Skip to content


       Szűrés lista

Már majdnem igazi a kampány, megjött az első névtelen szórólap

Hozzánk sose csöngetnek be az aláírásgyűjtők, kampányanyagot sem szoktunk kapni, aminek lehet sokan örülnének, én viszont bánatos vagyok, mert így nincs elég kampányanyag a blogra. Ezért volt nagy öröm  a héten, amikor felfedeztem a postaládában az az első névtelen szórólapot, amin a zuglói Összefogás-Kormányváltás jelöltjével rémisztgetik a zuglói lakosokat.


névtelen.jpg

Ilyen debil kampányra nem számítottam, a legfrissebb hírek szerint nem lesz miniszterelnök-jelölti vita sem. Pedig ha Orbán szeretné szórakoztatni a Zembereket, akkor mind a 18, országos listát állító párt listavezetőjét meghívná egy élő vitára. Nem lenne annál szórakoztatóbb műsor aznap a tévében. A kamupártok kamuvezetőinek élő adásban kellene vitatkozniuk Mesterházyval meg Vonával, háttérből figyel: Orbán.

De nem lesz semmilyen vita, a Fidesznek még programja sincs, mondjuk ehhez már tényleg pofa kell, hogy legalább egy 10 oldalas pdf-szerűséget se dobjanak össze, arról hogy mi a búbánatos faszt akarnak kezdeni az országgal a következő négy évben. Mindenn folytatódik tovább? Ennyi?

Úgyhogy én nem látok más választást, mint újra feléleszteni a 2010-ben népszerűvé vált "Tavasszal szavazz fasszal" mozgalmat. Idén már nem A4-es, hanem már A3-as lesz a szavazólap, köszönhetően a professzionálisan megírt új választójogi törvénynek.
Ami a Fidesz szerint soha nem látott mértékben szélesítette ki a demokráciát, míg mindenki más szerint pofátlan csalássorozatot tett lehetővé.

Mindegy, a nagyobb szavazólap, nagyobb ....

szvazz.jpg

 

Címkék: választás

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr715858347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Žďárský 2014.03.13. 12:24:58

Az a baj a fasszal szavazással, hogy egyenértékű egy Fidesz-szavazattal. Hiszen azt támogatod, hogy minden maradjon a régiben.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.13. 12:30:41

@Свобода:
+1
Sajnos tényleg nincs más választás, mint megkeresni a legkevésbé undorítót a férgesdobozban, amelyikre a legkevesebb megalkuvással és szégyenérzettel tudja az ember tenni az "X"-et.

De azt sem tudom kárhoztatni, aki azt mondja, hogy igazából teljesen mindegy, ki és hogyan bassza szét az egészet, mert legfeljebb a leépülés sebességét tudja a jelenlegi garnitúra befolyásolni.

BaluBéla 2014.03.13. 12:34:54

@Свобода: sajnos rosszul tudod. Inkább ne szavazz senkire, akkor legalább nem kapja meg a nyertes a töredékszavazatokat... és általában ki a nyertes? na ki?

Žďárský 2014.03.13. 12:37:47

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Nem tudom... a távolmaradás és a fasszal szavazás üzenete számomra az, hogy nem érdekel az egész, csináljatok, amit akartok. És minél többen gondolkodnak így, annál közelebb jutunk egy tekintélyuralmi féldiktatúrához látszatválasztásokkal.
A demokrácia csak akkor működhet, ha a közösségnek igénye van rá és hajlandó időt, energiát és pénzt áldozni rá. Azt már tudjuk, hogy a plebsnek nem erre van igénye, hanem száz forinttal olcsóbb gázszámlára. Ha az értelmesebb emberek is eldobják a döntés lehetőségét maguktól, az bizony aligha fog javítani bármit a helyzeten.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.03.13. 12:46:48

Szerintem ki kell választani az egyik kispártot, és azt felpörgetni a közösségi médiában heccből, hogy a bizonytalan szavazók "láttassák" a hangjukat.
Hátha Cuslág visszajut valamelyik kamupárt farvizén :D

2014.03.13. 12:48:25

@Свобода: A távolmaradással azt mondod, hogy szarsz az egészre (tehát akár a jelenlegi is jó), míg ha elmész, de direkt érvénytelenül szavazol, akkor azt nyilvánítod ki, hogy változást szeretnél, de a jelenlegi garnitúrától undorodsz. Szerintem nem mindegy. Abban a tekintetben persze igen, hogy a fidesz úgyis győzni fog...

InversioN 2014.03.13. 12:51:52

"hogy legalább egy 10 oldalas pdf-szerűséget se dobjanak össze, arról hogy mi a búbánatos faszt akarnak kezdeni az országgal a következő négy évben"

Program.pdf
pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés
.....
.....
pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés pénzszerzés

Őszinte, 10 oldalas pdf. Kár lenne bonyolítani.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.13. 13:05:07

@Свобода:
Én sem tudom... De ismerősi körben előjött hétvégén az a vélemény, hogy jelenleg a Jobbikra szavazni is kisebb megalkuvás/elvtelenség, mint a Kormányváltásra.

Virág et. 2014.03.13. 13:07:46

Egy ilyen érvénytelen szavazat az egy Fidesz-szavazat. Minek nekik program meg vita, ha van vagy kétmillió istenverte barom ebben az országban, akik ezek nélkül is szavaznak rájuk? Mivel te nem tartozol közéjük, ezért nekik az a legjobb, ha nem is szavazol vagy érvénytelenül szavazol.

Ezzel lényegében a Fideszre szavazol. Ezért nincs kampányműsor a tévében, ezért nincs vita, ezért nincs program, ezért nincs semmi. A fidesz tudja, hogy az agyamputált Vidékik, Lencsés Pisták, Blogger Gézák, enricok ezek nélkül is vannak elegen és megnyerik nekik a választást. Ők nem meggyőzni akarják a bizonytalanokat, hanem tovább bizonytalanítani. Hogy ne menjenek el és akkor a birkák bent tartják őket még 4 évig. Ezért nincs kampánytéma, csak sz.rdobálás. Nincs vita, nincsenek tervek, nincs semmi más, csak az, hogy micsoda bűnözők ezek, ezért ne szavazz rájuk. Leginkább ne szavazz senkire, maradj otthon vagy firkálj a lapra valamit. A doridok majd szavaznak helyetted és eldöntik az ország sorsát.

skyzo 2014.03.13. 13:08:21

A mostani parlamenti pártok között is van kettő, akik még nem buktak meg országos szinten nagy korrupcióval (na jó, nem is voltak még hatalmon). Mindkettő nagy hangsúlyt fektet programjában a korrupció visszaszorítására. VAN választási lehetőség, kinek-kinek ideológiája szerint: Jobbik vagy LMP.

Virág et. 2014.03.13. 13:09:05

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): A Jobbik úgy szalad koalícióba a Fidesszel, hogy olyat 4 éve nem láttunk. Ezzel az erővel szavazhatsz a Fideszre is, úgyis Orbán marad a főnök.

Énbagoly 2014.03.13. 13:24:04

@Virág et.: teljes mértékben egyetértek. A jobbik csak egy látszólagos alternatíva. Ha ők kellenek majd a kétharmadhoz, akkor boldogan, és markot tartva szaladnak aláírni, mint annak idején a skicc pali a törvényeket.

Különben a választókörzetemben induló embereket nézve, az egyéni listámon nekem is ott lesz a fasz, ugyanúgy, mint legutóbb.

Virág et. 2014.03.13. 13:27:25

@Énbagoly: Paks, az orosz helyzet, a rezsikamu és megannyi más dokumentált eset bizonyítja, hogy a Jobbik, ha kell, akkor siet segíteni a Fidesznek. Nagy képzelőerő nem kell, hogy egy miniszteri posztért simán beugranak a koalícióba, ha szükséges.

Persze nem szükséges, mert nem lesznek elegen. Arra viszont elegen lesznek, hogy vigyenek el a valódi változást hozók elől szavazatokat. Nagyjából ennyi az LMP értelme is.

Virág et. 2014.03.13. 13:30:38

Lehet maszatolni a helyzetet, de lényegében most is csak két helyre lehet szavazni: fidesz vagy a szocik.

Akik az LMP-re, a Jobbikra vagy valamelyik kamupártra szavaznak, esetleg otthon maradnak, vagy érvénytelenül szavaznak, azok a Fideszre szavaznak.

Akik a szocikra, azoknak viszont direkt oda kell ikszelni.

Harmadik út meg nincs, ahogy korábban sem volt és nem is tűnik úgy, hogy lesz.

Secnir 2014.03.13. 13:31:34

hozzánk dobtak be ilyet, két hete, csak kunczésat. pont így nézett ki.
"Úgyhogy én nem látok más választást, mint újra feléleszteni a 2010-ben népszerűvé vált "Tavasszal szavazz fasszal" mozgalmat"
baromság. mint fentebb írták, minden egyes ilyen az egy fidesz szavazat.

__tom_ 2014.03.13. 13:33:05

@Virág et.: Nem értek egyet.
A távolmaradás a leszarás kategória, nyerjen az, akit az ország maradék része megszavaz.
A kisebb rosszra szavazással az a bajom, hogy ugyanannyit nyom, mint egy pártkatona szavazata. Lehet mellett döngetni vele, hogy márpedig 20% minket akart, mi őket képviseljük, stb.
A "szavazz fasszal" ezekkel szemben az érvénytelen szavazatok számát növeli, ami ha elérne úgy 20%-ot, talán feltűnne a csodás elitünknek / wannabe elitünknek is, hogy esetleg nem debilségből lett elkövetve, hanem tényleg valós alternatívát igényelne a nép.

skyzo 2014.03.13. 13:34:18

@Virág et.: "Arra viszont elegen lesznek, hogy vigyenek el a valódi változást hozók elől szavazatokat. Nagyjából ennyi az LMP értelme is. "
Milyen valódi változás? Most, hogy a fidesz kitaposta az utat, Puch, Szanyi,... és társaik szerinted nem használnák ki a lehetőséget a még nagyobb lopásra? Gyurcsány ismerte be, hogy pártelnökként, miniszterelnökként nem volt ereje ahhoz, hogy akár csak egy normális pártfinanszírozási törvényt átverjen a saját frakcióján. Simon a példa, hogy a megújulás nem jött össze. Az a tucatnyi Együtt-PM-es vagy akármilyen más becsületes, akik fölkerültek a listára, meg úgy járnának, mint Hadházy vagy Ángyán.
Az LMP-vel szemben meg milyen más érv van azon kívül, hogy "kicsik, nincs esélyük"? Az, hogy mekkorák, csakis azon múlik, hányan szavazunk rájuk. (Ha egy körzet szorosnak tűnik, egyéni jelöltnél még el lehet gondolkodni a dolgon, de a listás szavazatot kockázat nélkül lehet nekik adni.)

