Skip to content


       Szűrés lista

Hunvald sofőrje kitálal

Hunvald nagyon megszívta.

Egyik társa, Kardos Péter beismerő vallomást tett az ingatlanpanama -ügyben, zárolják a vagyonát (ideje volt), és most igazán szaftos részletek kerültek napvilágra az életviteléről.

Egykori sofőrje kitálalt a Magyar Hírlapnak. Az interjút változtatás nélkül közöljük:

"Néhány hete elbocsátották állásából Golcsa Józsefet, aki hat évig volt a február óta előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi szocialista polgármester, Hunvald György sofőrje.
Minden bűne az volt, hogy júniusban, amikor tanúként idézték főnöke ügyében a főügyészségre, nem hozta ki a vallomását, s nem volt hajlandó úgy vallani, hogy az mindenkinek jó legyen. A bizalom már áprilisban elfogyott, Hunvald egyik tanácsadója révén üzent a börtönből: „A Józsiban már nem szabad megbízni!” A kirúgott sofőr most a Magyar Hírlapnak ki­tálalt: a polgármester út­jai­ról, keszthelyi festményszállítmányokról, hét és fél millió forintos genfi óravásárlásról és Hunvald letartóztatásának körülményeiről is mesélt.

– A nyáron helyreigazítási kérelemmel fordult lapunkhoz, amikor azt írtuk, hogy Hunvald sofőrje is lakást kapott. De ha nem kapott lakást, mire kapott kölcsönt?
– Nagyon felháborított ez a dolog, mert nem kaptam lakást az önkormányzattól.
Miközben tudtam azt, hogy hány nagy ember szeretője kapott lakást. Egyszer mondtam is Hunvaldnak, mennyire sajnálom, hogy nem nőnek születtem. Máskor be is olvastam neki, hogy ki mindenkinek segített, de nekem nem. Ma már persze nem bánom, hogy így történt. A lakás, amelyben éltünk, a szüleimé volt. A szomszéd lakást vettük meg, amelynek felújításához kétmillió forint munkáltatói kölcsönt kaptam, amiből ötszázezer forint volt a vissza nem térítendő, a többi pedig a kamatmentes kölcsön. Ezt kellett volna tizenöt napon belül visszafizetnem. A jegyzőnek jeleztem, képtelen vagyok erre, mire az aljegyző közölte, nem baj, majd kérnek végrehajtást. A munkaügyi per azonban szerencsére felfüggeszti ezt, bízom benne, hogy kiderül, törvénytelenül, valótlan indokkal mondtak fel nekem.

– Egy polgármester sofőrjének lenni igazán bizalmi állás. Miért mérgesedett el ennyire a viszony?
– Hol kezdjem?

– Talán ott, amikor az idén Hunvaldot letartóztatták.
– Február eleje volt. Hunvald szólt, hogy lemegyünk Siófokra, de előbb még felvesszük Kéri Lászlót (a Baloldali Ifjúsági Társulás volt elnöke) Érden. Kéri Hunvald legbizalmasabb embere, tanácsadója volt, s mindenki tudja, hogy távollétében az önkormányzatnál is ő az igazi főnök. Még a telefonomat sem vihettem magammal, s nem hívhattam fel a feleségemet sem. Hunvald és Kéri egy csomó telefonkártyával bezárkóztak szállodai szobájukba, nekem egy külön szobát vettek ki. Elrendezték, amit akartak, aztán amikor visszajöttünk Pestre, Hunvaldot már keresték az önkormányzatnál az ügyészek, és többet már nem is jött ki. Másnap maga jelentkezett.

– Önnel ekkor mi történt?
– Csak annyi volt a változás a munkámban, hogy Gyuri nem volt velünk. Reggel mentem a gyerekeiért, elvittem őket iskolába, délután mentem értük megint, vittem őket edzésre, este pedig haza. A napi feladatokat Kéri Lászlótól kaptam, bár a menetleveleket Gergely József alpolgármester írta alá. Ez így ment egészen április végéig, amikor az önkormányzat egyik dolgozójától, Hunvald egykori szeretőjétől, aki kedvelt engem, mert „a mézeshetekben” én vittem őket külföldre is, Svájcba, Monacóba, Milánóba, megtudtam, hogy Hunvald másik tanácsadója, Márjássi Károly révén azt üzente a börtönből, hogy „a Józsiban már nem szabad megbízni”. Többé nem kellett mennem Hunvald gyerekeiért, ezt a feladatot a kerületőrség vette át tőlem.

– Mit kellett csinálnia ezt követően? Malmozott a kabinetirodán?
– Nem, ettől fogva Gergely alpolgármestert fuvaroztam, illetve a postát vittem, ahova éppen kellett. Így ment ez június közepéig, amikor tanúként megidéztek a főügyészségre. Kéri László felajánlotta, hogy ad mellém az önkormányzat egy ügyvédet. Erre azt feleltem, nekem nincs szükségem ügyvédre, nem gyanúsított vagyok, csak tanú. Kéri ekkor arra kért, hogy legalább hozzam ki a vallomásomat, majd másnap türelmetlenül kérdezte, mi volt az ügyészségen, hol a vallomásom. Nem hoztam ki, feleltem. Az nagy hiba, mondta ő erre. Még aznap összefutottam a jegyző asszonnyal is, mosolyogva kérdezte: „Na, mi volt, Józsikám?” Semmi különös, válaszoltam neki, kérdeztek, én meg, amire tudtam, válaszoltam, amire nem tudtam, nem válaszoltam.

– A kíváncsi emberek nem lehettek lelkesek ezektől a válaszoktól.
– Hát, nem lettek lelkesek. Hanem történt még valami a kihallgatásom ideje alatt. A Zichy utcai épület előtt lebilincselték az autót, a 607-es szolgálati Peugeot-t, amivel a kihallgatásra mentem. Felhívtam a gondnokság vezetőjét, Rózsika nénit, mi legyen. Nekem nincs erre 15 ezer forintom, engem hivatalosan idéztek be. Rózsika néni intézkedett is, este negyed hétkor, amikor végeztek velem, levetették a kerékbilincset a kocsiról. Ennek azért volt később jelentősége, mert Kéri, miután nem hoztam ki a tanúvallomásomat, utasította a jegyzőt, kérjék meg tőlem írásban, ki engedélyezte, hogy szolgálati autóval menjek be az ügyészségre. Megválaszoltam, bár ebben sok köszönet nem volt. Amikor a főnököm, Rózsika a gondnokságon elolvasta, kiverte a víz, és azt mondta, ő ugyan ezt oda nem adja a jegyzőnek.

– Miért, mit írt?
– Részletesen beszámoltam a 2004 és 2009 közötti munkámról, arról, hogy milyen szolgálati utakon jártam Hunvalddal. Beszámoltam a svájci utazásainkról, aminek persze nem volt nyoma a menetleveleken, meg azokról a hazai turnékról is, amikor tulajdonképpen nem is én vezettem a polgármester szolgálati autóját, hanem maga Gyuri, aki imádta a kocsikat, és imádott vezetni is. Említést tettem azokról az utakról is, amikor festményeket vittem a Nagyházi Galériából Hunvald keszthelyi nyaralójába. Előfordult, hogy nagyon óvatosan kellett bepakolni a kocsiba, mert mondták, hogy a festmény, amit viszek, negyvenmilliót ér. Volt olyan nap, hogy háromszor kellett fordulni Budapest és Keszthely között. Persze nem mindig festményeket vittem. Máskor italokat, élelmiszert, és volt olyan is, hogy Hunvald gyerekének gyógyszert, s emiatt kellett oda-vissza majd négyszáz kilométert autókáznom. A közpénzek annyira nem számítottak, hogy volt olyan önkormányzati vezető, akinek a napilapokat kellett levinni a Balatonra, a nyaralójába, pedig két saroknyira volt tőle az újságosbódé.



– Mi lett végül a feljegyzés sorsa? Rózsika is megnyugodott?
– Nem aratott osztatlan sikert. Kéri behívatott, s azt mondta, hogy ő ezt az irományt hajlandó itt előttem széttépni, megsemmisíteni. Írjak helyette egy olyat, hogy nem kértem engedélyt arra, hogy szolgálati autóval menjek be az ügyészségre, de nem tudtam, hogy ez szabálytalan.

– Kéri László erre összetépte a feljegyzést?
– Nem, nekem kellett a jelenlétében széttépnem, egyet azért eltettem magamnak, most már ügyvédi letétben van, még jól jöhet a munkaügyi perben is. Persze történt aznap más is. Előbb Hunvald felesége hívott fel, hogy megadná az ügyvéd címét, vigyem oda a tanúvallomásomat. Ezt követően pedig Hunvald öccse próbált nyomást gyakorolni rám. Azt mondta, igen fenyegetően: „Józsi, kell az a vallomás, itt emberéletekről van szó.” Ekkortól fogva a levegő végképp megfagyott körülöttem az önkormányzatnál. Fogást kerestek rajtam, hogy tudnának kirúgni, de erre azért sem nagyon volt lehetőségük, mert még ötvenhárom nap szabadságom ragadt benn. Igaz, mielőtt elmentem volna, Gergely alpolgármester titkárnője felhívott, hogy adjam le az autót. Mondtam, majd akkor, ha kapok erről hivatalos értesítést.

– Talán ez nem okozott nehézséget számukra.
– Nem, Gergely József már másnap küldött egy levelet, hogy adjam le a forgalmit, a kocsit és a kulcsokat. Augusztus 14-én György Attila, a gondnokság dolgozója vette át az autót, ellenőrizte a kilométerórát és a menetlevelet, mindent. Erről jegyzőkönyv is készült. Ezután elmentem szabadságra. Augusztus 21-én hívtak fel, hogy be kéne mennem az önkormányzatba. Mondtam, ha sürgős fuvarról van szó, megszakítom a szabadságom, de vidéken vagyok a családommal, pusztán beszélgetni nem megyek be. Augusztus 27-én aztán bementem. Ekkor közölték, hogy postán már elküldték a rendkívüli felmondásomat.

– Mi volt az indoklás?
– Azt mondták, csak az átvétel után vették észre, hogy valami nem stimmel a kilométerekkel. A menetlevélen, amelyet korábban Hunvald, február óta pedig Gergely József igazolt, százötvenhatezer kilométer volt, a valóságban viszont, állították, csupán hatvankilencezer kilométert ment az autó. Csak a poén kedvéért: a százhúszezres szervizre az a György Attila vitte a kocsit, akivel az átadást-átvételt csináltuk, s akivel most utólag felfedeztették a turpisságot.

– Miként számoltatta el Hunvald a külföldi utakat?
– Ezek a turnék nem kerültek bele a menetlevélbe. Ezekre – néhány kivételtől eltekintve – Gyuri rendszerint nélkülem ment. Ilyenkor pénteken átadtam neki az autót, s a hétvégeken a kocsiba tett kilométereket a hétköznapokon belföldi utakkal kellett lefedezni. Volt úgy, hogy két hónapra volt szükség ahhoz, míg apránként be lehetett írogatni a külföldön megtett kilométereket. A nagy svájci turnén például, amelyen Hunvald a szeretőjével, annak barátjával és a szerető húgával tett meg, illetve hát én vittem őket, majd nyolcezer kilométert mentünk egy hét alatt. Ennyi kilométert leírni két hónapig tartott.

– Nem tart attól, hogy az emberek azt fogják mondani, ha a csalásba ön is belement, akkor most miért ugrál?
– Mit kellett volna tennem? Kirúgatni magamat? Három évvel ezelőtt ki akartam lépni, de közölték velem, hogy túl sokat tudok, s ilyet nem tehetek. Amikor 2003 februárjában Hunvald sofőrje lettem, Gyuriban egy földön járó, segítőkész embert ismertem meg, akit kivert a veríték, amikor az Erzsébet tévébe ment, annyira izgult. Aztán az évek során minden megváltozott. Egyszer Genfben bement egy órásüzletbe, s hét és fél millió forintért vett egy órát. Ezzel sok mindent megmagyaráztam. A pénz meg tudja változtatni az embereket."

Címkék: botrány pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr471390128

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mire jók a hivatali dolgozók? 2009.09.29. 21:55:23

Kui Rózsa, Meggyes Tamás felesége a ma reggeli TV2 Mokkában nyilatkozott arról, hogy férje, Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere milyen mértékben támogatja a kiskorú gyerekeit. Az asszony elmondása szerint már hónapok óta nem adott egy fillért sem, a...

Trackback: A társasház közös képviselője: a maffia 2009.09.18. 14:28:02

Ma fél éve, hogy őrizetbe vették Hunvald György VII. kerületi szocialista polgármestert. Gyuri úr és munkássága örökké megmaradt Erzsébetváros hű lakóinak emlékezetében. (A fotó a Kazinczy utcában készült.) A hajtás után pályázati kiírásunkat olvashat...

Trackback: Titkok a szolgálati autók mélyén 2009.09.18. 13:13:44

Az erzsébetvárosi ingatlanpanama nyomán egyre nyomasztóbb részletek látnak napvilágot a megmaradt szocialista önkormányzati szféra viselt dolgairól és belső működéséről. Kitálalt Hunvald György sofőrje. A Magyar Hírlapban megjelent interjúban a polgárm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolika 2009.09.18. 10:18:36

Köpni-nyelni nem tudok.

globocnick 2009.09.18. 10:21:25

Ez jutott eszembe: ó, hogy a szakadékba zuhanó anyátok jajkiáltását nyomná el a vad kozák lovak patája alá vetett húgotok halálhörgése, tisztelt hunvald és társai!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.18. 10:21:55

Ezaz fiuk, így tovább, boruljon a bili, dőljön a csontváz, kerüljön elő a szennyes..

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.18. 10:31:57

"A közpénzek annyira nem számítottak, hogy volt olyan önkormányzati vezető, akinek a napilapokat kellett levinni a Balatonra, a nyaralójába, pedig két saroknyira volt tőle az újságosbódé."

Muhaha, ezeket a dolgokat eddig is tudtuk :D

"– Nem tart attól, hogy az emberek azt fogják mondani, ha a csalásba ön is belement, akkor most miért ugrál?"

Ez engem is érdekelne, úgy bővebben. :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.09.18. 10:33:59

Tudjátok nekem van egy olyan érzésem, hogy itt egy kurva nagy kutyakomédia van. Tudja mindenki hogy nem lehet tartani tovább ezeket a közállapotokat, hagynak bebukni egy két faszfejet, ezeket az ügyeket fogjuk még évekig dagasztani, de a fő genyák meg szépen lelépnek oldalvást. csak abba kellene belegondolni, hogy mi van ha tarlós nyer 2006-ban?? Milyen ügyek lehetnek még a háttérben, szépen eldugva.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.18. 10:34:32

Nna kérem így mulat egy Magyar úr.Természetesen közpénzből.:(((

2009.09.18. 10:34:52

Mi lenne itt,ha az össze sofőr egyszerre borítana...

Rejtett a Szám 2009.09.18. 10:36:04

Szerintetek őt is kinyírják Romániában?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.18. 10:38:48

ez extra adag kávé volt basszátok meg... ilyen tényleg nincs, ez fake, nem tudom elhinni... ez,ez... kész...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 10:41:07

@globocnick: szívemből szólá, testvér :)

@*"azt írja az újság..."*(L42): nem kell őket bíztatni, mi lesz itt még... hujjujj...

@eric: na ez úgy reggeli lórúgás kategória.

globocnick 2009.09.18. 10:42:26

@Seduxen:
Pont ezen lepődnél meg? Te? Az egyik legjobb ismerője a mai magyar társadalomnak? :-)

spájdernecc 2009.09.18. 10:42:48

" rangot kapott, eszet hozzá nem "
így megy ez

globocnick 2009.09.18. 10:43:18

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Juj, a elfelejtettem megköszönni a múltkori dicséretedet! Köszönöm szépen!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.18. 10:47:30

@globocnick: ebben már annyira vastag arcbőrre utaló jelek vannak, ami még engem is meglepett, igen. ha csak a fele igaz annak, amit a faszi előadott, már az megdöbbentő.

ahogyan a mellékelt fényképen is szerepel, kedves Gyuri:

galeria.index.hu/belfold/2009/02/13/szolidaritasi_akcio_a_letartoz/417763_c94b8181e6483963cb8cbea2b90e9300_m.jpg

ÁMEN!

Homeoffice 2009.09.18. 10:47:53

Innét is látszódik hogy a magyar gazdaság brutálisan jól teljesít.
Ha ezt a sok szarrágót, a segílyeket is ki birja nyögni a rendszer.
Mert szerintem tuti hogy rohadtul sok helyen ez megy.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 10:49:35

@Seduxen: kénytelen vagy most hazamenni megtolni a szembeszomszédot, hogy lenyugodj :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.18. 10:50:59

Hunvald a balek, akit beáldoztak.

Miket csinálhat(ott) a többi, még ma is működő figura?

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.18. 10:51:29

az a baj, hogy Kínában, Iránban halomra lövik a tüntetőket és még ott SEM történik SEMMI. akkor ezektől a csontvázaktól mit vártok? minket még nem is bántottak, nem is lőttek ránk, nem lesz itt semmi...

globocnick 2009.09.18. 10:52:22

@Seduxen:
Gondold el, akkor mi lesz, ha kitálalnak a bkv különböző csicskásai, elkezdenek mesélni a szakszervezeti vezetők titkárnői, vagy neadjisten, valamelyik politikus közvetlen munkatársai! Vajon ők miket fognak majd mesélni?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.18. 10:53:18

@globocnick: asszem az kőkemény sci-fi lenne, mert olyat még nem basztunk, mint ami abban lenne...

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.18. 10:54:54

sokan mondjátok, hogy ez egy következmények nélküli ország. nos, szerintem az egész világ következmények nélküli. attól, hogy Kínában kivégeznek egy mérgezett bébiétellel űzérkedő gecit, még sem ott, sem nálunk nem változik semmi.

politikusnak kell állni és kész...

Marcellusca 2009.09.18. 10:55:28

Engem különösen nem lepett meg.
Talán azért, mert beleláttam más, hasonlóan közpénzen működő szervezet sofőrjeinek életébe? :D

Kartal (rezervált) 2009.09.18. 10:57:19

belebetegszek, ha ezek közül nem lőhetek le egyet-kettőt...

Viktus 2009.09.18. 10:57:55

Így mulat egy szoci úr!

Homeoffice 2009.09.18. 10:58:03

És az a legszörnyűbb, hogy ezután mega rács mögött él.
Persze elitkörülmények között. Szerintetek ott nem ér el a kezük?
Persze a mi pénzünkből...
Basszák meg.

Taktikai Atompingvin 2009.09.18. 10:59:28

Kérdem én: lesz ebből valaha egy istenes évtizedes letöltendő? Legfeljebb a sofőrnek...

globocnick 2009.09.18. 10:59:44

@Seduxen:
Viszont egyből meg kellene szerezni a megfilmesítés jogait...

Homeoffice 2009.09.18. 11:00:12

Egyébként tegnap éjjel hallottam egy faszit a buszon telózni.
Éppen azt magyarázta hogyan kozmetikázzák a hivatalos fizetési listákat. (amit a nyilvánosságra hoznak)

Laibach 2009.09.18. 11:00:56

A "konkurenciánál" találtam egy jó képet a témához:

konzervatorium.blog.hu/2009/08/10/maffia_3

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.18. 11:03:23

Seduxen 2009.09.18. 10:52:26
@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: ezt neked:

www.visit-x.net/rammstein/

Jó zene, jó klip, a fenti post után telitalálat :D

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.09.18. 11:04:04

És ezek után a független magyar bíróság 1 év - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítéli az alkotmányos rend(!!!) erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt Budaházy Györgyöt. Döbbenet a köbön.

^Clown (törölt) · http://logout.hu/blog/clown_2/index.html 2009.09.18. 11:04:21

A lámpavasak már több, mint 40 éve unatkoznak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.18. 11:06:26

Egyébként nem kitálal hanem kitalál,mert ilyen biztos,hogy nincs.XDDD

belzebubó 2009.09.18. 11:07:09

Meg kell hagyni,élni tudott...

Homeoffice 2009.09.18. 11:07:52

Már jó régóta ellenőrizni kellene az önkormányzatok bankszámla és készpénzmozgását.
Nem érdekelnének ebben az esetben az emberi jogok meg blabla
jah és nem magyar céggel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.18. 11:09:33

@^Clown: De állítólag nagyon sok lőszerünk van a meglévő kalasnyikovokhoz is.Elhatárolódok.

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2009.09.18. 11:10:07

minden politikusra rárohadhatna a műanyag lakat...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.18. 11:11:58

-A vagyonzárolás egy igazán örömteli mozzanata ennek az ügynek.

-Szerintem a sofőr ezzel az interjúval akarja zsarolni az önkormányzatot. Nem bíróság előtt mondta, utólag mondhatja azt is, hogy csak kitaláta.

Homeoffice 2009.09.18. 11:12:48

@Sandokohn, a maláji jiddis.:
Azt hiszed hogy csak politikusra? Minimum 10 000 embert kéna azonnali rögtönítélő bírósággal kivégeztetni.,
LOL ezzel csak két baj van.
Ad1: A "pártatlan bíróság"
Ad2: jön helyettük másik 10 000 ember
Ad3: Már a terv születése közben kinyirnák a megalkotót....

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2009.09.18. 11:17:03

@Gunther:
- jo, en a birok nagy részét is börtönbe basznám, including bárándy klán,
- a masodik kör utan sztem meggondolandóvá válik a dolog
- a terv megalkotasaig van eleg sok bombabiztos óvóhely :)

2009.09.18. 11:17:10

szerencsétlen, tuti nem lesz munkája ebben az országban, és még örülhet ha börtön nélkül megússza.

Más baszik, mi rábaszunk.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.18. 11:18:39

@laspalmas: Nekem is ez jutott az eszembe. Mármint, hogy ha Hunvald a jelentéktelen kishal, mi lehet itt a csúcsragadozóknál?

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.09.18. 11:24:33

Lehet rágódni a gumicsonton, csak én arra is kíváncsi volnék, hány hunvald futkos még szabadlábon?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 11:33:07

@laspalmas: Hunvald volt a frontember, amíg a többiek működtették a pénzszivattyút. Mivel szoci-szadi az önkormányzati többség ott is, lehet egy tipped...

@globocnick: az egy 5000+ részes sorozat lenne, ami simán lemosná a Barátok Közt néven futó mókát a picsába.

@Seduxen: látom megtaláltad te is :)

@Gunther: olyan jót mosolyognék, ha közölnék vele, hogy nem börtön, hanem 40 év kényszermunka... :)

pikirt01 2009.09.18. 11:34:47

mindebben a legbosszantóbb, hogy eközben vannak kicsike faluk ahol a polgármester a fizetését nem tudja felvenni, ahol a saját zsebéből fizeti ki a telefonszámlát mert annyira nincs zsé... És ezek a hunvald félék rájuk is rossz fényt vetnek... Az ilyen selyemfiúk miatt mondják az összes politikusra, hogy phej... stb .
Mindig az szív aki böcsületes????

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.18. 11:36:45

Ez melyik rammstein szám?Nem tudom megnézni.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 11:37:47

@^Clown: @Tigeri: @anti_troll: sok sok pici Hunvald is szabadlábon, és lassan ideje lenne őket száradni tenni. szegénykék oly vizesek, hogy még lámpavason is szívesen száradnának. Ne tagadjuk meg e kívánságukat :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.18. 11:39:14

"Az ilyen selyemfiúk miatt mondják az összes politikusra, hogy phej... stb ."

te vagy az első aki ilyen finoman fogalmazott róluk. "phej

Én inkább azt mondom hogy:

Azt a kurváknak az igenkurva, megrökönyödött, bolhamarta, kutyarágta, tripperes, véreres, esperes, halvány ámde gyönyörű, csutoraszerű, lelógó, rohadó, görcsberándult csöffedményét, hogy a hetvenlábú, büdöstalpú marsi pillangó zuhanna rá arra a kibaszott szőrös egér seggére!

Van egy káromkodásgenerátor, elég kezdetleges de néha kiad vicceset. Ha politikus, akkor mondd hogy lámpavas. :D

www.okorszem.hu/karomkodas/562569

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.18. 11:41:54

@pikirt01: Drága barátom ez a demokrácia ezt akartad nem ???Lopni gyilkolni rabolni lehet,cigányozni zsidózni tilos.Nna és most nyomás vissza dolgozni!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.18. 11:43:17

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: ennek egy "finom" rimékje lehetne - ugyanez a forgatókönyv - a lánykák szerepében H.Gy, a zenekar szereplői helyett pedig Lákátos Álehandró, Kalányos Dzsoki, és a többiek :)))

@Tigeri: próbáld itt:

www.youtube.com/watch?v=aM7Dkz98_dg

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.18. 11:45:58

@Seduxen: Aaa Munkahe...őőő izé ezen a gépen itt a havernál nem megy.XDDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.09.18. 11:46:28

szidja régit, olyat épít
ahol hazud' nemességit

most hallottam egy pletykát, hogy a parlamentben a legutolsó titkárnő is napi 10-20 ezerért ebédel a nép pénzén.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.09.18. 11:49:53

kétmillió forint munkáltatói kölcsönt kaptam, amiből ötszázezer forint volt a vissza nem térítendő, a többi pedig a kamatmentes kölcsön."

azért ezeket is emeljétek ki. kamatmentes kölcsönök, méga sofőrnek is, te jó ég, menniy kamatmenetes kölcsönt kapnak, adnak ezek összesen?!
komolyan mondom, ha megszabadulnánk ezektől, ha nem is szuficites, de nullszaldósok lehetnénk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.18. 11:51:57

Nekem a rammsteintől az én vagyok will (ich will) c. szám tetszik a legjobban.:)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.18. 11:52:19

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: @ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: egy "kedves" vicc jutott eszembe ennek kapcsán, reggel hallottam:

"Mi az, kicsi zöld, és makkot eszik?"

Szifilisz

2009.09.18. 11:58:00

durva, és ez csak csepp a tengerben :(

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 11:58:41

@Seduxen: nekem meg az, hogy:

-Mi az? 30 kilós és legel?
-?
-Januártól te!

@tesz-vesz: csak aki elég magasan van, az kap. de még így is vastagon megérné :) anno apám kapott munkahelyén munkáltatói kölcsönt, a kedvezményért csak röpke 10 évre kellett aláírjon a BKV-nak... igen, ő nincs elég magasan.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 12:00:03

Ez hitetelen. Az új komcsi nábobok. Akinek a retkes, repedtsarkú nagyanyjuk még a szobakonyhában ringatta a anyjukat, most sofőrrel hozogattatja az újságot.

Persze soha nem a saját pénzükön, mert arra csak azt mondanám: raj vagy geci.

Jason Bourne 2009.09.18. 12:00:22

söfőrős kocsi hozza viszi a polgármester et. kölykeit, sofőrös szolgálati kocsival megy svájcba monacoba a szintén közpénzen fizetett macskájával a keszthelyi villába-gondolom munkaidőben-mintha valami báró lenne- pofám leszakad. hány ilyen lehet még...
az ilyen sztorik+a bkv ügyei... fizessek adót, járulékot ezeknek?

S.O.A. 2009.09.18. 12:08:13

Ez egy kerültei polgármester története. Mit csinál akkor a parlamenti/EU képviselő? Mekkora közpénéz pazarlás mehet ott?

Amúgy valahogyan azt érzem, hogy ennek se lesz semi komoly következménye. Páran már mondták, ami szerintem is várható: beáldozzák Hunvaldot, a többi meg éli világát tovább (minimum 1 évig).

Nem is idegesítem tovább magam. Megyek vissza GDP-t termelni (ahogy Zero mondaná...)

Spielberg 2009.09.18. 12:12:03

...csepp a tengerben... MINDENHOL EZ MEGY! Rohadt mocskos geci tolvaj kiskirályok!!!

Tapmancs 2009.09.18. 12:23:25

(csak most olvastam el)

Aztakurva, és ez csak a jéghegy csúcsa! A tízmilliókat úgy szórják mint mi az ezreseket, közben meg iskolákat nem tudnak fűteni pénzhiány miatt. (a lélegeztetőgépekről nem is beszélve)

jozicsenko 2009.09.18. 12:23:32

@Jason Bourne: vajon anyu mit szól ahhoz, hogy

- nincs pénz, mert zároltak mindent
- nincs lakás, mert elárverezik majd
- nincs kocsi, mert visszavették
- és eközben még simán elvitte a nőit ide-oda-amoda

vajon hunwald anyu mikor tálal ki?

százfogú c.zenekar 2009.09.18. 12:30:08

Hú, elovastam az önéletrajzát a delikvensnek. Van egy mondat, aszongya, hogy: " Az általános iskolát Budapesten végezte, középiskolai tanulmányait Szekszárdpalánkon." Szekszárdpalánk nincs. Szekszárd-Palánk olyan van. Hülye maszopos disznók, ezeknek csak Budapest létezik!

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 12:30:33

És hát azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a Hunvald csak egy szar kis szoci kerületi polgármester.

Mi mehet feljebb a lopásban, gondolok itt egy veres/gyurcsány/bajnai/demszky/kóka szintre?

Ott mi vagyont lophattak el?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.18. 12:33:01

Azért nagy köcsög ez a sofőr csávó is, azt még megértem, hogy a vallomását nem hozta ki, de hogy Hunvald naplóját sem, az már közösség elleni izgatás, vastagbőr-közösség elleni, utálom! :o)

makacs szennyeződés 2009.09.18. 12:38:26

ha elmennék szavazni a legközelebbi önkormányzati választásokon (ha lenne kire szavazni), azzal elsősorban azt is elismerném, hogy szükség van kerületi önkormányzatra és szükség van kerületi polgármesterre, kerületi hivatalnokokra, kerületi szolgálati kocsira, kerületi sofőrre, saját kerületi főgengszterekre.

pedig nincs.

ebben az országban 1 szolga 4-5-6 hajcsárt tart el.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.18. 12:40:41

@jozicsenko:

NEKI lesz pénz, abban biztos lehetsz. Persze nem pont a Gyuritól, de lesz.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 12:40:50

@Félkupica_Fehér_Főnök: ne aggódj, szerintem meglesz az is hamar :)

@derelyegrádi szellem: a kiderült összegeket legalább 100-zal szorozd be.

@jozicsenko: na azt én is várom :) főleg ha esetleg tényleg időzített boszúként, ahogy egy igazi nő csinálná :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.18. 12:45:39

@derelyegrádi szellem:

Hát ez az.
Kéne mindenhonnan egy-egy ember, aki kitálal.

Ezúton kérem a forró helyen dolgozó nagytudásúakat, jelentkezzenek! Szólok előre, hogy fizetni nem tudunk, de nagyon szépen mondjuk a köszönöm szót.

dr.justice 2009.09.18. 12:48:14

@derelyegrádi szellem:

Ezek szocialistának, baloldalinak nevezik magukat.

"A baloldal a politikai eszmék azon csoportja, melyeknek jellemzője, hogy nagy súlyt fektetnek a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, a személyes (magán-) érdekek ellenében. "

Muhahhahahhaha.................................

f.m.j. 2009.09.18. 12:48:17

és ez a hülye sofőr miért nem tálalt ki hamarabb?

én őt se sajnálom, aki ilyen szart szolgál, maga is szaros lesz...

Az EREDETI 2009.09.18. 12:52:17

Szomorú, hogy ezeken a dolgokon meg se tudok lepődni, sőt legbelül még tutdja is az ember, hogy ilyenek mennek itt. Aztán most mi lesz? jöhetne a többi sofőr is, mert a többi getszi is ezt csinálja, csakhogy nem fog történni semmi, továbra is ez lesz.

Jobbágy 2009.09.18. 12:54:23

"Előfordult, hogy nagyon óvatosan kellett bepakolni a kocsiba, mert mondták, hogy a festmény, amit viszek, negyvenmilliót ér". Egyből Kun Béla ugrott be...

Lodogi Pascal (törölt) 2009.09.18. 12:54:24

Méghogy az MSZP-s ficsúroknak nincs önkritikájuk?
Kérem ezt most cáfolnám azonnal.
A fent említett intrerjút szépen fel is tettem a kapcsolat.hu -ra.
Hát élt vagy 30 percet és szépen ki is törölték.
Íme az indoklás:

Értesítünk, hogy az általad létrehozott #35236 azonosítójú, fórum topik tartalom moderálásra (Törlés) került a moderálási alapelvek (kapcsolat.hu/moderalasi_elvek) következő pontja(i) alapján:

- 4.3.1. Általánosan elfogadott normákba ütközik

A moderátor a következő megjegyzést fűzte hozzá a döntéséhez:
Általánosan elfogadott normákba ütközik

Na most ekkor mondja valaki hogy nincs önkritikájuk.... :-)

belzebubó 2009.09.18. 12:55:11

@mókusfüles bukósisak: hát igen,amig kamatmentes hitelt kapott addig kussolt. Bár nyilatkozza,hogy nehezményezte,hogy mindnekinek segitett Hunvald csak neki nem.Talán ettől eredt meg a nyelve.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 12:56:44

@dr.justice:

Igazad van.

A jelenlegi "baloldali szimpatizáns" már ezt jelenti:

"A fehér legyen fekete
megeszem csak tedd ide."

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.18. 12:58:17

Ehem és ne álljak fel, menjek be a Parlementbe, vagy a fővárosi közgyűlésbe és ne kezdjem el ütni az első szemem elé kerülő mocskot...

Kezdem úgy érezni magam, mint Douglas bácsi, az Összeomlásban...

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 12:58:33

@belzebubó:

az most tök mindegy a csávó nyelve mitől eredt meg, a lényeg az, amit elmond.

f.m.j. 2009.09.18. 12:59:27

@derelyegrádi szellem:

ja, ha még emlékszel: mikor indulunk már meg? :)

f.m.j. 2009.09.18. 13:05:05

@belzebubó:

ezt neked/nekünk, funoknak :)

www.mno.hu/portal/663636

Amúgy kis off: tegnap félfüllel belehallgattam Oroszba, és a Hunnia kézicsapat valami vezetőjével csinált riportot, ill. jól beleolvasott neki, hogy ha nem tud rovásírásul, akkor tanuljon meg... ilyenek, szóval ha csinálsz Magyarországon egy magyar csapatot, valami kis ősikultusz mázzal leöntös, kérlek deresre húznak a magyar (khm) médiában, a liberalizmus fellegvárában :)... ööö... vagyis :(

beleszolok 2009.09.18. 13:07:52

Ellenkeznék a cikk első mondatával, Hunvald nem nagyon megszívta, hanem még nem szívta meg eléggé.

Egyébként ki tudja mennyi pénzük van már aranyban/elérhetetlen számlákon.

f.m.j. 2009.09.18. 13:09:24

@Jobbágy:

de ő legalább elment, és nem gyött vissza, igaz a rohadt szellemét, szellemiségét azt itthagyta...

belzebubó 2009.09.18. 13:20:25

@derelyegrádi szellem: azt akartam mondani,hogy azért voltak idők amikor az ő erkölcsi értékrendjébe még belefért beugrani egy 6,5 millás Jaeger-ért vagy Patek-ért egy zürichi óraszalonba,akkor még nem beszélt az MH-nak. Ez még semmit nem von le abból amit elmondott,de volt az a pénz,amiért addig nem beszélt. De ahogy fogy,szerintem egyre több ilyen lesz,remélem.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 13:31:04

@laspalmas: esetleg a későbbi feldobottakéból százalékot ígérni neki, bár ahhoz rendőr kell, vagy gyűjtést rendezni ha muszáj :)

@dr.justice: hát a párton belül ezt teljesítik is, ki mondta, hogy az egész országra értelmezték? :D
bár inkább grrrr...

@Lodogi Pascal: nyehehehe :D az igazi kaccsolat :D

@beleszolok: az aranyból öntjük majd ki a szobrukat. természetesen formának az eredeti személyt használjuk.

belzebubó 2009.09.18. 13:32:30

@mókusfüles bukósisak: leantiszemitázta,amikor az meg kikérte magának közölte,most nem ez a téma :))
De Szanyi doktor kapott tőle a kaccsolatos blogja miatt! Azt mondta neki,hogy ormótlan és közönséges és kétségbe vonta beszámithatóságát is.

beleszolok 2009.09.18. 13:35:32

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Most egyelőre spórolnék az arannyal, egyelőre csak gippszel körbeönteném őket egy 2x1x1-es tömbbe, és eltenném szétvágás nélkül egy biztos raktárba pár évre. Azután majd alakíthatnánk egy bizottságot.

z666 2009.09.18. 13:35:56

@Gunther:
Ja-ja, ha nem öntenék vödörrel a pénzt az ablakon, feleennyi adóból is virágzásnak indulna az ország...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 13:41:49

@beleszolok: végülis, aztán lehetne fenyíteni a népet, hogy életre kelted őket :D

2009.09.18. 13:45:12

@boylepke: Kínában a megdőlt hivatalnokokat is halomra lövik. Hallottam már 1 millió dolláros korrupcióval megdőlt MINISZTER kivégzéséről is a Kínai Nemzetközi Rádió magyar adásában!

Ami meg az ügyet illeti: tegye föl a kezét az, akinek van cégautója, akár sofőrrel, akár a nélkül, de azzal kizárólag a munkahelyére jár, és párhuzamos üzemeltetésben van egy saját autója is, amivel a gyerekeit hordja az isibe! Na ugye... én ezt a sofőrös sztorit egyáltalán nem találom gáznak, és az sem különösebben érdekel, hogy a faszinger festményeket gyűjt-e vagy papírszalvétát, azért majd megkapja a magáét a bíróságon, szerintem ez a sofőr fickó egyáltalán nem dobott valami nagyot... abban viszont biztos lehet, hogy ezek után jó, ha egy taxi sofírozását bízzák rá, urasági kocsisnak többé soha senki nem fogja fölvenni, az tuti!

abandi 2009.09.18. 13:45:21

Jaj, már megint loptak tőlünk némi tallérmilliárdot???
Komolyan mondom B+, hogy már a kényszermunkát is fényévekben mérném a nem lámpason dunábadöntöttekre!
Ötven év prolidiktatúra, meg húsz év szociondemográfia létrehozta a tahóprolizsidókat cigány mentalitással!
És most földhözbaszom a sapkámat...

érdektelen 2009.09.18. 13:46:57

Ez a Kéri László a szürkekardigán-díjas politológus, vagy csak névrokon?

2009.09.18. 13:49:39

@belzebubó: kamatmentes hitelt? Negatív kamatot kapott, mégpedig -25%-ot! Kétmillióból másfelet kellett visszafizetnie! Szerintem ez azért elég gáláns... örülnék én egy ilyen munkáltatói hitelnek!

f.m.j. 2009.09.18. 13:53:11

@csernaja obca:

már megbocsáss, de a franckarika akar "urasági kocsis" lenni?!... hol élünk, a középkorban (amúgy igen, de ez most mellékes, most "nem ez a táma" :))
Hát emeljük már fel a fejünket, és mostmár én is aszondom, hogy LMPVS, a jóéletbe már!

Persze, hogy nem a sofőr durrantott nagyot, a főnökei, azok érdemlik meg a főbelövést, a sofőr csak megvetést érdemel a szolgalelkűsége miatt...

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.09.18. 13:54:43

mióta van bent a srác? fél éve? és most zárolják a vagyonát... ugyan, lófasz és estifény, kérem. semmi vagyon nincs már ott.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.18. 13:55:16

Hunwald egy db polgármester. Nem állítom, hogy mind ilyen. De hogy nem ő az egyedüli, az nagyon valószínű. Adjuk még hozzá az önkormányzatok, állami tulajdonú vállalatok befolyásos embereit. Basszátok meg, nem is vagyunk csődben.

elp 2009.09.18. 13:56:09

csernaja obca
"Ami meg az ügyet illeti: tegye föl a kezét az, akinek van cégautója, akár sofőrrel, akár a nélkül, de azzal kizárólag a munkahelyére jár..."

Micsoda ferdítés...
Tudod merre van Monaco? Esetleg Milano?
nem 25km-ert kellett hóvégén szétírnia te nagyonokos
LOLbazdmeg

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.18. 13:56:18

Isten nyugosztalja a sofőrt ..bátor interjú volt!

Kulcsár taxisa (Gyuszi?) még él?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.18. 13:56:58

@RAMBO:

3200 polgármester ... a fele kb. ilyen kiskirály.

Lépes Elek 2009.09.18. 13:57:13

Aztakurvannya. Pofam leszakad.

Hogy teperne vegig a kurvaikon es rajtuk a roman bocskoros paraszt.

Hozzá Szóló 2009.09.18. 13:59:03

Nem baj, Gyurival vannak még a kerület jófej nyuggerei! Kint vannak a szalagok, emlékeznek rá minden nap! És, ahogy eddig is, ha jönnek a választások, voksolnak, mint a kisangyal! Naná!

belzebubó 2009.09.18. 13:59:16

@zero: oh,hogyne a barátosnéjének (már lehet a felesége) sikerült felfelé buknia, a Környezetvédelmi Minisztériumban osztálytvezet. Gyuszinak nincs gondja,ne aggódj Zero!

Péter51 2009.09.18. 14:04:59

csernaja obca - te hova jársz a cégautóddal?
Svájci körút az neked semmi?
Ilyen ork,mint te,miért nem marad a népszava
olvasásnál? Mást úgysem vagy képes befogadni.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.18. 14:05:03

a sáfjór vallomása alapján kérit, a hunwald család tagjait (testvér, feleség), a kerületi jegyzőt nem kéne bűnpártolás miatt a hunwald mellé odabaszni a cellába?

rosszul gondolom?

jágör68 2009.09.18. 14:05:15

Lasssan összeáll, mire is ment el az a 19.000 milliárdnyi felvett hitel.... A fővárosban nagyon kemény lenyúlások mehetnek Demszkij 20 éve alatt. Olyan 1000 milliárdos nagységrendben

abandi 2009.09.18. 14:08:14

@triumphator:
Tényleg!
Volt ennek vmi vagyon-nyilatkozata egyáltalán?

abandi 2009.09.18. 14:09:53

@félreértitek már megint:
Ha az a kéri, akkor az egy jó hír!

bonabear 2009.09.18. 14:10:18

@csernaja obca: Kedves kommancs barátaink ezt legalább elérték, hogy az általánosításba bele veszel mindenkit (cégautó használat). Kicsit más a helyzet, ha egy cég cégautóját használod, aki leadózik utána, meg juttatásként a dolgozónak adja az éhbér mellé, mintha KÖZPÉNZBŐL, SOFŐRREL furikáztatja a családot/spant/prostit/festményt.
A sofőr kolléga tuti megszívja, de remélem egyre több ilyen kitálalós lesz. Különben az elszámoltatás úgyis elbukik.
Fletó is ilyesmit mondott: "Senki sem kötelezte az államot, hogy ilyen szerződést kössön velem"
Az ilyen ügyeket - amik a jogszabályok szerint rendben vannak - csak tanúk segítségével lehet bizonyítani, és ehhez kellenek a sofőrök/titkárnők/prostik.

belzebubó 2009.09.18. 14:15:24

@csernaja obca: cégautóval egy cégnél a cégvezetőnek számolsz el, ha olyanra használtad amire nem kellett volna. Közpénzből fizetett polgármester pedig ne használja mézeshetekre és újságkihordásra,kölkök szállitmányozására.
Igen,Kinában kivégzik a korrupt hivatalnokokat,még akkor is ha neked onnan Mo-ról ez olyan hihetetlennek tűnik.

drflash · http://drflash.hu 2009.09.18. 14:21:29

korrupcióért halálbüntetést 20 évre visszahozni, visszamenőlegesen is!

drflash · http://drflash.hu 2009.09.18. 14:23:22

leszokna róla a sok féreg!

