Skip to content


       Szűrés lista

Sikertörténet

Kedden, az államosítás 5. munkanapján a Hoffmann Rózsa diadalmas jelentette be, hogy "sikertörténet volt az iskolák állami fenntartásba vétele, minden menetrend szerint zajlott". Ezt azzal támasztotta alá, hogy a tanárok megkapták a fizetésüket és az átállásból a pedagógusok és a diákok "úgyszólván semmit nem érzékeltek".

Sikertörténet, sikertörténet mindenütt ...

(Egyre több média ad hangot a boldog, frissen államosított dolgozók sikertörténeteinek, a legfrissebb sikerekről például ebben az Indexes cikkben is olvashatunk.)
Szemezgettünk a sikertörténetekből:

"Az egyik legtöbb kérdést felvető probléma, hogy január elsejétől nincs érvényes munkaköri leírásom, vagyis nem vagyok tisztában a hatáskörömmel, azt sem tudom, hogy nyilatkozhatok-e a sajtónak. Ennek értelmében január elsejétől nem is igazgatóként, hanem intézményvezetőként dolgozom, ám, hogy ez mit takar, azt még nem tudom. Egy kollégánk megvette a buszbérletét. Korábban ezt aláírtam, és a pénztár kifizette neki. Most az ilyen igényeket minden hónap tizedikéig kell összegyűjteni, és a tankerületnek továbbítani. Csakhogy egy kis keresetű tanár számára ez a késlekedés gondot fog jelenteni hónap végén. Mindennap van valami, amit alá kell írni, de nem tudjuk, hogy megtehetjük-e." - nyilatkozta egy iskolaigazgató.

"A tankerületi vezetők naponta több kérdést is kapnak az intézményvezetőktől, ám erre többnyire nem tudják a választ. Ők is felhívják a feletteseiket, és az eredménnyel egy-két napon belül visszatelefonálnak az intézményvezetőknek. Valóban nincs káosz az oktatásban, de azért nincs, mert az iskolaigazgatók mindent ugyanúgy csinálnak, ahogy eddig. Csakhogy ez már nem jogszerű, ezért a döntéseik miatt elvileg felelősségre vonhatók. Az esélye megvan, hogy mindenkit sakkban tartsanak. A korábbi igazgatók ma már nem dönthetnek például a beszerzésekről egyelőre egy bizonyos értékhatár felett sem. Ha tehát a tanárok dolgozatot akarnak fénymásolni, az igazgató nem adhat engedélyt másolópapír vásárlására.” - Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke

"Jött az egyik tanár kolléga, hogy szeretne bérelőleget, egy másik szabadságra akart volna menni, mondtam neki, hogy most vársz egy kicsit. A szabadságok ügyében a tankerületi igazgatóhoz kellene fordulnia, azonban oda hiába megy, mert nagy a zűrzavar. Szerencsétlen, ő is csak most kezdte a munkát, megértem, ha nem tudja, mit kellene csinálni" - iskolaigazgató

"Az iskolában megy tovább az élet, elfogy a vécépapír vagy a kréta, el kellene vinni a postára feladni egy-két hivatalos levelet, a költségek már a KIK-hez tartoznak, ők viszont nem tudnak pénzt adni.  De egyelőre arra sem tud válaszolni, kinek is kellene elkészítenie a dolgozók adóigazolását, vagy kinek kellene jóváhagynia az adó-visszatérítési kérvényeket" - iskolaigazgató

A Szilágyi Erzsébet Gimnázium 49 tanára nyílt levelet írt és petíciót készített:


"Január 1-jétől az addig önkormányzati tulajdonban lévő és önkormányzati irányítású iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) fennhatósága alá kerültek. A KIK alá rendelt és az iskolákat irányítani hivatott tankerületek hivatali szervezete nem épült ki, sok helyen a tankerületi igazgató egymagában – infrastruktúra és munkatársak nélkül – próbál megküzdeni a feladatával, nem készültek el a működési szabályzatok, nincsenek kialakítva a feladat- és hatáskörök, a felmerülő problémákat nem tudják megoldani, a kérdésekre nem tudnak válaszolni.

A tankerülethez tartozó összes iskolát egyetlen, helyismerettel nem rendelkező, egy távoli központból jelentésbekérésekkel irányítani próbáló tankerületi igazgató jogosult vezetni.

Míg az iskola mint intézmény a KIK-hez tartozik, az épület önkormányzati működtetésű maradt – tehát egy abszurd társbérlet lett az iskolából.

Az iskolák igazgatóit, akik eddig intézményeiket felelősséggel és hozzáértéssel vezették, megfosztották munkáltatói és gazdálkodási jogosítványaiktól, a központi akarat végrehajtó bábjaivá degradálták őket. Nincs lehetőségük még arra sem, hogy váratlanul adódó helyzetekben felelősséggel, megfelelő jogosítványok birtokában járhassanak el. Naponta alázzák meg őket újabb és újabb jelentések, listák és kimutatások bekérésével, teljesíthetetlen határidőkkel. Mindez a tanév kellős közepén, a félévzárás időszakában.

A kormányzat nem mérte fel erejét és lehetőségeit, de jure végrehajtotta, ám de facto nem képes végrehajtani az állami irányítás alá vételt. A régi struktúrát fölszámolták, az új még nem létezik. A helyzet irracionális."


A múltkori posztunk után érkezett olvasói levél:


"Államosítás: egy olyan intézmény HR-ese vagyok, ahol a pedagógus létszám 100 fő fölötti, a technikai létszám 35 

1./ Adatbázis felépíttetése (tök ingyen)

November eleje: Az Oktatási Hivataltól jön egy Körlevél, márpedig minden pedagógust azonnal beviszel a töküres rendszerembe, de pontosan,  mert mi ebből fogunk élni.
Határidő: 1 Hónap
A kérdésünkre, hogy mikor, amikor több napra lezárják a tökéletlen rendszerüket és nem tudunk dolgozni, a válasz: azért van az éjszaka!!
(Természetesen a napi munka mellett, túlóra fizetés nélkül INGYEN!!)

2.Adatbázis felépíttetése: (tök ingyen)

- November 29.: MÁK
Össznépi, 3 órás "tanfolyamon" lenyomják az összes gazdasági, személyzetis dolgozónak, hogy a MÁK KIR3-as programját használjuk ezután a számfejtésekre, ha nem vagyunk képesek rá, hogy ezt MOST megtanuljuk, akkor  a jelenlévők a felelősök. (Írásos anyag= a program súgója). A MÁK-nak mi púp vagyunk a hátukon, nem is titkolják, és telefonon senki sem elérhető!! Ide csak a Pedagógusokat kellett felvinni.
Határidő 2012.január 07.
Az összes dolgozó adatának a feldolgozására (ha 1997-ben lépett be az intézménybe, akkor is kell az összes előző munkahelyének adata, mert a program csak ezután sorolja be a bértáblába, és ad neki fizetést, javítani nem lehet!!!

3. Adatbázis felépíttetése (tök ingyen)

- december 10-ig a KIK-nek olyan 20 oldalas kimutatás kellett készíteni, hogy több napig dolgoztunk rajta, a körlevélben csupa kérés és Határidő!
Vagyis: építs fel az adatbázisomat, mert ha nem, baj lesz, akkor is, hogyha már tudod, hogy mint HR-es nem hozzám fogsz tartozni, nekem nem kellesz, a munkádat pedig az Önkormányzat fizeti helyettem! Köszi!!

