Skip to content


       Szűrés lista

Mint a falat kenyér: már megint a drága hazánk ellen áskálódnak

Lovas István egyedüli újságíróként kiszimatolta, hogy a zárt ajtók mögött megrendezett Bilderberg-konferencián Viviane Reding igazságügyi biztos Bajnai Gordon szövetkezve összeesküvést sző a 2014 parlamenti választások ellen. Lovas beletolt mindent a cikkébe: rejtett kamerák a választófülkék felé helyezve, Amerikából támogatott nem kormányzati szervezet, félelem légkörérők cikkező külföldi médiakampány ...

A cikk a keddi nyomtatott Magyar Nemzet címlapján landolt, jól mutatott Varga Mihály megszorító csomagja "bebiztosított költségvetése" mellett.

mn_címlap.jpg
A kedd esti M1 Híradóban nem aprózták el a "sztorit", egy közel 5 perces riportban tudósítottak róla, melyben megszólt a KDNP és az MTVA brüsszeli tudósítója is. Maga a riport iskolapéldája, hogyan nem szabad tudósítani egy meg nem erősített hírről.
Idehaza ugyanis a KDNP kattant rá Lovas cikkére, ők kész tényként tálalták, hogy már megint a drága hazánk ellen szövetkeznek külföldről és belföldről egyaránt.

osszeskuvok.jpg

Pálffy István szerint "ez súlyos, nyílt támadás a kormány, a legitim magyar parlament és általában a demokrácia egésze ellen. (...) ez az unió nem az, amit a kereszténydemokrata alapítók megfogalmaztak, ezért az unió radikális reformra szorul, ez így nem mehet tovább." Good luck, Pista!

Semjén-Harrach-Pálffy közös közleményükben azt írták, hogy a "KDNP rendőrségi feljelentés megtételét is szükségesnek látja választási csalás gyanúja miatt", Reding és az Együtt 2014 pedig tisztázza magát, mivel "mindezek az Európai Unió történelmének legsúlyosabb politikai botrányát vetítik előre, alapjaiban ássák alá az Unió értékeit és a Bizottság hitelét."

Este Harrach Péter próbálta a (maga lelkesítő stílusában) ECHO TV nézőit egy kicsit felspanolni: "a hírek szerint az uniós biztos említett olyan magyar szervezeteket, akiknek a képviselői adnak olyan kreált vádakat a kezébe, amelyekre hivatkozhat. Ez kimeríti a hazaárulás fogalmát, hiszen ahogy eddig is tették, úgy ezután is Magyarország ellen dolgoznak. Sejthető, hogy kik állnak e mögött az ügy mögött."

Ma reggel pedig Surján László nyilatkozott a Lánchíd Rádióban, miszerint "az unió illetékes bizottsága elé viszi a kérdést, emellett feljelentést tesz a biztos hazai tettestársai ellen".
Tettestársak! :-)

Érdekes, hogy nem a legerősebb ellenzéki pártra, az MSZP-re játsszák ki sorban ezeket kampányokat a Fideszben, hanem 4-5%-on billegő Együtt 2014-re és Bajnaira.

Nyárra megvan az újabb külső-belső ellenség, mehet a dráma és a döbbenet minden (kormány)csatornán, hiszen ha a CNN meg akarta buktatni Orbán Viktort, a multicégek külföldi tulajdonosai a hazájuk kormányait lázítják Magyarország ellen, akkor ez a Reding-Bajnai-Barroso rejtett kamerás, médiakampányos hírecske igazán belefér a jobbos fantáziavilágba, ahol a szegény Magyarországot támadják kívülről, támadják belülről, támadják a gyorsnaszádot, támadják az Alaptörvényt, nem értik, hogy milyen biztos alapokon nyugszik a demokrácia, nem értik a "hungarikum" fékek és ellensúlyok rendszerét, nem látják, hogy harcolnak a korrupció ellen, nem fogadják el, hogy megvédték a magánnyugdíj-vagyont, a magyar földeket, a fiatalkorúkat a dohányzástól, hogy megerősítették és kiszélesítették az Alkotmánybíróság jogkörét ... szegény, szegény Magyarország, minket csak keleten szeretnek. Vagy még ott sem.

Egyedül vagyunk, Viktor  ...

Címkék: eu kdnp bajnai összesküvés

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr275368746

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Összeesküvők 2013.06.19. 23:25:31

Vannak köztünk nemzetárulók, Polgártársak, Barátaim!   Az egyik legjelentősebb uniós állam, Magyarország egyik ellenzéki pártocskája hatalomtól duzzadó erejében zsebre vágta és dróton rángatja az Európai Unió egyik vezető politikusát.   E...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.19. 17:52:07

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mh1973 2013.06.19. 13:57:43

Nem is tudtam, hogy kocsis sándor is bajnai embere volt, azt hittem 2010-ben még nem létezett az E14 sem, de úgy látszik mégis ! :D

Žďárský 2013.06.19. 13:58:09

Hatékony ez az ellenkampány, mert egyre biztosabb vagyok benne, hogy Bajnaiékra fogok szavazni. Határozottan szimpatikussá teszik ezek a viccesebbnél viccesebb lejárató módszerek.

mim 2013.06.19. 14:00:23

Szükség van ellenségekre. Főleg hatalmas ellenségekre, mert a Fidesz-t az elleségei definiálják.
Még akkor is, ha magának a pártnak kell őket össze eszkábálnia
/\ /\
^_^~..
▀▀

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.19. 14:01:50

Milyen rendszerekre is jellemző a paranoia? :D
Na jó, nem diktatúrázok, attól még messze vagyunk, de ennyi erővel már a Szaniszló kitüntetését se kellett volna visszavenni... :D
Ennyi idiótát egy rakásra, és _ezek_vezetik_az_országot_?

csárli hárper 2013.06.19. 14:11:58

remélem lesz birka menet is...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.19. 14:13:39

Sőt, azóta kiderült, az egész ENSZ-t bábként rángatja a magyarországi ballib média és szövetség a Reding-Bajnai-Barroso tengely mentén, csuhajja! Most már lassan csak a marslakók nem pécézték ki maguknak a kormányoldal szerint ezt a jobb sorsra érdemes földdarabot és nemzetet:
index.hu/kulfold/2013/06/18/az_ensz_fobiztosa_is_beszolt_orbaneknak/

Amúgy az MTI-hírként tálalt Napraforgó blog hogy van?
Az a lényeg, hogy a közszolgálati média és a jobboldali sajtó ennyire kritikusan, csak a tényekre koncentrálva, mindenfajta politikai befolyás nélkül végzi a tevékenységét.

Istenem, de szeretném ilyen egyszerűen látni a világot, hogy körülöttem mindenki hülye, csak én vagyok teáskanna!

Lesből Támadó Szárítókötél 2013.06.19. 14:15:56

Annyira, de annyira szeretném én azt a feljelentést látni... Vagy talán csak a szájuk nagy az NERtársaknak?

Agyalap 2013.06.19. 14:47:24

Nem lesz abból bizony feljelentés. A "hírt" is csak addig fogják véres kardként körbehordozni (de szép képzavar lett), amíg egy f@sza kis becsületsértés határát el nem érik. Azt azért nem merik megkockáztatni...
Az uniós jelentés ellen is hogy kikeltek - két napig...

eMM2 2013.06.19. 14:47:58

Nembaj majd kimegy a Zorbán sallert osztogatni oszt minden rendbejön.

Kandeláber 2013.06.19. 14:55:01

Nyilván mindenhol hülye az a sok százezer ember, aki a bérenc kormányok ellen tüntet: Brazíliában, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Görögországban, Törökországban.
Egyedül nálunk szopják bő nyállal az IMF-et, az EU-vezetőséget, a békemenetesek meg a kormányt.
Tényleg szánalmas ez az ország.

Algopirin 2013.06.19. 14:55:16

Ez a bebiztosított költségvetés ez valami zseniális :D :D

2013.06.19. 15:11:45

fetrengek
Obama is azonnal tisztázza magát! :D

uzrksghfskbuzs (törölt) 2013.06.19. 15:14:44

"Sok brazilnak elege lett abból, hogy a kormány stadionokra költi a pénzüket, miközben az ország romokban hever, és csak a korrupciót látják."

Origo címlap.

toportyánzsóti 2013.06.19. 15:15:21

A narancsmaffia csalt 2002-ben és 2014-ben is fog.Bolsevik módon mást vádol meg azzal amit ők követnek el.Döbbenetes ez a gátlástalan önkontroll nélküli hitgyüli.

nandras01 2013.06.19. 15:23:21

és még a tavares jelentést is elfogadták!

nyomják krahácsot...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.19. 15:25:31

@tdk.112:
Azzal a kiegészítéssel, hogy Brazíliában a foci az Isten, elvégre a legutolsó mezitlábas koldusgyerek is rúgja a labdát a favellákban kb. onnantól, hogy járni tud, a válogatottjuk nem csak "tisztes helytállásra" képes... ja, és azt ki ne hagyjam, hogy az ország egyszerre készül a foci-vébére és az olimpiára.
Na, nekik ilyen háttérrel van tele a tökük a stadionépítésekkel, nem úgy, hogy például kell valami nagy Orbán ablaka alá, ami elégedettséggel tölti el nap nap után.

CyberDog 2013.06.19. 17:43:14

@Свобода:
Én Pont ilyen megfontolásból fogok Gyurcsány Ferencre szavazni.
Szerintem ő egy tisztességes, becsületes, igaz ember. Na jó nem úgy alapvetően, hanem a csuti gátvéderhez képest.
Ja és remélem a vidékienriko féle patkányokat megüti a guta. A sok buta fidessjobikos meg a "én már egyikre sem szavazok" debilek meg pont meg is érdemelnék.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.06.19. 21:11:57

Vidéki üzeni:

A Vastagbőrnek nem ízlik az igazság?

A Vastagbőrnek persze tetszik, hogy a Biedermeier-csoport hazánkat el akarja árulni!

A Vastagbőr egyet ért azzal, hogy a szabadságharcunkat ürgebőrbe bújt könnyűbúvárok ássák alá. Hogy Vivianne Southampton, ööö Reading (Ezt a két angol csapatot mindig összekeverem) és a libás megtámadja hazánkat! A Dunát is ők küldték!

Ahogy Illyés Gyula is mondta: "Engem vigyen fel a padlásra!"

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.06.19. 21:55:30

Ha ezt a pszichoszomatikus törpecsútit megbuktatják, akkor azt úgy teszik ahogy JFK-val, csak .50 BMG-vel etetett puskákkal.
A szarcsimbók és ezek közé rakhatnak bármilyen bucira kokszolt, tápos tek tököt, vége lenne mint a botnak. X_X

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.06.19. 21:57:39

@csárli hárper:
Ja, Brüsszelbe. Csak nehogy visszaengedjék őket ide. X-DD

DarthVader 2013.06.19. 22:07:42

Azért az a hír is delikát, hogy Németh Zsóti a saját szájával jelentette ki, hogy a 2006-os események bizonyitották, mekkora demokrácia működöt itten akkoriban :) És a belpolitikai stabilitás megteremtése területén akkoriban a FIDESZ tkp bizalommal volt az akkori magyar kormány iránt :)

index.hu/kulfold/2013/06/19/taksim_ter_a_magyar_kormany_bizik_a_torok_demokracia_erejeben/

2013.06.20. 06:07:10

Szánalmas ahogyan az alkeszek gyülekezete, látomásai alapján bemutatja a tényt.
Az pedig nem más, mint az aki hülyére issza magát, majd bódultan felébred , az alkohol hiánya miatt rémálmai vannak.
Lovas, Pálffy, Semjén , Harrack inkább keresse fel orvosát és irassa fel az elveszett, elgurult gyógyszerét és jobban lesz .

A következő bejelentés majd az lesz Brüsszelből, hogy az unijó, szövetkezett hazánk ellen a marslakókkal, Viktorék ellen, mert itt csuda nagy a jólét, dübörög a demokáré, és mindenki minket irigyel és tölünk tanul, bennünket követ.
Majd utána a tudósitó lemegy a Duna partra és nyakába köt egy nagy-nagy darab követ és éljen Viktor-t orditva, a mélybe veti magát ! De szép is lenne !

a kormány embere 2013.06.20. 06:21:41

Egy komoly,pláne Nemzeti értelmű,bármit kiszimatol.
Az külön megható,ahogy a nagyon keresztény, tolvaj gecik hazaárulóznak.

felcsutisuttyo 2013.06.20. 07:02:51

Rohadék, Nemzeti Gazember, tolvaj, csaló, korruopt népnyúzó, bűnöző kormány! NAGYON VÁRJA A MAGYAR NÉP TÖBBSÉGE A VÉRES LESZÁMOLÁST VELÜK.

felcsutisuttyo 2013.06.20. 07:04:57

ne a Fidesz csalásos választására koncentráljon az ellenzék!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! hanem a LÁZ-ADÓ ra!!!!!! és a leszámolásra!!!!! A Nemzeti Szarok Elsöprésére! a Nemzeti Szabadság Kivívására!!!! a Nemzeti Gazember megsemmisítésére!

Bretschneider detektív 2013.06.20. 07:22:48

@Agyalap: Rááadásul ez a szar a KDNP-nek lett kiosztva, így a Fidesz nem szarik a kútba... Ezek a marhák (Pálffy, Harrach, Surján) meg örömmel szopogatják. Semjén miért van csöndben? Egyáltalán: mit csinál az a pali?

Virág et. 2013.06.20. 08:01:30

@Bretschneider detektív: Kiosztották a B-csapatnak. Az élvonal meg szépen hallgat. Ebből látszik, hogy mennyire veszik házon belül is komolyan az egész cirkuszt. A saját tábornak szól, elkötelezettséget megerősítendő. Igazságtartalmas büdös nagy nulla, de szerepel benne az összes buzzword: Bilderberg, EU, libás Bajnai, gonoszbiztosok, összeesküvés, amerikaitőke.

Tényleg ez odaát a színvonal. Szomorú.

Zka77 2013.06.20. 08:09:46

Erre van igény, ez borzalmas! Az átlagszavazó hülyébb egy darab kőnél!

gnme 2013.06.20. 08:20:25

nem értik a falusi harang működését (fékek és ellensúlyok)

hát van-e rajta csodálkoznivaló? ők városi emberek.

nemsirunk 2013.06.20. 08:23:08

Az nyilvánvaló, hogy a szarmagyar nemzeti oldal már jogszabályi szinten előkészítette a választási csalást: az OVB kizárólag pártkatonákból áll, a HT magyaroktól százezerszámra kerülhet be ellenőrizhetetlen szavazat, az ellenzék csak soha nem látott együttműködéssel érhet el eredményt, a szavazókerületeket átrajzolták nekik megfelelően stb. Most ezek után még ezek a tetvek kiáltanak választási csalást?
Ez már azt mutatja, hogy a csalásaik ellenére sem bíznak benne, hogy meg tudják nyerni a választásokat.

Sir Galahad 2013.06.20. 08:31:51

Azt én is teljesen életszerűtlennek tartom, hogy amennyiben R. asszony ilyesmire készülne, részletekbe menően elmeséli előre egy - akár zárt körű - konferencián. Ugyanakkor a történetnek olyan előzményei vannak mind a magyar kormány ellen szélmalomharcot folytató R. asszony, mind a külföldön sportként árulkodó, onnan megváltást váró ellenzék részéről, hogy az átlag jobboldali szavazó számára a történet hihető lehet. Ezen azért érdemes elgondolkozni.

Kék az ég 2013.06.20. 08:35:42

Ez kimeríti a hazaárulás fogalmát,

Nem! A Horkai István féle Közel-keletre feljelentések, az ilyen lovas fele híresztelések azok.

Emlékszik meg valaki hogy a nagyköveti alkalmazott az Izraeli nagykövetségről telefonon közölte vele hogy a MOSZAD el teszi láb alól? Ugye lassan 10 év telt el azóta és el és virul.

Na ez az illető a hírforrás.

artz100 2013.06.20. 08:36:40

A fidesz fél.
A fidesz retteg 2014-től!

Az aljas módszereik meg ismertek, nap mint látjuk őket.

elwood 2013.06.20. 08:37:30

@Sir Galahad: "átlag jobboldali szavazó számára a történet hihető lehet."

tudsz valamit ami az átlag jobboldali szavazó számára nem hihető ?
nekem diplomás ismerőseim fostak 2002-ben, hogy jönnek a szocik és megnyitják újra recsket, meg két hónappal a szavazás után elkezdett emlékezni, hogy neki is fénymásolt szavazólapot adtak úgy csalták el a szocik a választást.

idehaza jobboldalinak lenni az elmebeli állapot.

Sir Galahad 2013.06.20. 08:39:56

@elwood: Azzal ti mennyivel lesztek előbbre, hogy lehülyézitek a jobboldali szavazókat?

artz100 2013.06.20. 08:40:46

@Sir Galahad: Ténymegállapítás csupán.

Sir Galahad 2013.06.20. 08:46:16

@artz100: Jobboldali szavazóktól is szoktam hasonló ténymegállapítást hallani a baloldali vagy liberális szavazókra. Az ő figyelmüket is fel szoktam hívni arra, hogy ennek se haszna, se értelme.

igazi hős 2013.06.20. 08:46:42

@csárli hárper: Túl meleg van, klímás buszokra nem futja a nyugdíjasok utaztatásához.

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Azt a blogot én is hiányoltam, de úgy látszik pihentetik, majd márciustól jönnek a nagy leleplezések.

igazi hős 2013.06.20. 08:51:07

@CyberDog: GyF-re szavazni elementáris hiba. Ő azon emblematikus emberek egyike, akinek végleg le kéne lépni a porondról, de nem bír magával, pedig érzi, hogy többet árt, mint használ.

collateral collector (törölt) 2013.06.20. 08:51:44

Ez a vicces sztori a Tanú c. filmből a békaemberes jelenetnek a mai megfelelője. Én csak azon csodálkozom, h "Bástya elvtársat" meg sem akarják ölni ezek az imperialista összeesküvők. Minimum egy merénylet-tervet bele kéne írni, elvtársak! Így nem biztos, hogy kellően komolyan veszi a nép.

Viccen kívül: vmelyik kommentelő írta tegnap, hogy ez inkább a középkori babonáknak, hiedelmeknek a mai megfelelője. Akkor boszorkány-gyűlést vizionáltak, ma meg világösszeesküvést Magyarország ( = orbán a.k.a. "Sheep Magnet" viktor) ellen. Ez nem vicces. Az akkori hatalmi struktúra ( = egyház) több száz éven át emberek tízezreit kínoztatta meg és végeztette ki ezekre a végtelenül ostoba hiedelmekre hivatkozva (de volt benne rendszer!), ma pedig, a mostani hatalmi struktúra egy egész országot rabol ki arra való hivatkozással, hogy NE a (nemlétező) világösszeesküvők tegyék ezt!

Melchi Zadok 2013.06.20. 08:53:32

@Kandeláber: ne haragudj, de mit is akartál mondani? vagy ez csak egy pávián komment generátor?

Peterpapo 2013.06.20. 08:53:57

Szerintem nem kell ezt a dolgot túlmagyarázni ennyire. Semmi különös nem történt, csak a szokásos, minden alapot nélkülöző összeesküvés elmélet, mert az kell, nehogy kialudjon az éberség, továbbá már előre magyarázzák azt a hatalmas buktát, ami jövőre érni fogja őket. Most szólok, hogy a választások után kerüljétek majd az Erzsébet-hidat, mert járhatatlan lesz!

collateral collector (törölt) 2013.06.20. 08:54:57

Hozzáteszem: nekem miért jobb, ha a fidesz rabol ki, mintha az "izraeli" világösszeesküvők?

Peterpapo 2013.06.20. 09:00:41

@collateral collector:

Én is ezt kérdeztem egy Viktor fun ismerősömtől. A válasz az volt először, hogy nem lopnak, utána azt mondta, hogy azt a pénzt nem viszik ki az országból. Mondtam neki, hogy ne legyenek illúziói, hiszen Lázárnak is Svájcban van bankszámlája, de annyira elvakult, hogy semmilyen tényt nem hajlandó figyelembe venni, viszont mindent szorul szóra elhisz és hangoztat is, amit a kormánypropagandából hall.

fermion 2013.06.20. 09:00:43

átlag magyar= fehér cigány....aki nem hiszi hasolítsa össze magát a barna cigányokkal .....ugyanaz a mentalitás:
-Mindig más a hibás és csak az igaz amit ő mond
-munka nélkül is lehet pénzhez jutni és ez a célja
-csak a pofázáshoz ért és mindenki ellensége aki nem érti meg,hogy minden úgy jó ahogy ő csinálja
-azért mert cigány neki járnak dolgok amiért neki semmit se kell tenni.
ilyenek vagytok magyarok....se tehetségetek se tisztességetek!
Nem véletlen ,hogy a világon mindenhol a magyart cigánynak mondják ,mert van tapasztalatuk a cigányokkal !

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.20. 09:00:47

Elképzelem mi lenne, ha Orbántól szivárogna ki ilyen. Gondolom akkor is nagy erőkkel menne annak a megmagyarázása, hogy ilyen butuska összeesküvés-elméletek mindig is voltak. Hát persze ... :)

És nyilván nem lenne újabb ejrópasegyícssss sem :D

ob.szerver 2013.06.20. 09:00:56

És amennyiben a Reding féle plot sem vezetne eredményre, felberregnek a brüsszeli tankok motorjai. Itt lenne az ideje.

Pár éve egy jobbikos ismerősöm azt mondta, hogy Izraelből jönnek ide a zsidók letelepedni. Tele van már a faßuk a beachcsel, jönnének erre a kibaszott lapályra. Azóta is az eget lesem, hogy mikor érkeznek már. Ha képesek voltak több százmilló, őket kiirtani szándékozó arab gyűrűjében egy élhető országot, high-tech ipart, a sivatagban fejlett mezőgazdaságot létrehozni, akkor talán itt is tudnának valamit kezdeni.

Nyugatról a brüsszeli tankok, keletről a zsidó bevándorlók. Középen, a Dunánál találkoznának.
Egymás nyakába borulva, mint anno az oroszok és az amerikaiak az Elbánál. Németország egész jól jött ki abból a találkozásból.

Talán mégsem kilátástalan a helyzet.

blah 2013.06.20. 09:02:47

Na kezdünk egy egész komoly szintet elérni a totalitárius rendszer kiépítgetésében. A vicc az egészben, hogy van egy kb 2 milliós réteg amelyiknek a fele simán elhiszi amit a fidesz mond és ők aztán mások felé nem is kommunikálnak, ez szerintem egész jól látható. Ami meg ennél is szomorúbb, hogy a többi párt meg ugyanezen réteg másik felét próbálja megszólítani, a többiek meg le vannak szarva. Azt mondanom sem kéne, hogy ez a réteg rémostoba. Tizen x éve nincs egyetlen párt sem amelyik például engem akarna megszólítani... Ahogy az a közvélemény-kutatásokon is látszik az ország fele ugyanígy van ezzel. Csak egyetlen képződményre lenne szükség amelyik nem próbálna tőmondatokban parasztvakítani hanem értelmesen stratégiát kommunikálni, elég valószínű, hogy lenyomná a fideszt és a többi kóklert egyszerre. A környezetemben nincs olyan ember aki szívesen menne bármelyik pártra is szavazni jelenleg és akárhányszor szóba kerül a téma az egyből látszik, hogy erre bizony nagy volna az igény. Én már eléggé unom, hogy a pénzem kell mindegyik pártnak de lófaszt nem tesz az érdekemben.

Netuddki. 2013.06.20. 09:02:57

"Viviane Reding igazságügyi biztos Bajnai Gordon szövetkezve összeesküvést sző a 2014 parlamenti választások ellen."

Itt aki összeesküvést tud szőni a 2014-es választások ellen az egyedül az orbán és bandája. Ugyanis egyedül nekik van erre lehetőségük. Ja, és szövik is rendesen. Semmi más ez részükről mint elterelni a figyelmet a saját cigánykodásukról...

