Skip to content


       Szűrés lista

A politikai casting csúcsa

Na srácok, úgy tűnik a Fidesz belehúzott, pontosabban a stábvezetés. Szerintünk ezzel megkezdődött a kormányzati felkészülés. Erre mit lépsz Török Zsolti? Szíjjártó Péter a Fidesz elnöki stábjának vezetője, múlt hét végén satuba dugta a fejét (megnősült), de előtte még felvette új munkaerőnek a titkárságára Kriston Viktóriát (a továbbiakban Vikike), korábbi "Miss Tourizmus" szépségkirálynőt, CKM modellt. A 22 éves lány hétfőn kezdett a hivatalban. Gyorsan egy CKM-es kép róla, hogy Ti is érezzétek Szíjjártó pokoli segélykiáltását, aztán megyünk tovább.

 
Szóval, Vikike megnyerte a Miss Tourizmust 2007-ben és egy évvel korábban harmadik lett a Főiskolák Szépe versenyen.  Persze badarság lenne a hölgyet beskatulyázni, ő maga is elmondta, hogy számára nem a győzelem a cél pl. egy Miss Tourizmuson sem:


"Attól függetlenül, hogy azt gondoltam, nem érek el helyezést, a különdíjak megmozgattak. Például erre a versenyre azért jelentkeztem, mert megnéztem a tavalyi döntőt, és olvastam róla szóló cikkeket is, amiből kitűnt, hogy rengeteg nyereményt osztanak ki. A tavalyi döntő nagyon jó hangulatúra sikeredett és barátnőimtől is ezt hallottam. Így elindultam, hátha valami kis különdíjat, ajándékot megnyerek, mert az jó dolog. És ezért, tulajdonképpen nem is kell semmit tenni. Megtudtam, hogy felkészítő tábor is van minden évben, és úgy voltam vele, hogy az is nagyon jó dolog. Elmehetek valahova három-négy napra úgy, hogy nem kell érte semmit se tennem."


Okos, céltudatos, kényelmes!  

Szóval nem mellékes, hogy Vikike az ELTE-n tanul politológiát, és utolsó éves. Azonban azt nem érti, hogy miért gondolják sokan, hogy ha valaki modellkedik, nem alkalmas politikai pályára. Ez bántja, pedig a célja Brüsszel!  Itt venném át a szót Vikitől egy pillanatra, hogy elmondjam, kurvára nem feltétlen gondolja mindenki ha rád néz, hogy egy üresfejű szőke vagy, viszont ha megnézi az adatlapod az iwiwen akkor, bárki könnyen behúz a partycicák (csak azért voltam ilyen finom, mert jobbra tendálsz, Bébike) hátsó ülésére. 

Egy: a Twilightból (Alkonyat) 20 év fölött nem idézünk, mert kamaszfilm (a könyv kicsit más, de gondolom az mindegy). És az országot egy év múlva irányító párt, stábelnökségi tagjának lehet nem kellene 36 szívecskét rajzolni egy vámpíros világot elmesélő könyv címe köré.




Kettő:  mindösszesen 96 klubnak vagy a tagja Vikike, de az olyan -megint csak óvatosan fogalmazok- rossz színben feltüntető klubbok vagy értelmetlen csoportok tagságát lehet, hogy le kellene adni, mint a: "Hölgyek Akik Imádják A Combfixet És A Harisnyát", "Hajógyári sziget", "A legnagyobb bulikat kedvelők," "CSAK A LEGMENŐBBEK OLDALA!!!", "FULLOS SZINGLI CSAJOK CLUBJA [wáóóóóó]", "FULL EROTIC", "Háton Alvók Klubja [H.A.K.]", "A legszebb lányok az iWiWen" ...  stb. stb. 

Még egy kép, hogy nyomatékosítsam az eddig elhangzottakat erről a csodás keresztény, konzervatív döntésről, amit amúgy mi maximálisan támogatunk ...



A 2007-es győzelme után Vikikét meginterjúvolta Hajdú Peti, és megkérdezte, hogy nem zavarja-e a kontraszt a politika és a modellkedés között, mire ő elmondta: Szerintem egyáltalán semmi kontraszt nincs a kétféle a tevékenység között, csak az utca embere gondolja, hogy nagy a különbség a kettő között.

Ezen a vonalon maradva szeretnénk Lendvai Ildikónak titkárságára  vagy villanyszerlőnek beajánlani F. Balázs modellt. Az ideiglenes SZDSZ elnök, valami "tökömseemlékszikolyajelentéktelen" Retkesnek pedig Tammy-t

 No, és a végére még egy "döfés": Árpa "Castingnagymester" Attila is ismerőse...  

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr961420472

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.08. 01:33:23

@llll5:

Lehet, hogy inkább pont ezért ócsárolják.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.08. 17:57:23

@Mj: nézd, ha valakit felraknak egy pártlistára (ráadásul esélyes helyen), vagy indítanak egy választáson, azt politikusnak "vették fel". És mint ilyen, a végzettsége/tudása is másodlagos.
Viktóriát viszont egy egy párthivatalba vették fel gyakornoknak, politológiai tanulmányai alapján, nem tudom ebben mi olyan rendkívüli, amit nem lehet feldolgozni. Bizony, egy pártnak/frakciónak is van hivatala, háttéremberekkel.

"Viszont nem látom mögötte a szaktudást és/vagy a komolyságot, ami az iwiw-es adatlapjáról is kiderül."

Hát ehhez gratulálok, egy szórakoztató-közösségi portál profil alapján nem látod benne a komolyságot meg a tudást. Képzeld, én meg látok benned két dolgot is, irigységet meg rosszindulatot, túladagolva.

