Skip to content


       Szűrés lista

Több Gyurcsány, még kisebb MSZP

Feri tényleg beváltja a rendszerváltás álmát, és megcsinálja a 10%-os MSZP-t ...

Nem elég, hogy 4 éves miniszterelnöksége, pártelnöksége a 43%-os MSZP-ből egy szupercuki kis pártot csinált (30-44 közötti korosztályban 4% az MSZP) több nagy pártra elegendő platformmal, felfújt hólyaggal, erősemberrel, kiskirállyal, erővonallal (a Jediknél nincs ennyi erővonal), de valamilyen okból kifolyólag úgy érzi, neki mindenképpen szerepet kell vállalni a kampányban ... és ezt maximálisan támogatjuk!

Nagyon helyes!

"Több Gyurcsány, kisebb MSZP!"

Mert valljuk be, jókat nevetünk ennek az Attila srácnak a "Showder klubba" illő performanszain, de legbelül tudjuk, ez nem az "igazi" ... ezt csak egyvalaki tudja a "demokratikus oldalon", és ez a mi Ferink.

Mellesleg ne írjuk le Gyurcsányt, még hosszú évekig itt lesz köztünk, nem fog kivonulni a politikából ...

Kecskeméten egy 90 perces beszéddel rázta és tüzelte fel a nyugdíjas közönségét.

Olyanokat mondott, hogy

"A szocialista kormányok voltak azok eddig, amelyek nyugati polgári demokráciát akartak. Ne értünk álljatok ki, hanem magatokért! Legyetek bátran büszke baloldaliak!"

"Mi nem csak papolunk a családtámogatásról. Az kevés! Mi tettünk érte! Emeltük a családi pótlékot, amit a Fidesz nem tett meg!"

"Aki a kampányban a pálinkafőzésről beszél, az elárulja a nemzeti eszméket egy jó kis 45 fokos kisüstiért."

"Többszáz ezer új lakás épült az elmúlt nyolc évben, félmillió autót vettek az emberek ennyi idő alatt."

"Utoljára Baross Gábor tett annyit a közlekedésért, mint a szocialisták. Hétszáz kilométer autópályát építettünk, a hétszázát!"

"Végre Kossuth Lajos reinkarnációja megérkezett, aki azt akarja elhitetni, hogy a jövő a három iksszel kezdődik. Ezek szerint a jövőt könnyebb elérni, mint lottózni, mert ott ötöt kell ikszelni."

"Az elmúlt másfél év nehéz volt, és sokaknak csalódást okozott, a reformokat azért vállalta a kormány, mert azt gondoltuk, hogy fontosabb az ország sikere, mint a kormány népszerűsége."

"Gázvezetékekből jó a több – gondoljunk csak a gáztűzhelyre, ami sehol sem csak egyégős."

"Mi azt fogjuk válaszolni minden alkalommal, amikor a jobboldal pénzt kér az egészségügyre és az oktatásra: ti nem kérhettek, ti elvettetek, ti elhitettétek Magyarország legalább negyedével, hogy onnan el kell venni, nektek ebben a kérdésben nincs erkölcsi alapotok megszólalni."

A kedvencem:
"Egy demokrata nem fogja fel tragédiaként, ha elveszíti a hatalmat, mert aki a politikai küzdelemben nyer, az utána veszíteni fog."

Végül is azért hazudta végig azt a másfél évet 2004-2006 között, azért szakadt bele, hogy úgy kellett tennie, mintha kormányozna, azért hazudott éjjel-nappal, mert ő egy igazi demokrata, és abszolút nem tartott attól, hogyha esetleg veszít ... ez az ember be-sza-rás!

"Az MSZP ellenzéki szerepben kemény lesz, beszélni fog arról a sok disznóságról, amit el fognak követni ellenfelei, de nem fog kivonulni az ülésteremből, ha a miniszterelnök felszólal. Nyolc éve bujdos, Mikes Kelemen kutyagumi hozzá képest."

"Orbán helyében nem nagyon kívánná a győzelmet, mert izzadtság fog folyni a hátán, mert elszokott attól, hogy szemtől szemben küzdjön."


"Magyarország már húsz éve szabad, de a választók sokasága nem akarja elhinni és megérteni, hogy Magyarország gyarapodásának egy valóságos kulcsa és titka van: az, hogy az ország polgárai mernek, tudnak, akarnak jobbak lenni, többet dolgozni, és nem csak arra várni, hogy az állam az igényeiket kielégíti."

Mondja ezt a Nagy Osztogató ...

"Az elmúlt nyolc év politikai háborúskodása a jobboldal bűne. A Fideszt nyolc éven keresztül azon dolgozott, hogy az ország egésze a vádlottak padjára kerüljön."

"A gazdasági problémák abból az 1500 milliárd forint elköltéséből származnak, amit 2002-ben majd 2006-ban fedezet nélkül vállaltak a kormányok. Három miniszterelnök hibája, hogy gazdasági nehézségekkel küzd az ország.
Orbán Viktor választási megfontolásból osztogatott, Medgyessy Péter további 850 milliárd forintot költött fedezetlenül. Saját magát sem hagyta ki: legnagyobb szakmai hibájaként említette, hogy 2006-ban 200 milliárd forintot vont ki a költségvetésből a bevezetett adócsökkentésekkel."

