Skip to content


       Szűrés lista

Nem, ezt se mondta

Kósa a Lázár-videó kapcsán hamisító szocialistákról beszélt, de nem fejtette ki, hogy a Kurucinfót vagy a Hírszerzőt tartja-e annak. A fórumokon, blogokon a fideszdroidok ínhüvelygyulladásig védték Lázár 2008-as szavait. Bár a "Hazudtunk reggel, éjjel, meg este" mondatból lehetett szállóige, és lehetett folyamatosan a kimondója és párttársai szemébe vágni, így önállóan, szövegkörnyezet nélkül, Lázár mondatait csakis a nyilvánosságra hozott kontextusban szabad értelmezni szerintük. Szerintem ugyan az "Akinek nincs semmije, az annyit is ér" egy szakácskönyv ötvenkettedik oldalára illesztve is ugyanazt jelenti, mint önmagában, és az egy nap lázas kutatás után nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvben, de biztos nekem nem megfelelő a szövegértési képesítésem.

A szemellenzős párthívek nem tudják vagy akarják felfogni, hogy miért vállalhatatlanok és megbocsáthatatlanok a Fidesz frakcióvezetőjének, Hódmezővásárhely polgármesterének szavai. Szervezett, Arnóth köteles beszédéhez (amit valójában Kövér mondott, Arnótnak csak egy parlamenti bekiabálása volt) hasonló lejáratókampányról beszélnek.

Úgy gondolom, Lázár Jánost nem kell másnak lejáratnia, megteszi ő ezt saját maga. Az valóban érdekes, hogy a kurucok kommentár és magyarázat nélkül (most küldte egy olvasónk, 2008-as felvétel, akármi) hozták nyilvánosságra a megvágott (tehát nem hamisított) hanganyagot. Talán tényleg a nagytiszteletű, rettentőenfontos alkotmányozást akarták ezzel ellehetetleníteni? Tényleg olyan naivak lennének, hogy komolyan gondolták, ez majd akadályozza bármiben is a kormánypártot?

Mindenesetre a Fidesz képviselőit nem nagyon rengette meg a dolog:

 

Fogalmuk sincs a képviselőknek, mert

- J és K ügynök kisütötte az agyukat a neutralizálóval

- hétvégén wellnessezni voltak, nem olvastak híreket

- ők is kampányba kezdtek a beszéddel kapcsolatban

Címkék: fidesz abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr302761786

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár a... mi is? 2011.03.23. 09:57:24

Olvasgatom én itten a szakmányban kitermelt Lázáros írásokat. Természetesen nagyon rövid idő alatt megásódtak a lövészárkok és a felek egyre csökkenő intenzitással lövik egymást. Már egymást. A lényeg meg sikkad szépen elfele. Úgy egy hónapja írtam ezt...

Trackback: Kádár újgazdag unokája: Lázár 2011.03.23. 09:02:33

A Lázár János által is képviselt világnézet azért olyan gyakori társadalmunkban, mivel ez maga a kádárizmus. Az élet egyetlen mérőeszköze, hogy ki mennyit keres, milyen jólétben él. (Fotó: Segesvári Csaba/delmagyar.hu) A hétvégén ismét új információk...

Trackback: Lázár-álbotrány reload: az angol változat egészen mást tartalmazott! 2011.03.23. 06:34:21

- Egyelőre 66%, hogy L. Jánosnak, Hódmezővásárhelyi fideszes polgármesterének, országgyűlési képviselőnknek, a Parlament FIDESZ-frakciójának vezetőjének hangfelvételét nemcsak megvágták, kasztrálták, hamis kontextusba helyezték, de rosszakarói maguk se...

Trackback: Földrajzinév-kirúgások: a kormány nem érti, miért probléma 2011.03.22. 22:08:06

A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint elvárható lett volna, hogy a bizottság úgy szavazzon, ahogy a kormány akarja. Többször nem fordul ilyen elő, az új rendelet szerint a kormány közvetlenül dönt a földrajzi nevekről....

Trackback: Lázár János lett a falu kapitalistája 2011.03.22. 21:49:52

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak é...

Trackback: Szent emberek ne álljanak szenátornak 2011.03.22. 19:42:05

Ki tud felsorolni tíz híres, ám csóró szellemi vezetőt, aki nem kapart össze annyit, hogy a vásárhelyi polgármester ne sajnálja le őket? Hódmezővásárhely egy olyan hely, ahol a közéleti szereplésre való alkalmasság egyik mércéje az anyagi helyzet. Az ...

Trackback: Lázár János és az alkotmány 2011.03.22. 15:06:15

Lázár János szavait olvasva a hideg tárgyilagosság elég lassan fut végig a hátunkon. Lassan biztosak vagyunk benne, hogy a Fidesz vezérkarnak gyerekkorában rosszul olvasták fel a Robin Hoodot és annyi maradt meg, hogy pénzt elvenni és újraosztani. Az i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kej 2011.03.22. 12:31:42

@ laspalmas nem is annyira a megvágott és nem megvágott beszéd kettőssége, meg a védekezés a gáz. szerintem egyébként a teljes beszéd sokkal súlyosabb, mint a kiemelt pár mondat. (megjegyzem az öszödi beszéd is teljes hosszában üt, nem pedig a szajkózott néhány mondattal.) sokkal fontosabb, hogy hol hangzott el és milyen körülmények között. ugye a képviselő-testületi ülésen, amikor is néhány politikus el kezdte forszírozni a vagyonnyilatkozatokat, illetve azok teljes körű nyilvánosságát. na így teljes a kép. és így üt igazán a zsigeri felindulás.

mocskosbaribaszó 2011.03.22. 12:36:02

"Kibontom mert, így nem eszed.. Géza bácsi megcsócsálja, várj"

szerintem kb ezt csinálta a kuruc is, viszont az a nagyképű barom így is úgyis megérdemelte

mocskosbaribaszó 2011.03.22. 12:38:43

@kej: átlagnak nem üt hosszában, összevitatkoztam emberekkel más fórumon, nem azért mert védtem ( minek nem az én dolgom), hanem hogy rámutassak az értő olvasás fontosságára és hogy mélyebben sokkal rosszabb az egész amit elmondott mint az a két mondat

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2011.03.22. 12:39:31

Aki bemondásra kapja a költségtérítést könnyen beszél. Bár nem teljesen világos mire kellett a rekord összegű (4 év alatt 18 millió forint) pénz, ha közben a trónörökös svájci brill betétjébe is sikerült félrerakni. A lányos anyukák legnagyobb örömére.

Algopirin 2011.03.22. 12:40:46

"J és K ügynök kisütötte az agyukat a neutralizálóval"

csak ez lehet, más elfogadható és értelmes magyarázat nincs

de akár az is lehet, hogy a kedves jános azért nem mond le, mert hamarosan hazamegy

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 12:47:41

Aki nagyot akar nevetni annak javaslom a rádiókabarét ott is megtalálták a Janit.

Az intézkedő rendőr a Janinak...

"A lézer meg olyan erős, hogy a kollégám szeme két dioptriát javult, csak míg bemérte...

"meg a tolatás a kerékpársávban szerencsére csak 130 -al, de ezt megmagyrázza, hogy közben telefonált...

global001 2011.03.22. 12:47:56

Ez a köcsög Lázár ugat a megélhetési politikusokról ????????????
Életében nem dolgozott versenyszférában és ez a gennyedék dumál ????
Világ életében az adófizetők tolták a pofájába a kenyeret, a 18 millás "költségtérítést", a 40 milliás S8-ast !!! És ez a görény ugat ??? Jól választott H.vásárhely és az ország is !!! Gratulálok.......
Két kommentet idéznék:
Mi lenne Lázár önéletrajzában:
1995-től politikus. Tapasztalatok a pénzügyi szférában: a legeladósodottabb várossá tenni a vezetése alatt álló települést? Hobbi: közpénzen luxusautó bérlése, lézerblokkolóval? Fizetés: megegyezés szerint, de az évi 18 milliós költségtérítéshez ragaszkodom!!"

"Jani csak az idiótább választóknak tette egyértelművé mit is gondol róluk a kormány.
A többség ezt már felfogta az új szja-törvényből."

Homeoffice 2011.03.22. 12:47:59

Már ötvenszer leírtam, hogy nem kellett volna az a bizonyos kétharmad...
Sebaj mindenki megettea dumájukat.
Most a többiek is szívnak...

dr. Aullah 2011.03.22. 12:55:47

Nekem már fizikai fájdalmat okoz, hogy ekkora köcsögök, balfaxok, beképzelt faxkalapok alakítják a kormányt.

Énbagoly 2011.03.22. 12:55:54

@Gunther: A múlton már hiába rágódunk ezerrel. Változtatni nem lehet rajta. Csak nyögni a következményeit mindenkinek. :S

De azért mikor a teljes szöveget hallottam, olvastam, az engem még jobban felháborított.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.22. 13:00:55

@Aullah: pedig egyszerű ez, mint egy pofon. megtehetik? gond nélkül. lesz bármilyen következménye? miért lenne. van még kérdésed?

ha csak egy hangyafaszányit is félnének a választóiktól (úgy értem, hogy a fizikai megtorlástól), akkor talán az értelmesebb fele elgondolkodna, hogy megéri -e. de a magyar nem csak barom, hanem birka is, szóval az "egyiptomi átoktól" nem kell tartani. más használható megoldás meg nem tud van -e?

gauche caviar 2011.03.22. 13:01:25

"Semmilyen orgánumnak nem illene megvágott anyagokat" Szerencsére a Hír tévé is teljes egészében adta le mindig az öszödi beszédet.
Kettős mérce, kettős mérce.
Illene kimondani: Elkúrtuk.

MrOne-Two 2011.03.22. 13:03:00

amig az ELTE BTK-s es AJK-s Hallgatoi Onkormanyzatbol kikerult ugynevezett 'szakertok' iranyitjak az orszagot addig ne varjunk semmi mast. Gazdasagi diploma, szakmai elismertseg a mai politikaban inkabb hatrany, mint elony...

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 13:04:37

@Gunther:

de szerencsére még van egy sziget.... igen az, ahol nem törtek át, angelland... :-)

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 13:13:37

@MrOne-Two:

igazad lehet....

A közgazdászokkal (üzemgazdászokkal, mint pl nyugalmáról híres rozmár,a kuncze) sokkal jobban jártunk.. Gondolok itt megyora, meg Gyurcsányra, annyira jól vitték az ország szekerét, hogy a válság (amiről persze még 2008 októberében is azt mondták gyurcsi, meg bajnai és a könyvelő haverjuk a Jani, hogy ááááááá mi csak a tv-ben fogjuk nézni, indult az "elrugaszkodtunk" kampány, ekkora kibaszott nagy szakemberek ők) első ki szellője elfúj minket, és egy hónap alatt simán csődbe mentünk. A GDP 52 %-áról felvitték az államadósságot egy szerény 80 %-ra.

Kellenének még ilyen überfasza közgazdászok.....

nemcsodálokozó (törölt) 2011.03.22. 13:15:34

Kedves Vastagbőr, kedves Kommentálók!

Meghallgattam, majd elolvastam Lázár János országgyűlési képviselő 2008. évi, a hódmezővásárhelyi önkormányzatban elhangzott beszédét (Szövegkörnyezetből nem kiemelten tájékozódtam!)

Ezek után feltettem a kérdést a városatyak.hu internetes oldalon Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszonynak: "Hová tűnt a keresztyén értékrend a keresztény értékeket magáénak valló kormányból?" (Jézusnak a vagyon gyarapításáról szóló példabeszéde..., s a többi!)

Válasz helyett törlés lett a vége.

Félelemből, gyávaságból vagy gőgből töröltette?!

kej 2011.03.22. 13:22:19

@mocskosbaribaszó: egyébként el se hiszem, hogy nem fogják fel az értelmét. nagyon gáz. persze az is nagyon jellemző, hogy csak ennyit tudtak előhúzni a kalapból két nap alatt előhúzni a kalapból védekezésképpen. arról meg már nem is szólva, hogy egy sajtótájékoztatón nem válaszol a kérdésekre. mi a fasz? az a dolga, hogy haptákba álljon, ha el kell számolnia a választókkal. és mielőtt vidéki és egybites társai rám szabadulnak: nem, nem négyévente, ahányszor kérdést tesznek fel neki. hát tényleg az annyapicsáját az összesnek. gondolom itt még sokan emlékeznek arra a német miniszterre, aki azért kellett, hogy lemondjon, mert a hivatali útjain összegyűjtött bónuszpontokból vásárolt a nyaralásakor repjegyet a családnak. hol vagyunk mi ettől:((((((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 13:38:39

@derelyegrádi szellem: Na,a végső érv,hogy:Háde a szocialisták....!:))
Amúgy meg ezek egy tőről fakadnak.

MrOne-Two 2011.03.22. 13:40:55

@derelyegrádi szellem: a 8 miniszterium vezetoi kozul egynek sincs gazdasagi kepzettsege, egyedul Matolcsy jart a Kozgaz-ra de diplomat nem szerzett... nem tudom elkepzelni, hogy ilyen iranyu tudas nelkul h lehet vezetni a videfejlesztesi, nemzeti fejlesztesi illetve a nemzeti eroforras miniszteriumot... de biztos tevedek.

Baldrick68 2011.03.22. 13:42:28

Hoppá ez sem gyenge.

privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&AGM=Joghalo&AN=lazarbanner&LN=Hungarian

Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 13:43:39

@nemcsodálokozó:

Vagy azért, mert a Jani nem kormánytag? Esetleg nem is keresztény?

@kej:

te téged nam hallottalak haptákbavágja magátozni, mikor pl egyetleg egy szoci, szadeszos kormánytag, vezető politikus nem válaszolt a sajtó olyan kérdésekre, hogy pl hogy is volt az a 24 miliárdos kis üzletecske a moszkvai kereskedelmi központtal, hagyó lóvévjával, szekeres elvtárs se válaszolt, amikor azt kérdezték, hogy miként is volt az a kis bűnszervezet az irányítása alatt álló minisztériumban, gyurcsi se, meg mesterházy se, hogy miként is volt az kis bűnszervezet a ifjúsági minisztériumban cusli elvtárssal meg marsovszky balázs elvtárssal, meg Veres jani se semmire, mikétn is volt az kis sukorói beruházás, meg a kormányülésen egészen pointosan ki, és miért is kapcsolta ki a magnót egy 10 percecskére.

De tudom, ezek piszlicsáré kis dolgok ahhoz képest, hogy ez a Jani mit is mondott pontosan 2008-ban (3 éve) egy KT ülésen....

Syr Wullam 2011.03.22. 13:47:19

Harrach "világéletemben szerényen biztosítottam a családomnak a megélhetést" Péter a 377 fős parlamenti jövedelemlistán a 114. (havi bruttó 1 401 230 Ft jövedelemmel). Ugyanitt Lenhardt "nem vagyok vagyonos ember" Barnabás a 246. (havi 1 066 741 Ft jövedelemmel). És ez csak az, amit láthatunk.

Demagóg vagyok-e? Hát persze.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 13:48:30

@Tigeri:

olyan csak hármmal lejebbi hsz-emben van..

Ha tudsz olvasni, akkor látod, hogy az nem fidesz kontra szocikról szól, hanem foglakozásokról. Egészen pontosan arról, hogy nem attól függ, hogy egy kormány tagjai jogászok vagy bölcsészek, esetleg közgazdászok.

Csak miattad szerződtetek valakit, aki egy egyszerű komment tartalmát rád konvertálja.

dr. Aullah 2011.03.22. 13:49:22

dereglyédi szellem olyan mint egy megakadt lemez.
DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS! DE A SZOCIK IS!
Figy. Ha nincs más érved, akkor hagyjuk.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 13:51:49

@MrOne-Two:

Semmi gond. 4 év múlva visszaszavazod a "közgazdászokat". Például kunczét. Bár ő csak üzemgazdász.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 13:54:39

@derelyegrádi szellem: Bocsi,nekem ez is annak tűnt de nem csak én vagyok hülye lásd:@Aullah: :))
Inkább menjünk át a cigányos posztra abban legalább egyeértünk.:))

Algopirin 2011.03.22. 13:55:32

@derelyegrádi szellem: attól bazmeg hogy a szocik hülyék nem kéne a fityisznek is annak lennie
érthetőbben: az egyik faszsága nem magyarázza és nem nullázza ki a másik faszságát

az nemérvbazmeg "hogyjajjjjdehátamocskoskommenyistákis..."
akkor bazmeg mindet bele kell baszni a dunába

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 13:57:01

@Aullah:

te vagy még egy agysebész....

de ha már megemlítetetd tudod mit jelent az "is" szó. Ez jelen esetben annyit jelentene, pl Hende bebukik, hogy lóvét szed a vállalkozóktól mondjuk egy olyan 2-3 milliárd per év mértékben, és én erre azt mondanám:

Ne és, a Juhász IS ezt csinálta....(na ilyen soha nem fordulhat elő, mármint hogy arra ezt mondjam)

Érted ezt, vagy tényleg hagyjuk?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.22. 13:57:53

@derelyegrádi szellem: bocsáss meg de ebben tévedsz: "Esetleg nem is keresztény? " Már ha itt a KDNP-s vonalra gondoltál, és nem Lázár vallására. Merthogy:

www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/l016.pdf

"2002-től a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségben is tag lett"

Ez alapján akár lehetett is alapja bárminemű kérdést feltenni Hoffmann Rózsának, aki legjobb tudomásom szerint KDNP-s. Amúgy meg a kormányzópárt egyik tagja, amely párt koalíciós partnere parlamenti frakciójának a vezetője ez a derék János.

Megjegyzem szerintem Lázár mondandója megítélésének szempontjából irreleváns akár a vallása, akár a pártkötődése, én személy szerint akármilyen színű is lenne köpnék rá egy embereset, ha ilyet mond.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 13:58:38

@Tigeri:

nem csak abban, például ebben tökéletesen egyetértek veled ezen a poszton is:

"de nem csak én vagyok hülye lásd:@Aullah: :))"

:-)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.22. 13:59:48

@derelyegrádi szellem: ismersz azért más közgazdászt is? pl a fityiszberkekben?

vagy mindenképpen muszáj a naridroid üzemmódnak szocizni libsizni, nehéz beismerni, hogy a fityisznél ugyanolyan féle seggfejek vannak a székekben szakmai képesítésük nélkül is?

abban igazad van, hogy sukoró nagyságrendekkel nagyobb gond, mint lézerjani ostobasága, csak tudod, nekem mindegy, hogy mekkora a lopás, és a hülyeség, a pofátlanság mértéke, maga a lopás és a hülyeség, a pofátlanság ami zavar, és ilyen kretén baromnak nem kéne ott lennie ahol van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 13:59:58

@derelyegrádi szellem: Most nem tudom eldönteni,hogy rossz kedved/napod van e?:))

freemind93 2011.03.22. 14:00:54

@derelyegrádi szellem: mondjuk pont megfeletkezel az elmult 20 ev egyetlen vallalhato kormanyarol, (Bajnai-Oszko), mely eredmenyeire a fidesz is veri a mellet...

