Skip to content


       Szűrés lista

Három oldalról támadja Magyarországot a Rezsi

A kormany.hu nem sokat gondolkozott azon, hogy rezsicsökkentő fórumok esetleg fideszes pártfórumok és az erről készült videóknak talán nem a kormányzati portálon van a helyük, ugyanis kitettek egy 64 perces videót a tegnapi óbudai rezsicsökkentő fórumról, ahol a két népszerű showman, Mihály és Pál pezsdítette fel az óbudai nyugdíjasokat, de például Zoltán monori fergeteges fellépéséről is kitettek egy 36 perces videót

A videók megnézését senkinek, semmilyen körülmények között nem ajánlom, 1 óra törmör R.E.Z.S.I., ez még a Brüsszel-Zágráb-Stockholm elleni háborúban edzett békemenetesek gyomrát is megfeküdné.
A kormány Fidesz egy szép prezentációt állított össze, ezen mennek végig minden rezsitoborzón, ami annyira izgalmas, mintha a Magyar Közlönyt olvasnák fel.

Ebben a kis ízelítőben látszik, ahogy Mihály, a "normális" fideszes a ledöbbent hallgatóknak megmutatja, hogy a Rezsi csapatai kikből állnak, és honnan támadnak Magyarországra.

támadnak2.jpg


A gonosz, külföldi tulajdonú közműcégekhez csak annyit, hogy a Budapesten a kéményseprő és távhővállalat fővárosi tulajdonban van, az egyik cégbe 540 milliót forintot, a másikba pedig 5 milliárdot tolt be a Főváros hogy csökkentse a cégek veszteségeit. A Főtávnál azonban a rezsicsökkentésből keletkezett 8,3 milliárdos veszteség egy részét sikerült ezzel csökkenteni. Lehet találhatni, hogy a következő, III: Rezsicsökkentés után keletkező újabb veszteséget kik fogják megfizetni. Ez az 5,5 milliárd az erősen lecsökkentett fővárosi büdzsének nem elhanyagolható nagyságú része, ennek a pénznek talán lett volna helye máshol is ...

A Főgázt éppen decemberben végén vette meg az állam a németektől, így innentől a Főgáz vesztesége állami veszteség.

A rezsi végigrobog az országon, pár felejthetetlen pillanata.

Dabas:

dabas.jpg
Szombathely, ahol Hende Csaba idézte meg a Rezsidémont a közönségnek:

szombathely.jpg

Címkék: rezsi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr495774662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clegane 2014.01.22. 10:54:08

retardáltcsökkentést!

Gera 2014.01.22. 10:58:28

A baloldal Ausztria felől ront rá az országra, Budapest alatt egyesülnek a román közműcégek csapataival, hogy hátbatámadhassák a Brüsszel ellen Óbudán védekező csapatainkat.

2014.01.22. 11:04:42

LOL, vazze :)
Be kellett volna zárni a rendezvényt, szögesdróttal körbekeríteni, és kirakni egy "ne etesd az állatokat" táblát.
Ez az ország megérett a pusztulásra.

Johnny336 2014.01.22. 11:05:59

Ohjajj, mi lesz még itt. Már kezdik...

Naneee 2014.01.22. 11:06:47

Nekem erről a 'Csapd le csacsi' munkásőr alagútfúrós jelenete ugrott be. :-)

Hamajd 2014.01.22. 11:12:04

Április 6.-án lehet választani, a szar, a fos és az esélytelenek között. Lehet az urnához fáradni.:(

Gera 2014.01.22. 11:12:55

Kéne még egy negyedik nyíl is: a valóság, a négy alapművelet és a jőzan ész délről fenyegeti az országot, de a támadásukat egyelőre sikerrel visszavertük.

2014.01.22. 11:14:15

@Hamajd: Rajzolj pöcsöt a lapra. De a segg kitörlése vállaható is alternatíva.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 11:17:33

Ez a rezsiharc lesz a végső? :D

És hogyhogy a külföldi cégek jobbról jönnek? Arra kelet van!

A zászlós néni EPIC.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 11:18:14

@Hamajd: Aztán pedig a kasszához, hiszen mi úgyis csak fizetünk :D

@Gera: :D

Hamajd 2014.01.22. 11:19:08

Szombathelyen azért egy-két renitens nem oda figyel. Meg vannak a felvételek. Tessék áhitatosan egy irányba nézni.

Gera 2014.01.22. 11:22:23

Azt amúgy természetesen megértem, hogy a fidesz miért csinálja ezt, de egyszerűen képtelen vagyok ép ésszel felfogni, hogy hogy képes valaki önként ilyen rendezvényekre elmenni. Legalább valami ingyen pogácsa vagy valami szokott ezeken lenni?

Hamajd 2014.01.22. 11:23:10

@ColT:" És hogyhogy a külföldi cégek jobbról jönnek? Arra kelet van!"

Magyarországon ezek az irányok amúgy is kissé kesze-kuszák, mint tudjuk.:)

sorhajóhadnagy 2014.01.22. 11:24:42

A szlájdokat leszámítva kimondottan hasonlított ahhoz az előadáshoz, amelyet a Magyar Néphadseregben a politikai foglalkozásokon adott elő az oktatótiszt, s amelyben kimerítő értesüléseket lehetett szerezni arról, hogyan fenyegeti az imperializmus a világbékét és dolgozó népünk szocialista vívmányait.

Szemlátomást az operatőr unta a legjobban egészet.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:30:21

Off!

www.mfor.hu/cikkek/Szazmilliardokba_kerulhet_Paks_bovitese.html

"A parlament hétfőn megadta az elvi hozzájárulást, hogy a kormány megkezdje a Paksi Atomerőmű kibővítésének előkészítését. Egyelőre sok a bizonytalanság, még azt sem lehet tudni, hogy egy vagy két új blokk épül-e - de az már biztos, hogy költsége a legoptimistább számítások szerint is 2-2,5 milliárd eurót tesz majd ki. Egy felmérés szerint az emberek többsége támogatja a bővítést, ugyanakkor vannak ellenzők is, akik az Alkotmánybíróságig is képesek elmenni."

"Az elfogadott javaslat arra nyújt felhatalmazást, hogy egy vagy két blokk építését elkezdje tervezni a kormány, azaz a bővítés mindenképpen százmilliárdokba fog kerülni. "

Ennyi. Mégis csak a BŐVÍTÉSRÖL szolt a 2009-es parlamenti szavazás, amit az MSZP terjesztett elö!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:31:19

"Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint, ha valakinek nincsen jogosítványa "akkor ez egy meglehetősen egysíkú, egyoldalú, együgyű gondolkodást mutat".
Akinek nincs jogsija az annyit is ér igza horvát elvtárs?!

Ekkora egy mocskos görényt...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:34:05

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Aki szerint nem igaz az, hogy az mszp szembe köpte korábbi önmagát az leggyen szives és cáfolja már!
A 2009-es parlamenti szavazás amit az Mszp terjesztett elö pontosan a Paks II BÖVITÉSÉRÖL SZOLT!!
www.mfor.hu/cikkek/Szazmilliardokba_kerulhet_Paks_bovitese.html

AZ EGÉSZ cikket olvassátok el (nem olyan hosszú) ne csak azt, hogy "előkészítés.." van még utána más is!!

Hamajd 2014.01.22. 11:34:35

Még jó, hogy csak 2 dimenzióban (bal meg jobb) megy a politizálás. Mi lenne, ha 3 vagy 4D-ben menne, még jobban megoszlana a figyelem.

CSENDES 2014.01.22. 11:39:47

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Nem vaze!

Te csekély értelmű medvebocs: "arra nyújt felhatalmazást, hogy egy vagy két blokk építését elkezdje TERVEZNI a kormány"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 11:41:32

@Hamajd: Ja bocs! De keletről jön az orosz atom is, akkor hogy férnek el? (Főleg, hogy szembe megy vele a vagyonunk :D )

@CSENDES: Hagyjad, nem mondhat mást. Nem engedi a szoftvere.

Hamajd 2014.01.22. 11:43:44

@ColT: Akkor ebből karamból lesz :)

Foresty 2014.01.22. 11:44:30

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te amúgy gyárilag vagy ennyire hülye vagy OKJ-s képzésen okosított ki a pártközpont?

nevetőharmadik 2014.01.22. 11:44:51

Nem, nem, nem, nem, ezt nem hiszem el! Az a taktikai ábra az országra támadó vörös erőkkel... és ezrek és százezrek és talán milliók vannak, akik ezt nem érzik végtelenül megalázóan gáznak!

Rezsicsökkentés! Ez a nagy eredmény! Ezt adjuk el úgy, mint páratlan teljesítményt! Ennél kisszerűbb, földhözragadtabb, szánalmasabb, pitiánerebb, provinciálisabb, sehova sem vezető "teljesítményt" el sem tudok képzelni. De azt elvárjuk, hogy ne nézzék le a Magyart...!

