Skip to content


       Szűrés lista

Choli bácsi

Choli Daróczi József (71) elismert roma költő-műfordító, az Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galéria igazgatója.

Choli bácsi hitvallásával maximálisan egyet tudunk érteni, legyen a roma értelmiség a példakép és a követendő út minden roma számára.

Csak ne Choli bácsiról vegyenek példát.


"Bevallom, néha éhezek, de nem azért, mert nincs pénzem, jobban szeretek inni, mint enni. Játékgépezek is, soha nem tagadtam, régen kurváztam is, de ma már nem, habár lenne miből... Az országos roma közérdekű muzeális gyűjtemény és kiállítási galéria igazgatójaként havi kétszázezer forint fizetést kapok kézhez a hetvenezer forintos nyugdíjam mellett, de ebből egy családot tartok el. Nem panaszkodom a keresetem miatt, bár hó végére elfogy a pénz, akkor bizony már nem telik annyi kocsmázásra...

Nem vagyok már fiatal, tényleg lehet, hogy egy ház árát már eljátszottam és elittam, nekem ez a szórakozás. A fiam halála nagyon megviselt, nem izgat, ha hülyeségeket beszélnek összevissza rólam, de Joci állítólagos barátjával, Huberttel is szívesen meginnék egy Hubertust" - mesélte Choli bácsi a Blikknek.


Choli bácsi nettó 200 ezret (az bruttó 326 ezer) keres meg még 70 ezer forint nyugdíjat is kap.
És elissza, elgépezi.
Majd még be is vallja.

Choli bácsi törzshelye Csepelen, remek szlogennel:

 

Címkék: bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr742109354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jgs 2010.06.26. 12:49:41

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): ha befejezted a mérgelődést, érveid is lesznek? :-)

vontod75 2010.06.26. 12:51:50

Inkább írtatok volna a Jobbikos nemzetbiztonsági kockáztról. Mert ugye Pintér Sanya az nem nemzetbiztonsági kockázat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.26. 13:12:33

@vontod75:

Pintér maga a nemzetbiztonság, ha érted hogy mondom.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.26. 14:05:21

Ő legalább bevallja.
Manapság ez már nagy szó!
Másrészt, melyik politikus nem vedel + kurvázik?
Csak azok nem vallják be.

Mondjuk 270 ezerből én is elélnék, még akkor is, ha minden este beb*nék...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.26. 14:16:47

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): A siker, az ebben az esetben azt jelentheti, hogy nem a putriban maradtak, hanem valamit csináltak... hát... végülis... ebben azért van valami.

2010.06.26. 14:37:00

@jgs: netto 270e ft-ból szerintem más is fel tudná nevelni tisztességesen a gyerekeit. :)

Mikor lesz már vége a nyugdíjasmunkának? Csillió a munkanélküli, most már se segély, se semmi, és akkor a nyuggerek töltik be az állásokat, ennek mi értelme? Amit ők elkocsmáznak meg eljátékgépeznek meg elkúrváznak, az a túlélést jelenthetné a nyomorgó tömegeknek! Az egész kurva kádár rendszer ezeket az embereket kényeztette, lett is belőle 20mrd dollár adósság, most már itt lenne az ideje, hogy ők is húzzanak egy kicsit a nadrágszíjukon! Vén kecskék feszítenek a többmilliós luxuskocsikban, és olyan wellness szállókba járnak áztatni a pattanásos seggüket, amilyen tisztességes bérből és fizetésből élőnek kívűlről megnézni sincs pénze, há normális? Nagyra vannak az érdemeikkel, de tulképp mik is ezek? Felépítették a szocializmust, vagy mifene? :)

Jobbágy 2010.06.26. 14:39:02

Egy klasszikus vicc jutott eszembe – kurvára megy a pénz, mondta apám is, anyám is, más-más hangsúllyal.

Marcellusca 2010.06.26. 14:51:57

@csernaja obca: Ez az.
Kezdjük a sort: Pintér nyá. r. tábornok, Fodor nyá. táb., Hatala nyá. r. táb., Kiss nyá. r. táb., stb., stb...

Horizont 2010.06.26. 15:06:46

@Marcellusca: Mi van??? Visszaveszik Kiss Ernőt?? Azt a Kiss Ernőt? Jól értettem?

Marcellusca 2010.06.26. 15:11:30

@Horizont: Őőőő, izé, ne engemm kérdezz, nem én kezdtem! :DDDD

Lásd: @El Topo (Sgt. Elias): , @Zöld Ember (aka Quain):

2010.06.26. 15:32:31

@Marcellusca: Követelem, hogy a bejelentett munkaviszonnyal rendelkező nyuggerek nyugdíjkifizetését autómatikusan függesszék föl mindaddig, amíg munkaviszonyuk fennáll! Lehet átcsoportosítani adósságszolgálatba, szociális alapba, bárhova, van elég lyuk a költségvetésben! Ezt persze nem meri megcsinálni az aszaltszilvafejű, csak a minimálbért adóztatja meg! Szakadjon rá a szőlőbánya!

CyZy 2010.06.26. 15:36:20

tényleg jó lenne, ha lenne értelmiségük, de első körben egy értelmes embert kellene találni, igazából mindig is itt bukott el ez a kezdeményezés

Horizont 2010.06.26. 16:19:52

@Marcellusca: Azt hittem te többet tudsz! Kisst ne is emlegesd!!

@ColT: Ez akkora lenne, hogy el is ájulnék!!!:)))
Megkérdezhetem, hogy te fotózol ilyen szépeket?

@csernaja obca: Elgondolkozhatnál miért is adóztatja meg a minimálbért??? Miért pont aszaltszilva??:)

belzebubó 2010.06.26. 16:37:03

@Horizont: Ezt azért várjuk meg hivatalosabb helyről mint a Barikád, tegnap a sajtó Schmitt unokaöccsöt csinált a Posta vezérből...

abandi 2010.06.26. 16:41:54

Ccóri bá' cigány, zsidó üzleti érzékkel megáldva.
Fór prezident...

Horizont 2010.06.26. 16:48:08

@belzebubó: Na jó azért a Barikád nem szent írás tudom! Várok. De már a puszta feltételezés, hogy lehetséges a vissza hozatala neki, elrémisztő.
Már nekem Pintérről ez is sok (ha igaz): "A napokban az ő nyomására nevezték ki az FTC élére Berkes Zoltánt" (???) Ő ért a focihoz:)) Mármint Pintér:)
Tudom, hogy minden kormány mindig mindenhová úgymond a saját embereit szereti beültetni. Mindegyik ezt csinálta azt is tudom. De azért kapkodom a fejem......

