Skip to content


       Szűrés lista

Gödör a Várban

Elég sokat kellett visszalapozni, de csak megtaláltam: 2008. április 15.-én írtunk arról, hogy mélygarázst építenek a Várban, és az építkezés során egyszerűen elbontották a budai várfal egy részét, mindezt egy UNESCO világörökségi listáján szereplő helyen, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével: Raiffeisen Ingatlan Rt. vs. Buda Vár 1:0

Az építkezés amúgy 2006. nyarán kezdődött, és 2008 tavaszán kellett volna átadni a 400 férőhelyes mélygarázst.

Azóta eltelt 26,5 hónap, és még mindig ugyanúgy van minden: vagyis egy böszme nagy Gödör van a Várban.

2009 tavaszán egyszerűen félbehagyták az építkezést, mert hatalmas repedések keletkeztek a falon, attól tartottak, hogy csak irdatlan pénzből lehet majd megmenteni a Várat. A PPP-beruházás projektcégének, a WiPark Budavár Garázsüzemeltetési Kft.-nek a tulajdonosai, a Raiffeisen Ingatlan Zrt. és a WiPark Garagen AG  egyszerűen fogták magukat, és kiszálltak az üzletből.

Akkor azt írták, hogy az állam vagy befejezi a mélygarázst (1,5 milliárd HUF), vagy betemeti a Gödröt (300 millió HUF).

http://www.epulettar.hu/photos/melygarazs-var-03.jpg

A Gödör azóta is ott áll, érintetlenül.

Most pedig az építtető, a WiPark még Magyarországról is kivonul, és eladja minden érdekeltségét, köztük ezt a Várgödröt is. A WiPrak amúgy hét budapesti garázsában több mint 2000 parkolóhelyet üzemeltet.

A Gödörért nem nagyon kapkodnak, a Parking Kft. szerint "tartanak attól, hogy zsákbamacskát vennének, hiszen nem lehet biztosan tudni, mennyi kárt okozott a tátongó gödör a Várban.

A PP7 konstrukció miatt a tulajdonos amúgy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., és az elkészült mélygarázs is állami tulajdonban lenne, a Wipark és a Raiffeisen közös cége 90 éven át "csak" üzemeltette volna.

A két magáncég belefektetett idáig 1,5 milliárd forintot a projektbe, de csak addig jutottak, hogy ástak egy gödröt, elbontották a várfal részét, majd most, amikor rájöttek, hogy nem fogják tudni megépíteni a tervezett 2,5 milliárd forintból, egyszerűen kivonulnak az országból, és megvételre kínálják a Gödröt, ami nem is az ő tulajdonuk.

Ez egyszerűen csodálatos :-)

Még jobban leegyszerűsítve: kaptunk ingyen egy Gödröt a Várban!

Balekország balekfővárosának balekvára nagyon szerencsés ... más országok más fővárosainak más váraiban ilyet azért nem lehetne csinálni.

http://www.epulettar.hu/photos/melygarazs-var-01.jpg

 

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr612122599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2010.07.01. 11:05:52

És ezt így mégis hogyan? Ilyet lehet? Komolyan?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.01. 11:09:08

@Tapmancs:

Magyarországon? Mi az hogy! Nagyon is!

Majd szépen perelhetünk, hogy állítsa vissza az eredeti állapotot, 2017-ben talán meg is lesz a másodfokú jogerős ítélet ...

Tapmancs 2010.07.01. 11:10:29

@zero: valami letét nincs ilyenkor? vagy kötbér, vagy mittomén. Ami egy kis biztosítékot jelentene...

Johnny336 2010.07.01. 11:13:26

Biztosíték helyett egyszerűen tilos lenne bármilyen új építkezést engedni.
Rekonstrukció, állagmegőrzés, stb. - ezeket engedném az ilyen műemlékek esetében, környékén. Hagyják békén, jó ideje ott áll, szimbolikus. Parlamentet sem baszogatjuk.

Dr Minimum 2010.07.01. 11:16:09

És erre ki adott engedélyt? Ki írta alá a papírokat a főváros részéről? Neveket akarok hallani. Aztán bitófákat a várudvarra. Rajta ezekkel a nemzetáruló mocskokkal. Új turisztikai látványosság lehetne. Büdöskurvaélet, hogy mindent szabad ezeknek a patkány féreg gerinctelen senkiháziaknak. Büntetlenül... Ma sem kell több kávé...

devisionhun 2010.07.01. 11:18:53

Ezt nem értem én sem, hogy a szerződések ilyenekre nem térnek ki???
Mégiscsak a várról van szó, nem?

Kicsit Karcos 2010.07.01. 11:20:15

Ha már ott a gödör, akkor lehetne bele metrómegállót építeni.

Lone Wolf 2010.07.01. 11:20:57

@devisionhun: Te most arról a bandáról beszélsz, ami képes volt zaciba csapni a szent koronát.

Mégis min lepődsz meg?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.01. 11:23:41

Basszus, mégiscsak a jobbikra kellett volna szavazni, már lementek volna az első hétvégi autodafék a várban, meg a Hősök terén. Lenne mivel betemetni a gödröt, meg a négyesmetrót.

esef 2010.07.01. 11:30:16

Úgy látszik nálunk mindig lennie kell egy gödörnek. Az Erzsébet tér után most a várban. Szerintem az MSZP-ben már megy az agyalás, hogy a következőt hova túrják...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.01. 11:31:38

Én az összes mocskostolvajpolitikust belehajtanám és akkor beönteném az egész gyorsankötő betonnal.

