Skip to content


       Szűrés lista

Mégis csak van extraprofit?!

Tényleg komolyan gondolja a kormány ezt a krízisalap dolgot. Mármint azt, hogy kerül bele a pénz ...

A programban résztvevők egyszeri, 20-50 ezer forint közötti, különös méltánylást igénylő esetben 100 ezer forintos vissza nem térítendő (!) támogatást kaphatnak, ha a családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér összegét; az idén ez havi 57.817 forint. Támogatást azok kaphatnak, akik családjában a jövedelem legalább 30 százalékkal csökkent, illetve ha a lakáshitel törlesztő részletének növekedése elérte a 30 százalékot, és nem részesülnek önkormányzati támogatásban.

Az érintettek augusztus 1-jétől fordulhatnak az önkormányzati jegyzőhöz, aki a szociális szolgálatokon keresztül azt állapítja meg, hogy a beérkezett kérelem megfelel-e a jogszabályi feltételeknek. Ha igen, akkor azt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság regionális szervezeteihez továbbítja, amely gyors eljárásban, 30 napon belül intézkedik a kiutalásról. 

És innen jönnek a pénzek:
-1 milliárd forintot tesz bele a kormány.
-Nyitnak egy számlaszámot, ahová bárki utalhat át pénzt.
-A PSZÁF banki bírság bevételeiből származó 800-1000 milliója is ide megy majd
-Az állami vállalatvezetők kétmillió forintos fizetései feletti összege
-Bajnai Gordon miniszterelnöki fizetése
-a kormány tagjai is jelezték, tesznek felajánlásokat
-Az áramszolgáltatók extraprofitjukból 2-2,5 milliárd forinttal járulnak hozzá az alaphoz.

Hoppá ... extraprofit?! Emlékszünk, amikor Orbán Viktor bedobta, hogy le kell törni az extraprofitot? Micsoda felháborodás tört ki a ballib oldalon!

A Fidesz frakció már 2005-ben is tiltakozott:


"Miközben az áramszolgáltatók nehéz helyzetükre panaszkodnak, profitjuk csillagászati összegekre rúg. Ezt bizonyítja az elmúlt hetekben nyilvánosságra került 2004 évi áramszolgáltatói gyorsjelentések, ezek meggyőzően bizonyítják, hogy a villanyáremelés teljesen indokolatlan volt, hiszen már a múlt évben is minden eddigit meghaladó extraprofitot realizáltak: átlagosan 25 %l növelték nyereségüket. Az RWE csoporthoz tartozó Budapesti Elektromos Művek nyeresége 34,5 %-kal nőtt. A magyar energetikai szektor jellegzetessége, hogy míg a külföldi kézben lévő társaságok horribilis nyereséget érnek el a hatósági piacon, addig az egyetlen állami szereplő, a Magyar Villamos Művek Rt. folyamatosan veszteséges, vagy éppen, hogy nullszaldós."


Ugorjunk előre négy évet, Népszabadság:  

"Elvileg akár ötszázmilliárd forint is az áramcégeknél maradhat az idén azáltal, hogy a magyar áramárak nem követik a nemzetköziek zuhanását. Ez havi több ezer forintot jelent a számlánkban.

Cáfolják az árampiac szereplői az a lapértesülést, hogy 500 milliárd forintos extraprofitra tettek volna szert amiatt, hogy a lipcsei áramtőzsdén felére esett az energia ára. Az Elműnél viszont elismerték, hogy valamivel olcsóbb az áram, mint tavaly, ezért a "Én ilyen nagyméretű mozgást, mint ami ebben a cikkben van nem látok" - ezt nyilatkozta Híradónk kérdésére Molnár Csaba, korábbi energiaügyi miniszter.

Az ELMŰ szóvivője szerint azonban egy csekély mértékű áresés valóban volt.

- A hazai áramszolgáltatók, közöttük az Elmű is idén 5 milliárd forintot tud árkedvezmény formájában visszatartani, azt gondoljuk, hogy amennyiben mi olcsóbban kapjuk ténylegesen a villamosenergiát, az természetesen módon vissza is fog kerülni a fogyasztókhoz, idén szeptemberig, kamatokkal felnövelve – mondta Boross Norbert szóvivő."

 

Szóval, HA van extraprofit, akkor miért nem az áram ára csökkentik? Hogy mind a 10 millió ember terheit könnyítsék?

Vagyis: az összeg, amit MI mindannyian befizetünk a villanyszámlába, abban van egy durva extraprofit, aminek egy részét most csak úgy odaadják ajándékba a "rászorulóknak"?

Tehát nem elég hogy agyon vagyunk adóztatva, nem elég, hogy majdnem mindehol e széles világban csökkentették az ÁFÁ-t a válásg miatt, csak nálunk emelik fel világbajnoki szintre, nem elég, hogy a keleti bérek mellé nyugati árszínvonal tásul, de még a villany árában és lenyúzzák a lakosságat, majd abból adnak csak úgy 20 - 100 000 forintot, akit rászorulónak találnak ?!

