Skip to content


       Szűrés lista

A magyar EU-s romaprogramtól Tiszalúcig

Európai Parlament, foglalkoztatási bizottsága, a magyar uniós elnökség programjának bemutatása:


"A romák integrációjához az emberbaráti megfontolások mellett jelentős gazdasági érdek is fűződik, hiszen bevonásuk a munkaerőpiacra nagyban hozzájárulhat a versenyképesség növekedéséhez és a szociális ellátórendszer tehermentesítéséhez. A legfontosabbnak azt a szemléletváltozást tartom, amely a romaproblémától odáig vezet, hogy a romákat partnernek tekintjük a közös ügyeink megoldásában". - Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára


Bla-bla-bla .... bla-bla.

Magyar EU-s romaprogram? Miért, itthon már sikeresen dübörög az integráció? Épül-szépül Kelet-Magyarország? "Tiszta udvar, rendes ház"?  Özönlenek az APEH-hoz a roma munkavállalók adóbevallásai? Évek óta nem láttak egy uzsorást sem Borsodban? Több helyi rendőrőrsöt be kellett zárni, mert annyira nem volt munkájuk a rendőröknek a pompás közbiztonság miatt? A roma diákok remek helyezéseket érnek el a Diákolimpián? A roma sportolóink nagy számban vesznek részt a londoni olimpián?

A valóság Kelet-Magyarországról, Tiszalúcról.

Etelka, 35 éves, 6 gyermeke és 1 unokája van. Segélyből és a gyerekek után járó támogatásból élnek, nagycsaládosként gyermekenként tizenhétezer forintot kapnak. Februárban azonban 34 ezer forinttal kevesebbet fognak kapni, mivel a több gyerek nem járt iskolába, és a jegyző felfüggesztette az iskoláztatási támogatást felfüggesztéséről. A 15 éves fiú a második osztályt járná, ha bemenne az iskolába. A 18 éves lány a második gyermekét várja és magántanuló szeretne lenni. Még az óvódás gyereknek is összegyűlt az 50 óra hiányzás.


Az iskolába 582 tanuló jár, a 2009–2010-es tanévben 2948 napot tett ki az igazolatlan mulasztások száma. A legtöbbet távol maradó gyerekek szüleit kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentette az iskola korábbi igazgatója, három szülő felfüggesztett szabadságvesztést kapott, ősszel azonban több eljárást megszüntettek az ügyészség javaslatára, ugyanis augusztustól ugyanis a családi pótlékot felváltó iskoláztatási támogatás felfüggesztése jelenti a szankciót. A tiszalúci jegyző eddig nyolc gyermek esetében függesztette fel az iskoláztatási támogatás folyósítását, további 59 esetben pedig folyamatban van az eljárás, jogerős határozat a következő hetekben várható.

Hankó János, a szociális iroda vezetője: "Az igazolatlan távolmaradások döntő többsége azonban a speciális nevelési igényű tanulócsoportokhoz köthetők, ezekben huszonheten tanulnak. (...) A legtöbb ilyen esetben a szülő érdektelensége áll a háttérben. Ha nem érkezik meg a pénz a számlára, az talán felrázza majd őket. Bár, olyan szülővel is találkoztunk, aki kifejezetten azért nem engedte a gyereket az iskolába, hogy az önkormányzat letiltsa a pénzt, jellemző módon, amikor megvolt az ehhez szükséges óraszám, a gyerek újra járni kezdett. A miértre azt mondta a szülő, így legalább ez a pénzt nem az uzsorás veszi fel. Mert ami neki érkezik, arra az uzsorás teszi rá a kezét."

Ezután ezt olvashatjuk a NOL-on (!): "A gyermekek utáni támogatásra sokan csupán mint megszerezhető jövedelemre tekintenek, ezt jelezheti, hogy míg a kilencvenes években hat-hét gyermek született a szegény sorsú családokban, ma kilenc-tizenegy gyermekes családokat is gondoznak."

Életkép a tiszalúci Dankó utcából, ajánljuk Balog Zoltánnak:
"A Dankó utcában Szabinával, a tizennyolc éves lányanyával beszélgetünk, egyéves kisfia, Rikárdó nyugodtan támaszkodik a hasán, melyben kistestvére növekszik.
– Szabina, be fogja fejezni a nyolcadikat?
– Szeretném. Az jó, ha megvan a nyolc általános.
– És milyen tervei vannak az iskola után? Szeretne dolgozni? Lesz szakmája?
– Mit számít, hogy mit szeretnék? Itt van a gyerek, jön a következő. Most már őket kell nevelnem." 

Szóval mielőtt a Fidesz hipp-hopp megoldja az európai roma integrációt, talán először a saját portánk táján kellene körülnézni. Mert nálunk még csak azért nem tört ki éhséglázadás keleten, mert a magyar állam kissé bőkezűen adta a lóvét, és cserébe az égadta világon semmit sem várt el.

15 évesen második osztály, Balog úr? Őt hogy fogja bevonni a munkaerőpiacra? Piros csavart a piros dobozba, kék csavart a kék dobozba, szalag mellett, három műszakban? Ez menni fog neki? Nem hinném ... de ha képes is lenne rá, miért menjen el dolgozni? 60-70 ezerért? Az összejön 3-4 gyerekkel is.

Azonkívül: 500 ezer regisztrált munkanélküli van. Meg még ki tudja hány nem regisztrált. Ha lenne is munkahely, akkor melyik munkáltató venné fel a 2 osztályt végzett srácot? De ha nem veszi fel, akkor egyből rasszista, ugye?

Hivatalosan, a népszámlálási adatok szerint 190 046 roma él Magyarországon. Ezen a számon mindenki mosolyog, de inkább sírni kellene, hogy a magyar államnak fogalma sincs, hány embert kellene "integrálni", ezek hol laknak, milyen iskolai végzettségük van, milyen körülmények között laknak. Hogy lehetett elverni 100 milliárdot forintot "roma integráció" címén, ha azt sem tudjuk, hogy 200 ezer vagy 1 millió emberrel kell számolni?

Azt pedig már tényleg csak halkan jegyzem meg, hogy miközben évről  évre fogy Magyarország lakosaink száma (legfrissebb KSH adatok), roppant népszerű a romák körében a sok gyerekes család. Ez  a sok gyerek viszont gyorsan fel fog nőni, és ők még több gyereket fognak szülni ...

Biztos vagyok benne, hogy Balog Zoltán ezzel mind tisztában van. Már tavaly augusztusban ezt nyilatkozta
"Tíz  év múlva Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden második ember cigány lesz. Ez azt jelenti, hogy minden második ember inaktív lesz, és semmivel nem tud hozzájárulni a közteherviseléshez. Mint fogalmazott, egy tízmilliós ország nem engedheti meg magának, hogy "700 ezer, uszkve egymillió embert a hátán cipeljen" anélkül, hogy azok bármit be tudnának vagy be akarnának tenni a közösbe."

A probléma komplex, a megoldása igazi kihívás. Egy kétharmados kormány azonban bármit meg tud változtatni, és mit ad isten, pont ilyen kormányunk van. Persze könnyebb az alkotmánybíróság jogkörét nyesegetni, meg a magánnyugdíjpénzünket elvenni, mint nekiállni keményen a munkának.

Orbánnak még egy dobása van, a beígért februári nagy reformok. Ha akkor is maszatolás lesz, meg a "visszaadjuk a pálinkafőzés szabadságát" szintű bullshitek, akkor sajnos feketén-fehéren ki fog derülni, hogy a Fidesz is ugyanolyan gyáva, szar kormány, mint az elődei.

Címkék: fidesz eu társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr802614277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2011.01.26. 10:41:14

Délutánonként a villamoson csapatosan teremnek (biztosan van jegyük), de a reggel 7 óráson senki sincs közülük. Persze, hisz akkor még alszanak.

Lobster1978 2011.01.26. 10:45:21

Csúnya gonosz rasszista általánosítás jááááj....

Másrészt sajna igazabb mintsem szeretném... :( És sajna erős a gyanúm, hogy a csodálatos februári "nagy reformokban" kb szó nem fog esni erről a problémáról.

Max. 2011.01.26. 11:02:29

Csak egy apró kérdés fogalmazódott meg bennem: a magyarok integrálása a munkaerőpiacra mikor kezdődik meg? Csak azért kérdem, mert ilyen arányú munkanélküliség utoljára talán a két világháború között volt utoljára. És nem mellesleg a magyarok még melóznának is, ha volna mit.

Errefel az a téma, hogy integráljuk a munkaerőpiacra a cigányokat. Hát hogyne, amikor még a suliba se hajlandóak bejárni fizetésért. Vagy ha bejárnak, a jósten mentse meg tőlük a többi gyereket.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.01.26. 11:06:05

Rasszista jó reggelt mindenkinek! :-)

Pedig hányszor hallottam: "a romák szeretik a gyerekeket!" Ja, amíg jön a pénz utána...

Egy "közeli" történet: sógorom felesége egy nagy gyárban dolgozik vezető beosztásban egy olyan településen, ahol ezen kívül szinte semmilyen más munkalehetőség nincsen (ja, de van, önkormányzat...), ahol nem roma kisebbségről, hanem roma többségről beszélhetünk, és ahol az emberek többsége abszolút jövőkép nélkül él. Szóval ebben a gyárban dolgozik jópár roma is, és többségükkel meg van elégedve a rokon, mert amelyik roma akar dolgozni, az munkaminőségben hasonlót nyújt, mint egy nem roma. (Igen, az akaráson van a hangsúly.) Szóval roma asszonyka itt dolgozott, nagyon meg voltak vele elégedve, de aztán elment szülni (ezzel semmi baj sincs), majd szült még egyet. Ezután főnöke hívta volna vissza dolgozni, és mit mondott az asszony? Nem megy, mert kiszámolta, hogyha szül még egyet, az anyaságival, a családi pótlékkal és a segélyekkel (ad-hoc alapon ad az önkormányzat) jobban jár, mintha visszamenne dolgozni. Magyarul sikerült egy olyan rendszert kialakítani, amely nemhogy munkára ösztönözné az embert, hanem egyenesen az ellenkezőjét támogatja!

Megoldás? A támogatások többségét adójóváíráson keresztül kellene folyósítani, és a többi járandóságot is feltételekhez kellene kötni; ez az iskolai hiányzásos dolog egy jó lépés, de nem elégséges.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.26. 11:07:16

@Max.: Na igen. Épp most volt a szülőanya címlapon, hogy minden ötödik magyar munkát keres. Ez a regisztrált. Ez akkor 20% ?? S aki nincs is a rendszerben. :(

Viktus 2011.01.26. 11:18:28

Lehet tanulmányozni Dél-Afrikai Köztársaság hétköznapjait az lesz itt is ... az elvékonyodó termelő rétegek fallal körülvett erőd szerű negyedekbe menekülnek majd a negyedeken kívül meg majd tombol az erőszak kb.

Kurt S. Earp 2011.01.26. 11:24:22

Nincs senki a magyarokon kívül, aki megoldhatná a cigánykérdést.
600 évnyi tapasztalat áll mögöttünk és végre van egy karizmatikus vezetőnk akinek elég ha kimegy Egyiptomba és azonnal kitör a polgárháború.
Európa kormányai és népei csillogó szemekkel tekintenek reánk, mi vagyunk az ő bizodalmuk.
Ők ugyanis pontosan tudják, hogy kik a cigányok.

"...A cigány/roma népesség viszonylag háborítatlanul vándorolhatott a kelet-európai országokban, azonban nyugat-európában már ekkor sem voltak elnézőek velük szemben. Nem egy ország területéről kitiltották, sok helyen üldözték őket. Ezt a hozzáállást erősített az egyház magatartása is, amikor eretneknek, veszélyes varázslóknak kiáltotta ki őket.
Az 1400-as évek végén már több országban, köztük Svájcban is törvények szabályozták a cigány/roma népességre vonatkozó politikát. Tilos volt elszállásolni őket, 1525-ben törvényt hoztak kitoloncolásukról. Az eddigi pénzbeli támogatás, amelyet a cigányok/romák a helyi hatóságoktól kaptak a megélhetésüket segítendő, mostantól egyetlen célra szolgált - minél messzebb juttatni őket, lehetőleg az ország határain kívülre.
I. Maximilian német-római császár ennél is messzebbre ment üldözésükben, több rendeletben kémeknek nevezi őket és azonnali kitoloncolásukat és minden kiadott menlevél visszavonását rendeli el.
A helyzet Franciaországban sem kedvezőbb, XII. Lajos 1504-ben érvényteleníti a cigányok birtokában lévő menleveleket, és helyenként megindul a kiűzésük. Néhány évvel később törvény tiltja letelepedésüket az ország területén. IX. Károly nem elégszik meg a teljes cigány/roma népesség kitoloncolásával, hanem testi fenyítésre, gályarabságra ítéli őket.
Spanyolországban kis mértékben kedvezőbb volt a helyzetük. A kitoloncolás mellett megjelenik a letelepedés, mint alternatíva - vagy elhagyják az országot, vagy letelepednek és tisztességes életmódot folytatnak. Minden más esetet, illetve a lopást is gályarabsággal büntették.
Az akkori Európai szinte valamennyi országában hoznak törvényeket, rendeleteket a cigány/roma népesség kitoloncolásáról, letelepítéséről (Portugália, Olaszország, Vatikán, stb.)
Ezek közül az egyik legszigorúbb az 1534-es milánói rendelet, amely a cigányokat/romákat törvényen kívülinek deklarálja, megfosztva őket minden polgári jogtól, illetve az ellenük elkövetett bűntetteket nem minősíti törvényszegésnek.
A mai Románia területén, Moldvában és Havasalföldön a cigány/roma népesség évszázadokon keresztül rabszolgasorsban élt a egyházi és földesúri birtokokon egészen a XIX. század közepéig. Az akkori törvények szerint azok a nem-cigányok is rabszolgákká váltak, akik cigányokkal/romákkal házasodtak össze.
….
Az európai hatalmak a XVI. század második felére felismerték, hogy erőszakos, a kitoloncolást preferáló politikájuk nem hozza meg a kívánt eredményeket, ezért taktikát változtattak. Az üldözést felváltotta egy, az asszimilációra, letelepítésre törekvő politika, amely eleinte szintén nem vezetett sikerre - a cigányok/romák nem szándékoztak önszántukból feladni identitásukat. Ekkor vált általánossá az erőszakos asszimilációs politika több európai országban, köztük Romániában, Spanyolországban.
Az országok egyre kegyetlenebb törvényeket hoztak, volt olyan ország, ahol a törvények értelmében valakinek a cigány volta elegendő okot szolgáltatott a kivégzésre, kivéve, ha az illető gyermek volt. A kivégzést csak az kerülhette el, aki megtagadta cigány mivoltát, letelepedett, „tisztességes” munkát vállalt, „tisztességes” nyelvet beszélt, ennek megfelelő életmódot folytatott. 1592-ben Angliában teljes vagyonelkobzással és halállal büntettek minden cigányt, akiket módszeresen felkutattak és letartóztattak. Egy korabeli írás szerint 1596-ban egy 196 személyből álló csoportot fogtak el, akik közül 106 felnőtt fizetett halállal „cigányságáért”, a többieket kivétel nélkül kiutasították az országból. Ezt a törvényt csak az 1700-as évek vége felé helyezték hatályon kívül, ezek alapján 200 éven keresztül kivégzéssel megtorolt bűn volt 14 éven felüli cigánynak lenni. Szerencsére a törvényt az utolsó 100 évben már nem alkalmazták, de megtehették volna. Skóciában is hasonló törvényi szabályozás volt érvényben. Egy dokumentum szerint 1624-ben 8 férfit végeztek ki cigány mivolta miatt, az elfogott csoport asszonyait, gyermekeit kitoloncolták az országból. Mások nem voltak ilyen szerencsések. 1636-ban egy csoport férfitagjait fölakasztották, a gyermektelen nőket vízbe fojtották, az anyákat megkorbácsolták és arcukra bélyeget égettek.
Európa más országaiban, például Franciaországban gályarabsággal büntették a cigányokat/romákat.
A mai Olaszország területén 1601-re minden állam, királyság, hercegség területéről kitiltották a cigányokat..."

www.khetanipe.hu/

www.khetanipe.hu/docs/rm_konf/text/olah_anita.doc

slaci89 2011.01.26. 11:27:59

Számomra is teljesen érthetetlen, hogy miért nem kezdenek valamit a helyzettel nagyon gyorsan, hiszen a gazdaság sokat profitálna belőle, ha legalább azt meg lehetne állítani, hogy 2 semmirekellő újabb 10 ugyanakkora semmirekellőt nevel ki magából. Én hiszek abban egyébként, hogy teljesen a szülő felelőssége, ha balfaszt nevel a gyerekéből és én simán rajtuk hajtanám be a dolgot.
Egyébként a gyerek veszélyeztetésébe hogy nem esik az bele, hogy ruha/cipő és egyéb baromságok miatt nem jár suliba a gyerek? Ha ennyit nem képesek neki biztosítani a szülei, akkor már borítékolható a gyerek jövője, de ez esetben miért nem intézkedik a gyámhivatal?

