a lakosság az, aki a jelenleg leértékelődő forinttal szarul jár. Minden (tej-kenyér-hús-cukor-ruha-műszakicikk-stb) eurós importból származik, így amíg forint van, addig napról napra drágábban vásárol be, miközben fizetése nem változik. Igaz, a munkáltatója extra profitot zsebel be az olcsó forinton, de a beruházási döntés meghozatalakor már fennáll(t) a kedvező körülmény (nyereségesség reménye), amire hab a tortán, ha euróban kifejezve nem is kerül egy fillérbe sem a minimálbér emelése.

protézisesh 2012.06.08. 15:53:24

@Secnir: kösz hogy hozzászóltál, sokat tanultam belőle. viszlát, szűrlek

röhögő 2012.06.08. 15:54:33

@valaki76: Én is megtaláltam közben. A hétéves 6 százalékra, 1 milliárd euró? Meg a 3 milliárd dollár 10 évre 6.3? Tökmindegy, remekül cáfolják az inflációra tett kijelentéseidet.

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 15:56:27

@protézisesh:

@röhögő:

Ha pedig az IMF-EU izé-bizére gondoltok, akkor az 3,5%

„A jegybankelnök igyekezett eloszlatni néhány tévhitet is. Kiemelte: az IMF-EU által nyújtott hitelek átlagos kamat jelenleg 3,5 százalék”

ecoline.hu/ecoline/2010/9/27/20100927_simor_imf

röhögő 2012.06.08. 15:56:27

@protézisesh: Olvasd el amit írtál! Magadat cáfolod meg. Ha az összeszerelés - a munkaerő amit hozzáadunk - értékelődik le, akkor egyre versenyképesebben vagyunk.

röhögő 2012.06.08. 15:58:12

@valaki76: No látod annál inkább nem stimmel az inflációs eszme futtatásod, mert ha a 3.5-ből levonjuk a 5 százalékos inflációt - a te elméleted szerint - akkor még az IMF-EU fizetne nekünk hogy adhattak pénzt. :-))

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 15:59:12

@röhögő:

és mekkora lesz szerinted menet közben a dollár infláció? :)

szvsz

NAGY LESZ

a hetvenes években is 20% fölött volt...

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 16:02:06

@röhögő:

BTW

a kiinduló ponton senki sem specifikálta azt, hogy HUF vagy devizakötvényre gondol:)

szóval nem vagyok gondolatolvasó:)

a belinkelt anyag pedig szvsz alaptalan ötletelés

na persze semmi nem lesz, ha hozzányúlnak az MNB tartalékokhoz:)

hiszi a piszi:)

röhögő 2012.06.08. 16:03:44

@valaki76: Na most ugye tudod hogy ezzel nem adtál magyarázatot a devizakamatból levont magyar inflációs marhaságodra. A dollár inflációja meg 3 százalék.

protézisesh 2012.06.08. 16:04:29

@Zigomer Trubahin: továbbra sem a kötekedés szándékával, de:
eddig azt mesélték, hogy a kerbank a nála elhelyezett betéteket adja másnak hitelként, az ő haszna pedig a betéti és a hitelkamatok különbsége. Ha nincs elég pénze, akkor kérhet az MNB-től, vagy az anyabankjától, ha többlete van, rakhatja az MNB-be, vagy az anyabankjához. Vagyis a bankbetétek nem teljes összege landol MNB betétként, ugye?

Kérdés továbbá, hogy ha a devizatartalék ilyen mértékben nőtt: old.privatbankar.hu/cikk-kepek/Clipboard01(179).jpg akkor vajon a "zemberek" ennyi betétet helyeztek el a bankokban pont 2008 szeptember (a krízis kitörése) óta?

Ráadásul az MNB devizatartalék pont abban az időszakban nőtt az egekbe,amikor a sajtó szerint a külföldi anyabankok elkezdték visszaszivattyúzni a Mo-ra kihelyezett pénzeiket, ezermilliárdos nagyságrendben.

Ha meg az addig forintban lévő MNB betétet váltotta euróra a jegybank, akkor mi értelme van 1%os betéti kamatú euróban tartani a pénzt 6% jegybanki alapkamat mellett? Miből lesz annak az alapkamatnak fedezete?

Szóval bocs, de valami itt nekem nem kerek.

röhögő 2012.06.08. 16:04:40

@valaki76: Na jó, most már csak magyarázkodsz. Csá!

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 16:05:42

@röhögő:

és az a 3% kőbe van vésve? :)

nem lehet, hogy mondjuk 5 év múlva 30% lesz? :)

ha nem, akkor mért nem?

egy semleges ember 2012.06.08. 16:06:06

Az a szép, hogy itt mindig, mindenki, mindent tud, sőt jobban tud. Ő megmondta, ő már régen tudta, ő már akkor szólt, ő már akkor látta, hogy a másik milyen hülye...

Utána elmentetek és a F...SZ-re szavaztatok. Grat.

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 16:07:33

@röhögő:

OK, akkor fejtsed ki azt, hogy mi lenne, ha Protézises kartárs gondolatmenete érvényesülne:) Hadd tanuljak vmit:)

Melee 2012.06.08. 16:08:03

Ha még volt a világon olyan befektető, aki Magyarországra akarta hozni a pénzét, az már biztos meggondolta magát.
Gyuri, ezt te tudtad a világon a leggyorsabban és leghatékonyabban elintézni!

protézisesh 2012.06.08. 16:08:15

@röhögő: csak a bérköltségeket figyelembe véve. Egy sokmilliárdos beruházásnál (audi, mercedes) a munkaerőköltség leértékelődése csak egy szempont a sok közül. Mint említettem, sokkal fontosabb, hogy Győrben minden macera és kérdés nélkül 7x24órát megy a gyár 4-5 váltás emberrel, míg Ingolstadtban 20 percnyi "túlóráért" is két hónappal előre kell egyeztetni az IG Metall képviselőjével. Illetve az országos minimálbérek, meg a Traiffvertrag alá eső munkakörök bérei között azért jócskán vannak ám különbségek akkor is, ha az árfolyam nem változik.

zarahusztra 2012.06.08. 16:11:36

Mindenképpen nagyon figyelemreméltó gondolatok.
Maga a videóanyag ( valóság ismeretében persze) fontos segítség lehet majd a szakembereknek a diagnózis pontos felállításában és a megfelelő gyógymód kialakításában. Így első blikkre úgy gondolom, hogy a teljes felépülés esélye kizárt.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.06.08. 16:13:03

@Trackback: Tudod ki ez a Larry Summers? 2008-as bedőlés egyik legfőbb okozója, úgyhogy nem tudom, hogy lehet-e neki hinni vagy sem, illetve ezúttal kinek a fenyegetéseit tolmácsolja.

TRattler 2012.06.08. 16:17:00

Nekem teljesen a Monthy Python "Halott Papagáj-os" epizódja ugrott be...de rokonítható a helyzet a "Macskaösszezavaró Kft.-s" témával is. :-)
www.youtube.com/watch?v=XFbEGH_Y6E4
www.youtube.com/watch?v=oZQpRAC_uJE

Secnir 2012.06.08. 16:17:56

@protézisesh:
szűrsz? azta, de komoly.
szerintem te vagy itt az első.
ha viszont tanulni akarsz, azt ne itt tedd, hanem mondjuk a közgázon.
valaki válaszoljon már erre a kommentre, hogy protézises is lássa, annak ellenére, hogy szűrt :D

2012.06.08. 16:18:15

Nem olvastam ezt a blog-ot csak a címét, nem lepődnék meg, ha a miniszter úr nem mondott volna ilyet. Liberálisok szoktak hazudni, elég gyakorta.

