"Mit hozott ma a postás?" nyitotta ki az egyik kedves olvasónk a postaládáját...
És valami egészen furcsa dolog eset ki ...

AdóManó, az Apeh új figurája ugrott elő, az Adókalauz aktuális számának részeként...

"Az adóval kapcsolatos ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni... Az APEH szándéka, hogy a közelmúltban kitalált AdóManó figura segítségével játékos formában és a mesék világának segítségével megismertesse a gyerekekkel az adózás, a közös pénz lényegét, értelmét..."

Szerintem egy kisgyereket annyira érdekli az adózás, mint a sztálini Alkotmányunk, talán jobb lett volna az adózás előtt álló 16-20 éveseket megcélozni, de ahhoz meg nem az AdóManó a legjobb figura ...

A kis füzetecske egy mesét tartalmazott, AdóManó első kalandjait.
A sok botrányos hír után itt van ez a mese, amelyet nyugodtan felolvashatsz a gyerekednek ... a végén meg a V'bőrös verzió tőlem.
 

MiaManó, a polgármester is a többiekkel dolgozik. Egy pityerkebokrot igyekezne  leszüretelni, mikor szippantyókája furcsa, gurgulázó hangot ad ki. MiaManó a malom felé indul kitisztíttatni. Közben elsétál a Gorgyon folyó mellett, és inte­getve kíván jó munkát a túlparton dolgozó manótársainak, akik kalácsot készítenek.
A malomba érve találkozik Gur­gulával, a kalácsbeszerzővel, aki a bőröndjébe éppen a banán- és szederszörpüvegeket pakolja. Miközben cukorspárgával kö­tözi buggyosodó csomagját, az erőlködés mellett még jut ideje kipanaszkodni magát:
– Hogy az a szárba szökkent pöszméte! Lassan minden időmet a gólyák hátán töltöm ahelyett, hogy én is a friss harmatot szü­retelném veletek! Már idejét sem tudom, hogy mikor csípett meg a hajnal utoljára! Ha ez így folyta­tódik, úgy meg fogok savanyodni, mint a tavalyi kökényszörp! Ráadásul egy gólyajárattal csak egy kalácsot tudok hozni, hisz egyik kezemmel kapaszkodnom is kell! Ha mindennap tízszer fordulnék, akkor sem lenne elég!
– Tudom, tudom, Gurgula. De az sem lenne megoldás, ha több gólyával többen mennétek. Nem lennénk elegen a szürethez és megromlana a szörp a földeken. Akkor aztán mit cserélgetnénk a túlparttal? Hidd el, hogy mióta én vagyok a polgármester, máson sem gondolkozom.
Közben befut a gólyajárattal a kalácsképű Burgula egy utazóbőrönddel, amiből egy kalácselefánt fele lóg ki.
– Mézes napokat! – köszönti őket.
– Édes életet! Mit hoztál, Burgula? – kérdi MiaManó.
– Ezt a „mézes trombit”. De nem fogom ezt így sokáig bírni, majd beleszakadok! A kalácsföldiek álló nap a fülemet rágják, hogy hozzak több és még több szörpöt, mert nem lesz ez így elég mindenkinek.
A föld alattuk ekkor kipúposodik, majd egy lyuk lesz a köze­pén. A lyukból egy bányászlámpás vakond földes feje bukkan elő.
– Szörpföld, végállomás! – szólal meg.
A járatból egy tetőtől talpig sáros manó kászálódik ki napfény­től hunyorogva. Kezében egy negyed mézeskalács csillagot szorongat.
– Na végre! Egy hete indultam! – mondja.
– Vigyázat kérem, az ajtók záródnak! – szól a vakond, majd a lyukba tolatva visszasöpri maga után a földet.
– És még gyorsan meg is jártam! – folytatja a földes manó. – Ezek a vakondok aztán nem kapkodják el! És mire megérkezek, mi marad? – kezével a megmaradt csillagra mutat. – Többet fogyasztok, mint ha el sem indultam volna! Ráadásul tiszta piszok lett. Kinek kell ez már így?
– Furkola! Te megetted a csillagot?! – Kérdezi sipító hangon Burgula. – De hát az lett volna a nagy, tavaszi „A szörpöt ne szöszöld, hörpöld!” verseny fődíja!
– Ettem a fenét! – válaszol Furkola. – Már megint a potyaleső kukacok! Elállja egy az utat és azt mondja: – „Addig kukacoskodok, amíg morzsát nem kapok!”
– És ez így megy minden göröngynél! De nem baj, jövő héten páros hét jön, úgyhogy én süttetem a hasamat a gólyákkal és ti szagoljátok alulról az ibolyákat.
– Nehogy azt hidd, hogy jobban jársz a gólyával, ő meg megissza a szörpö­det! – válaszol Gurgula.
– Na, én is kíváncsi vagyok – vág vissza Furkola –, hogy te mit fogsz szólni a vakondmetró rém unalmas történeteihez.