Zelefánt 2009.09.18. 14:25:54

Basszameg, ez csak egy senkiházi kerületi polgármester!...A felsőbb szinteken mi a franc folyhat?! Bearanyoztatják a farkukat?
Golyót mindegyiknek. Az elszámoltatás lófaszt sem ér, mivel nagyon nehéz elképzelni, hogy visszaadják a kimenekített lóvét, kőbányában pedig évezredek kellenének ahhoz, hogy az okozott kárt ledolgozzák.
Bosszú, az kell, de irgalmatlan, mint a középkorban, ahol egész nemzetségek ítéltettek teljes vagyon- (s nem egyszer élet-) vesztésre.
Radikalizálódás...bizony.

Jobbágy 2009.09.18. 14:27:18

@globocnick: "Sportemberként, 2004-ben büszkén vállalta az MTK felkérését a társadalmi elnöki pozícióra." mruhahaha

Winston Smith 2009.09.18. 14:31:36

Vazzeg, ha ennek csak a fele igaz, akkor Hunvaldot szívesen beutalnám egy 10 éves kényszermunkára egy kőbányába, teljes ellátással (víz, száraz kenyér,fapriccs).

És mellé tenném a teljes fővárosi vezetést, valamint a politikai elit 80 %-át. Csak hogy ne érezze magát egyedül.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 14:34:10

@mókusfüles bukósisak:

oly annyira, hogy a Népek Nagy Tanítója "oktatási" tevékenysége során jól tarkón is lövette a Kun Béla elvtársat.

picur3ka 2009.09.18. 14:37:02

@derelyegrádi szellem:

A dzsentrik jutnak eszembe. Sokat fejlodtunk.

Lodogi Pascal (törölt) 2009.09.18. 14:37:04

Ezekhez dolgokhoz nem is tudok mint hozzáfűzni, lámpavas?
Max annyit szigorított lámpavas...

csabakirályfi 2009.09.18. 14:38:41

Leültetni társtettesként. Ha ennyire furdallta a lelkiismeret, miért most áll elö? Kilóra vették meg, vagy darabra?

abandi 2009.09.18. 14:40:44

@derelyegrádi szellem:
Marketinges NKVD-inges... ek!
Eső után köpönyeg!
Rákosit sem engedték "haza" a mocskok...élve.
Tényleg: annak még helyén vannak a csontjai?

takarító fiú 2009.09.18. 14:45:52

és nemsokára jönnek a választások! ott fognak mosolyogni a plakátokon! de szerinte mindegy, hogy mszp vagy fidesz.

beleszolok 2009.09.18. 14:47:02

@picur3ka: Ja. De a dzsentrik legalább a sajátjukat aszták el. Ezek meg a mi pénzünket.

Blogger Géza 2009.09.18. 14:49:01

40 milliós festmény, 7,5 milliós óra? Remélem, azt is lefoglalják... Hiába, a sok ingatlanpanamából erre is tellett.

UjBuda · http://ujbuda.blog.hu 2009.09.18. 14:49:44

Molnár Gyula újbudai polgármester borfesztiválra jár szolgálati kocsijával és a sofőrrel, hazafelé pedig ittasan anyázza a rendőröket:
www.borsonline.hu/news.php?op&hid=23745

Egykutya.

belzebubó 2009.09.18. 14:49:48

@beleszolok: és azután elegánsan főbe is lőtték magukat...

beleszolok 2009.09.18. 14:51:44

@belzebubó: de szép szokás is volt az...

Bit Rot 2009.09.18. 14:52:09

@csernaja obca:
"Ami meg az ügyet illeti: tegye föl a kezét az, akinek van cégautója, akár sofőrrel, akár a nélkül, de azzal kizárólag a munkahelyére jár, és párhuzamos üzemeltetésben van egy saját autója is, amivel a gyerekeit hordja az isibe!"

Mekkora balf*sz vagy te!
Jó lenne, ha előbb tájékozódnál a törvények és adójogszabályok irányában, és csak utána flamelnél!

2009 tavasztól MINDEN céges autóra kötelező fizetni a cégautóadót (ami kb. 7-14 ezer Forint/hó) -- ennek kivételesen egy pozitív hozadéka is van: cserébe használhatod akár magáncélra is, a törvények és az APEH szerint is legálisan.

Szóval lejjebb kellene venned a hangerőt!

beleszolok 2009.09.18. 14:52:15

@Blogger Géza: Meg még ki tudja mikből. Tanácsadások, kamu munkák, miegymás.

Karlitosz 2009.09.18. 14:52:32

bloggergéza, a 40 milliós festmény kilopta a keszthelyi múzeumból nem megvette!
amúgy csatlakozom a lámpavasas kollégákhoz.

beleszolok 2009.09.18. 14:53:51

@Bit Rot: Arról nem is beszélve, hogy munka közben megtermeli az ember a cégautó használatának az árát. A bogárfalvi bogármester meg a befizetett adóból dorbézol.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 14:54:50

@picur3ka: azt rosszul teszed. A "dzsentrik" mindezt a saját pénzükön, vagyonuk terhére tették, ha tették. Hunvaldék meg nem.

Én ezt ordítóan nagy különbségnek látom.

A "dzsentri" világban ha ennneka tizede kiderült egy al-, vagy főispánról, neki egy lehetősége maradt, ha legalább a családját meg kívánta kímélni a teljes kiközösítéstől, fogta a revolverét, és főbe lőtte magát.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.18. 14:55:51

@beleszolok: "Egyébként ki tudja mennyi pénzük van már aranyban"

grrr, ez egy elég - mondhatni - dermesztő félmondat. mondjuk ha arany(fog)ban van a szajré, azt vissza lehet szerezni :)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.18. 15:01:51

@takarító fiú: Egy óriásplakát összebarmolásáért. (festék, leszakítás, átértelmezés) mennyi/milyen bünti jár?

off:

A bátyám néha megjegyzi, hogy ha tudna tablettás sört készíteni, akkor a szabadalmából milliárdos lenne. Én, a kommenteket végigolvasva sokkal inkább hajlok az instant, zacskós lámpavas porra. xD

abandi 2009.09.18. 15:02:33

@félreértitek már megint:
Tehát akkor a hetiheftises Kéri László ...
Nincs több kérdésem...
Hajrá Lámpavas SC!

Da Real Knee Grow 2009.09.18. 15:08:11

@Jobbágy: neked valószínűleg mindenről kun béla jut eszedbe egyébként is

Jobbágy 2009.09.18. 15:08:30

„Amikor 2003 februárjában Hunvald sofőrje lettem, Gyuriban egy földön járó, segítőkész embert ismertem meg, akit kivert a veríték, amikor az Erzsébet tévébe ment, annyira izgult. Aztán az évek során minden megváltozott. Egyszer Genfben bement egy órásüzletbe, s hét és fél millió forintért vett egy órát.” Példás büntetést az ilyen gyenge jellemeknek. Olyanok gátlástalanok, mint a neveletlen purgyék. Csak ezek tisztában vannak vele, hogy amit csinálnak az rossz. Szegénykém a sok nélkülözés után megszédült. Ki a tököm ez, hogy a furikáztasson. És ez a köcsög is az a tipikus pozícióhalmozó, mennyi munka van ezeken a helyeken és mennyit kap érte...A fél hatos kelés egy kicsit felborzolta az idegeimet:)

Jobbágy 2009.09.18. 15:09:18

Röviden: Lámpavasat mindenkinek!!!

szcsongor 2009.09.18. 15:09:21

@takarító fiú:

Igy van, az ilyen dolgok kurvara partsemlegesek, ahogy az utolso mondat is hangzik: "A pénz meg tudja változtatni az embereket."
Az a naiv, aki azt hiszi, hogy jovore ezek megszunnek. Francokat, szimplan csak muszakvaltas lesz :)

Da Real Knee Grow 2009.09.18. 15:11:32

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

háhá az kéne. dolgozza le azt a pénzt amit sikkasztott egy balatoni hekkárusnál. nem hiszem hogy 50 év alatt sikerülne.

ész fasz megáll komolyan.

beleszolok 2009.09.18. 15:13:39

@Seduxen: Hát pedig, ha volt egy kis esze, akkor képezett aranytartalékot. Ráadásul az utóbbi években befektetésnek sem volt rossz.

Fogban meg vagy ezer darabra lenne szüksége, ahhoz amennyit ellopott :) Meg kellene vizsgálni, nincsenek-e veresegyházi kapcsolatai :D

states1 2009.09.18. 15:14:13

Ugyanez zajlik dettó a Terézvárosban is, csak ott az ügyészség valamiért nem akar eljárni úgy, ahogy Hunvald esetében, Veróknak jobbak a kapcsolatai...

beleszolok 2009.09.18. 15:15:09

@szcsongor: Minden pártban megvannak a tolvajok, csak a mennyiség nem mindegy. Meg amit már párszor leírtam, maradjon a köznek is, működjön, fejlődjön az ország. És ne csak újabb és újabb betontömbök megjelenéséről beszéljünk, hanem látszódjon a számokon. Adósság csökkenjen, gazdaság pörögjön.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 15:15:37

@hadada:

akkor a hekket fel kell venni a veszélyeztetett fajok listájára...

Horizont 2009.09.18. 15:20:13

Annyira szeretnék csupa csúnyaságot írni, de a beidegződésem nem engedi, már másodszor törlöm ki! Szóban azért sikerült tüzet okádnom:)))
Nem lepődtem meg, a "szépfiúból" ezt néztem ki. A feleségéből ugyanennyit. Nem értem, ebben az országban ezekben a rusnya csontvázas esetekben nem volt felettes, ellenőrző szerv, esetleg egy ici-pici tisztességes ember aki bejelenti? Sehol semmi bukási lehetőség? Ennyi éven keresztül? Én mélységesen elítélem a sofőrt is. Golcsa József 6 (!!!) évig volt a Hunvald család lakája, cselédje. Soha nem lett hányingere? Soha nem lett tele a hócipője? Soha nem jutott eszébe, hogy na ezt már aztán mégse? Ha a főnöke nem kerül előzetesebe akkor még most is ugyanúgy nyalná a seggét Hunvaldnak. Még a letartóztatása után is furikázta a gyerekeit ??!!!Márpedig ő aztán tudta, hogy nem véletlenül vitték be! Egyetlenegy beismerő bűnbánó mondata nincs a cikkben.
Ez az ország erkölcsileg olyan mélységbe gyúrta le magát, hogy onnan feljönni a csodával határos lenne. Sajnos az a pár százezer (vagy több) mocsok magával rántotta a pokol bugyraiba a többi millió normálist is. Magyarországnak annyi. Most már a gőzkiengedés után sírni lenne kedvem!
Vagy hányni.....

Netuddki. 2009.09.18. 15:22:27

Meg vagytok lepődve?
Ez csak egy kis maci amelyik belenyalt a bödönbe. Hol vannak azok akik bödönszám teszik el a zsét?

ZZZZ 2009.09.18. 15:23:19

azt nem ertem, hogy egy pesti keruleti polgarmesternek minek szolgalati P.607-es soforrel? Hova kell jarnia vele?...mar maga az intezmeny, hogy szolgalati kocsi is visszas.

rockjano 2009.09.18. 15:24:04

Komcsizó honpolgároknak csak annyit hogy a most ellenzéki kézben lévő önkormányzatok jelentős részében ugyanez vagy nagyon hasonló dolog megy, és fog menni jövőre is.

Ez nem baloldal-jobboldal kérdése, hanem ellenőrzés és társadalmi kultúra kérdése, ez nincs meg.

Mindenképpen jó hogy a legnagyobb gazemberek űlnek ilyenek miatt, nevelő haása van, de korrupció volt van és lesz is.

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.18. 15:29:41

@rockjano:
Ja, de valahogy kommancs barátaink valahogy hetente potyognak ki a szekrényből. Biztos véletlen.

Da Real Knee Grow 2009.09.18. 15:30:21

@Jobbágy: te nem jobbágy vagy hanem szimpla paraszt.

picur3ka 2009.09.18. 15:32:45

@beleszolok: @derelyegrádi szellem:

En a mentalitasra gondoltam elsosorban, mellesleg akkoriban is sikerult sok foldet elkotyavetyelni, eladosodni, amin a fobeloves - bar bizonyos szempontbol javallando - akkor sem segitett mar, s a hitelezok, felvasarlok gyakran nem magyarok voltak.

Mindenesetre kellene egy tisztesseges miniszterelnok, aki peldat statual es a sajat csurhejebol is kirugdossa a korrupt, tolvaj gazembereket. Azt hiszem, innen indul a dolog.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 15:32:57

@rockjano:

elhiszem janókám.

csak valami kokrétumot ha nyomnál az jó lenne. Pl egy olyat, hogy melyik ellenzéki vezetésű önkormányzat polgármestre, vagyongazdálkodási bizottságának vezetője, és pénzügyi bizottságának vezetője ül előzetesben bűnszövetségben elkövetett nagyon sólyos bűncselekméynek miatt?

Köszi.

Meg egy olyat is, ahol komplett képvsielőcsoportot meggyanúsították ugyanilyenekkel.

Köszi.

Megfigyeltem, ha a "baloldaliakat" becsuknak ilyesmikért akkor az rögtön nem bal és jobboldal kérdése, jön az egykutyázás, korrupció vanvolt leszezéssel lekövetve.

is 2009.09.18. 15:35:03

@Milánka84: "Amúgy valahogyan azt érzem, hogy ennek se lesz semi komoly következménye. Páran már mondták, ami szerintem is várható: beáldozzák Hunvaldot, a többi meg éli világát tovább (minimum 1 évig)."

Én legalább öt évről tudok. 2014 előtt nem söpri el a jelenlegi állás szerint senki őket. Talán még akkor sem. Birka a magyar, leszavaz bármelyikre, ha az eleget ígér. Egyszer az egyikre, egyszer a másikra.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 15:35:51

@picur3ka:

Igen, de itt nem arról van ám szó, hogy hunvald a saját vagyonát elkótyavetyélte, vagy eladósodott volna. Hanem pont az ellenkezőjéről. :-)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.18. 15:36:55

@laspalmas:

érdemes kapargatni a híres "digitális tábla" tendert is.
a kb 20 mrd-os kis projektre az IBM és a HP először 10mrd HUF körüli összeget mondott.

később a két pályázóval "megértették", hogy a 20mrd HUF az a határ amit EL KELL(!!!!!) érni.

jönnek a választások ugye!

közben a fél EU azon röhög, hogy a két pályázó 3szoros(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) áron adja a cuccot, csak hogy elérje a korrupciós küszöböt!!

mendson 2009.09.18. 15:38:51

Arra lennék kiváncsi, hogy a soför miért nem az említett eset/esetek megtörténte után rohant azönnal a rendörségre/ügyészségre netalántán a sajtóhoz.Csak nem azért, mert amig Hunvald funkcióba volt neki is csurrant cseppent valami?Más.Mielött itt valaki politikai szempontból kezdene el mérlegelni( ti.a gaz szoclib bezzeg a fidesz,mdf,kdnp,jobbik stb.) az államapparátus és az önkormányzati lobbi szmrebbenés nélkül hordja a lóvét kifele.példul mikor 2002-ben a szocik megnyerték a választásokat és a fidesz ügyvezető kormánnyá vált az ápvrt-nél éjjel-nappal
(föleg éjjel) tördelték a cd-get és müködött az iratmegsemmísitő (egy közvetlen rokon,kozvetlen élménye).Nos ugyanez megismétlödött 2006-ban is,mert óvatosságból már a választások elött elkezdték a dokumentumok "selejtezését".
Az egészhez látni kell,lehet bármilyen szinü kormány a negyedik-ötödik stb apparátusi vonal -akiket soha senki nem piszkál,mert ott már dolgozni is kell/kéne- orránál fogva vezetheti a teljes vezérkart.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 15:39:34

@Lucius Cornelius Sulla:

nem, az úgy van, hogy ha lebukik tíz szoci-szdeszes egymás után, akkor ááááááá mindolyanám, ha estleg a másik oldalról akár egy is, akkor ez egész másikoldal tolvajbanda.

Ezt ők így nyomják, csak most a janó jött el hozzánk ezt a szokott trükköt bedobni.

a Zamboni nem egy tészta 2009.09.18. 15:39:50

Valóban mindenhol ez megy. Legyetek nyugodtak, a kommentezők jelentős részénél is. Ki kicsiben, ki nagyban... Én is megteszem.

pistii 2009.09.18. 15:42:38

Patkány mszp, patkány szdsz!

picur3ka 2009.09.18. 15:43:06

@derelyegrádi szellem:

Igy van, sremelem, a blog nem fog raallni az ingyen reklam a maszopnak vonalra, mert ugy tunik ezerrel elkezdtek a kampanyt a fideszes helyi kepviselok lejaratasaval.

A masik:

Ertem en azt a kulonbseget, de annak is nagy karat latta az orszag.

Az orszag meg nagyon is adosodik elfele, nem a maga neveben veszi fel a kolcsont, hanem az orszageban, ertem en, ne aggodjon.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 15:44:43

@Lucius Cornelius Sulla:

bocs nem csak a janó, itt van mendson is fürdetni a szerecsent.

beleszolok 2009.09.18. 15:44:57

@sakic: érdekes. Én nem. Én még a céges vezetékes telefont sem használom magán célra, pedig megtehetném, egyéni kód nélkül telefonálhatnék egész nap. Mégis a sajátomról teszem. Valahogy megvagyok lopás nélkül is.

Horizont 2009.09.18. 15:45:22

@ZZZZ:
Tényleg ez nem is jutott eszembe! Hová kellett olyan sok kilométerrel járnia egy budapesti KERÜLETI polgármesternek? A kerülete nem túl nagy, a Főpolgármestere a Városház utcában sincs túl messze. Az Önkormányzati Minisztérium szintén nincs messze, a Parlament se! Akkor HIVATALOSAN hová a francba járt? Még az is eszembe jutott, hogy a képviselő testületben nem voltak ellenzékiek? Átlagésszel olyan felfoghatatlan dolgok mentek itt (évekig)!!

beleszolok 2009.09.18. 15:46:18

Van a fideszesek közt is tolvaj, sosem mondtam az ellenkezőjét, de szerintem nem ilyen mértékben. Bár mondjuk ezt a meggyest maffiakörökben már elásták volna, ha ennyire kirívóan csinálja a f@szságait.

picur3ka 2009.09.18. 15:48:27

@sakic:

Ne mondd. Jo, hogy nem irtad kivetel nelkul mindenki.

vakanyad 2009.09.18. 15:48:42

Ne sajnáljuk azt a Hunvaldot. Nemrég mondott le a fővárosi képviselőségről, hogy legyen költségvetés. Állítólag egymillárdot kért az aláírásért. Állítólag kapott. (Hogy lemondott, az biztos.)

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.18. 15:49:01

@derelyegrádi szellem:
ÉS" Is"-sel mi van? Már le sem szarod az ő munkáját ? Szegény pedig igen sokat dolgozik.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 15:49:39

@Hozzá Szóló: nekem egy szalag tetszik nagyon, a ROHADJ BÖRTÖNBEN! feliratú :)

@félreértitek már megint: jogállamban oda kéne.

@beleszolok: ez a "fejlődés".

@UjBuda: egyszer lent kéne felejteni. aztán a környékbeliek fejbekólintják ha beugat nekik :)

@belzebubó: itt ezt nekünk kell pótolni, elfelejtették, hogy kell :) de a golyó drága. LMPVS.

dr.Bernardus 2009.09.18. 15:51:50

Szerintem az utolso bekezdes az egesznek a lenyege. A penz mindenkit elkurvit.

jog-ász 2009.09.18. 15:52:12

bakker, ha ennek csak 20%-a igaz, és ezeknek a pénzeknek a 20%a bentmaradnta költségvetésben, arra amire kell- ez egy k..va jo kis ország lenne..lopos nemzet, balkán..odavalo.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 15:52:22

@vakanyad:

de jó hogy szólsz baszki, már majdnem elkezdtem sajnálni :-)

fullánkhegyező 2009.09.18. 15:57:33

Miért nem jelent meg a kommentem,kimoderáltátok?Pedig nagyon finoman fogalmaztam.

Rókakígyó 2009.09.18. 15:59:53

Ne féljetek. Lesz ez még rosszabb is.

preston 2009.09.18. 16:10:47

én a sértett személyi sofőr kipakol sztori minden állitását természetesen nem hiszem el, ráadásul ne legyen már az ő feladata megitélni, hogy mi a szabályos abból, amire a gazdája utasitotta, a fuvarozott képekről szóló sztori is bulváros - hányszor mondtam a taxisnak , hogy vigyázzon értékes csomagomra, amikor berakja a csomagtartóba- levonom azt is, hogy egy polgármester nagy ember (lám ott Esztergomban valaki a tavat vezeti a portája elé a nép érdekében)
ezért az életmódja sem olyan, mint a pórnépé
- remélem a köztörvényes dolgokért elitélik, ha mindazt elkövette, amivel gyanúsitják. bár a kaya ibrahim is büntetlenül flangál, szóval van itt vaj a fülek mögött mindkét oldalon.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.09.18. 16:14:50

random kínzó kérdés

ha valaki 6.5 vagy 7.5 gurigáért vesz órát, akkor másra mennyit költ?

illetve mi az a pénz, amiből jóízűen - hezitálás nélkül - veszünk 7 misiért egy órát?

félemelet 2009.09.18. 16:16:05

Hát, nem akarom most itt játszani a vén iszapszemű cinikus ráját, de akit ez a sztori 23 éves kor felett feldühített, annak csak annyit mondanék: jóreggelt, barátom...!

Azoknak a megejtően naiv hozzászólóknak pedig, akik a sztori olvasása után heveny rohadtmaszoposok!-ozásba kezdtek, ennyit üzennék: jóreggelt, barátom! Aztán, mit gondolsz, a fideszes polgik autókáznak-e a te pénzeden? Jól van, barátom, tentizzél még kicsit...

Kéri László. Kihúzhatom magam: kb. 10 évvel ezelőtt volt szerencsém találkozni az illetővel 3-4 percre... nos, aki azt állítja, hogy a gennyláda embereket nem lehetne pusztán már arcról kiszűrni a társadalomból, az mélységesen téved... ehhez még egy élesszemű vén cigányasszony segítsége sem kellene.

(Pár fentebbi kérdésre besegítve: nem, ez a Kéri nem az őszhajú, politológus Kéri...jó nagy szopás lehet egy ilyen névazonosság...)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 16:17:10

@denever: az összeget szorozd be 100-zal minimum, és ott a válasz. elsőre ennyi jutott eszembe agylob nélkül :)

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 16:18:38

@Lucius Cornelius Sulla:

és hát prestont se hagyjuk ki, ő már tízegészöttized sorban vezeti elő ezt.

dr.Bernardus 2009.09.18. 16:20:15

@félemelet: az mondjuk számomra is a legnagyobb kérdés, hogy Kéri hogy a picsába lehet még szabadlábon. Bár lehet, hogy volt annyira dörzsölt, hogy az aláírása sehol ne szerepeljen, hisz ő csak egy "tanácsadó".

Egy sötét genxter.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.09.18. 16:20:52

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

á, nem tudom. én csak 1 proli vagyok. még a mekiben is menüt veszek, hogy összekombináljam a legjobb érték/ár arányt. :-)

Hoppázó Beléndek 2009.09.18. 16:24:47

lámpavasra mindet!

a lámpavasazókat is!

Mentolosmájkrém 2009.09.18. 16:29:03

Kis szines hir: A sved penzugyminiszter adobevallasat nem fogadta el a helyi adohivatal, mert a bevallasban olyan adocsökkentesi lehetöseget kivant alkalmazni, amelyet ö maga törölt el. Termeszetesen ö sem mondott le a jol fizetö allasarol...

félemelet 2009.09.18. 16:31:34

Más...

Nézzen mindenki bátran az emlékeibe, és aki nem talál ott olyan sztorit, amiben annak rendje és módja szerint kussolt, miközben a rokona, ismerőse, főnöke - vagy ő maga - megtett egy-két "kis" szívességet uramnak-bátyámnak, annak üdvözletem a mozigépházba, a legnyugisabb szakma, és most ne olvasson tovább.

Miért gondoljátok, hogy amit mi nap mint nap megcsinálunk kicsiben, azt mások nem csinálják meg nagyban? Másképpen kérdezek: amit mi minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül megteszünk kicsiben nap mint nap, amiatt miért lenne komolyabb lelkiismeret-furdalása annak, aki ezt nagyban csinálja? Mi mit csinálunk, amikor a legjobb haver bejelenti, hogy "fú, tök nehéz volt kihozni a cégnél a könyvelést nullára - egy csomó számlát kellett venni!", meg hogy "fú, majdnem elkaptak a köcsög BKV-ellenőrök - lassan annyira parázok, hogy a végén még bérletet fogok venni!" ???

Nos, gyerekek, mondjuk együtt: biza, lófaszt se csinálunk, csak gyengéden, barátian megveregetjük a haver vállát... képmutató szarháziak vagyunk szinte mind egy szálig, csak olyan jólesik felháborodni mások szarháziságán... közben pedig kellemesen ömlik szét bennünk a tudat, hogy mi sajnos nem választhatunk, mi áldozatok vagyunk ezekben a sztorikban...

Korrupt nép - korrupt vezetők. Bűn és bűnhődés...

félemelet 2009.09.18. 16:32:57

@St.Bernardus:
És te hogy lehetsz még szabadlábon? Csak nem mozigépész vagy? :-)

pyromaster 2009.09.18. 16:38:26

Monakó az háromszázezer kilomé...harmincezer. Vagynemtudom....

ast 2009.09.18. 16:42:34

„a fideszes polgik autókáznak-e a te pénzeden?"

Az mszp rendelkezik börtöntagozattal.
A fidesz vajon miért nem?

Horizont 2009.09.18. 16:43:32

@félemelet:
Fordítva: Korrupt vezetők-korrupt nép...
És nem mindenki persze. Azért ne vonjunk már még erkölcsi párhuzamot se egy BKV-n bliccelő vagy egy ilyen Hunvald (és sofőre) és a többi magasan keringő gólyafos között. (A kis bűn is bűn persze)

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.09.18. 16:51:49

Na látjátok ezért nem volt rendszerváltás.
A cuslágos-hunvaldos szoci bagázs szétlopta az országot.
Sajnos az orbanista másik oldal sem különb.
Orbán 20 éve dagonyázik a jóban , semmit nem csinál, csak szartkever és gazdagodik.

Orbán helyett egy hiteles, normális jobbos vezető kell az ország élére!

félemelet 2009.09.18. 16:52:49

@ast:
Válaszom gyorsan, nyersen ér:
a Fidesz 7 éve nincs kormányon - feltűnt?

(Amihez nem kell kormányon lenni, azt meg szépen ugyanúgy ellopják. Machiavelli óta nyílt titok, hogy a kormányzó/bürokrata réteg - az "establishment" - mindig is szívta, szívja és szívni fogja a nép vérét. Van ennek a vérszívásnak egy amolyan hallgatólagosan belőtt mértéke, amit a nép még gondtalanul lenyel. Nos, a mi fiatalka demokráciánk még nem él olyan régóta, hogy ez az "egészséges" mérték kialakulhatott volna... és ne legyenek illúzióink, ennek a kialakulása mindig lefelé alkudással kezdődik. Az MSZP-vel annyiban más a helyzet, hogy ők biza elég magas kezdő árról indultak. Hagytuk nekik, hát miért ne? Nem hibás az oroszlán, hogy megeszi az antilopot - ahogy mondani szokták... A mi dolgunk az lenne, hogy ne ehesse meg, elél az azon a húson is, amit mi adagolunk neki...)

belzebubó 2009.09.18. 16:57:08

@félemelet: Ha az életet úgy látod,hogy bűn és bűnhődés,akkor elég egyszerű lelked lehet és nagyon sokat fogsz csalódni.Nem fekete és fehér a világ,sajnos ennél összetettebb.

Hogyan hasonlithatsz egy olyat aki milliárdokat lop, bűnszervezetben, a gazdasági vezetőkkel együtt előzetesben ül egy BKV-n bliccelővel? Teljesen más jogi kategória. Az egyik a BTK-ba ütközik? A BKV bliccelésből hol látsz te olyat aki élvezi? Én csak olyat láttam aki szégyellte,mert nem tudja megvenni,mert nem telik a 80 ezerből 10 ezer forint bérletre. Hogy vonhatsz párhuzamot aközött,hogy valaki 40 millás festményekkel fizetteti le magát ezt kér szolgálataiért cserébe, eljátsza proli létére a Csekonics bárót az adófizetők pénz,hurcoltatja a macáját és annak sleppjét Zürichbe meg Monacóba és egy olyan ember között aki a nyomorából adódóan nem tudja kifizetni a bérletet.
Az ég szerelmére gondolkodj már!
Nem,rohadtul nem egy kategória!

félemelet 2009.09.18. 16:58:41

@Horizont:
Ez az egyik legelterjedtebb önhazugság...
A becstelenség nem pénzlimites... az nem úgy működik, hogy oké, elhazudok évente kétszázezret az adóból, de becsszó, 2 milliót már nem hazudnék el... annyit hazudsz el, amennyire lehetőséged van. Mi a BKV bérletet tudjuk elhazudni, Hunvald meg a kerületi költségvetés bizonyos százalékát...

Én szívesen elhiszem a te becsületességedet - de ne dobálózzunk már naivitásokkal... Éppen XIX-XX századfordulós Ady-publicisztikákat olvasok. Az egyikben megemlít, asszem egy angolt, aki már akkor azt mondta: nem ismer a magyarnál korruptabb nemzetet... (csak megnyugtatásul: vélhetően akkor még nem foglalkoztak annyit Afrika meg Dél-Amerika nemzeteivel... :-) )

Anatómus 2009.09.18. 17:01:26

Már beírták előttem, elkéstem, de bocs a boncolni köllött... szóval "azéris" megmentem Orbán Viktor öreg barátját!
Somlyódy Nóra
[2009. márciusi díjazott]
Polgármesterkedések
Hunvald György pályaképe
Magyar Narancs - 2009. március 5.
Elsősorban a KISZ jogutódjából, a Baloldali Ifjúsági Társulásból (BIT) gyűjtött maga köré új embereket (bár ő maga a BIT-ben sosem volt aktív). ...
.....blablabla ..nyert); és ide jött főtanácsadónak az I. kerületi BIT elnöke, Kéri László is (nem összekeverendő a politológussal). stb....
Egyébként tényleg nagyon sok folyik el kézen-közön és mindenki szeretne a közösből részesedni, ha ezt minde visszatöltögetnénk a közösbe, nem kellene agyali az egészségügy szanálásán/bezárásán pl. ELLENBEN, nem ment fel szerintem senkit (volt, jelen vagy eljövendő politikust, közszolgát stb) , hogy "de azok csak keveset loptak" , mert ez vicc, ugye, tessék csak szépen elvi alapokra állni. A lopás akkor is, az ha csak gumicukorral indul. Viszont erőteljesen kellene büntetni és szabályozni, hogy lehetőség se legyen ilyenekre, illetve a kedv is elmúljék. De nem csak a politikusok furikáznak... ott van az egész Huhogányos Akadémia, ahol az akadémikusok mellett a feleségek vásárlásainak elintézése is nyomaszthatja a szerencsétlen sofőröket.
Aztán Pálinkás elnök úr is odahathatna (a jobboldalról), hogy tessék a pazarlást abbahagyni, és ezzel a tiszteletdíjak folyósítását is, mert az Akadémiának nem ez a dolga. De nem fog... mint ahogy a rektorok sem fognak semmiről lemondani (ami a másé!).
Aztán a nagy kérdés, hogy miért nem pakolt ki előbb a jóember??? Hát először is volt neki erre ideje a nagy lótás-futás közepette? És ki gondolta, hogy bedől a rendszer? Másodszor, az ember nem dobja fel a főnökét, csak azért mert erkölcsi aggályai vannak - nem lenne itt főnök szabadlábon (gondoljunk csak a sok természetgyógyász sarlatán pénznyelőre, hogy megint csak elrugaszkodjunk a politikától). Harmadszor, pedig ki mer ellenkezni, ha például egy polgármester neadjisten sétálóutcát akar csinálni egy kerület forgalmas főútvonalából? Meg lehet valamit is akadályozni, csak azért mert nem lesz jó azoknak akik ott laknak? És naivitás azt hinni, hogy ezeken a jól bejáratott síneken nem tud a Jobbik ( avagy más )ugyanilyen gondtalanul siklani... csak azért, hogy nehogy azért kérjük fel őket kormányozni, mert csalódtunk az eddigi oldalakban.

félemelet 2009.09.18. 17:03:29

@belzebubó:
lehet, hogy te csak olyat láttál, akinek azért nincs BKV-bérlete, mert nincs rá pénze. Várom a közvéleményt, de én rengeteg olyat is láttam, akinek bőven lett volna pénze rá, hogy megvegye, mégsem vette - sőt, nem egyszer tőlem kérték kölcsön bérlet-bemutatásra, amikor elcsípték őket...

A BKV bérlet nem azért nem BTK-kategória, mert más minőségű becstelenség, hanem egy szimpla praktikus okból: értékhatár miatt. Lám, Engels, így megy át mennyiség minőségbe...

A lopás például Magyarországon 20.000 forint értékhatárig szabálysértés. Értsd: ejnye-bejnye...

Kibulizott ország (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.09.18. 17:03:57

Ez a lényeg:

www.kibulizottorszag.net

Vagyishogy ezt az országot húsz évvel ezelőt kibulizták. Azóta is abban az állapotban van. A poszt ennek az egyik illusztrációja a sok-sok egyéb között.

félemelet 2009.09.18. 17:06:53

@Anatómus:
A lopás erkölcsi megítélésében, úgy látom, lényegében egyetértünk - annyi különbséggel, hogy a lopások leleplezése és szigorú megbüntetése csak tüneti kezelés. Ha megfigyeled, "nyugati" átlagos embertársaink nem azért nem lopnak általában, mert félnek a büntetéstől - egyszerűen nem lopnak és kész...

ast 2009.09.18. 17:09:06

@Horizont: Hogyan kerülhették el eddig?

@félemelet: Ezek szerint, az mszp nyomja fel saját képviselőit...
:DDD

(Az indoklás szánalmas.)

Kravver 2009.09.18. 17:09:38

@félemelet:
Pedig de. Azért nem lopnak, mert félnek a büntstéstől ÉS ez után a társadalom megvetésétől, kitaszításától. Ez utóbbi pedig nincsen meg a felelősségre vonás és büntetés nélkül.

Horizont 2009.09.18. 17:09:46

@félemelet: A becstelenség az valóban becstelenség.De ismered azt a magyar közmondást, hogy fejtől büdösödik a hal? Na erre illik. Egyébként ide másolom amit a Járulékfizetéses posztnál írtam, hogy lásd ugyanaz a véleményem mint a tiéd csak árnyaltabb. Nehezen hihető ugye, hogy vannak még becsületes emberek? Vagyunk egy páran, csak tudod itt "lenn" nincs sok súlyunk:((
Válaszom egy kommentre:
"Nem minden a "törvények és kormányzati akarat" kérdése. Én az emberekről beszélek. Nem is azokról akikről írsz. Hanem azokról akik csak és kizárólag mindig csak magukra gondolnak, akik bármilyen kicsi vagy nagy előnyért mindenre képesek. Akikből mindenféle szolidaritás, közösségi érzés hiányzik, akik magasról leszarják embertársaikat csak az számít csak az a fontos amit ő kap, nem számít, hogy azért nem dolgozott meg, és senki ne merjen beszólni nekik, mert akkor beindítják a lavinát. Ilyen ember nagyon sok van, politikus, állami cég vezetője, nem adózó állampolgár, pénzért vett rokkant nyugdíjas,cigány,mindegy is minek nevezzük, lent vagy fent van.Ezek azok akik csak az ÉN-nel kezdődő mondatot ismerik és ezek miatt szív az akinek még számítanak az elvei és próbál a szerint élni...."
Ennyi.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 17:13:22

@ast:

azért mert az egész ügyészsség fideszes!

nem tudtad? :-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 17:18:38

@félemelet: polgikról volt szó. ahhoz nem kell kormányon lenni.

a lopás megelőzésének első lépése, hogy a lebukás esélyét maximalizálod. utána szép fokozatosan alakul ki a tudat, hogy lopni nem helyes, nem jó. ha most varázsütésre a lebukási esély 100%-ra emelkedne, akkor 5 éven belül rend lenne, és e téren európai normák.

félemelet 2009.09.18. 17:22:31

@Horizont:
Te magad adsz magyarázatot annak a közmondásnak az eredetére - mégpedig a kategória megnevezésével: KÖZmondás... A köznek azért tetszik ez a mondás, mert maszatolja a köz felelősségét. Ha pedig benn akarok maradni a metaforában, a demokrácia feje nem a mindenkori kormány/bürokrácia, hanem a NÉP...

A mondás így igaz: ha egy állat - pl. a hal - büdös, akkor általában az egész büdös... a feje is, a teste is...

Előszeretettel szoktuk hozzászólásokban azt a fordulatot bedobni, hogy "bezzeg, Svédországban, ha a miniszterelnök elfingja magát, akkor le kell mondania!" - kevésszer tesszük hozzá: némá, Svédországban miért nem úgy néz ki a vezető réteg, mint Magyarországon? Véletlen-e? Nem úgy keletkezik-e a korrupt vezető, hogy kis takonypócként először kicsi korrupcióval kapaszkodik egyre feljebb, aztán ahogy jönnek a szintek, alkalmazza lehetőségei szerint az egyre nagyobb volumenű korrupciót?

Nem úgy keletkezik-e klasszikus magyar korrupt vezető, hogy az egyetemen már nyakig benne van a diák önkormányzatok bűzlő sarában (na, ki kapjon koleszt és ki ne?) vagy egy-egy jól tejelő diákmunka-szövetkezetben, aztán az egyetem után "tehetségét" felismerve magához veszi X párt ifjúsági tagozatának fejese, ott további "képzésben" részesül, aztán "beérett gyümölcsként" folytatja a pártban? Hol itt a fej és hol a test szerinted? Ugyanmár...

félemelet 2009.09.18. 17:24:36

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Az első mondaton kívül a gondolat helyes. Annyi kivétellel, hogy 5 év helyett mondj 2 generációt... Ijesztő? Hááát, akkor ideje lenne lassan belekezdeni...

félemelet 2009.09.18. 17:28:37

@Kravver:
pedig mennyivel jobban örülnék a 22/6-nak... :-D

belzebubó 2009.09.18. 17:29:09

@félemelet: nem,nem amiatt. Hanem azért mert a BKV esetében szolgáltatásról beszélünk! Érted? Szolgáltatásról!

kronez 2009.09.18. 17:33:12

az agyam felforr ha ilyeneket olvasok, de màr nem lepodok meg rajta!Pont ezèrt jottem el ebbol az orszàgbol màr 3 ève!Csak abban bizok, nem volt tul kèso!!!

Szűcslaci 2009.09.18. 17:42:03

@csernaja obca:
De engem meg zavar, mert a tőlem(ünk) ellopott pénzből ne gyűjtögessen, ne utazgasson. Akasszátok fel a királyokat!

félemelet 2009.09.18. 17:43:34

@belzebubó:
pirulok, de nem, nem értem... Mi az érved lényege? Azt hazudod magadnak, hogy azért nem veszed meg a bérletet, mert nem vagy elégedett a BKV szolgáltatásával? Ha nem vagy elégedett vele, akkor ne utazz BKV-val, se bérlettel, se bérlet nélkül bliccelve. Vagy tényleg nem értem, mire céloztál...

Kravver 2009.09.18. 17:47:34

@félemelet:
Hát ezt nem értem. Segítesz?

picur3ka 2009.09.18. 17:47:42

A korrupcio merteke ilyen magasra - ami kiemelkedo a regioban: 60%, regios atlag valami 50%, pontosan nem emlekszem sajnos - ez alatt a kormany alatt ugrott, marmint az utolso ket ciklus.

Mashol is lopnak, megnyugodhat mindenki, s a legtobb buncselekmenyben meg mindig a nyugati orszagok jo nehanyatol kevesebb van per capita, keves ut el felfele az eu atlagtol, ha egyaltalan.

Ez a statisztika, nyilvan tobb orszagban sokkal valoszinubb a min denfele csip-csup ugyek jelentese, ami nalunk hianyzik.

A blikkelesrol: egyszeruen nem tudsz bemenni jegy nelkul az allomasra, metroba, buszra sok helyen, automata nem enged at, aztan ott all a security mellette a neccesebb kornyekeken.

Lopas bizonyos ertek alatt: gyakorlati jelentosege van, teljesen leterhelne a rendorseget. Itt normalis gyakorlat: kiraboltak a hazat, jelented, tok mindegy, mennyi font ertek, rendorseg ad igazolast, mesz a biztositohoz. Ennyi. gondolom nemelyikben nyomoznak is, nem tudom, milyen sulyos esetektol kezdve.

Jo lenne latni levetkozni ezt a nyugat imadatot es alsobbrendusegi erzest mindenben.

Tündér_Lala 2009.09.18. 17:51:12

A lopás bűn.
Ugyanakkor a magyar társadalom züllésének és korumpálódásának története van.
A kommunizmus hiány gazadasága, ahol semmit nem lehetett megkapni a boltban.
A pártemberek és főnökök egyre nagyobb arányú lopkodása, egyre leplezetlenül.
A rendszerváltás után a pozícióban levők által a teljes nemzetgazdaság ellopása, Md-os vagyonok felhalmozása és ugyanakkor az embereknek hegyibeszéd tartása az áldozatvállalásról, miközben az gondolják magukban, hogy "majd tüntetgetnek azán hazamennek".
Igenis a fejétől bűzlik a hal és meglehetősen visszás összemosni elitünk sok sok Md-os tolvajlásait azzal, hogy valaki a munkahelyéről a vállalati vonalon hazaszól, hogy később tud hazaérni, mert ingyen túlórázik.
Igenis gyűlölni kell ezt a mintát, kűzdeni ellene és ha ott legalább elfogadható szintre csökken a mutyi, akkor lehet a tömegektől követelni és elvárni a nagyobb tisztességet. (Ami valamikor meg volt, de módszeresen ilyen mintákat közvetítve rontották el, korrumpálták az embereket)

Mentolosmájkrém 2009.09.18. 17:52:14

@félemelet: Tisztelettel erdeklödöm honnet veszed, hogy a sved politikusi kar nem ugyanolyan gerinctelen alakokbol all, mint barmelyik masik? Fenntebb irtam pont a sved penzugyminiröl egy kis hirt, plusz itt elek. A legujabb kis botranyszagu balhejuk a Saab köruli szarkeveres, nem beszelve a sajat polgaraik elleni, akar buncselekmenynek is nevezhetö napi kibaszasokrol. Tudom, Svo. messze van, de azert van itt is politikusbol eleg.

belzebubó 2009.09.18. 17:55:21

@félemelet: Nem élek Mo-on igy ne személyeskedj,hogy én veszek vagy sem ez nem kérdés itt. De te egy bűnszervezetben, a magyar állam ellen elkövetett több milliárdos sikkasztást hasonlitasz össze egy szolgáltatásért nem fizető szerencsétlennel. Nem érzed,hogy nem egy kategória?