Homeoffice 2011.03.22. 14:01:45

@Tigeri:

Persze hogy rossz a kedve... rossz csalódni:)))

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 14:01:51

@Seduxen:

Pusztán arra gondoltam, hogy nem feltétlenül mindenki hívő keresztény/keresztyén még a KDNP.-ben sem, a fideszben meg végképp. És úgy tűnik Lázár (e szép, egyébként egy koldust jelölő Bibliai név ellenére) nem az.

Ennyi.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 14:02:53

@Gunther: Meg az összes náczi vele kötözködik.Lehet,hogy ő eszkep?:))

hoplita 2011.03.22. 14:03:48

@nemcsodálokozó:
Nyugoggyál meg.
Az ípéd viszont mentésre került...:)))))

Homeoffice 2011.03.22. 14:04:17

@Tigeri:

héhé.. még nem voltunk agyatlan retardált barmok gyülekezete.
Ez triviális az eszkepizmus szerint:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 14:04:42

@Gunther: Amúgy meg van egy fideszbirka biztonsági őrünk.Tőle is hallottam már,hogy deaszocialisták.Mentségére,tőle most hallottam először.

gauche caviar 2011.03.22. 14:06:01

a köztudottan zsidó kuruc infó hamisította...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.22. 14:09:41

@derelyegrádi szellem: alapvetően ezzel szerintem nem is lenne baj, de botorság lenne részemről azt feltételezni, ha valami tagja lesz a Kereszténydemokrata Szövetségnek, akkor legalább minimális szinten magáénak vallja azokat az értékeket, amelyek köré épül az ominózus csoport?

De csak ismételni tudom magamat: számomra gyomorforgató volt a mondandója, és nem különösebben érdekel, hogy ezt egy KT ülésen, a Parlamentben, vagy a 8. korsó sör után a haverjainak mondta -e a kocsmában. Nekem utolsó niemandként lesülne a bőr a pofámról, ha így nyilatkoznék olyan - adott esetben - becsületesen dolgozó emberekről, akik - sok esetben önhibájukon kívül - nincsenek megfizetve, de hivatástudatból végzik azt a munkát, amihez többünknek nem fűlne a foga. De politikusként ez egészen elfogadhatatlan, és vállalhatatlan szerintem.

fokabacsi 2011.03.22. 14:10:29

@gauche caviar: Nekem is hamisíthatnának egy 40 millás Audi S8-ast !
Egyből, hogy eladnám!
Érdekelne, hogy pl: a Francia politikusok, milyen ország autóival mászkálnak?

Homeoffice 2011.03.22. 14:11:12

@Seduxen:

"De politikusként ez egészen elfogadhatatlan, és vállalhatatlan szerintem. "

Naívságod határtalan:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 14:11:21

@Seduxen: Jójó,dea fecó meg azt mondta,hogy kurvaország.És ez sokkal sokkal sokkal nagyobb bűn.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 14:11:34

Most egyben srácok...

@freemind93:

Egyetlen vállalható kormány a Bajnai-Oszkóék féle? Hűűű ez kemény volt. Egészen konkértan meiylk eredményéről? Arról, hogy ő is költölhetett abból a 23 milliárd eurónyi kölcsönből amit most vissza kel fizetni? Bazmeg, ha nem tudok kijönni a havi pénzemből , mert rosszul gazdálkodtam sikkasztottam stb., akkor kérek kölcsön, és akkor zseni vagyok?

@Conv:

Én tisztelem mások véleméynét, azonban a miért nem áll ki nyiltkozni csak attól hiteles aki korábban is ezt tette az általam említett esetkben is. Itt sok ilyen ember cvan, velük ezt szívesen megvitatom. Például veled.

@Tigeri

Nyugi, semmi bajom. Csak elhamarkodtad a hsz-t pedig nem kellett volna sokat várni, a hárommal lejjebbi már olyan volt :-)

@Gunther:

Ma nagyon vicces fiúnak tetszik lenni.. :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.22. 14:12:00

@Seduxen: "ha valami tagja lesz" = "ha valaki tagja lesz"

... nem megy ez ma :(

Roltii 2011.03.22. 14:12:53

erről nem lesz post?: hvg.hu/Tudomany/20110322_1749_seglyvonal_japan
Itthonra már nem kell zsé, adjunk a Japánoknak.. (nagyon sajnálom őket meg minden, de ez valahol nonszensz...)

fokabacsi 2011.03.22. 14:13:20

@Seduxen: Ne oldjuk meg a kérdést? nevezzünk el róla valamit ! Ha csak halottról lehet, azt is megoldjuk! Sec.perc alatt !
Már el vagyok magamtól határolódva !
Nahát!

kej 2011.03.22. 14:14:07

@derelyegrádi szellem: jaj basszus. most utoljára írom le neked, vagy bárki másnak: aki lopott/csalt/hazudott/vétett az erkölcsök ellen és kormányzati/önkormányzati pozicíóban van az takarodjon a közéletből, akár szoci, akár libsi, akár fideszes. de (és ez itt egy határozott kurva nagy de) tessék nyomozni, vádat emelni, tárgyalni, ha bűnös elítélni, mint történt cusi és marsowszky, vagy most a zmn-és rektor esetében. addig viszont ehet egy nagy levegőt venni. és igen, szeretnék tudni az elmúlt 8 év disznóságairól épp úgy, mint a megelőző 4 év és az azt megelőző és az azelőtti évek mutyijairól. csak rohadtul szkeptikus vagyok. tudod például nem véletlen, hogy (amellett, hogy méretes pöcs volt) a keller semmit nem ért el. és tartok tőle, innentől már titkosítani se kell, papírokat sem kell darálni, vagy éppen lepapírozni valamit, mert míg polt életben van addig a fijjuknak meg lesz a maga védőszentje.

és akár hiszed, akár nem az általad említett ügyekben minden alkalommal (na jó: majdnem minden ilyen alkalommal amellett érveltem, hogy járjanak utána. de kérlek ne röhögtessék már ki magukat papcsák- és budai-szintű pitáner, prolitempójú pártkutyákkal.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.22. 14:15:01

@Tigeri: ha csak ennyi lenne a bösmus hungaricus varanus rovásán, akkor egy igen csak vidám barakk lennénk... :))))

de én nem is akarom összevetni a 2 fehérjehalmazt (fletót meg lézerjanit). már csak azért sem, mert utóbbinak még nagyon sokat kellene "letennie az asztalra", hogy a nagy mágus nyomába érjen.

ettől függetlenül nem látok okot sem arra, hogy összegszerűség alapján mondjam azt akár az egyikről, akár a másikról, hogy az, ami.

Homeoffice 2011.03.22. 14:15:07

@derelyegrádi szellem:

Képzeld el, jó kedvem van. Még a nap is kisütött Angellanden:)) (Bár tudom, ezt fideszes körökben teljesen lehetetlennek vélik...) :)))

hoplita 2011.03.22. 14:15:38

@Tigeri:
Azé' a biztonsági őrök nagy többségét nem a Mensa klubból toborozzák, azt azért vedd figyelembe.:DD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.22. 14:16:08

@fokabacsi: óóó, ha csak ezen múlna, biztosíthatlak róla, hogy egészen veretes listát tudnék neked pikk-pakk összedobni azokról, akikről jó lenne ha köztereket neveznének el, akár már holnap:))))

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 14:16:33

@Seduxen:

A második bekezdéssel egyetértek. Tökéletesen. ÉS Tőled el is fogadom.

kej 2011.03.22. 14:16:55

@kej: ja és ceterum censeo: lázárnak le kellene mondania a képviselőségéről

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 14:19:11

@hoplita:

ne sértegesd a marcelluskát! :-)

@kej:

rendben.

ketroot 2011.03.22. 14:21:29

@Aullah:

Szólni kellene, hogy 2/3-addal a Fidesz van kormányon.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 14:21:37

@Gunther:

talán még egy randi is kinéz? :-)

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2011.03.22. 14:22:00

"Szerintem ugyan az "Akinek nincs semmije, az annyit is ér" egy szakácskönyv ötvenkettedik oldalára illesztve is ugyanazt jelenti, mint önmagában, és az egy nap lázas kutatás után nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvben, de biztos nekem megfelelő a szövegértési képesítésem."

Drága laspalmas! A nekem és a megfelelő közül kimaradt egy "nem".

majomkutya 2011.03.22. 14:22:08

Én egyszerűen nem hiszem el, hogy egyesek úgy védik Lázár Jánost, hogy komolyan elhiszik azt, hogy Lázár csak és kizárólag a megélhetési politikusokról beszélt, és azok közül is csakis azokról, akik a politikából élnek és közben semmi jót nem tesznek az általuk képviselt közösséggel.
Én többször meghallgattam a kuruc által nyilvánosságra hozott (vágott) anyagot és többször elolvastam az eredeti jegyzőkönyvet.
Úgy gondolom, hogy a magyar nyelv szabályaival tisztában vagyok, van némi logikai érzékem, így képes vagyok egy szöveget értelmezni.
Én arra jutottam, hogy nincs érdemi különbség a vágott és a teljes anyag között.
SŐT!
A teljes anyag még borzasztóbb, mint a vágott!
A jegyzőkönyv egyrészt külön bekezdésben tárgyalja azt, amit Lázár a zemberekről mond (aki nek nincs semmije az annyit is ér...) ÉS külön bekezdésben tárgyalja a politikusokról szóló részt!
Ott azt is elmondja Lázár, hogy akinek nincs értékelhető vagyona az ne legyen mondjuk önkoris képviselő. Érdekes hozzáállás.
Szerintem az legyen képviselő, akit megválasztanak.
És még van egy pár visszataszító dolog a teljes szövegben, amik Lázár logikájára életfelfogására világítanak rá, de nem ez a lényeg jelen esetben, hanem az, hogy a teljes szövegnek nincs olyan értelmezése, amiket a fideszes képviselők belemagyaráztak. Egyszerűen nincsen.
Mert lehet azt mondani mondjuk a Hannibal c. filmre, hogy az egy nagyszerű főzőműsor, csak attól, hogy ezt mondják az még nem lesz igaz. (pedig még "ételeket is készítenek benne...)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 14:23:47

@Seduxen: Tudom,hogy többet is ártott de ezzel kapcsolatban ez jutott eszembe.
A mi janink meg igyekszik endesen szerintem.Csak túl ne szárnyalja a mestert.

ketroot 2011.03.22. 14:23:52

@gauche caviar:

Már a kuruc is zsidó...?

Ez jutott erről eszembe:

www.youtube.com/watch?v=YBosVmOOdxU

Algopirin 2011.03.22. 14:25:28

@Jack/rendetteremt/: ráadásul nem képesítésem, hanem képességem.

majomkutya 2011.03.22. 14:25:39

@mocskosbaribaszó: Ugye?
Az egész szöveget elolvasva még gázabb, mint a "vágott" anyag...
Pont ezt akartam kifejteni az előző, hosszúra sikerült HSZ-ben.

hoplita 2011.03.22. 14:26:31

@derelyegrádi szellem:
Én a többségéről beszélek.:)))
Nekem is vannak biztonsági őr haverjaim.....köztük nagyon jó képességű ....bár hozzáteszem, kicsit lusta emberek.:)
Meg egy csomó "kíktehén"...:)

Homeoffice 2011.03.22. 14:26:47

@Tigeri:

Én sem értem, hogy élhet egy NEM fideszessel...
:))))

kej 2011.03.22. 14:28:06

@majomkutya: egyébként te hallottad már a teljes felvételt, vagy te is csak a jegyzőkönyvet olvastad? s ha már meglelték a jegyzőkönyvet, miért nem csatolták hozzá a hanganyagot? azért az úgy még hitelesebb lenne. (bár a tényen: lázár prosztó és takarodnia kell a közéletből, nem változtatna)

hoplita 2011.03.22. 14:31:36

@majomkutya:
A mi lézerjanink az Úr Jézust, Buddhát, Teréz anyát és Böjte atyát úgy vágná ki a képviselő testületből, mit a korpába szart macskát....ha jól értelmezem szavait.
Ellenben oszkó, bajnai, horribile dictu elkúró nála nagyon is befér a csapatba.

Tessék ezt nekem elmagyarázni, mert én a kis cucu agyammal ezt csak így vagyok képes felfogni.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 14:31:41

@Gunther:

De ugye nem Szanyi Kapitány az? :-))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 14:34:44

@Gunther: Éppen az jutott eszembe,hogy régebben le fideszbirkáztam szellemet.
Azóta megbántam,mert rájöttem,hogy csak egy megtévedt bárány.Bocs.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.22. 14:35:07

Fidesz képviselői ugyan ezt gondolják, és cinikusan összekacsintanak a dadogós buta korrupt Kósával , és a nagyorrú barom Lézer Paraszt Janival. ( Bármennyi lesz a lopott pénze paraszt marad örökre)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.22. 14:36:45

@derelyegrádi szellem:

Remélem a viták nem szegik kedved, és újra gyakori vendég leszel nálunk :)

Homeoffice 2011.03.22. 14:38:10

@derelyegrádi szellem:

Nem vagyok szadeszos köszi szépen:)))

Plaxi 2011.03.22. 14:38:46

@hoplita: Tökéletesen jól értelmezed, és pont ezért van az, hogy mostanában a zemberek közül sokaknak eszébe jut a rakpart+anstoßen, lámpavas+aufhängen, és vérmérséklettől függően egyéb szókapcsolatok, mikor kedves politikusaink (pártoktól függetlenül) heti rendszerességgel produkálják a lézer janosh-éhoz hasonló kedves történeteket.

Emiksz 2011.03.22. 14:39:25

Ilyen, ha tényleg megvágják:

emiksz.blog.hu/2011/03/21/kuruc_upgrade

annyit hadd mondjak el Önöknek, hogy bugyuta a nagy átláthatóság nyilvánosság vagyonbevallás, és az előbb már említettem Önöknek, hogy volt a kampányában fölhasznált svájci betét

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 14:39:46

@laspalmas: Szeret vitatkozni,csak mostanában sok a meló.Tisztára mint.....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.22. 14:42:19

@Syr Wullam:

Biztos úgy értette, ahogy a Jani mondta, hogy a saját társadalmi szintjükön (=parlament) nem vagyonos.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 14:43:07

@laspalmas:

Nem, én a vitáért jövök. Két napja nem voltam bíróságon, és elvonásim van. :-)

De a "bezzegaszocik" mindig bejön. Meg - hogy őszinte legyek - ez jól is esik. Mert ez a jani bármekkora hülye is, azért fényévekre van mondjuk a verestől.

Szerinted ennek a gonosz törpésnek írjak valamt? :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 14:44:16

@Gunther: Neki tényleg sok dolga van,mert helyetted is dolgozik.:))
Eszkepre gondoltam.:))

nemcsodálokozó (törölt) 2011.03.22. 14:46:11

@hoplita:
A vörös iszapról is ismert zay fideszes asszony (előtte ott nem lakott képviselő, - a hol képviselt) "erkölcsös" jelentgetése óta tudom, s bizonyítékom is van hogyan bájcsevegtek a "városatyahuval"!

Azért köszönöm a figyelmességedet, amit irányomban tettél, jól esett!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 14:46:26

@derelyegrádi szellem: Te figyelj!A jani azért még igencsak a "karrierje" elején van.
Majd meglátjuk pár év múlva hova növi ki magát.

freemind93 2011.03.22. 14:46:42

@derelyegrádi szellem: a bajnai-oszko kerdeshez.

nem azt mondtam, idealis, azt mondtam egyetlen vallalhato. mondj jobbat.

masreszt, eddig egyedul ok vagtak ertekelhetot a kiadasi oldalon. mi lett volna, ha nem vesznek fel kolcsont? meg nagyobbat vagnak? megneztem volna a reakciokat :)

vagy te az atfogo reformokat kered szamon? (ha ugyan arrol az orszagrol beszelunk, gondolom nem)

majomkutya 2011.03.22. 14:48:11

@kej: Nem hallottam a teljes felvételt, de azt gondolom, hogy a neten közzétett 15 oldal körüli jegyzőkönyv (ami ugye a képviseli testületi ülések szó szerinti leirata) hitelességében nincs okunk kételkedni (bár ha jól értem Te sem utalsz ilyesmire, Te sem kételkedsz benne.)
Igen, jó lenne hallani Lázár ezen felszólalásának a teljes hanganyagát, én úgy tudom, hogy nincs fönt az interneten.

majomkutya 2011.03.22. 14:51:56

@hoplita: "A mi lézerjanink az Úr Jézust, Buddhát, Teréz anyát és Böjte atyát úgy vágná ki a képviselő testületből, mit a korpába szart macskát....ha jól értelmezem szavait.
Ellenben oszkó, bajnai, horribile dictu elkúró nála nagyon is befér a csapatba."

Erre nem is gondoltam, de tényleg...
Sőt, Kóka doktor, mint "sikeres vállalkozó" is befér, mert ő már vitte valamire az életben. Pfffff...
Elég érdekes felfogás, hogy átlagemberek (hazánkban sajnos az átlagemberek többsége hagyományos értelemben vagyontalan) vagy fiatalok ne legyenek önkormányzati képviselők, legalábbis Lézer szerint ez "nem lenne helyes".

kej 2011.03.22. 14:52:58

@majomkutya: egy cseppet sem kételkedem benne. csak azért hallgatnám meg, mert mint a nyitókommentemben írtam akkor hangzott el, amikor egyes politikusok a vagyonnyilatkozatok teljes nyilvánossága mellett érveltek. és egyesek úgy minősítették a beszédet, hogy "zsigeri válasz". ezután nem csak a teljes szövegkörnyzetre, de a hangsúlyozásra is kíváncsi lennék. az is sokat elárulna lázárról, akinek egyébként távoznia kellene. azt már szinte le se merem írni, hogy "illene" távoznia.

majomkutya 2011.03.22. 14:53:07

Amúgy már azt is nagyon várom, hogy Lézer Jánosék erre is reagáljanak valami ütőset:
kuruc.info/r/26/76222/

majomkutya 2011.03.22. 14:54:54

@kej: Magyarország és a magyar politikai elit még a kultúrállamiság látszatát is igyekszik elkerülni, így az illem nem lehet tényező...
:(

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.22. 14:58:59

@majomkutya: "vagy fiatalok ne legyenek önkormányzati képviselők, legalábbis Lézer szerint ez "nem lenne helyes". " - persze, hogy nem lenne "helyes"! ebben az esetben ugyanis lézerjanink olyan élethelyzetben találná magát, ami abszolút idegen lenne attól, amit eddig megszokott: el kellene mennie DOLGOZNI. Úgy értem, hogy valódi munkát végezni. Pontosabban először sikeresen abszolválni egy - többkörös - állásinterjút, utána "túlélni" a próbaidőt, majd tisztességesen dolgozni a munkahelyén. Mindezt a megszokott akolmeleg hátszele nélkül.

Röviden: villámgyorsan éhendöglene :))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 15:00:48

@Seduxen: Pont mint a cigányok.Ja,az a másik poszt.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.22. 15:01:18

@Roltii:

Miért lenne nonszensz? Nem kötelező felhívni.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 15:01:22

@freemind93:

Nem, én bajnaioszkón pl a Deloitte-pert ahol csak vagy 100 milliárdot buktunk, meg a sukorói csereügyletet, meg a Dataplex-ügyet, a MÁV és Posta székház-ügyet kérném elsősorban számon. De a büntetőjogi számokérésen túl bajnain még gazdasági miniszterként való ténykedését is, hiszen - ezt ne felejtsük el - ő tövig benne volt miniszterként a Gyurcsány kormány ténykedésében is.

