Skip to content


       Szűrés lista

Magyar Csapat néven futnak ki a csapataink a RezsiWars harcmezejére

orban-level-760x1013_1388675161.jpg_760x1013

Elmegyek pár napra pihenni, mire hazajövök, már célegyenesbe fordul a sorozás ...

Azt hittem ezen a héten még senki sem csinál semmit, csak tömi a maradék bejglit és Bud Spencer - Terence Hill filmekre vadászik a távkapcsolón.
Ehelyett a RezsiWars egyre konkrétabb formát kezd ölteni, a TAVASZI VÉGSŐ ÜTKÖZETRE már "Magyar Csapat" néven fognak kiküldeni minket, pedig én NEM AKAROK harcolni a REZSI ellen. 

Ha jól sejtem akkor elsőként majd a még meg sem alakult Nemzeti Pedagógus Kar ajánlja fel önként, hogy a 150 ezer pedagógus lép be elsőként és testületileg a Magyar Csapatba, aztán jöhetnek a köztisztviselők (hello, a 0% ingyenhitel kellene?), orvosok, postások, mávosok, közösképviselők ...

"Még szeptemberben arra kértem a pártok vezetőit, hogy ne kezdjék meg a kampányt, de ennek ellenére az már zajlik, ezek szerint a kérésem süket fülekre talált." - dörmölte szomorú bajsza alól december 20-án Áder János. Legközelebb talán majd arról beszél, hogy süket fülekre talált hogy lesüketfülezte a pártokat ...
Pedig ez nem kampány, ez a RezsiWars.

Persze semmi új nem történik, csupán előszedték a jó öreg Hazafias Népfrontot és átnevezték. 
A Hazafias Népfront helyére tegyük be a "Magyar Csapatot", és újra aktuális minden.

hf.jpg


(kép: 444.hu) 

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr455721634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.02. 16:46:40

Nem gyözöm hangsúlyozni hogy a rezsicsökkentés bárminemü támadása politikai öngyilkosság! Dehát a balliberálisok nem egyszer bizonyítják be, hogy sötétek mint a segg :D És csodálkoznak, hogy a Fidesz-KDNP jobban áll mint 2010 áprilisában!

Transylvanianmixedgrill 2014.01.02. 16:56:01

Csak egy apró kérdés: a levél végén a híres "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" mondatban miért is van mindkét hajrá után vessző? :O

ungverjaland 2014.01.02. 16:59:53

Kéne ilyen rendezvény, mondjuk a Hősök terén, Nemzeti Rezsi Csata néven. Lovakkal, faszán beöltözve, özönlene a nép, mint arra a lovas nemzeti baromkodásra.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2014.01.02. 17:02:11

@Transylvanianmixedgrill: mert ez esetben a Magyarország, illetve a magyarok szó = megszólítás. Ez éppen olyan, mint amikor írásban köszöntesz valakit: Szia, XY! :)

témához: szeretném azt hinni, hogy csak nem értem... hogyan fordulhat az elő, hogy (kevesebbet fogyasztok) többet fizetek a rezsicsökkentés 1.0, valamint 2.0 óta?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.02. 17:51:16

A magyarok természetesen nem másodrendű állampolgárok! Több jogot, több méltányosságot, színesebb tapsoló lepkét a fogyatékosoknak!

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "hogy sötétek mint a segg"

Sötétek, mint az éjszaka, vagy hülyék, mint a segg. Rád mindkettő igaz, súlyosbítva azzal, hogy nem ismered a saját anyanyelvedet. Ha vicc akart lenni, akkor meg kurva szar. :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.02. 17:54:27

Én most Mr. Finkelstein szeretnék lenni, mert az hagyján, hogy jól keres, de valószínűleg majd beszarik a röhögéstől. Én személy szerint most szégyenlem, hogy magyar vagyok.

Picsasereghajtó 2014.01.02. 17:55:56

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Az csak az igazán sötét, aki a "balliberális" szót használja mindenkire, aki nem ért egyet a Fidesz ámokfutásával.

nincs1itt 2014.01.02. 18:00:25

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Egy ideje magam is így vagyok... De amit igazán szemet szúrt, az a két "aláírás", vagy szignó. Szakembernek kellene megvizsgálnia, mert első ránézésre nagyon zavaros...

Tücsök1 2014.01.02. 18:01:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: A rezsicsökkentés támogatása pedig gazdasági öngyilkosság.Szépen alliteráló neved ellenére sötét vagy,mint a segg,és ezt naponta bizonyítod.Remélem a rezsicsatában te leszel az első baromáldozat!

Amadeus62 2014.01.02. 18:05:07

@Tücsök1:

Márpedig igaza van, politikai öngyilkosság is. A nép érzékenyen reagál, nem érti mi a probléma, ha támadják ezt a populista húzást. Nem a kúúrmány a hülye (ők csak gazemberek), hanem a nép.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.02. 18:08:54

@nincs_itt:

Én még nem kaptam ilyen levelet, mondjátok, hogy kamu, mert ezt egyszerűen nem akarom elhinni. Nem, 2014-ben ezt nem. Nem. Európában nem, 25 évvel a rendszerváltás után nem.

nincs1itt 2014.01.02. 18:10:45

@Amadeus62: A nép, az Isten adta... Hát, nem nagyon haladja meg az átlag IQ a szobahőmérsékletet...
Nem is értem, hogy nem mérik fel, micsoda következményei lesznek, ennek a baromságnak, ami valójában csak PR fogás, mert csak igen kevesen tudnak bármiféle megtakarításról beszámolni. Különösen akkor, ha teljes fogyasztói kosarat szemléljük.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.02. 18:11:01

"Kedves Barátod" a Mészáros Lőrinc, meg a Simicska Lajos, meg a Blogger Géza, nem én. Felháborító.

Amadeus62 2014.01.02. 18:11:22

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Sajnos igaz a levél. És nem csak I. kerületiek kaptak. Ilyen országban élsz.

nincs1itt 2014.01.02. 18:13:31

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Én nem is kaphatok. De kénytelen vagyok elkeseríteni: ez a mai magyar valóság!
Ilyen leveleket küldenek milliószám, vannak akik még örülnek is ennek.
Sajnálom, de semmiféle szánalmat nem tudok érezni azon magyarok iránt, akik ennek tapsolnak! Maradjon Orbán és a "kormánya", maradjon örökké!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.02. 18:16:09

90%-al rezsicsökkentett lapostévé mikor lesz? Így sosem érjük utol a forradalmi Venezuelát...

S kitántorgott, lassan mindegy, hogy hová, másfél millió emberünk.

