Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Skip to content


       Szűrés lista

Megnyitott Benkő háreme

Nos kérem szépen, tegnap elindult az RTL-en a "Benkő feleséget keres" című reality, éshát jó volt, csak kicsit száni. Persze mindehhez kellett az, hogy Benkő (a Dánielt meghagyjuk a versenyzőknek) pofátlanul hozza a formáját, végül is ilyen könnyen még nem kapott nőt.


Ugye az egész műsor arról szól, hogy a lantművész-t összezárták 16 önként jelentkező nősténnyel egy (pornó)villába, kiket szép sorban kiszór majd, míg nem a végén csak egy marad, akit elvesz. Pontosabban úgysem veszi el, hisz ez csak púder, ahogy volt anno Molnár Anikó és Noszály Sanyi esetében is. De arra jó lesz a csaj, hogy döngesse párszor, mi meg nézzük, míg el nem jutnak a végkifejletig, az utolsó ceremóniáig.

A lányok olyanok amilyenek, sajnos Benkő esetében nem lehet színvonalról beszélni és ezt nem azért mondom, mert a legtöbbjük már régesrég megfordította a kazit és levedlette a bubblebuttot, egyszerűen csak magára valamit is adó nő nem jelentkezik a műsorba. Van itt mindenféle eresztés a lestrapált transzvesztitától, az ötgyerekes anyukán át a dagadt, kisebbségi komplexusos, fiatal emóig. A rendezés mellé lehet írni dicséretnek, hogy igyekeztek sokféle karaktereket összeszedni. Benkő megkapta maga mellé ceremóniamesternek Falusi Mariannt, kinek szemmel láthatólag intelligenciában és karizmában körülbelül 15 kör fórja van bármelyik versenyzővel szemben ,- csakhát úgy néz ki szegény mint R2D2, ki hiába volt tökös meg okos, végül csak a 30 évesen is szűz Luke-nak kellett.

Benkő másik segítője, -bár inkább nevezném wingman-nek- Pálmester, egy pocakos,  fuxos, alkoholista. Hogy neki mi a dolga az nem jött le az első adásból, de eléggé úgy tűnik, hogy az ő melója lesz belőni a kipattanót és szórakoztatni a nőket, míg a főnök valakit az emeleten szopat. Amúgy az övé lehetett a legkeményebb casting, mert egy olyan arcot kellett találni, kire azért nem könnyen cserélnék le a háremtagok Benkőt, legfeljebb valami picsarészeg pillanatban. Míg Pálnak megmondták, hogy gátlástalankodjon, csajozzon, érezze jól magát és kurvaaranyosan mondja a kamerába, hogy a KISZ-táborban voltam utoljára ilyen boldog, vagyis Csináljon műsort!

Mint írtam fent, az első adás jó volt. És úgy gondolom, hogy csak még jobb lesz idővel, mivel a lányok nem lesznek olyan türelmesek egymással mint Noszály, etikettbeszélgető királylánykái vagy NagyŐAnikó együtt söröző lyuksógorai. Értsd: ezek a lestrapált, megkeseredett, buta nők ki fogják hentelni egymást a vén trógerért.

A teljes adás  megnézhető az rtlnél,  a cenzurázatlan állatkodások meg itt... 

Címkék: tv bulvár szex bizarr

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr761478052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.10.27. 12:35:08

"...HA NEM TETSZIK NE NÉZD, EL LEHET KAPCSOLNI...BLA BLA BLA..."
Sokszor hallottuk már ezt a szösszenetet.
De mi van ha nekem is lenne egy tv-m, ahol Hitler beszédei mennének, szerveznénk egy cigányverő valóságshow-t. De hogy ne legyek egyoldalú, lenne benne Sztalin bácsi is és GULAG reality is mennne. Esetleg egy tréfás esti műsor, ahol a zsinagóga bejáratásnál malacokat búgatna egy SS tisztnek öltözött statiszta, míg egy szovjet katonaruhás leány pedig mosolyogva osztogatna finom disznópörit.
Na persze lenne esti mókás főzőműsor is, ahol kisállatokat, kutyát, macskát készítenének különösen ügyelve a legyilkolásukra is.
Esetleg bele lehetne tenni egy vallásgyalásó félórát is.

ÉS HA VALAKI HŐBÖRÖGNE A MŰSOR MIATT, AKKOR ÉN CSAK AFFEKTÁLÓS-SZŐKEPICSÁS STÍLUSBAN LETEREMTENÉM:
"HA NEM TETSZIK, NEM KELL NÉZNI ÉS EL LEHET KAPCSOLNI!!!!"

rolika 2009.10.27. 12:48:25

Falusi Mariann mint R2D2... ezen besírtam :-D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.27. 12:53:03

A háromnégyzetben nagyjából leírtam:Asszonynak el ne mondjátok de benkő helyében én is ezt csinálnám.Megdughatja a sok hülyepicsát és még fizetnek is érte.A "csajoknak" meg annyi eszük van amennyi látszik.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.27. 12:54:15

Amúgy meg mondjuk Konta Barbara nem keres férjet?