Vagy nem?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.22. 15:02:11

@majomkutya: ez így ebben a formában erős faszság amit írt a kuruc, a general médiának nem csak sex oldalai vannak, hanem komoly forgalmú és reklámértékű oldalai ezeken kívül is
generalmedia.hu/spec_megj.php

az épülettel kapcsolatban meg, hosszú évek óta akarták már eladni/kiadni, a kutyának nem kellett, az önkormányzat nem bírta fenntartani az állagmegőrzés szintjén sem nagyon, szóval nem volt az olyan elvetemedett üzlet, mint ahogyan be van vezetve a kurucon.

freemind93 2011.03.22. 15:03:37

@majomkutya: europa pocegodre vagyunk, nem csoda, hogy az atalgos magyar gyomornak meg se kottyan az ilyesmi. egyebkent szomorubb az, hogy ilyet lehet csinalni nalunk, mint az, hogy meg is tortenik. maskeppen: azt kapjuk amit megerdemlunk, (nem egyeni, hanem tarsadalmi szinten persze)

freemind93 2011.03.22. 15:06:12

@majomkutya: az iskola eladasa 600 millio, porno oldalakon megjeleno bannerert :) en a posztokat varom, ez mar kabare :)

bandika gazdája 2011.03.22. 15:06:42

@Roltii: Én szívesen adnék a japánoknak, de a vörösiszap katasztrófa ügy miatt sajnos megingott a bizalmam! Oda meg ugye nem vihetem el személyesen!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 15:09:05

@derelyegrádi szellem: Szóval ha a fecó lelövetett volna száz embert a Hősök Terén,a Viktor meg ötvenet,akkor is lehetne mondani hogy deaszocik.
Amúgy valszeg azért lettek elzavarva,mert még hasonlót sem akarunk,mint amilyenek voltak.
Mondjuk én is azt mondom,ha már csak feleannyit lopnak az már jó.

2011.03.22. 15:11:53

Pálffy István képviselő? Ki a következő? Szellő István, Erős Antónia, Sebestyén Balázs, Stohl András?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.22. 15:14:01

@derelyegrádi szellem:

tehát vadász, te .......provokálni jársz ide? :)

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 15:15:19

@Tigeri:

Akkor megnyugodtam.

Mondjuk én nem szeretném, ha feleanyit is lopnának.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 15:17:47

@Bermuda:

Majd ők akkor, ha együltő helyükben meg tudnak inni 3 liter bort.

A stohlnak van esélye, bár ő viszkis, persze csak ha a kokót nem számolom.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 15:18:56

@laspalmas:

Mondjuk úgy: vitázni. Ha van időm. Mostanában sajnos nincs.

majomkutya 2011.03.22. 15:21:26

@Conv: Igen, nem csak sex oldalai vannak a cégnek. Vannak más oldalai is.
Az szerintem erős túlzás, hogy az önkormányzatnak a világvégét jelenti, ha van egy iskolaépülete, berendezéssel, tornateremmel, mindennel... Sok önkormányzat vágyna ilyesmire és nem kótyavetyélné el bannerhelyekért cserébe...
Egyébként egy nem használt iskolaépületből is sok mindent lehet csinálni:
idősek otthonát, szociális otthont, fiatal házasoknak lakásokat ("fecskeház"), stb. Ezek azért szerintem értékesebb dolgok holmi bannereknél.
A másik meg az, hogy egy megyei jogú városnak mi hírdetnivalója van ekkora tételben?
Olyan oldalakon, mint pl. a meterologus.hu? Ott tudatták a hódmezővásárhelyi időjárájelentést?
Vagy mit hirdettek a juj.hu-n? Nekem a juj nem éppen olyan felületnek tűnik, ahol egy megyei jogú városnak hírdetnivalója lenne.
ÉS vajon mit hirdettek a ...
Hagyjuk is inkább.
Az, hogy egy megyei jogú város odaad egy kétszintes épületet, tornateremmel, melléképületekkel bannerekért cserébe szerintem védhetetlen.
Igen, még akkor is, ha nem csak szexoldalakon lévő bannerekről van szó...

freemind93 2011.03.22. 15:22:38

@derelyegrádi szellem: az emlitett esetek kozul a deloitte pert ismerem behatobban, ott a hiba a per folytatasa volt. eleve veszto, es tobb 10 milliot koltottunk meg jogi koltsegekre is. (nezd meg a deloitte beszamoloit, majd oszd meg velem, honnan lathattunk volna akar csak par milliardot is).

ja, jut eszembe, a posta ugyet is ismerem. na az tenyleg vicc :) megertem a felhaborodasod is, remelem eljut a mai vezetokhoz. mivel semmi sem evulhetett el, ma is lehetne vizsgalni nyugodtan. errol meselnek is egy sztorit, de nem lehet forumon :)

a miniszteri tevekenysege pedig szerintem nem problemas, a sajat feladatait jol teljesitette. persze 100. rangban felelosse teheto az egesz idoszak hibaival, de 1000. rangban meg te meg en kovetkeznenk...

majomkutya 2011.03.22. 15:24:49

@Conv: Amúgy értem én, hogy webfejlesztőként, honlapkészítőként elfogult vagy a témában...
Csak nem szeretnél az oldalaidon lévő bannerekért cserébe egy értékes ingatlant? Van sok-sok értelmes polgármester széles e hazában, lehet hogy találsz valakit, aki némi mellékesért belemegy...
Vagy akár mellékes nélkül, de akkor nem szimplán korrupt gazember, hanem ostoba is egyben...
:D:D:D

freemind93 2011.03.22. 15:30:30

@majomkutya: 100% egyetertek. egyebkent nem a kuruc, hanem a privatkopo.hu tunik elsodleges forrasnak.

teologiai vita helyett (szexoldal, onkormanyzat, iskola, erkolcs...) anyi sztem a lenyeg: mi a fasznak keri egy kisvarosi onkormanyzat, hogy 600 millio bannerrel fizessenek neki? :D

persze ha az altalad is emlitett felhasznalasi modok helyett a helyiek ezt tamogatjak, en alapallasba helyezem szivesen az arcom.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.22. 15:31:15

@majomkutya:

amennyire én tudom, nem volt más akinek kellett volna, hosszú éveken át, még használatra sem, még úgy sem, hogy ingyen van, újítsák fel, tartsák karban és használják, azaz az értékmegőrzésért karbantartásért cserébe sem.
ipari létesítménynek az elhelyezkedése miatt nem lehetett kiadni. befektetőt nem érdekelte, az önkormányzatnak pénze nem volt - azóta még kevésbé van - rá.

igen lehetne másra is használni, lehetne másért eladni egy ilyen ingatlant... ha van rá vásárlóerő, érdeklődő. ha nincs, akkor ami ha áll pénzt visz, értékesíteni kell, bármilyen kis pénzért, bármi hasznosért, hogy ne kerüljön a megléte még több pénzbe.

Ha rosszul tudom, és volt rá számottevő érdeklődő, azt biztosan jelzi valaki, - olvassák a vbőrt sokan, akik oda valósiak, mint az kiderült a múltkori vastagbőrős post kapcsán - és revideálom álláspontom ebben az esetben.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.22. 15:32:47

@majomkutya: ezt inkább nem kommentálom az érdekedben , ha nem baj :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 15:33:01

@derelyegrádi szellem: Az a baj,hogy náluk is kurva sok haver meg csókos van akit be kell ültetni valami jó pozícióba.
Te hova kerültél?:))

bandika gazdája 2011.03.22. 15:33:19

@derelyegrádi szellem: És akkor nem beszéltünk a libákról!

Algopirin 2011.03.22. 15:36:55

@laspalmas: jajmár
végre beleszólhattam valamibe neveddelazörömöm :P

majomkutya 2011.03.22. 15:38:52

@Conv: Hát nem tudom.
Én másképp gondolom.
Vajon nem lett volna Hvásárhelyenk pénze arra, hogy a Lézer hivatali idejében folvett kb 20 milliárdos adósságból kialakítsanak ott fiataloknak lakást, fecskeházat? Na ne szórakozzunk már! Dehogynem lett volna. 20 milliárd olyan irdatlan összeg, hogy ez nem lett volna tétel.
Vajon nincsenek Hvásárhelyen olyan fiatal házaspárok akiknek jól jött volna? Biztosan vannak egy 50ezres városban. Bár ők itt nem játszhatnak, hiszen nyilván "nincs semmijük, ezért annyit is érnek."
Más volt a filozófia... Inkább bannerek lettek belőle. és kiváncsi lennék, hogy vajon mit hirdetett az önkormányzat a bannerekben?

majomkutya 2011.03.22. 15:40:22

@Conv: Illetve az a baj, hogy fel megy az ember vérnyomása, hogy ha olyat hall, hogy egy iskolaépületet, tornateremmel együtt elcserélnek bannerekért.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.22. 15:45:00

@majomkutya:

igen bosszantó a dolog, hogy ide jutott a hódmezővásárhelyi önkormányzat, azonban ez nem pont lázár hibája, hanem az egész képviselő testületé, illetve a szar rendszeré.

ettől függetlenül egy fosadéknak tartom lázárt, de ez pont ebben a formában, ahogyan előadta a kuruc, nem konkrétan az ő hibája szerintem.
van őneki elég :)

freemind93 2011.03.22. 15:45:25

@majomkutya:

ket forgatokonyv van a felyemben:

A. az onkormanyzat halasan elfogadta a 600 millio banner felettebb elonyos, az onkormanyzat kommunikacios staretegiajaba illo, kulonosen kedvezo ajanlatot.

B. le se szartak, haver volt a vevo, megszavaztak, igy megy ez.

szerintetek?

minimalista 2011.03.22. 15:52:46

@Baldrick68:
"Hoppá ez sem gyenge.

privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&AGM=Joghalo&AN=lazarbanner&LN=Hungarian

Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek "

Kőkemény!!! Nehogy elsikkadjon! :)

majomkutya 2011.03.22. 16:00:01

@Conv: Nem az ő hibája?
1. Ő a mester. A polgármester. Akinek biztos többsége van a közgyűlésben.
2. Ő volt a hírek szerint a zárt ülésen az ügy előterjesztője.
Szerintem továbbra is arról van szó, hogy iskolaépületet tornateremmel eladni bannerekért cserébe egyszerűen vállalhatatlan.
A google maps-en megnézhetitek az épület műholdfelvételét (Hódmezővásárhely, Vöröskereszt utca 5).
Ha az enyém lett volna nem adom oda bannerekért cserébe.
Gondolom a mostani tulajdonosok sem adnák oda bannerekért cserébe...
Vicc, komolyan mondom...
Vicc...

9mmPara 2011.03.22. 16:05:49

@majomkutya: Látom már, senki nem meri nyíltan lefordítani a banneres biznic üzenetét. Nekem meg úgyis bunkó napom van (kerülöm is az ügyfeleimet, nehogy baj legyen), tehát:
1, Hódmezővásárhelyiek! Sz_pni fogtok!
2, Aki ugrál, meg lesz b_szva!
3, Aki sokat ugrál, seggbe lesz b_szva!

kiegészítő hangok: o, a, a

Tisztelettel.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 16:24:02

@Tigeri:

Én most ülök egy kibaszott nagy pénzhalom tetején, az a melóm, néha meg kell forgassam egy vasvillával, nehogy bepudvásodjon az alja. :-)

@freemind93:

ha tényleg ismernéd, akkor nem írnál olyan baromságokat, hogy 10 millia volt a perköltség amit buktunk (ellenfél ügyvédi munkadíja), mert annak többszöröse volt. Úgy a 20 szorosa.

Azért vezstett az állam, mert nem bizonyított. Mert állításait csak egy magánszakértői véleménnyel (ez perben ha másik fél vitatja, itt megvitata, psután fél általi előadásnak minősül) támasztotta alá, és nem bírt ennyi elhangzani a tárgyalóteremben évek alatt:

'és állításink alátámasztásásra kérjük t. Bíróságot, hogy igazságügyi szakértőt kirendelni szívekedjék. az alábbi kérdések megválaszolása érdekében. Felsorolás indul. "

Illetve egy beadvány is elkésett, pont egy nappal.

Pedig dr. Nagy Péter nem egy hülye....nagyon nem...

Megkérdezem: Tényleg ismered ezt az ügyet, vagy csak úgy beírtad ide?

A per "alapjáról" meg annyit: Tudod miért nincs már Arthur Andersen? Na miért?

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 16:28:55

@freemind93:

"ket forgatokonyv van a felyemben:"

Én javaslok egy harmadikat:

iratkozz be bazmeg egy általános iskolába (alsó tagozat) és tanuld meg a '"j" és az "ly" helyes használatát, és ilyetén tisztába jőve a magyar nyelv alapjaival gyere vissza.

freemind93 2011.03.22. 16:34:39

@derelyegrádi szellem: igen, ismerem az ugyet. a nagysagrendenek nem neztem utana, nem akartam tulozni a hatranyodra a jogi koltsegeket illetoen. egyebkent tobb 10m-et irtam.

de akkor ismet rakerdezek: ha nyer az allam, mi tortenik? az alperesnek nincs semmilyen fedezete.

bar elismerem, hogy forumon nehez egyamast elhelyezni, az andersen kisse mas kerdes, sztem te is tisztaban vagy ezzel.

osszessegeben: az allam a delora probalta vagni a felelosseget, mert ez maradt. sokat koltott erre, bar mar az elejetol lehetetlen volt. nem baj, mar az elozo establishment is a "gazdasagi szabadsagharc" elemenek alittotta be ezt :D

freemind93 2011.03.22. 16:38:43

@derelyegrádi szellem: koszonom, igazad van.nem gondolom, hogy a fej szo ly lenne :)

egy ideje mas nyelven beszelek, es hangok alapjan irok magyarul. elnezest a tevedesert.

freemind93 2011.03.22. 16:46:20

@derelyegrádi szellem: kifelejtettem: bazmeg!

nem neveltek beled kulturat, altalanos iskolaban? mar ha a szemelyeskedes is eszkoz lehet szerinted.

derelyegrádi szellem 2011.03.22. 16:54:53

@freemind93:

Az andersen miért lenne más? Ő pont azt csinálta az Enronnál, mint a Deloitte a Postabanknál. Lekönyvizsgált és mint ilyen hitelesített olyan mérlegeket, amiről ő is tudta, hogy fiktív, valótlan adatokat tartalmaz. Ráverték a kártérítést (a könyvvizsgáló az álatal leaduditált dolgokért tejes anyagi felelősségel tartozik), és belerokkant.

"nem akartam tulozni a hatranyodra a jogi koltsegeket illetoen."

ezel szemben valóság az, hogy saját javadra tévedtél, állítottál valótlant.

"de akkor ismet rakerdezek: ha nyer az allam, mi tortenik? az alperesnek nincs semmilyen fedezete."

Ebből a kérdésből meg jól látszik, hogy jogi kérdésekhez tök hülye vagy, így hogy hagyták elveszteni a pert, meg kellett téríteni a költséget, ha megnyerik, és ha az alperes nem is tudja kifizetni a megítélt összeget, NEM IGÉNYELHET PERKÖLTSÉGET, így nem kellett volna nekik kifizetni vagy 200 millió ügyvédi munkadíjat. Meg a Deloiite is megy a levesbe, csak hát Simor úr, Oszkó úr is onnan jött, sőt saját állításuk szerint abban nekik üzeltrészük is volt, meg hát a Wallis (bajnai) léjét is ott mosogatták a Deloitte ciprusi cégeiben.

Ezt meghaladóan az Áht (az államháztartásról szóló törvény) 108 § (2) bekezdését ismered? A "felyemben" után ez a kérdés költői természetesen ....

Azon ezeke után, hogy neked a bajnai-oszkó kormány elfogadható volt, nem csodálkozom, mert nincs min.

gramercy 2011.03.22. 17:04:36

@Conv: "szóval nem volt az olyan elvetemedett üzlet, mint ahogyan be van vezetve a kurucon."

aha, es megis mi retkes fasz szuksege van a hodmezovasarhelyi onkormanyzatnak NAPI HAROMSZAZHARMINCHAROM (333) EZER banner megjelenesre???

gramercy 2011.03.22. 17:05:37

@gramercy: 5 (!) even keresztul napi 333.333 ezer banner?

freemind93 2011.03.22. 17:08:17

@derelyegrádi szellem: egy kulonbseg van az elron es a postaban kozott: ez egyiknel bizonyitottak a mulasztasok, a masiknal nem. akkor meg? mirol beszelsz? innentol csak a te fantaziad mozog.

fejtsd mar ki, azzal, hogy kevesebbet mondtam a jogi koltsegekre, mivel jarultam hozza tamogatasukhoz? (meg az ertelmetlenseguket beleveve is...)

uzletresz... igen, simor, oszko, a deloitte (es a tobbi big4 es mas tanacsado) vezeto munkatarsa tulajdonos is. de latszik, gazdasagi kerdesekhgez hulye vagy (igyekszem a hozzallasod tukrozni..). ha egy szemelynek x ft tulajdona, forrasa, fedezete van, ha szarra pereled is, akkor sem fog 1000 x koltseget megteriteni. probalj mar meg fikazas helyett ervelni, gondolkodni...

es az ismetelt kerdesek: melyik kormany volt hatekonyabb, jobb, eloremutatobb? a csodalkozasodtol persze fuggetlenul.

kej 2011.03.22. 17:12:49

@gramercy: ennyi volt a havi benzinköltség. ja nem az forintban és nem bannerben volt

kej 2011.03.22. 17:19:15

erős vetélkedés lesz a havi vastagbőrérét:

A kormány akarata ellen szavaztak, ezért azonnali hatállyal feloszlatják a földrajzinév-bizottságot, indokolta a Vidékfejlesztési Minisztérium levelében, hogy miért torolta meg a szakmai bizottság döntését a ferihegyi repülőtér új nevéről.

index.hu/belfold/2011/03/22/a_kormany_elvarja_hogy_a_szakemberek_a_kedve_szerint_szavazzanak/

minimalista 2011.03.22. 17:38:42

@kej:
A szakértelem régóta nem elfogadott, ezáltal nem alkalmazott megfoghatatlan boszorkányság a magyar kormányok ténykedésében. Szakértőknek itt nem terem babér, ez érthető is, hisz nem az ország fejlesztése, csakis a hatalom megszerzése és megtartása a mindenkori politikai erők vezérlő elve. Utánuk meg a tűzözön...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.22. 18:00:20

épp egy vérnarancsot majszolok - ami kurva keserű egyébként - de most látom derelye barátunk is az :))
és látom kunczéval riogat :DD

9mmPara 2011.03.22. 18:27:41

Ja, valaki vásárhelyi vagy arrajáró ember meg tudja nekem mondani, hogy Szántó Kovács János szobra áll-e még?

majomkutya 2011.03.22. 18:35:27

@gramercy: "megis mi retkes fasz szuksege van a hodmezovasarhelyi onkormanyzatnak NAPI HAROMSZAZHARMINCHAROM (333) EZER banner megjelenesre??? "

Teljesen egyértelmű:
Biztos a popsi.hu-n vagy a juj.hu-n hirdették a hmezővásárhelyi városi könyvtár kedvezményes beiratkozási lehetőségét. Mire másra kellene egy városnak banner? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.22. 19:00:43

Azt, bevédi a senkiházit a többi is, mert ők is ugyanazt gondolják...!
De ugyanezt gondolják a maszoposok is, csak azok most csámcsognak a mondaton... Pedig ugyanaz az alja banda mind!