És nem érzik, hogy ez mennyire gáz! Sőt, én vagyok a hazaáruló, meg magyargyűlölő, ha nekem fáj a népem süllyedése, és ezt kimondom!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:45:13

"Gyurcsány 2009. február 16-án a parlamentben jelentette be, hogy új atomerőművet szeretnének. "Szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük" – mondta utolsó miniszterelnöki beszédeinek egyikében,"

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.01.22. 11:46:20

@Gera: "A baloldal Ausztria felől ront rá az országra"

Ha jól megnézed azt a nyílat, az igazából Fiuméből, vagyis Kádár János szülővárosából indul ki :-)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:47:03

@CSENDES:
@Foresty:

"Gyurcsány 2009. február 16-án a parlamentben jelentette be, hogy új atomerőművet szeretnének. "Szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük" – mondta utolsó miniszterelnöki beszédeinek egyikében,"

Hamajd 2014.01.22. 11:47:15

@ColT: Már bocs, de ez a bocs, amit nekem írtál, remélem nem az a bocs, mint amit a Csendes írt a biboldónak :DD

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:48:34

@nevetőharmadik:

Hát vannak akiknek jo volt az, hogy az mszp 15X emelte a gáz árát... :)) Nekem inkább a mostani csökkenés dívik, meg a népesség nagy részének is ("vajon miért")

Gera 2014.01.22. 11:49:02

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Felesleges ezen annyira fennakadni. Az mszp nem is tiltakozik különösebben, lefutották a kötelező orbánozós köröket aztán annyi.

sada67 2014.01.22. 11:50:01

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Elnézést, ha nem a feltett, illetve az Ön által leírt témához szólok hozzá. Egy kérdésem lenne, mivel úgy látom Ön jobban ért a FIDESZ és a Kormány által létrehozott rezsiharchoz mint én. Itt nálunk vidéken (Szigetmonostoron) a rezsivel kapcsolatos törvény miatt január 01-től az Önkormányzat megszüntette a szemétszállítást. Egy új cég vette át a szállítást, ami a következőképpen alakult. Én, vagyis mi a család eddig negyedévente 3,900 Ft-ot fizettünk (komposzt kedvezménnyel), erre jött még az évi 15.000 Ft-os kommunális díj. Így összesen 30,600 Ft volt a szemét díj egy év alatt. Az új cég (még számlát nem kaptam csak az ismerőseim) negyedévente 7,000 Ft-ot kérnek a szállításért. A kommunális díj az megmaradt, mert az adó és az Önkormányzatnak fizetjük. Tehát a csökkentés után január 01-től a szemét díj 43,000 Ft lett. Kihez fordulhatok ezzel a problémával, vagy ez törvényes?
Várom válaszát, köszönettel

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:52:13

@Gera:

Dehogynem, most tiltakozik meg népszavazásért ajvékol, meg minden baller blog evvel van tele, hogy ez "mennyire szar" ezért mondom én, hogy szembe köpte korábbi önmagát, 2009-ben még nagy mellénnyel támogatták Paks 2-t a szocik, meg parlament szavaztak, most meg támadják ezerrel a Kormányt mint akik nem normálisak (mondjuk nem is azok))

Ebből már nem jöttök ki jól.

""Gyurcsány 2009. február 16-án a parlamentben jelentette be, hogy új atomerőművet szeretnének. "Szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük" – mondta utolsó miniszterelnöki beszédeinek egyikében," "

www.mfor.hu/cikkek/Szazmilliardokba_kerulhet_Paks_bovitese.html

Hamajd 2014.01.22. 11:53:50

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:" Hát vannak akiknek jo volt az, hogy az mszp 15X emelte a gáz árát... :)) Nekem inkább a mostani csökkenés dívik, meg a népesség nagy részének is ("vajon miért")"

Mert a "népesség" rövidebb-hosszabb időre megvehető, átverhető.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:54:51

@sada67:

Ez nyomosabb érv, hogy SOHA TÖBBÉ ne kerüljön hatalomra a ballibbant ellenzék:
Szerencsére nem is fog.

Bajnai: csökkentette a gyest 3-ról 2 évre
megszüntette a gyedet
befagyasztotta családi pótlékot
csökkentette a gyerekintézmények élelmiszer támogatását
megszüntette a 13. havi bért és nyugdíjat
eltörölte a nyugdíjak inflációt követő emelését
megszüntette a gáz- és távfűtés árának támogatását, helyette árat
emelt /az Mszp 15-ször emelte a gázárat!!!/
megszüntette a lakásvétel állami kamattámogatását, ezért vették fel az emberek a valutahiteleket.
növelte az államadósságot és a munkanélküliséget
65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt
Elvette az állami pénzt az önkormányzatoktól, de a terhüket növelte, így eladósította őket.

És ez CSAK Bajnai, Gyurcsány ennél sokkal súlyosabb teher!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:55:35

Na mönnöm köll elvtársak, gyakoroljatok még, kevés lesz ez április 6-ra :))

Jobban hazudjatok libsik!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 11:58:22

Ja még annyit a cikkel kapcsolatban, hogy Varga Mihály teljesen korrektül, érthetően és higgadtan beszélt ezen a fórumon. Nagy taps érte!

Soha többé ellenzék!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.01.22. 12:00:30

A képeken látható tömeg átlag IQ-ja 70 alatt van, az életkor meg felette...

A zászlót lengető néni szerintem Pálffy anyukája lehet, mert ránézésre sem látszik szomjasnak.

protézisesh 2014.01.22. 12:02:56

Követelem, hogy Győr-Moson-Sopron megyét csatolják hozzá Burgenlandhoz! A többit leszarom.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.01.22. 12:04:12

@sada67:
Nálunk az elmúlt 3 évben kiépült egy kurva jól működő szelektiv hulladékgyűjtés, ház elöl viszik el ha szelektiven zsákba szedjük, INGYEN.

Idén már jön a kukásautó, beleboritják a kukából a szemetet, majd utána basszák a szelektives zsákokat is, ÉS BETÖMÖRITIK.
Magyarul hiába szelektiven szedjük, megy az egész a szeméttelepre.

Hajrá rezsicsökkentés!

Az a kár, hogy nincs olyan opció, hogy én kifizetem a rezsicsökkentés előtti árat (sőt évente az inflációval növeltet is), csak kapjak normális szolgáltatást :/

sada67 2014.01.22. 12:05:00

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Hát köszönöm, de nem ezt vártam. Azt hittem tud segíteni, hogy miért növekedett majdnem 100 %-al a rezsi csökkenté ellenére a szemétdíj????!!!! Egyébként most pakolásztam és azt találtam:
2010.12.13-a 106 köbméter gáz 15,495 Ft., 2013.03.14. 115 köbméter gáz 15,538 Ft.
Ez valós fogyasztás, és valós számla adatok.
Ha még is eszébe jutna kihez fordulhatnék várom válaszát köszönettel.

Algopirin 2014.01.22. 12:08:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Véleményed szerint, az hogy az mszp egy fos kormány volt, és szar döntéseket hozott, eladósította az országot, meg rombadöntötte meg a többi, amit írni szoktatok.
No ez szerinted feljogosítja a fideszt (vagy bárkit aki kormányoz, döntést hoz), hogy ugyanolyan szarul csinálja?

Algopirin 2014.01.22. 12:11:07

@sada67: van rezsicsökkentő zöld szám :D

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.01.22. 12:14:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"AZ EGÉSZ cikket olvassátok el (nem olyan hosszú) ne csak azt, hogy "előkészítés.." van még utána más is!! "

Mert szerinted egy újságcikk egyenértékű szöveg egy parlamenti határozattal.
Ehhez csak gratulálni tudok.

Hamajd 2014.01.22. 12:23:47

@protézisesh:" Követelem, hogy Győr-Moson-Sopron megyét csatolják hozzá Burgenlandhoz! A többit leszarom."

Ilyet magyar ember nem mond, inkább a fordítottját.:))

Szintiboy alias Zagyva Tibor vagyok Tiszakarádról 2014.01.22. 12:29:16

Csak a hitelminősítők meg ne lássák ezt a videót. Ha rájönnek, hogy elmebetegek vezetik Mo-t, akkor a béka segge alá fognak minket minősíteni ...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.01.22. 12:31:41

@protézisesh:
Vigyük már Pest megyét is, légyszi. Bár ezt inkább angol nyelvterülethez csatolják, mert osztrákul/németül nem vartyogok.

Az én alternativ javaslatom egyébként inkább az lenne, hogy a Fidesz megkapja az Alföldet, és évi 1000 milliárdot a költségvetésből.
A feltétel az, hogy aki beköltözik a Narancs Autonóm Körzetbe, az nem szólhat bele a rendes Magyarországi politikába soha többet, és semmilyen gazdasági/közjogi tisztséget nem viselhet a körzeten kivül.
(viszont kezdésnek a mostani politikusokat kivétel nélkül odadeportálnám)

Namely 2014.01.22. 12:32:22

@Algopirin: igen, ő így "gondolja". Minden, amit a Fidesz csinál, az maga a mennyország, tök mindegy, mi az. Én is így nyilatkoznék, ha ez lenne a munkám, és az után kapnám a pénzt, hogy hány Fideszt dicsérő kommentet szartam aznap.
Amúgy ha most lennék egyetemista, én is elvállalnám ezt diákmelóban.

Szintiboy alias Zagyva Tibor vagyok Tiszakarádról 2014.01.22. 12:32:33

@Hamajd: Igazad van. Miért legyen nekik jobb? Legyen ugyanolyan szar, mint nekünk! Annektáljuk és büntessük őket is a rezsicsökkentéssel ...

Algopirin 2014.01.22. 12:41:01

@Namely: Igazad van.
De én ettől a fajta érveléstől minden alkalommal sikítófrászt kapok, bármelyik oldal "hívője" is írja.
Teljesen érthetetlen ez nekem.

Én is akarok kommentelni 2014.01.22. 12:49:20

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
A listádat hányan és hány blogon szedték már darabokra, hogy egy jó nagy csúsztatásokkal teli listát tartalmaz?

NYJetsTD 2014.01.22. 12:51:14

Megnézed a fényképeket és rögtön tudod, az élet körforgását látod. Huszonöt év alatt pont ugyanoda értünk vissza...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.22. 12:53:12

@Gera: Az ember közösségben érzi jól magát.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2014.01.22. 12:57:22

Ez komoly? Nem hírcsárdás photoshop?

Hamajd 2014.01.22. 13:00:10

Az a néni vajon nem fordítva fogja-e a zászlót ? De mit számít ez. :((

Algopirin 2014.01.22. 13:03:33

@Hamajd: teljesen jól fogja, csak felfűzve lett rosszul. dehát úgyis minden a feje tetején áll, szóval jó az úgy.

kalaposinas 2014.01.22. 13:12:47

Valaki hozzáértő elmagyarázhatná nekem, hogy a szén, tűzifa ára miért nem csökkenthető a rezsiharc hadműveletei során? Továbbá az is érdekelne, hogy a nettó béreket miért nem sikerült egy emberöltőnyi idő alatt sem az európai bérek színvonalához közelíteni?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.01.22. 13:16:54

@Gera:
Nem baj, azért faszán lehet riogatni a rezsicsökkentést támadó MSZP-vel, hiszen ott a szoci-ballibsik vannak, azok ellen meg MINDIG kell küzdeni, ha csak kiflit vesznek reggel a boltban, akkor is.