Mercer395 · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/gazdasagi-informatikus.php 2009.10.27. 13:17:18

@csabapayne: amíg a tudatos néphülyítés nem a BTK tárgya, addig ilyen műsorok menni fognak. Ennyi.

eszkep 2009.10.27. 13:21:34

OFF
Ha már bulvár! (Az SZDSZ-el kapcsolatos valamennyi hírt már ide értem...)
Fájó szívvel búcsúzzunk hazánk egyik kimagasló politikai egyéniségétől, aki mindent megtett hazája felemelkedéséért, polgárainak boldogulásáért (ha már Obama Nobel-békedíjat kaphatott...):

www.magyarhirlap.hu/online/gusztos_jovore_nem_indul.html

eszkep 2009.10.27. 13:23:55

OFF:
egy érdekesebb téma lehetne "Az adó- és járulékcsökkentés szoci módra (MCXII fejezet), avagy, hogyan növeljünk a hazai KKV-k versenyképességét válság idején"

www.magyarhirlap.hu/belfold/buntetoadoval_nyomoritjak_meg_a_munkaadokat_bajnaiek.html

llll5 (törölt) 2009.10.27. 13:24:06

@eszkep: az a helyzet,hogy ha indulna, akkor sem jutna be:)

eszkep 2009.10.27. 13:25:51

@llll5: Pedig szívesen meghallgatnám a magyarázatát a választásokat követ napon: hogyan sikerült pártjának 0,8%-ot elérnie...?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.10.27. 13:28:57

@Talon Karrde: Köszi a reklámot! :DDD

@csabapayne: a felsoroltak háromnegyede törvénysértő, míg a tervszerű népbutítás és orketetés (sajnos) nem.

Nekem a kedvencem, amikor széttárják a kezüket, hogyaszongya "de hát erre van igény!"
Persze az igényt ők maguk (és a pompás "pirosfejléces" hetilapok) gerjesztik...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.27. 13:29:49

@eszkep: alakul ez :D már csak a többinek kéne hasonló önkritikát gyakorolnia :D

a Bunkó Dániel nyalóságsó meg kb. a Mónika show meg a Józsibarát konkurrenciája lesz, már érzem. Fokozatosan fog durvulni, majd a végén igazi agyatlan verekedés ezért a pojácáért.

hamár bulvár, akkor hasonló szint: subba.blog.hu/2009/10/24/a_bemondono_akit_elo_adasban_dugtak_meg

eszkep 2009.10.27. 13:33:18

@csabapayne: Teljesen racionális érvelés! Egy XXI. századi kultúrember számára kell, hogy legyen egy szükséges szellemi és erkölcsi MINIMUM.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.10.27. 13:38:48

@Mercer395: Szerintem nem tudatos néphülyítés ez, arról az oktatási minisztérium gondoskodik. A lényeg annyi, hogy az embernek (ha mér egyszer demokráciát játszunk) legyen joga szólni, ha a nagyközönség felé hulladékot árasztanak. Ez a Benkős műsor és többi hasonló majomparádé is hasonló a szocializmuishoz. Akik hirdetik, azok szentül hisznek az eszme (jelen esetben a műsor) tisztaságában és hitelességében. Akinek meg van valamennyi esze, az pedig tudja hogy az egész egy nagy baromökörség.
Talán épp ez a már-már groteszk módon humoros ezekben a műsorokban, hogy próbálják elhitetni, hogy egy oszladozó döglött patkány is szép és illatos. Pláne ha selyemmasnit kötnek rá.

Morbus_Hungaricus 2009.10.27. 13:44:39

Na, most vettem ki a Vastagbőrt az RSS-ből. Üdvözlet.

ruhaszarito 2009.10.27. 13:46:20

Megneztem az onkentjelentkezoket. Mi baja van annak a nonek, aki 21 evesen ilyenre jelentkezik?

cukortartó · http://www.youtube.com/watch?v=0Q8vl8wFm7g 2009.10.27. 13:46:40

@eszkep: Ha ez igaz volna, akkor komoly problémája lenne annak, aki szerint, hogy egy bohóc valami asszonyság hátsóját fogdossa táncitánci közben egyenlő Sztálinnal, a Gulággal, malacszexxel, állatkínzással-mészárlással.

De mint tudjuk, se neked, se Csabának nincs semmiféle problémája... tehát a 21. századi szellemi és erkölcsi minimum Bullshit.

dzseebee 2009.10.27. 13:54:47

Hát, ez a Benkő úgy alapból nem normális. Ő nem csinál hülyét magából mint Győzike, hanem alapból jön ez belőle - emlékezzünk csak a lakására a főzőműsorában, vagy amikor a dzsungelben kielégítette szükségleteit. Ugye a Győzike már ki is nyilatkozta, hogy mindenki hülye aki elhitte, hogy nem megrendezett a showja, de ez a Benkő... Ez más. Ez tényleg velejéig hülye, nem megrendezetten.

