Skip to content


       Szűrés lista

Veresné egy szent őszerintük

Legalábbis nagyon ez jön le a nyilatkozatokból.

Először Nyakó Pisti, majd az MSZP Nőtagozata állt ki mellette. Azt írják, ők teljes mértékben egyetértenek a véleményével.


"Ha van a társadalomnak egy olyan jelentős rétege (minimálbérből, vagy ahhoz közeli jövedelemből élők), akiket erőteljesen foglalkoztatnak a szociális ellátó rendszer vélt, vagy valós problémái, akkor minden felelősen gondolkodó politikus köteles ezzel a nagyon összetett és bonyolult problémarendszerrel foglalkozni úgy, hogy a szolidaritás, és az igazságosság, mint két alapvető szociáldemokrata érték egyensúlya helyreálljon.

Az MSZP Nőtagozata fontosnak tartja, hogy ne indulatkeltés és politikai taktikai eszköz legyen ez a téma. Minden politikai erő a valós megoldás keresésében legyen példamutató."

 

Kérdem én, miben példamutató a kormánypárt, az MSZP, amihez a Nőtagozat tartozik? Utánajártak a szóbeszédnek? Ellenőrzik, hogy mi igaz a pletykákból, híresztelésekből, miszerint vannak olyan "anyák", akik a magasabb családi pótlék reményében károsítják magzataikat? Tesznek valamit? Kikérik a nyilvántartásokat a koraszülött intenzív osztályokról? Gyűjtenek adatokat a településeken vagy csak egyszerűen a Szociális Minisztériumtól? Vagy csak pofáznak szokás szerint? Már a múltkor is írtam, hogy ez a legnagyobb probléma: senki nem azzal fogllakozik, hogy igaz-e, amit mondanak, hanem hogy ki és hogyan mondja.....Siralmas. Szociális érzékenységből elégtelen. Fel nem tudom fogni, hogy ne lenne legalább egy nő, egy anya ott a felsőbb körökben, akinek ne ütne szöget a fejébe, hogy már sokadszorra hallja a rémtörténeteket, és ne akarná tűzön-vízen át kideríteni az igazságot, és felelősségre vonni a bűnösöket, ha vannak. Rég nem arról kéne, hogy szóljon ez az egész, hogy Molnár Oszkár vagy Veresné mondta.

 

Érzésem szerint a Párt kurva nagy öngólt lőtt ezzel a nyilatkozattal, mert pont nekik kéne példamutatónak lenniük a probléma feltárásában és kezelésében. Ártatlan, nemrég fogant, néhány dekás kis emberkékről van szó, a kurvaéletbemár!! Mikor esik ez már le valakinek?? Azok az apró, hasban mocorgó kisbabák kevesebbet érnek a szavazatoknál?! Nagyon úgy tűnik sajnos. És erre nincs szó, nincs mentség, nincs annyi Miatyánk, ami ezt lemoshatja az "elit" kezéről... 

Ezek után csak hab a tortán, amolyan ötvenesévekbeli fíling, hogy a Balközép című újság, amiben Veresné szavai megjelentek, csontig benyal neki:


"A Balközép elnézést kér, amiért tavaly júniusi számában nem hangsúlyozta, hogy itt egy - az összes képviselőt felháborító - szóbeszéd, rosszindulatú pletyka ismertetéséről volt szó. A cikk - nem szakmabeli - írója a munkacsoport üléséről szövegkörnyezetéből kiragadott, pontatlan mondatokkal tudósított, s ennek következtében Szabó Éva képviselő mondanivalója éppen ellenkezőképpen vált értelmezhetővé, mint ahogy elhangzott.

A neki tulajdonított gondolat egyeztetés és tudta nélkül jelent meg, ezért a lap bocsánatot kér mindazoktól, akiket az ily módon közreadott mondatokkal megsérthetett. Talán az szóljon mentségünkre, hogy a cikk írója egy pillanatig sem gondolta, hogy a kisebbségek és elesettek védelmében következetesen és folyamatosan kiálló szocialistákat próbálják majd olyasmivel megvádolni, ami a politika másik térfelén szinte napirendszerűen előfordul.

Marton Levente

a Balközép főszerkesztője"

 

Persze a fideszezést nem lehetett kihagyni! Hányok az összes mocskos képmutató szemét állattól...

 

 

Címkék: mszp társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr761514895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 13:13:34

weháháhéhééé:

Bede Márton: Hel-ló Misz-isz Vád-éj, dú jú vánt tu bí ju-ro-pí-en kom-mi-sö-ner?
Vadai Ágnes: Aha.
Bede Márton: Köszönöm az interjút!

Tündér_Lala 2009.11.10. 13:17:27

A lényeg (már laspalmasnál is írtam), hogy a kormánypárt, amelynek joga és felelőssége, hogy a jelenségeket elemezze, és azokra reagáljon törvény alkotási (rendeleti) szinten NEM TESZ SEMMIT. Ha Veresné felismerte a problémát , kutya kötelességük lett volna a következtetéseket levonva intézkedni és ha nem tették, akkor az ő lelkükön szárad a beteg gyerekek nyomorúságos sorsa.
Ezeket a felelőtlen, önző, irányításra alkalmatlan barmokat csak a dolog politikai vetülete érdekli (mert az NEKIK kárt okozhat )
Talán mégis meg kellene gondolni azt a szavazást (másik poszt) , hogy egy felelősebb, kormányozni képes társaság kerüljön a helyükre.