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.26. 16:52:38

@Horizont:

Mi a kurva élet?!?!?!:D
Mit olvasok itt a Vastagbőr kommentjei között! A barrikád, a JOBBIK Magyar Parlamenti Párt, akikre a Zemberek istentudja hány százaléka szavazott, meg kilencszázezer nemfasiszta csakradikális ember pártja, szóval ennek a pártnak a hivatalos lapja nektek nem eléggé hivatalos?:D:D:D
Az eszem megáll!

Horizont 2010.06.26. 16:58:46

@El Topo (Sgt. Elias):
Enyém is időnként:DDDD Majd ha a Jobbik lesz kormányon akkor az övé lesz a hivatalos álláspont!! Addig meg "csak" ellenzéki:)
Hogyan gondolod ezt a "nemfasiszta csakradikális" jelzőt?:)
Na jól eltávolodtunk igazmondó, bevallós Choli bácsitól:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.26. 17:00:21

@Horizont:

Nem baj, majd jön Los Rodeos és kibannol a picsába, ahogy szokott.
Hogy gondoltam? Ironikusan.

Horizont 2010.06.26. 17:10:26

@El Topo (Sgt. Elias):
Egy iparbáró hogyan használhat ilyen csúnya szavakat??
A bannolás ritkán van és azt ki kell érdemelni!!
A Los Rodeos egy repülőtér nem? Én rögtön kibannolnálak ha nevemmel vicceskednél:)))

Jurganov 2010.06.26. 17:17:06

@csernaja obca: bár néha okosságokat is szólsz, azért néha meg akkora hülyeségeket, hogy...
nyuggerek miatt van 20 mrd adósság? meg minden nyugger luxusautóban üldögél? meg elgépezik, elisszák? ugyanmár, szedd a bogyóidat és előbb gondolkodj.

belzebubó 2010.06.26. 17:22:08

@Horizont: Abból indulok ki, hogy ez tegnapi hir. Ha ez igaz lenne akkora ászt ütött volna Gyurim az exmunkásőr kommancsnyuggereinek, hogy tegnap 4-től 6-ig ettől zengett volna a Klubrádió. De nem zengett...

2010.06.26. 17:28:38

@Horizont: Elgondolkoztam, és arra jöttem rá, hogy azért, mert úgy gondolja a dög, hogy a 20e-vel a létminimum mögött kullogó minimálbérből nyomorgó emberek érdekvédelmi képessége nulla, és még ezt is meg lehet velük csinálni. Ez az igazi "polgári" értékrend, elvenni a szegényektől, és odaadni a gazdagoknak, így kell ezt csinálni. Majd jól meglepődik, ha rátörik a téli palotát és vasvellára hányják. A feje meg tényleg olyan, mint az aszaltszilva. De anyám népművesztileg fából faragott vitézjános-bábujára is hasonlít egy kicsit. Minden esetre egy abszolúte irreális pofázmány, nem tudom, honnan szalajtották, de hasonlók valahogy sosem jönnek szembe velem az utcán (hála istennek.) De jó, mondjuk, hogy erről nem tehet. De 2/3-al cinikusan beleszarni a ventillátorba, ott folytatni mindent, ahol gyurcsány abbahagyta, az nem semmi vastagbőr.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.26. 17:29:00

@Horizont:

Úri jogom.
Las Palmas is egy repülőtér, nincs is messze egymástól a kettő.

Horizont 2010.06.26. 17:30:14

@belzebubó: Mindenféle hegyen-völgyön átjutottam a Klubrádiós műsor kapcsán. Már a dühöngős, mindjárt betelefonálok korszakomon is túl jutottam mára, és most már kabaré szintre érkeztem, komolyan mondom olyan jóízűeket tudok röhögni a Megbeszéljük c. műsoron. mindenkinek csak ajánlani tudom:))

Horizont 2010.06.26. 17:37:01

@El Topo (Sgt. Elias):
Úri jogod?? Ha úr vagy! Már megbocsáss:)
Las Palmas a város!

2010.06.26. 18:07:35

@Jurganov: Pedig nem a levegőbe beszélek. Nálunk több ilyen is van. Egyiknek se kevesebb a nyugdíja, mint az én nettó fizetésem, mindegyiknek ki van fizetve a lakása, fölnőttek a gyerekei, de ők azért még kaparnak, dolgoznak (no azért nagyon nem szaggatják az istrángot, a villásreggeli, egy órás ebédszünet, fusi hegyek bőven belefér), és irritálóan tele vannak pénzzel, három évente új bútor van, plazmatévé meg hidromasszázs kád ("jót tesz a reumámnak") meg amit el tudsz képzelni. Hidd el, az azért nem rossz dolog, ha valakinek van 120-160e nettó nyugdíja, elamerikázgat mellette még mint tmk lakatos vagy mint titkárnő 80 nettóért, plusz még eladja az OTP Garanciának az egykor privatizációban hatodáron megvásárolt panelkuckóját életjáradékért, ha az asszony is ezt csinálja, 400-500e Ft simán összejön havonta, abból azért el lehet lötyögni. Több ilyen kollégám is van. És még sajnáltatják magukat, hogy nekik vénségükre dolgozniuk kell, mert olyan megalázóan kevés a nyugdíjuk, oszt ha megkérdezem, mégis mennyi, akkor kiderül, hogy 20-25%-al több, mint az én nettóm. Valahogy nem tudom sajnálni őket. Hidd el: ezek tényleg csak a luxuscikkekért kaparnak, a békés, tisztes öregkort a nyugdíjak fedezik (már akinek megvan a szolgálati ideje, és nem 45 évesen ment el kamú-rokkantnyugdíjba, de az egy másik eset.)

Horizont 2010.06.26. 18:22:43

@csernaja obca:
Néha tényleg jókat írsz, de néha meg.....
Micsoda demagóg vagy: "elvenni a szegényektől, és odaadni a gazdagoknak"
Nem vagyok gazdag és szegény se. Azon gondolkozz már el mennyien vannak minibálbérre bejelentve és hányan átbaszkurázzák az államot! Szerinted azt kifizeti meg?
Nem szeretem túlzottan ha valakinek a külsejére megjegyzést tesznek csak ha olyan elvetemült, hogy megérdemli. Hagyó, Szalayné őrájuk igen:)
Ahol Gyurcsány abbahagyta???Viccelsz? Kicsit várakozz már még, nem kell rögtön kiabálni. Ja és nem minden a kormányon múlik csak! Az embereken is.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.06.26. 18:26:19

Ez az egyik kedvencem :DDD

14:37-től nézzétek :DDD

Ilyen fej nincs még egy ! Kiss Ernő for president!

Prof. Dr. Simon Templar 2010.06.26. 18:38:11

@Horizont: Hogy mennyire igazad van. Mármint, hogy mennyi múlik az embereken. Tegnap már belinkeltem ezt a cikket, de úgy látszik senkit nem érdekelt.

