Skip to content


       Szűrés lista

Demszky tényleg nem viccel!

Demszky Gábor tényleg nem viccel!

A csütörtöki Fővárosi Közgyűlés napirendi pontjait nézegetve sűrű napjuk lesz, több előterjesztést pedig személyesen Demszky nyújtott be. A legfontosabb persze a Főváros költségvetése (2-es pont), de vannak még ezen kívül is nagyon fontos ügyek.

Például:
51-es napirendi pont  
"Az R + M 2008 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. közterület-használati ügyében hozott bizottsági döntés felülvizsgálata."
Itt egy kft. szeretett volna szezonálisan gyümölcsöt árulni 3 téren (9 nm2-en), a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság az engedélyt megadta, de ez Demszkynek nem tetszett, mert "megítélésem szerint ezen nagy forgalmú, a 4. sz. metró építésével is részben érintett területeken zajló kereskedelmi tevékenység nagyban akadályozná Budapest fontos közterületeinek gyalogosforgalmát, jelentősen megnehezítené a gyalogosforgalom szabad áramlását, továbbá városképi és nehezen kezelhető köztisztasági problémákat vet fel. (...) A leírtak alapján úgy ítéltem meg, hogy az R + M 2008 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére a Baross térre, a Blaha Lujza térre, a Váci útra és a Móricz Zsigmond körtérre engedélyezett gyümölcsárusítás sérti a Fővárosi Önkormányzat érdekeit ... "

Szerintem meg a 4-es metró évek óta tartó építkezése akadályozza a közlekedést, de ugye a Budakeszi - Városháza - Budakeszi útvonalon NINCS épülő metróállomás, így ezt Te nem tudhatod, Demszky ... Téged a gyümölcsárusítás zavar. Csak Nem elfelejtett Neked tejelni ez a szerencsétlen kft.? Ejnye ...

Vagy itt van az 54-es napirendi pont - "Szinek Géza Ferencné fellebbezése személyi térítési díj ügyében."
Szegény Szinekné hogyan és miért keresztezte Demszky útját sajnos nem derül ki, mert a beadvány nincs meg az oldalon.

És ott szerepel a napirendi pontok között a tegnap megírt Lada autó is, a két hajléktalan utasával. Akik dolgoznak, szeretnének ebből a helyzetből kitörni, de az a Lada ...hát azzal gondok vannak.

Előterjesztés

a

Fővárosi Közgyűlés részére

Megküldve: a Fővárosi Közgyűlés állandó bizottságai, tanácsnokai részére

Tisztelt Közgyűlés!

            A döntésre illetékes Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság (a továbbiakban Bizottság) 2009. február 18-ai ülésén 0366/2009. (II.18.) VVB. sz. határozatában (1. sz. melléklet) úgy döntött, hogy Horváthné Vaszi Ilona részére hozzájárulását adja a Budapest, XIII. ker. Váci úti szervizút Klapka utca és a Csángó utca közötti szakaszára, forgalomképtelen gépjármű tárolásához a 2009.02.19 – 2009.09.30. közötti időtartamra. Az asszony hajléktalan, ebben a személyautóban lakik másodmagával, más lakhelymegoldást nem talált.

 

A kérelem teljesítését az előterjesztők nem támogatták, így az elutasító javaslattal került döntésre a Bizottság elé.

 

Tekintettel arra, hogy a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendelet 55. § (4) bekezdésében foglaltak szerint közterület-használati hozzájárulás főútvonalra és a tömegközlekedés által járt útvonalra egyáltalán nem adható, úgy ítéltem meg, hogy Horváthné Vaszi Ilona részére a Budapest, XIII. ker. Váci úti szervizútra forgalomképtelen gépjármű tárolásához adott hozzájárulás jogszabályt sért.

 

Fentiek alapján, élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 25.§ (2) bekezdésében és a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 55/B.§, 58.§ (2) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörömmel a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság 0366/2009. (II.18.) VVB. sz. határozatának végrehajtását felfüggesztettem, kértem a Bizottságot, hogy vizsgálja felül döntését, és vonja vissza fenti számú határozatát. (2. sz. melléklet.)

 

     A VVB 2009. március 26-ai rendkívüli ülésén a felfüggesztésnek 0 igen – 6 nem – 0 tartózkodás mellett nem adott helyt és döntését a felfüggesztésnek megfelelően nem változtatta meg (3. sz. melléklet), ezért a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992.(III.26.) Főv. Kgy. rendelet 55/B.§-a értelmében a közterület-használati kérelem ügyében a Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie.