Nem lehet ezzel jönni.Mindig ilyen érvvekkel jönnek szerecsengyereket mosdatni.
Egyébként a BKV szolgáltatásáról annyit,hogy a harmadik világ országaiban különbet tapasztaltam, annak ellenére,hogy a BKV kihasználtsága a duplája a ny-európai közösségi közlekedésben résztvevőknek. 30-60%,tehát nagyon magas ami jó emiatt kellene pont a szolgáltatásnak is ezt tükröznie. De most nem a BKV a lényeg,arról van itt több tucat poszt. A lényeg,hogy nem hasonlitunk össze egy még szabálysértésnek sem minősülő cselekedetet egy bűnszövetkezetben elkövetett állam ellen történt lopással.

Kravver 2009.09.18. 17:59:10

@Tündér_Lala:

" magyar társadalom züllésének és korumpálódásának története van.
A kommunizmus hiány gazadasága"

Erős in medias res kezdés.
Hol marad a mikszáthi urambátyám világ?
A későig nyúló feudalista berendezkedés?
A mohácsi vészhez vezető széthúzás?
A turáni átok?
A 150éves török megszállás?
Emese álma?
stb stb

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.18. 18:04:24

Ezen beszartok :o)

" Emlékezetkiesése lett
Hunvald György tanácsadójának
Az előzetesben ülő polgármester bizalmasa biciklis balesetben vesztette el az utóbbi évek emlékét."

index.hu/belfold/2009/09/18/emlekezetkiesese_lett_a_hunvald_tanacsadojanak/

Tündér_Lala 2009.09.18. 18:11:16

@Kravver: Gúnyolódni könnyű. Gondolj az 56-ban nyitott ládákban gyüjtött több 10 eFt-ra, vagy a betört kirakatban ott maradó ékszerekre stb.
Ez is társadalmi tudat kérdése, amit a Kádár éra és az utána következő gengszter banda zúzott össze.
Akár hiszed, akár nem a társadalmi folyamatok nem csak úgy véletlenül lesznek, hanem különböző behatások nyomán kialakulnak.

Kravver 2009.09.18. 18:14:16

@Tündér_Lala:

Nem gúnyolódok, csak felhívtam a figyelmedet, hogy a magyar történelem nem 45-ben kezdődött.

Persze voltak benne szép pillanatok is, de a társadalom züllési folyamatának megértéséhez ezektől most eltekintettünk.

belzebubó 2009.09.18. 18:17:07

@Félkupica_Fehér_Főnök: Pont Keszthelyen érte a baleset! Biztos ott adták ki a szakvéleményt is. Hol is volt Horváth Ági lagzija? Az is pont Keszthelyen. Hol van Horváth Ági apjának kórházi érdekeltsége? Az is pont arra felé. Az egész város a zsebükben van, szállodástól a pszichiáterig?

félemelet 2009.09.18. 18:17:23

@Tündér_Lala:
az eszmefuttatásodban logikai hiba nincsen. Mégis hibás. Hogy honnan tudom, ha nincs benne logikai hiba? Onnan, hogy olyasmiket is olvasok, amik még azelőtt íródtak, hogy egyáltalán létrejött volna az első létező szocializmus... (Aktuálisan említettem Ady publicisztikáit...)

Tündér_Lala 2009.09.18. 18:19:45

@Kravver: Sok személyes életemből vett tapaszalattal tudnám alátámaasztani azt, amit írtam.

félemelet 2009.09.18. 18:25:06

@Mentolosmájkrém:
Honnan veszem? Ugyanonnan, mint azt, hogy Afrika létezik, holott még sosem láttam a saját szememmel. Olvasok, tévét nézek, de volt szerencsém "bennszülött" svédekkel is társalogni párszor...
Attól tartok, te az ellen a kijelentésem ellen érvelsz, hogy "Svédországban minden tökéletes" - ám én ilyen kijelentést nem tettem.

A kis meg a nagy lopások közt korábbi hozzászólásaimban nem tettem minőségi különbséget (kivéve az olyan evidens eseteket, amikor pl. valaki azért lop, mert nincs mit ennie...) - ezek csak mennyiségi (összegbeli) különbségek. A svéd és a magyar politikai elit lopási szintje közti mennyiségi különbségek viszont már minőségi különbségeket is mutatnak. Arrafelé JELLEMZŐEN nem olyasmiből van botrány, hogy X effektíve ellopott ennyi meg annyi közpénzt, hanem olyasmikből, hogy nagyjából uyganazt a közpénzt korrupt elbírálás következtében X kapta Y helyett. Azért ez MINŐSÉGI különbség...

Tündér_Lala 2009.09.18. 18:28:07

@félemelet: A tömeg mégsem volt züllött. A társadalom nem tűrte, kivetette magából akit rajta kaptak. Nem ez volt a közszellem.
Természetesen akkor is voltak gazemberségek, de méreteiben és leplezetlenségében példátlan az, ami most megy. És még valami, akkor nem fordulhatott volna elő, hogy megpróbálták volna mentegetni az ilyen bukott embereket. Bizony szalonképtelenekké váltak, kivetette őket a társadalom.

Horizont 2009.09.18. 18:34:59

@félemelet: @Kravver:
Furcsák vagytok ti ketten így együtt vagy külön külön! Nem kell itt kiselőadás a közmondásokról, tudjuk, ismerjük. Gúnyolódni se kell, mert lehet, hogy a másik másképp látja, tudja és ha elütő is a ti véleményetektől egyáltalán nem biztos, hogy nektek van (csak) igazatok. Ne akarjátok már ezt az erkölcsi fertő felelősségét átkenni a kisemberre. Röhej. Igen a kisember se jó (mind) de a hatalom mellett egyetlenegy védő szót is kiejteni már már mágiával ér fel!!! Nem is értem, hol éltek ti???

félemelet 2009.09.18. 18:41:39

@belzebubó:
az érvelésed klasszikus csúsztatásra épül. Én a milliárdokat sikkasztó "establishment"-et nem a BKV-n bliccelő SZERENCSÉTLENhez hasonlítottam, hanem a BKV-n bliccelő olyanhoz, aki bőven megvehetné a bérletet. Azt mondod, nem Magyarországon élsz... hát, akkor innen, Magyarországról jelentem, hogy nem valami fatális véletlen miatt ismerek pont én legalább 10 ilyen embert - ez nálunk SZOKÁS...

Szavakkal dobálózni meg könnyű... Kérlek, nevezd meg azt a "harmadik világbeli" országot (de tudod mit? Legalább hármat, ha már általános érvényű igazságokat sugallsz...), ahol a tömegközlekedés szolgáltatási minősége jobb a magyarénál ugyanezen az árszínvonalon. Utána fogok nézni, és becsszó, hogy megkövetlek, ha az állításod igaznak bizonyul...

A bűnszövetkezetekről. A BKV-n való bliccelésnek azért nincs bűnszövetkezete, mert technikailag nincs rá szükség - már amennyiben nem tekintjük bűnszövetkezetnek azt, hogy amikor elkapják X kollégámat az ellenőrök, akkor kölcsönadom neki a bérletemet, hogy azt tudja bemutatni. Ha picit feljebb lépünk, máris megjelennek a "bűnszövetkezetek". Nem szimmel a cég mérlege? A cégvezető utasítást ad a cégen belüli illetékesnek számlavásárlásra, az megveszi a számlagyárostól, a könyvelőd a csalás pontos tudatában elkönyveli, és általában a cég összes alkalmazottja tud erről. A törvénykönyvi zsargon szerint ez valóban nem "bűnszövetkezet" - egyszerűen csak szövetkezés a bűnre...

A szerecsenmosdatás pont akkor történik, amikor ujjal mutogatunk fölfelé, de majdnem mind ugyanolyan korruptak vagyunk itt lenn. A különbség gyakorlatilag annyi, hogy mi hatékonyabban hitetjük el magunkkal, hogy nincs választási lehetőségünk. (És tudom én azt, hogy a lehetőségeink szűkösebbek, több a kényszer itt lenn, ám közülünk azért nem is kerül börtönbe senki...)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 18:46:59

@Félkupica_Fehér_Főnök: ó hát persze, micsoda véletlen :o)

még ha ez lenne rá igaz, megérteném az emlékezetkiesést: www.youtube.com/watch?v=tmM--ybpO3E

félemelet 2009.09.18. 18:47:22

@Tündér_Lala:
félek, te romantikus nagyjátékfilmekből tájékozódsz erről a korról. Tekintetes/méltóságos/nagyságos uraink milliónyi olyan előjogot élveztek, amit ma el sem tudunk képzelni. Bizony, nemes kor volt az...lehet, a kedvesed ezzel nem egészen értene egyet, lévén, hogy nőként még nem lett volna választójoga, de tagadhatatlanul mutatósak voltak a báli ruhák, meg a huszáregyenruhák...

Javaslom 1-2 Móricz mű elolvasását kezdetnek...

félemelet 2009.09.18. 18:50:54

@Horizont:
és mi van, ha amit írtam, nem a vezetők védelmében, hanem a "kisemberek" kritikájaként írtam? Ez nem egy zéró összegű játszma, hogy ha az egyik csoportot gyapulom, akkor a másikat szükségszerűen védem...

Éppen ez a tragikus a dologban. Ah, milyen könnyű lenne a helyzet, ha csak egy romlott vezetői réteget kellene elzavarni és becsületesre cserélni! De hogy cseréled le a népet...?

belzebubó 2009.09.18. 18:53:03

@félemelet: "már amennyiben nem tekintjük bűnszövetkezetnek azt, hogy amikor elkapják X kollégámat az ellenőrök, akkor kölcsönadom neki a bérletemet, hogy azt tudja bemutatni. Ha picit feljebb lépünk, máris megjelennek a "bűnszövetkezetek"."

Ne irj ilyeneket itt van itt annyi jogász köztünk és körbe röhög.
A bűnszövetkezet egy jogi kategória ezt nem egy félemelet dönti el,hogy mia az. Hidd el ha átadod a bérletedet az nem az. Ezt pontosan definiálja a jog.

Nem tudom milyen korrupcióról beszélsz a cégnél és számlavásárlásról, én a lógós diák példáddal jöttem ami nem egy kategória Hunvalddal. Én olyan országban élek sok éve ahol olyan alacsony a korrupció,hogy az Amnesty International az "alig" kategóriába tette.

Egyébként Malaysia a monoraillel és a buszokkal amit 3. világ béli országainak tartanak,bár néha jelenlegi tartózkodási helyemet Szingapúrt is ide sorolják,pedig a világ magasan legjobb közösségi közlekedése működik,az angolok is innen vesznek át sokmindent az ő közlekedésükhöz.

félemelet 2009.09.18. 18:54:27

@Kravver: 2009.09.18. 17:59:10

Pontosan erre céloztam én is... ez a legegyszerűbb: mindent rákenni a komenistákra, meg az utódpártjukra. Aztán áhítani a tündéri csodát, ha végre eltakarodnak - és nézni nagy bociszemekkel, amikor a csoda elmarad... Hát hogy maradhatott el? :-)

Mossuk a kezeinket itt lenn, mi ugyan semmiben sem vagyunk hibásak...

TCrown 2009.09.18. 18:54:48

Azt úgy nem lehetne, hogy lebarterezzük ezekkel CIA-s fickókkal, hogy hozhattok ide foglyokat, persze, de cserébe mi is adnánk párat, ugyan, kérdezzétek már ki alaposan őket a közpénzek felhasználásának mikéntjéről...
Részemről ingyé adnám hozzá a vizet meg az áramot.

beleszolok 2009.09.18. 18:56:23

Hmm. Félemelet jól nyomja. Nem olyan, mint az átlag, teljesen tehetségtelen troll. :-)

De azzal együtt ezek a dolgok már védhetetlenek. Itt már csak szépíteni lehet. Felborította a huzat a kártyavárat.

Tündér_Lala 2009.09.18. 18:56:55

@félemelet: Kezd felesleges szájtépéshez hasonlítani a beszégetés. Nem én családi hagyományokból tájékozódok.
Úgy egyébként mondd, Ady az öszödi beszédet igazságbeszédnek nevezte volna ?
Én meg javaslom Kosztolányi riportjait tájékozódásul.

beleszolok 2009.09.18. 18:58:04

@félemelet: Nem kell csoda nekem. Elég, ha hozzák a 98-02 szintet. :)

belzebubó 2009.09.18. 18:58:53

@félemelet: ne haragudj, nem válaszolok többé,mert átmentél trollba,azt pedig itt nem szeretjük,az utóbbi hsz-ek zöme csak a tiéd nem akarom, hogy szétbarmoljuk ezt a posztot és közben olyan kategóriákról vitatkozzunk (pl.bűnszövetkezet) amiről fogalmad sincs.
Vitatkozunk itt egymással de annak a lényege,hogy ugyanolyan szinten legyünk. Ha ez nincs meg,akkor jön a posztok szétverése és a frusztrált fél részéről a trollkodás.
Egy mindenki ellen,ez nem túl jó felállás itt és nem visz előre.

Kravver 2009.09.18. 19:00:43

@belzebubó:
Ez a trollkodás amit csinálsz. Nincs több érved, letrollozod a másikat.
Brilliáns.

belzebubó 2009.09.18. 19:06:39

@Kravver: nem vettem észre,hogy szóltam volna hozzád. Molesztálj már mást, bár látom már senki szóra sem méltat. Te is ignore,kösz!

félemelet 2009.09.18. 19:08:39

@belzebubó:
félek, bűnszövetkezet kérdésében nem sikerült a hozzászólásom végéig eljutnod...

Malaysia, Szingapúr... Aztán, mondd csak, nem lehet-e, hogy te csak a city-ben monorailezgettél? Voltál a külvárosokban is tömegközlekedéssel? Tudod, mint éjszakai busz Kőbányára meg Rákospalotára...

Klasszikus példa ez a két ország. Megugró gazdasági teljesítmény, csillivilli üzleti negyedek - kell is az a kényelmükért, ha idejön a tőkés az USÁ-ból vagy Franciaországból. Aztán vajon mi van a színfalak mögött? Ott jó mélyen...Két harmadik világbeli ország zsír új high-tech fővárosokkal...

Ezt a két országot már csak annak okán is gyanús lenne említeni, hogy kedvenc példái ezek olyan publicistáknak, mint Lovas István...

2009.09.18. 19:11:06

Az ilyen patkány, mint a Hunvald és a többi zsivány megérdemelné a "Putyin-módszert", de csak és kizárólag szeretetböl--azaz kampóval a tökénél fogva felakasztani, majd utána tarkón löni! Csak egy esetben kellene megtenni, utána minden szarházi zsivány visszaadná a lopott holmit, önként és dalolva!

félemelet 2009.09.18. 19:11:34

@Tündér_Lala:
Nem tudom, lehet, hogy én egy névrokon Kosztolányit olvastam - de nekem az ő kora nem úgy jött át, mint valami mesébe illő tündérvilág...

félemelet 2009.09.18. 19:15:10

@belzebubó:
Tudod, azért dominálnak mennyiségileg olykor az én hozzászólásaim, mert elolvasom másokét, és válaszolok rájuk - pl. nem próbálom a "teendőm" mennyiségét úgy csökkenteni, hogy "hő, baze, hozzád meg nem szóltam, te se szóljá hozzám". Hidd el, nekem is kényelmesebb lenne egyetlen emberrel vitatkoznom, mint egyszerre 3-4-gyel...

2009.09.18. 19:22:07

@bonabear: én semmi különbséget nem látok a között, ha Beton Ödön területi képviselő a cégautóján viszi isibe a gyerekeit, vagy ha Bitumen Jenő polgármester a cégautóján viszi isibe a gyerekeit. Miért kellene felháborodni egy polgármester (mint magas közjogi méltóság) esetében azon, amit bármelyik csicska droid simán megengedhet magának? Bár az ilyesmi lenne a legnagyobb probléma ezekkel!

belzebubó 2009.09.18. 19:23:23

@félemelet: Már megbocsáss de akkor te tényleg nem jártál Szingapúrban,de még csak nem is olvastál róla eleget. Szinfalak mögött? Itt nincs szinfalak mögött itt az van amit látsz.Ez 30x20 km kb. mint Bp. Hétvégén F1 ott nézegetheted,ha nyomort találsz Te nyertél,4 év alatt nekem nem sikerült :( de még csak Köbánya szintjét sem megtalálni.
Mondom,akkor vitatkozunk ha egy tudásszinten leszünk. Jó éjt,itt már bőven holnap van.

Kravver 2009.09.18. 19:23:39

@csernaja obca:

"egy polgármester (mint magas közjogi méltóság"

Ezt komolyan gondolod?
Közszolga az, nem méltóság.

derelyegrádi szellem 2009.09.18. 19:45:44

@Kravver:

tudom, egy liberté nevű faszi már elmagyarázta nekem, hogy K.T. az P.P. bábja, igaz azt nem tudta megmondani, hogy akkor vajon mszp-szadeszék miért szavazták meg a parlamentben, mint legfőbb ügyészt.

Meg azt sem tudta megmondani, hogy ha csak ennyi volt a gond, akkor a feljelentő (keller elvtárs és állami hivatala) miért nem élt a pótmagánvád Be-ben biztosított jogával, illetve ahol élt, ott is felsült, mindenkit felmentetttek. Illetve egyet nem, mert ő mielőtt felmentették volna, öngyilkos lett szegény.

Biztos a bíróságok is mind fideszesek, meg talán még keller elvtárs is..:-)

Emlékszel? :-)

Fuss neki mégegyszer, hátha most sikerül...

félemelet 2009.09.18. 19:48:31

@belzebubó:
"A világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedő kis államban szigorú törvények védik a környezetet, és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen szemetel, köpköd, cigarettázik, rágógumit ragasztgat, vagy akár nem öblíti le a WC-t a nyilvános illemhelyen. (Innen ered a szójáték: Singapore is a fine country. – ’Szingapúr remek ország’, és egyszersmind: ’Szingapúr a bírság földje’.)"

Ez a rövidke idézet helyre teszi mind a "harmadik világ" kritériumot, mind azt a parányi különbséget, hogy a BKV miért nem tud olyan szolgáltatást biztosítani, ahol az ülésen a huzat nincs felhasogatva, az ablak összefilctollazva, és miért nincsen bűz.

Horizont 2009.09.18. 19:50:21

@csernaja obca:
A magas közjogi méltóság (???) még csak nem is maga vitte a gyerekeit, és neki volt személyes "csicska droid"-ja a sofőr személyében akinek lőn hogy megeredt a nyelve!Ez is probléma, és van különbség sok, hidd el!

@félemelet: nem tudom milyen az a zero összegű játszma?
"Ah, milyen könnyű lenne a helyzet, ha csak egy romlott vezetői réteget kellene elzavarni és becsületesre cserélni! "
Nagyon könnyű lenne a helyzet!!! Csak akkor lenne könnyű. A nép így összefoglalva sem hibátlan, tudjuk. Nem kéne fordítva ülnöd a lovon, mert pofára esel:)))
"De hogy cseréled le a népet...?" Ezt a népet nem kell lecserélni, ha ezek a szemetek eltűnnének a közéletből a süllyesztőbe és kialakulna egy jó levegőjű légkör akkor hallatná hangját a nép egészséges fele, és letarolná a sok kis élősdit, és helyreállna egy normális egyensúly! De "EZEK" mellett, alatt?? Megkérlek, hogy szállj már le
"a" népről. Mondd azt, hogy egy része! Esetleg.

félemelet 2009.09.18. 19:50:49

@félemelet:
A BKV és a miért szavak közé tegyünk egy "részben" szót. :-)

félemelet 2009.09.18. 20:03:42

@Horizont:
a népet nem genetikai, hanem morális értelemben álmodoztam lecserélni - csak hogy ne értsük félre egymást. :-)

Az "egy része" kikötés pedig biza tisztességes dolog lenne, ha ismernék egyetlen egy olyan embert is, akihez ne tudnék tevőleges vagy hallgatólagos szerepkörben valami erkölcstelen eseményt hozzárendelni. Talán eddig félreérthető voltam, de ebbe a körbe sajnos bele kell sorolnom magamat is, aki éveken át dolgoztam alkalmazottként feketén - nyilván nem úri jókedvemben - ám a legtöbb ismerősömmel ellentétben én annyit fel tudok mutatni, hogy lelkiismereti szempontból rém szarul éreztem magam emiatt, míg ők nem. Ez sem mennyiségi, hanem minőségi különbség. Most is párizsis zsömlét zabálok 2 napja - de szerencsés vagyok, féláron kapom meg egy ismerősömtől az ő cafeteriás BKV bérletét....

belzebubó 2009.09.18. 20:06:24

@félemelet: Na látod a büntetésnek van visszatartó ereje amit szeretnek a liberálisok elhazudni,letagadni.Itt gyakorlatilag nulla,hajnalban bárhol sétálgathatsz nem támadnak meg nem ütnek agyon. (Szingapúr nem 3.világ,csak Malájzia,ég és föld)

De Hunvald és bandájának bűnszövetkezetben elkövetett tettei nem hasonlithatók a BKV lógósokhoz, amivel szintén nem értek egyet, de más súlycsoport,más jogi kat.

félemelet 2009.09.18. 20:09:32

Rengeteg szociológus, szociálpszichológus meg politológus megírta már, hogy a magyarországi korrupciót a nép meg a vezetői korrupciójának összefonódása tartja fenn. A nép kenőpénzzel próbál dörgölőzni a vezetőihez/burokráciájához, a vezetői meg az ősszes lehetséges módon próbálják a népet olyan állapotban tartani, hogy senki se legyen képes korrupció nélkül életben maradni. Amit hozzá kell még ehhez tenni, az az, hogy nincs is olyan, hogy nép, meg vezetői, mint a húsleves, meg a zsír a felszínén, hanem egy bámulatosan folytonos szivárványt láthatunk... bárki "tehetsége" és vastagbőre szerint utazhat a kedvenc színének sávjába. Szabad világban élünk, ugye...

Horizont 2009.09.18. 20:14:52

@félemelet: Sajnállak, hogy ilyen közegbe mozogsz ahol csak ilyen emberekkel találkozol. Nem is csodálom, hogy semmi optimizmus, életöröm nincs benned!Én azért ismerek rendes embereket is.Éltem 35 évet a régiben és 20-at ebben. Hidd el nem a néppel van baj....Erkölcstelen esemény? Jaj ugyan már! Lazíts egy cseppet, jobb lesz!
A néppel (a moslék vezetőkön kívül) tudod mi a legnagyobb baj? Ez a pénzközpontúság. Mindent azon keresztül mérnek, a (túlzott ) anyagi javak megszerzése. A harácsolás! A lélek eladása ....és az ezzel kapcsolatos dolgok.

félemelet 2009.09.18. 20:18:11

@belzebubó:
Tudod, én dohányzom. Szeretek az utcán is dohányozni... tudod - ízlések és pofonok - én inkább viszem haza a párizsit ledurrant BKV-val, mint a téliszalámit monoraillel, ha ennek az a hozadéka számomra, hogy nem egy megfojtott világban élek. Innen ez már valóban szubjektív kérdés... én aztán nem fogom elvenni tőled a szingapúri helyet...

Nos, Szingapúrt, akkor kivettük, a 3.világból, Malajziára adott érvemet még nem cáfoltad, úgyhogy tartozol még 2(3) példával...

Próbáltam kerülni a dolgot, remélve, hogy többször nem jössz a "jogi kategóriával", de akkor most már tényleg elolvashatnád VÉGIG a 18:41:39-es hozzászólásomat... az sem baj, hogy ha ezután nem téped meg a ruhádat, hogy hülyét csinálsz magadból...folytatólagosan, ha jól írtam le ezt a kategóriát...

dessert eagle 2009.09.18. 20:20:03

@félemelet: Csak szólok, hogy történelmet nem a hatvanas évekbeli könyvekből kell tanulni, mert azóta volt némi revízió...
Magyarországon a nőknek 1925-óta van választójoga – csak néhány európai ország előzött meg minket ebben!
Na megyek, nem idegesítem tovább magam.

félemelet 2009.09.18. 20:27:26

@Horizont:
Akkor átvéve a stílusodat: sajnállak, hogy a logika terén olyan hiányosságokat mutatsz, amik leíratnak veled olyan számodra evidens következtetéseket, miszerint "Sajnállak, hogy ilyen közegbe mozogsz ahol csak ilyen emberekkel találkozol. Nem is csodálom, hogy semmi optimizmus, életöröm nincs benned!" :-D

Ébresztő, barátom... én nem a bűnözőkről írtam, hanem a "becsületes" magyar polgárokról. Nálad a "rendes ember" és a tipikus magyar bűnök ténye kizáró ok - nálam nem. Az ismerőseim többsége "rendes ember" - ehhez a címhez nem kell szentnek lenni, csak többé kevésbé betartani a szabályokat.

Egyszerűen azért nem fog ez a helyzet megváltozni, mert pl. te, aki ezek szerint legalább 55 éves vagy, rémesen változtatnál, de egyszerűen nem látod, hogy addig erre képtelen leszel, míg el nem számolsz a magad szerepével is. (A "te" tetszőlegesen cserélhető a "nép"-re...) Amíg a nép abba a közkedvelt mesébe ringatja magát, hogy ő aztán nem sáros, csak a rohadt Hunvaldok, addig itt lótúró sem fog megváltozni...

Hunvald sem csinált mást, csak "lazított egy picit", ahogy javasoltad...

Kravver 2009.09.18. 20:27:30

@csernaja obca:
Egy különbség talán mégis van.
A területi képviselő max. a cégét lopja meg ezzel, ami ugye magánügy, míg a polgármester a közt.
Ha ezt nem érzed, akkor megvilágíthatom más szavakkal is.

@derelyegrádi szellem:
Jól mondta az a faszi.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.18. 20:27:37

@dessert eagle:

Csak a pontosság kedvéért: Magyarországon 1918 óta van választójoguk a nőknek, Európában egyébként először a finnek vezették be 1906-ban.

félemelet 2009.09.18. 20:34:08

@dessert eagle:
hm, ezt nem tudtam évszámra, kösz az infót.

...kár, hogy a vita, amiben az erre vonatkozó hozzászólásom megíródott, a XIX-XX század fordulójának koráról szólt. De ne vedd személyeskedésnek, ugyan miért is kellene tudnod, hogy éppen milyen vitába szólsz bele...? Távozásodat tehét örömmel támogatom...

félemelet 2009.09.18. 20:35:15

@Mj:
A '18-as választójog még eléggé korlátozott volt a nők számára, és valóban 25-től "teljesedett ki" a mai értelemben...

dessert eagle 2009.09.18. 20:35:36

@Mj: Igen, igazad van. Én a '18-as törvényeket azért nem vettem figyelembe, mert azokat '20-ban hatályon kívül helyezték, így a '25-ös volt az első, ami alapján volt tényleges választás is.

félemelet 2009.09.18. 20:37:45

@félemelet:
...vagyis, éppenhogy még ezek sem voltak a mai értelemben vett általános választói jogok (sorry)

belzebubó 2009.09.18. 20:38:25

@félemelet: utcán lehet,kivétel megálló és mélygarász,benzinkút és más házának bejárata közelében aminek nagyon örülök.Ha ez a megfojtott világ? Ez a toleráns világ. Tiszteletben tartom azt,hogy más esetleg nem akarja a megállóban a füstömet szivni és arrébb megyek.Az éttermekben is lehet a kijelölt helyen,a szabály az asztalok 10 %-a lehet dohányzó.Wikinek nem kell mindent elhinni.Egy megfojtott világban nem otthon éldegélsz békésen és nyugalomban és nem tudsz a családoddal foglalkozni,nem jutsz előre de itt pont ezt teheted.Elvenni nem tudnád,itt nem sok eséllyel indulsz.Itt nem kontraszelekció van.

Tudod mi a megfojtott világ? Az, hogy hiába fizetsz adót a világon az egyik legtöbbet,nem jut az ország egyről a kettőre,az,hogy agyonvernek öreg embereket nyilt utcán,az,hogy kisgyerekeket rúgósbicskás cigánykölkök rabolnak ki az isibe menet a megállóban,az,hogy naponta esnek ki a csontvázak a politikusok szekrényeiből, naponta derülnek ki égbekiáltó csalások és lopások és ezt hozzád hasonlók képesek összehasonlitani egy BKV lógással és en bloc a népet felelőssé tenni.
Nagyon sajnálom,hogy nap mint nap ezt kell olvasnom arról az országról amit az egyik hazámnak tekintek és akiket én magyarokat fél szülőm révén megismertem nem ilyenek.Nem lehet felelőssé tenni és genetikailag rájuk húzni,hogy lopnak,csalnak és ezzel takarózni,hogy ezek már ilyenek lásd BKV lógósok.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.18. 20:39:39

@félemelet:

Attól még volt választójoguk - nem úgy, mint pl. Svájcban, ahol 1971-ig egyáltalán nem volt -, és a tény tény marad.

dessert eagle 2009.09.18. 20:39:55

@félemelet: "A '18-as választójog még eléggé korlátozott volt a nők számára, és valóban 25-től "teljesedett ki" a mai értelemben..."

Köszi a kommentet, ez mostmár tényleg távozásra sarkall. Ekkora idiótizmust régen olvastam, majd Mj elmondja miért.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.18. 20:41:55

@dessert eagle:

A kérdés az volt, hogy mikortól kaptak választójogot a nők. És nem az, hogy mikor lett teljesebb, vagy hogy mikor tudták gyakorolni is. Egyébként a tervek már az 1860-as évek végén is kimutathatók.

Kravver 2009.09.18. 20:43:01

@Mj:
"és a tény tény marad. " - azaz a XIX.sz végén XX.sz elején, a századforduló környékén NEM volt. Jól értelmezem? Félemelet is ezt írta, így közösen bizonyítottatok egy tételt, én meg ma is okosabb lettem egy információval.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.18. 20:43:10

@dessert eagle:

:) Én például nem szeretem, ha egy pontos választ elkezdenek szőrszálhasogató módon cincálgatni, amikor annál pontosabb nem lehet, hiszen éppen a kérdésre válaszol... De egyébként én is enyhén kötekedő típus vagyok.:)

beleszolok 2009.09.18. 20:43:13

Ez egyébként egy teljesen eredeti nézőpont, azzal mentegetni egy tolvajt, hogy mások is lopnak. Illetve úgy értem annyiban eredeti, hogy eddig csak a "de a fidesz is lop" volt, most már minket is letolvajozol. És arra alapozod, hogy te és az ismerőseid szintén lopnak. Hát gratulálok. Én nem lopok, és az ismerősök, rokonok se. Egy stikli volt ismerősi körben, kamu mozgáskorlátozott kártya. És nem hagytam szó nélkül, elhajtottam a picsába.

félemelet 2009.09.18. 20:44:19

@Mj:
Hiába, sosem voltam elég jó töriből... de nagy kérés lenne, ha nem kezdenénk el egy alibivitát az évszámokról annak apropóján, hogy dessert eagle rémesen benézett valamit, mert szarik elolvasni a kommenteket?
(Igazából nem is tudom, hogy mire érezte bejelentendőnek - a lehülyézésem mellett - hogy 25-től van a nőknek választójoga...)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.18. 20:45:16

@Kravver:

Igen, a századfordulón a magyar nőknek nem volt választójoguk. Nem úgy, mint pl. az új-zélandiaknak.

Kravver 2009.09.18. 20:45:26

@beleszolok:
Eredetinek eredeti nézőpont, csak épp nem erről van itt most szó.

félemelet 2009.09.18. 20:56:52

@beleszolok:
Ajánlom a 18:50-54-es kommentemet...

Nem főbenjáró bűn, hogy kimaradt - néha nekem is kimarad egy-egy mások hozzászólásaiból - legfeljebb az a különbség kettőnk között, hogy én csak akkor esem neki a másik torkának, ha előtte jó gondosan elolvastam az összes korábbi hozzászólását. Tudod, csak azért, mert rém hiú vagyok, és utálok öngólókkal hülyét csinálni magamból...

Horizont 2009.09.18. 21:01:11

@félemelet:
Lehet, hogy én logika terén hiányosságot mutatok (de csak neked) de te sajnos nagyon sok hiányosságot mutatsz más téren. Nagyon örülök, hogy az életben nem találkozom ilyen emberrel mint te vagy! Ennyi barom sületlenséget amit te összehoztál, gratulálok. Nem kell válaszolnod. Kösz. Csatlakozom MJ-hez: részemről én is befejeztem!

félemelet 2009.09.18. 21:01:13

@beleszolok:
...tartalmilag hozzáteszem: biztos, hogy mi ugyanabban az országban élünk? Basszus... hogy én balek milyen világ-összeeskövés áldozata lehetek! Már a színlelt női orgazmusok témájában is rengeteg hím ismerősöm mondta nekem, hogy abszolút peches ember lehetek: az ő nőik az alkalmitól a párkapcsolatiig mind-mind mindannyiszor elélveztek - alkalmanként nem is egyszer ! :-D

félemelet 2009.09.18. 21:03:11

@Horizont:
...és az is megvan, hogy Mj mire írta, amit írt?

Így valóban nehéz vitatkozni... Amúgy a figyelemben tanúsított minőségünk párhuzamos lenyomata a morálunknak is...

belzebubó 2009.09.18. 21:03:41

@félemelet: hát pedig ma sikerült :( a fidesz is lop ezen verzióját miszerint: "mivel én és a haverok igen akkor biztos ti is" még nem hangzott el itt, gondolom mert eddig nem jártál erre. De most majd mindannyian jó mélyen magunkba nézünk.

belzebubó 2009.09.18. 21:08:09

Atyaég! Már az orgazmus-problémánál tartunk! Na jó, akkor folytassa akinek ehhez gyomra van és érdekli.

félemelet 2009.09.18. 21:09:43

@belzebubó:
ez vili - de mi közöm nekem ehhez az ostoba logikához?

Tudod mit? Általánosban egyszer az egyik osztálytársam azt mondta, hogy 15x4 az 72! - és ezért neked, belzebubó, most keservesen meg kell fizetned!!! :-D

beleszolok 2009.09.18. 21:17:50

@félemelet: Visszaolvastam. Arra is jó volt a válaszom. Nem ugrottam a torkodnak.Mégvalami? Jah orgazmus. Bármilyen hihetetlen számodra, borzasztó egyszerű érezni, hogy mikor van orgazmusa egy nőnek, és normális ember az nem a fülével figyel a nőre. Egyébként a színlelt orgazmussal amúgysem velem baszik ki.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.18. 21:21:01

Beszarok, hogy milyen hihetetlen dolgokról megy itt a vita... Inkább el is megyek gépközelből, elvégre péntek este van.

dessert eagle 2009.09.18. 21:26:20

@Mj:
Én sem tudom követni, és nem is akarom, kizárólag a te kedvedért jöttem vissza :)
Én nem születtem eleve szőrszálhasogatónak, de ez a fajta gondolkodásmód 10 év aktív jogászi munka után állandósul. Nem akartam kiforgati a kérdést, egyszerűen máshogy gondolkodunk, más szempontokat veszünk figyelembe, ennyi az egész. Nekem azért irreleváns a '18, mert utána – idokoltan - hatályon kívül helyezték, tehát, mint jogszabályt soha nem alkalmazták. Ettől függetlenül történelmi tény, hogy a '18-as volt az első. (Egyébként én is tanultam magyar jogtöriből, olyannyira, hogy a tanácsköztársaság jogalkotásából kettő tételük is volt, de ezekre csak úgy tekitettünk, mint jogi “kuriózumokra” :)

félemelet 2009.09.18. 21:27:43

@beleszolok:
Attól tartok, meg kell hogy kövesselek... amit írtál, nem is nekem írtad, csak a vita nagy hevében hittem azt, hogy ez is nekem szól...pedig nem is nekem szólt, ugye? Mert ha igen, akkor levezeted 3 tömör, általam is érthető mondatban, hogy miután leírtam, hogy nem X-ből szándékozom 10-et levonni, hanem Y-hoz 10-et hozzáadni, akkor miért "jó" válasz azt firtatni, hogy miért akarok X-ből 10-et levonni úgy, hogy Y-hoz 10-et hozzáadok?

(Más. Tényleg ennyire nem vili többeknek, hogy az a mondat nem a női orgazmusokról szól?)

2009.09.18. 21:28:08

@Horizont: meg mindenki! igenis polgármesternek lenni az egy közjogi méltóság. Olyan dolog, mint mondjuk egy vezérigazgatója, a magánszférában, góré. Nyilván vannak rátermettebb és kevésbé rátermettebb példányok, de egy bizonyos fokú tisztelet kijár pusztán a pozíciónak is.

@Kravver: te milyen lopásokról beszélsz itt? A cégautó az egy juttatás, ugyanúgy, mint a kajajegy, vagy a mobiltelefon, vagy az üdülési csekk, arra használod, amire akarod. Ismerős felesége pl. vonóhorgos kombi cégautót igényelt, kérdezték tőle, minek kell neki, mondta, hogy szeret kempingezni és nyáron a lakókocsit húzná vele. Jó, mondták, és megkapta, senkiben föl sem merült, hogy vajon a cégnek milyen szinten áll érdekében, hogy a csajszi a lakókocsiját is tudja huzogatni a cégautóval. Ja, és egyébként hr-es a csaj, nem olyan a munkaköre, hogy bárhova is el kellene mennie munkaidőben. A kocsit korlátlan használattal csak azért kapta a vállalattól, hogy jól érezze magát benne. És ez egyáltalán nem egy egyedi eset az ismeretségi körömben. Most akkor egy polgármester, aki az adott önkormányzat góréja, miért is ne tehesse meg ugyanezt? Komolyan mondom, arra a kretén matávosra emlékeztetsz, aki jópár éve elrendelte, hogy akinek munkakörénél fogva szolgálati buszbérlete van, az azt du négykor köteles leadni, a páncélba záratni, és csak másnap reggel 8-kor veheti fel. Tudod mit ért el vele? Hogy mindenki munkaidőben járkált utána bemutatni a bérletet az Akácfa utcába (akkoriban ez még csak 300 Ft-ba került.) Egy idő után rájöttek a matávnál, hogy a dolgozók nem fognak egy második bérletet is venni saját pénzből csak azért, hogy haza tudjanak menni, és abbahagyták ezt a pitiáner hülyeséget. :)

Dinnyepásztor 2009.09.18. 21:30:55

off
összeszedtem néhány új adó fajtát
1 gyerek 1%
2 gyerek 2%
3 gyerek 4% csak fehérekre vonatkozik
4>gyerek ismeritek a matematikát
autó gumi 1%/db,téli 1,5% ez is csak fehérekre
kerítés adó(akinek nincs, hát azért)csfv
lélelgzetvételi adó1/0,001csfv
járdakoptatási adó (legyen egységesen 500/db/nap)csfv
internet bloggolási adó(100/db)ide nem írom,hogy csfv,mert nincs értelme
kocsmába járási hozzájárulás 500/alkalom
+10%csak is a csfv alapítvány részére
Ja és a legfontosabb,aki VB-t olvas az fogadjon be egy családot legalább egy hétre.

félemelet 2009.09.18. 21:32:15

@dessert eagle:
Elmagyarázom, hogy miről megy a vita most. Arról, hogy valaki beleszól valamibe anélkül, hogy elolvasná, mibe is szól bele - aztán, amikor szembesítik ezzel, akkor sunyin elkezd terelni - ahelyett, hogy becsületesen azt mondaná, "oh, sorry", és a tartalmi vita folytatódhatna. De nem folytatódhat, mert elkezdődik az önérzeti harc...részemről azért, mert ne vegyen már senki hülyére, és ha valakinek nem világos, hogy ki a hülye, akkor felhívhassam a figyelmet erre. Tudod, emberi tényező... túlzott érzékenység..

Horizont 2009.09.18. 21:33:11

@csernaja obca:
"Most akkor egy polgármester, aki az adott önkormányzat góréja, miért is ne tehesse meg ugyanezt? "
Talán, mert közpénzből csinálja.
Meg azért is mert közjogi méltóság.
Állítólag.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.18. 21:34:46

@dessert eagle:

Kár volt visszajönni, hiszen én is éppen megyek.:)
Igazából a szőrszálhasogatós rész inkább félemeletnek szólt, de megértelek, mert a nővérem, a férje és a barátom is jogász, illetve joghallgató. Viszont az egészben az a vicces, hogy a barátomnak is föltettem azt a kérdést, hogy mikor kaptak választójogot a magyar nők, és elfogadta az 1918-as évszámot.:)
A Tanácsköztársaság "dicsőséges" 133 napja alatt ha jól emlékszem, még nem magyar állampolgár is választhatott volna, ha nem kizsákmányoló... Elképesztő.

Roxvox 2009.09.18. 21:35:19

Ez a zsíros munkahelyét elvesztő, sértődött kis sofőr, mindenféle valótlanságokat kitalál, erről a talpig becsületes, a köz édekében tevékenykedő polgármester Úrról. :(

beleszolok 2009.09.18. 21:36:14

@félemelet: Talán érdemes lenne x és y plusz a műveletek relációját is tisztázni.

Akármerre tekergeted, sehogy nem jön ki a rubik kocka.

Érthető, hogy miről szólt, csak éppen ugyanannyira nem ért semmit, mint bármi más, amit példának hoztál. És akkor legalább ne vesszen el a beszélgetés fonala.

beleszolok 2009.09.18. 21:39:33

@félemelet: "és mi van, ha amit írtam, nem a vezetők védelmében, hanem a "kisemberek" kritikájaként írtam? Ez nem egy zéró összegű játszma, hogy ha az egyik csoportot gyapulom, akkor a másikat szükségszerűen védem...

Éppen ez a tragikus a dologban. Ah, milyen könnyű lenne a helyzet, ha csak egy romlott vezetői réteget kellene elzavarni és becsületesre cserélni! De hogy cseréled le a népet...?"

Ne viselkedj sötétgyökérként. Nem fogadom el a kritikádat, mint ahogy írtam is, mert engem és a legtöbb ismerősömet nem kell lecserélni.

félemelet 2009.09.18. 21:45:28

@beleszolok:
Jól van, akkor bekopizom, bazzeg, miután az előbb állítottad, hogy még vissza is olvastad. Nos, X és Y összegére az alábbit írtam:
"Ez nem egy zéró összegű játszma, hogy ha az egyik csoportot gyapulom, akkor a másikat szükségszerűen védem... "

X és Y relációja közismert - erre jegyeztem meg korábban, hogy társadalmi méretekben mennyiségi kérdés. (Amúgy nép-Hunvaldfélék viszonylatában abban sem vagyok biztos, hogy az X a nagyobb...)

A "+" és a "-" pedig a matematikából ismert aritmetikai műveletek.

(Hogy teljes legyek, a "10"-et értsd bármelyik számrendszerben, nekem aztán mindegy...)

Egérút neked: egyetlen pillanat alatt megszabadulhatsz a kellemetlen személyemtől érkező üzenetektől, ha mostantól még egyszer jelét adod annak, hogy még most sem érted... tudod, akkor már tényleg értelmetlen folytatni...

félemelet 2009.09.18. 21:51:31

@beleszolok:
Hogy veled mi a helyzet, azt nem tudom, nem ismerlek - bár a hozzáállásod alapján van egy roszhiszemű tippem. Ha sok ismerősöd van, akkor annak már biztosan nagy százalékát le kellene cserélni... Hidd el, rajtad kívül sok ember van Magyrországon, és legtöbbjüknek sok-sok becsületes ismerőse... és érdekes, mind szó szerint úgy vélekedik, mint te. A Hunvald sincsen hát, hiszen ő is valakinek az ismerőse, aki szereti őt...

