Skip to content


       Szűrés lista

Már a vasútfelújítás a tuti biznisz

Egy éve dübörög a Nemzeti Együttműködés Kétharmada és az Elszámoltatási Kormánybiztos, de még most sem tudjuk, hogy az "elmúltnyolcév" (@copyright by Szijjártó) legnagyobb biznisze, az autópálya építések körül mi volt a helyzet. Ha szimaton nem csal, valószínűleg sosem fogjuk megtudni, pedig ha én tökös kormánybiztos lennék, aki a hét 168 órájában az elszámoltatás lázában ég, minden bizonnyal a Csillag-Kóka-Strabag-Szekfű vonallal kezdeném, már eleve a sok gyanús ügy, és az 1000 milliárdos összeg miatt.  Persze, ha Dávid Ibolyának volt igaza, akkor a Fidesz bolond lenne elővenni ezeket az ügyeket ... és látjuk, mennyire nyomoz a Fidesz az autópályapénzek után.

Még mindig nem tudjuk, hogy valóban kaptak vissza pénzt az autópálya építésekből a pártok?
Még mindig nem tudjuk, hogy ki döntött arról, hogy a Kőröshegyi völgyhidat meg kell építeni?
Várjuk, hogy kiderüljön, hogy mi az igazság az M6-os autópálya 40 milliárdba került 8 km-es szakaszával, azzal a csodálatos négy alagúttal?
(Mellékesen: Múlt hétvégén voltunk Szekszárdon, az M6-oson mentünk. Szürreális egy élmény volt, előttünk nem ment autó, mögöttünk nem volt autó, szembe alig jöttek, az autópálya parkolóban csak mi álltunk, olyan csend volt, hogy hallhattuk a madárcsicsergést. A Walking Dead 2. évadját le lehetne forgatni az autópálya lezárása nélkül. Bár ez másnak is feltűnt már. A hivatalos forgalomszámlálási adatok szerint az M6-os forgalma csak ötöde a többi autópálya forgalmának (11 ezer jármű/nap vs. 53 ezer jármű / nap). Jó biznisznek tűnik.)

Mivel sok műtárggyal felszerelt autópályákat nem nagyon terveznek építeni, így új bizniszt kellett keresni, és úgy néz ki, sikerrel meg is találták: vasútfelújítás.

Az nem hír, hogy a Magyar Vasút ezer sebből vérzik, ezek közül az egyik fő probléma a meglévő vasúti pálya állapota. (Pécs-Budapest 226 km, IC, 3 óra menetidő. Nyíregyháza-Budapest 270 km, IC, 3 óra menetidő.) Jelenleg a 160 km/órás sebesség is távoli álom, így a kormány EU-s pénzek felhasználásával több vasúti szakaszt is fel kíván újítani, többek között a Budapest-Székesfehérvár és a Szajol-Püspökladány szakaszt. Mind a két esetben ki van már írva a közbeszerzés, ám márciusban előbb a Budapest-Székesfehérvár vonalra szánt 119,2 milliárd forintos keretet toldották meg 15,6 milliárddal, majd a múlt héten a Szajol-Püspökladány vonal felújítására előirányzott 137,4 milliárdot növelték meg 24,4 milliárd forinttal. Mindkét projekt a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) része, 85% EU-s pénzből.

És ki növelte meg és hogyan?



A beérkezett ajánlatok magasabb összeget tartalmaztak a kiírásban szereplőnél, és hogy ne legyen érvénytelen a közbeszerzés, Orbán egyszerűen hozzácsapott 15 és 24 milliárd forintot az árhoz.

Budapest-Székesfehérvár: 67 km, 134,8 milliárd forint, 2,01 milliárd ft / km.
Szajol-Püspökladány: 67 km, 161,8 milliárd forint, 2,41milliárd ft / km.

A Tárnok-Székesfehérvár szakaszt a SZCKM-2008 Konzorcium újítja fel, tagjai a Szentesi Vasútépítő Kft., Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Közgép Zrt. és a Kelet Út Kft. (A Szentesi Vasútépítő Kft. a Strabag tulajdonában áll.)

Infó:
"Kőkemény” kartellben való részvétel miatt  7 milliárd 178 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal 2010 nyarán. A jogsértő vállalkozások a feltárt bizonyítékok szerint 2004. november 29-i találkozójukon általános piacfelosztó megállapodást fogadtak el. A megbírságolt cégek: a Colas-csoporthoz tartozó Colas Zrt. 1,5 milliárd Ft, a Swietelsky- csoporthoz tartozó MÁVÉPCELL Kft. 2,1 milliárd Ft, a MÁV MTM Rt. f.a. 178 millió Ft, a STRABAG-csoporthoz tartozó Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárd Ft versenyfelügyeleti bírságot köteles megfizetni."
A MÁVÉPCELL Kft. = Swietelsky Vasúttechnika Kft. ...
 
A fenti kormányhatározat megjelenése után két nappal ki is hirdették a  Szajol-Püspökladány szakasz felújításának nyerteseit.

1. Szajol-Kisújszállás: nyertes a SZ-K-2011 Konzorcium (Közgép és Swietelsky Vasúttechnika).
2. Kisújszállás-Püspökladány: nyertes a K-P-2011 Konzorcium (Közgép, Swietelsky Vasúttechnika, Szentesi Vasútépítő).
 
Először a Szajolt Kisújszállással összekötő vonalszakaszon korszerűsítik a vasúti pályát, míg az építkezés második szakaszában Kisújszállástól Püspökladányig vezető síneket cserélik le a teljes alépítménnyel együtt. A harmadik ütemben a felújított pályaszakasz kapja meg az új biztosítóberendezéseit, és megújul a teljes felsővezeték rendszer.

Most jönnek az érdekességek: A NOL szerint mind a két közbeszerzésen a Közgép vezette konzorcium csak a 3. helyet szerezte meg, de a Közgépes konzorciumok kivételével minden pályázó ajánlatát érvénytelennek minősítették, összeállítóikat pedig kizárták a versenyből. Ráadásul a Közgép mind a két esetben az előzetes kiszámított mérnökárnál nagyobb összeggel nyert.

Ugye-ugye ... ha nincs Orbán Viktor mentőöve. De vajon hogyan fogják ezt a lépést megmagyarázni az EU-nak?

Az első kérdés mindjárt fel is merül az egyszeri, adófizető dolgozó állampolgár fejében: ki tudja értelmesen elmagyarázni és megindokolni, hogy 67 km vasútvonal FELÚJÍTÁSA hogyan kerülhet többe, mint 67 km ÚJ autópálya megépítése?



A Közgépről az Origo írt egy szép nagy cikket "Közgép és a Fidesz kapcsolata" címmel, ebből idéznék:

"2004-ben még alig 1,8 milliárd forint volt a nettó bevétele, ami a következő évben már 7,5 milliárdra ugrott, 2008-ban megközelítette a 20 milliárdot, tavaly pedig alulról súrolta a 40 milliárdot. (...)

Az utolsó ismert tulajdonos a Left & Left Hungary befektetési részvénytársaság, ugyanakkor ennek a vállalkozásnak a háttere is homályos. Többségi tulajdonosa ugyanis egy szinte azonos néven (Left & Left International Inc.) az amerikai Delaware államban bejegyzett cég. Az ottani, offshore-cégekre jellemző jogi szabályok miatt gyakorlatilag lehetetlen megtudni, hogy ki a társaság tulajdonosa. Feltehetően időközben a Left & Left Hungary is kiszállt a Közgépből, a 2007-es üzleti beszámolójához leadott vagyonleltárban ugyanis már nem szerepel az, hogy lenne részesedése a Közgépben.
A nyilvánosan hozzáférhető adatbázisokból tehát nem derül ki, hogy kik a jórészt állami megbízásokból évi több tízmilliárdos forgalmat lebonyolító Közgép tulajdonosai. Vannak azonban arra utaló jelek, hogy az utóbbi években is szoros kapcsolata lehetett a vállalattal Nyerges Zsolt."

Nyerges vásárolta meg 2010 áprilisában Fellegi Tamás fejlesztési miniszter részesedését az Infocenter nevű médiacégben. Róla a Figyelő írt egy szép hosszú cikket.


"Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány közbeszerzésben való részvételt, illetve, állami támogatást csak olyan gazdasági társaság számára tegyen lehetővé, amelynek tulajdonosi szerkezete átlátható. Ön mit gondol? - Nemzeti Konzultáció, 2011. február."

 


A Közgéppel pedig akkor találkoztunk először, amikor a Strabaggal és a Hídépítővel együtt megnyerték a Margit híd felújítását 30 milliárd forintért.

Pár pikáns adat:
A Közgép felügyelőbizottság elnöke, Petykó Zoltán az uniós pályázatokat felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője lett. Schváb Zoltán, a Közgép építési igazgatója a Fellegi Tamás által irányított Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára lett.

Nem Fidesz-közeli:



Végül pedig kettő adat, hogy mennyit lehet leakasztani a vasútfelújításból:

1. A vörösiszap-katasztrófa súlyosan megrongálta a Székesfehérvár–Szombathely vasúti fővonal Devecser és Kolontár között fekvő szakaszának 876-os és 891-es szelvények közötti részét. 1500 méter vasúti pálya rongálódott meg, és kb. 2 km szakaszt kellett újjáépíteni. Ezt a MÁV megtette, mindössze 14 nap (!) alatt, részletek itt.
A MÁV beperelte a MAL Zrt.-t, és ebből az derült ki, hogy a MÁVGÉP Kft. 272 millió forint plusz áfa díjért építette újjá a 2 km vasúti pályát.
1 km így 136 millió forint + áfára jön ki ...  hát nem érdekes?

2. Horvátországban is újítanak fel vasútvonalat, mégpedig a Križevci - Koprivnica szakaszt. Érdekesség, hogy ott is a Switelsky nyert, de a 28,5 km-es vonalat 188 millió kunából építik újjá. 1 kuna 36 forint. Ezek szerint a 28,5 km 6,7 milliárd forint, 1 km így 237 millió forintra jön ki ....
Jelenleg ezen a szakaszon csak 60 km/ órával mehetnek a vonatok, az átépítés után 140 km/ órával közlekedhetnek a vonatok, kivéve a hegyi szakaszokon, ahol 100 km/ óra lesz a megengedett sebesség. No igen, ott még hegyek is vannak, ami nem mondható el a Szajol-Püspökladány térségéről.

Vajon ki újít fel korrekt áron vasútvonalat: a MÁV saját magának, a horvátok, vagy a Közgép vezette csapat?

Címkék: fidesz eu botrány válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr622924302

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kormány újra hazudik! 2011.05.23. 19:46:23

 Azt ígérték, hogy minden számlát kifizetnek 30 napon belül. Ehhez képest ma már egyes közintézmények eleve 90 napnál hosszabb türelmi idővel kötnek szállítói szerződéseket. A képet tovább rontja, hogy a költségvetési intézmények az utóbbi hónapok...

Trackback: SK rendszámosok: Megint a sumákolók járnak jól? 2011.05.23. 13:01:07

Rogán Antal szerint még a nyári szünet előtt megszülethet az a törvény, amely szigorítja a külföldi rendszám használatát. Az év gégéig az önként hazatérők adókedvezményre számíthatnak, a jelenlegi szabályok szerint fizetendő adó felét kell csak befizet...

Trackback: Folytatják a harcot a szerzett jogok ellen 2011.05.23. 12:20:32

 Hétfőn inkább aprómunkával foglalkozik a pöcsarcú parlament, Teréz anya halálának napjajótékonysági világnap lehet. Kedden felpörög a törvénygyár, folytatják Lázár "Hájas Valag" János és Balsai István nyugdíjelvonós alkotmánymódosítá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DArchAngel 2011.05.23. 09:16:52

Majd úgyis megmagyarázzák. Kíváncsian várom.
De az is lehet, hogy már meg sem magyarázzák...

Tapmancs 2011.05.23. 09:17:29

Bazzeg, de ha az eu adja rá a pénzt (?), akkor ez hogy lehet?

(egyébként néha olcsóbb az új építése mint a felújítás.)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.05.23. 09:17:57

Nem lehetne erre a hűtlen kezelés vádat ráhúzni?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 09:22:22

Jó reggelt!

Csak így első blikkre:

"Az első kérdés mindjárt fel is merül az egyszeri, adófizető dolgozó állampolgár fejében: ki tudja értelmesen elmagyarázni és megindokolni, hogy 67 km vasútvonal FELÚJÍTÁSA hogyan kerülhet többe, mint 67 km ÚJ autópálya megépítése?"

Szerintem teljesen evidens, hogy egy vasútvonal felújítása -ami sok esetben teljes újjáépítést jelent a nyomvonal korrekció és/vagy az alépítmény teljes szétesése miatt- drágább mulatság mint az autópályaépítősdi. Nem beszélve a sok új műtárgyról, az emelt sebesség miatt létrehozandó aluljárókról, ezek akadálymenetesítéséről, szintbeli kereszteződések megszűntetéséről, állomások átépítéséről. Aztán nem olcsó mulatság a vízelvezetés, a zajvédőfalak, az új felsővezetékrendszer, meg a biztosító berendezés sem, ahol elvárás az ETCS, annak is a kettes szintje. Tovább is van mondjam még?

a-kis-herceg 2011.05.23. 09:34:35

szerintem ezekről is bizonyosat csak akkor fogunk megtudni amikor az olajszőkítésről...

Kartal (rezervált) 2011.05.23. 09:34:58

Én csak azt nem értem ebben mi a meglepő...

Itt emlegette valaki, hogy ez a brancs nem épít autópályát, vagyis nem lop úgy mint az elődje. Akkor nem mondtam rá semmit, mert biztos voltam benne, csak idő kérdése, hogy megtalálják EZEK is a megfelelő csatornákat... ebben az országban persze merő illúzió "ezekről" és "azokról" beszélni. Egy brancs ez mindenestől.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.23. 09:35:16

Nincs itt semmi szokatlan. Most ők mutyiznak milliárdos tételekben. A Közgépről azt csicsergik, hogy Simicska kézivezérlése alatt áll.