"Ráadásul úgy tűnik, hogy az ELTÉ-n elvégzett félévek száma is kérdéses. "

Egyáltalán nem tűnik úgy, csak a szokásos vastagbőr színvonalú "oknyomozás" folyt. Le van vezetve előző kommetemben a sztori. Bár félő h a tények itt már úgyse segítenek, el lett már hintve a hazugságmag, amit lehet szórni. Olyan ez, mint amikor itt valamelyik szerencsétlen kitalálta, hogy Vadai Ágika egyszerre államtitkár és frakcióvezető-helyettes. Nulla igazságtartalommal bír ugyan, de azóta is lelkesen utalgatnak rá a jólképzett google-guruk. Na így lesz elvéve ettől a csajtól is az elmúlt 5 éve.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.08. 18:00:30

@llll5:

Nem is kell egyetértened. Ők Csurkát a személyes élményeik alapján annak tartják aminek, te meg másnak, ennyi.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.08. 18:07:13

@heima a Cölöpverő:

Én teljesen jól feldolgoztam, hogy oda vették fel, nem is várok el tőle túlzott szaktudást. Csak akkor ne is higgye azt róla senki, hogy biztos az esze miatt van ott.
Teljesen mindegy, hogy milyen portálon jellemzi önmagát, mert attól még a cél ugyanaz: pozitív képet adni önmagamról másoknak. És ha ezt szívecskékkel akarja megtenni, akkor ne csodálkozzon, hogy azon a szinten kezelik.
Én nem irigykedem rá, mivel soha nem akartam politikus, politológus, vagy politikához közel lévő ember lenni. Rosszindulat helyett meg inkább reális elvárásaim vannak felé, pl. nem hiszem azt róla, hogy felkészült szakember.
Oké, akkor elhiszem, hogy 22 éves, és most is politológus hallgató. Na és? Attól még nem függnek ettől a fönti mondataim.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.08. 18:15:58

@Mj: "Én teljesen jól feldolgoztam" Hát nem mutatod jelét a megértésnek. Inkább a szokásos hülyepicsás irigységnek. Jobban is néz ki meg okos is, muszáj hát köpködni, mert mi lesz ha nem, jajaj.

"És ha ezt szívecskékkel akarja megtenni, akkor ne csodálkozzon, hogy azon a szinten kezelik."

Konkrétan nagyon sok lányt ismerek, akik ennél is durvább iwiw profilt tudtak maguknak összehozni, és e mellett rendkívül értelmesek, szorgalmasak és értenek a szakmájukhoz. Lehet, hogy helyén kezelik az iwiwet? Btw letörölte a profilját, gratulálok hozzá, hogy ezt is sikerült elérni a vastagbőrnek. Kurucinfo tempó.

"Attól még nem függnek ettől a fönti mondataim." Előbb itt azt sugalmaztad, hogy bajok vannak a tanulmányaival, vö hazudik.

Gerinc kéne, az hiányzik neked, de nagyon.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.08. 18:39:44

@heima a Cölöpverő:

Nem érdekel, hogy mit hiszel rólam. Momentán elégedett vagyok az életemmel, a tudásommal, és azzal is, ahogy kinézek. Én nem kezdtem személyeskedni veled, így szerintem joggal várom el, hogy te se próbálj engem sértegetni. Köszönöm.

Szerintem meg ne csodálkozzanak ezek a lányok, hogy azok, akik csak az iwiw-es profiljuk alapján tudják megítélni őket, alá fogják becsülni a képességeiket. Nekem az iwiw nem bohóckodós portál, nem is arra használom. Másnak természetesen lehet ilyen, de ismétlem, ne csodálkozzon, ha emiatt a felfogásbeli különbség miatt hamis üzeneteket ad magáról.

A tanulmányaival lévő bajok csak hab lenne a tortán. Attól még torta, hogy mégsincs rajta hab. Ha egyébként erre van szükséged, nyugodt szívvel bocsánatot kérek, amiért először olyan közlést is elhittem róla, amit nem feltétlenül kellett volna. Viszont nem tartozom neked semmivel, hogy számon kérj, vagy hogy mentegetőznöm kelljen a véleményem miatt.
Köszönöm, nagyon jól érzem magam a bőrömben, a gerincemmel együtt, a személyeskedésed meg csak téged minősít.

llll5 (törölt) 2009.10.08. 21:14:40

@Mj: Na, ez a lényeg!:)Ezzel már teljesen egyetértek!:)

llll5 (törölt) 2009.10.08. 21:21:57

@heima a Cölöpverő: Nem tisztem "Mj" védelme és nem is szorul rá.Azonban a stílusod már kissé unalmas és tényleg szégyenteljes ez a személyeskedésed.Szerintem inkább ezt a Reakció blogon tedd inkább.És most engem nyugodtan szidhatsz, tudod , rólam lepereg.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.09. 00:31:10

@llll5: még mindig nem foglalkozol velem mester?

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.09. 00:46:08

@Mj: jussál már el a minimális párhuzamokig, hogy le se szarom, hogy ki vagy, meg hogy mennyire vagy elégedett az életeddel, hanem éppen csak arra próbáltam célozni, hogy látatlanban mennyire gáz fikázni.

Adott annyi információ, hogy a csaj modellkedik, végzős politológia hallgató, és felvették egy párt hivatalába gyakornoknak, senki nem jelentkezett hogy személyesen ismerné.