Melchi Zadok 2013.06.20. 09:03:13

@Sir Galahad: felejtsük már el ezt a jobboldali minősítgetést! ez a most mindent összeszaró, megrágó, hangos és agresszív páviánhorda olyan messze van a jobboldaliságtól, mint thürmer gyula.
a fidesz szavazókat nagyon egyszerű besorolni:
-megélhetési, gerinctelen, szarházi tetvek.
-szektatudatú, beszűkült, provinciális gondolkodású bio-szavazócédulák.

Netuddki. 2013.06.20. 09:05:14

@collateral collector: "nekem miért jobb, ha a fidesz rabol ki, mintha az "izraeli" világösszeesküvők?"

Nem neked jobb te kis butus! ;) A fideszesnek jobb, csak bedumálja neked, hogy önként és dalolva hajtsd a fejed a nyaktiló alá...

Sir Galahad 2013.06.20. 09:06:35

@Melchi Zadok: Írjak egy hasonló gyűjteményt a baloldali vagy a liberális szavazókról is? :)

Fejesrob 2013.06.20. 09:11:50

Na hogyne. Most, hogy nyilvánosságra lett hozva, Bajnaiék találhatnak ki valami mást.
Ballibsiktől ennél sokkal nagyobb pofátlanság is kitelik, röhögnöm kell, hogy épp a ballibsik csodálkoznak olyan nagyon.
Reding ettől kezdve viszont nem nagyon áll meg, van is egy gyanúm, hogy az egész ügyet a jövendő konkurense súgta meg Orbánéknak.

Fejesrob 2013.06.20. 09:12:26

@Melchi Zadok: Igen, és te szarházi, milyen vagy?

csak egy néző 2013.06.20. 09:13:02

Meghallgatva az idióta, alkoholista Pálffy bemondó nyilatkozatát a rádióban és Haragh (mint tudjuk: rossz tanácsadó) depressziós elvtársurat, ezek a kretének tényleg azt hiszik, hogy csak hülyék élnek ebben az országba.Ezekről a megbeszélésekről 60 éve semmi sem szivárgott ki soha. Most pedig mit ád az Isten, pont most súgtak egy nyikhaj, senkiházi, jöttment firkásznak, Herr Lofasznak. Ha valaki ebben az országban választási csalásra készül, az bizony a most regnáló banda. Lásd, megszavazták, hogy senki sem ellenörizheti a külföldön élők szavazatait. Azért az is elképesztő, hogy a hatalom megtartása érdekében, mit nem képesek hazudozni, terelni, csak azért, hogy a sok szemétségeikről (trafik, föld, sikertelen bírósági pereik, Közgép ) amikbe egy normális európai ország kormánya egyenként is belebukna.

Fejesrob 2013.06.20. 09:14:02

@csak egy néző: Simán elhiszik ezt rólatok és természetesen Redingről is.

Melchi Zadok 2013.06.20. 09:14:49

@Fejesrob: nekem makogsz kicsi pávián?

Kék az ég 2013.06.20. 09:15:00

@collateral collector: Ez nagyon érdekes hozzászólás itt ugyanis mit irt BENCSIK (!) Lovas Istvánról a Demokratában?

_______________________________
Megjelent azonban egy olyan cikk is, a Lovas elleni kampány fő alakjának, Kenedi Jánosnak tollából, amely Lovas magánéletének legmélyebb titkaiba hatolt el, s azt kíméletlenül a nyilvánosság elé tárta. Nem túlzás azt mondani, hogy ez a napvilágra került titok megrázta a közvéleményt.

Kenedi megírta, hogy Lovas 1996-ban az izraeli nagykövetségen izraeli letelepedésért folyamodott a maga és családja nevében, melyhez az engedélyt meg is kapta.

Ez az állítás négy fontos tényt hozott az olvasó tudomására.
1, Az első az, hogy Lovas zsidó.
2, A második az, hogy Izrael állam követsége ezt hivatalosan el is ismerte.
3, A harmadik az, hogy Lovas 1996-ban Izraelbe akart kivándorolni.
4, A negyedik, hogy ezt az információt a követség Kenedi tudomására hozta, mert másként honnan tudná.
___________________________________________

Kék az ég 2013.06.20. 09:16:18

@ob.szerver: Erdekes a Fidesz mar eljatszotta ezt

index.hu/belfold/csalas5345/

_________________________________________
A varázsceruza

Minderről a 2004-es a kettős állampolgárságról és a kórházprivatizációról szóló népszavazás után egy pécsi nő tett bejelentést. A körzetben szerinte valakik elillanó tintával akarták befolyásolni a népszavazás eredményét

(...) A Fidesz már a 2002-es vereség idején azzal vádolta a szocialistákat, hogy működtettek egy olyan szavazatösszesítő rendszert, amely a választók mozgósítását is irányította. A jobboldali párt láthatólag tanult ellenfelétől, mára minkét nagy párt háza tájáról érkeznek arra utaló hírek, hogy érdeklődnek a módszer iránt.
________________________________________

elwood 2013.06.20. 09:16:41

@Sir Galahad: "Azzal ti mennyivel lesztek előbbre, hogy lehülyézitek a jobboldali szavazókat? "

elsőre tényleg nem sok. de valójában a tényfeltárás hasznos.

Kék az ég 2013.06.20. 09:19:10

@artz100: Emlekszunk a legocsmanyabb esetre? Hamis megrendezett riport, szocikra fogva, mikor sajat emberuk csinalta!

____________________________________
Nem csak választáskor kéne disznót vágni
Index 2008. 02. 27.

A szavazatvásárlás rengeteg formájára emlékeztek a nyírségi romák, amikor tavaly egy WC-ügy kapcsán összebalhéztak a helyi politikusokkal. Az utcai vitában a Hír tévé állítólagos telefonálóját, a lungodromos Tejfel Lászlót is megvádolták azzal, hogy pénzért kampányolt.

A helyiek azt sérelmezték, hogy Nyisztor Ferenc polgármester a budibotránnyal lejáratja őket, bezzeg a választás előtt olcsó disznóval lekenyerezte a cigány választókat. Így terelődött a szó arra, hogy kampány idején a politikai erők lekenyerezik a cigányokat, utána viszont elfelejtik őket.

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2006
A Fidesz által önállóan, közösen indított,, illetve támogatott polgármesterek
Nyírmihálydi: Nyisztor Ferenc

Szavazatvásárlás: Fideszes képviselő volt kampányfőnöke is bedolgozott a HírTV-nek?
2008. február 24. 14:11

A népszavazással kapcsolatos csalás-gyanús ügy pénteken robbant ki, mikor valaki kisebbségi képviselőket hívott fel Tóth Viktor nevében .

Egy fideszes parlamenti képviselő egykori kampányfőnöke valaki más nevében hívta fel Tóth Viktor szocialista politikust a HírTV által közzétett hangfelvételen - mondta el a Független Hírügynökségnek Tóth Viktor, Veres János pénzügyminiszter kampányfőnöke.

____________________________________________________________________

Fejesrob 2013.06.20. 09:19:28

@Melchi Zadok: Neked hülyegyerek. Beszállsz ilyen dumával, mégis mi a lófaszt vártál b+.

Melchi Zadok 2013.06.20. 09:20:03

@Sir Galahad: én jobboldali vagyok, viszont lehetetlen nem észrevenni, hogy te már szeretnél kilépni a páviánok közül. :P
nem ezt a lovat akartad anno, igaz-e?

Kék az ég 2013.06.20. 09:20:45

@nemsirunk:

_____________________________________________________________
Magának írta a felmentő bizonyítékot a bepanaszolt Fidesz
[origo] 2009. 01. 06. 12:32

Csak a párt képviselőjelöltje és egyik politikai munkatársa írta alá azt a jegyzőkönyvet, amely alapján a kerületi választási bizottság elvetette a ferencvárosi Fidesz ellen benyújtott panaszt hétfőn.

A Fideszt azért panaszolták be, mert állítólag nem semmisítette meg az összes felesleges ajánlócéduláját. A párt kerületi képviselőjelöltje szerint elegendő bizonyíték a megsemmisítésre az ő aláírása, hiszen a törvény sem ír elő többet.
___________________________________________________________

Fejesrob 2013.06.20. 09:20:58

@Kék az ég: Ez hogy jön ahhoz, hogy Reding lebukott? Nem mindegy, hogy zsidó, vagy goj buktatta le?

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.20. 09:23:16

@kovi1970: "Itt aki összeesküvést tud szőni a 2014-es választások ellen az egyedül az orbán és bandája"
Nem a Dániel Zoli féle banda, aki személy szerint a klerikális reakció fizetett ügynöke volt? :D

elwood 2013.06.20. 09:23:41

@Fejesrob: " Reding lebukott"

nálad lebukás mit jelent ? a manem által közölt, lovas által meg nem nevezett informátortól származó állítást.

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.20. 09:23:51

@Свобода: igen, ezzel a fidesz sok szavazatot ad az E2014-nek... És Bajnai nagyon jól kampányol, szerintem simán bent lesznek a parlamentbe

Kék az ég 2013.06.20. 09:23:57

@ColT:

Szavazógyűjtőt kaphattak el a rendőrök Pécsen
Index 2009. május 10.,

Rendőrök igazoltattak Meszes városrészben két, a szavazókör előtt várakozó férfit. Autóval hoztak embereket szavazni. Egyikőjüknél, aki a Fidesz helyi aktivistája, neveket, címeket tartalmazó listát találtak.

A rendőrségi igazoltatással végződő esetről videófelvétel is készült, amin a szereplők és az igazoltás pillanatai mellett az is látható, hogy a narancssárga felsős férfi később egy benzinkút oldalában beszélget Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselővel, illetve Kubatov Gábor fideszes pártigazgatóval (aki e minőségében a kampányért felel).

(A videón a 48. másodpercnél a bal oldalon a barna inges Kubatov Gábor, a fehér inges szemüveges Hoppál Péter.)
__________________________________________

Választási csalásból alaposan kiokították a fideszeseket
Index - Spirk József
2010. szeptember 30., csütörtök 16:36 |
_______________________________________________________

Fejesrob 2013.06.20. 09:24:35

@elwood: Nálam azt jelenti, hogy lehet kitalálni mást, ez már nem jöhet be.

Melchi Zadok 2013.06.20. 09:25:12

@elwood: felesleges, ez egy bot. fejesrob a tökéletes fidesz pávián.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.06.20. 09:25:22

Csak hazugságokkal és elnyomó eszközökkel lehet hatalmat gyakorolni. Fasiszta karhatalmista eszközökkel és szervezetekkel. Le az állammal örökre!

Kék az ég 2013.06.20. 09:25:41

@Fejesrob: Ki bukott le?

Lovas mint hiteles hírforrás?!
A hallottam valakitől aki ismert olyat aki ott volt infójával?
MNO az 500 pervesztesével?

Nyomek 2013.06.20. 09:26:59

- Akkor, most győztünk? Victory, Viktor?
- Nem, fiatalok! A lehető legjobb dolog történik: a háború folytatódik. Meghaltok, fiaitok is meghalnak, talán én is (na, azt azért mégsem), de mindez nem számít! A háborúnak folytatódnia kell...
- Viktor...
- ..óriási istentiszteletet fogunk adni...
- ...köhöm.., Viktor!...
- Írjatok körlevelet az évértékelős vendégeimnek...
- VIKTOR!
- ...és a Bencsiknek szóljatok a Békemenet miatt...
- Miniszterelnök úr!!!
- ...mi van?
- a kurva anyád!

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.20. 09:27:04

@Kék az ég: Te várjál, most nemigen értem, hogy hogy van ez...
A fideszes állítólagos csalások, azok mind-mind biztos úgy történtek, nem is kell rá semmilyen bizonyíték, mert a napnál világosabb. De közben meg azt magyarázzuk, hogy a másik oldalra vetülő gyanú, az viszont biztos csak valami buta összeesküvést, amit ráadásul csak az xy mond, aki az óvódai évei alatt többször is megette a társai uzsonnáját, tehát nem komolyan vehető ember?

Mintha homok került volna a gépezetbe... :D

jog-ász 2013.06.20. 09:28:13

minél jobban ekézi a fidesz és mszp bajnait annál inkább pozicionláják azon 47% előtt aki senkire az adott palettából nem akar szavazni.

Netuddki. 2013.06.20. 09:29:07

@Fejesrob: "Ez hogy jön ahhoz, hogy Reding lebukott? Nem mindegy, hogy zsidó, vagy goj buktatta le?"

Ostoba orbánfarturkász! Azt hiszed mindenki olyan ostoba mint te magad, és minden hazug fidesz propagandát elhisz?
Mellesleg a sorozatos zsidózásaidért meg már régen ki kellet volna qrni a blog.hu-ról...

Fejesrob 2013.06.20. 09:29:42

@Kék az ég: Nem véletlenül lett ez nyilvánosságra hozva. Baromság, mennyivel hiteltelenebb Lovas mint hírforrás, mint valamelyik ballibsi? Mert te nem szereted?

Melchi Zadok 2013.06.20. 09:30:14

@Kék az ég: köszi, folytasd csak! kellene már egy összefoglaló oldal az összes primitív fidesz hőzöngésről és képmutatásról, hazugságról, szemétségről.
emléket kellene állítani ennek a dilettáns, pitiáner, szemétkedő, bosszúálló infantilis hordának.
bár annak a szerverteremnek a hűtéséhez, mely tárolni tudná ezeket az infókat, nem lenne elég paks.

vénkujon 2013.06.20. 09:30:52

index.hu/belfold/2013/06/17/fantomszavazokkal_duzzasztotta_fel_a_valasztokeruletet_kocsis_mate_apja/

csak azért teszem ide, hogy kedvenc robotjaink, egy füst alatt olvassák a jövőbeni csalási technikákat, és a már bevált módszert.

Fejesrob 2013.06.20. 09:31:58

@kovi1970: Ostoba libsi barátom, jelents fel, mint ahogy már megszoktad az évek alatt másokkal. Aztán mi a lófaszt kezdesz azzal, ha csak a magadfajta ír ide? 2 hónap múlva lehúzhatják a rolót hülyegyerek, onnantól eltartod őket:)

dr kíváncsivagyok 2013.06.20. 09:33:28

Nem értitek ?
Választási csalásra készülve előrevetítik a választási csalás vádját...és már kész is a szöveg : mi megmondtuk előre...hogy ezzel fognak vádolni !
Ügyes ...

I-Work 2013.06.20. 09:35:23

Orbán és csapata sikeresen vívta meg a demokrácia elleni harcot.

Valaki megrágalmazhatta Viviane Reding-et, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel a FIDESZ erkölcsrendőrei letartóztatták...

elwood 2013.06.20. 09:35:33

@Ellenőrző QR kód: "A fideszes állítólagos csalások, azok mind-mind biztos úgy történtek"

csalásért eddig egy esetben végződött bírósági ítélettel a dolog. Papcsák fideszes körzetében.

bár neked valszeg orbán "majd kimosnak az ügyvédek oszt jónapot" hangfelvétele, meg kubatov videója is kitalált történetek.

dr kíváncsivagyok 2013.06.20. 09:35:34

@Fejesrob: Lebukott ? Mert egy szarfaszú hazudozó kitalált valamit ?

sas70 2013.06.20. 09:35:48

Mikor volt választási csalás? Egyáltalán választás? Óbazdmeg!
Vagy előre megmondják a tutit egy évvel a választások előtt, hogy ha véletlenül mégsem nyernének az csak választási csalás lehet, amikor az ő embereik ülnek a választási bizottságban!? Akkor kik is fognak csalni? Egyáltalán kinek, kiknek lesz, lehet lehetősége csalni?

Ibn al-Haiszam 2013.06.20. 09:37:29

@Fejesrob: Robika, megint hülyeségeket írogatsz, ahelyett, hogy tanulnál. Hamarosan itt az augusztus, megint megbuksz és mehetsz a hetedikesek közé. Anyád el fog verni, meglátod.

Szociknak vége 2013.06.20. 09:38:32

@jog-ász: Jaja, gyenge kezdés után már 5% a támogatottsága, lehet hogy bejut a parlamentbe....:))) De csak ha megforsítja a trendet.

I-Work 2013.06.20. 09:38:54

@dr kíváncsivagyok:

A választást már elcsalták a Tv. és a körzetek megváltoztatásával, - legalább is justis mord. Egyébként bevált kommunista retorika, aki nincsen velünk, az ellenünk van, ezért gyorsan megvádoljuk azzal, amit mi fogunk majd elkövetni.

Fejesrob 2013.06.20. 09:41:02

Ballibsik, foglaljuk össze. Ezt itt most elbuktátok, lehet kitalálni mást.

Ezen a félünk Bajnaira szavazni dumán itthon amúgy is csak röhögnek, már nekem kínos, ahogy ezt a foltos múltú népszerűtlen aláíróembert nyomkodják a nép orra alá.

Fejesrob 2013.06.20. 09:42:26

@MetroGoldwinMayer: Az nem baj, ha Gyurcsányéktól, Mesterházyéktól vesz el szavazatokat. ,marakodjanak csak az ellenzéki helyeken. Most is azt teszik.

I-Work 2013.06.20. 09:46:33

@Fejesrob:

Tudod az a baj, hogy amit te szórakozásnak gondolsz, az nem játék. Amit a jelenlegi állampárt és a kiszolgálói művelnek, - annak ritkán szokott jó vége lenni. Szívesen citálnék ide hosszabb elemzést erről, de e helyen nem sok értelmét látom.

Ezért csak annyit jegyzek meg ismét, hogy az elvakultságnak nem szokott jó vége lenni, vissza kellene venni a felesleges mocskolódásból.

sárkányfő 2013.06.20. 09:48:54

Emberek, ezt a maffiát nézzétek!

"500 trafik egyetlen kézben"

"Több mint 500 nemzeti dohányboltot irányíthatnak júliustól a hódmezővásárhelyi Continental-csoporthoz köthető személyek. Legalább ennyi koncessziót nyertek azoknak a május végéig létrehozott trafikos cégeknek a beltagjai, amely társaságoknak vagy a bel- vagy a kültagja a Continental dohánygyárral, terjesztő és forgalmazó cégével, a Tabán Trafik Zrt.-vel, vagy a Continental-csoport más érdekeltségeivel áll kapcsolatban."

hvg.hu/gazdasag/20130620_500_trafik_egyetlen_kezben_trafikmutyi

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.20. 09:49:22

@Свобода:

"Hatékony ez az ellenkampány, mert egyre biztosabb vagyok benne, hogy Bajnaiékra fogok szavazni. Határozottan szimpatikussá teszik ezek a viccesebbnél viccesebb lejárató módszerek. "

Nekem is pont ez jutott az eszembe.

Viszont kicsit az az érzésem ezzel a fidesz-maffiás MANÖVERrel kapcsolatban, mint a VIDÉKI kreténkedésével:

=> mindketten a NER-t gyengíteni jöttek létre.

I-Work 2013.06.20. 09:49:36

@Fejesrob:

Tudod az a szerencse, hogy az általam személyesen is ismert Orbán Viktor cipője talpának is több esze van, mint neked.

Fejesrob 2013.06.20. 09:51:12

@I-Work: Nekem sokkal jobban tetszik a jelenlegi állampárt és kiszolgálói, mint az előző állampárt és kiszolgálói.

I-Work 2013.06.20. 09:51:36

@sárkányfő:

Lejárt lemez... Felül fogják vizsgálni a koncessziós jogokat. Ez nem bonyolult ügy.

dr yetee 69 2013.06.20. 09:53:21

@Fejesrob: Tőled,mint fideszes agyhalottól,nem várunk sokat!

Fejesrob 2013.06.20. 09:53:42

@I-Work: Tény, hogy okos a csóka.

sárkányfő 2013.06.20. 09:54:04

@I-Work: Ja, ha lejárt lemez, akkor ne is törődj vele :D
És ki fogja felülvizsgálni? :)) Orbánnak hirtelen megjenet szűzműia, lelkiismertfurdalása támadt, és megtért, vagy mi van? :D

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.06.20. 09:54:46

tudjuk, tök normális, hogy milliárdosok, politikusok titokban találkoznak médiamogulok mellett és a titkosszolgálat felügyelete mellett tárgyalnak. ápszolúte semmi gond, totál mindenki hüje akit ez zavar és paranoiás. ez a normál menet, az alatvalók kussoljanak és asszisztáljanak az efféle némber mint ez a redding tevékenységéhez.
hápersze

zsoltix 2013.06.20. 09:55:38

Örüljenek, hogy csak feljelentésről van szó, nem pedig maga Semjén alorbán úr tesz rendet Brüsszelbe belovagolva a vadászpuskájával.

I-Work 2013.06.20. 09:55:47

@MetroGoldwinMayer:

Azért a nem olyan távoli múltban előfordult, hogy a kutatók nagyon félre pozíiionálták valamely tömörülés politikai erejét.

Fejesrob 2013.06.20. 09:56:54

@dr yetee 69: Nem merném kijelenteni, hogy én fideszes vagyok. Ahogy elnézlek, azért te se szállj el magadtól.

sárkányfő 2013.06.20. 09:57:36

Ahogy elnézem micsoda maffiát épített ki Sánta János, a Continental feje, egyre kíváncsibb vagyok mennyi jutalékot kap ezért strómanja, Lázár János.

Szerintem a Lázár rájött hogy jobb milliárdosnak lenni mint politikusnak. Persze a kettő nem zárja ki egymást.

Fejesrob 2013.06.20. 09:57:59

@FILTOL: De mekkora arcuk van, miközben beszopják.:)

Ibn al-Haiszam 2013.06.20. 09:58:49

@wmiki: Ivarérett férfiak nem zárnak úgy mondatot, hogy "xd". Bár neked ez elnézhető. Amúgy bombázza még a NATO Kolontárt?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.06.20. 09:59:01

@I-Work: nem azért fog bukni az mszp..és a többi a választáson
hanem mert nem érdekli az embereket a mai ellenzék.
ilyen kurvaegyszerű. nem kell ehhez diktatúra, 30%al nem lehet választást nyerni...tessen már ezt elfogadni bazze. ez csak matek...ennyi %al nem fognak nyerni.

stoppos76 2013.06.20. 09:59:32

Akartam szólni nekik, hogy az ENSZ is beszót. Az is áskálódik izomból. Kezdeni kellene valamit, vagy a végén még "tömegpusztító fegyvereket" találnak nálunk és lerohan az USA. :D

IdomitottFoka 2013.06.20. 10:00:19

@fermion: És te csak azért megtanultál magyarul, hogy ezt a fejünkhöz vágd, értem. Már nem azért de ez sértésnek is harmatgyenge.

sárkányfő 2013.06.20. 10:00:53

Hónapok alatt készültek a dohányipar lenyúlására, és az ehhez szükséges céges infrstruktúra kiépítésére:

"a Continental-csoport vezetője, ifj. Sánta János részt vett a trafiktörvény kidolgozásában, azt a törvénytervezetet is az ő gépén hozták létre, amelyet a kormány előzetes véleményezésre kiküldött az Európai Bizottságnak, még azelőtt, hogy a törvényjavaslatot benyújtotta volna a parlamentnek. A trafiktörvény benyújtója, Lázár János pedig akkoriban Hódmezővásárhely polgármestere volt, ahol a Continental értékesítési és marketing részlege is székel, és Sántáék régóta köztudottan jó kapcsolatot ápoltak a volt polgármesterrel. Így a Continental-csoportnak bőven lehetett ideje és rálátása, hogy megtervezzen egy egész országot lefedő trafikhálózatot, melynek szervezettsége arra utal, hogy nem a trafiknyertesek kihirdetése óta eltelt néhány hét alatt rakták össze. Ez látható volt már a bajai trafikos cégcsoportnál is: néhány nappal a trafikpályázatok eredményeinek kihirdetése előtt egy kész céghálót jegyezett be a koordináló cég, amit már februárban létrehoztak."

EZ kérem, alapos, profi munka volt.

Netuddki. 2013.06.20. 10:01:47

@I-Work: "általam személyesen is ismert Orbán Viktor"

Nocsak! Egyszer megsimogatta a buksidat? Vagy kaptál tőle egy kokit, vagy sallert?

Ezt a hirtelen aktivitást meg mire véljem?
"I-Work 0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2007.06.28. óta tag."