A droidok majd ezt is kimagyarázzák, de azért ezt is elérte a Fidesz, innentől hiába mutogatnak a maszop autópályaépítéseire. Ők meg annál is drágábban vasutaznak. Ennyi a sztori.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2011.05.23. 09:39:20

"A Tárnok-Székesfehérvár szakaszt a SZCKM-2008 Konzorcium újítja fel, tagjai a Szentesi Vasútépítő Kft., Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Közgép Zrt. és a Kelet Út Kft. (A Szentesi Vasútépítő Kft. a Strabag tulajdonában áll.)"

Mint egy Hírtévés szponzor-reklámblokk

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 09:41:34

Tényleg nem beleugatásként, de a Székesfehérvár-Tárnok vasútvonal korszerűsítése 2009 márciusában indult. Nem tudom itt mit ért el a fidesz....

Secnir 2011.05.23. 09:42:35

amire kíváncsi lennék:
-ebből mennyit forgatnak vissza OV számára?
-mekkora lesz az a megrendelés, amit Orbán Győző fog beszállítani a bányákból?
köszönöm.

arvisura · turoczi.blog.hu 2011.05.23. 09:42:56

Közgép - Fidesz
Felcsúti irányjáratok?
Mikor lesz itt rend?

zxn · http://online-munka-file-feltoltes.blog.hu 2011.05.23. 09:43:22

Zero!

Nem számoltad bele, hogy előbb hegyeket és völgyeket kell építeni az Alföldre a későbbi alagutaknak és hidaknak. Így már nem is olyan sok az a két milliárd. :)

Transylvanianmixedgrill 2011.05.23. 09:46:00

Ezt a 2004-es Megyesi Gusztáv írást nagyon ajánlom figyelmébe mindenkinek, hogyan is működött autópályánál az okosság....

www.es.hu/megyesi_gusztav;mi_a_palya;2004-08-02.html

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 09:46:08

Aztán ügyesen kimaradt a cikkből, hogy a felújítás 85%-át az Unió fizeti. Ejj-ejj

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 09:48:32

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Az új autópályánál meg a baszott nagy mezőn van kismillió földmunka, 2x2 + 2 leállósáv, felüljárók, lehajtók, csomópontok, vadvédő felüljárók. Az M6-oson 10 km volt egy vadfelüljáró, agyam eldobtam.

Gaunt Leland 2011.05.23. 09:50:05

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
A felhozott példákhoz képest kb.10szeres költséget nem magyarázza meg az, amit írsz.

Az meg, hogy az EU fizeti a 85%-ot azt jelenti szerinted, hogy őket nyugodtan át lehet baszni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 09:50:39

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Ja, de mégis a múlt héten 2x nyert a Közgép, a 3. helyezett pályázatával, és csak úgy nyerhetett, hogy Orbán megtoldotta a 2 projektre szánt összeget....erre is van magyarázat?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 09:52:03

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Az szerintem triviális mindenki számára, hogy EU-s pénzből megy ....

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 09:52:25

@zero: a kismillió földmunka az kutyafüle ahhoz képest, amikor egy elhasználódott alépítményt kell teljesen kicserélni. A talajcserétől a stabilizálásig. Aztán utána jön az aszfaltozás (ja nem csak rábasszák a kavicsokra a síneket ám). Alul -és felüljárókat itt is kell nem keveset építeni. Sőt! Kapaszkodj meg! Peronokat is kell építeni! Teljesen újakat! Meg állomásokat is! Meg sok kábelaknát, amit épp nemrég akartak visszabontani. Tyű, azért nem egészen úgy van a vasútépítés, ahogy a tesz-vesz városban láttad. :D

Kosinva 2011.05.23. 09:54:21

Az új Alaptörvény (Alkotmány) hatályba lépésétől érvényes az alkotmány 39. cikkelye. Tessék elolvasni! Onnantól pedig, ha valaki olyat tapasztal, lehet rohangálni, hogy a kormány/minisztérium megsértette az Alaptörvényt.

"39. cikk
(1) A központi költségvetésbõl csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, vagy teljesíthetõ szerzõdés alapján
kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége
átlátható.
(2) A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság elõtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó
gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell
kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekû adatok."

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 09:55:17

@Gaunt Leland: másold ide légy szíves azt a részt, ahol azt írom, hogy nyugodtan át lehet baszni, illetve ahol utalok rá, hogy szerintem azt jelenti. Megvárom, ma ráérős napom van.

Továbbá vezesd le nekem a 10-szeres költségeket az autópálya építéshez képest.

Ha ez szintén nem fog menni, javaslom menj ki egy ilyen építkezésre, és beszélj egy mélyépítőbácsival, miért ennyi az annyi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 09:56:24

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

5 db alul vagy felüljárót építenek a Szajol - Püspökladány szakaszon. Egy 67 km-es autópálya szakaszon szerintem ennél több van ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 09:57:51

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

És a horvátoknál hogy jön ki a 28,5 km 133 millió kunára, ha olyan kurva drága?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 09:57:58

@zero: félreértesz, nem a mutyizást vitatom. Sőt, te tudod a legjobban hogy okádok a narancskomcsiktól, és a droidjaiktól, csak azért legyünk már tisztában azzal, hogy a vasútfelújítás az nem abból áll, hogy felszedik a síneket és raknak helyette másikat. Pláne nem az ominózus Székesfehérvár - Tárnok szakaszon. :D

Kosinva 2011.05.23. 10:06:26

@zero: Ha tényleg csalást észlel az ember az EU-s pénzek körül. Legjobb tudásom szerint minden EU-s állampolgárnak joga van bejelenteni a csalást, az Európai Számvevőszéknél illetve a Európai Csalás Elleni Hivatalnál: ec.europa.eu/anti_fraud/contact_us/index_hu.html

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 10:07:32

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Hidd el, én nem kötöm az ebet a karóhoz, ha tényleg 2 milliárd HUF 1 km, akkor annyi .... :-)

De mindjárt dobok egy levelet Loppert Daninak a NIF-be, kérem hogy reagáljanak :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 10:08:18

@Kosinva:

Nyugi, a kizárt 2 cég majd fellebbez ...:-)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.23. 10:10:35

@Kosinva: nem akarlak elkeseríteni, de az új Alkotmány ugye csak 2012. január 1-től lesz hatályos, szóval ami abban szerepel, az még "nem ér" :DDD

@zero: ""Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány közbeszerzésben való részvételt, illetve, állami támogatást csak olyan gazdasági társaság számára tegyen lehetővé, amelynek tulajdonosi szerkezete átlátható." - felesleges volt ezt idemásolnod, ti aki "érintett" ebben a buliban, az nagyon is jól átlátja a cégek szerkezetét. Téged meg mit érdekel, he? Közööööd? :DD

Gaunt Leland 2011.05.23. 10:12:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Zero írta, hogy pl. Horvátországban tizedébe kerül.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 10:12:49

@zero: mondjuk az eredeti 119 milliárdos árhoz képest (Budapest-Kelenföld – Székesfehérvár – Boba vasútvonal átépítése I/1. ütemről beszélünk), elég vicces ez a 134... De várjuk meg eszkepet, és ő levezeti nekünk. :D

sisszi 2011.05.23. 10:16:42

a Maglev 11milliárd /km (új pálya, amerikában, forintban)
en.wikipedia.org/wiki/Maglev_(transport)#Economics
plusz pár milliárd és 450-500km/h-val utazhatunk mágnesvasúton:). igaz, fel se tudna gyorsulni belföldön

zrobasé 2011.05.23. 10:24:00

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
1.NOL, muhaha, szánalmas, hazudik
2.index, muhaha, szánalmas, hazudik
3.zero-vastagbőr, muhaha, szánalmas,hazudik,csúsztat,demagóg
4.elmúltnyócév,gyurcsányahibás
5.amig nem lesz 50% alatt a hiány, addig gyurcsányahibás
6.ez nem is sok pénz, bezzeg a szociklibsik többet loptak
7.én szeretek vonaton utazni, és nekem ennyi pénzt megér, hogy jó legyen a vasút (vö. parlament kivilágitás)
8.nem érek rá, dolgoznom kell
9.zeronak megint leszóltak a pártközpontból, hogy miről kell irnia

na, mazsolázd ki :D

Marcellusca 2011.05.23. 10:26:40

Jól számolom? Plusz 40 MILLIÁRD, olyan cégeknek, amelyek:
- tulajdonosi háttere kibogozhatatlan;
- amit tudunk, az annyi, hogy Fityisz közeli;
- korábban bűntetve voltak kartelezés miatt.
Hát, besz@rás!

De a "mi kommunistánk jó kommunista" elv alapján ...

És nem lenne jobb helye annak a 40 milliárdnak?
Miért kerül 10x többe nálunk, az Alföldön vasútat építeni/felújítani, mint máshol???

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 10:31:23

@Marcellusca:

Biztos a sok műtárgy meg magasperon miatt :))
Hidd el, meg lesz indokolva ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 10:33:29

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Szerintem az a legkeményebb, hogy az eredményhirdetés előtt 2 nappal Orbán megemeli a keretet 24,4 milliárddal, hogy a Közgép nyerjen ...

Mert ha nem emeli meg, akkor a Közgép nem is nyerhetett volna, hiszen a mérnökárnál magasabb összeggel pályázott ...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.23. 10:34:51

megjegyzem lassan itt lenne az ideje, hogy elkezdjék megvalósítani az első magyar a holdon c. projektet, ünnepélyes keretek között kitűzhetnék a NENYI-t a holdon (ha síjjájtó megy, akkor kérem, hogy a hold sötét oldalán), szerintem ezer milliárdból csak kijönne, na de ennyit simán megér!

Viktus 2011.05.23. 10:35:03

Nyolc szűkös esztendő után kell a pénz ...

Transylvanianmixedgrill 2011.05.23. 10:36:55

Legyünk nem kicsit demagógok:

24 milliárd forintból simán:
- fel lehetne újítani a Petőfi hidat (index címlapon az eset most)
- a maradék 14 milliárdoból ha 350 millióra teszek 1 darab új metrókocsit (bár nem tudom, mennyi lehet 1 darab ára), akkor 40-et meg lehetne belőle venni.

Transylvanianmixedgrill 2011.05.23. 10:43:25

@Transylvanianmixedgrill:

Elég jól tippeltem:

index.hu/belfold/budapest/2010/07/30/nem_lesz_uj_alstom_metrokocsi/

Az M2 vonalra az Alstom Transport 22 darab, egyenként 5 kocsiból álló szerelvényt, a most épülő M4 vonalra pedig 15 darab, egyenként 4 kocsiból álló teljesen automata metrószerelvényt gyárt, mintegy 65 milliárd forint értékben. (A 65 milliárd forintban a szerelvények ára mellett 4-5 milliárdért különböző szolgáltatások, alkatrészellátás ára is szerepel.)

Eszerint 170 kocsi az 60 milliárd, tehát 1 kocsi kb. 350 milla.

koborló 2011.05.23. 10:45:44

Bocs, ha esetleg off, de viszonyítási lehetőségnek ide linkelem egyrészt a kínai vasútfejlesztési programról ( ob121.com/vonat_crh.html ), másrészt a német ICE ( ob121.com/vonat_ice.html - ezt még írom) szóló cikkeimet - csak a viszonyítás kedvéért.

A kínaiból csak egy mondat: "A program keretein belül 2012-ig 13.000 km pályát 200 km/h sebességgel tesznek járhatóvá, és ezen belül 5.000 km szakaszon a vonatok a 350 km/h sebességet is meghaladhatják."

Ott mennyit lehetne lopni.. bár ott a halálos ítéletet is simán kiosztják az ilyen amatőr tolvajoknak.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 10:46:08

@zero: igen, maximális pofátlanság. nem is ezzel volt gondom. :D Viszont itt sokan pedzegetik, hogy a horvátoknál mennyivel olcsóbb. ja, biztosan az. De összehasonlítani akkor célszerű vasútépítést és vasútépítést, ha mindkettőnél ismert a műszaki tartalom. Mert úgy én is tudok tizedáron 140-es pályát építeni, hogy lehet az alépítményhez, és a kiszolgálólétesítményekhez nem kell hozzáérnem.

Esetleg egy magyar fordítást valaki a horvát felújításról?

belekotty 2011.05.23. 10:46:40

A vasútvonal felújítása húzósabb mint az új építése. Mindent ki kell cserélni a forgalom fenntartása mellett. Ráadásul nagyobb sebességre kell valószínűleg felkészülni. Ez meg pl azt is jelentheti hogy az összes szemaforos/sorompós átkelő helyére közúti felüljáró kell.
Ez így sokkal több is lehet mint egy vadiúj autópálya. Ja mellesleg mélyebb talapzat kell és a sín+szerelvények sokkal több mint az aszfalt.

Marcellusca 2011.05.23. 10:51:37

@zrobasé: Köszönöm szépen. :P

Asszem, mára nincsenis több kérdésem. :)

zrobasé 2011.05.23. 11:02:07

@Marcellusca: mára ? mára ? miazhogy MÁRA ? soha, fogd fel SOHA ne legyen kérdésed ! ki hatalmazott fel, hogy kérdéseid legyenek ? a kérdéseket megkapod kérdőiv formában, szépen a zállamtól, és ennyi, ne buzgolkodjál te csak, leüllsz, dógozol,adózol,kussulsz, bólogatsz, helyeselsz...fene a nagy elégedetlen mindenedbe,na ! :)

acel 2011.05.23. 11:03:51

A Szajol -Kisújszállás felújítás annyira felújítás hogy a nyomvonalat is cserélik ha jól emlékszem a helyi újság cikére-, Tehát itt egy teljes bontás-építést kell kifizetni. Érthető a drágaság, a büntetett kivetelező választási viszont nehezen.

Gera 2011.05.23. 11:05:25

Műszaki szemmel szerintem teljesen kizárt, hogy a 2-2,5md/km reális legyen. Egy autópálya 2-3x olyan széles és jóval több anyag van benne, több és nagyobb vb. műtárgy van és bakker nulláról építik a szántóföldre, nem felújítják. Ránézésre a horvát ár a reális egy vasútfelújításra.

De kurva sok pénzünk van...

