Skip to content


       Szűrés lista

Akiket nem érint a Bajnai-csomag (avagy lehetne máshol is spórolni)

"A magyar embereknek aközött kell választaniuk, hogy elveszítik az állásaikat, vagy átmenetileg lemondanak a jövedelmük néhány százalékáról" - mondta tegnap Bajnai az MSZP kongresszuson.

Nagyrészt kik fognak lemondani erről a "néhány százalékról"?
A közalkalmazottak, a nyugdíjasok és a gyerekes szülők. A "néhány  százalék" pedig jócskán 10% felett van.

Nos igen, ők vannak szem előtt. Róluk tud pontosan, név szerint az állam. A közalkalmazott és a nyugdíjas az államtól kapja a fizetését és a nyugdíját, a gyerekes szülő pedig a családi pótlékot ...  

"A válság idején az államnak, a politikának és a jómódúaknak nyilvánvaló áldozatot kell vállalnia - a háromból ő az állam takarékosságáért tud felelősséget vállalni. Azt MSZP-től azt kérte, legyen szolidáris is, azaz a politika kezdje magán a megszorítást, mert más 72 500 forintból feláldozni pár ezer forintot, mint milliós jövedelemből lemondani pár tíz- vagy százezererről" - ilyet is mondott tegnap Bajnai, és nem szakadt rá a mennyezet.

Akkor segítsünk be egy kicsit Bajnai Gordonnak, hol lehet még megfogni egy kis pénzt, hogy ne csak a nyugdíjas, a közalkalmazott és a gyerekes szülő szívjon.

Öveket bekötni, ez most egy jó nagy dózis lesz :

I. Állami vezetők fizetése, prémiuma és jutalma

A Blikk 1 éves küzdeleme és pereskedése után nyilvánosságra kerültek az állami vezetők fizetései. Már önmagában az a tény, hogy ezért a közérdekű adatért (hiszen a költségvetéstől kapják a fizetésüket) 1 évet kellett várni szégyen, de jöjjenek a számok:


Tátrai Miklós Zoltán (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő): 3,5 millió / hó + 33,6 millió évvégi prémium + 3-5 havi jutalom

Heinczinger István (MÁV Zrt. vezérigazgató): 3,42 millió / hó + 400 ezer jutalom / hó + 32,8 millió évvégi prémium 3-5 havi jutalom

Szabó Pál (volt Magyar Posta elnök): 2,54 millió / hó +   24,7 millió évvégi prémium + 5 havi bér jutalom

Kocsis István ( a volt Magyra Villamos Művek elnök): 2,584 millió / hó + 24,8  millió évvégi prémium + 3 havi bér jutalom

Székely Gábor (Szerencsejáték Rt.): 2,185 millió / hó + 20,9 millió évvégi prémium + 4 havi bér jutalom

A fejvadász szerint "a magángazdaságban ezekhez a vezetői fizetésekhez képest bőven akadnak hasonlóak, még a kevésbé felelősségteljes munkakörökben is. Vagyis a bérek megfelelnek a piaci átlagnak. Mivel azonban az állami cégek vezetői egyedi munkakörben dolgoznak, nehéz a teljes összehasonlítás, hiszen a legtöbbre nincs is példa a versenyszférában."

Bmeg, ne hasonlítsuk már össze a versenyszférával ... ott ha 1 év alatt nem mutatsz fel eredményt (= PROFITOT), szépen, de határozottan megválnak tőled. Szabó Pál Magyar Posta elnök teljesítményét mivel hasonlíthatjuk össze? A többi posta vezetőjével? MÁV, MVM, Posta, Szerencsejáték egyedüli, monopóliumban lévő cégek, ha jól teljesítenek, ha rosszul, nem számít. Hadd kérdezzem már meg, ezek az állami vezetők vajon mire fel kapják az éves fizetés 80%-át prémiumként, és még 3-5 havi bérnek megfelelő jutalmat? Olyan jól dolgoztak? Hasít a MÁV? Remekel a Magyar Posta? Végre rendelhetek külföldről, mert már nem vagyunk feketelistán Afganisztán és Irán mellett?  

Emlékszünk Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére, mikor megkérte az állami vezetőket, hogy ne vegyék fel a jutalmukat. Röhögtek bele a pofájába a fejesek.

Nem kérni kell ezt! Az amerikai minta alapján azonnal törvénymódosítást kell benyújtani a Parlamentben, miszerint minden állami vezető jutalmára és prémiumára 90%-os extra különadót vetnek ki. A társadalmi szolidaritás miatt ez lenne a minimum! Kész, ennyi lenne, és ez a kérdés meg is lenne oldva!

II. Állami cégek felügyelőbizottságai

Gyurcsány Ferenc már a válság kirobbanásakor durván lecsökkenthette volna a több száz állami cég vezérigazgatóságainak és felügyelőbizottságainak a létszámát. De nem mert nekirontani a hátországnak, a több ezer (!) hű MSZP és SZDSZ kádernak. Hiszen ezek a "mi embereink", "jó pártemberek", valahová be kell mindenkit gyömöszölni, valahogy pénzt kell nekik biztosítani. Alibipozíciók, állami pénzből. Ha Gyurcsány nem mert nekik rontani, a párton kívüli Bajnai vajon majd megmeri lépni? Pedig azt mondta, ő csak az állam takarékosságáért tud felelősséget vállalni ... tessék!

A Magyar Villamos Művek 2008 májustól 350 ezer forintban határozta meg az igazgatóságiak havi tiszteletdíját; ezért cserébe a társaság alapító okirata szerint évi hat (!) alkalommal kell kötelezően megjelenniük a munkaértekezleteken. 12* 350 000 forintért 6 db értekezlet egy évben. Agyvérzés ...

A Heti Válasz táblázatából kiderül, hogy a MÁV-on kívül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél, a Szerencsejáték Zrt.-nél, valamint a Magyar Postánál egyaránt négyszer-ötször nagyobb felügyelőbizottság működik, mint amennyit a gazdasági társaságokról szóló törvény minimumként előír.

Ez összesen 160 pozíció, a törvényben előírt minimum pedig 60 hely lenne. Vagyis 100 ember potyára szopja az állam csöcseit 300-400-500 ezer forintért, havonta. 
Zárójelben: A MÁV-ra pedig ideje lenne már az atomot ledobni, és az alapoktól kezdve felépíteni egy modern állami vasúttársaságot. 77 leányvállalat? 77 leányvállalati vezetővel? 5 szakszervezet? Hát mi a búbánatos folyik ott?

Szakértők szerint "valós megtakarítást csakis a vállalati koncentráció jelenthet. Ha a pártok nem kádertemetőként vagy utánpótlás-neveldeként tekintenének a közcégekre, hamar kiderülne, hogy egy tízmilliós ország stratégiai funkcióinak ellátásához nincs szükség közel ötszáz állami rt.-re és kft.-re - köztük 77 MÁV-leányra és 31 Regionális Fejlesztési Holdingalvállalatra -, s pláne nincs szükség ötszáz darab (vezérigazgató-helyettesekkel, ilyen-olyan szakigazgatókkal dúsítgatott) menedzsmentre."

III. Apróságok innen-onnan

-A digitális tábla projekt ára kissé megemelkedett, immár nem 24 milliárdba, hanem 28 milliárdba kerül. Hiller István nyomja tovább a projektet, legutóbb karácsonyra ígérték, hogy a tantermekben lesznek a táblák. Április van ...

- 4-es metró. Az alagutak még csak a Szent Gellért térig vannak kifúrva, tehát még át sem mentek a pesti oldala, de az alagútfúró cég egy 35 milliárdos követelést nyújtott be, összesen 190 többletköltség-tétel alapján. AZ EU újabb 3 magyar nagyprojekt támogatására bólintott rá, a 4-es metró nincs köztük. Vagyis a finanszírozás teljesen bizonytalan, a végső összeg teljesen bizonytalan, a többletköltségek folyamatosan nőnek. A metró költségének hányad részéből lehetne a kötött pályás közlekedést fejleszteni, hogy ne 15 km/óra átlagsebességgel közlekedjenek a villamosok? Ráadásul az építő cégek mind külföldi tulajdonúak (Bamco, Strabag, Swietelsky) nem éppen a haza cégek támogatjuk ezzel a rengeteg milliárddal. Amíg 5%-os recesszióban van az ország, addig függesszék fel a metró építését. Majd ha újra növekszik az ország teljesítménye, akkor lehet metrót meg autópályát építeni.

