Skip to content


       Szűrés lista

"Ez olyan kínos ügy, hogy nem lehet Viktorral sem megbeszélni"

Egy hangfelvételt pakoltak ki egy külföldi szerverre, amin állítólag a zuglói alpolgármester, Dr. Ferdinándy István beszélget egy vállalkozóval. (Az alpolgármestert Papcsák minden jogkörétől megfosztotta a tavasszal.)


Ez olyan kínos ügy, hogy nem lehet Viktorral... by dm_523c707f5017a


Itt a teljes, 60 perces hangfelvétel, és annak átirata.

A Zuglói Vagyonkezelő Zrt. ügyében ismeretlen tettes ellen számvitel rendjének megsértése, valamint hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt feljelentést tett a kerület egyik ellenzéki képviselője. Egy belső vizsgálat szerint a három évre rendelkezésre álló 432 milliós keretet egy év alatt kimerítettek. A számlák ellenőrzése során kiderült: 47-ből 45 - vélhetően - szabálytalan. Mazsu Gergelyt 2010 decemberében mindenféle pályáztatás nélkül nevezték ki a vagyonkezelő élére. A képviselő-testületi ülésen a pályáztatás hiányát és az alkalmasságot firtató kérdésre a fideszes politikus állítólag azt válaszolta: „ez bizalmi állás.” Mazsu Gergely testvére, Mazsu Orsolya társtulajdonos Papcsák Ferenccel a Percarus kft-ben, amely korábban a Polgári Zugló kampánykiadványt kiadta. Az édesapa, Mazsu János debreceni fideszes képviselő. Mazsu 2012-ban a saját elhatározásából távozott (a feljenetés után) a vagyonkezelő éléről.

Szereplők:
DR. FERDINANDY ISTVÁN
VÁLLALKOZÓ (KARCSI)
AZ ÖCCSE (ZOLI)
BETTI (FERDINANDY FELESÉGE)

Érintettek:
Papcsák Ferenc
Mazsu Gergely
és még sokan mások

VÁLLALKOZÓ:
Ugye most végül is a Papcsák azt mondja, hogy Ó, hát ő nem is tudta, hogy 20%-ot kell letenni – meg ilyenek, hogy ő – így úgy amúgy – ráfogta a Mazsura. A Mazsu meg mondja, hogy neki megvan minden feltétel, email – tehát ugye mert most megy a rendőrség is – csak hát ugye félek tőle, hogy ez el lesz kefélve – hogy nem lesz ebből semmi. De bár lenne, mert akkor úgy meg lehetne szorongatni ezt a görényt – mert megmondom őszintén, ez egy patkány – az a véleményem: mert hogyha én valakivel seftelek, akkor legyek gerinces, és -


VÁLLALKOZÓ:
… ne menjek tönkre. Az egy másik kérdés, hogy ő mossa a kezeit, meg ő kurvára megszervezte ezt a dolgot – mert ő azt hiszi, hogy ő kurva biztonságban van, pedig nem egészen így van ez.

FERDINANDY:
De ez úgy van, hogy ott valami iszonyat - valami 400 milliós keretszerződés volt a HBF-nek.

VÁLLALKOZÓ:
Hát 500.

FERDINANDY (Elhűl – innentől sokkal frissebb, érdeklődőbb):
És annak a 20%-át visszakérte a M/m_____ ?? (kivehetetlen 12:22)
(...)

VÁLLALKOZÓ:
És tudod Mazsu volt a behajtó – tehát oda kellett hordani a lóvét, de megmondom őszintén, becsületszavamra, nem hazudok – 100 millió forint lett elhordva. Úgy zsebbe.

VÁLLALKOZÓ:
Hát a Mazsunak?

FERDINANDY:
Be a Vagyonkezelőbe? Hát ez bátor ember. Bazmeg ezt nem hiszem el. Ez a pofátlanságnak is van határa-

VÁLLALKOZÓ:
Ez gusztustalan. És akkor azt mondta utána Papcsák, amikor bele lett keverve (utánozza a hangját, gúnyosan): Jaj hát én nem tudok semmit. 20%? De geci azt mondja ez a Mazsu! Hát őneki 5 se kellett volna, elég lett volna a 2! – mert ugye Körülbelül így működne korrektül– Nyugaton is van ilyen – én is dolgoztam Németországban – odaadták azt a 2000 eurót – függetlenül attól, nem elvtelenül, hanem amikor megcsináltuk a munkát – meg voltak elégedve – azt mondák, itt van öreg – erre nem sajnálja az ember – odaadja szívesen. Na de ez azért gusztustalan… Gondolj bele…

FERDINANDY:
De ezek… (Kivehetetlen – 13:44).

VÁLLALKOZÓ:
Egy építőipari munkánál, hogyha 15%-ot veszel, már akkora a verseny – még a bankkölcsönt se vedd ki – és akkor még tegyél 20%-ot? Na és akkor ez volt meghatározva. A kis geci – és még elköltötte az előző pénzt is –

(...)

VÁLLALKOZÓ:
Tudjuk ezt a dolgot – na figyelj, mindegy (kivehetetlen) – csak Zsolt is azt mondta, hogy ez olyan kínos ügy, hogy nem lehet a Viktorral se megbeszélni.

FERDINANDY (Mintha félne.):
Hogy ennyire alja? Ő nem is tud odamenni.

VÁLLALKOZÓ:
De próbálkoztunk vele, hogy – jó lenne hogyha azért – aztán – a Jóisten tűnik/tudunk már minden – az elején azt gondoltuk, megmondom őszintén, hogy azért kell ilyen mennyiség, hogy a párkasszába – mert ugye hát mindenre gondolhat az ember. De ezek lenyúlták simán, ezek nem adtak oda senkinek semmit. Ezek szerint neked se!

(...)

FERDINANDY:
Teljesen le vagyok döbbenve. (Makog.) És a Mazsu csak – semmi hivatkozással? Csak azt mondta, hogy…? Csak, hogy 20% és viszontlátásra?


VÁLLALKOZÓ:
Persze. Nem tudod azt, hogy vett 130 millióért a 12. kerületben egy fasza lakást? Azt nem tudod? Meg vett itt Zuglóban is a Gyarmat utcában. A barátom, a Feri csinálta – Futácsi Feri – itt a Gyarmat utcában, két ilyen szép ház – (Makogás: kb. a Feri fiának volt az ő lánya, Barbi, a barátnője?) az ott kapott egy ilyen penthosue lakást, Feri csinálta azt – ott vett a – először azzal kezdte még be se ült a székbe – hogy ott megvette azt a lakást, aztán föl lett újítva neki – azt is persze ugye ki csinálta? – Aztán olyan szemét, hogy amit megvett ott 130-ért a 12. kerületben – az asztalosnak még mindig tartozik vagy 3 millióval – és akkor azt mondja az öcsémnek – mert mondja neki a Zoli, hogy legalább azért fizesd ki, hogy akkor ne legyen… - hogy Ó bazmeg, hogy nem is dolgoztál nekünk, csak tanácsadó meg ilyenek. Ilyen egy arcátlan görény.

FERDINANDY:
És most megkerestétek a Mazsut – beszéltetek vele? Hogy valamit csináljon…

VÁLLALKOZÓ:
Tagadja – hogy neki nem bűne, hogy a Papcsák nyúlta le.

Betti:
Egymásra mutogatnak.

VÁLLALKOZÓ:
Persze. Ez a legjobb! Papcsák azt mondja, hogy ő nem tudott róla…

FERDINANDY (Nevet.):
Hogy ő csak 2%-ot kért volna…

(...)

VÁLLALKOZÓ:
Így van. Én is azt mondom. Élni és élni hagyni, és akkor mért kell ezt csinálni? Na mindenesetre.: ez a biztos, ezért is tudom ezt. Csinál ő azért – sok érdeksérelmet okoz. Nincs megfelelő intelligenciája ahhoz - hogy akkor elszállt az agya, hogy ő kormánybiztos - azt hitte, hogy őneki minden jöhet, és bármit meg tud tenni. És minket meg hülyének néz meg nézhetett, mert úgy gondolta, hogy nem merünk úgyse szólni, vagy nem merünk – hát dehogynem. De mondom: elsődlegesen tényleg, amikor ilyen horror összegekről volt szó, az ember azt gondolta, hogy gyűjti a pártkasszába. (…) És ugye mikor kiderültek ezek a disszonanciák, meg egymásra mutogatás, meg egyik hazudik, a másikra keni, másik a másikra – és akkor még arra se képesek, hogy kifizessék azt ami jár – hát akkor ezt nem érti (az ember?)

