Skip to content


       Szűrés lista

És a harmadik napon már meg is csapolták a tartalékot

A szilveszteri buli után Magyarország bedöntésére szövetkező brókerek után mi is visszatérünk - kipihenve a tavalyi évet és a ünnepeket.
2013 máris elég erősen kezdett, Gyurcsány Ferenc például éhségsztrájkjával elérte a regisztráció eltörlését, de emellett olyan Nagy Reformok is elindultak, mint a közoktatás államosítása, a járások megalakítása, de kaptunk rezsicsökkentést, tranzakciós illetéket, új adókat, Magyar Nemzeti Bankba készülő Matolcsyt ...

A kormány az év utolsó napjaiban gyorsan kiszórta a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékban maradt 16 milliárd forintot, így 2013. január 1-én újra 100 milliárd forintról indult a tartalék. Igaz, hogy ennek a tartaléknak a célja, hogy év közben felmerülő, nem tervezett, rendkívüli eseményeket a kormány tudja finanszírozni, (lásd.aszály, vízkár, katasztrófa, Malév-csőd), de a 2012-ben az kiutalt összegek nagyobb része nem ilyen célokra lett kifizetve, melyet az ÁSZ a jelentésében ki is emelt.
Az új évben egész sokáig meg tudták állni, hogy hozzányúljanak a házipénztárként működő tartalékhoz. Egészen pontosan két napig tartott az önuralom, csütörtökön döntött a kormány, pénteken már meg is jelent a Magyar Közlönyben a határozat: 2 milliárd forintot adnak a Veszprémi Járási Hivatal felújítására.
Valószínűleg váratlanul érhette Veszprémet a járási hivatal megalakítása, mert az eredeti tervek szerint a Victor Hugo utcai egykori illetékhivatal épületében valósult volna meg az új intézmény elhelyezése, de kiderült, hogy ott továbbra is a NAV dolgozik majd. Így a járási hivatal a Rosos-kúriában kap majd helyet, de a kúriát előbb fel kell újítani.

2 milliárdból.

5000_20080706_21373731.jpg
Az országban a veszprémi mellett még 197 járási hivatal alakult meg,  ezek szerint a  többi  járásban meg tudták oldani a járási hivatal elhelyezését.

A járási rendszer a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és személyesen Navracsics Tibor miniszter "főműve".
Navracsics veszprémi, a 2010-es országgyűlési választáson a veszprémi választókerületben szerzett egyéni mandátumot.
A Veszprémi Járási Hivatal kap a kormánytól 2 milliárd forintot, feltehetőleg KIM-es javaslat után.

Milyen érdekes, hogy csak a járásokért felelős miniszter saját választókörzetének járási hivatala kap egy jelentős összeget a a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.
Biztos csak véletlen egybeesés lehet ...

Navracsics elég erősen megtolta az évkezdést, szilveszterkor malacot fogadott örökbe:

navracsics.jpg
Pénteken az egyik  legszebb poszt-szocialista képet sikerült összehoznia amikor 47 év után újra járási központ lett Gyomaendrőd.
Érdemes elveszni a részletekben, hibátlan kompozíció:

járás.jpg
Tegnap pedig már a járási hivatalok új szerepét is felvázolta nekünk:

"Sokan hátrányként szokták megfogalmazni,hogy ha úgymond túl kedvesek vagyunk az ügyfelekhez, akkor odaszoknak az ügyfelek, és akkor is ott lesznek, ha nincsen semmi elintéznivalójuk. Én ezt nem tartom problémának. Az adófizetők pénzéből fenntartott hivatalok, intézmények, ügyfélfogadási irodák, hogy ha valaki társaságra vágyik, bármilyen abszurdnak tűnik a feltételezés, akkor hadd menjen oda, hiszen azt szeretném elérni, hogy azt szokja meg, hogy az államtól, az állam embereitől kedves, türelmes, tisztelettudó viszonyulást láthat, illetve kaphat."

Épül-szépül a Jó Állam, aki nem termeli napközben a gdp-t, és társaságra vágyik, az nyugodtan elmehet a járási hivatalba, tárt karokkal és meleg irodával várják ...

Címkék: navracsics kim járás

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr195002186

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megsajnáltam Rogánt 2013.01.07. 17:49:39

Esküszöm, én megsajnáltam Rogán Antalt. A Fidesz vezérkara már másodjára húzatja le vele a klotyón az időt és pénzt nem kímélve felépített politikai karrierjét.  Vajon milyen érzés lehet az, amikor a főnök azt mondja pénteken, hogy menj be, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thehandsomest (törölt) 2013.01.07. 11:42:51

A szék, a naptár, a kép és a két virág... Amúgy ha az ott mézeskalácsház akkor végem végem is van :D

2013.01.07. 11:45:32

Na ja. Múlt csütörtökön (3-a, ugye) ügyet akartam intézni egy hivatalban. Telefonon. Az ügyintéző rögtön felvette (csodálkoztam is). Közölte, hogy nem tud segíteni, mert most a járások miatt (gondolom az új központok alakulnak, vagy mittudomén) minden iratot elvittek (!!!) tőlük, úgyhogy semmilyen információval nem tud szolgálni, lévén nincs mibe beletekintenie. Kínomban csak röhögtem. A kérdésemre, hogy ez meddig lesz így, nem tudott válaszolni. Azt mondta, írjak neki nyugodtan, lehet visszakapják az iratokat. És akkor tud válaszolni Vagy nem. Ő sem tudja. Jó, mi?

2013.01.07. 11:47:13

Ja, és egy év alatt megszoktuk az új törvényszéki rendszert, ezt is átvariálják. Már megint. Gondolkodom, minek megtanulni, ha jövő januárban megint megcsavarják.

gazoló 2013.01.07. 11:51:55

ezmiértmiért miért ,mondják nem lesz annyi önkormi....hányok...hányok... hányok....miből,miből,miből?????????????????????????????????

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2013.01.07. 11:53:16

S ha ehhez hozzátesszük, hogy már borul a költségvetés bevételi oldala (e-útdíj tendertől lehet hogy eláll a nyertes, -75 milliárd; csúszik a 94 milliárdos bevételre tervezett pénztárgép-bekötés csúszik - 20?-30?-50? milliárd kiesés; ez már együtt több, mint a tartalék), akkor idén, 2011 és 2012-ben ismét már februárban bukik a költségvetés...

Link Elek 2013.01.07. 12:00:06

újabb ortodox kommunista lépés az unortodox konzervativoktol

Az állatfarm ujra aktualis

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.07. 12:04:49

@thehandsomest:

Arról a képről már csak annyi hiányzik, hogy berongyoljon Bozody János üzemi tűzoltó, és Falkai elvt a kefirjével... :D

gazoló 2013.01.07. 12:10:19

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:nemhiszemelhogy 2013 van!! -az ufók???segits egér!

Secnir 2013.01.07. 12:18:35

"Érdemes elveszni a részletekben, hibátlan kompozíció:"

a táblán:

JÁRÁSI TANÁCS

gratulálok. járási tanácsok '50 és '71 között voltak utoljára. mi is volt akkor, mi is volt akkor...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.07. 12:21:05

@gazoló:

Rohanunk a szocializmusba.
Ne lepődj meg, ha arra ébredsz holnap, hogy minden fekete-fehér.
index.hu/cikkepek/0704/belfold/kadar1.jpg

Vidéki 2013.01.07. 12:36:11

"Sokan hátrányként szokták megfogalmazni,hogy ha úgymond túl kedvesek vagyunk az ügyfelekhez, akkor odaszoknak az ügyfelek, és akkor is ott lesznek, ha nincsen semmi elintéznivalójuk. "

Theodore Roosevelt amerikai elnök is így fogalmazta meg az amerikai külpolitika helyes irányvonalát: "Beszélj nyájasan..."

gazoló 2013.01.07. 12:46:44

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: miez? Nagy Imre temetésre ébredtem?ja nem... kössz!!

DArchAngel 2013.01.07. 12:47:46

Lehet járni a hivatalba, mert meleg lassan csak ott lesz, ilyen árak mellett.

Stenonis 2013.01.07. 12:49:57

Hát nehogy már csak Felcsútnak jusson pénz!

gazoló 2013.01.07. 12:50:53

@DArchAngel: meleg alom,hittéritéssel.

kifordított nagyanyó 2013.01.07. 12:53:42

Majd az MNB tartalékot milyen gyorsan csapolják meg!
Vajon mekkora megrendeléseket kap majd a közgép?

baraboo 2013.01.07. 13:07:32

Jó az a felső kép! Melyik rajta Navracsics? :)

baraboo 2013.01.07. 13:08:29

Hopp! Mármint a középső :))

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.07. 13:26:55

@Vidéki:

Lenyűgözve klasszikus műveltségedtől (Híres emberek aranyköpései, II kötet, Bullshit Könyvkiadó), engedd meg, hogy egy Thomas Bernhard idézettel válaszoljak, ami talán jobban lefedi napjaink kommunista tempóját:

"Egész egyszerűen tehetetlenül kell nézzük, ahogyan ez a kormány napról napra hazugabbá és álságosabbá és aljasabbá és alantasabbá válik. De nemcsak a kormány hazug és álságos és aljas és alantas, a parlament is az, mondta Reger, sőt, néha úgy tűnik, mintha a parlament még sokkal álságosabb és hazugabb lenne, mint a kormány, és hát milyen hazug és aljas végül is az igazságszolgáltatás ebben az országban és a sajtó ebben az országban és hát végül is minden ebben az országban; ebben az országban évtizedek óta csakis a hazugság és az álságosság és az aljasság és az alantasság az úr, mondta Reger. Ténylegesen ez az ország mostanára az abszolút mélypontra süllyedt, mondta Reger, értelmét és célját és szellemét feladta."

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.07. 13:31:23

@kifordított nagyanyó:

Az kabát? Azt hittem, csak fazonra nyírták a sertést. Össze is kevertem, most akartam beírni, hogy Navra igazán megborotválkozhatott volna, ha tudta, hogy fotózásra megy.

laci0011 2013.01.07. 13:43:13

Érdekes a sok párhuzam a fideszország és rákosi pajtás között.Anno rákosi csinálta a járási rendszert...

Bee-zony 2013.01.07. 13:47:54

Hát igen, itt van a szocializmus, itt van újra, és van még tovább is a Rákosi úton...
Közben pedig összenő, ami összetartozik. Navracsics(ka) mellé kellett még egy disznó, hogy ne érezze magát egyedül, és hogy legyen belőle egy négylábú is az Állatfarmon.

Afelől nincs kétségem, hogy Eltolcsy ki fogja fosztani a Magyar Nemzeti Bankot. Csak azt nem tudom még, hogy EU-tagként hogyan fogják ismét lezárni a határokat... Anélkül pedig nem teljes a kádárista-rákosista rendszer restaurációja – márpedig a mi országunk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján –, így van-e Rákosi elvtárs... izé, Orbán úr?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.07. 13:48:16

Kiváló ötlet, Navra úr!
Ugyan ügyet intézni az egyik helyen már, a másik helyen még nem lehet, de azért megnyugtatásul kiderült, hogy van "B"-terv, és a járási hivatalok legalább nappali melegedőnek és társasági találkahelynek jók lesznek... olykor 2 milliárdért felújítva. Újabb terület, amire a Jóságos Állam Bácsinak ráhatása van, amiért hálásak lehetünk neki.

sisszi 2013.01.07. 14:00:05

mikor először láttam valahol a neten a Navracsics képet azt hittem fotosopp, mert annyira tökéletes

kerekes pereces 2013.01.07. 14:00:18

@Secnir: Sőt, a táblán Kádár-címer van.

Geza 2013.01.07. 14:07:27

Lassan ideje lenne a hírértéki küszöböt kissé megemelni, mert ez a húzás ettől a garnitúrától már régen nem 'vastagbőr', ez náluk csupán egy a szürke hétköznapi ügymenet szokásos lépései közül.

Mondjuk jó kérdés, hogy ettől a kutyaütő brigádtól akkor mi is számítana 'vastagbőr'-kategóriásnak. Vannak ötleteim (aztán majd meglátjuk, hogy a valóság alulmúlja-e őket):

- Vittoretto kirúgja ádert és a kerengő gúnárt választatja meg a helyére, majd ezt azzal kommentálja a követőinek, hogy 'nem baj, hogy a párt ellensége, csak ne kaszáltassa el az AB-vel az ötleteimet'.

- Eltolcsi gps-adót szereltet minden papírpénzre és a pénzmozgást is adóztatja 'százalék per km' alapon. A fémpénzekből mindenki köteles havonta 2%-ot lereszelni, majd a reszeléket analitikai laborban hitelesíttetni, és erről 3 db A4-es lapnyi bevallást tértivevényesen feladni a területileg legmesszebb lévő nav-központba. Fityesz-tagoknak engedmény: ők a 3 db A4-es lap helyett ezt feladhatják 6 és fél db söralátéten is.