...és a házastársi hűtlenség is csak kitaláció, hiszen te biztosan nem, ugyan, meg a többiek sem, bár ők hallották másokról, de az ismerősi körben neeeem... Így van ez minden jellemhibával: látjuk, hogy létezik, de se te se én, se az ismerőseink, se az ő ismerőseik nem olllllyanok... a marslakók azok hát! (Mostanában terjed a pletyka, miszerint a marslakók kreolbőrűnek tűnnek... összeáll ám a kép!!! Eh, de furfángos...)

dessert eagle 2009.09.18. 21:56:52

@Mj: Én sem "tagadom" a 1918-as évszámot, mint történelmi eseményt :) Azonban vitathatatlan, hogy a '18-as tv-nek alkotmányjogilag és választójogilag nulla jelentősége volt, mert nem került sosem alkalmazásra. Sőt, a 1918-as választójogi tv-nek még hatása sem volt az 1925. évire, mivel az utóbbi teljesen más elveken nyugodott. Ezért tartjuk csak jogtörténeti furcsaságként számon.

De lehet, hogy manapság más oktatás folyik az ELTE-n, viszont ha így van, tényleg nagy a baj.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.18. 22:09:39

@félreértitek már megint:

Írtunk már róla, jelenleg 28 milliárdnál tartanak, nyertes a HP.
Plusz ott vannak a mini-notebookok ismeretlen összegért.

beleszolok 2009.09.18. 22:14:38

Hagyjuk. Nem véded, felmented a kisemberek általad vélt bűnei alapján. De ez még akkor sem mentené fel, ha igazad lenne. Mert ha valaki önként áll be a fénykörbe, azzal, hogy bízzátok rám a közpénzt, és utána olyan mennyiséget lop/olyannyira beleszarva mindenbe teszi ezt, hogy már nem fér el a takaró alatt, akkor bizony helybe jött a lófaszért és irány a sitkó. És kis szerencsével jöjjön helyette olyan, aki kevesebbet lop, mellette jobban dolgozik.

Ezzel a házastársi hűséggel, ami szerinted persze megint nagyon jó példa, megint mellé nyúltál.

dessert eagle 2009.09.18. 22:22:20

@félemelet: Ó szenszej, taníts kérlek! Mond el nekem miről megy most a "tartalmi" vita!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 22:26:03

@laspalmas: megnézem :) csak az a szalagocska, az bizony rögtön feltűnt :) lehet láttam már, de sose baj, ha felidézzük a múltat, ha másért nem, hát hogy tanuljunk belőle.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.18. 22:35:12

@laspalmas: ó, hát köszönöm ezt az igazi remekművet :) szépen ment is felfele tőle a vérnyomásom :) megnyugtat, hogy alacsony vérnyomás nem lesz az ellenségem :)

leköteleztél, ez tényleg kordokumentum, egyszerűen hiba volt anno kihagynom :)

félemelet 2009.09.18. 22:44:30

@beleszolok:
És megkérdezhetem, hogy honnan veszed, hogy én a hunvaldgyurikát sajnálom, vagy hogy fel akarom menteni? Az milyen logikai művelet alapján következik, hogy ha bebizonyosodna a nép bűnössége jelenkori korrupciós állapotaink kapcsán, akkor az bármiben is mentené Hunvaldot?

Összefoglalva: egy vitának az 50%-át miért viszi mindig el mindig az, hogy olyasmik ellen érvelünk, amit a másik nem mondott, ami a másik mondandójából nem következik? Illetve fordítva, hogy 50%-ban az teszi ki a tejedelmet, hogy primitív logikai hibákat, mint ellenérveket kell türelmesen helyrerakni, hatvaszor leírva, hogy "ÉN ILYET NEM MONDTAM, A MONDANDÓMBÓL EZ NEM KÖVETKEZIK", és hatvanadjára sem fogja fel a másik - aki elvileg értelmes ember?

félemelet 2009.09.18. 22:51:27

@beleszolok:
Perverz módon most nekem kell a népet megvédenem. Ugyan mit jajongunk a nép olyan profánul hibás logikai következtetésein, hogy ha valaki letesz egy pálcika mellé még egy pálcikát, akkor abból szükségszerűen következik, hogy a kalapból nem nyúlt le semmit? Ez a logikai hiba semmivel sem ostobább, mint engem azzal vádolni, hogy mivel a nép általános morálját kritizálom, nyilván Hunvald felelősségét maszatolom...

...sőt...a nyugdíjasok hülyesége kisebb, hiszen ők látták a sztori egyik felét, a másikat nem - és hát, meggyőződésük szerint helyettesítették azt a másik felet. Amit én leírtam, abból viszont minden látszik, nem kell semmit hozzátenni, hozzágondolni - mégis hozzágondolod... nyilván te is a meggyőződésed és beidegződéseid szerint...

2009.09.19. 00:02:22

Hát nehogy már ezen a szegény sofőrön verjék el a port!!! Ez a "dandy" nem véletlenül került a börtönbe! Mi az hogy szerető?? és mi az, hogy 7,5 milla egy óra? Hova vette,a városházára? Vagy van olyan hülye, hogy hordta is??? Noooormális??? Honnan volt neki ennyi pénze?

Jó helyen van ez a majom...a börtönben majd megtanulja, ki is ő valójában...Nem sajnálom.

tamaras12 2009.09.19. 00:25:17

Golcsa!!!
Én úgy vélem hogy elösször magadról kéne beszámolot tartani,
nem pedig másokról mesét alkotni én ezt most nem csak ebben az esetben értem.
Akik ismernek tudják te milyen ember vagy mindenkiről csak mesélni tudsz
elmehetnél mese mondóak mint Andersson útodja

beleszolok 2009.09.19. 01:58:48

@félemelet: Hagyjuk. Én amúgy is a másodikon vagyok. :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 02:32:37

@dessert eagle:

"Én sem "tagadom" a 1918-as évszámot, mint történelmi eseményt :)"

Ok, számomra éppen ez a lényeg. A magyar nők akkor kaptak választójogot, és az ettől független dolog, hogy mikor is tudtak élni vele. (Nem ez volt a kérdés.)

"Azonban vitathatatlan, hogy a '18-as tv-nek alkotmányjogilag és választójogilag nulla jelentősége volt, mert nem került sosem alkalmazásra. Sőt, a 1918-as választójogi tv-nek még hatása sem volt az 1925. évire, mivel az utóbbi teljesen más elveken nyugodott. Ezért tartjuk csak jogtörténeti furcsaságként számon."

Igen, ez már a jogi megközelítés, de itt a választójog megkapásáról volt szó.

"De lehet, hogy manapság más oktatás folyik az ELTE-n, viszont ha így van, tényleg nagy a baj."

Nézd, konkrétan a barátom az ELTE jogon tanul, én még a Pázmány töri szakján, úgyhogy ezek után tiéd a döntés, hogy hol ítéled nagynak vagy nem létezőnek a bajt. Az ELTE jogon például mindenféle tanárt kifoghat az ember - például hiába veszel föl Navracsicsnál politológiát, ha azt leadja Mráz Ágostonnak, és az életben nem látod -, a Pázmány törin viszont pontosan tudom, hogy kitől milyen minőséget várhatok, ráadásul mindenki ismeri a másikat és családias a légkör.

félemelet 2009.09.19. 02:38:26

@beleszolok:
...a félemeletről viszont belátni az egész lépcsőházat. Nem kell ahhoz Ausztráliába menni, hogy tudd, mi az a koalamaci... Nagyot mondtál, öblíthetsz, kérem a következőt...

félemelet 2009.09.19. 02:40:59

@Mj:
...bocs hogy belekottyintok a franciacsókotokba, de jól látom, hogy azon megy a vitátok, hogy az ELTÉ-n vagy a Pázmányon tanul-e meg jobban egy konkrét évszámot jövőnk reménysége, a diákember? :-D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 03:18:53

@félemelet:

Nem jól látod. Itt alapvetően arról van szó, hogy egyikőnk töris látásmóddal rendelkezik, a másik meg jogászember. Egyébként sem lecsupaszított évszámokból áll a töri.

f.m.j. 2009.09.19. 07:47:59

index.hu/belfold/2009/09/18/emlekezetkiesese_lett_a_hunvald_tanacsadojanak/

váhháhháááá...

(bár 323.-nak senki nem fogja ezt már olvasni :))

de azért mókás...

Amúgy meg @Mj: mily nagy csaták dúltak itten... :)

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.09.19. 08:04:45

@mókusfüles bukósisak:
Dehogynem, most akartam linkelni :)
Valamint milyen érdekes... pont fejre állt a biciklivel, pont az ügynek ezen szakaszában... hihető.
Déja vu... mire is emlékeztet? Jahh annak a jude maffiózónak, Tasnádinak az agysorvadására :)

f.m.j. 2009.09.19. 08:12:03

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]:

és ez hogy tetszik? :

index.hu/kulfold/2009/09/18/slota_magyar_katonai_tamadastol_tart/

komolyan mondom, megáll az észkerék...
Ennyi hazug szemét barmot, mégis mi a franccal tudnánk megtámadni a a Felvidéket? Nincs itt már hadsereg, se nemzeti érzelem, el is felejtettük, hogy volt nekünk Felvidékünk... :(

belzebubó 2009.09.19. 09:09:56

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]:
@mókusfüles bukósisak: már irtam ezt,mert Főnök tegnap belinkelte a cikket,de egyes orgazmusproblémákkal küszködők sikeresen félrevitték a kommentelést a magánbajaikkal, de érdekesek az egybeesésések a "véletlenek" a Hunvald ügyben.

Pont Keszthelyen érte a biciklis baleset! Biztos ott adták ki a szakvéleményt is. Hol is volt Horváth Ági lagzija? Az is pont Keszthelyen. Hol van Horváth Ági apjának kórházi érdekeltsége? Az is pont arra felé. Az egész város a zsebükben van, szállodástól a pszichiáterig? Hunvald Keszthely helytartója volt? Érdemes lenne utánanézni az összes maszop-szadesz bulinak arrafelé mely szállodákban történtek. Érdekes dolgok derülnének ki.

beleszolok 2009.09.19. 10:21:57

@félemelet: Akkor figyeld tovább a lépcsőházat, ott van a nagy élet neked. Majd alkalomadtán cserélgesd a frappáns beszólásokat, ha már saját nincs. :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.19. 10:39:54

@mókusfüles bukósisak: szerintem engedjünk át nekik 50000 kancigányt. jobban üt, mint egy valódi hadsereg.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.19. 10:53:46

@belzebubó:

Ki az apja Áginak?
Én csak azt tudom, hogy az apósa, Papp Péter a hévízi gyógyfürdő gazdasági igazgatóhelyettese.

DArchAngel 2009.09.19. 11:01:38

@mókusfüles bukósisak: Ja, olvastam. Röhejes, hogy ennyire hülyének nézik az embert. Meg kellene nézetni még párszor, biztos, ami biztos, aztán ha (és valószínűleg igen) kiderül a csalás, börtönbe vele is!
Meg akár az egész rohadt bandával, csak valami jófajta Gulág-szerűbe, aztán, ha ledolgozták az a pár milliárdot (vagy mondjuk a család a "véletlenül" megkerült pénzből kifizette) a magyar államnak, amivel megkárosították, akkor mehetnek a fenébe.

f.m.j. 2009.09.19. 11:07:21

és a sofőrről még annyit, hogy amilyen az úr, olyan a szolgája...

miért nem az első susmusnál tálalt ki?

Amúgy meg az összes ilyen önkormányzati, meg egyéb vezetőt felnéhyelni, és kitűzni a várfokára...

Horizont 2009.09.19. 11:38:06

@mókusfüles bukósisak:
Annyi várfok a világon nincs:)))

belzebubó 2009.09.19. 11:58:15

@laspalmas: a Hotel Spa Héviz,-ami a Szent András Reumakórház mellett működik mint hotel, főleg külföldieknek,- egyik tulaja. Abban a szállodában szálltak meg a lagzi után Ágnes asszony és barátainak nagy része is.Külön kezelik a kórháztól,mert az kht. ez meg kft.
Ott Keszthelyen és környékén elég jól állnak ezek, azon röhögnék,ha a Szent András adta ki a szakvéleményt :)))

2009.09.19. 14:16:42

@Horizont: Mit számít? Mit számít az egész? Mondd, hogy egyszer elment svájcba a kurvájával a helyett, hogy két hónapig minden nap lement volna a mucsaröcsögei kultúrházba, na és, akkor mi van? Mibe kerülhet egy ilyen svájci út benzinnel, amortizációval? 60e HUF? 100e HUF? Ki a faszomat érdekli ez amikor tíz- meg százmilliók röpködnek teljesen érdemtelen személyeknek a semmiért? Ha a pali csak ennyit csinált volna, még dícséretet is érdemelne az önmegtartóztatásáért. :)

félemelet 2009.09.19. 14:34:54

@Mj:
...látom, nem ment át, hogy mire célzok. :-) Itt nem töris meg jogászos látásmód csapott össze, hanem az értelmes beszéd az elképesztő mellébeszéléssel. Dessert eagle (DE) - csodálkozzunk hát Hunvald jogi tanácsadójának amnéziáján? - számára egy vita így néz ki:

DE: - Tegnap egy fehér színű Ford megcsúszott az Andrássy úton, a padkán megbillent, és azzal a lendülettel elhagyta a légkört, később belezuhant a Jupiterbe.
X: - Mekkora baromság!
DE: - Miért lenne baromság, te hülyemarha!? Azt hiszed, autót csak sötét színűre lehet festeni? Jogász dédapámnak is fehér Fordja volt! Na, megyek is, nem idegesítem magam!

Kravver 2009.09.19. 14:51:45

@félemelet:
Nagyon pöpec!
Hozzátenném még, hogy mindezt egy tehéntenyésztéssel kapcsolatos posztnál.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 15:05:57

@mókusfüles bukósisak:

Akkor dúltak volna itt nagy csaták, ha bekapcsolódom az érdemi vitába, de ahhoz nincs kedvem.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 15:08:26

@mókusfüles bukósisak:

Slota egy alkoholista hazug patkány, aki nagyon készül már a választásra. És bármit is mond a magyarokról, engem már nem tud meglepni.:-/

félemelet 2009.09.19. 15:17:09

@Mj:
...és mi van, ha Slota formális értelemben nem hazudik? Értsd: abszolút szilárd paranoid víziója, hogy jön a magyar ármi?

Csak arra célzok ezzel általánosságban, hogy a kritizáló kerülje az öngólokat, és pl. tegyen óvatos különbséget tévedés és hazugság közt, a legjobb pedig az, ha az állításról magáról bizonyítja, hogy nem igaz. Ezzel kikerülhető pl. az hogy az állítás helyett Slota szubjektuma kerüljön a vita centrumába.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 15:18:55

@félemelet:

Jól látom, hogy te abból akarsz vitát kierőszakolni, ami nem is veled kapcsolatos? Nincs jobb dolgod?
Nagyszerű, hogy szerinted nem töris meg jogi látásmódbeli különbségekről van szó, tisztelem a véleményed, a "vita" pedig lezárva. Viszont ezzel a kommenteddel is sikerült erősítened azt az érzést bennem, hogy míg Dessert eagle értelmesen szólt hozzám, és ennek keretében tárgyaltuk ki véleménykülönbségünket, addig te egyre értelmetlenebb dolgokon vagy képes lovagolni. Úgyhogy ezt a vitát inkább Dessert eagle-lel rendezd le, hiszen őt próbálod folyamatosan piszkálni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 15:22:24

@félemelet:

Nem érdekel, hogy Slotának milyen víziói vannak két borovicska között, tőlem azt is beképzelheti, hogy a magyar exneje fölbéreli a Magyar Gárdát, és Szent László bárdjával gyilkolják meg az éj leple alatt. A tevékenysége így is, úgy is borzalmasan ártalmas mind szlovák, mint magyar szempontból, akár hazudik, akár beképzel magának hülyeségeket.

Horizont 2009.09.19. 15:29:34

@csernaja obca: Megáll az eszem! Te írtad, hogy a polgármester közjogi méltóság! Ha igen akkor ez jelent valamit. Méltósággal viselt poszt amibe belefér, hogy közpénzen, állami autóval viszi a kurváját Svájcba? Bravó! És te felmented ezt a selyemfiút azzal az indokkal, hogy mások százmilliókat lopnak!!!?? Fura erkölcsi hozzáállásod van meg kell hagyni! Nem csak ennyit csinált mellesleg! Ezeknek a tetveknek a "munkásságához" te is hozzáteszel képletesen az elnéző felmentéseddel. Remélem kevés van belőled köztünk!

félemelet 2009.09.19. 15:39:04

@Mj:
Rém nagy bűn olyasmin vitatkozni, ami nem a vitázókkal kapcsolatos. Bizonyára Hunvaldról sem lehet vitázni, hiszen egyikünk sem Hunvald...

Amúgy az a vita nagyon is "kapcsolatos velem" - d.e. lényegében ellenemben dobta be a választójog évszámát, és pont azzal vádolsz, amit te követtél el: ahelyett, hogy az akkori aktuális helyen tisztázódott volna, hogy ezzel mi volt a célja, illetve hogy árnyékra vetődött, megjelentél te, és lelkesen asszisztáltál neki ahhoz, hogy ne kelljen ezekkel a dolgokkal foglalkoznia.

Hogy mi "értelmes" és mi nem, az - úgy látom - kezd kicsúszni az intellektus területéről. Te a jelek szerint azt tartod egy hozzászólás "értelmessége" kritériumának, hogy kellően dörgölőző-e az adott hozzászólás stílusa a személyedhez. Én másképp látom... ha valaki szándékosan terel, képtelen legalább a nyilvánvaló esetekben önkritikát gyakorolni, illetve olyan módszerekkel próbál vitát "nyerni", hogy dörgölőzéssel szerez alkalmi szövetségeseket más-más vitapartnereinek tüntető és kárörvendő ignorálásához, nos, annak a hozzászólása nem értelmes.

Mondhatod, hogy "de legalább udvarias", de egyrészt akkor mondd azt, másrészt a számításból származó udvariasság számomra nem értelmezhető.

Szóval, én nem "piszkálni" akarom d.e.-t - hanem csak becsületes vitára késztetni. Amikor pedig valaki nem képes a becsületes vitára, akkor a másik félnek lehessen már annyi elégtétele, hogy legalább mások állást foglalnak mellette. Ezt vártam volna tőled...

félemelet 2009.09.19. 15:42:55

@Horizont:
a vitátok szerintem sorozatos félreértéseken alapul. A vitapartnered félreérti, hogy mit is jelent a "közjogi méltóság" terminus, illetve a szolgálati autó használati joga, és amelett érvel, hogy ne a szolgálati autó használata legyen a Hunvald elleni legfőbb érv. Te pedig félreérted őt, és azt gondolod, hogy Hunvald totális ártatlansága mellett érvel.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 15:54:00

@félemelet:

Na jó, akkor elmondom még egyszer.
Te abba folytál bele, hogy szerintem Dessert eagle és az én álláspontom a látásmódunk miatt különbözik. Namármost ebben Dessert eagle is egyet értett. Tehát részünkről a vita lezárva. Akkor te most minek akarod újrakezdeni, ha a két vitázó fél már nyugvópontra jutott? Ha valami ellentéted van Dessert eagle-lel, vele beszéld meg, és ne nekem kezdd el jellemezni úgy, hogy az számára mindenképp sértő legyen, így döntés elé állítva engem, hogy kinek a pártját fogjam a kettőtök személyeskedésében.
Egyetlen évszámot javítottam ki csak azért, mert zavarta a szememet, és ebből alakult ki Dessert eagle-lel a "mellékszálunk", amiben én semmifajta "dörgölőzést" nem vettem észre, főleg a hozzám intézett utolsó kommentjében nem. Viszont úgy tűnik, hogy Kravver barátunk udvarolni kezdett neked, úgyhogy neked is kellemesebb lenne, ha inkább vele foglalkoznál helyettem, ha már én nem foglalok állást melletted, ahogy vártad.
Az eredeti vitátok pedig nem érdekel, nem is azért kommenteltem ide. Úgyhogy állásfoglalást tőlem még mindig ne várj, ahhoz ugyanis többszáz kommentet kéne visszaolvasnom, és se időm, se kedvem nincs ahhoz, hogy saját magamat fárasszam egy személyeskedő, szinte már céltalan vita részleteivel.

Horizont 2009.09.19. 15:55:44

@félemelet: Te kis zsenike, de jól tudod, hogy mi mire gondolunk és mit értünk félre! én mellesleg semmit. Mindent megértettem, bár tegnap lefikáztad a logikus gondolkodásomat:)))
Akkor most felvilágosítalak, hátha még te is tanulhatsz valamit. Ha már nem jól értelmezed amit írtunk!
Nem gondolom, hogy csernaja obca Hunvald teljes ártatlansága mellett érvelne, mert nem is így látja. Hanem szerinte a szemét aljas dolgoknak fokozatai vannak és egyik a másikat felülírja! Tehát ha valaki 100 milliót ellop akkor a másik 10 milliós lopása olyan kicsike hogy meg kell dicsérni az önmegtartóztatásáért! Na ne má....
Lassan Zuschlag Janó egy első éjszakára váró szűz fiú lesz ezek mellett!Remélem ott rohadnak meg a börtönbe, minden luxus nélkül!

félemelet 2009.09.19. 16:17:35

@Horizont:
Hogy ti mire gondoltok, azt nem az ujjamból szopom, hanem abból, amit ide szorgalmasan bekalapáltok. Mivel elég régóta jól megy az olvasás és a szövegértés nekem, az, hogy a leírtak mennyi bizonytalansággal fedik azt, amit gondoltok, nem az én dolgom. Pont annyira fedik, amennyire jól vagy rosszul fogalmaztok.

A konkrétumok szintjén meg nem igazán értem az ellenem való lángolásodat a témában, hiszen pont én voltam az, aki legelőször próbálta itt rögzíteni, hogy a becstelenség nem pénzmennyiség kérdése...

belzebubó 2009.09.19. 16:27:02

@csernaja obca: na pont azért,mert 60 ezer vagy 100, ha ennyire "kevés", miért nem lehet saját zsebből kifizetni, vagy saját autóval menni,ha a saját bérribbancát szállitgatja a mézeshetekre, ha már a saját zsebe is lopott pénzzel van tele, hisz pont ezért zárolták,mivel lopott? Legalább a látszat kedvéért,de ezeknek ez sem számit.
A közjogi méltóság definiciója pedig pontosan le van irva. Erzsébetvárosi polgi nem az. Semelyik futottak még kerület polgija nem az,de még a főpolgi sem ám!

félemelet 2009.09.19. 16:39:36

@Mj:
Sajnos én már háromszor (ez nem szófordulat...) írtam le neked, hogy én nem a ti vitátokba szóltam bele. Az én vitatémám egészen más. A ti vitátokba azért sem szólhattam volna bele, mert az a szó szoros értelmében nem is volt vita. Egy klasszikus csevej volt, amiben te is, meg d.e. is kölcsönös gesztusokat, engedményeket tettetek egymásnak azért, hogy kéz kezet mos alapon mindketten a kompetencia érzésével távozhassatok: ő remek "jogász", te pedig remek "történész" vagy. Vita ez akkor lett volna, ha felsimeritek a lényeget: te arról beszéltél, hogy MIKOR volt a nőknek először választójoguk, ő meg arról, hogy MIKORTÓL.

A hozzáállásod a klasszikus magyar közönyösség és flegmaság. Ezt, mint életérzést még el is lehetne fogadni, ám te ezt úgy írod le ide, mintha valami erény lenne. Te magad részletezed önérzetesen fentebb, hogy se időd, se kedved - az előbbi nem, az utóbbi viszont bűn... - elolvasni mások véleményeit, te csak amolyan turista vagy: bebukkantasz ide-oda, in medias res bekapcsolódsz az aktuális témába. Ehhez neked jogod van, érezteted - félemeletnek ehhez nincs joga, harsogod.

Azt is kifejted a sorok közt, hogy állástfoglalni neked nem kötelességed. Hogy kötelességed-e ez vagy sem, csakis abban a dimenzióban válaszolható meg, hogy mennyire vagy becsületes. Becsületesnek lenni erény, becstelennek lenni meg bűn. Te egyik sem vagy - önfeledten lavírozol a kettő közt: közönyös vagy. Amivel megint nem lenne végeredményben semmi gond, ha a közönyödet nem úgy adnád elő, mint a becsületességgel egyenértékű erényt...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 16:43:01

@félemelet:

Tényleg nem értelek. De tudod mit, igazad van, és beszélgess magaddal a továbbiakban.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 18:41:00

Bocs, még valami, csak úgy kíváncsiságból. Tulajdonképpen neked mi a célod ezzel a vitakezdeménnyel? (Ez a becsületesség-állásfoglalás párhuzam meg egyenesen hihetetlen. Mellesleg hol írtam azt, hogy erényes vagyok, amiért nem érdekel a szájtépésetek?:D)

2009.09.19. 19:57:08

@Horizont: a közjogi méltóságoknak is lehet magánéletük, ehhez neked viszont semmi közöd nincs. Majd Hunwald és Hunwaldné megbeszélik egymás közt, aztán vagy lesz belőle válópör, vagy nem. Mi vagy te, valami erkölcscsősz, vagy miért foglalkoztat, hogy ki kurvázik, és ki nem?

@belzebubó: mondjuk lehet, hogy saját autója nincs is, mert minek, ha van cégautó? Ha én kapnék szolikocsit, én is azonnal eladnám a sajátot, utána már minek? Továbbá: Marx óta tudjuk, hogy a lét határozza meg a tudatot. Adott esetben aki olyan szinten tele van pénzzel, hogy ha megtetszik neki egy 40 milliós festmény vagy 7,5 milliós óra, gond nélkél meg tudja venni, abban fel sem merül a gondolat, hogy azon moralizáljon, hogy etikus-e a cégautóval érte mennie, vagy fogjon inkább taxit. Neki ez kb. olyan fontosságú kérdés lehet, mint nekem azt eldönteni, hogy ha meg kell esztergálnom a kávédaráló kommutátorját, akkor azt a céges esztergagépen megcsinálhatom-e, avagy inkább vegyek egy sajátot e célra. :) És miért ne lenne egy polgármester közjogi méltóság? Hol van az leírva, hogy nem az? Kapaszkodj meg, mindenki az, még a képviselők is!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.19. 20:28:58

@csernaja obca:

"Marx óta tudjuk, hogy a lét határozza meg a tudatot."

És ez szerinted igaz is?:D Vagy eleve általad tekintélynek hitt emberre hivatkozni már pótolja is az érvet?
A polgármester nem közjogi méltóság, ezekből ugyanis 5 van az egész országban, és a leginkább protokolláris, nem pedig jogi kérdés. (Lásd: köztársasági elnök, miniszterelnök, házelnök, legfőbb bíró és legfőbb ügyész.)

beleszolok 2009.09.19. 20:41:15

@csernaja obca: Igazából nem a cégautós kirándulás az ami az embereknek igazán fáj. Az csak pont az i-n. Kb olyan, mint amikor kirabolnak, és a raboló odaszarik a kiürített szobád közepére.

belzebubó 2009.09.19. 21:09:51

@csernaja obca: Na szóval,már a kezdésed rossz,kapaszkodj meg!Mert tegnap 1 tucat azaz 12 darab autóját lefoglalták.Volt köztük Jaguár is és más 20 millás autó. És róla mindenki tudta Bp-en,hogy van magánautója, Jaguárja,mert erről már korábban is irtak és villantott vele néha.

Még a fizetésükre vonatkozóan is a közjogi méltóságokra külön tv. vonatkozik:
"Az Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el a közjogi méltóságok juttatásait szabályozó javaslatot, amely egységes juttatásokat és azonos összegű tiszteletdíjat biztosít hivatali idejére az államfőnek, a kormányfőnek, a házelnöknek, az Alkotmánybíróság elnökének és a Legfelsőbb Bíróság elnökének."

A képet nem ő vette,hanem valaki vette neki az illegális cselekedeteiért (lásd emiatt van börtönben,bünszövetkezetben elkövetett lopás) cserébe. Egyébként ezt is lefoglalták.És nem,mert pl. Felsőzsolca polgija sem közjogi méltóság ahogy Hunvald sem. Egyébként nem Hunwald a neve,ezt sem sikerült leirni.

Egy budapesti polgármester,még ha rengeteg költségtéritést is kap,nem tud megvenni pár év polgiság után egy 40 millás festményt,amiből több is volt,nem lehet több mint 100 millás folyószámlája,nem lehet egy tucat autója,köztük luxus is és nem vehet meg 7,5 millás órát. Mivel erre nem csak én jöttem rá,hogy a fizetés és kiadás arányai nem stimmelnek,ezért zárolták a vagyonát,mivel nem a saját pénzéből vette ergo nem az övé,nagy a gyanú,hogy umbuldából. Kaphat ajándékba 40 millás képet,de akkor hol az ajándékozási illeték illetékkiszabása? Örökölhetett vagyont,de akkor hol az örökösödési illetékről szóló illetékkiszabás? Gondolom az APEHnál egyik sem volt meg.Szóval,van egy csomó kérdés ami másnak is feltűnt az ügyészségen és most bukta van.

belzebubó 2009.09.19. 21:22:54

@csernaja obca: Marxra hivatkozol,védeded ezt a bűnözőt komolyan menj át a kapcsolatra. Tüntetni is kiment sok munkásőrözvegy érte,mert jajjj de rendes a Hunvald úr,szabaditsák ki! Ott lett volna a helyed.
No-ban nemrég bukott meg egy politikusnő azon,hogy a hivatalos autójával és sofőrjével és annak kölkével ment nyaralni. Azonnal lemondatta a pártja és most süllyesztőben aktát tologathat.Svédországban azon bukott egy másik,hogy feketén dolgoztatta a bejárónőjét,szintén bukta pedig miniszterelnök-jelölt volt, el is tűnt a politikai életből! Az egész világ küzd a korrupció ellen és te jössz ezzel a balkáni mentalitással, hogy ugyammá' mi ez! Ez a Balkánon tolerálható de szerencsésebb helyeken ezt ne hangoztasd,mert körberöhögnek a provincializmusodért.

Horizont 2009.09.19. 22:10:19

@csernaja obca:
Te szerencsétlen nem az foglalkoztat, hogy Hunvald kurvázott-e! Felőlem végig mehetett volna az M5-ös melletti összes kurván! A saját kocsiján!
Több változatot képzelek el rólad! Vagy Hunvald seggnyalója voltál a polgármesteri hivatalban, vagy egyike vagy azoknak akik szalagot kötöttek a szoborra, hogy "Gyuri visszavárunk", vagy egy polgármester vagy aki kicsiben ugyanezt csinálja!
Valami magyarázat kell mert szimplán nem lehetsz ennyire ........ (egy csomó jelzőt ideképzelek, de volt gyerekszobám)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.19. 22:17:00

@Horizont: ugyan már :) ahol a nettó hülyeség elegendő magyarázat a tettekre, ott feltételezhető, sajnos. sajnos én nem voltam ott e nemes eseményen, segítettem volna a "Rohadj börtönben!" szalag felerősítésében :D

2009.09.20. 07:15:53

@Mj: igen, Marxnak sok mindenben igaza van, így ebben is. Saját példámon is tapasztalom, hogy ha zsírosabb állásban vagyok, könnyelműbben szórom a pénzt (jut is, marad is), mintha éppen 82 nettóból nyomorgok. Szerintem marxot, mint megfigyelőt. társadalomkritikust, közgazdászt, nem kell leírni. Az már egy teljesen más kérdés, hogy Sztálin mit művelt a nevében, szegénynek semmi köze hozzá, rég alulról szagolta az ibolyát.

@beleszolok: igazából az embvereknek nem is a mutyi fáj, hanem hogy nem ők vannak helyzetben. Ha BÁRKIT odaültetsz Szalayné vagy Tocsik Márta vagy Hunwald helyébe, ugyanúgy szemrebbenés nélkül el fogja fogadni a százmilliókat. A hőbörgés nem holmi morális meggyőződésből fakad, egyszerű irígység. Morál itt nincs. Itt nem csak antilop, itt mindenki lop. Hogy golyóstollat meg gémkapcsot, vagy éppen százmilliókat, az csak azon múlik, hogy kinek milyen kártyákat osztott a sors.

@Horizont: Egyik sem vagyok. De egy kicsinyes faszparaszt sem, mint te. Felőlem a polgármesterek annyit furikáznak, amennyit akarnak, leszarom, pártízezer forintnyi benzin nem tétel, az meg, hogy ezt cégautóval vagy sajáttal teszi, csak formai kérdés, így is, úgyis az önkormányat fizeti, utóbbi még drágább is, mert akkor még az szja-val is megnövekedik.

@belzebubó: védi a franc. A bűneiért majd megkapja a méltó büntetését. Szolikocsival vinni a purdékat az iskolába viszont nem bűn. Ezt mindenki szemrebbenés nélkül megcsinálja, akinek szolikocsija van. A közjogi méltóságok dolgában lehet, hogy igazad van, a wikipediában ugyan nem így áll. (Ott az általad felsorolt tisztek után van még az állami számvevőszék elnöke, az ombudsmanok, a legfőbb ügyész, az országgyűlési képviselők és egy stb. is, de lehet, hogy a wikipedia hibás vagy már nem aktuális.) Tudod mit? Okos enged: akkor nem közjogi méltóság a polgármester. Akkor is góré a saját szemétdombján, nehogy már bárki csak úgy beletörölhesse a lábát!

f.m.j. 2009.09.20. 08:18:44

@belzebubó:
@Horizont:
@beleszolok:

anyám, ezeket a szelektált agyúakat ki a franc küldi ide?

belzebubó 2009.09.20. 08:26:29

@csernaja obca: "nehogy már bárki csak úgy beletörölhesse a lábát! "- csak szólok,hogy Leonszió mellett ül a sitten és mindenki beletörli a lábát jelenleg,mert egy bűnöző. Érted? Ha bűnöző vagy az ezzel jár. Jó lett volna előbb gondolkodnia. Azt szokták mondani, a kurva ne csodálkozzon,ha hágják. A bűnöző ne csodálkozzon,ha beletörlik a lábát.Ő nem polgi,hanem egy bűnöző jelenleg,ne felejtsd el.

"igazából az embereknek nem is a mutyi fáj, hanem hogy nem ők vannak helyzetben."- én nem tudom,hogy ezt a hozzáállást hol vetted fel. Akkor minden biró irigy,mert büntet? Én is,mert nem loptam ki a céget? A jogrendszer az irigység miatt született? Azért mert te lopod az irodádat esetleg egy magáncégnél,még nem kell azt hinni,hogy más is. Nem tudhatod itt kik kommentelnek,nem kell abból kiindulni ez azért fáj másnak,mert irigy.Igazi balkáni szemlélet.

"A hőbörgés nem holmi morális meggyőződésből fakad, egyszerű irígység. Morál itt nincs." Neked esetleg nincs,ez szemmel látható. Másnak még lehet.A politikai életben nagyon ritka manapság,de van egy-két egyenes ember még,max. nem a te köreidben.

"Hogy golyóstollat meg gémkapcsot, vagy éppen százmilliókat, az csak azon múlik, hogy kinek milyen kártyákat osztott a sors." Egy versenyszférában működő cég golyóstolla azért van,hogy eljusson máshoz is,tehát viheted osztogasd. A közpénz,nem arra van,hogy abból a polgi járjon jól,hanem a köz.Ha abból eltüntet,az büntetőügy. Ha a golyóstoll eljut máshoz azt úgy hivják promóció. Tényleg ennyire nehéz ezt megérteni? Már megint egy büntettet hasonlit össze egy nem büntettel,hanem reklámcélokat szolgáló eszközzel. Az egyik egy közszolga a másik pedig egy versenyszférában dolgozó. Nagy különbség.Az egyik adódból működik,a másik a megtermelt haszonból.

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.20. 09:05:30

@csernaja obca:

Jó, akkor most ezt a zsírosabb állás-pénzszórós részt vö a Nagy Társadalomkutató terveivel a társadalom parazitáival kapcsolatba'.

De volt véleménye másról is ám ennek a Megfigyelőnek.

Völkerabfal mond valamit?
Baszkok, bretonok, szerbek, különös tekintettel a lengyelekre, úgy általában a ruszinokra, szlávokra.
Akik annyira vulgárisak, mocskosak, és primitívek, hogy nem lennének képesek felismerni a Forradalom időszerűségét. Ezeket el kell pusztítani.

"Azok az osztályok és fajok, amelyek túl gyengék az élet új feltételeihez, el kell, hogy tűnjenek. El kell pusztulniuk a forradalmi holokauszt oltárán." Marx 1849(!) Neue Reinische Zeitung

Hát, ha van igazság a nickedben, és már úgyis szóba került, hogy szerinted ki mibe tiporhassa a lábát,
akkor csak hogy tudd: A Gondolkodó szerint te bizony a csizma rosszabbik végén vagy többszörösen is... LOL

Góré, mi? Ezt melyik ujjadból szoptad?

Ő a Micikén kívül senkinek se a góréja, nehogy azt hidd!
Szolgálat. Nem a Te szolgád, nem is az Enyém, hanem a Zembereké. A "Zemberek"(E/1) az ő főnöke, és nem fordítva!
Mi alkalmaztuk őt, és mi is fizetjük!

Ő maximum csak a zemberek akaratát képviselheti/képviselhetné, ha kell, az én, vagy a te személyes érdekemmel szemben is.
De nem teszi...

Egy cégnél is.

Ha a főnök azt mondja, Klárika nyugodtan fuvarozza csak a srácokat a szolgálatival(vagy legalábbis nem tiltakozik), akkor Klárika fuvarozza a srácokat.
Ha a főnöknek ez nem tetszik, akkor Klárika majd megoldja a saját kereteiből, vagy keres másik állást, vagy ha erőlteti, kirúgja a francba.

Hát most a főnöknek(zembereknek) nem tetszik...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.20. 09:33:46

Hunvald vagyona

5 ingatlan
12 kocsiból álló autóflotta
kb 100 millió bankszámlákon
nagy értékű óragyűjtemény

www.blikk.hu/blikk_aktualis/szazmillios-hunvald-vagyona-2000157/

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.20. 09:35:02

@belzebubó:

Az tényleg elég vicces lenne, de természetesen "papíron minden rendben", szokás szerint.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.20. 09:48:27

@csernaja obca:

Ha a magánéletüket közpénzből finanszírozzák, ahhoz igenis van közünk, mivel azt mi dobjuk össze.

2009.09.20. 09:48:40

@mókusfüles bukósisak: ezek a NÉP. A legtöbbnek csak ennyi esze van, vagy még ennyi sem. Irigyek, mint a kutya, a politikai nézeteik totál szektások és racionalitást nélkülözőek, és miközben erkölcsről papolnak, fapofával húzzák le egymást, aztán este együtt röhöcsélnek, hogy "az micsoda egy lúzer, 30e Ft-ot fizetett azért, hogy kivéssem a csőtörését, és még borra valót is adott". Köpködnek itt tele pofával, hogy a politikusok töredékáron megvettek gyárakat, ingatlanokat, de -vazze!- amikor a tanácsi lakásokat privatizálták az akkori forgalmi értékük kb 1/10-ed árán, akkor egy se verte a mellét, hogy "én nem veszek részt ilyen panamákban" hanem nagy sunyin befizette a 100-150e Ft-okat (az okosabbja névérték feléért vásárolt kárpótlási jeggyel), és az most már az övé, meg is tudja ideologizálni, hogy "az nem is ért többet, mert már le volt lakva" (mégis ki a franc lakta le?) Undorítóak ezek az álszent pondrók, egzaltált pitiáner faszkalapok, itt lámpavasaznak nagy lelkesen, pedig aligha hiszem, hogy volna köztük akinek nincs vaj a fején.
Persze, százmillió számra elsíbolni a közpénzt az káros, ki kellene találni rá valami jogi mechanizmust, hogy ne lehessen ezt büntetlenül megtenni, de ez a pitiáner acsarkodás, amit itt egyesek művelnek, egyszerűen szánalmas.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.20. 09:50:08

@Mj:

Ők a legfőbb közjogi méltóságok, de én is úgy tudom, hogy az országgyűlési képviselők is beleszámítanak a kategóriába, ami valóban inkább protokolláris, mint törvényileg szabályozott.

f.m.j. 2009.09.20. 09:54:44

@csernaja obca:

ez vicces, ezt nem rájuk értettem, ti. én "velük vagyok"... úgyhogy bocs, de ezt nagyon félrecímezted...

Az külön felháborító, ahogy általánosítasz, mindenkit egy kalap alá veszel, és amúgy honnan ez az erkölcsi fölény, ember...

kommentjeid alapján te a hunvald-félék seggnyalója, vagy te magad is egy ilyen genny lehetsz...

beleszolok 2009.09.20. 10:28:38

Azért van egy szépsége, hogy az ilyen tolvajbarát, saját bevallásuk szerint szintén tolvaj júzerek itt simán letolvajoz minket ismeretlenül, mert fel sem merül az agyukban, hogy valaki esetleg tőlük eltérően működik.

beleszolok 2009.09.20. 10:33:43

Egyébként milyen 100 millát? hunvald milliárdos tételben dolgozott.

belzebubó 2009.09.20. 11:16:12

"amikor a tanácsi lakásokat privatizálták az akkori forgalmi értékük kb 1/10-ed árán, akkor egy se verte a mellét, hogy "én nem veszek részt ilyen panamákban" hanem nagy sunyin befizette a 100-150e Ft-okat (az okosabbja névérték feléért vásárolt kárpótlási jeggyel),"

Te pondrózol itt minket? Olyan sötétség van a fejedben,még azt sem tudod értelmezni,hogy ki ir neked és az mire vonatkozik.Az ilyen emberek beállitottsága miatt legyint Mo-on a nagyközönség,hogy ugyammá' a milliárdos umbuldákra.
Aki vidéken élt, mindig is meg kellett,hogy teremtse a sajátját magának. Nem volt ott tanácsi lakás, sokunk jó része abban az időben ovódás volt.
Akik meg megvették ezeket a lakásokat,az azért történt főleg Budapesten,mert olyan lerobbant,feldúcolt körfolyosós borzalmak voltak már akkor is,hogy annyi pénzbe került volna a felújitása,hogy nem vállallta az ingatlankezeleő,inkább eladta. Aztán újitsa az aki a tulaj,ledobta magáról a felelősséget az állam. Volt egy idő amikor a VI.kerületben pl. nem egy ház öszedőlt.Ezekre nem emlékszel már? De most is sétálj csak a belvárosban és nézz be hány épület van ma is feldúcolva,mert különben omlana össze. Felújitási alapba pedig gyűlik,amig tudják fizetni,egyszer majd csak összejön!
De visszamehetünk még előbbre amikor meg sokunk felmenőjétől elvették a lakásaikat és házaikat,vagy pl. tőlünk egész bérházat,csak úgy, mert azt mondták,csak. Ja,az nálad nem számit?

@laspalmas: az ÁSz elnöke is az,a képviselők is, bár ez inkább formális, de a polgik nem.

beleszolok 2009.09.20. 11:33:04

Igaza van Belzebúbónak. Azoknak a lakásoknak a legtöbbjét eleve a lakók saját költségen tartotték már előtte is lakható állapotban, és a többség valóban ott lakott akár évtizedek óta is. Valóban voltak panamák, de abban a kisemberek nemigen voltak benne, aki benne volt, azt legtöbbször kisemmizték. Azokat a panamákat is az ilyen hunvald félék csinálták, pl az v. kerületben gerendás ismerős? Hotel President ismerős? Persze nyilván papíron minden jogszerű.

belzebubó 2009.09.20. 12:10:00

Ott van pl. a Postamúzeum épülete Andrássy 3., ahol a lakóknak elővételi joguk van,megvenni a lakást amit évtizedek óta ők tartottak karban, de Verók segedelmével az egész épületet átjátszották 2 huszonéves strómannak,majd azután eladják valakinek akik oda szállodát akarnak.Az elővételi jogot pedig leszarják. A múzeum igazgatója nem hagyta annyiban (én beszéltem vele tavaly a múzeumok éjszakáján) most biróságon van az ügy, és megjelent ezzel kapcsolatban egy csomó cikk is.

