Skip to content


       Szűrés lista

Nem is nyert és nem is rokon

A Népszabadság szerint "Gerzsánszki Lajos összesen 732 hektár földterületet nyert el Borsod megyében, aki Budai Gyula államtitkár rokona. Ezzel megelőzte az eddigi helyi csúcstartónak számító Kanyok Attila cégét, a Start 2003 Bt.-t. Kanyok Attila fideszes tiszaújvárosi önkormányzati képviselő Mengyi Rolandnak, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének volt kampányfőnöke."

Budai Gyula közleményben utasítja vissza a vádakat és beperli az újságot:


"A Népszabadság összemossa a természetes és a jogi személy fogalmát. Gerzsánszki Lajos, aki már évtizedek óta foglalkozik élethivatásszerűen mezőgazdasággal - közel ezer szarvasmarhát tart -, nem nyert NFA pályázatot. Gerzsánszki Lajos cége, a 13 éve működő Karmopol-Agro Kft. nyert földterületet, valamint a Mercato Finanszírozó Kft, melyben Gerzsánszki Lajos nem tulajdonos.
A Népszabadság állítása másrészről azért megtévesztő és valótlan, mert Gerzsánszki Lajos nem hozzátartozója. Gerzsánszki Lajos Budai Gyula unokaöccsének apósa, mely kapcsolat a Polgári Törvénykönyv vonatkozó 685. §-a szerint sem hozzátartozói, sem pedig rokoni kapcsolatnak nem számít.
Az NFA pályázati rendszerében szigorú és objektív bírálati szempontok vannak, mely pontozási rendszer lehetetlenné teszi, hogy a pályázó "rokoni" kapcsolatai, avagy párthovatartozása bármilyen szempontból is figyelembe vehető lehessen.
Ha a fideszes politikusok ilyen tág értelemben vett "rokonai", barátai és ismerősei nem pályázhatnának termőföldekért, akkor a magyar emberek jelentős része nem foglalkozhatna mezőgazdasággal, hiszen ha úgy vesszük, mindenki "rokona" vagy ismerőse valakinek."


Tehát nem is nyert és nem is rokon, amúgy meg mindenki rokona valakinek, így bárki nyer is, az rokon. Értjük Gyula :-)

Fejér megyében
a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökhelyettese, Nagy János unokaöccse, Nagy Péter nyert két pályázaton, és a hirdetményt maga Nagy János írta alá az unkaöcsinek. Természetesen minden szabályos és törvényes volt, mert a pályázati kiírás nem tartalmaz összeférhetetlenséget.

Budai Gyula, Nagy János és a többi fideszes "nemrokon" eszmefuttatását remekül foglalta össze a múlt héten Bayer Zsolt:


"S akkor nézzük Ángyán másik vesszőparipáját, azt a bizonyos 1200 hektáros összeszámítási szabályt. Itt arról van szó, hogy a pályázati feltételek – bárki is állítja ennek ellenkezőjét! – a gazdák termőföldhöz jutását támogatják, legfeljebb 1200 hektár összeszámított területhatárig. Ángyán és a mögötte álló erők folyamatosan azt állítják, hogy ezt a szabályt is megszegték a pályáztatás során, példaként pedig mindig Mészáros Lőrinc felcsúti gazdálkodót hozzák fel. (Hiszen ismeri Orbán Viktort, te jóságos atyaúristen!)

Nos, nézzük akkor ismét a tényeket! Ángyán doktor – valamilyen érthetetlen, vagy nagyon is érthető? – oknál fogva Mészáros Lőrinc földterületadataihoz egyszerűen hozzáadja Mészáros Lőrinc testvérének adatait is. Ez pedig a legaljasabb hazugság, ami csak arra jó, hogy Ángyán prekoncepcióját igazolja. Amúgy, ismételten csak tényszerűen:

Mészáros Lőrinc a pályázatok során összesen 1103 hektár földterületet nyert el. De ebből az 1103 hektárból 673 hektárra, vagyis a terület 61 százalékára ő volt az egyedüli pályázó! Ezekre a területekre rajta kívül nem pályázott senki. Mit kellett volna tennie a pályáztatónak? Gyorsan be kellett volna írnia a feltételek közé, hogy aki egyedül pályázik, és Mészáros Lőrincnek hívják, az nem nyerhet?

Hm, Ángyán doktor úr? Ez legalább akkora képtelenség, mint amikor a „fideszes gazdákat” emlegetik. Ugyanis a hatóság nem vizsgálhatja és nem is vizsgálja a pályázók politikai hovatartozását, másrészt elég nehéz is lenne a gazdák között szocit, pláne elempést találni…"


220px-Moricz_Zs_Rokonok_1932_reklamPesti_Naploban.jpg60-65 ezer forint állami támogatás hektáronként ... lehet számolgatni. És 2014-ben, a választások előtt majd szépen lehet hozni egy kormányrendeletet, hogy a földbérleti szerződést olcsón ki lehet váltani, meg lehet vásárolni az eddig bérelt földeket ... mivel a termőföld hektáronkénti ár még mindig a töredéke a nyugati áraknak, szépen lehet majd kaszálni ... ugye senki sem vette be azt a maszlagot, hogy "magyar föld csak magyar gazdáé lehet" és "megvédjük a magyar anyaföldet"? Magyar föld nagyobbik része legyen a mienké, hogy aztán többszörös áron el tudjuk adni ... erről szól ez a történet, ezért vállalja be ezt botránysorozatot a Fidesz.

Címkék: budai földbérlet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr584813101

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.10.01. 22:14:03

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? – kérdezett vissza Budai Dinnyekartell Gyula 2012.10.01. 22:13:25

A hazai és az uniós jogszabályok megsértésével büszkélkedett Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök fórumán. Mely hazai jogszabályokat sért a megvalósult dinnyekartell és a tervezett alma- és egyéb kartellmegállapodás? Mely uniós jogszabályokat sért ...

Trackback: Az APPLE végnapjai 2012.10.01. 19:31:26

Sikerült megkaparintanom az  iPhone 5- öt, pár napra és arra jutottam, hogy az Apple valahol a iPhone 4 - IPAD 2 idejében elérte a csúcspontot, és onnan már csak lefelé visz az útja. Persze a részvényárfolyama az amerikai pénzpumpa hatására minden na...

Trackback: Feszített türelmű medencézés 2012.10.01. 18:35:55

Nem, nem az udvarokon található, úszásra csak nyomokban emlékeztető mozdulatok kivitelezésére sarkalló, sznobista, lábgomba tenyésztő, hidropónikus ökoszisztéma tároló, merevfalú madáritatóról van szó. A megoldás roppant egyszerű, amikor unokaöcsém önk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.10.01. 11:33:05

Ez kész basszátok meg. A fejlécben azt a rinocéroszt ideje lenne lecserélni erre a derék budai elvtársra.

Te Gyula! Neked bizony a jó kurva anyádat!

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.10.01. 11:39:13

Én csak azt nem értem, hogy ennyire nem fél a Fidesz attól, hogy ha valaki mégis leváltja őket, akkor ezeket a szerződéseket visszamenőleges törvényalkotással átírja, mondjuk a bérleti díjat megtízszerezve?

Illúzióromboló kockacukor 2012.10.01. 11:42:52

Most az az elképzelt folyamat játszódik le a szemem előtt, melyben Gyula kistestvére és egyben saját gyermeke megfogan.

Homeoffice 2012.10.01. 11:45:13

@Illúzióromboló kockacukor:

Avagy....
Gyula! Hogy a Ló lepjen meg hátulról....

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.01. 11:48:07

@cserepj: dehogynem fél. Retteg. Úgyhogy majd ezt is beleírja az Alkotmányba, hogy ne lehessen többé módosítani. Mert itt kétharmad nem lesz mostanában senkinek.

Bayert eddig is utáltam, most már hányok tőle.

Egyébként most gondolkoztam rajta, hogy az egész állam olasz mintára rendezkedett be. Fasiszta irányírás, maffia szervezet és módszerek. Egyre kíváncsibb vagyok, mit találnak ki 2014-re a hatalmuk megmentésére. Mondjuk az ellenzéktől nem nagyon kell félteni őket, mert olyan nem nagyon van.

@Illúzióromboló kockacukor: nem vagy te diplomata? Ilyen finoman megfogalmazni... :DDD

CSENDES 2012.10.01. 11:52:31

A gond az ezzel a T. Budai Gyula nevezetű ügyvéddel, hogy kever a szezont a fazonnal. Ha jól értem a népszabadság azt írja, hogy rokon, mire ő a Ptk. 685 §-al jön, ami a közvetlen hozzátartozó fogalmát boncolgatja. Ettől még rokon, csak nem közvetlen hozzátartozó. De lehetne akár haver is. Nem mindegy?
Ez megint csak a kartellezünk. És akkor, mi ezzel a baj?

Na, ettől kapok hányingert.

kifordított nagyanyó 2012.10.01. 12:21:55

Kravver!Ha ehhez is hozzászólsz akkor a jó kurva anyádat!