-AZ IMF hitelből 400 milliárd forint kölcsönt kapott az OTP, és 120 milliárd forintot az FHB. Mindezt a "vállalati és a lakossági hitelezés bővítése érdekében." Demján Sándor, a leggazdagabb magyar üzletember tavaly indította el Oroszország első lottójátékát. Sajnos az eredmények nem alakulnak fényesen, és most a terjeszkedéshez további tőkére van szüksége. Ehhez az FHB biztosít 25 milliárdos hitelt. Úgy néz ki, az IMF hitelünk egy része Oroszországban landol. Hadd legyek már köcsög populista: 25 ezer millió forint hitelből hány kisvállalkozót lehetne megmenteni? Aki per pillanat nem tudnak hitelhez jutni? De a 300 milliárd forintos (!) vagyonnal rendelkező Demjánhoz hozzávág 25 milliárdot egy állami bank ... miért nem egy magánbank kockáztatja a pénzét?

- Az Államreform Bizottság még 2007-ben összegyűjtötte, hogy milyen feladatkörök tartoznak az állam hatáskörébe. 9045 állami feladatkört írtak össze.... A lista fele lett csak nyilvános (itt van egy szép kövér excelben), azt hiszem sejthetjük, hogy miért. A dagi, tohonya állam képe rajzolódik ki, mindezt a mi adónkból finanszírozva.
(rátattintva nagyobb:)


A hatékonyság, takarékosság és ésszerűség messze elkerüli az állami feladatköröket. Átszervezéssel több száz milliárdot lehetne megspórolni. Persze ezzel megint visszakanyarodtunk a II.-es ponthoz, akkor nem lenne állásuk a kádereknek. De az államcsőd küszöbén ez a kérdés legyen már a lehető legmarginálisabb!

Erdőgazdálkodás: 22 (!) állami cég van erre a feladatra. Kettő ebből a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozik. A "HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-t" 1 vezérigazgató + 2 vezérigazgató-helyettes + 5 regionális igazgató vezeti.
A "HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt.-t"  1 vezérigazgató + 1 vezérigazgató-helyettes + 5 igazgatósági tag + 7 felügyelőbizottsági tag vezeti. 
Rengeteg ugyanolyan feladatot végző állami cég van még ezen kívül is, ahol párhuzamosan ugyanolyan munka folyik. Van egy sor agrártanácsadó intézmény, egy sor vállalkozástámogatással foglalkozó állami szervezet, van 5 (!) meteorológia szolgálat és még lehetne tovább is sorolni ...

Van 3200 önkormányzatunk, van 3200 polgármesterünk 3200 képviselő-testülettel, benne a sok-sok önkormányzati képviselővel. Van 19 megyei közgyűlésünk, van 19 fővárosi kerületi polgármesterünk, képviselő-testületünk, jegyzőnk. Van 386 parlamenti képviselőnk, pont annyi, mint  amennyi Trianon előtt volt. Van 3 közszolgálati televíziónk, van 3 közszolgálati rádióadónk. Van egy 24 890 fős honvédségünk és 72 felsőoktatási intétményünk, de csak 561 bölcsőde. Vannak nagyon szép völgyhídjaink, vannak alagútjaink, amely felett nyáron búzát aratnak. Van eladott repülőterünk, van eladott nemzeti légitársaságunk. Van 100 milliárd dollár adósságunk. Van 3 millió nyugdíjasunk és van 800 ezer -papíron- rokkantnyugdíjasunk. Van 750 ezer közalkalmazott és van 1 millió minimálbéres. Nincs eurónk, nincs egykulcsos személyi jövedelemadónk, de van sok kilométer autópályánk. 

Egy csodaszép, szívszaggató Lendvai idézettel zárnám:
"És igenis a baloldal válságot fog kezelni, mert nem az a baloldal dolga, hogy ha az ország szekere a szakadék felé robog, akkor tejet és kenyeret osszon a batáron ülőknek, hanem hogy megállítsa azt, és vigyázzon, senki ne essen ki belőle."

Látjuk, tényleg nem esik ki senki a szekérből ...
 

Címkék: politika válság bajnai

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr151047733

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vidámpark - ez kell a dolgozóknak 2009.04.08. 12:56:10

Fizetések az állami szférában - egy szerény javaslatMiután elolvastam a Vastagbőrön az Akiket nem érint a Bajnai-csomag című írást, elgondolkoztam. Na, nem azon, hogy én miért enm keresek annyit, mert nyilván egy könyvtáros munkája nem egyenértékű egy vál…

Trackback: Kifordított ország 2009.04.06. 16:13:05

Bajnai már most többe kerül, mint Gyurcsány!A lenti videóból is kiderül, neked nem fog fájni Gordon. Ugyanis a Köztársasági Őrezrednek Gordonka három ingtalanját is védenie kell. Egyrész ott van a XII. kerületi villája, -naná, hogy nem szoba-konyha- a jel…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicskas 2009.04.06. 11:33:57

@mind2: nem tudom te hogy vagy vele de en is inkabb Csányira biznam a penzemet mint a 386 semmirekello kozul barmenyikre

mind2 (törölt) 2009.04.06. 11:36:09

@molaris: ezt a népet éhen kell dögleszteni, aztán akkor talán megmozdul...
7 év szavazatmegtartása az, ami itt ment, és nem volt lényeg, hogy az ország tönkremegy belé.
Cigók, lumpenek, meg a sok léhűtő, agyonfizetettt hű haver... átgondolatlan, bűnös lépések, csak ha a gyed-gyes 2 évet nézem... se bölcsöde, se munka nincs , nem hogy a nőknek, a férfiaknak sem...

pokemon 2009.04.06. 11:37:24

Szerintem a "kör-jegyzőség", "kör-polgármesterség", "kör-önkormányzás" lehetőségét meg kell adni, de nem szabad ráerőszakolni az emberekre. Azok a falvak, községek, kisvárosok amelyek úgy gondolják, hogy így jobban tudnak működni tegyék, de nem szabad ennek erőszakkal történnie. A kommunizmus idejéből épp elég negatív példa van erre, nem hiába hívták azt a korszakot TANÁCSrendszernek, a mait pedig ÖNkormányzatinak. Gondoljátok, hogy pont a kis falvak tehetnek arról, hogy szarban van az ország? Kinek van nagyobb tartozása, a falvaknak vagy esetleg Pécs, Budapest önkormányzatának? Hol vannak nagyobb mutyik? Budapesten, Pécsen vagy a kisebb falvakban? És megint körzővel és vonalzóval meghúzzuk a vonalat, hogy hol lehet polgármester és hol nem? Pont mint a Molnár-Horváth eü. reformnál! Az is jól sikerült...
Ráadásul nem csak egy szempont létezik, nem csak hatékonyság szempontjából kell nézni dolgokat.Az emberi társadalomban nem ez a legfontosabb szempont. A településen nem egyszerűen adatok élnek, hanem emberek, akiknek alkotmányos joguk van az önkormányzásra. Nem dönthetnek róluk, a megkérdezésük nélkül.
És még nem beszéltünk arról, hogy állambácsi szépen leosztja az állam feladatait (pl. anyakönyvezés) az önkormányzatoknak, majd cseszteti őket hogy sokba kerülnek. Vagy hogy az önkormányzat jegyzőjével szedeti be az adókat, majd nagy kegyesen méltóztatik visszaadni belőle egy kis szeletkét.
És szerintem minél nagyobb egy szervezet annál nagyobb a mutyi annál több lóvé folyik ki a haveroknak. Lásd falu-város-megyei jogú város-Bp-állam

Ja, és kifelejtetted a kistérségeket, ahol szintén külön hivatalok vannak. Ismerek egy olyan kistérséget, amelyik felbomlott és 2 kistérség lett belőle, csak azért hogy az egyik városban (volt szadeszes polgi)ne kelljen becsukni az okmányirodát és még pár hivatalt és ne kelljen elküldeni az embereket. Állambácsi pedig szépen belement, hogy kibasszon a konkurens fideszes vezetésű várossal.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.06. 11:38:20

@jozicsenko: nem inkább "nagy, kék és dudál"?

Mert lehet, hogy ez a nyomorult azt látja, hogy jön a vonat...

