Skip to content


       Szűrés lista

Szenzációs hír: Göncz Kinga első önálló ötlete idén

Breaking News: Göncz Kinga él, mozog, dolgozik!
Mivel úgy érezte, nem sok tennivalója akadt, mert a környező országokban a magyarok helyzete csodálatos, mesébe illően jobbra fordult, Szlovákiában Slota minden hétvégén halászlét főz Bugár Bélával, Romániában az autónómia fényesen bevált, Szerbiában együtt mulatnak a szerb és magyar fiatalok, minden magyar drogfutár haza lett már hozva Dél-Amerikából, az összes elvtárs már ki lett nevezve nagykövetnek, ezért egy nagyívű, teljesen önálló kezdeményezést tett le az asztalra.

"Nemzetközi Népirtás Elleni Központ megalakítását tervezi Magyarország; a budapesti intézet célja egyebek mellett a világban kialakuló konfliktusok előrejelzése lenne" - jelentette be.

Azóta mindenki csak gratulálni tud Kingának, a minisztériumban összesúgnak a háta mögött: Te, egy volt pszichiátertől ilyen remek ötletet. Ebből nagy jutalom lesz év végén!

Gyurcsány is lecsapott az asztalra: Ez az Kinga! Látod, bár későn érő típusnak tűnsz, és -valljuk be férfiasan magunk között: én vagyok az igazi külügyminiszter - csak beért a munkád! Nem hiába neveztelek ki! - dőlt hátra a elégedetten a székében Gyurcsány.

Az ENSZ is forró dróton gratulált: yes, it's a good idea and good job, Mrs. Göncz!

Még egy kis idézet, Kinga asszony szájából:
"Magyarországnak érdeke, hogy minél stabilabb legyen a világ, minél kevesebb olyan gócpont alakuljon ki, ahol a felgyülemlő feszültségek kiterjedő konfliktusokhoz, akár népirtáshoz vezetnek. A népirtás elleni központ adatokat gyűjtene, monitoringozná a folyamatokat."

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr11637708

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: alternatíva 2008.09.28. 21:38:29

Európai párbeszéd vs. Slota pár beszéde Ki ne tudná, a 2008-as év az európai kultúrák közötti párbeszéd jegyében telik. Erre-arra csordogáló eurómilliók, programok, kiállítások konferenciák, arcok (többek között Paulo Coelho brazil író, Marija Serifović s…

Trackback: alternatíva 2008.09.28. 21:37:57

Európai párbeszéd vs. Slota pár beszéde Ki ne tudná, a 2008-as év az európai kultúrák közötti párbeszéd jegyében telik. Erre-arra csordogáló eurómilliók, programok, kiállítások konferenciák, arcok (többek között Paulo Coelho brazil író, Marija Serifović s…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.08.28. 14:02:24

Vazze! Ha ez 100 évvel hamarabb jut eszébe, most 2 mill. örménnyel több él az Ararát tövében!

deacon 2008.08.28. 14:10:12

vero: milyen igaz, pont most olvasom a musza dagh-ot...

DArchAngel 2008.08.28. 14:26:49

Miért mi? Miből? Engem megkérdeztek, akarok-e ilyet az adómból?


Ha valaki illetékes olvassa:
Kérem a költségvetési hiányt ne csak az adók és járulékok emelgetésével csökkenteni, hanem a kormányzati kiadások és korrupció csökkentésével is! Köszönöm.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.28. 14:28:40

Kedves Kinga! Első 2 tanulmányútja - javaslom - vezessen Darfur, és Mogadishu festői városaiba. Akár tetszőleges sorrendben...

Mertcsak 2008.08.28. 14:53:03

Előbb tán azt kéne elintézni,hogy a labanc rendőr ne büntessen meg ha személyivel igazolod magad!

öööö...izé 2008.08.28. 14:55:30

Jó lett zero:)

A népirtás előrejelző központ igazgatótanácsába mindenképp javasolnám az Aigner Szilárd - Pártai Lúcia - H. Bóna Márta triót!

öööö...izé 2008.08.28. 15:04:14

Ja, még annyi, hogy a drága, dolgos külügyminiszter asszony legyen szíves a "monitoringozná" kifejezést leépíteni a szókincséből...

Mertcsak 2008.08.28. 15:18:45

Amugy népirtást hogy kell előrejelezni??
Madárcsontokkal és kakasvérrel megjósolják?
Vagyhogy?
Ekkora baromságot bakker.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2008.08.28. 15:23:45

eső után köpönyeg...

de ez akkor ez úgy lesz hogy mint a időjárás jelentés hogy délen népirtás várható nem menjen arra senki

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.28. 16:31:00

vero 2008.08.28. 14:02:24
De akkor nem lenne System of a Down, meg a Serj Tankian :)
Amúgy szerintem ez lesz az Állami Pénzmosó Intézet.

reKorrekt 2008.08.28. 16:32:07

Má' nem azért, de ez a baromság már megint mennyibe fog fájni nekünk??? Egyem a duda orrát Naccság.

