Skip to content


       Szűrés lista

Mi legyen a rezsivel, és más értelmességek

A tegnapi munka ünnepe alkalmával a Miniszterelnök Úr mindenki, de különösen a partneri nyomda megelégedésére egy új, munkahelytámogató intézkedést jelentett be.

A nemrég lecsengett, potom 500 millió forintba kerülő alkotmányozási kérdőív után Orbán Viktor most Szociális Konzultációt indított el. Erről tegnap értesülhettünk egy, a Facebook-oldalára feltöltött, gondosan megkomponált videóból. Háttérben babakocsis családok a játszótéren, elöl a papírokban lapozgató miniszterelnök. 

 

"Talán emlékeznek rá, hogy nemrégen egy alkotmányozási konzultációt indítottam útjára. Köszönöm az akkori segítséget, a visszaküldött válaszok (920ezer a 8 millióból - a szerk.) alapján úgy érzem, igazán jó alaptörvényt alkottunk, amely biztonságba helyezi minden magyar ember jövőjét.

Most olyan kérdéseket fogok Önökhöz intézni, amelyek a mindennapi életünk szempontjából a legfontosabbak: munka vagy segély; hogyan legyen több munkahely; mire tanítsák a gyermekeinket az iskolában; mi legyen a rezsivel; vagy hogyan és miképpen segélyezzük azokat, akik segítségre szorulnak.

Kézhez fognak kapni egy levelet, amely egy kérdőívet is tartalmaz, és arra kérem Önöket, hogy gondosan olvassák el, töltsék ki, és küldjék vissza. Természetesen én is tudom, hogy a döntés felelősségét nem háríthatom át. A döntést a magyar parlament képviselőinek kell meghozni, a magyar kormány tagjainak, és a miniszterelnöknek kell meghoznia. De mindig van olyan szempont, olyan sajátos látószög, választói bölcsesség, amellyel a döntéshozók nem feltétlenül rendelkeznek. Ezért higgyék el, sokat segítenek nekünk, ha elmondják a véleményüket.

Izgalmas és fontos kérdések ezek, mindennapi életünket határozzák meg. Idézek közülük néhányat - tíz kérdést küldök majd egyébiránt Önöknek.

- Vannak, akik szerint be kell vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye újra elhelyezkedni. Mások azt mondják, hogy nincs szükség a védett kor bevezetésére. Ön mit gondol?

- Vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket, míg mások szerint a segélyezés elegendő megoldás a munkanélküliség problémájára.

- Vannak, akik szerint az oktatás rendszerét úgy kell átszervezni, hogy az állam közpénzéből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni, míg mások szerint az oktatást nem kell a gazdaság igényéhez igazítani. Vajon Ön mit gondol?"

 

Háááát..... alighanem most nagyobb lesz a válaszadási aktivitás, ekkora hülyeséget már nem lehet szó nélkül hagyni. Aki látja/megkapja a csodás új kérdőívet, azonnal küldje el nekünk!

A fanok természetesen rajongva fogadták az ötletet.....



 

Címkék: fidesz abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr302871518

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor játszótéren dolgozik 2011.05.02. 17:34:09

Egy padon születnek Orbán zseniális ötletei....

Trackback: De kik azok a Vannak Akik? 2011.05.02. 16:44:40

A Vannak Akik egy titkos, misztikus, überpóver felsőbb hatalom. A Vannak Akik irányítják Magyarországot. A Vannak Akik maguk a Hangok, ők az Akarat. A kormányt is a hatalmukban tartják, általában csont nélkül az történik, amit a Vannak Akik akarnak. Én...

Trackback: Megkapta már az e hetit? 2011.05.02. 16:15:56

A kormányzati pótcselekvések éppen aktuális elemeként megint kérdőívvel támadja Pártunk és Kormányunk a közt. Ezúttal szociális konzultációnak hívják a vélhetően megint nagyjából félmilliárdos postaköltséggel járó porhintést. Orbán "Patetikus...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoseman 2011.05.02. 18:02:42

nemzeti ádábszurdum

anchor 2011.05.02. 18:05:30

@magyar ember teli szájjal: Már arra gondolsz, hogy nyelven rúgsz valakiket? Olyasmi ez, mint amikor nunán rúgják a menyasszonyt, mégis az én kezem törik el.

sisszi 2011.05.02. 18:09:12

visszaküldés előtt mindenki szkennelje be, fénymásolja le, és kellene egy honlap ahova fel lehetne tölteni. érdekes módon a visszaküldés pillanta után már nem nyilvánosak a válaszok. ...miért is

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.05.02. 18:13:38

Amennyiben kitöltjük, mi is olyan szép kis honoráriumot kapunk, mint a tanácsadó cégek?

Mr. Ligthman 2011.05.02. 18:21:39

Hát egy újabb irányított kérdésekkel teletűzdelt kérdőív. Természetesen - ugyanúgy, mint az előzőnél - a kérdések megfogalmazásával már manipulálnak. Egyébként marketing szempontból nagyon jól csinálják, állami pénzen megismerik a szavazók véleményét, amire lehet majd 3 év múlva kampányt is építeni. És parasztvakításnak sem rossz.
Csak azt sajnálom, hogy a XXI. században, amikor van ügyfélkapu, meg internet, meg minden, miért nem csinálják ezt - sokkal olcsóbban - pl. az ügyfélkapun keresztül.
"De hát nem mindenkinek van internetje, meg nem is ért hozzá" - jönne most a kormányzati válasz.
Akkó kérem szépen el lehet menni a könyvtárba, azt ott majd megmutatják, hogyan kö, még használni is lehet, azt kecske is meg káposzta is. Azaz olcsó is lenne, meg demokratikus is.

Azt tessenek már észrevenni, hogy az alkotmány kérdőív mennyibe fájt, a megünneplése mennyibe fájt, most ez a kérdőív mennyibe fog fájni... Hány nyugdíjas meg munkanélküli meg hajléktalan között lehetne elosztani ezt a nem kevés pénzt. A Fidesz is bort iszik és vizet prédikál. Ezzel persze nem mondtam újat...

Laibach 2011.05.02. 18:23:57

Mi legyen a rezsivel? A türkmenisztáni modellt javaslom, ingyen áram, ingyen benzin a népnek.

www.fn.hu/kulfold/20110422/turkmenbasi_mosolya_latogatas/

Amúgy nálunk megint emelik a benzin árát.

Lucernaböde 2011.05.02. 18:26:51

„Úgy vélem, hogy a KISZ-nek politikai eszközökkel kell fellépnie az általa elfogadhatatlannak tartott törekvések ellen, politikai munkával kell elszigetelnie az esetlegesen megalakuló Fidesz-csoportokat”

részlet Gyurcsány 1988. augusztus 17-i keltezésű leveléből, melyet a pécsi felsőoktatási intézmények (Janus Pannonius Egyetem, Pécsi Orvostudományi Egyetem, Pollák Mihály Műszaki Főiskola) párttitkárainak küldött (a dokumentumok a Baranya megyei levéltárból származnak)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:27:29

"Ha tudtam volna 1992-ben, hogy két évvel később a szocialisták nyernek, akkor ezer az egyhez fogadtam volna erre, és akkor ma kevesebb munkával tízszer ekkora vagyonom lehetne."

(Népszabadság, 1996. szeptember 21.)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:28:20

"Én vezető akartam lenni, azt akartam, hogy a világ kicsikét olyan legyen, mint amilyen én vagyok. Azt gondoltam, hogy egyszer miniszterelnök leszek. (...) Ma már kinevetném magam, de akkor ezt komolyan hittem"

(Népszabadság, 1996. szeptember 21.)