Bicskas 2009.04.06. 11:42:37

@zero: egy hete, van benne az allamnak 43% tulajdonresze, ettol meg nem lesz allami ceg. Legalabbis messze nem ugy mint az szrt vagy mav
az utolso, dolt betus sor az erdekes

mind2 (törölt) 2009.04.06. 11:43:28

@Bicskas:

Az OTP Bank tulajdonosi összetétele
Államháztartás részét képező tulajdonos
0,3%
Vezetők és alkalmazottak
2,0%
OTP Bank Nyrt.
2,9%
Egyéb hazai befektetők
12,9%
Hazai tulajdon összesen
18,1%
Külföldi befektetők
81,9%

Ezek adatok ismeretében újra leírom : 400 milliárd, amit nekünk kell kipengetni...
Egyébként a Csányi ténylegesen kiszállt már belőle, és nagyon kicsi a részesedése... ha jól tudom :)
Ehhez már nem hiszem, hogy közöm kell, hogy legyen...:(

molaris 2009.04.06. 11:45:05

@mind2:
Tudod, ha majd úgy fosnak hazamenni az övéik közé, hogy nem az elvárt gombot nyomják, no akkor indul a rendszerváltás. Mert az Őrezred most Gordonka 3 házát őrzi, de mit Tesz Isten, lenn vidéken lehet hamarabb szakad a szál, és a második "cuci" balesete után a többi el fog gondolkodni. A Viharsarok produkált már egy- két furcsa dolgot.

Virág et. 2009.04.06. 11:47:49

@mind2: Az a baj a bankokkal, hogy nem lehet mögülük kihátrálni. A bankoknak ugyanis nincs saját pénzük, hanem az emberek és a vállalkozások pénzét kezelik, forgatják.

Ha a bank borul, borul mindenki aki betett oda pénzt. OTP szinten ez kb minden embert érintene az országban.

A hazai bankok ugyanakkor nem szorultak segítségre. Csakhogy minden más bank a térségben kapott állami támogatást, így a mieink lemaradtak volna, ha nem kapnak.

Geza 2009.04.06. 11:48:50

Na mi van, kedves újzsellér, neo-jobbágy, adósrabszolga, bérnigger, stb. sorstársak? "Beborult az élet, szidják a világot/ Merthogy kivetettek a pinára vámot"? És ez micsoda meglepetés?

Mindig is ez volt a világban: a 90% tartotta el keserves munkával a 10%-ot, csak mindig másképp hívták a dolgot és más volt a munkára kényszerítő és a rendszer felborítását megakadályozó erő.

Kezdetben hordafőnök volt meg egyszerű ősemberek, akiket a antilop-felsőcombcsonttal tartott kordában a főnök és al-nökei.

Aztán jöttek a törzsfőnökök és varázslóik, akik a törzsbelieket a közös ellenségek fenyegetésével ill. a nagy mumbojumbo fogazott lőcsének az igéretével hajtottak vadászni.

Aztán lett feudalizmus, ahol is nemesség volt meg jobbágyok, a 'rendet' meg idegen zsoldosok meg perzekútorok tartották fenn.

Volt ám komenizmus is, ahol voltak ugye a nép atyjai illetőleg a dolgos munkásparaszt lakosság, meg a túlzott önállóskodók meggyőzésére az ávó meg fszb meg a szadiceusok hasonló gyűjtőfogalmai.

Lőn eztán kápitálizmus, ahol ugye vagynak az tőkések és hát mi tőkétlen lúzerek, a rendszert pedig agymosással, kifárasztással, fogalmi zavarral, adósságokkal, a társadalom atomizálásával (és persze nosztalgiából az ávóval is) tartják fenn.

Hogy is mondjam? Ha a cukormáz színétől eltekintünk, ugyanaz az ivarszerv meredezik előttünk, mint ami a történelem során végig.
Mindig volt lent és fent, a fentiek mindig ültek a lentiek nyakán, így van ez most is, csak más a mese hozzá.
Aztán szintén a történelem mondja, hogy ha ezt netán gúlába is rakjuk és fel is gyújtjuk annak rendje s módja szerint, a legnagyobb lázadók ülnek be az elkergetettek palotáiba, és a következő nemzedék már az ő fejüket követeli.
Ha meg nem tudjuk elkergetni őket, akkor is ugyanez a helyzet marad, csak még nyomorultul is érezzük magunkat hozzá, merthogy szar a harag hatalom nélkül.

"Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
...
A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
Van valami, a mirõl mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendõkön át, melyek mi elõttünk voltak.
Nincs emlékezet az elõbbiekrõl; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendõk, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek."

/* Na, ha nekem szar a hétfőm, másnak ugyan miért legyen jobb :) ? */

Bicskas 2009.04.06. 11:50:13

@mind2: ugyan ezekbol az adatokbol azt is ki lehet olvasni, hogy az OTP egy olyan kiraly ceg amibe meg kulfoldieknek is megeri befektetni. Ok foleg a penzuket forgatjak, eszukben sincs beleszolni a mukodesbe

Virág et. 2009.04.06. 11:58:42

@Geza: Az embereknek itt azzal van a bajuk, hogy ezek a "tőkések" valójában pont olyan tőkételenek, mint mi, csaképp jókáderségből kapnak a mi pénzünkből, hogy tőkésnek látszanak.

Egy MÁV azért nem egy Microsoft vagy egy Shell.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.04.06. 12:08:19

@Reformer: Így érthető, hogy miért egyezik meg a csomag az IMF előírással! Már várom, hogy a kommunistákat a saját tagsága mikor fogja lámpavasra húzni!

Plutonic 2009.04.06. 12:12:50

Gratulálok a poszthoz, Zero!
Igaz, hogy ha nem lennék alapvetően nyugodt és fegyelmezett ember, akkor most agyvérzést kaptam volna.....

Geza 2009.04.06. 12:14:09

@Virág et.:
Nincs olyan, hogy 'mi pénzünk', ez csak egy mese, amit beadtak nekünk, hogy jobban fussunk a mókuskerékben.
Ami birtokomban lévő dolognak az értékét egy tollvonással megváltoztatják mások, az nem tulajdon, csak illúzió. Amit kétszáz gazfickó kénye-kedve szerinti megállapodásával addig lehet 'adóztatni', amíg szép lassan leszalámizódik és odakerül ahová ők szeretnék, az szintén csak parasztvakítás. Ami törvénybe lefektetett jogokat a rendszer csak mond de nem érvényesít, vásári komédia az mind.
Nincs minékünk tulajdonunk, lehetőségeink, jogaink, csak pár ilyesmire rámondták ezt mielőttünk, hogy magunkénak érezvén azokat utolsó erőnk felett is hajtsuk értük a taposómalmot - az ő hasznukra.
Mivel is lehet jobban biztosítani a rabszolgát a lázadás ellen, mint ha elhitetjük vele, hogy tulajdonképpen szabad, és mivel is lehet keményebb munkára sarkallni, mint ha úgy hiszi, hogy a sajátjáért hoz áldozatot?

mind2 (törölt) 2009.04.06. 12:16:02

@Virág et.: Igen, de a tőkeinjekciót az anyabankok kapják- kapták Nyugat-Európában - is - mint nálunk pl. az Erste osztrák anyabankja. Viszont a Kelet- európai leánybankok ebből nem sokat látnak, a pénz lejjebb nem csorog...

@Bicskas: Ebben az hibázik, hogy az IMF hitelt és kamatait országos szinten nyögjük, és a 400 milliárd ( 350 ? ) nem kis pénz.... viszont ha a tulajdonosi szerkezetet nézed...
Megfektette őket a Soros és Ukrajnán is sokat buktak, plusz állítólag ezt a pénzt a (kis ) vállalkozói hitelek kihelyezésére kapták.. na persze.
Aki közép és kisvállalkozóval beszéltem, SENKI nem kap ( áthidaló ) hitelt...
És ha összeveted a 600 milliárdos megszorítással...nos..

beleszolok 2009.04.06. 12:19:27

omg best post ever!

Legalábbis azok közül, amit olvastam :)

DArchAngel 2009.04.06. 12:28:49

@Geza: Igazad van, sajnos. De boldogabb helyeken a felső 10% kicsit jobban figyel az igavonó barmokra is. Persze, ott lehet, hogy nem adják a szavazatok kisebbik részét.

Virág et. 2009.04.06. 12:32:23

@Geza: Adóforintokra gondoltam. Közpénzre.

Az, hogy a Shell vagy a Tesco idehoz tőkét és befekteti, az az ő dolga. Az is, hogy aztán itt megtermel valamennyit és azt vagy visszaforgatja vagy nem.
A MÁV nem termel semmit, ehhez képest 100%-ban közpénzből van mesterséges lélegeztetésen.

Számomra a tőkés az pl egy Steve Jobs, vagy akár egy - magyarabb példa - Demján, de még a Stadler is inkább.

Egy MÁV-vezér nem tőkés. Csak annyira, mint egy államtitkár vagy egy miniszter. Odalett téve "meztelen seggel" a pozícióba és kapja a milliókat. Nincs magának semmije, csak az amit a kenyéradók adtak neki a politikai hűségéért.