Vagyis az 1500 milliárdból 450 Orbáné, 850 Medgyessyé, a maradék 200 meg az övé Szegény Feri, alig tehetett az egészről ...


Nagy Béláné, nyugdíjas tanárnő még verset is írt Gyurcsánynak:


 
Ha nem megy a videó:
"Szeretném, ha virág nyílna, mindenütt, amerre jár,
Szeretném, ha teljesülne minden, minden, amit kíván.
Szeretném, ha olyan lenne, amilyen szeretne,
Szeretném, ha a világon a legboldogabb Ön lenne!
(Nagy Béláné)"

Videó:

 

 

Képgaléria erre.

Címkék: választás mszp gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr71808195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Héttörpe (törölt) 2010.03.04. 13:11:37

Az baj, hogy olvasás közben hallom Feri hangját is, ahogy ezeket mondja?

az a tag aki a műlábában csempészte a heroint (törölt) 2010.03.04. 13:11:57

@az a tag aki a műlábában csempészte a heroint: javítom magam: az mszp képtelensége az előrehozott választásokra

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.04. 13:14:47

@Pistu: kérdezd arlequin-t, a bolondoknak ő a nagy ismerője :)))

arlequin 2010.03.04. 13:18:16

@zero:
"(a Jediknél nincs ennyi erővonal),"
ezen majdnem elpusztultam ;-)))
gyurcsány komplett elmebeteg. mint én. csakhogy nekem módszerem van rá, ő pedig csak beleugrott.
ha így folytatja alulról fogja szagolni az ibolyáét. mármint a...
de ami legjobban mellbevágott a 'verselő' önvallomása: "pedagógus vagyok"
vááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááhhhhhh
...
na basszus. szétdurrant a bohócpálcám az idegtől.

Pistu 2010.03.04. 13:19:37

@Seduxen: Jó ötlet :)
Bár úgy tudom, hogy ő sem ilyen 23.havi nyugdíjat követelő, gyúrcsótányista-propagandista lelkületű ember.
Elképesztő milyen szinten kell vaknak lenni, ahhoz hogy valaki kiálljon gyúrcsányért.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2010.03.04. 13:21:47

@DexterMorgan78/Séfbácsi: hát nem is tudom az uram ha tudta volna hogy a hasonmása a Gyurcsán ytuttkóra nem murdelt volna el hanem visszaélt volna ezzel az előnnyel a a nyugdíjasklubban

arlequin 2010.03.04. 13:25:49

@Pistu: nekik a tudatlanság a mentségük, a zsíros föld setétje lebeg szemük fényében. azért kellenek a lámpák köréjük, mert 1,5-2 méteres körzetben elsötétítenek mindent. annyira eccerűek, hogy fát vághatsz a fejükön és kicsorbul a baltád...
ez a komancs-nyugger kaszt. ahhoz is hülyék, hogy rádöbbenjenek mennyire át vannak vágva a palánkon. ha feri aszongya az ég az piros, akkor ők az elvakult amcsi típusú bush-keresztyén hitével fogják vallani:
"feri azt mondta: 'az ég az piros',
ha ti ezt nem látjátok, pofáznotok tilos,
fasiszták, nácik, aljadék nyilasok
rettegjetek, itt van, a hűs elektrosokk"

mantrájuk: mindennapi ferinket add meg nékünk ma

(ezeket onnan tudom, hogy 15 éve én írom nekik a propagandaanyagokat, a ferinek pedig az álmait vigyázom)

Grafithuszar 2010.03.04. 13:28:13

Szerintem nagy hiba leírni Gyurcsányt. Lesz még ő miniszterelnök Magyarországon. Lehet hogy LMPVS járna neki, de ettől még Magyarország egyik legjobb politikusa (értsd= legjobban tudja manipulálni a zembereket)
Gondoljatok csak bele. 2010-14 között sem jön el a kánaán, és akkor már lehet nyomtani a demagóg dumát, hogy az ő idejében volt 13 havi nyugdíj, 700 km autópálya stb...

Marcellusca 2010.03.04. 13:36:08

@Grafithuszar: Ettől félek én is.
Mert nem lesz kolbászból a kerítés és mindjárt lehet majd fröcsögni, hogy aszonta a Zorbán, oszt' mi lett.