4. Adatbázis felépíttetése: (tök ingyen és feleslegesen)
- december 15-ig az összes technikai dolgozó marad az Önkormányzatnál (majd "kiszervezik" őket valakik), az összes létező személyi iratát elviszik, sosem látjuk többé, állítólag a MÁK-nak kell, na de mire támaszkodunk a számfejtésükkor? Határidő: 3 munkanap!!!
Mindent fénymásolunk, én  napokig, és több emberes munka.
Semmi nem számít, sem az időd, sem a napi munkád, Te sem!
Ja, még egy Körlevél, írd alá de azonnal hogy átveszünk, (csoportos áthelyezés) mert ha nem, nem lesz munkahelyed! Ja, hogy még MI sem létezünk, csak 2013,01.01-től? Ugyan már, nem muszáj most (december 10-ig) aláírnod, legfeljebb tényleg nem lesz munkahelyed, nekünk úgysem hiányzol!!

A MÁK december 17-én kidob a KIR3-rendszeréből (ide mennek a pedagógusok), mert országos számfejtésbe kezd. Amíg be nem fejezi, be sem enged lépni, hogy tölthessük (a töküres rendszerükbe) az adatokat, hogy legalább januárban legyen fizetésük a kollégáknak.

1 ember teljes felvitele: 20 perc a gyakorlottabbaknak, de mi van azzal, akinek 300 embere van!!! (határidő ismétlem: 2013.01.07.)

Tehát tök ingyen, de most már otthon illegálisan, laptopon nyomjuk, a család segít, az ünnepek elvégre erre valók!! 

2012.december 19:
Infó jön, valaki azt hallotta, hogy a pedagógusok összes anyagát is elviszik, reggel 6-tól irány a fénymásoló, mindent le kelle másolni, ha hiteles adatok alapján akarsz számfejtetni a MÁK-kal. (Létszám: 100 fő fölött)" 


Ezt meg most olvastam, ez a legjobb:
"Ma kaptam 2 db kockás füzetet. Az utasítás alapján ebbe a két füzetbe kell beleírnunk a két db hálózati nyomtatónk használatakor a dátumot, a nyomtatás/fénymásolás tárgyát, az oldalszámot, a nevünket. Hónap végén a GAMESZ ezen füzetek alapján el fog számolni a KLIK-kel, hogy a 27 oldalnyi dolgozat nyomtatást fizessék ki nekik...
Ja, és felíratták a lapszámláló állását, innentől kezdve minden hónap elején le kell jelenteni, és ha nem egyezik a kockás füzet adataival (mert egy galád tanár elfelejtette felírni, hogy másolt 2 db gyakorló feladatot), akkor jaj lesz valakinek... hogy kinek, azt még nem tudom. És mindezt a 21. században. Nem tudom, hogy sírjak, vagy röhögjek, egyelőre egyszerre csinálom a kettőt."

Címkék: oktatás államosítás kik hoffmann

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr675011660

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi lesz ebből? Államosítás KDNP-módra Fidesz segítséggel 2013.01.12. 13:41:14

Hat nap van az iskolák állami fenntartásba adására, azaz a megállapodások megkötésére - vajon sikerül a csoda? Indulhat a visszaszámolás ... Végre megjelent az a törvény, ami alapján hivatalosan is megtudjuk, miért van szükség az iskolák államosításár...

Trackback: Amikor a sas legyeket kapkod 2013.01.12. 13:40:37

A kormány tényleg nem pihen – dolgozik éjjel, dolgozik nappal és dolgozott akkor is, amikor már mindenki más azon gondolkodott, mit fog enni és mennyire fog berúgni Szilveszter napján. A kormány a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveket (lá...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.11. 11:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spiro 2013.01.12. 14:36:10

Azt is mindjárt bejelentik, hogy emelik a nyugdíjakat 10%-kal, amit majd az általános-, és középiskolai oktatás tandíjának (költségtérítésének) bevezetéséből finanszíroznak.

Nagyon szurkolok, hogy kihúzzák 2014-ig, mert remélhetőleg addig mindent lerombolnak és 0-ról lehet kezdeni az újjáépítést.
Gratulálok a 2/3 szavazóinak. Minden szép és jó.

Squid 2013.01.12. 14:58:30

@Vidéki: "Elképesztően előítéletes vagy!

Írod: „A kínával példálózásod tökéletes. Ott éppúgy nem veszik az embereket semmibe, mint ahogy a Viktor főnököd szeretné, hogy így legyen Magyarországon is.”

Te úgy képzeled, hogy Albánián kívül nincs is igazi élet.

Kína Mao Ce Tung óta óriásit fejlődött és éppen Teng-Hsziao-Ping volt az, aki új utakra vitte a kínai társadalmat és mostanában Kína évről-évre hatalmas ütemben fejlődik, hozza be lemaradását.

Már űrrakétájuk is van, Sőt nemrég avatták fel első repülőgép anyahajójukat is.
Albániának nincsen repülőgép anyahajója!

Nincsen racionális alapod arra, hogy Kínát lealázzad, Albániát pedig az egekig magasztaljad!"

Mindeközben belső Kínába (ahova nem nagyon engednek be senkit) becslések szerint több százmillió ember él kvázi középkori körülmények között. Az ipari településeken effektíve rabszolgaként foglalkoztatnak embereket, bentlakással tábori körülmények között (pl: Foxconn aki az iPhone gyártója) baszottul van mire aspirálnunk Kína tekintetében!!!

egyenlítő 2013.01.12. 15:02:30

@cellular: Sőt, káros! Dél-Koreában például a fiatalok 10 %-a internetfüggő. Hát ez nálunk majd nem történhet meg!

egyenlítő 2013.01.12. 15:06:13

"Döbbenetes veszélyeket rejt az internetezés - már a megoldásokat keresik (HetiVálasz)"

épészmérnök 2013.01.12. 15:47:02

@Vidéki: "Már űrrakétájuk is van" (a kínaiaknak)

Te jó ég, a fidesz tervei között űrrakéta is szerepel?

nemjogasz 2013.01.12. 15:49:30

hát ez a nyomtatós a végén nagyon szánalmas... Elképzelem, hogy a budapesti irodaházban a fő-fő igazgató személyesen pecsételi a 20 oldal fénymásolásáról szóló kérelmeket... Úgy néz ki, a fidesznél el se tudnak képzelni olyan rendszert, aminél nem egy személy dönt még a ceruzavásárlásról is, elvégre a pártban már bevált ez a rendszer...

Vidéki 2013.01.12. 15:58:29

@Squid:

Ne feledkezz meg arról, hogy Kína 3000 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkezik!

Kína finanszírozza ezáltal az Egyesült Államok államadósságának jelentős hányadát.

Squid 2013.01.12. 16:14:27

@Vidéki: "Ne feledkezz meg arról, hogy Kína 3000 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkezik!

Kína finanszírozza ezáltal az Egyesült Államok államadósságának jelentős hányadát."

Ha ilyen fantasztikus hely akkor költözz oda esetleg.. Mindenki jobban járna :)

M_R 2013.01.12. 16:21:26

Az is mekkora "ötlet" hogy a tanárok majd ingáznak több iskola között. Ennek továbbgondolása, hogy akkor elég a mostani létszám harmada-negyede is. Mert pl. elég 1 földrajztanár, meg matektanár meg kémiatanár 3 gimnáziumra. Az hogy az A iskolából a B iskolába - például havazás és félig =vagy teljesen) megbénuló BKV/BKK esetén másfél óra... ugyan már. majd lesznek 15 perces órák meg 45 perces szünetek. Sőt tulajdonképpen a közoktatás elég ha csak a diákok "őrzésével" foglalatoskodik .. Akkor legalább nem lesznek tanárok meg egyetemistátk akik elégedetlenkednek..

