Skip to content


       Szűrés lista

Horváth Csaba az új Horn Gyula

Ma végre kiderült milyen jó hírrel áll ki a budapestiek elé Horváth Csaba főpolgármester-jelölt:

"Az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten. Az ingyenes közösségi közlekedést azok vehetnék igénybe, akik legalább négy éve állandó budapesti lakosok, vagy a diákként a fővárosban tanulnak. Ezt a parkolási díjbevételekből, valamint abból lehetne finanszírozni, hogy Budapesten bevezetnék a környezetvédelmi zöldzónákat, amelyek használatából 50 milliárd forint bevétele lehet a fővárosnak. A díjmentes utazási lehetőségért a fővárosiak már megdolgoztak. Az intézkedés évi nettó 327 ezer forint megtakarítást jelenthet egy budapesti családnak."



Kegyetlen ez az ember, kegyetlenek ezek a szocik ... 16 éve vezetik Budapestet, és már most, 5 hónappal az önkormányzati választások előtt egy ekkora nagy durranással indítanak.

Nyolc éve nyomatják, hogy nincs ingyenebéd, erre most, mikor szarul állnak, előállnak azzal, hogy legyen ingyenes a BKV.

Ilyen bődületes populista baromságot a jó Horn Gyula mondott, amikor ingyenes repülőjegyeket ígért a nyugdíjasoknak.

Mert mi történne, ha ingyenes lenne a BKV?

Boldog boldogtalan használná, hiszen ingyen van ... mivel már most is a 100%-os kapacitás felett üzemel a BKV (ne feledjük, a szabványnak számító 4 utas / négyzetméter külföldön már soknak számít, nálunk meg ugye ...), a BKV pár nap alatt összeomlana.

És ez vajon kiknek lenne jó? Ismerjük ugye, hogy szeretnek a szocik privatizálni? Előbb egyre kevesebb pénzt adnak működésre, hagyják, hogy lerohadjon a cég, majd sajnálkozva közlik, hogy veszteséges / tőkehiányos / az állam rossz gazda, és aprópénzért eladják.


Nem ők a célközönség. Ők már most is ingyen utaznak.

Szerencsére a Veke ízekre szedi ezt a hülyeséget.
Minden szavával egyetértünk:


1, "A BKV összes jegyárbevétele 2010-ben várhatóan 51 milliárd forint, ezen felül a nyugdíjasok és diákok kedvezményes utazását az állam 17 milliárd forinttal támogatja. A BKV 130 milliárd forintos költségvetésének több mint a fele, összesen 68 milliárd forint esne ki az utazás ingyenessé tételével. Ez a forráshiány a BKV azonnali csődjét, a budapesti tömegközlekedés összeomlását jelenti, ráadásul a tömegközlekedés ma is forráshiányos, a mai árakat megfizető utasait is alig tudja elvinni, olyan rozoga és öreg a járműpark."

2, "A tömegközlekedés ingyenessé tétele közgazdasági nonszensz, a rendszer finanszírozhatatlanná válik, egy esetleges kizárólag adóbevételekből történő finanszírozás pedig nem csak igazságtalan, de adóemelést vagy a költségvetési hiány növekedését is maga után vonja. A világon egyetlen 100.000 lakosnál nagyobb városban sincs teljesen ingyenes tömegközlekedés, sem a fejlett világ országaiban, sem a Horváth Csaba által meghirdetett populista demagógia gondolatvilágához közelebb álló Észak-Koreában vagy Venezuelában."

3, "A budapesti városvezetés az elmúlt években a BKV problémáira következetesen mindig rossz válaszokat adott: a közlekedést felügyelő Hagyó Miklós és Horváth Csaba több alkalommal járatritkítási programokkal és jelentős jegyáremelésekkel kívánták orvosolni a BKV gondjait, ami ellen a VEKE mindig tiltakozott. A leépülés eredményeként ma Budapesten a lakosok jövedelméhez viszonyítva London után Európában a második legdrágább a tömegközlekedés, a szolgáltatás színvonalát igencsak meghatározó buszpark életkorát tekintve viszont elsők vagyunk: a 17 éves átlagéletkorral a legöregebb buszai Budapestnek vannak. Összességében tehát kijelenthető: az elmúlt évek – éppen a most bejelentést tevők által meghozott – hibás döntései nyomán a budapesti tömegközlekedés szolgáltatási színvonala lezüllött, míg árai az egekbe szöktek. Erre a problémára azonban nem az ingyenes tömegközlekedés demagóg és populista ötlete a megoldás, hanem a tömegközlekedés díjszintjének ésszerű, más közép-európai városokhoz hasonló mértékűre csökkentése és a tömegközlekedés fejlesztése."

4, "Az elmúlt években minden egyes tarifaemelésnél a VEKE javasolta, hogy a monoton és ésszerűtlen áremelések helyett végre vezessenek be időalapú jegyrendszert, korszerűbb tarifastruktúrát. Ezt a javaslatunkat változatlanul fenntartjuk, továbbra is úgy látjuk, hogy a használatot ösztönző, igazságosabb tarifarendszer bevezetése elkerülhetetlen. A városházi vezetők azonban minden ilyen javaslatot elutasítottak, csak az áremelésben hittek – legutóbb, 2009 végén épp Horváth Csaba volt az, aki akkor még kormánybiztosként diktátumként erőltette rá a Fővárosi Közgyűlésre a 2010. évi tarifaemelést és érvelt az áremelés mellett, amely azóta kimutathatóan az utasszám jelentős csökkenését okozta. Nem lehet másnak, mint arcátlannak nevezni, hogy épp azon politikusok, akik Budapest tömegközlekedésének mai, tarifaszintjét és járműparkját tekintve más kelet-európai nagyvárosokhoz képest is elszomorító helyzetét előidézték, a BKV-t korrupciós ügyekkel a működésképtelenségig züllesztették, most úgy tesznek, mintha ebben semmi felelősségük nem lenne."

5, "Külön szót érdemel az összességében nevetséges javaslat azon kis szakmaiatlan részlete is, mely szerint csak a budapesti lakhellyel rendelkezők kapnák ingyenesen a szolgáltatást. Ez azt jelentené, hogy a tömegközlekedésért lényegében senki nem fizetne (hisz a BKV-t rendszeresen használó vidékieknek megérné ideiglenesen átjelentkezni Budapestre), az ellenőrzés és az értékesítés teljes rendszerét azonban továbbra is fenn kellene tartani, például a külföldieknek szóló jegyek értékesítése és ellenőrzése céljából. Ráadásul, a már ma is nagyrészt adóforintokból fenntartott fővárosi tömegközlekedés kizárólag a budapestiek számára történő ingyenessé tétele alkotmányossági aggályokat is felvet."

Címkék: budapest választás mszp bkv abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr581966791

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az MSZP ingyenessé tenné a BKV-t 2010.05.10. 18:56:17

Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt a Városligetben elmondta: a párt 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést a fővárosban. Az ingyenes közösségi közlekedést a legalább négy éve Budapesten lakók, valamint az itt tanulók vehetnék igé…

Trackback: Horváth Csaba közkívánatra megismétli a jó hírt! 2010.05.03. 10:01:33

Lapunk érdeklődésére Horváth Csaba megerősítette: a Városligetben az MSZP majálisán tegnap elhangzott „jó hírét” a nagy érdeklődésre való tekintettel május 8-án a SYMA csarnokban du. 5 órai kezdettel megismétli. Jegyek a helyszínen és az is...

Trackback: MSZP: fiatalítás Kádárral 2010.05.03. 00:07:39

Lehetnek éppen harminc-negyvenéves vezetői, kádárista szellemi örökségétől az MSZP láthatóan képtelen szabadulni. (Fotó: mszp.hu) A hétvégén a BKV díjmentességének ígéretével megkezdte az MSZP budapesti önkormányzati kampányát. A terv szerint a díjme...

Trackback: A MÁSODIK kutyavásár | Újra ingyen repülőjegy új Malév-Citibank hitelkártyához 2010.05.02. 23:20:24

"Egyszer volt Budán kutyavásár." Tartja a mondás. Volt aki kihasználta, volt aki apró betűket keresett. Egy biztos, 2009-ben ingyen utazhatott sok ember, aki a Malév-Citibank hitelkártyát igényelt. Az ingyenes repjegy mítosza a fapados légitá...

Trackback: Ingyen virsli, ingyen sör, ingyen közlekedés 2010.05.02. 12:09:02

A fővárosi MSZP-frakció nem fér a bőrébe. Jó profihoz illően nem érdekli a vereség, meccs után rögtön elkezd készülni a következő fordulóra. Ezúttal az őszi önkormányzati választásokra. Jelmondat: Haza és haladás! A baj csupán az, hogy visszafelé az id...

Trackback: Ingyen BKV: tehermentesített belvárosi forgalom 2010.05.01. 19:46:27

Azt tudtuk, hogy budapesti szocik lendületből folytatják a kampányt, de azon mi is meglepődtünk, milyen gyorsan eldördült a startpisztoly a választások után. Eljött május elseje és Horváth Csaba, budapesti főpolgármester-jelölt elmondta végre mi a jó h...

Trackback: A Vincent felüligéri Horváth Csabát 2010.05.01. 18:54:21

Horváth "Mégtarlósbuburaisszivesebbenszavazokmintrádteanyaszomoritó" Csaba óriásplakátokon ígérte meg, hogy május elsején mond valami orbitális marhaságot annak örömére, hogy még mindig nem vonta vissza a főpolgármester-jelöltségét az, a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.01. 17:40:46

Már vártam, hogy kitegyétek. Eszméletlen, hogy mekkora baromságokat képesek ezek kitalálni. A legszomorúbb, hogy sok kétbites meg is kajálja őket.

Lásd ZIU9-et a VEKE kommentelők között...

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.05.01. 17:46:48

Hadd mondjam el mégegyszer: a nyugdíjasoktól el kell venni a szavazati jogot, és akkor Horváth Csaba megdögölhet az ilyen javaslatokkal

amúgy a VEKE is hiába ugrál, jó lenne az olcsóbb jegy/bérlet, azonban itthon sosem történik meg az, hogyha valamit túlfizettünk, akkor lejjebb vennék az árát, nem, az ár sosem lesz alacsonyabb, max. új buszokat vesznek

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.05.01. 17:51:48

Vazze: www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=320165:
"A helyszínen egyébként két sörért, két mustáros virsliért és két zsömléért együttesen 3500 forintot kell fizetni."

Na ez odabasz bazdmeg. A demagógia megy, de majd 4 rugó két sör meg két virsli. És az a legdurvább, hogy ott kering ez a kibaszott tróger nosztalgianyugger réteg, sóhajtva megveszi a virslit a sörrel (egyszer élünk, egyszer megengedhetjük magunknak a LUXUSt), de emellett meg bekajálja az ingyen BKV-t - igen, a sör ára is ezt mutatja, mennyire valós...

dr. Aullah 2010.05.01. 17:51:49

@molnibalage: Jaja... néztem a híradást, és egy öregasszony olyan boldognak tűnt, majdnem sírt :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.01. 17:53:26

Ezek az emberek nem normálisak......Egytől egyig Lipót-mező szökevények. Vissza OPNI-t.! Nekik ingyenes ellátással.

Kartal (rezervált) 2010.05.01. 17:53:47

Oda küldeném Horváth Csabát, Észak-Koreába, hogy gyökérkefével suvikszolja a hős Kim Ir Szen hatméteres szobrát.... barom!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.01. 17:54:26

@Aullah: Én nem majdnem. Az ilyen buta emberek hogyan nem fulladnak meg abban, hogy elfelejtenek levegőt venni?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.01. 17:55:32

Te szarázi, te Tarlós Pistikézel te majom, na most gurult el nálam a gyógyszer. Ezt a szarfaszú rohadékot....

Kartal (rezervált) 2010.05.01. 17:57:16

"Ráadásul, a már ma is nagyrészt adóforintokból fenntartott fővárosi tömegközlekedés kizárólag a budapestiek számára történő ingyenessé tétele alkotmányossági aggályokat is felvet." - meg azt a kérdést is, hogy ezt hogy a fenébe ellenőriznék... A jegyellenőr ugyanis nem kérheti el a lakcímbejelentőmet, rendőr meg ugye nem szokta őket kísérni.

emzperx 2010.05.01. 17:57:35

És nyolc évig mi a jó kurva annyukat csináltak? Megmutathatták volna zsenialitásukat.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.01. 17:59:57

Te jó ég. Emlékszünk még az elmúlt 8 év megannyi "programjára" akkár heti kettővel is előálltak ha nagyon kellet a kommunikáció pénzeket költeni. Kíváncsi vagyok, hogy hol vannak a tanulmányok, vannak kész tervek hogy hol legyenek kijelölve a "zöld zónák" ahová nem lehet behajtani csak pénzért, honnan jött ez a 50 milliárd forint egyáltalán. Gondolom ez megint olyan nagyívű számításokhoz hasonlít, amely alapján megadóztatták a hideg élelmezési utalványokat, a legtöbb boltban most már mirelit kaját is lehet venni meleg étkeztetési utalványból.
Ezeknek tényleg végük kell legyenek. Ezek az emberek tényleg károsak az egészségre...

dr. Aullah 2010.05.01. 18:00:57

Sejteni lehetett, hogy nagyot fog durrani ez a jó hír, de hogy ekkorát, azt nem :D

VEKE kb mindent elmondott...

Ja még valami... így is rohadt nagy a parkolási díj, és még ezt akarják megemelni? Persze jók jön az a kis cégeiknek... értitek.

qbr 2010.05.01. 18:10:12

Horváth Csaba valószínűleg a Kétfarkú Kutya Párt színeiben tervezi az indulást az önkormányzati választásokon: örök élet és ingyen sör mellé bejött az ingyen bkv új ígéretnek

fokabacsi 2010.05.01. 18:13:19

Ingyenessé teszi ez a rohadt tahó a 47 centis lilakékeres rongybatekert nagylucskos lófszt amibe beleül!! Nem volt senki a közelbe aki elhajtsa az anyjába??

Roxvox 2010.05.01. 18:13:57

Ezután aki BKV-n utazik ingyen teheti, akit viszont gyalogláson kapnak fizet. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.01. 18:20:11

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

8 év alatt hány P+R parkoló építettek?

Ez már olyan mint a 4-es metró, lehet vele négyévente kampányolni ...

2010.05.01. 18:27:06

1. a budapestiek jelentős része már most is ingyen utazik a BKV-n (azt ne tudjátok meg, milyen tülekedés van nagy hirtelen a jegylyukasztóknál, ha véletlenül feltűnik egy ellenőr valahol)
2. az egészre yilvánvalóan nem kerülne sor, hiszen a szocik már 2006-ban látványosan demonstrálták, hogy a kampányigéreteiket eszük ágában sincs betartani, miközben az aktuális barom adócsökkentést szavaz és dübörgő gazdaságról beszél, az íróasztalfiókjában már ott a kulcsra kész megszorító csomag
3. arra az esetre, ha mégis megcsinálnák: ugye tudjátok, hogy a "zöldzóna" azt jelenti, hogy lezárják a város Hungária körúton belüli részét, és mindenkitől, aki autóval akarna behajtani, belépti díjat szednének? Vajon ezt ki szavazza meg (néhány szétfüvezett agyú biciklisfutáron kívül), és ha mégis létrejönne, akkor vajon milyen hatással lenne a belvárosi életre? Ki a franc akarna pl. színházból óránként induló éjszakai busszal hazavergődni? Ki a fene menne be bármi irattáskában vihetőnél nagyobb dolgot vásárolni a városba? És hogy szállítanák az üzletbe? És egyáltalán: ki a fene szeretne olyan házban lakni, ahova nem tudja hazahajtani a saját autóját? Ki szeretne olyan munkahelyen dolgozni, ahova nem mehet be autóval, ha munka után el akar menni a tescoba? És mit szólnának mindehhez a fizetőparkolós cégek, meg a mélygarázsok tulajdonosai, akik csilliókat ruháztak be, és akiknek a tervezett profitja emiatt durván megcsappanna?

Zsocaba 2010.05.01. 18:32:21

OMG; ROTFL; WTF Nem tellet fellépőre, elővették molnárkát a nagy performanszert... Emlékeim szerint saját magán röhögött, amikor előadta, hogy 30 nap alatt rendbetette a BKV-t.

2010.05.01. 18:42:43

@Szekuriti Blogger: a nyuggereknek fussa a 2e Ft-os sörre meg virslire, és ezt éppenséggel pont a szociknak köszönhetik! Orbán alatt nyomorogtak, most meg már magasabbak a nyugdíjak, mint a nettó fizetések, naná, hogy mennek lelkesen csápolni az MSZP-nek. Vén kecskék járnak többmilliós luxuskocsikkal a pattanásos seggüket áztatni olyan wellness szállókba, amit egy tisztességes dolgozónak kívülről megnézni sincsen pénze, vén nyanyák zabálják a 400 Ft-os habostortát 250 Ft-os feketével a Ruswurmban, és sápítoznak, hogy "ezek a fiatalok" így meg úgy.

@DexterMorgan78/Séfbácsi: csináltattak a parking kft-vel, azt írták bele a rohadtak, hogy a Hungária körúnál beljebb nem szabad vinni a fizető sorompókat. Megvan már a pénzlopó kft is, megcsináltatták hozzá a módosított kreszben a táblát is, már csak ki kell őket akasztani. De úgy látszik, a választások előtt már nem akarják megcsinálni, hátaha egy-két tájékozatlan autós rájuk szavaz.

Taktikai Atompingvin 2010.05.01. 18:47:31

Ferenc államférfi már megszellőztette az okosságát: populizmus meg nemzeti radikalizmus (!!!!).
A Fideszesek sírva mennek majd a parlamentbe......

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.01. 18:53:14

@zero:
Ilyenkor kellene előszedni az összes olyan témájú napirendi pontot, ami ez elmúlt években csak kicsit is érintette ezt a témát és megnézni hogy a szocicsabi mikre nyomott gombot, aztán összedobni egy újságra pénzt és ingyen teledobálni vele az összes postaládát a Hungária körúton belül. Ezt a faszt.....mondjuk mit vártunk egy olyan embertől aki 2 hónap alatt rendbe tette a BKV-t..

minimalista 2010.05.01. 18:55:59

_
/ | \
| ------|
| - - |
| - |
_ |- - |_
/ \ / \
\ __/ \__ /

Ne haragudjatok, én erre szolidan csak ennyit...nem találok szavakat...:-S

minimalista 2010.05.01. 18:57:08

basszus, összecsúszott ez a szép húscalippó, amit csabikának küldtem, szeretettel. :-)

loláb 2010.05.01. 19:02:58

Dugódíj, mi Csaba? Az anyátok p*csáját.

Csillagszemű Juhász 2010.05.01. 19:03:36

én már fel sem húzom magam, csak röhögök. most frankón, ennek mi értelme van? barom.

Horizont 2010.05.01. 19:26:50

A kis cukipofa! Azonnal felköltözöm Budapestre, hogy ki ne maradjak az ingyen utazásból :)

Komolyan ez hihetetlen! Ezek tényleg semmiből az égvilágon nem tanulnak?? Akkora pofont kaptak, hogy egy sörös ló rúgása gyengéd simogatásnak tűnhet , és mégis mint a kelfjeljancsik! Hányinger!
Most olvasom: "Megtámadták a Hír Televízió operatőrét az MSZP majálisán.... (??)
Két idős férfi "menjetek a fenébe innen" felkiáltással nekirontott. A szocialista randalírozókhoz később többen csatlakoztak, akik megtámadtak egy fotóst is"
Kész végem van.....

Krikri 2010.05.01. 19:34:10

Hihi, a szavazóbázisukat ez az igéret nem érinti, 65 felett ingyenes már most is a BKV .......

khmm... 2010.05.01. 19:34:30

zero, nem csalódtam benned! :-) Még a munka ünnepét is munkával ünnepled.... :-))))

Szinte biztos voltam benne, hogy lesz poszt erről!

Demagógia rulez! :-DDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.01. 19:52:40

@khmm...:

Ritkán jön össze, hogy 101%-ban lefedi a blog nevét valami :-))
Csaba mai szösszenet ilyen ...

kuki123 2010.05.01. 19:54:07

ezek a köcsög nyuggerek a kurva életé nem tudnak már kipusztulni....

1. elvtársaim...azta kurtva geci
2. a vidékiek hátrányos megkülönböztetése...alkotmányos aggályok
3. ha lehet ingyé akkor kocsival kevesebben mennek: nincs dugódíj bevétel...
4. több ember ingyé= több költség

ekkora demagóg populista agyfosás legfeljebb a a 70-es években ala jó kádári kommunizmusban hallottunk...hát ezek nem változtak 20 év alatt semmit....

kuki123 2010.05.01. 19:56:06

@zero:

Szerintem így a hónap első napján ki is hirdethetitek a havi győztest május hónapra :P

szabogyula 2010.05.01. 20:06:03

@csernaja obca:
Ezt az " ingyenességet" szedjük szét egy pillanatra ....
Egy pillanatra átcsúszok egy fantasztikus filmbe , amelyben Horváth Csabát megválasztják budapesti főpolgármesternek , és átveri " szociálisan érzékeny " javaslatát .
Másnap reggel , 50 milliós forintos kommunikációs , teljes körü médiatámogatásos kampányában bejelenti , hogy SIKERÜLT ! MEGCSINÁLTUK !!!
Az apróbetüs keserüleves részletei :
1. A fővárosba bevezető kb. 30 főutvonal mentén behajtókapuk létesülnek , és " Budapest dij " néven napijegyet árulnak , cirka 2000 forint/ nap dijon .
A bevételek könyvelésével , gazdálkodásával Horváth Csaba megbizza a " Budapest Jövőjéért " nevü gmbh-t , amely ugyan tegnap lett bejegyezve , tizenhárom forint törzstőkéje van , és teljesen véletlenül ciprusi offshore , megkerestük a tulajdonost .... Ő nem tud semmiről , de biztos igy van , adjunk má' egy szál cigit ... és láss csodát a levelezési cim Horváth sógora/öccse/huga ...
2. A benzinárba beépitik az " Országos Tömegközlekedési Dij " nevü akármit , és ennek kezelésével szintén Horváth Csabát , és az általa " javasolt " céget bizzák meg ...

Szóval ....viccet félretéve . Ez nem ingyenes lenne , hanem rálőcsölnék az autósokra a terhet .

És ez az " ember " ezekért az ötleteiért havi töbszázezer forintot keres .
No komment .

gramercy 2010.05.01. 20:08:34

*karomkodas* *karomkodas* *karomkodas* *karomkodas*

tehat ahhoz hogy legyen tomegkozlekedes, pusztan annyi kell, hogy AUTOZZUNK

*karomkodas* *karomkodas* *karomkodas* *karomkodas*

dean23 2010.05.01. 20:13:01

Horváth Csabi sikeresen felgyorsítja az MSZP teljes megszűnését! Ilyen kammer dumát csak a csápoló nyuggerek vesznek be! Azért Senkiházy Attila is ott van a toppon az elvtársozással! Hiába! Vissza a szocializmusba! :/

balage_81 (törölt) 2010.05.01. 20:16:59

elnézem ezt a srácot meg mesterházyt, és azt mondom kár értük. akár komolyan vehető politikusok is lehetnének, ha leválnának az mszp-ről. megéri pár extra helyért a közgyűlésben ezt a cirkuszt csinálni? fiúk, belőletek még lehet valami, ne kövessétek a kisspéteres utat.

AntiChrist™ 2010.05.01. 20:18:05

@Szekuriti Blogger: "A helyszínen egyébként két sörért, két mustáros virsliért és két zsömléért együttesen 3500 forintot kell fizetni."
Az ebből befolyt összegből "2013-ig, fokozatosan, minden budapesti polgárnak bevezetjük és díjmentessé tesszük a díjmentes közösségi" temetkezést...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.01. 20:20:54

Szerintem nem rossz felvetés. El lehet játszani a gondolattal, hogy mit nyernénk az ingyenes tk-val, mennyibe kerülne, lehetséges-e olyan koncepció, hogy megérje...

De Horváth Csabától a pofátlanság kategóriájába tartozik.

sárkányfő 2010.05.01. 20:23:38

Most akkor nem fogtok szeretni, ha ez ide idézem? :)

Schmitt Pál 2002-es főpolgármester-jelölti programjából: "Pénteken és szombaton este mindannyian, a gyermekes családok pedig egész hét végén ingyen használhatnák a tömegközlekedési eszközöket."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=4974

Persze ha csak heti 2 nap használná "Boldog boldogtalan hiszen ingyen van ", az nyilván egészen más eset, ugye? :)

Színes Géza 2010.05.01. 20:28:19

Amelyik MSZP-s nem megy böribe az a vigyorgóba kerül?

Szegény hülye ez is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 20:28:52

Nagyon baró lenne az ingyenes BKV.
A Wiki szerint vannak városok, ahol ingyenes és tudnék örülni.
Kurva drága a buszjegy és most olcsóbb kocsival menni, úgyhogy biztos javulna a levegő.
Mivel a városiak itt adóznak, jóval többet az országos átlagnál, ennyit megtehet értük a város.
A vidékiek meg kérjék a saját városukat.

Sajnálom, ha itt mindenki kiakad ezen, de nem is várom, hogy egy vidéki tudjon neki örülni.
Örüljenek a szárnyvonalaiknak.
Ja, hogy ez kampánytéma lehet az önkormányzatira.
Hát igérjen rá a fidesz. Esetleg fizethetne, hogy buszozzak.

AntiChrist™ 2010.05.01. 20:28:54

@ó jaj: És aki bérletet vesz, annak jár majd valamiféle kompenzáció a hétvégi ingyenes igénybevételre? Vagy ezt így hogy?
/jelzem: nem budapesti vagyok, nem vagyok képben; úgyhogy akár az is lehet, hogy a fővárosban már nincs is havibérlet - csak én erről lemaradtam/

dr. Aullah 2010.05.01. 20:30:28

Volt a hiradóban az a lincseléses dolog... egyre csábítóbb... mi miért nem csinálunk ilyet?

Ja... néztétek, hogy kötekedtek a nyuggerek? Lökdösték a hírtvseket, meg bunyózni akartak. Hogy védték a maszopot, te úristen.

ucsacsu 2010.05.01. 20:31:57

Szegény csaba rálépet a horh gyulai útra, nem szép kilátások, beteg ez az ember.

gramercy 2010.05.01. 20:32:16

@simonmondja.: rendben van

aztan majd pofara estek, ha mindenki atul az autobol es 0 adot fizet

az autosok igy is kb 1000 milliard adot fizetnek, az utalap meg kemeny 100 milliard forint

aki a jelenlegihez kepest 1-gyel tobb bort akar lehuzni az autosoktol, azt minimum akasztani kene

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 20:32:44

@ó jaj: Hát nem csoda, ha azzal befuccsolt a Schmitt. A hétvégén nem téma a buszozás, mert elhúz mindenki a városból és csak a túristákat kényeztette volna a városiak adójából.
Az egy nagy baromság. A túristának az a dolga, hogy költsön, nem az, hogy ingyenlófaszt kapjon.

balage_81 (törölt) 2010.05.01. 20:34:13

@simonmondja.: a bkv költségei attól nem tűnnek el, hogy ingyen lehet utazni. ergo az ingyen utazás költségeit ezentúl a teljes lakosság állná, még a vidékiek is. ők azok, akinek az 500 milliárdba szintén kellett adniuk a MI 4-es metrónkra. szóval azért csak óvatosan.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 20:36:32

@gramercy: Én és még ki? Nekem nem fizet adót senki, mert én vagyok az adófizető, de megmondom neked, hogy nem adom el a kocsit, ha ingyen lesz a békávé, úgyhogy az adóm ugyanoda megy, ahova eddig - ha ez neked gond.

sárkányfő 2010.05.01. 20:37:01

@AntiChrist™: passz, kérdezd a Schmitt Palit hogy képzelte.