 

Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.

Határozati javaslat 

 

       A Fővárosi Közgyűlés a 7/1992. (III.26.) Főv. Kgy rendelet 55/B. § (1) bekezdése alapján a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság a végrehajtásában felfüggesztett 0366/2009. (II.18.) VVB. sz. határozatát megváltoztatja és Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendelet 55. § (4) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt, hogy Horváthné Vaszi Ilona részére a Budapest, XIII. ker. Váci úti szervizút Klapka utca és a Csángó utca közötti szakaszára, forgalomképtelen gépjármű tárolásához a 2009. 02. 19 – 2009. 09. 30. közötti időtartamra hozzájárulását nem adja meg, valamint felhatalmazza a Főpolgármestert az elutasító levél aláírásra.

 

 

 

 

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határidő: 30 nap

Határozathozatal módja: egyszerű szavazattöbbség

 

 

Budapest, 2009. április „        

                                                          

                                                                                             

                                                                                              dr. Demszky Gábor

                                                                                                              főpolgármester


 

Csak keményen Gábor, csak keményen!!!
Minden fűszál egyenesen álljon egész Budapest területén, és a figyelmed mindenen ott legyen ...  

Címkék: demszky abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr761087252

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.04.26. 14:44:13

Demszky és a hajléktalanLadaPénteken fotókiállítás nyílt a budapesti városházán a kenyai Kiberáról. Ebben a városban ugyanis is hihetetlenül magas az AIDS-esek aránya, alacsony a várható élettartam, és borzasztó nagy a szegénység. Demszky szerint Európa,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.04.26. 14:08:50

Nincs zsé, nincs engedély...oly egyszerű!! Mivel közel 100 évig a konc közelében sem lesznek, termelnek be mindenkitől, amit lehet...hörcsög banda!!!

Redcap 2009.04.26. 14:26:53

Gáborunk napjai biztos unalmasan telnek manapság. Dehát ez van ha ilyen stabil és nagy a jólét...

Marcellusca 2009.04.26. 15:01:26

A jóqrvaannyát ennek a kötsög Demszkynek!!!

Dzseri 2009.04.26. 15:32:37

bassza meg, én autószerelő vagyok 25 ezerért akármit levizsgáztatok. Dobjuk már össze azt a zsetont komolyan.....

Roxvox 2009.04.26. 15:38:42

A fentieket elnézve a közgyűlésnek rettenetesen fontos dolgai akadtak, 50 valahány napirendi pont, amiből 1 említést érdemlő van. Ez igen!

Roxvox 2009.04.26. 15:41:02

Megélhetési napirendipont halmozók :(((((

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.04.26. 15:44:31

Még az a jó, hogy a fővárosban annyire rendben van minden, hogy a főpolgármester, ilyen pitlák ügyekkel foglalkozik. Kedves Gábor, inkább azon gondolkoznál, hogy milyen funkciót töltsön be az a kurva hosszú alagút, amit kiásattál. Mert, hogy abban metro nem fog közlekedni, az majdnem biztos.

eldiablomismo 2009.04.26. 15:49:08

@Dzseri: Én benne lennék, már csak kibaszásból is, de eléggé rossz véleménnyel vagyok a feketevizsgáztatásról. Valahogy nem látom a pozitívumát annak, hogy életveszélyes gépjárművek vannak az utakon.

eldiablomismo 2009.04.26. 15:49:46

Ja és persze zero kezelje a kasszát.

Horizont 2009.04.26. 15:53:09

Hajmeresztő egy ilyen határozatot még elolvasni is. Sokszor gondolkoztam már azon mivel tölthetik ki ilyen helyeken a munkaidőt:? Most már vannak sejtéseim. Ez szomorúan szörnyű vagy szörnyen szomorú:((
@Dzseri: Valószínű össze lehetne dobni a pénzt, de utána ezer más megsegítendő eset nyomulna a helyébe és mindenre mégse adhatjuk mi össze a pénzt? (már akinek van).És itt sokkal többről van szó.
Eszembe jutott az amikor a budai várban elbontották az 500 éves falat, mert mélygarázst építenek, vagy a Molnár utcai lakók akiket befalaztak a saját lakásukba. Vagy Hunvald, aki szavazat megvásárlásáért lakást adott (!!!) valakinek.(az illető aki kapta biztos nem autóban lakott). Biztos mindenki fel tudni hozni nagyon sok esetet. Ebben a Ladás esetben nem pénz kell a megoldáshoz, csak beleérző képesség és jó indulat. Demszky úr (???) mindkettőnek híján van:(
Csak ismételni tudom magam, de nekem vele kapcsolatban a horvátországi ügye jut mindig eszembe. Szégyellheti magát emberileg és politikusként is!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.26. 16:13:29

Fantasztikus, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek ilyen látszatproblémákra van kapacitása. Az igaziakkal meg nem foglalkoznak.

