Skip to content


       Szűrés lista

Török kamionos vagyok, eútdíjat szeretnék majd fizetni

Hétfőn indul a sufnituning hungarikum magyar eútdíjrendszer, mivel ugye velünk senki sem szórakozhat, hogy visszalép a megnyer közbeszerzéstől ...

"Három különböző megoldást ötvöz a kiépítés alatt lévő e-útdíj-rendszer, és így az eredetileg tervezett 42 milliárd forintnak kevesebb mint a felébe fog kerülni." - mondta  az Oorigo-nak Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára. Arra a kérdésre, hogy ha 20 milliárdból kihozható a tehergépjárművek használatarányos útdíjfizetését és az ellenőrzést kiszolgálni képes rendszer, akkor eredetileg miért 42 milliárdot szánt rá a kormány, az államtitkár azt válaszolta: "mindenkinek kötődött a gondolkodása a drágább rendszerekhez, de a szükségből végül sikerült erényt kovácsolni."

Tegnap élesítették a regisztráció lehetőségét az eútdíj honlapján, így hétfő reggelig kellene a 280 ezer magyar tehergépkocsinak beregisztrálni, hogy bekerüljenek az útdíjrendszerének adatbázisába.
Aki nem regisztrálja a tehergépkocsiját, annak jegyet kell vásárolnia arra az útra, amelyiken közlekedni szándékozik. Amúgy az "eútdíjban"  az "e" betű "elektronikusat" jelent, és pont az a lényege, hogy a megtett út szerint történjen a fizetés, amit egy fedélzeti ezsköz mér. 

A honlapon azonban nyoma sincs a jegyértékesítő helyeknek, így több tízezer kamionos számára biztos nagyon jól fog indulni a következő hét.

A külföldi kamionoknak az országhatáron kell majd jegyet venni, de az automatákat még ki sem szállították. A gépkocsivezetőknek be kell vinniük a terminálba a járművök adatait és az útvonalat, amerre mennek, ezzel biztosan elpepecselnek pár percet. Amennyi kamion lépi át a határt 1 nap, biztos nagyon gördülékenyen fog menni a jegyvásárlás ...

Tegyük fel, hogy jogkövető, becsületes török kamionsofőr vagyok, és szeretnék regisztrálni, útdíjat kalkulálni és online fizetni, hogy ne kelljen jegyvásárással pöcsölni a határon.

Megnyitom a www.hu-go.hu oldalt és ....
Magyar nyelven:
 eútdíj_hun.jpg


Angol nyelven:

eútdíj_en.jpg


Azt ígérték, hogy az oldal 7 nyelven lesz elérhető. Ebből jelenleg csak az angol és a német nyelv van fent.
Azonban angol/német nyelven nem lehet regisztrálni.
Nincs lehetsőég útdíjkalkulására.
Nincs térkép sem.

A "help" a regisztrációval kapcsolatban:
"When can I register?
Registration is available from 20 June 2013 on the website www.hu-go.hu and in the customer service offices of SMMC Ltd. It is worth performing the registration as soon as possible in order to become acquainted with the system soon and to be able to use it faster and simpler."

Aha, köszi!

Török kamionos vagyok, és alig várom, hogy a Balkánt magam mögött hagyva Ausztriába érjek ... 

Magyar nyelven is roppant felhasználóbarát az oldal, a "Térkép" menüpont két dolgot takar: egy térképet jpg formátumban és egy letölthetőt pdf-ben. 
Interaktivátás? 2013-ban? Google Maps? Oh, please ...

A magyar fuvarozók sokallják a kilometerenként fizetendő 18-130 forintot ami jelentős áremelést okozhat. A nemrég akormánnyal különmegállapodást kötött Waberer fuvarozási vállalatnak például évente négy milliárdos pluszkiadás az eútdíj. Nyilván nem hárítják tovább ... 

Egy névtelenséget kérő kamionos azt írta a delmagyar.hu-nak, hogy "amíg a Bordányon, Üllésen át vezető 5427-es úton a fuvaros útdíj fizetése nélkül jut el Kiskunhalasig, addig a HU-GO által javasolt úton irányonként 2273 forintot gombolnak le egy háromtengelyes régebbi 11 tonnás teherautó sofőrjéről. Viszont az útdíjfizetést nem csak Kiskunhalas felé lehet elkerülni. Szegedről Békéscsabára nemcsak a 47-esen, hanem falvakon át, Tótkomlós felé is el lehet jutni. Hiába lassabb az alsóbbrendű utakon közlekedni: a Google térképe szerint alig 40 perces többlettel Szeged és Békéscsaba között oda-vissza egyetlen úttal is 4600 forint a megtakarítás, ami órabérben sem rossz pénz."

Amúgy Csongrád megyébe nem is telepítettek ellenörző kaput ...

Címkék: sikersztori eútdíj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr865378632

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.26. 13:41:22

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ketroot 2013.06.26. 10:54:37

Apu ökölbe szorult keze vagyok.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.26. 11:04:43

Ócsaország.

Nem, nem ócska. Semmi estere sem sértegetném az "ócska" szót. Ócsa. Ócsaország.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.26. 11:05:26

A szervezés, vajon mi? :D
Mondjuk ez azért megengedhetetlen, hogy valami fele annyiból kihozzanak, mint amit szántak rá, gyorsan kell majd valami, amire el lehet szórni a maradék 20 milkát :D

dr. Aullah 2013.06.26. 11:08:11

"mindenkinek kötődött a gondolkodása a drágább rendszerekhez, de a szükségből végül sikerült erényt kovácsolni."

GYÖ NYÖ RŰ!

liamhowlett 2013.06.26. 11:08:53

a benzinkútas módszer kb így működik:

a sofőr keres egy benzinkutat (300 kúton működik majd a rendszer kb, persze azt még nem tudni, hol), odamegy az automatához. Megadja, a tengelyek számát, a a körny. védelmi besorolást, a rendszámot, az úticélt, az ösztömeget és a rakomány magasságát.

Aztán a gép felajánl útvonalakat, abból választ a sofőr, majd kap egy vonalkódot, azzal odasétál a kasszához, odaadja, a benzinkutas szőke csaj ezt "föltolja a rendszerbe", a sofőr fizet, majd kinyomtatnak (!!!!4!!) egy papírt a térképpel és az útvonallal.

aztán ha valamiért közben el kell térni az útvonaltól, akkor meg kell állni, keresni egy kutat és eljátszani ezt mégegyszer. De természetesen az első út meg nem tett részét nem térítik vissza, az megy a kukába (vagyis az állami pénznyelőbe).

az igazi megoldás az az, h veszel néhány 10-100ezerért gps alapú nyomkövetőket és a hu-go-n előre feltöltögeted a pénzt egy számlára és onnan szedi le a NER.