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2009.11.10. 13:22:27

Az MSZP Nőtagozata fontosnak tartja, hogy ne indulatkeltés és politikai taktikai eszköz legyen ez a téma. Minden politikai erő a valós megoldás keresésében legyen példamutató."

mégis ki csinált belőle indulatkérdést? nem a habzó szájjal vernyákoló szocik? itt a náciveszély?

kíváncsi még ezekre valaki?

reKorrekt 2009.11.10. 13:52:55

index.hu/belfold/2009/11/09/megvadolt_rendorok_is_falaznak_a_szadista_ornagynak/

Na, akkor most nézze hülyének az AVH-sozókat az, aki a homokba dugta vagy csóválta a fejét 2006-ban! Kiderült hogy mégiscsak igazat mondtak?! Persze - mint olvasható - retorzió semmi az ügyben. Talán felkereshetnék páran az említett őrnagy urat, elbeszélgetés céljából.
A legsokatmondóbb idézet a cikkből: "...majd közölték vele, hogy a régi rendszerben már a helyszínen agyonlőtték volna..."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.10. 13:56:37

Találtam egy 2008-as KSH-doksit, ami tele van "jószándékú", "aggódó" mondatokkal. Pl.

"A gyermekkorú népesség aránya legtöbb az Észak-alföldi, valamint az Észak-magyarországi régiókban"

"A 20 év alatti szülő nők aránya Észak-Magyarországon a legtöbb, 12%, míg Közép-Magyarországon a 3%-ot sem éri el."

"A gyermeknevelési támogatást – a gyeshez hasonlóan – inkább a két legelmaradottabb, munkanélküliséggel leginkább sújtott (Észak-Alföld, Észak-Magyarország) régióban vették igénybe. Mivel ez az ellátás jövedelmet biztosít, illetve szolgálati időnek minősül, az előbb említett területeken az átlagosnál többen élnek ezzel a lehetőséggel."

"az egy gyermekesek aránya Közép-Magyarországon, a három és annál több gyermeket nevelőké Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon a legmagasabb."

"Az ismertté vált közvádas bűncselekmények elkövetői körében a fiatalkorúak aránya különösen magas volt Észak-Magyarországon (11,6%) és Észak-Alföldön (10,9%)."

"Azok a családok, ahol a szülők biztos jövedelmét a gyermekek után járó családi pótlék, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás jelenti, mindent elkövetnek a gyermekek családban tartásáért."
portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/orsz/szocvedohalo.pdf

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 14:24:48

@reKorrekt: pontosabban ny.rendőr alezredes. mert leszerelése előtt még előléptették. "A hallgatás ára" - hángörijjen szpesöl edésön :)))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 14:26:00

A szemét állatozással nem spóroltál Laspalmas.
A kiskunlacházai erőszaktevő gyilkos történet is mekkora durranás volt, ugye.
Szinkronúsztatok a köpetben.
De hogy egy szóbeszédnek van-e alapja, azt ehhez nem kell tudni, ugye.
Mellékes.

Beer Ninja 2009.11.10. 14:28:23

Egy 8%-os párt vergődése... Mielőtt becsuknák a boltot még ellopnak mindent, még a nem mozdíthatót is. Csak a szokásos önmagukat hozzák ebben az ügyben is.
Nagyon várom már azt is, hogy vége legyen a cigányok pozitív megkülönböztetésének!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.10. 14:34:03

Itt egy másik:

"2005 óta a régiók közül Észak-Magyarországon a legmagasabb az egy éven aluli meghaltak aránya (2007-ben 9,5 ezrelék).
A csecsemőhalálozások meghatározó része fejlődési rendellenességek, a születés körüli időszak kóros állapotai, illetve fertőzések következményei. A 2007. évi adatok szerint az esetek 59%-ában a perinatális (szüléskörnyéki) szakban keletkező bizonyos állapotok, 25%-ában fejlődési rendellenességek a kiváltó okok mindkét nemnél egyaránt."

"A 2007. évi adatok szerint a koraszülöttek aránya – a kedvezőtlen csecsemőhalálozási rátával rendelkező – észak-magyarországi régióban a legmagasabb, itt minden tizedik csecsemő kis súllyal született."
portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/orsz/demogfoly07.pdf

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.10. 14:38:35

@simonmondja.:

Talán olvasd el a postot még egyszer, kedves Simon. Meg a múltkorit.

Pont arról beszélek, hogy felül kéne emelkedni azon, hogy ki mondja, mikor és hol mondja, és szépen utánajárni, kideríteni, hogy igaz-e. Mert egy valóban felelős, szolidáris, elesetteket védő kormánynak, pártnak ez lenne a kutya kötelessége. Ugyanis a legelesettebbek azok a még meg sem született gyerekek, akikről szó van.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 14:51:12

Előmoderáció van már itt is, vagy írjam még egyszer?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 14:56:29

@laspalmas:
Jó, elszállt.
Szóval, ahhoz, hogy mindenki beírjon egy háromsorost, nem kellenek a tények.
Szemétállatozni utánajárás nélkül is tudtok.
Egyébként szorgalmasan elolvastam minden szavadat.
Szóval, ha kivizsgálnád, akkor mit vizsgálnál ki a szóbeszéden?
Minden sérült gyereket orvosi bizottság elé vinnél , hogy apróra szétkukkolva eldöntsék, hogy mitől sérült?
Mondjuk megállapítanák Pistike kajla fejéből a gumikalapácsot?
Vagy minden terhes nőt bekameráztatnál, mint potenciális bűnelkövetőt?
Esetleg csak azokat, akiket a fali ujjalmutogatással megnevez?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 15:06:14

@simonmondja.: "Minden sérült gyereket orvosi bizottság elé vinnél , hogy apróra szétkukkolva eldöntsék, hogy mitől sérült?"

Miután itt a "megbélyegzés szándékától vezérelt" (molnároszkáros), illetve a "féltő aggódás motíválta" (veresné) verziókban is 2 lehetséges "elkövetési mód van", nem lenne azért olyan bonyolult a bizonyítás:
1: gyógyszeres verzió. miután a terhesség alatt a nők elég gyakran járnak laborvizsgálatra, lehet, hogy nem lenne megoldhatatlan feladat x.y. - magzatkárosításra alkalmas - alkotóanyag szűrése
2: gumikalapács. nőgyógyász, terhesgondozás. elképzelhetőnek tartom, hogy mindkét (valamelyik?) szaki előtt le kell kerülnie néhány ruhadarabnak. Esetleg előfordulhat, hogy az intenzív gumikalapácsozásnak lehetnek külsérelmi nyomai.

na de nem akarok megbélyegezni senkit, ezt csak az aggódás mondatja velem...

