Skip to content


       Szűrés lista

Matolcsy bedurvult: Európa Kínája leszünk

Miközben az ország az Alkotmány ünnepélyes aláírásának "lázában ég" (reméljük Schmitt Pálnak sikerül elsőre helyesen leírnia a nevét), meg 135 millió forintból ezt még képesek is megünnepelni, eközben Matolcsy a boszorkánykonyhájában már kotyvasztja a legújabb csomagot ... 

A program neve "A vállalkozásokra nehezedő bürokratikus terhek csökkentése, első rész", és már most megmondom, hogy ennek nem lesz jó vége.

Amit nem értek, hogy irtózatos kuss van körülötte, hol vannak a szakszervezetek (azt láttuk, hogy mit csináltak), hol vannak a pártok, hol vannak a dolgozó emberek?

EZEK a lényeges dolgok, nem az Alkotmány ... így egymás alatt, pontokba szedve még jobban kiüti az embert, mint a tegnapi posztban.

- nem lenne kötelező az üzemi tanács

- egyszerűbben lehetne elbocsátani a dolgozókat

- végkielégítések és felmondási idő csökkentése

- a fizetett szabadságnapok számának lehetséges csökkentése

- az éjszakai és hétvégi pótlékok csökkentése vagy megszüntetése

- túlórapótlék csökkentése

- folyamatos üzemű vállalkozásoknál az 5,5 napos munkahét (44 óra / hét)

- képesítési követelmények áttekintése és minimalizálása, hogy ne kelljen a "garantált bérminimumot" kifizetni


Az indoklás az, hogy a  közvetlen versenytárs országokban életkortól függetlenül 20-25 munkanap a szabadság, míg nálunk életkortól függően 20-30 nap, és a környező országokban a pótlékokkal is szűkmarkúbbak, lásd a táblázatot.

És volt a képükön bőr a táblázatba Ausztriát is beletenni (éjszakai pótlék 17%), ahol 1000 euró a minimálbér.

Íme a Fidesz receptje, a "Kárpátok Kínája" program 1.0: Dolgozz többet kevesebb pénzért, és örülj, hogy nem rúgnak ki villámgyorsan aprópénzért.

Iszonyatosan csalódott vagyok ... de tapsoljuk vörösre a kezünket, mert van új Alkotmányunk.

Ennek az országnak csengettek, ki vehetné át a kormányzást? Az MSZP? Az LMP? A Jobbik? Mu-ha-ha ... az új választási rendszerben (200 képviselő) még kormányunk sem lesz, mert senki nem fog koalíciót kötni senkivel (Fidesz-Jobbik? Fidesz-LMP? LMP-MSZP?), de nem is lesz senkinek meg a 101 képviselő.

Majd sűrűn lesznek a választások, aztán meg ...

Game over.


(Forrás: Portfolio.hu)
 

Címkék: fidesz válság pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr252849747

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nap képe 2011.04.25. 15:15:13

  Egérmese =  Új Alkotmány Sötétben bujkáló fülkeforradalmár avagy az éjjeli lény rejtélye  Egy kis ráadás: Fidesz kérteÉn teljesítem 

Trackback: Egy nyúlfarknyi poszt kommentár nélkül 2011.04.25. 10:09:58

  Lévai Anikó úgy látja „Egyre több embernek fontos, hogy igényesebben elkészített ételeket egyen, és ezt várják el esetleg az iskolai étkeztetésnél is. A gasztronómia, azt hiszem, hogy az utóbbi időben egyre inkább kezd a közgondolkodá...

Trackback: Demagóg leszek 2011.04.24. 16:28:56

  Az utóbbi röpke néhány hónap alatt a kormány 742 milliót költött kommunikációs stratégiára. Persze lehet, hogy sokkal többet, csak vagy nem kapott nyilvánosságot a többi, vagy én siklottam el felette.   Most jön a demagógia. Szeri...

Trackback: Viktor evangéliuma 2011.04.23. 19:06:56

A kép forrása a Négymadár blog. Kedvenc miniszterelnökünk húsvéti üzenetében szakrális magasságokba emelte az új alkotmányt: Az újjászületésben ölt testet a kereszténység központi gondolata, a Megváltó kereszthalálának áldozata és az általa elnyert b...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.04.24. 09:20:46

Sajnos nem kétséges,hogy céljuk Európa Kínájává tenni Magyarországot,csupán az eszközzel van "némi" probléma.

"Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam"
(Orbán Viktor 2010.12.23. HÍR TV)

A következő beszélgetés sok mindent elmond:
Sok munkanélküli esetén ideözönlenek a multik úgy mint,Kínába,és Indiába...(kb.4:50-től)
(Parragh László 2011.03.07.)
atv.hu/video/video-20110307_parragh_laszlo

És jönnek az erre utaló előkészítő intézkedések:
- munkahelyteremtés nincs,
- folyamatosak az elbocsájtások,leépítések,
- rokkantakat visszavezetése munka világába,
- tankötelezettség csökkentésével minél előbbi munkába állás
-csökken az álláskeresési járadék időtartama,összege,
-munkáltatóknak kedvező,a munkavállalók szervezeti jogait csorbító intézkedések,
-a munkavállalókat több munkára,kevesebb szabadságra kényszeríteni,

Baldrick68 2011.04.24. 09:28:00

Mondjuk kíváncsi vagyok hogy hol a francban vannak a kődobáló kuka gyújtogató , térkörbehuggyozó, forgalmak akadályozó jómunkásemeberek???????

Ezekhez a megszorításokhoz a képest az Őszödi beszéd csak vasánapi matiné.
Az hogy a Gyurcsány hazudott, csúnya dolog de hogy kiderült nem került többe a kenyér a boltban és a fizu sem csökkent. Viszont ez itt keményen zsebre megy és arra hogy a ZEMBEREK (akikről tudjuk hogy ne a Zemberekkel fizettessék meg) még inkább a nyomor felé fognak csúszni.

==T== 2011.04.24. 09:53:05

@Tigeri: Már 4 évvel ezelőtt is késő volt.

==T== 2011.04.24. 09:59:10

@Baldrick68: ott ugye az is belejátszott, hogy ő volt az egyik fő elkúró. De lesznek még itt is dolgok.

asmodean 2011.04.24. 10:38:24

@laspalmas:
@Inner Circle:

"Tudjátok, hogyan jelentenek be egy munkavállalót és ez mennyibe kerül a munkáltatónak - amit utána nyilván a munkavállaló fizet ki?"

Az adószámmal történő bejelentés valóban egyszerűsíti a bürokráciát, nincs is azzal az elemmel semmi gond.

Gondolom több ezerre tehető azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek naponta több tíz munkavállalót vesznek fel és jelentenek be. Így aztán érezhető lesz az adószámmal történő bejelentés jelentős előnye és az emígyen megtakarított pénzt majd nyilvánvalóan a munkavállalókra fordítják...

Ideje volt már amúgy, hogy a vállalkozók nyakán élősködő sok munkavállalót megregulázza valaki. Végre odacsapnak a nemzet piócáinak.

Gyanítom hamarosan bejelentik a képviselők különböző bizottsági tagságaival járó pótlékok megnyirbálását is ...

jesze tibor 2011.04.24. 10:38:50

@Kartal (rezervált): Kár, hogy kevés embernek van szerethető véleménye, de a Tiéd az!

somosi 2011.04.24. 10:51:01

Ezek hülyébbek mint a szocik pedig azoktól is teli volt már a tököm.
A szocik egyszerűen nem csináltak szart se ebbe a kuplerájba, de ezek!
Most komolyan! Van ebben a országban egy kibaszott politikus aki még normálisan önállóan gondolkodik, és nem paktált le valamelyik nyugati köcsöggel?
Miért velünk egyszerű melósokkal kell mindig kibaszni? Hát nem látnak a pénz sovárgó szemüktől ezek a patkányok? Miért kell nekik mindig mindenféle zsidó multi világirányítónak kedvezni?
Azért , mert a java a parlamentben ülő mélyen tisztelt genyónak szintén sábeszdeklis vagy velük szimpatizál! De ez így megy már nagyon régen csak ti kedves olvasó mindenki nem látjátok át ezt az egész világi összeesküvést. Minek kelletünk az EU.nak? Ennek. hogy legyen 7-8 idióta ország akiket lehet szivatni amíg ők dőzsölnek a javakban.
Miért nem kell tőlünk hús, gabona, cukor, meg még sorolhatnám, csak a munkaerő? De kimondottan csak itthon persze itthoni törvényekkel ami megint csak a nyugati buziknak kedvez!
Hát ezért.
Mi mindig csak megfeküdtünk a történelmünk folyamán és most is így van. Csak most mi magunk ajánlkozunk fel arra hogy tönkretegyük az egész magyar társadalmi rendszerünket és behódoljunk egy olyan Nagyhatalmi faszságnak amit úgy hívnak hogy GLOBALIZÁCIÓ!!!!!!!!!!
Aztán hívhat ezek után bár ki nacionalistának. Leszarom! Én legalább még aggódom a gyerekem jövőjéért . Nem úgy mint ti, FASSZOPÓ politikusok!