Mr. Ligthman 2011.05.02. 18:28:32

Kinek lenne kedve a következőre:

Össze kellene állítani egy alternatív kérdőívet (ahogy itt valaki javasolta), letölthető formátumban feltenni a netre.
A kormány kiküldi a sajátját, természetesen egy borítékkal, amit ingyen visszaküldhetünk.

Feladat: töltsük le és töltsük ki az alternatív kérdőívet.
Aztán fogjuk az ingyen borítékot, és beletesszük a saját, kitöltött kérdőívünket, majd ingyen (persze, hogy nem ingyen, hanem az adófizetők pénzén) feladjuk a postán. Lesz majd nagy nézés, amikor a bontogató emberkék 3 millió alternatív kérdőívet kapnak... :)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:28:52

"Sérülékeny mindenki, aki kicsi, aki nem tud növekedni, aki befolyását nem tudja kiterjeszteni másokra, függetlenül attól, hogy államokról, vállalatokról, vagy emberekről beszélünk. A globalizáció az erősek világa."

(Figyelő, 2000. április 26.)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:29:32

"[Cégem akkor kezdte lízingelni a balatonőszödi ingatlant, amikor] a nemzeti tulajdonosi középosztály kialakítása volt az akkor hivatalban lévő kormány célja"

(2003. július 31.)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:30:04

"Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül."

(Népszabadság, 2004. február 9.)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:30:48

Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés."

Lucernaböde 2011.05.02. 18:31:39

De ez nem elég: a többszörös osztályárulás közben hűségét is bizonyítani akarja. A KISZ-ben reformer, következetlen, lojális lázadó: sikerember, de megzabolázhatatlan proligyerek, nem holmi apparatcsik. A rendszerváltás – felőle nézve: a rendszer bukása – után apolitikus újgazdagnak látszik, de közben beházasodik a régi bolsevik főnemességbe. A tőkés rendszer magyarországi vezetője lesz, de közben ad rá, hogy baloldaliságát hangsúlyozza, hogy nem felejti el a „pápai gyerek” nyomorát, megalázottságát, zavarát, sértődöttségét.

Így aztán Gyurcsány bukásával – hiszen Gyurcsány az őszödi beszéd kiszivárogtatása és a 2006. őszi tüntetések brutális szétverése óta már bukott ember – az ún. balliberális értelmiség is megbukott, mert a rendszertámogató valóság és a zendülő, antiautoritárius (ideológiai) gesztusrendszer párhuzamos fönntartása nem volt többé lehetséges. Ez az értelmisg most pártjára kelt a mindenkori hatalom mindenkori fő eszközeinek – a megtévesztésnek és az erőszaknak –, ezért a történelem fölöttivé stilizált „ellenzéki” imázs (legalábbis Magyarországon) egyszer s mindenkorra szertefoszlott.

Tamás Gáspár Miklós

Lucernaböde 2011.05.02. 18:32:13

"És nem igaz, hogy előrébb való az autonómia, mint az autópálya."

(Nagyváradi fórum, 2005. október 21.)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:33:11

„Egy pár mondattal mondtam, hogy olyan beszédet fogok ma mondani, amilyet még miniszterelnök nem mondott Operaházban.”

(Magyar Rádió, 2005. október 25.)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:33:56

"Az ő sorsa jól példázza nagyon sok magyar baloldali ember sorsát a XX. században: hogyan lettek kommunistákból liberális demokraták."

(Vásárhelyi Miklós emléktáblájának avatásán, 2005. október 14.)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:34:43

"A szaúdi királyságot nagyon sokszor vádolják azzal, hogy igazából a világ terrorizmusának legaktívabb pénzügyi támogatói közé tartoznak bizonyos családok. És én azt gondolom, hogy a focisták között, a szaúdi focisták között nagyon-nagyon sok terrorista is volt, a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény."

(MSZP-rendezvényen a szaúdiak ellen futballmeccsről, 2005. február 5)

Lucernaböde 2011.05.02. 18:35:18

"Meg tudom erősíteni, nem lesz választási költségvetés" - jelentette ki a kormányfő. Gyurcsány Ferenc arra az újságírói kérdésre, miszerint nem tart-e attól, hogy a reformok népszerűségvesztést hoznak a kormánynak, ha az intézkedések egyes társadalmi csoportok számára előnytelenek, azt válaszolta: "nem beszélek én áldozatokról, nem kell az embereket ijesztgetni".

Magyar Rádió, 2005. április 19.

Lucernaböde 2011.05.02. 18:36:08

„A történelem sok részlete vitatható, de van egy dolog, amit Magyarországon nem szeretnénk vitatni. Magyarország a Szovjetunió és a vörös hadsereg segítségével szabadult meg a fasizmustól 60 évvel ezelőtt. Ezért köszönettel és hálával fog tartozni mindig. Sohasem fogjuk megengedni, hogy ez a kérdés kisstílű viták tárgya legyen.”

2005-ös moszkvai sajtóértekezlet

Lucernaböde 2011.05.02. 18:36:52

„Az ország költségvetése szándékokból és nem számokból áll”

szeptember 1., csütörtök, sajtótájékoztató

jágör68 2011.05.02. 18:39:11

Hopp egy droid....
Megvéd minket a folyamatosan lopakodó gyurcsány- korszaktól...

fedkvas 2011.05.02. 18:49:40

@jágör68: A Két Sanyi. Fintávalépítő "Szocialista vagyok" Sándor és Magyarbankár "Tényleg pofátlanok a bankok" Sándor. A Harmadik Sanyi, Rendőrmaffiózó "Két hét" Sándor is azt hitte, ő is belepofázhat, de ez már nem 90-es évek, úgyhogy hamarost megy a 'csába.

Lucernaböde 2011.05.02. 18:51:51

„Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét. Ez politikailag racionális volt, mert megteremtette egy igaz fordulat esélyét [...] Ami igaz és helyes politikailag, nem feltétlenül igaz és elfogadható a hétköznapi erkölcs mércéje szerint".

Népszabadság-interjú, 2006. jún. 25.

Lucernaböde 2011.05.02. 18:52:48

A "demokrata" gyzrcsány 2006-ból:

"Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt."

fedkvas 2011.05.02. 18:52:55

@tmarkee: no pasarán is ütött, Szalagmunkás Ferinek is kéne egy kis spanyol 'majfizetünk, ajróba bányamunka.

gyilkos fűegér 2011.05.02. 18:53:09

Minden kedves kommentelőnek köszönöm az élményt, rég röhögtem ennyit. Mondjuk, az igaz, hogy inkább sírni kéne.

Lucernaböde 2011.05.02. 18:53:43

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. "

Lucernaböde 2011.05.02. 18:54:29

"Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen."

fedkvas 2011.05.02. 18:54:42

@Lucernaböde: na húzzál haza droidkám, No Pasaránt 2006-ban kiveséztük, a szalagmunkás hülyeségéért megkapta az indextől is, most Vitéz Al és Felcsúti Viktor van soron, ő ül a nyakunkon, nem a Ferkó.

Lucernaböde 2011.05.02. 18:55:17

"Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól..."

Táskás Tóni 2011.05.02. 18:55:46

Ki az a primitív állat aki ezt a kérdőívet összeállította. A focista saját magát és a kormányt égeti ezekkel a primitív idétlen kérdésekkel. Vagy mindenkit hülyének néznek, vagy ennyire segg mindenki a focista környezetében. Bugyuta kérdőív 800 milláért? Ezeknek semmi sem drága , pontosan, mint az elmúlt 8 évben.

fedkvas 2011.05.02. 18:56:50

@Lucernaböde: mi van, darabszámra fizetnek, suttyó? 1 000 000-ból 1 melóhely solved?

fedkvas 2011.05.02. 18:57:49

@Táskás Tóni: focistának focista a haverja is, a focisták pedig hülyék, mint Torghelle Sanyi.