Téged talán fog. Még a választások előtt született a cikk. De véleményem szerint minden szava szent igaz.
zipp.hu/velemeny/2010/01/27/nyugdijas_politikai_rendszer_jovonk_a_mult

Lone Wolf 2010.06.26. 19:21:53

@laspalmas: :) "@El Topo (Sgt. Elias):

Jaj, te kedvelsz engem :))"

Nem sok közöm van hozzá, de végül is megdolgoztál érte...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.26. 19:26:55

@belzebubó:

A barikád írása roppant hiteles, semmi forrást nem említ. Mondjuk nincs is, de majd jövő héten is megnézzük a közlönyt, hátha....de csaknem.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.06.26. 19:30:38

@Zöld Ember (aka Quain):
Érdekes írás.
De azért tegyük hozzá itt a nagy nyuggerezés közben:
A mai negyvenesek bizony a felnőtt életüket már a szép új világban kezdték.
Ráadásul pont akkor amikor szépen és látványosan a szemük (szemünk) előtt omlott össze minden, (egyik napról a másikra ezrek az utcán).
Miért mondom mindezt?
Mert lassan már mi is öregnek számítunk az ifjú generáció szemében pedig felnőttként egy percet sem töltöttünk el a szocializmus langymelegében.
Sőt szerintem a mi korosztályunk meg nem arra vágyik hogy lógjon az állami csecsen, hanem hogy adjanak neki munkát, és ne zavarják el egyből a francba amint meglátják a CV-jén a születési dátumot és nem is olvassák tovább.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.26. 19:30:56

@Lone Wolf:

Tényleg nem vagyok egy ájuldozós típus xD

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.06.26. 19:35:40

@prostatikus vogon jeltz:
Magam is tapasztaltam egy cégnél ahol rendszergazda vagyok.
Szóval targoncást kerestek a raktárba.
Jöttek szépen az önéletrajzok.
A tulaj egyből a születési dátumot nézte, aki öregebb volt 40 nél az egyből:"Ez a vén fasz meg mégis mit akar .... "

2010.06.26. 19:44:48

@Horizont: Ez csak egy ócska mem, hogy azért kell megadóztatni a minimálbért, mert úgyis kapnak mellé zsebbe. Az agyam eldobom! Először is kva sokan nem kapnak mellé zsebbe semmit, személyesen is ismerek ilyen embereket, másodszor pedig ha tényleg ez is a helyzet, akkor is alapvetően elhibázott a megközelíté. Pont onnan kéne megfogni a dolgot, hogy hogyan kerül az a pénz a zsebbe? Csak nem számla nélkül dolgozik a t. munkáltató, és azt osztja ki swartzban? Vagy tán áfát és egyebeket nem fizető fantomkáefték által kibocsátott fiktív számlákkal veszi ki könyvelésből azt a pénzt? Aki zsebbe tud fizetni, az biztos, hogy sáros valamiben, de erre nézvést a minimálbér megadóztatásának semmilyen kihatása nincsen, ez csak és kizárólag arra jó, hogy a munkavállalót szivassák vele, akár kap mellé zsebbe, akár nem!
Az emberek meg fogják tenni a magukét, ne félj. Októberre már a bőrükön fogják érezni a "polgári" kúrmány áldásait, és aztán... ;-)

Horizont 2010.06.26. 19:53:57

@Zöld Ember (aka Quain):
Elolvastam nagyon jó írás, sajnos minden szavával egyet kell értenem. Sok keresztje van ennek a kicsi országnak, többek között ez is.Már mint az elöregedés és a nyugdíj. Én a rendszerváltáskor 35 éves voltam. Édesanyám most 74 éves. Korosztályából akiket ismerek (elég sokan) tényleg 99%-ban nők élnek. Édesapám is meghalt 3 éve már:( Nagyon sokat vitatkoztunk anyukámmal, ilyen jó olaszos stílusban, volt amikor azt mondta áruló vagyok:)) Majd 20 éve otthon van ,még azt se igazán tudta mi az a bruttó, nettó bér. Fel kellett világosítanom arról, hogy jó lenne ha a dolgozó lányára, vejére és a szintén dolgozó 3 felnőtt unokájára is gondolna. Pedig imád minket. Annyit a mentségükre muszáj mondanom, hogy a szocializmusban szocializálódott embereknek (nekem is) nem tanította meg senki, hogy öngondoskodás, piacgazdaság, vállalkozás. A meleg biztonságérzetet (amit most már tudunk, hogy hazugság árán volt) egy rántással kihúzták alólunk, és azt hittük jobb világ jön. De nem jött. Az elmúlt 20 évben sem "nevelték" az embereket, nem volt akire felnézzünk, biztonságérzet oda lett. Bizonyos koron túl nagyon nehéz már változni. Soknak nem is megy.
Akik nyugdíjasnak születtek? Ez nagyon találó, tetszett.
Ha meg lehetne tenni akkor én azt tenném, hogy aki nyugdíjas az nem dolgozhat sehol, (se lent, se fent) és nem lehetne szavazati joga a nyugdíjasnak. Tudom, hogy nem lehet ilyen a demokráciában, de én úgy gondolom egy nyugdíjas már nem a (dolgozó)való világban gondolkozik,önzővé válik valamilyen szinten, csak saját magáról szól a világ, és ha nehéz is tudomásul venni , de vissza kell tudni vonulni és átadni a helyet a fiatalabbaknak. Az élet rendje szerint.
Itt van Choli bácsi is, hogy a posztnál maradjunk. De mondhatnám Schmitt Pált is, vagy Lendvait.
És a sok sok átlagembert!

