Skip to content


       Szűrés lista

Emlékműveket akar állítani a kormány a nemzeti együttműködésnek

Nem, nem a fülkeforradalom óta elért kormányzati eredményekkel akarnak így dicsekedni, hanem a Dunán júniusban levonuló árhullám kapcsán létrejött példátlan országos összefogásnak kívánnak emléket állítani. A pesti alsó rakparton, és 95 településen.

Vélhetően mindegyikük kapott olyan levelet, mint Esztergom.

egom1.jpg

 

"bizonyára az Ön települése is méltó emléket kíván állítani az árvíznek"

Nem sok választást hagy ez a bizonyára szó a településvezetőknek.... valószínűleg nem sokan mondanak majd, mernek majd nemet mondani.

De a Fidesszel híresen "jó" viszonyban lévő Tétényi (akit folyamatosan szívat a kormány) nem lenne Tétényi, ha nem ezt a válaszlevelet küldte volna vissza.

egom2.jpg

Az árvízi emlékművekre vonatkozó központi "terveket és javaslatokat" már tegnap kikértük a KiMitTud-on, kíváncsian várjuk őket, a Giró-Szász által említett 95 település listájával együtt.

Amúgy a minden áradáskor elöntött pesti alsó rakpartra bátor dolog emlékművet rakni, de kétségkívül jobban passzol majd ide az árvíz-szobor, mint József Attiláé.

Címkék: fidesz ner

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr325546877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2013.10.02. 09:11:45

Tökös ez a Tétényi. Imádom. Jó egészséget és kitartást kívánok neki!

Amúgy meg mondani sem kell, hogy pénzkidobás. De ha már lesz szobor, akkor egy olyat kéne, ahol a zorbán kettéválasztja a Dunát, mint a Mózes.

Algopirin 2013.10.02. 09:27:07

Én nagyon nem szeretem a Tétényit.
De a válasz korrekt.

Secnir 2013.10.02. 09:38:19

ilyenkor mindig azt mormogom magamban, hogy Tétényivel baszakodni nem jó üzlet :D könnyen felmászatja az embert a szopófára. és ilyenkor az is eszembe jut, hogy ezt azután küldték ki Tétényinek, hogy meghozták a Lex-Tétényit, hogy kitiltották a Parlamentből, hogy a háta mögött próbált meg völlner sajtótájékoztatót adni, mintha ő lenne a polgármester, hogy az esztergomi fidesz-frakció ott próbál meg keresztbe tenni ahol tud.
Kitartás Tétényi Éva!

(...és amikor olvasom Tétényi válaszait, illetve a gyrosz-ász/zsigó/hoppali/slejmgeczi-féle megnyilvánulásokat, meg orbán fellengzős, hülyéneknézős beszédeit, mindig az jut eszembe, hogy Tétényi előbb-utóbb miniszterelnök lesz)

tkgabor 2013.10.02. 09:40:27

Ha már emlékmű, akkor talán nem az árvíznek kellene, hanem az árvíz elleni védekezésnek, nem?

Secnir 2013.10.02. 09:42:01

"Időben felkészültünk és megtettük a szükséges intézkedéseket"
namármost.
ha gyros orbánra gondol, akkor ez azt jelenti, hogy megvetette a zöld gumicsizmáját, és megírta a beszédeit.
ha gyros Esztergomra és Tétényire gondol, akkor helyesen így szólt volna:
"Időben felkészültek és megtették a szükséges intézkedéseket, mire a miniszterelnök úr odaért."

BénaBéni 2013.10.02. 09:46:02

Nem az emlékművekkel van a baj! Szegeden is van, senkit nem bánt, a népnek tetszik.
Itt az a baj, hogy mint a polgi is írta: először a védelmet kellene rendezni, és nem csak a Duna mentén.
Bár- az nem készül már el a választásokig. Az emlékművek igen.
És milyen sok szép avatót lehet majd tartani a kampányban!! XD

Károly bá · http://szarbolvarat.blog.hu 2013.10.02. 09:52:44

Azért remélem az emlékművön lesz egy mérce is, hogy lehessen látni, mennyire lepi el a jövő évi árvíz...

Tücsök1 2013.10.02. 10:01:05

@tkgabor: Miért?Unortodoxia-alsón a katasztrófát is védik.Nem jut eszembe a hős védő neve.Tudjátok,olyan szép egyenruhája van,min a Ritz szálló portásának,meg csillogó szemüvege.

cyan 2013.10.02. 10:09:43

Gonoszak vagytok! Az éhező szobrászokra senki sem gondol? Szegények itt állnak munka nélkül, végre szoborba önthetik, kifaraghatják az "Árvízi Minielnökurat", ti meg itt fújjogtok, hogy minek az? Majd az emlékmű megvédi az árterületeket, megállítja a folyókat!