Vidéki 2013.01.12. 16:45:00

@Squid:

Erős érv.

Méltó egy közvélemény deformáló értelmiségihez!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.01.12. 17:22:56

@Vidéki:
Angolul lehet. De magyarul a homo sapiens jelentése értelmes ember.

"Valamennyi ma élő ember a Homo sapiens („értelmes ember”) faj, ezen belül a mai ember (Homo sapiens sapiens) alfaj tagja." -általános iskolai biosz tankönyv. 8-o

belabacsi123 2013.01.12. 17:27:54

Az elmúlt 2 év egy valamire megtanított: soha ne mond, hogy nincs rosszabb...
Én Magyar Bálint álmokfutása után nem tudtam elképzelni rosszabbat... Erre tessék, van... Jött Rózsika és azt gondolták erőből mindent lehet.
Egy dolognak viszont nagyon örülök. Eddig minden tekintetben jobb oldali szavazók inogtak meg nagyon erősen a hitükben, mert kapják a pofonokat, azoktól akikben vakon bíztak.
Ezek közül nagyon sokan a 98-2002-es időszakra szavaztak, nem erre ami most van.
Sikertörténet? Ez vicc illetve tragikomédia...

2013.01.12. 17:29:29

@Vidéki:

"Erős érv."

Most őszintén!
Szerinted a te érveid erősek?

Tényleg úgy gondolod, hogy az, hogy Kína gyorsan fejlődik, az önmagában érv lehet bármire is?
Vagy 3000 mrd dollár deviza tartalék érv lehet bármire?

cyan 2013.01.12. 17:32:51

Visszajönnek a régi szép idők: annó az oviba hurcoltam az elrontott, kidobásra ítélt, egyik oldalon van szöveg a másik üres papírokat. Ezeket is fel lehet használni majd az iskolákban. Amikor én diák voltam a tanár felírta a táblára a dolgozat feladatait, mi meg szépen lemásoltuk, megoldottuk. Kicsit el vannak kényeztetve a mai diákok. Egy kis spórolás nekik sem árt. WC papírt mi vittünk magunkkal, ha igényünk volt rá (volt), mint ahogy PZS-t is (akkor még textil zsepit).
Rajztanároknak figyelmébe ajánlom a közértek, áruházak csomagolóanyagait, kiváló felület festetni rá! Így is elborít minket a szemét, legalább újrahasznosítjuk majd. Kézműves óra keretében gyárthatnak a gyerekek merített papírt is.

Ezzel nem azt akarom írni, hogy jó dolog ez, egyáltalán nem jó, de a tanárok kis kreativitással azért átléphetnek a hirtelen támadt nehézségeken. Nem kényelmes, nem korszerű, de kivitelezhető.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.01.12. 17:38:54

@Vidéki:
"De legalább van nekik, ami eddig nem volt."

És aminek harcértéke elenyésző. Kirakat cucc.
Argentína is rendelkezett hordozóval, mégse vetették be a Falkland háborúban.
Miután a Belgrano-t elsüllyesztették, azonnal kikötőbe rendelték.
Egy dolog hogy van, és egy másik, hogy képesek (eredményesen) harcba vetni.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.01.12. 17:44:20

@Jani haverja:
"Az albán politikusok is dilettánsak, mint a világon minden politikus, de közel sem annyira, mint a magyar politikusok."

Albánia: Az egymillió bunker országa.
Magyarország: Az egymillió műfüves focipálya országa.
X-DDD

egyenlítő 2013.01.12. 17:56:44

@MikeBoy: Néhány éve járt egy delegáció Kínában. Parragh László (MKIK) mondta egy interjúban, hogy jártak egy 15 milliós városban, amely 10 éve még csak egy halászfalu volt. Meglátogattak egy telefongyárat, ahol a tízezer dolgozó fele mérnök, és javarészt fejlesztéssel foglalkozik.

Szerinted ez érv bármire?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.01.12. 17:59:49

Nézzük a dolognak a "jó" oldalát. Ha mindenben központi döntésre kell várni az egyenlő a pedagógus sztrájkkal :-).

Kedves gyerekek. Szívesen megtartanám az órát, de nincs krétám :-).

2013.01.12. 18:11:53

@egyenlítő:

Nem igazán érdekel, ha valaki értelmetlen kérdést tesz fel nekem úgy, hogy annak még nincs is köze a vita addigi medréhez.

xvxvxv 2013.01.12. 18:33:40

@Vidéki: pedig buta vagy, mint a segg.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 18:50:12

@Vidéki: Úgy látom az agyamentségedet megválaszolták helyettem. Két kis kiegészítés:
1./ Albánia a NATO tagja, Izrael meg nem. Tehát Albániának nem kell saját atombomba, repülőgép-anyahajó, stb., hogy legyen neki, éppúgy, mint pl. Magyarországnak (amíg ki nem dobják a NATO-ból Magyarországot).
2./ Albánia Dél-Európa Svájca szeretne lenni az itteni miniszterelnök szavai szerint (erre meg is van minden esélye, ha el nem b@sszák az itteni politikusok). Svájcnak sincsen se atombombája, sem pedig anyahajója. Gondolkozz, Vidéki, gondolkozz!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 18:53:12

@Vidéki: Én egy szóval nem írtam sem azt, hogy Albánia tökéletes lenne, sem azt, hogy nagy hatalma lenne a világban. Én azt írtam, hogy itt az élet sokkal, de sokkal MINŐSÉGIBB, és ÉLHETŐBB, mint jelenleg Magyarországon. Ezt vésd az eszedbe!!!

dr. mesterséges színezék 2013.01.12. 18:54:46

@tryclops: "Csak arra vagyok kiváncsi, hogy ezt miért jan. 1.-től kellett bevezetni? Mi a baj a szeptemberi indulással? Talán még idő is lett volna mindent leszervezni a nyáron... "

Pont arról van szó, hogy nyáron már a gyakorlat szerint a fenyegetés mellett is működésképtelen és javíthatatlan elemeket akarják nemeseménnyé tenni. Ha szeptemberben vezetik be, akkor a káosz 2013. végén 2014. elején fagyasztja meg a levegőt... arra meg elég nehéz passzoló alaptörvényt hozni, hogy frusztrált tanár és szülő nem választhat.

fehérfarkas 2013.01.12. 18:57:47

@Vidéki: "A szintén tízmilliós Svédországban megelégszenek kb 300 önkormányzattal, nálunk tízszer annyira volt szükség.
Ott hogyan képesek elviselni az állam szerepvállalását? Talán a hidegebb időjárás edzette meg ennyire őket?"