Vidéki 2009.11.10. 15:16:28

Marton Levente
a Balközép főszerkesztője" elviszi a balhét Veresné helyett.

Ez emlékeztet egy történtre, ahol a gazdag úrfi mellett tartottak egy szegény gyereket, akinek az volt a szerepe, hogy valahányszor a gazdag úrfi rosszat tett, nem őt, hanem a szegény gyereket verték el.

johnny66 2009.11.10. 15:18:05

@simonmondja.:
Elég megkérdezni bármelyik orvost / mentőst, mondjuk Edelény környékén.
Csak sajnos a felkorbácsolódott indulatok (plusz esetleges fenyegetések) miatt nem mernek nyílvánosság elé is kiállni az állításokkal (még ha bizonyítani is tudnák), ezt szívta meg Molnár is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 15:19:44

@Seduxen:
És gondolod, hogy eddig nem nézték a vérképet és az ultrahangokon nem került le a pulcsi?
Akikről a történet szól, azokat nehéz lenne vizsgálni, mert nem járnak terhesgondozásra, nyilván.
De ha találnának ilyet az orvosok, akkor mit csinálnál velük?
Mondjuk nejed elkapnák, mert kék folt van a hasán.
Onnan, hogyan tovább?

rasam (törölt) 2009.11.10. 15:20:35

@Vidéki: cselédsajtó. ennyi. a cselédet is ezért tartották. hogy szolgáljon.meg a fiatalúr vagy apukája kedvére tegyen

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 15:22:37

@johnny66:
Veresné is Edelényben hallotta?
De a mindszenti beteg ügyét is elővehetném, ahol az orvos meg a mentős is sáros volt, de az ügyeletesre akarták kenni az egészet.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 15:23:43

@simonmondja.: "Mondjuk nejed elkapnák, mert kék folt van a hasán.
Onnan, hogyan tovább? "

na azt hiszem eddig kommunikáltunk...

rasam (törölt) 2009.11.10. 15:24:30

@simonmondja.: "Akikről a történet szól, azokat nehéz lenne vizsgálni, mert nem járnak terhesgondozásra, nyilván." - nos ezt úgy akadályoznám meg, hogy akkor gyest sem kapsz kiscsillag. És a gyerekkori terhességeik ? Láttál te már egyszer is olyat, hogy bíróság elé kerültek volna megrontásért ? Mert én még csak olyat láttam, hogy a 14 éves cigánygyerek szereti a 13 éves " feleségét " és jajistenem, szét ne szedjék a családot.
Törvényen kívül áll itt több százezer ember.

eszkep 2009.11.10. 15:27:38

Semmi újat nem lehet ehhez hozzátenni.

Kettősmérce, pofátlan kettősmérce.
Azért az emberek többségének már felnyílt a szeme szerencsére!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 15:32:30

@rasam: nevetni fogsz: van egy olyan egyszeri támogatás, hogy "Anyasági támogatás" (ca 75 ropi lehet), na ANNAK feltétele a terhesgondozáson történő megjelenés.

De engedd meg, hogy egyúttal vissza is kérdezzek: adott X.Y. személy (és az ő nem éppen megfelelő életmódot folytató felesége, X.Y.-né). Úgy áll a helyzet, hogy asszonyka baszott akár csak egyszer is megjelenni a terhesgondozáson, ezért - úgy néz ki - ugrik az egyszeri támogatás.

Mit lehet tenni? Irány a terhesgondozó... Ott "finoman" a tudtára adják az illetékesnek, hogy kerüljön csak be a kiskönyvbe az a néhány pecsét, különben "baj lesz".

A fenti mentős/orvosos hasonlatod margójára... Abszurdisztán 2009.

"Törvényen kívül áll itt több százezer ember."

10 pont nálad...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 15:33:11

@Seduxen:
Gondolom, ........ sértő még a feltételezés is.

Oszi bácsi már feltételezett eleget.
Most a bizonyítás és a teendők kérdését feszegetem.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 15:36:28

@rasam:
Hát, egyet hallottam, amikor leültették a tizenéves apát, akinek a tizenéves felesége a második gyereket várta. Egyet. Gondolom, nem ez volt az egyetlen.
Szandi hány évesen szült?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 15:37:38

@simonmondja.:
Ja, nem. Nem a szülését mondta, hanem az együttélést. De nem akarom a hős családanyákat vegzálni.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 15:38:47

@simonmondja.: "Oszi bácsi már feltételezett eleget.
Most a bizonyítás és a teendők kérdését feszegetem"

húúúh, ez akkora magas labda, hogy... na de nem is vagyok úriember.

1: Szelektív memóriájú barátom: NEM csak oszibácsi feltételezett eleget, hanem "jószándékúan" a lövészárok túlfeléről is ex-pénzügyminiszterefftás kedves neje is. az a fránya kettős mérce.
2: bizonyítás kérdését feszegesd a bűnüldöző és/vagy igazságszolgáltató szerveknél. gyk az lett volna a minimum, hogy akár az egyik kinyilatkoztatás után is történjen valami. mondjuk nyomozás? majd ennek esetleges eredménytelensége után oszibá', és veresné "nyilvános akasztása" (politikai értelemben legalább is, de akár büntetőjogilag is).

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 15:40:58

@simonmondja.: "Gondolom, ........ sértő még a feltételezés is."

ja, és még valami. van egy mondhatni aduász a "kezünkben": egy gyönyörű, és egészséges fiúgyermek. csak költséges neveltetésem akadályoz meg abban, hogy jelezzem, hogy a mellékelt ábra szerint nem minden Édesanya van ebben a szerencsés helyzetben...

k.o._laci 2009.11.10. 15:41:55

"a cikk írója egy pillanatig sem gondolta, hogy a kisebbségek és elesettek védelmében következetesen és folyamatosan kiálló szocialistákat próbálják majd olyasmivel megvádolni, ami a politika másik térfelén szinte napirendszerűen előfordul."

