Skip to content


       Szűrés lista

Az enyingi cigánymaffia gyilkolt Tatárszentgyörgyön?

A román sajtót még mindig élénken foglalkoztatja a Cosma-gyilkosság. És messze magasabb színvonalon teljesítenek, mint a befosott béna magyar kollégáik. A románok a gyilkosság után 7 órával, már vasárnap délelőtt pontosan megírták, hogy egy 25 fős cigány társaság gyilkolt, amikor a még a teljes magyar sajtó remegve kereste a megfelelő PC szavakat. A románok szerezték meg a biztonsági kamera felvételeinek egy részét is, nem a TV2 vagy az RTL Klub.

Ám most a  Libertatea román napilap valami egészen vad elképzeléssel állt elő. Azt állítják ugyanis magyar rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkosság elkövetői ugyanannak a bandának a tagjai, amelyik a Cozma-gyilkosságért is felelős. A romániai napilap szerint tehát apa és kisfia is a klán áldozata, s azért kellett meghalniuk, hogy együttérzést keltsenek a cigányság iránt, s ezzel mérsékeljék a társadalom által a rendőrségre gyakorolt nyomást. - írja a Heti Válasz

Ha viszont ennek a feltevésnek van bármilyen valóságalapja, akkor sajnos soha a büdös életbe nem fog kiderülni. Ahogy a kiskunlacházi gyilkosokat sem találják immár 4 hónapja, a rengeteg DNS-nyom ellenére sem. Mert ha ez bebizonyosodik, egy egész ipar és a szélsőjobboldali terror teóriája dől össze. Egy ipar, ami a szegény romák iránti szimpátiára épül, melynek rengeteg haszonélvezője van Fodor Gábortól Mohácsi Viktóriáig. Ha nem a szélsőjobb, a magyar Ku Klux Klan gyilkolt, akkor nem lesz okuk szerepelni ezeknek a "politikusoknak", "jogvédőknek" ... még a végén el kellene menniük dolgozni. 

Vélemény?

Címkék: botrány cigány morbid

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr141012153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BaS 2009.03.19. 15:49:53

Itt bármi lehet...

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.19. 15:50:40

Annyira őrült az elképzelés, hogy ha nem Absurdistan-ban lennénk, elvetném, így viszont majdhogynem az egyetlen racionális magyarázatként látom :)

(természetesen el is határolódom magamtól és elítélem a postot, sőt, ezt a kommentet sem én írom)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.19. 15:51:32

Sajnos az a baj, hogy az ember hihetőnek tartja az összes állítást, bár meg kell mondjam a legbrutálisabb gyilkosságokat nem magyarok követték el az utóbbi években (igen megkülönbeztetek, mert ők hívják így a nem cigány embereket) és sajna hihető hogy nem fog kiderülni az igazság politikai nyomásra, persze remélem az ellenkezőjét, és akkor remélem kiállítják mohácsi viktoriát a kossuth térre és az V. kerületben összegyűjtött tojásokkal kaphat az arcába.

rulla 2009.03.19. 15:53:27

Nahát, micsoda egy ultraszélsőjobbterorros rasszista post, félre is nyeltem tőle a bodzateát!

Blazzo (törölt) 2009.03.19. 15:53:31

Vélemény?

Azt tudtátok, hogy a Holdon bázist építettek a földönkívüliek és egy kurva nagy lézerágyúval fogják szétlőni a Földet...?

Ja, és holnaptól meg 1 EUR = 1 HUF!

Stoney Hill Billy 2009.03.19. 15:54:07

Még ha nem is azok az állatok, nem zárható ki, hogy az indíték valami ilyesmi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.19. 15:56:14

@Backstab:

Benne van a pakliban .-..voltál mostanában arrafelé?

Nanehogymá 2009.03.19. 15:57:44

hüm...
Dexter sajnos igazad van:
Ha nem derül ki valószínüleg ez történt...

De jaj a magyaroknak ha valóban magyarok követték el... Uton útfélen le fognak minket köpni.


(Tegnap voltam a bíroságon mert korábban ellopták a motorom.
Meglett és az elkövetők cigányok. Na bementem a bíróságra és láttam, hogy a folyoson üldögél egy füstöt. Én hülye meg megkérdeztem hogy "Te lopdad el a motorom?" Na amit ott kaptam... Hogy azért mert ő cigány meg stb.. Aztán kiderült, hogy "csak" az egyik orvgazda volt.. de azért felháborodot...)

Jim Raynor 2009.03.19. 15:57:44

hát, ha az indíték nem is ez volt, de én is 100%-ra veszem, hogy T.szentgyörgyön cigányok gyilkoltak.....

Jim Raynor 2009.03.19. 16:02:41

@Nanehogymá:

hát baszod, ilyen minden alapot nélkülöző, rasszista megjegyzést..... :D :D

csak geciskedésből: az "orvgazda" az mi? olyan személy, aki jogellenesen, titokban, aljas módszerekkel gazdálkodik? :D

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.19. 16:04:09

"romániai napilap szerint tehát apa és kisfia is a klán áldozata, s azért kellett meghalniuk, hogy együttérzést keltsenek a cigányság iránt, s ezzel mérsékeljék a társadalom által a rendőrségre gyakorolt nyomást"

Én ezt nem értem. Vagyis akkor az enyingi banda akkor nem maffia, hanem? Kik állnak mögöttük?

tudi 2009.03.19. 16:06:35

Ha ez is az igazság várhatunk rá mire elimerik, hogy igaz e ez a híresztelés (akár éveket is várhatunk) Bár mondjuk annyiban pontosítanám a dolgot, hogy a hír tv és az echo tv a román sajtóra hivatkozva mondták, hogy cigányok voltak, mig a többin csak ködösítés ment vmi 25-30 fős csoportról.

