Skip to content


       Szűrés lista

2013 a magyar kisiskolások éve

Frissítette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Facebook oldalát.

Az időzítés, az üzenet, a grafika - minden szempontból hibátlan:

(Kattintva bejön teljes méretben)
kim_fb_cover.jpg
"2012 a Külhoni magyar óvodák éve volt a nemzetpolitikában. A rendkívül sikeres program keretében magyarországi óvodapedagógiai jó gyakorlatokkal, a jó gyakorlatok Kárpát-medencei körútjával, módszertani segédanyagokkal támogatták a határon túli magyar óvodákat, közösséget tudtak kovácsolni a Kárpát-medencei óvodapedagógusok között. Ez a cél 2013-ban is, idén a kisiskolások kerülnek középpontba. Az egyes régiókban eltérőek a problémák és az ebből eredő feladatok a közoktatásban, de közös pontként a közösségépítés adja a program gerincét." - írja a KIM.

A 120 ezer pedagógust és 3000 iskolát államosító KLIK sikertörténete még csak most kezdődött, minden nap újabb és újabb és újabb és újabb sikerekről számolnak be.

Hogy mit, hogyan és főleg mennyiből kívánja a KIM a külhoni magyar kisiskolások évének megtenni 2013-at reméljük ki fog derülni a mai napon beadott közérdekű adatigénylésből.

Címkék: oktatás fidesz kim

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr235018248

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szájkosár a fecsegő kormánytagoknak 2013.01.15. 10:34:10

Orbán Viktornak elege lett a télvíz idején is zöldségeket beszélő kormánytagokból és államtitkárokból. Hoffmann Rózsa nyilatkozat stopja azonban csak az első lépés. Szeretett miniszterelnökünk, mint mindig, most sem elégszik meg a félmegoldásokkal. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2013.01.14. 18:50:44

Miért nem először itthon teszik rendbe?

Scala 2013.01.14. 19:07:02

Mivel ma már aki ad magára külföldön él és dolgozik, no és persze járatja a gyermekét oktatási intézménybe... szép gesztus, hogy foglalkoznak velük!

Horizont 2013.01.14. 20:33:49

Nagyon szemét és nem magyar szívű vagyok, ha tele a .....hócipőm már azzal, hogy kirekesztettnek érzem magam a saját hazámban? Csak a külhoniak, csak a határon túliak!!!! Orbán ahogy nekirontott a kordonokat lebontani már nekiugrott a határbontásnak is. Jó lenne ha már velünk szegény árvákkal is törődne:) Mi itthon magasról nagy ívben le vagyunk szarva! Nem hiszem el, hogy ezt az Orbán imádók nem így látják és nem sérelmezik!! A franc esne beléjük! Mindbe, fenn is lenn is!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.14. 21:01:24

Aszittem, ez valami FPS ahol én is nyerhetek, aztán mozgattam a kurzort, de semmi.

Nyuggervadász 2013.01.14. 21:02:05

@Horizont:
A kommentjeidből ( és hazai lakosság jelentős részének nyilatkozataiból) szeretett kormányunk és a Szeretett Vezér azt szűri le, hogy 2014-ben (nem valószínű), hogy hozzájárultok hatalmuk tartós bebetonozásához. Ergo: sem figyelmet, sem támogatást nem érdemeltek! :-)))
De, a külhoniak! Ők lehetnek a fidesz "Égi Királyságának" a biztosítékai... Nekik még "be kell nyalni"....

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.14. 21:04:49

Mondjuk,ezek a gyerekek nem tehetnek semmiről, egyébként.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.14. 21:26:51

@Nyuggervadász: Pontosan. Az a lényeg, hogy ha már a Magyarországon élők nem elegendő arányban szavaznak majd 2014-ben a Fideszre, hátha a határon túliak (akik nincsenek tisztában teljesen a Zsebmussolini áldásos tevékenységével, meg nem is rajtuk csattan az ostor) szavazataival megnyerhető a választás. Sokkal olcsóbb, és kevesebb munkával is jár, mint rendbetenni a magyar közállapotokat és a gazdaságot.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.14. 21:35:06

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Persze, hogy nem tehetnek semmiről. Épp ezért gusztustalan rajtuk keresztül a szüleiket felhasználni a magyar belpolitikában tudatlan, képben nem lévő szavazóbázis létrehozására.

Tényleg: Valaki jogász megírhatná, hogy hogyan is van a magar jogban szabályozva a következő:
Azt én is tudom, hogy Magyarországon az iskolákban tilos kampánytevékenységet folytatni a pártoknak. Ez evidens. De mi van a határon túli magyar iskolákkal? Milyen következménye van annak, hogy ha egy magyar párt ott kampányol (esetleg a Fidesz, tetejében állami pénzből) ? Mert ugyanis a határon túli iskolák értelemszerűen egy másik országban vannak. Azokra a területekre nem vonatkoznak a magyar törvények.

Eddig ugye ez nem volt probléma, mert melyik pártnak lett volna érdeke kampányolni mondjuk a határon túli iskolákban, hiszen úgysem szavazhattak eddig a határon túli magyarok. De most 2014-ben más lesz a helyzet.

Horizont 2013.01.14. 21:37:27

@Nyuggervadász: @Jani haverja:
Na arról, hogy a külhoniak fognak szavazni arról, hogy nekem kit kell itt elviselnem 4 hosszú évig az még felháborítóbb!! Duplán menjenek a jó büdös francba!

DarthVader 2013.01.14. 22:35:53

Na most, szerelmetes barátim, aki 2010-ben nem látta ezt előre - nem emlékezett Mikola bátyó bon mot-jára, és az orbáni "egyszer kell nyerni, de akkor nagyon"-ra, valamint nem ütött szöget a fejében, hogy hogy is van az, hogy a Fidesz egyszer "nem tartja időszerűnek" a kettős állampolgárság ügyét, majd teljes hévvel felkarolja - az, sajnos, egy barom, és magára vessen. Mert nem "Gyurcsány miatt" van ám kétharmad, de nem ám. Hanem amiatt az idióta tömeg miatt, amelyik szerint "Gyurcsánynál csak jobb jöhet", és percig nem volt benne kétely fideszéket illetően. Egyék meg, amit főztek. (Nem a kormányváltást, az rendben volt, 8 év után mindenki menjen a susnyásba, még ha maga aranyszájú Szent János is, hanem a 2/3-ot)

Homokdűne 2013.01.14. 22:47:16

Bocsánat, hogy nem érdekelnek a külhoni iskolák, engem az érdekel, hogy az alapítványi iskolánktól MAGYARORSZÁG területén minden támogatást és pénzt megvontak, lehetetlenné teszik, hogy a pedagógusok végigvigyék azt az oktatási programot, amire leszerződtek. A fennmaradás nagy kérdőjel, mert egy idő után ha nincs pénz, nem lesz miből fenntartani. Igaz mi már "félig" külföldre költöztünk, ez volt még az utolsó visszatartó erő, de a kormány mindent megtesz azért, hogy döntésünket - sokakkal másokkal egyetemben - véglegesítsük. Mentségemre szolgáljon, sem rájuk, sem az előzőekre NEM szavaztam.

SünBalázs 2013.01.14. 22:54:31

a cím alapján azt hittem, h itthon. de így, h a külhoniakról van szó, teljesen fedi a valóságot.
sajnos

Foresty 2013.01.14. 22:55:10

A magyar iskolások meg le vannak sz*rva...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.14. 23:02:21

@Homokdűne:
"Mentségemre szolgáljon, sem rájuk, sem az előzőekre NEM szavaztam."

Na látod ez a baj :)
Illetve nem is ez, hanem az, hogy legalább a szoci kormány utolsó évében nem nyaltátok széles nyelvcsapásokkal a Fideszék seggét. Merthogy sajnos a fideszkommunizmusban csak így lehet érvényesülni, becsületes, színvonalas munkával sajnos nem :(

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.14. 23:15:37

@Jani haverja:

Egy belevaló jogász-csapat atomokra szedné ezeket öt perc alatt.
Elég szánalmas, hogy nálunk erre úgy látszik, senki nem akar költeni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.14. 23:48:48

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Tudom, hogy a legtöbb törvényükbe simán bele lehetne kötni jogilag. Én nem vagyok jogász, csak valamennyi minimálisat konyítok a joghoz, de mégis látom ezt. Azt meg én sem értem, hogy a magyarországi ellenzék miért nem ezirányból támadja a Fidesz kormányt?