Nagy Tibi (törölt) 2010.03.04. 13:45:18

Nem 6 évet volt miniszterelnök? (Mondjuk a bejegyzés szempontjából lényegtelen.)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2010.03.04. 13:45:18

@arlequin: nekem meg az uram a lámpavasakat egyenesíti

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.04. 13:46:10

@Grafithuszar:

ja, erre gondoltam én is, ki fog 2014-ben emlékezni , négy évnyi Zorbán-uralom után, hogy ez a Ferenc gyerek nem bontotta ki az igazság minden szirmát 2004-2005-2006-ban?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.04. 13:47:04

@Nagy Tibi:

4,5 évig
2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-ig

arlequin 2010.03.04. 13:51:36

@zsanett- a tótok bosszúja és szoci fan: ha nem sittelik le őket következő négy évben, akkor én is szakmát váltok... joker lesz belőlem és batmannel összefogunk...

picur3ka 2010.03.04. 13:52:39

@Lone Wolf:

En kivantam ilyet nem reg, de tobbet nem fogok, mer jol elcseszkaztam.

Jason Bourne 2010.03.04. 13:55:51

"a reformokat azért vállalta a kormány, mert azt gondoltuk, hogy fontosabb az ország sikere, mint a kormány népszerűsége"

a jó anyját még mindig a reformokat nyomja, nem igaz. nem a kormány vállalta, hanem az emberekre kényszerítették a "reformokat", ami az én olvastomban a pénzlehúzással egyenlő. más -tényleges- reformokról én nem tudok.

picur3ka 2010.03.04. 13:56:59

@Seduxen:

Szent Asziszi Ferenc...

isti77 2010.03.04. 13:57:37

""Az MSZP ellenzéki szerepben kemény lesz,..."

Nem, Feri, ebben is tévedsz. NEM LESZTEK TI ANNYIAN, HOGY KEMÉNYEK LEHESSETEK. Ha mindenben nemmel szavaztok majd, az sem fog számítani. Ők egyedül is elegen lesznek, akkora többségük lesz.

Még 37 nap. MÁR CSAK 37 NAP!

picur3ka 2010.03.04. 13:59:16

@Lake:

Tenyleg az a legjobb, tisztara, mint abba a nagy, szajbab$szott, szemelyi kultuszos kommunizba.

panki1983 2010.03.04. 14:03:22

"a jövő a három iksszel kezdődik. "

Talán feri befektetett az XXX iparba, vagy majd kurvákrat importál az ország, végülis megmondta már egyszer, hogy kurvaország vagyunk, lehet, hogy ez a ferkó célja, mi lesz európa piroslámpás országa:D

Bad Attitude Baracus 2010.03.04. 14:05:22

"Szeretném, ha a világon a legboldogabb Ön lenne!"
Drága, drága Rákosi elvtárs...
Akarom mondani drága Gyurcsány elvtárs...
Akarom mondani drága miniszterelnök úr!
Mert nekem és minden kommunizmus szellemétől átjárt magyar nyugdíjasnak Ön lesz A MINISZTERELNÖK.

Noname Watanabe 2010.03.04. 14:06:56

@isti77: ""Az MSZP ellenzéki szerepben kemény lesz,..."

Keményen ellenkeznek majd a börtönben, amikor Kolompár Dzsoki mélyebb benyomást próbál rájuk tenni. Hátulról.

picur3ka 2010.03.04. 14:08:11

@z666: Igy gondoltam en is.

@panki1983: Mar az vagyunk, sajnos, ez kipipalva.

@Grafithuszar: Remiszto modon, az urge egy kozveszelyes, tehetseges manipulator es agyatlan tomegek fogjak lesni a szavat. Surgosen ki kell vonni a forgalombol.

arlequin 2010.03.04. 14:08:21

@Wilbur Nárcisz-11 Swain: mármint több síkosító ért fognak sikoltozni?

furfangos nyeszterka 2010.03.04. 14:08:43

A "hétszázát".
Jobb, mint a "nem kicsit, nagyon"
Szleng gyártásában király.

Jason Bourne 2010.03.04. 14:09:39

@Bad Attitude Baracus:
ahogy bangó margit mondta, 2006-ban, a győzelem estéjén:
"éjen gyurcsány ferenc, a magyar népköztársaság miniszterelnöke!"

azok a régi szép daliás idők: www.youtube.com/watch?v=HNuk98HXSEM

nfgy 2010.03.04. 14:17:59

A maszop a nyáron szétesik mint egy kocsi cukorrépa.Ennyi volt,sokáig tartott de végük van.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.03.04. 14:22:12

Ez semmi, anno a hiper, ahol dolgoztam HETENTE kapott ilyen verseket... hogy hogyan szeret ott az illető vásárolni. Agybaj :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.04. 14:23:33

...És ami a zeggyik legfontosabb: A zorbánahibás.Azé bírom,hogy a zellenzék a hibás.Az,hogy pl. becsületesen kormányozzanak nem az ellenzéken múlik.Vagy ez olyan,hogy:Ők ellenzékben ennyit lopnak,nehogymár mi lemaradjunk?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.04. 14:27:33

Szerintem hoz annyi szavazatot amennyit visz.:((

molaris 2010.03.04. 14:30:34

@zrobasé:
Limitáltan, a választási időszakra. Védett hungarikum, by Veres Jani.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.04. 14:36:08

@panki1983: nem-nem, szerintem ő ezt úgy értette, hogy az átlagszavazói X X X formával szoktak szavazni is, és aláírni is (de ugye csak a "doktorok", ezért nem 2 X)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.03.04. 14:42:28

kecskeméten nem a bíróság előtt kell majd kicsit hosszabban megnyilvánulnia?