Ez egy álom! Főleg török kamionosnak. azt persze még nem nagyon tudják, hogyan ellenőzik majd, de 80-160 ezer között lesz a büntetés, ha valamit elbaszol.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.26. 11:10:11

Mint a többi sikertörténet, például a KLIK: A lényeg, hogy határidőre be legyen vezetve, az, hogy egyébként tákolmány, és az első szélfújásra szétesik, az nem érdekli őket. Majd ezt is lehet "operatív problémákkal" magyarázni, ahogy Hoffmann Rózsa tette, aztán meg önteni a sikertörténetről szóló meséket.

Ne adja az ég, de érdekes lesz a hétfő, amikor is a belépők ezreitől várhatóan szétfagy a rendszer, amitől megbénul az ország import-export tevékenysége, amitől legfeljebb az lesz kibúvó, hogy ha jól emlékszem, az első pár hónapban még nem lehet büntetni, csak figyelmeztetnek, így a fuvarozók tőből le fogják szarni addig az e-útdíjat.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.26. 11:16:37

Mi- hogyan müködik Ócsaországban:

=> Nemzeti fejlesztés = Némethné "érettségi" Zsuzska szakértelmével.

=> BKK (BKV) = Vitézy "27 éves orrtúró" Dávidka szakértelmével.

=> Katasztrófavédelem = Bakondy "hófúvásból jeles" Gyurka szakértelmével.

=> Belügy & Határrendészet = Pintér "két hét alatt rend teszünk & 10.000 határsértö egy év alatt" Sándor szakértelmével.

=> Infrastuktúra = Völner Palkó.

Xebulon 2013.06.26. 11:20:11

Ez arra emlékeztet, hogy Oroszországban a 1990-es években engedték a mobiltelefonok (GSM) használatát, de még érvényben volt az a szocialista törvény, hogy egyszerű állampolgár nem birtokolhat rádióadó készüléket, főleg nem külföldi. Szóval elutaztál, telefonálhattál, de bármikor megbüntethettek vagy börtönbe zárhattak kémkedésért - csak mert nulla volt a tájékoztatás.
Jön a török kamionos, ki tudja elmagyarázni neki mi a lófrancot kell csinálni, de a következő sarkon már meg is lehet büntetni... Ha visszafordul kamionnal, akkor még egyszer...

Secnir 2013.06.26. 11:21:36

tehát ha jól értelmezem, akkor jövő hét hétfőtől kezdve lehet kényelmesen közlekedni az autópályákon, autóutakon, ellentétben a kis falvakban pista néni vigyázzon, ha átmegy az út túloldalára, nehogy rajta keresztül menjen át egy kamioncsorda?

más: lehetne látni az e-útdíj tenderről készült hatástanulmányt?

Gilinggalang 2013.06.26. 11:26:38

@liamhowlett: mi ez a pöcsölés? valaki belép az országba, leolvassák a kilométerórát/tachográfot vagy adnak neki egy mobil gps-t, és ezt feltöltik a rendszerbe.

Majd kilépéskor ugyanez: leolvasás, szorzás, fizetés; és lehet menni tovább.

ketroot 2013.06.26. 11:32:04

Szerintem rendőr ismerősöm még mindig nem tudja, hogy a városi kapitányságból végül is, akkor át lesz-e vezényelve 4 társával együtt Röszkére... szép ez is.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.06.26. 11:33:24

Exttra nem érdekel hogy a sok köcsög külföldi baromagyú kamionos mennyi dijjat fog itten fizetni!!!

Ez ugyanis minket NEM érint!!! Akk meg???!! Mi a baja a tisztes baliberális "értelmiségnek?" MEgint beleköttök olyanba amihely nem értetek meg keveritek a dolgokat!!! GUSZTUSTALANOK VAGYTOK!!!

De a külföldi...az azztán fontos nektek!!!!!

2013.06.26. 11:33:27

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): igazi magyarnak nincs szuksege importra meg exportra meg ehhez hasonlo ballib varazsmagiakra, megoldja az eletet a piacon, meg a kiskertben!

Jerome de la Essex 2013.06.26. 11:34:06

@Gilinggalang: igen, mondjuk Ausztriában így működik, csak tartok tőle, hogy nálunk nem így fog...

2013.06.26. 11:35:27

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: majd amikor 50%-al dragul az elelmiszer, mert a kulfoldi baromagyu kamionosok, akik MINDENT importalnak ebbe a kis elfeledett, leszakado szarorszagba, radterhelik az e-utdijat, akkor majd rajossz, hogy igazabol 50-es IQ-val inkabb kussolni kene :)

ketroot 2013.06.26. 11:36:18

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Remélem csak trollkodsz, mert ilyen setétnek azért nem kellene lenni!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.06.26. 11:38:03

@Whave:

"majd amikor 50%-al dragul az elelmiszer, ..."

A LÓFASZT!!! Ugyanezt a kártyát játszotta el a ballib, amikor csökkent a rezsi!! Lett drasztikus áremelkedés? Ja nem!!! Max a meggy, de az meg a szar időjárás miatt, semi köze a rezsicsökkentésnek!!! Ennyit értek! Hazudoztok, rágalmaztok össze-visza!! MEg kritizáljátok a Kormányt!! Szemetek vagytok!

2013.06.26. 11:41:22

@ketroot: bar ez most tenyleg trollnak tunik, de annyiszor derult mar ki trollgyanus egyedekrol, hogy igazabol tenyleg ennyire sotet toltelekkel van kitomve kishazank, hogy az ember mar semmin se lepodik meg :D

A heti kedvencem a gonoszbankok-gonoszhitel ellen tunteto paraszthadsereg volt, valahogy ezek kozul a szegeny, hitelcsapdaban vergodo, tonkretett egyenek kozul megis igen sokan filmeztek a vergodesuket legujabb Ajfonokkal es hasonlo arkategoriaju tarsaival :) Azert nehogyma' ne legyen, ha a szomszednak isvan, he!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.06.26. 11:44:14

@Whave:
Bazdmeg irjátok már meg hogy miért olyan nagy ügy hogy a kamionos utdijat fizet?? Meg hogy emiat drágul az élelmiszer...FORRÁS, LINK? Ne, ne népszavát meg hvg-t, azt leszarom.
Dobáloztok itt a szavakkal meg a dolgokkal, keveritek a szart aztán csodálkoztok hogy nem lesz semi

Nem ti mondogatáok februárban azt hogy Matolcsy György miatt 400-as euró jön???!! :DD Meg hogy a rezsicsökkentés miatt drágulás lesz? Lett? NEM!
Aláírtátok a rezsicsökkentést? NEM?! AKKOR KUSS!