Az MSZP meg forgolódik, mint polip a turmixban, mert beálltak a populista kamulimpiába, hogy "jó ez, csak több kéne", aztán mégis mindenhol azt sütik rájuk, hogy ők el akarják ezt az egészet törölni.

Conchobar 2014.01.22. 13:19:53

"Szombathely, ahol Hende Csaba idézte meg a Rezsidémont a ledöbbent közönségnek" - Akinek valami törekvése van, az nyilván megpróbálja bolondítani (is) a felé hajlókat. De vajon ez csak a kormánypárttal esik meg, más közéleti/politikai szereplőkkel nem? A demokrácia nem azért van, hogy a népnek (a démosznak) jobb legyen? Az valami szörnyűség, hogyha valaki a népnek akar kedvezni, hogyha úgymond le akarja kenyerezni? A rezsicsökkentés ördögtől való és egy-az-egyben elvetendő, avagy a mértékkel/mértéktelenséggel van baj?

Hamajd 2014.01.22. 13:28:04

@kalaposinas:

Nem jó helyen érdeklődsz.:)

Secnir 2014.01.22. 13:33:58

...de azért a dabasi fórumra hátul bebasztak egy teljes szélességű tükröt, hogy a közönség kétszer akkorának látszódjon, senkinek nem tűnik majd fel, hogy a fele fordítva ül, fideszes tévénézőnél senki nem kérdez rá...

pisda 2014.01.22. 13:40:45

@kalaposinas:
A Rezsidémon megette az összes fát és szenet. Amerre meg erdők hullanak, szénbányák ürülnek ki.
Egyébként ez titok, de a rezsidémon Gy. Ferenc és V.Redding titkolt gyermeke.
Ezt a gyermeket elvették a gonosz brüsszel ieutechnokraták és külföldi közműcégek.
Köztudomásu tény továbbá, hogy a rezsidémont a Romániában nevelték fel a külföldi közműcégek (miért fogy szerinted a fa és a szén olyan gyorsan Romániába?)
A gonosz baloldal megszerezte a felnőt rezsidémont végtelenített lejátszású Orbán és Matolcsy beszédeket hallgattatak vele végig, majd Ausztriában szabadon engedték Őt.
Szerencsére a Miniszertelnők Úr sikeresen megállította őt Budapest közelében, de csak legyengíteni tudta. Most e súlyos időkben lovagjait kiküldte az országba, hogy embereket toborozzanak seregébe (Magyar Csapa), hogy egy végső nagy csatában legyőzzék a Rezsidémont. A végső csata színhelye Paks lesz, meglássátok.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.22. 13:49:17

@Secnir:

Nekem nem tesz jót a blog.hu.
Olvasom ezt a faszkalap Buta Belpesti Tibit, meg kancsóbárt, és frankón rosszul vagyok.

még egy éve sem volt ez.

Conchobar 2014.01.22. 13:50:57

@Secnir: "de azért a dabasi fórumra hátul bebasztak egy teljes szélességű tükröt, hogy a közönség kétszer akkorának látszódjon" - Hogy tudna kétszer akkorának látszódni egy 2x5 méteres síktükörben egy száz főnél nagyobb tömeg?

bögöbö 2014.01.22. 13:51:39

A cikkhez csak annyit: kétszer is írod, hogy "ledöbbent közönség".
Nem, ezek nem döbbent arcok. Az egyik fele joviálisan mosolyog, a másik fele komolyan bólogat, mint aki az abszolút igazság kinyilatkoztatását hallja. Ezek az emberek a Magyar Csapat tagjai, b@szod!
:D

kalaposinas 2014.01.22. 13:51:54

@Hamajd: Sejtettem. Pedig szeretett Vezérünk szólhatna pl a Közgépnek, hogy mától minimum európai bért fizessen az alkalmazottainak. A többieknek meg Rogán mondhatná, hogy kövessék a Közgép példáját, mert különben! Hogy beijednének a multik! Budapesten is londoni bér. Nem is kéne tovább csökkenteni a rezsit. Mennyi rezsiharcosnak maradna több ideje és energiája más nem kevésbé fontos harcok megvívására.

Conchobar 2014.01.22. 13:52:55

@Secnir: ...de azt meg kell hagyni, hogy jó szemed van. Kiszúrtad ott hátul azt a tükröt

bögöbö 2014.01.22. 13:53:36

Fűegér: Orbán FB-oldalán jártál már?
:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 13:55:44

@Conchobar: Koca-sajtófotósként én is tudok módszereket, amivel a közönséget nagyobbnak lehet láttatni egy rendezvényen...

Conchobar 2014.01.22. 13:59:48

@ColT: "Koca-sajtófotósként én is tudok módszereket" - Nem kételkedek benne. Viszont azt csak látod tán, hogy baromság volt felróni azt a tükröt (amibe legfeljebb a 4 leghátsó ember fér bele)

kalaposinas 2014.01.22. 14:00:10

@pisda: Nincs valami ráérő ördögűző sámánja a Fidesznek, hogy elijessze ezt a rezsidémont Afrikába, ott jó meleg van, ott nem tudna nagy kárt csinálni.

Secnir 2014.01.22. 14:06:21

@Conchobar:
takard már le a tükröt a kezeddel, vagy fotosoppal szedd ki, és nézd meg, most mekkora a 'tömeg' :D

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.22. 14:07:45

@bögöbö:

Nem vagyok faszbúkos.
Mintha csak éreztem volna valamit. :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.22. 14:09:31

Az utolsó kép honnan van?

Olyan mint a Walking Dead planetáriumban játszódó része.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.22. 14:13:23

A nyuggermami a fordított zászlójával...
És ezek az ország nemzeti érzelmű állampolgárai...
OMG!, OMG!, OOOOOMMMMMGGGGGGGGGGGG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hamajd 2014.01.22. 14:17:07

@kalaposinas:

A fával és/vagy szénnel való fűtés is rezsidémon-e ?

Hamajd 2014.01.22. 14:18:44

Basszus majdnem rezsidemizsont írtam, nem kéne többet inni :))

Hamajd 2014.01.22. 14:22:03

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:

Na ez már egy továbbfejlesztett változat :))

Mariann19 2014.01.22. 14:23:28

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"Egy felmérés szerint az emberek többsége támogatja a bővítést."
Megjelölnéd esetleg azt az intézetet, amelyik ezt felmérte, ezen kívül az arányokat?
Amennyiben a többség támogatja a paksi bővítést, az a tájékozatlanságból és információ hiányból ered.
Először is az emberek többsége számszerűen nem érzékeli a ráfordítások számszerű nagyságát, a helyiértékeket nem tudja elhelyezni a tudatában matematikai képzetlenség okán.
Vajon tudja-e, hogy a törlesztés évente 250-300 mrd Ft-ot jelent-e még az unokáinak is.
Nagy hallgatás van az orosz hitel kamat mértékéről. Érdemes figyelni arra, ami a megállapodása aláírása utáni másnap jelent meg az orosz sajtóban az orosz pénzügyminiszter nyilatkozatából. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy a nyújtott hitel kamat azonos lesz azzal a mértékkel, amellyel az oroszok saját hiteleiket veszik fel a pénzpiacokról. Erről tudni kell, hogy az oroszok 8% kamat alatt nem kapnak hitelt.Ennek oka, hogy a gazdaságuk 1.3%-os növekedést tud produkálni, kilátásai ezen a téren romlanak.
A beigért olcsó fajlagos ár sem igaz, mert az árba nem számolják bele a hitel kamatait. Jelzem, ehhez az eu-nak is lesz egy-két szava az eu-s versenyszabály megsértése miatt.
Mire Paks megépülne és termelne, a világon már a megújuló energia források fognak hódítani.
Egyelőre ennyit.

Conchobar 2014.01.22. 14:24:26

@Secnir: Amiatt fölösleges a vélhetően állandó berendezési tárgyként funkcionáló tükörrel önmagadat kínos helyzetbe kormányozni, mert te a hallgatóság kicsinységére akartad felhívni a figyelmet. Túl a hallgatóság csekélyke létszámán, szemmelláthatóan nem azok ülnek a hallgatóság soraiban, akik most érkeztek egy szamoai luxusutazásról, és akiknek nem tétel 1000 Ft-os rezsikönnyítés

kalaposinas 2014.01.22. 14:26:28

@Hamajd: Nem valószínű, mert akkor már rég legyőzték volna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 14:26:31

@Conchobar: Nem baj, ha kevesen is vannak, te elhiszed, hogy tömeg volt :D

Secnir 2014.01.22. 14:30:31

@ColT:
www.facebook.com/photo.php?fbid=716716381695716&set=pcb.716717425028945&type=1&theater
ez egy nagyon jó kép: a tükör miatt úgy látszik, mintha a tömeg a távolba veszne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 14:35:40

@Secnir: Mondjuk tényleg tehettek volna magasabb tükröt az elvtársak... Bár a propagandafotón biztos re lesz tusálva :D

kalaposinas 2014.01.22. 14:37:42

@Conchobar: Mindkét helyszínen (ahol a képek készültek) a nyugdíjasok vannak döntő többségben. Nekik viszont a rezsicsökkentés azt jelenti, hogy kb a pénzüknél maradtak. A rezsicsökkentés csökkentette az inflációt, így ők a csökkent infláció arányában kapták meg a kötelező nyugdíjemelést. A rezsidémon meg röhög a markába.