Aradebil 2011.01.26. 11:29:21

@tmarkee: jellemző,amikor néha-néha délelőtt sikerül hazaérnem,az összes köztér/bkv tele van cigánnyal+alkesz fehérekkel+csövesekkel,kajak félelmetesebb mint éjszaka o.O

ketroot 2011.01.26. 11:33:06

@z666:

Anno mintha lett volna ilyesmiről szó itt a VB-n, csak más településnél... Persze, mert a segíj az jár, de a munka utáni fizetés, ugyankérem!

BrotherLouie 2011.01.26. 11:33:06

Nem lehet elégszer írni ebben a témában. Sokan még "kevésszer" sem teszik. Köszi, hogy ti újra és újra, normális hangnemben megteszitek!

terensz szpenszer 2011.01.26. 11:35:58

"a Fidesz is ugyanolyan gyáva, szar kormány, mint az elődei"
Ha meg akarna valamit csinálni, mindjárt rasszista.
Esélytelen ezt a problémát kesztyűs kézzel megoldani. Törvények kellenek és azok betartatása legalább olyan fontos. Komoly büntetések és olyan viszonyok kialakítása (kötelező munka, nuku tévé, konditerem, számítógép) a börtönökben, hogy tényleg büntetés legyen oda bemenni.
Bezzeg az én koromban nem vágytak a cigányok a börtönbe, nem meneteltek a siófoki főutcán, nem pofáztak vissza a rendőrnek, tudták, hol a helyük.
Én azt gondolom, hogy az eddig meghozott intézkedések a segélyezés megnyírbálását készítették elő, az EP elfogadta szép csendben a média-törvény lármás vitájának árnyékában a magyar eu programot, ami végre legalább szóba hozza a "romakérdést".

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.26. 11:39:45

Noigen. Előbb feltápolni a rendőrséget, átképezni őket az autósokkal szembeni pénzbehajtásról a valódi rend- és életvédelemre, aztán elzárni az alanyi jogon járó pénzcsapot. Nem dolgozol, sőt soha nem is dolgoztál? Akkor nem is lesz miből enned. Lopnak, ölnek majd a cigók, mert nekik a mástól elvett javak "járnak"? Odabaszni, hogy csak úgy ajvékoljon egész Európa. Akinek meg nem tetszik, tessék fogadja be őket és tömje a saját pénzével.

f.m.j. 2011.01.26. 11:39:49

ez kezd félelmetessé válni... nem a probléma, az régtől fogva megvan, inkább az, hogy a fidesz, az állandóan hangoztatott 2/3-dal a háta mögött (ami külön egy pofánvágás) nem fog semmit csinálni, de MIÉRT? komolyan nem értem, vagy nem akarom érteni...

MNOP 2011.01.26. 11:43:57

megvonni azonnal a segélyeket, támogatásokat!
a szlovák példa megfelelő lenne itt is

Énbagoly 2011.01.26. 11:46:45

Erre szokták azt mondani, hogy a 24. órában van a cigánykérdés. Ha most nem csinálnak vele valamit, akkor ebből nagyon komoly baj lesz. És már nem kell rá sokat várni.
És most tényleg csak akarat kellene hozzá, semmi más. Ja, és ha a mostani kormány ezt megoldaná, akkor szerintem simán nyerné a legközelebbi választást is. Akármekkora baromságokat csinál egyébként. Mert azért egyenlőre még nem a cigány szavazók vannak többségben az országban.

Roltii 2011.01.26. 11:47:47

mi a francnak vonnák meg a támogatásokat, miért is kezdenének bármit a roma kérdéssel?
Ha egy ország egyre csórobb, egyre szarobb minősítésekkel rendelkezik, az nem jelenti, hogy ne lehetne még bőven lopni. Sőt, megkockáztatom, hogy jóval többet is lehet lopni (lást afrikai hadurak). Amíg az a cél, hogy tele legyen a zsebük, addig nem fog történni semmi, vagy még rosszabb lesz a helyzet. Szerintem a rosszabb fele megyünk, amikor pl a devizahitelesek ilyen-olyan megmentéséről van szó, a bankok rendes szabályozása helyett (ami még mindig nem történt meg)..
Én rájuk szavaztam, őket akartam, mondván, hogy kis lopás után nekiállnak esetleg tenni valamit. Ezért nem voltam mérges a választások utáni forint shortolásnál, de most már kezd rendesen felmenni bennem a pumpa, mert egyre rosszabb ami történik.
Az egyetlen pozítivum, hogy reggel a fiumei úton meglepően gyorsan lehetett végezni még ma is...

Kurt S. Earp 2011.01.26. 11:48:04

Üdvözöljük önöket a jelenben!
index.hu/belfold/2011/01/26/bezarnak_egy_iskolat_somogy_megyeben/
Ez nagyjából magyarázatot ad Lázár János gépkocsiválasztására is. Ő már, -az időben igen közeli- Dél-afrikai jövőre készül.
Azért kell neki Audi, hogy gyorsabban tudjon majd menekülni.

f.m.j. 2011.01.26. 11:52:38

@Kurt S. Earp: na, a rasszista szülők, nem hagyták, hogy a gyereküket napi szinten bánthassa egy 15 éves másodikos, hát szülő az ilyen?

maxwell murder 2011.01.26. 11:53:39

és mivan a magyar "élettérrel"? már nem is a határon túlra gondolok, hanem a saját országunkra. erre bezzeg mindenki szarik, pedig ez baromi fontos, bár egy kicsit nácisan hangzik, de kit érdekel.

dr. Aullah 2011.01.26. 11:54:11

Na végre egy jó cigányozós poszt!
Alulról a 4ik bekezdése elején kimaradt egy "évre" szócska.

f.m.j. 2011.01.26. 11:56:21

szerintem az a baj az orbánékkal, hogy nem elég rasszisták, ha azok lennének, nem kellett volna ennek a posztnak megszületnie

2011.01.26. 11:57:00

Mint fogalmazott, egy tízmilliós ország nem engedheti meg magának, hogy "700 ezer, uszkve egymillió embert a hátán cipeljen" anélkül, hogy azok bármit be tudnának vagy be akarnának tenni a közösbe."

plusz a nyugdíjasok!
(nem mind élősdi feketén leszázalékolt, viszont mindet a hátunkon kell cipelni)

Kurt S. Earp 2011.01.26. 12:02:15

@f.m.j.: Egyetértek, én is visszataszítónak találom a szülők rasszista hozzáállását, felháborító komolyan, én szégyenkezem helyettük.
Az idézett cikk kulcsmondata az utolsó, ez felülmúlhatatlan"...A statisztikák alapján nem is lett volna gond, de nem kalkulálták bele a szabad iskolaválasztást." Azt hiszem még soha nem láttam ennyire politikailag korrekt módon leírva, hogy a magyarok -és biztos vagyok benne, hogy a kitörni vágyó, értelmesebb cigányok is- szabályszerűen kimenekítették a gyermekeiket a rájuk váró pokolból. Csak az a baj, hogy -nem először hangoztatom- egy idő után nem lesz hová hátrálni.

delano 2011.01.26. 12:02:25

@somewhat damaged:
"plusz a nyugdíjasok!
(nem mind élősdi feketén leszázalékolt, viszont mindet a hátunkon kell cipelni) "

Ezért lett kitalálva a magánynyugdíjpénztár, ami arról szólt, hogy mindenki magáról gondoskodjon, és ne kelljen az aktívoknak a passzívokat a hátukon cipelni. Ezt sikerült most tönkrevágni.

f.m.j. 2011.01.26. 12:02:40

jogtalanul.blog.hu/
(érdemes belenézni a videókba)

ezt a TASZ csinálja, hogy bemutassa, hogyan is bántják a szegény romákat (persze, a magyarok, ki más) és még az iskolákból is elviszik a gyerekeket, hát mire föl felsőbbrendűsködik ez a hitvány népség?! (természetesen a magyar, ki más?)

LiberGon 2011.01.26. 12:03:22

Itt az idő megint belerúgnotok a romákba. Gratulálok, ügyesek vagytok. :(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.26. 12:04:12

@Reinhard Heydrich (nyugalmazott):

Minap voltam a gyerekorvosnál. Óriási tömeg, előretolakodni próbáló
- matekdogaigazolást óhajtó kamaszok és
- 3 vénasszony, akik az egyikük unokájának a nemtommilyen papírjáért jöttek.
Nyílt az ajtó, elhangzott a bűvös "Következő" szó.
Bement a következő, történetesen egy csinos, kontyos, kosztümös cigány anyuka a Nike-ba öltöztetett kislányával.
Az ajtóban toporgó öregasszony:
"Milyen pofátlanok lettek ezek....Hiába, bíznak a Vezírükben."

Szóval csak gratulálni szeretnék.

f.m.j. 2011.01.26. 12:05:36

@Kurt S. Earp: egy barátnőm, akkor vitte el a 2-os gyerekét a városi iskolába, amikor a két fejjel magasabb cigány gyerek napi szinten azzal a mondattal lépett be a wc-be, hogy "megbaslak"
nem is barátkozom már vele :P

Roltii 2011.01.26. 12:07:12

@laspalmas: van ilyen is, nem csak a cigányokkal van gond. De amit leírtál, azért az nem az általános eset.
Egyébként jó pár posztot megérne az öregek az SZTK-ban téma...hatalmas gondok vannak ott is a fejekben...

f.m.j. 2011.01.26. 12:09:24

@LiberGon: ez komolyan érdekel: ha valaki ír egy létező, sürgető problémáról, az miért belerúgás? vagy a kommentelőkre gondolsz (ja persze, bizonyára, hiszen természetüknél fogva nácik, hisz magyarok:))

Tapmancs 2011.01.26. 12:14:20

@f.m.j.: Az is érdekes (vagy inkább már meg sem lepődünk?) hogy mitadisten, pont a tasz romablogjához nem lehet hozzászólni. "Társaság a szabadságjogokért", hát persze.

@LiberGon: ne ezt szajkózd, hanem érdemben válaszolj a problémára. Zero világosan leírta amit úgyis mindenki tud. Cáfod meg ha tudod, de ne ilyen semmitmondó lózungokat hangoztass hogy "má megin a romákat báncsák" !

LiberGon 2011.01.26. 12:16:50

@Tapmancs: Véleményem szerinte ez nem olyan téma, amit néhány mondatban vagy egy blogbejegyzésben meg lehet beszélni, oldani. Ez egy nemzetstratégiai kérdés. Persze kommentben mindenki azonnali megoldást tud nyújtani mindenre.

turcsány karcsi elvtárs 2011.01.26. 12:17:23

simán vannak 1,5-2 millióan már most! (ehhez még pluszba hozzájönnek a félvérek)
aztán ott van a másik nagy kisebbség. ők is lazán vannak 1 millióan.
az ország lakossága kevesebb mint 10 millió, jó ha vagyunk magyarok 6-7 millióan (inkább kevesebben).
itt már rég nem az a kérdés h lesz-e nyugdíjunk (nem), hanem hogy mennyi van hátra a magyarságnak? 50 év? esetleg egy picivel kevesebb? esetleg több?
egy biztos, a jelenlegi gyorsuló tendenciák mellett nekünk biza csengettek!!

f.m.j. 2011.01.26. 12:20:37

@LiberGon: na, a poszt pont ezt a nemzetstratégiai hozzáállást hiányolta, vagy te nem így látod? a fidesztől ennyit kért számon, hogy miért maszatol, gyáváskodik "ekkora felhatalmazással" a háta mögött

f.m.j. 2011.01.26. 12:22:04

meg hogy mit hangzatoskodik az eu-ban, amikor itthon is elég nagy a baj, majd pont mi fogunk megoldást, tutit mondani...

Marcellusca 2011.01.26. 12:22:35

@f.m.j.: Jaaajjjjjj!!!
Nekem elég volt a néhány bevezetőt elolvasni.

turcsány karcsi elvtárs 2011.01.26. 12:23:12

@laspalmas: egyébként orbánban van egy kis zsidó vér is :)

az a szörnyű, hogy ennek a rasszistanáczistakirekesztő országnak még nem volt eddig magyar miniszterelnöke a rendszerváltás óta!

Megszivtam 2011.01.26. 12:24:40

@Droli: "A támogatások többségét adójóváíráson keresztül kellene folyósítani, és a többi járandóságot is feltételekhez kellene kötni"

Van egy borzasztó egyszerű feltétel, amit egy mondatban le lehet írni : Egy család által felvett segély, támogatás és bármilyen jogcímű juttatás összesen nem lehet több, mint a minimálbér kétszeresének (ennyit kereshetne két szülő) 70%-a.

Ha ezt bevezetnék, akkor már megérne elmenni dolgozni, mert a két minimálbér több mint annak a 70%

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 12:25:01

Banyek a partnernek tekintésről minek pofázni? Partnernek tekintjük őket eddig is, csak nem viselkednek úgy...