Secnir 2011.04.24. 11:17:36

A jelenlegi 23 adat helyett egyetlen adattal (pl. az adószámmal) bejelenthető legyen a munkavállaló.

5 milliárd forint vállalkozói ráfordítás csökkenés

Az összes egyedi és változatos azonosítót kizárná az ügyfél és a hatóság közötti adatforgalomból – jelentősen megkönnyítve a hatóságok és hivatalok belső munkáját is. Ez az
intézkedés igényli egy közös állami adatbázis létrehozását.

nagyon szép.
úgy emlékszem, amikor legelőször az MDF, később az FKGP, majd az MSZP-SZDSZ javasolta egy egységes állami adatázis létrehozását (többek között a bürökrácia csökkentése miatt), akkor a Fidesz vagy nem szavazta meg, vagy sértődötten kivonult, vagy az ombudsmanhoz fordult (ahhoz, amit most szüntetnek meg).
na mi van, fijjúk? mégiscsak kéne? mi?

Secnir 2011.04.24. 11:34:10

amúgy baromság egy csomó minden:
A jelenlegi 23 adat helyett egyetlen adattal (pl. az adószámmal) bejelenthető legyen a munkavállaló.
5 milliárd forint vállalkozói ráfordítás csökkenés
FAKE. eddig ugye el kellett faxolni az apehnek, meg a munkavállaló papírjait le kellett adni a könyvelőnek.
ezután is, csak most nem 5 papír lesz, hanem egy, rajta az adószámmal.

A munkavállalók érdekképviseleti lehetőségét biztosító szabályozás ésszerűsítése - üzemi tanácsok alakításának opcionálissá tétele, az üzemi tanács alakítására vonatkozó kötelezettség megszüntetése, a szakszervezetek és az üzemi tanácsok tevékenysége közötti átfedések megszüntetése.
kb. 80-100 millió forint vállalkozói ráfordítás csökkenés
FAKE: az ÜT eddig sem került egy fillérjébe sem a vállalkozónak, ezután sem fog.

Tevékenység vagy munkakör gyakorlásához szükséges képesítési követelmények teljes áttekintése és minimalizálása.
1%-os legális foglalkoztatás javulás 100 ezer új, legális munkahely
FAKE: ez nem eredményez javulást vagy romlást, csak személycseréket.

Mikro- és kisvállalkozás a lehető legkönnyebb módon vehessen fel és bocsáthasson el munkavállalót.
16 milliárd forint vállalkozói ráfordítás csökkenés
FAKE: eddig sem kerültegy fillérbe sem az emberfelvétel,sem a kirúgás indok nélkül.

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkavállalók munkabérével összefüggő juttatásaival és
munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos dokumentáció egyszerűsítése
3,4 milliárd forint vállalkozói ráfordítás csökkenés
FAKE: az EF esetében (napszám, kékkönyvesek stb.), kb napi2 perc munka és egy pecsét volt.

Hatósági bírságolás a vállalkozások számára követhető, betartható és kevésbé irritáló gyakorlatának kidolgozása
4 milliárd forint vállalkozói ráfordítás csökkenés
FAKE: egyrészt be kell szerezniük a megfelelő infrastrutúrát, másrészt ez 4 mrd csökkenés a vállalkozói szférának, de 14mrd-ba fog kerülni az államnak...

A közigazgatás adatigényeiről szóló áttekintés elkészítése, párhuzamos adattartalom teljes
kiszűrése - az adattartalomban bekövetkező változásokat csak egy nyilvántartást vezető
szervhez kelljen bejelenteni.A statisztikai adatgyűjtések elektronizálása, az egyes
adatigények közötti átfedések csökkentése - az adatok hasznosulása, a vállalkozói illetve
kormányzati költségek, valamint az indokolt adatigények kielégíthetőségének figyelembevételével.
16,5 milliárd forint vállalkozói ráfordítás csökkenés
FAKE: ez egy bullshit. az állam eddig is ezt csinálta.

Adófolyószámlák számának 50%-al történő csökkentése
0,5 milliárd forint vállalkozói ráfordítás csökkenés
FAKE: helyesen : 0,5 milliárd forint NAV ráfordítás csökkenés

marcinátor (törölt) 2011.04.24. 12:34:26

@Baldrick68: Érdekes álláspont. Szerinted az IMF-nek akkor már nem kell fizetni az elkúrás árát, a gigahitelt? Amit épp úgy vettek fel, hogy a haszna az előző ciklusban, a visszafizetése meg ebben a ciklusban legyen?

pukancs 2011.04.24. 13:55:31

ezek nagyon szép tervek csak akkor kéretik minden mást is ingyenessé tenni/átvenni a CH és SK-ből

csodalámpa 2011.04.24. 14:05:40

@Jack/rendetteremt/: az a heti+4 az havi 16 óra, azaz 2 nap --> nahát, feltalálták a kommunista szombatot. Nájsz. Szerintem a következő az MHK mozgalom bevezetése lesz :) Béke/tervkölcsön már megvolt....

csodalámpa 2011.04.24. 14:07:13

@zero: .....a szakadék szélére.

ketroot 2011.04.24. 14:17:02

Matolcsy te, meg a sleppednek a jó büdös ku....

Dendrobatidae 2011.04.24. 16:28:42

@Inner Circle: Ostoba, hülye fasz vagy. Ha nem tűnne fel, ez a politika pont azokat sanyargatja megint akik még dolgoznak. Mert kizárólag őket érintik a Fidesz megszorításai. Akik évtizedek óta csak otthon vakarják a seggüket és a postást várják, azokhoz most sem nyúlnak. A Fidesz két preferált célcsoportja a kőgazdagok és a legalja lumpentömeg. Ez lenne a kádár-korszakkal való szembemenetel? Nem, barátocskám. Ez pontosan a nyílegyenes folytatása az Mszp-Szdsz kormányzásnak. Csak hogy azért némi különbség is látszódjon, leöntötték egy kis nemzeti színű mázzal, mert belátták, hogy most ez a trendi. Így könnyebben lenyomhatják a nép torkán ugyanazt a mérget, amit Gyurcsányéknak már nem vettek be.

Baldrick68 2011.04.24. 16:39:33

@marcinátor:
Én csupán arra kívántam rávilágítani hogy a fidesz eddigi kommunikációja abból állt hogy: ne a zemberekkel fizettessék meg.
A fidesz a megszortások ellen van.

hvg.hu/itthon/20110408_szijjarto_peter_tuntetes_allaspont
"2011. április 08., péntek, 18:11
A magyar kormány üdvözli és támogatja az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken az MTI-vel annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta John Monksot, az Európai Szakszervezeti Konföderáció főtitkárát, valamint a magyar szakszervezeti vezetőket.

A Szijjártó Péter által jegyzett közlemény szerint a magyar emberek nyolc éven keresztül saját bőrükön tapasztalták, hogy a megszorítások politikája nemcsak hogy megoldani nem képes a gazdasági és társadalmi problémákat, hanem maga idézi elő azokat.

A közlemény úgy fogalmaz: Magyarország polgárai az akkor még ellenzékben lévő Fidesz támogatásával nyolc éven át küzdöttek a szocialista kormányok sorozatos, brutális megszorításai ellen, míg 2010-ben sikerült végre széleskörű összefogással leváltanunk ezt a politikát."

Na szóval ha nem megszorítás akkor ez mégis mi a tököm???????

marcinátor (törölt) 2011.04.24. 16:46:48

@Baldrick68: Nyilván így van, de azt erős mondani, hogy Gyurcsány meg nem a zemberek kontójára volt hülye. Egy "kicsit" megpörgette az államadósságot, annak a jó kis kamataival együtt, és az nagyon sokba kerül. Többe, mint Orbánék agymenései.