Secnir 2014.01.22. 14:41:33

@Conchobar:
" szemmelláthatóan nem azok ülnek a hallgatóság soraiban, akik most érkeztek egy szamoai luxusutazásról, "
www.nyugat.hu/tartalom/kep/280631?ajax=1
hát ja. őket például szemmel veri és hanyattvágja ezer forint.

Conchobar 2014.01.22. 14:46:08

@ColT: "Nem baj, ha kevesen is vannak, te elhiszed, hogy tömeg volt" - Számomra nincs jelentősége a tömeg/nem-tömeg kérdésének

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2014.01.22. 14:50:35

@Mariann19: Én spec. támogatom Paks bővítését. Csak nem így és nem ennyiért.

Conchobar 2014.01.22. 14:50:38

@kalaposinas: "A rezsicsökkentés csökkentette az inflációt, így ők a csökkent infláció arányában kapták meg a kötelező nyugdíjemelést" - Én a magam részéről azért megkérdezném őket is erről

Mitzimackó 2014.01.22. 14:54:13

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: te hülye, nézz utána, mi volt 2009-ben! akkor a kormány, mielőtt bárkivel tárgyalt volna, feltette szavazásra a kérdést, hogy a parlamenti pártok szerint kell-e bővíteni Paksot. ennyi. minden más ezután jött volna!

Conchobar 2014.01.22. 14:55:39

@Secnir: "hát ja. őket például szemmel veri és hanyattvágja ezer forint" - Miért nem Simicska meg Nyerges képét élőkapcsoztad ide? Ha már lúd, akkor legyen kövér. Neked szemmelláthatóan van tehetséged a propagandához

Mariann19 2014.01.22. 15:05:19

@Gerusz:
"Én spec. támogatom Paks bővítését. Csak nem így, és ennyiért."
Amennyiben a kormány teljesítené tájékoztatási kötelezettségét, és ismertté válnának mindazok a tényezők, amelyek a paksi megállapodást illetik, nem lennének találgatások és különféle hipotézisek.
Az, hogy netán tévúton járunk Paks megitélésében, az ok a kormány hiteles tájékoztatásának elmaradásában keresendő.
A kormánynak nincs joga a titkolózáshoz, erre nem kaptak felhatalmazást.

dr. Aullah 2014.01.22. 15:09:18

Közben rájöttem. Ezeket kényszerítették, hogy ott legyenek és azért van fordítva a színek a zászlón, mert így kér segítséget!

Conchobar 2014.01.22. 15:33:16

@kalaposinas: "Számolni nehezebb?" - Ellenkezőleg. Kormánypárt és opponensei egyaránt tudnak bűvészkedni a számokkal. Csakhogy az eredményt akkor tudja meg az ember, ha megkérdezi a számok által érintetteket

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 15:35:06

@Secnir: Haverom benyögte a tutit! Rizsadémon... :D

Conchobar 2014.01.22. 15:35:15

@ColT: "Én kérek elnézést" - Mert? Álmodtál valamit?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 15:36:50

@// Gery Greyhound:

Az hogy hazugság.

Te viszont egy élő példája vagy a legundorítóbb köpönyegforgatóknak, aki egy Fidesz szimpatizánsból egy köcsög libernyák lett. Mennyiért vettek meg?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 15:42:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
A legtöbb háztartásba minimum havi 6000 forinttal olcsobb a rezsi mint 4 éve!!!

Cirmos Cica 2014.01.22. 15:49:16

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Nem nekünk szánta, hanem a Vitézy Dávidnak, őt együgyű le.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.22. 15:50:00

@Secnir:

Bezzeg amikor Gyurcsótányf figurázza ki a Polgári jobboldal, akkor meg fel vagytok háborodva, hogy "miér..'"?

Ez nem kettös mérce??!!

Cirmos Cica 2014.01.22. 15:50:12

@Cirmos Cica: Bocsánat együgyűzte le. (Rámragadt.)

Secnir 2014.01.22. 15:52:33

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"A legtöbb háztartásba minimum havi 6000 forinttal olcsobb a rezsi mint 4 éve!!! "

akkor a mienk a (100%-legtöbb) -be tartozik. fa ugyanannyi, áram több lett, víz több lett, csatorna, szemét dettó. pedig fideszes országgyűlési képviselő a polgármesterünk és ráadásul a vízművek önkormányzati tulajdonban van!

Gera 2014.01.22. 15:55:13

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ezt az "ebből nem jöttök ki jól"-t eléggé félrecímezted, én pont leszarom, hogy égetik magukat szénné sokadjára az ostoba hazudozásaikkal. Egyébként pont annyira köpték magukat szembe, mint Orbánék, akik pár éve mégott tartottak, minden bizonnyal veled együtt, hogy aki az oroszokkal üzletel, az eladja a lelkét az ördögnek :) Mennyire egyforma a két oldal, hihetetlen, ez a totális sötétség az egész magyar politika, benne veled is. Én nem kívánok ennek része lenni, én akkor is támogattam a bővítést és most is. Picit talán drágának tűnik, de ez van, dr Simicska korrupciós felárától úgyse lehet eltekinteni, akármit is építünk.

Netuddki1979 2014.01.22. 16:00:25

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Szia,

megpróbálkozom a lehetetlennel, komolyan érdekelne a véleményed:

Mivel annyira vered magad erre megnövelték az államadósság meg eltörölték a nyugdíjat dologra... Szóval, itt van mitől nőtt az államadósság 2002 és 2010 között a duplájára:

-kb. 5-6 mrd EUR lakástámogatási rendszer
-kb. 2-3 mrd EUR gáz, áram ártámogatás
-kb. 2-3 mrd EUR Széchenyi-terv I. (jórész azóta is veszteséges termálfürdőkre)
-sok-sok mrd EUR közalkalmazotti béremelés és 13. havi nyugdíj(MP féle 100 napos ökörség)
-kb. 2-3 mrd EUR ÁFA csökkentés ( 20%-ra by GyF)
-sok mrd EUR autópályák sora
-kb. 1.5-2 mrd EUR M4

Légy oly kedves írd oda, hogy melyik kinek a műve. Lehet itt sírni, hogy nincs 13. havi nyugdíj, meg 13. havi fizetés közalkalmazottaknak, de ha egyszerűen nincs rá pénz??? Örülj neki, hogy az mszp eltörölte, kulonben a fidesznek kellett volna. Tudomásul kell venni, hogy az állam azt a pénzt tudja szétosztani, amit adó formájában beszed. Nem kell lakástámogatás meg mindenféle szociális kedvezmények, bőven elég ha nem veszik el a fizetésem 60%-t... Ezzel pedig nem tudsz vitatkozni, beírod egy bérkalkulátorba és kijon, minden megtermelt 100Ft-ból kb 40 az enyém.

kalaposinas 2014.01.22. 16:01:29

@Conchobar: Hát! Én érintett vagyok, így megkérdeztem magam és ki is számoltam. Végeredmény: jobban biztosan nem jártam.

házelnök 2014.01.22. 16:05:11

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"Bizonytalan politikai helyzetben nem szokás 70 évre meghatározó döntéseket hozni. Felháborító továbbá, hogy a kormánynak nincs semmi konkrétum a tarsolyában, de az is, hogy választott képviselőink sem követelik meg a tisztességes tájékoztatást" - olvasható az Energia Klub MTI-hez eljuttatott közleményében.

"Választott képviselőink tisztességes tájékoztatás és döntés-előkészítő anyagok hiányában a javaslat megszavazásával egy biankó csekket adnak a kormányzat kezébe, szolgaian asszisztálva egy megalapozatlan giga beruházáshoz." – összegezte a problémát Perger András, az Energia Klub munkatársa.

házelnök 2014.01.22. 16:10:15

Csak úgy:
" Orbán felismerte, hogy az országnak egy jelentős része olyan intelligencia hányadossal rendelkezik, mint egy debil víziló és bizony elegen vannak ahhoz, hogy ha a saját bázisukhoz hozzácsapódnak, akkor választást lehet velük nyerni. Akár kétharmadot."

Conchobar 2014.01.22. 16:10:42

@kalaposinas: "Végeredmény: jobban biztosan nem jártam." - Én készséggel elfogadom neked. De önmagad számvetését, véleményét ne vetítsd át másokra

tééényleg? 2014.01.22. 16:18:32

A paksi bővítés OK, az oroszok építik, elfogadható.
Ha minden annyira rendben van a megállapodással, miért kellett ennyire titkolózni? Hogy lehet, hogy a lehető legnagyobb titokban sikerült az oroszokkal megállapodni úgy, hogy kb. az aláírás napján vagy egy nappal előtte szivárogtak ki az első hírek? Kell lennie valaminek amiért ennyire titkolták... Kíváncsi vagyok, mi fog még kiderülni.

Conchobar 2014.01.22. 16:18:49

@házelnök: "Orbán felismerte, hogy az országnak egy jelentős része olyan intelligencia hányadossal rendelkezik, mint egy debil víziló és bizony elegen vannak ahhoz, hogy ha a saját bázisukhoz hozzácsapódnak, akkor választást lehet velük nyerni. Akár kétharmadot." - Nem az a baj, ezt mondják, hanem azt hogy el is hiszik. Elhiszik, hogy a világ feketére és fehérre, ők maguk a fehér sarokban az okosság és az igazság, míg mások az ostobaság és hazugság megtestesítői. Fel nem bír bennük merülni, hogy a valóság bizony komplex és összetett

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2014.01.22. 16:19:10

csak úgy:

Decemberben az államháztartás hiánya 52,9 milliárd forinttal emelkedett, dacára annak, hogy az év utolsó hónapja rendre bő többletet hozz. A kormány nagyobb kiadásokat az utolsó hónapra tett – derül ki a most nyilvánosságra hozott részletes adatokból.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/kiderult_ezert_ugrott_meg_a_hiany_decemberben.574448.html

Gera 2014.01.22. 16:24:08

@tééényleg?: Szerintem az eléggé normális, hogy amíg fo?ynak a tárgyalások, addig titokban tartják, engem inkább az érdekelne, hogy most miért nem lehet még mindent tudni az egészről.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.01.22. 16:27:21

@// Gery Greyhound: Ha hazugság, gondolom nem nehéz tényekkel megcáfolni. A "libernyákok" meg biztos ezért fizetnek: www.facebook.com/photo.php?fbid=620747201293949&set=pb.236847079683965.-2207520000.1390404280.&type=3&theater

Ülj le fiam, elégtelen. Az viszont komolyan érdekelne, hogy te mennyiért lettél a rezsiháború zsoldos katonája.

tééényleg? 2014.01.22. 16:36:35

@Gera: szerintem az nem normális, hogy titokban tárgyalnak. A tárgyalások tartalma lehet titkos, de a tárgyalások ténye, szerintem legalábbis, nem. Nagyon furcsállom, hogy 2014-ben ilyesmi egyáltalán kivitelezhető. Ehhez szerintem nagyon de nagyon kellett titkolózni...