"Ha nem érkezik meg a pénz a számlára, az talán felrázza majd őket. Bár, olyan szülővel is találkoztunk, aki kifejezetten azért nem engedte a gyereket az iskolába, hogy az önkormányzat letiltsa a pénzt, jellemző módon, amikor megvolt az ehhez szükséges óraszám, a gyerek újra járni kezdett. A miértre azt mondta a szülő, így legalább ez a pénzt nem az uzsorás veszi fel. Mert ami neki érkezik, arra az uzsorás teszi rá a kezétHa nem érkezik meg a pénz a számlára, az talán felrázza majd őket."
Remélhetőleg...

"Bár, olyan szülővel is találkoztunk, aki kifejezetten azért nem engedte a gyereket az iskolába, hogy az önkormányzat letiltsa a pénzt, jellemző módon, amikor megvolt az ehhez szükséges óraszám, a gyerek újra járni kezdett. A miértre azt mondta a szülő, így legalább ez a pénzt nem az uzsorás veszi fel. Mert ami neki érkezik, arra az uzsorás teszi rá a kezét."
Fasznak nem jelentik fel az ilyet, mármint az uzsorásokat...

""Tíz év múlva Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden második ember cigány lesz. Ez azt jelenti, hogy minden második ember inaktív lesz, és semmivel nem tud hozzájárulni a közteherviseléshez. "
Ha meg eddig is tudták, akkor miért nem lehetett eddig tenni ellene?

f.m.j. 2011.01.26. 12:25:53

@Marcellusca: ne jajjongj, olvasd, és vedd :)
meg kell ismerni az ellenfél gondolkodását (azért hallgatok Klubrégyót:))-amúgy nemsokára nem lesz frekvenciájuk, amúgy az is megérne egy fejezetet, ahogy napi szinten kérik a 12000 ft-ot a nyugdíjasoktól, rádió mentésre...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 12:28:02

@Valahol Máshol: "Akinek meg nem tetszik, tessék fogadja be őket és tömje a saját pénzével. "
Na ja. Elmentek, vissza is küldték őket. Romániába is, ide is.

Kurt S. Earp 2011.01.26. 12:29:32

@LiberGon: " Ez egy nemzetstratégiai kérdés."
Úgy van.
Én mint a nemzet tagja tehát, magyarként, állampolgárként, szabad emberként, Isten adta jogomnál fogva
akkor beszélgetek erről
amikor akarok
akivel akarok
ahol akarok
míg ki nem tiltanak, szíven nem szúrnak.

Talán tévedek?

sz4sz4 2011.01.26. 12:37:50

@Kurt S. Earp: "ahol akarok"

De ne a TASZ blogján akarj, érdekes, nálunk pont nem lehet kommentelni...:)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.01.26. 12:38:15

@ColT:
Ha meg eddig is tudták, akkor miért nem lehetett eddig tenni ellene?
Ott a pont!
Mert töketlenek és gyávák. Egy ilyen probléma megoldásához komoly lépéseket kell megtenni. Pl.: Születésszabályozás... 1-nél több gyerek vállalása esetén legalább az egyik szülő dolgozzon.
Tudom, hogy drasztikus, de helyzet sem éppen idilli.
Viszont a munka: Hogy a fenébe lehetne visszaadni a munka becsületét?
Mert jobb helyeken az élelmiszerárak nem sokkal többek mint nálunk. A szolgáltatások is max. 1.5-2-szer annyiba kerülnek. De a bérek 8-10 szeresét érik el az ittenihez képest.
És most még messzebbre is mehetnénk a témától...

Kurt S. Earp 2011.01.26. 12:40:05

@sz4sz4: Ez a veszély nem fenyeget, nem látogatok rasszista oldalakat. :-)

LiberGon 2011.01.26. 12:41:35

@Kurt S. Earp: Ez így van de nem tudom ez, hogy jön ide.

@f.m.j.: Én is hiányolom ezt a jellegű hozzáállást. Viszont a kormány most mással van elfoglalva, leginkább baromságokkal.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.01.26. 12:43:16

De jönnek a külhoni magyarok is: "A Krónika című kolozsvári napilap honlapján olvasható cikk szerint Kiss István, a Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke javaslatát - a gyes megadása a könnyített eljárással magyar állampolgárságot szerzőknek - a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) művelődési és oktatási bizottságának legutóbbi, január 17-i budapesti ülésén terjesztette elő." Aha, persze, aranyos ez is... Milyen gyes? Nem elég a sok semmittevő roma, még ezek is???

Tapmancs 2011.01.26. 12:46:49

@LiberGon: fmj már leírta, pont a nemzetstratégia hiányáról szól a poszt.

Véleményem szerint:
A probléma alapja az hogy a cigánykölkök eleve a lepukkant környezetbe születnek bele, a kezdetektől kezdve rossz nevelést kapnak (ha kapnak), és emiatt önhibájukon kívül azt hiszik hogy ez a normális. Ezt csak úgy lehetne megakadályozni hogy még csecsemőkorukban el kell venni őket a családjuktól és normális környezetbe helyezni őket, oda ahol a normális értékrendet sajátítják el. Ez lehet örökbefogadó család, vagy akár bentlakásos óvoda/iskola. Közben persze a kedvezményeket csak korlátozott ideig és/vagy adókedvezményként folyósítani, hogy ne ösztönözzön további gyerekvállalásra munka nélkül. Azok a generációk akik most nőnek/nőttek fel, már menthetetlenek, mert az életszemléletüket már nem lehet megváltoztatni. Éppen ezért ahhoz ennek valami eredménye legyen legalább 2 évtized szükséges. Én más esélyt nem látok jelenleg.

Kurt S. Earp 2011.01.26. 12:48:05

@LiberGon: Akkor azt javaslom, olvassa el a saját hozzászólását, uram, 12.16. 50-nél, akkor majd megérti, de megbocsásson már lejárt a munkaidőm, trolletetést erre a napra már nem vállalok, igen az én kurva anyámat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.26. 12:50:23

@LiberGon:

"A probléma komplex, a megoldása igazi kihívás. Egy kétharmados kormány azonban bármit meg tud változtatni, és mit ad isten, pont ilyen kormányunk van. Persze könnyebb az alkotmánybíróság jogkörét nyesegetni, meg a magánnyugdíjpénzünket elvenni, mint nekiállni keményen a munkának."

És hol marad a nemzetstratégia? 9 hónap már eltelt.
Vagyis akkor szerinted erről a témáról abszolút ne is írjon senki sem, mivel "ez nem olyan téma, amit néhány mondatban vagy egy blogbejegyzésben meg lehet beszélni." Van még ilyen téma, tudnál egy listát küldeni? Mert akkor azokat hanyagolnánk, csakis az érkényed lelked miatt ...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.01.26. 12:51:17

Látszik, hogy 10-15 éve ezt a problémát még csak felvetni is rasszizmus volt... köszönjük szdsz!
Mostanra pedig szembesülünk azzal, hogy van egy gyorsan szaporodó népcsoport, akik sok mindenre érzékenyek, sértődékenyek... ezt is köszönjük szdsz, hogy megtanítottad rá őket. Kellően agresszívek is, hisz a törvények nem elég kemények.
Őket integrálni kéne, de ők köszönik szépen nem kérnek belőle, hisz jól eléldegélnek a segélyeken.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.26. 12:52:32

@Tapmancs:

Ennyi gyereket nem tudsz elvenni, és ez amúgy sem kivitelezhető megoldás.

delano 2011.01.26. 12:54:46

@turcsány karcsi elvtárs: "aztán ott van a másik nagy kisebbség. ők is lazán vannak 1 millióan."

kire gondolsz? a 80 ezres zsidóságra? vagy a kínaiakra? Ha az előbbi, akkor ne a kurucról tájékozódj... Az ott lezsidózottaknak kb 5%-a zsidó valójában.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.01.26. 12:55:04

" akkor sajnos feketén-fehéren ki fog derülni, hogy a Fidesz is ugyanolyan gyáva, szar kormány, mint az elődei."

Akkor? Miért csak akkor? Ennek már rég világosnak kellene lennie.....

csak egy ügy fél 2011.01.26. 12:56:30

Tudathasadás emelt szinten. És nem védek senkit, de vegyük a legújabb példákat. : egzisztencialista filozófusoknak kifizetett tíz-százmillió forintok. EU és belső ellenzék reagálása : antiszemiták, burkoltan antiszemita kormány. Kérdés : van olyan nyugat-európai ország, ahol a közösből százmilliókat fizetnek megélhetési filozófusoknak? Nincs. Tanítson egyetemen, fordítson, írjon könyveket, éljen meg.
Médiatörvény : demokráciaellenes, lopakodó diktatúra. Kérdés, Berlusconi Olaszországa különb? Észak-Rajna Vesztfália minisztere még a napi hírműsorok témáiba, vagy személyzeti kérdésekbe is beleszólhat. Van olyan nyugat-európai ország, melynek teljesen rendben van a médiatörvénye ? Nincs.
És most ugye essen neki a kormány a cigányprobléma megoldásának. Találjuk ki a reagálásokat közösen : antidemokratikus, rasszista, hátrányosan megkülönböztető, faji kérdés, szegregáció, apartheid Európa közepén, Kisnapóleon, újfasizmus, ...
Ugyan már. Igény az lenne a rendre, de ha rendet kezdenénk vágni, a fél ország Brüsszelbe szaladna, a másik fele meg Tel-Avivba.
Megoldás ??? Hmmm?

Tapmancs 2011.01.26. 12:57:05

@zero: Tudom hogy ENNYIT nem, de ha beválna az a segélyezési rendszer ami nem ösztönzi a gyerekvállalást, és a maradéknak (ami remélhetőleg nem lesz olyan sok mert "nem píz") egy jó részét, mondjuk a felét sikerülne így nevelni, az már óriási előrelépés lenne. Mert most hiába vannak ilyen-olyan béna iskolai programok, hazamegy a purdé és mit lát... így semmi esély.

tugezőőr uuuii uuillö 2011.01.26. 12:57:50

Be kell látni, hogy az efféle romák nem integrálható függvények.

sicksam 2011.01.26. 13:01:43

Borsodi, pontosabban miskolci lakos vagyok... amellett, hogy napról napra látom mi történik a városban, azért sikerül kivenni a részem a környező településeken élők életéből is. Edelényi "kalapácsos" történet ugye innen kb 30 km, Sajóbábonyban a gárda vs. helyi cigányok kb 20 km, az Avas pedig szomszéd... amik itt történnek, azok híradós témák, nem is ecsetelném.
DE.
Dolgozok egy szintén környékbeli falu felzárkóztatásáért felelős társaságának. Látom, hogy mikre mennek el az eu-s pénzek és azzal szembesülök,hogy van pár ember, aki felelős a pénz elosztásáért és másik pár ember próbál tenni valamit a saját közösségéért : programokat szervez, próbálja bevonni a cigányokat mindenféle szociális tevékenységbe, ünnepségeket bonyolítanak és mindenféle tök jól kinéző pdf és word dokumentumok születnek a lehetséges feladatokról. Ez eddig rendben is lenne, HA a tisztelt lakosok (számokat nem tudok,de azért bőven többség a kisebbség) hajlandóak lennének maguktól és saját maguknak ingyen megszervezni ugyanezt és főleg beletenni abba a kasszába, amiből ők folyamatosan csak kapnak.
Magyarul van pénz, el is költik rájuk, csak vissza nem jön semmi. A bűnözést hagyjuk, ahhoz csak tökös rendőrség és nem wellness börtön kell.
Egyszerűen felesleges az integrálásra kidobott pénz, mert kb a Dunába is önthetik azt, neadjisten a devizahiteleseken vagy a gyesről visszajönni akarókon (de még ezer dolgot felsorolhatnék) segítenének.
Megoldás? Szüleim fiatal korában, tehát 40 éve ugyanez a probléma megvolt már... most elvárjuk ezektől a politikusnak csúfolt balf*sz társaságtól, hogy bármit is lépjenek?
Valaki megírta előttem már : Dél-Afrika lesz itt...

csak egy ügy fél 2011.01.26. 13:02:23

@Tapmancs: elvenni gyerekeket, mi vagy te Sztálin , vagy valami kese búr ?:) A gyerekotthonokból koncentrációs táborok lennének a Die Presse víziói szerint, 24 órán belül. A legszörnyűbb, 40-es évek eleji megoldásokat alkalmazná a kormány ! Sőt. Maga lennénk Ausztrália, ahol a bennszülött gyerekek így nőttek fel. Ennyire fasisztoid nem lehetsz, itt és most, az EU kebelén !:)

Jurganov 2011.01.26. 13:06:06

ennek a problémának szvsz nincs megoldása. anno az szdsz a lovak közé dobta a gyeplőt és lassan célhoz érnek. itt csak annyi történik, hogy létezik pár JÓ jogszabály, amit az élelmesebb emberek kihasználnak + annyi, hogy nem mennek el dolgozni mert nem is igazán van hova. el lehet venni a segílykét, de annak következménye lesz. lehet itt habzó szájjal üvölteni, hogy "semmit a rohadtaknak", meg, hogy "vegye el a kormány", de azért ott hirtelen elszabadulna 1-2-3 millió olyan arc az országban akinek semmi vesztenivalója nincs már..

eszkep 2011.01.26. 13:06:21

Azt tudomásul kell venni, hogy az EU-ban ilyen konstrukciókat várnak, mert ez az EU-konform megoldás... Tessék emlékezni, hogy a Jobbik közrendvédelmi telep ötletéből mekkora fasisztázás kerekedett. Brüsszelben egy átlag Ep parlamenti képviselő szerintetek mikor látott magyarországi cigánysort valamely falu szélén?
A cikk egyetlen meglepő híre, hogy a NOL-on "fasisztoid hangvételű írás" jelent meg. Remélem holnap a német és svájci ballib médiában erről számos írás fog születni valamelyik X Cohn Y tollából, a "szokásos" stílusban, amit az Index is átvesz... (muhaha)

Kurt S. Earp 2011.01.26. 13:06:31

@Rettegő: Azt a kurva, kenderkötélérett, kibaszott......:-(((
De nem baj, emelkedik már a Feri ötágú csillaga. Tudom, hat.

Tapmancs 2011.01.26. 13:07:05

@csak egy ügy fél: értem az iróniát, de ekkora problémához radikális megoldás kell. És mindenkinek jobb lenne, a gyereknek, a társadalomnak. A szülőnek nem, de ha nem képes normál értékrend nevelni a gyerekét akkor ezt le kell szarni.

z666 2011.01.26. 13:07:14

@Tapmancs: "A probléma alapja az hogy a cigánykölkök eleve a lepukkant környezetbe születnek bele, a kezdetektől kezdve rossz nevelést kapnak (ha kapnak), és emiatt önhibájukon kívül azt hiszik hogy ez a normális."

