Skip to content


       Szűrés lista

Kedves Miklós, drága barátom!


Kedves Miklós, drága barátom!

Sajnos bekövetkezett az, amitől tartottunk, Antal meg a Balogh nem bírták tovább és beszéltek. Rólad. Sajnos, az időpont nem a legjobb, így 70 nappal a választások előtt. Máskor talán el tudnánk simítani az ügyet, de most nem megy. A rendőrségi források szerint terhelő vallomást tettek rád. Már vádalkuról is beszélnek. Mi hiszünk benned Miklós, téged is megillet az ártatlanság véDelme, és az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége, de még jobban megviselne minket, ha a gyanú árnyéka rád és ezáltal a becsületes MSZP-re vetülne. Elvégre jelenleg Te vagy a budapesti lista harmadik helyezettje!

Ezért arra jutottunk Ildikóval, Ferenccel és Attilával egyetértésben, hogy amíg nem tisztázod magad - mert ezt fogod tenni, hiszen a becsületes pártnak, a becsületes emberek értékalapú közösségének erős embere vagy - addig a háttérbe vonulsz, így segítesz ennek a becsületes pártnak.

Arra kérünk kedves Miklós, drága barátunk, hogy legyél olyan kedves és nagylelkű, hogy mondjál le a Fővárosi Közgyűlésben elfoglalt helyedről és területi listás helyedről.

Köszönjük az együttműködést,
jó barátod,
Sándor

 

 


Kedves Sándor, drága barátom!

Nem mondok le!

elvtársi üdvözlettel,
Miklós

 


Kedves Miklós!

Ma reggel az Indexen már a fél ország azt olvasta, hogy 230 milliót kapott a BKV-tól a kedvenc ügyvédi irodád. Nézd, a helyzet napról-napra, óráról-órára egyre forróbb. Nem kívánjuk sokáig húzni az ügyedet, minél hamarabb lezárjuk, annál hamarabb felejtik el az emberek. Nézd, a helyzet politikailag kezd tarthatatlanná válni, nem szeretnénk, ha a kampány Rólad, a becsületes MSZP-ről és BKV-ról szólna, miközben csak nekünk van világos programunk, a Fidesznek nincs, csak mi tudunk eredményeket felmutatni Budapesten, a Fidesz csak Tarlóst, csak mi védjük meg a panelban lakókat és a nyugdíjasokat. A legőszintébben mondom Neked: még mindig 100%-ban hiszünk az ártatlanságodban, de most a Pártérdek magasabb prioritást élvez a Te érdekednél.
 
Ezért még egyszer, nyomatékosan kérünk, hogy legyél kedves mondjál le a Fővárosi Közgyűlésben elfoglalt helyedről és területi listás helyedről.

 

Köszönjük az együttműködést,
jó barátod,
Sándor, Ildikó

 


Kedves Ildikó, Sándor!

Nem mondok le!

elvtársi üdvözlettel,
Miklós

 


Kedves Miklós, drága barátom!

Már a mi ATV-nk is a felemelkedésedről és bukásodról ír. Nem hiányzik egyikünknek sem, hogy ezt a forró gesztenyét nekiálljanak kapirgálni. Nem hiányzik senkinek, hogy arról szóljanak a hírek, hogy vettük át a hatalmat Budapesten, hogy csináltuk ki Erzsit, a Gyulát, hogy vettük be egymás után a kerületeket, és aztán a legyűrt budapesti küldöttekkel hogyan irányítottuk a Pártot. Nem hiányzik ez most nekünk. Mert tudod, mi hiányzik ezekből a tudosításokból? Hogy mit tettünk az emberekért, az országért. Hiába vagyunk talpig becsületesek, ha egyszer úgy tűnik, minket csak a hatalom érdekel.

Tudod, hogy fáj ez Nekünk, hogy ezt gondolják Rólunk?

Nagyon szépen kérünk, mondjál le.

Köszönjük az együttműködést,
jó barátaid,
Sándor, Ildikó, Attila

 


Kedves Ildikó, Sándor, Attila, drága barátaim!

Nem mondok le!

elvtársi üdvözlettel,
Miklós

 


Miklós!

Látom, nem értjük egymást.

A Gyuriból sem lesz képviselő, és nem állt meg a világ! Pedig ő is becsületes, a becsületes értékalapú emberek erzsébetvárosi közösségét vezette éveken keresztül. Becsületességéhez kétség nem férhet!
Összeszedtük neked, mit tettél Budapestért, az országért 2006 óta, milyen eredményeket értél el.

Íme a lista:











Ennyi, Miklós.
Az roppant kevés, hogy ennyi éven át talpig becsületes voltál, meg hetekig zarándokoltál idegen országokban.

Utoljára kérünk, mondjál le!

Köszönjük az együttműködést,
jó barátaid,
Sándor, Ildikó, Attila, Ferenc
 

 


Kedves Ildikó, Sándor, Attila, Ferenc, drága barátaim!