@simonmondja.: Szerintem is baromság, naná. Csak azért raktam be, hogy lássam a baromozó fideszesek reakcióját :) Bár ők eleve viccesek, hisz az ingyenes eü-t meg oktatást jól megszavazták, most meg sápítoznak egy jóval kisebb volumenű demagóg ígéret miatt :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 20:37:57

@balage_81: Én is attól félek, hogy Olaszliszka túl lesz adóztatva és metrót építenek a sok sarcból.

sofalwy 2010.05.01. 20:39:23

Horváth Csaba és gyengécske kampánystábja nem számolt a következő felvetésekkel:

1. Budapest lakosságának nagy része akár kényszerből is, de autózik. Őket ezzel a lufi ingyenességgel jól megvágnák, hiszen a dugódíj a budapesti autós társadalom sokadik sarca lenne. Lehetőséget nem, sarcot igen? Talán nekünk kellene majd azért is fizetni, mert kátyúk vannak az úton? Mert a pocsék utakat pl. megfizetjük futómű és lengéscsillapító adóban is. Na akkor még a dugódíj. Mit ígérne ez a szerencsétlen az autósoknak?
2. Az egyszeri ember a BKV-s lopások folytatásaként is értékelheti azt, hogy a szocik a saját érdekükben megint mélyen és etikátlanul belenyúlnak a közösbe a BKV-n keresztül. Abba a kasszába így is lehet tisztességtelenül nyúlni: "most a BKV feneketlen zsebe bírja el a mi kampánybaromságunkat is." - gondolják ők. Emberi és európai mértékben szívesen fizetem a bérletet, ha nem roncsokon kellene közlekedni, ha nem ötszörös áron építenék a metrót, stb...

Ingyenesség? Mint minden "köz" dolgot, ezt is leveszik rólunk. Talán ennek a szerencsétlennek azt kellett volna kampányolnia, hogy a rossz emléket "Hagyó" elődjéhez képest hány százalékkel kevesebbet venne ki ő főpolgármesterként a BKV kasszából. Ez jobban illene a mostani képbe és hihetőbb is lenne.

Ez a retardált társaság találhatna magának bőven szlogent a pocsék és mocskos város rendbetételénél. Ha kampánytanács kellene nekik, szerintem azzal lenne a legjobb esélyük a választáson, ha holnaptól a teljes kampánystábjuk sárga mellényben mosná a város egyes közösségi helyeit. És nem csak a belvárosban. Hajrá fiúk, dolgozzatok!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 20:41:32

@ó jaj: Nem demagóg, hanem környezetvédő.
De én továbbmennék és helyi népszavazást csinálnék belőle, ha már ilyen remek ötletük van, akkor írják ki és meglátjuk, sikerül-e.
Mi történhet?
Legfeljebb nem sikerül.
Húsz éve először menne lefelé a tömegközlekedés ára.
Egy próbát mindenképp megér.

sofalwy 2010.05.01. 20:42:59

És még: úgy elképzelem, hogy a mostani bkv ellenőrök, akik leginkább álmosan eldumálgatnak bérlet és jegyellenőrzés helyett, hogyan oldanák meg az ellenőrzést? Mert senkire sincs ráírva, hogy már több, mint 4 éve szenvedi a várost. Minden buszon és metróbelépőnél lenne lakosságellenőrzési hivatal kirendeltség? Ki az a barom, aki ilyet elképzelt?

szocdem 2010.05.01. 20:43:16

Nakérem, Szanyi után egy újabb barom.
Demagogosz. Hogy nem szakad rá azég!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 20:45:13

@sofalwy: Hát ez nem gond - valami budapest-zsetont adnak majd. De most is simán bemutatom a lakcímkártyámat.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 20:49:36

"A díjmentes utazási lehetőségért a fővárosiak már megdolgoztak."

Mások nem, Csabi? Szemét egy kirekesztő vagy.
Meg persze idióta: ezt az ingyenjegy-dolgot elég lett volna szeptemberben elsütni.

romesz 2010.05.01. 20:51:33

Nem ertem, miert kellene ingyenesnek lenni egy szolgaltatasnak?
Inkabb az adokat kellene csokkenteni, hogy az embereknek legyen mibol berletet vagy jegyet vasarolni.
Mar megint egy hulye otlet, amibol soha nem lesz semmi, csak paraszt vakitas az egesz.

sárkányfő 2010.05.01. 20:51:40

@simonmondja.: szerintem ez demagóg ötlet, a környezetet nem védené, a túlhasználat miatt még jobban lerohadna a buszpark, stb.
de ha megszavaztatnánk, tuti az igen győzne.

sofalwy 2010.05.01. 20:51:45

@simonmondja.: Technikailag és a hétköznapi élet szempontjából zavaros ez az elképzelés, akárhogy is nézzük. Szomorú, hogy a szoci párt odáig esett, hogy ilyen ötletelésekkel gondolja megnyerni az egyébként is jelentősen megcsappant rokonszenvezőit. Az egész ötleten szerintem 10 percet nem gondolkodtak - ez a blog is jelzi, hogy józan ésszel lehet űberolni őket hirtelen jött indulataink és gondolataink alapján. Van a szoci párt környékén néhány kezdeményezés, ami elsőre naivnak tűnik, de legalább szikráját mutatja annak, hogy alul a tagság egyes helyein tisztességre és demokratikus működésre volna igény. Ők magukat "nemhivatásos szociknak" nevezik. (Valami "tiborc" honlapjuk van - keresem.) Hát valahol ott kellene ennek a szerencsétlen Horváthnak is kezdenie.

Énbagoly 2010.05.01. 20:56:16

Ez még viccnek is rossz....

dr. Aullah 2010.05.01. 20:56:48

Amúgy meg ingyenes... nézzük csak mit is jelent... hogy nem kell fizetni érte. Ez jó!
Viszont máshol meg be hozzák, amiért eddig nem kellett fizetni... szóval nem mondanám hogy ingyenes lenne.

Ez is olyan lesz mint a kormánynegyed. Ötletelnek kicsit, tervezgetnek, felméréseket csináltatnak... aztán a végén nem lesz semmi.

Bele gondoltatok volna, hogy mi lett volna, ha a választás előtt jönnek elő ezzel? Hogy befolyásolta volna szerintetek?

És mi az, hogy csak a pestiek? Talán a vidékiek nem fizetik ugyanazokat az adókat? Mindenki viszi magával a lakcímkártyáját, és bérlet helyett azt mutatja fel? Vagy WTF?

Tiko 2010.05.01. 20:57:45

szánalom vagy csabika. remélem olvasod ezt a blogot.

rszvsz 2010.05.01. 20:59:56

Kussolt volna, még bölcsnek is hinnék a bolond maszopos vénasszonyok és munkásőrök. Mint a házmesteryt, aki csak nyuggerklubokban mert kampányolni :D

Amúgy hatalmas az ötlet, de tényleg! Valósuljon meg! És cserébe az összes Bp-vel határos település (FIDESZ vezetéssel) sorompókkal büntesse le a bp-i lakosokat (+ persze volán/máv viszonylatban is). Külön büntidíjat a bolond maszoposoknak...

Szerintem botox ildi és bandája el is hiszi, amit kimond. Rémisztő :(

ui. ó jaj már megjelent agyfaszkodni, is és veérfasz mikor jön elő rettegni? ;)

Chicken 2010.05.01. 21:00:01

ez mekkora bohóc, ingyé' békávé, meghallottam a kocsiban a rádióból, gyorsan kétszer két sávot cikáztam a röhögéstől, a barom, ingyenmajom, baszadék tetem. hihetetlen. sejtettem, mielőtt net elé kerülök fent lesz a poszt... kommernyuggerek hogy örültek már, aztán estére leesik nekik is, hogy náluk ez épp nem aktuális, legyen ingyé' a cavinton bazze...

.lll. 2010.05.01. 21:00:47

nem kell beszarni,csak simán összetévesztették május elsejét április elsejével

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:01:27

@ó jaj:

A populizmus oldalfüggetlen :)
De Csabitól ez -ráadásul most- különösen kegyetlen volt...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:07:13

@simonmondja.:

Egy bibi van az okfejtéseddel: a BKV-t nem a város táplálja, hanem az állam, tehát értelemszerűen vidéki adóforintok is kerülnek bele. Amit más fizet, az nincs ingyen.

sárkányfő 2010.05.01. 21:08:43

@laspalmas: Szerintem is baromság, akár a Fidesz, akár a szocik mondják. Csak gondoltam lássuk mit reagálnak erre a fideszesek ;)
Főleg a 300 ft-os népszavazás fényében....

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 21:09:11

@laspalmas:
Ha lekattannál a nyuggerezésről, mert rájönnél, hogy a nyuggerek eddig is ingyé utaztak, akkor megnézhetted volna, hogy hány városban van ingyen közlekedés a világon.
De hát ha vidéki vagy, akkor ez neked nem érdekes.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 21:11:01

@laspalmas: Az államot meg budapesti adóforintokból fizetik.
Vidéktámogatásról hallottál-e?

bonsay 2010.05.01. 21:11:16

Mocskós brigád! 20 év óta egy metró megállot nem adtak át, nem hogy ingyenes bkv........
Ha a tehén megenné ezeknek a dumáját felfújodna töle......................

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:12:22

@ó jaj:

"ingyenes eü-t meg oktatást jól megszavazták"

Kemény pénzeket vonnak le rá havonta, miért lenne ingyenes az Eü?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.05.01. 21:13:06

Tényleg nem értik.
Nem hiszem el.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 21:13:24

@laspalmas: Kemény helyi adók is vannak. Miért lenne ingyenes a városi szolgáltatás?

sárkányfő 2010.05.01. 21:15:21

@laspalmas: nem ingyenes, de hát nyilván a bkv is ugyanúgy lenne "ingyenes", mint most az egészségügy: a közösből az államon keresztül állnák a bkv költségeit.

A benzin, munkabér stb. költségét állni kell így vagy úgy.

flippant 2010.05.01. 21:16:02

Semmi sincs ingyen. Mindenért fizetni kell! Lassan már ha levegőt veszel azért is. Ezek a komcsik meg ingyen akarnak mindent? Nem jöttek még rá, hogy vége a socsializmussnak és vadkapitalizmus van?

arlequin 2010.05.01. 21:16:09

@simonmondja.: mindig oly jókat röhögök rajtad. köszönöm. ;-D
a képzett hülye prototípusa. szép, demokratikus, buta és érzéketlen, ámbátor aljasan érzelgő.
pótolhatatlan vagy. tényleg. köszönöm. annyira jó téged olvasni, mint a kénsavas virágszirmot. olyan modern vagy. olyan humanista, sőt felvilágosult! nem beszélve a hihetetlen együttérzésről amit buta honfitáraink felé bizonyítasz. ó! köszönjük mester! köszönjük! megnyílik a tavasz szavaid nyomán. igaz, kissé nyers, kissé savanyú, de a miénk. valódi brút villisz. te egy hős vagy.

Tiko 2010.05.01. 21:16:23

@simonmondja.: milyen kemény "helyi adót" fizetsz te személyesen?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:16:50

@romesz:

A szocik még soha nem használták a legkézenfekvőbb megoldást egy probléma esetén. Mindig valami nyakatekert baromsággal állnak elő, ami a gondot nem oldja meg, csak szőnyeg alá söpri + drága

bonsay 2010.05.01. 21:18:48

Egyébként azt hittem, az a jó hír hogy a szocik nem indulnak többet semilyen választáson többet.......

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:20:08

@simonmondja.:

Szerintem ezt nem nekem szántad, de hamár, akkor linkeld be gyorsan légyszíves "hány városban van ingyen közlekedés a világon." Köszi.

arlequin 2010.05.01. 21:22:03

@arlequin: '"honfitáraink" itt kimaradt egy 's' betű. elnézést.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:22:52

@simonmondja.:

"Az államot meg budapesti adóforintokból fizetik."

LOL, milyen hülye vagy.
Alig van rosszabb a nagyképűséggel társuló tudatlanságnál.
Budapesten kívül szerinted csak préri van, ugye?

Fashionistas 2010.05.01. 21:24:42

Nem és nem hiszem el hogy még mindig itt tartunk ebben az országban!

arlequin 2010.05.01. 21:29:30

@Kütyüuniverzoom: ezt nem hinni kell, hanem látni kedves hölgyem/uram.

balage_81 (törölt) 2010.05.01. 21:29:44

@simonmondja.: a logikádban két helyen van a hiba: egyrészt miért pont a tömegközlekedésre kapjon többet budapest, és nem mondjuk parkok építésére vagy több rendőrre? ha jól tudom a világ nagyon kevés fővárosában ingyenes a busz meg a metró, akkor itt ez miért lenne másként? a másik meg hogy elfelejted, hogy budapest rendelkezik a legjobb adottságokkal az országban, még jó hogy ő termeli a legtöbbet. és itt jön a második gond: igen igazságtalan azt mondani hogy kapjunk többet a közösből ami ugye már most is igen szűkös. nem kis pénzről van szó, még évekig nyögjük az imf hitelt, csabi csak közlekedésre elvágott vagy 70 milliárdot, mert ugye a szakmai alapját enyhén szólva nem tudjuk ennek a zöldzóna dolognak. és ha tudjuk is: azt megint az autósok fizetik majd meg, vagyis újabb sarc, gratula. ha már költünk, akkor jobb dolgokra kéne: mondjuk még több autópályára vagy iskolára vidéken, akár nagyvárosokban is. ha azt akarod hogy tovább folytatódjon a teljesen irreális bp-vidék, nyugat-kelet elszakadás az országban, és szegények tízezrei jöjjenek még fel ide dolgozni, mert vidéken már élni nem lehet, akkor hajrá, kapjon minden pénzt budapest, hadd szívjon a vidéki tahó, aztán majd úgy nézünk ki mint kínában, mindenki igyekszik a csodálatos metropoliszban megélni, ami ezáltal zsúfolt(abb) és élhetetlen(ebb) lesz. nem csak olaszliszka van ám, győr meg debrecen is. stb.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:32:10

@ó jaj:

Elég komoly, hogy fél óra alatt ellentmondasz magadnak...

Tibike15 2010.05.01. 21:32:37

Fizessenek a vidékiek, ha beteszik a lábukat a Budapesti határon és akkor ingyen lehet a BKV a Pestieknek.

Milyen szép gondolatok ezek a szociktól.

Meg mennyire demagóg, hogy Budapest fizeti az adót. Nézzük például a MOL-t, lehet, hogy budán van a központja és ott is adózik, de ugye nem akarja senki azt mondani, hogy Budapesti cég? És így tovább

sárkányfő 2010.05.01. 21:34:05

@laspalmas: nocsak, mit értettél ennyire félre?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 21:38:45

@balage_81: Hát szerintem a főtérépítésnél többet tenne a környezetért és a nemzeti jövedelemért is, ha a tömegközlekedést az aktív korosztályoknak támogatnák.
Kevesebb órát égetnék a dugóban a benzint és mozgékonyabbak lennének a városban, mint ilyen drágán utazva. Feldobná a boltok forgalmát, mert nem csak a nagybevásárlóközpontokban vásárolnának, mint autósok.

Egyébként senki nem korlátozza a többi várost, hogy ilyet csináljon, vagy bármi mást.
Az agglomerációban lakók is fizetnek adókat, ők meg kérjenek a saját városuktól bérletet.
Megdobná a munkakeresés tempóját is, ha épp arról van szó.
Nem az inaktívaknak kell a mozgékonyság.
De ez csak az én véleményem.

Tibike15 2010.05.01. 21:38:46

Egyébként most is ingyenes, csak ügyesen kell bliccelni

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:41:15

Ez az igazi, az autentikus szöveg!

"Horváth Csaba közölte: a díjmentesség nem jelent ingyenességet. A budapestiek megdolgoznak ezért, ők fizetik a legtöbb adót hazánkban. Kiérdemelték az élhetőbb, zöldebb, biztonságosabb körülményeket."

arlequin 2010.05.01. 21:42:09

@simonmondja.: hehehe. egyre többet kacagok rajtad. boltok. forgalom. mozgékonyság. agglomeráció. tisztára, mint amikor a 7-éves gyerek bejut a porcelánboltba. ráadásul véleménnyel jössz. vélemény-vélemény. az ég az zöld. ez is egy vélemény. még beszélni sem tudsz. hihihi

dr. Aullah 2010.05.01. 21:47:34

Amúgy most kicsoda a kormánypárt és ki az ellenzéki párt?

Csak mert ma, a hírtvs csóka le"ellenzékizte" a fideszt...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:47:51

@ó jaj:

Ezen nincs mit :)

ó jaj 2010.05.01. 20:37:01
...Csak azért raktam be, hogy lássam a baromozó fideszesek reakcióját :) Bár ők eleve viccesek, hisz az ingyenes eü-t meg oktatást jól megszavazták,...

laspalmas · vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 21:12:22
Kemény pénzeket vonnak le rá havonta, miért lenne ingyenes az Eü?

ó jaj 2010.05.01. 21:15:21
@laspalmas: nem ingyenes, de hát nyilván a bkv is ugyanúgy lenne "ingyenes", mint most az egészségügy

Tiko 2010.05.01. 21:50:05

@Aullah: Talán mert még nem állt fel az új parlament?:D

sofalwy 2010.05.01. 21:50:42

Utána kellene nézni, talán Phenjanban ingyenes a helyi közlekedés. Ha igen, akkor az a helyes irány?

balage_81 (törölt) 2010.05.01. 21:51:58

@simonmondja.: aktív korosztályok? még a tanuló sem fizetne, aki legalább most fizet valamit. de akkor nézzük mi van még: útfelújítás, középületek akadálymentessé-tétele, parkok építése, új buszok, panelprogram, több rendőr, szoc. bérlakások, még egy duna-híd, 5-ös metró program, hadd ne soroljam. ismét kérdezem: miért pont az ingyenesség? kérlek ne tettesd magad naívnak, ez egy borzalmas kampányötlet, mert a szociknak hely kell, fizető állás és bármire képesek érte. így vitték csődbe az országot, ilyen ötletekkel. a fenti ötleteket én fölöslegesnek tartom egyelőre (ha plusz pénz kell hozzájuk), inkább az országot fejleszteném, többek között azért is hogy vidékről ne vándoroljanak el az emberek, így pesten se legyünk többen, és dugóban se kelljen állni. ez az ötlet csak akkor működöképes, ha már megoldottunk egy sor problémát. mondjuk 2020-ban

Tiko 2010.05.01. 21:53:10

@sofalwy: jól mondod, ingyenes a "helyi" közlekedés, mert a buszsofőr éhenhalt:)

ebbe az irányba megyünk mi is:p

dr. Aullah 2010.05.01. 21:53:35

@Tiko: De hisz a solymász már "felkérte" orbánt?!?!! Össze zavarodva vagyok :S

Tiko 2010.05.01. 21:55:04

@Aullah: Igen, de még nem tette le az új parlament az esküt vagy tévednék?:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 21:58:19

@balage_81: Attól, hogy kiglancolunk pár középületet, nem modul a gazdaság, legfeljebb a korrupció, viszont a munkaerő mozgásának élénkülésétől nyilván hogy gazdasági élénkülés is várható.
Szerintem ez jó ötlet a dolgozóknak. Jobb, mint egy új Duna-híd.
De ha a pénzköltés módjait keresed, akkor végtelen módja van.

sárkányfő 2010.05.01. 21:58:34

@laspalmas: no, hát csakugyan nem érted. az elején valóban egyszerűbben fogalmaztam, az ingyenességet a vizitdíjmentességre értettem, de az általad is beidézett utolsó kommentemben világosan megmagyaráztam hogy értem.

de akkor a lényeg egyben, nehogy megkavarodj: ha a bkv "ingyen" lenne, az nyilván azt jelentené, hogy eltörlik a jegyeket meg bérleteket, és az egész bkv-t az adóinkból finanszírozná az állam. ugyanúgy, ahogy az eü.-ben 2 éve a népszavazás eltörölte a "jegyet", azaz a 300 ft-ot, és most az egész eü.-i rendszert az eü.i adón (=tb) keresztül finanszírozzuk.

most már érted?

Csigorin 2010.05.01. 21:59:29

1. Hornt ne bántsuk. Tényleg ingyenes lett a Malév valamennyi belföldi járata. Külföldre meg ugyebár nem terjed ki a felhatalmazásunk, azt sajnos nem tudjuk ingyenessé tenni, erről csak nem Horn tehet.

2. Egyszerű ellenőrizni, a budapesti lakosok és diákok kiváltanak egy Budapest kártyát az érvényes lakcím ill. diákigazolvánnyal, ennek azért valami illetéke lesz, mondjuk úgy 10000Ft. A visszaélések elkerülése miatt havonta meg kell újítani.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 22:03:10

@k3y: No, hát Prága nem is egy nagyon más város.

Ugye, hogy nem hülyeség az ötlet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.01. 22:08:11

Autentikus szöveg eleje:

"A meteorológiában létezik egy fogalom: narancssárga riasztás. Ezt olyan esetekben adják ki, amikor megbolondul az időjárás, s emiatt óriási károk keletkezhetnek. A fővárosban narancssárga riasztás van jelenleg is. Többek között azért, mert a Fidesz önkormányzati embereinek tucatjairól derült ki, hogy megvásárolhatók, épp csak az árcédula hiányzik róluk. A korrupció súlyos gond. Minden erőmmel dolgozni fogok ellene. Aki vét a törvény ellen, annak bűnhődnie kell.

Van egy másik jelenség is. A fővárosiak biztosan emlékeznek, hogy riválisom négy éve a Jobbik támogatásával indult. Azoknak a támogatásával, akik tönkretették a várost. Budapest azonban nem akar a bakancsok Budapestje, nem akar hadszíntér lenni."
mszp.hu/belfold/bovebben/horvath-csaba-jo-hire

bonsay 2010.05.01. 22:09:16

@Aullah: Te olyan hülye vagy, hogy az már fáj!

balage_81 (törölt) 2010.05.01. 22:13:51

@simonmondja.: miért van az hogy mindig kiragadsz egy részletet abból amit írok, és ráfogod hogy az hülyeség? egyébként én olyat még nem hallottam, hogy valaki nem vállalt el egy munkát, mert drága a bkv. tényleg ér ez ennyit?

Kitartó 2010.05.01. 22:14:11

És még azt mondják egyesek, hogy nem kell(ene) akasztgatni.

Chicken 2010.05.01. 22:17:37

@laspalmas: erre mondják, hogy boldogok a lelki szegények, mert nekik az alapműveleteken kívül nem létezik külvilág, ők azok, akik be(ma)szopják ezt a maszlagot és aszerint ikszelnek. szerintem a jelenlegi választásoknál a trend, a csordaszellem miatt lett meg a bizonyos 2/3 és nem a pozitív agyi regenerálódás, ill. a tények miatt.

pakesz (törölt) 2010.05.01. 22:20:49

parhuzamba szeretnem hozni a "totalisan ingyenes" egeszsegugyi vizitdijjal
Orbaneknak sikerult behulyiteni a nepet, hogy milyen ordogtol valo, hat puff neki az a gond hogy most a cocik az Orbant sajat terfelen a sajat eszkozeivel alazza?

1116001 2010.05.01. 22:21:37

Az a kétségbeejtő, hogy a Fidesz polgármester jelölje sem lesz jobb:S

betaberta 2010.05.01. 22:22:27

@arlequin: én amúgy rajtad röhögök egyre többet. tisztára, mint mikor az ovis kis herpeszes pöcsfej mindenkire "hülyevagy"-ozik, de közben saját véleménye meg nincsen.

De hová tűnt Columbo felesége? 2010.05.01. 22:22:58

@ó jaj: pedig egyértelmű volt, és a példa is nagyon klappol.

Rántott máj (törölt) 2010.05.01. 22:26:13

@pakesz: Az egeszseguggyel, ami nem ingyenes, mert havonta kimondva szazezreket fizetunk ra, ne hasonlitgassuk mar.
Viszont a Tarlos otlete eppen akkora baromsag, tehat 1:1. Viszont Horvath Csaba abba nem gondolt bele, hogy a gondolkozo reteg lehet, hogy pont azert nem fog raszavazni, mert meg megvalositja a vegen.

Tiko 2010.05.01. 22:26:14

@pakesz: alázza? te melyik bolygóról tévedtél ide?:D

pakesz (törölt) 2010.05.01. 22:27:28

@simonmondja.: "Nagyon baró lenne az ingyenes BKV."

a tandijnal vagy az egeszsegugyi hozzajarulasnal a javasolt onresz az 7% - 15%
jelenleg a BKV -nal az onresz 60% (valojaban kevesebb de en az idealizalt BKV-t szamitanam, ahol nem lopnak)
a BKV es a tandij pl elegge nehezen is osszehasonlithato tarsadalmi megterules szempontjabol, szoval velemenyem szerint 30% ala nem szabadna vinni a BKV onreszet, ami jelen esetben 5e Ft -os berlet jelentene

pakesz (törölt) 2010.05.01. 22:28:55

@piro: tudom en hogy valamit fizetnek azert irtam idezojelbe
de meseljel mar tenyleg kifizetik???
havi 4e az miota tobb szazezer???
vagy nem tudtad, akkor meg ki is oktat kit???

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 22:30:15

@pakesz: Azzal is kiegyeznék. Az ötezer valami olyan határ, ami fölött szerintem csak bliccelők vannak.

Tibike15 2010.05.01. 22:30:23

Tud fogalmazni is a Csabika: "minden budapesti polgárnak bevezetjük és díjmentessé tesszük a díjmentes közlekedést"

díjmentessé tenni a díjmentes közlekedést, nagyon jól megírta a bészédjét a Csabika
bár elnézve a hallgatóságát, nem olyan nagy probléma ez ....

pakesz (törölt) 2010.05.01. 22:33:07

ó jaj 2010.05.01. 20:37:01
...Csak azért raktam be, hogy lássam a baromozó fideszesek reakcióját :) Bár ők eleve viccesek, hisz az ingyenes eü-t meg oktatást jól megszavazták,...