Amadeus62 2014.01.02. 18:21:05

Én egyébként azt nem értem, hogy pont olyan fideszes ismerőseim vannak, akik tényleg szidják a kommunizmust, meg kádárékat is, éltek is benne, és nagyon rossz véleménnyel vannak róla, mégis támogatják ezt a csürhét, és nem értem miért. Nem értem miért nem veszik észre a hasonlóságokat. Egyedül annyit mondanak, hogy utálják a liberálisokat meg a liberalizmust, végülis ennyiben tényleg hasonlítanak kádárékra, de ennyi?!
Vagy mi kell, hogy észrevegyék, hogy pont azokat támogatják most, akik szinte teljesen olyanok, mint akiket ki nem állhattak gengszterváltás előtt? Mi kell ehhez, nyílt fegyveres kivégzés, vagy mi?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.02. 18:21:30

@nincs_itt:

A bűn magában hordozza büntetését. Nekünk sikerülni fog a világ leggazdagabb helyének kellős közepén felépíteni egy észak-koreai büntetőtábort. Tapsvihar közepette. Magyarország jobban teljesít.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.02. 18:24:30

@Amadeus62:

Azért, mert ez vallás.
Nyugodj meg, ismerőseid "Éljen Viktor, és a Rezsicsökkentés!" kiáltással az ajkukon fognak összeroskadni a falnál.

Amadeus62 2014.01.02. 18:24:32

@Amadeus62:

És pont az mszp, meg Bajnai szavazókat vádolják azzal, hogy kádárista komcsik, akik meg ahogy nézem eléggé negatív véleménnyel vannak Kádárról, meg úgy a komcsikról általában.
Hát már mindenki megőrült, vagy mi a fasz van??!!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.02. 18:25:45

@Amadeus62:

Nem őrültek meg, abban volna valami pátosz.
Egyszerűen hülyék, mint a segg.

Tücsök1 2014.01.02. 18:26:30

@Amadeus62: A tudatlan néppel mit lehet kezdeni? Mert az aljas politikusokat egyenlőre még választáson leválthatjuk,de a nép marad.És ebben a szerencsétlen országban 4-8 évente előlről kell kezdeni mindent.

nincs1itt 2014.01.02. 18:27:09

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Rengeteg jobb sorsra érdemes, jó magyar ember is ott fog sínylődni, abban a bűntetőtáborban. Ezért nem jelenthetem ki, hogy megérdemli a sorsát Mo. De akinek nem tetszik, azok előtt (még!) nyitva a határ. Csak azt tudom ajánlani, hogy onnan el, de nagyon gyorsan!
Lassan ott tartok, hogy megfordul a fejemben, szabad-e ilyesmit leírnom, nehogy a NER utánam eredjen!

nincs1itt 2014.01.02. 18:30:35

@Amadeus62: Ez a vak! hit. Gyakorlatilag, van okuk nem szeretni a Kádár-rendszert, erre a beidegződésre alapoznak a fideszes lózungok is! Mindenki balliberális és/vagy kommunista, aki azt meri mondani, hogy nagyon rossz irányba haladunk. Az ismerőseidnek Orbán=Personal Jesus, mert csak azt mondja amit hallani akarnak! Nekik ez elég, ez a legborzasztóbb!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.02. 18:41:04

Ugye azt azért tudjátok hogyha nálunk tényleg olyan nagy kommunizmus lenne akkor a zúnió tagja már rég nem lennénk, mert kibasznának minket, ilyen félrevezető posztok sem lennének, és kommentelni sem lehetne, ja meg a pártok is be lennének tiltva. Kurva nagy kommunizmus van itt tényleg. Szép kis csúsztatásra alapozó poszt ez :DD

Na pá!

Tücsök1 2014.01.02. 18:45:06

@nincs_itt: Miért kell a nyitott határokat ajánlgatni? Alig tízmillióan egyenlőre itthon vagyunk.Olyan ez,mintha a haldoklóra rácsapnánk az ajtót,gebedjen meg magában,mi leléptünk.

nincs1itt 2014.01.02. 18:49:47

@Tücsök1: Te magad írod, hogy 4-8 évente mindent újra kellkezdeni. Ha nem haragszol, akkor nekem (és sokaknak még! nagyon sok embernek!), elegem lett ebből. Nem csaptam rá senkire az ajtót, de ha az utolsó csendesen távozna onnan, a politikusok észre sem vennék!
Nem kell megsértődni rám, de belefáradtam az örökös bizonytalanságba, holnap reggel mit talál ki az aktuális brainstormer commando, amit majd úgyis megváltoztat, eltöröl a következő csapat. NEm vagyok ijedős, de attól szabájosan futkos a hátamon a hideg, hogy ott öregedjek meg!

Transylvanianmixedgrill 2014.01.02. 19:01:15

@Vörös Szonja, a tetovált lány:

A Fidesznél a büdös életben nem Írták így, megjegyzem, szerintem is kell a vessző! :D

korrektor.blog.hu/2009/10/04/hajra_vesszo

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.02. 19:04:44

@nincs_itt:

Hát igen biztos jo lehet tányérokat mosogatni valami utolsó londoni pubban, de legalább elmondhatod magadról hogy te külföldön élsz és minden nap láthatod a london ájt meg a big benyt. Aztán 12 óra melo után hazaérsz a tömegszállora a sok török meg néger közé. Tényleg kurva jo lehet. :DDD Én azért örülök annak hogy nálunk nem igazán terjeszkedik a liberalizmus, meg a züllés meg a multikulti, és szerencsére nem vagy egyedül :DD Te meg örülhetsz, hogy az aljamunkát végzed az angolok helyet. nyehehe

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.01.02. 19:05:02

Az ünnepek előtt beszéltgettem egy tüzépes ismerőssel, ő mesélte, hogy a rezsiwars teljesen kinyirta a hőszigetelés iránti keresletet (több tüzépessel és gyártóval is beszéltek erről).

Ez pont olyan lenne, mintha a fidesz ingyenessé tenné a tüzifát és a szenet, és a hülye parasztok egyből azzal kezdenének fűteni mindenhol. Aztán az, hogy a szmogtól-füsttől ki hogyan szenved, az másodlagos...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.01.02. 19:08:33

Az megvan, hogy a 20 % rezsicsökkentés, amit kurva nagy plakátokon nyomnak, csak 19 %?
Szorozzon, ki nem hiszi! Ha valamit csökkentesz 10 %-kal és azt csökkented 10 %-kal, az nem -20% ám!
Nem mintha amúgy lenne értelme, csak hát számszakilag is átkúrás.
Legalábbis azt hiszem, persze meggyőzhető vagyok...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.02. 19:08:35

@Kőmíves Kelemen:

Én is beszéltem multkor egy ismerösömmel, totál örül annak hogy nincsenek hatalmon a "nemleszgázáremeléses" lendvaiék meg a szemkilövető csótányék, meg gigaméretű szja-t sem fizet.

nincs1itt 2014.01.02. 19:13:23

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Látod, ez vagy Te, a tipikus "magyar". Nem Londonban élek, de azért tányérokat szoktam mosogatni, otthon, étkezések után. Nem lakom "tömegszálláson" sem, viszont valóban van egy fekete bőrű kollégám, de egy ázsiai is akad. Jókat szoktunk röhögni, a hozzád hasonló bugrisokon. Nem kell irigykedned, jó nekem itt, nagyon jó! Neked pedig ott, sőt a világnak is nagyon jó, hogy nem teszed ki a lábad onnan.
Na figyelj, kicsi goj. Nem nehéz ez, csak tanulni kell és nem irigykedni, meg fikázni. Akkor neked is lehet mindened, nem csak igéreteid Orbántól és a többi bohóctól!