Meridian74 2014.01.22. 16:48:10

"Ez az 5,5 milliárd az erősen lecsökkentett fővárosi büdzsének nem elhanyagolható nagyságú része, ennek a pénznek talán lett volna helye máshol is"

Lám-lám, a posztoló ismét bizonyította, hogy nem matekszakos volt, azaz számolás nehezen megy neki.

Hát NEM TÖKMINDEGY AZ, hogy ezt az összeget a szolgáltató szedi be tőled vagy az állam hajtja be rajtad adók formájában? Ugyanúgy kifizeted.

Meridian74 2014.01.22. 16:50:37

@Hamajd: "Április 6.-án lehet választani, a szar, a fos és az esélytelenek között"

Ehhez viszont mindenkinek fel kellene ismernie, mi a szar mi a fos, és akkor az esélytelenek rögtön esélyesek lennének.

De ez még a posztolónak sem sikerült, akkor a nála, és többségben lévő, alacsonyabb szellemi színvonalúaknak ez hogy menne?

Meridian74 2014.01.22. 16:59:29

@CSENDES: én nem ezt olvastam ki a cikkből... hanem azt, hogy 2025-re 6000MW kapacitású erőmű esik kia termelésből, ezért is szükséges a paksi erőműblokkjainak hosszabbítása, továbbá a bővítése, nem mellesleg Paksot 4000MW-sre tervezték, tehát már 1973-ban is úgy tervezték hogx nemcsak a 4 blokk lesz ott, hanem inkább 8 blokk... 2009-ben teljes egyetértéssel jóváhagyták a bővítést, éppen csak azt nem nevezték meg, hoyg na akkor az oroszok jöjjenek és építsék tovább, azt amit korábban elkezdtem, mert ugye 2009 volt, éppen IMF mentőakciós hitelre szorultunk (emlékezz csak: akkoriban te is a munkahelyedért remegtél, ahogyan sokan mások is. Vagy dolgoztálérdemben valaha is - vagy túl sokat feltételezek rólad?).
Vagy te ennyire süket barom vagy, hogy ezt képtelen vagy felfogni, átlátni, és értelmezni?!

Meridian74 2014.01.22. 17:02:24

@Szintiboy alias Zagyva Tibor vagyok Tiszakarádról: "Csak a hitelminősítők meg ne lássák ezt a videót. Ha rájönnek, hogy elmebetegek vezetik Mo-t, akkor a béka segge alá fognak minket minősíteni ... "

Ne aggódj, máshol sem jobb a helyzet, szóval tudnak ők erről is. Ebben nincs semmi új. Pont ez a jó nekik. Mert pl ha a Jobbik venné át a hatalmat, na akkor a korrupciónak, zavarosban való halászásnak pont vége lene, na, pont az az, ami nem tetszene neki, persze nácizmust, fasizmust, rasszizmust kiáltva csomagolnák be az egészet.

Meridian74 2014.01.22. 17:05:28

@Hamajd: te zsidó vagy ugye? Mert ha nem, akkor tudnád például azt, hogy miért nevezik Sopront a hűség városának. És bár talán anyagilag jobban járnának ma is (és akkor is nyilvánvaló volt ez), egy igazi magyar identitással rendelkező személy sose kívánna ilyet. Még a cigány sem.

Meridian74 2014.01.22. 17:09:13

@// Gery Greyhound: "napikerdes.postr.hu/mennyivel-emelte-a-gaz-arat-2010-ota-a-fidesz-kormany "

Na, de akkor mégis mi a bajod a rezsicsökkentéssel? Amit elvettek 2010-ben, most azt visszaadják. Tehát ez akkor legfőképpen a szolgáltatóknak ne fájjon (mert ezek szerint nincs mi, ami ténylegesen fájjon nekik), neked meg örülnöd kellene azért, hogy végre nem metszik tovább a zsebedet.... vagy nem?

Meridian74 2014.01.22. 17:10:33

@Hamajd: freudi elszólásként, akkor te már a bor árának csökkentésével álmodsz ;) ugye?

Meridian74 2014.01.22. 17:14:48

@Secnir: "áram több lett, víz több lett"

romániában laksz vagy szlovákiában?

Mert itt nálunk ténylegesen kevesebb lett a rezsi. Mind az áram, mind a gáz, mind a víz, de még a szemétdíj is. Hogy csinálják ezt itt ebben a koszfészek Érden?

Jah, még csak panaszt sem kellett tenni egyszer se, itt az ELMŰ és a TIGÁZ a szolgáltató, a víz ÉTV (de ez utóbbi helyi szolgáltató) az első pillanattól kezdve betartották a rendeleteket.

NYJetsTD 2014.01.22. 17:18:17

Közben sikerült találnom a dabasi hölgyről egy fiatal korában készült képet, ami bizonyítja, ő már akkor is harcolt a rezsi ellen, szóval csak óvatosan vele:

photos1.blogger.com/blogger/2928/265/1600/delalib.jpg

Meridian74 2014.01.22. 17:18:38

@Netuddki1979: a probléma a listáddal, hogy nagyon felületes... pl sehol nincs benne a MANYUP okán kiesett költségvetési hiány fedezetére szolgáló hitelek felvétele sem. Márpedig eleve így indították el az egészet, hogy hitelekből fogják fedezni a kieső részt, addig, amíg már mindenki manyupos nem lesz és kihalnak a régi öregek... ugye.

Zsuzsanna Lévay 2014.01.22. 17:23:52

@Algopirin: Nem te jobbos barom, mert ez a szar dilettáns kormány sokkal szarabbul csinál mindent amihez hozzányúl. Az ország eladósítása, kifosztása pedig általuk most is folyamatban van. Ezek a férgek csak lepusztítják az országot. A rezsicsökkentés parasztvakítás. Már csak az agymosottak hisznek benne. Te meg vedd be a gyógyszered hátha attól egy kicsit is normálisabb leszel.

tobeor 2014.01.22. 17:25:47

Helikopterezett is VV Misike, vagy azt a következő adásra tartogatja?

Zsuzsanna Lévay 2014.01.22. 17:26:22

@Meridian74: Fel van ismerve a Hókuszpók orsós és a maffia bandája a fos !!! Ezt minden normális ember tudja aki elmegy majd szavazni április 6.-án. A fityisz szemináriumodon erről nem volt szó seggnyaló ?

Algopirin 2014.01.22. 17:26:26

@Zsuzsanna Lévay: jobbos barom itt még nem voltam :D
Javaslom, olvasd el mégegyszer amit írtam, és értelmezd újra.
Valamint maradhatnánk egy normális hangnemnél, ha gondolod.

Zsuzsanna Lévay 2014.01.22. 17:29:35

@// Gery Greyhound: Minket normálisokat nem kell megfizetni mint titeket akik seggnyalással vagytok elfoglalva és viszonzásképp még esetleg bevesznek a birkamenetbe.

Meridian74 2014.01.22. 17:42:53

@Zsuzsanna Lévay: Orsós, Az ki, te barom? Tudod miért vagy te barom? Mert sosem voltam fidesz szemináriumon. Ha nem vetted volna le, 2009 óta Jobbikos vagyok. Pedig ehhez volt 4 éved is. Na ezért vagy barom. Az is csak áll a kapu előtt, mikor másik színűre festik...

Prof. Dr. Simon Templar 2014.01.22. 17:44:28

"Az én alternativ javaslatom egyébként inkább az lenne, hogy a Fidesz megkapja az Alföldet, és évi 1000 milliárdot a költségvetésből.
A feltétel az, hogy aki beköltözik a Narancs Autonóm Körzetbe, az nem szólhat bele a rendes Magyarországi politikába soha többet, és semmilyen gazdasági/közjogi tisztséget nem viselhet a körzeten kivül.
(viszont kezdésnek a mostani politikusokat kivétel nélkül odadeportálnám)"

Viszont Oranje Bantusztánon kívül megszüntetném az inaktívak szavazati jogát, aki ezzel nem ért egyet, azt szintén oda deportálnám.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.01.22. 17:54:39

@Meridian74: A tranzakciós illeték esete megmutatta, hogy lehet ugyan a nép (zemberek) helyett a gonosz bankok, multik, vagy épp közüzemi szolgáltatók tökeit szorongatni, de úgyis ezek ügyfelei szopják meg a faszt. Vagy máshol szedik be a pénzt, vagy leépítésbe kezdenek, ami a szolgáltatás színvonalának csökkenésével jár (lásd: ELMŰ, Díjnetes fizetés megszüntetése)

Horizont 2014.01.22. 18:09:11

@Zsuzsanna Lévay: Attól , hogy az eddigi 19 hozzászólásodhoz női nevet választottál nem szépítettél magadon! És hiába szidod Orbánt ennek én nem örülök, pedig erőteljesen utálom szegénykét, de erősen elhatárolódok tőled! Olyan birka(béke)menetes hülye fideszesnek tűnsz inkább! A stílusoddal mindenképp!

