Skip to content


       Szűrés lista

Komolytalan

Meggyes Tamás az egyik "legnagyszerűbb" magyar politikus, ostoba, buta, beképzelt, arrogáns, nagypofájú ... szóval mindenben a legjobb. Szeretnék is gratulálni, mivel most látom csak, hogy tavaly már sikerült megszereznie az abszolutóriumot a Kodolányi János Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakán, így reméljük, hogy hamarosan Meggyes Tamás is sikeres ugrik egyet felfelé, az érettségivel rendelkezőktől népes táborából a felsőfokú végzettségűek közé. Nem olyan rossz ez 44 évesen ... bár nyelvvizsgája még mindig nincs neki, lehet ezért nincs meg még a diploma? 
Jelenleg parlamenti képviselő, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, és önkormányzati képviselő. Kevés, nagyon kevés ez egy ilyen nagy formátumú embernek ...
Én nagyon el tudnám képzelni kommunikációs vonalon, Szijjártó Peti lassan kezd úgyis elhasználódni, és Meggyes tökéletes szóvivő lenne, dörzsölt és a szeme sem rebben mikor hazudik beszél, mintha Szijjártó és Nyakó szerelemgyermeke lenne.

Az Állami Számvevőszék átvilágította Esztergom gazdálkodását 2007-től 2010-ig bezárólag, amikor is  a fent nevezett úriember volt a polgármester. Az ÁSZ elnöke a volt fideszes képviselő Domokos úr, így nem is lepődtünk meg, mikor az ÁSZ bejelentette, hogy nem hozzák nyilvánosságra a dokumentumot, mert az nem az ÁSZ elnöke által aláírt számvevőszéki, hanem számvevői jelentés.
A tiltakozások hatására azonban mégis csak napvilágra került, hogy mit talált az ÁSZ Esztergomban. (A teljes jelentés.)


Csak röviden:
- az önkormányzat súlyosan eladósodott, az úgynevezett adósságszolgálati ráta 2010-re a költségvetési tervek alapján meghaladta a 75 százalékot, vagyis a saját bevételek háromnegyedét kell a hitelek és kamataik törlesztésére fordítani.
- 2007-ben még az összes kiadás 3,4 százaléka volt a hiány, de 2010-ben már az összes kiadás 28 százalékára, 6,8 milliárd forintra rúgó költségvetési hiányt terveztek be.
- a pénzügyi kontroll "gyenge" volt a polgármesteri hivatalban.
- a jegyző nem gondoskodott a belső ellenőrzési feladatokról.
- Meggyes Tamás megsértette a közbeszerzési törvényt, amikor 2009-ben a pályázat mellőzésével kötött két, összesen 143 millió forint értékű szerződést egy magáncéggel Esztergom város közbiztonságának fenntartása tárgyában. (A magáncég az UD Zrt. egyik leányvállalata ...)
- fideszes városvezetés több alkalommal is jelentős hiteleket vett fel, illetve összesen 12,6 milliárd forint értékben bocsátott ki svájci frank alapú - az ÁSZ szerint az árfolyammozgások miatt kockázatos - kötvényeket.
- A kötvények mellett a napi kiadásokat folyószámlahitelek igénybevételével biztosították. 2008 végén ezek állománya 925 millió, 2009 végén 819 millió, 2010-ben pedig már 1,6 milliárd forint volt.
- Egy alkalommal, 2010 nyarán még a munkabérek kifizetésére is 100 millió forint kölcsönt kellett felvenni.
- Eltűnt az esztergomi újszülöttek támogatására szánt Szent Miklós Alap pénze. Ezt  még 2005-ben hozták létre, vállalva, hogy abba minden esztergomi újszülött javára félmillió forintot, majd évente további 50 ezer forintot fizet be, amelyet a gyerekek 21 éves korukban kaphatnak meg tanulmányaik fedezésére vagy lakásvásárlásra. 2009-ben a képviselő-testület működési célra vett fel két részletben 610 millió forint rövid lejáratú, devizaalapú hitelt, amelynek fedezeteként az alapban elhelyezett értékpapírok szolgáltak. Az értékpapírokat tavaly november 23-án a bank követelése kiegyenlítésére fordította, mivel a hitelt a város nem fizette vissza.

A reakció pedig a következmények nélküli országban:



Sőt, még ezt is sikerült felülmúlnia, amikor azt nyilatkozta, hogy "ez egy rendkívül jó jelentés. A számvevők jóval kevesebb észrevételt tettek, mint a legutóbbi, 2005-ös vizsgálat után, és nem javasoltak fegyelmi eljárást, illetve nem tettek feljelentést sem.

Meggyes szerint azonban "kár a Szent Miklós Alap eltűnt pénze miatt aggódni, hiszen leghamarabb 2026-ban kell fizetni az akkor 21 éves fiataloknak. A pénz elkülönítése a  önként vállalt takarékosság volt, a kötelezettségeket e nélkül is lehetne teljesíteni. A Szent Miklós Alapban lévő értékpapírok elvesztését lényegében utódja okozta azzal, hogy adósságrendezési eljárást kezdeményezett az önkormányzat ellen."

A múltkor tárgyalt eset kapcsán, miszerint 30 milliót költött Esztergom Meggyes és Bayer Zsolt magánvádas pereinek ügyvédi költségeire, az LMP levelet írt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak. Budai csak annyit közölt, hogy "megkapta és elolvasta az LMP levelét, de még nem döntött, hogy mit tesz az ügyben."