Fejesrob 2013.06.20. 10:02:06

@FILTOL: Ezek ezt sem értik. Azt hiszik, hogy Orbán mindenféle trükköt bevet. Most Solymáron milyen trükköt vetett be a Fidesz? Magasan nyert. Bizalom. Még mindig jobban megbíznak Orbánékban mint a többiben.
Gyurcsányék csak a felét csinálják meg mint Orbán és kitör a forradalom. Ezt jelenti a bizalom.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.06.20. 10:03:03

@FILTOL: ^^
minden libbant tudja, hogy a külföldiek demokraták, és ha a milliárdos, meg a politikus találkozik, csak közösen megnéznek egy ismeretterjesztő filmet az evolúció elméletről, de nem történik semmi más, nincs mutyizás, másnap a külföldi politikus, a milliárdos külföldi versenytársának írja ki a tendert
ezért is jó a sok imf hitel, a magas rezsi, és az alacsony minimálbér

aki ebben kételkedik az nem felsőbbrendű értelmiségi demokrata, az olyan ostoba, mint semmelweis ignác, aki láthatatlan lényekben hitt!

xd

Netuddki. 2013.06.20. 10:04:00

@sárkányfő: "és Sántáék régóta köztudottan jó kapcsolatot ápoltak a volt polgármesterrel."

Ja, mennyit is fizettek az "ennyit is ér" illetőnek?

"EZ kérem, alapos, profi munka volt."

Lófaszt! Kiderült...

Fejesrob 2013.06.20. 10:04:12

@kovi1970: b+, milyen tipikus liberális-bolsi tempó.

Nem tetszik a hsz-e, megnézi kicsoda, hogyan lehetne belekötni, mi lehet a háta mögött.
Rohadék spion, az voltál te egész életedben, ismerem a magadfajtát:)

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.20. 10:04:16

@Sir Galahad:

"Azzal ti mennyivel lesztek előbbre, hogy lehülyézitek a jobboldali szavazókat?"

Kik? A bal oldal? A közép? Vagy én? Mégis kikre gondolsz a "ti"-vel?

Szögezzük le elöljáróban: Magyarország "jobb" oldala paranoiás. Kvázi "agybeteg".

Egy apró példa:

47 éves Müegyetemet végzett-, három gyermekes mérnök kollégám a diplomás feleségével együtt óránként "zsidózzák" a magyar helyzetet. Érv persze semmi. Csak aki nem Viktor, az kampósorrú/metélt/stb...stb.

Majd elfelejtettem, hogy amúgy Viktor fanok.

Cinkes 2013.06.20. 10:05:59

Olyan kíváncsi lennék, hogy a fidesz szavazók miért tartanak ki még mindig a párt mellett... Nekem csak olyanok jutnak eszembe, hogy ostobák mint a föld, meg az mszp-től való rettegés... persze ez egy témakör.

CSENDES 2013.06.20. 10:06:16

Hamis vád megvan valakinek?
Hazaárulás, tettestársak, választási csalás elkövetése??
Mi a rossebről beszélnek ezek össze-vissza???
Agyam dobom el. Nekik viszont biztos agyukra ment már a meleg. Tán több védőitalt kéne fogyasztaniuk.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.20. 10:06:18

@Fejesrob:
Nem. Ezt jelenti a hergelés, a paranoia és az apátia. Állandóan jöttök itt az Orbán-fóbiával, de akkor megkérdezhetem, miért fosik egy, a közvéleménykutatások szerint magas szavazattöbbséggel rendelkező, kétharmados kormánypárt egy jelenleg a parlamenti küszöb megugrásáért küzdő "párt" első emberétől, hogy már most plakátolni, pletykákat felfújni és Bajnai-terrorostázni kell ellene?

Fejesrob 2013.06.20. 10:07:07

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Ezt szánod érvnek? Én MSZP-seket ismerek, akik percenként cigányoznak, zsidóznak. Már azonosítottalak is velük.

Szociknak vége 2013.06.20. 10:07:48

@sárkányfő: A HVG még pörgeti a behalt ügyet?

cím: "500 trafik egyetlen kézben"

1. mondat: Több mint 500 nemzeti dohányboltot irányíthatnak júliustól a hódmezővásárhelyi Continental-csoporthoz(mi az a continental csoport? egy cég? 100 cég?) köthető(a HVG szerint nemtuggyukmeghogyan köthető) személyek(sok személynek van egy keze és abban 500 trafik). Legalább ennyi koncessziót nyertek azoknak a május végéig létrehozott trafikos cégeknek( cégek? egy kézben?)

Sokásos komolytalan okádék. A HVG régen, 10+ éve elég jó magazin volt, kár érte.

sárkányfő 2013.06.20. 10:07:52

@kovi1970:

Kiderült, és?

A fideszeseket nem zavarja ha a fidesz maffiává alakul át - innen tehát nincs gond.

Az ügyészség a maffia részévé vált, bizonyítékok ellenére nem nyomoznak - innen sincs gond.

Szóval hol itt a gond?

Kérdezz meg a fideszeset, zavarja-e. Ki fog röhögni, esetleg azt hozzáteszi hogy Gyurcsány miatt a maffidesznek jog van fosztogatni.

A FidMaff úgy lophatja el teljesen nyíltan az egész ország előtt a nemzet dohányiparát, úgy foszthatja ki a magyarokat, hogy NINCS semmi következménye.

sárkányfő 2013.06.20. 10:10:04

@MetroGoldwinMayer:
Nyugi Metro, nincs itt semmiféle ügy, ez csak a ballibsi média hazugságkampánya, a Fidesz és oligarchái színbecsületes szentlelkek mind, ma született hófehér bárányok.

Szociknak vége 2013.06.20. 10:10:10

@I-Work: Sajnos nem volt ilyen soha, hogy 82 hónapja vezet magasan uaz a párt. De nekem csak jó ha elhiszitek ezt ezáltal csitul a pánik.

Fejesrob 2013.06.20. 10:11:43

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Ez nem Bajnai, hanem Reding ellen irányul. Pontosabban elejét vették ezzel annak, amit Redingék kiterveltek. Bajnai csak egy eszköz, mint ahogy egész életében eszköz volt. Bajnaitól miért félne a Fidesz, jól látható, hogy nagyon bizonytalan a helyzete az ellenzékben és az erősítésére tett külföldi lépések sem sokat érnek, mert a hazai MSZP funkcionáriusok nem akarják Bajnai híveinek átengedni jövendő pozicióikat. Nem akarnak még egyszer egy olyan helyzetbe keveredni, mint az MSZP-SZDSZ.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.06.20. 10:12:33

a magyar politika végérvényesen hozzábutult és "hozzábunkult" a magyar néphez. ennyi, nem több ha eszed van, menekülsz innen...

Szociknak vége 2013.06.20. 10:14:08

@sárkányfő: Ez evidens, de a hazudozás színvonaltalanabb mint a szokásos, ezért is féltem a HVG-t.

Fejesrob 2013.06.20. 10:14:10

@sárkányfő: Te azt hiszed, a dohánykereskedelem idáig kisvállalkozók kezében volt. A java része eleve külföldi multik kezében volt, ezt osztotta le Orbán magyar kezekbe (aláírom, sok csókos is kapott) és emiatt áll a balhé.

IdomitottFoka 2013.06.20. 10:16:58

@FILTOL: És mind a szegény Zorbánt piszkálják és a libásat akarják a helyére. Ugye Jumbó, hogy dübörgünk.
@Fejesrob: Én ki merem jelenteni rólad. Fideszes vagy. Legfeljebb az zavar bennük (téged), hogy nem zsidóznak nyíltan.

sárkányfő 2013.06.20. 10:17:23

@MetroGoldwinMayer: Te ugye a csuhajjás néni vagy az Echo Tv-ből?

@Fejesrob:
Itt egy külföldi multi, nesze, te gerinctelen, elvetelen fideszes kollaboráns talpnyaló:

www.facebook.com/photo.php?fbid=4928291653538&set=p.4928291653538&type=1&theater

Fejesrob 2013.06.20. 10:17:41

@IdomitottFoka: Hát b+, ezt a kijelentést nyugodtan a hajadra kenheted.

sárkányfő 2013.06.20. 10:18:40

@IdomitottFoka:

Fejesrob maga írta be, hogy belép a CÖF-be (a CÖF a fidesz általa pénzelt hivatalos seggnyalóbanda). De azért ő nem maffideszes, á, dehogy :D

elexy 2013.06.20. 10:19:41

Beköszöntött annak szép napja, hogy a baloldal megundorodott saját népszavás módszereitől, a "magukat megnevezni nem akaró informátoroktól".

sárkányfő 2013.06.20. 10:20:38

Na bocsi a fél-offért, a dohánymaffia újabb fejezet érdekesebb volt, de azért el kell ismerni, ez a "rejtett kamerák a választófülkék felé helyezve"-féle agyrém is jó sztori :)

Szegény Szaniszló, ő tök ugyanezeket írta meg a drónjaival, és kiröhögte mindenki... nincs igazság :)

elexy 2013.06.20. 10:20:58

@IdomitottFoka: az a baj veletek, hogy tenyérbe másztok, utána meg vinnyogtok.

Fejesrob 2013.06.20. 10:21:14

@sárkányfő: Te hülyegyerek, azt írtam nagyrésze. Ilyen fotókkal operálsz, hülyíted a népet? El van mentve mi? Épp te vagy gerinctelen, mert ezzel baszod át az embereket.

Na ja, ha tényleg így lenne, kurvára mindegy lenne a Phillip Morris-nak, hogy kinek adja el a cigit értékesítésre és nem pampogna.

elexy 2013.06.20. 10:21:48

@sárkányfő: GYURCSÁNY mint várható módszert említette az őrjöngős beszédében.

Fejesrob 2013.06.20. 10:22:48

@sárkányfő: A CÖF nem fidesz, de tökmindegy is, mert magánszemély nem léphet be.

sárkányfő 2013.06.20. 10:24:07

@Fejesrob:
Mi van te agyalágyult idióta? Szerinted én szerkesztettem össze fotosoppban a képet? Teljesen megőrült te agyhalott kretén?

Inkább SZÉGYELLD magad amiért kiállsz a magyarellenes rablómaffia mellett, szarházi!

sárkányfő 2013.06.20. 10:26:00

@Fejesrob: De, a CÖF = Fidesz, és többesszámban írtad hogy be fogtok lépni, nyilván te is valami szaros polgári kör vagy valami hasonló tagja vagy. Ezt írtad, talán pont ebben a blogban, saját szememmel láttam. Mondjuk nem csodálkozom, hogy most már azt hazudod hogy nem is, belőled bármilyen aljasságot kinézek.

_most_ 2013.06.20. 10:29:47

xd, az agyhalott jobboldaliak meg a mítoszaik :D

tryclops 2013.06.20. 10:30:07

@Fejesrob: Végül is ne zavarjon, hogy a kormány irányítása alatt álló KSH más arányokról tud, neked Emese álmodban megsúgta, hogy a cigit a csúnya gonosz multi árulják, ezért kellett lepasszolni a Lázsár Boldizsárkának, meg egyébként is a Redding biztos tartja kezében a BAT-ot a Bildberg csoporton keresztül, és a libákat azért kellett ellopnia Gordonkának mert a Pilis szívcsakrája megsúgta nekik az igazságot, és félő volt hogy kigágogják.

kihagytam valamit?

IdomitottFoka 2013.06.20. 10:31:24

@elexy: Kár a Bajnaival meg a Gyurcsánnyal piszkálni, számomra ők is leszerepeltek már régen. A probléma veled van, konkrétan az, hogy amit bennük nem bírtál azért most csápolsz a mostaniaknak. Velem van a baj, mi?

_most_ 2013.06.20. 10:32:47

az ilyen összeesküvés-elméletek még Észak-Koreában is derültséget keltenének :D

IdomitottFoka 2013.06.20. 10:35:25

@Fejesrob: Úgy beszélsz mint egy fideszes, úgy gondolkodsz mint egy fideszes: a Fidesz ostoba érveit, hazugságait, tereléseit és csúsztatásait használod. Mégis mi lennél, ha nem fideszes? Ami úgy hápog, jár, repül és néz ki mint egy kacsa, az kacsa.

Netuddki. 2013.06.20. 10:36:03

@sárkányfő: "Kérdezz meg a fideszeset, zavarja-e. Ki fog röhögni"

Legyünk alapvetően optimisták. Nem röhög majd ha a csuklóján kattan a bilincs...

Sir Galahad 2013.06.20. 10:36:47

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Most például te, máskor meg mások. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy szerintem se haszna, se értelme annak, amikor jobboldaliak és balodaliak/liberálisok kölcsönösen lehülyézik egymást. Olyan a példa, amit most felhozol, van a másik oldalon is, csak ellenkező előjellel... van értelme ezeket egymás orra alá dörgölni?

elexy 2013.06.20. 10:37:19

@sárkányfő: ja, a "kiröhögte mindenki" liberális toposza... Ezek mindenkit megvetni, megalázni akarnak, akik nem az ő szekerüket tolják. Te nem így látod?

dekol84 2013.06.20. 10:37:22

Ez az egész fityeszes agymenés csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet a mocskos csaló, hazug és képmutató horda ilyen aljas országromboló trükkjeiről!

hvg.hu/gazdasag/20130620_500_trafik_egyetlen_kezben_trafikmutyi

Hogy a keze rohadjon le annak aki ezekre szavazott vagy szavazni fog!

igazi hős 2013.06.20. 10:37:23

@stoppos76: Nem lehetne inkább olajat találni? Aztán jöhet a megszállás, az USA típusú demokrácia egy bábkormánnyal, ami legalább a gazdaság működtetéséhez ért? Vagy legalább a németek, hiszen elég elmaradott országok esetén újra mehet külföldre a Bundeswehr? (Azokhoz Fejesrobék amúgy is jobban vonzódnak.)

sárkányfő 2013.06.20. 10:39:11

@elexy:
Mi van? Ki nem röhögte ki Szaniszlót a drónjaival?

Sir Galahad 2013.06.20. 10:39:16

@Melchi Zadok: A helyzet az, hogy én alapvetően jobboldali érzelmű vagyok. A mostani kormányt valóban kritikusan szemlélem, van, amivel egyetértek a dolgaik közül, van, amivel nem. A szomorú helyzet azonban az, hogy akik most a leváltásáról álmodoznak, még rosszabbak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.20. 10:41:37

@Ellenőrző QR kód: @Fejesrob: @MetroGoldwinMayer:

Ti ugye ugyanabból a központi tudatból szíjjátok az észt? Vagy esetleg egy ember van a 3 nick mögött?

sárkányfő 2013.06.20. 10:41:52

@kovi1970:
Irigylem az optimizmusod, de Polt Petya kollaboráns fideszbűnöző már eltusolta a trafikmaffia ügyet. Múlt idő, lezárt ügy. Nem hajlandó nyomozást indítani.

Szóval ne számíts semmiféle bilincsre, ezek a bűnözők röhögve nyúlnak le mindent és mindenkit.
És a szavazóik ezt TÁMOGATJÁK.

elexy 2013.06.20. 10:44:47

@sárkányfő: akár így történt, akár nem, a liberális mocskolódás stílusától eltanácsolnálak. Rosszul hat.

collateral collector (törölt) 2013.06.20. 10:44:47

Nagyon unalmas már ez a fideszes majomkodás. Világösszeesküvés a faszomat. Bárcsak tényleg összeesküdött volna a világ viktor ellen, bár úgy lenne! De sajnos a világ úgy van vele, hogy ezt a szemetet nekünk kell eltakarítanunk.

dr Smittpálelnökúr 2013.06.20. 10:47:33

A kdnp egy nem létező párt, ergo a képviselői minden jogalap nélkül élősködnek a magyar állampolgárok és az uniós állampolgárok pénzén.

Mellékesen szánalmasan primitívek is, aki a saját rajongóikat is ugyanilyen primitívnek nézik.

A pálfi nevű szoláriumhuszár pedig egy igazi gerinctelen hazaáruló féreg, akinek simán a börtönben lenne a helye, szeretett vezetőjével a felcsúti bugrissal együtt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.20. 10:47:37

Egyébként Pataky Attlia még nem szólalt meg a témában? A szíriusziak nem vettek részt a naaagy titkos találkozón? Ők nem szövetkeznek hőn szeretett Hazánk és annak bölcs vezetője ellen? Ráadásul kéne már egy békemenet. Mikor volt már az utolsó? Lehet, hogy kettő is kéne. Vagy a lengyelek most nem érnek rá?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.20. 10:48:06

@Melchi Zadok: Így igaz. Jelenleg az országban nincs jobb oldali értékrendet való párt. A FIDESZ és a KDNP egy szélső baloldali, populista maffia párt. Semmi jobb oldali nincs benne. Attól mert valamit nemzeti színűre festünk nem lesz jobb oldali. Ahogy a Jobbik sem jobb oldali, a nacionalizmus nem tesz semmit jobb oldalivá.

Sokkal közelebb van a jobb oldali értékrendhez egy Együtt2014 mint a kormányunk. Bokros új pártja lesz talán jobb oldali párt.

Az átlag FIDESZ szavazó magát jobb oldalinak vallja, valójában pedig kommunista. Mert a nézetei igenis kommunista nézetek, leöntve nacionalizmussal. Meg is kaptuk a 1930-as évek német Nemzeti Szocialista pártját.

Nem attól lesz valaki kommunista, mert az internacionálét énekli. Internacionálé és a kommunista diktatúra utálata ellenére is lehet valaki kommunista, még ha magának ez nem is vallja be. Az egész magát jobboldalinak tartó FIDESZ szavazói tábor egy tudathasadásos állapotban van.
Mert ugye tipikus kommunista retorika
- A munka alapú társadalom (főleg ugye fizikai munka alapú)
- A mocskos karvalytőke, pfuj IMF, pfuj EU stb...
- Állandó külső ellenség vizionálása, ha nincs akkor kreálása
- Állandó harc és háború ha más nincs vélt és kreált ellenséggel szemben
- Sötétbe bujkáló ellenforradalmárok (belső ellenségek akik a rendszerünk pusztulására törnek)
- Államosítás minden mennyiségben
- stb....

dr Smittpálelnökúr 2013.06.20. 10:48:26

@elexy: Igen, nektek jó lesz a jobboldali mocskolódás is.

Csak azt áruld el, mi a különbség?

elexy 2013.06.20. 10:48:33

@dr Kangörény: mit szólsz az SzDSz-hez? Ők léteznek?

dekol84 2013.06.20. 10:48:57

@Sir Galahad: Ha megtennéd, hogy az a 2 dolgot, amivel a 3 éves tevékenységük közül egyet lehet érteni leírnád. Én ha a patás zorbánnal riogatnának sem tudnék egyet sem! Mocskos maffia horda, kihez képes a Nokiás dobozos szocik amatőr tanulók! A költőtől vett idézettel szólva, ők egész népüket fogják - nem középiskolás fokon - beszopatni!

elexy 2013.06.20. 10:49:50

@dr Kangörény: az, hogy a jobboldaliak csuhajját énekelnek hozzá, ti meg a belvárosi nyafogóst. Az utóbbitól többen undorodnak.

sárkányfő 2013.06.20. 10:50:05

@elexy: Te ne aggódj az én stílusomért, ahhoz képest hogy egy maffia pusztítja a hazámat, a stílusom érthetetlenül visszafogott.
Amúgy ez a stílus mióta liberális? vagy tán Kövér, Dajcs, meg Bayer és a fideszmédia, na meg a fidesztrollok mind liberálisok lennének? Nahát...

elexy 2013.06.20. 10:51:37

@sárkányfő: ők nem szipákolnak, nem nyafognak, nem nyivákolnak, nem szirénáznak, és nem életcéljuk, hogy megalázzanak téged.

dekol84 2013.06.20. 10:51:46

@Nikosi: "- Állandó harc és háború ha más nincs vélt és kreált ellenséggel szemben" Ez nem feltétlenül komcsi dolog. Ez a zelmeroggyant zorbán fóbiája. A paranoiás harcolás, külzdés, mindenkiben ellenséget látás. És ezek az együgyű, agyhalott fityesz szavazó droidok ezt nem látják! Persze ha látnák, akkor nem cumiznák a felcsuti köcsög hülyeségeit kétpofára!

sárkányfő 2013.06.20. 10:51:57

@dr Kangörény:
"A kdnp egy nem létező párt, ergo a képviselői minden jogalap nélkül élősködnek a magyar állampolgárok és az uniós állampolgárok pénzén."

+1

Netuddki. 2013.06.20. 10:52:02

@sárkányfő: "És a szavazóik ezt TÁMOGATJÁK."

A szavazóik NEM ezt támogatják. A szavazóik azt támogatják amit az orbánék hazudnak nekik. Nagyon kevesen vannak akik valójában benne vannak a "buliban". Többek között ez is lesz az orbánék veszte. Semmiféle nagyobb hatalom nincs az orbán mögött, sőt! Egy kanál vízben megfojtanák amilyen paraszt módon bánik a külfölddel is. Persze ezt mind úgy állítják be, hogy mindenki "Magyarországra" támadt. Valójában senki másra nem számíthatnak mint az itteni bűntársaikra és a pár megvezetett, elvakult hívőikre. Most is valójában arra megy ki a játék, hogy minél kevesebben menjenek el jövőre szavazni. A megvezetett fideszes tuti el fog menni...

Sir Galahad 2013.06.20. 10:52:42

@dekol84: Egyetértettem például a határon túli magyaroknak felkínált állampolgársággal, illetve a rezsicsökkentéssel. Ez 2.

sárkányfő 2013.06.20. 10:52:57

@elexy: De pontosan ezt csinálják, és ez a céljuk. Te ugye csak viccelsz? vagy a holdon élsz?

elexy 2013.06.20. 10:55:36

@sárkányfő: ha egyszer meghallanád a magad fejhangú falzettóit, máris rájönnél, mitől süllyedt mocsárba az SzDSz.

Témaváltás: ez megvolt? :D

www.youtube.com/watch?v=wersim3RkkM

sárkányfő 2013.06.20. 10:55:59

@kovi1970:
A támogatás alatt azt értem, hogy semmiféle felháborodás, összevont szemöldök nincs a jobboldali szavazóknál se a trafikmaffia, se más maffiaügyekben. Látod itt a neten is utolsó leheletükig védik őket.

Mindez bizony hallgatólagos (vagy éppen nyíltan vállalt, hangos) támogatás. Ezt nem lehet nem észrevenni. A fideszhívek támogatóak.

Jenyei 2013.06.20. 10:56:56

Érdekes, vannak olyan gazemberek, akik szerint Pálffynak pont annyi agysejtje maradt a hosszú harcban, amennyivel ilyen nyilatkozatokat tud tenni. Sajnálom őt, szerintem sokkal, legalább 10-20 agysejttel többje van neki, méltatlanok ezek a megjegyzések.

elexy 2013.06.20. 10:57:27

@sárkányfő: "bizony"? :) :) C-dúrba transzponálnád, igric? :)

Netuddki. 2013.06.20. 10:57:39

@elexy: "ők nem szipákolnak, nem nyafognak, nem nyivákolnak, nem szirénáznak, és nem életcéljuk, hogy megalázzanak téged."

Persze, hogy nem életcéljuk. Az életcéljuk az átlagon felüli életszínvonal. Meg az, hogy mindezt bebiztosítsák maguknak, családjuknak és a haverjaiknak. Az, hogy néha beléd rúgnak az már valóban nem életcél, hanem szórakozás.
Feltéve ha mindezt hagyjuk, mi becsületesen dolgozó, bérből és fizetésből élő magyar állampolgárok. Nemde, kedves orbánfarturkász "barátom"...

te is mijafszé regisztráltál?
"elexy 0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.06.19. óta tag."

elexy 2013.06.20. 10:58:16

@Jenyei: évezredes PC-stílus azzal próbálkozni, hogy az ész nálatok van.

Ibn al-Haiszam 2013.06.20. 10:58:18

@Nikosi: Jól összefoglaltad a lényeget.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.20. 10:58:40

@stoppos76: Bár rohanna le. Élő pajzsnak használhatnánk a politikusainkat, az lenne ám a mennyország.

sárkányfő 2013.06.20. 10:59:30

@elexy: Te miért linkelsz be Mazsishiszt ember? Mi köze van nekik ehhez?

Ez megvolt neked:
Kövér László az újságírókról: “nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristák”

És az amikor Orbán totális gátlástalansággal kizárta a nemzetből a nem fideszeseket?