Nem mondok le!

elvtársi üdvözlettel,
Miklós 


A drámai levélváltás főbb szerepeiben:

Miklós: Hagyó Miklós
Sándor: Burány Sándor
Ildikó: Lendvai Ildikó
Attila: Mesterházy Attila
Ferenc: Gyurcsány Ferenc
Erzsébet: Gy. Németh Erzsébet
Gyula: Molnár Gyula
Gyuri: Hunvald György

Címkék: mszp abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr751722215

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hagyó eltolta... 2010.02.02. 22:43:16

 ... a biciklit.          Ideje volt. Nem hiába leveleztek egész nap a pártvezetéssel.Nem akarna a párttársaival egy (ötágú) csillagtúrát indítani? Lehetőleg már holnap. Minél messzebbre. 

Trackback: Hagyó lemondott! 2010.02.02. 17:40:02

Lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett listás helyéről és képviselő-jelöltségétől is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Che Pel (törölt) 2010.02.02. 17:22:32

@eszkep:
:) :)
Leírod azt, hogy nézzek utána a dolgoknak, és belinkeled egy bulvár újság egyik cikkét???? Nahát-nahát! Esetleg az nem jut eszedbe, hogy "máshonnan" szereztem az információt? Mondjuk, kicsivel autentikusabb forrásból, mint egy bulvárcikk! HA FELÜLSZ MINDEN BULVÁRCIKKNEK, KOMOLY MEGLEPETÉSEK FOGNAK MÉG ÉRNI AZ ÉLETBEN! NE TEDD!!!

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 17:25:18

@Che Pel:

Oszd meg velünk. Ennyi az egész. Hogy mi is megtudhassuk.

xenuka 2010.02.02. 17:32:55

MSZMP és MSZP káderek és elvtársak figyelmébe:
Sztálin évente agyonlövette a Vörös Hadsereg élelmezési főtisztjét, mert biztos, hogy lopott annyit hogy megérdemli a golyót.

Nem az esetem a zsidó-kommunista diktátor, aki kb 50 millió ember haláláért közvetlenül felelt, de ezt a "biztos lopott annyit, hogy megérdemli a golyót" autentikus forrásból tudta, mert az "övéi" közül valók voltak az emberei egytől-egyig.

Felhívom még a figyelmet, hogy:
Balogh Zsolt volt BKV vezig helyettes alkut kötött az ügyészséggel, mert így már az alku ténye is államtitok. Trükkös gyerek, ugye.

Hagyó Miki és haverjai nyilván figyelemmel kísérik és támogatják majd Balogh és családtagjai karrierjét.

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 17:49:51

@xenuka:

info: Sztalin (Joszip Visszarjonovics Dzsugasvili) nem votl zsidó. Grúz volt.

Viner Spicli 2010.02.02. 17:52:28

Lemondott ;))))

index.hu/belfold/2010/valasztas/hagyo_megszolal/

más választása nem volt. így nem kell kaptárba mennie Gyuri vagy Józsi mellé. Egyenlőre...

szabogyula 2010.02.02. 17:54:43

Ha valaki mondjuk 2004 januárjában elkövet egy kisebb bűnt , miközben országgyülési képviselő , igy él a mentelmi jogával , közben a gonosz Zorbán " kitúrja " a parlamentből 2010 -ben , akkor / tekintetbe véve az 5 év elévülési időt / akkor most felelősségre vonható , vagy nem ?

trebla 2010.02.02. 17:58:08

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:
Nem lehetsz ennyire naív, hogy arra vársz, mikor fogják önként és dalolva elmesélni a pénz útját.
Valamiből finanszírozni kell a párt működését.

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 18:05:09

@ostoba 8o:

A menteli jog ideje alatt az elévülés nyugszik, ami azt jelenti, hogy az elévülési időbe a mentelmi jog időtartama nem számít bele.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.02. 18:07:03

@derelyegrádi szellem:

Az se semmi , mikor belenéz a kamerába, és odabúgja, hogy a képviselői esküjéhez végig hű volt :-)
index.hu/video/2010/02/02/hagyo_ilyen_lejarato_kampany_meg_nem_volt/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.02. 18:08:22

@Viner Spicli:

Még országgyűlési képviselő, így van mentelmi joga, vagyis egyenlőre még nem lesz előzetesben.
Vagyis lemondott is meg nem is :)

f.m.j. 2010.02.02. 18:10:13

Tudjátok, arra gondoltam, hogy itt semmi sem fog változni, amíg pl. kedvenc Klub Rádiómban a mindenki kedvenc Gyurka bácsija így bír fogalmazni: "lemondott Hagyó Miklós ... na ezzel lezárult ez az ügy is." NEM BASSZUS, NEM ezzel zárul le egy ilyen ember, ilyen ügye!
Amíg így tudnak emberek gondolkodni, addig itt semmi sem lesz. És még mindig ők vannak többen...