Lone Wolf 2010.07.01. 11:32:04

@esef:

Lehet hogy tudat alatt a tömegsírjukat készítik. :) Lőjük bele őket!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.01. 11:35:42

@Dr Minimum: Még jobb ötlet: temessük be azokkal a gödröt, akik az engedélyeket kiadták. Gondolom, ment némi pénz a zsebbe is...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.01. 11:37:41

Hm, látom azért ez a hatalmas gödör sokak fantáziáját megmozgatta :)))

azért arra kíváncsi lennék, hogy beruházóként odaállítanék mondjuk Párizsba, hogy "az alá a hogyishívják tornyuk alá" építenék egy aprócska mélygarázst, ugye nem gond, pl mit lépnének a csigaevők. Vagy az angolok ha a "nagy óra" alá. Vagy a jenkik a fehér-házzal. hihetetlen...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.01. 11:40:48

Másik tippem: ez lesz az 9t9s metró egyik megállója. Tudjátok, ahol a Budai vár.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2010.07.01. 11:48:54

Tegnap az utolsó, amit olvastam, a mandineren a magyar templom eladása, ma ez az első, amit olvasok, nm lesz ez így jó.
@Lone Wolf: Gyanítom, a pénznél is erősebb motiváció, ha elpusztíthatnak valami fontosat.

dr. Aullah 2010.07.01. 12:02:52

Ennyit belefektettek azt ott hagyták a gödröt? Hallottam a híradóban, hogy a nagy esőzéskor megcsúszott a vár. Valahogy egyből beugrott ez a gödör, biztos volt valami köze.

Belekell temetni mindenkit, akinek köze volt ehhez a kibaxott nagy gerinctelenséghet.

@El Topo (Sgt. Elias): Oké rájöttem. Te olyan vagy mint a kis alsós fiú, akinek tetszik az előtte ülő lány, ezért állandóan meghúzza a haját. Te is ezt csinálod.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.07.01. 12:14:56

Felesleges számonkérést várni, felelősöket keresni. Van egy réteg, akik közel vannak a pénzhez, hatalomhoz, ők döntenek mindenről. Ezek után, melyik szervezet, az, aki számon kéri őket? Főképp, hogy legtöbbször a saját embereik vezetik azokat is.
Soha nem lesz itt felelőse semminek, amíg ezek a véglények irányítják az országot. A fityisz is, a győzelemkor hirtelen belecsaptak pár ügybe, ami nagyon kilógott, és azóta? Se fejlemény, se újabb ügy. Ők, ott fent, az a pár ezer pióca, jól megérti és kiegészíti egymást, és szem előtt tartják az elvet: egy mindenkiért ,mindenki egyért. Csak ők ezt magukra értik, nem az országra, népre. Az is hülye volt, aki a fidesztől elszámoltatást várt. nyilván ők is nyakig korruptak, és eszük ágában sincs kiborítani a bilit. Felhasználhatnánk a gödröt, beletemethetnénk az összes rohadék népnyúzó, tolvaj, korrupt szemét hazaárulót.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.01. 12:19:07

Csak nem értem, hogy több mint 2 év alatt miért nem lehett befejezni.
Örök példám, hogy itt a Dózsa Gy. úti metromegálló mellett 1 év alatt!!! felhúztak egy olyan épületet. legalább 3 szint mélygarázs és vagy 5 emelet magasság.

DArchAngel 2010.07.01. 12:19:44

@Skar / kergezerge: Szerintem ezeknek nincs a pénznél erősebb motiváció, talán csak a hatalom.
@*párizsit nem hagyó*(L42): Jó ötlet.

trojka 2010.07.01. 12:19:56

Semmi baj. Rá kell fogni erre a gödörre, hogy ebbe temették Átillát, és nem a Tisza, hanem a Duna vizét terelték el, majd engedték rá a sirra. Most már csak azért kell lobbizni, hogy ez is legyen a világörökség egy része. De ha még valaki azt is kitalálná, hogy valami cigány vajda temetkezési helye, hát, az lenne csak az igazi...

Kicsit Karcos 2010.07.01. 12:32:23

Ha ne épülne metrómegálló a gödörben, akkor egy gyönyörű völgyhíddal lehetne átívelni...

Egyébként az engedélyt kiadó szakember neve legyen már itt, ne csak linkben: Mezős Tamás:

www.koh.hu/tartalom.php?idt=20081203154022

Jó lenne hallani a nyilatkozatát, mi a B terv, ha már nem volt lepappérozva...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.07.01. 12:35:36

Vagy vigyük árverésre, Európában egyedülálló módon, a világörökség területén, nagyon drágán, teljesen feleslegesen és örök sebként fennmaradó gödör.
kikiáltási ára: várom az ajánlatokat.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2010.07.01. 12:49:32

Vár állott, most markoló;
Kedv, s öröm röpkedtek,
Alapjárat, szidalom
Zajlik már helyettek.

tkgabor 2010.07.01. 12:50:04

Komolyan mondom már azon lepődnék meg, ha valami elvárható minőségben, határidőre és szerződéses összegért épülne meg. Ja, meg még haszna is lenne.

