Skip to content


       Szűrés lista

Pont az i-re: Szalainé őrizetben

Napi találós kérdés: most hány (volt) BKV-vezető ül az előzetesben?

Egy újabb strigulát húzhatunk be, mert tegnap a minden bizonnyal Fideszes rendőrség bevarrta Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt HR-igazgatóját. A gazdaságvédelmi nyomozók őrizetbe vették, 54,1 milliót zároltak a számláján, házkutatást tartottak, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Remélem úgy fog dalolni a nyomozóknak, mint a kismadár. Hány ember töke izzad, hogy vajon mit fog mesélni Szalainé?

Főleg, hogy van olyan jogi vezető, aki hajlandó mindenre kiterjedő, részletes vallomásban feltárni a korrupciós pénzek útját. Újabb izgulni való, vajon melyik jogi igazgató a dalolós, a BKV-s vagy a Budapest Airport-os?

Vajon Szalainé lekapcsolása már Horváth Csaba MSZP-s kormánybiztos áldozatos munkájának is köszönhető? A kőkemény videóban a Reakción ugyanis a közgyűlésben Horváth Csaba bátran(=vastagbőrrel) felállva közli, hogy ő és csapata 3 hónap alatt rendet tett a BKV-nál, és a BKV az MSZP sikersztorija ... 

Címkék: budapest mszp bkv

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr951653373

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szalainé másokat is végkielégített 2010.01.10. 16:20:03

A nyomozók több mint száz aláírt és aláíratlan BKV-s munkaszerződést találtak Szalainé lakásán.

Trackback: Drága, dolgos BKV 2010.01.07. 15:18:10

Végül Bajnaiék csak lenyomták Demszky torkán a tarifaemelést a 23 milliárd forintos támogatásért cserébe, pedig novemberben az egész fővárosi közgyűlés az emelés ellen szavazott. A BKV hosszú távú finanszírozása azonban ezzel nincs megoldva.Minden elle...

Trackback: Előállították Szalainét 2010.01.07. 12:00:03

Házkutatást tartott Szalainé Szilágyi Eleonóra lakásán és elő is állította a BKV volt humánpolitikai igazgatóját a rendőrség. Szalainé csalhatott, amikor végkielégítésének felvétele után továbbra is dolgozott cégnél.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2010.01.07. 09:17:07

Basszus, Zero, épp most akartam írni ennek az ügynek kapcsán, hogy jól dolgoztok, csak így tovább... :)))

reKorrekt 2010.01.07. 09:17:41

Napi sertés. Amúgy meg hol a többi 50 milla? Már a gyerekek számláján? Naés?

kuki123 2010.01.07. 09:20:52

na ez se fog már többet iwiwezni a munkaidőben

egyébként elég hülye lehetett hogy 50 millát tart a bankszámláján

ó istenem az a gyönyörű vádalku :) csak úgy hullani fognak a csontvázak a szekrényből

Kartal (rezervált) 2010.01.07. 09:21:03

@reKorrekt: hát vágásérett, az már biztos... :DDD

z666 2010.01.07. 09:24:09

@volánrulz:
Szerintem inkább ennyire pofátlan és magabiztos volt, hogy simán otthagyott 54 milát a számláján...
Vagy lehet, hogy ennek a többszöröse a vagyona? Ki tudja, mik nem derültek még ki...
És ez egy nagyon-nagyon kis hal...

eszkep 2010.01.07. 09:25:05

Legalább a sitten majd lefogy egy kicsit...

Lezudius 2010.01.07. 09:29:50

Jess, szépen indul a nap. Beküldeni mellé Jack Bauer-t kihallgatni... Egyből köhögne mindent:)

kuki123 2010.01.07. 09:31:24

@z666: hallottam én is tegnap
most aki előre váltott jeggyel később ér oda mit csinál?
ráírja a buszofőr a jegyre hogy megtelt? várjon a következőre...lófaszt beül a kocsiba oszt le vagytok szarva bkv máv volán

Grafithuszar 2010.01.07. 09:42:04

Egyszerűen nem akarom elhinni. Ez túl szép hogy igaz legyen....Nagyon remélem hogy további csontvázak fognak kidőlni a szekrényekből....

redriot77 2010.01.07. 09:46:00

@volánrulz: ja ja nyista iwiw, max egy kis picsagitár a zárka hűvösében. :))))

Héttörpe (törölt) 2010.01.07. 09:46:07

Az origóról: "Az őrizetbe vétel igazolja a BKV-vezérigazgató intézkedéseinek alaposságát - mondta csütörtök reggel az [origo]-nak Pásztorné Székely Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója."

Az .pádf..szát igazolja, azt! Ha nincs a vastagbőr, Nórika még mindig szivattyúzza a lovettát a zsebünkből kifeléfele. Kérem szépen, nem lehetne az egész fővárost kijelenteni Magyarországról a büdös francba? Olyan szépen elboldogulnánk enélkül a vízfej meg az összes állami céges naplopója nélkül. Alakítsanak államot Budapesti Népköztársaság néven, nekünk jó lesz fővárosnak Enying vagy Kazinzbarcika.

Krikri 2010.01.07. 09:47:26

@reKorrekt: a másik 50-enet vissza kellett pörgetnie, annak, akitől a 100-at kapta! Csodálom is h ennyit meghagytak neki. Nehogy azt higyjétek, h a Szalainé a nagyvad... Remélem végre már Kocsis elvtárs is izzad picinykét.. (és tsai)

Krikri 2010.01.07. 09:48:41

Szalainé meg csak egy parasztáldozat a sakkjátszmában, matt tuti nem lesz.

IdősAsszony 2010.01.07. 09:49:22

Maguk még mindig elhiszik ennek a blognak a horthy fasiszta hazugságait?

Hetfield 2010.01.07. 09:51:48

@IdősAsszony: Húzzá vissza kötögetni!! :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.01.07. 09:57:10

A legszebb, hogy legalább 50 misit zároltak..., úgy felhúznék már vk.-t lmpvs.-ra... (totál elhatárolódás saját magamtól...)

Homeoffice 2010.01.07. 09:57:44

Gyerekek... ebben minden Párt benne van... Szerintetek hagyni fogják, hogy daloljon? Vagy max feldob még két - három tagot.
Naívság azt feltételezni, hogy ezzel most elérnek valamit. Nem is akarják.
Emlékeztek az olajügyekre? A nagyszakállú kisgazdára?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.07. 10:02:43

Szalainé elviszi majd a balhét. Így volt ez kitalálva, hogy ő lesz a stróman, aztán ha kijön a börtönből, akkor majd gondoskodnak róla a futtatói, hogy ne legyenek anyagi gondjai.

Zetek 2010.01.07. 10:03:55

@IdősAsszony: Igen. Amúgy ha már érdeklődünk. Jó hülyének lenni?

hivatásos naplopó 2010.01.07. 10:07:06

kínai típusú büntetést kérek. köszönöm.

Asidotus 2010.01.07. 10:07:58

Tévedésben van a poszt szerzője, a rendőrség nem fideszes, ilyet sosem állított senki. Az ügyészség fideszes. Nem keverni a kettőt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.07. 10:08:24

@agyvihar:

nem hinném, hogy nyugdíjasként szeretne börtönbe menni. Vádalku lesz és mindent elmesél ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.07. 10:09:21

@Nűnű:

Már a rendőrség is az .... túl sok a nyomozás ...