Vagy: néni nem azon kesereg, hogy egy Öszöd megtörténhetett, hanem azon, hogy miért nem állították elő azt az embert, aki ezt kiszivárogtatta a Fidesznek... baszki, komolyan. Nem a lényeg a lényeg, hanem hogy beszélnek róla...

szabogyula 2010.02.02. 18:10:27

Kedves Sándor , drága barátom !
Na jó , lemondok , de erre még visszatérünk !
Elvtársi üdvözlettel :
Miklós

18.00-ás hiradó :
Burány Sándor : Hagyó Miklós " felelős " politikai döntést hozott .
Magyarán : küldjük a repjegyet , és ott hirtelen H1N1 - el kórházba vonulsz . Majd mi megmagyarázzuk .

f.m.j. 2010.02.02. 18:11:59

hallgatom az Oroszjóskát, érdemes, szerintem simán vastagbőr-díjas a műsor, meg ahogy mentegeti, mossák a szart a HAgyóról

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 18:13:17

@zero:

ja, a Pártnak tett képviselői esküjéhez kétségtelenül. Abból csak egyet passzust szegett meg:

-És ígérem, hogy nem fogok lebukni. :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.02. 18:16:10

@f.m.j.:

Klubrádió?
Meghallgatom a neten ...

f.m.j. 2010.02.02. 18:18:46

árnyalok: mégse mentegeti, de azért vérzik a szive (O.J-nek), hogy volt végre a fővárosnak egy emblematikus figurája az mszp szineiben is, és most fuccs ennek is :):):)

xenuka 2010.02.02. 18:19:00

Sztálin tényleg nem volt zsidó?
Sztálin nemcsak a Szovjetunió diktátora volt, de egyben a szovjet zsidóság legfelsőbb rabbi vezetője is, mint ahogy Lenin is viselte ugyanezt a tisztséget.
(A mai napig ezt úgy magyarázzák a politikailag helyes történészek, hogy mindezt Sztálin a mérhetetlen zsidógyűlölete miatt tette. Pedig ez csak testvérharc volt a hatalomért.
A kommunizmus átmentésének legfontosabb tényezője a széles tömegeket megtévesztő, sokféle formában való megnyilvánulás.)
end of off topic

de vissza a cikkhez

Ki is Balogh?
Ő volt, aki búcsúztatta Szalaynét. Egy héten belül elfelejtette, hogy ő is ott volt Szalayné búcsúztatóján, hiszen biztos nem találkoztak soha személyesen.

csepel.info/wp-content/uploads/szalaine_szilagyi_eleonora_balogh_zsolt.jpg

f.m.j. 2010.02.02. 18:19:57

@zero: mindkét kérdésre igen :)

a többit "árnyaltam" :)

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 18:21:55

@ostoba 8o:

ja, de akkor lehet többet is kell majd venni abból a jegyből:

"Példátlan ingatlanvisszaélés-sorozatra derülhet fény a VIII. kerületben, ha a nyomozók gyanúja beigazolódik. Lapunkat a BRFK arról tájékoztatta, hogy gazdaságvédelmi főosztálya hűtlen kezelés megalapozott gyanújával több mint száz, a Corvin-Szigony projekthez köthető ingatlan ügyében nyomoz. Mint arról beszámoltunk, egy titkosított vizsgálat alapján a Csécsei Béla volt polgármester nevéhez köthető Corvin projektben akár négymilliárdos kár is érhette az önkormányzatot. A Fővárosi Főügyészségtől megtudtuk: az önkormányzatnál és a kerületi rendőrségen tartott házkutatás összefügg."

A Bélának is kezd melegedni a pite, meg a haverjainak is. A másik becsületes emberek értékalapú közössége. Viszont nekik már van egy újságjuk is, aminek már címe is stimmel: Beszélő.

molaris 2010.02.02. 18:25:37

@zero: Hüjjjjjjjeeeee!!!:D:D:D

törökszultán 2010.02.02. 18:25:48

Remélem, hogy az MSZP a zuhanó repülőről megérkezik a süllyedő hajóra...

molaris 2010.02.02. 18:27:44

Miklós mégis lemondott, erről- arról.
A többiről meg lemondatják- a bíróságon.
Ugye, hogy mégis van öröm ebben a ronda világban??

sannya 2010.02.02. 18:29:05

"...tedd le most azt a nagy felesleget,
bárki elbírja, nem kell ez neked
szokd a nagy helyet, a felhőkarcolót
a titkárnőt és az arany marlborót
lifttel közlekedj a mélygarázsba le
családi képet tedd az irodádba be...
sportos kordzakó
springfield kurva jó
a fejlődés mindig fenntartható

nagy ház nagy család,
fajtiszta kutyád,
gyeptéglád van és kocsid is három
a koktélpartikon
a sima talpadon
a szőnyegbe süppedsz
egy sokadik lábon.

konferenciák, konkurenciák,
kompetenciák,
konvergenciák,
golf tenisz ide, fallabda, mibe, hogy nem múlik el az egyesült álom.

refrén:
a látszat, hogy simán jöttél, nem árthat,
de a lelkeden mocsok szárad,
aki így nyer, az ne mondja nekem,
hogy korrekt a rendszer.
a saabok meg a milliárdok csak álmok,
itt felhőkarcoló nincsen,
egy szinten túl már közösülések vannak a liftben.

tedd le most azt a nagy felesleget,
bárki elbírja, nem kell ez neked
fogd a részed és nézzed az egészet
esetleges vagy esetleg nem érted
t-ford nem arat,truman lemarad,
vegas csak sivatag,
alaszka belefagy extra nagy profit
a wall street felnagyít
olajkutakat és szabad légutat

nem hogy kiborulsz, de inkább leborulsz
a pénzpiramisok előtt, azt én kiáltom:
géped zakatol az élet hanyagol,
téged kérnek majd mindenért számon
hogy vagy? - elavult
kösz jól - betanult,
kissé finomult proli barátom
tiéd a világ a nagytőkét imádd
nem múlik el az egyesült álom..."