2010.07.01. 12:50:32

Ha a fidesz kerül hatalomra, mindig félbemarad egy mélygarázs. Kíváncsi vagyok, hova fogják ásni a pót-gödröt. Mert az is lesz, nyugi, és még ennél is drágább lesz, de az "polgári" lesz, nem olyan pfejmocskoskomenyista, amin a maszop-közeli cégek keresik dögre magukat.
Orbántakaroggy!

jozicsenko 2010.07.01. 12:54:23

@Seduxen: Szia! valamikor a múltévtizedben a mcdonalds úgy gondolta, hogy egy sétahajóra rakja a boltját, a szajnán, az eiffeltorony közelében

mondanom sem kell, hogy az akkori párizsi főpolg ultimátumot intézett hozzájuk: eltakarodnak a hajóval a fenébe, vagy párizs összes mcdonalds boltjának visszavonatja az engedélyét..

@Tapmancs: négyesmetró, megvan? talán itt olvastam: kötbér plafont írtak a szerződésbe, 230 napi csúszás után nincs több kötbér: ha 100 év múlva adnák át, akkor sem kell többet fizetni...

@*párizsit nem hagyó*(L42): amig nem kötik fel a banda felét, vagy viszik el a pénzt, mindenestől (az unokák házáig bezárólag), addig nem lesz vltozás...

azért furcsa, hgoy egy bank ezt megcsinálja, majd hátrahagy mindent és lelép: ha odasz.rnék a sándor palota küszöbe elé, azt is ilyen csöndben fogadnák????

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.01. 12:56:17

@Kicsit Karcos:

Mezős úr is eszméletlen munkabírású egy ember lehet :

Testületi tagság:

Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) tagja (1986-)

Az ICOMOS Régészeti Műemlékhelyek Szakbizottság titkára (1992-)

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága vezetőségének tagja (2004-)

Az MTA köztestületi tagja (1996-)

Az MTA Építészettörténeti és Elméleti Bizottság tagja (1996-)

A Magyar Építészek Kamarájának tagja (1990-) és választott küldötte (1994-2000),

A MÉK Műemlékvédelmi Tagozat Tagfelvételi Bizottságának tagja (2000-)

Nemzeti Kulturális Alapprogram Műemlékvédelmi és Régészeti Kollégiumának tagja (2004-)

A COST 16 Building Envelops munkabizottság tagja (2004-)

Az MTA Építészettudományi Bizottságának tagja (2005-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.01. 12:57:24

@csernaja obca:

A Gödör építése 2009 tavaszán maradt abba.

eszkep 2010.07.01. 12:59:22

@El Topo (Sgt. Elias): Még a végén Jobbik szavazó leszel te is...
Pl. a lebontott RTL Klub és TV2 székházának romjaival hamar be lehetne temetni. :-)

jozicsenko 2010.07.01. 13:05:09

@zero: off, de ideillik:

index.hu/belfold/budapest/2010/07/01/teherauto/

a lényeg ,hogy feleslegesen vettek meg pár autót, uniós támogatással, teljesen egyértelmű pénzmosással: 120 milláért vettek autókat, elszámolnák majd a háromszorosát: mivel uniós támogatás van benne, ezért a konzorcium elvszi franciaországba a pénz uniós részét, az önerőt meg mi fzetjük...

mégegyszer: 4 teherautó, összesen 1,2 millió Euroért, amit 2 évig használnak majd

gazdag nép ez a magyar, a szart ferrarival is szállíthattuk volna...

on, ha lesz erről poszt, majd kimoderáltok...

eszkep 2010.07.01. 13:05:30

@csernaja obca: Te nagyon hülye!
Legalább próbáld meg elolvasni a posztot, amihez hozzászólsz. Bár arra már remény sincs, hogy agyilag is felfogd, mit olvasol. Rávezető kérdés: mikor is maradt abba az építkezés?

Tudtommal egyébként a FIDESZ egyetlen építkezést szakított félbe: az Erzsébet téri Nemzeti színházat. Ezt amúgy nagyon helyesen tette, még csak az hiányzott volna arra az amúgy is túlzsúfolt belvárosi részbe!

eszkep 2010.07.01. 13:07:20

Nem hiszem el,hogy nincs arra jogi lehetőség, hogy a beruházó költségére állítsák vissza az eredeti állapotot. Miféle szerződés volt ez??? Legalább akkora "sikertörténet", mint a MALÉV privatizációja...

jozicsenko 2010.07.01. 13:09:37

@Kicsit Karcos: "1999 3 hét egyiptomi tanulmányút az Egyiptomi Magyar Ásatások Baráti Körének meghívására"
vagyis négyezer év múlva betemetik

eszkep 2010.07.01. 13:12:03

@*párizsit nem hagyó*(L42): Te melyik bolygón élsz? Naponta siránkoznak az Index-en (meg Zero is...), hogy - amúgy nagyon heylesen - aznap kit rúgtak ki. Lasan eggen a Kultúrális Örökségvédelmi Hivatalban is szét kellene csapni. (Ti.: a vár műemlék jellege miatt nem az önkormányzat jogosult az építse engedélyek kiadására.)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.07.01. 13:12:40

Nekem tetszik ez a gödör, jó helyen van ott. Egy kis szőnyeg ide, egy csipkefüggöny oda: szépen fel lehet dobni, csak egy kis akarat kellene hozzá. Ehelyett meg itt negatívkodtok. Komolyan, nem hiszem el...

Énbagoly 2010.07.01. 13:12:50

Mi a fenéért kéne a vár alá mélygarázs, már azt sem értem.
De most szerintem arra várnak, hogy majd megroggyan az egész vár, és akkor lehet az únióhoz, meg világbankhoz, meg mindenhová fordulni, hogy segítsenek megmenteni a világörökségnek ezt a részét. És abból megint összelophatnak maguknak pár milliócskát.