Amadeus62 2014.01.02. 19:19:49

@nincs_itt:

Hagyd rá, ne válaszolj neki, én sem teszem. Mindjárt jön azt kitalálja, hogy ha nem mosogatsz akkor biztos takarítasz, vagy gyártósoron vagy,

Tücsök1 2014.01.02. 19:20:19

@nincs_itt: Igazad van,kicsit el vagyok keseredve.Az én két gyerekem itthon van,bár a kisebbik 2 hét múlva indul 2 hónapra önkéntesnek Angliába.Természetesen nem állnék az útjukba,ha úgy döntene valamelyik,hogy ahogy Neked is,elege van a magyarországi viszonyokból.

Tücsök1 2014.01.02. 19:25:01

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Igen,cseszdmeg! A valamie való fiatalok és nem fiatalok is mennek,mert fulladoznak ebben a posványországban.Akik meg maradunk,veled vagyunk idezárva.Szerencsére nem te viszed majd jóhírünket a világba.

nincs1itt 2014.01.02. 19:25:22

@Amadeus62: Figyelj, persze, rá hagyom. De azért forog a gyomrom, hogy ilyen szénalapú életformák határozzák meg sok-sok ember jövőjét! Van az gom: "Szűrés".Megnyomom és voilá!

vitéž munkášőr 2014.01.02. 19:29:28

@Amadeus62: egyikben sincs semmi szégyelleni való. ott egy fizikai munkás is ér annyit az államnak, hogy hagyja élni, fogyasztani - a gazdasági körfolyamatokat fenntartani

Horizont 2014.01.02. 19:32:30

Egy mondata tökéletes és annyira igaz!!!!
"A küzdelem azonban nem ért véget"
Hát nem b+ !!! Mi küzdünk, az életünkért, meg azért, hogy ezt a sok szart amit lenyomtok a torkunkon megemésszük. Nem megy Viki +Tóni! Ha meggebedtek sem megy!
"Legyen Ön is tagja ennek a csapatnak"
NEM AKAROK! Én Magyarországnak a hazámnak szeretnék a tagja lenni, állampolgára!
Csapat a fociban van, összetéveszti ez a focibuzi és seggnyalója!
Hogy ez állandóan harcolni akar, ez a mániája! Oké, de álljon az első sorban a csatában! Remélem elsőnek esik el, inkább bevállalom, hogy legyen belőle hősi halott, kapjon egy posztumusz díjat, csak legyen már ennek (is) vége!!
Egy grafológus véleményére azért kíváncsi lennék ha megnézné a két aláírást, mit látna ki belőle!:D Sok jót nem az tuti :)

Amadeus62 2014.01.02. 19:36:27

Amúgy ez a BBBB nem Sírköves Slomó meg Larry Silverstein ?!

vitéž munkášőr 2014.01.02. 19:38:46

@Amadeus62: nincs kizárva. eléggé egyívásúak

Tücsök1 2014.01.02. 19:46:26

@Horizont: Kösz,hogy leírtad helyettem is! Van az úgy,hogy nincs már kedvem és erőm vitába szállni(ezzel vitatkozni?) ezzel a sokbébetűs balf...szal.

Marcellusca 2014.01.02. 20:04:30

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
"Azért, mert ez vallás." - Ennyi.
Kérem, kaccsolja ki!
:(((

Marcellusca 2014.01.02. 20:15:05

@Horizont: +1!
És tegyük hozzá: megint azt sugallja (Magyar Csapat), hogy, aki nincs benne/velük az nem is magyar. :(

Hát, a jókurvaanyátok, az, az a nem magyar!!!!

Horizont 2014.01.02. 20:18:31

@Tücsök1: Csak olyannal vitatkozz, olyat akarj meggyőzni aki arra érdemes! Lehet a túloldalon álló is, csak normális legyen. Ne pazarold az időd az ilyen sok "b" betűs meg egyéb betűs f@szkalapokra! Vagy trollkodik, vagy itt éli ki magát, vagy úgysem érti az egészet :) Vagy Orbán jó katonája!:) Hazafias, nemzeti csapattag, rezsiharcos, másodállásban orbánimádó, komcsilibsi utáló. Már ettől elszédültem, hogy ennyi mindent leírtam!:)
Orbán facebook idézet: "Igen jó miniszter elnök, párja nincs! "
Válasz rá: " Még szerencse! Egy is sok belőle!" Na rá is ugrottak ezerrel!
Egy még jobb :D
"Magyarok a Nagyvilágban: Ránk számíthat Miniszterelnök Úr! Egyre többen vagyunk egyre erősebbek vagyunk. Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Hajrá Fidesz, hajrá igaz magyarok!"
Ha kabaréra vágyok csak idejárok! Hofit ugyan nem tudják felülmúlni, de nagyon viccesek! Ennyi hülyét!

legeslegujabbkor 2014.01.02. 20:24:18

"A 2013 tavaszán elfogadott új választási eljárási törvény eredeti formájában még úgy rendelkezett, hogy a külföldön tartózkodó, de magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok ugyanúgy szavazhatnak levélben, ahogyan azok, akiknek nincs belföldi lakcímük. A törvényt azonban júniusban módosították, és ebbe a módosításba is csupán egy zárószavazás előtti módosító javaslattal került az a rendelkezés, ami ezt a lehetőséget megszüntette."
"A kormányzó többség – Gulyás Gergely indítványa nyomán – maga szüntette meg a nyáron a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok levélben szavazását. Ez részükről tudatos döntés volt, kifejezetten korlátozni akarták ezeknek a választópolgároknak a szavazási lehetőségeit,"

Mennyi eszük van hogy rájöttek arra, hogy a külföldön dolgozó, szabad levegőt szívó, nem zsarolható emberek biztosan nem rájuk fognak szavazni.

Európai Baloldal · http://amiidonk.hu 2014.01.02. 22:39:45

A Hazafias Népfront a népért cselekedett, a Fidesz meg pont azon bankok és közművek szolgája, akiknek látszólag ellene van. Aki a kettő közé egyenlőségjelet tesz ,az egy neoliberálfasiszta.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2014.01.02. 22:54:56

@Amadeus62: Az újbeszél része, hogy átdefiniáljuk a fogalmakat. Így történt ez a kommunista szóval is. Érdemes összehasonlítani a szótári definíciót aristo írásában szereplő jellemzőkkel: mandiner.blog.hu/2013/09/30/ki_a_kommunista - ebből már látszik, hogy miért ismétli a történelem önmagát.

morbiczer 2014.01.02. 23:47:05

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: éppen ezért első körben 10%-kal, másodikban 11,1%-kal csökkentették a rezsit. És a harmadik hullámban majd 12,5%-kal fogják.

Mert a birkák számára jobban mutat a plakáton a 20%, mint a 19%, és jobban a 30, mint a 26,1.

Sírköves Slomó 2014.01.03. 00:56:53

Már a Brit Munkáspárt is rezsiharcot akar.

