Skip to content


       Szűrés lista

A részvétel is fontos

Hírek, részvételi adatok, vélemények:

18:21
17:30-as részvételi adatok szerint 59,28% a részvételi arány. 2006-ban 61,72%, 2002-ben 65,56% volt.

17:33
2 óra 20 perc alatt adtam le a voksomat Zuglóban! Több száz méteres sor! Botrány! Itt a a videó! (Hopp, az Index is erről ír!)

16:25
Elnézést, sütiztünk és szundítottunk egyet a Nagy Ébrenlét előtt. Tehát: 15 órakor a választópolgárok 46,78%-a húzta már be a maga ikszét. 2002-ben 51,78 % szavazott eddig, 2006-ban 48,89%. Ha így folytatódik, talán meglesz estére a 60 százalékos részvétel.

14:20
Szavazott már Seres Mária, Dávid Ibolya és Mesterházy Attila is. Fényképek sajnos nincsenek, pedig szívesen megnézném az utóbbi kettő erőltetetten bizakodó mosolyát.

13:50
Elkezdték megsemmisíteni a kopogtatócédulákat.

13:45
A választás első halottja, pedig bíztam benne, hogy idén nem lesz, annyira tragikus dolog ez. Mindössze 58 éves volt az asszony, aki a Veszprém megyei Berhidához tartozó peremartoni városrész 5-ös szavazókörében, a művelődési házban rosszul lett. Kórházba szállítás közben, a mentőhelikopterben hunyt el. Nyugodjék békében.

13:45
Pesterzsébeten már 28 forintért lehet egy szavazatot vásárolni. Zuhannak az árak, elvtársak!

13:40
A 13 órai részvételi adatok szerint a választók 35,88 %-a szavazott. 2002-ben ez a szám 40,2 volt, 2006-ban pedig 38,2. Hol van a változást akaró tömeg? Remélem a kajakóma után megindulnak voksolni.

13:16
Akár két órán át is sorba kell állniuk az igazolással szavazóknak Pécsett vasárnap, sokan feladják és hazamennek – közölte több várakozásra kényszerülő állampolgár is az MTI-vel. Papp Judit, a helyi választási iroda vezetője jossz jogszabályokkal és a lakhelytől eltérő helyen szavazók magas számával indokolta a kialakult helyzetet. Utalt rá, a törvény mindössze egy helyen teszi lehetővé az „igazolásos szavazást”, a baranyai megyeszékhelyen pedig több mint ezer ilyen szavazót várnak.

Üzenjük a várakozóknak: Ne adjátok fel! Spuri haza rántotthúsozni, aztán erőt gyűjtve tessék visszaállni a sorba, este 7-ig van idő!

13:03
A délig leadott szavazatok megsemmisítését kéri az a képviselőjelölt, aki vasárnap délelőtt törvénysértés gyanújával már tett bejelentést a baktalórántházi választókerületi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi és az Országos Választási Bizottságnál.

A jelölt azt írta: „Mindez ideig hathatós intézkedést nem tudtak hozni a csalássorozat megakadályozására, ezért 12,00 órai hatállyal semmisítsék meg az eddig leadott szavazatokat.”

Hol él ez a jelölt? Ez egy következmények nélküli ország, úgy csalhatsz, ahogy csak szeretnél, nem lesz következménye, nem lesz szavazatmegsemmisítés, nem lesz új szavazás ...

11:46
A 11 órási részvételi adatok szerint már a választók 24,78%-a leadta a voksát. 2006-ben ekkor 27,23%, 2002-ben pedig 26,36% volt a részvétel. 60%-64%-os részvételre tippelek.

11:05

Celldömölkön egy választó a bizottság elnökének kérése ellenére kivitte a szavazólapokat a szavazóhelyiségből és közölte, hogy ezeket a nála lévő értesítővel együtt elégeti a szavazóhelyiség ablaka alatt. Nagy spíler ez a csóka, miért nem egyből a szavazókört gyújtotta fel?

11:00
Nocsak, nocsak ... Baktalórántházán "szervezett szállítást és tiltott szavazói adatbázis használatát észlelték". Nyírjákón, Rohodon és Kemecsén szintén, ahol "huszonhat autó viszi szavazni a választókat, akik egy adatbázisban biztos pártválasztóként szerepelnek".
Hát mi folyik Szabolcsban???