@zero: olyan ember nincs, aki ennyi dologra egyszerre oda tudna figyelni. Nem lehet, hogy valamikor csak berakták a többi papír közé, hogy na ezt is írd alá. Értelmes ember ezt nem engedélyezhette.
Ja, megint én vagyok a naiv, tudom. :S

derelyegrádi szellem 2010.07.01. 13:19:50

Nincs mit csodálkozni. Egy olyan országban, ahol 3 milliót fizetett ki egy önkormányzat (na vajon melyik) egy olyan tanulmányra, amelyik azt taglalta, hogy miként lehetne MÉLYGARÁZST építeni a Ferdinánd-híd FÖLÉ.

Mélygarázs a Várban? Minek?

A szerződéssel kapcsolatos kérdéseim:

Rendelkezett-e a szerződés arról, hogy mi van, ha nem valósítja meg a beruházást? Meghiúsulási kötbér, ilyesmikre gondolok.

Ha igen, kért-e biztosítékot (bankgaranciát, letétet, stb.) ennek lehívására, biztosítására.

Ha nem (ebben biztos vagyok) akkor hol van az az ember, aki a szerződést előkészítette, véleményezte, aláírta? Kik azok, hol vannak?

derelyegrádi szellem 2010.07.01. 13:21:19

@eszkep:

Na azért az durvább még ennél is.

derelyegrádi szellem 2010.07.01. 13:26:03

@csernaja obca:

Te gyere be a napról, mielőtt komoly bajod lesz.

Véraláfutás2 2010.07.01. 13:26:29

@El Topo (Sgt. Elias):
A mantrádat, mikor váltja fel az ima? :D

derelyegrádi szellem 2010.07.01. 13:30:01

@zero:

az nem számít bazmeg. Már régóta tudjuk, hogy orbánék ellenzékből is kormányoztak... :-)

Marcellusca 2010.07.01. 13:45:42

Én nem értem, mi itt a hiba.
Ki köll csempéznyi, oszt' mingyá van egy strand a Várban is.

Énbagoly 2010.07.01. 13:49:04

@Marcellusca: :)))
Ez jó ötlet! És milyen panorámával! :))

gramercy 2010.07.01. 13:53:52

igen, a csempezes jo otlet!

amugy iden is lesz strand az erzsebet hidnal? uszalybol?

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2010.07.01. 13:55:45

én egy garázst akartam építeni az öreg suzukimnak. gondoltam lebetonozok egy párszor pár méteres placcot az udvaron, ledobok a sarkára 4 akácoszlopot, az oldalára meg a tetejére osb lapot szegezek oszt' kész is van a garázsocska, nem ázik nem fázik a kisautóm. hát a nagy túróst! dolgozik a helyi önkormányzat építési osztályán egy haver, és ő mondta, hogy ez nem úgy megy! mivel beton alapja van, meg van oldala és teteje ezért engedélyköteles építmény! a tervezés meg egy vagyon, viszont ha azt elhagyom és kiderül (gyk: engedély nélkül építkezek a saját portámon) akkor megb.sznak és még le is bontatják!
ezek a f.szok meg ott túrkálnak ahol akarnak! világörökségrésze építmény? sz.rni bele! semmi sem szent. csak az, hogy a kisembert szívassuk....
"pfejj mocskosgecik"
(ma sem kell kávé.....)

Marcellusca 2010.07.01. 14:06:35

@Énbagoly: Ugyehogyugye! :)
Csak úgy tódulnának a turisták. :D

trojka 2010.07.01. 14:07:44

Gyerekek. Legyen a feneketlen to és hozzunk bele egy Nessyt. Merem állitani, a skotokat meg fogja utni a guta. De ki legyen Nessy...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.01. 14:08:37

@eszkep:

ööö ... azért nem minden nap ...amúgy meg a kirúgások egy része teljesen jogos, sőt, még mindog vannak olyanok, akiket meneszteni kellene ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.01. 14:10:22

@Lecso (F*ck the Shit):

de honnan tudja meg az önkormányzat, hogy mit építesz hátul?
És ha megtudja, akkor mit csinálhat? Max rendőr mehet be hozzád, ha van házkutatási parancsa ...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.01. 14:11:19

@Marcellusca: @gramercy: ja, de ha lehetne kérni sky-t, a változatosság kedvéért idén a szükséges engedélyek beszerzése UTÁN avassa fel az egészet, mert a tavalyi "kicsit" blama volt :)))

Énbagoly 2010.07.01. 14:14:46

@Marcellusca: Ja, oda még én is elmennék. :) Egyre jobban tetszik a dolog. :

Énbagoly 2010.07.01. 14:15:29

@trojka: ugyan, annyi elfekvő politikusunk van...

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.07.01. 14:38:19

@derelyegrádi szellem:
Pontosan, emlékszünk ugye a "fideszes ügyészség" és az "árnyék-titkosszolgálat" szóösszetételekre :)

derelyegrádi szellem 2010.07.01. 14:41:35

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]:

Meg Vágó Pista elvtárs okosságiar az "itt 10 éve a fidesz irányít" témában. :-))

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2010.07.01. 15:11:31

@zero: szúnyogírtással egybekötött légifelvétel-készítéseket tartanak, majd ennek az eredményét egy 'unatkozó egyén' összeveti a helyi földhivatal által kiadott képekkel és már látszik hogy eggyel több épület van a portán! (ezt megerősítette egy földmérő ismerősöm is!) köcsög g.cik!

