Skip to content


       Szűrés lista

Az Orbán-kormány idején ebben az esetben egy miniszter felajánlotta volna a lemondását

kokarda.jpg24 órával a havazás megkezdése után előkerült Pintér Sándor belügyminiszter és kesztyűbábja, a Télügyi Kormánybiztos, Bakondi úr sajtótájékoztatójukon fényezték magukat, majd elköszöntek. Riadót rendeltek el, nincs kihirdetett vészhelyzet.
A miniszterelnök Brüsszelben, a helyettese Erdélyben lovagol, a honvédelmi miniszterről semmi hír, a Honvédségnek csak ma reggel adtak parancsot, sok száz (ezer) ember éjszakázott az autójukban, egy multi kinyitott áruházaiban melegednek azok, akik nem tudnak tovább utazni, délben kaptam egy sms-t a BM-től ... ismét ünnepel az ország.



A cinikus hangvételű sajtótájákoztató néhány részlete:


"Az időjárással nem vagyok megelégedve, a mentésben részt vevő egységekkel igen" – mondta kérdésre válaszolva a belügyminiszter, aki arról beszélt, hogy elégedetlen az állampogárok viselkedésével is, mert szerinte sokan úgy indultak útnak, hogy tudták, mit kockáztatnak, sok autón nyári gumi volt, és a rossz látási viszonyok közepette is nagy sebességgel közlekedtek. Szintén bírálta a kamionsofőröket, amikor a sajtó arról kérdezte, miért nem rendeltek el hamarabb kamionstopot. Szerinte ők is gyorsan közlekedtek, illetve felhajtottak a pályára, "holott ismerhették a körülményeket" 

Pintér azt mondta, az állampolgárok öntörvényűen ne bontsák el a korlátot, mert ez veszélyezteti a forgalmat, könnyen baleseteket okozhat. Arra a kérdésre, hogy miért nem figyelt jobban az előrejelzésre a rendvédelem, azt mondta: "a meteorológusokat kell megkérdezni, miért lett ilyen az időjárás".

"Azzal a győri lakossal aki hólapátolás közben meghúzta a hátát, innen is szolidaritást vállalok, mert én is hátfájásos vagyok" – mondta a sajtótájákoztatón Szócska Mikós egészségügyi államtitkár, aki arról számolt be, hogy csak egy olyan esetről tudnak, amikor egy szülő nő "kalandos úton jutott el a kórházba".


Mivel nagyon elégedettek magukkal, természetesen semmiféle felelősség nem merült fel bennük. Felelős csak Bajnai lehet, meg a rezsidémon.
Pedig történt már időjárás okozta katasztrófa, amikor ennek éppen az ellenkezőjét mondták. Lassan már nincs olyan esemény, amire ne lehetne előhúzni egy vaskos seggszáj-gyűjteményt a Fidesz részéről.

Gyűjtemény:

Navracsics Tibor szerint független embernek kellene vezetnie a vizsgálatot, aki akár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is lehetne. Kérdésre válaszolva azt mondta: "természeti katasztrófák esetében előfordul, hogy parlamenti vizsgálóbizottság folytatja le vizsgálatot, és az is, hogy független szakembereket kérnek fel erre. 
Én (...) nem hárítanám köztisztviselőkre, és nem hárítanám katasztrófavédelmis szakemberekre a felelősséget, itt politikai felelősségről van szó. Az Orbán-kormány idején ebben az esetben egy miniszter felajánlotta volna a lemondását."

Lázár János, kit Navracsics Tibor bízott meg a katasztrófa körülményeinek feltérképezésével, elmondta az elmúlt száz év nemzeti, állami ünnepei történetében példátlan méretű tömegszerencsétlenség történt vasárnap este. "Vasárnap este mintha nem lett volna gazdája az országnak és a fővárosnak" - összegezte álláspontját

"Demszky Gábor viselkedésén, nyilatkozatain pedig, csak az ijedt tehetetlenség, a tanácstalanság és nem utolsó sorban, az operativitás hiánya tükröződik. Felmerül tehát a kérdés: Ha ne adj Isten Budapestet valami egyéb, komolyabb csapás érné, vagy veszélyeztetné, mennyire volna alkalmas Demszky Gábor egy operatív parancsnoki funkció betöltésére?" - Tarlós István 

"Amit a Gyurcsány-kormány valódi ellenzéke ez ügyben mondott, a legkevesebb, ami ilyenkor e pozícióból elvárható. A személyi felelősség kérdésének felvetése ugyanis - a jó ízlés és a józan ész határain belül - nem oktalan bűnbakkeresés, a gyász megsértése, hanem a demokratikus játékszabályokból következő, optimális esetben a közjót szolgáló viselkedés. (...)  
Ha máshonnan nem, a félreállított váltó miatti vonatbaleset klasszikus példájából, amikor is lemondott a közlekedési miniszter, tudhatná, hogy pontosan mit is takar a politikai felelősség fogalma egy működő demokráciában. Az biztosan nem fér bele, hogy az ügyben érintett, tehát öszszeférhetetlen minisztert - és nem valamilyen független testületet - kéri fel a vizsgálatra. Az pedig egyenesen hungarikum, hogy a kormányapparátus mulasztásait feltáró vizsgálat után formálisan sem vetődik fel a politikai felelősség kérdése, azaz Szilvásy György sem ajánlotta fel lemondását a kormányfőnek.
" - a frissen kitüntetett Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet

"A vihar nyomában támadt káoszban úgy tűnt, az országnak nincs gazdája, csak a mentők, a tűzoltók és a rendőrök lelkiismeretes és megfeszített munkájának köszönhető, hogy a sebesülteket ellátták, és megkezdődött a rend helyreállítása. A kormánnyal ellentétben ők tudták, mit kell tenniük. (...) Mindannyian emlékszünk az év elején Hejce közelében balesetet szenvedett szlovák katonai repülőgép katasztrófájára, amelyben a gép negyvenkét utasa veszette életét. Akkor a szlovák védelmi miniszter, jóllehet személyesen nem volt szerepe a szerencsétlenség bekövetkeztében, a baleset után néhány nappal lelkiismereti okokra hivatkozva lemondott. (...)  A miniszterelnök súlyos hibát követett el, amikor úgy döntött, hogy az ügynek nincs politikai felelőse, és nem váltotta le Szilvásy Györgyöt. Úgy vélem, ez erkölcsi kötelessége lett volna. Ha úgy tetszik, becsületbeli ügy. - Navracsics Tibor

"Egy ellenzéki pártnak nincsen más lehetősége, mint parlamenti eszközökhöz nyúlni. (...) Mi a magunk részéről, Lázár Jánossal (...) vizsgálóbizottság felállítását indítványozzuk az augusztus 20-i tragédiával kapcsolatban" - fogalmazott Navracsics Tibor Lázár Jánossal, a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón. "Mi nem politikai felelőst, hanem kormányzati felelőst keresünk a vizsgálat eredményeképpen". Hozzátette: "ennek a vizsgáló bizottságnak egyetlen egy célja van, a (...) halálos tömegszerencsétlenség okainak felderítése, kormányzati felelős megtalálása."

"Ebben az országban a politika és a kormány nem visel felelősséget semmiért" - mutatott rá Kósa Lajos, emlékeztetve arra, hogy a paksi atomerőmű üzemzavara, a brókerügy, az érettségi botrány és az augusztus 20-i tűzijáték alatti vihar következményeképp a hibást mindig a portások, taxisok, faxkezelők között találták meg, a vezető politikusok közül senki sem vállalt felelősséget.

Címkék: katasztrófa fidesz seggszáj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr245136508

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hóhelyzet: a nagy kommunikációs elterelő hadművelet 2013.03.16. 15:01:04

Dilettáns és inkompetens az Orbán-kormány, de azért nem ennyire. Szerintem másról szólt az ünnepi hóbotrány. A hosszú hétvégét Bajorországban terveztük tölteni, a nemzeti ünnep ugyanis sajnos már évtizedek óta semmi vonzóval nem kecsegtet. Utoljára a ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.16. 11:39:22

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Pózolj műveletirányító központban 2013.03.15. 23:43:26

Ha az egész ország katasztrófahelyzettel foglalkozik, menetrend szerint kovácsolják kedvenceink a politikai tőkét. Suttyósághatározó.  Kivel mással is lehetne kezdeni, mint Orbán 'bölcsvezér' Viktorral, aki beült pár fotóra a Tev...

Trackback: Beintett a belügyminiszternek a Telenor 2013.03.15. 23:10:36

Pintér Sándor őrjöng. A Telenor nem továbbította a Belügyminisztérium tájékoztató SMS-ét az ügyfeleinek. Telenor ügyfél vagyok, és ezzel a cég szerzett nálam egy piros pontot. Arról van szó ugyanis - mármint az én értelmezésemben - hogy a Telenor nyil...

Trackback: Telelökött ország 2013.03.15. 19:50:52

Ülök a meleg szobában. Szeretteim és hozzátartozóim téli segítése kipipálva. Szomszédos vének kiásva. Tüzelővel ellátva, aki azzal fűt. Lakóhelyem távol van a bajbajutottaktól, így naivitás lenne azt hinni, hogy bárhová odajuthatok, ahol szükség lenne ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amadeus62 2013.03.15. 17:18:32

A katasztrófavédelem a legaljasabb módon csatlakozott a cionista népirtó kormányhoz. Ez már nyílt hazaárulás és nemzetgyilkolás. Halál a kormányra, halál a Fideszre, halál Orbánra. Orbán Brüsszelben szopkodja a zsidó megrendelőit, ha visszajön le kell tartóztatni, és rögtönítélő népbíróság elé kell vinni. Majd ezt követően azonnal KI KELL VÉGEZNI !

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.15. 17:19:26

"Mivel nagyon elégedettek magukkal, természetesen semmiféle felelősség nem merült fel bennük."
Már hogyan? :D

Mondjuk ebben az a szép, hogy a belügyminisztertől függetlenül nem adhat senki utasítást sózásra? :D

A miniszterelnök Brüsszelben -> az EUmiatt, ezzel szerintem nincs baj. Előre lehetett tudni, hogy kell mennie. De hogy a Semjén lovagol... Hát b+, a helyettes miért van...?
Meg a Pintér, hát ez a kemény.

A hadseregnek meg talán a Áder Jani is parancsol...

Amadeus62 2013.03.15. 17:19:38

Orbánt, Pintért, Bakondit népbíróság elé kell állítani és azonnal ki kell őket végezni ! Utána jöhet a bitó elé többi hazaáruló politikus is, mindegyik pártból.

DarthVader 2013.03.15. 17:21:41

"Lassan már nincs olyan esemény, amire ne lehetne előhúzni egy vaskos seggszáj-gyűjteményt a Fidesz részéről."

Szar ez az internet, megőriz mindent :)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2013.03.15. 17:26:49

@DarthVader: Ötödik alkotmánymódosítás: "Az internetszolgáltatók kötelesek az egy hétnél régebbi tartalomhoz való hozzáférést megakadályozni, kivéve a www.fidesz.hu, www.kormany.hu és www.orbanviktor.hu oldalakat"

(Na most adtam pár milliomod pagerankot ezeknek, szóval hogy korrigáljam a hibát: orbán viktor SZAMÁRSZEX kormány SZAMÁRSZEX fidesz SZAMÁRSZEX)

dean23 2013.03.15. 17:28:21

Remélem Selmeczi Gabriella az M1-esen kódorog a vaníliás karikájával!

Walter Hartwell White 2013.03.15. 17:31:59

Ugye milyen izgis, amikor a késpenge visszafele fordul?

Bloodscalp 2013.03.15. 17:34:06

@Amadeus62: minek bíróság elé nyomni őket? Időhúzás :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.15. 17:36:31

Különben, ki a felelős azért, hogy nem lett időben elkezdve a felkészülés a havazásra? Mert OK, akárhogy készülnek, ekkora kaki idő mindent megbénít, de lehetett volna ellenintézkedéseket tenni már a havazás előtt (csüt. reggel... szerda este...)

Bloodscalp 2013.03.15. 17:36:40

Árvíz, vörösiszap idején dettó ez volt, utána meg lenyúlták a gyűjtött pénzt, Kolontárt meg kurvára rekultiválták, csak időnként kell már arcmaszk.

Bloodscalp 2013.03.15. 17:39:14

@ColT: ja igen, tarlós tökösségét el is felejtettem most.

Amadeus62 2013.03.15. 17:43:03

@Bloodscalp:

Igazad van. De azért adjuk meg a módját, na. Legalább 7 millió szavazópolgár a 8-ból szeretné kötélen lógva látni ezeket. Ez elég nagy arány.

Pajtás 2013.03.15. 17:53:21

Kitartás NER társak, Kerényi már festeti a hóvihar című képet!

mildi 2013.03.15. 18:00:38

"A Fidesz szakpolitikusa hozzátette: "mi nem politikai felelőst, hanem kormányzati felelőst keresünk a vizsgálat eredményeképpen". Hozzátette: "ennek a vizsgáló bizottságnak egyetlen egy célja van, a (...) halálos tömegszerencsétlenség okainak felderítése, kormányzati felelős megtalálása."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=62387

Link Elek 2013.03.15. 18:07:19

A telugyi kormanybiztos kivaloan vegzi a munkajat, amikor nincs ho.
:)

duplaP 2013.03.15. 18:07:38

A hó el fog olvadni, s víz lesz belőle. Ár-, talaj-, belvíz...
Van már vízügyi biztosunk? :)

sárkányfő 2013.03.15. 18:09:25

@Amadeus62:
higgadj már le agyatlan. ha vért akarsz látni nézz horrorfilmet.

Viktus 2013.03.15. 18:10:28

@ColT:

Mondjuk tegnap reggeltől kellett volna sózni-kotorni, ha van elvileg 200 gép nem az osztrákokra várni meg négy harckocsival bohóckodni ...

strappa 2013.03.15. 18:10:32

A valóság ezzel szemben az, hogy már szerda délután jöttek olyan közlemények a katasztrófavédelemtől és a közútkezelőtől, hogy csütörtökön hó lesz átfújásokkal, és gondolják meg, hogy útnak indulnak-e.
internet2.kozut.hu/sajtoszoba/Lists/Mdiaoldal%20hrek/DispForm2.aspx?ID=495

gz0zg74 2013.03.15. 18:10:41

Szegény Pintér Úrnak nincs hozzáférése semmilyen olyan hírforráshoz ,ahol a várható időjárásról adnak tájékoztatást.... Mivel szerinte: " - Nem lehetett tudni ,hogy ilyen időjárási helyzet alakul ki "....stb. Hát rajta kívül sokan tudták, csak hát az intézkedés joga az ő kezében (is) van. Most persze az emberek a hibásak, meg még akárki is, csak az nem aki pl. idejében nem rendelt el kamionstoppot. Hát..EZ SZÁNALMAS.

Amadeus62 2013.03.15. 18:13:48

@sárkányfő:

Akasztásnál nincs vér :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.15. 18:14:56

@Viktus: Jáh...
@Bloodscalp: Az micsinált? Nem vagyok pesti szerencsére.

Bloodscalp 2013.03.15. 18:15:07

@Amadeus62: velem lehet alkudni, teljes vagyon elkobzás, állampolgárság elvétele, "pár" év kényszermunka,idővel esetleg száműzés...

Bloodscalp 2013.03.15. 18:16:27

@ColT: BKV, hóhelyzet Januárban...kb hasonló, minek közlekednek az emberek ha ekkora hó van...

Kj Kj 2013.03.15. 18:20:07

"""augusztus 20-i tűzijáték alatti vihar következményeképp a hibást mindig a portások, taxisok, faxkezelők között találták meg, a vezető politikusok közül senki sem vállalt felelősséget.""

Akkori nacsalnyikok letagadták, hogy kaptak jelzést a viharról.

Most már legalább egy hete minden média közölte, csak azok (a devizahitelben is hívő) ooootosok nem akarták tudomásul venni!!!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 18:21:08

@duplaP: Felesleges, majd kiadnak előre 1 értesítést, h a hó elolvad, a többi már nem a kormány dolga lesz.

DarthVader 2013.03.15. 18:21:46

Ja, Pintér kiadta a tehergépkocsistoppot tegnaptól :)

Viktus 2013.03.15. 18:23:48

Most köszöni meg a miniszterelnök úr, hogy az osztrákok gyorsan, és hatékonyan képesek lepucolni az autópályánkat ...

Marcellusca 2013.03.15. 18:24:02

@DarthVader: Visszamenő hatállyal! ofkorsz.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 18:24:45

@Pajtás: Ami azt ábrázolja majd, h a békemenetesek (inkluzíve Sz Ferenc) hogy mentik önzetlenül a Bajnai által megtévesztett útnak felelőtlen indulókat.

Emberemlékezet 2013.03.15. 18:25:10

@Gerusz:

A Fidesz.hu-t is le kell tiltaniuk, mert ott itt is vannak "elavult" tartalmak, mint pl ez:
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=128212 - "A kormány a felelős a 300 forintos euróért"

Igazából a Men In Black-ből ismert kütyüre lenne szükségük és természetesen arra, hogy az alkotmányba bele legyen írva, hogy mindenki köteles minden héten jelentkezni memóriatörlésre.

tryclops 2013.03.15. 18:26:00

Azon gondolkozok már egy ideje, hogy van-e összefüggés a között hogy 15.-ére tüntetést, balhét, forradalmat várt a kormányunk, és a között, hogy 14.-én mint egy béna kacsaként viselkedett a fél rendőrség.
Minden tiszteletem a szolgáltban lévőké, de jó lenne tudni milyen személyzeti állománnyal készült pl. a BM a rendkívüli helyzetre amit kb. öt napra előre lehetett tudni.

A Pintér meg egy bunkó.

Marcellusca 2013.03.15. 18:26:33

@gz0zg74:
@Kj Kj:
Tegyük hozzá, hogy - valószínűleg - egyesek azért nem vették komolyan az előrejelzést, mert újabban minden kis fisz-faszra "riasztást" adnak ki, ha kell, ha nem.

NYJetsTD 2013.03.15. 18:27:32

Mondta már kiflicsücsök kisasszony, hogy bajnai a hibás, vagy vár vele hétfőig?

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2013.03.15. 18:27:52

@Emberemlékezet: Mondjuk a saját honlapjukon könnyebb orwelli cenzort játszaniuk. A webarchive-ot meg a Google Cache-t pedig le tudják tiltatni...

greybull 2013.03.15. 18:36:27

@Amadeus62: azt hittem, hogy nincs nálam bolondabb ember, de látom, hogy van, Te, barátom. Én szoktam ilyen marhaságokat beírni, de most mástól olvasva kicsit röstellkedem. Akasztani? Agyonlőni? Ugyan már: kényszermunka! Ássák ki Kecskemét alatt a Tisza-Duna csatornát.

Da Real Knee Grow 2013.03.15. 18:40:48

@Amadeus62: Beszorult a púzódildó a szá...seggedbe?

Bee-zony 2013.03.15. 18:41:03

Gy. Ferenc elemében van: „százak, ezrek maradtak az út szélén”. A szájkarate az nagyon megy... Igaza van a Ferinek, de nehogy megszavazzuk! Szájkarate 100%, szervezés kb. 50%, felelősségvállalás 0%, ellenzékben és kormányon egyaránt. Nem csak a havat kell elsöpörni...

Bobemara 2013.03.15. 18:47:26

@Marcellusca: Igen, erre én is gondoltam. Annyi nevetséges "riasztás" van, ha kell, ha nem.
Ezzel együtt: valóban sokan felelőtlenül indultak útnak, a 3 napos hét vége miatt, amit ugye inkább nyugiban, kikapcsolódva akartak tölteni, mint lépten-nyomon politikai balhékba ütközve.
Viszont rengetegen (a többség, szerintem) munkából tértek volna haza. Márpedig azt az ember megkíséreli, ha balták potyognak is az égből.

Emberemlékezet 2013.03.15. 18:50:38

@Kj Kj: @strappa:

Én azt nem értem, ha ennyire egyértelmű volt, hogy aki elindul az el fog akadni, akkor miért nem voltak lezárva a városokból kivezető utak? Miért nem voltak lezárva az autópályák és miért nem tereltek a közlekedőket már tegnap délután a parkolókba vagy legalább a leállósávba? Miért engedték be egyáltalán az országba a külföldről érkezőket? Akiknek egyébként honnan is kellett volna tudniuk, hogy milyen időjárás várható?

És ha már ezeket a megelőző intézkedéseket nem tették meg, miért nem álltak készenlétben a hókotrók? Miért nem volt készültségben a hadsereg? Miért csak ma reggel kezdtek érdemben intézkedni, ha napok óta előre tudható volt, hogy pontosan mi lesz? (legalábbis az átlagembernek szerintetek tudnia kellett volna)

És ha már az előkészületeket se tették meg, miért hagyták, hogy 50 kilométeresre duzzadjon a sor az M1-esen, miért nem terelték el a forgalmat mondjuk akkor amikor még "csak" 10 kilométeres volt a sor? Miért az autósoknak kellett átvágni az autópálya korlátját, hogy átjussanak az egyébként többnyire járható túloldalra, miért nem tették ezt meg a hivatalos szervek? Továbbá hogyan lehetséges az, hogy még mindig vannak kimentésre várók az elakadt autókban, buszokban, akik lassan már 24 órája vannak ott - mindezt egy kb 100km-es autópályaszakaszon, aminek rádaásul az egyik oldala többnyire járható, vagyis az elakadt emberek megközelíthetőek?

strappa 2013.03.15. 18:56:46

@Emberemlékezet: "Én azt nem értem, ha ennyire egyértelmű volt, hogy aki elindul az el fog akadni, akkor miért nem voltak lezárva a városokból kivezető utak?"

Miért kéne utakat lezárni az emberek elől? Elmondták, hogy csak az induljon útnak, akinek ez annyira fontos.
Akkor lett volna ám igazán ellenzéki sírás-rívás, ha a kormány 15-e előtt lezárja az utakat.

nandras01 2013.03.15. 19:02:45

@DarthVader:
"Szar ez az internet, megőriz mindent :) "

a zinternet azonnal monnyonle!

tryclops 2013.03.15. 19:12:13

@Emberemlékezet:
és még: Miért csak 12 ember vesz részt a mentésben a honvédségből? Miért vártak az osztrák hókotrók 3-4 órát a határ mellet, amíg megjött az engedély a katasztrófavédelemtől, hogy kezdhetnek takarítani? Miért nem rendeltek el kamionstoppot korábban?

Lehet ezt még sorolni...

asmodean 2013.03.15. 19:13:16

@strappa:
"Miért kéne utakat lezárni az emberek elől? Elmondták, hogy csak az induljon útnak, akinek ez annyira fontos. "

Ja, ez volt nagyjából az összes előzetes felkészülés a helyzetre. Meg is lepődött mindenki, hogy mégis mentek páran, pedig ők szóltak :))))))

institution 2013.03.15. 19:14:05

Elképesztő ez a kormányzati hozzáállás. Ezek az idióták azt felejtik el, hogy most nem egy Milla tüntetés résztvevőiről, vagy egy HaHás felvonulásról beszélnek viccelődve, hanem azokról az emberekről akiktől alig egy év múlva az újraválasztásukat remélik.

Márpedig a mai esetben több ezren érintettek közvetlenül, akiknek persze vannak rokonaik, ismerőseik is, akiknek minden bizonnyal el fogják mesélni az "élményeiket". El fogják mesélni - ahogy nekem is elmesélték ma már többen -, hogy nem volt semmiféle figyelmeztetés az autópályán, hogy egyáltalán nem láttak hókotrókat, hogy a kormányunk egy teljes napra magukra hagyta őket kint a fagyban, az autópályán. És ha ez nem lenne elég, a felelőség felvállalása helyett még arra is képes volt a kormányunk, hogy az autóban rekedt, átfázott, éhező emberekre kenje a felelősséget - akik ezt természetesen hallották is a helyszínen a rádiókban. El lehet képzelni milyen gondolatok jártak a fejükben Pintér Sándor szavait hallva.

Ott basszta ezt el a Fidesz, hogy a kormány mai teljesítménye nem csak szelektív csoportokat érintett mint általában, hanem vegyesen mindenkit, a saját megmaradt híveiket is - márpedig nekik, akik ott voltak és az ő ismerőseiknek kurva nehéz lesz beadni, hogy mindent megtették értük és amúgyis ők a hibásak mert elindultak.

Magán a történésen nem kell meglepődni. A csernobili katasztrófa is hasonló okok miatt kövektezett be: nem azok az emberek vannak a kulcspozíciókban akik a legalkalmasabbak a feladatukra, hanem azok akik a legjobban nyalnak. A nyaloncok pedig ennyire képesek. Az ilyen rendszerekbe - mint amit a Fidesz is épít Magyarországon 2010 óta - ezek a katasztrófák bele vannak kódolva, épp ezért van a Fidesz kormány totális bukásra ítélve - akárcsak az egykori Szovjetunió. Ott Csernobil kellett az ébredéshez, csak remélni tudom, hogy nekünk nem kell egy hasonló esemény bekövetkeztét megvárnunk és még idejében elzavarjuk ezt a brigádot a francba.

Amadeus62 2013.03.15. 19:21:20

@institution:

"Fidesz kormány totális bukásra ítélve"

Bízzunk benne!

ati27 2013.03.15. 19:24:09

Óvatosan jelzem kurmànyunknak, ha màr ebben a màrciusi télben ígu felsültek, hogy a szlovàkok màr javàban készülödnek egy lehetséges àrvízre. Ugyanis az elmult pàr hónapban nem kevés csapadék esett. Ha hirtelen jön az olvadás, egy csapadékosabb tavasszal akkor nem nagyon lehet maszatolni. Màsrészt vikiék faszàn belemanöverezték magukat egy "anti" win-win szituba. Ugye eröltetik ezt az zàllam mindent jobban tud, megold. Ugye az ocsai lakópark esete is megmutatta, milyen hatékonyak. Azt még ugye el lehetett tusolni, így-úgy. Most viszont rendesen kapott mindeki izelitöt. És itt bizony nem csak az elakadt autósokra kell gondolni...

toportyánzsóti 2013.03.15. 19:24:41

Nem kis rejtély hogy Pintér mi a répát keres a belügy élén,még Potrien őrmestert is nagyobb észnek tartom.Félelmetesen gyenge emberállománya van a narancsmaffiának!A híveik meg augusztus 20-ról beszélnek!Aljamagyar az egész szekta.

nandras01 2013.03.15. 19:26:07

máshol is esik hó.
persze, az olyan ner- nélküli, elmaradott országokban, mint amilyen pl. kanada, még ilyen kőkörszaki, hogy úgy mondjam, ortodox módon oldják meg a problémát:

www.youtube.com/watch?v=_Hg0cI9_yfA

nem is viszik semmire...

Q-in-Law 2013.03.15. 19:27:44

Most akkor a rothadó nyugat küldi a hókotrókat a felszabadításunkra, hogy az Erste Bank ki tudja vinni a pénzt az országból? Vagy ezt hogy most kell értelmezni?

Emberemlékezet 2013.03.15. 19:28:27

@strappa:

Mondjuk azért, amiért feburában is le tudták zárni őket (és korábban még számtalanszor előfordult ilyen): www.origo.hu/itthon/20130212-rengeteg-kamion-vesztegel-a-zalai-es-a-vasi-utak-mellett.html

Továbbá az, hogy "csak az induljon útnak akinek annyira fontos" meg az a tény, hogy egyáltlán nem lehet közlekedni mert az utakon méteres hótorlaszok vannak, nem épp azonos. Órákon át nőtt a kocsisor az autópályákon anélkül, hogy bárki bármit is tett volna ez ellen, miközben a pályakamerákon már régesrég láthatták az útkezelők, hogy áll a forgalom. Ne felejtsd el, hogy Volánbuszok is beragadtak a hóba, azokat miért indították el, ha annyira tudni lehetett, hogy nem lehet közlekedni?

Ezt az ellenzékis szöveg meg nagyon gyenge volt - kár ilyesmivel erőlködnöd, ez most nem az a nap...

kzoltana 2013.03.15. 19:29:30

Felelősség?
A képünkbe röhögnek.
A képviselők parkolóját kitakarították, a lakosság meg le van szarva. Hóhelyzet Debrecenben. FOTÓK!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4076_kiknek_kedvez_debrecenben

is 2013.03.15. 19:36:20

@strappa: az útlezárások mikor jöttek, az itt a kérdés? a kamionstop mikor jött, az itt a kérdés?

Lencsés István 2013.03.15. 19:37:56

Igen is fel voltak készülve , bármit mond a sok anonim . Az autósoknak pedig tényleg nem kellett volna útra kelni .

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.03.15. 19:41:13

Azért van egy óriási különbség, kedves Vastagbőr.

Az augusztus 20-i tűzijátékra és azt megelőző programokra (tehát a központi állami ünnepségekre) több százezer ember zsúfolódott össze a budapesti alsó rakpartokon és a környező szűk utcákban, tereken és hidakon. Az államnak és a hatóságoknak felelőssége egészen más jellegű, ha 500 ezer ember biztonságáért felel egy állami rendezvényen. Mostani kormány nagyon helyesen járt el, amikor lefújta az összes ünnepi rendezvényt, és arra kérte az embereket, hogy maradjanak otthon, de azt azért mégsem tilthatta meg az embereknek, hogy autóba üljenek. Az augusztus 20-i tűzijáték ideje alatt bekövetkezett katasztrófa is elkerülhető lett volna, ha a szervezők az előrejelzések és a riasztások hatására lefújják az ünnepséget.

Emberemlékezet 2013.03.15. 19:42:32

A hanyatló nyugat hókotrói azért most jól jönnek az irigyelt Tündérmeseisztánnak:
kep.index.hu/1/0/400/4007/40078/4007856_9a619702377ffa50791a6cc8296b1a8f_t.jpg

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.03.15. 19:42:33

Azért van egy óriási különbség, kedves Vastagbőr.

Az augusztus 20-i tűzijátékra és azt megelőző programokra (tehát a központi állami ünnepségekre) több százezer ember zsúfolódott össze a budapesti alsó rakpartokon és a környező szűk utcákban, tereken és hidakon. Az állam és a hatóság felelőssége egészen más jellegű, ha 500 ezer ember biztonságáért felel egy állami rendezvényen. Mostani kormány nagyon helyesen járt el, amikor lefújta az összes ünnepi rendezvényt, és arra kérte az embereket, hogy maradjanak otthon, de azt azért mégsem tilthatta meg az embereknek, hogy autóba üljenek. Az augusztus 20-i tűzijáték ideje alatt bekövetkezett katasztrófa is elkerülhető lett volna, ha a szervezők az előrejelzések és a riasztások hatására lefújják az ünnepséget.

Nap Pali 2013.03.15. 19:44:20

a katasztrófa az terorizmus!!! Bajnai áll mögötte !

és nem a b-közgépes fidesmafiálam a hibás !

ez egy jólműködő jóléti demokratikus álam !
nem holmi sötét középkori feudál komcsi náci rezsim !

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.03.15. 19:44:49

Azért van egy óriási különbség, kedves Vastagbőr.

Az augusztus 20-i tűzijátékra és azt megelőző programokra (tehát a központi állami ünnepségekre) több százezer ember zsúfolódott össze a budapesti alsó rakpartokon és a környező szűk utcákban, tereken és hidakon. Az állam és a hatóságok felelőssége egészen más jellegű, ha 500 ezer ember biztonságáért felel egy állami rendezvényen. Mostani kormány nagyon helyesen járt el, amikor lefújta az összes ünnepi rendezvényt, és arra kérte az embereket, hogy maradjanak otthon, de azt azért mégsem tilthatta meg az embereknek, hogy autóba üljenek. Az augusztus 20-i tűzijáték ideje alatt bekövetkezett katasztrófa is elkerülhető lett volna, ha a szervezők az előrejelzések és a riasztások hatására lefújják az ünnepséget.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.03.15. 19:45:26

A fogalmazási hibákért és a triplázásért elnézést kérek.

Amadeus62 2013.03.15. 19:45:46

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

De megtilthatta. Mert voltak ki-bejárási tilalmak Csak hát későn tette.

ifj. Ozsvári Jenő 2013.03.15. 19:51:42

@Lencsés István:

A vén hülye apám má' megint Lencsésistvánkodik? Kora reggel bebaszott, mint szokott, oszt' akkor mindig emberkedik. Nem lehet neki elmagyarázni, hogy se nem Lencsés, se nem István.

Ez valamikor hat esztendeje kezdődött, amikor eccer a lovaskocsin gyött hazafele, oszt ' a kapun befordulva leesett a bakról. Naná hogy kő részeg vót. Na, hempergett egy darabig a sárba', nagynehezen felállt, oszt' elkezdett düllöngélni az udvarba befele. Tisztára úgy nézett ki, mint a Gólem, csak kicsibe'. Anyám először hanyattvágta magát az ijedtségtül, na de amikkor magához gyött! Először a rossz péklapátot törte el a fejin, aztán a bádogvödörrel simogatta, tisztára összelapította rajta. A kisfejszét mán én vettem ki a kezibül, nehogy nagyobb baj essen az öregnek. Na, akkor a fejibe megmoccanhatott valami, mer elkezdett brekegni, hogy ő Lencsés Istvány, és mindenkit feljelent, mer' nem az igazi nevüket hasznájják. Hejába mondtuk neki, hogy hát ő Ozsvári Jenő, még a szomszédasszony is átgyött bizonygatni, de nem lehetett vele bírni. Orvosho' nem akartuk vinni, mer' igen cefetül nézett ki, másnapra meg nagyjábul rendbegyött, már ami az esze kerekit illeti, mer' amúgy még vagy egy hétig bandzsán nézett.

Édesapám, a franc essen magába, édesanyám megint azt üzeni, hogy ha nem megy haza sürgősen, akkor megint másfél hétig borogathattya a füle tövit, mint a multkor, amikor a Dörgicseiék pincéjébe' az öreg Dörgicseivel meg a komájával berúgtak mint az állat, aznap má' másodszor!

A vén hülye, amikor bebaszik, állandóan azt hiszi, hogy Lencsés Istvánnak híjják, oszt' ossza az észt mindenkinek, beszél össze-vissza hülyeséget magyarságrul, pedig az öregapja tót vót, ráadásúl Héjjasék éppenhogycsak elhibázták '19 után, mer' nagy vereskommunista vót, nagyapám meg, aki szintén megitta a magáét, akkora téeszagitátor vót '51-be, hogy '56-ba a saját gyerekkori cimborái akarták fellógatni. Ha nem gyünnek az oroszok, akkor vége is lett vóna neki. (Egyik öregannya meg zsidó vót az istenadta, a dédanyám, azt ismertem, áldott jó öregasszony vót).