- A somogybözönyei önkormányzat megveszi 400 milliárdért az Északi-Középhegységet, eladja húsz forintért joáv blumnak, aki felajánja, hogy az ország visszavásárolhatja 800 milliárdért (vagy különben eladja a tótoknak 2 euróért), amit a fityesz perre visz, a per pedig azzal a közös megegyezéssel zárul, hogy j.b. csak 700 mrd-ot kap, viszont 'az egyensúly kedvéért' simicska is kap 300 mrd-ot. A kört persze az állam fizeti, beleértve a bözönyei ök. immár 400 mrd-os adósságát is, amit az kamatra vett fel svájci frankban.

- Eltolcsit a Lánchíd közepén nyilvánosan meghágja egy arra áthaladó bölénycsorda, ez eddig még a népakarattal is összhangban lenne, ámde az esetből utódok is származnak, akikkel a fityesz a teljes közigazgatási állományt lecseréli. Sajnos a hibridek a bölényektől sem szépséget, sem vékony bőrt, sem intelligenciát nem örökölnek (ezt mind eltolcsitól kapják), így a származásuk ezen vonalára csak az utal, hogy mindenhová odaszarnak és a dumdum-golyó kivételével kilőni sem lehet őket.

Secnir 2013.01.07. 14:14:13

@Vidéki:
mandineren kérdeztem valamit, tessék válaszolni, nem sunnyogni...

Secnir 2013.01.07. 14:15:55

@kerekes pereces:
óbazz, fel sem tűnt. nekem a név szúrta a szemem, meg a régi betűtípus...

Te-ve 2013.01.07. 14:21:45

Az érdekes az, hogy a táblák tanulsága szerint ez a Rohonczy-kúria, a Rosos kúria pedig a szomszédos épület . A műemlékem.hu -n ez Balassa-kúriának van feltüntetve, de a táblán látszik, hogy valójában ez a Rosos-kúria. Ezt pedig pár éve nagyon szépen felújították, (aki arra jár, nézze meg a Hotel Veszprémmel szemben), akkor hát most miért kell megint 2 milliárdot rákölteni? Itt lehet gyönyörködni benne: muemlekem.hu/muemlek?id=10612#2810

Celtic 2013.01.07. 14:32:12

Hmmm, szoval hajlektalan-szallo (vagy nappali melegedo) lesz a jarasi hivatal. Kicsit dragan, de igy legalabb eltunnek a kozterekrol es a nemzeti konzultacio sikeres lesz.

B.Lajos 2013.01.07. 14:34:56

no még egyszer, hátha most nem tűnik el

A lenyúlásról szólva:
hetek.hu/hatter/201207/magyarorszag_elrablasa

Darth Revan 2013.01.07. 14:37:05

nem nagyon kovetem az otthoni esemenyeket: mi indokolja a jarasok felallitasat? A kisebbre tervezett parlement miatt oda lehet kuldeni a fideszesek ingyeneloket a valasztas utan, vagy mi?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.07. 14:40:17

@Darth Revan:

Bazmeg, elsőre beletrafáltál, nem vagy te politikus? :D

Lobster1978 2013.01.07. 14:43:17

"...majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek."
Idén meg nem a brókerek, hanem a BLOGGEREK lendülnek támadásba! :)
Alig várom mindenki kedvenc gabikájának nyilatkozatát...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.07. 14:45:15

nem volt még olyan kormány, vagy vezetőség aki ne tudott volna rendkívül gyorsan (soxor feleslegesen) nagyon sok pénzt kiszórni.
Ez se kivétel.
sajnos...

Szociknak vége 2013.01.07. 14:47:24

ZERO

Az MNB tavaly 16 mrd euróval csapolta meg a nk-i tartalékot. Tudod te az mennyi, ehhez képest?

Csak Tátrai bátyád egyedül lopott 17 mrd forintot!

Netuddki. 2013.01.07. 14:51:33

"Sokan hátrányként szokták megfogalmazni,hogy ha úgymond túl kedvesek vagyunk az ügyfelekhez, akkor odaszoknak az ügyfelek, és akkor is ott lesznek, ha nincsen semmi elintéznivalójuk. Én ezt nem tartom problémának. Az adófizetők pénzéből fenntartott hivatalok, intézmények, ügyfélfogadási irodák, hogy ha valaki társaságra vágyik, bármilyen abszurdnak tűnik a feltételezés, akkor hadd menjen oda, hiszen azt szeretném elérni, hogy azt szokja meg, hogy az államtól, az állam embereitől kedves, türelmes, tisztelettudó viszonyulást láthat, illetve kaphat."

Bla-bla-bla. A szokásos fideszes szófosás.
Oszt' ha megyek ügyet intézni akkor mennyit kell majd várni? Hány nap szabadságot kell kivennem, hogy elintézzek valamit? Oszt' munkaidőn kívül is lesz-e ügyfélfogadás?

Lobster1978 2013.01.07. 14:53:01

@MetroGoldwinMayer: Mátyás király meg bevezette a HADIADÓT!
Ha nem értenéd a példát: hogy jön ide a tavalyi MNB tartalék ügye? Felmenti a mostani esetet? Megmagyaráz bármit is? Kevesebb lesz tőle a kétmilliárd?

kerekes pereces 2013.01.07. 15:02:28

@Secnir: Ebben az a szánalmas, hogy Gyomán nem dobták el a 24 évvel ezelőtti címeres tanácsi táblát. Ez itt a szánalom. 24 év alatt nem történt meg fejben a rendszerváltás.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:05:08

Remélhetőleg a 2 milliárdos költségbe beleférnek a következő megrendelések, amelyek koordinálása Kerényi "a májamat adtam [épp most] Viktorért" Imre feladata lenne természetesen jó sok közpénzért:

- előcsarnok: egészalakos szobor, Orkbán Viktor eltávolítja Lopcsány testéből a Sátánt,
- előcsarnok menyezetfreskó: Orkbán Viktor bejelenti a budiforradalom győzelmét, lábai elé borul Bencsik, Bayer, Széles (már utóbbit a poha ahogy engedi).
- előcsarnok: Semjén védett madarakat lő halomra, 2x2 méretes festmény
- előcsarnok 2: Nyerges és Simicska bevételt számolnak, freskó, 6x 3 méter
- emelet lépcsőház: Selmeczi Debilke kiflit lop a hipermarketben. kisplasztika
- emelet lépcsőház 2: Debil György észak koreai delegációnak bemutatja a piros pöttyöt egy fidesz konforma anyuka gyerekének seggén. szoborcsoport.

Secnir 2013.01.07. 15:12:27

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
nyugalmazott tanár, agricola xxxx (a négy x szám, random)

Bryan élete 2013.01.07. 15:13:15

Én már azon sem lepődnék meg, ha a szekrényke tetején egy Lenin mellszobor lenne. Valahogy odakivánkozik.

Diopapa_sok 2013.01.07. 15:13:29

Az a legszomorúbb, hogy a Veszprém város önkormányzata évi 170 millió megtakarításának reményében sikeresen szétverte az egész intézményfenntartást, erre Navra hozzájuk vág 2 milliárdot :D Érdekes lenne megemlíteni még azt a december végén az OTP-től felvett 3.5 milliárd hitelt, aminek a visszafizetését készséggel átvállalta az állam ;) No persze lehet, hogy mindez csak hazugság, én is csak úgy hallottam...

Bryan élete 2013.01.07. 15:19:48

@kovi1970: ezaz. attól félnek hogy unatkozó, kötögető nagyik, rokik, közmunkára váró munkanélküliek nappali melegedőnek használják majd a hivatalokat. Csak semmi akolmeleg kérem, mi magyarok vagyunk.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:24:13

@kerekes pereces: Így van, ez akép így hiteles, ahogy most bemutatom:

kepfeltoltes.hu/130107/j_r_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

"A magyar népköztássaság alapvető jellegzetessége, hogy ez egy SZOCIALISTA tássaalom'!"

Via: vén köcsög

youtu.be/kwevIvPBoSQ

csárli hárper 2013.01.07. 15:27:18

2 milliárd, ugyan már, kiköltekeztek karira a fiúk, oszt valahonnan fel kellett tölteni az asszony meg a szeretők számláját.
meg különben is, gyurcsánybajnai a hibás...

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:27:52

Gyomaendrőd alternatív valósága, a bemutatott kép így hiteles:

kepfeltoltes.hu/130107/j_r_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

" A magyar népköztáásaaság alapvető jellegzetessége, hogy ez egy SZOCIALISTA tássaalom'"

Így is van, jól mondta a vén köcsög:

youtu.be/kwevIvPBoSQ

Magyarisztánban a fejekben kőkemény szocilaizmus van, most épp nemzeti színű takonnyal leöntve.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:30:25

Tényleg tudja valaki, mikor vonul megint a Munkásőrség, avagy a Brokimenet?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.01.07. 15:30:48

"az államtól, az állam embereitől kedves, türelmes, tisztelettudó viszonyulást láthat, illetve kaphat."

addig szeretnék élni, amíg ez általános (nem) lesz. azt mondjuk nem tudom, mivel fogom elütni az időt 872 évesen, de majd keresek valami szórakozást...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.01.07. 15:34:05

@MetroGoldwinMayer: "Csak Tátrai bátyád egyedül lopott 17 mrd forintot!"

úgy vagyok ezzel, mint a rezsicsökkentéssel: miért éppen 10%? miért nem 80?

miért éppen 17 Mrd? miért nem 17.000 rögtön? úgysem tudja egyiket sem leírni 10-ből 7 magyar, akkor meg nem mindegy?

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:34:47

@Spániel: Megnézném, milyen lenne, ha például a társadalmilag és gazaságilag totál széthullóban lévő északmagyarisztánban a bodzások megszállnák a hivatalokat melegedni.

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.01.07. 15:37:51

Mi a problémád?
Úgy osztogatnak, hogy csökken az államadósság, tehát nem hitelből teszik, hanem adóból, járulékból. Gyarapodik az állami vagyon, azzal is ha kap egy járás 2 milliárdot épületre.
Tudod az nem ugyanaz, mint 400-500milliárddért PPP-t "építetteni", amiért utána kifizet az állam 3000 milliárdot.

Adóbevételt meg úgy lehet elérni, ha kivetnek adót. Tudod mennyi adót fizetnek a stratégiai ágazatokat felvásárló multik, bankok 2013-ban? Kb 900 milliárd Ft-ot. Nyilván egy jó részét továbbhárítva a lakosságra, tegyük fel 1/3-dát, bár ez is sok. Akkor az fáj a lakosságnak. A minimálbéreseknek is fáj a 16%-os szja. A álrokkantaknak is fáj, hogy nem kapnak ingyen pénzt. A korengedményeseknek is fáj, hogy nem mehetnek 45 éves nyugdíjba. És hosszan lehetne még sorolni, hogy milyen népszerűségvesztéssel járó adóemeléseket és pénzbehajtásokat hajtott végre a fidesz.

Tehát úgy van egyensúlyban az államháztartás, hogy előteremtik a bevételeket, felvállalják az ez által okozott népszerűségvesztést!!! Nem hitelből, más faszával verve a csalánt, a következő 20 évet eladósítva.

Mi a problémád?
Az, hogy nem az van mint az MSZP-SZDSZ alatt, hogy 8 év alatt eladósították az államot +8000milliárd Ft-tal, meg a lakosságra szabadították a devizahitelezést, aminek csak az árfolyambuktája 4000milliárd Ft volt? Hogy nem voltak képesek az államháztartást egyensúlyban tartani, még azzal se, amit pl 2006 után műveltek ámokfutást?

Mi a problémád?
"megcsapolták a tartalékot"?:D:D:D
Mióta van a költségvetésben 300-400milliárdos tartalék minden évben te agyhalott fasz? Tedd össze a két kezed, hogy egyáltalán van tartalék a költségvetésben.

Mi a problémád?
Hiányzik, hogy minden évben 1800milliárd adóssággal tervezték a költségvetést, 0 tartalékkal?
Most pedig úgy 840milliárdos a hiány hogy van több 100milliárd Ft tartalék is?:D

Egy kurva nagy zero vagy.

Bryan élete 2013.01.07. 15:39:35

@biturbo s - félázsiai bunkó állat: ilyesmire gondoltam, vinnék a fokhagymás tokaszalonnát ebédre.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:40:11

@fal_adja_a_masikat: Azért a kötvénykibocsátást ne felejtsd el fideszkomcsi macskajancsi. Az nem hitel, mi?

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:42:53

@Spániel: Ugyan, elsőként szétkapnák a klotyókat, majd párhuzamosan az irodai berendezéseket (fénymásoló, sz.gépek) pakolnák össze a pirosladákba. Aztán jöhetnek a bútorok és a padló, felhasogatás, úgy jobban ég a kályhában. Melléje a személyzet kifosztása, nők megbecstelenítése, férfi alkalmazottak kreatív fizikai kezelése.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.01.07. 15:43:40

@kerekes pereces: Anyámék mai napig mindig "tanács"-ot mondanak, ha bármilyen hivatalba kell menniök. És nekik lett igazuk, erre a húsz évre kár lett volna átszokni.