Szép dolog a szolidaritás, de azért mindennek van határa!

Ha Kiss Péter szerint VAN extraprofit (milyen szép szó egy baloldali politikus szájából!), akkor hogyan és miért emelkedik az áram ára július 1-től 7,5%-kal ?!

És nem elhanyagolható a kérdés: vajon kik lesznek a "rászorulók"?

A program csak augusztus 1-től november 30-ig tart. Vajon ha esetleg lesz egy előrehozott választás, akkor ez az "akció" minek fog minősülni?

Osztogatás? Szavazatvásárlás? A kézpénzes boríték mellé becsúsztatnak majd egy MSZP-s szórólapot is?

Címkék: politika válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr491191279

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner 2009.06.18. 18:30:02

Balra indultak a szocialisták"Bicskanyitogató a bankvilág érzéketlensége" a válságtól sújtott emberek iránt, mondta Tóbiás József, MSZP-s politikus.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2009.06.18. 13:05:49

"A magyar energetikai szektor jellegzetessége, hogy míg a külföldi kézben lévő társaságok horribilis nyereséget érnek el a hatósági piacon, addig az egyetlen állami szereplő, a Magyar Villamos Művek Rt. folyamatosan."

Folyamatosan mit? Nincs állítmánya a mondatnak.

Ennyi pénz náluk marad és mégis ilyen szar a szolgáltatás, hogy egy kis szél miatt is áramszünet lehet? Ennyiből az egész országot be lehetne hálózni földkábelekkel.

Hetfield 2009.06.18. 13:18:36

-Bajnai Gordon miniszterelnöki fizetése

1 Ft?

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.06.18. 13:19:05

...na most kicsit ideges lettem. :-/

Meleardil Eressea Iluvadan 2009.06.18. 13:26:37

En tegnap kaptam meg a gazszolgaltato levelet, amiben felszolitanak a 4000 forintos hatralekom befizetesere. Mar befizettem korabban, csak eppen 2 nappal azutan, hogy ok a felszolitast megirtak volna. Ket hetet csusztam azzal a szamlaval, na!

Nem is ezen van a hangsuly. A boritek ugyanis dudorodott a rengeteg papirtol. Ami pedig benne volt:
a kitoltendo urlap, amivel a VEDETT FOGYASZTOK listajara felvetethetem magam, amennyiben szocialisan raszorulo vagyok!

B**szameg!!! Utanaszamoltan egyszer. Annak a penznek, amibe en a cegemnek kerulok, mint alkalmazott, a 83 (!!!) szazalekat fizetem be a kozosbe jarulekok, illetekek, adok es egyeb levonasok cimen. 35 eves vagyok, es eddig tobb mint 50 millio forintot fizettem be adoba. Ezt "szocialisan raszorulokra" es "hatranyos helyzetuekre" koltik, hogy ne szoljak itt a halmozottan sanyargatott politikusi retegrol.

A boromet lenyuzzak, es ha csak ot forintot nem fizetek be idoben, akkor mar fenyegetozben es buntetnek!

Erre itvannak peldaul a vedet fogyasztok, akiknek a problemait szinten a rendesen fizetokre haritjak.

Namost...ha nekem van mibol adni, akkor en adok. DE EL AKAROM DONTENI, KINEK!!! Miert nem adhatom azt a penzt a szinten raszorulo nagyanyamnak? Miert nem donthetem el, hogy mondjuk a gyerekem iskolajara koltom? Miert nem segithetem vele a baratomat, akinek szinten dulongel a lakashitele?

A kalasnyikov kibiztositota magat a polcon, amikor meglattam, mi van a boritekban!

Egyedul semmi vagyok, de azt garantalhatom mindenkinek, hogy ott leszek az orjongve dulo tomegben, amikor elszabadulnak az indulatok, es hozzajarulok a "fejlodeshez" a magam szereny modjan.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.18. 13:29:07

@Hetfield: megelőztél:))
Amúgy, van ezeknek fogalmuk arról, mennyi rászoruló-( és itt most a valóban rászorulókra gondolok)- él ebben az országban? Az imf hitel nem lenne elég az igények kielégítésére..megint jól látszik, fogalmuk sincsen arról, mi a helyzet az országban.
Az energiaszektornak meg megvan a válasza az emelésre..CSAK!. Mert megtehetem, suttyókáim, mert senki nem tud tenni semmit ellene. Ők csak másolják az ország vezetőinek viselkedését..lopnak, mert megtehetik.

PublicEnemy 2009.06.18. 13:31:54

"-Bajnai Gordon miniszterelnöki fizetése"!!!Nem 1Ft-ért vállalta?!Kösz Gordi,ismét tanúbizonyságot tettél nagylelkűségedről!