Ez magyarra lefordítva azt jelenti: "Fasz hitte volna hogy a szemét Fideszesek is olvassák a lapunkat"

johnny66 2009.11.10. 15:48:13

@simonmondja.:
"Most a bizonyítás és a teendők kérdését feszegetem."
Bizonyítani nehéz, pont ez a probléma, ezért tud politika csata ezközévé válni a téma. (olyasmi ez, mint a korrupió, mindeki tudja, hogy létezik, mégis nehéz az egyedi eseteket bizonyítani).

A teendőkkel kapcsolatban: A támogatási rendszer átalakítása, a nem megfelelő körülmények között nevelt gyerekek állami gondozásba vétele, stb., magyarul: az indíték megszüntetése. Amit amúgy már sokan sokszor elmondtak. (nem csak a jobboldalon, még mielőtt...)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 15:49:59

@Seduxen:
Észrevettem, hogy miről szól a poszt.
Veresné is feltételezett, csak Oszi bácsi dolgai egy-két falura hullanak vissza, Veresné pedig elég laza feltételezést tett ostoba anyákról.
Kezdjük akkor a kutatást egy IQ teszttel?

Egyébként nem a családot cseszegetném, csak a kék foltok megjelenése még nem biztos, hogy gyilkoslelkű anyát jelent. Erre próbáltam utalni.
Hogy mi van azután, hogy mondjuk kék.

Sok sikert a gyerkőchöz. Nekem kettő van, de már nagyok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 15:57:21

@johnny66:
Szórul szóra, de ezt a médiahisztit meg kellett volna spórolni, mert az is lehet, hogy ezek után minden sérült gyerek szüleire ferde szemmel néznek majd az utcán.
Mert nincs még elég bajuk szegényeknek.
Sőt.
Az is lehet, hogy a szóbeszédet is az irígység szülte. Az a pár forint, amivel megtámogatták a sérült gyereket nevelő családokat.
Ki az az állat, aki ennyi pénzért meg akarná roncsolni a szép gyerekét?
Azért úgy gondolom, nem több, mint ahány anyagyilkos vagy egyéb degenerált van.
Nem lehet ez egy társadalmi jelenség.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 16:01:00

@simonmondja.: "Veresné is feltételezett, csak Oszi bácsi dolgai egy-két falura hullanak vissza, Veresné pedig elég laza feltételezést tett ostoba anyákról."

Szerintem ez tipikusan az "Egyik 19, a másik egy híjján 20" esete. Nem hiszem, hogy épeszű ember ráérő idejében kitalálna ilyen dolgokat, mint hogy anyák szándékosan megkárosítják a magzatot. Ergo FELTÉTELEZEM (na mááá megint), hogy van ennek valami alapja (bizonyos légmozgás és egy növényfajta relációja). Már csak ezért IS lenne kutya kötelességük az érintett szerveknek nyomozást indítani az ügyben. És ha kiderül, hogy nem egyedi eset(ek)ről van szó, akkor @johnny66: megoldási javaslata (túl azon, hogy a bűnösöknek kiutalni egy "műanyag-lakat rárohadási"-projektet): megszűntetni az "érdekeltséget".

"Egyébként nem a családot cseszegetném, csak a kék foltok megjelenése még nem biztos, hogy gyilkoslelkű anyát jelent. Erre próbáltam utalni.
Hogy mi van azután, hogy mondjuk kék."

Szerintem meg ha anyuka kék folttal/foltokkal a hasán megjelenne orvosnál/terhesgondozáson semmi kivetnivaló nem lenne benne, ha jobban megkapargatják a felszínt. Ez csak az elbaszott megélhetési jogvédőket zavarná, hogy "a személyiségi jogok". Leszarom. Ha 100 ilyen vizsgálatból csak 1 ilyen "anyát" fognának meg, már megérte.

Látom, hogy világnézetünk különbözőségei áthidalhatatlanok, de szerintem az én álláspontom is érthető. Ha tetszik én előbbre helyezem az individum KÖTELESSÉGEIT, és csak UTÁNA a jogait. De max egyenlő helyre. Ha már gyereket akar a világra hozni KÖTELESSÉGE minden tőle telhetőt elkövetni, hogy EGÉSZSÉGES legyen. Ha eközben - pláne, ha akár csak csekély okot is szolgáltat rá - egy picit "meghurcolják", akkor íj.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 16:06:12

@Seduxen:
Ha picit meghurcolják, akkor kiderül, hogy nem gumikalapáccsal csinálta, hanem beleütközött a konyhaasztalba?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 16:07:29

@simonmondja.: akkor bocsánatot kérünk tőle, és mindenki éli tovább boldogan a világát... (adabszurdum póóógári peres úton lehet elégtételt venni)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 16:08:23

@Seduxen: @simonmondja.: már úgy értem, ha AZ derül ki, hogy a konyhaasztal a ludas, és nem rendszeres "kopácsolás".

most csak lovagolunk a szavakon, ez CSAK AKARAT kérdése lenne...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 16:14:05

@Seduxen:
Először is, egy kék foltról a hason a büdös életben nem fog kiderülni semmi, viszont ha elveszik az anyától a megszülető gyerekét emiatt a pici meghurcolás miatt, ahogy feljebb javasolta valaki, akkor azt már nehéz lesz jóvátenni polgári peres, vagy bármilyen úton - ha a konyhaasztal a ludas.
A gumikalapácsot feljebb mondtam - nem tartom általános érvényű igazságnak.
Az járadékra irígykedés és pletykagyártás valószinűbb szerintem.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 16:17:42

@simonmondja.: esetleg meg lehetne nézni külföldi statisztikákat (persze lehetőség szerint NEM Zimbabwe, Uganda, vagy Szomália "fejlett demokráciáit" alapul véve), hogy külföldön mi a helyzet.

ha ordítóak a különbségek - nem Abszudisztán javára -, akkor 2 lehetőség van szerintem:
1: külföldön valahogyan "felhasználóbarátabbak" a konyhaasztalok (le vannak kerekítve, vagy ilyesmi)
2: .... na ezt inkább le se írom, tudjuk mindketten

fokabacsi 2009.11.10. 16:20:21

@Seduxen: Bezony ! Ez csak akarat kérdése! Kimenni pl: Alsózsolcára, megszámolni hány fogyatékos van a Braziloknál. Majd ugyanazon a területen a többieknél!! Egy két ezrelék eltérés "normális" .Több mint 100 szoros???? Noakkor lehet kasztrálni, börtönözni stb stb...
A többi vénasszonylotyogás!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 16:20:48

@simonmondja.: "A gumikalapácsot feljebb mondtam - nem tartom általános érvényű igazságnak.
Az járadékra irígykedés"

tudod, aki az emelt összegű csp-re "irigykedik", azt statáriális módon jogosulttá is tenném rá.