Ebben benne van a tipikus liberális agymosás. A cigányok nagy része gyakorlatilag genetikai selejt, pl. sokkal alacsonyabb átlagos IQ-juk van, mint a fehéreknek. Mitől is lennének okosabbak, hiszen több ezer évig sokkal kevesebbet használták az agyukat. (Valamiféle primitív ravaszság viszont kialakult.)

Másrészt a hülyéket is lehetne úgy nevelni, hogy akár hasznos tagjai lehetnének a társadalomnak...
(Egy részükkel teljesen felesleges foglalkozni. A vita tárgyát az képezi, hogy 10% vagy 90%-ról beszélünk.)

causa sui 2011.01.26. 13:07:22

@f.m.j.: tudod Te azt nagyon jól...

"a Fidesz is ugyanolyan gyáva, szar kormány, mint az elődei."
Számomra ez már eddig is kiderült.

@Reinhard Heydrich (nyugalmazott): te hüjje vagy :DDDDDDDD

@Kurt S. Earp: tanulságos áttekintés. Annyit tennék hozzá, hogy a kunokat az 1200-as évek elején telepítették be az országba, ha elolvassátok Makkai Sárga vihar című regényét, megdöbbentő képet kaptok az akkori állapotokról. Néhol szó szerint(!) ugyanazt mondják a szereplők a kunokról, mint most a felháborodott emberek a cigányokról. A kunok párszáz év alatt integrálódtak, asszimilálódtak, bár származásukat megőrizték - volt nekem is kun származású barátnőm :)). A cigányok az 1400-as évek elején tűntek fel Magyarországon, aztán elég gyorsan elterjedtek Európában, de a MAI NAPIG NEM AKARNAK INTEGRÁLÓDNI! Saját társadalmat alakítanak ki a helyi társadalmakban, saját törvényeik szerint élnek, saját vezetőket választanak (ami egy nonszensz helyzet, gondoljunk bele, hogy a székelyek gyulát választanának, és csak annak engedelmeskednének; vagy esetleg nádort választanánk, tennénk az Alkotmányra és a miniszterelnökre, és a tolvajok kezét levágnánk, mert ez régi törvény náluk). Szóval igen, a cigányok nem akarnak beilleszkedni, és a legnagyobb baj, hogy ez a nyomorult politikai rendszer ezért még jutalmazza is őket.

@Droli: "a romák szeretik a gyerekeket", ez egy általánosító, kirekesztő, rasszista megnyilvánulás, ugyanúgy, mint ahogy az, hogy a "romák nem törődnek a gyerekeikkel" :)

@Lobster1978: Orbántt most feddték meg a zsidók az EU-ban, hogy Magyarországon évről évre nő az antiszemitizmus, a kirekesztés, a szegregáció, meg a tököm tudja mi nem. Ő ezzel fog majd foglalkozni, mert pillanatnyilag ez a fő gond nálunk, nem a henyélő és bűnöző cigányok.
Egyébként ha igaz lenne, hogy az elmúlt 20 évben egyre csak nő az antiszemitizmus, akkor itt már nem lenne élő zsidó - de ezt csak súgva merem mondani, mert lehet, ezzel antiszemitizmus bűnébe esek, ami per pillanat súlyosabb bűn, mint a gyilkosság (már persze ha az áldozat nem cigány).

És végül hadd idézzem Kövér Lászlót:
"1.3 gyerek jut két fiatal felnőttre. Ennyi születik ma. Ebben az 1.3 gyerekben benne vannak azok a cigány gyerekek is, akik ma már a megszületettek között többségben vannak. Hogyha önök végiggondolják, hogy mi lesz itt nagyven év múlva, amikor a statisztikák szerint, az előrejelzések szerint 7 és fél 8 millió ember lesz csak ebben az országban - ennyire elfogyunk -, annak a fele is cigány lesz, hogy ki a fészkes fene fog dolgozni a nyugdíjasokra? Nem ránk, mert mi akkor már nem leszünk sehol se, a gyerekeink nyugdíjára. Hogyan tudjuk megoldani ezeket a problémákat a sokkal kevesebb tisztességes, munkaképes, a rendhez, a társadalmi normákhoz hozzászokott emberek azzal a masszával szemben, amelyik soha életében nem is dolgozott? Na azt gondolom, hogy ez a kérdés költői kérdés, mert tudjuk, hogy nincs megoldás, katasztrófa lesz."

Itt tartunk.

sicksam 2011.01.26. 13:08:28

2 gyerekig agyontámogatás, 3.-tól adójóváírás, segély megszűnése, megyénként 3 új, legalább 1000fős (önfenntartó) börtön, csendőrség.
3-4 éven belül eldől, hogy mi fog történni (nincsenek ábrándjaim). Ha nem változik a helyzet, irány külföld. Fizetek bárhova adót, ahol hagynak élni, de ide nem.
És adja az ég, hogy a családomat magammal vihessem.

Kamee 2011.01.26. 13:08:50

Pofon egyszerű a megoldás. Afganisztáni frontra kell küldeni a cigányainkat. Ha nyerünk, akkor mi leszünk a világ megmentői, ha nem nyerünk, idehaza akkor is nyertünk! :)

Secnir 2011.01.26. 13:08:54

@Rettegő:
ez nem OFF ez vastagbőr. keményen.
én amondó vagyok, mivel _élete végéig_ kapja - ezért holnap lőjük tarkón. pont.

pontypofájú mókusgalamb 2011.01.26. 13:10:12

Radikális megldás nélkül a cigányok 10 év múlva ki fognak irtani minket, ugyanis nem lesz pénz segélyre, ezért majd jön az ork, elvágja az én torkomat. Ennyi.
Csakhogy egy félcigány miniszterelnöktől nem várhatunk megoldást...

pontypofájú mókusgalamb 2011.01.26. 13:11:33

vagy ha elfogy a lóvé a segílyeskre, akkor a cigányok majd szomorúan beletörődnek? NEM! Minket fognak megöldösni.

LKwrwv7RfL 2011.01.26. 13:13:35

@LiberGon: Fogadj örökbe egy párat... és amikor reggelre fasz áll ki a szádból talán még átfut az agyadon a nemzetstratégia és a integráció.

eszkep 2011.01.26. 13:14:13

@LiberGon: Liberáliséknál az eklatáns példák bemásolása a NOL-ból (!) "belerúgásnak" számít? Érdekes... Nekem inkább kormányba rúgásnak tűnik, mert EU-konform megoldást preferál a közrendvédelmi telepek helyett (Zero vajon hogy vélekedett erről a Jobbikos ötletről?).
Esetleg belemehetnénk egyébként, hogy melyik konstrukció lenne a hatásosabb.

pontypofájú mókusgalamb 2011.01.26. 13:14:50

@Viktus: a dél-afrikai helyezettől rettegek én is

causa sui 2011.01.26. 13:15:07

@csak egy ügy fél: nézz utána Franciaországban hogy működik a Modeval project. A legtöbb iylen ötletet megvalósították nyugaton - kezdve a cigányok táborba zárásától a bentlakásos iskolákig -, és senki nem sikonyált. Most mást sem hallani. Az az igazság, hogy a nyugat rohadt rasszista politikusai utálják a magyarokat, és bármit megtesznek ellenünk.

causa sui 2011.01.26. 13:16:01

@pontypofájú mókusgalamb: már most ezt csinálják, csak egyelőre a nyugdíjasok vannak célkeresztben.

pontypofájú mókusgalamb 2011.01.26. 13:16:49

@LiberGon: te valami buta, ágyataln bőcsész vagy, mi? élőben cigányt tuti nem láttál még! gyere borsodba, majd befogod a buta pofád!

delano 2011.01.26. 13:17:35

@eszkep: "Brüsszelben egy átlag Ep parlamenti képviselő szerintetek mikor látott magyarországi cigánysort valamely falu szélén?"

Van ott arab negyed, az pont ugyanúgy néz ki, sőt...

pontypofájú mókusgalamb 2011.01.26. 13:17:43

ágyataln = agyatlan
bocs, csak mindig felidegesítenek ezek az nyomorult fajvédő köcsögök

causa sui 2011.01.26. 13:17:54

@LiberGon: azok saját magukat rugdalják. De beléd azért szívesen rúgnék párat.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.01.26. 13:18:14

ez a segély csak védelmi pénz a cigányoknak, hogy ne bántsanak bennünket

Kurt S. Earp 2011.01.26. 13:22:39

@causa sui: Kövér László látja a valóságot. Nyugodtan mellérendelhetnénk a vastagbőrről 1000 kommentelőt akinek ugyanez a véleménye, plusz a teljes Jobbik szavazótábort, némi átfedéssel.
Kövér László jól beszélt, nem hallottam még ezt.
Akkor talán csinálni kéne valamit.
Végre.
Valahára.

csak egy ügy fél 2011.01.26. 13:25:16

@causa sui: sima önérdek és finnyásság a nyugati álszentek kétségbeesett kapaszkodása a maguk kis nyugodalmas életének fenntartása érdekében. Semmi több. Tegyük fel, szigorítunk a segélyezési és egyéb anomáliákon. Gondolod az éhes hadak megállnak a nyugati határnál? Ugyan már. Nem biztos, hogy mi leszünk itt Dél-Afrika, de,hogy ők attól félnek ott nyugaton, egyszer csak ők lesznek Johannesburg rettegői, az biztos. Elég megnézni a franci+német rinyát a bolgár/román schengeni kilátásoktól. Ha megindulnak a népek, szarják majd le, hogy Berlinbe, vagy Lyonba nem akarják beengedni őket. Bemennek.
Álszent, rettegő, ideológiák és emberi jogok mögé bújó, végtelenül önző gondolkodás. Mondjuk a lét a tét. Megértem :)

pontypofájú mókusgalamb 2011.01.26. 13:27:03

@causa sui: ez igaz. attól félek viszont, hogy egyfelől nem lesz nyugdíjra sem, tehát tőlük nem lehet majd rabolni, másfelől elfogy a segílypénz, így csak mi, dolgozó fehérek jöhetünk szóba. és én bizony sem magamat, sem a gyerekemet nem fogom tudni megvédeni a késelő cigány férgektől...

pontypofájú mókusgalamb 2011.01.26. 13:28:21

@derelye vágó: erre gondoltam én is, csak az a baj, hogy szaporodnak, mint a patkányok, a pénz meg fogy...

causa sui 2011.01.26. 13:35:53

@pontypofájú mókusgalamb: egy rendőrrel dumáltam - régi haver - arról, hogy itt Magyarországon hogyan lehetne kirobbantani polgárháborút. Ő erre két lehetőséget mondott:
1. annyira megszigorítják a törvényeket, hogy a bűnözőknek mindegy lesz minden, és nyíltan a dolgozó lakosságra támadnak, mire ők - mi - fellázadnak a bűnözők ellen;
2. annyira megszorítják a dolgozó lakosságot, hogy nem jutnak hozzá a napi betevőhöz, és éhséglázadást produkálnak.

El lehet dönteni melyik irányba megyünk épp.

f.m.j. 2011.01.26. 13:36:25

@Kurt S. Earp: de ezt még akkor mondta, amikor nem voltak kormányon, a rohadék...

causa sui 2011.01.26. 13:40:48

@f.m.j.: ezt egy lakossági fórumon mondta a választási kampányban. Azóta KUSS...

pontypofájú mókusgalamb 2011.01.26. 13:41:34

@causa sui: egyszerre mindkettő felé :(
az a nagy baj, hogy a magyar elég buta nép, képtelen az összefogásra, bármi háború lenne, azt mi szívnánk meg, főleg, hogy mire kitör, a patkányok eléggé elszaporodnak, a népvezető félcigány gennyzsák meg még fel is fegyverezi majd őket...
Az egyetlen kiút, ha elmegyünk külföldre, azaz nekünk kell menekülni a saját hazánkból, ha élni akarunk. ez ma magyarország..

f.m.j. 2011.01.26. 13:44:14

@causa sui: ezt mondom én is, hogy ez csak reklám volt, meg az, hogy pontosan tudják mi van, (a liberál szociológusok is, de szerintem pénzt hoz nekik ez a hozzáállás) épp ezért elkeserítő, hogy nagy ára lesz ennek, mert hagyni fogják, hogy az események sodortassanak majd egymás után...

f.m.j. 2011.01.26. 13:48:10

@pontypofájú mókusgalamb: szerintem azt a hülye uszítást abbahagyhatod (nem az zavar, hogy félcigánynak hívod az orbánt, mert felőlem főbe is lőhetnéd-nagy szolgálatot tennél vele :)) ott lettél gyanús, hogy buta népnek nevezted a magyart... mert akkor vagy te is az vagy, vagy pedig úgy szerencsésebb fogalmazni, hogy MI magyarok buták vagyunk, egyébként nekem az az elméletem, hogy a nép, mint olyan mindenhol egyforma buta, vezethető, lassan mozduló, reagáló tömeg, hús... a probléma egyetemesebb szinten keresendő, és megoldandó...

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.01.26. 13:49:19

Az erőszakos, már-már visszataszító iskoláztatás és munkavégzésen kívül nem látok semmiféle megoldást. Amennyiben végre felébred a magyar, és belátja, hogy békés eszközökkel nem lehet egy állati szinten élő (élősködő) népcsoportot "integrálni", rögtön könnyebb és tartósabb lesz az élet az országban, hiszen a gazdaság meglepő pozityívumoakt fog felmutatni. Mi kell ehhez? A "Rend" (ahogy kurucék mondják). Egyszerű rendeletek. Aki nem dolgozik, tanul, aki abbahagyta a tanulást, dolgozik.
Több anyagot is írtam már erről, hogyan lehetne rendszabályozni és a munkára ösztökélni ezen ösztönlényeket - akinek van kedve, keresgél. A lehetőséget megadom, előre leszögezem, hogy most nem okoskodtam, nem én mondom meg a tutit, és ez a cikk kiváló.

http://agymosott.blog.hu/tags/cigány

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.26. 13:57:31

Nem mernek semmit csinálni,mert akkor elveszítenek néhány körzetet a választásokon.
Odáig viszont nem terjed a tudatuk,hogy a többi körzetet meg nagyon megnyehetik ezért.:((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.26. 13:59:33

@zero: Pedig muszáj.Max lehetne egy-egy nevelőszülő házaspárnál 8-10 gyerek,akit normálisan felnevelnek.

LiberGon 2011.01.26. 14:10:37

@zero: Nem erről van szó hanem arról, hogy megint megy ez a szokásos demagógia.

A cikk:

1, Sok a cigány egyre nagyobb a baj.
2, A kormány nem csinál semmit.

Konklúzió: Szegény mi, dolgozó állampolgárok akiket megvernek a cigányok a kormány meg csak lopja a pénzt jaj jaj...

Erre mondtam, hogy ennél a roma helyzet komplexebb.