10:53
Ki korán kel ... miniszterelnökséget nyer. Belegondoltam a helyzetébe, kvázi 11 óra múlva miniszterelnök lesz. 8 évnyi semmittevés után újra Hatalom és valami irdatlan mennyiségű munka. Egyáltalán van olyan területe az államnak, ami jól működik? Na, ez mind a nyakába szakad pár óra múlva. És tudja, ha "elkúrja", akkor neki vége, a Fidesznek vége, és bizony akkor jön a Jobbik ...

(Fotó: Barakonyi Szabolcs)



09:51

A 9 óráig a szavazók 10,23%-a szavazott, 2006-ben 11,39%, 2002-ben 8,81% volt ekkor az arány. Én is lépek, elmegyek szavazni.

09:31
Kiderült, ki a legtökösebb 128 505 magyar állampolgár, akik reggel 7 óráig már leadták a szavazatukat. Vasárnap.
Ezzel máris 1,61%-os a részvétel, 2006-ben ekkor 1,66%, 2002-ben 1,41% volt. Vagyis mi szűrhető le ebből? Az, hogy van egy masszív 100 ezres koránkelő állampolgártömeg.
(Amúgy jó reggelt mindenkinek, az estére félretett italmennyiség egy kicsit megcsapolódott az esti pompás Real Madrid - Barca 0-2 során. Ne sírj Eric, még lehettek bajnokok!)

Címkék: választás voks10

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr581911277

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Választás 2010 - VÉGEREDMÉNY a fogadóirodák szerint 2010.04.11. 16:43:47

Dübörög a választás, de milyen eredménnyel?Elő az apróval, megtippelheted!Az egyik népszerű fogadóiroda az alábbi szorzókkal fizet: Hány százalékot ér el a Fidesz az első fordulóban? (A Fidesz-KDNP listájára leadott szavazatok aránya az első fordu...

Trackback: Választás 2010 - Szavazószállítás szervezetten Szabolcsban - Hogyan ábrázolná ezt Török Gábor?:) 2010.04.11. 16:43:18

ma.hu:"Törvénysértés gyanúja miatt a baktalórántházi választókerületi, a területi és az Országos Választási Bizottsághoz fordult a körzet egyik képviselőjelöltje, mivel szervezett szállítást és tiltott szavazói adatbázis használatát észlelte a tér...

Trackback: Polgári engedetlenség - UPDATE 2010.04.11. 16:29:57

UPDATE A polgári engedetlenséget úgylátszik nem csak én gyakorlom, hanem a CBA vezetősége is, csak kissé nagyobb tételben és konkrétabb céllal: Most voltam az egyik áruházukban, ahol ma is osztogatják azt az elvileg kereskedelmi célú reklámújságjukat, ...

Trackback: Választási kocsma 2010.04.11. 11:05:35

A pártok nemcsak a mocsokba húztak bele a véghajrában, de humoruknál is voltak az utolsó napokban. Én legviccesebbnek a lelkes szocialistákat találtam, nekik adnám az "Év Felhőtlen Kacagása" díjat. Ők

Trackback: Az első szavazó 2010.04.11. 10:33:29

A mai nap abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én ellenőrizhettem a szavazatokat gyűjtő doboz lezárását. Sokan talán nem tudják, hogy kerül oda, így néhány szót ejtek róla.Ha elmész szavazni, láthatod a dobozt, amibe be kell dobni a borítékot. ...

Trackback: Meg lesz a kétharmad? 2010.04.11. 09:45:41

Szavazás este 9-ig. Tippeljetek!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arlequin 2010.04.11. 15:10:53

@Lone Wolf: @Seduxen: @El Topo (Sgt. Elias): igen persze. lehet itt sagákat irogatni, de nekem erőteljesen unalmas és tényrágó, valamint a materialista sokszínűségen élvezkedő. elnézést, én ilyen konzervagyú vagyok. hawking is csak pörgeti a mókuskereket, de shakespeare-t, józsef attilát, bolyait pedig pláne többre tartom, nem is szólva hamvasról. hawking kedves-aranyos, de mindössze ennyi. nem képes a tudományos.anyagelvűség szó-és-értelemkorlátjaiból kitörni. csak magyaráz. de értelmet nem ad. játékszernek mutat be. miközben játszunk.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.04.11. 15:14:13

@eric:

Nyugodtan lehet előre inni az MSZP bőrére.