Lucernaböde 2011.05.02. 18:58:33

@fedkvas:

Rendben van, de csak pontosan öreg:

GDP arányos állaamdósság 98: kb 65-70 %
GDP arányos állaamdósság 2001: 51 %
GDP arányos állaamdósság 2002: 53 %
GDP arányos állaamdósság 2006: 70 %
GDP arányos állaamdósság 2010: 80 %

Ezt figyelembevéve egyértelmű, hogy az első Orbán kormány volt az egyetlen az elmúlt 12 évben amelyik stabil pályán működtette MO-ot. 2002-től drasztikusan megtörik a trend és meg sem áll 80 %-ig. Ebből 2006-ig - konjunktúráben, nem válságban - már 70 %-ra dagadt vissza az államadóssági ráta.

Szóval, szapuld csak nyugodtan, de tényszerűen, ne legendák alapján.

Laibach 2011.05.02. 18:58:55

@Lucernaböde: Megnyomtam a pause gombot, állj le.

Táskás Tóni 2011.05.02. 18:59:22

@Lucernaböde: Lassan elkezdheted értelmezni a focista kérdőívét, hogy időben vissza tudd küldeni. A focista és a kormánya minden egyes intézkedése felér egy öszödi beszéddel.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:01:01

Gyurcsány korábban:

A miniszterelnök szerint az erõs forint csak azoknak az érdekeit szolgálja, akik tönkre akarják tenni a magyar gazdaságot.”

"Beledöglünk az erős forintba!"

Lucernaböde 2011.05.02. 19:06:51

@Laibach: Te nem fogsz tudni leállítani picinyem. Ha meg igen nagy ívben teszek rá, attól még kiválóan fogok tudni aludni.

Táskás Tóni 2011.05.02. 19:08:30

@Lucernaböde: Na , most pedig kezdd el a második Orbán kormány intézkedéseit dícsérni, részletesen és aprólékosan, szeretnénk megvilágosodni, hogy mit tartasz olyan jónak. 125 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, ígéretük ellenére pár millióan kevesebbet visznek haza nettóban a hatalmas adóreform révén, ktgvetési hiány 3 hónap alatt eléri az éves tervezett hiányt illetve 8 százalékkal meghaladja, folyamatosan növelik az államadósságot és jóval magasabb kamatfelárat fizetnek érte......Egyszerűen szarok !

Lucernaböde 2011.05.02. 19:08:41

Némá, mi is volt az IMF seggberúgása után ? Azt mondta Gyurcsány, hogy vége mindennek. Aztán meg némá:

"2011. március 25. - 14:41

Három szempontból is rekord teljesítményt eredményezett csütörtökön a dollárban jegyzett magyar globálkötvény-kibocsátás, nemcsak magyarországi, hanem közép- és kelet-európai regionális szinten is"

Lucernaböde 2011.05.02. 19:09:23

Nahát, már megint miket olvasok több mint fél évvel az IMF kirúgása után :

Londoni dicséret: imádják külföldön Magyarországot!

2011. Április 11. - 11:32

A közép távon látható kihívások ellenére úgy érezzük, hogy Magyarország fordulóponthoz érkezett. A kormány reformprogramja hosszú idő után a legjobb esély arra, hogy kezelje az ország hosszú távú strukturális gyengeségeit - adnak hangot meglehetősen optimista véleményüknek a Morgan Stanley londoni közgazdászai. Az elemzők - az elmúlt hetek piaci eseményeit látva - elismerik, hogy "most mindenki Magyarországot szereti"....

Lucernaböde 2011.05.02. 19:10:32

Azta mikulás ! Az IMF kirúgása után mintha mégsem mentünk volna tönkre, haogy hazug GYF jósolta, sőt:

OECD: erősen támogatjuk a Széll Kálmán Tervet (2.)

2011. Április 8. - 12:54

A strukturális reformok mindig is meghatározóak voltak növekedési szempontból, de most ez az egyetlen lehetőség a növekedésre - mondta Ángel Gurría, a Gazdaság Együttműködés és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára pénteken, az MTI-nek adott interjújában....

Táskás Tóni 2011.05.02. 19:10:54

@Lucernaböde: Gondolom kezedben a NENYI-vel, az új alkotmánnyal, Orbán Smittpalibá és Pozsgai fényképével hajtod álomra a fejed. Így könnyű...

Lucernaböde 2011.05.02. 19:11:43

Nahát ! A "demokrata" GYF személyes testőrsége milyen "demokratikusan" ténykedik !:

2011-04-16
Hajtóvadászat indult 2006-ban az őszödi beszéd kiszivárogtatása miatt

HírTv honlapján olvasható cikk szerint Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése miatt "hajtóvadászatot" indított 2006-ban az In-Kal biztonsági cég, és miután nem találták a valódi kiszivárogtatót, az üdülő hangtechnikusát zsarolták, hogy vállalja magára a "balhét".
A hangtechnikus elmondta: azzal is fenyegették, hogy a bankszámlájára egy nagyobb összeget utalnak, mintha az lenne a kiszivárogtatás honoráriuma. A férfi ezután levelében azt írta: "ha valami történik velem vagy családtagjaimmal, az az MSZP-hez köthető bűnözői körök műve".
MTI

Lucernaböde 2011.05.02. 19:12:26

@Táskás Tóni: Az új alkotmánnyal SMEMI BAJ nincsen. Csak szádba adták a műbránert és azt rágod, mert hülye vagy. Ilyen egyszerű.
Mint minden balos.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:14:02

Kolláth György a Gyurcsány seggéből kinőtt gennypukkancs, a Klubrádió egyik újsütetű műsorvezetője egy idióta:

"Kolláth György a Népszabadságnak azt mondta: a szövegben mindössze az szerepel, hogy az új alaptörvény 2012. január 1-jével lép hatályba, ám az nem, hogy a jelenlegit ugyanezen aktussal egy időben hatályon kívül helyezik. Az alkotmányjogász szerint így formailag két hatályos alkotmány lenne januártól.

Gulyás Gergely, a Fidesz–KDNP alkotmányszövegező bizottságának tagja erre reagálva kedden azt közölte: zavarkeltőnek és három okból is szakmailag megalapozatlannak tartja Kolláth György nyilatkozatát. Egyrészt – fejtette ki – a már kihirdetett és 2012. január 1-jétől hatályos, új alaptörvény világosan rögzíti a záró rendelkezései között, hogy valamennyi átmeneti szabályról, hatálybalépésről külön törvény rendelkezik. Ez legkésőbb ősszel megszületik – tette hozzá.

Másrészt – folytatta a fideszes politikus – a jelenlegi alkotmány is kimondja, hogy a hatálya a végleges alaptörvény elfogadásáig tart, azaz meghatározta a saját ideiglenességét. Mindezeken felül pedig az ugyanolyan témakörben hozott későbbi törvény automatikusan a korábbi helyébe lép már a római jog óta – mondta Gulyás Gergely."

Lucernaböde 2011.05.02. 19:16:07

Na ennyit mára. Cak gondoltam megosztok veletek néhány számotokra ismeretlen vagy a sötét tudatalattitokba száműzött TÉNYT amiből ki lehet indulni. CSak a törökzsóti -féle prolimajálison tajékozódva nem csoda, hogy a sör meg a virsli mellett csak az orbángyűlölet marad meg nektek.