talán más a 2 ország településszerkezete, Nyugat-Európa országai, benne a skandináv országok is jóval urbánusabbak, mint Magyarország, vagyis a te skíeccerű agyadra lefordítva: sokkal városiasabb társadalmak,
nálunk is kevesebb település lenne, csak akkor a városainknak nagyobbaknak kellene lennie, a 2 milliós Budapest mellett az ország 2. legnagyobb városának nem 210.000 fősnek kellene lennie (Debrecen), hanem 1,5 milliósnak (Szeged), a 3. és 4. legnagyobb városnak meg 1 milliósnak (Miskolc, Pécs), és Fehérvárnak meg Győrnek félmilliósnak, Veszprémnek, Dunaújvárosnak, Kecsekemétnek meg 2-300.000 közöttieknek;
nem a közigazgatási határokkal kell jűtszani!!! felfogtad azzal a csöpp kis agyacskáddal? ha 3000-nél több település van, aminek többsége 10.000 fő alatti, akkor a közigazgatási rendszert ehez kell alakítani, és nem Svédországhoz, ahol a 8 milliós országban a legnagyobb városok lakossága (csak mellesleg megsúgom neked, hogy ott működik rendesen az a metropolisz övezeti rendszer, ami nálunk még Budapest esetében sem működik!!!!):
svéd metropoliszövezetek lakosságai:
Stokcholm: 2 millió lakos
Götenborg 930.000 fő
Malmö: 640.000 fő
ezen kívül van még 4 db 100.000 lakos feletti városuk, meg még 3 db. a 100.000 főt majdnem elérő (vagyis ez ugye ha jól számolom, akkor 7 város 100.000 fő körüli lakossággal);
ehhez képest Magyarország közel 10 millió fős, és van egy 2 milliós városa, 1 db 210.000 lakosságúja, és 7 db 100.000 fős kategóriába sorolhatója, és egy 50.000 város (mint pl. Veszprém vagy Dunaújváros) nálunk már nagyvárosnak számít;
talán a populista lúzungjaidat elhagyhatnád, mert a számok magukért beszélnek, és nagyon jól rávilgítanak arra, hogy egy jóval urbánusabb országban miért van kevesebb település és közigazgatás mint egy falusaias szerkezető országban, ahol egy 10.000 fős település mr közepes méretű városnak számít

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 18:59:41

@Squid: Vidékinek, meg a komplett Fidesznek is az a célja Magyarországgal: rabszolgaként foglalkoztassák az embereket. Nincs ebben semmi különös, ez már rég tudható volt a Zsebmussolini nyilatkozataiból.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2013.01.12. 19:22:23

A járási rendszer ugyanilyen "zökkenőmentesen" indult és indul azóta is minden nap. Legalábbis azon a megyeszékhelyen, ahol én lakom.

DarthVader 2013.01.12. 19:56:21

@cyan: És amikor te jártál iskolába, akkor hány fénymásoló volt az iskolában/községben/megyében? Mert amikort a nagyapám járt iskolába, akkor még füzetük se volt, hanem palatáblára irtak mindent. Miért nem azt alkalmazzuk? Sőt, a nagyapám ükapja meg még tán iskolába se járt! Nem hiszem, hogy visszafelé kellene haladni.

(Ja, arról már nem beszélve, hogy amikor te - meg én - iskolába jártál,akkor az órák negyede-fele nem fegyelmezéssel telt, mert ha sokat pofáztál, kaptál egyet a tarkódra, és be volt fejezve. Most pedig ha pl a diákok szétfingják az órát - szó szerint - akkor 45 perc röhögés van. És nIncs fegyelmezési eszköz. )

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 19:59:26

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: DDD

Albániában egyébként "csak 750.000 bunker volt állítólag, közel sem 1 millió :)

VISZONT: Én 2005-ben voltam itt először. Akkor még úton-útfélen lehetett találkozni bunkerekkel. Nemrég meglátogatott egy ismerősöm, és azt kérte, hogy menjünk ki egy bunkerhez, mert le akarja kívül-belül fényképezni. Akkor szembesültem azzal, hogy itt a házunk környékén gyalog elérhető távolságra egyet sem tudok mutatni, és azon is gondolkoznom kell, hogy ha beülünk a kocsiba, akkor merre induljunk el, hogy aránylag közel találjunk egyet. Ennyire változik ez az ország néhány év alatt.

cyan 2013.01.12. 20:06:15

@DarthVader: volt valami stencil. Mindegy is, nem értetted meg, amit írtam. Nem vissza szeretném állítani a középkorba az iskolákat, hanem az átmeneti hiányokra próbálok megoldást keresni. Az nem viszi előrébb a tanárokat, hogy sipákolnak, ez nincs, az nincs. Intézzék azok a hiányok pótlását, akiknek ez a dolguk, a tanárok meg tanítsanak addig is, azzal a módszerrel, amivel átmenetileg ki tudják küszöbölni a problémát.

lucernaböde 2013.01.12. 20:09:38

Nálunk az óraadó kolléganő még mindig nem kapta meg a pénzt a decemberi munkájáért. Megkérdezte, hogy mikor számíthat rá, de az iskola gazdaságisának fogalma nem volt róla.
Tavaly volt cafeteriánk (7500 ft/hó), idén már nem lesz.
Mielőtt vki azzal jönne, hogy más sem kapott, az nem érv, mert nem lefele kellene nivellálni, hanem a rossz helyzetben lévőket kellene a jobbakhoz felemelni.

DarthVader 2013.01.12. 20:12:34

@cyan: Tehát az oktatási kormányzat elkövethet bármekkora fasságot ( egyszer megvádoltak azzal, hogy magyartalanul irok, ezért elmondom, hogy direkte irom igy,kevésbé obszcén :) ) de a dolgozók ne tiltakozzanak ellene, hanem próbálják meg kezelni a problémát. Aha. Na ezért tart itt az oktatás is, meg az egészségügy is, ahol. Civilizált országban önérzetes polgárok (pedagógusok, eü dolgozók) már régen határozatlan idejü sztrájkba fogtak volna, és nem szolgaian a bornirtságokra keresnék a megoldást.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 20:18:35

@cyan: Csak PONT a központosítás viszi el a tanárokat (is) a minél több dologért panaszkodós irányba. Hogyan taníthatnának már a saját módszerükkel, amikor Európa legkötöttebb oktatási rendszere van Magyarországon. Jó, lehet, hogy nem a legkötöttebb, mert pl. a fehérorosz okatási rendszerről nem tudok semmit :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 20:22:54

@DarthVader: Pontosan. NORMÁLIS országban (bármelyikben) az ilyen dolgot megoldja a nép. Nyugat-Európában sztrájksorozatokkal, itt a Balkánon meg néhány golyóval...

Az eredmény ugyanaz, a NÉP nem tűri el a "fasságokat", Magyarországon meg igen.

cyan 2013.01.12. 20:28:18

@DarthVader: de, tiltakozzanak, meg a szülők is, meg mindenki, mert ez agyrém.
A javaslatom csak arra szólt, ha netán valaki azzal jönne, hogy nem tudok tanítani, mert nincs papír, vagy kréta. Oldja meg kreatívan.

cyan 2013.01.12. 20:33:40

@Jani haverja: igencsak emlékeztet engem az 50-es évek államosítására, amikor egyik napról a másikra szűntek meg az egyházi iskolák és kerültek az elvtársak kezébe. Mindenestül. Amikor meg a 4 felekezet visszakapott 8 iskolát, az már le volt rabolva az alatt a pár nap alatt, amíg az Állami Egyházügyi Hivatal tárgyalt a felekezetekkel. Ők szarabbul jártak, mindent abszolút 0-ról kellett folytatniuk, padokat, székeket, táblát, mindent úgy kellett összekoldulniuk. A legszebb az volt, hogy a félig elvett iskola állami részéből meg kihajigálták a bútorokat. De ahhoz nem nyúlhattak az apácák, szerzetesek.

lucernaböde 2013.01.12. 20:56:34

@cyan: Papírt eddig is a diákok hoztak, mert jobban szeretnek előre nyomtatott feladatlapra írni.
Kréta még van, de ha nem lesz légyszi mondd el, hogyan kellene matek/kémia/fizika feladatot megoldani órán, úgy, hogy a gyerek megértse.
Jó, nálunk van digitális tábla, ami sokat segít, de nem helyettesíti a hagyományos tábla-kréta kombót. Ja, és nincs minden teremben.
Eddig is egy csomó mindent vittünk be a suliba otthonról, hogy dolgozhassunk, de tisztességtelennek tartom, hogy ezt elvárják tőlünk, illetve arra játsszanak, hogy majd mi úgyis megoldjuk.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 21:03:13