LiberGon 2011.01.26. 14:12:24

@LKwrwv7RfL: Félreértés ne essék én se örülnék ha a villám szomszédságába költözne egy pár.

causa sui 2011.01.26. 14:20:07

Ej, pár év alatt meg lehetne oldani az egész cigánykérdést.
1. a bűnözőket - 16 év fölött, de nemre való tekintet nélkül - el kell távolítani a cigány társadalomból. Nem érdekel hová és hogyan, de tűnjenek el - erre legjobb egy távoli csillag lenne, pl. a Syrius. Hogy ne okozzanak felesleges terhet a költségvetésnek, dolgoztatnám őket, pl. bányában. Onnan elég nehéz megszökni, hacsak át nem ásnak Ausztráliába, de annyira azért nem szeretnek dolgozni. Pár év után megvizsgálnám, kit lehetne szabadon engedni, de ha akárcsak egy bűncselekményt elkövet, vissza a bányába, ezúttal életfogytra. Ez persze nem csak a cigány, hanem minden bűnözőre állna.

2. A gyerekeket egész napos óvodába 3 éves koruk után, hétköziotthonba 6 éves koruk után. Ott aztán a lehető legkeményebb fegyelemben nevelni és tanítani őket, csak hétvégén mehetnek haza. Aki 16 éves koráig nem áll be a sorba => bánya.

3. A még szabadlábon lévő és munkahellyel nem rendelkező cigányokat - de a nem szakmáért tanuló tartós munkanélkülieket is - dolgoztatni napi 8 órában. Mindennemű segélyezést megszüntetni, pénz csak munkáért van. Ha valaki háromszor nem megy be dolgozni, lazsál, részegeskedik munkaidőben stb. irány a bánya. Először csak pár hónap, de ahányszor visszakerül, mindig kicsit többet kapna. A munka mellett iskolába is kötelezően járnának, míg a nyolc általános meg nem lesz. Ráérnének, a gyerekek úgyis kollégiumban vannak.

Szóval ötletekben nincs hiány, de ezek soha nem fognak megvalósulni.

causa sui 2011.01.26. 14:22:30

@causa sui: sietek hozzáfűzni, itt az aljanépre gondoltam, arra is, aki származását tekintve nem cigány, de úgy él, mint a putris cigányok.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.26. 14:28:44

egyrészt a csp-t a 60-70 mellé is megkapja, másrészt vannak infók arról, hogy hány roma él Mo-on, ezt a legutóbbi, 2003-as reprezentatív romakutatásból tudhatjuk.
www.mtaki.hu/uj_intezeti_kiadvanyok/kemeny_janky_lengyel_20041216_mod.html.html
másrészt a 190 ezren csak az mosolyog, aki nincs tisztában azzal, hogy a népszámlálás módszertana szerint, nem számítottak romának azok, akik második helyen jelölték meg identitásként a romát, így kizárva ezt a lehetőség, holott ez még sok tízezer ember.
ebben nem vagyok biztos, de asszem, a gyerekeket sem írták össze, így pedig már nem vagyunk annyira messze a 2003-as 570 ezerre becsült lélekszámtól.

causa sui 2011.01.26. 14:42:44

@calam: Balog Zoltán államtitkár szerint messze vagyunk tőle.
"Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint [...] a népesség körülbelül egyharmada él mélyszegénységben, s döntő többségük a cigánysághoz tartozik."
Lehet számolgatni. 10 millió egyharmada, és annak a döntő többsége menni?
Vagy a főnököd nem tudja mit beszél.

jani888 2011.01.26. 14:51:09

A sok látszatintézkedés,szemérmes mellébeszélés,elhallgatás, tanulmány,ilyen-olyan romaprogram nem hoz semmi eredményt csak fokozza a probléma nagyságát,mert mára már a cigányok nagy többsége meg van róla győződve,hogy a társadalom köteles őt eltartani.Agresszívan követeli a"járandóságát" és fel sem merül benne,hogy elsősorban neki kellene tenni a saját érdekében.A többségi társadalomnak meg egyre inkább elege van.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.26. 15:03:20

@causa sui: Balog téved és tudom, hogy ő is ismeri ennek a kutatásnak az adatait.
a könyv írói közül ketten pedig már halottak.

Max. 2011.01.26. 15:10:40

@LiberGon: Fejtsd már ki, hogy ennél hol komplexebb az ügy. Iskolába járni nem akar, dolgozni nem akar, üvölt, ordít, verekszik, lop, csal, öl. A macskám nem mutat fel annyi állatias jegyet, mint ezek. A saját szaporulatával zsarolja a társadalmat a védelmi pénzért, amit a libsik segélynek hívnak.

Ez az ügy olyan világos és egyszerű, mint a Nap.

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2011.01.26. 15:51:26

Négy gyerektől egy fillér segélyt sem adnék senkinek.Aki 4 gyereket vállal a mai világban,az vagy nagyon jól keres,vagy egyszerűen ebből akar megélni,kiegészítve ezzel-azzal a bevételt.....
Segélyt pedig csak annak adnék-abban az esetben ,ha szinte semmi munkaviszonya nem volt élete során-ha elvállalja a közmunkát.Csak az kapjon valamit a társadalom asztaláról,aki már tett is oda.
Ha nem lesz szigorú,radikális változás erre a problémára,akkor hatalmas bajok lesznek itt.Aki ezt nem hajlandó belátni,az elmebeteg.

jozicsenko 2011.01.26. 15:59:41

@causa sui: Libergon visszatért? ehh, de jó hogy bekapcsoltam a szűrést :-))

Topo mellett ő a másik álliberális féreg akit ki nem állok :-S

a hozzászólások (válaszok) alapján még mindig nem látott cigányt élőben, csak nácit, aki adózik (helyette): nem baj, megy még a rózsadombra fémgyűjtő...

Beer Ninja 2011.01.26. 16:00:21

Nem teljesen értem a post-író problémáját.
A Fidesz megtette az első lépést az iskolába járás felé (és ezzel a cigánykérdés megoldása felé), remélhetőleg lesznek továbbiak is, mert ez így még azért nagyon kevés. De a kijelölt út szerintem helyes.
Tény, hogy én is sokkal drasztikusabban nyúlnék a problémához, de szerencsére (vagy sajnos?) nem vagyok politikus. Amíg demokráciásat játszunk, el kell fogadni a lassú ügymenetet.

m.logic 2011.01.26. 16:01:45

Micsoda rászista ez a Balog Zoltán az idézetben. Persze, ha Morvai kérdezi az EP-ben rögtön mély-szegénységről kezd zagyválni... EU-s romaprogram = dögöljön meg mindenki, aki nem cigány

jozicsenko 2011.01.26. 16:05:38

@Max.: a liberálisok meg örömmel sietnek a segítségükre, hisz más is igazolja: van itt vagy 8-9 millió büdös náci

nem baj: szabad a határ, lehet menni rómába (bár nem értem, ha a román/bolgár cigányok el tudtak menni rómába/párizsba, a mieink miért maradnak itt)

hops, korrigálok: amsterdamban van külön Nyíregyháza utca (ugyanis csak "magyar" lányok vannak ott: szép országimázs, mondhatom)

@lancelotbeka: nem tudom, mit terveznek orbánék februárban, de vagy mérhetetlenül keményen odab.sznak az asztalra (és sok-sok száz mrd ft-ot megspórolnak), vagy elás minket a ny-i pénzügyi piac...

@causa sui: most volt a hírekben: egy alig egy éves gyerek éhen halt (már régebben), de most itélték el az anyját - olyan setét volt öcsém, mint a föld: a kérdésre, hogy mit evett a gyerek: amit a többiek: egy egyéves gyereknek még anyatej kell, nem chips...

ehhh, idegesítem itt magam, oszt közben nem lesz adó, oda a gdp, a sok cigány meg véletlenül éhen hal...

Turanga Leela 2011.01.26. 16:13:21

Mán csak azt nem értem, hoyg a magánnyugdíjba,aki marad, azt miért lopják meg? (24% ugyanúgy megy) Vagy most akkor a lopás nem is bűn? Elferdítik a erkölcsi rendem:D

Sajnos a roma-kérdés akkor fog megoldódni, amikor már kiirtanak minket, lelakják az országot, majd továbbállnak. ú..úú...Tudom,miért haltak ki a dinoszauruszok:D

causa sui 2011.01.26. 16:38:30

@jozicsenko: ez vicces. én is kiszűrtem :D
A piricsei eset volt a hírekben? Ott asszem cukros vizet adtak a gyereknek "enni", mert az összes pénzt elkocsmázták, másra nem futotta.

@calam: akkor húzz bele te is! Annak a tanulmánynak, amit széltében terjesztesz a neten meg annyi haszna van, mint málnának a kutya vacsorájában. 1%-os(!) reprezentatív felmérés 2003-ból, és erre hivatkozol? Az NYOLC éve volt, hol vannak már az akkori állapotok? Azóta meg pont a kedvenc szadeszod nem engedett új, normális felmérést csinálni a szabad gondolkodás jegyében. Te is csak egy olyan ingyenélő álliberális álértelmiség vagy, mint a Mohácsi-klán tagjai, akiket veled együtt mi tartunk el. Csak azt nem tudom minek.

tudi 2011.01.26. 16:58:44

Valaki már írta, hogy ha keményebben lép fel a kormány a cigányokkal szemben, akkor mi lenne (ennek ellenére remélem meglépik)akkora ajjvékolás, hogy az UFO-k is ide sereglenének az univerzum minden szegletéből. A média törvény miatti hiszti ahhoz képest semmi lenne, úgy röpködnének a rasszista, náci, új nyilas, felcsúti miniducse szavak, mint az őrület, az MSZP és az LMP ölre menne, hogy melyikük a legnagyobb kisebbség védő. Pedíg nagyon tenni kell valamit, vagy tényleg Dél-Afrika lesz, vagy a kisebbségbe szorultak követelni fogják a fegyverhasználati jogot.

jágör68 2011.01.26. 16:59:49

Segíly helyett ugyanennyi darab kotont, ábrás használati utasítással mellékelve nekik, oszt megoldva minden.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.26. 17:24:48

@causa sui: statisztika órát kell tartani, hogy az 1%-os minta miért hihetetlenül nagy?
szerinted az 1000-1500-as minta mekkora a lakosság egészéhez képest, amikkel a nagy közvéleménykutatók dolgoznak?
(most készül az újabb mérés, btw.)

és hogy nézne ki egy normális felmérés, te statiszikus-szociológus zseni?:D
és honnan tudod, hogy milyen felmérés készült? olvasol rendszeresen esélyt, szociológiai szemlét, követed a tárki, az oktatáskutató vagy az elte-tátk publkációit?

az pedig, hogy a halálomat kívánod, szégyen.
zero kellenek nektek ilyen kommentelők?

Krapulax_ 2011.01.26. 17:26:08

@dr. dodó: Az elmúlt pár csodálatos hónapban azért bőven volt példa a gyors ügymenetre, néhány nap alatt simán átment nem egy sürgős törvény, az ellenzék csak pislogott, mint pocok a lisztben.
Tehát ez nem lehet akadály, ha az akarat meglenne.
Pont ezzel, hogy van roma-strtégia, ezzel ismerik be, hogy mekkora probléma ez.

Egy pár napja volt az a hír, hogy egy cigó nőnek éhen halt az egyik gyereke, sem ő, sem az orvosnak nem tűnt fel, hogy mi a baja a gyereknek. Vajon a többi gyereket állami gondozásba vették, vagy maradt az "anyánál"?

causa sui 2011.01.26. 18:18:34

@calam: bocs, elragadtattam magam. A hozzád hasonló nagyokosok ezt hozzák ki belőlem. Sorry.
De ne itt oszd az észt, irány Sárkeresztúr, most olvastam a Magyar Nemzetben milyen állapotok uralkodnak ott. Oda pont elkel egy ilyen okos ember, amilyen te vagy.

És miután tanultam statisztikát - meg némi kutatásmódszertant is -, rá kellett jönnöm, hogy azt bizonyítasz be vele amit akarsz.

jozicsenko 2011.01.26. 18:21:14

@Krapulax_: @causa sui:
a hír, régen:
www.szon.hu/engine.aspx/page/article-detail/dc/im:szon:news_special-szabolcs/cn/haon-news-FCUWeb-20071220-0108578600

s a konkrét eset most (sajnos összekevertem: nem egy dologról van szó, hanem ismétlödő problámáról:)
premier.mtv.hu/Hirek/2011/01/25/08/Ehen_halt_egy_egyeves_kislany_Erken__ki.aspx
kiemelném egy részét az interjúnak:
"S. Edina, elsőrendű vádlott: - Hogy kell etetni egy gyereket? Csak ugyanúgy, hogy reggel felkel eszik, este hogy mondjam.
R.: - És mit adtak neki?
S. Edina, elsőrendű vádlott: - Hogy mit adtam neki?
R.: - Mit kapott enni a gyerek?
S. Edina, elsőrendű vádlott: - Hát mindent.
R.: - Például?
S. Edina, elsőrendű vádlott: - Hogy mondjam, kapott ő mindent evett, na, mit mondjak? Ugyanúgy, mint a másik kettő. "

gyerek van rogyásig, csak észt nem adott a jóisten: az anyatejet nem lehet cukrosvizzel vagy chipssel helyettesíteni - a liberálisok meg szopjanak hanyatt egy felébresztett jegesmedvét: ezekre (nem emberek) 100 MRD Ft-ot el lehet szórni, de szólni érte már nem szabad...

ehhh, liberalizmus: a társadalom mocska vagytok, mind: az egyén (szeszkazán apu) fontosabb mint a közösség (az éhen halt gyerek): mocskos g.cik, phej! (köp)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.26. 18:49:33

@causa sui: tegyük hozzá, attól, hogy tanultál statisztikát, még tudhatnád, hogy az 1%-os minta egyáltalán nem szokásos. illetve, hogy tanultál, tudhatnád, hogy ez mit jelent. de nem tudod.

majomkutya 2011.01.26. 20:57:32

Azért én ezt sem értem: "ősszel azonban több eljárást megszüntettek az ügyészség javaslatára, ugyanis augusztustól ugyanis a családi pótlékot felváltó iskoláztatási támogatás felfüggesztése jelenti a szankciót."
Hát egy nagy túrós ....-t! A kiskorú veszélyeztetése az kiskorú veszélyeztetése. Az lenne a minimum, hogy amelyik szülő nem járatja a gyerekét iskolába attól elvenni a gyereket és a szülőt szépen kényszermunkatáborba zárni. A kiskorúra a testi-lelki bántalmazás mellett az iskolakerülés a lehető legveszélyesebb, mert sose lesz belőle semmi és már igen fiatalon csak a bűnözés marad neki.

bandika gazdája 2011.01.26. 21:12:53

@Krapulax_: Dehogy vették. Anya felfüggesztett, apáról szó sincs, orvos 200.000 pénzbüntetés (mert már úgyis késő lett volna ha észreveszi, hogy haldoklik a baba!!!) védőnő felmentve. Anya azóta újabb gyermeket szült, "neveli" őket mintha mi sem történt volna. Csak, hogy tudd.