2013.06.26. 11:46:58

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: az elelmiszer akkoris dragulni szokott, ha 10 forinttal felemelik a benzinarat, bar lehet hogy nalad tanyan meg mindig 99ft a kilo kenyer, es nem veszed eszre :)

mit gondolsz, az osszes kaja a szittya foldbol no ki? :D be kell hozni, ha dragabban lehet behozni, nyilvan dragabb is lesz a szallitas koltsege, vagy majd szerinted a joszivu torok kamionos allja a cehhet? :D

dr. Aullah 2013.06.26. 11:50:16

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"Aláírtátok a rezsicsökkentést? NEM?! AKKOR KUSS! "
Zseniális érvelés :D

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.06.26. 11:50:20

@Whave:

Baszki koma de sötét vagy! Az élelmiszer max a rosz időjárás miat szokott drágulni, meg lett egy 2%-os ÁFA emelés is 2010-ben azt hiszem (ezt elismerem), ugyebár valahogyan törleszteni kell azt a fránya álamadósságot...ja hogy még mindig 20 ezer milliárd fölöt van? Köszönd meg azoknak aki sortolják a forintot hogy szar legyen!!!
Tudod, a netto államadósság függ az árfolyamtól is!!!!
Ehyszer már beégtetek hogy a rezsicsökkentés miatt átterhelik a költésgeket a vevökre, hát kurvára nem jött be!!! :D

2013.06.26. 11:52:21

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: gyurcsany alatt 245 is volt az euro, szoval akkor ok jobban kormanyoztak ez alapjan, koszi az infot! :D

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.06.26. 11:54:40

@Whave:

Mit??! Dehogy! Csak nem tetszik a banki érdekeknek hogy a Fidesz-KDNP elég rendesen rálépett a tyukszemükre ezért ki akarnak velünk baszni, ennyi!!! De elöre szolok nem fog sikerülni, jövöre is Fidesz-KDNP győzelem lesz!!!
Viszont ugy tünik nem tagadod hogy függ az államadosság az árfolyamtol!!! A manyup pedig törlesztésre ment el, csak a shortolás visszahuzta...
vagy micsoda...

bér-kommentelő 2013.06.26. 12:00:38

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ugyebár az elmúlt egy éves infláció 1,8%-os volt. Csak közben az marad ki, hogy a krumpli 7,2%-kal, a tojás 16,8%-kal, a liszt 11,3%-kal, a zsír 7,9%-kal, a sertéshús 5,4%-kal, az olaj 5,3%-kal, a kolbász 7%-kal lett drágább. Ezek mind KSH adatok (2012 május-2013 május). Persze lehetne még sorolni. Biztos a shortolás miatt, és semmilyen gazdasági tevékenységnek nem volt hozzá köze. Az a rohadt szadeszes őstermelő grün miatt volt!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.06.26. 12:02:43

@bér-kommentelő:

A magas inflácio nem jo!! Lásd: pendő elértéktelenés, seperhették össze az utcárol, mert szart sem ért!!!
Most viszont nagyon alacsony infli van, hála Kormányunknak. Minél alacsonyabb, annál jobb!!

Na léptem is inenn... :DD

Gilinggalang 2013.06.26. 12:03:28

@Jerome de la Essex: tényleg így működik?

mert ha én ezt 2 perc alatt mindenféle nemzetközi benchmarking nélkül meg tudtam szülni, akkor miért kell újra feltalálnunk a spanyolviaszt? papírra nyomtatott itiner? előzetesen regisztrált útvonal? most a még nem kész honlapról nem is beszélnék, mert ez egy teljesen felesleges feature.

Mondjuk nem volna az, ha lenne egy beéépített útvonaltervezője, és mielőtt Jumurdzsák elindul Európán keresztül, be tudná pötyögni a belépési/átmenő/kilépési pontot, és tudná, hogy mennyi pénzt is kell majd a kilépéskor kifizetnie.

Jerome de la Essex 2013.06.26. 12:07:19

@Gilinggalang: igen es goboxnak hívják legalábbis amikor még buszos kamionos cégünk volt 5 evvel ez elott akkor így volt, szerintem azóta inkább fejlődött a rendszer. Amúgy vicc hogy nálunk az elmúlt 23 évben mindig ez volt hogy valami okosságot ki akartunk találni ami máshol mar tökéletesen működött

liamhowlett 2013.06.26. 12:07:28

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: baszki, te aztán kemény arc vagy!

azt egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ennyire hülye vagy, mert akkor a kibaszott számítógépedet sem tudnád elindítani, hogy itt oszd a fasságokat.

Thule 2013.06.26. 12:09:28

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Bazmeg te mekkora hülye vagy. Hülyébb mint Matolcsy, hogy szakadna rád az ég. Imádom, mikor olyanok pofáznak bele valamibe, akiknek közük sincs az adott témához. Bemutatnád nekünk, hogy milyen egyetemekre jártál és ott milyen tárgyakból milyen eredményt értél el, illetve milyen gazdasági területű gyakorlatod van?

Ezen kívül, részletesen kifejthetnéd, hogy mezőgazdasági illetve agrár területen milyen tapasztalatod van, vagy esetleg logisztikából milyen ismeretekkel rendelkezel...

Utolsó szekció: megtanulhatnál kulturáltan, magyarul kommunikálni és az alapvető ismereteid érdemi szintjét az elégségestől magasabb szintre növelni, mert az intelligencia hányadosod körülbelül annyi, ahány százalékkal szerinted drágult pl a tojás. Segítek, szerinted az még mindig 5 Ft, tehát akkor az emelkedés mértéke véleményed szerint nulla.

Pontosan annyi, mint az intelligencia szinted.... nulla. Egy jó nagy, kövér nulla.

Viszont látásra...

Vombatus Ursinus 2013.06.26. 12:11:50

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te egész biztos, hogy valami E-útdíj terminál lehetsz ekkora ésszel.

Gilinggalang 2013.06.26. 12:14:58

@Jerome de la Essex: egy ilyen rendszerhez mi kell? 2 max 3 számítógép minden határátkelőn amin fut egy olyan program, ami ki tudja számítani a távolságot Rajka és Röszke vagy Nagylak és Záhony viszonylatban, meg két szerver, valamint egy számológép mindenhol, amin a megtett kilométert beszorozzák az adott járműkategóriához tartozó egységárral.

Ja és egy honlap, ami tartalmazza a díjkategóriákat, meg egy beépített Google mapset.

Kihagytam valamit? :)

nandras01 2013.06.26. 12:16:13

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"Most viszont nagyon alacsony infli van, hála Kormányunknak. Minél alacsonyabb, annál jobb!!"

te nagyon hülye!
tudod mivel indokolta a mi jó kormányunk a legutóbbi megszorítást?
túl alacsony az infláció, emiatt a vártnál kevesebb adó folyt be.

élő példája vagy annak, hogy akár lábon is ki lehet hordani az agyamputációt.

Gilinggalang 2013.06.26. 12:17:37

@Gilinggalang: illetve belföldi fuvarok esetében meg az adott cég tachográfjainak a bekérése, ami alapján ugyanúgy mehetne a számlázás.