Szóval a trágár stílust, meg a gátlástalan célt a megalázásra bizony kifogásold a fideszen...

elexy 2013.06.20. 11:00:47

@kovi1970: ami a regisztrációt illeti, elek kivágott, ezért újrajöttem más néven és megtetszett.

A nyivákoló-szipogó gyűlölködés akkor is visszatetszést szül, ha Kövér anyagyilkos.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.20. 11:01:22

@sárkányfő: Azért van... Ne a pár nethuszár troll alapján ítélj. Kb 1/3 annyian támogatják ma a fidesz, mint 2010-ben. A trollok ponnt ezért nyomulnak több nicken, hogy legalább itt többnek tűnjenek. De nagyok keskeny ez. A gond az, hogy nincs alternatíva. A fideszből kiábrándultaknak nincs pártpreferenciájuk. Lehetet, hogy a következő választást 800 000 szavazattal fogja 2/3-ra megnyerni a fidesz. Az persze egy másik kérdés, hogy egy ilyen győzelem morálisan mennyire lehet legitim.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.06.20. 11:01:39

@sárkányfő: a fene ért vele egyet, sőt lázár egy arrogáns pöcs....a tarfik izé egy nagy baromság, ahogy levezényleték az meg nagyon gáz.
de ETTŐL nem fogom pl. naponta leírni ezt a kedvedért (kedvetekért), minek írnám?

sárkányfő 2013.06.20. 11:01:43

@elexy: mit hablatyolsz? Nem tudsz magyarul, nem hallottad még a "bizony szót"?

amúgy mi ez az állandó személyeskedés, én rád se bagóztam, miért akarod ennyire elterelni a szót a fideszbűnözésről, a trafikmaffiáról, meg a drónos-kamerás őrültekről?

elexy 2013.06.20. 11:02:18

@sárkányfő: más a trágárság, más a nyafogó gyalázkodás. Az utóbbi az ocsmányabb.

Nem olvastad, hogy témaváltásnak szántam? Nem bírod végignézni, mi? Nem csodálom :)

collateral collector (törölt) 2013.06.20. 11:02:32

@Nikosi: ".. Az átlag FIDESZ szavazó magát jobb oldalinak vallja, valójában pedig kommunista. Mert a nézetei igenis kommunista nézetek, leöntve nacionalizmussal. Meg is kaptuk a 1930-as évek német Nemzeti Szocialista pártját.

Nem attól lesz valaki kommunista, mert az internacionálét énekli. Internacionálé és a kommunista diktatúra utálata ellenére is lehet valaki kommunista, még ha magának ez nem is vallja be. Az egész magát jobboldalinak tartó FIDESZ szavazói tábor egy tudathasadásos állapotban van.
Mert ugye tipikus kommunista retorika
- A munka alapú társadalom (főleg ugye fizikai munka alapú)
- A mocskos karvalytőke, pfuj IMF, pfuj EU stb...
- Állandó külső ellenség vizionálása, ha nincs akkor kreálása
- Állandó harc és háború ha más nincs vélt és kreált ellenséggel szemben
- Sötétbe bujkáló ellenforradalmárok (belső ellenségek akik a rendszerünk pusztulására törnek) .."

Mélyen igaz. Csak annyival egeszíteném ki:
- a "hanyatló Nyugat" is egy tipikus '50-es évekbeli, Rákosi-féle topic.
- a "rezsicsökkentés", és ez a hatósági árazással való demagóg mókolás ez szinte szó szerinti megfelelője a '70-es évek nemzetközi olajpiaci áremelkedésének hatásaira valo reakcióknak a szocialista/szovjet blokkban: "hozzánk nem gyűrűzhet be a gonosz imperialisták által gerjesztett infláció, mert a szocialista gazdasági rendszer magasabb rendű a kapitalista rendszernél, ezért immunis az ilyen fertőzésre". A rezsicsökkentés ugyanezt a logikát követi: Mi jobban tudjuk, hogy milyen árak legyenek, majd mi megszabjuk, és jó lesz mindenkinek. A globális piactól függetleníthetjük magunkat, annak ellenére is, hogy mindent onnan veszünk. És van, aki ezt el is hiszi!

viktor népe = Kádár népe. Annyi különbséggel, hogy Kádár legalább eladósodással tudta növelni az életszínvonalat, viktor csak az államadósságot tudja növelni.

Peterpapo 2013.06.20. 11:02:52

@Fejesrob:

Egy meg nem nevezett informátor eljuttatott hozzám egy hangfelvételt, amelyből kiderül, hogy ez az egész Reading ügy csak egy kitaláció. A megbeszélésen részt vett Lovas, Orbán és Szíjjártó. Lázár igazoltan hiányzott.

elexy 2013.06.20. 11:03:01

@sárkányfő: hallottam a "bizony" szót. Tőletek. Mint valami mantrát.

elexy 2013.06.20. 11:03:33

@Peterpapo: meggyűlölted a népszavás módszereket? :D

mérges öreg 2013.06.20. 11:03:49

Reding asszony a paksi találkozón?
Naneeee!!!

Netuddki. 2013.06.20. 11:03:57

@sárkányfő: Ja, "itt a neten" akik védik őket mind pár ismert nick. A többi meg általában pár 10 hozzászólásos, évekkel ezelőtt regisztrált hozzászóló, amik érdekes módon csak mostanában ilyen qrva aktívak. Aztán ott a futottak még, frissen regisztrált, szintén pár hozzászólásos nick.
Aki meg fidesz szavazó volt és még mindig "védi" őket az annyira hülye, hogy még a számítógépet se tudja bekapcsolni a fent említettek kivételével.
Szóval, nincs veszve semmi, csak a láncaink. Szorgos népünk győzni fog... ;)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.20. 11:04:32

@Fejesrob: Háhá te meg benyaltad a kormány propagandát. Ami ürügy volt, hogy lenyúlják a bizniszt hiszen kell valami biztosíték, ha már az államkaszát nem lehet majd fosztogatni egyszer.

Tényeket hány bolt volt multik kezében és hány magyar kisvállalkozókéban?

sárkányfő 2013.06.20. 11:05:32

@FILTOL: Én tőled piszkosul nem várok el semmit. Pontosan azt csinálsz amit akarsz, annyira vagy becsületes amennyire akarsz.

P.Freddy 2013.06.20. 11:05:55

@Fejesrob:

"Nekem sokkal jobban tetszik a jelenlegi állampárt és kiszolgálói"

Fene a gusztusod. Tényleg jobban tetszik neked:

- Gránásiné Bácsi Tünde, aki kommunista módon kihallgatta a diákjait, majd az almádi kéttannyelvű iskola ballagásán az angolul elmondott búcsúzóba belecsempészték a diákok, hogy neki nem köszönnek semmit, mert ez a kretén fideszmajom nem ért angolul, csak Orbán seggnyalásában képzett eléggé (egyeteln kedvence FB-n Orbán mester:)

Jobban tetszik neked, hogy:

- "Lázár János haverja, Sánta János 81 négyzetméteren 25 céget jegyzett be egy bajai lakásban a 90 darab trafikmutyihoz, amivel kb. minimum 10 milliárd forintot fog forgalmazni.

Korábban ez a méretű, a bajai lakásba bejegyzett, 25 darab egyemberes friss új cég által állami korrupcióval lerabolt piac 450 trafikos család megélhetését biztosította.

Mostantól Lázár János és Haverja családjainak megélhetését fogják biztosítani."

Ha neked ezek jobban tetszenek, akkor mi vagy te, Munkásőr ivadék, vagy mifene?

elwood 2013.06.20. 11:07:28

@collateral collector: ez nagyon így van. egy érdekes különbség is van azért.

azt hittem, hogy a kádár rendszert az orosz tankok tankok tartják fent, és ezek távozásával majd elindulunk felfelé.
életem legnagyobb tévedése volt, hogy itthon maradtam.

most szórol szóra ugyanaz jön a tévéből mint 30 éve, és a nép ezt önként szavazta meg magának.
(nekem meg nincs még 30 évem elölről kezdeni.)

sárkányfő 2013.06.20. 11:07:53

@elexy:
Nem vagyok partered a témaváltási szándékodban. Ha akarsz valakiről beszélgetni a mazsihiszről vagy bármi másról, keress hozzá magadnak partnert, és konkrétan a fideszmaffia magyarellenes ámokfutásáról akarok beszélgetni, mivel magyar vagyok, Magyarország a hazám, és erősen zavar a magyarellenes háború amit a maffidesz csinál. te terelgess mással, csá.

komplikato 2013.06.20. 11:09:58

Én is a tök alkoholista prostituálódott Pálffyt, és a Lovas "csoportos nemi-erőszak" Istvánt szoktam preferálni mint biztos hírforrásokat. :D

Ismerek egy faszit aki annyira paranoid, hogy most Bécs mellett lakik egy erdőben és videókban szokta elmesélni, hogy lehallgató van még a fejében is ... ha gondoljátok csinálhatunk vele egy riportot a valódi összeesküvésről.

sárkányfő 2013.06.20. 11:10:05

@elexy: Kik azok akiket többesszámban említesz? Én egy ember vagyok. magyarul beszélek, magyar szavakat használok. Hogy te ebbe mit látsz bele, az cseppet sem érdekel...

na és akkor ennyit a terelésről, bár szomorú hogy már a szóhasználatomba kapaszkodsz, biztos nem tudsz jobbat találni hogy terelj és/vagy személyeskedj?

elexy 2013.06.20. 11:10:27

@sárkányfő: ha nem, nem, de miért mondod, hogy magyar vagy? A "parter" svéd szó.

Netuddki. 2013.06.20. 11:10:48

@elexy: Most mégis mi nem tetszik? Az "orbánfarturkász"? Ez olyan szó mint a libsi. Sőt! Szerintem ez jobb mert nincsen benne rejtett antiszemitizmus. Na jó, a melegeknek lehet nem tetszik (hm, csak nem ezért?), amúgy is qrva meleg van. Majd kitalálok mást akkor helyette...

P.Freddy 2013.06.20. 11:11:55

@P.Freddy:

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tirpák kretén fidesznyalonc IGAZGATÓ (!) lemondott, mert nyilván nem lehetett maradása.

index.hu/belfold/2013/06/18/lemondott_a_diakok_nezeteit_listazo_iskolaigazgato

De valahol tovább fogja rombolni a gyerekeink lelkét, tudatát, és jövőjét azért, mert Fidesz- és Orbánhívő. Vajon hány ilyen, alkalmatlan pártfunkcionárius fideszköcsög került Orbán jóvoltából fontos, romboló pozíciókba? Ez az állampárt tényleg jobb?

Nem, ennél a mostani állampártnál károsabb 70 éve nem rombolta Magyarországot. Ebben tényleg történelmi hatású bűnszövetkezet a Fidesz.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.06.20. 11:12:33

@sárkányfő: hogy semmiféle felháborodás, összevont szemöldök nincs a jobboldali szavazóknál"
mintha TE ezt írtad volna....
vagy nem?
ERRE reagáltam
de PONT emiatt felesleges bármit is írni, mert a magadfajta leszarja a másik ember érveit...magad kedvére vagy itt, szórod a féccát...
és képtelen vagy bármilyen értelmes párbeszédre. lásd, kijelented nem érdekli a szavazókat az egész...kiderül valakit mégis érdekel...erre meg idehánysz.
na csá.

elexy 2013.06.20. 11:13:02

@kovi1970: én örülök, hogy égeted magad, félre ne érts.

sárkányfő 2013.06.20. 11:13:25

@elexy:
Már oda süllyedsz, hogy egy elütésbe kötsz bele? Sajnállak.

komplikato 2013.06.20. 11:13:29

@sárkányfő: Óóóó, Kövér "ide nekem a szemétszállítási koncessziót székely testvéreim" László is egy etalon szavahihető ember. :D

elexy 2013.06.20. 11:14:26

@sárkányfő: mi az az "és/vagy", pirinyó személyeskedőm?

Szociknak vége 2013.06.20. 11:15:29

@P.Freddy:

90 db trafik 10.000.000.000? Akkor a teljes dohányforg. olyan 500 mrd.

10.000.000.000. x 0,04= 400.000.000 ez volt SZERINTED 450 család megélhetése.

Ha a trafiknak 0 ft a ktge, tehát az egész árrés nyereség akkor a tulaj keresett trafikonként 800.000 ft-ot, bruttó évente. A minimálbár viszont 128 eFt havonta, munkáltatói oldalról.

Valaki hazudik, azt hiszem.

sárkányfő 2013.06.20. 11:16:12

@FILTOL:
Igen én írtam, általában a jobboldaliakról. Amit írtam igaz. Pont.
Hogy konkrétan te személyesen miért hallgatsz, az engem továbbra sem izgat. Ha érdekel téged, de nem adod jelét, az a te ügyed, ettől még tény, hogy hallgatsz te is.
Sőt, a jobboldaliakról sem azt írtam, hogy miért hallgatnak, hanem csak a tényt, ami látható (illetve a felháborodás nagy hiánya látható), ezt állapítottam meg. Ez szintén igaz, ez tény. Ez van.

collateral collector (törölt) 2013.06.20. 11:16:27

@elwood: igen, erre a különbségre direkt nem tértem ki, mert a hasonlóságokra koncentráltam, de nagyon is igazad van: megszálló idegen hatalom nélkül magyar kormányzat ennyi kárt még nem okozott a magyaroknak, és ezt tényleg "mi akartuk" magunknak (mondjuk én nem), a választók kikövetelték és megerősítették. Ez tényleg érthetetlen. Nem ad jó bizonyítványt a magyarokról, az biztos.

Tatárok. Törökök. Osztrákok. Németek. Szovjetek. Fidesz.

A magyar nép kártevői.

elexy 2013.06.20. 11:16:32

@MetroGoldwinMayer: én is azt hiszem - furcsa egybeesés.

Peterpapo 2013.06.20. 11:17:08

@elexy:

Nem gyűlöltem meg, mert sosem szerettem, ezért nem tetszik most sem. :)

sárkányfő 2013.06.20. 11:17:20

@elexy: Ha megtanulsz magyarul, megtudod.

elexy 2013.06.20. 11:18:28

@Peterpapo: de ugye sosem szóltál, amikor ilyet olvastál a Népszavában?

sárkányfő 2013.06.20. 11:19:33

@elexy:
Nem hazudok, te magad kötöttél bele egy elütésbe (parter-partner). Már ide süllyedtél, csak hogy belém köss. Szánalmas.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.06.20. 11:19:57

@sárkányfő: te beteg vagy...miaz hogy hallgatok? most írtam róla éppen...elmondtam a véleményem. miaz hogy hallgatok?
szerinted mit kéne tennem? kiállni a kossuth térre minden reggel? vagy mi a lófaszt kéne tenni? nekked ÚGYSEM felel meg semmi, nem érted? folyamatosan követelsz...háborodj fel, határolódj el..vagy nem teszik ezt meg nem teszik azt. közben TOTÁL mindegy mit teszek illetve nem teszek, teszünk.
mert nem számít. a lényeg, fikázhassatok.

elexy 2013.06.20. 11:20:38

@sárkányfő: azt hazudtad, hogy sajnálsz.

sárkányfő 2013.06.20. 11:21:23

@elexy: Nem, közismert magyar szavaknak semmi köze a politikai oldalakhoz.

Átkapcsolsz troll-üzemmódba? Mondasz mindent, csak ne a fideszmaffiáról legyen szó, meg a gagyi összeesküvés-elméletekről?

komplikato 2013.06.20. 11:21:31

@MetroGoldwinMayer: A probléma ott kezdődik, hogy még a legutolsó trafikban SEM csak dohányáruból volt a forgalom, az élelmiszer boltokról nem beszélve, így simán reális, hogy kb. 60.000 ember megélhetése veszik a ködös jövőbe, de legalább is jelentős részüknek biztosan. Ugyan is ha egy bolt jövedelmének akár csak 20% is ugrik a hazai kifeszített és 7x nyúzott piacon, simán bedől a francba ... Itt a kis falumban van 2db élelmiszer bolt. Esélyes, hogy egyik sem marad meg, mert csak élelmiszerből nem fogja eltartani magát egyik sem. Ez ilyen.

Netuddki. 2013.06.20. 11:22:00

@elexy: Engem meg qrvára nem érdekel, hogy égeted magad. Még ebben a melegben is hidegen hagy. Félre ne érts.

Na csá, mész a trolltartóba orbánfarturkász. Jobb dolgom is van mint ütődöttekkel foglalkozni...

elexy 2013.06.20. 11:22:20

@sárkányfő: a szóhasználat jellemzi a pártkatonákat, ne hazudj megint.

sárkányfő 2013.06.20. 11:22:28

@elexy: Sajnállak is, szar lehet neked.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.06.20. 11:23:16

Most akkor már vastagon sejthetjük, hogy a Tuggyukkik igazából a tuggyukmiben sántikálnak tuggyukmióta!

Szociknak vége 2013.06.20. 11:23:31

@komplikato: Ha egy bolt bedől, annak a forgalma egy másik boltba áramlik, így ezen hülyeség parázni.

tryclops 2013.06.20. 11:23:54

@P.Freddy: Ezek ilyenek. Nekem annó osztályfőnököm nemzethalált vizionált '94-ben, hogy jajjistenem visszajönnek a mocskos kommunisták, mi lesz itt, mindenkit belelőnek a Dunába, és hogy ő mekkora ellenálló volt, és most neki rettegnie kell.

Anyám aztán meg elmesélte, hogy a 70-es években utánanyúlt a faluról hogy megpróbálja kirúgatni a főiskoláról, mert templomba járt, és így rendszeridegen. Nem mellesleg rokon az illető, még ha távoli is.

Hja, így megy ez, a legvéresszájúbb komcsiból lesz a legnagyobb szentfazék. Ja, azt nem mondtam még, hogy persze hogy ő lett a legnagyobb keresztyén is a faluban 90-től. :D

sántaturul 2013.06.20. 11:24:00

@MetroGoldwinMayer: ez csak neked "behalt ügy". ha a te munkádat, egzisztenciádat, megélhetésedet vették volna el, biztos vernéd magad rendesen. ugyanez érvényes a földügyekre is. abban is embereket, családokat lehetetlenítettek el a seggnyaloncok. mindkét ügy (a többi sumákságról most szót sem ejtve) az érintetteknek mélyen beleég a tudatába. gyűlölik orbánt és az egész sumák bandáját.

komplikato 2013.06.20. 11:24:08

@komplikato: Ja és ezúton szeretném megköszöni csóri dohányosok nevében Felcsút polgármesterének a jótéteményét, hogy hathatósan megmentette a "madaras tesco" bagós vásárlóit a lassú kin haláltól azzal, hogy az egész országba ő meg a haverjai szállítják majd a dohányt. :D

sárkányfő 2013.06.20. 11:24:12

@elexy: Hűha, trollocska, nem mondod? És a bizony szó rajta van a listádon, és nekem nem lehet használni? :D Mond csak milyen szavakat nem lehet még használnom, vagy ha igen, akkor te eldöntöd melyik párthoz tartozom, és akkor az úgy is van? :D idióta...

Peterpapo 2013.06.20. 11:24:14

@elexy:

Valóban nem szóltam, mivel sosem olvastam sem népszavát, sem más szennylapot. (ezt értheted az összesre.) Mert én tudtam, hogy mindegyikben hazudnak. Nincs kivétel. És nem szeretem ha befolyásolják, hogy miről mit kell gondolnom.

elexy 2013.06.20. 11:24:38

@sárkányfő: echte liberális szóhasználat.

komplikato 2013.06.20. 11:25:13

@MetroGoldwinMayer: " Ha egy bolt bedől, annak a forgalma egy másik boltba áramlik, így ezen hülyeség parázni."

Hülyeség, a fogyasztás folyamatosan zuhan, itt Budapesten elmúlt években a boltok bő 2/3-a bezárt, a többi boltos még sem dúskál ... sőt.

elexy 2013.06.20. 11:25:19

@sárkányfő: használd csak, magadat égeted vele, bérrettegőkém.

xvxvxv 2013.06.20. 11:25:55

"Gránásiné Bácsi Tünde, aki kommunista módon kihallgatta a diákjait, majd az almádi kéttannyelvű iskola ballagásán az angolul elmondott búcsúzóba belecsempészték a diákok, hogy neki nem köszönnek semmit, mert ez a kretén fideszmajom nem ért angolul, csak Orbán seggnyalásában képzett eléggé (egyeteln kedvence FB-n Orbán mester:)"

hát ez kúrvajó!

a kommancsok is tele voltak hátországi kreténnel, de ezeket a proli fidesznyomikat, akiket ez a tetves bolsi népség kitermel magából, lehetetlen megfejelni.

egy rossz vicc az egész.

Netuddki. 2013.06.20. 11:26:14

@komplikato: A kis faluban a dohány árusítás csak megtűrt dolog, szinte nincs rajta árrés. Más kérdés, hogy aki bagóért ment be a kisboltba az a továbbiakban kiesik mint vásárló. Az majd bemegy a multihoz a városba, ahol lesz a bolton belül trafik is.

sárkányfő 2013.06.20. 11:27:28

@elexy: Ezt a szót teljesen általánosan használja mindenki, pártszimpátiától függetlenül.
Paranoid idegbajra állítólag egész jó gyógyszerek vannak, javaslom fordulj szakemberhez.

P.Freddy 2013.06.20. 11:29:11

@MetroGoldwinMayer:

Persze.

Volt: 25000 cigiárusító
Lett: 5000 trafik

5-szörös a különbség. Ma 1 darab trafik viszi el a múltban volt 5 darab bolt piacát (nem csak cigi, ne csúsztass!)

Tehát Sánta mai 90 trafikja az pont 5 x 90 = 450 múltbéli bolt piacát nyúlta le.

Ilyen egyszerű ez.

sárkányfő 2013.06.20. 11:30:13

@elexy:
Tényleg csak ennyit tudsz troll? fejesrob meg a Géza nálad sokkal jobbak. nem igaz hogy nem tudod ellesni másoktól hogy kell profin szétverni a egy blogot. Kicsit képezd már magad tovább, ez még terelésnek is gyenge.

sárkányfő 2013.06.20. 11:31:04

@P.Freddy:
45 ezer trafik illetve cigiárusító volt.

Peterpapo 2013.06.20. 11:33:37

@elexy:

Te egyébként csak másokat piszkálni és provokálni jöttél ide, vagy az ügy kapcsán vannak saját gondolataid is amiket szívesen megosztanál velünk? Vagy simán elhiszed, amiket a hazug újságok írnak, persze csak oldal függően, mert elfogultságod és szemellenződ azt azért nem engedi, hogy vagy mindegyiket elhiszed, vagy kételkedsz mindegyikben, mert egyformán emberek írják, akik mint tudjuk nem kicsit gyarlóak.

elexy 2013.06.20. 11:34:29

@Peterpapo: provokálgatsz, pajtás? Kár a gőzért...

sárkányfő 2013.06.20. 11:35:32

@P.Freddy:
"körülbelül 45 ezer vállalkozás foglalkozott dohánytermékek árusításával, az új rendszerben viszont alig több mint ötezren"

hvg.hu/itthon/20130427_Hazugsag_hogy_helyi_fideszesek_dontottek

elexy 2013.06.20. 11:36:48

@sárkányfő: személyeskedsz, bérrettegő? Ez a "tényleg csak ennyit tudsz?" is jellegzetes liberális fröcsögés.

Peterpapo 2013.06.20. 11:37:42

@kovi1970:

Ez az érdekes. Emlékeim szerint csak olyan üzletekben lehetne árulni dohányt, amelyikbe az utcáról lehet bemenni. Ezért volt, hogy a Tesco-ban megszűnik, mert nem fognak lyukat vágni a bolt oldalába emiatt. Erre kiderül, hogy az Auchanban lesz ND. Ez egy kissé meglepett. Remélem, hogy a bolt bérleti díja jó magas lesz majd. Hadd fizessen a fideszes egy multinak rendesen!

sárkányfő 2013.06.20. 11:38:23

@elexy:
* ásít *

Tényleg gyengus troll vagy, a haverjaid sokkal jobbak nálad, pedig amúgy ők is szarok.