"Az Andrássy út 3. alatti Postamúzeum beperelte az önkormányzatot, amiért eladta alóla az épületet az A3 Expressz Kft.-nek - a legalább 1,2 milliárd forintos palotát alig 328 millióért." ez a panamázás,remélem Verók is hasonlóan végzi mint Hunvald.

" A felbecsülhetetlen értékű Lotz-freskókkal, szobrokkal, stukkókkal díszített, műemlék palotát az A3 Expressz Kft. kapta meg 328 millió forintért. A hárommillió forintos törzstőkéjű céget két huszonéves lány, Écsi Anita és Szalai Edit alapította, a vételárat bankkölcsönből fizették. A Postamúzeumnak előbb egy Úri utcai öröklakást, majd egy Eötvös utcai üzlethelyiséget ajánlottak fel csereingatlanként. A múzeum pert indított, mely három évvel később, ugyanott tart, mint amikor elkezdődött."
- Az is hozzátartozik az ügyhöz,hogy fél milliárdért újitották fel az épületet azelőtt, hogy 328 millióért továbbadták volna! és a lakóknak is szintén elfogadhatatlan odúkat ajánlottak fel cserelakásként,ugyanúgy,ahogy a múzeumnak,mivel nem hagyják,hogy éljenek az elővásárlási jogaikkal. Na,ez a panamázás,csak,hogy tisztában légy a fogalmakkal. Nem az amikor lerobbant lakásokat adott el az IKV.hogy szabaduljon az omladozó házaktól.
Erről a gyönyörű közkincsről beszélek:
www.postamuzeum.hu/stores/item/4.html

Horizont 2009.09.20. 12:40:25

@csernaja obca:
Na ide figyelj te kis köcsög! Keressél egy olyan blogot magadnak ahol szabadjára engedheted mérhetetlen bunkóságod! Ez a hely itt nem ez! Voltak már itt mindenfélék aztán a nyomás hatására elhúztak egy idő múlva. De egy ekkora paraszt bunkó mint te meglepett!
"De egy kicsinyes faszparaszt sem, mint te.
Köpködnek itt tele pofával
Undorítóak ezek az álszent pondrók, egzaltált pitiáner faszkalapok
ez a pitiáner acsarkodás, amit itt egyesek művelnek, egyszerűen szánalmas."
Szánalmas csak te vagy! Húzzál el a kocsmába és ott pofázz a haverjaidnak ilyen stílusban! Remélem valaki behúz érte egy nagyot.... Istenem ilyen emberek élnek köztünk, mint te!

Horizont 2009.09.20. 12:42:24

@Horizont: Bocsánat, hogy ilyen stílusban írtam de ez a "senki " többszörösen kiverte a biztosítékot nálam a szemét sértegetéseivel és lenézésével! Átvettem a stílusát :(((

2009.09.20. 12:59:21

@beleszolok: még sosem láttam olyan embert, aki erkölcsi meggyőződésből le ne másolt volna egy cd-t, sose potyázott volna a buszon, és semmit el nem csent volna a munkahelyéről. Olyat már láttam, aki ehhez is lusta volt, vagy rettegett a következményektől, de ezt morális fölénynek beállítani és forgó szemekkel papolni szerintem vérlázítóbb, mint felvállalni az esendőségünket.

2009.09.20. 13:11:42

@belzebubó: Ó, hát azért nem csak körfolyósokat adtak el, hanem pl. az összes lakótelepet is, amelyek akkor még (és azóta is) egész lakhatóak voltak. Az Ó utcát meg a többi mélygarázsépítéses megrogyást meg kár ide keverni, nem is értem, mit gondoltak ott, hogy ha egy ház mellől kiásnak három emeletnyi földet, akkor mitől nem fog összedőlni? Az lett volna a csoda, ha nem rogynak meg! Abba is hagyták mára a belvárosi mélygarázs-építgetést! (Mellesleg volna rá technológia, hogy meg lehessen csinálni, de baj esetén csődöt jelenteni olcsóbb, a károsultak meg kit érdekelnek?)

@Horizont: legjobban mindig az igazság fáj, hehehe! Eridj, kapjál be egy andaxint, aztán nézz magadba! :-p

Hannibal22 2009.09.20. 13:14:09

@Horizont: Ez meglepett:) Érdemes bosszankodnod? Nézd meg E.Nortont Alföldi hangján relaxálásképp:) (emlékszem,hogy tetszett,sikerült azóta megnézni a filmet?) Kalóz másolaton persze,hogy csernaja ne csalódjon:)

2009.09.20. 13:24:28

@beleszolok: Én nem a panamákról beszélek, hanem az 1996 körül zajló lakásprivatizációról, amikor a snassz mezitlábas lumpenproletárok vehették meg a közpénzen épült békásmegyeri panellakást kb tized áron. A legtöbb Lófaszt sem tartott karban, még a lépcsőházat sem seperte fel soha, hogy "az a tanács dolga", de még ha netán meg is tette, mit számít az? Ez csak takarózás, a lényeg az, hogy mindenki benne volt a mutyiban, legalábbis mindenki, akinek osztottak kártyákat. Az meg, hogy valaki nem kapott ilyen lapot, nem erény csak egy állapot. Képzeld, én se kaptam, na és? Ne olyat mutassál, aki nem kapott kártyát, hanem olyat, aki kapott, és nem élt vele! Mutass egy embert, aki megvehette volna, de nem vette meg az akkor másfél milliós panelt százezerért! És az, de csak az az ember majd azt mondhatja Grünwaldnak, hogy ejnye-bejnye, azért mégsem kellett volna az állami kocsival hordatnod a gyereked a suliba. A többinek meg kuss a neve.

belzebubó 2009.09.20. 13:34:28

@csernaja obca: Már megint egy CD másolást ,BKV lógást hasonlitasz össze, milliárdos közpénzpanamákkal,bűnszövetkezetben elkövetett közpénzlopással.
Teljesen fejlődésképtelen vagy.
Horizont "nénit" :)) igy kiboritania még eddig senkinek sem sikerült a bunkósággal,de eljött ennek is az ideje!
Aki pedig ezek következményeitől tart te úgy irod lenézően,hogy "retteg",az a normális és egészséges és az valószinűleg normálisan szocializálódott,hiszen nem állatok vagyunk vagy civilizálatlan mokkák,akik nem birják felfogni,hogy van a tetteknek következménye és mi felfogjuk,hogy ha ezekkel nem számolunk akkor megyünk a sittre mint Hunvald,amennyiben valóban súlyos büncselekményt követtünk el.A BKV lógás nem ez a jogi kategória és a céges toll hazavitele sem. A kognitiv gondolkodás különböztet meg minket többek között az állatoktól.Téged semmi. Aki itt forgó szemekkel papolt,gyűlölettől begőzölten, az pont te vagy,olvasd csak el amit Horizont idézett tőled!
Pontosan a jogrendszer az,ami lehetővé teszi,hogy viszonylagos biztonságban érezzük magunkat az adott társadalomban és ne kelljen félni,hogy mindenhol átvernek, mivel ha már az egyén morális érzéke nem (lásd tenmagad), de a büntetés mértéke visszatartja attól,hogy másnak kárt okozzon.Ha ezeket nem vesszük komolyan,abból anarchia lesz és felbomlik a társadalmi rendszer.Remélem tudsz követni. Ha 14 év alatt vagy megértem,hogy nem szereted azokat a gátakat,ami megakadályozza,hogy azt tegyél amit akarsz,de ha felnőtt vagy,akkor egy újabb Hunvald féle selejt vagy. Valószinűleg morálisan valóban fényévekre vagyunk tőled,de attól mert neked az elérhetetlen, ne álltisd be a saját nézőpontodat az egyetlennek, mert pont a tied az ami sehová sem vezet.

belzebubó 2009.09.20. 13:45:52

@csernaja obca: Értsd már meg,az nem mutyi volt,hanem törvényt hoztak rá,hogy szabaduljon tőle az állam! Az nem mutyizás volt és törvények kijátszása mint az amit Hunvald és Verók csinál!
Ne légymár ennyire ostoba! Jelenleg pedig eladhatatlanok mivel olyan szar minőségben épitették és olyan magas a fenntartási költsége! Tele van Békásmegyer még mindig önkormányzati lakásokkal,mert a munkásőrözvegyek és a katonaözvegyek (Békás anno a katonáknak épült) nem vették meg.A mai napig az önkoritól bérlik,már akkor sem kellett nekik.
Az én családom magyar része olyan kártyát kapott,akiktől mindent elvettek mégsem irigylem azt aki a tőlük elkommunizált lakásokat megvette a rendszerváltás után,mert nagy részük olyan állapotban van,hogy ugyanaz a lépcső burkolata ma is a lépcsőházban amilyen még a dédapám idején csináltatva lett 1900-ban. És azoktól a lakásoktól teljesen jogosan az állam szabadulni akar,mert nincs pénze fenntartani.
Itt neked kuss a neved ha már lemész prollerbe,bár már más szóra sem méltat.

Hannibal22 2009.09.20. 13:51:30

@belzebubó:" Képzeld, én se kaptam, na és?" Ez a kulcsmondat! És ő beszél irigységről...

Tündér_Lala 2009.09.20. 13:53:34

A helyzet az, hogy az uraknak zavaros a gondolkodásuk és nyilvánvalóan közük nincs a szilárd erkölcsi alapálláshoz, amit egyébként számonkérnének rajtunk.
Először is keverik a morált és a törvényeket. A törvényekbe a külöféle lobbi csoportok (erejüktől függően) morálisan nem igazolható torzulásokat tesznek, amelynek tipikus példája a jogdíj körüli igazságtalan jogszabályok. Bővebben nem fejtem ki, százszor volt róla szó.
Tisztázzuk a sófőrt nem azért kapja a Pm úr, hogy cselédként használaja. A sófőrnek semmi köze a Pm gyerekeinek fuvarozásához, azt a tisztségviselő oldja meg másként. (Analógiaként elküldhetné kimosni is, mi köze hozzá) Kivétel a védett állami vezetők köre, akik családtagjai ugyancsak védendők és biztonsági kockázatot jelentenek.
Ugyanakkor Józsi a sófőr fikázásával nem értek egyet. Őt utasítják különböző feladatok végrehajtására és egzisztenciája kockáztatása nélkül nem válogathat a feladatok között. Ez nem az ő felelőssége szerintem semmilyen szinten.
A Pm úral pedig elszaladt a ló és ő is úgy értelmezte, hogy ő egy méltóság nem pedig a közösség szolgája. Ez a tévedés (túl sokba került nekünk) a fogdában realizálódott.

2009.09.20. 14:17:34

@belzebubó: nem, én cd másolást hasonlítok a szolgálati autó magáncélra használásához. Nem tudom, ti miről beszéltek, de én végig csakis erről, semmi másról. Tudniillik ez ennek a postnak a témája. És ezt szerintem bárki megtenné a helyében. Legalábbis én nem ismerek olyan személyt, aki nem tenné meg. Ennyi.
Nekem minden mutyi, amikor valaki jogosulatlan előnyökhöz jut, akár van rá törvény, akár nem. Na és, ha volt rá törvény? Arra is volt törvény, hogy a zsidókat internálni kell, de rohadtul nem volt mentség senkinek a Nümbergi Perben, erről ennyit.

2009.09.20. 14:27:08

@Tündér_Lala: Egyetértek. A törvények feladata az általános morális értékek következetes és félremagyarázhatatlan leképzése lenne. Kérdés, hogy sikerülhet-e ez, ha maguka törvényalkotók a saját törvényeik felett állnak, és fogalmuk sincs semmilyen morálról? Én olyan nagyon nem csodálkozom a jogszabályok szereptévesztésén, de cinizmusnak tartom, amikor a tocsikmárták arra hivatkoznak, hogy a szerződéseik teljesen törvényesek voltak, tehát az ő lelkiismeretük tiszta. Én az alapvető problémát az emberek egymáshoz való viszonyában látom, hogy az "élni és élni hagyni" valamint az "amit nem kívánsz magadnak, te se tedd embertársadnak" elvek nem működnek, egymásra kizárólag mint a személyes meggazdagodás forrására tekintenek, önzetlen segítségről meg a legminimálisabb mértékben sincs szó. Innentől fogva meg lehet akármilyen törvény... minden elképzelhető esetre úgysem lehet előre törvényeket hozni. :-(

belzebubó 2009.09.20. 14:33:34

@csernaja obca: Jó tehát most jön az IKV lakások privatázációja összehasonlitva a zsidók deportálásásval. Ezt nem kommentálom,mert nem tanulsz."Na és ha volt rá törvény?"-1990-ben hozták,nem a náczi No-ban és nem diktatúrában,hanem a szabadon választott ogy-ben,akiket mi választottunk.

Nekem volt cégautóm,- német magáncégnél,nem közszféra-soha nem használtam nyaralásra és a kollégáim sem. Volt aki elkérte,pl Horváto-ba,mert nem volt sajátja sem neki sem a feleségének, de benzint magának kellett tankoljon bele nem közpénzből tankolt és közpénzen fizetett sofőrt sem vitt magáva.
Érted mi a különbség a közpénz és egy versenyszférában működő cég között?

Egyébként ez a normális hozzáállás a közpénzen fenntartott hivatali autók használatával kapcsolatban. Itt a cikk.
www.origo.hu/nagyvilag/20090805-hetre-nott-a-vallalati-kocsival-vakaciozo-nemet-miniszterek-szama.html
Most sokan buktak meg és nagy volt a közfelháborodás megy tovább a vizsgálat.Irigy németek, mi?

belzebubó 2009.09.20. 14:46:35

@csernaja obca: hát nem úgy tűnt,hogy te ezzel egyetértesz,de amikor már senki sem úgy gondolja mint te ,visszakozol,ami szived joga.

Nem,a poszt arról szól,hogy miután már milláirdos bűnszövetkezetben elkövetett csalássorozatot csinált mindamellett annyira piti volt, hogy még a gyerekeit is a közpénzből fizetett kifutójával hurcoltatta és ment a bérribancával mézeshetekre és szállittatták a többi mszp-s et-k az újságjaikat vele Budapestről.
A pitiánerségéről szól a poszt,aki kifelé játszotta a Csekonicsot, közszolgálat helyett.

"amit nem kívánsz magadnak, te se tedd embertársadnak" elvek nem működnek" -én azért az életemet ennek fényében élem, bármily megdöbbentő és gondolom sokan vagyunk ezzel igy itt.

belzebubó 2009.09.20. 15:09:54

Ezt azért belinkelem,hogy Horizont megnyugodjon :)))

"A kerületi frakcióvezető kiemelte: Hunvald György 2009. február 10. óta a munkahelyére nem jár be, munkát nem végez. Ennek ellenére számára a kerületi önkormányzat havi 742.560 Ft juttatást utal. A börtönben lévő szocialista polgármester tehát a letartóztatása óta eltelt idő alatt összesen 5.940.480 Ft juttatást kapott az önkormányzattól - hangsúlyozta.

Összehasonlításként elmondható, hogy ebben az évben az önkormányzat fűtéstámogatásra 500 ezer, szociális alapú gyermekétkeztetésre pedig mindössze 3 millió forint kiadást tervezett - hívta fel a figyelmet a kerületi frakcióvezető."

félemelet 2009.09.20. 15:20:05

@csernaja obca:
"Persze, százmillió számra elsíbolni a közpénzt az káros, ki kellene találni rá valami jogi mechanizmust, hogy ne lehessen ezt büntetlenül megtenni"

Ezt a mechanizmust már kitalálták. Nem jogi, hanem ideológiai mechanizmus, a "jogi" ennek csak a technikai formája. És úgy hívják: átláthatóság, ellenőrizhetőség, NYILVÁNOSSÁG...

A vélemény-rendszeredben az a súlyos hiba, hogy míg az alaptézis igaz (ti. hogy a magyar nép a mindennapjaiban gyakorlatilag ugyanúgy lop, csal, hazudik - természetesen a maga lehetőségei szintjén), addig az ennek alátámasztására felhozott példáid egy igen nagy része csacsiság (pl. panellakás vásárlás - részletesen elmondom, miért, ha érdekel, bár már elmondták mások is...).

A legfőbb gond viszont az a vélemény-rendszeredben, hogy nem teszed világossá, mit is gondolsz pontosan a hunvaldfélék tevékenységéről - illetve súlyos ellentmondásokba keveredsz egy-egy tevékenység-tétel mentegetése okán.

A legfőbb vitatechnikai mulasztásod pedig az, hogy amikor pl. világosan ellenvetik számodra, hogy nem a kölök iskolába fuvarozása a nagy gond itt (amiről még azt is el tudom képzelni, hogy nem is ütközik jogszabályba), hanem pl. a külföldi "turnék", akkor elspórolod a világos állásfoglalást, így gyakorlatilag 3-4-szer kezdtek bele ugyanannak a témakörnek a vitájába.

félemelet 2009.09.20. 15:28:04

@belzebubó:
Ez nettó demagógia. Nem vagyok otthon a munkajog rejtelmeiben, de a juttatásait vagy a törvény szerint kapja, vagy nem. Ha igen, akkor ennek a felvetésnek semmi értelme, hiszen nyilván nem Hunvald nyomogatja az ENTER-t a börtönből az átutalásaihoz - ha meg nem, akkor sokkal értelmesebb lenne arra rákérdezni, hogy a szabadlábon lévők közül a munkáltató részéről ki ezért a felelős.

Én úgy tudom, hogy Hunvald esetében még nincsen semmiféle jogerős ítélet, így jogi értelemben még ártatlan. A filozofikus kérdés inkább az lehetne, hogy ha jogerős ítélet nélkül börtönben lehet tartani valakit, akkor ezzel párhuzamosan miért nem lehet felfüggeszteni a fizetése utalását is. A szabadságtól való megfosztás ugyanis sokkal keményebb lépés, mint a fizetéstől való megfosztás.

beleszolok 2009.09.20. 15:32:06

Úgy tudom nem is arra hivatkozással akarják leállíttatni a fizetését, hogy le van tartóztatva, hanem azzal, hogy nem végez munkát.

félemelet 2009.09.20. 15:36:52

@belzebubó:
Továbbá: ha már ilyen ostoba összehasonlítgatásokat teszünk tisztségviselők fizetése és költségvetési tételek között - nyilván méllllly morálissss megfontolásból - akkor miért nem vesszük észre, hogy a reláció így is igaz:

XY frakcióvezető úr egyetlen havi fizetése IS (!!!) a fűtéstámogatásra fordítható összeggel mérhető, illetve fél évre számolva az ő juttatásai is mérhetők az egész kerület szociális alapú gyermekétkeztetésre fordított összegével. Ez a reláció miért nem csípi frakcióvezető úr szemét?

Nos, ezt hívják parasztvakításnak. Aki pedig nem paraszt, az ne idézzen be ide diadalmasan olyan érveket, amiket mások parasztvakítás céljával dobnak a köztudatba, lényegében pont azért, hogy a parasztok idézgessék..

belzebubó 2009.09.20. 15:48:42

@beleszolok: igen ezen ügyködnek,jogosan.

@félemelet: sorry téged ignore,mint mindneki más is.

félemelet 2009.09.20. 16:02:00

@belzebubó:
szerinted van szánalmasabb annál, mint amikor valakinek azt reagálod, hogy nem reagálsz? :-D
A meggyőzés helyett alkalmazott kiközösítés már ősidők óta a tufák kedvenc játéka, de ha neked ez áll közel a szívedhez, akkor legalább csináld normálisan, és valóban igonorálj. Tudod, az mindig jobban fáj... ez viszont olyan, mintha csemege pirosarannyal akarnád szétmaratni a nyálkahártyámat...

dézi 2009.09.20. 16:09:57

Hunvald védő alakulat tagjai ma izzitva lettek? :))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.20. 16:10:53

@csernaja obca:

"igen, Marxnak sok mindenben igaza van, így ebben is. Saját példámon is tapasztalom, hogy ha zsírosabb állásban vagyok, könnyelműbben szórom a pénzt (jut is, marad is), mintha éppen 82 nettóból nyomorgok. Szerintem marxot, mint megfigyelőt. társadalomkritikust, közgazdászt, nem kell leírni. Az már egy teljesen más kérdés, hogy Sztálin mit művelt a nevében, szegénynek semmi köze hozzá, rég alulról szagolta az ibolyát."

Nézd, én vizsgáztam Marxból, úgyhogy nem kell bemutatnod nekem. Érdekes módon nálunk a családban az erkölcs és a neveltetés határozza meg a tudatot, és nem az, hogy mennyi pénzünk van. Gyökértelen emberek - amilyen Marx is volt, hiszen nem tudott beilleszkedni, még az állásaiból is sorra bocsátották el - azonban valóban úgy szoktak viselkedni, hogy ha kevés a pénz, összehúzzák magukat, ha meg sok van belőle, még a személyiségük is átalakul.

"igazából az embvereknek nem is a mutyi fáj, hanem hogy nem ők vannak helyzetben."

Kikérem magamnak. Engem például sohasem érdekelt a pénz, ezért is készülök történelemtanárnak, ahol ha sikerül is elhelyezkednem, föl fog kopni az állam. Úgyhogy én csak megélni akarok. Meg mi az, hogy "a zembereknek"? Mi ez a kategória, kire vonatkozik pontosan? Hány ilyen embert ismersz? Mert én kb. egy kategóriára tudnám alkalmazni, és az a Kádár-rendszer cinkos szembehunyására odafigyelők kategóriája. Akik csavaronként lopták szét a gyárat, és akik most csodálkoznak, ha ezért fegyelmit kapnak, mert a biztonsági kamera fölvette őket, a cég meg profitra termel.

"Ha BÁRKIT odaültetsz Szalayné vagy Tocsik Márta vagy Hunwald helyébe, ugyanúgy szemrebbenés nélkül el fogja fogadni a százmilliókat."

Istenem, legalább egyszer írnád le helyesen Hunvald nevét...

"A hőbörgés nem holmi morális meggyőződésből fakad, egyszerű irígység. Morál itt nincs."

Ezt is a magad nevében nyilatkozd.

"Itt nem csak antilop, itt mindenki lop. Hogy golyóstollat meg gémkapcsot, vagy éppen százmilliókat, az csak azon múlik, hogy kinek milyen kártyákat osztott a sors."

Akkor most elmondom még egyszer. Mivel lopni még mindig bűn, ezért azon múlik, hogy ki lop, hogy kit mire neveltek. De aki szeret lopni, na annál tényleg már csak az számít, hogy milyen szinten mozog, és tényleg bejátszhat az irigység. (Rövid i-vel.)

"De egy kicsinyes faszparaszt sem, mint te."

Azért tök jó, hogy valószínűleg anyád korú nőket faszparasztozol le, gondolom így is úriembernek tartod magad, aki persze nem szokott lopni.

"Felőlem a polgármesterek annyit furikáznak, amennyit akarnak, leszarom, pártízezer forintnyi benzin nem tétel, az meg, hogy ezt cégautóval vagy sajáttal teszi, csak formai kérdés, így is, úgyis az önkormányat fizeti, utóbbi még drágább is, mert akkor még az szja-val is megnövekedik."

Te magát az elvet nem érted. De aki maga is pofátlan, hogy érthetné meg mások pofátlanságát...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.20. 16:14:10

@laspalmas:

Engem nem érdekel, hogy milyen gazdag. Engem az érdekel, hogy honnét van a vagyona.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.20. 16:19:02

@laspalmas:

A közjogi méltóságok kategória tudtommal még törvényileg sem szabályozott, és egyszerű közmegegyezésen alapul. Van, aki hozzászámítaná az AB és az ÁSZ elnökét, esetleg az ombudsmanokat, de a szakirodalom általában 5 főben limitálja. Az országgyűlési képviselőkről viszont sehol sem olvastam, hogy közjogi méltóságok lennének, még protokolláris értelemben sem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.20. 16:22:49

@csernaja obca:

Tényleg, ki is felejtettem, ha a főnököd lennék, tuti, hogy a legrövidebb időn belül kirúgnálak, hiszen nyilvánvaló, hogy lopsz.

2009.09.20. 16:30:45

@félemelet: A nyilvánosságnak nincs elrettentő ereje. Három napig hőbörögnek meg háborognak rajta az emberek, oszt kész. Már amelyik, mert ugye olyan is akad, aki a lelke mélyén azt gondolja, hogy "bárcsak én is ilyen *ügyes* lennék." Véleményem szerint egy-két újságcikkecskénél nagyobb elrettentő erejű büntetésektől való RETTEGÉS pótolhatja csak a gondos neveltetésből adódó szilárd moralitást. Gulág, száműzetés, kivégzés... mint Kínában. (Ahol még ennek ellenére is van korrupció.)
Ami meg a személyes véleményemet illeti: nézetem szerint hunvald gépjárműhasználati szokásainak társadalomra nézvést való veszélyessége nincsen, jelentős kár nem mutatható ki ebből kifolyólag. EZÉRT nem tudom elítélni. A többiért meg majd elítéli a bíróság. Egyébként jó volna, ha visszaolvasnál egy kicsit, mert pont a külföldi turnékkal kapcsolatban is világosan állást foglaltam már: szerintem tök mindegy, hogy Hunvald svájcba ment a lotyójával egyszer, avagy a mucsaröcsögei kultúrházba járt volna naponta. Egyszerűen leszarom, ha rendesen végezné a dolgát, felőlem ugyan annyit furikázik, amíg meg nem unja.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.20. 16:31:36

@csernaja obca:

Amúgy megnéztem ezt a wikipédiás cikket, még a wikipédiához képest is trehány. Külön tetszett a "stb." kitétel, meg hogy egy darab forrást sem bírt feltüntetni. Az meg téged minősít, ha wikipédiából tájékozódsz, és ráadásul azon belül is egy ilyen szar cikkre hivatkozol. De hát mit várjon az ember egy olyantól, aki Marxot jó közgazdásznak hiszi...

beleszolok 2009.09.20. 16:35:25

Ugyan már. Ilyen fórumokon nincs meggyőzés. Meggyőződés van csak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.20. 16:35:54

@Horizont:

Megértem, néha pont ezért is jó a net, hiszen így akár százig is elszámolhatok, közben megkajálhatok, stb.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.20. 16:38:34

@csernaja obca:

"És az, de csak az az ember majd azt mondhatja Grünwaldnak, hogy ejnye-bejnye, azért mégsem kellett volna az állami kocsival hordatnod a gyereked a suliba."

De ki az a Grünwald, vagy már zsidózol is?:P

beleszolok 2009.09.20. 17:03:49

Most nem azért, nem tartom magam kicsinyesnek, max pöttyet demagógnak. De szerintem éves szinten sokszorosát autózgatta el az önkori költségén, saját célra a gyermekétkeztetésre szánt összegnek.

Horizont 2009.09.20. 17:55:28

@belzebubó:
Kedveskedsz?.))) Lenyugodtam persze mert egy ilyen szar alak mint a Hunvald és ez az obca nem érdemli meg azt se, hogy elbasszarintsam a vasárnapom. Nem vagyok büszke magamra, de nem bírtam tovább. Pont ez a csernaja típus tud az életben is kiakasztani.Meg lehet nekem mindent írni, mondani, de csak emberi hangon.
Amúgy szomorú vagyok. Itt tart az ország. Jobban fáj, hogy nem tudom már úgy szeretni a hazámat ahogy szeretném. Nem megy ki a fejemből, hogy ezek a botrányok mindenhol több éve tartó folyamatos aljasságok. Eddig nem volt sehol, senki, semmikor aki úgy döntött volna, hogy na ezt már nem....Senki nem figyelt fel semmire? Nem volt ellenőrzés? Nem volt ellenzék? Nem volt felügyelőbizottság? Láttam ma az Echón Gaskót! Ezekről a magas fizetésekről és a FB-ról volt szó (ő is tag) és látni kellett volna azt a sunyi csendességet, hallani az elterelő mondatokat, magyarázkodásokat!
Irigylem a világkörül minivitorlásával 3 évig hajózó fiatalembert Méder Áront! Lélekben már én is elindulnék a magam kis vitorlásán,minél messzebbre, hogy ne is tudnám mi folyik itthon....

2009.09.20. 19:20:35

@Mj: Látom, nagyon keresed rajtam a fogást... keresd csak még! A történelemtanári pályádtól meg nem hatódtam meg, heti 20 órában, 2,5 hónap nyári szünettel 120 bruttós kezdő fizetést szakajtani felelősség nélkül az manapság azért nem számít olyan rossz bulinak. Sokan végeznek ennél komolyabb munkákat kevesebbért! Faluhelyen majdnem mindenki. Úgyhogy ezzel most nem mondtál valami nagyot. :-p Minden esetre ha majd egyszer tanár leszel, meg fogod látni, hogy a kádár csavarlopói kismiskák voltak az új generációhoz képest. A faszparaszt meg faszparaszt, akármilyen a kora és a neme. De ha neked így jobban tetszik: legyen klímaxos 3.14csa! ;-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.20. 19:24:02

@csernaja obca: látom hozzászólásaidból, hogy a "modor" szó számodra ismeretlen.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.20. 19:33:33

@csernaja obca:

Nem érdekel a vádaskodó, ráadásul primitív személyeskedésed. Elég rossz tanáraid lehettek, ha azt hiszed, ebből áll ez a nem is hinnéd mennyire felelősségteljes hivatás, amit bagóért csinálnak, és sajnállak érte, hogy ilyenek a tapasztalataid. Az meg továbbra is téged minősít, hogy ilyen, minden érdemi kérdést kihagyó választ voltál csak képes összekaparni nekem. Tényleg nem tudok mást mondani, csak azt, hogy őszintén sajnállak.

belzebubó 2009.09.20. 20:07:12

@csernaja obca: faszparaszt klimaxos picsa? Ezt Horizontra értetted,jól látom? Te mit meg nem engedsz magadnak? Te nem ismersz se Istent,se embert,se tiszteletet? Ez téged minősit. Itt volt már egy pár proletár, primitiv ember de ekkora még nem, ráadásul nő! Frusztrált vagy mert lenyom Mj mint vak a poharat? Ő igy szokta,ismerjük.Érvekkel,tényekkel,keményen. Ráadásul nő létedre! Szégyelld magad, többé itt remélem senki, soha nem fog hozzád szólni! Én kezdem.

jozicsenko 2009.09.20. 20:13:23

@Mj: szép jó este!

és hagyd, nem éri meg: egy másolt cd-t, bliccelést egyenértékű példaként csak azok az elvakult mszp rajongók hoznak fel, akiknek az az utolsó érv, hogy hát lopnak ezek is, azok is, te is, mindenki

miközben nagyságrendi különbség van a rendszert egyensúlyban tartó fideszes és a mindent bedöntő, eladó, kiárusító mszp-szdsz-es lopás mértéke között is

csernaja: adózott munkából, legálisan, mindent kifizetve élek, ami sok Hunvaldhoz hasonló übertolvajoknak maga a luzerség

a 90-es évekbeli lakáseladásokhoz közöd nincs, kivülállóként nézhetted végig az egészet, max, mert nem írnál ilyen sültbolond dolgokat

avagy: kinek adtad volna el? olyan tőkeerős társaságoknak, akik majd most veszik meg őket és (újra) bevezetve a bérlakások fogalmát, kizsigerelik majd az itthon maradt "proletárokat"?

tőlük mit irigyelsz? hogy nem neked fizetnek lakbért, hanem a saját lakásukban élnek? nem értem azt a dühöt, de ne is kezd elmagyarázni.

jozicsenko 2009.09.20. 20:16:23

@Horizont: Szia!

Hunvald, Verók és a többiek az Obca meg a mi általnunk befizetett adójából éltek ilyen jól, az elmult 8 évben 12.000.000.000 MRD Ft tünt el a semmibe, korábban lazán összedobtunk itt egy kb 2.ezer MRD Ft-os listát, ami a teljes hiány hatoda: és az csak az ismert lopás volt, ki tudja mi van még rejtve?

ha azt nézitek, hogy kb 1,5millió ember fizet itt adót, és termeli meg a többieknek a pénzt áfára, stb, akkor az a fenti 12ezer Mrd Ft-os hiány minden adófizető zsebéből 8 millió Ft-ot vett ki!!!!!!!!!

ha ezt nem érti meg Obca, akkor
1. nem fizet adót itthon
2. neki fizetnek, hogy ilyen hülyeségeket írjon
3. a feleslegesen bezárt Lipótmezőn élt korábban

analfaomega 2009.09.20. 20:41:15

@jozicsenko:
"12.000.000.000 MRD Ft" ???

Horizont 2009.09.20. 21:23:28

Bannolást (vagy mi az istent) kérek!!!!!! Moderálást!!! Hahó!!!
@csernaja obca: Édesanyád

2009.09.20. 21:25:38

@Mj: Menj már a víz alá, 120 bruttó egyáltalán nem "bagó". Az alatt meg nincs diplomás közalkalmazotti fizetés, ismerem és a bértáblát, fenn van az interneten! Nem azt mondom, hogy ezzel ez egy túlfizetett a pálya, de azért nagyon ne ríjjál, mert van, aki egész nap szart lapátol ennyiért, vagy még kevesebbért. Felelősség? Milyen felelősség? Legfeljebb a saját lelkiismeretednek... mert azt, hogy évente egyszer (!), előzetes bejelentés alapján (!) beül a szakfelügyelő az órádra, azt azért rövid póráznak nem nevezném. Őszinte tiszteletem annak, aki ezt a hivatást komolyan veszi, de ez mekkora hányad is?

Hannibal22 2009.09.20. 21:32:17

@csernaja obca: "azért nagyon ne ríjjál, mert van, aki egész nap szart lapátol ennyiért, vagy még kevesebbért." Quis, quod, ubi, quibus auxiliis, cur, quomodo, quando?

Hannibal22 2009.09.20. 21:34:31

@hannibal22: Egyébként ne ríjjanak ők se,tolvajok ők is,ha tehetnék ellopnák a lapátot

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.20. 21:36:05

@csernaja obca: bocs, de egy raktáros kiröhögné a 120 bruttót. az nettóban 87k, ebből élj meg :) ez vidéken sikerülhet is, viszont Budapesten bizony ez az összeg közelít a vicchez, ugyanis közel 40%-kal magasabbak a költségek, mint vidéken. csak úgy mellesleg, mert nem akarlak megzavarni a demagógiában.

2009.09.20. 21:36:07

@jozicsenko: csak annyira nincs közöm hozzá, hogy nektek, gyengébbeknek a kedvéért fentebb belinkeltem róla még egy részletes korrepetációs cikket is. És igen, kurvára irigyelem tőlük, hogy amerikáztak a gulyáskommunista gyárakban, "rászorultsági alapon" az ölükbe pottyant az új építésű tanácsi lakás, amit aztán töredék áron meg is vehettek, most meg elmennek nyugdíjba, és az egész múltbeli, jelenlegi és jövőbeli jólétük számláját a mi generációnkkal akarják megfizettetni, és még hápognak, hogy miért disszidálnak tömegesen a fiatalok. Na vajon miért?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.20. 21:42:15

@Horizont: csak idézném egy korábbi hozzászólásomat az illető ügyében, hogy hadd lássa ő is.
@csernaja obca: "Írásod jellemző stílusjegyét a tantál vegyjeléből és a téli csapadékból képzett szóval lehetne leírni."

2009.09.20. 21:46:23

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Most éppen 82e-ből élek. Bp-en. Mijafranc 40%-al magasabb itt? A villany meg a gáz hatósági áras, a víz és csatorna meg az összes vidéki ismerősömnél drágább, mint itt, a fővárosban! A tesco meg ugyanannyiért ad mindent akár Bp., akár Mucsaröcsöge.
No persze aki távfűtéses panelban lakik Bp-en, az megszívta... de azért szerintem a te 40%-od az igazi demagógia. Talán húsz éve így volt, de ma már rég nem igaz. Egyébként meg a XXI. században már senki sincs röghöz kötve, lehet vidékre költözni, Kecskemét környéki falvakban már 1 guriga körül egész jó parasztházak vannak, oszt másfél óra alatt bármikor behoz a vonat a nagyfaluba, ha netán színházba vágynál, vagy ilyesmi.

félemelet 2009.09.20. 21:48:22

@csernaja obca:
Némileg félreérted azt a szót, hogy "nyilvánosság", illetve visszajutottunk általa a szerintem lényegi kérdéshez: Magyarországon igen nagyon gyerekcipőben jár az, amit "civil társadalmi erőnek" nevezhetnénk. A probléma az, hogy nagyon gyenge a civil szféra visszacsatolási mechanizmusa. Az emberek dühöngenek 3 napig, ahogy te is írod, aztán meg a következő választásokon ugyanúgy megválasztják azokat, akiken korábban dühöngtek. Az azonos idejű visszhang sem nagyon működik. Érdekes paradoxon, hogy ilyen értelemben a Gyurcsány-beszéd után kialakult "zavargásokra" örömmel kellene tekintenünk, mert ennek így kellene működnie minden nagy botrány esetén, ellenben a szóban forgó zavargások formajegyein megfigyelhetők azok a torzulások, amik a nép egészséges visszajelzési mechanizmusából ostoba és vandál bohózatot csinálnak. Az egészséges civil reakciók helyett tehát Mo.-n a kussolás és a törés-zúzás, mint a két legrosszabb véglet közt oszcillál a nép cselekvése.

Egy egészséges társadalomban semmi szükség a "rettegésre" - az állapotok lényegi javulásához bőven elég lenne a "kényelmetlenség érzete" is. A jelen állapotnak csak a krémje az, amit a hunvaldfélék csinálnak - a hunvaldfélék pedig nettó szociopaták. A krém alatti nagy részt viszont az e szempontból tekintve egészséges emberek viszik véghez. Erre írtam korábban, hogy amíg Magyarországon a legundorítóbb spicliség megítélése alá tartoznak olyan teljesen egészséges erkölcsi akciók is, mint pl. az, ha feljelentesz valakit, akiről tudod, hogy adót csal (értsd: tudsz arról, hogy lopja a TE pénzedet is), addig a jelen állapotok nem egy gennyláda réteg machinációi, hanem az egész társadalom moráljának lenyomata. Ma jelenleg bármelyik baráti társaságban fesztelenül mesélhetnéd el, hogy mennyi adót csalsz évente, még csak csúnyán sem néznének rád onnantól - részben azért, mert ők is adót csalnak.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.20. 21:59:57

@csernaja obca: alapból úgy állsz hozzá, hogy saját lakás. már bocs, de én meg nem úgy állok hozzá.
és itt már nagyjából a kalkulációd érdekessé válik.
ha nincs saját lakásod, akkor már annyira nem is szép összeg az a 87k.

félemelet 2009.09.20. 22:00:08

@csernaja obca:
amit a szolgálati autó használatáról írsz, az teljesen téves. Már hogy ne lenne társadalmi veszélyessége? Attól tartok, hogy megtéveszt téged a viccbéli szituáció, ahol valaki nem érti a RÉSZ és az EGÉSZ közti szoros összefüggést, és kéri a benzinkutast, hogy ha egy csepp benzin semmibe sem kerül, akkor legyen olyan kedves telecsepegtetni a kocsija tankját...

Egy csepp benzin ára nem nulla Ft. Ha te egyes lopások nemzeti GDP-re vonatkoztatott "nem kimutathatóságát" a nullával azonosítod, akkor roppant nagy módszertani hibát követsz el...

Egy monacói trip és egy egyben ellopott 100 millió közti mennyiségi (!!!) tényezőt abszolút figyelembe veszi a Btk. a büntetési tételek kiszabásában - mégpedig nem egyenes arányosság alapján. És ez így helyes.

félemelet 2009.09.20. 22:11:14

@csernaja obca:
a budapesti és "vidéki" élet közti költségkülönbség elbagatellizálásánál ugyanazt a hibát követed el, mint a lopások pénzösszegeinek tárgyalásánál. Egyszerűen elhanyagolsz olyan tételeket, amik aktuálisan nem is tűnnek olyan soknak - csak sok van belőlük. Annyiban viszont igazad van, hogy a 40% túlzás.
(A fővárosi ember vidékihez mért magasabb bevételei és a magasabb, de a bevételi szorzótényezőnél valamivel kisebb tényezővel terhelt kiadási oldal járul hozzá olyasmikhez, hogy egy fővárosban van villamos, a 30ezres vársoban viszont nincsen. Gyakorlatilag ez a bevétel-kiadás olló az, ami nagy részben egyáltalán arra készteti az embereket, hogy nagyvárosokat hozzanak létre...)

2009.09.20. 22:16:15

@félemelet: igen, Gyurcsány jó példa! megjósolta Öszödön: "lesznek zavargások. Na és? Majd megunják, és hazamennek." És így is lett, szétverték a tévészékházat meg kocsikáztak egy kicsit a T34-essel, aztán hazamentek, Gyurcsány meg még három évig vigyorgott a parlament ablakából. És ez nem holmi társadalmi erő hiánya. Mijafrancot tudtak volna csinálni vele? Ha az ember nem szégyelli el magát, és nem mond le önként, akkor semmilyen módon nem lehet lemondatni, max felkoncolni. No, ezen kellene változtatni. Mondjuk ki lehetne venni a népszavazásra nem bocsátható kérdések sorából, hogy a kormány mondjon le, vagy ilyesmi. De amíg valamilyen külső kényszerítő erő nem sarkallja a politikusokat arra, hogy a választóik akaratát és érdekeit figyelembe véve kormányozzanak, és választási igéreteiket be is tartsák, addig itt nem lesz változás. Személyeket lehet cserélni, de a rendszer marad. Mert a rendszert egyedül a parlament, az is csak 2/3-os többséggel tudja megváltoztatni, márpedig ők ebben nem érdekeltek.
A feljelentgetés is jó ötlet, Rákosiéknak nagyon bevált, néhány embert elvittek a gulágra, párat látványosan kivontak a forgalomból (pl. Rajkot), a többi aztán kussolt és lapult, dehogy is mertek olyanokat megengedni maguknak, mint ezek, hiszen a szomszéd egyből feljelentette volna őket.

2009.09.20. 22:23:21

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Ha nincs saját lakásod, akkor bp-en el is áshatod magad, ez így igaz. Itt a bérlakás megfizethetetlen, vidéken meg munka nincs, marad az ingázás. :-(

2009.09.20. 22:30:13

@félemelet: konkrétan milyen tételeket bagatelizáltam el a vidéki és fővárosi élet költségeinek összehasonlításakor?
A villamos is jó példa, a vidéki ismerőseim mind többet fizetnek a volán bérletért, mint a fővárosiak a BKV-ért. És azon még potyázni se tudnak, mert a sofőr be se engedi őket a buszba, ha nem vesznek jegyet vagy nincs bérletük. Kemény ám a vidéki élet... oszt mindezzel szemben mi áll? Az, hogy terem pár kiló paradicsom a kiskertben? Nem nagy tétel. :-(
Értem én, mit mondsz a szolikocsiról, de ha dől a ház, akkor nem a vakolat javítgatásával foglalkozom. A szolikocsi sem egy kardinális probléma, ennél sokkal súlyosabb bajok vannak itt, azokkal kéne foglalkozni.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.20. 23:00:00

@csernaja obca: konkrét szituáció, 2 kereső bérli a bérlakást. megoldható Pesten is. a két kereső két raktáros. Pesten lakásra kapásból 75k huss, ebből kb. 50 a bérleti díj, többi rezsi (alacsony rezsis tégla albérletet véve, nem luxus, 1.5 szobás). Namost ez majdnem az egyik fizetés... meg lehet csinálni, de nagyon necces. félretenni, azt meg felejtsd el, nincs miből. Vidéken, ha találsz munkát, akkor a lakás csak 55-60k, de cserébe a fizetésed se 80-90k nettó, hanem 65k. Tehát sajnos saját lakás nélkül vidéken sem fun. Csak ott még az is ott van, hogy lesz-e egyáltalán állásod.