Dr Minimum 2009.03.19. 16:17:54

Hát én meg olyat is hallottam, hogy a lelőtt apuka fiatalkorú (gondolom cigány) lányokat futtatott, és az egyik lány öngyilkos lett, ezért annak az apja vérbosszút állt a "stricin" és a családján. Ez sem hihetetlenebb forgatókönyv, mint a libsi média gágogása a a kopasz vérszomjas vérnáczikról.

Float 2009.03.19. 16:25:21

Mondjuk azt is megírták h a szerbek begyalulják az enyingieket...

rolika 2009.03.19. 16:25:38

"Vélemény?"

na mégis? :-)))

a legvalószínűtlenebb forgatókönyv az, hogy vadászpuskás náczik szabadultak el az országban. senki nem kockáztatná ezért az életfogytiglant

reKorrekt 2009.03.19. 16:26:09

Bárki bármit mond, nagyon gyanús hogy a rendőrök kussolnak az ügyről. Pont mint Lacházáról.

reKorrekt 2009.03.19. 16:26:58

Amúgy én is tudtam, csak nem sejtettem.

Rhod 2009.03.19. 16:28:39

abszurd: "együttérzés a cigányság iránt" ->hogyne persze de :)))
a kézigránátos ügyeknél is hogy visítottak a megélhetésiek, aztán tessék, csak kiderült az igazság.

Plutonic 2009.03.19. 16:29:59

@Nanehogymá: Orgazdaságből azt a retket eladnám egy uránbányába és majd ott háboroghatna.

Egyébként meg mindent el tudopk már képzelni.
Ha a románok gyorsaságára és alaposságára hagyatkozok, akkor van alapja.
Ha meg magyar volt, akkor tényleg érdekes lesz az őseim földjére menni.
De inkább remélem jelen esetben az románok igazságát és azt, hogy nyilvánosan húzzák deresre az összes bodzást és az összes Mohácsit.
Mármint a fajtáját tekintve.
És velük együtt az összes eltussolóművészt és liberális nagypofájú szarjankót is!

Hetfield 2009.03.19. 16:36:26

@Backstab: Nem úgy volt, hogy a náczik mentek a Hódra Adolf bácsival? :D

Plutonic 2009.03.19. 16:37:01

@Plutonic: És ha lehet, akkor legyen számhúzás mondjuk 1-től 5000-ig, hogy ki milyen sorrendben üthesse ezeket a szarrugdosó genetikai hulladékokat kifulladásig.
Ezért fizetnék is.

gidabiga 2009.03.19. 16:37:55

tényleg nagy a csend a tatárszentgyörgyi gyilkossággal kapcsolatban.
ha még hetekig nem hallunk róla, valószínűleg tudják ki az elkövető, de nem mondhatják.

Plutonic 2009.03.19. 16:39:14

@Hetfield: De csak akkor, ha ők kezelik az ionágyúkat! :))

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.03.19. 16:39:40

Hát ez kb. ugyanolyan vad, mint a náci halálkommandós elképzelés.
Várom a bizonyítékokat akármelyikre :-)

Horizont 2009.03.19. 16:39:53

Lehet soha nem derül ki mint a Kennedy gyilkosság. Teljesen logikusnak tűnik ez a hihetetlen verzió is.Hihetetlen volt már akkor is, hogy szélsőjobbosok vadásznának. Utálják a cigányokat de ki az a barom aki bevállal egy életfogytiglant. Na ezért IS jó lenne ha az impotens rendőrségünk bármit felmutatna és elejét venné a találgatásnak.
De azért önmérsékletre hívnám fel a figyelmet, emlékezzünk Mórra! Micsoda variációk voltak aztán kiderült, hogy egy skizofrén állat volt egymagában (már aki ölt).
A leghihetetlenebb ezekben az, hogy semmi eredményt nem tud a rendőrség! Egy ici-picit se? Vagy túl sokat tudnak, csak nem tartozik ránk???

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.19. 16:49:11

Egyértelmű, hogy a Gárda szellemisége gyilkolt. Minden más náczimosdatás, hiszen ebben az országban tombol a rasszizmus.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.19. 16:52:01

@Float: A csetnik azé' egy olyan állatfajta, hogy nem fogja táviratban jelezni az érkezését. Nem mellesleg, a vérbosszúnál az időtényező eléggé mellékes. S még csak az se bizonyos, hogy észlelik norvégék, hogy valaki ott járt, max. annyira, hogy dikmán, há' hol ván ez á gázsi mán kít hete?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.19. 16:57:39

Mondjuk egy faluban ahol egy sornyi cigány ház áll csak egyet gyujtanának fel??? Ha szélsőjobbos terror lenne. A KKK is sorban égett. Nem csak egyet-egyet.
Szóval aki ott meghalt valami volt a füle mögött. Nem véletlen volt.

Plutonic 2009.03.19. 17:00:10

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Háááát.... sok embert nem tudnék citálni, aki kifejezetten szereti a cigókat! :))
Nekem meg már ugyan mindegy, hogy a Gárda szelleme vagy ember volt, de legyen már végre rend és tisztesség ebben az országban!
Mondjuk megnézem, amint a Gárda szellemét próbálják bezsuppolni a kóterba! :DDDD

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.19. 17:00:54

Az enyingi cigánymaffia? Azok a kőbunkó agyatlan barmok? Nem hinném hogy egyszerre tudnak telefonálni és menni, nemhogy ilyen konspirációba bonyolódni.
Viszont azt sem hiszem, hogy szélsőségesek voltak. Ők hőbörögnek, meg köcsögcigányoznak, néha gusztustalan módon elvernek pár szerencsétlent, de semmi komoly bűntényt nem követtek el soha. Vagy legalábbis nem pogromszerűen, előre kitervelve.
Ez biza nemzetbiztonsági hivatal volt. Nem tudom melyik országé, akár még magyar is lehetett.