Gilinggalang 2013.06.26. 12:29:29

@Jerome de la Essex: most veregethetném a saját vállam, hogy annyi eszem van, mint egy osztrák informatikus+közlekedésmérnök bizottságnak, de ehelyett inkább sírok :(

ketroot 2013.06.26. 12:30:52

És basszátok meg ez nem trollkodik, hanem komoly... ;(

csárli hárper 2013.06.26. 12:35:41

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: baszki agyhalott majom! legalább olvasnád el a posztot! csak a wáberernek évi négy milliárd plusz költség, te fogalmatlan, a wáberer elvtárs meg igen csak szopja a csúti gumicsizmás faszát, amióta újra ő a maffiavezér az ország nyakán...szerinted wáberer elvtárs saját zsebből fogja ezt kifizetni? lófaszt! majd megvágja az amúgy is minimálbéren bejelentett sofőrök járandóságát hiszen ő is csak egy rendes, becsületes magyar vállalkozó, és ofkorsz árat emel, nem kicsit, nagyot...

paveway 2013.06.26. 12:36:14

Valaki szerződtesse le sztendápolni ezt a bbbbb arcot! Besz.rás :D

Útdíj. Először is: miért nem lett Nemzeti Autópálya Használati Szittya Járulék? Másodszor, nekem is a KLIK jutott eszembe, mint az egyik előttem szólónak. Mindegy, mi az, csak határidőre gründoljuk össze. Abban van a vitamin. Harmadszor, miért kell nekünk mindig valami Nemzeti Isteni Ötlettől vezérelve Nemzeti Új Dolgokat kitalálni, ha más országoktól is lehetne lesni jó példát?

Vombatus Ursinus 2013.06.26. 12:39:04

@paveway: Mert azt nem lehetne 42 milliárdért megpályáztatni. Azért.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.26. 12:39:16

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Te koma, a NER-t gyengíteni jöttél ide? Mert elárulhatom, hogy sikerre vitted...

paveway 2013.06.26. 12:40:24

@Vombatus Ursinus: érdekes, én is erre a következtetésre jutottam :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.26. 12:43:55

hétfőn indul és hétfőn fog megbukni hivatalosan is.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.06.26. 12:52:37

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"A manyup pedig törlesztésre ment el, csak a shortolás visszahuzta...
vagy micsoda... "

Visitva röhögök :DDDD
Kiafaszom ez az új troll?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.26. 12:53:27

@Gilinggalang:
Na ez van akkor, amikor egy e-útdíj honlap azért jön létre, amire való, és puritán egyszerűségében is képes ellátni a feladatát. Ellenben a magyarnál az látszik, hogy a legfontosabb dolog az volt, hogy a fejlécben a háttérben homályosan elhúzó kamion előtt szép élesen rajzolódjon ki a csecse napraforgó. MIVAN?! Én ugyan nem vagyok főnök, de ha egy élesített oldalon a fejléc az egyetlen, ami az ígéreteknek megfelelően és használhatóan "működik", akkor az egész azt előállító bagázst páros lábbal basznám ki úgy a hóra, hogy amire földet érnek már legyen is alattuk hó.

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Nem Ócsaország ez, hanem Kirakatország. Patyimkinland.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.26. 12:55:09

@Kőmíves Kelemen:
Én ugyan villámgyorsan szűrtem a fickót, de azt hiszem, itt a "vagy micsoda" lesz a helyes válasz :).

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.26. 12:57:56

@paveway:

"ha más országoktól is lehetne lesni jó példát?"

Az nem jó. Nekünk tolatva kell "közlekednünk". Az az igazán nemzetiesch.

Nekünk nem autópályamatrica kell, hanem autópálya-A4-es-számla-papir-faszom kell, amit HÁLA ISTENNEK nem kell felragasztanod (mint a hüje osztrákoknál, cseheknél, szlovákoknál, szlovéneknél, mart amúgy ök mind totál hüjék), helyette jól el kell rejtened az A4-est a számlával, hogy a lejárat elött egy nappal azért tudd, hogy 25 óra múlva már megbasznak.

Aztán amikor augusztus 20-án a sok non-NER kompatibilis NY-EURÓPAI túriszt jön a Hungaroringre, a hegyeshalmi bejövö oldalon pedig vissza van torlódva a forgalom egészen Schwechatig, nem érti a sok kretén non-NER kompatibils túriszt, hogy az autópálya-A4-es-számlára várni fejenként minimum 5 percet AZ MENÖ.

A rádióban egyidejüleg be NEM mondani, hogy mi magyarok fasznyakúak vagyunk, az is MENÖ.

Ti meg Túrisztok, olvassatok a csillagokban...

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.26. 12:59:38

...a csillagokban.

Nappal, ugyanis az a MENÖ.

Vombatus Ursinus 2013.06.26. 13:01:03

@paveway: Szerintem vagyunk ezzel így egy páran. Hirtelen a Tanú jutott eszembe: ..."és lett magyar narancs!"

Bryan élete 2013.06.26. 13:16:14

@Gilinggalang: jajjde sötét vagy. Ha ez ilyen eccerűen megoldható lenne, az egész renccer akkor egyben átlátható is lenne ésakkor hogyan nyúlnák le a mutyisták a részüket ebből a buliból? Is. Na?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.26. 13:17:15

Ilyen tényleg nincs már! Ezek tényleg a falhoz akarják állítani a magyarországi bankokat!

index.hu/gazdasag/2013/06/26/ujabb_durva_kulonadot_kapnak_a_bankok/

Persze, szarjon sünt az összes korrupt, kapzsi bankár, de azért a "tranzakciósadóelőirányzat-nemteljesülési"-adó az nagyon extrémsport!

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.26. 13:18:06

A kamionok visszatérnek a lakott területekhez...

Vombatus Ursinus 2013.06.26. 13:25:59

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Mindezt év közben, amúgy NER-módra. Se hálaistennek nem a zemberek fizetik meg.

Vombatus Ursinus 2013.06.26. 13:29:37

"mindenkinek kötődött a gondolkodása a drágább rendszerekhez, de a szükségből végül sikerült erényt kovácsolni." = szerettünk volna 30 milliárdot legyúlni, de végül megegyeztünk a beruházás felében/valakit kihagytunk a buliből és nagyon mérges lett.

Morrancs 2013.06.26. 13:33:24

@Whave: Sajnos tényleg ennyire sötét a FIDESZ szavazók nagy része.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.26. 13:34:53

@siskalaszlo: Helyes. Hamarosan Orbán Viktorhoz fognak fordulni, hogy mentse meg őket, ő pedig kegyesen új autópályákat fog építtetni.

Be szép is lesz.

trabi 600 2013.06.26. 13:36:28

Szerintetek ez csak a külföldieknek szól?Nem!!Tehát,ha belföldön termelt árut(élelmiszer stb bármi)elkel vinni A-bol B-be,akkor annak a költsége emelkedni fog.A fuvarozó nem akarja ezt benyelni,tehát emelni fog.Aki fuvaroztat az sem akarja a nyereségéböl a stadionokat építtetni,tehát emelni fog(hogy legalább annyi maradjon mint elötte).Végeredmény:Igenis drágulni fog a szállitott árú,igy akár pl:élelmiszer,hiszen nem a bolt mögött terem....(egy BP Pécs járat oda vissza egy kamion esetében 30000ft körüli utdijba kerül.Ha elhiszitek hogy ezt benyeli bármilyen cég is,akkor mesében éltek....)

