Skip to content


       Szűrés lista

Eszem-faszom megáll: Az MSZP megfelezné a BKV jegyárait

A demagógiamérő erősen kilengett, valami történhetett ... gyorsan jött a hír:


"A fővárosi MSZP-frakció 50 százalékkal csökkentené a BKV jegyárait; a javaslat a nyugdíjasokra, az öregségi korhatárt elérőkre és az otthonápolási díjban részesülőkre vonatkozik - jelentette be Steiner Pál frakcióvezető szerdán a fővárosban. A frakcióvezető elmondta, hogy ha a javaslatot elfogadják, akkor már március 1. után kevesebbet fizethetnek a jegyért az érintettek. Az árcsökkentést, amely idén 400, ezután pedig évente mintegy 500 millió forintba kerülne, a fővárosi költségvetés általános tartalékából fedeznék - tette hozzá. A kedvezményt kiterjesztenék a diákokra is - mondta Steiner Pál.
 
Utalt arra, hogy a Fidesz-frakció ugyanilyen javaslatát belefoglalják saját kezdeményezésükbe. Mint hozzáfűzte: a javaslatot a csütörtökön nyújtják be a közgyűlésnek." - mti.hu

"Számos olyan eset van, mikor egy-egy esetben kell csupán igénybe venni a vonaljegyet, ezt a problémát szeretnék az esélyegyenlőség biztosításával feloldani, fogalmazott Steiner. Mindezt azért akarja kiterjeszteni a Magyar Szocialista Párt, mert senkit nem szeretnének egymással szembe állítani. Nem naponta kell megkeresni egy-két célcsoportot, hanem ha egy ilyen szociális lépést sikerül véghezvinni, úgy az vonatkozzon rögvest mindenkire, közölte a szocialista politikus.

Az MSZP 2009 óta ezen az elven van, így nem egy kampányfogásról van szó." - mszp.hu

 

Rövid leszek:

#1: Minden 65 év feletti INGYEN utazik. Az utazásaikról, ennek költségeiről senki nem tud semmilyen adatot mondani, az utazás megrendelője, a Főváros ezt a költséget ki NEM fizeti a BKV-nak.

#2: Azok a kedves honfitársaink, akik már nyugdíjasok (vagyis mondjuk 40 és 64 év közöttiek), de még nem érték el a 65 éves korhatárt, már most is kedvezményes áron vehetik meg a bérletet, havi 3700 forintért. A teljes ár 9800 forint. Vagyis nem féláron, hanem csak 37%-os áron.

#3: Félmilliárdos veszteséget halmozott fel és csődközeli helyzetbe került a 60 éves Vidámpark, mivel a "Park szinte teljes mértékben a jegyár bevételeiből gazdálkodik, önkormányzati/állami támogatást nem kap, ezért a világgazdasági válság hatásaként a vásárlóerő csökkenése komolyabban jelentkezett." Demszky, a tulajdonos, ahogy a saját közlekedési cégének, a BKV-nak, úgy a Vidámparknak sem ad pénzt. De mondjuk a Mikroszkóp Színpad évente 120 milliós támogatást kap ...


 

 

Címkék: választás mszp abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr731706370

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BKV-jegyek féláron az MSZP-től - Ilyen ország pedig nincs CCXII. 2010.01.27. 17:17:37

  Ötvenszázalékos kedvezményt adna a BKV-jegyek árából a nyugdíjasok, a rokkant nyugdíjasok, illetve az öregségi nyugdíjasok számára az MSZP. Steiner Pál, a párt fővárosi frakcióvezetője szerint az intézkedés évi 500 millió forintba kerü...

Trackback: Felezné a BKV-jegyárakat az MSZP 2010.01.27. 15:30:04

A fővárosi frakció a nyugdíjasok számára tenné elérhetővé a kedvezményt. Az árcsökkentés 2010-ben 400 millióba, majd évi 500 millióba kerülne, amit a a fővárosi költségvetés általános tartalékából fedeznének.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2010.01.27. 20:31:18

@Disznó Úr: hehe. Anyósom elmúlt 70, de a Jobbikra szavaz :)))

Roxvox 2010.01.27. 20:31:20

Szerintem férfi ember csak akkor mehessen nyugdíjba, ha már nem tud ejakulálni, a nők meg talán 70 éves korban? Nem tudom. :)))

szabogyula 2010.01.27. 20:43:12

@Kartal (aki beleszól): Anyám mesélte ma , hogy a nyugdijasklubban ahova jár , ott is megalakult a JOBBIK frakció ....:)

Horizont 2010.01.27. 20:44:21

@Kartal (aki beleszól):
Gyöngyösön indul: Magda, Fodor, Vona :))) Jó buli azaz bunyó lesz :DDDD

@Roxvox: Ha-ha-ha

suski 2010.01.27. 20:44:33

@Gunther: tévedés, majd az unokáink adójából lesz kifizetve kamatos kamatokkal terhelve, ugyanis ezekre a faszságokra már rég nem futja a mostani adóból.

arlequin 2010.01.27. 20:45:11

@Kartal (aki beleszól):
az általam ismert nyuggerek 50%-a (ha nem több) a jobbikra szavaz.
és ennek szót is ad.
lesz itt benézés, nagy, nem kicsi...

neeskens 2010.01.27. 20:45:48

Én nem hiszem, hogy most amblokk neki kell menni a nyugdíjasoknak. Legtöbbjük egy életen át keményen dolgozott és alig kap valamit.

Nekem ezzel kapcsolatban van 1-2 felvetésem:
- rokkantnyugíjazás szigorítása, korábbi korrupciógyanús esetek felülvizsgálata - háziorvosokat jól megbüntetni, ha kiderül, hogy ok nélkül rokkantosítottak
- rendvédelmi szervek dolgozói ténylegesen leszolgált min 25-30 év után nem nyugdíjba, hanem pl. irodai munkára stb. kerülnek
- MSZMP-ben végzett munka ne számítson bele a nyugdíjba, magyarul: a vén kommereknek nem adnék kiemelt nyugdíjat

suski 2010.01.27. 20:46:09

@Horizont: a Fodor az most milyen párt képviseletében..??

Disznó Úr 2010.01.27. 20:46:11

Ezúton jelzem, hogy hozzászólásomban nem kinyilatkoztatást tettem arról, hogy minden nyugdíjas hülye, hanem tettem egy felvetést. Persze, sok normális ember van, aki történetesen nyugdíjas, akinek a gyermekei, unokái, hovatovább az ország, a nemzet érdeke (is) számít. Sajnos azonban kevesebb normális ember marad életben hosszú ideig, mint hülye. (pl. a stressz miatt).

Ha már itt tartunk felvetném azt is, hogy érdemes lenne elgondolkodni egy cenzusos választójog keretében a felfelé is életkorhoz kötött szavazati jogon, mondjuk úgy, hogy aki pl. 70 év felett szavazni akar, valamilyen tanúságát kellene tennie annak, hogy nem tiszta k.o.