100% IGAZ!!!
fricskat adtak a fideszes csurhenek ez van, ezt kell szeretni!!!
fizessen midnenki kozlekedesi TBt aztan szevasz!!!
mindenki tudja hogy BAROMSAG de meg egyszer a Zorbant sajat terfelen tamadtak most a cocik, ez meg Orbant nem vitte le, de mar kapott egy elefantpuszit a focista, nem mer annyira belemenni a helyzetekbe, meg 5-10 ilyen es jon a "Vesszen Orban" lemez a Kossuth teren :)))

sárkányfő 2010.05.01. 22:33:40

@Zébácsi: aki akarja, megérti hamar... :)

Chicken 2010.05.01. 22:36:08

@Tibike15: ott a pont, ilyen hallgatóságnál azt is el tudod sütni, hogy a két "szarfideszezés" közbe beszúrsz egy "megfejtem egy andoki kecskét" is és gyakorlatilag ugyanúgy vannak / ülnek / léteznek tovább, mert leköti őket, hogy be ne fossanak a lejárt szavatosságú bőrös virslitől és a hugyállagú csapolt kőbányaitól. nem is értem, mi a faszér' rendeznek ilyen zombiparádét...

sorokinV 2010.05.01. 22:36:18

Csabika egy lépésre van az örök élet ígéretétől.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 22:38:14

@pakesz: Megtérülne egyébként az üzletek forgalmában. Az iparűzésit megdobná.

sorokinV 2010.05.01. 22:39:44

@k3y:

Nehogy nekiállj simonnak érvelni! Ha holnap bejelentené Lendvai, hogy ezentúl az űrbe járunk szarni és így megspóroljuk a csatornázást simonmondja itt sikongatna a progressziótól.

Mike36 2010.05.01. 22:41:11

Akkora marhaság, hogy Schmitt Pál főpolgármester aspiráns anno 1998-ban ugyanezzel jött, pontosabban a Budapest Kártyával, aminek része volt az ingynes tömegközlekedés. Szal az ötlet mégsem a Sátántól való.
Egyébként én már egy ideje mondogatom, hogy ugyan számoljuk már ki mibe kerül e jegyek gyártása, értékesítése, ellenőrzése, főleg a 100 milliárdos beléptetőkapu projekt, és utána nézzük meg nem olcsóbb-e tisztán adóból fenntartani a BKV-t.

scsaba1 2010.05.01. 22:43:20

@ó jaj:

Milyen ingyenes eü-t? Te nem fizetsz TB-t? Mer ha nem, akkor a kurvaanyád...
Az ingyenes oktatás meg az esélyegyenlőséget segíti elő, az meg ilyen divatos baller lózung, nem?

Az ingyen BKV meg mit is segít elő? Ja a hogy a főváros-vidék újbóli szembeállítását meg a szavazatmaximálást?

lanyi 2010.05.01. 22:44:47

@ó jaj:

Szerintem te nem vagy túl okos...

Mike36 2010.05.01. 22:48:00

Arról nem beszélve, ha "ingyen" van, akkor VALÓDI alternatívát jelent az autóval szemben. Ma autóval közlekedni sokszor olcsóbb mint BKV-val, vonattal, vagy busszal. Vicc, de 2-3 ember estén az autó olcsóbb.
És mivel pontosan tudjuk, hogy ingyen nincs semmi, ergo adóból tarjuk fenn (egyébként most is, a bő 2/3-át, ergo egy jegy a valóságban közel 900 forint, egy bérlet 30k) végre az autósok is úgy éreznék ők is fizetnek érte, ergo hazsnálják is
Ugyanis fell kell tennünk a kérdést, mit akarunk elérni, mi a célunk? szerintem az, hogy az autósok a tömegközlekedést hazsnálják. Ilyen árak mellett nem fogják. Lehet szivatni is persze, még több bőrt lehúzva az autós társadalomról, ehhez nagyon ért a vezetésünk. Ergo ne a dugódijjból pótolják a BKV kiesett 40 mrd-jét, hanem előszőr alapjaiból építsenek fel egy másik céget, ami nem egy pártállami kövület.
Arról nem beszélve, hogy az említett 40 mrd nem 40, mert a jegyrendszer fenntartása nem két fillér

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 22:49:14

@k3y: Olvastam már erről a jegyellenőrzésről , hogy egál a költsége a jegybevétellel.

Szerintem érdemes a budapestieket külön értékelni, mert az agglomerációból úgyis támogatva jönnek be vonattal, vagy épp kocsival.
De egyébként a budapestiek szívják mindig, hogy másokat támogatnak. Például a vidékieknek van kollégium, vagy lakhatási támogatás, ha diákok, de a budapestieknek nem jár a saját városukban semmi. Még a parkolást is úgy fizetem, hogy egyszer fizetek súlyadót, hogy a ház környékén parkolhassak, aztán még egyszer minden más környéken a parkolási díjat, pedig a kocsi nem tud egyszerre két helyen megállni. Abszolút egylényegű, tehát nem szaporít dugót, ha az egyik helyről átállok egy másikra.

sárkányfő 2010.05.01. 22:49:59

@scsaba1: lazíts, fizetek TB-t.
Már más is félreértette (pedig egy kis jó szándékkal... na mindegy), ezért később bővebben kifejtettem.

@lanyi: Szia lanyi :)
Szívem szomorú, amiért ilyen negatív kép él rólam benned, de bízom benne, hogy talán egyszer a messze jövőben legalább egy picit enyhülni fog ítéleted :) Addig is, szívesen hallgatom érveid, ha vannak.

sárkányfő 2010.05.01. 22:52:13

@Mike36:
2002-ben jött hasonló ötlettel a Schmitt Pali, de mindegy. Aki nem akarja tudomásul venni, az nem is fogja :)

pakesz (törölt) 2010.05.01. 22:52:37

@Mike36: hat en a masik oldalarol kozelitettem meg ezt meg korabban :)
allandoan csesztet hogy ismerosok sirnak hogy milyen draga a BKV jegy es ha mar bejon autoval, akkor hat mi van ha a 20 napbol 3-4 nap el kell ugrania ide vagy oda, meg hat amugy sincsen nala jegytomb... akkor autoval megy
arra en azt vezettem volna be, hogy aki Budapesten munkabajarassal kapcsolatban hasznalja az autojat, annak is meg kell hogy vegye a berletet, es akkor pl lehet hogy kintebb is megallnanak es nem rogton a munkahely kozeleben (P+R magankivitelezesben!!!)
lehet hogy drasztikus, de velemenyem szerint meg az a draszikus, hogy tobb szazezren kimenekultek az agglomeracioba es az ottmaradokat meg elgazositjak
persze rendes P+R meg elovonatok is kellenek ha mar a kotelezo BKV berletet bevezetnek de en nem is mondtam hogy rogotn kellene ezt :)

ja hogy hogy jon ide ez? hat arra a feltevesre, hogy talan egyszerubb lenne ingyenesse tenni az egeszet, ki kellene szamolni ezzel az ujabb feltevessel is

aki kotozkodni probal hogy hogy lehet ezeket az autoval blicceloket kiszurni azokkal kozlom ha nekem teljhatalmat adnanak en kiszurnem

amugy Csabika nem csak az ingyenes BKVt ierte hanem kevesebb port meg elhetobb varost

Tiko 2010.05.01. 22:53:41

@ó jaj: jól mondod: "hasonlóval".

de ott ugye nem full díjmentességről volt szó?:) elmesélnéd, hogy hogy is volt?

Mike36 2010.05.01. 22:54:24

Már fél éve fel akarom vetni ezt a problémát a VEKE-nek (mi lenne ha nem lenne semmiféle jegy) erre nem beleköp a levesbe ez a majom? Most már végig sem fognak hallgatni :(

Mr. Acid 2010.05.01. 22:54:58

@simonmondja.: A vidékiek meg azzal szívnak, hogy például a 4-es metróba beleölték az EU-tól kapható infrastruktúra-fejlesztési pénz döntő hányadát. Azon kellene dolgozni, hogy ne legyen ennyire egypólusú ez az ország, s ez Budapestet is élhetőbbé tenné.

sárkányfő 2010.05.01. 22:55:35

@Tiko: már bemásoltam szó szerint, keress vissza.

pakesz (törölt) 2010.05.01. 22:56:08

@scsaba1: 4e /ho az szerinted mire eleg?
mert az a TB alapja, amit MINDENKINEK kell fizetnie legalabb
tudtad ezt?
ha nem akkor miert olyan nagy a fejed?

Tiko 2010.05.01. 22:56:28

@Mr. Acid: "A vidékiek meg azzal szívnak, hogy például a 4-es metróba beleölték az EU-tól kapható infrastruktúra-fejlesztési pénz döntő hányadát."

Nyugtával dícsérd a napot. Majd ha megjön az eu-s pénz, akkor újratárgyaljuk ok?:)

Mike36 2010.05.01. 22:57:01

@ó jaj: erre nem emlékeztem pontosan
csak arra, hogy azon gondolkodntam, miylen jó lenne a budapestieknek egy Budapest kártya, lehetne kapni vele kedvezményt, erre nem felhozza Schimtt? fél éve akarok írni a VEKÉnek: számoljuk már ki, mibe kerül a jegy és bérletrendszer fenntartása, nem lenne e olcsóbb nélküle, erre nem ezzel áll elő Horvát?
pedig nem vagyok senki tanácsadója

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 22:58:21

@Mike36: A VEKE már a zsebében érzi a jegybevételt és a dugódíjat, meg a parkolási bizniszt.
Letette a voksot, hogy köll neki minden garas.

Tiko 2010.05.01. 22:59:01

@ó jaj: "passz, kérdezd a Schmitt Palit hogy képzelte."

ez lenne az? többet nem találtam..

scsaba1 2010.05.01. 22:59:02

@Mike36:

Érdekes mód Londonban megéri. A buszra sem nagyon szállhatsz fel, ha nincs jegyed, mágneskártyás bérleted. A metróról nem is beszélve. Hülye angolok, angol hülyék?

pakesz (törölt) 2010.05.01. 22:59:05

@Mr. Acid: a cocik dolgoztak rajta az EU penzen, nezd meg polusvarosok, 7+1 Bp mellett
4es metro
ja igen beleoltek
de mibe masba oltek volna??? kis apro projektekre nem biztos hogy elment volna az a nagy EUs penz (nem az M4et vedenem mert nehany helyzetben vedhetetlen, csak ezt az ervet elegge "erdekesnek" erzem)

Mr. Acid 2010.05.01. 23:02:16

@pakesz: Én azt mondom, hogy bármilyen más projectre érdemesebb lett volna elkölteni, mint a 4es metróra. Mondjuk elkezdhetett volna megépülni belőle a fővárost tehermentesítő M9-es autópálya. Vagy bármi hasonló dolog, csak ne a 4-es metró, ahol a fele összeget ellopták/ellopják.

Mike36 2010.05.01. 23:02:29

@pakesz: mihelyt valamit árulsz, borul az egész
pont az a lényeg, hogy
- nem kell jegyet, bérletszelvényt gyártani
- nem kell árusítani, ergo készpénzkezelni sem kell, kutyaólak sem kellenek többé
- nem kell ellenőr
- nem kell metrónál biztonsági őr
és még amire nem gondoltam

arlequin 2010.05.01. 23:03:49

@betaberta: pontosan. úgy-úgy. csak saját vélemény létezik. semmi komoly. ez a "herpeszes pöcsfej" kifejezetten jól mutatja hogy ki vagy, mindenki magából merít. a vélemény soha nem megalapozott és kidolgozott tudomány, hanem vélemény. valóban az ovis kis herpeszes pöcsfejnek is van véleménye. annyit is ér. bemutatkoztál. hálás köszönet, küldök nyalókát. olyan piros kakasosat. lehet fújni, szívni.

Mike36 2010.05.01. 23:04:53

@scsaba1: hogy tömegközlekedsz autó helyett? mert itthon a tömegközlekedés drágább mint az autó

sárkányfő 2010.05.01. 23:05:42

@Tiko: nem talált! Keress kitartóbban, vagy vedd igénybe a gép segítségét! (F3)

Joseph Adama (törölt) 2010.05.01. 23:05:55

"ELVTÁRSAK! " "Türelmesnek és türelmetlennek kell lennünk egyszerre" "Személyekben is változtatni kell, és több fiatal is kell"

:)

Mike36 2010.05.01. 23:06:34

@Mr. Acid: egyetértek
ugyanakkor az is vicc, amikor minden kis szarért perelnek, hogy ne tudj utat építeni, így lehet elhúzni évtizedekig mindent

na ide kéne pl. hatalmi szó

Tiko 2010.05.01. 23:07:29

@ó jaj: az összes kommenten kerestem. itt nincs semmi.

sárkányfő 2010.05.01. 23:08:29

@Mike36: nézd, annak örülök, hogy te is felhozod, hogy a Fidesz 2002-ben hasonlót ígért, de ígrje akár a Fidesz, akár az Mszp, nem jó ötlet (értsd: demagóg, olcsó néphülyítés, kísérlet a választók megvásárlására)

Ami ingyen van, túlhasználják.
És elvi kérdés, hogy az fizessen egy szolgáltatásért, aki igénybe veszi.

Mike36 2010.05.01. 23:08:39

@Tibike15: pedig de
csaljátok le magatokhoz Miskolcra

Budapest nélkül megdöglenétek

sárkányfő 2010.05.01. 23:10:00

@Tiko: nem hiszem el, hogy még gépi segítséggel sem megy :(

Mike36 2010.05.01. 23:12:07

@ó jaj: mint írtam, semmi nincs ingyen, ergo fizetsz érte, csak nem közvetlenül
szerintem ezzel ma már mindenki tisztában van
engem nem érdekelnek a pártok, csak elgondolkodtam azon, nem-e kerül többe az egész (ugye a BKV pazarol ezerrel) mint amennyit hoz
meg tudom ezt nézni valahol, tételesen mire mennyit költ a BKV? nem
VEKE hamarább

Tiko 2010.05.01. 23:14:05

@ó jaj: megvan.

"A kártyatulajdonosok kedvezményesen utazhatnának a BKV-járatokon. Pénteken és szombaton este mindannyian, a gyermekes családok pedig egész hét végén ingyen használhatnák a tömegközlekedési eszközöket."

Ebben csak ködös "kedvezményről" van szó + hétvégéről. Ez is gáz, de lássuk be, hogy csabika túltett mindenen:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 23:14:06

@Mr. Acid: Döntő hányadát? Na akkor a sztrádákat és a velneszközpontokat a hangyák hordták össze. Autógyára is van már minden kisvárosnak, de Budapestnek nem jutott.
Pedig itt mindig van képzett munkaerő, öntik az egyetemek . nem úgy, mint Esztergomban, ahol szlovákokat alkalmaznak.

sárkányfő 2010.05.01. 23:16:32

@Mike36: ha "ingyenessé" válna (azaz az adófizetők állnák a számlát, nem azok aki használják), akkor azonnal több ember és több alkalommal kezdené el használni. ez többe is kerülne. tehát a jellegi költségekkel ezt nem lehet összevetni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 23:17:31

@ó jaj: Elég nehéz több embernek fölszállni a 7-es buszra, vagy a 21-re.

sárkányfő 2010.05.01. 23:19:28

@Tiko: "mindenen"? Felsoroljak a Fidesz/Mszp-től neked kapásból mondjuk 5 olyan ígéretet/vállalást, ami ezen egy nagyságrenddel nagyobb (értsd: százmilliárdok)?

Rántott máj (törölt) 2010.05.01. 23:23:21

@pakesz: Bocs, de en konkretan tobb szaz ezret fizetek havonta a TB-nek.

Tiko 2010.05.01. 23:23:29

@ó jaj: nyilván tudsz ilyet, nem vitatom. mindösszesen úgy értettem a "mindenent", hogy a Schmitt-féle ígérethez viszonyítottam.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.05.01. 23:24:10

@ó jaj: Te egy bérkommentelő vagy, ugyanezt a dumát nyomod a többi index-címlapos blogon a témában.

sárkányfő 2010.05.01. 23:25:54

@Tiko: Abban igazad van, ezek a félnótás politikusok egymás hülyeségeire licitálnak :)

sárkányfő 2010.05.01. 23:28:11

@Őrnagy Őrnagy: francokat, nem vagyok bérkommentelő, különben is kinek-minek lennék én a bérkommentelője? Lol... ma este ez a téma, 3 blogban írtam róla, egy csomó másik nick is jelen van egyszerre még ennél is több blogon, hagyjuk már e hülyeséget...

Pipas 2010.05.01. 23:33:43

Ez az! Legyenek városállamok, vezessünk be vámokat a városok határaira. Szabad királyi város, mezőváros, városi hadseregek! Egyes városoknak bírót, vásártartási jogot, a többinek meg semmit se! A fővárosban élők ne fizessenek, minek fizetnének, fizessenek a vidékiek!

A gazdasági problémákat egyféleképpen lehet csak megoldani: osztogasson az állam több pénzt, sokkal többet! Ha lehet, akkor azoknak, akiknek már amúgy is van! Vegyük el a szegényektől és adjuk oda a gazdagoknak! Dennis Moore forever!

Szerintem gyűtsük be a pénzt azoktól, akik nem tudják letagadni a fizetésüket és osszuk el egyenlően, minden fővárosinak jusson belőle! Még túlságosan alacsony az adó, újabb adónemekre van szükség, hogy többet lehessen elosztani. A BKV megérdemli, nyomjuk bele a pénzt az adóból, hiszen minden forint a megfelelő helyre kerül, egyetlen cseppje sem megy veszendőbe. Sőt, az lenne a legjobb, ha elkezdenénk államosítani és a mezőgazdasági termények kötelező beszolgáltatását is újra meg kell szervezni. Ingyen paradicsomot minden fővárosinak! Nehogy már a kulák hízzon, beszolgáltatni, szétosztani!

Nem hiszem el, komolyan mondom nem hiszem el!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 23:40:43

@Pipas: Szegénykém, te tényleg nagyon lecsúsztál, ha szerinted már az is gazdag, aki a hetes buszon tülekedik a tízezer forintos bérletéért.

arlequin 2010.05.01. 23:41:02

@simonmondja.: elfelejtetted a 88-as járatot te kis aggódó.

Nádasi Balázs 2010.05.01. 23:43:19

Szegény Horváth Csaba, azt hittem, ő még a normálisabb szocialisták közül kerül ki. Ennyire meghibbant ott mindenki? A FIDESZ-nek valóban egyetlen dolga van ahhoz, hogy választást nyerjen, nem kell csinálnia semmit. Ellenben, ha ők megszólalnak, olyan arrogánsak, hogy az egyszeri ember sírva menekül vissza a dilettáns szocihoz... arrogáns vagy dilettáns, ez itt a kérdés, nem csoda, hogy Magyarország több, mint kétharmada vagy el se ment szavazni, vagy direkt nem erre a két pártra szavazott. Ezt azért számon kéne tartani, amikor választópolgárok felhatalmazásáról beszél valaki.

ninimimi 2010.05.01. 23:43:50

Azért az jellemző, hogy Mesterházy a választások után böfögte ki az elvtársazást. Egészen szimpatikusnak kezdett tűnni a pali, erre tessék!
Egyébként nem értem, ha a vörös csillag tiltott önkényuralmi jelkép - nagyon helyesen -, akkor a bolsevik megszólítás miért nem?
Annyi haszna azért van a dolognak, hogy legalább sokakat észhez térítenek vele.

Pipas 2010.05.01. 23:47:01

@simonmondja.: Nem csúsztam le, csak tisztában vagyok a helyzettel. Budapesten jelentősen nagyobb az átlagkereset mint bárhol az országban és sok minden (köztük a tömegközlekedés is) jelentősen olcsóbb. Ezért kérdőjelezném meg a ingyen-tömegközlekedés-budapestnek elv társadalmi igazságosságát. ;)

Egyébként meg ezek a rohadtak már megint az én pénzemből ígérgetnek! Nem lehetne, hogy azt mondjam 'bennem félelmet keltenek' és ezért betiltsák őket?

Tényleg annyi az ingyenélő nálunk, hogy külön pártjuk van?

arlequin 2010.05.01. 23:51:24

hűha. megnéztem a videót, ahogy a 'zélet menetének' rettegője 'dijmentessé tenné a díjmentes közlekedést'. mit mondjak? szerintem felesleges bármit mondani. kellemes demokratikus rettegést amit 'megtesznek'.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.01. 23:55:28

@Pipas: Hát így hirtelen nem tudnék megnevezni neked semmit, ami Budapesten olcsóbb.
Vidéken olcsóbb az élet szerintem.
Azért nincs Budapesti rendőr, mert abból a fizetésből, ami ugyanannyi itt, mint vidéken, még a közösköltséget sem tudnák kifizetni egy pesti házban.

Nyers Fa 2010.05.01. 23:58:07

Nem olvastam végig az összes kommentet, de az feltűnt, hogy alig van szoci hozzászólás. Én mint a legutolsó pillanatig kitartó, volt MSZP szavazó, nem tudok se köpni se nyelni. El vagyok képedve.
Mint budapesti autótulajdonos, a végletekig meg vagyok adóztatva(jövedéki adó,útadó köbcentiadó, kötelező felára), + az adómból fizetem a BKV működését, pedig nem használom. Most még dugódíjat is fizessek, csak azért mert nem akarom használni, a koszos, büdös, zsúfolt BKV-t. HOL ÉLNEK EZEK? Miért nem vesznek engem is emberszámba? Engem aki a költségek nagyobb részét állom (persze nem egyedül) Az MSZP-nek annyi, ezek hülyék!

Nyers Fa 2010.05.02. 00:00:26

@simonmondja.: A legtöbb budapesti rendőr nem Pesten lakik! Ha lenne szolgálati lakás mint régen, rendőr is több lenne. Szerintem.

Rántott máj (törölt) 2010.05.02. 00:01:40

@simonmondja.: Ez sajnos legenda. Pesten lassan semmivel nem dragabb az elet, mint videken, annyival meg semmikeppen, amennyi az atlagkereset kozotti kulonbseg. Legalabbis ha mindket helyen hasonlo korulmenyek kozott elsz (pl. alberletben laksz, magadra fozol stb.). A kozelmultban mindkettot volt szerencsem kiprobalni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.05.02. 00:04:47

és 2 ft 50 fillér lesz 2014től a kenyér kilója..
+
a távfűtés is ingyenes lesz.

vidéken meg faggyanak meg, ha nincs fájuk a sparhertba.
így csak gyorsul a modernizáció, urbanizáció

@arlequin:
a betű nélküli offosba nem jössz át egy kis halottasozásra ?

megmondtam?megmondtam 2010.05.02. 00:05:27

évek óta szorgalmazom ezt az ötletet, ezért most nagyon haragszom, hogy a mocsok MSZP ezzel állt elő, és csak ezért a mocsok Fidesz lesöpri az asztalról. ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a BKV tényleg működjön. a VEKE is hülye, és egyértelműen a Fidesz demagógiája szólal meg Vitézyn keresztül.

" a BKV azonnali csődjét, a budapesti tömegközlekedés összeomlását jelenti, ráadásul a tömegközlekedés ma is forráshiányos, a mai árakat megfizető utasait is alig tudja elvinni, olyan rozoga és öreg a járműpark."

apátok faszát - mitől lenne azonnali csőd, ha az állam azonnal a zsebébe nyúl és beteszi a pénzt, ami a működéshez szükséges. éppen a VEKE az, aki itt demagóg. a BKV-t nem lehet piaci alapon működtetni, ez nyilvánvaló.
így is több mint a felét az állam adja, és csak a szopás van abból, hogy a másik felét nem ő állja, hanem bohóckodunk, aminek a vége a tatós alulfinanszírozottság és a prolongált agónia
130ból 51 a jegyárbevétel, és ez a 130 is kevés. tehát az államnak 150Mrd-t kell adnia a BKV-ra, hogy az DÍJMENTES és korszerű legyen. (nem ingyenes, hanem díjmentes)
tehát még kb 70Mrd-t kell előteremteni a költségvetésben erre. a dugódíj hangoztatása önmagában nem is elég, és faszság, ezzel járatják le ezt a az amúgy kitűnő ötletet.

-először is adottak az emberek, akik amúgy bérletet vennének. vagy helyi adó, vagy járulék formájában be kell szedni. mindenkitől. munkaadó is fizessen járulékot, és így közvetve támogassa a munkavállalóinak a bejárását, ne azáltal, hogy ő veszi a bérletet(vagy nem)

-fizessen a cég a nyeresége után is 0.1-0.5%-t kifejezetten tömegközlekedésre: minden cég élvezi a tömegközlekedés hasznát. dolgozói így jutnak el a munkahelyükre. ha hamarabb tudják megtenni az utat korszerűbb, kényelmesebb, zavartalanabb körülmények között, az neki haszon, annak pedig ára van.

-pl minden eladott liter üzemanyag, minden eladott doboz cigi, liter szesz után 1-2-xFt díj.
(kérdezhetitek mi köze van a ciginek a BKV-hoz - semmi. luxuscikk, aminek az árába bármilyen közösségi érdeket finanszírozó adó beépíthető 'büntetésként'. vagy ha demagóg akarnék lenni, azt mondanám - a megállók össze vannak csikkezve, mint a hányás, azért)

- pl minden eladott új autó árából 1%. veszel egy suzukit, az olyan mintha vettél volna 3 havibérletet.

-vagy ha elftársak nem kúrták volna el, és nem lenne már így is a maximális 25%-os az áfakulcs, akkor lehetne olyan, hogy 18-20+0.1-1%, amiből az a +% kifejezetten a tömegközlekedésre menne.

-behajtási és parkolási díjak: nem kell külső cég, és akkor nincs profitérdek.

és hogy miért fizessen mindenki, az is, aki autóval jár, meg az is, aki már ki se mozdul a körúti lakásából? mert ennek a társadalmi hasznát MINDENKI ÉLVEZI.
ha díjmentes a tömegközlekedés, és annak finanszírozása kizárólag az érzékelési küszöb alatti tételekből adódik össze, akkor az 'ingyenesség' érzetét keltve, sokkal többen vennék igénybe mondjuk autó helyett. (persze kell kiegészító infrastruktúra is)
ha többen használják a tömegközlekedést és kevesebb az autó (autóval behajtási díj, BKV-val 'ingyen'), akkor az amúgy fizetős autós a pénzéért kisebb forgalmat kap, a helyi lakos meg örül, hogy kevesebb a zaj és a szennyezés. kisebb forgalom - kisebb környezeti terhelés - rövidebb menetidő - időtakarékosság -> forintosítható gazdasági haszon.

sok kicsi sokra megy. egy ilyen 'alapból' az egész országban biztosítani lehetne a díjmentes, tisztán államilag finanszírozott HELYI TÖMEGKÖZLEKEDÉST.

jah és az apparátus is leépíthető, ha nincs közvetlen díjfizetés:

-nem kellenek ellenőrök, hanem egy szolidabb létszámú biztonsági szolgálat, akik a rendre és tisztaságra figyelnek. (ez akár kiváltható polgárőrök és rendőrök társadalmi munkájával, ugyis 'ingyenes' az utazás) ->sokkal kevesebb konfliktus helyzet -> nincs jogi hercehurca a nem fizető utasokkal stb stb

-nem kell jegypénztár, nem kellenek a pénztárosok, nincs pénzkezelés, ezért ezzel járó költségek sincsenek(se ezzel foglalkozó apparátus), nem kell jegyeket, bérleteket nyomtatni, nem kell automata, se lyukasztó, nem kell ezeket karbantartani stb stb

alanyi jogon járna mindenkinek a tömegközlekedés, de ezért cserébe az állam lépten-nyomon beszedne olyan -részleteiben pitiáner- összegeket, ami úgymond nem tűnik fel annyira az embereknek.

egy kibaszott jó ötlet, és a magyar mentalítást, szokásjogot figyelembe véve egyetlen működőképes alternatíva lesz lesöpörve az asztalról hosszú, de hosszú évekre ám, mert egy MSZP-s bohóc dobta be a nagyobb nyilvánosságba...ráadásul teljesen kidolgozatlanul.

ha a helyi tömegközlekedés esetében figyelembe vesszük a magyar mentalítást és azt a tényt, hogy Budapest és más városok is szinte 'ráépültek' a cucalista méretű és szemléletű közlekedési vállalatokra, akkor megállapíthatjuk, hogy csakis a 100%-osan állami finanszírozás jöhet szóba.

ennek viszont ára van, amit a társadalomnak együttesen kell megfizetnie, mert mindannyian élvezzük a hasznát.

