Skip to content


       Szűrés lista

Végre kiderült: Ingyen nem dolgoznak a minisztériumokban

A szakértői miniszterelnök is megszólalt végre a több milliárdos minisztériumi cafetéria-keret kapcsán:

"Nem tartom magasnak a minisztériumokban dolgozó köztisztviselőknek 2010-ben járó cafeteriajuttatást." (vastagbőr)

"Ezektől az emberektől összességében rengeteg pénzt vettünk el, miközben keményebb munkát várunk el tőlük, hiszen válság van." (pofátlan)

"Értem, hogy a közvélemény azt szeretné, hogy ingyen dolgozzanak, miközben nagyon okosak és becsületesek is, de ingyen nem fognak dolgozni." (vastagbőr és pofátlan)

"A köztisztviselőknek járó jutalmakat egyébként is korlátozták, a jelenlegi rendszerben csak a bérből és a cafeteriából tevődik össze a fizetésük. "Hol van a határ, valamit fizetni kell nekik."

Döbbenet, de senki sem dolgozik ingyé' ... a magánszférában a cég a profitjából annyi cafetériát ad, amennyit ad. Senkinek semmi köze. Ha nem tetszik az összeg keresel másik munkahelyet. De inkább kussolsz, és örülsz hogy van  állásod. A minisztériumban dolgozók is örülnek, hogy van állásuk?
De a minisztériumokban a cafetéria-keret is a költségvetésből jön, és hagyjuk már ezt "kompenzálnunk kell az elvett 13. havi bért" dumát. Vagy adjunk a nyugdíjasoknak is cafetériát, ott is lehet kompenzálni a 13. havit ....


Komment:


"Egy fővárosi fenntartású gyermekotthonban dolgozom, "csak" közalkalmazott vagyok, de kérdem én, hogy van az, hogy nekem kimerülnek a juttatások azzal, hogy havi ötezer Forint utazási költségtérítést kapok (azaz a bérlet árának felét)és ennyi. Se étkezési utalvány (azt a komoly 4000Ft-t elvették január 1-től), se üdülési csekk (ami eddig se volt), se semmi (ami nagyjából eddig is jellemző volt), miközben a legtöbb hivatalban több százezer Forintos cafetériáról beszélnek.
Milyen jogon kapnak ezek az emberek 800ezer forintot, míg én 60 ezret, miközben semmivel nem végez hasznosabb munkát mint én, és még csak többet sem dolgozik. Speciel az én fizetésem a végzettségemnek megfelelően 91400 Forint, pótlékokkal együtt (délutáni, éjszakai) kábé nettó 96000 Forintot kapok kézhez. Ennek az értéke gyakorlatilag folyamatosan csökken. Hol van az én kárpótlásom ezért a sok szarságért, amit úgymond a gazdasági válság miatt kell átélnem? Egyáltalán hogy merészeli az állam megtenni azt, hogy egyik dolgozója gyakorlatilag az én szemszögemből vagyonokat oszthat be saját magának, a másik dolgozója meg kábé a minimálbért, azt is fix dologra kapja. Nesze neked diszkrimináció."

 


Komment:


"Közalkalmazottként a bérem befagyasztva, melegétkeztetés 12ezerről 9-re csökkentve, férjem mezőgazdaságban dolgozik, náluk állítólag teljesen megszüntetik az utalványt.(amúgy a nettó bére éves szinten annyi, mint a minisztériumi dolgozók cafetériája, s ebből még autózik is napi 12 km-t, amit nem térítenek...)
Lehet, hogy szólni kéne a főnökeinknek, hogy ingyen nem dolgozunk?!"


Nem magasak, tényleg ... majdnem annyi havonta, mint a minimálbér.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium: br. 850 000 forint cafetéria-keret.
" ... a köztisztviselők illetményalapjának reálértéke évek óta csökken, a tizenharmadik havi illetmény megszüntetése és a jutalmazás radikális csökkentése az összjövedelem visszaesését eredményezte."

Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium: br. 850 000 forint cafetéria-keret.
" ...nem tartják kiugróan magasnak a köztisztviselőiknek járó, fejenkénti 850 ezer forintos bónuszt, a közterhek megfizetése után a munkavállalók nettó értékben nagyságrendileg a tavalyi évre meghatározott összegű juttatásra számíthatnak 2010-ben is."
A miniszter megszabta a felügyelete alá tartozó szervezetek cafetéria-keretét is, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalban dolgozózó bruttó 966 250 forintos keretet kaptak. (origo)

Egészségügyi Minisztérium: br. 580 000 forint cafetéria-keret.
" ... cafeteriarendszer bevezetésével azok a juttatások, amelyekre korábban a köztisztviselő jogosult volt, részben megszűntek - mint az eddig ruházati költségtérítés -, részben pedig beolvadtak a cafetériába, mint a választható étkezési utalvány."

Pénzügyminisztérium: br. 597 ezer forint cafetéria-keret.

Önkormányzati Minisztérium, Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Miniszterelnöki Hivatal: br. 750 ezer forint cafetéria-keret.
" ... a cafetéria "a legmagasabb nettó összeg esetében sem tér el a Miniszterelnöki Hivatalban az elmúlt években biztosított, béren kívüli juttatások összegétől."

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium: br. 450 000 cafetéria-keret.

Honvédelmi Minisztérium: évi 400 ezer forint körüli cafeteria-keret

"Szekeres Imre honvédelmi miniszter utasítása alapján az állami vezetőknek, főigazgatóknak és a főosztályvezetőknek 461 ezer forint jár, míg a többiek - a besorolási osztályuk szerint - 374 ezer forint, illetve 310 ezer forint cafeteriát kapnak évente." (origo)

Környezetvédelmi Minisztérium: br. 450 000 cafetéria-keret. (origo)

Te ingyen dolgozol? Téged kompenzáltak már?

Címkék: politika válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr621663513

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Felmegyek a miniszterhez 2010.01.12. 17:09:23

Ha én tudatos és elkötelezett ellenzéki szavazópolgár lennék, aki részt vesz a kormány elleni tüntetésekben, agitációt folytat a kommunista diktatúra XXI. századi megjelenése ellen Magyarországon és elkötelezett párttag, de mind emellett minisztériumi ...