E tekintetben a MÁV-vezér inkább menedzser, csak épp azok legfontosabb tulajdonsága, a teljesítmény-követelmény, az eredmény-felmutatási kötelezettség nélkül.

mind2 (törölt) 2009.04.06. 12:34:00

@Lecso5-vegyifegyver: milyen lenne, ez most egy részvénytársaság, élén a ferivel meg a gordonnal :)

Bicskas 2009.04.06. 12:47:05

@mind2: Soros-t ne is mond, ezutan senki ne merjen ugy hivatkozni ra mint "magyar szarmazasu"ra, majd kurucinfon kitalalnak vmi uj jelzot

Geza 2009.04.06. 12:49:41

@Virág et.:
"A MÁV nem termel semmit,"
A tanár se termel, az orvos se, meg a tűzoltó se, viszont mindegyikük léte szükséges ahhoz, hogy egy csomó _közvetlenül_ termelő dolog lehetséges legyen.
Na pont ugyanígy a mávra is szükség van, hogy az emberek eljussanak a munkahelyükre ill. a nyersanyagok a gyárakba ill. a termékek a boltokba. Veszteséges? Közvetlenül az, mert csak megy bele a pénz, de nem hoz létre új dolgokat, amit pl. el lehetne adni.
Nomármost, lehetne nyereséges, ha mondjuk a vasúti tarifákat megdobnák mondjuk 6*10^23-szorosára ('-Kérek egy retúrjegyet Kiskunbetliről Hajdúhúszszázra. -2 mol forint lesz.'), csak akkor meg azon morogna mindenki, hogy drága. Így is ugyanannyiba kerül, csak egy részét a jegy árában fizetjük, a másik részét meg az adónkban.
Az is drága lenne amúgy, ha nem lenne máv, aztán lehetne menni közúton vagy kutyaszánon, ill. az se lenne olcsó, ha eladnák a cfr-nek vagy a roeee-nek, és akkor még azoknak a hasznát is ki kellene fizetnünk.
A mávval az a baj, hogy iszonyat rosszul szervez, és sokat tol az entrópiába. Két munkás ás egy gödröt, aztán a harmadik betemeti. Az emberek elfáradtak, a pénz elfogyott, oszt' mégse haladt előbbre semmi. Az ilyen veszteségekhez képest a máv vezér prémese nudli, bár azért kedélyjavítónak épp rá lehetne szabni a nyakkendőt a tolvaj brigádra egy v63-assal, de hidd el, jobs meg demján meg stadler is ugyanúgy saját zsebre dolgozik, és nekik is ugyanez az egyetlen és így legfontosabb szempont, mint ahogy a mávos kalifátus esetén is.
A két különbség, hogy a mágnásoknak az éri meg jobban, ha gurul a szekér, a mávosoknak meg mindegy, illetőleg az, hogy az egyik a 10% kapitalista változata, a másik meg szocialista.

Az angol vasutakat elprivatizálták ('az állam rossz gazda'), a jobbágyok kaptak új színű egyenruhát, a pazarláson felül egy-két báró is szerzett némi pénzt, aztán kicsit magasabb áron minden maradt a régiben.

Egyik kutya, másik eb, én aszondom.

Laura2 2009.04.06. 12:51:44

Úgy tűnik, arról hagytak beszélni mindenkit, ami már tény voltinforadio.hu/hir/belfold/hir-269046
"Ez a csomag nem az a csomag"

more 2009.04.06. 12:56:44

ezt en is tovabbkuldtem, zero, sztem eddig az egyik legjobb! mint egy dolgozat:))

mongyuk azon az en arcom is elnyult, amikor az osszes mocsok faszfej eorsimatyikatol gordonkan keresztul lendvaiildikeig arrol sapitoztak, h ez az orszag csodbe fog menni, ha a megvalto szocik nem tesznek nagyon gyorsan valamit, es kikerik maguknak az ujsagirok rosszindulatu kerdeseit, h miert van szukseg ilyen meretu megszoritasokra....

hat azert a pofabor nagyon vastag, h rohadnatok meg: KI A KI£$%^&@:':@TT K~@@::VA ANYATOK TEHET ERROL????? KI VAN HATALMON 7 BAZMEG HET EVE???
igen, tudjuk, a zorban tehet rola, mert o is hibas, meg az antall, meg a horngyufa, meg a matyas kiraly. de hogy ez a kerdes nem hangzott el, h elnezest elvtarsak, mi/ki vezetett ide, es ezek a f*******szopok megint egy olyan szerepben tetszelegnek, h ok helyreraknak valamit, ami rossz, de arrol mar nincs szo, h miert rossz....
es ez az alkesz nyomorek idiota kurva sipakol mindenfele szakadek fele rohano szekerekrol, csak arrol nem, h sracok, ti vittetek a szekeret arra!!!

olyan volt ez sipaka szajabol mint egy beismero vallomas a birosagon. sor fog arra is kerulni, ott majd retorkodhat a nyomorult

heima (törölt) 2009.04.06. 13:04:39

@Virág et.: mindig csak a mosdatás, unalmas már...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.04.06. 13:05:28

@simonmondja.: Apukád is megspórolhatta volna azt a 2 percet, amit anyukáddal töltött születésed előtt kb. 9 hónappal...

more 2009.04.06. 13:05:56

@Geza: de geza nem arrol van szo, h nem termel semmit a mav es akkor nem kell, hanem h kurva sok penzt elnyel, az utasoknak is sokba kerul, kozben meg afrikai szinvonalon fut a vonatok nagy resze.

oke, h olcsobb a jegy, mint svajcban, nade a szinvonalat se hasonlitsuk ossze, meg fizetesi aranyokat se.

itt a legtobb szolgaltatassal az a baj, h kurva draga, meg adozol is bele, es megis olyan, mintha a harmadik vilagban lennel....tobbek kozott ez az oka a legtobb ember adocsalasanak, bliccelesenek, stb. mert a semmire nem fizetunk milliokat, koszi

kill004 2009.04.06. 13:20:47

@Geza: "Az angol vasutakat elprivatizálták ('az állam rossz gazda'), a jobbágyok kaptak új színű egyenruhát, a pazarláson felül egy-két báró is szerzett némi pénzt, aztán kicsit magasabb áron minden maradt a régiben."

Rosszabb lett! Ugyanis az új tulaj baszott a karbantartásra emiatt kisiklott egy vonat. Lett is nagy csodálkozás, hogy ezt most hogy, meg miért. Végül kitalálták, a vonalkarbantartás/építés/fejlesztés marad az állam feladata, a többi a magáncégé...

Tündér_Lala 2009.04.06. 13:33:05

Kövezzetek meg,de a szucilizmus kevés (elvileg) jó rendszereinek egyike volt, hogy létezett tervezés.Rövid és hosszú távú egyaránt.A változtatások, amelyeket számon kértek ciklusok alatt jószerével még meg sem tervezhetők, és akkor hol a végre hajtás.
Japán a 70-80-as évek beli nagy gazdasági kiugrását részben pont a tervezési rendszerének köszönhette.Tervezni kellene nem pedig ad-hok ötletelni.
A közlekedéssel kapcsolatban pedig hasonlítsátok össze az autópályákra és utakra költött ezer milliárdokat a máv által kapott néhányszáz millióval.Ha ezt megteszitek, tisztán látható, hogy olcsóbb és környezet barátabb megoldás.
A svájci vasút pedig azért jobb, mert a megkeresett bér és így az adó tömeg (érték) többszöröse a miénknek. Ez a baja az egészségügyünknek is.Egyénileg is többet tudnak fizetni és a kissebb adók mellett is sokkal több jut az állam részéről is.

Virág et. 2009.04.06. 13:35:40

@Geza: Na ja, de egy tanár nem is keres 3,5 milliót + 80% prémium + sofőrös Audi.
Nem akarok én nyereséget a MÁV-nál, de legalább a fejlődés látható legyen. Ha máshol nem, hát a szolgáltatásminőségben. Ha pedig nincs ilyen, akkor tessék nem a sikeres piaci cégvezérek fizetéséhez mérni az állami vállaltok vezetőinek juttatását, hanem valahol lejjebb, ami jobban tükrözi a teljesítményüket.

@heima:

Te miről beszélsz?

Virág et. 2009.04.06. 13:36:28

@Tündér_Lala: Hát azért a szocialista tervgazdálkodást szerintem ne sírjuk vissza. A nagyon sz.r terv nem jobb a terv hiányánál semmivel.

Tündér_Lala 2009.04.06. 13:49:16

@Virág et.: Minedent lehet szarul csinálni, meg haverokat beültetni , lehet azonban jól is csinálni. Azzal , ha a trendeket figyeljük, a párhuzamos fejlesztéseket elkerüljük (az állam közvetítésével még a magán cégeknél is), a társadalmi és gazdasági folyamatokat figyelve reagálunk, iszonyt pénzeket lehet spórolni,racionalizáni. Ez a szegmens a mai magyar közigazgatásból pedig szinte teljesen hiányzik.