Baldrick68 2011.04.24. 16:53:01

@marcinátor:
Nézd meg a hír dátumát 2011.04.08 két héttel ezelőtti hír.
Húha 2 hét alatt ennyit változott a világ???
Szóval nem lehetséges hogy a fiúk nem mondtak igazat, sőt netán hazudtak?
Áááááá nem lehet erre ők genetikailag képtelenek...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.24. 17:02:39

Jobboldali kormány, jobboldali gazdaságpolitikával.

Eddig is ezt kellett volna csinálni, meg nem összevissza hazudozni, de ezzel konkrétan mi a gond?

Laibach 2011.04.24. 17:03:22

@Baldrick68: Azt nem mondhatják, hogy megint megszorítás lesz, mert akkor hamarabb lenne végük mint gondolnák.

A magyar embereknél ugyanis automatikusan működnek a pavlovi reflexek a "megszorítás" szóra, helyette találták ki a "versenyképesség tesszük a gazdaságot" című pozitívan csengő szop...tást.

Azt hiszik, hogy ez még működik:

". magyar emberek hátán szántai is lehet csak nemzeti színű legyen az eke..." .

Dendrobatidae 2011.04.24. 17:08:40

@marcinátor: Az a csúnya IMF, meg Gyurcsány... Hogy ki fogja visszafizetni azt a hitelt, amit ők vettek fel? Pontosan az aki az Orbán által felvett hiteleket fogja visszafizetni. Ugyanis A Fidesz suttyomban 700 milliárdos hitelt vett fel amivel idén márciusban sikerült rekordot döntenie az államadósságnak.

www.mfor.hu/cikkek/Sosem_latott_csucsra_lokte_hazank_adossagat_az_uj_dollarkotveny.html

De gondolom ez nem zavarja a Fidesz szurkolókat, mert ezt nem Gyurcsány vette fel. Ráadásul ennek a hitelnek a kamata jóval magasabb, mint az IMF-hitelé volt. De ez jó hitel, mert ezt a Kedves Vezető vette fel. A másik meg rossz, mert azt a hazudós Gyurcsány...
Vicc ez az egész demokrácia. Vicc pártokkal, vicc pártrajongókkal. Szánalmas baromcsorda.

Cateran 2011.04.24. 17:13:00

@Dendrobatidae:

Haha, ne is emlegesd, nem tudtam eldonteni, hogy sirjak vagy rohogjek..IMF? Fuuuj..inkabb a szarabb kell, csak ne IMF legyen.../double facepalm...
De majd jonnek a fideszes kollegak es megmagyarazzak, hogy ez miert jobb:) (Gondolom vmi olyasmi lesz, hogy "minel rosszabb, annal jobb")

Baldrick68 2011.04.24. 17:13:30

@TaTa86.:

Hát ha nem érted akkor szerintem kár is forszírozni.

Dendrobatidae 2011.04.24. 17:21:14

@Cateran: Nem fognak jönni a fideszes kollégák magyarázkodni, ugyanis a rajongók abban a hitben vannak, hogy a kormányuk éppen az államadósság ellen harcol véres homlokkal. Halvány lila fingjuk sincs mi történik valójában. A Fidesz egy szekta, mint a hitgyüli vagy a jehovák.
Ha a szektavezér azt mondja, hogy csökken az államadósság akkor nincs kérdés, nem kell semmit magyarázni. Minden más híresztelés csakis az ellenség ármánya lehet, amivel éket kíván verni a Kedves Vezető és a hűséges alattvalói közé. A magyar pártpolitika már rég túlnőtt a politikai kereten. Itt elmebeteg szekták vannak, elmebeteg rajongókkal.

Cateran 2011.04.24. 17:24:00

@Dendrobatidae:
Hat, amikor olvastam, hogy Viktor ba, ezt nyilatkozta, akkor azert eltunodtem, hogy miert nem szedi a gyogyszereit es miert engedik mikrofonkozelbe?
" így szerinte arra a kérdésre, hogy mi születhet újjá az alaptörvény által, a válasz az, hogy a magyarok nemzeti önbecsülése.Ez felszabadítja a vállalkozó kedvet, a munkakedvet, a szellemi energiákat, bátorságot ad a családalapításhoz, a gyermekvállaláshoz, nem a politika és nem a hivatalok erejét növeli, hanem a magyar emberekét "
Ez valami felelmetes...Egesz nap ezen rohogtem..:D

Dendrobatidae 2011.04.24. 17:36:10

@Cateran: Na igen. Orbán valami olyasmi, mintha egy csimpánzzal akarnánk megfestetni egy tájképet. Ott van előtte a vászon, festék, ecset.... de sohasem sikerül. Mindig csak egy nagy maszatolás lesz a vége, amitől a csimpánz néha dührohamot kap és le kell nyugtatózni. De a közönség csak biztatja, hogy fessen tovább, amire megint újra kezdi és megint elbassza a tiszta vásznat.
Ez a cirkuszi produkció akár vicces is lehetne, ha nem ebből a majomketrecből irányítanák az országot.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.24. 18:14:24

@Baldrick68: Ezt a kommentet érdemes volt megírnod. ;o)

dr. Aullah 2011.04.24. 18:43:28

OFF:

index.hu/belfold/2011/04/24/visszamentek_a_romak_gyongyospatara/

Szemezgessünk csak egy kicsit belőle:

"-Farkas János helyi roma vezető az Indexnek elmondta, hogy a falu nyugodt, és a romák hálásak Pintér Sándor belügyminiszternek a közbelépésért. A jövőt azonban nem látja túl rózsásnak: szinte biztos benne, hogy a lemondott polgármester helyére a falu a jobbikos Juhász Oszkárt fogja megválasztani."

lol

""Ahogy az elmúlt két hónapban éltünk, úgy nem lehet élni. Ha újabb atrocitás ér minket, elmegyünk és többé nem jövünk vissza" – fogadkozott az Indexnek Farkas, aki szerint ebben a helyi roma közösség teljesen egységes állásponton van."

Jajj... bárcsak betartanák. Sokkal jobb lenne az ott élőknek.

"-Egy az egyik buszról leszálló nő kétszer megütött egy falubelit, akinek vérezni kezdett az arca."

Ennyi baszki. Leszáll a buszról és már veri az ott élőket... HÁT BASSZUS ROHADT CIGÁNYOK MÁR NEMIGAZ...

"-Volt, aki úgy fogalmazott: "azt sem tudtam, hogy élve találom-e a férjem a hazatértemkor"

Jajj... de viccesek.

Egyszerűen nevetséges és siralmas az egész. Remélem lesz majd poszt róla.

Baldrick68 2011.04.24. 18:44:19

@TaTa86.:
Jó akkor kifejtem a kedvedért.
Igazándiból engem csak az zavar egy kicsinykét, hogy ezidáig a fidesz következetesen szembe ment mindenféle megszorítással amit a szocik csináltak.
Sőt 2 héttel ezelőtt is azon verték magukat hogy a gonosz gyurcsány megszorított de bezzeg ők...

Nos nekem ez a dolog valahogy megszorításnak tűnik, nem kicsit, nagyon.
Most hogy ez kiderült hogy hazudtak ellenzékben 8 évig sőt hazudtak még 2 héttel ezelőtt is, te csak vállat vonsz mint horn gyula hogy na és akkor mi van?

Végülis a cinizmusnak is van egy határa.

Cateran 2011.04.24. 19:08:57

@Baldrick68:

Engem inkabb az zavar, hogy amikor a "gonosz szocik" akartak valami ezekhez hasonlo dolgot (mondjuk kozos adatbazist vagy akarmit), akkor a fidesz verte az asztalt es dobalta magat, mint 1 epilepszias, meg kivonult a munkahelyerol, munka kozben!!!
A szocik tavol alltak a szentektol....valojaban megertek mar a kotelre ok is...de ami igaz ,az igaz..a fidesz, mint ellenzek a minimalis egyuttmukodesre sem volt hajlando....

Dendrobatidae 2011.04.24. 20:22:41

@Cateran: Na most fordult a szereposztás, de a műsor ugyanaz. Most a Fidesz szorít meg, és a szocik lesznek szociálisan érzékenyek, kampányolnak majd "ne az emberek fizessék meg" szintű szöveggel.
Egy program fut már húsz éve, csak az elkopott szereplőket cserélik újakra, vagy küldik pihenőre. A program lényege pedig az, hogy aki dolgozik, abból a szart is ki kell préselni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.24. 20:57:20

@Baldrick68: "Jó akkor kifejtem a kedvedért."
Egy szóval sem kértem, hogy fejtsed ki. :)

"Igazándiból engem csak az zavar egy kicsinykét, hogy ezidáig a fidesz következetesen szembe ment mindenféle megszorítással amit a szocik csináltak."
Megmutatnád, egészen pontosan hol írtam én ennek az ellenkezőjét?
3 éve ugatom, hogy a Fidesznek vissza kéne fognia a szociális demagógiából, mert aztán megszívják.