Kedves Fityisz, tessék megszavazni szépen a mentelmi jog eltörlését, költségcsökkentést, stb.!
Majd akkor elhisszük, hogy jobbak vagytok!

becike4 2011.03.22. 19:19:29

@derelyegrádi szellem: AZÉRT DÖNTŐ SZETT,TIE BRAKE LENNE,HA LEJÁTSZANÁK,KI AZ ALJASABB.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.22. 19:32:19

méltatlannak érzem hogy csak szegény lézer kap ekkora figyelmet :))
van itt még a fidexben büdös bunkó bőven :
varanus.blog.hu/2011/03/22/talo_lacik_alkotmanya

(amúgy szerény véleményem szerint Kósa a legtahóbb, de őt jól menedzselik... főleg helyi szinten, így elég jól titkolja erényeit)

Hoppázó Beléndek 2011.03.22. 19:35:00

@9mmPara: állni lehet, hogy még áll, de valószínűleg már nem úgy hívják..

bari-kád 2011.03.22. 19:39:58

Vegyük el a szavazati jogot is azoktól, akik nem értek el semmit az életükben, csak a képviseletüket bízták magukat ilyen ügyesen menedzselő emberekre. Sőt, ne is vegyük el, hanem szavazzunk helyette! Elvégre ha valaki olyan hülye, hogy még az életben sem bírt semmit elérni...

inkompatibilis 2011.03.22. 19:40:12

lázár is csak egy pókocska orbán hálójában, mint mi mindnyájan (remélem nem sokáig)

gorcsev54 2011.03.22. 19:44:58

Orbánék most kirúgták a az emberkéket Ferihegyről ( leváltották) hamarosan a nép felét is leváltják, de csinálhatnak akármit nekem meg szerintem sok embernek Ferihegy az Ferihegy marad még ha Orbán a feje tetejére áll Kósával együtt, és nem Liszt Ferenc a bajom .Miért nem" Budapest Orbán Tokaj hegy, Feri domb Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat Alkotmányos reptér." Bocsánat Budapestet Orbán mögé kellett volna írni.

Hoppázó Beléndek 2011.03.22. 19:54:40

@gramercy: engem az érdekel mi volt a banneren?
vásároljon most hódmezővásárhelyi önkormányzatot! nincs több baktérium a perem alatt! most új, narancs illattal! ilyesmi?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.03.22. 19:58:42

Arnóthnak nem volt köteles beszéde. Ha már megírták, akkor bocs.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.03.22. 19:58:45

Üdv.
Itt egy fideszdroid.

Ez olyasmi mint a libsi vagy a komcsi gondolom.

Ha valaki mást gondol bizonyos dologról, akkor valami megbélyegzés feltétlenül szükséges.

Szóval Lázár azokról beszélt, akik nem is akarnak dolgozni, és nem is dolgoztak soha, egy olyan szövegkörnyezetben ahol politikusokról van szó.

Ennyi.

Jamesboci 2011.03.22. 20:02:25

Lézerjani már a lézernér elqurta. nem kicsit, nagyon. nem mondatták le: ezt a fidesz is elqurta. nem kicsit, nagyon.

majomkutya 2011.03.22. 20:07:41

@Trompf:
Kérlek szépen olvasd el még egy párszor a szöveget, értelmezd, gondolkozz el rajta és utána...
Lázár szavainak nincs olyan lehetséges értelmezése a magyar nyelv szavai szerint, amit leírtál.
A politikusok bármit belemagyarázhatnak, de akkor sem az lesz a beszéd jelentése, amit leírtál és amit mondanak.
Korábbi kommentemben leírtam, hogy attól, hogy én azt mondom, hogy a Hannibal c. film egy remek főzőműsor, attól az még nem lesz az, pedig még "ételt" is készítenek benne.

Kivlov 2011.03.22. 20:16:33

kutyát nem érdekli, mit mondott.
akkor miért nem akadtatok ki mikor volt "qrva ország", "el lehet menni" és társai???

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.03.22. 20:17:02

@majomkutya: Nézd.. Én rengetegszer átnéztem. Meghallgattam. Meglehetősen utálom Lázárt speciel, csak ez akkor se stimmel.

"a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. "

És mindezt megélhetési politikusokról szólva fejtette ki 2008-ban mikor rekord összegű költségtérítéseket vettek fel politikusaink (igen Lázár is).

És persze az is egy opció, hogy Gyurcsány vagy más a legújabb könyvében eldicsekedjen, hogy ő ferdíttette el Lázár szavait, mint annó Kövér köteles beszédét. És akkor már késő rájönni, hogy mindvégig beszoptam.

Joebacsi70 2011.03.22. 20:17:39

@derelyegrádi szellem: Nem kurva unalmas védekezés, hogy a szocik is ezt csinálták 8 éven át ?
Szarok rá...remélem legkésőbb 3-4 év múlva a most lecsukott "vörösök" mellé odakerülnek cellatársnak a "narancsos" fiúk is.

samba pa ti 2011.03.22. 20:22:30

én még mindig azt kérdezném:
a svájci bankszámla,ill.a rekordnagyságú hiány miatt mikor kezd érdeklődni
az apeh,vagy budai gyuszi a mi janinknál?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.03.22. 20:23:46

@samba pa ti: Úgy gondolod, hogy 2008-as kötvényeit az MSZP törvényekkel segítette a Lázárnak ?

Wernherr von Braun 2011.03.22. 20:24:18

Lázár János végleg takarodjon a közéletből!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.03.22. 20:26:26

@Wernherr von Braun:
Takarodjon... Szerintem még takarodjon Medgyes is ha már itt tartunk. Menni kellett volna még kb 2006 körül Gyurcsánynak, az összes SZT tisztnek, III/III-asnak.. meg még egynehány embernek.

Dr. Verőköltő 2011.03.22. 20:31:13

Ez így még nagyobb szánalom! 4-5 napja ezzel van tele minden! Nem olvastam, nem hallottam! Anyám! Meg szerényen a megélhetés! Mi????

sHCMITTDh PáLL (törölt) 2011.03.22. 20:39:39

Ez a lézer jana a kormánypárt párt frakcióvezetője lehet?
Na ezért(is) tart itt ez az ország

Janossz 2011.03.22. 20:39:57

Azért kicsit hamarabb is nyilvánosságot kaphatott volna az alapvetés.
Nem kéne itt görcsölni kétharmaddal.....

majomkutya 2011.03.22. 20:47:57

@Trompf: Nézd.
Amit idézetként leírtál az pont nem a megélhetési politikusokról szólt. Az általában az emberekről szólt.
Utána, a jegyzőkönyv szerint a következő bekezdésben áttért a politikusokra (előtte szó sem volt politikusokról, saját magáról beszél, meg AZ EMBER kifejezéssel az emberekről), szóval a politikusokról meg azt mondta, hogy szerinte nem lenne helyes, ha olyan emberek ülnének a képviselő testületekben, akiknek semmijük nincs.
Ezt mondta.
Ezen nincs mit szépíteni.
Ebbe bele lehet magyarázni bármit, hogy úgy gondoltam, meg nem úgy gondolta, meg máshogy gondolta, bármit lehet mondani, de ez ugyanaz marad: vállalhatatlan.
Továbbra is tartom: hiába mondom azt, hogy a Hannibal c. film egy remek főzőműsor, mikor nem az.
De most már igazán jó lenne, ha hivatásos (és pártfüggetlen) nyelvészek kielemeznék a szöveget, mert az én a magyar nyelvi ismereteimmel és a szövegértési képességeimmel mindig erre a csúnya megállapításra jutok:
A teljes szöveg felháborítóbb, mint a kuruc által nyílvánosságra hozott "vágott" (Kósa szerint hamisított) változat.
Arra is kíváncsi vagyok, hogy mikor fog elindulni a lazarahibas.blog.hu
:D

Wernherr von Braun 2011.03.22. 20:50:14

@Trompf:

Szerintem most nem ők kormányoznak, tehát simán hordószónok hülyeséget puffogtatsz.

Lézer Jani takarodjon a közéletből a helyesen írni nem tudó paprikajancsival egyetemben, akit Kormány Viktor beültetett a Sándor-palotába.

Ja, és fű alatt sompolyogjon el a közéletből az a volt oktatási miniszter, volt frakcióvezető, kerületi polgármester is, aki a balneológiáról úgy vélte, hogy az "bálnatenyésztést (!)" jelent.

Vele égett a minap a házelnök is, aki Vona Gábort helyreutasította, amiért a jobbikos képviselő "a kutya mindig visszatér a hányásához" kitételt használta felszólalásában.

Aztán meglepetve értesült róla, hogy a fenti idézet a Szentírásból származik. El is hallgatott, mint szar a fűben.

Gyengébbek kedvéért ez a három figura Schmitt, Pokorni és Kövér. Természetesen Gyurcsány és bandája is takarodjon a közéletből, a Kókákkal, Oszkókkal és Bajnaikkal egyetemben.

Több név nem fér ide, lennének még százával.

vitézlajszló 2011.03.22. 20:51:15

"Akinek semmilye sincs, annyit is ér". Ez igen jóduma, ez köll a mai magyar gyereknek!
Különben, ez jellemző a narancskomcsi kormányunk értékrendjére, már ha ez értékrend.
Megélhetési politikus: az meg olyan, aki egész aktív életében kizárólag a politikából (és az abból fakadó tolvajlásból) élt.
Lehet válogatni közülük, melyiket akasszuk fel.

Behajtó70 2011.03.22. 20:51:30

Csak azt felejted el (illetve neveltetésednél fogva direkte félremagyarázod!), hogy a Lázár féle mondatnak az alanya a kérdés. És ehhez mindenképpen kell a kontextus, a környezet...míg a "hazudtunk-reggel-délben...stb...hogy úgy tegyünk, mintha kormányoznánk" szöveg teljesen egyértelmű, és az alany is nyilvánvaló.

ugy-ugy elvtárs! H beszarsz sem lehet ezt megmagyarázni :) Ráadásul úgy néz ki, hogy ínhüvelygyulladást éppen ti kaptok, de lassan rá kéne jönni, hogy ti itt soha többé nem fogjátok osztani az észt, no meg a haveri kutyáknak a koncot!

hehehe

Horizont 2011.03.22. 20:52:39

@Trompf: Nem arról beszélt igazán. Azt ki sem ejtette a száján, hogy aki nem akar dolgozni!
"Akinek nincs semmije, az annyit is ér"!!! Tudod nem csak akkor fordulhat elő, hogy semmid nincs, ha nem akarsz dolgozni! Nem hiszem, hogy a megélhetési politikusokról beszélt, mert azoknak kizárt, hogy ne legyen semmijük, és ha tényleg róluk beszélt kissé furcsa, miután ő is megélhetési politikus!
Tudod ebben még mi a szomorú? Teljesen mindegy, hogy kiragadták-e a szövegkörnyezetéből (?!), meghekkelték-e vagy sem, megvágták-e vagy sem! 100%-osan elhihető róla és az összes többiről is, hogy ez a véleménye rólunk emberekről! Szégyellheti magát!És az is aki védelmébe veszi!

sprenczl 2011.03.22. 20:52:52

Aki félre akarja érteni , az persze félreérti, legalább van min csámcsogni.
Az persze nem verte ki a biztosítékot, hogy két mondat között kihagytak egy fél jegyzőkönyvet....kis demokratáim.
"Ennyi hülyét! Ennyi hülyét!"

nyárspolgár 2011.03.22. 20:58:26

Lézer Janira rászálltak, most lehet. (Hmvh hatalmas adóssága, AudiS8, lézerbloki, rossz helyen parkol, stb). A támadást visszaveri a Fidesz de nehezen, OV parancsba adta, meg kell védeni a fazont.

samba pa ti 2011.03.22. 21:03:10

@Trompf:
nem gondolok én semmit,csak azt mondom,hogy akinek svájci bankszámlája van és parlamenti képviselő,az nem biztos,hogy nagyon egyenes úton jár.
abból a költségvetési hiányból néhány % akár erre a számlára is keveredhetett.
véletlenül.

Dárdavető 2011.03.22. 21:03:16

Páleszfy István úgy be van baszva, mint az albán szamár!!!!

Iustizmord 2011.03.22. 21:12:59

itt szidjátok ezt a szent embert... pedig életét és vérét adja értetek, amikor kis vagyonkájából egy kis vityillóra ha futná a tiszaparton ahol visszavonultan a közélet mocskától s fárydalmaitól, horgászna, halászléfőzne, rejtvényt fejtene, verset írna, kacsát etetne, mónika show-t nézne, de nem , nem, ő nem az önös magányt választja egy szem szeretett kutyájával, hanem csak küzd és kapar és kockáról kockára építkezik, ÉRTED, ÉRTEM, ÉRTÜNK, tik meg itt lefikázzátóok...

ilyen nép nem érdemel ilyen hősi kormányt, ily héroszi képviselőket. a komcsik, szocik, szadeszos bérencek, azok valók nektek. disznók elé gyöngyöt.

Cateran 2011.03.22. 21:14:42

@sprenczl:
Imaaadom a fideszes fizetett trollokat:DD
A kettos merce szintje egyszeruen lenyugozo..(lasd Rogan -a retardalt- aki szerint helytelen megjelentetni akarmilyen mediaban pusztan csak kiragadott reszeket 1 beszedbol...hat le a kalappal...eppen az mszp is megerett regesreg 1 tarkolovesre, de ezt nyiltkozni,ugy hogy meg csak bele sem pirul..ehh...nincs olyan politikus ma,akire akar 1 lyukas 2 fillerest ra mernek bizni....)

Iustizmord 2011.03.22. 21:18:26

szeretnék FIZETETT fideszes troll lenni. hol lehet jelentkezni? kapunk kitűzőt meg igazolványt is?

Cateran 2011.03.22. 21:20:20

@Iustizmord:

En is:D Jo kis mellekes lenne,de irigyek a szemetek es hiaba kerdeztem,nem kaptam valaszt (abba bele sem merek gondolni,hogy van olyan ember, aki ma koromszakadtaig es orrverzesig ved 1 magyar politikust...vagy partot...az az agyhalal olyan foka,ami csak zombifilmekben fordul elo...)

gorcsev54 2011.03.22. 21:20:30

@sprenczl: Aztán melyik mondatot hagyták ki? Remélem a bírósági jegyzőkönyvből nem marad ki (hogy sikerült négy év alatt ilyen sokat összekaparni)ráadásul piszkos szocik voltak hatalmon.

vitézlajszló 2011.03.22. 21:23:13

Na, pubikák!
A mindenkori politikai elit hatalommal üzérkedik, bennfentes kereskedelmet folytat, külföldi bankszámlákon tartja a pénzét. Teszi ezt nem utolsósorban azért, ha elzavarják legyen menekülési útvonal. Próbáld meg feljelenteni őket, kiröhögnek a hatóságok!
De ti csak szavazzatok a bűnözőkre!
A devizaárfolyamokról ezek a szemetek jól tudják, hogy csak egy mondatukba kerül a zuhanás, és ebből kaszálnak!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.22. 21:23:30

@Iustizmord:

én 16-20 óráig fityiszes, 20-24 óráig maszopos trollságot vállalok jutányos áron. a fennmaradó időben időszakosan, megszakításokkal összességében 2-2 óra jobbik és lámpa trollkodást vállalok.
ha be szeretnél törni ebbe az iparba, keménynek kell lenned, nagy a konkurencia!

Cateran 2011.03.22. 21:28:06

@Conv:

Hmm..kellene vmi ceg, nem gondolod? Lezsirozzuk a partokkal,aztan mas se lesz majd csak trollhadak osszecsapasa...:D Napi 24 oraban esz nelkul fikazzuk majd a masik oldalt..a masik oldal mindenki, aki nem mi vagyunk....!?

Viktus 2011.03.22. 21:28:12

"Mit pofázol kisanyám?" - a gyász miatt szólt be a fideszes

Arnóth Sándor halála miatt volt feszült, ezért szólt be Szabó Tímea LMP-s képviselőnek - állítja a fideszes Tasó László.

hirszerzo.hu/belfold/20110322_taso_beszolas_lmp

üt :D biztos ez is más ...

dimitrij 2011.03.22. 21:30:31

@derelyegrádi szellem: ha már szóba került Lázár úr kapcsán az államadósság alakulása, akkor érdemes lenne annak alakulását, illetve a fideszes önkormányzatok erre az adatra gyakorolt hatását is taglalni, amiben komoly szerepe van Jánosnak is... van ötleted, hogy mennyi hitelfelvétel, kötvénykibocsátás történt chf alapon? egyáltalán, mekkora hányada az államdósságnak az önkormányzatoknak betudható?

mondok egy titkot: ami a maszopos faszkalapok csináltak nagyban (értsd: kormányon), azt csinálták még éhesebben a fideszék kicsiben (érts: önkormányzat).

vitézlajszló 2011.03.22. 21:30:37

Trollkodjatok csak! Ez köll ide, meg egy vödör sör. A buta, bugris magyarjának!
Faszok! Bocsánat hölgyeim: Picsák!

Cateran 2011.03.22. 21:30:55

@Viktus:

Egyertelmu: A szocik allnak a dolog mogott...valami osszeeskuves lesz...

na__most__akkor 2011.03.22. 21:43:09

A hortobágyi juhász egész életében nem ment Debrecenbe, mert "sokat beszílnek ott a nípek".
Én sem tudom, mi az igaz, ki mit mondott, mi az igaz. Lézerjani azt mond, amit akar, ti választottátok.

Egy azonban biztos.
Aki az AUTÓJÁRA olyan eszközt szerel, amivel hatástalanítja a sebességellenőrzést, az törvényt sért. Szabályt, előírást, bármit.
Egy országgyűlési képviselő feladata BETARTANI, BETARTATNI a törvényt, minden áron.
Mondjam tovább?

Iustizmord 2011.03.22. 21:43:39

@Cateran: már nem is a zsidók? csökken a színvonal...

na__most__akkor 2011.03.22. 21:54:21

@Iustizmord:
Jó. Mondom.

Van öt gyerekünk és tizennyolc unokánk. Felnevelve. Oké, az unokákkal még küzdeni kell, de eddig még megy a dolog.

Nem tudom, mennyit érek egy frakcióvezető szemében.
Van egy 60+ négyzetméteres lakásom, meg egy Suzuki Ignisem, svájcifrankos, de pont kifizettük, mielőtt Pártunk és Kormányunk beborította a frankot.
Ezt értem el. Negyven év alatt. Csóró-e vagyok, vagy mialófasz vagyok?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.22. 21:57:12

@na__most__akkor:
Hajaj! Csak 60+ négyzetméter? És csak egy ilyen van? Ignis, nem Sx4?
Hát ebben az esetben a Lézer féle hármas, alsó kategória lehetsz!