Holló hollónak azonban nem vájja ki a szemét ...

Címkék: fidesz meggyes

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr842687051

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajtam is spóroljon a kormány! 2011.02.25. 07:21:46

  Fantasztikus spórolásba kezdett a kormány. A megtakarítások jegyében nagyjából 300 fővel megemelték a minisztériumok létszámát. Ki sem merem számolni, hogy ezzel mennyit spórol meg az állami költségvetés. 300 embernek nem kell munkanélküli ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.24. 15:01:56

@Gunther: bruhahaha, a bullshit-generátor iskolapéldája :)))) ne aggódj, ezt nem ember írta, hanem az antiböszmus-hungaricus-varanus-generator 3.0. :))))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.24. 15:02:41

Tegyék meg a tétjeiket Hölgyeim és Uraim!

1) Meggyes magának, és haverjainak lopta a pénzt, ami hiányzik a kasszából. (1.5x)
2) Meggyes a Fidesznek lopta a pénzt, az ínséges időkben. (1.000000001x)
X) Meggyes simán debil és ennyire nem tud gazdálkodni. (2.05x)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.24. 15:04:38

@Seduxen: van a másik kedvencem is: "kezd visszatérni a bizalmam a bloggal kapcsolatban" Na ez ugyanaz a kaszt. Amikor már a szent pártról írnak csúnyaságokat, akkor bizony csúnya rossz blog! :D

na meg ez a sötét barom:

"yda 2011.02.24. 14:55:39
zéro.
Te vagy a "legnépszerűbb " magyar posztoló",ostoba,buta,beképzelt,
arrogáns,nagypofájú" ! Fletóvallás követőknek prófétája,a Fletó ajtója előtt bertáfoló scolopendrum ,aki kófic gániczát eszik zöld kancamentébe.Az agyadba tetoviroztatva a skrupulus nélküli,blikitri kritika.A plenipotenciális hatalom furmányos,violens,csökevész,
transzpirált ,megfakúlt dókájú prézsmitálója.
Köszi Mikszáth,Jókai. "

Látszik öcsi, hogy megártott az agancsos kakaó. Pörgesd már vissza a blogot akkorra, amikor a kommancsokról volt szó, és másolj ki egy olyan részletet, ahol fletó volt éltetve. :DD

minimalista 2011.02.24. 15:05:46

@yda:
Írni is tudsz, vagy csak picsogni?
@Seduxen:
" antiböszmus-hungaricus-varanus-generator 3.0. :)))) "
Ezt nem értem, hogy jön varanus a képbe?

Marcellusca 2011.02.24. 15:11:36

@yda: Mi van? Elgurult a gyógyszered?
Vagy csak (Index-címlap okán) éppen ide tévedtél és itt ontod ki beled-gyomrod tartalmát?

Tájékozódni kellene a blogról (vagy elolvasni a blog mottóját, "Rólunk" címmel), mielőtt behánysz az úri közönség közé!

guma 2011.02.24. 15:12:54

@yda: Gárdonyitól jobb a regényed!
ez kicsit se értelmes mese...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.24. 15:18:45

@minimalista: az 1bites gondúúúkodásmódra akartam utalni ezzel: tudod a naridroid azon példánya, aki mindenkit gyurcsányistázik, aki nem fideszes. De a fideszes csak antigyurcsányista lehet, innen a generátor elnevezése :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.24. 15:24:23

@TaTa86.:

sajnos X lesz a megfejtés ..

Érettségivel nem könnyű egy 30 ezres várost vezetni, pénzügyi ismeretek meg nem ragadnak rá úgy az emberre, mint az izzadság ...

Mondjuk ha nem értek valamihez, akkor nem csinálom ...

majomkutya 2011.02.24. 15:25:27

Itt van a fidesz esztergomi szervezetének közleménye:
esztergom.fidesz.hu/index.php?Cikk=159391
A címe:
ÁSZ jelentés: "javult az önkormányzati gazdálkodás"
Ez valami egészen elképesztő. Teljesen elképesztő. Nem találom a szavakat.
Horn Gyuláék, Meggyesiék, Gyurcsányék és úgy általában a román külpolitika szervező elve az, hogy "Hazudj akkorát, hogy az emberek azt gondolják, hogy ekkorát senki nem merne hazudni!"
Az esztergomi fidesz is ezt csinálja.
Tényleg nem tudok mit mondani. Komolyan. Semmit.

majomkutya 2011.02.24. 15:29:09

@zero: Szerintem nem feltétlen diploma kérdése a dolog. Nem kell feltétlen diploma egy polgármesterséghez. Szerintem sokkal hasznosabb, ha a polgármester szellemileg nem egy pattogatott kukorica árus szintjén van, nem úgy viszonyul a világhoz mint egy dzsentri, hatalmi ambíciói pedig nem egy kiskirályéhoz hasonlók és nincsenek Causescuhoz hasonló megalomán tervei.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.24. 15:33:49

Ha én azzal jönnék egy száz oldalas ÁSZ/NAV/PSZÁF/stb. elmarasztaló jelentés után ügyfélnek hogy komolytalan, sőt, még le sem sitteltek bibibi, azonnal rúgná ki alólam a sámlit. Jogosan...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.24. 15:34:00

@zero: Na jó, de akkor miért ragaszkodik hozzá a Fidesz, ezt nem értem?
Adott egy szarul kommunikáló, cezaromániás, szarul gazdálkodó kiskirály, akit rühell az egész körzete, miért tartják meg? Biztos vagyok benne, hogy ennyi pénzért találnak 1000 másik érettségivel rendelkező, párt irányában megbízható seggnyalót is, akivel negyedennyi gond nincsen.