Tücsök1 2013.10.02. 10:22:26

Tegnap már megírtam valahol,milyennek képzelem ezt a szoborkompozíciót.
Anyaga:sok-sok kezelhetetlen faszerkezet(Makovecz emlékére),fehér márvány(Melocco mester)
,egyéb tetszőleges.
A főalak kimagaslik a gát tetején,gumicsizmában,egyik kezében házikolbászvég,másikban szeméhez emelt távcsó.
Lábánál tekeregnek az alattvalók(Laokoon szoborcsoport-utánérzés),Tétényi Éva birkózik a fideszkdnp frakcióval+a lextétényikkel,néha kidugja a fejét Meggyes,de mindig visszanyomják az iszapba(keljfeljancsi mobilszobor).Amennyiben az elképzelés megfelel a Miniszterelnökség kényes ízlésének,jó pénzért kidolgozom a részleteket.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.02. 10:22:41

"Kíván"?! A legalja csomagküldő szolgálatok dumája volt ez, amikor értesítőkkel bombáztak, hogy biztosan elfelejtettem élni az ő fantasztikus ajánlatukkal, de ők erre nekem még X napot adnak, és most már ugye élni fogok vele.
És még a mintákat, terveket is adják arra, amit a polgi nyilván meg "kíván" csinálni, hiszen miért is ne akarnák megcsinálni azt, pont úgy, ahogy a Miniszterelnökség szeretné?!

Egyszerűen nem hiszem el, hogy aki ezt a levelet fogalmazta, -ha minimális jóérzéssel rendelkezik- az nem hányt sugárban a billentyűzetre! De közben az sem, hogy egy ilyen, végülis nem végletes hülyeséget is a körítéssel kell Fidesz-módre a negatív végtelenbe lökni! Bandi, baszod, mi lenne, ha egyszer kilépnél a gengszter-visszautasíthatatlanajánlat stílusból, és egyszer azt írnád a levélbe, amit szeretnél?!:

"Kedves X.Y. polgármester / ~asszony
Árvízi rekord... blablabla... védekezés... blablabla... összefogás... Miniszterelnökség... emlékmű...
A Miniszterelnökség nevében szeretném felkérni, hogy csatlakozzon a kezdeményezésünkhöz, és hogy ez egységes formában történhessen, ezért csatoltunk pár mintát, tervet szíves megfontolásra."

Ennyi. Így kell kérni, és akkor az embert az összefogás büszkesége és siker nosztalgiája tölti el -amire tényleg érdemes lehet emlékezni-, és nem a hányinger.
Érdemes lenne legalább néha megpróbálkoznod vele, bármennyire is elszoktál/elszoktatok tőle a kétharmados bűvöletben.

dr. jenőke (jenőke) 2013.10.02. 10:25:50

@dr. Aullah:
Hosszában, vagy keresztbe kéred?

gazoló 2013.10.02. 10:29:14

Éva,ha olvasod! Kérlek gondold át a mégegyszer a jövőbeni miniszterelnökség elvállalását!!!
"Csak "ugyanaz lenne a dolog lényege ,mint most,harc ezekkel a pö@ökkel! Sok erőt és kitartást!!!

2013.10.02. 10:40:31

És milyen emlékmű , szobor lesz felállitva ? Akasztófa , kötéllel ?!
Nevezzük el a szobrot, emlékművet ---A város fidesz általi tönkretétele fideszes polip csoportok által , Orbán Viktor támogatásával. Ez a nemzeti együttlopás rendszere a fideszben.

De tudja már valaki hogy Meggyes mennyit is lopott el, a pártkasszába jelszóval és tett zsebre ?
Ezt akarja "Girosz" megörökiteni ? Mikor avatnak szobrot a 100 millás lenyúlásnak, a drogos városvezetőnek, a sajtosstanglicsücsökzabáló szófosónak és a zsiványoknak ?

Drukkolok Tétényinek, remélem orrbavágja még a sok gennyládát, akik ellopták, szétlopták a várost !

szmoker (Homo Trollicus) 2013.10.02. 11:06:39

@Tücsök1: kolbász és távcső stimmel, de a pálinkafőzőt ne feledd. Esetleg még egy nemzetidohánybolt az emlékmű talapzatában hogy teljes legyen a kép.

szmoker (Homo Trollicus) 2013.10.02. 11:07:48

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "Egyszerűen nem hiszem el, hogy aki ezt a levelet fogalmazta, -ha minimális jóérzéssel rendelkezik- az nem hányt sugárban a billentyűzetre!"

Ezek így vannak kiválogatva. A jó genetika a titka a dolognak. Homo csinovnyik.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.10.02. 11:07:59

@BénaBéni: De Szegeden 1. mekkora kárt okozott az a víz, 2. hány évvel az eset után állították, 3. hol van még emlékmű róla?!...

Tücsök1 2013.10.02. 11:14:17

@szmoker (Homo Trollicus): Kösz!Ha nyer a projektem,beveszlek.