2010.07.01. 15:15:48

@Lecso (F*ck the Shit): Az rég lehetett, mert azóta már az ilyesmi nem engedélyköteles. (Ha jól emlékszem 2,7m alatti magasságú építményekre már csak bejelentési kötelezettség van.) Amúgy régente az engedélykérdést úgy szokták megoldani, hogy a négy akácoszlopra felcsavaroztak négy trabant kereket, és onnantól fogva az már nem garázs, hanem egy jármű, márpedig jármű bárkinek az udvarán állhat, ebbe nem szólhat bele a tanács. :)

Nzoltan 2010.07.01. 15:36:55

Ferenc Jóskáék odaraktak egy kurvanagy palotát, ezek meg egy egészséges gödröt nem tudnak ásni.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.07.01. 15:43:41

@csernaja obca: ezt a trabantkerekest még nem hallottam, pedig épitész vagyok :D

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.01. 15:44:48

@Lecso (F*ck the Shit): "mivel beton alapja van, meg van oldala és teteje ezért engedélyköteles építmény! a tervezés meg egy vagyon, viszont ha azt elhagyom és kiderül (gyk: engedély nélkül építkezek a saját portámon) akkor megb.sznak és még le is bontatják!"

Na igen. Ez is tipikus példája a "hogyan tegyük élhetetlenné a mindennapokat fontoskodó idióta túlszabályozással" népi társasjátéknak. Mert az, hogy nem húzhatok fel engedély nélkül egy nyári lakot a kert végében, rendben van. De egy rohadt garázs, fáskamra vagy madáretető?!

:ON:
A várgödör remek alkalmat nyújtana pár s3gg szétrúgására. Ki engedélyezte, ki hagyta jóvá, a kerület hogyan szavazta megg, ki mennyi enőpénzt kapott, kinek van érdekeltsége a projectben vagy az azt kivitelező/tervező cégekben... Érdekelne, hogy vajon élnek-e a lehetőséggel a kétharmados forradalmárok.

travelnyuszi 2010.07.01. 15:49:18

@zero: de simán az is elég, hogy lebukj a saját kis beállóddal ha feldob a szomszéd, mint engem...200e HUF lett volna a bírság. És erre mit cselekedtem? Jó magyar módjára kerestem egy embert, aki eléggé korrupt volt ahhoz hogy 50e-ért megússzam. Na, ezt utálom. Egyébként a szomszéddal addig semmi probléma nem volt, máig nem értem miért zavarta, XII. kerületi teljesen normális környék.

Rwindx 2010.07.01. 15:52:44

A rohadékoknak a seggébe feldugnék 1-1 követ a várból.
Egyébként meg szénné kellene őket perelni az okozott anyagi, és nem anyagi károkért egyaránt. Többet nem ásnak seholsem.

lutria 2010.07.01. 15:53:57

@csernaja obca: Vagy tíz éve hallottam egy történetet hogy egy szobrászművész elkezdett épiteni az udvarán egy kis épületet de csak a vasszerkezetig jutott el amikor félbemaradt az építkezés.Nemsokára megjelent valami hivatal hogy nincs engedélye ezért le kell bontani,erre a művész felszerelt a tetejére egy mosógépdobot mondván ez egy művészeti alkotás-->fordított felhőmosó.

lutria 2010.07.01. 15:59:07

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Elvileg ha ki akarod vágni a saját kertedből az 50-éves gesztenyefát ahoz is engedélyt kell kérned,talán ültetni nem kell helyette másikat csak ha a ház elött a közterületen vágod ki.

HLaci 2010.07.01. 16:00:07

@esef:

azért ásnak mindig gödröt, hogy legyen mibe lövetni orbánékat, csak mindig megcsúsznak az akcióval... :-))

amúgy hihetetlen ez a pitiánerség vazze, amit a fidesznyikek levágnak...

most őszintén: miafaszt számit bármit is 300 misi?

az összvissz 20 nokiásdoboz...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.07.01. 16:25:06

Kemény. És én már azt hittem, hogy az elmúlt 8 év megemelte annyira az ingerküszöbömet, hogy már ne lepődjek meg semmin... De ez azért durva. Kurva anyátokat, azt.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.07.01. 16:28:06

@esef: A Gödör a Fidesz műve :) De legalább az jól sült el, így utólag belegondolva: Mennyivel jobb ott egy közpark, mint egy baszott nagy épület. Ki is van használva a Gödör környéke rendesen, még simán elférne pár ilyen park itt-ott a belvárosban.

deku82 2010.07.01. 16:29:58

Idézni szeretnék Shape, egy a 2 évvel ezelőtti cikkhez írt kommentjéből:

"A nemzeti értéket képviselő lelet megmentése és bemutatása érdekében a BERUHÁZÓ Raiffeisen Ingatlan Zrt. vállalta, hogy a tervezettnél KÉSŐBB adják át a létesítményt. A leletek miatt az építkezést nagyjából 6 hónapra le kellett állítani. Ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a feltárt régészeti lelet fennmaradása érdekében újra tervezzék a Várgarázst és megszerezzék a módosított építési engedélyt."