2009.04.26. 16:15:07

@Slanger: ez mekkora szöveg! Börtön? Kifúrják szívességből Lentiig!:DDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.26. 16:19:59

A liberalizmus nem tűri ha valaki tisztességes munkából akar megélni! így akar egyről a akettőre jutni???! az ilyeneket el kell taposni! és még csak nem is cigány?
(zsidó nem lehet, tudjuk), akkor takarodjék ebből az országból!

2009.04.26. 16:24:04

@laspalmas: persze, mert ahhoz ész is kéne...:)

Egyébként van egy levelem 1901-ből, amikor a T. tekintetes hivataltól egy elveszett sarkanttyúk kerestetnek a vármegyében. A harmadik levél váltás után ez a levél ment az T. hivatalba:

"Tisztelt...

Folyó év. x napján kelt levelükre válaszoljuk, hogy
a sarkattyút kerestetjük, közel 30. napja, de ha a méltóságotoknak nagyobb bajuk nincs ennél, akkor a lófaszt a kendtek seggébe.

Tisztelettel:
XY."

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.26. 16:30:35

@eldiablomismo:

na végre, a 7vége első értelmes ötlete :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.26. 16:32:51

Amúgy a lényeg:

"úgy dönt, hogy Horváthné Vaszi Ilona részére a Budapest, XIII. ker. Váci úti szervizút Klapka utca és a Csángó utca közötti szakaszára,"

Arrébb kell tolni az autót, újabb határozat, megint arrébb toljuk, újabb határozat és hip-hopp, meg is van az a vizsga :))

2009.04.26. 16:36:29

@zero: :DDDD Örkény élt, él és élni fog!:D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.26. 16:56:28

@Slanger: majd a következő terv az lesz, hogy nem pesti mtrót csinálnak hanem átfúrják magukat Indiába. szelőbe

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.26. 17:00:17

@Dzseri: @eldiablomismo: @Horizont:

attól nem tartanék hogy ha léletre pofozná valaki a két csaj öreg ladáját, hogy 160 száguldoznának a pesti utcákon, legfeljebb szép csendeben el gurulnának valahová.

valóban nem lehet mindenkit megmenteni, de ha mondjuk minden száz ember csak egyet megpróbálna kihuzni a szarból már is sokkal jobb lenne a közérzetünk.

a belváros takarítására (már mint arra hogy a szart meg a huggyozást eltakarítsák a hajléktalanok után ) többet költenek, mint ha abbol mobil vécét állítanának fel a forgalamasabb helyeken.

(egyébként a magyar férfiak többsége minden különösebb gátlás nélkül végzi a dolgát bár mely kapualjban, tehát nem kell mindent a hajléktalanok számlájára irni).

Annak akinek az életében előfordult már hogy nagyon rezgett a léc, az adjon hálat a jó Istennek, hogy nem ő van ott a hajléktalanok között, és becsülje meg a szerencséjét, mert ebben a mai világban olyan pillanatok alatt az utcán találja magát bár ki, hogy ideje sem lesz azon gonolkozni, hogy vajon hol baszta el.

f.m.j. 2009.04.26. 17:03:52

Hiába ágálunk, 2010-2014. között megint csak ő lesz, mert nincs senki, aki ebben a liberális városban megverhetné (sokan meg akarják, csak nem úgy:)), meg aztán 20 év szakmai tapasztalatot nehéz überelni... leválthatatlanul a nyakunkon marad ez a kolonc... mert a 4 évenkénti választás olyan jól ki van találva, hogy csak na.

eldiablomismo 2009.04.26. 17:05:45

@zero: Te legalább szem előtt vagy ;)

2009.04.26. 17:23:55

@fmj: na ne már! Ha a Donald kacsát állítana a fidesz, arra is szavazna az összes budapesti!!!