Direkt nem a közalkalmazottból indultam ki, nekik igazából vidéken érdemes elindulni, és úgy szép lassan félre is lehet tenni, mivel a fizetések közel azonosak. Annyi lehet a különbség, hogy pl. egyes pesti önkormányzatok adnak különféle pótlékokat is a bér mellé, konkrétan a XIII. kerületről tudom, hogy ott pár éve volt ilyesmi, és vélhetőleg nem szűnt meg, mivel azt saját erőből biztosították.

Kravver 2009.09.20. 23:01:50

@Horizont:

Ezzel már én is próbálkoztam, kevés (nulla) sikerrel.

félemelet 2009.09.20. 23:04:12

@csernaja obca:
nem tudom, feltűnt-e neked, hogy Gyurcsány - ha nem is vigyorgott annyit ezalatt - de 3 év után mégis távozott a kormányfői posztról... ezt az apró tényt lehagytad az érvedből...

Mélységes tévedés, hogy csakis a forradalom lehet olyan társadalmi jelenség, ami eredményeképpen valakinek távoznia kell...

Bp-vidék téma. Azokat a tételeket bagatellizáltad el, amik túlmutatnak a szimpla létfenntartáson. Mozi, strand, fodrász ésatöbbi...lényegében a szolgáltatások - beleértve a perecet meg a fagyit is a Városligetben. Aki ilyesmikre nem költ, annak Bp valóban egzisztenciális paradicsom - aki meg ilyesmikre is költ, azoknak nem paradicsom, pusztán összességében mégiscsak komoly előnyökkel járó hely.

A hamis az érvedben az, hogy a tej valóban olyan olcsó a Tescóban - vagy olcsóbb! - mint a vidéki ABC-ben, de mondd már meg, hogy a jól szervezett családokon kívül melyik az a réteg, amelyik tagjai nem szaladnak le fesztelenül este 11-kor a sarki non-stopba 140%-os áron megvenni a tejcsikét a pudinghoz?

Én vidéken születtem, ott is éltem 18 éves koromig. Amikor alkalmanként hazamegyek a szülővárosomba, akkor azt mindig a "megyek nyaralni" érzésével teszem, tudván, hogy sokkal kevesebb pénzből hülyére eszem magam lángossal a strandon, ahol a belépőért is eleve kevesebbet fizetek, este pedig pesti csórikámként is jobb csajokat szedhetek fel a dizsiben, mint a helyi menő csávó - köszönhetően annak, hogy amikor a 830 Ft-os koktél kifizetésénél automatikus pesti reflexszel dobok egy ezrest, onnantól látom a pultos arcán, hogy 2 órával később is emlékszik rám... Lehet szelektív és spekulatív vásárlói kosarakat összerakni bizonyos valótlanságok igazolására - csak ezekből a kosarakból pont ezek a tételek hiányoznak.

A kérdést fel lehet tenni sokkal egyszerűbben is... hányszor fordult elő életedben, hogy valamelyik ismerősöd így panaszkodott: bazzeee, hétvégén elmentem Ceglédre. A gatyám ráment erre a vidéki kirándulásra!
hm? :-D

félemelet 2009.09.20. 23:12:29

@csernaja obca:
látod, erről beszéltem... a reakciódból egyértelműen kiderül, hogy még számodra is ekvivalens tett feljelenteni egy adócsalót (értsd: tolvajt), illetve szimpla ostobaságból vagy rosszindulatból besúgni az ÁVÓ-nak. Amíg a magyar ember ítélőképessége nem emelkedik fel olyan színvonalra, hogy meg tudja különböztetni a szezont a fas...fazontól, addig esély sincs arra, hogy meglegyen a normális működéshez szükséges erkölcsi látásmód.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 02:50:50

@belzebubó:

Néha az internet olyan dolgokra is képes, amilyenekre a való élet sem. Például válogatást nyújt abból a gyűjteményből, amihez még a Baross téri aluljáróban vagy Kőbánya legrejtettebb csöveszugaiban sem lehetne szerencsénk. Na, egy "élettapasztalattal" több, kipipálva.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 02:54:10

@jozicsenko:

Láthatod, a továbbiakban hanyagoltam nemcsak a topicot, hanem a gépet is, és inkább a vendée-iak francia forradalom alatti szisztematikus kiirtásáról olvastam, meg megnéztem a Brazil című, nyomokban az 1984-re emlékeztető, borzalmasan elvont filmet, amitől rossz kedvű lettem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 03:02:22

@csernaja obca:

Érdekes olvasnivalók a kommenteid máshol is.

"csernaja obca 2009.09.13 20:31:48
@mityu: sajnálom, ha kisebbségi komplexusod támadt hozzászólásaim olvasása után. Nem tehetek róla, de én már csak ilyen okosnak születtem. Szerintem inkább az a baj, hogy ti, agresszíven buta személyek egyáltalán léteztek. Arról, ha valaki retardált, nem tehet, de ha mindenkit ütni vágni akar, aki nála magasabb szellemi nívón létezik, az egyértelmű jellemhiba. De egy szép napon úgyis leigázom a világot, és akkor rendezem majd ezt a kérdést is, muhahahaaaa! }:->
csernaja obca 2009.09.15 09:33:43
@mityu: sose voltam rossz helyesírásból, sőt, úgy általában mindenben kiemelkedőt alkottam, ami egy kicsit is érdekelt. Igaz, újabban egyre kevésbé érdekel bármi is... túl jó vagyok én ennek a világnak... de ti csak jelentgessétek fel egymást, kis pisisek."

Ezek után én nem is vitatkozom veled, nagyság. De tudod mit, menj el történelemtanárnak, ha ennyire kened-vágod a dolgokat, hogy "javítsd az arányt", aztán számolj be nekünk az első pár hónapról, hogy milyen volt.;-) Ja és amíg el nem felejtem, lehet, hogy nálad a lelkiismerettel való elszámolás csak egy lehetőség, amit vagy megteszel, vagy nem, de tudod, másoknál ez olyan, mint a levegő. Nem tudnak élni nélküle.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 03:03:24

@hannibal22:

Jaj menj már, kár a betűért.:) Apropó, megyek is vissza olvasni.

jozicsenko 2009.09.21. 08:05:26

@csernaja obca: reggelt!

a gulyákommunizmus olyan volt, amilyen, szerencsére vége

amikor az állam minden létező kötelezettségétől megszabadult, akkor nem csak a gyárakat adta el, de a lakásokat is - ugyanolyan piti pénzért, mint a gyárakat

akkor a lakások árai is alacsonyan voltak, de a legjava éppúgy felújításra szorult, ahogy az áram, gáz szolgáltatóink hálózata is...

@analfaomega: fáradt voltam, elírtam:

2002-ben 8-9 ezer Milliárd Ft volt az államadósság, ma 20 körül van -ha hozzáadod, hogy mennyi mindent adtak el (reptér, postabank, m5, stb), akkor 12 ezer milliárd Ft a cehh... :-(

12.000.000.000.000 Ft, milliárd nem kell a végére

belzebubó 2009.09.21. 08:47:28

@Mj: én azt láttam kb. 15 éve, elég depis egy film, de még mindig emlékszem a babaarcokra.

Nem tudom kik ezek a fake nickek, mert tegnap még a női orgazmusproblémáiról irt itt, most meg már arról, hogyan kell felszedni vidéki dizsiben 830 Ft-os koktéllal csajokat. "csórikámként is jobb csajokat szedhetek fel a dizsiben, mint a helyi menő csávó"
Vagy még nem döntötte el?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.21. 09:59:17

@csernaja obca:

Sürgősen vegyél vissza az arcodból, mert kiváglak, mint macskát szarni.

Lehet, hogy a ti köreitekben ez a stílus dívik, itt nálunk nem.

f.m.j. 2009.09.21. 10:01:07

@belzebubó:

csernaja obca egy faszkalapina

2009.09.21. 11:15:23

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: na ja, lakás nélkül vidéken is uncsi. Nem kell elmenni anyu szoknyája alól ameddig össze nem gereblyézte valaki azt a rongyos egymilliót amibe egy viszonylag lakható parasztház kerül, és utána már "fun." (No persze pár évig még minden szabadideje rámaegy az illetőnek a ház körüli javítgatásokra.) Ennél jobb ötletem nincs, sajnálom azokat, akiknek ez átléphetetlen gond, de nem én intéztem ilyenre. Köszönjék a mostani nyugdíjarisztokratáknak, akik szartak mindenbe kádár alatt, ránktolták az akkori jólétük adósságát, és most marnak nagyobb nyugdíjakat, mint sok aktív dolgozó nettó fizetése. :-(

@félemelet: Ez azért van, mert a hatalom despota jellegű, márpedig a despotizmust önként és minden ellenszolgáltatás nélkül támogatni visszatetsző dolog. Minek jelentsem fel az adócsaló ismerőseimet? Hogy a hunvald-félék többet vihessenek? Akkor inkább maradjon csórikámnál, aki nem a 7,5 milliós karórára, hanem a 25e Ft-s gázszámlára spórol!
Gyurcsány önként távozott, ha akart volna, még nyugodtan maradhatott volna, erről ennyit. Bp-vidék téma: szerintem olyan színvonalon, mint vidéken, pesten is ellehet szórakozni kb. annyiból. Nyilván nem a Rióban meg a Mátyás Pincében, de mondjuk a Csiliben és a Buffalo Étteremben.

@laspalmas: rettegek :-p

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.21. 11:49:48

Bizony, ez már csak így megy errefelé.

Itt vagyok az egy gurigát érő házammal, meg a három paradicsommal az udvarba.
Az egyetlen szórakozási lehetőség errefelé, hogy kiülök, azt nézem, hogy nőnek.

A lángos 100forint, nincs mozi, pub, sportcsarnok, szabadtéri, diszkó, színház, étterem és délután 5kor pedig zárnak a boltok.
Arról álmodozom, hogy majd egyszer lesz nekem is egy állásom 82.000...Á nem, az túl szép, hogy igaz legyen... szóval 70k/hóért. Hmmmm, de jó is lenne...

De a legszebb álmom mégis az, hogy ha egyszer átvolánozok a szomszédba, ahol még kocsma is van, és lenne ott egy PestiPista, akinek egy 800forintos mojitoért hanyattvághatnám magam a gyönyörűségtől.

Ha pedig 1000essel fizetne apró helyett, és még azt a 150 visszajárót is ott hagyná borravalónak, hát az már tiszta halivúúúúd, nem is tudom mit csinálnék akkor, de többekközt magam alá pössentenék egyből, az biztos is!!!
De hát itt csak gumicsizmás fickók szoktak járkálni trágyás lapáttal a kezükbe, akik az 5forintosokat gyűjtik a farzsebükbe.

Komolyra véve... Nem unjátok még ezt a Pest vs mindenmás témát? Különösen úgy, hogy olyan fura elképzeléseket is látok itt a vidékről, hogy a hasam fogom, komolyan.
Hogy a nevetéstől-e, vagy a fájdalomtól, azt még nem döntöttem el.

félemelet 2009.09.21. 15:35:59

@cukortartó:
meglep, hogy a gumicsizmás parasztozás elleni vádiratodba pont az én hozzászólásomból került be a legtöbb vádpont, amikor világosan leírtam, hogy magam is vidéken születtem, ott is nőttem fel, illetve ma sem csak a turista templomnézegetés információs mélységeiig fordulok meg vidéken. Továbbá, nem értem, hogyan válik ennyire rémesen pejoratív közléssé az olvasatodban olyan tények egyszerű leírása, mint hogy vidéken olcsóbb a strandbelépő meg a lángos. Most tényleg, hogy kerül a sáros gumicsizma az asztalra?

Különösen fájó, hogy azután vádolsz pesti menőcsávózással, miután tele volt szőve a hozzászólásom öniróniával. Fel nem foghatom, milyen virágokat kellene még beleszőnöm egy-egy hozzászólásomba ahhoz, hogy ne forgassák ki totálisan a szavaimat...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 17:30:44

@belzebubó:

"én azt láttam kb. 15 éve, elég depis egy film, de még mindig emlékszem a babaarcokra."

Nekem túl zavaros volt, a történetnek pedig alig volt váza.:-/ És irritál, hogy ezt a hiányt mindig azzal kerülik ki, hogy "de hiszen ez egy kultfilm", meg "milyen művészi ettől, és csak a prolik nem értik". Mondjuk lehet, hogy tényleg bennem van a hiba, aki a 20. századi művészetért sem rajong.:-/

"Nem tudom kik ezek a fake nickek, mert tegnap még a női orgazmusproblémáiról irt itt, most meg már arról, hogyan kell felszedni vidéki dizsiben 830 Ft-os koktéllal csajokat."

Szerintem a női orgazmusproblémákat is pasi értelemben írta le, úgyhogy szerintem inkább a korai magömlésre utalt.:P De mindegy is, mint kiderült, illusztrációnak szánta.:)

"csórikámként is jobb csajokat szedhetek fel a dizsiben, mint a helyi menő csávó"
Vagy még nem döntötte el?"

Ezeknél sosem lehet tudni - Marx mint közgazdász dicséretén túl már semmin nem lepődnék meg nála -, de én már azt nem értem, hogy miből derül ki, hogy nő.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 17:38:31

@csernaja obca:

Na jó, egy vélhetően utolsó.
Csak úgy összehasonlítás végett: a fővárostól 25 km-re és kb. 1 órányira lévő Piliscsaba kocsmájában most drágult a házmester 160-ról 190-re, a feles 250, a sör kb. 250, a biliárd ingyenes.
Egy fővárosi, ugyanolyan színvonalú kocsmában a házmester kb. 300, a feles 450-500, a sör kb. 280-320, a biliárd vagy százas, vagy óránként átlag 6-800 forint.

félemelet 2009.09.21. 17:44:03

@Mj:
egyik szemem sír, a másik meg zokog állapotban követem a hozzászólásaimból származó részletek útját mások hozzászólásaiba. De most jut eszembe, hogy te öndeklaráltan turista vagy itt - miért is kellene hát tudnod, hogy melyik dolgot ki, mikor és miért mondta? Értsd: kit alázol éppen önfeledten, miért, vagy egyáltalán a kit és miért kérdéskör között van-e egyáltalán bármiféle összefüggés...

Kezdd már el picit szégyellni magad...

Kravver 2009.09.21. 17:47:20

@félemelet:
Hagyd már, ez neki a stílusa.
Pázmányos bölcsész.
Itt bejön.

félemelet 2009.09.21. 17:53:43

@Kravver:
a megerősítő hozzászólásod felesleges tartalmainak elutasításával párhuzamosan könyveltem hozzászólásod gesztusértékét... :-D

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.21. 17:57:19

@félemelet:

Azért, mert mindent magadra veszel.
Én tőled a ***150pénz-borravalóért-én-vagyok-az-isten-császár-a-pultosnál- És
-Ha-villantok-egy-ezrest-a-vidéki-luvnyák-csak-úgy-borulnak-utánam**** részt jegyeztem meg.
Hát, mit ne mondjak, érdekes.

Btw jobb helyeken a pincérek-pultosok mindenkire emlékeznek, legalább egy estére. Pénztől függetlenül, már csak praktikus okokból is.
Sokan csak annyit mutatnak/szólnak oda, hogy "Még egy kört, léccci!", és akkor nem árt tudnia, mi a helyzet.
Ezt se kéne magadra venni.
A 16éves kiscsajok meg a világon mindenhol elájulnak bárkitől, aki egy fokkal szebb az ördögnél, és már nem zsebpénzből él.

Ja, tényleg, meg a ***Pestre-kell-járni-ha-színházat-meg-kultúrát-akarsz*** -os rész.
Nálunk is van 3, ebből egyik Nemzeti, és kábé 6-8színjátszó csoport, beleértve a németeket, és a fősulisokat, akik különböző helyeken szoktak fellépni, 1+1mozi, kábé féltucat említésre méltó kávézó, bár, söröző, éjjelnappali;
meg amit én már láttam belülről, kiállítóterem...
De ebbe bele se menjünk. Tényleg már többedszerre kéne lejátszanom ezt a "vitát". Itt kultúraként úgyis csak azt lehet nézni, hogyan nő a paradicsom, meg elég meleg-e a víz a strandon.

Egyébként a strand az ingyenes, ha ez számít.

A gumicsizmás5forintos-ganajos gereblyés(lapátolós) ötletet nem tőled kaptam. De azért itt minálunk a Helyi Menő Csávók már csak ilyenek, na!

Sííva 2009.09.21. 18:09:04

Tovább folyósítják az ex juttatásait. Hír Tv

Hannibal22 2009.09.21. 18:12:14

@Mj: Azt Liberté óta tudom,hogy sörbarát vagy.Elárulod,hogy a "feles" az mit takar nálad?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 18:26:12

@félemelet:

Még mindig nem érdekelsz, picinyem, ahogy itt másokat sem. De kösz a tanácsot, szégyellem is magam, hogy képes vagyok ilyenekkel vitatkozni, mint te, ahelyett, hogy valami értelmes dologgal foglalkoznék. A turistás dolgot egyébként folyamatosan félreérted: arra céloztam ugyanis, hogy a te X oldal hosszúságú vitádat Y-nal lusta vagyok visszaolvasni, egyszerűen azért, mert nem érdekel. Így nem meglepő, hogy ezek után az olyannyira óhajtott állásfoglalásomat is nélkülöznöd kellett a vitádban, hiszen nem fogok olyan vitában bárki mellé is állni, amiben nem vagyok tájékozott. Úgyhogy mea maxima culpa, de továbbra is hanyagolnálak, van itt elég szimpatikus, érdekes és értelmes ember, hogy inkább velük foglalkozzak, amíg gépnél vagyok.

félemelet 2009.09.21. 18:26:47

@cukortartó:
az én arányérzékem azt észleli, hogy a 4 bekezdésben taglalt kifejtős részből szerény személyem kapott 2 teljes bekezdést - és a lángost is gyanúsan én emlegettem sokszor.

De a lényegről: nem is az arányok itt a lényeg, hanem hogy könnyűszerrel összepartfisozol 3-4 embert egyetlen szemeteslapátba. Hadd fájjon már nekem, hogy mások általam nem osztott érv- és nézetrendszereivel pöckölsz egy platformra.

Az is hadd fájjon már nekem, ha egy "tegnap szerelmeskedtem a feleségemmel" formájú mondatot úgy idézel be, hogy "tegnap szétkúrtam egy bajszos lotyót". Nem észleled, hogy picit gyanúsan öncélú a szinonímaszótárad? :-)

A kezdő mondatod az, hogy "mindent magadra veszel!" - a dolog pont fordítva történt: te vetted önérzetesen magadra olyan állításaimat, amik se nem voltak annyira pejoratívak, se nem szóltak személy szerint rólad.

Részemről szent a béke...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 18:29:46

@Kravver:

Te nem unod még ezeket a játszmákat?

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.21. 18:30:25

@félemelet:
"Az is hadd fájjon már nekem, ha egy "tegnap szerelmeskedtem a feleségemmel" formájú mondatot úgy idézel be, hogy "tegnap szétkúrtam egy bajszos lotyót". Nem észleled, hogy picit gyanúsan öncélú a szinonímaszótárad? :-)"

He?
Mi bajod van???
Ki kinek a feleségével, vagy mi?
Hát ezt tutira nem nekem szántad, hiába van az én nevem az elején.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 18:30:35

@félemelet:

Na, végre egymásra talált a két "láncvégi helyzetű".:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 18:33:25

@hannibal22:

Inkább fogalmazzunk úgy, hogy a minőségi alkoholos italok barátja.:) (Múltkor pl. otthagytam egy fél Drehert, mert olyan savanyú volt, mint az ecet.) A feles lehet pl. 4 cent pálinka, Jäger, Unicum, Hubertus, vodka, effélék.

Hannibal22 2009.09.21. 18:37:38

@Mj: Köszi,szóval szinte mindent lefed:) Megittál egy fél Drehert annak ellenére,hogy olyan savanyú volt mint az ecet?:) Bocs!

félemelet 2009.09.21. 18:37:54

@Mj:
félreértesz... kifejezetten kívánatosnak tartom személyem általad való hanyagolását - de ezt olyan formában kérném teljesíteni, hogy az általam leírt mondatok idézgetését is hanyagold (főleg attól tartózkodj, hogy az én mások által hatszor átplasztikázott mondataimat más szájába adva alázd az illetőt...) máskülönben újra és újra megszólítasz.

(Ui.: még egy kérésem lenne, de ez már tényleg szabadon választható: ha egy mód van rá, mellőzd már az olyan kisdedóvóból magaddal rángatott érzelmi "vita"-paneleket, mint a "Pistike, téged senki sem szeret itten!" Panelnek primitív, érzelmileg infantilis, tartalmilag pedig hazugság. Szóval, megnyilvánulásaidban a virtuális "mi" helyett javaslom az "én" személyesnévmás használatát... ha másért nem, merő óvatos önmegtartóztatásból... Köszike..)

Kravver 2009.09.21. 18:42:33

@Mj:
De.
Jeleztem is, hogy felejts el, látom nem sikerült értelmezned.

Sörkedvelő vagy? Nem baj, ha rólad az utcánk végén lakó félhülye vénasszony jut az eszembe, aki mindig sörösüveggel a kezében szarja össze a macinadrágját?

Egyébként mikor szoptál utoljára?

Csak hogy két, a tieidhez hasonló relevanciájú és kedveskedő kérdést tegyek fel én is neked zárszóképp.Nem szükséges válaszolnod, édeske.

félemelet 2009.09.21. 18:43:44

"este pedig pesti csórikámként is jobb csajokat szedhetek fel a dizsiben" vs. "Ha-villantok-egy-ezrest-a-vidéki-luvnyák-csak-úgy-borulnak-utánam"

Megvan mire írtam az előbbi feleséges példamondatot?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 18:55:53

@hannibal22:

Igen, mert először azt hittem, hogy bennem van a hiba.:) De aztán megkóstoltam más Dreherét is, és az is ugyanolyan pocsolya volt.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 18:57:05

@félemelet:

Nem tűnt fel, hogy itt mindenki téged ignorál, tehát nem biztos, hogy velem van a baj?:D

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.21. 18:57:49

@félemelet:
"Megvan mire írtam az előbbi feleséges példamondatot?"
Nincs.
Még mindig nem érdekel, van-e bajsza a feleségednek, és hogy mit csináltok.
Egészségedre.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 18:59:04

@Kravver:

Még mindig magadat minősíted, főleg ezzel a sértődékeny, személyeskedni próbáló hangvételeddel. De ha te szeretsz önmagadnak beképzelt dolgokon idegeskedni, én nem vonom meg tőled a mazochista örömöt.

Kravver 2009.09.21. 19:09:20

@Mj:
Príma.
Akkor ignoráljál kérlek.

félemelet 2009.09.21. 19:35:42

@cukortartó:
oks, akkor elmagyarázom. X ír valamit, amit te a mondandója tartalmának megfelelő - és elvárható - értelmezésének hiányában zsigerből bedobsz egy annak nem megfelelő kategóriába. Később, amikor egy kritikára reflektálva e tettedet próbálod igazolni, előveszed X egy mondatát, önkényesen kicserélsz benne szavakat, elhagysz belőle, illetve hozzáadsz, tehát létrehozol egy mondatot, ami e manipulációk folytán TARTALMÁBAN is(!!) elveszíti analógiáját az eredeti mondattal - végül pedig diadalmasan felmutatod a köznek (és persze önmagadnak is): "ezt mondta X!"

Nem arról van szó tehát, hogy nem szó szerint idézel. Azzal sincs baj, ha szarkasztikusan kisarkítasz egy vitában egy-egy idézett mondatot - ez teljesen elfogadott módszere a normális vitakultúrának. Az viszont már baj, ha az eredeti mondatot annyira eltorzítod, hogy tartalmában teljesen más értelmet nyer. Tartalmilag csonkítod meg a mondatomat, ha kiveszed belőle a "pesti csórikámként" kifejezést, és a menőcsávós "villantok" szót teszed bele helyette, vagy ha a "jobb csajok"-at "vidéki luvnyák"-ra cseréled. Amivel vádolsz - a vidék fikázását - csak a te általad kreált mondat tartalmazza, az én eredeti mondatom nem. (Egyben érdemes észrevenni, hogy nem véletlenül ezek a részek cserélődtek az eredeti mondatban: a te értelemmel bíró agyad maga volt az, ami észlelte az eredeti mondat nem elégséges voltát a kritikád igazolására, így egyszerűen kreáltál egy mondatot, ami már elégséges ehhez - csak közben elsikkadt az a szempont, hogy ez már nem az én mondatom, tehát borul az egész...)

félemelet 2009.09.21. 19:49:55

@Mj:
egy igen gyakori, kártékony és bosszantó érvelési hibáról. Sokszor hallani olyasmit, hogy amikor megkritizálnak valakit, akkor azt dobja vissza, hogy "én ilyen vagyok!" - meglepő módon ez rengetegszer elhallgattatja a kritikust, nem tud mit mondani erre a riposztra. A dolog úgy működik, hogy ez a visszavágás lényegében intoleranciával vádolja vissza a kritikust, illetve azt sugallja, hogy az önbevallás nyíltsága eleve érvényteleníti a megkritizált tulajdonság kritizálhatóságát (értsd: amit egyértelműen és büszkén ismer be valaki, az nyilván nem lehet jellemhiba).

Te önfeledten írod le, hogy lustaságból nem olvasod el mások hozzászólásait - és amint leírod ezt, elömlik benned a jó érzés, hogy nem, csak hogy önkritikát ismerő személyként tűntetheted fel magad, de egyben bagatellizáltad is e jellemhiba súlyát.

Én azt a módszert találtam ki, az "én ilyen vagyok!" típusú riposztok ellen, hogy azt mondom rá: hát akkor ne legyél ilyen, bazmeg...vagy ha ilyen maradsz, akkor szégyelld magad emiatt.

Jelzem, a lustaság szerepel a keresztény dogma által felsorolt főbűnök közt... Mondd csak, te keresztény vagy esetleg?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:04:49

@félemelet:

Nahát, most mégse ignoráljalak?:)
Bizony, szégyellem magam emiatt, de most komolyan. Pont azért is, mert tudom, hogy ez a hét főbűn egyike, és mert igyekszem a keresztényi viselkedésnek ahol lehet, eleget tenni. Ezzel együtt rengeteg bűnöm van, ami bizony nem bagatel dolog, még akkor sem, ha tudjuk, hogy az ember eredendően hajlamos a bűnökre. A lustaságom viszont itt még azzal is párosul, hogy így is túl sok időmet áldozom erre a blogra - ami megint bűnös dolog valahol, mert a hivatásomhoz sokkal inkább hozzátartozó dolgokkal is foglalkozhatnék -, tehát szelektálnom kell. És ez bizony azzal jár, hogy a számomra szimpatikusabb emberekkel több időt igyekszem tölteni, a borzasztó hosszú, engem annyira nem érdeklő viták olvasásával pedig kevesebbet. Innentől kezdve sajnos nem tudok úgy foglalkozni veled, ahogy itteni régebbi ismerőseimmel. Viszont megvan az a tulajdonságom is, hogy mindig adok esélyt a másiknak akkor is, ha már egyszer jogosan vagy jogtalanul pálcát törtem fölötte. Tehát ha tényleg beszélgetni szeretnél velem, állok elébe.

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.21. 20:18:43

@félemelet:

Most akkor ha Pesten kívül fizetsz egy mojitot, és még az aprót se kéred el,
te leszel a vezérhím a sok HMCS tschóró tanyasi paraszt közt, vagy nem?

Igen-Nem, Igen-Nem, Igen-Nem?

félemelet 2009.09.21. 20:27:55

@Mj:
pszichológiai tankönyvekbe lehetne idézni a soraidat az elhárító lelki mechanizmusok témakörénél - bár inkább illene a www.megmagyarázom.hu portál címlapján.

Kedvenc részeim lelki nemességed undorkeltő vázolásából:
"túl sok időmet áldozom erre a blogra" - értem hát... nem te áldozod fel a blogot öncélú ad hoc unaloműző csevejre, hanem te áldozod be önmagadat a blogért - és önmagadat nem kímélő áldozatod a blogért még lelki vívódásokat is okoz neked... szent vagy!
"Viszont megvan az a tulajdonságom is, hogy mindig adok esélyt a másiknak akkor is, ha már egyszer jogosan vagy JOGTALANUL pálcát törtem fölötte." - ó milyen nemes, ó milyen önfeláldozó... :-D "MÉG AKKOR IS" eséllyel ajándékozod meg a másikat, ha jogtalanul törtél pálcát felette...

Én biza menten javasolni fogom a boldoggá avatásodat... arcpirító, hogy egy ilyen jellem, mint te díjazatlan ismeretlenségben kénytelen tengődni ennyi embert próbáló lelki vívódás közepette...

Összefoglalva: hányok...

félemelet 2009.09.21. 20:32:46

@cukortartó:
éppen most magyaráztam el neked egy téves vitamódszer klasszikus buktatóját - erre felteszel nekem tök ugyanarra a tufa sémára egy újabb tufa kérdést vezérhímmel meg csóró tanyasi parasztokkal fűszerezve... Most tényleg, ilyen helyzetben mi a franccal lehetne téged meggyőzni?

(Nyelvi logikai válaszom: NEM.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:37:32

Ja, kihagytam egy fontos kérdést: ezek után tulajdonképpen mi a célod, mit akarsz tőlem?

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.21. 20:39:01

"Nyelvi logikai válaszom: NEM."

Jajó.
De akkor miért hazudgálsz?

félemelet 2009.09.21. 20:46:40

@Mj:
semmi mást, mint kellő határozottsággal és büszkeséggel fellépni az emberi hülyeséggel és aljassággal szemben...

Kravver 2009.09.21. 20:50:28

@félemelet:

100/100.
(Ez csak egy megerősítő hozzászólás minden felesleges tartalom nélkül, pusztán gesztusértékkel.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:50:40

@félemelet:

Nagyszerű, éppen ezt is szeretném beépíteni majd a tanítási gyakorlatomba, tehát ebben a tekintetben azonosak a céljaink. És az is érdekes, hogy eddig éppenhogy túl erősnek mondták mind a büszkeségemet, mind a határozottságomat, ami sokszor inkább negatívum, mint pozitívum.
De tényleg elszomorít az előző, nekem címzett kommented, mert tényleg őszintén gondoltam.:(

félemelet 2009.09.21. 21:03:56

@cukortartó:
oks, akkor elmagyarázom ezt is... A kérdésedben az az intellektuális szempontból aljasan manipulatív húzás, hogy IGEN/NEM választ akarsz kikényszeríteni - nyilvánvalóan az IGEN választ remélve, hiszen az a téves nyelvi logikai reményed, hogy ha egy kérdésre valaki igennel felel, akkor egyben igennel erősíti meg a kérdésbe öncélúan belepakolt ostoba állításokat is.
A kérdésed valójában nem egyetlen kérdés. A kérdésed valójában két kérdés, és így hangzik:
"Aki vidéki, az szerinted egyben HMCS tschóró tanyasi paraszt ÉS ha Pesten kívül (értsd: vidéken) fizetsz egy mojitot, és még az aprót se kéred el, te leszel a vezérhím a vidékiek közt?"

A nyelvi logikai válaszom lényegét sem értetted meg. Ezt is elmagyarázom... Mivel egy több állítást ÉS logikai viszonyban tartalmazó kérdésre csak akkor érvényes az IGEN válasz, ha mindegyik benne szereplő állításra IGEN a válasz, a válaszom NEM volt.

Ugyanígy NEM lenne a nyelvi logikai válaszom a következő kérdésre is:
"Egyetértesz a szőke hajú Hunvald szigorú börtönbüntetésének javaslatával?" - NEM! (Nyilván azért nem, mert Hunvald barna hajú, tehát a mondatba foglalt egyik állításra NEM a válaszom, csak a másikra IGEN, ám a logika szabályai szerint az egész kérdésre NEM a válasz. Nap mint nap találkozom ilyen manipulatív kérdésekkel, és mivel az iskolában nem igazán fordítanak hangsúlyt a logika nyelvi vonatkozásainak oktatására, az ilyen kérdéseket "a nép" simán benyalja a kérdezőtől (általában politikusoktól, meg porszívóügynököktől..) másrészt abban a másodpercben várható egy másik okos CAPS LOCK-os üvöltése, hogy "te állat! szerinted a Hunvald nem bűnös???!!!")

Merengj el ezen picit...

félemelet 2009.09.21. 21:08:36

@Mj:
minél őszintébben és komolyabban írtad, amit írtál, annál több a répa a hányásomban...

Ne törd magad, a csöndeskedő sunyi ájtatosság belőlem sosem fogja kiváltani a "na jó, azért még szeretlek!" érzését. Ennek okaként azt a párhuzamot nevezném meg, hogy míg a lustaság szerepel a főbűnök közt, addig a hülyeség - nem meglepő módon - nem. Tehát míg a hülyének bármikor gond nélkül meg tudok bocsátani, addig a lustaságát relativizáló sunyinak nem...

Kravver 2009.09.21. 21:13:27

@félemelet:
Súlyos percek óta 'azon' a vadászos viccen jár az agyam. :D
cukortartó, cukortartó ... minek is jársz te ide?

"a csöndeskedő sunyi ájtatosság " ----- ez a 100/100, az előbb elkapkodtam kicsit

félemelet 2009.09.21. 21:23:23

@Kravver:
legyen 1000/1000, úgyis helyiértékenként haladok fölfelé...

(Most semmi önirónia nem jut eszembe, amivel tompíthatnám a köztünk kialakuló heves 69-nek legalább csak a látszatát...)

f.m.j. 2009.09.21. 21:24:08

@Kravver:

nem figyelsz eléggé te kis nyalis, ezt Mj-nek írta, de mindegy...

Kravver 2009.09.21. 21:26:43

@félemelet:
Nemgáz.
Még mindig kevésbé gány, mint a másik poszton MJ vs Ylion véget nem érő dürgéssel egybekötött násztánca és feltárulkozásuk egymásnak.
Most azt olvasom épp. Zseniális
Biztos megfogalmazódna ahhoz is pár gondolat benned, ne fogd vissza magadat, ha kérhetem.

Kravver 2009.09.21. 21:28:24

@mókusfüles bukósisak:
Nagyon is figyelek, ÉPPEN EZÉRT járt a 100/100. Szép, pontos, találó jellemrajz.

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.21. 21:28:37

*rángatja a cipzárt a táskáján* *Đ[#!<đ&#]Ä@

A válasz, az lett a manipulatív, nem a kérdés. A kérdés egyszerűen annyi volt, hogy: Igen, vagy Nem.
Szóhasználattól függetlenül nagyon is jól értetted, hogy gondoltam.

Ennyire is voltam kíváncsi. Egy szóra.

Nem pedig--egy kicsit igen, viszont annyira azért mégse; egyébként is attól függ; meg egyáltalán, hogy gondolod?;
ha olyan értelemben vesszük, akkor talán, de inkább nem is; amúgy meg tudtad, hogy bajsza van a páromnak, és a Hunvald nem szőke?; tulajdonképpen lehet, de szemantikai szempontból vannak még itt vitás kérdések....-

Istenem, a lányoktól még meg szoktam ezt a K.P.-szindrómát, és ha kell, türelmesen végighallgatom, legfeljebb sóhajtozok nagyokat, de neten hálistennek lehet scrollozni.

f.m.j. 2009.09.21. 21:33:27

@Kravver:

de nem cukortartónak írta, te kis nyalis...

Amúgy meg féltékeny vagy, hogy zavar ylion és Mj "dürgése" ? :)

Kravver 2009.09.21. 21:36:30

@mókusfüles bukósisak:

Jajj, mit nem értesz? Az idézett kommentem felső része foglalkozik cukortartóval, az alső része pedig egy különálló gondolat. Új bekezdés, ha tetszik.

Ja, baromi féltékeny vagyok, szeretnék inkább én répát hányni 3 percenként :-/

félemelet 2009.09.21. 21:40:47

@cukortartó:
sajnálom, de nem vagyok birtokában annak a kommunikációs nyelvnek, amiben a "szóhasználattól függetlenülve" lehet egy állítással kapcsolatban igent vagy nemet mondani.

Az olyan kérdés, ami annyi, hogy igen vagy nem, így néz ki: "Igen vagy nem?" - e kérdésre pedig ez a válaszom: "317!"

A többit sajnos nem értettem... a "K.P."-t sem...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 21:57:36

@félemelet:

A "minél" szónak itt nincs értelme, ugyanis szimplán őszintén és komolyan írtam. És őszintén nem értem a reakciódat. A lustaságomat hol relativizáltam? A lustaság abszolút, hiszen abból áll, hogy valamit nem teszek meg, amit megtehetnék, vagy nem akkor, amikor azt kellene. Tehát lusta vagyok akkor, amikor a kötelezettségeim kárára vastagbőrözöm, és lusta vagyok akkor, amikor a Vastagbőrön belül is válogatok, hogy mással is foglalkozhassak. De szerintem az összes bűnömet bevallhatnám tételesen, és te még akkor is álszentnek minősítenél. Csak tudnám milyen jogon, amikor ez egyrészt nem számonkérő bizottság, másrészt én sem boncolgattam a te vélt vagy valós hibáidat, mert mi közöm nekem hozzá, amikor nem is veled vitatkoztam, hanem csernaja obcával.
Egyszerűen az alapokat nem értem veled kapcsolatban. Adott egy vita - ahogy majdnem minden topicban a blog létezése óta, és ezek jelentős százalékát nem követem nyomon -, amit te lefolytatsz valakivel. Adott vagyok én, aki a vitapartnerednek szól, hogy pontosítson egy adatot, mert a legfrissebb kommentekre nézve szemet szúrt egy szerintem nem jó évszám. Aztán elkezdünk vele a szőrszálhasogatásról beszélgetni, kb. 6 komment erejéig, de a vitapartner elmegy, a vitát félbehagyva egy apró nézeteltérésnél. Aztán hirtelen belép az a szál, hogy egy számomra vadidegen ember - ez te vagy - rám parancsol, hogy az általam el sem olvasott, tengernyi hosszú vitában foglaljak állást, amihez semmi közöm, hiszen én egyetlen évszámra reagáltam. Na ezt nem értem, hogy minek, megerősítés kell neked, vagy micsoda? Vagy ha nem helyes az általam vázolt verzió, akkor hol hibádzik?
Ennek a tetejébe még olyan jelzőket is kitalálsz rólam, hogy a hajam égnek áll, de azt már nem magyarázod meg, hogy mégis honnan, milyen mondatokból jutottál olyan következtetésre, hogy például relativizálnám a lustaságot, amikor éppen kétszeresen súlyosnak tituláltam. Ebből a tézisből kiindulva pedig olyan gondolatokat írsz le, hogy az az érzésem támad, hogy még maga az ördög is ártatlan, erkölcsös kisfiú hozzám képest. És itt pláne nem értem, hogy mi a célod, mert a másik megértése biztos nem, maximum a megsértése.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:00:13

@Kravver:

Ha azt kéred, hogy ignoráljalak, annak az is a feltétele, hogy ne próbálj ízléstelenül sértegetni. És ha már ennyire tepersz félemelet barátodnál, nem értem, hogy miért zavar, hogy én kivel és hogyan beszélgetek. Előre is köszönöm a megértést.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:01:29

@Kravver:

De azért számon kéred rajtam, hogy 10 mondat után ne ítéljelek meg. Úriember.:)

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.09.21. 22:01:42

@félemelet:
Szólásmondás: Jár a szája, mint a Kácsa Pi...*khm*hátsója.

Érted, jobbra-balra, de egyenesen véletlenül se.
Öregapám szokta volt mondani a mamikákra az utcából, akiktől még azt se szabad megkérdezni, hány óra, mert utána egy fél délelőttön át ácsoroghatsz velük, addig mondják a magukét. De a kérdésedre választ sose kapsz.
Hátt..

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:02:45

@Kravver:

Azért az már tényleg gáz, hogy még félemelet szóképeit is másolod.

Kravver 2009.09.21. 22:03:05

@Mj:
Kértem, hogy ignorálj, (kb. ne szólj hozzám.)
Másokkal meg hadd beszélgessek arról, amiről akarok, nem gond?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:04:24

@Kravver:

Te tényleg nem értesz a jó szóból. Ha te a szádra vehetsz, én is a számra vehetlek téged. Majd maximum nem fog kisárgulni neked.

félemelet 2009.09.21. 22:13:00

@Mj:
a lustaságodnak nem a tényét vagy a mértékét relativizálod - hanem az erkölcsi megítélését. Jópárszor leírtam, hogy mire gondolok, miért sokkolsz hát ezzel az álértetlenkedő áldozati könnyezéssel?

Közismert trend, hogy hogyan vált a bűn megvallása katolikus körökben szinonímájává a bűn megbánásának. Félek, te sem igazán érted a kettő közti különbséget.

Állásfoglalás témában megcsalnak az emlékeid - illetve helyenként szándékosan hazudsz.

Répa...

Kravver 2009.09.21. 22:20:08

@Mj:
Úgy látom, te nem értesz a szóból.
Ne írogass nekem.
Köszi.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:30:42

@félemelet:

Tényleg próbáltalak megérteni, tényleg türelmes és őszinte voltam, és nem, nem és nem, semmi előrehaladás. Nem vagy hajlandó kiszállni a rágalomhadjáratod körhintájából, nem válaszolsz a kérdéseimre, és most még meg is spékeled azzal a sértéssel, hogy hazudok. Bármit mondok, te kitalálsz újabb és újabb rágalmakat, amiket még nekem kellene megbánnom, ahelyett, hogy nyitott lennél azok cáfolatára, vagy még helyesebben az eredetileg föltett kérdéseimre. Tényleg nem értem, hogy mit vársz tőlem és milyen jogon, pedig próbáltam kideríteni, úgy látszik, sikertelenül. Úgyhogy én a továbbiakban tényleg nem vagyok kíváncsi a fröcsögésedre, és sajnálom, hogy ennyi időt kidobtam rád, teljesen fölöslegesen. További jó szórakozást Kravverral!

félemelet 2009.09.21. 22:42:18

@cukortartó:
te annak a nyakas és öntudatos parasztgyereknek (ha jobban tetszik, annak az amerikai kisvárosi redneck-nek - "most akkor lelőhetem, vagy nem, biztos úr?!" - az archetípusa vagy, akinek szent meggyőződése, hogy ami 3 szónál hosszabb, az ab ovo hazugság és zsidó okoskodás. Szintén öncélú okoskodás minden, aki nem hajlandó szolgaian belesimulni az önkényesen összefércelt IGEN-NEM koordináta-rendszeredbe.