nézhető:

www.youtube.com/watch?v=CMzQ-JE3gIk&feature=player_embedded

szabogyula 2010.02.02. 18:33:17

@derelyegrádi szellem: Csécsei ? Belegondolok , 22 hektárt Budapest belvárosában egy SZDSZ-es politikusra bizni ......Atyaúristen !
Más helyeken egy ilyen projekt kb. 50 évre rendbeteszi a környék sorsát , tokkal-vonóval
.
Itt meg ? Komolyan mondom , pár hónap és biztosra veszem lett volna arca a kamerába mondani : " A költségvetés nem hagyhatja magára a háromszáezer lakosu Józsefvárost ! A kerületben élő , elesett nyugdijasok nevében kérjük , sőt követeljük ........

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 18:52:27

@ostoba 8o:

Ezek (maszop-szadesz) mindent elloptak, leraboltak bazmeg. Mindent. Mindenhol. Csak így fejből az általuk vezetett Bp-i kerületek ügyei:

Erzsébetváros: Hunvald és bandája. Bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekmények miatt eljárás, többen előzetes letartóztatásban. A kár 1-1.5 milliárd
Terézváros: Verók és bandája. Ugyanaz, csak nincsenek előzetesben. A kár ugyanannyi vagy több.
Kőbánya: A nagyonszinpatikus helyi szoci főmágus elsőfokon kapott vagy 2 év letöltendőt. A polgármeseterre Kulcsár súlyosan terhelő vallomást tett, hogy csak neki vagy 500 milliót adott azért, hogy Kőbánya pénzét forgathatta. A gyanúsítás elmaradt. Egyelőre.
Újbuda: Az Öböl projekt miatt büntetőeljárás, a kár több milliárd. A XI kerületi eü-i Kht.-t a vezetője vagy 100 millióval húzta meg.
Józsefváros. Nyomozás a Corvin project miatt, a kár vagy 4 milliárd.

Ahova ezek a lábukat betették, ott mindent elloptak. Dermesztő. Ilyen bazmeg még Kolumbiában sincs.

És mindezek után ez a Mesterházy azt mondja, hogy ők becsületes emberek értékalapú közössége. Persze Attis, azok vagytok!

picur3ka 2010.02.02. 18:54:06

@Che Pel:

Kulonben, en meg az ocsem nem ugyanarra szavazunk, problema?

Bogret kaptal-e mar?

picur3ka 2010.02.02. 18:56:17

@derelyegrádi szellem:

Igy, igy. A voros feszkek mara mind pocegodrokke lettek.

stratez 2010.02.02. 18:58:09

@derelyegrádi szellem:
Kifelejtetted Terézvárost, itt a teljes Andrássy utat ellopták Verókék, miközben a kerület házain ott vannak a 2. világháborús belövések, vagy 20 ügyben nyomoz az ügyészség ellenük...

florabors 2010.02.02. 19:00:21

és még mindig hülyének nézik az embert

"hírbe hozták a bkv korrupciós ügyeivel". ez valszeg nem véletlen. engem mér nem hoztak hírbe vele? gyanús.

jaaaaj ez az egész egy nagy kabaré. itt nem egy embernek kéne mártírt játszani, hanem rengeteg fejnek le kéne esni. a békávénál is, meg a budapesti önkormányzatnál is. na és a kormányban is. hihetetlen mi rá nem fér az arcukra.

Kartal (rezervált) 2010.02.02. 19:02:33

@derelyegrádi szellem: JÁ-RO-GAT-NI??? Ki sem fognak jönni onnan többet. Komolyan mondom, ha tudnánk, úgy élesben, hogy mi ment itt az elmúlt 50 évben, kapával vernénk agyon minden politikust, aki ez idő alatt akárcsak hatalomközelben volt... meg a jólmenő üzletemberek felét is.
Honnan lehet tudni, hogy a Beszélő szadeszos? A honlapjukon jobb oldalon rögtön a második szó amit látok: holokauszt. Hát a jó édes anyjukat!
@zero: mint az összes kibaszott politikus. Vannak is, de mégsincs egy sem, aki felelős lenne bármiben.
@Marcellusca: na ezt ne is emlegesd. Nekem meg idegesítő volt, ahogy hazudozott, úgyhogy ezek szerint teljes joggal lőhettem volna agyon. Őt is, meg azt a mocsok ügyvédet, aki védi.

Viner Spicli 2010.02.02. 19:05:25

@zero: A mentelmi jog visszavonható. De nem fogják mert sokat tud. Már december elején hallani lehetett olyan híreket, hogy ki fogják csinálni, mert nagyon elszállt vele a ló. Nem osztott vissza eleget és ez kiverte a biztosítékot "érintethetetlenéknél". Gondolom ultimátumot kapott, elengedték a kezét, hogy mondjál le, vagy borul a bili. Csak idő kérdése, hogy mikor vonják meg a mentelmit tőle...

