Skip to content


       Szűrés lista

Tornóczky Anita, vezető konzervatív elemző

Az új politikai elemzőközpontról, az Optimum Intézetről még nem esett szó eme blog hasábjain. Ennek két oka is van: A Reakció remek posztot írt, én meg nem akartam elhinni hogy ilyen létezhet.

De ma reggel a Mokka a pofámba tolta a hideg, bűzös rothadó valóságot ...

De előbb az Optimum Intézetről:


"Az Optimum Intézet törekvése, hogy innovatívan és konzekvensen képviselje és közvetítse a konzervatív eszmerendszert a közvélemény számára.
(...)
Fontosnak tarjuk, hogy a közvélemény hiteles – a nemzeti értékeket és hagyományokat szem előtt tartó – pragmatikus válaszokat kapjon hétköznapi kérdéseire.
(...)
Az Optimum Intézet egy civil kezdeményezés, amely olyan fiatal szakemberekből áll, akiknek elsődleges céljuk a konzervatív értékrendszer közvetítése a közvélemény számára."


És hogy kik adják-közvetítik felénk a konzervativizmust?

 

    Főmunkatársak:

  •  Főigazgató:
     dr. Berényi András PhD.
                                  (UKR)  
     
    Dr. Berényi András
  •  Főigazgató-helyettes:
     Ifj.Dr. Lomnici Zoltán   
     
     Ifj. Dr. Lomnici Zoltán
  •  Kutatási-igazgató:          
     Herényi Gyöngyvér        
     Herényi Gyöngyvér
  •  Stratégiai-igazgató:         
     Szakács Árpád
     Szakács Árpád

    Elemzők

  •   Vezető elemző:
      Tornóczky Anita PhD.
                                  (USA)  

    Toróczky Anita

     

  •   Vezető elemző:
      Fejér László Előd         
     Fejér László Előd
  • Elemző:

    Dr. Nagy József               


Remélem mindenkinek megvan a kakukktojás!
Lomniczi legfőbb bíró fia, Herényi "önkényes MDF alelnök" lánya és Medgyessy Péter lánya egy cégen belül.

Igen, ezt is megértük: Tornóczky Anita vezető konzervatív elemző lett.

Nézzük a jó oldalát: A celeboldalon ő az egyedüli poltikai elemző, akiről 242 fotó található.  

Tornóczky Anita még azelőtt, hogy felfedezte magában a konzervativizmust, olyan produkciókban tette le a névjegyét, mint a Névshowr, a T-Akta, MTV Roadshow, a TV2-es Mokka (itt van például egy remek beszélgetés Csernus doktorrla első és második rész) vagy legutóbb a Nagy Lehetőség hajléktalan valóságsó.












Emellett persze az is segítette a celebbé válás habkönnyű útján, hogy Bocskor és Hajdú Petya is blokkolta az elemző kisasszonyt.

No, akkor jöjjön a megcáfolhatatlan valóság:

Vajon ki lesz a következő, aki rápillantva a brutális 71-17 százalékos Fidesz előnyre, felfedezi magában a szunnyadó konzervativizmust? Karsai József ? Krausz Tamás ? Vásárhelyi Mária ? Talán még Bolgár Gyuri is felölti a mérsékelt konzervatív gúnyát?

Köpönyegforgatásban világbajnokok, és mivel úgy néz ki, a jobboldaliság lesz a MENŐ a következő években (hátha így majd csurran nekik egy kis pénz 2010-től is), várható még egy-két drámai bejelentés ...

De CKM címlapos konzervatív elemzője az országnak csak egy van:



 
Imádunk, Anita !!!
És bolg névnapot !!!

Címkék: közélet bulvár abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr821158768

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesz "gyerekbarát" DJ-je (18+, képpel) 2010.01.01. 22:40:25

„A Moulin Rouge-ban tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője és több, a szakma által elismert lemezlovas Voksán Virág, DJ Newl, Spigiboy, 5Vös és Náksi.” A Nyitrai Zsolt és a Lemezlovas Szö...

Trackback: A Fidesz "gyerekbarát" DJ-je (18+, képpel) 2010.01.01. 22:40:06

„A Moulin Rouge-ban tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője és több, a szakma által elismert lemezlovas Voksán Virág, DJ Newl, Spigiboy, 5Vös és Náksi.” A Nyitrai Zsolt és a Lemezlovas Szö...

Trackback: Havi Fricska 2009.06.02. 21:08:23

Nem mi írtuk: Tornóczky Anita "vezető elemző"Tornóczky Anita, a magyar celebvilág zs-kategóriás szereplője megunta a Story Magazin partyhíradójában bérelt helyét és átnyergelt a politikai elemzés területére. Tudjuk, tudjuk, hogy a politológia áltudomány,…

Trackback: Konzervatórium 2009.06.02. 19:49:22

Igazikonzervatívok On the Rise: És Ezt Így Hogy?Érzi Ön, hogy konzervatív, de undorodik a Fidesztől? Minidiktátornak tartja az Orbánt, a Létező Magyar Jobboldalt pedig baloldali populisták dilettáns brigádjának? Távozása óta kiábrándult II. Ferencből, aki…

Trackback: Havi Fricska 2009.06.02. 13:43:14

Szavazóhatározó 2: Fidesznyik2002-ben még fideszesnek nevezhettünk mindenkit, aki jól jött ki a rendszerváltásból és nem volt maszopos. Az utóbbi időben azonban egyre több bizonytalan és maszopos is fidesznyikesedik, és azt hiszik, hogy ha Viktorra szavaz…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

derelyegrádi szellem 2009.06.02. 15:59:17

@Magic Horse:

Bekötött szemmel megmondta a a testápolók ph értékét, árát, kiszereléseinek űrméreteit...ilyesmikből.