Szörnyű,hogy kb.40-60ezer család fog kuncsorogni pár ezer Ft-ért,hogy ki tudják fizetni a számláikat!Ez ma Magyarország!
Amúgy a múltkor megnéztem a villanyszámlát,hogy miből is tevődik össze a havi díj!V.mi 4-5különböző összegből,de a felét nem értettem.
Ha valakinél van egy számla kimutatás kiírhatná ide,érdemes...röhögni fogtok(vagy sírni)!!!!!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 13:36:40

Na most jöjjön ide valami neolibsi, és magyarázza el, hogy milyen jó az állam stratégiai ágazatainak privatizációja. Milyen jó, hogy az elmű a belét kihajtja, úgy versenyzik a kegyeinkért.

(És ha már lendületben van, akkor magyarázza azt is el, miért lenne jó, ha az egészségügy is úgy működnem mint az elmű.)

Vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy így én is kapok ebből a pénzből! XD

PublicEnemy 2009.06.18. 13:38:23

@Hetfield: Bocs,engem is megelőztél!!!:)
Úgy látszik mindenki ezt szúrta ki legelőször!:)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.06.18. 13:38:58

...és könyörgöm mit ér az egyszeri kb. 30 ezer forint amit odavágnak a kétszeresére emelkedett lakáshitelek mellett??? Szánalmas. Ugyanaz a mutatvány, mint a 19 000 Ft plusz a nyugdíjasoknak. De az már megrémít, hogy az egyszeri osztogatásra sincs már egy büdös vas sem az államkasszában.Nem irigylem a Fideszt...

Hetfield 2009.06.18. 13:41:10

@turner: "De az már megrémít, hogy az egyszeri osztogatásra sincs már egy büdös vas sem az államkasszában"

hát már hogyne volna! csak nem nekünk.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.06.18. 13:43:20

Úristen... ez az ország...:(

Egy off-shoros fickó mondja, hogy "megadóztatjuk az off-shor cégeket". ..
Aha.. meg hagyunk néhány kiskaput Ferkónak meg a többinek, hogy simán kibújhassanak alóla.

Aztán nem akarok cigányozni, de a "halmozottan rászorulók" azok 80%-ban közülük kerülnek ki. Mindegy, ha inkább a kis kocsma-vállalkozóknak adnának egyből... Vagy a tesconak, úgyis chipsre meg ilyesmire költik a pénzt, semmi másra, azért olyan "karcsú" mindegyik...

Extraprofit válságban... ABSZURDISZTÁN!
Áhh nem is írok semmit, mert fasizsta leszek dikhé'!
:S:(:@

PublicEnemy 2009.06.18. 13:45:43

Multik - 1000milliárd Ft"támogatás"
Kis és közép vállalkozások - 400milliárd Ft"támogatás"
Nézzük már meg melyikből hány van,és melyik hány embert foglalkoztat,és melyik pénze marad az országban!!!
Nem fordítva kellene legyen véletlenül?!

reKorrekt 2009.06.18. 13:46:26

- Egyáltalán ki adta el az országunk villámoshálózatát?
- Hol a pénz amit kaptunk érte?

@PublicEnemy: az egyik sor a számlán (a 4000-ból ha jól emlékszem kb egy 1000-es) valami villamoshálózat-használati díj. Hogy koptatom a kábelt az áramommal.
Érted?
Kurvajó neked :)

jozicsenko 2009.06.18. 13:46:26

olvassátok el újra

magyar ember nem lát egy fillért sem

megy az egész a védett fogyasztóknak

azt nem értem, hogy minek hoznak létre ilyen alapokat, ha eleve ez az állam feladata?

vagy az államot szüntessük meg, vagy ismerjék be az elvtársak, hogy nem hogy kormányozni nem tudnak, de a kormány maga nem müködik

államcsőd előszele ez?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.18. 13:47:35

@Hetfield: jaja, asszony is azt reagálta, dejó akkor kampány se lesz? De elkeserítettem, hogy arra van bőven..:( És igen, egyszeri osztogatásra sincs már pénz, de gőzerővel folyik a sokszoros fosztogatás..Úristen, lehet, hogy egy gépírónő hibája az egész, a képviselők munkaköri leírásában az osztogatás helyett fosztogatás szerepel?

Mourinho már nem a király 2009.06.18. 13:49:30

@Hetfield: De mire a fidesz odajut nem hogy nem lesz semmi a kasszában...igenis lesz valami, óóriási adósságok.

Az alap szükségleteket (víz, gáz, áram, internet pl nem az) szolgáltató cégeket NEM engedném magánkézbe, vagy ha igen akkor törvényileg szabályoznám, hogy mekkora profitot termelhetnek, a bevétel mekkora részét kell az infrastruktúrába visszaforgatniuk.