@cyan: Igen, sajnos a jelenlegi magyarországi állapotok nagyon sok mindenben emlékeztetnek - ha nem is az 50-es évekre egyelőre, hanem - a 40-es évek végére, és nem csak az oktatásban. És ugyanakkora kárt fognak okozni a magyar embereknek :(

cyan 2013.01.12. 21:06:36

@lucernaböde: az is, tisztességtelen.
Nem tudom, mi lehetne a megoldás. Tényleg nem tudom. Venni krétát?, hát azt legutoljára. Valahogy megoldották a szerzetesek is. De az a káosz, ami kialakult, az botrány. Először az egyetemeket csinálták ki, most az alsóbb iskolákat. Valamit tenni kell.

calvin&hobbes 2013.01.12. 21:07:15

@Vidéki: látom ctrc ctrv az megy. Végül is legyen egy kis sikerélményed is, ha már a többiek földbe döngölnek :D :D De bármit is mond Finály bácsi, a "homo sapiens" ilyen fordításban bizony csupán "értelmes ember". Bölcs homo, például Buddha volt. Van különbség, nem is olyan csekély. És azt is aláírom hogy vannak olyan homo sapiensek is amelyek nevük ellenére se nem értelmesek se nem bölcsek... csak a homo egy korai prototípusai.

cyan 2013.01.12. 21:09:21

Nem akarok cinikus lenni, de talán Vidéki tudja a megoldást, ha már ennyire a párt seggében üldögél. Talán ő tudja, mit kell majd tenni, ha elfogy a kréta, ha a pedagógusok nem kapnak fizetést. Lehetőleg olyan javaslattal álljon elő, hogy ne hónapokig kelljen várni a megvalósulásra, mert arra nincs idő.

egyenlítő 2013.01.12. 22:33:33

Kínában régen homokosládában, bottal gyakorolták az írásjegyeket. A Közgép jutányos áron vállalja az iskolák ellátását ezzel a ma nélkülözhetetlen eszközzel.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 22:46:24

@egyenlítő: És a Viktor apjának talán még homokbányái is vannak, vagy, ha éppen még nincsenek, akkor lesznek...

Vidéki 2013.01.12. 22:48:25

@Jani haverja:

Írod: "Albániában egyébként "csak 750.000 bunker volt állítólag, közel sem 1 millió :)"

Még jól jöhet nekik az a 750000 bunker.

Annyira feldícséred Albániát, hogy sárga irigységet ébresztesz rengeteg irigységre hajlamos homo sapiensben.

Ha fokozod a propagandát, odáig fajulhat a helyzet, hogy irígy tömegek megrohanják Albániát.

Ne vidd túlzásba, a kevesebb jobb lenne.

Vidéki 2013.01.12. 22:55:17

@cyan:

Írod: "ha elfogy a kréta, ha a pedagógusok nem kapnak fizetést. "

Akkor fel fogsz ébredni, mert rájössz, hogy csak álmodtál Ron Werberrel álmodtál..

A napokban azt találták ki a Werber tanítvványok , hogy a kormány megszűnteti az angol nyelv oktatása és helyette boldognak-boldogtalannak latin nyelvet lesz muszáj tanulni.

egyenlítő 2013.01.12. 23:11:36

@Vidéki: ...pedig csak a nyolcosztályos gimnáziumokban teszik kötelezővé :-)

Horizont 2013.01.12. 23:15:54

Igen tisztelt Fidesz központ (vagy akármi) ! Azzal a kéréssel fordulnék önökhöz, hogy az ide kijelölt és kihelyezett @vidéki kollégájuk, védőszentjük, megmondóemberük helyett kérnék szépen egy másikat ha már mindenképpen muszáj itt (is) elviselnünk egy fidesz csinovnyikot! Nagyon unalmas már szegény, bele is fásult már, a vastagbőr meg annyira megvastagodott már önökön, hogy @vidéki polgártársuk se tudja már átrágni magát rajta. Kérnénk egy kicsit viccesebbet, lazábbat, persze csak annyira amennyit a párthűség megenged számára!Szeretném ha legalább ezt az egy kérésemet teljesítenék!! Persze sok reményt nem fűzök hozzá miután nap nap után magasról nagy ívben szarnak rám (is) miért pont ezt teljesítenék!? Remélem nem akarják, hogy pont egy ilyen @vidéki miatt nehezteljünk meg önökre amikor amúgy minden klaffol :))

egyenlítő 2013.01.12. 23:16:07

@Vidéki:

Négy láb jó, két láb rossz!
Birnbaum jó, Werber rossz!
Finkelstein jó, Werber rossz!

Horizont 2013.01.12. 23:19:06

@Horizont: Elnézést kérek amiért csupa kisbetűvel írtam mindenhol @Vidéki nevét. De olyan kis homokszemnek látom az önök gépezetében, hogy eszembe se jutott, hogy nagy betűvel írja a nevét:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.12. 23:58:08

@Vidéki: Nem fogja Albániát senki sem lerohanni, mint már írtam, sem gazdaságilag, sem katonailag. Ugyanis Albánia nem vív "szabadságharcot" senki ellen. Albániában - Magyarországgal ellentétben - tiszteletben tartják a magántulajdont, valamint a megállapodásokat, nem hoznak visszamenőleges hatályú törvényeket, és még sorolhatnám. Az irigység meg csak a magadfajtára jellemző, úgy nagy átlagban a világ népességének elég kis %-a irigy.

cyan 2013.01.13. 00:53:22

@Vidéki: meglátjuk, ki álmodik és ki nem.

@egyenlítő: igen, tiszta Állatfarm, meg hozzá a másik, 1984.

Vidéki 2013.01.13. 01:09:33

@egyenlítő:

Nem muszáj hazudni!

Csak választhatóvá tételről van szó.

„A nemrég megjelent kerettantervek szerint a latin a nyolcosztályos gimnáziumokban is csak második választható idegen nyelv lesz a 7. osztálytól. A diákok tehát ezekben az iskolákban az angol, német vagy francia mellett nemcsak egy másik élő idegen nyelvet választhatnak, hanem a latint is.”

• „A nyolcosztályos középiskolákba az összesen 200 ezer gimnazista kb. 15 százaléka, 30 ezer diák jár.” (Joób Sándor
2013. január 9., szerda 00:59 Index)
A 2011/2012-es tanévben Magyarországon
a középfokú
oktatásban 567 ezer fiatal tanul.

A 30000 nyolcosztályos gimnazista az össz középiskolás létszámnak mindössze 5,3 %-át teszi ki.

Erre alapozva verték a habot Ron Werber magyarországi tanítványai a magyarországi angol nyelvoktatás megszüntetéséről és a latin kötelezővé tételéről !

Vidéki 2013.01.13. 01:12:21

@Horizont:

Nem muszáj olvasni, ha fáj az élet, fáj a valóság.

Kattintson az elvtárs/nő a szűrés gombra.

Vidéki 2013.01.13. 01:17:44

@Jani haverja:

Ha egekig magasztalod Albániát olyan ékesszólóan, mint Cicero, akkor vad irigységet ébresztesz kapzsi emberekben. Nem muszáj az egekig magasztalnod Albániát, vedd kicsit lejjebb.