Hoffy 2010.02.02. 19:06:27

Ez a poszt nagyon tetszik. Végül lemondott de azért még ő sem biztos abban, hogy becsületes mert azért mindenről nem mert lemondani. Fél a bíróságtól a néptől, de a többi kommunista szemét ugyan így van ezzel. Mert ugye ők becsületesen jutottak vagyonhoz, becsületesen lenyúlták elkommunizálták stb. Persze kétség se fér ahhoz, hogy a kommunisták becsületesen szerezték meg amijük van és az átlag polgár pedig a panel lakást összelopta. Ez egy ilyen igazságos világ.

Pl.

Mesterházy Attila (MSZP, frakcióvezető)

Ingatlan: Budapest III. 68 nm lakás (1997. vásárlás), Veszprém kétszer 16 nm garázs (1996. és 2001. vásárlás), Alsóörs 120nm vízparti nádas 17/184 (1996. vásárlás), Balatonalmádi 436 nm rét (1997. vásárlás). Alsóörs 832 nm rét (1995. vásárlás), Lovas 230 nm szántó (1996. vásárlás), Balatonalmádi 15 nm rét (1996. vásárlás), Gerjen 8469 nm és 4774 nem gyep-legelő-erdő 2/38 (2004. vásárlás). (nem változott)

Autó:Honda VFR 800 F motor (2001. vásárlás). (nem változott)

Megtakarítás:8 millió forint készpénz.(tavalyhoz képest csökkent)

Tartozás:Nincs.

Jövedelem:Képviselői és frakcióvezető-helyettesi tiszteletdíja 626 130 forint, költségtérítési átalánya 266 685 forint. ezt mind becsületesen kétkezi munkával.

Ez tényleg egy becsületes párt.

Hoffy 2010.02.02. 19:09:25

Mivel mindegyik szemét, anyja büdös kommunista volt, így a hazugságot anyatejjel szívták magukba és nekik ez a természetes ezért nem csodálkozunk, hogy ők elhiszik amit hazudtak.

Hoffy 2010.02.02. 19:13:04

Mesterházy Attilánál nekem az is gyanús, hogy miért lett neki földje, kárpótlásból, hiszen a kárpótlás nem a rabló kommunistáknak járt. hanem a megraboltaknak. Ott tuti valami nem stimmel. Persze tudom, hogy a kommunista elvtárs mdf nem az áldozatokat kárpótolta, hanem az elnyomókat, barátokat, rokonokat.

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 19:18:58

@stratez:

A felsorolásban mindjárt a második Terézváros.

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 19:22:55

@florabors:

"hírbe hozták". Ja. Hírbe. Majd hozzák remélem bilincsbe' is.

tölgyes 2010.02.02. 19:24:08

EZ LEGALÁBB JÓPOFA VOLT, MÉG AKKOR IS, HA EZ AZ ABSZURD AKÁR ÍGY IS TÖRTÉNHETETT!!

belzebubó 2010.02.02. 19:40:22

@f.m.j.: Na látom neked sincs jobb dolgod :))) mint önkinozni magadat Jozefinával meg Gyuribá'val. De ma jó napja volt,mert 3 banya biztositotta Gyugyót, hogy ikszel rájuk. Lassan tényleg minden olyan nap piros betűs lesz a maszopnak,amikor nem kell valamelyik párttagot rabláncon sétáltatni,de szavazójuk még mindig akad.

Auris 2010.02.02. 19:50:41

Nagyon jó poszt. Olyan hiteles a levelezés, hogy ezt még Dávid Ibolya is bemutathatná egy jó kis sajtótájékoztatón.

Amúgy meg nincs mit csodálkozni. Idézet Lamperth Mónika 2002-es kampánykiadványából, melynek megnevezése, Garancialevél:

" Dr Lamperth Mónika... felelősségem teljes tudatában ( cool...) teljeskörű garanciát vállalok :

12 pont: Mindenkit az utolsó fillérig elszámoltatunk a közpénzek felhasználásával"

"Ez a garancia .. érvényes 4 ÉVEN KERESZTÜL Magyarország egész területén "
2002. április 15."

A teljes kiadvány itt megtalálható: internetfigyelo.wordpress.com/2010/01/19/jo-ha-nem-feledjuk-valasztasi-szorolap-2002-bol/

Szóval az alábbiak következnek ebből:

1. A garancia 2006-ban lejárt, onnan szabad a vásár.
2. Egyébként is azt ígérték, hogy a középénzek felhasználásáVAL elszámoltatnak mindenkit az utolsó fillérig, de már akkor sem volt szó arról, hogy a középénzek felhasználásRÓL kell bárkinek is elszámolni!!!
3. A garancia csak Magyarország területén volt érvényes, offshorban nem (lásd: Simor András).

Szóval nem értem miért bántjátok szegény Hagyót.... Egyszerűen csak lejárt rá a garancia..:)

geor dar khordak 2010.02.02. 20:02:25

max. riszpekt, zseniális lett ez az írás

esef 2010.02.02. 20:05:10

Azon gondolkodom, hogy mi a fenét ajánlhattak neki, hogy így belement. Talán csak nem egy áprilisi repjegyet valahova Polinéziába egy aprócska szigetre?

esef 2010.02.02. 20:06:26

Csak felcsengetek egyszer a szomszéd házba, hogy Mesterházy elvtárs lejöhet-e a ház mögötti dühöngőbe focizni... ;)

belga6 2010.02.02. 20:31:55

Az MSZP-nek vége, és jön a másik tolvaj banda, meg a szésőjobbosok. Csöbörből vödörbe.

arlequin 2010.02.02. 20:34:17

JA IGEN!