Virág et. 2014.03.13. 13:37:17

@__tom_: 2010-ben valahogy nem zavarta még e jeles blog szerzőit sem az, hogy valami ELLEN és nem valami mellett kellett szavazni. De ezt csak zárójelben.

Az elitnek nem tűnik fel, lesz.rják, van annyi droid, akik az érvényességi küszöböt megugorják, onnantól csak az arányok számítanak. Az érvénytelen szavazatok aránya egyébként akkor sem tűnne fel senkinek, ha 20-30%-ot is elérne. Megmagyaráznák valamivel, hogy nem egyértelmű a lap, összezavarták őket a sok kis pártok, hülyék az emberek és nem tudnak x-et rajzolni stb. Ezzel üzenetet nem küldesz, max. a lelkiismereted nyugtathatod a következő 4 év Orbán alatt.

__tom_ 2014.03.13. 13:41:57

@Virág et.: a jelenlegiek valószínűleg ezt reagálnák, de szerintem ez egy jó felhívás lenne arra, hogy létezik az országban 20%, akit nem képvisel senki, tehát továbbra is várjuk a messiást.

Virág et. 2014.03.13. 13:44:36

@skyzo: Szanyi megy Brüsszelbe, nem lesz a Parlamentben. Puch 43. a listán, bejut, de nézd már meg azt a listát és hasonlítsd össze a 2010-es vagy 2006-os szoci listával. Ekkora eltérést egyik más pártnál sem fogsz találni.

"szerinted nem használnák ki a lehetőséget a még nagyobb lopásra"

Ez a lehetőség csak 2/3-al játszik. 50%+1-gyel arra is alig lesz esélyük, hogy rendesen kormányozzanak, szuper új lopási technikákhoz túl gyengék lesznek. A fidesz is csak a 2/3 miatt tudott ilyen hatékonyan lopni.

"miniszterelnökként nem volt ereje ahhoz, hogy akár csak egy normális pártfinanszírozási törvényt átverjen a saját frakcióján"

Orbán meg se próbálta, pedig ereje az lett volna hozzá. Ez -többek között- a különbség a két választás között.

"Az a tucatnyi Együtt-PM-es vagy akármilyen más becsületes, akik fölkerültek a listára, meg úgy járnának, mint Hadházy vagy Ángyán."

Egyrészt nemcsak lista van, sok húzónév egyéniben indul. Másrészt a szocikat is össze kéne vetni a 2010-es vagy 2006-os jelöltekkel. Sok új arc van azon a listán. Több, mint bármelyik másik parlamenti párt listáján. Talán csak az LMP-jét kivéve, mert náluk az egész párt kilépett vagy lemondott lényegében.

"Az LMP-vel szemben meg milyen más érv van azon kívül, hogy "kicsik, nincs esélyük"?"

Az LMP még akkor is bőszen Gyurcsánnyal volt elfoglalva, amikor már rég minden Orbánról szól. Schiffernek a szocikkal nagyobb a baja, mint a Fidesszel. Innen egyenes az út a koalícióba, ha szükséges. Lehet amolyan jobboldali szdsz belőle.
Nem véletlen, hogy a PM-es kiválással és a lemondásokkal a teljes frakció lecserélődött. Valami oka biztosan van, hogy 1-2 emberen kívül senki nincs ott az első vonalban, akik az alapításkor ott voltak. Vagy mindenki szemét áruló és csak a Schiffer villamos vagy esetleg az LMP már nem az a párt, amelyik 2010-ben volt.

Virág et. 2014.03.13. 13:46:08

@__tom_: Miközben ti erre vártok, addig Orbán köszöni a további 40+ évet, az ország meg a mélyrepülést.

__tom_ 2014.03.13. 13:52:41

@Virág et.: így viszont mszp/fidesz rotációban fogunk menni a végtelenségig. Az első két év azzal telik majd, hogy visszacsinálják az előző 4 évet, a maradék 2 pedig osztogatással, hogy újra rájuk szavazzanak a ciklus végén.

skyzo 2014.03.13. 13:55:40

@Virág et.: "50%+1-gyel arra is alig lesz esélyük, hogy rendesen kormányozzanak, szuper új lopási technikákhoz túl gyengék lesznek." - elég a régi is. Egyrészt már törvénybe iktatta a fidesz (átláthatóság csökkenése), másrészt sima törvény is elég gyakran, vagy még törvény sem kell, csak pofa, aztán legfeljebb 2-3-4 év múlva, ha bebukik az AB-n vagy Brüsszelben, akkor kicsit visszaveszünk belőle. Mondom, láttunk példát eleget az elmúlt 4 évben is, csak követni kell...
"Orbán meg se próbálta, pedig ereje az lett volna hozzá. Ez -többek között- a különbség a két választás között." Nekem továbbra sem megfelelő alternatíva a "legalább megpróbálta". Ha nem megy, keressünk mást, akinek remélhetőleg igen.

Énbagoly 2014.03.13. 14:01:26

@Virág et.: valójában a szavazás a saját lelkiismeretedről is szól, akár tetszik, akár nem.
Lehet, hogy reménytelenre szavazok majd, de legalább nem köpöm magam utána szembe. Megpróbálhatsz itt, vagy a saját környezetedben meggyőzni minél több embert, hogy szavazzanak erre a baloldali tömörülésre, de minél erőszakosabban nyomulsz, annál ellenszenvesebb lesz ez sok embernek. Sajnos teljesen egyértelmű, hogy nem az lmp-s, vagy más kispártos szavazók miatt van rohadt nagy esélye a fidesznek. Hanem a vakhitűek miatt.

Marcellusca 2014.03.13. 14:01:36

@__tom_: És azt honnan tudná a tisztelt f@sszal szavazó, hogy vele együtt van 20%, aki mindenkit elküldene ... ? Hmmm?
Obersovszky bemondaná?
F@szt!
Az lenne, amit @Virág et.: is írt. Kihoznák, hogy a zemberek a hülyék, mer még egy k.rva X-et sem tudnak felvésni egy papírra.
Közben meg döngetnék a mellüket (oldalfüggetlen), hogy a szavazók Y %-a rájuk szavazott, tehát ...

Virág et. 2014.03.13. 14:03:17

@skyzo: Nincs más. 2 millió birkamenetessel nem is lesz más. Amíg te és mások ilyen igényeket formáltok, addig a Fidesz köszöni szépen, kényelmesen kormányt alakít a hülyék hátán bejutva.

@__tom_: Ha csak a szocik lennének, ugyanazzal a brigáddal, akkor igazat adnék neked. De vannak ott hiteles arcok is, befutó helyeken, akik megérdemelnek egy esélyt, mielőtt beskatulyázzuk őket valahova. Én nem gondolom, hogy egy Karácsony, Szabó, Kónya pl. (hogy az élről említsek) ugyanúgy segítene Puch Lacinak a lopásban, mint egy fideszes teszi ezt Simicskával.

És akkor még a léptékekről nem is beszéltünk. Cusi 75 millió, Simon 240 millió. Bagatell összegek, ennyiért Simicska a tollát sem veszi elő. A tollát Némethnének hívják és van neki egy saját minisztériuma.

__tom_ 2014.03.13. 14:06:13

@Marcellusca: onnan, hogy az eredményeknél eddig mindig ismertették az érvénytelen szavazatok számát is. Anno törvény volt rá, hogy sikerült-e mostanra eltörölni, passz.
Ha elhangzana, hogy 20% érvénytelen lett, az összes magát még függetlennek tartó média ronggyá cikkezhetné magát a témában.

__tom_ 2014.03.13. 14:10:05

@Virág et.: tény, én is egy kis pártnak adtam az aláírásomat, nem is sikerült országos listát állítaniuk...

Marcellusca 2014.03.13. 14:10:59

@__tom_: Óóó, bazzz, ne értetlenkedj már!
OK, (szép halkan és csak egyszer) elmondják, hogy hány % érvénytelen szavazat volt. Ennyi.
Utána már senki nem fog vele foglalkozni. A jelenlegi média meg a győzelemről fog szólni.
(Lásd: jelenkori függetlennek tartott médiumok súlya!)

István Tamasi 2014.03.13. 14:14:03

@skyzo:
Amit az emútnyócév során a ccolibek "kitalicskáztak" csak szánalmas aprópénz volt ahhoz képet amit a mutyipárt nagysebességű futószalagon kilopott feleannyi idő alatt.

Marcellusca 2014.03.13. 14:15:01

@Énbagoly:
"...a szavazás a saját lelkiismeretedről is szól,..." - Ez olyan szépen (nőiesen :D) hangzik, de ...
És itt a nagy DE a lényeg: tiszta lelkiismerettel egyetlen jelenlegi politikusra, pártra sem szavaznék/szavaznánk nagyon sokan. :)

Csekkliszt#10 2014.03.13. 14:16:31

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
A jobbik neonáci párt. Rájuk nem lehet szavazni, ez emberi minimum. Még akkor se, ha őszintébbek a baloldali összefogásnál.

__tom_ 2014.03.13. 14:17:01

@Marcellusca: bocs. Megyek inkább egy olyan szövetségre szavazni, ami arra is képtelen volt, hogy a saját nevével induljon a választásokon.

Marcellusca 2014.03.13. 14:18:26

@Virág et.:
"2010-ben valahogy nem zavarta még e jeles blog szerzőit sem az, hogy valami ELLEN és nem valami mellett kellett szavazni. " - Hehe! Azé', ölég sz@r lehet most zeroéknak. :D

Ui.:
Qrvára várom Gery "kampányvideóját" (ha már beígérte)!

Marcellusca 2014.03.13. 14:20:09

@__tom_: Arra szavazol, akire akarsz.
Illetve, aki rajta lesz a listán. :P

Virág et. 2014.03.13. 14:20:16

@Énbagoly: Nekem teljesen mindegy kire szavazol. Csak senki ne áltassa magát azzal, hogy ő mennyire eredetit választott. Valójában vagy az Orbánra vagy a szocikra megy a voksod akkor is, ha a végén a kukában köt ki.

@__tom_: 2010-ben én az MDF-re szavaztam. Ők sem jutottak be.