Én viszont saját fülemmel halottam, a héten Gyurcsány "szakdolgozat lopó" Ferkét azt mondani debil nyugdíjasoknak tartott előadásában: hogy: A válságnak vége!

Szóval így higyjünk a szegény elnyomott liberális médiumok fröcsögésének!!!!

Kabbe (törölt) 2012.06.08. 16:21:11

még pár ilyen idióta, és a Balkán is lehagy bennünket. hajrá.

Ironfist 2012.06.08. 16:29:39

@Lindalinda:
Tehát nem olvastad, de fikázol. Gratulálok. Fideszesek szoktak ilyet, elég gyakorta.
Másrészt a Gyurcsány nem lopta a szakdogáját, nincs rá semmiféle bizonyíték, hogy így tett volna - per pill ez csak fideszes karaktergyilkosság (fideszesek szoktak ilyet... elég gyakran...). Viszont Schmitt Pál pedig egyértelműen lopta a sajátját, szemmel láthatóan is, és a bíróság kimondta, hogy ez így is van. Tehát egy fideszes lopott, és hazudott. Fideszesek végülis szoktak ilyeneket, elég gyakran.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.06.08. 16:29:46

@protézisesh: Magyarországon a ker. bankok hitelkihelyezéseinek java részéhez nem a betétek, hanem a külföldön felvett frank- és euróhitelek szolgáltak fedezetül, mint azt te is tudod... tehát hatalmas a szabad betétállomány, és ezt bizony az MNB-nél parkoltatják a bankok (persze valóban csak egy részét, de az is rengeteg). Másrészt mivel a kp. kivételével az összes zsét a bankok kezelik, a kihelyezett hitel is, hacsak nem viszik a pénzt külföldre, visszakerül valami bankba előbb-utóbb, nemde? Egyébként tényekről beszélünk, nézz már utána... honnan a fenéből lenne az MNB-nek ennyi saját pénze? Az MNB saját tőkéje pár százmilliárd forint, az esetleges nyereséget meg az állam javarészt elvonja, tehát nem képződhet tízezermilliárdos tartalék.

A devizatartalék meg három okból nőtt ilyen mértékben:
- egyrészt a fizetési mérleg szufficites lett (mert a válság miatt behalt a belföldi kereslet, behalt az import is), tehát több deviza áramlik be, mint ki, és ennek egy jelentős részét az MNB-nél váltják be forintra; ez évi több milliárd euró
- az EU-s pénzeket a kormány az MNB-nél váltja be forintra, ez is évi több milliárd euró
- plusz felvettük az IMF-hitelt (20 milliárd euró az EU meg a világbank pénzével együtt), a kormány azt (ill. a forintban felhasznált részét) is az MNB-nél váltotta be forintra

Ezek összességében messze felülmúlják azt az egy-két-három (nemtom, mennyi) ezermilliárd Ft-ot, amit a bankok kivonhattak, ráadásul azt a pénzt a bankok aligha az MNB-nél váltották vissza devizára, sokkal inkább a bankközi devizapiacon (gyengítve ezzel a Ft árfolyamát).

És valóban nem éri meg euróban tartani a tartalékokat, ahogy te is mondod, az MNB-nek jelentős vesztesége van ezen az egész bizniszen. Fedezetet a bank saját tőkéje, eredménytartaléka stb. nyújt, ha meg még nagyobb lenne a veszteség, akkor a tulajdonosnak (a magyar államnak, költségvetésnek) kellene a zsét kicsengetni. (Korábban, amikor az MNB évekig nyereséges volt, rendszeresen fizetett be a költségvetésbe pénzt osztalékként.)

Mérges 1234 2012.06.08. 16:38:42

@Lindalinda:

T;nzleg mondja, meg mond sok más baromságot is.

Ja és peresz ha nem lenne feltételes mód és jővőidő végig kusolna.....

MAtolsy egy barom, ezt még a Fideszes emberkék is tudjék, taán csak a droidok nem vették még észre

3F 2012.06.08. 16:50:07

Annyira szánalmas,hogy ilyen sokan elhiszik amit ezek hazudnak csak azért ,mert nemzeti színben folytatják az emberek kifosztását és mert végre lehet zsidózni.Mert mindig akad a környéken egy ugyanakkora birka,aki csatlakozik hozzájuk!
Végül a közös ellenség képe tudja eggyé kovácsolni ezeket.A fidesz soha sem a programjával nyert,hanem az ellenség legyőzésének a képével.
Amúgy kísértetiesen emlékeztet a "régmúlt" rendszerre,ahol az imperialistáknak kellet folyamatosan "kokit és sallert" osztogatni.
Hungaricum dictatoricum:))

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.08. 16:56:14

@3F:
Ez azért fantasztikus hogy ezt te hazudod épp.

Az MSZP-nek soha egy értelmes programja nem votl.
Mindig diktatúrával ijesztgettek, bérretektek hivatalből kb 1920-tól kezdve folyamatosan.
A fasizmus rémét feltűzik a zászlajukra, meg diktatúráznak, és a 80 alatti IQ-jú tömeg meg is van győzve.

Ez a szeretett MSZP-d.

Kotkodus 2012.06.08. 17:02:03

@Lindalinda: :) érdemes elolvasni (és ha tudsz angolul, meghallgatni). a cikk - sajnos - nagyon jól tükrözi a miniszter úr által mondottakat...

a politikában tapasztalatom szerint mindenki hazudik. az, hogy te kiemelsz egy irányzatot és őket vádolod meg hazudozással, az csak téged jellemez (úgy tűnik te még hiszel a tündérmesében...).

a diploma példája pont nem túl szerencsés, mert fletó "ügyesen" eltüntette saját bűnjeleit, ezzel szemben palibát többször hazugságon kapták diploma ügyben, amit rá is bizonyítottak: talán hallottál róla: kénytelen volt lemondani emiatt...

persze, ha ez téged megnyugtat: csak a liberálisok hazudnak (meg néha a komcsik; kivéve öszödön), én is liberális vagyok (buzi, cigány-zsidó, drogos, internacionalista köcsög) és a fidesz a világon a legbecsületesebb párt!

további kellemes blogolást kívánok (kérlek ne válaszolj, mindenben egyetértek előre veled!)

ketroot 2012.06.08. 17:06:51

Hogy egyem meg a szívedet, te csoda!

ijontichy 2012.06.08. 17:10:09

Mijafaszt keres a zUniós zászló Szélltolcsy mögött? Nem úgy egy hete röfögte, hogy Amerika, meg a "Nemzetek Európája" rulez, a zUnió meg halott? A CNN-ben nem meri bevállalni?

Brian Cohen 2012.06.08. 17:13:17

Nyilvánvaló, hogy Matolcsy beszámíthatatlanságra fog hivatkozni a számonkérésnél. Ez a nyilatkozat alapján nyert ügye lesz. :-(

Pop40 2012.06.08. 17:31:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Annyira gyönyörű szó ez a "bérretektek " :)))))))))))) Csak neked, kedves fideszdroid: bérrettegtek. Így írják a szót. Tudod, az alapszó a retteg.

Követelmény ez a fideszdroidoknál, hogy mindegyik (szóban) akkora magyar legyen, hogy még, de magyarul írni egyik se tudjon?
Bár igaz, ez hülye kérdés volt, ha írni meg olvasni tudnátok, nem a fidesz lenne a pártotok... :)

dr nmate 2012.06.08. 17:41:07

Fura, hogy Gyros-Ász Andás szerint sincs még vége a válságnak a tegnapi (elötti?) egyenes beszédben...