Peterpapo 2013.06.20. 11:39:18

@elexy:

Ilyet nem tennék, mert az sem tudod, hogy mit jelent az a szó. :P

ob.szerver 2013.06.20. 11:46:09

A képek különben kurva jók.

Sikerült elkapni azt a pillanatot, amikor Bajnai a választási csalás kivitelezésén mereng, Reding Orbánról beszél, és Barosot abban a pillanatban, amikor értesül a tervről.

Ennél ékesebb bizonyítékok nem is kellenek.

komplikato 2013.06.20. 11:48:45

@Peterpapo: Ha a Tesco-nak is a felcsúti polgármester szállítja a dohányt, akkor hidd el megoldják, vagy lesz ajtó vágva, vagy becsúszik 2 nap alatt egy módosítás ami pont csak adott cégre lesz érvényes. :D

xvxvxv 2013.06.20. 11:50:58

@Peterpapo: ezek vallásosan fanatikus bolsik, vagyis tőről metszett prolik, dettó, mint a '20-as, '30-as évek illegalitásban tevékenykedő kommunistái, kár beléjük minden szó.

nade. még egyszer. minden trafik-nyertes 10 milcsi értékben egy előre elkészített prospektusból rendezheti be a boltját. pofás kis prospektus, volt szerencsém látni: bútort, dekorációt, szekrényt, festést stb. csak megadott cégektől rendelhetsz meg, ingyen, de pénzt nem adnak.

próbáltunk szakítani mi is. volt ismerős nyertes, felajánlottuk, hogy megcsináljuk a tapétázást kint és bent. mondta, hogy bocsi, haverok vagytok meg minden, de nem rendelhetnek más cégtől, csak azoktól, amelyek a prospektusban szerepelnek - 10 millió ft. értékig, INGYEN!

na, bazd meg, szorozd fel a 4000 nyertest 10 misivel, ez mind az előre kijelölt haveri cégeknek megy. az ész tényleg megáll.

mondjuk, irigykedtünk a nyertes cégekre, egy jót kúrvaanyáztunk, de menni kell tovább! :DDDDD

P.Freddy 2013.06.20. 11:56:06

@Fejesrob:

"Nekem sokkal jobban tetszik a jelenlegi állampárt és kiszolgálói, mint az előző állampárt és kiszolgálói."

Ezzel kapcsolatban olyan kíváncsi lennék, hogy miért hunytok szemet afölött, hogy teljesen egyértelműen, köztörvényes módon a helyi FIDESZESEK döntöttek még a törvény előtt (!!!) arról, hogy ki kaphat majd trafikot?

Mi az, ami miatt ti ezt elnézitek, hogy 500 milliárdos piacról törvénytelenül mutyiznak?

Amikor nyilván vért hörögtetek a Sukorói TÁRGYALÁSOK miatt?

Mi az, ami miatt megbocsátotok egy IGAZI BŰNT??? Baromira érdekelne, hogy milyen az a lelkivilág, amibe ez belefér. Egy őszinte Fideszes elmondhatná egyszer a motivációit, amivel a BŰNT elfogadhatónak tartja Fidesz oldalon.

Ja és ne is beszéljünk a földmutyiról, amikor a NYOMOKAT ELTÜNTETŐ törvényt alkotnak, hogy később nehogy kideríthető legyen a BŰN... eszemfaszom megáll, tényleg :-))))

Peterpapo 2013.06.20. 11:56:24

@komplikato:

Persze, persze én azzal tisztában vagyok, hogy simán tudják módosítani, hiszen eredetileg csak dohányt árulhattak volna, de most már szerencsére nem csak dohányt, hanem dohányízű jégkrémet is lehet majd venni. Meg cigirágót, meg nikotinrágót, tapasszal és persze lottót és újságot is. Ha jól tudom bizony négyzetméter feletti ND-ok fűnyírót is fognak majd árulni. De csak azokon a helyeken, ahol megszüntették a kerti bútorokat is árusító szemét multikat, hogy azok ne tudják kivinni a nyereségeiket, hanem a szegény NER társak svájci számláira kerülhessenek. Mennyivel jobb lesz és már most is jobb így nekünk! Egész fel vagyok szabadulva a gondolattól is! Hű de jó!

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.06.20. 11:56:27

"Ezért kell a kétharmad" zéró jobbosozik :_D

"Jobboldal-baloldal még mindég nem fogtad fel?"

:_D

komplikato 2013.06.20. 11:58:52

@Mojzes Pál: Egy baloldali komcsi Fidesszel a háta mögött még viccesebb ahogy lila fejjel balosozik, meg komcsizik valaki. Pláne ennyi régi "jó elvtárssal" a berkeikben.

Peterpapo 2013.06.20. 12:00:18

@xvxvxv:

Így van! Menni kell tovább! Aztán majd jövő májusban be kell sétálni a szavazófülkékbe és ott viszonozhatod a segítségüket, amelyeket a magyar emberek érdekében nyújtanak. Most jut eszembe, nem lehet, hogy Te nem vagy magyar? Csak erre tudok gondolni, ha te nem voltál benne abban a prospektusban. De akkor meg ne virnyogjál itt nekem!

Jhonnyq 2013.06.20. 12:02:38

@MetroGoldwinMayer: ATYA VILÁG,HOGY TE MENNYIRE NEM ÉRTESZ SEMMIT....

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.06.20. 12:02:56

@komplikato: Ne félj már csak 100 év és kihalnak a reform kamenyisták :_) .

Éhes_ló 2013.06.20. 12:07:37

kissé megkésve kaptatok észbe, gondolom nagy volt a megdöbbenés és a kintieknek nem volt rá forgatókönyvük.
Nos, ha spéttel is, de három nap után megjött a "válasz" a zindexes bagázstól, amiből közepesen értelmes emberek jól láthatják, hogy Lovas ismét érzékeny területre nyomta be jobbegyenesét, ha a sunyi agyonhallgatást a zindexes és kettősmércés, vastagbőrös hazudozás váltja fel.

Ez pedig jó jelzés arról, hogy érzékeny területre tapintottak mindannyian és olyan helyen találták el ellenfeleiket, ami már nem kezelhető a szokásos PC eszközökkel, kirekesztéssel, agyonhallgatással, hanem a hazugságok és olcsó személyeskedés garmadával kell elfednetek a fájdalmas grimaszt és a pánikot, amit az ébredező társadalom és a jó tollú ellenfeletek nektek okoz.

Engem ez örömmel tölt el.
Pusztultok rendesen, napról napra.

Csigataposó 2013.06.20. 12:07:55

Namarmost Palffy trafikkorupciorol aztat nyilatkozta, hogy arrol nem nyiltakozik mert ahoz nem ert mivel cigit nem sziv. Haellenbenteszamaztugyanakkor a Lovas/Reding temarol nyilatkozik akkor ez azt jelenti hogy ehez ert, de facto vagy lovast vagy redinget szivja.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.20. 12:20:55

miért nem tud a kdnp simán csöndben maradni??

örülnének, hogy berakták őket a székeikbe és csönd.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.20. 12:21:01

@P.Freddy: Az ilyen Fejesrob-okat kellen fejetlené tenni, mert egy éti csiga intelligensebb náluk. Mert szerintük ha Józsi megöli a bárcás anyucikájukat az pfuj mocskos disznó, de ha ezt Pista teszi akkor az már hude fasza.

Az ilyeneket le kéne lökdösni egy kútba mint a 300-ban a perzsa követet, és hagyni ott dögleni. Az ilyen felfogású emberek a társadalom söpredéke, szennye, mocska, akik mint egy rákos daganat csimpaszkodnak a társadalmon.

A bűn az bűn mindegy ki követi el, aki ezzel nem ért egyet az egy utolsó gané fasz, akik megérte egy kis lógatásra, sok Taigetosz pozitív gyökér.

Szevasztok 2013.06.20. 12:21:03

@elexy: @FILTOL: @Fejesrob: Kedves magukat jobboldalinak tartó, és másokat előszeretettel "ballibbantozó" fideszhívők!
Mit szóltok az alábbi felméréshez (direkt csak a lényeget emeltem ki):

"Az Orbán-kormány tevékenységéről (..) százalékuk kedvezően véleményezte. Közülük 36 százalék baloldalinak, 27 százalék jobboldalinak minősíti, 37 százalék középre helyezi magát. "

index.hu/belfold/2013/06/18/ot_szazalek_a_baloldal_es_a_fidesz_kozott/

Ebből az derül ki, hogy a fidesz táborban többségbe kerültek a balosok!

Na erre varrjatok gombot!

Mad Mind 2013.06.20. 12:25:03

Az a részeges megmondómajom a kdnpből befoghatná a hülyeségeit. Örüljön, hogy szavazók nélkül a húsosbödönnél van, a nem létező pártjával.
Bár az meg kell hagyni, hogy Lovas az tökös gyerek. Évek óta senki nem tudja kideríteni, miről tárgyal a Bilderberg csoport, de ő egymaga megtudta, hogy Magyarországról. Mindig is tudtam, hogy az univerzum közepe vagyunk, de remélni sem mertem, hogy a Bilderberg csoport ülésén erről van szó. Én mindig azt hittem, hogy amerika, meg eu irányításán fondorlatoskodnak, de azok a kis semmik nem érdemelnek figyelmet. Ott tényleg az igazán fontos dolgokkal foglalkoznak. Velünk. Máris hízik a májam.
Ekkora faszt.

Mad Mind 2013.06.20. 12:30:58

@Éhes_ló:
Mi van? Nehéz a felfogásom. Te örülnél annak, ha Magyarország fele meghalna? Sőt több mint a fele, hiszen a 2010-es választáson, a választásra jogosultak 30%-a jelent meg és azoknak a 2/3-a szavazott a fideszre. Ki tartja el orbit, ha meghalnak a nem rá szavazók, mert a rászavazók közt elég sok a nyugdíjas, azok biztos nem fogják eltartani.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.20. 12:31:57

@Szevasztok:
Kár volt kivágni a bekezdés közepét, mert abban van a lényeg, nem abban, amit kiemeltél:
"Az Orbán-kormány tevékenységéről 46 százalékuk negatív értékelést adott, egyharmadnyian közepesre minősítették, míg 15 százalékuk kedvezően véleményezte. Közülük 36 százalék baloldalinak, 27 százalék jobboldalinak minősíti, 37 százalék középre helyezi magát.".

Ebből ugye máris látszik, hogy:
- az Orbán kormány tevékenységét csak 15% találta jónak, 39% szerint pedig semmivel sem jobbak, mint az előző kormány. Nos, ha valaki arra akar büszke lenni, hogy az Orbán-kormányt 85% legalább olyan rossznak tartja, mint a szocikat, akkor hajrá;
- A második százalékolás nem a 15%-nyi pozitívan nyilatkozóra, hanem a megkérdezettek teljes körére vonatkozik.

Az ilyen kiemelésekkel keletkezik a manipuláció, pedig az összkép éppen elég beszédes.

Éhes_ló 2013.06.20. 12:33:05

@Mad Mind: sajnálom, ha nem érted a magyar nyelvet. :)

De nem zavar különösebben.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.20. 12:33:12

@doggfather: Az nem férne bele az image-ükbe. Mea culpa, ájtat, ájtat.

Peterpapo 2013.06.20. 12:33:50

@Éhes_ló:

Ha te komolyan tudod venni és valósnak tartod Lovas meg nem nevezett informátorát, akkor Te nagyon buta vagy. Annyira, hogy nem is értem, hogy tudsz írni? Honnan ismered a betűket, hogyan tudod egymás után rakni őket, hogy értelmes szavak jöjjenek ki belőlük?

Mad Mind 2013.06.20. 12:37:14

@Éhes_ló:
Szóval örülnél? Egy egyszerű kérdés. Igen vagy nem? Öntsünk tiszta vizet a pohárba.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.20. 12:42:23

@Éhes_ló:
"Ha a sunyi agyonhallgatást a zindexes és kettősmércés, vastagbőrös hazudozás váltja fel."

Mármint az, hogy rögtön visszautasítják az efféle légből kapott infókat, tiltakoznak a feltételezés ellen, rágalomról beszélnek meg sérelmezik, hogy egy ilyen, sehol meg nem erősített félinformációra alapozva a közszolgálat meg a Nemzet mindezt már tényként tálalta? Mert szerinted mi a követendő cselekedet akkor, ha rólad valótlanságot állítanak?

Ha el tudnám intézni, hogy a Népszabadság címlapon hozza, hogy én azt hallottam egy "hírforrástól", hogy Orbán Viktor kecskékkel hált, akkor szerinted ugye azt is kész tényként kéne kezelni, és a cáfolatai is csak kétségbeesett vergődések lennének az igazság kiderülése feletti haragjában?

Peterpapo 2013.06.20. 12:42:34

@Éhes_ló:

Ja elég érzékeny területre tapintott Lovas, de Te azt nem ismered. Sokan vagyunk akik, utáljuk, ha hazudoznak és hülyének néznek minket. Még akkor is dühítő tud lenni, ez a primitívség, ha ráadásul nevetséges baromság az egész.

hopptarisznya 2013.06.20. 12:46:09

Reding-nek is voltak már durva hazugságai az országról, a Fideszről, úgyhogy most visszakapta. Ő magyarázkodhat egy nemlétező dolog miatt. NEM ÉRTEM MI A GOND?
Ha Viviane Reding pofájáról nem ég le a bőr, amikor ezeket a gyalázatokat kitalálja, akkor Harrach Péter miért kéne, hogy rosszul érezze magát? Színészkednek mindketten. Ez egy ilyen műfaj. Mi csak fölvettük a kesztyűt.

P.Freddy 2013.06.20. 12:46:11

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Például van egy olyan, hivatalosan meg nem rősített információ, hogy egy bizonyos miniszterelnök egy bizonyos "zárt" körben azt mondta, hogy: "ezek másfél millióan annyira hülyék, hogy akkor is rám fognak szavazni".

Nem érdekes, mi volt az "akkor is" mögött, ez a mondat konkrétan elhangzott.

Tessék cáfolni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.20. 12:49:15

@P.Freddy:
Már el is tudok képzelni egy Népszavás címlapot, sunyi módon kérdőjellel zárva a felvetést:
"A miniszterelnök hülyének tartja a szavazóit?"

Peterpapo 2013.06.20. 12:49:45

@hopptarisznya:

Konkrétan mire gondolsz? Mit hazudott? Hogy Orbán egy hatalmas idióta, paraszt, aki hazudik, mint a vízfolyás és a kormány ott lop, csal és hazudik, ahol tud? Az nem hazugság, ezt mindenki tudja.

Peterpapo 2013.06.20. 12:51:35

@hopptarisznya:

ja és még valami, Ha valaki hazudik, akkor hazugsággal kell válaszolni? Ez lenne a megoldás? Nem az lenne korrekt, hogy az igazat mondjuk meg? Ha szocik hazudnak az milyen szemtéség, de ha fidesz, akkor csak felvettük a kesztyűt? Igazságérzeted egy szál se?

Csigataposó 2013.06.20. 12:52:58

Meg azt szeretnem meg mondani, hogy magyarorszag jobban teljesit. Azt.
index.hu/chart/2013/06/20/eugdp2012/

Szociknak vége 2013.06.20. 13:05:21

@P.Freddy: számolni tudsz? Én számoltam helyetted, fél minimálbér x 450 jön ki. Cigin kívül bármi mást szabadon árulhatsz továbbra is akárhol.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:07:54

@komplikato: Ehhez képest márciusban és áprilisban is nőtt a lakossági fogyasztás, ennek semmi köze az életképtelen kisboltosok csődjéhez. 7 éve van Mo-n válság.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:09:55

@tryclops: Nem lesz nemzethalál ahogy kommunista reunion sem.

Ibn al-Haiszam 2013.06.20. 13:12:38

"Hat halottja, több ezer sérültje – köztük egy repesz miatt fél szemét elvesztő tüntetője – van a harmadik hete zajló törökországi kormányellenes tüntetéseknek, amelyek az isztambuli Gezi Park védelmére kivonuló civilek megmozdulásából terjedt szét az egész országban. A 2006-os magyarországi tüntetés ellen fellépő rendőrséget ellenzékiként még súlyosan elítélő Fidesz kormánypártként már megértőbb a fennálló rend védelmében intézkedő hatóságokkal."

Kétszínű gerinctelen férgek.

P.Freddy 2013.06.20. 13:13:26

@MetroGoldwinMayer:

Ez nagyon nagy cinizmus, ne csúsztass: az a trafik, ahonnan elrabolták a cigiárusítás jogát, az bezár. Kész, slussz, passz. Nem fog, mert nem tud mást árulni, mert:

Sánta János (és Lázár János) fogja minimum 450 ember/család helyett árulni a cigit, a fagyit, és minden mást, amire te utalsz. És ők (ketten) vágják zsebre a hasznot, 450 család helyett.

Éhes_ló 2013.06.20. 13:14:25

@Peterpapo: érdekes.
Három napig rágódtatok, hogy hazudott-é avagy sem, ti akik olyan nagy figyelemmel követitek minden tollvonását.
Ellenőriztétek és három nap elteltével a hallgatás sunyi falát felvonva immár magabiztosan kijelentitek: Lovas hazudott.
No persze.
Elqró pedig igazságbeszédet mondott Öszödön.
Ismerjük ezt untig.

Hazudsz még valamit mellé, vagy ennyi elég volt mára?.

Peterpapo 2013.06.20. 13:17:41

@MetroGoldwinMayer:

Jó dumád van. Ki az edződ? Árulni árulhatsz, de sokan oda mennek, ahol cigi is van és más is. Tehát árulhatsz mást is, csak kevesen fognak vásárolni, mert a másikba mennek, ahol cigi is van. Nem igaz, hogy ezzel nem vagy tisztában?

Éhes_ló 2013.06.20. 13:18:28

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): nos rögtön nem történt semmi.
Reding szóvivője hazudozott össze vissza. előbb azt, ott se volt, majd azt, hogy kérdezzék a bilderbergesek sajtósát.
Nos a nagy nemtörténést követő harmadik nnapon megvilágosodtatok.
kissé lelassultatok.
Erre írtam, öröm nézni ahogy pusztultok.

exilis 2013.06.20. 13:19:24

@MetroGoldwinMayer: Ismerek személyen is boltvezetőt, aki egy közepes kisvárosi COOP ABC-t vezet. A forgalmuk negyedét a dohányárú tette ki. Ha ez kiesik - és persze kiesik - akkor lehúzhatják a rolót. Ez gondolom hellyel közzel igaz az összes kisebb méretű boltra, amelyek már most is a csőd szélén billegnek, mert a Tesco és tsai elvitték a forgalmukat.

Éhes_ló 2013.06.20. 13:19:36

@Mad Mind: itt bárki halálááról te ábrándoztál egyedül.
Tanulj még magyarul, ha nem érted amit írtam.
A rebe segít neked a jesivátokban, ha szépen kéred.

Éhes_ló 2013.06.20. 13:21:07

@Peterpapo: Lovast komolynak tartom. Benneteket kevésbé. Jó meccs lesz, mert ilyen ütést csak alapos előkészítést követően szokott bevinni.
Lesz itt még ajvékolás tőletek rendesen.

P.Freddy 2013.06.20. 13:22:33

@Éhes_ló:

"Több tízezer fős kormánypárti békemenet ünnepli Isztambulban Tayyip Erdogant június 16-án, miközben a város másik felén két hete tartanak a zavargások"

Értitek, Békemenet!!! :))))))))))))))))))))))

A Fidesz szerint Erdogan jó demokrata

index.hu/kulfold/2013/06/20/a_fidesz_szerint_erdogan_jo_demokrata/

Igaz hatan már meghaltak, de jó demokrata. Aztak.rva.

tryclops 2013.06.20. 13:23:54

@MetroGoldwinMayer: Te read-only üzemmódban vagy? Szövegértés nulla? Fuss neki mégegyszer, mert felfogni úgy tűnik nem sikerült amit írtam.

Kék az ég 2013.06.20. 13:23:58

@Fejesrob: úgy hiteltelen hogy állítólag a MOSZAD halálosan megfenyegette az Izraeli nagykövetségről telefonon és mai napig vígan el és virul.

Úgy hiteltelen, hogy nyomta ezerrel az Izrael és zsidók elleni szövegiet aztán oda akart kivándorolni családjával.

Kék az ég 2013.06.20. 13:25:22

@P.Freddy: Akkor mostantól Gyurcsány es Gergényi nem szemkilövető diktátor hanem jó magyar a Fidesz szerint.

Peterpapo 2013.06.20. 13:25:25

@Éhes_ló:

Nyilván azt próbálták ellenőrizni, hogy ki lehet a titkos informátor. Jó munkához idő kell. Aztán kiderült, hogy ilyen nincs is és megírták. Hallgatás sunyi falát felvonva? :) :) :) Miről hallgattak? A semmiről? Hát arról nem is lehet beszélni, csak az ilyen agyatlan baromságokról, mint amit Lovas is kitalált. Lovasról különben sem hallottam évek óta, de nem is nagyon érdekel. Bayer Zsoltikával együtt hazudoznak, aljaskodnak össze-vissza.

És igen. Elquró igazságbeszédet mondott Öszödön. Az egy másik dolog, hogy utána sem csinálták mást, de mindennel együtt százszor jobb, mint ez a mostani szarszemétszarbanda a főgecivel az élen.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:27:39

@P.Freddy: Senki sincs kényszerítve hogy SJhez menjen mást venni.

Ergo évi 800 esik ki. Aki 20 évig ennyiért mérgezte az embereket, nekem ne sírjon!

Kék az ég 2013.06.20. 13:27:53

@Melchi Zadok: "kellene már egy összefoglaló oldal az összes primitív fidesz hőzöngésről és képmutatásról, hazugságról, szemétségről."

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9174869

Szelid sunmalac 2013.06.20. 13:28:08

@MetroGoldwinMayer: Maradjunk annyiban, hogy a trafikugy, mint annyi mas, nem 450 csaladrol szol, hanem a tobbszoroserol. Ugyanis nem csak a korabbi trafikosokat erinti, hanem mondjuk a dohangyaraknal a marketingeseket, a kiszallitokat, azok csaladjait, es azokat, akik az o befizetett adoikbol kaptak a penzt (nyugdijasok), igy vegso soron mindenki, aki dolgozik es itt el. Csak egy dohanygyartol szazakat kuldtek/kuldenek el, es megannyian mennek el, mielott beut a krach.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.20. 13:28:09

@P.Freddy:
Végülis a török "rendfenntartók" nem szemeket lőnek ki, hanem egyszerűen agyonlőnek pár embert...

Szociknak vége 2013.06.20. 13:29:41

@Peterpapo: Ha sokan odamennek akkor lehet hogy nem annyira hiszik el a trafikmutyit.

Mert akkor nemzeti ellenállnának, szvsz.

_most_ 2013.06.20. 13:29:57

@Éhes_ló: ez az egész ügy annyira nevetséges, hogy csak a birkamenetesek gondolhatják komolyan, az indexen is csak azért jelent meg, hogy lehessen nevetni az agyhalott jobboldaliakon :D

Peterpapo 2013.06.20. 13:30:09

@Éhes_ló:

Az hogy Lovast komolynak tartod a Te problémád, de innentől kezdve az érzés kölcsönös. Komolytalan vagy.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:31:05

@totorohun: Gecire sajnálom hogy 20 évig mérgezte az zembereket most meg sír a szája.

P.Freddy 2013.06.20. 13:33:43

@MetroGoldwinMayer:

"Senki sincs kényszerítve hogy SJhez menjen mást venni."

Ez igen, ez rendkívül jó érv, de max. szájkarate célra, és esetleg Sánta Jánost mentegetni Fideszhívők előtt.

Ettől függetlenül nem "xxx forint kiesik", hanem BEZÁRT. Foga már fel, a boltok BEZÁRNAK. Nézz körül egy kicsit a világban, ahol élsz, de a facebook-ot is javasolhatom.

A Fideszgecik mérhetetlen mohó kapzsisága elsöprő győzelmet aratott több tízezer embe megélhetése fölött.

