Skip to content


       Szűrés lista

Nem merték megnevezni a gyereket

December közepén még csak legyintettem, mikor olvastam, hogy

"Kibővíti a fűtési támogatásokat a kormány. A tervek szerint 2011 októberétől nem csak a gázzal és távhővel, de a fával, szénnel és cseppfolyós gázzal fűtő, hátrányos helyzetű családok is igényelhetnek kompenzációt. A részleteken még dolgozik a minisztérium."

Bár tudhattam volna, hogy nem viccelnek.
A részleteket azóta kidolgozták, sőt az új szabályok már életbe is léptek. Nézzük sorban:

1, Sávos emelés, nagycsaládosok kedvezménye

A havi 100 köbmétert meg nem haladó fogyasztás (1200 köbméter/év) esetén nem változnak az árak.
A három vagy több gyermeket nevelő családoknál három gyermekig gyermekenként 200 m3, a negyedik gyermektől pedig gyermekenként 300 m3 adódik az 1200 köbméteres határhoz.

Ahogy Bencsik János NEFMI-államtitkár mondta:


"ügyeltek arra, hogy az alacsony jövedelmi státuszban lévő háztartások, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok terhei ne növekedjenek. Amennyiben szükséges a gázár korrekciója, akkor az arányosan, a teherviselő képességnek megfelelően kell kialakítani. Ezért döntött úgy a kormány, hogy két fogyasztási kategóriát vezet be. Az első esetében az évi 1200 köbméternél alacsonyabb fogyasztású háztartások a múlt év áprilisában meghatározott ár alapján kapják a gázt. A másik kategóriában fogyasztásarányosan, sávos emelésre kerül sor. Azok számíthatnak nagyobb változásra, akik a legtöbbet fogyasztják - tette hozzá a politikus.

A kalkulációk alapján a fogyasztók 57 százaléka esetében egyáltalán nem lesz gázáremelés, további 9 százaléknál pedig 0.7 százalékos emelés várható - jelentette ki Bencsik János. A nagycsaládosok külön kedvezményeket kapnak. Ahol már négy gyermeket nevelnek, abban a háztartásban 2100, ahol ötöt, ott 2400 köbméterig nincs áremelés. Mindezt nem befolyásolja a szülők anyagi helyzete. "
 

 

Mivel jövedelemtől függetlenül jár, Orbán Viktor is megkapja, elvégre ő is nagycsaládos, öt gyermeke van. Ez fontos.

Kalkulációk a NapiGazdaságról:

"Külön kell szólni a szociális gázártámogatásról, amelyet a 71 250 forint/hó/fogyasztási egységet meg nem haladó jövedelmi helyzetű háztartások 2011 első felének fűtési időszakában az eddig megszokott mértékben és módon kapnak meg.

Természetesen ezzel együtt rájuk is a minisztérium által bejelentett sávok lesznek érvényesek, vagyis a drágulás mértéke nem tér el a támogatásban nem részesülőkétől, mivel a támogatás a jövedelemtől, és nem a fogyasztás nagyságától függ. Tehát a 2,808 forint/megajoule normál tarifához továbbra is 0,771 forint támogatást kapnak 57 ezer forint, és 0,278 forintot 71 250 forint/hó/fogyasztási egység alatt. Az 1200 köbménteres éves fogyasztás fölött tehát alacsonyabb bázisról ugyan, de ugyanolyan mértékű drágulás vár rájuk. A nagycsaládosok kivételével így évi 1200 köbméteres - havi 100 köbméteres fogyasztás fölött kisebb-nagyobb drágulásra kell számítani.

Átlagos adatokkal, kedvezmények nélkül számolva ez azt jelenti, hogy a havi szinten 125 köbméternél nagyobb, de 167 köbmétert (közelítőleg 5700 megajoule) meg nem haladó fogyasztás esetén, a jelenlegi körülbelül 23 ezer forintig terjedő havi számlaérték hozzávetőleg 1000 forinttal emelkedik januártól. A havi 167 köbméternél nagyobb, de körülbelül 208 köbmétert (mintegy 7083 megajoule-t), durván 28 700 forintot nem meghaladó jelenlegi havi számla pedig már majdnem havi 2000 forintos többletet jelent majd az újévi gázszámlákban."

Havi gázszámla várható emelkedésének mértéke (nem nagycsaládos):

Havi gázszámla várható emelkedésének mértéke (három gyermekes család esetén):

 

2, Lakásfenntartási támogatás a gáz- és távhőtámogatás helyett

Ide ásták el a csúnya, sanda korcsot....

A szociális támogatás fennmarad a téli hónapokban (2011. április 30-ig), a kibővített körű lakásfenntartási támogatás pedig 2011. szeptember 1-jén, vagyis még az újabb fűtési időszak beköszönte előtt lép hatályba.

2010. december 30-án hirdették ki a szociális törvényhez benyújtott módosítások elfogadását, ami a GYES időtartamának 3 évesre visszaállítása és más változások mellett ezt is tartalmazta, az NFM pedig január 6-án jelentette be nagy büszkén, hogy


"2011-ben átalakul a lakásfenntartási támogatás rendszere is. Bővül az ellátásra jogosultak köre, amely a jövedelmi határ módosításával és a tényleges jövedelmi küszöb eltörlésével valósul meg."

"A jövedelmi határ módosításával elérhető, hogy akik jelenleg energiatámogatásban részesültek, azok szeptembertől közel teljes körben jogosultak legyenek a lakásfenntartási támogatásra. Ez mintegy 906 ezer háztartást jelent. A támogatás célzottsága érdekében a természetbeni támogatási formák kerülnek majd előtérbe."

 

A jövedelmi határt valóban módosították, a régi törvény szövege úgy szólt, hogy

"Normatív lakásfenntartási támogatásra jogosult az a személy, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át, feltéve, hogy a lakásfenntartás elismert havi költsége a háztartás havi összjövedelmének 20%-át meghaladja."

A 150%-ot most felemelték 250%-ra, tehát az egy főre jutó jövedelem 42.750 forintról 71.250 forintra nő, mivel az öregségi nyugdíj legkisebb összege jelenleg  28.500,-Ft.

Gyönyörű, nemzetmentő intézkedés. Mikor emeltek ennyit a szocik? Naugye.

Csakhogy emellett van egy új kritériuma is a lakásfenntartási támogatásra való jogosultságnak:


"Lakásfenntartási támogatásra az lesz jogosult, akinek háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 250%-át és a háztartás tagjainak nincs a szociális törvényben meghatározottak szerint vagyona."

 

Hoppá, vajon mit ért vagyon alatt a szociális törvény? Villát, jachtot, repülőt, vaskos bankbetétet?

Nem.


"b) vagyon: ha e törvény másként nem rendelkezik, az a hasznosítható ingatlan, jármű, továbbá vagyoni értékű jog, amelynek

ba) külön-külön számított forgalmi értéke, illetőleg összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a harmincszorosát, vagy

bb) együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a nyolcvanszorosát meghaladja,

azzal, hogy a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági feltételeinek vizsgálatánál nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett személy életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általa lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű"

 

Első eset: a családnak van egy 6-8 évesnél fiatalabb autója (gyakran előfordul, többnyire hitelre).
28.500 x 30 = 855.000 forint. Tehát ha az autó ennél többet ér, és a tulajdonos nem rokkant, már ki is pottyant a kosárból.

Második eset: a családnak van egy autója és egy darabka földje, esetleg nagymamától örökölt telek/nyaraló/eladhatatlan ház egy kis faluban.
28.500 x 80 = 2.280.000 forint. Vagyis ha a két "vagyontárgy" ennél többet ér, ugrott a gázártámogatás.

 

Nem lett volna egyenesebb megmondani a Zembereknek, hogy nincs többé gázártámogatás az újautós burzsujoknak, helyette inkább a szegény gyalogosok, régiautósok kapnak tüzifát?

Persze honfitársaink roppant találékonyak, így várható a rokikártya-biznisz másodvirágzása...

Címkék: politika fidesz kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr182569910

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán-csomag? Megszorítás? Takarékosság? 2011.01.21. 08:38:02

  Már amikor a Vastagbőrön megjelent a gázár- és távhőtámogatások átalakításáról szóló poszt, akkor akartam írni arról, hogy ez remélhetőleg annak a jele, hogy a kormány belekezd a költségvetés kiadási oldalának rendbeszedésébe is. A fűtéstám...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.10. 09:59:07

Majd nem 800e roki lesz hanem 2,5millió. Szép új világ. Akik majd még egyéb állam által finanszírozott juttatásokra is jogosultak lesznek.

csoko20 2011.01.10. 10:02:13

"Mivel jövedelemtől függetlenül jár, Orbán Viktor is megkapja, elvégre ő is nagycsaládos, öt gyermeke van. Ez fontos."

Ha nem a legfontosabb! ;)
A családi adózásaal is kik járnak a legjobban? Bruttó 400 E feletti sok gyerekes "dolgozó".
a., Akinek bruttó 400 E felett van a fizetése, annak a legritkább esetben van több gyereke. Egy topmenedzser biztos nem gyerekekre pazarolja a szabadidejét.
b., Akinek több gyereke van, annak tuti, hogy meg sem közeliti a fizetése a 400 E-nek még a felét se.

c., Orbán Viktor=magas fizu+sok gyerek

Szerintem a média törvény is azért jött létre, hogy az Orbán gyerekek ne akadjanak mindenhol olyan blogokba, híradásokba, ahol aput fikázzák. Kiskorúak véelme személyre szabottan:)

Ezt a gázártámogatást már csak "miért is ne" alapon vezetik be.

Aki meg pl. bruttó 150-200-ból akar gyereket nevelni, hitelt fizetni az így járt.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 10:02:29

en utalom a fideszt de ebben igazuk van
a gazartamogatast amit 2006 -ban elkezdtek elobb atalakitani majd leepiteni szerencsere a fijjuk tovabb epitik le
amugy ez a mentalitas pozitiv, akinek vagyona van az ne kapjon tamogatast, ne csak a bejovo jovedelmet nezzek
remelem teljesen ki fogjak terjezteni ezt a fajta hozzaallast, amugy a segiiilyes merdzsos norvegok igy nem fognak kapni tamogatast ez is pozitiv

pakesz (törölt) 2011.01.10. 10:03:57

@csoko20: az az SZJA a kereso apukara es anyukara vonatkozik
nem artana az apro tenyeleket is abszolvealni

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 10:05:13

No mi a helyzet?
Ennyire ledöbbent mindenki?
Vagy nem világos, hogy nem azt jelentette be a nemzeti ügyek kormánya, hogy megszünteti a gázártámogatást, mert (mindenki képzeljen ide olyan indokot, amilyet akar), hanem az ezt eddig megkapó zembereknek népmesei, kvázi teljesíthetetlen feltételeket szab hozzá ezentúl?

FAbian 2011.01.10. 10:05:13

Egy családi házat bérelek egy vidéki kisvárosban.
A tulaj kérésére egyikünk sincs bejelentkezve,szerződésünk azért persze van.
A közműszámlák nem is a mi nevünkre szólnak.
Se autóm,sem egyéb más vagyonom.
Támogatás???
Hahaha!!!

Gera 2011.01.10. 10:05:36

Azt nem lehetne, hogy ezeket a tetves támogatásokat megszüntetjük a gecibe és a pénzt hőszigetelésre költjük? Mekkora röhej már ez a szabályozás is, olyan szinten túl van bonyolítva, hogy hihetetlen. Ez a rohadt bürokrácia lassan, de biztosan megfojtja az országot az évtizedek óta tartó növekedésével.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 10:06:24

Jól van, közben megjöttek az első kommentek :)

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.01.10. 10:07:46

Azért vegyük már észre magunkat, basszus. Ez lakásfenntartási támogatás. Lehet, hogy alacsonyak ezek az összeghatárok, de ha valaki új autót vesz hitelre/van egy kétmilliós háza valahol, akkor annak vannak tartalékai. Lehet ezen vitatkozni, de alapvetően itt egy szociális támogatásról van szó, mely - gondolom - azokat hivatott támogatni, akiknek már nincs mibe kapaszkodni.