Egy lényeg, hagyjál bőven az üvegben, mert visszagondolva, 1998-2002 közötti időszakra, szükséged lesz rá.

Spiritmonger 2010.04.11. 15:17:29

@.Pierre Bezuhov.: és mondd, igazság tudója, mikor kell robban rettegni a MEASZ-nak?

Kicsit Karcos 2010.04.11. 15:22:48

@El Topo (Sgt. Elias): ha mindenképpen véralgebrai levezetést szeretnél: 130 350 ember hal meg évente Magyarországon, azaz 10 millióból kb. 4 percenként 1, azaz 40 millió emberpercenként 1. Ha 5 millió választó fejenként átlagosan 5 percet tölt el a szavazóhelyiségben, akkor összesen 25 millió emberperccel számolhatunk, ami inkább valószínűvé, mint nem valószínűvé teszi azt, hogy valaki éppen a választás közben hal meg, főleg, ha tudjuk, hogy a kiskorúak, akik ritkábban hajlamosak meghalni, nem választanak.

Perverzsrac 2010.04.11. 15:23:26

Techinkai kérdés: Tudja valaki BIZTOSAN mi történik ha valaki átszavazó körbe megy igazolással, de este 7.-ig nem jut be a szavazókörbe mert sorba áll? Szevasz viszlát, vagy a sort meg kell várniuk?
Mert ezt nem találom...

Kicsit Karcos 2010.04.11. 15:24:07

Nagyon várom már Paul Lendvai cikkét a Standardban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.11. 15:24:51

@arlequin:

Hála Istennek a világ sokszínű. Kinek a pap, kinek még az sem. Nekem Hawking sokat adott, Sagan még többet. Természetesen nem jelenti azt, hogy lemondanék miattuk József Attiláról, vagy Shakespeare-ről.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.04.11. 15:25:48

@.Pierre Bezuhov.:
Esetleg attól, aki csak kifele szedeget a kalapból, de bele nem pakol :)
esetleg:
pl.: 2000 HuF/szavazat. Lehet választani: szavazol vagy a pénzt választod. Ha szavaztál, a pénzt a párt kapja, ha nem akkor el lehet inni/játékgépezni/enni a zsét.
Szerintetek hány norvég szavazna?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.11. 15:26:56

@Kicsit Karcos:

Mondjuk ebben lehet valami, csak nekem akkor is bizarr kissé. Micsoda méltatlan halál a szavazókörben beadni a kulcsot.

Perverzsrac 2010.04.11. 15:28:06

@Kartal (beleszól): türelem az van:) keresem... köszi

Higany 2010.04.11. 15:28:51

@Max.: 78 éves. A nyugdíja több, mint amit fiatal mérnökként keresek. (az özvegyi nyugdíjával együtt persze) Összegszerűen elég sokba volt neki (is) a Bajnai-csomag.
"Mindig rájuk szavaztam" (legalábbis így emlékszik...) "Csak azért nem szavazok a Fideszre, mert ott van az Orbán", mindezt úgy, hogy igazából az MSZP sem tetszik neki. Felhúztam magam amikor bevallotta, hogy az MSZP-nek adta a kopogtatót, mert "ők jöttek először". Mondom, ha az MSZP-re szavazol, az elmúlt 8 évre szavazol. "De hát nem is volt olyan rossz."
De inkább nem boncolgatnám tovább ezt a jelenséget, mert azért a Nagyiról jót, vagy semmit :)

Perverzsrac 2010.04.11. 15:30:24

méghogy törvénymódosítás a megoldás...lófaszt. Csak egy szavazuókörben több asztal és több fülke és nagyobb bizottság kell oszt máris működhetne az átszavazás rendesen. Könnyű a törvényre kenni...

Perverzsrac 2010.04.11. 15:30:59

"Papp Judit, a helyi választási iroda vezetője jogszabályokkal és a lakhelytől eltérő helyen szavazók magas számával indokolta a kialakult helyzetet. Utalt rá, a törvény mindössze egy helyen teszi lehetővé az "igazolásos szavazást", a baranyai megyeszékhelyen pedig több mint ezer ilyen szavazót várnak. Hozzátette, hogy az érintett szavazókör tíztagú bizottságára nemcsak nagyobb adminisztrációs teher hárul, ők azok, akik a mozgóurnát viszik a börtönbe, kórházakba, s oda, ahova még szükséges.