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2009.04.06. 13:50:37

Örömmel látom, hogy Heinczinger István "csak" 34 évi béremet keresi meg egy év alatt. A jutalmakat nem számoltam. Repdes a szívem.

gidabiga 2009.04.06. 13:56:50

@Geza:
akkor a MÁV vezér is éljen annyiból, mint egy iskola-, vagy kórházigazgató.
és senki nem szól egy rossz szót sem.

beleszolok 2009.04.06. 13:59:31

Jó, hát abban az országban, ahol a bkv-nak adott tanácsok évente több milliárdot is megérnek, pedig az eredményük ismert :)

Geza 2009.04.06. 14:02:37

@Virág et.:
Hát igen, jól szólsz, valóban úgy lenne a helyes, ahogy írod.
Csak hát ugye a lenyúlkodás előtt nem kérik ki a véleményünket, mert módjukban áll anélkül is lopni. A máv vezérkarnak épp azon a jogcímen áll módjában, hogy épp ők vannak ott, és nem ütközik törvénybe.
A bárónak meg a grófnak azon a jogcímen állt módjában, hogy ők 'nemesek'.
Az oszmán defterdárnak azon a jogcímen, hogy egy évre megvette az adószedés jogát a fényestekintetű szultántól.
Az alpári rablóvezérnek azon a jogcímen, hogy vagy odaadod neki, vagy a hulládról veszi el.

Az indoklás változik, de a jelenség ugyanaz.

Tündér_Lala 2009.04.06. 14:03:30

@gidabiga: Mondjuk a MÁV-nál 40e ember dolgozik, egy korházban pedig (ha nagy) pár száz.
Ne keressen annyit, de a javadalmazások tényleg túl (nagyon túl) magasak.

Tündér_Lala 2009.04.06. 14:14:54

Mondjuk , mindig megpóbálok gondolkodni arról,hogyan lehetne jobb.
De itt élünk és addig, amíg bármely lépésnél az elsődleges megfonolás az ,hogy melyik haver mennyit szakíthat a dologból, minden baromságnak, újabb lopó hívatalnak tünik.Tudom, ez az érzésünk mindannyiunknak. De ha ezt a gondolat mentet elfogadjuk, tényleg nem nagyon marad más mint az, hogy kivándorlunk vagy megdöglünk.

Virág et. 2009.04.06. 14:16:21

@Tündér_Lala: Olyan 1,5 millió lenne a reális, 50%-os prémiummal és sofőrmentes A6-ossal. Ez messze nem degradáló, de mégsem ez a rongyrázós pazarlás.

Szerintem.

Google 2009.04.06. 14:19:40

Úgy szeretném tudni, hogy ezeket a vörös bárokat miért kell így agyondotálni? Mit tudnak, vagy éppen nem tudnak ezek olyan nagyon?
És hogyan fogadja el egy tanár, egy nővér, egy hivatalnok ezt az óriási aránytaélanságot?

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2009.04.06. 14:21:54

Az a baj, hogy minden, ami változásra irányul, csak addig tart, amíg a heverok zsebét nem érinti. Ott van az éles választóvonal. Jöhet bal, jobb, szélsőbal, szélsőjobb, közép, zöld, mindegy. Haverok mindenhol vannak. Csak a nevek cserélődnek, a pazarlás nem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.06. 14:25:15

@Virág et.:

"Lehetne itt sok pénzt megfogni, de azt látni kell, hogy ehhez mindkét oldalról hiányzik a politikai akarat."

Látjuk mi, és pont ezért vagyunk szomorúak. Szép cifra szóvirágok vannak mindig mindenhol, de a tettek bizony hiányoznak. Főleg bal oldalon, hisz 7 éve ők vannak kormányon, ennyi idő alatt sokmindent tehettek volna. De nem akartak. Rólunk húznak le inkább mindig egy bőrrel többet, minthogy a szent tehenekhez hozzányúljanak. Remek példa erre a Bajnai(Gyurcsány-Veres)-csomag is.

Geza 2009.04.06. 14:25:23

@Tündér_Lala:
A megdöglés módozatati között még ott van a dinamitmellény is, ami még ledarálhatja az első egy-két kirívóan pofátlan közszemélyt és/vagy sün-osztagot, de onnantól óvatosabbak lesznek és erre se adnak módot, a kivándorlás meg felveti a kérdést, hogy másutt talán nem ugyanez megy-e véletlenül.
Kisebb haszonkulccsal persze, és ez messze nem mindegy természetesen, de a jó öreg piramis-séma másutt is ilyen, csak a szögek és az arányok mások.

Én most abszolute nem látok megoldást.
Mármint természetesen azon kívül, hogy az ember térddel-könyökkel felküzdi magát a felső 10%-ba, onnantól ő élősködik másokon, akiket már nem tekint embertársnak, legfeljebb csak 'human resource'-nak, és már nem zavarja, amikor reggelente szembe köpi a tükör, de hát ehhez meg hál'Istennek elég kevesen elég gerinctelenek. (Biciklis fagylaltárus: felül nyal, alul tapos, de szép is a világ...)

Virág et. 2009.04.06. 14:26:46

@laspalmas: Azért van ebben "ráció" is. A kisnyugdíjas nem tud sztrájkolni, ha elveszik a 13. havit, a MÁVos meg még azért is, ha nem kap negyedmilliót kpban.

Persze nincs jól ez így, értem én.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2009.04.06. 14:30:06

Ez a mai post nagyon ütős, talán az eddigi legjobb.

És remek a blogod, ezúton gratulálok hozzá.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.06. 14:30:59

@laspalmas: a baj az, ha még egy bőrt lehúznak, akkor már csak a "színhús" marad. Legalábbis nálam, és én még nem is vagyok olyan szar helyzetben.... :(

Tündér_Lala 2009.04.06. 14:47:54

@Geza: Sajnos igazad van, nagyon is.De az arányok... nos nagyon nem mindegy, hogy azok milyenek. Tudom, én balfasz vagyok, de én mindig hajlandó voltam a közösségért dolgozni. (Egy 6500 fős gyárban két évig voltam a legtöbb társadalmi munkát végző személy.)Tudtam, hogy mások lakást gründolnak - a KISZ-ből -, de nem érdekelt. Mert a közösség csak így boldogulhat.Ezért utálom, olyan engesztelhetetlen módon, akik ezt a meggyőződést pofán szarják és ilyen példát mutatva még inkább tönkre teszik az emberek morálját. Mert hülye aki nem lop, mert hülye aki odafigyel , ha nem az ő pénzéről van szó, hülye aki a másik ember szempontjait is figyelembe veszi, stb...

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.06. 14:50:22

Amúgy számolja valaki, hogy ez hányadik "csomag" 7 év alatt?? Mert én már nem tudom követni... Ezután jobb lesz? MIÉRT HIGGYEM EL?? :((

Véraláfutás 2009.04.06. 14:56:50

@mind2:

Ami ráadásul piaci kamatozású, és valszeg nem itthoni beruházásokra fordítják majd, persze a plebsznek lemegy a duma, ahogy szokás.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.06. 14:59:08

@Seduxen:

Ha nincs szükség bölcsészre, akkor ki fogja tanítani a gyerekedet mondjuk törire és magyarra?:P (Egyébként külföldön működik a "rekreációs szabadság", kevesebben is égnek ki a munkahelyen. Persze ez most harmadlagos probléma.)

Véraláfutás 2009.04.06. 14:59:55

@Tündér_Lala:

Ezt a folyamatot hívjuk társadalmi züllésnek.

more 2009.04.06. 15:06:07

@turner: a kulonbseg annyi az eddigi csomagok es a mostani kozott, h most nyiltan bevalljak, h nagyon szar lesz, minden eddiginel szarabb. eorsi matyi bacsi pofatlanul kepes volt betolni, h senki se tudna jobban csinalni ebben a helyzetben....naja, csak hogy ismeteljem magam, ki is tehet errol a helyzetrol? ja, tudjuk, a nemzetkozi helyzet fokozodik

kinot 2009.04.06. 15:08:48

előszöris kell ásni egy nagy gödröt...