Ilyenkor jut eszembe hogy a maszop csak bankármunkásokat támogat. Meg segghülye nyuggereket.

Tamás Csacsicska 2014.01.03. 00:58:56

Én úgy képzelem, hogy Orbán Viktor titkárságán ül kb. 50 ifjú ember – szigorúan 25-30 év között - megannyi ötletadó (éceszgéber). Minden nap rendesen betépnek az Uj Petivel, majd összeállítanak egy javaslat-sort Orbánnak. Azután fogadásokat kötnek, hogy kinek a javaslata jön be Orbánnak – és a végén nagyokat röhögnek. Uj Peti ott kap szerepet, hogy az ő lapja közölheti először a győztes ötletet.

Kerényi Imre az asztalosok szakszervezetével áll kapcsolatban: a magyar csapatokhoz ezeknél az asztaloknál lehet majd jelentkezni, aláírni. Az asztalok megrendeléséért jutalék jár, ebből lesznek majd a magyar csapat naplók (majdnem azt írtam: taplók), amibe a jelentkezők a fényképüket beragaszthatják. Kubatov szaki is küld minden napló mellé egy őrsi napló-olvasót, aki majd precízen összeírja a címeket.

Rogán szerepe az, hogy a kerületi lakosok névjegyzékéből kipipálja a jelentkezőket, akik pedig elmulasztják talán ezt, azokat a jegyző segítségével Hende Csaba szabadságos, de délceg legényei gyűjtik majd össze. Így végül is megvalósul az Áder-Kövér által megálmodott regisztráció is.

Bee-zony 2014.01.03. 02:53:24

Első ránézésre nem tudtam eldönteni, hogy az első szöveg melyik kommunista érában készült, annyira időtlen. Magyarországon a kommunista kerékvágás annyira mély, mint a Mariana-árok, és „a kommunistákat agyagba döngölő” Fidesz is tökéletesen beleragadt – és a kommunista szart megkajolja a többség; akkor viszont miért ne kapja meg? Nem csak a kínálat a probléma, hanem a kereslet is, hogy kik mire vevők. Kezdve azzal, hogy „Csak a Fidesz”; csak az egy párt; és kétharmadig jutottak el, ami új rekord 1990 óta az egypártrendszer irányába… Süllyedjen el együtt a „nagy politikai család”, mint Atlantisz, oszt’ jónapot.
A probléma egyben lehetőség is, és most ilyen időket élünk.
Ha Koppány a seregével a polgárháborúzás helyett elindul északnak új helyet keresni a letelepedéshez, akkor most ők lennének a jó magyarok. Megint alakul a polgárháború, lehet korrigálni az akkori döntést. Az nem is baj, hogy nincs nagy létszám – legalább a megnyerhető polgárháború látszata kiesik a választékból.
Nagy probléma – és nagy lehetőség, hogy újat kezdjünk, és jót.
Ha a rossz társadalom, és kemény, de azért élhető természeti környezet között kell választani, akkor inkább válasszuk a kemény „marsi” környezetet, és hozzáedződünk. Rossz társadalomban viszont csak egymásnak ugrani, és elpusztulni lehet; az egyik a társadalmi öngyilkosság, a másik a fejlődés a szerény természeti környezetben való megélés irányába, és ez jó, mert javul az életképesség.
Mindenki ott legyen, ahová való; a rosszat elutasítóknak jobb az albérlet- és munkakeresés, beilleszkedés, földvásárlás, vállalkozás egy jó társadalmi közegben, mint a hanyatlás és ellenségeskedés egy rossz társadalmi közegben, lévén hogy két ellentétes perspektíva, és két ellentétes haladási irány.
Kemény lehet Snowdennek Oroszországban, de azért jól tette, hogy odament; jobb, mint börtönben az USA-ban (vö. Bradley Manning), jobb mint egy követségi épületben dekkolni (vö. Julian Assange); edződjön meg a „kiküldetésben”, teljes életet élhet Oroszországban, és amikor összeomlik a judeonáci birodalom, visszamehet, akkor már kétlakiként. Mindeközben persze neki kell a leginkább észnél lennie a döntéseiben.
Másként gondolkodóknak, ellenzékieknek Magyarországon sem jobb a választék, minthogy megkeressék azt a helyet, ahol nem lógnak ki a sorból, vagy legalábbis nem annyira, hogy az már szembenállás legyen.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.03. 03:03:10

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"meg gigaméretű szja-t sem fizet. "

Fizet helyette
- magasabb ÁFÁT
- Biztosítási adót
- Baleseti adót
- Telekom adót
- Tranzakciós illetéket
-

Tiborfalvi Tibor 2014.01.03. 03:40:25

@nincs_itt: Celsiusban, Kelvinben vagy Fahrenheit-ben mérve?

sada67 2014.01.03. 05:38:29

Egy másik rezsivel összefüggő cikkben már írtam, de most újból megosztom mindenkivel. Nálunk (Szigetmonostor, ahol nem lesz híd) ) a szemétszállítási díj a rezsi törvény miatt az alábbiakban módosult. Eddig negyed évente (komposztálási kedvezménnyel) 3.900 Ft volt. A szemetet az Önkormányzat szállította el. (az utolsó negyedévi csak 3.500 Ft volt a csökkentés miatt). A Tv. alapján 2014-től az Önkormányzat már nem szállíthat szemetet, ezért megalakult egy Kft. Mostantól a díj "csökkent" 80 literes 5424 Ft, a 120 literes 6492 Ft-ra.
Éljen a rezsiharc :)))))))))))

TBone 2014.01.03. 06:35:38

@sada67: A céges bankszámlám költségei kb. háromszorosára emelkedtek a nagy rezsicsökkentésben,és ez többet elvisz mint amit az áramon és a gázon meg tudok spórolni.

citrix 2014.01.03. 07:32:44

Leporolva a régi nótát:A Párttal,a Néppel egy az utunk,jelszavunk munka és béke,mi kommunista/fideszkó ifjak indulunk...
A kedves vezető vastagon jobban teljesít mint mestere:Rákosi Mátyás.2014.Európa,Magyarország.

Beer Ninja 2014.01.03. 07:56:07

Küldenek 1 hülye levelet, nevetünk 1 jót (vagy sírunk, dühöngünk - vérmérséklettől függően), a magyar posta meg később csődöl be. Mi a gond? :)

Rohadtul szánalmas az egész, én szívem szerint szupergyors égésű bigyót (remélem, úgy írtam körül, hogy nem gyanús) küldenék a parlamentbe, nem képviselőket. <kipp, kopp> Hello, TEK! :)

Khal Drogo 2014.01.03. 08:00:41

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: A második csökkentés valami 11%-os volt, hogy kijöjjön a 20%. Odafigyeltek a részletekre, ellentétben veled.