Virág et. 2014.03.13. 14:21:47

@Marcellusca: Kicsit igazságtalan vagyok, mert zero-ékon túl még egy rakás ember mondta itt a blogon, hogy ők bizony akár az ördögre is, csak legyen kormányváltás.

Ma már "igényesebbek" lettek az emberek úgy látszik.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 14:25:05

Arra a pártra, aki rendezvényén hitlerrel kampanyol, arra a partra aki cigányoknak gettót építene, stb nem lehet szavazni. Illetve lehet, de az szégyen.

fsp.nolblog.hu/archives/2011/10/16/Hitler_Magyarorszagon/

Énbagoly 2014.03.13. 14:28:03

@Virág et.: nem áltatom magam, hidd el. Jelenleg nem lehet jót választani, szerintem.

Marcellusca 2014.03.13. 14:28:56

@Virág et.: És voltunk sokan, aki - tisztában voltak vele, hogy buknak és bukjanak a szocik, de - azt mondták, hogy csak ne 2/3-ot a Fidesznek!

program készítő 2014.03.13. 14:29:10

Volt már vita nem is olyan régen,de az biztos elmegyek szavazni és kiszínezem a lapot,ott legalább üzenhetek nekik,amennyiben alternatíva nincs.A narancs had rohadjon egyszer mindenki elnyeri méltó büntetését.Az átkot kipróbáltam nem fog.

Marcellusca 2014.03.13. 14:30:24

@Énbagoly: Meg. :(
Most az a kérdés, hogy lenyeljük vagy kiköpjük?! :)))
Én az utóbbira szavazok. :D

Énbagoly 2014.03.13. 14:33:57

@Marcellusca: én meg elfelejteném az egész aktust. :))

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.03.13. 14:40:07

@skyzo:

"VAN választási lehetőség, kinek-kinek ideológiája szerint: Jobbik vagy LMP"

A Jobbik kilépne az EU-ból. De jó.

Az LMP pedig a Viktorék "liberális-szipkázó" pártja. Mégegyszer lassan: az LMP-t a Viktorék barkácsolták 2010 elött, hogy befagyassza az exSzdsz szavazókat.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.03.13. 14:45:28

@skyzo:

A Jobbik mélyen kussol:

=> a magyar oligarchák befolyásáról, rablásáról (ergo egyetértenek a Viktorral),
=> a magyar kezekben lévö giga-földbirtokok feldarabolásáról, kivásárlásáról, kisbirtokosknak adásáról (ergo egyetértenek a Viktorral),

Folyt.köv.

wantaan 2014.03.13. 14:54:27

Nincs más mint Gyurcsány! Gyurcsányra kell szavazni.Ki másra?
De most komolyan, kire lehet szavazni?
Orbán hülye és korrupt,
a Jobbik korrupt és hülye,
az LMP csak hülye,
a kisebb pártokat mindet Orbán találta ki és korruptak azok a 600 milláért a Kossuth téren nyalják ki Orbán vagy Simicska seggét.
Akkor kire lehet szavazni? Marad a Gyurcsány. Nincs más!!!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.13. 14:55:06

@Virág et.:
Mint talán kiderült, nem magamról beszéltem :). Csak azt, hogy ismerek olyat, akinek balos-liberális értékrenddel is alternatíva a Jobbik.
Ennek ellenére a szocik = "a valódi változást hozók" viszont annyira MUHAHAHAHA, hogy lelóg a képernyőről :)! Tök jó, hogy már nincs annyi elhasznált/kiöregedett arc a listájukon, csak hát a bizonytalanokat legjobban taszítók maradtak, aztán meg majdnem tökmindegy, hogy milyen fejek vannak, ha a mondandójuk ugyanaz: "Mi legalább csendben loptunk" + üres ígérgetés + zsákutca-kommunikáció. Mesterházyval meg ne is gyere, mert az, aki annyira politikai analfabéta és/vagy annyira mások markában van, hogy nagyobb szimpatizánsállománnyal a háta mögött sem tudta érvényesíteni az akaratát (tehát a DK kihagyását), meg aki a Simon-ügyben is csak annyit tud nyilatkozni kampányban, hogy nebaszogassá'má', azzal egy dolog nem lesz: változás.

Jelenleg a legoptimistább becslés is kb. ugyanaz, mint 2010-ben, vagyis hogy talán a 2/3-ot ki tudják bekkelni a szocik.

Virág et. 2014.03.13. 15:01:55

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): A Simon-ügyhöz többet nem lehet hozzászólni kampányban. Minél többet beszél róla, annál kevesebbet mond a kampányról, annál jobb a fidesznek. Ha nem beszél róla: cinkosan hallgat, ha beszél róla: kínosan magyarázkodik. Itt nincs jó húzás. Mondjuk, ha minden lebukott politikus lemondana, ahogy Simon tette, akkor jobb világ lenne Magyarországon.

"Ennek ellenére a szocik = "a valódi változást hozók" viszont annyira MUHAHAHAHA,"

Orbánhoz képest valódi változást hoznak. 2006-10 között még válsággal együtt sem volt olyan szar hely az ország, mint amilyen az elmúlt 4 évben lett.

@wantaan: Gyurcsány nem vállal kormányposztot.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 15:22:18

@wantaan:
2 megoldás van:
1/
Elő kell venni a hányászacskót, benyomni az x-t egy kisebbik rosszra, ami nem a nácik.
2/
Nem kell elmenni v érvénytelenül szavazni, hiszen valós tétje nincs, a választás matematikailag is elcsalt, Fidesz marad. Bízni kell abban, hogy a korrupt rendszer felfalja magát. A magyarok meg nem érettek a változásra.

Lett volna egy másik megoldás is, bojkottálja minden ellenzéki part a választást az elcsalt feltételek miatt, be hívni az ENSZ-t, stb es ez magában ellehetetlenítette volna a diktatúrát. De az ellenzék magával volt elfoglalva. Talán jobb is, hogy ezek nem kerülnek most hatalomra, mert kormányképtelenek.

Nyerjen es tegye magát tönkre s Fidesz, a társadalom változzon meg es akkor majd lesz olyan part ami vállalható. Mert most nincs - vagy az összefogás részeként hányás zacskóval vállalható. Nem kormányváltás kell, hanem rezsimvaltas. 8 év, jo esetben 4

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.13. 15:31:45

@Virág et.:
Lehet, hogy Mesterházynak nem tetszik, de a Simon-ügy a kampány része. Hiába ígér 250.000 új munkahelyet, amíg nem tudja a bizonytalanok Kormányváltás-fogékony részével elhitetni, hogy az MSZP minden múltbeli baromságuk után elindult a megtisztulás útján. Ehhez pedig baromira nem elég, hogy az MNO által "kilőtt" politikusokat kiveti magából a gazdatest, tehát nem elég pusztán a lebukott politikusoknak lemondani... és amíg ez mesefilmnek tűnik, pont addig nincs nagyobb esélye Mesterházynak. A Simon-ügy sem durrant volna akkorát, ha nem Atis "fegyverhordozójáról" van szó, vagyis ha Simonnak és a többieknek lett volna annyi esze, hogy ha már sáros, legalább a háttérben tartják.

silverwol 2014.03.13. 15:37:10

Annak idején sem értettem, most sem értem ezt a szavazz fasszal dolgot. Ahogyan azt sem, hogy valaki nem megy el szavazni. Ha nem találsz szimpatikus pártot, ikszeld be valamelyik kicsit. Mi történik majd? Bejut és ellensúlya lesz az agyzombik által megszavazott nagyoknak. A fasszal szavazás valóban = Fidesz szavazat. Nem értem ezt miért nem érti meg sok ember.

Egyetlen esetben működne ez, ha a lakosság ~30%-a fasszal szavazna. Sajnos erre 0% esély van.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 15:41:58

Ballibsik szavazzatok csak fasszal.

Nagyzee 2014.03.13. 15:47:18

@Virág et.: Ez egy gyomorforgatóan undorító érvelés. Ha valaki úgy érzi, hogy az ő érdekeit / nézeteit egy kispárt képviseli a legjobban, akkor miért ne szavazhatna rájuk, és miért is szavazna ezzel a Fideszre?

Ennyi erővel ti támogatjátok a Fidesz hatalomban maradását, mert ahelyett, hogy egy új alternatívát keresnétek, egy totálisan diszkreditálódott, alkalmatlanságát már élesben bizonyított formációt támogattok. Az Összefogás / Kormányváltás tele van ugyanazokkal a vállalhatatlan alakokkal, akik remek kormányzati teljesítményükkel 2/3-hoz segítették a Fideszt. Ha legalább azt látná az ember, hogy levonták a konzekvenciákat, de ilyesminek kb. semmi jele.

A Fidesznek igencsak kényelmes és megfelelő egy olyan kétpólusú pártrendszer, amiben a másik pólus az MSZP és csatolmányai.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.13. 15:48:13

Zuglo mindig is komcsi fészek volt, reméled idén eltakarodnak teljesen!!

Algopirin 2014.03.13. 15:48:49

Miért fidesz szavazat az érvénytelen szavazat?
Nem úgy van, hogy elmész, tehát a résztvevők aránya nő, miközben azon belül a fidesz (meg minden más) százalékos aránya csökken? Mármint a szavazatok aránya.

De amúgy: nincs kire szavazni. Ez vitathatatlan.

Virág et. 2014.03.13. 15:59:40

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): A 250k új munkahely kifejezetten diszkrét ígéret Viktorék 1 milliójához képest. Tarthatóbb is.

Egyébként meg csak azt mondom, hogy a Simon-ügyből sehogy sem tud jól kijönni kampány alatt Mesterházy. Ha megszólalna, akkor meg az lenne a baj.

@Nagyzee: Attól még igaz marad. A kispártok (akikből lényegében 2 db van, amelyik eséllyel bejuthat a parlamentbe) jól láthatóan húznak valahová. A Jobbik a Fidesz természetes koalíciós partnere és sajnos Schiffer LMP-je is. A JESZ, a kisgazdák, Szili KTI-je pedig 100% Fidesz kreálmány.

"Ennyi erővel ti támogatjátok a Fidesz hatalomban maradását, mert ahelyett, hogy egy új alternatívát keresnétek,"

Volt új alternatíva. Az összefogás előtt egy évid külön indult volna pl. az Együtt és a PM, ami számomra teljesen vállalható. A fidesz új választási törvénye és a választók előzetes véleménye (közvélemény-kutatások, időközik) azonban azt mutatták, hogy esélytelen a kormányváltás egy centralizált Fidesszel szemben egy szétaprózódott baloldallal.