Homeoffice 2010.01.07. 10:10:03

@zero:
Nah ezt nem hinném....
Ha elmesél mindent akkor sokkal nagyobb szarban lesz.. S nemcsak ő hanem a családja is.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 10:10:29

Mi van, ma reggel mindenkinek a fejére esett egy tégla??

Nehogy má' abba a tévhitbe ringassátok magatokat, hogy bármi is változni fog azért, mert ezt a mangalicát előzetesbe rakták...

Naivak vagytok... "Nem kicsit, nagyon"

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.07. 10:11:05

Remélem a többi hozzá hasonló végre felfogja, hogy a közvagyont nem lopjuk!!!!!
Amúgy remélem, hogy énekel mint a madár!! Sokaknak hirtelen el kell utazni. :)

Homeoffice 2010.01.07. 10:11:45

@Őrnagy Őrnagy:

KHmm...
A kivételek erősítika szabályt. Egyébként a parlamenti pártokról beszéltem:)

IdősAsszony 2010.01.07. 10:13:22

@derelye vágó: @Zetek: Ez a magukfajta magyar náci kultúra!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.07. 10:13:39

@Gunther: Szerencsétlen. Ez a MSZPSZDSZ sara keményen. Nem kell bedőlni a Fideszt is belekeverni akaró törekvéseknek.
Mi lesz veletek, ha Jobbik is parlamenti párt lesz?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.07. 10:13:53

@zero: lehet, hogy beáldozza magát a családjáért, hogy nekik jó legyen

Vádalku szerintem csak akkor lesz, ha a háttéremberek nem tesznek le biztosítékot, pl. nem utalnak megfelelő számlára pénzeket a családtagoknak. Akkor nyilván kipakol majd.

Hetfield 2010.01.07. 10:14:29

Majd előadja, hogy véletlenül elnézte a nullákat. 1 milla helyett 100-at utalt. Véletlenül.

f.m.j. 2010.01.07. 10:16:26

Ajj, beh szép is ez így! Csak igaz is legyen, márminthogy bukik az összes mocsok.

Homeoffice 2010.01.07. 10:17:40

@Őrnagy Őrnagy:
Szerencsétlen. Gondolj már bele egy kicsit.
Tudják, hogy a fidesz nyer. Szerinted nem épitik ki (vagy épitették ki) folyamatosan a pénzügyi csatornákat?
valahogy nem hinném hogy narancsoldalon feddhetetlen lovagok ülnének:))
De sebaj. A pénz beszél Én meg TE ugatunk egymásra:)))

Homeoffice 2010.01.07. 10:21:23

@IdősAsszony:

Már elnézést, de most
- Horthysták
- nácik
- fasiszták
az oldal látogatói?

Mert a három rendszer alapvetően különbözik egymástól...

Zetek 2010.01.07. 10:22:03

@agyvihar: Ő napjaink Tocsik Mártája?

hoplita 2010.01.07. 10:22:38

@volánrulz:
Hát persze hogy hülye.
Mitől lenne esze...?
Ilyenkor derül csak ki, hogy ezek a nagy csinnadrattával eladott szuperhipersatöbbi "szakemberek" mekkora lúzerek is, ilyenkor, amikor megszűnik a védőernyő és visszalényegülnek átlag(alatti) emberré.
A sitkó-koszton le fog adni pár kilót ez a lamantin.....van miből.

Zetek 2010.01.07. 10:23:15

@IdősAsszony: Szörnyű, a nácikok már kérdeznek is. Mi lesz még itt?

Hetfield 2010.01.07. 10:23:28

@Gunther: Szenilis a vén hülye XD

szabogyula 2010.01.07. 10:27:01

Konzultálj orvosoddal , mielött ide kattintasz ....

Ferenc megjött salzburgi sieléséből .:..a frissen sült zsemlék illata....a zsrekzsivaj .....egy hegyek közötti kibérelt ház .......mint a mesében .
kapcsolat.hu/blog/sieles_utan_ujra_itthon

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 10:30:05

@Gunther:

Bizotos így van. De érdekes dolog, hogy ha egy jó MSZP-és arc lebukik, akkor egyesek részéről az a reakció, hogy "szerinted a fideszesek nem voltak benne?".

Figyelj bazmeg. Én nem golodolm, hogy grál lovagok. De volt 8 év (ennyi ideje minden, de minden papírhoz hozzáférnek mszp-ék, volt 2003-ban 133 feljeletés, és hány fideszes politikus van börtönben, előzetesben, folyik ellene eljárás. Emlékeztetnélek, hogy Kapolyi és Keller elvtárs (közpénzügyi államtitkár) még magánnyozócsapatot is fogadott, de azok se tálátak semmit.

Még az ellenzék hozzá sem fér az ügyek irataihoz, és nagyok komoly listával tudok neked szolgálni hány mszp-és mókus ül már most előzetesben, van jogerősen vagy még nem jogerősen kiszabott börtönje, és megszámlálhatlan eljárás folyik az ügyeikben (Posta székház, MTv székház, stb.)

A fideszben annyi korrupció van (mert biztosan van), mint egy átlagos ny-eu-i politikai pártban (nem kerünek politikusai, és azok bűntársai naponta börtönbe). Az mszp meg egy rablókból, csalókból, tolvajokból álló politikai szervezetnek látszó bűnszervezetnek tűnik az eddigi adatok alapján. Az Cosa Nostra tagjai nem buknak le ilyen gyakorisággal, ellenük nem folyik ennyi eljárás.

Mindössze ennyi különbség látszik köztük.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.01.07. 10:32:17

@Seduxen: így van. Fogtak egy halat, mert valakit fel kellett áldozni. A fostenger változatlan marad.

Ezt is ajánlom ide:

index.hu/video/2010/01/06/bkv_garazs/

Az úr világosan elmondja, hogy az érdekek azt kívánják, hogy ez az állapot maradjon. Ugyanúgy mint a MÁV-nál. Tehát aki pezsgőt bontott, az öntse ki. Puszika

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 10:32:27

@zero:

akkor halott lesz. Egy váratlan szívinfi végezni fog vele. Túlsúlyos is, cukros is, van is oka idegeskedni, komoly kockázati faktorba tartozik.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.07. 10:32:59

Az a durva ha belegondolok, hogy 50 milliót zároltak a számláján. Bazzeg a többi lopáshoz képest mennyire elenyésző összeg lehet. Biztos azért keresett ilyen jól mert olyan tehetséges....

ErEr 2010.01.07. 10:33:35

Vajon hány éve mennek ezek az ügyek itt is meg az összes állami cégnél? Hány milliárd vándorolt át már így magánzsebekbe?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 10:33:44

@ostoba 8o: hogy vitte volna egy lavina... na az lett volna a nap legszebb híre :)

hoplita 2010.01.07. 10:34:15

@Lezudius:
Elég lennék oda én is.:D
Pedig nekem nincs olyan hírnevem......15 percet kérnék.:D

Homeoffice 2010.01.07. 10:35:07

@derelyegrádi szellem:
Anyám... azért nem kell letépni a fejemet, mert kb annyit közöltem, hogy itt nagy mészárszék nem lesz.
Jah.. és khmm Bazd meg:) Ismételve magam. Akik ezt a cuccot intézik, azok minden oldalról bebiztosították magukat. ha ezt józan ésszel nem látod b, akkor sajnálni tudlak.
ezenfelül Én egyetlen tolvajbandát (izéé.. pártot) sem védek.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 10:36:53

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: komolyan nem értem, mire ez a nagy öröm!? lebukott egy KISHAL. Ennyi. Kiket tudna ez a zsírsertés magával vinni? Még 2 (max 3) IGAZGATÓT a bkv-tól, oszt ennyi.