Zuzu Petals 2010.05.02. 00:07:51

@simonmondja.: Te baszki annyira hülye vagy! (Soha nem hozott még ki a sodromból így egy idióta sem... eddig...) Vidékieknek kollégium? 200 km-re hazamenni 4 rugó (ha minden hét végén hazamegy, csak az 16E), kicsit azért többe kerül az étkezés is, közben a rezsi otthon is ua. marad, meg mondhatnék még 1000 másik dolgot, de minden megnyilvánulásodat nyugodtan lehetne törölni amúgy, értelmes meglátásod ugyanis nincsen. Te vagy (1.) 14 éven aluli vagy vagy (2.) szellemi fogyatékos, esetleg (3.) maradt még néhány bögre, de az gyakorlatilag olyan, mint a 2.

Fapuma (törölt) 2010.05.02. 00:14:37

Háááháááhááá, ez mekkora debil...

Elképzeltem a helyzetet.

Ülnek a "nagyágyúk" meg egy csomó marketinges egy besötétített szobában az óriási választási bukta után és megy a brainstorming. Mit ígérjünk az önkormányzati választásokra?

És akkor valaki előjön ezzel az "ötlettel", mi lenne ha bevezetnénk az ÜGYET egy plakáttal /MÜSZI - emlékszik még valaki?/ felcsigázzuk az érdeklődést és május 1-én pedig bejelentjük.

Van még valami a tarsolyban? Néhány ötlet, ingyen, csak Önöknek: melegbárok ingyenes használata, ingyenes fecskendőautomaták, marihuána ingyenes alapellátásban, kenyér/tej ingyen 60 év felett, négysávos autópálya Budapest alatt a Dunával párhuzamosan. Ezekre lesznek vevők azok a pesti népek, hátha megszavaznak újra. Csettintek a nyelvemmel, szép munka volt elvtársak...

Csabikám, igyál még egy ingyen sört!

Nyers Fa 2010.05.02. 00:14:40

@Pipas: A tömegközlekedés nem olcsóbb, csak igazságtalanabb! Ha 1 megállót megyek(kb. 400m), ugyanannyit fizetek mint aki 10km-megy. (pl 7-es búsz, 3-as villamos stb.)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.02. 00:14:59

@piro: És melyik faluban kell fizetni annak, aki megáll a saját háza előtt, vagy bárhol a kocsijával?
Azt sem tudják, mi az a közösköltség.
A városban nem vághatok disznót sem, ha épp drága a hús.
Nincs konyhakert és uborka, amit ellopjanak.
A biztosítók duplán számolják a díjat, mert budapesti a cím.
A fűtést nem lehet váltogatni, aszerint, hogy mi olcsó, vagy mit talál az erdőn.
Egy távfűtéses házban még kémény sincs, hogy vehessek bele egy kályhát. Fizetni kell, amennyit épp ráírnak a papírra. Így szedik az adót, attól, aki nem fűthet mással.
És mivel itt drágábbak is a lakások, ezért magasak a lakhatás költségei, ezért magasak a fizetések, ezért minden szolgáltatás többe kerül a vevőnek
- ez asszem nyilvánvaló.
De biztos vannak drága helyek még. Mondjuk én arra emlékszem, hogy Londonnal voltunk egy árban, mint drága város.

Devil 2010.05.02. 00:15:59

@megmondtam?megmondtam: Teljesen egyetértek, évek óta én is ezt szorgalmazom. És tényleg kár hogy minden épkézláb kezdeményezés a politikai szekértáborharok és fizetett szószólóik harcának esik áldozatul.
Jelenleg Budapesten a várható élettartem 3 évvel van az országos átlag alatt, és ez leginkább a közlekedés miatti környezetszennyezés következménye. Ez 1.7 millió lakossal számolva - kimondani is sok - 5.1 millió elvesztegetett emberévet jelent. Ez óriási pazarlás, és aki egy épkézláb javaslatot csak és kizárólag politikai okokból lesöpör az asztalról, az gyakorlatilag egy tömeggyilkos.
Az ingyenes - teljesne ingyenes - egy olyan módszer amivel nagyon is sok autóst lehetne BKVra átültetni. Önmagában nem biztos hogy 100%-ban megoldana minden gondot, kellene még jópár intézkedés, de mindenképpen nagy előrelépés lenne.
Ja és eddig hitem a VEKE-nek, de ezzel ők is lejáratták előttem magukat, beálltak a Fidesz fizetett politikai szatellitszervezetei közé.

mandarinrece 2010.05.02. 00:28:49

@Devil: húha, ezek szerint minden nagyváros polgármestere tömeggyilkos a világon...

Egyébként én nem hiszek benne, hogy az ingyenesség hatására olyan sok autós ülne át, ha a mai járműpark és színvonal marad. Ha meg átülne, nem lenne mire, hisz kapacitás ma sincs.
Azt pedig végképp nehéz elhinni, hogy az ingyenesség miatt kieső pénzt + a fejlesztéseket is kifizeti az állam, Orbán VIktor sem nyomtat pénzt otthon.

Tehát, szerintem a VEKÉ-nek igaza van, jól levezették szakmailag. Egyetértek velük: alacsonyabb jegyár OK, az még használatot is ösztönözhet, autóst átvonzhat, de megmarad egy alapbevétel legalább és az egyéb forrásokat (több állami pénz, dugódíj, stb.) lehet fejlesztésre költeni. Az azért látszik, hogy a jó szolgáltatás jobban vonz autóst, mint önmagában az ár.

mandarinrece 2010.05.02. 00:31:07

@megmondtam?megmondtam: te komolyan azt gondolod, hogy az ellenőrök ma többe kerülnek, mint az összes bevétel, vagy csak nagyságrendileg azonos a két összeg?

Van a BKV-nak 500 ellenőre és 200 körüli pénztárosa. Ezek bérköltsége összesen egy évben nincs 2,5 milliárd forint. Ennyit lehetne spórolni a teljes ingyenességgel - persze Horváthcsacsi javaslatában ez sem lenne megspórolva, hisz a vidékieknek továbbra is kéne pénztáros és ellenőr.

mandarinrece 2010.05.02. 00:32:06

@megmondtam?megmondtam: ja, az külön aranyos, hogy a VEKÉ-sek a hülyék, hisz nem lenne csőd a 68 miliárd kivétele, mert az állam betenné. Te magadnál vagy? Olvasgass már egy kicsit Görögországról, hogy milyen az, amikor egy állam elkezd csődbe menni. Biztos, hogy ez a posztkádárista út a megoldás?

Rántott máj (törölt) 2010.05.02. 00:35:22

@simonmondja.: B@ meg, nem hittem volna, hogy ennyire sotet emberek is vannak :)
En peldaul Debrecenben elek, kepzeld, a belvarosban ugyanugy fizetos minden egyes parkolohely, mint Budapesten. A gepőjarmuadok orszagosan vannak meghatarozva, sulyadot meg a falusiak is fizetnek.
Kozos koltseg ugyanugy van minden tarsashazban, mint Budapesten.
Akarmilyen hihetetlen, a lakossag nagyobbik resze eppugy lakotelepeken el itt is, mint ott. Itt is ugyanugy tavfutest vagy vezetekes gazt hasznal a lakossag kilencvenot szazaleka. Egyebkent ugy tudom, nalunk dragabb a tavfutes, mint Budapesten (ott gazos lakasban eltem).
Es a lakotelepeken itt sem lehet am disznot vagni. Egyebkent meg van olyan baratom, aki falun lakik, es ok rendszeresen vagnak disznot. Meg fogsz lepodni, ha nem nagyuzemben termeled, akkor rafizeteses, dragabb, mint ha ugyanazt megvenned a hentesnel, aki csinalja, az is csak a hagyomanyok, a csaladi osszejovetel miatt.
Az alberleti dijak valamivel valoban magasabbak ott, de annyival nem, amennyivel a fizetesek. Mint emlitettem, mindkettot kiprobaltam.
Az elelmiszer ugyanannyiba kerul, akar a boltokat nezem, akar a kajaldakat (pedig a legbelebb belvarosban szoktam ebedelni mindket helyen), ruhakat meg ugyanazokban az uzletlancokban tudsz venni, ugyanannyiert.
Jo, a kocsmakban a pia kb. masfelszer kerul tobbe Pesten, ez igaz, boltban az is ugyanannyi.
De mondhatom ezt egy ennyire sotet pesti marhanak, aki meg a sajat varosa hatarat jelzo tablat sem latta eddigi eleteben, es azt hiszi, azon tul rogton a tanyavilag kezdodik.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.05.02. 00:38:48

@arlequin: @simonmondja.:

muszáj bemásolnom, megint pontos voltál, tűpontos.....

"
arlequin 2010.05.01. 21:16:09
mindig oly jókat röhögök rajtad. köszönöm. ;-D
a képzett hülye prototípusa. szép, demokratikus, buta és érzéketlen, ámbátor aljasan érzelgő.
pótolhatatlan vagy. tényleg. köszönöm. annyira jó téged olvasni, mint a kénsavas virágszirmot. olyan modern vagy. olyan humanista, sőt felvilágosult! nem beszélve a hihetetlen együttérzésről amit buta honfitáraink felé bizonyítasz. ó! köszönjük mester! köszönjük! megnyílik a tavasz szavaid nyomán. igaz, kissé nyers, kissé savanyú, de a miénk. valódi brút villisz. te egy hős vagy.
"

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.05.02. 00:42:45

Atya Úr Isten!

Már sokszor hálát adtam, hogy nem kell egy porban füstben fuldokló kétmilliós szeméttelepen laknom. De ha még egyszer szocik jutnak hatalomra Magyarországon, megtakarított pénzemet konzervekbe és vadászpuskákba fogom fektetni. Szerintem legjobb lenne, ha Büdöspest (liberális demokrácia) és Magyarország (államforma nélküli alkotmánymentes gyarmat) külön válna. Kötnének egy államközi szerződést, mi szerint a Büdöspest által felvett évi tízmilliárd ajrós IMF hitelt Magyarország fizeti vissza. Termőföldben.

LMPVS

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.02. 00:44:46

@piro: Vagy lehet, hogy te vagy sötét, mert még nem volt üzleted, lakásod, kocsid és gyerekeid, hogy legyen némi fogalmad a költségekről az életben. Ilyen csőlátással én is vádolhatlak.
Ha a vidék alatt egy másik várost értesz, akkor nincs értelme az egész összehasonlításnak, mert azok is fejlődhettek volna - nem tudom, melyikre gondolsz.
Volt húsz évük, hogy lekörözzék ezt a vacak Budapestet.
Nem ment, hát nem ment.

Devil 2010.05.02. 00:46:15

@mandarinrece: BKV fejlesztesre penzt nyugodtan lehetne szerezni, mert ahol autopalyara, hidakra, olimiara(!) van vagy lenne penz ott buszok vasarlasara is lehet talalni.
Az autosok is a sajat zsebuket nezik, most azert nyafognak mert havi sokezer penzert szar szolgaltatast kapnak. Ingyer' azer hidd el kellene.
A forgalomcsillapitas komplex feladat, es - ahogy irtam - nem ettol az egy intezkedestol nem varom a teljes megoldast, de nagyon novelne a BKV vonzerejet mindenki szamara.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.05.02. 00:46:29

@simonmondja.: Hátte ' nagyon hülye vagy bazmeg ... bocsánat másoktól de de de ...ez nagyon meredek ... hol élsz te víz alatt? De nagyra vagy a kurva közös költségeddel, kommunális adóról +külön szemétdíjról hallottál már például?

"A városban nem vághatok disznót sem, ha épp drága a hús."

Igen az a fán nő a disznó,csak le kell aratni ... (valójában pedig egyre csökken a disznó és baromfi tartás ... ,húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest drasztikusan ,nem egyedi a -90%! )

"Nincs konyhakert és uborka, amit ellopjanak."

Az is ám csak úgy van,beleugrál a földbe a magocska, a gazocska meg kiugrál,csak úgy,hipp-hopp ...mindezt ingyen...persze...ofkorz,egyértelmű ...

"A biztosítók duplán számolják a díjat, mert budapesti a cím."

Vidéken meg ők fizetnek,mindenkinek,ha dörren egyet az ég,csak számolni kell ...

"A fűtést nem lehet váltogatni, aszerint, hogy mi olcsó, vagy mit talál az erdőn."

Például földgázzal tele van az erdő.

"És mivel itt drágábbak is a lakások, ezért magasak a lakhatás költségei, ezért magasak a fizetések, ezért minden szolgáltatás többe kerül a vevőnek"

Ezek között az ég világon semmi összefüggés nincs.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.05.02. 00:49:14

@simonmondja.:

Látom benned egy neo-Széchenyit köszönthetek.
Ha mindenhol csak tized ily elkötelezett honffyk lennének...
áááááá. kánaán lenne, elképzelni sem tudom,..
azt a racionális urbanizált kánaánt, ..
az egész országot át lehetne nevezni pl Budapestté, és
akkor egy önkormányzat lenne csak,
ingyenes metróvonalak mindenfele (BKV), pl pécs és esztergom között....
ingyenes távfűtést bevezetjük az összes tanyára és a zsákfalukra is még Kocsordra is !!
a fulldrága belvárosi parkolódíjakat is ....
sőőőt nem kell távolsági buszjárat sem, se vasúti szárnyvonal, hisz
csak egy nagyvárosról van szó.

a nyugdíjasok otthonaik ablakaiból pedig vidáman tapsikolnak és
hurráznak...

szóval honffym:
"csak így tovább és a haza fényre derül"

ha te vezeted honunkat, illetve ezt az új kiterjesztett Budapestet (=mo.)
pillanatokon belül
kolbászból lesznek a kerítések és a házak pedig mézeskalácsból....
végre magyarhonra újra ráköszönne az aranykor...

legyen így !!
ÁMEN.

Zuzu Petals 2010.05.02. 00:52:16

@Devil: Az emberek nem járnának nagy tömegben a tömegközlekedést használva, ha az ingyenes lenne akkor sem. Ez csupán önző kényelem az autósok részéről. 10 autóból 9-ben 1 ember ül, és közben mind sír, hogy ő tartja el az országot. Ha annyira meg lennének sarcolva, már rég alakultak volna közösségek pl. az intereten, h a környékbeliek utastársat keressenek, mint ahogy ez elkezdődött a MÁV tarifáinak emelésénél. Ötletelni persze lehet, de értelmes vitának alapját csak minőségi információ (nem hozzá nem értő haver tanácsadásai...) képezhetné, ha lenne ilyen.

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.02. 00:53:42

Nem értem mire ez a nagy vinnyogás a fideszesektől? Mintha nem a Fidesz ígért volna ingyenes egészségügyet, oktatást... blablabla. Akkor miafaszér ne lehetne ingyen BKV sőt MÁV! Vagy azt gondoltátok, hogy csak Viktornak vannak ilyen kurvajó ötletei? Remélem a faszfej Fidesz mintájára a faszfej MSZP is hamarosan előáll majd a népszavazósdival az ingyen szociális lófaszról a proli seggetekbe!

mandarinrece 2010.05.02. 00:56:50

@Devil: "BKV fejlesztesre penzt nyugodtan lehetne szerezni"
Idegesen nem is lehet... 8))

Ilyet egyébként bármikor lehet mondani, ettől még igaz, h a BKV csődbe menne ha a Főváros egyoldalúan (az állam előzetes elköteleződése nélkül) meglépne egy ilyet....!

Rántott máj (törölt) 2010.05.02. 01:01:06

@simonmondja.: Tovabbra is tartom, hogy te vagy sotet, ha azt hiszed
hogy videken olcsobb a kocsi es a benzin, kevesebbet eszik a gyerek, es olcsobb neki a ruha meg a tankonyv vagy eppenseggel a jatek. Egy keszen vett lakas ugyan dragabb Budapesten, de ha felepitesz vagy berendezel egyet, az alapanyagokon sincs budapesti felar.
Egyebkent nem tudom, pontosan melyik parameterre gondolsz, amiben a videki varosok szerinted nem koroztek le Budapestet. En tulajdonkeppen egy ilyet sem latok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.02. 01:03:34

@piro: Én se látok, de mégis sok a panasz, hogy milyen nagy Budapest. Nem tudom, mit kell itt irigyelni. Sima egyszerű szopás.

Rántott máj (törölt) 2010.05.02. 01:05:55

@Thulsa Doom:
1. Ujra elmondom, az egeszsegugy korantsem ingyenes, mindenki, aki nem minimalberen van bejelentve, sulyos tiz-szaz ezreket fizet erte havonta.
2. Az oktatast az MSZP-SZDSZ kormany akarta mindenaron megreformalni, mert felerositi a tarsadalmi kulonbsegeket, es nem ad a tehetseguknek es szorgalmuknak megfelelo eselyt az alacsonyabbrol jovok szamara. Biztosan a tandij a legjobb modszer erre?

Mitmondjakmagának 2010.05.02. 01:06:38

Lenne egy tippem ki javasolta ezt:
kephost.hu/image-DADE_4BDC5C04.jpg
Talált,Süllyedt ?

Zuzu Petals 2010.05.02. 01:12:22

@Mitmondjakmagának: Ez Hagyó lenne a napfényes Izraelből (vagy hol van most)?
De lehet, csak a parizer zavart meg meg a (tejes) doboz. :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.02. 01:14:34

@piro: Budapesti felár? A telek, amire építesz százmillióba is kerülhet akár. Azért vannak sokemeletes házak, hogy ez valahogy behozzák.
Én tényleg nem akarok fogyasztói kosarakat meg mást linkelgetni, mert rohadtul nem szükséges ez ahhoz, hogy itt irkáljak. Akkor is átkozódnak, ha nem vagyok itt, meg akkor is, ha itt vagyok és nem fogok még fáradni is ezen.
Jó, legyen Budapest olcsó, akkor nyilván azért olyan nagy, mert sok jó ember kis helyen is elfér.

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.02. 01:17:15

@simonmondja.: Ja, igazad van, itt vidéken tényleg óccsóbb az élet. Mi itt szalonnát eszünk hagymával, amit a kertben termelünk meg. Télen-nyáron bekecsbe meg cifraszűrben járunk, úgyhogy ruhára sem kell költenünk. Fűteni se kell, mert betakarózunk a dunyhába oszt jónapot - illetve jóéccakát.
Nektek meg szegény pestiekenek mindenért fizetni kell, brühühü - a könnyem kicsordul. Azért nektek is van lehetőségetek spórolásra! Mivel minden ott van a városban járhatsz gyalog is, csak kelj fel hamarabb, hogy időben odaérj! Mondjuk fogjatok halat a Dunában vagy sirályt. Patkány is van a csatornában elég, majd megkérded a receptet egy kínai büféstől.

Mitmondjakmagának 2010.05.02. 01:19:45

@ Zuzu Petals
Hogy honnan,arról nincs tudomásom,ami pénz lehet a zsebébe az alapján a világ bármely pontján lehet!Biztos kiélvezi az utolsó napokat?! Már ha valóban az utolsó napok.

Zuzu Petals 2010.05.02. 01:22:06

@simonmondja.: Azért olyan nagy, mert máshol nincs megfelelő infrastruktúra (autópálya hiánya/megfelelő tehervasútvonal/vízi közlekedés hiánya), ami megvan Pesten, de sehol máshol így együtt, és mi inkább a 4-es metróba öltünk a vidék felzárkóztatása helyett, pedig 20 éve pofázza a legnyomorékabb szakértő is, h nagy beruházások kellenének a vízfejűség enyhítésére. Lettek is mondjuk. Pl. alagutak meg völgyhidak a semmibe...
Azért ó lenne, ha fogyasztói kosarakat meg mást linkelgetnél, mert így eléggé alaptalan marhaságnak tűnik minden hozzászólásod...

bigthereal 2010.05.02. 01:29:39

@pakesz: "meg 5-10 ilyen es jon a "Vesszen Orban" lemez a Kossuth teren :))) "

álmaidban, kishaver, az álmaidban...

Rántott máj (törölt) 2010.05.02. 01:30:42

@simonmondja.: Itt meg azert vannak sokemeletes hazak, mert szeretjuk a magaslati levegot es a jo kilatast, mikozben a telkek egysegesen nagyon olcsok :)
A telkek arat egyes egyedul a fizetokepes kereslet hatarozza meg. Itt is vannak a gazdag, felkapott kornyekeken szazmillios telkek, akarmilyen hihetetlen, mint ahogy az a telek, ami kutyanak sem kell, mert rossz helyen van, Budapesten is olcso.
Fogyasztoi kosarakat akar linkelhetsz is. Konkretan kajaban-ruhaban tenyleg semmi kulonbseg nincs. Itt is lehet nagy labon elni es ott is lehet sporolni, a divatos nagyvarosi letet ne az ott lakas szamlajara irdd.
Szolgaltatasban van kulonbseg, de az eppen azert, mert ott magasabbak a berek.
A megelhetesi koltsegekhez viszont akar azt is hozza lehetne venni, hogy ott sokmindent elersz varoson belul, amihez innen akar szaz kilometereket is kell utazni.

pakesz (törölt) 2010.05.02. 01:42:18

@piro: "Bocs, de en konkretan tobb szaz ezret fizetek havonta a TB-nek."

semmi gond...
ha jol esik, persze tedd
csak azzal ervelni hogy te mekkora "balfacan" vagy amig egy munkanelkuli ugyanazt 4e Ft -t igenybe tudja venni

Rántott máj (törölt) 2010.05.02. 01:46:40

@pakesz: Bocs, nem erzem ugy, hogy en lennek a balfacan. Es nem is szivesen cserelnek vele. De tekintsunk el az osszegszerusegtol. Mitol is ingyenes az az egeszsegugy, amiert meg a munkanelkuli is fizet negyezer forintot, aki dolgozik, az meg a fizetese hetven szazalekat?

pakesz (törölt) 2010.05.02. 01:49:13

@Thulsa Doom: YESSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSs
ez igen!!!
pontosan
csak egy picit kevesebb csunya szoval de pontosan ez az amit erzek en is :)

pakesz (törölt) 2010.05.02. 01:49:52

@piro: nem hhiszem el!!!

"balfacan"
kijavitom: "balfacan"(ne vedd komolyan cinikus volt)

pakesz (törölt) 2010.05.02. 01:59:06

@piro: amugy nem akarok nagyon belemenni
de amikor jott midnenki azzal a fideszes sotetseggel hogy az egeszsegugy annak ingyenes kell hogy maradjon, akkor is ezt erezted? vagy elmentel protest szavazni a cocik ellen?
mert az onresznek pont az a lenyege hogy EREZZE az ember, itt sincsen maskent, nekem az a velemenyem hogy ROSSZ hogy valaki TBre 100e -t kifizet mig a masik 4e -t, ezert lett volna jo ha egy kisse fizetos lett volna az egeszsegugy, mert akkor hosszu tavon a 100e lement volna 70e -re es a 4e meg felment volna 30e -re
tehat nem allitom hogy mindent megoldott volna csak hogy igzasagosabb lett volna
ugyanigy van a BKV -val ez :)
csak en megprobalom a hires fideszes hazugsagokat maskent megvilagitani

(amugy ha izgat a velemenyem ebben a temaban mar irtam, legalabb 5e legyen a berlet, es meg meggondolando az is hogy az agglomeracios autosokkal kotelezo jelleggel vetetni berletet)

Perillustris 2010.05.02. 02:09:26

@csernaja obca: "ha munka után el akar menni a tescoba"

Micsoda program! LOL

Perillustris 2010.05.02. 02:12:41

@gramercy: Tehát pl. a "völgyhíd évében" semmi más nem épült, s karbantartás sem volt az országban?

2010.05.02. 03:10:27

Ez is olyan ötlet, mint a budapesti olimpia. Hihetetlen, megvalósíthatatlan, mindenki felkapja rá a fejét, álmodozunk róla, utánanézünk más országokban hogy megy ez, majd rájövünk hogy nálunk ez bizony nem fog menni.
Az "ingyenes" dolgok nem nagyon működnek, lásd egészségügy, oktatás.
Bár, a fizetős BKV sem működik - akkor most hol az igazság?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.02. 03:37:17

Vitézy Dávid for közlekedési miniszter!!! :D

Nabazzeg, sejtettem én, hogy Csabi valami cukorkadobálós kamu hülyeséget tálal ma mint "jó hírt", de ilyen bődületes baromsággal én sem számoltam.
Ingyenbékávé bazmeg!
Mondjuk az "ingyentemetés a nyugdíjasoknak" kampány után várható volt ilyesmi...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.02. 03:43:52

@balage_81: "az ingyen utazás költségeit ezentúl a teljes lakosság állná, még a vidékiek is. ők azok, akinek az 500 milliárdba szintén kellett adniuk a MI 4-es metrónkra. szóval azért csak óvatosan."

A "mi négyes metrónk" vidéki VS pesti dumát inkább hagyjuk. Ezren leírták már: mi meg fizetjük a vasutat, a távolsági buszt meg a sztrádát. Úgyhogy az enyém-tiéd dolgokkal csínján kell bánni. Egy országban élünk, erre is meg arra is költeni kell. Ide metró, oda sztráda, így megy ez.

ZöldszemM2 2010.05.02. 05:47:24

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

" Mondjuk az "ingyentemetés a nyugdíjasoknak" kampány után várható volt ilyesmi... "

Van benne valami. Öreg vagyok így ingyen utazom nem csak a BKV -én hanem mindenütt !
Csak azt sajnálom külföldön még nem !

Az a szűrés egyébként micsoda ???
Minden hozzászólás alatt van ilyen. csak nem cenzorok ????

ZöldszemM2 2010.05.02. 05:50:08

Tényleg szürnek - félórája küldtem és a szöveg sehol !!!