"nem tartod általános érvényű igazságnak". még jó, ezt szerintem meg kellene hagyni az illetékes szerveknek. attól még, hogy Te nem tartod annak, még LEHET, hogy van benne igazság. Ezért az aprócska LEHETért mondom, hogy utána kellene járni. Nem nekünk. Nem is molnároszinak. Hanem akinek a DOLGA.

Kartal (rezervált) 2009.11.10. 16:38:16

@dr. Grünwald Ottó: én csak a bokájukra...

@simonmondja.: hvg.hu/itthon/20091014_mszp_dory_miklos_ugye.aspx
"Most a bizonyítás és a teendők kérdését feszegetem. " - de miért itt, miért nem az illetékes elvtársaknál teszed ezt? Tudod, annál, akinek a DOLGA lenne ezt megtenni, aki ezért kapja a havi fizetését...
Nekiment az asztal sarkának... először is meg kell nézni, van-e a lakásban asztal...

@fokabacsi: igazad vagyon.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.10. 16:55:20

Ááá aki direkt segélyér meg családié' csinál gyereket az biztos nem csinál ilyet.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 16:56:07

@Kartal (a dühös):
Laspalmas, a szerző javasolta, hogy utána kéne járni, mi az igazság.
Ezért itt kérdem, hogyan.
Te is csak illetékeselvtársazol.
Ki kapja azért a fizetését, hogy terheseket és nyomorékokat vádoljon gumikalapáccsal?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.10. 16:58:04

Amit Veresné mond az féltő,amit Molnár Oszkár mond az sértő!Világos???

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.10. 17:07:38

@simonmondja.: Gondolom megvannak erre a különböző orvosi műszerek gyógyszer kimutatása.Vagy esetleg:Há doktorú nekimentem azasztalnak .-Jójó de tizenötször?

crelox 2009.11.10. 17:19:58

@simonmondja.: te orvos vagy?
Képzeld, vannak diagnosztikai módszerek a kiderítésre, laborvizsgálatok, ultrahang, időszakonkénti controll, stb.
Én ezt csinálnám: azokon a településeken, ahol az országos átlagnál nagyobb a koraszülés, fogyatékos születések aránya, a szokásos szűrővizsgálatokon felül gyakoribb és szigorúbb kivizsgálásokat vezetnék be. Még mindig olcsóbb, mint a fogyatékosokat életük végéig eltartani. Aki ezeken elmulaszt részt venni (vagy akár csak a szokásos szűréseken sem vesz részt), szankcionálni támogatás megvonással.
Ne adj isten, azt is jó volna felderíteni, mennyi a családon belüli belterjesség - mely úgyszintén rontja az egészséges utód esélyét-, a 2-od unokatestvérnél közelebbi kapcsolatot szigorúbban tiltani.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 17:38:03

@crelox:
Nem vagyok orvos. De lövésük sincs, mitől vannak a fogyatékosságok, mert ha lenne, már rég megszüntethették volna a világon az összeset.
A statisztikai kiugrások kivizsgálása tényleg fontos. Csak gondolom olyasmi is belejátszhat, ami nem gumi és nem kalapács. Egy magasfeszültségű vezeték, vagy egy szennyezett talaj, vagy víz, vagy lehet , ahogy mondod, családi terheltség. Ez falvaknál előfordul.
Ivád jut eszembe megint, ahol mindenkit Ivádinak hívnak.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.10. 17:49:53

@simonmondja.: yo Szimon, lehet hogy sok CSI-t, NCIS-t, meg hasonló betüszavakat nézek a TV-ben, de én úgy tudom, hogy a Rivotril (gyogyó gyógyszer, nyugtató) csak receptre kapható. Állítólag ezt szedig a gonoszok hogy meghibbanjon (épp csak egy kicsit) a pulya. Én pl. itt kezdeném a kutakodást. A többi ötletemet is megosztom veled ha ez nem elég.

Rwindx 2009.11.10. 17:59:21

Ki a fenét érdekel az mszmp nő tagozatának véleménye? Nem jobbak mint a férfi tagozat, ugyanazt a szart, mocskot támogatják, képviselik. Tróger banda.
Ha lenne rendőrségünk akkor az meg utána járhatna a a dolgoknak, hogy mire is gondolt veresné.

crelox 2009.11.10. 18:00:46

@simonmondja.:
"Nem vagyok orvos. De lövésük sincs, mitől vannak a fogyatékosságok, mert ha lenne, már rég megszüntethették volna a világon az összeset."