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.01.07. 15:45:58

@biturbo s - félázsiai bunkó állat: te ilyen okos gyerek vagy?:D

a magyar állam és önkormányzati szektor adóssága együtt valahol a 25 000milliárd Ft körül van, aminek nagy része köszönhetően a kommunista-szélsőliberális barátaidnak devizaadósság, plusz rövid távú hitel, kötvény,stb.

Csökken az államadósság. Az nem azt jelenti, hogy nem kényszerülünk hitelfelvételre, kötvénykibocsátásra, mert évente 3000-4000milliárd Ft-nyi hitelt kell MEGÚJÍTANI.

Viszont ha többet fizetnek vissza, mint amit felvesznek, akkor nem hitelből osztogatnak. Bár gondolom nálad azaz alapelvárás, hogy visszafizessünk 2,5 év alatt 25 000millirádot, onnantól lehetne elmondani, hogy nem osztogatnak hitelből:D:D:D

Azt nem tudom, hogy bunkó vagy-e, de hogy nagyon buta az biztos.

mim 2013.01.07. 15:46:42

@fal_adja_a_masikat: dupla bokros mellett tartalék feléléssel kezdeni nem jó ómen. államadósság pedig lerágott csont. az én néőpontomból a nyudíj megtakarításomból renováltak.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.01.07. 15:47:25

@B.Lajos: Nem semmi! A jelekből ítélve sokan nem olvasták linkedet. Kedvcsinálónak az első pár mondatot másolom:

"Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba. Ezzel hazánk a világon a 12. legtöbb pénzt vesztett állam, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt – állítja egy nemzetközi jelentés. A kutatást vezető közgazdász, John Christensen a Heteknek elmondta: szinte példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek. ..."

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:49:49

@Rendíthetetlen Álamkatona: Persze a "tanács" szó is a komcsi képzavar szülötte (meg a "szovjet" szó kreatív fordítása): a tanács felkeresése esetében azt a tanácsot lehetett adni a Rendszerben élő un. polgárnak, hogy ne sokat szívóskodjon, mert szopnio fog. A tanács fogalom segítőkészsége itt fordul át. Ahogy a Orwell írta: a háború béke ("Békemenet" - erre rímel) a szabadság szolgaság (épp ilyen rendszert akarna a felcsúti kretén is, hiszen ő nem a diktatúra ellen harcolt, hogy rohadna meg), és a tudatlanság erő (Hofmann Rózsika elvtársnő tevékenysége).

Bryan élete 2013.01.07. 15:52:28

@biturbo s - félázsiai bunkó állat: húúú, nagyon állat hangulatban vagy. Már látod lelki szemeid előtt a zúzást? Jó kis Kusturica film lehetne ebből.

egy teljesen europai 2013.01.07. 15:52:48

a kedves kurmany a mi telepulesunket egy olyan jarasi kozponthoz csatolta ahova nincs kozvetlen tomegkozlekedes. hiaba no, kellett egy uj allas vmelyik fideszmaffias felesegenek, azert nem volt jo a regi jarasi szekhely, ahova helykozi busz kozlekedett.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.07. 15:53:53

@fal_adja_a_masikat: Figyelj pubika, nekem nem barátaim az úgynevezett szélsőliberális komcsik, az én elvárásom az, hogy az elmúlt 22+30 év teljes politikai elitjére rohadjon rá a műanyaglakat a kóterben!

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.01.07. 15:59:48

@mim: nyugdíjmegtakarítás minden egyes Ft-ja amit az államnak fizettél társadalombiztosítás címszó alatt, csak a kommunisták-szélsőliberális úgy döntöttek, hogy egy részét szeretnék privatizálni a társadalombiztosításnak (nem csak a nyugdíj részét szerették volna, hanem az eü részét is) odadobják üveggyöngyként a nép elé, amivel a gazdagok jól járnak (mert ha a TB befizetésarányos, akkor azzal mindig a gazdagok járnak jól, a szegények meg szopnak és nem ez a lényege a TÁRSADALOMbiztosításnak) hogy közben 10 év alatt 600millirád Ft bevételt juttassanak a pénzügyi szektornak, a költségvetést meg összességében 900milliráddal rosszabb helyzetbe hozzák. A "magán"nyugdíjad meg majd kifizeti az állam, ami még akkor is működni fog, amikor az összes biztosító, bank 3x csődbe ment....

Manyup államosítás nélkül pedig államcsőd lenne már régen barátom, keresztet vethettél volna akkor nem csak a manyup megtakarításodra, hanem minden egyéb megtakarításodra, a vagyonod értékének 30-40%-ra csökkent volna, munkanélküliség meg 3x ekkora lett volna. Ez volt az mszp-szdsz rémuralmának egyenes következménye, további beavatkozás ez lett volna 95%-os alternatíva. Ez is volt a tervük a tetveknek, devizában eladósítani az államot, kimenekíteni a pénztőkét az IMF hitellel, amit még véletlenül se 300-320-on vettek fel, hanem 260on:), majd elereszteni az árfolyamot és lett is volna szépen az államadósság 90%-os. Ráadásul sokkal több hitelt kellett volna megújítani, sokkal nagyobb hozamfelárak mellett ment volna (így is kurva magas volt...), most már kb valahol 100% felett tartanánk, de valószínűbb az államcsőd.

Gondolkozni kéne csak nagyon minimálisan.

B.Lajos 2013.01.07. 16:05:47

@rdos: ne csodálkozz, ez itt a vastagbőr, a lufik és a demokráciarettegés műcsarnoka, a valóságra itt mostanában már nem igen kíváncsi a közönség, mert azt ugye ésszel kéne felfogni nem pártszimpátiából :)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.01.07. 16:11:45

@rdos: " pártszimpátiából"

Van élő ember lerabolt kishazánkban, akinek bármelyik párt szimpatikus?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.01.07. 16:15:05

@B.Lajos: " pártszimpátiából"

Van élő ember lerabolt kishazánkban, akinek bármelyik párt szimpatikus?

B.Lajos 2013.01.07. 16:18:52

@rdos:
kevest látsz itt olyat, aki nem azért szidja valamelyik pártot, mert egy másik neki a szimpatikus :)
a legjobban a nekem az egyik sem kell, jöjjön bajnai stílus tetszik. az mindennek az alja :)

DarthVader 2013.01.07. 16:19:22

@fal_adja_a_masikat: akkora ökörségeket beszélsz, hogy az már csodálatra méltó, de se kedvem, se időm kibontani, viszont valószinűleg aki kicsit is tud gondolkodni, és nincs a feje a Fidesz seggében, meg nem a MN-Selmeczi-Matolcsy szentháromság az információforrása, az kajakra elhiszi anélkül is, mert egybevág a saját véleményével. Mindenesetre élvezettel olvaslak, jókat röhögök :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.07. 16:39:44

A járási hivataloknak az az értelme, hogy a 2014-es választások után el lehessen tárolni a nem bejutó parlamentereket. Kövér felesége már előre gondolkodott... Illetve így gond nélkül ki lehet rúgni a nem haver önkormányzati tagokat. Szép elgondolás... :(

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.07. 16:41:55

@Secnir:

LOL, a Tanár Úr... ahogyan én orvos...

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.01.07. 16:42:09

@biturbo s - félázsiai bunkó állat: Leírtam a tényeket, ami számodra fideszkomcsi álláspont, plusz még hülyeséget is írsz...

Attól,hogy az elmúlt 23-30 év elitjét a temetőbe kívánod, még nem ok arra, hogy hülyeséget beszélj és ne próbáld meg reálisan látni, hogy ki mennyiben felelős az elmúlt 23-30 évért.

Bár ha valakinek az fideszkomcsi álláspont, hogy a 2013-as költségvetés hiánya 840millirád Ft úgy, hogy még 400milliárd Ft tartalék van benne....(tehát a hiány év elején 440millirádra van tervezve...),míg 2002-2010 között néha a 2000milliárdot is közelítette, akkor azzal nehéz mit kezdeni. Ezek a tények és egyben az oka, hogy hogy jött össze 8 év alatt +8000milliárd Ft adósság...

Ezt írtam le hosszabban, meg annyit tettem hozzá, hogy ha valaki felválja a bevételnövelő intézkedések miatt népszerűségvesztést és abból osztogat, nem hitelből, akkor tegye. Az osztogatás, meg népszerűséget hoz. Ennyiből áll a kormányzás, hogy kiktől veszel el, kiknek adsz, hogyan osztják el a közöst.

Az is tény, hogy ezt milyen intézkedésekkel érték el, mindenki ismeri miket csináltak. Utálja is őket mindenki őket, mint a szar és már az MSZP-t, SZDSZ-t akarják kormányra emelni megint(mert 5 évig se tart az emlékezete az emberek 90%-nak és még mindig él az MSZP, meg az SZDSZ és együtt indulnak 2014-ben...NEM ARRÓL VAN SZÓ, hogy a fideszt eltakarítja-e az ország, hanem még mindig arról, hogy az előbbi kettő még mindig esélyes a hatalomra!!! elképesztő...), de attól még tény, hogy az államháztartás egyensúlyban van, az államadósságot csökkenti az ország. Ebből pedig az következik, hogy minden évben egyre kevesebb kamatot kell fizetni reálértéken, mert egyre kevesebb hitelt kell megújítani, és amit meg kell újítani azt is alacsonyabb hozamszintek mellett lehet, pláne hogy sikerül egyre nagyobb arányban belső adóssággá alakítani a devizaadósságot.... Tavasszal viszont döntik be spanyolokat, olaszokat, portugálokat....kell a franciáknak, németekenke az állami vagyonuk, mert ott még 20-30%-os az állami vagyon GDP arányosan, nálunk meg 5%.

Nálunk is elkezdte emelni az árfolyamokat a pénztőke, Simor meg vígan segít kitakarítani a devizatartalékokat, még mielőtt kikerül a kezükből az MNB irányítása, gyengíteni kell a Ft-ot, hogy az inflációt csökkentő kormányzati intézkedések nehogy lenyomják az inflációt 3% alá, drágítani kell a nyersanyagokat, hogy költségoldali infláció legyen magas, nehogy abszolút védhető legyen az alapkamat 4% alá csökkentése, mert akkor lőttek a carry tradenek. Nehogy képes legyen az állam a devizatartalékból legalább az államadósság egy részét kifizetni, azt az adósságot, amit azért vettek fel, hogy az MNB devizatartalékát emeljék, de MÁR NINCS RÁ szükség. Akkor sem volt, amikor felvették, csak a bankoknak és kötvénytulajdonsoknak, hogy még 260-on haza tudják vinni az 1000milliárdokat és ne 320-on kelljen nekik (akkor nem is vitték volna). Ezt megfinanszírozta nekik Gyurcsány-Bajnai azzal, hogy 260on felvették az IMF hitelt, amit majd fizethet vissza az ország 300-320-as árfolyamon...

Azok fikázzanak, akik nem az MSZP-SZDSZt szeretnék Együtt 2014 alatt újra a hatalomba emelni, mert cél nélküli fika nem létezik. Ehhez kell vastagbőr, hogy valakik azokat a mocskokat akarja újra a hatalomba segíteni...Ilyen vastagbőrt csak pénz növeszthet, edd meg a pénzed te bérfikázó.

A fidesz szar, az mszp-szdsz 10x szarabb. Egyikre se szavazzatok.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.01.07. 16:44:54

Nálunk (kisváros) nyáron elkezdték a polghiv bővitését tervezni. Mire megjött az épitési engedély, kiderült, hogy a kúrmány nem ad pénzt.
Gyakorlatilag a mostani polghivatalba marad minden, csak "húzzátok össze magatokat" jobban, mert a földszint kell a járási hivatalnak...

Hiába, független polgármesterünk van, aki keményen be is szólogat a kormánynak. A Zellenség meg nem kap ellátmányt.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.01.07. 16:50:00

@B.Lajos: "jöjjön bajnai stílus tetszik. az mindennek az alja :) " :-)

Újabb Off
HaHa élő:

liveinfo.blog.hu/2013/01/07/egyetemi_forum_az_elte_btk-n_elo_kozvetites

elwood 2013.01.07. 16:52:27

@fal_adja_a_masikat: "Gondolkozni kéne csak nagyon minimálisan. "

bizony, bizony jó lenne ha elkezdenéd.