2010.06.26. 20:01:38

@prostatikus vogon jeltz: Hát igen, aki negyven éves koráig nem kapar össze egy mikrovállalkozásra való tőkét, vagy nem tesz szert valami közalkalmazotti állásra, annak kevés az életbenmaradási esélye. Ez persze csak a férfiakra vonatkozik. A lányoknál 30 a korhatár. Amikor a személyzetis szép finoman érdeklődik az interjún, hogy van-e valami orvosi igazolásod arról, hogy csakugyan meddő vagy... hát igen. Nem kellenek a munkáltatóknak problémás esetek, akiket nem lehet a végletekig kizsákmányolni, akik esetleg családfenntartói szerepet mernek vállalni, és ehhez méltó fizetést kérnek... ismerősöm multinacionális könyvelőcégnél dolgozik, ha bemegy reggel 7-re, és este fél hatkor elkezdi összeszedni a cókmókját, akkor pofákat vágnak neki, hogy "máris elmész? Miért nem maradsz nyolcig, mint a többiek?" jó fizetése van, de cseszheti, ha nincs ideje fölélni. Ilyen helyre sem kell negyvenes, akinek már a második héten tikkel a szeme a napi tíz órától, és elszámolja a főkönyvet. Hát igen, ez a kapitalizmus kegyetlen! Miképpen a pénz, aképpen a terhek sem oszlanak el egyenletesen a népességen. Az egyik 38 évesen strokes-t kap, a másik ellébecol, az egyik olyan palotában, amilyen még a legharácsolóbbkomcsiknak sem volt, a másik meg görgeti maga előtt a rezsihátralékát. Nem jó ez a rendszer. Lehet, hogy nagyon hatékony, de egyszersmind nagyon kényelmetlen és nagyon igazságtalan is!

kuki123 2010.06.26. 21:08:10

@Szekuriti Blogger - költözött a blogom!:

és tényleg még ők tesznek nekem szívességet hogy kapok 130 nettót...
kint simán 500-ról indulna a fizetés

csak az a fránya nyelv...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.26. 21:14:18

@Horizont: Hello!

Hát én se repesnék az örömtől, ha a Hugyos Ernőt visszavennék hallod :D
Ha valami rosszabb, mint a Pintér-Sintér.

Amúgy az oldalon az összes képet én csináltam. :)
Más nem csinál ilyen tök képeket :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.26. 21:17:45

@csernaja obca: Vagy éppen beszól a (22 éves, idióta szőkepicsa, protkós) főnöknek, kiáll magáért... És még igaza is van...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.26. 21:29:04

@csernaja obca: Hát én sem repesek a minimálbér adóztatásától, de ha azzal párosul, hogy párhuzamosan a papíron-minimálbéres vállalkozók tökét is jól elkapják, akkor legyen!
Igazából úgy kellett volna kezdeni, hogy vállalkozó nem lehet minimálbérre bejelentve, ill. a vállalkozás tulajának fizuja mindenképp adóköteles . És akkor az alkalmazottként dolgozók máris nem kellene, hogy adózzanak.

Amúgy meg, előbb-utóbb a szocik is bevezették volna a minimálbér adóját, mert nem lett volna a lopást miből fedezni...

Horizont 2010.06.26. 21:35:14

@ColT:
Ez igen:)
Csak gratulálni tudok:)
Azok a panorámafotók:)
El is raktam a kedvenceim közé:)

flippant 2010.06.26. 21:46:19

@csernaja obca: Nem kötelező ebben a rendszerben lenned. Kiszállhatsz nyugodtan.

Horizont 2010.06.26. 22:04:43

@ColT: A Vastagbőr hétvége lévén megbocsájtja nekem hogy offolok.
Szóval imádom a fotókat. A tieid fantasztikusak, pláne az a különleges szűrőmániás sorozat!
NÉGYmadárnak van egy NÉGYFotográf oldala, na ott is olyan képek vannak, hogy hűha:)
(Én csak utazáson szoktam fotózgatni, és felraktam az ittvoltam.hu-ra. Egyedül, és nagyon büszke vagyok még arra is.) A sajtófotókat is szeretem.
És a tehetséges embereket is:DDDDD

2010.06.26. 22:13:36

@ColT: Na most a papíron minimálbérre jelentett, közben százezreket hazavívő vállalkozók (ha ugyan van ilyen egyáltalán) különösebben nem lesznek meghatódva attól, ha tízezer forinttal többet adóznak a minimálbérükből. Aki viszont tényleg csak a minimálbér nettóját kapja (mert mondjuk tehenész Kiskunfélegyházán, vagy sóderlapátoló segédmunkás az Orbán bányában), na az kurvára meg lesz szivatva!
Ami a vállalkozást illeti, az egész teljesen abszurd: hogy a vállalkozó saját magának munkáltatója meg dolgozója egyszemélyben, és munkáltatói járulékot fizet az után a pénz után, amit kivesz, hát az olyan szinten kafkai, hogy amikor külföldi vendégeimnek elmesélem, sorra azt hiszik, ugratom őket. Normális helyeken a vállalkozók fizetnek X % nyereségadót a kiszámlázott bevételeikből, és aztán fájront, a többi az övék, azt csinálnak vele, amit akarnak, tb meg ilyesmi pedig megy a sok éves átlag alapján. Egyébként nem minden vállalkozó jelenti minimálra magát, a fodrásznőm pl egyszer elkottyantotta, hogy ő a teljes hasznot bér jellegű kifizetés formában veszi ki, mert ez így neki a tb miatt sokkal jobb, mintha számlára vásárolgatna, és csak minimált venne ki. Bizony, ilyen is van. Sőt, úgy tudom, hogy idéntől nincs is minimálozás, minden vállalkozó az ágazati átlagnak megfelelően kell tejelje a munkáltatói és munkavállalói sápokat, akkor is, ha utána egy büdös buznyákja sem marad amit magára költhetne. De akárhogy is: a feketegazdaság ellen adóemeléssel harcolni nem lehet, az tuti, ugyanis semmi kihatása nincs a kettőnek egymásra, a fekete gazdaság eddig sem adózott, eztán sem fog.
Öntudatos dolgozók senkinek sem kellenek. ;-) Amúgy én a "szőkepicsa" személyzetisektől kapok fényt, csak a jólneveltségem miatt nem küldtem még el egyet-kettőt melegebb tájakra. Műszaki területen dolgozok, mégis sokszor ha behívnak, leül velem szemben egy 23 éves Eltéről szalajtott csajszi, akinek akkora rálátása van a területre, hogy szemmel láthatóan egy szög beverésére is alkalmatlan lenne, és akkor elkezdi túrni az életrajzomat, és kérdez olyan okosakat, hogy "maga szerint mi az oka, hogy egyetlen eddigi munkahelyén sem dolgozott három évnél tovább?" meg "sorolja föl öt jó és öt rossz tulajdonságát" és aztán messzemenő következtetéseket von le a hallottakból. Na hát ezektől a falat kaparom! Ha ilyet látok meg az asztal túlsó felén, már tudom, hogy teljesen veszett ügy, kár is a műmosolyért. Reális felvételi esély csak ott van, ahol a leendő főnök személyesen felvételiztet, és az efféle kis semmirekellő ribik meg azzal foglalkoznak, ami a dolguk: a munkaügyi adminisztrációval.

2010.06.26. 22:17:41

@flippant: Mégis mire gondolsz? Tán kérjek politikai menedékjogot Kubában? ;-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.26. 22:18:34

@Horizont: :)
Hát, én még amatőrnek sem nagyon tartom magam + rendes gépem sincs. Nem hogy tehetségem :)
Bár ismeretségen keresztül néha újságban is megjelenik amit csinálok, de hát egy noname egyetemi hírportál nem nagy dolog...