öregember a kocsmából 2013.10.02. 11:18:13

Fasza, tehát ha az emberek összefognak hogy a víz ne vigye el mindenüket, mert olyan hogy árvízvédelmi rendszer szinte nincs is, akkor azért szobrokat kell állítani és nem az árvízvédelmi rendszert kell feljavítani azon a pénzen. Ja hogy akkor lehet nem 1000 ember kéne az összefogáshoz hanem elég lenne 200 is és azt márt nem lehet olyan jól lekommunikálni hogy a hős miniszterelnök milyen faszán végzi a dolgát, mert ö ott van mindenhol ahol kell. Na ez az igazi komcsi tempó. A Március 15 hirtelen jött havazásnak mért nem akar ez f..z emléket álltani mert ott is micsoda összefogás volt?

szabidoki 2013.10.02. 11:21:56

Esztergomban olyan szobrot állítanak, ami egy ló páratlan szervét (és nem az orrát) ábrázolja, így egyszerre tudja szimbolizálni szeretett vezérünket és a kormányzati segítséget, amit Esztergom a jövőbeni árvízi védekezésre kap...

gazoló 2013.10.02. 11:23:37

@szmoker (Homo Trollicus):

'Homo csinovnyik'...Ezekből kéne a Dunánál gátat építeni!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.02. 11:31:43

@öregember a kocsmából:
Rossz irányból közelíted ezt meg :)! Ha a kormány és az állami hivatalok kellő figyelmet fordítottak volna az árvízi védekezésre (például hogy nem akkor bontják el még azt is, ami van, amikor jön a cucc), akkor nem lett volna szükség ekkora mértékű összefogásra, tehát az, hogy létrejött, igenis a kormány érdeme :)!

És ugyanilyen összefogás jelent meg a havazásnál, hiszen az egyes helyeken töketlenül kóválygó hivatásosoktól aztán sokan belefagyhattak volna a kocsijukba, ha a környékbeliek nem vittek volna nekik meleg ezt-azt.

dr. Aullah 2013.10.02. 11:40:57

Majd ha jön újra árvíz, akkor ki lehet vágni a szobrokat és gátat építeni belőle. Vagy ha elég magas a szobor, akkor helyettesíthet egy póznát is a szertartásos közösségépítő eseményeken.

zsoltix 2013.10.02. 11:53:17

Szerintem egy domborművet terveznek, ezt a jelenetet megörökítve:
static.nol.hu/media/picture/67/20/81/000812067-4678-625.jpg

Secnir 2013.10.02. 12:18:13

@zsoltix:
igen ezen a képen a szenvedő hadfiak nagyon pontosan mutatják a honvédelem szenvedő szerkezetét. hende mindjárt rosszul lesz, bakondi kecses testtartása derékbántalmakat idéz. elöl meg megy a parszt gumicsizmában. nem bakancsban, gumicsizmában. ezt szokta meg, ez a kis házikedvence.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.02. 12:42:17

Mekkor duma már, bizonyára....?! Visszautasíthatatlan ajánlat, mint az ukrán maffiában, bazmeg.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.02. 12:42:50

Egyébként pedig nagyon bírom a búráját a Tétényi néninek.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.02. 12:54:44

@Secnir:

"igen ezen a képen a szenvedő hadfiak nagyon pontosan mutatják a honvédelem szenvedő szerkezetét. hende mindjárt rosszul lesz, bakondi kecses testtartása derékbántalmakat idéz""

Bazmeg, ugyanezek jutottak eszembe!!!

Annyival járulnék még hozzá, hogy a csicskák //hende-bakondi// jó-muzulmán-alattvaló módjára hat lépéssel lemaradva az Úr mögött... :)))))

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.02. 12:56:20

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
Vajon ez a "bizonyára kíván"-dolog mennyire ivódott Gíró-Szász szóhasználatába :)? Akár vicc is lehetne, nem?:

Gíró-Szász András bemegy a CBA-ba (miért, hova máshova mehetne, na!), és a felvágottaknál odaszól az eladónak:
- Mivel az Ön munkáltatója részesedni szeretne a pénztárcám tartalmából, ezért bizonyára át kíván nyújtani nekem húsz deka téliszalámit szeletelve.

Secnir 2013.10.02. 14:14:46

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
ebből is látszik, hogy ov tapasztalatlan, mert a vizenyős terepen elöl sétált, hátha elsüllyed.

megy az arab a sivatagban, jön vele szemben hét asszony, mögöttük húsz méterrel egy arab férfi. megszólítja:
-Allah véled, uram, mondd, nem olvastad a Koránt? az asszonyoknak, ha a sivatagban menének urukkal, azoknak az uruk mögött a helye!
-Allah legyen véled is. Igen, olvastam, viszont amikor írták, akkor még nem volt tele aknákkal a sivatag.

global001 2013.10.02. 14:19:39

A válasz nagyon ott van ... :))

Szerencsétlen girosz meg szaladgálhat sjelmecihez meg zsigóhoz kommunikációs tanácsért ... :))

Erről a " Vadász, vadász Te szopni jársz az erdőbe" vicc jutott eszembe ... :))

a kormány embere 2013.10.02. 14:34:20

Azoknak akik a "gengszter.stílust" nehezményezik.
Kapott bárki is olyan levelet Hivataltól/Hatóságtól/Szolgáltatótól/Anyatej-begyütőtől,amelynek a második bekezdése NEM FENYEGETÉS volt?
Egyébként,kalapot le Tétényi előtt!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.10.02. 14:39:29

A kommentek kapcsán még eszembe jutott a régi viccek ma is meglévő aktualitása: azért voltak súlyos árvizek, mert...