Viszont az tényleg érdekelne, hogy ha valaki külföldön kampányol iskolában, vagy egyéb elvileg tiltott helyen, akkor mi van? Egyrészt bizonyítani is nehéz, mert a magyar hatóságoknak nincsen joguk ott nyomozni, másrészt valószínűsítem azt, hogy az adott cselekmény úgy valósulna meg, hogy egy másik ország területén egy másik ország állampolgára (a kettős állampolgár a másik ország állampolgára is) kampányol mondjuk egy iskolában szintén másik ország állampolgárainak meggyőzése céljából. És azt is valószínűsítem, hogy mindez a másik ország törvényei alapján nem törvénysértés, illetve, ha az, akkor sem lenne következménye, merthogy egyrészt a másik ország kormányát, parlamentjét mindez nem érdekli, soha nem is érdekelte (ezért valószínűleg nincs is ilyen esetre semilyen jogszabály az adott országban), másrészt ha véletlenül mégis lenne ilyen jogszabály az adott másik országban, akkor sem lenne ez az ügy az adott ország hatóságainak az elsődleges prioritása, szintén érdektelenség miatt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.14. 23:56:15

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: @Jani haverja:
Na, az előző kicsit zavaros lett :(
Szóval akkor egy példa: Az erdélyi magyar szülők meggyőzése céljából egy erdélyi iskolában kampányol az igazgató, vagy valamelyik tanár, esetleg egy külső ember, akit az igazgató engedett be szülői értekezletre, mondjuk azért, hogy 2014-ben a kettős állampolgár szülők a Fideszre szavazzanak (most lehetne másik pártot is említeni, de teljesen mindegy, ez egy példa). Aki kampányol, az nem a Fidesz tagja, sőt, ha nagyon kisarkítom a példát, akkor mondjuk esetleg a kampányoló nem is kettős állampolgár, hanem egy olyan erdélyi magyar, akinek csak román állampolgársága van. Na ilyenkor mi lehet a következmény jogilag, és mi lehet gyakorlatilag? Erős a sejtésem, hogy még jogilag sem lenne semilyen következménye, nemhogy gyakorlatilag.

MeGmOnDtaM 2013.01.15. 00:02:21

Tisztelt Hozzászólók!

Nagyon elszomorít és dühít, hogy mennyi értetlen, szűklátokörű és sarkított vélemény/komment jelenik meg egy nemes ügy iránt. Tisztelet a kivételenek! Nem vagyok fideszes/jobbikos, egyik parlamenti/azon kívüli párttal sem szimpatizálok, bár határon túli magyar vagyok.

Van egyáltalán fogalmatok róla mennyi pénzt szán a jelenlegi magyar kormány a nemzetpolitikai támogatásokra? Segítek, nagyjából 10-15 milliárd forintot (a BKVra havi szinten 5 milliárdot költenek a veszteségek kiegyenlítésére). Ez kb 1,7-2 millió kárpát-medencei magyart érinthet, amely csoport rohamosan fogy. Egyre kevesebben vállalják magyarságukat, iratják gyermekeiket magyar óvodákba/iskolákba, mert a többségi társadalom és a kormányok ellehetetlenítik ezen magyar intézmények működését anyagilag, ráadásul nyíltan folyik az asszimiláció (hol durvább, hol finomabb eszközökkel). Ez tény! A határon túli magyarok is adóznak a saját államuk kasszájába, mégsem kapják vissza azt méltányos módon - ez leginkább a regionális oktatásban és a gazdasági alulfejlettségben látható. Akkor most dőljünk hátra, hogy ez így fair?

Igen, ez a TI pénzetek, felháborodhatnátok, hogy mit karattyolok én bele, de kérdem én: kinek adnátok/kitől sajnálnátok inkább azt a 10-15 milliárd forintot? "Mágiaügyi Miniszter Matolcsytól", Közgéptől, oligarcháktól vagy inkább a drasztikusan fogyó/asszimilálódó határon túliaktól? Ha csak 5-10-15%-al csökken ez a negatív tendencia, már volt értelme, már nem zsebbe ment az a pénz, hanem a jövő magyarságának megerősítésére! :)

Más: választások/határon túli szavazatok - tényleg ennyire vakok vagytok és bedőltök a provokációnak? 350-370 ezren kapták meg eddig az állampolgárságot, azok közül valószínűleg nem mindenki megy el szavazni. Sokaknak mindez szimbolikus jeletőségű. Sokan szintén azt vallják, hogy ha már nem Magyarországon adóznak, miért szóljanak bele a politikába. Tegyük fel hogy 150-200 ezren maradnak, még mindig nem olyan "tömeg" mint a 13. havi nyugdíj kampányfogás (ami kb 200 milliárdba kerülne, szembe a határon túli támogatásokkal).

Sajnálom, hogy nem kevés pénzt vonnak ki a magyar oktatásból (minden szinten). Sokakat dühít, hogy miért kap ilyenkor egyáltalán támogatást a határon túli magyar iskola rendszer, de bízzatok abban, hogy ezen pénzek többsége (remélhetőleg) eléri célját! Szerintem :)

cyan 2013.01.15. 00:27:13

@MeGmOnDtaM: HA! eljut a pénz oda, ahova nagyon kell! Vagy eljut az elvtársaknak (RMDSZ), aztán csak pisloghattok, meg mi is, hol van a lóvé?

béla a görög (törölt) 2013.01.15. 00:31:47

Fogadjuk már tervbe van véve, hogy a külhoni iskolákat is leállamositják. Ezekből mindent kinézek :)
Mondjuk nem kéne, mert hová járatom a gyereket?

cyan 2013.01.15. 00:31:59

Mi van Kárpátaljával? Ott még mostohábbak a körülmények. Se ceruza, se füzet, könyv se, minden tanév végén gyűjtés van a könyvekből, füzetekből, nem baj, ha 1-2 lapra írtak, csak vinni, vinni kifelé, mert szerencsétleneknek az ukrán iskolába sincs mibe írniuk. Nemhogy a magyarba.
Személy szerint vittem ki könyveket Csángóföldre, többek között misekönyvet, hogy a pap tudjon magyarul misézni, mert csak román misekönyv volt. Mesekönyveket is vittem. Leadtam a dobozokat Szatmárnémetiben, azóta sem tudom, eljutott-e a csángókhoz az adomány, vagy elfogyott útközben?

agyamputáltak 2013.01.15. 00:33:11

@MeGmOnDtaM: ezzel nem lenne probléma, de nagy hiba volt megadni az állampolgárságot. a lehetőség adott, és nem tudhatod mit gondol a másik 400e a szavazásról. a támogatást is megérte(né)m, ha a saját országában nem pusztítana ez a rohadék bagázs, ugyanis innen meg elüldözi a fiatalokat. talán itt kéne először rendet tenni nem gondolod?! aztán lehet, azon vitatkozni, hogy mennyit szánunk a magyarság elszakadt térségeire. persze ez nem a ti hibátok, kifejezetten ótvar dolog, hogy ez egyáltalán így felmerülhet..

cyan 2013.01.15. 00:45:38

@agyamputáltak: megosztás, ez a cél. OV nagymester ebben. 2002-ben családok ugrottak egymás torkának, nem emlékszel? Most is ezt akarja, csak nagyban. Magyarország lakosait nekiugrasztani az elszakított magyaroknak. Aljas és becstelen dolog.

agyamputáltak 2013.01.15. 00:55:10

@cyan: mindig is ezt csinálta, tudom.

pallasA 2013.01.15. 05:07:04

Nos. @MeGmOnDtaM:-nak igaza van. Ami igazából felháborító az az, hogy a KIM facebook borítóképén, ami általában egy ember, csoport lényét hivatott jelezni, az van, ami. Még egyszer: szép dolog törődni a határon túliakkal, de hogy ez legyen egy magyar minisztérium profilja, az az elképesztő.