Tündér_Lala 2009.03.19. 17:06:12

Nem lehet persze állást foglalni.Egy dolog azonban bizonyos, úgy hiányzott a jogvédőknek,mint egy falat kenyér.ezután körbe rohanták Európát -parlamenti támogatással-,hogy öldösik a cigányokat a rasszisták.Ha pedig ennek a disznó bűncselekménynek más indítéka bizonyosodik be,nem lessz bocsánatkérés csak mély kuss.A kérdés csupán az, hogy hol a határ, a valódi gyűlölet keltésben? A hírek szerint Miskolcon a bandákba verődött félős cigányok vétlen emberek autóit verik szét.... Valóban ember halálig kell gerjeszteni az indulatokat,Mohácsi kisasszony?
Mi a cél, a polgárháború?

Marcellusca 2009.03.19. 17:06:16

Délelőtt olvastam a Válaszon és már akkor is ledöbbentett. :)
Most vagy írtózatosan nagy kacsa, vagy tényleg igaz. Ha az utóbbi, akkor nem is tudom, de biztos nem fogom megsajnálni a svéd kisebbséget. Sőt!

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Lehet, hogy igazad van. Nem ösmerem az enyingi bodzafelvásárlókat. :D
Viszont nem kizárt az uccsó felvetésed.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.19. 17:08:57

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Vagyis Jack Bauer közöttünk jár? Az elnök megbízásából?

Plutonic 2009.03.19. 17:09:08

@Tündér_Lala: Asszem Koló is vetített már hasonló dolgot.
Bár akkor is inkább azt éreztem, hogy az uszítás.

derelyegrádi szellem 2009.03.19. 17:10:55

@Tündér_Lala:

Nem lehet persze állást foglalni.Egy dolog azonban bizonyos, úgy hiányzott a jogvédőknek,mint egy falat kenyér.ezután körbe rohanták Európát -parlamenti támogatással-,hogy öldösik a cigányokat a rasszisták.Ha pedig ennek a disznó bűncselekménynek más indítéka bizonyosodik be,nem lessz bocsánatkérés csak mély kuss

te nem ismered ezeket. Akkor sem lesz még mély kuss se, még nekik fog feljebb állni, hogy "de az is megtörténhett volna a gárda szellemisége miatt" dumával. Ezeknél nincs semmilyen határ.

Marcellusca 2009.03.19. 17:14:13

@derelyegrádi szellem:
Valahogy úgy, ahogy írod. Ezek a lókupecek már rutinból megmagyarázzák majd, hogy a döglött ló csak alszik.

gidabiga 2009.03.19. 17:15:23

nem fog kiderülni, hogy ki vagy kik voltak.
legalábbis számunkra nem.
80 év múlva majd feloldják az akta titkosítását.
szerintem.

Roxvox 2009.03.19. 17:15:31

Ez lehet az igazság, mert nekik semmi érdekük nem fűződik a tények eltitkolásához.
Cigánybűnözés nincs, csak a cigányságra jellemző bűnelkövetési módszerek.
Mi a külömbség a Magyar Gárda és a Polgárőrség között? Csak az, hogy az egyiket az állam támogatja, a másikat meg üldözi.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.19. 17:22:09

A bodzaszedők ezzel a Cosmaval nagyon mellé nyúltak:
a magyarok ugyanis elkenték volna az összes mocskot, de a románok nem cicóznak ennyit a cigányokkal, és azt is tudják, hogy a magyarok mekkora balfaszok, így valószínű maguk vették kezükbe a dolgokat.

Tehát amíg csak magyarokat gyilkolásznak addig a szomszéd leszarja, de amikor már románokról van szó azt ők nem hagyják annyiban.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.19. 17:22:40

@Backstab: Ezt mindenki tudja. Dr. Genya fogja ezt elkövetni! Muhaha, muhahahaha, muhahahahahahahah!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.19. 17:22:50

@Marcellusca: Majd megmondják, hogy:
Tehát ez a sajnálatos balaset, hogy baleset áldozatai lettek, az egy baleset volt. A Zorbán miatt volt baleset. Véeltlen volt, de csak azért mert a Patásördög izé. Tekergette a csakrájukat. Meg a Gárda is.

Tündér_Lala 2009.03.19. 17:25:33

@derelyegrádi szellem: Valószínűleg igazad van.A gátlástalanságnak nincs határa.
Viszont a helyzet olyan szinten magyar és nemzet ellenes, hogy felmerül a kérdés :melyik titkos szolgálat áll a háttérben. Ha nem a miénk akkor az nbh miért nem tesz ellene.

Virág et. 2009.03.19. 17:26:03

Ja, azok a szuper román napilapok írták azt is, hogy Cozma egy nőt vert meg és ezért vadásztak rá egy magyar vállalkozó megbízásából.

Ennek ellenére ez igaz lehet. Nekem azért kicsit Blikk-ízűnek tűnik, hogy pont az enyingiek T.sztgyörgyön is... Van épp elég bűnöző cigány másfelé, miért pont ők?

Marcellusca 2009.03.19. 17:27:56

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Hááát, mohácsiviki - mint tudjuk - már elkezdte. Mégiscsak tud valamit. Csak azt nem úgy tálalta.

toxikus 2009.03.19. 17:28:26

szerintem trollok voltak

Marcellusca 2009.03.19. 17:29:23

@Virág et.:
Mert ők mobilisak. Van nekik nagy ótóik. :)

MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/ 2009.03.19. 17:31:57

Én már várom, hogy legyen cigány gárda is!
A figyelemzavarral küszködő tagoknak PONT ilyen táborokat szervezhetnénk!

Mi van velem? Megszállt egy rossz démon?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.19. 17:38:50

Szerintem ez kacsa. Valaki viszont pedzegette azt is, hogy a szlovák titkosszolgálat gyilkolt Tatárszentgyörgyön, Fico meg is hallotta, és azonnal elhatárolódott, valamint utasította az embereit, hogy figyeljék, miket ír a sajtó a témában.