A vicc az, hogy az óriási bevételek mellett az infrastruktúra sok helyen katasztrófális állapotban van, egy olyan telekre, ami nincs közművesítve sokszor saját költségeden kell ezeket bevezetni, pedig a szolgáltatónak lesz profitja belőle. Csúnya lenyúlások ezek.

reKorrekt 2009.06.18. 13:49:40

@turner: most akkor mindhárom feltételnek teljesülni kell vagy külön-külön egyenként is elég? Mert az "illetve" szóból ezt nem lehet megtudni. Többek közt ezért is utálkom ezt a szót. Tessék az ÉS/VAGY szavakat szanálni hogy egyértelmű legyen :)

kill004 2009.06.18. 13:50:08

Én csak 2 dolgot nem értek:

1: Hogy lesz a paksi 9.50 ft/ Kw-ból 42 ft/Kw

2: Átviteli-rendszerirányítási díj
Rendszerszintű szolgáltatási díj
Elosztói forgalmi díj
Elosztói veszteség díj
Menetrend kiegyensúlyozási díj
Elosztói alapdíj
Szénipari szerkezetátalakítási támogatás
Kedvezményes árú vill. energia támogatás.

Ezek mi a szarok???? A 18 ezres vill. számlából majdnem 7 ezer.

Ha valaki megválaszolná, megköszönném.

redriot77 2009.06.18. 13:53:59

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): "valami villamoshálózat-használati díj. Hogy koptatom a kábelt az áramommal."

Nem rosszabb ez, mint egy átlag bankhitelnél a kezelési költség. A bank szerverében havonta egyszer lefut egy algoritmus, ami nyilvántartja hogy mennyivel tartozom még a banknak. Ez kb. egy másodperc tört rész alatt megtörténik. Ezért fizetek ki havonta úgy tízezer forintot. A teljes lakáshitel futamidő alatt meg egy kiskategóriás autó árát otthagyom.

--------------------------

Egyébként mit segít 30.000 forint az igazán bajba jutott embereken? Eddig talán ez a legmegmagyarázhatatlanabb intézkedése Bajnaiéknak.

eszkep 2009.06.18. 13:54:46

Na Zero, pl. az ilyen "emlékeztető" hangvételű cikkeket szeretem.
Még annyi tennék hozzá a várható villamosenergia drágulás kapcsán, hogy a "szakértő" liberális politikusok versenyt és árcsökkenést ígértek...
Az sem felejtendő, hogy a szociknak köszönhetően az áram ára "sunyiban" magasabb adókulcsba került (ügye nem is olyan rég, 2004 előtt még 15%-os, kedvezményes ÁFA-kulccsal adóztunk az áramután).

PublicEnemy 2009.06.18. 13:56:31

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): Ja,meg asszem van"bányászati"díj is,és ha energiafűből van, akkor kaszálási díjat is felszámolnak!
V.melyik műsorban volt,hogy a nyugdíjas mamik kérdezgettek egy E-ON-rabszolga szakértőt,de 1-2 dologról neki sem volt fogalma,hogy mi micsoda és,hogy miért is kell az nekünk.....de KELL és ez a lényeg!!!

reKorrekt 2009.06.18. 13:56:32

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): "szanálni" = használni

féloff, imént kaptam:

Merkantil Car Zrt.
Levélcím: 1365 PF.: 676
Tárgy: Árajánlat

T. Vezérigazgató!

Jelen levelemben első helyen szeretném tisztázni álláspontomat az Ön, illetve Ön által vezetett bank és köztem feszülő kapcsolat mibenléte tekintetében, miszerint NEM VAGYUNK HAVEROK!

Fentiek tisztázásából számomra értelemszerűen következik, hogy semmilyen szívességet nem várok el Öntől, illetve az Ön által vezetett banktól és nyilvánvaló, hogy ez kölcsönös, tehát én sem szívességből vagyok az ügyfelük.

Anyagi érdekek kötnek össze minket és nem a szerelem. Én hitelt vettem fel az Ön által vezetett banktól, amit köteles vagyok visszafizetni kamatostól. Nem mellesleg van még egy csomó egyéb költség is, amit rám terhelnek, sőt biztos vagyok benne, hogy valamely banki alkalmazottal történő személyes találkozásunk alkalmával még az esetleges kedves mosolyt is beépítik valamilyen költségbe, amelyet azután a szerződés apró betűs részére vagy simán egy belső szabályzatra hivatkozva megfizettetnek velem. Bankról lévén szó tisztában vagyok azzal, hogy 60 fillért sem szeretnek bukni egy üzleten, nemhogy egy megértő tekintetet ingyen adnának. Ebben köztünk biztosan nem lesz vita… megértettem!

No, de a lényegre térve… Az Ön által vezetett bank több esetben küld számomra fizetési felszólítást, mert késve fizetem meg az egyébként teljesen jogos követelésüket. (többnyire árfolyam különbözet elmaradásom van, néhány ezer forint) Ezt én sohasem cáfoltam, sohasem tagadtam, a tartozást és a késedelmeket egytől egyig elismerem. Ennek okaira most nem térnék ki, ez az én hibám. Ebből következik, hogy a késedelmi kamatot, amelyet szintén teljesen jogosnak ítélek, rám terhelik, csökkentve kínzó félelmüket a profit csökkenése tekintetében.