Hajrá Orbán Viktor, Hajrá Fidesz, és Szavazzatok Rájuk Rendületlenül, Mert Ők Nektek A Ti Istenetek !!! :-)))))))))

Peterpapo 2013.06.20. 13:34:12

@MetroGoldwinMayer:

Az emberek magukat mérgezik. Senki sem kényszeríti őket, hogy dohányozzanak, úgy hogy nem kell ez a szar süket fideszdemagóg duma. Az sem zavar, hogy a Te pénzedből újítják fel ezeket a méregárusító helyeket? Engem mint dohányost bizony zavar, hogy a haveroknak közpénzből festik ki és rendezik be a boltjaikat. És persze a közpénz is haveroknak megy ám. És most nem fog zavarni, hogy mérgezik az embereket, mert a slepphez megy a pénz?

_most_ 2013.06.20. 13:34:43

@MetroGoldwinMayer: annyira szánalmas, ahogy védeni próbálod az állami szervezetbűnözés egyik ékes példáját, a trafikmutyit.

Amadeus62 2013.06.20. 13:35:17

Ti még kommunikáltok metrogoldwinnal? Nálam itt le van tiltva, nem is látom mit ír, mondjuk nem is érdekel...

Amúgy meg:

index.hu/kulfold/2013/06/20/a_fidesz_szerint_erdogan_jo_demokrata/

Gyurcsány rendőrei szemkilövetők, Erdogan kutyái demokraták.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:36:24

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Ezt magyarázd már meg.

A dohánygyárat ez hol érinti? Különben van magyar dohánygyár? És a rákipart?

Lesznek nyertesek, vesztesek. Nekem nincs trafikom leszarom de a komcsi vergődés melengeti a szívemet.

Peterpapo 2013.06.20. 13:36:59

@MetroGoldwinMayer:

Hülye. Az mindegy, hogy ki mit hisz, a cigit megveszi a dohányos, ha hiszi, ha nem a trafikmutyit és oda kell mennie, mert nincs más választása. Ha holnaptól csak cipőboltban vehetsz kenyeret és mindenhol vehetsz tejet, nem fogsz két üzletbe menni, hanem megveszed egy helyen, nem?

Szociknak vége 2013.06.20. 13:37:53

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Amúgy ezek a családok csak nyernek.

Mert családonként évi 800 esik ki nekik, ennél jobban fizet a közmunka.

Nero Bianco 2013.06.20. 13:38:14

@MetroGoldwinMayer:
"Nem lesz nemzethalál "

Nem hát.
Lassú sorvadás lesz.

De mit várjon egy olyan országtól az ember, ahol Lovas fikciós novelláját napokig pörgeti egymás közt az MN-HírTV-Lánchídrádió triumvirátus, és ezen Harrach azonnal úgy fölidegesíti magát, hogy följelenti Bajnait meg két civil egyesületet.

Ezt azért már nem lehet a 35 fok felett beálló agyleállásnak tulajdonítani.

Kék az ég 2013.06.20. 13:38:34

@Ellenőrző QR kód: Úgy te nagy okos hogy a lovasi infóval ellentétben van hangfelvétel és bírósági végzés róla!
__________________________________________________________________
mandiner.hu/cikk/20130115_kiskunfelegyhazi_hangfelvetel_a_2010_es_valasztasokrol

______________________________________________________________________
Fiktív bejelentésekkel manipulálta a választást Kocsis Máté édesapja
Másfélszeresére nőtt a 2010-es önkormányzati választás előtt egy Borsod megyei kistelepülés szavazásra jogosult polgárainak száma. Az ügyészség megállapította: fiktív lakcímbejelentések történtek, és ezért a Fidesz kommunikációs igazgatójának édesapját is megrovásban részesítették.
NOL| 2013. június 17. |

nol.hu/belfold/fiktiv_bejelentesekkel_manipulalta_a_valasztast_kocsis_mate_edesapja

________________________________________________
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Fellebbviteli Büntetőtanácsa 2004-ben jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Baktalórántháza volt alpolgármesterét választási csalás miatt.

A volt alpolgármester ellen az volt a vád, hogy a 2002-es országgyűlési választások előtt több választónak 2000 forintot ígért minden egyes leadott szavazatért. Az eljárás során bizonyítást nyert a pénz átadásának ténye is.

atv.hu/belfold/20100607_valasztasi_csalas_kotodott_a_fideszes_igazsagosztohoz
____________________________________________________

Szociknak vége 2013.06.20. 13:39:12

@P.Freddy: Senki sem mondta neki hogy bezárjon.

Peterpapo 2013.06.20. 13:39:41

@MetroGoldwinMayer:

Az eddigi dohányárusító helyeket viszont érinti. Például a Lapkert, akik a Relay és Inmedio üzleteket működtetik. Sorbán zárják be a boltokat, ami miatt magyar dolgozók kerülnek utcára. De ezzel ne is törődj, mert csak újabb pár száz emberről van szó.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:40:31

@Peterpapo: Közpénzből festik? Még tudsz ilyen sztorikat sokat?

P.Freddy 2013.06.20. 13:41:28

@MetroGoldwinMayer:

"Nekem nincs trafikom leszarom de a komcsi vergődés melengeti a szívemet. "

Neked ezért megéri elnézni, hogy a mostani törvények szerint is többszáz év börtönt érdemlő bűnügyet vitt véghez a Fidesz a trafikmutyi kivitelezése közben???

Ilyen emberek, mint te, mire képesek még ezek után? Lehet hogy gyilkosságot is elnézel majd, ha komcsi vergődés melengeti a szívedet?

Szociknak vége 2013.06.20. 13:41:54

@Peterpapo: Akkor tehát nem utálják az emberek a trafikmutyit.

tryclops 2013.06.20. 13:43:08

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): @P.Freddy: Ha még csak a seggszájról lenne szó Erdogan ügyben...
Sokkal fontosabb, hogy a helyzet képlékeny, nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége, marad-e a török kormány vagy új választás, esetleg puccs jön. Erre a magyar külügy ismét megmutatja páratlan ütemérzékét és beleérzőképességét, és hivatalosan állást foglal az egyik oldal mellett. Gratulálok.
Ezt is felirhatjuk a baltás gyilkos, meg a "szóljunk be a szlovákoknak választások előtt két héttel" mellé. Fasznak nem tudják tartani a pofájukat amíg tisztul a kép! :( Idióták bandája.

_most_ 2013.06.20. 13:43:46

@MetroGoldwinMayer: nyilván te leszarod az állami maffiát, annak is örülnél ha téged szoptatna meg a fidesz, neked csak az a lényeg nyalhasd a fidesz seggét :D

Netuddki. 2013.06.20. 13:44:41

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "Ha el tudnám intézni, hogy a Népszabadság címlapon hozza, hogy én azt hallottam egy "hírforrástól", hogy Orbán Viktor kecskékkel hált"

Hallottad? Nekem fotóm is van róla...

Szociknak vége 2013.06.20. 13:44:58

@Peterpapo: A Relay és az Immedio nem magyar cég, örülök ha bezárnak. A magyar dolgozóikat felveszik a magyar emberek akik trafikot kaptak.

Ez olyan iparág amiben semmi szükség a külföldiek szaktudására.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:46:18

@P.Freddy: Köszönöm a sommás jogi szakvéleményedet, a cirkuszban biztosan díjaznák!!

Éhes_ló 2013.06.20. 13:46:30

@P.Freddy: erről sem a poster, sem én nem írtam.
De ha már szóba hoztad, akkor leírom neked, nem különösebben érdekel kiket ki öl meg a határainktól párezer kilométerre, mert akik ott lopnak csalnak manipulálnak fikarcnyival sem jobbak, rosszabbak a saját házi tolvajainknál, akik minket szuttyogatnak buktortól libásig.

Netuddki. 2013.06.20. 13:48:08

@hopptarisznya: "Reding-nek is voltak már durva hazugságai az országról, a Fideszről, úgyhogy most visszakapta. Ő magyarázkodhat egy nemlétező dolog miatt. NEM ÉRTEM MI A GOND?"

Tudom, hogy egy ostoba fideszesnek hiába magyarázom, de azért megpróbálom.
Ha minden igaz az illető hölgy akár válthatja is a Barrózót. Ha még akkor az orbán lesz itt a vajda, akkor Magyarországnak harangoztak. A többit már remélem nem kell magyaráznom. Vagy mégis?

Éhes_ló 2013.06.20. 13:48:59

@_most_: szerintem mindannyian vidámak vagyunk.
Minket a közvéleménykutatások és Lovas szórakoztat, meg a ti vergődésetek, titeket, meg vice versa.

Akkor mi a gondod?

_most_ 2013.06.20. 13:50:16

@MetroGoldwinMayer: nem magyar emberek kaptak trafikokat, hanem a fideszes rokonok, azért ez óriási a különbség, nekik csak arra kellenek majd a magyar emberek, hogy éhbérért dolgoztassák őket a trafikjaikban, miközben a fideszes oligarchákhoz dől a pénz.

Kék az ég 2013.06.20. 13:50:31

Senkinek NEM TŰNIK FEL MIKOR JÖTT ELŐ ezzel lovas?

Hogy a HT szavazok számát, névjegyzékét mar előre titkoljak nem is gyanús ugye az alábbi mintájára...

________________________________________________________
nol.hu/belfold/fiktiv_bejelentesekkel_manipulalta_a_valasztast_kocsis_mate_edesapja

Fiktív bejelentésekkel manipulálta a választást Kocsis Máté édesapja
2013. június 17. (!!!)

Másfélszeresére nőtt a 2010-es önkormányzati választás előtt egy Borsod megyei kistelepülés szavazásra jogosult polgárainak száma. Az ügyészség megállapította: fiktív lakcímbejelentések történtek, és ezért a Fidesz kommunikációs igazgatójának édesapját is megrovásban részesítették.
___________________________________________________

_most_ 2013.06.20. 13:52:43

@Éhes_ló: nekem semmi gondom, azt leszámítva, hogy a fidesz tönkreteszi az országot, de ostobaságod rendkívül szórakoztató :D

Szociknak vége 2013.06.20. 13:53:46

@_most_: A Relayben ellenben hülyére keresik magukat a pultosok, idióta!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.20. 13:54:49

@Éhes_ló: Lovas egy hazug senki, és a többi gerinctelen féreg ez a másik oldalon levő hasonló kitartott média kurvákra is igaz. Ennyi pénzért eladná a gyerekét is a hentesnek ezek ilyen emberek. Tudod az ilyen pártparancsra média megmondó faszoknak azt se hiszem ha kérdez. Sajnos azt akit már 120-ára érnek hazugságon az 121-er is hazudni fog ennyi. A KDNP (keresztény de nagyon piás) társaságnak meg a látványa maga is irritál. Szerintem össze lehetne kötni Őket Szanyival az is szereti a piát, ihatnák halálra magukat egy kocsmában mindenki jobban járna szerintem.

2013.06.20. 13:56:15

@P.Freddy: Ne etesd a fidiótát. Ő ezért kapja a fizuját. Pénz beszél, kutya ugat!

P.Freddy 2013.06.20. 13:56:37

@MetroGoldwinMayer:

"Senki sem mondta neki hogy bezárjon. "

Értem, tehát egy Fideszes gondolkodás olyan, hogy megfelelő az, ha

- ellopják a trafikostól a piac azon részét, amiért oda bemegy valaki bármit venni.
- nem kötelező bezárni, maradhat nyitva akkor is, ha nem megy oda be senki

és ha valaki ezt nem helyesli, az "kommunista vergődés".

Értem, innentől mindent értek, köszönöm, megvilágosítottad, hogy milyen a "Fideszes gondolkodásmód". Nagy-nagy köszönet érte, kedves Metro.

_most_ 2013.06.20. 13:56:48

@MetroGoldwinMayer: hát biztos többet keresnek, mint egy fideszes trafikban fognak, persze az extraprofit sose lehet elég az ilyen maffiózóknak, így majd nemsokára jön a törvény, hogy a nemzeti trafikokban megszüntetik a minimálbér korlátot.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:58:06

@_most_: Te hülye vagy, minden ilyen munkakör minimálbéres, ahogy eddig is az volt. Legalábbis papíron.

hot-spot (törölt) 2013.06.20. 13:58:56

Ugyan kár aggódni ami a trafikbuziságot illeti.Egy évig élvezhetik a marhaságukat,mert a következő kormány egyetlen tollvonással megszünteti az egészet.
Ámen.

Szociknak vége 2013.06.20. 13:59:47

@P.Freddy: Nem kötelező odamenni. Mivel minden trafikos fideszes, a komcsik meg a nép robin hoodja, hordjon az Mszp cigit a népnek külföldről.

Szociknak vége 2013.06.20. 14:01:18

@hot-spot: Mármint a köv. Orbán kormány?

Amúgy nemrég kapott cigiügyben ENSZ kitüntetést a patás.

Nero Bianco 2013.06.20. 14:02:16

Egy olyan ország, ahol az erőforráshoz jutás nem a tehetség, az üzleti alkalmasság, az innováció alapján történik, hanem pusztán a politikai kapcsolatok számítanak, az az ország szép lassan a perifériára szorul.

A trafik vagy a földosztás politikai kapcsolati alapon ráadásul azt is üzeni a társadalomnak, hogy a sikerességhez nem a klasszikus polgári erények -szorgalom, tudás, kitartás, stb. - kell pusztán csak megfelelő rokoni vagy politikai kapcsolat.

Elképesztően rombolják ezek a mutyik a társadalom önbecsülését, és megújuló erejét.

Az, hogy emellett még becsaptak és utána belerúgtak úgy 10 000 emberbe, az persze megint nem szép dolog, főleg annak fényében nem, hogy ez a megalázott 10 000 durván 350 milliót fizetett azért, hogy megalázzák.

_most_ 2013.06.20. 14:03:38

@MetroGoldwinMayer: hát épp ez az, de nyilván a fideszes rabszolgatartóknak magas ez a minimálbér, hisz csak elviszi az jól megérdemelt extraprofitjuk egy részét.

nu pagagyí 2013.06.20. 14:06:11

@P.Freddy: A Fidesz magyar vállalkozások tömegét teszi tönkre néhány nagystílű spekuláns érdekében. Ők a párszázan a "nemzet", akikre a Fidesz szüntelenül hivatkozik.

Peterpapo 2013.06.20. 14:06:33

@MetroGoldwinMayer:

De nem veszik fel, mert családi vállalkozásban csinálják, Vagy sokkal jobban kihasználják majd őket, mint a multik. Úgy hogy megint nem igaz, amivel vigasztalni próbálod magad.

Peterpapo 2013.06.20. 14:07:29

@MetroGoldwinMayer:

Ja és a Shell sem magyar, de akik bérlik a kutakat és megélnek belőlük, azok magyarok.

sárkányfő 2013.06.20. 14:09:08

@hot-spot:
"Egy évig élvezhetik a marhaságukat,mert a következő kormány egyetlen tollvonással megszünteti az egészet."

Nem így kéne. Azonnal 300%-os egészségügyi különadót kell kivetni rájuk, meg ugyanekkora kártalanítási különadót is. Rabolt bolt rabolt profitjához nincs joguk, azt vissza kell venni. És a befolyt pénzből kártalanítani azokat akiktől lenyúlták a trafikokat, illetve egészségügyi, dohányzásellenes kampányt csinálni. Na és csak egyből ez után visszavenni tőlük.

Szociknak vége 2013.06.20. 14:09:15

@Peterpapo: Kezeltesd magad.

A Shellt is kirúgjuk, de csak sorjában.

EasyBenefits 2013.06.20. 14:09:39

@MetroGoldwinMayer: mindkettő említett cég a Lapker-hét tartozik - sztem a lapker magyar, Magyar embereket alkalmaznak és magyar nyelvű kiadványokat forgalmaznak. Te meg egy igazi magyar debil vagy :)

Peterpapo 2013.06.20. 14:09:46

@MetroGoldwinMayer:

Fog is hordani, te nagyon okos és még az sem fog befolyni az államkasszába, így megint emelhetnek valami adót, amit fizethetünk. A nem dohányosok is.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.20. 14:09:48

@Éhes_ló:
Te is egy olyan beteg ember vagy mint a FejesRob. Aki szerint csak az a bűn és az hazugság amit az ellenoldat követ el, amit a mi oldalunk, az jó. Tehát szerinted a cél szentesíti az eszközt ugye Machiavelli után szabadon.

Ha Orbán lett volna a miniszterelnök 2006-ban akkor ott örömködtél volna, hogy jól megkapta a csőcselék mi.

Tudod az ilyen felfogass számomra gyomorforgató. A bűnnek nincsen szinte sem arca, mindegy ki lop ki csal ami bűn az bűn. De kár neked ilyet magyaráznom, mert abba sötét ködbe amibe élsz ilyen dolgok nem jutnak el.

Szociknak vége 2013.06.20. 14:12:21

@EasyBenefits: Akik elveszik most a piacukat, azok majd kínaikat fognak alkalmazni a terítésre, meglásd! És lehet hogy Népszava nem is lesz (vagy már becsődölt?)! Sic

Peterpapo 2013.06.20. 14:13:00

@MetroGoldwinMayer:

Neked kéne kezeltetni magad. Vagy már voltál? És mint mondott az orvos? Vigyenek haza és mosdassanak meg mi?

Az de jó lesz, ha a Shellt is kirúgjátok. Hát Te tényleg nagyon hülye vagy. :) Különben is ki az a mi?

Peterpapo 2013.06.20. 14:13:58

@EasyBenefits:

A nick neve alapján nem magyar. :)

Szociknak vége 2013.06.20. 14:14:04

@Peterpapo: Persze hogy fog. Csak szlovákiában drágább a cigi, deviszont a benzin is.

Igy sajna a maffiaállamot gazdagítják a szlovákok is.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.20. 14:14:19

@MetroGoldwinMayer: Tudod én nem várom meg míg itt minden nagyon magyar lesz, nem leszek rabszolgája egyetlen magyar oligarchának sem kenyérért és vízért. Te lehet szeretnél az lenni, oké itt hagylak én elmegyek és még majd kívülről fogok röhögni rajtatok mikor szépen éhen döglötök. Ennyi....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.20. 14:15:40

@Kék az ég:
De, nekem feltűnt már sokkal korábban; akkor, amikor mindenki el volt foglalva azzal, hogy regisztrálni kell a szavazásra. A regisztrációt nagy duzzogva eltörölték, miközben az szerintem csak a trójai faló volt, hogy elterelje a figyelmet a sokkal nagyobb kockázatot jelentő, semmifajta "civil" felügyelettel nem rendelkező külföldi szavazók számáról, összetételéről, stb., akik levélben(!) szavazhatnak.
Ki a pöcsöm garantálja, hogy nem fog egy-két ellenzéki szavazat "elkeveredni a Postán", vagy hogy nem fognak szorgos Fidesz-kezek a pártszékház pincéjében "Mancika vagyok Loszándzseleszből, '56-ban disszidáltam, szeretnék a Fideszre szavazni" szövegű levelezőlapokat körmölni, amik később "valahogy" a szavazatok közé "keverednek"???

Szociknak vége 2013.06.20. 14:20:53

@EasyBenefits: A lapker a Lagardére francia cégé.

Ismét egy szoci mutyi, mint a kajajegynél, éves árbevétel a lapkernél 80 mrd körüli. Tüzbe vele!

sárkányfő 2013.06.20. 14:21:39

@MetroGoldwinMayer:
Látom olyan sikeres volt a földrajz-oktatásod, hogy nem tudod Szlovákián kívül vannak más szomszédaink is, pl. szerbek, románok, vagy éppen a röhejes olcsó cigijükről és csempészésükről közismert ukránok.
Ez a maffiaakció a feketekereskedelmet is segíti, piacot csinál neki, ez nyilvánvaló. De a fideszesek erre is büszkék, mint minden gaztettükre, légy hát te is büszke.

Szociknak vége 2013.06.20. 14:22:58

@sárkányfő: Sőt a WHO még kitüntetést is adott ezért. Hülye Ensz, okos kommunista párt!

sárkányfő 2013.06.20. 14:26:31

@MetroGoldwinMayer: Nocsak, meg fog szűnni a csempészcigi? Amikor tudod hogy hazudsz, ugye nem érzel semmilyen lelkifurdalást?

Szociknak vége 2013.06.20. 14:28:57

@sárkányfő: És 23 millió csempészromán is jön, és elveszi a munkahelyedet! Lehet hogy már el is vette!

sárkányfő 2013.06.20. 14:31:18

@MetroGoldwinMayer:
Köszi hogy idiótát csinálsz magadból, egy kicsit vicces, de azért a sóderklubos szintet meg se közelíted, pedig az se nagy dobás.

P.Freddy 2013.06.20. 14:33:00

@MetroGoldwinMayer:

A WHO kitüntetés "megvásárlása" megérte azt a húszmilliót közpénzből szerinted? Bár Orbán seggének fényesítése bármennyit megér nektek... a népetek nyomora is megéri.

Hülye Fideszesek.

Peterpapo 2013.06.20. 14:33:50

@MetroGoldwinMayer:

Ukrajnában olcsóbb. Onnan fogják hozni. Nem hülyék, hogy többet fizessenek érte, mint a fideszesek.

Nero Bianco 2013.06.20. 14:34:50

@MetroGoldwinMayer:

Kit érdekel a WHO, nem vagyok egészségügyis.

Viszont hogy gazdaságpolitikai szempontból kifejezetten káros, hogy egy olyan üzleti szegmenst, ami kb 15 000 kisvállalkozás megélhetéséhez járult hozzá, az gyakorlatilag pártszempontoktól vezérelve átkerült nagyjából 100 család kezébe.

Ennek nincs semmi racionális gazdasági magyarázata.
Egészségügyi meg végképp nincs.

Mad Mind 2013.06.20. 14:35:59

@Éhes_ló:
"Engem ez örömmel tölt el.
Pusztultok rendesen, napról napra. "
Idézet tőled. Szóval ki akar megölni kit? Persze válaszolni az nem megy.
"A rebe segít neked a jesivátokban, ha szépen kéred. "
Ezt meg tényleg nem értem. Mi az a rebe és a jesivá?

Peterpapo 2013.06.20. 14:38:16

@MetroGoldwinMayer:

Úgy van! Adjuk oda Simicskának, hadd gazdagodjon! Igaz, hogy abból sem látsz majd egy fillért se, de örülj, hogy egy magyar lopja ki a zsebedből a pénzt és nem egy külföldi. Úgy van! Magyar seggbe magyar lófaszt! Ez legyen az új jelszavad! Ezt írd fel egy transzparensre és ezzel sétálgass az utcán! És hogy mindenki megértse, egy nemzetiszín szalaggal átkötött henger alakú valamit dugjál fel magadnak! :) Persze minderről küldj majd képet nekem is! :)

Szociknak vége 2013.06.20. 14:40:09

@Nero Bianco: Namost. Ezt a 100 családot és az 5000 trafikot tessék összekötni. Már csak ennyi hiányzik az igazadhoz.

A 15000 hazugság, mint fentebb írtam csak a francia inmedio-relay 400 trafikot vitt, nagyon helyesen kiszopatják őket. Ilyen nagy koncentráció mostantól nem lesz, ami lesz az meg magyaroké.
Ismét nagyot lépett előre a fidesz a 2/3 felé.

Szociknak vége 2013.06.20. 14:42:26

@Peterpapo: Simicskának ez kis pénz, ő nagyobb ember volt már a szocik alatt is...:)

P.Freddy 2013.06.20. 14:44:30

@MetroGoldwinMayer:

"...ami lesz az meg magyaroké."

Konkrétan Sánta Jánosé, Lázár Jánosé, Gyulai Zsolté, CBA-é.

Ők pedig a "nem-offshore" Kajmán szigetekre, Belizbe, és Svájcba talicskázzák a hasznukat.. De jó, hogy magyaroké lett, de jó, éljen éljen éljen!! :-)))

Mad Mind 2013.06.20. 14:45:00

@MetroGoldwinMayer:
Erre az a megoldás, hogy becsukunk egy csomó munkahelyet és mi alkalmazzuk éhbérért őket(egy kis részüket)? Ez a fidesz módi?

sárkányfő 2013.06.20. 14:47:12

@MetroGoldwinMayer:
"ami lesz az meg magyaroké."

Lófaszt. Nem magyaroké lesz hanem fideszeseké. Ezt jól jegyezd meg.
Aki magyaroktól lop, mert mert fideszes és megteheti, az NEM magyar hanem fideszes.