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.06. 15:10:01

@more: igaz. Gyurcsány azt mondta anno: nem fog fájni = fizu - 10%, árak + min 20%. Ha ez fájni fog akkor mi lesz??? Megmondom. A zsíros deszka luxus! :(

Wuff 2009.04.06. 15:47:54

@mind2:

Az OTP-nek még mindig Csányi a legnagyobb tulajdonosa. Offshore-okon keresztül. Azért kellett eladnia a MOL részvényeit és több érdekeltségét is, hogy finanszírozni tudja a poziit, amiket ugye nehéz, ha esik az árfolyam.

tudi 2009.04.06. 16:13:31

Az a baj bajnai csomagjával, hogy csak megszórítás és semmi más, semmi könnyítést nem ad az embereknek, akikiet így is megvisel a válság és onnan von el, ahol nem csak elvonni kell, hanem reformálni és áttalakítani, de végre okosan és nem hülyén.
@pokemon: Pontosan, csak akkor társuljon egy település, ha akarja és ne kényszerítsük őket erre.
Ja és az EU nem köti szabályhoz a régiókat, tehát ez a régió rendszer a korrupció melegágya a maga regionális fejlesztési tanácsaival vagy mivel. Ja ezt azért eröltetik az elvtársak, mert a megyei önkormányzatok többségében ellenzéki többségüek
míg a regionálikok maszoposak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.06. 16:15:10

@simonmondja.:

Te direkt provokálsz, vagy már így születtél?

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.06. 16:20:32

@tudi: így van. Megszorítás = csökkenő fogyasztás. Ezt miért nem látják??

Virág et. 2009.04.06. 17:17:36

@tudi: Papíron arról volt szó, hogy emellett lesz SZJA csökkentés. Radikális, nem GYF féle 2-3%.
Enélkül az egész semmit nem ér, de ugye Bajnai programját még nem láttuk. Csak a szándéknyilatkozat szövegét, amit aláíratott a politikusokkal. Ez szükségszerűen a fájó pontokat tartalmazta és nem a népszerűeket.

Remélem ez nem azt jelenti, hogy SZJA csökkentést nem terveznek. Az nagy hiba lenne.

pokemon 2009.04.06. 18:02:29

"Barack Obama amerikai elnök éves fizetése négyszázezer dollár körül alakul. Ez a jelenlegi árfolyamon számolva 86.552.000 forintnak felel meg. Heinczinger István a MÁV vezére esztendőnként úgy hetvennyolc millióból gazdálkodhat."

Véraláfutás 2009.04.06. 18:06:45

@Virág et.:

Kommancsoktól te mikor is várhattál az elmúlt időszakok tapasztalatai alapján bármi gazdaságélénkítő-korrupciócsökkentő-állampazarláscsökkentő döntéseket, nem hogy szja csökkentést? Akárhányzsor hatalmon voltak mindig csak a megszorításokon, újabb adókon, és privatizációkon járt az eszük... miközben semmi hathatós foganatja nem volt ezen tevékenységeiknek a mérleget tekintve, sőt: van egy eladósodott ország, vagyon és virágzó gazdaság nélkül, egy valagnyi eltartottal... ezt fogja megfejelni a jövő évtől törlesztendő újabb tartozás és a földek kiárusítása külföldieknek...

Virág et. 2009.04.06. 18:10:19

@Véraláfutás: Azért várjuk ki a végét. Bajnai nem párttag és alapvetően úgy került az MSZP-be mint Pilátus a Credóba.

Véraláfutás 2009.04.06. 18:19:13

@Virág et.:

Azt ugye nem várod el, hogy tapsikoljak az örömtől, hogy akik eddig szartak bele az egészbe, csak akkor tesznek valamit, ha a böllér már a fejükön térdel és a kést a torkuknak szegezi. Ráadásul az ilyen tűzoltósdi azoktól, akik előtte benzinnel locsolták a tüzet, számomra nem sok jóval kecsegtet. Tudod: iskolák, reflexek.

Megint csak azt látom, hogy bizonyos elemeket piszkálnak, de az alapokhoz az istenért sem mernek nyúlni...

Bajnai egy báb, aki megkapja majd a jutalmát, ahogy Gergényi meg a többi hasonló.

gidabiga 2009.04.06. 18:27:08

a településtársulásokkal az a baj, hogy félnek a nagy elvonásoktól.
a kommunizmusban is vontak össze településeket, és az, ahol a tanács volt, vitt mindent és a közigazgatásilag hozzákapcsolt településeknek nem jutott semmi.
ezt saját bőrömön éreztem annak idején, mert olyan faluban töltöttem a gyerekkorom nyarait, amelyik szinte semmit nem kapott, a szomszéd falu pedig mindent.
"rendszerváltáskor" saját önkormányzata lett kedvenc kis balatoni falumnak és rögtön virágzásnak indult.
biztos megoldható lenne az összevonás, de az ész és empátia hiányzik hozzá.

tudi 2009.04.06. 18:31:41

@Virág et.: Bajnai igaz nem párttag, de gyurcsány és kóka üzlettársa volt, sőt még szerintem az is. Tehát egyik kutya másik eb. Itt a lényeg, hogy ne legyennek előrehozott válsztások, és a hatalmat ne kelljen áttadni, még, amíg lehet lenyúlni minnél több pénzt.
Őszintén nagyívben le.....-nám ki ez a bajnai, ha az ország szekere, a jó irányba haladna és a gazdaság 10%-os növekedést produkálna, akkor nem érdekelne, milyen cégei vannak, kik az üzlettársai, de így most amikor az országort egy tehetségtelen korrupt banda írányítja, és egy milliárdos akarja megmagyarázni a megszorításokat, így azért érdekel.

Horizont 2009.04.06. 22:12:04

Ez szép munka volt zero:)

Állítólag lesz (ha kell) 1700 bölcsöde (na ezt megnézem), nem egyszerre vonják el a fűtés támogatást (vajon hányszorra?).
Lendvai arra vigyázna, hogy senki ne essen ki a szekérből?? Nem esünk ki, mert ők odakötöztek a bakra minket és belökték a szekeret a szakadékba, és most stopperolják onnan fentről mennyi idő múlva landol a gödör alján.

cooper (törölt) 2009.04.06. 22:13:59

a megszoritás itt is:
sportgeza.hu/futball/2009/04/06/telki/

Telkiben milliárdokból!!!! Banki kölcsönökből nagy részt, de elmondom, ezt is az adófizetők fizetik a végén

Rejtett a Szám 2009.04.06. 22:41:53

@Spielberg: Szívemből szóltál!
Az enyémet is.

wladyslawsky (törölt) 2009.04.07. 01:23:22

Két dolgot kivéve tökéletesen egyetértek a zero által leírtakkal:

1.) Lehet hogy sok a 3200 önkormányzat, de szerintem minden településnek joga van saját dolgairól dönteni. Én nem a számukat csökkenteném, hanem karcsúsítanám őket (pl. falugazdász,műszaki előadó,hatósági ügyintéző, stb. túl sok helyen van, ezeket nyugodtan lehetne járási szinten szervezni)

2.) Az a sok minimálbéres nem jókedvéből az: van aki tényleg csak annyit keres, ill. vannak azok a vállalkozók, akik egyszerűen tönkremennének, ha nem alkalmaznának "trükkök százait", annyira magas adókat meg járulékokat kéne fizetniük

kulalak 2009.04.07. 04:01:24

kapsz majd ezert tanacsadasi penzt Zero ....:))))))))

reKorrekt 2009.04.07. 08:19:56

@Horizont: tudtam hogy óvónőnek kellett volna mennem!

Virág et. 2009.04.07. 09:20:30

@tudi: 10%-ot Kína gazdaság sem produkál, kb 5-6-ot csak. Ez irreális.

Bajnai NEM üzletember. Hanem menedzser. Nincs saját cégbirodalma, mint GyF-nek vagy Kókának volt. Bajnai a Wallist vezette és Mo-n nehéz úgy a kereskedelmi életben létezni, hogy a Wallissal ne konfrontálódj. És nem, nem csak arra gondolok, hogy veszel egy BMW-t, hanem arra is hogy bérelsz egy irodát (a fél Váci út az övék) pl.

Ilyen érvrendszer szerint, akkor az egész ország Csányi üzlettársa, mert így vagy úgy az OTP-hez mindenkinek köze van vagy volt.

derelyegrádi szellem 2009.04.07. 10:07:40

@Virág et.:

Kóka nem "konfrontálódott" a Wallissal és Bajnaival hanem közös üzleteket bonyolított. Azt pedig üzelettársnak híjják, legalábbis itt felénk.

Le is írom hogy "üzletelnek" ezek a gazdasági zsenik, akik értik a piacot, meg onnan sikeresek.

Vesznek (ciprusi - egyébkén tévesen off-shorenak nevezett - cégekkel, ővék lesz az üzletrész) egy számítástechnikai semmi kis értéktelen céget, a lényeg, hogy pár éve már működjön. Aztán kitömik állami megbízásokkal, megrendelésekkel és utána eladják mint pl utoljára a Magyar Telekomnak pár millárdért. Ha részletek is érdekelnek érdeklődj Lepp Józsefnél (ő a Kóka sógora) és Forgács és Társai ügyvédi irodánál.