Most hol vagy Shape, hogy elfutott a BERUHÁZÓ?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.01. 16:30:53

@Gery.Greyhound:

El tudod képzelni, hogy mondjuk egy magyar cég elkezdene építeni egy mélygarázst az Eiffel-torony mellet / a prágai várban / a londoni Tower mellett, majd négy (!!!) év után kivonulnak az országból, és otthagynak egy gödröt? :-))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.07.01. 16:31:39

@eszkep: Erre majd visszatérünk, amikor a gödör, és a felelősök még 200000000000év múlva is a helyükön lesznek.
De biztosan neked van igazad, mert az összes építkezés, a völgyhíd, és a 4es metró visszásságait, továbbá a sukorói kaszinó ügyét is megfelelő módon, mindenki megelégedésére elrendezték. Azóta a bűnösök börtönben, a vállalkozók kifizetve, szóval, minden a legnagyobb rendben. Hol élsz te, ember?

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.07.01. 16:43:44

Ez komoly:) De pár év és visszajönnek... Akkor már mást akarnak...

segabor 2010.07.01. 16:53:18

Már akkor is ki voltam akadva, amikor elkezdték bontani a Várhegyet, de ez már több a soknál. Az ötletgazdákat és azokat, akik kellő kenőpénz hatására engedélyezték a projektet statáriálisan seggbe rúgnám.

csárli hárper 2010.07.01. 17:11:53

nyugodjatok meg, egy szép napon megjelenik majd a tegnap alapított" jóskapista bt." és jogilag támadhatatlan papírokkal bizonyítani tudja hogy az önkormányzat / kerület / városvezetés, sokmillíócsilliárd fabatkát kell fizessen, nekik, a gödörért. mert csak. és fizetni is fognak. mert csak. ez egy ilyen ország, a citadella kocsmaépítés sem volt piskóta dolog, lett belőle valami? semmi! mondom én, ez egy ilyen ország.....

kötözködő 2010.07.01. 17:39:55

Én is durván kiakadtam annak idején az engedélyezésen.
De most már az lenne a legjobb, ha befejezné valaki, ha már a betonteknő ott van. A Várba végül is sokan mennének fel kocsival, közintézmények vannak, behajtani viszont nem lehet.
Csak csináljanak vele valamit, bármit.

Mrwolf 2010.07.01. 17:52:57

@Dr Minimum: Ja, mint Rijádban a Chop-chop square!

2010.07.01. 18:26:42

@lutria: ez a mosógépes sem rossz Az én személyes kedvencem egyébként Szirmai Gábor esete, aki, mikor kikézbesítették neki a határozatot, hogy az utca szélesítése végett 2m-t kisajátítanak a telkéből, haladéktalanul az egyházközséghez rohant, ahol írásos engedélyt kért a paptól, hogy a háza előtt álló száz éves kőkeresztet saját költségén restaurálhassa. Ezzel aztán elment a műemlékvédelmisekhez, állítólag nagyon örültek a felajánlásnak, nem is tudták, hogy ott ilyen érték van! Amikor itt is megvolt a pecsét, Szirmai szerzett valahonnan egy kiszuperált korpuszt, és szépen felállította a háza elé, majd pedig amikor megjöttek a földmérők a teodolittal, kikiabált az ablakon: "erre nem lehet szélesíteni! Itt kérem védett műemlék áll! Ha hozzá mernek nyúlni, hívom is a TV-híradót!" :-) Ez a kőkereszt egyébként ma is megtekinthető Budakeszin, az Alkony utca és a Skót utca sarkánál. Külön szórakoztató benne, hogy a figyelmes szemlélő számára teljesen nyilvánvaló, hogy a Krisztus egy nagyon is kortárs zártszelvényre van felfeszítve, felette a félkör alakú tető egy Csepel Camping bicikli félbevágott kerekével van kimerevítve stb. stb., szóval nem túl hiteles a kivitelezés - de mégis sikeres volt az akció! A tanulság: csökött bürokraták ellen csak még nagyobb csököttséggel lehet megvédeni az érdekeinket.

2010.07.01. 18:30:32

@kötözködő: Szerintem ha befejeznék, akkor sem lehetne behajtani. Ez az építmény akkor és azért kezdett létrejönni, amikor a főv tanács megpróbálta új parkolási rendeletében a helyi lakosok ingyenes várakozási engedélyét visszavonni. Gondolom, valaki ide várta volna őket bérletesnek. Azonban az ingyenes parkolás mégiscsak megmaradt, így aztán a mélygarázs okafogyottá válott, hiszen a helyieknek jut elég hely, más meg úgysem mehet be a várba.

DartagnanX 2010.07.01. 18:39:07

Kínában az ilyeneket kivégzik.

egyenlítő 2010.07.01. 18:41:22

1. Mért kell oda garázs? Azért, hogy az a sok ezer ember, aki a Galériába, a Könyvtárba, a múzeumokba jön dolgozni, vagy nézelődni, ne szanaszéjjel, egymás hegyén hátán parkoljon a várban meg a tövében.
2. Londonban az új Westminster metróállomásnak vajon miért az a neve? Ott is lehet gödröt ásni?
3. Volt egy világválság 2008-ban (még ma is tart). Az ingatlanárak beestek a gödörbe. Egy vállalkozó építhet-e mondjuk 5 milliárdért valamit, ami utána csak 3 milliárdot ér?
4. Nem a Raiffeisen a beruházó, hanem a Raiffeisen Ingatlan Zrt. Ezt szépen kiürítették, behajtani rajta semmit sem lehet.
5. A fal nem repedt meg, és az eső miatti csúszás is a Vár Duna felőli oldalán volt. Egy nagyobb kő esett ki a Karakas pasa bástyájánál, de kitámasztották a helyét. Ettől persze még szépen bedőlhet ez-az, csak valószínűleg nem holnap.
6. Ha egyszer elkészül, nem gödörgarázs, hanem mélygarázs lesz, a bejáratától eltekintve minden visszaáll az eredeti formára (már csak az a kérdés, mit jelent az eredeti, hiszen Zsigmondtól Kádár Jánosig sokan építtettek, a töröktől a szovjetig sokan romboltak arra).

charlie 2010.07.01. 18:42:52

@csernaja obca: az ilyen faszok miatt nem lehet sok helyen egy rendes elkerülőt építeni...

esoutankoponyeg 2010.07.01. 18:58:40

vár állott, most kőhalom... ez valóban egy kurvaország, itt mindent meg lehet tenni. a rájfájzen banknak meg a jó édes anyját. tetves osztrákok!