Ott Szombathelyen azt a sok bamba pofát, már bocsánat.
Mi a francot lesnek felfelé?
Fentről várják a rezsit?
Vagy a démont?

Secnir 2014.01.22. 18:54:03

@Meridian74:
ok, vegyél már elő egy 2010 júniusi elmű és egy 2013 júniusi elmű számlát. mekkora áramdíjak szerepelnek rajta? és a víznek mennyi köbmétere 2010 júniusában illetve 2013 júniusában? gázszámlát is nézhetsz. nos? nem a számla összege, hanem a rajta szereplő egységár érdekel.

XXL 2014.01.22. 19:14:37

Isten áldja a Fideszt, a legnagyobb kommunista pártot! Köszönjük pártunk vezérének a rezsicsökkentést, cserébe én XXL felajánlom, hogy holnap 129%-on baszok be. Vigyázz te sötétben bujkáló rezsidémon elkapjuk a grabancodat és kikészített bőrödet felajánljuk vezérünknek.

Megismerni a rezsidémont szép palotájáról,. Sok eldugott búzájáról, rejtett aranyáról. Ellenséges rezsidémon, tőled már nem félünk,

A.J. Finkelstein (törölt) 2014.01.22. 19:26:03

latom, @Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: nagy fiam jart erre! ha ilyen szorgalmas lesz valasztasokig, rab.szik a kp. felvetellel! kifog futni a 150e. ingyenesbol!

JT_Biopower 2014.01.22. 19:47:57

A narancs haza, meg a mocskos vörösök támadnak az persze megjelent a prezentációban.
Perszehogy nem szándékosan! ;)

Tücsök1 2014.01.22. 19:51:14

@Kőmíves Kelemen: Te még jól jártál. Nálunk december óta egy székesfehérvári,katasztrófavédelem által kijelölt cég viszi a szemetet. A szelektív gyűjtés megszűnt,de a szomszédos településeken is.Most itt állnak a garázsban a műanyagos zsákok.A rossz nyelvek szerint részben a rezsicsökkentés árvái lettünk, részben két fideszes ogy képviselő hatalmi harcának esett áldozatul a korábbi szemétszállító cég.A nyertes egyenlőre a fehérvári.Biztos jó üzlet lehet 100 km-re Fehérvártól szemetezni. A nápolyi maffia most jön tanulmányútra.

Lóvakaró 2014.01.22. 19:52:42

Mint látjuk, a számlák narancssárga mezejében (varga szerint) "feketén-fehéren" megjelenő "megtakarítás" ára csak Budapesten, csak a távfűtés és szemétszállítás vonatkozásában 5,5 milliárd Forint közpénzbe került - ezt mindnyájan fizetjük.
Ezért veszélyes a dolog - a szavazó csak a narancssárga mezőben álló megtakarítást látja, azt nem, hogy ez bizony irdatlan közpénzbe kerül. Ha valaki vissza akarná csinálni, azaz megint drágább lenne a rezsi, akkor 5,5 milliárd közpénzkiadástól mentené meg a zsebünket....de ezt a szavazónem fogja fel. Csak azt, hogy ezek a szemetek felemelték a távfűtés díját.
Demagóg, populista, drága, és az esetleges következő kormány kezét ismét gúzsba kötő intézkedés ez a rezsicsökkentés...

T.Jani 2014.01.22. 20:17:42

Érdekes békamenet, rezsicsökkentés, a minimálbér az adómentességének eltörlése (ez minden dolgozót érint bármennyit keres de a nyugdíjast nem), a nyugdíjas tapsol, mert azt hiszi hogy neki az jár.
Aztán meg csodálkozik ha úgy jár mint a zenekarban a brácsás borravaló osztáskor, járni jár de nem jut.
Akkor majd jön hogy álljunk ki mellettük, miért is ők kiálltak azok mellet akik eltartják őket?
Ja hogy ők azt a pénzt befizették, na akkor azt ki kell nekik adni amit befizettek és rászámolni a mai 3% kamatot.

béla a görög (törölt) 2014.01.22. 20:22:52

Ezek hülyék!
...és mennyi zombi hallgatja. és egy Varga Mihály a nevét adja (vazze mennyit kaphat egy ilyen roadshow-ért... kurva sokat)
én meg mint baloldali szavazó ausztria felől támadok... aha...ez nettó hülyeség oda menekülök.
A kormány terjeszti a priont (CJD - kergemarha kór) - ámulok és lesek - 2014 Mo.

Amúgy Budapesten minden megvásárolt ill. birtokolt közműcég (hő/viz/csat/gáz) fővárosi tulajdonba kerül és gyártja a veszteséget.

_most_ 2014.01.22. 20:23:38

az a vicc, hogy tényleg vannak olyan agyhalott emberek, akik beveszik a fideszes propagandát, pedig nyilvánvaló, hogy rezsicsökkentésnek az lesz a vége, hogy állami kézbe kerülnek ezek a cégek, aztán majd a költségvetésből fedezik a veszteségeket, meg természetesen a haverok extraprofitját, tisztára, mint a szocializmusban.

gazoló 2014.01.22. 20:32:12

Időutazás!!!Már teljesen egy nagy panoptikumban érzem magam az 50-es évekből!Csipjetek meg,ez nemphotoshop! Ez a misike a 'józan fideszes!Na nem!!!Csököttebb ,mint ide lacháza!!De ha ilyenek a főnökök,milyenek a hívek?'Zerora/bocs/ butított ország,ilyen nincs!!!

gazoló 2014.01.22. 20:38:31

'Wazz meddig verik ezek az agyamputáltak a mifa@unkkal a csalánt,hogy szakadna rájuk az ég!

cscsb 2014.01.22. 20:57:11

A szombathelyi roadshown a mennyezetre vetítettek.....ezért a hülye fej tartás......

magyarigazsag.wordpress.com/2011/02/09/wass-albert-talalo-szavai-a-haromfele-magyarrol/

csak egy néző 2014.01.22. 21:13:07

Néztem Lézer Jankó arcát, amikor arról beszélt, hogy az évszázad üzletét kötötte meg ez az egyre jobban teljesítő kormány. Bármelyik jövőlátó megirigyelhetné, amikor azt mondta, hogy, ha elkészül a nagy "mű" , akkor 60 évig ebben az egyre jobban teljesítő országban lesz a legolcsóbb az elektromos áram egész európában és még az óperenciás tengeren is túl. Néztem, néztem és bameg, kibírta röhögés nélkül, csak egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában, mint amikor a kuszaszemű idióta mellett ült, amikor a "piros pöttyös seggű" gyerekekről hablatyolt. Az tisztán látszott, hogy kiváló eredménnyel végezte el Takony Árpi "váteszképző" OKJ-s tanfolyamát, amit a kormány mikrofon elé álló papagájainak indítottak.

tisztapista 2014.01.22. 21:20:24

A szombathelyi az kajakra egy 4DX mozi volt. A reszidémon nem csak kinyúlt a mozivászon síkjából, de meg is rázta a székeket, és multiszagú nyálat spriccelt az első sorban ülőkre.

tavolirokon2 2014.01.22. 21:31:15

Elore a Szomalifoldi Nemzeti Rezsiharcert!

Meridian74 2014.01.22. 22:06:03

@Secnir: értem mire gondolsz, de ha most 2010-es árat fizetünk (nem néztem még meg, majd megnézem), akkor is jobban járunk ezzel így, mint ha a szocik csinálták volna. Nekünk pl nem járt kedvezmény a szocik idején. Pedig se nem nagyfogyasztók, sem pedig kőgazdagok nem vagyunk/voltunk. Ha az lennék, akkor nem itt verném el az időmet példának okáért...

Meridian74 2014.01.22. 22:09:51

@// Gery Greyhound: a tranzakciós dolgot vagy az LMP vagy a Jobbik találta ki, de a fidesz félmunkát végzett... a tőzsdei és bankközi tranzakciókat kihagyták belőle, pedig ott mozognak a nagy pénzek, nem itt, amit jelenleg adóztatnak, és nem mellesleg pont ezek azok a mozgások, amelyek az adóelkerülést szolgálják legtöbb esetben, továbbá az ilyen mozgásokból származó nyereség után is csak kis mértékben adóznak... offshore cégekbe sem bőröndben utaztatják ki a pénzeket, ugye (bár persze van ilyen eset is) ...

Pagnar 2014.01.22. 22:25:47

Vicces, hogy ha 5-10 eve egy jobboldali szavazo csak megprobalta kiejteni a "nyugger" szot (utalva erre az mszp szavazotaboranak 95%-ra) ment a megbotrankozas balrol, mert hogy ez mennyire tiszteletlen a "szepkoru"-akkal szemben, vedtek szegeny idos embereket mintha sajat szuleik volnanak.

Lass csodat, ugyanezek ordibaljak most frocsogve a nyugger szot, csak mert valahol videken egy fidesz gyulesen a nyugdijasok toltottek meg a termet.

Sok sikert szeretnek ezuttal is kivanni a "megujult", "hiteles", es abszolut "szakerto" ellenzeki osszefogasnak az idei valasztasokon.

Szep kis csapatot hoztatok ossze, van ott minden, csucsori, buzerans, hazug, tolvaj, gyilkos.

Mérges 1234 2014.01.22. 22:36:28

@Pagnar:

Igazad van, de ettől még vén komcsi nyugerek tapsolnak a Fidesznek, ahogy korábban a Gyurcsányéknak is tapsoltak.

Ez az egész rezsiháború elszomorító, még akkor ha a legtöbben örülünk az olcsóbb áramnak, víznek, távhőnek.

Mondjuk az autógáz, és a kaja is jóval drágább lett, meg kaptunk még néhány új adót, de szó se róla.

Ja még annyit, azzal egyetértek, hogy a baloldal nem jó, de miért jó ettől Simicska????