Valamit viszont – roppant szemfüles lévén – észrevettem az elmúlt hetekben: az Ön által vezetett bank – a késedelmi büntető (!) kamaton túl – még ezekre a kinyomtatott felszólításokra is díjat számol fel nekem.

Kerek 500,- Forintot felszólításonként!

Rögtön, azonnal és tüstént világossá tenném Önnek, hogy nem a jogalapját kérdőjelezem meg a fenti összeg kiszámlázásának! Annál okosabb vagyok, hogy egy bankkal vitatkozzak, hogy mi jogos és mi nem. Biztos aláírtam ezt is, amikor és miután azt a baklövést elkövettem, hogy egyáltalán Önökre vetettem szempillantásomat.
Igazából a mértékét nem értem… ez az összeg nem alacsony egy kicsit egy komplett A4-es oldal kinyomtatásához??? Biztos Ön abban, hogy ezen nem buknak legalább 2,- forintot?

Rettegve az Önök megélhetési problémáinak – fentiekből is fakadó – pokoli mértékű megszaporodásától, engedje meg, hogy nyitottságot mutassak fenti összeg emelése tekintetében, és egy ajánlatot tegyek a bevételük emelése érdekében.


Ajánlatom tehát a következő:

Minden jövőbeli fizetési felszólítás alsó egyharmadába (bárhova) helyezzék el, írják be az alábbi mondatok bármelyikét: (csupán az egyiket)

A) „Köszönjük, hogy bankunkat választotta!”
B) „Megtisztelő számunkra, hogy ügyfeleink között tarthatjuk Önt számon!”
C) „Reméljük elégedett bankunk minden szolgáltatásával!”
D) „Akkor vagyunk elégedettek, ha Ön is az!”

Mivel fenti mondatok mind elférnek egy sorba, tehát így nem kell új papírt elővenni, ezért - ajánlatom elfogadása esetén - hajlandó vagyok

516,- Forintot

fizetni felszólításonként.

Mivel levelem első felében jeleztem, hogy - kapcsolatunk állapotából kiindulva - én sem tennék szívességet Önöknek, ezért kérem ajánlatom elfogadását a díj növelése érdekében. Annyi kompromisszumos ajánlatom még van Önök felé, hogy a költségek csökkentése céljából (kevesebb tinta fogyjon) nem szükségszerű vastagon szedni a kiválasztott mondatot.

Végezetül annyit szeretnék határozottan kérni Öntől, hogy NE válaszoljon levelemre abban az esetben, ha arra csak díjazás ellenében hajlandó. Ez évi keretembe belekalkuláltam - a már megismert - felszólítási költségeket, viszont attól tartok válaszlevelének díja a hétvégi sült krumplim rovására lenne, amiről nem mondanék le. Márpedig az holt ziher, hogy valamilyen költségben ez a fáradozása megjelenne, amit úgyis én fizetek meg.
Én ingyen írtam Önnek ezt a levelet, tekintse ajándéknak, bár nem hiszem, hogy eddig bármelyik ügyfelük pénzt kért volna egy levél megírásáért. Nem úgy, mint az Ön által vezetett bank.

Üdvözlettel,
Budapest, 2009. január 5.

eszkep 2009.06.18. 13:57:38

@Hetfield: Igen, annyiért vállalta a "piszkos munkát"!!! Igazánnagyvonalú felajánlás...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.18. 13:58:03

@kill004: Ezek szerintem direkt ilyen terminus-technikusok, hogy inkább meg se kérdezd :o)

A válasz pedig: Azt mégsem írhatják oda, még Mo-n sem, hogy

-2000 Ft áramdíj
-2000 Ft extraprofit

Ezért bevezetnek ilyeneket, nehogy átlátható legyen, ha csökken az áram ára, van még mellette 10 tétel, amit lehet emelgetni :o)

PublicEnemy 2009.06.18. 13:59:10

@kill004: Na ez az!
Kössz szépen!!!

Én is kíváncsi vagyok a definíciókra!!!

derelyegrádi szellem 2009.06.18. 14:02:11

Gondolom senkinek semmilyen kétsége nincs az "akció" célközönsége, célja, és oka tekintetében.

Már a lászatra sem ügyelnek, eddig az volt a duma az áramot piaci áron kell venni, sajnos a piacon drága, meg milyen extraprofit (remélem többen emlékeznek még az akkori vitában egy bizonyos Kóka János fejére, ahogy ezt ecsetelte), aztán amikor az áram ára a tőzsdén (PIAC) felére seki visza, akkor mindjárt nem az számít.