Amúgy az a baj,hogy egyszerűen birkák vagyunk.
@Seduxen (már NEM dr.): Ez a kis köcsög egyszer idézett az Olsen bandából.
A törvényes bűncselekményekre utalva.
Ezt úgy intézik majd hogy jogilag nem lesznek támadhatók.
Itt csak akkor lesz ebben változás ha igazi forradalom és akasztás lesz.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.10.01. 12:23:39

@kifordított nagyanyó: "A törvényes bűncselekményekre utalva." - vajon egy forradalom során a forradalmárok által alkalmazott rögtönítélő bíróság halálos ítéletei azok ilyenek lennének? :D

kifordított nagyanyó 2012.10.01. 12:28:11

@Seduxen (már NEM dr.): Amúgy te honnan emlékszel ilyenre az Olsen bandából ilyen kis csíra létedre?:))
Az egy elég régi filmsorozat volt.
A kérdésedre:Mint a viccben:Nem törvényes de etikus.:))
Na viszlát,majd a netkávézóban!

Bloodscalp 2012.10.01. 12:30:16

10 millió birka hagyja hogy kilopják a szemét is

Seduxen (már NEM dr.) 2012.10.01. 12:32:39

@kifordított nagyanyó: "Na viszlát,majd a netkávézóban!" - vagy a venyigei utcai szárazhugyozóban :D

2012.10.01. 12:49:34

Ez a mocskos tolvaj hazug szarházi mit pattog megint?
Basszus, loptak, lopnak és lopni fognak--mert "szeretett vezérünk"--hogy bolondulna meg jobban mint ahogy van--hagyja hogy lopjanak.
Mert hát ugye az ő apja is, jövendő veje--aki nem lesz rokona, csak a leánya férje--is kapott nem kevés földet--mert csak úgy.
A Budai pedig hozza formáját, hiszen aki a halottakkal tud visszamenőleg üzletet kötni, az művész !
Mocskos tolvaj szarházi banda ez a fidesz !

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.01. 13:09:18

@kifordított nagyanyó: Gondolom onnan, ahonnan én: látta a tévében. Mi kis csírák már csak ilyenek vagyunk. Öregek mint a főd. :D

@Bloodscalp: az még hagyján. Nem szólnék én semmit, ha a fizetésemből nyugodtan meg tudnék élni. De úgy lopják ki a szemünket EZEK - és ide értendő minden politikus, azok összes családtagja és haverja -, hogy közben beletaposnak minket a szarba... és amikor a szánkig ér, még jól meg is lötykölik.

ketroot 2012.10.01. 13:44:23

Kár, hogy nincs címlap. Nagy a csend.

vontod75 2012.10.01. 14:23:44

@ketroot: Miért lenne címlap? Business as usual...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.01. 15:06:46

Budai Gyulánál disznótól disznóig terjed a portfolió (Bocs, hogy ezt mindenhova beszúrom, de Lázár ezen kijelentése tényleg tökéletes jellemzése úgy egyáltalán mindennek, amihez Budai Gyulának köze van:))!

"Ángyán doktor – valamilyen érthetetlen, vagy nagyon is érthető? – oknál fogva Mészáros Lőrinc földterületadataihoz egyszerűen hozzáadja Mészáros Lőrinc testvérének adatait is."

Igen, Gyuszi, nagyon is érthető, hogy a testvérek adatait összeadja! A fasznak hoztok olyan törvényt, amit nem akartok betartani, hülyék!? Persze, hogy lett volna felhördülés, ha ez a szabály kikerül a törvényből, hiszen akkor nyíltan ment volna a mutyi, és az összes gyerek meg házastárs nevére is be lett volna gyűjtve a föld, de így sem jobb, hogy álcának behoztok egy ilyen szabályt, aztán meg durcáskodtok, hogy testvérek adatai miért vannak összeadva.

Plusz, Gyuszi, az egyedüli pályázós dolog sem áll meg, hiszen ha teszemazt Mészáros Lőrinc 1201 hektárnyi földre adja be a pályázatát egyedül, akkor bizony az egyik pályázatot érvénytelennek kellett volna nyilvánítani az 1200 hektáros szabály miatt!

Azt csak nem várja (de!) tőlünk ez a disznóportfoliós mameluk, hogy a családi 1200 hektárokat úgy számoljuk, hogy 1200 hektár, mínusz ami a testvéré, mínusz amire egyedül pályázott, stb.!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.01. 15:10:57

@Morcos Kartal:
Orbán hétvégi szoboravatós produkciója alapján azt, hogy a Fideszt pártból vallássá emeli (figyelem, másfél évvel a választás előtt tart már itt a Fidesz kommunikációja!), és 2014-ben vallásháború lesz az igazhitű fidesziánusok és a gyaur bárkimás között.
"Jópásztoros" dumával és egy olyan fanatikussá erjesztett sajtófőnökkel Orbán háta mögött, mint az a kólásdobozos kretén reménykedhetek szerinted másban?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.01. 15:15:37

@cserepj:
Nem, hiszen még a választás és az új parlament felállása között is bőven tudnak olyan törvényeket hozni, ami egyfelől bebiztosítja a saját vagyonukat, "eredményeiket", büntethetetlenségüket és számonkérhetetlenségüket, másrészt meg szanaszét szopatja az utódaikat.

tryclops 2012.10.01. 15:32:28

Nem értem a problémátokat. Volt taggyűlés? Nem volt? Nahátakkormeg? Húzás vissza a romkocsmába bölcsészek!

legeslegujabbkor 2012.10.01. 16:05:46

Így már érthető, hogy preferálják a nagycsaládot, szükség lesz itt minden féltestvérre meg másod-unokatestvérre is, hiszen nem nyerhetik meg ők a legtöbbet.

Secnir 2012.10.01. 16:12:00

hát, szerintem valahol igazat mondhat a gyuszi.
most néztem az iwiwet: gerzsánszkiné ismeri a budai erikát, aki ismeri budai gyulát (nem az apja, mert erika 59, budai gyula 49)...
de gerzsánszkiné nem jelölte meg budai gyulát, tehát még csak nem is hallott róla.
:D

turulpina 2012.10.01. 17:27:19

Emlékszünk még arra a Kertész Ákos féle genetikai alávalóságra?

Akik ezt a budaigyula-orbán-simicska-stb-stb gazemberségeket évekig eltűrik, azokra mégis mit lehet mondani?

zuulululu 2012.10.01. 17:29:39

Vk segitesen mar!

Mi az hogy "... 732 hektár földterületet nyert el ... " ?
Kitol nyert el? Ezeket ingyen adjak, nyeremenyjatek? Es most mar az ove a tulajdon? Vagy berlest nyert? Vagy mit nyert el, kitol, mennyiret, hogy?

Dr. GGG77 2012.10.01. 17:40:06

@turulpina: Nem genetikai az ok, de az alávaló jelző illik arra, aki ez után a 2 és fél év után is ezek mellé húzná az ikszet.

Kravver 2012.10.01. 17:41:44

Hello Zero!

Ébresztő... :)

:D

Rókakígyó 2012.10.01. 17:42:35

A probléma, hogy az ellenzék nagyon ritkán használja a "hazudik "kifejezést, azok is a legpatkányabbak. A kormánypárt nem annyira finnyás, ott mindenki hazugozik, igaz mondjuk, hogy ők is patkányok. Remélem az egész bagázs Dél-Amerikába költözik hamarosan... nem csak a kormánypártiak.

Osuu 2012.10.01. 17:43:23

Nem a PTK-ból kell kiindulna. Az a kérdés, hogy a nevezett illető, és Budai Gyula a DNS-ük hány százalékában származik azonos forrásból? 10%, 5%? Ez már egy nagyon távoli rokonság lenne, ha a testvéreket vesszük 100%-nak (azonos apa-anya tehát azonos származási hely), féltestvéreket 50%-nak stb.

Nos a helyes válasz ebben az esetben 0%. Semmiféle vérségi kapcsolat nincs a két ember között, 0%-ban vannak közös őseik, vagy bármiféle vérségi kapcsolatuk. Azaz a nagy vicceskedő "nemrokon"-ozás önleleplezővé és szánalmassá válik, amikor még csak egy közös ük-ük-ük nagyapát sem sikerül felmutatni a két ember között, még csak egy kis nyamvadt ezreléknyi rokonságot sem.

De azért gondolom az hogy az MSZP pártlapja megírta, hogy "rokonok" az már szentírásként szolgál ennek az "MSZP-től hihetetlen módon független" blognak a számára.

Rókakígyó 2012.10.01. 17:43:31

@zuulululu: hát erről nem itt kell tájékozódni. A földbérlet jogát nyerte el.

Rókakígyó 2012.10.01. 17:46:13

@Osuu: ha lenne értelme le lehetne írni, hogy a földpályáztatás egy mutyi volt, de nyilván nem volt az szerinted.