Na, ezt még elmondom. Vagy három hónapja is leitta magát az öreg a sárga fődig, oszt' a kocsmába' nekiállt Lencsésistvánkodni, oszt' megmagyarázta az ivócimboráknak, hogy miér' is nem igaz magyar emberek ők. Hát, háromszor kellett utána a balesetin az öregnek a fejit röggönyözni, mire kideritették, hogy egy csont se tört el benne, mer' olyan szine vót a fejinek, mint a besztercei szilva, az orra meg nem fért vóna bele a nagyanyám papucsába. Utána vagy egy hónapig kussba vót, de aztán ujra elkezdte.

Na, mondom, öreg, nyomás hazafele, mer' várja a sodrófa - oszt még mindig jobban jár, mint tavaly télen a vasalóval!

(Akkor anyámnak éppen a forró vasaló vót a keze ügyibe', oszt' amikor az öreg elkezdte a Lencsés Istvánságot, azzal simogatta képen, olyan lett a pofáján a bőr, mint a mosogatórongy, lógott erre-arra, csak úgy repkedett szanaszét, ahogy ott kurjongatott, hogy mennyire nem tisztelik Lencsés Istványt. )

regapó 2013.03.15. 19:53:15

Lassan úrrá lesz az állam a helyzeten, az M1-esen hóba ragadtakhoz úton van egy busznyi revizor, hogy egy gyors vagyonosodási vizsgálattal kiderítsék miből volt pénzük sítúrára indulni?

Pussy Riot (törölt) 2013.03.15. 19:54:24

Két ember halt meg összesen, azok is közúti balesetben, és nem kihűlés, vagy fagyás miatt.
Na ezért nem tudom komolyan venni hőbörgőket.

Emiksz 2013.03.15. 19:55:44

Pintér telefonon, Kálmán Olgának:
"Nem, vizsgálat nem lesz, az csak akkor van, ha valami baj történt."

Hurrá, nincs baj, csak páran elakadtak!

DarthVader 2013.03.15. 19:57:45

@Emberemlékezet:

Index:

" Orbán sikerágazatnak tartotta a katasztrófavédelmet Joób Sándor
márc. 15. 19:48

A katasztrófavédelmet alig több, mint egy éve alakította át a kormány, és Orbán Viktor az egységes állami katasztrófavédelmi szervezet megalakulása alkalmából elmondott beszédében talán kicsit túlságosan is megelőlegezte a bizalmat: "A katasztrófavédelem a magyar állam egyik legfegyelmezettebben, legjobban működő testülete; azt is mondhatnánk, hogy valódi sikerágazat."

A miniszterelnök ráadásul olyan biztos volt a katasztrófavédelmi szervek felkészültségében, hogy még azt is ki merte jelenteni, hogy "az állam mától fogva nem moshatja kezét, ha a katasztrófavédelem területén valami nem zajlik megfelelően." Amikor pedig az LMP felrótta az összevonást kísérő létszámleépítést, akkor a Fidesz azzal dobta vissza a labdát hogy "az új katasztrófavédelmi törvény életbe lépésével jóval hatékonyabbá és szervezettebbé válik Magyarországon a veszélyhelyzetekkel szembeni fellépés, a katasztrófahelyzetek megelőzése". "

:)

tryclops 2013.03.15. 19:58:41

MTI, márc 15. 19:43: "A katasztrófavédelem megyei ügyeletét megerősítették, így már hét ügyeletes kezeli a hívásokat az igazgatóságon. (MTI)"

tényleg? már? március 15-én este? ne kapkodjatok gyerekek, még a végén levertek valamit!

megfigyelt 2013.03.15. 19:59:08

@Q-in-Law: Volt idő amikor szó nélkül küldtem a volvót-grédert a hóban ragadt hazánkfia kiszabadítására útszakaszok megtisztítására,ez még az ÁTKOSBAN volt.Örülnék annak ha az illetékes ELVTÁRSAK beszámolnának arról,hogy a KÖZGÉP mely szakaszok hóeltakarítását-mentését végezte. Tudom,hogy nekik az a feladatuk,hogy hülyére nyerjék magukat a közbeszerzéseken és két év alatt több mint 5 MILLIÁRD ft-osztalékot vegyenek ki a cégből ,hisz abból jut is marad is.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.03.15. 20:01:12

@nandras01:

Hókotrókkal? De gagyi... semmi esemes, meg vicces miniszteri nyilatkozat?

riviera (törölt) 2013.03.15. 20:04:15

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Szóval hogy totál bénázás ment az ügyben a kormány részirül, arra az az ellenérv, hogy "de a másikak is elbaszták?" (Amúgy azok is elbaszták, igen.)

tryclops 2013.03.15. 20:05:12

@Lencsés Pityu, @Stefi tündérke: Miért tartott ennyi ideig ideérnetek? Netán ti elakadtatok valahol a hóban, oszt nem volt arra internet?

@megfigyelt: Ó, dehát az tisztességes magyar cég haszna volt, extraprofitja csak a gonoszidegenszívűmultinak lehet, ne égesd itt magad ha ezt sem tudod! Mi az az ötmilliárd hazafiak között?

Fahrenheit451 2013.03.15. 20:05:59

Mindenki autózik mert nagyon menő akkor ezt is viseljék el.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.15. 20:06:01

Figyelem az ellenzék elképesztő politikai reakcióit a katasztrófahelyezettel kapcsolatban.

Ti nem rosszindulatúak vagytok, hanem egyszerűen elment az eszetek. Nincs közös minimumunk.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.15. 20:07:16

@NYJetsTD: " kiflicsücsök kisasszony"

A repedtsarkú szőke nénire gondoltál?

Nap Pali 2013.03.15. 20:08:22

@painkiller21: igaz!!! ja igazad van

82% adótartam mellett semmijen KÖZszolgáltatást ne várjunk el...

mindenki kátyúzza a háza előtti autópáját és szórja le sóvalll...

gratulálok... a sakkosztájon jelentkezz ! sötét parasztot keresnek

az autósok meg különlegesen nem adózók... a benzinben 75% adó
mindenféle illeték, autópájadíj, ÁFA, regadó mindenlóf@sz stb stb stb

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.15. 20:08:50

@Lencsés István: Fel voltak készülve. Ja. Látszik.

@tryclops: Ünnepségen voltak áhítatossan jól.

Emberemlékezet 2013.03.15. 20:09:04

@Emiksz:

És "csak" hárman haltak meg. Nincs itt semmi látnivaló.

Blogger Géza 2013.03.15. 20:09:51

Azon a bizonyos augusztus 20-án emberek haltak meg, mert a kormány ahelyett, hogy figyelmeztette volna az embereket, ünnepséget szervezett. Most előre figyelmeztettek mindenkit, hogy ha lehet, maradjon otthon. Csak ez a különbség...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.15. 20:10:37

@tryclops: A rendkívüli helyzet az a 15.-i tüntetés, így már teljesen érthető.

megfigyelt 2013.03.15. 20:11:12

@tryclops: Az előző Orbán királyság idején úgy indult a Székely Zoltán KAC-támogatás 30%-os lenyúlása is,de túl lőtt a célon és kapott érte 6-évet. Ezek most profi módon csinálják a kisded játékaikat.

Kencsuszi 2013.03.15. 20:12:53

Végig sem olvastam ezt a hányást.

Egy aprócska különbség van a tűzijáték és a hóvihar között. Az előbbi egy TÖMEGRENDEZVÉNY volt, amit ráadásul egy állami ünnepség keretében rendeztek. Egy ilyen tömegrendezvényen gondoskodni kell a biztonságról, a mentőkről, a menekülő útvonalak biztosításáról satöbbi.

Az hogy egy hóvihar telebassza az országot és jön hozzá 100Km/h szél is, nos erre nem lehet ugyanúgy felkészülni. Ha fúj a szél, akkor nem lehet takarítani, hiába állnak készenlétben a hókotrók.

Azt lehetett tudni, hogy szar idő lesz, de hogy ennyire, azt pontosan soha senki nem fogja tudni megmondani, attól függetlenül, hogy milyen kormány van éppen a cirkusz porondján. Azt, hogy szar idő lesz, szajkózta a média egy hete. Nem készültem sehova, de csütörtökön ha 10-szer nem hallottam/olvastam, hogy "ne induljon útnak", akkor egyszer sem. Ennek ellenére a sok birka elindult. Aztán csodálkoztak, hogy a tömött pályán beragadva és hóval betemetve nem lehet őket megközelíteni, mert picit nagyobb lett a szél meg a hó, mint amire számítottunk. Szar ügy.

A másik: nem tudom feltűnt-e, hogy a rendezvényeket lefújták? Na ezt párhuzamba lehet állítani a tűzijátékkal. Azt nem fújták le.

Emberemlékezet 2013.03.15. 20:15:05

@Blogger Géza:

Mondtam már, hogy ez most nem az a nap, amikor a magadfajtának erőlködni kell, minden egyes kommenttel csak tovább ronjátok a helyzeteteket. Telefonáld körbe a bárataidat (már ha vannak egyáltalán) hatha vannak olyanok akik az autópályán töltötték az éjszákát, aztán kérdezd meg tőlük, hogy milyen figyelmeztetéssel találkoztak. De a külföldiektől is megkérdezheted, hogy nekik ki szólt bármiről is és hogyan.

Emberemlékezet 2013.03.15. 20:16:33

@painkiller21:

Meg azok is akik a Volánbusz menetrendszerinti járatán töltötték az éjszakát.

2013.03.15. 20:16:38

@nandras01: de nem is előzte meg autó a hókotró konvojt. Mert nálunk közéjük hajtanak az ótósok

Seduxen (már NEM dr.) 2013.03.15. 20:18:34

Na ez szemét liberálbolsevistakomcsi blog megint hazudik. A BM segít, ahol tud, íme:

twitter.com/segitabelugy

"segítünk! küldje a SEGITABELUGY szót az 1788-as emelt díjas számunkra és napokon belül kimentjük önt! belügyminisztérium"

tryclops 2013.03.15. 20:19:18

@ColT: Jaja, ezt írtam már fentebb is, hogy szerintem mindenki nélkülözhető rendőrt hazaküldtek aludni tegnap, hogy kipihentek legyenek 15.-én tüntést biztosítani. Végülis az fontosabb mint egy hóvihar...
Egyébként meg tényleg hívhatjuk profinak az hogy törvényt hoznak arra hogy "ezt akkor jól ellopjuk". Jobb helyeken maffiának hívják, de azok ortodox országok. Pfejj.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.15. 20:21:23

@Blogger Géza: Ma sem bírod ki szopás nélkül, Gejza?

Blogger Géza 2013.03.15. 20:22:56

@Emberemlékezet: Érdekes, én már szerda reggel tudtam, hogy mi várható, továbbá csütörtökön folyamatosan követtem a híreket, és így szerveztem az életem. Nem is lett semmi problémám. Sőt, másokat is lebeszéltem arról, hogy útra kelljenek. Ez van.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 20:23:07

@Kencsuszi:

Foglaljuk össze: szegény kormány nem tudhatta megmondhatni, hogy ilyen szar idő lesz, de az autósok (illetve Bajnai) kellett volna tudják, ott volt a neten is, hogy 'hóesés várható, ne induljon, ha nem fontos'. De ők inkább csakazértis.

Értelemszerűen a vonatokkal és pl. a falvak áramellátásával kapcsolatos gondokról is az autósok. Tehetnek. És Gyurcsány. Aki Bajnai. Meg arról is, hogy 12 óra késéssel sikerült hivatalosan észrevenni, hogy gond van.

nandras01 2013.03.15. 20:23:20

@tryclops:
"Ó, dehát az tisztességes magyar cég haszna volt, extraprofitja csak a gonoszidegenszívűmultinak lehet..."

nem extraprofit az, hanem luxusprofit.
érted?
LUXUSPROFIT!

mondjuk, én már az extraprofit mibenlétét sem értem, a luxusprofitot meg végképp nem tudom semmilyen értelmezési tartományba elhelyezni- de biztosan én vagyok a hibás.
(ésakkó' most dögöljön a rohattmulti, vagy ne dögöljön..?)

Emberemlékezet 2013.03.15. 20:24:16

@Kencsuszi:

Faszfej! A Volánbusz is elindult! Meg iskolabuszok is! És ők is elakadtak. Az utasok is birkák voltak? A gyerekek is? Az autópályának pedig csak az egyik oldala volt járhatatlan, a másik oldalon simán visszafordulhattak volna az autósok, ha a hatóságok szíveskedtek volna intézkedni. Ha voltak hókotrók, minek kértünk még a hanyatló nyugati ausztriától? Több mint 24 óra telt el és még mindig százak vannak elzárva a külvilágtól. Szar ügy? Az is, hogy megszülettél...

parandroid 2013.03.15. 20:24:58

hát, ez van, amikor a falvédőszövegek és a magyarosch mézeskalácsszív toppantósch helyett kellene valamit konkrétan csinálniuk. valami kézzelfoghatót. az nem megy még, de az vesse rájuk az első követ. még csak három éve gyakorolnak, lámpaláz, nyilván.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 20:26:08

@nandras01:

Extraprofit: az, amiből az dőzsöl, akitől épp lopni szeretnénk. (Ismérve továbbá, hogy lehet negatív is.)

asmodean 2013.03.15. 20:26:13

@Blogger Géza: Szerdán? Te még most se tudod mi van, nem hogy szerdán vazze :D

sárkányfő 2013.03.15. 20:26:20

Na ezt olvassátok:

hvg.hu/itthon/20130315_Pinter_havazas_kormany_hibazott

"A 2011-ben elfogadott, több mint egy éve hatályba lépett új katasztrófavédelmi törvény – melyet a belügyminiszter azzal az indoklással terjesztett az országgyűlés elé, hogy növelni kell a veszélyek elhárításának hatékonyságát – pontosan megfogalmazza, mi a kormány feladata ilyen helyzetekben. A törvény szerint „a több napon keresztül tartó kiterjedő, folyamatos, intenzív, megmaradó hóesés” veszélyhelyzetnek számít, és ilyenkor a kormány és a rendvédelem szervei különleges jogosítványokat kapnak. Ezekben a helyzetekben a kormány szinte bármit megtehet a veszély elhárítása vagy a kármentés érdekében: leállíthatja az autós, vasúti, légi közlekedést, korlátozni lehet a lakosság mozgását az utcákon, utakon, sőt, azt is előírhatja, hogy az ország veszélyes területeire, megyéibe, településeire csakis különleges engedéllyel lehessen belépni."

Emberemlékezet 2013.03.15. 20:26:57

@Blogger Géza:

Azt nem értem, hogy az ilyen zsenik miért nem a katasztrófavédelemnél dolgoznak, miért csak egyszerű Fidesztrollként vannak alkalmazva? Szerintem kérj előléptetést.

sárkányfő 2013.03.15. 20:28:34

Azért annak is van egy bája, hogy a magyar forradalom évfordulóján labanc hókotrók és ruszki tankok mentik a magyarokat...

Blogger Géza 2013.03.15. 20:28:47

@asmodean: Összekeverted az alanyokat, kis buta. :)

nandras01 2013.03.15. 20:28:49

@milyen szép a Vértes, ó: kösz :)
most már csak a luxusprofit mibenléte marad kétséges...

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 20:30:29

@nandras01:

Az ugyanaz, csak azoknak szól, akiknek gondot jelent az 'extra' kimondása.

Lesz -- gondolom -- extraluxusprofit is. :)

Zedder 2013.03.15. 20:30:44

@Azbej Tristan: te meg szimplán egy fasz vagy és az is maradsz.

Trejo 2013.03.15. 20:30:50

költői kérdés:

Az Orbán kormány más ügyekben is ilyen "szakértelemmel" jár el?

Dour ® 2013.03.15. 20:33:29

Tudtommal az üzemanyag árában a plusz adó és a AP matricák árában belefoglalva az út karbantartása és hóeltakaritása is.
Nos, nincs itt semmi látnivaló a hóbuckákon kívül, tessék tovább haladni!
Mi lenne, ha Mo. északabbra lenne?

Zedder 2013.03.15. 20:34:02

@Azbej Tristan: ja, és még annyi: mi az, hogy "ellenzék" meg "ti", így egy hozzászólásban? A vastagbőr az egyik legjobbosabb blog, fényesre kellene nyalnod a két szerző sejhaját, mivel nagy részük volt a 2/3-ban. Mondjuk nyilván ők ezt azóta már megbánták, te meg egy kitartott senkiházi opportunista vagy. Jön még kutyára úthenger.

nandras01 2013.03.15. 20:34:06

@milyen szép a Vértes, ó: aha...
szóval ez is olyan, mint az, hogy "az én kommunistám jó kommunista, a tied meg egy rohattmocskogazember"?

azt hiszem, hogy beszerzek egy magyar- ner szótárt.

Vombatus Ursinus 2013.03.15. 20:34:11

@Kencsuszi: Egy augusztus huszadikai vihar pontos helyét nem lehet bemérni, egy országos havazásét meg igen. Ennyi a különbség.

rushman 2013.03.15. 20:37:15

Fizikai képtelenség, hogy politikus hibázzon, hiszen aki nem dolgozik, nem is hibázhat. :)

Arra azért kíváncsi lennék, hogy létezik-e bármilyen terv olyan aprósághoz, mint egy tömegbaleset az autópályán. Nem elsősorban a baleset kezelésére vonatkozóan (mert arra biztos van), hanem a pályazár miatti torlódás elkerülésére. A hírekben olvastam, hogy órákkal a tömegbaleset után keztek el csak TANÁCSKOZNI, hogy mit tegyenek. Éjfél táján hallottam pletykát arról, hogy a honvédséget is bevetik, de úgy tűnik erre végül csak reggel került sor. Biztos sok megbeszélnivalójuk volt. Ebből is csak azt tudtam leszűrni, hogy marhára nincs terv szerintem alapvető operatív műveletek végrehajtására. Szomorú.

Én naivan azt hittem, hogy a pályazár előtt majd szépen leterel valaki (rendőr, polgárőr) vagy valami (kijelző, vagy csak egy vacak tábla) a megfelelő lehajtón. Hogyne, persze (szarkazmus).
Egészen egyszerűen hagyták feltorlódni a sort. Az, hogy a sor a pályazár miatt, vagy csak szimpla torlódás miatt alakult ki, azt a sorban álló marhára nem tudja. Aztán estefelé kaptunk rendőröket, akiknek egyetlen dolga volt, hogy megakadályozzák az autópályára felhajtást. Nem mintha sok értelme lett volna, mert pár méter után mindenki látja a pályán gyalogosan tébláboló embereket. De nem akarom a rendőröket bántani, ők is velünk szívtak a hóban, és nagyon segítőkészek voltak, útbaigazítottak, elnézték, hogy egyirányú úton szemben próbáljuk elhagyni a jégvermet (autópálya). Szabályos megoldás amúgy sem volt, mert valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a kamionok teljes szélességében parkolónak használták az összes autópálya le- és FELhajtót. Kivéve egyet. Azon keresztül jutottam ki.

Álldogálás közben még azon filóztam, vajon szét tudnám-e szerelni a középső szalagkorlátot. Ha már a drága vezetésnek nem jutott eszébe az, hogy a csapdába került néhány száz - vagy néhány ezer? - állampolgárát szakszerűen kiszabadítsa.

Ami a hótolást illeti. Azt teljesen megértem, hogy a teljesen beállt pályán nem tolták a havat, hiszen nem férnek el. De hogy a teljesen kihalt másik pályán sem tolják, kicsit furcsa volt. Biztos voltak fontosabb helyek, ahova kellett a kapacitás. Megértem. Meg így könnyebb azt mondani, hogy a hó miatt a másik pályát is lezárjuk. Ha már csapdába ejtettük a parasztot, nehogy véletlenül haza tudjon menni.

És senki nem mondhatja, hogy felkészületlenül indultam volna el. Téli gumi, tele tank alap. Továbbá ott a csomagtartóban a hólánc, vontatókötél, bikakábel, pótakksi feltöltve, takaró, gyalogsági ásó, kisbalta, meg még pár apróság, aminek nincs sok köze a hóhoz.
Persze haza is értem. Ellentétben sok szerencsétlen autóssal, akik bíztak abban, hogy nem hagyják őket magukra. Végül betemette őket a hó.
Gratulálok annak, aki ezt ilyen jól megszervezte.

Természetesen a melegedők felállítása, az étel, ital, üzemanyag osztás, mentés mind jó dolog. A bajom az, hogy ez már csak a tüneti kezelés. Megint az van, mint oly sok helyen, hogy nincs előrelátás, nincsenek tervek, tétlenül hagyják elromlani a dolgokat, majd amikor már menthetetlen, akkor széttárják a kezüket, és mutogatnak. Meg persze nagyon büszkék, hogy a leromlott körülmények ellenére milyen fasza kármentést végeztek. Lehet a kármentés jó, de a kár elkerülésében csúfosan megbuktak.

ui.: Tapasztalatom szerint sosem egy felelős van, a nyári gumival útnak induló, majd a legkisebb hóban is elakadó közlekedőket (autós, kaminos, egyre megy) ugyanúgy elítélem. Ők ugyanúgy rontottak a helyzeten, mint a töketlen vezetés.

vallatas 2013.03.15. 20:38:31

Ezt a Bajnai csinálta az amerikaiak és a zsidók pénzéből, egy amerikai titkos katonai időjárás befolyásoló gépezettel! Ez biztos, holnap este 7-kor Szanyiszló az Echo TV-ben fog kiselőadást tartani a témáról!

DarthVader 2013.03.15. 20:39:08

El tudom képzelni majd jövőre ugyanezt, ahogy most Észak-Magyarországon nincs áram 24 óráig, akkor meg 2 hétig, ha szélnek eresztik a karbantartók felét. Márpedig szélnek fogják, mivel kurmányunk kimondta, hogy márpedig nem tűri a lusxusextraprofitot. Akkor lehet, hogy jövőre nem lesz tartalék villanyoszlop :) Majd maga Viktor fogja tartani a madzagot jó magasan. (Bár szivesebben elképzelnék egy olyan szcenáriót, hogy a madzag tartsa jó magasan Viktort :)

asmodean 2013.03.15. 20:39:19

@Blogger Géza: Nem tetted hozzá, hogy bí-bí, meg hogy mindig eggyel több, pedig a színvonalad megkövetelné :D

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 20:39:43

@Trejo:

Egyébként zseniálisan oldják meg azokat a problémákat, amelyeket ők találnak ki, csak a valóságban is létezőkkel szemben esélytelenek teljesen. ;-)
A minap is elhárítottak egy meteort, mellyel a külföld által irányított ballibsik által irányított külföld vett célba egy terhes kismamát. (Nem is talált el meteor egy kismamát sem, ha kellene több bizonyíték.)

nu pagagyí 2013.03.15. 20:40:02

Pintér azért ilyen későn kezdte szapulni a felelőtlen autósokat, mert elakadt a hóban és csak most került mikrofonközelbe.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 20:40:55

@nandras01:

Érd be egy NER-magyar szótárral, ne akarj te nernyelvre fordítani. ;-p

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 20:42:02

@vallatas:

A Szabadkőműves Halálcsillag? Amiről senki nem tud!

DarthVader 2013.03.15. 20:42:16

@vallatas: Szerintem egy kicsit seggbe fogják rúgni érte,mert mellément, Nyugaton is szivtak miatta. (Vagy ilyen inkompetens idióták az amerikai titkos katonai zsidók, nem tudnak célozni)

Francois77 2013.03.15. 20:43:05

@DarthVader: én nem mondom, hogy extraprofitot húznak, de azért feltenném a kérdést: amíg nálunk annyi a villany pl, mint Franciaországban, és a fizetés, amit a dolgozóiknak adnak, meg sokkal kevesebb, akkor vajon hova lesz a különbség??? Erről valahogy senki nem beszél...de ja, extraprofit az nincs :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.03.15. 20:43:46

@tryclops: index.hu/galeria/index/belfold/2013/03/15/az_utakon_rekedt_olvasonk_fotoi/14
Rohampajzsokkal ásnak a rendőrök, mert nem volt hólapát. Győr mellett péntek délután.

tryclops 2013.03.15. 20:44:38

@Francois77: uhmmm, a különbség az amit az állam beszed adókban?

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 20:45:10

@Francois77:

Lehet, hogy pl. Franciaországban nem a bevétel ~5%-a a szolgáltatóé?

Kriszta73 2013.03.15. 20:48:04

@strappa: @Blogger Géza: @Kencsuszi: @Azbej Tristan:

index.hu/belfold/2013/03/14/kovesse_eloben_a_nagy_marciusi_hidegbetorest/

"Buszon ragadt olvasónkat ismerősei keresték telefonon, hogy mikor ér már haza, hiszen a híradóban azt hallották, hogy már teljesen megtisztították az utat. Pedig a helyzet közel sem ennyire idilli, olvasónk előtt például még 20 kilométernyi járhatatlanan út van. A buszon utazó 50 embernek a nap folyamán összesen egyszer osztottak ki hat kiló kenyeret és némi innivalót. Nem rég az osztrák vöröskereszt ért oda hozzájuk, pokrócokkal és folyadékkal, de élelmiszert ők is csak később fognak vinni. Ráadásul azt a tájékoztatást kapták, hogy holnap délutánig nem is fogják tudni megtisztítani az előttük fekvő 20 kilométeres szakaszt, 20 óra várakozás után most jutottak el odáig a hatóságok, hogy akkora rést vágtak a szalagkorlátba, amin már egy busz is vissza tud fordulni."

Az a sok felelőtlen autós, mi?! Mikor ébredtek már fel a tündérmeséből ti szerencsétlen majmok?

rïvïera 2013.03.15. 20:48:23

@Blogger Géza: @Kencsuszi: Az oly kedvelt hozzáállás megtestesítöi vagytok:

1) "...de hát a másik kormány is ugyanúgy elbaszta az aug.20.-át, söt sokkal jobban" -- egyrészt, nem sokkal jobban, csak másképp. Másrészt: és akkor mi van?!

2) Annak ellenére, hogy elöre szóltak, hogy aki csak tud, ne induljon útnak, nyilvánvalóan várható volt hogy legalább ezres nagyságrendben lesznek olyanok, akik másképp döntenek, ilyen vagy olyan szempontból (mert mondjuk arrafelé laknak vagy mittomén, teljesen mindegy). Nyilván aki totál készületlenül indult neki az felelötlenül viselkedett -- DE mindettöl függetlenül a kormány kibaszottul inkompetens módon kezelte/kezeli ezt az egészet (a "kezeli" súlyosan idézöjelben értendö).

Teszik ezt úgy, hogy ellenzékben pont ugyanarról az inkompetenciáról fröcsögtek, amit most ök is produkálnak.

Az meg, hogy a belügyminiszter a lakosságra (!) és a meteorológusokra (?!) próbálja áttolni a felelösséget, az egyszerüen szánalmas. ("""Arra a kérdésre, hogy miért nem figyelt jobban az előrejelzésre a rendvédelem, azt mondta: "a meteorológusokat kell megkérdezni, miért lett ilyen az időjárás" """ -- erre a mondatra mondanák angolul, hogy "so wrong on so many levels".)

Viszont ha már folyon az EU-összeesküvés-elméletek gyártása megy a kormány és rajongói részéröl, akkor hadd járuljak hozzá én is egy kis adalékkal: az osztrák segítség nemcsak az önzetlenség gesztusa -- annak is a kifejezése egyben, hogy az az ország aminek a kormánya kurvára nem bír magával, annyira önállótlan, hogy még egy havazással sem bír megbírkózni. (Legalábbis ezt fogják majd késöbb "hazudni" az "országvesztök" -- mert persze ez nyilván nem igaz, ugye?)

Francois77 2013.03.15. 20:48:36

@tryclops: @milyen szép a Vértes, ó: a helyes válasz nem ez, egyik sem, a helyes válasz valahol ott van, hogy egyrészt Franciaország rájött, hogy az atomenergia a legolcsóbb. és azt használják, másrészt meg ugyanaz van, mint a mobilszolgáltatókkal, bankokkal: verseny van, jó áron kell adni, mert inkább keresnek kevesebbet a szolgáltatók, mint semennyit. erre megyünk mi is, csak itt még tiltakoznak. Majd elhallgatnak, érdekes mód arról nincs szó, hogy ki akarnának vonulni a piacról...

Ibn al-Haiszam 2013.03.15. 20:48:55

@sárkányfő: erre nem fognak reagálni a trollok, továbbra is azt fogják szajkózni, hogy az Ellentengerkicsi kormánya minden szükséges intézkedést meghozott és az elmútnyócév a hibás.

DarthVader 2013.03.15. 20:50:00

@Francois77: nem tudom, pl. Franciaországban a szolgáltató mennyiért veszi az áramot. Mi a drágább: szén-olaj-földgáz alapú áramtermelés. vagy atomerőművi. (85 %. atomenergia az energiaforrás). Sok összetevős játszma.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.15. 20:51:55

Minden tiszteletem az osztrák kormány segítőkész cselekvéséhez, még szerencse, hogy ezek a barmok nem labancoztak egy jóízűt, mondván hogy ők nyírták ki a magyar forradalmárokat. Most jól jött ez a kis kárpótlás, viszont a forradalomról kevés szó esett, lévén Kossuth liberális vezető, miután sajnálatos módon a Viktor nem lehetett ott Nem is lett belőle semmi.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.03.15. 20:52:27

Kormánynak jót tett a rossz időjárás,az ellenzék nem tudott összefogni !
Nem lett forradalom sem,.

Kriszta73 2013.03.15. 20:52:32

@Francois77:

Esetleg ezek miatt?
"az áramszolgáltató a tájékoztatójában közli, hogy a lakossági áramtarifák egyharmadát az adók teszik ki, a másik harmadot az állami tulajdonú áramnagykereskedőnek, a Magyar Villamos Művek Zrt.-nek és az ugyancsak állami kézben lévő villamosenergia-hálózatot működtető rendszerirányító vállalatnak fizeti ki. A szolgáltatónál pedig a lakossági üzletágban kilowattóránként mindössze 1,32 forint marad, amely nem elegendő a szolgáltatás fenntartására. A társaság háztartási szektornak szolgáltató ága veszteséget könyvel el, nem pedig a kormánypárt által emlegetett "busás hasznot" - ismertetik."

DarthVader 2013.03.15. 20:53:21

@Francois77: Hát, gázügyben a német már lépett, a TIGÁZ-részesedését elpasszolta a többségi tulajdonosnak. Még friss az ügy, bírósági per folyamatban, várjuk ki a végét. 1 biztos, a szinvonal nem fog javulni.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.03.15. 20:53:27

Már Orbán se a régi. Fénykorában ezeket a hóviharokat simán megállította a határnál.

Francois77 2013.03.15. 20:53:57

@rïvïera: egészen biztos vagyok benne, hogy az osztrákoknak, veled ellentétben, nem jutott eszébe a magyar politikai helyzet. segíteni akartak, mert azt látták, hogy szükség van rá. mint ahogy mi is segítünk, pl a szerbeknek, mikor nem kaptak gázt, vagy ahogy segítünk, mikor földrengés után a világ másik végére megy a VILÁGHÍRŰ magyar mentőalakulat. vagy amikor Afganisztánban vízvezetéket építünk, vagy Ciszjordániában iskolát. a belügyminiszter nem kente a meteorológusokra az időjárást, fanyar humor volt, kár, hogy nem érted. Azt akarta kifejezni, hogy az időjáráson nincs hatalmunk, de csináljuk, amit lehet.

DarthVader 2013.03.15. 20:55:05

@Kriszta73: Fel is háborodott rajta a kurmány - na nem a tényeken, hanem hogy ezt a cég eljuttatta a kuncsaftoknak.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 20:55:47

@Francois77:

Ügyesen fel tudod mondani a mantrát, ettől függetlenül a valóság az, hogy egy kWh ~50 forintjából 2-3 forint a szolgáltatóé. Majd ha megszámoltad, Franciaországban mennyi, térjünk vissza a kérdéshez. (A paksi áram ~11 Ft, ha jól rémlik, a mostani MVM-átlagár meg 16.)

Francois77 2013.03.15. 20:56:12

@Kriszta73: ezzel scak az a baj, hogy számokkal nem támasztják alá. veszteséges szolgáltatót pedig a következőképpen lehet csinálni: van a szolgáltató, meg a tulajdonosának egy karbantartó cége. a szolgáltató keres 100 forintot, ebből 110-et átszámláz a karbantartónak. veszteséges lesz a szolgáltató? igen. lehet lobogtatni a papírt? igen. Igazat is mondanak? nem.

nu pagagyí 2013.03.15. 20:56:41

Remélem a jó időre felkészültek, mert mint látjuk, a rosszra nem sikerült.

Francois77 2013.03.15. 20:57:43

@milyen szép a Vértes, ó: nem mondom, hogy nincs igazad, de azt igen, hogy egy kapitalista, ha igaz lenne, hogy veszít valamin, akkor nem jön ide. de pláne nem marad itt. Hány megy el? eddig egy sem, csak sír mindegyik szája :)

Kriszta73 2013.03.15. 20:59:59

@Francois77:

Te mivel támasztod alá a mondandódat? A hiteddel? Kérlek írd le, hogy a szolgáltatók állításával ellentétben mekkora hányadot tesz ki az adó az áram árából és, hogy mennyit kell fizetniük az MVM-nek. Ha nem tudod, nincs miről beszélnünk.

DarthVader 2013.03.15. 21:00:21

@Gyurma73: hát, nem egészen. A kormánynak egy tömegösszetartási alaklom az ünnep - ld lengyel vendégtapsolók - amit máskor nem tud megtartani. Az ellenzék pedig bármikor tud demonstrálni. Ráadásul, mint láttuk, hülyén kezelték e helyzetet. (Akkor mentem ki hányni, amikor Viktor elősunnyogva a Hörtv-ben bejelentette: "estére midenkit ki fogUNK hozni". Mármint hogy ő, meg Pintér, meg Semjénzsóti. Gondolom én. Tehát eddig a katasztrófavédelem töketlenkedett, de mostmár itt vagyok én is, és MI megmentünk mindenkit. Phej. )

Kriszta73 2013.03.15. 21:01:13

@Francois77:

"Majd elhallgatnak, érdekes mód arról nincs szó, hogy ki akarnának vonulni a piacról... "

www.origo.hu/gazdasag/20130207-rezsicsokkentes-a-kivonulason-gondolkodik-az-elmu-tulajdonosa.html

Néha olvasnod is kellene, nem csak írni... :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 21:05:28

@Francois77:

Ezerszer elhangzott, de mindegy, még egyszer, hátha: a szolgáltatók attól nyereségesek valamennyire, hogy a közületi fogyasztóknak jóval drágábban adják az áramot, mint a lakossági felhasználóknak. Tehát amelyik nem engedheti meg magának az újabb sarc 'benyelését' (pl. azért, mert német vállalat és sok országban működik, normális helyeken is, szóval "kivár"), emelni fogja a nagyfogyasztókra érvényes árakat.

És persze röhejes érv az is, hogy 'pláne nem marad itt', tudod (nem, nem tudod), van olyan, hogy 'többmilliárdos beruházás', azt azért nem hagyják itt egyből, legalább addig, hogy kiderüljön, jövőre múlik-e valamennyire az elmebaj.