Jönnek helyettük újak. Akik okosabbak, ügyesebbek, és még jobban kiszolgálják az "uraikat", hogy ilyen csúnyaságok NE DERÜLJENEK KI, mint a mostani bkv-s ügyek...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.07. 10:37:03

@agyvihar:
nem hiszem hogy börtönbe fog menni, hacsak bíróságból kijövet fel nem pofoz egy cigány asszonyt. Ismerve a hazai bírói gyakorlatot évekig el fog húzódni az ügy, egy csomó minden el fog évülni mire határozat születik, kap valami felfüggesztett meg pénzbírságot és csókolom. Valamelyik másik bankszámláján meg ott fogja várni pár 10 millió, meg amit visszanyomnak neki a hallgatásért.

Hetfield 2010.01.07. 10:37:21

@Seduxen: 3 hétig a hó fogságában, de túlélte volna ezt is, mert a DEMOKRÁCIÁT védeni kell!!!!! Nem adhatja fel!!!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.01.07. 10:39:45

@Seduxen: így van. Ő azért bukott le mert így kellett történnie. Még visz magával pár fasztalicskát, bumm előkárül párszázmillió forint. Lehet éljenezni. (a lecsukott néni szabadulása után is jól fog élni)
Valaki itt felvetette, hogy mennyi pénzt nyelhetett be a BKV. Én nagyjából új saccolom, hogy a benyelt pénzből bőségesen ki lehetne cserélni a teljes járműparkot.....

hoplita 2010.01.07. 10:43:04

@Gunther:
Ha te olyan hülye lennél, mint ő, fel sem tudnád ezeket sorolni, nemhogy még választani közülük.:D

Prakt! 2010.01.07. 10:43:22

Nekem egy kurva nagy kérdésem lenne, és legyen szíves valaki magyarázza el!
Hogy a picsába veszteséges a BKV???

(A sokmilliós végkielégítéseken kívül)

reKorrekt 2010.01.07. 10:43:55

Ez (bkv) most egy a "kutyáknak (nekünk) odavetett konc (koca)" amin marakodhatunk, amit elrágcsálhatunk sokáig, míg ők a többi 100-1000 megmaradt egyéb csatornán csöndben és nyugalomban szivattyúzhatják kifelé az állami milliárdokat és betonozhatják be jól bevált kádereiket a megüresedő tuti helyekre...
Aki ezt nem látja, az inkább ne jöjjön szavazni áprilisban. Köszi :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.07. 10:44:37

Vajon meddig bírja majd Nórika a börtönkosztot? :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.01.07. 10:45:53

@laspalmas: te még mindig nem érted :D Nórikának ugyanolyan lesz bent mint kint, és ismerve a hazai viszonyokat, nem lesz bent olyan sokáig.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.07. 10:46:12

@Grafithuszar:

Ne legyenek illúzióid. Egy-két gyalogáldozat, oszt jónapot. :(

Homeoffice 2010.01.07. 10:46:21

@hoplita:

Ezt most az idős asszonyra értetted?:D

Hetfield 2010.01.07. 10:46:56

@laspalmas: Én majd viszek be neki abált szalonnát!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.07. 10:47:19

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Reménykedni szabad...aztán meglátjuk.
Mondjuk Fuzikról is nagy csönd van.

parttitkar 2010.01.07. 10:47:20

Nem magának lopta azt a pénzt. Kell a kampányra. Ezért segítettek neki.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 10:47:32

@Hetfield: azbaszdmeg. ez túl élte volna... még azt is.

olyan, mint a csótány. asszem az bírja az atomot is :((

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2010.01.07. 10:49:53

Ki bujkál a fekete csík mögött?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 10:50:23

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: engem egy kicsit a cusi-ügyre emlékeztet... ott mennyi a zseton? 70-80 misi? Azt mekkora a "hiszti" körülötte... A hörtv-mno-fidesz vonal is szépen ráccupant.

a háttérben meg eközben naponta több lé tűnik el, mint amit ez az idióta faszparaszt elsikított...

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 10:50:26

@Gunther:

nem akartam letépni fejedet. Csak ezt az egybemosós, egyik tolvajálsa során a máik automatiksu megvádolását nagyon unom. Meglátjuk. Ha pl. Wintermantel (remélem jól írtam a nevét) Zsoltot is elviszik (nagy cimibije volt Antal Attilának), akkor igazad van. Ha nem, akkor marad a maszatolás.

hoplita 2010.01.07. 10:50:46

Jó kis csasztuska...

100 utasnak bliccel a fele
de ha engem látnak a gatya tele
szigorúan nézek rátok,
lyukasszatok az anyátok!
szigorúan nézek rátok,
lyukasszatok az anyátok!

némelyiknek nagy pofája van
de a karszalagnak nagy hatalma van
nem jövök ki havi 100-ból
nem engedek az árábul
nem jövök ki havi 100-ból
nem engedek az árábul

hiába vagy a menyasszonyom
megbüntetlek téged mer' én leszarom
becsületem adja ja a tartást
fizetem a gyerektartást
becsületem adja ja a tartást
fizetem a gyerektartást

de kérem szépen most vigyázzanak
mer' a kocsiajtók menten záródnak
rettegjetek ha felszállok
cifra fosást hozok rátok,
hát örüljetek ha nem láttok
kúvajó utat kívánok

hoplita 2010.01.07. 10:52:19

@Gunther:
Nyilván....nem jött le..?
Ne idegesíts már....:DDD

parttitkar 2010.01.07. 10:53:28

@IdősAsszony: @Hetfield: Sarló-kalapáccsal nehéz kötögetni. :)

sorokinV 2010.01.07. 10:54:41

Nem tom' minek örültök. Magányos partizánként lesz bemutatva a köznek, aki titokban ügyeskedett. Ráadásul a fia a régi szomszédjának a fodrászának régi kuncsaftja 98' környékén bizonyíthatóan legalább kétszer elhaladt a Fidesz székháza előtt kocsival. Ergo itt is a nácik lopták a pénct!

reKorrekt 2010.01.07. 10:56:21

Olvastam egyszer valahol, hogy megközelítőleg 1000 milliárd költségvetési forint sorsát nem ismeri senki, nem tudják kimutatni hogy hová tűnik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 2,5 millió valós adófizető havonta nettó 33.000 forinttal járul hozzá a korrupcióhoz.
Ti mire költenétek ezt az összeget?

Hetfield 2010.01.07. 10:58:17

@reKorrekt: Romák felzárkóztatására költeném.

@parttitkar: :DD De nem lehetetlen!!

nyugatioldal 2010.01.07. 11:00:36

@reKorrekt: Elhúznék innen a Bahamákra. Bár valszeg a Bahamák is tele vannak hasonló hányatott sorsú köz - munkással, ergo inkább Kanadát választanám. Hátha ott nem akadok bele egy bkvsba se.

arham mozes, rabbi 2010.01.07. 11:00:36

@Hetfield:

fiam, miért szídsz egy becsületes öregasszonyt?

sorokinV 2010.01.07. 11:01:08

@Hetfield:

"Romák felzárkóztatására költeném."