Anima Sound 2013.01.15. 05:45:25

Nem a határon belül rekedtekkel kéne foglalkozniuk?

Secnir 2013.01.15. 06:30:48

eh, ez nem minisztérium, ez misztérium.

Bretschneider detektív 2013.01.15. 07:29:24

@MeGmOnDtaM: Nem tudom, te hol vagy "külhon"-ban, de pl. Romániában nem is oly rég még a kulturális miniszter is magyar volt, jelenleg is ülnek magyar politikusok a román parlamentben. El kell menni szavazni Romániában és a román kormányzatban érvényesíteni a magyar kisebbség érdekeit. És akkor lesz pénz magyar oktatásra. Mondjuk Orbán jól szétbarmolta a "külhoni" pártokat is, lásd még Szlovákia.

Mondom ezt úgy, hogy Erdélyben nőtt fel fél családom a Ceaucescu-éra alatt, és magyarok voltak és maradtak. Assziminálni azt lehet, aki maga is akarja.

SemBoga 2013.01.15. 07:45:44

én örülnék azért, ha végre egyszer a rájuk bízott, azaz a hazai iskolákat tekintenék fő célnak

Palkovics Ede 2013.01.15. 07:53:17

1. Amíg valaki nem tapasztalja meg, milyen érzés kisebbségiként felnőni egy többségi államban, addig miről beszélünk?
2. Amíg itthon érzelmi alapon döntve szavazunk, és a határontúliak a 2004. december 5-i "düh", illetve a friss állampolgárságuk adta "öröm" miatt szintén érzelmi alapon fognak, addig miről beszélünk?
3. Amíg az anyaországi vezetők képtelenek megoldani a saját belügyi problémáikat, és jól bevált politikai eszközként a külügyre fektetik a hangsúlyt, illetve terelnek, addig miről beszélünk?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.01.15. 07:57:46

Nálunk meg szépen elvonták a cafetérát a tanároktól.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.01.15. 08:02:24

@MeGmOnDtaM:

Valóban nem nagy összeg. A baj az, hogy miközben ezt a valóban nem nagy összeget odaadják a határon túli iskoláknak, az itteni iskoláktól már olyan pénzeket elvonnak, hogy most éppen a cafetériát vették el. Ami még ehhez valóban nem nagy összeghez képest is pitiáner. Szóval ez a baj, érted? A kinti szavazatok érdekében tudnak költeni nem nagy összegeket, miközben nálunk annak a töredékét is elveszik az amúgy is alulfizetett pedagógusoktól, mert spórolni kell az oktatáson.

Netuddki. 2013.01.15. 08:15:17

Most mégis ki a tököm fizet itt adót? Minden elismerésem a külhoniaké, de előbb itt kéne rendbetenni a dolgokat. Már tele a tököm azzal, hogy az adómból fizetett alkalmazottaim mindig mással foglalkoznak mint ami valójában a munkájuk lenne...

JT_Biopower 2013.01.15. 08:18:58

Ha már nem leszünk gyarmat, akkor legalább gyarmatosítsunk! :)

Netuddki. 2013.01.15. 08:32:05

@MeGmOnDtaM: "Igen, ez a TI pénzetek, felháborodhatnátok, hogy mit karattyolok én bele, de kérdem én: kinek adnátok/kitől sajnálnátok inkább azt a 10-15 milliárd forintot? "Mágiaügyi Miniszter Matolcsytól", Közgéptől, oligarcháktól vagy inkább a drasztikusan fogyó/asszimilálódó határon túliaktól? Ha csak 5-10-15%-al csökken ez a negatív tendencia, már volt értelme, már nem zsebbe ment az a pénz, hanem a jövő magyarságának megerősítésére! :)"

Az, hogy 10-15 milliárdot elköltenek valahol még nem lopnak kevesebbet sajnos. Sőt a 10-15 milliárdnak is szerintem jó részét ellopják. Elég demagóg meglátás volt ez.

Asszimiláció. Nem attól fogja a külhoni magyar magyar vagy nem magyar iskolába járatni a gyerekét, hogy van-e, hanem attól, hogy milyen jövőt lát a gyerekének. Nagyon sokan osztrák óvodába és iskolába járatják a gyereküket innen Magyarországról. Egyrészt mert már eleve kijárnak dolgozni, másrészt mert amúgy is viszik őket busszal.
Az aki gondolkodni is képes határon túli, az nem fogja magyar iskolába járatni a gyerekét ha a továbbtanulásban és az elhelyezkedésben hátrány érheti. Ide nem fog majd a gyerek jönni dolgozni ha sokkal szarabbak lesznek a munkakörülmények, fizetések mint "külhonban". Innen is a fiatalok azért mennek külföldre mert jobbak a megélhetési és élhetési feltételek.

Pénz. Van-e rá pénzünk? Amikor itt a fideszkormány adót adóra halmozva azt se tudja hogyan szedjen be tőlünk még több pénzt, azt kell mondja nincs. Nagyon szomorú és tök mindegy hogyan veri el a fideszkormány a beszedett adókat, egyszerűen nincs. Ez van.
Kis falumban már 20 éve téma a csatornázás. a 10-15milliárd töredékéből meg lehetne oldani. Egyéni szoc probléma? Mégis ki fizet itt adót? nem is keveset...

Szelid sunmalac 2013.01.15. 08:53:06

A picsaba mar! Pont az ilyen magukat szolidarisnak es a szocialis erzekenysegre apellalo pocsok miatt van a felhaborodas, mint a Megmondtam! Nagyon kedves es tenyszeruen irja le, mi a velemenye, majd mindenki szegyellne magat, ha ennek ellentmondana! De ez rohadtul nem igy van! Szoval gondoljunk bele, milyen jo helyre megy az a penz! Ez a penz tovabbra is azok penze, akiknek az adojabol levonjak, es akiknek a gyereke nem tud iskolaba menni, mert az bezar, nem tud felsooktatasba menni, mert azt nem tudja megfizetni, de bazmeg legyek szolidaris es oruljek, hogy legalabb kulfoldon tudnak menni suliba! Hat elmesz te a sunyiba Megmondom!

Marcellusca 2013.01.15. 08:57:37

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Persze, hogy nem. Nem is velük van a baj.
Hanem azzal, hogy a gyerekeinken keresztül akarnak minket befolyásolni, irányítani, felmérni. :(((

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.15. 09:07:13

@MeGmOnDtaM: "Sokakat dühít, hogy miért kap ilyenkor egyáltalán támogatást a határon túli magyar iskola rendszer, de bízzatok abban, hogy ezen pénzek többsége (remélhetőleg) eléri célját! Szerintem :) "

azaz bar nem ide szulettetek, nem ide adoztok, de ti fogjatok hatalomban tartani orbant - nekunk...
fillerekert.

elmehettek a picsaba, filleresboru koldus banda.

szerintem.

Marcellusca 2013.01.15. 09:09:48

@MeGmOnDtaM: Mindeközben Magyarországon, a mi gyerekeink jövőjével teszik:
www.origo.hu/itthon/20130115-nem-tett-le-orban-a-fizetos-felsooktatasrol.html
+ iskolák államosítása, ellehetetlenülése!

Netuddki. 2013.01.15. 09:11:39

@kovi1970: Ja, és miről is beszélünk? miért is kéne támogatni a határon túli iskolákat ha már az ittenieket sem tudják(akarják?) fizetni?
index.hu/belfold/2013/01/14/sajat_penzen_vett_belyegzot_az_iskolaigazgato/

Azt azért nem árt tudni, hogy az ilyen lépésekkel tudatosan hergeli a belföldi magyarokat a külföldiek ellen a kormány. Nekem semmi bajom velük. Remélem mindennek egyenes következménye lesz, hogy csak a határon túliak fognak rájuk szavazni, de még ők se mind...