Iustizmord 2011.03.22. 21:59:01

@na__most__akkor: lúzer vagyol, nincsen nemhogy a8 vagy a6-osod, de még a4-es papírod is alig. te egy cetli vagy. papírfecni. zsebkendőmorzsalék. csak hogy tudd: proli vagy, senki, lófasz, egy senkiházi, és annyit is érsz. semmit . zsebkendőmorzsalék-papírfecnit.

és mindannyian visszamegyünk a nagy büdös semmibe.

a lázárfélék meg öljék egymást. ha már én nem ölhetem őket.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.22. 21:59:24

@Cateran: két cég már van rá ez tuti. az egyiknek valami mszp, a másiknak meg fidesz vagy mi a neve :)

na__most__akkor 2011.03.22. 22:01:09

Katonatiszt voltam, tanár és mérnök. Nyugdíj után egy multinál (Siemens, ha akarjátok tudni) az utolsó fizetésem háromszorosát kaptam, mert ÉRTETTEM HOZZÁ.

Még egyszer:

Mialófasz vagyok?

ERRE válaszoljatok, orbánseggnyalók!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.22. 22:04:28

@na__most__akkor:
Már az előbb is akartam írni, hogy a felesleges dolgokat ne sorold (értsd; gyerek, unoka, család, végzettség, megbecsültség, versenyszféra, stb)! Csak azokat, amik számítanak!
(én csak viccölök ám!)

na__most__akkor 2011.03.22. 22:08:45

@Iustizmord:
Igazad van, az vagyok.

lúzer cetli papírfecni zsebkendőmorzsalék proli senki lófasz senkiházi

Bezzeg, ha egy politikus titkárja-jobbkeze-seggnyalója-kampányfőnöke lettem volna ...

Cateran 2011.03.22. 22:09:12

@na__most__akkor:

ugyan nem vagyokorbanseggnyalo,de...a lezeres tavolsagmeres mintajara lehetne csinalni valami lazaros egzisztenciameroest is...mondjuk 100-as skalan "mennyire vagy valakinek a senkije?"

Cateran 2011.03.22. 22:10:42

@Cateran:

Esetleg kellene csinalni valami ismeretterjeszto videot "Lazarizmus avagy kockarol-kockara..sponsored by Lego"

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.22. 22:11:38

@Cateran:
Ez kiba nagy ötlet! Egy honlapot kellene készíteni.
Bekéri a fontos! adatokat, majd középen egy Lézer János fejen lévő mutató a megfelelő pozícióba áll, amiről leolvasható az eredmény!

na__most__akkor 2011.03.22. 22:20:09

Na most akkor talán ne vegyetek komolyan, csak a hat üveg sör beszél belőlem...
Alapvetően én egyetértek orbánviktorral meg arrogánantallal meg navracsicskával meg mindegyikkel odafönt.
Meg a zalkotmánnyal.
Az én IP címemről semmi rossz nem jön. Én egyetértek. Én EGYETértek. ÉN EGYET

ÉN

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.22. 22:22:16

Az én hozzászólásaim is csak kiragadóttak a szövegkörnyezetükből!! Visszahelyezve őket az eredeti kontextusukba, teljesen más értelmet nyernek!

Cateran 2011.03.22. 22:28:21

@BPBP:

A regi vicc utan szabadon?:D

kiemelt szoveg: Anya? Csak 1 van! - erre minden anyukanak konnybe labad a szeme,milyen aranyos ez a kolyok..

eredeti szoveg
:Anyam odaszolt hozzam:
-Pistike! Hozz 2 uveg sort a hutobol!
Elmentem a hutohoz,kinyitottam,beneztem,majd odakialtottam neki:#
-Anya? Csak 1 van!

levvente 2011.03.22. 22:32:11

Sírjatok csak Elvtársak, a KARAVÁN HALAD.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.22. 22:33:11

@Cateran:
Nem. Én ezt
"Az én hozzászólásaim is csak kiragadóttak a szövegkörnyezetükből!! Visszahelyezve őket az eredeti kontextusukba, teljesen más értelmet nyernek!"
valahol hallottam!
De már nem emlékszem, hogy hol! :)

levvente 2011.03.22. 22:33:19

No one was shot, no one was tortured! :))))
Ja, hogy ő hozzánk tartozik? Akkor nem is gáz, Lázározzatok csak tovább, más úgysem marad Nektek.
bruhahahahaha

levvente 2011.03.22. 22:38:25

Show me a fact!

bruhahahahaha

nu pagagyí 2011.03.22. 22:41:13

@levvente: Mindjárt itt a szakadék.

levvente 2011.03.22. 22:44:12

@nu pagagyí: Nem, a szakadékot idéztem.....:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.22. 23:10:34

Ahogy elnézem Index-címlap.De most de most nemcsak a piri-,hanem a naridroidok is ideértek.
Ebből tényleg ínhüvelygyulladás lesz.Na jóéjt!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.22. 23:11:21

@levvente:
te tényleg úgy gondolod, hogy csak a baloldalnak van gondja ezzel a nyomorult lézerjanival és a fityiszes banda sunyi hazugságaival és dilettáns hülyeségeivel?

levvente 2011.03.22. 23:14:16

@Conv: nem, de azt igen hogy Lézerjani eltörpül a baloldal hőseihez képest.

csillámpóni 2011.03.22. 23:15:47

Heller Ágnes már eonokkal ezelőtt megvilágosodott, és saját akaratából, segítő karmával született le a hetedik dimenzióból George Lucas mellé ráadásnak. Ettől függetlenül Lázárnak minden képzelhető kontextusban teljesen igaza, van, ám a kurucot médiaipari pletykák szerint többé már nem Novák Előd, hanem vélhetően a népszerű mókamester Új Péter szerkeszti, bár erre nézve a hivatalos álláspont nem világos, mint ahogy arra nézve sem, hogy Új Péter tulajdonképp Herczeg Zoltán-e.
- Nem, és nem találgatok ezzel kapcsolatban - válaszolt kifejezett megkeresésünkre Fluor Tomi számán egy bársonyos női hang, majd letette.

alien 2011.03.22. 23:49:30

@Kettes: ja az a kövér volt :)

levvente 2011.03.22. 23:50:09

@vitézlajszló: dehogyis.... kit érdekel egy félig halott szervilis leninista szar, aki a zsidó származása mögé bújva próbál mentséget találni a júdáspénzre? Ő már megmutatta egész Európának hogy mennyit ér a munkássága.
Nekem az a kielégülés, hogy elég egy lézerjani, hogy az indexblog is le merje írni azt, hogy "kurucinfó"

bruhahahhahahahaha

levvente 2011.03.23. 00:00:53

@Conv: tetszik. komolyan. a bajnai-gyurcsi verzió kétharmadot ért annak idején, kiváncsi vagyok ezzel mire mentek...:)

levvente 2011.03.23. 00:02:25

@levvente: és még egy. Én nem a Lázárt védem, ahogy Papcsákot sem. De az államcsőd ellen szavaztam, mint ahogy még nagyon sokan, és ez a banda alkalmas rá, hogy elkerüljük.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:04:47

@levvente:
és? csak mert ő kezdő seggfej, nézzünk el neki bármit is?

reccs 2011.03.23. 00:05:03

@levvente: Hogyne, a leninistákat üldözték a kommunizmusban, ja.
"Ő már megmutatta egész Európának hogy mennyit ér a munkássága."

Ez viszont igaz, csak nem úgy, ahogy te gondolod, kis buta náci. Sőt, Amerikának is megmutatta.
Csak ti vagytok oly csürhe, hogy telefonon anyázzátok mefg átkozzátok. De a jobbikos az cigány szint, mit várunk.

vitézlajszló 2011.03.23. 00:05:34

@levvente: Mitől és kinek is szervilis?
Miért leninista, igazolni kellene ezt az állítást (is)!
A júdáspénzre mentséget....?
Milyen pénzre, milyen mentséget?
Az összevissza hablatyolás olyan szíjjártópetis, narancsbolsi formája a kommunikációnak.
Ha nem tud valaki angolul, ne értelmezzen angol szöveget!
Ha, meg tud és hazudik, no az aljasság!
Egyébként meg gyújtsátok fel megint Budapestet, a rendőrség biztosan engedni fogja.:)
Viktorkirály és balsay balfaszjogász meg is fog dícsérni és kitüntet!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:06:25

@reccs: szóval rasszista vagy, lenézed a cigányokat.

levvente 2011.03.23. 00:06:29

@Conv: nem, de ha a képedből indulok ki, Te már most egyenlőségjelet teszel e beszéd és az öszödi közé.
Ez azért így erős.

levvente 2011.03.23. 00:07:53

@reccs: persze, mindenki náci aki nem ért veled egyet. Amikor '45-ben az orosz katona a pesti házakban nőket keresett, pont ezt mondta ha nem kapott:)))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:08:21

@levvente: én a két ember jelleme közé teszek egyenlőségjelet.

mindkettő szaralak. az nem érdekel, hogy melyiknek mekkora a tömege.
a szar az szar akkor is, ha a körmöd alatt van és akkor is ha a fejeden.

levvente 2011.03.23. 00:09:03

@vitézlajszló: örülök, hogy aljasságnak hívod a "no one was shot, no one was tortured" kifejezést, ebben nincs vita köztünk. Tudok angolul.

levvente 2011.03.23. 00:11:00

@Conv: megneveznél egyetlen nem szar alakot a jelenlegi politikai elitben?
valahogy mintha Schiffer urat nem szidnátok, a heti hetes is kerülte az szdsz-t mint a szentelt vizet...:)
Pedig megérne egy vastagbőr-blogot, amikor Schiffer illegitim- szót használ az alkotmányozásra, mindezt jogász létére.... vicc..........

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:16:25

@levvente: nem tudok olyat.
ha szétnézel a vbőrön, itt pártfüggetlenül minden hülye anyázva van. bőven találsz szadeszes fikázást ugyanúgy mint lempen vagy jobbikon röhögést vagy maszop és fityisz anyázást.
Itt nagyjából pár pártddroid és troll kivételével konszenzusos egyetértés van arról, hogy minden párt és politikus értéke a nullához konvergál.

vitézlajszló 2011.03.23. 00:16:48

@levvente: No one was shot: senkit nem lőttek le.
Ez nem hazugság. Minek örülsz te főtudós?

levvente 2011.03.23. 00:17:27

na, én jó éjt kívánok minden narancs-bolsi nevében:)))))
Gyerekek, kommenteljetek szorgalmasan tovább... messze még a 20 %.................

bruhahahahahahahahahahaha

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:18:57

@vitézlajszló:
No one was shot: senkit nem lőttek le.
csak hát ez így ebben a formában nem ezt jelenti.

másrészt, ha ezt is jelentené, akkor pedig nem a kérdésre válaszolt, mert szemek kilövése lett kérdezve

levvente 2011.03.23. 00:22:04

@vitézlajszló: bocsánat, erre nem merek elaludni:) szánalmas vagy. arra gondolsz, hogy senki sem halt bele, ugye? nem gond, hogy 14 ember akkor veszítette el a szeme világát, ugye?
nos... és a "tortured"??? amikor meztelenül térdepeltetnek a rádió udvarán egy csomó olyan embert, akit másodfokon még a gyurcsány rezsim alatt is felmentettek???

141 elsőfokú itéletből 137-et változtattak meg másodfokon.

és akkor nem beszéltünk az egyéb megaláztatásokról. Gyerekek. V É G E.

maradt a kommentelés, Vitéz Elvtárs, a fekete autó sajna a Terror Házában maradt.
Milyen kár.........ugye...........?

levvente 2011.03.23. 00:23:10

@levvente: természetesen a fél szeme világát, amit kilőttek.

levvente 2011.03.23. 00:25:48

Na tényleg lépek. Conv, te legalább gondolkozol is, így tovább! Nem kell egyetéretnünk, de sajnállak a Veled egy platformon lévő primitív bérkommentelő-tömeg miatt, mert a Te érvelésedet is gyengítik.

fog- és Bulawayo magiszter 2011.03.23. 00:26:07

Azt gyanítom, posztoló, frusztráltságod miatt fröcsögsz. Mert nagyon jól tudod: ezt is elqrtátok, nem kicsit, nagyon. Ugyanis ha nem manipuláltátok volna a felvételt, Lázár ma nem vezet frakciót, legfeljebb talicskát. Mert amit mondott vágatlanul, az is dermesztően szemét és ostoba. De így már CSAK az az érdekes, hogy vágtatok, manipuláltatok, cenzúráztatok.

folyamatábra 2011.03.23. 00:26:09

"egy szakácskönyv ötvenkettedik oldalára illesztve is ugyanazt jelenti"
Nem ugyanazt jelenti. Úgyhogy érdemes fejleszteni a szövegértési képességed. Persze, ehhez el is kell olvasni a szöveget. De lehet, hogy jobb ma egy utánlövés, mint tegnap olvasni egy keveset.
amit még nem értek:
"Arnóth köteles beszédéhez hasonló" - írod.
Akkor most essek neked halottgyalázás miatt, esetleg kijavítod, esetleg elnézést kérsz, esetleg kijelented, hogy de, Arnóth is mondott köteles beszédet?
Szóval, vonatkozzanak már ránk is azok a mércék, amiket a politikusokra vonatkoztatunk.
És ettől még lehet utálni Lázárt. Vagy Arnóthot. Vagy Kövért. Vagy bárkit.

fog- és Bulawayo magiszter 2011.03.23. 00:28:00

Jó, hogy egy halottal szórakáznak ezek a farkak. Kövér sem kötelezett, nem hogy Arnóth :(

Netuddki. 2011.03.23. 00:29:07

sárgásvörös = narancs

ProblemChild 2011.03.23. 00:32:06

@folyamatábra: Anóth-ot ne utáljuk lééci. Egy hete halott, ennyit érdemel:)

ProblemChild 2011.03.23. 00:33:00

@folyamatábra: javítom magam... végigolvastam....bocsi.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:35:01

@folyamatábra:
én úgy emlékszem, 2009. december 17.-én előkerült egy felvétel amin a püspökladányi polgármester a romákra nézve sértő beszédje volt hallható.
a maszop ezt használta fel manipulálva a szöveget mintegy arnóth "köteles beszéde"ként, nem a post írója, hanem a fityiszesek hasonlították a lázár féle beszédet, példaként felhozva, hogy az is és ez is mszp-s ármány, ez a postba mint a fityisz szemellenzőjének bemutatása került bele.

szóval a szövegértést és a politikai történeti ismereteket neked kéne sürgősen fejlesztened.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:38:08

@fog- és Bulawayo magiszter: ezt mondd el a fityiszeseknek, ugyanis ők hozták fel a dolgot, hogy ez az eset olyan, mint arnóth köteles beszéde:, szervezett, mszp-s lejárató ármány.

vitézlajszló 2011.03.23. 00:38:45

@levvente: Dühöngj csak!
A 14 szem kilövése a hősi eposzotok tartozéka, gyújtogatók!
Egyetlen eset dokumentált. Egyébként meg, óriási szerencse, hogy senki nem halt meg, se rendőr, se gyújtogató.
Mégis azt mondom, ma már nyugodtan mehetsz büntetlenül gyújtogatni, a rendőrség külön örülni fog. Nem is merne hozzád nyúlni...:)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:40:35

@vitézlajszló:
konkrétan a 14 eset bíróságon is dokumentált, ennyien kaptak maradandó sérülésük miatt kártérítést az államtól :)

Kaspyx 2011.03.23. 00:43:08

Kicsit rossz ilyen cikkeket olvasni egy multinál való gályázásról hazajövet, de ezek szerint jobb ha hozzászokunk ehhez. Ha tudnák a képviselők, hogy mennyi áldozatot hoznak az emberek, hogy megmaradjon a kis munkahelyük, és ők pár perc alatt döntenek mindenről, lásd a hétvégi munkavégzés beszüntetéséről való javaslat. Ez egymaga tönkrevághatja sok tízezer ember megélhetését.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:44:20

@levvente:
majd ha erre jársz kifejtheted nekem kikre gondolsz mint velem egy platformon lévő bérkommentelőkre :)

én ugyanis minden jelenlegi pártot és politikust a saját kezemmel végezném ki lelkiismeretfurdalás nélkül, akik tehát velem egy platformon vannak, azok szintén.
no de kitől kapjá(u)k a pénzt akkor a bérkommentelésért? :))))))))

vitézlajszló 2011.03.23. 00:48:33

@Conv: A gyújtogató úr 14 db. szem kilövéséről írt. Kérném igazolni az eposzt!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:54:42

@Conv: bazz, rosszul írtam. a köteles beszéde arnóthnak, a parlamentben az iváncsik imrének szóló bekiabálása volt: Lógni fogtok!
innentől datálódik az arnóth "köteles" sándor név, amihez társult az ominózus polgármesteri beszéde.

hozzáteszem még, ha valóban azt is mondta a szóban forgó püspökladányi cigány csoportra polgármesterként arnóth, hogy koszlobárok, - miként az a felvételen hallatszik - csak az igazat mondta :)

Fufo 2011.03.23. 00:58:27

@levvente: Bocs kedves, de alighanem ez az egyetlen jó tulajdonságod.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 00:58:58

@Conv: de ha tőlem is elfogadod, akkor a www.bm.gov.hu/web/portal.nsf/web_archiv_hir/B612EBF315FFEEDBC12577C300537ED7 oldalon egy általános nyilatkozatot találsz, majd pedig ha van időd, kikeresheted az online levéltárból az összes per anyagát, megtalálod mind a 14 szemsérülést.

ProblemChild 2011.03.23. 00:59:43

@vitézlajszló: index.hu/belfold/megvakult464/

a legvégén a bekeretezett részt is tessék elolvasni.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.03.23. 01:00:00

@levvente: Szerintem te egy jobbikos majom vagy. Úgy hírlik, hogy ezek lábon hordták ki az agyhalált.

levvente 2011.03.23. 01:03:36

o@sixx a bolsevik: narancsbolsi, aztán jobbikos... sixx, akkor Te is narancsos vagy, hisz bolsi. Vagy nem???
Látod, ez a baj az eszeveszett hazudozással: körbeérhet.................

bruhahahaha

levvente 2011.03.23. 01:11:05

@sixx a bolsevik: jajj, ugye nem léptél le?????? úgy hiányoznál..... léci, maradj....
tudom hogy az előző felvetésemre aligha tudsz válaszolni, de azért állj ki magadért, hogy leszel így hiteles underground-pofa?
Na, gyerünk, bolsi.... C'mon!!!!!