2011.05.23. 11:09:16

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: De ezeket a kibővített feladatokat Horvátországban a magyar ár töredékéből kihozzák. Vajon miért???

fogash 2011.05.23. 11:10:16

A TGV egy kilométere 15,8mio euróba kerül, ez 4-4,2mrd Ft/km. 40m széles pályatesttel, két vágánnyal, 300kmh-ra méretezve, végig kerítésekkel. A francia sima vasút 1mio EUR/km, az 270mioFt/km, vagyis negyede ennek a magyar árnak.

www.journaldunet.com/economie/magazine/enquete/argent-public-combien-coute-a-l-etat/combien-coute-un-kilometre-de-ligne-tgv-15-9-millions.shtml

A német ICE se olcsó: a világ egyik legdrágább vasútvonala, a Würzburg-Hannover szakasz (327km) egységára 18,7mio EUR/km-re jött ki. Igaz, ebben a pályában van:
77km feltöltött szakasz (kisebb völgyekre)
82km bevágás (kisebb dombok ellen)
121km alagút (61db, köztük több alagútban betonra csavarozott sínekkel a zúzottkő ágy helyett)
294db híd, melyek összesen 30km-t tesznek ki.

ja, ebből a pályából egy 100kmes szakasz 400kmh sebességre engedélyezett, a többi (az alagutak kivételével) 300 kmh-ra.

A Hannover-Berlin szakasz (264km) 2,6mrd euróból valósult meg, itt a kilométerköltség fele (9,8mio EUR/km) a fentinek, kétharmada a TGV-nek. Magyarul: 2,6mrd Ft/km, ami alig a duplája a magyar sima vasút tervezett árának.

www.hochgeschwindigkeitszuege.com/deutschland/ice-schnellstrecken.php

mindezt 5 perc guglizással, és még lopás elleni kormánybiztos se vagyok...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 11:12:35

@fogash:

"A francia sima vasút 1mio EUR/km, az 270mioFt/km, vagyis negyede ennek a magyar árnak."

Köszöntem! :)

fogash 2011.05.23. 11:13:18

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: beszélj te azokkal a mélyépítőkkel, hogy miért is kerül nálunk egy 160as pálya ötször annyiba, mint a világ fejletlenebb (ny-európai) részén. Vagy miért (majdnem) annyiba, mint a 2-3x ekkora sebességre méretezett TGV-ICE pályák...

savrola 2011.05.23. 11:14:21

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Fentebb le van írva, hogy itt, ugyanebben az országban, a közelmúltban 2km-es, teljesen tönkrement szakaszt tized áron újítottak fel. Ez itt a bökkenő!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 11:14:58

Ha 300-al mehetne a vonat, 45 perc lenne a Nyíregyháza-Budapest menetidő :))

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.05.23. 11:15:42

A szekrényből már nem csontvázak hullanak ki, hanem offshore-lovagok...

Gera 2011.05.23. 11:17:54

@fogash: Na, ezek konkrét számok, amikkel nem lehet vitatkozni. Egyszerűen nevetséges, ami nálunk folyik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 11:18:27

@savrola:

Sajnos több bökkenő is van:
1. Az ár
2. A projektre szánt összeg megemelése,
3. A Közbeszerzésen az 1. és 2. helyezett kizárása
4. A Közgép ismeretlen tulajdonosi háttere

Marcellusca 2011.05.23. 11:18:34

@zrobasé: Én kérek (m)el(l)nézést! :DDDD

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.05.23. 11:19:22

Szeretnék ajánlani egy másik példát:
"Kivitelezési munkáit a nemzetközi közbeszerzési tenderen az MTV4 Konzorcium nyerte nettó 2,35 milliárd forintos ajánlatával; a cégtársulást a budapesti székhelyű Magyar Aszfalt Kft. vezeti, tagja a Tóth T. D. Kft. és VIV Zrt. A kivitelező elbont és újjáépít 5452 villamosvágányt és felsővezetéket, valamint 4 kitérőt. Felújítja a megállókat és a kapcsolódó közműveket, korszerű forgalomtechnikát telepít. Megépít 8740 négyzetméter aszfaltutat, 100 négyzetméter terelőszigetet és 4000 négyzetméter járdát."
forrás:
www.szegedvaros.hu/component/content/article/7181/7181.html

Kivlov 2011.05.23. 11:19:55

És ami a fő probléma a drágaság mellett. Hogy sosem tudják tartani a határidőt!!!
Meg kéne kötbérezni az összes köcs*g céget azonnal. Ha már bevállalták az irreális határidőket, vagy tartsák, vagy fizessenek…

savrola 2011.05.23. 11:21:16

@zero: Ezt én mind értem. Az egy bökkenőt csak Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/ szempontjából mondtam. :)

jozicsenko 2011.05.23. 11:25:34

nem mondták még orbánnak, hogy feri még visszajöhet? főleg ha ballib média ellenszélben ezt nyomatja majd? a hetihetes megint szép lesz, méltó régi nagy hírére?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 11:27:26

@fogash: mielőtt idegrohamot kapsz neked is leírom: nem vitatja senki, hogy pofátlan lehúzás az, amit ma Magyarországon infrastruktúrafejlesztésnek nevezünk. De azt ne gondolja már senki, hogy filléres dolog egy vasútvonal felújítása a meglévő forgalom fenntartása mellett.

@savrola: szipiszupi!

Gera 2011.05.23. 11:30:24

Ebben egyébként nem az a legelszomorítóbb, hogy ellopják a pénzt, hanem az, hogy mekkora lehetőségek mennek így pocsékba. Milyen fejlődést lehetne produkálni ezekből a pénzekből, ha normálisan költenék el. A 4es metró is ugyanilyen, biztos jó lesz, de ha az ember arra gondol, hogy abból a pénzből kijött volna a buszok komplett cseréje, egy csomó új villamos/villamospálya, 1-2 új híd, akkor igen nagy a kontraszt, hogy mennyivel jobb hely lenne Budapest.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.05.23. 11:31:35

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: jah, 5-d annyiért lehet villamosvonalat építeni egy város közepén a forgalom megtartása mellett közműcserével, de a puszta közepén aztán jönnek ám a gondok!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 11:32:30

@Tyss: igen a villamosvonal az szinte már nagyvasút. Csak apróbb különbségek vannak. :DDDD

savrola 2011.05.23. 11:33:01

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Senki nem gondolta, hogy filléres dolog, mert 270 millió sem 2 fillér. De te itt arról akarsz meggyőzni minket, hogy a 10x-es ár rendben van. Ráadásul tudjuk, hogy az autópályák km ára is messze túlzó, és még ehhez képest kerül többe egy km vasúti pálya.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 11:33:42

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

nem írtam/gondoltam hogy filléres munka lenne, csak józan paraszti ésszel nem értettem az összeget, ismerve, hogy mennyibe kerül az új autópálya építés Magyarországon :)

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.05.23. 11:35:11

Amúgy ezzel nem is lenne baj, ha a vasutasok (VDSZSZ) által követelt extra pénzt a konzorcium fizetné ki.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 11:35:46

@zero:

Pusztapói Nemzetközi Vasútállomás, nem tudok vele betelni :))
755 lakos, két vasúti megállóhely (Kétpó és Pusztapó)
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9tp%C3%B3

Zsombor78 2011.05.23. 11:36:10

Hazat elado tetevek!Remelem otthon vegre kimennek az emberek tuntetni!MSZPFITYESZ egy tetves parazita az orszagon!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.23. 11:38:15

Több oka is van annak, hogy itt minden drágább:
1. emelkedő import alapanyagárak
2. magas közterhek
3. más műszaki tartalom

Ebből a hármasból szoktak random válogatni politikusaink.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 11:38:51

@savrola: nem az összegről akarok meggyőzni senkit, hanem arról amit te is mantrázol, hogy az autópályákhoz képest milyen drága. Nem tudom mi a hihetetlen abban, hogy a vasút FELÚJÍTÁSA lényegesen drágább mulatság egy ÚJ autópálya építésénél.

Minden guglibetyárnak akinek fogalma sincs az általam említett szakasz felújításáról javaslom, hogy guglizza már ki mik is történnek Székesfehérvár és Tárnok között. :D

OrrSir 2011.05.23. 11:39:01

Kóka, Demszki, Feri, Gordi szabadlábon.
Kőkemény elszámoltatás mi?
Szerintem iktassák alkotmányba, hogy közpénzes ügyekben nincs elévülés.

_tx_ 2011.05.23. 11:39:23

Gera: egyetértek.

Gabe Walker 2011.05.23. 11:39:28

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Mondjad! Aranyból lesz az az aluljáró?

Még egyszer, hogy érezd a különbséget:

magyar 2,01 milliárd ft / km. vs. 237 millió ft / km. horvát

Gondolom, tízszer olyan faszagyerekek vagyunk, mint azok a dilettánsok ott délen, a nyomi hídjaikkal és alagútjaikkal a hegyekben.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.05.23. 11:39:40

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Így van, igazad van! Sőt még olcsón is ez, nem?
Azért csak pár dolog amit nem ártana elfelejteni. Attól sok szerencsétlentől akitől elkobozták a nyugdíjvagyonát annak jelentős részét a MÁV adósságára költik. Ahol mint látjuk, Jancsibohóc szerint nincs mutyi.
És ezek után ki az az elmebeteg állat, aki adóságcsökkentő alapba befizet?

to:rppapa 2011.05.23. 11:39:47

Aztán mihez kezdenél azzal a sok megspórolt idővel Nyíregyházán? :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 11:40:10

@RAMBO:

Nőtt az acél világpiaci ára?
Ezt az indokot már elsütötték a Margit híd felújítása kapcsán :)
Biztos a francia / német munkások munkabére kevesebb mint a magyar munkások bére :)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.23. 11:40:55

@zero: lehet, hogy az út ára nőtt. Ne feledd, a vasúthoz nem csak vas kell!!!!

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.05.23. 11:43:01

@zero: Egyszer leszállított a kalauz Kétpón. Így volt alkalmam a helyi közösséggel elfogyasztanom pár sört. Életreszoló élmény volt. :-) Amúgy még egy rendes restijük sincs...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 11:43:42

@Tyss: te hülye vagy kisfiam. :D De majd másold ide azt a részt te is, ahol írtam hogy nincs mutyi.

@Gabe Walker: ismered a műszaki tartalmat? A horvát cikkben egy szót sem ejtenek teljes alépítmény cseréről. Ja, hogy az nem kerül pénzbe! Így már minden világos.

Aquitaine 2011.05.23. 11:44:27

@Transylvanianmixedgrill: mindenesetre figyelemreméltó, hogy egy vidéki projekt alternatívájaként 2 budapestit hozol fel. Hahó Magyarország, élnek (még) emberek Budapesten kívül is!

Más: Nyilván van itt is mutyi, de az is különös, hogy amíg 10 évvel ezelőtt 2,5 óra alatt tette meg a vonat Budapest és lakóhelyem közötti utat, addig ma ugyanez a táv 3,5 óra. Többek között a Székesfehérvár körüli kényszer lassítás miatt is.

tcom 2011.05.23. 11:44:35

"Múlt hétvégén voltunk Szekszárdon, az M6-oson mentünk. Szürreális egy élmény volt, előttünk nem ment autó, mögöttünk nem volt autó, szembe alig jöttek, az autópálya parkolóban csak mi álltunk, olyan csend volt, hogy hallhattuk a madárcsicsergést."

Azért az mégis csak érdekes, hogy pesti ésszel nem lehet felfogni, mennyire igazságtalan, hogy a fél dél-Dunántúli országrészbe nem ment normális út.

Esetleg egyszer próbáld ki a régi 6-ost Pécsig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Annak a napi 11000 autósnak egy hatalmas ajándék napi 2 óra spórolás Szekszárd-Budapest szakaszon, ami az autópályával elérhető. Az hogy ennyire kihasználatlan az M6-os, az a régió szegénységét mutatja. De hogy irigyelni ezt Tolnától, Baranyától az igazán tahó dolog!

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.05.23. 11:45:12

Ha jól értem, 85%-ot ad az EU. Ha 10-szeres áron csinálják, akkor tulajdonképpen a mi 15%-unk "csak" 1.5-szeres árat jelent. :)

Az OK, hogy a vesztesek majd szólnak az EU-nál, de akkor sem lesz semmi. Metro kapcsán se sokat tettek... Lehet, hogy az EU-ban Magyarországot használják a lopásra?

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.05.23. 11:46:53

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Nem lehet mindenki olyan kurva okos mint te... ilyen ez. Amúgy ha már ennyire benne vagy, neked bizonyára van egy tanulmányod, hogy miért van szükség most a teljes alépítmény cseréjére.

Aquitaine 2011.05.23. 11:47:06

@Gabe Walker: Nem mindegy, hogy mit kell felújítani, egy vályogházat, vagy egy téglaházat. Csak hogy érezd a különbséget.
Nem tudom, miért nem lehet felfogni, hogy nem a mutyizás van vitatva, csak néhányan felhívták a figyelmet a bejegyzés csúsztatására!

szvsz 2011.05.23. 11:47:28

"Vajon ki újít fel korrekt áron vasútvonalat"
Nekem lenne masik kerdesem is: vajon a hulye szavazoknak mikor jon meg a szepesze?

Viktus 2011.05.23. 11:48:39

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Utas lészen aztán ezen a vonalon? vagy továbbra is buszozgat a jónép ... mert a nagy átszervezésekből sem lett semmi ugyanúgy megy mindenfelé a busz is meg vonat is ...

Aquitaine 2011.05.23. 11:49:54

@tcom: tényleg elképesztő, hogy mennyire szűk látókörű néhány önmagát elképesztően tájékozottnak értékelő budapesti lakos ( ez nem általánosítás, természetesen nem mindenki ilyen)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 11:50:38

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Kösz!
Sz.fehérvár-Tárnok 43 km: nettó 54 milliárd, de a teljes Sz.fehérvár-Budapest (67 km) 119,2+ 15,6 milliárd?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 11:53:26

@Tyss: nos leírom neked lassan érthetően miért van szükség az alépítmény teljes cseréjére. Van egy olyan csudi kis mókánk, amit víznek nevezünk. Ez a kis rohadék olyan csibészségeket művel, hogy hajaj. Nem csak a kezedről mossa a koszt, hanem a gányul kivitelezett alépítményt fogja, és kimossa, ami igen sok gonddal jár. Gányul kivitelezéshez tartozik a néhai felújításnál visszabaszott "szennyezett" kavics, a vízelvezető árkok elhanyagolása, és társai.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.23. 11:54:20

@tcom:

Ilyen gyér forgalommal hogy fogja behozni az árát az autópálya?
Autópályát nem azért építenek, mert "igazságtalan, hogy a fél dél-Dunántúli országrészbe nem ment normális út."