Netuddki. 2013.01.15. 09:13:28

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Na, erről beszélek. Nem a külhoni magyarokra kéne haragudni hanem azokra akik miatt most haragszol rájuk. A külhoniak nem tehetnek semmiről. Csak felhasználja őket az orbán a saját céljai érdekében...

Netuddki. 2013.01.15. 09:14:35

@doggfather: Hehe! Hát igen, ez meg a másik...

Szelid sunmalac 2013.01.15. 09:22:38

Amikor mar az allampolgarsag (szavazati jog megadasa) koruli vita kapcsan is elkuldtem az anyjukba a kulfoldi magyarokat, en voltam a hazaarulo kurafi. En meg azt mondom, hogy egyre jobban erik bennem, hogy a kulfoldi magyarok egy jo resze a hazarulo kurafi!

Mert miert is olyan fontos nekik ez a tema? Ket lehetoseg van:
1. Szavazhassanak egy olyan orszag belugyeit jelentos mertekben befolyasolva, ahol nem dolgoznak, nem fizetnek adot, csak jogaik vannak, de kotelezettseguk semmi
2. Olyan partra szavazhassanak, aki minel tobb ingyen lovet ad nekik az itteni adofizetok penzebol

Egy par millioert kepeswek lennenek eladni az anyjukat is, mikozben leszarjak, hogy itt egyebkent mi van, hiszen miert is erdekelne?

Sajnlaja, hogy itt elvonasok vannak, de ertsem meg, hogy nekik milyen jol jon?! A jo budos kurva anyadat! De en legyek szolidaris, igaz?

Es ami a legbosszantobb: idojon bazdmeg oltani az embereket, hogy milyen erzeketlenek es miert nem ertik meg, hogy mennyire kell nekik a penz! Lebasz minket, mert a sajat orszagunkban szeretnenek eldonteni, hogy az altalunk megtermelt ertekekertkapott penzrol mi szeretnenk eldonteni, hogy mire koltsek! Hogy mi mekkora rohadekok vagyunk! Nem is ertem!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.15. 09:24:11

@kovi1970: nezzuk csak...

elfogadni a mi penzunket aztan meg tamogatni az osztogatot az ismert helyzet ellenre..
nem belefizetni a kozosbe, de vezert valasztani NEKUNK...
aztan fennkolten hirdetni az iget, hogy milyen jo is ez es milyen szep...

de igen. az ilyen gerinctelen allat menjen a picsaba.

mindenki felelos azert, amit tesz. ha elfogadjak orban retkes penzet es tamogatjak is erte, akkor bizony fillersboru, ocska kis kurvak. az en ertekrendem szerint mindenki felel a tetteert. az is, aki elfogadja.

Szelid sunmalac 2013.01.15. 09:31:10

@kovi1970: Igen. Ok pedig elvezik, lelkesen tamogatjak, mitobb propagaljak es kozben leszarjak, hogy mi van itthon. A lenyeg, hogy ok megkapjak a szavazati jogot, meg a penzt! Tudod, ha tiltakoznanak ezellen, akkor nem haragudnek rajuk. Vagy legalabbis egy kicsit megemelnek a hangjukat, hogy " Te figyu! Orulunk a penznek, meg a gesztusnak, meg tok jo, es persze szuksegunk van ra, de azert ezt lehetne egy kicsit maskepp csinalni!"

Na EZT nem hallottam meg soha senkitol!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.01.15. 09:32:21

Bár OFF, a kormány seggszájúságának és "szavahihetőségének" 1 újabb szép bizonyítéka:
index.hu/belfold/2013/01/15/a_microsoft_megint_jo_multi_lett_a_fideszesek_szemeben/

cyan 2013.01.15. 09:38:53

@MeGmOnDtaM: "Egyre kevesebben vállalják magyarságukat, iratják gyermekeiket magyar óvodákba/iskolákba, mert a többségi társadalom és a kormányok ellehetetlenítik ezen magyar intézmények működését anyagilag, ráadásul nyíltan folyik az asszimiláció (hol durvább, hol finomabb eszközökkel). Ez tény!" - szerintem kampányolj Erdélyben. Ott vannak a magyar pártok, tessék őket legközelebb beszavazni a román parlamentbe. Képviseljék a Ti politikusaitok az erdélyi magyarokat, székelyeket (van különbség köztük...)! Harcolják ki a kisebbségnek járó jogokat! Szerezzenek ők pénzt az oktatásra. Itt mi éhen döglünk.

csárli hárper 2013.01.15. 09:48:36

és ha tudnátok, hogy ezekből a pénzekből hányan mocskosul meggazdagodtak, nem csak most hanem az előző fidesz kormány alatt is, na akkor lenne itt kurvaanyázás, sajnos ismerek pár embert, leszarják az iskolákat, magyarságot csak a lé dőljön a semmiért, mondanom se kell, ők verik legjobban a mellüket, pedig '89 előtt ugyanolyan kiszolgálói voltak a pártnak és Ceausescunak, mint a hazai melldöngetők a Kádárnak...

Zedder 2013.01.15. 09:59:31

@MeGmOnDtaM: "350-370 ezren kapták meg eddig az állampolgárságot, azok közül valószínűleg nem mindenki megy el szavazni."

Akkor se, ha egy sima postai levélben lehet majd? Esetleg kapnak érte valami júdáspénzt? Vagy csak nem is tudnak róla, de valahogy rákerül az aláírásuk egy darab szavazólapra, majd valahogy postára adódik?

Annyira aljas ez az egész helyzet, hogy aki ennek tapsol, azt nem tudom józan eszűnek gondolni.

Nyuggervadász 2013.01.15. 10:06:15

@Jani haverja: Ha tárgyilagos akarok lenni, azt is el kell mondanom, hogy csak, és kizárólag a külhoni magyarok szavazataiban bíznia a mostani kormánynak, háááát, nem biztos, hogy ez lesz a nyerő! Nekem Szerbiában, Szlovákiában, Erdélyben sok magyar barátom van. Akiket én ismerek, ők biztosan nem a mostani rezsimet preferálják....
Tisztán látják, és emiatt mélységesen fel vannak háborodva, hogy a fidesz a külhonban is ( az általuk sikeresnek vélt) hazai "szalámi-taktikát" alkalmazza, az "Oszd meg, és uralkodj!"- at.
Pedig ha valahol, hát a külhonban igazán veszélyes ez a taktika, hiszen így a - szétszabdalt- kisebbségben lévő magyarság nem tud a hatalomba bekerülni. Persze, a Viktoréknak ez mit sem számít!

sárkányfő 2013.01.15. 10:11:11

@MeGmOnDtaM:

Kedves határon túli nemzettársam,

az, hogy a jelenlegi magyar kormány a nemzetpolitikai támogatásokra nagyjából 10-15 milliárd forintot szán, az konkrétan szégyen. Gyalázat. Ennek minimum a tízszeresét kéne költeni, de inkább a hússzorosát.

Ha rajtam múlna, a magyar alkotmány része lenne, hogy minden évben a GDP minimum 1%-át (szűk 300 milliárd ft) a határon túliakra kéne költeni. Még ez is kevés, de amíg mi is nyomorgunk, sokkal többet sajnos nem tudunk nélkülözni. (Ha az ország megerősödne, ezt növelni kéne.)

Persze a pénz a legkevesebb, azt meg kéne előzze komplex programok, iskolai, kulturális, szociális, gazdasági programok, amelyek segítik a határon túliakat önmagukban is, és a magyarországi kapcsolatok megerősítését is.

Mindez csak álom.
A határon túliak sajnos keveseket érdekelnek itthon, sőt, a legtöbb magyart saját magán túl kevés dolog érdekli, még az ajtószomszédja sem. A politikusokat sem érdeklitek, a fideszt sem, csak duma az egész, az állampolgárságot azért adják, hogy a fideszre szavazzatok. Lényegében megvásárolják a szavazataitokat. Erre kelletek, másra nem. Sajnos ez van, minden más csak duma. Te még talán hiszel a mesékben, sebaj, pár év és belátod mai a valóság.