"Szeretnék is gratulálni, mivel most látom csak, hogy tavaly már sikerült megszereznie az abszolutóriumot a Kodolányi János Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakán"
Egyébként az milyen, hogy valaki nemzetközi kapcsolatokból abszolvál, egy kib*szott nyelvvizsga nélkül??!! Komoly cucc lehet az a KJF...

majomkutya 2011.02.24. 15:35:54

Most néztem ennek a meggyesnek a honlapját, a feketelistás történet "Újabb nevetséges vádak Tétényi Évától és sajtóreferensétől" alcímű cikkel kommentálja.
Úgy látom ez az ember teljesen biztos abban, hogy soha nem fogja megütni a bokáját. Attól félek, hogy igaza van.

guma 2011.02.24. 15:43:40

@zero: most már valóban meg kellene tudni mennyi közpénz ment el ilyen emberek pereire(!)?
és mért adóforintból fizetik?

(mert, ha jól tudom, most is 10milliokat tettek erre a célraa városban félre, közfeladatok helyett! :((( )

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.24. 15:48:10

@zero: Azért nem x mert attól még hogy én nem értek hozzá simán keríthetek valakit aki ért hozzá. Nem szégyen polgármesterként nem érteni a pénzügyhöz, gazdálkodáshoz, útfejlesztéshez, óvodai menüsorhoz, egyszerűen fel kell venni olyat akinek
a. ért hozzá
b. papírja van róla
c. a papírhoz tapasztalata is van

kej 2011.02.24. 15:48:36

@TaTa86.: biztos vagy benne, hogy szarul gazdálkodott? szerintem éppen, hogy nem. és hidd el: nem nokiás, de nem is viszkis dobozban tolta be a pénzt a szentkirályi utcába. hogy csak néhány ügyet említsek: élményfürdő, a főtér díszburkolata, sehova se vezető körforgalom a párkányi hídnál. és hidd el: ez csak a jéghegynek a pici csúcsa. mondhatni egy olvadozó jégkocka:((

Viktus 2011.02.24. 15:54:06

@Szerij:

Ebben az országban nem változik semmi ...

stop.hu/articles/article.php?id=828757

'A beszerzés további részleteivel kapcsolatos kérdéseinkre, a sisakokra javaslatot tevő személyekre a tárca nem válaszolt, mint írták: kérdéseinek nagy része tekintetében a válaszok a Magyar Honvédség további ellátását nagyban befolyásolnák, illetve utalnának a hadrafoghatósági adatokra, ami veszélyeztethetné a missziókban szolgáló állomány biztonságát. '

Tragikomédia ...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.24. 16:05:40

@kej: Ezt nem értem. Pontosan mire írod?

Valandil 2011.02.24. 16:08:25

Egy ilyen várost "csak" rossz gazdálkodással nehéz padlóra (padlóla!) küldeni, ment a központba is szép mennyiségű pénz. Viktor jó eséllyel félti a 2/3-ot ill. attól fél, ha hozzá nyúlnak, akkor "dalolni" fog. Ennél még Cusi is jobban értette az omertát...
LMPVS!

Secnir 2011.02.24. 16:11:07

esztergom.fidesz.hu oldaláról webáruház.
s mit látok?

-Boros üveg tartó Meggypiros szinben, Fidesz emblémával és "Ott voltam, amikor itt volt az idő!"himzéssel
800,- Ft

LOL

majomkutya 2011.02.24. 16:14:00

@Valandil: Igen, ez egy érdekes kérdés. Hogyan lehetett ennyire szétqrni az egészet? Most olvastam, hogy Esztergom éves bevételeinek (költségvetésének 75%át kell adósságszolgálatra fordítania. Ez már nem is a padló.
Ez már az alatt van egy szinttel.

Secnir 2011.02.24. 16:23:51

"Online fogadóórát tart Szíjjártó Péter a fidesz.hu fórumán, pénteken, 11 órától 12 óráig."

kérdéseket ott lehet majd feltenni Meggyessel kapcsolatban....
:D

én már fogalmazom. 11-kor keményen benyújtom.

arlequin 2011.02.24. 16:30:03

@Seduxen: 'utolsó halálcsillag'... ;-D tud ez a jancsi, ha akar.

@majomkutya:

hozzánemértés és hatalom(pénz)vágy csábos elegye, mindezek veleje. szvsz.

zrobasé 2011.02.24. 16:31:45

@Secnir: online fogadóóra, muhaha...éééés a moderátorok : vidéki, eszkep :D

global001 2011.02.24. 16:34:09

Ez a pali hasonlít (klónja) Lázárnak és Kósának ????
Full eladósította a városát, nagypofájú, pökhendi, arrogáns és kibaszott cinikus !!!
Pont beillik a Fidesz soraiba: Lázár, Szijjártó, Kósa, Matolcsy, Selmeczi, Semjén, Pálffy
Csak így tovább KÉT-HAR-MAD !!!

arlequin 2011.02.24. 16:36:47

@global001: "nagypofájú, pökhendi, arrogáns és kibaszott cinikus !!!"
azért a németh zsolt államtitkár urat sem szabadna csak úgy félrehajlás végett elfelejteni

- elhatárolódok magamtól -

éjjen a nyenyi!
folyjon a manyi!

bandika gazdája 2011.02.24. 16:39:54

@yda: Neked sem ártana felkeresni Aratót!

szkeptikus vagyok 2011.02.24. 16:40:12

Szerintem a strukturális reformok egy ilyen kaliberű zseni után kiáltanak, gondolva elsősorban a GYESre és a GYEDre vagy a családi pótlékra, anyasági támogatásra. Meggyest azonnal kinevezni újszülött-támogatások-védelmi biztosává!