Bence1 2008.08.28. 17:34:19

Ne izéljetek már, sok szocinak-szadeszesnek végzett a gyerek az egyetemen , vagy lett megszüntetve valami kamu pozició az államaparátusban, úghogy szükség van az ilyen helyekre, ahova eljárhatnak melegedni telente, és beülhetnek a légkondi alá nyaranta, meg nem mellesleg felmarhatnak havi néhány százezer-jobbak millió pénzt havonta, kell ez nekünk, majd meglátjátok, lehet tippelni hogy a "monitoringozásnak" hála hány népirtást fognak előrejelezni. De még jobb kérdés hogy az előrejelzés után mi lesz? a népirtások általában azért tudnak vébemenni mert A, azok akik megtudnák akadályozni szarnak rá B, ugyanezek beleegyezésével történnek szépen csendben.
De modom jó hogy feljöttt ez az ötlet, évek óta nem hallottam a külügyminisztériumról már azt hittem összevonták valamivel.
de ki tudja lehet ezaz első lépés az egyetemes béke irányába, és ezt is mi magyarok csináltuk!

reKorrekt 2008.08.28. 17:49:17

Amúgy kétlem hogy a titkosszolgálatoknál jobban tudná bárki is előrejelezni az ilyesmit. Hisz ők ott vannak lokálisan, érzik a napalm szagát, tudják mikor fog esni az eső...
Eszembe jutott az a bkv-s alosztály (nevére már nem emlékszem), mely egy azóta rég megszűnt ágazathoz tartozott, de még most is működik. Egy újságíró felhívta őket, hogy mégis mit csinálnak? Erre a válasz ilyesmi volt: hogy elutasítsuk a kérelmeket.
Megint pofon a szarnak...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.08.28. 17:55:20

Göncz örök klasszikus. Milyen hiánypótló ötlet!

Gondoljátok meg, befut az infó, Sierra Leoniban népirtás várható a déli órákban, úgy 5-20ezer áldozatra számítunk, amennyiben a térségben tartózkodnak, kérjük vigyenek magukkal AK-47est vagy egyéb automata lőfegyvert.
Második lépésben, azonnal kirepül (teleportál) a gyorsreagáló hadtest Mohácsi Viktória vezetésével, és fellép a gyűlölet ellen.

Esetleg kapnak egy fülest (közvetlenül a CIA/Moszad-tól), hogy Kína egy kicsit mészárolgatni akar Tibet környékén, kirepül a MEASZ és elrendezik az elvtársakkal, hogy "Neee máááá!"

Most komolyan, erre már van egy tök hatástalan vízfejünk, úgy hívják, hogy ENSZ. Erről Kinga Gönczova még nem hallott?

derelyegrádi szellem 2008.08.28. 18:38:23

Ebben az egészben semmi szenzációs nincs.

Abban viszont lenne, ha Kinga egyszer elmenne egy fodrászhoz (vagy simán megmosná a haját), és tisztességesen felöltözne, igeértve a cipőt is, és ekként sikerülne elérnie, hogy egyszer ne nézzék takarítónőnek, vagy eltévedt konyhalánynak sehol a Lajtától nyugatra.

dydee 2008.08.28. 20:54:27

derelyegrádi szellem 2008.08.28. 18:38:23

Azért ezen a képen magához képest egészen normálisan néz ki :-D

Egyébként pedig a magyar Free Tibet!-tüntetők után egyáltalán nem meglepő, hogy Mo. a népírtás élharcosa lesz. Jaj, most biztos rettegni kezd a világ... :-)

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.08.28. 21:27:08

Kinga inkább azt jelezhetné előre, hogy mikor fog bármilyen lépést is tenni a határon túli magyarokat érő attrocitások megfékezésére.
Ez a zöregasszony egy vicc, már azt hittem rég elköltözött Szlovákiába.

Jelzem előre, hogy 2010-ig nem fogunk tőle újabb okosságot hallani, vagy egyáltalán bármit. Aludj tovább, Kinga!

INkvizítor 2008.08.28. 23:01:57

áááááááááá!!!! aztabüdösqrvaél.... nanemá'!!!!
bazzz, mindig van lejjebb, mindig van lejebb, és még mindig van lejjebb.....
Göncz Kinga fejét követelem ezüsttálcán!! MOST!!!!!

Carnivora (törölt) 2008.08.29. 09:02:58

csodálatos a maradék haverokat is belehet lökni v.hova ...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.08.29. 09:03:45

Itt megint mennyi pénzt fognak eltüntetni! Zseniális! :(

Dezsőjóska 2008.08.29. 13:27:25

Kezdek kigyógyulni a közéletből. Ezen is már csak röhögni tudtam!

Johnny336 2008.08.29. 18:58:36

monitoringozni?

Ez olyan, mint a camperelés?

Látom, szeretik használni a bullshit-generátort, márcsak érteni kéne mit ír ki...

Egyébként ez most mi? Népirtás merre történik? Max. afrikai országokban, amit MINDEN más nem afrikai ország jó magasról leszar - kivéve akkor, ha az gyarmat...

athenee 2008.09.01. 13:00:57

én csak azt nem értem, hogy ok, előrejelzik. afrikában ki fognak írtani 10.000 embert. És? mit kezd az infóval? megy verni az asztalt az ensz-nél hogy csináljanak vmit?
komolyan nem értem

Denken 2008.09.08. 23:16:08

Ahogy kinéz ma a világ, már ha csak adminisztrálnak, akkor is lesz elég munkájuk a jövőben. Előrejelezni az időjárást szokták, mert ott úgy se lehet tenni ellene, hogy esik e vagy sem. A konfliktusokat megoldani a népírtást megakadályozni kellene, csak az sokkal macerásabb és egyébként se értenek hozzá.

süti beállítások módosítása