Skip to content


       Szűrés lista

Mondd, mennyit ér az ember?

Köszönjük Lézer Janinak, hogy még egy nyugodt szombat délutánt is be tud aranyozni a szavaival.

Bár talán nem az országos nyilvánosságnak szánta....... de kiszivárgott, hogy mit mondott a hódmezővásárhelyi Közgyűlésben.

 

 

"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen... én abba a miliőben nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életbe, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Aaz... annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként.

(vágás) Átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek. Azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák legalább ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy 20 év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forint-euró árfolyam az jól alakul a következő években, lesz valami alapbázis megtakarítá (itt megszakad)"

 

Ha valami, akkor ez a beszéd védhetetlen, kimagyarázhatatlan, de biztos meg fogják próbálni, elvégre Lézer Dolgozokkeményen Janiról van szó.

Várjuk!

 

zero:
Nézzük, hol dolgozott Lázár János, "kockáról-kockára":

"Egyetemi tanulmányai mellett 1995-től a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal jegyzői irodájának volt gyakornoka. 1997 és 1999 között Rapcsák András polgármester személyi titkáraként tevékenykedett. 1998-ban az országgyűlési képviselői és a polgármesteri kampányok egyik szervezője volt. Ugyanebben az évben a Páneurópai Unió hódmezővásárhelyi szervezetének ügyvezető titkára lett. 1999–2000-ben az Országgyűlés Hivatalának alkalmazásában a képviselő-polgármester parlamenti titkára volt.

2000-ben belépett a Fidesz – Magyar Polgári Pártba. 2002-től a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségben is tag lett.

A 2000. december 3-ai időközi önkormányzati és polgármester-választáson újra kampányfőnök volt, majd az ismét megválasztott polgármester politikai tanácsadója lett. Közvetlen irányítása alá tartoztak a titkársági, a kulturális és művészeti, a városmarketinggel kapcsolatos média- és oktatási ügyek, valamint a stratégiai várostervezési csoport.

Rapcsák András 2002. február 3-ai halála után lett a polgári összefogás hódmezővásárhelyi (Csongrád 6. vk.) országgyűlési képviselőjelöltje; 2002. április 7-én, az első fordulóban bejutott az Országgyűlésbe. Az Országgyűlés alakuló ülésén jegyzővé választották. 2002. október 20-án Hódmezővásárhely polgármestere lett."

Amúgy Lázár lezárta az Audi S8 ügyet, vett magának egy autót. Egy Audi A6 Allroad Quattro-t. Azt mondta, hogy Németországban vette használtan 7 millió forintért. Igaz, hogy egyesek szerint regadóval együtt min. 14 millióba került, de hát lehet, hogy ők tévednek ... hiszen Lázár gyűjtött, építkezett, kockáról-kockára!

Rajcsányi Gellért véleményével a Mandineren pedig nem igazán értek egyet ... nemhogy egy politikus, de még egy átlagember sem beszélhet így.

Tyler Durden szavait szeretném tolmácsolni Lázár úrnak:

 

 

Címkék: fidesz lázár pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr492753114

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Néhány demagóg, de jogos kérdés 2011.03.20. 10:06:01

Az öngondoskodás fontos polgári erény, és mint tegnap kiderült, Lázár János szorgalmasan műveli is. Úgy látszik ő is belátta, hogy a nyugdíjrendszer általuk felgyorsított összeomlását csak így lehet túlélni, és szülőként azt is megértem, hogy mindent m...

Trackback: Lázár János 2011.03.20. 07:33:45

"Ez menthetetlen. Lázár politikai hulla. Még Jézus sem tudja feltámasztani. Megérdemli."frissítve A Fidesz frakcióvezetője azt ígéri, 2014-től bevezetik, hogy férj és feleség egyszerre ne lehessen parlamenti képviselő. Lázár János szerint a ...

Trackback: Ez meg az én véleményem 2011.03.20. 03:09:02

 A cím voltaképpen reagálás a ma nyilvánosságra kerülő Lázár féle megnyilatkozásra. Ő elmondta az övét, én meg most az enyémet. Ő persze nem fogja olvasni az enyémet, dehát ki bánja, van az a mondás: A vélemény olyan mint a seggluk, mindenkinek va...

Trackback: A múlt elkezdődött 2011.03.20. 00:05:42

p { margin-bottom: 0.21cm; }Némi mélázást követően alighanem egy közepesen virgonc agyú macskatáp-készítő kisiparos is könnyed eleganciával leli meg, milyen kitörési pontok mutatkoznak az egyre nyomorúbb gazdasági és még pokolibb mentális állapotba s...

Trackback: Kettős megszorítás 2011.03.20. 00:05:15

A kormányfő bejelentette a pénzpiacokat megnyugtató és bizakodásba szárnyaltató februári nemmegszorítását.Úgy tűnik, a klasszikus neoliberális megoldás maradt nekik. Miután a meghitt megszorítások – a közvetve, multikra rótt adók által fölvert ár...

Trackback: Lázár: "akinek nincs semmije, az annyit is ér" 2011.03.19. 21:50:43

Előkerült egy hangfelvétel Lázár Jánosról. A Fidesz frakcióvezetője a következőt találta mondani a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén:"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen...

Trackback: Lázár-lázálom 2011.03.19. 21:18:53

Meglehetősen sokan kiakadtak Lázár János legutóbbi kinyilatkoztatásán, amelyben - hogy is mondjam - furcsa és nem éppen erős szociális érzékenységről tanúskodó véleményt fogalmazott meg a szegényekkel kapcsolatban. Pedig nem ez volt a legmegdöbbentőbb ...

Trackback: Én vagyok Orbán Viktor főnöke 2011.03.19. 20:07:55

Meg az összes többi balfék politikusé, Lézer Janitól Fletóig bezárólag. Bajnai Gordoné már nem, mert ő (átmenetileg?) kivonult a politikából. Én ugyanis magyar állampolgár vagyok. Mivel adófizető is vagyok, én is finanszírozom őket. Persze nem egyedül,...

Trackback: MAI PRÓFÉTA ÁTKA 2011.03.19. 19:56:47

   "...A föld rakva vérnek ítéleteivel és a város rakva álnoksággal... Békességet keresnek, de nem lészen. Egy romlás a másikra jő..." (Ezékiel próféta, 7.)  Alázottnál jobban alázva Vizsgálom szívem, izmom, kedvem: Hol a pr...

Trackback: Lázár szerint akinek nincs semmije, az annyit is ér 2011.03.19. 19:00:03

 Lázár János nem hisz abban, hogy valaki önhibáján kívül is bajba kerül. Legalábbis "Rongyosra Baszlak" Hódmezővásárhely polgármestereként a majomgeci városi közgyűlésen arról beszélt, hogy "akinek nincs semmije, aki nem vitte se...

Trackback: Lázár képviselő és a munka 2011.03.19. 18:09:04

Lázár mondá: "Én soha nem szégyeltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyelni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs...

Trackback: Lázár: Aki nem vitte semmire, az annyit is ér 2011.03.19. 17:37:01

Társadalmi nézeteit fejtette ki Hódmezővásárhely közgyűlésén Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője. A polgármester szerint aki ügyesen manőverezett az elmúlt évek árfolyam-ingadozásai közepette, az jól is járhatott. Reményét fej…

Trackback: Lázár János kivágta nálam a biztosítékot 2011.03.19. 16:44:21

  Elszámoltam tizenháromezer-nyolcszázötvenhétig. Most már kicsit megnyugodtam, talán le tudok írni néhány sort úgy, hogy a kötőszavakon kívül ne kelljen mindent kipontoznom. Hogy mi bőszített ennyire fel? Lázár János eme nyilatkozata: &...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trojka 2011.03.20. 07:59:18

@kén-e egy nick?: Kvasztics Fedor legjobb tudomásom szerint a cári flottánál volt orvos. Franciaországba kerult a "dicsö" forradalom után, és utána kezdett szépen lecsuszni. Most nincs kedvem kikeresni, hogy melyik könyvben találhatö legtöbbször, de azt hiszem, a Három testör Afrikában c. könyvben szerepel. De gondolom, az egészben nem is ez a lényeg, hanem amit leirtam. Jo Vasárnapot!

global001 2011.03.20. 08:16:06

Ha jobban bel gondolunk mit is várunk egy ilyen cinikus g*citől ???
Aki KÖZPÉNZEN akar 40 millás S8-al furikázni és még tankoltatja is az adófizetőkkel, mit várunk ???
Pont ezt váruk tőle is, hiszen erre kaptak felhatalmazást - a sok idiótától !!

marcinátor (törölt) 2011.03.20. 08:18:29

Én nem értem miért támadjátok szegény lézerjanit. Eddig mindig az volt a baj, hogy a politikusok össze-vissza hazudnak, most meg az a bajotok, hogy valamelyik végre elmondja, mit is gondolnak rólunk. Őszintén, egyenesen, bele a szemünkbe.