Francois77 2013.03.15. 21:06:48

@Kriszta73: olvastam. ezt én a fenyegetés kategóriába sorolom, ha komoly lenne, már lenne vevőjelölt, ár, stb. komolytalan.

Bombaló 2013.03.15. 21:10:00

Hozzászólást kaptam, mert azt írtam, hogy ezért is az emúttnyócév:

"Nem csak az elmúlt nyolc év, amikor azokat a tankokat amikkel most menteni lehetne, ócskavas áráért az akkori honvédelmi miniszter /Juhász Ferenc /eladott...de itt az emberi butaság, hogy ebben az időben, gyerekekkel, nyári gumival, elindultak emberek. Durván 12-e óta, három nappal a hóvihar érkezése előtt kezdte a média felhívni az emberek figyelmét arra, hogy akinek nem muszáj, ne mozduljon ki hazulról. Miről is beszélünk???"

Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek? Főleg a tankos sztorin.

Francois77 2013.03.15. 21:10:33

@milyen szép a Vértes, ó: igen, ezt mantrázza az ellenzék, hogy majd a nagyfogyasztóktól beszedik a kieső bevételeket. ezzel csak az a baj, hogy a nagyfogyasztói piacon verseny van. A nagyfogyasztók azzal kötnek szerződést, akivel akarnak, te mint magánelőfizető meg nem. Meg kell keresniük a legolcsóbbat, ennyi. Mint ahogy én is találtam olyan bankot, ahol nem kell fizetnem, mások meg sírnak, hogy áthárítják a bankadót. nem, nem mindenki, meg kell keresni és oda menni. amennyiben meg egységesen emelik a nagyfogyasztóknak az árat, akkor pedig eljárást kell indítani kartellezés miatt. egyszerű mint a faék.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.15. 21:14:51

@Kriszta73: ""Buszon ragadt olvasónkat ismerősei keresték telefonon, hogy mikor ér már haza, ."

Az a sok felelőtlen autós, mi?! Mikor ébredtek már fel a tündérmeséből ti szerencsétlen majmok? "

Buszt elindítani még nagyobb felelőtlenség. Felülni rá pedig tudatlanság, amikor még a parasztbácsi is tudja, hogy ugyanott megy (az úton, az autópályán), ahol a személykocsik el szoktak akadni.

Eric_Cartman 2013.03.15. 21:16:09

az osztrák hókotróknak egy baszott nagy kokárdát kellett volna kitenniük a gépekre. bár ezek nem értenék...

vgyula 2013.03.15. 21:16:12

gazán, csak félve, visszafogottan, mint Füles, Mackó barátja. Tényleg, miért indultak hosszú útnak az emberek, amikor 1 hete szajkózzák a híroldalak, h mi várható. Én is kerültem már így bajba, s magamat szidtam, jó lenne, mindig magunkkal kezdeni. Ja, és akik "nyaralni" mentek, vajon kitették jó előre a nemzeti színű zászlót, mondjuk, csak a portáljukra, ha nem is a házukra. Érdemes megtekinteni itt a mi utcánkban, 1-et látok. Na befejezem, mert leszélsőségeznek, pedig, kívánom, mindenki érezze jól magát a két hátralevő ünnepnapon! És a hóban, fagyban dolgozókat is Isten éltesse. Március tizenötödikén!!!

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 21:16:27

@Francois77:

HA ez igaz (meglepődnék, de hátha mégis), akkor is nevetségesek a 'nem is hárítják át a bankadót, mert meg kell keresni azt a bankot, amelyik nem!'-típusú megfejtések. Sebaj.

Kriszta73 2013.03.15. 21:16:34

"Pintér újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: elégedett a katasztrófavédelmi egységek munkájával, az állampolgári fegyelmezetlenséggel azonban nem. A miniszter azért nevezte fegyelmezetlennek az embereket, mert a hatóságok kérése ellenére még csütörtök este is többen indultak útnak az ország azon részein, ahol a legrosszabb volt a helyzet."

"Giró-Szász András kormányszóvivő az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: csütörtök késő délután indult útnak kocsival, és péntek reggel érkezett meg. Az M7-es autópályán, a Velencei-tó magasságában terelték le a sztrádáról. 15 órát töltöttem az autóban. Volt kiásás, kivontatás, várakozás - számolt be a kormányszóvivő"

Annyira tökéletes volt a figyelmeztetés, hogy még a kormány szóvivőjéhez se jutott el. Ez azért teljesítmény.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 21:18:08

@Kriszta73:

Most visszamenőlegesen figyelmeztetnek! Ugye nem vagy a NER ellensége véletlenül?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 21:18:10

@Blogger Géza: Jó neked, kár h a kormány nem tudta, h mire számítson:
"az erős szél által emelt, sokszor négyméteres hótorlaszok teljesen váratlanul érték őket, mondta Pintér Sándor belügyminiszter"

Kriszta73 2013.03.15. 21:18:21

"Most értünk haza Budapestre, miután 23 órát töltöttünk az M1-esen, a 71-es kilométernél.

Pintér úrnak az alábbiakat üzenem:

Nyilvánvaló volt, hogy sok autó fog útnak indulni, mert a hosszú hétvége az utolsó igazi síelős lehetőség

Nyilvánvaló volt, hogy a kamionok akadályokat fognak képezni, mint ahogy ez mindig történni szokott. Vagyis nem csütörtök délután, hanem már reggel meg kellett volna tiltani nekik, hogy rámenjenek a sztrádákra, előre tudva, hogy rossz idő lesz. Irdatlan sok volt belőlük, és egy idő után mind a két sávot belakták.

Barátaink 3 órával korábban indultak útnak mint mi, de amikorra mi Tatabánya közelébe értünk, ők még mindig csak Győrnél jártak. Vagyis addigra már minden illetékesnek látnia kellett volna, hogy káosz lesz.

Mi próbáltunk előrelátóak lenni, és elindulás előtt felhívtuk az autópálya felügyeletet, és megnéztük a honlapjukat is. A telefonon csak automatát hallgattunk, ami 5 perc után mindig szétkapcsolt, a honlapon pedig 3-4 órával korábbi hírek voltak csak fenn.

Délután 3-kor már nem szabadott volna senkit ráengedni a sztrádára, legalábbis addig nem, amíg ki nem derül, hogy a megadugó feloszlik Győrnél, vagy még tovább romlik a helyzet. Mint tudjuk, ez utóbbi történt.

Mi délután 5-kor értünk Tatára. Már akkor felhívtam a rendőrséget, és javasoltam, hogy vágják át a szalagkorlátokat, és fordítsák vissza a forgalmat. Ezek szerint nekik 15 óra kellett ahhoz, hogy ezt eldöntsék, és hozzákezdjenek. Addig meg mindenki az autójába szorult.

Amikor láttuk, hogy araszol a sor, még tettünk egy bátor kísérletet, és 15 kilométert haladtunk egy alsóbbrendű úton, abban a reményben, hogy Győr előtt visszajutunk a sztrádára, és kikerüljük a dugót. Sajnos az egyik meredek szakasz le volt jegesedve az úton, és egy busz szemből belecsúszott az árokba, úgyhogy fordulhattunk vissza.

Negyed 8-ra értünk vissza ugyanoda, ahol letértünk a sztrádáról, és simán visszamentünk rá. Na ez nagy hiba volt, de nem tudtuk, nem tudhattuk, mert híreket sehol nem lehetett hallani, és NEM VOLT LEZÁRVA a feljáró. Felháborító!!!!!

Onnantól már nem volt visszaút, kb 2 kilométert araszoltunk még, majd ma reggel 11 óráig semmit nem mozdult a sor. Még késő este is össze-vissza telefonálgattunk, de senki nem tudott annál többet mondani, mint hogy kamiont mentenek, meg hófal miatt a katasztrófavédelem lezárta a sztrádát. Ekkor újra felvetettem, hogy vágják át a szalagkorlátokat, de látszólag csak reggelre sikerült megfelelő mennyiségű embert összeszedni ahhoz, hogy a feladatot szakszerűen és balesetveszély nélkül megkezdjék.

Nekem még külön szerencsém is volt, mert egy parkolóban lévő autósbüfében vészeltem át az egészet, ahol meleg volt, finom ételek voltak, és az ottragadt emberek is nagyon barátságosak voltak, nyoma sem volt ingerültségnek.

Reggel aztán olvastam az Indexen, hogy a TEK is elindult. Dél körül ért oda a konvojuk, és inkább PR-fogásnak tűnt, mint valós , hathatós segítségnek. Nyilván a két harci jármű , amit mikrobuszok kísértek elől-hátul, jól jön ilyen időben, de ahhoz képest, hogy mennyi helyen hallottam, olvastam a TEK-ről, a honvédségről pedig semmit, elég nevetségesnek és magamutogatónak tűnt.

Déltől indult meg araszolva a forgalom, és hozzánk 3-ra értek oda a katasztrófavédelmisek. Szerencsére mi addig magunk kiástuk a kocsikat, de ők nagyon készségesek voltak, mint ahogy azok a rendőrök is, akik a visszafelé úton, kb kilométerenként az átvágott szalagkorlátokat biztosították.

Miután hazaértem, kaptam meg a belügyminisztérium sms-ét. Csak 23 órát késtek el vele!!!!

Összefoglalva:

- a civilek a körülményekhez képest nagyon megértőek és türelmesek voltak

- a kirendelt segítők nagyon készségesek voltak, de nem ma reggel, hanem tegnap délután kellett volna megjelenniük.

- a kommunikáció hiánya botrányos volt . Sokkal botrányosabb, mint a bíróság elsőfokú ítélete rezsicsökkentés ügyben.

Na megyek aludni

István"

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 21:21:28

@Francois77: Már hogyne tudnák, a levelükben is ezt teszik, annyira alá tudják, h a bíróság is neki adott igazat.

Francois77 2013.03.15. 21:22:03

@Kriszta73: ez a levél, ami egyébként az indexen jelent meg, ha jól láttam, épp arra példa, hogy előrelátóan az emberek ugye nem indulnak el pont abba az irányba, ahonnan a leggázabb helyzetet jelentik, már előre.... ja, hogy síelni mentek? én kérek elnézést.

asmodean 2013.03.15. 21:23:16

@Kriszta73: Me neki vinnie kellett a kormány szavát, azé indult el, nem azért mert Blogger Géza félék szerint zsír hülye, hanem mer ő fontosch :D

Kencsuszi 2013.03.15. 21:23:53

@rïvïera:
"1) "...de hát a másik kormány is ugyanúgy elbaszta az aug.20.-át, söt sokkal jobban" -- egyrészt, nem sokkal jobban, csak másképp. Másrészt: és akkor mi van?!"

Bocsáss meg, véletlenül nem így született ez az egész blog bejegyzés, hogy lám-lám ők is elbaszták? Akkor visszafele miért nem ér bezzegezni? A 2 esemény között elég nagy különbség van ,ezt feljebb leírtam. Ilyen hóval/viharral máshol -felkészültebb országokban- sem tudnak mit kezdeni, lásd pl decemberi vagy januári new york-i hó meg szél. Figyelmeztették a lakosságot, kész. Az a különbség, hogy ott van tapasztalatuk és tudják az emberek ,hogy az időjárás nem vicc, és a piros riasztás sem azért van, mert az egy szép szín. Itt nem tudják. Ha menni kell a nagymamához, akkor megyünk meteorzáporban is.

"2) Annak ellenére, hogy elöre szóltak, hogy aki csak tud, ne induljon útnak, nyilvánvalóan várható volt hogy legalább ezres nagyságrendben lesznek olyanok, akik másképp döntenek,"

Ja értem, és az egyénnek ennek ellenére nincs felelőssége ugye? Tudták, de elindultak, és a kormány a hülye,. A volán buszok miért indultak el, mikor csütörtökön már dél körül kiadták a riasztást, meg már balesetek voltak mindenfelé? A volánnak nincsenek közlekedési meg időjárási infóik? Ha árvíz van akkor is beleküldik a buszt aztán csodálkoznak?

Természetesen a mentés késlekedésére nem sok mentség van. De aki a piros riasztás meg a hírek ellenére elindult, az legalább ne ugasson.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 21:24:20

@MolnarErik:

A rajongók próbálkozásai alapján a hivatalos mítoszokban az lesz, hogy a hivatalos szerveket váratlanul érte ez a váratlan, előre láthatatlan, Bajnai 100x-osára emeli a jövedelemadót!!!, megjósolhatatlan természeti esemény, amelyre nem számíthattak, viszont lényegében az autósok a hibásak, mert előre tudták az egészet, hiszen megmondták a hírek is, hogy rossz idő lesz.

Francois77 2013.03.15. 21:24:22

@MolnarErik: és az egyik cég már vissza is vonta a keresetét pénteken a tárgyaláson. igaz, közben volt némi törvényi változás, de csak meghozták a helyes döntést.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 21:24:26

@Kriszta73: Kíváncsi vok Blogger Gézáék (Vidékit nem láttam, talán elakadt a hóban?) magyarázatára, h akkor legalább Girosz-Ásznak miért nem kéne lemondania.

WLaci 2013.03.15. 21:25:27

Ez szerintem valami égi figyelmeztetés Viktoréknak, hogy vegyenek kicsit vissza.
- A "férfias" kormány (GFG) azonnal felsül, ahogy tényleges akciót kellene végrehajtania. Nem ez az első eset (lásd ócsai lakóparképítés), de ezúttal éles a helyzet, és egy alapvető állami feladat (polgárok testi épségének biztosítása vészhelyzetben) ellátásáról van szó.
- Azért sül fel, mert nyaloncok vannak a profik helyén.
- A másik ok: centralizáltság, felelősségvállalás hiánya. Mindkettő a fidesz-rendszer alapjellemzője.
- Március 15-én osztrák hókotrók... Szimbolikus. Ennyit ad a nemzetnek a NER.

Van, amikor megmutatkozik a valóság, és pofázással már nem lehet eltakarni.

Francois77 2013.03.15. 21:26:10

@milyen szép a Vértes, ó: nem az autósok a hibásak, de ők IS, mert igen, szóltak előre, hogy szar helyzet lesz.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 21:27:59

@Francois77:

Ha utánanéztek eléggé, és egy kis szerencséjük volt, és komolyan vették, és (...), akkor valóban.

okostojgli (törölt) 2013.03.15. 21:28:55

@Kriszta73: "a kormány szóvivőjéhez se jutott el."

Hát, ez az.

Amadeus62 2013.03.15. 21:34:26

Azt azért vágjátok, hogy mennyire undorító dolog volt behazudni, hogy javult az 1-es út állapota, és emiatt sokan elmentek arra, és ugyanúgy szarban (hóban) vannak még most is...azóta levették ezt a "hírt".
Egy nagy rakás fos az egész MTI hírcentrum.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 21:35:35

"A segítséget ígérő sms tényleg minden magyar T-Mobilos és Vodafone-os telefonszámra elment. Hallottunk olyanról, akit Tel-Avivban ért utol az üzenet, másnak Pármában szóltak, hogy ne hagyja el az autóját és menjen át egy másik járműbe."
És ezek után csodálkozik vki, h a Telnor ebben nem vett részt?
"Kivizsgálják, miért nem segített az egyik nagy mobilszolgáltató a tárca tájékoztató üzenetének továbbításában, mondta Pintér Sándor az ATV-nek. Szerinte a cég előfizetőinek az eset után végig kell gondolniuk, továbbra is ügyfelei kívánnak-e maradni egy olyan vállalatnak, amelyik nem segít nekik bajban."
Én kimondottan örültem, h nem kaptam meg otthon ezt az idióta SMS-t. De hha az autópályán vészeltem volna át az éjszakát, nyilván nagyon örülnék, h utána 2 mondatban megírják nekem, h h vészelhetem át.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 21:38:16

@Kencsuszi: Osztán az osztrákoknak, meg a szlovákoknak hogyhogy sikerült felkészülni?

Agyalágyult fideszbarma.

viragimado 2013.03.15. 21:39:11

Azért lássuk be, hogy alapvetően azok hibáztak óriásit, akik útnak indultak!!! Két hete erről szól minden. De már tegnap hajnaltól esik, délben már mindneki tudhatta merre jobb NEM elindulni. Mégis több ezren elindultak! Elhiszem, hogy volt egy tervük a hosszú hétvégére! De most jobb nekik?! És ezért kell egy csomó embernek fagyban, szélben mentenie, dolgoznia, hogy a sok idiótát kimentsék!
Persze az illetékes szervek működési képtelensége külön történet!

Francois77 2013.03.15. 21:39:57

@Jani haverja: a szlovákoknak pl sehogy. olvass mielőtt faszságokat mondasz:

Szlovákia-időjárás-közlekedés
Havazás - Lezárták a határátkelőket a pozsonyi megyében

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony, 2013. március 15., péntek (MTI) - Lezárták a Szlovákiába irányuló átmenő teherforgalom előtt a pozsonyi megyében lévő határátkelőket - tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját Petra Hrásková, a Pozsony megyei rendőrkapitányság szóvivője pénteken.

A forgalomkorlátozás három határátkelőt érint. Jelenleg szünetel a Szlovákiába irányuló teherforgalom Ausztria irányából a Járfalu-Kittsee határátkelőnél, valamint a Magyarországról érkező kamionok nem léphetnek be a Dunacsúny-Rajka átkelőnél. Hasonló a helyzet a Csehországból Szlovákiába irányuló teherforgalom esetében a Kúty-Breclav határátkelőnél is.
A forgalomkorlátozás kizárólag a hét és fél tonnánál nehezebb tehergépkocsikra vonatkozik, és csak a befelé irányuló forgalmat érinti. "Szlovák rendszámú kamionok és azok a gépjárművek, amelyeknek úti célja Szlovákiában van, továbbra is beléphetnek" - pontosította a szóvivő. Hozzátette: az intézkedést az országban a havazás miatt kialakult állapotok tették indokolttá. Mivel kérdéses, hogy mikorra javul a helyzet, az egyoldalú határzár visszavonásig érvényben marad.
Közben továbbra is tart az erős szél és a havazás okozta - a közúti és a vasúti forgalomban egyaránt fennakadásokat okozó - krízishelyzet az ország többi részében is. A közúti forgalomban, Pozsony megye kivételével, mindenütt súlyos a helyzet, és a vasútnál sem jobb: a vonatok átlagosan 50 és 100 perc közötti késéssel közlekednek, egyes szakaszokon pedig egyáltalán nem járnak.
Az erős szél miatt rendkívüli helyzetet rendeltek el Kassa megyében valamint Révkomárom, Tőketerebes, Poprád, Nagymihály, Ólubló körzetében és Nemesócsa, Gúta, Brestov, Hucín, Harmanec és Podkonice településeken. Az érintett régiókban kivétel nélkül válságstábok dolgoznak a helyzet orvoslásán.
Bár délelőtt óta némileg sikerült javítani a keleti országrészben komoly problémákat okozó áramkimaradáson, az ottani térségben továbbra is több mint tízezer háztartás van villanyáram nélkül.

Blogger Géza 2013.03.15. 21:40:40

@Kriszta73: Ha nem lenne ott még pár ezer autó, könnyebb lenn kimenteni azt a pár buszt, te észkombájn. Nem állhat kormánytag minden autó mellé, okostojás. Így is állandóan azért rinyáltok, mert a kormány túlságosan beleszól az emberek életébe, nincs elég szabadság stb. Tessék, most itt a szabadság...

viragimado 2013.03.15. 21:42:49

@Jani haverja: mi köze ennek a pártokhoz? Ez annyira gáz, mindenben előhozni a pártokat! A többi sem jobb, a többinél is ez lett volna a helyzet! Ugyanis nincs katasztrófa terv, nincs előrelátás. És ez így volt már 1987-ben is a nagy havazáskor. Akkor ki is volt akormánypárt? Minek hagyjuk hülyiteni magunkat bármelyiktől is? Közben egyik rosszabb, mint a másik. Ma megválasztható párt NINCS Magyarországon!

KopaszMercis 2013.03.15. 21:43:26

@nandras01:
van extra profit... Marx kommunista kozgazdasgatanaban... jozan paraszti kulturalt tudomanyban nincsen.

Blogger Géza 2013.03.15. 21:43:27

@rïvïera: Baromság, sokszor mennek magyar katasztrófavédelmisek külföldre cunami, földrengés stb. idején. Ez nem azt jelenti, hogy az az adott ország vagy a vezetése hülye, az ilyen segítség természetes, időnként minden ország kerül bajba.

Link Elek 2013.03.15. 21:43:52

@Amadeus62:
Nem fos, hanem a diktator propaganda miniszteriuma.
Nekik nem kell, hogy kozuk legeyn a valosaghoz, csak a diktator igenyeihez kell alkalmazkodniuk.
Orban hasznalhato M1-esrol almodott, az MTI rogotn tudositott rola, hogy hasznalhato az M1-es.

Normalis ember tudja, hogy az MTI hireinek nincs SEMMI valosagtartalma.

Kriszta73 2013.03.15. 21:44:02

@Francois77: Ennyit sikerült leszűrni belőle? Az, hogy miért lehetett akadálytalanul felhajtani a pályára még órákkal azután is, hogy teljesen beállt a forgalom, hogy miért nem adott tájékoztatást az autópályakezelő se telefonon, se a weblapján (2013-at írunk!), hogy miért kellett 15 óra a hatóságnak, hogy átvágják a szalagkorlátokat, az nem tűnt fel? Ha ilyen szelektíven olvasol, akkor már értem, miért nem érted az áramszolgáltatókat sem. :)

Nyilván tökéletes volt a figyelmeztetés ezért rekedtek a hóban az állami Volánbusz járatai is, meg maga Gíró Szász András kormányszóvivő is. De az egyszerű emberekenk ugyanakkor tudniuk kellett volna, hogy nem kelhetnek útra.

Annyira értelmetlen ez a magyarázkodás részetekről. Teljesen egyértelmű, hogy csak és kizárólag a kormány felelőssége, hogy kialakult ez a helyzet és, hogy ennyire elhúzodott a mentés, de ti elvakult hívők még egy ilyen nyilvánvaló és ezer bizonyítékkal alátámasztott ügyben is képtelenek vagytok ezt belátni. Ha egyetlen félmondattal is azt próbálod sugallni, hogy az autósok bármennyire felelőtlenek voltak, azzal azt is mondod, hogy az állam 1000x felelőtlenebb volt, hiszen a magyar állam 100%-os tulajdonában lévő Volánbusz Zrt. akkor kockára tette a gyanútlan utasai életét, hiszen ugyanolyan felelőtlenül elindította a járatait, mint ahogy az egyszerű autósok is elindultak. A két állítás csak együtt áll meg, épp ezért kár a gőzért.

zobod 2013.03.15. 21:44:18

Szerencsétlen, 2006 óta készülsz erre a cikkre, még gondosan félretett kis linkjeid is voltak? Istenem...

Blogger Géza 2013.03.15. 21:44:25

@KopaszMercis: Ha odafigyeltél volna az előadáson (vagy bejártál volna), nem beszélnél ekkora baromságokat...

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 21:45:17

@WLaci:

A kádári időkben (és sajnos sok helyen a maszopos érában is) az volt a szokás, hogy a főfőfőigazgató valami rokonnyalonc volt, de hogy ne menjen két nap alatt csődbe az intézmény, helyettesnek odaraktak egy hozzáértőt. A fideszeseknél ez úgy szokás, hogy még a helyettesnek is három helyettese van, cserébe mindegyik beltenyészett idióta megfelelő rokonokkal. :)

viragimado 2013.03.15. 21:45:37

Na ez az sms is!! A mobiltársaságok 10 méteres eltéréssel megmondják egy telefon hol van! Miért nem csak azoknak küldtek smst, akik olyan helyen vannak? Miért nem írtak valami információt az sms-ben, akár félóránként, vagy ha változik valami? Ez, hogy válogatás nélkül mindnekinek kiküldték, közröhej!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 21:46:08

@Trejo: Igen, mindenben.

Tudom, hogy szomorú, de így van.

Szegény Magyarország.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 21:47:02

@MolnarErik:

Akkor most a Telenorosok nem tudták meg, hogy gondolnak rájuk, minden rendben lesz és ha gondjuk van, kérjenek segítséget ott, ahol segíteni tudnak? :)

viragimado 2013.03.15. 21:49:47

@Kriszta73: ne mond, hogy ez nem alapban az autósok felelőtlensége! A Volán is pont olyan felelő, mert elindította a jáératait, pedig csak elég lett volna egy telefon, vagy az időképet megnézni, és tudták volna, hová ne indítsák az amúgyis szar buszaikat!
MINDEN elindult felelős!! És alapvetően ők! Aztán jön a mentés koordinálatlansága, a késői kezdés, a riossz döntések.
De ha nem indultak volna el, nem kellett volna menteni!

Kudawudashuda 2013.03.15. 21:51:17

@Blogger Géza: Azt azért áruld már el, hogy ha jó előre tudni lehetett a helyzetet, akkor a kamionokat miért állították le és terelték parkolókba szerda illetve csütörtök reggel, hogy legalább ők ne legyenek akadályok, ha már a birka nép autózik?

Kriszta73 2013.03.15. 21:51:17

@Blogger Géza:

Azért ez nem semmi. Hogy ilyen mélyre lesüllyedjen valaki, ez már valami.

Az autósok tehát hibásak amiért elindultak, hiszen tudniuk kellett volna, hogy el fognak akadni, de a Volánbusztól egyáltalán nem probléma, hogy ők a biztos elakadás tudatában is elindították a járataikat és ezzel kockáztatták az utasaik életét - hiszen legfeljebb majd kimentik ők, csak a hülye autósok miatt ez most lassabban sikerült. Érem. Az azért ne zavarjon meg, hogy az autópálya egyik oldala tökéletesen járható volt és ha nem 15 óra kellett volna a rendőrségnek a szalagkorlát elvágásához akkor az autók-buszok simán megmenekülhettek volna már rég. Továbbá ha mondjuk lezárták volna a felhajtókat legalább akkor amikor már órák óta megállt a forgalom Győrnél, talán akkkor is hamarabb ment volna a mentés.

Állati jól fizethet a Fidesz, ha ennyire gerinctelen kommenteket is bevállalsz értük, az előző rendszerben kitűnő munkásőr lehetett volna belőled. Milyen kár, hogy már csak egy évetek van.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 21:51:23

@Blogger Géza: Nem te vagy az első troll, aki ezzel a faszsággal jön elő, pártdirektívában volt?
Az útzár, meg a kamionstopp az a kormány dolga, az hogy megmondja, h kivel élhetem (meg hogy hogyan) le az életem, meg hogy mit ítéljenek a bíróságok konkrét ügyekben, az nem.
Találjatok már ki valami épkézlábabb hazugságot, mert ez még a szokásosnál is szánalmasabb.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 21:51:31

@viragimado:

Mások meg oda költöznek, ahol előfordul árvíz. Ehh. Az emberek...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 21:52:56

@milyen szép a Vértes, ó: és a legpiszlicsárébb ügyekben is szigorúan a főigazgató dönthet, aki hetente benéz (jó esetben).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 21:54:33

@Francois77: Franciaország tele van atomerőművel, Magyarországon meg Paks max a 40%-át tudja biztosítani az áramnak.

Gondolkodni is kellene fideszbirkaként, nem csak bégetni.

viragimado 2013.03.15. 21:56:22

@Kriszta73: úgy látom neked meg valamelyik másik párt fizet, ha ennyire nem akarod látni a valós problémákat!
Ez nem párt probléma! Az elmúlt 60-70 évben is voltak ilyen helyzetek, és azok sem sültek jól el. Ez a mindenkori magyar szervezetek impotens állapotát jelzi.

nandras01 2013.03.15. 21:58:02

@KopaszMercis: tudom.
valamelyik másik blogon, ahol úgyszintén felmerült ez az extraprofit izé, már említettem, hogy már annakidején sem értettem, amikor polgazdban tanították eme hülyeséget.

mindegy.
én vagyok a ner- éretlen...

viragimado 2013.03.15. 21:58:52

@milyen szép a Vértes, ó: tudod sajna ebben is van valami, de az is, hogy sok helyen avatkozott bele az ember a természet által talán jobban kitalált dolgokba, és azoknak következménye van. Ez pont olyan, mikor nyugvó vulkán lábához költözik valaki, majd reklamál mikor kitör a vulkán.
Ha a természetet nem vesszük figyelembe, kapunk pár pofont.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.03.15. 22:00:51

@Azbej Tristan: ezzel nem nagyon tudok vitatkozni, nagy tehetségek ülnek minden párt kommunikációs osztályán, csak úgy záporoztak ma az öngólok. De nem csak az ellenzék oldalán, Pintér et. is kitett magáért, igazi politikai őstehetség mivoltáról tanúskodik, amilyen elánnal lehülyézte a bajbajutottakat.

dr. vuvuzelafan 2013.03.15. 22:02:14

@ColT: Nekem az az érzésem támadt az eseményekkel kapcsolatban, mint amikor senki nem mer semmit csinálni anélkül, hogy a "főnök" utasítaná rá. Mivel a főnök nem volt itthon, ezért minden állt, mert mindenki attól félt, hogy ha éppen csinálna valamit, akkor ahhoz majd mit fog szólni a főnök, ha hazajön.

Kriszta73 2013.03.15. 22:02:18

@viragimado:

Ha te sem csak írnál, hanem olvasnál is, akkor olvashattad volna azt az Indexen megjelent cikket, amiben elakadtak leírják, hogy indulás előtt felhívták az autópályakezelőt és semmi tájékoztatást nem kaptak arról, hogy járhatatlan a pálya és ezt az autópálya kezelő a weblapján se közölte! A külföldieket is minden tájékoztatás nélkül átengedték a határon!

Szóval nem, az autósok egyáltalán nem felelősek, pont. Havazásról volt szó, nem több méteres hótorlaszokról, ráadásul március közepe van, nem január, senkinek nem kellett arra számítania, hogy az utak teljes mértékben járhatatlanok lesznek és ilyen híradást egyetlen hivatalos szerv sem tett közzé. Ha az illetékeseknek információk voltak arról, hogy ekkora gáz lesz, akkor azt nem egy egyszerű ajánlás formájában kellett volna közölni a híradó végén, hanem le kellett volna zárni az utakat, ezzel lehetett volna leginkább megelőzni a bajt. De ezt ők még akkor sem tették meg, amikor már több kilóméteres volt a dugó, autók ezrei rekedtek csak azért a hóban, mert az autópálya felhajtói még órákkal azt követően se voltak lezárva, hogy a foralom már rég beállt! Ezért az autósok egyáltalán nem felelősek, a kormánynak vannak eszközei a tájékoztatásra, ezeket csak késve vagy egyáltalán nem használta. Ennyi a történet.

Ajánlom figyelmedbe az alábbi írást: hvg.hu/itthon/20130315_Pinter_havazas_kormany_hibazott

viragimado 2013.03.15. 22:03:29

@milyen szép a Vértes, ó: és erre egy vizes példa is. Óbudán a Római part ártér. Szinte nincs olyan év, amikor nincs egy kis tavaszi áradás. Egy hatósági hiba, hogy épírtési engedélyeket adtak ki ide (nyilván jó pénzért). Emberi hiba: nem nétek utána hol vesznek lakást. A pofon akkor jött, mikor egy biztosító sem kötött velük lakásbiztosítási szerződést.
Ebben az országban mindnekit felelősnek tartunk, csak saját magunkat nem! Pedig ott kellene kezdeni. Hiszen a kormányokat is mi választjuk. :)))

dr kíváncsivagyok 2013.03.15. 22:03:35

1.) Nem volt megfelelő tájékoztatás !
2.) Legalább 12 órát késtek a megfelelő intézkedésekkel !
3.) Későn és nem elég hatékonyan vetették be a honvédséget !
4.) Akkor zárták le az autópályákat , AMIKOR MÁR BEDUGULT, nem előtte , hogy ne történhessen meg !
5.) A királyi TV -k és rádiók szinte semmi tájékoztatást nem adtak , de a MAGÁN mobilszolgáltatókat felkérték rá ( semmit sem érő üzenettel !!!!)
És még hosszan sorolhatnám,...de Ők kiválóan ellátták a feladatukat !?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:03:39

@Blogger Géza: Persze valójában ebben sincs szabadság (mily meglepő)
"A kabinet veszélyhelyzetben elvileg bármit megtehet, leállíthatja akár a teljes közlekedést is, ám a kormány nem élt a jogosítványokkal, amelyekkel egy évvel ezelőtt felruházta magát."
hvg.hu/itthon/20130315_Pinter_havazas_kormany_hibazott

Francois77 2013.03.15. 22:06:16

@Kriszta73: szél ellen nem lehet hugyozni, és te olyan erősen fújod, hogy feladom :)
de azért még válaszolok: én sosem megyek az autópályakezelő honlapjára, vagy a közútkezelő oldalára, elég az indexre felmenni, és ott volt minden info meg figyelmeztetés. A szalagkorlátok elvágásához azért kellett valószínűleg annyi idő, mert oda is kellett jutni, de nem voltam ott, nem tudom. Az viszont teljesen jogos, hogy korlátot magánember ne vágjon, mert mire megfordul, szemből nekimennek ezren. A volánbuszban igazad van, valószínűleg fog is jópár volános fej hullani, jogosan.
Részünkről??? ja hogy a hóhelyzetben is két ország van, mi meg ti? ekkora faszságot már régen hallottam.

elhúzódó mentés? 24 óra elteltével töredéke maradt a tegnap esti és ma reggeli elzárásoknak és elakadásoknak, szerintem ez nem lassú, külföldön néha 2-3 nap is eltelik, mire eljutnak a TÖBBSÉGHEZ.

De igen, az autósoknak is van felelőssége, mindenki tudhatta, hogy szar helyzet lesz, akit meg annyira nem érdekel a való élet, hogy nem tudta, az meg is érdemli.

Igazad van teljesen egyébként, az állam nem állította meg a havazást a határon,

Ja és ne feledd el, hogy téged is várnak biztos a Milla vasárnapi rendezvényén, ami máról lett vasárnapra áttéve, és az a címe, hogy azért a víz az úr. megjegyzem, akkor is a víz az úr, ha hó formájában esik :) 'stét :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.03.15. 22:06:28

@viragimado: Persze, nem kellett volna útnak indulniuk. De a múlt héten miért szedték össze a hófogó falakat?

viragimado 2013.03.15. 22:06:52

@Kriszta73: akkor sem értek egyet veled! Mi sem indultunk ki Olaszországba, mert már tegnap délelőtt látszott, hogy egyre romlik a helyzet. Én több időjárási oldalt nézek ilyenkor. Nem csak magyart. Esetleg telefonálok párat. Azt hiszem pont a katasztrófavédelmet eszembe sem jutna felhívni.