Virág et. 2009.03.19. 17:41:02

@laspalmas: Mondjuk ennek azért van realitása, azt azért tegyük hozzá.

MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/ 2009.03.19. 17:44:52

@Virág et.:

Mennyi kedves ember, vajon most kit kedveljek a legjobban?

@MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/: ööö..., akarom mondani mohácsi

Plutonic 2009.03.19. 17:47:53

@MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/: Legyen inkább mocsári!
Az talán elnyeli őket és normális ember oda nem megy. :)

Baszkurátor 2009.03.19. 17:52:06

Vélemény?

Ez baromság de ettől függetlenül esélyes, hogy nemtalálják az elkövetőt / elkövetőket.

MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/ 2009.03.19. 17:58:39

@Plutonic:

de a mocsári troll az egyik legveszélyesebb és legszívósabb fajta! Büdös is! Nehezebb kiírtani, mint gondolNÁD! Az egyetlen megoldást a sterilizálásban látom (na nem a hónaljukat...), így 1-2 generáció múlva kihalnának!

eszkep 2009.03.19. 18:16:44

Sajnos el tudom képzelni, hogy ez igaz. 2009-ben Magyarországon...

Plutonic 2009.03.19. 18:39:26

@MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/: Abszolút nyitott vagyok minden megoldásra! :)))))))

SlamTomi 2009.03.19. 18:44:49

Sok cigányozó köcsög van itt.

Bakkerovics Bakker 2009.03.19. 18:49:18

SlamTomi 2009.03.19. 18:44:49
naja.
ennél már csak köcsög cigányból van sokkal több.

Plutonic 2009.03.19. 18:49:36

@SlamTomi: És van egy szarozó köcsög is. :D

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.03.19. 19:03:57

@Float: Azok a szerb tigrisek, akiket emlegtnek, ma már 45-55 éves "tinédzserek" sörhassal, biztos egzisztenciával a munkaügyi hivataltól. :-) Lásd: agymosott.blog.hu/2009/03/13/makkoshotyka_elesett

Egyébiránt már azóta mondogatom, hogy az apu meg fia megölése "csak" egyfajta direkt cselekedet volt, hogy kisebbítsék a Cosma-gyilkosságot, mióta elkezdtek azon agyalni, hogy ki milyen hibát vétett, és hányszor, meg ki hugyozott kettőskereszt ívben a tanya mögött a gyújtósnak használt turulól mellett.

@SlamTomi: És még csak el sem kezdtem a cigányozást! képzeld, akkor mi lenne, barátom! :-)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 19:09:39

Ez a tripla skizofrén, szarból gyúrt, kommunista troll által nevelt,zsigerből idióta, agyatlan, gyurcsányista kommunistabérenc is jó azé valamire, ha néha idetéved, legalább az ember kidühöngheti magát rajta.Komolyan úgyse veszi senki, ugyanarra jó, mint a kurvák, az ember levezetheti a feszültségét!
Y I.A. S.T lámpavason fogtok lógni, ha eljő az ítélet napja.És hamarabb, mint gondolnátok.Ti az agyatokat a körmötökben hordjátok, manikűrözni megy ugye, muszáj! na.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 19:13:13

@SlamTomi:

Meg van egy provokátor is.:P De tudod mit, ezek után nem adom meg neked azt az örömöt, hogy reagálok neked.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 19:15:06

Egyébként az a tragédia, hogy itt már simán el lehet képzelni egy ilyen Blikk-szagú hírnek a valódiságát is.:-/

Roxvox 2009.03.19. 19:17:46

magyar=köcsög
cigány=népművészeti cserépedény
Így jó kedves Slam?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 19:18:47

@Mj: Bezony, az ország egyre jobban blikkesedik:))
Ami tegnap még bulvárhír volt, ma már valóság, slajm tomi kedvéért, természetesen a cigány származású gyurcsány miatt!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 19:20:57

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Szeretnél te azért mindennap szembejönni valami Blikkről jött nagy dudájú meztelen nővel, mi?:P

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 19:23:56

A meztelen stimmel, a nagy nem! én vok a kivétel!Bár, szerintem, nem vagyok egyedül azé...:))
Na, meg minden nap? hát, kamasz már elmúltam tee:)))

báró Leopold 2009.03.19. 19:35:39

Enying és Tatárszentgyörgy kb 15 km-re vannak egymástól. El tudnám képzelni, hogy egy elkövetnek egy hasonló bűncselekményt, viszont biztos vagyok benne hogy egy lényegesen közelebbi településen tették volna meg. Nem mondom h lehetetlen amit a nem különösképpen szeretett szomszédaink médiája állít csak felettébb valószínűtlen.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 19:58:30

Jézus egy szent, te ostoba.. nem nagybetű, hát ennyit se tudsz?És ha már kisbetűvel írtam, miért kell még meg is bacnom? Normális vagy te? Amúgy mi az az ateista szar? A táplálékod?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:00:33

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Attól függ mi a nagy.:P A lényeg, hogy arányos testű legyen, nem?:) Különben is, az újság is csak "mindent a szemnek"-ről szól.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:01:50

@YXCVBN:

Ebből szerintem nagyon hamar kitiltás lesz, minek csinálod egyáltalán?

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:03:43

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]: Nos akkor helyesbítek.
A magyar helyesírás szabályai szerint a mondatkezdést és a tulajdonneveket nagybetűvel jelöljük (pl.: Jézus etc.).
Mikor azt mondtam ateista szar vagy, arra gondoltam, hogy egy szar ember (szar a szlengben valami rosszat illetve ócskát jelöl nem pedig a székletet) aki emellett még ateista is ami csak növeli emberi hitványságának mértékét.

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:04:30

@Mj: Mert a világ nem elég. (Hanem elsüllyed, hahaha).