Nyilván csak összefutottak a Váci úton véletelenül, vagy egynesen "konfrontálódás" céljából. :-)

Bajnainak is vannak cégei (tudomáson szerint cipruson), hogy ezek cégbirodalomnak tekinthetők-e vagy sem, azt nem tudom.

Adalékként: Bajnai apjának is volt cégbirodalma. És tudod mivel foglalakozott? Gabonafelvásálással. És kifizette a gabonát termelőknek? Nem. 3 millárddal maradt adósuk, felszámolás, majd Bécsbe távozott. Ismerős? Nekem is.

De Bajnai maga is egy tolvaj. Ha egyszer lesz egy kis időm, meg alkalom, akkor belemehetünk a Hajdú BÉT-nél történtekbe is. Meg abba is, mit is kell érteni az alatt, hogy a "Wallisnak nem biztosított lehetőséget a törvény", hogy kifizesse a libásokat.

Mert ez ügyben bajnai hazudik, szijjártóék meg hülyeségeket beszélnek. Te csak csúsztatsz, egy korábbi hsz-ben, ahol azt írtad ez a piacgazdaság. Nem, nem ez.

Egyébként különösebb jeletősége nincs annak, hogy Bajnait menedzsernek vagy üzletembernek hívjuk. Mert európai fogalmak szerint egyik sem. Azért nem, mert ami itt van, az nem piacgazdaság, hanem Kolumbia.

Virág et. 2009.04.07. 10:39:38

@derelyegrádi szellem: Bajnainak 5% cégtulajdona van és nincs offshore cége. Hogy régen volt-e azt nem tudni, mivel nem volt közszereplő, pláne nem képviselő vagy kormánytag így vagyonnyilaktozata sem volt.
Az apás vonalat hagyjuk, az bányairányba visz minket meg a beszélgetést is és az senkinek nem jó. :)

A struktúra amit vázoltál szépen működik Kóka vonalon, de mondjál egy konkrét példát Wallisra is. Pláne, hogy Bajnai NEM tulajdonos a Wallisban, soha nem is volt. A Wallis egy nagy cégbirodalom és az üzleti élet jelentős részén vannak jelen. Képzeld, anno még én is béreltem tőlük irodát, pont a Váci úton. Akkor most én is üzlettárs vagyok?

Magyar Telekom állami vállalat volt, a Wallis sosem, nem is létezett a szocializmus alatt.

Én a Szíjjártós Hajdú-BÉT verziót ismerem, de kiváncsi vagyok a tiédre is.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 10:46:39

@Mj: de, van rájuk szükség. Max nem ENNYIRE...
Amúgy én abban reménykedek, hogy majd egy igazi PEDAGÓGUS fogja oktatni a gyerkőcöt majdan a suliban. Olyan mentalitású, mint akik engem is tanítottak. Akiknek NEM munka volt a pedagógusi pálya, hanem hivatás...

derelyegrádi szellem 2009.04.07. 10:59:02

@Virág et.:

Off-shore cége lehet hogy nincs, de tudomásom szerint ciprusi van. Az nem off-shore (erre fog majd hivatkozni, amikor napvilágra kerül) mint azt sokan hiszik, csak "kedvező adózású", és ha akarod anonim (angolszász cégjogrend van ott). Ha anonim, akkor a vagyonnyilatkozatában sem lehet benne.

"A struktúra amit vázoltál szépen működik Kóka vonalon, de mondjál egy konkrét példát Wallisra is."

Amit a telekomnak eladtak az két ciprusi cégé volt, az egyiknek lepp volt a tulajdonosa, a másiknak a Wallis. Ezt Lepp állította újságírói kérdésre. A saját szájával. (nyilvános forrás: hírtv, nem nyilvános forrás: nem nyilvános)

"Képzeld, anno még én is béreltem tőlük irodát, pont a Váci úton. Akkor most én is üzlettárs vagyok?"

Tudod mi a különbség az "üzlettárs" és az "üzletfél" között. Ha igen, akkor meg tudod válaszolni magad is ezt a kérdést.

De ha nem segítek a akár a bérletes példádon keresztül. AkiVEL bérbe adok (mondjuk a közös tulajdonunkban álló dolgot), az az üzletTÁRSAM, akiNEK bérbeadom, az meg az üzletFELEM.

"Magyar Telekom állami vállalat volt, a Wallis sosem, nem is létezett a szocializmus alatt."

Ez milyen szerepet visz a felvettek tekintetében?

Kérdés: szerinted bajnai vagyona a menedzzerként kapott fizetéséből van? :-)

Virág et. 2009.04.07. 11:16:32

@derelyegrádi szellem: Bajnai nem Wallis tulajdonos, ergo a T-comos üzlet sem őt gazdagította, hanem a Wallis vezetőit. Bajnainak nincs tulajdonosi hányada a Wallisban.

"Kérdés: szerinted bajnai vagyona a menedzzerként kapott fizetéséből van? :-)"

Miért is ne? Ilyen szinten 10+ millió havi fizetés és éves akár 120%-os éves prémium is elképzelhető. Plusz az eseti bónuszok. Százmilliókról beszélünk.

Virág et. 2009.04.07. 11:23:55

@derelyegrádi szellem: Nézd, derelye, én teljes mértékben igazat adnék neked, ha Bajnai Wallis tulaj lenne vagy legalábbis bizonyítható lenne, hogy olyan cég tulajdonosa, ami direkte érdekelt volt közpénz lenyúlásában.

De ő alkalmazott volt, havi fizetésért dolgozott. Nem egy kategória a Kókával vagy Gyurcsánnyal vagy Kapolyival.

derelyegrádi szellem 2009.04.07. 12:14:04

@Virág et.:

Így van, nem egy ketagória. (De egy alom).

Lényegtelen, de én nem hiszem, hogy a Veres havi 10 + milkós fizetést adna bárkinek is, így Bajnainak, az éves 120 % prémiumról nem is beszélve, mert az így évi 264 milkót jelentene, annyit csak állami cég fizet "menedzsereknek", saját zsebből senki.

Illetve észrevételezném, hogy a bűnös dolgokba keveredett cégeknek (pl.közpénzt nyúl le) akkor nem a cég tulajdonosát szokták (büntetőjogilag) elővenni, hanem az ügyvezetőt. Ennek lehet valami oka szerintem, például az, hogy az ügyvezteő felelős az operatív irányítésért :-)

Illetve a végeredmény szempontjából tök mindegy, hogy valaki a neki "10+ millió fizetést" adó tulajdonosoknak csent el valamit, vagy saját magának.

De ezektől eltekintve van némi igazad, ez tény. Bajnai nem ugyanolyan mint kapolyi. Ebben nincs vita köztünk.

Virág et. 2009.04.07. 13:14:22

@derelyegrádi szellem: Simor fizetése a legmagasabb az állami cégvezetők között: ez úgy kb 6-8 millió.

Simor saját bevallása szerint ez kb 40%-kal kevesebb, mint amit egy kereskedelmi bank vezetője keres.
És nem csak a bankszférában lehet nagyon-nagyon sokat keresni. Meglepődnél, micsoda hihetetlen, nyugati szintű prémiumok pörögnek itt Mo-on is. Gondolod, hogy egy német vagy angol CEO magyar fizetésért jön ide dolgozni? 1,5-2 millió forint csak innen nézve sok, az átlag nyugati keresethez viszonyítva alig átlag feletti (különösen ha a nettót nézzük).

"Illetve a végeredmény szempontjából tök mindegy, hogy valaki a neki "10+ millió fizetést" adó tulajdonosoknak csent el valamit, vagy saját magának."

Igazad van, ha valóban lopás vagy egyéb bcs történt. Történt?

derelyegrádi szellem 2009.04.07. 14:12:35

@Virág et.:

egyelőre én úgy látom hogy igen. Hajdú BÉT ügyben is, meg azt sem tartom jogszerűnek, amit fentebb leírtam a államimegrendeléssel felturbósítás majd értékesítés tekintetében.

Bevezető hajdú bét ügyben.