"10 év alatt 600millirád Ft bevételt juttassanak a pénzügyi szektornak,"
ott van a számlámon, talán én vagyok a pénzügyi szektor

" A "magán"nyugdíjad meg majd kifizeti az állam,...amikor az összes biztosító, bank 3x csődbe ment"
nettó feltételezés. az aegon 150 éve működik, majd az én nyugdíjamtól megy csődbe

"Manyup államosítás nélkül pedig államcsőd lenne már régen barátom"
feltételezés, bár való igaz, hogy ez a balfék csapat semmit nem tud csinálni évi párezer millárd rablás nélkül, szerintem is bedöntötték volna már az országot, most épp a devizatartalékot fogják szétlopni

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.01.07. 16:52:46

@DarthVader: Röhögjél csak, az fontos a kiegyensúlyozott élethez:) Én meg a kamu szövegeden nevetek, tényeket nehéz cáfolni, így nem csodálom, ha meg se kísérled:)

elwood 2013.01.07. 17:13:27

@fal_adja_a_masikat: "Ezek a tények és egyben az oka, hogy hogy jött össze 8 év alatt +8000milliárd Ft adósság..."

meg 3000 milliárd nyugdíjtartalék is összejött amit a kedvenceid két év alatt szórtak szét a szélben, ezeket is számítsd bele

"de attól még tény, hogy az államháztartás egyensúlyban van, az államadósságot csökkenti az ország."
az adósság továbbra is nő, egy pillanatra csökkent amikor a manyupot kirabolták, de még annyival sem csökkent amennyi pénz eltűnt,
az egyensúly fenntarthatalan, nincs hitel, senki nem fektet be (magyarok sem), nincs növekedés, havonta kell új adókat kitalálni, mert a csökkenő gazdaság nem tudja finanszírozni a kiadásokat

"Nálunk is elkezdte emelni az árfolyamokat a pénztőke, Simor meg vígan segít kitakarítani a devizatartalékokat, még mielőtt kikerül a kezükből az MNB irányítása, gyengíteni kell a Ft-ot, "

ennek nézz utána. Simor emelné az alapkamatot, hogy erősítse a forintot. a fidesz emberei gyengítik a forintot, ésorbán is a forint gyengülését jósolja év közben (amit el is fog tudni érni)

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.01.07. 17:18:22

@elwood:
1. lecke
Nézz utána, hogy mi az a társadalombiztosítás, miért vezették be, mi a haszna, hogy működik egy kockázatközösség a leghatékonyabban.

2. lecke
Nézz utána hány évente csődölnek be teljes földrajzi régiók, amikor a teljes banki betétek értéküket veszítik. Ha neked az Aegon maga a biztonság, hát hord oda a pénzed, de ne a MAGYAR ÁLLAM TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI alapját.

3. lecke
Ha egy tolvaj ellop tőled 100 Ft-ot, majd odaad neked 80 Ft-ot és megtart 20 Ft-ot, akkor te boldog vagy? Úgy néz ki...Privatizáltak a TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSBÓL, nem az egyéni vagyonodból, 12 év alatt 3800 millirád Ft-ot, amiből a társdalomnál maradt 3000milliárd Ft. A többit meg lenyúlták. Plusz gyengítették a társadalmi szolidaritást, próbálták erősíteni azt, hogy nem kell mindenkinek nyugdíj, eü ellátás, csak mindenkinek annyi amennyit keres. Az pedig nem társadalombiztosítás. Hidd el, hogy ebből neked bármi jó is származott volna hülyegyerek. Tényleg olyan nehéz észrevenni, hogy az évi 5500 milliárd Ft-os társdalombiztosítási alapot szerették volna privatizálni, hogy azon évente 400-500milliárdot kaszáljanak? Tényleg ilyen nehéz felérni ésszel? Amit minden évben visznek ki az országból utána, minden évben ennyivel gyengítik a Ft-ot, ennyivel kevesebbet ér az a kevés Ft vagyonod is, amit meghagynak neked alamizsnának, amíg annyit se marad, hogy az áramot fizetni tudd a számítógéphez.

5. lecke
"feltételezés, bár való igaz, hogy ez a balfék csapat semmit nem tud csinálni évi párezer millárd rablás nélkül, szerintem is bedöntötték volna már az országot, most épp a devizatartalékot fogják szétlopni"

Miről beszélsz te agyhalott fasz? Mi volt az ország helyzete 2010. áprilisában?!?!?
Képes vagy felérni ésszel a helyzet súlyosságának akár 1%-át is? 2002-2010 között elvertek kb 12 000milliárd Ft-ot, látod te ezt a pénzt az országban? A fidesz pár 100millirádot tud elverni arra amire akar, még azt sem teszi meg, csak halogatja (stadionépítés). A manyup pénz is ADÓSSÁGTÖRLESZTÉSRE ment, ki vette fel azt a hitelt te nagyon hülye? Szerinted kibaszott jókedvükben vállalnak be ilyen súlyos intézkedést, vagy azért, hogy az ország fizetőképes maradjon? Szerinted az a felelős az ország helyzetéért, aki próbálja az ország fizetőképességét megőrizni és fizetni azokat a hiteleket, amiket az előzőek vettek fel úgy, hogy annak semmilyen pozitívuma nem látszódik az országon?
A devizatartalékból államadósság törlesztés neked lopás te fasz? Akkor mikor felvették a nevedben és betették az MNB-be és ezzel nekünk 6000milliárd adósságunk keletkezett, akkor azt minek nevezed? Megáldott minket az Isten?:D Most van 3000milliárd Ft adósságod, amire évente kifizetsz 200milliárd Ft kamatot, és van 3000milliárd Ft-od egy számlán, amivel semmit nem csinálhatsz. Akkor mit választasz:
A. fenntartod még ezt az állapotot 10 évig és kifizetsz 2000milliárdot kamatra
B. visszafizeted a 3000milliárdot, amire semmi szükséged és 10 alatt 2000milliárddal többet költhetsz pl az orvosok, tanárok bérére.

Te, meg Simor, meg a pénztőke az A. választ szeretné, hogy minél többel tartozzunk, ÉVENTE minél több kamatot fizessen az ország, hogy évente minél kevesebb jusson a magyar embereknek, minél magasabb legyen a hozamszint, minél magasabb legyen az alapkamat, minél többet hozzon a konyhára a carry trade.

Te egy tipikus provident hiteles lehetsz. Lehetne egy kicsivel több eszed....

elwood 2013.01.07. 17:27:11

@fal_adja_a_masikat:
" Hidd el, hogy ebből neked bármi jó is származott volna hülyegyerek. ...
Miről beszélsz te agyhalott fasz?"

élmény veled beszélgetni.
ha majd felnősz és rendesen fogsz keresni akkor hiányolni fogod, hogy a tb-be beszórt pénzedet a jelenlegi szinteden álló keresőképtelenek között osztják szét.
korábban egy részét arányosan nekem adták, most elveszik az egészet.

"te fasz? Akkor mikor felvették a nevedben és betették az MNB-be és ezzel nekünk 6000milliárd adósságunk keletkezett, akkor azt minek nevezed?"

akkor orbán miért nem fizette vissza az IMF maradékát, miért szórta tovább ( 500milliárd csak MOL részvényre ...)

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.01.07. 17:50:20

@elwood: Felnőttem és rendesen keresek, csak veled ellentétben ÉN értem a társadalombiztosítás lényegét. És el tudom képzelni mi lenne akkor, ha mindenki az egyéni jövedelmi helyzetének megfelelő egészségügyi, rokkantsági és nyugdíjellátást kapna. Tudod, akkor a szegények, átlagkeresők MÉG A MOSTANI SZINTEN se kapnának eü ellátást, stb.

Nem elszórod a pénzed TB-re, hanem emberhez méltó ellátást biztosítasz a társadalomnak, amit ha nem tenne az állam, akkor nem lenne biztonságban se a vagyonod, se a jogaid, se a magas kereseted, mert kitörne a forradalom.

Ha sokat keresel, akkor fizesd a TB-t és még indíthatsz 4. pillért, ami valóban a tiéd. A társadalombiztosítási befizetésed nem a tiéd, azt nem önként fizeted, hanem törvényi kötelezettségből, hogy az állam tudja biztostani a társadalombiztosítási ellátásokat.

Ha viszont sokat keresel, akkor tedd össze a két kezed, hogy 16% az szja-d és pár év alatt többet kapsz így pluszban mint az egész manyup megtakarításod volt, és ez ellentétben a manyuppal valóban a tiéd. Tudod, amit előtte 15 évig svéd adórendszerrel adóztattak meg, ÉS ENNEK ELLENÉRE kellett még eladósítani az országot, hogy a jól keresőket és a cégeket is agyonadóztatták...

Külföldi beruházás pedig nem kell, volt éppen elég, magyar tőke kell, ami csak úgy lesz, ha a jól keresők tudnak megtakarítani, évente +500milliárd az éppen elég. Első évben elment végtörlesztésre, hiteltörlesztése, 2. évben már megjelent prémium államkötvényben +200-300milliárd. Tőke nem 1 nap alatt keletkezik, az angolok 400 éve halmozzák. A magyar embereket, cégeket pedig 20 évig megnyomorították, a külföldi tőke seggét nyalatták velünk, saját tőkét nem engedtek felhalmozni...

MOL részvényt meg azért vettek, amiért a közműcégeket is visszavásárolják, meg a stratégiai ágazatokat, mert ezen ágazatok minden országban meghatározóan állami, tartományi tulajdonban vannak. Könyörgöm, még a magyar cégek is francia, német állami, tartományi tulajdonban vannak....de ilyeneket kérdezel. Ez nemzetbiztonsági okokból is szükséges, másrészt kurva extraprofitot tettek zsebre az elmúlt 20 évben, viszik haza a 100milliárdokat minden évben, kizsákmányolják a magyar lakosságot, 20 éven keresztül, ezzel is hitelfelvételre kényszerítve minket, lehetetlenné téve a tőkefelhalmozást. Nálunk az állami tulajdont a GDP 90%-ról 5%-ra privatizálták úgy, hogy az érte kapott vagyon ELTŰNT és még kaptunk mellé 25 000milliárd Ft adósságot, kifizettünk 20 000milliárd Ft kamatot, off-shoreba kiment 45 000milliárd Ft, nyugat-európába meg 30 000milliárd Ft.
Te szerinted ez hogy volt lehetséges?:D A stratégiai ágazatokban lévő cégeken eladásán keresztül vagyonvesztés több 1000milliárdos tétel, az azokon keresztül kivitt extra profit szintén több 1000milliárdos tétel, és lehetne még sorolni.
Vagy talán azért vették meg, mert ennek birtokában tud az állam előnyösebb gázszerződést kötni az oroszokkal, ennek birtokában lehet dönteni, hogy melyik alternatív gázvezetékbe szálljon bele az állam-MOL. Szükséges az állami MOL tulajdon ahhoz, hogy utána az E.On gáztározóit, hálózatát is állami tulajdonban lehessen venni, mert ezek így együtt egy nemzetstratégiai ágazat?

Már önmagában annak is elegendőnek kellene lenni, hogy hitelből vásároltak, VAGYONT ember!!! Ez a vagyon az államé, még osztalékjövedelmet is kap érte, de ennél sokkal fontosabb a fentebb leírtak. Míg a korábbiak eladtak mindent, közben még a felvett hitelt is elverték....

Nekem csak az a célom, hogy a fidesz fikázása közben egy pillanatra se felejtse el senki, hogy az MSZP-SZDSZ 10x szarabb volt és senki ne szavazzon rájuk. Fideszre se szavazzatok, én sem szavaztam soha, nem is fogok, de KÖNYÖRGÖM, csak az MSZP-SZDSZ-t ne restauráljátok....

v.peti 2013.01.07. 17:50:56

Ennyi ügyes politikus nektek kéne vezetni ez a rengeteg pénzéhes embert ! munkárol miért nem beszéltek?

elwood 2013.01.07. 18:06:07

@fal_adja_a_masikat: nincs energiám mindenre reagálni.

tehát ha a tb-met csökkentik, és a csökketést a manyupomba teszik nekem, akkor az nem az enyém,
ha az adómat csökkentik az az enyém, mi a különbség ?

orbán az IMF hiteléből MOL-t vett és azt szidod aki a hitelt felvette, nem azt aki elköltötte.

a beruházás első feltétele a bizalom. nemcsak a külföldinek a magyarnak is. akkor lesz beruházás ha vége lesz hetente százmilliárdokkal vátozó adórendszernek és a rablásszerű különadóknak

gyurcsányék szétverték a gazdaságot, orbán tovább rombolta és mellette a jogrendet is szétverte. a gazdaságot 5-10 év alatt rendbe lehet hozni (ortodox módon mint Szlovákia)
a jogrend egy generációra van szétverve, ez sokkal nagyobb baj. senki nem mer itt egészség vagy nyugdíjpénztárat nyitni vagy 20 évig. 30 év múlva meg nem lesz nyugdíj mert most kellett volna félretenni rá.

a fidesz 10x nagyobb károkat okozott mint gyurcsányék, pedig elég magasra tették a mércét

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.07. 18:16:03

"a 2012-ben az kiutalt összegek nagyobb része nem ilyen célokra lett kifizetve, melyet az ÁSZ a jelentésében ki is emelt."

Akkor az ÁSZ nagyon picsán lesz rúgva, ha ilyesmit csak úgy kiemelget :D

Különben miért nem lepődök meg az ilyesmin...