És akkor egy iwiw profil alapján (ami egyébként egy teljesen átlagos fiatal lány profilja) ki bírta hozni itt a lelkes prolikommandó, hogy a lány csak buta picsa lehet, politikusnak vették fel mutogatni, és volt aki odáig süllyedt, hogy kitalálta, hogy tulajdonképen nem is járt egyetemre. Hát tényleg csak tapsolni tudok, ennél tisztább bunkóságot kitalálni se lehetne. Mondjuk nem vagytok egyedül, valszeg nem véletlenül lett abban az iwiw profilban az utolsó mondat az, ami.

abandi 2009.10.09. 00:48:35

@heima a Cölöpverő:
Keresed a bajt?
Tanult, harcravágyó nők ellen küzdeni?!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.09. 00:51:42

@heima a Cölöpverő:

Ha hozzám szólsz, akkor azokat a sérelmeidet sorold fel, amiket én követtem el, mert az általánosításra nem vagyok vevő.
Én pont az adott információkból gazdálkodtam, és szerintem a társaságból én voltam az, aki a legkevésbé szidta a csajt, mégis nekem kezdesz el anyázni, amire megint nem vagyok vevő.
Egyébként meg csak ismételni tudom magamat: gagyi iwiw-adatlap, hozzá csinos külső, és teljesen mellékes, hogy ehhez esze is van-e vagy sem, hiszen úgysem az eszéért vették fel gyakornoknak, mivel úgysem szakpolitikusok kellenek oda. De tőlem nyugodtan rugózhatsz még ezen, hogy micsoda gonoszság történt, csak lécci, másokat szekálj ezzel. Kösz.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.09. 00:53:26

@abandi:

Igazából unom már a képét, meg azt is, hogy csak ismételni tudom magam.:-/ Ha legalább azt tudnám, hogy mi a célja ezzel az egésszel, de még az is lehet, hogy magának sem világos, csak úgy beugrott ide kötözködni meg ideböffenteni pár anyázást.

abandi 2009.10.09. 01:12:36

@Mj:
Az is valami!
Egy szimpla heima még azért hiányzik a szociopata gyűjteményedből...

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.09. 09:01:30

@abandi: ne szójjá be. mert megyek a reakció blogra, szólok a haverjaimnak, akik idejönnek és akkor többen leszünk, mint ti, és nekem lesz igazam, mer többen leszünk/ és a homokozó is a mienk lesz, mehettek majd rollerezni az udvar másik végébe!

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.09. 09:06:37

@Mj: vedd már észre magad, könyörgöm, sírsz az általánosítás miatt, amikor egy egyetemista lányt az iwiw profilja és a kinézete alapján beteszel az agyatlan picsák mappába.

"hogy ehhez esze is van-e vagy sem, hiszen úgysem az eszéért vették fel gyakornoknak, mivel úgysem szakpolitikusok kellenek oda." persze, és mindez azért mert te azt mondod. ki-be járkálsz a szentkirályi utcában és te vagy az, aki megmondja, hogy ki kell oda, meg ki nem, meg főleg hogy miért :D

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.09. 09:20:07

@Mj: tényleg ennyire elképzelhetetlen, hogy nem nézek buta picsának egy ötödéves egyetemista csajt, mert jól néz ki meg csinált egy teljesen átlagos iwiw profilt? és esetleg még szóvá is teszem, ha sikerül itt teljesen érdemtelenül megalázni?

Veronikamama 2009.10.09. 10:41:03

Ez egy jó kis polgárpukkasztás, semmi más.

llll5 (törölt) 2009.10.09. 12:27:40

@heima a Cölöpverő: a helyzet a következő:az értelmes emberek vitatkozni szoktak, a buta emberek pedig veszekedni, személyeskedni egy vitás kérdésben.Én sem értek mindig, mindenben egyet Mj-vel, de sosem személyeskedve szoktunk vitatkozni.Te viszont ezt tetted vele, no ezért írtam neked.@Mj: ezért javasoltam neki, hogy menjen a Reakcióra
@abandi:
had jöjjenek a Reakciósok:))Kb, féléve a hír-tv-n láttam egyiküket-amolyan Tajgetosz-szökevény kinézetü volt, noname ember-értelmetlen vigyorgással butaságokat beszélt:DDD

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.09. 16:52:21

@llll5: ok mester oktassál. figyelj ez már az, amikor éppen nem személyeskedsz?
"láttam egyiküket-amolyan Tajgetosz-szökevény kinézetü volt, noname ember-értelmetlen vigyorgással "

és tudok neked ajánlani helyeken btw, mondjuk húzzál el a jó kurva anyádba a gyermeteg hülyeségeiddel együtt.

llll5 (törölt) 2009.10.09. 19:40:06

@heima a Cölöpverő: no. látod, erre céloztam, ezzel magadat minösitetted, én pedig nem foglak visszasértegetni.Téma veled ismét lezárva.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 17:32:22

@heima a Cölöpverő:

"vedd már észre magad, könyörgöm, sírsz az általánosítás miatt"

Ez még mindig személyeskedés.

"amikor egy egyetemista lányt az iwiw profilja és a kinézete alapján beteszel az agyatlan picsák mappába."

Egyrészt jogom van hozzá, hogy úgy ítéljek meg embereket, ahogy akarok. Másrészt nem tettem bele az agyatlan p*csák mappába, hanem szimplán nem hiszem, hogy az eszéért lenne ott. Amit alátámaszt számomra az iwiw-es profilja is. Az, hogy szép, az eddig sem zavart, és nem hat ki arra sem, hogy nem gondolom jó szakembernek. (Mert pl. csak 22 éves, és ilyen képet akar adni magáról egy milliós látogatottságú portálon.)

"persze, és mindez azért mert te azt mondod."

Így van, azért, mert én ezt mondom. Tehát ez a véleményem. Nem kell elfogadni, lehet érvelni ellene is, de személyeskedés nélkül.