Volt szerencsém elolvasni a "mivel töltöttem iskoláséveimet" jeligére készült önvallomásodat - ez némileg helyre teszi, hogy miért nincs még esélyed sem megérteni a korábban konstruált kérdéseddel kapcsolatos nyelvi-logikai ellenvetést, sőt azt is világossá teszi, hogy miért hiányzik belőled ennek megértésének még a szándéka is.
(A karaktered mintapéldányával olyan 5-6 éve találkoztam, aki kifejtette, hogy a KRESZ ostoba lózungok és szájtépések gyűjteménye, hiszen ekvivalensen összefoglalható ez egyetlen mondatban is: "mindenki a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban jusson el az úticéljához".. :-D)

Sajnálom, újat a témában nem tudok neked mondani - egyszerűen két különböző intellektuális világban mozgunk. A magamét pedig azon felbátorodva érzem felsőbbrendűnek, hogy míg én átlátom a te intellektuális világod mozgatórugóit, és egészen pontosan rá tudok mutatni, hogy melyik kérdésben hol tévedsz, addig te láthatóan még csak az ellenvetéseim tartalmát sem fogod fel, nem hogy ítéletet tudnál alkotni azok igazságáról vagy hamisságáról.

Meglehet, felnőtt fejjel első lépésként el kellene rugaszkodnod a Pitagorász-tétel, mint az ún. "matematikai probléma" bonyolultsági szintjéről - és ha már olyan kategóriákat vágsz a fejemhez, mint "egyenesség", keserű szájízzel kérlek meg, hogy - ha időd engedi - vázold fel nekem a tér-idő gravitációs görbületét az általad igen kedvelt kapa-karalábé koordináta-rendszerben...

félemelet 2009.09.21. 22:45:39

@Mj:
azt az időt nem rám dobtad ki, hanem önmagad önérzeti megdicsőülésére. Hogy eme áldozatod nem hozott gyümölcsöt, annak nem az én negatív jellememben kell keresni az okát.

Megpróbálok egyértelműen fogalmazni: az égvilágon semmit nem várok tőled...

Kravver 2009.09.21. 22:53:58

@félemelet:
A répa szándékosan maradt le ezúttal?
(csak kérdezem)

Kravver 2009.09.21. 22:58:20

@félemelet:
Francot.
Dolgozom közben.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 23:23:00

@félemelet:

Miféle megdicsőülés, anyám?! Te egyszerűen beképzelsz magadnak olyan dolgokat, amelyek az elméd határain túl nem léteznek. Sematikus embertípusokat vázolsz fel magadnak, amelyeket telitűzdelsz számodra negatív jellemzőkkel, majd ezeket ráaggatod azokra az emberekre, akiknek véletlenül nem egyezik a véleményük a tiéddel. Végül leöntöd az egészet érveléstechnikai kötekedésekkel, így kikerülve ki a valódi vitát. Lényegében tehát kétszeresen is a semmiről beszélsz: egyrészt azért, mert felsőbbrendűségi tudatodtól átitatva és valószínűleg sértődöttségből olyan jelzőket dobálsz, amelyek igaztalanok, másrészt végig olyan dolgokról vitatkozol, amik céltalanok, ahelyett, hogy teljesen egyszerű kérdésekre adnál választ.
Ha semmit nem vársz tőlem - ezt folyamatos igeidőnek veszem -, minek szóltál hozzám az elején?

félemelet 2009.09.21. 23:40:20

@Mj:
az "elején" még vártam tőled valamit - közben történt pár dolog, ami következtében most már nem várok tőled semmit.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 23:43:30

@félemelet:

Én az elején sem vártam tőled semmit, csak azt, hogy hagyj békén, ha nem tudsz értelmes dolgokról beszélni. És azóta is öntöd magadból a rágalmakat, nem csak rám, másokra is.

félemelet 2009.09.22. 00:29:49

@Mj:
vedd ki az érvrendszered axiómái közül, hogy amit mondok, az ne lenne értelmes, és máris összeomlik az egész rendszered. Ha meg olyan fontos, hogy mégis álljon az a rendszer, akkor nézz pár mélyebb axióma után, aztán azokra építve bizonyítsd, hogy hiányzik a mondandómból az értelem, végül, ha ez sikerül, jöhet a copy-paste, és máris teljes szépségében fog újra ragyogni a rendszered.

Sok sikert...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 01:48:36

@félemelet:

Na jó, úgy látom, éhesek még a trollok, úgyhogy dobok még egy kis zoo-csemegét.:) (Azért nem hittem volna, hogy hozzád képest Bezuhov vitakultúrája is az egekben van.:))
Ahol nálad egyenlő az "időm rááldozása a Vastabőrre" a gusztustalan álszentséggel, ott nincs milyen érvrendszerről beszélni, ugyanis én és a hozzám közel álló emberek ismerik az alaptulajdonságaimat, te pedig ezen ismeretek hiányában olyan szinten kezdesz el rosszindulatú blődségeket mondani VITA helyett, hogy olyat világ nem látott. Majd ha az alapvető fogalmaimat - úgy, mint pl. lustaság=lustaság - nem érted félre, feltételezem, hogy szándékosan, akkor lesz annak is értelme, hogy a rágalmazásaidat és nagyképű számonkéréseidet ismét figyelembe vegyem. Másból sem állnak a kommentjeid, csakis felsőbbrendűnek hitt, beképzelt és kioktató szólamokból, így nem is csoda, ha itt a szintén kioktató és provokáló, úgyszintén hanyagolást kiküzdött Kravveren kívül senki sem akar hozzád szólni. Persze biztos azért, mert itt rajtad kívül mindenki hülye, aki nem érti meg a zsenidet. Úgyhogy ha itt önmegdicsőülési szándékról szó van, azt inkább magadban keresd. Ha még szándékozol válaszolni - amit ezek után magasról leszarok, hiszen érdemi mondanivalót eddig sem tudtam kihúzni belőled, pedig igyekeztem -, mivel nyilván te szeretnéd kimondani az utolsó szót, akkor ne felejts el szólni a második számú trollnak, Kravvernak, hogy igazi áltisis vitákhoz méltóan lehetőleg milliós nagyságrendben pontozzon téged maximálisan, hiszen úgy tűnik, ki vagy éhezve a sikerre.

félemelet 2009.09.22. 02:04:33

@Mj:
elovastam. Nincs mit mondanom.

(Ui.: bevallom, szubjektív, de ez a tjollozás, mint bennfenteskedő modornyelvezet annyira szánalmas...Tjoll! Tjoll!)

f.m.j. 2009.09.22. 08:50:14

@Mj:

Kavvernek csak azért válaszolunk, mert régi ismerős, félemelet psdig lehet, hogy okos, de rideg, nincs szíve

egyébként az egész posztnak a kommentjei közül cernaja obca volt a legordenárébb, én már leszoktam róla, hogy ilyenekkel társalogjak (te még mindig meg akarod menteni a lelküket:))

Nos, ennyi volt rövid, de velős értékelésem a Kavver, félemelet, és cérnaobca ténykedéséről, jóllehet senki se kért fel :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 19:46:38

@mókusfüles bukósisak:

Kravver szerintem nem az a régi ismerős, de abban nagyon hasonlítanak, hogy mindketten berúgják a kocsma ajtaját, aztán csodálkoznak, hogy nem fogadják őket szívesen.

A Jóisten mentse meg a világot az okos, de rosszindulatú és szívtelen emberektől.

Igen, pont ilyen esetekben negatív tulajdonság a jó szándék.:-/

f.m.j. 2009.09.22. 19:52:28

@Mj:

de, tényleg az, ki van derítve... :)

Hannibal22 2009.09.22. 20:12:05

@mókusfüles bukósisak: Na,ne! Most nagyot csalódtam Libertében:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 20:28:34

@hannibal22-73:

Én azért ennyi alapján még nem hiszem el, hogy ő, és továbbra is várom, hogy mi erre a bizonyíték a hasonlóságon túl.:P Ha viszont ő, akkor inkább nem írnám le a reakciómat, mert a nyomdafesték is elpirulna.

Hannibal22 2009.09.22. 20:38:42

@Mj: Írd le ,max. nem nyomtatod ki:) Engem is meglepne..Libertét én kedveltem(elpirul) de ezt a figurát nagyon nem.Egyébként mit jelent ez: :P?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 20:43:59

@hannibal22-73:

Inkább személyesen szeretném elmondani, neki.:) Libertével pl. lehetett vitatkozni, igaz, hogy ritkán, de legalább lehetett.
Most kérdezed?:) Nyelvöltés, vizuális típusok előnyben.:P

Horizont 2009.09.22. 21:28:20

Nem tudom ki kicsoda, ki milyen néven jön vissza, új-e vagy régi én csak simán le vagyok döbbenve milyenek egyes emberek. Még most se hevertem ki ezt a csernaja obcát! Ha itt ilyen akkor milyen lehet az életben? Van családja, vannak barátai? Megjátszotta az ordenárét vagy az? Minek tarthatja embertársait, ha ilyeneket tud írni? Ez legalább annyira lehúz mint a Kuruc! Még (mindig) tanulnom kell az emberekről....Valahol ez a blog és a kommentelés is szórakozás, kikapcsolódás, hobbi, közösséghez tartozás érzés! Akkor mire ez a céltalan bántás?

f.m.j. 2009.09.22. 21:36:11

@Horizont:

és azt képzeld el, hogy ma meg már olyanokat írt, mintha egy lenne közülünk... :) (az amnéziás tanácsadós posztnál)

de én nem felejtek, meg is kérdeztem tőle, hogy mi ez a nagy orca, meg hangnem váltás, hát (nocsak-nocsak) nem válaszolt, gondoltad volna? :)

egyébként valóban ő volt a legocsmányabb itt, aki valaha itt előfordult, még libérkánál is aljasabb csúsztató. Félemelet pedig okos, de nincs szíve, (ha angyalok nyelvén szól is-intelligensen fejezi ki a szemétségeit-, de szeretet nincs benne, semmi ő is... :))

@Mj:

erről csodagyereket kérdezd bővebben :)

Horizont 2009.09.22. 21:49:34

@mókusfüles bukósisak:
Nekem semmi bajom azzal ha valakinek más a véleménye és ezerrel meg akar győzni róla. De megfigyeltem, hogy azok akik egy témánál a többségi véleménnyel szembe mennek semmi érvet nem tudnak felhozni, hanem ilyen kacifántos személyeskedő, lenéző, kioktató, trágár stílusban írnak. Biztos valami nagy lelki bajuk van. És itt élik ki magukat. Szánalmasak. Pl. Bezuhovnak is más a véleménye de ő mégis másmilyen tud lenni:)))

Hannibal22 2009.09.22. 21:51:28

@mókusfüles bukósisak: Okos? Nem feltétlenül..szépen fűzött,látványos mondatfüzérei valóban ezt sejtetik de ha jobban megnézed az Mj-vel való "vitáját"...hát igencsak alul maradt. Márpedig "Mert egy nőt legyőzni fél gyalázat, igaz,
De győzetni tőle... mondjátok meg: mi az? " Bocs,Mj:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 23:33:25

@Horizont:

Én se csernaja obcát - aki ma hirtelen stílust váltott -, se félemeletet, se Kravvert nem vagyok képes megérteni. Próbáltam a végsőkig, de nem ment, ez van. Inkább örüljünk annak, hogy nem túl gyakran írnak ide.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 23:34:42

@mókusfüles bukósisak:

Most nincs itt.:( Na majd meglesem fészbúkon, aztán kitudakolom a dolgot.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 23:41:51

@hannibal22-73:

Na, ez a komment is elveszett a blog.hu bugyraiban...
Szóval miért kéne megbocsátanom, amikor még az idézőjeles vita is jogos? Mivel azután, hogy rájött, nem attól fognak mellé állni, hogy csak úgy füttyent, mindent megtett annak érdekében, hogy az érdemi vitát elkerülje, és inkább elkezdett sugárban rágalmakat zúdítani rám. Én balga meg belementem.

Hannibal22 2009.09.22. 23:45:23

@Mj: Az Arany János idézet miatt:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 23:45:26

@Mj: nem érdemes ezen utólag dühöngened :) a jövőre nézve: "Mit zavarja a büszke tölgyet, ha hozzádörgölődzik egy disznó?" :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 00:01:29

@hannibal22-73:

Arany János az egyik kedvencem, tőle szerintem nem is lehetne rosszat idézni.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 00:03:30

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Már tényleg mindegy.:)
Nekem inkább az éhes disznó makkal álmodik jut eszembe a két élőlényről.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 00:07:45

na igen, ez az ismertebb mondás :-) a jóképességűek meg addig azok, amíg bele nem szaladnak a késbe, valahogy így: www.youtube.com/watch?v=pHUFbnMXSpc

Hannibal22 2009.09.23. 00:08:17

@Mj: Szerintem sem! Hihetetlen,ahogy a szavakkal bánik..hidegrázós.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 00:21:34

@hannibal22-73:

Ráadásul történésznek se lett volna utolsó.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 00:23:46

@Mj: a mai este ilyen extrém párosokat találok, hannibal már látta a másik végletet :D

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 00:55:46

@Mj: jaja, amikor a szöveg marad, a zene cserélődik alatta, az is beteg :D

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 01:08:09

@Mj: nincsenek elég elborult ismerőseid :D de hogy a klasszikusok klasszikusa is felkerüljön a listára: www.youtube.com/watch?v=6tQm0mdk4Ps

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 01:18:50

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Van épp egy-kettő, de az ő sztorijaikat inkább élőben mesélném el, mert tényleg elborultak, bár igaz, hogy semmi közük a jútúbhoz.:) Ráadásul megrögzött grinde metal rajongók.:)
Na ebben van egy kis munka.:))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 01:23:35

@Mj: úgy szép :-) azért lehet látni, hogy a tecső bugyraiban milyen "örökzöld" rettenetek bújnak meg :-) például az alábbi klasszikust élőben láttam: www.youtube.com/watch?v=YEFrax5k5Qs

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 01:27:37

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Na igen, Tokody, ha jól látom...:) A leggyönyörűbb benne az, hogy a kapus a Dunaferrét kivédi, de a saját lövést már nem.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 01:31:51

@Mj: bezonyám :-) hát, volt ideje levenni, helyezni, védhetetlen :-) a Sensei felfedte igaz valóját :-)
és hogy szép legyen, egy másik figura is felbukkan a háttérben, mint az X-aktákban anno a Cigarette Smoking Man, az edző ugyanis Kisteleki István volt akkor, aki ma az MLSZ elnöke. Természetesen róla is készülhetne poszt...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 01:34:20

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Bizony, igazából jó ez a magyar bajnokság, csak néha a térfelet tévesztik el.:)
Ohh jajj, a "legendás" Kistelekiről automatikusan egy fradista-rigmus jut az eszembe.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 01:36:17

@Mj: nekem meg valami olyasmi, hogy élhetne vadházasságban a szagos prostituált anyaági felmenőjével :-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 01:45:43

@Mj: ezt valahogy sejtettem :-) ugye elég pc-módon lett leírva a lényeg? :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 02:01:00

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Teljesen, úgyhogy én is kívánok neki minél több hálószobaélményt a sűrűn látogatott nőági felmenőjével.:)

Kravver 2009.09.23. 08:34:51

@Mj:
Hú de szánalmasban nyomjátok megint. :D
Kisbogár, innentől ugye kvittek vagyunk, ha én se felejtelek el megemlíteni?
Répa.

f.m.j. 2009.09.23. 09:22:10

Kavver, ugye igazából az zavar, hogy már nem zavarsz senkit?

És lám-lám, annyira megszoktunk, hogy fel se tűnsz, és nem azért, mert csernajaobcén, vagy félemelet még nálad is nagyobb csúsztatók.

Most neked nagyon rossz, hogy a többieknek jó, ugyi?

/_______/-ekkorára zsugorodtál :)

félemelet 2009.09.23. 10:19:05

@Mj:
Egyrészt: a helyzet az, hogy amikor van, akivel éppen összekacsintóan el tudsz smúzolgatni, akkor a világ legönfeledtebb dolgának tartod mások "ignorálását" - aztán amikor hajnal kettőkor visszabóklászol ide, és éppen nincs itt egyetlen előbb körülírt személy, akkor meg szívtelenséget kiáltasz annak okán, hogy "ignorálnak" téged. Az ilyen egészen látványos érzelmi pálfordulásokat produkáló embereket szokták a "moral insane" kategóriával illetni.

Másrészt: hiszed vagy sem, bármennyire taszítónak tartom a jobbára pusztán női mivoltodra alapozott kapcsolatépítéseidet egyes hozzászólókkal, a veled szemben alkalmazott stílem a legnemesebb értelemben vett emancipációm jele. Ez itt nem a szingli.hu "van kedved csacsogni velem?" rovata, hanem komolytalanságában is egy véleménycserélő, - ütköztető fórum, értsd: valamiféle intellektuális alapokon nyugvó hely - így számomra itt te nem nő vagy, hanem egy ugyanolyan hozzászóló, mint bárki más. Nemre való tekintet nélkül. Smúzolni veled tehát (memento: "nincs szíve, ah!") nem az alapján fogok veled, hogy nő vagy-e, vagy férfi, hanem hogy értelmeseket mondasz-e, vagy sem, illetve ha esetleg nem mondasz értelmeseket, megvan-e a mondandódnak legalább az a díjazható saját logikája, amiért tiszteletet érezhetek irántad.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 15:10:12

@félemelet:

Neked memóriazavarod van? Le vagy szarva, ha nem írtam volna, szövegértésből meg egyre rosszabb vagy. És mivel láthatóan fogalmad sincs, hogy miről beszélek, ezért teljesen fölöslegesen is építgeted az érvrendszernek hitt légváraidat.

Kravver 2009.09.23. 15:28:28

Hehe
Pont mint a kiskutya: amit nem ért vagy amit még nem látott, azt megugatja.
:-D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 15:42:15

@Kravver:

A kiskutya stimmel, ugyanis azok próbálnak önmagukat megalázva falkatársat találni. Aztán ha valamit nem jól csinálnak, elmarják őket. Na, hol is van az a faszkalapszűrő?

Kravver 2009.09.23. 16:21:15

@Mj:
Akkor magadra ismertél. Okos kiskutya.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 16:32:03

Tudod mit, igazad van sensei.:)
"Ha leereszkedsz a hülyék színvonalára, rutinból fognak megverni."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.24. 21:32:11

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

"Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Vattamány Zsolt, a párt VII. kerületi frakcióvezetője kedden bejelentette, hogy törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből."

Ez is csak Abszurdisztánban elképzelhető. xD (kínomban)

félemelet 2009.09.24. 23:41:30

Tisztelt Választópolgárok!

Én, Vattamányi Zsolt, a Fidesz kerületi (#!!@x'??) frakcióvezetője bejelentem, hogy pártom törvényjavaslatot nyújt be (a parlamentben) annak érdekében, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből. A Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében - ezzel párhuzamosan - kérem a Választópolgárok bocsánatát, amiért e törvényjavaslat benyújtását eddig elmulasztottuk...

Ui.: tájékoztatjuk továbbá a Tisztelt Választópolgárokat, hogy a "börtönbüntetésüket töltő polgármesterek" katergórián belül ama előzőleg polgármesteri tisztséget betöltő személyeket értjük, akik ellen jogerős bírósági ítélet született - lévén, hogy börtönbüntetésüket töltik - és már nem polgármesterek. Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy Hunvald György büntetőjogi értelemben jelenleg ártatlan, előzetes letartóztatásban van, és nem "ül börtönben". Jelezzük továbbá továbbá továbbá, hogy amint Hunvald György ellen elmarasztaló bírósági ítélet születik, a meglévő törvények alapján megszűnik polgármesteri tisztsége, így értelemszerűen nem jogosult polgármesteri fizetésre.

E helyen szeretnénk továbbá megosztani választóinkkal a jó hírt, hogy pártunk sikeresen levédette a szabadalmi hivatalban a "parasztvakítás" kifejezést, és az ahhoz tartozó jelentésnek megfelelő politikai cselekedeteket.

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.25. 00:27:13

@félemelet: "börtönben ülő" = "börtönbüntetésüket töltő" + "előzetes letartóztatásba helyezett"
a hozzád hasonló gyengébbek kedvéért: ha TE nem mész be dolgozni 7 hónapig, TE teljes fizetést kapsz?

Pláne, hogy ráadásul börtönben ülsz, előzetes letartóztatásban. Szerintem Téged, meg engem, meg bárki közembert az állásunk se várt volna meg, úgy mellesleg.

@laspalmas: Magyarország, 2009. Mint láthatod, az értelmezés nem mindenkinek megy még így se :-)

félemelet 2009.09.25. 02:27:22

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Kopizd már be nekem a hozzászólásomból azt a részt, ahol éppen azt fejtegetem, hogy mi a véleményem az előzetesben ülők fizetésének folyósításáról. Ha esetleg nem találod azt a részt, ám gyötör a kíváncsiság az erre vonatkozó véleményemmel kapcsolatban, akkor tedd már meg, hogy e tudás megszerzésére nem azt az utat választod, hogy - ahogy Boborján énekli - megmondod a véleményemet, hanem egyszerűen kérdezz rá... nem szégyen az...

Ha kölcsönvehetem egy fordulatodat, akkor a gyengébbek kedvéért: tényleg nem sikerül a központi idegrendszerednek elcsípnie azt a profánul ordító tényt, hogy a "börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből" formájú, egyenként jelentéssel bíró szavakból összerakott szóláncnak így együtt az égvilágon semmiféle megragadható értelme nincsen (azon kívül, hogy pl. a te felfogási szinteddel bíró emberek számára minden léleksimogató hívószót tartalmazzon)? Tényleg nem világos, hogy egy szólánc jelentésének hiányát firtató hozzászólásnak az ég adta világon semmi köze ahhoz, hogy hogyan ítéljünk meg bizonyos cselekedeteket erkölcsileg, pláne ahhoz, hogy e morális kérdésekről mi a véleményem? Ha nem, akkor egy mentőpélda, hátha ráérzel a különbségre:
- Magdi bácsi 1,117-es fénytörésű kék palotapincsije lepisilte a 17lábú szomszédasszony nikkel-kobalt hagymából sarjadt tulipánját 117 másodperccel az ősrobbanás előtt - ezért az asszony megfeddte az eb gazdáját, hogy az miért nem figyel arra, hová 117+17=22 hugyozik a kutyája.
ylion, declared for Hungary, not for Kurvaországban megfoganó vélemény e mondat hallatán: há, hö, grrr, tényleg lehetne arra figyelni, hogy hová hugyozik az a kutya, basszad meg!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.25. 02:47:44

@félemelet:
"Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy Hunvald György büntetőjogi értelemben jelenleg ártatlan, előzetes letartóztatásban van, és nem "ül börtönben". Jelezzük továbbá továbbá továbbá, hogy amint Hunvald György ellen elmarasztaló bírósági ítélet születik, a meglévő törvények alapján megszűnik polgármesteri tisztsége, így értelemszerűen nem jogosult polgármesteri fizetésre."

való igaz, fogdában tölti elvileg az előzetest. megkövetem, pontatlanul fogalmaztam, ó mester. büntetőjogilag vád alatt áll, gyanúsított. ártatlansága jelen pillanatban eldöntetlen, átmeneti fázisban van, melyből mindkét irányba (ártatlan, bűnös) billenhet.

"azon kívül, hogy pl. a te felfogási szinteddel bíró emberek számára minden léleksimogató hívószót tartalmazzon" - mi a véleménye, ó mester?

"- Magdi bácsi 1,117-es fénytörésű kék palotapincsije lepisilte a 17lábú szomszédasszony nikkel-kobalt hagymából sarjadt tulipánját 117 másodperccel az ősrobbanás előtt - ezért az asszony megfeddte az eb gazdáját, hogy az miért nem figyel arra, hová 117+17=22 hugyozik a kutyája." - amennyiben volt ősrobbanás, akkor a mondat értelmezhetetlen, valóban, hiszen T=0 előtti eseményről szól, ó mester.

akkor fussunk neki még egyszer, hamár ilyen remek paródiákat sző : adott egy önkormányzat. adott egy polgármester. adott egy rendőrség, egy ügyészség, egy bíróság. adott több vád a polgármester ellen. a polgármestert előzetes letartóztatásba helyezik, az eljárás ellene bírósági szakaszban, a vagyonának egyes elemei zár alatt. a helyzetből adódóan a munkája elvégzése - akár tisztesen, akár nem - lehetetlenné vált, hiszen nem engedik ki. az ön véleménye szerint, a tiszteletdíj kifizetése jogilag és erkölcsileg hogyan viszonyul a hatályos törvényekhez és normákhoz? természetszerűleg a posztján mindaddig megmarad, amíg ki nem derül végleges bírósági végzéssel, bűnös-e vagy ártatlan; VAGY új választások lesznek, és ott megválasztanak mást (tekintettel a bírósági ügyvitel sebességére, ez szintén lehetséges kimenetel). továbbá, bónusz kérdés: ön szerint, amennyiben ön kerül hasonló helyzetben, a jelenlegi munkahelye hogyan viszonyulna ezen kérdésekhez az ön személyét illetően?

félemelet 2009.09.25. 05:08:57

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
ah, kellemes fordulat... :-)
A lényegtelenről: nem is úgy fogalmaznék, hogy T=0 előtti eseményről van szó, hanem sokkal karakteresebben: nem pusztán arról van szó, hogy T-nek nincs negatív tartománya (sőt, a 0-val is bajok vannak), hanem maga a T, tehát az idő is a Nagy Bummban keletkezett az "előtt" relációval együtt. De persze ugyanarról beszélünk.

A lényegről: én eleve érzek egy erős inkoherenciát már az előzetes fogvatartás és az ártatlanság vélelme közt is. Hiszen ha rém akkurátusan mindig fontosnak tartjuk leszögezni, hogy az előzetesben lévő személy jogilag még ártatlan, akkor milyen alapon tartjuk fogva? Én ezt az inkoherenciát úgy oldanám fel, hogy ne féljünk már kimondani azt, ami alapján valójában cselekszünk: azért helyezünk valakit előzetesbe, mert úgy gondoljuk, hogy bűnös. Az ügyészség nyilván tudja, hogy alsó hangon 1-2 évig is el fog tartani az előzetes fogvatartás, és ama megfontolásból meri meglépni a személy ezen időre vonatkozó fogvatartását, mert igen erős a meggyőződése, hogy a később megítélt börtönbüntetés hosszabb időtartamról fog szólni, mint az előzetes 1-2 éve. Amikor tehát előzetesbe helyeznek valakit, bizony, mondja ki az államhatalom, hogy az illetőt bűnösnek tartja. Ha pedig az eljárás végén a bíróság azt állapítja meg, hogy az illető mégsem bűnös, akkor tegyen pirosmasnis nagy vastag borítékot a zsebébe, és a borítékot domborító zsé mellé tegyen még egy igen sajnálkozó hangú levelet is, amiért tévedett. (Ez gyakorlatilag ma is így megy... a lényeg tehát az,. hogy ne legyen már képmutató az állam, és mondja ki kerek-perec, hogy előzetesen is BŰNÖSNEK "érzi" az illetőt.)

Lényeg 2.: Ha az állam így cselekedne, akkor minden a helyére kerülne... teljesen evidens lenne például az, hogy automatikusan megfosztja az illetőt az állami tisztségeitől - na meg az azért fizetett tiszteletdíjtól is. Eleve tudathasadásos állapot szerintem, hogy egyik oldalról megfosztunk valakit az egyik legfőbb igényétől, a szabadságától, berakjuk előzetesbe, másik oldalról meg azt mondjuk, hogy "há, még ártatlan, munkajogilag jár még neki a tisztsége, meg a fizetése".

Lényeg 3. Mi van például akkor, ha az illető 18 év alatti gyerekei vétlenek az illető vélt bűnösségében? Mit fognak zabálni, míg apu előzetesben van? Na, ez a bonyolult kérdés, nem az, hogy most tapintatosan ártatlant mondunk vagy sem. Ezek az igazi kérdések... Mondjuk azt, hogy sorry srácok, de apátok egy fasz, bevállalta helyettetek, úgyhogy zabáljatok, amit találtok, és majd lejtásszátok apuval a dolgot? Vagy mondjuk azt, hogy srácok, ti aztán jól megszívtátok, de nem tehettek róla, úgyhogy állambácsi majd gondoskodik arról, hogy legyen mit zabálnotok? Mindkét válasz mellett vannak érvek és ellenérvek...és ezek mindegyike éppolyan szubjektív filozófiákon, ideológiákon nyugszik, mint hogy balos legyél, vagy jobbos, vagy liberális, vagy akármi...

Voltak konkrét kérdéseid is. Azokat is szívesen megválaszolom a magam részéről, de attól tartok, hogy megfeledkezünk közben egy fontos dologról. Nevezetesen arról, hogy nem azon kellene szöszmörögni, hogy H.GY. a már elkövetett bűnei következtében most kapjon fizetést vagy sem, hanem azon, hogy hogyan kellene ezt a jövőben csinálni; azon, hogy eddig miért nem úgy csináltuk; ízlés szerint azon, hogy amiatt, mert eddig nem úgy csináltuk, ki a felelős; de leginkább azon, hogy ez az egész a jövőben egyszerűen ne is történhessen meg. Nincs lehetőség a bűnre = nem kell azon gondolkodni, hogy adjunk-e fizetést a 99,999%-osan bűnösnek vagy sem.

Egy konkrét kérdésedre azért válaszolok, visszatérve a szigorúan logikai módszerhez: amennyiben én kerülnék "hasonló" helyzetbe, mint Hunvald, akkor az aktuális munkahelyem pont úgy viszonyulna ehhez, mint Hunvald esetében. Ebben a szituációban az én munkahelyem egy kerületi önkormányzat, a tisztségem megnevezése polgármester, és egy hozzám tartozó bankszámlán landolna havi Xszázezer forint.
Értsd: nincs olyan, hogy "hasonló" helyzet. A kérdés olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy én, félemelet augusztusban vagy szeptemberben repülnék-e el Afrikába, ha gólya lennék. Ha gólya lennék, akkor pont ugyanaz történne velem, mint az összes többi gólyával. Nincs értelme a felvetésnek...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.25. 05:42:20

@félemelet: a "hasonló helyzet" alatt csupán a büntető- és polgárjogi hasonlóságot értettem. azaz, van egy halom vád az illető nyakában - amiről úgy gondolja a vádló fél, hogy ő nagyon hisz benne, ezt előzetes ültetéssel mutatja ki. ekkor egy polgári munkahely véleményem szerint kevésbé lenne megértő.

a mit kéne csinálni a jövőben, na az érdekes. egyrészt, teljességgel kizárni ilyen - vagy még cifrább - ügyek ismétlődését sajnálatos módon lehetetlen szerintem. viszont egy minimumig leszorítható, de ehhez első körben szükséges, hogy a lebukás ne esetleges legyen - itt könnyen lehetséges, hogy Hunvald csupán nem megfelelő mennyiségű és minőségű tudást halmozott fel másokról; azaz valakinek útban volt - hanem szinte teljesen biztos. ehhez viszont kell egy tényleg hozzáértő, megfizetett, megfelelően nagy létszámú, nyomozati jogkörrel bíró hatóság. Az, hogy ezt a hatóságot hogy hívjuk, lényegtelen; de mondjuk legyen a rendőrség.

Mivel arra nem alapozhat senki, hogy majd az emberek saját maguktól mind betartják a szabályokat, így adni kell kifutási időt is, amíg bizony ilyen botrányok szinte minden nap lesznek; és nem feltétlenül azért, mert épp dúl a pozícióharc a parlamenti székekért, hanem "csak úgy". Ugyanis az első pár komolyabb eset után ugyan leesik szinte mindenkinek, hogy ejj, ez hiba; DE: az ügyek elévülési ideje nem 2 nap. Ennek megfelelően valóságos temető gördül elő a szekrényből, nem csupán 2-3 csontváz.

Akkor jöhet az, hogy jó, akkor most mit lehet csinálni a kiskorú rokonokkal. És itt jön a kellemetlen baleset az ügyben. Ugyebár láttuk, hogy egyes vagyonelemek zár alá kerültek, azaz az ügyészség egészen konkrétan bűnösnek tartja emberünket. Ha nem lenne biztos a dolgában, a vagyonzárt nem lépi meg, mert a piros masnis borítékba csomagolt csekken szereplő összeg nagyon meg tud nőni; ha a vagyonzár indokolatlan. A szívem mást mond, mint az eszem.

Addig egyértelmű, hogy a lurkóknak le kell mondani a nagy jólétről, hiszen annak forrását illetően minimum komoly fenntartások merültek fel. Azt mindenképp fenntartom, hogy a munkahelyi kötelezettségek nem teljesítése akadályoztatás esetén - amennyiben az nem betegszabadság, hanem előzetes letartóztatás miatt következik be - a fizetést ne utalják ki, hiszen nem végzi a munkáját. Az eszem azt mondja, hogy amennyiben nincs kereső, akkor bizony először a nem zárolt vagyonelemek közül kell lemondani párról.

Amennyiben ilyen vagyonelem nincs, akkor pedig a kieső jövedelem helyett az ún. átlagfizetés az, amit még méltányosnak is lehet nevezni. Viszont a jóindulat véleményem szerint nem terjedhet tovább időben, mint a jogerős bírósági ítélet megszületése VAGY a pozíció (mivel választott méltóságról van szó) választás általi megszűnése. ezt természetesen a lurkókkal és gondviselőjükkel is tudatni kell, ne akkor legyen meglepetés, készüljenek rá.

Természetszerűleg ez magánvélemény, és kiforratlan, több szempontból is még pontosításra szorulhat.

picur3ka 2009.09.25. 12:09:18

@félemelet:

Palotapincsi ide vagy oda, tegnap hozta le valaki, hogy az MTI megkeresesere az alkotmanybirosag ugy nyilatkozott, hogy nem jar neki. Majd valamelyik jogasz elbogozza eztet, van itt egy par.

félemelet 2009.09.25. 15:00:27

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Magyarországon kifejezetten erős a munkavállalókat védő munkajogi szabályozás, így egy-egy hagyományos polgári foglalkozás esetében a munkáltatónak igen körültekintően kell eljárnia, ha egy vétkes dolgozóját ki akarja rúgni, hiszen egy-egy meggondolatlan lépés a munkajogi perek tuti elvesztését eredményezheti számára. Hogy mégis annyi embert rúgnak ki csak úgy, az annak "köszönhető", hogy a munkavállalók az esetek többségében kurvára nincsenek tisztában a jogaikkal, jogi lehetőségeikkel, illetve kurvára nincs kedvük, energiájuk és pénzük hónapokig, évekig pereskedni.

A többi dologban lényegében evidenciákat írsz le a józan ész platformján, nyilván egyetértek ezekkel. Ingoványos talajra tévedsz viszont a gyerkők eltartása témájában: a konkrét problémát az "átlagfizetés" kategória említésével maszatolod szét, mert hát mi az, hogy átlagfizetés? A diplomás minimálbér? Ha nem az, akkor ezt a kategóriát konkretizálni kell. Technikailag meg lehet tenni, de olyan sok hasznát nem látom. Sokkal logikusabbnak tartanám egyfajta SEGÉLY folyósítását a GYEREKEK részére. Így megmarad a koherencia: nem a bűnösnek tartott személy kap juttatást, hanem azok, akiknek eleve célozzuk, a vétlen gyerkők. Az összeggel gyakorlatban pedig a gyerekek törvényes gyámja rendelkezhetne.
Jelzem, e véleményem pont olyan hirtelen jött és kiforratlan..biztos nem gondolok egy csomó más szempontra most még.

félemelet 2009.09.25. 15:05:21

@picur3ka:
ha az emlékezetem nem csal, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerepelt abban a hírben és nem az Alkotmánybíróság. Meglehetősen komoly különbség... :-) Éppen ebből jön az újabb lufivita, hiszen az IRM a végrehajtó hatalom része és semmiféle illetékessége nincsen jogszabályok normatív értelmezésére. Ennyi erővel azt is megírhatták volna, hogy Robinéni így meg úgy értelmezi a törvényszöveget.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.25. 15:17:32

@félemelet: ó, a kirúgás más téma; az eljárás alatt valóban minimum kétséges jogszerűnek nevezni. viszont ha elháríthatatlan akadályoztatás miatt nem tudod a munkádat ellátni, a fizetés nélküli szabadságra küldéssel letudható; hogy ne kapj addig egy fillért se. A jogok és jogi lehetőségek mellett még egy igen komoly problémát látok, bár lehet, ez már a múlté: amíg tart a munkaügyi per (ami általában nem két nap), addig emlékeim szerint 2007-ben még fel se vehettek máshova, de ha netán mégis, nagyon szeretnek a cégek mutogatni arra, hogy rendezetlen a joghelyzeted, és nem vesznek fel. Ez pedig azért igen komoly problémákat jelent, mert szép dolog megnyerni a pert; de nem olyan szép közben éhenhalni. Lehet, túl demagóg vagyok, de felfedezni vélem, hogy esetlegesen ez nem véletlenül van így.

Az, hogy az említett összeg mekkora, az egy nagyon kényes kérdés, azért is említettem nyitásnak mondjuk az "átlagfizetést", mivel nyitásnak nincs jobb ötletem. Mivel nyilvánvalóan mindenhol más megélhetési költségek vannak, így az adott településen átlagos bérjövedelem lehetne a segély alapja, egyfajta irányelvként. Az egyértelmű, hogy a gyerek/gyerekek felé helyes a folyósítás, pontosan a koherencia elve miatt, ahogy említed is. Az összegen meg igazából vitázhatunk, de előtte egy NORMÁLIS, közeget is végigjáró felmérés nem lenne rossz, mert egy dolog, hogy mennyiből élek meg mondjuk én, mennyiből te, és mennyiből lehetne egy családot egyben tartani. Az további szempontok ügye nehézkes: valószínűleg a legtöbb új szempont a gyakorlatban derül ki, mivel egyszerűen nem juthat eszébe a jogalkotónak minden egyes lehetőség, amit az élet produkálni képes.

félemelet 2009.09.25. 15:35:09

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
bájosak vagyunk, ahogy itt elmélkedünk ezen a témán... :-) Én kicsit rá is untam...

picur3ka 2009.09.25. 15:35:23

@félemelet:

Ha rosszul emlekeztem, akkor bocs.

Mindenesetre nagyon orulnek, ha nem csak parasztvakitasbol nyomulnanak ezen a vonalon es nagyon kellene nyomulni, mert a hulye pride mar a tetot eri.

félemelet 2009.09.25. 16:32:28

@picur3ka:
itt érkeztünk vissza arra a pontra, amikor hozzászóltam ehhez a poszthoz: mély meggyőződésem, hogy egy, a legmélyebb társadalmi rétegekig is korrupt társadalom önmagához hasonlatosan korrupt vezetői rétegének nem indíttatása az ilyen kérdésekben való "nyomulás". Ez amúgy is csak a Himajája smirglizésének megfelelő tett lenne - sajnos be kell látni, hogy a társadalom morálját egészen alulról kell újra felépíteni, kezdve egy morálisan "egészséges" fiatal generáció megteremtésével. Ehhez természetesen előfeltételként létre kellene jönnie (valahonnan a semmiből) egy olyan vezetői és véleményformáló rétegnek, akik e nemes célt magukénak érzik és a folyamat kezdetét levezénylik. Ördögi kör ez...

picur3ka 2009.09.25. 18:00:10

@félemelet:

Sokban egyetertunk. Azt azonban minden hireszteles ellenere ki kell emelnunk, hogy a FIDESZ-nek nincsen borton frakcioja. Innen tudunk indulni.

félemelet 2009.09.26. 17:13:08

@picur3ka:
valóban? Ha nem csalnak az emlékeim, az újabb magyar demokrácia legeslegelső jogerősen börtönbüntetésre ítélt politikusát Várhegyi Attilának hívták - ő az, aki 1994-95-ben, a Fidesz polgármestereként követte el lényegében az ugyanolyan jellegű csalásait Szolnokon, mint Hunvald a VII. kerületben. (OH, bizony, kedves Fidesz-elvajultak...) A folyamatban lévő nyomozás nem különösebben zavarta a Fideszt abban, hogy politikai államtitkárt csináljon Várhegyiből, sőt őt bízza meg a Nemzeti Színház felépítésének menedzselésével. (Az összeesküvés-elméletek kedvelőinek: Várhegyi még ideálisnak is tűnhetett e pozícióra, hiszen úgyis kinézett neki a pihenő, elvihette hát a Nemzeti botrányait is...)

Vajon miért pont ő? Hát azért, édeseim, mert ilyen fajsúlyú bűntetteket az tud elkövetni, aki pozícióban van. Ez volt a Fidesz erősödésének kora. A kormányzati 4 év kellemes emléke volt az APEH-botrány - Simicskát nem sikerült megcsípni. Megvolt a maga kora az FKgP-nek is - memento: Szabadi Béla, illetve Torgyán rém váratlan elcsöndesedése. Megvolt a MIÉP korszaka is - memento: Csurka nője, á la "Isten, haza, család"...Aztán megvoltak az SzDSz-es ügyek is...meg most az ÖCO derék vezetőjének ügye...

Aztán volt KETTŐ kormányzati ciklusa az MSZP-nek... min csodálkozunk, barátaim?