"Biztos csak véletlen egybeesés lehet ..."
Most mit bántod :D
Unortodox vidékfejlesztés :D

tlvajferi 2013.01.07. 18:30:43

megcsapolták a tratalékot, de legalább jó célra költötték
segílyre megy el és kárpótlásra
mi a bibi?

kzoltana 2013.01.07. 19:01:57

Ennek ellenére Kósa Lajos városában vagy lesz világbajnokság, vagy valami.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3657_meg_nincs_de_lesz_vagy_valami

N48 2013.01.07. 19:16:02

@laci0011:
Járások már a XIII. sz. óta léteztek.

DarthVader 2013.01.07. 19:18:48

@fal_adja_a_masikat: vazeg, valld be, hogy te vagy Giró-Szász :)

Hetet-havat összehordasz, ha csak azt veszem, hogy a társadalombiztositást összekevered a nyugdijbiztositással, már látszik, hogy milyen mélyen megalapozott a tudásod. Szép a társadalmi szolidaritás, magam is pártolom, csak arról nem ejtesz szót, hogy ilyen korösszetételű társadalomban 20-30 év múlva ki lesz szolidáris kivel, és az egyre növekvő nyugdíjasrétegnek ki fogja kitermelni a nyugdíját az egyre kevesebb aktivkorú közül, amúgy szolidárisan. Na mindegy, kár rád egy halvány szót is vesztegetni, ahogy a számokkal dobálózol, akár még Matolcsy maga is lehetnél :)

Bee-zony 2013.01.07. 19:29:05

A pápai követ 1526-ban: „Ez az ország nem képes megvédeni magát, mert kormányzatában nincsenek becsületes emberek”. "És mi ragaszkodunk a hagyományainkhoz."

dr. Aullah 2013.01.07. 19:31:44

Nem értem miért etetitek ezt a hülye droiodot... akik pénzt kapnak kommentelésért, azokkal nem lehet érvelni. Csak megint jól eltereli a figyelmet... ez a taktikájuk.

Bee-zony 2013.01.07. 19:42:14

Apró napi vastagbőr(növekedés):

A hallgatók ultimátumot adtak a kormánynak
index.hu/belfold/2013/01/07/a_kormany_nelkul_targyalnak_a_hallgatok/
(...)
„A fórum szervezői múlt héten meghívtak mindenkit a kormányoldalról, Orbán Viktort, Balogh Zoltán, Hoffmann Rózsát és Maruzsa Zoltánt is, de nem számíthattak jelenlétükre. A miniszterelnöki hivataltól az a hivatalos válasz érkezett, hogy Orbán Viktor azért nem tudott elmenni, mert hivatalos úton külföldön tartózkodott. Azóta kiderült, hogy Orbán Zürichben az Aranylabda-díjátadón vett részt ebben az időpontban.”
(...)

DezInf 2013.01.07. 19:45:04

A Közgép fogja építeni az MNB új trezorját.
A mű elkészül,a régit kiürítik, az új trezort feltöltik.
A régit eladják valami cimbinek fillérekért.
Kiderül,az MNB nem tudja kifizetni a Közgépet,mert egy kanyi forintya sincs,csak ejrója,azt meg a Közgép nem szeresse.
Erre a Közgép közjegyzőhöz fordul,a trezort lefoglalják.
Egy jó bírósági végrehajtó NERelvtárs elárverezi a trezort,azt meg épp megveszi a Közgép mint egyetlen érdeklődő.(csak ezért őrzik a helyet,nehogy betegye a lábát a konkurencia)
Hamegvette,hadvigye! Jahhh,a trezor tele volt? A bírósági végrehajtónak nem volt kulcsa,azt hitte az amúgy is olyan templom egere módjára üres.
Itt a vége,fuss el végre........a nagyfőnök is megmondta,csak a kezemet figyeljék:)

Minden jogos,alkotmányos,akinek nem teccik annak meg kuss!
A módszer NERkompatibilis.
Alaptörvényszerű!

DezInf 2013.01.07. 19:50:12

@kifordított nagyanyó:

Az nem lehet,neki ennyi esze nincs. Ez a Berczigyerekhelyettes le tud írni két mondatot egymás után levegővétel nélkül :)

szmoker (Homo Trollicus) 2013.01.07. 20:11:29

@kerekes pereces: miért dobnák ki? Jó lesz az még akármire is...
Tudod, olyan ez, mint a divat, amikor a 20-30 éves cuccok újra menők lesznek.
Nekem is van amúgy egy 1980-as évek elejéről származó, gimnáziumi Magyar Népköztársaság címerem. Az is jó lesz még valamire :)

Meg különben is, a komcsik nem szűntek meg, csak álruhát öltöttek. Pl. KISZ-titkárok sorban egymás után minielnöknek álcázzák magukat. Mi változott itt? Semmi.

kerekes pereces 2013.01.07. 20:14:51

@szmoker (Homo Trollicus): És csodálkoznak, hogy azok az emberek, akik nem szocializmusban szocializálódtak, hanem az elmúlt 24 évben (azaz 25-30 közöttiek) sorra külföldre akarnak menni. Ne csodálkozzanak. Nem nagyon kívánunk szocializmusban élni.

Muzsikok közt 2013.01.07. 20:26:57

@kerekes pereces: Nem nagyon kívánunk szocializmusban élni.

Kapitalizmusban viszont csak eladósodni tudtok, ezt már sikerült bebizonyítani. De nyugaton szerencsére nem kell visszafizeti a hitelt.

-rodriguez- 2013.01.07. 20:31:43

nem látom indokoltnak, hogy miért kellet a járási rendszert visszahozni, és sokmilliárdot beleinvesztálni. megvizsgálták vajon, hogy lesz-e bármi hatékonyságjavulás ettől, vagy csak egy "emlékmű" lesz a közigazgatásban, mint az alaptörvény akart lenni?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.01.07. 20:39:21

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Ne!!!
No de Egerünk!!!
Te olyan... izé vagy!!!
Tul'képp! :)

Amúgy a klasszikus "médiaötlet" szerint, az őzike és kutyasimogatás nem maradhat el!
Ez nem poén, ez szánalom...
Óvodás simogatás csak a pedofil kör miatt maradt ki?

Istenem, a Párt, az a szép bolsevik fíling... :D

Min'gyá sírok, Navracsicska ettárs és csürhéje...
A Párt, ettársak, valamiben hinni kőőőőő!

ÉLJEN A PÁRT!

CSAK A FIDESZ!

ORBÁN APÁNK!!! (Illetve apátok... az... a f....)

Zedder 2013.01.07. 21:25:03

@fal_adja_a_masikat: "Fideszre se szavazzatok, én sem szavaztam soha"

Ez az új szöveg? Amióta óránként változik a szélkakas, izé, a PÁRT véleménye bizonyos kérdésekben, azóta már ti is nehezen követetik, ugye? Ritkán jön az update a központból. De biztos-ami-biztos, most az a jelmondat, hogy "nem szavaztam rájuk, DE"

Nagyon átlátszó.

Mellesleg kíváncsi vagyok, hogy az új nickek alatt melyik régi bérkommentelő(ke)t tisztelhetjük. Friss-ropogós eddig alig használt nickek, de ezeket is le fogjátok járatni.:)

És tudjátok mi a vicces? Zero és laspalmas sokat tett a szocik elűzése érdekében, mondhatni részben nekik is köszönhető a kétharmad. (köp.) De hogy most őket is froclizzátok meg komcsizzátok, na az valami nagyon színvonalon aluli.

Horizont 2013.01.07. 22:37:56

Én már éltem Járási ( Tanács) Hivatal alatt! Aztán megéltem, hogy felszámolták a Járási (Tanács) Hivatalokat. És most (még) megéltem, hogy újból élhetek Járási (Tanács) Hivatal alatt!
A kép a régi szép időkre hajaz csak a falon a képen Lenin volt, aláírva, hogy "Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog"! Vagy az, hogy " tanulni, tanulni, tanulni" ! Na nem tanultak semmiből semmit!
Bocsánat, de ezt muszáj ide betennem, hogy lássuk micsoda csoda is lett ez a Járási Hivatal!!! Hihetetlen! Na ilyenre megy el a pénz! Mert csökkentjük a bürokráciát!!! Ááááááááá :(

Gyöngyösi Járási Hivatal
Járási hivatalvezető: dr. Bekecs Andrea
Járási hivatalvezető-helyettes: dr. Vitovszki Mária
Hatósági Osztály
Okmányirodai Osztály
Működést Támogató Osztály
Kirendeltségek:
Visontai Kirendeltség
Szakigazgatási szervek:
Gyöngyösi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala
Gyöngyösi Járási Hivatal Járási Földhivatala
Gyöngyösi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége
Gyöngyösi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző Hivatala
Gyöngyösi Járási Hivatal Építésügyi Hivatala

Mi a szar lehet az a "Működést Támogató Osztály" ??????
Rákosi fetrengve röhög a pokol bugyrában és azt üzeni: jók vagytok fiúk ezt még én sem tudtam ily tökélyre vinni....:)

BPO654 2013.01.07. 22:38:25

@kerekes pereces: Nem is fogsz itt élni fiam, ez itt nyuggerisztán mert a 2 párt über alles verseng értük. S közben szajkózzák csinálj gyereket. Majd ha kiürül az ország és itt marad a 3 millió nyugdíjas akkor mit fognak tenni?! Ők tehetnek arról, h pusztul a társadalom, pont mint a magyar buszipar. Szépen lenullázódik. Mondjuk ha 3 embert felvsznek a cseszneki fűrészüzembe, arról beszámol Aczél elvtársnő az M1 Híradójában. A busziparban 30000 ember dolgozna az nem baj,mi?:D
Nyuggerisztán:
www.origo.hu/itthon/20130104-a-kormany-a-mostani-donteseivel-elsosorban-a-nyugdijasoknak-kedvez.html

Horizont 2013.01.07. 23:19:47

@BPO654:
Szerinted tömeges öngyilkosságot kéne végrehajtani a nyuggereknek? Vagy építsünk egy nyugger Tajgetosz hegységet és zavarjuk fel rá az összest, hogy onnan lökjük le a mélybe őket?
Neked nincs nagyanyád, nagyapád, anyád, apád?
Miért nem csak a politikusokat és a politikájukat szidod? Tényleg miért nem?
Nem vagyok nyugdíjas, még nem! Gondolom ha rajtad múlna nem is lennék soha!

Bee-zony 2013.01.08. 00:20:27

@Horizont: Ne idegelődjél, nem így szeretünk (mondja a racionalista az emocionalistának).

Két megoldás van (a szocializmusban is ennyi volt, ahol az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan), tehát az egyik a tömeges bűnöző-mentesítés, úgy ahogy lehet, a másik a tömeges kivándorlás.
Az öngyilkosságot tiltja a vallásom. Egyébként se legyen senki öngyilkos.
Fiatalok figyelmébe, Janecskó Kata és Plankó Gergő cikke a témában:
index.hu/belfold/2013/01/04/cyberbully/

Bee-zony 2013.01.08. 00:27:57

@kerekes pereces: NER és bili-kompatibilis variációk egy témára:
Mi az, hogy nem?
1. „Pofát befogni, és tovább szolgálni.” (Svejk)
2. „Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!” (Marosán György péksegéd, majd Kádár-segéd kommunista politikus)

Már csak az érdekel, hogy a soron következő történelemismétlésnél a „Mától kezdve lövünk”-et ki fogja először mondani, a büdösnácifasiszták, vagy a büdöskomcsiszocionisták?
hu.wikiquote.org/wiki/Maros%C3%A1n_Gy%C3%B6rgy
Ha megvan a papírforma, és szerva itt, csere ott, akkor a büdösnácifasiszták.

Ideje van már a „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele” politikuspiszok és piszok politikusok elleni, társadalmi célú kampánynak...

rohadjmegARCgeci 2013.01.08. 08:25:00

Ha egy darab nyugdíjas sem rokkant sem segélyes nem lenne ebben az országban,a helyzet akkor is ugyan ilyen lenne mint most.
Badarság azt hinni,hogy miattuk van pénzhiány.

ggroland91 2013.01.08. 08:53:06

Marhajók ezek a járások, csak éppen amit eddig a saját településemen tudtam intézni, most már nem lehet, járhatok be a járásközpontba, egy másik városba. Köszi Fidesz! Kezd elegem lenni az egész politikából, meg a pártokból. Inkább olvasom a független bloggereket, napilapokba maximum a hírgyűjtőportálokon (hirklikk.hu, hírkereső) futok bele egy-egy cikkbe.

rohadjmegARCgeci 2013.01.08. 08:55:16

@ggroland91: Vigasztaljon a tudat,hogy a polgármesternek kevesebb bratyija fog semmilyen munkát végezni jó sok pénzért.