Amúgy engem egy valami érdekel: hogyan múlja majd ezt alul Győzike? A dzsungelben azért érezte ő már a vesztét Benkő feltűnésével, utálta is rendesen, de most szépen le lesz mosva a műsorról egy életre. Hogyan fog tudni ezen színvonal alá menni? :)

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.10.27. 13:57:33

Remélem már felkeresték a következő ilyen show főszerepére Maria "juj,elment" Genyórázót.

llll5 (törölt) 2009.10.27. 13:59:53

@eszkep: megmagyarázná, egy szóval:antiszemitizmus:)))

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.27. 14:16:35

@KurtaBetyár: Nehéz lesz nélküled, emlékedet megőrizzük örökkön-örökké :(

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.27. 14:18:32

pofon egyszerű - ha már bekapcsoljuk a képládát -. hétfői műsorok:
20.00-21.00: StoryTV4 (nem röhög!!!) Dallas
21.00-21.25: cigiszünet, mosogatás, etc-etc
21.25-22.20: NCIS
22.30-23.20: Numb3rs

részemről.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.27. 14:18:44

@zero:

Attól függ, mit. Mert ha pl. répát, akkor tényleg jobban barnul. :)

Rwindx 2009.10.27. 14:19:58

off:
Megmurdált egy kommer patkány akinek jelentős szerepe volt az ország katasztrófális eladósításában a kádár rezsim idején, és a mostani rezsim is igénybevette "tudását".
Sajnos soha nem kaphat már megfelelő büntetést a rohadék, de legalább eggyel kevesebb van belőlük.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.27. 14:21:07

@Roltii:

Aha, aztán a tévéfüggő kiscsajok mit látnak?
Azt már régóta tudják Bódy Sylvytől meg a többitől, hogy kurválkodni kell, ha el akarnak érni valamit, most azt is a képükbe tolják, hogy lehet csúnya-öreg-idiótával, önmagukat megalázva is. Remek.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.27. 14:27:32

@laspalmas: úgy-úgy. de erre a célra megfelelő a sütőtökpüré is, illetve BÁRMI, aminek magas a karotin-tartalma :)))

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.10.27. 14:33:34

@Seduxen:
minden este 21:00-tól nem tom' meddig TV6: TopGear
szerdánként pedig 22:30-tól Discovery: Dirty Jobs Mike Rowe-al
ennyi.... 8-)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.27. 14:36:54

@Seduxen:
@Lecso (F*ck the Shit):

Csodálkoztok, hogy fogy a magyar, mikor mosogattok (anyám, borogass.....) meg tévéztek esténként. :)

llll5 (törölt) 2009.10.27. 14:51:19

@Seduxen: hát, remélem is, hogy erkölcsösebb programod lesz, mint tegnap:)))))Lassan megyek, ezért kérdem:menjen a Pizza Hot futára ma is?:))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.27. 14:53:45

@laspalmas: szerinted mi mást lehetne még, amikor a miniterrorista szenzorai azonnal bekapcsolnak (hasonlóan a "külső hangszóróival"), amikor valami huncutságot akarunk kezdeni? :))))))))

@llll5: ha fel tud ülni a motorra, jöhet :)))))

llll5 (törölt) 2009.10.27. 14:54:41

@KurtaBetyár: akkor egy Reakcióssal kevesebb kommentel itt, sebaj.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.10.27. 14:54:45

@cukortartó:
oops... Egy kicsit elkanyarodtunk attól, amit mondani akartam. A példáim tényleg eléggé sarkítottak és erősek. Amin a hangsúly van az az, hogy akármekkora szar is ömlik a médiából azért annyival ne intézze el senki, hogy "... nem kell odanézni bazze'...". Mert kb. így fog majd működni a durvább dolgokkal is, amit fentebb leírtam. Vagy már el is felejtődött, a macskafojtogatós "művészúr" esete?!
És pont azért hasonlítottam ezeket a műsorokat a szocialista rendszerhez, mert olyan beteg, mint amilyen a rendszer maga volt.