f.m.j. 2009.04.26. 17:34:00

@Letícia:

talán, legyen a te hited szerint...:) De Budapest mér 4 éve is legalább ilyen élhetetlen város volt (sebaj, ők úgy szerették) és mégse tudták kilőni innen. És tudjuk, hogy a főváros nem Fideszes, úgy gondolják, hogy inkább a szar Demszky, mint egy jobbos, mert akkor igazi háborús övezetté válik Bp, engedve lesz a zsidók deportálása, meg mittoménmi

2009.04.26. 17:41:56

@fmj: hidd el, emszkyfanok sem szavaznak már rá...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.26. 17:41:59

már az előző demszkys bejegyzésnél is gondolkodtam, hogy írjak-e...
én úgy hallottam pont ezen a héten, hogy annak az uccának az egyik fele, ahol a demszky lakik budakeszin, bármennyire is hihetetlen, de bp-hez tartozik jogi-igazgatási vagy tököm tudja mijjen szempontból
apróság, jelentéktelen dolog, és mégis...
ti tapasztaltabbak vagytok a neten az adathalászásban, hátha kiderítitek, hogy most tényleg budakeszi lakos v. sem, vagy engem akart átbaszni a suttogó propaganda...
nem mintha sokat számítana a tény, de az érdekesség miatt...

mielőtt bárki ugrana rám, csaxólok: demszkyt a halál faszára, gyurcsányi gordonkát pedig utána...

tudi 2009.04.26. 17:44:55

Látom nagyon fontos dolgok történnek fenn pesten mostanság, szegény demszky-t biztos frusztrálja az, hogy olyan kevesen voltak a kampánygyűlésükön. Ezért ennyire szívtelen.
@fmj: Talán most csak lesz annyi eszük a pestieknek, hogy leváltsák, ha nem akkor ne sírjanak, hogy rossz(tisztelet a kivételnek, aki nem rá szavazott)

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.04.26. 18:01:34

@tudi: jó, de hogy lehet leváltani? mert a magyarok csak egyszer szavazhatnak

tudi 2009.04.26. 18:18:23

@icelpro: Én konkrétan 2010-re gondoltam akkor lesz önkormányzati választás, de ha most minden Bp-i elindulna fáklyákkal meg vasvillákkal demszky háza elé a lemondását követelve, akkor lehet lemondana és lehetne választani mást helyette.:)

grupi 2009.04.26. 20:16:25

Dem-sky beindult. Lesz egy fős többsége, - ki tudja meddig, - ezért gyorsan átdaráltat több mint félszáz dolgot az így és most működőképessé vált szavazó gépezetén.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.26. 21:32:54

Örülök hogy a főfaszt a bejelentett, engedélyeket kérő gyümölcsárus pultok zavarnak. csak mellékesen jegyzem meg, hogy mikor fognak fellépni, a lejárt szavatosságú ki tudja milyen eredetű csokoládé árusok, a paradicsomot paprikát ládából áruló árusok (egyik sem néz ki őstermelőnek), a nyakkendő árusok ellen. Segítek ezek kb. egy jól körülhatárolható kisebbségi népcsoport tagjai, könnyen megtalálhatóak az astoria, kálvin,blaha téri aluljárókban és általában a metrókijárat mellett, szemben helyezkednek el.
Ja hogy ők cigányok?? az más liberalizmus van kérem....

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2009.04.27. 04:29:29

Komolyan, nyisson valaki egy folyószámlát az ügy érdekében. 1000 Ft-tal máris hozzájárulnék. Olyan, mintha odasirítenék egyet demszkájnak.

Zero, csináljatok már valamit, vazze.

Határ a csillagos demszkáj! Ki tart velem?

eszkep 2009.04.27. 07:13:29

Az R + M 2008 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft nyilván keveset jattolt, menniük kell! Elvégre "rend a lelke mindennek..."

Beer Ninja 2009.04.27. 07:47:47

Szerintem vastagabb bőr kell a Ficsor-szőlőbányákhoz, arról írjatok. Már csak azért is, mert olyan szép a hasonlóság Orbánékkal, és a fika kis seggfej most éppen szakértői kormányosat játszik.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.27. 09:08:50

@misikeh: én is benne vagyok, legfeljebb most Szent Antal kevesebbet kap.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.04.27. 09:09:09

@Letícia: Donald kacsára, Miki egérre és tán' még Dagobert bácsira is szívesen, de a félhülye zseb-Hitler Tarlóstól, vagy a szci Schmitt majdnem-olimpikon főfasztól kiráz a hideg.