Az mi? Felnőttoktatás a börtönben? :D

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 11:01:13

@Prakt!:

Elmodom. A közösségi tömegközlekedés mindenhol veszteséges legjobb tudomásom szerint. Bécsben is, Nem Yorkban is, de még Szingapúrban is. Nem az baj. Csak ott az elkerülhetelenség minimális mértékéig vezsteséges. Ott is kiegészíti a büdzsét az állam/város, csak nem engedi meg, hogy 6.6 miliiárdos tanácsadói szerződek legyenek, nem engedi meg, hogy olyan munka és menedzserszerződések köttessenek, hogy a káder kirobbanthatatlan, ha mégis, akkor az 100 millkóba van, meg ilyenek.

Nem a veszteséggel van baj, hanem a mértékével. Ennek csak a töredéke lenne, ha a BKV nem az elvtársak (egyébként már minden mértéket veszetett) kifizetőhelye lenne 20 éve. Ennyi a gond.

Gondolj csak arra, hogy a Hagyó kommunikációs gádzsiija (egy senki tulajdonképpen a palettán) 34 milkót vitt haza (ennek van adó és járulékvonzata is, amit szintén kifizettek) a BKV-tól, úgy, hogy egyetlen percet nem dogozott ott. Demszy szomszédját is megdobták onnan vagy egy 100 millkóval (végkielégítéssel együtt), pedig ő csak egy telekszomszéd. Képzeld a nagykutyákat.

reKorrekt 2010.01.07. 11:01:24

@reKorrekt: Ja, az SZJA-ból származó éves bevétel ~1800 milliárd.

Homeoffice 2010.01.07. 11:02:37

@derelyegrádi szellem:

Nah hogy békülékeny hangot megüssek én lennék a legboldogabb, hogy ha tavasztól más szelek fújnának hazánkban.
Sajnos, mivel nagy gyüjtőpártról beszélünk kevés esélyt látok rá...:)

reKorrekt 2010.01.07. 11:03:35

Soha nem fogom megérteni hogy miért nem lehet kihozni minimum 0-sra a kurva költségvetést. Miért kell mindig az összes lóvét, sőt azon felül is szétosztani (és ellopni)?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 11:04:56

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: mondjuk ha a cusi ügyben tanúként meghallgatottak döntő többségének minősítése átmenne az ügy végére TERHELTTÉ, azon már tudnék nyihogni... A teljesség igénye nélkül: Böszme, Mesterházy, Szilvásy, Jánosi, Gönczova, Arató, Újhelyi, Baráth, Baja, Csiha, és még sorolhatnám...

Na majd akkor bontsunk pezsgőt, ha a bkv-s ügyek kapcsán hasonló szép lista születik :(

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 11:06:50

@sorokinV: "Magányos partizánként lesz bemutatva a köznek, aki titokban ügyeskedett."

Ott a pont. Ennyi

parttitkar 2010.01.07. 11:08:54

A BKV költségvetésének a 80%-a a dolgozók és a beszállítók 20%-ához kerül?

parttitkar 2010.01.07. 11:10:09

@reKorrekt: ha nálam maradna, a banknak adnám rögtön!

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 11:15:56

@Gunther:

nem haragszom :-) Az avatarod is jó, meg minden, de ne ülj már fel ennek rossz mszpés dumának, amikor lebuknak egy lopáson akkor éppen midneki lop, hamás bukik le, akkor csak az.

Emlékezni mindig hasznos. Amikor kibukott a Tocsik ügy, illetve azon része hogy amivel a Mártát zseben lőtték, az bizony az mszp és szdsz párkasszákban landolt, akkor KOKOMA (Kósáné Kovács Magda) a baráti sajtóban arról kesergett, hogy nincs megoldva a pártfinanszírozás, meg kéne oldani, akkor nem történnének ilyenek. Nem arról beszélt, hogy egyszerűen nem kéne lopni, csalni, hazudni. Arról, hogy a PÁRTOK (így, mindegyik) finanszírozása nincs megoldva, ekként nyomatékosítva, hogy mindegyik párt ezt csinálja. Persze mindezt szigorúan csak akkor, amikor éppen róluk derült ki valami. Akkor nem jött elő ezzel dumával, amikor a kisgazda csávó lebukott a 20 dokumentummal, nem mondta azt sem ő sem másik, hogy hát igen minden politikus lop, így ők is. Ugye?

Vidéki 2010.01.07. 11:16:12

@derelyegrádi szellem:

Valóban elképesztő az a pofátlanság, ahogyan „fehérgalléros” bűnözők fosztogatták a közvagyont a BKV-nál.

Úgy érezhették, hogy ennek kockázata tart a nulla felé.

Tehették ezt egy olyan „szuper jogállamban” ahol annakidején törvényhozóknak és sokszorosan kitüntetett jogászprofesszoroknak sikerült megalkotni a spontán privatizációs törvényt, amely lehetővé tette bennfentesek számára a közvagyon elleni szabad rablást.

sorokinV 2010.01.07. 11:16:40

@parttitkar:

Nem tennék rá nagyobb tétet! Főleg, hogy önmagában a végkielégítéses ügye miatt max. kap 2 év ff-et. Azért meg nem érdemes terhelő vallomást tenni a cosa nostrára...

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 11:17:34

@Seduxen:

remélem ott lesz még egy kör vádemelésből. :-)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.07. 11:18:07

@Prakt!:

egy elég jó cikk a témában
orulunkvincent.blog.hu/2009/12/23/draga_dolgos_bkv

ACHTUNG-ACHTUNG !!!. A linkelt poszt aljas módon logikus gondolatmenetre és nem emóciókra épít, nyomokban sem tartamaz lop, lámpavas, szoci stb. droidhívó kifejezeéseket. Az Ön napi lmpvs-igényeit semmilyen mértékben nem elégíti ki.

sorokinV 2010.01.07. 11:20:04

@Vidéki:

Az a "szuper jogállam", mikor spontán privatizáltak a Németh-kormány alatt volt és minden volt csak nem jogállam és többszörösen kitüntetett jogprocesszorok helyett elaggott munkásőrök és csemetéik uralkodtak

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 11:20:19

@derelyegrádi szellem: álljon itt Tóbiás Józsi (mszp) marcipánba csomagolt törvényjavaslata - pontosabban annak általános indokolásából egy szép szösszenet -, ami a megjelenése óta nagy kedvencem: (T/11446. számú törvényjavaslat amúgy)

"Az elmúlt tíz évben a parlamenti pártok többször tettek kísérletet a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóvá, és ellenőrizhetővé tételére. Ezek a kísérletek mindeddig sikertelenek voltak, holott ma már a szakértők és a korrupció ellen küzdő civil-szervezetek egyetértenek abban, hogy ezen kérdések rendezése nélkül nincs esély a korrupció elleni hatékony fellépésre. A jelenlegi helyzetben a politikai pártok vezetői arra kényszerülnek, hogy a törvény szerint a választásokat követően a Magyar Közlönyben nyilvánvalóan valótlan nyilatkozatot tegyenek arról, mennyit költött pártjuk a választási kampányra."