Fufo 2011.03.23. 01:13:31

@levvente: Te még érted, amit mondasz?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 01:14:40

no, nem mintha nem élvezném a nardroidok és ballibbant trollok miként pengetik egymás nem túl bonyolult idegpályáinak húrjait, de elfogyott a söröm, ígyhát, lecsucsulok :)

levvente 2011.03.23. 01:15:07

@Fufo: igen.... pontosan értem. De segítek, ha Te elakadtál. Szólj, cica.

vitézlajszló 2011.03.23. 01:16:05

@ProblemChild: Pontosan erről az egy dokumentált esetről beszéltem én is.
A többi állítólagos 13 számomra talány, a "Conv" által adott linkre nem engednek be, vagy valami nem sikerült.
Úgy érzem nem értik egyesek a problémát. Ha bárhol, bárkik erőszakosan lépnek fel nyilvános helyeken vagy közterületen, az a világon sehol nem szokott büntetlen maradni. Azt csak nálunk gondolták egyesek - valószínűleg bíztatásra - hogy itt akkor mindent szabad a gyurcsány eltakarítása érdekében. Ezzel aztán bebetonozták még 3 évre! Ők maguk voltak? Talán még ez sem kizárható, de kétlem.
Én azt akartam akkor, hogy mondjon le az a fasz!
Amit a csürhe művelt, nem keltett bennem semmiféle szimpátiát!
Akik mára összemossák a csürhe állatkodását a politikai párt gyűlésével, hazudnak.

ProblemChild 2011.03.23. 01:18:34

@vitézlajszló: mivel hogy nem sikerült végülis elolvasnod a bekeretezett részt, ezért: "Dr. Magyar Péter, az alapítvány titkára az Indexnek azt nyilatkozta, hogy legjobb tudomása szerint tavaly október 23-án négy embernek lőtték ki gumilövedékkel a szemét, és rajtuk kívül még körülbelül tíz személy szenvedett maradandó, súlyos szemsérülést."
Nem baj, végülis nem oroszul van, én meg úgy is ráérek.

MarbleC 2011.03.23. 01:23:58

Öszöd = Vásárhely ???

Szerintem mind a ketten csak az igazat mondták. De úgy látszik egy politikusnak, azt Magyarországon nem lehet, mert kiforgatják a szavait még akkor is, ha szóról szóra olvasva egy értelmes ember tudja értelmezni, hogy mit akart mondani.

Most csak annyi történt, hogy Lázár ugyanolyan módszerekkel kapja vissza a pofont, mint amit Gyurcsány kapott annak idején, csak azért mert megpróbálta gatyába rázni az embereit ő is.

Ennyi... nincs több ebben a sztoriban. A baloldal úgy sem fog kimenni a parlament elé emiatt.

Fufo 2011.03.23. 01:27:47

@levvente: Segíts pici csillag!

levvente 2011.03.23. 01:29:10

@Fufo: Te kérdeztél. Mit nem értesz?

levvente 2011.03.23. 01:34:25

@Fufo: annyi történt, hogy sixx-srác megint beleszaladt egy pofonba. Nem egy agytröszt, ne bántsuk Őt ezért. Most nyilván visszabújt a patkánylyukba kivárni azt a pillanatot, amikor már 1 órája nem írtam. Aztán majd megint beszól. Ne bántsuk, ilyen a fajtája.

pirimogyoró 2011.03.23. 01:34:26

@Dárdavető: Ugye? Milyen egy mocsok alkoholista feje van, aztán ő is ott mereszti, ki tudja mennyiért..., holott nem ért a világból semmit :)

Fufo 2011.03.23. 01:54:22

@levvente: "narancsbolsi, aztán jobbikos... sixx, akkor Te is narancsos vagy, hisz bolsi. Vagy nem???" konkrétan ezt nem értettem, de nem hiszem, hogy különösebben fontos lenne már...

kén-e egy nick? 2011.03.23. 03:09:30

@derelyegrádi szellem:
Na ja, Bajnaiék annyira szarok voltak, hogy Orbán külföldön azóta is az ő eredményeikkel dicsekszik, pedig már majdnem annyi ideje nincsenek kormányonm, mint amennyi időt öszesen voltak.

De a hozzád hasonló narancsszemellenzős ostoba pártszócsövekkel bármit megetet országon belül.
(És ja, ők nem vettek fel kölcsönt. Elrabolták a magánnyugdíjpénztárak pénzét, 3000 milliárd forintot. Kurva jó, mert azt nem kell visszaadni, amikor meg ki kéne majd fizetni a nyugdíjasoknak, hol lesznek már ők akkor?
Remélem, a föld alatt, mind egy szálig. Viktorostul, Matolcsystul.)

(Mondjuk az előző kormányra kerülésük idején is ez volt, tehetetlen balfaszok voltak Orbánék már akkor is, szerencséjükre Horn és Bokros rendberakták az Antallék által elbaszott gazdaságot, amit aztán a Fidesz 4 év semmittevéssel megint elindított lefelé a lejtőn. Csak akkor kicsit nagyobbat kellett rajta taszítani, mert épp pénzbőség volt a világpiacon, jól ment a világ minden tőzsdéje. Most meg elég ingatag az egész világpiac. Szóval most nem kell 4 év, és ha a nyugdíjpénztárak pénzét nem rabolták volna el az ország megzsarolása után, akkor már most csődben lenne az ország. Remek, hogy már februárban elverték Vitkorkáék az éves költségvetés több mint 80%-át. Tavaly, amikor Varga Mihályék csontvázakról ugattak egyfolytában, akkor ez május végére sem sikerült Oszkóéknak. Ezek szerint Matolcsy mára már egész osszáriumut épített maga köré, nem 1-2 - bármilyen kurvra keresett, de azóta sem talált, szóval csak állítólagos - csontvázat, mint Bajnaiék.)

kej 2011.03.23. 04:44:23

@minimalista: hát bizony néha hokimeccset is nézünk. egyébként igazad van.

most engem legjobban az háborított fel, hogy nem csatlakoztunk az uniós költségvetési monitoring rendszerhez. a bitesek azt látták ebben, hogy tovább zajlik a gazdasági szabadságharc, mert nem szólnak bele az adópolitikánkba. igen ám. két hónappal ezelőtt az infoban volt egy órás beszélgetés az mta egy kutatónőjével. nehéz összefoglalni, de nagyjából az volt a lényege:

kitalálták az eurót, majd hagyták a tagállamokat, hogy annyiféle adó-, gazdaság és támogatáspolitikát vigyenek, amennyit akarnak. ráadásul ezek egyáltalán nem konvergáltak egymáshoz. emiatt sérülékeny volt az eurózóna. a monitoringrendszer részben ezen segít, de a lényeg nem ebben van. hanem abban, hogy előzetesen bekérik a csatlakozó országok költségvetését, véleményezik, majd - ha kell - javaslatokat fogalmaznak meg. ugyanígy azt hiszem félévente, megnézik, hogyan teljesültek a tervek. naná, hogy ez a szittya magyarnak nem tetszett.

egyébként érdemes az interjút megkeresni. felettébb érdekes, ráadásul közérthető volt.

kej 2011.03.23. 05:15:37

@Horizont: dehogynem. amit viszont belinkeltem az a minisztérium levele az index kérdéseire. szégyenteljes, hogy a xxi. században egy miniszter le meri írni, hogy azért kellett feloszlatni a testületet, mert nem értettek egyet a kormánnyal. mondjuk pintér sanyi legalább jó fej volt: a bm által delegált emberkét nincs szándékukban kirúgni a munkahelyéről. na ezért tettem be, mert van benne jónéhány új pont.

kej 2011.03.23. 05:37:37

@Horizont: és mivel ma hajnalban ráérek itt az újabb vastagbőr:

Részlet az alkotmánytervezetből:

„Szabadság és felelősség, IX. cikkely„(3) Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia és a felsőoktatási intézmények tudományos és művészeti szabadságát, az állami intézmények bevételeivel és vagyonával, valamint a közpénzből nyújtott támogatásokkal való, felelős gazdálkodás érdekében – törvényben meghatározott keretek között – biztosítja szervezeti önállóságukat.”

A Fidesz-KDNP belefoglalná az alkotmányba Makovecz Imre művészeti szervezetét, a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA), amely a rang mellett állandó és biztos állami juttatást is jelent - írja az Index. Az MMA „örökös és gyakorló elnöke” Makovecz Imre. „Nem túl sok megbeszélés előzte meg a döntést” – mondta az Indexnek Makovecz, aki üdvözlendőnek tartotta a Fidesz-KDNP előterjesztését. „Ez a szervezet a rendszerváltás óta létezik, és soha egy rohadt fillér támogatást nem kapott. A legkiválóbb művészek voltak itt összegyűjtve, de senki nem törődött velünk. Ez most szerencsére megváltozik” - nyilatkozta a portálnak.

igényes 2011.03.23. 05:56:21

A Papcsákot elítélte a Fidesz Bíróság. Micsoda dolog, hogy nem a Fővárosi Bíróság ítéli el? Na, most , ha a Fidesz elítélte 250 000Ft-ra, mert állami pénzeket skkasztott, hol az Államügyész. Mi történik ma Magyarországon. Van már Fidesz börtön is?

A Fidesznek kedves Papcsák büntetése nagyon enyhe, tényleg nem tünik fel senkinek?

kaqkkfioka 2011.03.23. 06:22:12

@igényes:
A nagy feltűnések közepette az tűnik fel, ha nem tűnik fel semmi.

WindomEarle 2011.03.23. 06:31:28

Lázár 2009-es földszerzései vajon kapcsolódhatnak az alábbi intézkedéshez?

www.emva.hu/index.php?id=emva_tamogatasi_intezkedesek&intezkedes=68

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 06:31:54

@kej: "De megám! Most már fussa a pl. a magánnyugdíj zséből, erre is majd!"

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 06:38:36

@igényes: Még nincs, de az ötleteléssel óvatosan, mert az elvtársak még meg találják fogadni! Egyébként a jogot csak betartó emberként megkérdezem, hogy az Igen Tisztelt Magyar Ügyészség nem lát ilyenkor semmi olyan dologra utaló gyanút, ami netán, hivatalból, nekik üldözendő lenne, pl. jelen esetben Papcsák kartárs tette? Ha nem, akkor stimm, értjük, hogy vannak "egyenlőbbek". Csak kérdem...

stratez 2011.03.23. 06:41:36

Szánalmasak vagytok, együtt hamisítgattok beszédet a kurucinfoval. Vagy azt akarjátok bemesélni, hogy valami fatális véletlen folytán pont az a rész lett kivágva a beszédből, amiből kiderül, hogy kikről beszél Lázár. Az egész balmédia egy erkölcsi szintre züllött a kuruccal, ennek az ügynek ez az egyetlen levonható tanulsága. Azt csak mellesleg jegyzem meg, hogy Lázárt harmadszor választották újra tavaly a vásárhelyiek olyan 70% körüli eredménnyel, kedves beszédhamisítók, és ez a beszéd, ugyebár, 2008-ban hangzott el nyilvánosan, bárki számára hozzáférhető a mai napig.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 06:42:09

@WindomEarle: Áááá, dehogy, hogyan is gondolod, nem, mert ők nem "olyanok", még a feltételezés is szörnyű, sőt lehet majd, hogy büntetendő is lesz ez az uszítás, hogy az ügyészségnek is akadjon dolga és az ilyen felháborítóan arcpirító rágalmazókkal szemben! ;O)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 06:44:31

Ja, ezt mondom én is, mind rohadt kommunista! Bezzeg "Csak a Fidesz"! Na ők mások! De tényleg! Komolyan! Elvtárs olyan szépen szólsz, akár még kommiszár is lehetsz! Megható volt! :) De tényleg!!!

regress 2011.03.23. 07:08:31

@stratez: szerintem aludj még egy kicsit.csak mellesleg,mennyi a hiány vásárhelyen?az egész beszédben nem hangzott el a politikus szó.nagy baj lehet a szövegértéseddel.18-évesen elvégezted a3.osztályt?

igényes 2011.03.23. 07:11:43

@Boli: Egyszerűen nem is értem, van egy bűntett, és a Fidesz ítéletet hoz, de Papcsák még fel sem lebbez., na most ha tényleg nem tudta, hát biztosan fellebbezne.

kormányzó 2011.03.23. 07:16:13

Azt álmodtam, a komcsik kitakarodtak a zországból. És most nincs se kormányfőnk,se kormánypártunk!Aztán felébredtem ...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 07:17:37

@igényes: Jogállamban élünk, vagy mi! A rendőrségnek és az ügyészségnek itt tényleg semmi dolga, majd a PÁRT elintézi! Istenem, azért csak visszajöttek a "régi szép idők". Igaz, párttikár elvtársak?! ;)

igényes 2011.03.23. 07:22:42

@Boli: Most arra törekednek, hogy ittas vezetése volt a Palinak, de ugye az Objektum dossziéban felsorolnak pont ittas vezetésért büntetett sportolókat, vezetőket.

A Fidesz Bíróság magasabb rendű, mint a Magyar Bíróság. Egyszerűen Poltnak szóltak ezt a témát a Fidesz főügyész vizsgálja és a Fidesz Bíróság tárgíalja Papcsák ügyét. Egyébként nem tették közzé a befizetési csekket. Az államot megkárosítja Papcsák, és ki kapja a pénzt hát a Fidesz.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.23. 07:24:02

igényes 2011.03.23. 05:56:21
Ez kérdés nagyon üt! Teljesen jogos!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 07:29:36

@kormányzó: Szerintem nézőpont kérdése. Egyesek szerint csak szimplán g.cik vagyunk! :) Na, ők azért tudnak valamit!

midnight coder 2011.03.23. 07:40:25

Mindenesetre elég érdekes, hogy ezek a fránya neonácik mindig akkor és azt csinálják ami az MSZP pártérdekeinek épp a leginkább megfelel.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.03.23. 07:46:56

@stratez: @levvente: Mindketten Orbán-komcsik vagytok. Egyetek szárított tehénszart. Több szót nem pocsékolok a hozzátok hasonló narancsos retardáltakra.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.03.23. 07:49:12

@midnight coder: "ezek a fránya neonácik mindig akkor és azt csinálják ami az MSZP pártérdekeinek épp a leginkább megfelel"

Igen, 2006-ban is a maszop érdeke volt felgyújtani a várost... ugye, te kafferbivaly?

igényes 2011.03.23. 07:50:44

Most melyik Bíróság a Fidesz, vagy a Kdnp dönt. Polték nem vizsgálódnak. Van egyébként becsületes képviselő Fidesz-Kdnp-nél?

Cegléd–Budapest - Június és december között hónapokon át törvénytelenül vett fel több százezer forint közpénzt Földi László (59) KDNP-s országgyűlési képviselő, ceglédi polgármester. 2011-03-23 03:06:00

Budapest - Ismét több százezer forintot zsebelt be egy honatya szabálytalanul.
Szabó Zsolt (47) fideszes országgyűlési képviselő, Hatvan polgármestere hónapokon át törvénytelenül, két helyről is fölvett költségtérítést.
Szabó Zsiga Marcell (31) miskolci
Papcsák köztörvényes továbbra is maradt képviselő.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.03.23. 07:54:31

@igényes: "Van egyébként becsületes képviselő Fidesz-Kdnp-nél?"

Két dolgot nem értek. Mi az, hogy "becsületes képviselő"? Mi az a "kdnp"?

Augustin 2011.03.23. 07:55:23

@kej: "itt még sokan emlékeznek arra a német miniszterre, aki azért kellett, hogy lemondjon, mert a hivatali útjain összegyűjtött bónuszpontokból vásárolt a nyaralásakor repjegyet a családnak. hol vagyunk mi ettől:(((((( "

Ne légy naív! Az ilyenek azoknál derülnek ki, akikkel valami miatt a politikustársai ki akarnak baszni.

Augustin 2011.03.23. 08:05:49

@MrOne-Two: "amig az ELTE BTK-s es AJK-s Hallgatoi Onkormanyzatbol kikerult ugynevezett 'szakertok' iranyitjak az orszagot addig ne varjunk semmi mast. Gazdasagi diploma, szakmai elismertseg a mai politikaban inkabb hatrany, mint elony... "

Na mert a közgazdászokkal olyan jól jártunk... Azért elismerem, nem ártana nekik a közg. képzettség, de ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy baj lesz abból, ha több a kiadás, mint a bevétel, nem kell közgazdásznak lenni. Oktattam is annak idején egy gazdász ismerősömet, amikor kurva sok devizahitelt vett fel. Azt az egyszerű mondást nem tudta értelmezni, hogy nem örök a békának a tó. És télleg. A hitelei csak az akkori havi 600-as keresetéhez képest voltak reálisak...

kej 2011.03.23. 08:10:54

@Augustin: vagy a világ fejlettebb részein akkor, ha a média megszellőzteti. (persze az igaz, hogy van keleti és van nyugati szél is, ami fújja a papírokat.)

midnight coder 2011.03.23. 08:11:25

@sixx a bolsevik: 2006-ban elég érdekes lett volna a nemzetközi hírekben hogy 56-ot azok ünneplik akik behívták az oroszokat. Ráadásul Öszöd után. Úgy kellett nekik egy ilyen botrány ami eltereli a dologról a figyelmet mint egy falat kenyér.

folyamatábra 2011.03.23. 08:26:41

@Conv: Igazad van! Ez elképesztő. Én meg lemaradtam Kövér köteles beszédénél. Hát, ez ennyi. Marad nekem a szakácskönyv :D

Gyokszi 2011.03.23. 08:29:14

"Akinek nincs semmije, az annyit is ér" - Lehet, hogy csak én vagyok elrontva valahol, de én valahol egyet tudok ezzel érteni. Egy olyan országban ahol ingyen van az oktatás, az egészségügy és (elméletileg) mindenki szabadon vállalkozhat és vállalhat munkát képességei szerint, nem szabályszerű (?), hogy aki értékesebb dolgot csinál (vagyis sokat ér - sokat kell érnie, különben nem kapna valakitől sok pénzt azért, amit csinál) annak van valamije, aki pedig nem annyira hasznos a társadalomnak, annak nincs? Vagyis akinek nincs semmije, az annyira volt képes, annyira volt nekünk hasznos - csúnyán mondva annyit is ér.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 08:32:18

Nekem erről az a video jutott eszembe ahol Gino kimondja, hogy "nagyon sok a zinfláció a rencerbe'" meg hogy "jók a pogramok meg minden, csak sok itt a köcsög" :)

TiZ 2011.03.23. 08:37:29

Így milyen?

"Hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Akinek nincs semmije, az annyit is ér"

stratez 2011.03.23. 08:38:06

Milyen gyorsan összenőtt, ami összetartozik, a kurucinfo a Népszabadsággal a, Népszavával, Hírszerzővel és kapcsolt részeivel. A nácikok és a posztkomcsi Népszabadság olyan elvtársi együttműködésről tett tanúbizonyságot, hogy Török Zsolt és Novák Előd mind a tíz ujját megnyalta utána. Aztán együtt is buktak meg. Most már csak azt kellene kinyomozni, hogy ki vagdécsolta előbb a beszédet, a balmédia vagy a kuruc, és melyik juttatta el a másikhoz. Legnagyobb tapasztalatai ezen a téren a Népszabadságnak vannak, hamisítottak ők már Teller-levelet is, mi ez a Lázár-beszéd ahhoz képest, itt csak a DEL gombot kellett nyomogatni, és nem kellett aláírást is hamisítani.