Várnai László LMP-s zugló képviselő a blogján a következőket írja:
"A fenti ügyben 2012 szeptemberében tettünk feljelentést, hűtlen kezelés, számviteli szabályok megsértése miatt, de a XVI. kerületi rendőrség máig nem lépett előre az ügyben. Az 1000 (!) befogadott számla ügyében indított belsővizsgálatról azóta sem tájékoztatta a testületet a polgármester.
Megjegyzem, a HBF Kft-nek jelenleg is 130 millió forintos élő szerződése van a Zuglói Városgazdálkodási Zrt-vel. Figyelem a papcsák által sokat szídott céggel a friss szerződéskötés dátuma 2013 január 14."

Címkék: kenőpénz leak

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr745532176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yard 2013.09.25. 20:25:20

Tisztelt Római Pápa!
Ezennel megkérnénk, kezdjen bele Zuschlag János boldoggá avatásába, a jelenlegi történéseket figyelve ez égetően szükségessé vált. A mai hírekben szereplő személyekhez viszonyítva ő makulátlan, abszolút megvesztegethetetlen, erkölcséhez kétség nem férhet.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.09.25. 20:28:14

"Hát de a másik is ezt csinálja/ná" Ez a mentalitás egy elég rossz dolog.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.09.25. 20:29:33

A fidesz jobban jár, ha nem Papcsákot indítja jövőre, úgy talán még (kicsi eséllyel) de megtarthatják Zuglót.

Vombatus Ursinus 2013.09.25. 20:30:29

@monddazigazatmar: Ez azért több ennél. Nem mindegy, hogy mit beszél és hogy kiről (kikről).

yard 2013.09.25. 20:31:14

@Nyekenyóka.: meg a milliós WC-jét. A sz.rral együtt.

nincs1itt 2013.09.25. 20:39:26

@Muzsikok közt: Igy van, - majd a vajdasági, a Kárpát-aljai meg az erdélyi majd szépen eldönti nektek, hogy mekkora, és milyen szarban éljetek...meg is érdemlitek!

Akik elmentek?? Már csak azért sem fognak szavazni, - hiszen azért mentek el mert köszönik, ebből nem kérnek!!
Egyébként a szomszédunkban laknak szerbiai magyar szerbek. Örültek a magyar útlevélnek, mert könnyebb volt igy megpattanni Szerbiából...:)) erről ennyit!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.09.25. 20:41:19

@nincs_itt:

Miért, nem itthon élsz?

Amúgy a "fél millió magyar kivándorolttal" vigyázni kellene, mert Gyurcsányék idején is nem kevesen mentek el innen. Sőt!

Mikortól is számít ez a "fél millió magyar kivándorolt"? Úgy kb.? Mert biztos nem 2010 óta.

Secnir 2013.09.25. 20:44:58

@Virág et.:
"Ha legközelebb közéleti blogban hozzászólsz, legalább az aktuális hírekkel legyél már tisztában. "

mit vársz egy egysejtűtől? megírta a magyar nemzet? nem, akkor meg sem történt.

Muzsikok közt 2013.09.25. 20:48:07

@nincs_itt: 'Már csak azért sem fognak szavazni, - hiszen azért mentek el mert köszönik, ebből nem kérnek!!' - Ha te mondod.

'Egyébként a szomszédunkban laknak szerbiai magyar szerbek.' - És mi bajod velük? Magyarok vagy szerbek? Kinek baj az ha bevándorlóink vannak? Előbb a kivándorlás volt a baj, most meg a be?

kvadrillio 2013.09.25. 20:48:55

ahhhaaa....elolvastam....ÉS EZEKNEK A DEZSENIKNEK VAJON MENNYI FELVÉTELI PONTOT KELLETT TELJESÍTENIÜK AZ OSKOLÁBAN ???
MERT A MAIAKNAK ORBÁN A CSILLAGOS EGET ÍRTA ELŐ FELVÉTERLIHEZ !+
EZEK MEG JELENLEG KJB MINUSZ 98 iq-VAL RENDELKEZŐÚ ALJAS KORRUPT CSALÓK !
ÉS EZEK VANNAK HATALMON MA ??????!

BAZDMEGORBÁN !!!

yard 2013.09.25. 20:48:59

@nincs_itt: meg szerbek, akik nem is tudnak magyarul, 300 euró körül lehet(tett) venni kettős magyar állampolgárságot, amivel kivándorolnak nyugatra.

Vombatus Ursinus 2013.09.25. 20:52:13

@Nyekenyóka.: Nagyságrentileg az EU csatlakozás óta szerintem 250 ezer, az utóbbi 3 évben újabb 250 ezer.

Muzsikok közt 2013.09.25. 20:56:44

@yard: Naná, hogyne.

Olyat nem lehet venni hogy magyar kettős áp, mert olyan nincs. Magyar áp-ot megint nem lehet venni, mert minden egyes kérelmet a Közt. Elnök ír alá személyesen.

Gondolom hamis személyi igazolványról beszélsz.

nincs1itt 2013.09.25. 20:57:34

@Muzsikok közt: NEM MAGYARORSZÁGON a szomszédaink, - gondoltam, éles elméddel összerakod, hogy NEM, NEM Mo-én élünk.

nincs1itt 2013.09.25. 20:59:27

@Nyekenyóka.: nem hasonlitottam össze gyurtcsótányt meg a felcsuti ramszeszt, mert ugyanaz a rohadt maffiózó mindkettő.
És NEM, nem Mo-n élünk.

nincs1itt 2013.09.25. 21:01:54

@yard: Pontosan. Kb. ennyit ért mindenkinek a magyar útlevél...érdekes, hogy nem Mo-n akarnak vele letepeledni...:))

nincs1itt 2013.09.25. 21:05:06

@Muzsikok közt: Idióta, oppardon fidióta... Mo.-on (is) bármit lehet venni. az pedig, hogy közt. elnök "személyesen" írja alá, azt rajtad kívül kevesen hiszik el...

nincs1itt 2013.09.25. 21:08:09

@Nyekenyóka.: De a rohadékok azt is jobban csinálják! Eszemben sincs Mo-ra menni,

nincs1itt 2013.09.25. 21:09:44

@Muzsikok közt: Hova lettél???? Lejárt a mókaidő??? Pedig annyian rugdosnának még!
Tudom, hogy csak sumákolsz!! Nick-et váltasz, kis hamis!!

neszójjábe 2013.09.25. 21:18:10

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Persze. Meglesz a kétharmad szavazásmutyival :-)
Majd lesz láncszavazás egy pár kiló lisztért, meg majd a külhoni és egyben fideszes állampolgárságú magyarok meghozzák az eredményt.
Az előző választási törvényben még benne volt hogy "Tilos csalni". A mostaniban már nincs benne - ez csak egy szösszenet...

Más. Még a beszélgetésben résztvevő vállalkozó is elismeri többször is, hogy ez rosszabb mint ami a szocik idején volt. Itt már nem babra megy a játék emberek! Ébresztő!!!!!
Persze vannak akik befogják fülük, eltakarják a szemük és nem hisznek el semmi rosszat imádott vezetőikről. A vak hit ellen nincs orvosság.

nincs1itt 2013.09.25. 21:20:56

@Muzsikok közt: Olvasás => szövegértés => gondolkodás => megértés. Gyanakodtam, hogy fidiótaként ezek nem erősségeid. Na a lényeg, hogy naponta! találkozom, ÚJ kitelepülőkkel a szűkebb környezetemben, akik a napokban, hetekben hagyták el Mo.-ot a zömük végleg! Persze sokan vannak, akik "hazajárnak". De eszük ágában sincs ott dolgozni, csak rokonok, barátok köték (még) oda őket.

yard 2013.09.25. 21:22:29

Ady előre látta.

Trafikmutyi, Matolcsy a jövőnk
belőlünk az erkölcs már kiveszett
nem nő meg itt csak a dudva
ásd a gödröt, készítsd a meszet.

Megbicsaklott bennünk a Sors
majd a tót, osztrák eltemet
és a Menny tán befogadja
az iszákos, hun lelkemet.