__ 2009.06.02. 16:01:41

Beleolvasva az elemzésekbe úgy látom, a vezetői elemző poszt mellett T. "és ezt így hogy" Anita a nyelvi lektorálást is vállalta, ráadásul a Herényi leányzó jelenléte az elemzéseknek nevezett szösszenetek pártatlanságát is garantálja.

Íme:

Ahogy 2006-ban, a FIDESZ most is részben a rémkeltés technikáját alkalmazza. Az ijesztő hangulatú zenei aláfestést, a fekete szín használata és a felvillanó „hazugság”, „adóemelés”, „korrupció”, illetve „munkanélküliség” címkék megfelelően kiegészítenek. 2006-ban ez a kampány technika nem hozott győzelmet a pártnak, ami viszont a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben, úgy tűnik sikeres lesz. De ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az ilyen hangvételű kampányfilm a Jobbik malmára is hajthatja a vizet.

Szemben a legnagyobb ellenzéki párttal, az MSZP kampányfilmje sokkal barátságosabb, melyet a hangulatos zenei aláfestés is megerősít. A mindenki számára világos és érezhető nehézségeket tompítani igyekszik, míg legnagyobb ellenségként a szélsőséges megnyilvánulásokat hozza fel.

A Fidesz buzdító és lelkesítő felszólításával szemben, a kilátástalanságában vergődő beletörődömség hangulata érezhető a filmen.

A két legnagyobb parlamenti párttal ellentétben, az SZDSZ a kampányfilmjében a hazai politikától távolabb pozícionálja magát. A párt üzenete a társadalomban rejlő ellentéteken alapszik, mellyel leginkább a kisebbségekhez szólnak. Ezért nehéz megérteni, hogy a Magyarország melyik két millió állampolgárhoz szólnak, amelynek képviseletére csak 200 000 + 1 szavazót hívnak.

A legvidámabb hangvételű kampányfilmmel az MDF rendelkezik. A már önálló frakcióval nem rendelkező párt, a parlamenti pártok közül egyedül mert arcokkal kampányolni. A filmekben két olyan embert ismerhető meg, akik nem a szavak embere, hanem akiket a tettek vezérelnek. A zenei aláfestés, a vidám képek használata és a technokrata hozzáállás mind azt a pozitivizmust sugározza, amire Magyarország európai képviseletéhez leginkább szükség van.

sorokinV 2009.06.02. 16:09:41

A mokkában azurák helyében visszakézből megkérdeztem volna Anitát: "Igen, és milyen módszertannal és modell alkalmazásával számoltad ki a várható eu-s képviselőket?"

Kicsit félrebillent bamba fej - reklám...

derelyegrádi szellem 2009.06.02. 16:10:59

@__:

Ne bassz, ez az optimumosok műve?

Ha igen, megkérdezném melyik phd-s zseni műve a "beletörődömség" kifejezés feltalása a magyar nyelvben.

Mert létezik nemtörődömség, és beletörődés, de beletörődömség - eddig legalábbis - nem létezett.

De az egész mű nagyon iskolás, azon belül is max középiskolás.

Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm 2009.06.02. 16:11:22

@zero: egy diplomával beszállok

no:

1. dr + PHD: enyhe zavar, de nem baj: a kutatói státusz szépsége, hogy jogidoktorok ált. D-vel írják, bár azért a 4,5 évért (mert fél év mezei kulimunka) nem érdemelnek többet a d-nél (igen, szőrszálat hasogatok, mert a Kutatók mire eljutnak a D-ig, belegebednek :-) kb 40 éves az átlagkutató, mire Dr Józsi lehet belőle
2. a Phd (poszthumuszdiák) lényege, hogy diploma után, amikor már diplomás vagy, de még nem doktor, ne dolgozz, hanem kutass...
3. TAnita (tikaram, sejjj) mióta USA? mindegy, nem baj

no: a következő pénzszivattyú beindult, mostmár publicitás is van, tessék dolgozni, mert nélkületek nem lesz adó, adó nélkül nem lesz bevételük!!!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.02. 16:14:14

OFF:
Ez a CKM címlap simán elmehetne a photoshop disastersbe. Ennyire ocsmány, összecsapott retust rég láttam már.
ON:
Nem kell ide politikai elemző, nagyfiúk és nagylányok vagyunk már, majd magunknak megmagyarázzuk a híreket, nem kell vele fáradni, kösz.

Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm 2009.06.02. 16:15:18

@Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm:

ui, fáradok:
1. ált. vagy phd fokozatot, vagy dr cimet szoktak használni, a kettőt együtt nem: szép, de felesleges
2. hamár van egy jogi végzettség, minek a phd? a kutató ezzel kapja meg a doktori fokozatot, a jogásznak a diplomával jár...
3. a hölgy az USA-ból jött haza? jajjj de jó, mikor megy vissza? s akkor eddig hol élt? vagy az ő stilusában: "akkor ezt most mégis hogy?"

sorokinV 2009.06.02. 16:16:26

@derelyegrádi szellem:

És a "rémkeltés technikája" kifejezés nem begyere'? Nekem egyből ez ugrott be:
http://www.youtube.com/watch?v=i8xBGLEobRY

more 2009.06.02. 16:16:58

keleti györgyi nincs benn a cégben? pedig tökéletesen beleillene...muhahahahhaha

hát ilyen gyönyörű, 'politikusporonyok egyesüljetek' szervezetet a világ nem hordott a hátán:))))

more 2009.06.02. 16:19:24

ja, zero, én is beszállhatok az elemzőcégedbe? politológus diplomám még van is, és odaírhatjuk mellém, h UK, mert már jártam ott hehehe
a jancsi meg lehetne az osztrák szakertő:))) bezuhov még kérdéses, de a német D jel mellette is jól mutatna:)))))

derelyegrádi szellem 2009.06.02. 16:20:36

@more:

De benne van. Őt felszopóként alkalmazzák! :-)

more 2009.06.02. 16:25:26

@derelyegrádi szellem: ugyammmáá, a tornócky is vezető elemző szakértő:)))) azért kíváncsi lennék a neve alatt futó elemzésekre...a politikai hovatartozás hatása a bőr phd...pardon ph értékére, vagy hajszínben narancs vagy vörös a 20on évesek körében a divat..wehehehehhee

zero, komolyan, ennyit egy témán már rég röhögtem...maga a hír annyira abszurd, h nem térek magamhoz:)))))

__ 2009.06.02. 16:26:53

@derelyegrádi szellem:

Tessék, lehet szemezgetni:

http://optimumintezet.hu/articles/

Grétsy Lászlónak kijönne belőle egy egész évad Álljunk meg egy szóra!

molaris 2009.06.02. 16:36:44

Arra lennék kíváncsi kik a megrendelők. Mondjuk az MDF tűnik egyedül erre kaphatónak, de onnan most nem lesz fizetőképes a kereslet.

more 2009.06.02. 16:39:35

btw azért ez már egyre viccesebb formát ölt, hogy a szoci holdudvaron belül már tényleg mindenki mindenkivel összefog, csak nehogy a patásördög kerüljön oda. mdf-szdsz-mszp cooperation, gyönyörű....

a @__által idézett kampányfilmeket elemző szöveg annyira rémesen ostoba, hogy nekem nem lenne pofám elemzések közé felrakni egy ilyen szart. ennyi erővel azt is írhatták volna, hogy mszp, mdf, szdsz jeeeeee, fidesz fúúúúj. és megspórolnak egy csomó karaktert.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.02. 16:51:19

@derelyegrádi szellem:

A posttal kapcsoltban bennem is csak ez az egy kérdés merült fel... a többire létezik, mégha oly abszurd és pofátlan válasz, de eez?!?

Mi lehet hajdú péter titka?!? Azt azért nem hiszem, hogy ugyanazokra a csajokra buknánk, de hogy a hajdúnak egyáltalán, életében volt már nője, ez számomra akkora rejtély, mint a bolyai féle nem-euklideszi geometria feltalálása.

Valaki szánjon meg, engem szerencsétlen tudatlant... plíííz :o)

eldiablomismo 2009.06.02. 16:52:26

Mióta egy egész párt változott antiklerikális szélső-balliberálisból keresztény-konzervatív polgári párttá egyetlen éjszaka alatt, azóta én nem lepődök meg ilyesmin. Nem is értem, hogy ti miért? O.o

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.02. 17:01:20

@eldiablomismo:

Jaja, teljes mértékben egyetértek!

Elképesztő, hogy az MSZP már csak ilyen kampányfogásokkal tud előrukkolni... mostanában többet kampányolnak templomokkal és az egyházzal, mint a megállíthatatlan fehérterrorral... még egyszer mondom EL_KÉ_PESZ_TŐ!!!


;o)

derelyegrádi szellem 2009.06.02. 17:06:13

@eldiablomismo:

Meg a kummunista diktatúrát üzemeltetők szociáldemokratává. Meg az agyagba döngöljüka kommunistákat-ozóból koalíciós partnerré válók.

Aztán a maositákból szélső-liberálisokká (legalábbis papíron) avanzsáltak, meg még hosszú a sor.....

derelyegrádi szellem 2009.06.02. 17:09:08

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Figyelmen kívűl hagyod az MSZP hívő tagozatát!

Huhhhhahha!

/az egyház ne politizáljon, kivéve úgy, ha a templomaikat felrakjuk a szórólapjainkra/

derelyegrádi szellem 2009.06.02. 17:13:45

@Félkupica_Fehér_Főnök:


hajdú axióma megoldásában nem tudok segíteni, magam is tanácstalan vagyok.

Egy ilyen mélynövésű, teliholdképű, virsliujjú csávóval, aki ráadásul ostoba is... nem értem.