Mielőtt még valaki megkérdezné, tudom, én is leszek öreg (vagy a fene tudja) de ha olyan marha leszek hogy azt sem tudom hogy ki kivel van, akkor ne is szavazhassak a fiatalok jövőjéről.

Roxvox 2010.01.27. 20:51:18

Aki az Mszp-re szavaz az ingyen utazhat (a hullámvasúton egy hétig megállás nélkül, kötelező jelleggel).

órarugógerincű felpattanó 2010.01.27. 20:55:48

@Horizont: Lesz: Hát mi folyik itt Gyöngyösön? :D

arlequin 2010.01.27. 21:22:44

@Disznó Úr: szerintem pedig annak kellene 'valamilyen tanúságát kellene tennie annak, hogy nem tiszta k.o.', aki 70 alatt van...

na szevasz. szépjóestét. röff.

szabogyula 2010.01.27. 21:26:36

@suski: Szerda esti infó , hogy MDF , de ismétlem ez szerda este ...

Horizont 2010.01.27. 21:38:19

@Roxvox: Rosszabb:(((

@suski: MDF-es még nem volt, éppen ideje, hogy váltson:(((

szabogyula 2010.01.27. 22:05:34

Olaszország legnagyobb vállalkozása a maffia .
inforadio.hu/hir/kulfold/hir-330094
Komolyan kell venni a bűnöző bandákat .

redriot77 2010.01.27. 22:34:27

@Gunther: nincsenek sehol, befogják a pofájukat. Ők is vadásznak a nyugger-szavazatokra. Kíváncsi vagyok a cigányokért mikor indul meg a verseny... Na az lesz a szellemi iszapbirkózás.

jozicsenko 2010.01.27. 23:44:37

szép jo este!

szeretnétek, ha egy pesti nyugdíjas sem szavazna a pártra?

magyarázzátok el nekik, hogy az mszp félárat kér a bkv-s utazásért!

miközben eddig 37% volt, most felemeli 50%-ra!

a 3700Ft-os bérlet ezután 5000Ft lesz!!!!

(annyi az 50%, nem?)

suski 2010.01.28. 00:28:06

@Disznó Úr: nem a nyuggerekkel van itt a probléma, hanem azzal a szánalmas pitizéssel, amit a két párt mûvel a szavazatokért. A Fidesznek spec qrvára nem áll jól ez a móka.

suski 2010.01.28. 00:34:29

@suski: azt bírnám, ha végül a sokatt szidott "ostoba" nyuggerek csapatai végül benáculnának és a Jobbikra ikszelnének...ahogy a maszopos rozsdaövezetek ploretárjai is a komcsiktól a széljobbig száguldottak az intenzív orbánozás, korrupció és nyomor 20 éves hullámvasútján...

marós 2010.01.28. 07:04:32

Nem a nyugdíjasok kérték, követelték, és munkabeszüntetéssel fenyegették a szocikat, hogy vezessék be a nyugdíjas jegyeket Bp.-n. Ilyen aljas, a társedalom egyes csoportjait szembeállító politikát sztálin, és rákosi elvtársak folytattak, ugy néz ki, hogy tanítványaik leporolták az örökséget.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.01.28. 07:23:25

Bazdmeg, 10000 Ft-ért szó szerint lefagy a tököm a félórás buszúton, ami még oké is, de én egy baromi nagy darab állat vagyok, aki még Szibériában sem fázik, akkor meg hogy?
1. dögöljenek meg a nyugdíjasok
2. nem, nem ők dögöljenek meg, hanem azok a politikusok, akik őket nyalják, szembenállítva ezzel őket az aktív réteggel

Geza 2010.01.28. 08:01:31

Béláim az Úrban! Nagyon egyszerű a megoldás: demokrácia van, mindenki szavazhat, viszont piacgazdaság van, azaz mindenkinek a szavazata az általa befizetett adóval súlyozva essen a latba!
Kibicnek semmi sem drága, úgyhogy inkább az mondja meg, hogy mit hozzon a pincér, aki a számlát állja, nemdebár?
Ezzel a nyuggerkérdés is meg van oldva: nem adózik, ergo a szavazata 0-val szorzódik. Hasonlóan a rokkancs-kérdés is, meg a segílyescigány-kérdés is, meg még pár egyéb úgyszintén.

Ja, a félreértések végett, a szóhasználatomról:

rokkantnyugdíjas = ténylegesen csökkent munkaképességű embertársunk
rokkancs = rohadt lógós csaló, aki rokkantnyugdíjasnak adja ki magát, pedig munkaképes

nyugdíjas = tisztes 40 évi munkája után a közéletből visszavonult idős ember
nyugger = időskori demencia valamely stádiumában leledző vén szatyor/fasz, aki azt hiszi, hogy pusztán a kora okán többletjogokat élvez

fiatal = munkáját még meg nem kezdő, ehhez szükséges tanulmányait folytató ifjú embertársunk
nyikhaj = dolgozni nem is akaró, szülei v. az állam nyakán lógó kolonc, opcionálisan idealista baloldali nyüzsgöncséggel súlyosbítva

közalkalmazott = a közintézményekben mindannyiunkért dolgozó embertársunk (pl. tanár, tűzoltó, orvos, ügyintéző, stb.)
tintanyaló ballaszt irodista = közalkalmazotti státuszt elfoglaló lógós élősködő, aki nem 'intézi', hanem 'bonyolítja' az ügyeket (pl. a földhivatal, a gombócman úgy tokkal-vonóval)

cigány = cigány etnikumú honfitársunk, aki ezirányú kultúrája megtartása mellett pont olyan hasznos tagja társadalmunknak, mint bárki más
büdös szartúró kohány = olyan cigány, aki inkább csak élősködni akar

JKLM 2010.01.28. 08:03:33

nincs ember, aki ezt beveszi; a kormány átbaszta a nyugdíjasokat is...
szerintem ez felesleges vergődés, ezzel csak nevetségessé teszik magukat.

Horizont 2010.01.28. 08:50:33

@JKLM: Van ember aki ezt beveszi. Elég sokan:((

2010.01.28. 09:32:03

@Horizont: Rákosi alatt nem kellett pitizni egy éhbért fizető állásért, mint ahogy a mai fiataloknak kell. Ahhoz meg továbbra sincs semmi közöd, hogy hány éves vagyok. Ha vitázni akarsz, vitatkozz azzal, amit mondok, ha meg nem tudsz, akkor hallgass. Személyeskedni kurva könnyű, csak éppen semmi értelme nincsen. Inkább hasonlítsd össze egy mai fiatal lehetőségeit egy szoci fiataléval! Kijárják az iskolát, aztán ülnek otthon, és néznek ki a fejükből, mert kb. száz jelentkezőre jut egy állás. A lovin több az esélyük, vazze! Ehhez képest a kádárista gulyáskommunizmus sétagalopp volt, ott elég volt verbálisan kinyilvánítani a jószándékot és párthűséget, és már nyíltak is a kapuk, kaptak megélhetésüket biztosító munkát, mehettek esti iskolába (INGYEN! Nem ám 160e/félévért!), mászhattak felfele a szamárlétrán, mire megjött a második baba, kiutalták a jelképes bérű, új építésű, összkomfortos panelkuckót, jókat pihentek a SZOT üdülőkben, és ingyen betömték a fogukat az OTI-ban, ha kilyukadt. Szerintem csak ne panaszkodjanak, hogy nekik milyen rossz volt az életük, főleg, ha fogalmuk sincs arról, hogy most mi van! Persze, újjáépítették az országot... na ja, MAGUKNAK! Majd pedig fel is égettek mindent maguk mögött. A következő generációnak nem maradt abból már semmi, legfeljebb a lelakott panelek meg az adósság. De hol vannak a gyárak, a tsz-ek, a vasutak, hol van az egykor 100 mrd dollárra becsült állami vagyon? Sehol! Elköltötték a nyuggerek saját magukra.