"ki-be járkálsz a szentkirályi utcában és te vagy az, aki megmondja, hogy ki kell oda, meg ki nem, meg főleg hogy miért :D"

Dehogy akarom én megmondani. Biztos nagyon jó, hogy ott van, de akkor is az a véleményem, hogy nem a szaktudásáért vették fel oda, hiszen nem is olyan az állás.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 17:36:31

@heima a Cölöpverő:

Én sem néztem buta p*csának, ilyen szavakat nem is használtam rá. De miért nem tudod elfogadni azt, hogy szerintem erre az állásra nem kellenek politikai zsenik, ergo őt sem a zsenialitása miatt vették fel oda?
Neked átlagos az iwiw-profilja, számomra viszont 16 éves kiscsaj-kategória.
Mikor aláztam meg, amikor te használod itt egyedül a p*csa szót?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 17:37:54

@heima a Cölöpverő:

Gratulálok ehhez a szintén úriemberi megnyilvánuláshoz.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 18:08:14

@Mj: sírva könyörgöm ha leírod a pici véleményed, rakd már mellé az érvelést is, gratulálok hozzá hogy ki tudod nyilatkoztatni, hogy "ez egy nem olyan állás", de ez így önmagában egy nagy 0. Én meg azt mondom, hogy ez egy olyan állás, és 1-1, haha. Sőt, én meg azt mondom, hogy történésznek csak olyan embert vesznek fel, akinek nincs esze, mert ez olyan szak. Nem kell elfogadnod a Véleményemet, lehet érvelni is ellene, de személyeskedés nélkül!

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 18:08:59

@Mj: van aki nem tudja hol a helye, és szigorú eszközök kellenek, hogy rájöjjön, hogy arrébb kellene tolni a biciklit:)

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 18:11:31

@Mj: "Egyrészt jogom van hozzá, hogy úgy ítéljek meg embereket, ahogy akarok." de ha más teszi ezt, akkor az személyeskedés. lol :D

llll5 (törölt) 2009.10.10. 18:13:36

@Mj: szerintem, ha nem reagálsz neki, egy idő után talán abbahagyja, mint a múltkor:)Én meg már-mint látod-nem kapom fel a vizet és nem kalapálok el egy ilyen idiótát, úgy, mint '97-ben:)

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 18:15:21

@Mj: "Mikor aláztam meg"
nem csak körülötted forog a világ, fussál neki még1x annak a hsznek, amire válaszoltál. ha értő olvasás után is még mindig magadra veszed, akkor a hiba a te készülékedben van.

"amikor te használod itt egyedül a p*csa szót? " de persze nem politikusnak készülsz :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:09:00

@heima a Cölöpverő:

"sírva könyörgöm ha leírod a pici véleményed, rakd már mellé az érvelést is, gratulálok hozzá hogy ki tudod nyilatkoztatni, hogy "ez egy nem olyan állás", de ez így önmagában egy nagy 0."

Tekintettel arra, hogy a barátom joghallgató, illetve van egy politológus ismerősöm is, és ők is néztek már hasonló gyakornoki állásokat, tudom, hogy ez egy "kávéfőző-szintű" meló, némi aktatologatással és postára járással megspékelve. Szóval nem kell hozzá túl sok ész.

"Én meg azt mondom, hogy ez egy olyan állás, és 1-1, haha."

Jó, mondd azt. És? Nekem semmi bajom azzal, ha máshogy gondolod.

"Sőt, én meg azt mondom, hogy történésznek csak olyan embert vesznek fel, akinek nincs esze, mert ez olyan szak."

Tőlem nyugodtan mondd ezt. Én meg tudom, hogy nem így van, és ez elég is nekem.

"Nem kell elfogadnod a Véleményemet, lehet érvelni is ellene, de személyeskedés nélkül!"

Ez most direkt maradt itt?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:10:22

@heima a Cölöpverő:

Nekem nem kell magyaráznod a bunkósági bizonyítványodat. És szerintem mindenki önmaga eldöntheti, hogy hol a helye.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:11:11

@heima a Cölöpverő:

Az a személyeskedés, ha aránytalanul bunkó vagy másokkal, esetleg még trágárkodsz is vele ahelyett, hogy érvelnél.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:11:43

@llll5:

Így is, úgy is abbahagyja egy idő után. Viszont mivel kíváncsi vagyok, még válaszolok.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:12:33

@heima a Cölöpverő:

Oké, akkor maradjunk annyiban, hogy nem aláztam meg.
Nem készülök politikusnak.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 19:17:48

@Mj: ja, mindent értek. a barátod meg az ismerősöd megmondta. ez így mindjárt más. ezek olyan Érvek, amiknek a súlya alatt teljesen összeomlottam. Sőt új távlatokat nyit ez a felismerés, lehet hogy a ghánai kávémaffia akar így beépülni a Köztársaság gépezetébe?

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 19:18:32

@Mj: pedig a csúsztatás kurva jól megy.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:19:09

@heima a Cölöpverő:

Én ilyen csatornákon tudok tájékozódni a gyakornoki állásokat illetően. Ha neked jobb csatornáid vannak, nosza, ellenérvelj, ne pedig ghánai kávémaffiázz, ami fogalmam sincs hogy jön ide.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 19:19:25

@Mj: "Ez most direkt maradt itt?" Direkt írtam, amit, de maradt ott semmi.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:20:35

@heima a Cölöpverő:

Szerinted. Szerintem meg nem szoktam csúsztatni. Most erről is kezdjünk egy értelmetlen vitát, vagy hajlandó vagy inkább leszállni rólam?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:21:43

@heima a Cölöpverő:

Akkor viszont nem értem a célját. Én leírtam a véleményemet, azt is, hogy szerintem mi támasztja alá, de személyeskedni egyáltalán nem személyeskedtem.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 19:38:04