Ez így nem igaz. Egyrészt, aminek az okát valóban nem ismerjük, idejében észre lehet venni, és megszakítani a terhességet. Pl: Down szindróma - 21 triszómia. Miért alakul ki? - nem igazán tudjuk (de, a nők korával arányosan gyakoribb). De viszonylag (80-90%-ban)jól lehet szűrni. Azért nagyságrendekkel kisebb az incidencia ma, mint volt 100 évvel ezelött. Természetesen soha nem lesz 100% a biztonság. Arról nem is beszélve, hogy sokszor nem a tudás, hanem sajnos az akarat hiányzik (lásd Abszurdisztán).
Másrészt, itt egy elég jól körülírható csoportról beszélünk. A gyógyszerek teratogén hatása, sajnos, tapasztalati úton jól ismert (lásd thalidomid). ezekben az esetekben nem új, kipróbálatlan gyógyszerek nem várt mellékhatásáról van szó, hanem olyan szerekről, aminek (még cigányok esetén is, hisz ezért szedik) ismert a teratogenitása.
Szóval, energia ráfordításával, és főleg akarattal, ezeknek az eseteknek jó részét fel lehetne deríteni. Zárójelben jegyzem meg, hogy talán néhányat visszamenőleg is fel lehetne fedezni, a kórlapokat átnyálazva kiderülne egy, s más).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 18:13:15

@crelox:
Ha megvan a gyógyszer, nem ártana betiltani. Az orvos úgyis felírná, ha nincs betiltva.
Mondjuk, ha a kismamának írta fel, akkor mehetne a vádlottak padjára - ha ilyen volt már Magyarországon.
De multkor például láttam valamit a tévében, hogy az élet szentségére hivatkozva öt hónapos fejletlen és életképtelen magzatokat is életbentartanak koraszüléskor, ami régebben még vetélésnek számított és hagyták meghalni.
Hogy hány heteset mondtak, arra nem emlékszem.
És ezeknek az életbentartott gyerekeknek csak tíz százaléka lesz egészséges.
A többi sérült.
Arról beszéltek, hogy ezzel megnyomorítják a családokat egy életre.
De hát ez is nézőpont kérdése.
Élnek.

crelox 2009.11.10. 18:24:05

@simonmondja.: Ezeket a gyógyszereket már most is tilos terheseknek szedni, hiszen tudjuk, hogy nekik és a magzatnak károsak. Ugyanakkor a maguk területén hatékony, jól használható szerek.

A koraszülöttek életbentartásának etikai kérdése elég messzire vezetne, az okosok is nyilván sokat vitáznak róla.

szabogyula 2009.11.10. 18:32:13

19.25 Egyenes beszéd
Kálmán Olga vendége : Orbán Viktor

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 18:38:53

@crelox: Pedig ha nincs betiltva, és tényleg az a gyógyszer az ok, akkor kiadják.
Mert a terhesen sem látszik eleinte, hogy terhes, meg az anyósa is kérheti a nyugtatót, vagy veheti akár a piacon is schwarzban valaki, hogy "megétesse", mondjuk az élettárs.
Na, mondjuk egy csibész élettársról könnyebb feltételeznem az ilyesmit, mint egy anyáról.
A Technokol Rapid is egy jó ragasztó volt, amíg rá nem kaptak a szipuzók. Be kellett tiltani.

Arivistus 2009.11.10. 18:56:01

Az sem igazán van a magyar társadalom javára ha valaki megélhetésből vállal gyereket. Az hogy nyomorék gyereket kifizetődőbb vállalni az meg hab a tortán.

A megoldás s következő: az ez után születendő gyerekek után ne járjon gyed, gyes, gyermekvédelmi támogatás, családi pótlék stb. Csak és kizárólag az Orbán által említett családi adókedvezményre van szükség: akinek nincs gyereke az magasabb adósávba esik.

A megoldás ilyen egyszerű.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.10. 19:04:55

@Arivistus: "Csak és kizárólag az Orbán által említett családi adókedvezményre van szükség: akinek nincs gyereke az magasabb adósávba esik."

amúgy a családi adókedvezmény pártolójaként kérdezem, hogy a meddő nők, vagy gyermeknemzésre képtelen férfiak esetleg dögöljenek meg? mert maga az elgondolás nem lenne rossz, de aki nem "trendiségből" nem vállal gyereket, hanem nem KÉPES rá - biológiailag - azzal mi lesz?

ettől még részben egyetértek veled: ideje lenne a megélhetési gyerekszülés "intézményét" megszűntetni.

életképes megoldás lehetne a 2 gyerekig támogatás, 3-tól adójóváírás...

Redcap 2009.11.10. 19:11:37

Ösződön csak igazságbeszédet lehet tartani, ennyi.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.11.10. 19:12:53

"életképes megoldás lehetne a 2 gyerekig támogatás, 3-tól adójóváírás... "
Úgy, ahogy mondod.

Arivistus 2009.11.10. 19:24:05

@Seduxen:
"amúgy a családi adókedvezmény pártolójaként kérdezem, hogy a meddő nők, vagy gyermeknemzésre képtelen férfiak esetleg dögöljenek meg?"
Nem-nem, a pénzügyi ösztönzést elegendőnek érzem, nem kívánok senkit sem megölni. :P

A dolgot továbbgondolva el lehetne indítani egy béranya-programot, vagy mesterséges megtermékenyítési programot ennek támogatására.

Nem mondom hogy amit mondtam az tökéletes, de a jelenlegi helyzetnél biztosan jobb. Mert mi is van jelenleg? Az adók elég magasak, és százalékban vannak meghatározva. Szemben a családtámogatásokkal, amik fix összegben vannak meghatározva. Ebből következik, hogy a legszegényebb rétegeknek megéri szülni, akár munka helyett is. Aki viszont ennél egy kicsit is jobb helyzetben van az pedig szinte gazdasági eszközökkel el van tiltva a gyermekvállalástól.