Dobj egy linket a tieidről akkor már :)

A szűrősben meg nézd meg azt a cikket, ami az elején van linkelve + ahonnan az egész ötlete jött, ott sokkal jobbak vannak :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.26. 22:22:00

@csernaja obca: Hát a felvételis olgokkal igazad van, bár szerencsére én csak HR-es felvételiztetéssel még nem találkoztam.

Adóemelés : A vállalkozók egy jó része szemmel láthatóan nem fizet annyi adót, amennyit a valós jövedelme után kéne.
Mondjuk az is igaz, hogy következetesen el kéne kapni a töküket, amit eddig nem tudom miért nem tettek még meg a kedves kormányaink!

Horizont 2010.06.26. 22:44:00

@csernaja obca:
Mindenki munkája fontos nem kell semmirekellő ribizni! Mondjuk a HR-s dolga nem az, hogy tudjon szöget beverni! Szerintem kevés minibálbéres vállalkozó van aki milliókat visz haza, inkább én azzal találkozom nagyon sok esetben, hogy a nála dolgozó embereket minimálbérrel fizeti ki és a többit zsebbe adja. A melósnak nem biztos, hogy tetszik de nem sok választása van. Vagyis kettő. Vagy dolgozik vagy nem! Hozzánk jött egy ilyen nagy munkagéppel messziről egy fiatalember, és zsebbe minimálbér a többi zsebbe és összesen 250 ezer nettója van. Csak lestem.
Az emberek fejébe is kéne a változás!

@ColT: Ne szerénykedj! :)))
www.ittvoltam.hu/blog.aspx?id=858d362a-2035-4c89-ba78-82696657ff03
Ez tényleg nem óriási, de én büszke vagyok rá:)
Annak idején egy kis Szmena gépem volt és fekete-fehér film és azzal is szerettem fényképezni!

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.06.26. 22:48:31

Csak egy kérdésem van:
Honnan van ennek a "Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galériá"-nak pénze, amiből alehandrót fizeti? Meg a többi "diplomás" cigányt?
Mekkora kamu intézményév már... Mint az Üvegegyengető Célgép Biztonságfelügyeleti Intézet...
Hoppá két kérdés lett...

flippant 2010.06.26. 22:51:56

@csernaja obca: Ne légy naiv. Lehetőségek tucatjai állnak előtted. Lehetsz folyamatosan részeg vagy állandóan belőtt állapotban. Öngyilkos is lehetsz. Vagy vágasd le a lábadat és nyomorékon életed végéig kapsz szociális segélyt az államtól. Nehogy már én mondjam meg, hogy hogyan tudsz kiszállni a rendszerből. A lehetőséged megvan. Csak élni kell vele.

2010.06.26. 22:54:03

@ColT: Szerencséd volt, csakugyan. Én már belefutottam, párszor ilyenbe, hogy az elsárkányosodott hr-esre végülis ráhagyta a főnök, hogy végezze el a rabszolgamunkát: előszűrje a jelentkezőket ahogy akarja, és csak a szerinte tíz legjobbat vigye fel hozzá. Olyan helyen is voltam, hogy a hr-es csicska szabályos dolgozatot iratott velem szakmából, volt egy megoldáskulcsa, és abból pontozta. Ami persze egy irdatlan hülyeség, mert ki a franc az, aki naprakészen, készségszinten begyakorolva tudja az összes empirikus képletet meg paramétert? Legfeljebb aki éppen most érkezett az iskolapadból. :)
A vállalkozókról annyit, hogy boldogult Vasilescu János is milliós mértékben csalta az adót, és az apehnél az egyik droid rendes havi fizetést kapott csak azért, hogy ha a "kivizsgálandó ügyek" kupacban az ő dossziéja kerül legfelülre, akkor megfogja, és betegye legalulra. Hát így könnyű műgyűjteményt alapítani... mondjuk becsületére legyen írva az öregnek, hogy amikor már közeledett a végórája, a magyar államnak adományozta az egész zubehört, de gondolom nem kevés efféle vállalkozó van még szanaszét. Erre találták ki Gyurcsányék a "vagyonosodási vizsgálat" intézményét, de valahogy hamvába holt a kezdeményezés, és nem éppen úgy néz ki, mintha a "polgári" kúrmány újra akarná éleszteni...

2010.06.26. 23:18:24

@Horizont: van ilyen is, meg van olyan is van, hogy csak pártízezer megy a zsebbe, az is csak jutalékos rendszerben. De hidd el, az állatgondozó, az udvaros, az éjjeli őr vagy a bolti eladó nagyon sok helyen lófaszt se kap a minimálbér nettóján kívül. Velük durván ki lesz baszva, mert nekik 1/5-ével csökken az amúgy is szánalmas fizetésük. A munkagépes ismerősödet meg különösebben nem fogja meghatni, hogy 250e helyett csak 240e-t visz haza, kicsit szentségel, de azért még meg tudja venni a 4e Ft-os lazackaviárt az Auschanban ha éppen olyanja van. A személyzetis dolga nem az, hogy szöget verjen be, de nem is az, hogy belekotyogjon a szakmai kérdésekbe, mint pl. a felvételiztetés. Ez két emberre tartozik: főnökre, és a leendő beosztottra. Ugyanis nekik kell utána egymás pofáját nézegetni, és nekik kell szakmailag együttműködni.

@flippant: eh, havi negyvenezer rokinyugdíjból ugyan aligha finanszírozhatnék idült alkoholista életmódot. ;-) Nem olyan könnyű kiszállni a rendszerből... legalábbis nem drasztikus életnívócsökkenés avagy letartóztatás kockázata nélkül.

flippant 2010.06.26. 23:30:34

@csernaja obca: Gyenge vagy és kicsi vagy. Be vagy szorítva picike kis Világodba és azt hiszed, hogy onnan már nem tudsz kilépni. Bizonyos cél eléréséhez bizonyos intelligenciára is szükség van? Miért akartok Istenek lenni mikor emberek vagytok? Vagy elfogadod sorsodat és kussolsz és kussolsz vagy feltornázod magad kemény munkával a következő szintre és onnan lépsz tovább.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.26. 23:39:10

Hoppá! Szép kis coming out, mit mondjak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.26. 23:55:23

@Horizont: A HR-esekhez anyit, hogy OK hogy nem ért az adott területre, de akkor ültesse oda maga mellé az adott trerület vezetőjét, és interjúztassanak együtt. Nálunk is így megy, pedig ez aztán egy idióta cég.