@Attila64: Én sok ilyen nyugdíjarisztokratát ismerek. Erősen attól függ, ki mikor ment nyugdíjba, mert ahány évjárat, annyi féleképpen állapították meg a nyugdíjakat. Volt, akinek az utolsó évi bruttó fizuja alapján, volt, akinek átlagolták a nettót stb. De még az egykoron minimálbérre bejelentett tv szerelő ismerősömnek is felemelgették az idők folyamán 68e-re a nyugdíját a szocik, ehhez képest egy munkanélküli segély 25e, és jár két és fél hónapig, aztán coki. Márpedig munkanélküli legalább annyi van, mint nyugger, szerintem inkább nekik kéne utazási kedvezményt biztosítani, hadd menjenek verni a gyárkapukat! Jobban rászorulnak, mint a nyuggerek.

suski 2010.01.28. 10:04:10

@Sörömpőőr: "hol van az egykor 100 mrd dollárra becsült állami vagyon? Sehol! Elköltötték a nyuggerek saját magukra."

LOL Mari néni meg a Fatáné vitte haza a vagyont, tutira.

suski 2010.01.28. 10:05:25

@Sörömpőőr: ott lesz az a párnacihákban...

szabogyula 2010.01.28. 10:11:37

@Sörömpőőr: Látom te nagyon megtaláltad magadnak a " gonosz " nyugdijasokat

Marcellusca 2010.01.28. 10:23:26

@Sörömpőőr: Sose legyél nyugdíjas!
Vagy, ha mégis, akkor remélem tízszeresen visszakapod és akkor majd kommentelgethetsz a fiataloknak, hogy miért is járna neked ... !

2010.01.28. 10:45:07

@ostoba 8o: Nekem semmi bajom a nyuggerekkel, csak azt nem értem, hogy 80e nyugdíjból miért lehet kedvezményesen utazni a bkv-n, és 80 nettó fizetésből miért nem? a 160e-s nyugdíjú 65 éves lakatos bácsi miért utazhat ingyen a BKV-n, a 25e Ft-os munkanélküli segélyen tengődő nyomorultnak meg miért kell megvennie a 10e Ft-s teljes áru bérletet? Ezt magyarázza meg nekem valaki értelmesen, és már le is szálltam a nyugger témáról.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.28. 12:22:38

MSZP faék egyszerűségű választási stratégiája:
1) Hazudnak valami éktelenül nagy baromságot, amivel pénzhez jut a nép
2) Betartaniuk úgy sem kell majd, mivel nem kerülnek kormányra
3) Aki lehülyézi az ötletet, annak nekimennek, hogy El Akarod Venni a Zemeberek Pénzét, Te Mocsok?
4) GOTO 1.

Horizont 2010.01.28. 19:04:51

@Sörömpőőr:
Ha kérhetnélek mától felejtsd el a Horizont nevet és én is elfelejtem a Sörömpőőr nevet. Nem kell egymásnak kommentelgetnünk. Jobb lesz mind a kettőnknek. Ja és elnézést de ezt személyeskedés nélkül nem tudtam megírni.

2010.01.28. 19:16:50

@Horizont: Legjobban mindig az igazság fáj. ;-) Hát még a tehetetlen düh, hogy nem tudsz leszólni: "elitta már maga az eszét, vén fing" vagy "mit tudsz te erről, fiacskám", hihihi.

szabogyula 2010.01.28. 19:24:11

@Sörömpőőr: Horizont mellett vagyok . Érthetetlenül és megmagyarázhatatlanul megtaláltad a nyuggereket , pedig a te életed , és az övék .....hajajajaj .
Mondok egy apró példát . Apám úgy nött fel , hogy fatüzelés volt . Este , munka után 1 óra favágás . Csak a példa kedvéért , nálad milyen fütés van ? Csak a példa kedvéért .

szabogyula 2010.01.28. 19:28:18

@Sörömpőőr: Ja , és kiragadsz szélsőséges példákat , ami az átlagra nem igaz .
Kényed - kedved szerint csoportositod a tényeket , és közben az igazság vész el . Ennyi .

Horizont 2010.01.28. 19:55:28

@Sörömpőőr:
Na akkor még utoljára egy személyeskedés: te hülye vagy?
Eltévedtél fiacskám neked nincs igazságod.

est komor őre. 2010.01.28. 20:07:25

@Sörömpőőr:

Horizont a szokásos nagy arcát mutatja. Normális, szakszerű érvet eddigi ittléte alatt soha nem tudot felmutatni, marad a személyeskedés és a kicsinyesség.
Kultúra az NULLA!

szabogyula 2010.01.28. 20:22:41

@est komor őre.: Ha megengeded , hogy válaszoljak helyette .
Tehát : Mi, a többség azért járunk erre a blogra , mert többé-kevésbé alapdolgokban egyetértünk ,,,
IGY nem kell megmagyaráznunk egymásnak egy pár dolgot , elkezdve az ókori görögöktől .....
TEHÁT abban például egyetértünk hogy NEHOGY már a nyugdijasokat tegyük felelőssé azért , ahol tart ez az ország ...inkább valaki mást ...
Úgyhogy le lehet szállni a nyuggerekről , szüleink nemzedékéről .
Jut eszembe , te mivel fűtesz ?

est komor őre. 2010.01.28. 20:31:47

@ostoba 8o:

ne idegesíts, mert megőrülök!

hogy lehet valaki történelmileg ilyen amnéziás??? Mi ez a blog, libsitepsi?

komolyan tökön szúrom magam!

a mai nyugdíjasok baszták szép ezt az országot, ők az őskomcsik, a csöndes beleegyezők, akik mindíg féltek és ma is félnek, akik ülnek mint szar a fűben és az életükben egyetlen egyszer sem mertek a sarkukra állni! ők szavaznak és szavaztak az emeszpére, ők tapsikoltak az emeszempére és voltak az esetleges rendszerellenesek besúgói!

aki védi a nyugdíjasokat az átkozott kommunista!