Megjegyezte: őt is többen felhívták telefonon, hogy számon kérjék rajta az "áldatlan állapotokat", de nem tud mit tenni. A mindenki számára megnyugtató megoldás jogszabály-módosítás, több szavazókör kijelölése lenne - tette hozzá."

arlequin 2010.04.11. 15:31:10

@El Topo (Sgt. Elias): a sokszínűség egyfajta hierarchiában jelenik meg. minél lejjebb mész, annál sokszínűbb, minél feljebb annál egységesebb. tőlem igazi tanulmányaim csak elvették gyermeteg ábrándjaim és a végén - úgy mondják - megmarad a pőre valóság.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.11. 15:35:04

@arlequin:

Legfeljebb marad a pőre valóság. Én nem félek attól sem.

Higany 2010.04.11. 15:36:12

@Perverzsrac: 71. § (1) A szavazatszámláló bizottság elnöke 19 órakor a szavazóhelyiséget bezárja. Azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy annak előtérben tartózkodnak, még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja.
(2) A szavazás lezárása után szavazatot nem szabad elfogadni.
www.valasztas.hu/hu/parval2010/349/349_1_3.html

arlequin 2010.04.11. 15:36:55

@El Topo (Sgt. Elias): "Micsoda méltatlan halál a szavazókörben beadni a kulcsot."
mintha puhulnál testvér. miért lenne méltatlan? az egész szavazás értelmetlenségét mutatja ez is. a szmoszédban most lett öngyilkos egy 19 éves fiatalember 'szerelem-visszautasítás' miatt. most akkor mi a méltatlan. nagy kár amikor alapokról kell szavazni. ott nagy sötétség van. itt is.

@Kicsit Karcos: igen-igen! a rettegőket én is várom. meg is érdemelnék, hogy folyamatosan rettegjenek, mint az állatok, és senki, de senki ne menjen értük ;-DDD

Kicsit Karcos 2010.04.11. 15:38:36

@Perverzsrac: eleve nem tiszta nekem, mire jó ez az átszavazás: ha XY az A körzetből, ahol lakik, átkéri magát a B-be szavazni, mert ott van dolga, akkor miért a B körzet jelöltjei közül kell választania, miért nem küldik B-be az A-ból átjelentkezettek szavazólapjait?

Nem értem ezt a többlettehert sem, a B-ben lakó választók mind B-ben szavaznak, tőlük senki nem kéri át magát máshová?

És ha így van, és előre kellett regisztrálni, akkor nem lehet erre felkészülni?

arlequin 2010.04.11. 15:39:43

@El Topo (Sgt. Elias): attól nem is kell félni. abban nincs félelem. igaz bátorság sincs benne, legalábbis nem úgy ahogy gondoljuk. ott örvendezünk még a szociknak is! ;-)

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.04.11. 15:41:21

kiba blogmotor....
Szóval szavaztam :)
@.Pierre Bezuhov.:

Mondjuk nem kellene annak szavazati jog, aki csak kifele szedeget a kalapból, belefele meg nem pakolgat.
Esetleg így:
2000 HuF/választópolgár, előzetes regisztráció. Szavazol vmelyik párta -> az a párt kap 2000 HuF-t. A pénzt kéred (eliszod, ételt veszel rajta, mind1) -> nem szavazol.

Szerintetek hány norvég szavazó lenne?

Humgor 2010.04.11. 15:42:04

Sziasztok!

A részvételi arányról. Nagyon sok kommancs már nem tudott nyugodt szívvel az Msz(M)P-re szavazni, másra meg nem tud, így inkább nem ment el....

A többiek viszont igen! :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.11. 15:44:35

@arlequin:

Ördög tudja. Én inkább vágnám föl a hasamat egy jó nő miatt, mint hogy a szavazóhelységben kapjak szívattakot.

Kicsit Karcos 2010.04.11. 15:45:09

@arlequin:

Bevezetés: "Rechtsruck erwartet - Umfragen: Fidesz wird sozialistische Regierung ablösen, rechtsextreme Jobbik ins Parlament einziehen"

Tárgyalás: "Mesterhazy sieht drei Parteien im neuen Parlament: Außer Fidesz-MPSZ und MSZP die Jobbik-Partei, die er als "extrem rassistische, ausgrenzende Partei" bezeichnet."