Khal Drogo 2014.01.03. 08:03:48

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nincs autóm, baleseti adót ezért 0 Ft-ot fizetek. Biztosítási adót is 0 Ft-ot fizetek. Ellenben BKV-val járok. Csökkent az éves bérlet ára 10 rugót. Most akkor mi van?

csak egy néző 2014.01.03. 08:18:45

Magyarország jobban fog teljesíteni!! Magyar csapataink harcban állnak!!
Szijgyártó pubinak bérletet váltunk majd a Sólyom Airlines charter járatára ebbe a szimpatikus, baráti országba.
"A benzin ugyanis Türkmenisztánban ingyen van. Meg az áram is. És a gáz. Na jó, a benzin nem teljesen, mert állampolgári jogon csak 1200 litert lehet tankolni évente, és ha kifogy a keret, már pénzért kell venni: akkor nem egészen 50 forintba kerül literje. És a vízért, a csatornáért meg a szemétszállításért is fizetni kell, így egy 80-100 m²-es lakás közös költsége akár a 2000 forintot is elérheti havonta. Annyira magas labda, hogy már tényleg nem illik lecsapni, úgyhogy a magyar rezsicsökkentésen való élcelődést hagyjuk is, és különben is, hiába övék a világ második legnagyobb földgázkincse, az örök élet kérdését láthatóan még Gurbanguly Berdimuhamedow sem tudta megoldani. Sőt, az ingyensört sem." (Majd Viktor ezt is megoldja)
Fidióta elvtársak a következő 4 évre itt a program, lesz még dolga a Magyar Csapat vezénylőtábornokának a Rezsirizsarapper Szilárdnak, mire elérjük a 2000 Ft-os rezsidíjat. Habár majd besegít Széles fejenagy Gabi elvtárs csodatalálmánya is és már csak egy aprócska dolog lenne, hogy megtaláljuk azt a gázmezőt, amivel gyarmatosíthatnánk ezt a haldokló, magát demokratának hazudó európát. Hajrá fityesz!!!

Egyéves Önkéntes 2014.01.03. 08:26:59

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: távol álljon tőlem, hogy védjem ezt a szar rezsicsökkentést, de erre pont odafigyeltek a fiúk
a második rezsicsökkentésnél a korábbi ár 89,9%-át kellett alkalmazni, ergo a 20% összejött nekik
azaz nekünk!
ettől még szopni fogunk, de fel a fejjel, lesz még rosszabb is! :)

Bretschneider detektív 2014.01.03. 08:39:58

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Mi kaptunk, asszonykám is és én is. Nehezen hittem el, de én inkább röhögök rajta, mint sírok, mert ezt már csak a nagyon sötétek gyomra veszi csak be.

_iMaginer_ 2014.01.03. 08:41:31

@sada67: Nálunk dettó: eddig fizettünk 5000 kommunális adót, a falu ebből szállíttatta el a szemetet. Idéntől ezt nem lehet, helyette van 6000 kommunális adó plusz negyedévente 3000 Dél-kom szemétszállítás (számlán meg rajta hogy a rezsicsökkentés miatt kevesebbet fizetek, ha ha ha)

Tücsök1 2014.01.03. 08:41:38

@Khal Drogo: Hogy akkor mivan? Egyszer a büdös életben próbáld meg összefüggéseiben nézni az egész hókuszpókolást és neked is leesik,hogy mivan! Igazán örvendetes,hogy olcsóbb lett a bérleted.Én viszont aggódva olvasom,mikor hol nem jár a metró,vagy mi füstöl éppen,metaz én gyerekem metróval közlekedik.Ha nem találod az összefüggést,szólj!Szívesen segítek!

Bretschneider detektív 2014.01.03. 08:47:57

Ja, ebből a levélből tudtam meg, hogy Semjén már mifelénk nem játszik, mint képviselő-jelölt (igen, ő a mi országgyűlési képviselőnk is), Font Sándort kapjuk helyette.
(Mondjuk Semjén is úgy lett idebaszarintva a nyakunkba a helyi erő, Bagó Zoltán helyett, aki megbukott egy hangfelvétellel, amelyen az MDF-es jelöltet zsarolta és fenyegette, ha nem lép vissza. Bagó meg ment a megyei közgyűléssből száműzetésbe Brüsszelbe.)

Khal Drogo 2014.01.03. 08:51:47

@Tücsök1: Amikor emelték a bérlet árát is füstölt a metró. Vagy nem vetted észre? A BKV-nak a jegy és bérletárak a működési költségeit sem fedezik, nem hogy a fejlesztéseket. Arra a bérlet árából egy fillér sem jut. Ha már az összefüggésekről beszélsz.

wizes1 2014.01.03. 08:57:12

Ez a rezsi rizsa a rezsim rózsája.

Szagos, színes, majd elrohad.

csak egy néző 2014.01.03. 09:13:56

A Magyar Csapat toborzó mottója
"Szeretem a rezsimet,
Mert csökkenti a rezsimet"

Mérges 1234 2014.01.03. 09:14:34

3,5 éves kormányzás egyetlen eredmnye a rezsicsökkentés.....

Ennyire hülyének már régen nézték a magyar embert.

Szégyen.

BénaBéni 2014.01.03. 09:15:07

@Transylvanianmixedgrill:
Az, hogy így rendezi a hangsúlyokat, nem baj. Mondjuk kissé modoros, és kiabálásnak tűnik. XD

niklex 2014.01.03. 09:29:10

Kérnék egy kis REZSIMCSÖKKENTÉST

BénaBéni 2014.01.03. 09:31:28

Aranyapáim! Idézem itt Hofit!!
Ha egy kormánynak X összegre van szüksége, azt kitapossa magának.
Aztán, hogy miként az más téma.
És mindnek, mindig meg van hozzá az "izmusa" is!
Az, hogy az összeharácsoltat miként osztja szét, más tészta!
Ehhez is mindig van "izmus"!

De kérdem én, mint (oszkói béka) is alakult eddig a hangulata az országnak?
Azért a ballib idején több talp szorult ökölbe mint most. És azt is meg kell jegyezni, hogy népünk műveltsége kívánnivalókat hagy maga után. Mert tanulni, na, azt nem! Semmiből!

jet set 2014.01.03. 09:31:56

@Tücsök1: És a füstölő metró is a fidesz hibája, nem a faszkalap demszkyé, aki 20 évig lopott, ugye?

Bretschneider detektív 2014.01.03. 09:50:40

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Most olvasom az ÉS-ben több helyütt is, hogy ilyen levelet csak az kapott, aki aláírta a rezsicsökkentést követelő kérdőívet. Nos, tudomásom szerint sem én, sem a feleségem nem tett ilyet. Én poénból ugyan odaírtam, hogy "Kapjátok be!", de semmi egyebet.
Ugyanakkor az előző lakcímünkre címezték a leveleket, s csak ugyebár az ismerős postás miatt megkapjuk szerencsére még azokat a küldeményeket is.