szabogyula 2010.01.28. 20:45:44

@est komor őre.: Pajtás , erre nem tudok mit irni ...marhaság .
Mondjuk azért védem a nyugdijasokat , mert a szüleim nyugdijasok . És nem komcsik , hanem dolgoztak egész életükben ....
" a mai nyugdijasok baszták szét ezt az országot "
Nettó faszság .
" Aki védi a nyugdijasokat az átkozott kommunista "
Dettó .

est komor őre 2010.01.28. 20:49:10

@ostoba 8o:

persze, mert gondolom valami 19 éves kis pelyhesszakállú vagy, aki a levéltárról azt hiszi, a mikulás manói vannak ott.

est komor őre 2010.01.28. 20:49:54

@Horizont:

ne félj, nem gúnyollak ki, elég ha kommentelsz. politikai meglátásaid önmagukban viccesek!

szabogyula 2010.01.28. 20:54:56

@est komor őre: Mi van ? Adatokat gyüjtögetsz ? Kell a jelentésedhez ?

szabogyula 2010.01.28. 20:56:57

@est komor őre: Mi van ? Adatokat gyüjtögetsz ? Kell a jelentésedhez ?

arlequin 2010.01.28. 21:01:20

@est komor őre.:

jajha, ha nem lennél ennyire megkeseredve,
bárcsak láthatnánk derűd meredve.
nem lenne bajunk mindenféle néppel,
csak szót szaporítól , minden beteg géppel.

értsük az iróniát, csak nehogy tollat ragadj,
felejtsd el azt, mi leszögezi agyad.

ne akarj magyarázni, hisz' úgyis feles,
csak egyet mulasztasz, magadat szeresd.

szevasz baszdmeg, te vén komor balfék.
légy jó

csín dressz nőz 2010.01.28. 21:07:55

@arlequin:

őj, király a versed, kár, hogy nem tetszik, meg rímtelen.

2010.01.28. 21:13:03

@ostoba 8o: Képzeld, nálam is egy nyamvadt cserépkályha van. Lomtalanításkor guberálom össze az ócska bútort, épületfát egy triciklivel, és évi három-négy hétvégém rámegy a fűrészelésre, hogy télen ne fagyjon be a seggem! Csak a példának okáért. Akkor most én hol vehetek 37%-os bérletet? "Csak a példának okáért." Vazze, sajnálkozol itt a nyuggerek sanyarú gyermekkorán... menj már el egyszer vidékre, ahol a 400 fős faluból két embernek van munkaviszonya, a polgármesternek meg a takarítónőnek, mindenki más meg évek óta munka nélküli, aki a nyugdíjminimum felét is alulról nyaló jövedelempótló támogatásból tengődik, és leállították a vasutat, bezárták a postát, az iskolát, a népboltot, sokhelyütt már a kocsma is tönkrement.... ébresztő, ember!

csín dressz nőz 2010.01.28. 21:17:37

@Sörömpőőr:

TE ALJA KOMMUNISTA TE! RÁKOSIZOL ? TUDOD TE KI VOLT AZ ???

TE VADÁLLAT!

szabogyula 2010.01.28. 21:21:53

@Sörömpőőr:
" Lomtalanitáskor guberálom össze az ócska bútort , épületfát egy triciklivel , és évi három-négy hétvégém rámegy a fűrészelésre , hogy télen ne fagyjon be a seggem . "
Már értem a dühödet .
De a hibát ne a nyuggerekben keresd , hanem valahol máshol ....
Azt nem mondom meg hogy hol , mert megsértődsz ...

2010.01.28. 21:29:31

@est komor őre.: horizont egy nő. :-(

@ostoba 8o: a mostani nyuggerek jólétét finanszírozta hitelből a kádár jános. Frizsiderszocializmus, távfűtés, trabicsek, az adósság meg csak gyűlt, az iparfejlesztés abba maradt, szeretett nyuggereink elamerikázgattak a senkinek sem kellő termékeket gyártó, profit helyett csak veszteséget termelő szocialista nagyüzemekben, aztán amikor már teljesen tarthatatlan lett a helyzet, még azt is földig rombolták, és átadták a stafétabotot a következő generációnak, hogy dugja föl magának.

arlequin 2010.01.28. 21:36:42

@csín dressz nőz:
nem baj.
nincs vaj.
minden rendben.
kincsem csendben.

szép vers, ami nincs. király pedig király uram, én csak egy bolond vagyok hülyegyerek..
csók. szép estét.

2010.01.28. 21:41:20

@csín dressz nőz: Én tudom. De vajon te tudod-e???

@ostoba 8o: hát kiben van a hiba? Én dolgozok, de minek? Annyit se kapok érte kézhez, hogy egy szaros 25e Ft-os gázszámlát kifizetni ne legyen gond! És akkor még megmagyarázzák, hogy örüljek neki, hogy nem egy vagyok a másfél millió munkanélküli közül, akiknek -ellentétben a drágalátós nyuggerekkel- a napi betevő kenyér és a víz megszerzése is állandó gond. Itt már régen nem a nyuggerek a legnagyobb probléma... jól elvannak ők, megvan a lakásuk, bútoruk, nem kell gyereket nevelniük, nem kell semmit csinálniuk, csak a markukat tartani a nyugdíjért. De arra még mindig várom a választ, hogy ha egy 80e-s nyugdíjjal jár az utazási kedvezmény, akkor egy 80 nettós fizetésre miért nem? Ha a 160e nyugdíjú 65 éves lakatos bácsi ingyen utazhat, akkor a 25e-s munkanélküli segélyből nyomorgónak miért kell megvennie 10e Ft-ért a bkv bérletet? Ez rajtam kívül tényleg senkinek nem bántja az igazságérzetét???

szabogyula 2010.01.28. 21:44:25

@Sörömpőőr: " A mostani nyuggerek jólétét finanszirozta hitelből Kádár János . "
A mostani dolgozók , jövőbeni nyuggerek életét miből finansziroz / ta / Gyurcsány Ferenc , és az utódjai ?
Kádár János hiteleihez hogyan méred azt, amit az MSZP és tettestársai elkövettek ?
Lesz még itt nemulass , és arról az utóbbi 8 év tehet , többek között arról , hogy te , aktiv korod ellenére a nyuggerekben keresed a bajt , és minden probléma okozóját ...
Egy normális társadalom el tudja tartani a nyugdijasait , különös tekintettel arra , hogy ők finanszirozták a Te ovódás és iskolás éveidet ....

szabogyula 2010.01.28. 21:47:48

@Sörömpőőr " : Nem kell csinálniuk semmit , csak a markukat tartani a nyugdijért "
Ember ! AZT már ők befizették !!! Most kapják VISSZA ! Miről beszélsz ?