Meglepetés, a Jobbiktól is "idéznek": "Gabor Vona, Premierkandidat von Jobbik, betonte laut Ungarischer Nachrichtenagentur MTI, er hoffe auf einen Wahlsieg von Jobbik."

derstandard.at/1269449344608/Parlamentswahl-in-Ungarn-Beteiligung-niedriger-als-2006

A vezércikk gondolom este lesz fent Paul Lendvaitól, ezt még nyilván nem ő írta.

Solmenir 2010.04.11. 15:45:15

A XIII. kerületben igazolással szavazóknak cirka másfél órát kellett sorba állni. Tényleg tök jó, hogy egyrészt vidéken lehet menni polgármesteri hivatalba igazolásért, aztán meg állhatsz sorba órákon át....

img340.imageshack.us/i/img0036r.jpg/
img163.imageshack.us/i/img0035kk.jpg/

Pici sor. Épületen belül még folytatódott tovább.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.11. 15:46:16

@arlequin:

Hohó, ha tudnád hányan félnek életre-halálra a valóságtól!:)

nyugatioldal 2010.04.11. 15:48:14

@Kicsit Karcos: Szerintem arról van szó, hogy azok akik ott szavaznának most szépen hazamennek, mert nem akarnak várakozni.
Erre megoldás lehet részben, ha 7 után is nyitva marad a körzet.
De egyébként vicc...

szabogyula 2010.04.11. 15:48:37

@.Pierre Bezuhov.:
Figyu már ! Akkor este 7-kor kihúzzák a lehalgatóberendezéseket a konnektorból ?
Nemtudom ezt már láttad ?
csabosz.posterous.com/a-masok-elete-teljes-film-felirattal

Egy súlyos film a szocializmus sötét éveiről . Másfél óra . Ajánlom mindenkinek , este helyszinelők helyett . Megható .

arlequin 2010.04.11. 15:48:50

@El Topo (Sgt. Elias): az ördög tudja. retteg is ;-)))

@Kicsit Karcos: teli lesz holnap vele minden. csak nem szabad megijedni. az osztrákokat kinyírták.

Kicsit Karcos 2010.04.11. 15:58:03

@arlequin: történt pár furcsa baleset mostanában Európában szélsőjobbosnak minősített politikai vezetőkkel. De ki mondta, hogy a sikert ingyen adják?

Füsilier 2010.04.11. 16:03:44

Nem tudja valaki mi a helyzet Ferihegyen....?? Hány "charter" jött/jön?

Lone Wolf 2010.04.11. 16:06:49

@Lone Wolf: opps bocsi. elnéztem 46,78% volt du. 3-kor

Kicsit Karcos 2010.04.11. 16:07:43

@Füsilier: én inkább arra lennék kíváncsi, hogy az este 7 után induló járatokon hányan lesznek olyanok, akik a mai eredmények alapján elveszítették országgyűlési képviselői mandátumukat.

Kicsit Karcos 2010.04.11. 16:11:40

@Kicsit Karcos: szinte látom az előkészített bőröndöket, nokiás dobozokat és borítékokat, rajtuk feladóként Nicholas Haggio Brazíliából, bennük csak oda jegyek ma éjjeli indulásra...

Lone Wolf 2010.04.11. 16:12:48

@törökszultán: Huhh. Tudom melyikről beszélsz, és részleteket már hallottam/olvastam belőle, d e a teljes műhöz még nem volt szerencsém.

Füsilier 2010.04.11. 16:14:56

Mondjuk a hagyó biztos nem savazott..!!

"Értesülésünk szerint Hagyó Miklós a felelősségrevonás elől Izraelbe menekült, amellyel nincs kiadatási szerződésünk.

"

Lone Wolf 2010.04.11. 16:15:04

@Lone Wolf: Most nézem... Benn van abba a DVD-nyi e-bookban amit múltkor húztam le. azt hiszem , napokban be is pótlom.

törökszultán 2010.04.11. 16:18:23

@Lone Wolf: Tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról. Európa Kiadó 1990.

jozicsenko 2010.04.11. 16:21:47

úgy nézem, szunyálnak a blogmaisterek, megyek én is pihenek, 7 után rettegés élőben!

Füsilier 2010.04.11. 16:22:04

Budapesten már ötven százalék felett járt délután három órakor a részvételi arány, országos átlagban pedig a választók 46,78 százaléka ment el választani. A legkevesebben Baranyában voksoltak, ott 43,54 százalék az arány. A voksolás este 7 órakor zárul, és várhatóan 11 óra körül lesz nem hivatalos ... (OrientPress Hírügynökség)

Lone Wolf 2010.04.11. 16:27:46

@törökszultán:
@Lone Wolf: "Most nézem... Benn van abba a DVD-nyi e-bookban amit múltkor húztam le. azt hiszem , napokban be is pótlom."