Izo 2012.10.01. 17:47:26

@zuulululu: Úgy "nyert", ahogy az átkosban "kiutaltak" lakást az embernek.

Pontos 2012.10.01. 17:47:38

Vastag a bőrük ezeknek a fidesznyikeknek, nagyon vastag.

Osuu 2012.10.01. 17:51:00

Azért az is szép, ha kiírjuk ennek a "rokonnak" a valódi pontos elnevezését.

Amit az index, az MSZP pártlapja (alapítva 1956 by MSZMP) a Népszabadság, és ez a blog is cseles módon tömörített, az unokaöccsének az apósa, formulába. No de ki is ez?

Ez a rokon bizony Budai Gyula testvérének a gyermekének, a feleségének az édesapja.
Tehát "mindössze" négy ember távolságban van Budai Gyulától, miközben a földgolyón élő összes 7 milliárd ember közül bármelyik kettő összeköthető maximum hét lépés segítségével. Ahhoz képest az általatok véres kardként lobogtatott 4 embernyi távolság nem tűnik olyan kevésnek.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.01. 17:55:06

@Osuu:

A feleség mondjuk rokonnak számít, kedves kihívásokkal küszködő?

The brain 2012.10.01. 17:56:12

Teljesen igaza van az államtitkárnak.A komcsik már csak ilyenek.Reggeltől estig hazudnak mint a pockok.Tök mindegy miről van szó essünk neki találjunk ki marhaságokat, a lényeg,hogy beszéljenek róla.Mindig ezt csinálják és a választásokig csak erősödni fog.A sok nagyokos meg őrjöng a földek miatt miközben fingjuk sincs az egészhez.Azt hiszik a földből kinő a pénz.A nagy szart,dolgozni kell vele rohadt sokat és nem hétfőtől-péntekig 8-16ig.

Kotkodus 2012.10.01. 17:56:49

nem lesz per szerintem. a fiúknak nem érdekük az ügy napirenden-tartása...

azapistagyerek (törölt) 2012.10.01. 17:57:37

@Osuu: látom, a genetika nem az erős oldalad. Meg a logikus gondolkodás is okoz nehézségeket.

Példa: a feleségem rokonom? Mert szerinted nem.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.01. 17:58:39

Tehát a már ismert és Budai Gyula által feltárt információk nyomán megállapíthatjuk, hogy az MSZ(M)P pártlapja, a Népszabadság (amelyben az MSZP pártalapítványa még ma is 27,69 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik) ismét hazudott,

Ha tisztán a keresztényi erkölcs szerint ítéljük meg dolgot, akkor természetesen arra a következtetésre jutunk, hogy Budai Gyula Isten előtt ártatlan.

De a balliberális "oligarcha-kampány" hazug mivolta ország-világ előtt lelepleződött.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.10.01. 17:59:00

Budai Gyula Papcsák Ferenc méltó utódja volt az elszámoltatási kormánybiztosi poszton.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.01. 17:59:43

Tehát a már eddig is ismert és a Budai Gyula által most feltárt információk nyomán megállapíthatjuk, hogy az MSZ(M)P pártlapja, a Népszabadság (amelyben az MSZP pártalapítványa még ma is 27,69 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik) ismét hazudott,

Ha tisztán a keresztényi erkölcs szerint ítéljük meg dolgot, akkor természetesen arra a következtetésre jutunk, hogy Budai Gyula Isten előtt ártatlan.

De szerencsére a balliberális "oligarcha-kampány" hazug mivolta ország-világ előtt lelepleződött.

Atrox 2012.10.01. 18:00:05

@Osuu: szentírásként szolgál ennek az "MSZP-től hihetetlen módon független" blognak

Mondd csak, mióta vagy olvasója ennek a blognak? Mert ez akkora ordas baromság, hogy a törzsolvasóknak lebénult a keze és képtelenek ezt a hülyeséget olvasva :)

Ja, és köszönjük a magyarázatot. Így akkor nyílván minden rendben van és mostantól pofa sutba...

The brain 2012.10.01. 18:00:32

@turulpina: Baszki aki Kertészt a szájára veszi az mehet utána Kanadába.Kertész egy szimpla hazaáruló.Se több se kevesebb.

buszkó 2012.10.01. 18:00:34

.....a vádlottak padján majd kifejti....Sem utódja, sem boldog őse...

Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Atrox 2012.10.01. 18:02:34

@The brain: "Azt hiszik a földből kinő a pénz.A nagy szart,dolgozni kell vele rohadt sokat és nem hétfőtől-péntekig 8-16ig."

Nyugi, ők nem fognak dolgozni, a földek parlagon fognak heverni. Nekik a busás támogatás miatt kell a föld, amely mindenképpen jár, azaz hektáronként cirka 60 ropi.

Kotkodus 2012.10.01. 18:03:52

@Osuu: okoska! azzal, hogy leírod, hogy "a földgolyón élő összes 7 milliárd ember közül bármelyik kettő összeköthető maximum hét lépés segítségével" azzal pont magad ellen beszélsz!

mert, ha a két ember (gyulai meg a nemtomki) közvetlenül ismerik egymást, az - a te analógiád szerint - 1 lépésnek számít...

ez az elmélet nem azt mondja ki, hogy 7 rokoni/házassági lépésre vagy bárkitől a földön! érted?

egyébként meg a RELEVÁNS kérdés nem az, hogy rokonok-e, hanem az, hogy volt-e mutyi, vagy nem volt. és amíg itt a dns-kapcsolatokon hőbörögsz, addig erre biztos nem is kapsz választ!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.10.01. 18:05:11

@Osuu: KIM-eshez vagy egy földpályázat nyerteséhez van szerencsénk?

FIDES AGITÁTOR 2012.10.01. 18:07:36

"Gerzsánszki Lajos Budai Gyula unokaöccsének apósa, mely kapcsolat a Polgári Törvénykönyv vonatkozó 685. §-a szerint sem hozzátartozói, sem pedig rokoni kapcsolatnak nem számít."

Hát azért, ha kihal a Gerzsánszki család és Budai nővérének családja is akkor Budai csak beáll a sorba az örökségért.

tudi 2012.10.01. 18:09:26

"Gerzsánszki Lajos Budai Gyula unokaöccsének apósa, mely kapcsolat a Polgári Törvénykönyv vonatkozó 685. §-a szerint sem hozzátartozói, sem pedig rokoni kapcsolatnak nem számít.
Az NFA pályázati rendszerében szigorú és objektív bírálati szempontok vannak, mely pontozási rendszer lehetetlenné teszi, hogy a pályázó "rokoni" kapcsolatai, avagy párthovatartozása bármilyen szempontból is figyelembe vehető lehessen."
Hmm, ez egy gyöngyszem.

Osuu 2012.10.01. 18:10:48

@azapistagyerek:" Példa: a feleségem rokonom? Mert szerinted nem. "

Hanyadik feleséged? Demszky első felesége a rokona? Hát Demszky második felesége? Esetleg a harmadik felesége? De a negyedik felesége az már biztos a rokona...

No de itt nem Budai Gyula feleségéről van szó, de nem ám.

Hanem Budai Gyulának a testvérének a gyermekének, a feleségének az édesapjáról.

Hány tízezer fős lenne Demszky elvtárs "rokonsága" azonos mércével mérve?

Kotkodus 2012.10.01. 18:11:02

@The brain: "Azt hiszik a földből kinő a pénz"

és milyen igazuk van!

nézz utána mennyibe kerül bérelni a földet az államtól és mennyi eu-s támogatást kaphatsz közben érte... remélem lesz itt hozzászóló aki pontosan el is magyarázza nekünk...

zuulululu 2012.10.01. 18:12:25

@Rókakígyó: Koszi.

" A földbérlet jogát nyerte el. "
Na igy mar ertem, es ertelmet is nyer a kovetkezo:
"És 2014-ben, a választások előtt majd szépen lehet hozni egy kormányrendeletet, hogy a földbérleti szerződést olcsón ki lehet váltani, meg lehet vásárolni az eddig bérelt földeket"

Tehat a fold allami tulajdon(?), es lehet palyazni hogy ki berelheti. Mennyit kell tejelni az allamnak ezert? Vagy semmit, de muvelni kell?

FIDES AGITÁTOR 2012.10.01. 18:13:15

Egyszóval, ha Budai kinyírja a nővérét és nővére gyermekének családját, akkor bizony Budai örököl a Gerzsánszkiék megsemmisítése után.

Osuu 2012.10.01. 18:22:19

@.Pierre Bezuhov.:" KIM-eshez vagy egy földpályázat nyerteséhez van szerencsénk?"

Teljesen igazad van, aki egy Népszabadság elleni perben, nem a kommunisták pártlapjával ért egyet, az csak KIM-es lehet.