De nem! Paripára kapok
2014-ben választásra megyek
hé, ti latrok! Hová tegyem
ezek után az ikszemet?

Eino81 2013.09.25. 21:23:23

@nincs_itt: Én elmentem, de csak azért is hazamegyek szavazni, hogy ezt a narancsbolsi huszárt elkergethessük a tűzhely mellől...

Muzsikok közt 2013.09.25. 21:25:21

@yard: Elég butuska cikk, ez a kedvencem:

'Mi is nyomozásba kezdtünk: elég volt végigsétálni Szabadka főutcáin, és betérni a fényképészekhez. Mindenhol azt mondták, hogy olyanok járnak hozzájuk magyar útlevélhez vagy állampolgársági kérelemhez igazolványképet készíttetni, akik semmit nem tudnak magyarul.'

1. Miért csináltatnának Szabadkán igazolványképet magyar okmányokhoz? Magyar útlevelet pedig nem is kap a friss magyar állampolgár, hanem honosítási okiratot kap. Azzal elballag Magyarországon az okmányirodába, és igényel személyit vagy útlevelet ahogy mindenki más.

2. A cikkben is benne van hogy magyar felmenőkkel rendelkező 'visszaélők' vannak. Azt mondjuk el tudom képzelni hogy egyes anyakönyvvezetők elnézőbbek a nyelv(nem)tudással, de azzal hogy az eljáráson változtattak, és már min. megyei szintre kell beadni a kérelmeket, ennek vége. Nem fog a megyei város anyakönyvvezetője 200 ojróért kockáztatni.

Muzsikok közt 2013.09.25. 21:26:56

@nincs_itt: Nekem is van ilyen okiratom a polcon. Elhiszed? Sőt még magyarul is tudok.

nincs1itt 2013.09.25. 21:28:46

@Muzsikok közt: Kérlek NE gyere azzal, hogy "jobb is ha az _ilyenek_ elmennek" xar dumával. Mert olyanok maradnak, mint te és a politikusok és rengeteg jóravaló és többet érdemlő ember! Szóval, azon kellene gondolkodni, hogyan lehetne kirángatni abból a bűzlő mocsárból az országot, ahova a politikusok és köreik lökték!

yard 2013.09.25. 21:28:52

@Muzsikok közt: nem jó, nincs súlya. Azt írd: sántuljak le még a héten szörnyű fájdalmak között, ha nincs igaza a cikknek

Muzsikok közt 2013.09.25. 21:29:32

@nincs_itt: Ez nagyon jól van. Jobb ha a pénzüket költik itt, nem a szoc. rendszert terhelik.

nincs1itt 2013.09.25. 21:31:22

@Muzsikok közt: Hát, legyen neked Karácsony... Ahogy ajánlottam, élj örökké ott!

Muzsikok közt 2013.09.25. 21:32:29

@yard: A cikk butaságokat ír, nem életszerü hogy Szabadkán csináltassanak igazolványképet egy Magyarországi okmányirodában csináltatott okmányra.

Arról nem beszélve hogy személyi nélkül nincs útlevél, a személyire meg helyben csinálják az e-fotót az okmányirodában. Szóval kamu.

yard 2013.09.25. 21:33:57

@Muzsikok közt: akkor jelentsd fel a Délmagyart. Összevissza hazudoznak.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.09.25. 21:34:15

@Muzsikok közt:

Viszont kevesebb lesz a jövedelemadózó. Ez nem jó. A nyugdíjakat miből fogják fizetni? Mennyi fog jutni nyugdíjakra mondjuk 15-20 év múlva? Én előre félek...nekem olyan ismerőseim mentek ki, akiknek szakmájuk van, és mondjuk itthon is megélnének, de ennek ellenére nem itt élnek. Valamint nyelvtanár is van ilyen. Vannak akik az előző kormány idején mentek ki (angoltanár), és akik az elmúlt 3 évben (2 CNC gépkezelő ismerősöm meg hegesztő, meg még vannak diplomások is akik most mentek ki). Ennek így nem lesz jó vége.

nincs1itt 2013.09.25. 21:36:08

@Muzsikok közt: VAgy többet, vagy kevesebbet igyál! Mert nem megy ez neked! Szóval, te magad írod "Jobb ha a pénzüket költik itt" vagyis külföldön VAN pénzük!!! Amimunkából van!!! Megint idézlek:"nem a szoc. rendszert terhelik" er go, ott Mo.-on NINCS pénzük, mert NINCS munkájuk.
Mo.-on szoc.rendszerről beszélni, hosszú évek óta nem lehet! Szóval, kicsi fidiótám a továbbképzésen a hasonló mondatokért megbuktatnak majd! figylej jobban, tanulj, rád fér!

nincs1itt 2013.09.25. 21:45:03

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: a takarítasz, gondolom így akartad írni...
Igen mindkettőt csinálom, otthon.
Ahogy figyeltelek eddig, számodra mindkét lehetőség a munkaerőpiacon, elérhetetlen. Inkább kommentelj pénzért...

nincs1itt 2013.09.25. 21:46:36

Na páá, mert holnap dolgoznom kell.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.25. 21:48:32

@nincs_itt:

Jo takarítást! :)) :D (biztos meglehet ebből élni a naaaagy nyugaton :D

yard 2013.09.25. 21:48:41

Az ismerősöm CNC-s kb 120.000 Ft nettóért, szakszervezet nélkül, túlóráztatva stb.
Menni fog, igaza van.

komplikato 2013.09.25. 21:50:25

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Na de bezzeg Orbanisztánban, ott igazán meg lehet, mi? Nagyobb tahó vagy mint a KDNP összes redneckje együtt.

Foresty 2013.09.25. 21:52:18

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Akartam írni @nincs_itt: kollégának, hogy fogalmazza át, amit írt, mert sejtettem, hogy nem tudsz értelmezni egy mondatot.
Azt írta, hogy "Igen mindkettőt csinálom, otthon." Tehát otthon csinálja. MUNKA UTÁN, tetszik érteni? Nem mondta meg, hogy mit dolgozik.
Amúgy meglehet élni ebből is a naaaagy nyugaton. Jobban, mint itthon.

yard 2013.09.25. 22:00:47

@Foresty: Az lehet a baj, hogy többen vannak hasonlók (neve után ítélve). Egyik buta barom értené esetleg, de a többi belpesti barom meg rikácsol, miközben orrát törli a giccses nyakkendőjébe.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.09.25. 22:13:31

Már a választásokkor ment a pletyka erről a "patkány"ról.
A sok agymosott meg megválasztotta. Gratulálok innen is nekik!

_most_ 2013.09.25. 22:16:46

hihetetlen, az mszp-nél is voltak ilyenek, hogy x%-ot vissza kellett fizetni, de közel se loptak ennyire pofátlanul, ebben is előjön a fidesz félázsiai mentalitása, hiányzik belőlük mindenféle önkritika, tisztesség, még lopni is képtelenek európai módon.

monddazigazatmar 2013.09.25. 23:12:15

@Vombatus Ursinus: Hát, egyenlőre akkor is csak két ember beszél másokról. Akkor se hivsz rendőrt amikor a szinjátszókör gyakorol, és szervezkedik, hogy megölik a királyt....

Vidéki 2013.09.25. 23:40:30

Az önkormányzat közleményében leszögezte: a fideszes Papcsák Ferenc polgármester rágalmazás és jó hírnév megsértése miatt feljelentést tesz a felvétel készítői és az azt kritika nélkül átvevő, a jó hírnév megsértésében közreműködő sajtóorgánumok ellen.

"A rágalmazó felvételen két olyan sértett személy hallható,

akiket az önkormányzatnál végrehajtott pénzügyi és vagyongazdálkodási átvilágítások és átszervezések gátolnak abban, hogy tovább sütögessék a saját pecsenyéjüket.

Az egyikük egy olyan sértett vállalkozó, aki a megszigorított zuglói vagyongazdálkodási és teljesítésellenőrzési rendszerben nem tudja folytatni a korábbi illegális módszereit.

A másik személy pedig a jogköreitől tavasszal megfosztott, jelenleg is belső vizsgálat alatt álló, tetteivel már huzamosabb ideje a baloldalt segítő Ferdinandy István alpolgármester" - olvasható a közleményben.

Az önkormányzat szerint a polgármester "lejáratásához mindkét személynek személyes indítéka van, a hangfelvétel ezért álláspontunk szerint

nem véletlenszerű, hanem megrendezett beszélgetés, amelyet bárki készíthet harmadik személyről".