1. ...part helyett csak a pártot építik
2. ...a feneket nem nyalni kéne, hanem kotorni

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.02. 14:58:38

@a kormány embere:
Csakhogy a hivatal/hatóság/szolgáltató jellemzően az általa elvégzett szolgáltatás ellenértékét szokta követelni (mert normális esetekben az első kettő is szolgáltat, még ha csak adminisztratív/bürokratiks jelleggel is), és azt sem úgy, hogy "Bizonyára be kivánja fizetni az előző havi gázszámláját". Tényszerűen közlik, hogy ha ezt meg azt nem teszed meg, akkor annak ilyen meg olyan szankciói lesznek, amihez törvényi vagy szerződéses felhatalmazásukból eredően joguk van. Itt azonban Giró-Szász meg a Miniszterelnökség mit szolgáltat? A terveket és mintákat, amit a kutya nem kért?

Szívesen mondanám, hogy a kocsmai kemények szoktak így három feles után beszólógatni, hogy "Na, ugye nem kell két pofon?", de mert a fenti levélben a kérdés írmagja sem fedezhető fel, hogy legalább "Nem."-et mondhasson bárki, így inkább azt mondom, hogy a "bizonyára kíván" szóösszetétel az egyik legundorítóbb példája az elvárt szervilizmusnak, a kvázi kikövetelt önünnepeltetésnek.

Ez talán még az Alaptörvény Asztalánál is egy kicsivel lejjebb van, kb. Hoffmann Rózsa "nem kötelező, csak automatikus" megjegyzésével egy szinten.

Kurt S. Earp 2013.10.02. 15:14:33

Elolvasta itt valaki a levelet rajtam kívül?

"A példátlan összefogás emlékének kíván Magyarország kormánya kíván emléket állítani...”
MUHAHAAAAAA EXTRA MEGALOL fetreng, csapkod kettéröhög
majd rögtön utána
"..az ön települése is méltó emléket kíván állítani az árvíznek...”

Te Figyelj, kicsi Narancstálib.
Beszéled te az én Szent Magyar Hazámnak a nyelvét?
Tudod, melyiket? Nem, nem ,nem a Fidexet. A magyart. A magyar nyelvet, fiam.
Na, majd ha megtanultad és már azt is eldöntötted, hogy az árvíznek vagy az összefogásnak kívánsz-e emléket állítani, írd meg újra a leveledet.

Ne keseredj el, lesz ez még Jobbik is.

Lasombra 2013.10.02. 16:01:51

Tisztelt Girnyó-Szász Úr!

Önnek ördöge van.
Valóban kívánunk emlékművet állítani az árvíznek.
Vagy az összefogásnak.
Vagy a baracklekváros smarninak.
Igazából mindegy. Önökre bízom, minek nevezik el. Úgy hallom, budapesti kollégám gyakorlott névadó, átnevező.

Nagy vonalakban az alábbi kompozícióra gondoltunk:
A Duna magyarországi, valamint a Kis-Duna mindkét partján - beleértve a Prímás-sziget körüli részeket - húznánk fel az emlékművet, ami egy öt méter magas, erős nyomásnak ellenálló, nem vízáteresztő alkotás volna.
A műbe felőlem bele is véshetik a teljes frakciójuk névsorát miniszterelnököstül.

A részletes műszaki rajzokat az illetékes területi vízgazdálkodási osztály levélben fogja megküldeni címükre.

Nagylelkű felajánlását és segítő együttműködését előre is köszönöm.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.02. 16:03:15

Egyébként -és nem szeretnék szörszálhasogató lenni, de- a Tétényi Éva által tollbamondott levélben a "Dunai" szót kisbetüvel kellett volna írni a magyar helyesírás szerint.

Valahogy így: "dunai"

Ettöl persze még bírom a búráját a Tétényi néninek.

kifordított nagyanyó 2013.10.02. 16:05:29

@Tücsök1: Baszod!Valami hasonlót akartam írni!:))

kifordított nagyanyó 2013.10.02. 16:28:03

Amúgy ez jellemző a fidesz hülyeségére.
Girószászgeci meg mehet a picsába!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.02. 16:29:51

Akkor előbb lehetne nemzeti együttműködés. Pl. a politikai elit együttműködhetne a lakossággal.

rememberember 2013.10.02. 17:23:54

Ha már úgyis az 50-es évek "vívmányai" felé megyünk, ellehet kezdeni kifaragni a márványtáblákat egy távoli bányában a kedves 2/3-nak, fogpiszkálóval ! Bánya van, fogpiszkálót körömreszelővel a kivágott Kossuth téri fákból lehet készíteni.......

CSENDES 2013.10.02. 18:02:38

Édes Istenem!

Ez a mi országunk kormánya, s annak vezetői, munkatársai. A krém.