A hajdó bét pénzét a Wallis a devizapiacon forgatta 2003. januárjától 2003 decemberéig. Itt egy 25 milliárdos tételről van szó. Csodák csodájára veszteséggel, már ami a Hajdú bétet illleti. (Ez módszer egyébként a pénzkimentés egyik nagyon finom és cizellált módszere). Később jöttek a kevésbé cizelláltak, amikor is 2003 végén (július- augusztustól nem fizettek a libásoknak) a Hajdú bét 120 millió kölcsönt nyújtott a Wallisnak. Majd újabb 180 milliót. Ezt meghaladóan a Hajdú Bétnek volt egy 119 milliós követelése a Bábolnával szemben. Ezt átadta a Wallisnak. Aki azt meg is kapta, csak ugye nem hajdú bét, aki akkor már felszámolás alatt volt. A hajdú bétnek volt egy szerződése a cafe pr nevű céggel (mostanában is feltűnnek mint az állami kommunikációs pályázatok nyertese), ami hogy hogynem a Wallis tulajdonában állt, milliárdos nagságrendű megbízási díjat kaptak a Hajdú béttől kommunikációért, és az hogy hogynem az utolsó fillérig kifizetésre került (ez mi úgy hívjuk a "telepített pénzszivattyú", mert így is ki lehet venni a pénzt a cégből, és ez megfoghatatlan, hisz a megbízási szerződést teljesíti, jár neki a "kicsit eltúlzott díj" is. Sok helyen van ilyen, de kevesen annyira pofátlanok /magabiztosak/, hogy egy saját tulajdonú céget tesznek oda)

Megjegyzeném a libásoknak összesen 150-160 millióval tartoztak, és tartoznak a mai napig.

Közvetlenül a felszámolási eljárás megindulása előtt a Hajdú-Bét székhelyét áttették Bács -Kiskun megyébe. Ha foglalkozol felszolásokkal nem kell az okot magyarázni, tudod magad is.

A fentiekből világos látszik, simán ki tudták volna fizetni a libatenyésztőket. Egyébként az ügylet nem az ő lehúzásukra irányult alapvetően, ők csak járulékos kár. (erről később, most a jogi rész)

Bajnai azt mondta, nem volt jogi lehetőség a libások kifizetésére. Ez hazugság, az akkori jogszabályi környezet kulcsmondata "ha a kielégítés sorrendjét jogszabály határozza meg". A kielégítés sorrendjét a Csődtörvény határozza meg. Ez azonban csak attól pillanattól vonatkozik, ha cég felszámolását jogerősen elrendeleték. Eddig az időpontig a cég azt az hitelezőjét fizethette ki, akit csak akar (ez a szabályozás változott meg némileg 2007. nyarán, de most 2003.-ban járunk), így ha akarták volna, a Hajdú Bét simán kifizethette volna a libásokat.

Amikor azt kérdezték bajnaitól, hogy a dúsgazdag Wallis miért nem kártalanítja őket arra azt mondta, azt tiltják a jogszabályok. Semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy a tulajdonos helyt álljon a tulajdonában álló társaság tartozásáért. (Én egyenesen előírnám, de ez most nem lényeg).

Ez nem "piacgazdaság". Ez sima tolvajlás, arról nem is beszélve, hogy akkor is vettek át libát, amikor már előre tudták, nem fogják tudni (akarni) kifizetni. Ez pedig a Btk. 318. §-ába ütköző csalás.

Egyébként az egész hadművelet - mint említettem - nem a libások lehúzására ment ki, az ő 150 milliójuk csak egy kis "föle" volt a dolognak. Igazából a hajdú bét eszköz és ingatlanállománya volt a cél. Nem nagyon emlegetik, da az állam az előző években jó pár milliárdot tett bele a hajdú bét eszközeibe, ingatlanjaiba. Mindezek (eszköz, ingatlanok)az én tudomáom szerint 2.4 millárd körüli összegen kerültek eladásra, amit elvitt a bank. (Annyira pofátlanul ár alatt, hogy egy bírósági ítélet nyomán az egyik ingatlan vételárát meg kellett emelni 500 millióval, de azt sem kiperelői kapták meg, hanem a bank.) Az eszközök aztán később gazdát cseréltek többszörös áron, az ingtalanok helyén hol lakópark, hol áruház épült.

Erről szólt ez. Az az 500 kisemmizett tönkretett család csak járulékos veszteség volt, meg az 9 ember is, aki kilátástalan helyzetében felakasztotta magát.

Na, ezt vezényelte le bajnai gordon, akire most egy országot bíztak. Gondolom hasonló ukázzal.

Folytassam?

derelyegrádi szellem 2009.04.07. 14:16:28

@Virág et.:

Ja, a fizetésekről megfeledkeztem. Én arra gondoltam, volt egy állami tulajdonú bank, ahol egy kiváló gazdasági szakember volt a vezér már 1995-ben 9 millió (ez most kb 20 milliónak felel meg alsó hangon is) haviért. De akkora gazdasági szakember volt, hogy működése csak 150 milliárdunkba került. Neki 3.6 millió pénzbüntetésbe.

Virág et. 2009.04.07. 14:23:54

@derelyegrádi szellem: Ez ugyanaz a sztori, amit a Szíjjártó is terjeszt vagy legalábbis nem látok nagy különbséget. Meg lényegében nekem is ennyiről van tudomásom. A lényegi kérdés: Bajnai ott a Wallist képviselte, a feladata az volt, hogy a Wallisnak a végén jó legyen. Ez sikerült.
Emberségből megbukott, de az általa vezetett cég jól járt.

A csalásos gondolatod kicsit meredek azért. Teljességgel bizonyíthatatlan és ezalapján azért nagyon sok hazai gazdasági szereplővel szemben el lehetne járni. Te is jól tudod, hogy bár kicsiben, de Mon-on külön "ipar" épült a folyamatosan felszámolás alá kerülő, gyakorlatilag a permanens fizetésképtelenségből élő cégek alapításából, a mások megtévesztéséből.

Fizetések. Én állami cégről szándékosan nem beszéltem, beszélek.

Virág et. 2009.04.07. 14:26:02

@derelyegrádi szellem: BKK megyéről meg tudok. De vallom, hogy a felszámolás addig ér valamit, amíg nem indítják meg, csak fenyegetőznek vele. Amint megindul, nos, egy kezemen meg tudom számolni hány esetben kerültek az adósok akár csak részlegesen kielégítésre.

derelyegrádi szellem 2009.04.07. 14:32:22

@Virág et.:

te hol hallottad ezt így szijjártótól, mert én sehol.

Virág et. 2009.04.07. 14:40:04

@derelyegrádi szellem: Az MN hasábjain? Vagy nem ő írja a cikekket "munkatársunktól" név alatt? :)

(De komolyan: mindenki tudja, hogy az ilyen cikkek az MN-ben vagy ezek párja a Népszabiban valójában a pártirodákban kerül elsőnek papírra.)

derelyegrádi szellem 2009.04.07. 15:03:47

@Virág et.:

"munkatársunktól".. Ez jó! :-)

De szerintem ennek (hajdú bét ügy) átlátása meghaladja szijjártó képességeit.

A valódi megértéshez kell ezirányú gyakorlati tapasztalat is, meg a jogszabályi környezetet sem árt ismerni.

Persze a "politizáláshoz" egyik sem elengedhetelen. Erre élő példa maga szijjártó. Többek között.

Virág et. 2009.04.07. 15:24:10

@derelyegrádi szellem: Ezért vannak tanácsadók. Nem csak a cipőtenderre ... :)

Szerintem Szíjjártó nem hülye gyerek. Előbb-utóbb miniszter lesz belőle.

Rorgosh 2009.04.07. 19:14:24

Sohasem értettem, hogy hogyan jár prémium egy veszteséges cég vezetésének...

Elvégre a prémium egyfajta ösztönző jutalmazási forma a jól, eredményesen végzett munkáért, amivel nem fér össze az,hogy egyszer feltöltöm a kassza hiányát, majd abból még gazdagon meg is jutalmazom azt, aki a hiányt okozta...

És persze az állami funkciók. Miért az állam csinál mindent? Ebben az országban rendkívül változatos gazdasági és egyesületi formák vannak, nagyon sok feladatot le lehetne passzolni a részükre. Nagyobb részük még hatékonyabban is csinálná, mint az állam, elvégre nem raknak felé politikai kinevezett főnököket...

Virág et. 2009.04.08. 09:07:33

@Rorgosh: Ezért szokták a prémiumot két részre bontani. Van egy egyéni teljesítmény és egy vállalati teljesítmény része.

Így ha valaki a maga részéről nagyon jól dolgozik, azt ösztönözni lehet akkor is, ha a cégnek nem megy olyan jól és fordítva. Nem támogatom azt az ötletet, hogy veszteséges cégnél ne legyen prémium. Ez megöli az egyéni ambíciókat és közigazgatás-szerű közönyös dermedtséget okoz a napi munkában. Ez pedig senkinek nem jó.

A piacról beszélek, természetesen. Soha nem dolgoztam olyan cégnél, ahol az állam akárcsak részben is tulajdonos.

süti beállítások módosítása