Trackback: Egyedi kormánymutyi 2010.01.12. 14:49:39

Hát erről beszélünk.Jön néhány cég, jól fekszik a kormánynál, oszt odalöknek nekik pár milliárdot. Most épp 6,4-et. Egyedi Kormánydöntés. Ez magyarul azt jelenti, hogy senki által le nem fektetett, senki által nem ismert szempontok alapján, lényeg...

Trackback: A Bajnai-mítosz 2010.01.11. 22:57:49

Definíció: A történelmi mítoszt olyan képzeletbeli konstrukcióként határozhatjuk meg, mely a kozmikus és társadalmi jelenségek lényegét fejezi ki, ezáltal mozgósítja a társadalom alapvető értékeit és hozzájárul a közösségen belüli szolidaritás m...

Trackback: Önkormányzati milliók Rákay Philip cégének 2010.01.11. 15:51:04

Rákay Philipet a Z+-os/Viva Tv-s kultúrmisszióin kívül  a Hírtvből és tengernyi Fideszes rendezvényről ismerhetjük, kezdve a 2002-es Kossuth téri tüntetésről, ahová ő vizionált 2 millió embert. Most kiderült, hogy a kommunikációs tanácsaira is &qu...

Trackback: A konzervatív ember (magyarságtudat, idegenszívűség) 2010.01.11. 14:36:08

A konzervatív ember   „Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bárm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

civilkontrol 2010.01.11. 15:34:09

Azért azt tegyük hozzá, hogy nem azok a köztisztviselők lettek megkafetériázva, akik az ügyfélszolgálaton és egyéb helyeken viszik a hátukon a hivatalt, mondjuk 120-ért.
Nem ám...
Innen a versenyszférából jeleztem, hogy fizetésemelést nem kaptam, viszont a kafffetériám a megadóztatás miatt cirka 30%-al csökkent.
A tisztelt cégem hosszasan gondolkodott, hogy elutalja-e a karácsonyi bónuszt, vagy sem, mert az összeg tekinthető egyfajta provokációnak is. Elutalták. 17 ezer és azt hiszem, a többiekhez képest nem panaszkodhatom.

Akiknek meg ezt az egészet köszönhetjük, az idén CSAK 2 havi juttatást kapnak, mert ugye "MINDENKINEK FÁJNI FOG".
Köszönjük Emese, vár rád egy csinos lehet más a lámpavas.

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 15:34:14

@r.yeti:

csak csatlakozni tudok a tanár úrhoz.

Johnny336 2010.01.11. 15:34:35

Engem kompenzáltak.

Egy lovat kapok, de részletekben...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 15:35:34

@Noname Cowboy: köszönjük Arnóth képviselő úr! :)))

@Ásómaci (FiatalFiú): Tudod mit!? Ennyi öröme tőlem lehetne a kis "hamiskás mosolyú" - ránézésre - ratyinak...

kuki123 2010.01.11. 15:36:13

már már Qurcsányi szinten űzi a vastagbőr ipart

anyám is közalkalmazott kemény 67e keres(mer ugye levonások) és a munkáján emberi életek múlnak valójában a jövő nemzedék (szó szerint) mert gondozó nő bölcsiben

szóval most legszívesebben fejbe lőném ezt a senkiházit szemrebbenés nélkül

kuki123 2010.01.11. 15:37:04

@Johnny336: mármint Lópéniszt..jó nagyot hogy lehessen mit szopogatni :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 15:37:27

@Johnny336: első körben a legnemesebb részét?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.11. 15:38:12

@Seduxen: Ööö nem egészen értelek Sedix mester!

kuki123 2010.01.11. 15:40:50

eredmény hirdetés 2010...de legalább a januári hónapra

2010 VASTAGBŐR NYERTES :
BAJNAI GORDON

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 15:41:46

@eszkep:

Én igazából leszarom, hogy Bajnai minek tartja magát. Azt vizsont nem, hogy pl. a Vakok Országos Szövetsége megszűnik, mert nincs még 50 millió a működésükre, miközben most írtak ki éppen egy pályázatot (tudjuk kiknek és miért) 3.5 MILLIÁRDÉRT fénymásolókra. Miközben pont 2 éve volt ilyen, csak akkor szerényebb 1.5 milliárdos összegben.

Tudom, a fénymásoló drága üzeletág, mert puszta összeírásuk is 20 millióba kerül (lásd BKV)!

Tényleg szopjatok lovat, ahogy sedux mondta!

hivatásos naplopó 2010.01.11. 15:44:29

@volánrulz 2010.01.11. 15:40:50

na igen, ez a kijelentés mindent visz

667 - A Sátán szomszédja 2010.01.11. 15:45:59

@volánrulz: Jaja erre az évre a januárt nyerte. Legalábbis elég gyanús, bár még nagyon az elején vagyunk...

Taktikai Atompingvin 2010.01.11. 15:48:53

@Noname Cowboy: www.borsonline.hu/news.php?hid=14007
Egyébként az a 850000Ft az olyan jó napi 10 sajtburger a McDonald’s- ban. Van belük az biztos :D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.11. 15:50:37

@derelyegrádi szellem: Meg az egyéb fogyatékkal élők sem kapnak szinte semmit. Meg ugye a paraolimpikonok is mit kaptak.

Háát igen szopjanak lovat csak hogy ismételjem az örökbecsűt.

reKorrekt 2010.01.11. 15:53:12

1. Nálunk a hideg étkezésit már nem is lehetett választani (vagy már sehol)?
2. Bátyám tanár. Mikor egy hónapja elmondtam neki hogy mennyit keresek, majdnem elsírta magát (2,5x annyit, diploma nélkül). Emellett azt sem értem hogy miért ér többet egy államigazgatási vagy jogi egyetem, mint egy egyetemi tanári diploma? Vagy akár 2-3 tanári diploma egyben (kötelező továbbképzés miatt)? Azért mert ők a tűz közelében ülnek? A miniszterúr nem szeretne reggelente úgy bejárni hogy morognak rá a kollégák?

Szar egy világ van.