Az, hogy milyen műsorok menjenek a kereskedelmni tévékben az nem csak itthoniaknak, hanem az anyavállatanak is nagy beleszólása van. Pl.: Volt már urigelleres-mentalistás, megasztáros éneklős, sztáros-korcsolyázós, táncolós, dzsungeles műsor Németországban, Skandináviában, Ááámerikában, Ááángliában, akkor ha van rá igény, ha nincs akkor is lesz Magyarországon is !!! Ha meg nincs rá igény, majd a marketing csinál.

llll5 (törölt) 2009.10.27. 14:57:01

@Seduxen: húú, akkor tegnap kemény dolgok lehettek ott:)))))Ha kidőlt, küldök egy másikat, ha megfelel:)))))

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.10.27. 14:57:47

@Pannonpuma:
És szerinted tuti ilyen a Benkő ??? Vagy csak próbál magából ő is majmot csinálni, mert látja, hogy ebből jól meg lehet élni ??!!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.27. 15:29:10

@Jozsó bá: Szép jó napot, Józsó bá' Akárhány éves is vagy, szívből kívánom, mindig ragadjanak rád a nők és nem karriered, pénztárcád miatt. Egy igazi férfinek nincs szüksége pótszerekre, ha meg az idő eljár fölötte, legyint, és azt mondja: na, erre sincs már gondom (egy arisztokrata állapította meg derüvel és humorral ideje lejártát e téren). Az is százsor inkább férfiasabb az én szememben, ha 70 évesen csurgatja a nyálát és megfordul minden valamire való fenék vagy szép láb után. Az ösztön azért még ott lappang... Egy Benkőnél vérciki, hogy ennyire lefutatta magát, nincs már művészi mondanivalója, hát istenem, Freud szerint a művészet elfojtott szexuális vágyaink szublimálása, ergo az ellenkezője: ha már "elb@sz...elszublimáltuk a szublimálnivalót, marad a doppingolt, viagrás, magamutogatós p.ncika szerzés. A pénzt sajánlja rá, ezért inkább így szerez magának valami kis élményt az életben. Szegény, szegény megvénült dívák és dívafiukák:-D Oh, be szomorúúúúúúúú!!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.27. 15:37:26

@llll5: Nem te kölcsönöztél ma délelőtt pizzafutár jelmezt?:))

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.27. 15:43:51

@csabapayne: Abszolut korrektül mutattad meg a dolgok szinét és visszáját. Maximálisan egyetértek. Ha van ilyen, miért ne lehetne amolyan is? Ez is lealázó, amaz is. Az egyik úgy en bloc a nőket nézi gumipi....pi....nek, a másikról meg untig hallottunk. Menjen mindkettő mókás stílusban egyik egyik kanálison, másik a másik kanálison, és mindenki kiválogatja a magának kanális-szórakozást. Nem? Egyik is ordenáré, másik is az.

hatesz 2009.10.27. 15:53:44

SZÁNI??????

@Seduxen: Dallas... az örök

@Jack/rendetteremt/: tudnál esetleg ilyen netmozi-oldalt mondani? Esetleg priv.üzenetben?

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2009.10.27. 15:54:06

Ez a Pál mekkora egy szar igénytelen ember
azért erős gyomor kell hogy ezt elviseljék persze pénz az isteni meg így legalább könnyebben át vészelik a válságot a kis kurvák :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.27. 15:56:50

bocs a GIGA OFF miatt, de ezen befostam. kurucék berágtak, szegény reakció sok minden, csak nem szép, okos, szittyahazaffyak gyűjtőhelye:

kuruc.info/r/26/49196/

"A Reakció nevű kitartott lapocska oldalán tegnap büszkén verte a mellét – s, hogy máshol mit vert az legyen az ő dolguk – az ügyeletes nyáladzó, hogy mekkora szenzációs médiahekket hajtottak végre, hisz becsaptak minket."

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.27. 15:59:19

@Lecso (F*ck the Shit): Te is úttörő vagy? ("Az úttörő ahol tud segít") :))))))))))))

zsoltix 2009.10.27. 16:01:29

Egyszer lattam ennek a fostalicska musornak az elozeteset, nekem mar az is sok volt, nemhogy meg nezzem is.

zsoltix 2009.10.27. 16:09:53

@Seduxen: En mar tegnap is kivancsian vartam ezt a cikket, kezdtem azt hinni, szo nelkul hagyja a Kuruc:)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.27. 17:16:08

@Seduxen: a legjobb duma benne: REAKCIÓ=bérmaszturbátorok, LOL

Horizont 2009.10.27. 17:34:16

Nem láttam Benkőt, de nekem eric posztja többet ér mint maga a műsor.Nagyon szórakoztató. Nem értem a finnyáskodókat, nem lehet csak a politikán élni:))
Hofi is megmondta:
" Lazítani! Próbálj meg lazítani!
Nem győzlek tanítani, hogyan csináld.
Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek
És aztán megint mehet minden tovább."
Sajnálatos, hogy a nőtársaim így lejáratják magukat:(((
Azért pasik nem adnák ki magukat ennyire!