ZöldszemM2 2010.05.02. 05:51:09

Viszont én ingyér utazom - itt a kommunizmus !
nekem !!!

dézi 2010.05.02. 06:29:11

@simonmondja.: Azért el kellene olvasni azt is mi van mellette megjegyzésben és azt is, hogy hány napig volt ingyenes Prágában. De akkor nem lehetne egyből rávágni, hogy bezzeg Prágában ingyenes és talán angolul sem ártana tudni és nem lehetne hülyézni a VEKE-t se...
A VEKE ezt irta: "A világon egyetlen 100.000 lakosnál nagyobb városban sincs teljesen ingyenes tömegközlekedés"
Ezzel ne vitatkozz, mert csak a tudtalnságodról teszel bizonyságot.

ludens (törölt) 2010.05.02. 06:36:47

Ha ez így megy tovább, az MSZP is az SZDSZ sorsára fog jutni és eltűnik a süllyesztőben. Jó időzítéssel még pár ilyen nyilatkozat és húzás és integethetünk nekik.

Nzoltan 2010.05.02. 06:39:58

Ami ingyen van, azt nem becsüli meg a nép. Mondván mindenkié és senkié. Pont mint az átkosban, mikor szétlopták a gyárakat. Mindenképpen kell a jegy. Az egy szűrő a társadalomban. Ahol ki tudják szűrni a lébecolókat, más az utastársaság. A 4-6 -os villamoson kirabolnak, kizsebelnek, a metrón jóval kisebb erre az esély.

SzaGyu 2010.05.02. 06:53:43

Még mindíg tudnak hazudni!
Hogy lehet az, hogy nem szégyenlik magukat!?
Ilyent még a világ nem látott!

Pipas 2010.05.02. 07:01:50

@Nyers Fa: Hát én pedig úgy tudom, hogy Bp.-en olcsóbb a tömegközlekedés mint a vidéki városokban. Persze nem járok vele, de úgy hallottam.

Aki meg az hiszi, hogy vidéken, a kilencedik emeleten lehet zöldséget termelni meg disznót vágni, annak gratulálok! :-)

bonsay 2010.05.02. 07:11:16

@Nádasi Balázs: Aki nem megy el szavazni ,az utolag ne ugasson..................

bonsay 2010.05.02. 07:18:02

@ZöldszemM2: Az ingyen temeteés azért nem jó szociknak, mert halott nyugdijassal már nem tudnak mit kezdeni.Nekik csak addig kellenek mig rájuk szavaznak, utána levannak szarva......

meany 2010.05.02. 07:21:20

Legújabb hír, hogy nem lesz jegy a bkv-nál, helyette bevezetik a nokiás dobozt.

is 2010.05.02. 07:36:00

az ingyenes BKV oltári nagy baromság. már amikor 1960-ban a Luas Matyi cmlapján volt, akkor is az volt.

de nem Horn Gyula, hanem Orbán Viktor mellé zárkózik ezzel Csabánk. Orbán volt 2008-ban, aki ingyenessé tette az egészségügyet a hülyenépszavaztatással. sőt az egészségügy ingyenessége még talán nagyobb hasbaakasztás is, mert itt a dugódíj, meg a parkolási díj valami látható, nem adó jellegű (bár továbbra is mondom, hogy közgazdaságilag értelmezhtetlen) fedezet.

tehát helyesen: Horváth Csaba az új Orbán Viktor.

is 2010.05.02. 07:37:31

@Nzoltan: remélem a vizitdíjnál is ezzel az érveléssel szavaztál nemet Orbán "ingyenesség"-ére.

dei · http://erdei.aplus.pl 2010.05.02. 07:43:19

Szóval az, hogy Horváth hülyeségeket mond, még nem kellene, hogy pretext legyen arra, hogy a VEKE félhülye, szakmaiatlan szövegét közzétedd.
Összeollózni máshol kipróbált és hol működő, hol meg nem működő megoldásokat, és azt generálszószként ráönteni az olvasókra nem a szakemberek stílusa.
Ez sokkal inkább hazai politikai életünkre jellemző.
Vagyis a VEKE politikailag elfogult szövege pont akkora marhaság, mint az, amivel vitatkozik.

is 2010.05.02. 07:47:58

@laspalmas: és a Zemberek is megdolgoztak, elég adót/TB-t fizetnek, hogy ne kelljen még vizitdíjat is fizetniük.

bandeirante 2010.05.02. 08:08:09

@Nádasi Balázs: Aki nem megy el szavazni, az önként és dalolva lemondott arról a jogáról, hogy beleszóljon a politika irányításába. Ennélfogva az ő nem-szavazatát SEHOL nem kell számításba venni. Egyébként meg a demokrácia mint műfaj arról szól, hogy ki kapja a legtöbb szavazatot, és nem arról, hogy kire nem szavaztak, meg ki maradt otthon. És ehhez képest a fidesz most Európa legnagyobb győzelmét aratta. Ezért semmi értelme azt számolgatni, hogy hányan NEM szavaztak rájuk, pedig megtehették volna.

bandeirante 2010.05.02. 08:12:02

@is: Hát, azért ne hasonlítsuk már össze a BKV ingyenességét, ami sok ezer forintot bérletek meg méregdrága jegyek "kiváltását" jelentené az egészségügyi ellátással, ami alkalmanként 300 forint, éves szinten maximum 15 ezer forint lett volna, ráadásul a beszedése-nyilvántartása majdnem annyiba került, mint amennyi bevételt hozott. Plusz az egészségügyi ellátás Magyarországon az utóbbi 50 évben mindig ingyenes volt. Súlyos csúsztatás. Vagy akkor rakjuk oda Megyót is a múzeumok ingyenessé tételével, Gyula vezért a 65 év fölöttiek ingyenes utaztatásával (magyarázza már meg nekem valaki, hogy mitől lesz ingyenes utazás annak, aki elmúlt 65? Különös tekintettel az ennyi idős dán, német vagy holland turistára, akinek szintén ingyenes).

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.05.02. 08:19:21

Szánalmas ez az egész. Ti is, ahogy ezer más bloggal együtt ezen az egy fasságon csámcsogtok.
Csak azt csinálták, amit a fütyesz 8 éven át: bedobtak a köztudatba valami demagóg baromságot gumicsont gyanánt. És? Nézd meg a fidesz választási igéreteit, majd azt, hogy mi történik ezekkel már most, mikor még át sem vették a kormányzást a kis komcsik!

2010.05.02. 08:22:57

@megmondtam?megmondtam: Ha mindenki fizeti azt amit néhányan, (vagy többen de nem mindenki aki fizetett) használnak ,az maga a kommunizmus "nagy" eszménye . Van még valaki aki ebből még nem nőtt ki? Jöhetnek az áltudományos gazdasági,szociális-társadalmi meg tudomisénmilyen magyarázatok, attól még komcsi duma marad.Megmondtad.

bariga 2010.05.02. 08:28:07

Ugye milyen érdekesen hangzik, hogy minden ingyen lesz, mindernt visszaidunk, lecsökkentünk, megvédjük a zembereket. Pedig eddig eddig a fidesz szajkózta. Hajrá balekok!!

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.02. 08:31:42

Szociális népszavazás 2011

- Akarja-e Ön, hogy ingyenes legyen a városi tömegközlekedés?
- Akarja-e Ön, hogy ingyenes a vasúti közlekedés?
- Akarja-e Ön, hogy ingyenes legyen a közétkeztetés, iskolai menza?

3 X IGEN !!! Három igennel sokat spórolhat!... Eltöröljük Őket!!!...

Na, egy kis ízelítő a jövőből faszfejek!

bariga 2010.05.02. 08:36:05

@Thulsa Doom: ez jó ötlet, talán a szocik is olvassák a blogot

lüke 2010.05.02. 08:36:15

lesujtó vélemény
mondj valami hülyeséget, máris te vagy a legnépszerübb:)

Italo Balbo 2010.05.02. 08:39:27

Már nem azért, de Orbán meg adómentes minimálbért és 13. havi nyugdíjat ígér (ha a gazdaság állapota megengedi). Magyarország egy posztkádári, félszocialista állam, kormánypártostul, ellenzékestül. Ez van sajnos.

2010.05.02. 08:42:22

@Sixx! Anyád is nyugger?: Érdekes ember lehetsz...ezt már a nicked-ből is levettem. A te szádból furcsán hangzik a szánalmas szó. Meg a komcsizás is.
Persze a blogokban van a hiba, mert beteg emberek is hozzászólhatnak.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.05.02. 08:44:02

@simonmondja.:

Én laktam eleget Pesten, majd elköltöztem Keszthelyre.
Tudtad, hogy Keszthelyen a legdrágább a vízdíj ? (Mert a Balatonba eresztik a lakossági szennyvizet és irtózatosan szigorú határértékei vannak.)
A távhő szintén iszonyatosan drága!!!
És van ám nálunk is közös költség, az se kevés.
A belvárosban nem lehet ám akárhol ingyen parkolni, szezon idején még vasárnap este 6-ig is fizetni kell az övezetekben.
És nincsenek 8-10 percenkénti buszjáratok.

Ööö 2010.05.02. 08:47:45

Szerintem nem hülye ez a csabika. Lassan jönnek az önkormányzati választások -az országgyűlésbe nem jutottak be, már csak ez maradt a semmittevőknek- jobb ha erről az ökörségről beszélnek az emberek, mint az eddigi köztörvényes BKV-s esetekről.
(Esetleg újabb szarfolyam szivárgása várható a BKV-ból/Főpolgármesterségből, és az ingerküszöb emelésével annak tompítására szolgál ez az gazdasági nonszensz.)

Kivlov 2010.05.02. 08:53:11

"Nyolc éve nyomatják, hogy nincs ingyenebéd..."

ezt hol nyomatják??? akkor már régen megszüntették volna az ingyenes utazgatást a nyuggereknek.

Ríka 2010.05.02. 08:56:29

@is: Már ne haragudj de miért kellett volna nekem vizitdíjat fizetnem azok után ,hogy fizetek Tb-járulékot,EHO-t,meg még az ördög tudja mit.A vizitdíjnak akkor lett volna értelme ha azok fizetik akik egyébként nem fizetnek TB-t.De ehelyett pont azok nem fizettek ,cserébe rólunk akartak még egy bőrt lenyúzni.
Ez az ingyenes BKV meg fikció.Budapesten lakom egy külső kerületben.De az biztos ,hogy én nem fogok dugódíjat fizetni ,hogy más ingyen utazhasson,inkább sose lássam a belvárost.(Eddig se sűrűn jártam oda)Arról már nem is beszélve ,hogy nem a szocik mondták idáig ,hogy nincs ingyen ebéd?

bandeirante 2010.05.02. 08:59:28

@bariga: Nos, nem azt mondják, hogy minden ingyen lesz, hanem azt, hogy a budapestiek közlekedését a nem-budapestiekkel akarják megfizettetni. Nem ugyanaz.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.05.02. 09:01:36

@pakesz:

Nyugodtan belemehetünk az ingyenes egészségügybe...
Pl.: Annoa vizitdíj nem is lett volna akkora hülyeség, szerintem akár még 1000 Ft is lehetne, DE akkor legyen az embereknek rá 1.5-2 szer annyi bére, nyugdíja is! Vagy pedig akkor fizessen kevesebb TB-t, ha kifizeti a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. A lényeg az, hogy az ember érezze, hogy az a pénz tényleg őrá fordul, az ő egészségéért. És nem valami hivatali főmajom nyaralójára.
Akár lehetne indítani a dohányosoknak egy leszokási programot is, ami szintén TB kedvezménnyel járna.

Kivlov 2010.05.02. 09:05:16

@csabapayne:
persze, a vizitdíj 5let nem hülyeség. csak nem a szadesz verzióban.
épphogy a nyuggernek meg a cigónak kellett volna fizetnie, aki naphosszat ott van. Ehelyett ugyanaz fizette, aki mellette még adót is perkál. Legalább leírhatta volna az ember az SZJA-ból vagy valami hasonló. de a 122. bőr lehúzására még szép hogy nemet mondott a nép. ki ezért, ki azért.

Ríka 2010.05.02. 09:05:47

@krüger: Dehogynem a budapestiekkel fizettetnék meg.Azokkal a budapestiekkel akiknek van autójuk,és járnak is vele,akár dolgozni,akár bevásárolni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.02. 09:12:19

Édes Istenkém!
Tegnap nem voltam médiaközelben, semmilyen hírforrást nem figyeltem. Csak este, hazafelé jövet hallottam a rádióban ezt az irdatlan, hihetetlen, elképesztő baromságot. Majdnem árokba rántottam a kormányt. A franc essen a Horváth Csabába! Mint a kibaszott óvodások!

suski 2010.05.02. 09:13:02

@simonmondja.: "Pedig itt mindig van képzett munkaerő, öntik az egyetemek . nem úgy, mint Esztergomban, ahol szlovákokat alkalmaznak. "

mert a Pesten végzett egyetemista nem tud elmenni Esztergomig??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
A Gödör mellé kéne telepíteni az autógyárat neki????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

És a Pesten végzett egyetemista az szerinted mind pesti????????????????????????????

bandeirante 2010.05.02. 09:15:17

@Ríka: Hát, nem teljesen. A dugódíjat ugyanis azok fizetnék, akik Budapest közigazgatási területén kívülről (bár nem tudom, hogy itt a peremkerületek hogyan esnének számításba) hajtanák be a városba. Na most naponta legalább 200 ezer ember van, akik Bp-re autóval behajtanak a városon kívülről: az agglomerációban lakók, illetve még olyan messzi helyekről is járnak be naponta Pestre dolgozni, mint Veszprém vagy Székesfehérvár. Akkor vedd hozzá az átmenő forgalmat, és azt a szintén nem kevés embert, akik az ügyes-bajos dolgaikat intézése végett szintén kénytelenek Bp-re járni, plusz a város kiszolgáló teherforgalmat, szóval döntő részben a vidékiek fizetnék, ami mellesleg a közteherviselés kérdését is felveti.

azember 2010.05.02. 09:17:16

Uraim! Itt a szocialista nyári időszámitás játszott megtévesztő szerepet. Úgy gondolták, hogy most április 1.je van(a fent emlitett időszámitás ) és megviccelik a közönséget.Kampány van,Április 11-25-ike még odébb van.Hátha vidámabb lesz a rájuk szavazó állampolgár.Hajrá MSZP.

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.05.02. 09:20:44

@surcapisca: naja... mert egy magadfajta nyilas-komcsipalántától minden szó maga a szentírás, mi? :D

Smacika 2010.05.02. 09:20:55

Basszátok meg, a szocik a választás elbukása óta egyre nagyobb marhaságokat próbálnak letolni a torkunkon. Erről a klasszikus vicc jut eszembe, mely szerint: "te vadász, most te szopni jársz ide, vagy akarsz lőni is valamit?"

Kalmár 2010.05.02. 09:24:31

Számomra nem is kérdés, hogy a szocik az alapokig lerombolták a baloldalt.
Az ilyen és ehhez hasonló ostobaságok egyre többször elő fognak kerülni.
Nincs egységes stratégiát követő baloldal. Egy atomjaira hullott párt romjain ,maguknak várat építő megélhetési politikusok keringenek irányítást vesztve.
Gondolom lassan a összecsomósodnak majd valakik körül. Hogy ki lesz az aki el tud érni egy kritikus tömeget, azt még nem látni.
A Kis Péter féle szárny és a Gyurcsány féle kezdetnek jól látható.
Sajnos a fiatal baloldali vezető politikusok éppen jogerős büntetéseiket kezdik, így ha nem jön egy "szűz" ifjú, akkor nekik annyi. A Mesterházy és ez a Csabi gyerek sajnos olyan fajsúlyos egyéniségek mint egy papírhajó a fürdőkádban.
Tényleg nincs egy komoly ember a baloldalon, aki egy parányit gondolkodik is??

bandeirante 2010.05.02. 09:27:36

@Kalmár: Nincs.
Most fizetik az árát annak, hogy 1990-ben nem az alapokról indítottak (akár a Petrasovics-féle szocdem pártból, bár az se volt a nagy durranás, de kezdetnek jó lett volna), hanem átmentették magukat, személyekben, vagyonban és hagyományokban is. Most megjött ennek a böjtje.

Ríka 2010.05.02. 09:28:40

@krüger: Ha jól tudom a határvonalat valahol a Hungária körút vonalában szeretnék meghúzni.Legalábbis mikor szóba került a dugódíj erről volt szó.Szerinted mit fog szólni az a belvárosi,aki elmegy bevásárolni és dugódíjat kell fizetnie.És mit szólnak azok akik a város egyik részéből mennek át dolgozni a másikba.(Pl:belvárosból peremkerületbe)Gyanítom ők többen vannak mint az agglomerációban élők.És ha mindenki BKV-val jár ,hogy fognak kinézni a buszok?Mint Indiában ,az oldalán is lógni fognak az emberek.Ahhoz ,hogy több busz legyen több pénz kell,de miből ha mindenki az ingyenes busszal fog járni?

bandeirante 2010.05.02. 09:34:05

@Ríka: Nekem van egy olyan érzésem, hogy a dugódíj csak azokra vonatkoznak, akik nem budapest lakosok. Tehát a fent említettek semmit nem szólnának, mert rájuk nem vonatkozna.

Vonatkozna viszont arra a kb. 200 ezer emberre, akik bármely adott napon autóval behajtanak Bp-re (jó, hétvégén persze kevesebb). Az általuk fizetett dugódíjakból nagyjából ki is jönne az az 50 milliárd.

Kalmár 2010.05.02. 09:37:35

Apropó ingyenes BKV.
El tudjátok képzelni, hogy milyen álapotba kerülne 1-2 év alatt a gépjárműpark?
Hogy néz ki bármi ami közhasználatú és ingyenes? A wc jó példa, na úgy nézne ki minden busz, mint egy budi.
Nem beszélve a hajléktalanokról akik beköltöznének egész napra a fűtött buszokba stbstb....
Nem hittem a fülemnek amikor hallottam ezt a zseniális ötletet.
Ha ez a szoci élvonal akkor in memoriam MSZP.
R.I.P.

Ui: Azt vártam ugyan, hogy úgy kirúgják az elvtársakat a bársonyszékből, hogy a levegőben átöltöznek, de az meglepett, hogy közben még eszüket vesztve röhögnek és röhögtetnek is.

cogito..sum 2010.05.02. 09:40:02

Marhaság? ÉS MI VAN A MOST HATALMON LEVŐ ÉS MINDENT MEGTEHETŐ FIDESZ ÁLTAL IGÉRT 40év után nyugdijba mehető nőkkel. ki hazudik???????

bandeirante 2010.05.02. 09:42:13

@cogito..sum: Tudomásom szerint fenntartják a 40 év utáni nyugdíjba menést. Ami mellesleg nem nagy változás. Ha valaki 18 év korában munkába állt, akkor 40 év után 58 éves lesz - ennyi évesen a nők többsége már ma is nyugdíjas szokott lenni. Szóval ez nem nagy durranás.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.05.02. 09:42:57

Budapesten szerintem a következő dolog lenne ésszerű:
1. A tömegközlekedés fejlesztése (ehhez persze meg kellene szüntetni ezt a Nokia-dobozos rendszert, a követőinek pedig ingyen LMPV-at biztosítani :) )
2. Köki (Vecsés), Kelenföld, Rákosmente-vidék Újpest... nagyobb forgalmú vasúti pályaudvarokat kellene létrehozni. P+R parkolókkal. Amit az autósok is könnyen el tudnak érni. Ezek és a belváros összekötésére kellene helyezni a hangsúlyt.
3. Így akár már is lehetne dugódíjat szedni a városba tartó nem Budapesti autósoktól. De azokat az autósokat illene is segíteni valamilyen kedvezményes jeggyel, akik a külvárosi parkolókba leteszik autójukat.
4. Az időalapú jegyrendszer tényleg nagyon jó lenne a tömegközlekedésben (bármely magyar városban). Pl.: A lepusztuló félbe lévő Kassán is ilyen jegyrendszer van.

Persze ennek az előkészítése, beruházása, megszervezése is drága lenne. (Nokia-dobozok nélkül talán még nem is annyira. Sőt olyan fiatal tehetséges pályakezdőkkel, szakemberekkel, akik beérik havi 300-400e körüli fizetéssel, mindenféle juttatás nélkül. Máris nem lenne olyan drága a dolog.)

bandeirante 2010.05.02. 09:44:45

Amúgy is elegem van abból, hogy Budapest lenyúlja a környéki falvaknak járó EU-s támogatásokat. Minden évben minden egyes falu tíz- illetve százmilliókat bukik rajta. Nem véletlen, hogy a hatvanvalahány faluból és városból összesen kettő van, amelyik Budapesttel egy régióban kíván maradni (az egyik Pécel, a másikra nem emlékszem). Én akkor még az ingyen utazó pestieket is mi finanszírozzuk...

Kalmár 2010.05.02. 09:45:56

@cogito..sum: És akkor nem marhaság?
Egyébként nem ezt igérték, kicsit olvass utánna, mielőtt ennyi kérdőjellel kiabálsz itt.....
Bocsi, hogy nincs kedvem oktatni téged, de hamar megtalálod a neten, hogyan is hangzott el pontosan.
Nyugi, front van még bajod esik, ha idegeskedsz.

Roa 2010.05.02. 09:53:39

@simonmondja.: Az a baj, hogy Budapesten kívül még sehol sem jártál. Így azért nehéz valós dolgokat mondani. Persze, ha ennyire sanyarú Pesten lakni - mert nem tarthatsz disznót - költözz Csenyétére! Vagy pl. bárhová a Balaton körül, ahol a megélhetés a pesti 1,5-2-szerese. És még disznót sem tarthatsz...

@is: Hú, de vártam már a hülyenépszavazásodat... Pont olyan vagy mint egy rossz magnó, amiben elakadt egy szalag, és mindig ugyanazt ismételgeti. De attól még nem lesz igaz. A közgazdaság szót meg le se írd, mert ha ilyen könnyen párhuzamot vonsz az egészségügy és a tömegközlekedés közt, akkor nem sok közöd van hozzá.

@Thulsa Doom: Barom vagy. Bár, a harmadikon el lehetne gondolkozni... Az a baj, hogy nem fogod fel, hogy mi az ingyenes, azaz nem céljellegű közbevételekből finanszírozott, és mi az, amiért már eleve járulékot fizetünk.

@Kivlov: Asszem leírtad a vizítdíjas marhaság lényegét. Nem a vizitdíj a rossz, hanem ahogy bevezették. Volt a szociknak/szadesznek néhány jó felvetése, csak agyuk nem volt hozzá, hogy értelmesen megvalósítság. Pont olyanok mint Bokros.

Horváth Csabáról pedig:
Odáig rendben van, hogy nővé sminkelték, mert lehet, hogy most ez trendi. Node ekkora faszságokat ne találjon már ki. Közgazdasági nonszensz, amit mond: legyen ingyenes a tömegközlekedés, és majd abból lesz finanszírozva, amit az autósoktól beszednek. Kérdem: miért járna bárki is autóval (nagy tendenciákat nézve), ha ingyenes a tömegközlekedés? Megint beböffent egy számot (50 milliárd), amiből bejönne maximum 10, a behajtási költségekről nem is beszélve. Olyan mint az ingatlanadó: mindenfajta hatásvizsgálat nélkül bevezetni valamit. Ebben faszák. De az Áfa-emelés a legjobb példa: 25%-kal emelték az áfát, de a tervezett bevételeknél már csak 5%-os emelkedéssel számoltak...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.05.02. 09:55:39

@Kalmár:
Bazz' a csövesekre nem is gondoltam, pedig akkor dorbézolhatnának ők is a metróban, mint anno kb.: 8-10 éve volt is erre példa:
Az ülésen elterültek és áradt belőlük valami "túlvilági illat". Nadrágjukon gyanús foltok, csak hogy a kellőképpen meglegyen a vizuális hatás is. A cigányokról meg inkább nem is beszélek...
Az ellenőr, már ha lesz mit fog nézni, a lakcímkártyát a személyivel? És fel lesznek készülve arra, hogyan szűrjék ki a hamis példányokat?
Én már akkor is csóválnám a farkam, ha pl.: lent a metróállomásokon lenne ingyen wc, az utasoknak.

kultúrterrorista (törölt) 2010.05.02. 09:59:27

@piro:
de drágább annyival mint amennyivel kb vidéken kevesebbet keresnek. nem beszélve arról, hogy itt semmiféle kerti mellékes nincs (saját kis fólia, pálinka, bor, őstermelősdi, haverból megcsinálja a szomszéd, mert én is haverból neki azt... stb)
Drágábbak a szolgáltatások, (szórakozás, kozmetikus, fodrász, fogorvos, szerelők- -talán csak az internet kivétel). Drágább a lakhatás (amennyiért itt szobát kapsz rezsitől, Szegeden vagy Pécsen lakást). Drágábbak a lakásárak is.
Tudom, mert a rokonaim nagy része vidéken él, és nem tudják elképzelni hogy a náluk több (kb+35%) fizetésemből miért ugyanúgy alig van spórolt pénzem - pedig nem élek nagy lábon.
Ingyenes közlekedés. Na pont tőlük. nulla adó örök élet ingyen sör!

bandeirante 2010.05.02. 10:00:56

@Roa:
>Kérdem: miért járna bárki is autóval (nagy tendenciákat nézve), ha ingyenes a tömegközlekedés?

Ez nem volt valami értelmes kérdés. Ugyanis a tömegközlekedés csak a budapestieknek lenne igyenes, mindenki másnak fizetős. Na most, ahogy már többször írtam, naponta kb. 200 ezer autó hajt be Budapestre a városon kívülről. Ezeknek a dugódíjából már meg is van az 50 milliárd. Vagyis a vidékiek tartsák el a budapesti tömegközlekedést, mégpedig duplán, hiszen ők akkor fizetnének, ha autóval jönnének Pestre, és akkor is, ha BKV-val közlekednének. Ügyes.

Roa 2010.05.02. 10:07:07

@krüger: Nincs igazad. Lehet, hogy most ennyi jár be, de a dugódíj kiszorítaná ezeket. Inkább kerülnek - mert tudnak - és vesztenek 20 percet, ha átmennének csak Pesten. Csak azok fizetnének BKV díjat/dugódíjat, aki Pesten kívül lakik ÉS nem Peste van bejelentve ÉS az övezeten belülre kell mennie dolgozni. Akkor most a 200 ezret csökkentsd először az átmenő forgalommal, és utána is csak azt nézd, hogy mennyi felel meg a második paraméternek. Ilyenről pedig még csak hozzávetőleges becslést sem lehet adni.

FAbian 2010.05.02. 10:08:12

Az ötlet jó,csak nincs rendesen kigondolva.

Folyomány lenne, hogy a nembudapesti lakosok is megkapják az ingyenes tömegközlekedést lakhelyük és munkahelyük,lakhelyük és vásárlási helyeik,valamint lakhelyük és szórakozási helyeik - valamint ezek variációi közötti viszonylatokra.

A budapesti lakosoknak viszont nembudapesten fizetni kell mindenért!
Bővítmény: ha áthaladnak egy nembudapesti településen, fizetniük kell a nembudapesti település környezetének szennyezéséért.