A Népszabadságot az MSZMP alapította 1956-ban, mikor a Szabad Nép formátum, ami alatt korábban műkodtek (még Lendvai Pál alias Paul Lendvai idejében, amikor is erősítette tudásával az akkori lapot), szóval ez a név kicsit megkopottá vált. Ekkor alapították meg a Népszabadságot és így került az MSZMP 100%-os tulajdonába. A rendszerváltás után azonban elprivatizáltak 70% fölötti részvénycsomagot, de azért az MSZMP gondosan megtartott 27%-ok saját magának. Ez a részvénycsomag a mai napig is az MSZP tulajdonában van, egészen 1956-tól, a lap megalapításától kezdve.

Így aztán, egy ilyen vitában, ha megengeded nekem szimpatikusabb nem egyből odarohanni és nyalni a kommunisták seggét, és üvöltözni, hogy ROKON ROKON.

De nyilván igazad van, emiatt csak és kizárólag KIM-es lehetek.

Hisz minden tisztességes ember hithű kommunista és issza a Népszabadság minden szavát 1956-tól kezdve napjainkig...

dr kíváncsivagyok 2012.10.01. 18:29:42

A Fidesznek ( Orvbánnak ) rögeszméje a család.....erről nekem a Keresztapa jut csak az eszembe !

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.10.01. 18:31:12

@CSENDES:
Tipikus fidesznyik mellébeszélés. Ugyanolyan mint a tektökök főnökének magyarázata, amikor elgatyázták a legényeit.
www.origo.hu/itthon/20120929-riport-a-tek-harcmuveszeti-galajarol.html

dr kíváncsivagyok 2012.10.01. 18:31:39

@The brain: Baszki aki Kertészt a szájára veszi az mehet utána Kanadába.Kertész egy szimpla hazaáruló.Se több se kevesebb.

Túl egyszerű vagy....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.01. 18:35:32

@Kravver: Látod,már vártalak itt:@kifordított nagyanyó: :))
Én csak ennyit tudok.
De mentségemre szolgáljon hogy te sem tudsz sokkal többet....

tuono 2012.10.01. 18:37:49

hát kicsi ország vagyunk nah, mindenki, mindenkinek rokonnya, így akkor senki ne kaphasson főődet?! :)

tuono 2012.10.01. 18:41:07

@tuono: óédesjóistenem, csak most olvastam végig és ez a jómagyarember azzal érvel, amivel én cinikuskodok. Keresek gyorsan vmi tanácsadói állást...

vallatas 2012.10.01. 18:50:05

azt kell, hogy mondjam ennyire birka a magyar, hogy otthon ül és ezt végignézi
nem is tudok mást mondani erre mintsem, hogy megérdemeljük.
EU-s zászlót égetni, székházat ostromolni tudunk ha fizetnek zsebbe a huligánoknak, de egyébként mindenki otthon nyomorog és végignézi ahogy a magyar kilopja a magyar testvéreitől a pénzt.
szánalom, szánalom

vallatas 2012.10.01. 18:55:00

ja a legfontosabb:
az EU tehet erről is, meg a zsidók meg az idegenek, meg az IMF, meg az illiminatusok..
aztat kanyar nelkul nyeljuk is be, hogy bizony a mocskos idegenek meg az EU meg a tobbi veszi el a penzt, meg szivat.
hahahahaahaha te birka nep te magyar
o edes istenem, hogy lehetunk ennyire egyszeruek.

nem várt fordulat 2012.10.01. 18:55:19

@vallatas: de ha még ki is megy ez a birka, akkor is mi van? van egy lmp / mszp / dk/ milla/ 4K/ szolidaritás/ f****om se tudja még mi. összefogni sem tudunk :)

vallatas 2012.10.01. 18:57:11

@karacsi_maci:
hat te erted, 10millio ember egy nem tud normalis programot irni?
en megirnam egy het alatt, hogy mit kivan a magyar nemzet :-)
Most meg dilettansok kezeben van a popszakma: Fidesz, Mszp, Jobbik, LMP, DK
ja, a faszomoccse EU rabolja el a fizetesem 56%
es az atlag birka el is hisz, edes jo istenem.

Mindfield 2012.10.01. 18:58:06

Jereváni rádió után szabadon. Nem is földet, nem is nyert és nem is rokon.

vallatas 2012.10.01. 19:02:22

@karacsi_maci:
lmp- satrazo majmok, akik szerint csak a draga megujulo energia fontos es semmimasban nem gondolkodnak.
mszp- meg mindig a regi kaderek vannak, semmi megujjulas, regi fos arculat, regi adorendszer, regi szocialisrendszer.
fidesz-csak a hatalmunk megtartasa fontos, szabadsagharcot folytatunk nem tudjuk kivel, de kemeny a csata, es mocsok eu de azert az IMF penz kell mert balfaszok vaguynk jo gazgasagi programmal eloallni.
jobbik-csak a ciganykeredessel foglalkozunk mashoz nem ertunk, az majd csak ugy lesz valahogy. a magyar fold a magyaroke, de ha nagygazdag nyuljak le mint most a foldtamogatasert akkor az nem baj akkor nem megyunk tuntetni, pedig az is lopas, de legalabb nem idegenek kezeben van, nem zavar, hogy magyar lop tolem. muhahaha
DK- Gyurcsany mikor jon mar ra, hogy az o brandje mar lejart?
milla-hobby szakkor vagy mi.

Hunor Levente 2012.10.01. 19:08:04

@Osuu: Csakhogy - a nem igazolt - hat lépés távolság elmélete ismerősökre vonatkozik és nem rokonokra. Ezzel a felvetéssel tehát még véletlenül sem lehet mosdatni ezt a tróger bandát.

micsoda? 2012.10.01. 19:14:22

Gyulánk akkora hülyeséget mondott, /igaz Ő Déer:)) / hogy a válasz is csak egy vidám szócsata lehet, mint itt.

nem várt fordulat 2012.10.01. 19:16:27

@vallatas: én a bajnait várom mint a messiást, de azt is hiába, mert addig fog töketlenkedni, amíg már késő lesz, és csak lejáratja magát, másrészt tudjuk, hogy nagy haverok a Gyurcsánnyal, ő pedig most jelenleg a leprás szerepében van, tehát totálisan kilátástalan a helyzet.

sajnos én sem látok más utat, csak a csodát, vagy a hamuba sült pogácsát, bár azt hiszem, ez utóbbi gyorsabban készül el. kivárom még ezt a két évet, és meglátjuk mi lesz.

bgp 2012.10.01. 19:19:07

Nem rokona, de tuti minden lagziban találkoznak. Bazmeg, ezt a kamuhegyet.

nandras01 2012.10.01. 19:19:14

@Illúzióromboló kockacukor: ilyen szofisztikált finomsággal megfogalmazni, hogy "bazmeg gyula az anyád!"- még nem hallottam :)

vallatas 2012.10.01. 19:26:07

@karacsi_maci:
Bajnaival csak egy bajom van, o is a magas adokulcsokban latja a jovot.
szerintem meg ez tevse ut, de o legalabb valami konyit a gazdasaghoz, nem ugy mint a tobbi kirakatember. no meg nem egy mpszbol kene indulnia hanem sajat part, sajat arcokkal.
A leginkabb a jobbik gazdasagi programjara lennek kivancsi, adopolitikara fokent ugye, de errol semmit nem tudunk :-( de van egy sejtesem, hogy ok is ugyanazt a vonalat kepviselik ebben mint az mszp es a fidesz, nagy koltsegvetes, nagy allami bevetelek, nagy adokulcsok formajaban.
azaz a fos a kobon :)

Brix 2012.10.01. 19:35:52

Én meg azt várom már, hogy valaki megszabadítsa az országot a fideszbűnözéstől! Az ország egyik legfőbb problémája a fideszbűnözés! Egyedül Simicska Lajos cégei 300 milliárd forintnyi közmegrendelést nyertek el a kormányváltás óta, 14 milliárd forint osztalékot fizettek ki 2011-re ! A közpénzek arra mennek el, hogy gyarapítsák a fideszbűnözők vagyonát. A közvagyon utolsó állami kézben lévő elemei, mint a termőföld is a fidesz maffia kezére kerül. Orbán kollégiumi szobatársai, rokonai ,haverjai, párttársai és hűséges talpnyalói uralják az országot, és feudális társadalmi rendszert építenek

Kotkodus 2012.10.01. 19:36:04

@vallatas: a jobbik gazdaságpolitikája az, hogy exportáljunk mi fokhagymát kínába, mert az jobb(ik), mint az övék...

vallatas 2012.10.01. 19:45:03

@Kotkodus: jahat abban aztan kurvajok vagyunk tudom!
a lenyeg, hogy termeljunk sok olyat amit nem tudunk eladni kulfoldon :-))))))))
Jobbik is rajott, hogy azert annyira nem okos, hogy megmente a magyar gazdasagot, semmi otlete nincs konkretan csak ilyen baromsagok, hogy nem kell a hitelt visszafizetni meg, hogy a zsidok tehetnek mindenrol. :-) ok nincs tobb zsido az orszagban, nem fizetjuk a vissza a hitelt node hogyan tovabb... o hat igen, ez itt akurva nagy kerdes amire maig nem adtak valaszt.
Ezert beszelnek csak arrol amirol tudnak, a ciganyokrol, ami szep es jo is tenyleg kellene vele kezdeni valamit, de ez a program 1%-nak kene lennie nem a 99%-nak amit kepviselnek.
jezus

nu pagagyí 2012.10.01. 19:45:27

Mészáros Lőrinc egyetlen pályázó volt a felcsúti földekre. A másik, még a döntés előtt elhalálozott.

ob.szerver 2012.10.01. 19:57:11

Hanem az a Mészáros Lőrincet, a községi gázszerelőt, tényleg nem kellene baszogatni. Ő csak stróman, és még a fődalapú támogatást sem tarthassa meg. Mégiscsak furcsa lett vóna, ha Orbán maga pályázik arra az 1300 hektárra. Hiszen tudjuk mennyire szerény: ne mi nyerjük a legtöbbet. Így hát Mészáros nyerte.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.10.01. 20:00:36

Az ilyen gyökereket itt faluhelyen esténként megvárta a kocsma népe, aztán ki kaszával, ki kapával, ki a puszta kezével úgy megadjusztálta, hogy másnap reggel fejből énekelte az Internacionálét.