Na miután lazítottam egyet odakattintottam a Kurucra! Oda is veszett minden lazaságom!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.27. 17:40:08

@Horizont: a kuruc olyan időnként, mint egy rosszul sikerült film. paródiának tökéletes, kár hogy komoly... :D

Horizont 2009.10.27. 17:46:14

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Annyira de annyira szörnyűséges! Ha odakattintok, mert valaki ajánlja, és a kíváncsiságom erőteljesebb, akkor leszívja egy heti energia és optimizmus adagom! Milyen emberek tudnak így írni? Hogy berágtak már a Reakcióra:))) Rájuk meg nem berágni lehet, hanem hányni...

kuki123 2009.10.27. 19:09:04

szokásos TV színvonal szót sem érdemel

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2009.10.27. 19:58:56

Mindenek előtt el kell ismerni, hogy a "csajokon" vagy mik ezek. Szét röhögtem az agyam. Persze ez is a célja, de ettől még nem leszek állandó nézője.

Viszont az RTL KLub megint kaszálni fog vele.(azért remélem nem).

Borzalmasnak tartom hogy ilyen szintű igény van az ilyesféle műsorokra, pedig a TV egy csodálatos találmány.

Szerencsére még itthon is van pár normális TV adó: Tv6, Comedy Central, Discovery, AXN - érdekes, hogy rengeteg szórakoztató műsor megy ezeken is még sincsenek a nézettségi élboyban. Hogy Morfológus szavaival éljek a Vektorból: "Olyan ez mintha, az egész világ egyre butább lenne..."

Ezek a műsorok (Benkő, Győzike, MTV-s kamu realityk) olyanok mint sajtreszelővel maszturbálni: Enyhén érdekes, de leginkább fájdalmas.

Marcellusca 2009.10.27. 20:37:02

@Seduxen: Nehéz volt visszatartani.
Mármint a röhögést.
Dallas még csak-csak (fiataloknak jó, akik anno nem látták :D) ...
De a mosogatás ...
LOL!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.27. 20:39:28

@Marcellusca: mondasz valamit :D szomszédasszony nincs, pótléknak jólesz alapon? :D
@The Man Who Laughs: kb. ez is a lényegük. a tudatos hülyítés eredménye az ilyenekre növekvő igény. Ráadásul az ilyen legalja szarokra mindig is volt igény valamennyi, különben az első ilyet se forgatták volna le. Szomorú, de ez van.

llll5 (törölt) 2009.10.27. 20:47:46

@Tigeri: az Seduxen volt szerintem:)))))@Seduxen: ezt a Reakcióról szóló linket már én is belinkeltem ma:)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.10.27. 21:00:13

@Seduxen: Huhh, azért ez durva! Olvasás közben véletlenül két sornyit ugrottam, és először fel se tűnt! :DDD Tömény mocskolódás...

Marcellusca 2009.10.27. 21:13:25

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Hát nem Ő van megbolondulva a japán csajokért? :)

llll5 (törölt) 2009.10.27. 21:19:54

@Marcellusca: Seduxen most a futárral van elfoglalva szerintem:)))))))

Marcellusca 2009.10.27. 21:30:13

@llll5: LOL!
Felénk is jár egy pizzafutár. De az egy kiscsaj. Alig ér le a lába a sárga nagymotorjáról. :)
Gondolom nem őt küldtétek Seduxennek. :D

beleszolok 2009.10.27. 21:34:57

@beleszolok: bár ott meg azt írják, hogy az nem az.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.27. 21:39:28

"sokféle karaktereket"

Ezt ki kéne javítani, de máskülönben kb. ez a véleményem. Nézhető volt, de még válhat nézhetetlenné. Az ember ilyet kiváncsiságból néz, a pszichéje miatt, és nem a színvonal okán, ezért nem is értem, miért beszélnek sokan a színvonaltalanságról. Az hát, de nézhetően az.

llll5 (törölt) 2009.10.27. 22:02:18

@Marcellusca: nem, bezony:)Ugyanis férfi futár ment Seduxenhez-lásd a másik posztot:))))))))

Mansyn 2009.10.27. 22:39:54

Hát nem volt nagy szám de végignéztem :D, ugyan olyan lesz mind a többi műsor nekem ez az 1 rész bőven elég volt sőt még sok is.
Ja az a Pál állítólag soförnek van ott de többet volt a nők mellet mind a Benkő.

jpmjpm 2009.10.27. 23:33:14

Subbán találtam:

eurobabeindex.com/sbandoindex/madison.html

www.rtlklub.hu/benko/felesegjeloltek/553

:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.28. 04:47:31

@beleszolok: @jpmjpm: foglalkozásnál oda van írva nekije, hogy "táncosnő". magyarról magyarra meg mindenki tud fordítani szerintem. ha mégse, annak javaslom Csortos Gyula klasszikus megnyilvánulását. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.28. 07:33:59

@Lecso (F*ck the Shit):

Aranyos vagy, de az igai próbatétel szülés után jön....:)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.28. 08:32:43

Tessék:
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/lebuktak-pornotanya-volt-benko-villaja-2002991