2010.07.01. 19:11:39

@charlie: Nézd már meg egy térképen, hogy hol vannak ezek az utcák! Egy szar zártkerti rész, ahol kb. óránként egy autó megy el, az is célforgalom. Mi a faszomnak kellene oda szélesebb út? (Azon kívűl, hogy megépíteni valakiknek kurva jó üzlet lenne.) Szirmainak viszont pont ott volt jópár gazdasági épülete, naná, hogy nem volt túl boldog a gondolattó, hogy azokat mind pakolja át máshova, és az addigi meghitt kis átrium jellegű udvarából egyszerre csak egy kirakat legyen, ahova bármely járókelő bebámészkodhat. Én meg tudom érteni az öreget.

Tony Vivaldi 2010.07.01. 19:25:57

Ide is lehet csinalni egy szorakozohelyet... lehetne a neve esetleg Godor :-)

scsaba1 2010.07.01. 19:32:33

Kéne nyitni benne egy fasza romkocsmát.

Húsleves 2010.07.01. 19:38:51

A felszívódás alatt levő céget vezetőit, és azokat is karóba kellene húzni, aki engedélyezte a mélygarázs építését. Tudatosan megrongáltak egy műemléket. Magyarországon amúgy is kevés vár van. Ezt büntetni kell, nem csak megírni.

Kicsit Karcos 2010.07.01. 20:13:55

@csernaja obca:

Ez a Szirmai Gábor lefogadom, hogy leszármazottja annak a Szirmainak, aki Hegedűs Géza Zálogosdi bécsi módra c. könyvében szerepel.

Hungaro Sapiens 2010.07.01. 20:15:39

A WiPark még akkor kezdte el a projektet amikor javában fújódott az ingatlanlufi, és dőlt az olcsó hitel. Most a normál esetben életképes projektek sem tudnak elindulni ilyen finanszírozási helyzetben. Ekkora bukta mellett egy szimpla beruházásnál teljesen racionális és legális magatartás lenne sorsára hagyni a projektcéget.

Ez esettel két-három probléma van.
1. A repedéseket tekintve valószínűleg nem lett volna szabad építési engedélyt kiadni a területre. (Vajon rendben voltak a földtani és a statikai vizsgálatok?)
2. Ekkora potenciális kár mellett megfelelő anyagi garanciákat kellett volna megkövetelni a beruházótól. (Ez már önmagában megölte volna a projektet, kivéve ha valamilyen anyavállalati garanciáról van szó)
3. Elképzelhető, hogy ki lettek kötve a garanciák. Ez esetben amit most látunk valóban arról szól, hogy a veszteségminimalizálás érdekében gyorsan megszabadul az anyavállalat az összes eszközétől. Recept a következő : most csak a rendes piaci ár alatt tudnák értékesíteni az eszközöket, ezért papíron eladják azokat egy strómannak, ami valamilyen módon egy WiPark érdekeltség. (Milyen jól jön ilyenkor egy offshore cég)

abszint86 2010.07.01. 20:43:47

egy kis adalék:

- a mélygarázs elképzeléssel nem lett volna semmi probléma, a beépített városi környezethez egyre több ilyen garázsra van szükség
- probléma a válság miatt lépett fel: egyszerűen csődbe ment a beruházó
- a régészeti leletek miatt állt az építkezés fél évig, ha ez nincs, akkor még a válság előtt befejeződik a födém építése--> nem lett volna probléma, ("elmésebb" beruházó ezt úgy oldja meg, hogy a saját embereit is felajánlja a kötelező régészeti kutatáshoz, akiknek pedig kiadja az utasítást, hogyha egy darab köcsögöt "találni" mernek, akkor kirúgja őket --> leletek mennek a nadrág zsebbe, majd a kukába)
- a statikai problémák az építkezés leállásával kezdődött: ugyanis hátrahorgonyzott cölöpfalas munkatérhatárolás volt a gödör oldalán
- a talajhorgonyok ilyen esetben ideiglenesen készülnek, kb 1 éves időtartamra, max 2 évig bírják
- idővel elkezdenek engedni a horgonyok (kúszás, relaxáció a feszített vasbetétben, korrózió, feszítőerő leépül, stb..)
- idő elteltével horgonyok tönkremennek --> káros mozgások keletkeznek --> repedések megjelennek --> mai állapot :)
- egy év után megerősítették a cölöpöket még egy sor horgonnyal, így elvileg még egy ideig bírja, nagy probléma nem is itt van, hanem a bástyák alapjánál
-- a bástyák alapjai nem kerültek megerősítésre, már az építkezés alatt mozgások jelentkeztek, tavaszra már ökölnagyságú hézagok keletkeztek --> bástyában kialakított őrhelyiségből jobb lesz kiköltözni :)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.07.01. 20:55:55

Gödörből meg lyukakból jók vagyunk. Ezt el kell ismerni.
Holnap én is ások egyet, hogy kifejezzem szolidaritásomat a haza iránt!

egyenlítő 2010.07.01. 21:22:49

@abszint86: "- a talajhorgonyok ilyen esetben ideiglenesen készülnek, kb 1 éves időtartamra, max 2 évig bírják"

Helyesbítve: legalább 2 évig bírják. Most kellett volna megerősíteni a 2008-ban készülteket.