Vajon mi lesz ebből 20-30 év múlva? Lesz rengeteg második-harmadik generációs segélyezett; adófizető meg hát nem nagyon lesz. Ha ehhez hozzávesszük hogy az elöregedés miatt egyre többen mennek nyugdíjba akkor látható hogy a járadékosok / járadékfizetők aránya menthetetlenül felborul.

drkovax 2009.11.10. 19:29:36

@Seduxen: Mi lesz, mi lesz ... Sajnos nekem is csak egy van és már nem is lehet több, de ezen az egyen is érzem, hogy lett volna miből adóznom, amíg nem volt. Mindegy miért nem lesz aki vén majom koromban kitörölje a fenekemet, ha egyszer nem lesz, mert termeltem újra magamat. De nem is költöttem rá, tehát jogos, hogy a különbözetet be kell dobnom a közösbe (már persze ha arra használják). Az, hogy ez adótechnikailag, hogy történik, persze mindegy. Már ha ez történik. Mert most nem ez van.
Persze az nem számít "újratermelésnek", ha az utódot nem neveltem alkalmassá arra, hogy majd gondoskodjon rólam. Vagyis támogatás/adókedvezmény mellett a nevelési/szocializálási kötelezettségek szigorú számonkérése is szükséges.

abandi 2009.11.10. 19:39:05

A hátsó szöszit sunáznám!

fairi 2009.11.10. 19:46:53

www.vitalitas.hu/konyvek/genetika/gen11-1a.htm

Itt a lista mit kell szedni ha vki nyomorék babát akar...
(ezt csak érdekességnek linkeltem)

tokmányos 2009.11.10. 19:47:51

Üdv! Belegondoltatok ,hogy miért lehet 18 év alatt gyereket szülni? A nagykorúság a 18 -ik évtől kezdődik !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Miért nincs tiltás jogilag????? Mennyi cigánygyerektől mentesülnénk!

szabogyula 2009.11.10. 20:11:08

Orbán Viktor jó benyomás tett rám . De még most jön Debreczeni !! Hajjajj / ATV /

abandi 2009.11.10. 20:38:44

Veresnét is sunáznám!
Hátha üdvizelek utána....

Horizont 2009.11.10. 20:56:54

Úgy látom Laspalmason kívül csak pasik eszik itt egymást ebben a témában!
Mindenkinek egy kicsit igaza is van meg nincs is. Az én meglátásom szerint. :))
Ha valaki felelős pozícióban van, akár Molnárnak, akár Veresnének hívják, csak úgy tehet ilyen kijelentést ha van bizonyítéka. Ha nincs neki, de tudomására jut ilyen szörnyűség akkor indítassa meg a hivatalos kivizsgálást. Bár ez nehezen elképzelhető, mert akkor "államilag" kéne valamit tenniük.
Magyar lányok is esnek teherbe "véletlenül" fiatalon, csak nagyon kevesen szülik meg (azért akad, évente egyre többen) mert jobbik esetben ott áll a család és abortusz lesz belőle. Csökkent ,de így is kb. 44000 évente.
A cigányok esetében ez nem így van, ők szülnek, szokás miatt, megélhetés miatt. Sérült gyerekük a rokoni kapcsolat , az egészségtelen életmód, táplálkozás, és a teljes tudatlanság miatt is lehet. Az enyhe fokú értelmi fogyatékosság meg az ingerszegény környezet miatt is kialakulhat.
Családi pótlék: 3 gyerek esetén 16 ezer/gyerek, ha egyedül neveli őket 17 ezer/gyerek , ha beteg a gyerek 23300 ft/gyerek, és ha egyedül neveli a beteget akkor 25900 ft/gyerek.
Igen előfordulhat, hogy valaki aki anyának sem nevezhető elkövet mindent, hogy beteg gyereke szülessen. Gyógyszer? Elképzelhető. De ezt a kalapácsos dolgot elég nehezen tudom elképzelni kivitelezve. Kedves fiúk képzeljétek el, hogy iszonyatos erővel kalapáccsal veritek a saját hasatokat? Nem véletlenül teremtette a természet az anyai méhet úgy, hogy óvja a kis pocaklakót (magzatvíz). Nagyon durva nagy erejű, ütés, ütéssorozat kéne ahhoz...
Ami kárhoztató ebben az ügyben az a rendszer tehetetlen balféksége. Idáig hagyták fajulni a cigányságon belül ezt a megélhetési szülést. Homokba dugják a fejüket lassan 20 kerek éve, és inkább menjen a pénz, minden kitétel, szigorítás, elvárás nélkül, csak a politikusok békében ellegyenek a maguk langyos dagonyájukban, és őrizhessék a pénzük fiaztatását.
Mi kívülállók pedig szívjuk a fogunkat és dühödten ugrunk mindenre. Pedig az ő torkuknak kéne....

abandi 2009.11.10. 21:06:00

@Horizont:
Kegyed roppant naív.
A magzatvíz simán , átmenet nélkül köznetíti az erőhatást.
A gumikalapácsot nem hiszem...Túl ritka szerszám egy hétvégi vityillóban...

Horizont 2009.11.10. 21:09:37

@abandi:
"Kegyed roppant naív." Az lehet:))
De uraságod volt már terhes?

abandi 2009.11.10. 21:17:16

Csak terhelt.
Számunkra beláthatatlan dáridózások közben születhetett meg a jótékony hatású bio pálinkával átitatott kenyér is...

Arivistus 2009.11.10. 21:18:12

@Horizont:
Nagyon sokan látják, hogy mi a probléma, de a gond az hogy az egyszerű nép kezében nincs olyan módszer amivel rávehetné a politikusokat a cselekvésre.

Horizont 2009.11.10. 21:27:30

@Arivistus:
“Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened, és aztán nyersz.” (Mahatma Gandhi)

Arivistus 2009.11.10. 21:31:23

@Horizont:
“Először figyelembe sem vesznek" - na az első szint már megvan :)

abandi 2009.11.10. 21:49:14

@Arivistus:
Nálunk már rég megvolt mind a három és semmi.
Ellenben az idiaiszármazásúak a másodiknál tartanak...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.10. 22:46:56

@simonmondja.: Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés...
szivasd a körösztanyádat...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 06:11:21

@simonmondja.: baszod, otthon megy a blog-od, a cégnél meg letiltja az IronPort. Gratulálok.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 06:12:52

@simonmondja.: "Sehr geehrte(r) Anwender(in),

Es ist eine nicht spezifizierte Zugriffsregel aufgetreten!" Mit tettél ember, mit tettél?