Homeoffice 2010.01.07. 11:23:09

@derelyegrádi szellem:

:)
Ez Így van.
Egyébként érdekes lehet azon is elgondolkozni, hogy miylen érdekek mozognak a rendőrség hirtelen "sikerei" mögött.
2 lehetőséget látok.
ellenzéki "nyomás" (a szocik meg a szadeszosok viselt dolgaira való figyelemfelhívás)
újhullámos szocik nyomása ("Mi mások vagyunk mint az előzőek, bennünk lehet hinni")

szucs3 2010.01.07. 11:24:50

eleonóra '904-ből... óoóóóoóoóóóóóóó
:)

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 11:26:42

@sorokinV:

én nem így látom. Ez nem "végkielégítés", ha csak annyi lenne akkor őrizetbe sem vették volna, szerintem rendőrségnek vannak adatai, ami szerint ez (lehet hogy másikak is) egy csalás volt, akkor viszont 50 milkót meghaladó, így tövényi minimot kéne a ff.-hez kapnia, ha annál egyetlen hónappal többet kap, akkor fel sem lehet már függeszteni a büntetést.

A két évet is csak különös méltánylást érdemlő esetben.

u.i az utóbbi időben úgy tapasztalom, hogy gazdasági bűncselekmények esetén a bíróságok keze meg-meg lódul. Törvényi mimimumhoz közelítő büntetésekről mostanában (vagy fél éve) nem hallottam.

Nóri néniek szerintem az énekóra marad mint lehetőség. Kérdés, hogy lesz-e ilyen "igény".

Vidéki 2010.01.07. 11:27:33

@sorokinV:

De a szabad rablás törvény szellemi atyja egy napjainkban kitüntetett híres-neves jogászprofesszor volt.

Sokáig regnáló szocialista kormányfőnk (GY.F.) is az akkor lehetővétett (legális) trükkökkel szerezte hatalmas vagyonát.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 11:27:52

@Gunther: "újhullámos szocik nyomása ("Mi mások vagyunk mint az előzőek, bennünk lehet hinni") "

muhahahaha, azért ez is megdőlni látszik szerintem :))) Bár a mondatod első felével egyetértek: "Mi mások vagyunk, mint az előzőek". Ez így is van. Az újhullámos szoci már sokkal tanultabb, ravaszabb, mint a "régi" előző rendszerben szocializálódott eccerű káder, aki ahhoz is hülye volt, hogy annyira komoly összegeket sikítson, mint az "új hullám". Szerintem 10 év múlva vissza fogjuk sírni a jelenlegi összegre elkövetett bűncselekményeket...

@derelyegrádi szellem: lenne miből mazsolázni, mi?

Homeoffice 2010.01.07. 11:29:22

@Seduxen:
Sedu...
Ez nem igaz a tizede ha lesz... De már euróban:D:D
ez rossz poénn tudom:(

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 11:32:02

@Gunther: khm... már ha 10 év múlva ojróval fizetünk, és nem mondjuk jüannal (vagy a jó konvertibilis mágyárszki-valutával).

10 év hosszú idő, még jön egy-két "szakértői kurmányzat", és előbb lesz 4-es metrónk, mint közös európai valutánk :)))))

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 11:32:24

@Gunther:

nem akarlak elkesíteni de az újhullámos (Horváth Csaba, Hagyó Miki stb) szocik durvábban lopnak, mint a régiek. A BKV-t is ők kaparintották meg, ott vagy 3 éve a Hagyó osztja lapokat, pontosabban a lét. Abba még a Gabi sem szólhatott bele, legfeljebb kérhett.

Homeoffice 2010.01.07. 11:33:56

@Seduxen:

Nem fogod elhinni, de tuti lesz eurónk. Akkor 100 % ha valaki kitalálja, hogy ebből mekkorát lehet majd kaszálni.
Ha már ezt tudnák akkor ezzel fizetnénk már rég

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 11:35:30

@Seduxen:

gyakorlatilag aki ott tanúként megjelent (egy két kivétellel), az ugyanúgy simán vádlott is lehetett volna. Ezt pontosan tudja a bíró is.

Homeoffice 2010.01.07. 11:37:47

@derelyegrádi szellem:

Pontosan tudom, de mivel ezek jóval ravaszabbak, jófiúnak álcázzák magukat. Néhány helyen kitakarítanak, és tovább folytatják üzelmeiket. Persze ezt csak a hülyék veszik be..

sorokinV 2010.01.07. 11:39:15

@derelyegrádi szellem:

Nagy értekre elkövetett hűtlen kezelés (vagy hogy nevezik) nem szokták őrizetbe venni az elkövetőt? Mert ha igen, akkor ez a végkielégítéses ügy. Amúgy nem emlékszem, hogy egyéb korrupciós ügy is köthető-e a zsírpacához!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.07. 11:39:16

@derelyegrádi szellem: kérdés, hogy "bírói függetlenség" keretein belül mekkora a mozgástere, illetve mit mer "bevállalni".

gyanítom, ha nem akar rövid úton távozni az árnyékvilágból, akkor nem esik át a ló túlfelére...

@Gunther: "Nem fogod elhinni, de tuti lesz eurónk"

Sőt, mi több! A "térség országai közül" (bármit is jelentsen ez): ELSŐKÉNT!!! Megmondta B. György Gordon, és akkor az úgy is lesz. Ha már egy "gazdaságilag stabil országot hagynak a következő kormányra" :)))) wehehehehemuhahahaha

Homeoffice 2010.01.07. 11:43:28

@Seduxen:

Persze!
A Térség egy országból áll.. :D:D

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 11:51:13

@Gunther:

"Persze ezt csak a hülyék veszik be.." Akkor tudod a dolgod..:-)

@sorokinV:

Ez nem nagy érték, hanem "különösen nagy" (50-500 millióig) büntetési tétele 2-8 évig megy, ha hűtlen kezelés, ha csalás, de ez nekem inkább csalásnak tűnik. És azt sem gondolnám, hogy Nóri néniek ez volt az egyetlen akciója. Mint személyzetis ezt szerintem eljátszatta másokkal is. Persze nem magától, egyedül és magányos elkövetőként.

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 11:55:15

@Gunther:

"A Térség egy országból áll.. :D:D"

Ebben az egy esetben van esélyünk akár dobogós helyezésre is:-)

@Seduxen:

ez nem kérdés, mert törvényes vád hiányában senki ellen bírósági eljárás nem folyhat, értsd: csak azok büntetőjogi felelősségéről dönthet, akiket előtte az ügyészség megvádolt. Másokéról nem.

z666 2010.01.07. 12:09:42

@derelyegrádi szellem:
"A fideszben annyi korrupció van (mert biztosan van), mint egy átlagos ny-eu-i politikai pártban (nem kerünek politikusai, és azok bűntársai naponta börtönbe)."

Tehát ugyanolyan hazaáruló, cionista gazemberek....

hoplita 2010.01.07. 12:20:49

@z666:
Ugggyan mán.....hogy gondolod ezt...!!!!
A nagyonpógári, nagyondemokrata, nagyonfideszesek, nem olyanok, tessék tudomásul venni.
Genetikailag alkalmatlanok a lopásra., ha esetleg ezt a gátat sikerül is áttörni, akkor is csak kicsit lopnak....ezt vedd tudomásul te szélsőséges náci gazember..!
:DD

Egyébként is, ha csak annyit lop, mint egy nyugati kollégája, akkor ő egy tiszteletreméltó ajrópér tolvaj, vagyis az smafu.