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 20:05:09

@Mj: Lényeg, hogy valódi legyen, és nő, ne műtyúk.És, hogy az éppen trendi divaton kívül, azé még lehessen másról is beszélni vele.Arányos testű, igen, és majdnem tökéletes.
Tökéletes akkor legyen, ha én is benne vagyok:))))))))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 20:09:58

@YXCVBN: Jé, te tudsz értelmesen is írni? Miért nem így kezdted, te elsőre hitvány szarnak tűnő, ostoba senki?Nem utolsó sorban, némi kívánnivalót hagy maga után a helyesírásod, előbb pótold, aztán oktass ki.Amúgy, csak hogy boldog légy, fikarcnyit sem érdekel a névtelenül, arctalanul elmondott vélemény. Ne strapáld magad, nem idegesítesz fel vele. Csak egy név vagy, semmi más, annak is gyerekes.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 20:19:41

Anyu, segíts, megint rájöttek, ugye nem vagyok?
Anyu mindig azt mondta, az a buta, aki mondja!
@Mj: Én ateista vagyok.Illetve, Istent hiszem, de magamban, nem a templomban, mert a hit belül van, és nem tartozik másra, pláne nem az álszent, képmutató, "el kell menni a templomba, mert mit szólnak a szomszédok" típusú emberekre.Csak Istenre, és rám.

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:22:13

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]: Akkor nem vagy ateista csak egyházon kívüli. Igaz, ehhez ismerni kéne a fogalmak jelentését.

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:23:03

@Mj: Miért illetve mit nem értesz?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:27:35

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Majdnem vettem múltkor egy 0% szilikon feliratú pólót.:) Aztán rájöttem, hogy nem szeretném, hogy még gyakrabban nézzék azokat a testrészeimet.:-/ Az a baj ezzel az egész szilikonos agyrémmel, hogy már 16, 18 körüli lányok körében is divat lett Karácsonyra, szülinapra ilyet kérni, holott még a teljes személyiségük sem alakult ki. Borzasztó.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:28:28

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Ez nem ateizmus. Ateizmus pl. az, ha Istennek már a létét is tagadod.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:29:38

@YXCVBN:

Azt nem értem, hogy ha ellátogatsz egy fórumra, miért értelmetlen és kioktató megjegyzésekkel szólsz másokhoz. Mit vársz ettől?

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:30:19

@Mj: Hány olyan lányt látok akik szépek és tönkreteszik magukat mert bemesélik nekik vagy maguknak, hogy nem szépek...

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:30:49

@Mj: Semmit. Csak jól szórakozom.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:33:07

@YXCVBN:

Én is ismerek párat, és elkeserít, hogy mennyien küszködnek korunk egyik tipikus átkával, az önképzavarral. Mondjuk ez a "túlgyúrt" pasikra is jellemző, akiknek kb. ugyanolyan jellegű betegségük van, mint az anorexiásoknak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:34:05

@YXCVBN:

Sajnállak, ha ez a legjobb szórakozásod.:-/

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 20:35:15

@Mj: Igen, az.Borzasztó, hogy már ebben a korban ezzel foglalkoznak.
"Még gyakrabban nézzék azokat a testrészeimet". Ezt nem értem, hisz a férfiaknak csak a 98%-a nézi azt a testrészeid a szemeid helyett, beszélgetés közben, a többiek úgysem fogják, hisz a saját nemükhöz vonzódnak:))))
Mondjuk, az a szülő is, aki megveszi a gyerekének, hát...

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:36:21

@Mj: A csajokat jobban sajnálom, mert ők talán kiszolgáltatottabbak.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 20:37:34

@Mj: helyesbítettem, hogy illetve...nem láttad?
de legyen, tagadom a vallást, az egyházat. így oks?
idemásolom:Én ateista vagyok.Illetve, Istent hiszem,.bocs, ha félreérthető voltam, :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:38:50

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Az a szülő is már a divatos felfogás áldozata. Egyébként meg ruhaszabása válogatja, ha valami lazát veszek föl, ami nem dobja ki annyira az alakot, akkor nem veszem észre, hogy néznek.:-/

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:39:13

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]: Még mindig nem érted. Ha Istenben hiszel akkor nem vagy ateista. Az ateista tagadja Isten puszta létét is.

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:40:16

@Mj: Alapvetően túlságosan is tolakodó lett az erotikának csúfolt valami aminek semmi köze sincs a valódi erotikához.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:44:16

@YXCVBN:

Én is nő vagyok, mégsem érzem kiszolgáltatva magam. Teljesen elégedett vagyok a méreteimmel és az alakommal, soha nem akartam fogyózni, mondjuk nem is volt rá szükségem, de csontváz sem voltam sose. Lehet, hogy szerencsés alkatom van, és könnyen beszélek, de akkor is irigyelhetném azokat, akiknek 120-as mellük van. Mégsem teszem, mert aránytalannak, kényelmetlennek, fölöslegesnek, múló divatnak és kompenzációs személyiségzavarnak tartom. Ráadásul én még gyerekeket is szeretnék, és az sem lenne túl jó, ha megfájdulna a hátam a súly miatt. Egyébként is elfogadom, hogy úgy vagyok jó, ahogy a Jóisten megteremtett.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:46:12

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Oké, ez tényleg csak a te lelkiismereted és Isten dolga.:) Viszont a hitüket gyakorlók számára sem ateizmus az, amit írsz magadról.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:46:49

@YXCVBN:

És mi a másik, ha szabad érdeklődnöm?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 20:47:11

@Mj: Ezek az emberek, szülők, tökéletesen elhiszik, amit a reklámok mondanak? hogy csak akkor lehetnek sikeresek, boldogak, ha mindent megvesznek, amit ott kínálnak? atyaég, mivé lett a világ? Konzumbirkák, villanypásztor előtt ülve, adalékokkal teletömött kaját zabáló, egymástól félő, sivár lelkű, pénzhajhászó,nyomorult lényekké váltunk.Remélem, te majd teszel ez ellen.
Bízom benned.Én már megtettem a magamét, a leányom normális értékrendű,okos gyermek.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 20:48:11

@YXCVBN: bocs, te rosszul indítottál, nem kívánok veled beszélni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:49:51

@YXCVBN:

Mert ipar lett belőle, amiből hatalmas pénzt lehet kaszálni azáltal, hogy az egyedülálló emberek között rengetegen néznek pornót. A reklámjaikat meg persze a képedbe nyomják, így lassan az extrém lesz az átlagos, és ez a szemlélet a mindennapi életre is kihat, hiszen a csapból is ez folyik. Lassan kezdhetném cikinek érezni, hogy még megcsókolni sem akarok más nőket.