Ilyenkor előjönnek a szokott kis maszopos/szadeszes mutyikirályok. Persze, megtarthatjátok az "extraprfitot" (nem csökkentjük az árat), csak adjatok nekünk is belőle, mert szénné égtünk a legutóbbi választáson, és most el kell mennünk egy kis szavazatot vásárolni.

Ez ennyiről szól, semmi másról.

kóka, bajnai! A piaci árak mi? Elmentek ti a p..ába!

u.i. Tessenek parancsolni, itt az új hiteles, valódi baloldali program!

eszkep 2009.06.18. 14:02:43

@TaTa86.: Hogy egy híres liberális magyarázatot idézzek: "Az állam rossz gazda!"
Csak azt nem tudom, hogy ha ennyire tartja magát Kuncze Gábor, akkori kormányzóerőt képviselő politikus, miért nem húznak (húztak) el a fenébe????

reKorrekt 2009.06.18. 14:03:06

Még jó hogy az energialobbi megakadályozta a szélerőműparkor Szombathely mellett, még a végén nem tudtak volna tovább zsigerelni egy fél várost és csökkent volna a 34,5%-os (sic!) profit.

picur3ka 2009.06.18. 14:03:56

@jozicsenko:

Az inaktivak tobben vannak, a dolgozo kisebbseg szavazata nem szamit, az inaktivak szavazatat kell megnyerni. Innentol bukik az orszag.

reKorrekt 2009.06.18. 14:21:49

Családonként átlagosan 7000 forintos áramszámlával számolva, legszerényebb becsléseim szerint is 88 Mrd (88000 millió) tiszta profitra tesznek szert az áramszolgáltatók évente. A válság közepén, a legszarabbul álló országban. A 4000 forintos áramszámlámból 2600 forint a valós szolgáltatás díja? Hát ez kurvajó. Ezek azt hiszik hogy mi lapjuk a pénzt vagy a bokorban terem nekünk? Utálom hogy hó elején megjön a fizu, másnap jön 7 sms és utána nézhetem a bruttóm 18%-át, ami megmaradt a számlámom.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.18. 14:23:51

Ebéd közben az a kósza gondolat futot át az agyamon, hogy mégis csak sikeres ez a romafelzárkóztatás. Annak kell lennie, hisz mi más magyarázza, hogy egy szavazat már nem egy zacskó száraztésztába kerül, hanem az alsó licit is 20 rongyról indul... tudatos állampolgárokat nevelnek :o)

Aztán rögtön ezután felugrott az adblockerem és elmondta, hogy ilyen kirekesztő és negatív gondolatok nem illenek egy mainstream bloghoz, így gyorsba el is vetettem az ötletet :o)

sgabes 2009.06.18. 14:31:07

komolyan ez olyan elkeserítő, kitapossuk az adófizetőkből a szart is, aztán bedobunk némi alamizsnát a közösbe, úgyis nekünk fizetik vissza, de hátha szerez vele plussz szavazókat az mszp...

'mert válságot csak az mszp szakértő kormány tud kezelni ballblalblalblalbllal.....'
inkább tartsunk országos sim city versenyt, aki nyer az csinálhat válságkezelő kormányt, ettől rosszabb úgyse lehet, koldulni mindenki tud

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.18. 14:39:57

Tegnap a Bankszövetség elnöke, röhejnek titulálta ill. populista kampányfogásnak.

A kispocok meg csak mosolygott a mikrofon mögül...

Ismét kiemelném, bár zero megtette:

-Az áramszolgáltatók extraprofitjukból 2-2,5 milliárd forinttal járulnak hozzá az alaphoz.

Tehát az extraprofitból!!!! Mennyi maradt még ott bazge???

Higany 2009.06.18. 14:49:37

Khmmm, 500.000.000.000 Ft elosztva 4.000.000 háztartással az 125.000 Ft/háztartás...

eszkep 2009.06.18. 14:58:34

@zero: Hohó!, Milyenfasiszta hozzászólások olvashatók a nolblog-on??? Hol van ilyenkor Liberté, hogy iránymutatást adjon a megtévedt elvtársaknak??

kill004 2009.06.18. 15:00:10

@zero: kuruc: "(Barikád; eredetileg: Vastagbőr)"

Hajjajj! Hogy lesz így méjnsztrímblog? :)

PublicEnemy 2009.06.18. 15:04:30

@zero: Néhanapján megemlíthetnél mondjunk v.mi vidámabb témát is,ne csak ilyen"agyfelb.szósat"!Egész nap nyomja a vállamat a munkahelyi stressz,jó lenne v.mire büszkének is lenni,ha már itt"élnünk,s halnunk kell"!
Találsz ilyet?

Jó srác vagy,kössz! :)

derelyegrádi szellem 2009.06.18. 15:13:09

@eszkep:

Hű bazz, ott többen nem nagyon fogták vissza magukat.