Homeoffice 2010.01.11. 15:53:56

Egyébként.....
Ebben nincs semmm meglepő. Most tudtátok meg hogy ennyi?
Annyit csináltak összesen, hogy megadták hogy mennyia keret és lehet dönteni mire hogyan. Anyám... (nyufig revizor) eddig is simán kapott ennyit.
nyah lényeg a lényeg. Ez csak egy adat ami ennyi volt mindig is.Ennyi volt (kb..persze inflálódott) gyula, viktor, megy, fletó gordon alatt is.
és ennyi lesza váltásnál is :)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.01.11. 15:53:59

Ez a vigyor a fotón, Korózs Lajos kijelentése a nyugdíjrendszerről... bazz, tényleg valami igen komoly cuccot osztogatnak a kormány háza táján :D

Putyur 2010.01.11. 15:55:31

@volánrulz:
Abszolút.
Egy pszoriázisos rinocérosz hamvas babapopsi hozzá képest.

Horizont 2010.01.11. 15:59:21

Barika pofájú és őzike szemű gordonkánknak (teljes képzavar) jobb lett volna csendben maradnia. Ma is született egy jó pár Jobbikos szavazó.
"közvélemény azt szeretné, hogy ingyen dolgozzanak," Nem , nem csak azt szeretnénk ha dolgoznának.
A cégem önkormányzaté. A meleg étkezési utalványt csökkentették 12 ezerről 8 ezerre. Fizetésemelés nem volt. Vegyésztechnikusként 37 éves munkaviszonnyal 94 ezer a nettóm.
"Természetesen" örüljünk, hogy van munkahelyünk.
Amikor ilyen nyilatkozatot olvasok be tudok durvulni!

Homeoffice 2010.01.11. 16:00:21

ÉS még valami...
Senki nem fogja Tőlük elvenni.
Tudjátok miért, Mert ezek a kormány zsoldosserege. ennyi.
És ez mindig így lesz

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:01:03

@eroica:

philip is szopjon lovat. Nekem mindig fenntartásom van az olyan emberekkel szemben, akik philipnek, steve-nek, meg ilyeneknek hívatják magukat.

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:07:57

@Gunther:

hát nagyon remélem, hogy nem. Illetve akkor, ha majd lesz lé a vakokra is. Meg az ápolónőkre, meg orvosokra. Egy ismerősöm titkárságon golgozott egy minisztériumban havi 250.000,-Ft fizetést kapott. Egy tikárságon. Miközben egy orvos meg keres 6 év egyetemmel, szakvizsgával 100.000 nettót, egy 3 műszakban dolgozó ápolónő meg 70 -et.

Remélem egyszer pl gyurcsi összefut egy ilyen száz rugót kereső akkor már 36. órája dolgozó baleseti sebésszel, aztán amikor kinyitja szemét a feri a műtét után, az orvos bemondja neki:

Sajnos elkúrtuk, nem kicsit, nagyon.

Akkor talán érezné a nyomatékát annak, ha valaki valamit elkúr. Nem kicsit, nagyon.

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:10:31

Ja igen. Kérdezném: próbált-e már valaki egy minisztériumban bárkivel kapcsolatba lépni mondjuk pénteken 14.00 órakor, vagy utána?

Horizont 2010.01.11. 16:10:38

@Gunther:
Ez valószínű így is van. De a kommunikációjuk, az brutális. Ne lökjék itt a dumát világválságról, derékszíj összehúzásról, lemondásról meg ehhez hasonló nyalánkságokról. Akkor mondják ki azt, amit így is tudunk, hogy: nektek kuss, örüljetek a morzsáknak, nekünk viszont marad minden csak más nevet adunk - legfeljebb.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 16:13:39

@derelyegrádi szellem: ezt még sosem mondtam neked, de: naiv vagy. ha ADJA ISTEN egyszer Böszman baleseti szebészetre szorulna szerinted a helyi ügyeletes kórház látná el??? muhahahaha... az ország ÖSSZES mentőhelikoptere indulna el érte, és irány az "elitnek" járó kórház :)))

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:14:22

@667 - A Sátán szomszédja:

a nicknevedről mindig a 68-as vicc jut eszembe... :-)

köszönni meg én fogok 2010.01.11. 16:14:25

Na látom, jól megy a napi hőbörgésparti.

A közgázon végeztem, mindneki hülyének nézett, amikor nem pénzügy vagy vezszerv szakra mentem, hanem közszolgálatra, és egyetem után nem valami zsíros multinál vagy banknál helyezkedtem el (ahol az évfolyamtársaim már 2-3 év után középvezetők voltak, 3-szoros fizetéssel, mint az enyém), hanem minisztériumnál. Mert, gondoltam, nem csak magamért vagyok, meg bár kisebb pénz, biztosabb, ha valami baj van. Akkor mindenki kiröhögött.

Most meg a "szegény" provátszférások keresztül-kasul sírják a világot már másfél éve, hogy "jájáj, válság van, jájáj, az állásommal mi lesz".

Hát az lesz, hogy ha 10 évig kurvajó volt, sajnáltuk a fogalmazót (néha megkentük az engedélyért,, hogy neki is legyen jó), akkor most lehet kussolni, amikor a magas hozamnak beüt a magasabb kockázata.

Az óvónőket én is sajnálom, meg a tanárokat, az ő részükre érdemes lenne lecsípni a minisztériumi keretekből (meg általában is rendezni a pályájukat, mert elfogynak, amikor leginkább kellenének).