Pop40 2012.06.08. 17:42:15

Igen, nyilván elütötted:)
Felsoroljam még, amiket "elütöttél"? Csak az utóbbi 2-3 hsz-edben legalább 5 hiba volt. Tudod, ha már ilyen nagyon übermagyar vagy, nem hátrány, ha legalább egy mondatot le tudsz írni helyesen magyarul. Bár tény, a Fideszben nem szeretik a túlképzetteket :)

Kun Bélához meg nem nagyon értem, mi köze az MSZP-nek, lévén egyik tagja se élt még, mikor K B működött. (Ja, amúgy őt is "elütötted", Kun Béla nevét rövid u-val szokás írni. Ennyi elütés már vmi Parkinson-kór korai tünete lesz, jobb lesz, ha vigyázol:)

redriot77 2012.06.08. 17:51:56

Aszongya 'tolcsy hogy Közép-Európa lesz a következő régió ahol erős fejlődés, emelkedés indul meg. Ebben igaza lehet.
Az más kérdés hogy miért is foglalkozik ezzel? Mi már nem tartozunk Közép-Európához, minket már nem a lengyelekkel, csehekkel, szlovénekkel stb. emlegetnek. Mi már azt a ligát "erősítjük" ahol Ukrajna, Albánia, Bulgária, Moldávia és társaik játszanak.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.06.08. 17:53:54

@Pop40: A kolléga másológép. A varánuszon dettó ugyanezeket irogatja. Rém muris, mert még le is tagadja.:D

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.06.08. 17:56:16

@Gyurcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Egész pontosan milyen siker is az amit be tud jelenteni? A GDP 1,2%-os csökkenését? Az ipari termelés csökkenését? Az export (pedig olyan szép mercédeszes reményei voltak vele kapcsolatban) csökkenése? Növekvő munkanélküliség? Növekvő hozam az állampapírokra?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.06.08. 18:18:30

@Enrico72:
Az a skandinávoktól kölcsönözte Eltolcsy te szerencsétlen fasz.

Ellensúly 2012.06.08. 18:19:17

Azoknak, akik a magyaros akcentuson hahotáznak, ajánlanám, hogy hallgassanak meg egy olasz, spanyol stb. politikust angolul beszélni. Mindegyiken érződik az anyanyelv hatása.

rohadjmegARCgeci 2012.06.08. 18:25:05

@Indriq: Te sem vagy képben.Sokkal több az mint 1 millió ember.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.06.08. 18:26:01

@Enrico72:
"Ne felejtsük el, hogy kik voltak azok akik orrba szájba hirdették, hogy a frankhitel micsoda remek dolog a fix forinthitellel szemben."

Ne felejtsd el, hogy ki volt aki felbaszta a forint alapkamatot. Azt se, hogy hány fityiszes önkormányzat adósította el a települését orrba-szájba felvett devizahitellel, amit díszkövezésre, díszvilágításra költöttek.

rohadjmegARCgeci 2012.06.08. 18:28:49

@'Queenpin' lecsekkoltam "All in the game yo....":
A száraz tények véleményem szerint a következők:
30%-s munkanélküliség
4 millió munkavállalóból jelenleg 2,6 millió van
jelentős népességcsökkenés az elvándorlás miatt és mert nem születnek gyerekek
gigantikus belső fogyasztás visszaesés mely minden létező ágazatra kihat
és a hamarosan bekövetkező túltermelési válság,ami a visszesett fogyasztás miatt van
emberek tömegei ÉHEZNEK!
Halnak meg,mert megfagynak,vagy nem tudják megvenni a gyógyszereiket.
hiába sikálják a médiát,hiába korlátozzák agyon a híreket, a hírek akkor is eljutnak sokkal gyorsabban mindenhova,mint ahogy azt valaha is álmodnák!

rohadjmegARCgeci 2012.06.08. 18:31:33

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: BETEG MÓKUS RÁGÓDIK A MÚLTON!
Id Neoton famili dalszöveg!
Lényegtelen hogy ki kezdte és az is hogy ki miatt és az is hogy mit csinált Horty meg a többi marhafasz a történelem során!
Tele van vénekkel ez az ország,akik kizárólag csak a múlton tudnak csámcsogni és akiknek már nincs jövőképe,mert a koránál fogva nincs jövője sem!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.06.08. 18:46:36

@Dr. Furia: Ezek nem azok amiket molinóra nyomnék és kitenném.
@Gyurcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy viccelsz? Ha hitelt veszel fel, melyik kamat jobb neked? a 5-7% vagy a 9%? A növekvő hozam növeli az eladósodottságunkat nem csökkenti. Anyám, te méltó vagy erre a kormányra.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.06.08. 18:48:05

@Ellensúly: Nekem a franciák és a kínaiak és az indiaiak a kedvenceim. De ez még nem jelenti azt, hogy egy uniós miniszternek ilyen köpedelem módon kellene beszélne angolul.

Kismacska (BELLA) 2012.06.08. 18:53:03

@Gyurcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

OMFG.
Ez tényleg ilyen hülye, vagy festi magát? Jól van, kisfiam, elmagyarázom.

Az állampapírok növekvő hozama az NEM az államnak hozam, észlénykém.

Na, hogy is magyarázzam. Vagyok én, Kismac, aki szarban vagyok anyagilag. Szeretnék kölcsönkérni, de sajnos olyan szar a megítélésem, hogy nem kapok, csak úgy, ha magas kamatot ígérek. Azt mondom: te, LÉCCCCIIIIII, adj kölcsön, adok neked 9% kamatot!

No most akkor helyettesítsd be a Kismac helyébe Magyarországot és ott is van, hogy az állampapírok nagyobb hozama úgymond az állam oldaláról KÖLTSÉG, kifizetendő cucc. EZÉRT IS kerül nekünk havonta csak 100 milliárd forintba a kormány töketlenkedése, hogy nem állapodik meg az IMF-től.

Erre szoktad azt olvasni, hogy a Bonsai Duce és társai DRÁGÁN FINANSZÍROZZÁK AZ ORSZÁGOT. Egy pont: nem mindegy, hogy ha az IMF hitel cca.4%-kal van törlesztve, vagy ugyanaz 9%-on.

Remélem, még tudod, hogy a 4 kisebb szám, mint a 9... ha nem, akkor menj vissza az általánosba.

PSzilva36 2012.06.08. 19:08:35

Engem tisztára a Fábry Sándorra emlékeztet a Matolcsy...ahogy beszél, meg a mimikája is. :-)

mojszipupi 2012.06.08. 19:09:10

Annyiban tündérmese valóban h az emberek pénze varázsütésre eltűnt

Pop40 2012.06.08. 19:45:32

@Gyurcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Az majd akkor jön, mikor elfelejted, mit akartál írni.
Fideszeseket ez a betegség nem érinti, csak olyanokat, akik saját kútfőből dolgoznak:)

Pop40 2012.06.08. 19:46:57

@'Queenpin' lecsekkoltam "All in the game yo....":
Én megértem őt.
Gondold el, milyen stressz lehet ezt a sok marhaságot beírni. Mi lenne, ha ennek még különböző variációit is meg kéne alkotnia... :)

Pop40 2012.06.08. 19:49:25

@Gyurcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"az unortodox gazdaság politikája végett vetet a gazdasági válságnak. "

melyik országban?

amúgy az unortodox gazdaságnak mióta van politikája?
mert a "gazdaság politikája" nem ugyanazt jelenti ám, mint a "gazdaságpolitikája" (egybeírva:)

becike4 2012.06.08. 19:49:36

@Rufus78: Abban volt igaza a szépszeműnek,hogy nem fogják áthárítani az ügyfelekre.Oszt mégis.Hát ilyen az igazsága ennek a faszarcúnak.

Pop40 2012.06.08. 19:50:42

@PSzilva36:
igen, anno Fábryn is röhögött egy ország... Apró eltérés, hogy neki ez volt a munkája.:)

Vidéki 2012.06.08. 19:57:48

„- Quest: A növekedés üteme lassú, stb.