Viktus 2011.03.23. 09:00:26

@stratez:

Az a probléma , hogy Lázár szövege ugyanolyan necces egészében, mint vagdosva lásd. az öszödi beszédet meg a többi hasonló politikus megnyilvánulást ...

fokabacsi 2011.03.23. 09:12:51

@stratez: Szerényen megjegyzem ne akarj egyszerre két legyet ütni ! A Kurucinfo az ezrelékét se hazudja a NÉPHAZUGSÁG-nak ! Ha nem kap pontos információt akkor kérik a tájékozottakat , hogy írjanak. Ezt csak az állítja, aki büszkeségnapon felvonul. Ilyen balliberós . A néphazugság viszont nem írja meg, hogy igen , borsodban a cigányok megint megöltek egy 50 éves nőt az éjjel!
Egy lapon sem lehet említeni a kettőt.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.23. 09:14:06

@Augustin:
Éppen ezért kellenének műszaki szakterületről emberek a vezetésbe, persze maradhatna pár közgazdász is, hiszen a mérnökök nem értenek mindenhez, csak a józan paraszti eszük kell hogy meglegyen.

midnight coder 2011.03.23. 09:16:28

@Viktus: Lázár szövege kicsit sem necces, sem eredetileg, sem összevagdosva. Igazából mindig is ez volt a helyzet, még a cuculizmus alatt is. A 8 elemis félhülye alkesz proli akkor is csak a szavak szintjén volt egyenrangú a vezérigazgató elvtárssal. De erősen más helyekre járt már akkor is a vezérigazgató, más volt az egészségügyi ellátás amit kapott, és általában másképp viselkedett vele a társadalom. Ma ez több nagyságrenddel inkább így van, aki ezt tagadja az hülye.

fokabacsi 2011.03.23. 09:17:16

A Lázár dumája egészében éppen olyan szar , mint a részleteiben. A Hódmezővásárhelyet szarráadósító egyént vajon , hogy minősítené ez az észkombájn? Ki az aki soha az effektív termelő munkát nem végzett , halvány gőze nincs a versenyszféráról? Mert az , hogy jókor nyalt jó helyen , és felvitte a sorsát az még nem érdem !

prendick 2011.03.23. 09:18:09

Halál kínos lehet Lázár hörcsögfilozófiáját védeni. Megvágva is, meg vágatlanul is csak arról szól a szöveg, hogy a teli pofazacskó minősíti a hörcsögöt. Kisebb pofához kis zacskó, nagyobb pofához nagy zacskó.

Mindezt egy Hörcsög Janitól, aki soha életében mást nem csinált, mint egy gazdag ember kifutófiújaként gyűjtögetett, aztán beült a gazdag ember helyére és onnan tömte tovább a pofazacskóját.
Mivel fideszéknél ez szemlátomást természetes gondolat, beigazolódott, amire sokan gondoltunk, csak annyi történt a fülkeforradalom után, hogy a jóllakott hörcsögöket felváltották az éhes hörcsögök, akik épp a maradékot habzsolják bele a pofazacskóba.

MIlyen érdekes a magyar nyelv, kimondhatjuk rajta azt is, hogy ekkora pofátlansághoz aztán pofa kell. :)

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.23. 09:19:43

@Gyokszi: tehát a logikádat követve a társadalom számára nem hasznosak az orvosok, az ápolónők, a tanárok, az óvónők, a tűzoltók, a mentősök, a gyógypedagógusok, a buszsofőrök - csak akik így kapásból eszembe jutottak. Ellenben végtelenül hasznosak a L.J. féle übermenschek. Ráadásul csak az ér valamit, ami sok pénzt ér. Tehát az irodalmi, művészeti alkotások is haszontalanok a társadalom számára.
Ez így hogy hangzik? Hm? És még a parlamentben is ezt hangoztatják a nagytiszteletű méltóságos urak: aki többet dolgozik az többet is keres. Ebből látszik, hogy fingjuk sincs a világról, hogy az hogyan működik.

Vidéki 2011.03.23. 09:21:36

A magyar „Népszabad sajtóban” a kurucinfó is összefügghet a Népszabadsággal, mint ahogyan Tomcat álhíre (a gyöngyöspatai ku-klux-klan égő kettős keresztjéről) Szanyi elvtárssal és a Népszabadsággal.

A hazug propaganda és lejáratás sikeres trükkjéről büszkén dicsekedik Gyurcsány Ferenc Debreczeni Józsefnek, aki azt könyvében szó szerint meg is írta:
"Mi csináltuk meg a 'köteles akciót' is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető.

Kövér nem akar akasztani.

De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés"
A „köteles beszéd” annak mementója, hogyan kell kiforgatni mások szavait és akár a legártatlanabb gondolatokból is gyilkos indulatú kirohanást kreálni. Különleges aljasság, jellemtelenség, pofátlanság kell hozzá.
A „Lázár ügy” ugyanerre a kaptafára készült.
Ő lényegében arról beszélt, hogy ne a link, lógós, munkakerülő álljon be politikusnak, ne a politikából akarjon megélni. Akinek büdös a munka, az ne akarjon másokat képviselni.
A hároméves homályból most „kreatív” propagandisták előhalásztak egy felvételt. Néhány szót kimazsoláztak összefüggéseiből.

A karmester intésére a siránkozó kórus hatalmas hangerővel elkezd siránkozni, hogy mekkora a gonoszság, hogy mik vannak és hogy kell vigyázni.

Vastagbőrék is, ki tudja milyen intenciók alapján beálltak az álszent siránkozók nagyhangú kórusába.

prendick 2011.03.23. 09:25:52

@Vidéki: "Akinek büdös a munka, az ne akarjon másokat képviselni."

Khmm... Lázár mit is dolgozott életében? Tán csak nem ő is...?

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.23. 09:28:16

@midnight coder: sarkítasz, és most feleslegesen. Senki nem a félhülye alkeszek miatt volt felháborodva. Hanem pl. a belét kidolgozó ápolónő, akinek most jól meg lett mondva, hogy ő szart se mér, mert nem tud félretenni, nem tud takarékoskodni, nem vitte semmire. Szerinted én pl mit tudtam mondani a páromnak, aki óvónő (szakmailag elismert, tehetséges, szorgalmas), mikor hallotta-olvasta ezt a gyönyörű szöveget? Hogy igen drága, valójában igaza van János bácsinak, gondolj csak bele, a te munkád nem is hasznos, ne is várj érte sok pénzt, és hát valahol megérdemled, miért nem mentél politikusnak vagy mérnöknek? Talán, mert ehhez volt kedve és tehetsége és ezt tudja szívvel-lélekkel csinálni... (volt vhol egy kedves troll, aki erre azt mondta, a pedagógusnak a munkája a hobbija, ő a kevés fizetéssel "fizet" azért, hogy a hobbija a munkája - ha pedig nem így gondolkozik, akkor nem való a pályára. Hát a jó édes apja f@szát azt. Egyébként Lézer úrnak is - aki egy hónapban autóra annyit költött, mint egy óvónő ÉVES fizetése. Persze, ő többet is ér, ugye...)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.03.23. 09:30:33

Fidesz-droid a jó édes kiscicád.
A posztban leginkább az a csavar tetszett, hogy a Gyurcsány-mondatból bezzeg lehetett szállóige, akkor meg most mi a gáz. Semmi, csak akkor te is úgy gondolkodsz, mint a Fidesz-droidok.

Joe.UK 2011.03.23. 09:33:01

@Vidéki: "Akinek büdös a munka, az ne akarjon másokat képviselni."

Ez milyen igaz! Azonnal munkastanacsokat kell felallitani es a kezukbe adni minden hatalmat!

Oh wait....

Gyokszi 2011.03.23. 09:33:54

@xcrow: Félreértettél. Pont ők azok, akik hasznosak. Egy jó orvos vagy ügyvéd például azért képes anyagi javakat felhalmozni, mert nagyon nagy a haszna a társadalom felé. Sokat fizetünk neki, mert meggyógyít minket, képvisel, tanítja a jövő nemzedékét stb. stb. (Ok, tudom, hogy pl. tanárként nem keresnek milliókat, itt el van torzulva a rendszer, rendesen sokat kellene keresniük). Aki pedig például vállalkozó vagy politikus, az pedig azért halad, mert vagy tehetséges az emberek meggyőzésében vagy jó terméket állít elő, vagy valami egyéb olyan tulajdonsága van, amiért én, mint fogyasztó fizetek, mert hasznos számomra, vagy ha politikus, őt választom meg, mert meggyőz. Ezért nem feltétlenül az keres sokat, aki sokat dolgozik. Egy agysebész nem feltétlenül dolgozik reggeltől-estig, de amit csinál, annak akkora a haszna, hogy így is "eltartjuk". Ebből viszont szerintem látszik, hogy ha az emberek közt teszünk különbséget, akkor aki "többet ér" (nekem, neked, a társadalomnak, bárkinek), annak van valamije. Sajnos akinek semmije nincsen,az azt jelenti, hogy se te, se én, se más nem fizettünk neki egy vasat se, mert nem volt hasznos számunkra.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.03.23. 09:34:41

"A szemellenzős párthívek nem tudják vagy akarják felfogni, hogy miért vállalhatatlanok és megbocsáthatatlanok a Fidesz frakcióvezetőjének, Hódmezővásárhely polgármesterének szavai."

Már miért volna vállalhatatlan? Fenti gondolat tökéletesen vállalható. Hogy FIDESZ-ileg ciki Kókaként megnyilatkozni, az már más kérdés.
Bár elmondható, hogy a gyökér visszanyúlt a gyökerekhez.... :-)

Ami meg a megbocsátást illeti... Krisztus azoknak is megbocsátott akik keresztre feszítették...

allegretto23 2011.03.23. 09:41:01

@Gyokszi: ÁÁÁÁÁÁ... végre valaki kimondta, hogy a hetes bömössel járó, 3 elemit végzett, lányfuttató, kigyúrt kopasz bodzaszedő többet ér a társadalomnak, mint egy tanár! Mert, hogy többet fizet érte! Gratula a következtetéshez!

allegretto23 2011.03.23. 09:42:50

@allegretto23: Mondjuk eddig is tudtuk, nem ért meglepetésként- minden hónap végén szembesülünk vele...

Gyokszi 2011.03.23. 09:43:12

@xcrow: Bocs, hogy folytatom, csak nem akarom, hogy túl anyagiasnak tarts. Azért írtam pénzben az értékeket, mert ugye ebben mérjük a dolgokat, azért fizetünk, ami fontos nekünk. Fontosak a művészek is például, ahogy írtad, de nem úgy, mint egy buszsöfőr, fogorvos stb. Durvábban fogalmazva "nélkülük megvagyunk". Nekik nem egyénenként fizetünk, hanem ha valóban értéket teremtenek államilag (bár volt-van rá példa, hogy valaki a szárnyai alá vesz egy művészt és támogatja egyénileg is) támogatjuk őket az egész társadalom nevében azért, hogy legyen magyar kultúra. És a végén itt is pénzben mérhető dolognál kötünk ki, amiért vásárolhat.:) Ha nem tud semmit venni, nincs semmije, az megint azt jelenti, hogy még nem rakott le semmi olyat az asztalra, ami bárkinek is kellett volna. Amúgy köszi a reakciót a hozzászólásomhoz, ha van véleményed, ezután is szívesen olvasnám!;)

Gyokszi 2011.03.23. 09:48:47

@allegretto23: Szerencsére azért ott még nem tartunk. Az más helyzet, a bodzaszedő azért gazdagodik meg, mert lop. Tulajdonképpen ő az, aki saját magának hasznos, olyan, mintha magának dolgozna. Persze abszolút helytelen és erkölcstelen módon. De itt nem is az ilyenekről van szó, hanem azokról, akik bűncselekmény elkövetése nélkül nem tudnak elérni semmit. Ne értsem félre senki, én sem nézek le senkit, akinek nincs meg mindene, nálunk is egy 20 éves Fiat áll a parkolóban egy panellakás előtt és nem nevezném magam kifejezetten pénzesnek, de tudom, hogy ez azért van, mert nem vagyok olyan tagja a társadalomnak, aki akkora hasznot hajt. De természetesnek veszem, hogy aki addig dolgozik még én itt kommentelek előbbre jut, mint én. Vele szemben én lejjebb vagyok.

allegretto23 2011.03.23. 09:49:47

@Gyokszi: Remélem, azzal is tisztában vagy, hogy hány olyan, egyébként kitűnő, szakmájának elkötelezett orvos van, aki éhbérért dolgozik a magyar egészségügyben és akihez egyébként ezek az amúgy nagyon biztosan nagyon értékes politikusok is kényszerülnek, pl. egy balesetkor... sajnos nem elégszer, ahhoz, hogy az olyankor kapott alamizsnából "építkezni" tudjanak, kockáról-kockára...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.03.23. 09:50:02

@allegretto23: Azért mert valaki kimondja, az úgy is van?
Könyörgöm! Ez nem a Teremtés! Többet ér... mondá az Úr. És lőn!

(Amúgy sajnálatos tény, hogy van olyan tanár, amelyiknél a bodzaszedő kategóriákkal többet ér.)

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.23. 09:51:57

@Gyokszi: ok, akkor egyről beszélünk. De tudod Jánosunk pont azokat az embereket baszta pofán, akik a torzult rendszer miatt amúgy is szopóágon vannak. Sajnos sem az orvosok, sem az általam fentebb említett csoportok egyáltalán nincsenek anyagilag megbecsülve - hiába végeznek hasznos munkát.
Utolsó mondatod: "Sajnos akinek semmije nincsen,az azt jelenti, hogy se te, se én, se más nem fizettünk neki egy vasat se, mert nem volt hasznos számunkra. " Egy (közel) igazságos világban ez így működne. Viszont pont az általad említett torzulások miatt nem igaz. Ráadásul PONT a társadalom számára lapvető és létfontosságú tevékenységet végzők nincsenek úgy általában megbecsülve. A logika - és Jánosunk ill. parlamenti méltóságos urak véleménye - alapján akkor ők joggal gondolhatják (és gondolják is!) hogy az ő munkájuk értéktelen, haszontalan. És ez rohadt nagy károkat okoz pluszban is! (Környezetemből példa: aki pont a fenti körbe tartozik és hallotta a szöveget, kapásból, elsőre senki nem úgy háborodott fel, hogy na de miből spóroljak én? Hanem az volt az első, nem kicsit keserű mondatuk, hogy jöjjenek, nézzék meg mit csinálunk, próbálják ki, aztán pofázzanak, hogy nem ér semmit a munkánk. Vagy hogy akkor jobb lenne otthagyni az egészet és elmenni vállalkozni, vagy politikusnak, és akkor majd meglátjuk mit szólnak, ha nem lesz aki gyógyítsa őket, tanítsa/nevelje a gyereküket, kivágja a csoffadt testüket az autóroncsból. Na ez az ijesztő és szomorú igazán..)

Egy helyen viszont nagyon nem értek veled egyet: a(z átlag) politikus, képviselő jelenleg, a mai Magyarországon semmiféle, a társadalom számára hasznos munkát nem végez. Tisztelet a kevés kivételnek, ismerek ilyet is.

Marcellusca 2011.03.23. 09:53:07

Fúúúú, mi volt itt éjjel ... :(
Biztos Index-címlap. :)

walter77 2011.03.23. 09:53:46

@Gyokszi:

Szerintem lehet így vélekedni, vannak ennek ideológiai alapjai (utilitarizmus, pragmatizmus hellyel-közzel) de amit nem lehet, az az, hogy ezt politikai irányvonalnak határozzák meg (illetve lehet, ezt hívják vadkapitalizmusnak, ahol sok mindenki jár majd jól, kivéve a népet, aki kb a lakosság 90-95%-a), sőt értékítéleteket hoznak egy ember egyetlen egy társadalmi dimenziója alapján, konkrétan az anyagi helyzete alapján. Amikor Lázár Jani így beszél, akkor éppen ezt teszi.

De ezt ezt teszi a fidesz is. Amikor csökkentették az adó kulcsot, akkor kimondatlanul a gazdagabbaknak kedvezett. Ki is mondják, hogy díjazni kell a sikert. Igenám, de a siker díjazását közpénzek elköltésével teszik, és gondosan ügyelnek arra, hogy a kisebb keresetűeknek kevesebb jusson. Ez hosszú távon a középosztály létszámának csökkenéséhez vezet.

Ez a politikai attitűd kifejezetten egy újfajta arisztokratikus hozzáálás, melynek célja, hogy hatalmilag, társadalmi befolyás tekintetében és anyagilag is a középosztály fölébe kerüljönek.
Még megy a duma, hogy a nép nevében, de egy idő után, már nem fogják fárasztani magukat ezzel és amikor a nép észreveszi, hogy már régen az ő faszával veri a kormány a csalánt akkor már késő lesz.

Nem lesz ebből kánaán az tuti.

Lázár János amúgy meg - ettől a mondatától teljesen függetlenül - egy arrogáns, beképzelt, hataloméhes, pökhendi szarfaszú seggarc.

@xcrow:

Lázár Jánost megilleti a biztonság! Most miért vagy ilyen zord! És egyébként is egy bölcsödei gondozó pótolható, Lázár Jani nem. Ő egyedi. A bölcsödei gondozóra csak a gyerekem bízom rá heti 45-50 órára, miért kéne megbecsülni, de Lázár Janinak a vállát egy egész ország súlya nyomja, neki alkotmányoznia kell, megalapozni azt a fundamentumot,amit még Jézus krisztus is megirigyelne tőlünk, mert stabilabb lesz még Péternél is! A biblia kutyafasza lesz a mi nemzeti hítvallásunkhoz képest és ilyen vérzivataros időkben, ilyen liberálbolsevik, judeokommunista ellenforradalomban ez nagyobb tett, mint a rendszerváltás maga. Szóval ne légy már ilyen morci, csak mert ő havi egy milláért autózik.

Mindazonáltal kíváncsi lennék, hogy a Lázár féle értékrendszeren belül, akkor hogyan is lehet elhelyezni Gyurcsányt, akinek azért van mit a tejbe aprítania és már azelőtt volt, hogy fletó lett belőle. Igaz, hogy jó helyen volt jó időben, de ez Lázárról is - és a fidesz zöméről is - elmondható. Ha logikusan nézzük, akkor Lázár tiszteli Gyurcsányt! Ez szuper nem?

Gyokszi 2011.03.23. 09:54:57

@allegretto23: Anyu az egészségügyben van, sajnos képben vagyok :) Igen, sajnos nem minden a valódi érték szerint van értékelve, hanem a "képzelt érték" szerint, ezért a politikust néha többre tartjuk (nem ezt mondjuk, de természetesnek vesszük, hogy jobb autója van pl.) az orvosnál. De kezelhető a dolog!
Ott volt pl. Anglia a 80-as években valamikor Thatcher előtt. Bazi nagy sztrájkok mindenhol. Többek közt sztrájkolni kezdtek a liverpooli (azt hiszem ők, ha nem, akkor bocsi) sírásók. Kis idő után, miután rájöttek, hogy előbb-utóbb nem lesz jó vége annak, ha nincs egy temetés sem, ők kapták meg egyedül azt a 9%-ot amit követeltek. Nálunk, ha a tanárok holnap sztrájba lépnének, szerintem ők is megkapnák, mert azt senki nem vállalná be, hogy nincs suli. Itt szerintem már attól függ a dolog, hogy a munkavállaló mennyire ugrál és mennyire nélkülözhetetlen.

allegretto23 2011.03.23. 09:55:15

Egyébként meg igazad van... nem mondott Lázár semmi olyat, ami bicskanyitogató lenne. Főleg, ha valaki nem tudja megkülönböztetni a törvénytelent a szimplán etikátlantól... a "bodzaszedés" törvénytelen, az adóforintokból pofátlanul gazdagodás meg sajnos törvényes- csak éppen etikátlan. Beleverni mások orrát az élhetetlenségükbe, meg csak szimplán pofátlanság.

allegretto23 2011.03.23. 09:58:45

@Gyokszi: ha felmenőd ott dolgozik, akkor azt is tudod, hogy nem sztrájkolhatnak, vagyis ahogy meg igen, az annyit is ér...