Tibike15 2011.01.10. 10:08:04

Nem értem a problémázást. Relatív drága autót fenn tud tartani, de a gázszámlát meg nem tudja az illető fizetni. Akkor ne adjunk neki a közösség pénzéből, hanem vegyen olcsóbb autótt.
Eleve meg kéne szüntetni ezt a torz gáztámogatási rendszert, nem rossz ez a sávos rendszer, mert nejem pl vegyes fűtésem van és még a 800m3 se nagyon fogy el. Azaz nekem alig kell a méreg drága gáz. Nyilvánvaló, hogy fokozatosan le kell szakadni a gázfüggőségről, aki meg nem tud, az fizesse a nagy számlákat, de lehetőleg ne a közösség pénzéből. Nem azért adózok, hogy mások fűtését fizessék belőle. Akik lusták fát vágni és begyújtani, meg hamuzni, azok ne kapjanak már azért támogatást, mert csak a hőfokszabályozót hajlandóak csavargatni lustaságukban.
Panelekben is lehet napelemekre beruházni, szigetelni stb. Nem csak sírni. Akár még a vegyes tüzelés is megoldható lenne kis fantáziával.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.01.10. 10:08:34

Ha jól olvasom, a támogatás azoknak a sokgyermekes nincsteleneknek jár, akiknek legfeljebb egy 25 éves Zsigulijuk van.

Szerintem a "támogatás" azoknak jár, akik tényleg rászorulók, nem mindenkinek. Én nem látok ebben olyan orbitális nagy problémát, engem lényegesen jobban idegesített a mindenkinek járó támogatás. A veszélye az, hogy teret ad a szociális demagógiának, amivel Magyarországon simán választást lehet nyerni.

Samott 2011.01.10. 10:08:40

@Gera: ott a pont. Elegetjuk azt a penzt, amibol szigetelni is lehetne.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 10:08:57

tehat tamogatas az 2 fajta okes velemenyem szerint:
a., kapja meg mindenki, a kogazdag is, pl. csaladi potlek, ne nezegessek hogy kinek milyen a viszonya
b., tarjak fel TELJESEN a vagyoni helyzetet es a keresokepesseget es celzottan adjak oda

ez ami a cocik kiegeszito gazartamogatasaval volt, hogy vallalkozo apuka 3 gyerekkel a rozsadombon felvehette de a panelban a tanar hazaspar nem, ez undorito volt!!!
amugy a cocik pont atmeneti cellal hoztak letre es fokent tanito celzattal :))) jo is hogy megszuntettek

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 10:11:29

Engem amúgy nem érint, fával fűtünk, meg amúgy is egy elhibázott dolognak tartom az egészet, mert nem mindenféle segélyt kéne osztani a zembereknek a kasszából, hanem felpörgetni a gazdaságot, hogy normális fizuk legyenek, és ne okozzon senkinek gondot a rezsikifizetés Meg amúgyis egy 30ezres gázszámlához nudli a 2-3ezer támogatás. Gesztus csak, értelme nincs. Viszont rengeteg család x 3000, na az már komoly tétel a kőccségvetésben, általában fedezet nélkül.
Tehát nem azért írtam a postot, mert "jajistenemmilesz", hanem mert kurvára gerinctelen ez a hátsókerülőutas megoldás. Álljon ki valaki, és mondja meg kerek perec, hogy megszüntetik a bánatba az egészet, mert nincs rá pénz.
De nem volt hozzá merszük.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 10:11:44

@Gera: "Azt nem lehetne, hogy ezeket a tetves támogatásokat megszüntetjük a gecibe és a pénzt hőszigetelésre költjük?"

meg lett szuntetve a kiegeszito gazartamogatas!!!
a masik meg tok konnyen ellenorizheto, hogy kinek hany gyereke van :)

qwertzu 2011.01.10. 10:12:33

Bonyolítják, bonyolítják. És ugye minél bonyolultabb, annál több a kiskapu. Meg kéne szüntetni az egészet a picsába.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.10. 10:13:53

@laspalmas: Egyébként pedig kurvára igazad van. Csak a segélyakkel, hitelekkel sakkban tartják a szerencsétleneket. Szavazatvásárlás. Adsz nekik 1Ft-ot máris rá szavaznak.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2011.01.10. 10:19:46

Kedves Topiknyitó!
Nem tetszik ez a sokkal jobb új igazságosabb támogatási rendszer?
Hogy egy klasszikust idézek: " el lehet menni..."

Gera 2011.01.10. 10:20:02

pakesz - De én azt is megszüntetném :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.10. 10:20:03

Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Élhető, megfelelő jövedelem/ár mutató mellett (tehát nem a mostani balkáni jövedelem/nyugati ár) felesleges lenne mindenféle támogatásokról beszélni. A támogatás = valaki olcsóbban kap valamit a többségnél, de mivel semmi sincs ingyen (bizony kedves ingyenélők!), ezért valakinek azt is ki kell fizetnie! No és ki fizet? A melós, a tisztességgel adózó, aki gürcöl, dolgozik. Szóval élhető országot és akkor be lehetne fejezni a parasztvakítást meg bizonyos rétegek állandó kedvezményezését mert nekik az jár.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2011.01.10. 10:25:03

Teljesen korrekt törvény. Értem, mit akarsz kihozni las' csak az a baj, hogy itthon nem lehet egyenesen beszélni a parasztoknak, mert az nekik jár és akkor megint lehet hőzöngeni, hogy jjjaaajj, Viktor ellopta...

A nagycsaládozás Viktorka esetében, pedig nagyon demagóg...

pakesz (törölt) 2011.01.10. 10:26:57

@Gera: en is megszuntetnem az valo igaz, de az eddigi helyzethez kepest a mostani jobb lett
es ezt probaltam meg kifejteni :)

amugy szigeteles az van, panelra a felet fizetik, a csaladi haz meg eddig kapta occon a gazt most szivjon egy picit az a reteg ha eddig a panelos volt szopoagon :)
raadasul a csaladi hazas megteheti hogy berak egy kis fatuzelesu kalyhat es le is tudja szigetelni kivulrol, ezt a panelos nem teheti meg

Fiona_kedvence 2011.01.10. 10:28:05

azoknak az embereknek, akik a panelban átalányban fizetnek a gázért, ha jól olvastam, 6-7%-al emelnek
ők hol szerepelnek ebben a listában?
mert ők csak főznek a gázzal, kizártnak tartom, hogy 1200 m2-nél többet fogyasszanak, tehát elvileg nekik nem kellene emelni
így viszont nem jönnek ki a százalékok, kizárt, hogy 57%-nak nem emelnek

Secnir 2011.01.10. 10:29:03

"Amennyiben szükséges a gázár korrekciója, akkor az arányosan, a TEHERviselő képességnek megfelelően kell kialakítani."

helyesen:

"Amennyiben szükséges a gázár korrekciója, akkor az arányosan, a KÉPviselő képességnek megfelelően kell kialakítani."

Giraffa 2011.01.10. 10:31:25

(inkább előbb), mint utóbb, de az állami nyugdíjakat is csökkenteni fogják. Alanyi jogon. :)

flora.a 2011.01.10. 10:34:11

Én igazán csak azt sajnálom, hogy nem vagyok egy idős velük... akkor most élvezhetném a Fidesz-hitel törlesztését, ami százszor kedvezőbb, mint az enyém 2006-ból, mert amikor nekik szükségük volt rá, kialakították a felvételhez a lehető legjobb feltételeket. Most hogy már megszedték magukat, az előtörlesztést tették rendkívül kedvezővé. A gyerekeik meg jóval idősebbek az enyémnél, szóval ő is lemarad - bár már nem, mert a következő generációjuk útját már minden politikai oldal kikövezte (pl. Gyurcsány gügye fia/érettségi).

Secnir 2011.01.10. 10:37:09

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
"A nagycsaládozás Viktorka esetében, pedig nagyon demagóg... "

he?

néha van olyan érzésem, hogy amikor meghozzák a.. ...hmmm... nagycsaládosok, ill. a "nép" teherviselésének könnyítését illető törvényeket, akkor az alap az, hogy OV jól járjon. Ezért van az, hogy az 1-2 gyerekesek ugye havi 62500 ft.-ot kérhetnek adójóváírásként, a 3 gyereken túliak 206500-at. a gázáremeléssel/kompenzacióval szintén OV jár jól. satöbbi, satöbbi satöbbi.
aztán lehet, hogy csak nekem tűnik úgy...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.10. 10:38:33

Hogy kinek, miféle vagyona van,
ahhoz kell még segítség, vagy már maguktól is tudják ?

cso zsi 2011.01.10. 10:42:21

Értem én a támogatást, de mi köze a létszámhoz?
2+4 fő többet eszik, mint 2+1 fő. de jobban is fázik? Az tény, hogy nagyobb alapterület, több légköbméter, de akinek nem fussa, az úgysem 100-150 négyzetméteren lakik, hanem jó, ha megvan 60. Az meg kb 2 szoba, meg a komfort, 3-5 fűtési hellyel.

Secnir 2011.01.10. 10:43:34

...mindamellett kívűncsi volnék egy körkérdésre a képviselők köréből, hogy maradnak-e a MNYP-ban, vagy visszalépnek államiba?

Kis ember 2011.01.10. 10:45:23

@election sc.monitor:

Kedves Kommentelő!
Nem tetszik ez a blog?
Hogy egy klasszikust idézek: " el lehet menni..."

Roa 2011.01.10. 10:50:51

Nem értem, hogy miért baj az, ha nem a jövedelemhez van kötve valami. A jövedelem ugyanis jelenleg Magyarországon SEMMIT sem mér. Nem méri a múltban így-úgy felhalmozott vagyont, és a tényleges valós sem mutatja. Akkor meg miért ahhoz kössük?

@Secnir: Csupán azt ösztönzi, hogy többen vállaljanak annyi gyereket, mint ő, mert ő ezt gondolja helyesnek. Az, hogy neki éppen olyan családja van, mint amilyen sokaknak kellene, hogy legyen egy fenntartható társadalomhoz, nemcsak azt jelenti, hogy magát jól megtámogatja, hanem azt is, hogy az olyanokat is, akik vállalják ezt a nem olcsó és nem kis gonddal járó áldozatot. Mellesleg, szerintem nem a "nép" teherviselését kell könnyíteni, hanem azokét, akik tesznek a közért.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.01.10. 10:52:04

Ezt az Orbán-családozást hagyjátok már abba... Egyrészről ott van Orbán, a diktátor, aki egy országot nyomorgat a kétharmados markával - akkor ezért kell utálni. Másrészről ott van Orbán, aki a saját családja igényei szerint alakítja a támogatási rendszert.
Nem veszitek észre, hogy ez nevetséges? Ha Orbánnak tényleg akkora hatalma van és visszaél vele, mi a francnak szórakozna ilyen filléres hülyeségekkel, mint a családtámogatás? A vállalkozó haverjai egy betűnyi törvénymódosításért százmilliókat dughatnak a zsebébe.
Szóval hagyjátok ezt, lécci.

min 2011.01.10. 10:53:52

Egy nagycsaládos akik támogatást is kapnak jócskán azt kell támogatni... Mondjuk egy egyedülálló nőt akinek kevés a jövedelme és nevel egy vagy két gyereket az pl le van szarva.
Gratulálok az új náci pártnak kis Hitler vezetésével.

suski 2011.01.10. 10:55:46

nemtom miért gondolod, hogy nincs olyan család, akire ez vonatkozna. AKi tud éljen vele, mindenki úgysem kaphat. Mindig lesz olyan, aki igazságtalannak éli meg az épp aktuális intézkedést. Pl. az elvált szülő ezek szerint nem kaphat adókedvezményt a gyerekei után, ami azért brutálisan igazságtalan. Vagy itt a gázártámogatásnál nem csak a gyerekeket kéne figyelembe venni, hiszen van olyan, hogy pl. a nagyszülőkkel élnek együtt, gyerek már nincs otthon. Ott is magasabb a számla és nem a szaunát fűtik vele.
Olyan sose lesz, hogy mindenki elégedett. Világosan ki van mondva, hogy a sokgyerekes középosztály a favorit, minden más hátrébb van sorolva. Azért rinyálni lehet, hátha változtatnak a törvényen. A sokgyerekes gázártámogatás is a NOE ötlete volt.