Táskás Tóni 2011.05.02. 19:16:09

@Lucernaböde: Ez a reformprogram miből is áll? Megszorítások özöne, amit 8 éven keresztül megakadályoztak a szociknak a hazaáruló fideszesek. Nem itt tartanánk, ha hagyták volna dolgozni a kormányt a hülyenépszavazást megrendező hülyefideszesek.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:17:28

@Táskás Tóni: Nem fogom dícsérni. Csak tényeket írtam és írok le. Mindenkinek a saját intelligenciája dönti el, hogy ért-e belőle vagy sem.

énnem 2011.05.02. 19:22:03

Trollt nem etetünk.........
Mint látjuk semmi értelme.....

Táskás Tóni 2011.05.02. 19:29:43

@Lucernaböde: Nagy ám a tehetség a jobboldalon, ennek ékes bizonyítéka ez a kérdőív. Kire vagy büszke ott a jobboldalon? A III/III-as és MSZMP-s kormánytagokra Pozsgaira Smittpalira? Az összes tehetségtelen balos ott tömörül a focista csapatában.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:30:35

@Táskás Tóni: Ez így nem igaz. Először is: 600 000 gyermekes családnak sokkal több a bevétele mint eddig. Másoknak is. Megint másoknak a munkaadói oldal megbeszélt cselekvésének elmaradása helyett kevesebb - átmenetileg.
Másodszor: Orbánék 2002-höz képest meg két és félszerezett államadóssággal vették át a kormányzást a válság közepén ezer más problémával egyetemben. Köztük a csak havonta 60 milliárdos konstans és beépített módon adósságnövekedést okozó tényleg elbaszott és bizonytalan manyup rendszer (baloldali szakértők is elismerték, szinte mind, hogy tényleg tarthatatlanul szarul volt megcsinálva - semmit sem szabad Szarmesterházinak elhinni, nincs igaza szinte semmiben, tudom, durva amit mondok, de az igazság).
Harmadszor: arra kérlek, adj te is Orbánnak 8 évet, ha már a másik csoportnak adtál. Most garantálom neked, hogy megváltozik a helyzet, mert ha sokszor ellentmondásosnak tűmően is, de minden intézkedésnek meg van az értelme. ebben biztos lehetsz. Egy rendkívül erőteljes kiszolgáltatottsági helyzet már meg is szűnt : az IMF már dirigál. Ha eddig azt hitted, hogy eddig sem dirigált tévedsz: fontos sarokpont, hoyg tudd, az IMF csak akkor ad pénzt ha az a gazd . politika érvényesül amit ő akar.

Sorolhatnám napestig, de nincs hozzá türelmem, bocs.

Táskás Tóni 2011.05.02. 19:31:18

@énnem: Igaz, most már kapcsoltam.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:34:04

@Táskás Tóni: Például nagyon tehetségesek és jó szakemberek - nem seggnyalás, aki nem hülye látja - akövetkezők:

Orbán, Navracsics, Varga, Kósa stb.

Nyilván egy ekkor anéppartban vannak idióták is, NYILVÁN. De a fő mozgatóerő nem rajtuk áll vagy bukik, amíg pl. az MSZP-ben KIZÁRÓLAG A TÖKETLEN IDIÓTÁKON MÚLIK MINDEN.

Az MSZP élcsapatában kizárólag idióták vannak.

Egy példa: Szanyi nyilatkozata arról, hogy ő szentül hiszi, hogy a cukroáremelkedés az a megnövekedett pálinkafőzés miatt van.

Nos, az a politikus aki ilyet az ismert étnyek birtokában kijelent az vagy tökrészeg vagy idióta.

Megint napestig sorolhatnám a példákat de nincs hozzá időm, meg türelmem.

Táskás Tóni 2011.05.02. 19:35:16

@Lucernaböde: Még egy utolsó , a focistának nem 8 évet, hanem életfogytiglant kellene adni. Na csá.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:36:22

@énnem: Nem vagyok troll. Az a troll, aki a tényeket figyelmen kjívül hagyja.

Ez a trollozás itt ugyanaz a tipikus, a tények szorításából történő menekülési útvonal mint Gyurcsánynak a nácizás. Ugyanolyan idióta szarházi vagy mint ő. Tényeket nem tudsz cáfolni, de trollozni azt tudsz.

Sötét, buta fasz vagy. Megszoktam már a fajtádat. Ilyen vagy így is fogsz megdögleni majd valamikor. te már nem változol, ahhoz túl hüly evagy.

gyilkos fűegér 2011.05.02. 19:36:29

@Lucernaböde:

Kósa, az észlény... nézd már meg Debrecen gazdálkodását, meg adósságállományát... Komolyan, mintha Nagy Anna írná ezt a bullshitet.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:37:01

@Táskás Tóni: Én meg anyádnak adnék életfogytot, hogy egy ilyen majmot nem vágott falhoz miután világra ellette.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:40:00

@gyilkos fűegér: Mit nézzek meg rajta ? Tudtommal - nem fogod tudni cáfolni, megint jó példát mutatsz a dezinformált fajtádra - egy prosperáló város, hanem a legjobban prosperáló.

Mésrészt nincs olyan önkormányzat ami ne lenne eladósodva MO-on, nyilván D. is el van. Köszönheeted annak a fasznak aki ezt mondta:

"Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. "

A mesés a dologban az, hogy leírva látod, igen pont ő mondta, pont nem volt részeg és azóta ami történt mind alátámassza ezt a mondatot, ez mégsem izgat.

De én troll vagyok. Ha ha ha !

Lucernaböde 2011.05.02. 19:41:38

Mágegyszer azoknak akik még mindeg nem akarják elhinni, hogy ez mit jelent:

" Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi."

Szóval: szerinte már akkor annyival voltak túl az ország lehetőségein, hogy maga is alig hitte, hogy ezt ők csinálták.

Aki ebből nem ért arra joggal lehet mondani, hogy HYÜLYE.

Lucernaböde 2011.05.02. 19:42:18

Nos, nem élég elégszer ismételni:

" Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi."

Lucernaböde 2011.05.02. 19:46:28

Ezt a gyöngyszemet sem szabad elfelejteni a Nagy "Demokratától" , a sajtó és szólásszabadság, a nyiltsisakos küzdelmek felülmúlhatatlan lovagjától:

"Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt."

Táskás Tóni 2011.05.02. 19:47:52

@Lucernaböde: Ne legyél má.. ilyen, te 8 évet kértél a focistának én életfogytigot ajánlottam nagyvonalúan. Ideges-e vagy?

Táskás Tóni 2011.05.02. 19:50:29

@Lucernaböde: Ne ismételd már magadat! Mi lenne, ha egyszerűen csak ennyit írnál? Viktor, Viktor, Viktor, Viktor ...............

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.02. 19:51:29

@Lucernaböde:

A spammelést is rohadtul utálom, de az anyázásra kimondottan allergiás vagyok, viszlát.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.02. 20:08:39

Elkezdtem visszaolvasni... a kivágott koma az utolsó hozzászólások... mennyi? vagy 80%-át írta? Droid 2.0? Ez a jövő?

Baldrick68 2011.05.02. 20:17:17

Nos erről a dologról ez a videó jut az eszembe.
Szinte minden klappol benne.