Horizont 2010.01.11. 16:14:27

@Seduxen: Ez a gyerek nekem olyan mint Geronazzo Maria csak ilyen fiú félében. Fúj:(((

Kartal (rezervált) 2010.01.11. 16:15:28

@Horizont: Nálunk van cafeteria, de "természetesen" évről évre csökken az összege. Most "természetesen" az adót is levonják belőle, vagyis éves szinten sokezer forintot vett ki az állam a zsebemből. "Természetesen" a bérem tavaly jelentősen esett a 2004-es(!) szinthez képest, és "természetesen" idén sem fogom elérni azt a havi összeget, amit 2008-ban kerestem. Ehhez "természetesen" vegyük hozzá az árakat...
Komolyan néha ott tartok, hogy veszek egy Dragunovot, és a minisztériumból kijövő öltönyösökre kezdek vele lövöldözni. Ezek a tetvek mindent megtehetnek, ráadásul annak a másfélmillió melósnak az adójából, akik sz.rba, nyomorba taposva a hátukon viszik az országot. Meddig mehet ez így még???????
És még egy kis adalék: én a hétvégén több mint 30 cikket tettem fel a cigánybűnözéses blogba, ma amikor ránéztem délután, még 12 hírt találtam ott. Ha ez így megy tovább, egyszer biztos, hogy elszakad a cérna valakinél, és akkor Isten legyen irgalmas ehhez a nyomorult országhoz. És vele hozzánk is.
@Gunther: igen, erről van szó. Van az arisztokrácia, vannak a talpnyalóik, és ők a NEMZET, ők az ORSZÁG, ők a MAGYAROK. Mi csak mocsárban dagonyázó békák vagyunk.

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:15:46

@Seduxen:

tudom. A "REMÉLEM" szó feltűnt?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.01.11. 16:17:07

@derelyegrádi szellem: Nincsenek ott mert kiszáradnak!
Ezt onnan tudom, hogy most értem vissza a városházáról, ahol a földszinten volt minimum
30 fok!

Homeoffice 2010.01.11. 16:17:20

@Horizont:

Érted.... és akkor nekiállnak hisztizni. Mert nekik van sztrájklehetőségük.
nekem mim van? nagy pofám. az van. ha beszólok hogy sztájk ha nem kapok fizuemnelést, mehetek a levesbe. Ugranak vagy 5 en a helyemre.
Elqrtuk. Nem is kicsit, hanem nagyon.
Egyébként Libajnai ezzel is szavazatszerzősdit játszik. (Szar a helyzet, de Számotokra van lóvé)
bazzki.... 60000 ft béren kivüli juttatás havonta... az *******!
ezen látszik, hogy nem vagyok topmenedzser... ennyi lóvén is felb*szom az agyam....

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:20:18

@köszönni meg én fogok:

szevasz bazmeg :-)

Akkor te válaszold meg, hogy próbáltál-e már valakit elérni péntek 14.00 óra után a minisztériumban, de bármilyen állami szervnél?

Köszi.

Aztán ennek mentén elindulhatunk annak irányába, mi a különbség a fix fizetéses+cafeteriás állami állás, meg a magánszféra között.

köszönni meg én fogok 2010.01.11. 16:20:19

@Gunther: kormány zsoldosserege? Az anyád, az lehet.

Kartal (rezervált) 2010.01.11. 16:21:24

@Horizont: nem győzöm elégszer hangsúlyozni: maga Bajnai beszélt 30%-os korrupciós rátáról, ami éves szinten 400-500 milliárd veszteség közpénzből. Akkor lenne hiteles az egész kormányzás, ha mostanra ez a ráta 5% alatt lenne, így azonban lósz.r. A válság is csak arra volt jó, hogy sokan még többet lopjanak, és ráterhelhessék ezt a dolgozó rétegekre.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 16:21:52

@Horizont: "csak ilyen fiú félében"

S. Kristóf szerintem semmilyen körülmények között NEM NEVEZHETŐ fiúnak...

Homeoffice 2010.01.11. 16:22:49

@köszönni meg én fogok:

Anyám? Köszi jól van:)
Egyébként amikor "azanyád" szöveg van akkora 13ik harcos juteszembe...
Az Anyám egy tiszta asszony volt.... és én legalább tudom..."
:)
nah de hogy válaszoljak.. az állami fizetésből élők nem állami zsoldosok? Hiszen állami zsoldból élnek:)))

kuki123 2010.01.11. 16:23:15

@derelyegrádi szellem: 9KOR KEZDENEK 12-TŐL 13-IG KAJa
ha jó a hely 14-kor záróra ha nem akkor csak !!!15kor

köszönni meg én fogok 2010.01.11. 16:24:23

@derelyegrádi szellem:
pénteken 14.00-ig tart a munkaidő. Ez egy nagyon jó jóléti intézmény, én nagyon kedvelem.
Aki meg ezt irigyli, annak eddig is ott volt a lehetőség, eljöhetett minisztériumba dolgozni kevés kezdőért.

Mr. Acid 2010.01.11. 16:24:50

@köszönni meg én fogok: "Az óvónőket én is sajnálom, meg a tanárokat, az ő részükre érdemes lenne lecsípni a minisztériumi keretekből"

Lecsípni a keretből. Beszarás...
Kérlek, alapvetően az van, hogy aki járt már olyan helyen, ahol köztisztviselők dolgoznak, az tudja, hogy mit csinálnak, és mennyi idő alatt, és milyen hatékonysággal. Ja, és mindezt közpénzből.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 16:25:14

@derelyegrádi szellem: fel. de ilyenben reménykedni is felesleges...

köszönni meg én fogok 2010.01.11. 16:25:42

@Gunther: szó szerint igen. De abban az értelemben, hogy mind Bajnai hű katonája lenne - legalábbis körülöttem - messze nem igaz.

köszönni meg én fogok 2010.01.11. 16:30:16

@Mr. Acid: hülye szó volt, oké. Akkor újraosztani.

Homeoffice 2010.01.11. 16:32:39

@köszönni meg én fogok:

Nemazt mondtamhogy Bajnai Hű katonája vagy. hanem hogy állami fizetésből élsz:)
És számotokra próbálnak a legtöbbet adni cukorkaként:)))
És ez nemcsak Bajnaiérában lesz hanema köviben is:)

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:34:47

@köszönni meg én fogok:

félrebeszélsz. Te hoztad a párhuzamot, hogy a magánszférában ennyit meg ennyit keresnek. Igen, csak nem péteken 14.00 órakor végeznek, egy órás ebédszünetekkel.

Aki ezt (kényelem, felelősség semmi) szereti, az NE HASONLÍTGASSA MAGÁT a magánszférában dolgozókhoz, hanem respektálja, hogy ő hazamahet 14.00 órakor, mert valakik az adójukból fenntartják a munkahelyét.