Már neki is álltam jobb ötletem úgy sincs rá hogy mivel üssem el az időt estig. ;)

dr. Aullah 2010.04.11. 16:36:39

Régebben is volt ilyen nagy sor? Mert a régebbiekkel nem törődtem... csak kiváncsi vagyok.

Asidotus 2010.04.11. 16:38:57

Eric azért tegnap rendesen lejáratta magát a butaságaival az NST-n. Égőbb volt, mint a Real Madrdi produkciója...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.11. 16:42:06

@Nűnű:

öööö, ez hogy is jön a választási posthoz? Beszéld meg vele privátban, én nem értek a focihoz.

Max. 2010.04.11. 16:52:46

Feljebb valaki ezt megjósolta előre, valahogy pont úgy, ahogy az most történt:

www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20100411-valasztas-2010.html#4

Perverzsrac 2010.04.11. 16:53:25

@Kicsit Karcos: én pont azért szavazok máshol mert a helyi jelöltek közül nincs akire szívesen tenném:) Szóval inkább arrébb mászom egy kerülettel és voksolok oda valakinek valami nagyon faxányos jelöltet:))))

Perverzsrac 2010.04.11. 17:00:22

mai tippünk: 65%os végleges részvételi arány:)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.04.11. 17:13:05

@Max.: Kicsit sem gyanús, hogy a 2 egyetemi városban, Pécsett és Szegeden, szopatják az egyetemistákat a lakóhelytől távol történő szavazással...

szabogyula 2010.04.11. 17:16:43

Ezzel a képpel ünnepelem , hogy 2 óra múlva a Népszabadság és a Népszava ellenzéki újság lesz .
nol.hu/mozaik/lezuhant_egy_vitorlazorepulo_budaorsnel
Kategória : abszurd

Feuer Frei ! 2010.04.11. 17:33:49

Szerintem is 65 % körül lesz a részvétel.
Kossuth térre ki jön pezsgőzni? :D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.11. 17:34:16

Bassazamegakurvakibaszottisten!
A távolszavazási igazolást nem tudtam felvenni a Postán mert pénteken jött meg. S emiatt semmi esélyem nem volt szavazni! Elhajottak a picsába! Hogy ezt két választási iroda nem tudja egymással lebeszélni! A faszkivan!!!

Horizont 2010.04.11. 17:36:26

Nem értem meg, hogy miért kell órákat sorban állnia annak aki nem a lakóhelyén akar szavazni? Nem lehet ezt gördülékenyen intézni? Büntetik azokat akik így is szavazni akarnak? Megáll az eszem. És azokon is akik nem mennek el szavazni! Azok, akik itt él köztünk, el is tudnának menni, de szarnak az egészre? Miért??

@ostoba 8o: 18 éves nő a pilóta??!! Nem szeretném ha az én kertemben landolna egy ilyen, mondjuk a fejemen, vagy elég ha a kutyámat agyonnyomja:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.11. 17:38:26

2 óra 20 percet álltam sorban!

És így kell a törvény szerint, mint megtudtam ...

Lone Wolf 2010.04.11. 17:48:01

@Horizont: "Nem értem meg, hogy miért kell órákat sorban állnia annak aki nem a lakóhelyén akar szavazni?"

Ezek az esetek az egyetemi városokban történnek. Tippelj, hogy elsősorban kikre fognak szavazni az egyetemisták? Nem az MSZP-re az egyszer biztos!

Úgyhogy, akik ott voltak, és megunták, azoknak azt tanácsolom, hogy menjenek vissza, és csak azért is adják le a szavazatukat!