Így viszont lassan zeroéknak sem aggódni, sem tenni nem kell semmit a mainstreamért. :-)

Roxvox 2009.06.18. 16:13:17

Felemelik az áram árát 7,5%-kal, majd adnak 1x 20.000 Ft-ot., hogy az áramszámlát folyamatosan fizetni tudja a paraszt - ügyes :((((((

anarcho78 2009.06.18. 16:21:28

hát nem tudom, ha ezt az egész cuccot meglovagolja egy párt (akár a jobbik) az biztos, h miniszterelnököt csihol ki magából

derelyegrádi szellem 2009.06.18. 16:43:23

@zero:

gratula! Tudtam én! Ha már a nolon is ilyeneket írnak......

kill004 2009.06.18. 16:45:49

@derelyegrádi szellem: Csak azt nem tudom zero, hogy fog elmenni a díjátadóra. Ott fotósok is lesznek ám....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.18. 16:57:53

@turner:

"Az IMF hitel következő részletét jövő héten hívja le Magyarország, ennek összege 1,04 milliárd SDR lesz, ami hozzávetőleg 1,3 milliárd euró, árfolyamtól függően - közölte Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára a tárca sajtótájékoztatóján. Katona Tamás, államtitkár kérdésre közölte: az idei évre a Pénzügyminisztérium folyó áron 25 906 milliárd forint GDP-vel számol." (MR1)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.18. 17:02:30

@kill004:

"Elosztói veszteség díj"
Amit mások nem fizetnek ki.

"Kedvezményes árú........."
Amit mások (pl. elműs dolgozók) olcsóbban kapnak.

kill004 2009.06.18. 17:06:33

@laspalmas: Ez még hihető...de! Ha ezt is megmagyarázod berosálok: Menetrend kiegyensúlyozási díj

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.18. 17:17:10

@kill004:

Szerintem ezt arra szedik, hogy ne legyen áramingadozás vagy kimaradás, aztán ha mégis van, így jártál. :)

Roxvox 2009.06.18. 17:23:28

@kill004:
A befizetések ütemezésének kiegyensúlyozott menetrendűvé tételének díja :))))))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.18. 17:53:17

@zero: Zerókám, a Gobliiins pályakódjait most küldjem, vagy még ráér?:DDDDDDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.18. 18:13:01

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Bakker, ne ölj ezzel xDD

Micsoda díj ez, majd' mindegyik megvan :((

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.18. 18:20:09

@zero: Látod ezért nincsen pénzed, mert ennyit "feccölsz" játékokra!:DD

derelyegrádi szellem 2009.06.18. 18:25:09

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Még egy-két célzás pénzre ilyesmikre, te leszel a következő banán tulajdonos. :-)

Mivel ez már nincs messze, javasolok egy új nevet is neked: "puska vagyok, nem tárcsa"

Kreatív-e?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.18. 18:29:05

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Gondolhatod, mennyit költöttem már a PC boltban xD

derelyegrádi szellem 2009.06.18. 18:31:16

@zero:

"Gondolhatod, mennyit költöttem már a PC boltban"

Ahol Political Correctly irodalmat árulnak? Na ott egy fillért se! :-))))

naavii 2009.06.18. 20:30:23

"És nem elhanyagolható a kérdés: vajon kik lesznek a "rászorulók"? "

Háde teszvír, te mit gondósz?

naavii 2009.06.18. 20:31:09

Dikk má, elírtam! Tezsvír, természetesen.

luucy 2009.06.18. 20:51:55

Szánalom!

És nagyon bízom benne, hogy az emberek nem adják el a lelküket mocskos 30 ezer forintért... Amúgy meg jah. Ha az 50 ezres törelsztőrészlet lett 100ezer akkor biztos sokat fog segíteni azaz egyszeri segítség. Oké, a semminél több. De mondjuk az a fura, hogy nem veszik észre, de sokkal többet elvesznek az emberektől 30 ezernél például az ÁFA emelésnél. És erről a sok gyökér fogyatékos magyar ember meg megfeledkezik, és majd csak az marad a köztudatban, hogy bajnai adott 30 ezret. (Vagy 50-et, de azzal sem lesznek előrébb)
Szóval ez megint jól mutat. Áfa miatt ennél jóval több pénz folyik ki a családok kezéből, az mégsem marad majd meg bennük, csak ez a 30 ezer.
Tényleg komolyan mondom, ha ezzel megveszik az embereket, és valaki képes mocskos 30 ezerért eladni a lelkét, na akkor fogok én elköltözni az országból...

Mert lehet itt szidni Gyurcsányt, Bajnait, meg az MSZP-t vagy akárkit, de azt azért nem árt elfelejteni, hogy őket megválasztották. Az ország nagyobbik részének ez kellett...

És az MSZP elkezdte a kampányt. Most már a bankokat is szidják... Ha ez a duma bejön, és az ország megint bedől ennek, akkor tényleg nincs miről beszélni.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.06.18. 21:39:19

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Semmi gond barátom, majd ballagok melletted a maschinengewehrrel.