Vidéki 2013.09.25. 23:43:47

Ez a fajta gátlástalan, aljas propaganda, amit a magyarországi "Szabad Sajtó" is gyakorol, az USA-ban is előfordult:

Amikor McGovern ellen annak idején Nixon a kampányban kiadta a stábjának,

hogy terjesszék róla, hogy pedofil, még a saját emberei is tiltakoztak.

"De Elnök úr, ez nem igaz!"

Nixon válasza:" Tudom! De, csak hadd védekezzen!!"

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2013.09.25. 23:45:13

@jános515:

Orbán nagyon nyugodtan alszik, és kiváló egészségnek örvend. Ő is tudja, hogy a a Fidesz újra kétharmadot fog szerezni. Láttad már legfrissebb közvélemény-kutatásokat?

Megállíthatatlan a Fidesz, jövőre újra kétharmad!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.09.26. 00:14:27

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
Ennyi cigánnyal? Szerintem is...
Majd Kubatov kiadja a jelszót:
"Mindenki hozzon még egy cigányt magával!"

Tiborpapa 2013.09.26. 00:33:50

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Nem 2/3-ad lesz, hanem 98%, ahogy az ilyen vezíreknél szokott lenni.

dekol84 2013.09.26. 01:26:30

Már bocsánat, de ki a f@szom csodálkozik ezen? Nyilván, hogy az összes mocskos fityeszes horda lenyúlja a 20%-ot minden közpénzből. Legfeljebb annyi, hogy nem került erről elő ilyen bizonyíték, de akkor is ez így volt. Mitől különbözne ez a mocskos képmutató horda a cociktól? Ugyanúgy - sőt jobban és többet - lopnak, mint a cocik. Legfeljebb az agymosott elmbeteg fityeszfanok ezt képtelenek elhinni! Hát mi a tökömből lenne ennek a kretén baktalórántházi mocskos fideszes surmónak s mercije, ha nem az ilyen lenyúlásáokból. Egy akasztófára való mind, meg azok is akik erre a rohadék csürhére szavaznak!

felcsutisuttyo 2013.09.26. 01:54:27

A " Nagy pofájú" elszámoltatási emberrel kell most LESZÁMOLNI ( elszámolni nem kell , már lebukott). ELKAPNI, KERÉKBE TÖRNI, NÉGYFELÉ VÁGNI, ÉS KIAKASZTANI A PARLAMENT AJTAJÁRA:" Ezt érdemli minden Fidesz Bűnszövetkezeti tag"...felirattal!

Pagnar 2013.09.26. 02:19:12

Vert izzadva erolkodik a balliberalis csurhe, hogy az oszodi (igazsag!!!!!) beszedhez hasonlo botranyt krealjanak vegre vmi titkos lehallgatasbol.
Ennek a hangfelvetelnek a hitelessege meg egy Uganda-i "demokratikus" birosagon is keves lenne ahhoz, hogy egy bocsanatkeres-re iteljenek valakit.

Viszlat '14-ben elvtarsak, sok sikert kivanok a 10% eleresere !

Foresty 2013.09.26. 02:44:53

@Pagnar: Vért izzadva erőlködik a magát jobboldalinak, nemzetinek valló kommunista csürhe, hogy elbagatellizálja, az esetleges igazságot, miszerint az MSZMP-ből kivált Fideszes szarkupac bármivel is jobb, mint az MSZP. Nem arról akarlak meggyőzni, hogy egy általam preferált pártra szavazz, de az ég szerelmére, amennyi botránya a 3 év alatt a Fidesznek volt, nem volt elég arra, hogy észrevedd, hogy SEMMIBEN nem különbek a szociktól?! Nyisd már ki a szemed, ember!!!

Pagnar 2013.09.26. 05:37:48

@Foresty: ertelmes alternativa hianyaban az en "X"-em a fideszhez megy.

A fidesz nyilvan nem tokeletes, sot....
De.
Meg mindig fenyevekkel jobb mint barmely masik part a magyar politikai palettarol.

Vakok kozt felszemu....

Secnir 2013.09.26. 06:38:56

@Vidéki:
"A másik személy pedig a jogköreitől tavasszal megfosztott, jelenleg is belső vizsgálat alatt álló, tetteivel már huzamosabb ideje a baloldalt segítő Ferdinandy István alpolgármester" - olvasható a közleményben."

ez az ÖNKORMÁNYZAT SAJTÓOSZTÁLYÁNAK a közleménye. ami pedig ferdinandyt illeti: amióta papcsák eltávolította, azóta a zuglói fidesz-kdnp frakció védi őt papcsákkal szemben. NEM a baloldal, hanem a zuglói fidesz-kdnp frakció. Újabban papcsák ELLEN szvaznak egyes esetekben, mert ők helyiek, míg papcsák egy jöttment vidéki (mint te). tudják azt, hogy papcsákkal NEM fogják őket megválasztani, de még takarítók sem lesznek.

akkor most találd ki, hogy ki hozta nyilvánosságra és miért. elárulom, a baloldalnak vajmi kevés köze van hozzá....

2013.09.26. 06:48:48

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Szerintem meg nem. És tudod hogy miért ?
Mert a felvételen az hangzott el, hogy mindenki azt hitte hogy a zsozsót, a pártkasszába kell leadni.
Azaz, akkor ezek szerint van egy titkos vezérkari utasítás,hogy ki, mikor, miből és mennyit ad vissza --kötelező jelleggel.?
De ezt valakik felrúgták és úgy gondolták, hogy mivel már nem lesznek ogy képviselők, és nem lesznek esetleg polgármesterek sem--igy önnállósodtak--azaz zsebre dolgoztak.
De közben Viktorra hivatkoztak basszuskulcs !

Ezt Viktor nem fogja lenyelni, mert ha elnézi ezeknek, akkor a zsé leosztásában ő is benne van nyakig , hiába bizonygatják a szófosói hogy nem igaz, nem tudta, és stb, stb.
Ugyanis a nevében loptak 100 misit !! És ezt vajon akkor hány alkalommal tették meg a polgári értékrend, a keresztényi erkölcs, a tisztesség és a szeretet nevében ?
Mert a szeretet itt is megvan, a pénz szeretete. A többi már nem számít, mert a gerinc, a tisztesség, a becsület, az már nincs itt sem, mint ahogy a másik oldalon sem .
Valahol azt is eladták, jó pénzért ! Mint ahogyan az országot is.

$pi$ 2013.09.26. 07:16:58

@neszójjábe: "Az előző választási törvényben még benne volt hogy "Tilos csalni". A mostaniban már nincs benne - ez csak egy szösszenet..."

Idéznéd? Merthogy nem hiszem, hogy egy törvényben az lenne, hogy "tilos csalni", ilyen pongyola fogalmazást törvényekben nem látni. Szerintem simán kamuztál egyet, mert ez olyan jól hangzik.

valaki senki 2013.09.26. 07:31:53

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Vicces gyerek vagy! De tényleg! Olllyasn jól képviseled a NER- társakat, hogy te egyedül legalább ezer szavazatot csinálsz a baloldalnak, naponta!

valaki senki 2013.09.26. 07:39:47

@$pi$: A választási tv. eddig kimondta, hogy tilos etetni a népeket, vagy bármilyen anyagi hasznot kínálni / elfogadni a szavazatért. Kimondta az utaztatási tilalmat is. ( buszoztatás) Ezek, az új Tv-ből, valahogy kifelejtődtek!

Apeiron (törölt) 2013.09.26. 08:21:52

@balage_81 reloaded: "keresem a betegséged nevét, de sajnos nem vagyok képzett a témában"

Nem olyan nehéz ez, Bud már elvégezte a diagnózist. Hogy mondjam, a betegsége "tipikus".

www.youtube.com/watch?v=-gk8HtqEm0s#t=55m52s

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.09.26. 08:32:49

@Pagnar:

Pagnar 0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt

2013.07.05. óta tag.

Egy közpénzböl fizetett Szellemi Honvéd.

kifordított nagyanyó 2013.09.26. 08:50:50

Ha esetleg ebben a posztban nem küldtem el a fideszgeciket a kurva anyjukba,hát vegyék úgy hogy most már megtörtént!