2011.03.20. 08:22:31

@laspalmas: úgy felbaszta az agyamat ez a macskajancsi, hogy este elővettem a Fight Club-ot (kösz a szerzőnek az ötletért) Tyler szövege szépen rímel arra, amit írtál:

Azokat az embereket üldözöd, akik kiszolgálnak? Mi főzzük a kajádat, mi visszük el a szemetedet. Mi szereljük a telefont, mi viszünk kórházba. És éjjel mi őrizzük az álmodat. Ne húzd ki nálunk a gyufát!

guma 2011.03.20. 08:34:37

@Spiritmonger: igazad lenne, ha :

mindenki a saját fizetését és a törvényeket alakíthatná úgy, hogy nem csak a rokonság de még a család csecsemője is milliomos legyen az adóforintjainkból - miközben az ország csúszik a lejtőn...

igazad lenne, ha : nem beismerésnek érezném az ország pénzének shortolását, amit még a jelek szerint folyatni akarnak(?), mert mindenki figyelmébe ajánlja a következő évekre!

igazad lenne, ha : az alkotmányba nem ezt a szöveget írták volna le "A közteherviselésről és a nyugdíjrendszer alapvető szabályairól a közös szükségletek kielégítéséhez való kiszámítható hozzájárulás és az időskori létbiztonság érdekében sarkalatos törvény rendelkezik."
ez hazaárulással is felér szerintem, mert azt mondja ki, ha mi nem tudunk tenni semmit a gazdaságért, más se tudjon majd utánunk!

és öreg vagyok ahhoz, hogy soroljam szerintem még miben kellene gondolkodnod, hogy az ilyen szemét szöveggel sárba tapossa azt aki nem tudja az állam csöcsét szopni, csak termeli ezeknek a léhűtőknek a gazdagodását.

Marcellusca 2011.03.20. 08:37:22

@Baldrick68: Húúúúú, bazzeg, emmán fáj!

bandika gazdája 2011.03.20. 08:45:53

@Spiritmonger: Hol keres egy - nem 18, de akár 48 éves - kőműves 200.000 nettot te nagyon hülye! 47 évet dolgoztam az építőiparban, kit vakítasz?! Tudod mennyit kerestek tavaly a kőműveseink? Netto 84 ezret! Te melyik országban rontod a levegőt? (Idén nem tudom, mert nyugdíjba mentem, de lehet, hogy még annyit sem. Ha ugyan megvan még a munkahelyük!)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.20. 08:48:37

@guma:

Meg igaz lenne mondjuk az USA-ban vagy Németo-ban, akárhol, ahol szorgos munkával tényleg előrébb tudsz jutni, de egy ilyen urambátyám banánköztársaságban, mint Magyarország, ahol az elitnek úgy 80%-a a politikai múltjának és kapcsolatainak köszönheti a nem ritkán közből származó vagyonát, cinikus nagyképűség csak, pláne ettől a köcsögtől.

Marcellusca 2011.03.20. 09:06:27

@Spiritmonger: Na, te is eltakarodhatsz eszkep baátod után!
Seggfej!!!

StolzePolen 2011.03.20. 09:12:03

lázár nagyarcú jánosnak üzenem:

"A Fidesz nagyon határozottan azt javasolja Gyurcsány Ferencnek, hogy módosítsanak a kormányszóvivő személyén - jelentette ki Pokorni Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján.
Pokorni Zoltán hangsúlyozta, hogy a Fidesz véleménye nem Demcsák Zsuzsa újságíróra, háziasszonyra, kismamára, hanem a Magyar Köztársaság kormányának szóvivőjére vonatkozik.

Leszögezte: a kormány szóvivője nemcsak a kormányt vagy a kormányfőt képviseli, hanem az egész közigazgatásról, a politikai intézményrendszerről ad képet, ő képviseli ezt, sőt - tette hozzá a Fidesz alelnöke - az ország egészét is megjeleníti.

Az a kép, ami Demcsák Zsuzsáról az újonnan elindított blog-bejegyzése kapcsán kirajzolódik, nem egy empatikus, a szegény emberekkel együttérző kormányszóvivőt rajzol meg - mutatott rá a politikus.

Az érzéketlenség süt a bejegyzésről, pont az ellenkezője annak, amire szükség lenne a mai időkben. Ez az emberek többségét, a szegény családokat, és olyan elveket sért, amelyeket még néhányan fontosnak tartanak - tette hozzá"

Remélem a fidesz és Pokorni úr álláspontja az elmúlt évek alatt nem változott , és ugyan úgy elítéli párttársát, mint anno Demcsák Zsuzsát.
( Szintén remélem, hogy az "álláspontját" még nem írják "áláspontjának" új magyarul )

guma 2011.03.20. 09:12:12

@laspalmas: na látod, csak rész kérdésre világítasz rá te is!

ebben a most alakuló feudális rendszerben, nem a munka a lényeg, csak a rejtett csapok és törvények összessége, amihez a legkisebb jogod sem lesz a KÖZPÉNZ követésére, amire kellesz az a pénztermelés neki...

nekem még az események is más megvilágításba kerültek 2006-tól (a semmiségi törvény remek példa!), hogy ki és miért mozgatta a "megmozdulások szálait" , milyen háttere és anyagi fedezete volt amihez feltüzelt emberek ünnep és ország lejáratásának!
a dajcstomi rendőregyeztetését honlapukról eltüntető "dokumentumát" érdekesnek tartom, mint most a múzeumhoz nem a kormánytagjaival vonuló, hanem a hátsó ajtóhoz szállitott vezért körül ölelő "eleven pajzsot" is...

ezek az emberek nem az az országot építik, hanem leépítik mohóságukkal, gátlástalan arroganciájukkal, kirekesztő szűk körre érvényes törvénnyi garanciákkal, amiben nem számít a választási ciklus, az emberek akarata : hiszen bebetonozza őket arra az időre is amikor változtatni akar a NÉP!
le is írja ezt az új alkotmányban!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 09:13:04

@Conv: Igen, ezt elolvastam. Engem ez az "el kellene gondolkodnia" kitétel nem nyugtat meg. Mi ez óvoda? El kéne gondolkodni janikám mert épp szemenköpted az egyszeri dolgozó embert azzal hencegve, hogy a kósa-féle árfolyambulival mennyi hasznot zsebeltél be.

Erre ez a jobbik válasza? Annak a jobbiknak akik véresszájjal osztotta a komcsikat, mondjanak le, semmi keresnivalójuk stb (hozzáteszem igazuk volt). Most meg janikám gondolkodj el????? Ehhh, most erősen kilógott a lóláb.

Marcellusca 2011.03.20. 09:20:17

Egyre inkább megfogalmazódik, érlelődik bennem, hogy lézerjani eme "őszinteségi rohama" sokkal felháborítóbb, gusztustalanabb, (és most itt előre leszögezem, qrvára nem védem földimet!!!) mint Fetser őskomcsi megnyilvánulása, reakciója.

lézerjani szemenköpte saját választóit.
(Nem engem!)
Mindazokat a "senkiket", akik rá szavaztak mind az ogy, mind az önkormányzati választásokon, remélve egy jobb jövőt, kiutat a jelenlegi helyzetből, kilátástalanságból.

Bízom benne, hogy 3 év alatt nem merül feledésbe eme megnyilvánulás, és a következő kampányban az ellenlábasai hangszórós autókkal járják Hmvhelyet és környékét, ezt a hangfelvételt lejátszva!

belzebubó 2011.03.20. 09:21:40

@laspalmas: Ez sem felel meg a lézerjani által felállitott kritériumoknak, hiszen No-ban az egyik legalacsonyabb Európában a magántulajdonban lévő ingatlanok száma százalékos arányban. Nagyon sok, jól szituált ember bérel egész élete során és akkor is ki tudja fizetni ha nyugdijas lesz a nyugdijából. Tehát ha nincs semmilye, se ingatlana, se autója mert sok német nyuggernek nincs, akkor kb. Janinak a szemében semmik ők is.

Utoljára hasonló szöveget, hogy "azért kell nagy házat épiteni, hogy lássák vagyok valaki" "az én státuszomban nem engedhetek meg egy kis házat" Soltvadkert és környékén hallottam amikor rákérdeztem minek ide ilyen házakat felhúzni és azon gondolkodtam mennyire provinciálisak még Mo-on az emberek, hogy ez a fontos ettől lesz ő valaki a fatornyos falujában. Azon a környéken is mindenki tudja kinek, miből van. A nagy részének nem a szorgos munkából...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.20. 09:27:18

"Ez csak egy újabb gyurcsányista karaktergyilkosság, meg manipulált hangfelvétel, merénylet a NER ellen, szóval KUSS, szemétségeiteket nem felejtjük.

Éljen a haza, menjetek haza.