Szöveged nem biztonságos éppen az albánok szempontjából

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.13. 02:12:26

@Vidéki: Én nem magasztalok semilyen országot az egekbe, Te forgatod ki állandóan a szavaimat. Én csak rámutatok néhány dologra, ami itt jobb, mint Magyarországon, amiből tanulhatna Magyarország. Itt is vannak hülyeségek, de kevesebb, és tetejében a hülyeségekre ha valakik rávilágítanak, akkor általában a kormányzat nem gőgösen csak azért is még nagyobb hülyeséget csinál, hanem általában megfogadja a másoktól kapott tanácsokat.

Ha már oktatásról szól a poszt, tanárok oktatási szabadsága itt, és Magyarországon:
Az első osztályos kisfiam osztályában a tanító néni az iskolai tornaórán erre a számra táncoltatta a gyerekeket:
www.youtube.com/watch?v=b3PcO8Uhx_s

Ez egy helyi "Irigy Hónaljmirigy-szerű" szám, arról szól röviden, hogy "Hopp, hopp Te kisanyám, megbolondítanak a csöcseid, hopp, hopp te kisanyám, nagyon jól rázod a csöcseidet".
Ezt a számot itt az összes gyerek ismeri, a csapból is ez folyik (TV, rádió, stb.).

Na pl. az ilyentől a Hoffmann Rózsika, meg a komplett szentfazék KDNP egészen biztosan úgy kiakadna, hogy egyből repülne a tanító néni. De az is lehet, hogy a TV-ben, rádióban is betiltanák a számot.

Én viszont valószínűsítem, hogy az itteni gyerekek sokkal jobban szeretik a tornaórát, mint azok a magyar gyerekek, ahol a tornaórákon állandóan felmérők vannak mindenféle gyakorlatból.

Aztán azt is valószínűsítem, hogy az albán gyerekek nem lesznek kevésbé edzettek attól, hogy egy pikáns szövegű, dallamos slágerre táncikáltak tornaórán, és nem az ugrózsámollyal gyakorlatoztak.

Ha nem hiszed el, hogy arról szól a szám, mint amit fentebb írtam, itt az eredeti albán szöveg, írd be a gugli fordítóba, aztán meglátod:
www.youtube.com/watch?v=CD2dsN8pE_A

Vidéki 2013.01.13. 08:47:34

Ha neked egy nőnemű homo sapiens egyedről semmi más, csak a csöcsörészés jut eszedbe, és ennek propagálását már az általános iskola első osztályában elkezdik és te ezt idealizálod, akkor számodra Albánia a Földi Paradicsom.

Akik valamival többet is képesek észre venni nőnemű embertársaikban azok a te szemedben "Szentfazéknak" számítanak.

Ironfist 2013.01.13. 09:35:42

Tényleg nem értelek titeket., hogy miért akarjátok még mindig meggyőzni azt, aki nem csak meggyőződésből, de pénzért védi ennyire a fideszt.

egyenlítő 2013.01.13. 09:49:47

@Vidéki:
"A szeptembertől érvényes kerettantervek alapján az már most biztos, hogy a nyolcosztályos gimnáziumok ötödik és hatodik évfolyamán kötelezően bevezetik a „latin örökségünk – az európai műveltség latin alapjai” nevű tantárgyat, hetedik évfolyamtól pedig választható idegennyelv lesz a latin, legalábbis egyelőre – írja az Eduline.
...
Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár az eduline-nak azt mondta, az oktatás csak a hetedik évfolyamtól fókuszál majd a nyelvre, „az ötödik-hatodik osztályos oktatás szerepe nem nyelvi, hanem kultúrtörténeti alapozó aspektusának köszönhető”. Az ötödik-hatodik évfolyamra bevezetett új tantárgyról szóló összefoglaló szerint a „latin örökségünk” óráin a nyelv alapvető nyelvtani szabályairól, fontosabb szavairól, a római művészetről, irodalomról és mitológiáról tanulnak majd, de a világ más tájait érintő, illetve középkori, elsősorban magyar témájú forrásokat is feldolgozzák."

egyenlítő 2013.01.13. 09:52:26

@Vidéki: Az angol nyelvoktatás megszüntetéséről hol olvastál? Akkor most ki hazudik?

egyenlítő 2013.01.13. 09:56:41

@Ironfist: A hitviták nem mások meggyőzését, hanem a saját hitünk megerősítését szolgálják.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.13. 10:20:38

@Vidéki:
1./ Ez a szám egy másik szám paródiája. De hát aki még a viccet sem érti felnőttként sem, azt nem biztos, hogy "homo sapiens"-nek lehet nevezni.
2./ A szexualitást nem tabunak kellene kezelni, mint ahogyan a KDNP teszi, hanem az élet természetes részeként.
3./ Ez meg már csak egy folyomány: Ha pl. a katolikus egyházban a papok számára sem kezelnék tabuként a szexualitást, akkr sokkal kevesebb pedofiltól kellene félteni a gyerekeket a világban.

Vidéki 2013.01.13. 10:44:46

@egyenlítő:

"Meglepő tervvel állt elő Hoffmann államtitkársága: kötelezővé tennék a latint

Eduline"

A „Kötöttségek nélkül” blog írja:

Hozzuk vissza a kötelező orosztanulást!
2011.08.17. 17:23 :: Fedor

Vagy vezessük be helyette a kínait, hisz a keleti szél még mindig fújdogál. Mindegy mit, csak ne angolt tanuljon az a büdös kölök.
Mert az túl könnyű.

Nihil inanius, quam multa scire
2013.01.07. 11:52 :: Fedor

...vagyis "Jobb kevés jót tudni, mint sok haszontalant"*.

Stílusosan ezzel a latin közmondással osztotta meg aFacebook-on Nyáry Krisztián irodalomtörténész

Rózsa néniéklegújabb agymenését, amely (ha ez egyáltalán lehetséges) még az eddigieknél is életszerűbb, korszerűbb, és mindennél jobban szolgálja a diákok való életre történő felkészítését:

Kötelezővé tenné a latinoktatást a nyolcosztályos gimnáziumokban az oktatási államtitkárság, a változtatás több mint száz középiskolát és több ezer diákot érintene. Az már most biztos, hogy az ötödik és hatodik évfolyamban bevezetik a „latin örökségünk" nevű tantárgyat, hetediktől pedig elkezdődik a latin nyelv oktatása. A kerettanterv kidolgozói szerint a latin "megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést".

Az angol-tanulást ne erőltessük, sőt, szorítsuk vissza, mert túl könnyű,

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.01.13. 11:18:13

@TaTa86.:
"Vannak nekünk is sikeres időszakaink(, Horthy-éra)"
Hát vitéz köbányai érája az mocskosul sikeres volt, végül is csak a második világháborút veszítettünk el, (szarrá bombázták Budapestet kirabolták az országot és jött 40 év szovjet megszállás), meg 800.000 magyart, valakinek ez siker ......
Inkább nem írom le mint gondolok.

UI:
A csúti éra lassan beéri vitéz köbányai sikerességét, pedig még háború sincs, azért ez is telejesítmény.

Vidéki 2013.01.13. 11:35:30

@egyenlítő:

Az „Eduline" egy szaklapnak látszik.
Ezzel a vastag betűs címmel „tájékoztatott”

"Meglepő tervvel állt elő Hoffmann államtitkársága: kötelezővé tennék a latint.”

Vannak sokan, akik a vastag betűs címekből tájékozódnak és vagy nincs idejük belemélyedni a részletekbe, vagy restek a részletek böngészésére, avagy a dyslexiától szenvednek.