A diktatúra és az internet.
www.ted.com/talks/view/lang/hun//id/641

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.02. 20:17:51

@Lucernaböde: "a japán GDP-arányos államadósság eleve jóval 120% felett van, miközben a teljes adósságráta bőven meghaladja a 200%-ot". (Gazdasági Rádió, 2011. március 20.) Nem egy feltétlen és minden egyéb adatot felülíró adat... Jelenleg pedig még csak osztogatást és megszorításokat látunk. Azt is kapkodva, adhoc... A nemzetközi renoménk mélyrepüléséről pedig még nem is beszéltünk! Kicsit nézzük azt is, hogy 8 év töketlensége és balfaszságai után ezek is ezen a Viktori úton haladnak!
Ez a gumicsizmás csávó csak egy közepes focista, az meg, hogy Fecó haverjával együtt min.elnök lehetett, mindannyiunk szégyene! Így jártunk!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.02. 20:20:14

"Az első kérdés a védett kor bevezetésére vonatkozik. Ha ma valakit 55 éves korában elbocsátanak a munkahelyéről, akkor neki már rendkívül nehéz új állást találnia; ezért arra kérjük az embereket, mondják el, hogy szükségesnek tartják-e a védett kor bevezetését 55 év fölött - fogalmazott Szijjártó. A második kérdés a közműcégek extraprofitjának korlátozására irányul, arra, hogy az állam szorítsa-e korlátok közé a közműszolgáltatók magánérdekeit. A harmadik kérdés azt veti fel, hogy vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket, míg mások szerint a segélyezés elegendő megoldás a munkanélküliség problémájára. A negyedik kérdésben arra keresik a választ, hogy a nyugdíj mértékének megállapítása során figyelembe kell-e venni a gyermekvállalás, illetve a gyermeknevelés. Az ötödik kérdés a szociális segély folyósítására vonatkozik: arra várnak választ, hogy pénzben vagy más szükségleti cikkekben kapják-e a rászorulók.

A hatodik kérdés a devizahitelesek állami megsegítésére irányul: arra, hogy az állam segítséget nyújtson-e az érintett családoknak. A hetedik kérdésben arról kérik ki az emberek véleményét, hogy az állam engedélyezze-e a devizaalapú hitelezés újraindítását. A nyolcadik kérdés a gyógyszergyárak lobbijának megtörésére vonatkozik. A kilencedik kérdés pedig arról szól, hogy a nyugdíj megállapításánál mit vegyenek figyelembe: a munkával eltöltött éveket vagy a jövedelem arányát. A tízedik kérdés azt veti fel, hogy az oktatási rendszer átszervezésénél közpénzből csak azokat a képzéseket támogassák, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni, vagy ezt nem szükséges a gazdaság igényeihez igazítani - sorolta Szijjártó a szociális konzultáció kérdéseit.

Mint mondta, körülbelül 8 millió kérdőívet postáznak ki, másfél-két hét alatt minden állampolgárhoz szeretnék eljuttatni a levelet. Arra kérjük az embereket, hogy június 15-éig küldjék vissza kérdőíveket, a feldolgozás után, június 30-ig nyilvánosságra fogjuk hozni a vélemények alapján előállt eredményt - húzta alá a szóvivő.

Azt gondoljuk, hogy akik ma 16-17 évesek, már gondolkoznak ezekről a kérdésekről, az ő véleményükre is kíváncsiak vagyunk - reagált Szijjártó az ezzel kapcsolatos felvetésre "
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=162032

mement 2011.05.02. 20:25:30

@Lucernaböde: Persze hogy vannak normalis emberek a Fideszben, es vannak ott szaktekintelyek is, de neked ennek ellenere sikerult felsorolnod sorrendben a legnagyobb idiotakat, es kepmutatokat. Csak Lazart felejtetted le

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.02. 20:25:43

@laspalmas: Röviden?. Szánalmas és átlátszó! Primitív marketing, bár egy bizonyos értelmi szint és IQ alatt hatékony is. Köszönjük pártunk és bolsevik kormányunknak!

Mr. Ligthman 2011.05.02. 20:47:27

@Lucernaböde: Ha egy kicsit is konyítanál a gazdasághoz, akkor nem írnád le a GDP alakulását bizonyítva, hogy ki cseszte el. Közismert, hogy a gazdasági mutatók következmények. Gyk: ha nőtt az adósságállomány, az a korábbi évek kormányzati lépéseinek köszönhető. Tudod, a hitel sem akkor fáj, amikor felveszed, hanem amikor vissza kell fizetni.
Autópálya, tűzijáték, Happy End, Ezüshajó, Bánk-bán film, stb. Soroljam, vagy felébresztettem a memóriádat?
Nem a szocikat védem, ők is elcseszték.

Ja, és amiket idéztél, azt bizonyítja, hogy valaki legalább kimondta az igazat. Aki nem tesz ilyet, az azért nem teszi, mert hibátlan, vagy csak hazug? Ne válaszolj, költői kérdés volt...

Mr. Ligthman 2011.05.02. 20:50:56

@Lucernaböde: és aki nem tudja rendesen leírni, hogy hülye, arra mit mondasz? Fiam, ülj a Schmitt gyerek mellé :)

Faszerkezet 2011.05.02. 20:52:39

Én még mindig azon avgyok elakadva, hogy ha a többség a "munka vagy segély" kérdésre a segélyt húzza be, akkor mi lesz?:)

Megszavaztuk, hogy Mo-on nem kell dolgozni?:D

De szívemet melengeti a facebook-os kép. a kis proletrok még boldogok is, hisz azthiszik, hogy bármibe is kikérik a véleményüket, bárkit is érdekelnek ott fenn.:) Legalább hinni van mibe.

Mr. Ligthman 2011.05.02. 20:56:09

@Lucernaböde: :))) vicces, hogy azokat nevezed értelmes embereknek, akik kijelentették, hogy csőd közeli állapotban van az ország.
Megint azt kell mondanom, hogy ha egy kicsit is értenél a gazdasághoz, akkor tudhatnád, hogy mekkora baromság ilyen állítani,és hogy milyen súlyos következményei vannak.
Tehát vagy szándékos volt, és akkor hatalmas rosszindulat áll mögötte, hogy temérdek devizahitelesnek és exportra termelőnek akasztott többletterhet a nyakába, vagy csak szimplán sötétek és buták.
Tényeket kértél, megkaptad.

Mr. Ligthman 2011.05.02. 21:11:02

@Lucernaböde: jó neked, nincs eszed, nem kell gondolkodnod.
Akkor megint egy tény: már több mint fél éve kormányváltás volt.
Idén az első negyedévben az államadósság az egész évre tervezett 108%-án áll. 108%. Érted? Tehát sikerült 8%-kal többet elkölteni három hónap alatt, mint amennyit erre az évre terveztek. Na most kire mutogatnak?
Más: a tavaly megváltoztatott SZJA törvénynél többször hangsúlyozták (az általad említett négyes is), hogy mindenki jobban jár az új adórendszerrel. Jött 2011 februárja, és kiderült, hogy mintegy 1 millió embernek kevesebb maradt a borítékban, mint tavaly (Kb.3 millió fizet SZJA-t, szóval durván minden harmadik ember kapott kevesebbet). Mivel az adórendszer tiszta matematika (számok, százalékok), ezért hatalmas ostobaság, hogy ezt előre nem tudták lemodellezni. Na erre nem azt mondták, hogy elcsesztük, hanem hogy a versenyszférának mindenhol kompenzálnia kell, különben ejnye-bejnye. Ha-ha. Amit ők elcsesztek, azt hozza helyre más.
Szóval akkora ostobaságokat írsz, hogy az már fáj. Le kéne venni a szemellenzőt.

Mr. Ligthman 2011.05.02. 21:12:58

@Harangozó Feri: ...elírtam, a 108 % természetesen nem az államadósság, hanem az első negyedéves költségvetési hiány az egész évre vetítve....

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.02. 21:16:39

@Harangozó Feri: Nem fog az ott menni, ezt nem volt benn a pártdirektívában... :)) Ehhez gondolkozni is kéne!