De számomra bocskor is ilyen. Egy sunyi tekintetű fullproli gyerek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.02. 17:22:24

@more:

Ha-ha-ha

Meg is van a Hardleather Political Iinstitute:
Vezető elemző:
zero
laspalmas

liberális vonal:
Bezuhov
Libere

MÁV-szakértő
Jancsibohóc (Ausztria)

Jogi szakértő:
Szellem

szakértők:
more
eric
Seduxen
és ha józan: Combi és Korrekt

xDDDD

gidabiga 2009.06.02. 17:30:18

@Félkupica_Fehér_Főnök:

sajnálom, de nem tudok kérdésedre válaszolni.
nőnemű vagyok, de el nem tudom képzelni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 17:46:18

@zero: én kimaradtam? :D akkor ki fog sydouzni? :D
magyar elemezőcsapatba mindig kell ilyen, különben nem lesz hiteles :)

zala 2009.06.02. 17:48:52

először arra gondoltam hogy kielemzem az alábbi kérdés-feleletet, de hát minek.

"-Azt megígértem MP-nek, hogy megkérdezem tőled, hogy ha adott esetben a Medgyessy-korszakról kell egy elemzést írnod megengedhetsz-e magadnak, vagy meg fogsz-e engedni magadnak kritikus hangvételt?
-Nem. Azt gondolom, hogy ez az egy időszak amiről én nyilván nem engedhetem meg magamnak, mert akkor viszont olyan támadásokat kapnék amik talán még jogosnak is nevezhetők."

milyen minőségű politikai elemzések várhatók az optimumtól, ha a vezető elemzőjük egy egyszerű kérdést ennyire el-(khm) elemez?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 18:00:14

azt olvastam először: Opium Intézet.
tudunk még ilyen konzervatívokat még: debreczeni józsef, szompathy pál, gyenesei is most kacérkodik vele, látja jön a sötétség délben
de egyébként milyen durva már, hogy az mszp akarja meggörbíteni (a teret), meghatározni a jobboldalt is. szerintem a konzervatórium is ilyen, mert nem is gondolkoznak el, h miért volt indokolt a n. c.
Herényi Gyöngyvér a herényire zsugorodott párt elnökhelyettesének a leánya? igazi komcsi konzervatíívok. azt tudjátok h horn is konzervatívnak hívatta magát 80-as évek végén? 90-es elején? a kis hazaáruló "konzervatív"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 18:03:47

@Félkupica_Fehér_Főnök: Mi lehet hajdú péter titka?!?"

:D detto vok, én se tudom mért szeretik, egy zsírosparaszt az a hajdúpé(p).

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.02. 18:04:57

@gidabiga:

Pedig valami _biztos_ van a dolog mögött... női szemmel egy kicsit sem bájos olyankor, amikor megpróbál értelmesen mosolyogni? Esetleg nem kezdenek vadul tobzódni a hormonjaid, amikor felveszi a tapadós sztreccs - supermanjelmezt? :o) Valami ilyesmi? oO

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 18:06:31

de viszont vicces, hogy ezek baloldaliak, akkor miért viselkednek úgy mint a régi nemesek? urambátyám kapcsolat, elvileg egy baloldali elítéli a rokonság alapján való pozícióadásokat, mint pl a királyságban a király, v a kormányzó

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 18:11:17

http://www.lacaceleb.hu/magyar/tornoczky_anita/imagepages/tornoczky_anita008.html

szerintem az Űrgammának is ua a titka , mint hajdúnak:
http://www.youtube.com/watch?v=8_anbEJsr6s&feature=quicklist

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 18:20:58

"miteljesen függetlenek vagyunk mind ideológiailag, mind anyagilag"
azért én elküldeném jakupcsek műsorába, kössék már rá gépre. asszem nagyon néznének a szülei: kisfiam te hazudsz is?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 18:32:32

@Geza: "van a többi jordán-parti fizimiskájú "
tessék! mások simán mond6tják!
mindig csak rám szóltok rám

gidabiga 2009.06.02. 18:32:52

@Félkupica_Fehér_Főnök:

kicsit sem.
bár supermanjelmezben nem láttam :)))
azt hiszem, 3 másodpercig szoktam látni a műsorát, ha ő van a képernyőn 1 másodpercet kap.
viszont a bulvárhírekben gyakran van róla kép, napi 5 percet rájuk szánok, mert én szeretem tudni azt is, hogy milyen okosságokat beszélnek a mi kis hazai celebjeink :DDD

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.06.02. 18:41:39

Megkezdődött! Fú a szél a kárpát - medencében. Nyikorognak a szélkakasok bőszen, zsugára vágynak s meg is fogják kapni az új érában is, lesz majd megrendelés bőven. Mert régi az igazság: holló nem vájja ki a hollónak szemét. A nagy szél vihart hoz, válts köpönyeget ember!- ez az új jelszó! Jön föl a gyomromból az előfizetéses menű.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 18:51:38

@coley: ez nagyon durva!!! :D

http://optimumintezet.hu/sajtoszoba/41/obama-levele-ifj-dr-lomnici-zoltannak

"Különleges megtiszteltetés érte az Optimum Intézetet, illetve annak főigazgató-helyettesét, Ifj. Dr. Lomnici Zoltánt. Néhány nappal ezelőtt ugyanis az Amerikai Egyesült Államok elnöke Barack Obama, egy közvetlen hangvételű levélben, személyesen tájékoztatta az Intézet főigazgató-helyettesét a frissen elkészült egészségügyi reformjának egyes részleteiről"

de nyugi, nem kell ébresztő, mind tudtuk h ez kamu. adakozás a jordánpartiaknak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 19:13:05

http://optimum.blog.hu/
konzervatív, de azért jobban preferálják a logóban az eu csillagokat, értjük,