Senkiházy/ישראל/ 2009.03.19. 20:52:18

@Mj: Szerintem öljük meg magunkat.

Prakt! 2009.03.19. 20:53:13

Ma kaptam mailben!

Nincs munkaviszonyom, nem vagyok dicsak és nem hordok 120 grammnál könnyebb aranyláncot. A világ egyik legegyszerűbb és legprimitívebb nyelvét beszélem, s rajtam kívül csak a megyénkben félmillióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: "kandesz rakló". Magyarnak hisznek, ha külföldre megyek és nagyon örülök, hogy a magyar politika összekeveri az igazságszolgáltatást a rasszizmussal. Büszkén gondolok anyámra, mindkét apámra és a tizennégy különböző vezetéknevű féltestvéremre. Nem szeretem a Magyar Gárdát, a rosszul helyszínelő rendőröket és az olaszliszkai sofőröket. Itt élek Európa szívében, mégis azt mondják, nem vagyok idevaló.
Enyingen mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk vannak Európa legterrorizálhatóbb magyarjai... Magyarország, én benépesítelek!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:53:14

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Pont a történelem tanítását tartom erre egy jó gyógyszernek, hiszen nemcsak az összetett gondolkodást egyik leginkább fejlesztő tantárgy - így például kevésbé lesz politikailag átverhető a diák -, hanem példát is állít a srácok elé, ráadásul még identitást is formál. Óriási hatalom, és ezzel csak hitelesen lehet élni. Imádkozom, hogy mindig megfelelhessek majd a célnak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 20:54:05

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Mondjuk ezt megértem.:-/ Én meg birkatürelmű vagyok.:) (Szükségem is lesz rá, azt hiszem.)

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.03.19. 20:56:23

Honnan jött ide ez a két álfilozófus?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.19. 20:57:18

@Mj: erre gondoltam, és remélem, sok gyereket terelsz a helyes irányba. Én, mint NEM ateista, kérem majd Istent, hogy segítsen neked ebben.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 21:03:47

@*Nyakas a paraszt gazda*[L42]:

Szívemből köszönöm. Adja Isten, hogy el is tudjak helyezkedni valahol jövőre.:-/

báró Leopold 2009.03.19. 21:31:25

Zero, kérlek nevezd át a posztot "Ateizmus vs hitre". :-)

f.m.j. 2009.03.19. 21:36:52

@Prakt!:

Ez nagyon odaver...:):):)

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.19. 21:47:18

Bármi is bizonyosodjék be, a szélsőjobboldali terroról összehordott hagymázas rémálmok nem dőlnek össze. Viktória hazugságai már fényévekkel előrébb járnak. No de majd Viktor, az EU elnökségéből... vagy nem?

f.m.j. 2009.03.19. 21:53:46

denever:

"...Heller Ágnes és a Heti Hetes „humoristái”, TGM és a NapTV-vel televíziós történelmet író Gyárfás Tamás, egyetemi rektorok és főszerkesztők, Bojár Gábor és Horváth Aladár, volt Postabank VIP listás ügyfelek és mostani helyettes államtitkárok, jó részük tegező viszonyba..."

Ez nagyon ijesztő, hogy ezek lennének ama hőn áhított értelmiségieink, nem? Ezeket hívta össze a jó Ferenc... uhhhhh

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 21:59:54

(@Véraláfutás:

Ez amúgy már több hete kering a neten.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 22:00:33

@fmj:

Már csak Ormos Mária és Krausz Tamás hiányzik...:-/

Véraláfutás 2009.03.19. 22:07:00

(@Mj:

Gondoltam, mivel decemberi a felvétel ;) )

f.m.j. 2009.03.19. 22:11:26

Most itt egy másik hecc, na jó, nem bagatellizálom, akrom mondani tragédia, de felhívnám a figyelmet az utolsó bekezdésre :):):)

hindex.hu/belfold/2009/03/19/gyerekei_szeme_lattara_terrorizaltak_a_cigany_not/

Idézem, ha vki nem olvassa végig: "A szomszéddal, mint mondja, soha korábban konfliktusuk nem volt, és rasszista, cigánygyűlölő megjegyzéseket sem hallottak tőle: már csak ezért sem értik, hogy mi üthetett a fémhulladék-hasznosításból élő V. Jánosba."

Szerintem ezek önmaguktól is elhatárolódnak, ha az érdekük úgy kívánja... ha a cigányasszon képen törüli a purdét az is rassztám lesz :)

gidabiga 2009.03.19. 22:40:44

@fmj:
és az index nagy betűkkel hozza a címlapon.
persze, nem igaz, hogy V. Jánost 25-30-an megverték.
ezek akkor is hazudnak, amikor kérdeznek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.19. 23:23:12

Hehe, a Retek klubon épp egy Nagy-Magyarország-pólós családapáról csináltak riportot.:)

tom_37 2009.03.20. 07:18:20

Egy ismerosom kuldte Ausztraliabol a kovetkezo cikket. Szemmel lathato, hogy "jogvedoink" nagyon belelendultek es nem vesztegetnek egy napot sem, hogy lejarassak Magyarorszagot.
www.smh.com.au/world/financial-crisis-takes-violent-turn-for-europes-poorest-20090313-8x4p.html
A pénzügyi válság Európa legszegényebbjei elleni erőszakba fordul.
...A gyilkosságok megfontoltak és szándékosak: benzin bombát (Molotov koktelt) dobtak be egy roma család otthonába,... Az elmúlt 12 hónapban csak Magyarországon több, mint 18 támadás volt cigány (roma) otthonok és falvak ellen. A 6 haláleset többségére továbbra sincs válasz....
Szoval, ok mar tudjak, hogy a magyarok gyilkoljak a ciganyokat.

redriot77 2009.03.20. 07:40:41

@fmj: pfff, az utóbbi időben a zindex nagyon konkrétan síkra szállt szegény megfélemlített romákok mellett.