"Ha legalább azt látná az ember, hogy levonták a konzekvenciákat, de ilyesminek kb. semmi jele."

Az a szomorú, hogy ezt az egyébként jogos elvárást csak baloldalról fogalmazzák meg. A Fidesznek nem kéne megújulni? Levonni konzekvenciákat? Ha a Puch meg a Boldvai gazember, az baj, de ha a Simicska meg a Nyerges viszi a pénzt, az oké? Oda nem kellenek új arcok? 20 éve ugyanaz a brigád a Fidesz élén.

A Fidesznek az a kényelmes, hogy ilyen retardáltak, mint ez: @Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: , szavazati joggal rendelkeznek. Ez a kényelmes neki, nem az ellenzék. Amikor jöttek az új arcok, új formációk (4K, Milla, Szolidaritás, PM stb.), akkor is csak a kt nagyra szavazott mindenki. Nem Mesterházy eredménye, hogy most ő a min.elnök jelölt, hanem a szavazók akarata. Ez van, én sem örülök neki. Nekem is szimpatikusabb lett volna egy Bajnai vezette, nem szoci-központú ellenzék.

Ezt dobták a választók.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.13. 16:00:34

@Algopirin:
Mert nincs "érvénytelen" párt :). Az érvénytelen szavazat, főleg az egyfordulós rendszerben majdnem ugyanaz, mint ha az ember el sem ment volna, önmagában felértékeli a Fidesz törzsgárdájának szavazatait. A szavazatok aránya csak az érvényes szavazatokra vonatkoztatva számít.

Bobby Newmark 2014.03.13. 16:00:51

@Algopirin: Mert Fideszék úgy szabták át a választási rendszert, hogy ha az ő zombihordájuk leadja a voksot a helyére, mindenki más meg eloszlik a különböző szavazólapon szereplő és rárajzolt faszok közt, akkor a Fidesz nyer.

nu pagagyí 2014.03.13. 16:01:00

Arra érdemes szavazni, aki nagyobb egyéni szabadságot jelent, az teljesen mindegy, milyen hülye egyébként. A nagyobb szabadsággal azután mindenki éljen, ahogy tud.
A Fidesz/Jobbik combóval nekem az a fő bajom, hogy még a seggtörlés helyes módját is törvényekbe foglalnák.

Lobster1978 2014.03.13. 16:02:19

Szavazzon mindenki a fideszre. Legyen háromharmaduk és folytassák amit elkezdtek. Ezt az országot földig kell rombolni, hogy bármi új sarjadhasson, és erre ők a legalkalmasabbak. Még kell nekik 2-3 ciklus úgy látom, lassan tanul a magyar. Amíg nem koncolnak fel pár alkalmatlan idiótát, amíg nem folyik a vér patakokban - és itt főleg a politikusokéra gondolok, meg a szervilis szolgálóikra - addig nem változik semmi. Amíg nem lesz tényleg elszámolás és LEszámolás addig maradunk a következmények nélküli birkaország.
Lenne kormányváltás? Oszt mire megyünk vele? Ha nem kétharmados - az pedig kb nonszensz - akkor meg lesz kötve a kezük, erről gondoskodott a kétharmados fidesz. Pont arra lesznek jók, hogy az összedölő szarokat amik alól kirúgták a sámlit próbálják megtartani, és amit a fidesz felköpött az alá beálljanak.
4 év vergődés után megint jön a fidesz és simán nyer, mert elfelejtik hogy ők mit tettek és hogy a másik banda az ő szarjaikkal küszködött.
Nem látok reményt, ide kasza kell, ahhoz meg olyan állapotok hogy valaki tényleg megragadja.
Mert gyávák vagyunk, és mert még mindig nem elég kényelmetlen a dolog.
Igen, ez önkritika is... Keserű a szám íze. Sok fideszkutyának (és egyéb fajú politikusnak) kell még nagyon meggazdagodnia hogy elinduljunk végre valamerre. Kétségem nincs rengetegen fogják megúszni, és élni boldogan és gazdagon valahol máshol. De minél szélesebb az olló, minél gazdagabb a kiválasztott réteg és minél inkább nyomorog a többi, annál nagyobb a remény hogy történik valami igazi. Nem kormányváltás, hanem igazi váltás.
Sok vidéki, enrico megy tsai kellenek ide. Pártkatonák, fanatikus idióták, fizetett bértollnokok és tapsolóemberek. Ez az ország csak akkor lázad fel amikor már a legutolsó házmester is besúgó, amikor már a saját családtagjai árulják el az embert. Hajrá fidesz! Magyarország jobban teljesít!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.13. 16:03:09

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Amugy eddig 250 ezer uj munkahely létesült e Kormány jovoltából 4 év alatt, és 10 évre igértek 1 milliot. Annyira azért nem rossz a helyzet.

Aztán lehet a ballibnek ákvékolni, hogy "hun az 1 milliou uj munkahely?"
Bezzeg azt nem teszik hozzá hogy 10 évre igérték és nem 4-re :))

De ha nem is lesz meg pont 1 millio, igy is szép szám ez a több százezer. :)

szarfaszú kommentelő 2014.03.13. 16:03:18

Látom milyen sok a ballibes lihegő, és micsoda jó tanácsokat adnak! A szétfogás vezetőinek képét nézve visszajött a múlt.... helyet gyurcsánynak - kunczénak,bajnaiak,fodornak,molnárnak......lassan elfogy a lopott pénz! Pláne ,hogy lebukott az egyik pihentetett vagyon őrzője !!! Most már hozzá kell jutnunk a bödönhöz! Helyet a szétfogásnak, a fidesz adja már át a helyét, lejárt a zseton ....

Bobby Newmark 2014.03.13. 16:06:56

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Kívánok neked is boldog megélhetést és családalapítást a negyedmillió új munkahely egyikén, havi hatvannyolcezer forintért, közmunkásként!

Ennyire azért ne szopjuk már be tövig a propagandát, ajókurvaéletbemár!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.13. 16:08:46

@Virág et.:
"Az a szomorú, hogy ezt az egyébként jogos elvárást csak baloldalról fogalmazzák meg. A Fidesznek nem kéne megújulni? Levonni konzekvenciákat? Ha a Puch meg a Boldvai gazember, az baj, de ha a Simicska meg a Nyerges viszi a pénzt, az oké? Oda nem kellenek új arcok?"

Nagyon szomorú, de nem. Az ő szavazóik megelégednek, sőt ünneplik ugyanazokat az arcokat, és jól mondtad, 20 éve ugyanúgy bejuttatják őket a Parlamentbe. A lényeg meg ez a demokrácia szabályai szerint.

béla a görög (törölt) 2014.03.13. 16:11:16

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te ugye tipikus élősködő fehércigány magyar vagy? Igen az! Nem kell hogy válaszolj! :)
---
Fidesz-szórólap úgy nézne ki, hogy:
-Papcsák? Ez még a spájzba is bemásznak azt kieszi a nagymama lekvárját!
---
Pénzem nincs az országba, remélem az EU is bevagja a satut - aztán most már nyúlkáljanak a fehércigányok a sajátjaik zsebeikbe azt örüljenek annak amit ott találnak. Tökmag, szotyi.

Virág et. 2014.03.13. 16:14:35

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Ezért nem lesz soha kormányváltás. Van egy elvtelen kisebbség, amelyiknek minden mindegy és van egy többség, amelyik lényegében maga sem tudja, hogy mit akar. Profin nyilatkozó, profi politikusokat, értelmes programmal, de nulla politikai előélettel. Ez eléggé teljesíthetetlen.

Ez a mázlija Orbánnak, az országnak meg ez a tragédiája. Lehet itt korrupcióval maszatolni, de a fidesz alatt lopásból is több van. Csak most már nem baj úgy látszik.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.13. 16:16:22

@Bobby Newmark:

Csak szolok hogy ebböl a 250 ezer uj munkahelyböl 80 ezer a közmunkás a többi a versenyszférában és ITTHON dolgozik, ugyhogy ne hazudj!

flort 2014.03.13. 16:18:30

@Nagyzee: figyelj, akkor szavazz kispártra. Bár nem tudom, mi alapján érzed közel magadhoz pl. a ólét és Szabadság Demokrata Közösséget, vagy a A korszakváltók Pártját, vagy tudod-e hogy mit is akarnak ezek. Mert én pl. sohasem hallottam róluk és garantált hogy a választók 99.99%-a sem, tehát médiaháttér és ismert arcok hiányában annyi esélyük van, mint Szálasinak a népbíróság előtt. Amúgy szerinted egy olyan, papíron önálló pártnak, mint a KDNP optikai mikroszkóppal látható lenne a támogatottsága?
Tehát garantált, hogy a választók 0.01%-ának az a része, aki rájuk szavaz, egy reménytelen formációt támogat és így elveszik a szavazata. Ámde a töredékszavazatok a magát alighanem amúgy is túlnyerő győztes pártot fogják gyarapítani a mindössze egy párt által támogatott, de elfogadott törvény miatt.
Tehát, szavazz rájuk nyugodtan, de ezzel bizony a későbbi győztest támogatod, és semmiféle "mást" nem.

flort 2014.03.13. 16:26:50

@flort: Jólét és Szabadság
vagy A korszakváltók

bocs

nincs1itt 2014.03.13. 16:27:48

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te fidióta, mesééjé má', milyen 250 ezer munkahely???
Sötét gyalo, csak Németországba vándoroltak ki 32 ezren! Ez a hivatalos, tehát ismert adat, lehet ennél akér 2x több is! Anglia? Ausztria???? a 250 ezer úgy jött össze, hogy 3 hónap után mindenféle nyilvántartásból kikerül a munkanélküli, a külföldön dolgozókat is "új munkahelynek" számolják, a közmunkásokat is!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.13. 16:27:52

@Virág et.:
Már régóta nem a lopás ténye a fontos, hanem az, hogy ki lop. A Fidesz bőven tudta fanatizálni annyira a rajongóit, hogy elhitesse, amikor ők lopnak, akkor az igazából a nemzetnek jó, mert ők, gazdaságilag megerősödve majd le tudják győzni a nagy ellenséget, a Mindenki Mást, név szerint a szocilibsibolsikat meg a tudjukkiket.
Az MSZP meg túlságosan el volt foglalva a saját belső harcaival és a teszetoszaságával ahhoz, hogy párhuzamos lépéseket tegyen ebben az ügyben, például hogy kiépítse a saját polgári köreit, amik a Békemenet emberbázisát adják, vagy felépítse azokat a civilnek mutatkozó szervezeteket, amikre most, a kampányban oly nagy szüksége lenne. Mert mondjuk fele ennyit nem kéne a médiafelületek hiánya miatt nyígni, ha a szoci kampányt a szoci-CÖF zászlója alatt csinálnák. Ez a gáz, hogy a Fidesz megmutatja, hogyan kell kijátszani a saját rendszerüket (miközben nem lennének rászorulva), és még arra sem képesek, hogy lemásolják, helyette viszont zsinórba mennek bele olyan kommunikációs pofáraesésekbe, mint aktuálisan a kokárdás-állatos kampány.