A belügyminiszteri poszt egyik várományosát is csak véletlenül hívják Mr Tízszázaléknak...:))))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.07. 12:21:47

@.Pierre Bezuhov.:
Egyébként ez tényleg jó volt:)
De azért rohadjanak meg a komcsik:)

FradiDani 2010.01.07. 12:26:28

@IdősAsszony: Legyen kedves és tüntesse el az avatarjából a tiltott önkényuralmi jelképeket és utána nácizzon!

parttitkar 2010.01.07. 12:29:42

@FradiDani: elvennéd egy szegény öregasszony egyetlen támaszát? Náczi! :D

sorokinV 2010.01.07. 12:29:53

@hoplita:

Mr Tízszázaléknak egyébként Kósát nevezik a szocik, ő meg nem várományosa semminek, pláne nem a bm-nek! Amúgy meg az, hogy kit hogyan neveznek a szocik nem egyenrangú azzal, hogy hányan vannak börtönben...

reKorrekt 2010.01.07. 12:31:49

@FradiDani: ez nem az "eredeti ál" Idős Asszony, mert az szóközökkel írta, mint ahogyan az origi .Pierre Bezuhov. pedig pontok nélkül... Annyi 'mán itt a fakenick mint égen a csillag (5-6 ágú :)

hoplita 2010.01.07. 12:37:07

@sorokinV:
Nem, lázárjanit, a hódmezővásárhelyi hűbérurat nevezik így.....tudod, a legköltségtérítettebb honatyánkat, ő mart fel 4 év alatt 18 és fél millát bemondásra.
Ez a választókért élő-haló drága ember, becslések szerint már összeszorgoskodta az első milliárdját.....persze szigorúan a rossznyelvek szerint.
Ezek a rossznyelvek érdekes mód nem vörös nyelvek.......elárulom neked, rasszistafaszistanáczi nyelvek.
:DDD

Homeoffice 2010.01.07. 12:41:14

Egy kis off....

Orvosi szakszöveget kell feldolgoznom egy érdekes eszközre bukkantam:DDD

"Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla"
LOL

ketroot 2010.01.07. 12:49:07

@redriot77:

Na ezt a kifejezést is felírom magamnak!:D

Várom a fejleményeket, csak aztán nehogy a majdani bünti tétel is vastagbőrre kerüljön....

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2010.01.07. 12:54:18

szerintem Szalainénit az Orbán és bandája pénzelte hogy sikkasszon és csaljon a bkv-nál.

Kopasz4x4 2010.01.07. 13:20:19

@parttitkar: Adnék helyette másfajta támaszt ,olyan Vlad T(C)epes féle karót, ami végbelén keresztül támasztaná mint a madárijesztőt a tengeri táblában.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.07. 13:32:36

Nórika tényleg nem sokáig bírta:

"Kezdeményezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Sz.-né volt BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatásba helyezését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.

Sz.-né kilencoldalas vallomást tett, amelyben válaszolt a nyomozók kérdéseire. A volt humánpolitikai igazgató a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panasszal él – mondta el az MTI kérdésére Tafferner Éva, aki azonban a vallomás tartalmáról nem beszélt."

eszkep 2010.01.07. 13:40:56

@IdősAsszony: Nehéz eldönteni, hogy "IdősAsszony" hülyéskedik, vagy tényleg ennyire buta...
Frankón nem tudom elhinni, hogy létezik ennyire buta ember!

eszkep 2010.01.07. 13:42:45

@z666: "Tehát ugyanolyan hazaáruló, cionista gazemberek...."

ha csak a privatizációs gyakorlatukat nézzük (lásd 1998-2002), már akkor kategórikusan nem!

parttitkar 2010.01.07. 13:44:56

@laspalmas: "A hírügynökség információi szerint egyébként az egyik gyanúsított a napokban megüzente, hogy mindenre kiterjedő, részletes vallomásban „tálal ki” a korrupciós pénzek útjára vonatkozóan, ha nem engedik szabadon."

Muhaha! :D

Szóval evidens, hogy nem (csak) magának lopja a pénzt.

jonnglenn 2010.01.07. 14:02:42

remélem megbasszák a dagatt seggét egy kékfehér csillagos cirokseprüvel

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2010.01.07. 14:14:47

@Gunther: látott és azt mondta ha így folytatom még eszdéeszes is lehetek

mandarinrece 2010.01.07. 15:05:05

Ezt is nézzétek meg, nem semmi. Wintermantel kérdezi Horváth Csabát a BKV-nál zajló korrupciós ügyekről, de válaszok helyett a szocik látványosan megsértődnek...
www.youtube.com/watch?v=rm3afGsEvnc

Horizont 2010.01.07. 15:54:22

@mandarinrece: Ezt kár volt megnéznem, mert az az eufórikus örömem, hogy bálna humánpolitikusunk előzetesbe került ezáltal kicsit csökkent. Mi folyik itt.... ebben az országban?

Lehet, hogy Nórikát beáldozták, lehet, hogy nem sokáig lesz bent, de nem akarok elégedetlenkedni már ez is nagyon jó, hogy eddig jutott!!! Érdekes, hogy zároltak a számláján 54,1 (!!!!) millió forintot. Tehát nem költötte el.((( Felfoghatatlan minek egy ilyennek pénz? Panelben lakik, se kozmetika, se fodrász, se öltözködés, se egy személyi edző, dietetikussal aki lefogyasztotta volna,se egy megrendelt chippendél csapat se semmi? Akkor minek, hogy a számláján álljon a lopott pénz? Ráadásul ennyire hülye, hogy amióta kirobbant vele a balhé, nem tudta eldugni, rejteni, költeni, fiának adni?:))) Mint a kotlóstyúk ült rajta? Hátha kikölti? Lehet, hogy azért ilyen hihetetlen ez nekem mert soha nem volt, lesz ennyi pénzem!
Mindenkivel akit elkapnak és még nem kaptak el, de elkaphatnák, azt kellene csinálni, mint a kínai bébitápszercsalókkal tettek! Kár, hogy nálunk ezt nem lehet.
Bár így is az a baj, hogy elfogy a magyar.......Nagy létszámcsökkenés lenne:))))

szempontpuska 2010.01.07. 15:55:12

Na most aztán sajnálhatják a szocik, hogy ők nem tették be a maguk poltpéterét Legfőbb Ügyésznek, mert akkor tuti nem lenne vádemelés :-)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.07. 16:03:02

Lehet, hogy tévedek, de sztem Sz.-né saját magának lopott. Egyszerűen csinált pár főnökének, és ha már ott volt, magának is olyan munkaszerződést, hogy NAGYON jól járjanak. Ez sztem nem pártmutyi, ez szép, tiszta, saját zsebre történő lopás.

Nyomdász · http://www.ritternyomda.hu 2010.01.07. 16:10:48

Én csak azon röhögök, hogy minden ilyen fehérgalléros csótány, "panasszal él" a gyanúsítás, őrizetbevétel ellen. Nem mintha nem röhögnék ezt körbe a zsaruk, de olyan jól hangzik. A sztárügyvédeknél ez kötelező elem. Sajnos azt nem hallani, hogy a vidéki cigánygyerekek 'panasszal élnének' a gyanúsítás ellen, ha beviszik őket krumpli lopásért. Mé' nem?