"Benkő Dániel törölné a műsora alatt látható 16-os karikát a képernyőről. Szerinte így a show magasztos missziót tölthetne be: szórakoztatva világosítaná fel a szexről a kamaszokat. "
www.borsonline.hu/news.php?hid=24838

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.28. 09:35:16

hát gyerekek én tegnap megnéztem a részt (nekem olyan másfél óra alatt töltötte be a filmet az rtl weboldala, másnak is ilyen lassú volt?) és visítva röhögtem, fetrengtem a gép előtt, magyarul nem értő barátomnak meg se próbáltam magyarázni hogy mi ennyire vicces :D én tuti hogy nézni fogom mindegyik részt, a legzseniálisabb parodista sem írhatott volna ekkora szatírát a társadalomról. Azok a szövegek... és alig várom, hogy a nők komolyan kezdjék egymást kinyírni. Imádom, legjobb :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.28. 09:36:39

@laspalmas: @Lecso (F*ck the Shit): és ez mennyire igaz... főleg ha amolyan igazi törpeterroristát "dob a gép", mint mondjuk... mint mondjuk amilyen a MI fiúnk is :))))

Horizont 2009.10.28. 09:47:21

@Seduxen: Ja kérem nincs "ingyen ebéd" :DDDDDDD Várjál ez még csak a kezdet! De megéri!!!!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.28. 09:48:37

@laspalmas: azokat a kamaszokat, akik már 13-15 évesen többet tudnak a szexről, mint Dániel valaha is fog tudni? muhahaha, jó vicc volt, köszönjük :)
@Seduxen: nofene, és hogy van az ifjú terrorista? :) ja és mondták, ezt külön neked kell ajánlani: vastagbor.blog.hu/2009/10/27/benko_hareme/fullcommentlist/1#c7478031

cibetmacska 2009.10.28. 11:35:38

"Titkárnő, szabadidejében tolmácskodik. Az eredeti szakmája fodrász, ezzel is foglalkozott."

Hát ez azért elég durva, ma már mindenki kinevezheti magát tolmácsnak?

Kokas Gergely 2009.10.28. 14:42:45

Abban bízok, hogy majd az utolsó, ÉLŐ adásban, az "izgalmak" tetőfokán a Benkő odafordul a kamerához, és teljesen komoly arccal belemondja, hogy ha egy ilyen műsor végig tud futni egy országos csatornán, akkor ez az egész ország szégyene és hogy akár fel is akaszthatnánk magunkat, mert nem sokáig marad fenn Magyarország.

Legszebb álmom válna valóra: a sötétben tudatosulna, hogy ő bizony sötét.

Zia1 2009.10.28. 20:44:21

Nem nézem a ezt műsort sem, mert szánalmasnak tartom ezeket a szerencsétlen celeb jelölteket, Benkővel együtt..... Mindent e pénzért.......
Na jó megnéztem volna ha a meleg fiú is kap esélyt, szerettem volna jókat röhögni.......

Cutbertus 2009.10.29. 05:52:15

Nem is tudtam, hogy már elkezdődött a "show"!
istenem.. miről maradtam le :(
a valóság pedig csak annyi, hogy gusztustalannak tartom az ilyen műsorokat.
remélem sokan gondolják így és véget ér mielőtt (akár csak egyszer is) beleütköznék a műsorba.
hová jutott már ez a világ?
kik azok a beteg emberek akiknek ez poén és szórakozás?

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.29. 09:31:23

@Cutbertus: Szép jó reggelt, Cutbertus! Ne morgolódj, ilyen a világ, kilógunk belőle, nagyon is. Jó lenne egy átszállás egy másik bolygóra, ahol kezdhetnénk előlről egy civilizáció és kultúra felépítését. Amúgy nagyon egyet értek veled. De én már idestova 10 éve egyáltalán nem nézek tévét, semmilyen csatornát, semmilyen műsort. A tévéről az internet-hírekből értesülők. Egyes celebekbe nyugodtan belebotolhatnék az utcán, fogalmam se lenne, ki is az a "hírhedtség". Azért bíztatlak arra, hogy ne morgolódj, mert fantasztikusan jól lehet élni tévé nélkül (max,. ha kitörne egy polgárháború, akkor nézném:(, amitől isten óvjon!). Ha sokan tennénk így, a ker. tévé azonnal váltana, mert akkor ki nézné a drága reklámokat? Mert ez az egyik lényeg, a reklámbevétel. De ebben se legyünk naivak. Nem lesz olyan lent, amire ne lenne néző. Saját véleményem szerint a tévé nem-nézése manapság egy szellemi rangot képvisel, legalább ez kárpótoljon, ha hiányozna az elején a tévé. Később rájönnél, mit nyertél és mennyivel gazdagabb, izgalmasabb az élet, az életed tévé nélkül.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.29. 09:44:42