Jesszus!!!

gnme 2013.10.02. 18:03:03

mekk kell örökíteni, hogy a nagyvezír krisztus akárhanyadik évében az árvizi védekezésben helytállt

(részeg embereknek lesz mit lehuggyozni)

az árnyékszék, amibe szarkáját a védekezés hevében pottyantotta, pedig legyen zarándokhely

a szent szar zarándokhelye .. így illik béllláim

Na. Bélus, tépjed a húrokat!
www.youtube.com/watch?v=gV7jIXmIwfM

czjanos 2013.10.02. 18:13:15

Minden folyamkilométerre szobrot a nemzet megmentőjének! A jobb partra Orbán Viktor-, a bal partra pedig Orbán Viktor szobrát javasolom, hiszen ott volt minden kilométernél.
Tétényi Éva válaszlevele a primitív felhívásra csillagos ötös!

mitmiért? 2013.10.02. 18:20:36

Amit ezek a banditák művelnek az a pofátlanság teteje: miután mindent megtettek es tesznek h Esztergom csődbe menjen es elvigye az ár, még magukat ünnepeltetnék a város pénzén. Bravó Polgármester Asszony, Ön bátor, okos és kitartó, számomra a női vezetők példaképe, mert nemcsak a konfrontációt keresi, mint a legfőbb olábú tábornok , hanem jót is akar. Igaza van, igy kell ezekkel beszélni. Pofájukba kell röhögni, es vissza kell tolni rajuk a szart. Már elnézést , de finoman fogalmaztam, mert ennél sokkal rosszabb a helyzet. Tényleg, Ön milyen jo választás lenne miniszterelnöknek !!!!!!!!!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.10.02. 18:20:49

Értem én a sírást, de mindenki csak monumentális emlékműre tud gondolni? Elég egy szép terméskő egy emléktáblával. Pár százezer Ft.

mitmiért? 2013.10.02. 18:23:56

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:
Az is meglesz. És Esztergom nem koronázó hely lesz, hanem trónfosztó.

mitmiért? 2013.10.02. 18:25:30

@gnme:
:-)))
Nemcsak részegen fog menni!

Le_Penseur 2013.10.02. 18:26:59

Esztergomnak már csak egy emlékmű hiányzik...
Arcbőr az van!

Tücsök1 2013.10.02. 18:31:15

@CSENDES: Egy anya mindig büszke a gyerekére és úgy szereti,ahogy van(szeplős,ügyetlen,kövérkés).Gondolom,ezt a mai krémet is anya szülte.Valaki őket is szereti,büszke rájuk-mégiscsakazenyém alapon.Én a tanáraikat sajnálom.Sok kiemelkedő pálya csúcsa lehetne,büszkén kivágni-igen,az én tanítványom volt!Igazán csak remélni tudom,hogy valahol mélyen szégyenkeznek miattuk.

Tücsök1 2013.10.02. 18:36:20

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata) Te Malac,mint legnagyobb demokrata! Mi ez a kicsinyeskedés,éppen te nem mersz nagyot álmodni?Szerinted egy "kis" terméskő egy táblával képes kifejezni ov nagyságát,heroikus küzdelmét a folyóval minden kilométerkőnél,

CSENDES 2013.10.02. 18:40:04

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Gántról kell-é az a dolomit? Mer' akkor értem.

CSENDES 2013.10.02. 18:43:22

@Tücsök1: Nem hiszek ebben. Én büszke vagyok a fiamra és a lányomra, nemcsak azért mert az enyémek. Azért, mert olyanok, amilyenek, olyanok, amilyennek neveltem őket.

Ezek meg csak olyanok, amilyet elvárnak tőlük. Az elváráshoz idomulás soha nem lehet büszkeség tárgya, csak az lehet a büszkeség tárgya, ha az illető a saját elvárásaihoz idomul. Ha az norma alatti, az nemcsak őt, de a felnevelőit is minősíti.

komplikato 2013.10.02. 19:02:01

Idiótizmus a köbön, ha ezentúl minden évben lesz ilyen árvíz, akkor évente új emlékművek épűlnek vagy WTF?

És mi a fenétől volt sikeres a védekezés? A védendő területek nagy részét simán elöntötte a víz önkéntes segítők számától és a katasztrófavédelem munkájától függetlenűl.

Ráadásul mi van azokkal a terűletekkel amikről a katasztrófavédelem eleve lemondott(!) és aztán az önkéntesek "aljas módon" még is megvédték? Ott kinek lesz emlékmű emelve?

komplikato 2013.10.02. 19:09:29

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: "Értem én a sírást, de mindenki csak monumentális emlékműre tud gondolni?"
Akarsz beszélni az új 5 milliárdos Holokauszt emléműről? :D

@zsoltix: Szép kép nagyon, minden benne van.
Ahol mi pakoltuk a zsákokat, ott is voltakkatonai egyenruhások. Kb. 2 óránként kimentek megnézni mi merre hány méter, hümmögtek egy sort, montak pár okosságot, majd vissza húztak a kantinba kávézgatni ...
Voltak katasztrófa védelmisek is, némelyik dolgozott is. De azért bennem volt egy rossz érzés, hogy a tűzoltó búvároknak kellett elmagyarázniuk nekik is, hogy mi a halált kell a zsákokkal csinálni.
Megjegyzem az egyik srácért késöbb küldtek egy kocsit és közölték vele, hogy ő lesz a parancsnok egy nagy területen, tehát azért másnak is feltűnt ki ért hozzá ...