A szavazati jogotok egyébként sajnálom, de jogtalan. Mint írtam mindenféle támogatásból (anyagi, politikai, stb.) a jelenlegi sokszorosát adnám nektek, és minden módon küzdenék értetek. Sőt, kéne egy minisztérium is a magyar kormányban ami csak az ilyen ügyekkel foglakozik. De. De szavazni nem tudom miért akartok, én sem szólok bele a ti ügyeitekbe, ez csak totál felesleges konfliktus szül most is, fog szülni örökké, amíg lesz.

Sajnos idővel be kellett látnom, hogy nem csak az itteni magyarok nem látnak tovább az orruknál, de a határon túliak sem különbek, pedig azt hittem ők okosabbak. Volt nálunk egy ilyen legenda az okos székelyekről, stb., ezért hittem ezt. Hát sajnos ez sem igaz, nincs remény. Az okos magyar ritkaság, éljen bárhol. De kérlek, nagyon kérlek: gondolj már bele milyen következménye lehet a szavazati jognak? Mi lesz, ha a pont határon túliak szavazata fordítja meg a magyarországi eredményeket? Tudod mi következik ebből? Azon túl, hogy illegitim kormányunk lesz? Az, hogy az itteni és határon túli magyarok között ellenségeskedés lesz, mert ti "ránk erőltettek" egy olyan kormányt, amit mi nem akartunk. Na ebből lesz csak a jó kis hirig meg harag...
Magyarul két lehetőség van: vagy úgy szavaztok arányaiban ahogy mi, azaz nem sokat változtattok az eredményeken, tehát sok értelme nincs is a szavazásotoknak, vagy másképp szavaztok, változtattok az eredményen, amiből meg hirig lesz. Ezen nyerni nem lehet csak veszíteni. Totál tévút ez a szavazati jog, mi sem szavazunk Kolozsváron meg Nagyváradon, és gondolom nem is örülnétek ha mi szavaznánk meg a ti képviselőiteket.

Annyi jó és hasznos útja módja lehetne az együttműködésnek, erre pont ezt a szart erőltetjük, nem csoda hogy totál kudarc sok éva a határon túli magyarokkal kapcsolatos politika, és az is lesz. Aminek főleg ti isszátok meg a elvét.

Szelid sunmalac 2013.01.15. 10:12:17

@Nyuggervadász: Neked normalis ismeroseid vannak!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.15. 10:16:07

Off
index.hu/gazdasag/2013/01/15/e.on/
On
A témához. Pont ez a kormány volt, amely ellehetetlenítette például a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségét. Érdemes elolvasni az MCSMSZ nyilatkozatát a témából.

bgp 2013.01.15. 10:20:24

@Nyuggervadász: a fideszpolitikus gyerekek is külföldön tanulnak, nekik is kell támogatás.

Nyuggervadász 2013.01.15. 10:21:23

@Horizont:
Ha ritkán írok is, a kommenteket mindig elolvasom. Pár hónappal ezelőtt még Te is "sztaniolba csomagoltan" adtad elő mondandódat. Most már nehéz " jó kislánynak" maradni, ugye? Pedig mindez előre látható volt. A fidesznek semmi sem drága, ha a hatalom (hosszútávú, esetleg örökös) megtartásáról van szó. Hogy az ország beledöglik?!? Na és, kit érdekel? Egy esetleges bukás esetén sincs gond, hiszen a gazdasági hatalmat már blokkolták, a "kapcsolati tőkéjük" száz évre elegendő, már a dédunokáik helyzetét is száz évre bebiztosították.... Ergo: bármi történik, ők csak jól jöhetnek ki a többesélyes játszmából!

sárkányfő 2013.01.15. 10:23:12

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): khm. ez a gázügy durva. nagyon.

" A piacon keringő és hozzáférhető információk alapján úgy tudom, hogy az egyik vagyonértékelés 40 millió euróról, a másik körülbelül 300 millió euróról szólt. A vételár pedig minden bizonnyal 800 millió euró felett lesz"

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.15. 10:33:29

@sárkányfő: Bingo! Elmútnyócév-gyurcsány/bajnai/ájemefahibás!

Nyuggervadász 2013.01.15. 10:38:24

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Barátot az ember ( a rokonokkal ellentétben) a "similis simili gaudet" (hasonló a hasonlónak örül)
elv alapján választ....Gondolom, te sem érzed jól magad "agymosottak" társaságában.
A kinti barátainkban azt becsülöm a legjobban, hogy amikor a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye sokakra eléggé sokkolóan hatott, ők egértették: nem itt élnek, nem itt adóznak, tehát nincs joguk beleszólni az itthoni magyarok életébe.
Azt viszont elvárnák, hogy a fidesz se szóljon bele az ő, ottani életükbe. Mert, miután a fidesz felkavarta a kinti szart, elegánsan lelepett, az ott élőknek meg le kellett nyelni a narancsos színű fekáliát.

Nyuggervadász 2013.01.15. 10:43:50

@bgp:
A fidesz-politikusok gyerekei nincsenek rászorulva az ilyesfajta támogatásokra, hidd el. Azok még az anyucijuk hasában úszkálnak, amikor már biztosított a helyük a legnevesebb külföldi egyetemeken (természetesen, nem költségtérítésesre gondoltam!) :-))))

Szelid sunmalac 2013.01.15. 10:50:48

@Nyuggervadász: En pedig tokeletesen egyetertek veluk! Nagyon szivesen tamogatom oket, amig a tamogatast koszonettel es nem kovetelozessel veszik, illetve amig at nem esik a lo tuloldalara a tamogatas (lasd. hazai iskolaktol forraselvonas, kintieknek tamogatas).
Valahogy ide a netre megiscsak az olyan onzo dogok jutnak el, mint amit fent is latni.

Nyuggervadász 2013.01.15. 11:14:56

@MeGmOnDtaM:
Azt hiszem, te kissé félreérted a külhoni iskolásoknak nyújtott támogatások miatti " felháborodást".
Itt senki sincs (legalábbis így hiszem), aki ne érezné, hogy a cél nemes.
De: ha nincs pénz, igenis be kell tartani egy fontossági sorrendet! Egy primitív, de eklatáns példa:
ha éheznek a gyerekeid, közben egy koldus kopogtat az ajtódon és kenyeret kér, kinek adod az utolsó szelet kenyeredet? Bár sajnálod a koldust, de előbb a saját gyerekeidet eteted meg.
Képletesen, amíg a magyar iskolákban éhező gyermekek vannak (és "nem mese ez, gyermek"), addig őket kell jóltartani, aztán jöhet bármi más (azaz, pénzhiányra hivatkozva, obnormális mértékben vonnak meg állami támogatásokat gyermekétkeztetési alapítványoktól és egyéb szociális egységektől, de nép-nemzeti mázzal leöntve, "mi, csak egyedül mi törődünk a külhoni magyarokkal" jelmezében tetszelegve, lehazaárulózzák azt, aki nem ért velük egyet).
Persze, azzal a szövegeddel maximálisan egyetértek, hogy inkább a kinti iskolásoknak, mint a Matolcsy újabb ámokfutásaira, vagy a Közgép -vissza nem térítendő- állami támogatásaira és banki hiteleire.... a lista hosszan folytatható lenne!

Alonee 2013.01.15. 11:32:51

@DarthVader: Ez pontosan így van. Mindig csodálkozom azokon, akik Orbánra szavaztak, annyira világosan lehetett látni, hogy ez lesz a vége.

Netuddki. 2013.01.15. 11:54:12

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Nem akarom védeni a külhoni magyarokat de elmentek azon apró tény mellett, hogy nem ők tehetnek róla ha lesz szavazati joguk. Nem ők osztogatják maguknak a lóvét se. Igen, mindezt ez a büdös fideszes rablóbanda teszi. Ők csináltak másodrendű állampolgárt az itteni magyarokból. Le kell őket váltani aztán lehet gatyába rázni az országot. Ennyi...