"hanem felpörgetni a gazdaságot, hogy normális fizuk legyenek, és ne okozzon senkinek gondot a rezsikifizetés " egy csomó ember van széles e hazában, akinek a büdös életben nem lesz már munkája a piacról, akárhogy pörög a gazdaság.

Tibike15 2011.01.10. 10:56:43

@Roa: ez pontosan így van, a jövedelem az emberek nagy részénél semmit nem mutat a valógágos bevételeikből. Igaz, hogy ezután sem fog, mert majd a cég nevén ban a terepjáró, aztán a fűtés támogatást meg ugyanúgy felveszik.
A sávos támogatás a lehető legigazságosabb az összes megoldás közül. Ráadásul ösztönző is, hogy minél kevesebb foggyon a gázból. Hogy költsenek az emberek a fűtésre, különben fizetik a drága gázt.
Eddig az volt, hogy a terepjárós csaló meg a néhány tényleg rászorult vette fel a támogatást, most meg mindenki kap, aki nem fogyaszt sokat. A terepjárós csaló ráadásul lehet, hogy medencéjét fűtötta az ócsó gázból.

annomini 2011.01.10. 10:58:05

@pakesz: A szigetelésre van támogatás, de nem csak te döntesz róla, hogy akarod-e. A panelosok nagyrésze nem úri passzióból lakik "kaptárban", hanem mert ennyire futja. Egy lépcsőháznyi ember között mindig akad néhány, aki nem képes finanszirozni az önrészt.

Amúgy nem lenne szükség támogatásra, ha lenne normális fizetés. (Amúgy rossz helyen élek... A stasztikákban szereplő asszem 210eFt- átlagfizetést a környezetemben nem nagyon tudják produkálni a zemberek... informatikában sem, pedig elvileg felefelé lógnának ki...)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 10:58:23

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Miért demagóg ? Bencsik mondta.
Meg ha b esetben vizsgálják a vagyoni helyzetet, akkor a-ban miért nem? Ja....

pakesz (törölt) 2011.01.10. 10:59:39

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: "Ha Orbánnak tényleg akkora hatalma van és visszaél vele, mi a francnak szórakozna ilyen filléres hülyeségekkel, mint a családtámogatás? A vállalkozó haverjai egy betűnyi törvénymódosításért százmilliókat dughatnak a zsebébe.
Szóval hagyjátok ezt, lécci. "

tenyleg akkora hatalma van hogy neki nehany 10 milla meg se kottyan
szoval tenyleg nevetseges ez a Orban csaladozas hogy mennyi tamogatast kap

de hat aki ellensegunk ellensege az a mi szovetsegesunk!!! ugyanugy ahogy a kossuth teri huggyanto brigad is disz jobbmagyar volt!!!

Egyéves Önkéntes 2011.01.10. 11:00:01

Nem nagyon tudom hová tenni ezt az eladhatatlan jelzőt a nyaraló esetén?
Honnan tudja a posztoló, hogy mindenkinek eladhatatlan ingatlanja van?

A gáz- és távhő támogatás egyébként igazságtalan volt, most végre hozzányúltak, az se jó.

suski 2011.01.10. 11:01:35

@Secnir: "a 3 gyereken túliak 206500-at. " azért mert 3 gyerek kell a demográfiai folyamatok lassításához és gyakori probléma, hogy az anyagiak miatt nem vállalja be a 3.-at, aki amúgy szeretne.
Szerintem ez van mögötte.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 11:03:20

@annomini: azert kell a tamogatas, hogy minel tobb paneltombon legyen szigeteles
pont azert mert nem midennki engedheti meg azt igy viszont a lakaskassza tamogatassal kb egyensulyba kerul a megsporolt tavho es a havonta fizetendo panel program :)

en ezzel csak azt akartam modnani hogy nem kell ajvekolni, hiszen TAMOGATAS szigetelesre VAN!!!
es azok kapjak meg akik meg is erdemlik :)
ahogy irtad a szegenyek :)

csoko20 2011.01.10. 11:04:15

@Roa: "Csupán azt ösztönzi, hogy többen vállaljanak annyi gyereket, mint ő, ..."

Ha irreálisan magas adót vetnek ki a kotonra akkor is ugyanoda lyukadtunk volna ki :)

Így legalább jó fej, mert adott párezer Ft-ot, amit amúgy gázra, meg a ránk hárított különadókra költünk.

asola 2011.01.10. 11:05:42

A gázár támogatások leépítésével teljesen egyetértek, meg kell tőle szabadulnunk minél hamarabb. Enélkül soha nem indul meg az ország a leszokásról.

A sunyi, undormányos módszerekkel, ahogy a Fidesz kormány ezt kommunikálja, azzal nem értek egyet. Ki kellett volna szépen állniuk és megmondani a zemberek szemébe, hogy kivezetik a támogatásokat "oszt jónapot".

Persze akkor lenne megint 10-15% népszerűségvesztés, újabb kupac ember értené meg, hogy milyen ordenálé módon átb---aszták 2010 áprilisában.

Egyéves Önkéntes 2011.01.10. 11:05:42

@pakesz: nem lett megszüntetve, április végéig meghosszabbodott

suski 2011.01.10. 11:05:59

@annomini:a Bencsik nevű államtitkár szokott beszélni mindenféle nagyszabású energiatakarékossági programokról, majd látjuk, lesz-e vmi.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 11:10:03

@EÖ: a kiegeszito gazartamogatas atment lakhatasiba ami tenyleg csak a tok csoroknak jar (mint a poszt is irja!!!)
azaz megszunt :)

eddig vallalkozofeleseg kitoltotte a gazartamogatasi lapot es orult hogy mennyit keresett de igy mar sokkal nehezebb felvenni :)
tehat a mindenkinek adjunk mentalitas megszunt, akinek meg adjak az tenyleg raszorul

tehat meg egyszer ez a valtoztatas igenis pozitiv es jo
az meg hogy hogyan van feltalalva nem szamit

Egyéves Önkéntes 2011.01.10. 11:13:58

@pakesz: ja értem, ha a poszt mondja, akkor megszűnt. :)
Akkor a Magyar Közlényt nem is olvasom ezután. mert abban pedig az van, hogy áprilisig marad a szociális alapú gázártámogatás.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.10. 11:17:01

nezd, ha kikuldenenek egy felhivast, aholis jelentkezoket keresnek orban es galerije sirjanak napi rendszeresseggel tarsadalmi munkaban torteno lehugyozasara, valszeg az elso jelentkezok kozott lennek..

de a szocialis tamogatasok nagyon komoly - mar-mar lehetetlen - feltetelekhez koteset en kifejezetten tamogatom. igenis, legyen csupaszseggu foldonfuto aki tamogatast kap. akinek autoja van, az menjen a picsaba. adja el es tartsa fenn magat belole. ha meg fenn tudja tartani, nincs szuksege tamogatasra.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 11:18:50

@EÖ: bocsi a reszleteket nem tudom, most 1-3 honap mit szamit?
amikor 20 eves berendezkedesnek vagyunk tanui :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 11:23:17

@suski:

"nemtom miért gondolod, hogy nincs olyan család, akire ez vonatkozna"
Dehogy gondolok ilyet. De inkább nem írok konkrétumot, gondolkodj.

Egyéves Önkéntes 2011.01.10. 11:23:35

@pakesz: már talán 2008 óta így hosszabítgatják
senki nem merte elvenni
a panelosok szent tehenek

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 11:26:06

@EÖ:

"eladhatatlan ház egy kis faluban"

Amúgy nagyon jó, hogy hozzányúltak, csak a gerincet hiányolom.

puffatag 2011.01.10. 11:27:39

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: szerintem az összes opció igaz orbánra, tehát olyan törvényeket hoz, amivel százezrekkel több marad a zsebében, ezenkívül a haverjai előtt megnyílt a szabadrablás, a legfőbb ügyész pedig a következő 20 évben a szocikat fogja üldözni... ha nem talál semmit, akkor hamisítanak zsaroló emailt a szocik nevében, ahogy láthattuk az UD zrt-nél. a vezetőjét titkosszolgálati főnöknek nevezték ki

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.01.10. 11:30:52

@laspalmas: Gerincet? Ember! Hol élsz? Ennek az országnak az a nagy tragédiája, hogy valójában Kádár népe van hatalmon még ma is. Aki ezt elfogadja, az nyerhet választást. Aki nem, az megbukik.

jozicsenko 2011.01.10. 11:34:44

legyünk őszinték

nem lehet megnevezni, ha valaki a segélyért bmw-el jár (mert náci vagyol)
nem lehet megnevezni, ha a gyereket hagyják elvinni, majd a "rokon" kiveszi, hisz érte egy rakás pénzt kap (utána a gyerek úgyis az anyjánál lesz, nem?)

magyarország a támogatások országa: a valódi öregségi nyugdíjas mögött elbújik a 36 éves exrendőr is, aki az átlagnyugdíj dupláját/tripláját viszi haza

nem lehet őket bántani, mert szavazattal bírnak

az mszp persze simán zsarol, hisz a cehhet az adófizető állja majd...

Énbagoly 2011.01.10. 11:38:00

A gázártámogatás nem is a panelosoknak volt érdekes. Ott túlnyomórészt távfűtés van.
De pl én régi építésű tégla lakásban lakom. Minden gázról működik. A fűtés, főzés, és a melegvíz is. És nincs váltási lehetőség. Nincs olyan kémény, amibe pl. be lehetne kötni a fatüzelésű kályhát. És eddig semmilyen pályázat nem volt arra, hogy ezeket a házakat lehessen kívülről szigetelni, pedig rohadt hidegek tudnak lenni a falak.
Mindemellett egyetértek a változtatással, és a lakhatási támogatással.
De a legjobb mégis az lenne, ha normális melók, és fizetések lennének. Hogy ne keljen ezzel annyit foglalkozni.
Azon meg nem értem, hogy miért csodálkozol @laspalmas: , hogy nem egyenesen kommunikálták a dolgot. Nem szokásuk.

Tibike15 2011.01.10. 11:38:22

A panelházak szigetelése is egy szép téma. Volt ott minden, például amikor a családi házamat akartam szigetelni, az egyik mester erőlködött az 5cm-es eps-n, hogy van neki készteleten, ocsón adja és az mennyire jó, meg hülye vagyok ha ennél vastagabbat akarok, mert az úgysem ér semmit. Gyanús volt ez nekem, mert hát az ő haszna is nagyobb ha én vastagabb szigetelést kérek, akkor miért erőlködik az 5cm-en, aztán később a másik mestertől hallottam, akit végül is megbíztam, hogy az előzö dolgozott panelházak szigetelésén alvállalkozóként és nagyon valószínű, hogy onnan szerzett, hogy legális (nagy mennyiséget vettek és mondjuk hozzácsapták az ő megrendelését is jóárasítva) vagy egyszerüen csak megszerezték az anyagot, ezt nem tudhatom.
De nem is ez a lényeg, attól még érdemes szigetelni a panelt, de sok helyez azért bukott meg a projekt, mert volt néhány olyan ember, aki nem tudott vagy akart fizetni. Ezt nem értettem soha, ha valaki jól jár a szigeteléssel, akkor is jól, ha 100 lakó 2-3 helyett kifizeti. Igaz, hogy igazságtalan, de attól még jól jár mindenki, csak nem egyformán.
Aki nem akar fizetni, azzal nem lehet mit csinálni. De aki tényleg rászorult és azért nem tud fizetni, vagy olyan idős, hogy már nem éri meg a megtakarítás és a törlesztés végét, őnekik miért nem lehet mondjuk közmunkát felajánlani, hogy dolgozzák le a részüket és kész. Festés, takarítás, bármi, egy házban mindig van munka.
De ilyenről sehol nem hallani, vagy benne volt mindenki vagy bukott az egész projekt.
A főtávról leválás is a nem fizetők miatt nagyon neccess ,mert onnantól a lakóközösség vagy kifizeti helyettük, vagy már kapcsolják is le a gázt és azzal a fűtést.