2011.02.24. 16:44:15

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: @Énbagoly: És ez, valamint a hozzá hasonlók mondják magukról hogy "uriemberek! " Erre mondaná, szegény nagyapám ha élne, hogy "az ilyen uriemberek lopták el az órámat, és az ilyen uriemberektől kaptam én már tetüt, bolhát. Sőt, az ilyen uriemberek engem már meg is loptak".

Secnir 2011.02.24. 16:46:58

@zrobasé:
jaja, tudod, munkaidőben dolgoznak - ergo moderálják a fideszfórumot...
különben bátor vagyok, proxy mögül fogom nyomni, biztos, ami biztos.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.24. 17:02:21

@TaTa86.:

Azért ragaszkodik hozzá, amiért a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja ...tud egyet és mást.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.24. 17:03:09

@Szerij:

Mindennapos eset az USA-ban is ....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.24. 17:10:44

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ez a vidéki,eszkep fütty-Ez kibaszott jó volt!!!!:))))
Dehát nyilvánvalóan a szocik miatt van ez is.:))

Baldrick68 2011.02.24. 17:35:39

Ja az irodás cuccal kapcsolatban van az egyik fórumon egy jó kis hozzászólás:

Most mi bajotok van, ez a 180 négyzetméteres szoba csak két félszer nagyobb, mint Obama irodája. Az ovális iroda ugyanis 75 nm. 75 nm elég volt Kennedynek is, Reagannek, Clintonnak, Bushnak, most Obamának. Orbánnak meg 180 nm kell. De hol vannak Orbánhoz képest az amerikai elnökök?
Szóval ezt még meg is értem, ennyi jár neki, ez a minimum. De miért titkos az átalakítás ára? Saját pénzből alakíttatta át, vagy közpénzből? na vajon...

arlequin 2011.02.24. 17:36:21

@Marcellusca (I'm happy): nyelvcsapásokkal köll a nemzeti kiegyensúlyozottság tapasztalatát megragadni, különben kopár lelkivilágunk kietlen hegyoldalában végleg elfonnyadnak ábrándjaink csenevész csattanómaszlagai, és mindnyenyien tudjuk, hogy az végzetes mohácsot jelentene a történelem véres színpadján.
egyébként pedig ritka kenyérbemászó pékű az a deutschlander. mármint a cohn-bendit.

"a zenekar jáccik, az úri közönség táncol"

p.s.: a nemzeti összetartás próbaköve a jelenlegi helyzet. ezt azért ne feledjük. mégiscsak a mi vezetőink. és lehet itt blogolgatni orrfolyásig, de az összes rohadt balliberál fogja be a száját, mi pedig lehetőség szerint támogassuk őket. ha kell akár kellemetlen kritikával, de nem rosszindulattal. mert az végzetes. 'civilben' így látom.

kej 2011.02.24. 17:40:17

@TaTa86.: arra, hogy azt írtad: szarul gazdálkodott. a város szempontjából feltétlenül, de nem is ez volt a lényeg. gondolj csak bele: elment két választási kampány, ami két vereséget hozott a fidesznek. a két vereség között pedig nyolc évet permanensen végigkampányoltak: polgári köröstől, nemzeti konzultációstul. mindezt úgy, hogy el voltak vágva a nagy lóvétól. az egyetlen bevételi forrásuk az általuk vezetett városok kizsigerelése volt. ugye nem gondoljuk komolyan, hogy debrecen, hódmezővásárhely, esztergom és a többi fideszes kirakatváros (és ide sorolnám mondjuk már a ötkert is) azért adósodott el, mert eszméletlen fejlesztések voltak a városokban. ráadásul olyan fejlesztések, amelyek később nem hogy megtérülnek, de még hasznot is hoznak. ennek tényleg eklatáns példája a több milliárdba került esztergomi élményfürdő, ami azóta is csak havi szinten termeli a százmilliós adósságot, viszont kellemes elfekvője a párt közeli arcok vállalkozásainak. (természetesen azt a részét nem vitatom, hogy az állam egyre nagyobb terheket rótt az önkormányzatokra, miközben csökkentette a finanszírozást. ugyanakkor minden önkormányzatnak módjában állt a feladatokat egy szinttel feljebb tolnia, ha úgy érezte nem tud vele megbirkózni.)

Ironfist 2011.02.24. 17:41:59

@zero:
Ha nem értesz valamihez, nem csinálod? Na igen, te, meg sok millió másik normális ember, aki abból él, amit csinál. De ugye akinek narancsszelek fújdogálnak a háttérben, az simán randalírozhat, az államtól megkapja a pénzét. Csak annyit kell néha böffentenie nyilvánosság előtt, hogy a szocialisták szemetek, belső körökben meg annyit, hogy hogy is volt azzal a múltkorival, Viki?

@Secnir:
"én már fogalmazom. 11-kor keményen benyújtom."