Szelid sunmalac 2013.01.15. 12:09:59

@kovi1970: Nem akarom bantni a kulhoni magyarokat, de talan akkor mondhatnam, hogy nincs kozuk az egeszhez, ha nem eltetnek ezeket az intezkedeseket, nem propagalnak oket es igenis megtehetnek, hogy kiallnak es azt mondjak, hogy igy nem kernek ebbol, mert valoban nincs alapja annak, hogy ide szavazzanak, ok szimpla allampolgarsagot szeretnenek szavazati jog nelkul, vagy egyszeruen nem fogadnak el. De nem ugy tunik, hogy nekik olyan fontos lenne, az itthoniakkal valo jo viszony. Sutogetik a kis pecsenyejuket, megkapjak a penzt, meg a szavazati jogot, a tobbi le van szarva. Mellesleg senki nem kotelezi oket ezek elfogadasara ilyen feltetelekkel.

százfogú c.zenekar 2013.01.15. 13:15:17

Komolyan mondom, szégyen, ami itt a kommentekben folyik. Mi a bánatért kell a külföldre szakadt magyarokat itt bántani? Menjetek ki Kárpátaljára, Erdélybe, Vajdaságba, Felvidékre, nézzétek meg, hogyan élnek, milyen inzultusok érik öket magyarságuk miatt minden nap! Az anyaországnak igenis kötelessége támogatni öket, nem pedig látványosan leszarni évtizedekig, ahogy eddig történt.
Több ország adott eddig is kettös állampolgárságot határont túliaknak. Németország, Románia, Ausztria, hogy csak egy párat említsek! Az osztrákok folyamatosan támogatják kulturálisan és anyagilag a dél-tiroliakat, hogy ne veszítsék nemzeti identitásukat.
A szavazati joggal viszont én sem értek egyet, azt lakcímhez kötném, ahogy eddig.
Tipikusan magyar, amit müveltek: nehogy már a másiknak (legalább egy picit) jó legyen! Fingotok sincs az egészröl, csak járatjátok a pofátokat, anyáztok!

Szelid sunmalac 2013.01.15. 14:03:53

@százfogú c.zenekar: Bizonyara fingunk sincs az egeszrol. Nekunk, akik itt elunk, akik itt fizetunk adot, akik szopjuk a megvalasztott kormanyok faszsagait, nekunk, akiknek a penzebol tamogatjak a kulfoldon eloket. Miert is lenne barmi fingunk errol az egeszrol?

Tudod pont az ilyen hoborgo, hanyadek emberek miatt alakult ki ez az egesz helyzet! Te csak ne akard nekem megmondani baratocskam, hogy nekem mit kell! Mert tudod mit KELL nekem? Adozni! De nem elviselni, hogy egy ilyen kis mitugrasz fasz megmondja, mit kell tennem! Tudod, ha szavazni akar, akkor ne nekem kelljen mar kimenni Karpataljara, hanem jojjon o ide!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.15. 14:22:37

@Jani haverja:

Hát, a román szabályozást nem ismerem, de azért gyanús, hogy tilos az ilyen direkt kampány...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.01.15. 14:45:58

Hát elmegy a halál faszára az összes gyalázkodó posztkomcsi proli!

Nem a határontúliak választották meg Orbánt, hanem mi.
Nem ők döntöttek úgy, hogy szavazat is kell nekik, hanem Orbán.
És rohadtul nem megy oda annyi támogatás, hogy megérezné a költségvetés.

De legalább lehet valakit "legálisan" gyűlölni.

Bee-zony 2013.01.15. 14:50:22

A külhoniak szavazatvásárlása van – és köztük még vannak olyan naivak, akikkel el lehet hitetni, hogy négy láb jó, két láb rossz, a Fidesz jó, az MSZP rossz. Akik nem a határzsugorodás miatt kerültek külföldre, azok nagy többsége a kommunisták elől menekült el, és mivel eléggé távol vannak, el lehet velük hitetni azt is, hogy nem is az MSZMP két utódpártjáról van szó, akik között sokkal több a hasonlóság, mint a különbség, hanem a kommunisták valódi ellenzékéről – és mivel szerintük most a „valódi ellenzék” van kormányon, tehát Magyarországnak most jó. A sok magyarországi tudatlan fiatal (és középkorú, és a többiek) nyilván nem tudják mit csináljanak jó dolgukban, azért menekül ki merre lát. Pedig Magyarországon növekszik... pl. a bűnözés, az adó, a valuták árfolyama... Jól áll Magyarország, akárcsak Észak-Korea, a propagandában.
Valamint van az itt is tapasztalható oszd meg, és uralkodj elve.
Divide et impera
hu.wikipedia.org/wiki/Divide_et_impera
(...)
„Az elv értelmében az ellenfelek közül egyeseknek ígérve valamit, míg a többieknek nem, soraik megbonthatóak, így külön-külön könnyebben legyőzhetőek, illetve ellenőrzés alatt tarthatóak.”
(...)
Van egy csúnya ellentmondás a Fideszben: az, hogy Magyarországon a szavaik és tetteik alapján általában fidióták, értelmi fogyatékosok, viszont azt nagyon tudják, hogy honnan szerezzenek szavazatokat szerte a világban...
Profi fehérgalléros bűnözők, akik hülyének tettetik magukat, amikor a szándékos rombolás leplezéséről van szó. Amikor viszont a hatalmuk fenntartásáról van szó, akkor hogy meg tud nőni az IQ-juk... Mivel a dolog csak egy irányban működik, az intelligens el tudja játszani a hülyét, a hülye viszont nem tudja eljátszani az intelligenst... legyen mindenkinek világos, hogy miről szól a történet.

Bee-zony 2013.01.15. 15:13:45

@TaTa86.: „Nem a határontúliak választották meg Orbánt, hanem mi.”
- 1.
-> 2006, 2010 Jobbik.
Mert hülye azért nem vagyok, tehát a kis pártokra szavazok.
Ha azzal került volna a Fidesz-KDNP a kétharmad alá, hogy néhány százalékkal többen szavaznak az MSZP-LMP-Jobbikra, már sokkal kisebb lenne a kártétel.
Legközelebb 2014-ben lehet többségileg korrigálni...

„Nem lesz itt már többé kétharmad.” /Orbán/
Nem hát, az is elég nagy baj, hogy 1x volt.

Vonánál pedig nem elfelejteni amit mondott, kétharmadot nekik sem, és senkinek sem, mert az Magyarországon megárt:
„Vona: soha többé kétharmadot
Még akkor sem, ha a Jobbik kerül kormányra - mondta a pártelnök.”
www.hirado.hu/Hirek/2012/12/13/18/Vona_soha_tobbe_ketharmadot.aspx

Morcos Kartal (törölt) 2013.01.15. 16:50:18

@Horizont: nincs ebben semmi különleges. Emlékszel Hofira?
- Elvtársak! Amerikában van négerkérdés!
- Tudjuk! Megoldjuk!
- Nálunk meg van cigánykérdés!
- ...hááát, majd megvizsgáljuk a dolgot...

Orbán nem csinál egyebet, csak visszahozza a régi szép szocializmust. Korrupcióval, maffiával, mindennel együtt.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.01.15. 16:51:38

Nekem - a posztban részletezetteken kívül- az is a bajom, hogy ha nem rajongok Erdélyért, a Hargitáért, a csángókért, bármiért, ami a mai Románia területén van, akkor bizonyos körök egyből rámsütik a "hazaáruló" cimkét...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.15. 17:27:55

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: A román választásokra vonatkozóan bizonyosan. De most a magyarországi választásokról beszéltem.