Arivistus 2011.01.10. 11:42:17

Szerintem ezt az egész differenciált gázárszabályozást, meg szociális támogatásokat egy az egyben abba kéne hagyni.

Az az egész az MSZP mentalitásának tükörképe: "támogassuk az inaktívakat; tegyünk függővé minél több embert az állami transzferektől; ne figyeljünk az aktív kereső rétegre". Ez a banda egyre inkább MSZP 2.0. És én marha egy szavazattal őket támogattam...

pakesz (törölt) 2011.01.10. 11:49:29

@Tibike15: rosszul tudod
alap hogy panelnal azonnal ismetelt kozgyulest hivnak ossze negyed oraval kesobbre mert az elso hatarozatkeptelen
na ennel mar 50% +a szamit
amit meg akarnak azt vegigverik, az hogy 100-bol mindeig van a 80 es a mennyorszag kozott levo az MINDENHOL megvan, nekik ugyis az a mentalitasuk hogy arra a kis idore minek :)

az hogy nem tud fizetni az meg az o baja lerendezi a finanszirozo bankkal, itt is sokan ajvekoltak, oszt megis eloteremtettek a penzt!!!

Rwindx 2011.01.10. 11:49:36

Az első rész miszerint alacsony fogyasztáshoz kötik az alacsonyabb gáz árat takarékoskodásra, szigetelésre ösztönöz. Még azokat is jobban affelé tereli akik maguktól nem jönnek rá arra az egyszerű dologra: ha kevesebet kell fűtened => az olcsóbb.
Egyébként a gázártámogatást természetesen le kell építeni, több okból is.

A másik részt még értelmezem, de egyelőre nem látom problematikusnak, max elbonyolítottnak. Viszont nem hiszem hogy itt a rokkantságot az autóra elhelyezett rokikártyával lehetne igazolni. A rokkantságot kell igazolni és hogy ezért van az autó, nem parkolásról van szó hogy a szélvédő mögött kell legyen a kártya.

Indriq 2011.01.10. 11:49:36

Egyrészt az Orbán családozás simán megállja a helyét, nem egy törvénnyel bizonyították, hogy haveri körre szablyák a törvényeket, lásd járai biztosító, járai fizetés, stb... pedig semmi szükségük rá, egyszerű, mezei kicsinyesség.

A támogatást pedig valahogy ellenőrizni kéne, személyesen kimenni, megnézni mire kér támogatást, megnézni a jövedelmeket, körülményeket, stb.... a törvény mindig kijátszható lesz (erre vannak az ügyvédek). Igaz, az adott ellenőrző személy meg lefizethető, de valahogy keresni kéne ebben az országban 10000 olyan embert, akinek megvan még az erkölcse.... de lehet hogy ez már naivitás és utópia szint...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.10. 11:49:44

@Tibike15: mint gyakorló panelproli, elmondanám a saját sztorit (meg fogsz lepődni, de a valóság sokkal egyszerűbb):

egy 250akárhány lakásos társasház a miénk. közgyűlésen született egy döntés, hogy érdemes lenne belevágni, a közös képviselő kérjen árajánlatot, meg ilyesmi. a tervben panel+, és ÖKO+ szerepelt (tehát szigetelés, nyílászáró-csere, fűtés-korszerűsítés)

néhány héttel (vagy hónappal?) később MINDENKI postaládájába bedobtak egy tök korrekt költségtervezetet (külön részletezve, hogy 60 hónapra mennyi a törlesztő, ha 72 hónapra kérjük, mennyi a törlesztő, kér -e a lakó ablakcserét), szerződés-tervezetet, meg úgy összességében MINDENT. Én hülye elkezdtem utánajárni, hogy mivel jár a költségmegosztó óra felszerelése a radiátorra, egyáltalán hogy működnek ezek a dolgok, miért az a cég lett felkérve, amelyik, stb-stb.

A lényeg: volt egy szavazólap is bedobva: igen, nem, TARTÓZKODOK (még ilyen opció is volt).

A gondnok postaládájába kellett bedobni. Kellett volna... Ugyanis határidőre a lakók 46%-a adott le szavazólapot.

Baszdki, TÖBB, MINT A FELE ARRA SE VETTE A FÁRADTSÁGOT, hogy egy rohadt X-et behúzzon valahova.

Na ilyen lakóközösségekkel nehéz bármilyen felújításba is belevágni.

Nekünk a X. emeleten lerohad a gatyánk télen, olyan meleg van, de konkrétan tudok olyan 2-3. emeleti banyát, aki megfagy a lakásában, mert olyan szar a fűtésrendszer, hogy még. Ja, és nm alapján UGYANANNYIT fizetünk.

Ez normális helyzet? Áááá, mind1.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 11:54:01

@Seduxen: na es lett felujitas vagy nem ?
te elmondtad a te verziodat en meg az igazsagot :))))

Tibike15 2011.01.10. 11:56:03

@Seduxen: hát igen, akkor lehet, hogy én túl optimista voltam azzal a 2-3% fizetni nem akaró vagy tudó becsléssel.
ezek után nem csodálkozom, hogy a büdös életben nem fognak leválni az ilyen panelházak a távhőről, inálatok a fele nem fizetné ki a fűtést, ha nem a főtávnak kéne, a maradék meg fizetné a dupláját, különben lezárják a gázcsapot
a juszt műsorában volt egy nő, talán HódmezőVhelyről, akinek kijött a milliós számla, mert a többiek trükköztek a fútés méréssel és a néhány hülye becsületes lakónak meg gigantikus számla jött ki.
A pofám leszakadt, amilyen dumák ott voltak, lebuktak és még nekik állt feljebb, hogy biztos szereti a meleget, azért van ekkora számlája. Még a közös képviselő is falazott a nyilvánvaló csaló tolvaj többségnek, hogy jó a rendszer, biztos hogy jól mér.

suski 2011.01.10. 12:00:40

@Énbagoly: azt is meg nézni kicsit nézegetni, hogy mi okozta, miféle kormányok miféle döntései, hogy ma ezek a cégek a markukban tartják a lakosságot elképesztő áraikkal.

Kabarészínész 2011.01.10. 12:01:11

tájékozódni kéne okoska cikkíró. Ezek a feltételek jelenleg is megvannak a lakásfenntartásinál..... ez nem módosult.

Énbagoly 2011.01.10. 12:04:38

@suski: na látod, erre én is kíváncsi lennék.
Miért is jutott eszembe a korrupció?

@Seduxen: szerintem az emberek többsége el sem olvasta rendesen, hogy miről van szó, csak ment a szemétbe.
De mondjuk az ennyire nagy társasházakban nem nagyon tudnak ezzel mit csinálni.

ChaosRadio 2011.01.10. 12:06:50

Történetesen ezt a Bajnai-kormány szüntette meg:
babafalva.hu/kinek-fog-fajni-a-bajnai-csomag/#more-3283
az Orbán-kormány hosszabbította meg tavaszig:
tv2.hu/tenyek/video/marad-a-gazartamogatas-tenyek-riport
Ez jár le, és lesz helyette ártámogatás a családosoknak.
Így korrekt

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.01.10. 12:08:24

Miért Putyint kell gazdagitani, meg pazarolni a gázt?
SZIGETELÉSRE kellene támogatást adni.

Itt egy konkrét számitás, miért:
mekk-elek.blog.hu/2011/01/01/gazartamogatas_2

pakesz (törölt) 2011.01.10. 12:10:07

@ChaosRadio: Orban es sleppje nem ezt mondta a valasztas soran!!!
azaz hazudott!!!
nem erre kapta a felhatalmazast a Zemberektol, igy illegitim lett

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.10. 12:12:42

@Énbagoly: hiába no, az értő olvasás képessége nem mindenkinek adatott meg :((( mondjuk az gyanús lehetett volna, hogy már csak azért sem szórólapról van szó, mert az első oldalon ott virított a zuglói vagyonkezelő zrt. fejléce :))))

@Tibike15: az már csak hab a tortán, hogy kvázi "ingyen" lett volna a lakóknak a felújítás, mert amennyi a hitel törlesztője lett volna havonta, majdnem annyival csökkent volna a távhő havi-díja

is 2011.01.10. 12:13:45

@ChaosRadio: a gazartamogatas SOSEM volt korrekt. szedjenek kevesebb adot, a dolgozok a munkahelyukon a szakszervezeteken keresztul harcoljanak ki tobb bert, aztan fizesse mindenki a gazszamlat. ez igy korrekt. a szocializmus lejart volna 2006 utan, ha Orban nem hozza vissza. ha nem erted, akkor meselunk neked a Kadar-korrol, es hogy az miert vezetett ahhoz az elszegenyedeshez, amihez. kotelezoen. 2006 ota Orban a szocializmust epiti (igen, a hulyenepszavazassal mar), es aki ennek orul, az sajnos nem ert az egeszbol semmit.

loláb 2011.01.10. 12:16:15

Laspalmas, azon gondolkodtál már, hogy az önkormányzat (aki a lakásfenntartási támogatást fogja kezelni) mégis honnan a fenéből fogja megtudni, hogy a vagyonként hivatkozott autó hatéves, hiteles swift vajon 855001, vagy csak 854 999 forintot ér?

Vagy honnan fog tudni arról, hogy van-e a Győrújhelyi családnak a tulajdonában van-e a nagymama vásárosnaményi vályogháza-e, vagy sem?
Mert szerintem sehonnan, maximum önbevallásból.

dr kíváncsivagyok 2011.01.10. 12:19:56

Évi 1200 m3 gázt csak a kis lakásban élő , ebédet hordató nyugdíjasok fogyasztanak . Mi "csak" fűtésre használjuk , mert villanytűzhelyünk van és egy 3 szobás 85 m2 . es házban mégis 2100 m3 gáz fogy egy évben...... nekünk 3.5 % - kal nő a gáz ára.....akkor csak emelték , nem ?!

Énbagoly 2011.01.10. 12:20:12

@Seduxen: lehet, hogy csak elveszett a sok szórólap között.
Bárcsak nálunk is lehetett volna ilyen támogatást kapni felújításra, szigetelésre. Ráférne a házra. :S

@loláb: Hallottál az APEH óriásszervezetté válásáról?
Különben csak az állami hatóságok számítógépes adatbázisait kellene összekapcsolni.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 12:20:29

@loláb: ez a kerdes hogy egy tamogatas ne ALANYI jogon jarjon mar nagyon egeto kerdes
meg kell oldani, amugy meg fel even belul lesz a legifotozas es az APEH alatt mar reg ott van a Foldhivatal, most mar a VPOP is :)
amugy velemenyem szerint ugy lesz, hogy aki kerni akar segiiilyt annak be kell ikszelni hogy o ker maga ellen bevallast :)
oszt meglesz az onkormanyzatnak is hogy kinek milyen a vagyoni helyzete

ez a mostani lepes is egy nagyon fontos ebben a folyamatban

Kivlov 2011.01.10. 12:21:17

az összes ilyen támogatást el kéne törölni a vérbe. X ft-ba kerül és kész. ennyi.
az ingyenes utazgatásról már nem is beszélve...

pakesz (törölt) 2011.01.10. 12:21:25

@Énbagoly: "Hallottál az APEH óriásszervezetté válásáról? "

pont ezt irtam :)

kormányzó 2011.01.10. 12:32:22

@jozicsenko: Végül is igazad van,Magyaro. a támogatások országa.Iparunk leépítésével támogattuk a baráti befektetőket,mezőgazdaságunk,fő terménye a támogatás-igénylés lett.,szociális kérdésekről már ne is beszéljünk!Ma mindenkinek a nyugdíjasok extra magas pénze fáj.Holott,ők legalább megdolgoztak a mai nyomorukért.A számolatlanul fizetett segíjeket, hagyjuk.Szóval.volna min változtatni, a gáz-támogatáson kívűl is!PL: Felmérések szerint,globálisan egyre több élelmiszerre lesz igény a belátható jövőben,nálunk pedig még mindig megoldatlan a víz/bel-ár/ kérdés,egyre kevesebb a termés.Lehetnénk okosabbak,csak az fárasztó.Vigasztatló,legalább tinta még van,és a gázár támogatással is el van a nép.