Ebből a címből ezek a homo sapiens egyedek azt a következtetést is levonhatják, hogy minden iskolában, ahol nyelvet tanítanak, a mérsékeltebbek már csak az 567000 középiskolásra gondolnak, mások a 200000 gimnazistára asszociálhatnak, de azt mindenképpen gondolhatják a vastag betűs címből kiindulva, hogy a latin nyelv fontos élő nyelveket fog jellemzően kiszorítani az oktatásból.

Hajdanában a létező szocializmusban cinikus emberek élcelődtek (egymás közt) az akkori „szabad sajtóról” és a Jereváni Rádiót pécézték ki, mint az akkori „szabad sajtó” díszpéldányát.

Egy vicc szerint a Jereváni Rádió közhírré tette, hogy valahol valamit osztogatnak.
A valóság azonban az volt, hogy nem osztogattak, hanem fosztogattak.

Aki az Eduline cikkének vastag betűs címéből próbál meg eligazodni a valóság sűrűjében, hasonló megtévesztés áldozata lehet, mint azok, akik egykor a Jereváni Rádió híreit gondolkodás nélkül benyelték, mint kacsa a nokedlit

Vidéki 2013.01.13. 11:48:12

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):

Elgondolkozhatna (ha tudna) Lengyelország szerepén is (ha képes lenne a tárgyilagos gondolkodásra és valaki megmagyarázhatná neki, hogy Lengyelország mivel érdemelte ki a balsorsot?

Lengyelország elméletileg a háború győztese volt, mégis a katyny erdőkben lengyel katonatisztek és értelmiségiek tízezrei mészárolták le Sztálin elvtárs parancsára, akkoriban, amikor a Molotov-Ribbentropp paktum eredményeképpen még jóban voltak Hitlerrel.

Lengyelország, először szállt szembe a náci Németországgal, majd a Molotov-Ribbentropp paktum eredményeképpen területének majdnem fele még 1939-ben szovjet fennhatóság alá került,

Elméletileg szintén a hitlerellenes koalíció győztes államaihoz tartozott volna, mégis szovjet uralom alá került.

A II. világháború előtti területének nagy részéről le kellett mondania.

Kárpótlásként hatalmas német területekről telepítették ki a német lakosságot és a szovjetek által annektált területekről lengyeleket telepítettek oda.

Lengyelország területe a német területek annektálása után is alig haladta meg háború előtti területeinek felét.

Különböző szovjetek által megszállt országokból összesen 14 millió németet telepítettek ki szülőföldjéről.

Az etnikai tisztogatás elvét a győztes, úgynevezett „demokratikus” hatalmak (Szovjetúnió, Nagy Britannia és az Egyesült Államok) teljesen elfogadhatónak vélték.

A Szovjetúnióban gyakorlat volt egész népcsoportok kitelepítése szülőföldjükről.
A pusztító etnikai tisztogatás már a háború előtt, de a háború alatt is divatban volt a Szovjetúnióban.

A volgai németeket még a német származású Katalin cárnő telepítette Oroszországba.
A több, mint kétmilliós kisebbséget mind egy szálig deportálták közép-ázsiába.

A krími tatárok pusztító áttelepítése 1944-ben történt Egy év mulva a krími tatárok fele már nem élt.

Sztálin elvtárs a magyar kérdésről így nyilatkozott:
„A magyar kérdés, vagon kérdés”

egyenlítő 2013.01.13. 12:18:24

@Vidéki:
Akkor most kötelező lesz a latin oktatás a nyolcosztályos gimnáziumokban? Igen, lásd Gloviczki helyettes államtitkár nyilatkozatát fentebb.

Nem láttam hivatkozást az angol nyelvoktatás beszüntetéséről, Ron Werber aláírásával.

egyenlítő 2013.01.13. 12:21:46

@Vidéki: Gratulálok! Fényes győzelmet arattál a magyar sztálinisták felett! Hajrá Vidéki! Hajrá Vidéki!

Ironfist 2013.01.13. 12:29:59

@egyenlítő:
"Gratulálok! Fényes győzelmet arattál a magyar sztálinisták felett! Hajrá Vidéki! Hajrá Vidéki!"

Mármint a fidesz felett?

egyenlítő 2013.01.13. 12:49:00

@Vidéki: Hát persze! Nagyon elegem van már belőlük! Az utóbbi 25 évben egy nyugodt pillanatom sem volt a magyar sztálinisták miatt!

Vidéki 2013.01.13. 12:50:54

@egyenlítő:

Írod: "Nem láttam hivatkozást az angol nyelvoktatás beszüntetéséről, Ron Werber aláírásával."

De vedd figyelembe, hogy a becsvágyó tanítványok gyakran igyekeznek túlszárnyalni a "Mestert".

A kommunista hatalomátvétel idejében Rákosi elvtársról azt tartották, hogy ő

"Sztálin elvtárs legjobb magyarországi tanítványa".

Mikor az általa vezényelt első ötéves terv becsődölt, rosszmájú viccfaragók így élcelődtek:

"Úgy járt, mint Móricka, aki nagyobbat akart fingani, mint a nagyapja, de csak beszart":

Horizont 2013.01.13. 14:17:42

@Vidéki: Csúszik a színvonalad (is) ! Már semmi költői idézetek!?? Csak ilyen közönséges, pórias?:) Ajajjjaj!!Rákosi, Sztálin????? Megszédültél? Nem Gyurcsányt + Bajnait + elmúttnyócévet kaptad meg??? Jössz itt Rákosi pajtással??? Fegyelmit kapsz még a végén! Aggódok érted:)

egyenlítő 2013.01.13. 14:40:06

@Vidéki:
Jó, hagyjuk Werbert. Gyurcsány? Bajnai? Mesterházy? Senki?

egyenlítő 2013.01.13. 14:42:24

@Vidéki: A második feléhez: Tündérmese? Nemcsomag (Matolcsy) csokor?

Vidéki 2013.01.13. 15:39:32

@Horizont:

Írod: "Már semmi költői idézetek!??"

De mit lehet tenni, ha egyenlítő visszatereli a csevelyt a sztálinizmushoz?

""Az utóbbi 25 évben egy nyugodt pillanatom sem volt a magyar sztálinisták miatt!"

cyan 2013.01.13. 17:36:48

Ejj Vidéki, milyen keresztény ember vagy te? Vasárnap dolgozol? Nem ismered az Úr parancsát? 3. parancsolat: Az Úr napját szenteld meg!

Horizont 2013.01.13. 18:51:10

@cyan:
Neki csak egy " ÚR " van és az Orbán:)
Ő meg más parancsokat osztogat az övéinek:)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.13. 19:06:09

@Horizont: Nagyon fél, hogy visszatér Jones gazda!

ftk 2013.01.13. 22:00:34

@cyan: A lányom iskolájában (megyeszékhely, kisebb iskolák közül) már az eleje óta ez van. Szó szerint, amit írtál. Nagyon kevés pénzből hoznak ki mindent, amit csak lehet (és tényleg mindent, a suli diákjai ott vannak minden versenyen, a tanulmányitól a legkülönbözőbb sportokig, a megyei helyezés és megyei győzelem, rendszeres, de van országos győztesünk is, pedig nem felkapott suli, évek óta már csak egy osztályt tudnak indítani, a sportcsapatokban nincsenek csereemberek stb.). Itt már nincs hová hátrálni.

elprotector33 2013.01.13. 22:42:57

@Vidéki: Tovább figyelem a semmitmondó ,parasztvakító hozzászólásaidat. Miért nem mondod ki ,hogy csak neked és a pártodnak lehet igaza? Miért nem mondod ki , hogy ki verdesnéd a fogainkat? Biztos hogy megtennéd.Élveznéd is.