@Mj: tudod a dolog úgy néz ki, hogy a kormánypártnak ott a kormány, annak minden szellemi és anyagi erőforrásával együtt, ami valljuk be nem kevés, többezer minisztériumi emberről beszélünk. ezzel szemben egy ellenzéki párt erőforrásai az országos párthivatalra/frakcióhivatalra korlátozódnak, utóbbiak gyakran egységes szerkezetben működnek. egy párthivatal, mint neve is mutatja, egy hivatal, ami a pártot, illetve pontosabban a párttagságot képviselő pártelnökséget szolgálja ki, azaz a politikusokat. Minden téren gyakorlatilag, az operatív háttérfunkciókon (pénzügy, könyvelés, informatika stb) kívül a rendezvényszervezésig, sajtókapcsolatokig, pártszervezésig, politikai elemzések készítéséig stb stb. Beleértve a teljes szak/közpolitikai területeket is, bár jellegénél fogva ez inkább a frakciókhoz szokott tartozni, a Fidesz pl a kabinetekhez. Ezek a kabinetek a (szak)politikusokon kívül számos háttérember foglalkoztatnak, változatos jogviszonyokban. Ezek a helyek nem feltétlenül a kávéfőzésről szólnak, egy adókabineti gyakornok pozi után pl nem biztos h nem látnának szívesen egy big4 cégnél. Összességében egy párthivatali gyakornoki pozíció sok tartalommal bírhat, elég sok olyan CV-t olvastam, ami tartalmazta ezt a lépcsőt, és az út vége Brüsszelben (nem feltételen az EPben), közhivatalokban, tanácsadó cégeknél stb végződött. Vagy éppen politikusként. Szóval egy politológus hallgatónak elég jó pálya lehet ez, amit meg te mondasz, azt titkárnőnek hívják, nem gyakornoknak.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 19:40:08

@Mj: te persze hogy nem csúsztatsz, de azért előadod a dolgokat úgy, hogy én egy hülye picsának gondolom Viktóriát, mert ezt a szót használtam.

Mondtam már, gerinc kéne.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 19:45:13

@Mj: meg megpróbálni megkülönböztetni az érvet az apuanyubarátsógor azt mondta sztorizástól.
de ha csak utóbbira telik, akkor legalább előbb közölni a pletyit, mielőtt másoktól érveket követelsz.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:52:23

@heima a Cölöpverő:

Szövegértés egyes. Én arról beszéltem, hogy nem gondolom hülye p*csának a csajt, illetve arról, hogy velem személyeskedsz. Szerintem ne égesd tovább magad.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:53:37

@heima a Cölöpverő:

Ez nem pletyka, hanem mások tapasztalatai. Ebből tudok meríteni, mivel én magam nem tudok minden helyzetben tapasztalatot szerezni. Tőled viszont még ennyire sem futotta.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:58:45

@heima a Cölöpverő:

Köszönöm, hogy ennyi minden konkrétumot leírtál, végre sikerült valami érdemi dolgot is kiszedni belőled.

"Szóval egy politológus hallgatónak elég jó pálya lehet ez, amit meg te mondasz, azt titkárnőnek hívják, nem gyakornoknak."

Pontosan. Ugyanis én abból a feltevésből indulok ki, hogy az ilyen esztétikus és a mások felé ilyen pongyola és éretlen képet közvetítő nőkkel a titkárnői állással rokonítható gyakornoki pozíciókat szokták feltölteni. Ez a gyakorlat ráadásul általános. Természetesen nem zárom ki, hogy valóban valami nagyon fontos és felkészültséget igénylő feladatot róttak rá, de mivel ezt kivételes esetnek tartom, ezért konkrét cáfolatra van szükségem ahhoz, hogy megváltoztassam a véleményemet. Konkrét cáfolatot pedig nem valószínű, hogy kapok, ahhoz ugyanis egy érintettnek kellene válaszolnia.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 21:07:32

@Mj: "Mikor aláztam meg, amikor te használod itt egyedül a p*csa szót?"

tudod az internetben ez a csodás. ezt bírtad írni, ezt sajnos csak egy fajtaképpen lehet értelmezni, miszerint mivel én használtam a picsa szót, én ezért őt megaláztam (picsának gondolom). ezt bizony a magyar nyelv csúsztatásnak hívja. de az igazi patkány viselkedés az, hogy még elismerni is túl nagy elvárás tőled.

"Tőled viszont még ennyire sem futotta. " Túl sok információt küldtem az előbb, és nem sikerült feldolgoznod?

"Ez nem pletyka, hanem mások tapasztalatai." Ehhez meg még mindig gratulálok, főleg hogy ez nálad az érvelés. Minimum az talán, ha 2 ember "tapasztalatai" minden infod a témáról, akkor nem kezdesz el kinyilatkoztatni. Illetve csinálhatod, csak ne csodálkozz akkor ha kiröhögnek. Mert ez az igazi bunkóság, nem elküldeni valakit oda, ahová való.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 21:09:13

@Mj: "titkárnői állással rokonítható gyakornoki pozíciókat szokták feltölteni"

gigalol bazdmeg

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 21:10:40

@Mj: amíg nem jön konkrét cáfolat, addig leszoptad a dékánt bő nyállal, és úgy kaptál diplomát. a töri szakosok ugyanis mind így végeznek, megmondta a sógorom szomszédjának húga is.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 21:19:38

@heima a Cölöpverő: na az már azért túl erősre sikeredett, nem gondolod? másrészt tárgyi tévedéseket is tartalmaz párat. egyrészt nem történésszel beszélsz úgy, mint aki a kezét nem vette ki a seggéből, hanem leendő történelem-tanárral. a másik tévedés pedig ott van az előző mondatban, leendő diplomásról beszélsz. a stílusod meg kritikán aluli. én is nagy paraszt tudok lenni, de ide még én se süllyedek le.

gondolkozz már picit, mielőtt írsz, ilyen megnyilvánulásokkal akarsz vitázni a való életben is? vagy ott muszáj minimálisan viselkedni, és ezért? :)