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.02. 19:22:26

http://www.fisz.hu/ujfisz/index.php?lap=hirek/hir&new_id=3263
"Jelenleg azon vagyok, hogy Phd. fokozatot szerezzek, mert gyerekkoromban Dr. Tornóczky Anitaként gyakoroltam az aláírásomat és szeretnék beváltani fiatalkori álmomat.” – nyilatkozta a MindenTanulás égisze alatt megrendezett eseményen."

ezen annyira röhögök, meg is lesz az elvtársnak a doktorija, nyugi van. mint cs. elenának.

derelyegrádi szellem 2009.06.02. 19:39:28

"..és szeretnék beváltani fiatalkori álmomat.” fordulat alapján csak remélni merem, hogy nem magyar nyelvből lesz az a doktori. Hanem pl "kommunikációból", az nem fáj senkinek.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.02. 20:13:45

@calam:
"azért Vásárhelyi Mária nem egy kategória T.Anitával. Nem kell szeretned, de mögötte van tudományos teljesítmény. "

BRUHAHA

Kb. 2003-2004 környékén OV egy fidesz rendezvényen az alábbi viccet mesélte el közönségének (a Medgyesi-kormány gazd.politikájára utalva):
A székely boltos elmegy a plébánoshoz. -Atyám, baj van. El tűnt a kasszából 1000 pengő. Mit tegyek? -Rakd vissza,fiam!

Pár nappal később az ATV-n e derék cocilógus tudósasszonyság megállapította, hogy ez eredetileg egy zsidó vicc, tehát OV zsidózótt, tehát OV antiszemita. Mindezt halál komolyan, összeráncolt homlokkal.

tudományos teljesítmény,mi? xD

wladyslawsky (törölt) 2009.06.02. 20:18:11

vajon világviszonylatban milyen helyen állhat kies hazánk az egy főre jutó politikai elemzők számában ?
van egy olyan gyanúm, hogy abban előrébb állunk,mint a FIFA-világranglistán :))

szmoker (Homo Trollicus) 2009.06.02. 20:30:17

A két bulát én is blokkolnám.

Egyebet nem tudok elmondani, kérem kaccsojja ki...

szmoker (Homo Trollicus) 2009.06.02. 20:31:52

@szmoker: ja de, T.A. fejére azért egy papírzacsit rátennék előtte.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.02. 20:45:58

Hajdú ugyanaz a kategória, mint Kedves Feri, csak kicsiben. Csúnya, buta, de pénzes.

Belterjes banda: ugyanazok a nők cserélődnek ugyanazoknál a pasiknál. Szerelemről szó sincs.

Beer Ninja 2009.06.02. 20:46:09

Az elemzőintézetbe szívesen hozok egy valódi PhD diplomát. Szart sem ér, régen kitúrtak már az egyetemről. :)
Szépen hangzó hülyeségeket régi érettségivel is már bárki tud írni.

belba 2009.06.02. 20:52:27

@derelyegrádi szellem: beletörődömség... :D
Nehéz szó... :D

szabogyula 2009.06.02. 22:12:50

Le a kalappal Morvai Krisztina elött :
http://www.kuruc.info/r/34/41435/
Egy gyors reagálású és szókimondó nő.
Videó: napkelte

arpadsavossabeszdekli 2009.06.02. 22:24:57

Szerintem a rövidesen leköszönő NAPKELTE helyére pályáznak. Ugye várhatóan jön a jobb oldal!

Corry 2009.06.02. 22:46:14

Most már kezdem sajnálni, hogy reggel nem nézem a Mokkát, mert vagy a majdnem szóvivő miatt, vagy az ilyen riportok miatt érdemes lenne.
Engem nemcsak Anita konzervatívsága ütött meg, hanem a PhD.-je is. Eddig jó barátságban voltam a guglival, aki minden keresési kívánságomat teljesítette, de egyet nem sikerült neki: valami tudományosféle cikket elővarázsolni, vagy legalább egy linket reája, melynek legalább társszerzője az Anita maga. Folytatom a kísérletezést, csak az zavar, hogy még angolul is a bulvár jön be...

Spiritmonger 2009.06.02. 23:06:39

Tornóczky Anitát és Herényi Gyöngyvért egyszerre blokkolnám

konzervatívan sikítanának rajtam váltott elrendezésben, én meg adnám nekik a cumicecilin hungaricust bőséggel...

bár Anitát minősíti, hogy Hajdú és Bochkor is túl van már rajta...

Syr Wullam 2009.06.02. 23:35:41

@zero: Hardleather? Talán Thickskin. :-))

tuli1 2009.06.02. 23:55:20

Amerikában lehet phd-t kapni publikáció nélkül, sokan nem is publikálnak a doktori fokozat elérése előtt (ez főképp bölcsész és társtud. - tehát pl. politológia területén igaz). De hogy használhassa a neve előtt a dr.-t, ahhoz honosítania kell a doktori diplomát, azt pedig nem lehet publikációk nélkül. Vagy ha neki mégis igen, akkor rá kell küldeni 20 újságírót. De engem is nagyon izgat Anita doktori képzése, remélem valaki felvilágosít minket.

tuli1 2009.06.02. 23:57:13

És vajon Berényi neve mögött az UKR azt jelenti, hogy ukrán PhD-ja van? Igen előkelő.