Bee-zony 2013.01.13. 22:43:14

Ezek mind sikertörténetek.
Azért, mert ennyi nyírás és nyúzás után még mindig nem lázadt fel a sok birka. Még mindig nem... Még mindig nem...
Már megint sikerült nyírni és nyúzni a népet, osztályonként, rétegenként, azért, hogy a Fidesz-bandának még jobb legyen.
A „hab a tortán”, hogy azoknak a birkák, akik nem csak nyírhatók és nyúzhatók, hanem agymoshatók is, mert ehhez is elég ostobák, azok megkapják és beveszik a Fidesz agymosószerét, azt, hogy a nyírás és a nyúzás a birkák számára is sikertörténet.
A négy láb és a birkaész jó... a pásztoraiknak.
Erre a problémára egy működő megoldás van, az hogy fel kell nőni a birkaszintről, tömegesen, a helyzetet átlátó és megfelelően kezelő, bűnözőknek és mindenféle kártevőknek ellenálló polgár szintjére, és... Hogy hol tartanak a birkák a fejlődésben, az a Fidesz-KDNP szavazati arányán megmutatkozik. Az „és” utáni szükséges szintre pedig mindenki jusson el, és jöjjön rá magától, ez is szükséges, mint önálló gondolkodási és cselekvési képesség, azután az 1+1-ek következő logikus lépése az, hogy összeadódnak.

egyenlítő 2013.01.13. 23:01:44

Vidékinek:

Kis ember hát itt a vége, látod kár volt sírni érte,
Milyen könnyen elszállt minden, és még ezt se adták ingyen.
Kis ember hát itt a vége, mért nem most ereszkedsz térdre?
Mért nem sírsz, mért nem üvöltesz, szép arcoddal mért örülhetsz?
Kis ember hát mondd, hogy: félek, mondd, hogy: értelmetlen az élet,
Mondd, hogy: mindegy miben hittél. Most már akármit megtennél.
Mondd, hogy: hazudnál, hogy ölnél, mondj amit akarsz úgy könyörögjél
Csak már ne mosolyognál végre ilyen szemtelenül az égre.
Kis ember hát itt a vége, nem volt semmid, ami megérte,
Néhány egyszerű szürke évet mosolyogsz meg most hát nem érted.
Jó időkben semmid sincsen, rossz időkben tiéd minden,
Téged küldenek elsőnek, és először terád lőnek.
Mindig minden zászlót vinni, mindig mindegyikben hinni,
S mindig félni hogy itt a vége, mert még számon kérnek érte.

Kis ember mi lett belőled, most hogy elszálltak az évek?
Nem kérdezték hogy elég-e, ahogy éltél úgy lett vége.
Mégis mosolyogsz, mintha bíznál, mintha várnának a hídnál,
És én egyre inkább félek, ahogy szép arcodba nézek.

Vidéki 2013.01.14. 10:24:23

@elprotector33:

Írod: "Tovább figyelem a semmitmondó ,parasztvakító hozzászólásaidat."

Te viszont sokatmondó és felhomályosító haladó értelmiségi lehetsz!

Vidéki 2013.01.14. 10:32:44

@egyenlítő:

A szép szövegből sugárzik a pesszimizmus: Semminek sincs értelme, örök vesztes vagy.

A pesszimizmus nem jó tanácsadó: tétlenségre ösztönöz.

Az Ember Tragédiájában Ádám a sok rosszat sejtető álom után pesszimista.

Az Úr hangja azonban ezt tanácsolja neki: "Mondottam ember küzdj és bízva bízzál".

Ezek után az emberiség mégis elindul útjára.

Ezt az alapozza meg, hogy Éva bejelenti: anyának érzi magát.

egyenlítő 2013.01.14. 12:41:14

@Vidéki:
Mégis mosolyogsz, mintha bíznál, mintha várnának a hídnál,
És én egyre inkább félek, ahogy szép arcodba nézek.

cyan 2013.01.14. 14:05:17

@ftk: minden elismerésem az iskolának, a diákoknak és nem utolsó sorban a szülőknek! Igen, vannak még olyan pedagógusok, akik minden körülmények közt tanítanak, nem meghátrálva, hogy minek tanítsak, ha nincs ez, nincs az. Erdélyben számtalan ilyen iskola van, ahol 1 tankönyvből tanulnak magyarul a gyerekek. Sokszor fűtés, villany nélkül. Ez főleg Csau idejében volt így, de Csángóföldön még most is előfordul. És tanítanak, mert fontos a gyerekek oktatása!

alte trottel 2013.01.14. 17:13:29

@Vidéki:
Cicus!
Luxemburgnak még akkora sincs, oszt mégis szívesebben élnél ott, nemde?

alte trottel 2013.01.14. 17:17:25

@Vidéki:
Ne nagyon verd magad, nem túl jó arány ha 10000-ből EGYSZER neked van igazad, ráadásul marginális kérdésben.

Lobster1978 2013.01.16. 01:08:01

Áldassanak az égiek és Hoffmann Rózsa szakértelme: index.hu/belfold/2013/01/15/hoffmann_rozsa_orszagjarasba_kezdett_es_mindent_rendben_talalt/

Hál istennek minden rendben, végre megnyugodhatunk. Vidécola barátunk munkája e topikban végetért, hiszen immáron tényként bebizonyosodott hogy csodálatosságosan szinte már-már zökkenőmentesen zajlanak a dolgok és a lehető legjobb irányba tartunk.

ui: a kormánytagok nyilatkozatait olvasva néha úgy érzem magam mintha a Sliders egyik főszereplője lennék...

ámbátor 2013.01.16. 11:29:04

Kedves Kollégák!

Ma mindenkinek alá kell írnia egy tájékoztatót! A lényege, hogy január
1.től a munkáltatói jogkör gyakorlója a KLIK elnöke.... Sajnos ma 11 kor
küdték, és holnapra le kell adni, ezért kérek mindenkit hogy jöjjön be
aláírni!

Köszönöm

---------- no comment

Önkéntes Véradó · http://arnyekmandatum.blog.hu/ 2013.01.18. 21:58:45

A kedves fideszrajongó agyhalottak mikor veszik már észre, hogy ilyen hoffmannrózsák meg matolcsigyörgyök meg hasonló rémalakok mellett kardoskodni pontosan annyira vérciki, mint autogramot kérni egy DK-rendezvényen?

Én mindenesetre szépen megjegyzem, hogy melyik ismerősöm fideszes, és amíg csak élek, az orra alá fogom dörgölni. Akkor is, amikor már rohadtul szégyelli és inkább letagadná! :D

banurr 2013.01.19. 08:39:53

@Vidéki:
Sajnos hozzászólásaidat olvasva arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy Kertész úrnak sajnos igaza van

banurr 2013.01.19. 08:51:50

@banurr: és a dupla sajnos, az sajnos a nagyon sajnost kívánja erősíteni :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.01. 14:34:23

Melegítsük csak fel a témát, mostanában hogyan tapasztalják meg az iskolák a sikertörténetet:
hvg.hu/itthon/20130201_Einstandolja_a_KLIK_az_iskolak_berendezes

picur3ka 2013.02.03. 01:18:08

Hogy a Rozsa, akit oly sokszor seggbe rugott az Orban kormany nehany ev alatt a semmiert, miert mondja ezt, en nem ertem. En seggen rugdosnam az Orbant a helyeben. (Persze, engem nem fenyegetnek....)

süti beállítások módosítása