DezInf 2013.01.08. 09:03:55

@-rodriguez-:

Kisebb parlament,kevesebb csókos hely. A felszabaduló fidesz-hordának kellett találni valami jól fizető fix helyet,ahol csendben gyarapodhat és befogja a száját,tovább képviselve acélos vezetőjük percről-percre változó véleményét.
Ezzel megvásárolták a jövőbeni jóindulatukat és hallgatásukat,persze a mi pénzünkből,a jövőben befizetendő adónkból.
A nép meg kit érdekel? Navra azt mondta,legalább megismerik egymást a pógárok ott a hívatalba,igaz semmi dolguk ott,de melegedőhelynek is megteszi:)
Akinek dolga lenne ott az meg hozzon kempingágyat,mert pár napig tuti nem kerül sorra.
Ez az igazi demokrácia, legdemokratikusabb vezetőnk ( Joszif....., bocsánat törölve) törődik szociális helyzetünkkel, létrehozta ezeket a pénznyelőautomaták helyett,hogy ne az uccán fagyjunk meg.
Hálásan köszönjük törődését,folyamatos figyelmét legnagyobb vezetőnknek,hű talpnyalóinak és csicskáinak!

Szorgos népünk győzni fog! Kunbéláim és belláim CÖF CÖF CÖF - ti vagytok a párt ökle, szabadságunk letéteményesei! Ti akik megvédtetek a puccstól és távol tartotok a puncstól!
Nevetek örökkön-örökké fog élni, a tiéd is Zsóti ne aggógy ötöske:)))

rezvez 2013.01.08. 09:26:37

@B.Lajos: Akinek kialakult véleménye van, (vagy a másét ismételgeti) azt nem érdeklik az övétől eltérő vélemények. A tények azok, amelyek legkevésbé érdeklik a hozzászólókat.

Bee-zony 2013.01.08. 10:13:25

Ki ne legyen?
www.magyarhirlap.hu/ki-ne-legyen

A zsidójárás mellett a cigányjárás is az első számú ártalommá nőtt... Muszáj, hogy Magyarországon minden korban legyen valamilyen -járás, vagy -dúlás?
Szerintem nem.

Az ötös számú párttagkönyv tulajdonosának a lényegben igaza van, az élősködő, bűnöző cigányok állatnak nevezésében viszont nincs, mert az sértő az állatokra nézve, és okkal-joggal tiltakozhat minden állatvédő szervezet.

Pontosabb megfogalmazás kell a biológiai fegyverekről, akik ártalmasak, kártevők, haramiák, gonosztevők, és akiket önvédelemből hatástalanítani kell teljesen – és persze nem csak őket, hanem az összes bűnözőt, beleértve az összes bűnpártolót, bűnözővédőt is. Ők ne legyenek.
Ceterum censeo...
Továbbra is fenntartom ismeretes álláspontomat, és azt tanácsolom, hogy a bűnözést fel kell számolni teljesen, ha másként nem megy, akkor a bűnözőkkel, és pártolóikkal, védőikkel együtt.
Ami persze a jelenlegi jogrendszerben, és mentalitás szerint nem fog összejönni, mert jelenleg aki bűnöző akar lenni, annak megéri annak lenni és maradni. Olyan országban, ahol többségben vannak a bűnözők, nehéz elérni a bűnözőmentességet, de ettől még ez a helyes elérendő cél.

kifordított nagyanyó 2013.01.08. 10:54:57

@Zedder: Minden szavaddal csak egyet tudok érteni!
A felvetésed a nickekről meg már nekem is eszembe jutott.:))

kifordított nagyanyó 2013.01.08. 10:57:35

@Bee-zony: Most tényleg igaza van ennek a baromnak.

Bee-zony 2013.01.08. 10:58:34

Ha már szóba kerültek, nézzünk tényeket – most csak a magam nevében, és szempontjából:
1. Tény, hogy 2011-ben támadtak meg cigány bűnözők. Ennyit „javult” a közbiztonság.
2. Tény, hogy ekkor lett tele a „hócipőm” teljesen a magyarországi helyzettel.
3. Tény hogy 2012 tavaszán mentem Kanadába emiatt.
4. Tény, hogy Kanada sem oldotta meg a problémám, csak haladék volt, és hogy ott is van bőven saját probléma, csak nem ugyanazok, és nem akkorák, mint Magyarországon.
5. Tény, hogy a tetteik miatt a magam részéről már bojkottálom a jelenlegi magyarországi többséget, és csak turista-időszaknyit vagyok Magyarország határán belül, és ahol többségben vannak a kártékonyak, az nekem nem hazám, mert nem ott érzem magam otthon, csak szülőföldem.
6. Tény, hogy a jelenlegi magyarországi hatalmon lévők, akár MSZP akár Fidesz, a haveroknak osztogatnak, abból, amit a többiektől elvesznek.
7. Tény, hogy Magyarországon időről-időre kitör a polgárháború, és van is rá ok, és az ok leggyakrabban a hatalmon lévők gazembersége (politikai-média-pénzhatalom).
8. Tény, hogy az MSZP-nek és a Fidesznek is túl sok köze van az MSZMP-hez, és nem is esett messze a két „alma” a „fától”, és hogy a rossz „gyümölcseik” alapján fel- és megismerhetők.
9. Tény, hogy nem győz meg, ha egyesek bizonyítatlan számokkal való dobálózással próbálnak meggyőzni.
10. Tény, hogy értek én az érvekből is, a helyzetből is, meg az erőből is, csak nem azt teszem, amit a rossz ösztönűek, erkölcsi és szellemi defektesek szeretnék hogy tegyek.

Vannak persze további tények is, de szerintem ennyi is elegendő annak megértésére, hogy miért mondok nem-et a kártékonyakra, és hogy miért nem tudnak meggyőzni orwelliánus államban sem arról, hogy a fekete az fehér, a fehér pedig fekete.

DezInf 2013.01.08. 11:12:41

Nem is értem,miért nem alapítod meg a Magyar Nemzetiszocialista Pártot ... de tényleg!
Kötelezővé kellene tenned belépéskor a faji vizsgálatot. Te lennél az erre elsőként kötelezett.
Meglehet,te sem lennél tiszta fajú árja. Olyat nem is nagyon találnál.
Ismerős dögszag érződik a mondanivalódból.
Büszke lehetsz magadra,mert az igazság iránt oly érzékeny lelked hasonlatos egy ismerős példában szereplő SS tiszt mentalitásához.
... Kedvenc zongoradarabját játssza az elfoglalt ukrán faluban talált zongorán. A darabbal végezve feláll,kisétál az udvarra. Végiglépdel a sorban térdelő elfogott zsidók , komisszárok mögött,majd akkurátusan egyesével tarkón lövi őket. Rövid parancsokat oszt ki,takarítsák el,legyen tiszta az udvar! Besétál,leül a zongora mellé. Tölt magának egy pohár snapszot és belekezd a következő zongoradarabba. Átszellemült arccal élvezi a kicsit poros zongorából áradó dallamokat....

Ilyen szellemi csúcsokra törnél?
Egyszer ez már megbukott,a többség nem kér az ilyen ordas eszmékből.

Humanista,empatikus egy fazon lehetsz. Szállasi hogy végezte?
Csatáry bácsin biztosan felháborodtál, mert szerinted ő testesíti meg eszméid lényegét.
Netán hősként tekintesz fel rá ?
Lelked rajta,de a miénktől tartsd távol magad!

Zsóti lennél ? Vagy csak a sokadik magyarhangja?

Ne válaszolj kérlek,mert belőled csak valami barna lé folyik.....azt meg tartogasd saját szellemi közösségednek!

Bee-zony 2013.01.08. 11:34:21

Egy szép példa fentebb, hogy nem csak a cigányok, a zsidók is olyanok, hogy odaszarnak, ahonnan esznek.

Bee-zony 2013.01.08. 11:35:16

Felmentették az Eclipse-ügy vádlottjait
index.hu/belfold/2013/01/08/eclipse_itelethez/
A „család” droid-páncél-bőre... Kitüntetni mikor fogják őket?
Elszámoltatás – az, ami hiányzik.

DezInf 2013.01.08. 13:47:50

@kifordított nagyanyó:

Komoly kérdésre komoly kérdés.
Másként gondolod? ---- A többi meg legyen a Kanadai Lovasrendőrség problémája :)

csak_csendben2 2013.01.08. 16:27:32

@DezInf:

Ide hánytad a lázálmodat, aminek semmi, de semmi értelme nincs.
Te is, én is, mindenki tudja, hogy egy gerinceteln féreg vagy, aki csak terel, nehogy a problémáról szó essen. Aztán pl a Jobbik a náci párt, mert mer szólni, hogy van itt egy próbléma, amit a hozzádhasonló férgek megpróbálnak a szőnyeg alá söpörni.

Neked mi a jó abban, ha nem foglalkozol a problémával? Semmi.

A hozzád hasonló provokatőr faszt csak azért nem csapom életben pofán, mert a helyszínen beledöglene. Na persze, ha nem kapnék érte büntetést, nyugodt szívvel vágnálak agyon. Mert ennyit érsz te, meg a fajtád.

1
2
3
(Ez itt a dramatizáló időhúzás.)

Na, ne idegeskedj, nem a zsidókra gondolok, mikor a "fajtádra" utalok, hanem arra a gernictelen, féreg bagázsra, akik miatt minket, normálisan élni akaró zsidókat is megbélyegeznek (lásd Bee-zony: "a zsidók is olyanok, hogy odaszarnak, ahonnan esznek"). Jobb lenne neked is, nekem is, ha elhúznál a redvás faszba. Neked nem kéne itt szenvdened, engem meg nem azonosítanának veled.

DezInf 2013.01.08. 16:48:00

Neked is szép napot! Látom élmény veled eszmét cserélni. Örömmel tölt el,hogy gerincesnek gondolod magad.. Hallottál már a kettős erkölcsről? Mitől szállt el az agyad?
Harcias lettél, azt írod zsidó vagy és megbántottalak a vallásodban?
Ez a Jobbikos hivatkozás meg.....felettébb érdekes vagy....de tényleg:)

Bee-zony 2013.01.08. 18:42:44

Van egy náci - judeonáci - a blogon, és kell is, elrettentő példának; máskülönben aki még nem találkozott judeonácival, az el sem hiszi, hogy (m)ilyenek vannak.

A bűnpártoló elmebeteg zsidó kérdésre visszakérdez. A topic leáll, a gójok lassan emésztenek...

Közben megkövetem "csak_csendben2"-t, nem helyes minden zsidót egy kalap alá venni, mert nem minden zsidó egyforma, tehát „a zsidók”, abban az értelemben, hogy „minden zsidó”, az pontatlan, nem állja meg a helyét, csak az, hogy „vannak olyan zsidók, és nem is kevesen, akik...”.

Bőven sokszor leírtam már - és mégsem elégszer, mert mindig vannak újak -, hogy a szemét cigányokkal, rohadt zsidókkal, szarmagyarokkal van problémám. Akik nem tartoznak a fenti 3 kategóriába, azokkal nincs.

Van néhány zsidó, akikkel - ilyen távolságból - nincs problémám, akikkel együtt lehet élni, mert nem kártékonyak, nem lenyúlók, nem élősködők, és rendben van náluk az adok-kapok aránya. Persze nem is politikusok...
Pl.:
Sándor György (előadóművész)
hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1ndor_Gy%C3%B6rgy_(el%C5%91ad%C3%B3m%C5%B1v%C3%A9sz)
Kevesen vannak ilyen zsidók, de vannak, és miattuk nem áll meg az általánosítás.

Valamint:
1. Minek Magyarországon nemzetiszocialista párt?
Van már egy szocialista párt – Magyar Szocialista Párt –, van egy (elvileg) nemzeti szocialista párt, úgy hívják, hogy Fidesz, és van egy nemzeti párt, a Jobbik; és zsidó(közeli) párt is van, jelenleg LMP néven fut. Ezzel a magyar(országi) politikai érdekképviseleti és világnézeti paletta alapvetően le is van fedve. Normális emberek pártja persze nincs, mert olyan kevés tagja lenne, és olyan keveseket képviselne, hogy nem lenne belőle se tömegpárt, se kormányzó párt.
Egy párt érdekképviselet, és nem véletlenül azok a pártok vannak, amik, hanem azért, mert a négy magyarországi parlamenti párt alapvetően lefedi a jelenlegi magyarországi többség világnézetét és mentalitását; és honnan szerezzenek tagokat és szavazókat (és pénzt és médiát) a többiek?
Nemzetiszocialista párt leginkább két okból nincs, egyrészt mert a nácik megbuktak 1945-ben, másrészt mert nincs rájuk tömeg-igény. Bár a kommunisták is megbuktak már, de rájuk, a vörös fasisztákra Magyarországon még van tömeg-igény, és persze szavazat is.
A cigányok és zsidók megokolt utálata viszont egy másik kategória, és nem kötődik párt-hovatartozáshoz, és nem is kell, hogy kötődjön; nevesített Zsidó Párt, és Bűnözők Pártja sincs, pedig lehetne. Sőt, zsidó nemzetiségi önkormányzat sincs, navajonmiért?
A lényeg, a pontos felosztás: Magyarország politikailag és társadalmilag aktív lakosságát alapvetően két részre lehet osztani: 1.) bűnözőkre és bűnpártolókra, és 2.) nem bűnözőkre és bűnöző-ellenesekre – ha így rövidebb, szemétistákra és antiszemétistákra. A legfontosabb és legszomorúbb tény az, hogy Magyarországon az antiszemétisták kisebbségben vannak. Ahogy Szodomában is így volt; és ahogy Szodomagyarország is pusztulásra van ítélve. Igazából történelemismétlés van, még mindig, mert a nehéz felfogásúak semmit sem felejtenek, és semmit sem tanulnak a történelemből, és a Talmud eleve konzerválja a történelemismétlő helyzetet a felsőbbrendűségi és világuralmi rögeszmével.
Valóban működő megoldás ennyire egyértelmű és sarkos helyzetben nem sok van: vagy a harc a szemétista többséggel szemben, ahol az erőviszonyok döntik el, hogy ki a győztes és ki a vesztes, vagy a távozás, amíg van hova menni; és ez a világ olyan, hogy valójában mindig van hová menni, mert a judeonácik által elfoglalt területek aránya soha nem éri el a 100%-ot, annyira nem, hogy valahol 50% körül van a maximuma. És ugye a nem is kicsit üldözött Julian Assange is talált egy követséget... A helyzet nem reménytelen, „csak” súlyos.