Spiritmonger 2009.06.03. 01:38:31

A Hardleather Political Institute jelenti:

T. Anita, minden idők egyik legnagyobb magyar politikai elemzője immáron a Hardleather stábjában!

Spiritmonger fedőnevű olvasónk azonnal interjút is készített vele, amit az alábbiakban prezentálunk:

S: Kedves Anita, mondja, hogyan jött az ötlet?
T: Világéletemben Vastagbőr olvasó voltam, de egy miniszterelnök nevelt lányaként, sőt, hírességként ezt nem vállalhattam föl,
bár akkoriban még nem gondolkodtam el a jövőmről kellő alapossággal

S: Kedves Anita, mire gondolt, amikor elfogadta a felkérést?
T:Részese lehet valami újnak, valami igaznak, ráadásul akkor nem kérik a publikációim listáját se a phd vizsgálatakor,
és ha tényleg lesz rendszerváltás, akkor talán megúszom...

S: Okozott-e Önnek valami nehézséget a beilleszkedés?
T: Inkább a megfelelő beillesztés, bár már megszoktam, hogy alulról kell mindent kezdenem, a Hardleather üdvözlőpartija nagyon jól esett,
nem is tudtam, hogy annyi rajongóm van...

S: Mik a tervei a Hardleathernél?
T: Először is, kipihenem a partit, majd eltüntetem a nyomokat, kimosom a ruhákat, aztán munkába állok, mint vezető elemző

S: Önt láttuk, ismerjük már sokféle szakmából, most tényleg vezető elemző lesz egy cégnél?
T: Predesztinálhat erre az, hogy végzettségileg politológus vagyok, amúgy hivatásos celeb, a Hardleather felé való elkötelezettségem
pedig nyilvánvaló, különös tekintettel az ott kapott egyéb juttatásokra

S: Vajon lehet-e Önnel kapcsolatban egyáltalán értékrendről beszélni?
T: Természetesen, hiszen azért vagyok itt! Ezt egyébként a saját logóm is megerősíti, ami nem más, mint
egy fénylő StoryTV ikonban csőrében szegfűt és narancsot tartó szélkakas...

S: Hogyan jutott egyáltalán eszébe, hogy ezt a pályát is kipróbálja?
T: Mint már mondtam, a végzettségem politológus, ezen kívül celeb vagyok, ez éppen elég, úgy gondolom. Amúgy gyerekkorom óta foglalkoztatott a
politika, hiszen azt korán felfogtam, hogy ebből élünk olyan jól, amit titkolni kellett már az oviban

S: Mit gondol, felkészült az Hardleather a támadásokra az Ön személye miatt? Létezik átjárás a celebvilágból a komoly elemzők világába?
T. Természetesen létezik, hiszen ennek vagyok az élő példája

S: Lehet-e az Ön esetében konzervativizmusról beszélni?
T: Természetesen, hiszen mint ahogy már mondtam Önnek, celeb vagyok, ezenkívül jó nő, akinek a Hajdú Péter is megvolt,
és ehhez kellett nem kevés konzervatizmus

S: A majdani elemzéseit alapvetően mi határozza meg?
T: A saját értékrendem biztos nem, mert annak a kialakítása már meghaladja a képességeimet, de celeb vagyok, jó kapcsolatokkal,
ez, remélem, tudja pótolni a hiányosságaimat, többek között ezért is leszek objektív elemzésekre képes

Spiritmonger 2009.06.03. 01:39:44

S: A Hardleather programjával mennyire tud azonosulni?
T: Azt még nem tudom, de örülök, hogy ez nem egy homogén közeg, remélhetőleg lesznek benne széptestű celeb férfiak is,
pl. a Kedves Ferit is szívesen venném ide kollégának

S: Azt kérdezem Öntől, hogy mit gondol arról, mennyire engedhet meg magának kritikus hangvételt az elemzései során?
T: Azt már celeb koromban megtanultam, hogy ezt kerülni kell, leszámítva, ha az embernek nem kormányközeli a pasija..
Bár ki tudja mi lesz itt...Akár egy kritikus megjegyzésem után jogos támadásokat is kapna a Hardleather, és ezt nem bírnám ki, a szívem szakadna meg

S: Az Ön ötlete volt a bulvársajtó megcélzása?
T: Nem értem a kérdést, mi az a bulvár? Amúgy örülök neki, ha írnak rólam, mert így a Hardleather is kap nyilvánosságot

S: Utolsó kérdés, mit gondol az EP-választásról, mi leszt a befutó?
T: 15-6-1, de csak azért, mert mások is ezt állítják

S: Köszönöm az interjút, viszontlátásra
T: Én is köszönöm, véletlenül ön nem celeb? Olyan cuki a pofija...

Marcellusca 2009.06.03. 07:35:06

@zero:

Na, most egy kicsit megsértődtem! Mi az, hogy nem veszel be a szakértői csapatba? Ezért f.kázlak? :D

Esélyegyenlőségi szakértő:
Marcellusca

Ja, és pontosítsunk:
Bulvár szakértő:
eric

xDDD

Tarackos Sül (törölt) 2009.06.03. 08:22:48

Ezt a Tornóczky Anitát hogy lehet konzervatívan blokkolni?