Secnir 2013.09.26. 09:21:49

@Vidéki:
más: ha a felvétel egy "megrendezett beszélgetés", és nics valóságlapja, akkor miért is tesz feljelentést?

átlátó 2013.09.26. 09:50:25

Lassan mondom, mert igaz és a számról is le lehessen olvasni... ezek mind ártatlanok. Nem egy brancs, de mind ártatlan. Ha valaki le meri nyúzni őket és behinti sóval, tiltakoznék, mert ártatlanok.
Mondom, hogy ártatlanok aztakurvaistenit!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.26. 10:19:32

Annyira jó lenne leírni, hogy meglepődtem az egészen és felháborodtam.

De sajnos csak felháborodni tudok, meglepődni nem.

Vidéki 2013.09.26. 10:32:16

@Secnir:

Nehézfejű vagy, ezért kérded:

"ha a felvétel egy "megrendezett beszélgetés", és nics valóságlapja, akkor miért is tesz feljelentést? "

Az önkormányzat közleményében leszögezte: a fideszes Papcsák Ferenc polgármester rágalmazás és jó hírnév megsértése miatt feljelentést tesz a felvétel készítői és az azt kritika nélkül átvevő, a jó hírnév megsértésében közreműködő sajtóorgánumok ellen.

A magadfajták a rágalmazásnak és és jó hírnév megsértésének elkötelezett hívei.

A minima moraliával sem rendelkeztek ezért "alapvető emberi jognak" képzelitek a hazudozás, rágalmazás korlátlan szabadságát!

Secnir 2013.09.26. 10:43:54

@Vidéki:

oké, rendben van, megközelítem más oldalról: miért nem papcsák vagy mazsu tesz feljelentést? miért a zuglói önkormányzat, amikor az nem is érintett az ügyben?
ha ez egy megrendezett beszélgetés (egy jól sikerült performansz), akkor papcsák miért nem azt mondja, hogy elnézést uraim, ez nevetséges, nem kívánok reagálni rá? mivel a hangfelvétel alapján SENKI sem emelt vádat, ergo vád sincs! már ha meg volt rendezve (különben azt is bizonyítania kell majd papcsáknak, hogy megrendezett beszélgetés volt, ha ő tesz feljelentést)...

Bee-zony 2013.09.26. 11:32:21

@Apeiron: „A parazita és a gazdaszervezet viszonya nem ilyen végletes. Hidd el, jól ki van ez találva.”

Viszont én inkább tudni akarok; a hit feltételezés, a tudás bizonyosság, olyan ami bizonyítható és levezethető, és ezáltal magasabb ismereti szint: a valósághű.
Néhány következtetés a tudás útján: a csótányok a csótányirtásig, vagy az élelem teljes elfogyásáig szaporodnak a lakásban. A sáskáknak felívelés és letörés szaporodási ciklusuk van a természetben.
Úgy látom, hogy erre a problémára két probléma-megoldási lehetőség van: vagy kártevő-mentesítést kell tartani, vagy kivonulni a helyről teljesen, és a kártevők egyék meg egymást,
Mivel a természetben lehetséges az élősködés és ragadozás, így az emberek számára is választható életforma ez, és így csak tudatos rendszabályokkal és ezek betartásával és betartatásával (szankciókkal, akiknél a szó nem elegendő, azoknál kényszerrel-erővel, a halálbüntetésig) lehet elérni a 0 élősködést, 0 bűnözést, 0 kártevést, 0 ragadozást, és ez zéró toleranciával érhető el, értelemszerűen. Az egyes országok és az egyes egyének ettől való távolsága is eléggé jól megállapítható egy idő után (pl. korrupciós index, és hogy az egyes egyén, és az egymással kapcsolatban álló egyének mit tesznek).
E szerint kétféle lakás van, kártevőmentes és kártevős – és kétféle ország, és kétféle közösség ugyanígy, és kétféle ember van, kártevő és nem kártevő.
A kártevők nem fogják szankcionálni saját magukat, hacsak nem lesznek öngyilkosok, mint Júdás, aki tudja hogy nem jó amit tesz, de az értelmét felülírják az ösztönei, a programozottsága, aztán amikor kielégült az ösztön, az értelem által megvalósul az önkritika: elszúrtam, tovább már nem akarom rontani, véget vetek neki, game over. És mivel tökéletes, soha nem hibázó ember nincs, biodiverzitás viszont van, így Júdások is vannak, és harácsolók, korruptak, bűnözők is vannak „gyárilag”, genetikusan és memetikusan, az erős hajlam és befolyásoltság szintjén; a kérdés az, hogy a többiek mit kezdenek velük.

Tegyük fel, hogy vannak olyan emberek, akik eltökélték, hogy ők nem akarnak kártevők lenni, és azt sem akarják, hogy a környezetükben kártevők legyenek, és kitűzték elérendő célként és megtartandó helyzetként a 0 élősködést, 0 bűnözést, 0 kártevést, 0 ragadozást, felismerve hogy jelenleg ez az aktuális legnagyobb, legfontosabb és legsürgősebb megoldandó házi feladat az emberiség számára, mert ha nem oldja meg, büntetést kap érte, egyre élhetetlenebb életet, hanyatlást és végül a kihalást.

Itt leírják a parazitizmus hasznos oldalát is, pl. hogy gondolkodásra serkent, nem hagy ellustulni…
en.wikipedia.org/wiki/Parasitism
Viszont azt pl. nem írják le, hogy az ember már nem állati életformában, hanem technikai civilizációban él, ahol a pusztítás hatásfoka már megvan az egész faj (ön)kipusztításához, és ilyen körülmények között mi van az élősködéssel, kártevéssel, és azt sem írják le, hogy van tovább logikailag, magasabb tudásszinten, az emberinél fejlettebb, félisteni és isteni életmód és életforma esetén mi a helyzet, és hogy a félisteni szint nem az élősködés teljes kiküszöbölését jelenti-e… Szerintem de.

Bee-zony 2013.09.26. 11:49:54

@Bee-zony: Amihez nincs látható-megtapasztalható elért szint mintaként előttünk, azt ki kell következtetni. Az is biztos, hogy a technikai civilizáció komoly szűrőt jelent, a defektes civilizációk hosszú távon nem maradnak benne életben, és az anyabolygó élhető élettartama is véges, úgyhogy kapásból kettős megoldandó feladat van az élet fennmaradását és fejlődését illetően: kell a technika a továbbéléshez, viszont ki se pusztítsuk magunkat vele, se szándékosan, se a nem kellő szintű tudás miatt nem szándékosan.
Ehhez kapcsolódik az erkölcsi szint: ha nincs meg kellő erkölcsi szint, akkor pusztulás van, végül a teljes pusztulásig.
Az elvi lehetőség benne van a természet rendszerében az isteni szint elérésére, „csak” minden megoldandó feladatot, csapdát, akadályt sikeresen kell venni az élet nevű „játékban”. Ez egy olyan játék, amihez nincs mellékelve használati utasítás, úm. a játék szabályai és hogy ki és mit nyer és mi a végcél, viszont aki rájön, megérti, az pl. tudja azt is, hogy nem szükséges mások ellenében meghatározni magunkat, és ilyen szempontból „légüres térben” is ugyanazt a célt kell elérni, és ugyanabba az irányba haladni.
Az élet az ember számára csapatjáték: nincs önmegtermékenyítés (bár ez nem azt jelenti, hogy soha nem is lesz lehetséges, de most nincs), és van már 7 milliárd körüli, és összességében növekvő számú játékos a gömbölyű pályán, és mindenki a saját elgondolása és vágyai szerint cselekszik, úgyhogy eléggé kaotikus a helyzet, és rengeteg a konfliktus.
A sakkjáték szabályai adottak a kitalálója által, az életjáték szabályaira viszont rá kell jönni, és akkor kiderül, hogy nem csak a grafikája jó, hanem a játék is, csak rosszul játszottuk, mert nem jöttünk rá, hogyan kell.
Az élet egy nagy fagyi, csak tudni kell nyalni? Nem, ez zsákutca.
Az élet értelme a minél többeken uralkodás, és minél több vagyon megszerzése? Nem, ez zsákutca.
Az élet értelme a hedonizmus, hogy a kéjközpont és boldogságérzet-idegcsomó megkapja a minél nagyobb adagját? Nem, ez is zsákutca. (Vö.: mek.oszk.hu/01900/01974/01974.htm )
Szerintem az életjáték optimális játszási módja és legnagyobb elérendő célja a legegyszerűbb élőlényi szinttől eljutni az emberi és félisteni szinten át az isteni szintig, az ehhez tartozó tudással és erkölcsi szinttel; ez az Univerzumban elérhető legfőbb jó és ez jelenti a győzelmet, a játék megnyerését, bármi más lehetőség, út, mód csak rosszabb ennél.
Hol vannak ehhez a korrekt és céltudatos életjátékhoz az erkölcsös-becsületes-kreatív-problémamegoldó-elkötelezett-cselekvő magyarok, létszámban és földrajzilag? Ha vannak ilyenek, össze kell állni, mert ez másként nem megy, és mindezt annak tudatában, hogy Magyarországon előbb áll össze x fős tolvaj banda, mind x fős védelmi csapat, pl. 4 fős üzemanyaglopó társaság mint 4 fős védelmi csoport, és többek közt ezért állnak nyerésre a bűnözők Magyarországon.
Rombolni mindig könnyebb, mint építeni, hanyatlani könnyebb mint fejlődni, lefelé haladni könnyebb mint felfelé, entrópiát és káoszt könnyebb elérni mint rendszert és rendet, de az utóbbi a feladat.