2. Judeonácik, bűnözők és bűnpártolók, kiüldözhettek az általatok elfoglalt területekről. Ez nem nehéz, végül is a szarnál is jobban utállak benneteket. De a világ másik, és jobbik fele sohasem lesz a tiétek – olyan „kis” területű és népességű helyek, mint pl. Kína, India, Japán... és Oroszország sem a ti oldalatokon áll – valamint ott vannak az arabok, akik megfojtanának benneteket egy kanál vízben... és a Nyugat hanyatlásával és bukásával a judeonáci uralomnak is vége, hála Istennek.
Amit elfoglaltok, azt tönkre is teszitek, és vége is lesz, a saját megrothadt volta által, úgy a cibertérben, mint a fizikaiban, lásd pl. a rossz emlékű (zs)indymédiát, vagy a virtus-t, ahová befészkelte magát a zsidó vírus.
A judeonáci birodalom még mindig terjeszkedik – még nem jött el a Sztálingrádjuk, de érik már... Erőtök és hatalmatok még van, de igazságotok nincs, és nem is lesz; hazudtok és csaltok minden hullámhosszon és minden időben, most is, és hosszú távon az erkölcsi fölény, az igazság és igazságosság győz az összes többi képesség felett.

3. A Talmudon nevelkedett judeonáci zsidók számára csak kétféle gój van, a birka gój, akit lenéznek, megvetnek és kihasználnak; mindazok a gójok, akik nem birka gójok, azok szerintük náci gójok.
Bár a világ színes, de ők 3 bites képként látják (úm. zsidó, birka gój, náci gój), és persze azt hiszik, hogy mindent tudnak, és hogy ennyiből áll a világ.
Elmebeteg, degenerált, kártékony és hatalommániás társaság, akik állandóan belemanőverezik magukat abba a helyzetbe, hogy vagy ők üldöznek valakiket, vagy őket üldözik, mert az üldözési mánia, az konstans – és persze hogy az, mert a felsőbbrendű / alsóbbrendű kategorizálás és az élősködő életmód ebbe az irányba tereli őket, és nehéz a szegíny-szegíny sajnálandó élősködők élete, mert vagy ők vadásznak zsákmányra, megélhetésből, vagy rájuk vadásznak a gazdaállatok, önvédelemből.
Alapigazság, hogy ameddig parazita, bűnöző, és egyénre, társadalomra kártékony egyed, (nép)csoport lesz, addig harc és háború is lesz. Ebben a megoldás csak a teljes lenullázás – és persze nem a gazdaállatoké, eltartóké, hanem az élősködőké, bűnözőké; és ebben a gazdaállatok csak a saját kategóriájukra számíthatnak, értelemszerűen.

DezInf 2013.01.08. 19:20:36

@Bee-zony:

Picit utánad olvastam:)
Egyszerűen súlyos,ennyi.

No comment.

Ironfist 2013.01.08. 22:40:15

@Bee-zony:
És azt vágod-e, hogy akikről te beszélsz azok csak szimplán gyökerek, akik másokat maguknál alcsonyabbrendűnek képzelnek, avagy magukat képzelik magasabbrendűnek másoknál? Mint például, ahogy ebből a szövegedből is kiderül, te is.

BPO654 2013.01.08. 23:30:41

@Horizont:
Senkit nem szidtam te szerencsétlen.
Belinkeltem egy kitűnő összefoglaló cikket.
Elolvastad? Nyílván nem. Pedig a nyugdíjügy az időzített bomba. 2025 után biztosan- Ratkó korszak nyugdíjas lesz.
M.o uannyit költ évente nyugdíjakra mint rendvédelemre összesen. Ez a két legnagyobb kiadás évente kb 3150 Milliárd Ft/év.
Mit képzelsz te meddig lehet ezt fenntartani? Mit képzelsz te meddig lehet a 65 év felettiek ingyenes utazását biztosítani amit nem mellesleg csak mi adunk meg európában?
Mit képzelsz te meddig lehet még külföldi hitelekből ezt biztosítani, meg nyugdíjat emelgetni?
Mit képzelsz te meg a nyugdíjasok arról, h hol IGAZSÁGOS AZ, H EGY KÉTTAGÚ NYUGDÍJAS PÁR JOBBAN ÉL MINT EGY KÉTGYEREKES CSALÁD?
Majd ha adatokkal jössz mint Én akkor ugass vissza legközelebb.
Átlagnyugdíj:102000 Ft
Átlagbér:136000 Ft (.......................)
Hol van még olyan ahol ilyen közel van ez a két szám egymáshoz???

Bee-zony 2013.01.09. 00:43:06

@Ironfist: Van vagy 20 millió talmudista zsidó a világon – meg amennyivel több –, és akik szerinted szimplán gyökerek. Szerintem az aljas és intelligens, az nem szimplán gyökér, hanem a legrosszabb kombináció, és belőlük lesz (van, és volt) a fehérgalléros bűnözősereg, a maga kártékonyságával.

Én nem tartom magam felsőbbrendűnek. Nem tudom, hogy neked ez honnan jött le. Megkaptad a napi kinyilatkoztatást?

Bee-zony 2013.01.09. 00:51:30

@BPO654: Még ha igazad is van abban, amit mondasz, ahogy mondod, abban nincs. Feltűnő az emberforma teljes hiánya... lementél kutyába. Ha beszélő kutya vagy, miért nem lépsz fel a cirkuszban, nagy szám lennél.

Hol van az igazság Magyarországon, ha vagyoni elosztásról van szó? Abnormális viszonyok vannak gyakorlatilag mindenütt; tehát az igazság odaát van, ahogy mondani szokás. A józan ész is elment... és csak ott érdemes keresni, ahol van.

Ha már nem lesz nyugdíj, az utolsó értelmes ember, aki még mindig itt van, köszönje meg az MSZP-Fidesznek,oltsa le a villanyt, oszt' jónapot.

kifordított nagyanyó 2013.01.09. 09:47:41

@BPO654: Értem én hogy szar az élet de nem kéne a hölggyel így beszélni.
Ezt a nyugdíjdolgot meg mindenki tudja.
Nem a nyugdíj a sok,hanem a fizetés a kevés.

guma 2013.01.09. 10:32:21

@BPO654: Igaz 1, 2 gondolatod - de az adataid hamisak.
kicsit nézz utána - meglepődsz...
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 200 Ft, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 229 200 Ft, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 197 700 Ft volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén 0,5 százalékkal csökkentek, amit a közfoglalkoztatás súlyának növekedése okozott.
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/ennyi-a-magyar-atlagkereset-375514
Nyugdíj: A nyugati átlag 300 ezer, a magyar 93 ezer
www.qfp.hu/index.php/nyugdij/89-hihetetlen-nyugdij-tenyek-nyugdij-2012-utan.html

guma 2013.01.09. 10:34:03

@kifordított nagyanyó: :)

nem csak hölggyel, egymással sem. :)

Bee-zony 2013.01.09. 12:07:38

"Tényleg, mi legyen?
www.magyarhirlap.hu/tenyleg-mi-legyen
...jó, ha tudjátok: ami van, fenntarthatatlan és robbanás előtt forrong. „Ami van: széthull darabokra” – ezt tartsátok szem előtt. És nem a nem létező likvidálástól kell rettegni, nem engem kell likvidálni – hanem a problémát kell megoldani, bármi áron. Hogy ne legyenek késelő, lincselő, erőszaktevő cigányok közöttünk. És nem cigányokból se legyen ilyen, egy sem. Vagy szerintetek legyen? Na ugye."

A jó kérdésre a jó (korrekt, a valósággal, az Univerzum törvényeivel összhangban levő) válaszom:
1. Mi legyen?
Béke, boldogság, értelmes élet, normális és jól működő társadalom.

2. Mi lesz (rövid és középtávon, többségileg a Kárpát-medencében)?
Még több cigány, zsidó, és magyar bűnöző, élősködő, szenvedélybeteg, kártékony, az evolúcióban visszafelé tartó barbár, vandál, szakadt csöves, lepusztult szellemű és testű ember.

3. Mi nem lesz (rövid és középtávon, többségileg a Kárpát-medencében)?
Boldogság, értelmes élet, normális, jól működő társadalom, és nyugdíj.

4. Miért ez lesz?
Ok és okozati összefüggések miatt, még a „következmények nélküli” országban is.

5. Mit lehet tenni – ami működik –, hogy jó felé változzon a rossz helyzet?
a) Békés mód: emigrálni, disszidálni, ami az egyéni és kiscsoportos működő problémamegoldás: ott hagyni a problémásokat, aztán majd megpusztulnak ők egymás között. Egy időpontban egy fizikai térkoordinátán egy életünk van, még a lélekvándorlás szerint is, úgyhogy nem mindegy, hogy mit kezdünk vele, hol és hogyan éljük le. A fejünk és a lábunk (is) azért van, hogy használjuk – nem véletlenül alakultak ezek ki, hanem azért, mert kedvező volt az egyed és a faj életben maradása szempontjából.
b) Békés mód: ellenirányú társadalmi folyamatot indítani: szemétisták vs. antiszemétisták. Nehéz ügy a történelmileg szemétista többségű területeken, de a kevés is több, mint a semmi. Aztán a patakból lesz a folyó, a folyókból a tenger...
c) Erőszakos mód: harcolni minden módon, háborúzni és győzni.
Aki tud ezért a célért (1.-es pont) mást, újat, jobbat, ami működik, az ne maradjon csendben.

Inner Circle 2013.01.09. 16:41:03

Veszprémben egyébként költségcsökkentés céljából nyáron pakolták ki a Dohnányi Ernő zeneművészeti szakközépiskolát a viaduktnál levő, a Rosos-kúriához hasonló stílusú épületéből, ami azóta üresen áll. Nem tudom, miért nem volt alkalmas járási hivatalnak. Mondjuk így legalább hasznosul a Rosos-kúria, ahelyett, hogy ugyanennyiből alagutat fúrnának a viadukt alá, mint kb. az M6-oson.

Horizont 2013.01.09. 17:37:46

@BPO654:
Ugatni csak te szoktál kedvesem! És szerencsétlen is csak te vagy! Ha normális emberi nyelven írtál volna nekem akkor elmagyaráztam volna miről is van szó! De mivel bunkó voltál ez elmarad. Van még mit tanulnod, akár még egy nyugdíjastól is!!! Na pá.....

Ironfist 2013.01.09. 19:59:39

@Bee-zony:
"Én nem tartom magam felsőbbrendűnek. Nem tudom, hogy neked ez honnan jött le."

Miután egy egész népcsoportot anyázol, és alávalónak tartasz... na, hát innen jött le. De mindegy igazából, nem értem, miért kell ennyire utálni a zsidókat, de ha ez msáoknak ennyire lételeme, hát akkor hajrá!