"Sőt 2 héttel ezelőtt is azon verték magukat hogy a gonosz gyurcsány megszorított de bezzeg ők..."
Igen. Hazudtak reggel, éjjel meg este. Mikor írtam én ennek ellenkezőjét?

"Nos nekem ez a dolog valahogy megszorításnak tűnik, nem kicsit, nagyon."
Nekem is. Mikor írtam ennek az ellenkezőjét?

"Most hogy ez kiderült hogy hazudtak ellenzékben 8 évig sőt hazudtak még 2 héttel ezelőtt is, te csak vállat vonsz mint horn gyula hogy na és akkor mi van?"
Egészen pontosan mit csináljak? Nem mellesleg 50szer leírtam, hogy undorító amit a Fidesz csinál, és jó eséllyel bele is fog bukni.

Egyébként nem kötelező velem vitatkoznod, de ha már velem vitatkozol, örülnék, ha azt kritizálnád amit leírok. Sajnos úgy látom te már eldöntötted, hogy fideszdroid vagyok...

marcinátor (törölt) 2011.04.24. 21:09:14

@Dendrobatidae: Hát ja, tulajdonképpen fölösleges ide kommentelnem, mert a 0 gazdasági ismerettel rendelkezők osztják az észt a prekoncepcióik alapján.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.24. 21:57:30

@Dendrobatidae: egyszerű a megoldás :)

kell az új alkotmány és kell új államforma.
új államot kell alapítani.
a jelenlegi állam és államforma területe legyen borsod és szabolcs, az ottani magyarokat áttelepíteni, és a helyükbe a cigányokat.
kapnak a cigók egy saját országot magyar köztársaság néven köztársasági államformával, az adósággal együtt.
az új ország pedig magyarország néven, fut tovább.
aztán a hitelezők hajtsák be a magyar köztársaságon amit a magyar köztársaság felvett hitelt. :)
egy szót sem szólhatnak a magyarok nem rasszisták, a saját országukból adtak országot egy kisebbségnek, és biztosították a szuveneritásukat :)

ketroot 2011.04.24. 23:33:53

@marcinátor:

Vissza KELL fizetni. De akkor minek hazudoztak Orbánék össze-vissza? Persze. Nem lesznek megszorítások, de a hitelt is közben visszafizetjük. Ha ezt megtudják csinálni, akkor Matolcsy egy zseni. De sajnos nem az, egészen más...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.25. 01:17:26

Egy érdemi hozzászólás:
Jóval több, mint 24 órája van fenn ez a topik a neten.

Én is aludtam rá egyet.

Vessetek meg első olvasásra, de én az értelem halovány foszlányát is kiveszem ebből a tervből (eltekintve Matolcsy Úr százalékos orbitális számszaki tévedését a táblázat utolsó sorának középső oszlopának tartalmától).

A nagy baj viszont a SORRENDISÉG!!!

Ez egy nagyon fontos dolog!!! Sok helyen tanítják a diplomáciában is, meg másutt is.

Szóval a diplomáciában annak idején így tanították:
1. Sz@rnom kell.
2. Keresek egy WC-t.
3. Bemegyek a WC-be.
4. Kifizetem ELŐRE a WC-s nénit, meg a WC papírt (természetesen előtte köszönök!!!).
5. Bemegyek a fülkébe (nem forradalmat csinálni!!!:))
6. Bezárom magam mögött a fülkeajtót.
7. Letolom a gatyám az alsóneműmmel együtt.
8. Ráülök az ülőkére (vagy legalábbis a hátsó felemet megfelelő pozícióba helyezem állva).
9. Kijön, aminek ki kell jönnie.
10. Tépek papírt és kitörlöm.
11. Felhúzom a ruháimat, és lehúzom (leöblítem) a WC-t.
12. Kinyitom a fülkeajtót, és kilépek az előtérbe.
13. Az előtérben megmosom a kezemet.
14. A WC-s néninek köszönök (általában "Viszontlátásra" kifejezéssel), majd elhagyom a nyilvános WC területét.

Szóval fontos s SORRENDISÉG!!! Ha ezeket a műveleteket véletlenszerűen összekeverve csináljuk egymás után, akkor NAGY SZ@R LESZ A VÉGE!!!

Na, most én úgy érzem, hogy ez a kormány mindezen logikus lépéseket véletlenszerű sorrendben csinálja.

Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül:
1. Úgy "csökkentenek" adót (szja, mert mást nemigen), hogy a túlnyomó többség rosszabbul jár, mert nem szüntették meg a szuperbruttót előtte, vagy azzal egy időben (ha ezt megtették volna TÉNYLEGESEN mindenki jobban járt volna, a magánnyugdíjpénztárak államosításából meg így is futotta volna).
2. TÉNYLEGES adócsökkentést (járulékcsökkentéssel együtt) csak úgy érhettek volna el, ha az ÁLLMAMI KIADÁSOKAT előbb brutálisan lecsökkentik. Ennek nyoma sincs. Bocsánat: Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta, hogy "lehetséges" "majd" a járulékcsökkentés.
3. A mostani intézkedések nem az ördögtől valók, egy része még a cégek rugalmasságát (ezáltal a versenyképességét) is növeli.
DE: Előbb nem kellett volna TÉNYLEGESEN sok-sok munkahelyet létrehozni??? Hogy a munkáltatók VERSENGJENEK a JÓ munkaerőért, és ne fordítva???
És itt vissza is kanyarodtunk a 2. pontra, hogy sok munkahelyet CSAK adó- és járulékcsökkentéssel lehet létrehozni (nem közmunkával!!!), az meg ugye a Holdban van.
Mert ugye ha a sok-sok munkahely már meglenne, akkor lehetne a dolgozókat védő törvények-jogszabályok enyhítésén gondolkodni, ugyanis a jó munkaerőre LENNE FIZETŐKÉPES KERESLET bármilyen szakmában, és a (JÓL DOLGOZÓ!!!) munkavállaló mindjárt elgondolkozna azon, hogy megéri-e neki 40 helyett 44 órát dolgozni 1 héten (természetesen ilyen esetben a munkáltató könyörögne, és nem ingyen munkáról lenne szó). Sőt, akkor az sem lenne probléma, ha törvényileg feloszlatnák az összes szakszervezetet.

Szóval ez csak néhány példa.

A baj az, hogy Pártunk És Kormányunk nincsen tisztában a SORRENDISÉG fogalmával.

Ezért lesz nagy sz@r a vége. :(

Kurutz ezredes 2011.04.25. 03:58:53

Matolcsy, a kurva anyád!

marcinátor (törölt) 2011.04.25. 07:34:42

@ketroot: Még nem láttál politikust, aki hazudott? Pontosítok. Láttál már politikust, aki nem hazudott? Fiatal lehetsz...

Valakinek vissza kell fizetni az államadósságot, vagy legalábbis a kamatokból eltartani a bankokat, mert ugye leginkább erről van szó. Orbánék bevezették a különadót, majdnem bele is buktak. Most a következő lépcső jön, a dolgozóktól fogják beszedni a maradékot.

Aki azt képzelte, hogy ez a sok adósság magától el fog tűnni, és mellette még az adók is csökkenni fognak, az vagy nagyon tapasztalatlan, vagy nagyon hülye.

kej 2011.04.25. 07:50:21

OFF:

lázár jani már megint ki fogja húzni a gyufát:

comment.blog.hu/2011/04/24/lazar_janos_hodvalosagshow_t_indit

Lázár János cukisággal akarja feldobni Hódmezővásárhely önkormányzati portálját, ősztől hódokat nézhetünk online.

bandika gazdája 2011.04.25. 08:45:55

@kej: Speciel ezt nem tartom ördögtől valónak. Csak a Semjén mit szól majd, aki ész nélkül lövöldözne védett állatokra?! :-)

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 09:20:05

"schmitt" Palkó már gyerek koráben roosszúl tanulta meg leírni a nevét, mert a Schmitt az nem Schmitt hanem Scmidt ( Kovács) német név. Amióta itt élnek a német nemzetiségieka Scmidt-et így írják, csak a buta ember írja Scmitt-nek.
NEM LESZ ÉRVÉNYES AZ ALKOTMÁNY, MERT AZ ALÁÍRÁS "hülyesége" lesz:))) heheheheheheheheheeeeee

misztikus alfahím 2011.04.25. 09:48:35

Van az a vicc, amiben is Hitler és Sztálin is szól a népéhez: "Aki eljön velem Moszkváig/Berlinig annak 40 évig nem kell dolgoznia!" Majd 90-ben megszólal Gorbacsov: "Na, emberek, letelt a 40 év..."