Horizont 2010.01.28. 21:52:34

@ostoba 8o: Kár minden szóért, kár minden betűért. Régi nóta már....

csőr dzsinn ész 2010.01.28. 22:01:00

@Sörömpőőr:

á, akkor megvan a magyarázat. köztudomásúan a nők alacsonyabbrendű gondolkodásmódja alkalmatlanná teszik őket a politikai diskurzusra. monsjuk nagyon semmiben sem jók, de a politikában a csúcsot dávid ibolyaként láthatjuk bennük, ami valljuk be szomorú kép.
(Szili Katikát nem is említem, hiszen az a lény nő és emeszpés, ami valljuk be szörnyű kombináció, legalább olyan, mintha francia vagy néger lenne)

csőr dzsinn ész 2010.01.28. 22:02:40

@arlequin:

na, legalább beismered, hogy bolond vagy. látszik a liberálisok bezárták az elmeosztályokat nem kis szcientológiai háttérrel !

csőr dzsinn ész 2010.01.28. 22:04:16

@Sörömpőőr:

ember, én tudom ki volt rákosi, éppen ezért felszólítalak, azonnal húzz innen a fenébe!
aki vele példálózik, vagy bárminemű pozitívumáról beszél az egyértelműen komcsi bérenc!

2010.01.28. 22:12:15

@ostoba 8o: A mostani dolgozók jólétét nem finanszírozza senki, a hiteleket pofátlanul lenyúlják kutyawellnessre meg végkielégítésre, a dolgozók csak a lófaszt kapják a seggükbe gyurcsótánytól meg a többitől. A problémáink a kádári állapotokból származnak, az a rendszer pedig a mai nyuggerekkel azonosítható, ők voltak a fenntartói, haszonélvezői, és a hóhérai is. Ehhez képest én túlzásnak érzem, hogy még mindig minden az jólétükről szól, miközben éhenhalnak, halálra fagynak emberek a XXI. században, Európa közepén. A 13. havi nyugdíj meg az 50%-os bkv jegy meg a többi gusytustalan porhintés, miközben a valódi problémákkal nem foglalkozik senki. Pedig lassan munkanélküli is van annyi, mint nyugger, simán választást lehetne velük nyerni, de őket leszarja a fidesz is, a maszop is.Ez kurva szánalmas!
Amúgy meg tanulmányozd a felosztó/kiróvó nyugdíjrendszer működését! Kurvára nem azt kapják vissza, amit befizettek. De nem azzal van a bajom, hogy ők kapnak, mert kapjanak, mi a francot is csinálnák ennyi vén komenyistával, süketek, vakok, demensek, inkább maradjanak otthon és élvezzék a kegydíjukat. Nekem azzal van bajom, hogy Baján egy ismerősöm elment a munkaügyi központba, hogy kiváltsa a startkártyát, és nem fért be! Annyian voltak, mint a 7-es buszon, és kint kellett várnia a hóviharban 20 percet, mire egyáltalán ajtón belül került! És az a sok ember aki ott várt, az mind egy-egy sorstragédia, és SENKI SEM TÖRŐDIK VELÜK, hogy miből tartják el magukat, a gyerekeiket, miből fizetik a lakáshitelüket stb. erről egy kurva szó nem esik, csak a szegény nyuggerekről, akiknek, szegénykéknek, ne kelljen már az átlagosan 88e (nettó) Ft-os nyugdíjukból azt a drága bkv jegyet megvenniük... hát ez gyomorforgató.

arlequin 2010.01.28. 22:16:29

@csőr dzsinn ész:
szerintem te ezt nagyon bekaptad.

minek aggódsz itt virtualiter és rágod a gittet? ki itt a bolond?

a libelalitel megmagyalázókkal pedig jobb lesz vigyázz. 'én' nem taltozom közéjük.

a szcientológiával kapcsolatosan pedig kitörölheted...

amivel csak akarod. kukoricacsuhéj, vagy papíl. nekem mindegy.

de szerintem valamit félreértettél te szegény.

szép éccakát. köcsög. (khmm, dehogy hiszen most neveztek bolondnak) szép éccakát tároló, mérgeknek és indulatoknak fenevadja. teee...

na vedd elő a jobbik éned, de gyorsan, amíg fogat mosok. légy jó

szabogyula 2010.01.28. 22:21:00

@Sörömpőőr: Na jó . Innentől kezdve a szememben te egy societatos sapkagyüjtő vagy . Ennyi faszságot összehordani ....
Bármelyik mondatodat könnyen megcáfolhatom , de látom nálad reménytelen .
Fütsél be a kályhádban , .... de inkább azt irom , hogy a soci központban csavard feljebb a termosztátot ,.... ha már a mi pénzünkből fűtesz , melegeggyé !!
Egyél egy pizzát , a számlát tedd a többi közé !

arlequin 2010.01.28. 22:21:16

@csőr dzsinn ész:
ja és tegyük hozzá,
hogy nem tiszteled a női nemet, ezért nem tudod becsülni a női igent...

2010.01.28. 22:22:44

@csőr dzsinn ész: a nők mindent átitatnak érzelmekkel. A nő és a pragmatizmus totál összeférhetetlen dolgok, ezért nem szabad a fakanálnál egyebet rájuk bízni. Rákosiban pedig nagyon sok pozitívum volt. A mostaninál sokkal súlyosabb válságot 5 év alatt úgy lekezelt, hogy utána a hatvanas évek végéig egészséges és működőképes volt a gazdaság. E mellett felszámolta a nácizmust, és gyakorlatilag megszüntette a dolgozó tömegek természetes személyek általi kizsákmányolását. Voltak a Rákosi rendszernek kényelmetlenségei, ezt elismerem, de egy fenntartható rendszer volt, nem úgy, mint a kádárizmus, vagy éppen a 89 utáni neokapitalizmus.

2010.01.28. 22:25:17

@arlequin: a tisztelet egyáltalán nem nemi kérdés, azt ki kell érdemelni.

est komor őre. 2010.01.28. 22:34:36

@arlequin:

ó, én tisztelem a női nemet, hiszen sok mindenre jók, például remek rántottát tudnak készíteni, rendet raknak a lakásban és mosnak, szóval elvégeznek mindenféle alantas tennivalót, amelyet a heteroszexuális férfi egyértelműen megvet!

de valljuk be, az első férfias tevékenységnél, mint például a focinézés sörrel a kézben csődöt mondanak, és duzzogva elvonulnak romantikus regényeket olvasni, esetleg megírják bánatukat a barinőnek!

szabogyula 2010.01.28. 22:35:02

@Sörömpőőr: Lomtalanitáskor guberálás , meg pragmatizmus ....Elmész te a picsába ....Provokatőr gyökér .

arlequin 2010.01.28. 22:37:23

@Sörömpőőr:
hát kedves ecsém, látszik, hogy van mit tanuljál.
a női nem tiszteletre méltó, a női igen pedig szeretetre.
de amíg ily férfias fallosztémák vezérlik elméd vitorláját... addig nem fogsz érteni semmit.
persze ezt csak egy magamfajta bolond mondja.
ehhez hozzá kell tenni azt, hogy nem szabad férfiként bánni velük, se nem gondolat, se nem ééz esetében, mert keservesen megbánod.
sőt! megbántad. ugye? hihi ;-)
na elég a zoktatásból. jóccakát fiatalember!