Bobby Newmark 2014.03.13. 16:32:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Csak azt tudom mondani megint, mint az előző kommentemben, hogy nem kéne tövig beszopni a propagandát, mert rohadtul ciki.

Hamajd 2014.03.13. 16:35:55

Egyszer majd elfogy a rezsicsökkentés és akkor lesz kormányváltás.

Thule 2014.03.13. 16:37:26

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: MILYEN versenyszférában te szerencsétlen? Mutasd már meg azt a 170 ezer új munkahelyet a versenyszférában kérlek.

Én meg tudom neked mutatni az 500 ezer magyart aki külföldön dolgozik.... meg azt is, hogy 2010-ben hányan dolgoztak külföldön és most hányan teszik ugyanezt.

Na, ki mutasson akkor mit?

wantaan 2014.03.13. 16:39:24

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:500 ezer külföldre ment! Milyen 250 ezerről hazudsz ?? ...s főként a versenyszférában??????????????

Hamajd 2014.03.13. 16:40:40

250.000 Új munkahely létesült és mennyi Régi szünt meg????

kvadrillio 2014.03.13. 16:44:16

A helyi fideszes fia és menyasszonya kapott lakást szociális alapon

Index

2014. március 13., csütörtök 16:29 |
A szűkös szülői házra való hivatkozással utalt ki önkormányzati bérlakást az III. kerület a helyi fideszes önkormányzati képviselő fiának. Menczer Erzsébet -, aki a Fidesz parlamenti jelöltje is egyben - maga is megszavazta a döntést, és nem jelezte, hogy saját családjáról van szó. A polgármesteri előterjesztés Menczer leendő menyének nevén ment át a testületen...

....ERRE SZOKTAM AZT MON DANI MAGAMBAN: EZEK A ZSIDÓK MÁR MEGINT LENYÚLNAK EGY INGATLANT ! ÉS KÁROMKODOM EGY JÓÓÓÓT !

tobeor 2014.03.13. 16:47:14

Egy tizenéves taknyosnak talán még jól áll ez a faszozás, de egy önmagát eddig sokkal komolyabbnak vevő blognak nem.

Aki már felnőtt, az tudja hogy a valóságban - a mesékkel ellentétben - nem a Jó és a Rossz között kell általában választani, hanem a Rossz, a Borzalmas, és a Rettenetes között. Lehet szórakozni ezzel a kínosan tárgár és dedós faszozással, vagy lehet magadat kicsit komolyabban venni, és vállalni a hogy a legkisebb rosszra törkeszel.

Tyreo 2014.03.13. 16:47:34

@Virág et.: Már bocsi, de ha az MSZP annyira balfaszokból áll, hogy nem tudja lefizetni a tizenvalahány kamupárt miniszterelnök jelöltjét, hogy akkor tartsunk jelölti vitát, közben mutogatni Orbánra, hogy nem mert eljönni, akkor nem érdemlik meg a szavazatunkat. Ne csak panaszkodjanak, hogy Orbán mennyire csal, próbáljanak meg tenni ellene valamit.

tobeor 2014.03.13. 16:49:17

@InversioN:
Pontosítanám a FideszMaffia programját:

Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább! Lopunk tovább!

Aláírás:
Simicska-Orbán

dr. Aullah 2014.03.13. 16:51:44

Az érvénytelen szavazás meg a fasszal szavazás nem megoldás. Az tényleg olyan, mintha nem érdekelne és jó lenne az, ami most van. HISZEM azt, hogy pártilag elértük a legalját, jöhet ezután bárki...
Igenis be kell húzni egy X-et... bárkire a két nagy közül.

Virág et. 2014.03.13. 16:59:04

@Tyreo: ??? Komolyan azt várnád el a szociktól, hogy korrumpáljanak embereket, lefizessenek a választási győzelemért? Mert két sorral feljebb másvalaki meg a teljes megújulást és szentté avatást várja el az ikszéért cserébe.

Ez baj, hogy ti, a választók se tudjátok, hogy mi kell nektek. Neked tökös és merész, a határon lavírozó párt, a másiknak Teréz Anya.

@tobeor: Bizony.

Kalmár 2014.03.13. 16:59:12

Értem én, hogy a Fidesznek nincs programja.......

Pedig csak az ő programjuk világos!
A többi homályos jóakarat. Gyurcsány jóakarata meg egyenesen ijesztő!!

Bár most elmondták mi lesz.
Nyugdíjasoknak 24 ezer (a múltkor is bejött a 19ezer)
Áfa- 20% a kajára
Jövedelemadó föl az égbe.

Sajnos nem értik, hogy a jövedelmeket akkor kell adóztatni amikor elkölti valaki, nem akkor amikor megkeresi!

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.03.13. 17:03:06

Felesleges pénzkidobás az ellenfél lejáratására szórólapokat nyomni, Orbán úgyis nyer. Emlékszem a 70-es években, amikor tanácsadóként dolgoztam Imi Famin Tata mellett a kváziföldi kampányban, fáradhatatlan munkámnak köszönhetően előre lefutott volt a választás.

Szívesen adok tanácsokat a miniszterelnök úrnak is.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.13. 17:04:13

@nincs_itt: @wantaan:

Akik külföldre mentek, azok nincsenek benne a nyiévántartásba. Szerintetek aki már 4 éve Amerikában él és dolgozik, azt ide számolják be, mintha itt dolgozna?

Hagyjatok már a ballib hazugságokkal. Persze meg, aki évtizedek óta külföldön él, öt is beleszámolják a hazai foglalkoztatottságba, hát hogyne, hülye aki elhiszi.

Thule 2014.03.13. 17:24:57

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ja, nincsenek benne. Te meg elhiszed a nagy szentjeid hazugságait mert egy seggfej baromarcú ökör vagy.

BENNE VANNAK, BEVALLOTTA A FIDESZ. Felfogtad?

OLVASS te szerencsétlen: www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20130927-alig-nott-a-versenyszferaban-dolgozok-szama-a-kulfoldre-vandorlok-es-a-kozmunkasok-a-kormany-kezere.html

és befoghatnád a mocskos propaganda büdös pofádat, nyomod itt FOLYAMATOSAN a kibaszott kamu dumádat, IQ szinted kb 80, ezzel vered a f@szodat hát gratulálok.

Felteszek neked egy találós kérdést:

Van két állatkert. Mindegyikben van 100-100 birka. Mindkét állatkertben van 1-1 fekete birka. Az első állatkertben a 100 birkából 50 szürke birka van. Hány szürke birka van a második állatkertben?

Várom a (helyes) választ...

Tyreo 2014.03.13. 17:25:57

@Virág et.: Hát mivel a megújulás láthatóan elbukott, akkor jöhetne a B verzió.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 17:38:08

@Thule:
:-)) jo ez a birkás kérdés.
Miért pont ilyen állatkertes feladat jutott eszedbe, ki érti ...
Én annyit hozzátennék segítségül a válaszhoz, hogy a formál logika es a számelmélet, nem pedig a KSH szerint...

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 17:47:51

Mi a gond? Ezt hívják negatív kampánynak. Vagy ezt csak a balliberálisoknak lehet?

J.László 2014.03.13. 17:52:17

Az lenne mindannyiunk számára a legjobb, ha az SZDSZ után most az MSZP is kiesne a parlamentből.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 17:56:08

@J.László: Az SZDSZ hiába esett ki. Az SZDSZ-esek ott vannak az MSZP satellit pártjaiban és az LMP-ben.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.13. 17:56:24

@Thule:

Értelmetlen a kérdésed.

Másrészt nem én csusztatok hanem az origo.....

Kalmár 2014.03.13. 17:56:43

@Thule:
Tök jó, hogy ilyenek vagytok.
Tök jó, hogy meglesz újra a 2/3.

Köszi, ne hagyd abba!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.13. 17:57:36

@J.László:

Ki fog. Még idén. Nem lesz meg nekik a 15% az fix. Lopcsány elintézte (ezt is) :)

J.László 2014.03.13. 18:00:40

@♔bаtyu♔:
Ezért lenne mindannyiunk számára a legjobb, ha az SZDSZ után most az MSZP is kiesne a parlamentből.

Kalmár 2014.03.13. 18:02:36

A sok különböző pártból összeállt kormányváltás, (vagy mi a nevük,) első 50 helyéből 46 MSZP-ben kezdte a politikai karrierjét......

Megújulás?
Különböző erők összefogása?
Sokfélék?

A baloldal igazi esélye, ha most kiesnek a parlamentből!!!

14,9%-ot nekik! Akkor lehet megújulás!
Ha Fletó, Fodor, Kuncze, Bokros, Bajnai stb. ott ül az élen, akkor minden baloldali kezdeményezést megmérgeznek!

Aki a baloldal megújulását igazán akarja, az most a Fideszre szavaz!

J.László 2014.03.13. 18:03:05

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Az a baj, hogy nem kampányolnak. Ha kampányolnának, biztos nem jutnának be.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.03.13. 18:04:02

@♔bаtyu♔:

Akkor az édesanyád is ballibsi, mert a faszomra szavaz...

Nyehehehhehehehheee

J.László 2014.03.13. 18:04:48

@Kalmár:
"Aki a baloldal megújulását igazán akarja, az most a Fideszre szavaz!"
Pontosan.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.13. 18:07:12

@J.László:

Ebben nem értek egyet. 2002-ben is és 2006-ban is erös, durva kampánnyal nyertek. Jobb ha nem kampányolnak inkább!

nincs1itt 2014.03.13. 18:13:20

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: De! Benne vannak! Ugyanis a zemútt4év alatt, megduplázódott a kivándorlók(értsd: gazdasági menekültek, a fidesz és elődeik ámokfutása miatt)száma! Továbbá a közmunka NEM munkahely! Továbbá, 4 év alatt ígértk az 1millió ÚJ munkahelyet, csak ezt "módosították"(visszavonták a hazugságot) 10 évre, de azt nem árulták el, hogy honnan kezdik számolni a 10 évet!
@Thule: Ne mérgelődj, ez fidióta csak bosszantani akar! Ismeri az adatokat, de inkább hisz a csúti Rámszesz szavának, mint a saját szemének! Gondold el, ennek a nyomorultnak Matolcsy, aki Frei könyvből tájékozódik a pénzügy világról, szakembernek számít!