Szánalmas, szavazatvásárlós banda, mégis mi a répát képzelnek, ha megválasztják őket esetleg újra a nyuggerek meg a cigá... norvégok, mitől lesz jobb?

Hirdessünk polgári engedetlenséget, ne fizessünk egy fillér adót sem, aztán dögöljenek meg. Mindegyik.

Liberté, hol vagy? Szeretném olvasni a véleményed.

csviktor 2009.06.19. 00:31:50

Bazeg zero! Akárhányszor jövök Bőrt olvasni, mindig kurvaanyázva megyek el, vagy ezzel a "ilyen ország tényleg nincs" szlogennel.

Amúgy meg áramszámla? Höhö..

most cseréltek 4 vízórát az albiban, mert az kell 5 évente: 20000 HUF

ilyenkor bánom, hogy annyit szenvedek a diplomáért, most ha nem végeznék 1 hónap múlva, akkor szívesen lövöldöznék emberekre, de tényleg

és valakinek az a legnagyobb problémája, hogy disznólábat tesznek vascipőbe, hú de tudom őket irigyelni

miközben a sör 200 Ft, a kenyér dettó, az órabérem meg 3 éve változatlan .. ja a vizsgadíj is szépen felment 5000 Ft-ra, nyaralást meg az jelenti, amikor bringával átvágok a Margit szigeten, és kivételesen nem verem oda a tökeimet a kiváló minőségű aszfalton

múltkor az erkélyen álldogáltam, a szembe lévő panel ablakaiban láttam 3 fiatal párt, meg a többiben nyuggereket

ha meg hazalátogatok Vas megyébe, akkor alig találok havert, mert mind kint dolgozik Ausztriában, Németországban, meg Angliában

ja igen, az egyik Írországban van, néha autókat szerel, amúgy meg bőrgatyában rohad a tábortűz mellett, szeszel, meg herewere...

szerintetek mennyit szopjak még itthon? 3-4 év gyakorlat elég külföldön a mostani 2,5 év mellé?

csviktor 2009.06.19. 00:33:03

@misikeh: Budaházy sem fizetett parkolási díjat, erre a NNI rárúgta az ajtót, hogy terrorista, mert megkárosítja a haverok parkolási cégét...

#szasa# 2009.06.19. 08:53:55

Én egy valamit nem értek:
azt mondják, hogy azok a hitelesek részesülhetnek "segílyben", akiknél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 58 ezer forintot.
Akkor már csak azt kérdezném meg a bankoktól, hogy ha valaki ilyen jövedelem mellett jelentkezett hozzájuk lakáshitel kölcsönért, hogy volt pofájuk folyósítani nekik?

Roxvox 2009.06.21. 16:30:52

@luucy - végeztem :" Mert lehet itt szidni Gyurcsányt, Bajnait, meg az MSZP-t vagy akárkit, de azt azért nem árt elfelejteni, hogy őket megválasztották. Az ország nagyobbik részének ez kellett"
Ez azért így nem teljesen igaz, mert nem ez kellett nekik, hanem ezt kapták és az nem ugyanaz. Tudod az igéret aztán meg a valóság.
A baj az, hogy a megválasztott képviselők nem visszahívhatók (4 évig). Erre sokan azt mondanák, hogy állandóan választani az sokba kerül, de még mindíg olcsóbb, mint ezeket "dolgozni" hagyni egy hónapig. Egyébbként nem kell mindet visszahívni, csak egy párat, aztán a többi rögtön összekapná magát.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.21. 17:10:32

@Roxvox:
És tegyük hozzá hogy a kampányban nem félrebeszéltek, hanem tulajdonképen a választások után ténylegesen meghozott intézkedéseiket tagadták le jó előre. (lsd: vonja vissza senki nem akar fizetős egészségügyet)

Roxvox 2009.06.21. 20:04:13

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
A mai napig nem tudom eldönteni, hogy abban a Gyurcsány - Orbán vitában miért volt Orbán olyan töketlen. Úgy lemosták, hogy rossz volt nézni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.21. 20:13:50

@Roxvox:

Nincs időm végigolvasgatni a kommenteket, de gondolj bele, hogy Abszurdisztánban mire használnák fel a visszahívhatóságot: a második és harmadik helyezett párt az első visszahívása érdekében összefogna, és bármilyen jogsértésre hivatkozna visszahívatnák a szavazóikkal. Aztán a harmadik és az első, aztán a második és az első, ésatöbbisatöbbi... Addig meg működésképtelenné válna az országgyűlés, illetőleg ha ez csak az egyéni képviselőkre vonatkozna, akkor a listások döntenének mindenben.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.21. 20:15:00

@misikeh:

Szabadságon van öt hétig, mert ő megteheti.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.21. 20:17:56

@csviktor:

Nem, Budaházyt a focilabdás "terroristákkal" való együttműködéssel, terrorcselekményre való felbújtással meg még hasonló dolgokkal gyanúsítják.

süti beállítások módosítása