Cirmos Cica 2014.01.22. 22:47:55

@házelnök: Igen@Secnir: Én már felvetettem ezt, hogy minden egységárban jóval olcsóbb volt mint most. A fiszed mindent elvett és felemelt a ciklus elején , most pedig valamint csökkent és próbál visszaadni aprópénzt. Tehát semmit sem adott, csak megpróbál a 2010- szintre visszaállni, de még így is jóval drágább minden.

Secnir 2014.01.22. 22:58:01

@Meridian74:
" de ha most 2010-es árat fizetünk (nem néztem még meg, majd megnézem), akkor is jobban járunk ezzel így, mint ha a szocik csinálták volna. "
hát nem. épp ez a gond, hogy NEM 2010-es árat, hanem valahol 2011 év végi árat fizetsz - ami jóval magasabb, mint a 2010 áprilisi ár. most láttam valahol az árakat, 2010-től 2013-ig. a 2009-es ár láttán összecsapnád a tenyered. hogy ezt akarod vissza...

Pagnar 2014.01.22. 22:59:43

@Mitzimackó: "@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: te hülye, nézz utána, mi volt 2009-ben! akkor a kormány, mielőtt bárkivel tárgyalt volna, feltette szavazásra a kérdést, hogy a parlamenti pártok szerint kell-e bővíteni Paksot. ennyi. minden más ezután jött volna!"

Ja tenyleg !
Most ugrott be, ahogy a parlament es az egesz magyar nep megszavazta a 4db paks II aranak megfelelo IMF hitel felvetelet.
Az mennyivel jobb "befektetes" volt mar, mint holmi energetikai bovites.
Na, az igazan a magyar nemzet erdeket szolgalta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.22. 23:03:23

@Pagnar: Tehát mivel a gaz szocialisták nem kérdezték meg a magyar népet az IMF-hitelről, ezért a magyar népet nem kell megkérdezni Paks II-ről sem. Jól értem az érvelést?

Meridian74 2014.01.22. 23:26:50

@Secnir: mennyi volt 2010-ben az árak? Áram, és gáz? 2009-ben az emlékeim alapján valahogy így alakultak: 144Ft/m3 körül a gáz, 48Ft/KWh körül a villany... a 2010-es árakra nem emlékszem, de mintha ennél is magasabb lettek volna. (soha nem csökkentették az árakat... mindegy hogy alakult a világpiaci árak, azt benyelték mindig)

A 2013. novemberi számlán ez most nálunk 35,5 Ft/KWh az áram, és 134,2 Ft/m3 a gáz. A gáz az rafináltabb, mert fűtőértékét állandóan változtaják, nehogy aztán rendesen el tudj igazodni, mikor mennyit fizetsz, ugye, a villany legalább a extra tételeken kívül nagyjáből egységes volt.

Mérges 1234 2014.01.22. 23:30:00

@Meridian74:

Áram 45 FT szerintem, de persze az is kevesebb, mint a 48 ez igaz.

Meridian74 2014.01.22. 23:31:33

@Meridian74: ja, és mivel novemberi teljesítésű számlákról van szó, ebből most még 10% lejön... majd megkeresem a még nem lefűzött decemberi/januári számlákat. Az lesz az igazi. Szóval nem tudom miről beszéltek akkor, amikor azt mondjátok még mindig drágább az egységár, mint 2010-ben... Kinek? Nekünk nem...!

Ja igen. A végső, fizetenedő összeget osszátok el a fogyasztott mennyiséggel. Ne a hülyeségeket és hazugságokat a számla közepén. Az kurvára nem érdekel hogy a kiló cukor miből áll össze, mennyi belőle a csomagolás, festék a borítón, és a szállítás költsége, és mennyit költ a forgalmazó cég a dolgozóinak kávéjára.... Engem az érdekel, 1kg cukor mennyibe fáj, ha megveszem.
Uyganígy a gáz villany áránál is.

csak egy néző 2014.01.22. 23:53:52

Hajrá rezsiharc!
2010-ben bevezetett adók:
- Bankadó
- Energetikai különadó
- Kereskedelmi láncok különadó
- Távközlési- és telekommunikációs különadó
- Végkielégítések 98 %-os különadója

2011-ben bevezetett adók :
- Népegészségügyi termékadó (chipsadó)
- Kommersz szeszek büntetőadója
- Külföldi rendszámú autók adója
- Játékgép adó
- Dízel adó
- Energiaellátók jövedelem adójának fenntartása

2012-ben bevezetett vagy bejelentett adó:
- Baleseti adó
- Burkolt ingatlanadó önkormányzati szinten
- Ingatlanspekulációs adó
- Kamarai regisztrációs hozzájárulás
- Szociális hozzájárulási adó
- Nyugdíjadó
- Online szerencsejáték adó
- Pornóadó
- Igazgatási szolgáltatási pótdíj
- Katasztrófavédelmi hozzájárulás
- Pénzügyi tranzakciós adó
- Egységes biztosítási adó
- Távközlési szolgáltatási adó (mobiladó)
- Közmű adó
- Fordított általános forgalmi adó a mezőgazdaságban
- E-útdíj emelt szintű indítása
- Személyforgalmi behajtási díj („dugódíj”)
- Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

- 27 %-os ÁFA KIMARADT!

Meridian74 2014.01.23. 00:03:07

@Meridian74: Az áram árát elbasztam, szvsz a nettó értéket néztem a számla hátoldalán.

Na de megkerestem elővettem a decemberi számlákat, amelyeket nem rég fizettünk be, így a gáz 119Ft/m3 (korrekció nélkül, korrekcióval 118Ft/m3, a villany pedig 40Ft/KWh-ra jött ki.

Amúgy nem igazán tudom értelmezni mi az az I-es árkategória és II-es árkategória, mindkét esetben vannak ilyen felosztások a fogyazstott mennyiségben... de lényegtelen, mert a végösszeget (mostmár ügyeltem arra hoyg az ÁFÁ-s árat nézzem) osztottam a fogyasztott mennyiséggel.

tehát 2014 villany: 40Ft/KWh
2014: földgáz: 118Ft/m3. (koprrekciós tényezővel, de ez valszeg valami parasztvakítás a szolgáltató részéről...)

mennyi volt kb 2010-ben? Azok a számlák mélyen le vannak ásva, ha megvannak egyáltalán még, de leghamarabb csak pénteken tudom előkaparni, holnap melózom egész nap, úgyhogy péntekre marad a kutakodás.
Amúgy a 20% csökkenés pont megvan. 48-ról 40-re, 148-ról 118-ra.
az első 11.hónapban a villany+gáz esetén ~75ezer Ft a megtakarítás az eredeti árhoz képest...
(vizet és szemetet nem nézegettem).

Meridian74 2014.01.23. 00:08:25

@csak egy néző: "Személyforgalmi behajtási díj („dugódíj”)"

Ez hol? ÉS mikortól?
Amúgy az adókat emeltek, ez tiszta sor, ezért is nem szavazok a fideszre, de eleve nem is szavaztam, mert tudtam, hogy ezen a téren a pofájuk nagy, akárcsak a fenenagy elszámoltatás esetén is.

A rezsicsökkentés az egyedüli érdemük, de volt is miből, tegyük hozzá. A szolgáltatók nemcsak itt pofátlanodtak el, hanem a hírekben látható módon, pl angliában is, ugye...

Nem mellesleg ugyanolyan drágán vagy még drágábban építik az autópályákat, na meg mostanság a vasútakat, ugye. Ugyanaz a csaló-lopós banda, csak más köntösbe forgatják az indokokat...

Meridian74 2014.01.23. 00:14:05

@Meridian74: "az első 11.hónapban a villany+gáz esetén ~75ezer Ft a megtakarítás az eredeti árhoz képest"

Amúgy ezt a megtakarítást szvsz visszaszedik a magasabb ÁFÁ-ban (igaz, nem a szolgálató kapja), magasabb jövedéki adókban pl benzinben, stb-kben és egyebekben...

Ugyanakkor ezek az extra adók akkor is megjelentek volna (más nevekkel ugyan), ha nem a fidesz, hanem a szocik maradnak a hatalmon. Illuziója senkinek ne legyen... Bajnai csak éppen hogy elkezdte a megszorításokat, belelendülni igazán csak ezután akart volna... ne feledjük, egy csődhalmazfélét hagytak a kormányváltásra. 2 évig mást sem hallottunk, hogy 2-3 hónap múlva csődbe megy az ország!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.23. 01:15:13

@Meridian74:

" Bajnai csak éppen hogy elkezdte a megszorításokat, belelendülni igazán csak ezután akart volna... ne feledjük, egy csődhalmazfélét hagytak a kormányváltásra. 2 évig mást sem hallottunk, hogy 2-3 hónap múlva csődbe megy az ország!"

- Fogtündér is létezik, bizony!

fabatka2 2014.01.23. 02:34:29

házelnök 2014.01.22. 16:05:11
""Választott képviselőink tisztességes tájékoztatás és döntés-előkészítő anyagok hiányában a javaslat megszavazásával egy biankó csekket adnak a kormányzat kezébe, szolgaian asszisztálva egy megalapozatlan giga beruházáshoz." – összegezte a problémát Perger András, az Energia Klub munkatársa. "

Ugyanez szó szerint elmondható gyakorlatilag az összes, a parlament, azaz a Fidesz képviselők (Fidesz képviselők?...gombnyomó-ujj koptató szavazóbábok gyülekezete) által elfogadott összes törvényre, intézkedésre. Korrekt leírása annak a végtelenül cinikus, antidemokratikus kormányzásnak, amit Orbán és bandája meghonosított ebben az országban.

sada67 2014.01.23. 05:14:24

@Meridian74: Én tegnap találtam meg egy számlát. gáz: 2010.12.13. 106 köbméter 15,495 Ft, 2013.03.14. 115 köbméter 15,538 Ft. Tehát a 20 %-os rezsicsökkentéssel pont ott vagyok, ahol voltam 2010-ben. Ellenben a szemétdíj kevesebb volt, mint 3.000 Ft, negyedévente, most pedig (tegnap már számoltam az új szolgáltató miatt) 6.500 Ft.
A trükk a következő nálunk a szemét díjnál. Az Önkormányzat ennyiért nem tudta szállítani (4.000 Ft). Jött egy új cég, mivel ez előtte itt nem szállított (ahol eddig szállítottak, ahhoz képest csökkentettek a rezsi tv alapján) így nekik ennyiért éri meg, vagyis 6,500 Ft-ért. Ez törvényes megnéztem, mert nem az ember számláját kell figyelembe venni, hanem a cég csökkentését, aminek ő eleget tett.
Csak úgy jár az "agyam". ELMÜ megunja eladja a falunkat egy Kft.-nek, aki kétszer annyiért hozza nekünk az áramot, csökkentenie nem kell, hiszen nem volt még a rezsi Tv előtt. És mi megint jól jártunk :((((

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.01.23. 07:51:24

@csak egy néző:
És hiányzik a listáról örök favoritom is, a 208%-os adómértékű tranzakciósilletékelőirányzat-nemteljesülési adó :)!