Olvassatok több NENYIT, hálátlan bloggerek, firkászok, elemzők és egyéb múlt sötét árnyait ébresztő kerékkötők. Összetartozik az összenő. Vagy mi. És ne feledjétek: a cár atyuska jó, csak a tanácsadói rosszak. Oszt jónapot."

:DDDD

Amúgy gázár jani csak azt felejti el, hogy ma Magyarországon nem a jólétért gályáznak a Zemberek, hanem a szimpla megélhetésükért. Nyilván egy olyan fasznyelőnek mint lézer elvtársnak rengeteget kellett dolgoznia azért amilyen van. Én lehiszem neki.

Ügyeletes naridroidok? hahó! fütty! Itt van most szükség rátok.

Kartal (rezervált) 2011.03.20. 09:32:27

@Baldrick68: még nem született meg a Párt egységes irányelve a probléma kezelésére... De eszképet ne bántsátok már, amikor kiderült, hogy a fidesz által fizetett bérkommenter, akkor is nagyon lebaszták szegényt, majdnem elvesztette a munkáját. xDDDDDDDDDDDDD

@Valahol Máshol: tartok tőle, hogy a Jobbikkal is megszülettek a számunkra láthatatlan háttéregyezségek, ennek következménye a fenti megnyilvánulás.

@guma: nagyon jól látod. De a közeljövőben ennek azért annyira ne adj hangot...

Jurganov 2011.03.20. 09:33:32

@belzebubó: POLITIKUS karrier, nem szocialista. csak nem tudod a különbséget :)
@Conv: vastagbor.blog.hu/2010/07/08/a_hodmezovasarhelyi_modszer -kis emlékeztető :) egyrészről, hogy az emberek mennyire egyetértettek azzal, hogy ez így jó és, hogy aki szegény az le van sz*rva ( most, hogy már ő is már kevésbé vicces a dolog), másrészt, hogy itt a 4000 ft-os támogatásról, a nem mindennap átvett ingyen ebédről és hasonlóan "nagy dolgokról" volt szó-ami majdnem annyiba került mint lézerjani ótója. persze értem én, hogy "ha nem mondjuk ki akkor nincs", vagyis ha egyetértünk azzal, hogy aki pl szegény az dögöljön meg, de nem mondjuk ki akkor az más mintha kimondanánk, de nem olyan nagyon.
@Aullah: igazából mi benne a durva? kimondott egy valóságot, vagyis: jobboldal=kapitalizmus=profitorientáltság=csak a gazdagok emberek. mindenütt ez van. ez a kapitalizmus alapja. tudom, nem szokás kimondani, de...
@jozicsenko: mi lesz 2014-ben?
van egy régi film, a peacemaker. abban van egy nagyon jó mondta, valami ilyesmi: "lesz*rom, hogy milyen anya szülte őket, örmény vagy muzulmán, azt utálom bennük, hogy szegények"-na, itt a lényeg.

guma 2011.03.20. 09:36:40

@Kartal (rezervált): na mit gondolsz, miért hallgatok annyit, és menekülök minden másba!

most azonban sikerült felb@szniuk az agyam annyira, hogy alvás sem segített...

guma 2011.03.20. 09:39:45

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: nem olvastad, hogy visszavonják a NENYIT!

le vagy maradva.
kell az új állami megrendelés a nyomdáknak, és a képkeretező kis csapatnak is...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.20. 09:44:40

@guma: ez súlyos vétség, ezért elmondok gyorsan 10 miviktorunkat, Még egyszer szkúzi. Többet nem fordul elő.

Virág et. 2011.03.20. 09:47:35

@Jurganov: "igazából mi benne a durva? kimondott egy valóságot, vagyis: jobboldal=kapitalizmus=profitorientáltság=csak a gazdagok emberek. mindenütt ez van. ez a kapitalizmus alapja. tudom, nem szokás kimondani, de..."

Ezt egy keresztény párt, egy keresztény politikus, a Kereszténydemokrata Szövetség egyik tagja mondta. Vajon mennyit ér Lázár szemében Jézus vagy Assisi Szent Ferenc (a hülye, egy vagyont dobott el) és a többiek? Valószínűleg semmit.
Egy dolog a munka, a tisztességgel elért eredmények dicsérete (ilyet Lázár nem tud felmutatni, csak vagyont). És egész más a szegény ember "beárazása".

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 09:54:44

@guma: 2006-ot illetően már én is feltettem suttogva magamnak pár kérdést. Hol vannak most a hazafiak? Vagy ez a hazugság más hazugság volt? Valaki netán..... őket? stbstb.

@Kartal (rezervált): Háttéralku? Esélyes a dolog. Csak ilyenkor jön a kérdés, hogy ki a tökömre szavazzak 2014-ben? Választhatsz, hogy politikusbűnözőt vagy politikusbűnözőt küldesz be a parlamentbe? A nyakkendőjük színe lesz más. Ennyi.

Találó volt az a poszt amit korábban valaki belinkelt: Ostobán elhisszük, hogy a vonal az függőleges, van jobb meg baloldal. Pedig az vízszintes. Vannak ők ott felül a habzsidőzsiben, meg nagyon sokan a vonal alatt. Nekik pedig szopacs van.

hoplita 2011.03.20. 09:55:41

@Spiritmonger:
Na, teérted is kár vót apádnak megódanija a gatyát..:((((

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 09:57:27

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Tíz miviktorunk kevés, kérlek tégy hozzá még öt szűzgabriellát is. Talán ez mára feloldozást ad, de hétfőn nyitáskor jelentkezz a tartótisztednél a pártközpontban. Adataidat feljegyeztük és átadtuk az Alkotmányvédelmi Hatóság szakembereinek.

Üdvözlettel: Netfigyelő Szolgálat

Jurganov 2011.03.20. 09:59:29

@Virág et.: ő politikus. a politikusoknak szvsz nincs meggyőződése, csak oda állnak ahová be tudnak jutni. ha jani szocialista politikus (nem az itteni, hanem egy bezzeg-országban) lenne akkor azért lenne durva mert nem elég szociális, ha szélsőjobbos akkor azért mert "ők is magyarok". ez nem erről szól. kimondta mit a politikusok, gazdagok gondolnak. ezen meg felháborodik aki azt hitte, hogy ő is EMBER. ugyan már.

b2man (törölt) 2011.03.20. 10:01:30

remélem, hogy a drága fiacskája majd kikap egy Zimány kaliberű profi pénznyelőt nagy korában, aki jól lehúzza,aztán ejti a sunyiba. Lézer úr meg mehet majd a sóbányába.

guma 2011.03.20. 10:03:38

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ne siesd el!

jön majd új : az alkotmány ürügyén (de lehet, hogy más terv is van! ki tudja?)

Jurganov 2011.03.20. 10:04:20

@b2man: zimány nem csak a pénzt nyeli :P

Virág et. 2011.03.20. 10:09:09

@Jurganov: Politikus ilyet nem mondhat. Gazdag, nagytőkés igen - bár tőle sem túl bölcs.

Lázár ráadásul messze áll a nagytőkéstől vagy a gazdagtól. Tehetős, de nem saját munkája, hanem politikai helyezkedése miatt. Ezen nincs mit tisztelni vagy mire büszkének lenni.

guma 2011.03.20. 10:11:39

@Valahol Máshol: nem suttogva kérdeztem meg ezt itt sem a kinevezése után, mert az állami posztra kinevezett (érintett) vezető pereli most az államot kártérítésért - ott ahol majd igazolhatja (szerintem hatásköre miatt), hogy elődje a cégét tönkretette!
a nettre tett hangfelvételeket szerinted ki fogja vizsgálni, hogy mikor kinek jelentettek, és kitől kértek engedélyt..

Jurganov 2011.03.20. 10:14:08

@Virág et.: tudom, és igazad is van. egy NORMÁLIS országban nem mondhatna. na de itt?

Marcellusca 2011.03.20. 10:17:25

@Jurganov:
"a politikusoknak szvsz nincs meggyőződése, csak oda állnak ahová be tudnak jutni." - Na, itt van az eb elhantolva!!! Ez az alapvető probléma. Leginkább a fityiszes bagázzsal!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 10:20:44

@guma: Mocskos egy ügy, de ez az egész csak tükörképe a rendszernek. A két mamutpárt is ott rakta ennek az egésznek az alapjait '89-ben. A négyévenkénti hazugságparádé nem old meg semmit. Csak a magyar sokat nyel, és birkaként tűr. Ez a politicus csalez lopez urak szerencséje.

Baldrick68 2011.03.20. 10:22:38

Azért ne feledjük azt sem hogy kvázi beismerte hogy a Kósa - Szíjjártó féle forint bedöntés korántsem volt véletlen.
Sőt mivel svájci bankszámlája van hosszútávon abban érdekelt hogy a forint tovább gyengüljön.
Magyarul az országot vezető 2/3 -os párt egyik főemberének az az érdeke (és tesz is érte) hogy a forint bedőljön hogy ő többet kereshessen.
A jobbos nickek nem ilyenkor szokták teli torokból azt kiabálni hogy : HAZAÁRULÓÓÓÓÓ ???