A másik probléma, hogy az itt kommentelők mintha nem akarnának felnőni erről a szűkkörű szintről, ami által életfogytiglan anyázásra ítélik magukat, mint nem cselekvők, hanem nézők – mint akik a focimeccsen a nézőtérről bekiabálnak, „szemüveget a bírónak”; még ha 100%-ban igazuk van is, a történésekre gyakorolt hatásuk a nullához konvergál, az első szint, a probléma-észlelés megvan, a szükséges következő, a problémamegoldás viszont nincs, és csupán a problémaészleléstől még nem fog megoldódni a probléma, hanem csak a szükséges megteendő következő lépések által.

Hogy én mit akarok? Tovább haladni a jó úton, ahol a minőség az első, az aktuális történések pedig létszámfüggők. Nem hiszem el, hogy van olyan probléma, aminek nincs megoldása, olyan problémák viszont vannak bőven, amelyeknek még nem lett megtalálva vagy megvalósítva a működő megoldása, és nem hiszem, hogy a jelenlegi gané állapotok megoldhatatlanok és emiatt kihal az emberi faj. Veszteségek voltak, vannak, és lesznek is még „békeidőben”; az egész eddigi magyar történelem is tele van veszteséggel, az államalapítás előtt volt egy polgárháború, aztán ötszáz-egynéhány év után is, és most is alakul egy… Amíg igazságtalanságok, (állatfarmi) disznóságok lesznek, addig háborúk is lesznek. Mikor fog már ezen alapigazság-ösztönnel születni mindenki? – mert ez, a fejlett morálú emberek kellenek a normális, jól működő országhoz, és a békéhez.
Remélem hogy novemberre már az elmélet gyakorlatára is rá tudok térni, mert van ez már ennyire kiforrott.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.09.26. 12:43:31

@kifordított nagyanyó:

Cseppet sem nevetséges ezeknek a közpénzböl-kommentelöknek a helyzete! Ja, de.... :)))

Pagnar 2013.09.26. 14:42:00

@kifordított nagyanyó: @Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:

Ezt a ki mikor regisztralt es mennyit posztolt "lapot" kijatszani majdnem annyira utos mint lenacizni valakit lol.

Nyilvan annyi eszed nincs, hogy arra a kovetkeztesre juss, hogy ezzel az erovel MINDENKI fizetett kommentelo partkatona aki valaha is regisztralt a blog.hu-ra, teged es az osszes tobbi ballibsit belertve :)
Vagy a te regisztraciodnak nincs datuma, te csak ugy idekerultel az eterbol, ugye?
Aruld el mi az utolso naptari nap ami elott meg mindenki rendes kommentelo es a kesobbiek meg bertolnokok?
Csak, hogy mostantol egyertelmu legyen :)

arvizparty 2013.09.26. 14:57:12

szóval emberek: én úgy vagyok a hangfelvételekkel is, mint a statisztikával: csak annak hiszek, amit magam hamisítottam.

noirp 2013.09.26. 16:35:19

@Mitzimackó: Jelentkezem.
Ha nem is emlékszem, mert tojáshéjas a s*ggem, de olvastam róla, és az írás megmarad, ha csak el nem égetik :)

noirp 2013.09.26. 16:59:29

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Hajolj vissza a jászolba --- ropogtatni a szénácskát --- ha már ennyire nem látsz túl a szélén. Szívem legdrágább magyartarkája.

Chalky White 2013.09.26. 22:07:14

Ezt úgy hívják hogy bottleneck. Kevesebb éhes szájat lehet etetni jövőre. Ezt a fidesz rendezte meg, így faragják le a vállalhatatlan embereket. Ennyi.

Viszont most mennyire foshatnak a piramis csúcsától lefele. Asszem veszek egy karton popcornt, lesz itt móka és kacagás tavaszig. Ha rajtam múlna beledögölhetne az összes, jobbról balról. Bár azt hozzáteszem hogy Orbán maffiáját jobban utálom mint Gyurcsányt.

xclusiv 2013.09.26. 23:20:27

@Pagnar: "ertelmes alternativa hianyaban az en "X"-em a fideszhez megy."

Hát igen, hallottam már én is ilyet, hogy ennek az országnak, pontosabban az agyhalott fidesz hívőknek az kell, hogy a fidesz alatt menjen csődbe az ország, akkor talán, ismétlem talán felfogják, hogy mit is csinált a szerelmetes pártjuk. De nem értek ezzel egyet.

"A fidesz nyilvan nem tokeletes, sot....
De.
Meg mindig fenyevekkel jobb mint barmely masik part a magyar politikai palettarol."

Csak ugye a választás nem az alternatíváról szól elsősorban, hanem az elmúlt 4 év kormányzati teljesítményéről.
94-ben nem a "pufajkás" Horn Gyulát akarták az emberek, hanem hogy antall balfasz bandája takarodjon, (Akik közül, csak halkan mondom, ha van aki talpon van az a fideszben politizál).
98-ban a Bokros-csomag ellen szavazott az ország, biankó csekk volt ez is. (Az más kérdés, hogy a Bokros-csomag tényleg rendbetette az országot, az ott kapott lendület kitartott a 2000-esek elejéig, közepéig).
Aztán 2002-ben orbánt és csapatát zavarta el az ország, nem az útelágazódás megyóra szavaztak. És ez az utálat kitartott még 2006-ban is, pedig gyalázatos kormányzati teljesítmény volt akkor az mszp mögött, de a fidesz emléke és a teljesen hiteltelen kampány elhozta az újrázást. (Rosszabbul élünk, pedig dehogy, erőn felül költött az ország, és ezt érezték is az emberek.)

Majd jött 2010, ahol egyszerre jött ki az eltékozolt 8 év, a világválság, a korrupciós ügyek, meg minden szar, aztán így kapott a fidesz 2/3-ot. 53%-os eredménnyel, 64% részvétel mellett...

Aztán most itt állunk, lássuk hogy mit is csináltak, ami szerinted jobb. Mi jót csináltak az elmúlt bő 3 évben?
- Államadósság? Ugyanott állunk vagy rosszabbul, párezermilliárd mnyp pénz elégetése után
- Foglalkoztatottak? Úgy sikerül minimális növekedést kimutatni, hogy beleszámolják a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat is.
- A gazdaság úgy általában? Tripla bóvli, korábban szinte elképzelhetetlen árfolyamok tartósan, növekedés sosincs hanem mindig csak jövőre lesz...
- Korrupció? Hát itt is a szokásos trambulinról medencébe hugyozás elvét követik: közgép, földügyek, trafikok
- Adórendszer? Áfaemelés, szja emelés (noha csökkentésnek nevezték, de a legtöbb dolgozónak emelést jelentett, a politikusoknak persze csökkent), stb.
- Úgy általában a vállalkozók? Pénztárgépesdi, stb.
- És közben napi szinten olyan hírek vannak, hogy iskolákra nincs pénz, eü-re nincs pénz, semmi hasznos és fontos dologra nincs pénz, de baromságokra mindig jutnak tízmilliárdok. Egy szaros vérvételte időpontot kell kérni, de stadionra jut hirtelen sokmilliárd. Pedig a stadionba senki se fog bemenni, a vérvétel pedig emberemlékezet óta úgy működik, hogy odamegyek, leveszik aztán megyek az eredményért. Lassan tényleg eljutunk oda, hogy külföldön fognak (sokszor ennyi közpénzért) műtéteket csinálni, mert itthon ugyan műtő van, orvos van, de finanszírozás nincs. Cukorbeteg ismerőst az elmúlt 3 évben nem tudom hanyadszor állítják át új gyógyszerre, mert vagy új gyógyszer lett a kánon, vagy a réginél országos készlethiány van, értsd: annyival tartozik az állam a gyártónak, hogy nem szállít. Ez pedig szolíd pár napos kórházi program, mert ha az új gyógyszer az ő szervezeténél nem a terveknek megfelelően működik, akkor kómába is eshet, bele is halhat, szóval kell a felügyelet. Erre pedig rámehet az ember munkája, az övé is rámehetne, már ha lenne neki. Így csak az új mellékhatások miatt kell aggódnia.