Netuddki. 2012.10.01. 20:01:19

OK. Értem én, hogy nem közeli hozzátartozó a rokon. De miből volt neki pénze kifizetni?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.01. 20:09:35

Bayerrel nem szabad foglalkozni, pláne idézni, vagy kritizálni, nem szokták őt a tények zavarni a véleményének kifejtésében.

ember100 2012.10.01. 20:15:11

@Osuu:
Helló !

Tehát ha egy kommunista , de szeretem ezt a szót :)megmondja az igazit :) akkor csak hazudhat ?
De itt nem ez a baj ,hanem a MUTYI , ezért a Rokonok M. ZS. persze a hektáronként kb. 60 E ft azér jó mi ? !!!

vakuljmagyar 2012.10.01. 20:26:08

Nagyon szeretnék már elolvasni egy ilyen földbérleti szerződést. Mert ha azt tartalmazza, hogy az nyertesnek dolgoznia kell és termelnie a földön, akkor tőlem ebenguba, hogy ki nyeri a pályázatot, ha tényleg termel rajta valamit és nemcsak felveszi a támogatást. Vígasztaljatok meg, hogy van benne ilyen kitétel és olyan is, hogy aki nem teszi, attól azonnal visszaveszik.

nyehehe 2012.10.01. 20:52:27

Bayeren már a kuruc.info is röhög. Egy újabb cikk kapcsán. Kíváncsi vagyok mit reagál a nyilvánvaló tévedéseire/hazugságaira.

zuulululu 2012.10.01. 20:56:57

@zuulululu: Erre vk??

"" A földbérlet jogát nyerte el. "
Na igy mar ertem, es ertelmet is nyer a kovetkezo:
"És 2014-ben, a választások előtt majd szépen lehet hozni egy kormányrendeletet, hogy a földbérleti szerződést olcsón ki lehet váltani, meg lehet vásárolni az eddig bérelt földeket"

Tehat a fold allami tulajdon(?), es lehet palyazni hogy ki berelheti. Mennyit kell tejelni az allamnak ezert? Vagy semmit, de muvelni kell? "

Sanya1965 2012.10.01. 21:06:12

@vakuljmagyar: Egy régi mondás átalakítva : Naivitas ante portas ...
:)

Peace :)

niklex 2012.10.01. 21:17:51

Totó:
Ki lesz a földvédelmi megbízott?
1 Selmeczi Gabriella
2 Budai Gyula
X Lázár János

amit még megtehetsz 2012.10.01. 21:18:24

infláció de jóó lesz, még jobban nyomorognak majd... a lényeg, h kihúzzák 2014-ig, semmi más nem számít.
Köpnek a magyar emberekre.

istvankah 2012.10.01. 21:19:19

@The brain: maga kérem meg szép!Mondaná A Hofi!Rögtön utána hozzátenné és hűlye!

xéniav 2012.10.01. 21:25:44

@Osuu: Seggfej. A párom genetikailag nem rokonom, de attól még gyalázat lenne, ha Ő nyerne a cégem által kiírt pályázaton. Ez nem MSZP,SZADESZ, stb kérdése, hanem jogi értelemben is csalásmindenhol a világon, csak ittnem.

Antoninus Pius 2012.10.01. 21:27:09

Osuu : "Ez a rokon bizony Budai Gyula testvérének a gyermekének, a feleségének az édesapja.
Tehát "mindössze" négy ember távolságban van Budai Gyulától, miközben a földgolyón élő összes 7 milliárd ember közül bármelyik kettő összeköthető maximum hét lépés segítségével. Ahhoz képest az általatok véres kardként lobogtatott 4 embernyi távolság nem tűnik olyan kevésnek."

-Azért azt megnézném, hogy hetedik lépésként hogyan ülnél le vacsorázni egy asztalhoz, rokonként, mondjuk Obama elnökkel.. Hülye!

xéniav 2012.10.01. 21:27:38

@turulpina: Egyre jobban megértem Kertész Ákost, vajon Ő még minket láthatott, mert ez itt csak a felszín, a jéghegy csúcsa.

fchris82 2012.10.01. 21:32:10

@cserepj: "Én csak azt nem értem, hogy ennyire nem fél a Fidesz attól, hogy ha valaki mégis leváltja őket, akkor ezeket a szerződéseket visszamenőleges törvényalkotással átírja, mondjuk a bérleti díjat megtízszerezve?"

Nem fél, mert minden szabályos és törvényes. Az, hogy jó erkölcsbe ütköző, esetleg alattomos és átlátszó lopás, az a bíróságon nem számít. Lásd végkielégítések ügye. A Fidesz is azért próbálkozott a 2 milliós plafonnal és visszamenőleges 98%-os adóztatással, mert máshogy jogilag képtelenség megfogni a "csalókat". Most is minden törvényes és szabályos, ebben a későbbi kormányok sem fognak tudni mit csinálni. Vizsgálhatja most vki, hogy egyes privatizációknál az államot érte-e kár, de meg kell nézni mondjuk a Kopaszi gát ügyét, abból sincs semmi, és soha nem is lesz már, és ezt pontosan ők is tudják. Lopnak, és amit most összelopnak, soha nem kell velük elszámolniuk, mert a jelenlegi törvényeknek mindenben megfelelt mind a pályáztatás, mind a döntés. Ő sem véletlenül a PTK-val jön. Ezt SAJNOS meg fogják úszni, mint az olajszőkítést és az egyéb ügyeket is mind megúszta mindenki.

xéniav 2012.10.01. 21:34:44

@Osuu: Neked a szemed is kilophatják, akkor is MSZP-zel,Te vagy az az ember akinek a FIDESZ szara édes méz, Viktórunk okádása meg maga a mennyei manna.Olyan mint az egyház, nem számít ha gyilkól, lop, csal,pedofil,akkor is szentemberek gyülekezete a FIDESZ egy-ház. A most elmondott beszédéért más halandó embert kényszer kezelésre küldenének,de OV- t a hívei elvakultan imádják.

xéniav 2012.10.01. 21:36:30

@Osuu: De a heti együtt családozás már elég?

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.01. 21:37:41

Figyelem! Figyelem!

Az MSZ(M)P hivatalos pártlapja, a Népszabadság (amelyben az MSZP pártalapítványa még ma is 27,69 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik) vért izzadva kinyomozta, hogy van egy ember, akit szegről-végről rokoni szálak fűznek Budai Gyulához, bár nem vérségi rokon, sőt valójában egyáltalán nem is rokon, és ebből mocskos bolsevik módszerekkel egy hazugságoktól bűzlő cikket fabrikált, amelynek a következő prolinedvesítő, gyűlöletkeltő címet adta:

"Nagyot szakított Budai Gyula rokona Borsodban"

Ezzel a bolsevik technikával azt a hamis látszatot keltette, hogy Budai Gyula egyik közeli rokona törvénytelen módon jutott földhöz, az államtitkár úr pedig ebből közvetlen hasznot húzott.

Szemenszedett hazugság!

Igaza van Budainak. Ezekből a komcsi görényekből még a szart is ki kell perelni!

torró 2012.10.01. 21:41:34

Az a jó ebben a buliban, kedves barátaim hogy csak most handabandáztok, amikor egy két úgymond fidesz közeli valaki, föld bérletet nyer el. Hol voltatok amikor az mszp /szándékos/ emberei nem, bérletet nyertek el, hanem gyárakat és nem ekkora hanem jóval nagyobb területeket tulajdonítottak ki az úgymond közös vagyonból, amit a háború után erőszakkal vettek el a parasztoktól. És ezért kussolnak mert jobban sárosak mint ezek akiket most ördögnek kiáltotok ki. Úgyhogy előbb nézzétek meg mi történt az előző időkben, mondjuk a privatizáció környékén. Amikor ellopták az országot a fejetek, vagy fejünk felül. Akkor ezt is rójjátok fel mert ezzel jóval nagyobb kárt okoztak mint ez a pár ember aki elnyert 1200 hektárt művelésre. Ez nem felmentés , de így igazságos.