Nagyon el vagytok ti tévedve barátom. A közhivatal megtiszteltetés, és kegy. Illik hálásnak lenni azoknak, aki ezt lehetővé teszik, az adójukból fenntartják. (Most nagyon finoman fogalmaztam)

schnee 2010.01.11. 16:35:55

APEH: Évi 190 eFt BRUTTÓ!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 16:39:17

@derelyegrádi szellem: "A közhivatal megtiszteltetés, és kegy. Illik hálásnak lenni azoknak, aki ezt lehetővé teszik, az adójukból fenntartják."

Azért ez egy kicsit így erős... Igaz, hogy a közszféra effektíve "nem termel", de bizonyos szolgáltatásokat - közszolgáltatásokat - nyújt, amit meg kell fizetnünk. Most abba ne menjünk bele, hogy adott esetben milyen színvonalon...

Szóval ez a megtiszteltetés, meg kegy, sz'tem egy picit túlzás részedről, de nem akarok vitázni...

Homeoffice 2010.01.11. 16:44:08

@köszönni meg én fogok:

Jó hát a közszféra megengedheti magánaka léhűtőket. (persze ezt valaki lustaságnak, valaki másnak hivja)

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:58:18

@Seduxen:

"Azért ez egy kicsit így erős... Igaz, hogy a közszféra effektíve "nem termel", de bizonyos szolgáltatásokat - közszolgáltatásokat - nyújt, amit meg kell fizetnünk. Most abba ne menjünk bele, hogy adott esetben milyen színvonalon..."

Ezt nem vitatja senki, mármint hogy köztisztviselőkre szükség van. Csak hát onnan egy kicsit alacsonyabb lóról kéne szózatot intézni a fenntartókhoz.

A színvonal meg egyáltalán nem mellékes. Én gyakorló jogászként nap, mint nap tapasztalom ezt a "színvonalat". Elkeserítő, és egyben dermesztő is. Ha valamit, akár legegyszerűbbet sikerül elsőre, problémamentesen, akár határidőn túl is, de egyáltalán megoldaniuk, már örülök, mert oly ritkán van rá példa.

DArchAngel 2010.01.11. 17:06:45

Mit mondjak? Gondolom, az köztudott, hogy ezeknek az alkalmazottaknak egy jelentős része kafetéria helyett útilaput érdemel, mert vagy szar munkát végez, vagy épen semmilyent, csak jó haver/jó hátszéllel rendelkezett/jól nyalt/szopott.
Egyszerűen elkeserítő, és felsőbbrendűségük teljes tudatában még durcásak is, ha nincs meg a havi nagy dohány. Tisztelet a kivételnek, tényleg vannak közöttük (jellemzően az egyszerű irodista/melós) akik szintén kidolgozzák a belüket is.
Nem is hergelem magam, az államigazgatás kicsiben az ország lenyomata: a nyalógépek, ügyeskedők, hátszelesek járnak abban is igazán jól.
Ja, nálunk nem kompenzáltak, de maradt a kajacsekk.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 17:07:03

@derelyegrádi szellem: "A színvonal meg egyáltalán nem mellékes"

Jogos, de ezzel még mindig nem győztél meg a "közhivatal megtiszteltetés, és kegy" mivoltáról.

Igen, ott nagyobb az 1nm-re jutó alkalmatlan emberek száma, mint a versenyszférában, de tudod erről egy régi-régi hasonlat jut eszembe: A magyar focista annyit enged meg magának, amennyit hagynak neki..."

ruhaszarito 2010.01.11. 17:08:00

Nem vagyok jartas a temaben, de egy nagyon fontos info nincs benne a postban, es csak az osszegekre van kihegyezve.
Egy-egy ilyen miniszteriumi dolgozonak ugy nez ki az eves fizetese, mit ahogy nagyon sok helyen, tehat kap X forintot berkent es Y osszeget cafeteriakent. A kettonek az osszege adja az eves brutto fizeteset, ami mondjuk Z. Ez a Z ertek az elozo evhez kepest (ha jol tudom) 15%-kal kevesebb, ami azert erosen arnyalhatja a kepet.

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.01.11. 17:10:27

Havi 5q szén:19 ezer, egyedül élek, előfizetéses kaja napi 600: 13 ezer, szombat, vasárnap én főzök,havi 5ezer. Havi rezsim: 15ezer, havi gyógyszet,/ szívoperált vagyok/ 7 ezer. Ez durván 58ezer, Havi nyugdíjam: 60160 kemény magyar forint. Minden tél egy katasztrófa a számomra. Na ezaztán több mint elég ugye , köszönni, meg én fogok?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.11. 17:11:09

Most az az érdekes, hogy miért csak a ministériumi dolgozók.
És akkor a többi közalkalmazott? Az orvosok, szociális gondozók nem kicsit tesznek többet, és tesznek keményebben az országért szerintem.
A minisztériumokban nem hinném, hogy megszakadnak. Miben? Passziánszozásban?

Jutalmat meg, a franc tudja, nem nagyon szokott ebben az országban kapni senki, aki dolgozik, ezek meg sírnak, hogy 6 havi fizu? Agyfaszt kapok...

Beer Ninja 2010.01.11. 17:11:21

Basszák meg a "szakértő" komcsik és a minisztériumi dolgozók is. Én 2007 szeptemberétől dolgozok 1 szegedi középiskolában (azelőtt máshol dolgoztam), akkor nettó 101.000+6000 kajajeggyel kezdtem. Most 2010-ben nettó 107.000-et keresek, kajajegy már nem jár (pont ugyanakkora az óraterhelésem).
2,5 év alatt 0 Ft-tal nőtt a fizetésem, de akkor hol az infláció? Reálértéken kb. 20%-kal csökkent a zsebemben maradó pénz...

tudi 2010.01.11. 17:13:50

Na ezeknek úgyszintem javallom, hogy szopjanak le egy egész vagonnyi 40cm-es tripperes faxu fekete-afrikai bevándorlót. Én örülök neki, hogy megmaradt a 23 ebédem, nem még ez a kis luxus is. Bokros Lajos írta valahol (bár őt is utálom), hogy a verseny és a közstféra között az lenne a külömbség, hogy a versenyszférában jól lehet keresni(elvileg), de ennek az ára az, hogy nem biztos, hogy nyugdíjasállás, a közszféra bizotos állás, de ennek ára a vesenysféránál alacsonyabb fizetés, mindenhol, ezalol a minisztériumok sem kivételek a sok naplopóval.