Kedves hazát és országot féltő forradalmárok hol vagytok?
A Kossuth tér titeket vár.
Sehol egy felgyújtott autó, sehol egy ostromlott székház.
Ejenye bejnye.

Feltételezem ha valamelyik komcsi tetű mondta volna ugyanezt már fél budapest lángokban állna.

Zigi 2011.03.20. 10:29:11

Lázár János húzzon a közéletből!

www.facebook.com/lazarjanoshuzzonl

guma 2011.03.20. 10:29:26

@Kartal (rezervált): és még valamit!

tudod, ha csak ez az egy módjuk van : csapjanak agyon!
mit bánom én.
éltem már valamennyit!
de ezek a fiatalok életét teszik kilátástalanná, sodorják őket az igavonó barom státuszba, minden fillérjüket lenyúlva dőzsölnek, számolgatva pénzüket és törvényesen vett házaikat, földjeiket!
te meg fizetheted a kamataikat.
(tudod, hogy a legnagyobb tétel amit majd törleszteni kell az a GRIPEN és az M6-os.)

Spiritmonger 2011.03.20. 10:29:48

@laspalmas: pékként, felszolgálóként, takarítóként is lehet jól keresni, mingyá itt van a bejárónő, napi 20000 forintot kap 10 óra melóra, kéthetente jön, nem csak nálam dolgozik

világéletemben a versenyszférában dolgoztam, már középiskolásként is, nem haltam bele, és most jól élek

ez másnak sem lehetetlen, még az oly sokszor emlegetett ápolónőknek sem, akik anno a nagymamám mellett ott voltak napi 5-10000 forintért ezelőtt 7-10 évvel, a normál műszakjuk után

meg kell érteni, hogy a munkát nem lehet megspórolni!

olyan van sajnos, hogy az ember nem a képzettségének és a végzettségének megfelelő munkát kapja, csinálja, de ez nem lehet hátráltató tényező

szerettem volna a tanult szakmámból megélni, de nem tudtam, most se tudok, így mást kell csinálnom, utólag elmondhatom, szerencsére

@énszóltam: érdekes módon, neked is összejött valahogy az, hogy legyen valamid, csak nem dolgoztál érte keményen? oszd meg a T. nyavalygó kommentelőkkel a receptet, hátha neked elhiszik, hogy lehet munkával is pénzt keresni

@bandika gazdája: az, hogy 47 évet dolgoztál az építőiparban, és nem gondolkodtál, arról más nem tehet. én egyetem mellett segédmunkásként kezdtem, aztán rájöttem, hogy nem annyira bonyolult dolog a munka szervezése és megszerzése, és a napi 1800 forintos segédmunkási fizetésemből a 90-es évek közepén a hétvégi maszek munkákkal együtt lett havi 120000. csak annyi kellett hozzá, hogy hajlandó legyek dolgozni, valamint gondolkodni kellett, és csinálni egy céget. a 84ezer forintos kőműves átlagbér kamu, esetleg lehet, hogy az 1990-es évek elején még elhitték, ma budapesten egy kőműves napi 15000 forint alatt nem található!
bármilyen képzett szakmunkás azonnal talál jó melót jó pénzért, főleg külföldön, olyan mértékű a szakmunkáshiány az EU-ban.

@Virág et.: orvosra, tanárra, ápolóra is szükség van, rájuk igazán
az egy dolog, hogy nem fizetik meg őket rendesen, az egy másik, hogy ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy mellékesből az eredeti pénzük többszörösét összeszedjék
orvosi példa, a legtöbben lenyomják a műszakot, és utána elmennek egy magánrendelőbe, ahol 4 óra alatt annyit kap, mint máshol egy hét alatt
az ápolónőket már mondtam, a tanárok pedig...velük több gond van, a kevés elhivatotton kívül csak a második vonal megy tanárnak, és ez látszik nagyon. na de nem kell aggódni, nyelvtanárként magánpraxisban elég jó órabérek vannak, korrepetálásért is jól fizetnek, felvételi előkészítőért nemkülönben, és ha valaki penge egy speciális tárgyban, pl mechanika vagy mikrobiológia, az vagyonokat kérhet egy konzultációért

@belzebubó: sportolónak lenni már nem csak azt jelenti, különösen a nem olimpiai számokban, hogy másból nem áll az élet, mint edzeni és versenyezni. legalább olyan fontos egy háttércsapatot és egy szponzori kört összerakni, mellette folyamatosan készülni a későbbi civil életre és tanulni. ha valaki erre nem képes, az ne akarjon élsportoló lenni. ehhez a részhez értek, szponzorálok egy sportegyesületet, ami az egyik legjobb a világon, de nem olimpiai sport.
a felnőtt versenyzőknek kötelező a felsőfokú tanulmányok folytatása, le kell diplomázniuk, csak akkor van támogatás. a boldoguláshoz szükséges kapcsolati tőkét pedig ki kell harcolnuk maguknak

@guma: a könnyebb út ténylegesen az állam csöcsének a szopkodása, de van másik lehetőség is, a törvényeket betartva. senkinek sem tiltják meg, hogy informálódjon, képezze magát, keményen dolgozzon, másokkal összeállva próbáljon valami nagyot és hasznosat alkotni. 2014-ig 2000 milliárd forint EU támogatást kell civil szervezeteknek kitolni kötelező jelleggel, és még nem tudják hova. az vállalkozói EU támogatások nagy része bent maradt, mert az istenadta nép nem érdeklődött iránta

@Marcellusca (I'm happy): csak egyet tudok mondani, tessék dolgozni a háborgás helyett, tessék dolgozni a napi 12 óra kommentelés helyett, és nem lesz probléma...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 10:34:02

@Baldrick68: Jó meglátás. Adott a kormánypárt frakcióvezetője aki:

- elismerte a szándékos forintbedöntés és ebből hasznot is húzott.
- ő maga sem bízik a Matolcsy-féle politikában, ezért Svájcban tartja a pénzét*, ráadásul valutában, bnem ízva a forint erősödésében, sőt inkább a romlására gyúrva. Gondolom fel van arra is készülve a svájci számlával, ha a manyup után Orbán még esetleg mást is akarna államosítani.

* 'Átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek.'

guma 2011.03.20. 10:43:29

@Spiritmonger: sőt az istenadta nép nem is fér hozzá!

most ha jól emlékszem a 8000 milliárd jelentős részéhez szerinted ki fog hozzáférni?
nekem rémlik az előző tervük listája - nagyon behatárolt személyi vonzatokkal.

értékelem a munkáról alkotott véleménye!
ebben NINCS vita köztünk!
viszont azt ne meséld be nekem, hogy napi 20000 a 10 órás meló ára ma magyar honban!
(szívesen beszállok ilyen projektbe, akár hozzád is. hidd el nem találnál hibát munkámban, bár műszaki ember voltam)
ismerem több ezer ember gondját-baját (nem elírás!) tudom, kapcsolat nélkül hasonló sincs!

tisztelem és becsülöm, ha okos valaki és érvényesíti tudását piaci alapon is.
ha ezt teszed - kalapot emelek előtted!
de itt ezek a 30 egynéhány éves emberek oktatják ki, csapják be a bérből fizetésből élőket akik csakis a maguk hasznára törvénykeznek nézetem szerint, és NEM az ország érdekében DOLGOZNAK!

Marcellusca 2011.03.20. 10:49:27

@Spiritmonger: Napi 10-24-et (ma is) dolgozom. :P

Az a baj, hogy nem éeted, miért felháborító lézerjani megnyilvánulása.

Sok példa van arra, köztük a tiéd is (?), hogy kemény, kitartó munkával feljebb, előrébb lehet lépni.
Mondjuk sokmindennek kell ehhez összejönni, de nem egyedi példák.

Ennek a f@sznak a kijelentésében ott a bibi, hogy sosem dolgozott.
A politikai seggnyalást nem tekintem annak. Max, ha szabadidejében, önszántából, meggyőződésből teszi.
De lézerjani mindig csak seggnyaló volt. (Mondjuk Rapcsákon volt mit "dolgoznia" :D)
Az állam csecsén gyarapodott, abból fejte amije van. Valamint ügyeskedett, valutázott.
És még ez sem lenne nagy probléma, jókor volt jó helyen, jó megérzései voltak, de NEM, hanem (nagy valószínűséggel) benfenntes információk alapján tudott ügyeskedni, mielőtt/mialatt a haverjai majd' bedöntötték a forintot, államcsődöt vízionálva. Ami kijelentsék (eme megnyílvánulás tükrében) nem lehettek véletlenek és nem a befektetők értették félre, ahogy ők akarták megmagyarázni.

Úgyhogy qrvára értelmetlen lézerjanikát védeni!
Egy gerinctelen, senkiházi féreg!!!