Bretschneider detektív 2014.01.03. 09:51:34

@csak egy néző: Vagy. :-)

Nincsen szeretőm,
kutyám szaratom.

redriot77 2014.01.03. 10:04:06

@Marcellusca: épp valamelyik nap gondolkoztam rajta hogy anno 2002 körül nyomatták a legjobban a "nemzeti oldal" dumát és örültem neki hogy az elmúlt években ez valahogy kimúlt. Erre most itt ez a Magyar Csapat, ahova az csatlakozik aki meghallja, megérti hogy Magyarországnak szüksége van az ő segítségére.
Ergo aki nem csatlakozik a Magyar Csapathoz, az egy hazafiatlan féreg aki süket ahhoz hogy meghallja Magyarország segélykiáltását.
Újra erősítik azt hogy aki nem fideszes az nem magyar. Aki nem támogatja a rezsiharcot az nem magyar és az imperialista karvalytőke ügynöke.
Épp eléggé be van már biztosítva a Fidesz választási győzelme, erre az aljas húzásra már nincs szükség!
Megemésztettem hogy lenyúlták a manyup-megtakarításomat, fizetem a tranzakciós illetéket, a megemelkedett banki költségeket, a baleseti adót, a 400+ forintos benzint, a 30-50%-al magasabb árakat, látom az önfényező reklámkampányaikat, de ezzel kivágták a biztosítékot.
Nehogy már egy volt KISZ, MSZMP és Hazafias Népfront tagokból álló banda mondja meg hogy ki a magyar és ki nem az!

ob.szerver 2014.01.03. 10:05:55

A lényeg az HVG cikkéből látszik. Az, hogy a rendezvényt a XIII kerületbe szervezik. Amit elkúrták. Nem kicsit, nagyon. Alighanem összetévesztették a kerület polgárait Bivalybasznád gumicsizmás tahóival. Azért a XIII-ban többre lesz szükség ahhoz, hogy a fideszre szavazzanak, minthogy itt alakul meg a Magyar Csapat és hogy ideküldik Fásy Ádámot.

vadi3 2014.01.03. 10:09:27

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Tisztelt magasan képzett hozzászóló. Neved alapján nem vagy budapesti, de mégis fizetsz a távhőért. Gondolkozz már el azon a problémán, hogy nem budapesti (és talán nem távfűtéses lakásban élő) létedre Te miért fizetsz a távfűtésért, sőt hogy lehet, hogy csak a rezsicsökkentés óta fizetsz érte, érdekes mód előtte nem. És ez csak egy apró részletkérdés a rezsicsökkentésben.
Vedd már észre te szemellenzős, hogy az egész rezsicsökkentésnek kikiáltott baromság nem más, mint a jelenleg megosztott közszolgáltatói piac koncentrálása egy politikai érdekkörbe. Már el is kezdődött pl.: Bicskén. A helyi szemétszállító, miután kiépítette az infrastruktúrát és végre olyan szolgáltatást nyújtott ami a lakosságnak is jó volt, jött helyette valami más (AHK), csak éppen messze nem azt nyújtja mint az elődje. Te pedig bedőlsz a humbungnak és majd szépen fizetsz a semmiért és még örülsz is neki, mert a magadfajtának fizetsz a semmiért, az utcán maradt szemétért, az enyhén levegővel dúsított gázért, esetleg a néhány napos áramkimaradásokért. Nem baj, mert a mieink, nekik majd szépen elnézed és örülsz, hogy legalább olcsó lett a szar.

Tücsök1 2014.01.03. 10:15:14

@jet set: Szánalmas még most is Demszkyvel takaródzni,nem gondolod? Orbán+Tarlós világmegváltó terveivel mi van? Elgáncsolták a tudjukkik a szabadságharcot?

csak egy néző 2014.01.03. 10:30:37

"Itt fog kutatni egy svájci cég"
Mert évek óta, nem tudják megfejteni a Nagy Magyar Titkot, hogy, hogy létezhet és működhet még, úgy, ahogy egyáltalán ez az ország,(amelyik egyre jobban teljesít, mellesleg) mely országban 20 év alatt, különböző kormányok ennyi pénzt tudtak ellopni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.01.03. 10:42:46

És ezek szerint, aki nem támogatja az nem része a Magyar Csapatnak. Hmm.
Lehet, hogy én vagyok paranoiás, de ez kísértetiesen emlékeztet egy bizonyos Benito Mussolini gondolatvilágára.

sada67 2014.01.03. 10:52:07

@_iMaginer_: Nálunk is volt kommunális adó, évi 15 ezer, ehhez jött még e negyedéves szemétszállítási díj. Hogy mennyi lesz idén a kommunális adó azt még nem tudom, ez csak a szemétdíj. Tehát nekünk 2013 évben volt komm adó 15 ezer + negyedévente 4 ezer (kedvezménnyel, ami 2014 már nincs) a szemétszállítási díj. Most, hogy csökken a rezsi a szemétdíj lesz 6.492 negyedévente. :)))) :((((((

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.03. 10:56:33

@Khal Drogo:

Ennek a csökkenésnek meg is vannak a feltételei?
- Csökkenő gázolajárak?
- Csökkenő alkatrészárak?
- Csökkenő ipari áramár?
- Csökkenő bérterhek?

Az autóbuszok kötelező felelősségbiztosításában is van baleseti adó. Buszbérletet veszel.

Gondolkozz! Most még ingyen teheted.

Zolika817 2014.01.03. 11:27:38

@Lord_Valdez: mé Mussolini magyar volt?
(vicc volt)

Khal Drogo 2014.01.03. 11:36:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Tehát akkor emelni kellett volna a bérletárakat. Akkor Ön nyugodt lenne?

jaegtoer 2014.01.03. 11:37:41

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

"_Én most Mr. Finkelstein szeretnék lenni, mert az hagyján, hogy jól keres, de valószínűleg majd beszarik a röhögéstől. Én személy szerint most szégyenlem, hogy magyar vagyok. _"

nem. még azt sem, hogy ők is azok.
csak belebújtak a magyar gúnyába. egyébként úgy hívják őket, hogy szarok.

fvipera 2014.01.03. 11:40:19

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: próbáltam rájönni, melyik majomnak írhatta flinkenstein a levelet a Magyar Csapatról. kösz, hogy segítettél

jaegtoer 2014.01.03. 11:50:32

@ninc@Dr. Gy. Dr. Fűegér: s_itt:

az aláírásokról...

érdemes összehasonlítani a 2000., a 2008. és a 2010 éviekkel. grafológusoknak csemege.
egyre rosszabb állapotban vannak a fiúk. 2016-ra bukta. önbukta. dolgozzanak csak meg érte.

Achmed, a hitetlen 2014.01.03. 11:59:19

Na ez a csúcs. Innen nem tudom hová lehetne még fokozni a dolgot:
www.hir24.hu/zoldblog/2014/01/03/sarga-csekkel-a-rezsicsokkentesert/

Sírok? Nevetek? Már egyiket sem.