Secnir 2013.06.26. 13:38:42

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
" egyszeri befizetésre kötelezik a bankokat a pénzügyi tranzakciós illeték elmaradása miatt. Az összege a január-áprilisi időszakra teljesített tranzakciós illeték összegének a 208%-a. "

hátbazmeg.
röviden ennyi. erre nincsenek szavak. ennél már csak egy rövidebb adónem van:
-A kormány bejelentette, hogy a bankok kötelesek átutalni a lakossági folyószámlák és betétek összege fölötti részt, ami található náluk. Neve: Add-Ide adó.
ennyi. egyszerűbb is.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.06.26. 13:40:25

@Secnir: Hatástanulmány? Mit képzelsz te barátom? Hát nem bízol a NER -ben? Hát mikor készült itt hatástanulmány bármiről is az elmúlt 3 évben? Nem azért van 2/3, hogy gondolkozzanak. Az fárasztó agytevékenységet igényel, agyuk pedig az elmúlt 3 évben látottak alapján nincs!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.06.26. 13:43:32

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Majd ha a fuvardíjak emelkedése miatt el kezd emelkedni mindennek az ára, az hogy fog érinteni? Vagy szövegértési problémáid is vannak? Az E-útdíj minden fuvarozót érinteni fog nemzeti hovatartozástól függetlenül.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.06.26. 13:48:32

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Igazad van! Most remélem örömtáncot jársz, mert a rezsi 10%-al csökkent. Igaz, hogy a legutolsó Varga csomaggal a rezsicsökkentés többszörösét fogják kivenni a zsebedből, de ezt neked nem kell észrevenned, mert véletlenül gondolkozni kezdenél. Te csak maradj meg a rezsicsökkentésnél és tetszeni fogsz a narancsbolsiknak.

lyken 2013.06.26. 13:57:02

@ColT: "Mondjuk ez azért megengedhetetlen, hogy valami fele annyiból kihozzanak..."
Mint az olcsó zsákgát. Annyira olcsó volt, hogy Tarlósnak nem is kellett. Minek vegyünk magyart olcsón, ha van külföldről drágán? Ráadásul a haver rokonának cége szerelheti be, építheti ki.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.26. 14:01:11

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf:

Valaki kurva jól fogalmazott...(kb)

"a NER a favágáshoz és az agysebészethez is lánfüürészt használ"

Vidéki 2013.06.26. 14:33:35

Amennyiben Ön gyakran megfordul Szlovákiában gépjárművével, mindenképpen érdemes eldöntenie, hogy az útdíj fizetés mely módját szeretné igénybe venni. Szlovákiában ugyanis 2010. április 15-én hatályba lépett a T.t. 144/2010 sz. törvény, mely kimondja, hogy a kijelölt útszakaszok útdíj fizetésére kötelezettek a 3,5 tonna össztömeget meghaladó, árufuvarozásra használt gépjárművek vagy gépjárműszerelvények, továbbá a járművezetőt is beleszámítva több mint kilenc személy szállítására alkalmas és a 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművek, kivéve a M1, N1, M1G és N1G kategóriába sorolt gépjárművek alkotta járműszerelvényeket.

Az elektronikus útdíj fizetés alábbi lehetőségei közül választhat:

1. Matrica – ez a megoldás azok számára ajánlott, akik ritkán mennek Szlovákiába, vagy csupán keresztülutaznak az országon. Ebben az esetben nincs szükség sem regisztrációra, sem arra, hogy bármilyen technikai eszközt megvásároljon.

2. Előzetes útdíj fizetés – ez a megoldás azok számára ideális, akik egy hónapban több alkalommal is utaznak Szlovákiába.

3. Utólagos útdíj fizetés (számla alapján) – ez a megoldás azok számára ajánlott, akik gyakran járnak Szlovákiában. A gépjármű vezetője már az útdíj megfizetése előtt is használhatja az útdíj köteles szakaszokat. A szolgáltatás igénybevételéhez regisztrálni kell az elektronikus útdíj fizető rendszerbe, amit a kapcsolattartó pontokon tehet meg. A regisztrációt kizárólag a gépjármű üzemeltetője, illetve jogi képviselője teheti meg, a gépjármű vezetője nem jogosult regisztrációra. Ezt követően a gépjárműben egy fedélzeti eszköz is elhelyezésre kerül. .

Tehát Szlovákiában 2010. április 15-én hatályba lépett és működik az e-útdíj rendszer,

csak úgy látszik tőlünk északabbra, nem jutnak el olyan török kamionosok,

akiknek lényeglátási képessége megegyezik Vastagbőrével.

Továbbá a szlovák fuvarozók is sokallhatták a kilométerenként fizetendő útdíjat ami ami ott is jelentős áremelést okozhatott.

A nemrég a kormánnyal különmegállapodást kötött Waberer fuvarozási vállalatnak például évente négy milliárdos pluszkiadás az eútdíj.

Nyilván nem hárítják tovább , gondolja Vastagbőr!
Bolond lenne, ha nem hárítaná tovább!

Az e-útdíj Szlovákiában is beépült az árakba, és ettől ott nem dőlt össze a világ.

Perillustris 2013.06.26. 14:42:15

A megvalósítás módja számomra is visszatetsző, azonban a szándékkal teljes mértékben egyetértek. Az útdíj eddigi összege borzasztóan kicsi volt, az áremelés éveket késett. A kialakított áron lehet vitatkozni, de annak jogosságán nem.

Pozitívum lehet, hogy a dráguló szállítási költség előnybe hozhatja a helyi piacot, és akár csökkentheti a közúti árufuvarozás durva arányát. Aki sűrűn megy az M5-ösön, az tudja, miről beszélek.

Nyilván lesz árfelhajtó hatása is, de a tapasztalatok alapján általában erre hivatkozva a szükségesnél nagyobb mértékben emelnek árat a fuvarozók.

Valaki említette a Pécs-Budapest viszonylatot, ami oda-vissza 30 ezer forintos plusz terhet ró a szállítmányozóra, azaz irányonként 15 ezer forint. Ha 40 tonnát visz, akkor a "sarc" kilónként 37 fillér, de ha csak félig van pakolva , akkor sem több 80 fillérnél (de ugye erre van a speditőr, hogy üresen ne menjen).

Nem látom - az esetleges kapzsiságot leszámítva - mivel lenne magyarázható egy 50%-os áremelés, amikor még az 1% is túlzás.

Vombatus Ursinus 2013.06.26. 14:42:16

@Vidéki: Köszönjük szépen. Akkor ezexerint te boldogan fogod fizetni a különbözetet.

Vidéki 2013.06.26. 15:08:24

@Vombatus Ursinus:

Szlovákiában is élnek és megélnek kamionosok, noha ott már három évvel korábban bevezették az e-útdíjat.

Szlovákiában is a "Homo sapiens" egyedei élnek! Ezt ne felejsd!