Ezek után már csak Budapest költségvetését ki kell venni a Magyar Köztársaság költségvetéséből, Budapest köré aknazárat és drótkerítést telepíteni és elrendelni a légtérzárat!
Az OPNI helyett működhet nekik a Városliget,mint permanens elmegyógyintézet -de ez már legyen az ő dolguk!
Ja!
Természetesen az összes MSZP tagnak és szimpatizánsnak kötelező lesz Budapesten laknia!
Hm?

Netuddki. 2010.05.02. 10:13:50

"A díjmentes utazási lehetőségért a fővárosiak már megdolgoztak."

Ez qrva jó volt! Az albérlet kiadás is ugyanolyan munkának számít, mint az albérletet kivevő munkája?
Ostobenkó politikus videó készlet. SP után szabadon.

Netuddki. 2010.05.02. 10:17:31

Ja igen, még annyit, hogy TÁMOGATOM!
Feltételem mindössze az, hogy az én (vagyis a vidékiek) adóját ne költsék a BKV-ra. Tartsák csak el a bp-iek az adóikkal. Ja, és ami adót idáig BKV-ra fizettem azt pedig fizessék vissza 2013-ig. Azt is amit kiloptak belőle.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.02. 10:20:14

Mesterházy Attila elvtársazással próbálja visszaszerezni a bizalmat.
index.hu/belfold/2010/05/01/ki_merte_mondani_elvtarsaim/

hoplita 2010.05.02. 10:22:56

@piro:
".....Egyebkent meg van olyan baratom, aki falun lakik, es ok rendszeresen vagnak disznot. Meg fogsz lepodni, ha nem nagyuzemben termeled, akkor rafizeteses, dragabb, mint ha ugyanazt megvenned a hentesnel, aki csinalja, az is csak a hagyomanyok, a csaladi osszejovetel miatt...."

Bocs, hogy belevauvau, de ez tévedés...nem kicsi, nagy.

Én hosszú éveken keresztül tartottam disznót - egy rövidebb időszakig éltem is ebből - de a csak saját felhasználásra tartás is bőven rentábilis.
Öt kiló takarmányból állítasz elő egy kiló élősúlyt, ha még hozzászámolod a tenyészanyag, a malac árát, akkor is kijön 250 forintból a végszámla.
Vagyis egy 150 kilós, kitűnően tartott, ellenőrzött vágódisznó olyan 35-40 ezer pénzedben van.
A boltban ezért durván 20 kiló közepes minőségű sonkát kapsz, vagy 40 kiló füstölt kenyérszalonnát.
Kis szakértelemmel feldolgozva a végösszeg, amit elérhetsz olyan 130 ezer forint.
És ami megfizethetetlen....TUDOD MIT ESZEL...!!!!!
Ezért van az, hogy bár én most nem tartok saját célra sem, de minden évben veszek legalább egy, de a lehetőség szerint inkább két hízót....csak és kizárólag magunknak.

bandeirante 2010.05.02. 10:33:05

@Roa: Dehogyis szorulnának ki. Először is az átmenő forgalommal sokan nem húsz percet, hanem akár egy órát is veszítenének. Na és lehet, hogy esetleg pont azért kellene matricát venni, tehát mindenképpen fizetni kell - vagy autópályadíjat, vagy dugódíjat.

De a legnagyobb tétel azok, akiknek muszáj bejutni Pestre, akár az agglomerációból, akár vidékről, mert oda köti őket a munkahely, az iskola, a vállalkozás, az intéznivaló, a hivatalos ügy. Ők vannak nagyjából 200 ezren. Nekik pedig muszáj bemenni, ha tetszik, ha nem. Egyszer nézd meg mondjuk reggel 7 órakor, hogyan fest a Szentendrei út vagy a 10-es... Nagyon-nagyon sok emberről van szó. Ha napi 200 ezerrel számolunk, és ezer forintos dugódíjjal, az napi 20 millió. Figyelembe véve, hogy ünnepnapokon kisebb a forgalom, nagyjából ki is jön az 50 milliárd.

Vagyis ez a javaslat nem másról szól, mint arról, hogy AZ INGYENES BUDAPESTI TÖMEGKÖZLEKEDÉST A BUDAPESTRE AUTÓVAL BEHAJTÓ VIDÉKIEK FIZESSÉK MEG.

bandeirante 2010.05.02. 10:34:27

@hoplita: Na persze mindez úgy jön ki, hogy a saját munkádat 0 Ft-on számítod be, igaz?

hoplita 2010.05.02. 10:36:23

@kovi1970:
Ja...
A pestiek jó része arról híres, hogy habzik a háta a sok melóba'...
Iszonyú, hogy mennyit dolgoznak...:DDD

hoplita 2010.05.02. 10:41:53

@krüger:
Nos, igen....
De egy-két disznó tartása, ellátása, nem nagyobb meló, mint tartani egy kutyát két macskával..:))
A forintosítást meg igen alaphangon csináltam....

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.05.02. 10:44:10

@krüger: Igen, 0 azaz nulla forinton...persze. Mint ahogy a távhőtámogatásnál is 0 azaz nulla forinton számolták Mari néni munkáját, amit a tüzifa összeaprítására, lakásba történő behordására, sparheldbe való betolására, tűzgyújtásra fordít. Úgyis ezt csinálná, önként, másrészt mert unatkozna ha csak a termosztátot kellene 16-ról 22-re csavarnia. Ergo ezért nem is várható az államtól hogy ilyen munkának nem nevezhető szórakozást, mint a fatüzelés, egy fillérrel is támogasson.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.05.02. 10:44:31

@krüger:

Milyen "jó ötlet"
1. Ne dolgozzon Pesten, keressen magának munkát a saját településén.
2. Telik neki Pest környéki lakásra, akkor fizessen.
3. Költözzön Pestre!
4. Adja el az autóját.
5. Lehet ez ellen tüntetni... (úgy is hazamegy).
6. Ha nem tetszik, lehet innen elmenni!
7. Kint jobb? Nem kötelező visszajönni.

Magyarország... "én így szeretlek"

bandeirante 2010.05.02. 10:46:53

@krüger: És akkor még nem beszéltünk arról, hogy aki disznót tart, az nem nagyon tud otthonról hosszabb időre elmenni. Egy-két napra még csak meg lehet kérni a szomszédot, hogy etesse már meg a cocát, de hosszabb nyaralás, rokonlátogatás kizárva.

bandeirante 2010.05.02. 10:47:46

@hoplita: Hát, nekem volt már mindhárom... Azért van különbség. Pl. a kutya etetéséhez nem kell korán kelni, és az időpont is nagyjából mindegy, nem így a malac.

Bal A Tone 2010.05.02. 10:49:40

Ha az ingyenes egészségügyért a Fidesz népszavazást kezdeményezett, akkor miért ne lehetne a BKV is ingyenes?

Az egészségügy sincs ingyen az adófizetőknek. Most hirtelen mennyire felháborodott a Fidesz az ingyenesség szóra, hogy ők vannak kormányon. Bezzeg ellenzékben Orbánék a sült osztrigát is ingyen követelték a zembereknek.

Éljen az ingyenes BKV utazás!

Rom Leo 2010.05.02. 10:50:48

Milyen jól nyilatkozott az Orbán-rokon Vitézy Dávidka, mint a civil VEKE szóvivője!

Rántott máj (törölt) 2010.05.02. 10:58:42

@kultúrterrorista: Koszonom, hogy megismetelted, amit mondtam, tehat hogy kb. annyival dragabb a megelhetes ott, amennyivel magasabbak a fizetesek :)
@hoplita: Koszi a javitast, akkor az ismeroseim csinaltak valamit nagyon rosszul :) De ahhoz tartom magam, hogy egy videki varosban ugyanaz tarthat disznot, mint Pesten.

bandeirante 2010.05.02. 10:59:39

@Rom Leo: Vitézy Dávid Hankiss Ágnes és Vitézy László fia. Melyikük Orbán rokona és milyen fokon?

bandeirante 2010.05.02. 11:00:21

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: A távhőtámogatás is pont olyan demagógia, mint ez a javaslat.

lótumfaktum 2010.05.02. 11:07:07

@FAbian: Nagyon JÓ!!!!

Igazad van. Érd és budaörs is KI TESZI a fizetős kapukat az M7- és 7-es útra .oda-vissza, nyáron a sok pesti hogy megy e a telkére,a néplavórhoz? Ausztrián keresztűl!!!!vagy minden fővárosi minden faluban fizet az áthaladásért.Ó szép dicső Ókor-középkor. a maszop ezt is vissza hozza.Mert ugyi közös teher viselés ez is bele tartozik.
Támogatom az elképzelést hol kell alá írni?
LASSAN MOONdom a maszoposok megszünnek-talán,saját maguk ássák remélem minél mélyere magukat,kim dzsong ELVTÁRS várja Őket egy kis átnevelésre. Rájuk férne.

EvilHedgehog 2010.05.02. 11:07:10

Az bassza a főváros csőrét, hogy az agglomerációsok Bpesten dolgoznak, de az már kevésbé hogy az általuk termelt iparűzési adó az Bpesten marad.....

gpetersz 2010.05.02. 11:10:32

Hű de szar. Ez a faszi egy katasztrófa... azonban pont a FIDESZ-es VEKE-vel jönni?
Jézusom, az is de szar.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.05.02. 11:15:09

@Rom Leo: jah, meg Lauder-iskola, judeo-bolsevik világ-összeesküvés, ne felejtsük, ez FONTOS, nem-e, Kurucos haver? :)
Őszintén, eddig a VEKE tevékenysége szerintem határozottan konstruktív volt, függetlenül az összefonódásoktól (?).

Horváth Csabának, a bájgúnár hímringyónak meg ezúton küldök egy ordenáré nagy, szöges f@szkorbácsot, használja egészséggel.

bandeirante 2010.05.02. 11:17:18

@lótumfaktum: Na meg ki kellene számolni, hogy mondjuk hány kecskeméti utazik Pesten BKV-val egy évben, és ha egy pesti Kecskemétre látogat, akkor ő is fizessen annyit, amennyit a kecskemétiek fizettek Pesten... Egyébként van egy olyan érzésem, hogy ezt az egész dolgot az Alkotmánybíróság is elkaszálná, de ez persze nem fogja a maszopot zavarni abban, hogy két pofára hirdessék a kampányban.

Akkor lesz vége a demagógiának, ha a választópolgárok nem szavaznak a demagóg politikusokra. Akkor és csak akkor.

Keelhaul 2010.05.02. 11:20:08

Gönyörű komolyan mondom. Gyönyörű az ötlet, mert undorító gazdasági nonszensz, demagógia és geciség egyben.

Ami viszont még szebb, hogy van még az országban néhány fogalmatlan, ámde kitartó gyökér, aki ezek után képes fideszezni, vagy komolyan hisz abban, hogy ez megvalósítható. Komolyan mondom, ilyenkor kedvem támad csomagolni. Hülyék gyülekezete. Borzasztó, tragikus, siralmas.

lótumfaktum 2010.05.02. 11:27:07

@krüger: Sanos Én is tudom a számok csalhatatlanok.
1990-ben 800000 MSZMP-és, kihalt közűlük 200000 az idő múlása miatt., minimumÉs most is kaptak 1100000 szavazatott KIK ŐK???? nem itt élnek nem nézik a TV-t nem hallanak a botrányokról és ez még csak a jéghegy csúcsa. Vagy mindegy nekik, csak ott lehet az X mást nem látnak?

bandeirante 2010.05.02. 11:31:09

@lótumfaktum: Ezek kombinációja. Valószínűleg az lehet, hogy többségük visszaemlékezik a Kádár-rendszerre, és az MSZMP-MSZP úgy összekapcsolódott a fejükben a viszonylagos jóléttel, mint Pavlov kutyájának agyában a csengő az etetéssel.

otegi 2010.05.02. 11:34:19

HVG legújabb számában a sanghaji világkiállításról szóló cikkben olvastam, hogy Sanghajban 5 ÉV ALATT ÉPÍTETETTEK 420 KM HOSSZÚ METRÓHLÓZATOT!!! A szakemberek nem bíztak a sikerben, mert TAVALY DECEMBERBEN MÉG CSAK 340 KM volt kész. 2010. április közepén átadták a teljes hálózatot.
Tudom, hogy nem kapcsolódik szorosan a cikkhez, de tágabb értelemben fricska a BKV és a főváros felé!

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.05.02. 11:39:24

@krüger: Jaja. De ha már demagógia, kicsit ötletesebbek is lehettek volna. Egy tetoválás kellene, "Büdöspesti pógár vagyok, én fizetem a legtöbb adót, nekem mindenből több jár" felirattal, homlok közepére. Erre aztán "ingyenesen" lehetne használni az összes magyarországi, ehh mit magyarországi...európai autópályát, korlátlan számú bussiness class repülőjegy a bolygó összes országába, minden tájfődi transzvesztita-kuplerájban korlátlan pásztoróra, évi százezer, ehh mit százezer.., egymillió euro! zsebpénz, ami bármely bankautomatából hozzáférhető világszerte.

"és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.05.02. 11:40:17

@lótumfaktum:
Amúgy ne is álljunk meg az ingyen BKV-nál:
Legyen:
- ingyen autópálya
- ingyen víz
- ingyen fűtés
- ingyen segély (ja az a cigányoknak már van)
- napi ingyen ebéd, körzetenként egy hatalmas szociális közétkeztetőben
- ingyen temetés
- ingyen telefon
- ingyen tv
- ingyen internet
- A MÁV pedig utaztasson 75%-os kedvezménnyel minden magyar állampolgárt.
- Az ingyen sört csak 2025-re tudnánk bevezetni, de addig is SZAVAZZ RÁM!!!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.02. 11:45:07

Azoknak akik az egészségüggyel példálóznak. A fizetési lapomon van olyan hogy egészségügyi hozzájárulás, tehát nem kevést pénzt befizetek ráadásul (szerencsére) évek óta nem volt dolgom doktorral, szóval kibaszottul nem ingyenes az egészségügy. Másrészt eléggé nehéz elképzelni hogy lesz olyan hogy bkv-járulék.

Ernesto_Peeet 2010.05.02. 11:55:03

Azért az nagy probléma hogy a post szerzője csak az ingyen üzenetet hallotta meg a javaslatból, a dugódíjat és a többi ezzel járó lehetőséget pedig szerintem meg sem akarta hallani...

Lucernaböde 2010.05.02. 11:57:37

@Bal A Tone: Te Isten Barma ! A Fidesz nem az eü ingyenessé tétele miatt kezdeményezett népszavazást, hanem egy 300 forintos vizitdíj ellen te igazi hülye, semmihez sem értő proletár fasz ! Az eü hol ingyenes te baromállat ? Én is konkrétan több százezret fizetek havonta, mások talán kevesebbet de TB formájában mindenki fizet te kimondhatatlanaul ostoba szarvasmarha !

lótumfaktum 2010.05.02. 11:58:26

@csabapayne: Csak EZEK a Hüjék "j"-vel azt nem gondolják ,hogy az ingyenesség minden EU póógárnak is járna!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az utólsó igéreted jó lesz 2026-ban is .megvárják a maszopós 80 éves nyuggerek is,me ingyér van!!!!

Lucernaböde 2010.05.02. 12:01:02

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Igen. De ezt Isten Nagy Barmainak hiába magyarázod. Ezek még mindig azzal jönnek, hoyg Fidesz akarta ingyenessé tenni az EÜ-t. Ááááááááááááá!!!!!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.02. 12:06:48

@Lucernaböde:
Igen tudom, az ő szemükben a 300 forintos vizitdíj meg kórházi napidíj maga volt a reform, igaz hogy az ezekhez szükséges erőforrásokat megint csak elfelejtették odaadni (apropó történt egyáltalán olyan kimutatás hogy egyáltalán volt értelme az egésznek??) persze tudom volt kórházi széf ágika rokonságától vagy kitől, meg voltak már kész szofverek csőretöltve kóka ex- cégénél... na hagyjuk az ingyenes egészségügyet, meg az elbaszott dolgokat miket műveltek.

isti77 2010.05.02. 12:10:19

"Nyolc éve nyomatják, hogy nincs ingyenebéd, erre most, mikor szarul állnak, előállnak azzal, hogy legyen ingyenes a BKV."

Egy picit javítsunk. "csak" 4 éve nyomatják, az első 4 évben még arról szólt a vaker, hogy minden lehet ingyenes.
2006-ban azzal nyertek, hogy nemcsak az ebéd lehet ingyenes, de még az ÁFÁját is levitték 20%-ra. Pont addig titkolták, hogy nyakig vagyunk a szarban.
Ezek akarnak kemény ellenzék lenni? Ezeknek megszólalni sincs joguk az elmúlt 8 év után.

Lucernaböde 2010.05.02. 12:10:44

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Hát ez az.Másrészt a 300 forintos vizitdíj 20 milliárdos költségvetési tételt jelent. Csak a moszkvai magyar nagykövetség épületének 10 milliárdos veszteséggel történő panamagyanús értékesítése fele ennek az összegnek. No comment...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.02. 12:11:17

Bocs mindenkitől, ha nem válaszoltam a hirtelen felindulásból íródott szösszenetekre, de megnyugtatok mindenkit, hogy aki nekem címezte a kirohanásait, azt mind elolvastam.
Kár, hogy nem izgat a disznótartás és más városok gondjait sem veszem a lelkemre.
Viszont posztot írtam a témából és még mindig kurvára tetszik az ingyenes tömegközlekedés ötlete.
Bár lehet, hogy igaza van annak, aki azt ajánlotta, hogy gazdaságélénkítésnek az egész országban be kéne vezetni.
Szóval erről írtam posztot - és nem vicc, hogy mennyire jó ötlet.

Hazafias vállalkozás és gazdaságélénkítés ....
Multidöglesztés...
Családtámogatás...
Élhető belváros...
Környezetvédelem....
Egészségvédelem....

Minden az egyben.
És nagyon keresztényi....
Minden a blogomon.

Kartal (rezervált) 2010.05.02. 12:12:38

@DexterMorgan78/Séfbácsi: így is azon gondolkodok, hogy illegalitásba vonulok, és nem fizetek semmi ilyen szir-szart, mert minek? A kórházi ellátás gyakorlatilag 0, orvost és ápolót úgy kell megvenni kilóra, hogy foglalkozzanak a beteggel, igazából lassan csak meghalni járunk a kórházba. Azt meg az ő közreműködésük nélkül is meg lehet csinálni otthon, bár valószínű, hogy úgy tovább élnénk. Még az kell, hogy BKV hozzájárulást is fizessek, mert a pestiek ingyen utaznak, miközben én majd' 30000 Ft-t fizetek a bérletért.
Na menjenek a 'csába!

@Ernesto_Peeet: tekintve, hogy ekkora baromállatságot mondtak, utána minden más hitelét vesztette. Te mennyire hinnél annak, aki elkezdené sorolni a programját, a végére pedig odatenné, hogy bevezeti az örök életet, ha ő nyer. Legyintenél, hogy ja, csak vicc volt az egész?... No mindegy, a tesóddal azért szívesebben beszélgetnék -> images.fanpop.com/images/image_uploads/Amanda-amanda-peet-240591_1024_768.jpg
Vagy csak névrokon? :D

pimpalini 2010.05.02. 12:14:18

Nocsak. Látom a szociális demagógia pártfüggetlen...:)

Kérdem én: az úgynevezett népnyúzó baloldalon miért figyelnek csak akkor az "istenadta" igényeire amikor összecsapnak fejük felett a hullámok?

Másrészt ez az egész balgaság.
A privatizációs magyarázat egy lehetséges forgatókönyv lenne ismerve a szocik antihumán, haszonleső, gátlástalan oldalát. Mivel más oldalukat eddig nem mutatták, más motivációt nem tudok elképzelni.

Netuddki. 2010.05.02. 12:17:45

@DexterMorgan78/Séfbácsi: "Másrészt eléggé nehéz elképzelni hogy lesz olyan hogy bkv-járulék. "

Attól még, hogy nem szerepel a fizetési lapodon még létezik. Hány milliárddal is támogatjuk a BKV-t? Most perpill nem jut eszembe, de 100-on fölül.
Amúgy is minek ennyiféle adó? Qrvára nem érdekel. Adják össze aztán 1 azaz EGY címen szedjék be. Úgysem arra költik amire beszedik. Akkor meg nem mindegy. Ja, hogy akkor túl nagy % jönne ki?

Keelhaul 2010.05.02. 12:18:39

@Ernesto_Peeet: 1.) Hogyan oldanák meg?
2.) Az ötlet arra vonatkozott, hogy ABBÓL finanszírozzák az ingyenes békávét. Komoly kétségeim vannak (nem, nem kétségeim vannak, tudom), hogy ez több okból is baromság.

Azaz: a javaslat az ingyébékávéről szólt, az új adózási nemeket meg ne tartsuk már kreatív, jó ötletnek. Nem azon kéne gondolkodni, hol lehet még elvonni a pógároktól, még akkor is, ha engem speciel zavar a sok kocsi. Egy biztos, ez ilyen óvodai beszélgetésen elhangozhat felvetésként, ígéretként, vagy "jó hírként" biztosan nem kellene.

Netuddki. 2010.05.02. 12:25:44

@pimpalini: Szerintem a szocik helyébe nyugodtan helyettesítsd be a politikus@isti77:
Na ácsi! Hol van mégegy ország ahol 25% az ÁFA? Annak, hogy minél többet akarsz a jónéptől beszedni, az a következménye, hogy csesznek befizetni. Ennyire azért mégsem birka a magyar. Ha már megteheti.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.02. 12:29:57

@kovi1970:
no igen nincs nevesítve. de szerinted egy miskolci ember mit mondana, ha neki meg kellene venni a bérletet, jegyet az MVK járataira miközben egy pesti ingyen utazhat. mondjuk igazából nem is tudom miért öljük magunkat ezen a baromságon, nézzük már meg ki vetette fel az ötletet....:D Horváth Csaba a tarifaáremelés kizsarolója...közel 10000 Ft a bérlet, mióta fent élek Pesten durván 2,5-3 x annyit fizetek érte és ez nincs 10 év, a színvonal folyamatos csökkenése mellett. 20 éve liberálisok, szocik vezetik ezt a várost, szóval nincs miről beszélni ezekkel kapcsolatban.

pimpalini 2010.05.02. 12:33:51

@otegi:

Ez alapvetően két okkal magyarázható:

1. A kapitalizmusta gazdaságot működtető kínai államhatalom gyakorlatilag bármit megtehet, míg Európában 4 éves ciklusokban előtörő szarnyammogás tönkrevág mindent.

2. A fenti okot súlyosbítja az úgynevezett magyar tényező: drágán, lassan és rossz minőségben dolgozz. Mert ha rossz munkát végzel, jövőre visszajöhetsz karbantartani. Ha olcsón dolgozol nem kapod meg az állást, mert nincs pénz a korrupt döntéshozókra és a politikai-gazdasági maffia által közbeiktatott falcégekre. Ha gyorsan dolgozol, a munka hamar elfogy, ráadásul legközelebb is a magasabb mérce alapján kell eljárnod.

Ááááá ez lópénisz...

A "manana" mentalitású, most épp 20 % munkanélküliséggel küzdő torreádorhon is képes volt fele annyi idő alatt, kevesebb pénzből kétszer annyi metrót építeni mint mi...

kvadrillio 2010.05.02. 12:35:44

Ingyenes BKV-t ??? Ekkora baromságot !!!!! Miből, kik finanszíroznák ????!
Mikor bajban van az országunk, 2 millió a munkanélküli, elvették a 13. havit a nyugdíjasoktól, közszolga-közalkalmazottaktól ???!!!

Nem elég nekünk, hogy a képviselőink ingyen utazhatnak ???!!! :)

pimpalini 2010.05.02. 12:37:06

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Weimarizálódás. Ennyit köszönhetünk nekik.

pimpalini 2010.05.02. 12:38:39

@kvadrillio:

Ez még mind semmi, de eddig még én is ingyen utaztam...:D
Bele is rokkant az ország...

suski 2010.05.02. 12:41:59

@DexterMorgan78/Séfbácsi: de lesz "BKV járulék" az mszpben. A lebukott elvtársak családjainak segítésére gyûjtik majd (a XIII. kerületben gondolom).

Roa 2010.05.02. 12:42:58

@krüger: Pont azt mondom, hogy így nem lehet számolni.
1. Horváth Csaba azt mondta, hogy belváros. Ez ugye szigorúan véve a Kiskörúton belül. Oda meg azért annyian nem járnak. Tágan véve: Hungária körút. Akárhogyan is nézzük: nem mindenki dolgozik a Hungária körúton belül. A 200.000 pedig lehet, hogy annyi most (mármint aki Budapestre belép és nem a Hungária körúton belülre), de igen kétlem, hogy a végén a szám nem csökkenne jelentősen.

2. Horváth Csaba azt mondta, hogy a dugódíj egy árban lenne a BKV jegyárral. Mondjuk 350 Ft/nap tehát. Még 200.000 autóval számolva is ez mindössze 20 (!) mrd forint a munkanapokat tekintve. Ha a feltételezésem helyes, akkor meg a 20 mrd is csak kb. fele annyi.

3. Azt írtad, hogy 1000 forinttal kijönne az 50 mrd. Valóban. 200e autóval számolva munkanaponta, igen. Akkor most nézzük meg a másik oldalról. Aki bejárna a belvárosba annak ez évi 260.000 forint Budapest-adót jelentene. 200 ezer ember számára évi 260 ezer forintot. Na ez hol igazságos? Másrészt: ha 1000 forint lenne a belépési díj, akkor megérné BKV bérletet venniük helyette így nem fizetve dugódíjat, ami azt jelentené, hogy a BKV bevétele a pestiek befizetésével csökkenne, és a nem pestiekével nőne csak, tehát az 50 milliárdot így sem közelítené meg. 1000 forintos dugódíj mellett, ha az autósok fele gondolná úgy, hogy neki jobb a bérlet, akkor máris csak 35 milliárd lenne a bevétel.

Szumma szummárum: ilyen érzékeny paraméterek mellett ilyen pongyola tervezés alkalmatlan a kivitelezésre.

(Mellesleg szerintem is kellene dugódíj, de közel sem lehetne vele 0-ra csökkenteni a BKV jegyárait, és főleg nem kizárólag a pestiek számára. Dugódíj és alacsonyabb általános jegyárszínvonal párban mehetne. Megint azzal van a baj, hogy felvetnek valamit, ami akár még jó is lehetne, de utána a gondolatot átalakítják egy orbitális baromsággá, ami eleve bukásra van ítélve.)

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.02. 12:46:50

@Lucernaböde: Mit óbégatsz nyomikám? Én azt mondom: Ne az emberek fizessék meg!!! Mármint a bérletet! Érted már faszfej? Ne az emberek fizessék meg!... El kell törölni, hogy sokat spóroljunk!...

pimpalini 2010.05.02. 12:50:20

@Roa:

Egyébként ez az egész ötlet úgy ahogy van tipikus esete a "hüjemagyar" későn ébredésnek, a nagyon okos "spanyolviasz újrafeltalálásnak".
Szar a közlekedés, mert sok az átutatazó. Nagyok a dugók, mert minden farok autóval jár be a munkahelyére. Átlagban személygépjárművenként 1,27 ember utazgat reggelente a dugókban.