Rwindx 2012.10.01. 21:52:59

Ugyan leszarom, de annyit fűznék hozzá hogy én az unokatestvéreimnek egy részének ismerem csak az élete párját, de hogy azoknak a szüleivel életemben nem találkoztam az 100%.

Kiváncsi lennék a bősz kommentelők arányaiban hányan ismerik az unokatestvéreik apósát... lol

xéniav 2012.10.01. 22:05:17

@Osuu: A jövőre nézve: akikkel együtt sportolok évek óta, akikkel együt jároknyaralni évek óta,akik az évfolyamtársaimvoltak: azoknak baráti alapon előnyöket juttatni nem bűn, mert nem a vérszerinti rokonom. Elég sokszorrésztvettem pályázat előkészítésében ésbeérkezett anyagok elbírálásábanés eddíg ez bűn volt. Nem is vittem bérbőlés fizetésből sokra. De Én csak egy alsóbbrendü Nemfideszes vagyok. Az exemék az összes rokonuk párjának a felmenőivel tartják a kapcsolatot, persze csak üzleti alapon, véletlenül nagy fityuszosok.

viperakapitany 2012.10.01. 22:06:23

@The brain: te vagy a legjobb példa Kertész igazolására. meg persze arra, hogy felesleges volt levinni a kötlező oktatás korhatárát

xéniav 2012.10.01. 22:07:40

@The brain: @Osuu: A jövőre nézve: akikkel együtt sportolok évek óta, akikkel együt jároknyaralni évek óta,akik az évfolyamtársaimvoltak: azoknak baráti alapon előnyöket juttatni nem bűn, mert nem a vérszerinti rokonom. Elég sokszorrésztvettem pályázat előkészítésében ésbeérkezett anyagok elbírálásábanés eddíg ez bűn volt. Nem is vittem bérbőlés fizetésből sokra. De Én csak egy alsóbbrendü Nemfideszes vagyok. Az exemék az összes rokonuk párjának a felmenőivel tartják a kapcsolatot, persze csak üzleti alapon, véletlenül nagy fityuszosok.

dr. Aullah 2012.10.01. 22:10:27

Mennyi szánalmas köcsög fityiszes fröcsög itt. Most próbálják magyarázni, hogy nem is úgy volt meg stb... max magatokat hülyítitek. (tényleg ennyi fizetett hülye van? Nem hiszem el, hogy önszántukból emberek ilyeneket írnak.

Ez már nem az első eset, senki sem veszi be azt a dumát, hogy nem is ismerte stb stb...

J.László 2012.10.01. 22:11:08

@xéniav:
Ne írd nagybetűvel az "én"-t. Nagyon gagyi.

xéniav 2012.10.01. 22:16:00

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Eddig azt hiszem 89 darab pert indítottak, ebből 74- ről bebizonyosodott, hogy rágalmazás, 7 folyamatban van, 3-at felfüggesztettek bizonyíték hiányában jobban kellen a ksasszony - butalibának követnie az eseményeket. Akkor kik is csinálnak hamis látszatot? És az a sok EU-s képviselő aki elitéli ami itt folyik magyarországon, az is biztos mind MSZP-s, nem kellen egy kicsit pontosabb információkat gyüjtened a jelenlegi kormány működéséről? Vagy annyira hívő vagy, hogy már nemhagyod magad zavartatni a tényektől??,

Belagezapista (törölt) 2012.10.01. 22:20:53

@Osuu:
7-el nem a rokonság köthető össze, hanem az ismertség. Ismerősöd meg két nagyságrenddel több van, mint közvetlen hozzátartozód.

J.László 2012.10.01. 22:20:54

@xéniav:
Amikor 2002 után az akkori elszámoltatási népbiztos egy darab ügyet nem tudott produkálni, az volt a válasz, hogy "ügyesen csinálták" (a Fidesz). Kérem szépen ebben az esetben is ugyanezt az álláspontot képviselni.

Belagezapista (törölt) 2012.10.01. 22:23:30

@torró:
Szóval ha a másik tolvajbanda lop, akkor a ti tolvajbandátok szabadon lophat, ugye?

xéniav 2012.10.01. 22:33:40

@J.László: Ennyit bírsz észrevételezni? Nagybetű/kisbetűűűű. A nyelv változó és egyben divatfüggő. Ma így szoktuk, holnap úgy.Nézd meg pár év múlva az SMS-ezés hogyan alakítja át a jelenlegi helyes/szokás írásunkat. Tudod mennyi minden változott pár évtized alatt? Nagymamám leckefüzetét nézegetve mi már nem is magyarul beszélünk.

qwertzu 2012.10.01. 22:35:29

Oké, a sok hőbörgő közül tegye fel a kezét, aki háromnál többször találkozott az unokaöcsének apósával.

torró 2012.10.01. 22:36:25

@Belagezapista:
Eltulajdonítottak valamit? El! Kiabáltok? IgeN! Kiabáltatok a másik tolvajnál? Nem Bazdmeg! Akkor most se kiabálj! Vagy Írjátok ide le a többi tolvaj nevét is. Akkor hiteles leszel! Le mered?

dobzse.laci 2012.10.01. 22:36:58

@Osuu: Eszkep drága, visszajöttél?
Üres volt ám itt nélküled.

etruszk 2012.10.01. 22:37:07

@zuulululu: semmit nem kell tejelni. Sőt még te kapsz - 732 hektár esetén, a bérleti díjat levonva - 33-40 millió Forint EU támogatást. És még csak rá sem néztél a birtokra.
2014-ben pedig elővásárlási jogod lesz a földre amit bérelsz. Megveheted potom pénzért.
Minő véletlen, 2014-ben már a külföldiek is vehetnek majd magyar termőföldet. Vélhetően jól felmegy az ára. Tehát 2014-ben még egyszer kaszálhatsz. Megveszed a földet olcsón, és eladod egy külföldinek drágán.
Na ezért nem nyerhet akárki.

Rwindx 2012.10.01. 22:39:36

@dr. Aullah:
Vezesd le hogy ismernie kellett és igazad van, de ha nem tudod levezetni és saját unokatestvér apósaidat sem ismered akkor mégis mire állítod? Arra hogy utálod? Jogod van hozzá hogy utáld, de ez elég kevés hogy bárkiről állíts valamit. Ennyiből már a budai borvidéket is megvette, már át is nevezte Budai borvidékké, csak a sok idióta még nem jött rá...

xéniav 2012.10.01. 22:40:36

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Kisasszony nekem meg írjad, hogy hülye picsa, mertén is nagyon butának és beképzeltnek tartalak. Az eddigi beirásaidból egyértelműen kiderül, hogy igen hiányos a műveltséged, de ezt bátran megosztod és hangoztatod,amiszive-jogamindenkinek.

etruszk 2012.10.01. 22:43:57

@qwertzu: A feleségem unokatestvérének apósát csak egyszer láttam egy külföldön megtartott esküvőn. Ennek ellenére biztosra veszem, hogy ha elintézném neki, hogy nyerjen pár tízmilló forintnyi Eurót, akkor adott esetben a feleségem unokatestvére kezét-lábát törné, hogy a kedvemben járjon. Vagy ha nem ő, akkor egy befolyásos barátja.

Saga 2012.10.01. 22:47:35

@Osuu: Ezt Pozsgaytól, Szűrös Matyitól vagy melyik jobbkommertől tudod ilyen jól?

Egyébként a lopás az lopás. Ha ez csinálta, ha az.

Mi az hogy kommunista, most a 21. században? Tipizálnád?

J.László 2012.10.01. 22:50:26

@Saga:
Mi az, hogy jobbkommer? Tipizálnád?

Rwindx 2012.10.01. 22:51:27

@etruszk:
Akkor nem egyszerűbb egy hajléktalan stróman mondjuk 20K HUF-ért aki senkinek senkije, nem lehet öszefüggést találni, sőt abba a pár tíz misi EUR-ba belefér az a mondjuk 100K HUF költség is hogy örökre elhallgattassák ha kell?

Én így csinálnám, gyanítom mások is így csinálják.

xéniav 2012.10.01. 22:52:03

Szerintem , ma MO.-on apolitikus szó egyenértékülett a mutyizás és lop szóval. Itt igazán csak a mértékrőlés arról vanszó,hogy megsem próbálják eltitkolni. Számomra az MSZP-s korszak 30-70% , azaz 30-at lopunk 70 marad , az átlag embernek is jutott,most FITYUSZ 70-30%, azzaz 70 nekik és rokon/barátaiknak (lásd Simicskaés társasi, csakhogy a megmaradt 30-ból ez a hülyenép nem tud megélni,és itt az igazi baj!!!Plusz mellé még a harci-marci, fülkeforradalom, öntelt megnyilvánulás, állandó nemzetieskedés, a kívülállók (külföldön élőnem itt adózók) jogai előbbre valók a képviselőinknek mint az őket eltartók jogai. Hát ez nálam kiverte a biztositékot és hánynomkell tőlük. Nekem ne vallás alapító nagy-magyarok üljenek a tisztelt házba, hanem szakemberek!!!

karpackie 2012.10.01. 22:59:26

@Rókakígyó: Szívemből szóltál! Uff, én beszéltem, kígyóbőrű testvérem!