Jobbágy 2010.03.04. 14:44:07

itt a videjó a főnökről, magávalragadó!!! www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=311585

Kartal (rezervált) 2010.03.04. 14:45:36

@zero: szerintem meg erősen túlértékeled a képességeit azzal a szóval, hogy "gondolt"... :D
A kommunizmus szelleméről meg ennyit:
kulfold.ma.hu/tart/cikk/b/0/64934/1/kulfold/Mobiltelefonalasert_lottek_agyon_egy_delkoreai_ferfit?place=srss
De majd jön sörönpörkölt, és megmagyarázza, hogy jogos volt, és különbenis, hogy képzeli, hogy mobilt tart a XXI. században...

Lake 2010.03.04. 14:51:21

Ettől szebben senki nem foglalta össze a kommunizmus lényegét :
www.youtube.com/watch?v=MhL2OBeQi4A

derelyegrádi szellem 2010.03.04. 15:13:35

Ez az ember telejsen megőrült. De egy veszélyes örült. Nagyon súlyos pszichológiai eset.

Ez a legjobb:

"Az elmúlt nyolc év politikai háborúskodása a jobboldal bűne. A Fideszt nyolc éven keresztül azon dolgozott, hogy az ország egésze a vádlottak padjára kerüljön."

Igen, a jobboldal lövetett ki szemeket, verette véresre azonsoító szám nélküli, kámzsás rendőreivel a békésen ünneplőket.Úgy van Feri.

Meg az is Orbán volt aki azt mondta: le kell verni a balodalt. Nem demokratikus választásokon legyőzni, leverni. Köcsög egy gyerek ez az orbán, mi feri?

És ne bújj az ország egésze mögé, feri! Csak titeket, aki szétlopotátok az egész országot. Mint pl személyesen TE! Tudod: öszödi kormányüdülő, képviselői klub, fittelina, nomentana, az a titokzatos "Gyurcsányi", meg hasonlók

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.03.04. 15:19:05

@zero: Sajnos nincs meg, pedig anno leszedhettem volna, mert a faluújságra is kirakták; azóta meg már nem dolgozom ott. De ismerős van még ott, majd felkutatjuk :-)

"Igaz, később arra a felvetésre, hogy a kormány adjon tízezer forintot minden nyugdíjasnak, hátha akkor az MSZP-re szavaznak, azt állította, hogy ő nem csinált választási költségvetést, és nem is támogatja az ötletet."
Tudjátok, mi a szomorú? Ha ezt megcsinálnák, igen szorossá tennék a választást. Simán megvennének egy rakat nyugdíjast ezzel :-(

jozicsenko 2010.03.04. 15:23:09

hi!

riogattak korábban, hogy a szuperbrutto milyen vicces dolog, igazából nem is hittem -egészen mostanáig

állami szektorban vagyok, akik tavaly, tavalyelött az adójóváírás miatt nemkaptak volna pénzt, most viszont jogosultak lennének rá, általában nem is kértek

nade a lényeg: egy igazi mélygyomros az alkalmazottaknak, hogy 8-10 ezer Ft-tal kevesebbet kaptak (sajnos) és egy rettentes öngól az mszpnek

de valami iszonyatos nagy öngól: a kiskeresetüek szivnak, kb 200eFt-ig tuti buko...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.03.04. 15:29:03

Ez a legveszélyesebb, kevert igazságokat is a hazugságok közé, nem lehet az egészet elkönyvelni faszságnak.
@Grafithuszar: Az fix, lesz itt még "orbántakaroggy", a kérdés csak az, hogy mikortól meddig. Az MSZP valószínű arra fog hajtani, hogy 2010-től 2014-ig tartson...
@nfgy: Az MSZP nem vész el, csak átalakul. Lesz itt még SZDP, vagy MSZDP, vagy amit akartok, Gyurcsánnyal a főszerepben. Azt, hogy a kövület kikopik csak remélni tudom.

drkovax 2010.03.04. 15:45:44

@Gerusz: Lesz bizony. És Fletó együtt fogja skandálni Vonával.