suffener (törölt) 2011.01.26. 21:22:34

munkaügyi központban hallottam (fiatal anyuka):
- ellátásira gyüttem....gyes, vagy minek monggyák..
- mennyi munkaviszonya volt eddig ?
- az mi ?!

borzimorzi 2011.01.26. 21:50:11

Az nem igaz, hogy ezekkel az emberekkel semmit sem lehet kezdeni, csak meg kell találni a nekik való munkát. Csupán az elitkék hiszik azt, hogy kizárólag az íróasztalnál végzett munka a munka. Na, speciel arra biztos nem alkalmas az a 15 éves, aki még mindig az ált. isk. 2. osztályba jár. Hadd jegyezzem meg viszont, hogy a XIX. században az őhozzá hasonlóan analfabéta kubikosok keze munkája nyomán jöttek létre a körutak és a belvárosi kerületek Budapesten is, Bécsben is. Lapát meg talicska csak akad tán ma is?
Ott van a Vásárhelyi-terv, tessék nekilátni. Lehet csatornát ásni Bp. alól Kecskemét felé, hogy végre öntözni lehessen az Alföldön a Homokhátságot a Duna vizéből. Lehet árvízvédelmi célból vízelvezető árkokat és víztározókat kiásatni. Nem gépekkel, arra nincs lóvé, hanem kézi erővel, mert az van bőven. 20 évre elég munka van az analfabétáknak és szép számú utódjaiknak is.
A munkavállalásban való ellenérdekeltséget viszont meg kell szüntetni. Mert ma egy ilyen embert, aki semmihez sem ért, olvasni is alig tud, csak olyan munkára lehet alkalmazni,amelyért a minimálbérnél sokkal többet nem fizetnek sehol a világon. Viszont a segély+gyerekpíz+megélhetési lopás szentháromságból sokkal többet lehet bevételezni. Ezeket a dolgokat kell felszámolni. Aki soha nem dolgozott, nem adózott, annak az első gyerek megszületése után legyen elmagyarázva, hogy a második és többedik gyerek után egy vasat nem kap, és járjon neki havi 30 darab koton ingyen, slussz. Megélhetési bűnözést keményen büntetni, mert ez gyakorlatilag karrierbűnözés ma már, és nem két szem almákat lopnak, hanem hektárszám az erdőt, meg komplett gyümölcsösöket, ipari méretekben.
Meg lehet ezt csinálni, csak akarat kéne hozzá. Nem pedig pofázás arról, hogy "a világ akaratból épül fel". (Copyright by Orbán, ugyebár...)
Üdv:
b

Horizont 2011.01.26. 22:24:46

@borzimorzi:
Valami azért megindult, csak kérdés mi lesz belőle.
A Nemzeti Közfoglaltatási Program új elemének szánják, hogy aki 2011-ben nem tud 30 napos munkaviszonyt igazolni, az a következő évben semmilyen támogatásra nem lesz jogosult.Az önkormányzat által felkínált munkát végzettségtől függetlenül el kell vállalnia a juttatást igénylőnek.Nem köteles elvállalni, de akkor a magyar állam sem köteles mindenféle támogatás kifizetésére. Kíváncsian várom, hogyan is fog élesben ez működni. Mert munka lenne dögivel, segédmunka is. Árvíz, belvíz. Már ez is elég lenne. Meg akármerre nézek, retkes ez a kis ország. Lehetne tisztogatni, csinosítani mindenhol. Kérdés, hogy megszervezik-e az önkormányzatok a munkát,vagy marad minden, mert ugye kényelmesebb odalökni a segélyt?
És ha a cigányokat eddig "ösztönözték" a szülésre, akkor most ösztönözzék a "nemszülésre".
És hogy ne csak szidjuk a Fideszt mindig. Nagyon jó lépés volt, hogy nem adnak pénzt azoknak ahol nem jár iskolába a gyerek. Az előzőek még ennyit se tettek meg.Csak persze ez kevés, be kéne pörgetni magukat ebben a témában amíg késő nem lesz.

2011.01.26. 23:41:51

Zéró tolerancia, a törvények kőkemény betartatása, korbács, géppisztoly, és a megélhetési fajvédők sirámainak leszarása. Ez az alap, de most már elrettentő példákra is szükség lesz, hogy a primitív horda értsen a szóból.

2011.01.26. 23:52:26

@Horizont: "Nagyon jó lépés volt, hogy nem adnak pénzt azoknak ahol nem jár iskolába a gyerek."

Ez oké, de a rasszista cigánybűnözők megfékezéséhez édeskevés. Akik hordába verődve, szórakozásból támadnak magyarokra, tanárokra, mentősökre, tűzoltókra és egyre gyakrabban rendőröket is, azokra némi pénzmegvonás nem fog hatni. De ha a legközelebb lincselési kísérletüknél szarrá verik a hangadót és néhány szamurájkarddal hadonászó mocskos véglényt, akkor fogadok, hogy üzenet eljut a primitív agyukig.

hoplita 2011.01.27. 08:23:33

@causa sui:
Nehogy mán a kunokat a cigányokhoz hasonlítsd.....!!!!!!
Egy nagyállattartó, nomád törzsi társadalmat társadalom alatti véglények halmazához....magadnál vagy?????
Bazmeg, én kun vagyok......kapjál mán a fejedhez!!!!
Egyébként olvastam az idézett könyvet.....

hoplita 2011.01.27. 08:32:26

@sicksam:
"....Valaki megírta előttem már : Dél-Afrika lesz itt..."

Azzal az apró, de nem elhanyagolható különbséggel, hogy ott olyan fegyvert tarthatsz, amilyet akarsz.
Arrafelé kockázatosabb egy búr farmot megtámadni, mint itt, Európában egy államot.:)

hoplita 2011.01.27. 08:48:47

@LiberGon:
Fogadni mertem vóna, hogy lilasálas, kávéházi fajvédő balfasz vagy.:)))

vomit 2011.01.27. 09:20:16

ebben legyszi
www.reddit.com/r/AskReddit/comments/d3hax/
megkeresni ezt:
"I am not a self-hating Roma, but I cannot say I am proud of my people.
I live a life completely detached from my culture not because of any social stigma against them here in the states (there isn't much of one) but because of the oppressively anti-intellectual, reactionary mindset that practically every Roma I have ever encountered put themselves in."

kormányzó 2011.01.27. 11:33:58

Akárhogy is nézzük,a "roma"kérdés mára egyenlő a 22-es csapdájával.Lehetsz bármekkora humanista vagy apró kis rasszista,igazából jó megoldást nem találsz..Nem tudsz segíteni azokon akik, nem akarják hogy segíts rajtuk.És ettől kezdve csak két megoldás lehet,hülye vagy,mert zsákszámra öntöd a pénzt a semmibe,vagy rasszista bunkó vagy,mert unod a banánt!Bárki bármit dumál,Európa igazából egy dolgot szeretne-de azt nagyon-,megszabadulni a cigányoktól!Megértem őket.Csak éppen, nincs hová küldeni ezt a népet.Talán valahol Afrikában-ott esetleg még nem ismerik annyira őket- venni egy kisebb országot a számukra?Amennyit rájuk költ Európa,talán meg is érné.A klíma kellemes -fűteni nem kell-, a kaja millió számra szaladgál,a benszűlőttek pedig vendégszeretők.

causa sui 2011.01.27. 11:57:39

@kormányzó: erről eszembe jutott egy vicc, de nem írom le mert akkor tényleg kitiltanak :D
Egyébként igazad van. A jelen helyzetet jogállami eszközökkel orvosolni lehetetlen - vagyis lehetne, mivel a jogállamiság most egy párt kezében van, és az eddig is bármit megtehetett - és meg is tett - haverokért, pártkatonákért, de ebben a kérdésben nem fognak megmozdulni.

Egy jellemző cikk:
www.szon.hu/nyiregyhaza/lekoptek-es-hatba-rugtak-nyiregyhazan/news-20110126-05565704

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.27. 14:37:05

ezt az eu-s "romaintegrációt" leánykori nevén európai kisebbségpolitikát innen magyarországról sikerült a mi politikusainknak bevinni az európai köztudatba. egészen triviális okból tették. nem éppen azért mert cigánykérdés mindenütt van.. nem is azért mert bárki (főleg mi, akik ugyebár a saját vezetőink dilettantizmusa és mohósága miatt babkonzervért cigány szavazatgyárat segílyért cigány gyerekgyárakat adunk át (cukor-, papírgyár sorsa bezárás, élelmiszeripar külföldi multis, és hazai csilliomosok kezében.. nehézipar továbbra is muhhahahahaha, stb..)) tudná a lehető legkevesebb halálesettel járó megoldást (egyszerűen nincs nap, hogy valami aljas bűncselekményre fény ne derülne, amihez cigányoknak (mindig többesszám!) közük ne lenne..).

mert az oka csak annyi, hogy a magyarokat érintő kisebbségpolitikára kezdettől magasról tettek az "európai" népek.. nagyjából 1997 végétől már egyértelműen olyan irányba haladunk, hogy összkisebbségpolitikát erőltetünk a jelenlegi határon túlra szorult magyarok érdekében. frankón egybemosva a határon túli magyarok és általában a magyarok helyzetét a cigányokéval, romákéval.. ugye milyen széééép elgondolás.. sértő még a felvetés is.. na mindegy.. valamennyi eredménye volt, mert sikerült néhány kisebbségvédelmi elemet bevinni a nagy európai khmm szanaszét.. közösbe.. csakhogy az állampolgárság megadásánál jelenleg többet nem lehet tenni, a magyarok helyzetét továbbra is leszarják (ahogy a románét és a szlovákét is. addig mókás románia is a franciáknak, amíg az erdélyi ásványkincseken keresztül támogatják kanada francia lakosságát.. ha gond van akkor csak előkerül a haragszomrád és a mosolyszünet..) európában. naná majd olyanok fogják a magyarokat támogatni, akik a a volt gyarmataikon önös gazdasági érdekből jelenleg is irtják a helyi lakosságot.. a problémák szinte mindig lokálisan dőlnek el, mégha sok is a háttérből a machináció, és óriási méretű a "nagyhatalmi" belepofázás..

egy eleve lopott (kik voltak vajon? ;-)), a vágtától lesántult lovon lovagolnak a politikusaink, ami időközben ki is múlt.. nem tutujgatás kell, hogy megjavuljon a bűnöző rétegük.. ahogy egyik nemzetnél sem az volt szükséges, hogy a bűnelkövetők buksiját megsimogassák.. mézet elfelejteni; KORBÁCS!! becsületest: ne, becstelent: IGEN!!

groggil 2011.01.27. 15:43:00

A Fidesz a cigánykérdésbe fog belebukni, kb. 12-16 év kormányzás után, ha nem lép meg kőkeményen drasztikus lépéseket most. Ezt az utolsó 12-16 évet utólag "boldog békeidőnek" fogja tekinteni az emlékezet, mert a folyamatos védelmipénz-osztással (segély) a viszonylagos békét még fenn fogja tudni tartani. Viszont ez idő alatt visszafordíthatatlanul elmennek a demográfiai folyamatok, a cigányok egyre erőszakosabbak lesznek, egyre többet fognak követelni. 12-16 év múlva egy kelet-mo.i szavazás így fog kinézni: cigányok-100%-ban Fidesz, magyarok-100%-ban radikális párt (Jobbik, vagy valami hasonló, sőt még radikálisabb). Ennyire le fog egyszerűsödni a helyzet. A segélyek csökkenésekor (a segélyezési rendszer összeomlásakor) pedig rá fognak rontani -tömegével- a magyar lakosságra. Aki ezt nem látja, az vak vagy ostoba.
20év múlva az ország kőkeményen bánni fogja, hogy 2010/2011/2012-ben nem a Jobbik elképzelései valósultak meg, mert akkor már még sokkal radikálisabb intézkedések kellenek majd. És akkor már -a létszámhelyzet miatt- szó szerint értendő harcok nélkül semmilyen szigorító intézkedést nem lehet már bevezetni.
Bizony, Mo. előtt -ha a radikális lépések ma lmaradnak- két út áll:

-koszovói modell 1-2 megye elvesztésével, ahová -egy ebben az esetben sem elkerülhető polgárháborús helyzet után- spontán (akár néhány hét alatt lezajló, menekülésszerű) lakosságcserével kvázi leválna Mo.-ról, azeurópai és hazai liberálisok hangos tapsolása mellett.

-a dél-afrikai-modell; ez a valószínűbb...nem részletezem, mindenki tudja: falak, szögesdrót, stb. és az állam levonul az ország számos területéről, mert nem lesz kapacitása (rendőri, Büntetés-végrehajtási, anyagi stb. értelemben) kezelni a helyzetet.: városrészekből, komplett térségekből de facto kivonul.

f.m.j. 2011.01.27. 16:02:25

@groggil: és annyira furcsa, hogy a Spiró ezt a koszovói modellt megírta a feleségversenyben... (asszem) vagyis megvan az ideológiai háttér is, egy értelmiségi tollából, de inkább abban vagyok biztos, hogy ilyen forgatókönyvek léteznek... nem az író prófétálta meg

arlequin 2011.01.27. 16:53:09

ez robbanni fog. ha viktorék nem lépnek, sorban fognak állni, a kis ráchel megerőszakolására a kanok.

hoplita 2011.01.27. 19:00:09

@arlequin:
Tőlem aztán megkanolhatják ráhelke apját is......sőt, követelem, hogy húzzák faszra.:)

arlequin 2011.01.27. 20:26:50

@hoplita: figyelj koma. máskor én is röhögnék. de kelet-magyarországon ez nagyon is valós és kegyetlen gond. és ebből gond lesz nyugat-magyarországon is. 5-10 éven belül. ez nem vicc. ezt meg kell oldják. nem kicsit, hanem nagyon.

Buzgómócsing 2011.01.27. 21:36:06

Na!

Elolvastam a kommentek nagy részét. Eléggé esélytelennek látják sokan a helyzetet. Én egyáltalán nem így látom.

Somogyban tanítok az egyik legalja szakmunkásképzőben. 60% kb. a cigányok aránya. Szóval tudom miről beszélek. A cigányok 90%-a teljesen kezelhető, vagy kezelhető lenne, ha megfelelő eszköz lenne a tanárok/hatalom kezében. 10% kb. aki kérdéses. Egy része valóban menthetetlen a 10%-nak, de ha mind a 10% esélytelen, akkor is 90%-kal az égvilágon semmi, de semmi probléma nem lenne. Akkor, ha lenne következménye annak amit csinál. De nincsen, ezért miért ne csinálná?