J.László 2014.03.13. 18:13:32

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Azt akkor a maguk módján profin csinálták. Most nevet nem tudnak választani maguknak. A "baloldal"-ból kiveszett a machiavellsita politika iránti érzék, amiről egykoron ismertek voltak. Egyelőre érthetetlen, vagy legalábbis új számomra ez a jelenség. A magam részéről sajnálom, hogy nem kampányolnak, mert így van esélyük a bejutásra.

nincs1itt 2014.03.13. 18:17:12

@Kalmár: Tök jó lesz nektek!!! Biztos?
A hülye, mindenben halál biztos! A bölcs kételkedik!
Azért a jelenlegi állás szerint ( a valóság alapján, nem Matolcsy féle, ráolvasós, kristálygömbös, frei-regényes alapokon) kibebaxott szar néz ki arra felé, Háccsó Hátasztánban! De a sok szerencsétlennek, akik tehetetlenek, nem kívánok rosszat!

J.László 2014.03.13. 18:17:51

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
De végül is lehet, hogy bevált Kádár jóslata, aki a '80-as évek végén megjövendölte, hogy (az akkori) KISZ-esek fogják majd tönkre tenni az MSZMP-t.

nincs1itt 2014.03.13. 18:18:53

@♔bаtyu♔: egyem azt a polgári, keresztény/keresztyén stílusodat, te iskolázatlan fidióta!

Kalmár 2014.03.13. 18:19:40

@nincs_itt:
Jobb lesz, mert jobb lett a baloldali bukása után!

Olyan messze vagyunk még a JÓ-tól......
Nagyon mélyre lökött a 40 év kommunizmus és a 8 év elkúrás.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 18:26:07

@nincs_itt:

Eheted b+
1.Tükröt tartottam a haverod elé
2. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, ez a tanyán furcsa?

sírjatok 2014.03.13. 18:27:59

@Thule:
"Van két állatkert. Mindegyikben van 100-100 birka. Mindkét állatkertben van 1-1 fekete birka. Az első állatkertben a 100 birkából 50 szürke birka van. Hány szürke birka van a második állatkertben?"

ennek mi a megoldása?

bgp 2014.03.13. 19:00:19

@Énbagoly: meg a trükkös egyfordulós választás miatt, meg a külföldi szavazók miatt. N omeg, nem utolsósorban a balfasz Összefosás (vagy mi a neve ezen a héten) kampány hiány miatt.
Majd elfelejtettem, Simon 240 vagy 400? millás dugipénze is nagyon jókor jött.

bgp 2014.03.13. 19:03:22

@sírjatok: 50 körül, de 0-99 bármennyi lehet.

bgp 2014.03.13. 19:05:24

@wantaan: Gyurcsány is hülye és korrupt. Mondj valami jobbat. Tény hogy Orbán veri ebben is, de akkor is, valami jobb érved nincs?

Csekkliszt#10 2014.03.13. 19:15:16

@bgp:
Nem, a helyes válasz 0-99, az 50-ről semmilyen infók nincs, max a Gauss-féle egyenletes eloszlásból kovetkeztethetnénk, ha tudnánk hogy a 2. állatkertben biztos van szürke birka, de ugye ezt nem tudjuk.

sírjatok 2014.03.13. 19:28:12

@Csekkliszt#10: jó de hát akkor az a megoldás hogy nem tudjuk? Ezt már az elején is tudtam (már hogy ennyi infóból nem lehet rájönni), azt hittem valami ennél trükkösebb vagy mélyebb dolog :(

Csekkliszt#10 2014.03.13. 19:28:26

@bgp:
Bocs, nem is neked matekozom :-)

explanatus 2014.03.13. 19:29:40

Mondjuk, azon kellene elgondolkodni, hogy mé' ne szavazzunk az új jövevényekre, mindre. Ki melyikre. Így biztosan kihullana a mostaniak kétharmada :) nem, nem a kétharmad, a kétharmad majd. Mivel nem lesz ki ellen harcoljon, okafogyottá válik és szétszéled. Tudom, most nevet még ezen mindenki. Még igen. Majd egy év múlva.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 19:36:25

@sírjatok:
Jól gondolkodtál akkor. A helyes válasz az, hogy nem tudjuk pontosan, mert több értéket vehet fel egy bizonyos tartományban (nyilván nem lehet 0-nál kisebb es 99-nélkül nagyobb). Erről szól a fuggvenyanalizis meg az egyenletek megoldása: megmondjuk h melyik szám tuti nem, vagy melyik halmaz tuti igen. A kérdés - feladat teljesen értelmes volt, de jo példa arra, hogy a szövegmegértés mennyire fontos es nehéz.

nincs1itt 2014.03.13. 19:42:59

@♔bаtyu♔: Milyen Orbán-hívő vagy te?? Alcsút, na az tanya, láccik is a gumicsimmás hízott kappanon! De ha neked jó, egy bugris seggében túrkálni...
Szóval, ahogy nem egyszer megbeszéltük(én elmondtam, te nem figyeltél) telibeszarom, magasról, nagy ívben a magyar "baloldalt" is! Csak az a gond, kicsi fidióta, hogy az Orbán féle bandánál, még azok is jobbak voltak! Tudod, szart, vagy fost kérsz vacsorára?

_most_ 2014.03.13. 19:45:54

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: haha, hol létesült 250 ezer munkahely, ja külföldön :D

nincs1itt 2014.03.13. 19:47:07

@Kalmár: Te figyelj, a zemútt8év FELE azaz 4 év a fideszé volt! bocs, de ez a helyzet! Annyira jó, hogy alig másfél éve NEM VOLT eladó ház 1 millió forint alatt, most meg... Szóval a 1 euró, már hónapok óta több mint 300 forint! Ez a jó? Nincs beruházás, hazai meg pláne nincs. Ez jó? Az adósság az egekben, az MNB dilettáns, idióta balfasz kezében, a kormány szintén... Ez jó? Mennyivel jobb, mint a baloldal idején? Ja, hogy nem a "baloldal" a hülye?! Értelek! Kellemes estét!

_most_ 2014.03.13. 19:53:28

tényleg nem értem azokat, akik azon nyafognak, hogy nincs kire szavazni, nem értem hol éltek az elmúlt 24 évben, eddig se volt normális párt, ezután se lesz, a demokrácia már csak ilyen, amúgy meg a fidesznél bármelyik párt jobb választás, szóval most kifejezetten könnyű a döntés.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 20:08:59

@_most_:
Szerintem a rendszerváltó azaz 89-és SZDSZ-te, v akár az akkori Fideszre szabadott szavazni. De legjobb teljesítményt a Horn es a Bajnai kormány nyújtotta. Az első az MDF szarát mosta, a másik a Gyurcsány kormányét. Magyarország akkor lesz élhető ország, olyan mint németek, Anglia v Norvégia, amikor kb tok mindegy kik vannak kormányon , annyira kicsi a különbség a politikában mert csakis a közjót szolgálják. Egyébként Belgium legsikeresebb másfél éve akkor volt amikor a Flamand vallon vita odáig fajult, hogy másfél évig nem volt kormány! Egy cég is akkor jo, ha a vezeto nem ráül az alkalmazottakra, hanem megy magátol is az üzlet. Drága Magyarország, te mikor leszel ilyen ?

Csekkliszt#10 2014.03.13. 20:17:02

Magyarország terhe az, hogy sámánok (orban és Gyurcsány ) akarják irányítani, egy miniszterelnök nem (pocakos) tábornok, hadvezér, hanem közszolga, fizetett hivatalnok aki nem lángba borítja a várost , hanem dolgozik hivatalában. Nem hazudik éjjel nappal es nem folytat háborút mindenkivel, aki nem keleti diktátor.
De mondom, ez a mániám : ezek mond mi vagyunk. Előbb nekünk , a népnek kell változnia, hogy jöjjön egy méltó politikus (Bajnai szerintem esélyes volt), ha készen állunk majd, meglesz ez is. Természetesen mindkét oldal felelőssége hogy ilyen buta maradt a nép a közember az átlag magyar de ebben orban felelőssége a legnagyobb.

jet set 2014.03.13. 20:19:24

mszpre, fideszre, jobbikra értelmes ember nem szavaz szerintem. Nem jó stratégia, hogy hányászacskóval szavaz valaki, ezeknek el kellene takarodniuk, mindnek. A fasszal szavazás sem megoldás. Pont a net lenne legjobb lehetőség arra, hogy mindenki válassza ugyanazt a kis pártot. Nem azért, mert bármi esélyük lenne, hanem hogy látszódjon, hogy hány embernek van tele a töke az eddigi bagázzsal. Bár úgy látom, hogy a SEM-et nem merte ráírni a NVB a szavazólapra (mármint a rövidítést). Túl sok szavazatot vittek volna el? :-)

bandinyúl 2014.03.13. 20:39:47

@♔bаtyu♔:
A tieddel vagy az enyémmel?

GizGazGéza 2014.03.13. 20:39:58

Utópia, hogy bárki is kispártra szavazzon, fõleg most amikor gyakorlatilag a demokráciát análba dugva be van tíltva a kampány... Egyedül a Rezsicsökkentés folyik a csapból.... Mert az persze rendben van és a sok tudatlan meg cumizza.. (Putin is szájtátva tanul). Viszont a baloldal is egy impotens kiskakas... Hogy a búsba gondolják, hogy Gyurcsánnyal labdába rughatnak? Bohócnak a cirkuszban a helye!!! Annyira negatívan hat a pali, hogy abban a pillanatban leégne a fél város, ha visszakerülne hatalomra!!...nem csak a Tv székház. Most borítékolható a fidesz gyõzelem... Remélem nem 2/3-d....

nincs1itt 2014.03.13. 21:13:05

@jet set: szeva!!!! komissiózol még az Gyűrök Uránál??

nincs1itt 2014.03.13. 21:16:17

@♔bаtyu♔: hahóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!! elakadt a szavad...

nincs1itt 2014.03.13. 21:17:38

@Kalmár: hahóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!! elakadt a szavad...