Tibike15 2011.01.10. 12:38:51

@kíváncsivagyok: az lehet a problémád, hogy rendkívül korszerütlen a házad. Szigetelni kéne, esetleg kazánt cserélni.
Nekem 105nm2-re a teljes éves fűtés és melegvíz (a tűzhely elektromos) kb 7-800m3 gáz és durván 150e forint szilárd tüzelő. Az a kérdés, mennyire lesz kemény a tél további része, akkor esetleg még kevesebb is lehet.
De ez már a részleges szigetelés után. Most csak az északi falam meg a födém van leszigetelve, jövőre a többi fal és a lábazat jön, akkor még minusz évi 50e forint lesz legalább.
És meleg van, kis gyerek miatt. 24-25 fok a nappaliban nappal éjjel lecsökken 22-re, a többi helység jobban szór, 20 fok a legkevesebb, 23 fok a legtöbb. Átlag kb 21-22 fok van, nincs hideg, persze nem a panelben megszokott 25-27 fok, de nem rossz.. És még a garázst is fűtöm egy kicsit.
Nekem tetszik a sávos támogatás, de költenem kellett a vegyes tüzelés kiépítésére, szigetelésre, hogy ne sok gáz fogyjon.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 12:40:14

@Tibike15: "persze nem a panelben megszokott 25-27 fok, de nem rossz"
na persze...

pakesz (törölt) 2011.01.10. 12:44:29

@Tibike15: amugy en is ezt mondom...
kis tetelben azaz csaladi haznal ez a szigeteles korszerusites allami tamogatasa nem eri meg
es meg nagyon sok panellakas szigeteleten :)
ott sokkal hatekonyabban lehet a nemzet futesen sporolni :)

Secnir 2011.01.10. 12:50:44

@pakesz:
"alap hogy panelnal azonnal ismetelt kozgyulest hivnak ossze negyed oraval kesobbre mert az elso hatarozatkeptelen"

te is rosszul tudod. először is: a közgyűlésre szóló meghívónak tartalmaznia kell az esetleges határozatképtelen esetre szóló közgyűlés új időpontját is (gyk: a közgyűlés kedden van, de ha nem jön el a tagok legalább fele, akkor szombaton.) (társasházi törvény 34-35-36§.
a 37. § 2. pontja már egy kicsit gumiszabály (erre gondolhatsz te), mert az kimondja, hogy vannak esetek, amikor AZNAPRA is össze lehet hívni:
"A megismételt közgyűlés az eredeti közgyűlés meghívójában az eredeti közgyűlés határozatképességétől függő feltétellel a határozatképtelen közgyűlés napjára is kitűzhető, ha a szervezeti-működési szabályzat ettől eltérően nem rendelkezik."
de ennek szerepelnie kell a meghívóban...

Pista bá' 2011.01.10. 13:01:24

@Tibike15: Szerintem teljesen életszerű a számítása, az évi 1200 m3 irreálisan alacsony fogyasztás.
Nyugdíjas anyám egyedül él egy tégla társasházban, szigetelése elég pocsék, de a társasháznak nincs pénze a korszerűsítésre. Régi típusú konvektorok vannak, a gáztűzhely és a melegvíz is gázról megy.
Anyám takarékoskodik, 21 foknál soha nincs melegebb és csakis a 20 nm-es nappaliban kapcsolja be a konvektort, a lakás többi részében nem. Esetleg lefekvés előtt 1 óra hosszát a hálóban, ha nagyon hideg van.
Na ezzel együtt nem fog idén beleférni az 1200 m3-be. Tavaly éppen belefért (1150 m3), ahogy látom, idén nem fog menni.

Nem látom be, hogy egy 60 nm-es tégla társasházban hogy lehet 1200 m3 alatt kihozni a fogyasztást egy hideg tél mellett akkor, ha a meleg víz és a főzés is gázról megy. Ő csak 1 szobát fűt állandóan, mint említettem, de így sem sikerül neki.

dean23 2011.01.10. 13:08:46

3000 milliárdnyi nyugdíjból csak meglehet tartani a szavazóbázist 2014-ig! A narancsbőrös kommunistákra mindig is jellemző volt a nagy szociális ellátás!

Tibike15 2011.01.10. 13:08:47

@Pista bá': szerintem ott van a tévedés, hogy senki men mondta, hogy 1200m3 alatt kell fogyasztani, csak azt, hogy 1200m3-ig nincs áremelkedés, aki efölött fogyaszt, annak van. Komoly szigeteléssel és korszerüsítéssel le lehet csökkenteni a gázfogyasztást az 1200m3 környékére, ahol már alig érezhető az emelkedés, még az olyan ingatlanokban is, ahol csak gázzal lehet fűteni, bár technológiailag ilyen ingatlan nincs, még a panelba is lehet napkollektoros rásegítést, legalább a melegvízre installálni.
Az egyetlen problémám az, ha a szolgáltatók észlelik esetleg, hogy csökken a fogyasztás, akkor az egekbe emelik a havi alapdíjat, ami már így is 1000forint, akkor is ha csak pár m3 megy el fürdésre, pl nyáron.

Rwindx 2011.01.10. 13:09:46

@kíváncsivagyok:
"A probléma az Ön készülékében van"

Kimentem megnéztem a gázórát, 2008 március vége óta (akkor költöztünk be) kb 760m3 gázt használtunk el. Ez átlag mondjuk 300m3/év. Ebből kijött a melegvíz, főzés, fűtés. Kb 60m2-es lakás. Nem vagyok ebédet kihordató nyugdíjas.
Tény hogy nagyon jó szigetelt a lakás, tény hogy 21,5-22 fokra van beállítva a hőmérséklet, de közelében sincs a 2100m3-nek a fogyasztás.

Sűrgősen keress egy épületgépészt.

Yasashi Tanuki 2011.01.10. 13:14:04

Kár síni a támogatások megszüntetése miatt, hiszen a jövőben a népességfogyás/cigányszaporodás miatt már úgyse lesz miből fizetni azokat. Jobb ha mindenki hozzászokik a gondolathoz, hogy nincs ingyen ebéd.
Fizesse mindenki maga cechet és egykettőre rájönnek, hogy mire jó a szigetelés és a napenergia.

Turanga Leela 2011.01.10. 13:14:54

Nos...nekünk van egy eladhatatlan házunk. De már a rendbehozására sincs pénz. Élhető,lakható, belül rendben, kívülről borzalmas...eladni ott,ahol van, képtelenség, mert az ottani embereknek még egy 5 milliós ház is drága. Nincs rá pénzük egyszerűen, a város 3/4-e lassan "kisebbségi", amaradék megosztva: dolgozik, idősek, gyerekek. Egyszerűen nincs munkahely, én is ezért költöztem el. Mi árverésen vettük a házat, mert kinőttük a lakást. Kicsi volt az a kb 70 nm. Úgy volt 8 miska a mostani, 5-öt ért a régi. Még mindig fizetjük a hitelt. Bár már lassan elérjük az árverezést mi is. De jóval többet ér,mint 8. Vagyon? Vagyon! Kell valakinek 15 millióért? A francokat! És 8-ért? Még annyiért sem! Van egy 1994-es autónk. Kb ennyi. Kapjuk majd a támogatást? Nem. Apám egyedül nevel minket, persze már csak 3unkat a bátyám kirepült, én is próbálok a magam lábán megállni, de nagyon nehéz nézni, ahogy évek munkája megy a levesbe.

zrobasé 2011.01.10. 13:15:32

@kíváncsivagyok:
180m2 családi ház, fűtés gázról megy, meg van egy cserépkályha, 2 éves kisgyerek...évi 900m3 gáz+7-8m3 fa...ja, és 21 foknál csak akkor van melegebb, ha nyár van...

loláb 2011.01.10. 13:22:00

@Énbagoly:
"Hallottál az APEH óriásszervezetté válásáról? "

Képzeld.
Csakhogy neked is felhívom a figyelmed, hogy a lakásfenntartási támogatást az ÖNKORMÁNYZATOK fogják intézni, nem pedig az APEH, vagy a NAVH.
Akik semmiféle adótitkot nem fognak kezelhetnek, ergó a NAVH adatbázisát sem fogják látni. Az adótitok ugyanis szigorúan védett személyes adat.

De még ha lenne is joga betekinteni, aktuális értéket (ami amiatt releváns, hogy vagyonnak minősül-e, vagy sem) semmiféle adóhivatali adatbázis nem tartalmaz.
Nekiállhatnának persze EUROTAX értékekkel összevetni (kérdés, hogy felszereltséggel, állapottal, km óra állással kapcsolatos hiteles információkat honnan szereznek, mivel ilyet sem tartalmaz a gépjárműnyilvántartás, de a TAX értékhez kell), viszont erre -erőforráskorlátok miatt- nem hinném, hogy sor kerülne.

Kenguru 2011.01.10. 13:24:40

Igy elso latasra kb jo irany ez szerintem.
Eddig aki gazzal tuzlet az kapott tamogatast, az adott esetben sokkal szegenyebb aki szennel, faval az nem.

Pl most mar lehet hogy nekik is fog jutni:
nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=153090&bejcim=A_tenni_akaras&todo=

-15 fokban biciklivel munkaba jarni, ki lehet probalni.

Egyéves Önkéntes 2011.01.10. 13:25:19

@jozicsenko: Mondjukjuk az tényleg vicc, hogy a rendőr elmehet 3x évesen nyugdíjba, miközben a fiatalokat senki nem tudja betanítani. Meg egyébként is.

@Énbagoly: helóheló! az gáz és távhőtámogatás volt!

kvadrillio 2011.01.10. 13:32:37

Az Emfesz-panamától kifeküdtem. Dollármilliárdok lenyúlása eszméletlen mennyiségben, ezért drága a gáz és a távfűtésünk !!!!!, offshore cégeken keresztül pénzügyi manipulációk sorozata...
Ezt tanulják a korrupt menedzserek a menedzser-tanfolyamokon ?
Azt, hogy hogyan kell kifosztani energia áremelkedésekkel,bahreini, ciprusi, seychelles-szigeteki offshor-cégeken keresztül a magyar gázfogyasztókat ?
Lelőném őket, mint a kutyákat !

NewWay 2011.01.10. 13:33:43

Most szerintem nagyon mellélőtt a Vastagbőr.

Abszolút egyetértek a támogatás módjával!
1. A m3 alapú sávok egyszerűsítik az adminisztrációt, olcsóbb az államnak, és könnyen ellenőrizhető
2. Ha valakinek van vagyona, akkor az nem rászorult. Akinek 5 milliós autója van, az ne kapjon havonta 2-3 ezer Forint támogatást. Indokolatlan.

Egyéves Önkéntes 2011.01.10. 13:37:00

@kvadrillio: azt nem értem, hogy nincs már meg az APEH-nél az a nagy piros lámpa a falon, ami villogni kezd, ha egy cégkivonatban Panama, Ciprus, Kajmán-szk, stb szavak szerepelnek? Mert valamiért virágzik ez a dolog, bezzeg ha a cipész ingyen szögeli meg a gyerek cipőjét akkor vasba verik és viszik Kufsteinbe.

NewWay 2011.01.10. 13:37:11

@Tibike15:
"Eddig az volt, hogy a terepjárós csaló meg a néhány tényleg rászorult vette fel a támogatást, most meg mindenki kap, aki nem fogyaszt sokat. A terepjárós csaló ráadásul lehet, hogy medencéjét fűtötta az ócsó gázból. "

Pontosan!

Az SZJA csökkentésnél is sokan elfelejtik, hogy a "terepjárós csaló" eddig is milliókat vitt haza, neki most nem lesz jobb. Pedig ő gazdag.
Azoknak lesz jobb, akik legálisan viszik haza a pénzt, nem pedig csalva. Ők viszont megérdemlik!

pakesz (törölt) 2011.01.10. 13:39:33

@Secnir: persze!!!
kituzik haromnegyed 6ra, az eredetit oszt midnenki a 6 orara megy el :)
persze godnosan le van irva hogyha az eredeti az hatarozatkeptelen akkor a masodik lesz a nyero :)
minek itt 2szer berelni helyseget meg 2szer rabolni az ember idejet!!!