Nézegetem a képeid :)
(Filmessel én mondjuk ritka béna voltam, a digitális sokkal kényelmesebb :) )
(Cmena 4 sajnos nekem csak a falon lóg, mert kissé hiányos szegény, de azért megtartottam :) )

@csernaja obca: Hát, a hivatalokban manapság mindenki megvehető. Na ezeket kéne elkapni az APEHnek, nem elfogadni a kenőpénzeket... Avagy a belső ellenőrzésnek nem tűnt ez fel?
Mindig mondom én, hogy itthon, ha valaki nagyobb hal lebukik, akkor az tuti összeveszett valakivel és felnyomták...

eml 2010.06.27. 00:52:00

Most a Blikknek a cikkén rágjuk a gittet? Ehhhh!!!!!!!!!

Jurganov 2010.06.27. 07:33:33

@csernaja obca: nálunk is van pár gazdagabb nyugdíjas, de sokkal (sokkal) több aki szerényen, sőt épphogy eléldegél. a legkevesebb amiről tudok az havi 23k. és sokkal több van belőlük mint a 230k-t kapókból. de ha úgy nézed van igazgató havi-mittomén- 5 milliós fizetéssel. az azért sokkal több mint a te nettód, mégsem szúrja a szemed. az ő nyugdíja nyilván több lesz(nne) mint a tied, tehát..
@flippant: <-- egy újabb okos....
@ColT: az eddigi kormányaink is egy csomó adóoptimatizátorból álltak, ez is abból áll. tehát a gazdagokat nem piszkálják- a szegényekkel meg mindent meg lehet csinálni, főleg amíg egymásra lehet uszítani az embereket. tanulók-munkások-nyugdíjasok-cigányok. és működik.

2010.06.27. 09:45:24

@Jurganov: Én nem arról beszélek, hogy kinek mennyi a nyugdíja, hanem arról, hogy aki napi 8 órát tud dolgozni, az éljen meg ugyanabból a munkabérből, mint bárki más, ne kapjon még mellé se 230k, se 23k nyugdíjat. Aztán mindenki ossza be magának, hogy melyik éri meg neki jobban, otthon ülni és a pénzespostást várni, avagy kapálózni ezekért a jó kis fizetésekért, amiket itt adnak! Szerintem ez egy egyszerű és igazságos megoldás a problémára. Hidd el, az ötmilliós fizetések is eléggé bökik a szememet, főleg, ha érdemtelen, politikai vonalon odakerült kis gecik viszik őket haza.

@ColT: így van ez Magyarországon már a középkor óta: kis lopó nyakán kötél, nagy lopó nyakán aranylánc. Ritka az olyan szép dominódőlés, mint a BKV-nál, pedig mindenhol és minden szinten ez megy. Boldogult Herz Szalámigyárban a csatornabírság működött így. Amit azok leengedtek, az nem volt gyenge, de volt egy beépített ember, aki a piros párttitkári telefonon beszólt a górénak, amikor éppen az ő csövükből készült mintát venni a kommandó. Még talán a multik a legtisztességesebbek, ők úgy-ahogy próbálják tiszteletben tartani országunk törvényeit, de mindenki más magasról szarik rájuk, a manóméterboltostól a nemzeti vállalaton át az állami óriáscégekig.

@flippant: Sorry, nincs gyomrom a politikához, úgyhogy inkább maradok. ;-)

gentry 2010.06.27. 12:43:16

Komolyan nem értem, hogy mi itt a probléma. Szerintem semmi gáz nincs abban, ha valaki tudatmódosít és játszik. A saját pénzét mindenki arra költi, amire akarja. Ráadásul ez a nettó 270 ezer nem is olyan sok nem sok játékra és piára futja belőle.

2010.06.27. 13:25:17

@gentry: azért ilyen zugkocsmákba járni nem egy tipikus értelmiségi életvitel... márpedig ezt a bácsit annak mondják. Egyébként mindenki arra költi, amire akarja, ez így van. Csak mókás arra gondolni, hogy a költő, műfordító és múzeumigazgató cigányértelmiség este gond nélkül betámasztja a söntést a soroksári révész, a tehéngondozó, meg a kőműves között, és a legnagyobb intellektuális izgalmat az jelenti számára, hogy kiforog-e a három citrom a nyerőautómatán. :)

Horizont 2010.06.27. 13:42:33

@gentry:
"Ráadásul ez a nettó 270 ezer nem is olyan sok nem sok játékra és piára futja belőle. "
Igazad van!!!! Annyira sajnálom ezt a szegény, szerencsétlen Choli bácsit!!
Szerinted szervezzünk neki gyűjtést?

Nem érted mi a probléma itt? Az ilyen látásmóddal van a probléma, mint a tiéd is:)

2010.06.27. 14:23:44

@Horizont: Szerintem igaza van, 270e nettó annyira nem sok, nem a Choli bácsikat kellene lehúzni, hanem aki ez alatt van, azt felhúzni. Érdekes, Ausztriában meg tudják adni a tesco pénztárosnak is, a benzinkutasnak is, és ettől még nem (sokkal) drágább se a kaja, se a benzin. Itt meg dajkamesékkel kábítanak, hogy "csak 80 nettót tudok fizetni, egyszerűen nem megy több."

Horizont 2010.06.27. 14:42:23

@csernaja obca: Ha pénzről fizetésről van szó te folyamatosan másról beszélsz, már ne is haragudj.
Persze, hogy nem sok a nettó 270! Bár mindenkinek ennyi lenne! Choli bácsinak viszont sok, ha elissza, elnőzi (na jó azt már nem:D) és eljátékgépezi. De bavallja! Ezen kinyúltam tegnap itt a kommenteken:) Aki ilyen szerencsés, hogy 71 évesen a nyugdíja mellé még kap ennyi fizetést !

Tudod volt egy mondat anno: "El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!"
Az igazság meg odaát van! Tudod? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.27. 16:37:13

@csernaja obca: Hát, mikor valaki húzza a száját, hogy multinál dolgozok, meg szoktam kérdezni, hogy neki 1. fizetnek-e túlórát, 2. hazamehet-e a munkaidő végén, 3. be van-e jelentve...

@Jurganov: Pont ennek a megszüntetését várnám el! Ha már 2/3.

2010.06.27. 19:03:49

@Horizont: Szerintem prűd vagy! És tudod miért kurváznak a férfiak? Mert aki kicsit is csúnya, rossz modorú, rossz szerető, és nem dúsgazdag, azzal ti, "tisztességes nők" már szóba se álltok. Ezért táncolnak a kurvák az út szélén, jön egy kopasz, sörhasú, 58 éves teherautósofőr, akinek máskülönben semmi esélye se lenne nőhöz jutni, jön, és kiszórakozza magát egy vacsora áráért, hoci-nesze alapon, és neki van igaza, minek is szaladna olyan szekér után, ami őt úgysem veszi fel. Ezért vannak a kurvák, bizony, és lesznek is még mindaddig, ameddig minden nő kurva! Tiszta üzlet, mindkét fél előre tudja, mit ad, és mit kap érte, nem úgy, mint egyeseknél.