Lássuk, mi is van itt?
(bevezetőnek annyit, hogy az un. verseny szférában dolgozom, 8 éve folyamatos munkaviszonnyal, 10 év alatt 1x voltam külföldön 2x belföldön nyaralni, tömegközlekedéssel járok, a mozi, színház, sportesemények ritka luxusnak számítanak anyagi okokból)

és akkor a drákói megszorítások:

- nem lenne kötelező az üzemi tanács

Nem? Mi a fasz az az üzemi tanács? Sohasem hallottam róla.

- egyszerűbben lehetne elbocsátani a dolgozókat

Ha nem, vagy szarul végezném a munkámat, esetleg szarban lenne a cég nagyon könnyen elbocsátanának. Minden probléma nélkül, már most is. Mi fog változni?

- végkielégítések és felmondási idő csökkentése

LOL

- a fizetett szabadságnapok számának lehetséges csökkentése

Az elmúlt években jó párszor előfordult, hogy nem vagy csak neccesen tudtam kivenni a jelenleg járó szabadnapokat. Választhattam volna a kevesebb fizut, vagy a munkanélküliséget, vagy az egyéni vállalkozást (ami valószínűleg konvergált volna a 0! fizetett szabadnap/évhez)

- az éjszakai és hétvégi pótlékok csökkentése vagy megszüntetése

Mega LOL. Kapok egy fizetést. Tetszik, nem tetszik? Kell, nem kell? Ennyi. Nem kell, akkor next. Lehet menni munkanélkülire.

- túlórapótlék csökkentése

A munka és a határidőktől függően néha napi +1 - 2 túlóra. Igaz, ezt eddig minden munkahelyen szerződésen kívül szóban és anyagiakban is díjazták. Nincs is egy szavam sem, örülök, hogy volt/van munkám, amiből megélek.

- folyamatos üzemű vállalkozásoknál az 5,5 napos munkahét (44 óra / hét)

Ez pontosan mit is takar? Szupermarket árufeltöltő/pénztáros? Valóban kockázatos lépés ennek a képzett munkaerőnek a további "sarcolása", még a végén elmennek Németországba árufeltöltőnek velünk meg mi lesz? (NEM)

- képesítési követelmények áttekintése és minimalizálása, hogy ne kelljen a "garantált bérminimumot" kifizetni

Tegye már fel a kezét, aki nem közalkalmazott és a jövedelmének egy része nem "fekete"! Aki feltette, az gondolom jókat derül ezeken a postokon, mert gyanítom magasról le**ja a bérminimumot. Aki meg nem... srácok, most komolyan, mi garantált ma a munkaerőpiacon?

Nekem 90-ben azt mondták a szüleim, nekik már nem, de nekem majd jobb lesz. 35 vagyok, nem jött el a kánaán, csak annyit tudok mondani, remélem a gyerekeimnek jobb lesz.
Mit akartok? Azt, hogy a gyerekeitek is csak ezt tudják majd mondani?

Persze sokan el tudjuk mondani magunkról, hogy dolgozunk becsületesen, épp, hogy megélünk, eltartjuk a sok ingyenélőt, ökölbe szorul a kezünk ha látjuk, hogy lopnak egyes politikusuk. Viszont ezt a világot csak lentről felfelé, a kicsitől a nagy felé, magunkból kiindulva tudjuk megváltoztatni. Ne arra várjatok, hogy feltör az olaj, vagy majd jön egy mindent beígérő politikus és egy csapásra minden jobbra fordul!

K**va nagy szarban vagyunk, ha van köztetek olyan aki, vagy akinek ismerőse banki / költségvetési területen dolgozik az tudhatja. Senki nem fog kihúzni minket, magunknak kell kimászni. Nyakig állunk a szarban, sokak még csak most kezdik el érezni a szagát, de most vagyunk abban az utolsó pillanatban, amikor még tudunk venni egy nagy levegőt és talán ki tudunk kecmeregni.
Ébresztő! Letelt a 20 év.

adó-jogász · http://ado-jogasz.5mp.eu/ 2011.04.25. 11:06:42

Hogy hol vannak a pártok, hol vannak a dolgozó emberek? A dolgozó emberekről már tudjuk, hogy kockát raknak kockára.
És a szakszervezetek? Gondolom nem tértek még magukhoz a Gaskókórból.

Gyarmatidoktor 2011.04.25. 11:58:24

Én 2000-2002-ben szerződve voltam Matolcsyékhoz. Akkor JÓL ment a szekér, dübörgött az építőipar, a banküzem, a szállítmányozás és fuvarozás, az építőanyag-ipar, VAGYIS "dübörgött a gazdaság" - PUMA (de nem puna) NÉLKÜL!

Most meg a JOG keresztbe fog állni ennek a nagy érték-váltásnak:
munka-éhbérért, PUSZTÁN AZÉRT, hogy a VIKTORI PROGRAM bármi áron teljesüljön,
hát ENNEK MI,
FIDESZES GAZDASÁGI JOGÁSZOK, ügyvédek is keresztbe fekszünk!

eccerüvagyok 2011.04.25. 13:29:50

@misztikus alfahím:
Nem látod a fától az erdőt!
Nem az az igazán nagy baj, ha nem tudod teljes mértékben élvezni a számodra biztosított jogokat és lehetőségeket, hanem az, ha nem is biztosít számodra semmilyen garanciákat az, akinek ez kutya kötelessége volna.
Az pedig, hogy most itt tart az ország, nem azért van, mert eddig voltak bizonyos szintű biztosítékok. Ergo: hülyeséget beszélsz, csúsztatsz és összemosol egymástól független dolgokat.

ketroot 2011.04.25. 13:35:25

@marcinátor:

Fiatal vagyok, ez igaz (25). Nem is hittem neki (sem), viszont az zavar, hogy iszonyat pofátlanok. Az is igaz, ha nyílt kártyákkal játszik, akkor nem kerül kormányra (most nem feltétlenül a fideszre célzok). Szerintem a magyar választók többsége inkább a rózsaszín álmokra hallgat és aszerint szavaz, erre van igény.

marcinátor (törölt) 2011.04.25. 14:12:25

@misztikus alfahím:
"most vagyunk abban az utolsó pillanatban, amikor még tudunk venni egy nagy levegőt és talán ki tudunk kecmeregni."

A népesedési és a foglalkoztatási adatokra nézve én nem tudok ilyen optimista lenni. Az utolsó pillanaton rég túl van az ország, a lefele vezető úton már nincs megállás.
Egy jelentős réteg elvándorolt, vagy ezután fog, lassan nem marad, aki dolgozna, és mivel egyre kevesebben születnek (ez egy önerősítő folyamat), később csak egyre rosszabb lesz a helyzet. Tehát nincs kikecmergés, legalábbis mostanában nem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.25. 14:21:58

kuruc.info/r/6/78099/

azért a kuruc kommentelőit sem kell félteni amiatt, hogy ellopják őket az eszükért :)

fokabacsi 2011.04.25. 15:43:44

@Conv:" Ugyanis - s ez okozta a mérhetetlen felháborodást - az ifjú liberálisok elkövették azt a ritka hibát, hogy visszanyúltak az ősi hagyományhoz, és kölni helyett friss, tiszta vízzel közeledtek az ezzel a természeti elemmel még a gárdistáknál is rosszabb viszonyt ápoló kisebbségiekhez..."
Nyihhhahahaha! :-)))

csodalámpa 2011.04.25. 17:10:10

@Meridian74: hm, az előző munkahelyemen ugyanez volt....ez vmilyen evolúciós folyamat lehet :-/

Noname Watanabe 2011.04.25. 18:07:01

Heh. Európa Kínája leszünk. Olcsó munkaerő, marék rizsért robotoló kulik...
Csak nehogy kitörjön egy boxerlázadás Ő Császári Felsége, I. Viktor ellen...