Egy szó mint száz: A helyzet pillanatnyilag egyáltalán nem reménytelen, teljesen kezelhető és menthető, ha van szándék, elhatározás és akarat. Kár az egész cigányságot egységes tömbként kezelni, nagyon heterogének ők is és rengeteg köztük a rendes ember. Igenis lehet velük mit kezdeni. Borsodban nem tudom mi a helyzet, de szerintem nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

Érdekesség képen megemlíteném, hogy szóba került a mai órán, hogy Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor. Erre megkérdezte tőlem egy cigánylány, hogy tudtam-e, hogy Orbán Viktor cigány? Mert ők ezért (is) szavaztak rá. Úgyhogy az Orbáncigány Mszp lejárató kampány a visszájára sült el, mert szerintem több szavazatot hozott a fidesznek, mint amit elvitt. A cigányok többsége a fideszre szavazott (lásd pl. Molnár Oszkár vs. Pierre Daherre esetét). Épp ezért félek én is, hogy nem merik meglépni a segélykék megnyirbálását, de azért reménykedem...

trojka 2011.01.28. 07:50:29

az egyik telepulés cigány alpolgármestere egy másik, kb. 40 kilométerrel arrébb levö telpulés határában teherautoval lopta a fát. a rendörök elkapták, feljelentés...majd elválik...valaki szolt a másik, cigány képviselönek, (helyi FIDESZ elnök!) hogy ne hagyjátok, hogy ilyenek lejárassák a falut, ez volt a válasz: nem tudok mit tenni, a FIDESZ-hez még nem érkezett hivatalos bejelentés...(azt hittem, ez buncselekmény, nem politikai ugy!)...

Kartal (rezervált) 2011.01.28. 14:15:16

@calam:
Megfogadtam, hogy befogom a pofám, nem szövegelek, de nem megy. Ez már leverte a biztosítékot.
Tegnap megnéztem a Házon kívült.
Ma ez fogadott:
"- Szinte nem volt épp porcikája, eltörött a szegycsontja, több bordája, a fejét sérülések borították, valószínűen a koponyája is betörött. Egy felnőtt embertől is brutális lenne, hogy így végezzen valakivel, de hogy gyerekek tegyenek ilyet..." - írják egy 81 éves néniről, akit cigány gyerekek vertek halálra.

Bazmeg calam, vagy akárhogy hívnak, mi a faszt csináltok ti azon kívül, hogy hülyeségekről vitáztok, meg "magasröptű" agymosásban részesítitek magatokat nap mint nap? Minek kell itt történnie ahhoz, hogy ne verjenek agyon minden héten egy nyugdíjast a cigányok??? Visszanéztem az elmúlt nyolc-tíz nap híreit, legalább TÍZ esetet találtam, amikor cigányok nyugdíjast raboltak ki, vertek össze, vagy öltek meg! TÍZ ESETET, mert csak ennyi jelent meg a médiában, de ki tudja mennyi történt igazából!
Egyszer az életben próbálj meg őszintén válaszolni, ne nekem, MAGADNAK: MIT CSINÁLTOK INTEGRÁCIÓ CÍME ALATT??? Hogy történhet meg ez, amikor milliárdokat öltek különböző kormányok cigányintegrációra? Hogy lehet az, hogy ilyen okos, jól képzett tudósok foglalkoznak a témával, és mégis, heti szinten gyilkolják nagyszüleinket, szüleinket a cigányok??? Miért kapod a fizetésed, Okoska? Azért, hogy a cigányokat nekünk vadítsd???
MI A FASZT MŰVELTEK, BAZMEG!

A hangnemért elnézést, kicsit durván érintett az eset. A mondanivalóért nem kérek elnézést. Kérjetek ti elnézést térden állva a meggyilkoltak családjától. Ha van pofátok és gerincetek eléjük állni.

Nem kell válaszolj. Ne nekem válaszolj. A válasz az lesz, amikor csökken a bűnözés, amikor nem kell félteni gyerekeinket és szüleinket a mocskos védenceidtől. Akkor tudom, hogy tesztek is valamit pofázáson kívül. Addig azonban, amíg a tőlem elszedett adóból kapod a fizetésed, leszel szíves nem fellengzősködni, hanem DOLGOZNI! AZÉRT FIZETLEK!

És még egy kérdés, persze csak költői kérdés: ki fizet téged, hogy a blogszférában mosdasd a bűnöző cigányokat, most, hogy az szdsz megszűnt?

f.m.j. 2011.01.28. 15:50:11

@Kartal (rezervált): ha nem haragszol, ezt a kommentedet berakom a mandíneres sznob, és finomkodó lelkeknek...

bandika gazdája 2011.01.28. 16:22:05

Ismétlem, akik azt mondják, hogy a 24. órában vagyunk, tévednek! Az már elmúlt! A fenti esetben számomra az a legmegdöbbentőbb, hogy 12-13 éves kisgyerekek voltak, és semmit sem vittek el!!! Ez Kuncze úr nem megélhetési bűnözés, ez valami egészen - szörnyűségesen - más!! A "kicsiket" IDEIGLENESEN intézetbe vitték! Anyuka kamerák előtt (na ez is) tagadja amit a gyerekek bevallottak, mi pedig várjuk a következőt?!! Itt nagyon nagyon nagy bajok lesznek, nem holnap, ma este! Gondolkodjon akinek a dolga, hogy pénzszórással ezen lehet-e segíteni? A FIDESZ "módszeréhez" annyit: megfelezték a közmunkához való hozzájárulást, 4 órához fizetnek hozzá! Hát nem kell ahhoz cigánynak lenni hogy azt mondják basznak dolgozni 30 ezer forintért, ha a segély meg 28 ezer! (És nem a segély sok, a magyar munkabér egy röhely.) Az ónkormik persze kiegészíthetik 8 órára. Ki hát! Van mibül, nem igaz?! Ja, hogy bezárják az iskolát mert nincs fűtés? Hát osztán? Maj lesz most lakáska, meg közüzemi számla meg minden ... ez márvolt egy párszor! Sehová sem vitt! Továbbr is csak a tisztességes cigányokat sajnálom, mert vagy nekik lesz nagyon rossz, vagy mindenkinek. Nagyon várom a Fidesz idevonatkozó hétországra szóló programját, csak egy kicsit igyekezni kéne, mert kurvára fogy az idő!

causa sui 2011.01.28. 17:19:37

@calam: Talán mert az iparban kicsit máshogy dolgozunk nagyonhülye barátom. Itt alaptétel az, hogy a mintának elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy a tétel minőségét tükrözze. Én automatikusan erre gondoltam, amikor megláttam az 1%-ot, mert nem szociológusnak tanultam. De szerintem te sem sűrűn készítesz szórásdiagrammot vagy átlag/terjedelem kártyát. Vagy ha igen, akkor legalább tudod miről beszélek.

@hoplita: pont erről beszéltem. A kunok is igazi magyarok lettek, de ez nem így volt kezdetektől fogva. Nem tettem egyenlőségjelet a cigányok és a kunok közé, csak azt jeleztem, hogy az akkori társadalomban pont ugyanakkora probléma volt a kunok jelenléte, mint itt a cigányoké. Ugyanazokat mondták rájuk, ugyanúgy panaszkodtak rájuk, ugyanúgy másodrendűnek érezték magukat, mint mi. Igaz ott a királynak volt oka behívni őket, ők pedig a vendégjoggal a saját törvényeik szerint éltek.

Mondom volt kun barátnőm, haláli egy vagány csaj :) Egyébként hozzászólásaid alapján jó fej lehetsz :) Igazi kun :))

Kartal (rezervált) 2011.01.28. 17:47:47

@f.m.j.: uhh... megint belenyúltam? A múltkor egy vitám miatt baromartúr elmebeteg blogján halállistára kerültem xD

Nah, most már tényleg lakatot teszek a pofámra.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.29. 07:44:47

@bandika gazdája: drága tezsvírem nem lesz itt semmilyen változás, polgárháborús állapotok lesznek, a Rúzsadombot körbekerítik, lesznek maszek harcosok akik védik. Pont mint Kolumbiábn.
Aztán mikor minden szegíny fehér és barna tezsvír megunja egymás gyilkolását, az fog történni mint Egyiptomban a héten. Helyettesítsd be a koptok helyére a magyarokat az arabok helyére meg a cigókat. Ez lesz. Ezért emigráltam.
Nincs remény. Orbánnak aki hisz, vagy hülye vagy hülye. Jól látom, hogy a fülkeforradalom óta rohamosan öregszik?

trojka 2011.01.29. 08:29:19

most majd, az unios országokban a mi cigány vezetöink (Mohácsi, Daroci, Lakatos, stb) fognak oktatást tartani a tezsvireiknek, hogy hányféle modon lehet irtani az öslakosságot ott, ahova befészkelték magukat. (franciák, olaszok, kanadaiak, stb.). A kiemelt példa Olaszliszka lesz...Ja, és ezért kemény eus támogatásokat fognak felmarkolni, amit Orbán és Pintér ad át nekik...

Kartal (rezervált) 2011.01.29. 10:02:47

Egy idézet, ezért talán még nem lőnek:

"Győri Nemzeti Hírlap, 1941. június 10.
Évszázados problémája az országnak a cigánykérdés megoldása. Lapunk is nem egyszer foglalkozott ezzel a kétségkívül nem könnyű problémával, amely a közeljövőben talán végleges megoldáshoz jut. Az erre vonatkozó rendeletet illetékes helyen most tárgyalják, mert belátták, hogy az eddigi megoldások semmiben sem voltak sem a társadalom, sem a cigányság hasznára."

Hát ennyit haladtunk 70 év alatt a kérdés megoldásában. A lózungok ugyanazok, eredmény sehol. Köszönjük calam. Egyébként nagyon hallgatsz. Tán leutaztál Lakra beszélni az áldozat hozzátartozóival, meggyőzni őket, hogy legyenek toleránsabbak a munkára és beilleszkedésre vágyó gyilkosokkal? Esetleg Kovácsvágáson vagy, az ottani gyilkosság kapcsán? Vagy Sárkeresztúr volt a cél, ahol szintén összeverik és szétrabolják az idős magyarokat a védenceid? Vagy Dopeman nagyapjának temetésére mentél? Soroljam még??? A lista végeláthatatlan! Mit tettél eddig, hogy a helyzet javuljon???

Hát ezért már lehet, hogy lőnek...

matula100 2011.01.29. 13:11:09

@Kartal (rezervált): Kartal egyetértek veled maximálisan. A cigányt munkára fogni olyan mint az oroszlánt vegetáriánus étrendre téríteni. Reménytelen eset.
Igazából csak bele kell gondolni a cigányok mindig más népek után kullogtak és azok maradékaiból éltek, zenéltek, jósoltak, hulladékot szedtek, stb, de nem végeztek termelő munkát soha. Honnan tanultak volna meg dolgozni de ezért genetikailag nem is akarnak. Pár tehetséges van a zenében mert ez a vérükben van de a többi mindenre alkalmatlan. De genetikailag a tanulásra sem alkalmasak, ennek egyik oka a belterjes szaporulat.
Sajna itt is az kellene mint kínában, egy család max 2 gyerek / ott 1 engedélyezett/ az után nem jár támogatás csak adókedvezmény. Segélyt, családi pótlékot csak számlára utalni, amit kártyával iskolai ebédre, tanszerre, gyerekruhára lehet költeni. Elvégre a csal pótlék nem a teljes felnevelésre lett kitalálva hanem csak segít az állam. 3 gyerekes lévén ismerem a helyzetet.
A nincs munkahelyre az a válaszom, hogy nem is akarnak dolgozni. Építőiparban voltam vezető több évig van tapasztalatom. A talicskába a fehér melós berakott 10 téglát, a cigány már 3 db-ot nem akart eltolni, hogy megszakad, állandóan elkéstek ha egyáltalán bejöttek, sokan csak azért jöttek a munkaközvetítőből ki, hogy írjam neki alá hogy nem tudok munkát biztosítani, rendszeresen meglopták a kollégákat vagy a megbízót ahol dolgoztunk,stb, stb.
Igazából válasz erre nincs, ez a világon óriási probléma. Nálunk cigány, az USA-ban a latinok és mexikóiak, kanadában az indián, szóval mindenhol vannak és sehol nem tudnak velük mit kezdeni de igazából nem is akarnak.
Tudomásul kellene venni, hogy a föld eltartó képességének legalább 4-5 szöröse él rajta, ezt nem bírja el. Csak ezt senki nem meri felvállalni és kimondani, mert mit csinálsz 4-5 milliárd emberrel? Lelövöd vagy éhen halasztod? A másodikat választják a politikusok mert úgy gondolják azért ez mégis humánusabb. A születést a kínaiakon kívül senki nem meri szabályozni, mert emberi jogod gyereket szülni éppen úgy mint hülyének lenni.
Szóval rághatjuk a gumicsontot de megoldás itt soha nem lesz, csak ha valahogy kihal a föld nagy része mert akkor változik a felállás és megint bőség lesz egy darabig.
Régebbi korokban ez azért nem volt annyira probléma mert a háborúk és a járványok féken tartották a lakosságot, ma a józan észnek és a születés szabályozásnak kellene de erre se eszük se merszük nincs a politikusoknak.

2011.01.29. 13:37:36

Nagyon helyesen járt el a jegyző: ez kiskorú veszélyeztetése, és úgy érzem a két dolog nem zárja ki egymást, már mint a támogatás megvonása.

Az egyetlen esély a felzárkóztatáshoz az iskoláztatás, ez kellene tűzzel vassal keresztül vinni, mert amíg ebben nincs változás, addig a segély kútba dobott pénz.

Ebben szerintem nem lehet vita roma és nem roma között, ez nem rasszizmus, legyen az bármilyen rasszhoz tartozó, ha nem gndoskodik a gyereke testi és szellemi fejlődéséről bűnycselekményt követ el.

Bormann 2011.01.29. 14:20:54

@matula100: Csak támogatni tudom a hozzászolásodat.Tökéletesen rátapintottál szinte minden a cigányokat érintö kérdésre.Kiáltványként kellene terjeszteni!!!

Kartal (rezervált) 2011.01.29. 15:53:12

@matula100: genetikába ne menjünk bele, volt/van cigány munkatársam aki többet és jobban dolgozik, mint a Jobbikos párttag kollégám. Ami egyébiránt az általános tapasztalataid illeti, egybevágnak az enyémekkel. Cigányvédők szoktak azokkal az érvekkel jönni, hogy az átkosban, amikor még volt rengeteg munkahely, szinte minden cigány dolgozott, a Borsodba induló vonatok jóformán feketék voltak pénteken - innen a Fekete Vonat elnevezés is ugyebár. Azt elfelejtik közölni, hogy milyen színvonalon végezték a munkájukat, de erről Te most beszámoltál. Nem véletlenül kerültek utcára, semmitérő munkaerő voltak mindig is, csak a régi rendszerben nem lehetett kirúgni őket. Kivétel persze mindig van, egy haverom is egy fémipari cégnél dolgozik évek óta, de fel sem merült, hogy elküldjék, annyira jó munkaerő - pedig valódi cigány a faszi.