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 11:55:18

@Viktus: nos, utas ezen a vonalon folyamatosan van. Nyáron kicsit több is, hiszen a Balatonra szép számmal járnak emberkék. De lehet ehhez is hülye vagyok ám! Kérdezz egy gugliharcost.

savrola 2011.05.23. 11:56:22

@tcom: Ehhez nem feltétlenül kellett volna egy teljes autópálya. Vannak köztes megoldások is.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 11:57:50

@zero: úgy tűnik. De gondolom itt a pénz egy nagyobb hányadát elemésztik majd a kelenföldi munkálatok.

Aquitaine 2011.05.23. 11:57:58

@zero: de most miért vagy ilyen, komolyan, Budapesten is lehet ilyeneket találni. Pl. a 4-es metró villamosmegállókhoz hasonlatos sűrűsége (Móricz, Gellért tér, Fővám tér) A Fővám tér ráadásul különösen drága mulatság volt a Duna miatt.

Ha ellehetetlenítik vidéket, mindenki Budapestre költözik, szerintem már így is épp elegen élnek itt, és ti se örülnétek szerintem + 2 milla embernek. Vidéken élni még így is extra szopással jár BP-hez képest.

Kartal (rezervált) 2011.05.23. 11:59:16

@Secnir: őszintén szólva bennem is ez a kérdés ötlött fel elsőnek :D

@Transylvanianmixedgrill: a napokban vontak ki egy rakat metrókocsit, mert több mint 40 évesek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.23. 11:59:22

1. Mi a francnak külső cég a felújításhoz, ha a MÁV is meg tudja csinálni?

2. Ibolyának igaza volt, az tuti.

3. "(Left & Left International Inc.) " - baloldaliak? :D

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.05.23. 11:59:39

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: nos, hiába írod lassan, attól én még ugyanolyan gyorsan olvasom. No, az az igazság, hogy hiába mondasz itt mindenféle Szíjjártós regéket, valami hiteles forrásod esetleg van-é, hogy erre szükség van? Vagy esetleg valami olyasmi ami indokoltá teszi, hogy alépítményestől cirka 2.5 milliárdért építsenek ezek a derék jóravaló emberek 1 km vasútat?

csakmeraze 2011.05.23. 12:00:37

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Eleget magyaráztál már. Most akkor vesd össze a horvát autópálya és vasút építési/felújítási árakkal. Tudom, azok mind szarok. Ne védd tovább a védhetetlent: eddig a ballib lopott, most a jobbkonzi fog. Mit nem lehet ezen érteni?

nagyon_buta 2011.05.23. 12:01:29

1. Tehát aki megkérdőjelezi a költségeket nem ért hozzá (meg a mérnökök sem tudnak számolni), hisz a felhozott példáknál nem tudjuk mit csináltak, ezen felújításoknál meg .. (csak az alvállalkozókat nem fogják kifizetni)
2. Aki az M6-os szűrrealitásáról beszél irigy, hisz Pécsre eddig nehéz volt eljutni.
3. A blogger csúsztat hisz a kizárt pályázatok formai és tartalmi hibáktól hemzsegtek ( nem tartalmazták az előre elutalt összeget)
4. EU-s pénzből készül, az meg olyan mintha senkié sem lenne, esetleg vadon növő fán terem (vesd össze. miből lesz az EU-s pénz)
Na nekem ezeket sikerült leszűrnöm zárójelben rosszindulatú elhatárolódásom szerepel.

2011.05.23. 12:01:37

Ti valóban azt gondoltátok, hogy a fiuk nem fognak lopni? Ugyanmár! Az előzőek is loptak, meg ezek is lopnak. Csak annyi a különbség, hogy a szoci-szdsz bagázsnak 8 éve volt, amig megszedték magukat, ám a fiuknak --talán-- még van 3 évük. Az idő sürget, ugyhogy nagyot kell szakitani, mert sok a barát, haver, barátnő és nagyon nagy a "család" is. Meg különben is, azt tartják, hogy amit ma ellophatsz, lenyúlhatsz, azt ne halaszd holnapra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.23. 12:02:01

Jut eszembe, autópálya! 67Km vasút drágább mint
- 67km külföldön (német, spanyol) épített autópálya, vagy
- 67km ITTHON épített autópálya? :D
Mert ugye 67km autópálya itthon kamuhegyek nélkül is drágább, mint nyugatabbra. És hamarabb is megy szarrá :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:02:58

@Tyss: na majd mindjárt még fideszes is leszek. Akkor bizony pajtikám sírni fogok hangosan a röhögéstől. De mindenesetre szórakoztató vagy. Mindjárt előszedek pár fényképecskét arról, miért is szükséges az alépítménycsere. De előtte -szintén lassan írva- pár sebességkorlátozással kapcsolatos adat. Ezeknek egyik kiváltó oka az alépítmény állapota:

Martonvásárnál 60 km/h,
Baracskánál 40 km/h,
Gárdony–Agárd között 40 km/h,
Agárd–Dinnyés között 60 km/h,
Dinnyésen 40 km/h,
Székesfehérváron 20 km/h lassújelek voltak bevezetve.

120-as pályáról beszélünk.

9mmPara 2011.05.23. 12:03:25

Az azért érdekes lesz, amikor ezek után meg akarják majd magyarázni, hogy a vasúti szállítás olcsóbb, mint a közúti. Jut eszembe, a következő kormány figyelmébe ajánlanám majd a hajózás fejlesztését. Ott is lehet ám tucatmilliárdokkal játszani.

Dendrobatidae 2011.05.23. 12:03:55

@zero: Ez a vonal is egy szép történet. X milliárdért felújították, de ugyanolyan sebességgel közlekednek rajta a vonatok mint azelőtt a harminc-negyven éves síneken. Meg lehet nézni a Máv menetidő táblázatát.

Arról nem is beszélve, hogy én még emlékszem a felújítást reklámozó plakátra, amin az állt, hogy 2007-re (!) átadják Békéscsabáig, és az összes állomást a Csabait is teljesen felújítják, átépítik.
Azóta a pénz eltűnt, a pályának a fele sem épült meg, a Csabai állomás meg még mindig egy igénytelen, romhalmaz...
Az alvállalkozók meg sorra tönkrementek, mert természetesen "elfelejtették" kifizetni őket. De mi itt az alvégen vagyunk, ez senkit nem érdekelt.
Úgyhogy van egy félbehagyott vasúti fővonalunk, ahol tíz-, száz milliárdok elbaszása után ugyanannyi a menetidő Budapestre, mint annakelőtte. Megérte...

nem várt fordulat 2011.05.23. 12:04:31

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: igen, ráadásul németországban, horvátországban, franciaországban, kínában és az usában nincs víz.

ha mondjuk a duplája lenne mint horvátoknál, az is érthetetlen lenne, de tegyük fel, valami nagyon speciális földrajzi adottság miatt valóban annyi lenne. legyen 3* -osa, mert azért valakiknek új házak és kocsik is kellenek. de a tízszerese??? ne már.

és ne gyere itt műszaki tartalommal. nem hiperszónikus szerelvények fognak közlekedni rajta.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:04:39

@csakmeraze: te is hülye vagy kisfiam, és te is másoljad be azt a részt, ahol azt írom, hogy a horvát vasút és autópálya szar. (Nem mellékesen jártam elég sokat rajtuk) Na de hajrá!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.23. 12:06:29

@9mmPara: Ja, építenek új folyót :D Ne adj ötleteket vaze, mert megcsinálják :D

Marcellusca 2011.05.23. 12:08:18

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Igaz, igaz, nem volt szó a műszaki tartalomról. :)

De, ha vesszük a felvetésed, hogy ott nincs alapcsere, akkor sem kerülhet - szvsz - a magyar 10X többe!
Max. - naggggyon naaagy jóindulattal - 4-5X-ös.

asmodean 2011.05.23. 12:09:23

ha jó veszem ki, akkor a kommentelők egy "szakértő" rész szerint az alépítmény üszkve 1,7-2 milliárd/km között van, a többi megvan a horvát 237 millió/km árból, csak ez az alépítmény hát ez kurva drága.
Így már is hihetőbb az ár valóban :))))))))))))))))))

csakmeraze 2011.05.23. 12:10:10

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Akkor azt mondd meg, apu, hogy ott miért megy töredék áron? És légyszi azért ne hülyézz, jó?

Másképpen:
1: nem hülyéztelek le
2: nem vagy az apám
3: nem idéztem tőled, nem is céloztam rá, hogy te állítottad
4: én a lopásról beszélek, ezt mintha nem cáfoltad volna

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:13:03

@karacsi_maci: ki írta hogy nincs ezekben az országokban? :D Miért ne jönnék a műszaki tartalommal? próbálom elmagyarázni neked is lassan. Adott két családi ház. Az egyikben csak villamoshálózatot kell cserélni, a másikban meg víz-gáz-villany, sőt még ablakokat is. Az egyik x összegbe kerül a másik y-ba. X < Y. De biztos lopnak meg hülyék azok, akik ablakot is cserélnek.

Na ugyanez a példa a horvátoknál is. Adott egy projekt, amiben szerintem fele annyi beruházás nincs mint nálunk, de te meg a többi okoska összehasonlítjátok. A projekt árát ne folyóméterben vegyétek már, hiszen minden projekt más-más.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:14:41

@csakmeraze: ha nem vagyok az apukád akkor miért apukázol? (sosem tudhatod)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:17:22

@Marcellusca: meg nagy valószínűséggel állomásátépítés sem lesz benne, meg a biztosítóberendezések cseréjéről sincs só a horvátoknál. Meg még nagyon sok mindenről nincs szó.

csakmeraze 2011.05.23. 12:21:09

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: hát akkor a lényeget jól megbeszéltük :-(((

savrola 2011.05.23. 12:23:06

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: A devecseri szakaszon nem kellett az alépítményt kicserélni?

Marcellusca 2011.05.23. 12:23:17

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Na, jo' van, elég legyen a bohóckodásból! :D

Ha megkérhetlek, ne menj le eszkep/Vidéki/picur3ka szintre! :DDDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.23. 12:23:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Nem tudom, nekem a tízszeres ár akkor is soknak tűnik, ha alépítmény csere van.
Illetve, annak fényében tűnik sokba, hogy az eddigi nagyobb hídépítések, autópályaépítések, metróépítés, szintén többszöröse volt itthon, mint bárhol máshol.

zrobasé 2011.05.23. 12:29:18

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
na, itt van a műszaki tartalom...transzléttel okosisd megfele
www.hznet.hr/koridorv

nem várt fordulat 2011.05.23. 12:30:09

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: nem vagyok hülye, értem amit mondasz, de akkor is elfogadhatatlan az ár. azt meg ne mond nekem, hogy valamit felújítani drágább, mint nulláról kezdeni, hiszen egy csomó olyan infrastruktúra ki van alakítva, amit még egyszer már nem kell. pl. a nyomvonalat nem kell mégegyszer kialakítani. de úgy látom, hogy nem lehet meggyőzni, úgyhogy tovább nem is próbálkozom vele.

nem tud létezni olyan műszaki probléma, ami ekkora árat indokolna.

ráadásul olyan könnyen beszélünk 24,4 milliárd forintról, mint ha azt mondanám, hogy ezer helyett kétezer forint.

ez
2 440 000 000 forint.

ha az elején, a pályázatkiírásnál ekkorát tévedtek, akkor ott nagyon nagy problémák vannak. és ez nem csak erre a beruházásra igaz, általában az országban mindenre. sosem fogom megérteni, hogy mi az, hogy a várható költség kb. 40-60 miliárd forint. azért valamit 1 milliárdos csúszással tudjunk már előre kikalkulálni.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:30:12

@csakmeraze: térjünk a lényegre. Világos, hogy lopásról van szó, soha nem vitattam. Arról ugattam egészen idáig, hogy a 30a vonal néhai felújítását nagyon pocsék módon végezték el. Ennek következménye lett az, hogy sajnos nem elég az UIC 60-as sínek beépítése és az ágyazatrostálás, hanem komolyan hozzá kell nyúlni az alépítményhez. Emellett számos helyen van szükség nyomvonal korrekcióra, ennek elsődleges oka a kis ívsugár. Továbbá állomásokat kell áthelyezni, pont az olyan anomáliák felszámolására mint amit zero linkelt be. Ezek nem filléres dolgok. Nyilván lenyúlás, és nevetséges az első két pályázó kizárása. Ebben egyetértünk. abban viszont senkivel nem értek egyet, hogy egy új autópálya olcsóbb mint egy vasútvonal felújítása.

A horvát példa jó az autópályáknál, a bloghoz valahol az m6-os alagútjainál csatlakoztam, és csak ámultam. Viszont a horvát vasútépítésnél egyáltalán nem ismerjük pontosan, hogy mit fognak csinálni. Ennyi lenne.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:32:20

@Marcellusca: kimondottan élvezem, hogy ma én vagyok a középpontban. :D

@karacsi_maci: az ár nevetséges.

Dirty Harry 2011.05.23. 12:32:54

És nézzük még meg azt is, hogy mi lesz a projekt eredménye az utazók szempontjából:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/05/nyolc_percert_137_milliard_forint/

A 120-as pályát átépítik 160-asra, 8 perccel hamarabb ér végig rajta a vonat - hatalmas különbség lesz!

gagauzz kalauzz 2011.05.23. 12:37:01

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Valszeg a magas felújítási díjban benne van a bérbeírói jutalékod is.:-)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:37:27

@zrobasé: hoppá te kis bértollnok! :D Ez igen hasznos, a címszavakban látszódik, hogy hasonló a beruházás, de majd fordítás után okosabb leszek. (vagy nem :D). Amennyiben hasonló volumenűnek ígérkezik a beruházás, az esetben elnézést kérek az érintettektől. ;D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:38:45

@gagauzz kalauzz: igen, milliókat fizet nekem a Swietelsky, bazmeg' most lebuktam. :(

ácsi gitár 2011.05.23. 12:40:04

A kiírás a szolnok püspökladány TELJES felújítását írja. A 2 milliárd per kilométer árba nem fért bele a mozdonyokon lévő adó-vevő rádió rendszer cseréje, mert még mindig az 1968-ban megvásárolt dán gyártmányú STORNO tipusú vonali rádió rendszer marad.
Várnak GSM-R rendszerre plusz 56 milliárdért.
DATA-KOPIG Kft nézz utánna.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.23. 12:40:41

"Pécs-Budapest 226 km, IC, 3 óra menetidő. Nyíregyháza-Budapest 270 km, IC, 3 óra menetidő"

Na ez mind semmi tudod mi ami mindent visz. Gyorsvonat 120km Békéscsaba - Szeged (2,5 óra).
Nem személy, minden nagy fánál nem áll meg (régen interpicinek hívták hivatalosan is)

Kotkodus 2011.05.23. 12:44:44

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: igazad van, várjuk ki a végét...
készen állsz azért velem fogadni (nagyobb összegben) arra, hogy itt nem lesz visszaélés?

szóval, valóban túl korai még ítélkezni, de azért ismerve a magyar tendenciákat, mindenki nagyon jól tudja, hogy mi is folyik itt... az államháztartás pénze... a mi pénzünk...

nem is tudom melyik mandarin mondta tavaly, hogy aki közpénzzel visszél, annak levágják a kezét... kár, hogy ezt az alkotmányozásnál már elfelejtették...