FIGYELEM!

nem tudom, hogy olvastok-e napisajtót, de a vastagbőr 1-2 nappal előtti cikkeinek témáját hozzák le.

és ez nem vicc. tessék utána nézni. jókat röhögtem. olyan cikkeket hoznak le pár nap késéssel, amik itt jelennek meg.

beszarás.
huppsz

akarom mondani: vastagbőr.

mellesleg: szerintem a fidesz nem akar nyerni.

"valami bűzlik Mániában..."

Rorgosh 2010.02.02. 20:34:23

Majd kifolyt a szemem a röhögéstől! :))) Nagyon Jó! :))

Auris 2010.02.02. 20:39:57

És még egy kis történelem.
2002. április:

Megdöbbentőnek tartja Medgyessy Péternek az adórendőrség megszüntetésére vonatkozó kijelentését, amelynek célja nem más, mint hogy az adócsalók fellélegezzenek és az igazság rejtve maradjon. - nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, aki a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének az MTV csütörtök esti Aktuális című műsorában elhangzott kijelentésére reagált, amely szerint választási győzelmük esetén azonnal megszüntetik az Országimázs Központot és az adórendőrséget, amellyel "megszűnik a vállalkozók fenyegetettsége is".

Tállai hangsúlyozta: az európai uniós tagság egyik követelménye, hogy az APEH mellett bűnügyi igazgatóság működjön.

Ennek feladata, hogy tetten érje és számon kérje az adócsalókat - tette hozzá. A politikai államtitkár szerint az APEH Bűnügyi Igazgatóság hatékony és eredményes működését az elmúlt három évben a feltárt adócsalások növekvő száma is bizonyítja. Míg 1994-98 között alig több mint 6 ezer, az adózással kapcsolatos bűncselekményre derült fény, az elmúlt három évben több mint 17 ezer ilyen esetet tárt fel a bűnügyi igazgatóság. Az igazgatóság felállítása óta jelentősen, több mint 50 százalékkal emelkedett az adóbehajtások hatékonysága, az elmúlt három évben 42 milliárd forint kárértéket fedeztek fel. Medgyessy Péter üzenete nem más, minthogy az MSZP győzelme esetén az adócsalók fellélegezhetnek - szögezte le Tállai András. A politikai államtitkár szerint Medgyessy Péter kijelentése a törvények megszegőinek kedvez.

Példaként a napokban adócsalásért elítélt szocialista szombathelyi városi képviselőt, illetve a vecsési számlagyár néven elhíresült esetet említette.

Véletlen? AZ OLAF (EU-Európai Csalás Elleni Hivatal) az adórendőrségre akarta bízni az EU-s pénzek, pályázatok felügyeletét.
Azonnal megszüntették és a hatásköreit betagolták a rendőrségbe és a VPOP-ba. Így aztán már gond nélkül megindulhatott a lenyúlás.

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.02.02. 20:41:16

ez a levelezés nekem teljesen hitelesnek tűnik, tuti, hogy vki kiszivárogtatta!

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.02.02. 20:58:39

@f.m.j.: Oroszjóska műsora egy mentális szadó-mazó szeánsz.. egészséges lelkületű embereknek nem ajánlott! :D

szabogyula 2010.02.02. 21:06:41

@belga6: Személyesen a Societas ?? Sapka !

degreen 2010.02.02. 21:15:05

csak azt tudom mondani IGEN, IGEN, IGEN!
Reméljük sokan esnek még le a szánról.

www.youtube.com/watch?v=WQ3m-zrALJo&feature=related

Horizont 2010.02.02. 21:21:18

zero gratulálok, ez annyira jó lett, hogy akár igazi is lehetne:))
Hagyó manóval bedobatták a törülközőt, szegény kis bociszemű zarándokom. Vajon elásta a pénzét, hogy mire kijön majd legyen induló tőkéje? Kis mackócska annyira őszintén búgta, hogy semmit nem tudtam, ajaj most bután fog bevonulni? Mert remélem befog.....
Nem szokták elmondani, hogy a vádalku miről szól? Érdekelne!

Logan Grimnar 2010.02.02. 21:27:51

Jó a poszt, nekem tetszik :-)))) Gratz Zero!

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.02.02. 22:02:12

amúgy nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ebből a "nem bújok a mentelmi jogom mögé" dologból...

Horizont 2010.02.02. 22:06:43

@mangoman:
Hová is bújhatna? Az anyja szoknyája mögé? Mindig megtalálják a kicsinyke kis kapujukat, amin még beférnek:)) Bár Hagyó kissé testes!