Kandabula 2013.10.02. 19:49:53

Hát ezen simán beszarok. Már látom a szobrot, OV áll egy homokzsák tetején, egyik kezében látcső, másik kezében lapát, harmadik kezében a védelmi terv bőrkötésben. Nem messze ettől a szobortól OV már egy hókupac tetején áll, mellét nekiszegi a hófúvásnak, körben egymáshoz átülő autós szoborcsoport.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.10.02. 19:50:53

Mit akar a kormány megint ezzel a nemzetiségi együttműködéssel? Tudjuk mindannyian, sokan vagytok jobboskáim, de erre emlékművet állítani azért túlzás.

szuperkrumpli 2013.10.02. 20:01:36

Nemzetünk gumicsizmás jedije visszatartotta a Dunát! Megérdemli, hogy szobrot állítsanak neki minden folyó menti faluban....
...a műfüves focipálya vagy a stadion mellett!

Kandabula 2013.10.02. 20:01:39

Egyébként várom, hogy a nagyobb alföldi és hevesi települések fideszes polgármesterei is jelentkeznek egy kis szoborra. Jól fog az jönni...

Bakacsin 2013.10.02. 20:05:01

@Tücsök1: A legnagyobb emberek hulláinak is elég szokott lenni az a darab terméskő. De üsse kavics, legyen egy egész mauzóleum. Mondjuk Puskás Ferenc Nemzeti Mauzóleum.

@Lasombra: Tetényi Éva is ezt írta, csak kénytelen volt szebben fogalmazni. Kétségtelen, hogy a te írásod olvasásakor nagyobb a rázkódási tényező, így aztán: +1

Kandabula 2013.10.02. 20:05:35

A hülyeségnek és a seggnyalásnak nincs határa?

gnme 2013.10.02. 20:11:19

@én már a fény gyermeke vagyok: én szívesen lehuggyozom ...és ingyen

nagy gyakorlatot szereztem ebben dudujkavölgyben és mióta tudjukkik elvették a tudjukmit, azóta szívesen rájuk is szarok (papírt viszek, arra sem kell költenetek)

www.blikk.hu/blikk_aktualis/bolhapiacrol-veszik-az-inzulint-a-betegek-2187761

..szóljatok pfázzegh' azt megyek

regress 2013.10.02. 20:34:04

a katasztrófa védők nem támogatják az esztergomi gátépítést.mert ha felépül, mi lesz a katasztrófával?

gnme 2013.10.02. 20:43:36

@regress: indirekt bizonyítás

:-)

Bélus, tépjed a húrokat!
www.youtube.com/watch?v=1Rb0Mi8TN3M

mitmiért? 2013.10.02. 21:01:15

@regress:
:-))
Ez jó:
A gátőr őrzi a gátat
A katasztrófavédelem védi a katasztrófát

Kandabula 2013.10.02. 21:02:03

Gondolom, itt arról lehet szó, mint ahogy a berlini fal egy darabját meghagyták, itt a gát egy darabja lehetne kiállítva, a talpán egy szerény márványfelirattal: "Állíttatta OV, Krisztus után 2013 években, ezzel védte Ő az Ő népét".

csak egy néző 2013.10.02. 21:18:06

Vajon hol vannak most a fidióta fidesz trollok, hogy megvédjék a nagy (alacsony) és bőlcs nemzetvezetőjüket, árvizi hősüket???

czjanos 2013.10.02. 21:18:50

Szerintem a hétmérföldes gumicsizmát kéne kiállítani, amiben a fényességes védte a gátakat, miközben az illetékes miniszterek, tábornokok a háta mögött nézték, hogy kell csinálni.

czjanos 2013.10.02. 21:21:20

@Kandabula: Főleg, ha a Közgép "szoborja".

gnme 2013.10.02. 21:22:25

@czjanos: jól beszélsz cézé

kadarkát? lidl-es vörös, középső polc, nyolckiló

és Bélus is tépi a húrokat (érted):
www.youtube.com/watch?v=lLEHqOT_j0Y

czjanos 2013.10.02. 21:24:50

@gnme: Sörivó vagyok. Pilseni típusú a kedvencem.

gnme 2013.10.02. 21:34:51

@czjanos: egészségedre! :-)

Bélus, tépjed a húrokat!
www.youtube.com/watch?v=ILPbKis7XNM

yard 2013.10.02. 21:35:25

A kormány a téli hófúvásos vészhelyzet kapcsán a nagyszerű összefogást reprezentáló emlékművet állítana. Bronzból készült két autót ábrázolna ahogy az egyikből kifogy az üzemanyag, és ezután az ott fagyoskodó család átkúszik a másikba.
Mindezt kissé felülről, jobbról, jóságos tekintettel követi a belügyminiszter.

yard 2013.10.02. 21:44:50

A Mars ezen pontján tette volna lábát a talajra a fényestekintetű, ha honmentő munkája közben időt tudott volna szakítani rá. Hirdesse e tábla a dicsőséges percet.