Kartal (rezervált) 2010.04.11. 17:49:12

@ostoba 8o: most miért? szakközepes voltam, nálunk is voltak vitorlázórepülők az osztálytársaim között, és nem voltunk még 18 évesek.

tryclops 2010.04.11. 17:55:40

Helyzetjelentés: VI. kerület, Eötvös utca - kb 60 perc sorban állás volt nekem, de a sor csak nagyobb lett.
f.

belzebubó 2010.04.11. 18:03:39

@Horizont: 15 évesen lehetsz vitorlázórepülő pilóta Svédországban. Legalábbis20 éve még lehettél. 15 éves landolhatna nálad? :)))

Horizont 2010.04.11. 18:16:22

@belzebubó: Ha kérhetem ne landoljon nálam senki. :) Semmilyen korosztály se! Tudom nem lehet a kor alapján semmit megállapítani, mert van gyerekes nagykorú, és felnőttes kiskorú is, csak meglepődtem, hogy egyedül repked és landol 18 évesen :)

Képzeld már előbb hallottam, hogy a Klubrádión ki vezeti, elemzi a választási műsort este?
Babarczy Eszter és Bauer Tamás!! Szép páros:)

Lone Wolf 2010.04.11. 18:16:25

www.valasztas.hu/hu/parval2010/352/352_0_index.html

59,28%-os arány. jól mondta az aki 65% körülire tippelte a végeredményt.

belzebubó 2010.04.11. 18:18:31

@Horizont: Úgy hallottam megy Gyuribá is.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.04.11. 18:18:41

@zero:
bazd, akkor én sokkal jobban jártam :)
1:45 oda, körbepusziltam Anyámékat, ettem egy kis kakaspaprikást, szavaztam, 1:45 vissza :)

Zuzu Petals 2010.04.11. 18:18:47

@Lone Wolf: Pont ezt akartam írni. XI. kerület (BME - 17000 nappalis) + 2800 szavazó, és ezt napokkal előre tudták, még azt sem mondhatják,h meglepte őket a nagy tömeg. Egy héttel húsvét után sokan nem akartak haza menni, mert az utazás is állati drága, átkérték magukat. Elképesztő, mekkora férgek ezek. A mai napon még a tömegközlekedés is ingyenes kellene hogy legyen, erre jönnek egy ilyen hányinger húzással.

Kodomo 2010.04.11. 18:19:05

@Noname Cowboy: Ha igazolást küldtek, akkor a két választási iroda rég lebeszélte egymással.
5 nap van arra, hogy kézbesítsék (akkor lehet utoljára igazolást kérni levélben). Nem inkább a Posta a hunyó?

Lone Wolf 2010.04.11. 18:21:02

@Zuzu Petals: Ebben az esetben a kérdéses szavazókerületek még éjfélkor is nyitva lesznek!

Horizont 2010.04.11. 18:23:35

@Lone Wolf: Na de így mikor lesz eredmény??

Lone Wolf 2010.04.11. 18:25:44

@Horizont: Sokára... Ami +lehetőség a csalásra... :-/

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.11. 18:25:47

@Kodomo: Háát mivel nekem kellett volna az igazolással regisztrálnom de ezt annak hiányában nem tudtam megtenni. Van nekem ajánlott átvételim. Csak mire hazaértem addigra a posta bezárt.

Kodomo 2010.04.11. 18:35:33

@Noname Cowboy: Hát akkor te vagy a hibás. :)
Találkoztam olyannal, akinek nem találja a posta a tértivevényes levelét.

Hannibal22 2010.04.11. 18:36:14

@ingenium rusticus: 66,6 százalékos részvétel mellett a patásé a miniszterelnöki szék:)

jozicsenko 2010.04.11. 18:40:46

most voltam barátnővel, huhhhh

iszonyat sor van

helyi konteo szerint azééé, mert a java egyetemista és ők nem szavaznak az mszp-re

végülis van benne valami (egyébként van benn 2 fülke? nem hiszem el, hogy nem lehetne gyorsítani, mindegy: demokrácia, ollé!)

Hannibal22 2010.04.11. 18:45:44

Nehéz szülés volt...még a szavazófülkében is hezitáltam,hogy egy faxt rajzoljak a lapra vagy a nácikat erősítsem.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.11. 18:48:27

@Kodomo: Miért lennék én hibás! Csak mert a munkából nem értem haza, hogy átvegyem a levelem. Mert én mentem volna. Csak addigra a posta zárva volt!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.11. 18:58:37

Két és fél perc! És kezdődik az elszámoltatás.... Pintérrel.. :)

Homeoffice 2010.04.11. 19:04:01

LOL
Ibi arcát akarom majd látni:)))

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.04.11. 19:18:31

@Horizont: @Lone Wolf: nem kis alakalom nyílik a csalásra. Egyrészt több ezer embert hol tudna néhány szavazatszámláló civil elkülöníteni, másrészt fáradtak lesznek, sok lesz a szavazat és akik a tömeget figyelik, azok nem tudnak ott lenni az urnák mellett.