Dendrobatidae 2011.05.23. 12:45:11

"Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány közbeszerzésben való részvételt, illetve, állami támogatást csak olyan gazdasági társaság számára tegyen lehetővé, amelynek tulajdonosi szerkezete átlátható. Ön mit gondol? - Nemzeti Konzultáció, 2011. február."

Ez mindent visz!:))))))))))

zrobasé 2011.05.23. 12:46:23

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: szivesen :) tőlem nem kell elnézést kérned, rajtad "látom", hogyha azt mondom, teodolit, nem állsz neki guglizni...a vasút dologba nem ugatok bele...az a te szakterületed,jobban :)

cso zsi 2011.05.23. 12:47:38

Ha majd az M6 elér a határig, lesz rajta forgalom. (most látom, hogy a guglimapsot frissítették a témában, mert nemrég még nyoma sem volt az egy éve átadott, Dunaújváros, és Pécs közötti szakasznak.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.23. 12:47:42

Lehet ezt csűrni-csavarni, de minek. A kérdéfeltevés obligát, és az, amiről a poszt szól, világosan látható:

- állambácsi továbbra is drágán dolgoztat,
- a határidők tartásának témaköre továbbra is fennál
- a közbeszerzésekben részt vevő cégek tulajdonosi köre továbbra sem ismerhető minden esetben,
- legvégül pedig az, hogy korábban, és ez esteben mi a helyzet az alvállalkozók pénzével, továbbra is balladai homályba vész.

Kis hazánkban csak a személyek változnak, a metódus a régi.

Egyszer szívesen olvasnék egy posztot arról, hogy X km autópálya/ vasúti pálya épült az EU-s átlagnál kevesebb pénzből, a projectet határidő előtt fejezte be Z, W, Q tulajdonában álló fővállalkozói kör, továbbá Kovács Kázmér alvállalkozó szerződésben rögzített Y Ft munkadíját rendben és határidőben megkapta, amiből P Ft társasági adót, R Ft Szja-t, munkáltatói és társadalombiztosítási járulékot fizetett be az államkasszába.

Sci-fi írók persze kíméljenek! Mindez jelen állapot szerint ugyanis ebbe a fogalmi körbe tartozik.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:48:30

@zrobasé: te meg jó vagy a napi eszkepben, nyomhatnál is pár üdítő sort. :D

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2011.05.23. 12:48:50

"Pécs-Budapest 226 km, IC, 3 óra menetidő"
Akkor már írhatnád azt is, hogy Bp Déli pu - Balatonlelle 146 km, IC menetidő: 2:30. Ha valóban normális sebességgel menne, egy óra-70 perc alatt ott volna megállásokkal együtt.
Már egy ideje inkább beülök a kocsiba akár egyedül is, és leautózom, mert ha kissé drágább is egy főre, összességében még mindig 3* gyorsabb és praktikusabb minden téren. Két főnél, meg már nem csak gyorsabb, de olcsóbb is... :)

lacima 2011.05.23. 12:49:19

Nekünk mindenképp jó lesz ez a felújítás mert lehet legalább venni olcsón betont, cementet, sódert, követ stb :) Mint a kisúji útépítésnél tették sokan. Asszem várok a házfelújítással :)

Marcellusca 2011.05.23. 12:50:16

@Dirty Harry: Azért, itt nem csak 8 percről van szó.
Sokkal inkább a konfortról.

Bár, a huszon-harmincéves kocsik komfortérzetén lehet nem sokat változtat a pálya minősége. :)))

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.05.23. 12:54:10

Én csak azt az egyet nem értem, hogy ha már Jászkiséren létezik az FKG Kft (ami az átkosban a vasúti pályát volt hivatott karban tartani), akkor miért nem lehet ŐKET megbízni. Elvégre azért vannak. Az összes létező gépük megvan egy teljes felújításhoz, és lényegesen olcsóbb lenne, mint holmi Közgép.
Egyébként az én eredeti szakmám vasútépítő gépész (ilyen szakot sem oktatnak már sehol 1995 óta...) és tudom, hogy teljesen felesleges szétbarmolni alapig az egész pályát. Vannak gépek, amelyek ki tudják cserélni a sín alól a keresztaljakat, vannak ágyazatrostáló gépek, amelyek megtisztítják a zúzottkő ágyazatot, más gépek tömörítik, megint más gépek szintbe állítják a síneket. Kíváncsi vagyok, hogy ez a Közgépnél mennyire áll rendelkezésre (súgok: semennyire), valamint arra, hogy miután megcsinálják az általuk jónak gondolt módszerekkel, utána mennyit kell majd költeni javítgatásra (amit egyébként az FKG Kft fog megcsinálni...)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:55:32

@Marcellusca: azok az 1980 körül gyártott lengyel "Bo" kocsik számomra sokkal kényelmesebbek, mint mondjuk egy Railjet ülése. :D Bár ez csak a komfort egy része. A lengyel kocsiban nem mennék el wc-re, a Railjet-en meg bármikor. :DDD

csakmeraze 2011.05.23. 12:55:33

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ez így, ebben a formában korrekt, nincs is vita :-D

Egyébként amikor bejelentették, hogy mostantól a vasúté a prioritás, akkor már tudni lehetett, hogy is fogják lenyúlni a zsetont. Az elmúlt 2 évtized (meg amennyivel több...) tapasztalata mondatja itt mindenkivel, hogy ez bíz túl van árazva, mint eddig minden, ami közbeszerzés. Hogy mi és hogyan valósul majd meg az utazóközönség számára, az megint más kérdés.

Lacdelo 2011.05.23. 12:56:08

„Én soha nem szégyelltem, hogy mim van. Én dolgozok keményen. Én abban a miliőben nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni. Az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként” - fejtette ki Lázár János.

A Fidesz is ennek szellemeben epitkezik kockarol kockara. A fiuk vittek is valamire, az mas kerdes, hogy ez buntetojogi kategoriaba tartozik vagy csak nem etikus es erkolcstelen vagy felelotlen vagy mindegyik egyszerre.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 12:56:55

@Wendiii: 100% hogy a Közgép-nek egy portáldaruja nincs, nemhogy ágyazatrostálója. :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 13:00:56

@csakmeraze: szerintem az utazóközönség számára szépen meg lesz csinálva minden. A határidő betartása kérdéses. A MÁV mindig is pénznyelő volt, gondoljunk csak a járműjavító maffiákra és társai. Viszont nagyon sokan hőzöngenek, hogy milyen nyereséges lenne ha ez lenne meg az lenne. A személyszállítás nem sok helyen nyereséges a világban. A teherszállítással kompenzálják a személyszállítás veszteségeit. Na most nekünk teherszállítási ágazatunk már nincs. ;D

Jofiu 2011.05.23. 13:01:49

Az arakba nem mennek bele, realis-e vagy sem, alfoldi altalajon teljesen szetszedni es ujrarakni egy vasutat, horvat viszonyokhoz kepest, ottani es itteni aljzati viszonyokat osszemosva, persze ezzel nem azt mondom hiheto az ar, csak nem feltetlenul mertekado sem az osszehasonlitas a teljes valojaban.
Ezert csak annyi komment, kivancsi lennek mennyibe faj majd a fenntartasa? Vagy ez mar onfenntarto ennyi penzert? Ismerve a vasut koruli vallakozasok szovevenyes viszonyat es az ebbol adodo tobbszoros szorzoju karbantartasi arakat, meg ha jol csinaljak se lesz olcso. Mert hogy is megy manapsag? Bejelentik, kijonnek felmerni, hazamennek, megtervezik, ajanlat, dontes, kiszallnak megcsinalni, leszamlazzak. Nem cegen belul, cegek kozott. Az ajanlat persze csak rovid ideig el (mondjuk 2 nap) ha ez alatt nem fogadjak el akkor az mar uj terv, plusz koltseg.
Egy szimpla lampajavitas sem olcso a vasutnal. Ennyi korito adminisztracioval hogy ne lenne az?
Es ehez meg hozzaadnam korabbi utazos tapasztalataimat egy az ezen a vonalon tortent regebbi felujitas kapcsan (Cegled kornyeken). Honapokig alomszeruen futott minden vonat, sima volt a futas mint nagymama pudingja. Aztan elmult. Par honap alatt.

Marcellusca 2011.05.23. 13:04:45

@Wendiii: Őőőő, esetleg arra utalsz, hogy a Közgép majd kibérli az FKG-től a gépeket, embereket?
Mer' egyébként olcsóbb lenne a MÁV-nak a saját embereivel eszközeivel megcsinálnia?

Dendrobatidae 2011.05.23. 13:05:09

Budapest-Székesfehérvár: 2,01 milliárd ft / km.
Szajol-Püspökladány: 2,41milliárd ft / km.

"A Sanghaj-Hangzhou Maglev (mágneses lebegtetésű) Vasút egy nagyszabású terv, melynek során a jelenlegi kínai maglev-vonalat, ami Sanghajból vezet a repülőtérre, meghosszabbítanák Hangzhou városig.
A teljes hossz 169 kilométer...
A tervezett sebesség 450 km/h, ami lehetővé tenné, hogy a vonat a 169 kilométeres távolságot 27 perc alatt megtegye. A projekt teljes költségvetése 30 milliárd RMB jüan lesz (4 milliárd USA dollár)."

Átszámítva: Sanghaj-Hangzhou: 4,5 milliárd forint /km....

27 perc alatt 169 kilométer.... Ja, hogy Kínában a korrupciót halállal büntetik? Az mááás. Így könnyű!:))
hu.wikipedia.org/wiki/Sanghaj%E2%80%93Hangzhou_maglev_vas%C3%BAt

tede 2011.05.23. 13:06:44

Az autópályák eddig még sehol nem hoztak gazdasági fellendülést, elég csak az olasz példát megnézni. A dél ugyanolyan maradt, mint volt, sőt a gyors közlekedés miatt még több üzem költözött északra. Magyarország meg esetleg a tranziton tudna keresni, de olyan olcsón adják az autópályahaszhálatot jelenleg, hogy bukik rajta az állam. A kilométerarányos fizetés majd valamennyit segít, bár akkor meg félő, hogy több kamion elkerüli az országot, vagy megy vasuton, ami ugyan jó a környezetnek, csak megint nem lesz belőle autópályadíj bevétel.
Amúgy is egy szegény országban rohadtul nem az autópálya a legfontosabb dolog, eb#&#tak rá sok száz meg ezer milliárdot és a legtöbb ember annyit nyer csak vele, hogy 20 perccel hamarabb van lent a rokonnál vagy a balatonon. Nyilván ez is fontos dolog, de messze nem az autópálya lett volna a legfontosabb.
Ugyanezt érzem a vonattal kapcsolatban is. Alig van utas és nem is lesz, még ha gyorsabb lesz is a vonat, akkor sem megyek vonattal, mert olcsóbb autóval. Ha a kilométer arányos fizetést olyan drágára lövik be, hogy autóval majd drágább lesz közlekedni, mint vonattal, akkor esetleg megfontolom a vonatot.
Értem, hogy javítani kell a közlekedést, de annyi milliárdot költöttek már rá és alig van haszna.

2011.05.23. 13:09:28

Aláírás: Orbán Viktor s.k. (s.k.? Sötét Köcsög? :D)

Jofiu 2011.05.23. 13:11:07

@karacsi_maci:
"ha az elején, a pályázatkiírásnál ekkorát tévedtek, akkor ott nagyon nagy problémák vannak."
Pontosan!

Itt bizony oriasi felelossegrevonasok lesznek es jogos iteletek fognak szuletni a felelosok rovasara hanyag munkavegzes es kozpenzek heradalas miatt.
(bocsanatot kerek, nem birtam ki, hogy ne viccelodjek. : ) )

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.05.23. 13:20:34

Hát gyerekek ez konkrét baromság, már ne haragudjatok, mondom ezt vasúttal foglalkozó emberként.

A vasútvonal esetében fenntartott forgalom mellett ki kell cserélni az alépítményt, felépítményt, felső-vezetékeket, biztosítóberendezéseket, oszlopokat és nem utolsósorban a meglévő állomásokat is fel kell újítani.

Ehhez képest egy új autópályát felhúzni viszonylag egyszerű dolog.

És még egy nagyon fontos dolog kimaradt: Magyarországon az autópálya volt a biznisz 20 évig, a vasút szétrohadt, emiatt pedig nem igazán van verseny ezekre a közbeszerzésekre, ugyanis rohadt kevés cég van, aki el tudja végezni a munkát, azaz kvázi különleges feladatnak minősül...

Ennek fényében ezek az összegek első ránézésre nekem nem tűnnek durvának, de tudom, hogy le leszek szólva, úgyhogy legyetek oly kedvesek ignorálni, amit írtam.

savrola 2011.05.23. 13:23:33

@tede: Cserébe ritkábban kell felújítani! Amúgy meg megpróbálhatnak kikerülni, ez legfeljebb csak a Görögországba tartóknak lehet célszerű Zágráb és Belgrád felé, a többi bukna rajta.
Az meg baromság, hogy nincs utas a vasúton - bár ha autóval jársz, nem nagyon tudhatod. Én nap, mint nap tapasztalom, hogy sokan használják a vonatot. Autóval meg onnantól kezdve olcsóbb, hogy 3-an vagytok, és megosztjátok a költségeket, 2 személy esetén nagyjából ugyanannyiba kerül - de persze ez is benzinár függő.

fedkvas 2011.05.23. 13:25:01

@tcom: bazdmeg, utat forgalomnak építünk, nem szegény baranyaiaknak (Szili Katinak), meg jaj, szegény Veres Janinak Vásárosnaménybe, meg jaj, szegény Áder Janinak Csornára.
szociális útépítés nincs, a probléma (6-os út telítettsége) kezelhető lett volna a 6-os turbózásával, úgy mint elkerülők, nem szintbeli kereszteződések, előző sávok.
az M6-os autópálya nagy része teljesen felesleges, indokolatlan pénzszórás, főleg a pécsi bevágás, mert jaj szegény pécsiek.