Cutbertus 2009.11.11. 06:53:08

ha már a címben szereplő "szent"-eknél tartunk..
akkor ezek micsodák?
www.nemenyi.org/default.asp?SID=0&AID=0&Direkt=Zsido_rabbik_Egeszen_apro_goj_gyerekeket_is_meg_lehet_olni_62211
különös figyelemmel ajánlva az izraeli olvasónk figyelmébe.
igen érdekelne a véleménye, erről a "csodálatos" dologról és ezekről a "csodálatos" emberekről.
bocsánat, hogy ide raktam ezt a linket de..

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.11. 08:27:38

'reggelt!

sorry, mindenkitől, akinek már nem válaszoltam, de "A Főnök" közbeszólt (etetés, fürdés, bealtatás) :)))

@Arivistus: remélem nem volt bántó, vagy kioktató a válaszom, alapvetően egyetértettem veled, csak ez az egy fenntartásom volt. igazából többször kiveséztük már itt, hogy alapvetően az adókedvezmény formájában juttatandó gyermeknevelési támogatás bevezetésével lehetne visszaszorítani a megélhetési jellegű gyerekszüléseket.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.11. 08:30:57

@Arivistus: "Nagyon sokan látják, hogy mi a probléma, de a gond az hogy az egyszerű nép kezében nincs olyan módszer amivel rávehetné a politikusokat a cselekvésre. "

hááát, azért lenne... itt van mindjárt a ma 90 éves éves Mr. Kalasnyikov remekbeszabott "inspiráló eszköze" az AK-47-es :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.11. 08:36:16

@drkovax: gondolatmenetedben csaj egy bibi - szerintem -: ha a gyermektelen időszakban többet adóztál volna (mondván, hogy a magad, vagy feleségeddel közös megélhetése(d)(etek) nincs veszélyben), biztos, hogy elég lett volna így az egzisztencia, hogy egyáltalán 1 gyerkőcöt is vállalj?

mert mi pl igen jól éltünk - hitel mellett is - ketten a 2 fizuból. Na amióta 1 fizu + Gyed van, és mindez 3 főre... Na azóta kétszer is meggondoljuk, hogy mire, mennyit...

eszkep 2009.11.11. 09:20:51

@Petiking25:
"Napi agyfasz" (2):
www.magyarhirlap.hu/belfold/szivarvany_koalicio_a_kozos_miniszterelnok_bokros_lajos_lehet.html

Kár, hogy ebből biztosan nem lesz semmi :-) (De szép lenne pedig!)
Ugyanis a választási szövetségben induló pártoknak arányosan több szavazat kell a bejutáshoz. Namármost ezek hárman nemhogy 15%-ot, de 10%-ot sem nagyon érnének el...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.11.11. 09:22:07

nah, erre mondjatok valamit....

index.hu/belfold/2009/11/10/dokumentalnak_a_szarmazast_az_ombudsmanok/

a mocskos gecijei.

mas. a tompai gyilkossagi ugyben hany tizmillio a nyomravezetoi dij... csak mert nem ciganyt gyilkoltak.

agyfasz on.

Marcellusca 2009.11.11. 09:45:15

@Seduxen: Hééé!
Mit keresett Nálatok "A Főnök"?
Ő az én fiacskám! :D

Úgyhogy nem ellopni a megnevezést! :)

Marcellusca 2009.11.11. 09:47:30

@Seduxen: Erre a gyerek előtt, gyerek utánra mondok egy mégjobbat.

Teljesen megértelek, mert mi is ebben a cipőben járunk.
Kiegészítve annyival, hogy 2006. ősze előtt és után.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.11. 10:13:17

@Marcellusca: használhattam volna a miniatűrizált al-kaida tagot is :))) mostanában ugyanis elég nagy átfedést mutat valami dzsihádista mániákussal. az asszony, meg az én szerepem kimerül a zsidó telepes (=áldozat) nem túl hálás szerepében :)))

főleg ha a budi-fürdőszoba (közös helyiség) mélységeibe kerül. tegnap pl megkaparintotta a wc-pumpát, és asszony elmondása szerint diadalittas fejjel lóbálta a feje felett, mint valami buzogányt :)))

2006. ősze... értsem ezt úgy, hogy "pre-böszme", és "post-böszme" korszakok? :)))

mind2 (törölt) 2009.11.11. 10:32:56

@Seduxen: a wc egy rendkívül veszélyes terület, ha megszállás alatt tartják:))))) Pl a kiflit tunkolni lehet a csészében ( megtörtént eset, szerencsére nem nálunk ) és a mobilt is frankón bele lehet vágni, ( ez a rokonságban fordult elő ) továbbá a wc papírt is le lehet göngyölíteni, majd az egész tekercset akkurátusan belenyomkodni és ráhúzni a vizet. :DDDD
Hihetetlen lehetőségek tárháza az a helyiség:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.11. 10:51:51

@mind2: nálunk a wc-papír (meg a pzs is), inkább egészen apró darabokban végzi, ha lehetőség nyílik rá...

na az igazi móka az, hogy ezek után "világ körüli útra" indul a (nadrágjára ragadt) papírfoszlányokkal, amelyek így a lakás különféle pontjaira eljutnak... :)))

Marcellusca 2009.11.11. 11:56:48

@Seduxen: No, azé'! Elvégre mini-terrorPistának hívtad idáig. :D

Egyébként meg: JA! Pre- és pro-, ahogy teccik mondani! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.11. 12:06:05

@Marcellusca: na bazze, breaking news. az előbb hívott asszony: most törte össze a digitális hőmérőjét... :))))

Marcellusca 2009.11.11. 12:59:03

@Seduxen: Hehe!
Még jó, hogy kivonták a forgalomból a higanyosat.
Most jól megmerényelte volna Anyucit. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.11. 13:31:10

@Marcellusca: ja, meg magát is... ugyan van otthon egy "hagyományos" hőmérő (ami szintén nem higanyos), de az 2 perces. Esetünkben ez maga lenne az örökkévalóság... :)

f.m.j. 2009.11.11. 13:41:05

@Arivistus:

nem, az első hármat már megvalósultnak láttam, de lehet, hogy túlzok: legyen. Kettő az biztos :)

süti beállítások módosítása