Haha, gondolod, hogy meghallgatnak? Vagy ha igen, gondolod, hogy arra válaszolnak, amit kérdeztél, és nem forgatják át arra a kérdésedet, hogy milyen jó itt mindenkinek, és ugye dübörög tovább az ország gazdasági NEReke?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.24. 18:17:26

@kej: Ez rendben van, de ha megnézed az első kommentemet, én pontosan ezt írtam.

Rorgosh 2011.02.24. 18:33:46

Milyen szép is a képviselői mentelmi jog.... Így amíg pártlistán bejut (vagyis amíg halgat, hogy hova ment a pénz egy része), addig megvédi a PÁRT....

Valandil 2011.02.24. 18:52:02

@Secnir: Ha a nagy fekete autó megáll a ház előtt, akkor ne csodálkozz. Kár érted, hiányozni fogsz... :D

derelyegrádi szellem 2011.02.24. 18:52:48

Javaslatom az alábbi:

Ez a jelentés után a Meggyes legjobb ha összeszedi a sátorfát, összecsomagol és elmegy remetének valahova. Vagy kecskét vezetgetni a pusztába, nem várost, mert úgy tűnik vannak még ilyen ambíciói. Mondjuk ezt a választók döntik el, így ez csak egy tanács. Többek között a választóknak is. Illetve főleg nekik.

derelyegrádi szellem 2011.02.24. 18:57:51

@laspalmas:

Az élet egyik legnagyobb adománya a pozitív szemlélet. Hogy mindenben meg tudd látni a jót. Igaz azonban, ha ehhez érdeked is fűződik, akkor egy halvány árnyalattal kevésbé hiteles. :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.24. 20:00:06

@derelyegrádi szellem: Na öcsém te sem hiányoztál,csak nem voltál itt.:))
Bocs,de ha már a többi náczival kötözködök,nem hagyhattam ki.
Amúgy igazad van de a vezér is tehetne valamit.

Ironfist 2011.02.24. 20:06:37

@Tigeri:
Nem fog, mert ő herdálta el az esztergomi pénzt, Meggyes meg nem mondja el ezt a nyilvánosságnak, amíg az van vele, amit ő mond.

Horizont 2011.02.24. 20:23:44

Meggyesnél komoly problémák vannak, ez innen sok km távolságról is látszik! Ami elgondolkoztat ebben az, hogy egymaga nem juthatott volna el eddig! Milyen holdudvara, milyen alattvalói vannak? Nem köpik le saját magukat azok akik ehhez évek óta asszisztálnak és a mai napig is ezt csinálják? Tényleg ennyire el lehet adni a lelküket egy tál lencséért?
És a párt maga? Nem kényelmetlen Orbánnak? Deutsch-ot miután már nagyon bezavart jó messzire elküldte, pedig ott inkább csak nőügyek voltak napirenden! És Meggyes? Nem zavaró tényező?
Képesek ezért a semmi emberért ennyit beáldozni? Megéri?
Pofán köpik még az Állami Számvevőszéket is? Pardon csak Állami Számvevői jelentés! Nem mindegy! Egy biztos nem szeretnék esztergomi lakos lenni.....Igaz már magyarországi se nagyon....

szmoker (Homo Trollicus) 2011.02.24. 20:29:16

Röhej, hogy az egész országban nincs egy tökös szittya, aki beleeresztene egy tárat ebbe a Meggyes nevű humanoid biorobotba.
Mert embernek nem lehet nevezni, ő nem emberi lény.
Ő egy kreatúra.

:)

szmoker (Homo Trollicus) 2011.02.24. 20:31:22

@Horizont: "És Meggyes? Nem zavaró tényező?
Képesek ezért a semmi emberért ennyit beáldozni? Megéri? "

"Ha te nem beszélsz, én sem beszélek."

arlequin 2011.02.24. 20:32:02

@szmoker /segílyes/: na már te is náculsz. tökös szittya, mi? és a fasza-hun, na meg a turbómagyar? az piha kérem? nem beszélve a kárpát-árpádról?

szmoker (Homo Trollicus) 2011.02.24. 20:33:53

@derelyegrádi szellem: "Mondjuk ezt a választók döntik el, így ez csak egy tanács. Többek között a választóknak is. Illetve főleg nekik."

A nép ostoba.
A nép 2/3-dal beszavazta ugyanazt a garnitúrát, amit 8 éve elzavart, mert loptak, csaltak, hazudtak.
Lesz még Gyurcsányból is újra miniszter/elnök/illetékes főfasz, ne aggódj.

arlequin 2011.02.24. 20:37:52

@szmoker /segílyes/:

"óm(u)ertá"

ez egy szabadalmaztatott tibeti-szicilián zsolozsma. a múltkor majdnem kimondtam és máris rajtam volt a sintérféle antitenorista szabadcsapat.

azt mondták: mú?
erre feleltem: mé?
erre ők: mé mú?
erre én: mi mé mú?
erre ők: me mé mú mi mingyá!
erre én: mingyá mé. mú?
erre ők: mú mingyá mé?
erre már nem tudtam mit mondani és hazamentem. csendben mondogatva: OM-R-TÁ
mú?