- Matolcsy: "All coins have two side" - válaszolt lényegretörően Matolcsy a tényeket tartalmazó kérdésre.”

Sőt, még több, három oldala van.

Volt régen egy nagyon jó TV műsor „Az érem harmadik oldala” címmel.
Ez frappánsan rávilágított arra, hogy a valóságot jobban megismerjük, ha megvizsgáljuk minden oldalát.

A rómaiak korában ismert jogelv volt: „Audiatur et altera pars”.
Azaz: „Meg kell hallgatni a másik felet is!

Ez az, ami Vastagbőrnek nem megy, vagy nem akaródzik neki.
Questre úgy tekint, mintha ő volna a Pápa Őszentsége, akinek minden szava kinyilatkoztatás.

Quest szerint:
„A növekedés üteme lassú”.
Mihez képest lassú?

1. Valójában
a szoclib kormányzás éveiben 2007-ben és 2008-ban mindössze 0,8-0,8%-al növekedett a GDP, utolsó teljes évében 2009-ben pedig 6,7%-al csökkent.

2. Valójában
„Mindenki mellétrafált: várakozáson felül emelkedett a GDP”
„Az egész évet tekintve a kormány és az MNB várakozásai sem jöttek be, a GDP 2011-ben 1,7 százalékkal bővült.” (Privátbankár)

Különösen mellétrafált az úgynevezett "szakértőire" hivatkozó úgynevezett „szabad sajtó”, amelyik a recesszió és a végpusztulás rémképét sugallta rettegtetve a hívőket és hiszékenyeket.

Ez a növekedési ráta, 2007 óta a legjobb, A 2010-es év számai is kedvezőbbek a 2007-2008-2009-es éveknél.

Ez azért nem semmi és nem ugyanannyi, mint a Bajnai kormány 2009-es 6,7 %-os GDP csökkenése.
Tetszik érteni?

3. Mindezt milyen körülmények között sikerült elérni?

Balliberális kormányaink kereslet élénkítéssel próbálkoztak. Ez segítette a soron következő választások megnyerését.

„ Úgy gondolták, némi "pénzfröccsel" beindul és jobban megy a motor.

Kétségtelen, a kereslet megugrása papírforma szerint egy időre megnöveli a nemzeti jövedelmet.

Ám ha a kereslet növekedését hitel finanszírozza, akkor ez egy halasztott ügylet lesz, hiszen később jön a "fröccs" böjtje.” (Bod Péter Ákos)

Ilyen hatása lehetett a lakosság és az önkormányzatok korábbi hatalmas mértékű svájci frank alapú hitelfelvételeinek és az állam adósság hatalmas arányú növelésének.

„Pártunk és kormányunk” a mértéktelenül bátran előrehozott fogyasztást, szimpátiával nézte, mert ez papírforma szerint növelte a GDP számszerű adatait és így egy ideig lehetett a „Pannon Puma” virgoncságára hivatkozva önmagukat fényezni.

Ez nem nevezhető „felelős kormányzásnak”.

De a magát nagyon okosnak képzelő Gyurcsány sem érzékeltette a veszélyt.

Hallgatott, mint dinnye a fűben!

Persze propagandistáknál nem kötelező a logikus gondolkodás.

Náluk ez inkább hiba, mint erény.

Noha most a folyó fizetési mérleg jelentős többlete vagy a költségvetés helyzete normál esetben nem adna okot aggodalomra, a múltban felhalmozott tetemes állami és magánadósság, azon belül is a külfölddel szembeni tartozás, mégis rendkívül sérülékennyé teszi Magyarországot a mostani környezetben.

Nem kell elfelejteni azoknak, akiknek rövid a memóriája, mint a nyúl farka:

Nem a mostani kormány halmozta hegyekbe az adósságot.

4. Csaba László akadémikus: Bizonytalanságok című cikke az FN 2011 márc. 31. számában már több, mint egy évvel ezelőtt ráirányította a figyelmet a külső körülmények drámai változásaira.
Csaba László akadémikus egyik fontos megállapítása:

A bizonytalanság egyik forrása a világgazdaság állapota.

Míg egy éve jogos bizakodással szemlélhettük a tőzsdei mutatók helyreállását, a termelés megélénkülését és a világkereskedelem talpra állását, jelenleg mindhárom téren veszélyek láthatók.”

Az Euro övezeten belül már több ország került súlyos pénzügyi helyzetbe.

Köztük van Írország is, amelyet sok magyar közgazdász Kelta Tigrisként mutatott be, miközben mi csak a Pannon Puma díszítő jelzőt nyerhettük el.

Ez a hatalmas bizonytalanság kiváltotta többek között a svájci frank elképesztő szárnyalását a dollárhoz és az euróhoz és ezzel párhuzamosan a forinthoz képest is.

A belső fogyasztást, a GDP növekedés egyik motorját, kikapcsolja a lakosság hatalmas eladósodottsága svájci frank alapú hitelben és az elképesztően szárnyaló svájci frank árfolyam miatt a lakosságnak a törlesztés növekvő gondjaival kell megküzdeni.

Ahelyett, hogy a pillanatnyi fogyasztását növelné, ami a GDP növekedést segítené, az elmúlt évek előre hozott fogyasztásával birkózik amit nehezít a svájci frank elképesztő szárnyalása. Demján Sándor már a szocializmusban is bizonyította hozzáértését a gazdaság területén.

„Ha nem lép be a svájci frank erősödésének problémája, akkor valóban erősödhetett volna a lakosság fogyasztása, ami húzhatta volna a növekedést, ám a frank kiszívta a pénzt az országból, „mutatott rá Demján Sándor.

5. Persze mindennek utána gondolni Quest számára túlzottan fárasztó lenne.

Kisebb dolga is nagyobb anná! ezért inkább azt a leegyszerűsítést szajkózza, amit Konrád György féle alakok táplálnak bele pihent agyába:

Ezért festi le a valóság égi mását olyan fölényesen merész ecsetvonásokkal.

Az általa festett kép viszont ezért nem azonos a valósággal.

rohadjmegARCgeci 2012.06.08. 19:59:10

@mojszipupi: Ott van az,csak átalakult valami mássá.Pár antik kütyüvé,jó autóvá,ingatlanná és földdé.
Ott van az,hisz az energia nem vész el,vagymi.

ketroot 2012.06.08. 20:06:04

HírCsárda
Mit tenne a lengyelek helyében Lencsés István?
See Translation
Unlike · · Share · 13 · 40 minutes ago ·

:D

3F 2012.06.08. 20:16:43

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Én egyáltalán nem szerettem a szocikat!Miért hazudnék?Ti hazudtok saját magatoknak!

Guillaume sous guillotine 2012.06.08. 20:17:48

ennyit elértek hogy a ciklusban valószínűleg tartják a 3 százalék alatti hiányt amit 2004 óta senki se tudott + a szocik alatt 2006 után miért voltak olyan szar GDP adatok? sehol se volt válság. 2007 0.77% 2008 0.82 % 2009 -6.693 %

3F 2012.06.08. 20:22:26

Az meg Alzheimer,te butus!Nem j-vel,hanem iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii:D:D:D

3F 2012.06.08. 20:26:12

@Gyurcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Aki meg nem fidesz nyaló,az egyből szoci b.zi,mi?Annyira beszűkült a látókörötök.Jó munkát végeztek veletek:))))

3F 2012.06.08. 20:29:42

@ZZidane: Kár,hogy a közértben nem lehet GDP adatokkal fizetni:((

Ádámka Auditore 2012.06.08. 20:31:42

@Vidéki: "A bizonytalanság egyik forrása a világgazdaság állapota."