est komor őre. 2010.01.28. 22:37:43

@Sörömpőőr:

Akkor meg foglak döbbenteni te zsebnáci, te alja bolsevik: imádott mátyásodat azt a tomaki ürgeugrót Rosenfeldnek hívták és Léderer vér keveredett benne!

est komor őre. 2010.01.28. 22:39:06

@ostoba 8o:

komolyan mondom, ez a sorompóőr ez a blogszféra szégyene, ráadásul hihetetlenül aljas és káros eszméket terjeszt!

est komor őre. 2010.01.28. 22:40:20

@arlequin:

gondolom nő vagy vagy homoszexuális, esetleg francia. azok szoktak háromszor-négyszer elköszönni, de továbbra is kotkodácsolni!

arlequin 2010.01.28. 22:40:28

@est komor őre.: ezen most nevetnék, ha lehetne. de!
te túl komor férfi vagy a női nem pártatlan szemléléséhez, és nem hiszem, hogy eddigi fájdalmaid bármit is levonnának annak értékéből.
a férfias tevékenység: egyedül lenni. sör és foci nélkül. akár budin. de egyedül. sok szerencsét hozzá te überférfi.

arlequin 2010.01.28. 22:44:17

@est komor őre.:

hehe. te láccik nem érted a bolondot ;-)))

én a kicsiny csőrömmel beverem úgy a kutacsodat, hogy utána legfeljebb összeszarod magadat. te kis látens buzi.

teccett? hát nekem se. te ilyeneket ajánlasz fel másoknak. elég szar ügy.

'próbálj meg lazítani' vagy menjél kiképzésre. de ez a szoba-kommandós kivitel kicsikét kétséges számomra...

est komor őre 2010.01.28. 22:53:17

@arlequin:

á, rátapintottam a lényegre, francia vagy! ezt szörnyű lehet átélni, hiszen az életed egy szellemi agónia! ráadásul alapvető helyesírási gondjaid vannak, mely arról is meggyőz, hogy családfádat illetően holmi indiai gének is keveredtek.
ez borzalmas!

arlequin 2010.01.28. 23:11:42

@est komor őre:
hehe. egyre inkább szellemi súdraságod ütközik ki.

de nem baj. elmúlik. veled vitatkozni, olyan mintha vitatnám a telet.

légy magad 'szellemi felsőbbrendűségében' te szegény.
buddha nem kacag rajtad.. ő sír.
ha tudnád milyen szép vagy...
na szevasz te feszt modor bőre

picur3ka 2010.01.28. 23:18:26

Orokos pendrive esete. Felejtsuk el a provokatort.

est komor őre 2010.01.28. 23:20:35

Uramisten! Buddha! Teljes a kép.

Francia tragédia vagy, néger szülők fattya, aki a neoliberális - vlágkultúra mételybe van belemártogatva!
Emellett a homoszexualitásod gondolom már csak a kisebbik probléma.

Még szerencse, hogy nem nő vagy, mert az már tényleg katasztrófa volna.

Mostmár legalább hatodszorra köszönsz el, hát remélem ilyen pedigrével tudsz aludni, bár gondolom álmodban kis francia gyerekeket fogsz megrontani!

picur3ka 2010.01.28. 23:23:16

@Sörömpőőr:

A Rakosi kultuszoddal koltozzel Szaudba. Ha az megvolt, onnan kommenteljel okosakat rola.

Es miert vett fel kolcsont a Kadar, ha nem a baszott helyzet orvoslasara, amihez a Rakosi paajtasnak igen sok koze volt....

Te egy kibaszott troll vagy, korbe-szarba ellentmondsz magadnak csak hogy befogadjanak.

arlequin 2010.01.28. 23:33:34

@est komor őre:
te egy mekkora beteg fasz vagy komám.
ki foglak állítani tanulságképpen, hogy miként kell félreérteni mindent, csak mert akarod.
elköszönök én neked 100x is ha kell... sőt többször.

az meg hogy ennyi bajod van a buzikkal. nos. ezt intézd el magad.

vagy túl sokat ittál, vagy túl keveset. természetesen borot. avagy bort. de nem igazán értem mi a bajod? asszony, megcsaltak? gyerek? tanár? főnök? perverz élettárs?

mi vezet ehhez a rettentően egysíkú bajhoz, mi téged jellemez? minden rendben? nem úgy tűnik.
a net nem arra való hogy betegséged széjjelterítsd és azt mondd másoknak: te is vigyed! ...

először legyél egy kicsit magadban ezzel a sok baromagyúsággal amit ide összehordtál. majd felejtsd el...

jó tanácsként mondom.

est komor őre 2010.01.28. 23:40:15

@arlequin:

babaarcú francia, ennyi kérdőjelet csak egy nő követ el!
az intelligens heteroszexuális férfi nem kérdez, hanem megold! ezt jegyezd meg!
valdd be, életed egy tragédia!

Meridian74 2010.01.28. 23:48:48

Az én személyes véleményem az, hogy Sörömpőrnek valamilyen szinten mégiscsak igaza van. Ugyan nem minden nyögdíjast lehet felelőssé tenni a múltbeli rendszer súlyos hozadékáért, de azért mégiscsak ők voltak a meghatározók ebből a szempontból, akik még az előző rendszerben vagy közel a rendszerváltozás után mentek - nagyon jó kis összeggel - nyugdíjba.

Az én apám 40 valahány év után ment nemrég nyugdíjba, anyám meg munkanélküli, lassan ő is korhatáros már. Apámnak melóznia kell a nyugdíj mellett hogy tudja anyámnak a TB-t fizetni meg kettejük puszta megélhetését, mert egyébként anyám 40%-ra le van százalékolva, munkát így esélye nincs találni nemcsak végezni (igazság szerint neki járnak a 50 vagy 60% is, de mivel nem csókos, ő nem kapta meg a rokkantságot, holott tavaly több hónapig kórházba is került már emiatt - azóta munkanélküli)

Megoldásnak én az Ausztrál módszert látom: ott mindenkinek a nyugdíja kivétel nélkül 1000 AUD, ami kb 150e HUF (ezt első kézből tudom, mivel nemrég jártam egy hazaköltözött 56-os magyar emigránsnál aki nemrég hazajött és már itthon él - ő mondta el ezt nekem). Kint ez nem nagy összeg, luxuséletre nem fussa belőle, de a tisztes mindennapi életre igen. Aki ennél többet akar, mert korábbi életvitele jobb volt, annak meg volt lehetősége takarékoskodnia e célból, annak saját magának kell ezt állnia, nem más kontójára.
Egyszóval itt is ez kellene: meg kellene határozni egy összeget, amiből egy átlag nyugdíjas el tud éldegélni, ha kell ki tudja fizetni a rezsijét és gyógyszereit, de ennél több nem kell. Ha valaki jól keresett annak - ha nem komplett idióta volt -, van takarékbetétje vagy akármi mása.
Nem kölcsönöket kell felvenni meg privatizálni, hanem fix összegű, igazságos nyugdíjt meghatározni, ami mindenkire érvényes. És olyan nem létezhet hogy valaki már 15-20 év után elmegy nyugdíjba. Ha a munkaköre olyan, fizessék meg tisztességesen, aztán menjen más nyugisabb pályára, beosztásba, de legalább a 38-40 évet dolgozza le, így vagy úgy. Mert amúgy is azt teszi, csak a magas nyugdíja mellett, ez pedig egyáltalán nem igazságos.