Táskás Tóni 2011.05.02. 21:22:13

Kimaradt egy fontos kérdés! Helyesli -e, hogy a magyar filmekről és a magyar filmek támogatásáról havi kétmillió ft fizetésért a kurvapecér Andy Vajna döntsön? Jogos -e hogy 2milliárd ft fölött rendelkezzen?
1. Igen , mert bemutatta a focistának Robert de Niro-t
2. Igen, mert Rogán egyik haverja, együtt bizniszeltek az V. kerületben.
3. Igen, mert csak.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.05.02. 21:24:11

A kormány megvédi a zembereket a gaz rezsitől :DD

lyken 2011.05.02. 21:28:59

@Harangozó Feri: Azt se tudja mi a különbség a netto meg a brutto közt, úgyhogy kár belé a szó. Ez a típusú párt fan nem zavartatja magát tényekkel. Nem azért nem akarja tudni, mert nem lehet. Azért nem tudja, mert nem akarja. Mert nem kényelmes. Sokkal egyszerűbb arra az alaptézisre támaszkodni, hogy szeretem a Viktort, tehát amit a Viktor csinál az jó.
Aki meg mást mond, az büdös komcsi/ballibsi/stbstbstb.
Nézd meg például a fenti FB képet. Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ennyi agyatlan menyét akad az országban. Akik nem bánják, hogy mostantól alkotmányban korlátozzák egyes jogaikat, akik nem bánják, hogy csorbul a szólásszabadság, akiket nem zavar, hogy kevesebb pénzt visznek haza az új adórendszerben, akiket nem zavar, hogy a fidesz ugyanúgy mutyizik min a szocik, akiket nem zavar, hogy Viktor elkúrta, de inkább a munkáltatókra tolja a dolgot, akiket nem zavar, hogy csorbulnak a munkavállalói jogok, akiket nem zavar, hogy Viktor a zembereket kérdezgeti állandóan, hogy mi legyen, akiket nem zavar, hogy a kormánynak nincs hosszú és középtávú stratégiája, akiket nem zavar, hogy a manyup pénzt azért kellett államosítani, mert egy évig nem csináltak semmit... És még hosszú sorokon át sorolhatnám. Csak nincs értelme. A fidesz fanok semmit nem változtak 2000 óta. Láthatóan Viktor se tanult semmit 2002-ből.

ketroot 2011.05.02. 21:34:42

Kíváncsi vagyok, hogy megkérdezi-e majd ez a hólyag azt, hogy mit egyen vacsorára?

Szánalmas.

Spiritmonger 2011.05.02. 21:48:41

az oktatási kérdés teljesen jogos, mert nem egyértelmű, mire kell képezni a jövőt. az biztos, hogy a mostani irány nem jó
szakmunkások kellenek, mérnökök, orvosok, ápolók, tanárok, valós tudású szakemberek, nem pedig büfé-ruhatár szakos bölcsészek, az biztos

ketroot 2011.05.02. 21:51:02

@ob.szerver:

Tudod miért nézik ezt a népet sík hülyének? Mert az is!

ketroot 2011.05.02. 21:57:11

@Lucernaböde:

kedves droid! Most mint látod, nem az általad emlegetett szarfaszú banda van hatalmon, hanem egy másik kretének gyülekezete, akikhez te is tapsolsz. Semmivel sem vagy különb, mint a kapcsolat.hu-s idióták! Büszke lehetsz magadra!

Tapsolj!!!

dr. Aullah 2011.05.02. 22:01:38

Jó lenne, ha zero vagy palmi kimoderálná ezt a trollt, mert szétspamolja a topikot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.02. 22:34:20

A rezsivel semmit nem kell kezdeni. Keressen annyit az ember, hogy ki tudja fizetni!!!!

Amúgy megint jó kérdések, csak már adott a válasz... Rendes tananyag az iskolában, következetesség az oktatásban... felsőOKTATÁS, nem bölcsészgyár... csupa olyan dolog, amiből nem ÚJ kell, hanem a meglevőt kéne rendesen csinálni.

Bee-zony 2011.05.02. 22:58:15

„Talán emlékeznek rá, hogy nemrégen egy alkotmányozási konzultációt indítottam útjára.”
Talán emlékeznek rá, alzheimeres és aranyhal-memóriájú pógártársak, hogy Orbán és társai folyamatosan szellemi fogyatékosnak nézik önöket.
A többséget illetően nem is alaptalanul, hiszen ha a Fidesz produkcióját 1998-tól 2010-ig figyelemmel végigköveti a drágalátos szavazói többség, akkor nem lett volna kétharmad, hanem sokkal kiegyenlítettebbek lettek volna a szavazati arányok.
De hát a többségi szavazó mindig tudja, hogy kire és milyen arányban kell szavazni... ahhoz, hogy a lehető legalaposabban el legyen kúrva az ország.
Nem azt mondom, hogy csak hülyék vannak itt, hanem azt, hogy ők vannak többségben, és ennek megfelelők a történések, és ez meggyőzően be is bizonyosodik hétről-hétre.
Aki nem az erre való reagálással és a védekezéssel akarja eltölteni az életét, az legegyszerűbben úgy tudja megoldani ezt a problémát, ha keres magának egy normális országot.

Abszurdisztánban a Fidesz által fizetett troll a Jobbik önkéntes ügynöke :), miközben mélyíteni akarja az MSZP és a Fidesz között a mesterséges árkot, és miközben bebizonyítja, hogy a vörös és narancsvörös mentalitás és stílus ugyanaz - mint amit a Szolzsenyicinnek tulajdonított mondás is megállapított:
„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem...”

8 év lopási időt az „ellenzékkel” összenőtt fideszes sáskáknak is, mert így „igazságos”.

Megszavazták: börtön jár a bűnmegelőzési tevékenységet folytatóknak Abszurdisztánban
kuruc.info/r/26/78486/
Módosította az Országgyűlés hétfőn a büntető törvénykönyvet (Btk.) az úgynevezett „egyenruhás bűnözés”, valójában a magyarokat bűnözéstől megóvni kívánó, mellékesen egyenruhát viselő bátrak miatt.
A kormány Btk.-módosítási javaslatára 280 képviselő szavazott igennel, 40 nemmel, vagyis pillanatnyi nagykoalíció alakult annak érdekében, hogy a magyar tovább szenvedjen.

És pont az a legvalószínűbb, hogy nekik is meglesz a 8 év lopási idő – meg fogják kapni a többségi választóktól.

Ami az erre a hétre kapott fideszes abszurdot illeti, az előző küldemény kapcsán az emberek kb. 90%-a véleményt nyilvánított azzal, hogy nem küldte vissza, és ebben benne van az is, hogy nem kéri. Ugye mekkora demokrácia az, ahol nem veszik figyelembe a többségi véleményt?
Ezek után, ha már valaki visszaküld valamit, akkor inkább alternatív kérdőívet, amin lehet pl. az, hogy közjegyző előtt történjen-e a feldolgozás és kiértékelés a hitelesség érdekében? Igen/Nem.
És persze az is, hogy a továbbiakban kér-e ilyen konzultációs csomagokat, igen/nem. (Fordítsák adósságcsökkentésre, vagy adjanak helyette „ingyen”sört.) Akarja-e hogy erre költsék az adóját?
Hűtlen kezelésnek tartja-e az ilyen levelek küldözgetését?
(Hűtlen kezelést követ el, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelezettségének megszegésével vagyoni hátrányt okoz.)