Rwindx 2012.10.01. 23:02:24

@xéniav: 30-70 vs 70-30? Mintha egy kissé elfogult lennél.
Most amikor az IMF, EU, az összes külföldi és belföldi elemző, hitelminősítő minket vizslat minden tizedszázalékért akkor 70%, amikor meg még bemondásra elhittek bármit akkor meg "csak" 30%. Hehe. Logikus.

etruszk 2012.10.01. 23:02:48

@Rwindx: Ez csak akkor lenne megoldás, ha a pályázat elbírálója szeretne a pénzhez jutni. De itt nem erről van szó.
1, Itt a pályázat elnyerőjét akarják helyzetbe hozni. Kap pénzt, földet, és 2014-ben még pénzt, ha ügyesen sáfárkodik. Ha meg is műveli a földet, az a bónusz.
2, A projekt 2014-ig fut. Ezt nem bízzák hajléktalanra. Mi van ha eltűnik, vagy elpatkol addig? A pincébe meg nem nem lehet két évre bezárni...

Saga 2012.10.01. 23:03:31

@J.László: olyan, a volt szocialista rendszerben pártfunkciót, kormányzati szerepet, kiemelt tisztséget betöltő személy, illetve azt a rendszert ügynökként kiszolgáló lény, amelyiknek volt pofája a közéletben maradni, ráadásul antikommunista szlogent hangoztató (tettekben kicsit sem tevő, lásd ügynöklisták), magát jobboldalinak tartó (pedig bolsevik eszközöket használó, klasszikus demagóg baloldali célokat, eszközrendszert alkalmazó) párt szekerét tolja.

Martonyi, Kövér, Pintér, Stumpf, Járai...tovább is van mondjam még?

J.László 2012.10.01. 23:05:31

@Saga:
A felsorolt személyek közül kinek volt kormányzati vagy országos szintű pártszerepe 1990 előtt?

Rwindx 2012.10.01. 23:08:57

@etruszk:
A stróman el fogja adni relatíve gyorsan egy másik megbízhatóbb strómannak, ez már ugye teljesen magánszerződés lesz, senki nem vizsgálhatja. Vagy pedig közvetlenül annak akinek a föld kell, 1-2 év múlva amikor már senki nem foglalkozik a földosztásokkal, vagy kormányváltás után. Természetesen lesz végrendelet és egy előnyös földbérleti szerződés is ami egy ügyvéd széfjébe fog kerülni.

qwertzu 2012.10.01. 23:11:30

@etruszk: És valami bizonyíték, hogy elintézte neki? Vagy arra, hogy évi egy alkalomnál gyakrabban beszélnek. Mert ha havonta egyszer közös bográcsozás van, akkor nyilván gáz. Ha csak egyszer találkoztak az unokaöcs esküvőjén és a nevét se tudja, akkor van ilyen. Mert ez így egy nagyon vékony rokoni szál.

Saga 2012.10.01. 23:14:11

@J.László: Te terelsz. Pártfunkciót írtam, kormányzati szerepet, kiemelt tisztséget és ügynöki tevékenységet.

Martonyi III/2-es ügynök
Járai III/2-es ügynök
Pintér MSZMP titkár
Stumpf a Hazafias Népfront alelnöke
Kövér MSZMP KB Társadalompolitikai intézet munkatársa, MISZOT alelnöke - Gyurcsánnyal egyetemben - LOL

J.László 2012.10.01. 23:19:43

@Saga:
Tehát definiáltad a kommunistát, amire rákérdeztél: "a volt szocialista rendszerben pártfunkciót, kormányzati szerepet, kiemelt tisztséget betöltő személy, illetve azt a rendszert ügynökként kiszolgáló lény."
Horn Gyula, az utolsó kommunista külügyminiszter.
Kovács László, az utolsó kommunista kormány külügyi államtitkára.
Kelete akárki (nem jön be a keresztneve, tudod, akinek prostituált a lánya), az utolsó kommunista védelmi miniszter.
A drága Lendvai Ildikóról ne is beszéljük: a kommunista rendszer főcenzora.
Van valami egyedi bája annak, amikor a kommunisták kommunistáznak.
Különben tudsz olyan rendszert, amelyik nem használta fel az előző rendszer (ancien régime) bizonyos embereit?

J.László 2012.10.01. 23:21:14

@Saga:
Elnézésedet kérem, mert kifelejtettem Megyót: III/III-as (szerintetek III/II-es) ügynök, a kommunista rendszer utolsó pénzügyminisztere.

Rwindx 2012.10.01. 23:26:49

@Saga:
Hmm, Martonyi ezért már pert nyert Kende (ő állította) ellen, aki végül elismerte Martonyi nem végzett ügynöki tevékenységet.

Saga 2012.10.01. 23:32:50

@J.László: Nem értem, hogy jönnek ide az MSZP-s gerinctelenek... most méricskéljük az MSZP és a FIDESZ szarságfokát? Ha ne adj isten a FIDESZ szarságfoka egy árnyalatnyit kisebb, attól már az jó?

Most akkor ha jól értem lekommunistáztál mert kommunista menedéknek és gerinctelennek tartom a FIDESZT?

Milyen érv ez már? Rasszista? Leegyszerüsítő mert akkor nem kell megismerni a másikat és nem kell gondolkodni se. Remek.

Szeretnék hinni abba, hogy lehet úgy kormányozni, hogy a diktatúra piócáit le lehet rázni. És lehet úgy kormányozni, hogy annak van tartása és hosszútávú célja. Ha csak a Veres János díjjas Matolcsy-t nézem, már bukta az egész....

J.László 2012.10.01. 23:36:26

@Saga:
Senki nem kommunistázott le. Bírom, amikor a kommunisták kommunistáznak. Ez a rizsa tőlük jön.
Nem tudom, mitől lennék "rasszista". E jelzővel szerintem vigyázz. Általában értem, nem a mostani esetre.

Saga 2012.10.01. 23:42:39

@Rwindx: Csúsztatás:"A bíróság szerint a kifogásolt cikkekben valós tény volt az, hogy Martonyi János 1967-68-ban az állambiztonsági szolgálatok "zsaroló jellegű felhívására" több külföldi útjáról jelentéseket készített, továbbá, hogy a III/I-es Csoportfőnökség nyilvántartó könyvében és a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépes nyilvántartásában Magasdi fedőnéven szerepelt."

LOL. De nem ügynök. Ááááááá. Köszönjük tisztelt magyar bíróság.

Tessék elolvasni Kunderától a Lét elviselhetetlen könnyűségét. Mindig van más választás...

Tőlem legyen Martonyi ügynök, de ne akarjon külügyminiszter lenni és ne legyen kormányzati tisztviselő...

Ahogy Schmidt Pál se, Boros Péter se és egyik se. És mivel a múlt még mindig nem nyilvános, a választók sem látják a szemet az ocsúban. Persze az az ország amelyik a Fletót és egy Orbánt újráz az meg is érdemli...

J.László 2012.10.01. 23:58:54

Igen nagy vicc, ami megy az utóbbi időben. Orrba-szájba kommunistázzák a Fideszt, pláne azok a leghangosabban, akiknek a lehető legkevesebb erkölcsi alapjuk lenne erre. Íme néhány példa arra, hogy mennyire nem fekete-fehér a történelem, vagy a politika:

A francia forradalom hadseregét XVI. Lajos tisztjei vezették, méghozzá egész jól. A Bourbon restauráció után Napóleon több minisztere és tábornoka magas hivatalban maradt. Amikor Napóleon Elba szigetéről hazatérve partra szállt Franciaországban, saját egykori tábornoka igyekezett őt feltartóztatni, XVIII. Lajos nevében.
A weimari köztársaság kétszer megválasztott elnöke (Hindenburg) megrögzött monarchista volt, és ezt egyáltalán nem rejtette véka alá. 1932-ben azok a szociáldemokraták kampányoltak mellette, akik őt az első világháborúban a legjobban utálták.
Tuhacsevszkij marsall, 1937-ig a szovjetkotmány hadügyi népbiztosa nemesi származású volt és a cári hadsereg egykori hivatásos tisztje. A második világháborúban a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke - így Sztálin egyik legközelebbi munkatársa - a szintén nemesi származású Saposnyikov tábornok volt, aki 1917 előtt vezérkari ezredesként szolgálta a cárt.
Nyugat-Németországnak 1949 óta kb. 10 szövetségi elnöke, szövetségi kancellárja és államtitkárja volt, aki tagja volt a náci pártnak. Az NSZK titkosszolgálatát (BND) Gehlen tábornok vezette az 50-60-as években, aki 1945 előtt ezredesként a Wehrmacht főparancsnokság keleti idegen hadseregek (magyarul szovjet hadsereg) felderítési osztályát vezette. A háborús bűnökért (alaptalanul) elítélt Manstein tábornagy 1955 után a nyugatnémet hadsereg egyik főtanácsadója volt (és parlamenti képviselő).
Az NDK-ban (ahol formálisan mindvégig többpártrendszer volt) külön pártot gründoltak a kommunisták az egykori NSDAP-tagok számára (NDP = Nationaldemokratische Partei).
A NASA Hold-programját az egykori SS-ezredes Wernherr von Braun vezette.