Meridian74 2010.01.28. 23:53:28

Ostoba 80: "Ember ! AZT már ők befizették !!! Most kapják VISSZA ! Miről beszélsz ?"
Nem, nem fizették be. Amit befizettek abból az akkori nyugdíjakat állták, mint ahogyan most is.
És nem is ennyit fizettek be.

est komor őre 2010.01.28. 23:54:37

@Meridian74:

ennél komolytalanabb és szakszerűtlenebb, bárminemű közgazdasági és politikai alapvetést nélkülöző kommentet hogy lehet összehozni, kérdem én! remélem nem sokat gondolkodtál rajta mert kár volt!

Meridian74 2010.01.29. 00:00:17

Sörömpőőr 2010.01.28. 22:22:44 : azért rákosi rendszert ne éltessük, aki olyasmiket talált ki hogy gumiptypanggal magyarország a gumiiparban az élvonalba kerül, meg citrom narancs függe termesztés magyar országon... Azé' emlékezzünk már Hofi disznós viccére, "mikor 14 malacból 10 exportálunk a többit megesszük mi, éljen rakosi éljen rákosi!", az is akkor vót. Meg a mocskos kulák vagy aarghh argh... rohadt szálkás kulák, phű... ! Apád halőr volt, mi?!

Meridian74 2010.01.29. 00:01:51

@est komor őre: konkrétan mivel is van a problém?

2010.01.29. 07:35:14

@Meridian74: Rákosi ezeket kínjában találta ki. Gyakorlatilag nem volt külkereskedelmünk, a magyar mezőgazdaság és ipar feleslegét oda kellett adnia a ruszkinak háborús jóvátétel gyanánt, nem volt mit adnia a narancsért meg a citromért a déli országoknak, itthon is ellátási zavarok voltak még az alapvető cikkek dolgában is. A fügét egyébként a törökök honosították meg (teljes sikerrel, nekem magamnak is van hatalmas, jól termő fügefám), a rizstermesztés gondolata is már Horthy alatt felmerült, csak a világháború miatt nem jutott el a megvalósításig. Könnyű a rákosi korszakot mai szemszögből elítélni, de te mi a manót csináltál volna a helyében? Szerintem Rákosi a maximumot hozta ki az adott történelmi szituációból, amibe belekerült! Igaz, ez a maximum abszolút értékben nem volt valami sok, de hát nem Rákosi szőnyegbombázta a gyárakat, és nem is Rákosi küldte a Don Kanyarba meg a gázkamrába megdögleni a munkásokat. Ami meg a kulákokat illeti: 25 hold feletti földterület volt a határ. Az 144000 négyzetméter. Az azért nem egy 100nöles jobbágytelek, de nem ám!

2010.01.29. 07:38:03

@Meridian74: Annyit tennék hozzá, hogy akkoriban messze nem olyan volt a nyuggerek és az aktívak aránya, mint manapság. A háború elég rendesen megritkította az öregeket, a falusiaknak meg eleve semmi nyugdíjat nem fizettek a hatvanas években. Szóval a mai nyuggeren azért messze nem volt akkora teher fénykorában, mint a mai aktívon most.

2010.01.29. 07:50:49

@picur3ka/beleallos kampany: Kádár az első kölcsönt 1973-ban vette föl, Rákosi akkor már 17 éve a süllyesztőben volt, sőt, két éve a sírban hevert. Kádár János saját maga tette tönkre az országot, még a hatvanas évek közepén is jól működött a termelő szektor és veszteségmentes volt a külkereskedelem! Aztán kádárnak elgurult a gyógyszere, és elkezdett több fizetést adni a nyuggereinknek, mint amennyiért megdolgoztak. Lett frizsider, trabicsek, televízió, dácsa - és államadósság. Az ipar meg az elmaradt fejlesztések miatt versenyképtelenné, világviszonylatban gazdaságtalanná vált, még a KGST-n belül is fokozatosan elvesztette a piacait, majd pedig amikor 89 után az állam kivonult a veszteségek finanszírozásából, szépen fűbe is harapott. Ez történt. A nyuggereknek lett frizsider meg robbanó színestévé a mi jövőnkből.

2010.01.29. 07:54:36

@est komor őre.: Na és? Köztudott, hogy Rákosi zsidó volt. Ha Sztálinnak nem volt ellene kifogása (pedig róla is köztudott, hogy antiszemita volt), akkor engem sem zavar. A szüleit senki sem válogathatja meg.

2010.01.29. 07:58:50

@arlequin: Dehogy is! A női nem önmagában nem tiszteletre méltó! Mi tiszteletre méltó van egy útszéli lotyóban? Vagy egy tahó fogatlan cigányasszonyban? Vagy egy slampos, elsárkányosodott feleségben? Az égvilágon semmi! Én csak azt a nőt tisztelem, aki okos, tiszta, szép és ápolt. A többit pontosan ugyanannyiba tartom, mint a hím nemű orkokat: semennyibe.

f.m.j. 2010.01.29. 08:17:19

@Sörömpőőr: hát hogy zavarta volna, amikor ő is az volt (grúz/?/ zsidó)

picur3ka 2010.01.29. 10:56:15

@Sörömpőőr:'Kádár az első kölcsönt 1973-ban vette föl' Szerinted...

'Ezért nyilvánvaló volt, hogy 1957-ben a közellátás biztosításához komoly gabonaimport szükséges (!). A magyar vezetés a válsághelyzet miatt a Szovjetunióhoz fordult segítségért. A szovjetek vállalták, hogy az év végéig 100ezer tonna olajat és 70ezer tonna kohókokszot szállítanak magyar iparcikkekért cserébe, majd szeptemberben 100 millió devizarubel hitelt biztosítottak Magyarország megsegítésére. '