MiaManó időközben elkészül a szip­pantyókája javításával és otthagyja a zsörtölődő manókat. Ismét a földek felé veszi az irányt, ám egész nap a malomban hallott beszélgetésen  morfondírozik:
Tényleg nem lesz ez így jó! – gondolja magában, miközben éppen szörpuzsonnáját majszolja. – Ha nem oldjuk meg ezt a gondot, akkor a kis manógyerekek már nem is fogják tudni, hogy mi a különbség egy puszedli és egy kalács között. A gólyák gyorsak ugyan, de drágák és beleütik a csőrüket a szörpbe. A vakond viszont olyan lassú, hogy majdnem meg­romlik a kalács, mire ideér. Nyárra ugyan visszatér délről egy fecske barátom, de egymagában ő sem tud sokat segíteni. Naplementekor, munkája végeztével hazafelé indul kertes házikójába, a Bodza u. 1.-be. Felesége, MaNóri és KisManó, a fia az ajtóban állnak.
– Már nagyon vártunk – kö­szönti MaNóri. – Képzeld csak, ki jött hozzánk vacsorára!
– Na ki? Törp Ödön, a kőtörő? De hát ő évek óta a nagy Üveghegyen él. Csak nem hazajött?
– Neeeem – válaszolnak kórusban.
– Akkor... akkor Tünde kereszt- anyánk?
– Ő épp egy békát változtat vissza királyfivá Óperencián. De üdvözöl – szólal meg MiaManó mögött egy ismerős hang. 
MiaManó meglepetésében megpördül és hirtelen megpillant­ja a hang tulajdonosát.
– AdóManóóóó! – kiált fel örömében. – Hát te hogy kerülsz ide? Azt hittem, Sárkányföldön segítesz tűzoltóállomást építeni.
– Nem, éppen a szomszéd Koboldföldön volt egy kis dolgom. A nagy, közös kincses bödönjüket annyira megette a rozsda, hogy már inkább volt lyuk, mint bödön. Vittem nekik egy újat, hogy abban tartsák az adójukat.
– A mijüket? Na, mindegy! Majd vacsora közben mindent elmondasz! Remélem, ugyanolyan édesszájú vagy, mint régen! – tessékeli beljebb AdóManót a ház belsejébe.
A szörpvacsora után AdóManó jóllakottan megszólal:
– Idejét sem tudom, mikor szörpöztem ennyit utoljára! Az a málna! Hmmm... de azért jó lett volna egy kis mártogatnivaló! MaNóri szabadkozva tárja szét a kezét:
– Tudom, tudom. Mióta az eszemet tudom, mindenki erről panaszkodik: „A szörp csak a kaláccsal az igazi”. Próbáltam a szomszédtól kölcsönkérni, de egy születésnapi tortához elhasználta az összeset.
MiaManó elpanaszolja, a Gorgyon folyó akadályozza őket abban, hogy a szörpöt és a kalácsot szabadon cserélget­hessék. A túloldalon üres mézeskalácsot esznek a mi híres csemegénk nélkül, de mi is szörpöt eszünk szörppel. Így az egyetlen lehetőség a többszöri gólya- és vakondjárat. AdóManó egy pillanatra elcsodálkozik, majd megkérdezi:
– Nem értelek titeket, kedves rokonok. Miért nem hívtok hídverő manókat? Egy hét alatt összeeszkábálnának egy pompás, széles tölgyfa hidat. Azon aztán annyi kalácsot áthozhattok, hogy csak győzzétek mártogatni.
– Az jó lenne! – válaszol MiaManó, a polgármester. – De kinek van annyi manómanija, hogy ezt ki tudja fizetni? Egy ilyen híd legalább 100 aranyba kerülne. Az legalább 100 napnyi szüret. – Hát fizessétek ki a manó­kincstárból! – javasolja AdóManó.
– Honnan? – vonja fel a szem­öldökét MiaManó.
– Hát a kincstárból. Ahol az adót tartjátok.
MiaManó hatalmas pillákkal, értetlenül bámul unokatestvé­rére.
– Nem értem... Midót? Dodót? A könyvtárban?
– Az adót a kincstárban. Elmagyarázom: egy ilyen híd egy manónak sok aranyába kerülne, és sok-sok szörpöt kéne egymaga szüretelnie, hogy összegyűljön. Viszont nem is lenne igazságos, ha csak ő fizetné ki, hisz nemcsak ő használná, hanem mindenki. Na mármost: ha nem tévedek, a kalácsföldiekkel együtt ti pont százan vagytok. Ha mindenki befizet egy aranyat, az nem sok. Ezek után megépíthetitek a hidat, és hirtelen sokkal több szörpöt és kalácsot tudtok cserélni és eladni.
– És ez nekem csak egy aranyamba kerülne? – kérdezi Mia­Manó csodálkozva.
– Ha mind a 100 manó befizeti, igen.
– És akkor lenne szörp és kalács?
– Pukkadásig – válaszolja AdóManó mosolyogva.
MiaManó felpattan és lelkesen hátba csapja unokatestvérét. Hangosan nevet és körbetáncolja az asztalt, majd hirtelen dalra fakad:

„Ha híd épül, az a jó,
Nincsen más, mint az adó,
Egy aranyból ragyogó,
Ettől boldog a manó.”

A "meseíró" valami extrém durva szert tolt fel az orrába ... szegény gyerekek!

Meséljük el a valóságot a gyerekeknek!
Íme:

A valóság az, hogy a 100 manóból csak 38 manó dolgozik, abból 7 manó a közös aranyból kapja a fizetésüket, a maradék 31 dolgozó manóból pedig 8 manó egyáltalán nem is fizet adót. Vagyis a 100 aranyat a hídhoz a 23 balek manó fizeti be ...

És kedves gyerekek, nem kell ám mindig új hidat építeni, csak karban kell tartani a meglévőket! Sajnos Manóváros vezetője, Sky manó ezzel nem foglalkozott, mert a szeme előtt csak a ManóMetró lebegett, hogy megépítse bármi áron. Sky manó nem tudott úgy szólni a néphez, hogy ne említette volna meg, hogy Ő bármi áron, de akkor is meg fogja építeni a ManóMetrót, még ha a gonosz Zorb manó kereszetbe is tett neki. Sajnos soha, egyik manó sem kérdezte meg Sky manót, hogy a 19 évből csak 4 évig vezette Manóországot Zorb manó, hol van már a ManóMetró?

Sky manó minden évben megkapta a jelentést Jani'Tor manótól, hogy Manófőváros legforgalmasabb hídja életveszélyes, és meg vannak számlálva a napjai, de ez Sky manót nem nagyon izgatta, mivel Ő valami nagyot szeretett volna alkotni a manóinak.
No, de ahogy teltek-múltak az évek, és a rozsda falta a Manóhidat, Sky manó is belátta, hogy tovább nem tudja halogatni a felújítást. Ezért kivitte kis emelvényét a hídra, és bejelentette, hogy bizony fel fogják újítani a hidat ... 50 aranyból. A sok manó hüledezett, hogy ez bizony nagyok sok pénz, a 23 manó, akitől minden hónapban az AdóManó elvette a fele aranyukat, pedig szinte agyvérzést kapott az idegtől.

Ismét eltelt pár év, mire célegyenesbe fordult a felújítás ügye, mivel Manófőváros malmai sajnos nagyon lassan őrölnek. Sky manó pedig közölte, hogy sajnos időközben megugrottak a költségek, és most már 100 aranyba fog kerülni a felújítás.
-100 aranyba?! Ennyi pénzért a GerManók új hidat építettek!!! - háborogtak a manók.
A felújításra Strabatka manó és csapata jelentkezett, akivel Sky manó szokta reptetni a  madarakat Nagyréten, miközben szedik a friss, vörös szekfűket ... Strabatka manó és csapata mindig nagyon drágán dolgozik, de mivel nincs konkurencia, meg nagy haverok Sky manóval, megtehetik. A közmanóknak meg nincs beleszólásuk ...

-Hogy menjünk át a másik oldalra egy évig, amíg le lesz zárva a híd? - háborogtak továbbra is a manók.
Sky manónak már nagyon tele volt a töke hócipője, hogy állandóan lázadoznak a manók, ahelyett, hogy hálásak lennének Neki, ezért megkérte a helyettesét, kerekfejú Gyogyó manót, aki éppen itthon volt két zarándoklat között, hogy találjon ki valamit.

Gyogyó manó elvonult 3 napig, és csak gondolkozott, csak gondolkozott ... Majd kiállt a manók elé:
-Manók! Ne aggódjatok! Megvan a megoldás! Felépítünk egy ideiglenes hidat! Már beszéltem is Szekér manóval, a seregünk vezetőjével. Szorgos katonáink felépítik nekünk a hidat. És nem is fog többe kerülni ... 25 aranynál.

A 23 dolgos-szorgos-adózó manó nem hitt a fülének. Az 50 aranyból 125 arany lett? És mindezt az ő adójukból?
A 23 dolgos-szorgos-adózó manó pedig mi mást tehetett volna, reggel felkelt, és elindult dolgozni, hogy jusson AdóManónak, Strabatka manónak,
Sky manónak meg Gyogyó manónak is ...