Manatwork (törölt) 2011.01.10. 13:45:18

Pár éve még volt pályázat állami támogatásos hitel nyílászáró cserére és hőszigetelésre. Egy ismerősöm végigcsinálta a dolgot és most kb 30-40%-al kisebb a gázfogyasztása. Mesélte hogy elég komoly, de teljesíthető feltételek voltak a pályázatban. Pl. minden munkáról és anyagról számla kellett, a felhasznált anyagoknak meg kelle felelni mittoménmilyen szabványnak + kelletek a műbizonylatok is mindenről. A kivitelezést csak olyan vállalkozó csinálhatta akinek megvoltak hozzá az engedélyei és nem volt semmi köztartozása. Okosan kitalálták ezt a szocik :) Ami támogatást adtak az az áfán és a vállalkozó adóján keresztül simán befolyt a kasszába. Ja és nem kellett önerő se. A lényeg: már közepes és annál kisebb fizetésű családoknak is simán elérhető volt a szigetelés és ablakcsere.
De szerintem is a szigetelés kéne jobban nyomni mint a gázártámogatást.

Roltii 2011.01.10. 13:51:19

nem olvasom végig, de szüntessék már meg ezt a támogatásosdit! Mindenki fizessen rendes piaci árat és kész. Ha nem tudja fizetni, költözzön kisebbe, adja el az autóját, vagy tudom is én. Nekem se segít senki, nem is várom el, de a tököm ki van azzal, hogy mindenkit támogatunk...
Valaki írta, hogy költsék inkább házszigetelésre vagy ilyesmi, ezzel egyet is tudok érteni. Viszont a panelprogram mellé behozhatnának bérházprogramot is, mert a belvárosi bérházak jóval régebbiek mint a panelek, és nem mondanám, hogy problémanélküliek... De akkor se lenne baj, ha egyik se lenne, és az ország versenyképességére költenék ezt a pénzt...

Jaffar 2011.01.10. 14:08:18

Ha megszüntetnék a gázártámogatást, ami magában is eleve abszurd, akkor megszünne a probléma is. Inkább ahhoz adjanak támogatást, hogy a lakók csökkenteni tudják az energiaszükségleteiket. Pl. új ablakok vásárlására, a házak szigetelésére. Ezzel sokkal többet érnénki el. Ha állandóan mindenki megkapja a támogatást, akkor nincs rákényszerítve arra, hogy takarékoskodjon. Aki meg nem tudja fizetni, mert túl nagy a kéró, amit be kell fütenie, akkor cserélje kisebbre. Nehogymán a 120nm-es lakástulaj támogatást kapjon, míg a fiatalság albiban lakik, mert jóformán esélye sincs, hogy bérböl és fizetésböl sajátot vásároljon magának.

OftF 2011.01.10. 14:17:17

gázt elzárni, pulcsit felvenni, dugni a dunyha alatt, 3 gyerekig meg se állni, aztán kánaán

Tibike15 2011.01.10. 14:17:30

@Manatwork: így van, az állam simán támogathatná a szigetelést. Jelenleg az van szerintem a legtöbb esetben, hogy kérnek számlát az anyagról, a munkadíj meg feketén, esetleg egy részéről van számla. Vannak mesterek, akik ímmel ámmal vállalnak el számlás munkákat csak. A villanyszerelőmnek adtam volna most télen apróbb szerelési munkákat, nem nagy munkák, de télen amúgy is mindig sír, hogy nincsen munkája. De mondom neki, mivel nem nagy összegek, írjunk már számlát és én is nyugodtabb leszek, mert hozzácsapom a ház költségeihez, hátha el kell adnom, sose lehet tudni. Nem szólt semmit, mormogott csak, aztán második nap már nem jött, azt kamuzta, hogy beesett neki meló.Mondjuk nem érdekel, semmi sürgős munka nincs, csak gondoltam neki is jó lesz télen egy hét meló. Pedig érdekes, mert amikor először beszéltem vele, akkor nem arról volt szó, hogy zsebbe fizetek neki, csak utána "ajánlotta" fel.
Tény, hogy baromi nagy mindig a kísértés, hogy zsebbe fizessen az ember. Végül is ki tudja meg ? A világon senki és 25%-al kevesebbet kell kifizetni.
Ezért kellenének olyan állami támogatások, amikhez kötelező lenne a számlát mellékelni. Az ÁFÁ-n meg a vállalkozó adóin keresztül simán visszajönne a támogatás.

jozicsenko 2011.01.10. 14:34:14

@kormányzó: ne haragudj, de csak olyan válaszokat tudnék mondani, ami a lovak nemzőszervével kapcsolatos
"Ma mindenkinek a nyugdíjasok extra magas pénze fáj.Holott,ők legalább megdolgoztak a mai nyomorukért.": leírtam: a valódi öregségi nyugdíjas mögé elbújik a kamunyugger! mondd már meg kérlek, hogy mi a halál holdcore-os sápadt fa szára kell védeni egy exbm-est, aki szerint neki jár negyvenévesen a nyugdíj? szerintem meg nekem jár a 16%os szja, de nem ragozom: aki kassza javát bezony azok viszik el, akik 15, max 20 évi munkaviszony után "jogosan" mentek nyugdíjba

szerinted egy 40-45 éves exrendőr / pilóta, kém, stb mikor fog otthon ülni a kis seggén és nézni a plafont? mert max félév és keresnek valami munkát -ha szerencséd van, bejelentve, ha nincs, csak "számlások", vagy teljesen feketén dolgoznak: oktatnak, fordítanak, tanácsadás, vagyonvédelem, magánnyomozás - s jól teszik, mert aki 50 évnél fiatalabb, az DOLGOZZZZZZONNNNNNNNN! nem ragozom tovább: vagy legyen valódi, 62 éves és pihenjen otthon, vagy TAKARODJON vissza dolgozni! átmenet, elbújás, rejtőzködés nélkül! nem akarok "nyugdíjasholocaustot", ahogyan a kapcsolaton fogalmaznák, de nem is akarom fizetni az ingyenélőket - a cigány is azza jön, hogy hát a segíly jár neki!
"A számolatlanul fizetett segíjeket, hagyjuk.": nem, ne hagyjuk: szlovákia adókedvezményhez kötötte: 3 gyerekig segély, utána adókedvezmény...

"nálunk pedig még mindig megoldatlan a víz/bel-ár/ kérdés,egyre kevesebb a termés.": aki az árkot betemette, fizessen...

tessék teljes, korrekt ingatlannyilvántartást csinálni: az eu is követeli. nem szabad foglalkozni a kifogásokkal: legyenek levezető árkok, legyenek vízgyüjtők, stb: aki meg keresztbe tesz, annak a nevét a kocsmában el lehet mondani: miatta nincs vízlevezető árok

a következő belvíznél vagy maga ássa az árkot, vagy neki ásnak egyet....

jozicsenko 2011.01.10. 14:35:41

@jozicsenko: javítok: "a kassza javát bezony azok viszik el, "

ui: s akkor még a rendszerváltás elött nyugdíjazott exkomcsikat még nem is szidtam...

kvadrillio 2011.01.10. 14:36:34

@Roltii: jahhh.....a cocilizmusban támogattak, dotáltak mindenkit és mindent....1 gyerek cipő 75 Ft volt !, és alacsonyak voltak a bérek !.... most nem akarnak támogatni "kisembereket" csak a vállalkozókat vissza nem térítendő milliókkal, milliárdokkal, és rajtuk kívűl mindenkinek alacsony a bére vagy feketén, szürkén dolgozik rabszolgabérért !

apropopopó ...kit is nem akarsz támogatni ???

kvadrillio 2011.01.10. 14:39:21

@EÖ: jahhh....szent tehenek..... közösköltség 20.000 Ft.....távfűtés 50.000 Ft...., gáz, villany, szemét, vízdíj másik 70.000 Ft......ki is a tehén ???!

TE MENNYIT FIZETSZ REZSIRE NEMTEHÉNKE ???!

JA !....AZ MINGGYÁMÁÁÁÁS....:)))))

Egyéves Önkéntes 2011.01.10. 14:42:57

@kvadrillio: higgadj le először is.
ha nem szent tehenek, miért csak ők kapnak mindenre támogatást? aki szénnel-fával-villannyal fűt az mit kap.

50000 forintot az fizet távfűtésre, akinek fele ablaka hiányzik
ha nekem hiányozna, akkor én is annyit fizetnék
a 20000 közös költség se mindennapos
de még ha annyi is, akkor is még a havat is eltolják és a kukát is kihúzzák

Roltii 2011.01.10. 14:48:07

@kvadrillio: hagyjál már ezekkel az összegekkel. Szerinted nekünk egy 7.kerületi ex 30m2-es bérlakásban nincsenek költségeink? Nekünk ingyen van a gáz vagy a víz? Vagy nem kell közösköltséget fizetni? Vagy ránk nem rohad a ház, és nem kell rohadt sokat arra költeni?
(egyébként nektek a közösktg-ben nincs szemétdíj?)

Sose értettem miért különböztetik meg a panelokat a többi lakástól, bár valszeg a szavazóréteg miatt:D

kvadrillio 2011.01.10. 14:50:20

@jozicsenko: BKV-s KOCSIS 20 ÁLLÁSA A HAVI SOKKKMILLIÓVAL NEM IRRITÁL ???!

a sokkkkk....milliós havi pénzért "foglalkoztatott"....vagy álfoglalkoztatott vezető, igazgatótanácsi, felügy.bizottságosdis, 100 milliós vég-kielégített nem foglalkoztat ???!
A piaci árasdis panama, az offshore cégeken kilopott gázbefizetett pénzek, milliárdok lenyúlása nem foglalkoztat ???
rúzsadombi villaövezet gáz-dolgai nem foglalkoztatnak ???

csakis a csóringer panellakók ??? :O)))))))

nemááá.....illen egyoldalúnak születté ??? :)

Egyéves Önkéntes 2011.01.10. 14:52:38

@Roltii: azért hát, biztos szavazóbázis
és biztos hisztériabázis

kvadrillio 2011.01.10. 14:54:26

Emfesz-ből „eltűnt 150 millió dollár után”, amely szerintük bahreini, ciprusi és seychelles-szigeteki bankszámlákon landolt az elmúlt időszakban....és ez csak a jéghegy csucsa ! de csúúúúcsa is lehet ! :)

...és mennyit tüntethetett el a többi energiacég ????!

összeszámolná valaki ???

Red Fox 2011.01.10. 14:56:18

@Gera: Az első értelmes hozzászólás volt a Tiéd, egy véleményen vagyunk.

kvadrillio 2011.01.10. 14:57:23

FŰCCSÉK FÖLDHŐVEL A PANELHÁZAKAT IS, NE CSAK A KORDA-HÁZASPÁRÉT !!!!!

OCCT NEM LESZ TÖBB PROBLÉMA ÉS MÉG CSAK FIZETNI SEM KELL A KÖZÜZEMI SZÁMLÁKAT !!!!! :DDDDDDD

Énbagoly 2011.01.10. 15:02:44

@EÖ: drága, nem mindenki gondolkozik józanul, ne várd el. :)

kvadrillio 2011.01.10. 15:03:54

@EÖ: rossz szöveg. Ezek a rezsiköltségek valósak.

Nem lehet a rezsiköltségeket a csillagokig EMELGETNI, CSAKIS AZÉRT, HOGY A SZOLGÁLTATÓK DOLLÁRMILLIÁRDOKAT TUDJANAK LENYÚLNI !!!!!

EHHEZ A NEMZETKÖZI PILÓTAJÁTÉKHOZ A MAGYAR FOGYASZTÓK RABSZOLGABÉRE TÁRSUL !!!

TORZARÁNY !!!!!!!!! NAGYON TORZ ARÁNY !!!!!!!