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.01.11. 17:16:08

Szivesen beköszönnék én is RPG- 7.-tel a MEH.-ba.! Anno, katonakoromban Baján elég jól kiképeztek bennünket a használatáról.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.01.11. 18:26:14

Ha belepofázhatok, mint 12 éve versenyszférában teljesítő: 8 évig voltam a Cégnél, ezalatt 3 (három) darab fizetésemelést sikerült kapnom.
Az elmúlt négy évben egyszer sem, tavaly januárban elvették a kajajegyet, idéntől meg fizetetlen péntek.

Amikor szóvá tettem a főnöknek, mondta hogy mehetek ha nem tetszik.
Mentem.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.01.11. 18:35:51

@dr. dodó: nah.... 2007-2008-2009-2010, ez kb. 30-35% infláció (a plazmatévé árcsökkenése nem számít), mínusz havi 6000 - az én (volt) fizetésem. 150 nettó amúgy, kötetlen munkaidő (utazó szerelő), bármikor, bárhova. Kötetlen munkaidő úgy, hogy min. 8 óra, de ha több akkor több. 8 év alatt egyetlen kibaszott túlórát nem fizettek, pedig többször megvolt a havi 200-220 óra (vagy több).
Dolgoztam már augusztus 20-án Szarvason, voltam már 8 órás munkaidő után Ausztriában alkatrészért (amit még be is kellett szerelni, úgy kb. éjjel 1 körül), mentem már vonattal Gyulára gépet javítani. Tán' csak akasztott ember nem voltam.

Sok vagy kevés?

Sin-S-Fame Collect-Tour 2010.01.11. 18:51:55

@ermi50xn6j2: nem szabad! ne legyél náci!
Recskre velük! (ott dolgozni kell majd...)

@ColT: nem csak ők, önkormányzati ismerős is kap a főnökeitől...

@ruhaszarito: @DArchAngel: leszámítva azt a pár szerencsést, aki a TUDÁSA alapján került be, tapasztalatom alapján a minisztériumi tisztiviselők java bizony olyan csókos, mint ide nagykáta: apu volt tanácselnök, anyu volt minisztériumi vezető, pár éve még bejáratott elvtársak voltak, stb: mindegyik pontosan tudja, hogy a fideszig tart a munka, utána viszlát (nem sajnálom egyiket se)
ez igazából csepp a tengerben: ha marad pénzük évvégére (és marad, mert coffeteriára elverik), akkor nyomtatóra, bútorra, számítógépre, szórják el: elég a mult évvégi közös bútortenderre, a Windows Office 2007-re (!!!!!! egész Európában csak nálunk lesz állami cégnél, sehol máshol!!!), a most kiírt fénymásolópályázatra, stb, stb gondolni

qrva anyját mindnek, remélem a fidesz tanul majd belőle: választás elött önkormányzatban, minisztériumban NEM OSZTUNK Pénzt!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.01.11. 19:05:25

Kormányülés: Lesz pénz,kaja pia dögivel.
-Akkor jelentsük ezt be a népnek!
-Nem azt mondtam,hogy a népnek,hanem nekünk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.01.11. 19:06:57

Ingyen nem dolgoznak? Nem dolgoznak ezek sehogysem.

Horizont 2010.01.11. 19:20:53

@Tigeri: Ez vicces:DDD Csak ezen dühöngeni tudunk nem röhögni:))

ruhaszarito 2010.01.11. 19:38:51

@Sin-S-Fame Collect-Tour: En nem tudom, hogy ki mi alapjan es hogyan kerult/kerul be es milyen dolgozok vannak. Nem is akarom megitelni oket. Nekem egy nagyon jo baratom meselte amit leirtam, aki az egyik miniszteriumban dolgozik (jogasz).

Az, hogy elkoltik az ev vegen a fennmarado keretpenzt, az nem csak magyar szokas. En is allami cegnel dolgozom (nem otthon) es itt is mindig elkoltik ev vegen a maradek penzt, mert kulonben "elveszne". Es a munkaltatom hulye lenne kihagyni a lehetoseget. En pedig orulok, mert egy folyamatosan korszeru irodaban dolgozhatok (csak egy pelda: nalunk nagyon fontosak a nagy teljesitmenyu szamitogepek, ezert most ev vegen az eddig is igencsak izmos gepeket meg erosebbekre csereltek), normalis, tiszta es rendezett korulmenyek kozott. Eleinte en sem ertettem, hogy mire jo ez (pl. minek a cegnek egy ujabb ceges auto), de ha megvan a keret, akkor pl. mar csak a dolgozo motivalasa miatt is erdemes meglepni. Egyebkent ez a versenyszferaban is mukodik. Az elozo cegemnel mindig az ev vegen, illetve az uj ev elejen feldusultak a kulonbozo oktatasok. Pont amiatt, mert a megmaradt penzt el kellett koltenie a multinak, es arra is koltottek, hogy oktassak a munkasokat. Mi meg, mint kisceg orultunk neki.

PS: Nalunk is Office 2007 van (nem is kedvelem), szal nem csak egy allami cegnel van Europaban :)

Marcellusca 2010.01.11. 20:14:59

Éjjen, éjjen, éjjen!

Ez az! Megint elérték, amit akartak.
Itt is egymásnak ugrottatok.
Közszféra vs. versenyszféra.
LOL

Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya.
Ha történik valami, akkor mindenki csak a saját baját és az "ellenfél" javát látja.

Ez az, acsarkodjatok csak!
Ezé' tart itt ez a Zország! :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.01.11. 20:21:46

..."Éshát valahogy be kell fogni a pofájukat,mert néha bejönnek az irodába és elkezdik mondani a Ha én egyszer kinyitom a számat kezdetű versikét"...

lucreciaborgia 2010.01.11. 20:26:30

Péntek 14 órakor dolgozni? Hogy gondoljátok?
A legtöbb önkormányzatnál már 12 után nem találsz egy lelket sem. Még ahol 14-ig lennének gyak. ott sem, mert egy óra ebédidő, amiről kicsit csúsznak, aztán meg kicsit előbb haza. Ja és az ebédidő, ami egy óra (nem ám fél, meg 20 perc) része a munkaidőnek, a két ünnep között max. ügyelet, a szombati munkanapokon meg általában zárva tartanak. Persze a fizetés kevés, meg kafetéria csak módjával van, de ezért nyugdíjas állást kapsz, laza, kb 6 órányi munkát követelnek (ha követelnek). Ja, több, mint 10 évig önkormányzatnál dolgoztam és ma is rálátásom van a területre.