Egyébként a Mázsa téren is lehet látni egy szép szádfalazott tavat. Keletkezésének hasonló geológiai okai vannak.

Kandabula 2010.07.01. 21:39:22

Egyetértek mindenkivel, aki a kialakult helyzetet kritizálja, bár a politikai felhangokat törölném, mert a dolgok nem mindig a politika mentén történnek. Viszont mérnökként mégis meg kell kérdeznem: és ez most így marad? Egyszerűen nincs megoldás? Nincsenek technikák? Már hallom: "sok pénzbe kerül". Valószínű. A pisai ferde torony megóvása is sikerült, igaz, nemzetközi összefogással. A mi várunk nem ér meg egy kis utánajárást? Igaz, a ferde torony nem közvetlen emberi hülyeség miatt, nem egy cég kivonulása miatt került végveszélybe. De az idő nem nekünk dolgozik.

gyilkos fűegér 2010.07.01. 22:01:17

Építsünk belőle kilátót: nálunk lesz a világ egyetlen negatív magasságú kilátója! Szlogen: látogasson el Magyarországra, a legnagyobb törpék, a legkisebb óriások, valamint a titokzatos birkadisznó országába...

2010.07.01. 22:14:56

@Kicsit Karcos: Állítólag valami teljesen normális akadémikus volt az apja, csak ifj Szirmai őrült meg. Gondolom hajlama is volt rá, meg hát elég sokat kapott az élettől... egyébként ha nem piszkálják, teljesen ártalmatlan, kikezdeni vele viszont nem nagyon érdemes, mert teljesen non-konform reakciói vannak. Egyszer tanúja voltam, ahogy a szomszéd asszony a közértből hazatérve elkezdett neki szirénázni, hogy "már megint lyukat csinált a büdös kutyája a kerítésen és belepiszkított a kertembe", mire Szirmai előhúzott valahonnan egy nagy, rozsdás revolvert, kinyújtotta a kerítésen, és felszólította a csajt, hogy akkor lője le a kutyát. Erre annál teljesen megakadt a lemez, majd kinyögte, hogy lője le Szirmai. De persze Szirmai visszadobta a labdát, hogy neki semmi baja a kutyával, de ha a csajnak van, akkor tessék, itt az alkalom, lője le, ő (mármint Szirmai) nem haragszik érte, sőt, előzékenyen még a revolverét is kölcsön adja. Végülis a szomszédasszony szó szerint megfutamodott a rátestált feladat elől, Szirmai meg jót röhögött, hogy ez vajon mit képzelt magáról. :-) Én meg azon, hogy milyen ügyesen porig alázta az idióta boszorkányt.

egyenlítő 2010.07.01. 22:33:09

@Kandabula: Ha más nem, a műemlékvédelem finanszírozza a munkát addig a szintig, ami a stabilitáshoz szükséges (legalább is a választások előtt ezt ígérte, önként és dalolva). A többi szerintem akkor készül el, ha újra üzlet lesz az ingatlanberuházás, esetleg a következő Fidesz naggyűlés harsonaszavától ledől a várfal.

KIZS 2010.07.02. 10:05:02

Szerintem dózeroljuk le az egész várat! Egy csodálatos plázát és két gyönyörű irodaházat látok a lelki szemeim előtt azon a helyen.

zaza42 2010.07.02. 11:41:57

Éljen! Legyen ott is egy gödör klub, mint az erzsébet téren!!!

Kandabula 2010.07.02. 16:29:49

Mindenki örömére átmentünk hülyébe.

jazzcool 2010.07.04. 08:43:43

a Wiparkot megvezették Budapesten, vagy mondhatjuk azt is, hogy naív volt. Elhitte, hogy beépítik a Szent György tér nyugati oldalát, rendbehozzák a HFP-romépületet, átalakítják a parkolási rendet . erre alapozva kezdett a parkoló megépítésébe. közben azonban kiderült, hogy a felszínen semmi nem fog történni, így a parkolóra sincs igény.

mokas_gizi 2010.07.04. 19:43:22

Nem értem hogy a mi a probléma valakit jól megkentek és megkapták az engedély...
Cég vezetőire kíváncsi lennék, hogy esetleg nem a "kiválasztott néphez" tartoznak-e...
Az is érdekelne, hogy cég hová és kinek a nevére van bejegyezve...

egyenlítő 2010.07.04. 21:15:25

@mokas_gizi: Biztos információim szerint a Templomot akarták a Szent György (a jövőben Solomon) téren felépíteni, annak lett volna a parkolója a Csikós (a jövőben Joshua) udvar alatt. Időközben úgy döntöttek, hogy előbb elérik a 800 Ft-os euró (akkorra új sékel) árfolyamot, akkor olcsóbb lesz az üzemeltetés, kevesebbet kell majd fizetni a sábesz gójoknak.

egyenlítő 2010.07.04. 21:17:43

@egyenlítő: Ja, igen. Ha közben ledőlne a várfal, még egy rituális pincefürdő építésére is lesz mód, az engedélyt már megvásárolták, a palesztin vért már gyűjtik.

süti beállítások módosítása