2010.06.27. 19:08:51

@ColT: Meg úgy egyáltalán: azért a multik még (magyar viszonylatban) mindig jobban fizetnek, mint a szarevő magyar maszekok. Én dolgoztam multiknál is, magyar maszekoknál is, közszférában is, mit gondolsz, melyik helyen volt képe a főnöknek 3:56-kor odasompolyogni, hogy "ez a munka még pont belefér abba a hátra lévő 4 perc munkaidődbe..." Na hát ennyit erről.

Jurganov 2010.06.27. 19:54:53

@csernaja obca: most akkor arról beszélünk, hogy mivel valaki jobban bírja magát az dolgozzon többet? ne menjen el 72 éves korában nyugdíjba hanem dolgozzon tovább? vagy arról, hogy aki kap 23 k-t az ne menjen el mellé pár órát dolgozni mert néhányuknak ez így több mint elég és akkor szívjanak a kicsik?
@ColT: szvsz hiába :)
@Horizont: ki határozza meg, hogy ki mire költheti a pénzét? értem én, hogy cholinak sok a 270 k mert elissza, stb de akkor mondjuk neked is sok mert sok kaviárt eszel, holott a zsíroskenyér olcsóbb? ennyire ne legyünk már demagógok.

Agrael 2010.06.27. 23:02:38

Most komolyan nem értem, minek ezen hisztizni? Kiváncsi lennék, hogy kit miért zavar a dolog, ill. melyik szegmensén van kiakadva...
1. Choli Daróczi József (71) cigányszármazású
2. Nyugdíjas létére ilyen jó zsíros állása van
3. Láthatóan léha, és kicsapongó életet élt, amíg tudott
4. Mert ezt jól az orrunk alá is dörgölte :)

Engem egyik sem érint, 1. nem vagyok cigány, sem nyugdíjas, sem zsíros másodállásom se sincsen, szerényen élek, kurvát is csak kocsiból elsuhanva láttam, annyira nem vágyódom rájuk :)
felvágós fajta meg nem vagyok :)

De azt azért megkérdezem, hogy miért másabb ez a fajta megnyilvánulás, és pénzhez való hozzáállás, mint sok más kevésbé szerencsés néptársáé. akik kénytelenek a segélyből, és a családi pótlékból gépezni, kurvázni, inni, stb. értékes életet élni? Ők is bevállalják, nem szégyellik, miért is kellene...

Horizont 2010.06.27. 23:45:30

@csernaja obca: Ez a prűdség nálad? Hm... Nagyon sajnállak, hogy neked csak ilyen "élményeid " vannak a nőkről és nem találkoztál egy rendes, beléd szerelmes (és viszont szeretett) leányzóval. Így MINDENRŐL lemaradtál az életben sajnos! Így érthetőbb, hogy miért nem vagy soha (itt) derűs, életszerető!

@Jurganov: Mellém lőttél:)) Természetesen senki nem szabhatja meg ki mire költi a pénzét. De ha valaki szinte dicsekedve ezeket mondja magáról, akkor ettől a sok számomra elítélendő tulajdonságtól ne essek már hasra a gyönyörtől, hogy milyen f...a pasi ez a Choli, mert bevallotta, akkor hurrá. Szerinted ezek dicsérendő emberi tulajdonságok: iszom, kurvázom, játék gépezem:(
Ki beszél itt a pénze beosztásáról? Nem mellesleg ő egy cigány értelmiségi akinek lenne "dolga" az övéi közt! Esetleg példamutatással! Ez demagógia? Na puff, vállalom!

@Agrael: "nem szégyellik, miért is kellene... "
Tényleg? Valóban nem kellene? Ezen azért elgondolkoznék egy kicsit a helyedben......

Agrael 2010.06.27. 23:52:56

@Horizont: sejtettem, hogy az irónia nem megy át :)

Agrael 2010.06.27. 23:56:05

valaki azt is írta, hogy tisztességben felnevelte a gyerekeit... ez senkinek sem "hahaha "kategória?
Ilyen ember hogy tud bárkit is tisztességesen felnevelni?

Agrael 2010.06.27. 23:56:47

a kutyámat sem bíznám rájuk ;-)

Horizont 2010.06.28. 00:30:29

@Agrael: Akkor bocs! Tudod másképp írom, másképp ejtem:)

Nzoltan 2010.06.28. 07:56:57

Azért tart itt a cigányság, mert az értelmiségük csúcsának tartott Daróczi ugyanolyan mentalitású mint a sok putris társa. Neki több lehetősége volt mint a fajtatársainak, de csak részben élt vele. És erre a fia élete is ráment.

2010.06.28. 15:56:08

De legalább bevallja... És kicsiny abszurd hazánkban ez erénynek számít.
Az hogy játékgépezik, iszik és kurvázik, nem meglepő.
Azért mert diplomája van, még nem fog egyből civilizált emberré válni. A fia halála tragédia, de volt kitől örökölnie a hülyeséget.

RézfarkúBagoly 2010.06.28. 21:51:47

Izé, nemtom ki fogja ezt elolvasni, így a 160. komment környékén, de:

Bírom a blogot, régóta olvasom. Elsõ kommentem gyanánt hadd kérdezzem meg, pusztán konstruktív kritikaként: ennél a postnál miért csak egy kurucszintü gyalázkodásra volt energia?

Mi jogon turkáltok bárki zsebében? Elvileg szabad ország, mindenki arra költi a fizetését, amire akarja. Elkurvázza? Erkölcstelen. Elissza? Hülye fasz, haljon éhen. Büszke rá? Gratulálok. Na de hír ez? Biztosan nem egy ilyen ember van Magyarországon, származástól, iskolázottságtól, munkahelytõl teljesen függetlenül.

Ha kicsit utánanéztetek volna a dolognak, tudod, ahogy 1-2 éve csináltátok, amikor még nem kellett minden nap bulvárposztot gyártani, akkor lehet, hogy érdekes lett volna. Pl: Mi ez a Magyarországi Roma Muzeális Miafaszom? Mekkora költségvetése van? Ki finanszírozza? Mit csinál? Jól müködik?