Secnir 2011.04.25. 19:30:48

@Wilbur Nárcisz-11 Swain:
attól félek, az kizárt.
nagyszerűen alkalmazza az "oszd meg és uralkodj" elvet.
nézd meg: amikor vmi kritikus dologról van szó, mindig bedob egy gumicsontot, aminek eredményeképpen a nép kvézi "kettészakad", tehát nem lesz egységes.
dohányos-nemdohányos?
nyugdíjadás-nyugdíjelvonás?
az örök szikra, a kommunisták?

most, a Kotmányt húsvétre időzítették (gondolom, a templomokban ment a hozsánna, meghogy szeressük egymást felbarátaim), de tartalékként ott volt a Fidesz fasiszta tagozata, a Véderő, akitől még a Jobbik is elhatárolódik (pedig azok nagyon jobboldalt vannak). Ráadásul MTV gyújtogatástól kezdve bárhol bevethetőek
február 1. áramemelés 6%? stikában nyomták be, fű alatt, amíg Shelmeczi Lockhead Kiflicsücsök Gabika szívatta a népet azzal, hogy egy hét alatt 3 különböző dolgot mondott ugyanarról?

figyeld meg, hogy amikor mindenky matolcsija bejelenti, hogy ettől a ponttól lesz érvényben ez a sok baromság, az egyrészt az EU elnökség UTÁN lesz, másrészt kitalálnak vmi jó kis baromságot, amivel le lehet fedni az egészet.
ez a lételemük. bizonytalanságban tartani az embereket, közben meg bevezetni a különböző adónemeket. a legtöbben észre sem veszik...

somosi 2011.04.25. 20:15:08

@Aullah: Tudja valaki hogy ezeknek a rühes cigóknak a gyerekeit már március elején szervezték hogy elviszik őket vellneszelni? És pont abban a bizonyos időpontban.
Akkor meg most mit verik már megint magukat?

dr. Aullah 2011.04.26. 02:06:54

Elnézést, de ez az ember akkora egy balfasz.

index.hu/belfold/2011/04/25/schmitt_pal_elhibazta_az_alkotmany_zaromondatat/

Írni nem tud... sőt, felolvasni egy kurva mondatot sem tud hibátlanul. Egy bohóc.

2011.04.26. 07:09:54

A fiuk, mint mindig , most is elcseszték, Matolcsival az élen. Kimerem jelenteni, hogy olyan hülyék a gazd.-pol.-hoz, mint a segg.
Azt hiszik, hogy majd a magyar fog nekik dolgozni, szarér-hugyér, hogy ők jól éljenek és még többet tudjanak lopni, csalni, hazudni. Hát ez melléfogás, nem is kicsit.
Mert jó volna már tudomásul venni, hogy a világon a magyarok dolgoznak majdnem a legtöbbet. És nem is dolgoznak rosszul, mint ezt a jelek mutatják.
Egy bajunk van, mégpedig hogy segghülye politikusaink vannak, de azok vannak ám szép számmal. Mind szarházi, mocsok, csaló és zsivány és hazug. Azért nem érdemes dolgozni, hogy majd a haverok, a sógorok, komák, gyerekeik, barátnőik, barátaik jól éljenek, a "zemberek" pedig dögöljenek meg, azért hogy a csigagerincü politikusaink jóléte és családjaik anyagi biztonsága , biztositva legyen.
De ha már alkotmány, vagy ahogy egy ismerősöm mondja--tákolmány --alá lett irva, mert Schmitt "álamfő"-- aki az "álam"-nak a feje, az "álomáshelyén" aláirta az "álam" alkotmányának nevezett valamit, csak egy politikai bábu.
Ha ugyanis, a '89-ben aláirt, az Ellenzéki(?)Kerekasztal által elfogadott paktum, amely az Alkotmányt módositja--érvényét veszti, azaz semmis, akkor az ott elfogadott minden más megállapodás is semmis. Ebből kiindulva, az ott megalakult pártok, szervezetek legitimációja kérdéses.
Akkor mi a büdös fenét keres még ott a parlamentben, az a 386 csigagerincű képviselő és miért tartja el még mindig az állam( Pali bácsi figyelmébe ajánlom, hogy helyesen igy kell irni és nem 1 l-lel az államot) a pártokat és különböző gittegyletbe tömörült szervezeteket, amelyek nem mások mint pénzmosodák , és pénznyelők--pártérdekeket képviselve.
Ezt az országot, bő 20 év alatt eladták, ellopták . Ami maradt már az sem magyar kézben van. Lehet itt ideológiákat gyártani, meg lehet magyarázkodni, minden volt és jelenlegi politikusnak, pártoknak, de felesleges.A tény az tény--az pedig azt mutatja, hogy volt egy ország, ami nem sokára eltünik a térképről és mindezt megérdemli.
Megérdemli, mert hagyta, hogy a "gengszterválltó politikusok" elcsesszék, ellopják és eldorbézolják, elkótyavetyéljék az országot. Gratulálok a "gengszterválltó" politikusainknak és a pártoknak. Sikerült nekik az ami eddig még senkinek nem sikerült--tönkretenni, kiárusitani az országot, 1989-től! Szép volt fiuk, szép volt politikai elit! Az utolsó kapcsolja majd le a villanyt!

eszkep 2011.04.26. 09:07:35

Ok, én azt értem, hogy a környező országokban így meg úgy van.
No de emellett mikor jelentik be a minimálbér kétszeresére emelését? E hét második felében?

global001 2011.04.26. 09:10:03

Van két Fidesz Zombi barátom, ha meglátták az "istenüket" a HírTv-n már rogytak is térdre. Választáskor lekomcsiztak mert nem mentem szavazni.
Most, hogy az egyik 5 ezerrel kevesebbet keres a "zseniális" gazd.pol. miatt, a másikat felülvizsgálják mert rokkant, egyből kussol mind a kettő. Kiváncsi leszek ezek után mit fognak szólni a nagy NEMZETI kúrmányról ??
Továbbra is fentartom azt az állítást, hogy ilyen balfasz,idióta, segghülye kormány nincs mégegy a világon.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.26. 09:19:33

'napot náczi söpredék. elolvasva a postot, és a kommentek zömét, nekem mindössze egy kérdésem lenne:

Van valakinek jó (és nem túl drága) német nyelvtanár ismerőse? :DDD

Zigi 2011.04.26. 09:24:14

"Ok, én azt értem, hogy a környező országokban így meg úgy van.
No de emellett mikor jelentik be a minimálbér kétszeresére emelését? E hét második felében?"

Nocsak, eszkep kételkedik Kormányunk bölcsességében?.)

Homeoffice 2011.04.26. 09:31:10

@eszkep:

Soha.... Akkor a KKv-k összeomlanak..

Elftárs 2011.04.26. 09:42:02

@Gunther: hamarabb eltörlik a minimálbért:)

eszkep 2011.04.26. 10:08:18

@global001: "Továbbra is fentartom azt az állítást, hogy ilyen balfasz,idióta, segghülye kormány nincs mégegy a világon."

De van. Az előző. Tudod, akik miatt itt tart az ország. Na, őket nem lehet felül- (alul)múlni.

eszkep 2011.04.26. 10:09:22

@Gunther: Költői kérdés: és Ausztriában nem omlanak össze?

Homeoffice 2011.04.26. 10:13:20

@eszkep:

Ne tőlem kérdezd...:)
Egyébként valóban jó lenne egy nagytakarítás a KKV-k között.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.26. 10:15:32

@eszkep:

Ja, 1000 eurós minimálbér mellett jöhet a 10% éjszaki pótlék :)

Amúgy értem én, hogy a vállalkozások terheit akarják csökkenteni, de arról nem a dolgozó, és a vállalkozás tehet, hogy egy br. 200 ezres fizetés a cégnek 257 ezer, a dolgozó meg kézhez kap 133 ezret.

eszkep 2011.04.26. 10:17:57

@Zigi: Nem kételkedem, hogy ez gazdaságilag szükséges versenyképesség szempontjából (most nem térnék ki az EU fikázására, közismert, hogy a csatlakozásra nemmel szavaztam) Ugyanakkor valóban kiakadtam az Ausztriával, Csehországgal való példálódzáson. Továbbá a bevezetés módjában is kételkedem. Ez úgy lenne fair, ha valamit-valami alapon három évvel előre sikerülne megegyezni egy 3 éves ütemtervben a minimálbér drasztikus emeléséről a VOSZ, MGYOSZ meg kutyafüleOSZ fejeseivel.

eszkep 2011.04.26. 10:20:27

@Gunther: "Egyébként valóban jó lenne egy nagytakarítás a KKV-k között. "

Pl. Nem emlékszem olyan esetre hazánkban, hogy akármelyik munkaadót letöltendő szabadságvesztésre ítélték volna járulékcsalásért, miközben a munkavállalók fele (?) nem teljes összegre van bejelentve. EU-s példánál maradva Németországban az adó- és járulékcsalás "kicsit" más elbírálás alá esik...