szabidoki 2010.03.04. 16:02:24

Jézusatyaúristen, ez a nő volt az első tanítónénim! Mondjuk már akkor is hibbant volt szegény, úgy látom, azóta ez csak fokozódott...
Amúgy meg hiába szidjátok, meg elmebetegezitek Gyurcsányt, ügyes gyerek az, vannak eredményei. Mielőtt még elkezdenétek engem szidni, tisztázzuk, szerintem is LMPVS, de próbálja valaki utánacsinálni ezeket:
- egykori csóró kisztitkárból (némi pártsegítséggel) milliárdos vállalkozó lett
- megbuktatta Megyót, beült a helyére
- milliárdos vállalkozóként elhitette az emberekkel, hogy ő mennyire aggódik a szegények, munkások, nyugdíjasok jólétéért, megnyerve a választásokat
- amikor kiborult az öszödi bili, vele érdemben semmi nem történt, különösebb problémák nélkül vészelte át a dolgot
- a vizitdíjas népszavazás meg az szdsz kirúgta ugyan alóla a sámlit (amit szerintem a szadesz már százszor megbánt), de nem egészen egy év múlva már megint ő az egyik legerősebb játékos az mszp-ben, miután végeredményben Bajnai eszi meg azt a szaros kenyeret, amit Feri csinált országlása alatt
Szóval szerintem egyáltalán nem elmebeteg. Azoknak a valóságérzékelése károsodik többé-kevésbé, de Gyurcsány minden jel szerint nagyon is jól látja maga körül a világot. Az már más kérdés, hogy egy gátlástalan, hataloméhes, minden lelkiismeretet nélkülöző figura. Mondjuk ez szinte az összes politikusra igaz, Gyurcsány annyiban különbözik tőlük, hogy ő az egyik legügyesebb köztük.
Azzal értek egyet, aki azt mondja, lesz ő még miniszterelnök.

törökszultán 2010.03.04. 16:04:32

Lapozódik a fejemben egy régi tankönyv. Ideg és elmegyógy. A diagnózis: Psychopathia potestatis. A hatalom pszichopatája.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.04. 16:13:18

"Magyar Kálmán reagálni próbált, de Gyurcsány leinti, hogy "ne hebehurgyáskodjon". Magyar Kálmánt padszomszédai kicsit lökdösni kezdték."

Magyar Kálmán micsoda reakciós beszivárgó lehetett, még mikrofont is kapott.

Ja, a videó kegyetlen, ez az ember sokkal-sokkal veszélyesebb mintsem bárki gondolná.

Azt hogy hazudik, mindenki tudja. De így?!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.04. 16:28:35

Teljes K.O. a fickó.
Azt nem értem, hogy milliárdosként miért nem ül otthon Klára szoknyáján?
Miért ragaszkodik ennyire görcsösen a hatalomhoz?
Valami nagyon beteges birtoklási vágy munkál benne, a pszichopata/szociopata jellemvonások pedig igencsak szembetűnőek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.04. 16:32:27

Egy-kettő:
# Meggyőző, rutinos hazudozó, ha számon kérnek tőle valamit, azonnal kitalál egy neki alkalmas történetet
# Kiválóan képes bárkit megtéveszteni
# Elbűvölő a végtelenségig, főnökök, idegenek jelenlétében ésszerűen, meggyőzően érvel
# Felszínes, sekélyes és felületes, sima a modora, de szavai mögött nincs lényeg
# Kivételesen jól beszél, konfliktushelyzetben a legtöbb embert verbálisan legyőzi
# Gyakran jellemzik az alábbi szavakkal: sima modorú, csúszómászó, hízelgő, nyalizó, alázatoskodó, túl készséges
# Nagyszerűen alkalmazkodik, tetteti magát, kaméleonként változik, ha kell
# Nem megbízható
# Nem teljesíti az ígéreteit
# Érzelmileg elmaradott és megbízhatatlan, emocionális fejlődésében megrekedt, miközben a beszéde és az intellektusa felnőttének tűnik, érzelmi kora egy ötévesének felel meg
# Öntelt, arrogáns, beképzelt, sérthetetlennek képzeli magát
# Lenézi a munkatársait, beosztottait, ügyfeleit
# Mindent és mindenkit ő akar irányítani
# Kényszert érez mindennek a bírálatára, ugyanakkor képtelen másokat értékelni, dicsérni, elismerni
# Képtelen összefüggésekben gondolkodni
# Soha nem ad egyenes választ, nem mond konkrétumokat
# Houdini-ként kibújik a felelősség, az elszámoltatás alól
# Mindent elkövet, hogy tönkretegye azt, akit ellenfélnek, ellenségnek képzel
# Rosszindulatú pletykálkodással örömmel ugraszt össze másokat
# Diszkreditálja, hiteltelenné teszi azt, aki jelenlétében az antiszociális vagy szociopata viselkedésről beszél
# Bosszúálló
# Lenézi, megsemmisíti, befeketíti, lejáratja azt, aki el akarja vagy akarná számoltatni
# Örömmel tagadja meg másoktól, ami járna nekik
# Mesterien manipulál másokat
# Türelmetlen, irritált, agresszív
# Arrogáns, beképzelt, a mindentudás látszatát kelti
# Gyakran nárcisztikus szükségét érzi, hogy önmagát kiváló színben tüntesse fel

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.04. 16:35:47

Ezek a szocik imádják a gyerekeket bevetni a kampányban:

"Mesterházy éppen Molnár Gyula újbudai MSZP-s polgármesterrel illetve Szabó Vilmossal és Józsa Istvánnal - a környék szocialista képviselőjelöltjei - beszélgetett, amikor a mikrofon elé pattant egy élelmes kislány, aki be is mutatkozott, és azt kérte, hogy ha a bácsik befejezték a tájékoztatót, hadd szólhasson ő is. Martinella, aki alig érte fel a mikrofonokat, fesztelenül harsogta, hogy be kell fogadni a kóbor állatokat, mert azok az utcán fáznak és éheznek. Valaki meg is jegyezte, hogy a kislányból egyszer majd vérbeli politikus válhat."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=266909

Még fotó is van ...