Marcellusca 2010.01.11. 20:30:20

@Tigeri: Ezt mondani sem köll!
Ez annyira egyértelmű ... :D

Watchman 2010.01.11. 20:42:12

Azért ne rinyáljunk már fölöslegesen. Ezek nem kirívóan magas juttatások, ilyenek a versenyszférában is vannak bármelyik multinál, és nem is a főnököknek, hanem gyk. bárkinek. Egy középvez. szerintem ennek a tripláját is hazaviszi röhögve. Sokkal nagyobb gond, hogy túl sok embert foglalkoztatnak fölöslegesen a minisztériumok, és azok is szarul és főleg LASSAN dolgoznak. Ha fele ekkora lenne a létszám, akkor nyugodtan adhatnának felőlem akár többet is.

Auris 2010.01.11. 20:52:57

@Marcellusca: Tökéletesen igazad van. De sajnos a magyar mentalitásban ez bőven teret nyerhet. Ahogy lehet összeugrasztanak minket és röhögnek a markukba.

Sajnálom a sok előttem kommentezőt, hogy bedől ennek. És természetes, hogy most gyorsan tollat ragadtak azok, akik kevesebbet keresnek ennél, és persze lapít mindenki, aki meg jóval többet. Így a kép igen féloldalas.

Nem is szólva arról, hogy acsarkodnak azokra akik legalább dolgoznak és így vagy úgy (jól vagy rosszul persze lehet rajta vitatkozni) fizetést kapnak. Közben elterelődik a figyelem azokról akik semmit sem tesznek és elvisznek sokkal több pénzt, mint amiért most átharapjátok egymás torkát.
Csak pár példa: 800.000 rokkantnyugdíjas (abszolút világcsúcs), kamu pályázatírók, szakértők, romaintegráció, nyomor és roma előállító családi pótlék, stb.... Persze elérték a céljukat, mert rögtön nem erről beszéltek.... Pedig ez patronálja az ő igazi szavazóbázisukat...

Beer Ninja 2010.01.11. 21:19:16

@Auris: @Marcellusca: Üdv a való világban!
Attól, hogy virtuálisan 'egymásnak ugrottunk', még nem jelenti azt, hogy a valóságban is átharapnánk egymás torkát (akkor már nem sok önk. dolgozó élne, a minisztériumokban meg senki).
A valóságban sajnos csak a szánalmas kis szavazatocskánk maradt... :( Meg a hőbörgés... :( Ne akarjátok már ez utóbbit is elvenni. Tudom, örülni illene, hogy másnak mekkora szerencséje van, ők még jól élnek, kis kobakunkban ábrándokat szőni, bárcsak mi is minisztréiumi dolgozók, vagy emlegetett multivezetők lehetnénk. Este imára hajtanánk korán kopaszodó fejünket elalvás előtt, és megköszönnénk, hogy még mindig kicsivel minimálbér fölött keresünk és van szerető családunk, ha már más nem. Még mindig sokkal jobban élünk, mint az etiópok stb stb. De többségünknél nem ez a helyzet. Így hőbörgünk és szavazunk. Ennyi.

Auris 2010.01.11. 21:32:26

@dr. dodó:
Nem is a vitatkozás nem tetszik nekem, az értelmes vitát mindennél többre értékelem.

De amikor azt érzem, hogy teljesen emocionális alapra helyeződik a "beszélgetés", ahhoz nem sok humorom van.

Sokszor, sok helyen írtak, tanítottak erről a történelemben. Olvashatunk római filozófiát, vagy a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveit (valóságtartalmáért nem állok jót), sok helyen megtalálhatjuk az ősi poltikai fogást: Oszd meg és uralkodj!

És acsarkodhatunk egymás ellen: romák-magyarok, nyugdíjasok-aktívak, köztisztviselők-versenyszférában dolgozók, fővárosiak-vidékiek, melegek-heterok, stb.... A lényeg az, hogy ne a valós problémáinkról beszéljünk, higgadtan, okosan, és ezáltal veszélyesen realistán. Mert a gondolkodó ember a legveszélyesebb minden hatalom számára.

És ha lemegy a lila köd, elborul az elme, akkor már nem kell félni a józan gondolatok erejétől. És persze az összefogástól sem. 2 in 1.......

Szóval hőbörgés helyett nekem jobban tetszik az érvek sorakoztatása és ütköztetése....Persze azért még azokat is elolvasom, néha megmosolyogtat az a kreativitás, amelynek szelepén eltávozik belőletek a felesleges gőz.

Roxvox 2010.01.11. 21:43:35

Mindenkinek megvan a más baja.:)

Marcellusca 2010.01.11. 21:48:49

@Auris: Teljesen egyetértek.

Sajnos ez a hír is jó példa arra, hogy jelenleg mennyire kevés is elég, hogy összeugrasszanak, egyébként békés, egymást tisztelő (?), elviselő embereket.
Kiakadtak a versenyszférások a közalkalmazottakra, holott alapvetően nem ők a haszonélvezői a caffeteria-nak. Hanem a köztisztviselők. Azok közül is a minisztériumi dolgozók.
De egyesek leragadtak a "köz"-nél.
Az egyszerű közalkalmazott (tanár, óvónő, ügyintéző, orvos, ápoló, postás, stb.) az egészből egyetlen kajabónt sem lát.

Úgyhogy, kedves @dr. dodó: , lehet itt acsarkodni, de pont nem azokkal tesszük, akik ezt megérdemelnék.