Pistie 2011.05.23. 13:26:22

MINDEN állami beruházásban benne van a korrupció. Ez Magyarország, akinek nem tetszik az meg kussoljon, különben elveszik tőle még azt is amije van. Nincs még egy olyan európai ország, ahol a szerzett jogokkal (rendvédelmi nyugdíj) szembe menne egy kormány. Itt megteszik, bár alkotmányellenes, EU alapjog ellenes, de kit érdekel, ők megtehetik. Mindezt spórolásra hivatkozva, aztán építenek 15 km (!) vasutat, és erre megy el a megspórolt 30 milliárd. BRAVÓ! Tapsoljunk hozzá!

fedkvas 2011.05.23. 13:27:22

@Aquitaine: mert a belvárosi szakaszon milyen legyen a megállósűrűség, külvárosi? bazdmeg ezt a mantrát is elkezdte valaki, aztán a többi folytatta. a megállókiosztás teljesen indokolt, a dizájnkodós, költségtízszerező, természetes megvilágítású faszverés meg nem.

Pistie 2011.05.23. 13:29:09

@d.z.: :) Nem az csak a baj, hogy 1 km vasút drágább, mint 1 km autópálya! Hanem az, hogy ugyanez a cég külföldön épít 160 millióért 1 km-t, itthon meg 2,6 milliárdért. Nagyságrendi különbség van az árban, a szolgáltatás meg azonos (sőt, nálunk rosszabb minőségű lesz, erre akár fogadhatunk is).

picur3ka 2011.05.23. 13:32:51

OFF:

Hogy a tenyleg fontos dolgok se maradjanak ki:

hvg.hu/velemeny/20110523_friedman_zentai_nato

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.05.23. 13:32:55

Három éve leszakítottam a rákoscsabai vasóti átjáró félsorompóját. Öt percen belül kijöttek a rendőrbácsik, újabb öt perc múlva két fószer a közeli állomásról, kicseréltek egy kétezer forintos ún. törőcsavart, visszatették a sorompókart, rendőrök felvették az adataimat, majd mindenki el. Néhány hét múlva kaptam egy végzést a kerületi elvtársaktól: mivel az okozott anyagi kár csak kétezer forint volt, és a vasúti közlekedésben nem okozott fennakadást, eltekintenek a pénzbírságtól, viszont négy pontot lecsípnek a jogsimból, ejnyebejnye.

Meg voltam döbbenve hogy a kiszállásért és munkadíjért nem számláztak ki a felelősségbiztosítómnak néhány tízezret. Persze lehet hogy a két fószert az ügy után kipicsázták.

Micocicó 2011.05.23. 13:33:50

Na én csak azt tenném hozzá, hogy 2 évvel ezelőtt egy építkezésen ahol dolgoztunk az egyik góré közölte ki lesz a következő nagy építő cég. És mit ad isten igaza lett. Az hogy a f....ba lehet hogy a válság közepén, ( amikor az építőiparban komoly cégek mennek tönkre vagy vegetálnak ) 3 szorosa lett az árbevétele? És persze biztos van szakértelmük mindenhez ugye. Hidat, utat, vasutat építenek KÖZGÉP néven. És az külön felháborít hogy ezt lehet csinálni, és közbe meg idióta Czuslágokkal példáloznak 80 M-ért, mikor ilyeneken heti 80 M tűnik el! Én azt mondom minden fiatalnak takarodjon el ebből az országból.

fedkvas 2011.05.23. 13:38:33

@d.z.: no de ha a maradék versenyt is eltüntetik a kartellező (és kartellezésben már megbukott) cégek, akkor azért ott vannak problémák. pláne ha a közgép is jelen van. pláne ha a kartellezők minden vetélytársát központilag kizárják, majd pénzeket irányoznak elő számukra, na.
nem a költségek indokolhatatlansága a kérdés, mert minden indokolható, de ez azért elég gyanús, na.

nem várt fordulat 2011.05.23. 13:39:14

@Jofiu: az a baj, hogy rohadtul nem vicces, a jelenlegi állapotok mellett.

lassan nem lesznek orvosaink, iskolákban nincs pénz meleg ételre, nem is kezdek neki, a végtelenségig lehetne sorolni, a szemünk láttára rohad szét az egész ország az ilyen balfasz húzások miatt. a kisembernek meg kuss a neve, gürizzen amíg bele nem gebed, vagy amíg azt nem mondják neki egyik napról a másikra, hogy köszönjük az eddigi munkáját.

D.S.K. 2011.05.23. 13:39:33

@Pistie: Nálunk is ennyiből építik az al-al-al-al-alvállalkozók, mert ennyit adnak rá, ha egyáltalán megkapja. A kiszámlázott összeg ek pedig milliárdosak, amik az állam felé mennek. Mindenki képzelje el, a különbözet hova tűnik.

tede 2011.05.23. 13:40:08

@savrola: most ugye nem azt akarod mondani, hogy családdal, gyerekkel és minden cuccal utazni vonaton kényelmesebb ? igen, ha egyedül megy az ember, akkor esetleg alternatíva a vasút, de még akkor is ott van a távolsági busz, ami gyorsabb szokott lenni (röhej, busz gyrosabb mint a vonat). De buszon sok csomaggal utazni, az az igazi ínyenceknek való. Továbbá, ha esetleg pestre megy a szerencsétlen vagy át kell szállnia ott, akkor számolj még vastag BKV kiadást is hozzá.
Illetve akárhova megy, általában ott is van még buszjegy vagy taxi kiadás, főleg ha csomagokkal utazik valaki.
A vonatnak a távolsági közlekedésben lenne értelme, ha mondjuk 1,5 óra alatt lesuhanna Nagykanizsára, akkor lehet, hogy évente 1x mennék vele, amikor egyedül utazom. Családdal még úgysem jó, nem olcsóbb és messze nem kényelmesebb.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.05.23. 13:43:41

@Pistie: Nem vagyok tisztában a Horvát vonal adottságaival, és a felújítás volumenével sem, ahogy ti sem. Azt tudom, hogy itthon mindent cserélnek, ami egyrészt jó, mert sokáig fogja húzni az új infrastruktúra, másrészt drága.

A horvátok híresek arról, hogy olcsóbban oldanak meg ezt-azt. Az autópálya építésnél is elhagytak sok-mindent, lehajtót, pihenőt, benzinkutat, stb, ez is egy megoldás, ott bejött.

Ennél a vasútépítésnél is kinézem, hogy kicserélik a vágányokat, de állomás, biztosítóberendezés, felső-vezeték marad a régiben és nem fogják tudni kihasználni az elméleti 140 km/h-t.

Az pedig, hogy felrakták azt, hogy a MÁV egy egyvágányos, villamosítatlan vonal egy közbenső szakaszát kicserélte annyiért amennyiért az totális baromság. Ott nem beszéltünk arról a sok egyéb dologról, amit fent már részleteztem.

Szóval lehet fikázódni, csak előbb gondolkodjunk már egy picit... És ne olyasmivel hasonlítsuk össze, amikről vagy nem tudunk semmit, vagy összemérhetetlen, köszi.

1116001 2011.05.23. 13:47:18

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Szerintem hagyd, úgysem fogják megérteni, hogy vasútépítés fajlagosan drágább.
Beszólogatók jelentős hányada vonatot max fényképen vagy a vasúti átjáróban látott.

Az egyértelmű lenyúlásokat nem vitatva, elég demagóg a kínai és horvát árakkal összehasonlítani az összegeket. egyrészt Kínában valószínűleg sokkal olcsóbb a munkaerő. Horvátoknál is más a jogszabályi környezet. Pl nálunk kötelező a régészeti feltárás (horvátoknál nem).

A fehérvári vonalon konkrétan elsüllyedt a mocsárban a pálya. Rettentő sok földmunkát kell csinálni. Teljesen új felsővezetékrendszer és biztosítóberendezés kerül kiépítésre. Új állomási vágányhálózat, alul és felüljárók. Sőt! A Fehérvár-Pusztaszabolcs vonalat is ebből az összegből pofozták ki. Mindezt a forgalom fenntartása mellett kel elvégezni.
A keretösszeg megemelése egyértelmű mutyi ezt Jancsibohóc sem vitatja!
Jah és lesz még egy szép összeg Fehérvár állomás átépítésére fordítva.: 30-40milliárd ha minden igaz.

Lacdelo 2011.05.23. 13:48:54

@Micocicó:

Vagy menjenek ki a fiatalok a Kossuth terre tuntetni a spanyol peldan felbuzdulva.

"NO HAY PAN PARA TANTO CHORIZO!!!"

Szabad forditas:
Nincs eleg kenyer minden kolbasznak!!!

(chorizo=korrupt politukus szlengje a spanyoloknal)

sachterbakter 2011.05.23. 13:51:49

vicces

franciák ennyiből 350km/h-s TGV pályát építenek.
10m EUR/km. azaz 2.7mrd Ft/km. európa leggyorsabb szakasza LGV Est. csak kínában van gyorsabb.
az egész projekt kapcsolódókkal együtt 4mrd EUR - 1200-1300mrd Ft és 300km-nyi pálya épült.

normális helyeken ebből kurva nagy botrány lenne...

mert akkor fasznak kell felújítani. használni kell ezt így amíg szét nem megy, a pénzből meg építeni ilyen TGV-nek való vonalat.
jah azt az alstom csinálja, az nem jó. még féket sem tudnak csinálnie...

na meg találtam ilyesmit :D

1995 Estimate of Cost to Rehabilitate 1 mile of Line
The data for this estimate is from the Rehabilitation Cost Estimate for the Missouri & North Arkansas Railways Webb City Branch in the Missouri Rail Plan 1995 Update, produced by the Missouri Highway & Transportation Department, in June of 1995.
Rail, #100 Relay 176 tons @ $275 / ton $ 48,400.00
Joints, S.H. 270 @ $9.50 each 2,565.00
Tie Plates, S.H., D.H. 6,000 @ $2.10 each 12,600.00
Anchors, new 4,320 @ $1.05 each 4,536.00
Bolts, new 1 x 5 1/2 11 kegs @ $131.00 a keg 1,441.00
Washers, new 1,166 @ $0.30 each 349.80
Spikes, new 5/8 x 6 50 kegs @ $61.00 3,050.00

Ties, new 3000 @ $26.00 each 78,000.00
Ballast 600 tons @ $10.00 a ton 6,000.00

Unloading rail $2,000 per mile 2,000.00
Unloading ties $1.25 each 3,750.00
Rail cleanup $2,000 per mile 2,000.00
Install crossties $11.00 each 33,000.00
Install rail $7.32 per track foot 38,649.60
Install anchors $0.35 each 1,512.00
Surface and line $0.47 per track foot 2,481.60
Tighten joins $2,000 per mile 2,000.00

Total per mile cost $248,085.00

50m Ft/mérföld 95-ös dolláron. ha 16 év alatt 10x-es inflációt veszek alapul hasraütve, az is csak 500m/mérföld. 300m/km. amerikai munkásokkal és hozzáállással :)

ez a 2 meg 2.4Mrd/km a világ egyik legnagyobb lehúzása. amikor egy kormányzat annyira hülyének és laikusnak nézi (mert nézheti) a lakosságot, hogy még ezt is megtehetik, akkor nagyon nagy gáz van.
mindenkinek tök egyértelmű lenne, hogy a vasút jelentősen olcsóbb, mint egy autopálya...de nem nálunk. hülye magyaroknak jó az a 2mrd/km, ha autopálya, ha vasút. sztem nálunk még viziutat is el lehetne adni ennyiért. lenne aki ennyiért kikáltja a dunát annak km-enként.

zero értetek egyszer elmegy egy fekete autó...de megéri, mert nemes eszmékért harcoltatok :DDDD

Mokele-Mbembe 2011.05.23. 14:00:07

A Pécs-Budapest autópályát illetően csúnyán felcserélődött azok és az okozat. Azon az útvonalon azért nincsen forgalom, mert az elmúlt 20 évben közlekedés híján tökéletesen sikerült elsorvasztani az egész Dél-Dunántúlt. Ki lett volna az a hülye befektető, aki egy gyakorlatilag elérhetetlen régióba bármilyen ipart telepít? Ez azonban nem kell, hogy azt jelentse, ez jól van így, most már mindegy.
Javaslom a régi hatos utat minde kétkedőnek, lehetőleg az első hó lehulltával egyidőben, amikor a Mecsek lábánál halomra csúsznak a pályagumival szerelt kamionok.

Nagyzee 2011.05.23. 14:04:52

@zero: + "No igen, ott még hegyek is vannak, ami nem mondható el a Szajol-Püspökladány térségéről."

Gondolkozz egy kicsit! Egy hegyvidéki vasútnál, ha az íveket nem kell átszabni, akkor egy felújításnál valószínűleg nem, vagy csak minimális mértékben kell hozzányúlni az alépítményhez. Ezzel szemben a Szajol-Püspökladány térség lápos, mocsaras vidék volt a folyamszabályozások és feltöltések előtt, és finoman szólva sem ideális a talaj egy vasútvonal számára. Gondolom, nem csak a felépítményt, hanem a teljes alépítményt is gyak. újra kell építeni, hogy a tervezett magasabb sebességnek megfelelő legyen a pálya.

Nem állítom, hogy ez magyarázza a teljes különbséget a bekerülési árak között, de igen jelentős szerepe van.

Lacdelo 2011.05.23. 14:06:01

@sachterbakter:

Fideszeseknek ezt mondhatod. Aki egyszer vakon elhitt mindent, amit nekik a Fidesz mondott es beallt a taborukba, azoknak nemi teny es eszerv nem eleg.