Pistu 2010.03.04. 16:42:37

@laspalmas: Már akkor, amikor követelték a lemondását és a parlament feloszlatását, már akkor arról beszéltek, hogy gyúrcsány azért ragaszkodik ilyen görcsösen a bársonyszékhez, mert ha elbukja, bukja az összes üzleti partnerét is. Ha nem tudja majd őket közpénzekkel tömni, akkor majd ők is ott hagyják és gyúrcsány mehet a levesbe. Kb.

Az indexes videó nagyon durva. Kis nyuggerek szerint csak az ellenzék, csak ők tehetnek mindenről. Az a snájdig ferike a haza hőse. Durva na. De a ferike, na ő aztán elmekórtani eset.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.04. 16:43:28

@laspalmas:
Őőőőő ha nem tudnám ki a téma akkor is felismerném:)

Fényhajú 2010.03.04. 16:59:26

@törökszultán: Egyébként tényleg járt Ausztriába kezelésre,főleg amikor elkezdett stikkelni " az idegtől azt,hogy most jár-e ki azt nem tudom,de nem csak ő jár ill járt pszichológushoz:)

tudi 2010.03.04. 17:01:46

Ez kész, elmeháborodott szegényke, de sajnos még mindíg vannak olyanok, akik szemében ő a megváltó. Ez a 4 év kőkemény lesz a Fidesznek, és sajna amilyen feledékenyek/szelektív memóriájuak eggyesek 2014-ben még lehet ő a miniszterelnök és akkor kezdődhet előröl az elqurás. Hacsak nem a vádlottak padján találjuk "igazmondó" Ferencünket.

Fényhajú 2010.03.04. 17:02:48

@laspalmas: Azért gondoljunk csak bele milliárdosként,ki emlékezne rá cirka 10-20 év múlva ,így biztosan nem felejtődik el a neve,és a "Gyurcsány Takarodj" felér egy káromkodással:/

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.04. 18:18:37

Hoppácska.

"Kérdésre válaszolva még elmondta, hogy nem tart polgárháborútól, mert bár "a magyarok szangvinikusak, de kevésbé kitartóak, mint más nemzetek"."

órarugógerincű felpattanó 2010.03.04. 19:06:38

Az jó, hogy hétszáz kilométert építettek, csak azt felejti el mondani, hogy 2000 árából.

A versről meg, remélem a néni nem irodalom tanár volt.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.04. 19:08:05

@laspalmas: Mert ő másodállásban milliárdos, a főállása az Apró-kesztyűbábi pozíció.

Auris 2010.03.04. 19:11:02

@laspalmas: "magyarok szangvinikusak, de kevésbé kitartóak, mint más nemzetek"
Szimpla rasszizmus!!!! El Topo!!!! Hooooool vaaaaaaagy?

Auris 2010.03.04. 19:17:41

Ferink tutira a 2014-es visszatérésre játszik, a visszatérése akkorra van előkészítve, addig meghúzzák magukat Indonéziában a szénmezőiken (tényleg van kedve valakinek utánanézni, van-e Indonéziával kiadatási egyezményünk?). Most be kellett szállnia, hogy lehetőleg ne kelljen az elkövetkező 4 évet abban a kellemetlen klímájú országban töltenie, holmi kínos Fidesz-es 2/3 miatt.

És ugye a nyugdíjasok körében még mindig ő a legsnájdigabb legény. Az idősek agy körében még régi jó reflexeket ébreszt azzal a szépen fésült ifjúkommunista káder fejével.

Meg ugye gyakran találkozunk azzal különböző rendőri jelentésekben, hogy a csalók a "könnyen megtéveszthető" időseket veszik célba. Na ő is pont ilyen, a gazember.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.03.04. 20:19:29

@laspalmas: @zero:
"Az Országgyűlésből a tavaszi választások után távozó képviselők a szabályok szerint hat hónapig kapnak juttatást; az újra meg nem választottak a korhatár előtt öt évvel nyugdíjba vonulhatnak." (www.jogiforum.hu/hirek/22613)

Kartal (rezervált) 2010.03.04. 20:49:09

@laspalmas: kihagytad, hogy mentálisan instabil. A kamerák előtt tényleg majdnem bőgött.
A kiemelkedő intelligencia nincs összefüggésben az egyéb elmebetegségekkel, attól még nyugodtan lehet valamilyen szinten pszichopata, a hazudozási kényszere, lelkiismeret-nélkülisége mindenesetre errefelé mutat, bár azok alapvetően kibillenthetetlenül stabilak. Persze nem vagyok szakember...