Nem csak a világgazdaság állapota, hanem ennek a gazdasági rendnek a komplett felépítése és természete is. Az olyan gazdasági rendszer, ami fogadásokra és ígéretekre (jogi szakzsargonnal kötelmekre) épül mi, ha nem bizonytalan? A jogászpalántáknak is elég hamar (legkésőbb akkor, mikor elkezdik kötelmi jogi tanulmányaikat) a fejébe verik, hogy a jogilag kötő ígéretek azért sokkal gyengébb jogosultságok a tulajdonjognál, mert az még nem a tiéd csak jár...majd, egyszer valamikor...Ha lehetséges a teljesítés, még akkor is van két fő akadálya: akar-e az adós teljesíteni és a legfontosabb, hogy tud-e miből? Van-e fedezet? (Még a szerződési biztosítékokat is ez alapján csoportosítjuk.) Egy erre épülő gazdasági rendszerben ha nem teljesülnek a kötelmek, borul az egész, ahogy van. A másik része pedig az úri kaszinó, ahol nem lovakra, hanem gazdasági folyamatokra fogadnak és a kreatív, a tőkét a lehető legoptimálisabban felhasználni tudó szereplőtöktől pár magatehetetlen burzsuly irányába koncentrálja, aki csak ül rajta, tisztelet a nagyon ritka kivételnek. Mindez oda vezetett, hogy mikor borult a bili 2008-ban, annyi pénz esett ki a szarrá ment toxikus kötvények révén, mint ami a világgazdaság egy éves(!) teljes GDP-je. Horribilis összeg. Ezek után miért érdekeljen olyan politikai eszmék híveinek a véleménye, ami ide sodorta a világot? Ha én nem vagyok például kommunista, mi értelme meghallgatnom az elvtársak adott öt éves tervről való technikai vitáját, ha nem képesek engem meggyőzni arról, hogy a direkt tervutasításos gazdaság és a csak és kizárólag állami tulajdonra épülő gazdálkodás helyes dolog? Ez nem egy kultúrállamban lefolytatott peres eljárás, ahol valóban meg kell hallgatni mindkét felet. Arra nekem erkölcsileg nincs semmiféle magyarázat, ha x-y céggel kivételez az állam és direkt hizlalja a tulajt (egy valamire való polgáris bírónak sem nagyon lenne), vagy arra, hogy egyszerűen nem lehet még 2-3 évre előre tervezni sem, de arra sem, hogy a gazdasági életben való vakszerencse határozza meg az osztályhelyzetedet, nem pedig a tudásod és a reális munkateljesítményed. Lehet még retorikai szinten egybe is cseng a Fidesz propagandája azzal, amit mondok, de mióta hatalmon vannak, egyetlen olyan értelmes intézkedést nem láttam, ami ezt a célt szolgálná. Csak egyet vesézek ki neked. Itt tranzakciós adó. A magamfajta remegve tiszteli James Tobint, azért is van tisztába azzal, hogy mit képviselt és mit javasolt. Az egyébként kiváló közgazdász a róla elnevezett adót csak és kizárólag SPEKULÁCIÓS célú tranzakciókra és GLOBÁLIS szinten vetette volna ki. Nincs olyan közgáztanszék ebben az országban, amelyik elfogadja, ha másként írod le a Tobin adó lényegét. Azért kell GLOBÁLISAN bevezetni, mivel ma már a pénzügyi piacok marhára nem ismernek határokat és ez a leginkább internáci alrendszere a gazdaságnak. Itt tudnak a legkönnyebben egyik országból a másikba futni, ha számukra az kevesebb terhet és több profitot jelent. Ezek után értelmesen magyarázd meg nekem, hogy egy radikális gazdasági miniszter miért nem azon van, hogy erről egy világkonferenciát szervezzenek és kialakítsanak egy nemzetközi keretszerződést, majd pedig tárgyalóasztalhoz ültesse a világ kultúrnépeit és jó érzésű, hasonló gondolkodású szakembereit, akikkel normálisan és megfontoltan ki lehet dolgozni mindent. Ehelyett a XXI. században miért egy országon belül akarja tranazkciós adóval sújtani azt, mikor Marika néni befizeti a csekket vagy a melós megkapja a bankszámlájára a fizut? És én még a könnyebb eset voltam neked, mert nem hiszek ebben a liberálkapitalista gazdasági szemléletben. Hogyan tudnál meggyőzni olyanokat, akik nem csak azért rühellnek titeket, amiért én, hanem a lib.kapitalizmus tartják a fejlődés egyetlen lehetséges útjának és motorjának?

Bambulka 2012.06.08. 20:33:37

This guy is a disaster !

anonymand 2012.06.08. 20:40:42

@Vidéki:

Tiszteletem, doktor Pangloss!
Isten hozott,...

Tisztelettel:
anonymand

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.06.08. 20:43:22

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

hihetetlen, hogy már kommentelésre is lengyeleket alkalmaznak.

öcsi, nem adnak semmi prospektust a polgári körös workshopokon? hallás után kell jegyzetelni? ha utóbbi, akkor otthon azért rákereshetnél a magyar szavakra. ennyi simplicity adó után az ember fia elvárná, hogy a KIM magyarul tudó cerkófmajmokat küldjön ültessen a billentyűzet elé.

huttinger 2012.06.08. 20:43:42

@Vidéki:

"""Balliberális kormányaink kereslet élénkítéssel próbálkoztak. Ez segítette a soron következő választások megnyerését."""

Nem véletlenül magyar találmány a Cavinton....

Talán még emlékszel Matolcsy első minisztersége idején mivel is próbálkozott?

A belső fogyasztás élénkítésével akarta a már csökkenő gazdasági növekedést megállítani és növelni.

Ennek része volt az első Széchenyi program és az államilag támogatott lakáshitelezés.

Tudod, hogy ez a második, az államilag támogatott lakáshitelezés az elmúlt 50 év legnagyobb állami tetűség?

Nem az állam, hanem a lakosság vette fel azt a hitelt amivel az állam akarta élénkíteni a gazdaságot.

És most ezt szívja nagyon sok család.

Olyanok is kaphattak akár 20 évre hitelt, akikről az első pillanatban látszott, hogy soha nem lesz képes visszafizetni, de hát a törvény rendelkezésébe belefért.

Szíves figyelmedbe ajánlom ezt:

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=366

Olvasd végig és utána kicsit pergesd le emlékeidbe, hogy ezt melyik kormány valósította meg?

Ádámka Auditore 2012.06.08. 20:44:46

*"Ezek után értelmesen magyarázd meg nekem, hogy egy radikális gazdasági miniszter miért nem azon van, hogy erről egy világkonferenciát szervezzenek és kialakítsanak egy nemzetközi keretszerződést, majd pedig tárgyalóasztalhoz ültesse a világ kultúrnépeit és jó érzésű, hasonló gondolkodású szakembereit, akikkel normálisan és megfontoltan ki lehet dolgozni mindent."

Nekem egyébként édes mindegy, hogy ezt - Isten még sokáig megtartsa - Rozgonyi Ernő bácsi vagy Matolcsy csinálja-e, csak csinálja és értem dolgozzon, ha egyszer engem képvisel ott, ne a véremet szívja. Ráaádsul még azt is van pofám elvárni, hogy értelmesen és szakszerűen csinálja. Ennél a dilettáns majomnál viszont még Bajnai Gordont is ezerszer jobban tisztelem és ezerszer többre nézem, mivel legalább eredmény és szaktudás van mögötte annak ellenére is, ha más nézeteket vall, mint én. (Bár ha komolyan gondolja, amit az utóbbi időkben próbált hangoztatni, pl. görögök kapcsán vagy az a munkanélküliség leküzdésére való terve akkor még ez a szakadék is egyre kisebb lesz....) És tényleg úgy mondom, hogy 2014-ben valószínűleg a Jobbikra fogok szavazni.