SirTocy 2014.01.23. 08:20:40

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Azt mondjad, ami oda van írva baszd meg!" Csak hogy egy klasszikust idézzek. "A parlament hétfőn megadta az elvi hozzájárulást, hogy a kormány megkezdje a Paksi Atomerőmű kibővítésének előkészítését." Ez az első sora az idézetnek, amit te magad tettél ide. Legalább azt olvasd már el, amit bemásolsz ide...
"A parlament hétfőn megadta az elvi hozzájárulást, hogy a kormány megkezdje a Paksi Atomerőmű kibővítésének előkészítését."

"...KIBŐVÍTÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSÉT."

Értő olvasás, javaslom gyakorolni. Ja, és nem tudom, hogy jön Paks II. most ehhez a posthoz.

SirTocy 2014.01.23. 08:24:47

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: 1.) Ez most hogy jön ide? 2.) Legalább azt olvasd már el, könyörgöm, amit te magad fosol ide! Ott van, feketén-fehéren az általad idézett szövegben, hogy a BŐVÍTÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL született döntés.

"...BŐVÍTÉSÉNEK

ELŐKÉSZÍTÉSÉT."

Hadd idézzek én is egy klasszikust: "Azt mondjad, ami oda van írva, baszd meg!"

SirTocy 2014.01.23. 08:25:31

Elnézést, megtréfált az internet. Az egyiket a két hsz-em közül lehetne törölni?

SirTocy 2014.01.23. 08:37:07

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Mi az, hogy köpönyegforgató? Mi a faszom ember?! Egy felnőtt, magára valamit is adó, racionálisan gondolkodó ember még jó, hogy fenntartja a lehetőségét annak, hogy megváltoztassa a véleményét, legyen szó az étkezési, vásárlási vagy politikai preferenciáiról. Például ja, ha a FIDESZ képes lenne bármit is normálisan intézni, még az is lehet, hogy támogatnám őket a jövőben. Kár, hogy valószínűleg ez nem fog bekövetkezni.

Jézusom, mi vagy te itt, Gestapo? Ahelyett, hogy azon merengenél, mi vihetett egy volt FIDESZ szimpatizánst arra, hogy leköpje a pártot, amit régebben támogatott, idejársz, és próbálod azért firkálni, mert hajlandó a pártideológián kívül is gondolkodni? Úr isten ember, vedd már észre magad...

Hamajd 2014.01.23. 09:07:28

@Meridian74: " te zsidó vagy ugye? Mert ha nem, akkor tudnád például azt, hogy miért nevezik Sopront a hűség városának. És bár talán anyagilag jobban járnának ma is (és akkor is nyilvánvaló volt ez), egy igazi magyar identitással rendelkező személy sose kívánna ilyet. Még a cigány sem."

A fenébe lebuktam, vagy tán mégse, a fentiek alapján viszont már valóban nem tudom zsidó vagyok-e, vagy cigány, vagy mindkettő.:)( Hülye kérdére, hülye válasz, egyébbként köszönöm a felvilágosítást.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.23. 09:29:23

@SirTocy: Ha eddig nem olvastad el a Sötétség délben-t, akkor erősen ajánlom. Előbbre visz a megértésben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.23. 09:31:40

@Meridian74: @Hamajd:
Végül is ez egészen remek összefoglalása a magyar identitás funkciójának. Arra való, hogy bármilyen szart lenyomhassanak vele az ember torkán, mert közben lehet revolverezni, hogy "ha nem nyeled, nem vagy magyar".

Hamajd 2014.01.23. 09:41:51

@Counter:

Ha vélemények ütköznek nem identitások akkor jóóóóóóóóó.

Conchobar 2014.01.23. 09:46:52

@Counter: "Végül is ez egészen remek összefoglalása a magyar identitás funkciójának. Arra való, hogy bármilyen szart lenyomhassanak vele az ember torkán, mert közben lehet revolverezni, hogy 'ha nem nyeled, nem vagy magyar'" - Igen. Ezen 'szarok' közül is legfőképpen a Trianon miatti kesergést, a Turul, a Szent Korona iránti tiszteletet. Nem probléma az, hogyha valaki számára ezek a 'szarok' semmit nem jelentenek és pusztán holmi kormányzati kényszerítőeszközként képes csak megélni a nemzeti identitást

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.23. 10:08:38

@Conchobar: Cserélj nicket, ez már elkopott.

Conchobar 2014.01.23. 10:13:21

@Counter: "Cserélj nicket, ez már elkopott." - Ez nagyon-nagy riposzt volt, evvel a válasszal tökéletesen sikerült megválaszolnod minden fölmerülő kérdést

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.23. 10:19:53

@Conchobar: Semmilyen kérdés sem merült fel, csupán egy bárgyú terelési kísérletet láttam.

Conchobar 2014.01.23. 10:25:48

@Counter: "Semmilyen kérdés sem merült fel, csupán egy bárgyú terelési kísérletet láttam." - Nem állítottam én azt, hogy tebenned merült volna föl kérdés. Egyáltalán bármilyen kérdés föl tudna benned merülni, hiszen te eleve minden tudsz, eleve mindent látsz

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.23. 10:32:42

@Conchobar: Sehol nem írtam olyat, hogy _bennem_ merült vagy nem merült volna fel kérdés...

Mit tettél eddig hozzá a beszélgetéshez?
1. Terelés – megvolt.
2. Személyeskedés – megvolt.
3. ???

Conchobar 2014.01.23. 10:38:09

@Counter: "Mit tettél eddig hozzá a beszélgetéshez?" - Milyen beszélgetésről irkálsz? Ha monitorod előtt beszélgetsz valakivel, azt ne hozd ide. Írtál egy kommentet, amit nem gondoltál át, amin te egyáltál nem gondolkodtál még

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.01.23. 12:10:40

@Meridian74: AZ állam nemugyanazokon hajtja be, minta szolgáltató. Az állam ugyanis behajtja azon is, aki nem ott fogyaszt, aki spórol, míg a sokat fogyasztó jobban jár, és incs ösztönzés a takarékosságra.
Amúgy meg, ha mindegy, akkormiért jó a rezsicsökkentés, miért kell ekkora fweneket keríteni neki? Csak nem azért, mert ezzel a szemfényvesztéssel szavazatokat akarnak nyerni, hogy továbbtáplálhassák Simicskát, Nyergest, Orbánt és sleppjét valamint a CÜF-öt?
Persze ha Te is profitálsz belőle, megértem, hogy szereted.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.01.23. 16:42:45

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: A tetves fasszopó elvtelen szarházi gerinctelen kurva anyádat te féreg!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.01.23. 16:49:05

Remélem az akasztásotoknál is ennyire ragaszkodtok majd a vezéretekhez fideszgecik!

Meridian74 2014.01.23. 18:23:30

@Counter: a nagy szart! A magyar identitásban csak egy baj van: együtt jár a széthúzással is. Amúgy ha lenne egy kis összetartás bennünk (a hűség és lojalitás mellett), akkor 2006-ban a rendőrökkel lenyelették volna a gumilövedékes puskáikat. Első lövést követően... meg ahogyan Kijevben, itt is molotov koktélokkal dobálták volna őket, nemcsak az utcán, az ablakokból is. 2-300ezer megvadult tüntetővel nem igazán lehet mit kezdeni, főleg ha még közben nő a létszámuk is...
És nem máriuszi beszari nyuszi módon viselkedni.

Májking 2014.01.23. 22:52:22

Nagyon komoly kérdés rezsiügyben: a kedvenc söröm ára csökkent 20 forinttal, ugyanakkor az alkoholtartalma is csökkent, 5%-ról 4.2%-ra. Most akkor olcsóbb lett vagy sem?

sada67 2014.01.26. 17:57:54

Rezsi csökkentésről röviden: Nálunk január 01-től a szemétszállítás emelkedett 3,500-ról 7.033-ra. Az Önkormányzat megszüntette a szállítást, helyette egy cég jelent meg és ő szállít (már írtam nektek, de utána jártam). A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rezsicsökkentési zöldszámát (0680/205-386) felhívtam és elmondtam nekik a problémát. Azt mondták ez törvénytelen, de ők nem tehetnek semmit beszéljek a Fogyasztóvédelemmel. Ők azt mondták, hogy már több vizsgálat van ez ellen a cég ellen pontosan ez miatt. Sajnos egyik hatóság se tehet semmit, ha megírják a megállapításaikat mehetek a Bíróságra, ha ott nyerek akkor lesz változás.
Na ennyit a csökkentésről, ha nem tartják be akkor majd sok év múlva visszakapom amit túl fizettem. Ha viszont én nem fizetem az általuk (leírták) megküldött csekkeket akkor adók módjára majd behajtják.
Köszi a törvény előtt mindenki egyenlőbbbbbbb.....

Hamajd 2014.01.27. 11:56:31

@sada67: Nem kellene 2x annyi szemetet produkálni.:))))

süti beállítások módosítása