Kivancsi 2013.10.02. 21:52:19

remelem a jövő évi arviz elmossa majd az emlekmuvet garazsostul parmentestul a nagyjainkkal egyutt majd a fekete tengernel dobja csak a tormeleket es csontjaikat!
tisztara mosott kossuth terrel satorbol indulhat az uj kormany :):)

czjanos 2013.10.02. 21:54:30

@gnme: Köszönöm! Tudod, a Pilseni sör kissé kesernyés. Az élet úgy is olyan édes, muszáj valamivel kompenzálni!

Meridian74 2013.10.02. 21:55:04

Amúgy a március 15-i katasztrófális téli idő emlékére nem állítanak megemlékező szobrot? Az osztrákok szvsz ezt elvárnák...

czjanos 2013.10.02. 21:56:14

@yard: Arra az időszakra hóember emlékműveket kellene állítani, amelyek tavasszal elolvadnak és nem emlékeztetnek tovább a kormány kétbalkezességére.

crapman 2013.10.02. 22:13:02

@Meridian74: jogos, ajánlom témának a már egy napja a hófedte kocsiba zárt felelőtlen család épp olvassa a belügyminisztérium sms-ét, miközben a háttérben a katasztrófa-védelem emberei gyönyörködnek a folklór táncmatinén.

labrabbit 2013.10.02. 23:08:21

'Példátlan országos összefogás.'

Nem példátlan ez, csak viszonylag ritka. Ha pl. megkérdeznék a telepulesek lakoit h emlékművet kérnek-e vagy ....-t?
Csak mer szabad polgarok, onkormanyzatok. Ilyesmi.

Szúrófény 2013.10.03. 04:56:00

c) A jobboldali ellenforradalom a forradalom visszafordítása. Az idejét múlt rendszer híveire és a baloldali ellenforradalom okozta kiábrándulásra támaszkodva, a társadalmi viszonyok korábbinál is elmaradtabb restaurációját hajtja végre.

A kormány kizárólagos létcélja az, hogy a felső tízezer gond nélküli egzisztenciáját és akadálytalan meggazdagodását biztosítsa, és ezeket a privilégiumokat korlátlanul vigye át utódaira, és minden nem oda tartozót, ezen privilégiumoktól távol tartson, és azokból kizárjon!
Most egyedül Budapesten 160 ezer munkanélkülit hagy jövedelem, segély nélkül, megadva néki az egyetlen magyar szabadságjogot: az éhenhalás szabadságát. Évente 100-200000 magyarországi dolgozót tett hontalanná, űzött kivándorlásba... ahol a mezőgazdasági munkások évi jövedelme 150 és 500 korona között ingadozott, amelyben a tüdővész évente 70-80000 embert pusztított el, amelyben 3-400 ezer gyerek nem jut iskolába, amely tízezrével kergette prostitúcióba a dolgozók leányait! Magyar Lajos

cyan 2013.10.03. 07:50:42

Úgy várom már, hogy Vidéki eligazítson minket, pór népeket, hogy miért lesz jó a Duna mentén élőknek védőgát helyett az emlékművek sokasága. Már az EU-s pénzből rittyentett családi háznál sem kaptuk meg az eligazítást, valószínűleg most sem leszünk ideológiailag kioktatva.

kifordított nagyanyó 2013.10.03. 09:24:40

Kúúúrvajóók a kommentek! XD

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.03. 09:26:23

Én is bírom a Tétényi Évát.valóban tökös kis nő!
Sok erőt és kitartást kívánok neki!

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.03. 09:32:49

@gazoló: Ő lehetne az egyetlen esélyes ,hogy az országnak női miniszterelnöke legyen.

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.03. 09:51:30

Én már ki is gondoltam,mi lehetne a jó név a pártjának.
Ilyesmik pl hogy;
-Magyar nők pártja,Megújulás 2014,Arany közép párt ,Összefogás 2014,Új idők pártja,stb stb

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.10.03. 12:21:58

"a Miniszterelnökség biztosítja a rendelkezésre álló terveket és mintákat."

No, és melyik udvari beszállítónak kell leadni a rendelést, a rendelkezésre álló tervek és minták alapján?

U.i.: Általában "megemlékeznek" az árvizekről. Ami nem más mint egy szimpla plakett egy hídpilléren.
nol.hu/archivum/archiv-401373

Kandabula 2013.10.03. 13:15:30

@csak egy néző: ez védhetetlen.
@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: édes adalék, hogy már vannak kész tervek és minták. Még jobb. Fogadjunk, hogy Kerényi! És már kifizették...