A történelem, a politika nem feltétlenül az a fekete-fehér, igen-nem gyerekeskedés, ahogy azt
Móricka elképzeli magának.

Rwindx 2012.10.01. 23:59:47

@Saga:
Csúsztatás? Ó ha a cikket is belinkelted volna, akkor azért ennél az idézetnél több is kiderült volna: index.hu/belfold/kema080623/

többek között:
"A felperesi oldal szerint Martonyi János beszámolói senkire nézve sem tartalmaztak sérelmes információkat, semmitmondóak voltak, és a beszámolókban szereplőknek kárt nem okoztak. A felperesi oldal szerint Martonyi János a 60-as évek végén megtagadta az úti beszámolók írását, arról pedig nem tudott, hogy különböző fedőneveket kapott - például Marosvásárhelyi, Magasdi - és dossziéját az állambiztonság különböző szervezeti egységeinél őrizték úgy, mint amely egy működő ügynökről szól. Mindez felperesi oldal szerint fiktív állambiztonsági beszervezés és nyilvántartás volt, melynek célja a statisztikák javítása lehetett."

"Kende Péter a hétfői tárgyaláson arról beszélt: ebben az ügyben nem kizárt, hogy Martonyit megfenyegették, megzsarolták, jelentései pedig 90 százalékban valóban mellékes információkat tartalmaztak, de attól még jelentett."

Még jó hogy vannak ilyen stramm emberek mint te akik többet értenek ehhez mint a Magyar Bíróság, és kiderül minden csúsztatás, amit te ugye soha nem tennél.

xéniav 2012.10.02. 00:03:03

@Rwindx: akkor is it volt azIMFés vizslatottéssok szabálytalanságot felfedettés szóvá tett. Olvasd el az akkori IMF feljegyzéseket, nyilvnos. Nyóc évalatt találtak annyit mint most kettő alatt. Biztos az IMF is kommunistákból áll. Öket is lehet komcsizni.

xéniav 2012.10.02. 00:08:24

@Rwindx: Ja, és a hitelminősítők is folyamatosan minden , ismétlem minden évben elvégzik a felméréseiket és közlik az adataikat. Az eltérésközöttük nem többmint 5% !!!.Biztos az is mind komcsi, az összes.Őket nem érdekli senki népnemzeti dumája, csak és kizárólag csak aminősítés számit.

Rwindx 2012.10.02. 00:14:11

@xéniav:
Kérek szépen linket az IMF által összegyűjtött szabálytalan költésekről amiből kiderül hogy legalább 30%-ot ellop akármelyik kormányzat és holdudvara. Elolvasom és utána beszélhetünk róla. Sőt akkor számszerűen össze tudjuk adni és hasonlítani, mennyi az annyi.
Köszi.

Egyébként ma még nem komcsiztam senkit sem, de neked fogok szólni először ha esetleg mégis megtörténik.

Rwindx 2012.10.02. 00:15:13

@xéniav: Ezzel mit szerettél volna mondani? :)

Saga 2012.10.02. 00:24:38

@Rwindx: Tehát írt jelentéseket? Írt. És ezek után nem lehetett kimondani, hogy ügynök volt. WTF

Az édesapám se párttag nem volt, se ügynök. Nem is lett mondjuk vezető mérnök. Na ez az erkölcsi különbség.

Nem csak én tartom ezt nevetségesnek, hanem azok is akiknek ez a szakmájuk, például történészek.

A bíróság szerint lehet, hogy nyert, de nálam akkor is erkölcsileg nulla. A bíróság nem tévedhet?

Ahogyan volt aláírt taggyűlési jegyzőkönyv is, amit taggyűlési jegyzőkönyvként írtak alá, de a bíróság mégsem találta jegyzőkönyvnek.

Kemény élethelyzet lehet tudni, hogy jelentettél, de még egyszer mondom: nem kell akkor külügyminiszternek menni. Maradhatott volna ügyvéd. A közügyektől távol. Így viszont a szemeben egy erkölcstelen ember. Nem probléma. Van ilyenből sok, csak kerülöm őket.

A vélemény szabad. Van belőle tízmillió.

Rwindx 2012.10.02. 00:35:34

@Saga:
Az III/2 vagy akármilyen ügynöknek mint olyannak van egy definiciója. Ennek a definiciónak nem felel meg. Nem olyan bonyolult ez. A rendőr is ír jelentést mégsem ügynök, mert nem a "jelentés írása" az ügynök definiciójának egyetlen feltétele. Szerintem sem makulátlan, de attől még sem nem ügynök sem bármi egyéb amivel szeretnéd megvádolni. És szeretned sem kell. Attól hogy valakit utálsz nyilvánosan nem mondhatsz rá olyat ami nem igaz, vagy ha ennek ellenére megteszed, akkor számolj a következményekkel (egy személyiség jogi perrel mondjuk).
Érted?

Marcellusca 2012.10.02. 08:31:03

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Takarodj vissza a Varánuszra!
Ja, hogy onnan (is) ki vagy tiltva? :P

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.10.02. 09:26:11

@xéniav:
A fityisz nem egyház, hanem egy destruktív szekta.
De kár, hogy nem egy Jim Jones-féle. He-he-he-he!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.10.02. 09:38:31

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Figyelem! Figyelem!

A budai gyuluskád által még elszámoltatási biztosként vizsgált 1442 esetből tíz eset se jutott el a vádemelésig.
Egy ilyen lófaszjóska seggét nyalod? Ennyire olcsó kurvák lettetek? X-DD

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.10.02. 09:47:54

@torró:
A rablóprivatizációt a keményvonalas mszmp-sek az ellenzéknek csúfolt kisz-es ifjú komcsikkal együtt dolgozták ki. Vajon miért csak 1995-ben lett privatizációs törvény?
Kikből áll a mostani kormányzópárt élcsapata? Kisz-esekből, mszmp-sekből, hazafias népfrontosokból.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.10.02. 10:03:34

@Saga:
"Stumpf a Hazafias Népfront alelnöke"

És minő véletlen, mellette a mikola pista volt a másik alelnök...

torró 2012.10.02. 11:05:37

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:
Kiegészítem! Lehetett é valakiből bármilyen vezető állást betöltő akármi, ha nem volt párt tag? Nos lehetett, de hogy? A nejem egy nagyobb vállalatnál lett szolgáltatási ágazati igazgató helyettes. Ugyanaz volt a munkaköri leírása mint az igazgatóé, csak , fele fizetés és prémium, mert nem volt hajlandó belépni a pártba. És kik privatizáltak ? Ahogy említéd a" szűk családi kör"!

titan 2012.10.02. 12:12:54

@Osuu: egy pici matematika: 2 a negyediken az 16, 2 a hetediken az 128, különbségük 3 hatvány, mégis 112... egyébként meg nem rokoni kapcsolatok, sőt még csak nem is közvetlen ismeretség az a hét lépés, nézz utána

Kandeláber 2012.10.02. 13:07:11

2014-ben Szabó Rebeka lesz a parasztminisztérium vezetője, folyik majd a tej és a méz.

tryclops 2012.10.02. 13:13:16

@Osuu: Drága cuncikám, te olyan buta vagy, hogy az már fájdalmas, nem tudom szó nélkül hagyni.

"Nem a PTK-ból kell kiindulna. Az a kérdés, hogy a nevezett illető, és Budai Gyula a DNS-ük hány százalékában származik azonos forrásból? 10%, 5%? Ez már egy nagyon távoli rokonság lenne, ha a testvéreket vesszük 100%-nak (azonos apa-anya tehát azonos származási hely), féltestvéreket 50%-nak stb. "

Jó, hagyjuk a PTK-t a picsába, induljunk ki az általános iskola 7. osztályos biológia tananyagából, miszerint az ember és a törpecsimpánz genetikai állománya 99%-ban megegyzik. Értsd: azonos. Az 50% amiről te beszélsz az kb az ember és a meztelencsiga közötti áll fenn, ami erre az esetre szerintem simán igaz lehet.

Persze nem kötelező mindenhez érteni, kell olyan is ebbe az országba aki megkapálja a Budai nemrokonának a földjeit is. Csak azt nem értem hogy akkor mi a f@szt keresel itt?

süti beállítások módosítása