Ez olyan mint ha egy hithu keresztenynek probalnad elmagyarazni a Darwin-os evolucios elmeletet eszervekkel bebizonyitani, hogy nem Isten teremtette Adamot es Evat, hanem majmokbol fejlodtunk ki evmilliok alatt.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.23. 14:10:18

@Pistie:

OFF:
" Nincs még egy olyan európai ország, ahol a szerzett jogokkal (rendvédelmi nyugdíj) szembe menne egy kormány."

Teljesen egyetértve kommenteddel, de utalva az idézett mondatodra hadd jegyezzem meg azt a nem elhanyolgható apróságot, hogy de igen, van.

Pl. Franciaország.

Pontos részletekkel nem szolgálhatok, de a lényeg:
A franciáknál pár éve az állami hivatalnokok elküldhetőségét / végkielégítését / nyugdíját birizgálta az ottani és akkori kormány.
Valami olyan szitu volt, hogy a véglegesített dolgozót iszonyú nehéz volt elmozdítani státuszából, ergo ott igaz volt a mondás, miszerint egyesknek nyugdíjas állása van. Aki ilyen állást szerzett és megfelelt (az egyébként 3 hónaposnál talán hosszabb) próbaidőnek, az szinte hátradőlhetett: ha valami égbekiáltó hibát nem vét, akkor tuti állása van a nyugdíjig - no, ezt akarta megszüntetni a kormányzat.
Óriási balhé lett belőle (a franciák kissé szervezettebben és hevsebben védték jogaikat, mint mi tesszük azt itthon ), és állambácsi végül kihátrált.

Mindezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a politika mindenhol ugyanolyan. Addig megy el, amíg tud.
Mint a fociban: A Barca úgy játszik majd a BL döntőben,ahogy a MU hagyja (vagy fordítva).

Nálunk a nép hagyja, hogy az történjék, ami: a politika meg is teszi.
Mindennemű arcpír nélkül.

ON:
a cikkhez tartozó kommentem lásd a korábbi hsz-emben.

Lacdelo 2011.05.23. 14:11:57

@Nagyzee:

Amerikaban, Kinaban, Franciaorszagban, Angliaban, Nemetorszagban, Horvatoknal es a vilag minden tajan a talajviszonyok ezek szerint sokkal megfelelobbek a vasutepitesre. Csak ezzel a kis rossz talaju Magyarorszaggal van gond.

Ha Arpad apank tudta volna ezt, akkor nagyivben elkerulte volna ezt a rosszminosegu lapos videket, amit mi hazanknak hivunk. ;)

igényes 2011.05.23. 14:13:31

Egy nyugdíjas kommandós világbajnok miatt 600 000 ember nyugdíját elveszik. Mondja a Fidesz a Parlamentben most.

savrola 2011.05.23. 14:17:11

@d.z.: Itthon is kihagynak ezt-azt az autópályából. Konkrétan a teljes réteg 30-40%-át (ha nem többet) lopják ki. És ez minden útnál így van. Menj végig az M2-esen Váctól a szlovák határig. Kb. 4 éve csinálták meg, de már tavaly, több helyen is 3-4 négyzetmétereken szakadt be az út (főként ajánlom figyelmedbe a Szendehely-Katalinpuszta belterületén található szakaszt, nem viccelek: egy 6-700 m-es szakaszon végig kátyúzás nyomok vannak)! Az M1-est is pár éve újították, és már az első hónapban lyukak tátongtak az aszfalton (és itt most nem az viharkárra gondolok), ugyanez az M6-osnál. Ezért tartjuk drágának az autópályát, nem az abszolút ára miatt. Vajon a horvátoknál ez hogy van? Milyen gyorsan megy tönkre? Ott meg ráadásul ha jól tudom elég komoly hegyeket fúrnak keresztül (nem holmi löszfalakat), és nem egy völgyhidat építettek a Split felé tartó autópályán.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.23. 14:17:44

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: még szerencse, hogy ez a veszély (=az agy megléte) téged nem fenyeget...

méretes OFF, de muszáááj:

www.fn.hu/penzugy/20110522/nyugdij_zsiros_uzlet_unicreditnek/

találós kérdés: kicsoda a zunicredit elnöke?

Apafarkas 2011.05.23. 14:17:50

Azt egyébként valaki megnézte, hogy hányan utaznak/mennyi áru megy ezen a vonalon?

bőrmók 2011.05.23. 14:19:03

Négy év múlva jön a jobbik.

tede 2011.05.23. 14:19:26

Nem szerettem az szdsz-t úgy általában, de tényleg igazuk van, hogy a kis állam a jó állam. Gyakorlatilag nincs állami beruházás, ahol nem lengedezik a korrupció orrfacsaró bűze, ráadásul oldalsemlegesen, mindegy ki van kormányon. Lehet, hogy tényleg az a megoldás, hogy az állam szépen vonuljon ki mindenhonnan, ahonnan csak lehet és bízza rá a piacra.

zrobasé 2011.05.23. 14:21:53

@Seduxen: dr. Patai Mihály...mit nyertem ? :D

Nagyzee 2011.05.23. 14:22:12

@Lacdelo: Láttál már térképet a Kárpát-medencéről a folyamszabályozások előttről? Meg lehet nézni, hogy pl. az Alföldön mekkora volt az időlegesen vízzel borított terület.

Amúgy meg csak pár kiragadott példához hasonlítgatjátok itt az árakat. Sőt, egy kanyi fogalmatok sincs arról, hogy pl. a horvát pályafelújításnak mennyiben más a műszaki tartalma, és mennyiben másak ott a környezeti adottságok, de azért hőbörögtök, hogy bezzeg a horvátok tizedannyiból megcsinálják.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.23. 14:22:50

@picur3ka/mesterhazymiklospart: ez tényleg rávilágít egy fontos dologra: kár volt bezárni az OPNI-t, mert ennek a jenkinek bérelt helye lehetne a zárt osztályon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.23. 14:24:30

@Dirty Harry: Szerintem nem az a lényeg, hogy gyorsabbra építik át, hanem a flújítás azért kell, hogy egyáltalán végigmenjen a vonat...

picur3ka 2011.05.23. 14:25:29

@Seduxen:

En ebben nem lennek olyan nagyon biztos. Es meg a cigany demografiarol csak nem is szol.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.23. 14:25:36

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: neked bármit ciccafijjúúúú :DDD

@zrobasé: bingó! és mit érdemes róla tudni? (ha erre is válaszolsz, a Tiéd lehet "Biszku Béla: Csak jót tettem az országgal" c. hamarosan megjelenő könyve - természetesen dedikálva :))))

savrola 2011.05.23. 14:26:38

@tede: Ebből lett a 2008-as válság. A piaci önkontroll hiányából.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.23. 14:26:53

@Nagyzee:
Megkérdezhetem mi a foglalkozásod?

Mert az enyém épitészmérnök. Tervezés, kivitelezés, minden csemege.

SEMMI sem indokolja a több mint 10x-es árat a Horvátországihoz képest. Vannak külföldi munkáim, rálátok az ottani műszaki tartalmakra is. Még a preciz-túlbiztositott németországi épitmények sem kerülnek kétszer többe, mint a hazaiak.

Szóval megkérném az összes fotelpatkány fideszdroidot, hogy fogja be a pofáját :]

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.23. 14:27:17

@picur3ka/mesterhazymiklospart: potom 20 évvel a Hidegháború vége után kicsit unalmas már ez a lemez, de láthatóan ez a jóember még nem unja. Az meg nettó látható, hogy fingja sincs a környező országok - finoman fogalmazva - történelmi ellentéteiről.

Transylvanianmixedgrill 2011.05.23. 14:27:48

@zero: Vannak emberek, akiknek egész egyszerűen képtelenség elmagyarázni, hogy banyek az autópálya, a mozi, a könyvtár, a strand, a vasút, az iskola, a művház az nem ősi juss minden településnek!

GOLAZ 2011.05.23. 14:29:52

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ezen a szakaszon végig kubikgödör van a vasút két oldalán. Szóval a vízelvezető árkok miatt biztosan nem kell kicserélni az alépítményt.

GOLAZ 2011.05.23. 14:30:56

@Nagyzee: És tényleg tizedannyiból megcsinálják.

zrobasé 2011.05.23. 14:36:32

@Seduxen: biszku veje, bét, csányi beajánlottsága,Mtelekom,Siemens,miniszterelnök-kereső mókáskéthét egyik bedobott neve...ennyi elég ? :D
és kösz, a könyv nem kell...olvasson az, akinek nincs pénze tévére :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.23. 14:37:15

@zrobasé: ugye micsoda gyönyörű politikai pedigree ? :DDDDD

zrobasé 2011.05.23. 14:41:13

@Seduxen: neked nem lehet a kedvedben járni...a csányi-bank jobb lenne ? naugyehogyugye ! :D

allegretto23 2011.05.23. 14:41:51

@Nagyzee: tévedjek hatalmasat, mert régen jártam arra, de konkrétan Koprivnica Gyékényes után talán egy fél órával van... hol vannal ott hegyek? Én max dombokra emlékszem itt-ott. A horvát kiírás szerint teljes alépítmény csere (geotextillel??) zúzottkővel, betonnaljakkal, felsővezetékkel, két pályán, biztber cserével, állomásfelújításokkal... nekem soknak tűnne a 10x szorzó, HA nem tudnám, hogy még a magánberuházásban épülő iroda/bevásárlókp, társasház építésen is 30% körüli a csúszópénzek átlaga a kv-ben- akkor mi lehet egy államinál, ahol már a fővállalkozó is legalább ennyit nyom vissza a megbízónak....

savrola 2011.05.23. 14:43:00

@tede: ki akart ilyet mondani? Idézd már vissza, azt amiből ez következtetted! Rühellem a vonatozást! Úgy látom te is, mert reflexből törtek elő belőled a kellemetlen élmények. Én csak azt mondtam, hogy a mindennapi munkába járás vonattal, egyedül feleannyiba kerül, mint autóval, és azt, hogy mivel nap, mint nap utazom vonattal, tapasztalom, hogy nincsenek kevesen, sőt!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 14:43:14

@GOLAZ: tényleg? Aztafasztaaaaa. Akkor ezek tényleg loptak a szemetek! Mert ugye az általad leírt "kubikgödör" az ott van, és hejj de szépen teszi a dolgát. Főleg amikor nincs takarítva és nem megfelelő a vízelvezetése. A sárosodást a pályán konkrétan fletó meg vekkerviki okozta. A lassújeleket meg maga a papagájpéter tűzte ki. Megvilágosodtam.

picur3ka 2011.05.23. 14:44:26

@Seduxen:

Nem akarom szettraccsolni az egeszet. Csak annyi: az utobbi aggaszto, kulonosen a romanokat illetoen, viszont meginkabb alahuzza a Mo a leteert kuzd reszt.

Semmi unalmas nincs ebben, Putyin megerositette Oo-t es markaban tartja a terseget az energiahordozok reven. Be sem kell jonnie. Nemetorszaggal pedig egyre szorosabba valt a kapcsolata az evek soran - akikkel mi elhidegultunk - es sok egyeb, amiket mond igazak.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.23. 14:53:22

@picur3ka/mesterhazymiklospart: igen, ezt eddig is tudtuk, viszont ezen (az oroszok már MEGINT a spájzban vannak) nem nagyon fog segíteni egy közép-kelet európai "közeledés", pláne katonai téren aligha segít. ahogy azt Te is írod - megjegyzem sz'tem HELYESEN - Iván sokkal kifinomultabb módon tud bárki nyakára lépni, mintsem tankok csörömpöljenek a Kossuth-téren. December közepén elzárja a gázcsapot, és kakukk.

de igazad van, ne offoljuk szét a postot, könnyen lehet, hogy előítéletes vagyok az amcsi külpolitikai "megmondóemberekkel" kapcsolatban.

savrola 2011.05.23. 14:54:35

@allegretto23: Hát akkor te nem jártál túl messze! Zágrábon túl kell menni, hogy csodát láss! Nézd meg gugli földdel a Josipdol és Brinje közötti szakaszt! Nagyjából Vác környéki domborzatot képzelj el!

GOLAZ 2011.05.23. 14:55:06

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Még nem loptak, de már nincs sok hátra.
A kubikgödörből elszikkad a víz, hacsak nincs nagy belvíz, de akkor úgysem lehetne hova elvezetni. Az ágyazat szennyeződése természetes jelenség, egyszerűen javítható. A lassújelek kitűzése egy érdekes kérdés, sokszor finanszírozási okai vannak. De lesznek lassújelek az új pályán is nemsokára.

allegretto23 2011.05.23. 15:00:49

@savrola: Akkor te meg nagyon messze jártál, mert a szóban forgó pályaszakasz, aminek a költségeit hasonlítgatjuk itt a magyar költségvetéshez az a Koprivnica- Krizevci közötti néhány km - ami jó messze van még Zágrábtól- errefelé... Nem az volt a vita tárgya, hogy vannak -e hegyek a horvátoknál, hanem az, hogy vannak-e hegyek a felújításra kerülő szakaszon....

savrola 2011.05.23. 15:06:41

@allegretto23: Na jó, akkor elbeszéltünk egymás mellett, mert én autópályáról és nem vasútról beszélek. :)

MessireWoland 2011.05.23. 15:07:28

Es vajon Orban Viktor miert is sietett egyeterteni Gaskoval es elismerni a koveteleseit az elmult 1 honapban?:-))

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.05.23. 15:10:24

@Lacdelo: Árpád apánk nagyon is jól látta a vasútban rejlő lehetőségeket, ezért foglalta el a Kárpát-medencét övező hegyvidékeket is. Persze nem láthatta előre hogy egy kunbéla és más galíciai jöttmentek fhanszia segédlettel megszabadítanak minket a hegyeinktől. Pedig ha jól tévedek akkoriban készült el a Magyarországot körbeguruló vasútvonal.

allegretto23 2011.05.23. 15:12:18

@savrola: Nagyzee hozzászólására- amiben azt ecsetelte, hogy mennyivel olcsóbb hegyek között vasutat építeni, mint mocsaras területen- válaszolván tettem fel a költői kérdést, hogy hol vannak ott hegyek... mert nincsenek, vagyis ez nem indokolja a 10x költséget. Azt csak a nyolc szűűűk esztendővel lehet indokolni...

picur3ka 2011.05.23. 15:12:47

@Seduxen:

Ide akarjak rakni a raketaikat Vegeztunk.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 15:16:12

Az általam említett szakaszt 1984 és 1988 között újították fel amolyan rohamtempóban. A célja az volt, hogy gyorsan kicseréljék a fővonali vágányokat, és az átmenővágányokat. Aztán szépen elmaradtak a fenntartási munkálatok. Az alépítmény állapotán nem lehetett rostálásos technológiával geotextília behúzásával, illetve beforgatásos rostálással javítani,mégis így tették. A 90-es évek közepére már szépen leromlott az alépítmény állapota, főképpen az építési hiányosságok és a rostálásos technológiával beforgatott szennyezett ágyazat miatt. A víztelenítésre sem fordítottak kellő energiát, az utolsó átépítésnél telepített szivárgók nem sikerültek elég mélyre. A velencei-tó mentén két szakaszon aszfaltréteggel próbálták megerősíteni az alépítményt. Aztán szépen az előjött a sárosodás az aszfalterősítésű pályaszakasz alatt is. Akkoriban még egy teljes ágyazatrostálással menthető lett volna a teljes szakasz, azonban ez nem történt meg. A mostani felújítás előtt feltártak számos hiányosságot mint: az ágyazat vastagsága sokkal vékonyabb az előírtnál, a vékony zúzottkő eleve hamarabb morzsolódik, és sok helyen használtak szennyezett anyagot. Az elaprózódott aljzatban nem nagyon van hézag, így a víz nem tud elfolyni. Na ezért kell most stabilizálni a talajt, esetenként teljesen kicserélni. Remélem segíthettem.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.05.23. 15:23:07

Nem tudom mire rinyáltok! A pénz jó helyre kerül majd. Biztosíték erre, Simicska Lajos cégen belül létrehozott konzorciuma, melybe felkérte két tapasztalt volt munkatársát is, Josip Tot és Kaya Ibrahim urakat. Az ő feladatuk lesz, hogy a pénz csak a megfelelő csatornákba jusson el..............