@Marcellusca:

Az álláspontod megértem a nővel kapcsolatban (ne ítéljük el azért, ami, ill. még nem csinált semmit, majd ha elemez, akkor lehet szájra venni), azonban van egy bökkenő, amelyet ha meglát az ember, rögtön más szemszögből kezdi nézni a dolgokat. Ez a ribanc is a politikai elit / felső tízezer egyik mocskos fattyának a kölyke, akik közpénzen szaporodva - népelnyomva jópofiznak a választópolgárnak, vagy még azt se. Csináltak egy fain intézetet (vagy céget, leszarom), ami alapján szépen a befizetett adód egy részét majd lecsapolják, hogy a művésznő fenn tudja tartani az életszínvonalát (és az egész sleppje). Aztán, ha nem sikerül, akkor megírja a Story magazin, hogy Annácskának havi 600-ből (ezer offkúrsz) kell megélnie, HOGY FOG EZ NEKI SIKERÜLNI?!

Dunába mind.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 08:28:45

@Tarackos Sül: "Ezt a Tornóczky Anitát hogy lehet konzervatívan blokkolni?"

Demcsák Szuzi kapcsán már említettem: hálószoba, ágy, villany lekapcsolva, misszionárius, VV-ben.

(pedig Anitácska sz'tem az a kategória, akit durván kellene talicskáztatni :)))) ).

Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm 2009.06.03. 09:40:22

@Seduxen: ne aggódj, valaki biztosan talicskáztatja

juujjjj, de mocskok vagyunk, ha szegény olvassa, most biztosan szidja a pofánkat... ;-)

@zero: okleveles liftkezelő nem kell? ajánlom magam

vagy kisállatalvásgátlósegédszakembernek (mertmár ez is voltam)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 09:53:17

@Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm: jaa, hát ettől nem félek, megfelelően vastag pénztárca, és kiemelkedő "celeb-pozíció" esetén szerintem kb BÁRMIT meg lehet vele csinálni... :))

Liberté__73 2009.06.03. 10:00:49

@Syr Wullam:
"Hardleather? Talán Thickskin. :-))"

merőben igazat szólsz. milyen nyomoronc fordítás már ez a hardleather? mondjuk kicsit irodalmibbra véve lehetne a thickskin helyett esetle rhinoskin :)

Liberté__73 2009.06.03. 10:04:34

@Marcellusca:
"Na, most egy kicsit megsértődtem! Mi az, hogy nem veszel be a szakértői csapatba? "

aggodalomra semmi ok, engem megpróbált bevenni (respect) de -szokása szerint- nem tudta leírni a nevemet :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 10:10:42

@zero: megtisztelsz :)))

és mit is kellene szakérteni? bár jó pénzért gyakorlatilag BÁRMIT "megszakértek" :)))

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.03. 10:19:37

@Seduxen: Neked semmit, de garantáltan kikerülsz a vastagbőr címlapjára! xD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 10:26:33

@Félkupica_Fehér_Főnök: ja, akkor nem vállalom... azért nem adom ám akármihez a nevemet. max ha jól megfizetnek érte :))))

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.03. 10:43:12

Ma még nincs post, lehet, hogy laspalmasékat lekapcsolták? :o)

more 2009.06.03. 10:45:10

@zero: megjegyzem, a főnök is kimaradt a vastagbőr political institute-ból, amit nem helyeslek, mert politikai tisztánlátása és pártatlansága egyértelműen a szakértők közé emeli őt (is):))))

btw a csapat ütőképes, kár, h senkinek nincs politikus felmenője, így nehéz lesz megrendeléshez jutni....

ZmanUK 2009.06.03. 10:46:02

Huuuu, baszdmeg. Ennyi

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.03. 10:49:29

@more:

Én azért maradtam ki, mert Combihoz és Korrekthez is odaírta zero, hogy csak akkor, ha józan... ééés már ki is estem. xD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 11:07:18

@Félkupica_Fehér_Főnök: fenét. most gépelik a szokásos szerdai jelentésüket a tartótiszteknek :)))

genyó kapitány 2009.06.03. 11:14:58

Ha valaki konzervatív az azt jelenit, hogy nem engedi az ATM-et és a végén nem nyeli le a cuccost?

gy.k. (ATM- ass to mouth)

genyó kapitány 2009.06.03. 11:15:56

Habár én inkább Gyöngyvért basznám

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 11:27:43

wehehehehe, Böszman-blogban új post van, az első mondat emígyen fest:

"Mostani életem sokkal inkább hasonlít egy átlagos értelmiségi életére."

pógárjenő 2009.06.03. 11:38:03

Ez a bula kb. egy szinten van molnár moncsicsivel, lassan csk az a kérdés hogy ki nem szunázta még meg? Én nem, nekem nagyon mű-barisnya, még az agyában is szilikon van!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 11:42:37

@pógárjenő: "még az agyában is szilikon van! "

ez lenne a legkevesebb. nem az agyáért szeretné, aki szeretné :))))

tény, hogy ő nem az a típus, akivel rohannál az oltár/anyakönyvvezető elé, "lássuk be"... de ha rögzítené stikában az ember kamerával az akciót, azért büszkén lehetne mutogatni a haveroknak :)))

pógárjenő 2009.06.03. 11:55:31

Nem teccik ez a fajta nöstény tipikusan assziszi magárol hogy chanel szagút szarik, mellesleg még a lába is büdös, az ész meg nem csípi szét a szemít!

pógárjenő 2009.06.03. 11:58:26

@Marcellusca: gyelentkeznék mint önkúrmányzati szagértő.....höhö!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.03. 12:09:38

@Seduxen: lol xD

Az előző barátnődet nem-e Csisztu Zsuzsának hívták-e? :o)

derelyegrádi szellem 2009.06.03. 12:14:25

@Félkupica_Fehér_Főnök:

az nekem nem tűnt "stikában rögzítettnek..."