Horizont 2013.01.15. 19:05:47

@Nyuggervadász:
Igazad van egyre nehezebb becsomagolnom a mondókámat! "Elkurvulok" :DDDD Nagyon szégyellem is magam, de mondjuk az öregedéssel arányosan csökken a türelem:) Egyre kevesebb az időm azt is ilyen barom idióta kormány rágja szét, az idegeimmel együtt is. Figyelem én Orbánt már 22 éve, nem kell bemutatni! Hihetetlen változásokon megy keresztül. Mondjuk nekem csak a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde alatt tetszett először és utoljára :( Ennek ellenére még így is qrva nagy csalódás ez az ember. Annyira áhította 8 kerek éven át ezt a rohadt hatalmat azt hittem rákészült és megszépül, megemberesedik ha megkapja! Lószart mama:)
Úgy szeretnék vele látni egy olyan interjút ahol normális kérdéseket tehet fel egy riporter és válaszolna. Na nem egy Hajdú Petya vagy egy Obersovszky! Isten bizony kíváncsi lennék rá. Meg arra is, hová és miért tűnik el mindig amikor szükség lenne rá? Nem nekem az országnak...

@TaTa86.: "De legalább lehet valakit "legálisan" gyűlölni. " Gondolom engem is elküldtél a halál faszára, de egyedül nem megyek csak veled együtt! Sajnálom ha nem érted meg amiről itt beszélünk többen is. Senkit nem gyűlölünk a külhoniak közül, nem sajnálunk tőlük semmit. De azt a "majmolást" amit velük csinál a kormány, na az a hányingerkeltő! Talán olyan pofátlan nagy kérés a rohadt életben, hogy ne legyek mostohagyerek a saját hazámban? Ide dolgozom, ide fizetek adót, itt viselem el naponta a sok barom intézkedésüket! És akkor még Selmecziről nem is ejtettem egy szót se:) Majd ha itt normális élet lesz akkor villogjanak, jótékonykodjanak a határon túlra! nem igaz, hogy az előző kormány a cigányokat dédelgette, aki fel merte a szavát emelni ellenük az egy rohadt dög volt. Most ezek szintén dédelgetnek, a határon túliakat és aki mer bármit is nyekeregni......(az megint egy rohadt dög)....hogy hát itt vagyunk mi is, hogy itt is éheznek ám gyerekek, hát itt is van MAGYAR óvoda, iskola........meg nem csak az anyagiakról van szó! Ha azt érzem, hogy a saját hazámban a saját kormányom másodrangú állampolgárnak tart (de az adóm az kell) akkor engedtessék már meg, hogy megsértődjem! Tudom erre is szarnak, mondjuk én sem melléjük:)

Morcos Kartal (törölt) 2013.01.15. 20:19:32

@Horizont: Nem akartam mondani, de most már mindegy, engem is el lehet küldeni a fenébe, attól még a véleményem nem változik: amíg itthon az egyetemeken nem volt fűtésre pénz, be kellett zárni őket, amíg itthon a felsőoktatásból kivonnak mindent pénzt, addig Erdélybe négymilliárdot pumpálnak az ottani felsőoktatásba.

NORMÁLIS?!
Románia mikor adott nekünk milliárdokat felsőoktatásra?

Jó, ez csak költői kérdés volt. Értem én, hogy kellenek a külhoniak szavazatai, de majd akkor adományozzunk, ha mi nem szorulunk kölcsönre. Különben olyanok leszünk, mint a cigányok: putriban félmilliós plazmatévé villog, a család Audi A6-tal jár, de enni nincs mit. Hát ja, miniszterelnökünkön lépten-nyomon kiütközik a vér szava...

Horizont 2013.01.15. 20:42:30

@Morcos Kartal: Az a baj, hogy nálunk mindenre ugranak a honfitársaink csak az a baj, hogy likra futnak:) Ha szidom Orbánt akkor csal libsiszoci lehetek, ha szidom az aljadék cigányt akkor rasszista,ha kibukok, hogy a focira mennyi pénz megy el akkor milyen tetű vagyok amikor sportolni jó és kell, ha elítélem amit Orbán csinál a határon túl akkor szar irigy vagyok aki olyan kegyetlen szegény kinti magyarokkal! Nem basszus az itteni magyarokkal kegyetlenek. Na nem a Békemenetes felvonulókkal, nem a felső középosztály tagjaival, nem egymással és a családtagjaikkal, nem az egyházakkal, nem ...... folytathatnám! Csak velünk "átlagmagyarokkal"!

Max. 2013.01.15. 22:32:09

Ti szavaztátok meg az MSZP-t nem egyszer.

Ti szavaztátok meg a Fideszt nem egyszer.

Ti szimpátiatüntettek meg békementeltek meg antiszemitizmus ellen tüntettek meg bohóckodtok, de még egy ember nem állt ki, hogy az összes párt húzzon a francba, mert szakértői kormány kell. Egy sem, nektek az tetszik, ha reggeltől estig lehet dobálni a szart, meg éhen lehet dögleni.

Még meg sincs ki nyeri a választásokat, de már hárítanátok a felelősséget kb. az egy falut kitevő emberre, aki határon túlról szavaz majd.

Egy főre annyi adósságotok jut, ami egyedülálló Európában, családi házat vehetnétek belőle, de be vagytok fosva, ha két forint per fő magyar gyerekre van elköltve, és nem offshore kivitelezőre völgyhídhoz.

Undorító köpedelem banda vagytok.

cyan 2013.01.15. 23:36:27

Itt egy határon túli blogger véleménye:

hacsaknem.blog.hu/2013/01/11/magyarsagtudat_kutatas_havi_350_ezerert#more5012422

A többi írását is érdemes olvasgatni, erdélyi, ott él, ott politizál, véleménye van rólunk, a politikusainkról, a saját politikusaikról.

Bee-zony 2013.01.15. 23:41:37

@Morcos Kartal: Az idézett rész az 1973-ban készült Hofisszeusz c. lemezen van.
Hofi Géza - Hofisszeusz (4.rész)
www.youtube.com/watch?v=flNqFiJcT00

Az eltelt 40 évben két fontos változás történt:
1. Több lett a cigány,
2. és több lett a bűn.

2013 január 15:
Az itatás és az öregezés az új divatbűncselekmény
www.origo.hu/itthon/20130115-a-brfk-sajtotajekoztatoja-az-itatasrol-es-az-oregezesrol.html

Már öreg Warchalowski WT 20-ast is lopnak
index.hu/belfold/2013/01/15/mear_warchalowski_wt_20-ast_is_lopnak/

Bee-zony 2013.01.15. 23:51:06

@Bee-zony: A szaporodás nem lineáris, hanem exponenciális dolog, úgyhogy nincs másik 40 év a halogatásra.
Én hiába tudom, hogy minek megvárni, amíg az ellenség létszáma addig növekszik, amíg támadást indítanak, és jobb lenne minél előbb végigjátszani a már elkerülhetetlent, mert így lenne kevesebb az áldozat, de a (polgár)háborúnak sorrendje és koreográfiája van...
Ellenben a békés megoldáshoz, a kivándorláshoz – amíg még van hová kivándorolni, bár nyilvánvalóan ez is csak egy haladék a kevésbé fertőzött vidékeken – nem kell sorrend és koreográfia, úgyhogy aki ezt választja, vándoroljon ki minél hamarabb, alapozza meg az egzisztenciáját a letelepedése helyén, és amikor kitör a polgárháború, és megindul a menekültáradat, akkor tudjon nekik segíteni, amennyi tőle telik. Ha sok kivándorló van már, akkor a sok kicsi sokra telik, egyébként viszont kevés lesz az a segítség, amit a kevesek nyújtani tudnak.
Most a kivándorlásnak van létjogosultsága, és ideje.

2009:
"Figyeljétek meg magyarok, ha eggyel többen leszünk, mint ti, megdöglötök mind!"
kuruc.info/r/7/50293/

30 év múlva a magyarországi gyerekeknek csak 20–40 százaléka lesz magyar!
www.hhrf.org/erdelyinaplo/cikk_nyomtatas.php?id_cikk=10165
(...)
Ha majd a jövőben egy történész vagy etnográfus a magyarságot, mint a „múlt egy különös kultúráját” akarja tanulmányozni, akkor meghökkenve fogja látni: a politika és a szellemi „elit”, valamint a sajtó nem a végveszélyben lévő nemzet megmentésének útjait-módjait kutatta és vitatta meg kétségbeesve, hanem folyton folyvást a gáz árától, a tizenharmadik havi nyugdíj elmaradásától, a csúnyákat kiabáló szélsőségesekről és hasonló „rettenetes” dolgoktól félt.
(...)