Blogger Géza 2013.03.15. 22:07:23

@Kriszta73: Nagy csalódás fog téged érni 2014ben, kiscsibém. :) Ugíanúgy, mint azt, aki azt hitte, hófúvásban is átszáguld az országon...

dr kíváncsivagyok 2013.03.15. 22:07:44

@Kencsuszi:
"..de hát a másik kormány is ugyanúgy elbaszta az aug.20.-át, söt sokkal jobban" -- egyrészt, nem sokkal jobban, csak másképp. Másrészt: és akkor mi van?!"

Akkor a mostani helyzetről nem is kéne beszélni , elég annyi : A szocik is elbaszták...
Amúgy is ,...3 éve mindenre ez a válasz ...

viragimado 2013.03.15. 22:08:08

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): így van, ez is legalább olyan érthetetlen és dilettáns hiba volt, mint előre jelzett havazás előtt lecserélni a téli gumikat, ahogy sokan tették.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:08:24

A határőr végzettségű Bakondi György irányította átalakítás 2011-2012-ben sok vérveszteséggel járt forrásaink az átszervezéssel során a közel ezer főállású polgári védelmisből mintegy 900-at kirúgtak. Menesztették a megyei polgári védelmi szolgálatok vezetőinek mintegy 90 százalékát is – helyükre jórészt szintén nem szakirányú végzettséggel bíró tűzoltók kerültek.

Korábban mintegy 200 helyi szervezeti egységgel működött a polgári védelem, ami egy név nélkül nyilatkozó szakember szerint biztosította, hogy mindenhol kellő helyismerettel rendelkeztek egy-egy katasztrófahelyzet elhárítására. A helyi polgári védelmisek tisztában voltak a környék rizikós útszakaszaival, tudták, hogy hol van a legközelebb vészhelyzet esetén bevehető, akár kölcsönkérhető nehézgép, szivattyú, egyéb műszaki eszköz. Az átszervezéssel együtt ezeket a szervezeti egységeket is megszüntették, így fordulhatott elő például a szakember szerint, hogy az M1-esen 14-16 órát vesztegeltek autósok, miközben az autópályához közel Tatabányán ott álltak a honvédség hókotróval is felszerelhető T-72-es tankjai. Ezeket végül péntek késő délelőtt vetették csak be.

A jogszabályok szerint ilyenkor a kormánynak és a katasztrófavédelemnek a legfőbb teendője a tájékoztatás – akár még azt is megtehetik, hogy beolvastatják a közleményeiket, rendelkezéseiket a rádiókban, tévékben. Ám a közmédiát és a sajtót hírekkel ellátó MTI archívumában csak a kamionstopok csütörtök reggeli elrendelését találtuk – ezek viszont egy-egy főútra vonatkoztak, nem országos érvényűek voltak.

Az MTI csütörtök délután fél négykor adta ki az első olyan hírt, melyben az OMSZ riasztásáról beszámolva közölte az OKF kérését is, hogy „aki teheti, ne induljon útnak, ha mégis, akkor viszont csak a téli időjárási viszonyoknak megfelelően felkészített járművel”. Végül a határozott felszólítás az ORFK-tól érkezett negyed ötkor – amikor már több tucat baleset volt az utakon.

Pedig az utóbbi években az OKF többször tartott próbariadót, sokszor gyakorlatoztak, olyankor napokkal előtte értesítették a sajtót. 2011 novemberében például egy héttel korábban szóltak, hogy gyakorlatot tartanak, amelyben részt vesznek a katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóságok, a polgári védelem, valamint a teljes közmédia, illetve a kereskedelmi és közösségi televíziók, rádiók nagy része. A gyakorlatban a műsorszolgáltatók megszakították adásukat, közleményeket ismertetnek, ám a félreértések elkerülése érdekében fiktív helyszíneket közöltek a Csillagok háborúja című film bolygóit megnevezve.

A teljes, országos tájékoztatást végül sms formájában péntek délelőtt adta ki a Belügyminisztérium ezzel a szöveggel: "Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!"
hvg.hu/itthon/20130315_Pinter_havazas_kormany_hibazott

Francois77 2013.03.15. 22:08:33

@Jani haverja: és amikor az oroszokkal tárgyal a kormány Paks oroszok általi bővítéséről (tudod egyszerűbb egy orosz rendszerű erőművet oroszokkal bővíttetni, mint másokkal), akkor meg tiltakozik az ellenzék...

Blogger Géza 2013.03.15. 22:08:44

@MolnarErik: Ja, mert akkor a hozzád hasonlók azért sipítoznának, hogy kitört a diktartúra (már így is megy a hiszti.)

Francois77 2013.03.15. 22:10:14

@MolnarErik: úgy látszik, sem a hvg, sem te nem láttad ezt a hírt: SZERDA DÉLUTÁN 16:11 Közútkezelő: több helyen is hóátfúvások nehezíthetik majd a közlekedést

Budapest, 2013. március 13., 16:11 szerda (MTI) - A csütörtöktől várható havazás és a viharos erejű széllökések miatt hóátfúvások nehezíthetik a közlekedést - hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Kifejtették, a meteorológiai előrejelzések szerint csütörtökön a nyugat-dunántúli megyékben a várható havazás mellett viharos, orkánerejű széllökésekre lehet számítani. Ezért ezekben a térségekben több helyen is hóátfúvások nehezíthetik majd a közlekedést.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a teljes gépparkjával dolgozik majd, hogy megszüntesse az esetleges hóakadályokat. Ezzel együtt a közlekedőket arra kérik, amennyiben a hófúvásokban érintett területeken autóznának, utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ezekről friss információkat a www.kozut.hu oldalon, a társaság Útinform szolgálatának munkatársaitól és megyei diszpécsereitől kaphatnak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: csütörtökön északnyugat felől erős hidegbetörés várható. Ennek következtében a kezdeti esőt, havas esőt napközben fokozatosan váltja fel havazás, legkésőbb a keleti megyékben. Csütörtök éjfélig többnyire 5-10 centiméteres hóréteg alakulhat ki.
Az északi, északkeleti szél a reggeli óráktól a Dunántúlon és az északkeleti megyékben viharossá fokozódik. A Bakony és a Balaton térségében, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Kisalföld nyugati felén az óránkénti 100 kilométeres erősséget meghaladó széllökések is lehetnek - írta a meteorológiai szolgálat, megjegyezve: a viharos szél elsősorban az ország középső részén okoz hófúvást.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:10:27

@MolnarErik: Van még:
"A 2011-ben elfogadott, több mint egy éve hatályba lépett új katasztrófavédelmi törvény – melyet a belügyminiszter azzal az indoklással terjesztett az országgyűlés elé, hogy növelni kell a veszélyek elhárításának hatékonyságát – pontosan megfogalmazza, mi a kormány feladata ilyen helyzetekben. A törvény szerint „a több napon keresztül tartó kiterjedő, folyamatos, intenzív, megmaradó hóesés” veszélyhelyzetnek számít, és ilyenkor a kormány és a rendvédelem szervei különleges jogosítványokat kapnak. Ezekben a helyzetekben a kormány szinte bármit megtehet a veszély elhárítása vagy a kármentés érdekében: leállíthatja az autós, vasúti, légi közlekedést, korlátozni lehet a lakosság mozgását az utcákon, utakon, sőt, azt is előírhatja, hogy az ország veszélyes területeire, megyéibe, településeire csakis különleges engedéllyel lehessen belépni."

viragimado 2013.03.15. 22:12:17

@dr kíváncsivagyok: a két eset kicsit más, bár hiba volt bőven moind a két esetben. Ezt hetekkel előbb már jelezték, az kicsit gyorsabban jött. Ott csak egy döntés kellett volna, egy városban, hogy oszlassák a népet.
Itt talán már két nappal előbb az összes médiában fel lehetett volna erre hívni a figyelmet, tudva, hogy a hosszú hétvége miatt sokan mennének valamerre. Aztán a többi hiba később jött. Későn bevetett katona eszközök, késő korlát bontások, stb., stb,

Francois77 2013.03.15. 22:13:27

@MolnarErik: veszélyhelyzet akkor van, amikor már helyzet van, nem előtte. amikor meg lett, akkor korlátozták, egy csomó várost lezártak, több megyében, és nem engedték kijönni az autósokat.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:14:43

@Francois77: Ez is benne van a HVG cikkben, de ebben sehol sincs a kormány. A közútkezelő nem rendelhet el útzárat, ezért csak kér és ígér. Egyébként a honlapjuk összeomlott, a diszpécsereik pedig elérhetetlenek voltak.

zobod 2013.03.15. 22:15:37

@nandras01: Marx az extraprofitot a fejletlen kapitalizmus jelenségének tekintette, mivel szerinte a profitráta a termelési módok fejlődésével csökken. Gyorsítjuk a kapitalizmus fejlődését ;)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:18:11

@Francois77: Az első autópályaszakaszt este 10-kor zárták le (az M1-M7 közös bevezető szakaszát), pedig már du. óta teljesen be volt állva, az első nagy baleset pedig de. történt.

Francois77 2013.03.15. 22:19:10

@MolnarErik: furán gondolkodsz, vagy az én agyam jár rosszul. ha info kell, én indexre megyek és rádiót hallgatok először...ezeken pedig ott volt minden info. se közút, se kormány nem jut eszembe ilyenkor. de mondom, lehet, hogy én gondolkodok rosszul.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:19:42

@Blogger Géza: Csak szánni tudlak haver, h lehet valaki 1 ekkora gerinctelen féreg?
remélem jól fizetnek érte.

viragimado 2013.03.15. 22:22:52

A hófúvások sem lennének ilyen szinten, ha nem vágnak ki annyi fasort, erdőt, útmenti bozótost. Mert ugye itt is magunk alatt vágjuk a fát! Erdőt írtunk, aztán csodálkozunk, hogy nincs ami megfogja a szelet, a havat, a földcsuszamlásokat. Talán Miskolcnál volt pár éve árvíz, ahol is kiderült, hogy az áruházlánc építkezésének következtében nem arra ment el a víz, amerre jobb lett volna.
Akár merről nézem, a problémákat magunk csináljuk magunknak.
Elszarjuk a természetet, aztán amikor az válaszol, nem figyelünk rá, majd bajba kerülve meg sírunk, mint a fürdősök, hogy mentsenek meg.
Igazán felelős emberi magatartás!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:28:33

@Francois77: Én is az indexről informálódtam, de az általad hivatkozott hírben (amit szted én nem olvastam el, de ezek szerint valójában te nem), h a közútkezelő honlapja és diszpécserei tájékoztatják az autósokat az utak állapotáról.
A kormány meg úgy kerül ide (már a legején úgy került ide, amire te bevágtad azt a teljesen irreleváns MTI hírt), h ő rendelhet el útzárat, nem pedig az Index, tod még akkor sem, hha erről ők írnak. És hha azt hitted, h ebben az esetben az Index rendeli el az útzárat, akkor tényleg furán gondolkodsz. (Bár kormánytrolltól már a gondolkozás is szép teljesítmény lenne, de uakkor tilos is, szigorúan a pártdirektívák érveit felsorolni).

Byk001 2013.03.15. 22:29:36

@Francois77: "hóátfúvások nehezíthetik majd a közlekedést" - megnehezítik, nem lehetetlenné teszik.
"a viharos szél elsősorban az ország középső részén okoz hófúvást." - M1-es nem azon a területen halad, amit az ország középső részének nevezünk (talán az első szakaszát kivéve, de a bajok nagy része meg nem ott jelentkezett). Mégis az itteni nagy dugókról, elakadásokról szólnak elsősorban a hírek.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:30:36

@Francois77: A zavaros kommunikáció okozta ellentmondásokat végül péntek késő délután a belügyminiszter főtanácsadója igyekezett feloldani az MTI-nek. Samu Attila azt nyilatkozta, nincs kihirdetett veszélyhelyzet az országban.
Egyesek szerint még most sincs helyzet.

Francois77 2013.03.15. 22:32:16

@Byk001: az hogy középen vagy nyugaton, már belefér a meteorológia pontatlanságába, nem vagyunk olyan nagy ország. egyébként pedig a tank tudott közlekedni? igen. akkor kijelenthetjük, hogy csak nehéz volt a közlekedés, és nem lehetetlen. ne keress a kákán is csomót, mert tudom, hogy találsz, de semmi szükség rá.

komplikato 2013.03.15. 22:32:59

@is: " az útlezárások mikor jöttek, az itt a kérdés? a kamionstop mikor jött, az itt a kérdés?"
Amikről én tudok valamikor 20.00 és 21.00 között. Biztos én vagyok a hülye, de nem értettem felhajtott egy csomó kocsi, rájöttek, hogy nem lehet eljutni sehová, aztán már vissza se tudtak jönni a lezárások miatt sem.

Francois77 2013.03.15. 22:36:59

@MolnarErik: A veszélyhelyzetet és annak kihirdetését az Alaptörvény külön szabályozza. Azt a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében hirdetheti ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be. A kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

a veszélyhelyzet a fentiekből következően más. elemi csapás például egy atomkatasztrófa, vagy egy gátszakadással járó árvíz.

helyzet van, de jogi értelemben nem veszélyhelyzet. egyelőre.

Amadeus62 2013.03.15. 22:38:59

Még mindig több mint 100-an rekedtek az utakon. Ők megint ott fognak éjszakázni. Immáron 48 ÓRÁJA!!!

Pintér, ezért felelned kell!

Az MTI meg ne hazudozzon! Az M1-es jó része még mindig járhatatlan. (ja, tankkal nem -.-)

Byk001 2013.03.15. 22:39:26

@Francois77: Akkor írom tovább az egyszeri átlag autós vélhető gondolkodását. "A hófúvások az alsóbbrendű utakon szoktak gondot okozni, én az autópályán megyek, ott nem lesz gond, legfeljebb kicsit lassabban kell menni. Meg nem is arra megyek, amerre mondták, mert mindig Fehérvár környékén meg Cegléden van valami, ha az ország közepét mondja a Reisz András."
Szóval kb. így indult el jó része az autósoknak az M1-esen. Szerintem!!
Aki meg alsóbbrendű úton akadt el, az jellemzően azért szokott arra járni, mert menni kell. Dolgozni, vagy munkából haza.

yatumux 2013.03.15. 22:41:03

Nincs mivel odamenni. Érthető? Lánctalpasok 2007-Ben kivonva. Helikopterek üzemideje lejárt. Hahó! Személyautóval nem lehet kamionokat kihúzni, tömegeket gyorsan kimenteni. Majd az árvíznél meglátjátok.

kifordított nagyanyó 2013.03.15. 22:41:14

@nandras01: Baszod!Pesten összesen van ennyi hókotró!:))

komplikato 2013.03.15. 22:41:35

@nevergone: "A kormány államosítaná a meteorológiát, erre meg: fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/580723_10151540488596093_1174177442_n.jpg "

LOL. b+ Jól látom az ott az IDŐKÉP hótérképe??? :D
Ehhez pofa kell.

Amadeus62 2013.03.15. 22:42:19

@Francois77:

"helyzet van, de jogi értelemben nem veszélyhelyzet."

Ezt mond annak a több tucat szerencsétlennek, akik már 2 teljes napja csak egy helyben van valahol, valamelyik dunántúli úton még mindig. Rosszabb esetben étlen, szomjan. De valószínűleg üzemanyag nélkül! Csecsemőkkel!
Baszod, folyamatosan érkeznek még mindig a face-re a hírek, hogy pl. Mórnál is 3 hónapos gyerekkel ott rostokolnak az autóban már közel 48 órája. Se előre, se hátra, se erre-se arra.
Mondom, 2 teljes napja!

Francois77 2013.03.15. 22:42:30

@Amadeus62: az MTi is írja, hogy tizenvalahány km még járhatatlan. a 48 óra holnap este lesz, ennyire ne siessünk előre.
valszeg felajánlották nekik, hogy kihozzák őket, de kocsi nélkül, mint ahogy ki is jöhettek volna azokkal, akik enni vittek nekik. persze akkor a kocsijuk ottmarad. ezt gondolom nem vállalják be sokan.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:42:54

Emlékeznek még, amikor állami monopóliumot akartak csinálni az OMSZ-ből?
márc. 15. 22:23

A katasztrófavédelem központjában az Időkép és nem az Országos Meteorológiai Szolgálat széltérképével dolgoznak a szakemberek.

rïvïera 2013.03.15. 22:44:03

@Francois77: @Blogger Géza: biztos vagyok benne, hogy nem a politikai helyzet jutott eszükbe az osztrákoknak egyáltalán, de akkor is van egy ilyen olvasata a dolognak. (Általában azért ezek a "nemzetvesztö nyugatiak" udvariasabbak annál hogy ilyeneket ki is mondjanak, de biztos hogy lesz/van egy kis bajusz alatt somolygás. Bár az utóbbi idöben már nekik se somolyogni van kedvük ha szóba kerülünk, gondolom.)

(Bocs, hogy nem vágom a belügyminiszter "fanyar humorát", de biztos tök jó fej.)

@Kencsuszi: A blogbejegyzés arról szól, hogy ahhoz képest, hogy arra az aug.20.-ra hogy reagált a mostani kormány, ahhoz képest ök pontosan ugyanakkora nullák, mint az elözök. Ezért "nem ér visszafelé bezzegezni". De ha ezt tényleg el kell magyarázni, akkor felölem aztán arra bezzegezel amerre akarsz.

Más országokban meg tudnak ezzel a problémával azért mit kezdeni, ne zsibbassz már ilyen sóderrel, tényleg, ez azért nem Katrina hurrikán. (Ahogy egy korábbi komment is írja, osztrákok, szlovákok? Nekik sikerült?) A különbség meg az volt ez és az aug.20. között, hogy a mostanira sokkal több idö lett volna felkészülni, és a legjava a megfelelö megelözéssel elkerülhetö lett volna.

Az egyéni felelötlenségröl én is írtam, de úgy látom azt a mondatot sikerült átugrani.

"Természetesen a mentés késlekedésére nem sok mentség van." -- Ebben mondjuk hogy egyetértünk, csak szerintem ez nem a "mentés késlekedése", hanem felkészületlenség. Ami azért kurva nagy beégés, mert múltkor ök voltak nagy pofával. Ennyi. (És akkor a fentebb említettekröl még nem is szóltunk, ti. hogy bekamuzzák egyes utakról, hogy már járhatóak, stb.)

De attól függetlenül, hogy "az emberek hülyék" (mert akár tetszik akár nem, nagy tömegben hülyék, bármely országban), egy kormánynak kevés olyan "testre szabott" feladata van, mint a katasztrófavédelem, amibe igenis beletartozik hogy 1) számolunk a hülyékkel 2) ha tudjuk hogy gáz lesz, megelözö lépéseket is teszünk.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:44:47

Orbán: Az állam mától nem moshatja a kezét Haszán Zoltán
márc. 15. 22:06

ha a katasztrófavédelem területén nem zajlik valami megfelelően, mondta Orbán Viktor alig több, mint egy éve 2012. január 2-án

Még szerencse, h minden megfelelően zajlott.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 22:50:23

@Francois77: Én már bevágtam, a havazás is a lehetséges vészhelyzeti okok közt szerepel
"A törvény szerint „a több napon keresztül tartó kiterjedő, folyamatos, intenzív, megmaradó hóesés” veszélyhelyzetnek számít,"

Francois77 2013.03.15. 22:50:39

Az igazság az, és ez most furcsán fog hangozni, de igaz: ha sűrűbben lenne ilyen (ne legyen), akkor tudnák az emberek, hogy mit kell tenniük , és honnan kapnak hiteles információt. Szerencse, hogy nincs ilyen helyzet gyakran, de sajnos épp emiatt az emberek meggondolatlanok, a szervek pedig gyakorlatlanok.

De ezen nem segít sem az egymásra mutogatás, sem a folyamatos fejcsere. Aki utána jön, az sem fog gyakorlott lenni, mert szerencsére ritka az ilyen helyzet mint a fehér holló.

Francois77 2013.03.15. 22:53:29

@MolnarErik: több napon keresztül...ez nem volt

komplikato 2013.03.15. 22:53:53

@Amadeus62: "Az MTI meg ne hazudozzon! Az M1-es jó része még mindig járhatatlan. "

Ne bazz! Hajnali 5 óta óránként hallom, hogy szabad az M1. A 81-es útról is elmondták egy csomószor amikor nem volt még igaz ...

Amadeus62 2013.03.15. 22:56:24

@komplikato:
Szerintem összekevered az M7-sel !

asmodean 2013.03.15. 22:57:49

@Francois77: Tehát akkor szerinted is az MTI-t, mint hiteles információforrást kizárhatjuk a források közül? :)

Francois77 2013.03.15. 22:59:43

@asmodean: most direkt megnéztem, M7-re írják, hogy járható, háromnegyed hatkor az M1esre, hogy egy szakaszt megnyitottak, és folyamatosan előtte és utána, hogy bizonyos szakaszok még járhatatlanok. nem tudom, hol láttátok, hogy az M1re azt írták volna, hogy felszabadult

nincs1itt 2013.03.15. 22:59:43

@Azbej Tristan: Ugye "az" az Azbej Tristan vagy, aki a "gyerehaza" oldalt is jegyzi??

WLaci 2013.03.15. 22:59:51

@Francois77: ööööö 2006 nem ugrik be erről?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 23:00:01

@Francois77: A kettő az nem több? Az egy?
Jó tudni, bele kérne írni az alaptörvénybe a biztonság kedvéért, h a kettő az egy, az esetleges további félreértések elkerülése végett.

ccvv 2013.03.15. 23:00:26

Ha a BM beszól az úgynevezett népek, akkor valaki szereptévesztésben van. A nép?

Francois77 2013.03.15. 23:01:12

@MolnarErik: úgy tudom, de nem vagyok ott, hogy nem esett az M1 térségében 24 óránál tovább, csak elállás után fújta a szél, tehát nem volt meg a több nap

Francois77 2013.03.15. 23:01:53

@WLaci: mire gondolsz? hogy ott másfél órával korábban tudták, csak nem szóltak az embereknek, akik annyi idő alatt haza is tudtak volna menni? vagy hogy ezt meg egy hete tudják, és mondják is egy hete? nem értem.

WLaci 2013.03.15. 23:03:30

@Francois77: arra hogy az akkori zavargások/forradalom kezelésének elcseszése is a gyakorlatlanság számlájára volt írható, és politikai legendárium szövődött köré.

Francois77 2013.03.15. 23:08:48

@WLaci: legalább annyi volt benne az elcseszés, gyakorlatlanság miatt, mint a példastatuálási szándék. de szerintem ezt ne keverjük ide, én is próbálok politikamentesen írni, pl nem írok arról, hogy a BM már csütörtök este lemondja az állami ünnepséget, de a Milla vár reggel háromnegyed 10-ig, mert hátha....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:10:04

@Francois77: Fideszbarma! Te írod, hogy A SZLOVÁKOK LEZÁRTÁK!!!

Éppen ezért nem ragadt 10.000 ember 24 órán keresztül az autójában!!! Merthogy IDŐBEN LEZÉRTÉK AZ UTAKAT!!!

Nem vágod ugye???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:14:00

@viragimado: Én 69-es vagyok, Te gondolom 73-as. Mindketten emlékezünk a 87-es nagy havazásra.

1./ Akkor sem maradt ekkora tömeg az utakon.
2./ Mennyiségben akkor kb. 10X annyi hó esett, mint most Magyarországon.
3./ Nem volt ez egy túl nagy havazás, ha időben intézkednek, elég lett volna egy kamionstop is, néhány hókotróval kiegészítve. De amikor 23 órával később reagálnak, arról nem sok minden jót lehet mondani.
4./ Az osztrákok, meg a szlovákok miért tudták rendesen kezelni a helyzetet?

Francois77 2013.03.15. 23:14:17

@Jani haverja: nem, nem vágom, mert a szlovákoknál pont ugyanúgy mentik az embereket, akik elakadtak kamionokkal és autókkal, mint nálunk, úgyhogy nem vágom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:15:45

@viragimado: Jaj, egy dolog kimaradt, Te írtad:

"Ma megválasztható párt NINCS Magyarországon! "

Ebben tökéletesen igazad van, ha megnézed a korábbi írásaim bármelyikét, ezt pofázom én is, amióta ide elkezdtem írkálni.

Francois77 2013.03.15. 23:16:03

@Jani haverja: ja értem, mire gondolsz. lezárták a határokat, hogy TÖBB KAMION ne akadjon el, mint amennyi addig.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:16:47

@Francois77: Egy linket légyszi erre, mert az általad bemásolt szöveg pont az ellenkezőjéről szól!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 23:17:27

@Francois77: Tehát a tegnap meg a ma, az nem két nap.
Ne légy már ekkora szarrágó, mindjárt leérsz Blogger Géza szintjére
(azt már meg se említem, h az ilyen törvényi kritérium felsorolások, h csak nem jelzik külön, akkor mindig vagylagosak, mert akkor nem szórakoznánk ilyen jól)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:18:10

@Francois77: Erre is egy linket légyszi, mert az általad bemásolt szövegben még az is benne van, hogy némely szlovák kamionokat még be is engednek. Korántsem arról szól, hogy tömegével elakadtak a kamionok.

Francois77 2013.03.15. 23:18:53

@Jani haverja: természetesen, csak MTI-ről nem tudok linkelni, mivel regisztrációhoz kötöttt oldal

Havazás - Szlovákiában is fennakadásokat okoz az időjárás

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony, 2013. március 15., péntek (MTI) - Szlovákiában is országszerte fennakadásokat okoznak a csütörtök este betört hidegfront következményei.

Az erős szél, a havazás, a hóátfúvások, valamint a jegesedés miatt országszerte több főutat és számtalan mellékutat, valamint néhány hágót le kellett zárni a forgalom elől. A hidrometeorológiai intézet különböző szintű riasztásokat adott ki az ország egész területére.
A közutakon a legkritikusabb helyzet a komáromi járásban alakult ki, ott éjjel sok kamion és több száz személygépkocsi akadt el a helyenként méteres magasságú hóban. A rendőrség, a tűzoltóság és a katonaság segítségével csaknem háromszáz embert kellett kimenteni, egy részük a több településen ideiglenes jelleggel létrehozott átmeneti szállásokon töltötte az éjszakát. A komáromi járásban lévő Gúta és Földesócsa közti útszakaszon péntek délelőtt is több tucat autó vesztegelt a hóban. A tűzoltók jelentése szerint a hótorlaszok magassága helyenként az öt métert is eléri, ott is folyamatos a mentés. A rendőrség reggelre az összes Révkomáromba bevezető utat lezárta, és szünetel a forgalom a Révkomárom és Pozsony közötti vasútvonalon is.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.15. 23:19:30

@rïvïera: Hát igen, megvan a priorítási sorrend :)

Francois77 2013.03.15. 23:21:59

@MolnarErik: én vagyok szarrágó? ha este 11től hajnal 1ig esik, az két nap? 24 óra egy nap, ennél tovább nem esett. ha vessző van, akkor és, ha vagy, azt kiírják.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:22:07

@viragimado: A Volán társaságok nem állami tulajdonúak véletlenül???

Francois77 2013.03.15. 23:25:45

@Jani haverja: várom az elismerést, hogy igazam volt, ment a cikk ugye :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:28:36

@Francois77: Én nem vagyok általad vett ellenzék. Én legszívesebben együtt látnám lógni a magyar politikusok többségét (a kormánypártot és az ellenzéket, nagyon kevés kivétellel, de az sem pártfüggő). De már azt sem, mert már szerencsére másfél éve nem élek Magyarországon, és ahogy a helyzet kinéz, nem is egyhamar megyek vissza.

komplikato 2013.03.15. 23:29:50

"Szvitek Zsóka Segítsetek, kérlek. Ha valaki nem visz az önkéntes mentőegységnek az M1 80-as kilométeréhez meleg italt, ételt és kesztyűket, nem sokáig tudnak tovább ásni és menteni, kimerültek és fáznak, pedig már jókora szakaszt megtisztítottak. Aki a közelben van, segítsen, pontos koordinátákért hívja Horváth Sándort a 30/311-7188-as számon. A segítőknek is kell a segítség!"

10 perces üzenet. Mit is mondott az MTI a M1-ről, nem értettem jól???

Pendejo 2013.03.15. 23:31:27

Lemondani bazzeg???
Egy olyan embernek, akinek az olajügyek és utóbb az eclipse-ügy eltussolását köszönhetjük???
Vááá-hááá-hááá-háááá!
Az erkölcs jelentését még szótárból sem ismeri.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:32:21

@Francois77: Igen Szlovákiában több száz személygépkocsi, Magyarországon meg több, mint ÖTEZER!!!

Van egy kis különbség lakosságszámban is, de azért nem ekkora :)

Meg Szlovákia egy része egy kicsit hegyesebb is nem gondolod?

Francois77 2013.03.15. 23:32:29

@komplikato: ezt valszeg a facebookról szedted, és ki tudja, hanyadszor van megosztva, és mikori eredetileg. a jelenleg is fennálló akadály a 100-as szelvény körül van

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.15. 23:33:59

@Francois77: Mintha a lezárások is meglettek volna. Emellett azért a terepviszonyok is mások, meg a nagyságrendek is (kecesebb autó ragadt a hüban és hamarabb mentették ki őket). De hát a szlovákok egyébként is hanyatlanak, hiszen eurójuk van.
Az osztrákok is, akiknek szintén combosabb hegyeik vannak, mint nekünk, és még nekünk is jutott a hóekéikből.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:35:01

@Francois77: Ja, és valószínűsítem, hogy nem 24-48 órára akadtak el.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.15. 23:35:06

@strappa: @Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: @Lencsés István: @Blogger Géza:

A libás a hibás. Semmi kétsék. Hát ezeknek már semmi sem drága? Amerikai liberálbolsevikszingli pénzből rontást és hóvihart hoznak a Hazánkra annak pirosbetűs ünnepén? A hatalomért semmi sem szent? Felháborító. Haladéktalanul javaslok egy békemenetet.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.15. 23:39:29

@Francois77: Csak az idén három havazást nem sikerült kezelni. Két éve szintén elég sok hó esett, három éve meg karácsony előtti szombaton volt helyzet. Valahogy akkor sikerült minde rációnak mondani folyton, hogy ne induljon útnak, akinek nem feltétlenül muszáj (most a közszolgálatin csak a konzervműsor ment). Épp mentem az M1-en Pest felé, az M0 elégazása előtti dugót leszámítva mentem, mint kés a vajban.

Bolsi Buster 2013.03.15. 23:41:19

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy míg ti itt pár olyan emberért aggódtok, aki egy kicsit később jutott el a sítúrájára, 6000.000.000 zsidó elgázosítása szárad Pintér lelkén.

Egy kis hó leesik és mindenki megfeledkezik a Holokausztról ami köztudottan az emberi civilizáció LEGnagyobb tragédiája! És Magyarországé, mind a 6 000.000 magyaré, mert mindenki felelős aki most hogy mindezt bebizonyítottan cinikusan hallgat és összekacsint!

Mindenki azonnal utazzon (Disneylandbe) Auschwitzba elgázosodni aki bünbocsánatot akar! Ne hagyjuk hogy újra megtörténjen!

Francois77 2013.03.15. 23:46:37

@Kuviklacz: @Jani haverja: most adom fel, ott sem szedtek ki mindenkit még, ez a hírből is kiderül, hiszen arról is írnak, hogy folyamatosan szabadítják ki még az elakadtakat. Igaz, nálunk nem volt hír, hogy lezárták a határokat. vagy hibát követtek el, vagy lezárták, csak a belföldi helyzet fontosabb volt, mint hogy meg is írják (én ez utóbbira tippelek).

a hóakadály nem elsősorban terepviszonytól függ, viszont hegyvidékes területen gyakoribb a hótorlasz, mint ahogy a hóesés is, akkor ez azt jelenti, hogy Szlovákiában gyakorlottabbnak kellene lennie a hatóságoknak, de nekem nem ez jön le. Mint ahogy korábban írtam már, Franciaország, Németország, Usa, mindenhol pont így előfordulnak helyzetek, mint nálunk. és pont ugyanígy oldják meg. persze időbe kerül, de a 48 órától még messze vagyunk, ezt ismét kihangsúlyozom. Ja, Szlovákiában ugyanakkor kezdődött a helyzet, mint nálunk, ergo ha most is el van akadva ott gépjármű, akkor kb ugyanannyi ideje, mint itt.

Amikor arra hivatkoztok, hogy itt ötezer kocsi, ott meg pár száz, az nem lehet épp amiatt, hogy ott gyakrabban van ilyen helyzet, tehát tudják az emberek, hogy ha az az info, hogy helyzet lesz, akkor maradnak a seggükön, nálunk meg, ahol nincs ilyen gyakran, itt elindul balfékjani, mert még úgyis odaér, és csak más akadhat el, ő nem a nyári gumival?

Ausztriában már vezettem hóban, ráadásul áprilisban, jöttem hazafelé Olaszországból, és üres volt a pálya, pedig még csak 5 centi hó volt.

na további jó kormányszidást mindenkinek, a most is dolgozó katasztrófavédelmiseknek, stb meg jó munkát. és szerintem egy köszönjük kijár nekik.

zZz 2013.03.15. 23:47:06

@Gerusz: kösz, ez a poszt jól esett így péntek este :D

asmodean 2013.03.15. 23:47:11

@Francois77: "nem tudom, hol láttátok, hogy az M1re azt írták volna, hogy felszabadult "
Ja hát utólag visszanézve ugye könnyű, kár, hogy az azóta eltűnt/átírt hírek real time már nem ilyen valóság közeliek, de azért csak legyél elégedett, hogy utólag faszán néznek ki :D
Igaz, hogy mondjuk az az M1-es hír, amit említesz időben hamarabb jelent meg, mint amire a police.hu-n hivatkozik , ami most már az akkori valós helyzetet tükrözi, de ilyen semmi kis anomáliák ne keltsenek benned gyanút, bele kell írni az alkotmányba, hogy az MTI képes az időutazásra és kész :D

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.15. 23:47:57

@Blogger Géza: "@Kriszta73: Nagy csalódás fog téged érni 2014ben, kiscsibém. :) Ugíanúgy, mint azt, aki azt hitte, hófúvásban is átszáguld az országon... "

Ne viccelj, ő csak bizakodott. Gondolta, hogy a piros riasztás az csak a felhők alatt 300 méterig érvényes, alul már az autópályakezelő hatásköre. Felhívta az autópályakezelőt, és mivel nem érte el őket, ezért elindult... és beragadt 24 órára.

Ekkora észlényt autóba nem engednék. Legközelebb áll a vasúti átkelőnél, a pirosnál, de ez mindegy, mert ő felhívja a MÁV-ot, hogy valóban jön-e a vonat. Majd amikor nem éri el a MÁV-ot telefonon, akkor behajt a sínek közé... és elkaszálja a vonat.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.15. 23:52:58

@Francois77: Szlovákiában a hóesés ugyanakkor kezdődött, de az elakadások korántsem. Mert felkészültek hótakarító és sózógépekkel. Ott nem hiszem hogy lesz egyetlenegy ember is, akik 24 órát tölt a kocsiban. A másik, hogy nem azért akadtak el kevesen, mert kevesebben indultak útnak, hanem mert a hatóságok ARÁNYLAG IDEJÉBEN LEZÁRTÁK a veszélyes utakat és mindenkit visszafordítottak-eltereltek onnan.