Horizont 2010.03.04. 20:55:58

Még mindig Gyurcsány? Hihetetlen? Az elgyűrhetetlen, az eltaposhatatlan! A csótányra mondják, hogy mindent kibír, mindent túlél! Ha már versike én is faragtam neki egyet :DDD
Gyurcsány - csótány
Gyurcsány Ferenc a te neved
Régen börtönben a helyed
Becsaptad a fél országot
Csak a hazugságot gyártod
Pápáról te elindultál
Rózsadombig meg sem álltál
Apró villát rég belaktad
Folyószámlád jól megraktad
Nem volt elég a sok manna
Hatalom is kellett volna
Életünkből szállj ki végleg
Utáljuk már a te képed.
Bocs a "versért" de nem tudtam kihagyni:DDD
Az is hihetetlen, hogy még mindig vannak "emberei" , az ország szégyene úgy ahogy van!

kapdbeabalbokám 2010.03.04. 21:26:38

előre is bocsánat
most buzgott fel bennem

Feri nagyobb vagy mint egykor volt Fred Astaire
Merre büszkén lépsz, olvad a flaszter
Hajrá csak így táncolj kampányolj
Jobbra vigyázz, véletlenűl se hajolj

Jövőnk, szívünk, hitünk, pénzünk már vitted
Látjuk, haljuk, hogy míly sokra vitted
Vedd nyugdíjunk unokánk kosztpénzét
Ne nézd nadrágunk segg részét

Lendületesen lengesd csak karodat
S lábad közt az aprót a pirosat
Ha majd unalmas lesz marakodni a koncon
Találunk fejednek helyet Kádár mellett a polcon

Bocs nekem jól esett

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.04. 21:39:15

Magyar Hangfelvétel

Hazugságok. Gyurcsány-maszkok.
Köztársaság! Rád haragszom.
Barbár tömeg ront a falnak
Mások tisztán forrongatnak.
Lemond Gyurcsány és a kormány?
– Lemond! – mondja bátran Orbán
– Lemond. – mondja Sólyom tompán.
– Lemond. – mondom én is kurtán.

2006. szeptember 22, péntek, BM

jpmjpm 2010.03.04. 21:40:56

Most értem haza és a hazaúton az autóban az Infó rádióban hallottam amiket mondott. Az ő szájából hallani még durvább mint elolvasni. Tényleg összeszorult a gyomrom ezektől a mondatoktól.

Ha egy sportolót el lehet tiltani, mert doppingolt, bundázott, nem sportemberhez méltón viselkedett, akkor egy politikust miért nem lehet eltiltani az emberek hülyítésétől? Ha egy átlagember lop, csal hazudik -törvényt szeg-, akkor megkapja a büntetését. Gyurcsány miért folytathatja az ámokfutását? Nem értem.

f.m.j. 2010.03.04. 21:51:27

www.youtube.com/watch?v=OYecfV3ubP8

és itt az eredetinek hitt eredetinek az eredetije (nesztek, posztmodernkoriság:))

Lone Wolf 2010.03.04. 21:52:41

@laspalmas:
-"Egy-kettő: "

...
Tipikus szocialist.

f.m.j. 2010.03.04. 21:56:16

@laspalmas: jó a lista, ez mind az idióta szinonímái? :)

kamasuka 2010.03.04. 21:58:32

index.hu/belfold/2010/valasztas/pofara_eses_lesz_a_vege/

"Az egybegyűlteket mindkét kecskeméti szocialista jelölt köszöntötte. Balogh László elvtársiasan tegeződött, Király József polgárian magázódott. Mindketten elbüszkélkedtek vele, hogy már hivatalosan is jelöltek, ennek ellenére a terem előtt elhelyezett dobozban még mindig gyűjtötték ajánlószelvényeiket aktivistáik - köztük a fórum két, ötven év alatti résztvevője."

Aha. Az MaSZoPistáknakneknök szabad? Hol van itten kérem a Debreckeyni Dzsozef és a LeMáPo, hogy kétmillát kiáltson?

kamasuka 2010.03.04. 22:05:31

"A gazdasági problémák abból az 1500 milliárd forint elköltéséből származnak, amit 2002-ben majd 2006-ban fedezet nélkül vállaltak a kormányok."

Ahogy sorban lecsuknak benneteket, azonnal elő fog kerülni az eltűnt 1500 milliárd a haveri zsebekből, és kemény a gyanú, hogy még ennél is több, akár egy nullával is! (gyk: 15000 milliárd ...)

kamasuka 2010.03.04. 22:18:37

@laspalmas:
Mi ez? Valami titkos, X-Aktás, UFO orvosi szakvélemény Gyurcsányiról? Esetleg az a nagy bumm pár napja az volt, hogy egyszerre rabolták el Slotát és Gyurcsányt és akkor ezen a módon baszták vissza Földre ezt a két idiótát több fényévnyi kisérletezés után? :)

arlequin 2010.03.05. 00:46:00

@laspalmas: Egy-kettő:
....
# Gyakran nárcisztikus szükségét érzi, hogy önmagát kiváló színben tüntesse fel "

na bassza meg lebuktam. de visszajövök másik nicken...
(fiúk! üzleti lehetőség! nem kicsit, de nagyon tönkrement ország keres válságmenedzsereket! jelentkezés: kúrcsányi@aprópénz.bauxit előre is hajrá köszi! utánam srácok!)