Tisztelettel adóztam is a csávó előtt, aki egyik vállán egy régi "telesport" méretű kamerával, másik kezével zsuzsi fejét simogatva cummantatta a művésznőt. Az nem csekély állóképességről tanúskodó tett volt....

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.03. 12:18:40

@derelyegrádi szellem:

Ez mondjuk igaz, de ettől még Zsuzsi szerintem nem a net (világ) nyilvánosságának szánta az anyagot, gondolom szigorúan csak "belső használatra" , aztán lehet, hogy naiv vagyok...

de, hogy Te mikre nem figyelsz oO

Marcellusca 2009.06.03. 12:20:57

@pógárjenő: Ha magadat akarod kúrmányozni, hát tessék! :D
Mások kúrmányozására van bőven jelentkező. Pályázatokat a 119911.... számlaszámra kérném. :)
Mint esélyegyenlőségi szagértő, biztosíthatlak a korrekt elbírálásról. :D

Liberté__73 2009.06.03. 12:21:31

@Seduxen: látod milyen mázli, hogy te már tegnap leadtad :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 12:50:16

@Liberté__73: bazz, Te álltál tegnap előttem a sorban? mit szöszöltél annyit? :)))

pógárjenő 2009.06.03. 12:59:10

@Marcellusca: kúrmányolok én bárkit, csak málé legyen, nekem is kéne egy efftási kastély basszus csak nyalni úúútálok, mámint segget......

pógárjenő 2009.06.03. 13:03:35

Mellesleg az a phd (usa) az ámerikánus doftori cuccost jelent? Hát azt még ceausescu helene is megkapta, az egy kalap szart jelent, béfizeted a málét oszt kapod a pöcsétes papírt! Mint bokros a panamai doftor....ehe-ehe...

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.06.03. 14:49:07

azt gondoltam, hogy a Mokka valami roma magazin, de csak egy lóarcú nő beszélt hülyeséget.
(hiába, régen voltam itthon, a nemzeti vágtáról is azt hittem, hogy egy futam neve a lovin).

derelyegrádi szellem 2009.06.03. 15:17:40

@belba:

Vannak egyéb nyelvújítók is, itt van egy újabb politikai elemző, politológus (Balogh Artúr) fordulata:

"akik ki tudja mit tettek álnokfutásaik alkalmával"

ÁLNOKfutás. Hihetetlen bazmeg. Ez a félhülye keresztül ment a magyar oktatási rendszeren. Dermesztő.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.03. 15:40:05

@derelyegrádi szellem: "Dermesztő. "


na, óvatosan a szavakkal polgártárs! tudod, akinek utoljára NYILVÁNOSAN ez elhagyta a száját, az már nincs pozícióban :)))

derelyegrádi szellem 2009.06.03. 16:24:23

@Seduxen:

Sejtettem, hogy a Nemzetvezető lesz az..:-)

eldiablomismo 2009.06.03. 17:22:22

@derelyegrádi szellem: És vérkomcsikból lett mélymagyarokat nem is említetted még.

derelyegrádi szellem 2009.06.03. 17:45:10

@eldiablomismo:

Így van, azokat valóban kifelejtettem.

Meg a volt MSZP szavazókból lett Jobbikosokat. :-)

f.m.j. 2009.06.03. 22:46:57

Herényi Gyöngyvér tényleg így néz ki, vagy ez egy színésznő? Mert a Hajlakk c. filmben épp egy ilyen arcú lány játsza főhős ellenlábasát :)

Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm 2009.06.04. 09:55:53

@fmj: ez a kiscsaj (mármint a Brittany Snow) az egyik legaranyosabb kiscsaj a tengerentulról, a John Tucker Must Die-ban tünt fel (nekem)

2.bp.blogspot.com/_7sYaJP0RyU4/SKOWW0aNWHI/AAAAAAAAA1E/I-nmluhSNGc/s1600-h/Brittany_Snow.jpg

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.06.04. 10:22:03

Bocsánatot kérek kérek az olvasóktól a következő csúnya szavak használata miatt, de az igazság az igazság marad, ahogy anitánk is kurva ribanc mindörökké.

f.m.j. 2009.06.04. 19:42:11

@Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm:

Ezt nem vitatom, hogy neked a legaranyosabb :)

De szerinted is hasonlít? (mondanivalóm lényege ez volt:))

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.06.04. 20:57:33

Na ez az a dolog, ami nem zavar. Ott a csintalan is tökéletes példának erre. Manapság tök mindegy hol vannak ezek az emberek, csak pénz legyen belőle. Hit, vagy elfogultság valamiben? Ugyanmá'.
Zsé, meg offsór, meg EU, ennyi.

süti beállítások módosítása