Virág et. 2011.03.20. 10:51:36

@Spiritmonger: Csak az én részemre válaszolok. Nem minden orvos tud magánpraxisban dolgozni. A nőgyógyász persze igen, de az aneszteziológus pl már nehezen.
A cél ráadásul nem az lenne, hogy a téged ellátó orvos a napi 12 óra munka és ügyelet után még 4-6 órát lehúzzon a magánpraxisba, aztán 3-4 óra alvással másnap félig ébren kezeljen csak hogy meg tudjon élni. A cél az lenne, hogy az állami kórházban is kapjon tisztességes fizetést.
Egyébként orvos magánklinikán is dolgozhat, ahol milliókat keres - csak épp ebből a társadalom 90%-a semmit nem érzékel. Egy ország pedig nem működhet orvosok nélkül.

A tanároknál kiemelted a nyelvtanárt. Ők talán 10-20%-át teszik ki a tanártársadalomnak. A maradék 80%-kal mi lesz?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.20. 10:53:07

@Baldrick68: azok a balfaszok csak csak a emeszpézésre meg gyurcsánytakarodjra vannak optimalizálva. úgy sem tudnák megérteni, h ezek a mondat minden idők egyik legaljasabb kijelentései voltak emberek százezreit, milliót közvetlenül megalázó. nem álltaoktól kell várni az erkölcsi mérlegnyelvet.

..bár most olvastam valamelyik csinovnyikot a mandineren h a Jani sajtótájékoztatóra készül, amiben majd megpróbálja elhitetni, h hamisított a felvétel :)) nyilván azért volt eddig elérhetetlen ....

Virág et. 2011.03.20. 10:56:39

@Spiritmonger: Nem értünk egyet a munkáról alkotott véleményeddel sem. Szorgalmas, kemény munkával maximum tehetős lehet az ember, vagy legalábbis nem fog szűkölködni.

Gazdaggá senki nem vált napi 8-10-14 óra munkával. Ahhoz kapcsolati tőke, jó ötlet, befektetni való pénz és szerencse is kell. Én sem panaszkodhatok, de hidd el, a napi munkám mellett a jövedelmem jelentős része a vállalkozásaimból jön, ahol én lényegében érdemi munkát már nem végzek csak felveszem az osztalékot. Szerencse és jó időzítés kellett hozzá, semmi más.

Jurganov 2011.03.20. 11:03:08

@Spiritmonger: viccősz mi? vagy egyszerűen nem sok rálátásod van a magyar realitásra :) nézz utána, hogy VALÓJÁBAN mennyit lehet keresni mint takarító vagy mint pék.amennyiben a valóságot írtad le és te tényleg egy munkából meggazdagodott, sikeres,dolgozó vállalkozó vagy akkor pedig rakd össze a kezed mert kb minden 100.000-ből egy ha van ilyen. én azt is elhiszem, hogy a 90-es években te 7végi melóval összeszedted az átlagkereset 3-4 szeresét, de most ilyen nem van. én elhiszem, hogy tudtál, akartál dolgozni és volt egy nagy adag szerencséd mellé, vagyis bejött az élet, de ha nincs szerencséd b*szhatod. a takarítónő 20.000-es fizetéséről meg annyit, hogy vagy nagyon jól csinálja vagy van "egyéb feladata" is, mivel egy átlagtakarító olyan 500/óra( bruttó) körül van, mivel te roppant jó arc vagy ezért adsz neki 700-800 at, ami 7-8 ezer, de nem húsz.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.20. 11:05:12

@Jurganov: ja hát a kiscsávó alaposan el van tévedve az árakat illetően. Olyan mint Szollár Homokos Emszí, aki megmondta a tuti, hogy mennyit keresnek átlagosan kis hazánkban az emberek. Meg meséi is hihetetlen jók. :D hejj ez a munka hőse!

Kartal (rezervált) 2011.03.20. 11:06:26

@guma: értéktelen rabszolgák vagyunk mind. Nem vagyunk emberek, nem vagyunk állampolgárok sem. Ember az, aki a Parlamentben "dolgozik" - értsd: lopja a napot -, állampolgár meg ennek a csoportnak a rokonsága. A többiek csak rabszolgák, csaholó kutyák, számok egy táblázatban, négyévenként szavazógépek, szardarabok a fostengerben, és a legjobb lenne elgázosítani az egészet, hogy végre kuss legyen és nyugodtan lehessen bizniszelni. Nagyjából ez a "magyar" "politikai elit" legmélyebb meggyőződése velünk kapcsolatban. Ezekre szavazunk húsz éve.

És tudjátok mit mondok?
Igazuk van.

“Egy tinó tanult, hogy ökör legyen.
Gyötörte agyát könyörtelen.
Mikor tudta már nagyjából,
hogy díszítőjelzője a “jámbor”,
megalkotta az ökörlét
három alaptételét.

Egy:
Ha doronggal vernek, az kegy.
Kettő
Hogy szaporodj, azért lettél meddő.
Három:
A boldogság kulcsa a járom.

Így lett a legnagyobb ökör a világon.”
(Romhányi József)

Ezek vagyunk mi. Ameddig a politikusoknak nevezett férgek bármit - szó szerint BÁRMIT! - megtehetnek a népharag megnyilvánulása nélkül, addig meg is fognak tenni BÁRMIT.

@Spiritmonger: igen gyakran dolgozok napi 12 órát szakmunkásként, sokszor heti hét napot, mégsincs kocsim, egy panel negyedik emeletén lakom, csóró vagyok mint a templom egere. Ezzel együtt nem hiányzik, hogy egy ilyen szardarab mondja meg mit tegyek, mennyit dolgozzak, és mennyit érek. Többet érek mint a teljes kormány, akik még egy forint értéket nem termeltek életük folyamán, mivel húsz éve melózok, minden adómat befizettem rendesen, nem okoztam kárt sem embertársaimnak, sem a társadalomnak, nem loptam senkitől semmit. Az ember értékét nem az szabja meg, hogy milye van, baromállat!

Ezzel együtt szerettem volna, ha orbán ígérete - aki dolgozik, az tudjon megélni belőle - valahogy azért teljesülni kezd, vagy legalább elkezdenek a megvalósítás körvonalai kibontakozni. Ezzel szemben a pofámba köpi egy ilyen rohadék, hogy nem vagyok elég hatékony rabszolga, az a baj, dolgozzak még többet és dögöljek bele, akkor majd jobb lesz.
Hát kedves barátom, elmész te az anyádba a védenceddel együtt. Majd akkor gyere vissza, ha többet dolgozol mint én vagy a kollégáim.

Mennyit kapsz azért, hogy a fideszesek faszát szopkodod, mi? Így könnyű pofázni.

guma 2011.03.20. 11:09:56

@Spiritmonger: ha már szóba hoztad a sportot : teljesen egy véleményen vagyunk!

utálom a hazánkban meghonosodott díszlet művészeket, sportolókat akiket erőnkön felül dotálunk, mert közel vannak a tűzhöz és ezért már rájuk nem vonatkozik, hogy tessék váltani, ha nincs vevő a produkcióra!
az ország létszámához viszonyítva ennyi kitüntetést, járadékot egy állam sem tud fizetni amit mi kiszórunk a belterjes rétegnek!
közben rohad iskola, múzeum, hivatal és minden más, de ez nem baj mert nekik akkor is jár a nyugdíj, a végkielégítés, stb pedig csak MEGHATÁROZOTT időre választotta a nép őket.

na ezért nem értem, gondolataid zömét - mert különben nagyon reális az életviteled, ha valóban így élsz, és így segítesz ahol tudsz.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.20. 11:16:30

@Kartal (rezervált): az csak az egyik fele, hogy lézerjani lenézi a pórnépet. Ugye ő az a zember aki arról nyilatkozgat, hogy milyen fontos a devizahitelesek megmentése. Eközben pont az ő érdeke az, hogy minél szarabb legyen a forint, hogy "jó parti" lehessen majd a fiacskája.

agyamelhagyom 2011.03.20. 11:18:50

@.Pierre Bezuhov.: Elképzelem a sok (vagy inkább kevés) fidesz-droidot, ahogy a hír hallattán fut az agyukban a Warning! run-time error. "Nekem sincs semmim, én is ennyit érek? Pedig a gazdi hitegetett."