Horizont 2011.02.24. 20:44:01

@szmoker /segílyes/:
Na de mit tudhat???Tényleg nincs fantáziám ezek szerint (ehhez) mert el nem tudom képzelni mit tudhat amiért eltűrik ezt a kis pufók képű, gennyládát! Mit tud? Orbánnak szeretője van?Vagy nem a lányokat szereti? Vagy igaz a gyógykezelés és ő kísérgeti? Vagy ott volt amikor Orbán verte az asszonyt?Aztán Meggyes is megverte az asszonyt?:)) Bocsánatot kérek Orbántól(:DDD) de azért írtam ilyeneket mert el nem tudom képzelni mitől zárnak be körülötte ennyire és mitől ilyen védett személy? Vagy mi az amit tudhat?Vagy csak azt hiszik tud valamit és közben meg semmit? Megesz a kíváncsiság!Vagy elásott Esztergomban valamit amit csak ő tud?:))) De ez ügyben hülyén fogok meghalni, mert ez nem fog kiderülni soha! Titkosították 85 évre!:)

bandika gazdája 2011.02.24. 21:47:58

@Horizont: Hát élj még 85 évet! Aztán ha átjössz az örök vadászmezőkre mondd el nekem is!

Horizont 2011.02.24. 21:51:26

@bandika gazdája:
Annyi már nem jut! Képzeld mennyi mindent nem tudunk mi meg:) Lehet, hogy jobb is ha nem tudjuk, mert ha ezt a sok szart tudnánk egyenesbe, annyira elmenne a kedvünk mindentől, hogy előbb vágynánk az örök vadászmezőkre!

guma 2011.02.24. 22:12:08

@Horizont: nana kislány ezt azért ne! :)
(látod, milyen jó, hogy nincs kalasnyikovod. :))) xD)

gramercy 2011.02.24. 22:16:42

eszkeptelense.., akarommondani eszmeletlen

guma 2011.02.24. 22:16:57

@derelyegrádi szellem: az ügyészségnek nem kellene dönteni, mondjuk egy vizsgálatról?

ez azért, fura.
mért menne pásztorkodni amikor hűvös helyre gyűjtik a hasonló ügyekben a többit?

bandika gazdája 2011.02.24. 22:54:30

Nem mintha sokat osztana vagy szorozna a véleményem, de tényleg nem értem, és soha nem értettem, hogy egy politikai párt amelyik abból él (nem rosszul), amit az emberek gondolnak róla miért engedi meg magának, hogy szar alakokkal vegye körül magát! Tudom, hogy nem állhatnak 24 órát minden párttag mellett, de akkor is... Ez más pártoknál is így van, és soha nem fért a fejembe! Ha a Fidesz egy normális (vagy legalább annak látszó) alakot jelölt volna Esztergomban, most Fideszes a polgármester! Ez miért jó nekik? És milyen szemét dolog, hogy most nem fizetik ki Edelénynek mondvacsinált indokokkal az árvízköltségeket, csak mert Molnár Oszkár elindult (és nyert) a fideszes jelölttel szemben! Nem vagyok jósnő, de azt elárulhatom nekik, hogy Edelényben a következő 100 évben nem fognak a fideszre szavazni! Ez mi a f...-ért jó nekik?!

molaris 2011.02.25. 01:46:24

@bandika gazdája:
Mert mazochisták a bogaraim.XD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.25. 06:17:59

Ez az a meggyes, aki az esztergomi városházán műsorozott anno?
Az egy pszichopata, a Lipóton lenne a helye (ha lenne még Lipót).

"Nem olyan rossz ez 44 évesen ... bár nyelvvizsgája még mindig nincs neki, lehet ezért nincs meg még a diploma? "

Vaze képviselői pozícióhoz miért nem lehet kötelezővé tenni?
Szép dolog, hogy bárki lehet képviselő, de akkor az ország is olyan lesz... vagy már olyan...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.25. 06:20:43

@bandika gazdája: 1. Molnár Oszkár for prezident, jó arc a manus :)

2. Igazad van, régóta kérdezem ezt én is, hogy a gyanús, lopós, alkalmatlan idiótákat miért nem basszák ki a pártból, parlamentből? Miért ezeket kell pozícióba hozni?

kaqkkfioka 2011.02.25. 06:24:05

@ColT: Többek között Molnár Oszi 0-24-ben nyomta a homokzsákozást.

Jurganov 2011.02.25. 08:06:30

@Horizont: inkább gazdasági ügyek vannak ott a háttérben.
@bandika gazdája: 2/3. olyan ez, mint mikor cheat-elsz egy játékban.bármit(bármit) megtehetsz, nem lesz következménye.

Ironfist 2011.02.25. 08:46:20

@Horizont:
Korábban valaki egész jól elmondta, megpróbálom most én is.
Meggyes régóta Esztergom polgármestere. a Fidesz pedig 8 éven át ellenzékben volt, és 8 éven keresztül konstans kampányolt, szórta a pénzt. Mivel pedig nem nagyon volt nekik emberük a húsosfazék közelében, valószínűleg onnan szereztek pénzt, ahonnan csak tudtak: a fideszes polgármesterű városok kiszipolyozásából. Annyira egy ember sem lehet hülye, hogy direkt csődbe viszi a várost, amit irányít, és még ha igen, akkor a beosztottjai zavarják el a picsába. Itt viszont nem. Ergo nem ő tette ezt Esztergommal, hanem valami nagyobb kutya. Namármost erről ő viszont tud, és ha bármi történik vele, akkor szimplán csak elpöttyinti magát, akár nemzetközileg is, hogy mi történt a város pénzügyeivel 8 éven keresztül. És akkor a mi szeretett, nagy és bölcs vezérünket lámpavasra húzzák. Vagy belelövik a Dunába, kinek mi szimpatikusabb. Na EZÉRT nem fog ellene történni semmi.