Nagyzee 2014.03.13. 21:43:26

@Virág et.: Ez egyelőre még egy többpártrendszer. Teljesen kifacsart logika az, hogy ha nem tetszik a kormányzás, akkor csak a legnagyobb ellenzéki pártra szabad szavazni, mert különben a kormányt támogatod. Ha nekem a 3. vagy 4. legnagyobb párt a szimpi, akkor rájuk szavazok. Ha nem tetszik egyik nagy párt múltbeli és várható teljesítménye sem, akkor egyikre sem szavazok, hanem keresek mást. Nem kötelező választani a két rossz között. Mellesleg ha nem kormánypártiként mindig csak a legnagyobb ellenzéki formáció támogatása a helyes magatartás, akkor soha nem is lesz más alternatíva. Nem jellemző, hogy egy teljesen új párt egyből választási győzelmi reményekkel induljon, és ha mindenki a ti logikátok szerint szavazna, soha nem tudna megkapaszkodni, elkezdeni építkezni.

És őszintén szólva ez a pszichikai nyomásgyakorlás, a kispártok szavazóinak / mindkét nagyból kiábrándultak azzal vádolása, hogy ők a Fideszt támogatják, és előre is rájuk kenni a kormányváltás elmaradását pont olyan agresszívként és taszítóként jön át, mint az egybites fideszdroidok trollkodása. Minden egyes olyan hozzászólás után, ami azt bizonygatja, hogy ha nem a szocikra szavazok, akkor bizony a Fidesz támogatom, egyre kisebb késztetést érzek, hogy valaha is csak számításba vegyem a szocikra szavazást. Teljesen kontraproduktív, amit csináltok. Szerintetek működik ez a "bullying"?

Egyébként ránéztél már a közvélemény-kutatási adatokra? A baloldalnak pontosan 0% esélye lenne megnyerni ezt a választást a kb. 5%-nyi LMP-s és egyéb szavazóval is. A hibát pedig talán magukban kellene keresniük. Az csakis az Összefogás felelőssége, ha nem bírnak elég vonzóak lenni azon kb. 60%-nyi választó számára, akik inkább kormányváltást szeretnének. Az bizony az ő felelősségük / a ti felelősségetek, ha nem lesztek elegen.

Meridian74 2014.03.13. 21:52:37

ez itt hibátlan:
kuruc.info/r/57/125062/

Amúgy a Jobbik nem akar mindenáron kilépni az EU-ból, hanem normalizálni akarná a működését. Nagy különbség.

A szavazz fasszal az meg egy faszság, miértelme van? Semmi. A jobbikban legalább megvan a potenciál, és a remény, de a többitől mit várhatunk? Már megmutatták az elmúlt 24 évben.

Nagyzee 2014.03.13. 21:52:50

@flort: Nem kamu bizniszpártokra fogok szavazni. Ha pedig elvész a szavazatom, akkor elvész. Az MSZP-nél sem lenne jobb helyen, mivel nem érzem úgy, hogy velük előrébb lennénk bármivel is. Mellesleg az 5%-ot el nem érő kispártok elvesző töredékszavazatait nem a győztes kapja meg tudtommal, hanem senki sem. Arányaiban az összes bejutó szavazata ugyanannyival ér többet ezek miatt.

De amúgy ha az megnyugtatja a lelketeket, és jobban alszotok tőle, felőlem nyugodtan gondoljátok azt, hogy a kb. 5-10%-nyi LMP-s, fasszal szavazó, egyéb kispártot támogató, stb. miatt marad majd el a kormányváltás, nem pedig azért, mert a baloldali formáció továbbra is egy vállalhatatlan csődtömeg.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.13. 22:44:31

@jet set:
Erre lett volna jó a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Nem is véletlen, hogy mindenféle kifogással gáncsolták, dehogy indulhasson, és azzá a viccpárttá és "fehér négyzetté" váljon, ami a politika maga.

Meridian74 2014.03.14. 07:06:20

@Nagyzee: nem mellesleg a mostani baloldali összefogásnak csúfolt formáció közül egyik sem baloldali, hanem mind-mind szélsőségesen liberális pártok. A fidesz már inkább baloldali, ők sem teljesen, az igazi baloldaliság a Thürmer Gyula-féle őskomcsi pártnál kezdődik.

Kovács Ferenc 14 2014.03.14. 08:45:29

@J.László: Kádár csak Sztálint plagizálta. Hiszen Sztálin megmondta, hogy a forradalom győzelmével az osztályharc nem ér véget, mert éppen a belső párt válik a munkásosztály ellenségévé. Ezért hozta létre az NKVD-t, és ezért vitetett azonnal Szibériába mindenkit, akire csak a gyanú árnyéka vetült. Sztálin meghalt, Hruscsov azt mondta, hogy ez hülyeség, megkezdődött az enyhülés, és bizony a nyolcvanas évekre már jól látható volt, hogy az állampárt csecsein felnövekedett egy új generáció, amelyik nem fogja beérni holmi TSZ elnöki vagy párttitkári székekkel. De akkor már késő volt bármit is tenni, meg hát Kádárnak sem volt már akkora hatalma, hogy felléphessen ez ellen. Lassan, de biztosan kicsúszott az irányítás a kezéből, ő ezt látta is, de egyebet nem tehetett, minthogy "az utókor majd igazol" végszóval leköszönjön a színpadról, átengedve a hatalmat Grósz elvtársnak, aki mögött akkor már ott állt a prédára leső ifjú orbán és gyurcsány.

ork1234 2014.03.14. 09:01:02

az érvénytelen szavazat a lehető legjobb megoldás
ha lesz belőlük 51%, akkor lehet a fejeket vakarni a politológusoknak

Bee-zony 2014.03.14. 09:12:01

Bár fasszal szavazni faszság (le se szarják a hatalmon lévők, annyit ér ez, mint egy tüntetés, utána hazamennek az érvénytelenül szavazók, és kész, ennyi volt), de ha valaki mégis ezt választja, akkor csakis metszett fasz legyen, ahogy az ábra mutatja.

Megint látszik, hogy ha szavazásról van szó, a nép többsége megdönti a saját hülyeségrekordját.

O.gy. választás 2014:
Fidesz-KDNP kétharmad ismét = nagyon hülye a többség, (f)idióta, negatív eset;
Fidesz-KDNP győzelem = szimplán hülye a többség, negatív eset;
Bármelyik másik, már bizonyítottan tolvajpárt győzelme a bennük való tévhit által = még mindig hülye a többség, negatív eset;
A tolvajpártok erőegyensúlyára s(z)avazás = nem hülye a többség, tudják már mi az elérhető legkisebb rossz abból a választékból ami van, de egyébként tehetetlenek, negatív eset;
Korrekt, becsületes, hozzáértő emberekből alakult pártok, és rájuk szavazás = nem hülye a többség és nem is tehetetlen, pozitív eset.
Ez utóbbihoz a jelenlegihez képest egészen más társadalmi rendszer kell , kb. már az óvodáskortól, sőt, figyelembe véve, hogy a négyéveseknek már eléggé kialakult személyiségük van. Ehhez viszont agyilag fel kell nőni.

A lábbal szavazás opcióként még nem szerepelt a kommentekben, itt pótolom ezt a hiányosságot. (Az előnyeit, és hogy mennyire hatásos, találja ki mindenki maga.)

Ködoszlatás:
Az elveszett szavazat az, amikor pl. egy szavazatokkal tele urnát elhagynak valahol útközben.
A leadott érvényes szavazat az nem elveszett szavazat, abból lesznek a képviselői mandátumarányok az 5% felettieknél, az alattiaknál abból lesz némi állami támogatás-pártpénz, akik pedig még az 1%-ot sem érték el, azoknál a gyengeségi mutatószám, hogy itt tartanak most, és ehhez képest kell fejlődni.
Az elveszett szavazat hazugságát a legnagyobb esélyű párt hívei terjesztik, és azok a hülyék, akik beveszik a szövegüket, és mindezt abból a célból, hogy ne is szavazz a többiekre. Így lehet elérni az egypártrendszert és a 99%-os szavazati arányt.
Ezzel szemben, mindenki szavazzon a kedvenc pártjára, amelyik szerinte a legjobb, avagy a legkevésbé rossz, vagy pedig pártpreferencia nélkül a legkisebb rossz állapotára (Magyarországon ez gy.k. a legkevesebb közpénzlopást jelenti), stratégia szerint.
Aki elvesztette a szavazatát, pl. útközben kiesett a zsebéből, az kérje meg a becsületes megtalálót, hogy adja le a talált szavazatot a legközelebbi választási urnánál. :)

Nem kapja meg a más pártokra leadott töredékszavazatokat a Fidesz-KDNP, még nem tartanak ott a lopásban. A töredékszavazatokból lesznek az egyes pártok területi és országos listájának a szavazatai. Nem egyszerű a számítási módszer, de igazságos.
„Magyar választási rendszer - Mandátumszámítás, töredékszavazatok”
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_v%C3%A1laszt%C3%A1si_rendszer#Mand.C3.A1tumsz.C3.A1m.C3.ADt.C3.A1s.2C_t.C3.B6red.C3.A9kszavazatok

Bee-zony 2014.03.14. 09:22:13

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): +1
Kösz’ hogy a stóc judeonácival, pártkáderrel, szellemi fogyatékossal szemben tartod a frontot.
Mondom, hogy kb. százból egy normális ember van Magyarországon. De az is minek, lévén hogy egyértelműen kisebbség – és a végén még te fogod szégyellni magad, hogy még mindig Magyarországon vagy, ahelyett hogy kimenekítetted volna a szeretteidet a nagy szabadtéri elmegyógyintézetből, ahol demokratikusan az ápolandók vannak hatalmon.

„Egy beteg társadalom beteg politikai elitjéből csak beteg tulajdonságokkal emelkedhet ki valaki.” /Zuschlag János, magyar hangja Szalai Vivien/

Bee-zony 2014.03.14. 10:10:06

Apropó, Zugló...
„Egy MSZP-snek tűrnie kell a pocskondiázást
Az MSZP politikusának tűrnie kell a kemény kritikát, még ha nevét erőszakos nemi közösüléssel is hozzák összefüggésbe. A Fidesz politikusának viszont kijár a nyomozás – erre az álláspontra jutott a BRFK VI. kerületi bűnügyi osztálya. Zuglóban Tóth Csaba szocialista és Papcsák Ferenc fideszes jelölt két megtévesztésig hasonló kampányszennylappal ment egymásnak. Mindketten feljelentést tettek a másik ellen, de a rendőrök csak a Papcsákot ért rágalmazást vizsgálják.”
index.hu/belfold/2014/03/14/egy_mszp-snek_turnie_kell_a_pocskondiazast/

Hogy van az, hogy a zuglóiak Weinek SZDSZ Leonárdot, és Papcsák WC-király Ferencet választják, amikor úgy néz ki, hogy akárhány erkölcsileg jobb, intelligensebb, szebb ember él Zuglóban? Ezt elkúrtátok picinyeim.
Ha már valaki nem akar belelépni a hányadék pártokba, akkor legalább induljon függetlenként. Igaz hogy az ál-független Gyenesei már lejáratta a Somogyért-ot, de Magyarországon kb. már minden le van járatva…
Így csak azt lehet elmondani, hogy a pöcegödörben és a zuglói önkormányzatban az a közös, hogy mindkét helyen a legnagyobb darabok vannak legfelül.