Pénzügyi-költségvetési kérdéseket nem lehet népszavazásra vinni, az ilyeneket elutasítja az AB. Orbánék pedig pont ilyen kérdéseket tesznek fel, hogy döntse el a nép. Nincs ám itt semmi ellentmondás... ügydöntő népszavazni nem lehet róla, de Orbánék majd figyelembe veszik, és aszerint cselekednek; és ha valami gond lesz - van, a kormány a népre mutogat, hogy ti voltatok ilyen hülyék... Ti kértetek ingyensört, munka helyett segélyt, és emiatt ment csődbe az ország.
Van-e másik ország a világon, ahol ilyen módon bele lehet szólni a költségvetésbe? (Legyen ön is pénzügyminiszter! És majd a 100-as IQ eldönti, hogy mi a helyes. Miközben az alkotmányt állításuk szerint azért nem bocsátották népszavazásra, mert ilyen kérdés eldöntéséhez nem elég okos a nép.)
Az ilyen kormánytól mentsen meg az Isten, akik kvázi népszavazásra tesznek fel gazdasági kérdéseket – hogy aztán el tudják hárítani magukról a felelősséget.
Sajnos a többség azt szavazta meg, hogy munka helyett legyen segély, és emiatt, és ennek megfelelően megtörtént az államcsőd, ezért a „megfelelő körök” gondnoksága alá helyezik az országot.... A Monty Pythont elegyíti a horrorral a magyar igazság és élet kétfrakciós kormányellenzéki pártja.

kaqkkfioka 2011.05.03. 06:27:23

Kb. 8 000 000 kérdőív alkalmanként (Alkotmányozós kérdőív kb. 100 Ft / db, Alkotmány kipostázása kb. 200 Ft / db, Cociális kérdőív kb. 100 Ft / db) = Kb. 3 200 000 000 Ft a felmerülő költség.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.05.03. 09:51:20

Pff ezt a rakást fost. Ilyenkor sírom vissza a műveltségi cenzust a korlátozott választójogban.

lyken 2011.05.03. 10:01:47

@kaqkkfioka: Jó de az a 3,2 milliárd nem megy kárba. Ha megy a mutyi ahogy a szocik idején, legalább 25% visszacsorog. A többi meg elmegy a gazdaság felpezsdítésére.

Tedat 2011.05.03. 13:00:41

@tuono:
"Én esküszöm visszaküldöm, ha kapok ilyet. Arról meg biztosan tudni fogok, ha tényleg feldolgozzák... :D "

Egy másik blogban már jelentkezett olyan, aki részt vett a feldolgozásban, távmunkában. Nem jegyeztem meg a blog nevét...

Ha jól tudom, valami nagyteljesítményű scannerrel behúzzák az összes lapot, és a scannelt oldalakat szétszórják egy távmunkás portálon, ahová lehet regisztrálni.

Bár, ha most csak igen/nem válaszok lehetnek, akkor azt gépileg, programmal is könnyen fel lehet dolgozni, még ember se nagyon kell hozzá.

Persze ott a bibi, hogy elég lenne 1-2 ezer embert megkérdezni közvéleménykutatással, és reprezentatív módon arányosítani, és szinte ugyanott lennének, mint többszázezer válasszal.

Tedat 2011.05.03. 13:05:25

@Boli:
""a japán GDP-arányos államadósság eleve jóval 120% felett van, miközben a teljes adósságráta bőven meghaladja a 200%-ot""

Nem is fogják visszafizetni...

Japánban beindítják majd a JEN-bankóprést, oszt' meg van oldva. Erre lehet számítani...

fokabacsi 2011.05.03. 16:50:07

@Tedat: Ha nem lenne ekkora adóssága az Országnak, akkor -1000 milliárd forint kamatfizetés megmaradna évente! A tőketörlesztésről nem is beszélve! Miközben szinte minden magyarországi cég külföldi kézben, a hasznot kiviszi az országból!! Még azok is amiket nem lett volna szabad eladni! Pl: ivóvízhálózat, elektromos hálózat erőművek...stb!
Akkor mi a fszt akarunk?!

Várkonyi 2011.05.04. 19:48:19

Üdv mindenkinek!

Nagyjából végigfutottam a kommenteket, és azt látom, hogy kb. mindenkinek elkerülte a figyelmét ennek a technikának a rendkívül messzire mutató, alattomos hatása.

Na mindegy, következzenek a tények. Átengedem a szót Cialdini professzornak. Majd az utószóban összefoglalom a dolgot.

Egy kis történet, a jobb érthetőség kedvéért:

"A kis kéréssel való kezdés taktikájának, amely nagyobb kérések teljesítésére alkalmas együttműködésre irányul, neve is van: LÁB-AZ-AJTÓBAN technika. Az 1960-as évek közepén, amikor Jonathan Freedman és Scott Fraser pszichológusok megdöbbentő adatok sorát tették közzé, társadalomtudósok felismerték a technika hatékonyságát. Egy kísérlet eredményeit publikálták, amelyben egy önkéntes munkásnak álcázott kutató házról-házra járt egy kaliforniai lakónegyedben, és abszurd kérést intézett a háztulajdonosokhoz. Arra kérte őket, hogy az előkertekben engedjék meg a közösséget érintő óriásplakátok elhelyezését. Hogy lássák, mire gondoltak, még fényképeket is mutatott nekik, szép házakról, melyek kilátását majdnem teljesen elvette a hatalmas, rosszul olvasható tábla, a következő felirattal: VEZESS ÓVATOSAN! Bár a kérést természetesen és érthető módon a többség (83%) egy másik lakónegyedben elutasította, ez a konkrét csoport egészen jól fogadta: 76%-uk felajánlotta az előkert használatát.

E meglepő együttműködés fő oka visszavezethető valamire, ami két héttel korábban történt. egy másik önkéntes látogatott el hozzájuk, aki megkérte őket, hogy fogadjanek el és tegyenek ki egy kis táblácskát (10x10 centiméteres), amelyen ez állt: LÉGY BIZTONSÁGOS AUTÓVEZETŐ! Ez olyan csekélyke kérés volt, hogy majdnem mindannyian beleegyeztek. ennek a kérésnek óriási lett a hatása. Mivel ezek a háztulajdonosok néhány héttel korábban a jelentéktelen, biztonságos vezetéssel kapcsolatos kérésnek gyanútlanul eleget tettek, most rendkívüli hajlandóságot mutattak az együttműködésre egy hasonló, de sokkal nagyobb kérés teljesítésére.

Freedman és Fraser azonban itt nem hagyta abba. Kipróbáltak egy némileg megváltoztatott eljárást a háztulajdonosok egy másik csoportjával. Tőlük először azt kérték, hogy írjanak alá egy petíciót, mely az "Őrizzük meg Kalifornia szépségét" mozgalmat támogatta. Természetesen majdnem mindenki aláírta, mert az állam szépségének megőrzése éppúgy, mint a kormány hatékonysága, vagy a terhesgondozás olyan témák, melyeket senki sem ellenez. Két hét várakozási idő után Freedman és Fraser két másik "önkéntest" küldött ugyanazokba a házakba, hogy megkérjék a lakókat, nagy "VEZESS ÓVATOSAN" plakát elhelyezésére. Bizonyos értelemben ennek a csoportnak a reagálása volt a legérdekesebb a kísérletben részt vevő összes háztulajdonos között. Mintegy felük egyezett bele a VEZESS ÓVATOSAN! óriásplakát felállításába, bár a hetekkel korábbi kötelezettségük nem a biztonságos vezetésre vonatkozott, hanem egy teljesen más, mindenkit érintő témára, az állam szépségének a megőrzésére.