Mielőtt értelmetlen irányba menne el a vita, jelzem, hogy nem szerecsenmosdatok, csak ne kreáljunk már ennyire naiv elméleteket politikai preferenciák alapján...

picur3ka 2009.09.26. 17:32:35

@félemelet:

Nem naivkodunk itten, sokszor megbeszeltuk mar, hogy ha kevesebbet lopnak az mar igen nagy megkonnyebbules lesz. Az egyik kutya masik eb szolamok azonban - kulonosen mindennapos botranyok eseten - a Jobbik malmara hajtjak a vizet.

félemelet 2009.09.26. 18:01:55

@picur3ka:
meglepő, hogy a Jobbik malmára való vízhajtás miatt aggódsz, de te magad operálsz olyan klasszikus jobbikos terminusz technikuszokkal, mint "börtön frakció". Tényleg nem vili az ellentmondás?

picur3ka 2009.09.26. 18:05:58

@félemelet:

Nincs hat. Ez a baloldali szoveg megy ezerrel, a fidesz is ugyanolyan, ez pont ugy kepes mukodni, mint a zorban cigany duma. Epp olyan veszelyes es rettenetesen karos, mint szinte barmi mas, amit valaha tettek.

abandi 2009.09.26. 18:06:50

@félemelet:
Előre leszögezem: mi két malomban őrölünk (meg),
Csak én radikáljobbról!
Emlékezz csak! Én meg összeszedem a liberálcionbolsevista mocskot...
Jöjjön a Jobbik, mert vagy meddő szarkenegetéses potyadékgurigázás lesz, vagy polgárháború!
Én nem hiszek a magadfélék cinikus foshajingálásának.

félemelet 2009.09.26. 18:49:39

@picur3ka:
nem sikerül megértenem, hogy valójában mit akartál mondani. Sem azt, hogy mi a kikristályosodott véleményed erről vagy arról... bedobsz egy-egy hozzászólást, alkotmánybíróság keveredik bennük minisztériummal; aztán politikai bűnözés témájában Fidesz-érintetlenségéről beszélsz, ami tényszerűen nem igaz; aztán a legintellektuálproletárabb szlogeneket írod le, majd aggodalmadat fejezed ki az intellektuálproletárok miatt. Mindig leírsz valamit, ami nem pontos, hibás, slendrián vagy ellentmondásos - de a lendületedet egyetlen pillanatra sem törik meg a reflexiók, amik a mondataidra érkeznek. Egyszerűen nem veszel róluk tudomást, mintha nem is léteznének. Van hát értelme a továbbiakban folytatnunk e beszélgetést?

abandi 2009.09.26. 19:10:09

@félemelet:
"Van hát értelme a továbbiakban folytatnunk e beszélgetést?"
Tudod, hogy nincs mégis telefekáliáztad sokak képernyőjét a válaszoddal.
Te is egy vidéki cukrászdából menekülve fogsz elbotlani egy "arra járó " lámpavasban...
Egyébként a "fityisz játékai összest" szívesen olvasnám tőled!
Na, küldök egy búcsúzenét neked:
www.youtube.com/watch?v=8Zh9DNQzgik
(a banda többségi zsidó...)

picur3ka 2009.09.26. 19:13:51

@félemelet:

Kifejtem bovebben akkor:

- nem tudtam, hogy a 'borton frakcio' Jobbikos duma, megha az is, teljesen egyetertek vele; s egyebkent a kormanyzo partokkal szemben hajlando vagyok megvedeni oket, mint tettem azt mar, ennek semmi koze ahhoz, hogy miben ertek vagy sem egyet veluk egyebkent
- elohozol egy 1994-es ugyet osszeveteskent azzal az erkolcsi ferto, orszagnyi szarral, ami most itt van es meg te beszelsz slendriansagrol, sajnalom, de nem lehet oket osszehasonlitani sem
- az artalmas, karos, manipulativ propaganda, amelyet a baloldal folytat evek ota pedig eleg vilagos sokaknak, de segitek: alkoss egy problemat, s kinalj ra megoldast - ezen az alapon tartjak magukat a hatalomban (+ EGY KIS CSALAS SEGIT)
etnikai ellentetek szitasa, naci veszely, egesz ellenzek egybemosasa a naci-rasszizmussal, az emberek felelmeit manipulaljak es etnikumokat jatszanak ki egymas ellen, ennyi a politikai nagysaguk, kozben lopnak es hazudnak egyfolytaban

- Orban cigany , eredmeny: SOKAN NEM SZAVAZNAK RA, ez a korabbi huzasuk meghatarozza, hogy sok kiabrandult szoci szavazat a Jobbikra megy

- a fidesz is ugyanolyan, etc dumaknak, amit te is lelkesen nyomatsz, ugyanaz a hatasa, mint a fenti mondokanak; erre most nagy hangsulyt helyez a propaganda-gepezet, igy probalvan csokkenteni a fidesz szavazatok szamat, amely ha nem lesz meg a 2/3, a felelossegre vonas aloli menekulesuket jelentheti

Ha ez nem vilagos, hulye szlogen neked, akkor tenyleg nincs ertelme beszelgetnunk.

félemelet 2009.09.26. 19:34:38

@picur3ka:
várom a Fidesz=MSZP, Fidesz>MSZP és a Fidesz<MSZP relációkat tartalamzó soraim bekopizását a hozzászólásaimból.

Tapasztalatom szerint a hozzászólóknak az jelenti a legnagyobb kihívást blogokban, hogy felfogják, miről is beszél a másik. Sajnos papírforma szerint véreztél el te is ebben a kihívásban...

Annyi történt, hogy leírtál egy olyan gondolatot, hogy a Fidesznek nincs "börtön frakciója" - én meg semmi mást nem tettem, mint hogy leírtam, hogy a rendszerváltás után Magyarországon a Fidesznek volt legelőször börtön-frakciója. Hogy eme tényközlésben te hol találod meg a Fidesz=MSZP véleményt, vagy azt, hogy én MSZP-rajongó lennék, nos, maradjon a te titkod...

(Ha még most sem világos logikailag, akkor valami ilyesmi a vitánk:
Picur3ka: Sztálin volt a világtörténelem első zsarnoka.
félemelet: nem Sztálin volt a világtörténelem első zsarnoka, ott van pl. Nero, aki Sztálin előtt élt.
Picur3ka: utálom azt a káros és manipulatív baloldali propagandát, ami folyton próbálja letagadni Sztálin rémtetteit !!!

Ismét megkérdezem: van értelme folytatnunk, ha képtelen vagy - nekem címezve - az általad megtámadásra érdemes állítások tekintetében arra a körre szorítkozni, amit valóban mondtam?)

picur3ka 2009.09.26. 19:40:29

@félemelet:

itt érkeztünk vissza arra a pontra, amikor hozzászóltam ehhez a poszthoz: mély meggyőződésem, hogy egy, a legmélyebb társadalmi rétegekig is korrupt társadalom önmagához hasonlatosan korrupt vezetői rétegének nem indíttatása az ilyen kérdésekben való "nyomulás". Ez amúgy is csak a Himajája smirglizésének megfelelő tett lenne - sajnos be kell látni, hogy a társadalom morálját egészen alulról kell újra felépíteni, kezdve egy morálisan "egészséges" fiatal generáció megteremtésével. Ehhez természetesen előfeltételként létre kellene jönnie (valahonnan a semmiből) egy olyan vezetői és véleményformáló rétegnek, akik e nemes célt magukénak érzik és a folyamat kezdetét levezénylik. Ördögi kör ez...

Irtad feljebb. Ennyi. Na most magyarazd, hogy ez nem azt jelenti, hogy mind romlott almak, ugy, ahogy vannak. Nyugodtan hanyagoljal, ha nem tudsz tisztesseges lenni.

félemelet 2009.09.26. 19:54:49

@picur3ka:
Nos, e helyről gratulálok... ez utóbbi válaszod mindent érthetővé tesz az intellektusoddal kapcsolatban...

(Ha nem világos, hogy miért:
X állítás: A -31 és a -37,6 egyaránt negatív számok.
picur3ka intellektuális következtetése: X állításból következik, hogy -31=-37,6!
Applause!)

abandi 2009.09.26. 20:04:05

Brávó!
Mikor jönnek a medvék?

félemelet 2009.09.26. 20:05:18

És a tisztességről... bár intellektus és tisztességesség relációjára nem talált még senki képletszerűen egyértelmű összefüggést, azt azonban megfigyelték, hogy az alacsony intellektuális teljesítmény rengeteg esetben rossz hatással van a tisztességre is. A hülyék rendszerint képesek felidézni és alkalmazni olyan konkrét morális szabályokat, amiket korábban a szájukba rágtak - ám sajnos képtelenek egy korábban nem megjelenő dilemmára intellektuális úton helyesen kiterjeszteni azt a morális szabályrendszert, aminek pár elemét korábban bemagoltatták velük.

Te hülye vagy, ez kiderült az eddigiekből. Kérdés: vajon kompetens-e egy hülye arra, hogy megítélje mások tisztességét?

picur3ka 2009.09.26. 20:06:24

@félemelet:

Orulnek, ha ezt sikerulne barmikor is az altalad irott szoveggel kapcsolatban bebizonyitanod, s nem palotapincsikre kellene mindig elkanyarodnod.

'Ehhez természetesen előfeltételként létre kellene jönnie (valahonnan a semmiből)' - azaz 0 az osszeguk. Nem pedig -x. Ezen magyarazkodjal.

picur3ka 2009.09.26. 20:11:29

@félemelet:

Egyre nagyobb sertegeto stilusu baromsagokat irsz, igy jar az, akit rajta kaptak es nem hajlando beismerni.

Milyen tudomanyos kategoria az hogy 'hulyek', mikozben nagyon intellektualisnak probalsz latszani, mely tudomanyag latott el teged ilyen ismeretekkel?

félemelet 2009.09.26. 20:23:25

@picur3ka:
félreértesz. Nem azért hülyéztelek le, hogy sértegesselek, hanem hogy szembesítselek azzal, mennyire komoly problémákat vélek felfedezni esetedben a logikus gondolkodás terén. Biztosan megvan neked is a vicces videó, ahol brutálisan tehetségtelen fiatalok elmennek a Megasztár válogatására. Ezekben a videókban a legmegdöbbentőbb momentum mindig eme jelentkezők csodálkozó arckifejezése - egyszerűen nem értik, miért húzzák le őket annyira. Szent meggyőződésük, hogy ők versenyképesek. És ebben nem csak ők a hibásak, hanem a környezetük - apu, anyu, barátnő, haverok - akik úgynevezett "tapintatból" nem szembesítik az illetőt azzal, hogy full tehetségtelen, holott világosan tisztában vannak ezzel.

Szóval, a helyzet az, hogy nem csak hogy amolyan "Istenem, előfordul" jellegű gondok vannak a gondolkodásod racionalitásával, hanem igen súlyos, alapvető problémák. Tényleg nem bántásból mondom...

Kérdezek valamit, oks? Tagadd a következő állítást: "nincs banán, ami ne lenne kék".

picur3ka 2009.09.26. 20:33:25

@félemelet:

Kerdezek valamit, rendben? 'Ehhez természetesen előfeltételként létre kellene jönnie (valahonnan a semmiből)' - miert is nem jelenti ez azt, hogy mind egyformak? Magyarazd, kerlek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.26. 20:34:18

@félemelet:

Ha már banán, van nálam egy pár. Kérsz, vagy abbahagyod a személyeskedést?

picur3ka 2009.09.26. 20:36:11

Ja, mellesleg a nyelvhasznalat nem szimpla filozofiai logikai jatek, nem szimpla matek, itt egy kicsit belebasztal most, nem forsziroznam a helyedben.

félemelet 2009.09.26. 20:50:33

@laspalmas:
már gyerekkoromban si szerettem a banánt. Jöhet...
Továbbá javaslom neked is, mint poszt-gazdának, hogy volnál szíves elolvasni, amit a másik ír, mielőtt óvóbácsisat kezdünk el játszani... eggyel előrébb írtam le, hogy P. lehülyézésével mi volt a szándékom - és mi nem.

picur3ka 2009.09.26. 20:56:31

@félemelet:

Oszt kit erdekel, szerinted? A temahoz hozza se ersz mar egy ideje, az sokat mond. Engem nem konnyu terelni, sajnos.

Szoval, ha egy csapat apromajom van egy talicskan, akkor mennyi a -x?

félemelet 2009.09.26. 21:03:41

@picur3ka:
rendben, elmagyarázom.
Éhes vagyok. Van itthon csontszáraz kenyér, meg penészes párizsi. Szeretnék enni, ezért szereznem kell valahonnan olyan kaját, amit meg is eszek.

Ez a sztori nem szól arról, hogy a csontszáraz kenyeret (CSK) vagy a penészes párizsit (PP)tartom-e ehetetlenebb ételnek - értsd: nem vizsgálom a CSK és PP közti minőségi viszonyt. Számomra egy szempont fontos: egyik sem felel meg számomra arra, hogy megegyem. Az elején említett két sorból tehát egyáltalán nem következik az az állítás, hogy CSK=PP, csak az, hogy CSK is és PP is kívül esik egy halmazon. Korábban ugyanezt próbáltam neked elmagyarázni a két negatív szám említésével: egyaránt nem pozitív számom, ám ebből közel sem következik, hogy azonosak volnának.

Az általad bekopizott idézet egyáltalán nem foglalkozik az MSZP és a FIDESZ (stb.) minőségi relációjával, pláne nem tesz olyan kijelentést sem direktben, sem közvetve, hogy MSZP=Fidesz.
Ha most sem vili, tényleg feladom...

(Az evős példát tovább is érdemes fűnzi, mert leírja a jelen politikai helyzetet: ha se a CSK se a PP nem ehető, akkor lemegyek a boltba. Ha nincs bolt, nincs pénz, nincs kuka, tehát csak CSK és PP van, akkor kénytelen vagyok valamelyiket mégis megenni, hogy ne dögöljek éhen. Ez az adott példában vélhetően a CSK lesz és nem a PP. Hogy ezek páronként az MSZP-nek vagy a Fidesznek felelnek-e meg, azt már rád bízom, ízlés szerint....)

picur3ka 2009.09.26. 21:09:37

@félemelet:

Parizsi, besz&ras. Ne haragudj, el se olvasom. OPNI.

félemelet 2009.09.26. 21:11:05

@picur3ka:
műveletlen emberek kedvenc szokása, hogy megpróbálnak bizonyos területeket kivonni az értelmes gondolkodás illetékességi köréből - nyilván azáltal motiválva, hogy nem szívesen tartózkodnak olyan helyen, ahol nem érzik otthon magukat. Nem azt a következtetést vonják le, hogy nekik ott nincs helyük, hanem megpróbálják behazudni, hogy az a hely nem is az a hely...

Az ilyen vulgárfilozófiák jeles mottója lehet Zámbó jimmy halhatatlan slágerének refrénje: "szemeddel látsz, szíveddel érzel..." - értsd: nincs itt helye intellektuális ítéletalkotásnak, mindegy mit látsz, lényeg, hogy a szíved majd megmondja, hogy mi igaz meg mi nem...pontosabban: majd Jimmy szíve megmondja, és a szív azt mond, amit akar, úgyhogy vitának helye nincsen, remek ember vagyok!

Nos, ha már Jimmy, akkor "egy jó asszony mindent megbocsát". Sajnos én nem vagyok jó asszony, így nem tudom megbocsátani neked a logikai mellékvágányaidat...ha megbocsátanám, akkor becsapnálak téged...

félemelet 2009.09.26. 21:12:50

@picur3ka:
na végre... a beszarásos válaszod jelzi, hogy végül mégis megértetted... Ennyivel is előrébb vagyunk...

Horizont 2009.09.26. 21:13:27

Idenézek és még mindig félemelet tombol és még mindig a másik logikájának a hiányosságaival jön elő! 612 komment. Félemelet visz mindent :DDDD Nagy hatással volt rá Hunvald sofőrje!

picur3ka 2009.09.26. 21:16:04

@Horizont:

Sajnos, nem forditok sok figyelmet a nevekre, mindig valami felelem-nek neztem, pedig a felemelet nagyon arulkodo.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.26. 21:24:08

@Horizont:

Szerintem rég elfelejtette, hogy arról szól a post.

félemelet 2009.09.26. 22:42:24

@laspalmas:
be nem láthatom, mi vitatható van azon, ha valaki általános iskolai szintű logikára tanít tudatlanokat egy amúgy már régóta döglött poszton... senkit sem kötelezek ara, hogy részt vegyen benne...

Hogy mire jó az, ha valaki érti is egy mondat logikáját - Mokka interjú Hunvald kerületi párttársával:
műsorvezető: Beszélt Ön Hunvald Györggyel, amióta előzetes letartóztatásban van?
párttárs: Egy előzetes letartóztatásban lévő személlyel csak az ügyvédje és a hozzátartozói beszélhetnek. Én nem vagyok Hunvald úrnak hozzátartozója, csak a barátja.
Műsorvezetőt maximálisan kielégíti a válasz...

(Csordaszellemetek pedig bájos... :-) Egy tábor, egy zászló - a zászlóra hímezve pedig szalonna hagymával. Ki milyen ember, mondhatnánk...)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.26. 23:01:18

@félemelet:

Ez a te felsőbbrendűségérzésed emlékeztet valakire, aki miatt még az unokáink is tejelni fognak......vannak jobb példaképek is.

Egyébként nem érdekel egy olyan ember, aki rohadt parizert eszik és közben Jimmyt hallgat. xD

félemelet 2009.09.27. 02:14:52

Most jut eszembe, hogy az intellektusnak a humorérzékre is erős hatása van...

picur3ka 2009.09.27. 08:50:40

@félemelet:

Figyelj, ez ilyen egyszeru: amikor azt irtam, hogy 'Ehhez természetesen előfeltételként létre kellene jönnie (valahonnan a semmiből)' , akkor nem azt ertettem, hogy nincs egy darab tisztesseges vezeto sem. Ennyit kellet volna irnod. Es akkor helyben vagyunk es egyetertek: minden kosarban van nehany rohadt alma, de a fidesz meg a maszop kozel nem ugyanaz.

Nyilvan, vagy nem igy gondolod, vagy csak feleslegesen kotekedsz. Nem kell ehhez semmi gumimacko.

félemelet 2009.09.27. 20:19:18

@picur3ka:
Értem... tehát, amikor például arról beszélek, hogy az ember kétlábú, akkor feltétlenül, de feltétlenül hozzá kell tennem akkurátusan és előzékenyen, hogy azért Deák Bill Gyula ember - hátha jön majd egy magadfajta, aki elkezd azon tornázni órákig (napokig), hogy miért gondolom, hogy Deák Bill Gyula nem ember. Biza, ezt kellene hát tennem, hiszen a te hülyeségedért nyilván én vagyok a felelős, nem te...
Kb. olyan a helyzet, mintha a kés feltalálóján akarnád elverni, hogy részegen leszúrtad véletlenül a nagymamát...

Nos, én tudok jobbat... Leírom, amit mondani akarok, aztán amikor megjelenik egy magadfajta, és fejhangon elkezd a nevemben olyasmiket visítozni, amiket én egyáltalán nem mondtam, illetve amik nem következnek az általam leírtakból, akkor aktuális hangulatom alapján több-kevesebb türelemmel szépen elmagyarázom neki, hogy árnyékra vetődött, hol téved, mit kever össze mivel stb. Ahogy tettem ezt veled is. Be nem láthatom, hogy miért nekem kellene hamut szórnom a fejemre, és nem neked a magadéra...Ne csináljunk már KÖTELESSÉGET mások tévedéseinek megelőzéséből. Tisztelhetjük erényként, ha valaki erre karakteréből adódóan képes és/vagy hajlandó - de ha ehhez nincs kedve, akkor nem bűnös. (pláne nem nem tisztességtelen...)

Kravver 2009.09.27. 21:06:00

@laspalmas:
Puff.
Szarva közt a tőgyét.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 21:39:15

@félemelet:

"Leírom, amit mondani akarok, aztán amikor megjelenik egy magadfajta, és fejhangon elkezd a nevemben olyasmiket visítozni, amiket én egyáltalán nem mondtam, illetve amik nem következnek az általam leírtakból, akkor aktuális hangulatom alapján több-kevesebb türelemmel szépen elmagyarázom neki, hogy árnyékra vetődött, hol téved, mit kever össze mivel stb. Ahogy tettem ezt veled is. Be nem láthatom, hogy miért nekem kellene hamut szórnom a fejemre, és nem neked a magadéra...Ne csináljunk már KÖTELESSÉGET mások tévedéseinek megelőzéséből [vagy a mások vitájában való állásfoglalásból. Önkényes hozzátétel tőlem.] Tisztelhetjük erényként, ha valaki erre karakteréből adódóan képes és/vagy hajlandó - de ha ehhez nincs kedve, akkor nem bűnös. (pláne nem nem tisztességtelen...)"

Én már csak egy kávét kérek.:D

félemelet 2009.09.27. 22:42:21

Na, itt az erősítés... :-D

Most komolyan... tényleg nem érzitek a szánalmasságotokat? Három hülye - korábban mindegyiket szembesítettem egy-egy ordenáré verbális kreténségével, de ők összeállnak most nagykoalícióba félemelet ellen. Csatlakozik hozzájuk a negyedik ("L" kezdőbetűs...) - ő pusztán azon az alapon, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van" - hm, ez a félemelet gyanúsan nem Fidesz-szavazó! torkának neki!
Négyen majd csak lenyomtok sok lúd disznót győz alapon... :-)

Emberileg megértem a frusztrációtokat, hiszen nem tapintatoskodtam veletek. Azt nem értem, miért nem érzitek magatokra nézve cikinek, hogy létrehoztok egy ad hoc akcióközösséget, ami közösségnek semmi más lényegi szervezőereje, csak a közösen megsértett önérzet...

Pár kommenttel ezelőtt azon élcelődtetek, hogy amiket írok, annak már semmi köze sincs az eredeti poszthoz. Az igazság az, hogy nagyon is van köze hozzá... az én kiinduló álláspontom az volt, hogy meglehetősen vacak erkölcsi minőséggel rendelkezik jelen társadalmunk, benne az egyes emberek legnagyobb többségével... A többségnél - várhatóan és jellemzően - ez kiverte a biztosítékot, hiszen nehogy már, hogy őket bármiféle kritika érje. A mostani szakaszban azt lehet vegytisztán nyomonkövetni, hogy hogyan szerveződnek emberek ad hoc önérdekből érdekcsoportokká, és hogy a céljaik eléréséhez vezető úton fesztelenül nélkülözni tudnak mindenféle védhető/pozitív intellektuális, kulturális vagy morális elvet. Lenyomni a bitangot! - ez az egyetlen elv...
Kényelmetlen dolog veletek egy fajba tartozni... Nem fajvédő, hanem praktikus szempontból... :-)

Kravver 2009.09.27. 22:45:45

@félemelet:
"Kényelmetlen dolog veletek egy fajba tartozni... Nem fajvédő, hanem praktikus szempontból... :-) "

Már megy is a kedvenc idézetek gyűjteményébe.

Hannibal22 2009.09.27. 22:49:36

@félemelet: "Most komolyan... tényleg nem érzitek a szánalmasságotokat? Három hülye (...)
Aquila non captat muscas!

Kravver 2009.09.27. 22:57:24

@hannibal22-73:
URBusted!
Nem is alszol.
Nem jutsz emiatt a pokol kénköves tüzére?

Kravver 2009.09.27. 23:20:44

@hannibal22-73:
Akkor megnyugodtam.
Én viszont most szabad akaratomból megyek el aludni.
(julcsi kommentjét a blogmotor se tartotta érdemesnek megmutatásra)

félemelet 2009.09.27. 23:54:58

@hannibal22-73:
emberekkel foglalkozni nem méltatlan tevékenység. A saját fajomról van szó, hiszen az előbb mondtam...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 00:57:19

@félemelet:

Mindjárt megsajnállak, én "verbális kretén".:D De azért kösz a leírást még egyszer, a legkiválóbb jellemzés rólad.:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.28. 10:32:06

@félemelet:

Látod, ez veled a baj, hogy számodra csak fekete és fehér, velünk vagy ellenünk létezik, a beszélgetés pedig pusztán hideg logikával összefűzött szavakat jelent számodra. Persze lehet szív nélkül élni, kérdés csak az, hogy érdemes-e.

félemelet 2009.09.28. 14:54:03

@laspalmas:
laspalmas nyelvi logikája:
félemelet - "Csatlakozik hozzájuk a negyedik ("L" kezdőbetűs...) - ő pusztán azon az alapon, hogy 'aki nincs velünk, az ellenünk van' "
laspalmas - "Látod, ez veled a baj, hogy számodra csak fekete és fehér, velünk vagy ellenünk létezik"

Lássunk egy analóg mondatpárt a fenti példára:
X - a gólyák minden évben elrepülnek Afrikába
Y - látod X, ez veled a baj: minden évben elrepülsz Afrikába!
Applause! :-D

(Ui.: áruljátok már el, hogy kitől származik közületek eredetileg ez a "nincs szíved!" zseniális ellenérv, amit nem szégyelltek univerzálisan bevetni a létező összes témában valós ellenérv helyett... :-) Még jó, hogy nem látjuk egymást vita közben, mert akkor azt kellene folyton ellenérvként olvasnom, hogy "nincs igazad, mert nagy a füled!")

félemelet 2009.09.28. 15:02:01

"Nyugodtan hanyagoljal, ha nem tudsz tisztesseges lenni." - Picur3ka; 19:40:29
"Te hülye vagy, ez kiderült az eddigiekből." - félemelet; 20:05:18
"Ha már banán, van nálam egy pár. Kérsz, vagy abbahagyod a személyeskedést?" - laspalmas; 20:34:18

félemelet 2009.09.28. 15:05:10

@Mj:
javítanám az idézetet "verbális kretén"-ről "verbális kreténség"-re... Létezhet álláspont, ami azt mondja, hogy kreténséget csak kretén mondhat - én nem osztom ezt az álláspontot.
(Ha másért nem, már csak azon az alapon sem, hogy olykor én is írok hülyeséget, holott nem vagyok hülye...)

félemelet 2009.09.28. 15:09:30

Új vitatéma, ha van kedvetek hozzá... Mit értünk azon, hogy "személyeskedés"?
(Ez most nem csapda, tényleg érdekel, hogy ki hogyan definiálná.)

Hannibal22 2009.09.28. 15:19:46

@félemelet: Hülye , lapátfülű! Ez nem sértés...szembesítés! (valahogy így néz ki a személyeskedés)

Kravver 2009.09.28. 15:21:35

@félemelet:

Location-specific definition for "személyeskedés" (csak a V'Bőrön érvényes): a blogger(ek)ével és/vagy törzskommentelőkével ellentétes véleményt megfogalmazó, vagy nem-törzskommentelőtől származő bejegyzés, amiben a törzskommentelő-társ szellemi vagy fizikai minőségére történő utalás található.
~-t elkövetni per definitionem ezek után csak nem-törzskommentelők tudnak.

Most nézzük az offtopic definícióját is.

Kravver 2009.09.28. 15:26:01

@hannibal22-73:
Neked is. Te hol LAx? Itt már délután van.

Hannibal22 2009.09.28. 15:32:27

@Kravver: Fejezd be a személyeskedést:) Nekem reggel,na!

Kravver 2009.09.28. 15:35:40

@hannibal22-73:
Nem vontam kétségbe, csak érdeklődtem, hogy esetleg tán csak nem véletlenül L.A. környékén teszveszelsz.
Phej mocsokgeci vagyok, mi?

Hannibal22 2009.09.28. 15:48:07

@Kravver: Majd jövőre..de akkor sem L.A. .hanem egy szomszédos állam. Mocsokgeci? Volt néhány napja pár kommented ami alapján az is lehetnél de bízom benne,hogy csak rossz napod volt.

félemelet 2009.09.28. 16:00:26

@Kravver:
szellemes, de én tényleg komolyan kérdeztem. Hogyan definiálnád a személyeskedés fogalmát?

Kravver 2009.09.28. 16:06:13

@félemelet:
Globális definíciót nem tudnék adni, mert -mint látod- kontextus-függő az értelmezése.

Ha pl. misikeh elküld a retkes kurva anyámba, aki inkább nyelt volna le az itt nem személyeskedés, máshol az lenne, ha én lehülyézek valakit az itt személyeskedés máshol nem.

Kravver 2009.09.28. 16:14:29

@félemelet:
Vájácsak!
Példával szemléltetek.
Szerintem ez már olyan, mintha hasonlítana arra, amiről ki stúlzással azt is lehet akár sötétben és messziről állítani, hogy személyeskedés: vastagbor.blog.hu/2009/09/28/ez_egy_masik_orszag_lett#c7206804

félemelet 2009.09.28. 16:32:28

mmmm... konkretizálok akkor. A "hülye vagy!" szerintem nem személyeskedés, hanem egy egyszerű sértés. (Hiszen a másik hülye volta nem lehet neki valami objektív személyes tulajdonsága.) A "menj a retkes kurva anyádba!" sem személyeskedés - már amennyiben feltételezzük, hogy az illető anyjának olyan attribútumai, mint a "retkes" vagy a "kurva" nem objektív szempont alapján kerültek a mondatba, hanem pusztán stilisztikai fordulatok.

Szóval, azt kellene most megtalálnunk, hogy mi az, ami a sértést megkülönbözteti a személyeskedéstől.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.28. 21:03:02

@félemelet:

Értelmesebbnek gondoltalak, de hiába, a látszat már csak ilyen, gyakran csal. Sebaj, fussunk neki mégegyszer:

félemelet - "Csatlakozik hozzájuk a negyedik ("L" kezdőbetűs...) - ő pusztán azon az alapon, hogy 'aki nincs velünk, az ellenünk van' "
laspalmas - "Látod, ez veled a baj, hogy számodra csak fekete és fehér, velünk vagy ellenünk létezik"

Vagyis az én megszólalásom indokának te a "velünk-ellenünk" stratégiát tartod. Erre írtam, hogy milyen sajnálatos, hogy mást el sem tudsz képzelni. Ezt érted-e?
Netán azért tetted ezt a kijelentést, mert gondolatolvasó parazseninek tartod magad?
Vagy csak nincs jobb dolgot, mint szavakat csűrni-csavarni?

Egyébként részvétem a nagy fülek miatt.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.28. 21:05:19

@félemelet:

Egyszerű.
Személyeskedés: ami a kommentelő személyével foglalkozik negatívan, a komment tartalmának megválaszolása helyett

Kravver 2009.09.28. 21:07:16

@laspalmas:
Tehát amikor mj leírja hogy a rákócziak szomszédja volt az őse, na az személyeskedés.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:22:30

@Kravver:

Miért, mi ebben a negatív rád nézve?:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:23:37

Ráadásul eddig te voltál az, aki nem válaszolt a kommentemre, és inkább elkezdett személyeskedni.:D

Kravver 2009.09.28. 21:23:49

@Mj:
Olvass - értelmezz - írj.
Ez a helyes sorrend.

"a kommentelő személyével foglalkozik negatívan"

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:25:59

@félemelet:

"javítanám az idézetet "verbális kretén"-ről "verbális kreténség"-re"

Javítsd. Ettől még semmi lényeges nem változik, és az idézett kommented is úgy marad.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:28:37

@Kravver:

Érdekes, a fotelforradalmár kifejezést már megtanultad, de még mindig nem megy az a szó, hogy mocskosgeci?:)

Kravver 2009.09.28. 21:30:09

@Mj:
:D milyen ciki már a rákócziak szomszédjának lenni :D
(1. olyan mint az angol királnyő férje, a nevét se tudja senki,
2. kb 28.000 szomszédjuk lehetett)

ugorgyunk, igazából csak laspalmas definíciójának hiányosságára hívtam fel a figyelmet

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:37:03

@Kravver:

Na ez is értelmes volt, köszönjük. Maradjunk annyiban, hogy én a saját személyemre nyugodtan tehetek bármilyen megjegyzést - ez például egy tényállítás volt a felmenőimre vonatkozóan, miután te következtetést levonva lezsidóztál -, hiszen maximum magamat sértem meg vele, én meg nem vagyok skizofrén, úgyhogy nem leszek dühös magamra.:P Egyéb szőrszálhasogatás a tarsolyodban?
(Ha már ennyire szeretnél részletesen foglalkozni a témával, megnézheted Szlovákia vagy Felvidék térképét - mindegy melyik kor -, és megtalálhatod Rákóctól délre a szomszédos, névadó települést. A nevemet meg minek reklámozzam, nem vagyok a királyi család tagja, meg nem is a nevemből élek.)

Kravver 2009.09.28. 21:40:12

@Mj:
Kevered a gizikét a gőzekével. Nem lezsidóztalak, hanem örömmel állapítottam meg, hogy mivel anyai nagyanyád zsidó (volt/van?) így te is annak minősülsz.

A kazánkirályon és balónén kívül vannak még ismert földik?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:44:13

@Kravver:

A lezsidózást sem negatívan, sem pozitívan nem minősítettem. Azt meg még mindig én döntöm el, hogy minek tartom magam.
Nocsak, mégis tudod a nevet?:P

félemelet 2009.09.28. 21:44:32

@laspalmas:
Tetszik, hogy nem félsz definíciót adni, amikor nyilvánvaló, hogy célom, a definíciód darabokra szedése. Az is tetszik, hogy nem engedsz a nyomásnak, és egy laza definíciót adsz, nemn pedig akkurátusat.

"Személyeskedés: ami a kommentelő személyével foglalkozik negatívan, a komment tartalmának megválaszolása helyett." - tehát 3 lényeges szempontot nevezel meg, ami alapján egy hozzászólás személyeskedés vagy sem:
- a másik kommentelő személyére kell vonatkoznia;
- negatívnak kell lennie;
- és lényeges, hogy a tartalmi válasz helyett születik.

Volt egy hozzászólásod - tudod, az a banános - amiben felszólítottál a személyeskedés abbahagyására. Melyik hozzászólásom volt az, amelyiket elolvasva arra a következtetésre jutottál, hogy az megfelel a most adott személyeskedés-definíciód mindhárom kitételének?

(A velünk-ellenünk vitát szívesen folytatom, de ne szóródjunk megint szét több párhuzamos vitatémára - részemről becsszó, hogy nem akarom a szőnyeg alá söpörni a dolgot. Nem is fogom...)

Hannibal22 2009.09.28. 22:50:10

@félemelet: Aztamindenit..kommentelő legyen a tollán aki veled vitába száll.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 23:02:07

@Kravver:

És a faluról vezetéknevet nyert három személy közül melyiket tartod ellenségednek?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 23:03:12

@hannibal22-73:

Ha még toll kéne ide. De ehhez sokszor idegek meg türelem is kellenek...

Kravver 2009.09.28. 23:04:09

@Mj:
Ugyan már!
Vedd úgy, hogy küldtem neked egy romantikus slágert a vacsorához.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 23:05:32

@Kravver:

Az jó, mert már rég hallgattam Green Dayt.:)

Félkupica_Fehér_Fönök 2009.09.28. 23:15:23

@Kravver:

Buzi, aki Greendayt hallgat...hehehe

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.29. 02:47:47

@Kravver:

De bunkó vagyok, el is felejtettem viszonozni a számküldést, de remélem, azért nem sértődsz meg, hogy csak most pótoltam:

www.youtube.com/watch?v=yiTkbjpy0KA&feature=related

Kravver 2009.09.29. 08:32:31

@Mj:
Oh, igazán nem kellett volna.
Ismerem az érzést. Régen, annodominika (amikor még a szűlebb pátriárkámban laktam és nem alakultak még ki a komplexumaim se) én is együtt voltam valakivel, akiről egy idő után mindig ez jutott eszembe.
Szeritnem dobd ki a barátodat, ha így érzel vele kapcsolatban! Ez már nem javul meg.

félemelet 2009.09.29. 15:35:44

@laspalmas:
Várom a válaszodat a 2009.09.28. 21:44:32-es hozzászólásomra.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.29. 21:05:31

@félemelet:

1-es bekezdés, tömören: Nem szeretem a szarrágást, nagy kár, hogy te igen
2-es: igen, kábé
3-as: például a zászlóra hímzett hagyma és szalonna (tudod, ha egy része olyan, az az egész kommentre rányomja a bélyegét)
4-es: érdekes, hogy most hirtelen abbahagytad.......csak nem kényelmetlenné vált a válaszolás?

félemelet 2009.09.29. 23:35:45

@laspalmas:
1. Amit te szarrágásnak hívsz, az különbözteti meg a 3-at a 3,14-től...
2. Egy-két "kábé" belefér a dolgokba jóhiszemű és kooperatív befogadás mellett - ám ha minden egyes mondatban ott a "kábé" (akár kimondva, akár kimondatlanul), akkor bármelyik mondatból tetszés szerint le lehet vezetni bármelyik másik mondatot. A vele ellentétest is. Így lesz a vitákban a "némelyik"-ből "összes" vagy "semennyi" tetszés szerint, ugyan mit számít az a kis kerekítés?
3. Ha bánt, hogy szembesítenek egy definíciód slendriánságával, akkor ne adj slendrián definíciót... vagy legalább ne azzal vezesd fel pökhendi módon, hogy "Egyszerű."

1.+2.+3.: Beszéltél, de végeredményben nem mondtál semmit, amivel kezdeni lehetne valamit. Ennyi erővel hallgathattál is volna...

(4. Visszautalva az 2. pontra: így lesz pl. nálad a "felfüggesztés"-ből "abbahagyás". Bagatell...
Mellesleg egészen világosan leírtam, miért "hagytam abba" azt a témát. Melyik szót nem értetted? Memento: szarrágás...)

De rendben. Engedjük most meg, hogy az érveid alapján bizonyítást nyert: személyeskedtem.

"A hozzád hasonló gyengébbek kedvéért: ha TE nem mész be dolgozni 7 hónapig, TE teljes fizetést kapsz?"
"Le vagy szarva, ha nem írtam volna, szövegértésből meg egyre rosszabb vagy"
"Nyugodtan hanyagoljal, ha nem tudsz tisztesseges lenni."

Levezeted nekem pár mondatban, hogy a fentebbi idézetek személyeskedések-e - illetve azt, hogy mi az az esszenciális különbség ezek közt és az én mondataim közt, amik alapján az én mondataim személyeskedések, az idézetben szereplők viszont nem azok?

Mivel magyarázod, hogy blog-gazdaként feltétlenül engem éreztél szükségesnek atyai megrovásban részesíteni, a többi idézet leíróját nem? Végül: mi a módosított álláspontod ezek fényében a "velünk-ellenünk" témában?

Ui.: tudom, az idő drága, főleg akkor ha felesleges dolgokkal töltjük. Megajándékozlak hát azzal a lehetőséggel, hogy e sok kérdés megválaszolása helyett egyszerűen annyit írj: "oké, legalább részben igazad van." - és onnantól részemről e két vitatéma lezárva.

reKorrekt 2009.09.30. 08:29:49

Értem én hogy kurva okos mindenki, de az öntömjénező, nagyképű, arrogáns, suta és nem túl szerencsés kommentek után esetleg vissza lehetne térni a poszt témakörébe?

Fasz kivan hogy mindig jön valaki aki nem bírja magában tartani az egyébként senkit nem érdeklő, témához nem kapcsolódó offoskodását.

félemelet 2009.09.30. 09:01:28

@reKorrekt:
ez egy 18-i poszt, ami a szorosan az eredeti témáját tekintve kb. 26-a óta döglött - a lényeget a tárgyhoz kapcsolódóan ki-ki elmondta, aki akarta.

Nem igazán értem, hogy valójában mi is a problémád. Bekukkantasz, és egy off keretében elmondod, hogy ami itt van, az off. Szerintem, aki még ír ide, az világosan tisztában van vele, hogy amiről éppen beszélnek, az off. Most komolyan, téged ez mennyiben gátol akár abban, hogy két kattintással visszalapozz oda, ahol még az eredeti téma a téma, és elovasd a hozzászólásokat - vagy mennyiben gátol az életed bármelyik aspektusát tekintve?

Megkérdezed továbbá, hogy vissza lehet-e térni az eredeti témakörbe - de nem térsz vissza, aminek biztosan az az oka, hogy ebben téged brutálisan megakadályoznak a hülye off-topikosok... Ha mondanivalód van, mondjad szerintem, legalább biztos lehetsz abban, hogy lesz legalább egy ember, aki rajtad kívül ezt elolvassa. Ez minden kommentelő álma, nem?

reKorrekt 2009.09.30. 09:10:38

@félemelet: Nem tudom ki vagy, vagy kinek képzeled magad, de a kioktató stílusod miatt nem túl sok barátod lehet. Nem-nem, nem érdekel hány barátod van.

félemelet 2009.09.30. 09:32:46

@reKorrekt:
biztos nem lep meg, de nem barátokat szerezni járok ide. A gondolatokban való megerősítés is fontos, ám okosodni inkább viták során lehet, amikben megismersz a tiédtől eltérő nézeteket, véleményeket, a válaszok és viszontválaszok során képet tudsz formálni arról, hogy mennyire komolyak a nézeteiddel részben vagy egészében ellentétes nézetek - és ami talán a legfontosabb: másképpen gondolkodók elé tárva a nézeteidet azok "ingyen" elemeire szedik az érveidet, ami során könnyedén kigyomlálhatod a nézeteidből a kevésbé megalapozott részeket; amivel meg nem igazán bírnak, az közvetve megerősítést nyer. A vita a nézetek, vélemények evcolúciója...

spájdernecc 2009.09.30. 09:36:54

javaslom a filozófia, avagy szemantika szakblogot / biztos van ilyen is /
okosodsz, ügyesedsz

félemelet 2009.09.30. 09:48:56

@spájdernecc:
aham... jó ötlet... ott biztosan tárt karokkal fogadnának a politikai, gazdasági, morális vagy kulturális nézeteim ütköztetése céljával... egészen biztos ez, ha már e helyen is főbenjáró bűnként kezd el lassan szerepelni, hogy egyáltalán írok ide... :-D

Hidd el, hogy komolyabb igényű filozófiai vagy szemantikai problémákat nem ebben a posztban fogom vitára bocsátani...

spájdernecc 2009.09.30. 09:55:22

helyes :)
tudod, ez egy egyszerű dolog.
leírod a véleményed
elolvasod másét
két eset lehetséges, vagy közel áll a kettő egymáshoz, akkor meg lehetsz elégedve, vagy szembenálló véleménnyel találkozol.l és az sem tragédia.
nem vagyunk egyformák, ami jó, mert dög unalmas lenne a világ, egy poszt alatti kommentpárbaj viszont nem alkalmas a térítésre.
ez persze a személyes meggyőződésem, és még az is lehet, hogy nincs igazam.
de ezen nem fogok hetekig rágódni :)
ami a lényeg, írj nyugodtan, de ne sértődj meg, ha néhány lérdésedre nem kapsz választ
kb ennyi
és persze üdv, meg ilyenek

reKorrekt 2009.09.30. 10:06:16

@félemelet: "már e helyen is főbenjáró bűnként kezd el lassan szerepelni, hogy egyáltalán írok ide"
Erről szó nincs.

félemelet 2009.09.30. 10:17:15

@spájdernecc:
"térítés"? :-) miva?
egy döglött poszt alatti kommentpárbaj térítésre valóban nem alkalmas - alkalmas viszont arra, hogy ne 247 ember legyen párhuzamosan a vitapartnered, hanem az a 3-4, akivel a poszt érdemi tárgyalásából már van kellő előzményed a véleményét illetően, és esetleg hajlandó arra, hogy a véleményének kicsit mélyebb bázisat is felfedje, bevállalva, hogy akár ellenvéleményeket is fog kapni. Az ilyen ember számomra hasznosabb embertárs, mint akár az, aki tök ugyanazt mondja, mint én...

Azt sem érzem, hogy különösebben sértődékeny lettem volna... ha valaki beszól, akkor engem sokkal jobban érdekel, hogy milyen érvekre támaszkodva aláz, mint pusztán a tény, hogy aláz... a személyemet érő szellemesebb alázást meg kifejezetten kedvelem, mert inspirál...

Tudom, nehéz elhinni, de az én gitáromon is 6 húr van - úgyhogy viszont-üdv... :-)

félemelet 2009.09.30. 10:20:03

@reKorrekt:
meglehet, ám mégsem azt érzed fontosabbnak, hogy a kérdésemre válaszolj: miért fáj neked, ha egy döglött posztot vitaszobának "használok"? Miért érzed azt, hogy ez téged megakadályoz abban, hogy hozzászólj az eredeti poszthoz?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.30. 16:41:49

@félemelet:

1, Ne keverd az alaposságot a szarrágással.
2, A kulcsszó az általad is leírt jóhiszeműség. Vagyis aki akarja, érti/érzi a mértéket, aki nem, az nem.
Pl. ha nagyon szigorúan vesszük, ez is személyeskedés: "Melyik szót nem értetted?" (kvázi hülyének nézel), de normális, nem szarrágó emberek között nem. Ennek fényében olvasd vissza a kommenteket.
3, olvasd el még egyszer a kettest
4, bájos, hogy rajtam kéred számon a "velünk-ellenünk" témát, miközben te a mai napig nem reagáltál rá semmit arra az indokra hivatkozva, hogy ne legyen több párhuzamos vita.....kac-kac
Majd felajánlod NEKEM (megajándékozol!!), hogy megfelelő (=neked tetsző) válaszom esetén eltekintesz a téma további tárgyalásától...bravúros!

LOL

Az időm RÁD tényleg drága, és ez az egész valóban teljesen felesleges.
Ignore pls.

félemelet 2009.10.01. 02:36:49

@laspalmas:
1. jóvan, nem keverem
2. nem értem a lényeget tartalamozó mondatodat - de tökmindegy, lemondtam rólad
3. no way
4. eddig csak a szabotőr "nemhallomnemhallomnemhallooom" dac volt jellemző rád - most már hazudsz is

valóban felesleges, beláttam...

Kravver 2009.10.01. 09:45:08

@Mj:
Azért 2 napig törted a fejed a válaszon.

süti beállítások módosítása