Mr.Hodgkin 2010.03.05. 02:09:50

ennyi barmot... a gyerekeik jövőjét tették tönkre, hogy ezeket az állatokat hatalomra juttatták és támogatják 20éve....

Hihetetlen.... Parlament meg helyezze át magát Recskre ebben a formában és húzzanak le 20-30-40-50évet ott, kinek mennyi jut.... Ott ülésezhetnek...

Cutbertus 2010.03.05. 05:56:53

@laspalmas:
miért nem egyszerűen csak annyi, hogy ELMEBETEG.
ennyit írni erről a senkiről :)
de egyébként roppant találó és helyes összefoglalása az egyéniségének!
;)

Spielberg 2010.03.05. 07:15:26

elmebeteg barom állat.

f.m.j. 2010.03.05. 07:52:25

@laspalmas: :)

Tudod, az a durva, hogy ebből valószínűleg egy darab jellemzés is kimeríti a szociopata fogalmát, erre nekünk olyan miniszterelnökünk volt, akire MIND, az összes igaz.
Hát melyik ország mondhatja el ezt magáról, hogy az egy főre jutó nettó patások száma meghaladja nemzetközi viszonylatban is a megengedett határértéket? :) Mondjuk mindenhol ezrelékben számolják, nálunk egész számokban... :)
Szocio, meg pszichopatákból jól állunk :)

greybull 2010.03.05. 10:37:45

Üdvözöl minket - na ki?
Feri,
a hegyről,
aki
a f...át a szánkba veri
egyből!

greybull 2010.03.05. 10:39:48

El Qrro de Francisco: magyar Cippollino (Á la Thomas Mann) - sok barom szocinyuggerállatokidióták!!!

fokabacsi 2010.03.05. 10:41:45

Követeljük a politikusi körbe kerülni szándékozók, elmeorvosi vizsgálatát !! A lövöldözni akarók ellen milyen gyorsan hoztak törvényt. pedig egyik sem tesz tönkre egy országot. Legyen erre is törvény ! Ez a minimum !

fokabacsi 2010.03.05. 10:43:13

@greybull: Feri a hegyről ! Beveszi egyből!!

jpmjpm 2010.03.05. 19:27:30

@laspalmas: Ez nagyon kemény. Jól rátaláltál Feri jellemzőire. Grat!

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.05. 19:30:40

Hiba volna leírni Gyurcsányt! Elég magabiztosnak látszott a csóka. A dumában meg simán veri Viktorviktort. Sőt, még igaza is van, hogy Orbán egy gyáva kis pöcs.
Én mondom, egy két év és ez a tehetségtelen, nyomoronc Orbán simán visszahozza a nyakunkra ElQrót! Mint ahogyan a mellékelt videó mutatja, ő is arra számít.

törökszultán 2010.03.05. 20:17:44

@f.m.j.: Jó ez a Fritz Lang féle Metropolisz utánlövés...

667 - A Sátán szomszédja 2010.03.07. 13:17:05

Sajnos most sikerült elmaradnom az oldal olvasásával, de remélem amit most írok az felment bűnöm alól... :D Na, azt akarom kinyögni, hogy erről a kecskeméti banzájról a csütörtöki Petőfi Népe is leadott egy kis picurka cikket (többet nem is érdemel) amiben ilyet olvastam, hogy a feri aszonta a merci gyáros idetelepüléses buliról, hogy: Ennél a beruházásnál nem azt nézték milyen pártállású a polgármester (fideszes) hanem azt, hogy Kecskeméten is magyar emberek élnek. Csatt, bumm, ennyi. Még jó hogy a reggelivel végeztem, mert amikor ezt sikerült olvasnom, rendes besírtam a röhögéstől. :D Amúgy Google-be kerestem online cikkért, de nincs, így most én osztottam meg veletek eme gyöngyszemet (remélem a posztban kicsmegézett mondatok közé is felemelkedik :D)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.07. 14:07:09

@667 - A Sátán szomszédja:

Ez tényleg nincs meg sajnos online, pedig nagyon szép :)

Viszont micsoda képgalériát találtam xD
http://kecskemetitv.hu/http:/s_!news/i_valasztas_2010_90/i_gyurcsany:_%5Ctalan_mondok_en_meg_oszodi_beszedet%5C_40712/t_Gyurcs%C3%A1ny

667 - A Sátán szomszédja 2010.03.07. 14:37:52

@laspalmas: Igen, igen ehhez volt szerencsém (szerencse az ilyen ?), de mondom a csütörtök reggelnek eme csoda amit megosztottam veletek, hát.... adott egy bizonyos hangulatot. Csodálkozom, hogy nincs meg online pedig megéri azt a pár byte-ot. :D

süti beállítások módosítása