Az eredmény láttán még Freedman és Fraser is elcsodálkoztak. Miért eredményezi az állam szépségére valóm felhívás, hogy az emberek hajlandóvá válnak egy más jellegű, sokkal nagyobb szívesség megtételére? Miután átgondolt és elvetett számos magyarázatot, Freedman és Fraser megoldást talált a rejtélyre. Az állam szépségéről szóló petíció aláírásával az embereknek az önmagukról alkotott képük megváltozott. Közérdekek iránt érdeklődő állampolgároknak tekintették magukat, akik állampolgári kötelezettségeiknek megfelelően cselekszenek. amikor két héttel később ismételten megkérték őket, hogy tegyenek valamit a közért, engedjék meg a VEZESS ÓVATOSAN! tábla felállítását, beleegyeztek, mert következetesek akartak lenni nemrégiben kialakított énképükhöz. Freedman és Fraser ezt így írja le:

Lehetséges, hogy az egyén érzései az együttműködés vagy cselekvés hatására megváltoznak. Amikor teljesít egy kérést, módosul hozzáállása, saját szemében olyan személlyé válik, aki megtesz ilyen dolgokat, aki teljesíti idegenek kéréseit, aki akcióba lép, ha hisz az ügyben, aki jó ügyekért együtt dolgozik másokkal.

Freedman és Fraser megállapításai arra hívják fel figyelmünket, hogy nagyon óvatosan egyezzünk bele csekély kérésekbe. Az ilyen megegyezés nemcsak megnöveli együttműködésünket hasonló, de sokkal nagyobb kérések esetén, hanem nagymértékben növeli hajlandóságunkat nagyobb szívességek megtételére, amelyek távoli kapcsolatban állnak a korábbi csekély szívességgel. ez a második, általános ráhatásfajta, amely a kis kötelezettségekben rejtőzik.

Ez olyannyira félelmetes, hogy most már nagyon ritkán vagyok hajlandó petíciók aláírására, még olyan ügyekben sem, amelyeket támogatok Az ilyen cselekedet esetleg nem csupán későbbi magatartásomat, hanem énképemet is negatív módon befolyásolhatja. Amikor az egyén énképe megváltozik, sokféle kis előnyhöz juthat, aki ki akarja használni az új énképet.

Vajon Freedman és Fraser háztulajdonosai közül melyik hitte volna el, hogy az "önkéntes munkás" aki felkérte őket az állam szépítésére vonatkozó petíció aláírására, valójában azt akarta, hogy a biztonságos vezetésre vonatkozó óriásplakátot tegyék ki két héttel később? És vajon melyikük gyanította, hogy a hirdetés kitételének elfogadása elsősorban a petíció aláírásának következménye? Gondolom senki. Ha a táblák felállítását követően megbánták a dolgot, vajon ki mást tarthattak felelősnek, mint a _saját_magukat és saját átkozottul erős állampolgári kötelességtudatukat? Valószínűleg eszükbe sem jutott az a fickó, aki az "Őrizzük meg Kalifornia szépségét" petíciót hozta, és mindent tud a cselgáncstaktikáról (szerk. amikor az ellenfél erejét - jelen esetben elköteleződését- használjuk fel ellene).

Figyeljük meg, hogy azok a szakemberek, akik az _láb-az-ajtóban_ technikát alkalmazzák, mind ugyanazért lelkesednek. Kis lekötelezéssel manipulálható az egyén énképe, ezzel állampolgárból a "köz szolgájává" válhat, lehetséges vevőből "fogyasztóvá", hadifogolyból "kollaboránssá". Ha sikerül az egyén önképét a kívánt formára alakítani, _természetesen_ a kérések egész sorát fogja teljesíteni, mégpedig olyan formában, hogy az megegyezik az önmagáról kialakított képpel.

Robert Cialdini: A befolyásolás lélektana, Hét szabad művészet könyvtára, Corvinus Kiadó, Bp.,1999., 97-101. old.

Egy kis kiegészítés ehhez (uo.,120.old.):

"A kínai kommunista kormány vonzódása a politikai dolgozatok versenyéhez adott volt, ezt használták az elkötelezettség kialakításának eszközéül. Ezért nem meglepő számos ilyen versenyt tartottak a Tienanmen téri vérengzés utóhatásaként, ahol demokráciáért küzdő tüntetőket lőttek le a kormány katonái. Csak magában Pekingben kilenc állami újság és televízióállomás szponzorált fogalmazási versenyeket az "ellenforradalmi lázadás elfojtásáról". a régi, világos elvnek megfelelően ezúttal sem hangsúlyozták a verseny jutalmát, a verseny díját a pekingi kormány nem határozta meg."

Utószó/összefoglalás:

Emlékszünk a Fidesz számtalan aláírásgyűjtő kampányára? amikor az olimpiás aláírásgyűjtés már hatalmas méreteket, öltött, maga Medgyessy is aláírta, hogy ezzel semlegesítse az aláírásgyűjtést. Nem volt hülye: nagyon is tudta, mit csinál.

Íme, ide süllyedtünk, hogy a pekingi kommunista kormány fogalmazási versenyeinek egy lebutított változatával mérgezik gyermekeink, felnőtteink, öregjeink, egyszóval az egész társadalom lelkét, egyetlen egy céllal: hogy továbbra is a Fidesz engedelmes követői, hívői legyenek. Ez a módszer ugyanis annyira alattomos, hogy nagyon kevesen veszik észre messzire mutató hatásait.

A facebook-zombikon is látszik, hogy az efféle petíciók-aláírásgyűjtések stb. hova juttatják az embert.

Ez a kérdőív-faszság kiválóan alkalmas arra, hogy a kissé csökkent lelkesedésű szavazókat visszarántsa a vakhit medrébe, de ha némely gyanútlan 16-17 éves visszaküldi, akkor akár a megváltozott önkép által (hisz ezek után jogosan gondol majd úgy magára, mint a közért tenni akaró-a kormányt támogató állampolgárra) számos új szavazót tud ez a aljasság szerezni majd a fidesz számára.

Rendkívül alattomos pszichológiai támadás.

Várkonyi 2011.05.04. 20:06:53

Egy kis kiegészítés:

"A kínai kommunista kormány vonzódása a politikai dolgozatok versenyéhez adott volt, ezt használták az elkötelezettség kialakításának eszközéül. Ezért nem meglepő számos ilyen versenyt tartottak a Tienanmen téri vérengzés utóhatásaként, ahol demokráciáért küzdő tüntetőket lőttek le a kormány katonái. Csak magában Pekingben kilenc állami újság és televízióállomás szponzorált fogalmazási versenyeket az "ellenforradalmi lázadás elfojtásáról". a régi, világos elvnek megfelelően ezúttal sem hangsúlyozták a verseny jutalmát, a verseny díját a pekingi kormány nem határozta meg."

Azért nem határozták meg a jutalmat, mert akkor az emberek ráfoghatták volna a lelkükben, hogy a jutalomért csinálták. Ha viszont nincs jutalom, akkor nem lehet ráfogni semmit, és akkor kénytelenek alkalmazkodni ahhoz amit leírtak.

Így kezdődik a fanatikusok nevelése. Később, ha szembesülnek majd azzal hogy miért támogatták pl. "az ellenforradalmi lázadás minél hatékonyabb fölszámolását", vagyis tkp. sok-sok ember halálát, akkor egyszerűen senki nem gondol majd arra, hogy egy egyszerű fogalmazási verseny indította el őket ezen az úton, és azt fogják hinni, hogy hithű kommunista meggyőződésből tették. Végülis abból tették, bár nyilván a baj az, hogy ilyen féreg módszerekkel vették rá őket a kommunizmusban való hitre.

süti beállítások módosítása