Kivéve, ha kitalálnak egy törvényt visszamenőleg (*hirtelen feltartott kéz, mint amikor lopáson érsz egy cigányt*: "Kétharmaaaad!"), hogy amit ők Esztergommal csináltak, az minden, az utolsó betűig legális volt.

global001 2011.02.25. 08:48:11

Azért az esztergomi választópolgárok se gyengék !!! Megválasztanak egy független polgármestert és hozzá egy Fidesz többségű képviselőtestületet, most meg csodálkoznak, hogy szarban a város !
Ezek hol éltek az elmúlt 8 évben ???
Megérdemlik a sorsukat egy szikrát nem sajnálom a várost.

Ironfist 2011.02.25. 08:51:56

@global001:
A képviselőtestület listáról jutott be, nem? Ennyi erővel ez az ország se semmi. Kétharmaddal választanak meg egy olyan bandát, akit 8 (most már 9, vagy mennyi) éve annyira gyűlöltek, hogy még az MSZP-re is majdnem kétharmadot adtak, és így zavarták el őket.

hoplita 2011.02.25. 08:54:11

@Joe.UK:
Majd leszokik ő arról, ha neki kell állni az ügyvédi cehhet.:)

fogash 2011.02.25. 09:16:04

attól tartok, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Bahrein lassan mind fejlettebb ország lesz nálunk... Nem kívánom azt, ami ott van, de vér nélkül sajnos nem lehet változást elérni. :(

arlequin 2011.02.25. 10:02:34

@Ironfist: azért ne feledd el, hogy 9 év alatt nem kismértékben cserélődik a választói állomány, főleg, ha tekintetbe vesszük az idősek eltávozását és a fiatal, 'rendszerváltásban' felnőtt ifjúszavazók ideológiai irányultságát.

Ironfist 2011.02.25. 10:42:16

@arlequin:
Hát azért elég kismértékben, ha belegondolunk, hogy már a gyerekek is állandóan politizálnak, nem tudják, hogy mit mondanak ugyan, de mondják, amit a környezetükben hallanak.

Guszti bá 2011.02.25. 10:48:50

@arlequin: "A bíróság az AB-hoz fordult a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadását büntető törvény miatt."
Ennek mi köze a fideszhez?

guma 2011.02.25. 10:55:16

@Ironfist: igazad van, de a csalódott, fásult középkorú és idősebb nem akart már a színjátékban részt venni, mert ekkora gátlástalanságban azért nem hit most sem amit az ezáltal az eredmény hozott.
@arlequin: meg jól látja a fiatalok többségének ideológiája más és hitük, meg mozgékonyságuk is erősebb volt, ami most dupla füles nekik, mert bizalmuk is oda lett javának a kialakult semmittevést, változatlanságot és "gazdálkodást" látva...

arlequin 2011.02.25. 10:59:41

@Guszti bá: ej gusztibá, gusztibá. teccetettek volna egy tisztességes lusztrációs törvényt hozni... 'teccettek volna forradalmat csinálni' ... de így?

@Ironfist: nem egészen. értelmes ember megválogatja a szavait. bár magam nem vagyok az ;-)
@guma: ja ;-D

arlequin 2011.02.25. 11:23:44

@Guszti bá: mi köze a kétharmados kormánytöbbségnek ahhoz, hogy ezek a véreskezű -szoci/komcsi- gyilkosok, rablók szabadon élvezhetik a többszázezres nyugdíjat?
egy szóval?
SOK
ez a szeretett, de lelkileg halott ország és annak lelkileg halott (előző sem) vezetői nem képesek szembenézni a múlttal, pláne nem a jelennel. miért? mert nyakig benne vagyunk gyakorlatilag mindnyájan. mindenki lop, adót csal és a becsületesen dolgozók vérét szívják. szinte egy sérült család/közösség sincs. amíg nincs őszinteség, addig tovább süppedünk a futóhomokba.
miért lopnak? mert a törvényi keret erre biztatja őket és nem szankcionál.
tehát elszámoltatás ala fidesz.

matula100 2011.02.25. 11:25:28

@Ironfist: "És akkor a mi szeretett, nagy és bölcs vezérünket lámpavasra húzzák. Vagy belelövik a Dunába, kinek mi szimpatikusabb. Nekem így egymás után rendben is lenne. De, hogy ne unatkozzon mellé tenném az elmúlt 20 év azon szereplőit akik az adósság felhalmozásában, a közvagyon elprivatizálásában részt vettek. Csak az a baj, hogy ahol ezt megtennék ott mesterséges gát keletkezne a Dunán a szaros víz meg elmosná az ország többi részét.
Különben birka népnek olyan vezér illik amit megválaszt. Igaz ez helyi de országos szinten is.