Hamajd 2014.03.14. 12:53:03

@Bee-zony:" Egy MSZP-snek tűrnie kell a pocskondiázást"

Kettőnek meg pláne.

Bee-zony 2014.03.14. 15:45:09

@Hamajd: Háromnak meg über alles. Az MSZP-s fogyóeszköz, a maffidesz viszont megvédi a tagjait.

Csekkliszt#10 2014.03.14. 16:13:44

@Bee-zony:
Anno még a választások elott haverok kérdezték mi bajom a Fidesszel, nem látom h az MSZP lop. De, mondtam, mindkettő lop, a különbség annyi, h a Fidesz törvényt hoz rá, hogy nekik szabad és még egyet arra, hogy neked meg kuss legyen, nehogy megszólalj. Arra még en sem gondoltam, hogy nem Nokia dobozban fognak lopni, hanem az egész Nokia gyárat elviszik.
De hogy mennyire elmebeteg ez a rendszer es besúgót v rabszolgát akar faragni mindenkiből arra legjellemzőbb amit most a közös képviselők bejelentési kötelezettségével művelnek. Na, azt hittem ez már nem lehet igaz, es ha szegény elbassza, ő fizeti a rezsicsökkentést.
Várom hogy holnap az iskolában hittanóra szünetben a gyereknek is 100x kelljen leirnia, hogy VIKTOR!
Ezek a kommunistáknál is kommunistábbak. Hruscsov? Pályakezdő !!!!

Csekkliszt#10 2014.03.14. 16:20:31

Múltkor erőt vettem magamon es megnéztem a csutival készült riportot, amit még anno, koleszosként a fekete doboz készített. Nem akart politikus lenni. Mit akart ? Államelméletet tanítani !! Mégegyszer, azt gondolta, hogy a jövő generációja számára a demokrácia, jogállamiság, igazságos igazságszolgáltatás, hatékony államapparátus működéséről van mondanivalója!! Hát bazki, most ilyen szemináriumokat vezethetne a Csillagban:
- Zsebmetszőknek : Merjünk nagyok lenni
Stb

Horizont 2014.03.14. 17:07:25

@Csekkliszt#10:
Közben elhízott, leamortizálódott és zombi lett! Liberálisból egy nagy barom. Annyit mondják mindenhol, hogy Grazba sűrűn látogat, hogy már hihető:) Nagyon sok tragédia történt az elmúlt 25 évben. Nehéz lenne rangsorolni őket. De a legnagyobb tragédiánk az, hogy kapott az ország egy Orbánt és görcsösen fogva tart minket ha ellenzékben ha kormányon van. Remélem valamikor ő is elnyeri méltó büntetését.

A szórólap annyira méltatlan, kritikán aluli, aljas és a béka segge alatt van, hogy szóra sem lenne érdemes. De mégis! Inkább üvölteni kéne naponta ezerszer: nekik, hogy mit tesztek, eszeteken vagytok? Magunknak meg azt, hogy : " Miért hagytuk, hogy így legyen" ????
" El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa, sárga rózsa"
Inkább a bicska nyílik a zsebemben!!!

sanity 2014.03.14. 18:59:58

Posthoz:

Elég komolytalan dolog ez a f*sz rajzolgatás, Egervári Sándor-szindróma javából:) Bár páran biztos azt képzelik ilyen tett után, hogy ők most aztán szabotálták a rendszert. Ezekkel a hülyeségekkel csak a politikai elit kezére játszanak.

Hozzászólásokhoz:

Az ilyen Virág elvtárs-féléknek is fizetnek, mint Vidékinek? :D Most komolyan, itt tartunk 2014-ben, hogy páran még mindig erre akarják kihegyezni a választást, hogy Fidesz vagy baloldal? Nem 2002-ben járunk, szerencsére bővebb a választék. Azokat csak sajnálni tudom, akik Karácsony Gergőktől, Bajnaiktól, Fodor Gáboroktól, Gyurcsányoktól várják a megváltást.

Csekkliszt#10 2014.03.14. 19:04:12

@Horizont:
Nagyon igaz! Bár azt gondolom ez sosem volt liberális, inkább a Fideszben belül voltak liberálisok, hegedus vonala, akiket eluldoztek. Ezek koverrel nem liberálisok voltak hanem lázadók, a liberalizmus nekik egy érthetetlen es megvetendo dolog volt, mert a pesti értelmiséggel azonosítottak akikkel szemben mindig kisebbségi komlexusuk volt. El is kergették őket a pártból. Ami maradt Orbánéktól az egyszerűen verciki, gáz, égő, szégyellem magam h ilyen ember találkozik külföldi politikusokkal.

Igen üvölteni kene. Mi azt tesszük de a többség lelkületével találkozik ez a mucsai szellem így elvannak meg egy darabig. Azt szoktam mondani h Magyarország egy rossz politikai kockázatközösség.
Üvölteni kell, hátha meghallják.

Horizont 2014.03.14. 19:33:20

@sanity: Miért te kitől várod? És ha várod gondolod eljön?
A f@szrajzolgatás pont olyan mint a mai politikai élet és elit(nek ) nevezett undormány!!

@Csekkliszt#10: Igen a "mucsai szellem" tarol! Nekem nagyon megrázó volt amikor sok sok éve rádöbbentem arra, hogy nem csak a politikusokkal van itt nálunk probléma!

Bee-zony 2014.03.14. 19:46:55

@Csekkliszt#10: Hitlert nem vették fel a bécsi Művészeti Akadémiára, eltanácsolták a festészettől, aztán az építészettől is, így lett politikus.
Orbánt viszont tudtommal nem tanácsolták el sehonnan, hanem politikust csináltak belőle. Kik is? Miért is?
Orbán még Hitlernél is kevesebbet dolgozott tényleges munkát, kezdettől fogva megélhetési politikus lévén, és „bevált” ő is, és most bármelyik politikával foglalkozó egyetemen tarthatna előadást „Hogyan lopjunk közpénzt profi módon a gyakorlatban?” és „Hogyan kormányozzunk erőből, kényszerítéssel, megfélemlítéssel a demokrácia keretei között?” témákban.
Minden feltétel adott ezekhez, ő, a hűbérurai, és a rájuk szavazó hülye nép, és kész a rendszer, a hozzá tartozó pályával – és ez a rendszer is csak a pusztulást hozza el az ország számára, az n+1 társadalmi katasztrófával, polgárháborúval. Ez a többség ennyit tud, ennyire képes, és közben elönti a népszaporulatban és gazdaságban sikeresebb népek árja, és apránként így vagy úgy fel is számolja az itteni rossz többséget, illetve a rossz többség saját magát. Sokáig büntetlenül ostobának lenni nem lehet, beleértve az aljasokra hallgatást is, úgyhogy aki nem akar kihalni, annak el kell szakadni ettől a többségtől, beleértve az összes ilyen rendszerű többséget, és a saját útját kell járni, a főáramlati hanyatlással és kihalással szemben. Ez már az „Erik a viking”-féle szétválás, ahol a királyhűek azt ismételgetik, hogy „nem süllyedünk”, miközben süllyednek, és végül elsüllyednek teljesen.

sanity 2014.03.14. 19:58:08

@Horizont: Csodát senkitől se várok, kinőttem már abból. Mivel én alapból nemzeti érzelmű ember vagyok, valószínűleg vagy a Jobbikra, vagy a Kásler Árpád-féle Haza nem eladó Mozgalomra fogom tenni a voksom, de mindenképpen harmadikutas megoldásban hiszek. A Kádár-nosztalgiásokat és kozmopolitákat ki nem állhatom, jórészt nekik is köszönhető az, hogy jelenleg ott tartunk ahol.

"A f@szrajzolgatás pont olyan mint a mai politikai élet és elit(nek ) nevezett undormány!!" -> Ebben valószínűleg egyetértünk.

Csekkliszt#10 2014.03.14. 21:08:57

@Bee-zony:
Hmmm...
Ha az az állítás, h anno a liberalisok, a "demokracia vedelmezoi" fantáziát látták Orbánban (lsd ösztöndíjak), akkor igen, ez így volt, tolták ezt a szekeret, de nem hiszem h ők intézték volna el, h orban hatalomra jusson, ez annál bonyolultabb mechanizmusokon múlik. Bár ég egy nagyon ingoványos téma, azt hiszem az simán igaz, h sokszor a demokrácia nemcsak exportcikk, hanem ürügy, vagy horribile dictu fegyver is, avagy Trojai Faló. Láttunk sajnos ilyet.
Azt hiszem a magyarságnak az a törtenelmi feladata h az áramló eszmék között történelmet es földrajzi beágyazottságát figyelembe véve jól döntsön, h melyik szólam kedves szívének avagy csak simán : melyik lesz a nyerő ló: a Nyugat összes hibajaval (most ezt lehet nyomni), v a bezárkózás, a múltba revedes es ennek velejárója a feudalis államforma (megint). Miközben tudjuk, hogy vannak kihivasok: demográfiai, vallási jellegű , stb. En önmagában a kínai nyomulást nem tartom rossznak, nem fogjak kiszorítani a "fehér embereket", ha megnézed a történelmük nem ilyen, sőt egy a kulturális "sokk" csak jobbra ösztökél(mi kéne), és az emberek közti keveredés az emberi faj túlélésnek egyik kritériuma. Ez az evolúció. Ha ebben a harcban elvéreznénk , akkor a mi nemzetünk életképtelen, mint olyan, ez sajnos a történelemben előfordul, az egyen túlélése ennél fontosabb !!! Én nem szeretnek az életképtelen többséggel együtt pusztulni - meg látok némi esélyt , h nem így lesz

Hamajd 2014.03.15. 10:37:17

@Bee-zony: Aki politikusnak áll az vállalja a következményeket azért a picike jóért, ami szerinte jár neki.:)))

süti beállítások módosítása