Homeoffice 2011.04.26. 10:23:48

@eszkep:

Ugyanis a munkavállalók (kényszerűségből) a munkaadókat védik.
Ha feljelentik a munkaadókat, akkor (főleg vidéken) egyrészt nincs más munkalehetőség, másrészt elterjed, hogy "nem együttműködő...

zrobasé 2011.04.26. 11:08:51

@eszkep: voltál valaha az életbe már munkaadó ?

global001 2011.04.26. 11:36:48

@eszkep: Azért azt nem kell elfelejteni, hogy az adóbevételek 60-70 %-a VERSENYSZFÉRÁBAN dolgozóktól érkezik !!! És a mostani intézkedések is ellenük irányulnak, a 16 %-os szja-val is ők jártak rosszul,a fenti intézkedésekkel is. Azért lássuk már a fától az erdőt: ha nincs versenyszféra nincs nyugdíj, közalkalmazotti fizetés, nincs segíly, nem lesz luxus AUDI közpénzen stb. Továbbá ha kevesebb marad az embereknél kevesebbet is vásárolnak ==> kevesebb ÁFA, jövedéki adó.
Az meg az idiótizmus felső határa, hogy beleszól a kormány a versenyszféra fizetéseibe, mert elbaszták az adót. Fenyegetnek, kényszerítenek a béremelésre ??? Hasonlít a módszer a MNYP-i "szabad" választáshoz, kizsaroláshoz, ami MAGÁNTULAJDON. / tenytar.hu/hantameter/a_magannyugdij_nem_az_emberek_sajat_megtakaritasa /
Az üzemanyag jó példa: felment 385-re 20-23 %-kal csökkent a fogyasztás.
Matolcsy meg egy idióta, ha azt hiszi, hogy többet hagy a gazdagnál többet fog vásárolni. Beteszi a bankba, külföldi nyaraláson elkölti stb. Nem fog 2-szer vacsorázni.

Noname Watanabe 2011.04.26. 11:39:11

@Secnir: A Fidesz fasiszta tagozata? LOL. Ezek nem fasiszták, egyszerűen hülyék...
A vallást meg nem tudom, miért kell belekeverni. Ha egyszer az SZDSZ-LMP vonal sem khm... izraelita, a római kat. egyház sem narancsos.

Dr. No 2011.04.26. 12:18:41

"A vállalkozásokra nehezedő bürokratikus terhek csökkentése" erről nekem az jut eszembe, hogy az állam felé teljesítendő adminisztratív kötelezettségek csökkentéséről van szó, de Fidesz-magyarul persze a munkavállalói jogok csökkentését jelenti. Mivel előzőleg ezt senki sem gondolta volna, szerintem megint tíz pontos a gyakorlat. Az is érthetetlen, hogy miért kell - khm - kódnéven emlegetni az intézkedést, miközben Gaskó Viktor tenyeréből eszik, mint a mellékelt ábra mutatja.

Krapulax_ 2011.04.26. 13:36:35

Bréking: A Vastagbőr blog-ot megemlítették egy parlamenti napirend előtti hozzászólásban, és egy kommentet is idéztek. A Vastagbőr és az LMP összefonódik, mint két kicsi legó? :D

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2011.04.26. 13:43:09

@Aullah: Snitt nem bohóc hanem egy humanoid formájú beszélő szarkupac.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.26. 14:47:54

@eszkep:

Na, ez már nálad is kicsapta kicsit? :)

Kivancsi 2011.04.26. 15:04:35

en mar kintrol olvasom ezeket a hosszaszolasokat...
eloszor is megkoszonem:
- szegfuszeges fiuknak, hogy elkuldtek
- narancsos fiuknak, hogy vissza mar nem 'engednek'

majd talan 20 ev mulva! nyugdijas eveimet ott toltom!
habar minek? hogy cigok kiraboljanak, megoljenek stb

ahhh menthetetlen ez az egesz...

Roxvox 2011.04.26. 16:33:39

Keskenyedik is a szemünk, egyre kevesebbet látunk, pedig gúvad ám rendesen.

Kartal (rezervált) 2011.04.26. 19:14:28

Úgy számolnak, jövőre újabb 120 ezer embert lökhet ki a kormány a szociális rendszerből – ez pedig humanitárius és politikai katasztrófához vezethet.

Radikálisan csökkenti az úgynevezett passzív munkaerőpiaci-ellátásokra szánt összeget a kormány a konvergenciaprogram tanúsága szerint. A Policy Agenda így elemzésében azt vizsgálja, hogy milyen társadalmi hatásai lehetnek e döntésnek, és milyen végrehajtási kockázatokkal kell számolnia a kabinetnek.

Százmilliárdos elvonás

A Brüsszelnek küldött anyag szerint már jövőre már 111,1 milliárd forintot szándékszik megtakarítani a passzív munkaerőpiaci-ellátásokon a kormány. Ez summát lényegében három tételből szedné össze a kabinet. Az első két forrás az álláskeresési segély megszüntetése, illetve az álláskeresési járadék feltételrendszerének szigorítása, ami összességében 70,1 milliárd forintot hoz – a „megtakarítás” zömét annak köszönheti a kormány, hogy az álláskeresési támogatás kilenchónapos idejét három hónapra csökkentette. A harmadik forrás az úgynevezett bérpótló-juttatás rendszerének átalakítása – az új szisztéma ez 41 milliárd forinttal kevesebb kiadást eredményez már a 2012-ben a költségvetésben.

A bérpótló-juttatás rendszere az Orbán-kormány alatt bevezetett Nemzeti Közfoglalkoztatási Program egyik meghatározó eleme. Jelenleg az kaphat ilyen juttatást, aki a vele együtt élőkkel közösen sem rendelkezik a jogszabályokban meghatározott jövedelemminimummal – és munkaképesnek tekinthető. Számukra az állam havonta 28.500 forint bérpótló-juttatást ad, cserébe elvárja, hogy évente 30 napot közmunka, alkalmi munka, vagy önkéntes munka keretében dolgozzanak. E célra 2011-ben 64 milliárd forintot költ el az állam (ezt fejeli meg az önkormányzatok törvényben rögzített mértékű hozzájárulása a programhoz).

A tervekből azt lehet kiolvasni, hogy ezt az összeget radikálisan csökkentené: mindössze 23 milliárd maradna a „bérpótló-kasszában”. Ez azt jelenti, hogy tömegeket kényszerítenek ki a rendszerből és a kormányzati tervek szerint közmunkát kínálnak számukra.

120 ezer embert kilöknének

A jelenlegi adatok szerint a munkaügyi központok körülbelül 190 ezer olyan embert tartanak nyilván, aki bérpótló juttatást kap. A Policy Agenda modellszámítása alapján kijelenthető, hogy amennyiben egész évben marad ez a létszám, akkor a 30 napnyi közmunkára (4 órában), és a 11 hónapon keresztül folyósítandó bérpótló-juttatásra elegendő a mostani 64 milliárd forint. Amennyiben viszont jövőre valóban tartani akarják a konvergencia programban szereplő számokat, akkor ugyanezt az ellátást már csak 70 ezer ember kaphatná meg. Azaz 120 ezer munkanélküli, szociálisan hátrányos ember kikerülne a rendszerből.

A kormányzati tervek arról szólnak, hogy a szociális ellátások helyett közmunkát biztosítanak azoknak, akik nem tudnak elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon. Ehhez viszont ugyancsak forrásokra lesz szükség – ám előteremtésükre csak két lehetőség kínálkozik. Az egyik az európai uniós források bevonása a közfoglalkoztatásba (erre elvileg most is van lehetőség, sőt a korábbi kormányzatok is azt tervezték, hogy bizonyos infrastrukturális beruházásokat a kivitelezők csak közmunkásokkal valósíthatnak majd meg). Ugyanakkor kérdéses, hogy valóban lehet e tömegek számára érdemi munkát szervezni uniós pénzből még, ráadásul a jövő év elejéig.

Másik alternatívát a hazai források bevonása jelenthetne, de a konvergencia-programból nem olvasható ki, hogy e célra lenne pénze az államnak. Már csak azért sem, mert az adókat és a járulékokat is számolva, bizony drágább közmunkát biztosítani, mint ugyanakkora összegű segélyt kifizetni.