Egy-két éve még óvatosabbak voltak, de most már semmi púder.

Az ilyen és hasonló médiumok, és a megélhetési jogvédők hihetetlen károkat okoznak, és még távolabb sodródunk a megoldás lehetőségétől. Ahelyett, hogy a rendőrség begyűjtené, és szigorú börtönökbe zárná a vidéki lakosságot terrorizáló cigányokat, majd jön az EU-nyomás, hogy itten fajüldözés van, és hogy adjunk még több segélyt a szegény üldözött cigányoknak.

Sajnos úgy tűnik, hogy Mohácsit képesek komolyan venni külföldön. Lesz itt még a lovári kötelező nyelv. :/

f.m.j. 2009.03.20. 07:45:10

@redriot77:

Ez az Ausztriából való cikk akkor lenne elfogadható, ha ott virítana mellette a magyar lakosság ellen elkövetett bűnök, de így nagyon nem frankó...

A kötelező lovárit ha bevezetik, na akkor húztam el a "dejajnemistudomhovamehetnék"-be :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.20. 08:26:05

Nincs munkaviszonyom, nem vagyok dicsak és nem hordok 120 grammnál könnyebb aranyláncot. A világ egyik legegyszerűbb és legprimitívebb nyelvét beszélem, s rajtam kívül csak a megyénkben félmillióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: "kandesz rakló". Magyarnak hisznek, ha külföldre megyek és nagyon örülök, hogy a magyar politika összekeveri az igazságszolgáltatást a rasszizmussal. Büszkén gondolok anyámra, mindkét apámra és a tizennégy különböző vezetéknevű féltestvéremre. Nem szeretem a Magyar Gárdát, a rosszul helyszínelő rendőröket és az olaszliszkai sofőröket. Itt élek Európa szívében, mégis azt mondják, nem vagyok idevaló. Enyingen mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk vannak Európa legterrorizálhatóbb magyarjai. Magyarország, én benépesítelek!

Jim Raynor 2009.03.20. 08:30:52

@denever:

ezt én egyszer belinkeltem a kaccsolatra, és kétszer(!) is kimoderálták....:D :D

Mourinho már nem a király 2009.03.20. 08:56:42

Mondjuk mikor derítettek fel utoljára komoly bűncselekményt Magyarországon? Ki gyilkolt Móron? Mit csinál a magyar rendőrség?

f.m.j. 2009.03.20. 09:29:45

@Awkward:
Kicsit lemardtál az eseményekről, Mór elvileg "okés", de igazad van egyébként, engem is bosszant pl Kkunlháza, Tatársztgyörgy, az elkövetők származásától függetlenü

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.20. 10:48:59

@Jim Raynor:

hát a szemétnáci propagandát nem viselik jól arrafelé

Plutonic 2009.03.20. 10:57:30

Gyerekek, kaptam olyan pps-t az enyingi "úriemberekről", hogy az agyam nyílt kétfelé!

Geza 2009.03.20. 11:15:08

@Plutonic:
"Gyerekek, kaptam olyan pps-t az enyingi 'úriemberekről', hogy az agyam nyílt kétfelé!"
Ilyen PPS-t ?
en.wikipedia.org/wiki/PPS_submachine_gun
Hát ez tényleg az agy kétfele nyitására való :).

picur3ka 2009.03.20. 11:24:26

@Plutonic:

Megmondod vagy csak izgatsz?

derelyegrádi szellem 2009.03.20. 11:25:13

@Mj:

"Majdnem vettem múltkor egy 0% szilikon feliratú pólót.:) Aztán rájöttem, hogy nem szeretném, hogy még gyakrabban nézzék azokat a testrészeimet."

Így van, ezt feltétlenül el kell kerülni, így a képet póló nélkül kérjük! :-)

reKorrekt 2009.03.20. 11:32:40

@YXCVBN: anyád picsáját hülyegyerek.

Plutonic 2009.03.20. 12:14:00

@picur3ka: Ezt látni kell! :)
My VIP-ről adatlapok és képek, hozzá a kommentek.
Nagyon durva!
Közzétenném, de nem tudom hogyan.

@Geza: ?DDDDDDDDDDDD
De ne rám célozz, vazzze!!!!! :)))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.20. 13:25:55

@Tűzvillám: Ez meg mennyire gyenge próbálkozás:)))
DDD.De már mondtam , nem érdekelsz.Sajnálatos, és egyben szomorú is, hogy értelmes ember létedre az a legjobb szórakozásod, hogy belépsz ide, és kötözködsz.De ha neked ez jó szórakozás, tedd. Én most írtam neked utoljára.

derelyegrádi szellem 2009.03.20. 14:00:59

Én már nem tudom, de ez a Jászjákóhalmi elfogás (öt cigány férfi) is egyre büdösebb. MN szerint köze van a Tatárszentgyörgyhöz. NNI tagadja, állítása szerint emberei csak azért voltak ott mert a kommandósok az NNI-hez tartoznak.

1./ Ez nem így van, minden megyei rendőrkapitányságnak van beavatkozó alosztálya ("kommandósai").