Francois77 2013.03.15. 23:56:02

@asmodean: tekintve, hogy az MTI hírügynökség, rosszul kiadott, vagy utólag javított hírt sem törölnek, csak javítanak (egy újabb hírben) vagy felhívják a figyelmet (egy újabb hírben), hogy ne használja senki. Látszik, hogy fogalmad sincs, ez hogy működik, én ezzel dolgozok, úgyhogy akkor most mondom, hogy az MTI nem töröl. Regisztrálj be, és olvasgasd pár napig, ingyen van. Az, hogy az MTI M7-est ír, de más médium M1-esként veszi át, arról nem az MTI tehet.

Francois77 2013.03.15. 23:58:59

@Jani haverja: ott voltál, hogy ennyire tudod?vagy az előbbi példa után égesselek még, és belinkeljem azokat a híreket is, amik azt mutatják, hogy NEM zárták le korábban az utakat, és hogy csak akkor terelték el az embereket (mint nálunk), amikor már beállt az érintett szakasz? még egyszer mondom, híreket olvasok a nap 12 órájában, kb mindent elolvasok, amit érdemes, ne akarj meggyőzni hülyeségről, mert nem fog sikerülni.

komplikato 2013.03.16. 00:04:13

@asmodean: Mondom, hogy reggel óta egy csomószor halottam az M1 már járható. Erre most néztem valaki írta, hogy ezernyi autó volt egy órája még. A 81-es utat meg hajnali 2.10 óta szintén sokszor "felszabadították", de most éjfél körül ténylegesen is ... reggelre talán az M1 igaz is lesz ... addig az Isten óvja aki már 1.5 napja ott fagyoskodik.

kifordított nagyanyó 2013.03.16. 00:05:32

Na jó munkát a fideszdroidoknak,a többieknek jó mulatást!:))
Jóéjt!

Bolsi Buster 2013.03.16. 00:07:29

@Jani haverja: Hülyeség, néztem a szlovák híradót egyetlenegy útszakasz volt járhatatlan országosan, az is a magyar határ mellett (komárom - aranyos), mo-n meg 200, sokkal kevesebb hó volt, itt Komárnóban talán 5 cm átlagban, de van már 1 halálos áldozat mert valakire rádőlt 1 fa.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.16. 00:09:38

"Nörd János. Segítsetek, plíz. Itt ülök tegnap este óta, nem jön a segítség, csak a kommenteket tudom írni, anyám bezárt a lakásba. A pizzéria nem válaszol a hívásaimra, a telefononom lemerülőben, anyám elvitte a töltőt. Már teljesen kimerültem, a papgáj lehugyozta a termosztátot, így már fázom is. Aki tud meleg takaróval, kólával, energiaitallal segíteni, az jöjjön erre felénk. Itt vagyunk a 9. kerben egy emeleti lakásban. 06-30-555-5555"

Majd a fészbuk gondoskodik rólad, János!

vallatas 2013.03.16. 00:10:48

Ez az időképes kép kurvajó, ebből még mém lesz! :-)
napi fail

Francois77 2013.03.16. 00:16:01

@vallatas: sajnos mém lesz, pedig valószínűleg csak annyi történt, hogy nem egy forrásból dolgoznak, és épp azt nézték. Mondok példát: egy hírszerkesztő is dolgozik CNN-ből, AP-ből, MTI-ből, stb... és amikor az egyiket épp használja, az van a monitorán. Aki felelősen dolgozik, minden elérhető forrást felhasznál, hogy az igazsághoz a legközelebb jusson. Igaz ez az időjárásra is.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.03.16. 00:20:35

Már leírtam a véleményem egy másik blogban - libertarian.blog.hu/2013/03/15/megfagyott_a_vizfej/fullcommentlist/1#c19276178 -, de tömören álljon itt is:csütörtök reggel akkora kibaszott nagy hóorkán volt itt Kaposváron, amekkorát még nem láttam. Onnantól csak annyi időre hagytam el a lakást (mert történetesen nem dolgoztam), amíg megpössentettem a kutyát, mert kb. olyan volt az élmény, mintha hajszárítóval fújtak volna az arcomba fémforgácsot.

Aki ezek után elindult a wellnes-hétvégére, azt Pintér személyes testével eszközölt forgalomlassítása sem állította volna meg.komolyan nem értem, hog miaz amit nem tett meg a kormány előzetesen. Gondolom mindenki kerékbilincsre számÍtott indulás előtt.

asmodean 2013.03.16. 00:25:04

@Francois77: Mindjárt tudtam, hogy én vagyok a hülye, ez természetes. Az MTI meg a jövőbe lát és nem utólag írta át a baromságot, mert te értesz hozzá. :))))
Minek regisztráljak be te nyomi? Add ide az admin felületet vagy a db hozzáférést, és meglásd azt és ott törlök vagy írok át, bármilyen hírportálon, amit akarok. De biztos az MTI hírportálja is gránitba van vésve, pont mint az alkotmány, hogy nem lehet átírni :D

"Megnyitották az M1 egyes szakaszait (ORFK)
2013.03.15. péntek 18:54

A rendőrség megnyitotta az M1 autópálya (bal pályatest) Tata és Budapest közötti - főváros felé vezető szakaszát,"

vs.

"17. 47 - Megnyitották az M1-es egy szakaszát

Az M1-es autópálya Tata-Tatabánya-Budapest szakaszát megnyitották a forgalom előtt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken délután."

Természetesen nem valami hülyeség átírásából fakad a több, mint 1 óra differencia, hanem egyszerű jövőbe látás este forog fenn :D

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.03.16. 00:27:31

@Francois77: és nyilván minden elérhető forrás közül a leghasználhatóbbat tervezi betiltani. Na ez a mostani eset remélhetőleg keresztülhúzta az újabb eszement terveiket. Érted, nem az a baj hogy használja, sőt...

Francois77 2013.03.16. 00:28:06

@asmodean: nem tudom értelmezni a két hírt, mert nem tudom, melyiket honnan szedted :)

Francois77 2013.03.16. 00:28:53

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: betiltani? mit? na ezt linkeld, mert nem hiszem el...

asmodean 2013.03.16. 00:35:57

@Francois77: Segítek az első a police.hu, a második a hirado.hu, így már sikerült összerakni? :)

Francois77 2013.03.16. 00:36:24

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: akkor értem, ezekre gondoltam én is. ott az indoklás is, hogy miért és hogyan, olvasd el figyelmesen. Különös tekintettel arra, amit épp az időkép ír a honlapján: www.idokep.hu/hirek/meteorologiai-torveny-tervezet
ott van, hogy megfelelő diploma kellene az előrejelzés elkészítéséhez, és hogy mérési adatai az OMSZ-nek vannak.

Magyarán az OMSZ adatait megveszi az időkép, és ki tudja, ki, milyen hozzáértéssel, mennyire szakszerű következtetéseket von le belőle.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 00:40:44

@Francois77:
1./ Ha híreket olvasol folyamatosan, akkor az osztrákokat miért felejtetted ki? Ja, merthogy OTT teljesen jól megoldották a hóhelyzetet.
2./ A szlovákok nem vártak addig amíg TELJESEN bedugult az út, ELŐBB LEZÁRTÁK. Időben (órára) nem előbb, mivel ők ELŐTTE TAKARÍTOTTAK, és egy jó darabig biztosítani tudták a forgalmat, jó ideig az M1-et Szlovákia felé ajánlották kikerülni, gondolom ezt is olvastad???

Francois77 2013.03.16. 00:42:59

@asmodean: továbbra sem értem, mit akarsz vele mondani, a police.hu megírt valamit, átvette az MTI és ezek szerint a hirado.hu

Bolsi Buster 2013.03.16. 00:46:59

@Jani haverja: Ne hazudozzál már Szlovákiában nem volt hóesés bazmeg azért volt normális a közlekedés....:))

Viszont egy emberre a szél rádöntötte a fát, meghalt akkor ki kell nyírni a szlovák belügyminisztert?

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.16. 00:49:50

Ezek itt még nem láttak hóesést. Finnország, Ivalo-tól északra 4-es út januárban. Na, ott van hó.
Mondjuk, picit féltem 70-nel menni a hókotró után hárommal, víszintes hóesés, plusz amit a kotró beletolt a levegőbe. Mindenki ennyivel ment, megállni nem is nagyon lett volna hova. Meglepő módon folyamatos volt a forgalom.

Magyarország tiszta káosz, a politikusok állandóan faszságokat nyilatkoznak mintha nem is tudnák mit beszélnek. Az osztrák hókotrók meg mennek.

Szerintem mindenkinek a kertjébe kell egy T90-es, vagy legalább egy BTR. Ha ezekkel mész tankolni (hehe) akkor adómentes a dízel.

asmodean 2013.03.16. 00:49:58

@Francois77: Bazzzze :)))))))))
Lassan írom, figyeljél nagyon, hogy értsed:
a police,hu megírta: 18:54 -kor
az MTI és csatolmányai pedig átvették: 17:47 -kor.
Üszkve 1 órával hamarabb vették át a hírt, mint ahogy az megjelent ott, ahonnan átvették :D

Kicsit sem gyanús, nem csodálom, hogy nem érted.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.03.16. 00:52:10

@Francois77: az időkép főleg közösségi alapon működik, van egy kialakult magántulajdonú mérőhálózat, ennek az adataiból rakják össze többek között azt a térképet is, ami a mellékelt ábrán a miniszterelnök válla fölött látható. Ez a tervezet értelmében illegális tevékenységnek minősülne, hiszen a legtöbb észlelő lelkes amatőr, nem túl meglepő módon meteorológusi diploma nélküli önzetlen civilek. Mégis, mennyiségi, statisztikai alapon sokkal pontosabb jelentésre képesek mint amilyet az OMSZ valaha is tudni fog. Nem az előrejelzésről van szó, hanem az ilyen privát cégek ellehetetlenítéséről.

Az más kérdés, hogy hasonló helyzetben a megfelelő információk birtokában is képtelen az állam a szükséges lépéseket időben megtenni, ennek az okairól lehetne évtizedes távlatokba nyúló fejtegetésekbe bonyolódni, de most nem erről beszélek.

Ez az egyetlen ócska, szemcsés fotó kirántotta a sámlit az egész törvénytervezet alól, erről beszélek.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.16. 00:52:16

És szerintem MINIszterek se kellenek. Egyáltalán. MAXIsztereket akarok!

Bolsi Buster 2013.03.16. 00:53:54

@ErtelmetlenSzajkarate: Finnek ilyen hülyék? A svédek már rég rájöttek, hogy felesleges takarítani a havat mert úgyis hullik új hó. Ezért csak letapossák, tömörítik. És müxik, bár hólánc vagy szöges gumi mindenkinek van.

Francois77 2013.03.16. 01:10:37

@asmodean: mert nem így volt, a police.hu-n volt egy hír, amit átvett az MTI, majd a police.hu levette és kitett egy másikat. ez a délután folyamán már egy másik blogon megbeszélésre került, ezek szerint nem voltál ott.
@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: csak azt tudom mondani, amit tegnap egy másik blogon, egy másik témában, amíg nincs új szabályozás, addig a régi szerint mennek a dolgok, amikor meg van új, akkor az új szerint. nem tudom, milyen az időkép, én nem használom, nekem az OMSZ tökéletesen megfelel. Azt használom, de megnézek mást is, és aztán választok. Az idő meg lesz olyan, amilyen.

mellesleg az időkép oldalán ezt találtam: Felelősségvállalás
A honlapon szereplő adatok tájékoztató jellegűek. Az oldal szerzője semmilyen felelősséget nem vállal az adatok pontatlanságából eredő károkért, vagy az előrejelzés bármely okból történő elmaradásából eredő károkért.

tehát ha benéznek valamit, akkor megszívtad. na EZÉRT lesz állami monopólium.

Meridian74 2013.03.16. 01:14:59

pár centi hó esik tavasszal, és egy kis szél segítségével lebénul az egész ország.

Emlékszem 80-as években minden második évben volt olyan, hogy 20-40cm hó leszakadt, majd mínusz 20-25 fok hideg és 120km/h szélvihar kavarta az egészet, és akkor mindez nem okozott ekkora bajt. Okozott problémát, de nem ekkorát.

Mondjuk az is igaz, akkoriban ilyenkor nyugiban othon tudtak ülni a seggükön az emeberek, és nem akartak, na majd én megmutatom hoyg lehet autózni ilyen időben is, dolgot tenni... igaz, akkoriban nem volt szinte mindenkinek autóa, még céges sem.

Azt viszont nem értem, vagyis mégis, tudom az okát, hoyg lehet az, hoyg egy kis szélviha és 70ezer ember áram nékül marad. Na, itt mutatkozik meg igazán, micsoda fejlesztések történtek a villamos művek részéről. Az erős kábeleket szépen feleakkora teherbírásúra cserélték, amikor fel kellett újítani valamely szakaszt, mivel az a költséghatékony...!

Továbbá, régen az autóutak mellett mindenütt ki volt téve a hórács, vagy hófal, a széliránynak megfelelően, megelőze azt, hoyg hófúvás esetén hótorlaszok keletlezzenek egy-egy nyílt szakaszon. Manapság ilyen nincs, mert a cigányok ellopják. Ha fából, akkor tüzelőnek, ha fémből, akkor a fémkeresledésbe. De miért tehetk ezt meg? Mert nem büntetik őket. 10 év kőtörés napi rendszeres veréssel és futkosóval kiegészítve egy fémlopás után, aztán meggondolja mégegyzser tegyen-e ilyet. De ezért ki a hibás? A mindekori belügyminisztérium. Nem kell pintérezni, mert a szocik idejében is ez lett volna. Nincsenek szankcionálva a kisebbség mocskos tevékenységeinek többsége.

Aztán ott van a román kamionosok esete is... sztem a többsége már nyári gumikkal szaladgált, persze hogy összetoltak 5-10 autót is egyenként, amiből halálos baleset lett. Nem a kamionos halt meg, hanem a koccanó, akiben aztán később hátulról gyorsvonat mozdonyként belerongyolt ezerrel egy-egy kamion...
román és ukrán kamionost kamionost be se engednék az országba, ha a hőmérséklet megközelíti a nulla fokot.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.16. 01:17:31

@Puskát kellett volna hozni: Finneknél Lappföldön hókotró tol, ágyúz kifelé, ami marad az tömörödik. Hófal lenne körben ha nem tennék. És igen, szöges gumival mentem én is. Össze se vethetető egyszerű téligumival (ha még jók a dudorjaid) akkor olyan tapadast érzel mint szárasz úton.

asmodean 2013.03.16. 01:20:14

@Francois77: Igen volt egy másik hír, ami viszont az m1 teljes megnyitásáról szólt budapest felé, ami ugye megint csak nem ez az MTI hír, ugye hacsak nem írták át visszamenőlegesen, ami teljes képtelenség a gránit miatt ugye :)
De értem mit javasolsz, a police.hu-t kell leszedni a hiteles hírforrások közül. Megtörtént.

Más: Miért az OMSZ milyen felelősséget vállal, ha benéznek valamit? Elmondom: lófaszt nem fog vállalni, mint ahogy egyetlen állami szervezet se vállal semmiért semmiféle felelősséget.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.03.16. 01:20:26

@Francois77: tehát az állam felelősséget fog vállalni az esetleges téves előrejelzésből eredő károkért. Aha.

Meridian74 2013.03.16. 01:29:03

@MolnarErik: az SMS-t én sem értettem... miért nem a cellainfók alapján küldték ki? Én tök fölöslegesen kaptam meg, otthon aludtam, az éjszakai műszakom után.

asmodean 2013.03.16. 01:31:29

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: Ja, ne tudd meg mennyi panasz volt az időképre, mert nem vállal felelősséget. A tavalyi aszály, ami miatt beleállt a földbe a unortodox növekedés az miattuk volt, és ki tudja, hogy az évek során, milyen luxusprofitra tettek szert még, amivel romba döntik az egész nemzetet és nemzeti nagytőkéseinket :D

Francois77 2013.03.16. 01:31:59

@asmodean: az MTI, mint hírügynökség, nem törölhet semmilyen kiadott hírt, csak módosíthat, ezen nincs mit vitázni. Ami az OMSZ felelősségét illeti: nem tudom, hogy mit vállalnak, de azt igen, hogy a 2006-os augusztus 20-i esemény kapcsán vizsgálták a felelősségét, és bebizonyosodott, hogy időben szóltak. Szóltak most is. megjegyzem, hogy éppen azzal az augusztus 20-i eseménnyel kapcsolatban a bíróság szabott is kártérítést, de mivel az OMSZ nem bizonyult bűnösnek, nem ők, hanem a magyar állam lett elmarasztalva. Ezek szerint van felelősségük.

asmodean 2013.03.16. 01:34:48

@asmodean: Sőt, most, hogy kiderült, hogy az állami szervek is azt nézték az a gyanúm, hogy az időkép szándékosan félre tájékoztatta őket, felelősség nélkül. Rohadt nemzetidegen hazaáruló bagázs,

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.03.16. 01:42:05

@Meridian74: azért a hozzájárulásod nélkül lenyomozni akár cellainfó alapján a hozzávetőleges tartózkodási helyed, az adatvédelmi szempontból minimum aggályos. Szerencse hogy még nem tartunk itt, és őszintén remélem hogy ilyesmire nem kerül sor az én életemben. Ilyen eljárást ma legföljebb megalapozottan gyanúsított bűnözők ellen lehet bevetni, és ez így van jól. Azzal semmi baj hogy megkapta boldog-boldogtalan, úgyis ingyen volt, azzal inkább, hogy ennyi erővel azt is üzenhették volna: "végy rendszeresen levegőt, me' megfulladol". Semmi értelme nem volt szvsz., leszámítva hogy ez tudatosíthatta mindenkiben, aki tud a sorok között olvasni, hogy a mentésre hivatott állami szervek nincsenek a helyzet magaslatán, és még hosszú órákat fog a hó alatt tölteni.

asmodean 2013.03.16. 01:44:47

@Francois77: "az MTI, mint hírügynökség, nem törölhet semmilyen kiadott hírt, csak módosíthat, ezen nincs mit vitázni." - na akkor eljutottunk oda, amit mondtam: töröl/átír. Lényegében mindegy, adott pillanatban, hogy egy faszságot 4 óra múlva átírnak, hogy ne maradjon faszság, vagy törlik-e. Adott pillanatban ugyanis az számít, hogy mi van kinn, nem az, hogy 4 óra múlva vissza nézve mi van kinn. Azért lassan, de sikerült felfognod miről beszélek :D

De baszod, az időképet mióta használják államiszervek? A magán személyek, meg ugyan had nézzék már azt, amit szeretnének. Ha elmegyek túrázni a bakonyba és belémbasz a villám, szarrá ver a jég, holott az OMSZ 35 fok ragyogó időt mondott, pont ugyanannyi felelősséget fog felém vállalni, most az időkép.

Francois77 2013.03.16. 01:45:56

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: egyetértek azzal, amit írsz, egy egészen kicsi kiegészítést tennék, illetve kettőt: az egyik, hogy kipróbálták, működik a dolog, legközelebb valószínűleg nem várnak vele ennyi ideig, és normálisabb üzenet jön. a másik: a telenor elzárkózott. nem lennék most a helyükben :) és igaza is lesz az államnak, akármivel sújtja őket, mert ha egy bármilyen sms csak 1!!!!!! ember életét megmentheti, és az pont telenoros, akkor neki harangoztak.

Meridian74 2013.03.16. 01:49:00

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: a szolgáltató ezt realtime látja, te szerencsétlen. Nem kell neki nyomoznia. Csak a cellákat kellett volna kijelölni, amelyen belül tartozkodók kapnak üzenetet, a többiben lévők meg nem...

Bolsi Buster 2013.03.16. 01:53:04

@asmodean: @katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád:

Hát akkor nagy újság nem lesz. Mert a kereskedelmi szolgáltató ugyan milyen felelősséget vállal a téves előrejelzésért? Semmilyet, soha sehol hülye is lenne ha ígérgetne.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.03.16. 01:53:09

@Francois77: owww.met.hu/en/admin/descript/ismerteto.php?tema=copyright_ism - a felelősségvállalással kapcsolatban nem túl meglepő kijelentések, igaz, ez a portálon megjelenő adatokra vonatkozik, de nincs sok bizodalmam abban, hogy a kereskedelmi médiumokkal kötött szerződésekben más szerepelne. A meteorológia ilyen biznisz, kaotikus rendszerek várható viselkedésének előrejelzése, rövid úton tönkremenne bármilyen időjós ha elvinné a balhét minden melléfogása miatt...

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.03.16. 02:00:08

@Meridian74: most rugózzunk azon hogy milyen előírások vonatkoznak a szolgáltatóra? Nyilván nem annyiból áll a dolog, hogy "itt egy adótorony-lista, jóskám, hívd le a körzetben tartózkodók számait", ha ezt hivatalos felhatalmazás nélkül megtehetnék, az baj lenne. És megkapták olyanok is, akiket nem érintett, tragédia, valóban. Nincs jobb dolgod, trollkodol "te szerencsétlen"?

Francois77 2013.03.16. 02:07:31

@Meridian74: amennyiben megtették volna, hogy adókörzet szerint küldik ki az smseket, a teljes magyar ellenzék azon tépné már véresre a száját, hogy a kormány megfigyeli a polgárokat, és ez adatvédelmi okokból aggályos. az volt a legmegfelelőbb döntés, hogy mindenkinek írnak, és akinek nem inge, nem veszi magára (pl tel-avivban is volt aki megkapta, a 35 fokban. valszeg ő is maradt a kocsijában, és feljebb tekerte a légkondit :)

Bolsi Buster 2013.03.16. 02:17:00

@Francois77: Hát qrvára remélem hogy ezért küldték így és nem azért mert így drágább...:))))

Egyébként azt hogy mi aggályos adatvédelmi szempontból azt végső soron a bíró mondja ki (akire azért lehet nyomást gyakorolni), az ha egy adott körzetben minden telefonszám kap szvsz egyáltalán nem lehet gond.
A szolgáltató meg a telekom tv.. alapján egyébként is köteles együttmüködni. Ha meg ebbe is belekötnek a liberók akkor megy az alkotmányba a hóvihar is.

Fényezett Rézlábos 2013.03.16. 02:24:26

@Francois77: Ez is egy olvasata a dolgoknak, meg az is, hogy ha nekem lenne egy cégem, amit éveken keresztül szívat és átver a kormányzat és rendszeresen cinikusan a pofámba röhög, valamint állami pénzből konkurenciát gründol nekem, akkor valószínűleg én is elküldtem volna a BM-et melegebb éghajlatra, amikor odajön (informálisan!), hogy "Jaj segíts, persze ingyen!"
Kíváncsi vagyok, hogy milyen jogi és egyéb indokot fognak rá mondani, de ettől függetlenül máris borítékolható a megtorlás.
Jelen helyzetben azért szerintem is kellett arc a kérés megtagadásához, de mint magáncég, ezt szinte biztosan megtehetik... az ügyfeleik meg eldöntik, hogy számít-e nekik az ilyen hozzáállás. De nem az államnak kell megtennie, mert semmi köze hozzá.

Francois77 2013.03.16. 02:26:42

@Fényezett Rézlábos: nem teheti meg, hogy elzárkózik, mert emberélet múlhat rajta. és onnan mindegy, hogy magáncég. ezúttal ha midnen igaz, nem halt meg a fagytól senki, és megúszták. de zárójelben megjegyzem, hogy ha amerikában egy szolgáltató egy ilyen kérésre nemet mondana, másnaptól kb nem létezik.

Fényezett Rézlábos 2013.03.16. 02:28:59

@Francois77: Ha hivatalos katasztrófahelyzet lenne kihirdetve, szerintem joga lenne a katasztrófavédelemnek hivatalos úton utasítania a mobilszolgáltatóknak, hogy kinek küldjenek milyen SMS-t. De tudtommal katasztrófahelyzet sincs, és hivatalos megkeresés sem érkezett a szolgáltatókhoz.

Fényezett Rézlábos 2013.03.16. 02:29:54

mobilszolgáltatóknak = mobilszolgáltatókat. Sok már az elgépelés, mennem kéne aludni. :)

Fényezett Rézlábos 2013.03.16. 02:34:48

@Francois77: Légy erős: megteheti. Még egyszer: nem katasztrófahelyzet, és nem érkezett hivatalos megkeresés.
Amerikában sem nem azért szűnne meg a szolgáltató egy ilyen húzás után, mert az állam "likvidálja", hanem mert a közfelháborodás hatására tízezrével mondják le a szolgáltatását. Itt szinte tuti, hogy nem lesz ilyen, nyom a Telenor egy akciót, aztán tódul rá majd a nép, elfelejtve a múltat, leszarva a hozzáállást. :/

Francois77 2013.03.16. 02:38:17

@Fényezett Rézlábos: veszélyhelyzetet nevesít az alkotmány, a katasztrófahelyzet szerintem köznyelvi kifejezés. de abban igazad van, hogy amerikában otthagynák az előfizetők. és sajnos abban is, hogy itt nem fogják :(

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.03.16. 02:42:44

@Fényezett Rézlábos: persze ezzel együtt nem szimpatikus, ha beintenek egy - figyelem - közérdekű, katasztrófa-megelőzési célú üzenet kiszórására való felszólításnak. Arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyire közérdekű tevékenység 1) evidens hülyeségekkel traktálni az egyszeri pógárt (kerüld a hipotermiát, mer' az neked nem jó) és 2) a lényegi információkat elhallgatni (szar van a palacsintában, beállt minden, sokáig is eltarthat, spórolj az üzemanyaggal, ilyesmi) - pedig valami ehhez hasonló 160 karakteres üzenetnek lett is volna értelme. De az egész csak egy hivatkozási alap teremtéséről szólt, hogy lehessen azzal kampányolni: "lám, mit meg nem teszünk értetek". Pedig csak egy kicsit gondolkodni kellett volna, és jól jönnek ki a dologból, de ez így... :)

Fényezett Rézlábos 2013.03.16. 02:57:13

@Francois77: Ebben a veszélyhelyzet-dologban igazad lehet, mea culpa, sajnos nem vagyok képben az elnevezések terén. Én amúgy azt gondolom, hogy tudatos vásárlóként sokkal többet tehetünk a cégek viselkedésének megváltoztatásában. Csak sajnos ez valamiért itthon nem jellemző, pedig nagyon hasznos lenne szerintem.

Francois77 2013.03.16. 03:00:14

@Fényezett Rézlábos: írtam este 8 körül egy röpke facebook-bejegyzést, amiben pont arra is utaltam, hogy a telenor-előfizetőkön a sor. aztán háromnegyed kilenckor a belügyminiszter is ugyanezt mondta. és ebben szerintem igazunk is van. de a telenor-előfizetők is csak magyarok, lusták, és ennyiben hagyják a dolgot. pedig nem kellene.

Fényezett Rézlábos 2013.03.16. 03:05:05

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: Én sem értem, hogy miért nem küldték szét azt a szaros SMS-t, egy ilyen történetből csak pozitívan lehet kijönni. Lehet, hogy minden beragadt Telenoros volt és folyamatosan SMS-eztek? :) Szóval ezért írtam, hogy kellett egy arc (megfelelően vastag bőrrel) a kérés megtagadásához, és hogy kíváncsi vagyok mik az indokaik, amit még nem hoztak nyilvánosságra.
hvg.hu/itthon/20130315_Pinter_kiakadt_a_Telenor_nem_tovabbitotta
Utolsó bekezdés.

Fényezett Rézlábos 2013.03.16. 03:09:10

@Francois77: Indítani kéne egy online petíciót, telefonszámokkal, hogy amennyiben nem kérnek bocsánatot, vagy nem szolgálnak elfogadható magyarázattal, a (persze telefonszámmal) aláírók lemondják az előfizetéseket náluk, és meg lehetne nézni, mennyien csatlakoznak... Persze ebben a játékban csak a Telenorosok játszanak, és be is kell tartani, amit ígérnek, hogy hatása legyen.

felcsutisuttyo 2013.03.16. 04:31:26

A 2006 os Aug. 20 -i nagy vihar amit előre nem lehetett látni...vagy ez a Katasztrófa hóvihar ami előre volt látható????? Na melyik a bűnösebb , súlyosabb baki?????
NA FIDESZ SZAR BANDA???
Akkor nyomtátok, hogy a Gyurcsány a hibás..a viharért..most meg???? Bajnai és Mesterházy mi ???
BUNKÓ FIDESZ SZAR GAZEMBEREK.
Hazug szarok vagytok!!! Akasztófára valók egytől egyig!!!! Remélem úgy végzitek, mint Chausescu

jánosbácsi (törölt) 2013.03.16. 05:31:26

Ennyi balfaszt aki itt hozzászólt még nem láttam! Szakad a hó, és isten barmai elindulnak autókázni, majd mindenki más hülye meg felelős csak ő, az elakadt nyárigumis balfék nem! Rögtön politika! Nem ám gondolkodni! De legalább befogná a pofáját és okostelefon helyett téli gumit venne! Aki meg itt hőzöng, az el sem akadt! Ha meg elakadt, mi a fasznak blogol az okostelefonjáról, vett volna téli gumit és ült volna a seggén ha látja hogy szakad a hó! Nem arról a pár szerencsétlenről beszélek akinek volt jó oka elindulni, hanem a többi hülyéről, aki szarik mindenféle figyelmeztetésre és még az időképet sem nézi meg az okostojástelefonjáról hanem blogol bmeg! Ostoba bunkók vagytok! Tisztelet a kivételnek! Tudjátok hogy Ausztriába meg máshol miért nincs ilyen gond??? Mert ha bemondják hogy maradj otthon, ők otthon maradnak, az ostoba magyar meg elindul! Akkor fagyjál meg bmeg!

röhögő 2013.03.16. 05:38:34

Mi lenne akkor ha olyan természeti katasztrófa lenne, amiben sem a fészbuk, sem a telefonok nem működnek?

röhögő 2013.03.16. 05:43:56

@Jani haverja: "Én 69-es vagyok, Te gondolom 73-as. Mindketten emlékezünk a 87-es nagy havazásra. "
- Ehhez hozzátenném hogy egy haverom a havazás előtti este a Meterológiai Intézetben ült, mert egy új szgépet helyezett üzemben. Látta a műholdfelvételeken a qrva nagy bucit ami jött az ország felé.
Mondta magában qrva nagy havazás lesz. Megdöbbenve nézte a híradóban hogy Aigner Szilárd pedig azt mondta, kisebb havazás várható. Szóval még csak nem is számítottak rá.
Pedig három napig nem volt semmi Budapesten a boltokban. Egy miniszter lemondását sem követeltük, és utólag emlékezve, jó buli volt.

jánosbácsi (törölt) 2013.03.16. 06:00:16

Az időjárásért, meg azért hogy mit csinálsz benne, más a hibás????? Tudod te mi az hogy katasztrófa helyzet???? Az olyan, amikor te semmi hülyeséget nem csináltál és mégis beüt a baj! Tényleg mindig más a hibás??? Több ezer ember menti az én pénzemen is a sok faszfejet, és még a szátok is jár! Köszönet meg nincs, azt hírből sem ismeritek!

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.16. 06:40:52

A Szócska hátfájásos baromságán majdnem sírva fakadtam, amikor élőben hallottam. Ennyi inkompetens barmot!

Tegnap a hóhelyzet miatt nem tudtam dolgozni. Egész nap itthon ültem, Kossuthot hallgattam, Hír TV-t néztem és böngésztem a netet.

Mutassatok nekem 1 db olyan blogbejegyzést vagy kommentet, amelyik az autósokat hibáztatta március 15. 11.00 előtt!

Amíg Pintér ki nem jelentette, hogy az autósok a felelősök saját sorsukért, addig ezt senki meg nem merte írni. Azóta (először kommentekben, majd megjelentek a blogok is) ez az egyetlen érv jobboldalról.

Ez a MÉM, nem a Ferenc pápás.

states1 2013.03.16. 06:58:01

Hát persze, hogy a kurvaannyát a kormánynak, amiért én még csütörtök este is nekivágtam az M1-esnek a zuhogó hóesésben annak ellenére, hogy egész nap érvényben volt a piros riasztás, és minden média üvöltözte, hogy ne induljon neki senki a Dunántúlnak. És miután én csak azért is fasza gyerek vagyok, és nekem Orbán ne mondja meg, mikor indulok síelni Ausztriába, noná hogy elindulok, azért meg külön kurvaannyát a kormánynak, hogyha elakadok, nem küld értem tíz percen belül egy tankot, hogy haza vigyen. Különösen miután több ezer ugyanilyen barom van, mint én.

Kj Kj 2013.03.16. 06:59:03

@Marcellusca:
Ja mert a deviza hitelesek sem vették anno figyelembe, hogy egy-két média felhívta a figyelmet, hogy a deviza bedőlhet. Meg azz sem gondolták végig, hogy az elmult 120 évben a deviza 20-40 évenként bedőlt.
Az emberek nem szeretnek informálodni. Már napokkal előtte a tv is mutatta, hogy a nyugatról jövő vihar ide fog érni, és ott is katasztrófális helyzetek alakultak ki.

Az sajnos igaz a magyar média közléseit csak szűrve szabad elfogadni.

De az emberek attól még gondolkodhatnának.

regress 2013.03.16. 06:59:17

@jánosbácsi: te nagyon hülye,a logikád szerint akkor az északi országokban hónapokig ki se mozdulnak.nem azért fizetjük ezeket a köcsögöket,hogy munkaidőben olajat szőkítsenek.a kamionokat minek engedték fel?a szalagkorláthoz 15-óra múlva nyúltak,pedig kérték az autósok.ne menj az utcára mert elütnek,köcsög oxigénhiányos

Virág et. 2013.03.16. 07:02:17

@jánosbácsi: Köszönet? Te ennyire hülye vagy? Szerinted mire tartják a katasztrófavédelmet? Minek fizetik őket az emberek (és nemcsak te, sőt te a legkevésbé az eszed alapján)? Azért, hogy sajtó tájékoztatókon okoskodjanak vagy hogy a belügyminiszter ekézze az embereket? 20 órát ültek emberek a félméteres hóban, mielőtt az első hókotró megérkezett volna! Húszat! Egy 100-150 km-es útszakaszok! Normális országban ilyen ítéletidő előtt már rég sorba állnak a hókotrók vagy - még jobb - rá sem engedik a forgalmat az autópályára. Tudod, te szerencsétlen, ha felengedik a forgalmat a pályára, akkor a közlekedő okkal gondolhatja, hogy ha lassabban is, de el lehet azon jutni a célig. Mert különben lezárnák. Ha látta előre a BM, hogy ilyen vihar lesz és az emberek a hibásak (ki más? a NER alapvetése, hogy ők aztán semmiért nem hibásak, 2006-ban kicsit még másképp látták), akkor miért nem zárták le az M1/M7-et már csütörtökön? Ha meg nem, akkor miért gondolták, hogy az emberek okosabbak lesznek, mint a hivatásosok, akiknek az a dolguk, hogy ezeket tudják?
Mit ér a nyári gumi a 70 centis hóbucka előtt? Télivel átmész rajta szerinted?