Felteszem ez utóbbira elég hangzatos "nem" lehet a válasz ha egy iszákos kurvapecér a fõnök, de lehet, hogy csak a rásszizmus beszél belõlem. Amíg valaki utána nem néz, ugye,

Horizont 2010.06.28. 22:14:15

@RézfarkúBagoly: Én elolvastalak:) Csak a magam nevében beszélhetek, ismételve önmagam. Senki zsebében nem turkálok, mindenki arra költi a pénzét amire akarja. Sajnálatosnak tartom, hogy a közerkölcs és értékítélet csak arra futja sok embernél, hogy ha bevallja akkor semmi baj, hurrá Choli bácsika nagyon jópofa. Nem az. Ráadásul ő egy roma értelmiség lenne vagy mi a szösz, akinek lenne feladata az övéi közt, mondjuk minimum a jó példamutatással! Lehet, hogy sok ember él így közöttünk, na nekik se kéne elnézni. Még ha dicsekedve beismerik akkor se.
Nagyon sajnálom, hogy sok ember nem ítél el olyan embert aki iszik, kurvázik, játékgépezik vagy más még drogozik is. Ez nem egyenlő a zsebbe turkálással vagy a bulvárposzttal:)

RézfarkúBagoly 2010.06.28. 22:35:50

@Horizont: Oda akartam csak kilyukadni, hogy tartalmasabb lett volna a poszt ha utánanéztek annak az Országos Mifenének ahonnan a bácsika a hobbijait finanszírozza - mert erõsen kétlem, hogy ilyen igazgatóval minden flottul megy. Ha pedig közpénz megy el rá (amit így kapásból csak gyanítani lehet - ugye az is elõfordulhat hogy pl önerõbõl finanszírozzák a dolgot) akkor biza irgumburgum, és ideje Csoli bácsinak megtanulni fizetés+nyugdíj helyett csak nyugdíjból kocsmázni..

2010.06.28. 22:39:18

@Jurganov: Menjen el nyugdíjba! Élvezze! De ha mégis tovább akar dolgozni, akkor mire föl kapja a nyugdíjat? Az ilyen dolgozó nyugdíjasok csak arra jók, hogy lenyomják a munkabéreket.

@Horizont: Tessék, a tipikus női reakció: többezer éves társadalmi problémákat olcsó személyeskedéssé bagatellizálni. Köszönjük, Emese! Amúgy meg ha éppen érdekel: fogászati problémáim vannak. Havonta egy húzásra van pénzem - ha enni is akarok és nem akarok rezsihátralékba kerülni. Úgyhogy elmehet az összes luxusadó miatt nyafogó pénzeszsák a sunyi picsába orbánostul, mindenestül, egyeseknek fogalmuk sincs róla, MICSODA NYOMOR van ebben a tetves országban az ő kis zárt irodás, lakóparkos, plazmatévés világukon kívűl.

abandi 2010.06.28. 22:45:41

@csernaja obca:
Köszönjük proli úr!
Egy telitalpas bakancsos rúgásra, jelentkezzen nálam.

Horizont 2010.06.28. 22:50:04

@csernaja obca: Egy nőnek csak női reakciói lehetnek! És tipikus persze! Csak így tudok ahhoz a tipikus férfi véleményhez hozzáállni ami megmagyarázza miért is van a férfiaknak szükségük a kurvákra!
Én személyeskedem??
"ameddig minden nő kurva" Na ezt meg egyenesen kikérem magam és a nőtársaim a nevében!!!
A fogászati bajokért nagyon sajnállak és együtt érzek veled.
Ha szidod a gazdagokat orbánostól jobb lesz neked és a fogadnak? Nem ugye!
És ebben az országban nemcsak nyomor van, vedd már észre! Ez is az is:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.28. 22:56:30

@csernaja obca: Most hogy mondod,eszembe jutott édesanyád....:))

2010.06.29. 01:42:58

@Horizont: A nélkül, hogy bántani akarnálak női mivoltodban, azt azért lásd be, hogy összehasonlíthatatlanul kevesebb férfi árulja pénzért a bájait az út szélén,. mint nő. Pedig a nőknek legalább annyira szüksége vana férfiakra, mint vica versa. Az sem jellemző, bár sajnos előfordul, hogy a férfiak állandó élettársukkal akarnák kitartatni magukat. Szerintem a férfiak morális nívójának átlaga messze a nők fölött áll. Nem mi állítjuk oda a kurvákat az út mellé táncolni, ők mennek oda maguktól, a helyett, hogy férjhez mennének. Ez a helyzet. Kivételek nyilván akadnak mindkét táborban.

@abandi: Na gyere, kipróbáljuk, a koponyád keményebb-e, vagy a kovácsüllő!

@Tigeri: Mutter legalább bevallotta, hogy "a reményteljes ifjú mérnököt" látta meg a faterban, nem holmi hormonális vonzalom kergette az öreg karjaiba. Hát így megy ez. Ha egy nő sikertelen, keres egy sikeres pasit, és a nyakába akaszkodik, vagy elmegy útszéli táncosnőnek, és jól megél abból, hogy a sikerteleneknek ez az egyetlen módjuk van a vágyaik kielégítésére. Komolyan mondom: szerintem manapság azért van ennyi homokos is, mert a csajok igényei a csillagokban járnak - hát a pasik inkább seggbe rakják egymást, oszt béke van.

abandi 2010.06.29. 02:15:55

@csernaja obca:
Nem bírszt már a vassal!
Túl sok verescsillaggal álmodsz, öregember!

trojka 2010.06.30. 20:16:47

Kartal. Minden tiszteletem a Tiéd, de azt hiszem rosszul irtad: "nem a putriban maradtak". engedd meg, hogy kijavitsalak: nem hagyták öket a putriban. Mert a magyart már régen irritálja, hogy nem egy telepulésen pontosan az átutazok, turisták, erdeklödök szeme elött járatják le ezek a "szociálisan visszamaradott" valamik elsösorban a falvak imázsát. Igaz, már az elftik elszurták az egészet, amikor azzal a hulye gondolattal telepitették öket a magyarok közé, hogy majd ott emberi életmodot tanulnak. nos, ma is ez a helyzet, megy a nagy "beintegralas", a magyar meg pucol, lassan még kulföldre is. Tessék csak visszaemlékezni, hogy amikor Keszthely vezetése megelégelte, hogy a Hévizre látogato udulni vágyok premier planban láthassák a lepusztult romákat (saját hibájukbol) eltakarta öket, jött az ombucmano, és törvénytelennek nyilvánitotta a kezdeményezést. Nos, igy jobb lett bizonyára, hadd lássa mindenki, hogy a rásszistá magyar nem ad vadonat uj lakást a cigánynak, amit egy év mulva ugyanugy leamortizál, hiszen akkor neki megint jár egy uj lakás. Hát ezért mondom, hogy ezek kijöttek a putribol, vagyis kihoztuk öket, de legszivesbben ott folytatnák, ahol száz évvel ezelött abbahagyatták veluk.

süti beállítások módosítása