HakapesziM 2013.06.26. 15:12:53

Várható volt, hogy a mi megoldásunk lesz a leggagyibb. Miért nem lehet úgy csinálni, mint máshol? Ezeknek a rendszereknek az is az előnye, hogy nem kell vele megállni. Az én kocsimban osztrák, szlovák, cseh, német, lengyel, norvég ún. OBU, beltéri egység van. Beszerzésük jellege vegyes: a lengyel körülményes, a norvég 5 perc. Feltöltöm pénzzel, vagy van ún. post pay megoldás, és balra el.
Majd most a sok török arkadas nyomkodhatja a terminált Hegyeshalmon, most mit, meg hova?
Közben azt is hallom, csak forintot fog ismerni ez a készség, ez jó a hazai fuvarosoknak, mert majd külön áfás számlát is kell íratni a speditőrrel, aki hajnal 2 - kor személyes sértésnek veszi majd, hogy dolgoznia kell, cégnév, adószám, rendszám, Krampács és Kovács és Tsa., jaj ez túl hosszú, de másképp nem jó a könyvelőnek, anyja neve tíz példányban stb.
Nem a díjfizetéssel van itt igazán probléma, hanem a bevezetéssel. Kevés az idő. A magyar kocsik túlnyomó része Európa útjait rója, haza ritkán jönnek, hosszabb, alaposabb előkészítés kellett volna, és az OBU - s megoldás felé terelni a fuvarozókat. Kíváncsi vagyok mekkora sor lesz a határokon hétfőn, még szerencse, hogy szabin vagyok.

Vombatus Ursinus 2013.06.26. 15:18:52

@Vidéki: Nem a szlovákokról beszéltem, hanem rólad, te szerencsétlen.

toportyánzsóti 2013.06.26. 15:35:16

@Vidéki: 1%-od ha van te arzénes vízen felnőtt naridroid.Láthatóan azt hiszed hogy mindenki hülye csak neked van áramszedőd.Saját tehetséged és tudásod kevés lenne hogy versenyhelyzetben ne pusztulj el,mivel nincs memóriád csak szemellenződ.

toportyánzsóti 2013.06.26. 15:38:52

Ahogy elnézem kevés lesz a 400 milliárdos tartaléka a költségvetésnek,se útdíj,se pénztárgép,se dohánybevétel nem igazán jön össze ezeknek a nagyképű pofátlan narancsmaffiózóknak,közben a földjüktől megfosztott gazdák a bitófát ácsolják...

toportyánzsóti 2013.06.26. 15:41:12

@Vombatus Ursinus: Szerencsés tulajdonképpen ez az arzénos vizen felnőtt naridroid,nem fárasztja a gondolkodás.

Vombatus Ursinus 2013.06.26. 16:04:11

@toportyánzsóti: Már minden közéleti blogon hülyét csináltak belőle, úgyhogy nincs vesztenivalója.

IdomitottFoka 2013.06.26. 16:04:34

Hát. Várjon szépen mindenki a sorára, míg leraboljuk. Szlovénián át kerülni nem ér.

KoSa 2013.06.26. 16:43:04

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: akkor nézd meg a száládon a hálozat használati dijjat
vagy egy válalkozo száláján, utána bazmegez. Vagy szerinted az nem áremelés mikor egy kiló hus két honapja 1200Ft / kb / mos az 1400Ft, vagy a csirke, a kenyér, ami idén is, drágáblett !! mennyyi mindent sorolja -tuzifa, pb gáz, napraforgo olaj, stb stb. Ha akkor a szocik neveszik fel a hitelt most nemlene ekkora pofád mer a küszöböt rágnád az államcsöd alat, ha még lene küszöböd te csököt agyu

CyberDog 2013.06.26. 19:25:16

@liamhowlett:
Na nemá, ez az én szövegem az ilyenere. :-)
De hozzátenném, hogy biztos tartanak neki a pártirodán külön titkánőt. Az gépeli be szöveget és olvassa föl neki a mi válaszainkat.

hobby beton 2013.06.26. 20:51:06

vegulis a megbaszunk fizetsz modell is mukodhet, bar meg keletkozep - eszakbalkanhoz is meltatlan, de ki vagyok en hogy eldontsem mennyire hatekony.

Meridian74 2013.06.26. 20:57:01

Ezt az egész mizériát nem értem. Ha a külföldi át akar menni, vagy csak bejönni az országba, a határon egy útvonaltervet és róla számlát a kaminonos kezébe nyomni és mehet, ha fizetett... mint a ruszkiknál, mikor autóval beléptél kaptál egy szigrúan betartandó útvonaltervet, oszt azon mehettél végig. Itt mondjuk tök mindegy hoyg betartja-e az útvonaltervet, mert ha nem akkor hosszabb lesz az útja.

A szállított áruról már eleve van egy szállítólevél, amelyen meg van adva a start és cél, tehát ezzel csalni nemigazán lehet (persze lehet, de ha elkapják az illetőt nem az útdíj meg nem fizetése okán miatt foglalnák le az egész kamiont, ahogyan az történt eddigiekben is már).

A határon általában át szokták nézni a szállítólevelet és annak valóságtartamát, ha jól tudom... ugye? Akkor most mi a nehéz abban, hogy plusz amíg tart az ellenőrzés, azalatt készítenek az irodisták egy számlát és ezzel kapcsolatosan javasolt útvonaltervet (amelyben prioritással az autópályák és gyorsforgalmi útak használata vannak meghatározva?

Meridian74 2013.06.26. 21:08:43

A legszebb az egészben hogy fejleszteni sem kellene ehhez semmit sem, csak egy redundáns 2Mbps-es béreltvonal kell (ennek árát az útdíj 10 perc alatt kitermeli), és ott van készen a maps.google.com.
Tökéletesen jól lehet használni útvonaltervezésre, nemigaz? Akár több uticélpont érintésével is. Aztán a számla mellé lézernyomtatóval feketén fehéren kinyomtatni a térképet és kész.

Számlázni meg már csak tudnak... ha máshogy nem számlatömbbe, aztán majd lekönyvelik valahogy a hozzábbértőbbek.

Na, hova is kell mennem benyújtani fejlesztési ötleteimet, százmilliós tanácsadói díjért...?

HakapesziM 2013.06.27. 07:44:22

@Meridian74: EU - s határon nem néznek át szállítólevelet, mert nincs ott senki aki átnézné több mint kilenc éve. Néha van szúrópróbaszerű ellenőrzés ugyan, de határellenőrzés már nincs.
Ha ott a spedíción készítenek egy számlát az irgalmatlan sorokat eredményezne, mivel tranzitország vagyunk, ha volt valami jó az EU csatlakozásunkban akkor éppen az, hogy nem kell már papírozni a határon. Nincs is már mindenhol spedíciós iroda, mivel okafogyott, van ahol csak az egyik oldalon van, ki - , vagy belépő oldalon, és akkor lehet gyalogolni.
Az útvonalterv már nem szokás sehol, Romániában is volt korábban, ma már az oroszoknál sincs. Olyan nagy a forgalom, hogy nincs idő ilyesmire.