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 21:22:56

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: nem, egyáltalán nem gondolom. ugyanaz a két gondolatmenet, csak van akinek nem esik le, ha nincs nyelvileg megtámogatva a dolog.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 21:30:15

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: "másrészt tárgyi tévedéseket is tartalmaz párat" teljesen lényegtelen, a párhuzam a lényeg, nem az, hogy Mj éppen minek tanul és hol vagy hogy szerzett/nem szerzett még diplomát. De valószínűleg ez megint nem fog neki leesni, és előkerül a kedvenc szava, a személyeskedés.

llll5 (törölt) 2009.10.10. 21:34:58

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: @Mj: mondok mégegy tárgyi tévedést:az Ogy.-ben/ill.az azt" kiszolgáló" Képviselői Irodaházban/a politikai vonal és a szakmai vonal között NINCS átjárás.Ugyanis, egyik politikus sem örül, ha a helyére pályáznak, legalábbis '98 és 2oo2 között ez még így volt és gondolom, most is így van:))

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.10. 21:52:07

www.parlament.hu/internet/insurl/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=l016&p_stilus=&p_head=N

"1999-2000-ben az Országgyűlés Hivatalának alkalmazásában a képviselő-polgármester parlamenti titkára. "

Ma: Hódmezővásárhely polgármester, országgyűlési frakcióvezető-helyettes, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 22:33:12

@heima a Cölöpverő: a nyelvi eszközökkel való megtámogatás ügyében csak egy párhuzam: ezen analógia mentén a valós életben minden erőszakos cselekedet elfogadhatóvá válik, hiszen van akinek nem esik le, ha nincs fizikailag megtámogatva a dolog.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 23:49:42

@heima a Cölöpverő:

">>Mikor aláztam meg, amikor te használod itt egyedül a p*csa szót?<<

tudod az internetben ez a csodás. ezt bírtad írni, ezt sajnos csak egy fajtaképpen lehet értelmezni, miszerint mivel én használtam a picsa szót, én ezért őt megaláztam (picsának gondolom). ezt bizony a magyar nyelv csúsztatásnak hívja. de az igazi patkány viselkedés az, hogy még elismerni is túl nagy elvárás tőled."

Mondom, hogy nem tehetek arról, ha a szövegértésed nulla. De ha ennyire nem megy az értő olvasás, leírom még egyszer, hogy mire gondoltam. Én nem sértegettem vagy próbáltam megalázni durva szavakkal a csajt, te viszont állandóan alpári és személyeskedő szavakat használsz, természetesen velem kapcsolatban. Hiszen ha a lányt akarod védeni, akkor nyilván nem őt akarod ilyen jelzőkkel illetni, hanem azt, akitől védeni szándékozod őt. Ilyen egyszerű, most már oké?

"Túl sok információt küldtem az előbb, és nem sikerült feldolgoznod?"

Tökéletesen feldolgoztam, csakhogy kb. egyetlen érvet sem tartalmazott. Ez pedig szomorú, hiszen nem volt olyan rövid szöveg, hogy ne fért volna el benne néhány valós érv is.

"Ehhez meg még mindig gratulálok, főleg hogy ez nálad az érvelés. Minimum az talán, ha 2 ember "tapasztalatai" minden infod a témáról, akkor nem kezdesz el kinyilatkoztatni."

Ez egy olyan téma, hogy vagy az adott személyt ismered - ami elég kevés embernek adatik meg az országban -, vagy az adott gyakornoki állást kiosztó gyakorlatot. Én utóbbi rendszerébe nyertem bepillantást - mondhattam volna még a nővéremet, vagy a fidelitas-os haveromat és a jogász/politológus társaságukat is, akik teli vannak fideszesekkel -, pont ilyen kategóriában. De ha van személyes tapasztalatod a lánnyal kapcsolatban, nyugodtan megoszthatod velem. Esetleg megkérdezheted az adott irodát is, hogy ott eltérnek-e a szokásos gyakorlattól, és tényleg szakpolitikust akarnak-e képezni ebből a kivételesen nagy tudású csajból.

"Illetve csinálhatod, csak ne csodálkozz akkor ha kiröhögnek. Mert ez az igazi bunkóság, nem elküldeni valakit oda, ahová való."

Majd pont te fogod számomra definiálni, hogy mi a bunkóság meg a nevetséges. Előbb kérdezném meg Medgyessy Pétert a magyar retorikai fogásokról.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 23:52:38

@heima a Cölöpverő:

Nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam. De ha érdekelne, akkor is megeresztenék egy mailt a dékánnak, hogy írjon már egy cáfoló, s.k. nyilatkozatot - szerintem még el is röhögné magát a tanár úr:) -, és nem pedig elkezdenék vagdalkozni, hogy milyen **** vagy, hogy ilyet feltételezel rólam.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 23:55:48

@llll5:

Én is ilyen gyakorlatról tudok. Persze ezt is csak az "ismerőseim, rokonaim" mondták, akik Petit meg a köreit is személyesen ismerik. Ezek után tényleg nem tudom, hogy milyen érvet mondhatnék még.:D Lehet, hogy fel kéne keresnem a csajt - van közös ismerősünk, most jut eszembe -, és interjút készítenem vele?:D Vagy Heima annak se hinne, mert biztos manipulált?:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 23:58:20

@heima a Cölöpverő:

Más a funkció, tehát nem jó a párhuzam. Ugyanis nem mindegy, hogy valaki gyakornokként kvázi szaladj ide-szaladj oda titkárnő, vagy a gyakorlatban titkár.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.11. 11:53:35

@Mj: @ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: meg fogsz lepődni, de a dolog így működik sok helyen, ha nem jössz rá magadtól, hogy mondjuk gyilkolni csúnya dolog, akkor bizony bezárnak a siralomházba, és idővel beküldenek a villamosszékbe vagy megkapod az injekciót.