Achmed, a hitetlen 2014.01.03. 12:02:55

@Lord_Valdez: akkor olvasd el az Őszirózsás Forradalom történetét. Amit Kun Béláék csináltak négy hónap alatt, azt Orbán az elmúlt négy évben leutánozta. Ez nem Mussolini és nem Kádár, bárcsak az lenne! Ez annál ezerszer rosszabb.

csak egy néző 2014.01.03. 12:09:24

@Khal Drogo:
"A magadfajták jellemzője, hogy ha Gyurcsány vezet be tandíjat, azt ellenzed, ha Orbán azt éjjenzed. Érdekes szemléletmód. Nekem cselédszagú, zombigondolkodás, de biztos jól elvagy ezzel."
"A kormány bezárta magát egy olyan körbe, amiből csak akkor tud kitörni, ha szembefordul a szavazóbázisával, ez esetben be tudja indítani a növekedését, de elveszíti a választást. Ezért inkább ezt nem teszi, trükkökkel jó eséllyel talpon marad, de ez esetben az ország tovább fog lefelé süllyedni és előbb-utóbb úgyis rákényszerül hogy megváltoztassa a politikáját. "
"Amúgy, igen a Fidesznek elemi érdeke a kommunisták elleni küzdelem verbális folytatása. Valójában soraik között több besúgó, egykori pártkáder, az állampártot kiszolgáló alak felbukkan. A FIdesz pl. a tavaszi mismásolás után sem volt képes még a gagyi Emlékezet Bizottságot vagy mit felállítani.
Olyan tipikus kommunista alakok, mint Pali bácsi, a Fideszben tudtak kiteljesedni. De említhetjük Szita Karcsikát és más 6-os karton boldogÉn már többször említettem, hogy elképesztő hülyékkel dolgozik a Fidesz. A legtöbb vezető romkocsmás haver, akikkel együtt részegedtek le az egyetemen. A maradék meg ezeknek az embereknek az ismerősei illetve rokonok.
Ez a brancs vezeti az országot. Ahogy a Fidesz kiépült annó, úgy megy ez kicsiben is.
Az eredmények láthatóak.
Ha az emberek tudnák egyes államtitkárok, minisztériumi vezetők mennyire hülyék ahhoz amit csinálnak, akkor felgyújtanak a Parlamentet. tulajdonost is."

Khal Drogo 2014.01.03. 12:17:34

@csak egy néző: Ezeket mind én írtam. Vállalom is amiket leírtam.
Melyiket nem érted?

csak egy néző 2014.01.03. 12:29:03

@Khal Drogo:
Lehet, hogy rosszul érzem, de most mintha védenéd ezt a kormányt a rezsirizsa csökkentésével.

csak egy néző 2014.01.03. 12:41:31

Azért az sem piskóta, hogy kerületenként más a szöveg. Valahogy az V. kerületi levélkéből hiányzik ez a mondat: ""Ha pénzadománnyal is hozzá tud járulni a küzdelemhez, akkor ezt-az Ön által megjelölt összeggel- a mellékelt csekken tudja megtenni"
Biztos csak azért, mert az V. kerületben zömmel a szegény zemberek élnek.

Egyéves Önkéntes 2014.01.03. 12:41:52

@Khal Drogo: és az szerinted rendben van, hogy bár nem fedezi a bevétel a költségeket, de azért csökkentjük??

Khal Drogo 2014.01.03. 12:43:44

@csak egy néző: Nem egydimenziós ember vagyok. Sok mindennel nem értek egyet, más döntésekkel egyetértek. A bérletek kapcsán kíváncsi leszek hogy a csökkentés növelni fogja-e a bevételeket. Nem tartom kizártnak, hogy legalább nem csökkennek tovább így a bevételek.

Khal Drogo 2014.01.03. 12:44:47

@Egyéves Önkéntes: Volt már rá példa a kapitalizmus történelmében hogy ha valaminek az ára csökkent, akkor többet tudtak eladni belőle. Gondolom hallottál ilyesmiről magad is.

Egyéves Önkéntes 2014.01.03. 12:47:05

@jet set: lopott 20 évet, de szerencsére a fidesz lecsukta. vagy nem??

Egyéves Önkéntes 2014.01.03. 12:48:50

@Khal Drogo: persze, a közgazdaságtan tudománya sűrűn merít a BKV bölcs eseteiből.

Egyéves Önkéntes 2014.01.03. 12:56:27

@Khal Drogo: miért nincs akkor ingyen a BKV, akkor végtelen sokan vennék igénybe

Khal Drogo 2014.01.03. 13:03:09

@Egyéves Önkéntes: A cél a bevételek növelése lenne. Bármilyen hihetetlen is, de történt már olyan hogy egy szolgáltatás olcsóbbá tétele az összbevételeket növelte. Tudom hogy elképesztő amit írok. Már-már felfoghatatlan.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.03. 13:15:16

@Khal Drogo:

Az eddig is alulfinanszírozott BKV még jobban alul lesz finanszírozva.

Nem biztos, hogy emelni kellett volna (bár ez ma már elkerülhetetlen, tehát vagy emelés, vagy drasztikus ritkítás, vagy több állami pénz), lehet elég lett volna hatékonyabban gazdálkodni. És itt most nem a szalainékra gondolok, mert azok a napi pazarlásnak mindössze a töredékét vitték haza. És ez utóbbi mértékéről napi szinten kapok infókat, első kézből.

Achmed, a hitetlen 2014.01.03. 13:26:12

@Egyéves Önkéntes: ez az a momentum, ami számomra bizonyítja a szervezett bűnözés mindenhatóságát a politikai "elit" fölött. Itt csak egy párt van és azt egy maffia - vagy inkább A maffia - irányítja. Minden más csak porhintés.
Amikor a Jobbik azzal kampányolt, hogy ha bekerülnek a Parlamentbe, akkor hozzáférnek azokhoz az iratokhoz, amivel bizonyítani lehet az EU pénzek ellopását, akkor azt gondoltam, hogy TALÁN lépnek is, ha tényleg megkapják a lehetőséget. Azt vártam volna tőlük - és a Fidesztől is -, hogy 2010 őszéig garmadával tegyék a feljelentéseket a hatalom korábbi birtokosai ellen, de főleg a SZDSZ ellen. Hiszen a párt gyakorlatilag megszűnt létezni, semmilyen politikai hatalma nem maradt, amivel megakadályozhattak volna egy rendes vizsgálatot.
Erre mi történt? Hány elmarasztaló ítélet született az elmúlt HÁROM évben? Hány ügyben bizonyították rá korábbi és jelenleg is aktív politikusokra, hogy korruptak, csaltak, raboltak?
Egyre sem. Ez számomra a Fidesz és a Jobbik beismerő vallomása. Az egyik közösen rabolta szét az országot a szocikkal, a másikat megvették kilóra. Mert a maffiának van pénze elég. És az, hogy ebbe az ország tönkremegy, senkit nem érdekel.
Itt tartunk most.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.03. 13:33:47

@Khal Drogo:

"Volt már rá példa a kapitalizmus történelmében hogy ha valaminek az ára csökkent, akkor többet tudtak eladni belőle. Gondolom hallottál ilyesmiről magad is."

- A 22-es buszt látom reggelente rendszeresen. Ott a bevétel már csak akkor növekedhet, ha bővitik a kapacitást, mivel jelenleg 100+%-on járnak a buszok csúcsidőben. Nem egyszer fordult már elő, hogy az autóbusz már benn Budakeszin sem vett fel utasokat, olyan túlzsúfolt volt.

/2014 Januártól állítólag bővül a kinálat, hó közepére kiderül, elégségesen-e./

Tehát csökkentjük a bevételt, miközben növeljük a költségeket. Egy alulfinanszírozott cég esetében ez jó dolog?