(A Kárpát-medence az a hely, ahol egyszerre tudok depressziós és ideges lenni, mert mind a kettőre megvan az ok, és ilyet máshol még nem tapasztaltam.)

Szúrófény 2013.01.16. 05:24:03

@Nyuggervadász: FÉNYES SZÉP JÖVŐ

Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés: A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött. Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést..

Horizont 2013.01.16. 07:51:43

@Max.:
Vegyél már vissza pajtás! "Undorító köpedelem banda vagytok." Ezt meg egyenesen kikérem magamnak a többiek nevében is! Ha nem tudod átlátni miről, kiről és miért írtuk azt amit akkor ne okádjál már ide ránk ha kérhetem! Bírom az ilyen kommentelőket akik így írnak: TI, TI és Ti ! Miért te hol a francba voltál? És honnan tudod ki kit választott? Ha itt voltál akkor nem vethetsz a másik ember szemére semmit. Ha nem akkor azt jelenti, hogy a határon túl élsz! Akkor meg érthető. Ha köpedelem bandának hívsz minket akkor miért is várod el, hogy mosolyogva tapsikoljunk annak a politikának amit "külhoni magyarok" címén Orbán előállít!!? Egy kis szövegértelmezés se ártana! Mi nem a kinti magyarokról írtunk hanem a politikai hozzáállásról. Ez a blog pont arról szól, hogy az összes párt menjen a francba!!!!

gazoló 2013.01.16. 08:41:39

http://nepszava.com/2013/01/magyarorszag/„buntiben”-a-szegedi-tudomanyegyetem.html

marosvasarhelyi.info/hirek/4-milliard-forintot-ad-orban-viktor-az-erdelyi-egyetemeknek

www.hir24.hu/belfold/2013/01/11/milliardokat-zuditanak-a-magyar-fociba/~~fokusz

Nem csak a kisiskolások éve,a nagyoké is... Lassan majd lesz erdélyi fociakadémia is...csak a foci!!!!

Mi lesz ha a gonoszság a szorgalom és az ostobaság keverékéből???

kifordított nagyanyó 2013.01.16. 10:20:39

majd kapnak ők is orbán viktoros versikéket tartalmaző könyvecskéket.:))

Bee-zony 2013.01.16. 12:21:26

Megírom és közzéteszem az elemzést... hol is kezdjem? Pl. ott, hogy a probléma forrása az osztogató és fosztogató kormány, akik a szavazatmaximálással elsősorban a saját érdekeiket szolgálják, és csak utána mindenki másét; ezt elvesszük ezektől, és odaadjuk amazoknak, azért, hogy nekünk a lehető legjobb legyen – és akik alattuk levőként, alattvalóként egymásra acsarkodnak, azok kiválóan szolgálják a nemzetvesztők érdekeit.
A megosztott és két táborra szakadt társaság bármennyire is leamortizálja egymást, attól nem oldódik meg a probléma.
A kormány részéről viszont az sem baj, ha a két tábor leamortizálja egymást, majd lesznek helyettük mások, lásd pl. kutyaviadal, kakasviadal esete...
Nem értünk élnek, hanem belőlünk. Van különbség, és nem is kicsi.
A jelenlegi vezetőknek a saját létük fenntartása a szándéka, a többiek ki- és felhasználásával, az altruizmust nyomokban sem tartalmazó farkastörvények szerint. Az önző gén manifesztálódása...

Ez valami olyan, mintha lenne egy gazda két kutyával, és a gazda most kutyaviadalt szervezett a két kutya között. Világos, hogy nem igazán törődik az állataival, hanem felhasználja őket a saját céljaira.
A gazda és a háziállatai... Az állattartási sorból pedig csakis ésszel lehet kikerülni.

A többségi 100-as IQ viszont még mindig megteszi a hatását. Rossz döntés volt a Fidesznek ekkora hatalmat adni, és rossz döntés egymásra acsarkodni, de aki ezt nem látja át, az csak ennyire képes, a nyomokban gondolkodást tartalmazó zsigerből, ösztönből.
Erről a szintről minél gyorsabban tovább kell lépni, mert ez nem elegendő a normális és jól működő országhoz.

Közbevetőleg, ha az ember 100%-ban logikából állna, akkor mi különböztetné meg pl. a számítógéptől? – avagy az élettelen anyagot az élőtől? –, ha nem mindaz, ami az élettelen anyagnak nincs, mint pl. az ösztön, indulat, érzelem?
Viszont amikor valamely döntéshez 100% racionalitás és logika az optimum, tehát olyan precíznek és tárgyilagosnak kell lenni mint egy számítógép, akkor mindaz ami nem 100% racionalitás és logika, az hátrányt jelent. Nem jó és nem nyerő indulatból sakkozni, és az 1+1 kérdésére sem az a helyes válasz, hogy ba' meg a k.anyád!

A valóság az, hogy az aljasok és intelligensek mindig meg tudják vezetni az agyilag alulmaradókat, ostobákat, ösztönlényeket – mint a horgász a halat, pláne ha rá vannak specializálódva az ostobák megtévesztésére, megvezetésére, és ebből élnek.

Úgyhogy semmi perc alatt át kellene látni az egészet, és az aktuális helyzetet, mint az egész egy részhalmazát, és az aktuális történését.

Ha nem vagy irányító, akkor irányított leszel. Törvényszerűen.
Gondolhatod úgy is, hogy te majd elirányítod a saját életedet. Csakhogy van fölötted egy nagyobb irányítói szervezet, akiket úgy hívnak, hogy állam. Vagy hol van a lakatlan szigeted, ahol nincs fölötted az államot jelentő emberhalmaz, akiknek nem vagy alárendelve?

A vezetés aggyal történik, és a kevésbé fejlett agyúak alul maradnak, belőlük lesznek a vezetettek.
Azt pedig mindig tudni kell, hogy aktuálisan vezető vagy, vagy vezetett – hogy ki dirigál, hogy ki határozza meg a dolgokat, ki és mit kezdeményez – és hogy a vezetőnek mik a tényleges szándékai.

Demokráciában a kormányt, és ezzel az államot a többség választja – a 100-as IQ-jú többség, amely simán képes arra, hogy intelligens bűnözőket (csalókat, megtévesztőket, hitetőket, szélhámosokat) válasszon vezetőnek.
Egyrészt van a jó vezetőválasztás képességének hiánya a többség részéről, másrészt pedig hiányoznak maguk a jó vezetők, és rosszak közül nem lehet jót választani.
Ez itt a legnagyobb probléma.

A jelenlegi magyar valóság az, hogy intelligensek és aljasok uralkodnak a kevésbé intelligensek felett, legyenek azok a kevésbé intelligensek bármilyen jó szándékúak és jó emberek is egyébként.

A jó kérdés: ki irányít kit?
Kik határozzák meg a dolgokat, kik kezdeményeznek, kik alapítanak irányítási célú pártot Magyarországon? A pénz és hatalom megszerzésére motivált és végtelenül kitartó pszichopaták, intelligensek és aljasok?
Nos?

Fideszék sem azért lettek választva, hogy a kizsigerelőink, a kártevőink legyenek, de – akár úgy, hogy eleve ez volt a szándékuk, vagy pedig menet közben lettek ilyenné – azok lettek.
A megoldás két fő részből áll:
1. Le kell váltani őket,
2. a megfelelőkre.
Amíg nem teljesül mindkét feltétel, addig nincs megoldás.
Minden út ide vezet, rá kell lépni, és végig kell járni, ez a megoldás.
Képesek vagyunk rá, minden ellenszél és ellendrukker ellenére, vagy mi bukunk meg, és kihalunk?
Ez a kérdés, válasszatok.

picur3ka 2013.01.22. 18:22:16

Hat, Magyarorszagon nincsenek magyar ovodasok meg kisiskolasok.