A példa nyilván sántít, mert nem egy pofozkodásért fognak kivégezni, mint ahogy az az állítás is enyhébb, hogy minden gyakornok csak kávét főz, ezért csak HPket vesznek fel ilyen pozira, mint hogy minden bölcsészlányka ferde utakon szerzi a diplomáját.

De itt egész egyszerűen olyan szinten képtelenek strukturált gondolkodásra a népek, hogy muszáj ilyen módon megtámogatni a mondandót, de látod, ez se elég, annyi jutott el az agyakig, h a bácsi személyeskedik meg cúnyán beszél. Eléggé gáz, hogy a jövő tanárai ennyire képesek, hogy pl náluk az érv egyenlő pár egyedi hallomással, amire kőkemény világképet épít mellékesen. Érted, ha egy ismerősöd összefossa magát a pepsitől, meg félév múlva egy másik is, majd elkezded terjeszteni h a pepsi mindenkit összefosat, és ne nézzenek rád furcsán.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.11. 12:02:02

@Mj: leírom, hogy néz ki az első hszed, ha kulturáltan indulsz neki a témának:

"Nekem több ismerősöm próbálkozott a Fidesznél gyakornokként, de nem éppen szakami munkát, hanem inkább titkársági jellegű feladatot ajánlottak nekik. Persze nem ismerem a fideszes gyakornokpolitikát, lehet hogy Viktória teljesen más területre/rendszerben/programban stb jelentkezett és vették fel, még véletlenül se szeretnék általánosítani az igencsak szűk tapasztalataim alapján, de jómagam nem tartom túl sokra ezt a pozíciót."

És akkor olvasd magad vissza...

llll5 (törölt) 2009.10.11. 12:45:43

@Mj: No, akkor jól gondoltam, ez a gyakorlat még ma is él:)Én '98 és 2oo2 között láttam ezt, de akkor sok minden nem változott:)Hát, ha felkeresed a lányt és interjút készitesz vele, arról majd számolj be, ugyis keveslem itt a humort, tudod":)Azt meg, hogy Heima annak hinne-e, nem tudom:D

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.11. 12:51:15

@llll5: örömmel értesítelek, hogy elindult a nemfoglalkozokheimával-számláló! Mostani értéke: 1

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.10.11. 13:38:57

Már az elejé írtam: Ha valaki azért jelentkezik egy versenyre," mert nem kell érte semmit tenni", aFidesz központjában sem fog , a jó feneke riszálásán kivül, vagy állva, vagy fekve.

llll5 (törölt) 2009.10.11. 17:43:53

@Mj: na, ilyen Fideszes politikusokra lenne szükség a következő ciklusban, nem Likud-Vikire:Wittner Mária Budaházynál járt!Ugyan a SZKR-on van, de a kuructól vették át:www.kuruc.info/r/6/48293/

abandi 2009.10.11. 18:08:30

@heima a Cölöpverő:
Ne legyél mavo, bazmeg!
Minek úgy vitatkozni, hogy csak mer'?
Itt nemzeti érzelmű igazságosztók adnak alkalmat a megfigyelésükre...
Te sem vagy más, csak különbb...

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.11. 18:58:03

@abandi: nem tudom milyen szeren vagy, de kemény trip lehet!

abandi 2009.10.11. 19:26:30

@heima a Cölöpverő:
hehehe...
pedig a pártusodat fogtam...

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.11. 20:41:16

@abandi: az lehet, de számomra nem derült ki semmi szavaidból, mondhatni értelmetlennek hatottak:)

abandi 2009.10.11. 20:44:06

Maradjun is ennyiben...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 23:35:26

@heima a Cölöpverő:

"De itt egész egyszerűen olyan szinten képtelenek strukturált gondolkodásra a népek, hogy muszáj ilyen módon megtámogatni a mondandót, de látod, ez se elég, annyi jutott el az agyakig, h a bácsi személyeskedik meg cúnyán beszél."

Attól még, hogy csúnyán beszélsz, vagy kiabálsz, nem lesz igazad, és nem fogok jobban figyelni rád. Inkább egy primitív, bunkó baromnak gondolnálak ez alapján, aki azt hiszi, hogy ha nem segít az érv, segít a trágárság vagy az agresszió. Holott éppen ellenkezőleg, így csak a trágárság és az agresszió lesz az, ami meghatározza a kommunikáció menetét ahelyett, hogy a lényegről beszélnénk.

"Eléggé gáz, hogy a jövő tanárai ennyire képesek, hogy pl náluk az érv egyenlő pár egyedi hallomással, amire kőkemény világképet épít mellékesen."

Bizony, nincs más lehetőségem, minthogy a fideszes gyakornoki állások feladatkörét jól ismerő rokonaim, ismerőseim tapasztalatainak hitelt adok, hiszen ők tényleg belelátnak a gyakorlatba. Én meg nem. Viszont eléggé visszásnak tartom, hogy te kéred számon rajtam az érveim megalapozottságát, amikor mást sem csinálsz, mint vagy félrebeszélsz - oda nem illő netes adatokat próbálsz felhozni, hiszen fogalmad sincs a valódi gyakorlatról -, vagy trágárkodsz és sértegetni próbálsz. Egyetlen ép cáfolatot nem tudtál még összehozni, de én vagyok a gáz, aha.:) És mondd csak, milyen szakmában szokták tolerálni ezt az útszéli beszédet?

"Érted, ha egy ismerősöd összefossa magát a pepsitől, meg félév múlva egy másik is, majd elkezded terjeszteni h a pepsi mindenkit összefosat, és ne nézzenek rád furcsán."