@Cutbertus: Bocsánat, lemaradt:
A bordélyházakról is sokan tudjuk, hogy léteznek, vannak, azért nem mindenki odamegy megkeresni a "nagy" Ő-t , vagy éppen a szerelmet :D. Legalábbis úgy gondolom, aki odamegy, az tudja, hogy előtte akár 10-es is járhattak ugyanabban azon a "kapun" ki s bé...Én ételből sem szeretem, ha azt kellene megennem, amibe valaki beletúrkát és ott hagyott. De van aki nem ennyire válogatós. Na, az mehet bordélyba, szedegetheti az útszéli virágokat (ilyen dús útszéli virágzást eleddig csak a magyar utak mellett láttam, talán még a cseheknél, a német határ közelében - de Ausztriában, Németországban, Olazsországban, Franciaországban, Finnországban ez a fajta tálalás elképzelhetetlen, pedig ott is van igény a fizetett "szerelemre"...
A közönségnek mindig lesz igénye a lejjebre, a normál ösztönön is túlmutató "bravúrokra", nekik készülnek ezek a műsorok. Biztos nem ráfizetésesek, megvan rá a kereslet. Csak nem éppen akárkinek. van rá igénye. Hát az vagy ne nézze, vagy alapítson más tévét, ha van rá pénze:-D

f.m.j. 2009.10.29. 15:39:01

@Doña ¡Cara(mba)!:

csak halkan jegyzem meg, hogy minden fenék 'valamire' biztos, hogy jó :):):)

törökszultán 2009.10.29. 17:03:38

Az intelligencia hányadosa a Földön állandó. Csak a népesség növekszik.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.29. 18:17:49

@mókusfüles bukósisak: @törökszultán: Mindkét megállapítás igaz, és valahol a két látszólag homlokegyenst különböző dolog valahol találkozik...Az IQ meg a fenék:-DDDD A végen egylényegűek lesznekXD

abandi 2009.10.29. 18:32:04

@mókusfüles bukósisak:
Így négy sör után!
Ellopták az előző: leközelkeletizőtípusózó ben-dánielező beírásomat a polkorrekt manók...

llll5 (törölt) 2009.10.29. 19:07:56

@mókusfüles bukósisak: hát, erre pontos választ Seduxen tudna adni:)))))))

Cutbertus 2009.10.30. 09:36:04

@Doña ¡Cara(mba)!:
:) nekem a tv egyet jelent a Discovery-vel vagy a Spektrummal illetve a History-val.
Aztán itt kb. véget is ér az érdeklődési területem a tv-nél.
Azon viszont jól szórakozom, hogy a s-láger rádión már 2 napja siratják magukat.
Érdekes, hogy mindenkinek csak a saját baja fáj ;) addig még nem volt baj nem érdekelte őket se, hogy egyébként minden (vagyis majdnem minden ember jogait lesz@rják ebben az országban) és mindenkit úgy kezelnek mintha csak az állami vízfej eltartása lenne a dolgunk, és saját életük, szükségleteik nem lennének.
Erről a makiról.. a benkőről meg nincs mit mondanom.. de azokról a "hölgyekről" akik ezt vállalták, inkább meg nem mondanék semmit.
Beteg dolog ez :(
42éves vagyok és most már komolyan gondolkodom, hogy elmegyek innen mert ez már nem is Abszurdisztán, hanem a Világ legutolsó helye lett. Ez nem demokrácia, hanem sokkal ocsmányabb diktatúra mint ami a Kádár rendszerben volt. És nem mondanám azt se, hogy itt van jobb és bal oldal hanem csak azt, hogy vannak jellemes emberek és jellemtelenek. Az viszont elfogadhatatlan, hogy itt csak a jellemtelen szemét úszik a felszínen folyamatosan.
Bocsánat, hogy eltértem a tárgytól de nagyon keserű ízeket érzek a számban már.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.30. 11:12:19