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.23. 10:00:55

@Gyokszi: ezzel csak egyetérteni tudok! Egy észrevétel: a művészet értéke nem feltétlenül csak pénzben mérhető. Sajnos - vagy szerencsére- a művészet bizonyos formái és ágai, bizonyos "termékei" nem az általános közízlésnek és népszerűségnek akarnak megfelelni, és hál'istennek nem is annak akarnak megfelelni. Az a szórakoztatóipar. A nagy tömegek a kísérletező, újat létrehozó művészettel szemben nem befogadóak (vö. gondolkozni fárasztó). Én ismerek pár igazán jó művészt, aki pl magánkiadásban jelenteti meg a zenéit vagy rendez fotókiállításokat, rengeteget áldozva a civil foglalkozásában megkeresett pénzéből. És tehetségesek, jó dolgokat alkotnak - csak (még?) nem ismertek. Igaz, nem kevés olyat is, aki csak művésznek tartja magát, de messze van tőle (attól hogy nem értenek meg még nem vagy művész :-)) Szóval ,a művész és tevékenysége nem feltétlenül mérhető pénzben - szerintem. Most így végiggondolva ez nem mond ellent teljesen annak amit te mondtál - inkább csak erősen árnyalja :-)
(üdítő valakivel értelmesen vitázni, beszélgetni... :-))

átlátó 2011.03.23. 10:03:10

Én csak annyit akarok mondani, hogy a bátorságon kívül a kellő akarat is kell a Fidesz részéről, hogy az ilyen hintalovakat valamelyik pozíciójából, mert van neki több is - a Lázár János úrra is gondolok igen konkrétan - "leválcsa".
Annak függvényében meg főleg, hogy az egyébként emlékeim szerint eredendően Jobbikos javaslat szerint nagy az álláshalmozásra való igényük.

átlátó 2011.03.23. 10:04:25

Én csak annyit akarok mondani, hogy a bátorságon kívül a kellő akarat is kell a Fidesz részéről, hogy az ilyen hintalovakat valamelyik pozíciójából, mert van neki több is - a Lázár János úrra is gondolok igen konkrétan - "leválcsa".
Annak függvényében meg főleg, hogy az egyébként emlékeim szerint eredendően Jobbikos javaslat szerint nagy az álláshalmozásra való igényük.

Gyokszi 2011.03.23. 10:04:56

@allegretto23: Sajnos mennem kell, de élvezetes volt veletek kibeszélni a témát és köszi a normális reakciókért!
Igen, sajnos náluk elég necces az érdekérvényesítés, nem hagyhatnak ott egy osztályt magára, hogy akkor most tessenek már bekötni azt az infúziót maguknak ma, mert mi sztrájkolunk, ott max annyit tehetnének (jó érzésű eü dolgozó ezt sem tenné), hogy a döntéshozókat nem látnák el. Itt innentől erkölcsi probléma van, vagyis hogy nem hagyjuk a betegeket magukra, de ha egyszer ez elszállna minden eü dolgozóból (na ilyen ne legyen soha) és nem mennének be reggel tömegesen dolgozni, szerintem hamar meglenne a fizuemelés. Tűzoltóknál, orvosoknál, tanároknál, a fent említett sírásóknál, közmű-dolgozóknál tuti.

átlátó 2011.03.23. 10:06:03

@átlátó: A Jobbikos nem javaslat, hanem fölvetés.

neonbagi · http://neonbagi.blog.hu/ 2011.03.23. 10:08:37

Egy részlet az önkormányzati képviselők esküjéből:
"megbízatásomhoz híven, pártatlanul, lelkiismeretesen járok el, és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel településem javát szolgálom."
Ez meg itten parlamenti képviselőkéből:
"minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem."
Úgy körülbelül ezért küldtük őket oda, ahol vannak..
Nem pedig azért, hogy bárkit, de különösen az általa képviselteket elő, vagy utólagos minősítgetésben részesítsék.

Gyokszi 2011.03.23. 10:08:46

@xcrow: köszi a komment végét, nekem is élvezetes volt! Ha valóban jó művész az illető, előbb-utóbb befut, ha nem is a főcsapáson van, akkor is lesz egy rakat ember, akinek ugyanaz tetszik, mint ami neki, és akkor onnantól mennek az anyagiak is. Meg tényleg itt fontos (lenne fontos) az állami szerepvállalás ugyanúgy, mint ahogy az MTA is azért van, hogy az olyan dolgokat kutassa (pl. a filozófia:)), amit vállalkozások nem kutatnának soha, de azért kell.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.23. 10:10:37

@Gyokszi: korrigálnom kell :-) van "némi" rálátásom a tanárok / pedagógusok világára. Ha ők sztrájkolnak, senkit nem érdekel, semmit nem kapnak. Ugyanis a közalkalmazottaknál van olyan, hogy elégséges szolgáltatás, pedagógusoknál ez megfejelve azzal, hogy gyerek nem maradhat felügyelet nélkül - azaz ha sztrájkolnak, annyit érnek el, hogy nem kell tanítani, gyerekfelügyeletet biztosítani kell. Ráadásul úgy, hogy szabályozták azt is, egy pedagógusra hány gyerek jut (szerencsére még belefér egy osztálylétszámba :-)) Ezt be kell tartaniuk, különben jogellenes a sztrájk... tehát a pedagógusoknak semmi eszközük nincs érdekeik érvényesítésére. (és sajnos a jópár, arra alkalmatlan pedagógus miatt a társadalmi támogatottsága is igen csekély lenne egy ilyen sztrájknak... de ez már más történet)

minimalista 2011.03.23. 10:13:13

@kej:
A 6 pontos konvergencia programból állítólag csak a közös adókulcsos részből kívánunk kimaradni, ami érthető, hisz bevezetésével a kormány eddigi egyetlen nagyobb horderejű (és természetesen teljesen torz) gazdasági próbálkozását adná fel. Ráadásul a társasági adókulcsok nagyot emelkednének és EU-s számítások szerint is - így olvastam a zindexen - minimum 0,5%-os GDP eséssel járna.

tomwar 2011.03.23. 10:15:07

@stratez:
A sisak a szemedbe log, es nem latsz jol...

Az oszodi beszedet olvastad?
A hires "el lehet menni Szlovaliaba" beszedet olvastad? Teljes terjedelemben, nem csak a kiragadott mondatokat?

Tudod hany helyreigazitast kozolt az elmult 10 evben a Magyar Nezet?

Az a baj, hogy nem gondolkozol. Meg nagyobb baj, hogy meg is szolalsz. Komolyan vetted a jelszot? Csak a FIDESZ! Ja, mas meg se szolalhat, masnak nincs igaza.

Fel sem tunt, ugye, hogy Lazar Janos arra a vagyonara buszke, amit kozalkalmazottkent kapart ossze? Ugye?

midnight coder 2011.03.23. 10:15:35

@xcrow: A helyzet az, hogy a társadalom mindent beáraz. Picit nehezebb mérnöknek tanulni mint óvónéninek. Ezért aztán ez utóbbiból túltermelés van - ami miatt a bérei a béka feneke alatt találhatók. És nem is mondom hogy ez a dolog igazságos. De ettől még így van.

midnight coder 2011.03.23. 10:17:57

@tomwar: Az öszödi beszéd teljes terjedelmében is vállalhatatlan, a demokrácia nyílt szembeköpése. Ez után sehol európában nem folytathatta volna a pályafutását egy politikus, legalábbis magát demokratikusnak nevező pártban biztosan nem. A kommunistáknál vagy a szélsőjobbon esetleg maradhatott volna a Fletó. De nem egy ország élén.

Gyokszi 2011.03.23. 10:18:20

@xcrow: utolsó komment, aztán tényleg megyek (vár az egyetem, de ez most érdekesebb, mint egy előadás). Hasonló itt a gond szerintem, mint az egészségügyben. Bár az még kényesebb kérdés. Ha hiszitek, ha nem nemcsak, h. anyu ápolónő, de ráadásul apu infótanár:D Szerintem meg kellene próbálni egyszer mondjuk az érettségi napjára sztrájkot hirdetni. Vagy belemenni a jogellenes sztrájkba akár. Itt is a fő gond, hogy amíg nem "ugrálnak" a tanárok túlságosan, a kutya nem foglalkozik velük. Olyan, mintha nem kérnék el annak az árát, amit csinálnak...és ugye ezért nem is adják oda nekik. De ha elképzeled, hogy holnap egy darab suli nem enged be egy darab gyereket se, nincs kötelező gyerekfelügyelet-vállalás és mindenki áll a suliudvaron táblákkal....hááát, én nem sokáig húznám a dolgot politikusként:)!
Szép napot nektek, hello!

Virág et. 2011.03.23. 10:19:50

@midnight coder: És mi a helyzet az orvosokkal? Se túltermelés nincs, az egyetem is - látatlanban lefogadom az életemre is akár - nehezebb bármelyik mérnöki karnál, hosszabb is, szakvizsgát is igényel egyetem után (10 évre kitolva a tanulmányi időt). Mégsem dobálják a pénzt két kézzel, menükelnek is a frissdiplomás orvosok az országból.

allegretto23 2011.03.23. 10:20:59

@midnight coder: Beszélj csak mellé nyugodtan... szakorvosnak meg még nehezebb, mint mérnöknek. Viszont, ha végigmegyünk a logikád mellett, akkor politikusnak meg biztosan 80 évet kell tanulni, ha tízszer annyit kap, mint egy orvos..

allegretto23 2011.03.23. 10:25:32

@midnight coder: Nem a beszéd volt vállalhatatlan, hanem a (gazdaság)politika, amit előtte folytattak. Azért kellett volna lemondania azonnal- vagy inkább még előtte.

gramercy 2011.03.23. 10:30:46

@stratez: mandinert miert hagytad ki?

blah 2011.03.23. 10:38:35

Egyszerűen megdöbbentő, hogy ennyire sokan védik ezt az imádkozó kommunistát. De hát ilyen a vak hit. Pár száz évvel korábban még feltalálókat égettek volna boszorkányüldözés és a csordaszellem keretében. Hadd magyarázzam el, hogy miért szégyenletes amit mondott. Ugye azt nem kell már firtatni, hogy kire értette mondandóját, azt hazudta LJ, hogy a megélhetési politikusokra. Kérdem én, LJ micsoda? Életében nem csinált mást és lássuk be nem az eredményeivel arányos bérezést kapott. Ez utóbbi megállapítás igaz a magyar politikusok 99%-ára. Romokban van a közszféra, amihez állami kéz nyúlt az szarrá változott. A cehhet persze az adófizetők állják. A társadalom úgy néz ki mint az egymással ellenségeskedő fociultrák gyülekezete. Senki sem tudja már miért fidesz, jobbik, mszp vagy akármilyen drukker, ill. jobb vagy baloldali érzelmű, csak szidja lenézően a másik kurva anyját. A vicc az egészben, hogy azt se tudja senki megállapítani mi az ami bal vagy jobb oldalivá teszi az embert vagy a pártot. Röhög a másik képébe mint valami kárörvendő dedós, miközben neki is pont akkora szopás lesz a végén mint a másiknak. Eszébe sem jut a hívőknek, hogy egy csónakban eveznek… a hit vezér megmondta, hogy a másik ostoba csótány és eretnek aki mást gondol. A lényeg, hogy szép nagy a nyáj, kár, hogy birka. Persze a vezéreinknek ez cseppet sem baj.
Ezek tükrében megérthető a hitetlenek felháborodása, nem csoda, hogy magukra veszik sokan, ugyanis pont a mindenkori magyar politika szégyenletes ügyködése miatt nem tud sok sok ember egyről a kettőre jutni miközben a parlamentben közpénzeken gazdagodnak gazemberek.

Karnamantra 2011.03.23. 10:41:09

Nocsak, Petőfi verset lehet részleteiben szónokolni, Lúzár monológot nem..?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.23. 10:48:26

Ez a szövegkörnyezet-dolog sokszor blöff, pl Gyurcsánynál ha meghallgatjuk az egész beszédet, abból is az jön le, hogy a hatalomért tönkretették az országot, és igazából fogalmuk sincs, hogy most mit kezdjenek vele, de itt spec tényleg enyhít a dolgon a szövegkörnyezet.

Lázár arról beszélt, hogy mindenkinek a saját társadalmi helyzetében, környezetében kell alkotnia, és ha ebben a környezetben nem ért el semmit, akkor annyit is ér.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.23. 11:07:33

@midnight coder: tévedsz. Óvónőből, akárcsak ápolónőből hiány van. Nem is kicsi.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.23. 11:09:57

@TaTa86.: bezzeg ő mekkorát és mennyit alkotott, ugye?

kej 2011.03.23. 11:12:09

gigaoff!

a bakáts téren lakok. éppen kint dohányoztam a templom előtt, amikor elsétált előttem fiala jános. éppen egy lemondó telefonbeszélgetésben volt, valószínűleg nem túl jó hírekkel szembesült. de nem is ez a lényeg. hanem a következő:

amint elhaladt a parkolóóra előtt rutinból belenyúlt, hogy van-e benne némi aprópénz. és kéretik nem libsibolsizni, kommancsbérencezni, zsidózni, ez végtelenül szomorú. sőt tán ijesztő is. egyébként, ha nem a saját szememmel látom, akkor valószínűleg elhajtanám azt, aki ezt elmeséli. ugyanis teljességgel hihetetlen. függetlenül a politikai kurzustól, a politikai irányultságától, fiala egész tűrhető műsorokat rakott össze. nem tudom, hogy most mi a helyzet vele. viszont úgy gondolom, hogy az ember nem véletlenül keres aprót a parkolóórában.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.23. 11:12:29

@gramercy: stratez a rohamdroidok faltörő kosa.
bilivel a fejében mindenkinek nekimegy aki rossz szót mer szólni a Pártra :))
sztem mókás

tomwar 2011.03.23. 11:13:43

@midnight coder:
Az oszodi beszed teljes egeszeben vallalhato, de ebbol az is kovetkezik, hogy nyilvanossagra kerulese eseten vallani kellett volna a kovetkezmenyeit: le kellett volna mondania Fletonak. Ezt en is igy latom. A beszedben olvashato eros kifejezesek egyebkent nem zavartak, a mondanivaloja is inkabb tetszett, mint sem: ramutatott arra, amire azota se senki, es amit azota sem vallal be senki, meg Viktor sem. Felaldozni magat, a sajat nepszeruseget, a partot, az orszagert. Pedig Viktornak meg eselye is volt ra, hogy megtehesse, es visszaterjen. Nem ezt valasztotta, ezt az elmult majd' egy ev bizonyitotta. Tapsra vagyik, megkapja. Mi meg - kollektiven - a pofonokat.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 11:22:52

Tudtommal a Zorbán se dolgozott semmit a politikán kívül. Úgyhogy ő ennyit ér. Még a kőbunkó Jobbikos csóka, az a villanyszerelő (?) Zagyva is többet tett le az asztalra :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.23. 11:26:55

@Kettes:
@TuRuL_2k2:
@alien:
@folyamatábra:
@fog- és Bulawayo magiszter:
@Conv:

Arnóth a parlamentben kiabált be 2008-ban, hogy "Lógni fogtok!", óriási siránkozás volt a ballibsi oldalon, le is mondott. A hajcihő emlékeztetett - bár kisebb volt - Kövér köteles beszédére, gondolom ezért is mosták egybe (=csináltak szókapcsolatot a két külön eseményből) a fideszhívek.
www.origo.hu/itthon/20080929-fideszes-bekiabalas-az-adatgyujtesi-ugyben-logni-fogtok.html

sz4sz4 2011.03.23. 11:31:54

@kej: "minden forintért lehajol"!

kej 2011.03.23. 12:11:08

@sz4sz4: mondtam, hogy nincs komcsizás, de az iróniádat értem.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.03.23. 12:23:56

@laspalmas:
Szerinted van a posztodban bármilyen analógia Arnóth parlamenti bekiabálásával? Nincs. Kövér köteles beszédével? Van.
Összekeverted, nincs ezzel gond, mindenkivel előfordul. Az ember elnézést kér, kijavítva, és helyre is állt a világ rendje.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.03.23. 12:24:43

Nagyon szeretem ezeket a miniriport kérdéseket :) - minden leolvasható a választ adók arcáról, és hát amiként válaszolnak? - az külön tanulmány róluk. Ismerem ám mindegyiket! Kár, hogy ők nem látják - hallják saját magukat (bizonyára velem együtt rínának :)) Így kell csinálni: neki szegezni a kérdést, hagy árulják el magukat ki milyen "értékes" emberként gyarapodik a kárunkra. (és érdekes módon vannak azért értelmesnek és értékesnek tűnő alakok is - no nem a fidesz-kdnp-jobbik hármasszövetségen belül, de azon kívül)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.23. 13:32:15

@TuRuL_2k2:

"A szemellenzős párthívek (...) Szervezett, Arnóth köteles beszédéhez hasonló lejáratókampányról beszélnek."

Miért nekem kéne elnézést kérnem azért, amit olvastam?

Mindenesetre tettem egy zárójeles kiegészítést a postba a további szövegértési problémák elkerülése érdekében.

folyamatábra 2011.03.23. 13:47:07

@laspalmas:
Kösz. Már felhívták a figyelmem, korrigáltam is. Elnézést az indulatért.

vitézlajszló 2011.03.23. 19:39:01

Balatonöszöd, noigen.
A 2010. év pedig a nemzet feltámasztása, mi?
2011. maga a megváltás ennek a dicső népnek!
2012. na,erről nem tudnak semmit sem mondani az eftásak, mivel nagyonrövidtávra terveznek, márha ez tervezés.

Vidéki 2011.03.25. 10:43:08

„Lépcsőházi szellemesség.”

Ezzel a kifejezéssel jellemzi a művelt francia annak a lassú észjárású embernek a viselkedését, akit meghívtak egy partira, de neki csak távozás után, már lent a lépcsőházban jut csak eszébe, hogy mit kellett volna mondania a partin.

Lázár beszéde önkormányzati képviselők előtt, nyilvánosan hangzott el kb. 3 éve.

A beszédet hallhatták "jóságos szocialista" képviselők is.

Mi okozhatja, hogy csak most 3 év elmúltával kezdenek el köpködni és kígyót-békát kiabálni Lázár Jánosra, holott akkor is megtehették volna, ha valóban az és úgy hangzik el, ahogyan azt a kurucinfó prezentálta mostanában ?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.26. 09:40:12

kuruc.info/r/6/76516/

:) aszondja: "Kinek volt meg a szakértelme ahhoz, hogy megvágjon egy hanganyagot?"

bármelyik általános iskolásnak, aki informatikai órán pont nem porno oldalakat nézegetett a neten amikor a médiakezelést tanulták :)

süti beállítások módosítása