Veszélyes politikai következmények

Amennyiben a kormányzat valóban kivonja az említett jelentős forrásokat a rendszerből, akkor további tömegek válhatnak még kiszolgáltatottabbá, sőt mindennapi megélhetésük lehetetlenül el. Ez a kiszolgáltatottság főleg azokban a kistérségekben erősödik meg, ahol már évek, évtizedek óta esély sincs arra, hogy egy munkanélküli munkát szerezzen, ráadásul az állami segítség megvonása csak erősíti a leszakadást. Ezekben a térségekben már most pattanásig feszült a helyzet és óriási erőfeszítést igényel a rend fenntartása. A jelenleg is teljesen reménytelen helyzetben lévő emberek létszámának növekedése egyszerre idézhet elő humanitárius és politikai katasztrófát – utóbbi a kormánypártokat sújthatja leginkább.

Ugyanis a radikális erők természetesen kihasználják a lehetőséget és tovább élezik a konfliktust, amely már a nemzetközi közvéleményt is foglalkoztatja – többek között azért, mert eddig ugyanis sem rendészeti, sem jogi, sem társadalompolitikai szempontból nem tudott alternatívát mutatni a radikális eszmékre építő politika ellen a mostani kormányoldal.

(Policy Agenda)
goo.gl/rOtpb

Kartal (rezervált) 2011.04.26. 19:20:36

@global001: és elviszi tőzsdézni, de hogy nem a magyar gazdaságot élénkíti, az biztos. Én is ezt mondom: több pénzt kell a tömeg zsebében hagyni, mert csak így élénkül a fogyasztás, ami a gazdaság élénkülését vonná maga után. De ezt már ezren, ezerszer leírtuk.

Mi van, ezt nem idézik a Parlamentben???
Fidesz, ébresztő! Nem sok időd van már!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.27. 09:27:48

@freemind93: Milyen középosztályt te? Ez a középosztályba tartozó dolgozókkal ugyan úgy kibasz mint a kétkezivel. Ez egyedül az általuk is szapult karvalytőke és csak is kizárólag a vállalkozások érdeke. Mert az így megspórolt pénz jól el lehet majd sikítani, lehet vele politikusok zsebét tömni, hogy nehogy arra vetemedjenek, hogy megváltoztassák a rabszolgatartás szabályait. Ha 4 millió alulfizetett, túlhajszolt, rövid életű, agyon stresszelt rabszolga országát akarjuk, ami ugyan gazdaságilag sikeres lehet, de élhetetlen mint Észak- Korea akkor jó úton haladnak a fiúk. Észak-Korea épül itt szépen lassan, nem Magyarország.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.27. 09:36:06

@freemind93: Nem a Fidesz a saját kis holdudvarát, és saját magukat támogatja. Nem ez már nem a jól fizetett bankár, informatikus, pilóta, stb.. támogató rendszer. Ez egy multikat, és vállalkozókat támogató rendszer. De leginkább azokat a cégeket fogja vonzani, akik Indiában gyerekmunkával váratják a cipőket. Azokat a cégeket akiknek rabszolgára van szükségük akinek, annyit kelljen csak fizetni, hogy épen éhen ne haljon de lehetőleg kimúlásig lehessen dolgoztatni. Ezzel akarnak itt országot építeni. Így akarnak hazahívni munkaerőt. Ezzel csak egy földi poklot lehet építeni, de nem egy olyan országot amibe az emberek nagyrésze élni tudna.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.27. 10:05:57

@Inner Circle:

Ez it nem az EU. Mert az EU olyan messze van innen mint a plutó.

Azt mondod nem ltájuka problémát, te sem látod.

- 5,5 nap / hét
- 48/60 órás munkahét (napi 4 óra szabadidő - munkába járás ideje (8 óra alvással számolva)
- nuku pótlék, vagy mondjuk 20% az éjszakai munkáért.
- Az azonnali és indoklás nélküli felmondás szükségtelené teszi a munkaköri leírásokat. Ha nem azt teszed amit a főnök mond repülsz. Ha azt mondja, hogy kiszereled az áram alatt levő konnektort egy szigeteletlen csavarhúzóval akkor vagy kifogod vagy repülsz.
- Ha ezért megbasz az áram majd jól nem munkahelyi balesetnek fogják minősíteni. Mert te voltál a hibás, hogy ilyen botor módon álltál neki. Senkit nem érdekel a szóbeli parancs...
- 20-25 nap szabadság. azt elfelejted megemlíteni, hogy mostantól majd 100% a főnök dönti el mikor mész szabira, eddig ez maximum 50 %-ra volt érvényes.

Biztos ezek a rendelkezések fogják kilendíteni az országot. Biztos az EU Észak-Koreájává akarunk válni? Ez semmit nem fog tenni, ettől semmi nem fog változni, maximum több stresszes, depressziós, magsavérnyomásos, agyvérzéses beteg lesz, és tényleg majd ez lesz a rokkantak országa.

Így akarnak megtartani jól képzet embereket, nem fog menni. De nem baj, mert a politika jobban szereti a sötét írni olvasni sem tudó tömegeket, azokat könnyű irányítani. Aki ennél értelmesebb arra nincs idehaza szükség ennyi.

Netuddki. 2011.04.27. 11:07:27

@Nikosi: Azt akarják ne érd meg a nyugdíjkort, oszt nem kell nyugdíjat fizetni a zállamnak. Csak nettó nyugdíjbefizetők lesznek. Kivéve a politikusbűnözőket...

fedkvas 2011.04.27. 12:30:32

@freemind93: lehetne, ha nem is búzában. pl. brandként felépíteni a makói hagymát/szabolcsi almát, mint a világ legjobb hagymáját/almáját, kurva drágán, grafikus által tervezett, megnyerő, drága csomagolással, honlappal, Michelin-csillagos éttermekkel, amik ezt és csak ezt a hagymát/almát használják/díjazott pálinkamanufaktúrák, amik ebből az almából főzik le a díjazott almapálinkáikat, gépesített mintagazdaság, jeles agrármérnökök, stb. lehet hozzáadott értéket tenni a mezőgazdasági termékekből, csak vagy ez, vagy tömeges munkaerő-felvétel. szvsz persze az egész terv.

fedkvas 2011.04.27. 12:33:24

@Wilbur Nárcisz-11 Swain: de az, püspöki körlevélben olvasták fel 2002-ben, hogy szavazzatok a Fideszre. GY-M-S megye. akkor voltam utoljára önszántamból templomban. a rómkat egyház annyira narancsos, hogy az minden képzeletet felülmúl. ezért kebelezték be a kis mitokondrium KDNP-t, termelje nekik a rómkat-energiát, hogy létrejöjjön a narancs-Jézus szinergia.

csi szi 2011.04.28. 08:59:12

Vége a koraszülött jóléti államnak. Bokros Laja nem dicsérte még meg?

bobbantyú 2011.04.28. 13:12:45

egy marék rizs és kuss. bokrost, bajnait visszasírjuk még.

Ma Baker 2011.04.28. 15:10:01

Amellett, hogy tényleg elszomorító ez a néhány pont, tegyük hozzá, hogy ilyen feltételek mellett valóban több munkahely jönne létre Magyarországon...

Thargoid 2011.04.28. 17:30:13

Nem megmondták, hogy Európa Kínája leszünk?
Megmondták, és így is lesz...

Persze nem mindegy, hogy Kína melyik fele a példakép, a rizsföldek, a kosz meg a szegénység, vagy Shanghai, Suzhou és társai... a magyar átlagnak a sokszorosával életszínvonalban, jövedelemben, iskolázottságban vagy éppen közbiztonságban.
Nagyon nem mindegy.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.04. 19:21:51

ezt egyszerű bolsevik lejáratásnak tartom amúgy

egyszerűbben lehetne elbocsátani a dolgozókat

- végkielégítések és felmondási idő csökkentése

- a fizetett szabadságnapok számának lehetséges csökkentése

- az éjszakai és hétvégi pótlékok csökkentése vagy megszüntetése

- túlórapótlék csökkentése

- folyamatos üzemű vállalkozásoknál az 5,5 napos munkahét (44 óra / hét)

Napraforgó53 2011.05.11. 00:21:18

Végigolvastalak titeket és megyek a kardomba dőlni...

trojka 2011.05.11. 06:45:29

Ja, meg a pannon puma...

prendick 2011.05.11. 10:59:24

@trojka: Most mi van? A pannon puma nagyon is kelendő. Jelenleg nálunk forgat az európai pornóipar 70%-a.
Hopp, ezt eltévesztettem... Az nem is a puma. Egy másik p betűs állat. ;)

süti beállítások módosítása