BPO654-et meg le kell tojni, meg ignorálni, és kész. Nem értelmes emberekkel értelmetlen dolog beszélgetni. :)

BPO654 2013.01.10. 01:02:50

@Bee-zony:
Emberforma! Ezt pont te mondod aki egész nap másokat szidsz... .:P
@kifordított nagyanyó: Oda van írva h az illető hölgy? Nincs.:D
Szar az élet? Ja. A BKV-nál megvonták a pótlékokat a nyugdíjelőtakarékosságot. Ez érdekel vkit? Nem. Akkor mást miért érdekeljen a nyugdíjasok helyzete? Akik jobban élnek mint más. Persze akinek kevés nyugdíja van azt kéne egy szintre felhozni, de akinek mondjuk 120000 v több annak nem kéne még emelgetni amikor más munkával nem keres annyit. Aztán meg a negatív demográfiai folyamatok közepette éppen az aktívakat kéne támogatni nem az inaktívakat. Szakértők elítélik a tervet.
@guma: Ja. Csak Én a nettót írtam egyből mert a brutto az nem érdekel senkit sem... .
Az adataim tényleg rosszak. Egy havi nyugdíj az 280 Mrd kiadás x12 az 3360 Mrd Ft/év, Én 3150-et írtam, elnézést és kösz, h szóltál! Mai Indexes cikk írja, h jön a 13.havi nyugdíj ismét. Ajánlom a cikk utolsó bek.-sét ami írja h soha sem volt erre fedezet. Ez így igaz. Ha Én fedezetlen csekket állítok ki azt büntetik....:D
@Horizont: Pá.
Bádogbarom; anyád se szólt hozzád, foglakozz magaddal.:D

Horizont 2013.01.10. 15:42:35

@BPO654: Anyámat a szádra se vedd, te bunkó paraszt és kopjál le rólam! Te foglalkozhatnál magaddal hátha ragad valami "emberi" is rád a koszon kívül!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.10. 20:23:59

@Horizont:
Senki nincs (legalábbis igen aljas embernek kell annak lenni, ha van ilyen), aki egy kisnyugdíjastól sajnálja azt a pénzt, amiből esetleg vehet még egy farhátat vagy egy kicsit kevésbé kell végigfagyoskodni a telet. De ha valaki a nyugdíjasokkal összefüggő kiadások folyamatos növelését, a kedvezményeik szinten tartását teszi szóvá, miközben a kereső réteg jövedelmének értéke az adóváltozások és az infláció hatására egyre jobban csökken (és itt a szintén alacsony jövedelmű keresőkre kell gondolni, akiktől elvették az adójóváírást, nem azokra, akiknek a jövedelme csak nőtt az SZJA-csökkentés és a szuperbruttó kivezetés kapcsán), akkor ne az jusson már eszedbe, hogy itt a cél a nyugdíjas-Taigetosz, az ég szerelmére!

Mint ahogy látszik, egy ilyen intézkedés, főleg ilyen elbaszott kommunikációval semmi másra nem jó, mint hogy a generációkat egymásnak ugrasztja (iskolapéldája ennek, ahogy a diáktüntetések kapcsán a kormány mással sem próbálja elbagatellizálni ezt, mint hogy csak pár lusta, elkényeztetett fiatal hőzöng, és a bulikra szánt pénzt sajnálják a nyugdíjasoktól), ahelyett, hogy a kormányzat a nyugdíjasoknak szánt kiadások átcsoportosításával valami reformszerűséget produkálna. Vagyis az én elképzelésem szerint lehetne például differenciált a nyugdíjemelés, hogy a kisnyugdíjas egy kicsit arrébb tudjon kerülni az éhhaláltól, de másoknak cserébe ne ez legyen a fedezet a sokadik gyógyüdülésére (demagógnak tartod vagy sem, ilyen is van). De mondok még jobbat: csökkenteni lehetne az utazási kedvezményeket, a felszabaduló összegből pedig lehetne emelni a nyugdíjat (akár szintén differenciáltan...), ami azzal az előnnyel is járna, hogy aki soha nem tudta vagy akarta igénybe venni az utazási kedvezményt, az elköltheti másra az erre jutó fedezetet (akár élelmiszerre, rezsire vagy gyógyszerre, támogathatja belőle a rokonait... vagyis bármire, amit az életvitele megkövetel vagy amit jobban preferál), és ha utazni akar, akkor meg az emelt nyugdíjból ki tudja fizetni annak a költségét... és aki sokat akar utazni, az meg lehet, hogy egy kis jövedelemátrendezésre szorul majd, és egy kicsit máshogy kell beosztania a pénzét. De még azt is lehet, hogy ha igazoltan orvoshoz ment a busszal vagy a vonattal, akkor annak az összegét az állam visszatérítse neki.

Ironfist 2013.01.10. 20:32:44

@Horizont:
Jaj, hagyd már! Nem ismered azt a mondást, hogy azzal a szarral, ami nem ér fel a csizmád száráig, nem kell foglalkozni? Na, BPO pontosan ez a fajta szar.

Bee-zony 2013.01.10. 23:23:56

@Horizont: Szerintem a „bádogbarom” Ironfistnek szólt.
Hát még ha nem lennél ennyire finom és nőies...
Mitől vadultál így be?

Én most vagyok „karácsonyi” hangulatban, sikerült feldolgoznom a múltból a sérelemhegyet, és elhatároztam, hogy több már nem lesz, mert már nem engedek be az életembe bűnöző, élősködő, kártékony egyedeket, és ha mégis valahogy bekerül, igyekszem gyorsan kitakarítani.
Válogatni kell, ez az igazság. És van miből, 7 milliárd emberből.
Ha az életem olyan, mint egy válogatott munkatársú és kapcsolatrendszerű cég, 24 / 7 / 365,
akkor jó.

Értékelem a kitartásodat, és végül is, alapjában véve egy nézeten vagyunk. Azt viszont igazán mindenki megtanulhatná (pl. angolszász területeken, ha csak úgy magától nem megy), hogy aki nem árt, ahhoz pozitívan álljon hozzá – úm. segítőkészség –, és hogy ne tegye nehezebbé a másik életét, ne tegye nehezebbé, mint amilyen nélküle lenne.
Eljön Magyarországra egy angol vagy kanadai, és megtapasztalja az itteni negatív szellemet, ami taszít, és nem is kicsit, és többet inkább vissza se jön.
Válogatás + pozitivizmus + udvariasság, és jobb lesz az élet. Kipróbálva, működik.
Nekem is van még mit tanulnom, de legalább ez a hozzáállás ott van a fejemben.
Aki pedig „nem veszi a lapot”, azt ott kell hagyni, hadd érlelődjön.
„Csoportnyomás” persze csak akkor van, ha valahol ilyen a többség. Ahol nem ilyen, ott „szemben úszás van az árral”. De erre is van egy angol mondás, „csak a döglött halak úsznak az árral”.

BPO654 2013.01.11. 00:49:23

@Horizont:
Kedves Hölgyem!
Legközelebb majd 2-szer ütök az enterre h Ön is észrevegye, h az nem Önnek szól!!!!!
Akinek nem inge...... márpedig Ön nem Bádogbarom, hanem Horizont nick.
Tehát az ironfistnek szólt bee-zony!

@Rufus78: Ez a hozászólásod most jólesett, meg a másik is amit a másik topikban írtál;
"A 13. havi nyugdíj esetében azért nem elfelejtendő az MNB nevű malacpersely feltörése márciusban, ill. a pénznyomtatás, mint hiány-elinflálási csodaszer. Ettől még ugyanúgy fenntarthatatlan, de a magyar politikus nem lát túl a választásokon, az is lesz majd valahogy."
Egyetértek.

Ironfist 2013.01.11. 10:20:45

@Bee-zony:
"Szerintem a „bádogbarom” Ironfistnek szólt."

Látod, Horizont? Ennyire nagy darab szar, hogy még mindig nem képes felfogni, hogy hosszú hónapokkal ezelőtt ignoráltam. :D Na, szerinted érdemes egy ilyen senkivel egyáltalán foglalkozni? :D

Horizont 2013.01.11. 16:27:49

@BPO654:
Kedves Uram! Akkor önhibámon kívül benéztem! Teljesen logikusan jött ki, hogy nekem szántad! Az anyázásra meg mindig mindenhol ugrok!! Ha bevallom, hogy oroszul tanultam és halványlila gőzöm se volt, hogy Ironfist nevezed bádogbaromnak!:) Most nyugodtan lehet mosolyogni:) Csak azért nem kérek elnézést (na jó egy cseppet), mert előtte csúnyán beszéltél velem!Na maradjunk is ennyiben! Pá nélkül:) Oké?

Horizont 2013.01.11. 16:28:36

@Ironfist: Na jó kicsit azért beégtem:))

Horizont 2013.01.11. 16:48:02

@Rufus78: @Bee-zony:
Na most én vagyok a meg nem értett ember:) Ha ti tudnátok, hogy én a saját édesanyámmal hányszor vesztem össze az inflációkövető nyugdíjemelés és a 13. havi nyugdíj bírálata miatt! hiába magyaráztam eleinte, hogy mi akik dolgozunk ( a saját lánya :D) nem hogy inflációkövetőt semmilyen béremelést nem kapunk már 3 éve és idén se lesz, már bezengték. Tehát én haragszom erre a nyugdíjas nyalizásért, haragszom hogy egymásnak ugrasszák a rétegeket, haragszom azokra a nyugdíjasokra akik nem érzik át a dolgozó emberek kínját baját!De legeslegjobban haragszom a mindenkori politikai vezetőinkre akik a nyugdíjasokat a mennybe akarják juttatni cserébe a sok számú szavazatért! De még jobban haragszom azokra az átlagemberekre akik nyuggereznek akik mindazokért amiért a kormány felelős a nyugdíjasokat szidják, utáljál, gyűlölik! Ezen ugrottunk össze BPO654 01. 07. 22:38 írása miatt!
"Ők tehetnek arról, h pusztul a társadalom " Tényleg??? Én azt gondolom és meg is írtam, hogy akinek adnak az menjen és adja vissza? Hát ki az hülye! Tehát nem őket kell szidni hanem azokat akik adni akarják, tudjuk miért!!!Nem vagyok nyugdíjas , de már idén 40 éves munkaviszonyom lesz! ha megélem és megérem akkor majd nyugger leszek és akkor miattam is pusztulni fog a társadalom. Miattam aki ennyit dolgoztam, szültem, felneveltem 3 rendes gyereket,diplomásak. Bérből élünk, gondolhatjátok! Nem loptam, nem csaltam, szerintem tisztességesen éltem az életem. Még az utcán se szemeteltem:) Mit gondoltok hány ilyen kisember él a nyugdíjasok között is? Akkor ne nyuggerezzünk már ha kérhetem és ne fogjuk már rájuk a pusztulást! Rosszul látom?
Mitől vadultam be? Hát igen.... Ami ebben az országban (ment) megy nap mint nap ..... a toleranciaszintem lesüllyedt a béka segge alá...... Néha már verésre van ingerenciám:))) Közben azért szégyellem (még) néha magam:)

Ironfist 2013.01.11. 17:10:45

@Horizont:
Nem beégés az, ha berágsz arra, hogy valami senkiházi anyázik, mert arra sem képes, hogy a.- felfogja, hogy akinek szánja az anyázást, az már hónapok óta nem látja, mit ugat, b.-megnevezze azt, akinek az anyázás szól. :D Szóval erre bepöccenni nem beégés, csak baromira felesleges. Gondolod, én mérgelődök rajta? :D Hiszen nem tud megsérteni! :D Bádogbaromnak hív? Gratulálok, saját szegénységi bizonyítványát mutogatja nagy büszkén. Most erre rágjak be? :D Hát magát úgy égeti, ahogy csak neki tetszik, én csak röhögök az ilyen fattyakon, nem bosszankodom. :)

Horizont 2013.01.11. 17:53:02

@Ironfist:
Ja nem az a beégésem!!!! Na most leírhatom még egyszer hogy miben voltam hülye:))
Azt hittem nekem írja azt, hogy bádogbarom ....és ezért csúnyát válaszoltam neki. Hozzám képest nagyon csúnyát! Te meg ne szűrjél senkit, nagyanyám mindig azt mondta, úgy szép az élet ha zajlik:) Engedd a zajlást:))

Bee-zony 2013.01.11. 18:59:44

@Horizont: Értelek, de ezzel így nem tudod megoldani a problémát, csak a saját agyvizedet forralod, és rontod a közérzeted. Magamról is tudom, hogy ez így van, hajjaj. Az egyéni energia és az élet elfogy, úgyhogy jobb ha minél hasznosabb és jobb dolgokra fordítjuk.
Az első lépés a helyzetfelismerés (és a vele járó bosszankodás), megvolt, és most hogy kialakult valami konszenzus, és van közös hullámhossz, jöhet a következő lépés, a nagyobb összetartás. A magyar nem az összetartásáról híres... akkor nézzük onnan, hogy van még hova fejlődni, és hogy milyen nagy perspektíva van előttünk – amennyi a tudásunkba belefér. Persze a jelen mindig csak annyi, amennyi a jelenlegi tudásunkból és tulajdonságainkból következik. Úgyhogy fejlődjünk, és jó irányba; és van az úgy, hogy a jó irány az árral szembeni irányt jelenti.

Ironfist 2013.01.12. 11:44:13

@Bee-zony:
"@Horizont: Értelek, de ezzel így nem tudod megoldani a problémát, csak a saját agyvizedet forralod, és rontod a közérzeted. "

Ezzel totál egyetértek. Ha hagyod, hogy mindenféle BPO-féle senki így felhúzzon, akkor az csak nekik jó, neked meg rossz.

Bee-zony 2013.01.13. 21:02:30

A jövő elkezdődött - vissza a múltba - már a szocializmusnál tartunk.
A Lúdas Matyiban volt a "két össze nem tartozó hír" rovat, most itt van újra:

Matolcsy: A világunk nem normális
index.hu/gazdasag/2013/01/10/matolcsy_a_vilagunk_nem_normalis/

Aki csak teheti, menne el az országból
index.hu/gazdasag/2013/01/07/aki_csak_teheti_menne_el_az_orszagbol/

süti beállítások módosítása