Spiritmonger 2010.02.02. 22:36:41

@stratez: hagyó miki sehol sincs verók pistihez képest, csak hagyó nem zsidó, pistike meg igen
de ez csak áprilisig lesz elég, utána csatlakozik gyuri haverjához a sitten

veróknál nagyobb gazember nincs az mszp-szdsz-ben önkormányzati szinten

Rwindx 2010.02.02. 23:55:18

@Auris:
Nekem az a fos megvan eredetiben valahol.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.03. 00:18:53

@Rwindx: Ki kellene belőle nyomatni pár tízezret, és teleragasztani a székházukat vele, valamilyen tüntetés keretén belül :)

Tassadar 2010.02.03. 01:37:35

Újabb cigány támadás, semmi hír :(

Rwindx 2010.02.03. 02:26:13

@órarugógerincű felpattanó:
megkeresem beszkennelem, felteszem valahova és felhatalmazok mindenkit hogy annyiszor és úgy használja fel ahogy szeretné :D

redriot77 2010.02.03. 07:29:59

@f.m.j.: "Rádiómban a mindenki kedvenc Gyurka bácsija így bír fogalmazni: "lemondott Hagyó Miklós ... na ezzel lezárult ez az ügy is."

A vén szemét, szeretné ha lezárulna, mi? :))))) Remélem most már van akkora lendülete a tekegolyónak, hogy még letarol néhány bábut...

marós 2010.02.03. 07:53:53

Az mszp-szdsz rezsimet a korrupció miatti összetartás éltette. Arra lennék kiváncsi, hogy a társadalom fel meri-e tárni azt, hogy hova lett a pénz, az állami vagyon értékesítéséből befolyt összeg, a felvett kölcsönök, a polgárok által befízetett adók az elmult nyolc év alatt akkora, horibilis összeget tesznek ki, aminek eltulajdonítása nem kis logisztikát igényelt.

esef 2010.02.03. 08:31:17

1. Kíváncsi vagyok, hogy az új-MDF (lánykori nevén: SZDSZ) előveszi-e a hírhedt lop-stop tábláit a közelgő kampányban. Gyanítom nem, mivel most ők loptak...
2. Gyanítom, hogy hamarosan elő fognak kerülni az MSZMP kampányában a Kaya Ibrahim, Ezüsthajó, Országimázs Központ, koronaúsztatás nevek/szavak mint az Orbán-kormány lassan egy évtizeddel ezelőtti pénzlenyúlásai. Amelyek a szoci rablásnak csókolommal köszönhetnek. Gyanítom igen, mivel nekik Orbán maga az ördög...

esef3 2010.02.03. 09:40:19

@Viner Spicli:
Csak nem? Hunvald, Hagyó és Molnár párttársai még mindig kayaibrahimoznak? Jön majd Horthy is? Vagy visszamennek Árpád fejedelemig? Biztos ott is találnának valami izgit...

Viner Spicli 2010.02.03. 10:18:19

@esef3: csak de. Még Joszip Tot is előkerült. Tutti, hogy a hunoknál fogunk kikötni, mert hogy ők is szélsőjobbosok voltak. Ez az egész jobb oldali para egy gyönyörűen konfigurált, zseniálisan kitalált politikai húzás, hogy ezzel riogassák a népet. Ők támogatják a nagyon hirtelen, nagyon gyorsan előkerült jobboldali radikálisokat... Nem volt elég anno a szlovák terrorista fenyegetettség, az alvilág politikai hatalomra törése.

Viner Spicli 2010.02.03. 10:20:59

@esef3: és a nagy gond, hogy a nép ezt meg is eszi. Figyeljük csak meg: ahogy van egy kis takargatnivaló akár politikusaink táján, akár a költségvetés táján, akár egy Ft-Eur árfolyam variálásnál, MINDIG előkerül valami botrány: cigányverés (fújjj csúnya magyarok, akik próbálják magukat védeni), elektromos áram a kerítésben, BKV, MÁV botrány, terrorista fenyegetettség, H1N1 para...stb. Mindig valami elterelő hadművelet...

Auris 2010.02.03. 12:44:10

@Viner Spicli: Ennél azért bonyolultabb a dolog.

Már megkapta a súgást az elvtársaktól, hogy gyanúsított lesz.
Ha az lesz, valószínűleg hűtlen kezeléssel, mint vagyon elleni bűncselekménnyel fogják megkínálni.
Ott vagyonelkobzás lehetséges, amire tekintettel a nyomozó hatóság kezdeményezheti a vagyonka zár alá vételét. Márpedig akkor oda a lopott pénz, hiába volt minden.

Ezért nem modott le a mentelmi jogáról. Addig nem indulhat ellene eljárás, amíg az védi. Ez alatt pedig el lehet nyomni a birtokot szép sunyi csendben (a cik szerint nem is hirdetik csak fű alatt árulják, befolyásos embereknek). Aztán a bíróság kiszab egy felfüggesztettet, a vagyoni jellegű szankciókat senki sem fogja tudni érvénesíteni, mert a pénz már kint csücsül egy svájci bankszámlán.

Na most lámpavasazzatok.

Mr. Bertrand 2010.02.03. 13:03:38

Akkor a háttér megvilágításhoz egy másik párbeszédről képekben:
faszfejek.blog.hu/2010/02/03/kezivezerles

derelyegrádi szellem 2010.02.03. 13:15:12

@órarugógerincű felpattanó:

ha az "értékek" alatt pénzt, vagyontárgyat értünk akor feltétlenül. Ez a mesterházy - ha nem figyel oda - véletlenül tud néha igazat is mondani...

derelyegrádi szellem 2010.02.03. 13:18:32

@belga6:

a printscreen-t elfelejtetted. Nem lesz így bögre....

kamasuka 2010.02.03. 13:36:38

A következő Molnár lesz.