Akkor már inkább a svájci megoldás, km óra állást rögzítik be - ,és kilépéskor és eszerint kell fizetni. Hátránya, hogy meg kell állni ezzel is, de ott pl. bármilyen tankolókártyával lehet fizetni és elég gördülékeny is, csak az első alkalommal kell csináltatni a kocsihoz egy ID kártyát.

Egyébként felesleges gondolkodni a megoldáson, mert sokféle létezik már. Miért nem jó nekünk az osztrák vagy a német rendszer? Egyszerű, működik, bevált. Idővel úgyis egységesíteni akarják az egészet. Nem, nekünk valami egyedi kell.

Meridian74 2013.06.27. 08:26:27

@HakapesziM: Akkor hogy a fenében torlódnak fel ennyire a kaminok(sorok) egy -egy határátkelőhelyen?

HakapesziM 2013.06.27. 08:48:21

@Meridian74: Több okból. Először is különböztessük meg az EU - s határt, pl. Hegyeshalom, és a nem EU - st pl. Záhony. Ha EU - n kívül megyünk akkor papírozni kell, és ez órákba kerül, nemritkán 10 - 15 órát kell araszolni. Pl. a lengyel - belarusz határon láttam már 30 km -es sort is.

Az EU - ban nincs már vám, így nincs okmánykezelés. Attól lehet mégis sor, hogy pl. Romániában még van útlevél ellenőrzés, hiába EU - tag, nem schengeni tagok még, s már ettől is hatalmas sorok adódnak. Mikor nem voltak még tagok, volt, hogy 20 órát is várni kellett Ártándon. Sokszor kontrolloznak a derék egyenruhások, s ilyenkor is összetorlódik a sor.

Kamionstop. Nincs elég parkoló, s ha egyik országban kamionstop van, s a szomszédban nincs, akkor a belépő oldalon ácsoroghatnak a járművezetők, nem fehér emberhez méltó körülmények között, akár egész hétvégén át.

2013.06.27. 09:36:11

A szlovákoknál is áremelést okozott az útdíj. És még csak ezután fog igazán, ugyanis Szlovákia keleti részéből (pl. Kassa) a fővárosba (Pozsony) a legrövidebb, leggyorsabb, legolcsóbb útvonal Magyarországon keresztül vezet(M3-M1). A szlovákok azért nem is építettek ilyen irányú autópályát, mert a magyaroknak úgyis van. De most többet kell majd fizetniük, ha felénk jönnek, mintha otthon mennek.

Meridian74 2013.06.27. 09:39:04

@HakapesziM: OK, értem. De mostantól így is, úgy is meg kell állni majd. Ha más nem a km óra állásának rögzítése okán. Egyébként meg ha fejleszteni kellene, akkor a szállító cég - akár - az interneten keresztül előre leadhatná azt, hoyg menni fog a kamion, az útvonalát már megtervezték, ennek alapján kérik a számlát, amit befizetnek, a határon már csak a rendszám ellenörzése szükséges (ami automata is lehet) Ha van befizetett útdíja, meg sem állítják, ha még nincs félreállítják, és befizetettik helyben.
Mondjuk ehhez már kell egy jól megalkotott és működő rendszer kellene, ami jelek szerint nincs és nem is lesz még legalább 2 évig, ahoygan a maygar szokásokat ismerem....

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.06.27. 09:45:42

Ez a török kamionosokkal példálózás már csak azért is szép, mert fél éve szűntek meg a RoLa-vonatok, amelyek azért sok Odabasz-t és Özgidát-t ki tudtak vonni a hazai közúti forgalomból. Ja, hogy azt nem kapta meg olyan mértékben állambácsi, mint az e-útdíjat?!...

HakapesziM 2013.06.27. 09:56:02

@Meridian74: Van ilyen rendszer. Ott a GoBox, az osztrák megoldás, 2004 óta. Cseh Premid gyakorlatilag ugyanaz. Egy tenyérnyi is dobozt felcuppantasz a szélvédőre és annyi. Vannak azok a fehér focikapu szerű kapuk az osztrák pályán, lassítás nélkül átmész alatta és csipog egyet, leemelte az összeget. Kilenc éve működik. Valami 5 euró kaució kell a boxhoz. Ugyanazt kellett volna átvennünk.

Fizetőkapus országokban is vannak ilyen box - os megoldások alternatívaként, csak lelassítani kell a kapunál, pl. az olasz Telepass nagyon régen létezik, amióta vezetek (20 éve)azóta biztosan.

A német műholdas megoldás a TollCollect bonyolultabb, jól szét kell kapni a műszerfalat, csak szervíz tudja beszerelni, de ha megvan semmi gond vele. Alternatívaként lehet terminálokon is, olyan mint egy bank automata, de lehet interneten is útvonalat foglalni.

Szóval az a dühítő hogy évek óta vannak különböző működő, bevált megoldások, akkor miért nem azokat alkalmazzuk? Főleg, hogy arról beszélnek, hogy előbb - utóbb egységesítik ezeket a rendszereket, s nyilván nem a mi rendszerünkhöz fogják csatolni a többit. Várhatóan a német modell lesz az egységes elektronikus útdíj alapja, egyből ilyen megoldás kellett volna.

HakapesziM 2013.06.27. 10:04:47

@no-night: A vonat más dolog. Az EU - kívüli fuvarozáshoz ún. közlekedési engedélyek kellenek - azelőtt nekünk is kellett - ez általában egy A4 - es okmány, amit a határon kezeltetni kell. Na most aki vonattal ment, annak nem kellett ilyen engedély, sőt, bizonyos számú vonat - igénybevételt plusz bónusz engedéllyel honoráltak. Osztrák engedélyből volt a legkevesebb.

Mivel az EU - ban nincs vám, sem közlekedési engedély, ezért az EU - s fuvarozóknak nincs már különösebb oka a vonatozásra, mert amúgy rém lassú és körülményes, s nem is igazán olcsó. A svájci vonatot ismerem, (alternatíva a vonat, nincs tranzit tilalom) ez 400 km - t 16 óra alatt tesz meg, állandóan áll, mivel a személyvonatoknak elsőbbsége van, hosszadalmas ráállni, kiékelni a kerekeket, antennákat leszerelni, stb. Nincs kaja vagy tisztálkodási lehetőség, 600 euróban kerül egy irányban. Csak azért írom le, mert sokszor haladó dolognak állítják be, hát nem az. Ezek a kiskerekű, mély ágyas vagonok drágák, másra nem jók, körülményes, gyötrelmes az egész, a legtöbb sofőr utálja is.

Stenonis 2013.06.27. 10:18:46

1. Az egyértelmű, hogy hétfőn nem fog normálisan működni a rendszer.

2. Utána az is egyértelmű lesz, hogy a tranzitos kamionok kiszámolják, ha Bulgáriában vagy Ukrajnában tankolnak, akkor olcsóbb lesz kikerülni Magyarországot, mit a rövidebb úton sok útdíjat fizetni.