www.magyarszemle.hu/szamok/2007/1/A_kommunista_gazdasagpolitika_csodje_1956

2010.01.29. 11:07:47

@picur3ka/beleallos kampany: "Az 1960-as évek végén Magyarország külföldi adóssága elhanyagolható nagyságú volt (különböző források szerint nem egészen 400 millió dollár körül alakult). Az 1973-as olajválság megrendítette a szovjet megszállás alatt álló országok gazdaságát is (...) Az akkori krízisre hibás választ adott Magyarország: (...) Növekvő állami szubvenciókkal próbálták mesterségesen tompítani a termelők felé irányuló hatásokat. A bruttó adóságállomány 1973-ban 2861 millió dollár, ez 9468 millió dollárra növekszik 1978-ban. 1979-re hazánk adósságállománya meghaladta a 10 milliárd dollárt. (...) A fölvett hitelekkel érte el a közelmúlt elemi ismereteit illetően szándékosan félreinformált emberek által „visszasírt” kádári vezetés, hogy ne kelljen korlátozni a lakosság fogyasztását; hisztérikusan féltek ugyanis a magyarok esetleges újabb mozgolódásától. Ugyanezekből a pénzekből finanszírozták a rubelövezet felé irányuló kivitelt is. Egy teljesen terméketlen gazdaság látszatműködését állta eddigre az ország, pusztán hitelekből."
www.mno.hu/portal/593602

dodocika 2010.01.31. 10:20:58

KEDVES MINDENKI! MÉG SOHA SEHOL NEM SZÓLTAM HOZZÁ SEMMIHEZ.NAGYON VÉLETLENÜL KEVEREDTEM ERRE AZ OLDALRA,ÉS DÖBBENETTEL VETTEM ÉSZRE,HOGY MENNYIRE KIÉLEZŐDÖTT VÉLEMÉNYEK VANNAK A NYUGDÍJASOKKAL KAPCSOLATBAN.ÉN IS A 65-ÉV FELETTIEKHEZ TARTOZOM(67,LESZEK MÁRCIUSBAN)ÉS A HOZZÁSZÓLOK TÖBBSÉGÉNEK NAGYON IS IGAZAT ADOK(Sörömpőőr). MOST EMELTÉK AZ ÖZVEGYI NYUGDÍJAMAT 77EZERRE(72 VOLT),NEM SOK.JÓ MAGAM IS ÁLLANDÓAN AZON HÁBOROGTAM,HOGY MIÉRT KELL NEKÜNK TELJESEN INGYEN UTAZNUNK? BEVALLOM,HOGY SZÉGYENKEZEM IS EMIATT,MERT HA NEM IS TELJES ÁRON,DE VALAMILYEN ÖSSZEGGEL IGENIS HOZZÁ KÉNE JÁRULNUNK.HÁBORGOK NAGYON SOKAT AZON,HOGY AKINEK 100-S A NYUGDÍJA AZ IS INGYEN UTAZIK.IGEN ÉN MAXIMÁLISAN IGAZAT ADOK SÖRÖMPŐŐRNEK.MA NAGY DIVAT NYAVALYOGNI,HOGY ILYEN MEG OLYAN KEVÉS A NYUGDÍJ.VELEM EGYÜTT NAGYON SOKAN ÉVEKIG ÚGY MELÓZTUNK,HOGY NEM VOLTUNK SEHOL BEJELENTVE,VAGYIS FEKETÉN,MERT AZ VOLT A JÓ KERESETI LEHETŐSÉG(1990-G)AZTÁN JÖTT A RENDSZERVÁLTÁS ÉS MINDEN MEGVÁLTOZOTT,NEKÜNK IS GYORSAN MELÓHELYET KELLETT KERESNI.IGEN ÁM CSAK AZ ÉVEK A NYUGDÍJAZÁSKOR KEVÉS VOLT,TEHÁT AMIT MEGÁLLAPÍTHATTAK KIFIZETÉSKÉNT BIZONY NAGYON KEVÉS LETT. ÉN NAGYON REÁLISAN LÁTTAM ÉS LÁTOM A HELYZETEKET ÉS HARAGSZOM AZOKRA A NYUGDÍJAS TÁRSAIMRA AKIK MA(TISZTELET A KIVÉTELNEK)SIRÁNKOZNAK ÉS MINDENKIT SZIDNAK,DE ELFELEJTETTÉK AZT AMIT ELRONTOTTAK.NAGYON SAJNÁLOM A FIATALOKAT,NEKIK KÜSZKÖDNIÜK KELL,HOGY MINDENNAP MEGLEGYEN A MUNKAHELYE.HA MEG ELKÜLDIK NEM TALÁL MÁSIKAT,AZT MEG ELVÁRJÁK TŐLE,HOGY BÉRLETET VEGYEN.VANNAK NYUGDÍJAS SZOMSZÉDAIM AKIKNEK AZ A LÉNYEG,HOGY MEGLEGYEN A MINDENNAPI SÖRADAGJUK.ŐK IS INGYEN UTAZNAK.ÉN MEG AZON IGYEKSZEM,HOGY HOGY TUDJAK SEGÍTENI A HAJLÉKTALANOKON?(AMÚGY VÖRÖSKERESZTES ÖNKÉNTES AKTIVISTA VAGYOK)NAGYON SOK NYUGDÍJASRA NAGYON HARAGSZOM,MERT AZT HISZIK,HOGY ŐK CSINÁLTÁK A VILÁGOT ÉS NEKIK MINDENHEZ JOGUK VAN.AZ ÉN SZÜLEIM IS NAGYON SZEGÉNYEK VOLTAK,NAGYON PICI NYUGDÍJAT KAPTAK,DE SOHA NEM HALLOTTAM ŐKET SIRÁNKOZNI,FIATALOKAT SZIDNI.MEGPRÓBÁLTAK BEOSZTÁSSAL ÉLNI.ANYUKÁM IS ÁLLANDÓAN MÁSOKON SEGÍTETT,PEDIG NAGYON CSÓRÓ VOLT Ő IS.NA AZT HISZEM BE IS FEJEZEM MONDANDÓMAT MERT MÉG MAGAMRA HARAGÍTOM A TÁRSASÁGOT.BOCSI MINDENKITŐL,HOGY EGY ILYEN ÖREG TYÚKKÉNT IDETÉVEDTEM.SÖRÖMPŐŐRT NE BÁNTSÁTOK,GONDOLJÁTOK JÓL ÁT,HOGY MIBEN IS LEHET IGAZA??????????????ÉVA

Horizont 2010.01.31. 12:31:39

@dodocika:
Nem a nyugdíjasokkal van a baj, hanem a hatalommal amelyik ebben a témában is egyre másra rossz döntéseket hozott. Most pedig önös érdekből, szavazatszedés szempontjából összeugrassza a különböző korosztályokat. 55 évesen én is azt mondom jó lenne már a fiatalok felé fordulni, nekik könnyebbé tenni az életkezdésüket.
A nyugdíjasok között pont annyi a rossz tulajdonsággal rendelkező ember mint más korosztályú között. (a kelleténél több sajnos). Sörömpőőrnek nagyon sok mindenben nincs igaza.
Te mint átlagember, átlagnyugdíjas magadra veszed a következő mondatát?
"szép kényelmesen eléltek, közben lelakták az országot, felélték a tartalékokat, sőt, adósságot csináltak, majd pedig mint akik jól végezték a dolgukat, elmentek nyugdíjba" ??????
Meglepődnék!

2010.02.01. 10:37:42

@dodocika: Köszönöm, hogy kiálltál mellettem.

süti beállítások módosítása