Közérdekű közlemény az agyhalottaknak, mint te: az állam KÖTELESSÉGE, hogy a bajba jutott állampolgároknak segítsen. A bajba jutás 99%-a megelőzhető lett volna mindenhol a világon, ha mindenki, mindig 100%-ig gondosan járna el, akkor nem lenne szükség katasztrófavédelemre, arra az 1%-ra elég lenne a rendőrség is bőven. Az államnak nem az a kötelessége, hogy kioktassa az embereket, hanem hogy végezze a dolgát. Ha szerintük nem lett volna szabad elindulni az M1-M7-en, akkor MIÉRT NEM ZÁRTÁK LE? Csak nem azért, mert ugyanúgy halvány lila segédfogalmuk sem volt, hogy ekkora hó lesz?

Hosszú hétvége előtt az emberek bizony el szoktak utazni. Nemcsak burzsujék síelni, hanem azok is, akik eddig a "bezzegek" voltak, mert a híresen nem mobilis magyar munkavállalók közül mégis képesek voltak pár száz km-rel arrébb munkát keresni, de ünnepekkor azért szerették volna látni a családjukat. A szemét liberálbolsevikok, mi? Ha valaki még egyszer felteszi a kérdést, hogy a magyar munkavállaló miért nem mobilis, annak ez lesz a válasz illusztrációként. Egy hetek óta előre látott hóhelyzetet nem tudtak kezelni a szervek. Már csütörtök délután fel kellett volna sorakoztatni legalább az autópálya mentén a hókotrókat. Hómarót meg nem az osztrákoktól kéne alamizsnába kérni, hanem miért nincs??? Ha van Q7-re pénz a TEK-nek meg páncélozott szállító járműre bugyikék színben (minek?), talán erre is futhatná.

Kj Kj 2013.03.16. 07:10:16

@Emberemlékezet:
Az emberek, nem veszik figyelembe a lezárást sem. A tévé hiradó mutatta, a lezárt utra is be akartam menni.
Mert ő csak autoval tud közlekedni.

Az időjárás jelentések, már egy hete mondták, hogy 140-160 km-es viharral havazással jön az itéletidő.

A hókotró a 140 km-es szélben semmit nem tud tenni. Több hirben is benne volt 3-5 perc alatt visszafujta a torlaszt.
Amikor még teljes vasuti szerelvény is elakadt, akkor a hókotró, csak ha javul az idő akkor tud tenni valamit.

Annyi hókotró nincs a világon, ami ezt meg tudná akadályozni.

Az emberek a felelössek, mert nem gondolkodnak.

lásd
Kj Kj 2013.03.16. 06:59:03

Virág et. 2013.03.16. 07:14:48

@Kj Kj: Azért péntek reggelre valahogy csak sikerült lezárni az autópályát. Ezt miért nem lehetett már csütörtökön, ha tényleg egy hete mindenki tudta, hogy ez lesz? A válasz: dehogy tudták. Egyébként a csütörtök délutáni-esti közlekedési hírekben még az volt a maximum, hogy aki teheti ne üljön autóba és nem javasolják a közlekedést. Ezt a figyelmeztetést az elmúlt fél évben száz alkalommal ellőtték már, konkrétan minden napra ónos esőt mondott január-februárban az időjárás jelentés, mert biztosra akartak menni. Aztán egyszer sem volt. Nem a meteorológiától kell várni az emberek kiokosítását, hanem a rendőrségtől: le kellett volna zárni az utat, ha tudták, hogy kezelhetetlen hóhelyzet lesz. Ha azt hitték, hogy kezelhető lesz, akkor hol voltak a hókotrók?

Nem lehet, hogy simán csak sz.rtak rá és kész? Eddig megúsztak mindent az agyhalott birkamenetes drukkereik és groupie-jaik miatt, miért pont ezt ne?

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.16. 07:15:13

Kj Kj és jánosbácsi mind a három, ill. négy hozzászólását a Pintér álláspontjának megvédésére pazarolja?

Virág et. 2013.03.16. 07:16:31

@Kj Kj: Egyébként meg igen, az emberek is felelősek. Ennek ellenére a katasztrófavédelemnek, a belügynek nem a kioktatás a feladata, hanem a bajba jutottak gyors mentése. 20 óra 100 km-en az katasztrófa, nem mentés.

Secnir 2013.03.16. 07:25:18

vidéki miért nem szól hozzá?
(tudom, havat takarít)

pizsama 2013.03.16. 07:25:45

A sok okoskodónak, akik az autósokat hibáztatják:

1. Unokatesóm férje Stuttgartból jött haza csütörtök délután, Hegyeshalomig nem látott havat az autópályán, Győr után akadt el, de nem a hóban, az elakadt kamionok miatt feltorlódott kocsisorban.
2. Apósom szomszédjának a gyerekei szintén Németországból indultak haza. A magyar határon szembesültek vele, hogy milyenek az útállapotok itthon.
3. Bátyám a feleségével Prágába készült, esőben indultak el csütörtök délben, Ácsig jutottak. Előtte megnézték a szlovák, cseh autópálya információkat, sehol nem jeleztek fennakadást, a cseh webkamerák képén SZÁRAZ volt az aszfalt!

Csak Magyarországon, csak egy 12 km-es szakaszon volt járhatatlan az út!!! Miért?

Mert nem rendeltek el időben kamionstoppot! Szerda éjféltől meg kellett volna tiltani, hogy kamionok belépjenek az országba. Ha a szlovének és az osztrákok meg tudják ezt tenni a káosz elkerülése végett, akkor a magyar hatóságok miért nem?!
Ha nincsenek elakadt, árokba dőlt vagy épp az úton keresztbe álló kamionok, akkor - ha nehezen is - le lehetett volna takarítani azt a kurva M1-es autópályát!

Lehet baszogatni az autósokat, lehet a kivételes időjárást okolni, de hogy igenis hibáztak a magyar hatóságok az egyszer hótzicher!
De nem is a hozzá-nem-értés ami bassza a csőröm, azt már megszokhatta a magyar, de ez a ki****ott arrogancia, ahogy kommunikálják a dolgot, és háritják a felelősséget.

Takarodjanak a felelősök!!!

jánosbácsi (törölt) 2013.03.16. 07:29:03

Figyelj ólomagyúkatona!

Szarok pintérre, meg orbánra is, gyökerek! De ez nem erről szól! Hanem arról, hogy van 1 időjárás és van pár hülye aki meg elindul és lehet milliókért érte menni. Aztán ha nem jön össze, mert a hókotró sem mindenható, akkor meg mondjon le mindjárt mindenki???, Hülyék vagytok? Pár ostobáért mindjárt mindent politikai síkra vinni? Ha ágyba kakálsz akkor is mondjon le mindenki?? Megmondták - én is tudtam, tehát más is tudhatta- hogy NE INDULJ EL!!! Nem volt érthető?? A katasztrófavédelem persze hogy segít - ez a dolguk! Aki viszont elindult a figyelmeztetés ellenére, az legalább köszönje meg, és ne anyázzon. A szabadsághídra felmászó barmokkal minimum ki fizettetik a mentés költségeit, itt is ez kéne legalább egyszer precedens értékkel, hogy felfogja minden ólomagyú, hogy a saját tetteiért nem más a felelős!!!! Érthető?

Kudawudashuda 2013.03.16. 07:30:54

Valamelyik okos megmondhatná, hogy ha tényleg előre lehetett tudni, hogy "ítélet idő" jön, akkor kamionokat miért nem állították le?

jánosbácsi (törölt) 2013.03.16. 07:31:33

@pizsama: Mondtam: tisztelet a kivételnek! Van ilyen is, de a többség - az istenadta nép - tudhatta!

Virág et. 2013.03.16. 07:33:22

@jánosbácsi: Egyrészt a lemondást ŐK AJÁNLOTTÁK FEL még 2006-ban. Olvasd már el a bejegyzést is, amihez hozzászólsz.
Másrészt meg ha ilyen vis maior helyzet volt, akkor hogyan lehet, hogy nyugatra tőlünk azért sikerült megoldani valahogy a pályák letakarítását? Olyannyira, hogy még kölcsönbe is adtak hómarókat? Pedig ugye nyugatról jött a hó és már előző nap láthattuk a nyugat-európai felvételeket. Talán mert ők FELKÉSZÜLTEK? Tudod, nem lehet azzal megoldani a katasztrófahelyzeteket, a szélsőséges időjárást, hogy megmondjuk, hogy mindenki maradjon otthon, oszt' jónapot. Mert lesznek olyanok, akikhez nem jut el a hír, pl. külföldiek és olyan hülyék, hogy nem kerülik el ezt az országot messzire, vagy nem veszik ennyire komolyan a helyzetet.

jánosbácsi (törölt) 2013.03.16. 07:33:22

@Kudawudashuda: Mindenki hibázott, a hibák ilyenkor egymásra rakódnak. De az alaphiba az, hogy elindul vki szar időben!

jánosbácsi (törölt) 2013.03.16. 07:35:25

@Virág et.: Képzeld, hogy elolvastam, és fel is háborított ez a köcsög szemlélet, amivel írták!

Virág et. 2013.03.16. 07:35:30

@jánosbácsi: Nálunk egy esőzés megbénítja a fővárost, mert a lámpák fele kikapcsol tőle. Egy kis hó 4-5 órás városi dugókat okoz, mert a BKK és főkefe "spórolni akar" és nem indítja el az összes hókotrót, nem kezd el időben sót szórni.

Ezek után nem meglepő, hogy amikor tényleg jön egy kiadós hóesés, akkor azt is elb.sszák, mint eddig mindent.

jánosbácsi (törölt) 2013.03.16. 07:37:19

Hogy égne le a vastagbőr a pofájáról annak aki írta! Hogy soha nem az egyéni felelősségvállalás a cél, hanem kenni a szart mindenkire!

jánosbácsi (törölt) 2013.03.16. 07:41:39

@Virág et.: Nem azt mondtam, hogy nem hibáztak, hanem azt, hogy az felelősség nem csak az övék! kikiálltani mindjárt mindenkit bűnbaknak, azért mert vannak felelőtlenek....túlzás! Ez nem más mint hangulat keltés! Felesleges mert "hangulat" van amúgy is!

Szilárd bácsi 2013.03.16. 07:58:47

Különvéleményem van a történtekről.
Mar Madách az Ember tragédiájában megírta, hogy az "Ember tervez, Isten végez"!
Na nem szószerint ezt, de majdnem.
Ami itt történt az ünnepet megelőzően, azt már az Atyaúristen sem nézhette "szó nélkül":
-A legkisebb birkától a legnagyobb baromig MINDENKI "hozta a formáját".

Hogy mire gondolok?
1. Orbán és HŰbéresei mindenfajta figyelmeztetés ellenére keresztülverték az Alaptörvény 4. módosítását, amivel a jogállamiság utolsó akadályait is elhárították Orbanisztán megalakulása elől.
2. A látható "veszély" ellenére a töketlenkedő ellenzék még mindig nem látta be, hogy csakis EGYSÉGBEN, erőt mutatva tudnak megálljt parancsolni Orbánék ámokfutásának! E helyett MINDENKI külön készült ünnepelni, nehogymá' megtudja a Világ, "Mennyi az annyi"? - aki el szeretné már kergetni Orbánt maffiástól?

Ne ennyi "balf@szságot" látva, már az Úr is bepöccent, és emígyen szólt:
"Majd Én megmutatom nektek, hol lakik az Isten!"
-És "elfújta" az Ünnepet mindenestül..

És mennyire igaza volt!
-Ezt az itt látható és olvasható kommentek is igazolják.
Még ebből se tanul a magyar:
-Hogy "Honnan fúj a szél"?

Nem vagyok jós, de ha ebből sem tanulunk, megérdemeljük a sorsunk.
ORBANISZTÁNT

Virág et. 2013.03.16. 08:00:02

@jánosbácsi: Én nagy barátja vagyok az egyéni felelősségvállalásnak, le is szoktak hurrogni miatta, amikor pl. a devizahitelezéssel kapcsolatban leírom a véleményem. De ez a kormány pont nem az egyéni felelősségvállalásról szól: ezek az élet minden terén a kádári állam-atyuska szemléletet erősítik. Az ember ne gondolkozzon, ne aggódjon, majd az állam megoldja helyette az életét. Nem felelős az egyén semmiért, a hiteléért a bank a hibás, a magas rezsiért a szolgáltató, a rossz kormányzásért pedig nem választók, hanem az elmúltnyolcév meg a spekulánsok. Ezek után várja el valaki, hogy az emberek felelősen kezdjenek el gondolkozni? Amikor a NER pont az ellenkezőjére nevelte őket?

Lajosforras 2013.03.16. 08:21:57

hogy egyáltalán valami is helyre lett hozva,az azoknak köszönhető,akik fogták magukat és mentek. tűzoltók,katasztrófások,civilek. sok helyen a polgármester, önkormányzati alkalmazottak. regionálisan. most hadd ne említsem a civil összefogást,annak egy teljesen normális reakciónak kell lennie ilyen esetekben, előttük is le a kalappal ezúton is. de az, hogy egy tata-tatabánya, vagy győr méretű város nem tud gondoskodni legalább arról,hogy a környéken bajba jutott embereknek ne kelljen majd 24 órán keresztül az autójukban töprengeni, hogyan is lesz tovább,azért az vicc. igaz, komoly segítség egy belügyminisztériumi sms , meg hathatós meg fenyegetni és felelőssé tenni egy mobilszolgáltatót, gyakorlatilag lehülyézni az embert,mert minek indult el. de talán el kellene gondolkodni, hogy ha 15 kilométerenként felállított és karbantartott kamerákkal tudják ellenőrizni a az autópályadíj meg- vagy nemlétét (ideális esetben mobil ellenőrzőpontok felállításáról is sikerül gondoskodni),akkor miért nincs jogosultsága egy mosonmagyaróvári autópálya-mérnökségnek lezárni az autópályát, a határtól kitáblázni-kiírni (digitális is van bizony,gondolom a seat belt fasten és a keep distance volt a legfontosabb,szokás szerint),sőt az osztrák oldalon megkérni a kollégákat, hogy már bécstől tájékoztassák a pógárt,hogy mindenki keressen szállást,mert olyan hatékony a gépezet,hogy 2 napig biztos,hogy senki nem megy sehova. ez bezony állambá és a vízfej felelőssége és rohadjak meg,ha értem: miért nem lehetett lezárni az autópályákat, kivezényelni mindenkit,aki él és mozog és folyamatosan tájékoztatni a mindenkit, hogy a hülyepógár (akiknek a pályákon nagy része külföldi, ritkábban olvas magyar sajtót,főleg ha azt se tudja,hol kell keresni az információt és ha megleli,az is a minimum 3-4 órával korábbi állapotokat mutatja be ) ne lásson neki kocsikázni. komolyan, egy ekkora államgépezet,ami nálunk van,ennyire képes? hogy gyorsabban lehet információt szerezni egy facebook-ról vagy iwiw-ről,mintsem országos rádiókból? hogy ha már megtörtént a baj, az első dolog a felelősséget hárítani és nem beismerni az impotenciát? lehet felelőssé tenni a hülyepógárt,de egy árvíznél ilyen felkészültséggel kire fogják kenni...?

Secnir 2013.03.16. 08:32:32

@Lajosforras:
"akkor miért nincs jogosultsága egy mosonmagyaróvári autópálya-mérnökségnek lezárni az autópályát, "

van joga hozzá.

jog-ász 2013.03.16. 08:33:18

azért szép ahogy egyesek védik a kormányzatot, időjárásra kennek mindent, de a bejegyzés inkább arról szólt ami a politika -gusztustalan jellemzője- ha akkor aug.20án belementek adok-kapokba, most se sirjon a szájuk ha kapnak egy nagyot, a különbség az, hogy a mostani ellenzék nem fog sértődötten kordont bontani, hangzatosan kivonulni, tüntetéseket szervezni, milliós részvétellel békemenetezni(kevesebb a mozgatható birka a másik oldalon) meg székház ostromolni..ha meg is tenné, nem lenne aki közvetitse, interneten kivül infós csatornája semmi.

Meridian74 2013.03.16. 09:20:35

@Puskát kellett volna hozni: tippelek. Mivel a Telenor nem küldött SMS-t, valószínűleg a másik kettő szolgáltató ingyen ajánlotta fel azt, hogy kiküldenek minden előfizetőjük részére egy SMS-t. A Telenort ismerve, ők ezért pénzt, vagy még TÖBB pénzt akartak kérni, és mivel nem kaptak ezért nem küldték ki. Amióta a Pannon GSM megszűnt és lett telenor, és az is két részre vált, azza üzleti és "lakossági" előfizetőkre, azóta süllyed ez a cég... és ennél is többet tudok erről, de azt inkább itt nem részletezném.

Egyébként meg a szolgáltató simán le tudta volna szűrni cellainfo alapján kik kapjon és ki ne kapjon smst, de nem sértett volna törvényt, mivel személyes adatokat nem érinti, csak az eszközöket, abból is egy lista amelyekre el kell juttatni az smst.

Minden telefonkészülék, ha be van kapcsolva (sőt kikapcsolt állapotban is), bejelentkezik a rendszerbe, és a bejelentkezés során megkeresi a legjobb vétellel rendelkező cellát és annak bázisállomásával folyamatos kapcsolatban marad. Ha mozogsz és gyengül a jel, a bázisállomás utasítja a készüléked, hoyg keressen egy másik, erősebb vételi jellel rendelkező bázisállomást, és ha talált, akkor a készüléked átkapcsol(átvált) oda. Mindez rögzítve is van a rendszerben, visszajereshető módon. De itt nem arról van szó hogy XY Jóska Pistát név szerint meg kellett volna keresni, hogy hol van jelenleg, meg hogy a múltban mit csinált (hol volt a mozgási területe?). Nem, itt először nem telefonokat kellett volna keresni, hanem bázisállomásokat, amelyek cellái lefedik az M1/M7-es és a többi érintett problémás útszakasz területét, és utána az ezekben tartozkodó eszközök azonosítóról (ez nem azt jelenti hogy név cím apám fasza) egy összesített listát készíteni, majd csak ezekre elküldeni egy SMS-t.

Itt a "nagy" munka a bázisok leszűrése, kiválogatása lett volna, valószínűleg erre nem volt semmiféle (rutin) eljárás, hogyan szűrjék ki a területek alapján az állomásokat (annak ellenére hogy pontosan tudják hova telepítettek egy-egy bázisállomást - különben hogyan tudnák karbantartani, na meg összehangolnia szomszédjaival), ezt kézzel kellett volna kiválogatni, ami időigényes lett volna (párezer vagy 10ezer celláról van szó), az meg pénzben került volna - ezért választották a fapados módszert, mindenki kapott sms-t.

Kooppaany 2013.03.16. 09:27:54

Csütörtök délután összeért a munkából hazafele igyekvők sora a háromnapos hétvégére igyekvő családékéival. Plusz a kamionosokkal, akik a nemzeti ünnepeken szokásos leállás helyett pénteken már Ausztriában, Németországban szerettek volna lenni. A nagy forgalom tehát nagyon is racionális megfontolásokból volt ilyen. Megjegyzem: nagyon sok külföldivel együtt - az osztrák segítség nem véletlen -, akik aztán végképp tájékozatlanok voltak.

Miért lenne felelőtlenség munkából hazaindulni? Külföldiként Magyarországon keresztül autózni? Menetrend szerinti járatokat használni?

Az állami autópályán fizetünk, és ezért "emelt díjas" szolgáltatásokat várunk. Korábban is volt hó. Eddig mindig kiküldték a hókotrókat, és a havazással együtt - rendszeres síkosság-mentesítés mellett - egészen jól el lehetett közlekedni. Szégyen, hogy az állami autópályán az ÁLLAM hóesésben-hófúvásban már nem képes sem szolgáltatást, sem hozzáférhető információt nyújtani, és amikor emberek ezrei akadnak el (egészen biztosan vannak a fagynak halálos áldozatai, amit nem mondanak be, hiszen egy hideg fémdobozban lehetetlen órákat sértetlenül fagyoskodni, hát még 24-36-ot, nagy szélben, részben -15 fokban), megelőzni, vagy pedig, ha másképpen nem megy, még időben lezárni. Szégyen, hogy ha nincs itthon Orbán Viktor, akkor az egész rendszer leáll, összeomlik. A keleti megyékben is katasztrofális volt a helyzet, de mivel ott nincsenek osztrák-érdekeltségű elakadt autósok, velük a kutya sem törődik.

porthosz 2013.03.16. 09:45:13

Az én véleményem hogy a média (beleértve az indexet is) és az illetékes állami szervek tájékoztatásból elégtelenre vizsgáztak a csütörtöki napon. A helyzet kezeléséről meg már nem is beszélve, csütörtök éjfélkor zárták le az autópályákat amikor már minden létező ember (aki tervezte) elindult és beragadt rajta és a katasztrófavédelem vezetői és tsai csak péntek délelőtt ültek össze megbeszélni hogy mit is kéne csinálni...

Persze nagyon sok autóba ülő ember is ostoba volt, de valljuk be ha az illetékes szervek és a belügyminiszter komolyan úgy gondolta hogy itéletidő érkezik, akkor miért nem tiltották ki már reggel a kamionokat, miért nem zárták le a kritikus utakat és irányitották az embereket más utakra (még mielőtt belefutottak volna a lezárásba), miért nem járták a hókotrók folyamatosan az utakat már szerda éjféltől és végül miért nem voltak készenlétbe beizzitva a honvédség lánctalpas jármüvei? Márpedig ezeket nem tették meg, tehát úgy gondolták hogy nem lesz itt semmiféle itéletidő. Akkor meg felesleges az embereket basztani, mit várunk egy átlagos embertől ha azok akiknek az az egy felelősége van hogy ezekre a helyzetekre felkészüljének és állítólag szakértők nem csináltak semmit...

A médiáról meg csak annyit hogy mivel minden héten apokalipszist hirdetenek valami miatt (egyik héten meteorbecsapódás miatt halunk ki másik héten influenzába stb) igy én nem csodálom hogy senki nem vette komolyan az itéletidő hirdetését. Aki sokszor farkast kiált...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.03.16. 09:45:53

Hát a kedves user felelőssége miért nem merül fel...?

Pepibubó 2013.03.16. 09:50:18

Kedves Index! Csak azért szólok, mert szoktak szemezgetni a homar.blog.hu-ból, de kevés alkalom volt, amikor ennyire illett a témára, hogy AKTUÁLIS:

homar.blog.hu/2013/03/16/segitseg_helyett_megbuntettek_a_rendorok_a_viharban

Ezt ma valahogyan nem vették észre, elfelejtették címlapra tenni...

Dinkainka 2013.03.16. 09:59:55

@Gábor (Gee Halen): 5000 forint helyszíni bírság, mert az árokban kötött ki.
Magyar rendőrség 2013. március 15.

felcsutisuttyo 2013.03.16. 10:02:44

AZ ALATTVALÓK ORSZÁGA VAGYUNK...az egyeduralomban...
A Nemzeti Gazember Törpe Brüsszelbe helybe ment a POFONOKÉRT... Az ő távollétében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek kellett volna eljárnia: cselekvésre sarkallni a belügyminisztert, szükség esetén kihirdetni a minősített időszakot (veszélyhelyzetet). Ez már önmagában is ijesztő. Semjén Zsolt azonban Kézdivásárhelyen idiótának öltözve egy jelmezbálon vett részt. Hogy mikor indult el Budapestről, nem tudjuk. Semjén Zsolt távollétében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterre hárult volna ez a feladat. Azt, hogy Navracsics Tibor hol tartózkodott a tárgyidőszakban, és mit csinált a kötelessége teljesítése helyett, valamint hogy hol tartózkodik azóta, szintén nem tudjuk, de nagyon szeretnénk. Ugyanez vonatkozik Balog Zoltánra és Fazekas Sándorra. Pintér Sándor péntek délelőtti sajtótájékoztatóján mindössze arra futotta, hogy az autósok felelőtlenségéről tegyen egy vérlázító megjegyzést.

Csak sejtéseink lehetnek arról, hogy ezek az emberek miként és miért nem tették a dolgukat. Semjén talán nem is érti az egészet. Balog Zoltán avval lehetett elfoglalva, hogy kitüntesse pár barátját, meg egy nácit, akiről állítólag nem tudta, hogy náci. Ezek az emberek szolgák, a szolgaságra való alkalmasságuk alapján lettek kiválogatva, talán ezért nem mertek semmit csinálni a Főnök távollétében.

Mindemiatt a magyar állam erre a drámai 48 órára megszűnt működni, és ez politikai kérdés. A tízezernél is több gyanútlan áldozat kálváriáját nem az időjárás okozta, hanem a magyar kormány. Melynek elmúlt két és fél éve alatt Magyarország arra is alkalmatlanná vált, hogy más országok állampolgárai biztonságosan átutazzanak rajta.

A helyzet kormányzati félrekezelését parlamenti vizsgálóbizottságnak kellene kivizsgálnia; amit Orbán nyilván nem fog hagyni, sőt, a következő hetekben a nyomok eltüntetésével és a történtek elhazudásával lesz elfoglalva. Nem szabad hagyni.

Virág et. 2013.03.16. 10:11:37

@felcsutisuttyo: Már pedzegetik az "okokat": a hibás Gyurcsány mag a Bajnai (kik mások?), mert eladták az ország hókotróit. :) Nem vicc, már olvasom kommentekben, előbb-utóbb jön a hivatalos megerősítés is.
Arra már nem térnek ki, hogy ha el is adták (nem adták el), akkor az elmúlt 3 évben Loki stadion meg TEK-es Audik helyett hány százat vagy ezret tudtak volna vásárolni? Vagy az nem ér?

dzsadzsarblinx 2013.03.16. 10:16:49

Nekem egy ex katasztrófavédő ismerősöm mondta tavaly, hogy az orbáni átszervezés oly mértékben leépítette a szervezetet, hogyha itt valami katasztrófa lesz (nekem akkor árvizet mondott)
nem fog tudni rendesen működni. És lőn.

R.T. Flakfizer 2013.03.16. 10:18:09

én ezt az "autós a hülye" kifogást nem értem! ha az autósok zöme (mondjuk akiknek nincs halaszthatatlan dolguk) otthon marad, a kamionok akkor is keresztbefordultak volna az úton, mert nekik menni kell, ha nincs kamionstop, különben ugrik az állás! akkor a buszok ugyanúgy állnak a pályán, plusz a fontos ügyben úton lévők. legyen így mondjuk 1000 elakadt autós - na akkor ki a hülye?

alisarboissay 2013.03.16. 10:26:07

Impotens allam, impotens emberek, impontens intezkedesei.
Azt gondoltak, hogy a ho magatol el fog tünni???? Nem küldeni hokotrokat havat takaritani??? van ezeknek agyuk?
A nemeteknel masfel napig volt csak problema.. Itt meg megall az elet, ha a Führer elhagyja elhagyja az orszagot? Atombombat rajuk....impotens faszok..

Virág et. 2013.03.16. 10:51:49

Az azért valahol vicces, hogy március 15-én a labanc hómarók mentik meg a hóba ragadt kurucokat. :)

Dr. GGG77 2013.03.16. 10:52:47

"Csak sejtéseink lehetnek arról, hogy ezek az emberek miként és miért nem tették a dolgukat. Semjén talán nem is érti az egészet. Balog Zoltán avval lehetett elfoglalva, hogy kitüntesse pár barátját, meg egy nácit, akiről állítólag nem tudta, hogy náci. Ezek az emberek szolgák, a szolgaságra való alkalmasságuk alapján lettek kiválogatva, talán ezért nem mertek semmit csinálni a Főnök távollétében."

http://m.magyarnarancs.hu/narancsblog/felelossegre-vonast-katasztrofa-hohelyzet-84006?fb_action_ids=10200783768017302&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map={%2210200783768017302%22%3A355349224569251}&action_type_map={%2210200783768017302%22%3A%22og.likes%22}&action_ref_map=[]

És szólok, hogy már sokkal alacsonyabb szinten is csak szolgák, illetve a Főnöktől rettegő, beszari senkik ülnek. Vegyük már észre, hogy ezt az országot immár 1 személy irányítja.
Amíg Orbán nem ül rács mögött, addig itt nincs demokrácia.

Kerek négyszög 2013.03.16. 11:18:25

Ez a szélsőjobbos dilettáns kormány két dologhoz ért igazán, de ezekben verhetetlen profik:
1. populista demagóg uszítás
2. erőszakkal és agresszivitással kicsinálni mindenkit aki nem az ő szekerüket tolja

drzsivago 2013.03.16. 11:28:15

A nemzet megint bizonyította, hogy hősiesen képes viselkedni válsághelyzetben. Példamutató önfeláldozás, segítőkészség és páratlan együttműködés. Európa csak irigyli a magyarokat.

"Pelikán: Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.
Virág elvtárs: Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A katasztrófa-védelmiseket? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A hóban elakadt széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen járható minden út! És lett . Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán."

"Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 11:35:31

@Francois77: Ez netto hülyeség. Amikor átlépsz egy országhatárt, akkor is kapsz SMS-t cellainformációk alapján!

Azt sem mindenki kapja, úgyhogy ez az érved is elbukott, mint az összes többi.

lobster thermidor 2013.03.16. 11:45:29

Valamikor nem is túl régen, a rendszerváltáskor arra szavaztak az emberek, hogy a tehetségtelen, de a semmittevésben igen megbízható pártemberek tűnjenek el a balfenéken. Jobb, rosszabb évek után most azzal kell szembesülnünk, hogy orbán szépen sumákba visszacsempészte a hatalomba ezeket a régi elvtársakat, akik a seggnyalásig hűek hozzá. Ezek közé tartozik Pintér S., Bakondi Gy., Hoffmann R,. Némethné, és még hosszan folytathatnánk a díszes névsort. Itt nem a szakértelem, vagy a tudás számít, hanem a feltétlen hűség a vezérhez. Nyilván orbán megalapozta a hűségüket, hiszen feltehetőleg sokat tud a nevezett hölgyek és urak múltjáról, előéletéről, és persze arról is, hogy némelyek hogyan szerezték nem hétköznapi vagyonkájukat. Ezzel a tudással felvértezve kellő zsarolási potenciállal rendelkezik velük szemben.
S mivel a hűség a döntő szempont, maguk is kizárólag gerinctelen csúszó-mászókkal veszi körül magukat, akik soha nem kérdőjelezik meg főnökeik emberi, vagy szakmai alkalmasságát.
Korábban Hoffmann bizonyította, hogy mennyit ér, most Pintér és Bakondi elvtárs mutatta be mindannyiunknak tehetségtelenségét, és azt, hogy kik is ők valójában!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 11:48:55

@Francois77: Nem konkrétan erre a hozzászólásodra, de nem agyhalott a magyar katasztrófavédelem szerinted?

"
Áll a kamionsor az 1-es főúton Iván András
márc. 16. 09:38

Egyik olvasónk beszámolója szerint az 1-es főúton megint torlódás alakult ki. Zsámbék felé, a 26-os kilométertől áll a kamionsor, nem tudnak felmenni egy emelkedőre, mert le van fagyva.

Egy másik olvasónk is az 1-es főútról jelentkezett:

Most az 1 főút állt be véglegesen. Valamelyik észlény engedte megindulni a kamionforgalmat. Fél órán belül, a rettenetes jeges úton egymásba csúszott két kamion. Beszéltünk a kamionosokkal, akik színültig megtöltik a mellékutakat, időzített bombaként. Ők azt mondtak, tuti parkoló állásból álltak ki, de mivel feloldották a kötelező stopjukat, ilyenkor muszáj indulniuk, a saját cégük belső szabályai alapján. Szívből gratulálok annak az agy halottnak, aki nem tartotta fenn a kamionstoppot vasárnap estig!"

Ez egy ma reggeli "helyszíni tudósítás" egy arrajárótól az 1-es főútról.

De szerinted mindenki jól végzi a dolgát ugye???

Ez lett a Fidesz nagy központosításából: KÁOSZ. Ez lesz az oktatásban, a járásoknál, az energiaszolgáltatásban, és minden egyébben, csak ott lassabban mutatkozik meg.

ephart 2013.03.16. 11:53:07

oké zavarjuk el Orbánékat.de mi vagy ki az alternatíva?:

El Qrancs,Cinánoskuncze,Libás,Szarházi,Cigány,Drogos,Vona,Fodor(zsidóSZDSZ2.0)

inkább maradjanak ezek hisz a magyarok többsége mellettük áll.ha lesz valódi választás elhajthatók

Nap Pali 2013.03.16. 11:53:26

jön az ÁRVÍZ !!!!

jó kis biznic lesz a fidesmafiaálamnak!
újjáépítés 85% korropCIÓÓÓÓ :)))

Charlie Lownoise (törölt) 2013.03.16. 11:58:03

keptar.idokep.hu/keptar/users/pozsi85/pozsi85-zalamegyepotretekozelebenhorvathattilakepetloptam.jpg-2013-03-15-22-13-42.jpg

a geci zorbán, hogy errenem készültek fel, és nem tudták eltakarítani pikpak.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.16. 12:01:20

@jánosbácsi:

Mármint arra gondolsz, hogy a sok felelőtlen ember útnak indult autóval annak ellenére, hogy némi utánajárással akár azt is megtudhatta volna, hogy valószínűleg esni fog 5-10 centiméter hó, meg széllökések is felüthetik csúnya fejüket? Szerintem ők a felelősek az áramkimaradásokért és az elakadt buszokért is! Meg a vonatokért, a vonatokért főleg. Még hogy a hivatalos szervek csak másfél nap késéssel álltak neki bármit csinálni... Piha. Hát tudhatták ők előre, hogy gond lesz?

lobster thermidor 2013.03.16. 12:04:52

@ephart:

Azért azt nem állítanám, hogy tegnap a magyarok többsége mellettük állt.
Mert ne csak az utakon rekedt több, mint 5000 autóról, és azok utasairól essen szó, hiszen a vonatok, és a távolsági buszok utasai majdnem úgy szívtak, mint az autópályán, és az utakon fagyoskodók. A városok egy részében is behalt a közlekedés, néhány száz település vált megközelíthetetlenné.
Összességében több százezer, de inkább a millióhoz lehet közelíteni azoknak az embereknek a száma, akiket valamilyen formában sújtott az ítéletidő, és az azt követő káosz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 12:05:14

@Kj Kj: Akkor az osztrákok, meg a szlovákok miért tudták a helyzetet kezelni???