DE: az én tapasztalataim is azt támasztják alá, hogy a cigányok túlnyomó többsége nagyon rossz munkaerő. Láttam már munkahelyen munkaidőben széken ücsörgő cigánygyereket, amint a feleségével ordítozott telefonon, akire nem lehetett semmilyen munkát rábízni, mert öt percen belül eltűnt a gép mellől, és ha szóltak neki, azzal jött: azé akar kirúgni me cigány vagyok! Pedig a fenét, senkit sem érdekelt a származása. Aztán csak elérték, hogy ő és a rokonsága ki legyen rúgva, de másnap bejött jogvédőkkel, és vissza kellett venni - úgy, hogy a munkája semmit nem ért. A főnök meg felmondott emiatt az eset miatt. Lett a cégnél pár semmitérő cigány, és elment egy jó szakember. Így megy ez nálunk.

És igazad van, ez sajnos politikai kérdés lett, és a magyar politikának ez a legnagyobb bűne, hogy hagyta ezt a dolgot politikai kérdéssé fajulni. Emlékszel a hídlezárásra? Amikor páran két kocsival megbénították Budapest közlekedését? A rendőrök kimentek szétzavarni őket, és az is lett volna a dolguk, sőt maguk a tüntetők is úgy gondolták, hogy pár percen belül el lesznek zavarva, de nem így lett, amint kimondták a varázsszót: ez politikai ügy. És a rendőrök lefagytak mint a Windows 98 Bill keze alatt a nyilvános bemutatón. Mert ezzel a szóval az igazságszolgáltatást zsarolni lehet.

Pedig a megoldást a politikusaink kell(ene) prezentálják, de tőlük hiába is várjuk. Vidéken pokollá teszik a cigányok a mindennapokat, a rendőrség nem véd meg tőlük, mert ez politikai ügy, ha te megvéded magam, börtönbe kerülsz, mert az meg rasszizmus - vagy ha nem az, akkor Mohácsiék gondoskodnak róla, hogy az legyen, és a BBC is erről írjon. Ezt látom a mindennapokban, mert 4-5 éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a feleségemnek a nyílt utcán fényes nappal beszólogassanak hordában ácsorgó a cigányok - és persze nem csak neki, hanem minden nőnek aki arra jár -, az is, hogy amikor megy át a zebrán, fekete mercis cigó gázt ad, és azon röhög, hogyan fut előle, vagy hogy este a buszváróban kiraboljanak egy iskolás fiút. Szembe laknak cigányok, elég sokat írtam róluk itt már.
Pár éve még udvariasak voltak, bár folyton tőlünk kunyeráltak mindent. Most már tavasztól őszig nem lehet tőlük aludni, mert nyitott ablaknál bömböl a lakodalmas techno, nem lehet rájuk nézni, mert rögtön jön a szöveg: "mit néz ez, he? mit bámúsz gecc? odamennyek? ODAMENNYEK bazmeg!", és a család kölke kirabolt egy lányt, mert nem sikerült neki megerőszakolni... az is csak mostanában jött divatba, hogy a buszon bömböltetik az ocsmány zenéjüket. Én még rockert, punkot, skinheadet nem hallottam zenét bömböltetni buszon, de cigányt szinte minden nap hallok. Mert nekik ezt is lehet.

Szóval azt látom, hogy itt nem lesz megoldás, mert nem akarnak megoldást. Az fájdalmas intézkedésekkel járna, MUNKÁVAL járna, meg amúgy is le vagyunk mi szarva. A lényeg a hatalom és a pénz, a többi lószar. Méghogy közbiztonság meg ilyenek, mit képzelünk mi? Majd ha a gárdisták utcára mennek, akkor igen, lesz közbiztonság, de amíg hetente egy csomó prolit - elsősorban nyugdíjast persze - összevernek, kirabolnak, megölnek az nem számít.

Így telnek most napjaink, szülőhazámban leszegett fejjel járok, mert ha felnézek, esetleg kést kapok a bordáim közé. Nem merem megvédeni a családom, mert vagy én kerülök börtönbe, vagy a cigány családja nyír ki bosszúból. Nem véd meg senki, és én sem védhetem meg magam. Nem látok ebből kiutat. Ezt tette az elmúlt húsz év összes politikusa Magyarországgal.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.29. 17:04:00

@Kartal (rezervált): el lehet ám jönni abból a tetű országból, ez nem jutott még eszedbe?

trojka 2011.01.29. 17:23:33

@Bodzaszedő Manager: nem nekem szol, de milyen tetu országrol beszélsz? mert ha Magyarországrol, azt tudom javasolni, te meg ne gyere ide, tetu aki mondja...ennyi. Ha meg nem itt élsz, ne dumálj bele, mit tudsz te a mi gondjainkrol. "Kibicnek semmi sem drága..." ha tévedtem volna, elnézésedet kérem!

bandika gazdája 2011.01.29. 18:22:53

@trojka:Mintha csak én mondtam volna! Csak én nem bírnám megverni sajnos, mert nőnemű vagyok és kissé koros.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.29. 19:16:27

@trojka: Onnan tudom mi folyik ott, hogy tavaly tavasszal sokalltam be, összepakoltam a családot és eljöttem. Etesd csak tovább a cigányokat helyettem is.
Majd küldök képeslapot Costa Rica-ból.

Kartal (rezervált) 2011.01.29. 19:36:25

@Bodzaszedő Manager: tanulom az angolt. Más megoldást én sem látok. Ha nekem nem is, de a gyerekemnek legalább jobb legyen.
Meg vagy jegyezve, jók a hozzászólásaid :)

f.m.j. 2011.01.29. 19:46:30

@Bodzaszedő Manager: mé pont costa rica? az is elég feka (értsd: nem fehér, európai emberek élnek arra sem) vidék, nem? :)

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.29. 20:29:39

@f.m.j.: Oda nyaralni megyünk majd..... gy.k.... én sem vagyok tök hülye.
Bár egy St Kitts & Nevis vagy Argentína nem lenne rossz. Kis kezdőtőkével sokmindent lehet ám kezdeni szép helyeken. Most gyűjtöm a tőkét.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.29. 20:31:19

@Kartal (rezervált): amúgy én elsősorban magamnak akarok jobbat, jobb is itt, ha nekem jobb, a gyereknek is. De nehogymá mindent én rakjak a segge alá. Kitanítattom, ha akar tanulni, aztán hajrá. Persze has lesz miből, kap apanázst is. De kész pina meleg málé az felejtős...

Kartal (rezervált) 2011.01.29. 20:42:27

Ezt írta egy cigány volt felesége a sógorának (részlet):
"A másik meg az, hogy mikor odaköltöztem hozzátok hidvégre,mivel etettetek meg???(FELFORDUL A GYOMROM,HA ERRE VISSZAGONDOLOK!!!) Furi volt, hogy mindig parancs szóra vitt el a Zoli sétálni.Egyszer viszont véletlenül előbb értünk haza a kelleténél, és döbbenten láttam, hogy a kék bőrű döglött tyúkokat [varjak voltak - K.] egy zsákból szedik ki és pucolják.A disznóhúst a hidvégi betonábc-ből(Dögkút) hozták és azzal etették a családot, így több jutott nekik alkoholra."

És ezt:
"A szüleimnek mesélte el [a család egy barátja - K.], hogy a dögkútból hordják a húst és azt eszik, akik elszörnyűlködtek.Én nem hittem nekik, mondván, biztos ezzel akarnak eltávolítani a Zolitól [a volt férj - K.].Amíg nem tapasztaltam meg, a saját szememmel.(A sztori a döglött tyúkokról)! Aztán mondván ők,hogy most már úgyis mindegy, elmesélték, hogy honnan ettem eddig.UNDORÍTÓ!
Kíváncsi természetű voltam és vagyok is és elmentem egyik alkalommal velük, mert látni akartam, hogy valóban igaz-e, amit mondtak.
Elmentünk a kanáris parton és ott keresztül a két szennyvíztároló közt és kiértünk egy trágyadomb szerűségre,ahol égtelenkedő bűz(dögszag) és a legnagyobb meglepetésemre, rajtuk kívül még jó néhány ember fogadott.Persze mind cigány volt, az egyik az apósom testvére, aki Gilvánfáról biciklizett a zsákámányért.tüzet raktak és ott melegedtek, fröccsöztek, míg meg nem hallották a traktort, ami viszi a dögöt. Akkor, mint a keselyűk, elkezdtek rohanni a traktor felé és aki kapta marta alapon húzták magukhoz a dögöt.Ott a helyszínen megnyúzták, feldolgozták,zsákba tették és vitték haza.Borzalmas látvány volt számomra, elhiheti.Felfordult a gyomrom.Hát nagyjából ilyen ez az imádott cigány család és bizony is dögevő és a családja is."

Szögletes zárójelben a saját megjegyzéseim. Amúgy jó étvágyat a vacsorához.

Kartal (rezervált) 2011.01.29. 21:06:39

@guma: a gondok, bajok megsokasodtak...
de nézd a pozitív oldalát: ennyivel bölcsebb is lettem :)

trojka 2011.01.30. 07:05:45

@Bodzaszedő Manager: a sullyedö hajot a patkányok hagyják el legelöször...

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.30. 13:46:59

@trojka: Lehet itt személyeskedni, meg burkoltan ÍRIGYKEDNI, de értelme nincsen. Kösd csak magad a röghöz, melytől a picsánrúgáson kívűl nem kapsz semmit, nem tudom van-e gyereked, de puszta kényelemből, vagy GYÁVASÁGBÓL, a változástól való félelemből velük is kibaszni nem helyes. Azt hiszed egy liberális alak vagyok, hát tévedsz. Eredetileg hivatásos katonatisztnek készültem, aztán láttam mi megy itt, inkább elmentem dolgozni, pedig felesküdtem a hazára, csak tudod az a haza már rég nem létezik. Konzervatív vagyok, példaképeim közt van pl Pinochet tábornok úr, Chile megmentője, Bismarck, Horthy, Churchill. De a szemem nyitva van, és azt látom, Magyarország abban a formában, aminek mi megismertük , el fog tűnni. És ez ellen nem tehetsz semmit már sajnos. A felcsúti törpe ugyanúgy a felvásárlók szekerét tolja, ne légy naív. a JOBBIK meg Vonával az élen hülyék gyülekezete.
Remélem nem nekem lesz igazam ,bár a remény hal meg utoljára. Ha tévedek, majd az emigrációból támogatom az őshazát.
vita részemről lezárva.
ui: a patkány egy okos állatt...

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.30. 13:53:33

Ja, még valami, tudod mi a különbség Magyarország (?) és Franciaország között?
Otthon amikor kimenő egyenruhában a városba mentem anno, kiröhögtek.
Itt 34 évesen beléptem az idegenlégióba (az is megérne egy fejezetet hogy 14 év irodai munka után milyen volt magamat fizikailag felhozni 20 éves önmagam szintjére.) és még 1er Class légiósként is tisztelgett nekem a csendőr. Mert itt meg vagyok becsülve.

Horizont 2011.01.30. 16:22:55

@Bodzaszedő Manager:
"majd az emigrációból támogatom az őshazát"
Köszönjük, de megismerve véleményedet inkább ne!!!
"puszta kényelemből, vagy GYÁVASÁGBÓL, a változástól való félelemből"
Te tényleg azt hiszed csak ezért marad itthon az ember??

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.01.30. 19:41:09

Egyetlen generációra vagyunk az összeomlástól. És ez nem emberöltőt jelent (25év), hanem cigányöltőt (15év).

Ja, és Magyarországon jelenleg nem tizenX hanem negyvenöt százalékos a munkanélküliség. A többit ki lehet matekozni.

Kartal (rezervált) 2011.01.30. 22:22:54

@Bodzaszedő Manager: Trojkát ne bántsd, őt ismerem. Amúgy itt nem lehet igazságot tenni, mivel valamennyire mindenkinek igaza van. Annak is, aki hazaszeretetről beszél, annak is, aki látja, hogy itt nem lehet élni, és inkább elmegy máshová. És abban is igazad van, hogy Magyarország nem sokára meg fog szűnni, hacsak valami csoda nem történik - pl. betiltják a szappanoperákat, mert akkor kitörne a forradalom. Én nem szídom Magyarországot, de a politikai vezetőségét ezerszer elátkoztam hetven évre visszamenőleg. Megértem azt aki elmegy, de megértem azt is, aki marad.

Hogy én melyik leszek, még nem dötöttem el. Így negyven felé elég nehéz váltani, de ha nincs más...

3X 2011.01.30. 23:25:47

Egyrészt, valaki egyszer okosan azt mondta, hogy "kutyából nem lesz szalonna". Másrészt nézzétek meg azt a felvételt ami ezen az oldalon van: kuruc.info/r/34/73427/ . Utolsó infom az, hogy a száva család megtért, és a HIT gyülibe jár. Erről csak azt tudom mondani hogy láttam róla egy felvételt, itt :www.youtube.com/watch?v=DRsLZxJtj1U. Namármost, könnyű úgy megtérni és hívőnek lenni, hogy előtte bűnözésből megszedtem magam ugye? Itt tartunk, a bűnözők megszedik magukat, ölnek ezzel elvégzik a kapott feladatukat majd hazaszaladnak, uraikhoz mint akik jól végezték dolgukat és megkapják jutalmukat, mármint jól fizető posztokat ahol tovább gyarapodhatnak a biztos svédek. Tehát aki nem húz el innen az vagy így vagy úgy mint nyugdíjasaink bele fognk dögleni....Egyenlőre ezt látom, csak sajnos a jó megoldást még nem erre a betegségre. De azt tudom hogy egy harmadik fajirtó háborút nem nekünk kellene elkezdeni, most sem mint ahogy korábban sem mink kedtük mégis rajtunk verték le........

picur3ka 2011.01.31. 00:21:43

@Buzgómócsing:

Hat koszi. Ilyen jot mar reg rohogtem. Erre nem is gondoltam, hogy a ciganyok azt hiszik, hogy orsos a viktor. Nacceru.

trojka 2011.01.31. 07:49:19

@Bodzaszedő Manager: sem nem személyeskedek, sem nem irigykedek. Utobbit elsösorban azért, mert én nem akartam és nem is akarom elhagyni a Hazámat, másokkal ellentétben. Végezetem csendben a dolgomat, ezután is fogom. Igen, van gyerekem, tehát már csak azért sem akarok máshová menni, mert itt tudom a legjobban segíteni. az, hogy te katonatiszt akartál lenni, egy dolog, én 25 éven keresztul hordtam az egyenruhát, de ebben is igyekeztem mindig ember maradni. Igazad van, sokszor leorditottak, kiröhögtek, leköptek, de én akkor is maradtam. én is katonatiszt akartam lenni gyerekkoromban, nekem sem jött össze, de sebaj. nekem is vannak példaképeim, de találtam magamnak Mayarországon is, bár nem az utobbi 60 évben. De, ez már politika, ebbe ne menjunk bele, mert agyvérzést kapunk. Ja, a másik: én ugyan nem etetem a cigányokat, söt...amugy, nincs harag, de a képeslapot azt elkuldheted.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.01. 21:49:48

ha etelkáék éhen halnak mert lusták békében melegedni az oskolában az megoldás nem?

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.01. 21:59:23

@causa sui: a kunok dolgoztak, csak más volt a vallás és az értékrend.

süti beállítások módosítása