Ben Franklin 2012.06.08. 20:53:21

@huttinger: Hülyeség. Az forinthitel volt és természetesen hajtotta is a gazdaságot(ami azóta sem pörgött úgy), vagy egyébként miből nyomta le az első fidesz-kormány is a szocik adósságát? Minden csak déja vu.

huttinger 2012.06.08. 20:57:35

@Ben Franklin:

Nem teljesen mindegy, hogy miben veszel fel hitelt ha nem tudod törleszteni? Forintba, valutába teljesen mindegy.
Itt 5 évre előre nem lehet tudni semmit, nem hogy 20-ra....főleg úgy, amit a fidesz csinál, hogy szarik a folytonosságra és visszafelé is törvénykezik.

Egyébként milyen szoci adósságról is beszélsz?

Ki ne találd nekem, hogy a fidesz idején csökkent a legjobban az államadósság, mert rögvest körbe röhöglek.

Ben Franklin 2012.06.08. 21:02:43

@huttinger: Nem, nem teljesen mind1. Bedőlő hitel mindig van, csak nem mindegy hogy mennyi. A frankhitelek miatt adósodott el a lakosság rossz adóssággal.

Természetesen egyedül a fidesz alatt csökkent az államadósság gazdasági teljesítményből. Hornék és Antallék adták el a stratégiai cégeket, amikből részben adósságot csökkentettek. Nagy ész nem kell hozzá, eladják az aranytojást tojó tyúkot és kifizetik az uzsorást.

Mellesleg kinek az adósságát csökkentették? Nem az Mszmp-ét? ....:)) Jobboldal sosem csinált még adósságot, a baloldal még sosem produkált semmit eladósodáson kívül.

Ádámka Auditore 2012.06.08. 21:05:55

Ja és főleg akkor mi a faszkarikát csinál ez a "radikális" gazdasági miniszter - még mindig a traz. adónál tartva - ha még EU-ban is megvan rá a hajlandóság, hogy legyen egy egységes tranz adó? Mi a faszt csinál akkor ez, magyarázd már el kérlek, mint radikális a radikálisnak.

Indriq 2012.06.08. 21:10:09

Ja es az egeszhez szeretnem hozzafuzni, tegnap girnyo-szasz azt mondta Kalman Olganal, hogy a tavalyi ev KIEMELKEDOEN jo volt, ezert tunik az idei szarabbnak...

huttinger 2012.06.08. 21:12:51

@Ben Franklin:

""" A frankhitelek miatt adósodott el a lakosság rossz adóssággal."""

Nekem nincs és nem is volt lakáshitelem.

Nekem csak autó hitelem volt.

Az utolsó 2010. januárjában járt le, tehát volt szerencsém hozzá, hogy mit jelent az árfolyam növekedés utáni törlesztő emelkedés. DE! CHF ben volt és a legrosszabb hónap is 7-8e forinttal volt olcsóbb, mintha eleve forint hitellel ment volna. A lakáshitelnél is ez a helyzet. Valahol olvastam, hogy ha a CHF 280Ft fölé kerül akkor lett volna eleve jobb forintban felvenni a hitelt. Addig a CHF alapú a jobb.

Ugye nem azt akarod, mondani, hogy a gazdasági folyamatok úgy működnek, hogy kormányra kerül valaki és már is hopp minden nő.

Az első fidesz kormány Bokrosból élt. Amikor a saját lábukra álltak(2 éves költségvetés) akkor kezdődött a GDP növekedés ütemének csökkenése.

Tehát azt mondod, hogy a jobboldal sosem csinált adósságot.

A háborús jóvátételt hová soroljam?

Nos?

Ádámka Auditore 2012.06.08. 21:13:13

@Ben Franklin:

Az iszlám típusú vállalati hitelezésnél miért nincs ennyi bedőlő hitel?:) Ott miért nem érdekelt abban a bank, hogy tönkre vágjon és bagóért megvásárolja, amiért eddig dolgoztál?

Ben Franklin 2012.06.08. 21:17:23

A háborús jóvátételt hová soroljam?

Hát, ha az a gond, hogy nem nyertek háborút az tényleg öreg hiba volt.... De értem a motivációt. Angolok-franciák nem ígértek területet, a németek igen.

protézisesh 2012.06.08. 21:42:35

@Zigomer Trubahin: Az utolso bekezdesed a lenyeg:az allam felvett Xmrd euro devizahitelt az IMFtol, amit parkoltat 1-2% beteti kamaton, mikozben funek fanak tartozik 6-7%kamatu hitelekkel. A kiindulo javaslatom az volt, hogy a devizatartalekokbol fizessuk vissza az allamadossagbol, amennyit csak tudunk. A kisebb marado ossztartozast meg olcsobb lesz finanszirozni, mint a mostanit.

Te ugyanide jutottal, megis lehulyeztel, mikor ezt javasoltam. Miert?

dr nmate 2012.06.08. 22:05:48

@Vidéki:
Nagyon jól látod a dolgokat, egyet felejtesz ki a történetből... A FIDESZT...
Te okokat keresel, de csak az okozatot látod...
Mindenki, köztük én is vártam 2010-ben, hogy a fidesz hatalomra kerüljön, mert amit az előző kormánnyal tett( lejárató, hiteltelenítő, botlasztó kampányok, fontos döntések megvétózása)
az megakasztotta a kormányt (kétségtelen, nem volt nehéz)... mert elhittem, hogy ha ők csinálják tényleg jobb lesz, de aztán beszabadultak a porcelánboltba és porrá zúztak mindent. Ne felejtsük el, akkor még nem volt lehetőség minden törvényt csuklóból átvinni, ha át is ment, MINDEN platformon meg lehetett vétózni... ezért nem jutottunk egyről a kettőre... a legnagyobb válság közepette sem tudott senki együttműködni(kizárólag a két kereskedelmi rádió ügyében volt megállapodás)...
Mit mondott O. V.? Gyurcsány miatt ment ment az egekbe a forint ára... csőd a gazdaság politika.
Mit mond most? "Orbán erre egyrészt közölte, hogy aki szerint a kormány befolyásolni tudja a forintárfolyamot, az közgazdasági analfabéta, "
Tessék elolvasni egy HVG cikket még 2010-ből... leírja, hogy Matolcsy milyen gazdasági intézkedéseket hozott, amiről te nem tudsz, mert nem szerepeltek a jobboldali médiában... és itt a vége, mert nem tudlak meggyőzni, mert itt van annak jelentősége, hogy jobboldali média...
Tudod, mindenki azon sírt, hogy milyen balos a közmédia, nézd meg most... siralmas... és én, aki minden hírt figyel, tudom, hogy Te egy tökéletesen megkoreografált kommunikáció áldozata vagy. Sajnos nem csak Te....

Vidéki 2012.06.08. 22:24:05

@Ádámka Auditore:

Mondd, nem kívánsz te túl sokat?

Írod: „Ezek után értelmesen magyarázd meg nekem, hogy egy radikális gazdasági miniszter miért nem azon van, hogy erről (a Tobin adóról) egy világkonferenciát szervezzenek és kialakítsanak egy nemzetközi keretszerződést, majd pedig tárgyalóasztalhoz ültesse a világ kultúrnépeit és jó érzésű, hasonló gondolkodású szakembereit, akikkel normálisan és megfontoltan ki lehet dolgozni mindent.”

Nem mi fújjuk a passzátszelet.

Az EU illetékeseit sem sikerült meggyőzni arról, hogy a magánnyugdíj pénztárakba befizetett járulékokat vegyék kedvezően figyelembe a GDP arányos államadósság kiszámításánál.

A manyup rendszer 1998. jan. 1. től élt, majdnem 14 évet.