3. Jóval kevesebb díj fog bejönni a vártnál.

4. A kormány údíjnemteljesülési különadót fog kivetni...

Éljen az észak-balkáni NER. Hajra Viktor!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.06.27. 10:19:23

@Perillustris:

Nem az eútdíjjal van probléma, csak az, hogy már a 2011-es Széll Kálmán tervben benne volt, de 2 év is kevés a kormányak hogy tisztességesen megvalósítsa a projektet, és most eszkábálják össze 2 hónap alatt.

Perillustris 2013.06.27. 10:44:23

@zero: Egyetértünk. Szokás szerint. :)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.27. 15:01:32

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Igen, Vargamisi most mondta, hogy túl alacsony az infláciió, mert így nem tud trükközni a hiánnyal (guglizd meg az infláció hatását az államháztartási hiányra, ha nem érted).

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.27. 15:03:39

Ugxanez készül a csodálatos BKV jegyrendszerrel is, szerintem (vagy ott sikerül a lenyúlás). A cikkben minden benne van, a szállítón kívül: www.portfolio.hu/vallalatok/it/a_fel_vilag_csodajara_jar_a_pesti_e-jegyrendszernek.185780.html
Pedig volt már egyszer tender, csak nem volt rá pénz.

Agyalap 2013.06.27. 15:05:44

@Vidéki: Brilliáns módon tájékozott vagy megint.
Biztos nem tudod, de ha egy szlovák kamionos Kassáról Pozsonyba szállít, akkor bizony nem a szlovák utakon megy, hanem a magyaron...
A török kamionosok pedig direkt a Szeged-Kassa-Ótátrafüred -Pozsony Bécs útvonalat használják, mert az annyira rajta van a Szerbia és Görögország felé menő tengelyeken.
Az útdíjjal nem az a bajom, hogy van, hanem az, hogy megint elbasznak egy csomó pénzt olyan hülye megoldásra, amit fél éven belül javítgatni, lecserélni kell. Nem is utalnék az autópályadíj/autópályakapuk megszüntetett rendszerére.

Vidéki 2013.06.28. 10:03:35

@Agyalap:

Agyalapod beteges!

Nálad az a baj, hogy szerinted Te, mindenhonnan hülyékkel vagy körülvéve!

Képtelen vagy felfogni, hogy a Te felsőbbrendűségi érzés komplexussal telített egód, miért nem juthat döntési helyzetbe!

csárli hárper 2013.06.28. 15:20:32

egy kis adalék:

index.hu/gazdasag/2013/06/28/waberers/

wáberer elvtárs már most megírta levelét a partnerek felé, hogy emeli a tarifát...

Agyalap 2013.07.01. 11:47:35

@Vidéki: Annyira jól megcáfoltál, hogy el is hittem amit írsz és hihetetlenül magamba szálltam ;D

Az a baj az ilyen ostoba f@szokkal amilyen te is vagy, hogy azt gondolják hogy igazuk van, és amikor a hülyeség szorgalommal párosul - igyekeztek is terjeszteni a világ nagy igazságait. Orvosnak mutasd meg magad egyszer, bár neki sem fogsz hinni.
Ne hidd el ha akarod, de nem tudsz repülni, és ne ugorj ki magas épületekről ejtőernyő nélkül. Mondom - ne higgy nekem...

Agyalap 2013.07.01. 11:50:18

@csárli hárper: Persze mint stratégiai partner várható volt, hogy mosolyogva benyeli a pár milliós(milliárdos) extra kifizetést. Mint a többiek is az extra adókat...

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Király, mihelyt elkezdték volna használni, a piszok albán kommunisták betámadták. (Bajnai kapcsolatai bizonyíthatóak!!!)

kvadrillio 2013.07.05. 16:12:07

Akadozva működik az E-útdíj műszaki rendszere
2013. július 3. 07:56 Budavári Kata
E-útdíj | A fuvarozók jó részének rövid időn belül elfogy a pénze, ezért csődhullám indulhat el. A pluszköltséget a vállalkozók természetesen beépítik a fuvardíjba, ez általános dráguláshoz vezet.
Mik ezek?

Kedd délutánig a 38 szerződött bevallási közreműködő közül 13-at sikerült auditálniuk az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szakembereinek, a fennmaradó cégekkel folyamatos az egyeztetés. Amennyiben megfelelnek a műszaki feltételeknek, várhatóan a következő néhány napban ezen vállalkozások is bekerülnek a körbe. Ez azért fontos, mert azok a fuvarozók, amelyek olyan bevallási közreműködővel szerződtek, amely még nem kapta meg a szükséges engedélyt, egyelőre nem tudják a fedélzeti egység információi alapján elszámolni az úthasználatot, vagyis viszonylati jegyet kell váltaniuk.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A jelek szerint tehát akadozva működik a HU-GO, de nem tudni, mennyibe kerül ez a fuvarozóknak és az országnak. Ugyanis alapvető gondok vannak vele. Rábóczki Péter, a Sió-Trans Kft. ügyvezetője szerint az E-útdíj rendszer messze nem a legésszerűbb, azaz a lehető legrövidebb utat tervezi meg. Példaként elmondta, tegnap például az egyik kocsijuk Szolnokról Pilisszentivánra ment, Maglód érintésével. A benzinkútnál található automata először a következő útvonalat engedélyezte: Szolnok, Maglód, onnan tovább Cegléd, Kecskemét, Dunaföldvár, Székesfehérvár, majd Komárom érintése után végre Pilisszentiván. A százhúsz kilométerből így mindjárt háromszáz lett. Természetesen nem ezt az utat választotta, inkább két jegyet vett, egyet Szolnoktól Vecsésig és egyet Budapesttől Pilisszentivánig, így mehetett a dolog. Az útdíj fizetés körülbelül egy órás mutatvány volt.

Az sem mellékes, hogy július elsején egy nap alatt annyit fordított a cég úthasználatra, mint ezelőtt egy hónap alatt, ez a Sió-Transnál több százezer forintot jelent. Rábóczki Péter úgy véli, a fuvarozók jó részének rövid időn belül elfogy a pénze, mivel bevételeiket átlag 60 nap után kapják meg, ha egyáltalán megkapják. Ezért csődhullám indulhat el. Arról nem is beszélve, hogy a most keletkezett pluszköltséget a vállalkozók beépítik a fuvardíjba, ez pedig, ahogy fogalmazott, vaskosan látszik majd az árakban, kezdve a tejtől egészen a benzinig. Az ügyvezetőnek olyan információk is a birtokába jutottak, mely szerint a nagy áruházak ezek után a hozzájuk legközelebbi beszállítókat részesítik előnyben. Ez azt jelenti, hogy az ország perifériáján dolgozók versenyképessége csökken, munkahelyük veszélybe kerül.

Kerestük az Állami Autópályakezelő Zrt. sajtósát is, de ő lapzártánkig nem válaszolt kérdéseinkre.

süti beállítások módosítása