Csak a dilettáns magyar kormány nem tudta!

öregember a kocsmából 2013.03.16. 12:06:54

Nem értetek ti hozzá, Szerető Szabolcs írta meg a tutit annak idején mikor ezt írta:

hogy pontosan mit is takar a politikai felelősség fogalma egy működő demokráciában.

Hát hol van itt már demokrácia, sehol vagyis a régen mondott dolgokat ilyen szempontból nem kell már komolyan venni mert most már mások a szabályok.

lobster thermidor 2013.03.16. 12:09:39

@Charlie Lownoise:
Remélem ezt nem valami okos érvnek szántad, mert ilyen képet százával lehet készíteni a környező országokban.
Mellesleg elmesélnéd, hogy ez melyik hófogókkal védett autópálya...?

lobster thermidor 2013.03.16. 12:15:25

@milyen szép a Vértes, ó:

Majd a következő alaptörvényben benne lesz, hogy az autós köteles tudni 3 napra előre az időjárást, csak akkor mehet ki az autópályára.
Viszont ha elakad a hóban, az autópálya díjért cserébe alhat a kocsiban, ezért nem fognak neki külön üdülőhelyi díjat, és az éjszakai szállásért autóskemping tarifát felszámolni a hatóságok.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.16. 12:20:58

@Virág et.: És lengyel bérlátogatók ünneplik egyedül március 15-ét.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 12:27:47

@Rendíthetetlen Álamkatona: Ja, az jó volt, hogy pont akik meghívták őket a nagy káoszban el is felejtkeztek róluk :)

R.T. Flakfizer 2013.03.16. 12:34:37

@lobster thermidor: a következő alaptörvényben az lesz, h autópályára télen csak lakóautóval és/vagy magánhókotróval hajthatsz fel.

Geza 2013.03.16. 12:37:44

Számoljunk egy picit:
30 Ft/sms * 6 millió mobiltelefon = 180 millió Ft
180 millió Ft / 450 Ft/l üzemanyag-ár = 400 ezer l üzemanyag
400 ezer l üzemanyag / (20 l / 100km) fogyasztás (hókotróé) = 2 millió km
Legyen a tévedési faktorom 2-szeres, azaz az SMS-ek árából megtehető távolság 1 millió km.
Ez kb. a Záhony-Sopron távolság 1250-szerese.

Hát első körben a jegesmedve fagyos faszát a BM-be, hogy fél-egy nappal a baj után ilyen fasságokra pazarolja a pénzt a mentés segítése helyett.

Másodszor: a benzinben fizetünk ún. 'útalap'-ot, a fővárosban parkolási díjat, az autópályákon matricát, ergo mi a faszér nem futja mindezekből (és még az adót nem is említettem) arra, hogy az utak le legyenek tisztítva? Ha az állam ezt az egyszerű közszolgáltatást se tudja biztosítani, akkor monnyon le a pitsába.

Harmadszor: az irodista katasztrófavédelmisek mi a megmeredt lószerszámot csinálnak egész évben, ha nem pont az ilyen helyzetekre próbálnak akcióterveket kidolgozni? Ép ésszel azt gondolnám, hogy az a dolguk, hogy ötleteljenek mindenféle olyan helyzeten, ahol valami félremegy (pl. "Mínusz 20 fok és megszűnik az áramszolgáltatás. Kit hogyan érint, mit lehet tenni a helyzet orvoslására?"), és amikor egy ilyesmi beüt, akkor egy Micike lemegy az irattárba, előássa a megfelelő tervet, aztán mindenki teszi a dolgát mint az óramű.
Hát, ahogy láttuk, nem ez a helyzet, hanem valószínűleg csak egymás bohócát polírozzák naphosszat közpénzből ők is.

Szóval, "Köcsög József vagyok és fel vagyok háborodva".

lobster thermidor 2013.03.16. 12:48:29

@Geza:
Éppen kitüntetgették magukat a márciusi ünnep alkalmából.
Gondolod, hogy hagyják magukat megzavarni ebben a fontos tevékenységükben 5000 köcsög elakadt autóstól, és egy-két millió nyámnyila adófizető nyavalygásától?
Már egy nap múlva délben megmondta a Pintérsanyibácsi, hogy akkor van riadó, amikor ő akarja, és amúgy meg nagyon elégedetlen az időjárással, és az autósok is elmehetnek a sunyiba, hiszen ahelyett, hogy a hóesésben furikáznak össze-vissza, otthon ülhetnének a fenekükön.
És akkor nem lett volna semmi galiba, nyugodtan megehették volna az ünnepi állófogadáson a libamájas szendvicset, meg a kaviárral töltött tojást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.16. 13:04:02

@Geza: Jobb helyeken a szolgáltatók ilyen esetben ingyen továbbítják az sms-t. Nekik ugyanis semmibe nem kerül. Tényleg 0.
De ha nem is, a magyar államnak valszeg nem 30Ft egy SMS.

Francois77 2013.03.16. 13:32:15

@Jani haverja: az országhatár átlépésekor nem cellainformációk alapján kapod az smst, hanem feljelentkezik a telefonod az idegen hálózatba, és az telefonszám alapján rájön, hogy külföldi vagy, ergo küld smst, a cellának ehhez semmi köze.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.03.16. 13:44:22

@Kj Kj:

Ausztria felöl jött a 140 km -es szél.

Ausztria felöl jött a hó.

Ausztria működött. Problémák ugyan voltak, de egészen más ok miatt, ugyanis utépítés miatti sáveltolás///lezárás miatt baleset történt.

Ausztriában a királyi tévé/rádió (ö3) folyamatosan informál.

Magyarország megdöglött. Bomlik bazmeg.

Tróger köztörvényes orbáni bűnöző banda...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.03.16. 13:46:34

@Kj Kj:

Ausztria felöl jött a 140 km -es szél.

Ausztria felöl jött a hó.

Ausztria működött. Problémák ugyan voltak, de egészen más ok miatt, ugyanis utépítés miatti sáveltolás///lezárás miatt baleset történt.

Ausztriában a királyi tévé/rádió (ö3) folyamatosan informál.

Magyarország megdöglött. Bomlik bazmeg.

Tróger köztörvényes orbáni bűnöző banda...

Enrico72 2013.03.16. 13:55:47

Elképesztő. Egyesek szerint egyenesen Orbán és Pintér tehetnek arról, hogy ilyen lett az időjárás. Napok óta mást sem lehetett hallani, mint hogy havazás lesz. A március 15-i megemlékezéseket is először a kormánypártok mondták le, pont azért, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Persze rengetegen felelőtlenül elindultak, csak nagyon kis részük volt az akinek halaszthatatlan dolga lett volna.

asmodean 2013.03.16. 13:59:36

@Enrico72: Pintér nyilatkozata óta azon röhögök, hogy ezek soha nem tudják mikor nem kellene sudri bunkónak lenni. Az hogy kinn ragadt az utakon egy rakat autó, nyilván sok esetben az isten barmának is köszönhető, amikor elindult úgy, hogy lényegében csütörtök délutántól, amikor egymásba ment 40 autó lehetett tudni, hogy nem játék lesz az út. De ezt kinyilatkozni akkor, amikor még javában tartott a probléma, úgy hogy a katasztrófa védelem működése enyhén szólva is kifogásolható volt, a közösségi oldalakon meg repkedtek a felajánlások és olyan segítőkészség és empátia alakult ki az országban, amire tényleg csak nagyon ritkán lehet példát látni ... nos igazi öntökönrúgásnak számít szerintem.

Persze te is csak egy hasonló fajparaszt vagy, aki nem tudja mikor kellene bekussolni.

Enrico72 2013.03.16. 14:03:12

@asmodean: Ahogy láttam Pintér kint volt és személyesen felügyelte a mentést, míg Mesterházy és Szanyi valami olyasmit írtak, hogy hol vannak a traktorok meg szemét gazdák csak tüntetni járnak. Ahogy lenni szokott, ha baj van a baloldal ráröppen és rögtön a jobboldal tehet majd róla.

2013.03.16. 14:06:50

@Enrico72: "csak nagyon kis részük volt az akinek halaszthatatlan dolga lett volna" - ezt gondolom vélelmezni tetszik. Egyrészt marha aranyos, szart se tudunk, de nagy pofával arrogánsan lebaszunk mindenkit és úgy gondoljuk akkor igazunk lesz (ismerős), másrészt már többen megírták és akkor mi van a kamionokkal, volánbuszokkal?

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.03.16. 14:08:14

@Enrico72:

Ha már így provokálsz:

Arról is a zorbán tehet, hogy nem lett lottó ötösöm.

Arról is, hogy a kétéves kisfiam a kurva istennek sem akarja kiejteni rendesen, hogy "köztörvényes-bűnöző-banda".

Meg arról is, hogy port kell törölgetnem a televízió tetején.

Ha már a provokációnál tartunk...

asmodean 2013.03.16. 14:09:03

@Enrico72: Hol nem szarom én le mit kiabál a Szanyi és Mesterházy te nyomi? A Pintér meg a személyesen felügyelt mentés esete meg a muhahaha kategória :D

De látom habonyizált agyadig fele se jutott el, annak amit írtam, pedig nem egy 600 oldalas regény volt :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 14:18:26

@Francois77: Viszont kultúrországokban rengeteg területfüggő sms-t tudnak küldeni cellainformációk alapján. Ja, Magyarország nem kultúrország, ezt mindig elfelejtem...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 14:20:48

@Enrico72: Nem az időjárásról tehet Orbán, meg Pintér, hanem az időjárás okozta helyzet kezelésének elmulasztásáról, a felkészületlenségről, stb. De ezekről viszont vastagon tehetnek.

viragimado 2013.03.16. 14:25:05

Az a nagy gáz, hogy ilyenkor is csak a pártok szerinti széthúzás, anyázás megy!! Pedig sok dologért pont ez felel! A széthúzás! Az ÖSSZES pártot eldózerolnám!! Egyik sem ér egy kalap szart sem!

De: igenis felelősek a kialakult helyzetért az autósok, és a busztársaságok, meg a kamionosok! Ezt már minimum 2 hete tudni lehetett!! Azt is, hogy hosszú hétvége jön, amikor megindul a fél ország!
Valaki azt írta hogy nem jutott el mindenkihez az információ! Miért van akkor a média? TV, rádió, Internet? Ezt csak hallgatja, nézi majdnem mindenki. Vagy ott az a nyomorult telefon! Talán egy katasztrófaterv keretében minden mobilra lehetett volna egy figyelmeztető smst küldeni már csütörtök reggel, ne induljon el, ha nem életbevágó, akkor is készüljön ezzel, azzal.
A BM sms-e röhej volt. Még én is kaptam, pedig autóm sincs!
Továbbá: amikor már katasztrófa helyzet volt, miért nem küldtek célzott információs sms-eket a szolgáltatók, annak megfewlelően hol tartózkodik az adott telefonszám. 10 méteres pontossággal tudják a szolgáltatók, hol van egy telefonszám tulajdonosa!!
Lett volna itt mit tenni!!

Kj Kj 2013.03.16. 14:25:40

@Virág et.:
Tehát amikor az első jelzés jött pintnek le kellett volna zárni az összes autóutat!!

Kj Kj 2013.03.16. 14:30:06

@Bérgyilkos,Garázda,Bundázó,Adócsaló=Orbán_bandája:
Tehát a sogoroktól jött. miéert nem állították meg ők???
Az alcsutinak le kellett volna zárni az utakat, amikor a méterurologusok legelőször jelezték a vihart!!!!

viragimado 2013.03.16. 14:31:17

@Kj Kj: az talán kicsit korai lett volna :)))) Több, mint két hete jelezték először.

Kj Kj 2013.03.16. 14:31:42

@Jani haverja:
Az ormány a vihar ellen mit tehet???
Ja két héttel korábban le kellett volna zárni az utakat.

asmodean 2013.03.16. 14:32:40

@Kj Kj: "Tehát amikor az első jelzés jött pintnek le kellett volna zárni az összes autóutat!! "

Nem! Keresni kellett volna, egy szakembert, aki nem egy inkompetens balfasz, aki a jó kapcsolatai miatt került pozícióba és rábízni a dolgot. Ezt kellett volna tennie.

viragimado 2013.03.16. 14:32:48

@Kj Kj: csütörtök délben, viszont már meg lehetett volna tenni!

Kj Kj 2013.03.16. 14:33:55

@Virág et.:
Mit vársz a deviza hiteleseket sem tájékoztatták, hogy a deviza 20-40 évente bedől!!
Ebben az országban a tájékoztatás nem szokás!!!

viragimado 2013.03.16. 14:34:28

@asmodean: na ez az! És ez az egész BÁRMIKORI kormányra és közigazgatásra, államigazgatásra igaz!
Ezért kellene megszűntetni minden pártot, és csak szakmailag megfelelő embereket tenni a szakmai helyekre. Talán akkor jutnánk is valamire.

viragimado 2013.03.16. 14:36:08

@Kj Kj: bocs, de a bankoknak kellett volna arról tájékoztatni a kedves hitelfelvevőt, hogy ilyen előfordulhat!
Nekem nincs devizahitelem, mert nem vagyok tájékozatlan, tudom mit jelent az árfolyam változás, és mit az, ah nicns árfolyam garancia egy hitelen, pedig nem vagyok bankos.

Kj Kj 2013.03.16. 14:38:10

@Virág et.:
A rendőrség honnét a ... tudja, hogy milyen idő lesz, ha még a méter urologusok sem tudják???

tryclops 2013.03.16. 14:39:42

@Enrico72: Hmm, ja igen. Csütörtök délután összeomlik az M1-esen a közlekedés, Pintér meg pénteken délben már kint is van felügyelni a mentést. Csak előbb bejelenti hogy minden rendben van, MI jól dolgozunk, két baj volt csak:
1. "Emberemlékezet óta nem volt ilyen idő", ezért a hatóságok nem tehetnek róla, hiszen nem számíthattunk ilyen helyzetre.
2. Azok a felelőtlen geci autósok meg nem elindultak mindenfelé, hát milyen az már' hogy nem készültek fel a helyzetre.

És még egy adalék az egészhez: csütörtök este üsszeült az "operatív szerv", és lemondta a megemlékezéseket a rosz idő miatt. Mondhatni még éppen időben. Az már csak apróság, hogy ez az "op. szerv" nem a katasztrófavédelmi "op. szerv", hanem a 2006 aug. 20.-i tragédia után létrehozott bizottság, aminek egyetlen feladata az ünnepségek biztonságának a biztosítása. A Bakondiék? Ők úgy gondlták elég lesz pénteken kitalálni hogy mi a fasz van az országban... Nem érzel itt egy kis bibit?

Na, meg a honvédség...(Tudom, Gyurcsány a hibás, meg mocskos SZDSZ.) Képesek voltak 6 lánctalpast és 12 bevethető embert készenlétbe helyezni csütörtök estére. (forrás: MTI, HM facebook oldal) Érted? Vészhelyezt esetére 12 bevethető ember van az országban. Tudom hogy az állomány cirka fele irodista, másik negyede meg tábornok akinek nem áll jól a kezében a hólapát, de akkor is. Mégegyszer leírom, mert hihetetlen: 12! Még jó, hogy nem a román hadsereget kellett feltartóztatni...

Hende mikor mond le? Bakondi mikor mond le? Pintér mikor mond le? Semjén mikor kér bocsánatot, hogy nem a kötelességét látta el mint miniszterelnök-helyettes, hanem lóháton bohóckodott egy szomszédos országban? Navracsics mikor fogja elmagyarázni, hogy hol volt harmadik felelős emberként?

Kj Kj 2013.03.16. 14:39:45

@viragimado:
A bank maga ellen pofázzon??? LOL

Kj Kj 2013.03.16. 14:41:08

@viragimado:
Ja nekem meg többször is felajánlottak arany hitelkártyát, amire 100 milláig felvehetek.
Csak egy kérdésem volt, miből fizetem vissza.

Kj Kj 2013.03.16. 14:42:49

@viragimado:
Akkor még csak a dunántulon volt.
Két héttel korábban kellett volna lezárni.
Biztos, ami biztos alapon.

viragimado 2013.03.16. 14:42:53

@Kj Kj: hát igen, ez nem nagyon várhatjuk el tőlük!! De egy kormány is max. annyit tehet, hogy lassan oktatással megszűnteti a funkcionális analfabetizmust, és így tájékozódni tudóbb generációt nevel fel. :)))

viragimado 2013.03.16. 14:45:23

@Kj Kj: ez az! Itt jön ismét az egyén felelőssége! Sokan meg kérik, használják, és aztán sírnak, amikor vissza kell fizetni.

Kj Kj 2013.03.16. 14:45:47

@asmodean:
a 1401-160 km-s vihar 2 óra alatt a sogoroktól eléri pestet.
Mint 2006-ban.

Kj Kj 2013.03.16. 14:47:23

@viragimado:
Az oktatást rosenfeld kezdte szétverni, azóta csak egyre jobban romlik.

De az emberek nem tanulnak a mult hibáiból.

viragimado 2013.03.16. 14:48:59

@Kj Kj: az is érdekes volt. Hamar jött, de pár órával előbb már tudni lehetett róla. Igaz, én szeretem figyelni, merre vannak viharok, így már akkor láttam, amikor még a németeknél járt. Onnan nagyjából ki lehet számolni mikor ér hozzánk. Nem is mentünk ki, és a gyerekeimnek is szóltam, hogy ne menjenek ki tüzijátékot nézni.

viragimado 2013.03.16. 14:51:07

@Kj Kj: csak kevesen tanulnak a hibáikból. Kíváncsi lennék az kint rekedtek közül hány érzi felelősnek magát, és hány fog legközelebb ugyan ilyen felelőtlenül elindulni. :((

Kj Kj 2013.03.16. 14:52:57

@viragimado: De az akkor rendezők is megkapták, hogy fehérvártól 1 órán belül ide ér.
De akkor a kutya sem törödött velük.
Sajnos az emberek többsége nem veszi tudomásul, hogy bajok is lehetnek.

Ugyanaz, mint a választások, mindig valami ellen szavaznak és nem valamiért.

Kj Kj 2013.03.16. 14:54:21

@viragimado: felelősséget? Egyik sem. a híradóban láttam, hogy a lezárt utra be akart menni.
A hülyeségnek nincs határa.

Kj Kj 2013.03.16. 15:00:52

@asmodean: Akkor már csak sirni lehet!!!

asmodean 2013.03.16. 15:01:21

Itt szerintem az egyetlen szerencsés momentum az volt, hogy semjén nem volt itt. Belegondolni is rossz, ha hirtelen rájön, hogy mint felelős helyettes ő irányítani akar :D

Spéter46 2013.03.16. 15:30:34

Tényleg "zéro" vagy azaz egy nulla!

tryclops 2013.03.16. 15:32:39

@asmodean: Mondjuk ezzel én is így vagyok, jobb helyen volt ő egy lónak a hátán, :D de hát papíron mégicsak az lett volna a dolga, hogy úgy tesz mint aki felelős vezető...

Tor zum Land 2013.03.16. 15:35:22

Az ünnepre készülve a vidéki kapitányságokról az állományt már csütörtök este indították volna a fővárosba. Győrből induló rendőrségi busz is elakadt az autópályán, a rendőrök a pajzsukkal lapátolták a havat. Csütörtök este nem tudták, hogy elmaradnak a fővárosi rendezvények? Ki adott parancsot az indulásra? Felelőtlen állampolgár? Győrből Hegyeshalom felé 21:45-kor induló vonatra 15-20 szolgálati ruhába öltözött rendőr szállt fel, utazó táskákkal. A mosonmagyaróvári kapitányság állományába tartozó rendőröket, már nem indították útnak Budapest felé, de csütörtök este semmi feladat nem lett volna a 101-119 km között az autópályán? Vagy még nem tudtak a megyei kapitányságon, hogy az autópályán nagy a baj?

Secnir 2013.03.16. 15:42:58

@viragimado:
" Kíváncsi lennék az kint rekedtek közül hány érzi felelősnek magát, és hány fog legközelebb ugyan ilyen felelőtlenül elindulni"
egy sem, teljesen joggal. oka?
mert az autópályára NEM felengedni az autósokat (kamion+személy) az autópályakezelő dolga lett volna. azért fizetjük az autópályamatricát, azért van benne az üzemanyag árában az útadó, stb.
amúgy szerintem pintér majd jól meginterpellálja gyrosz-ászt, hogy mit keresett a hóban (elsők között kellett kiásni), és akkor kiderül.

viragimado 2013.03.16. 15:49:44

@Secnir: én sem indultam ki Olaszországba a lányomékhoz, unokámhoz, mert nem vagyok hülye!! Más is gondolkodhatott volna!
Lassan olyanok leszünk, mint az idióta amerikaiak, akiknek a mikro használati utasításába be kell írni, hogy a mcskát nem lehet a mikroba tenni!!

Miért nem vesszük tudomásul, hogy az egyénnek is van felelőssége?!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 16:03:58

@Enrico72: PINTÉR KINT VOLT???

Te agyatlan! TÖBB, MINT 24 ÓRA ELTELTÉVEL méltóztatott kimenni, 24 óráig azt sem tudta senki, hogy él-e még, aztán több, mint 24 óra elteltével is csak azért ment ki, hogy önmagát, meg a saját bandáját fényezze.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 16:06:53

@Kj Kj: Nem, csak kamionstopot elrendelni, ahogy minden NORMÁLIS országban, minden NORMÁLIS kormány teszi ilyen helyzetben!

Ja, Magyarország nem normális ország, és a kormánya sem normális, mindig elfelejtem...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 16:08:34

@Kj Kj: Nem, AKKOR kellett volna kamionstopot elrendelni, amikor ott lett volna az ideje. Az osztrákok ezt meg tudták oldani TÖKÉLETESEN, a szlovákok NAGYJÁBÓL, a magyar kormány meg SEHOGY SEM.

Erről ennyit.

viragimado 2013.03.16. 16:09:00

@Jani haverja: soha nem is volt normális kormánya, még pár száz évre visszamenőleg sem :))) ez egy ilyen ország

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 16:11:29

@Kj Kj: A deviza NORMÁLIS kormányok esetén nem dől be SOHA. Ja, hogy se a Gyurcsányék, se az Orbánék nem normálisak, ezt mindig kifelejtem. Ezért is dől be a deviza, semmi másért.

Orbánék most a saját hülyeségük következményeitől mentegetik a devizahiteleseket (is). Ha normálisan kormányoznának, akkor a devizahitelesek 95%-a lazán fizetné a hiteleit, mindenféle segítség nélkül.

viragimado 2013.03.16. 16:14:39

@Jani haverja: ember! Ennyire ostoba dolgot még nem hallottam!!! Nézz utána a deviza problémának pénzügyi szakmai oldalakon. Talán rájössz honnan indult a probléma!! Az egész világgazdasági válságot az amerikai hitelintézetek okozták! Onnan szépen az egész világon körbegyűrűzött! Deviza feszültségeket okozva.
Nincs az az ország, amelyik ezt kitudta volna kerülni, még a leggazdagabbak sem!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 16:14:48

@Kj Kj: A meteorológusok meg tudták, hogy milyen idő lesz. A kormány is, meg a katasztrófavédelem is tudta, csak nem tettek semmit. Egyedül az emberek tényleg nem tudták. Illetve nem kaptak rendes tájékoztatást, ami szintén a kormány hibája, mert mindenhonnan kidobták a szakembereket, és agyatlan pártfunkcikat ültettek a helyükbe.

viragimado 2013.03.16. 16:15:35

@Jani haverja: és még valami! Nem 3 éve vették fel a hiteleket meggondolatlanul!!

viragimado 2013.03.16. 16:17:27

@Jani haverja: az embereket az időjársi oldalakon már hetekkel ezelőtt tájékoztatták! Azért nem tudták, mert nem voltak rá kíváncsiak. Vasárnaptól minden este a tévében az időjárás jelentésekben elmondták milyen idő lesz csütörtöktől!!
Mit nem tudtak akkor? Ennyire nem szabad elvakultnak lenni!

PamPalini 2013.03.16. 16:22:19

@Meridian74: "Minden telefonkészülék, ha be van kapcsolva (sőt kikapcsolt állapotban is), bejelentkezik a rendszerbe"
Marhaság! Ha tényleg ki van kapcsolva és nem csak a képernyője sötét, sehova nem jelentkezik be az hétszentség. Nem kell minden hülyeséget elhinni.

Amúgy azért az üzenetért aztán rohadtul nem kár. Ilyen baromságot szétküldeni teljesen értelmetlen volt.

Secnir 2013.03.16. 16:26:41

@viragimado:
"én sem indultam ki Olaszországba a lányomékhoz, unokámhoz, mert nem vagyok hülye!! Más is gondolkodhatott volna!"
-meg a buszsofőr, akit kötött a menetrend, és kötelező volt mennie. meg a kamionsofőr, akit hajt a menetidő. meg az többi áruszállító. meg azok, akik mondjuk HAZAindultak. teszemazt pestről győrbe. meg az is, aki reggel átment a másik faluba dolgozni, és mire este lett, hazaindult volna, csak havat látott. melóhelyén nem alhatott, haza meg már nem ért.
eszetlenül véded a védhetetlent, illetve pintér apád szavait. azért, mert ő kijelentette, hogy felelőtlenek voltak, akik elindultak, az még nem jelenti azt, hogy úgy is van. ugyanakkor megkérdem: gyorsz-ász is felelőtlen volt? mert őt kellett az elsők között kiásni. és még akkor sem zárták le az utakat!

"Lassan olyanok leszünk, mint az idióta amerikaiak, akiknek a mikro használati utasításába be kell írni, hogy a mcskát nem lehet a mikroba tenni!!"
-nana! azért engem ne vegyél egy kalap alá magaddal!

viragimado 2013.03.16. 16:27:08

@PamPalini: ezek szerint meglep, ha azt mondom, a kikapcsolt telefonról is "tud" a szolgáltató. Pedig tényleg tud. :)))

rïvïera 2013.03.16. 16:31:39

@Blogger Géza: @Francois77: ilyesmire gondoltam (ha már más is linkelte, akkor sorry)

hvg.hu/itthon/20130316_Az_M1esen_panikhangulat_alakult_ki__hog

""" Az osztrák segítők nem csak arról gondoskodtak, hogy az emberek ne fázzanak és ne éhezzenek, hanem lelki segélyt is nyújtottak a pánikba esett autósoknak és családjaiknak. "Erre nagy szükség volt, a magyar segítők 100 km-rel arrébb voltak, az ígértet, miszerint nemsokára hazajuthatnak, hamisnak bizonyult" - írja a lap. (...) Sokan kritizálák a magyar hatóságok tétlenségét, operett-hadseregnek nevezve a magyar honvédséget, ami még arra sem képes, hogy a hóban rekedt embereket kimentse - fogalmaz az osztrák lap. """

Azt nem gondoltam hogy már másnap ilyen cikk jelenik meg, és ilyen hangvételben, de mivel a türelmük vége felé járnak Mo-val szemben, ezért úgy látszik már nincs nagyon kedvük visszafogni magukat. :|

Secnir 2013.03.16. 16:32:10

@viragimado:
szerinted mikortól kezdték el felvenni a svejci frank alapú hiteleket? csak egy dátumot mondj. melyik kormány, melyik évben tette lehetővé (onnantól számítják az önkormányzatok eladósodásának kezdetét is, mert az önkormányzatoknak is megengedte). nos? évszám?

viragimado 2013.03.16. 16:32:13

@Secnir: apád neked a Pintér! Olvashattad, ha érdekelt, hogy a busztársaságokat is pont annyira felelőtlennek tartom. És a szállítókat is. Pont nekik lenne a legnagyobb érdekük, hogy ilyenkor tájékozódjanak, mert őket éri a legnagyobb kár.
A szállítókat az autót és a szállítmányt ért kár, a busztársaságok meg emberéletekért is felelnek.

ha az utolsó mondatodra reagálnék, megsértődnél, de így is magáért beszél. :)))

PamPalini 2013.03.16. 16:34:29

@viragimado: Max annyit, mikor látta utoljára. De ha Győrben kikapcsolod és úgy átmész Szegedre, a köztes úton semmit nem fog tudni. Ez már össszeesküvés-elmélet a la Szaniszló Ferenc.

viragimado 2013.03.16. 16:36:21

@Secnir: őszintén megmondom ezt nem tudom, de van ismerős, akinek 6 éve van ilyen hitele

viragimado 2013.03.16. 16:37:41

@PamPalini: bocs, semmi közöm összeesküvés elméletekhez, az egyik szolgáltatónál fejlesztettünk ilyen alkalmazást, és én teszteltem, így nem elképzelem, hogy van iylen, hanem tudom. :))

Kj Kj 2013.03.16. 16:38:54

@Jani haverja: Ja te tudod mikor volt az ideje.
Az ormány honnét tudta volna?? Nem időpancserok csak pancserok.

rïvïera 2013.03.16. 16:39:02

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: Igen, az kb. lehet tudni, hogy ha a belügytöl ilyen sms-t kapsz, hogy "Segítünk!", akkor kb. baszhatod :DD

Kj Kj 2013.03.16. 16:40:39

@Jani haverja: Az osztrákoknak jó a méteurologiájuk.

viragimado 2013.03.16. 16:41:51

@Kj Kj: meg a németeknek is :))

Kj Kj 2013.03.16. 16:42:50

@Jani haverja: Pernye meg a hamu!! Eju miért is volt bajban mérkellel, meg a hollandeval???
Az olaszokról, meg görögökröl .....

rïvïera 2013.03.16. 16:47:33

@Virág et.: köszi a kimerítö választ helyettem is :)

Kj Kj 2013.03.16. 16:49:29

@Jani haverja: És te miért nem voltál ott, ha mindent előre tudsz.
De látom te csak beszélsz, de nem tudod mit.
Az ormányra at emberek nem hallgattak, ha hamarabb lezárják az utakatak, akkor azért pampognának az emberek.

Kj Kj 2013.03.16. 16:51:20

@viragimado: csak a haver ezt nem tudja.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 16:57:40

@viragimado: Igen, minden ország megszenvedte a világválságot ÁTMENETILEG! Csakhogy ennek NORMÁLIS országokban már rég vége van!

PamPalini 2013.03.16. 16:59:29

@viragimado: Én meg a saját telómról tudom, hogy kikapcsolt állapotban az áramfelvétele műszer szerint tartósan 0 mA. Ha ebből bármilyen toronnyal kommunikál, hát az marha érdekes volna.
Ha nem blöffölsz csak úgy off the record linkelj be olyan nyilvános, telefon vagy adó oldali specifikációt, ami alátámasztja ezt.

viragimado 2013.03.16. 17:01:01

@Jani haverja: na ismét azt javaslom olvass pénzügyi szakoldalakat! A válságnak nincs vége! Sőt, egy pénzügyi guru szerint csak most jön a java! Nem magyar szerint! Ő az egyik legnagyobb befektető a világon!

viragimado 2013.03.16. 17:02:34

@PamPalini: mint írtam, én teszteltem, nem én írtam :)) De működött, az biztos

viragimado 2013.03.16. 17:03:22

10 méteres pontossággal

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 17:39:21

@viragimado: Normális kormány(ok) esetén mindenki jól járt volna a devizahitelekkel!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 17:41:18

@viragimado: És az embereknek kellett volna tudniuk, hogy mi lesz, a kormánynak, katasztrófavédelemnek meg nem???

Ilyen időjárási körülmények között MINDEN NORMÁLIS ORSZÁGBAN simán lehet közlekedni, ha lassan is, de lehet!

Csak a kamionokat kellett volna időben kitiltani az utakról!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 17:44:35

@Kj Kj: Én nem tudom, de nem is én vagyok a katasztrófavédelem parancsnoka!!!
De ha az lennék, akkor tudnám, vagy ha nem tudnm, akkor legalább ÉRTELMES, HOZZÁÉRTŐ embert vennék fel helyettesemnek, nem bólogató jános pártfunkcit, és akkor az tudná, én meg hallgatnék rá.

Ja, Fideszisztánban ez nem így van, meg általában Magyarisztánban sem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 17:46:34

@Kj Kj: A magyaroknak is! Nem a meteorológusoknál keresd a hibát, hanem a mindenben idióta fideszbagázsnál, meg az ugyanilyen szocibagázsnál régebben. Rengeteg pénz elmegy pl. katasztrófavédelemre (is) az adóból, aztán a mögöttes szolgáltatás meg semmi. Nem is volt, meg nem is lesz Magyarisztánban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 17:48:50

@Kj Kj: Az olaszoknál, meg a görögöknél együttesen tizedannyi valódi probléma nincs, mint Magyarországgal kapcsolatban. Csakhogy ők az Eurozóna tagjai, tetejében Olaszország még nagy is, könnyen megboríthatják az Euro-t. Az meg, hogy a Viktátor, meg az Eltolcsy milyen hülyeségekkel borogatják meg sorban a forintot, az sokkal kevésbé érdekli Merkelt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 17:51:19

@Kj Kj: Én mindent előre tudok. Azt is tudtam, hogy nem volt elég az idióta szocik 8 éve, utána egy még idiótább fideszbagázs következik. El is menekítettem a katasztrófa elől időben a családomat Magyarországról.

Most már csak akkor háborgok, ha ráérek, de szerencsére egy sokkal normálisabb országból, kívülről szemlélem ezeket a dolgokat.

Látod, ez mind az előrelátásom eredménye :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 17:53:22

@viragimado: A válságnak NORMÁLIS országokban vége van! A java csak a hülye országoknak jön! Például, ahol én élek, ott meg egyáltalán nem is volt pénzügyi válság!!! Meg természetesen most sincs.

zollerbá 2013.03.16. 18:05:52

@Jani haverja: Janikám!
Merre élsz, valszeg nem olyan országban, ahol 68 éve külföldi országok ügynökei a vezetők!!!
Soroljam, rákosi, imre nagy, kádár, német micu, antall, boros stb.
SZU, USA, Izrael, hogy a kis antant embereit, ne is említsem!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 18:46:25

@zollerbá: Olyan országban élek, ahol 1996-ig eltűrte a nép a dilettáns politikusokat. Aztán 1997-ben lett egy polgárháború-szerűség, ahol a politikusok is, meg a köznép is megtanulta, hogy kinek mi a dolga, és kitől mire lehet számítani. Nem volt egy fáklyásmenet, sokan meghaltak a politikusok közül is, meg az egyszerű emberek közül is, de azóta van itt normális világ, és azóta van folyamatos fejlődés is. Az itteniek szerint így utólag megérte. Én nem tudom, én akkor még bőven nem voltam itt.

Egyébként tt is van USA érdekeltség, de van Szaúdi is, meg EU-s is, csak okosan vannak kezelve, egymásnak konkurenciái, hadd küzdjenek.