Azóta az oda átutalt járulékok hiányoztak a felosztó-kirovó rendszerből.

Ennek pótlása a vége felé évi 360 milliárd forint az állam által felvett hiteleiből történt, (a hatalmas eladósodás miatt hatalmas kamatfelárral súlyosbítva) a jövendő nemzedékek terhére. Ha nem lett volna manyup, a járulékok egy része nem a manyupokba folyik, akkor explicit (kimutatott) GDP arányos államadósságunk szintje jelentősen alacsonyabb lenne, emiatt az államadósság finanszírozásának kamatfelára és össz-kamat terhe is sokkal alacsonyabb lehetne.

Ha ezt az egyszerű dolgot nem sikerült megértetni az EU illetékes elvtársaival, akkor mi esélye lenne az általad javasolt konferenciának a Tobin adóval kapcsolatban?

Vannak akik kedvezőbb helyzetben vannak, mint mi.

Nekik nem fontos az, ami nekünk fontos, nekik nem sürgős az ami nekünk sürgős!

Ők hajlamosak bennünket magas lóról kioktatni, bennünket rábeszélni egy például egy számunkra ártalmas manyup rendszer bevezetésére, egy olyan megoldásra, amit nekik eszük ágában sem volt bevezetni

Ádámka Auditore 2012.06.08. 22:29:55

Nem mi fújjuk a passzátszelet.

Persze, hogy nem. De attól még szája van és kinyithatja nemzetközi fórumokon ennek érdekében, meg nyugodtan legyeskedhet hasonló célokat kitűző közegben. Meg az sem túl sok szerintem, ha elvárom tőle, hogy ne csináljon szakszerűtlen butaságot, ha érdemi lépéseket nem tud tenni.

"Nekik nem fontos az, ami nekünk fontos, nekik nem sürgős az ami nekünk sürgős!"

Akkor várunk, míg eljön a megfelelő idő. Magad mondtad, hogy nem mi fújjuk a passzátszelet.

Vidéki 2012.06.08. 22:39:13

@Ádámka Auditore:

Írod: "Akkor várunk, míg eljön a megfelelő idő."

Ez olyan lenne, mint egy abszurd dráma: "Godotra várva".

liberaliskonzervativ 2012.06.08. 22:41:43

@Enrico72: jesus! ugye ezt te sem gondolod komolyan.

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 22:45:31

@röhögő:

ha már a számoknál vagyunk…

hogy lehet az, hogy az adósságszolgálat - FORINTBAN - „mindössze” kevesebb mint 5% az adósságállománynak?

ha DEVIZÁBAN fizetnénk 5-6%-os kamatot akkor jóval több lenne

adósságszolgálat 2011 - 1064 milliárd forint

www.mkogy.hu/irom39/01498/adatok/fejezetek/41.pdf

adósságállomány 2012 - 22 397 milliárd forint

hvg.hu/gazdasag/20120517_mnb_gdp_allamadossag

homályosítson már vki fel! (átláthatatlan ez az egész…)

liberaliskonzervativ 2012.06.08. 22:50:08

@ketroot: amugy sztem kb nincs kulonbseg kozottuk. a ket bohoc.

rajottem egyebkent h gyurcsany emlegetese a leginkabb matolcsynal relevans. ugyanaz mind a ketto. lehet amugy h matolcsy is tole tanult.

Ádámka Auditore 2012.06.08. 22:52:21

@dvhr: @dvhr: Erről beszélek. Ez az értelmes radikalizmus és "unortodoxia"....György mégsem arról híres, hogy mondjuk a G-money mellett kampányol szerte a világon és erre terjedne ki akadémiai igényű tudományos munkássága.

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 22:54:23

@röhögő:

az adósságszolgálat a 15112 milliárd forintos nettó államadósság-érték mellett pont 7%,(FORINTBAN) pont annyi amennyit első körben mondtam

és ha ezt kiigazítod az 5,7%-os inflációval akkor mindössze 1,3% marad

szóval elismerve azt, hogy elég zavaros ez a történet és nem vagyok benne vmi nagyon elmélyedve a FORINTBAN számított adósságszolgálat és a FORINTBAN számított nettó államadósság igencsak egybevág azzal amit először írtam

dunaparti 2012.06.08. 22:57:52

Az ember nem bírja röhögés nélkül, mindössze egy valami tartja vissza: ez a balfasz saját országának a gazdasági minisztere. Orbán pedig megszüntette a pénzügyminiszteri posztot, ezt a hülyét inkább ide tette.

Ádámka Auditore 2012.06.08. 22:58:02

@Vidéki: A feudalizmust szerinted hogyan sikerült felszámolni? Kiállt egy kaszával a paraszt és egyik napról a másik napra lezúzta a földesurak páncélos lovagjait vagy kiemelkedő értelmi képességű emberek évszázadokon át tartó áldozatos munkájával, konspirációjával és felvilágosító tevékenységével az élet minden területén? Nem szívesen szolgálnék katonaként a te parancsnokságod alatt, ha ennyi taktikai érzéked van csak. Attól még, hogy valami lassabban döglik meg, meg fog dögleni.

valaki76 (törölt) 2012.06.08. 23:00:08

@röhögő:

a 22397 milliárd forint a bruttó adósságállomány volt a 15112 milliárd HUF pedig a nettó
hvg.hu/gazdasag/20120517_mnb_gdp_allamadossag

BTW

a 1064 milliárdos adósságszolgálat úgy tűnik, hogy teljesült is 2011-ben (és ez bizony FORINTBAN 7%-os adósságszolgálat a nettó adósságállományt alapul véve)

ill. ami még érdekes az az, hogy - állítólag (az alábbi cikk szerint legalábbis) a devizahitel-állomány jelentős részét forinthitelekkel váltotta ki az ÁKK ZRt
zipp.hu/belfold/2012/05/16/a_penzugyi_szabadsagharc_ara_evi_122_milliard_forint

Ádámka Auditore 2012.06.08. 23:01:31

Attól még, hogy a gyengébb nem a "brute force" módszerével rohan neki a gigásznak, nem jelenti azt, hogy nem tesz ellene semmit. Ha maradunk a feudális analógiánál, akkor a te értelmezésed szerint pl. Voltaire is egy gyáva és semmittevő figura volt.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.06.09. 00:48:21

@protézisesh: "Az utolso bekezdesed a lenyeg:az allam felvett Xmrd euro devizahitelt az IMFtol, amit parkoltat 1-2% beteti kamaton, mikozben funek fanak tartozik 6-7%kamatu hitelekkel."

Még mindig nem érted. Az állam nem parkoltatja az IMF-től kapott hitelt, hanem már régen elköltötte! Abból lett megújítva az államadósság lejáró része, és abból lett fedezve a költségvetés folyó hiánya, amíg az ország ki volt szorulva a kötvénypiacokról.

Itt egy link, ebben megnézheted, 9,3 milliárd euró lett elköltve (akkori, 2010-es adatok szerint, de most nem keresem meg neked a legújabbat) az államadósság finanszírozására, egy részéből hitelt nyújtott a kormány, bankoknak, MFB-nek, rajta keresztül lieblingeknek, nem nézek most utána, nem is érdekel - el nem költött pénzként, devizabetétként 3,5 milliárd euró volt csak félretéve, ennek a java részét költötte aztán az Orbán-kormány a MOL-részvényekre, mint tudjuk, és egy része, párszáz milliárd forintnak megfelelő deviza, még valóban megvan, nincs elköltve, de az édeskevés bárminek a visszafizetésére is.

akk.hu//kepek/upload/2010/a_kormany_finanszirozasi_mozgastere.pdf

anonymand 2012.06.09. 03:51:07

@Ben Franklin:

Tisztelt Ben Franklin!