Szociknak vége 2013.06.20. 14:49:16

@P.Freddy: Mi közöd hozzá mit hova talicskáznak? A magyarországi vállalkozásuk is pénzből van.

Szociknak vége 2013.06.20. 14:52:02

@Mad Mind: Minden trafikban mindig is minimálbéresek dolgoztak. Akiknek megszünik a munkahelyük főnököt váltanak. A minimálbér csak mostantól éhbér? Kacc.

Szociknak vége 2013.06.20. 14:53:13

@sárkányfő: Bár igazad lenne és a fideszeseké lenne az összes trafik, vagy legalább annyi amennyi a támgatottságuk aránya....

sárkányfő 2013.06.20. 14:54:00

@MetroGoldwinMayer:
Látom te a maffidesszel vagy, nem a magyarokkal, hazátlan...

Szociknak vége 2013.06.20. 14:55:16

@sárkányfő: Ne sivalkodjál, franciabérenc!

Nero Bianco 2013.06.20. 14:57:30

@MetroGoldwinMayer:
"A 15000 hazugság"

Miért is?
Az iparági adatok és a Nemzeti Dohány adatai alapján ez egy jó becslés.

Az inmedio vitt 40 000 elárusítóhelyből 400-at.
De szűkítjük a jelentősebb forgalmazókra, ami kb 20 000, akkor is ez a teljes forgalmazási helyek 2%-a, míg a Continentálhoz köthető 5500 ból 500. Az 9%.

A dohánykisker 80%-a eddig is a magyaroké volt.
Most meg 100%-ban fideszeseké lesz.

De ez nyilván örömmel tölti el azt a több mint tízezer magyar kisvállalkozót, akik összesen buktak 350 milliót azon, hogy elindultak egy kamu pályázaton, és még meg is alázták őket.

sárkányfő 2013.06.20. 14:58:29

@MetroGoldwinMayer:
Látom fáj az igazság fidesznyik.

Mad Mind 2013.06.20. 15:13:09

@MetroGoldwinMayer:
Nekem főleg az a bajom, hogy eddig lényegesen több embert dolgoztattak trafikban éhbérért, mint amennyit most fogtok dolgoztatni. Ez munkahely csökkentés nem növelés.

Peterpapo 2013.06.20. 15:42:45

@MetroGoldwinMayer:

Te tuti csak provokátor vagy, mert így szórakoztatod magad. :) Gondolom időnként leesel a székről a röhögéstől, hogy a hülyeségre, amiket írsz, milyen felháborodott reakciók jönnek. :)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.20. 16:03:17

@MetroGoldwinMayer: Közöd annyi, hogy azok akiket kibasztak legalább adóztak valami, ezek nem fognak mert címeres adócsaló mind élen a lézer jancsi bohóc krematórium szökevénnyel.

De tudod én szarok rá ki kié, ki mié, leszarom, hogy magyar és azt is ha francia, de tőlem marslakóé is lehet. Ha az ország lakossága jobban fog élni leszarom, ha jobb lesz az életszínvonal, tőlem lehet akár minden a fideszé is. Ha EU-s életszínvonalat fognak biztosítani az embereknek legyen minden Simicskáé, vagy Gyurcsányé, vagy Orbáné, vagy Bajnai vagy akárkié.

De most őszintén, így ismered a magyar embereket, így ismered a magyar vállalkozókat, főleg az ilyen semmiből jött, korrupción és lopáson gazdagodottakat, hogy érdekli valami is Őket a saját hasznukon kívül. Ugyan. Még rosszabbak mint a külföldi multik, ezt garantálni merem.

Peterpapo 2013.06.20. 16:03:43

@Melchi Zadok:

Na jó bocsi, rosszul fogalmaztam, csak érthetőek. :)

Nero Bianco 2013.06.20. 16:28:51

@Nikosi:
"főleg az ilyen semmiből jött, korrupción és lopáson gazdagodottakat"

Ezt írtam én is egy korábbi kommentemben.
Azok, akik most lenyúlják a dohánykiskert, azok nem a tehetségükkel, az üzleti érzékükkel, innovációval tették ezt, hanem pusztán a hatalomhoz fűződő kapcsolataikkal.

És most, hogy nyertek, ott állnak majd, tartva a markukat, hogy még koncessziónként 4 milliót felvegyenek, hogy be is tudják indítani azt az üzletet, amiről amúgy fingjuk nincs.
Vagy ahogy a mi környékünkön történik, egyszerűen bérbe adják a koncessziós jogukat olyanoknak, akik eddig is ebből éltek, van gyakorlatuk, és a koncessziótulaj havonta egyszer befárad elvinni a lóvét.

És ezt a trafikonként 4 milliót nem kismamák meg rokkantak meg önfoglalkoztató kisvállalkozások kapják, hanem milliomos, sok esetben milliárdos céges háttérrel rendelkezők.
Akik eddig is az állam csecsén éltek, és ezután is azt teszik, mert ezen kívül semmi máshoz nem értenek.

Éhes_ló 2013.06.20. 17:08:34

@Nikosi: a saját fóbiáidat ne kérd rajtam számon, küzdj meg velük magad.
Szerintem Lovas az egyik legjobb jobber publicista, nem véletlenül tették oda, ahol van.
Ez a húzása pedig előkészített és megalapozott, nem véletlenül ment főmúsorídóben és nem véletlenül kussoltak róla sunyin a ballerek 3 napig.
Most elmaszatolnák, de nem fog menni.
Szóval nyugi, várjuk ki a végét.

Éhes_ló 2013.06.20. 17:21:52

@Mad Mind: idézni csak pontosan, szépen:
" Éhes_ló 2013.06.20. 12:07:37
kissé megkésve kaptatok észbe, gondolom nagy volt a megdöbbenés és a kintieknek nem volt rá forgatókönyvük.
Nos, ha spéttel is, de három nap után megjött a "válasz" a zindexes bagázstól, amiből közepesen értelmes emberek jól láthatják, hogy Lovas ismét érzékeny területre nyomta be jobbegyenesét, ha a sunyi agyonhallgatást a zindexes és kettősmércés, vastagbőrös hazudozás váltja fel.

Ez pedig jó jelzés arról, hogy érzékeny területre tapintottak mindannyian és olyan helyen találták el ellenfeleiket, ami már nem kezelhető a szokásos PC eszközökkel, kirekesztéssel, agyonhallgatással, hanem a hazugságok és olcsó személyeskedés garmadával kell elfednetek a fájdalmas grimaszt és a pánikot, amit az ébredező társadalom és a jó tollú ellenfeletek nektek okoz.

Engem ez örömmel tölt el.
Pusztultok rendesen, napról napra. "

Itt mások haláláról csak te álmodoztál.
De ha nem érted a magyar nyelvet ne engem, hanem a tanáraidat és szüleidet hibáztasd.

Nero Bianco 2013.06.20. 17:24:35

@Éhes_ló:
"nyugi, várjuk ki a végét. "

Már vége.

Szociknak vége 2013.06.20. 17:25:33

@Nero Bianco: De szűkítjük a jelentősebb forgalmazókra, ami kb 20 000, akkor is ez a teljes forgalmazási helyek 2%-a, míg a Continentálhoz köthető 5500 ból 500. Az 9%.

- csak ugye ez hazugság, ugyanis míg a francia trafikoscég árbevétele 80 mrd volt 2011ben, a teljes dohánypiac meg 500 mrd....

- A continentalhoz köthető HVG cikket már kiveséztük fent, tucatnyi cégről van szó ami mind önálló ráadásul magyar tulajdonú

Szociknak vége 2013.06.20. 17:27:27

@Nero Bianco: 'A dohánykisker 80%-a eddig is a magyaroké volt.
Most meg 100%-ban fideszeseké lesz.'

Ez is megérte volna, de 100%-ban magyar lett a dohánybiznisz, újabb lépcsőfok a 4/3 felé.

Szociknak vége 2013.06.20. 17:32:15

@Nero Bianco: 'És ezt a trafikonként 4 milliót nem kismamák meg rokkantak meg önfoglalkoztató kisvállalkozások kapják, hanem milliomos, sok esetben milliárdos céges háttérrel rendelkezők.'

1. DK szeánszon továbbgondoltad? Milyen 4 millió?

2. Ha így volna is érdekes feltételezés volna hogy a milliárdosok a tehetségtelenek, bezzeg a rokkantnyuggerek és kismamák az üzleti világ csiszolatlan gyémántjai...:DD

Szociknak vége 2013.06.20. 17:35:26

@Nikosi: Az adózók mind hálásak a fidesznek, ezt majd 14ben csomagolás közben tapasztalod...:DD

Te szarod le hogy mi kié, csak hát te hülye vagy, a franciák meg nem.

A vállalkozót a saját haszna érdekli, nagy felfedezést tettünk.

Szociknak vége 2013.06.20. 17:37:09

@Mad Mind: Talán nőtt a munkanélküliség?

Nero Bianco 2013.06.20. 17:43:10

@MetroGoldwinMayer:
"csak ugye ez hazugság, ugyanis míg a francia trafikoscég árbevétele 80 mrd volt 2011ben, a teljes dohánypiac meg 500 mrd...."

Kicsit összemosol dolgokat.
Az iparági adatok szerint a Lapker kb 5-6%-ot vitt a dohánykiskerből.
Te meg behozod a teljes forgalmukat, amiben minden benne van, az újságoktól a csokin át minden vicikvacak.

De engem ráadásul baromira nem érdekel, hogy ki tulajdonol egy trafikot, hanem az érdekel, hogyan jutott a piaci részesedéséhez.
A Continentál miért nem csinálta meg azt eddig, hogy építi a saját bolthálózatát?
Építi a brandet, a hozzátartozó logisztikai és marketing hátteret?
Hát azért, mert kurvára nem ért hozzá.
Ahhoz ért, hogy belobbizza magát Lázár seggébe, és onnan nyúlja le a piacot, hatékony politikai támogatással.
Attól még hogy valami magyar, attól bőven lehet szar is, meg pazarló is, meg nem ügyfél/vevő barát.

Ezek az állami monopóliumokra építő gazdaságpolitikai lépések, amik aztán ezeket a monopolisztikus jogokat koncessziós formában a piac megkerülésével odaadják a piacon megélni nem tudó vállalkozásoknak, az az a dolog, ami a leghatékonyabban rombolja a magyar gazdaságot.

Ha Sánta János 10 év alatt felépít egy 300 üzletből álló hálózatot, ami erős szereplője a piacnak, akkor gratulálok neki.
Ha meg ezt megkapja Lázártól ajándékba, akkor meg azt mondom, hogy lehet elhúzni a halál náthás faszára.

Szociknak vége 2013.06.20. 17:57:03

@Nero Bianco: Most írtam az adatokat, fentebb linket is adtam meg. Ha leírod hogy iparági adatok attól nem fosom le ja bokám, nem vk HVG olvasó...:DD

Iparági adatok év es dohányforg.: 400-500 mrd
Lapker Relay-Inmedio 2011es forgalma 81,5 mrd

Olyan nincs hogy Continental, meg 500 trafik, ezt szintén a HVG találta ki, de ő is csak a címben jött ezzel. Ez sok-sok cég trafikja, amiről egy újságíró leírta hogy szerinte a Continentalhoz köthető, amiről ugye fogalma sincs senkinek hogy micsoda.

A dohánykoncesszió elég elterjedt, de Mo-n eddig nem volt. Nem is tudták az emberek hogy egy ilyen fos semmilyen hozzáadott értéket nem nyújtó zéró 'iparág' is részben külföldi, a ballibsiket ez nem zavarta, ki is ürült a kassza.

Remélem más országokhoz hasonlóan a piával ugyanezt csinálják majd.

Sánta jánosnak sincs 300 trafikja, attól hogy te azt mondod.

csak egy néző 2013.06.20. 18:02:18

Meghallgatva az idióta, alkoholista Pálffy bemondó nyilatkozatát a rádióban és Haragh (mint tudjuk: rossz tanácsadó) depressziós elvtársurat, ezek a kretének tényleg azt hiszik, hogy csak hülyék élnek ebben az országba.Ezekről a megbeszélésekről 60 éve semmi sem szivárgott ki soha. Most pedig mit ád az Isten, pont most súgtak egy nyikhaj, senkiházi, jöttment firkásznak, Herr Lofasznak. Ha valaki ebben az országban választási csalásra készül, az bizony a most regnáló banda. Lásd, megszavazták, hogy senki sem ellenörizheti a külföldön élők szavazatait. Azért az is elképesztő, hogy a hatalom megtartása érdekében, mit nem képesek hazudozni, terelni, csak azért, hogy a sok szemétségeikről (trafik, föld, sikertelen bírósági pereik, Közgép ) amikbe egy normális európai ország kormánya egyenkén

Nero Bianco 2013.06.20. 18:06:02

@MetroGoldwinMayer:
"Iparági adatok év es dohányforg.: 400-500 mrd
Lapker Relay-Inmedio 2011es forgalma 81,5 mrd"

Ne röhögtesd már ki magad.
A Lapker teljes forgalmából mennyi is a dohánykisker?

Nero Bianco 2013.06.20. 18:10:19

@MetroGoldwinMayer:
"Sánta jánosnak sincs 300 trafikja, attól hogy te azt mondod. "

Ja, nem 300, hanem 500.

A Lapker is baromi sok üzletet visz franchise rendszerben, ahol az üzemeltető vállalkozó a hálózatba száll be, és kapja a logisztikát és az üzleti hátteret.

Csak a helyzet az, hogy ezt ők piaci alapon csinálták meg, a fideszközeliek meg mutyi alapon, egy kliensrendszer tagjaként.

De nem akarlak meggyőzni, mert nem is ezért írok ide,

Neked tetszik a gazdaság politikai klientúra alapján történő felépítése, nekem meg nem.
És ez sosem lesz összeegyeztethető álláspont.
Nincs átjárás a kettő között.

Szociknak vége 2013.06.20. 18:11:05

@Nero Bianco: Na itt vannak az összefonódások, hülyére röhögheted magadat velem együtt

images.hvg.hu/static/Continental_trafikcegek.pdf

'A Lucky Trafik Bt. május végén közösen keresett bolti eladót 8
másik trafikos céggel budapesti kerületekbe. Ld. 3. sor' - ilyen és efféle aljas bünök történtek itt. A HVG szerint az akkora bün, hogy el is felejtették hogy mi köze a betéti társaságoknak a Continentalhoz....

Szociknak vége 2013.06.20. 18:12:07

@Nero Bianco: Ez hangyányit konkrétabb a számaid hiányánál....

Szociknak vége 2013.06.20. 18:13:58

@Nero Bianco: Nem, a lapker egyetlen üzletet sem visz franchise-ban, én ugyanis nem ad hoc osztom az észt hanem a honlapjukról veszem hány üzletük van.

Nero Bianco 2013.06.20. 18:19:30

@MetroGoldwinMayer:
"Ez hangyányit konkrétabb a számaid hiányánál.... "

Ne röhögtess, mikor érdekeltek téged a számok?

És mégis mit hiányolsz?
Benyögöd a Lapker 81.5 milliárdos forgalmát, amiből 40 milliárd az újságok, 40 milliárd az egyéb kisker, másfél meg a reklám és resztli.
A 40 milliárd kisker az a cigi csoki üdítő apróbiszbasz, és az általános adatok szerint a vegyes jellegű kereskedelmi egységekben a dohánykisker átlagosan 30%, tehát ez nagyjából 12 milliárd, de legyek megengedő, legyen a fele, 20 milliárd
Ha a dohánykiskert nem 500 nak veszem, csak 400-nak ez akkor is kb 5%-os piaci részesedés.

Mégis mit akarsz a számokkal?

Szociknak vége 2013.06.20. 18:25:15

@Nero Bianco: Nem zavar hogy neked és a HVGnek egyáltalán semmije nincs? De egyáltalán?

Nero Bianco 2013.06.20. 18:26:46

@MetroGoldwinMayer:
Oké, nem klasszikus franchise, de nem is alkalmazottak viszik az üzletet.

De ez tök érdektelen abból a szempontból, hogy a trafik koncessziós jogok hogy kerültek pártalapon szétosztásra.

Én alapvetően azon az állásponton vagyok, hogy akik megfelelnek egy követelménynek, azok árusíthassanak azt, amiről úgy gondolják, hogy biztosítja a megélhetésüket.

Már mekkora parasztság az, hogy a fidesz választókerületi szervezetei vitatják meg, hogy ki árusíthat cigit.
És ez tök független attól, hogy most akkor a Lapker üzleteit amúgy vállalkozási formában ki lehet venni, ami ponttosan nem fedi a franchise fogalmát.
Szarom én le.

Kibasztak 10 000 kisvállalkozóval, lehúztak róluk 350 milliót, és utána kiröhögték a balekokat.

Te meg ennek a piszkos játéknak tapsolsz.
Gratula.

Nero Bianco 2013.06.20. 18:35:37

@MetroGoldwinMayer:
"Nem zavar hogy neked és a HVGnek egyáltalán semmije nincs? De egyáltalán?"

Minek kéne lennem?
Ahol élek, egyetlen egy olyan kisvállalkozó nem nyert, ahol én cigit szoktam venni. Akikkel jóban voltam, akik akkor is adtak, ha elfelejtettem eltenni a pénztárcámat, akik akkor vették le a polcról amikor beléptem, és kérnem sem kellett, akik adtak a kutyámnak a parizeres zsemléből egy kis darab parizert, akikkel lehetett 2 percet beszélni, hogy melyik kávé a jobb, mit vegyek.
Kibaszták őket a hóra.
Reszeltek nekik.
Lehet becsukni, mert nem voltak Kupper barátai.

Mit szarakodsz számokon, mikor sosem érdekelt téged egyik szám se, csak nyomod a süket ostoba fideszes mantrákat.
Az én lakókörnyezetemben egyetlen bolt sem kapott koncessziót, ahol cigit szoktam venni.
Az sem, ahol aztán tényleg a mindenféle dohányzási kellékekre szakosodtak, a vizipipától a szivaron át a vágott dohányon keresztül a dobozos cigiig.
Biztos, mert baromi szar pályázatot adtak le.

Ne röhögtesd ki magad.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.20. 18:59:13

@Fejesrob: MIt is buktunk el (én egyébként jobblibsi vagyok, csak szólok)? Ha most igaz, hogy a Bilderberg csoport a világ ura, és Bajnai instrukció szerint cselekszik, akkor csak egy miniszterelnök van, akit érdemes megválasztani, az, aki képes a viág urait befolyásolni.
Amúgy persze el lehet hinni mindent, csak nem érdemes...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.20. 19:00:24

@MetroGoldwinMayer: Akkor minek lázítotok folyton a milliárdosok ellen?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.20. 19:04:12

@Éhes_ló: Képzelem, milyen lehet a többi jobber publicista (olvasom őket néha, tudom)? A minőséget talán nem azzal kellene mérni, hogy mekkora feneket tud keríteni egy álhírnek.
Amit leírt, az nem hír, hanem terv: szerintem a FIDESZ egy az egyben meg fogja valósítani.
Kiderülni meg nem fog semmi több, többek között mert nincs is minek. Már a feltétlezés is nevetséges, hogy a világ urai a magyar választásoknak szenteljenek két szót is.

hot-spot (törölt) 2013.06.20. 19:04:56

@MetroGoldwinMayer: Nem lesz itt semmiféle Orbán kormány.Csalás sem lesz,már szervezik a választási megfigyelőket.
Ennyi volt nekik.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.20. 19:06:29

@MetroGoldwinMayer: A kajajegy FIDESZ-mutyi, amely most Európai Bíróság elé fog kerülni.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.20. 19:14:42

@Fejesrob: Ezért költött már eddig félmilliárdot a FIDESZ Bajnai lejáratására (ebben nincs benne az, amit elbuktak elvesztett sajtópereken a szolgamédia újságjai és tv-i).
EL lehet hinni minden baromságot, csak nem érdemes... (ja, ezt már írtam, de nem ba, tanulj, komcsi!)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.20. 19:21:18

@hopptarisznya: MI? KDNPS-e vagy?
Tudom, hogy Neked tetszik, amit a FIDESZ csinál, de talán ha beidéznéd Reding egy konkrét, tényszerű hazugságát.
Megjegyzem az EPP kettős mércéje: magyarorszagon.hu/hirek/2013-06/kulfold/az-epp-ficonak-odafricskaz-orban-kozben-lebontja-a-demokraciat/

ihajja-csuhajja 2013.06.20. 19:45:54

Mivel kissé offolt a poszt, bátorkodok bejelenteni, megtaláltam Orbán ideológiai és retorikai forrását. A szöveghűséget csupán a megnevezések aktualizálásával rontottam, itt-ott. Érdemes elolvasni, nincs új a Nap alatt. (Nyilván kitaláljátok kitől származik.)

A választásra elsősorban azért van szükség, hogy megkérdezzük a magyar népet, jóváhagyja-e azt az utat, amelyen az utolsó esztendőkben jártunk. Az elmúlt két év óriási változásokat hozott és ideje, hogy megkérdezzük a nemzetet: helyesli-e ezeket a változásokat?
Terveinket az idén hét hónappal a kitűzött határidő előtt befejezzük és nekifogunk egy új, még hatalmasabb munkának. Ez a terv olyan óriási erőkifejtést követel a magyar néptől, hogy megkezdése előtt itt is kikérjük véleményét és megkérdezzük: helyesli-e.
Ez a hatalmas terv 500 000 új ipari munkást, traktorvezetőt, mérnököt, közgazdászt, tanárt, tanítót és egyéb szakembert követel meg. Mindjárt hozzátehetem, hogy az 500 000 új munkaerő meglehetősen óvatos becslés. A szám maga azonban azt mutatja, hogy ennek a tervnek következtében nemcsak megszűnik az országban minden munkanélküliség, hanem komoly munkáshiány keletkezik.

A magyar demokrácia bel- és külpolitikáját a béke megőrzésének célja vezette. Most meg akarjuk kérdezni a választóinkat, támogatják-e ezt a politikát. És végül a választáson felhatalmazást akarunk kérni, hogy folytassuk-e eddigi politikánkat.
Nem kívánok hosszan szólni eredményeinkről; beszélnek azok magukért. Ha ellenségeinknek felvetjük a kérdést, hogy hitték-e négy év előtt, hogy ilyen gyorsan talpra állítjuk az országot, csak azt válaszolják, hogy nem, nem hitték volna. A magyar demokrácia eredményeit és sikereit még az ellenséges külföld is elismeri.

De a gazdasági talpra állás és újjáépítés mellett fontosabb a politikai újjáépítés, amit az elmúlt két esztendő alatt végeztünk. Négy évvel ezelőtt még javában folyt a harc a hatalomért.
Amint az új termés alapján számvetést csinálhatunk, napirendre tűzzük az állami tisztviselők és pedagógusok gazdasági helyzetének újabb megjavítását. Vegyék azt azzal tudomásul, hogy amit mi ígérünk, azt meg is szoktuk tartani.
Kísérletük, hogy beavatkozzanak belügyeinkbe, kudarccal végződött és előre megmondhatom, hogy a jövőben is elutasítunk minden olyan kísérletet, mely a demokrácia ellenségeit külföldről támogatja. Ebben a kérdésben nem ismerünk tréfát és hajszálnyit sem engedünk, mikor népünk érdekeit kell megvédenünk.
Terveink eredményeképpen megerősödik a magyar hadsereg, a demokratikus honvédség is. Azt hiszem, mindenki egyetért velem, hogy békénk megvédésére feltétlenül szükség van erős honvédségre. Ilyen helyzetben egy védtelen ország, amelynek nincs még hadserege, valósággal csábít mindenféle beavatkozásra és provokációra.
A magyar demokrácia sikereit, mint egy görbe tükör vetíti vissza a magyar és a nemzetközi balliberális koalícióknak az a tanácstalansága és tehetetlen dühe, amellyel a a parlamenti választásunkat nézi. Ezen a választáson már nincs is szó arról, hogy a ellenzék az országon belül vagy kívül velünk szemben, ország építő terveinkkel szemben valamilyen programot tudna állítani. A jól megérdemelt vereségből eredő dühön és elkeseredésen kívül most már nincs más megnyilvánulásuk. Programot már nem tud adni, mert nyíltan nem mondhatja meg, hogy terveinek egyetlen feltétele van: a véres háború.
Jó ügyet védünk, amikor a régi balliberálisokkal, a külföldi imperialistákkal szemben elszántan, meg nem tántorodva harcolunk a demokrácia politikai és gazdasági vívmányainkért. Most előttünk az eredmény, a tengernyi erőfeszítés, a szívós munka, a nép igazába és a új társadalmi berendezkedésünkbe vetett hit gyümölcse: az ALAPTÖRVÉNY.