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.01.07. 16:26:48

Mindez nagyon szép, mindez nagyon jó, de mondjatok nekem egy olyan esetet amikor a büntetőügy végén, bűnösnek találtatott vádlottat mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra ítéltek, s azt a pénzt visszaadták volna azoknak akiktől ellopták, vagyis nekünk. Míg ilyen nem lesz, nem tudok hinni, ebben az egészben. Kinek kurva a lánya, sok veje van annak./székely szólásmondás/

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 16:28:27

@Nyomdász:

Lehet az a baj, hogy nem tartozom a média "sztárügyvédjei" közé, de én még gyanúsítást soha meg nem panaszoltam (sem kifogással nem éltem ellene amíg az volt), az alábbaik miatt:

1./ A panazsodat ugyazok bíráláják el, akik egy perce meggyanúsítottak. Ha helyt adnának neki, azzal kiállítanának magukról egy teljes hülyeségi bizonyítványt, következésképpen én még helyt fogó ilyen panaszról nem is hallottam. Ez a feleslegességi ok.

2./ Ha nem panaszolod meg,az nem azt jelenti, hogy elismered a gyanúsítás tárgyát képező cselekményt (azt tagadhatod panasz nékül is), hanem igazából azt panaszolnád meg, hogy még nem is tűnhet úgy, hogy te azt csináltad volna. Az pedig nyilván nem tűnhet úgy, hisz valami alapján csak meggyanúsítanak. Ha ez tévedésen alapul, nem te vagy képen, nem a te rendszámod az autón, stb. akkor azt panasz nélkül elmondod, aztán majd ha úgy van, megszüntetik az eljárást. Ez az oktalansági ok.

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 16:37:46

@RAMBO:

tévedsz. Ebből neki jattolni kellett, ha egyáltalán nem valakik egyszerű strómanja, bűnsegédje, társtettese.

Én így gondolom: Kinézték Nóri nénit, már jó régóta dolgozik itt, módosítottak vele gyorsan egy munkaszerződést, aztán gyorsan felmondtak neki (előre egyeztetve) még a nyugdíj előtt (akkor már nem járt volna végkielégítés), az így kereshető lén meg megosztoztak.

Ezt a főmanusok nékül sem ő, sem senki nem merte volna megtenni. Meg aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy ő nem saját magának mondott ám fel, és nem is magát alkmazta vissza, hanem valaki felmondott neki, majd visszaalkalmazta. Na, aki az volt (tudtommal a regőczi) az most izzadhat.

A csalás miatti gyanúsítás is ezt a verziót erősíti.

Szerintem ez ennyi.

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 16:40:58

@laspalmas:

Tényleg nem tartott ki sokáig. :-)

remélem sűrű tartalmas 9 oldal lett. Ha igen többen csomagolhatják a fogkefét, vazelint, meg ilyesmiket.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.07. 16:43:42

@derelyegrádi szellem:

Úgy néz ki :))

"Tafferner Éva elképzelhetőnek nevezte, hogy Sz.-né végkielégítése ügyében a következő napokban további személyeket hallgat meg, illetve gyanúsít meg a rendőrség. Kitért arra is, hogy a BKV-val kapcsolatos nyomozásokban a következő napokban további gyanúsítások várhatók, de ezek időpontjáról és az érintettek személyéről nem beszélt. "

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.07. 16:51:14

@derelyegrádi szellem: ha olvasod, amit írok: "egyszerűen csinált pár főnökének, és ha már ott volt, magának is olyan munkaszerződést" - ugyanarról beszélünk. Én azt mondom, hogy nem PÁRTlopás volt, azaz nem olyan szokásos "tendergyőztes visszaad x százalékot" típusú dolog, amikor az összeg java a pártkasszába megy.

w126sd 2010.01.07. 17:01:12

Azt bírom,hogy amikor egy ilyen tetű az őt megillető helyre kerül,mindjárt felbukkan védőjeként,régi ismerősként egy sztárügyvéd,akinek a küszöbét 5millió alat ne is lépje át senki,igaz Magyar-úr???????????
Jöjjön a Jobbik,azt börtönbe minddel,azzal is,aki védi!!

dr.justice 2010.01.07. 17:05:02

@derelyegrádi szellem:

Kénytelen vagyok javítani. :D

1. Az ellenvetést bírálta el maga a rendőrség annó.

2. A panaszt az ügyészség bírálja el, nem pedig aki meggyanúsít.

3. Abban igazad van, hogy ritkán adnak helyt a gyanúsítás ellen bejelentett panasznak, de néha előfordul.

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 17:16:02

@dr.justice:

1./ Igen, az ellenvetést.
2./ nem látom a különbséget (azt írtam: "akik meggyanúsítottak", ebbe én beleértem az ügysézséget is, hisz ő nyomoz vagy nyomoztat).
3./ Én még nem láttam.

Az elsőben igazad van de én annyira nem terjesztek ilyet elő, hogy nem megy sajnos készség szinten, meg régen is volt az "ellenvetés". Most épp panasz van.

synthesizer 2010.01.07. 17:16:12

Remélem coca nénit megk.ja a börtönben pár cigány luvnya.

jozicsenko 2010.01.07. 17:39:39

hi all!

nem vagyok fél napig, erre dömping? :-)
idéznék valahonnan:
"Ilyen ország nincs még egy! Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz egy rendszerváltás, ez a blog lesz a vádirat. (De kis hazánkat mi így szeretjük ...)"

vajon mikor tiltják ki a Vbőrt az álamihivatalokból? :-)))

molaris 2010.01.07. 18:24:43

Nekem a BKV- Malév jogi kettősből az a bejelentés tetszett, hogy ha nem engedik ki, mindent elmond a sumákságokról. Fellendül a magyar kötélipar, mert cellával nem fogják bírni.

mandarinrece 2010.01.07. 18:32:27

Én már azt várom csak, hogy Regőczit mikor csukják le! Az volt a legnagyobb maffiozó mind közül, nagyon itt lenne az ideje, hogy megüsse végre a bokáját.

Emlékeztetőül:
www.k-monitor.hu/adatbazis/results/taxonomy:11781

hoplita 2010.01.07. 18:52:13

@derelyegrádi szellem:

Én ellenvetést fizetési meghagyás tárgyában szoktam elkövetni.....általában a Centrum szokta kérni ellenem.:)))

Még sosem nyertek......most is benn van egy, csoda lesz, ha eljut a tárgyalásig.
Ez most speciel a Fővárosi Parkolási Társulás által kezdeményezett.
Abból a pénzből nem mennek relaxálni Madeirára....:DDD

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 19:03:57

@hoplita:

akkor legközelebb inkább ellentmodást adj be, mert az a jogintézményt úgy hívják.

A többinek örülök.

hoplita 2010.01.07. 19:30:04

@derelyegrádi szellem:
Hú...vazze', ez gáz......ellentmondás, afrancba.:DD
Tizenöt napon belül......
Valami nem is stimmelt.......harangozott valaki belül, hogy olyat te még nem csináltál.:)))

derelyegrádi szellem 2010.01.07. 19:52:17

@hoplita:

kivéve váltóügyben, ott 3 nap.

kuki123 2010.01.07. 20:43:53

@laspalmas: Kirúgta a BKV a megszökött informatikai igazgatót

A BKV Zrt. 2010. január 5-én rendkívüli felmondással megszüntette Fuzik Zsolt Béla informatikai igazgató munkaviszonyát.