Koba, a vonatrabló is megigérte Erdélyt, ha nem szállunk be a háborúba.
Csak a miheztartás végett.

Tisztelettel:
anonymand

dvhr 2012.06.09. 07:20:26

@Zigomer Trubahin: liebling=kis es kozepes vallakozasok

kej 2012.06.09. 08:37:32

@Enrico72: a nap kommentje:)))))))))) tíz perce röhögök rajta

Vidéki 2012.06.09. 08:47:58

@Ádámka Auditore:

Írod: „Ha maradunk a feudális analógiánál, akkor a te értelmezésed szerint pl. Voltaire is egy gyáva és semmittevő figura volt.”

Voltaire egyáltalán nem volt egy gyáva és semmittevő figura,

sőt egy Bourbonokat szenvedélyesen gyűlölő propagandista volt,

aki tevékenyen kihasználta a Bourbonok engedékenységét, akik lehetővé tették számára például a Vasálarcosról szóló, Bourbon ellenes gyűlöletet ébresztő alaptalan rágalmak terjesztését Franciaországban.

Nem sokkal halála után robbant ki a francia forradalom.

De ha a mai helyzetet a francia forradalmat megelőző helyzethez hasonlítod, túlzásba esel.
Vihart próbálsz kavarni egy teáscsészében.

Én inkább figyelmedbe ajánlanám, hogy az élet nem mindig „egy habos torta”, előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a helyzetnek megfelelő döntéshez nem áll rendelkezésre az idő (a negyedik dimenzió) végtelen mennyiségben.

A versenysakkban is az időnek nagyon fontos szerepe van.

Nem egyszer volt tapasztalható, hogy nagy játékerővel rendelkező játékos időzavarba került, nem állt rendelkezésére elegendő idő arra , hogy egy játékállást kellő mélységig kielemezzen és amikor lépett, durva hibát vétett.

Reménykedjünk, hogy akiknek rövid idő alatt sorsunkat súlyosan befolyásoló lépéseket meg kell tenni, nem követnek el durva hibát.

Vergilius a római költő régen így fohászkodott a kétarcú Janus istenhez.

Jóakaratúan állj a vezérek mellé, akiknek gondos munkája által békét élvez a vad Föld és a Tenger.

Vannak olyan helyzetek, amikor a hossza tépelődés, a döntésképtelenség sokkal ártalmasabb, mint egy nem kockázatmentes, de mégis időben meghozott döntés.

A világ úgy van megalkotva, hogy a kockázatokat csak nagyon ritkán és nagyon keveseknek sikerül száműzni az életből.

Egy középkori mesében egy szamár éhen halt két szénacsomó között, mert nem tudta eldönteni, melyiket válassza.

röhögő 2012.06.09. 09:41:11

@protézisesh: Világos, igazad van. Ráadásul Győrben van szakképzet munkaerő.

Ironfist 2012.06.09. 10:14:54

@dr nmate:
" tudom, hogy Te egy tökéletesen megkoreografált kommunikáció áldozata vagy. Sajnos nem csak Te...."

Sajnos nem tudod jól. Vidéki nem áldozat, hanem propagandista. Nem beetetett birka, hanem beetető hazaáruló. Egyterelő, hazug kis senki, aki próbálja terjeszteni a gazdijai faszságait, de olyan ostoba módon, hogy akinek 75nél több IQja van, az csak röhög/felháborodik rajta. Nem kell, mi több nem szabad vele foglalkozni, mert bármit is reagálsz neki, azzal csak elérte a célját.

valaki76 (törölt) 2012.06.09. 13:00:06

@röhögő:

erre még nem reagáltál:

"az adósságszolgálat a 15112 milliárd forintos nettó államadósság-érték mellett pont 7%,(FORINTBAN) pont annyi amennyit első körben mondtam

és ha ezt kiigazítod az 5,7%-os inflációval akkor mindössze 1,3% marad

szóval elismerve azt, hogy elég zavaros ez a történet és nem vagyok benne vmi nagyon elmélyedve a FORINTBAN számított adósságszolgálat és a FORINTBAN számított nettó államadósság igencsak egybevág azzal amit először írtam "

valaki76 (törölt) 2012.06.09. 13:01:20

@röhögő:

és erre sem:)

"a 22397 milliárd forint a bruttó adósságállomány volt a 15112 milliárd HUF pedig a nettó
hvg.hu/gazdasag/20120517_mnb_gdp_allamadossag

BTW

a 1064 milliárdos adósságszolgálat úgy tűnik, hogy teljesült is 2011-ben (és ez bizony FORINTBAN 7%-os adósságszolgálat a nettó adósságállományt alapul véve)

ill. ami még érdekes az az, hogy - állítólag (az alábbi cikk szerint legalábbis) a devizahitel-állomány jelentős részét forinthitelekkel váltotta ki az ÁKK ZRt
zipp.hu/belfold/2012/05/16/a_penzugyi_szabadsagharc_ara_evi_122_milliard_forint
"

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.06.09. 21:49:48

@ketroot:
Erre azt mondom, hogy egyre szívesebben hallanék kiszivárogtatott felvételeket a kihelyezett kormányülésekről, hogy vajon Orbán hogyan és miről beszél az övéivel, az akolmelegben. Hátha az is lenne olyan izgalmas, mint az a Gyurcsány-féle hat éve...

Bee-zony 2012.06.10. 02:59:12

Ezek előadják az angol abszurd humort élőben, ami rendben is lenne, csakhogy túl sok az áldozat, ez túl sokba van – sokak életének egyetlen filmje. Egyébként úgy látom, hogy Magyarországon egy tündérmese megy már régóta, ez:
mek.oszk.hu/00600/00620/00620.htm

SuperBrain 2012.06.11. 08:48:43

TÜNDÉRMESE
Az őskori agysebészeti módszerrel műtött kormányos viharkabátban tekergeti a kelet-európai banánt, amely lassan a fülkeforradalom szakrális bumerángjává változik az unortodox gyorsnaszád térszerkezeti fordítókorongján, a komprádor-szivattyú szűnni nem akaró zakatolása közepette és valahol pávatáncot jár egy dakota ló…

dr. Bubó 2012.06.11. 08:55:57

@SuperBrain: :)
felszállot a pécsi dakota páva a vármegye házára...

fides mafia

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.11. 09:08:26

@'Queenpin' lecsekkoltam "All in the game yo....":
Nem érted a lényeget. Idén szétcsesznek mindent és olyan mélyre süllyedünk hogy oda a többiek csak mélytengeri basztikáffal tudnak jönni utánunk.
Na szóval ebből az abszulut mélységből már bármilyen kicsi elmozdulás már fantasztikus növekedés.
Ez olyan mint az 50-es években volt.
A faluban volt egy mosógép, amikor vettek a faluban még egy mosógépet, akkor verték a mellüket a komcsik hogy 100% -os növekedés és ilyen tempóval 3 év alatt lekörözzük a nyugatot... :-)

jozicsenko 2012.06.11. 16:46:15

szép gyerek ez a gyurigyerek

csak nagyon nem mindegy, hogy wald disney meséjében leszünk kis kék madarak hófehérke válllán

vagy

kovi legújabb hókefélke és a 7 megb.szott törpe művében leszünk a lőcs rossz oldalán...

vagyis: analizálja a gyuri gazdaságát a rocco...

zigzeg 2012.06.11. 23:21:33

Nekem hiányoznak a rajzról a tünde-fülek...

dekol84 2012.12.10. 15:43:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: De erre a balfasz jobbkéz intrjúra mondjál valamit a gyurcsányozó fröcsögés helyett. Nem veszed észre mekkora egy barom ez a kretén, mert te pont ugyanolyan vagy!

süti beállítások módosítása