Horizont 2010.04.11. 19:24:46

@Bemmbemm:
Én mindig nagyon óvatosan kezelem a csalás kérdését.
Csak akkor hiszem el ha bizonyíték van rá. Akkor viszont elvárnám az intézkedést.

Kodomo 2010.04.11. 19:31:17

@Bemmbemm: Az lenne a csalás, hogy beállna még jónéhány szavazó, akik egyébként nem értek volna oda 19-ig?

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.04.11. 19:54:44

Azért arra kíváncsi leszek, mikorra végeznek az ominózus szavazókörökben. Mert addig semmi infó nincs a végeredményről...

arlequin 2010.04.11. 20:29:18

@Horizont: csak akkor csalnak, amikor tudnak. tehát mindig, életelemük a csalás. az intézkedést ne várd el, 2002-ben is csaltak és a fidesz simán benyelte. mindezt csak azért csinálják, hogy csalhassanak.

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]: ha a figyelők nem figyeltek oda akkor megint többszázezres csalást tudtak véghezvinni. ezt nevezik demokráciának. jó reggelt!

Horizont 2010.04.11. 20:38:15

@arlequin: én nem tudok úgy élni, hogy állandóan erre gondoljak, hogy :csalnak, csalnak! Ha van bizonyíték oké, de ha nincs akkor meg hiába rágódunk ezen. De csak azt hajtogatni, hogy úgyis csalnak, meg úgyis csaltak azért ez túl nagy általánosítás. Vagy te többet tudsz konkrétan?

arlequin 2010.04.11. 20:47:35

@Horizont: 2002-ben is volt rá bizonyíték. nem lehet így élni? dehogynem. most is lehet. csalnak? folyamatosan. nézzél utána kinek a kezében van a választási rendszer.

Horizont 2010.04.11. 20:57:02

@arlequin: És miért nem lett belőle világraszóló botrány??
Már így is túl sokat "tudok" már egyáltalán nem akarok többet tudni, tényleg jobb ha hülye marad az ember. Most is először olyan dühös lettem, káromkodtam mint egy (női) kocsis, aztán kínomban röhögtem, mostanra meg mély szomorúság vett rajtam erőt, nem hiszem el, hogy ilyen országban élek. Vagyis el kell hinnem miután itt élek. :(

arlequin 2010.04.11. 21:04:21

@Horizont: én ebben nőttem fel. 20 éve vagyok vele tisztában. gondoltam hát nevetgélek egyet a hülyéken ;-)))

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.04.11. 22:04:46

Srácok, azért azzal ugye tisztában vagytok, hogy egy ilyen szituációban az alkotmányos alapjogukban vannak korlátozva emberek. Valamelyik jó apparatcsik meg OVB általi törvénysértést emleget. Kiváncsi vagyok, az élére áll-e Vona? Mi lesz a jelenlegi MSZP kormány és külön Lendvai nyilatkozatára.

B+, nem igaz, hogy nem látták előre, hogy mennyien szavaznak máshol.
Vagy esetleg direkt volt? Este hétkor lezárjuk az urnákat, oszt' jónapot.
Ismert ugye a procedúra (hahó srácok 2010 van, nem füstjelekkel kommunikálunk), minden adatodat megadtad, tudnak a pártszimpátiádról (lásd szoci adatbázis, Kubatov). Hol szavaztok? A maszop (Bár ide a másik nagy párt neve is kerülhetne) utolsó (hagyományos) végváraiban, amit nem hagyhatnak elesni (gyengülni). Igen srácok, leszólhattatok volna a szavazókörbe, hogy kétezer embert vártok, de hatezer fog menni... de nem akartatok, ugye? Anyádat nézd ennyire hülyének.

Szóval ennek az élére állhatna Vona :)

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.04.12. 06:23:24

Ez hülyeeeeee:

"Lendvai Ildikó pártelnök „Kubatov-szavazókról” beszélt, akik szerinte az utolsó pillanatokban jelentek meg a szavazóköröknél (erről még lesz szó). Utalt rá, hogy az igazolással szavazók miatt sok helyben lakó nyugdíjas nem tudott szavazni, mert nem tudta kivárni a sorát."

via:
index.hu/belfold/2010/valasztas/hajszalra_a_ketharmadtol_a_fidesz/

süti beállítások módosítása