Spiritmonger 2011.03.20. 11:21:36

@guma: hidd el, hogy nagyon sok olyan szakma van, ahol egy jobb szakember a napi 15000 forintot megkeresi
ilyen a hegesztő, olyan hiány van belőlük, hogy ha 3 évig csak hegesztőt képeznének a magyar szakmunkásképzők, az se lenne elég, kőművest budapesten nem lehet találni napi 15000 alatt, a takarítók is jól keresnek, egy jó programozó is keres ennyit, nyelvtanár is össze tudja hozni, vendéglátóban sem kimagasló ez a pénz, és még van sok minden más is. persze a legnagyobb részénél le kell mondani a valóvilágról, meg hétvégén is meló van, meg utazni kell érte, de ez van, vagy a panaszkodás, vagy a meló, a kettő együtt nem megy

@Marcellusca (I'm happy): lézerjani nekem se a szívem csücske, de amit mondott, abban nagyon nagy igazság van, akkor is, ha ezt mások személyes támadásnak veszik. ha valaki dolgozik, és eredménye van, nyugodtan legyen rá büszke, és ne kelljen szégyellnie, hogy előrébb van a környezeténél

@Virág et.: a példádban említett aneszteziológus is el tud menni szabadnapján egy magánklinikára, esetleg fizetés nélküli szabadságon Norvégiába egy hétre, ahol megkeresi 3 havi pénzét egy norvég magánklinikán. a cél, amit említesz, szerintem is igaz és követendő, de amíg ez nincs meg, addig cselekedni kell a személyes boldogulásért, nem pedig háborogni

a tanárokról szólva, nem a nyelvtanárok keresik a legtöbbet, hanem az olyan specialisták, akik érthetően magyarázzák pl. a statikát, a statisztikát, makroökonómiát, és a speciális, szakmai tárgyakat. de érettségire való felkészítésnél cuzámmen magyar és töritanárokra költenek a legtöbbet

szorgalmas, kemény munkával, ha az generációk óta megy a családban, igenis el lehet érni azt, hogy kifejezetten jól éljen az ember, meglegyen a létbiztonság előre akár évtizedekre is
a kapcsolati tőke olyan dolog, aminek egy részét örökli az ember, de a nagyobb részéért bizony neki kell megdolgozni, hogy igazán működjön, ha ez nem jön össze, az bizony az alany hibája, nem az államé vagy a képviselőé
érdekes, neked is sikerült összehozni azt, hogy a vállalkozásodból élsz, már legalább ketten vagyunk így a kommentelők között. biztosra veszem, hogy azért nem csak szerencse és időzítés kérdése volt a dolog, hanem tanultál előtte sokat és kőkemény munkát is tettél bele, és nem érdekelt sem a szomszédod, sem a kárálók véleménye

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 11:24:34

Az elején én is beszoptam Smonger sikersztoriját, aztán amikor elolvastam, hogy napi húszezer egy bejárónőnek akkor rájöttem a turpisságra. :)

Virág írta le az én szemléletemet. Geci sok becsületes melóval és szerencsével tehetős ember lehetsz. Magamat annak tartom, persze a honi viszonyokhoz képest, Gyurcsány idejében dolgoztam az osztrákoknál, no ott a jelenlegi életszinvonalom az a megbecsült dolgozó átlagember életét jelentette. Tehát egyrészt aki itthon irigyelt tehetős (mondjuk két ingatlan és két autó, mindegyik magántulajdon és nem a banké), az nyugatabbra egy dolgos átlagpolgár.

Gazdag ember lehetsz kint, sok munka plusz szerencsés együttállása a dolgoknak. Otthon ugyanez hazudsz, csalsz, lopsz, seggetnyalsz kombóval érhető el. Ezért is van a dolgozó ember vadkeleti bérszinten tartva. Mert így könnyen lehet gazdagodni odafönn.

Lehet el kéne adni az itthoni dolgaimat, felmarkolni a lóvét és elmenni? Csak ugye egyrészt magyar vagyok, család, barátok, itt élek és dolgozom a kevés külföldi kitérőt (német/osztrák/olasz) nem számítva, mióta kikerültem az iskolapadból.

Szóval hagyjuk ezt a dolgozz és akkor viszed valamire demagógiát. Itthon ezek az idők már elmúltak. Nyugatabbra van esélyed rá, itthon nincs. Most persze a fiatalokról (35 év alatt?) beszélek, akiknek most kéne megcsinálni a szerencséjüket, nem azokról akik a kilencvenes években megalapozhatták a jövőjüket.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.20. 11:28:49

"Lázár János fideszes frakcióvezető szerint manipulálták azt a szombaton előkerült felvételt, amelyen ő arról beszélt, hogy "akinek semmije sincs, az annyit is ér". Lázár azt mondta, hogy ő nem a szegényekről beszélt, hanem a megélhetési politikusokról. A politikus bocsánatot kért, mert szerinte félreérthetőek voltak a szavai."

Nyilván a szekértoló baloldali gyurcsányisták manipulálták! Azok voltak!

Marcellusca 2011.03.20. 11:29:08

@Spiritmonger: Nem érted.
Nem baj.

És a bérekkel sem vagy tisztában.
De biztos te tudod jobban.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.20. 11:30:43

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: " Lázár azt mondta, hogy ő nem a szegényekről beszélt, hanem a megélhetési politikusokról"

most akkor mégis magára mondta hogy nem ér semmit.
súlyos skizofréniának tűnik :))

Marcellusca 2011.03.20. 11:31:42

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Megtörtént. :)

"Lázár János fideszes frakcióvezető szerint manipulálták azt a szombaton előkerült felvételt, amelyen ő arról beszélt, hogy "akinek semmije sincs, az annyit is ér". Lázár egy vasárnapi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ő nem a szegényekről beszélt, hanem a megélhetési politikusokról. A politikus bocsánatot kért, mert szerinte félreérthetőek voltak a szavai." - MUHAHA!!!

www.origo.hu/itthon/20110320-lazar-janos-reagal-a-szegenyekrol-szolo-videora.html

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.20. 11:34:47

@.Pierre Bezuhov.: meg szerintem maga gyurcsánfletó mondta fel a szöveget, és kóka torzította el egy népszerű dj programmal a hangot lézerjanissá, amiben arról beszél hogy: "aki ügyesen manőverezett az elmúlt évek árfolyamingadozásai közepette, az jól is járhatott" hejj ezek a szemét komcsik.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.20. 11:36:18

@Marcellusca (I'm happy): jaj maradjál már mókuskerék, te nem tudod aztat' hogy egy takarítónő ma Magyarországon húszezret keres, meg vannak olyan szakmák ahol a napi 15 ezret! is meg lehet keresni szakmunkásként, és az EU csak úgy szippantja a magyar munkaerőt. Legyen mindenki hegesztő!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 11:38:27

Kiszámíthatóan hazudnak. Manipulálták meg nem rájuk értettem. Ennyi. Ezért felesleges volt sajttájt összecsördíteni, ezt a droidok is elintézhették volna 2500 ft/fő/taps összegért. Illetve nem taps, komment.

Baldrick68 2011.03.20. 11:38:29

@Marcellusca (I'm happy):
Engem ez a magyarázkodás a fideszes szerver ügyre emlékeztet.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.20. 11:44:52

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: én amúgy sosem hittem, hogy ez a kedves, szerény, egyáltalán nem tenyérbe mászó János ilyen mondatokat mondott volna. igen sajnálatos, hogy a rohadt, balliberális, kommunista, trapista, gyurcsányista kárrogók lekaraktergyilkolják :'(

Marcellusca 2011.03.20. 11:49:13

@.Pierre Bezuhov.: @Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: @Valahol Máshol: @Baldrick68: Annyira felesleges volt ez a böfögés. :)
Főleg így, ebéd előtt. :D

Mi már itt megmondtuk, hogy mi a "megoldás". :)))

A franc a pofánkba, hogy mindig adjuk az ötleteket, ezek a genyók meg le is nyúlják! :DDDD

belzebubó 2011.03.20. 11:52:55

@Spiritmonger: Te még mindig nem érted, hogy nem a munkáról és annak eredményéről (bár annak mutogatása és a kevély magatartás szerintem nagyon gáz, de más kultúrkörben nőttünk fel, elfogadom, hogy az uborkafáról felkapaszkodottak köreiben ez esetleg menő) elhangzott véleményével van baj, hanem azzal, hogy az emberek értékéről mit mondott. Azzal, hogy beárazta az embereket.
Ez a nekem a leghosszabb a farkam az összes kommentelő közül igy majd én megmondom a tutit hozzáállás viszont borzalmas primitiv.
Mit tudod te kik irnak itt évek óta!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.20. 11:53:04

@.Pierre Bezuhov.: én sem hittem, de aztán jöttek a szekértolók meg a bértollnokok, meg a fizetett prókátorok, és besározták gázárjánost!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.20. 11:53:22

őőő... hun az a felvétel a a 2008-as közgyűlésről? tessék azt kitenni, és kiderül kiről van szó.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 11:57:44

@Marcellusca (I'm happy): Ez a rádiókabaré zseniális.

Már sírósra röhögtem magam. zseniális esküszöm.

4:30-tól a csomagtartó meg ugye a kiegészítő felszerelések ellenőrzését ajánlom.

Orvos is van hozzá.... :))))))))

eskü ez zseniális.

guma 2011.03.20. 11:58:03

@Spiritmonger: na még egy utolsót megeresztek neked (mert nem szeretek beírogatni), csak azt tapasztalom nem érted, hogy SENKI sem a munkával megkeresett vagyon miatt van kiakadva itt!