Tényleg? Nahát! Valóban...

Csak a probléma az, hogy erről már 30-35 éve szó esett, s akkor még optimista a becslésem. Sőt! A problémáknak van megoldása. Nem kellett volna hozzá túl nagy okosság. Egyrészt már 30 évvel ezelőtt dolgoztak ki terveket az állapotok jobbá tételére, másrészt számtalan nyugati példa állt volna rendelkezésre.
Szóval:
1. Normális, használható körgyűrű. Ezt nagy nehezen sikerült elkészíteni, persze lehetett volna jobban is.
2. A nem célforgalom kitiltása közvetlen és közvetett intézkedések által: vagyis a Budapesten kívüli úthálózat fejlesztése.
3. Az ingázók számára a városhatárnál hatalmas parkolók építése, de ezzel együtt a tömegközlekedés fejlesztése. Az autósok átültetése metróra (elővárosi metró?! miről is beszélek... nálunk?!), gyorsvasútra, villamosokra.
4. A fővárosi tömegközlekedés racionalizálása az igényeknek, a forgalomnak megfelelően.

Sosem felejtem el: kb. 15 éve volt szerencsém látni egy ismeretterjesztő filmet az európai nagyvárosok tömegközlekedéséről. Ott beszéltek pl. a 80-90-es évekbeli Athén, Róma szmogfelhőjéről és a városokban uralkodó közlekedési káoszról. Ennek megoldását a tömegközlekedés fejlesztésében látták. Egy hazánkfia pedig ezzel szemben egy politikai műsorban a tömegközlekedés visszanyírásáról beszélt, mert drága. Mármost. Kérdem én: miért kell nekünk mindig végigjárni a hadak útját? Nem lenne egyszerűbb mások hibájából tanulni? Egyszerre megugrani két lépcsőfokot?

Rántott máj (törölt) 2010.05.02. 12:51:28

@Thulsa Doom: Hulye. Ha olcsobb lenne a tarifa, jobb minosegu a szolgaltatas es szigorubb az ellenorzes, valoszinu novekednenek a BKV bevetelei. Ezt igy kell atforgatni.

Sam 69 2010.05.02. 13:18:51

Csak gratulálni tudok az Budapestieknek az ingyenes tömegközlekedés használatával kapcsolatos ötlethez! Fizessen megint a vidék! Tartsa el Pest tolvaj bandáját, hogy tovább lophassák az állam pénzét! Vidékiként mindig vásárolok menetjegyet, miközben a Pesti ismerősök és mások folyamatosan bliccelnek! Már ma is a vidékiek tartják el a tömegközlekedést Pesten hiszen ők vásárolnak menetjegyet, mert nem ismerik Pest közlekedését és félnek a büntetésektől! Hogy mekkora fa.. ez a Horváth Csaba, ez a kijelentése is bizonyítja! Megint harácsolni maguknak, az ország többi része meg le van sza...! Az MSZP-re mindig jellemző volt, hogy csak magára gondol! Ne hajtson be nem Pesti lakos Pestre, csak ha fizet! Jó! Akkor a Pesti meg ne használja az autóját, hogy 2 sarkot menjen vele a boltig!
Igazságtalan volt az MSZP az elmúlt 20 évben és a mostani törekvései is ezt mutatják! Ez megosztja a Nemzetet és a kirekesztő politika szinonímálya továbra is az MSZP!
Azt tudnám ajánlani Horváth Csaba úr?-nak, hogy gondolkozzon el azon, nem kellene e elmennie kapálni vidékre! Mert önző politikája sérti a Nemzet többi polgárát, ha egyáltalán észrevette, hogy élnek még Pesten kívül is emberek ebben az országban!
Üdvözlettel: Sam

dögölj meg 2010.05.02. 13:25:44

@is: Marhaságot beszélsz az Orbán által ingyenessé tett egészségügyről .Negyven évig fizettem
a TB meg EÜ hozzájárulást, de ha megfáztam,kivettem 3 nap szabit !

pimpalini 2010.05.02. 13:27:11

@megmondtam?megmondtam:

No igen, a hosszú levezetésed logikus elemeket tartalmaz, de 2 kérdés:

1. Amikor lett volna lehetőségük rá, miért nem jöttek elő vele? Csak nem azért, mert a nagy szolgáltatócégek profitja miatt mindenki a sza*ban volt érdekelt?
2. Miért az az ember veszi elő a politikai kampányában, aki hónapokkal ezelőtt áremelést akarnokoskodott ki? S megint életbe lép az első kérdés...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.02. 13:35:20

A másik fele az, hogy a BKV-val sokan akkor sem járnának, ha ingyen lenne, mert egyszerűen nem alternatíva az, hogy MA 100%-os kihasználtság felett van csúcsidőben, koszos, büdös, sokszor lassú - pl. csepel-szigeti agglomerációból Ferihegy 30-40 perc autóval, tömegközlekedéssel 2 óra - és néha már életveszélyes a buszpark állapota miatt. Számtalan ilyen problémás irány van, de még a fővároson belül is...

Zuzu Petals 2010.05.02. 13:54:10

@hoplita: A Te számításod akkor él, ha a sertés teljes súlyát vesszük. Manapság elég kevés család van, aki megeszi a 1,5-2 másás disznó szalonnáját, csinál a gerincből orjalevest, vesevelőt készít, satot csinál olyan dolgokból, amiket a régiek szerettek, a maiak kevésbé. Piro állítása nem állt messze a valóságtól, mert 1 disznóval nem éri meg baszkódni, ha pedig kettőt/hármat vágsz, akkor fizetheted a fagyasztóláda működését... Csak a pontoítás kedvéért, nem kötözködni akarok...

bandeirante 2010.05.02. 14:18:47

@Roa:

Hát, ezek pontatlan dolgok így.
Először is a Hungária körút az ugye Pesten van. Budával mi a helyzet? Ott is lenne dugódíj, vélhetően. Azt meg hidd el, hogy a kocsival bejárók számát csak nagyon-nagyon drasztikus intézkedésekkel lehetne érdemben csökkenteni, mert a többség számára nincs alternatíva (annyira rossz a busz- meg vasúti közlekedés). Azt egyáltalán nem hiszem, hogy a dugódíj 1 BKV jegy ára lenne, szerintem simán lehet ezer forint. 350 Ft-ért nem is éri meg a rendszert kiépíteni. Szóval ez a mézesmadzag, a gyakorlatban eléggé biztos vagyok abban, hogy nem így lenne.

Valószínűleg pesti vagy, nem tudod, hogy milyen az agglomerációból a közlekedés. Én sajnos tudom. Ezért azt is tudom, hogy aki egyszer már elvergődött a városhatárig - ami egy átlagos hétköznapon akár 1.5 órás út is lehet 20 km-en - az már utána NEM fog buszra meg villamosra ülni, hanem kocsival akar eljutni az úticéljához.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.05.02. 14:19:02

@Zuzu Petals: Fagyasztóláda-adót a vidéjki parasztra! :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.02. 14:31:26

@Roa:

1. De sokan járnak.
2. Ha csak keresztül mész, akkor is kell fizetni.

Ez az ötlet lószar, semmit több. Egy 16 éves iskolás gyereknek be kellene tudni bizonyítania, hogy az. Szégyen, hogy egyesek és hcs erre sem képes...

bandeirante 2010.05.02. 15:06:52

Annak az állítólagos 50 milliárdnak ki kell jönnie valahogy. Parkolási díjakból eddig alig volt valami bevétel, hirtelen mitől fog a sokszorosára nőni?
Az autó helyett tömegközlekedés azért sem reális, mert sokszor nem egy személy ül a kocsiban, és ha át kell ülni buszra, akkor már mindjárt két jegy, netán három... Pl. sok olyan nő van, aki leteszi a gyerekét az oviban, aztán megy a munkahelyére, majd vissza ugyanúgy. Neki nem alternatíva a busz vagy a villamos.

Aztán ott vannak az agglomeráció mellett azok, akik a hétvégén járnak haza, ott vannak az albérletesek, a frissen lakáshoz jutottak (ugyebár 4 éves budapesti bejelentett lakcímhez kötnék az ingyenességet). Ekkor otromba demagóg baromságot rég találtak már ki.

2010.05.02. 15:48:22

@krüger: A dugódíjas ővezet már pontosan definiált, tessék, itt van: www.origo.hu/i/0901/20090113szmoghely.jpg Ebből egyelőre a sárga matricások vannak kitiltva fűtési idényben (bár még kitáblázni nem merték, de a rendelet már hatályos, az Alkotmánybíróság vizsgálja, az Állampolgári jogok Országgyűlési Biztosa már tiltakozik ellene.) Több lépcsőben akarják bevezetni, a végcél az, hogy budapest teljes területéről kitiltsák az összes sárga matricás autót, és a legkorszerűbbek is csak belépti díjért hajthassanak be e zónán belülre, amit természetesen egy fizetőparkolásból ismert mutyikájefté fog beszedni, és jó ha egy töredékét befizetik a nagykalapba a ferrari lízingek meg tanácsadók kifizetése után.

@molnibalage: Nem csak az a probléma, hogy a bkv olyan amilyen, hanem mi van azokkal, akik olyan helyre készülnek, ahova nem megy a BKV, meg semmi sem? Mondjuk valamelyik ipari parkba az m0 mellett... nekik nem sok választásuk van, kocsival kell menniük, mert félúton lerakni általában nincs hol. 4-es metró: megtehették volna, hogy elviszik Gazdagrétig, és a Hosszú rét egy részén kialakítanak egy p+r-t, ahonnan/ahova a budaörsi kocsik állhatnak - de nem ez történt, a négyes metrót nem vitték el odáig (hadd zötyögjön egy lakótelepnyi ember továbbra is a 139-es buszon minden reggel), a Hosszú réten meg egy köcsög lakópark épült, ahonnan csak még több autós/gyalogos indul el minden reggel. Gratulálok a dempszli-gárda előrelátásához! De ezek után hadd ne az én hátamon verjék már el a pórt hogy nagy a forgalom... kurva sokan p+r-eznének, hidd el! Ha nem hiszed, menj csak el a fizető parkoló zóna bármelyik határára, határon belül néhány helyi lakos, azon kívűl meg fürtökben lógnak az otthagyott autók, amelyek gazdái továbbmentek busszal.

tölgyes 2010.05.02. 16:06:10

Ezeknek teljesen elment az esze...Jelentkezzen az aki Párisban, Londonban, Madridban, Rómában, Berlinben ilyenről hallott...Nincs mese.. már megint minket fog irigyelni a fél világ.. vagy inkább rajtunk fog röhögni!!

marcinátor (törölt) 2010.05.02. 16:37:12

Szerintem meg ne a BKV, hanem a parizer legyen ingyen, Nokiás dobozokban osztogassák a villamosokon!

abandi 2010.05.02. 16:48:02

Üssed, üssed botocskám!
A recski zsidó után itt a másik, "jótevő"....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.02. 16:52:14

@krüger:

Amúgy nem értem, minden utcába, mellékutcában beléptetőkaput fognak kiépíteni, mint az autópályán volt? Ahol fizetni kell? Tök gyorsan be lehet majd jutni ......:S

Amúgy ezek láthatóan NEM ismerik a magyar embereket .... senki sem fog fizetni ... kurva nagy botrány lesz ...

abandi 2010.05.02. 17:04:04

Ez az egész útdij fizetősdi kezd egyre szürreálisabbá válni.
Mindenki fizet mindenért és ráadásul egyre szarabb az egész!
A néhai Örkény Pista bá' nyalná mind a tíz újját....
(De nem engednék megírni a hitsorsosai....)

2010.05.02. 17:10:59

nekem erről az a vicc jut eszemben, hogy az örgeganyám találkozik az erdőben a királyfival: ha magadévá teszel teljesítem 3 kivánságodat, meg van az aktus, mondaná a kívánságot, mire a mamó: te még hiszel a mesékben?

bandeirante 2010.05.02. 17:12:48

@csernaja obca: Két különböző dolgot keversz össze. Az egyik a fizető parkolási zóna határa, a másik meg az, hogy dugódíj és hasonlók. A kettő nem ekvivalens. Én pl. évekig jártam kocsival dolgozni Budára az agglomerációból, de a parkolás nem érdekelt, mert a cégtől kaptam fix és (számomra) ingyenes parkolóhelyet. Persze nem mondom, hogy mindenkinek van, talán még a többségnek sincs. De azt tapasztalatból tudom, mint agglomerációs lakos,hogy aki reggel már elvergődött a városhatárig (ami néha igencsak hosszadalmas), esetleg gyerekkel vagy házastárssal együtt, az már nem nagyon fogja otthagyni a kocsit a határon. Pl. a Hűvösvölgyi úti elég olcsó P+R parkolóban is szokott lenni üres hely, pedig ott van villamos is, busz is. Egyszerűen azért, mert további nagyon komoly időveszteség lenne, ha még át is ülne, na meg a gyereket le kell tenni az ovinál, stb.

Tudod, mit csinálnak ezek az emberek? Azt csinálják, hogy nagyon korán indulnak el. Akkor még viszonylagosan lehet haladni ugyanis. Nekem háromnegyed nyolcra kellett beérnem Budára (a Déli környékén), de minden nap ott voltam már hétkor. Pedig utálok korán kelni. Egyszerűen azért kellett így tennem, mert ha elindultam hatkor, akkor ott voltam háromnegyed hétre. Ha viszont hétkor indultam, akkor fél kilencre voltam ott. Ezért korán keltem, korán indultam, és korán ott is voltam. Ebben a helyzetben mi okom lett volna még buszra vagy villamosra is felülni? Hogy a benzin mellé még bérletet is kelljen vennem? Vagy hogy még később érjek be a munkahelyemre?

Visszafelé meg az volt a kihívás, hogy minél hamarabb el tudjak indulni: 17.00 előtt még egész jó ütemben tudtam haladni, 18.00 óra után pedig duplaannyi ideig tartott.

Peppone Botazzi 2010.05.02. 17:15:12

Uhh látom elkéstem, már lassan 400 felé járnak a kommentek, tehát a lényegi mondanivalók már elhangzottak.
Ami nekem feltűnt, hogy:

- legyen ingyenes
- azaz majd központi pénzekből és a költségvetésből gondolom pótolgatunk
- ennek ellenére az ország többségének pénzén legyen ingyenes, de 4 év helyben lakással lehessen csak használni, azaz az adódon kívül még fizesd is másnak

Eleve hülyeség, de ez azért bicskanyitogató szerintem.
Vagy erről már volt szó?

Peppone Botazzi 2010.05.02. 17:17:54

Jóvan, bocs az utolsó pontról lemaradtam. Szóval mégis szóba került.

2010.05.02. 17:54:42

@zero: Szerintem a mellékesebb utcákat egyszerűen ledempszlikarózzák. De az is lehet, hogy semmilyen fizetőkapu nem lesz, csak kamerák, mint az autóbahnon. Ha ügyesen rakják, a legtöbb csóringer úgyse tudja elkerülni, a maradékot meg elintézik a parkolóőrök.

@krüger: Nem én keverem, hanem a tanács. A parkolódíj is, a dugódíj is csak egy-egy ürügy a vámszedésre, aki tudja, elkerüli. A csúcsforgalom elkerülősdit én is ismerem. Én egyébként szoktam BKV-val járni Pesterzsébetről Csillebércre és vissza. Mondjuk ha amúgy sincs semmi más dolgom délután. Nagyon kellemes, az ember üldögél, olvasgat, vagy éppen alszik még egy sort. A gondok akkor kezdődnek, ha munka után ki akarok menni mondjuk Pilisvörösvárra a haveromhoz. Az már tömegközlekedéssel igazi kínszenvedés, arról nem beszélve, hogy a pilisvörösvári buszmegállótól még jópár utcahosszat kutyagolhatok, mert ott nem jár minden második utcában trolibusz. Ilyenkor autózok. Szívesen otthagynám félúton, mondjuk a Déli Pu-nál lévő... akartom mondani valaha ott volt p+r-ben, mert a világon semmi különbség nincs időben a közt, ha onnan a kocsival megyek vagy a különbuszunkkal, viszont jó 500 Ft-omba belekerül az üzemanyag és jó eséllyel még szívok is a lefagyott, gidres-gödrös hegyi utakkal, de nem tehetem meg, mert dempszliék megfosztottak ettől a lehetőségtől. És most én lettem az első számú közellenség, ha kocsival megyek valahova. Hát köszönöm szépen.

Horizont 2010.05.02. 18:16:08

Amúgy már kezd nagyon felháborító lenni, hogy Budapesttel kezdődik és végződik az élet hazánkban.
Ja és Csabusunk lehagyta a 3,60-as kenyér ígéretét!

jágör68 2010.05.02. 18:35:10

Felesleges ezzel az országgal szenvedni. Osszuk fel 4 részre a környező szomszédaink között, aztán szenvedjenek vele ők!
2010- re sem volt képes a sok dilettáns és(vagy lenyúlós politikusbűnőző megoldani az 1920- ban (rohadjon meg Clemenceau és összes unokája, déd, ük-ükunokájával együtt) sikeresen kialakított közlekedési struktúrát.
90 év alatt semmit sem alkalmazkodtunk. Illetve, dehogynem BP- Szeged IC- vel lassabban- és valszeg drágábban) mint 1873- ban.
GRATULA!!!!

twitter.com/hangthebankers

Egy kicsit karcos 2010.05.02. 19:13:09

Jól csiálja H. Csaba, sok embernek ez kell. Nem baj, ha szar, csak legyen "ingyen", vagyis neki ingyen, vagy legalább a burzsujoknak drágán. Nem kétséges, 35% alá nem fogja adni ősszel.

Budapesten amúgy nincs igény az autós közlekedésre? Vagy az már nem érvényes, hogy aki 30 éves elmúlt, és busszal jár, az valamit nagyon elcseszett az életében?

Komolyan érdekel, a mi városunkban mindenki autóval jár az iskolásokat meg a nyugdíjasokat leszámítva. Nem is kampányoltak itt soha ingyenbusszal, ingyenebéddel, egyszerűen nem lenne rá igény, kiröhögnék.

lótumfaktum 2010.05.02. 19:15:02

@jágör68: Clemenceau-ra nézve 7.iziglen a kivánságod teljesűljön.
A 4 felé osztás túlzás!
Ajánljuk föl Putyinnak a siófoki hajó kikötőt a flottájának,Odessza helyet.
Ócsítja majd a gázt mint az ukránoknak,s lenne itt jó világ a maszoposainknak, Mink meg mit számítunk?

tudi 2010.05.02. 19:17:10

Eszem eldobom persze, most bezzeg mennyire a szívükön viselik a drága főváros sorsát, 8 évig meg loptak össze vissza, de azért be kell dobi ezt a hülye dumát, hátha meglesz a főpolgármesteri szék.

lótumfaktum 2010.05.02. 19:20:05

Csaba Horváth forever te prezident!
jopfoje maty!

órarugógerincű felpattanó 2010.05.02. 19:22:27

Lehet, hogy arra gondolt a Csabi, hogy most, hogy már úgyis bukóban vannak, benthagynák a lóvét, amit eddig nyúltak kifelé, és abból ki is jönne az ingyen utazás.

KoboldMatyas 2010.05.02. 20:07:17

Dr. Dávid Ibolya, az MDF székház sokatmondó "666" számú szobájában székel.

Az Ördög Maga!?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.05.02. 20:12:24

@Horizont: :DD

"
szorokin 2010.05.02. 00:04:47
és 2 ft 50 fillér lesz 2014től a kenyér kilója..
+
a távfűtés is ingyenes lesz.

vidéken meg faggyanak meg, ha nincs fájuk a sparhertba.
így csak gyorsul a modernizáció, urbanizáció
"
+
szorokin 2010.05.02. 00:49:14
itt:
vastagbor.blog.hu/2010/05/01/csaba_horn_gyula/fullcommentlist/1#c9669708

jozicsenko 2010.05.02. 20:36:16

hi!

nem voltam egy hétvégét, erre bevetik az mszp-s rohamosztagosokat?

tényleg, az elszabadult nyugdíjas hordáktól ki védi meg a sajtót? (tudom, hirtv, meg nácik, de akkoris: politikai nézet alapján ma bárkit meg lehet verni magyarországon? ütnék egyet a népszabadság újságíróján -pedig lehet ütnék!- azonnal a reuters riadóztatná a ny-i ballib sajtót...)

ehhh, legalább a napihülye megvolt, csaba személyében...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.02. 21:09:58

Kerülni szoktam a zsidó témát, most végignéztem majdnem az összes fellelhető videót ami elérhető mindenféle oldalakon. Az egyiken van egy videó ahol jobbikosok. Budaházi szimpatizánsok összefirkálják a szélső jobboldal ellen kirakott üzenőfalat. Erre odaperdül az egyik "tulaj" és letakarja egy izraeli zászlóval... kérdem én miért nem portugál zászlóval takarta le vagy tádzsikkal (józsi úgyis szereti őket), mi a faszt keres egy izraeli zászló egy ilyen helyen. Persze utána felkerült egy magyar zászló is, azt már nem tudom kik rakták oda..
Minden estre ez nekem rettentő fura.

szabogyula 2010.05.02. 21:12:22

Görögországban meg utcára vonulnak az emberek , mert átmeneti időre befagyasztják a közalkamazottak , és a 700 euro feletti nyugdijasok 13 - 14 havi bérét/nyugdiját ...
Istenem , micsoda álmok ...
nol.hu/kulfold/majus_1___milliok__konnygaz

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.02. 21:31:02

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Biztos megint zászlóégetésre készült a cukrosbácsi.

Horizont 2010.05.02. 21:54:38

@Kartal (beleszól):
Nézd már Demszky képes volt egy normális érthető mondatot összehozni:DDDD Kissé megkésve:)
"Ingyenebéd természetesen nincs, mindig ki kell mondani, hogy ki fizet azok helyett, akiknek díjmentes egy szolgáltatás"

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.02. 22:15:24

@szabogyula: Na igen, kaja nem drágább náluk mint nálunk még turistaközpontokban sem ha boltban vásárolsz, fűteniük nem nagyon kell, meleg vizet kurva egyszerűen csinálnak kollektorokkal híradóban meg nyilatkozik egy nő hogy el sem tudja hogyan lehet megélni 1000-1100 euroból...azt hiszem én kurvára kipróbálnám ezt a borzalmas helyzetet.

órarugógerincű felpattanó 2010.05.02. 22:34:32

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Ezeket a görögöket én is hogy tudom sajnálni.

jágör68 2010.05.02. 22:56:24

@órarugógerincű felpattanó: @DexterMorgan78/Séfbácsi:
Aztán nehogy a 300 spártaiak odacsapjanak az IMF- nek meg a velük lepaktált vezetőiknek!

twitter.com/hangthebankers

pakesz (törölt) 2010.05.02. 23:47:27

@Egy kicsit karcos: "
Budapesten amúgy nincs igény az autós közlekedésre? Vagy az már nem érvényes, hogy aki 30 éves elmúlt, és busszal jár, az valamit nagyon elcseszett az életében?

Komolyan érdekel, a mi városunkban mindenki autóval jár az iskolásokat meg a nyugdíjasokat leszámítva. Nem is kampányoltak itt soha ingyenbusszal, ingyenebéddel, egyszerűen nem lenne rá igény, kiröhögnék."

ha ismerned Budapestet mint vilagvarost, tudhatnad hogy butasagot beszelsz, csak az autoval valo kozlekedest nem birna el a rendszer
nem lehet megoldani
azaz meg lehet oldani, de annyi penzbol hogyha azt betennek a bankba akkor a kamatbol az egesz BKV ingyenes lehetne
szoval gyakorlatilag nem lehet megoldani hogy mindenki autoval jarjon Budapesten
de ne kelljen ezt mar magyarazni ok?

órarugógerincű felpattanó 2010.05.03. 00:09:06

@jágör68: Hát most majd gyakorolhatják kicsit a spártai módit. Legalábbis a közigazgatásban.

Egy kicsit karcos 2010.05.03. 01:30:45

Nem mondtam, hogy járjon mindenki autóval, meg nem is fog.

Viszont, ha jól számolom, egy ember egyszerre legfeljebb egy autóban ülhet. Ezt le kell tudnia kezelnie egy életképes településnek. Minden, ami ezen felül van, az az átmenő forgalom (ezt az M0 azért nagyjából már levezeti), illetve az ingázók.

Tüneti kezelésnek érzem a tömegközlekedés amiatti fejlesztését, hogy elférjenek a budapestiek. Az igazi gond, hogy ennyi ember jár be oda dolgozni nap mint nap. A minisztériumok és egyéb hivatalok szétszórása szvsz sokkal hatékonyabb megoldás lenne, mert az oknál ragadná meg a problémát, nem pedig az okozatnál. Lehet építeni metrókat, sokat (csak ne az én pénzemből, mint ahogy a városom útjait se a falusiak meg tanyasiak pénzéből fejlesszék), de mind be fog dugulni gyorsan, ha nem kezdünk neki a vízfej leépítésének.

Egy kicsit karcos 2010.05.03. 01:36:20

@pakesz: a másik meg, hogy magamról beszéltem. Én nem járnék húgyszagú buszokon, akármekkora is a dugó. És mivel dugóban álldogálni sem szeretek, ezért maradok polgárnak városomban a budapesti gazdasági menekülti lét helyett, amit ha meg kellene rajzolnom, egészen biztosan egy jó zsúfolt busz lenne az egyik díszlete (a másik meg az utcán tengő-lengő szellemi és fizikai hajléktalanok tömege, ami szintén szériafelszerelése a vízfejként üzemelő városoknak).

Mindhalálig Jerry 2010.05.03. 07:33:03

nol.hu/belfold/20100503-jelolt__ingyen
Ha már a Népszabinak is ez a véleménye Csabikáról, akkor naggyon-nagy szarban ülhetnek a baloldalon. :)

2010.05.03. 08:08:46

@DexterMorgan78/Séfbácsi: nem is a fűtés nekik az ellenfél, hanem a nyári villanyszámla. Légkondicionálás nélkül ott nem lehet megmaradni se házban, se kocsiban. Nem véletlenül futkostak egyszál tógában az ókorban. ;-)

esef 2010.05.03. 08:16:10

@otegi:
Nálunk meg 420 éve épül az 5 km metró... :P

esef 2010.05.03. 08:19:59

@Mindhalálig Jerry:
Azt ígéri, hogy 2013-ig ingyenes lesz... Tehát 2014-től megint fizetni kell érte. Vagy úgy értik az "újságíró" urak, hogy 2013-TÓL?

rolika 2010.05.03. 08:34:43

És velem mi lesz, vidékivel? Nekem mi a hasznom ebből? Diszkrimináció!!!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.05.03. 09:01:25

Ez a tömegközlekedés, nem az a tömegközlekedés amire szükség van.