Az informatikai igazgató december 4-én jelent meg utoljára munkahelyén, a társaság felszólítása ellenére sem igazolta távollétét, és a megkeresésekre sem reagált.
A rendkívüli felmondás miatt a menesztett informatikai igazgató végkielégítésre nem jogosult - olvasható a BKV közleményében.
(MTI)
holnapi téma alap :)

szabogyula 2010.01.07. 21:57:28

Teszek néha kirándulást a NOL.hu-n , és néha kommentelek .
De , esküszöm idejönni a Vbörre, ... mintha hazatérnék . Ezt a sok agyhalott , zombit .....lefárasztanak . Ezeknek meg kell magyarázni , hogy igen ...a 314 forintos benzin az drága ....és sok a munkanélküli ....és igen, vissza kell fizetni az államadósságot ....kontra Szijjártó audival jár ....
Hú vaze most egy kicsit lefáradtam , ezek tényleg vagy bérkommentelők , vagy Idősasszonyok ..

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.08. 00:28:20

@dr.justice:

Nem, de most átnéztem, és tanultam egy új kifejezést a kocsiáruló fiatalember lábbelijére. Hogyaszongya: hószandál :))

oatBXL · http://blog.osztrogonacz.com 2010.01.08. 15:29:02

Én csak azt nem értem, hogy konkrétan miért is vitte el a hölgyet a rendőrség? Illetve, hogy egészen pontos legyek miért csak őt? Felételezem, hogy nem ő volt az egyedüli személy aki a végkielégülési ügyében benne volt (van), szóval mi van (lesz) a többiekkel?

Horizont 2010.01.08. 17:44:42

@Marcellusca: reméljük nem csak a nyálát?:DDDD Megmázsálhatnák, mennyi kilót dobhatott már le? Tudom nagyon gonosz és rosszmájú vagyok! De olyan jól esik:DDD

dr.justice 2010.01.09. 12:50:44

Friss.

2010.01.09. 12:31 - Független Hírügynökség, Index
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság szombat délelőtt Budapesten Sz.-né Sz. Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját.

dr.justice 2010.01.09. 12:53:18

@laspalmas:

Hószandál. Ez jó. Ez olyasmi lehet mint a téli-nyári gumi ( semmire nem jó ). :)

hoplita 2010.01.09. 18:42:06

@dr.justice:
Épp most láttam a telalvívkettesen, ahogy vezetőszíjon viszik mobydicket....sajnos nem akasztani, de kezdetnek ez is megteszi.

Mit mongyak, jól esett a májamnak....:DDD

Horizont 2010.01.09. 20:51:37

@hoplita:
Felzárkózok melléd örömködni! "Államilag" régen örültem ennyire, mint most amikor összebilincselt kézzel bevitték ezt a dögöt. "mobydicket" :DDDDDD
Tán amikor Tocsik Mártát annak idején bevitték.
Remélem valóra válik az én hitvallásom: az életben mindig mindenért fizetni kell, előbb vagy utóbb! Jobb lenne előbb..... de egye fene csak fizessenek!

sztrovacsek 2010.01.09. 21:45:29

@hoplita: Ugye, hogy milyen apró örömök tudják megédesíteni az ember napjait? :-))))

Marcellusca 2010.01.10. 07:59:19

@hoplita:
@Horizont:
Én a ma reggeli Híradóban láttam.
De JÓ volt nézni.
Mármint, hogy bilincsben vezetik.
Takargatta az arcát, de amekkora képe van, kevés volt hozzá az az A/4-es lap.
És egyedül akkora volt, mint a két kísérőcsaj együttesen. :)

@Kartal (aki beleszól): Yessssssss!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.10. 09:36:11

@volánrulz: Óh, ez komoly? De szívesen átnézném a szolgálati laptopjának a merevlemezét, alighanem találnék terhelő bizonyítékot pár BKV-s munkatársra.

Horizont 2010.01.10. 11:58:14

@Kartal (aki beleszól): Lassan írom..... Ez nagyon tetszik:DDDD

@Marcellusca: :DDDDD én is ezeken röhögtem. Minek takargatja a pofáját? Már láttuk.
Szerinted is tényleg ennyire buta ez a nő? Régen kirobbant a botrány. A számláján hagy 54,1 milliót, és a lakásán (!!!) több mint száz BKV- s szerződést. Vagy hülye, vagy túl magabiztos. Tehát mindenképpen egy barom. Teljesen rá vagyok a témára kattanva, annyira elégedett
vagyok , hogy ez lett vele.:DDDDDD Ez a nő egy őskövület , a szocializmus "édes" gyermeke volt, és itt ragadt.

Kodomo 2010.01.10. 14:40:02

Ő egy szorgalmas asszony. Hazavitte a munkát, a BKV-s munkaszerződéseket és persze ezen szerződések szerinti kifizetéseket is otthonról akarta elvégezni, ezért kellett a pénzt is "hazavinni", a saját számlájára utalni.

2010.01.10. 18:24:00

@Horizont: Dehogy buta. Otthon gyűjtötte a papírokat, hogy ha beáldozzák (mint ahogy be is áldozták), akkor azért ne egyedül vigye el a balhét.. És azért 46 milliót már egész jól elmentett negyed év alatt... gondolom, ha még pár hónap haladéka van, talált volna helyet a többinek is.
Nórikával akarták elvitetni a balhét, de rábasztak, mert tele volt okirattal és most csicsereg - gondolom egy jó vádalku reményében. Asszem, lesz itt sírás, rívás, és fogaknak csikorgatása hamarosan. Majd megtanulják a bkv-sok, hogy mi a betyárbecsület, hogy nem úgy van az, hogy csak úgy rákenünk minden szart a legkisebbre, és utána sunyin kussolunk.

Horizont 2010.01.10. 18:34:56

"Amikor elvezették, a papírlap mögött könnycseppek csillogtak a volt igazgatónő szemében. "
Óh úgy meghatódtam.....

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.10. 19:07:28

@Sörömpőőr: "Asszem, lesz itt sírás, rívás, és fogaknak csikorgatása hamarosan. " Bár igazad lenne...

hoplita 2010.01.10. 19:36:05

@Kartal (aki beleszól):

Eddig az év képe...:DDDD
Igaz még az elején tartunk, de akkor is....
Remélem jövő ilyenkorra el is felejtjük ezt a nímandot, mert a nagyágyúk rácsos képei fognak itt tucatszám linkelve lenni.
Álom, álom....:)

abandi 2010.01.10. 20:41:57

@Kartal (aki beleszól):
Az a csilagokháborúja x-részében szerepló dagadt izé...rabszolga kereskedő jut eszembe róla...

abandi 2010.01.10. 20:54:23

@Talon Karrde:
Oké, kösz!
Gusztustalan féreg mindkettő!

2010.01.10. 21:02:20

@Talon Karrde: Attól függ, meddig ér el az érintettek keze.Mert az, hogy moby dick miatt nem állították le a zsarukat, egy dolog, de lehet, hogy ha már hagyó vagy dempszli bajszát kezdik huzogatni, akkor azért nekik is az orrukra koppintanak, és végül szalainét is tisztára mossák, felmentetik, mint tocsik mártát.
Minden esetre moby dick jól taktikázik, ameddig békin hagyták, kussolt, most viszont, hogy szorul a hurok, igyekszik minél több és befolyásosabb személyt belekeverni, hátha valamelyiknek lesz annyi pártkapcsolata, hogy a közelgő választásokra való tekintettel valahogy elkenje az ügyet.

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 17:03:48

Elrendelték az előzetest is, így hát: "Kucu néni sonka lábán börtönbe döcög"

süti beállítások módosítása