Horizont 2010.01.11. 21:56:31

Szerintem az acsarkodás jobbára azért megy, mert mindenki elégedetlen az életével. Mert nem jó most itt élni! Biztos még az a minisztériumban ülő emberke is az akiről most megtudtuk milyen sokat kap. Kihez képest ugye? Mert nem lefelé hasonlitgatja az ember a saját dolgait hanem felfelé. Ez ösztökélhetne is akár, de mivel sok ember nem tud felfelé lépni, ezért inkább rosszkedvű, irigy lesz és úgy érzi az egész világ kibasszarintott vele és ezért mindenkire fúj, nem csak azokra akik lopnak csalnak. Most őszintén melyik minisztériumban dolgozó utasítaná vissza amit kap? Az a hibás aki adja. És melyik produkálna többet, ha ennyi elég. Hibás az akinek ennyi elég. De persze, hogy elég amikor legeslegfelül se teljesítenek még annyit se.
Nem létezik összefogás az élet egyetlen területén sem. Márpedig amíg ezt nem sikerül összehozni, egy jottányit se tudunk elérni semmilyen szemét, korrupt vezetővel szemben sem.És egymással acsarkodunk pedig velük kéne, ötödik sebességre kapcsolva!

Auris 2010.01.11. 22:20:17

Az igazság odaát van?!

Ez is megérne egy posztot:

nol.hu/ajanlo/20100109-elet_a_remenyen_tul_

Marcellusca 2010.01.11. 22:22:24

@Horizont: Hát, igen. Abban igazad van, hogy minden viszonyítás kérdése.
Viszont az sem vigasztal, hogy vannak akik kevesebb-ből élnek. Hogy nekem mennyivel jobb, mint másoknak.
Ez általában nem vígasztal senkit.
Főleg, mikor látjuk, hogy kik és milyen emberek azok, akik főnöki beosztásokban többet keresnek, jobban élnek, mint mi.

2010.01.11. 22:27:04

Nem a minisztériumi hivatalnokok fizetése magas, hanem a többieké alacsony. Ezennel országos sztrájkot hirdetek, senki se dolgozzék, ameddig libajnai fel nem emeli a magyar minimálbért az osztrák minimálbér felére!

Marcellusca 2010.01.11. 23:24:51

@Auris: "Kösz."
Mintha nem lett volna elég "kávé-alapanyag" ma. :)

Komolyan mondom, hogy nem tudom mit kellene csinálni ezekkel a jogvédőkkel és "kutatókkal", hogy megváltozzon a véleményük, hogy úgy lássák a dolgokat, ahogy van, ahogy Solt Ágnes látta.

marós 2010.01.12. 08:32:23

Nagyon okos, és becsületes, öt millíó honfitársammal együtt olyan mélyre süllyedtünk amiről b.g. féle embereknek, és hasonszőrű barátainak fogalma sincs. Az országot lerabló, szocik és társaik, az érdemtelenül meggazdagodtt kövér disznók uralma már nem sokáig tart, sajnos addig is lopnak, csalnak,és dühítenek bennünket.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.12. 09:52:20

Ez a kedvencem:
"A cigányság csak akkor kell, ha szavazni kell, vagy piszkos munkát elvégezni. Ez mindig így is lesz."

Hát Gázsi, sájnóóós áz ősszes bánki vezírigázgátójji állástot betőőőtötték a rásszístá gádzsók teelllőtted. Pedig áányirá jóóóképzett vágy...

Cato 2010.01.12. 10:18:19

Üdv!
Nálunk (holland cég leányvállalata), baromi egyszerű a képlet. Van egy bruttó bérkeret (euróban számolva), és mindenki annyi és olyan cafetériát kap amilyet kér év elején. Kisakkoztuk mi az amivel legjobban járunk, és pont. Fizeti a cég az otthoni netemet(adómentes) bkv bérlet, kajajegy, meg ü.cs.. Az adóval együtt levonják a bruttómból, és a maradékot megkapom fizetésben.
Mindenki a saját fogyasztási igényeinek megfelelően ki tudná optimalizálni a leggazdaságosabb bér-cafetéria arányt és boldog, a cégnek meg egy plusz fillérjébe sem kerül.
Nem értem máshol miért nem így működik.

derelyegrádi szellem 2010.01.12. 10:52:39

@dr. dodó:

te egy igazi értetlen vagy. Bajnai, Oszkó, meg Ildinéni elmagyarázták világosan, hogy mindekinek több pénz maradt a zsebében. Hogy az emprikus tapasztalat mást mutat esetleg, az az empirikus tapasztalat baja. Meg a tied.

Első az elv, meg a Párt szava! :-)

Vidéki 2010.01.12. 11:28:56

„Milyen jogon kapnak ezek az emberek 800ezer forintot, míg én 60 ezret”?

Orwell: Állatfarm című szatirikus kisregényében megadja erre a magyarázatot:

Miután a disznók átvették a hatalmat, az alaptörvényt így módosították:

„Mindenki egyenlő (de vannak egyenlőbbek)”.

ErEr 2010.01.12. 12:18:07

Mutatják a példát keményen.
A minisztériumok felét ki lehetne üríteni... hány ember van ott aki csak munkát imitál jó kis pénzért...

3.14159265 2010.01.12. 13:54:34

Még 100 nap.
Utána nemsokára álláskeresők lesznek, mert sok fideszes rokon/ismerős vár a helyükre.
És gondolom azzal mindenki tisztában van, hogy mennyire kaposak az állami láblógatók a magánszférában. Plussz válság. Jól be kell osztaniuk azokat a kajajegyeket.

sound of noice 2010.01.12. 14:02:20

Engem sem érdekelni, ha már előre biztosítva lenne az ükunokám jövője is.

derelyegrádi szellem 2010.01.12. 19:02:55

ezt a komoly, megalapozott és teljesen tartható, csontvázatkat egyáltalán nem tartalmazó költségvetést is egy minisztériumban gyártották. Oszkó és a "gazdasági szakember, egyenesen mágus" Bajnaival karöltve:

"Március végéig az egész éves deficit háromnegyede összejöhet."

Ez meg hát csak természetes:

"A közszolgák a választások előtt hozzájutnak a keresetkiegészítéshez."

KirálySanyi 2010.01.13. 10:14:53

Má' megin keveritek a köztisztviselőt (lófasz a valagukba) és a közalkalmazottat....

süti beállítások módosítása