Ha a metró/gyorsvasút Pilisvörösvártól/Budaörsről/Dunakesziről indulna, akkor lehetne normális világvárosi tömegközlekedésről beszélni. Addig nem.

reKorrekt 2010.05.03. 09:13:42

Remélem a Békés megyei közgyűlés pedig felveti azt, hogy a megye területén lévő összes ingatlanon lévő lakáshitel törlesztőrészletét az állam fizesse be. Kábé ugyanolyan szintű orbitális pofátlanság lenne és ezt is ugyanúgy megszavazná mindenki a "megyében".

Ez a dolog pont olyan luxus lenne mint a 13. havi nyugdíj meg a szocpol. Kurvajól lehet vele kampányolni, de fedezet nincs rá!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.03. 09:15:18

Tulajdonképpen abba bele sem gondoltam hogy ez a bolond megígérte annak a pár száz nyugdíjasnak az ingyenes utazást akik amúgy is ingyen utaznak. :D és ők még örültek is neki.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 09:18:41

Vajon mikor fogják bevezetni a dugódíjat azok a falvak, ahol nagy az átmenő kamionforgalom, és tönkreteszi házaikat, levegőjüket, nyugalmukat?

Sorompó és automata kassza a falvak két határában, oszt jónapot. Talán akkor elindulna a Rollende Landstraße fejlesztése is, úgy értem, gyorsabb és kiszámíthatóbb lenne az autópályánál, pláne az országúti kanyarásnál, és még sofőrt sem kellene a magyar területen fizetni?

Annyira kézenfekvő lenne, nem értem, miért nem csinálták még meg sehol. Gondolom, ha Budapesten be lehet ilyet vezetni, akkor Tokajban is pl. Zöld szósszal is le lehetne önteni.

Ennek lenne értelme, az átmenő forgalom korlátozásának, nem a helyben lakók szivatásának.

belzebubó 2010.05.03. 09:20:36

@Egy kicsit karcos: "Komolyan érdekel, a mi városunkban mindenki autóval jár az iskolásokat meg a nyugdíjasokat leszámítva. "
Akkor biztos eltünne a városodban sokak humorérzéke a tiéd is, ha bevezetnék a 360-400 forintos óránkénti parkolást. Vagy talán Te nem jártál még Budapesten?

"Budapesten amúgy nincs igény az autós közlekedésre? Vagy az már nem érvényes, hogy aki 30 éves elmúlt, és busszal jár, az valamit nagyon elcseszett az életében?"
Tehát aki tömegközlekedik,sikeres ember nem lehet? Az ilyen hozzáállás miatt várom,hogy végre bevezessék a dugódijat számos világvároshoz hasonlóan, ahol mind-mind sikertelen emberek tömegei élnek és tömegközlekednek, akkor ez a sok autóval járó sikeres magyar ember Budapesten is tömegközlekedne. Persze ehhez fejleszteni kell a BKV-t amit a dugódij-alapból kellene finanszirozni.
Szerintem utazz többet vagy ha ez nem fér bele,mert nem vagy sikeres ember csak simán gyere fel Budapestre egy hétre és add össze a parkolódijadat amit kifizetsz egy hétre és akkor egyből nem röhögsz megérted nem azért megy BKV-val mert elcseszte az életét,hanem mert muszáj.

pecs2010 2010.05.03. 09:58:43

Én nem azért szoktam az mszp-re azt mondani, hogy kommunista, mert szitkozom őket, hanem azért, mert egész egyszerűen azok.
Ez az "ingyen BKV" is ultraszélsőséges kommunista hányadék, amit még Lenin és Kádár együtt sem tudtak volna kiötölni.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 10:14:44

@belzebubó: arra voltam kíváncsi, _igény_ van-e a normális autós közlekedésre, nem arra, hogy most milyen lehetőségei vannak... Itt vidéken, amikor megnézem videóról az előző napi híradót, ilyen hírek jönnek a budapesti közlekedésről: bicikli, busz, villamos, metró, hév, és a szörnyű autósok, akik miatt élhetetlen a város.

Ezért kérdezem, hogy igény nincs a normális autós közlekedésre, vagy csak elnyomja az autósok hangját a zöldlobby.

Nem megyek többet Budapestre, mivel igen ritkán van ott dolgom, megélek a saját városomban is, ismerőseim nagyrésze is vagy itt lakik, vagy haza szokott jönni ide. A kirándulásaimat sem Budapesten szoktam intézni.

Amit személyemről írtál, ahhoz csak annyit, hogy engem nem motivál a Budapesten várható több kereset (átlagosan kb. 3x a szakmámban) annyira, hogy emiatt lemondjak az életszínvonalamnak és szabadságfokozatomnak olyan alapvető dolgairól, mint pl. hogy autóval járok dolgozni, vásárolni stb, vagy hogy az ablak kinyitásával javítom fel a benti levegőt, és nem a becsukásával.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 10:22:28

@Kicsit Karcos: ja meg politikailag is jobb itt, ahol senki nem kampányol ingyenes tömegközlekedéssel, még a helyi szocik is viszonylag normálisak. A fideszes polgármester sem zsidó belvárost épít, hanem virágágyásokat stb., akire nem azért nem szavaztam, mert amúgy utálom a Fideszt, hanem mert jó polgármestere a városnak, akire itt van szükség (itt is marad, csak léhűteni fog elmenni néha a Parlamentbe, mint ahogy azt eddig is tette).

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 10:57:42

@Bal A Tone:

te egy kapitális barom vagy. Az eü mióta ingyenes? És ki beszélt a népszavazáson az ingyenes egészségügyről? Volt ott ilyen kérdés?

Bár lehet, hogy a fogyatékosoknak (neked) valóban ingyenes, de én pl. eü járulékot fizetek a jövedelmem után, nem is keveset. Amiért a fizetésem majd 20 %át odaadom az "ingyenes"?

Te hülyébb vagy bazmeg, mint ez a full idióta Horváth Csaba. Aki egyébként most úgy szeretne éppen ingyens BKV-t, hogy két hónapja még kormánybiztosként azt kérte a Fővárosi Közgyűléstől, szavazzák meg a jegyáremelést, mert különben csődbe megy a BKV.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 11:06:34

@derelyegrádi szellem: félretéve, hogy ami az egyiknek ingyenes, azért a másik fizet,

azért jogos a párhuzam a BKV és az egészségügy között. A BKV nem kevés adóforintot kap és herdál el, és emellett a használatáért is fizetni kell. Éppen úgy, mint az egészségügyben, legfeljebb a mértékek mások.

Én a BKV-nek egy fillér nem adnék a költségvetésből, helyiérdekű tevékenysége okán. Oldja meg minden település a saját tömegközlekedését, oszt akkor majd eldönti, hogy bevasalja mindenkitől a teljes díjat, vagy a költségvetéséből megtoldja (az én városom ne toldja meg, a többieké azt csinál, amit akar).

A diákok útjai stb. utn sem adnék normatívát, inkább annyival több SZJA-bevételt hagynék az önkormányzatoknál, és máris a helyére kerülne legalább ez a dolog.

Az egészségügyi önrészt sem azért utasítottam el, mert nem értek vele egyet. Nagyon is egyetértek. Hanem mert új sarcként jelent meg, és szóba sem került a TB-járulék csökkentése annyival, mint amennyit a vizitdíjból reméltek.

belzebubó 2010.05.03. 11:12:28

@Kicsit Karcos: Én sem Budapesten élek, de megértem azokat az embereket, akik ott élnek a problémájukkal együtt. Budapesten nem csak "megélhetésiek" élnek, vannak ott sok százezren akik oda születtek, nekik az a normális a városi életforma másnak meg nem az. De ettől még nem kell fikázni egyiket sem.Mindkettőnek van előnye és hátránya. Én sokszor biciklivel járok,amit Budapesten nem tennék meg, de ahol Te laksz ott biztosan megtenném autózás helyett csak azért mert megtehetem :)

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 11:20:15

"A BKV nem kevés adóforintot kap és herdál el, és emellett a használatáért is fizetni kell. Éppen úgy, mint az egészségügyben, legfeljebb a mértékek mások."

alapvető különbségek vannak kettő között.

1./ Fizetsz-e olyat a 52 féle adó és járulék között, hogy közösségi közlekedési hozzájárulás. Nem. Olyat, hogy eü hozzájárulás konkrétan %-ban meghatározva. Igen.

2./ A BKV-t az állam 50 milliárddal támogatja meg évente, ezt rá kell konvertálni az összes befizetetett adóbevételre, és kiszámolni ez egy adózónak %-an mennyibe van (egy majdhogynem jelentéktelen szám az eredmény) Ezt össze kell vetni az eü kassza 1500 milliárdjával évente, amit majdnem teljes egészében a eü járulékokból van (tehát azt a járulékfizetők adják össze ajövedelmük majd 20 %- ának befizetsésével) és már kész is van, hogy miért kell fizetni a BKV-n az állami támogatás ellenére, és miért pofátlan az igénybevételért még egszer fizettetni az eü-ben, és mik a lényeges különbségek e szempontból a két renszdszer között.

Gondolom ez teljesen világos.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 11:20:29

@belzebubó:

"megértem azokat az embereket, akik ott élnek a problémájukkal együtt"

Nehéz kérdés ez, hiszen ők választották meg Demszkyt is, Szanyit is, meg a többi tótumfaktumot is. A mi városunk szépen fejlődik már vagy 20 éve, ami nyilván az egyik okozata az eddigi választásainknak.

Magyarországgal már jobban párhuzamba tudnám állítani Budapestet, hiszen ott viszont marhára nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy én azt jónak látnám, hiába is szavazok olyanokra, akik szerintem normálisan tudnák irányítani az országot. Na de arra azért szoktam is figyelni, hogy úgy fogalmazzak, hogy mekkora gyökér kormányokat választunk, és nem varrom egy az egyben azoknak a nyakába, akik ténylegesen ezekre a faszokra szavaznak, hiszen abban nekem is megvan a felelősségem, hogy polgártársaim hajlamosak bűnözőkre és senkiháziakra szavazni, mivel én is ennek a közösségnek a része vagyok.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 11:22:14

@derelyegrádi szellem:

"A BKV-t az állam 50 milliárddal támogatja meg évente, ezt rá kell konvertálni az összes befizetetett adóbevételre, és kiszámolni ez egy adózónak %-an mennyibe van (egy majdhogynem jelentéktelen szám az eredmény)"

Hány százaléka is ez az 50 milliárd forint a BKV éves költségvetésének?

Kicsit Karcos 2010.05.03. 11:24:11

@Kicsit Karcos: nekem nincs bazze évi 15 ezer forintom másik város tömegközlekedésének "fejlesztésére", sőt egy forintom sincs rá.

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 11:40:52

@Kicsit Karcos:

50 % allatti. De rossz irányban számolsz, azt kell összehasonlítani, hogy a BKV-nek adottt X milliárd egy adózónál hány szazalékos "járulékot" jelent, és mennyit az eü járulék. Ebben rejlik az ok.

Illetve amit el is felejtettem, hogy az állmot jelenleg semmyilen jogszabály nem kötelezi arra, hogy fedezze a BKV deficitjét, szemben a eü rendszerrel, ahol igen.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 11:48:50

@derelyegrádi szellem: az, hogy a befizetett adóim pontosan hány százaléka megy a BKV-ra, az nem érdekel, mert semennyit nem kellene rá költeni a központi költségvetésből, egyetlen árva fillért sem.

Ez egyik másik kérdés, mint pl. az, hogy eleget költünk-e közoktatásra, ott már látom értelmét a vitának, hogy 1 vagy 10% a helyes. De a BKV-nál nem, a 0,1% éppen olyan elbaszott koncepció, mint a 10% lenne.

És mint már írtam, én sem várom el, hogy a városom közlekedését a környező falvak népe fizesse. Mi közük van nekik hozzá? Építsenek inkább új óvodát maguknak.

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 12:10:06

@Kicsit Karcos:

ez egy másik kérdés és probléma, semmi kapcsolatot nem mutat a BKv vs eü rendszer összehasonlításával.

Amit most írsz abban van igazság. De figylembe kell venni, hogy az állam jogszabályallyal kötelezi a BKV-t, hogy a 70 év feletteiket, meg a 6 éven aluliakat ingyen, a diákokat pedig kedvezményes áron szállítsa, amiből egyenesen következik, hogy az ekként keletkező számlát állnia kell. Ez tiszta sor, ezzel vitakozni sem lehet, de legalábbis nem érdemes.

A helyes modell az alábbi lennen szerintem:

A BKV szolgáltatásának megrendelője a Főváros. Így a számlát is neki kell állnia. A BKV szolgáltatásról kiállít egy számlát, ez kérem amit meg teszett rendelni, az 100 milliárdba kerül egy évben. A Főváros megt kiállít egy számlát az államnak, hogy jogszbályok alapján ingyen /kedvezményesen szállítottak cehhe az bizony 15-20 milliárd, és ezt az állam kifizeti. Mint a rendben működő országokban ez szokás is. Aki megrendel valamit, az ki is fizeti.

Hogy az utóbbi összeg tudható legyen jó ötlet a regisztrációs jegy, mert ez abból kiszámolható lenne, csak félek tőle ez sem fog rendben működni. Mert nem érdeke a fővárosnak, mert ha követhető áltlátható a működés és annak midnen egyes költsége, akkor nem lehet 6.6 milliádos tanácsadó keretszerződéseket kötögetni (NOKIÁS dobozokat adogatni ide oda, stb.), a másik kezükkel meg vég nélkül pumpolni az államot, néha a szakszervezetekkel előre megbeszélt és lezsírozott sztrájkokkal is zsarolva, mint kiderül Balogh vallomásából. Ez nem érdekük, így ezt nem csinálják. Az ő érdekük az átláthatalanság, a zavaros víz, mert ott lehet korlátlanul lopni, meg szolgáltatásokat megrendelni análkül, hogy a számlát a megrendelőnek (Főváros) ki kelljen fizetni.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.03. 12:27:26

@derelyegrádi szellem:
Itt a pont, ráadásul az egésznek az a rákfenéje, hogy szerintem soha nem készült egy teljesen átfogó tanulmány hogy ténylegesen mennyiből lehet működtetni a BKV-t.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.03. 12:32:18

Ja és csak a BKV-ról beszélünk, de nekem van egy olyan érzésem hogy az állam ugyanúgy hozzájárul a debreceni meg a miskolci tömegközlekedés finanszírozásához. csak lehet hogy ott kisebb hálózat, kisebb lopás alapon megy. Egyébként Miskolcon nagyon ritkán látni ilyen buszokat mint amik itt Budapesten mennek. Most a kérdés az arányokon van megint, hogy ha ugyanazok az arányok a hálózathoz viszonyítva mint Pesten és mégis lecserélték a buszparkjukat akkor lehet hogy ők valamit jobban csinálnak nem?

Lone Wolf 2010.05.03. 13:05:51

8O OMG ROFL!!! XD Ekkora hülyéket... Kérdés az, hogy ki fogja ezt nekik elhinni? Attól tartok eléggé sokan. A munkás/csórónegyedekben mindenképpen könnyű dolguk lesz ezzel az agyament baromsággal.

De mindegy! Nyerjenek csak csinálják csak! Ezt az embert is igen hamar elő fogják venni BKV ügyben. Ha meg az nem jön össze, akkor állambácsi tudomásukra hozza, hogy márpedig erre nem ad pénzt. SZÍVÁS! :P

Lone Wolf 2010.05.03. 13:28:38

@simonmondja.: & A többiek.

Az egészségügy, és az oktatás, LÉTSZÜKSÉGLET. Az ingyenes tömegközlekedés pedig

LUXUS!

Csak ennyi a különbség a kettő téma között.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 13:29:37

@derelyegrádi szellem: persze, igazad van teljesen.

Ennél már csak az lenne áttekinthetőbb, ha az x év alattiak, x éven felüliek, közalkalmazottak, HHH-sok stb.-stb. mind-mind rendes árakat fizetnének a közlekedésért, és az így felszabaduló forrásokat azonnali, ha kell, ezredszázalékban meghatározott adócsökkentésre fordítanák. A többi meg legyen segélykérdés, amiből szintén elég lenne 1 db. jogcím.

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 13:48:26

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Nincs itt semmiféle tanulmányra szükség.

Elég egy alapműveleteket végző számológép, és össze kell adni a költségeket. Buszok ára, amiortizációja (ezt egyébként meg kell csinálnia egy hétköznepi cégnek is, ha vannak autói, esetleg buszai), munkabérek (ezt is tudni kell forintra), üzemanagyköltség (ezt is), megállók ára, utastájékoztatás eszközei, stb.

Ráadásul könnyű helyzetben is vannak, mert ugye a megrendelő (aki a számlát állja) még tulajdonosa is számla kiállítójának, így ha arra gyanakodik, hoyg át kívánják kúrni, akkor az FB-be, és az IT-be beültett saját embereik révén mindezeket tételesen ellenőrzik. Tudom, hogy az ismert realitások tükrében hihetetlen, de ezért van az, hogy a cég tulajdonosa az FB-be meg az IT-ba embereket küldhet. Hogy ellenőrizzék a működést. Ha 6.6 milliárdos tanácsadói szerződést kívánnak a megrendelővel kifizettetni (elszáolni, mint működés költsége), akkor a megrendelő beint, és tulajdonosként felllépve az FB-n keresztül vizsgálatot kezd, a felelősöket előveszi.

Jó rendszer lenne ez, csak hát legjobb rendszer is szar, ha egy bűnszervezet irányítja, akiknek kizárólag a nagyüzemi tolvajlás a céljuk, és ezért is küldték oda őket még a tulajdonos részéről is.

minimalista 2010.05.03. 14:03:17

Horváth Csaba 12 percet kapott ma a "ma reggel"-ben hülyeségei alátámasztására, Vitézy 4 percet a cáfolatra, Bethlen meg alig bírta ki röhögés nélkül, amíg ebből a minden hájjal megkent csabigyerekből ömlött a blödéria. Érdemes megnézni! :-)

premier.mtv.hu/Hirek/2010/05/03/11/Aki_ingyenes_BKV_utazast_iger.aspx

belzebubó 2010.05.03. 14:04:34

@Kicsit Karcos: Elmentél arrafelé,hogy Budapest zsidó város és a sok hülye budapesti Demszkyre szavazott. Nem erről beszéltem,hanem arról,hogy miért gondolod azt,hogy aki tömegközlekedik elcseszte az életét.
"Budapesten amúgy nincs igény az autós közlekedésre? Vagy az már nem érvényes, hogy aki 30 éves elmúlt, és busszal jár, az valamit nagyon elcseszett az életében?"
Válaszom, nem nem érvényes ez, harmadik világ béli gondolkodás ez de mondhtajuk prolinak is, hogy pénzem van ergo nem tömegközlekedek.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 14:14:10

@belzebubó: "miért gondolod azt,hogy aki tömegközlekedik elcseszte az életét" Nem gondolom feltétlenül, éppen azért kérdeztem. Mit mondjak, nem sokan erősítettek meg, hogy szeretnének normálisan járni autóval Budapesten, továbbra is csak a tömegközlekedésről esik szó. Ha feltételeztem is, hogy akkor nyilván mindenki zsír vagy ingyenes buszokkal képzelni el a közlekedését, akkor sem hiszem, hogy messze járok az igazságtól, legalábbis a reakciók alapján.

"harmadik világ béli gondolkodás ez de mondhtajuk prolinak is, hogy pénzem van ergo nem tömegközlekedek"

Nem hinném, hogy luxus vagy státuszszimbólum lenne ma, hogy van-e valakinek autója, mint ahogy a "bunkofon" sem az már régen. Nem azért járok autóval, mert pénzben fürdök, hanem mert kényelmesen megtehetem. Ez nem csak a pénzen múlik, hanem a településszerkezet és a forgalom által kínált lehetőségeken is. Mint írtam fentebb, én nem cserélném el a fizetésem háromszorosára ezt a kényelmet és szabadságot. Nem inkább Te akarod kihozni azt, hogy a bunkofonomat és az autómat vagizásra használom?:)

2010.05.03. 14:16:48

@Lone Wolf: Az oktatás mióta létszükséglet? Műveletlenül tán nem lehet élni? Akár még mosdatlanul is!

belzebubó 2010.05.03. 14:39:31

@Kicsit Karcos: Nem tudom vidéken ki miért jár vagy nem jár autóval ez nem téma,a budapesti közlekedés a téma, arról kérdezted van-e igény autós közlekedésre Budapesten.Te nem tudom, hogy mire használod, de egy csomó idióta rangon alulinak tartja a tömegközlekedést Budapesten a büntetéseket nem fizeti be, erről biztosan hallottál,de hőbörög ahelyett,hogy metróra szállna.
Ahhoz pedig, hogy Budapest belvárosába autóval járj dolgozni, 360-400 Ft/órás parkolódijakkal ahhoz nagyon jól kell keresni Mo-on, nem sokan teszik meg (9órax360-400 Ft/nap) csak akkor ha a cég bérel parkolóhelyet ha tud vagy magának vesz parkolóbérletet, de parkolóházból sincs sok és 30.000 Ft havonta minimum a belvárosban és ehhez még dugóban is ülhet, tehát szerintem nem a sikertelenség fokmérője,hogy tömegközlekedik-e valaki.
Ahol én élek mindenki tömegközlekedik az angol bankár és a német cégvezető is, elsőként vezették be a dugódijat a világon és teljesen más a hozzáállás mint Mo-on nem rangon aluli és a dugódij nagyon sokat segitett ezen.

Kicsit Karcos 2010.05.03. 14:45:15

@belzebubó: nekem nem rangon aluli a tömegközlekedés, a húgyszagú BKV a rangon aluli. A tömegközlekedés nekem, a jelenlegi lehetőségeimhez képest a szabadságom egy részének az elveszítésével járna, amit igen nehezen tudnának nekem megfizetni, ezért nem tervezek olyan helyre költözni élhető városomból, ahol ennyire kiszolgáltatott lennék a közlekedésben. Kérlek, ne keverd a kettőt. Értem, hogy Budapesten rohadt drága autóval járni - nekem is az lenne. Ezért nem költözök abba a városba - így már érted?

Passzivista 2010.05.03. 15:09:33

Ne legyetek ilyen gonoszak! Hiszen csak jot akarnak...

Lone Wolf 2010.05.03. 15:33:13

@csernaja obca: "Az oktatás mióta létszükséglet? Műveletlenül tán nem lehet élni? Akár még mosdatlanul is!"

Amióta a 21-edik századba élünk...

Persze, éppenséggel visszatérhetünk a középkori módszerekhez is, ahol még a nemesek között is kevés volt az irástudó, és az embereket még egy tüdőgyulladás is elvitte. :P

Jó, ez egy kissé sarkított, de nagyon is jogos!

Nézd, ha neked jó az, ha nem tudod megfizetni az orvost, és a gyógyszer. Vagy neadjisten egy műtéti beavatkozásra kell várnod hónapokig, a várólistán, miközben komoly és maradandó egészségkárosodást szenvedsz, amit idejekorán el lehetett volna kerülni, akkor csak tessék!

Ha neked jó az, hogy a kölyköd nem tud főiskolára menni, mert nem tudjátok megfizetni, miközben volna hozzá esze és vágya, és nem akar egyszerű prolimunkás lenni, mint az apja akkor megint csak tessék!

De tudod, még ha neked jó is ez, az országnak NEM JÓ! A társadalom egészének NEM JÓ! Akkor van fejlődés, akkor van prosperitás, ha az emberek egészségesek, és képesek dolgozni, és megvan hozzá az eszük, a bölcsességük, hogy jó munkát végezzenek. Ez az, amit a FIDESZ jól lát ebbe a kérdésben. Mert akkor van az, hogy nincs az országban 750 ezer rokkant nyugdíjas. (Ezek egy része persze csak élősködő) És akkor van az, hogy nincsen minden tele a funkcionális analfabéta cigányokkal, és egyéb a szociális hálóból kiesett emberekkel, akik mindent ellopnak, ami mozdítható, és olyan butaság sugárzik belőlük hogy az ember sugárfertőzött lesz a közelükben! Pontosabban, ezeknek a gondoknak az eliminálása itt kezdődik, de nem áll, nem állhat meg ennyiből!

Tudod te, hogy miért akarta az SZDSZ lebutítani az embereket?
Vicc következik!

-Mi a politikusok egyetlen fizikai megfigyelése? Az üres fej jobban visszhangzik...

Tudod te hogy miért baszták szét az egészségügyet és a sportot? A gyenge erőtlen, szegény és ostoba ember kiszolgáltatott, és bármit meg lehet vele tenni! Nincs ereje, nincs esze hogy visszavágjon! Nincsen lehetősége hogy ellenálljon!

Lone Wolf 2010.05.03. 15:35:33

@Lone Wolf:

Bezony! Amit az egészségüggyel, és oktatással akartak tenni, az tipikusan a lopakodó diktatúrák jele, és szokványos eszköze, amivel előkészítik a terepet.

-lyla- 2010.05.03. 15:41:18

rájött a szentem: dehogy akar ő főpogi lenni...

így aztán evvel a kis viccelődéssel el is érte a célját...

ceterum censeo gyurcsány tararoggy...

pakesz (törölt) 2010.05.03. 17:19:16

@Egy kicsit karcos: "a másik meg, hogy magamról beszéltem. Én nem járnék húgyszagú buszokon, akármekkora is a dugó. És mivel dugóban álldogálni sem szeretek, ezért maradok polgárnak városomban a budapesti gazdasági menekülti lét helyett, amit ha meg kellene rajzolnom, egészen biztosan egy jó zsúfolt busz lenne az egyik díszlete (a másik meg az utcán tengő-lengő szellemi és fizikai hajléktalanok tömege, ami szintén szériafelszerelése a vízfejként üzemelő városoknak)."

azert a gyesznyot el ne feledd megetetni ket komment kozott, meg az eket is csatold le mielott dizsibe megyel

bandeirante 2010.05.04. 08:06:46

Most hallottam a hírekben, hogy Horváth Csaba szerint a kieső 30-35 milliárd forintot a dugódíjakból lehetne pótolni. Azt is mondta, hogy ha a városhatárnál szednék a dugódíjat, akkor 80 milliárd Ft bevétel származna ebből. 80 milliárd Ft!!! Ki kellene számolni, hogy ez mekkora plusz terhet jelentene egy átlagos autósnak. Tehát mégiscsak arról van szó, hogy azokkal akarják finanszíroztatni a BKV-t, akik Budapesten kívülről akarnak autóval behajtani a városba.

bandeirante 2010.05.04. 08:10:42

@Kicsit Karcos: A RO-LA terminálok fejlesztése valamikor elindult, és működött is (pl. Szegeden már a 90-es évek elején volt egy ilyen), a probléma az volt, hogy az EU-csatlakozás után már nem lehetett rentábilisan működtetni, ezért szépen el is halt a dolog.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.05.06. 11:41:33

@Lone Wolf:

a víztéma is ide kívánkozik, bár kevésbé alapvető ...
hisz vizet csak az iszik akinek máá elfogyott a bora/pájinkója v anyja nem szoptatja ...

süti beállítások módosítása