@Cutbertus:
Off
Jó reggelt és kellemes napot!
Ha elmész az országból, nekem ismeretlenül is hiányozni fogsz, mert minden egyes értelmes ember emmigrálását saját keserűségként, fájdalomként élem meg. Pedig a társadalom zömének szintén keseregnie kellene, hogy lassan a legjobbajink és a legaktívabbak mennek más országokba dolgozni, adózni, TB-t fizetni. Én már nem tehetem, 52 éves vagyok, épp 1 hónapja költözött hozzánk özvegy, lerobbant anyám. Én leginkább lelkileg vagyok lepusztult, a velem egyidős 52 éves, szintén vállalkozó férjem már fizikálisan is. És bírni kell.
Megértelek, ha így gondolkodsz, nem hogy téged beszélnélek le erről (mi jogom volna?), de a fiamat se, ha máshova menne. Dicsekedés (saját gyerekkel bocsánatos bűn a dicsekvés), de ebben a tanévben lesz 20-ik éve, hogy beült az iskolapadba. Nem , nem repetázott :-D
5 év műegyetem+ most a 3-ik év doktoranduszság. És hol van még a státusztól? Imád az egyetemen órákat tartani, megvan a saját kutatási témája, szereti. Csakhogy élni is kell és 27-28 évesen már valahol felmerül a saját, legalább egy szobás garzon vásárlásának kérdése. Mi nem tudjuk már segíteni, jó ha magunkon segítünk. Hívták már több helyre külföldre. Eddig ellenállt. Nem tudom, mikor lesz elege az örökös pénztelenségből, de meg fogom érteni és nem fogok az útjába állni. Pedig egyetlen gyerekünk. De nagyon fájna.
A mondandóddal csak egyetérteni tudok: valóban most a fél oszág a Slágeren meg a Danubiuson rinyál, de azzal a fene se törődött, ha olyan adókat töröltek, amit én hallgattam volna. Miért, én nem vagyok állampolgára ennek az országnak? Muszáj nekem Bochkor nyáladzását hallgatni? Nem, nem muszáj, tudom, ki is kapcslhatom a készüléket, de mivel nincs nekem való adó, amit itt vidéken is foghatnék, ezért néha belehallgatok a horvátok műsorába: a szöveget nem értem, de a zene nekem való. Ott hogyan lehet egy minőségibb zenét hallgató közönségnek is fenntartani egy sávot? Hát nekem egy könnyem sem hullik se Bocskorért, se a másik fazonért (nem emlékszem a nevére). Bochkort amúgy is kénytelen vagyok hallgatni, mert nyáron sokáig dolgoznak az építőiparosok, és a mi környékünkön sokat építkeznek még most is, és bömböl-bömböl a Korda meg a Klára meg a fene tudja, ki, minden második nap ugyanaz a műsor, mint előző nap: egy hétfőt megcsinálva, az majd még jó lesz szerdán, aztán egy kedd megcsinálva, amit felmelegítenek pénteken, stb. A hideg ráz ki tőlük. Amúgy majd meglelik az egzisztenciájukat, rossz, selejtes pénz nem vész el:-D
De azért ne keseredj el, látod, nem vagy egyedül! Sokan vagyunk ezeken az oldalakon!
Még egyszer nagyon szép napot kívánok!

Cutbertus 2009.10.30. 12:01:11

@Doña ¡Cara(mba)!:
Azt hiszem megértem azokat akik lelépnek e hazából.
Akár a pénzre gondolva akár arra amire én, hogy egy utolsó szemétnek érzem magam a saját hazámban mert úgy bánnak velünk mint egy korcs kutyával. Minden senkiházi jellemtelen "ember" belénk rúg, lehúzzák rólunk az utolsó bőrt is és az se érdekli a nagyérdeműt, hogy tényleg éhen, vagy pedig beledöglünk a munkába (sőt.. segítenek benne). Nem átlagban, hanem minden hónapban minimum 380órát dolgozom és ebből a nettó jövedelmem 137.000ft. (diplomám és szakmám is van de olyan munka amit megfizetnek.. na, az nincs). Esély sincs ilyenre. A pénztelenséget még megemésztem valahogyan de az állandó megaláztatásokból elegem van. Ez az ok, hogy "elvágyom" innen.
Miért mi vagyunk a páriák ebben a hazában?
Miért ilyen vezető brancsok vannak mindig az ország élén?
Mit tehetnék ellene, hogy ne ez folytatódjon? (amit tehetek mindig megteszem de ez kevés és belefáradtam)
Régen azt mondták, hogy "a magyarnak szántani lehet a hátán csak nemzetiszínű legyen az eke."
De már az eke se nemzeti színű!
Mi lesz ennek a vége?
Bevallom.. már azt se bánnám ha összeomlana itt az egész rendszer, mert nem látom a lehetőségét, hogy egyébként gyökeres változások következnének be.
Szép napot kívánok én is Neked, és minden olyan Embernek aki megfelelő erkölcsi tartással bír!

törökszultán 2009.10.30. 17:29:06

@Cutbertus: Ne menj sehová. Ezeknek pont ez a céljuk, menjenek el a fiatalok, az értelmesek, maradjanak az öregek, a töketlenek, lúzerek,panelprolik, sötétek, szóval az irányitható, gulyáslevesel és lejárt tésztával megvehető massza. Nagyon nagy szükségünk van rátok. Talán nem tart már olyan sokáig...

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.30. 23:00:11

@Cutbertus: Mára elfáradtam, adósod is maradok egy-két mondattal. A hétvégén nem hiszem, hogy kommentelek, de hétfőn lehet írok neked.
Kívánok neked is békés hétvégét, nyugató fényú gyertyákat, és gondolkodj te is el azon: egyetlen életünk van. Nézd meg a temetőt, nézd meg az elmúlásnak a temetőben már megszelidült arcát, de tudd, hogy nagy dolog a halál, de nagy dolog az élet is.
Jó éjt!

süti beállítások módosítása