Hát izé...
Ettől rosszabb teljesítményt az elmúlt 23 évben elég nehéz találni, és az az 50% bizonytalan komoly rizikó, nem véletlenül faragta a fidesz a választási törvényt a saját képére...
De még így se lehettek nyugodtak ti a pártházban...

Sejehaj 2013.09.26. 23:55:39

Akinek elege van a politikából, a buta rendeletekből és kötöttségekből és szokásokból, vagy épp ellenkezőleg jól érzi magát, itt egy vicces fricska a túlbonyolított világunknak: www.facebook.com/irjpontosan

Próbáljunk meg lazítani... vidáman messzebbre jutunk.

Pagnar 2013.09.27. 02:14:12

@xclusiv: ertem es elfogadom az allaspontodat.

Tehat akkor te kire szavazol ?

Pagnar 2013.09.27. 02:26:06

@xclusiv:
@noirp:
@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
@kifordított nagyanyó:

Viccesnek tartom, hogy a legtobb kommentelo kibaszott nagy politologus es kozgadasz es baromi nagy arccal tudnak kritizalni mindent, viszont mindegyik elfelejti odabiggyeszteni a posztja vegere, hogy o kire es miert szavazna.

Vagy az mar ciki lenne? Ellenvelemenyt a te valasztasoddal kapcsolatban nem akartok hallani?

A legtobb fidesz szavazoban van annyi geric, hogy nem rejti veka ala a valasztasat, ellenben a sok bolsi geci csak ugatni tud, egyenesen kiallni a valasztott partja mellett mar nem. Igazabol nem csodalkozok, mert nehez vedeni a vedhetetlent.

Sok sikert '14-ben !!!

Marcellusca 2013.09.27. 08:23:02

@Pagnar:
"A legtobb fidesz szavazoban van annyi geric, hogy nem rejti veka ala a valasztasat,..." - MUHAHA!
Csak annyit mond/ír - az értelmesebbje, nem a droidok - , hogy kurvára megbánta. :P

Marcellusca 2013.09.27. 08:29:37

Az megvolt, hogy papcsák viszont-feljelent?

hvg.hu/itthon/20130926_Hangfelvetel_Papcsak_ma_is_feljelentest_t

Annyira vastag a bőr a képén, hogy elmondani sem lehet. :(

xclusiv 2013.09.27. 08:55:24

@Pagnar: "Viccesnek tartom, hogy a legtobb kommentelo kibaszott nagy politologus es kozgadasz es baromi nagy arccal tudnak kritizalni mindent"

Mert ugye a fidesz-hívők aztán annyi eredményt és dícsérni való teljesítményt tudnak felhozni szeretett pártjuk mellett...

"viszont mindegyik elfelejti odabiggyeszteni a posztja vegere, hogy o kire es miert szavazna."

És azt miért is kéne?

"Vagy az mar ciki lenne? Ellenvelemenyt a te valasztasoddal kapcsolatban nem akartok hallani?"

Miért lenne ciki?
De amúgy mi közöd hozzá? Miért kellene elmondanom, hogy kire vagy mire szavaznék, már ha egyáltalán? Jelen post például a fideszes korrupcióról szól. Értem én, hogy szeretnéd ellőni az "elmútnyócév" szöveget (amit annyit nyomtatok már az elmúlt 3 év mocskának takargatására), de itt most nem más pártokról van szó, hanem, ugye.

"A legtobb fidesz szavazoban van annyi geric, hogy nem rejti veka ala a valasztasat"

Gerinc? Az gerinc, hogy az agyhalott barma szerelmes bazmeg orbánviktorba, aztán álkonzervatívból narancskomcsi lett már, mert a segg épp arra mászik?
Na elmész a picsába.

"ellenben a sok bolsi geci csak ugatni tud"

Javaslom nézz utána a bolsevik szó jelentésének, aztán majd rájösz, hogy - állításotok szerint - ti vagytok a bolsi gecik.

"egyenesen kiallni a valasztott partja mellett mar nem"

Ellentétben a narancskomcsikkal, ugye. Csak hát tudod az nem úgy megy, hogy választott pártom van aztán rájuk szavazok ha esik ha fúj, ha jól csinálják ha rosszul, ha kilopják a szememet vagy épp kilövetik. Érted már, hívő isten barma? Mert én értem, hogy te akkor is a fideszre szavaznál, ha orbán viktor élő csecsemők szívét tépné ki a Kossuth téren, mert azt is biztos megmagyaráznád magadnak, vagy ha nem is tudnád akkor előállna valami átlátszó hazugsággal szájjártató aztán bólogatnál hogy ne sérüljön a világképed, csak ugye a normális, gerinces emberek nem szavaznak ilyenekre, még ha korábban rájuk is húzták az X-et valamiért.

"Igazabol nem csodalkozok, mert nehez vedeni a vedhetetlent."

De mégis ezt próbálod, te senkiházi.

Bee-zony 2013.09.27. 11:20:38

@Pagnar: Lett volna egy tippem, hogy kire kellene szavazni… de ő már meghalt.
„hofi orbánról”
www.youtube.com/watch?v=4rtrqydCmDY

Másik tipp:
mkkp.hu/wordpress/
…de őket elkaszálta a KNB (Kézivezérelt Narancsföldi Bíróság). Ezek szerint nem bírják a konkurenciát.
index.hu/belfold/2013/09/17/beintett_a_birosag_a_ketfarku_kutya_partnak/

Pedig eddig a Kétfarkúaké a legjobb program:
„MKKP Megapolitikus vetélkedő 243/C5-ös jelentkezési lap
A Kétfarkú Kutya Párt programját eddig is a nép írta. A választások közeledtével egyre demagógabbnak kell lennünk, így eljött az idő, hogy a nép közül válasszunk MKKP-s jelöltet is. Ezért most képviselőjelölt válogató vetélkedőt rendezünk.
Akár hazudnál is az ország érdekében, de nincs kinek? Félrevezetnél tömegeket, hogy a szegényeknek ettől jobb legyen, de nem figyelnek rád? Vagy egyszerűen csak szeretnél sokat keresni és jól ígérsz?
Legyél te is politikus! Vegyél részt az MKKP politikus válogató játékán, aminek a győztese pártunk jelöltje lehet a 2014-es választásokon. A további helyezettek oligarcháink értékes ajándékcsomagjait vehetik át. Pártunk jellegéből fakadóan aki korábban valamilyen párt tagja volt, az a vetélkedőn nem indulhat.”

Aki tapasztalt, kellően bölcs, az nem azt nézi, hogy komoly vagy komolytalan-e a társaság, hanem azt, hogy melyik okozza a legkevesebb kárt.

Mindezek hiányában viszont nem marad más, minthogy 99 és fél százalékkal nyer a FizeSS, és „beindul a növekedés”:
www.youtube.com/watch?v=03DfxKeKczE&list=PLKZpO2pUehWpg0djBb5OGHO_wDBO-wcFX

Pagnar 2013.09.27. 14:05:43

@xclusiv: Nem azt kertem, hogy egy konyvet irj nekem te faszfej, hanem ird le a part nevet akire szavazol.

Ugylatom nem sikerult, fuss neki megegyszer, probald meg egy tomondatban.

Pagnar 2013.09.27. 14:10:26

@Marcellusca: koszonom, hogy megosztottad velunk kire szavazol, sok sikert '14-ben !