Esetleg Buck Rodgers a 24. századból. Vagy a marsi tábornok, azzal a kefe-sisakkal :)

holdlátó 2009.04.27. 09:45:04

@szmoker: Nahát... :) mégismégismégis.... ezért marad most és mindörökké a Gabszi a nyerő... olcsó itt a minősítő jelző... még gondolkodni sem kell... "zseb-hitler"....

Fatal Error 2009.04.27. 10:29:21

Baszódjon meg Demszkáj..
Klapkában dolgozom, nap mint nap az autó mellett mentem el. Kb fél évig fel sem tünt, hogy "lakik" valaki benne, csak a felakasztott ruhák tüntek gyanúsnak. Komolyan nem tudom elképzelni, hogy kit zavarhat azon a köcsögön kívül..
Szánalom.

eN 2009.04.27. 10:35:10

nekem akar egy 10-est is meger hogy demszki orra ala borsot torjunk, szoval ha valaki megszervezni a gyujtest, irjatok postot rola

katajan 2009.04.27. 10:56:19

Az origós cikk írója vagyok. Az imént beszéltem újra az asszonnyal, aki az autóban él. Láttam, hogy volt, aki azt írta: tudna esetleg segíteni. Engem a sondorke12@freemail.hu privát címemen el lehet érni, ha valaki segítene, rajtam keresztül kapcsolatba lehet lépni az érintettekkel.

esef 2009.04.27. 14:18:17

@Prinzessin Erbsen:
Állítsanak fel mobil WC-t a hajléktalanoknak, akik majd jól összeszarják, összehugyozzák. Más utánuk meg nem megy be. Végső megoldás?

esef 2009.04.27. 14:19:49

@Letícia:
Dehogynem. Sky addig marad, amíg az utolsónak összedőlő ház utolsó épen maradt tégláját is ellopják a cigányok az ott csövező hajléktalan feje fölül...

Spielberg 2009.04.27. 15:25:42

A kurva anyád DEMSZKY!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.27. 19:49:27

@Slanger:

Lehetne a "liberális szellem vasútja", a Tanú után szabadon.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.27. 19:56:15

@Letícia:

Ezt nem mondod komolyan, egyik tanárom mutatta a fénymásolatát!:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.27. 19:58:16

@fmj:

Az tuti, hogy Demszkáj egy fél életre bebetonozta magát, de nem úgy.:-/

tudi 2009.04.27. 20:01:51

@Mj: "liberális szellem vasútja" és ki lenne a legnagyobb kísértet, szerintem demszky lenne a befutó, de nyitott vagyok más ötletekre is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.27. 20:06:55

@tudi:

Helyet kaphatna még Eörsi Mátyás, Pető Iván, Gusztostalan Péter, Magyar Bálint, Kóka János, Horn Gábor, Fodor Gábor, John Emese, Sándor Klára, de tudod mit, feladom, ők mind.:)

www.szdsz.hu/pages.php?_NOMOCMS[entityname]=kikicsoda

tudi 2009.04.27. 20:16:18

@Mj: Ne kínozz lécci mi lesz velem este rosszat fogok álmodni.:D
És ha már Tanú akkor már az lenne jó, ha demszky saját magától ijedne meg leginkább

2009.04.27. 20:16:52

@Mj: hát ha láttad, akkor tudod miről beszélek, nem?:) Nem volt előttem a szöveg az igaz, de a lényeg benne van...:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.27. 20:28:02

@tudi:

És a befejezés nem az lenne, hogy Pelikán elvtárs csücsülne a börtönben, hanem... a részleteket rád hagyom.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.27. 20:32:55

@Letícia:

A sztori az volt, hogy Kiskunbüdösbütykös határában találtak egy sarkantyút, és megkérdezték a Magyar Nemzeti Múzeumtól, hogy mit csináljanak vele.:)
Nekem ez a mondat tetszett a leginkább:
"Hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35° hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk."
Az aláírás pedig úgy szólt, hogy "Teljes tisztelettel, lófasz a seggükbe".;-)

2009.04.27. 20:49:24

@Mj: holnap megnézem, mert nekem nem ez rémlik...:) Á mindegy is, így is, úgy is azt demszkyéknek, ahova való!:DDD

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.27. 20:53:16

@Letícia:

Akkor lehet, hogy csak a sokadlagos sarkantyúk váltották ki a történészekből/régészekből/muzeológusokból ezt a reakciót.:)

süti beállítások módosítása