ÉS MINDENKINEK ELEGE VAn már a privatizálók, milliárdosok kapzsiságából.

Rwindx 2011.01.10. 15:08:48

@kvadrillio:
Nem akarlak elkeseríteni de ezek nem adók hanem olyan dolgok amiket elfogyasztasz vagy pl a közös költség esetén elfogyasztatok közösen. Nem mellesleg a távfűtés is támogatott, legalább az ÁFA-ban ami csak 5% 25% helyett, de gyakran van transzparens vagy nem transzparens önkormányzati támogatás is.

Amiket írtál összegeket tényleg nem kevés, de lehet tenni hogy ezen összegek csökkenjenek: főleg takarékoskodással vagy költözéssel, stb. Persze ezért tenni kell (pénzt, munkát) áldozni kell, magától nem fog történni semmi.

Máshoz sem viszik oda ezeket ingyen, ugyanúgy fizetni kell.

kvadrillio 2011.01.10. 15:08:56

Tényleg rá kellene jönni végre, hogy ebben az országban / de máshol is........./ az emberek és egyre többen kinyílt, NYITOTT SZEMMEL JÁRNAK, és nem kéne megpróbálni bemagyarázni nekik, hogy ez így jó !
MERT EZ ÍGY NEM JÓ ! ÉS EGYRE INKÁBB NEM JÓ !

..egyre több ember fagy meg utcán, lakásában....., mert nem tudja kifizetni kevéske pénzéből a csillagászati rezsiköltségeket. NEM TUDJA, TUDJUK FINANSZÍROZNI MILLIÁRDOS PANAMÁZÓINKAT !!!

kvadrillio 2011.01.10. 15:14:06

@Rwindx: VALAMIT SEHOGYSE ÉRTESZ MEG, NEM ! ECCERŰEN NEM LEHET ILYEN MAGASAN MEGÁLLAPÍTANI REZSIKÖLTSÉGEKET, MERT AZ EMBEREK BELEPUSZTULNAK !!!
Kapitalizmus ide vagy oda, nem lehet ilyen bérekből, nyugdíjakból ilyen csillagászati költségeket kifizetni. MERT EZ EGY SZEGÉNY ORSZÁG !!...MONDTA NAGYVEZÍRÜNK: ORBÁN , A VIKTOR !

..azért meg pláne nem lehet ilyen költségeket megállapítani és kifizetni, hogy a milliárdos szolgáltatók vezetői kisíbolják offshore számláikra. Avagy azért dolgozzon a magyar, hogy nekik hízzon az offshore számlájuk !!!

kvadrillio 2011.01.10. 15:15:54

És ezekkel a magas rezsiköltségekkel meg ne is próbálják meg elüldözni az embereket a lakásukból, de ha mégis, akkor a Rózsadombiakat ! :D

pakesz (törölt) 2011.01.10. 15:19:09

@kvadrillio: igazad van vezessuk be hogy KOTELEZOEN LEGYEN +20C telen!

Rwindx 2011.01.10. 15:20:16

@kvadrillio:
Beragadt a shifted.

Érdekes nekem nem olyan magasak a rezsiköltségeim mint az általad írtak, tehát meg lehet oldani kevesebből. Értem én hogy könnyebb és kevesebb energiát kíván mutogatni mindig másra, de bazdmeg ha te nem teszel magadért akkor ki más tegyen?

pakesz (törölt) 2011.01.10. 15:34:58

amugy meg ha rezsikoltseg megallapitas, akkor D-209
a tobbit mar tudjatok :)

Manatwork (törölt) 2011.01.10. 15:39:59

@Tibike15: az a pályázat amiről beszéltem úgy volt kiirva hogy mindenről számla kellett. A max összeg 4 millió volt, de annyit adtak amennyiről volt előzetes és megalapozott költségvetés.
Úgy tudom tavaly már nem irtak ki ilyen pályázatot

Nzoltan 2011.01.10. 16:53:26

Az egész támogatási rendszert fel kellene számolni úgy ahogy van. Csak igazságtalan lehet egy olyan rendszer, ahol bármilyen alapon megkülönböztetik polgárokat. Nem kell ekkora adó, de nem kellenek az ilyen-olyan szociális támogatások sem. Minél több van belőlük, annál több lesz a rászoruló.

tudi 2011.01.10. 17:05:22

A tervezet nem rossz, csak tényleg komolyan kell venni a feltételeket és akkor már csak tényleg az kap támogatást, aki valóban rászorul, az autóval meg remélem egy csomó olyan állszegény is kiesik, akik papíron szegényebb volt, mint a templom egere, de 3 évente új autót vettek.

jozicsenko 2011.01.10. 19:08:23

@kvadrillio: nu, akkor számoljunk, ok?
www.onyf.hu/?module=news&action=getfile&fid=6761&root=ONYF&rand=b930f0df4e6ab966d0e9b5061fd483d9

pdf, itt is idézték, érdekes. a lényeg: a 12/165 oldalon (írva az 5.) táblázat, vicces
itt is írták: 1317 olyan ember van, ma magyarországon, aki 40 évesen vagy fiatalabban nyugdíjat kap
maximálisan demagóg leszek, azt néztem, hogy a negyedik csoportig (55-59 között született emberek) mennyit fizetünk ki
havonta 4,615 MRD Ft-ot fizetünk ki, 27.535 fő számára. Ha ezeknél az embereknél pl 100eFt/fő összegben vonunk egy max. nyugdíjat (egyébként meg lehet nézni: 154-167e Ft az ÁTLAG nyugdíj). szóval maximalizálás mellett 2,753 MRD Ft lenne a kifizetett összeg, megtakarítanánk havi 1,862 MRD Ft-ot, ami 12 hónap alatt 22 MRD Ft-ot hozna

nem sok, de kb ennyiről volt szó a vizitdíj idején is...

s a vicc a nyugdíjvédőknek: a valódi öregségi nyugdíjasok átlagnyugdíja 96-104 ezer Ft- nemhogy megéri fiatalon nyugdíjba menni a szabadidő miatt, de anyagilag is sokkal jobban járnak: másfélszer többet kapnak, mint azok, akik az országot felépítették

minden demagóg baldroid legyen szíves és szopjon le egy rozmárt...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.10. 19:22:47

"várható a rokikártya-biznisz másodvirágzása..."
Remélem azért mégsem, nem ártana már rendet tenni azon a téren is...

jozicsenko 2011.01.10. 19:23:19

@jozicsenko: böngésztem tovább ezt az anyagot, mert nagyon érdekes

a lényeg, az 57/165. oldalon 758e fő számára fizetünk ki bármilyen járadékot, 100e Ft felett, a 3 millió nyugdíjas között, a 758e fő között kb 109 mrd Ft-ot fizetünk ki
100e Ft-os maxi nyugdíj mellett 75,8 mrd Ft-ot fizetnénk ki, vagyis kb havi 33,2 mrd Ft-ot spórolnánk

ez évi 398,4 MRD Ft spórolást jelentene - ezért az összegért viszont utcára mennének a tömegek -vajon az mszp vagy a fidesz oldalán?

(még egyszer leírom: a valódi öregségi nyugdíj átlag összege látványosan esik pl az időelöttiekhez képest...)

Horizont 2011.01.10. 19:30:54

Nem állt ki a Fidesz és nem mondta meg az egyenest. Nem hát, mert ők is tudják, hogy nálunk az egyenes se egyenes, a politikus meg pláne nem az. A sok hülye ember meg nem is érti meg miről van szó.Teljesen fel kéne számolni az egész támogatási rendszert és egy teljesen újat alkotni helyette, ha már kell. Kell tudom, mert vannak önhibájukon kívül szerencsétlen sorsú emberek. Csak nem biztos, hogy pont hozzájuk jut el a segítség.Nálunk sajnos, csalnak, hazudnak, hamisítanak az emberek ha csak egy halvány remény is felcsillan, hogy valamit le lehet húzni az államtól.Soha nem tud igazságos lenni ez a bürokratikus rendszer!Itt senkiben nem lehet megbízni se az állam részéről az állampolgárok felé, se az átlagembernek a politikusok felé. 22-es csapdája. Ellenőrzés nem tud jó lenni, kiszűrni lehetetlen őket. Saját lelkiismeretre nem lehet számítani.
Mi egy nagy kertes házban lakunk. Azért nagyban, mert két lakásos mivel a szüleimmel lakunk együtt és 3 gyerekünk van. Na most a 3 gyerek kirepült, édesapám meghalt és 3-an itt tobzódunk a nagy házban. Nagyon régóta nem tudjuk eladni, pedig nagyon szeretnénk.A három gyerekünket diplomához segítettük,már semmilyen támogatásban nem részesülünk,én ezen nem is háborgok.Ez van. Fizetjük a bazi nagy gázszámlát.Tehát nem kell megszólni a nagy házban élőket, mert annak idején azért lett nagy házunk, hogy mindenkinek jó legyen elvégre 7-en voltunk. Mi nem ragaszkodunk ehhez, szeretnénk kisebbet, de most nem vesz senki itt vidéken!
Tehát nagy (kényszer)fogyasztók vagyunk.Támogatás nélküliek:)

trojka 2011.01.10. 19:40:49

En láttam a Bencsik "urral" készult riportot a TV-ben. ez a kretén mindenre válaszolt, csak arra nem igazán, hogy hogyan jött ki az 56 százalék kedvezményezett a gazar emelésnél. a riporter csaj igyekezett megmagyarázni neki, hogy sokan átálltak vegyes tuzelésre (szén, fa, gumi, rongy, anyos, stb), ebböl adodik a gázfogysztás csökkenése, de ez a fafej nem vette a lapot, csak hajtogatta a magáét. Ekkkora marha azért nem lehet valaki ebben az országban. Föleg nem ugy, hogy röhögve ellentmond az észérveknek. a végén már bebizonyitotta, hogy 60 százalék jol járt a gázáremeléssel. (hát, erröl ennyit) En nyugdíjas vagyok, három szobás lakást épitettem vidéken, hogy gyermekem , ha nem tud sajat lakashoz jutni, nálunk lakjon csaldjaval. a sors nem ezt hozta, másfél szobás lakasban tengödik -lakik városon. ez a három szobás lakas több gázt fogyaszt, mint amit nagyjaink meghatároztak. Most netán adjam el, vagy ne futsek, es fagyjak meg, vagy mi a budös lo...szt tegyek. vagy fogadjak be egy-két cigo csaladot?

2011.01.10. 19:51:25

@Yasashi Tanuki: Azok, akik erre a támogatásra jogosultak voltak, sosem fognak szigetelni meg napenergiázni. Mennyi a megtérülési idő? Hat év? Nyolc év? Akinek a mindennapi betevőjével van gondja, hol tud ennyit beruházni? Nekik az alternatíva a kikapcsológomb. Majd eljárnak a kávéházakba, kocsmákba, mint régen a sok éhenkórász költő, akik egy csésze fekete meg egy sós stangli mellett ingyen melengethették magukat a jó kis melegben órákon át.

2011.01.10. 20:15:05

@Nzoltan: ez tökéletes! ezt akár én is írhattam volna.

Bár ez liberális gondolkodásra vall. Sőt ez maga a liberalizmus.

trojka 2011.01.10. 20:23:23

@Hajszás Láncos: igen, de egyszer nekik is haza kellett menni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.10. 20:33:05

Mondjuk azért vannak érdekes állatfajok, mint asszony családja, ahol akad 1 milláért vett 810 éves) autó, akad plazmatévé, 22" LCD moncsi, de télen nem nagyon fűtenek mert dráágaaaaa

A tököm fázna hallod...

2011.01.10. 20:51:41

@trojka: Aludni jártak csak haza. Bazinagy dunyha alatt fűtetlen szobában. Nem tartom ideális állapotnak, de ha tovább spanolják a rezsit, a fizetések meg maradnak ahol, ez lesz a vége.

trojka 2011.01.10. 21:00:43

@Hajszás Láncos: nézd, teljesen igazad van. Én is ismerem ezeket az irokat, költöket, humoristákat, meg a hozzájuk hasonlokat, ha nem is személyesen, de muveik (?) alapján, sokukat olvastam. De ugy öszintén: most muszály visszamenni az idöben (nem csak átvitt értelemben) ahhoz hogy a börunkön is megtapasztaljuk az ö nyomoruságukat? Állitolag haladtunk...haladtunk...szerintem egészen a petroleum lámpáig és a kukoricaszár tuzelöig...ez lett volna az a nagy "robbanás"?