Secnir 2013.10.03. 13:47:46

szerintem az emlékmű legyen betonból, 1m széles, 6m magas, és Gönyűtől Budapestig tartson a Duna déli partján.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.03. 14:19:00

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:

Nem érted. Önünneplés a másik (köz) pénzén.

Egyébként pedig a márciusi hóKÁOSZ homályosítása.

Apropó, lehetne hókáoszos emlékmü is. Erre egy festményt tudnék elképzelni, ahogy néhány (48 óra után) a hóbol kivakart és bepipult arc kukoricagr@nátokat hajigál be a kitüntetés estéjén a mulatozó hübérurak közé... Mára tuti rend lenne az országban.

nemjogasz 2013.10.03. 15:47:54

@BénaBéni: na ja. Csak épp az az árvíz konkrétan elvitte az egész várost anno, plusz még volt párszáz halott is bónuszban. Itt meg egy pár ártéri házat beáztató szokásos árról akarnak hősi emlékművet állítani, a fél országban. Nem is értem, hogy a Nagy Márciusi Havazás emlékére miért nincs emlékmű minden városban. De legalábbis egy kegyhely, vagy valami. Lassan már egy nyári záport is hősiesen elhárított évszázad katasztrófájának állít be narancsos kormányunk. Tényleg, lehetne emlékmű a Viharmentes Augusztus 20-a emlékére is, amikor is az időjárás hősies kormányunktól megriadva végül eltekintett egy záportól.

Kandabula 2013.10.03. 16:34:11

Az EU sem fizet, mert egyrészt látták, hogy az egész fel lett kissé fújva, másrészt nincs szándékukban szobrokat szponzorálni.

alte trottel 2013.10.03. 17:44:15

@szmoker (Homo Trollicus):
A csinovnyik nem "Homo"! (esetleg szexuálisan)
A csinovnyik valahol a Puhatestűek (Mollusca) törzs Féregcsigák (Aplacophora) osztályának a primitívebb csoportjánál keresendő.

alte trottel 2013.10.03. 18:57:35

@CSENDES:
Nem vagy _IGAZÁNDIBUL_ büffé a fogalmakból.
Nem "krém".
CREAMPIE!

dobzse.laci 2013.10.03. 19:08:51

@dr. Aullah: A Duna nem választhatná ketté orbánt?
Úgy unortodox...

CSENDES 2013.10.04. 15:47:07

Sok, nagyon hülye jobboldali megszólalást olvastam el, de nem mindet. Hiszek a "libásnak", ha tetszik ez nektek, ha nem. Én nem abban látom a hibát, hogy részt vett egy ilyen rendezvényen. A rendezvény, by the way rendben volt. Nem lehet senki úgy miniszterelnök, hogy egyesek tyúkszemére ne lépjen. Pláne, ha akarattal teszi ezt.
A mostani miniszterelnök, megpróbálja teljességgel kifosztani az országot, hurrá optimista segédeivel értékközösségben, s azoknak még ideológiai iránymutatást is alkalmaz, hogy miért.?Lásd: G.F.G blog, Lánczi Tamás Századvég, Fodor Csaba ifjú titán, akit még arra sem alkalmaznék, hogy trágyát hordjon a jobboldal után. (csak a szerencséjét kívánja megalapozni az ifjú, széles, öles nyelvcsapásokkal, miközben azt nem veszi észre, hogy kihasználják, mivel még maga a Nézőpont sem tud igazán azonosulni az idióta marketing-felfogású pártnézetekkel.)

S ezt találják jobboldalon támogathatónak? Hülyék vagytok-e?

Bretschneider detektív 2013.10.04. 16:33:05

@tkgabor: "a példátlan összefogás emlékének".

Bretschneider detektív 2013.10.04. 16:34:51

Ma meg tegnap minden órában nyafogtak a Kossuth Rádióban, hogy az EU nem ad a segélyalapból Magyarországnak, pedig a csehek is kaptak, noha GDP-arányosan még annyi kár sem érte őket, mint minket.
Most mi van? Magyarország mégsem teljesít jobban? Vagy ez is a pávatánc része?

Bretschneider detektív 2013.10.04. 16:41:03

@nemjogasz: Kegyhely? Ma avat Áder egyet. Hol élünk, baszki? (Sőt onnan vitt vizet a pápának...) (Ezt is a Kossuthról tudom, de a hely nevét nem jegyeztem meg.)
Szegény Bendegúzt meg már nem lehet elküldeni a szelei búcsúba...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.10.07. 20:55:03

Én spec. naponta állítok emlékművet a kormánynak és a nemzeti együttműködésnek.
Igaz, miután papírral díszítem, lehúzom, megy a méltó helyére.
Ez az, amennyit Girosz pajti is érdemel, a Piktorkájával.

kifordított nagyanyó 2013.10.08. 15:29:57

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Megformázod viktorékat?:))
lencsés pityu szokott jönni,hogy neki tényei vannak.
Seduxen meg mondta neki,hogy ő reggel a tényét a wc-ben hagyta.
És hogy a szagára rá lehet könyökölni.XD

süti beállítások módosítása