Ha viszont egy ismerősöm, három rokonom, azok többtucatot számláló ismerősi köre és két évfolyamtársam a Pepsi gyárában dolgozik, és egybehangzóan azt állítja, hogy a gyártás során szoktak bele egészségre ártalmas színezőanyagot tenni, akkor én nem tehetek mást, mint hitelt adok ezen állításoknak addig, amíg ezek egybehangzanak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 23:39:51

@heima a Cölöpverő:

Még te akarsz tanítgatni arra, hogy hogyan írjak le kulturáltan egy kommentet?:D
A véleményem éppen abból fakad, hogy a neked nem részletezett ismerősi és rokoni körömnek nem egy, kettő, vagy három tapasztalata volt ezzel kapcsolatban, mivel eléggé belső fideszes körökben mozognak, így általános képük is van a párton belüli struktúráról. Én botor meg elhiszem egy fideszes berkekben mozgó, ráadásul különböző részterületeket ismerő társaságnak, hogy ismerik a fideszes berkek gyakorlatát.:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 23:41:55

@llll5:

A Fideszen belül sokkal kevesebb a mozgás, mint mondjuk az MSZP platformok kontra párt esetében, úgyhogy nem csoda, ha ez a gyakorlat is maradt a régiben. Majd holnap megkérdezem a Szíjjártóval kapcsolatot tartó évfolyamtársamat, hogy ki ez a csaj.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.11. 23:43:17

@Mj: botor vagy látom :-) megmondják itt neked a tutit, erre holmi tapasztalatokra és hitre hivatkozol? :-)

www.youtube.com/watch?v=Onq8SwIDHYw :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 23:45:14

@llll5:

Wittner Mária tudtommal nem akarja majd meghosszabbítani a mandátumát. Budaházynál én is aggályosnak tartom a letartóztatást, viszont ettől függetlenül értelmetlennek és sokszor károsnak is tartom azt, amit csinál.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 23:48:46

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Igen, én vagyok a hülye, hogy x ismerőinek x-ről alkotott egybehangzó véleményét elfogadom.:)

És ki kicsoda?:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.11. 23:49:52

@Mj: nem tudom, de én helikopter vagyok asszem :-) a kísérővideo meg üt mint egy kamion :-)
ja és persze grafomán helikopter :-)

abandi 2009.10.11. 23:52:18

Csókacsalád?!
Máma sem nem loptunk?

llll5 (törölt) 2009.10.12. 00:06:18

@Mj: Valóban nem akarja meghosszabbitani a mandátumát, de attól még szép dolog volt tőle ez.A Jobbikos EP-képviselők is megtehették volna, de valamiért megint "elfelejtették", akárcsak több más igéretüket.Azt is kérdezze meg az évfolyamtársad Szijjártótól, hogy milyen autóval jár:))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.12. 01:12:44

@Mj: "we have big, scary plans for the future, the Empire will rise again!" :-) hamár szárnyas anyahajó, ám legyen :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 01:13:33

@llll5:

Budaházy szerintem egyre kínosabb a Jobbiknak, akik inkább konszolidálódni fognak, ha bekerülnek.
Petiről eddig is tudtam, hogy amint képviselő lett, bement az egyik legmenőbb autószalonba, és vett magának egy fullextrás kocsit. Azóta is azzal dicsekszik a fidelitas-os haverjainak, hogy milyen drága koktélokat szokott iszogatni péntek esténként, úgyhogy nem kell bemutatni, ő így szokta kifejezni, hogy az elithez tartozik, a szellemi "sallangokra" már nem ad.:-/

abandi 2009.10.12. 01:18:09

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Helyette a fideszes ökok nyomtassák a kötvényeket....
ördögi kör ez...
Na, majd 100 év múlva mikor fúszálból eljutunk ismét a lapostetű fokára...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.12. 01:19:24

@abandi: igen, pont ezért kell mostmár egy combo breaker. emiatt is mondtam, hogy ideje vasipari tanulónak jelentkeznem...

llll5 (törölt) 2009.10.12. 01:23:27

@Mj: egyetértünk, mindkét dologban:)A Jobbik mindig is egy polkorrekt párt volt 2oo6 óta, Szijjártót meg nem kell bemutatni:)

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.12. 08:41:48

@Mj: és akkor vesd össze ezt azzal a kommenteddel, amiben közlöd h szűk a rálátásod a témára. csak a következetesség és az igazmondás! holnapra lehet Viki lesz a legjobb barátnőd:D

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.12. 08:44:34

@Mj: mondtam én, hogy nem fogsz rájönni az egyévbként rém egyszerű gondolat-párhuzamokra, inkább megy a felszínes cúnyabácsi szöveg. mindig csak a máz.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.16. 16:44:38

@heima a Cölöpverő: Mj, nehogy emiatt a hülyeség miatt hanyagold a kommentelést, nem vagyok valami gyermeteg lélekkel megáldott fkgps balfasz, nem fogok semmit az orrod alá dörgölni vagy ilyesmi, téma lezárva:)

llll5 (törölt) 2009.10.16. 21:01:20

@heima a Cölöpverő: nem te egy Reakciós köcsög vagy, akit jól el kellene verni!:DDNa, így már jó?:DD

llll5 (törölt) 2009.10.16. 21:55:45

@hannibal22-73(1pár hal 1 db téknősbéka kiskutya): csak vicceltem:)Elöször és utoljára több mint 1o éve vertem meg egy hasonló nethuszárt, nem hergelem már régóta fel magam az ilyeneken, csak jó lenne, ha ez a Heima már leszállna rólam:)Bár, ha erre élvez, felöllem tegye csak:DDD

llll5 (törölt) 2009.10.16. 23:12:32

@heima a Cölöpverő: és ezzel a téma végleg lezárva.Leírom helyetted:5

süti beállítások módosítása