CyberDog 2013.06.20. 19:53:57

Miért foglalkoztok ezzel a metrógoldwinmájerrel. Ne látjátok hogy fizetett béríró. Azért küldte ide az MSZP, hogy lejárassa a fidesseseket.
Egy kicsit viszont túlzásba viszi butaságot. Ha ennyire buta lenne akkor pl még a számítógépet sem tudná bekapcsolni.
Az aljasságot, embertelenséget viszont jól jatsza, a fidessesek közt már nincs tisztességes ember.
A fidessben ha valakiröl kiderül, hogy az életben valaha, egyszer-is becsületes volt, az azonnali kizárásal jár a pártból.

Szociknak vége 2013.06.20. 19:55:42

@Nero Bianco: Legyünk precizek. Az egész a hangfelvételből indult, amit én is és az ügyészség is hallott.

Ez arról szól hogy a választókerületi fideszesek minősítették a pályázókat. De a döntésben nem vettek részt, így miért ne minősítenének egy 20.000es városban, ahol mindenki mindenkit ismer? Ez nem csak nem bcs., hanem nem is meglepő.

És mivel a trafikmutyi a hangfelvételre épült, amint a hangfelvétel nyilvános lett és mindenki hallhatta, az ügyészség is mondhatta azt hogy bocs ez nem elég a nyomozáshoz.

Szociknak vége 2013.06.20. 19:59:35

@Kuviklacz: A kajajegyet is frankón magyar kézbe adták, az EU hasgörcsöt kapott, most agyalhatnak hogy az az eurokonform ha francia kajacégé a monopólium, ahogy eddig,

De mivel szoci kormány nem lesz ezt elfelejthetik, és a piaforgalmazást is kiveszik a külföldi láncok kezéből ha az EU sokat ugrál.

Nero Bianco 2013.06.20. 20:16:41

@MetroGoldwinMayer:
"Ez arról szól hogy a választókerületi fideszesek minősítették a pályázókat."

Mi a bánatos szent szar köze van a választókerületi fideszeseknek a trafik pályázatokhoz?
Semmi.
Nem dolguk a minősítés.
Egyáltalán minek foglalkoztak vele, ha nem akarnak belefolyni a döntésbe?
Ennyire kurvára ráérnek, és semmi más problémájuk nincs?
Ugyan már. Ki hiszi ezt el?

Amúgy meg annyira nem vettek részt a döntésben, hogy csodák csodája, azok nyertek, akiket a fideszes vezetés támogatott.
Nahát, micsoda véletlen.

Tényleg azok voltak a legjobb pályázók, akik életükben nem üzemeltettek kiskereskedelmi egységet, és azok a legrosszabbak, akik meg x éve ezzel foglalkoznak.
És ezt még el is kéne hinni.

Egyébiránt csak szólok, nem onnan indult, hogy nyilvánosságra került a hangfelvétel. Már előtte is gyanúsak voltak a pályáztatási körülmények, csak ez -meg még pár másik- megmutatta, hogy hogyan nem volt fair ez az egész.
Mi volt a technológia.

Pont, mint a földbérleti ügyeknél.

Ahol nem a pályázati anyag volt a fontos, hanem az, hogy ki kinek a kije, és kivel kell jóban lenni, hogy kaphass földet.
Ugyanaz a kamu pályázat.

Nero Bianco 2013.06.20. 20:21:29

@MetroGoldwinMayer:
"ha francia kajacégé a monopólium"

Nem volt monopólium.
Piaci verseny volt.

Ahogy a hulladék gazdálkodásban is, amit szintén tönkrevert a kormány.

Az, hogy az iskolagyümölcs még nem monopolizálódott, az is csak átmeneti állapot, meg egy csomó más minden is.

Ha egy ország a kontraszelektált üzleti modellre alapozza a jövőt, abból mindig orbitális bukta van.

P.Freddy 2013.06.20. 20:42:28

@MetroGoldwinMayer:

"Ez arról szól hogy a választókerületi fideszesek minősítették a pályázókat. De a döntésben nem vettek részt"

Hú bakker, ezt a hazugságot (vagy ostobaságot) nem gondolhatod komolyan.

Nekem konkrét önkormányzati (fideszes) képviselő ismerősöm mesélte, hogy hogyan OSZTOTTÁK EL a pályázatokat, vagyis DÖNTÖTTEK a nyertesekről.

Ez VASTAGON bűncselekmény.

Ezt nagyon sokan tudják, és ez állandó robbanásveszélyes gócként égeti a Fideszes seggnyalók valagát. Persze PoltPot-al sokminden védhető, de azért ez mégiscsak egy darázsfészek. :-)))

Szociknak vége 2013.06.20. 20:44:41

@Nero Bianco: Nem piaci verseny kell, hanem olyan verseny kell, ami nekünk jó.

3 francia cégé volt a piac, ilyen verseny nem kell, ilyet csináljanak otthon maguknak.

Szociknak vége 2013.06.20. 20:50:52

@Nero Bianco: Mi az hogy nem dolguk a minősítés? És ez bcs vagy mi? Te is minősíted a nyereseket, de ki nem szar szájba, nem igaz?

csodák csodája, azok nyertek, akiket a fideszes vezetés támogatott. - erre megint nincs semmi bizonyíték kivéve hogy 20 blogban leírták, egyébként támogatásról szó nincs a hangfelvételen, azért majd hallgasd meg ha már beszélgetünk róla

A fidesz üzleti modellje 98-02 között a legjobbat hozta ki az országból, a most ellene indulók meg a legrosszabbat. Miről beszélgetünk, annyit lopnak amennyit akarnak akkor sem alternatíva a maszop.

Szociknak vége 2013.06.20. 20:53:54

@P.Freddy: Ja hogy neked a buta maszopdroidnak mesélte a fideszes képviselő ismerősöd...

OK, meggyőztél.

Nero Bianco 2013.06.20. 21:01:19

@MetroGoldwinMayer:
"És ez bcs vagy mi? "

Ez speciel minden civilizált országban bűncselekmény.
Befolyással való üzérkedésnek hívják.

Az pedig méretes tévesztés a részedről, hogy ugyanarra a platformra helyezed, hogy én utólag minősítem a döntést azzal, hogy a választókerületi fideszes vezetők pedig beleszólnak egy pályázatba, amihez semmi közük nem lehetne.

De alapvetően nincs annak értelme, hogy egy jól szabályozott és működő rendszert szétverjenek, tönkretéve kisegzisztenciákat.

Leszarom, ha a tesco vagy az auchan nem árulhat cigit, mert sosem vettem náluk.
Az én környezetemben magyar vállalkozókat baxtak ki a hóra, és kaptak jogot a semmirekellők.
Üzlethelyiség nélkül, tapasztalat nélkül, pusztán mert remekül nyalnak fideszes seggeket.

P.Freddy 2013.06.20. 21:07:09

@MetroGoldwinMayer:

Képzeld, bizony, az emberek már csak ilyenek, ezt-azt kibeszélnek... és ezek többszázan vannak szerte az országban... és ha ezeknek valaki beletesz a zsebébe mondjuk 30milliót, mint a fideszes országyűlési képviselők zsebébe egytől-eygig 2010-ben, akkor ezek az emberek nagyonsokmindenre képesek ám, de hiszen láthatod a saját szemeddel a fideszes képviselői aljasságokat nap-mint-nap, egyéni indítványról-egyéni indítványra..., stb :)

Hej, de szép is lesz, amikor a bűncselekmény már nem lesz védhető, még ilyen Fidesztrollokkal se, mint Metro :-)))

De nagyot fogunk röhögni a Fideszbűnözőkön :-)))))))))))))))))))

Szociknak vége 2013.06.20. 21:12:00

@Nero Bianco: Lassan mondom, a befolyással való üzérkedésnek elemi része a befolyás.

Ami a trafikpályázatok ügyében sem a Szekszárdi polginak, sem a helyi képviselőknek nincs.

ne csúsztass - beleszólak? Kik ők hogy beleszóljanak? Tudod erre van a bíróság hogy tisztázza. De ahhoz hogy egy ügy oda kerüljön a minimális komolyanvehetőségének meg kéne lenni: ezt hívják alapos gyanúnak Ez az ügy egy dupla nulla ebből a szempontból, sajtófeltételezésekből áll.

nincs annak értelme, hogy egy jól szabályozott és működő rendszert szétverjenek, tönkretéve kisegzisztenciákat. - ki szerint jól szabályozott v. müködő? Szerintem ahol külföldieké 400 trafik az szar rendszer. Az eddigi haszonélvezői szerint jól szabályozott, jól müködik, de kit hat ez meg? Engem nem.

Szociknak vége 2013.06.20. 21:14:39

@P.Freddy: Jaja, megint nőtt a fidesz támogatottsága áprilisban, és megint tönkreverte a szocikat júniusban egy hONK választáson, egyetlen egyen sem nyert szoci 2010 óta. Szóval a vágyaid meg a valóság messze vannak egymástól.

P.Freddy 2013.06.20. 21:21:47

@MetroGoldwinMayer:

"a vágyaid meg a valóság messze vannak egymástól. "

Attól még vágyhatom, hogy a bűnözőket ne védje saját ÜGYÉSZ, és a bűnözők rács mögé kerüljenek, akkor is, ha miniszterelnök, vagy kormánytag, vagy képviselő.

És ezt elég sokan vággyák az országban, természetesen a félhülye másfélmillión kívül.

Szociknak vége 2013.06.20. 21:28:25

@P.Freddy: 2002ben nem volt Polt de akkor is hiába kapálóztatok. 2010ben meg a fele banda ment előzetesbe, a másik fele a politikai panoptikumba.

P.Freddy 2013.06.20. 21:34:25

@MetroGoldwinMayer:

Értem én, nincs itt semmi gond. Ha megússzátok, akkor szerencsétek van.

Én pedig remélem hogy nem ússzátok meg.

Ceau-nak is szerencséje volt - egy jó darabig.

Ilyen egyszerű ez :-)))

Nero Bianco 2013.06.20. 21:40:57

@MetroGoldwinMayer:
"a befolyással való üzérkedésnek elemi része a befolyás.

Ami a trafikpályázatok ügyében sem a Szekszárdi polginak, sem a helyi képviselőknek nincs. "

A jelek szerint meg van.
De ha nincs befolyásuk, akkor mégis minek beszéltek arról, hogy kinek nem kéne, és kinek kéne trafikot adni?

"Ez az ügy egy dupla nulla ebből a szempontból, sajtófeltételezésekből áll."

Tényekből áll, a céghálókat viszonylag jól felderítette a sajtó.

""Szerintem ahol külföldieké 400 trafik az szar rendszer. "
40 000 elárusítóhelyből 400 az semmi, de a piaci jelenlétük sem meghatározó.
Egyébként sem sokat számít, hogy külföldi vagy belföldi. Az számít, hogy mit mutat egy piaci versenyben.
Nekem az árbevételem 99%-a külföldről jön.
Hozom haza a dollárokat. És akkor én vagyok az megvetendő utolsó tahó paraszt? Mert "külföldi" vagyok.
Vagy mi?
Piaci versenyben méretem meg magam, ahol az számít, értek-e ahhoz, amit csinálok.
Itthon meg baromira senkit nem érdekel, hogy értek hozzá vagy sem, csak az számított, hogy ki kinek a haverja.
És majd okosban leosztjuk.

"Az eddigi haszonélvezői szerint jól szabályozott, jól müködik"
Túlnyomó részt kisegzisztenciák éltek ennek az üzletnek a járulékos hozadékából.
Magyarok.
Akiket simán kibasztak a hóra, nem törődve azzal, mi lesz velük.
Te meg annak tapsolsz, hogy magyar kisvállalkozókat az égbe szivattak.
Hát gratulálok,

Hol tartod a gerinced?
Raktárban vagy csak be van csapva a pince egyik zugába?

Szociknak vége 2013.06.20. 22:08:17

@Nero Bianco: Milyen jelek szerint? A bíróság nem jelek szerint ítélkezik.

Tényekből áll, a céghálókat viszonylag jól felderítette a sajtó. - szerinted az viszonylag jó, amiből egyetlen ügy sem jut bíró elé? Szerintem meg nulla.

Már 40.000 eladóhely volt, délelőtt még 15000. Ráadásul évek óta csökken a dohányforgalom, és ez is a cél. Minden trafik egyedi forgalommal müködik, a Relay üzletek csak a jó helyeken nyitottak boltot, nem a zsákfalvakban.

Ja ez is egy vélemény hogy mindegy ki külföldi ki belföldi, tönkre is ment bele Mo. Az is mind1 volt kié az államadósság, most már nem az. Aki külföldön vállalkozik, az tudja hogy rajtunk kívül mindenki védi a piacát.

Ugyan már a maszop sem tudja eladni ezt a szart hogy ő a magyar vállalkozó védelmezője a fidesszel szemben, te sem fogod, komolytalan.

Ironfist 2013.06.21. 00:33:57

@MetroGoldwinMayer:
Ne védd már a maffiát, meg tudják védeni magukat nélküled is!
Persze, ha te is a tagja vagy, akkor védd csak nyugodtan! Megvetésnél többet úgysem fogsz kapni. Gyökér.

alte trottel 2013.06.21. 01:39:39

@Nero Bianco:
Ezeknek sose volt.
Csak nyelvük. No nem beszédre. Szép hosszú, puha, meleg, bársonyos felületű. És fáradhatatlan.

Nero Bianco 2013.06.21. 03:39:41

@MetroGoldwinMayer:
"szerinted az viszonylag jó, amiből egyetlen ügy sem jut bíró elé?"

Ugyan hogy jutna bírósági szakba, ha az ügyészség nem lát okot a nyomozati szak elindítására.
Ami amúgy vicc, de nekünk ez a vicces ügyészség jutott, amelyik látványosan a politikai megrendelések szerint dolgozik.

"Már 40.000 eladóhely volt, délelőtt még 15000. "
A 40 000 a teljes jogosult, kocsmákkal, vidéki kisvegyesekkel, benzinkutakkal, mindennel.
A 15 000 meg azon magyar kisvállalkozók száma, akiknek kábé életbevágó a dohánykisker jog.
De ezt korábban még értetted, csak most játszod az értetlent.

"Ja ez is egy vélemény hogy mindegy ki külföldi ki belföldi, tönkre is ment bele Mo. "
Ebbe speciel nem ment tönkre Magyarország. Illetve ha valamibe tönkremegy, az a bezárkózás, az állami mindenhatóság istenítése a piaci megmérettetés ellen.
És tényleg tök mindegy ki belföldi meg ki külföldi.
Eu-s ország vagyunk.

"Aki külföldön vállalkozik, az tudja hogy rajtunk kívül mindenki védi a piacát."
Nabakker, neked sincs sok fogalmad a nemzetközi vállalkozói helyzetről.

De szemmel láthatólag nem nagyon kedveled a tényeket.
Hát, ez legyen a te bajod.

Éhes_ló 2013.06.21. 06:59:02

@Kuviklacz: nos, hogy ál-, vagy valódi hír még nem derült ki, ezért az eredményhirdetésed korai.
a hyr az volt, miről agyaltak ott és kik tették ezt.
Ez átjött minden közepesen értelmes embernek, fuss neki ismét, hátha megérted, amit leírt.
Szenteltek ennél többet is.
Nem csak szót, pénzt is.
Ebből él a libás és a haha is.
Most töltik fel őket ismét sorosék.
Szóval csak szelíden és okosan.

Mad Mind 2013.06.21. 09:44:15

@MetroGoldwinMayer:
Persze, csak a tavalyi nagyon szarhoz képest csökkent egy kicsit. Még nem rúgtak ki senkit, az majd csak július-augusztusra várható, addigra derül ki a tulajoknak, megéri-e még fenntartani dohány nélkül a trafikot.

Mad Mind 2013.06.21. 09:58:19

@MetroGoldwinMayer:
Ember te tényleg elhiszed amit leírsz? Először is honnan tudják kik pályáztak. Ha nem elbírálók, a közelükbe sem kerülhetett volna egy pályázó neve sem. Már ez dönti a pályázatot, hogy elbírálás előtt bizonyos emberek megkapták a pályázók neveit/pályázatait.

lyken 2013.06.21. 11:50:20

Engem felvidít a poszt. Minden nap látni valamit amiből egyértelműen látszik, hogy be vannak szarva a Bajnaitól.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.21. 20:27:00

@Éhes_ló: Ufókat nem láttál?
Amúgy a lényeg egyszerű: Redingnek igaza van, amikor az orbánbandát támadja. A többi líra.

alte trottel 2013.06.21. 23:10:24

@Kuviklacz:
Hagyd, zabfa úr ludvérc szakos és succubusok bántják időnként.

alte trottel 2013.06.21. 23:11:23

@Éhes_ló:
Mi van szomszéd?
Indexfórumon már nincs elég intellektuális kihívás?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.21. 23:23:34

@alte trottel: Jóllakathatná már valaki, akkor talán nem lenne olyan éhes (Éhes ló Bilderberggel álmodik).

Mate Toth 2013.06.23. 09:12:18

@MetroGoldwinMayer: Te olyan marha vagy hogy titokban legelni jársz.Szegény marhák!

Nzoltan 2013.06.25. 07:58:19

@P.Freddy: A trafikmutyi mint olyan, lejárt lemez. Senkit nem érdekel, csak egy-két aktív bloggert, meg fórumozót. A többi nép bizony leszarja. Annyit hallották már, hogy a hétköznapok részévé vált. Ugyanakkor a pórnépet bizony kurvára nem érdekli, honnan szerzi be a bagót. A legtöbbjük az eddigi kereskedőkre is úgy tekintett mint a vérszívó piócákra és lássuk be, sokszor nem véletlenül.

Aztán itt van a Reding ügy. Azt mindenki eldöntheti, hogy igaz-e vagy sem, mert bizony cáfolat sem volt nagyon. De elmondom, a választók többségét ez sem érdekli. Azt se tudja, hova tegye a dolgot.

Közben Bajnainak elég rosszul áll a szénája. Semmit nem tudnak tenni. Először az IMF-el kampányoltak, aki maga is elismerte hogy rosszul, ad-hoc jelleggel kezelték a válságot. Aztán a másik nagy aduász az egykulcsos adó eltölése volt. innentől a középozstály(havi bruttó 220 ezer feletti keresők), kilőve. És az már végképp nem tudom hogy a bankadó eltörlése hogyan jutott az eszükbe. Főleg a jelenlegi bankellenes hangulatban, ahol a fél ország a devizalehúzás áldozatává vált.

2014-ben a fidesz lazán megnyeri a választásokat. Nem azért mert csalnak, hanem azért mert a mai álbaloldali ellenzék 2010-ben végleg kiírta magát a nyertesek közül.

Nzoltan 2013.06.25. 08:00:07

@Kuviklacz: Ez viszont a Fideszt erősíti.

Éhes_ló 2013.06.25. 19:35:37

Gondolom ez a "szélsőjobboldali fasiszta gazember" is "félrebeszél", amikor ezeket mondja:

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=98sM14521sk

Ezek a szavak a nyílt meghallgatáson májusban hangzottak el.
A zindex is lehozta, mégis nagy a kussolás róla.

alte trottel 2013.06.25. 20:52:52

@Éhes_ló:
Pacika, ez picsafüst az internet, és a kamerásmobilok korában.
Pár elnökkel korábban volt egy USA védelmi miniszter, aki "Jönnek az oroszok!" kiáltással kiugrott a huszadikról.

Éhes_ló 2013.06.25. 20:57:09

@alte trottel: lehet viccesre venni a figurát az állításaival kapcsolatban, ki ki ízlése szerint.
Azért idéztem ide, mert így jól látszik lovas és a hazai jobber sajtó nincs egyedül amikor ennek a bandának a kártételéről értekeznek és nyilván nem most találták ki, hogy kik és mire készülnek, kik és mit tesznek.

alte trottel 2013.06.25. 21:23:55

@Éhes_ló:
Pacika! Különböző színes, szélesvásznú 3-4-5-6 D, GL, Dolby x az n-edik hatványon háborodottból erős a túltermelés.
De azért egyet tegyél már meg! a több mint tízéves ismeretség kedvéért!

Nézz utána lécci, hogy a világ legnagyobb pénzintézeteinek, az afrikai, dél-amerikai, ázsiai ásványkincseknek ill kutatási koncesszióknak kik a tulajdonosai. Kik szerezték meg szép csöndben az európai, észak-amerikai K+F központok feletti ellenőrzést, a húzóágazatok meghatározó központjainak tulajdonjogát, vagy ahol ez nem ment, kik építettek be fölmérhetetlen számú ügynököt. (naponta buknak le, és mindig van újabb, másod-harmad-negyedik nemzedékes)

Aztán töprengj egy kicsit.

Éhes_ló 2013.06.26. 05:56:34

@alte trottel: ez egy nyilvános meghallgatás volt a kanadai parlamentben. Nem az első ez ügyben.
Maga az ufó téma itt mellékszál a post kapcsán.
A forrást azért hoztam, hogy az itt - és általad is - nevetségesnek és valamiféle elmebeteg elképzelésnek feltüntetett bilderberges törekvések felismerése, felfedése és ellenzése nem lovas és a hazai széljobb lufija, hanem évtizedek óta jelen van a magas politika demokráciára érzékeny és azt féltó táborában a föld túloldalán (is).

Ezen is eltöprenghetsz, ha már feladatot szabnál.

alte trottel 2013.06.26. 20:36:22

@Éhes_ló:
Nincs mit töprengeni!
Teljesen világos, hogy a Tudjukkik által uralt szbadkőműves-Nyújork-Brüsszel-Moszkva-Telavív tengely a Bider(meyer)beer-G,pont irányítása alatt éjt nappallá, nappalt éjjé téve összeesküszik a világ szabadságszerető népei ellen!
A jelek szerint téged is vagy megvásároltak, vagy átmosták az agyadat, ezért nem szólsz egy kukkot se a HAARP-fegyverről, a Meteo- és Szeizmo összeesküvésről, a szintén a Tudjukkik által uralt gyógyszeripar aljas aknamunkájáról, a HINI vakcinába rejtett gyilkos mikrocsipről, az "E" összeesküvésről és arról, hogy mindennek a végső célja, hogy MINKET, igaz szíriuszi kilencszer (be) csavarodott szittyamagor turulfiakat eltüntetve megszállhassák a Kárpát-medencét, a föld szívcsakráját!

Éhes_ló 2013.06.26. 21:05:20

@alte trottel: nem bírlak követni. Igaz, nem is nagyon akarlak.

Ha megéri pár nagyvállalatnak kartellezni (megteszik ismét és ismét a bukásaik és meglehetős súlyos büntetések ellenére itthon és a világon bárhol, ahol tehetik) akkor (én és a volt kanadai hadügyér sem) nem gondolom, hogy ne érné meg egyéb nemzeti és nemzetközi politikai- gazdasági - hatalmi kartelleket - bűnszervezeteket működtetni.
Sunyiban, fedésben, a nyilvánosságtól távol.

Ezeket nem vizsgálják a versenyhivatalok és mindig van pár öreg trotyli, fizetett médiapatkány aki viccet űzhet belőlük, lehülyézheti a róluk szólókat ha szó esne a létezésükről, működésükről, tagjaikról, befolyásukról.
Pedig nem viccesek.
Számomra semmiképp sem azok.

Agyalap 2013.06.27. 09:58:22

Nem vagyok annyira naiv, hogy ne gondoljam - bizonyos üzleti körök vastagon nyomást gyakorolnak a gazdaságra, saját sz@ros érdekeiket nézve. Az azért mégiscsak hülyén néz ki, hogy egy ki(el)küldött brüsszeli tudósító megnevezni nem akart forrásra hivatkozó cikkét tényként hozza le a hazai fideszmédia. Perekkel fenyeget, de két nap múlva nyoma sincs a nagy bátorságnak...

süti beállítások módosítása