2011.01.10. 21:08:27

@trojka: Dehogy haladunk! Visszamentünk az időben, a kapitalizmus korába. A kapitalizmusnak pedig ezek az ismérvei: osztálytársadalom, munkanélküliek, éhbér, méltóságos urak a kastélyokban stb. Üdvözöllek József Attila világában! Nem volt elég jó a gulyáskommunizmus, hát most ez van helyette. :-(

trojka 2011.01.10. 21:15:17

@Hajszás Láncos: Kicsiny Hazánkban nem volt kapitalizmus, mint ahogyan kommunizmus sem.. .Ugyanis, ha elejétöl fogva (a feudalizmus után) a kapitalizmus következett volna, mi sem erröl a témárol kommenteznénk, hanem arrol, hogy mennyi idöt akarunk eltölteni Abbaziában...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.10. 21:23:44

Az a baj, hogy ez már régen nem kapitalizmus, bár abból lett.
Az egész világon már nem szabad verseny van, hanem frankón az érdekek irányítanak mindent, akinek több pénze van, az bármit megtehet, és ha véletlenül versenytársak vannak, akkor azokat meg lehet semmisíteni, változatos módszerekkel... De hogy verseny lenne?

2011.01.10. 21:27:36

@trojka: Nagy tévedés! A jóléti kapitalizmus ideálját éppen a bolsevik hatalom eredményei hívták életre. A kapitalisták nem akarták, hogy oroszország exportálja a forradalmat, inkább engedtek egy kicsit. Na most az ezredvégre a keleti blokk összezuhant, azóta nyugat-európában is egyre keményítenek, megnyirbálják a szociális vívmányokat, nyomorítják a polgárokat. A kapitalizmus igaz arca ilyen, mint itt és most nálunk. Ezt már Marx is leírta 150 évvel ezelőtt.

trojka 2011.01.10. 21:40:03

most megijesztettél: "a semmi ágán ul kis szivem..."

hhh. 2011.01.11. 10:05:55

@laspalmas: én nekem nincs bajom az új rendszerrel. röhejes volt jövedelemhez kötni addig, amíg a magyar gazdasági és adózási morál olyan, amilyen. adómentes minimálbér, stb. papíron már mindenki éhen halt volna...
gyerekek száma: ok. a mennyiséget növelték, ami fair, hiszen a több gyerek mindenhol több fogyasztást jelent.
akinek vagyona van, az kiesik. na, éppen ettől lesz szociális a dolog. ház, kocsi van? tankolni van pénz? akkor gázra is legyen - ennyi az egész. nem értem a problémázást.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.11. 12:21:39

bocs az OFFért, de beszartam ezen a híren:

velvet.hu/sztori/2011/01/11/gyerek_szult_gyereket_az_utcan_romaniaban/

"A fiatal anya elmondta, egy 11 éves környékbeli fiúval sokat játszadozott, de nem számított rá, hogy ilyen következményei lesznek a játékoknak, amelyek ezek szerint nem a klasszikus értelemben vett játékok voltak."

trojka 2011.01.11. 12:36:01

@hhh.: Munkanélkuli, 16-18 éves srácok szaladgálnak egész nap személygépkocsikkal, ugy látszik erre van pénz. Meg mindenre, ami nekem, vagy neked egy élet kemény munkájával összejött, ja persze, a gyerekeket taníttatni kellet, fel kellett nevelni, mikor elment a háztol, valamit adni is kellett, hogy ne logjon ki a gatyája kezdö munkaeröként, de ha valagba rugták, hát öt is el kell tartanod, na meg, ha van már csaladja, azt is. Nem azon problémázunk, hogy fizetni kell mindenért (jelen esetben többek között a gázért), hanem azon, hogy becsuletes munkábol hogy a fenébe nem lehet megélni normálisan ebben a félrecsinált országban.

bandika gazdája 2011.01.11. 14:35:37

@jozicsenko: Sajnos igazad van! 47 (!) év munkaviszony után diplomásként a nyugdíjam 99.900 Ft. Egy városházi takarítónő többet kap mert közalaklmazott, a nem rokkant rokkantnyugdíjasok meg hemzsegnek, mindannyian ismerünk ilyeneket! Ők azok akik (egy kis pénzért) "idegrű" vannak leszázalékolva. Hát így nem is fog menni a dolog!

bandika gazdája 2011.01.11. 14:44:37

Még valamit! A rokkantsági nyugdíjcsalók miatt szívnak a valódi rokkantak is! Barátnőm úgy született, hogy egyik lába csak a másik térdéig ér! nyilván 60 éves kora körül már nem fog kinőni neki ami addig nem nőtt ki, de minden éveben felülvizsgálatokkal szívatták, ahonnan sírva és megalázva jött el, hogy megkapja a parkolókártyát vagy mit, miközben az álrokkantak egy kis pénzzel éppcsak beugrottak két kocsma között. Ennek pedig senki megsem próbál végetvetni. Én nem tudom ezen mennyit lehetne spórolni, de sokat az biztos!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.11. 15:37:24

@Aullah: biztos annamari keze van a dologban :))))

lehet, hogy 'palmas és zero már a TEK "vendégszeretetét" élvezi...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.11. 15:41:54

@Aullah: Remélem ezt a gyerektámogatást fogják kiposztolni.

Kartal (rezervált) 2011.01.11. 17:58:54

OFF

Megint itt vannak kedvenceink (Artisjus), és pofátlanabbak, mint valaha: mcaf.ee/461d7

fokabacsi 2011.01.11. 19:50:31

kuruc.info/r/6/72385/
Ezek se normálisak egészen. Mint nálunk a liberók.

Joe.UK 2011.01.12. 07:48:30

@csoko20: "Aki meg pl. bruttó 150-200-ból akar gyereket nevelni, hitelt fizetni az így járt.
"

Nem... Aki meg pl. bruttó 150-200-ból akar gyereket nevelni, hitelt fizetni az FELELOTLEN es a GYERMEKET VESZELYEZTETI.

Joe.UK 2011.01.12. 07:49:35

@FAbian: Adot csaltok a foberlovel es meg tamogatas is kene? HAHAHA

Joe.UK 2011.01.12. 08:04:12

@min: "Egy nagycsaládos akik támogatást is kapnak jócskán azt kell támogatni... Mondjuk egy egyedülálló nőt akinek kevés a jövedelme és nevel egy vagy két gyereket az pl le van szarva.
Gratulálok az új náci pártnak kis Hitler vezetésével."

Azt a csaladmodellt kell tamogatni amit kivanatosnak tartunk. Szerinted az egyedulallo no egy-ket gyerekkel vagy a nagycsalados 4-5 gyerekkel a kivanatos magyarorszagi csaladmodell?

2011.01.12. 08:39:57

@Joe.UK: Aki bruttó 150-200-at fizet az alkalmazottjának, az FELELŐTLEN és a NEMZETET VESZÉLYEZTETI.

Marcellusca 2011.01.12. 09:18:37

Reggelt, Náczikok!

Tudjuk, hogy mi van L'palmas-ékkal? :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 09:43:59

@Marcellusca:

Tisztelt Szabó Úr!

Utoljára figyelmeztetjük, hogy munkaidőben DOLGOZZON!

Üdvözlettel: a Vezetőség

UI: Laspalmas, és Zero fedőnevű ügynököket (akik boldog népünk ellenségei) a TEK(i katonák egy egysége) őrizetbe vette, kihallgatásuk jelenleg is folyamatban van. Ha nem akar a sorsukra jutni, akkor nyomatékosan kérjük, hogy a POFÁJÁT EVÉSRE HASZNÁLJA, ÉS TAKARODJON VISSZA DOLGOZNI!!!

:)))

Marcellusca 2011.01.12. 09:46:24

@Joe.UK: Az meg sem fordult a fejedben, hogy azok a nők sem úgy tervezték az életüket, hogy majd egyedül nevelnek fel 1-2 gyereket?
Csak így (sz@rul) alakult az életük és (vélhetően) a kisebbik rosszat választották.
Vagy jobb lenne, ha minden egyedül maradt nő/férfi, anya/apa beadná a gyerekét nevelőintézetbe?

guma 2011.01.12. 09:49:39

@Seduxen: csakerélyesssssssssen! DDDDDDD

guma 2011.01.12. 09:50:36

@Marcellusca: maradhatsz! :)))

EZ JÓ volt!

Marcellusca 2011.01.12. 09:52:28

@Seduxen: Oppábocsánat, én kérek (m)el(l)nézést! :))))

Mellik épületben vannak "elszállásolva"?
A 12-esben vagy a 16-osban? :D
Esetleg az "ötszázas" alagsorában? :DDDDDDDDDD

Marcellusca 2011.01.12. 09:54:17

@guma: Hééééé!
Azé', mert neked fáj a kezed, nem feltétlen szükséges, hogy másnak is rossz legyen! :DDD

guma 2011.01.12. 09:56:50

@Marcellusca: mivan?????????

:)) DDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 09:57:16

@Marcellusca: Balogh alezredestől azt a tájékoztatást kaptam, hogy JELENLEG a 16-osban vannak elszállásolva, de minden bizonnyal holnap már a 301-esben lesznek. De az nem cella jelölés, hanem parcella...

De most már menjen vissza dolgozni!

FAbian 2011.01.12. 09:58:55

@Joe.UK:
Nekem miféle adót kéne fizetnem,hüjegyerek?!
A főbérlőm nem tudom,és Te sem!,hogy fizet-e,mondom:szerződésünk van!!!

Marcellusca 2011.01.12. 10:09:35

@Seduxen: Ennyire nem lehet durva a helyzet! :)

Vagy mégis úgy ítélte meg a "népbíróság", hogy oly' mértékben közösségromboló, kormányunk és pártunk tekintélyét lejárató kampány részét képezi az utóbbi hetek tevékenysége, posztjai, hogy azt már semmilyen mértékben nem tolerálhatja és tűrheti Szeretett, Nagyrabecsűlt és Tisztelt Nagyvezírünk?
Ja, meg pártunk és kormányunk?
xD

Marcellusca 2011.01.12. 10:11:02

Na, mire bepötyögtem, megjelent a zúj poszty. :D

2011.01.12. 16:29:26

@Marcellusca: Nono... azért az sincs ám rendben, hogy a csajok egyből ipiapacs nem ér a nevemet kiáltanak a legkisebb nehézségre, hiába esküdtek holtomiglan-holtodiglan jóban-rosszbant alig pár éve. Aztán persze viszik a gyereket, gyerekhez a gyerektartást meg a közös lakást, és egy hét múlva már ott pucsítanak a randivonalon, osztán csodálkoznak, hogy miért nem kellenek senkinek? Hja kérem, csalfa asszony a más gyerekeivel kinek kellene? Éljenek csak egyedül, minél nagyobb nyomorban 120 éves korukig, egyenes következménye és méltó büntetése lesz az az esküszegésüknek!

SzaGyu 2011.01.16. 16:26:34

Orbán és a Fidesz átvette a futballból a cselezés technikáját.
Orbán egy nagy bitang. Pont önmagának és annak ad, aki nem érdemli meg vagy tudja nélkülözni.

Cselezni nem csak a futballpályán tud -ha tud, de a politikában is.

trojka 2011.01.17. 17:21:28

@SzaGyu: halottrol vagy jot, vagy semmit...

Gabó77 2011.01.18. 18:06:55

Ezt láttátok már? 15-ször volt gázáremelés?! Nagyon durva:
www.youtube.com/watch?v=f14np-uRGVs&feature=player_embedded

efi 2011.01.21. 11:32:21

Nem azért, de a gázár(nem)emelés csak mese volt. 1200 fölött 12-16 %-kal emelkedik minden m3! Semmi 0,7, meg ilyesmi.

süti beállítások módosítása