Nap Pali 2013.03.16. 19:10:50

elképesztő 3dik világbeli színvonal... és mostmár ezt nemcsak én tudom hanem az egész világ foglya tudni, mert pár zsidó libsi tele nyivákojja a világsajtót...

kuruc.info/r/8/109386/#ixzz2NhxhsPyv

belügyminisztérium SMS tanácsa:
"Magyarországból gazdaságából elfogyott a nafta. Javasoljuk átülni egy másik szomszédos gazdaságba. "
"Magyarországból kifogyott a tisztesség. Javasoljuk átülni egy másik szomszédos társadalomba. "

:)

a naygobbik baj hogy elképesztő károkat fog okozni ezzel a
sintér-vakondi páros az ország egyetlen működő iparágában a turzmusban

Bitang Gyaur 2013.03.16. 19:27:15

@Jani haverja: "Nem az időjárásról tehet Orbán, meg Pintér, hanem az időjárás okozta helyzet kezelésének elmulasztásáról, a felkészületlenségről, stb. De ezekről viszont vastagon tehetnek. "

Nem védeni akarom őket, de nem az ő dolguk! Pont ez az, amit viktornak és más miniszternek is meg kellene tanulnia, ők nem azért vannak, hogy beleszóljanak az életünkbe, hanem hogy felügyeljék a beosztottjaik munkáját - akik elméletileg azért vannak ott! - Sajna az már más kérdés, hogy igazi Hungarikumként, szinte minden felsővezető úgy gondolkozik, hogy lehetőleg hülyébb legyen a helyettese, meg a slepje,.......... mert milyen már ha vki esetleg majdnem olyan okos lenne, mint a főnöke, és még önálló munkavégzésre is alkalmas! -fújjjj!

Felelős mindig mindenért van,............ csak sajna még ahhoz sem kellően felnőttek, hogy merjék vállalni azt a posztot - velejáró felelősséggel egyetemben, amit egyszer már felvállaltak, mikor hivatalba léptek!!!

Na meg hol marad a következetesség??? A csúnya multikat, a magáncégeket lehet fenyegetni, stb - ám közben elvárja a segítségüket, de a saját alkalmazottaikat nem kellene egy kicsit már befenyíteni??? ..........ha már van köztük adócsalómilliárdos, külföldön élő polgármester (már csak képviselő), szakvégzettség nélküliek, stb, akik csak hazugsággal tudtak odajutni, ahol vannak, mert másképp lehetetlenség!!

A balosoknak meg már ki kellene lökni maguk közül a Mesterházy típusú életformát, hisz amúgyis fityeszesnek készült anno - Veszprémben -, és ugyanolyan semmitérő életforma, mint sokan mások a mostani kormányban.

Azok a versenyidióták, akik nem akarnak továbblátni a "hitüknél", próbálják ki a Gondolkodás Művészetét, ..............nem fog fájni! :)

xclusiv 2013.03.16. 19:34:26

@Kj Kj: "A rendőrség honnét a ... tudja, hogy milyen idő lesz, ha még a méter urologusok sem tudják??? "

Ha nem tudták akkor nem akarták tudni. Bazmeg ha én tudtak az index címlap alapján, hogy kutya idő jön, akkor a hatóságoknak is illett volna.
De tudod mit, tfh nem tudták, hogy mi _jön_. Azt azért tudniuk kellett volna, hogy mi _van_. És illett volna kezelniük, pl. 20 km-es dugóra _nem_ kellett volna ráengedni még a sztrádára felhajtó forgalmat, hanem már régen le kellett volna zárni az összes felhajtót. És nem mellesleg nem kellett volna 15 órát várni, mire elkezdik átvágni a szalagkorlátot, hogy a másik irányba kimenekítsék a népet...

Secnir 2013.03.16. 20:04:48

@viragimado:
segítek: 1999-ben hozta az akkori kormány meg azt a rendeletet, hogy önkormányzatok (is) vehessenek fel svejci frank alapú kölcsönt ingóságaikra. tudod ki volt akkor kormányon?
és azt tudod, hogy 2002-től kezdve 2006-ig a fideszes önkormányzatok szénné adósodtak, azzal a (rejtett) felkiáltással, hogy majd 2006-tól megmentik őket? csak nem jött össze a dolog, így 2010-ig kellett várniuk. amelyik ök. még 2010-ben is fideszes volt, az részesült az úgynevezett 'állam általi hitelátvállalásban'.
a lakosság meg le volt(van) szarva.

KopaszMercis 2013.03.16. 20:24:41

@Blogger Géza:
Kerlek idezd bármilyen más neves külföldi közgazdász művét Marxon kívűl aki extra profitról beszél.. azt a 10-12 évet megvárom amíg megtanulsz angolul...

Blogger Géza 2013.03.16. 20:27:42

@KopaszMercis: Kérlek. Melyik angol kifejezést fogadod el az "extraprofitra"? Merthogy ugye angolul nem így mondják...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 20:31:35

@Bitang Gyaur: Egy politikusnak SZAKEMBEREKKEL kellene körbevenni magát. Ez a hóhelyzet megmutatta, hogy ez nem sikerült nekik. EZÉRT felelősek!!!

Én sem a konkrét intézkedést vártam el tőlük.

Blogger Géza 2013.03.16. 20:32:21

@KopaszMercis: De kezdetnek olvasgass Schumpetert, a róla szóló recenzióban még az "extra profits" szókapcsolat is szerepel. :)

www.pauklein.com/monopoly/monopoly.htm

Az, hogy te buta és tájékozatlan vagy, az egy dolog. De miért kell ezt állandóan hirdetned? Nem fér a fejembe...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.16. 21:12:03

@Francois77: Igen, nem szedtek ki mindenkit, ráadásul nem is ők, amikor Orbán kijelentette. hogy mindenkit "kimentettünk".
A szlovák összehasonlítást hagyjuk, mert mindent és mindennek az ellenkezőjét be lehet bizonyítani, csak nem érdemes, mert a magyar hatóságok balfaszságát nem menti.
Én is mentem át Ausztrián és Németországon 2010 januárban, a tv tele volt a német hóhelyzettel - Hegyeshalom-Bécs- Nürnberg-Mannheim-Saarbrücken (gyengébbek kedvéért: Alpokalja, Bajor Alpok, Bajor erdő, Frank alpok, Hunsrück oldala) végig csontszáraz autópályán mentem.
Egyébként:
inoffensus.blog.hu/2013/03/16/hohelyzet_a_nagy_kommunikacios_elterelo_hadmuvelet

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.16. 21:22:40

@Blogger Géza: en.wikipedia.org/wiki/Superprofit
Egyébként idéznék a linkedről: J.A. Schumpeter have stressed the benefical role that monopoly profits can play in the process of economic development. Össze tetszik téveszteni az extra profit jelzős szerkezetet a marxista (inkább a leninista) extraprofit fogalommal.

PamPalini 2013.03.16. 22:12:33

@viragimado: Már ne haragudj, de nagyon szkeptikus vagyok. Az ok, hogy torony/cellainfók alapján meg lehet az eszköz helyét határozni (bár a 10 méter kicsit túlzónak tűnik, még városi környezetben is a tornyok ritka "együttállása" kell ilyen fokú pontossághoz. A legtöbb gps tud jó esetben kb ilyen részletességű helymeghatározást.)
De kikapcsolt állapotban, hát... Még nem hallottam olyan készülékről, aminek a rádió áramköre teljesen kikapcsolt állapotban adna vagy akár hallgatna (Aztán azt lehet-e tudni, milyen telóval is működött?)
Részben a szakmámba vág, így sok ezzel kapcsolatos írást nyálaztam át, de soha semmi konkrétumot nem írtak ezzel kapcsolatban. Csak a "sógorom haverja azt hallotta a főnöke öccsétől, aki xxx szolgálató telekommunikációs mérnöke" meg "fbi ügynökei demonstrálták" jellegű süketelést. Kb mint az ufók meg a loch ness-i szörny. És azért manapság rohadt nehéz bármit is eltitkolni.
Így látatlanban csak arra tudok gondolni, hogy az általad tesztelt alkalmazás a cellatornyok által látott utolsó aktív pozíciót használhatta - így hihető a dolog.

Blogger Géza 2013.03.16. 22:52:42

@Kuviklacz: Bocsi, de nem az volt a kérdés, hogy X vagy Y mennyire tarja hasznosnak vagy károsnak, hanem hogy egyáltalán a fogalom ismert-e másnál is Marxnál kívül. Természetesen ismert. És természetesen sokat fejlődött a jelenség vizsgálata, magyarázata, mint ahogy egyes helyzetekben eltérő okokra is vezethető vissza az extraprofit jelensége.

Nap Pali 2013.03.16. 22:59:04

Lánglovagok.hu megosztotta Péter Molnár állapotát. 25 perce

Ma egy jó riport reményében indultunk útnak kollégámmal de hamar kiderült, hogy egy dillettantista ám de legalább rosszul szervezett propaganda anyagot kellet volna az esti RTL híradóba forgatnunk. Azt tudjuk, hogy a hó és a szél együtt milyen katasztrófális helyzetet tud teremteni de azt is tudhatjuk, hogy ennél nagyobbat csak maga a nagyságos katasztrófavédelem tud!

Felhívás és tájékoztatás nélkül kívántak egy mentő akciót indítani az M1 autópálya azon szakaszára ahol még több mint száz autó van a hó súlya alatt. Mind ez szép is lett volna de a Hősök terén alig találtunk rá a gyülekező pontra mert nem volt ott senki amikor odaértünk. Kis idő múlva megjelent a katvédelemtől néhány ember köztük egy tábornok akinek a feladata Pestről útnak indítani az autóbuszokból, tűzoltóautókból, és egyéb járművekből álló konvolyt.

Az első döbbenet. Tábornokunk elmondja bele a kamerába meg a mikrofonba, hogy ők bizony 1000 önkéntesre számítanak!!! (honnan is amikor ez az akció sehol nem volt meghírdetve!)

A második döbbenet. Ez ugyan szerény személyemet érinti de érdekes párbeszéd volt. Tábornok úr felém intézett kérdése. Ült már tűzoltó autón? (mivel nem ismert meg, ami persze nem kötelező) Mondom én bizony még soha! És katasztrófavédelmisen? Mondom azon meg nem is szeretnék! (Csend és kerek szemek, majd balra el.)

A harmadik döbbenet. Már úgy egy órája lehettünk a találkozási ponton de csak nem jött az ezres tömeg, hogy havat lapátoljon pedig már előkerült egy katvédes asztalka és székek is, hogy az adminisztrációt kényelmesen el lehessen végezni. Hiszen az ezres tömeg csak azt követően szállhatott fel a buszok valamelyikére ha már regisztrálták. De csak nem jönnek! Jöttek viszont jó szokásuk szerint Tűzoltók! Meg jöttek még mindenfelől Polgárőrök akik szerették volna a szabadidejüket a szabadban eltölteni hólapáttal a kezükben. De a civil az meg csak nem jött! Nagy nehezen sikerült egy buszt megtölteni a fent említett segítőkkel mikor is el indult a konvoly. Igaz nem ezer emberrel igaz kicsi konvoly de még is csak a miénk! Igaz időközban egy önkéntes tűzoltókból álló kis csapat megelégelve a várakozást útnak is indult! Na mi is a menettel együtt. Ir5ány az M1 autópálya. Az első chek point charlienál természetesen átengedték a jármű oszlopot melynek az élén egy katvéd autó a csillárt felkapcsolva jelezte a fontosságunkat. Szépen komótosan zötyögtünk egészen Tatabányáig minden gond nélkül amikor is a pályát elhagyva letértünk az útról egy alsóbb rendű útra.

Ez a negyedik döbbenet. Miért is mentünk le? Gondoltam magamban de mivel én még soha ilyenben nem vettem részt így nem tudhattam mi a helyzet és a szokás ilyenkor így csak gondoltam amit gondoltam. Bár én azt tanultam, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Tévedtem mert van aki mindig tud egy rövidebb utat.

Ez volt az ötödik döbbenet. Természetesen mi sokáig nem is tudtuk, hogy a pálya melyik kilométeréhez megyünk de egy telefon hívást követően kiderült, hogy Bábolnán kerül sor a mentésre. Kb 3 és fél órányi kocsikázást követően visszajutottunk az autópályára és zökkenő mentesen el is jutottunk a 90 kilométerig ahol meglepő módon nem csak a felhajtás volt megtiltva hanem a lehajtás is. Felvezető autóból kiszáll a katvéd bácsi, hogy beszéljen a rend őrével. Rövid 20 perc alatt kiderül, hogy arra azért nem tudunk menni mert hó akadály van és a szemmel is igen közelinek tűnő felüljárót nem tudjuk megközelíteni! Igaz azt is látom, hogy velünk párhuzamosan haladnak a mindenféle autók pl. a már korábban említett önkényes tűzoltók akik előbb elindultak mint mi.

Hatodik döbbenet. Mondjuk a rend éber őrének, hogy semmi gond itt egy csomó jó képességgel megáldott megszállott aki szeretne lapátolni hiszen ezért jöttek! Azt bizony nem lehet! Hangzott a dörgedelmes válasz és a miért nem kérdő szavakat használva azt is megtudhattuk, hogy azért nem mert ő csak oda ki van állítva!

Hetedik döbbenet. Türelmünket kérve rettenetes telefonálgatásba történő beleesést követően megtudtuk, hogy egyszer csak jön egy rendőrségi felvezető autó és maj az felvezet minket! Így is történt. Húsz perc után meg is érkezett és átvezetett minket azon a hótorlaszon amit mi bizony szabad szemmel nem is láttunk! Mert nem is volt! Akkor miért kellett hazudni? Na mindegy! Szóval átvezet minket oda ahová magunktól is el tudtunk volna jutni, majd a felhajtónál mint aki jól végezte dolgát (hiszen jól is végezte) a rendőrautó félreállt és jelezte, hogy innen szabad az út. Így 10 kilométerre a bevetés helyszínétől újra faltuk a kilométereket igaz több ponton csak a pálya fele volt járható de legalább járható volt. Ekkor én még mindig azt gondoltam naívan, hogy a 81-82 szelvényben hihetetlen méretű hótorlasz alá szorult autókról fogok képeket készíteni, de ekkor jött a hetedik megdöbbenés! A megadott paraméterek helyszínén szerencsére ment a forgalom igaz egy sávon de ment! Kérdem a kollégámtól, hogy itt akarnak lapátoltatni az önkéntesekkel úgy, hogy a kamionok ott sedernek a külső sávban a belsőből meg kis lapátokkal kell a szántóra hordani a havat? Ez inkább e hómaró dolga lenne vagy nem? Mivel azonban már el múlt négy óra nekünk pedig nem sikerült megörökítenünk az önként vállalt mentési munkálatokat így vissza indultunk a szerkesztőségbe, hogy azt a kevés jó képet amit csináltunk be tudjuk tenni az esti híradóba. (azért remélem megnézitek!)

KONKLÚZIÓ:
1- Ez nem egy összehangolt mentési feledat volt, hanem csak egy a sajtó segítségével bemutatható önfényezés a katvéd részéről!
2-Sem a rend őrei sem a katvéd sem más szervezetek nincsenek összehangolva és nincs szervezett mentés!
3- Semmi mást nem kellett volna tenni mint addig haladni az autópályán ameddig lehet és ha már nem lehet azt valószínűleg a hó miatt nem lehet így már meg is érkeztünk volna a helyszínere ahol lehetett volna segíteni! 4- Véleményem szerint az önkéntes civilek már csak azért sem jöhettek oda a gyülekezési pontra mert ők már ott voltak a helyszíneken tegnap is meg előtte is és segítettek a rászorulóknak önmaguktól is! Ez semmilyen szervezést nem igényelt illetve ezen a közösségi portálon szervezettebb volt minden mint a katvédnél.

Szóval barátaim én csak egy dologra kérném a jó istent! (bár nem vagyok hívő) Csak a KATASZTRÓFAVÉDELEM-től mentsen meg minket a többivel mi magunk is elbánunk! Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket!

Sunaszaft 2013.03.17. 01:53:35

Kedves kommentelők! Kissé elkanyarodtunk a blogbejegyzés eredeti témájától!
Ha korábban kijelentem, hogy valaki szerintem hibás valamiben, és ha ezt én követném el, vállalnám a felelősséget, akkor ha így elgyurcsányozok egy hasonló helyzetet, lemondok, és kész, és nem veregetem saját magam, meg a haverok vállát!!!
Persze én becsületes, megbízható, szavatartó ember vagyok, nem úgy mint ez a szarházi, nagyképű, dilettáns, cinikus, telhetetlen, hozzá nem értő, agresszív, hataloméhes féreg banda!
Ennyit erről!

Sunaszaft 2013.03.17. 03:32:20

@viragimado: Akkor add már meg nekem is azokat a számokat amiket hívtál, nyilván Vitya, Sintér, Navra, meg a többiek, akiktől a fizudat kapod...
Az osztrákok felől jött a hó, és ők mégis megoldották, hogy még nekünk is küldjenek pár hókotrót. Tehát logikus, hogy azok a hülye magyar autósok a hibásak, hiszen a sógoroknál azért nem volt káosz, mert mindenki otthon ücsörgött, és megvárták, míg a gépek visszatérnek tőlünk, és csak azután takarították le az utakat ott is, ugye? Nem barátom, elárulom, hogy náluk már tiszták voltak az utak, csak utána indultak, és így is hamarabb megérkeztek, mint a magyar segítség.
Fanatikus hívőkkel nem lehet tárgyilagosan vitatkozni, úgyhogy hagylak is inkább, imádd az urad, Viktor királyt (istent?).

Kj Kj 2013.03.17. 06:53:46

@xclusiv: @xclusiv:
Az ooootosss népnek meg nem kell tudnia!!
Azt mond meg nekem, a dajacsoknál, meg az eju többi országában miért is nem zárják le az utakat?????????
Ja ott at oootosss nép tudja , hallgatja az inot ée nem ül be az autóba, hogy elakadjon.

Itt csak a TÚL ÉRTELMES emberek akarják az utakat lezáratni.

drzsivago 2013.03.17. 08:14:31

Tegnap végig mentem egy elzárt mellékúton (?) (Veszprém-Tapolca). Kétségtelen, hogy helyenként voltak átfúvásokból keletkező hótorlaszok. Ezt értem.
Azt már kevésbé értem, hogy másfél nappal a hóesés elállta után is megmaradtak ezek.

Mi történik ebben az országban, ha ez ekkora gondot jelent?
Itt valami nagyon nem működik.

Foglaljon már el minket valaki!

drzsivago 2013.03.17. 09:06:05

Tessék mondani, Dániel elvtárs még itt a miniszter?

KopaszMercis 2013.03.17. 09:35:01

@Blogger Géza:
Te nem tudsz angolul... nem is fogsz tudni soha angolul.
Amugy extra surplus-kent emlegetik a Marx muveben te budos paraszt. De tenyleg ezt meg ki is lehet guglizni. Annyira egy suket egy ostoba egy geci vagy, hogy a parodat ritkitod. Es abba bele gondoloni, hogy en ugyanazokra szavaztam mint te bazd meg.. mekkora szegyen ram nezve. Te intellektualis sopredek fos te...

Komolyan egy nyelveket nem beszelo (el ne hidd mar a brit haverodnak akivel a 4.ik sort isszatok, hogy alig hallja az akcentusodon, hogy nem vagy anyanyelvu... az igazsag az, hogy azt hinne rolad elso megszolalalsra hogy egy szovjet meleg prostitualt vagy olyan ocsmanyul beszelsz), tanulatlan, nem kifejezetten muvelt, arrogans debil elvtelen partkatona vagy. Szegyent hozol a nemzetedre... te buta buta ember te.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.17. 12:36:45

Egy önkéntes segíteni akaró esete ebben a "jól szervezett" reagálásban:
"Most hallom, hogy Pintér Sándor elégedett - én ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy egyik barátommal tegnap önkéntesként jelentkeztünk segíteni, és végül délután 4-től éjfélig ültünk a buszban, fél órányi lapátolást leszámítva mindenféle munka nélkül. Elvittek minket Bábolnáig, ott vártunk másfél órát a benzinkúton, mert a velünk a buszon utazó tűzoltó elmondása szerint "nem lehet elérni a főnököt, aki majd utasítást ad", ráadásul a buszban saját szerszám sem volt, ezért arra is várni kellett. Végül a hazaúton megálltunk körülbelül fél órára kopácsolni egy autópálya-felhajtónál, a buszon utazók egyhangú véleménye szerint csak azért, hogy ne mondhassuk, hogy hiába jöttünk. Totális szervezetlenség. A hangulat a buszon ennek ellenére derűs volt, inkább csak a viccelődés ment, és megjelent az a vélemény, hogy Bakondi úr jobban tenné, ha csomagolna szépen. A tűzoltók, rendőrök, katasztrófa-védelmisek előtt le a kalappal, szintúgy az önkéntesek előtt, itt a vezetéssel és a szervezéssel van komoly baj. Elindtottak 5-6 buszt, ebből 2-3 munka nélkül maradt, szóval potyára utaztattak segíteni kívánó embereket."

Gratulálok a fideszes agyatlan pártkatonáknak, akik vezető beosztásban vannak mindenhol.

Blogger Géza 2013.03.17. 12:41:38

@KopaszMercis: Ennél elegánsabban is elismerhetted volna, hogy ismét beégtél. :)

KopaszMercis 2013.03.17. 12:43:36

@Blogger Géza:
Stockholm szindromad ma kulonosen eros...

xclusiv 2013.03.17. 15:17:08

@Kj Kj: "Az ooootosss népnek meg nem kell tudnia!!"

Bazmeg, a nép még 2 nappal később is azzal szívott, hogy az ooootosss hatóságok belemondták a világba, hogy járható a sztráda, aztán ott a pákilométeres kocsisor végén szembesültek vele, hogy kurvára nem.
De védd csak nyugodtan a kenyéradó gazdáidat, biztos jól fizetnek...

"Azt mond meg nekem, a dajacsoknál, meg az eju többi országában miért is nem zárják le az utakat?????????"

Miért, nem zárják le ha járhatatlan? Mesélj még!

"Ja ott at oootosss nép tudja , hallgatja az inot ée nem ül be az autóba, hogy elakadjon."

Ja, mert ott talán nem azt mondják be a rádióban, hogy hupilila riasztás van a fél országban, hanem azt, hogy "ne ülj autóba".

"Itt csak a TÚL ÉRTELMES emberek akarják az utakat lezáratni."

Mert ők talán értik, hogy semmi értelme egy 10 km-es dugóból 30 km-est csinálni...

Kj Kj 2013.03.17. 17:01:50

@xclusiv: Mellik hatosság mondotta, Én elég sok hírportált olvasok nézek, de egyik se nem tette!!

Azért nem zárják le odaát, mert ott az emberek van annyi esze, hogy ne menjenek útra, ha tudják, hogy jön a vihar!! De az itteniek?????

Itt sok autos nem informálodik. Mint az aki a már lezárt útra is mindenáron fel akart menni.

Ja itt örülnek a dugóknak, sokkal több üzemanyag fogy el!!

xclusiv 2013.03.17. 17:21:54

@Kj Kj: "Mellik hatosság mondotta, Én elég sok hírportált olvasok nézek, de egyik se nem tette!!"

Nem a faszt nem, itt egy példa: www.katasztrofak.abbcenter.com/?id=85501&cim=1

Vagyis igenis németéknél képes a hatóság lezárni egy autópályát, vagy annak egy szakaszát, ha az valamiért járhatatlanná válik. Itthon meg a hatóságok erre se mindig voltak képesek, tízkilométeres dugók voltak már és nem voltak lezárva a felhajtók.

"Azért nem zárják le odaát, mert ott az emberek van annyi esze, hogy ne menjenek útra, ha tudják, hogy jön a vihar!! De az itteniek?????"

Pont annyira tudták, mint a hatóságok. Szóval most már leállhatnál az emberek gyalázásával, a civilek jobban teljesítettek, mint a hatóságok...

"Itt sok autos nem informálodik. Mint az aki a már lezárt útra is mindenáron fel akart menni."

Egen, mert nyilván minden szakaszt időben lezártak (értsd: rendőrautó a felhajtón keresztbe áll), és ezt természetesen minden rádió harsogta, hogy a rendőrség lezárta a teljes m1-es és m7-es autópályát, ne indulj el.
Nyilván így történt, az a sokezer autó és kamion meg csak ott termett hirtelen a dugó végén. Nyilván így történt...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2013.03.18. 08:12:39

Szerintem itt az EU-IMF-Izrael közös akciója volt hogy megakadályozzák a március 15-ei ünnepséget :) Legalábbis ezt a verziót várom a frissen kitüntetett Táncsics díjasunktól, a konteó-blogok reklámarcától :)

kifordított nagyanyó 2013.03.18. 10:37:55

Pont mostanában gondoltam rá,hogy enrico vajon hol lehet és tessék,már itt is van.:))

szakopi 2013.03.18. 19:30:00

EGYÉN FELELŐSSÉGE.....! IGEN !
Dönt arról, hogy amikor 2-3 nappal a katasztrófa bekövetkezte előtt riadóztatták az ország állampolgárait:
- útnak indul-e?
- visz-e magával tartalék benzint
- visz e szendvicset, termosz teát
- pokrócot
- indítókábelt, lapátot
-stb.
És a bírálók a meleg szobából?! Igen, könnyű a szerepük, könnyebb, mint a hóban rekedteké, könnyebb , mint a mentőké! Egyáltalán Ti kritizálók hol voltatok? Mit tettetek, vagy csak most bíráltok, kritizáltok!

SohaMike 2013.03.18. 21:13:50

@szakopi: Na ja, kb hasonlóan lehetett előre sejteni a hóvihart, mint anno az augusztus 20-i vihart. Akkor spec mi is kimentünk, de még a légibemutató előtt elnéztünk a Hajógyári-sziget felé, és seperc alatt döntöttünk. Egy kisgyerekes (kettő picivel!!!) párt próbáltunk rávenni, h menjenek haza, de kinevettek bennünket...

Megjegyzem, most SEMMILYEN tiltás nem volt érvényben, a királyi rádiókon nem hangzott el az, amit ma Pintér elhangzottnak akar nyilvánítani, és ha az HATÓSÁG nem tudott erre felkészülni, meg a fejesek (lsd Zsíró meg Pálinkás) is úton voltak, akkor milyen jogon kérdőjelezik meg az állampolgárok szándékait? Volt kamionstop elrendelve? Volt kötelező hólánc? Voltak IDŐBEN/ELŐRE kirendelt hókotrók? Hány külföldi volt az utakon?

szakopi 2013.03.18. 22:28:32

@SohaMike:
No csak az előzetes tájékoztatásról:
Ítélet idő lesz holnap, írták 13-án:
www.hir24.hu/belfold/2013/03/13/iteletido-lesz-holnap/~~fokusz
szintén 13-i híradás:
www.hirek.sk/kulfold/20130313080012/Iteletido-tombol-Eszaknyugat-Europaban.html

Ez utóbbi cikkből látható, hogy tőlünk jóval gazdagabb országokban is igen nagy problémát okozott a márciusi tél.

Valószínűleg az illetékes hatóságok is hoztak rossz döntést, mint ahogyan az egyének is !" Egy kisgyerekes (kettő picivel!!!) párt próbáltunk rávenni, h menjenek haza, de kinevettek bennünket..."

Nézegetve egyébként az eseményről készült fotókat, bizony-bizony felmerül bennem, sőt 14-én jómagam is megtapasztaltam, hogy a közlekedési szabályokat ( sebesség megválasztása, követési távolság stb) betartották-e az autósok?!

rushman 2013.03.18. 23:47:58

@szakopi: Az a baj az ítéletidővel, hogy ez egy annyira elcsépelt szó - köszönhetően a médiának -, hogy az ember ezeket fel sem veszi. Ja, és nem volt ítéletidő. Szimpla havazás, erős széllel, és néhány balesettel fűszerezve. Ítéletidőnek mondjuk egy Katrinát neveznék. Szinte minden éven van olyan tél, amikor ekkora hóréteg alakul ki az utakon. És ha lehet példaként ne a tetőig behavazott autókat hozzátok fel, mert az az impotens vezetés miatt lett akkora. A tök üres, nem takarított félpáyáról beszélek. Mivel ott nem volt, ami megtöri a szelet, a hó sem rakódott le egy kupacban, simán járható volt.

Ítéletidő helyett sokkal inkább volt tehetetlenség, tökölődés. Ha egy délelőtt bekövetkezett, teljes pályát elzáró balesetet még késő délutánra sem tudok felszámolni, akkor azért azt egyrészt előre látom, másrészt minél előbb intézkedek, hogy a forgalom ne torlódjon fel. Leterelem a forgalmat, és a már feltorlódott járműveket hátulról szépen szervezetten leépítem. Ha nagyon kilátástalan a helyzet, mert pl. már nincs hova terelni az embereket, akkor visszafordítom őket.
- Volt terelés? Nem.
- Közölte a rádió, melyik lehajtón célszerű elhagyni a pályát? Na persze! Folyamatosan a sablonszöveget ismételgették minden órában, hogy baleset VOLT, 40 jármű. VOLT! Múlt időben.
- Egyébként direkt végiglapoztam indulás előtt a főbb közlekedési portálokat. Bár napos időben is megteszem, mindegy. Volt információ a helyzetről? Jó, ha 2 mondatban letudták a dolgot. Az információtartalom konvergált a nullához.
- A vezetőink igénybevették a lehetőséget, hogy minden médiumon keresztül részletes információkkal szolgáljanak? Nem, mert állításuk szerint nem volt országos vészhelyzet. Egyrészt majdnem országos volt, másrészt megkésve azért sikerült küldeni országosan (!) egy semmitmondó sms-t. Akkor hogyisvanez? Telefonon lehet zaklatni az otthon ülő embereket, de rádióban műsoridőt kérni nem?
- A másik pályán (ahol mellesleg félóránként talán egy jármű elment) volt hótolás? Mert ugye ott lehet tolni, ott nincsenek veszteglő járművek. Nem volt hótolás. Ha volt, akkor elnézést, én egyet sem láttam. Pedig jó pár órán át vizslathattam a szép havas tájat a szalagkorlát túloldalán.

Egészen egyszerűen hagyták feltorlódni a járműveket, hogy jól befedje őket a hó. Ép ésszel nem tudom felfogni, miért. Végülis ha nem is indult ítéletidőnek, a csodálatos szervezéssel sikerült elérni egy ahhoz közel álló végeredményt.

Nem egy ország gazdagsága dönti el, hogy a vezetés képes-e kezelni egy márciusi havazást, hanem a logikus gondolkozásra való képesség, és az előrelátás. De úgy tűnik errefelé ez luxus. Ez vonatkozik a nyárigumisokra is. Nem tartották be a követési távolságot, túl gyorsan mentek. Tény. Bizonyára megkapják a büntetést... sőt a balesettel már kaptak is. Ettől még nem szabadna, hogy impotens vezetőségünk legyen.
Igen, két problémából áll össze az egész. Balesetek, és szervezetlenség. Balesetek voltak, vannak és lesznek is. Ami engem irritál, hogy a szervezők nem képesek belátni, hogy mennyire bénák voltak. Sőt éppen ellenkezőleg, megdícsérgetik egymást. Miután sikerült létrehozni a totális káoszt, milyen ügyesen eltakaríttatták a járműveket, a havat potom 2-3 nap alatt.
A helyükben lapítanék, és hóban kint szolgáló mentősöket, tűzoltókat, rendőröket, katonákat dícsérném... na meg a civil lakosságot, a Vörösmarty rádiót (habár én csak itthon értesültem arról, hogy sokat segítettek).

Egyébként, ha már annyira előre beharangozták az "ítéletidőt", miért is nem voltak kihelyezve a hófogók? Csak találgatok, de még azt is el tudom képzeni, hogy elősózás sem volt. Nem mintha sokat számítana, mert terelés nélkül semmit sem ért volna.

De ez mindenkinek egy jó tapasztalat volt. Most már tudom, hogy nem bízhatok a katasztrófaelhárításban. Megrendeült a bizalmam abban, hogy rendeltetésszerűen, gyorsan, hatékonyan, végzi a feladatát, nem várhatom, hogy informáljon a bajban, csak magamra számíthatok. Így is lehet, csak nehezebb.

titan 2013.03.20. 12:51:52

@viragimado: mondd már el nekem, hogy a szolgáltató ugyan honnan fityfütyből tudja azt, hogy melyik körzetbe kell küldeni a célzott sms-t, ha azt nem mondják el nekik. Vagy szerinted úgy volt, hogy "kérem küdjék ki az sms-t a bajban rekedteknek, itt vannak a koordináták listája" "áh, az túl nehéz, inkább kiküldjük önként ingyen még a határon túlra is" <- amiért persze a szolgáltató fizeti a roamingdíjat a megfelelő külföldi társaságnak.

xclusiv 2013.03.23. 01:24:06

@titan: Pl. méterre pontos koordinátákkal tudja minden torony helyzetét, azt át tudja adni a zállamnak, az meg visszaküldi a listából, hogy ezekre menjen. Mármint az ezekre csatlakozó készülékekre, amit szintén tudnak.

Amúgy kulcsrakész rendszer is van rá, SMS-CB a neve, emberemlékezet óta része a GSM szabványnak. Bővebben: www.hwsw.hu/hirek/49977/sms-cell-broadcast-mobil-mobiltelefon-veszhelyzet.html
Szóval van megoldás, csak vagy kötelezni kellene a szolgáltatókat a bevezetésére (ez a fideszes út), vagy pl. a különadók töredékéből lehetne finanszírozni a bevezetését, és akkor legalább azt a pénzt nem kellene pár év múlva kamatostól visszafizetni nekik.

Amúgy a telenorvégok állítása szerint még csak hivatalos felkérést se kaptak az sms kiküldésére, amiből két következtetést lehet levonni: vagy a másik kettőnél is sima félreértés lehetett a kiküldés, vagy akkora fejetlenség volt az államnál, hogy a 3 szolgáltató közül csak kettőt sikerült hivatalosan megkeresni.

Az SMS szövegéről nem is beszélve, információtartalma kerek 0 volt, nettó kormánypropaganda volt az egész. Segítünk, hápersze. Előbb-utóbb biztos, vagy ha ti nem akkor valaki majdcsak...
Ha én kaptam volna meg 20 óra fagyos kocsiban ücsörgés után valszeg csak jobban felbasztam volna az agyam ezen a baromságon...

SohaMike 2013.03.24. 11:49:17

@szakopi: Igen, igazad van. Arra akartam célozni, h most megpróbáltak sokat a "felelőtlen" autósokra kenni, de mondjuk a hatóságok elég későn kezdtek el kiegészítő megoldásokon gondolkodni. Az Orbán a letisztított autópályán felveszi az erdélyi stoppost meg csak egy hatalmas propaganda volt. Ezt nem kellett volna, ahogy a Pintér-féle önfényezés sem...

süti beállítások módosítása