matula100 2011.02.25. 11:44:35

Csak szeretnék egy költői kérdést feltenni, de ha vannak költők az oldalon megválaszolhatják. Ha én kárt okozok valakinek akkor anyagi felelősséggel tartozom, akár az egész vagyonom is rámehet a dologra. Pl a betéti társaságok beltagjai teljes vagyonnal felelnek a tevékenységük miatt. Akire az országot rábízzuk az meg semmivel nem felel semmiért, ha szarul csinál mindent akkor is megkapja a járandóságát azt jó napot.Na ez miért van így??? Valójában aki elvállal közfunkciót az is a teljes vagyonával feleljen a döntései miatt, azt ha kárt okozott a népnek, elvenni a vagyonát. Persze nálunk ez se menne mivel ennyi ruppótlan, nincsteken , vagyontalan és hontalant mint a mi parlamentünkben, sehol a világon nincs még így.Ha megnézzük papíron sok képviselő rosszabb helyzetben van mint az aluljárók csövesei. De azért aki évek alatt milliárdokat síbol el, az után nagyon szívesen vállalnám és gondolom a társadalom nagy része is a börtönbeli napi költséget, napi munkaként meg ásson alagutat az M6 autópályának a dombok alá. Ja ha rászakadna: vazze ti találtátok ki akkor egyétek is meg.

matula100 2011.02.25. 11:52:47

Azt mondják az ember kiemelkedett az állatvilágból, de úgy látom azért, hogy belesüllyedjen az emberi világba.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.25. 12:36:02

@derelyegrádi szellem:

Erre szokták mondani, hogy "görcsös a mosolya" :)

Lúzerjúzer 2011.02.25. 17:46:08

@TaTa86.:

A KJF egy magánfőiskola. Alapítvány áll mögötte.
Segítek: nem a szociké:))

derelyegrádi szellem 2011.02.25. 20:36:15

@arlequin:

ettől a tetszettek volna forradalamt csinálni Antall-féle mondástól szétb_sz az ideg.

Ki tetszett erről lebeszélni minket? Ki? Hát Antall József. Ami lehet hogy jóbb így, lehet hogy nem. DE ERRE Ő NEM HIVATKOZHAT, hiszen pont ő volt aki azt mondta, hogy megoldja ő azt anékül is.

44 2011.02.25. 21:04:32

@matula100:
"Pl a betéti társaságok beltagjai teljes vagyonnal felelnek a tevékenységük miatt. Akire az országot rábízzuk az meg semmivel nem felel semmiért"

Egyrészt a BT-n kívül is vannak formák, pl. KFT, RT, ZRT, amiknél nem a teljes vagyonoddal felelsz a károkért. Másrészt az általad ajánlott rendszer is kicselezhető lenne. Pl. a legtöbb politikus a családtagjai nevére íratja a legtöbb vagyonát. Illetve: olyan hatalmi összefonódások vannak, hogy ha valaki becsődölne is, a többiek utána zsebből kipótolják a veszteségét.

A poszthoz: ugye senki nem gondolja, hogy Meggyes Tamás egyedül csinálta ezt végig? Ott volt mögötte egy pártszervezet, egy képviselőtestület, egy jegyző, sok birka szavazó, sok civil mozgalmár, a város teljes sajtószolgálata, mindenki. Egyedül nem lett volna képes ekkora adósságot felhalmozni, őt valakik odaengedték, sőt segítették is.

a-kis-herceg 2011.02.25. 22:08:36

@bandika gazdája: sajnos a felejtési ciklus 8 éves... lehet tévecc. a zemberek nagyon hüjék Tirpákországban...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.02.26. 15:26:32

@zero: El kell keserítselek, ha belegondolsz, csakis a 2. lehet a helyes válasz, kiegészítve azzal, hogy nem csak ínséges időkben.

Szerinted hogy maradhatott volna eddig a helyén, ha nem tömte volna a pártkasszát? ;)

(Mert ugye van egy Magyar Suzuki Zrt, van a levesgyár, van a Tesco, van a Diamond Electric, a Habasit, Tyco és a többi nagy cég az ipari park(ok)ban, mégsem dől a lecsó a városra, nem látni a fejlődést, csak a lukakat, paravánokat, megcsonkított-lebontott épületeket. Hová megy akkor a pénz? És Tompika szerint az élményfürdő is nyereséges -nem az-, tehát abból is kéne pénznek ömleni a városba...)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.02.26. 15:30:55

@szmoker /segílyes/: És a karakterét is meggyilkolták már!!! :DDD

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 21:10:01

@a-kis-herceg: Á, sztem a felejtési ciklus lassan egy napra zsugorodik;)

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 21:12:44

@arlequin: Ahogy mondod.

Éljen Biszku bá'!:D

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.27. 23:30:24

@arlequin:

"azt mondták: mú?
erre feleltem: mé?
erre ők: mé mú?
erre én: mi mé mú?
erre ők: me mé mú mi mingyá!
erre én: mingyá mé. mú?
erre ők: mú mingyá mé?
erre már nem tudtam mit mondani és hazamentem. csendben mondogatva: OM-R-TÁ
mú?"

:DDDD

derelyegrádi szellem 2011.02.28. 15:24:40

@szmoker /segílyes/:

na, akkor azért aggódni kezdenék....:-)

arlequin 2011.02.28. 20:10:33

@derelyegrádi szellem: őt egyszerűen csak 'beteg ember'-ként lehet aposztrofálni. károlyi nem okozott ennyi gondot trianonnal, mint ő a 'rendszerváltással'...

@Donna (Cara)mba: ;-(

@szorokin: ;-)

arlequin 2011.02.28. 20:22:21

@derelyegrádi szellem: őt egyszerűen csak 'beteg ember'-ként lehet aposztrofálni. károlyi nem okozott ennyi gondot trianonnal, mint ő a 'rendszerváltással'...

@Donna (Cara)mba: ;-(

@szorokin: ;-)

süti beállítások módosítása