Pagnar 2013.09.27. 14:16:14

@Bee-zony: tehat kire fogsz szavazni ?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.09.27. 16:25:08

@Pagnar: Drága Kedves Pagnar Mester!
Hány alkalommal tették nyilvánvalóvá, hogy ha valakinek mások a nézetei, mint az elvárt, akkor semmi keresnivalója a munkahelyén? Mégha az addig oly távol is esett a politikától pusztán szakmaisága okán? Hány ellenszegülőt lehetetlenítettek már el nemcsak csendben, hanem tök nyilvánosan?
Ezek után meg kell lepődni azon, hogy az emberek nem szívesen beszélnek arról, hogy a (figyelj!) függöny mögött hova tették a keresztet?

De hogy örüljél, most jól megírom neked: a fideszre szavaztam legutóbb, a második fordulóban, mert az elsőben elhullott a nem MSZP-s, nem fideszes jelölt. Azt is elmondom, hogy miért... Nem hittem el (mert kurvára nem volt programjuk), de borzasztóan reméltem, hogy ha végre egy rendszerváltás utáni kormány lehetőséget kap egymaga intézni az ország ügyeit, véget ér az egymásnak doszt is keresztbeszavazás. Mindegy mi volt a szavazás témája (leszámítva a tetvek juttatásait), nem bírtak konszenzusra jutni, valahogy mindig mindent ellentétesen kell látniuk. Reméltem, hogy ezek az "államférfiak" megérzik pozíciójukban rejlő felelősségüket (LOL), ezt felfogva pedig rendszerszinten tudnak reformokat hozni. De azt nem gondoltam volna akkor, hogy ez a rendszerszintű belenyúlás azzá válik, ami napról napra megy ebben az elkúrt országban.
És - bár nem kérdezted, de - egyik töketlen szarszemét bandára sem vagyok kíváncsi a következő választáson azok közül, akik most porondon vannak. Drukkolok az MKKP-nak, mert nem tudom már elképzelni, hogy náluk kompetensebb emberek üljenek be a parlamentbe.

kifordított nagyanyó 2013.09.27. 18:44:47

@Pagnar: viki barátodék is bolsiként indultak annakidején.
De remélem nem törtem össze nagyon a szívedet.:))

noirp 2013.09.27. 20:24:09

@Pagnar: Nem kire, hanem hogyan.
A lábammal.
Marhára besokalltam az MSZP-Fidesz társcsászárságtól. Is!
Pártpreferenciám nincs, különösebb reményem a változásokra nézve nincs, 2015 végéig adtam magamnak időt, hogy elmenjek, és marhára nem jókedvemből teszem.

Kifejthetem, ha gondolod, mi mindennel lett tele --- usque 2000 óta --- a pucorám, de az aztán hosszú lista lesz, hidd el.

Bee-zony 2013.09.27. 22:50:20

@Pagnar: Összefoglalva a szavazási probléma lényegét:
A közös MSZMP gyökerű MSZP és Fidesz? Az egyik szar, a másik fos. Nem jó.
LMP? SZDSZ 2. Nem jó.
Jobbik? MIÉP 2. Nem jó.
Mindegyik társaság leszerepelt már (valamennyire).
Kalózhajón csak kalózokból lehet választani, de mit tegyen az, aki nem akar kalózokat választani? Pl. szálljon le a kalózhajóról…
Aki viszont marad, az próbáljon aszerint választani, hogy a legkisebb legyen az okozott kár.

Idézem magamat: „...hol van az a normális társaság, párt, akikre érdemes szavazni? Amíg ilyen nincs, addig lesz szarban-fosban a haza, és addig az a legkisebb rossz, ha a parlamenti erők kiegyenlítik egymást, és így lefogják egymás lopkodó kezét.”

„A szavazásra jogosultak többsége arra már rájött, hogy rothadt gyümölcsökből és rothadt pártokból hiába válogat, egyik sem jó.
Arra viszont még nem jött rá a többség, hogy ha ez a választék, akkor ezeknek a pártoknak a parlamenti erőegyensúlya jelenti a legkisebb kárt, mert így tudják egymást a legjobban hatástalanítani a lopkodásban és a mindenféle kártevésben.”

Ennek alapján a Jobbikra szavazok, amíg nem túlsúlyosak, tehát 33%-ig nyugodt lélekkel szavazok rájuk és nyugodtan alszok; egyébként pedig ezeknek a pártoknak 2/3-ot soha, mert az az elérhető legnagyobb rossz. Egyenlítse ki egymást a vörösterror és a fehérterror, a judeonácik és a nemzetiszocialisták, akkor nem szabadul el egyik sem. Az pedig nagyon sajnálatos, hogy még mindig csak ez a választék, mert már rég a történelem szemétdombján lenne a helyük.

A Kétfarkú Kutyáék kizárását sajnálom, mert ők az MSZP-Fidesz igazi konkurenciája igérgetésben, nagyotmondásban, demagógiában, és úgy néz ki, hogy az MSZP-Fidesz saját műfajában lemosnák őket a politikai színpadról. Azt tudom ajánlani, hogy ne adják fel, és a poén kedvéért legyenek komolyak. Az MSZP-Fidesz csak kaméleonságban (színházasdiban, bábjátékban) jobb náluk, és ha ezen a téren is feljönnek, akkor nyerő „kenyeret és cirkuszt” csapat lehet belőlük.

Valamint: valójában az állatfarmi rendszert kell leváltani, azt hogy: „Azért ők működtetik a farmot (országot), hogy a saját zsarnoki uralmuk alá hajtsák.”

„Igazából az állatfarmi (ragadozó, élősködő, kettősmércés) rendszert kell leváltani egy teljes társadalmi szinten együttműködő, kölcsönös nyer-nyer helyzetű, igazságtalanságoktól és bűnözéstől mentes rendszerrel, amilyenre van példa az állatvilágban (hangyák, méhek, elefántok, flamingók és a többiek), de ehhez olyan gyökeres, radikális mentalitásbeli és rendszerbeli változás kell, amire még csak kevesen alkalmasak, valamint ha van egy csomó jámbor állat, ember, akkor megjelennek a rájuk szakosodott ragadozók és élősködők, és legalább elefánt szinten kell állni az ellenük való megfelelő védekezésben.”

Amíg nem ez történik, addig nagyjából ugyanolyan rossz A, B, C, D pártok váltogatják egymást, és ennyi, és ezen ugyanúgy nem segít a magyar tavasz, mint az araboknál az arab tavasz, mert továbbra is ugyanúgy csak korrupt és kriminális A, B, C, D társaságokból tudnak választani, és csak a nevek változnak; ennyiért pedig se élni nem érdemes, se meghalni, tehát jobb célokat kell kitűzni és elérni. Ehhez pedig kell az agyalás, és a cselekvés, a kényelmes pocsolya-mocsár-mutyivilágban is, és főleg ott, mert ez van a legtávolabb attól, ami jónak mondható.

xclusiv 2013.09.29. 20:37:28

@Pagnar: "Nem azt kertem, hogy egy konyvet irj nekem te faszfej, hanem ird le a part nevet akire szavazol."

Nem könyvet írtam neked, te faszfej, hanem a faszságaidra válaszoltam részletesen. Az meg az én dolgom, hogy kire szavazok, neked kurvára semmi közöd hozzá. Persze akár el is mondhatnám, már ha tudnám, ugyanis még nem tudom, hogy kire fogok szavazni bő fél év múlva. Majd ha eljön az ideje akkor a szavazófüke magányában szavazok valahogy, ahogy eddig is.

"Ugylatom nem sikerult, fuss neki megegyszer, probald meg egy tomondatban."

Úgy látom nem sikerült felfogni, fuss neki még egyszer. Vannak az elvakult szavazók, ők egy kategória. A többi szavazó gondolkodik, mérlegel, aztán hoz egy döntést. Próbáld meg ezt elfogadni,,,

xclusiv 2013.09.29. 20:42:58

@xclusiv: "A többi szavazó gondolkodik, mérlegel, aztán hoz egy döntést."

Egy fontos dolog kimaradt: "A többi szavazó gondolkodik, mérlegel, aztán hoz egy döntést, amikor eljön az ideje."
Mert ugye a vezénylő tábornok is megaszondta, hogy a hídon akkor kell átmenni, amikor odaértünk. Vagy valami ilyesmit, de ebben speciel egyetértek a szövegírójával.

süti beállítások módosítása