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2014.01.03. 14:09:56

a végállomás:

észak-korea

Kutyákkal tépette szét
a nagybátyját Kim Dzsong Un
120 kutya egy órán át marcangolta meztelen testét.

www.origo.hu/nagyvilag/20140103-kutyakkal-tepette-szet-a-nagybatyjat-kim-dzsong-un.html?sec-1

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.01.03. 16:31:49

@morbiczer: @Khal Drogo: @Egyéves Önkéntes: Köszönöm szépen, elnézést kérek a hibáért, mától átálltam a megfelelő oldalra a rezsiharcban!
De szar érzés benézni! :D

Eastwater 2014.01.03. 17:53:18

Ez a csapat megegyezik az 1:8 - as csapattal?

Tücsök1 2014.01.03. 18:49:44

Most olvasom,hogy ez a Magyar Csapat a MOB levédett kifejezése.Ezek már jelszavakból is csak lopottat használnak?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2014.01.04. 08:08:55

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
El kell hogy szomoritsalak.
Mi is kaptunk ilyen levelet nevreszoloan. Csak nalunk a kukaba lett iktatva. De azert elotte lefotoztam mementonak.

a kormány embere 2014.01.04. 08:19:08

Éljen a Párt!
Éljen a Qrmány!
Éljen Rezsi viktor!
Éljen a 3.8milliárd/km autópályaépitő!
Éljen a csökkenve emelkedő áru szemétszállítás!
Éljenek a gerinctelen férgek! /legalább ők!/
Ti,nemsokára úgyis kipusztultok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.04. 18:15:00

zéró nem számít hogy mit akarsz, ha a Hazánkat megtámadja a rezsidémon, együttes erővel tudjuk csak visszaverni a támadását.
Magyar Csapat! ELŐRE!

Horváth Balázs 2014.01.04. 18:26:32

A cionista rablóbanda jobban teljesít. A lista elborzasztó, köszönjük birkák és azt is, hogy megint Orbánra voksoltok.

Nem mintha kormányváltástól bármi változna, hiszen a parlamentben csak jobbközépcionista, ballibcionista és nemzetiradicionista galerik közül “választhatunk.”

A fidesz által bevezetett megszorítások és sarcok:

– adójóváírás megszüntetése
– béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
– cafeteria megadóztatása
– munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából

– a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
– cégautóadó emelése
– egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal

– ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
– illetékemelések
– a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
– az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
– az ebek és lovak kötelező chipezése

– a „chipsadó” bevezetése
– a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
– szeszesital jövedékiadó-emelése
– dohányáruk jövedékiadó-emelése
– környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése

– üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
– autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
– baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)

– a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
– a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
– a szociális öntemetés bevezetése
– szociális hozzájárulási adó bevezetése

– elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
emelkedett)
– közművezeték-adó
– a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
– kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel
– bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése

– banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
– betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– telekommunikációs adó
– „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
– pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat

– nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
– közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
– munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
– egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
– a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel

– pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
– tandíj de facto bevezetése
– asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
– mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
– egészségügyi járulék emelése

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.01.04. 19:43:37

@Horváth Balázs: Szép gyűjtemény, de ne feledkezzünk meg a magánnyugdíj rendszerének lenyúlásoktól nem mentes átalakításáról sem.

Marcellusca 2014.01.05. 10:12:38

@redriot77: Kokárda kisajátítás? :(

jet set 2014.01.05. 20:01:42

@Egyéves Önkéntes: Senki sem csuk le senkit, ezek közösen lopnak egymást fedezve. Aztán ügyesen egymásnak ugrasztják az embereket, hogy ne ezzel foglalkozzanak.

bozsy 2014.01.06. 17:27:27

itt az "intellektualis" magyarazat,a szokasos nezd meg,hogy van ra kulfoldi pelda,csak a balliberalis agyatlanok lihegik tul kovetkeztetessel...

spiler.info/2014/01/megabotrany-itt-a-nemet-csapat/

persze egy fizetett blog fizetett irojanak a tollabol,aki fizetett hirdetesben tolja a facebookon a cuccot...

erdekel a velemenyetek!

cso zsi 2014.01.06. 22:50:15

@Khal Drogo: " Csökkent az éves bérlet ára 10 rugót. Most akkor mi van? "
Már akinek. Ha a cég volt olyan kedves, hogy állta, akkor neki miért maradt a teljes ár? Ami után a cég adózik pluszban, így a cég 15000-et fizet azért a havibérletért, amiért a magánszemély most 9xxxx-et fog.
Nemrég kötelező volt támogatni a dolgozó közlekedését, majd adó került rá, hátha magáncélra használja, de felmerült a cégek kötelező közlekedési hozzájárulása is ha nem vesznek bérletet a melósnak.
Egy flakon repi ásványvíz is ~50%-os adóteherrel bír, ha a cég vendége issza.
Vagy céges bulit csap a főnök a dolgozóknak:
hvg.hu/kkv/20130321_Ceges_bulik_hamis_szamlak_igy_ugyeskednek

norex.hu/2013/termeszetbeni-juttatasok-2013-ban/
"35,7 % adó mellett adható juttatások köre (maximum évi 500.000 Ft-ig):

Helyi utazási bérlet
Iskolakezdési támogatás 29.400 Ft/gyermek. Továbbra is mindkét szülő felveheti a támogatást. Fontos változás, hogy csak papír vagy elektronikus utalvány formájában adható.
Erzsébet utalvány, havi maximum 8.000 Ft értékben. Idei változás, hogy már meleg ételre is felhasználható.
Munkahelyi étkezés havi maximum 12.500 Ft: a munkáltató telephelyén működő étkezdében vehető igénybe, de már nem veszik előírás, hogy idegenek kiszolgálása esetén nem jár ez a kedvezmény.
SZÉP-kártya (vendéglátás alszámla): Szabály nem változott, évi 150.000 Ft-ig vehető igénybe.
SZÉP-kártya (szálláshely alszámla): Évi 225.000 Ft a kedvezményes adó mellett adható értékhatár.
SZÉP-kártya (szabadidő alszámla): Évi 75.000 Ft.
Önkéntes egészség és önsegélyező pénztárba befizetett munkáltatói hozzájárulás havi 29.400 Ft értékig
Nyugdíjpénztári befizetés a munkáltató részéről havi 49.000 Ft értékben
Iskolarendszerű képzés átvállalt költsége

51,17 % adó mellett adható juttatások köre

Üzleti reprezentáció
Cégtelefon magán használata, vagy a költség 20 %-a. (Ha a telefonköltség nincs elkülönítve, akkor a telefon költség 20 %-t kell a juttatás alapjának tekinteni.)
Ajándék utalvány 3-szor egy évben 9800 Ft/alkalom értékben.

Érdemes megfontolni a 35,7 % adó mellett adható juttatásokat, mert a nettó bért 30 %-kal több adó terhel. Így gazdaságos ez a juttatási forma."

süti beállítások módosítása