Törvényt hoznak - amivel visszaélnek, mert kihasználják az akarattal betett kiskapukat (lásd a legismertebb : olajügy), vagy magukra szabják utólag!
Büszkék rá, hogy élnek ezzel a "bennfentes" lehetőséggel.
Felesküsznek az alkotmányra - majd érvénytelenítik, mert az pont nem felel meg érdekeiknek!

de nem sorolom.
valóban vannak helyek, ahol lehet keresni.

ezzel a felhatalmazással nem a rossz rendszerek lebontása a céluk, hanem a további zavarosban halászás.
jó példa számtalan van a világon amit át kellene, lehetne venni és a kiskirályokat, élősködöket kivetni a rendszerekből, hogy működjön kórház, építkezés, iskola, stb és még a gyerekek is kapják meg a befizetett ebédet, ne a megyék költsék magukra.

nekem a család utazik és tesz érte, hogy legyen megélhetése.
ismeretségi körömben is büszke vagyok jó pár emberre, akik teljesítményükkel elérik amit akarnak.
de látom azt is, hogy mi az árra, és hogy zsigerelik ki magukat ezért.

emberhez méltó életet élni, nem azt jelenti, hogy a béredből ne tudj lakást bérelni, ne tudj néha kikapcsolódni, olvasni, túrázni esetleg utazni!
ha az altatóorvost szabadnapján melóba küldőd pénzt keresni - és nem a politikusokat zavarod el, akkor nem fogod fel a különbséget, miért akadt ki mindenki.

ja és ezt most olvastam!
ha valóban ez történt, akkor szerinted mit érdemelnek ezek a "vagyonosok"?

fedor.blog.hu/2011/03/20/nehany_demagog_de_jogos_kerdes

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 11:58:27

@Conv: Még készítik az eredeti felvételt. Holnapra várható!

Donna (Cara)mba 2011.03.20. 12:14:19

FIGYELEM!!!! HÍR!!!! FONTOS!!!!

ÉS MENNYIT ÉR EGY Fidesz-közeli on-line lap?????

Az előbb rámentem a www.magyarhirlap.hu honlapra és mit látnak szemeim: Román trikolórba öltöztetett Románia térkép, fenyegető, román nyelvű írás.
A Magyar Hírlpa online sehol sem jelenik meg.

NÉZZÉTEK MEG, HÁTHA MÉG LÁTHATÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ROMÁN HACKEREK feltörik a Fidesz egyik reprezentáns lapját?????

Mi jöhet itt még?

Smit Pali bá meg Lázár Jani meg Orbán-bagázs (A BAGÁZS=Fidesz kabinet, magyar nemzetbiztonság, stb...).

Egy Mohácsott is ígért a programjában nekünk vajh' a Fidesz???

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 12:18:20

@Donna (Cara)mba: Jajj zseniális húzás. A tipikus adjunk újabb gumicsontot az embereknek. Van egy ezresem rá, hogy ez nem véletlenül történt. Most gyorsan lehet erről csámcsogni itt az n+1-edik ellenség, most Románia. Lázárt le a porondról, támad minket Románia. Esküszöm zseniális ez a taktika, mondjuk ehhez egy ilyen nép kell mint mi.

belzebubó 2011.03.20. 12:18:56

@Donna (Cara)mba: WTF???? RNS- Romanian National Security ezt irja ki.

gramercy 2011.03.20. 12:21:43

wattafak indeed

az isten meg nem mondja hogy mi tortent, de ahogy az origos cikkben szereplo also kepen lathato ket talpnyalora ranezek, ezektol siman kitelik a hosszu bajtok ejszakaja 2.x

Donna (Cara)mba 2011.03.20. 12:36:55

@Valahol Máshol: Nincs kizárva!

De a mi "málészájunk" sincs kizárva!
A románok nem olyan cicózós fajta.

Nem mindegy úgyis már már a Lázár ügynek?
Szted nem terjedt már szét mint a bozóttűz, amikor az indexen már hozzák Lázár "magyarázkodását"?
Az megy az rtl online híreken is, a facbookon.

De micsodás magyarázkodás...(erről később:)

Most én mégsem hiszem hogy a te feltevésed lenne helytálló. Amikor egy ország gyengül (mert nem tudom, látjátok szümtükkel, feleim, hogy NAGYON-NAGYON gyengülünk presztizsszempontból különösen, de gazdasági potenciál tekintetében úgyszintén, katonailag meg aztán már végképp nem is szólva.)
Okos ellenfél ilyen legyengült pillanatokban "támad" és fitogtatja túlerejét.

Orbán nem tudom, honnan tudta ezt az innen-onnan szalajtott, képzetlen, arrogáns, pökhendi, minden tudást, együttérzést, diplomáciái érzéket nélkülöző bagázst összeszedni - és hadd fejezzem be itt a felsorolást, mert nagyon hosszú lenne....

Most mondja a férjem, leszedték már és a lap pillanatnyilag elérhetetlen)

Szóval mégiscsak valódi hacker támadást volt - különben még fent hagyták volna darabi ideig.

No, ennyit ér a Fidesz pártlapja;)

Embert barátjáról, vezetőt beosztottairól és a saját maga által üzemeltett sajójának "állapottyárul" ismerni meg legjobban;)

Donna (Cara)mba 2011.03.20. 12:40:08

@belzebubó: @Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ügyes, mi?

(Majdnem) más téma:
Pali bá' vajon tudja mi fán terem internet, újság, online, stb.???

Ha még írni se tud....

Jut eszembe: olvasni tud a nemzet palibája???;DDDD

Ő képviseli személyében a magyar nemzetet. Csupáncsak ezért érdekelne a dolog...;)

guma 2011.03.20. 12:40:11

@Donna (Cara)mba: tudod be kellett fejeznie és haza jönni 1 nappal előbb kövérnek ott a megbeszéléseket, mert korrupció miatt letartoztatták a tárgyaló "partnerét"!

minden, mindennel összefügg lassan, pedig utálom az összeesküvés elméleteket...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 12:48:08

@Donna (Cara)mba: Ezt a dolgot majd úgy tálalják ahogy akarják.

A Lázáros dolog éléből pedig hidd el, hogy elvesz. Jól ismerem a médiát, az egész mechanizmust, az emberekre gyakorolt hatását. Ezt oktatják is. Kényelmetlen dolog? Görgesd tovább, temesd be újabb dolgokkal. Morzsold fel, koptasd el, háromnapos csoda, háromnapos hírérték. A Fidesznek most megvan a nyaloncmédiája ahhoz, hogy ezt betemesse, erodálja. 2006-ban a szockóknak ez hiányzott a gyurcsányos beszéd után.

Show must go on

belzebubó 2011.03.20. 12:51:40

@Donna (Cara)mba: index.hu/kultur/media/2011/03/20/meghekkeltek_a_magyar_hirlap_honlapjat/

"Valószínűleg román nacionalisták feltörték a Magyar Hírlap honlapját. A magukat román nemzetvédőknek (Romanian National Security) nevező hekkerek egy román nyelvű szöveget helyeztek el rajta Avram Iancu portréjával.

Az RNS korábban az olasz RAI, a La Stampa és a Corriere della Sera, de a francia Le Monde honlapját is megtámadta."

Marcellusca 2011.03.20. 13:21:12

@Donna (Cara)mba: Én már 1/4 1 körül sem tudtam megnézni, most meg karbantartás van. :(

énszóltam 2011.03.20. 13:22:58

@Spiritmonger: "érdekes módon, neked is összejött valahogy az, hogy legyen valamid, csak nem dolgoztál érte keményen? oszd meg a T. nyavalygó kommentelőkkel a receptet, hátha neked elhiszik, hogy lehet munkával is pénzt keresni"

én nem tartom magam sikeresnek főleg Lázár mércével mérve nem, csak ezért írtam le nehogy az legyen féltékeny vagyok, vagy a régi jó szocializmust sírom vissza esetleg zsidó összeesküvésnek tartom a tőzsdei spekulációt, nem, azt hiszem egyik sem vagyok.
De Lázárról még mindig az a véleményem ami itt ez emberek 99 százalékának, az ő életútja nem egy keményen dolgozok és viszem valamire sikertörténet hanem egy igazi szoci időket idéző pártfunkcionárius sikertörténet. Amiben ha ilyen arrogánsan hazudik hogy "ki jár itt luxus autóval" akkor mit várunk el tőle komoly ügyekben.
Majd ha az első ilyen embert kibasszák a pártjából esetleg a parlamentből és legjobb esetben a közéletből is, na akkor lesz Magyarorstzágon rendszerváltás.

amiket leírtál fizetéseket hiszem is meg nem is, most pesten lehet, hogy valaki fizet ennyit egy takarítónőnek mert végülis az egy bizalmi állás, nem tudom. De felénk egy egy nyelv óra 1500 forint és nem egy egetemista tartja ezért, és ez se úgy megy hogy tart naponta 10 és az 15000 forint.