2./ Ez meg különösen bűzlik:" "A rendőrök megtalálták az autót, abban gázriasztó fegyvert, "rendőri jelleget imitáló tárgyakat (jelvény, mellény, gumibot) és klasszikusan rablásnál használt eszközöket találtak".

"Klasszikusan rablásnál használt eszközök", (szemben mondjuk a betöréshez, autófeltöréshez/lopáshoz használtakkal) nem igen vannak, kivéve esetleg a maszk. Érdemes gondolkodni kicsit rajta, ha maszk/kámzsa volt náluk, miért nem azt mondják.

De első helyen ez:

"A közlemény szerint az autóban öt férfi volt, őket őrizetbe vették és rablás előkészülete miatt az ügyben eljárást indítottak."

A rablásnak "előkészülete" nincs, nem büntetendő cselekmény, következésképpen emiatt senki ellen nem indítható eljárás. Nem hiszem, hogy ezt ne tudnák.

Meg az is nagy baj, hogy a magyar rendőrségnek már élből senki nem hisz. Ilyen ügyben meg végképp nem.

((((Szerintem az van, hogy megvannak, a rendőri vezetők időt próbálnak nyerni, és gyorsan elszaladtak valami utasításért, hogy most mi legyen, mivel az elfogottak - a hírek szerint - cigányok) ))))))

Rorgosh 2009.03.20. 17:32:00

OFF

@YXCVBN:

Kedves barátom, ugyan magyarázd már el nekem, hogy mi köze a vallási meggyőződésnek az erkölcsi értékekhez?!

Tudom, hogy manapság nagy divat hívőnek lenni, az már viszont kissé elszomorít, hogy kevés az olyan közöttük, aki képes is gondolkodni a hitbéli meggyőződéséről.

Szerény véleményem az, hogy bár piciny országunkban megdöbbentően alacsony az egy főre jutó szentek száma - konvergál a nullához - ám a legtöbb ember alapvetően erkölcsösen próbálja élni az életét. Istennel, vagy nélküle.

ON

Nem igazán valószínű ez a teória. Sem a titkosszolgálatos.

Az előbbi azért nem, mert a maffiák általában nem elkötelezettek politikailag. Az enyingi sem különbözik ettől a trendtől, szóval aligha dolgoztak politikai megrendelésre vagy megfontolásból. Az már más kérdés, hogy nyilván nem zavarják el a roma polgárjogi szervezetek által fizetett ügyvédeket...

A titkosszolgálatos buli sem áll meg. Lehet, hogy Szlovákia nem szeret minket, azonban az ország destabilizálása nagyon messze áll a nemzeti érdekeiktől. Ugyanis a politikai instabilitás nem igazán ismer államhatárokat, így jó eséllyel ők lennének a következők, ahová a válság utóhatásai először lecsapnának. Emellett a jelenlegi szituációban egy politikai földindulás kiválthatna egy államcsődöt is, ami nekik is betenné a kaput úgy 10-20 évre. (Ahogy most az egész régió a lengyelek '90-es fizetésképtelensége, és a mi államháztartási hiányunk miatt szív.)
További probléma, hogy ha kiderülne, az olyan incidens lenne, amely maga alá temetné a szlovákok nemrégiben, jelentős áldozatok árán, a gazdasági sikerek révén elért politikai elismertséget, miközben a hazai kormány nemzetközi elismertségén - hogy is mondjam - már amúgy sincs mit csökkenteni.

Sokkal valószínűbb, hogy valami "szokványos" bűncselekményről - akár bosszú, akár példa statuálás, akár valami más - van szó, és az elkövető jól használta ki a hazai politika várható reakcióját, ami hatékonyan befolyásolja, és ezzel bénítja a nyomozást. Miközben - ha ez valamilyen üzenet volt - akkor a célcsoport pontosan tudja, hogy honnan fúj a szél...

Az elkövetők nemzetiségéről viszont nem nyilatkoznék. De nem is az a lényeg, hanem az indíték.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.21. 21:21:25

@derelyegrádi szellem:

Tessék a facebook-os képeimet nézni, azokon is póló nélkül vagyok.:P Mivel pólót az év kb. 5 napján hordok.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.21. 21:28:21

@Rorgosh:

Miért lenne megdöbbentően alacsony az egy főre jutó szentek száma? (Most nem kezdem el sorolni őket, nem is lóverseny.) A szlovákok általában vallásosak, mégis alig van szentjük. Illetve akit szlovák szentnek tartanak, az meg nem szlovák. Vallásosnak lenni meg egyre kevésbé divat ebben az anyagias világban, mégis az emberek többsége lelkiismeretesen próbál élni. (Ami gyakorlatilag Isten igénylése.)

picur3ka 2009.04.16. 12:11:42

Erdekes fejlemenyek vannak Tszgy-rol:

www.mno.hu/portal/629788?searchtext=Tatarszentgyorgy

Mi történhetett a gyilkosság elkövetése, vagyis éjjel negyed egy s az elsőként 0.41-kor a mentőkhöz befutó bejelentés között?

a Gáspár és Csorba família közt előfordultak összetűzések. Néhány héttel a leszámolás előtt nagy rendőri erőket kellett kivezényelni, hogy szétválasszák a két népes társaságot. Rendőrségi forrásunk szerint figyelmeztető lövést is le kellett adni.

Róbert csakugyan nem járt a cigány kocsmába, korábbi törzshelyére, ugyanis kitiltották,

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.02.23. 20:18:58

Azért most érdemes lenne elgondolkodni egy pillanatra: kklacházán vöröshajú, nemcigány gyanusított van előzetesben, a cigánygyilkosságok gyanusítottjai is valószínűleg a többségi társadalomhoz tartoznak.

Miért kell mindig előítélet alapján véleményt alkotni?

Daihelyon 2010.02.23. 21:04:58

@immortalis:

Ez most PrtScr-ért megy vagy mire?

süti beállítások módosítása