Mondjuk ahol MehAttila a MEjelölt ott azért szükség lenne arcokra is. Hová fog ez vezetnI? Már Ildikó sem méretteti meg magát, sem az SZDSZ, mi lesz ebből az országból?

derelyegrádi szellem 2010.02.03. 14:51:46

Na úgy tűnik tényleg kiloccsam a híg fos abból a szarosvödörből, de jó alaposan. A BKV ügy elérte a másik, becsületes emberek értékalapú közösségét is, az szdsz-t.

Tóthfalusi György és Mesterházy "Bahia" Ernő is gyanúsított. (A másik mesterházyra még várni kell. De eljön majd az is) Remélem Mesterházy meg Tóthfalusi elmondja szépen, mennyit tudott minderről a Gabi. Összegszerűen.

Lassan ideje lenne úgy zuslisan valakinek bemondani végre, hogy BKV ügy, az NINCS!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.03. 15:09:50

@picur3ka/beleallos kampany:

Tetszett ez a komment:
"[agathach.] [2010.feb.03. 13:55]
És ha Antal Attila a számára kedvező vádalku fejében saját szülőanyjára is terhelő vallomást tesz, akkor ő is gyanúsított lesz?!

A címben pedig illett volna - sőt, követelmény - a vezetéknév azonossága miatt a cikkben érintett Mesterházy Ernő keresztnevét is feltüntetni, elkerülendő az olvasói asszociációt Mesterházy Attilára, az MSZP miniszterelnök jelöltjére.
Aki ugyanis nem olvassa el a cikket, mert elég neki a Mesterházy név ahhoz, hogy lapozzon és levonja a (téves) következtetést az MSZP-ről, félre lett vezetve. "

Mi is félre lettünk vezetve, mert az MSZP a becsületes, értékalapú emberek közössége :P

picur3ka 2010.02.03. 15:21:35

@Ásómaci:

Jo is az. En meg nagyot nevettem ezen, hogy mesterkelthazyt implikaltak a nepszaranal.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.03. 15:25:30

@picur3ka/beleallos kampany: Épp kérdezni akartam, hogy mit szedsz, hogy népszarát olvasol?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.03. 15:29:03

Még egy OFF, utána befejezem :P

Az Indexen van még két érdekes cikk.

Borul a bili.

index.hu/belfold/budapest/2010/02/03/titkarno_irta_ala_horvath_csaba_vagyonnyilatkozatat/
Most ez nem magán-okirat hamisítás? (Nem vagyok jogász)

ON

derelyegrádi szellem 2010.02.03. 18:10:59

Mesterházy, Regőczy, Zelenák őrizetben. Melegszik a helyzet, nagyon melegszik.
Elbaszták, a Balogh túl sokat tud, és ő ébredt a leghamarabb.

picur3ka 2010.02.03. 18:20:35

@derelyegrádi szellem:

Epp most olvastam orommel. Hogy erti, hogy Balogh ebredt leghamarabb? Valamit elmulasztottam, az is lehet...

derelyegrádi szellem 2010.02.03. 18:29:39

@picur3ka/beleallos kampany:

Úgy, hogy ő fogta fel leghamarabb, hogy bizony ez komoly, és ezt nem lehet majd egy "ejnye-bejnye srácok"-kal megúszni, és most kivételesen nem a takarítónőn, meg a szilágyi nóri nénin lesz csak elverve a por, hanem ez most fölmegy a nagyokig, tehát nem kell hősködni, beszélni kell, csak előtte kérni kell érte egy kis ellenszolgáltatást. A büntetést majd mások leülik helyette, akiket feldobál, meg nyilván tanúskodni is fog ellenük. Ha nem, ő is megy a böribe.

Így működik ez.

szabogyula 2010.02.04. 00:41:44

Természetesen Demszky nem hallott végkielégitésekről . Video , tv2 , tények.
tv2.hu/tenyek/video/interju-demszky-gaborral-a-bkv-rol-3
Ezúton kérném a szerkesztőséget egy állandó , folyamatos , élő BKV posztra ..

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.02.04. 03:16:44

@ostoba 8o: TERMÉSZETESEN a sajtóból értesült mindenről a szegény istenadta. és természetesen most nyilván nagyon meg van döbbenve. :D
de te sem gondolhattad komolyan, hogy megszaggatja ruháját, hamut szór a fejére, és elmeséli a kollégák és a saját lenyúlásait, a sokmillás sutyimutyikat... :)

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.02.04. 04:58:29

és itt a legfrissebb hír: Elfogták a BKV volt informatikai igazgatóját . Fuzik Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítják, öt évet kaphat. index.hu/belfold/2010/02/04/elfogtak_a_bkv_volt_informatikai_igazgatojat/

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.02.04. 10:11:15

@Viner Spicli: Asszem be kell készülni rendesen sörrel + mogyoróval! Hosszú és érdekes előadás kezdődik!