De a válalkozásokról is, ha igaz amit írsz sokkal többet kell tudnod mint nekem, van egy 45 éves haverom sikers vállalkozó lázármércével mérve is, egy teljesen megkeseredett ember lett, nincs egyetlen egy helyi lázárjani se akit ne kellett volna lefizetnie egy egy nagyobb állami megrendelésért, persze ő is ugyanolyan bűnös mint akiket lefizetett, de azért ők mégis a helyi újságokban tetszelegnek mint az köz legfőbb szolgái, és mégis a srác javára lehet írni, hogy azt mondja vége befejezte elege van ebből ezután csak külfüldre termel és leszarja mi van itthon.

Én meg most szervezem eladom mindenem amim van, a felét odadom anyáméknak, hogy nyugdíjas éveikre kicsit jobb életük legyen a másik feléből meg léptem már meg van a kinti állásom, a középiskolai osztálytársaim 40 százaléka külföldön van, és nem is akarnak hazajönni és én sem.

belzebubó 2011.03.20. 13:30:53

@Marcellusca (I'm happy): Itt látni mi volt az oldalon, első hsz. forum.index.hu/Article/showArticle?t=9207737&la=108655341

Ott a román szöveg is, valamit irnak Marian Cozmáról, hogy nem felejtik el nekünk.

bandika gazdája 2011.03.20. 13:36:15

@Spiritmonger: 1. Nem rólam van szó, én az egytemet munka mellett végeztem, a rendszerváltás óta pedig egyszerre két munkahelyem volt, reggel 4-től este 6-8-ig dolgoztam, nekem te ne ugassál, hogy dolgozni kell! Nem is vagyok szegény, (gazdag sem, de legalább nincs hitelem) nem magamról beszéltem. 2. Azt én nem tudom, menyit keres Budapesten egy kőműves, de egy a fővárostól kb. 100 km.-re lévő nagyvárosban 2009-ben ennyit keresett nekem elhiheted, mert én ott voltam, nem a tefélédtől tudom! Aztán ha nem ízlett a járulékfizetés a főnöknek, akkor elzavarta, oszt vagy jöhetett vissza feketén (nyugdíj nuku) vagy mehetett a híd alá! Meglepne, ha most egy év múltán másképp lenne, de adja Isten, hogy tévedjek! Csakhát tudod nem lehet mindenki "főnök", mert akkor nem lesz aki a szar melót megcsinálja (ócsón)! Vagy hozunk majd muzulmán bevándorlókat? Kérdezd meg a seggfej németeket meg franciákat milyen jól jártak velük, igaz ócsó munkaerő! Ne bosszantsál, mert nyakonváglak! :-)

bandika gazdája 2011.03.20. 13:38:31

@Spiritmonger: Ja, és hol lehet nálad jelentkezni 20.000-ért bejárónőnek? Mostanában ráérek!

Donna (Cara)mba 2011.03.20. 13:38:59

@Valahol Máshol: Igen, jól oktatják.
Felejtünk.

De a nemtetszési index/tetszési indexet ez hosszú távon igen komolyan befolyásolja. Lehet, ma csak 5 ember legyintett az ügyre és a Fideszre, és már 3 perc, vagy 3 nap múlva felejti az egészet, nemhogy 3 év múlva, de az érzés: az érzés megmarad. Az ellenszenv, ami szép lassan formálódik (nem vagyok szoci párti, mielőtt félreértenéd mondandóm), azt azért nem könnyű visszafordítani.
Főleg, ha lesz aki emlékeztet és rácuppan az ügyre.

No meg: akik ilyen bakokat lőnek, mint palibá', vagy Lázár a hihetetlen arroganciájával: kódolva van eleve a Fidesz elleni ellenszenv fokozódása.
A Fidesznek van kétségkívül egy előnye: ő szavazza meg az alkotmányt.
Hátránya: iszonyatos csődök vannak/jönnek, devizahitelek beborulása (dolgos emberektől épp a Lázárok vették el spekulációval a pénzüket, ezért lesz a kis Boldizsárnak apanázsa), az árak emelkedése kezd aggasztó mértékű lenni, a munkanélküliség még egyelőre csak nő és nő, ki tudja, meddig...

Ezért gondolja meg 2x is egy politikus, mit mond. Még baráti körben is.
Ha meg locsifecsi szájú: más pályán a helye. Menjen el vigécnek.

És most nem térnék ki arra a kísérletileg vizsgált és megállapított tényre, hogy a kiváltott érzelem (jelen esetben a frusztrált, tehetetlen düh) és az információ (jeles agykutatók szerint) valahogy azért rögzül...Együtt, de az információt akár el is nyomhatja az érzelem.

Mindegy is, mert a hatás ugyanaz.

Donna (Cara)mba 2011.03.20. 13:39:31

@agyamelhagyom: Á, ráférne Palibánkra, Lázárunkra is egy kis karbantartás;DDD

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.20. 13:43:22

@Donna (Cara)mba: A gondolatmeneted teljesen korrekt.

Számbeli mérce pedig négyévenként van, majd utólag lesz okos mindenki :)

Donna (Cara)mba 2011.03.20. 13:47:15

@Valahol Máshol: Így van:)

Egyetértek.

Reméljük a legjobbakat...;)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.20. 13:47:53

@gramercy: krakkó elvtárs már "civilként" is eleget hamisított a célpontba... megoldja sztem most is ;)

Marcellusca 2011.03.20. 14:03:03

@Donna (Cara)mba: Erről beszélek, Kislyány, majd' 2 éve. :)

Ideggyógyközpont 2011.03.20. 14:44:18

Üdv Mindenkinek!

6. §
(1) A Frakcióvezető
a) képviseli a Frakcióvezetést és a Képviselőcsoportot az állami szervekkel, illetve
társadalmi és egyéb szervezetekkel való kapcsolatában, valamint a nemzetközi
kapcsolatokban,

static.fidesz.hu/download/524/Vegleges_Alapszabaly_2010_06_07_tol_6524.pdf

Khm... - No Comment

Azóta egyébként tudjuk, hogy a Frakcióvezető úr a megélhetési politikusokról beszélt.

A következő kérdésem van: Ki a megélhetési politikus és ki nem?

Take-it-Easy 2011.03.21. 09:36:20

@Marcellusca (I'm happy): ha megfigyeled, több ponton nem is az itthoni munkavállalással érvel, hanem az EU-s szakmunkáshiánnyal, az aneszteziológust pedig Norvégiába küldi (a magánklinika után, teszem hozzá).
Édesanyám bejárónőként dolgozik, ő tudna mesélni a bejárónők fizetéséről. Ha a tisztelt kommentelő megadja az elérhetőségét, szó nélkül repül hozzá takarítani ennyi pénzért. Mert lássuk be, Budapest vonzáskörzetében az 1000 forint/órát is sokallják az orvos-luxuskörnyéken élő kuncsaftok...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.21. 13:57:32

Bazzzmeg jani!Te istenbarma.Ha nincs MARI néni aki 60 ezerért feji a tehenet,mert nem vitte semmire az életben(annyit is ér) akkor ki fogja megszerezni a kölyködnek a tejet reggelire?Talán te???Gyökér!Ha tényleg tehetséges lennél és úgy vinnéd valamire,semmi baj nem lenne.De te csak jókor voltál jó helyen,és hosszú a nyelved baszod!Ja,és nem véletlenül írtam a te nevedet kisbetűvel míg a másikat csupa naggyal.Áh,úgyse érted....
Ööö eszkep jelentkezett már?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.21. 14:19:14

@Tigeri: röviden ezt úgy szoktuk mondani, hogy: "Ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik"

Amúgy meg: Te Jani! Ez alapvetően szép, és jó lenne (=mindenki a saját szerencséjének a kovácsa - cöcöcö). Ha azt az életvitelt, amit jelenleg - többek között - neked is (igen, neked IS, te fajankó) biztosít a magyar társadalom adófizető része, szóval ha NEM MI biztosítanánk az életszínvonaladat (meg boldikádnak a kis ojró, meg svejcifrank betétjét), még akár meg is süvegelnélek, hogy na tessék: itt az élő példa, hogy tisztességesen, sokat dolgozva milyen sokra lehet vinni. (aki ebbe a kategóriába tartozik, az respektálom is)

De nálad, kedves János, erről szó sincs. Te világ életedben az adófizetők csecsén élősködtél, és teszed ezt jelenleg is (ha, és amennyiben valós az önéletrajzod, mert én abban bizony egy kanyi VALÓDI állást nem látok), ezek után lenézni azokat, akik ezt a jólétet biztosítják a számodra (meg a kis családodnak is), legalább is tapintatlanság.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.21. 21:46:15

@laspalmas: Pontosan lásd:@Tigeri:
@bandika gazdája: Na,azért azt simán megkeresi pest környékén egy segéd is.
Napi 8-10 ezret megkeres egy jó munkás.

süti beállítások módosítása