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 15:23:52

Egyébként a fentebb említett jelenség miszerint eleve rossz minőségű szennyezett zúzottkövet használtak fel a beépítéskor az egész magyar vasútra jellemző, és igen nagy probléma.

Ha a horvátoknál nem áll fenn ez (sanszos), akkor már egy részbeni okot találtunk is az ottani felújítás olcsóságára. Persze -ismét leírom- NEM vitatom, hogy pofátlanul magas áron történnek nálunk a felújítások/építések.

jozicsenko 2011.05.23. 15:25:14

oszt ha ezért a fővezért lecsukják, írhat könyvet

a címe lehet Mein Stump...

makacsfolt 2011.05.23. 15:35:21

Én személy szerint úgy látom ,hogy itt nem történik semmi különleges, ezek a dolgok teljesen megszokottak az EU-ban meg az USA-ban is. MIndenhol vannak csókos cégek meg családok akik állami beruházásokon gazdagodtak meg, említhetném pl a francia Boygues-t érdekes módon minden nagy francia beruházást ez a cég nyer, de ha vissza megyünk az időben akkor említhetném az amcsi Vanderbilt családot akik szintén állami vasút építésekből gazdagodtak meg ezelőtt 120 éve, és itt a kis házikó amit a pénzből építettek maguknak splenderosa.blogspot.com/2010/04/biltmore-house-asheville-north-carolina.html
Visszatérve Mo.-ra persze, hogy túlvanárazva hiszen EU-s pénzekről van szó ilyenkor lehet csak kaszálni, ha a költségvetési pénz lenne ,akkor bezzeg ninden csavart megszámolnának.
Egy másik dolog amit szerintem jó, hogy ha minél hamarabb megért mindenki az útak , vasútak nem az embereknek épülnek hanem a cégeknek, nagy vállalatoknak, hogy egyáltalán üzemelni tudjanak, ezenkívűl még mindig jó, hogy ha egy magyar cég nyer mint egy francia vagy az osztrák strabag. Ez a pénz legalább itt marad, nem viszik el mint az Audi, Suzuki ,GE és társai akik 100000 ft-ért robotoltatják az embereket, aztán a hasznot szépen hazautalják. Ha már a nagy lenyúlásoknál tarunk nézzük meg Görögországot, Irországot, Portugáliát ,Spanyolországot ,amíg nem léptünk be az EU-ba ezek az országok voltak a nagy termelő Országok, most éppen K-Európa az, a termelést onnan elhozták ide , mert most éppen mi vagyunk az olcsóbbak., és akkor mi van az útakkal meg a szép hídakkal semmi, arra jók ,hogy megtermetsék a versenyképes alapot a nagy kaszálásra, ha jól tudom akkor a rómaiak is útépítésekkel kezdték, be kell látni azt ,hogy a kormányok szerepe az Unión belül egyre szűkűl a nagyvállalatoké meg egyre nő. A másik dolog ,hogy ha te nyernél egy ilyen tendert, és a végén megjelenne a számládon egy pár milliárd forint aminek semmi köze a magyar költségvetéshez, és ne talán még minőségi munkát végeztél , engem egy percig sem zavarna az,hogy mások fikáznak. Végezetűl a cikk írójának szeretném felidézni Hofi Géza örökérvényű idevágó szösszenetét: "A korrupció az amiből téged kihagynak."

Kerek Ferkó 2011.05.23. 15:37:52

@tede: " Lehet, hogy tényleg az a megoldás, hogy az állam szépen vonuljon ki mindenhonnan, ahonnan csak lehet és bízza rá a piacra. "

Most következik az ,hogy szélesíted a tudásod és bepötyögöd a keresőbe, hogy "természetes monopólium". Második lépésként kidugod a fejed a valóságba.

Vegyi Ali 2011.05.23. 15:39:53

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ha olyan kiba... drága felújítani egy vonalat, ráadásul a forgalom fenntartása mellett, és emmiatt kerül 10-szer annyiba, akkor építsenek a meglévő mellé 20 méterrel, a nyugati árak 3-szorosáért, aztán a végén kössék össze a régivel. Utána meg fel lehet szedni a régit. Mindenki jobban járna.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.05.23. 15:41:25

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Látom, te értesz a vasúthoz. Egy valamit nem kérdezett még meg senki. HOGY A MÁRIÁS F@SZBA LEHETETT IGY HAGYNI LEROHADNI MINDENT????
Mert gondolom arról, hogy 43 metrókocsit ki kellett vonni a forgalomból, meg, hogy MINDEN rozsdállik, szakad, rohad, arról nem CSAK Ovi meg Fletó tehetnek. Mert szerintem - de javitsatok ki, ha tévedek - az állagmegóvás MINDEN ESETBEN olcsóbb, mint a felújitás meg az új épitése. És ennek már valamikor 25 éve meg kellett volna történnie...nem??

allegretto23 2011.05.23. 15:42:31

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Igen, ez így volt...Na és mi lesz a csilivili, hiperszupi, extraluxus árú (magyar kivitelezésű, értsd: horror -beruházási-költségből-tizenötödik alvállakozó-által-feketén-alkalmazott- Kiss 23 Jóska-zsebbe-650Ft-os-órabérért-telibesz..rta- gányolt) új pályával, ha továbbra sem kap karbantartást, mert arra már nincs pénz (értsd: abból nem és/vagy kevesebbet lehet lopni)? Na, mi?

Prof. Dr. Simon Templar 2011.05.23. 15:49:29

Jelenleg a belvárosban (VII. ker.) lakom. Hogy lehetnek a Sky kapitány által világvárosnak kikiáltott balkáni metropoliszban olyan házak, amik:
- '45-ös meg '56-os belövésekkel vannak "diszitve"
- vakolást utoljára talán '38-ban láttak
- húgyszagúak
- közös "indiai" WC van a folyosón (endes des ganges)
És ne mondjátok, hogy ez nem függ össze azzal, hogy mennyibe kerül a vasút felújitása. Akinek esze van, rájön az összefüggésre.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.05.23. 15:49:37

@allegretto23: teljesen egyértelmű a válasz, ha nincs karbantartás akkor gondok lesznek.

@James Onedin (aka Zöld Ember): erre akartam rávilágítani, hogy itt nem csak vekkerviki meg fletó a hibás, hanem nagyon-nagyon sokan a régi rendszerből.

@Vegyi Ali: Mutasd meg, hogy a meglévő mellett hol van 20 méter. Mondjuk Gárdonyban. ;D

allegretto23 2011.05.23. 15:50:04

@makacsfolt: Te tényleg nem látod a különbséget akközött, hogy kapunk az EU-tól 100milliárdot és felújítunk belőle 10km-t (és valaki/k ellopja/k a 90% -t a saját zsebére), meg akközött, hogy kapunk 100 milliárdot és felújítunk belőle 100km-t? Nyuszika hozott tojást húsvétra? megszámoltad a kis kezecskéden, hogy hány darab volt?!

Vegyi Ali 2011.05.23. 15:55:28

Agyam elszáll. 2-2,4 millió HUF/méter! Aki ezt mentegetni meri, azt is agyon kellene lőni. Aki elfogadta, azt meg darabokra tépni. Az A4-es Audinak kb. 1,7M forint métere...

allegretto23 2011.05.23. 15:55:55

@James Onedin (aka Zöld Ember): Részben. Nagyrészben meg annak van köze, hogy lukas kétfillérért megvették a lakásokat olyanok, akiknek a magántulajdon csak addig fontos, ameddig pénzt kap érte- fenntartani már tartsa fenn a szomszéd, az állam, meg az önkormányzat. Egy rohadt kukát nem lehet megszavazni, mert arra már senkinek nincs pénze, hogy vasárnap este ne járjunk bokáig a kuka mellé kiömlesztett szemétben. A mamának kevés a nyugdíja... a gyerekeit meg csak az örökség értékállósága érdekli. Én büntetném a felújításra nem költő társasházakat. Nincs pénzed? Eladod, kisebbre cseréled, megterheled! Kapni ingyé jó volt? A másét?!

Vegyi Ali 2011.05.23. 15:56:19

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ha letolsz egy sor házat, akkor is olcsóbb...

nabazzmeg 2011.05.23. 15:59:10

Mi ebben az egészben a meglepő? offshore céget alapítunk strómanokkal, a céggel más cégeket vásárolunk meg, ahová strómanokat ültetünk, majd a ránk szabott pályázatot megnyerjük, ha nem megy, akkor dobunk még pár forintot rá és a stróman államtitkáraink és minisztereink (le sem merem írni: miniszterelnökünk) majd jól nekünk adják a munkát, 20X-os áron.
Így kell ezt csinálni kérem, királyt is csak pénzből , pénzzel lehet és pénzt is csak pénzből.
Egy komplett ország tönkretételét pedig korrupcióval lehet véghezvinni.
Minden tiszteletem a posztírónak, gyönyörűen összeszedte ezt a kis "business-sikersztorit", ha volna igazság a földön, akkor már...ehhh. "virsli van? nincs, nem is volt..." Lali-Oszi, ÜT1.
Pedig a színfalak mögött ott bújik meg az igazság.

Mr. Waszabi 2011.05.23. 16:06:56

@Dendrobatidae: látod, Viktor atyánknak Rákosi elvtárstól még nem sikerült átörökítenie a szabotázs és az érte járó büntetési tételt. Pedig nem ártana. Figyeltem az 52-53-ban épített, még mindig gyártelepként funkcionáló gyárakat. Hát a beton nem reped, nem erodálódik valamiért. Esetleg azért, mert ha ellopták volna belőle a cementet, annak rövid úton kivégzés lett volna az eredménye. A munkások az 50-es években még a zsebükből is kirázták a cementport mielőtt hazamentek - akárcsak ma a kokainisták razzia előtt -, nehogy gyanúba keveredjenek esetleg.
Egy osztrák korrupciós vizsgálat során derült ki tavaly előtt (tehát nem nálunk!), hogy itt mindenkinek osztották a zsét, függetlenül attól, hogy épp ki volt hatalmon.
Egyébként meg mintha azt szellőztették ovlna 2 hete, hogy majd a kíniak fognak vasutat építeni itt, vagy rosszul hallottam?

Vegyi Ali 2011.05.23. 16:07:22

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Néhány millió ember nyugdíjpénztárát lenyúlni néhány nap műve volt, ez ahhoz képest kismiska, a falu másik szélén fel lehet nekik húzni szép, új házat. Vagy oda, ahol korábban a vágány volt. Néhány 100 milliárdos projektekből kifutná. Pláne, ha tényleg azért lenne ilyen drága, mert fenn kell tartani a forgalmat. Ne hülyíts már.

Vegyi Ali 2011.05.23. 16:13:56

Még valami: Bp.-Sz.fehérvár+Szajol-P.ladány. Hányan utazhatnak naponta ennek a két vonalnak az érintésével? 10ezren? 20ezren? 50-, vagy 80ezren? Csak mert ebből a 300milliárdból mondjuk lehet venni épp 120ezer új Suzuki Swiftet. Mondjuk hagyjuk a vonatot a picsába, és aki vesz ezeken a vonalakon egy éves bérletet, az kap egy Suzukit. Olcsóbbak is leszünk, lesz bevétel is (néhány 10ezer éves bérlet, az jó kis bevétel), meg lesz munka Esztergomban is (ami további jó sok bevétel az államnak: adók, járulékok, regisztrációs adó, stb.)

makacsfolt 2011.05.23. 16:18:06

@allegretto23: azt hiszem oda írtam, hogy ha "minőségi munkát végeztél", amiről beszélünk az tényleg lenyúlás, de mint gyakorlott pályázat író akkor tudnám megmondani ,hogy tényleg lenyúlás -e ha látnánk a műszaki specifikációt, hogy most akkor konkrétan mint rendeltek meg és mennyiért, és ehhez hozzá jön még a kivitelezés minősége és tartóssága lásd Alstom eset. Akkor ,és utánna lehet csak lenyúlásról beszélni. Azt persze hozzá kell tennem ,hogy ezeket a beruházásokat egyszer lefogják ellenőrizni, és akkor kérdés ,hogy benyújtják e a számlát az Eu-s kollégák , vagy kéz kezet mos, és vissza is utalnak Brüsszelbe a nyertesek. Ilyen a világ sajnos. Ott sem élnek rendesebb emberek, mint itt ébresztő.

Dendrobatidae 2011.05.23. 16:18:45

@waszabi: Kár, hogy a kínaiak csak a hazájukban nem szeretik a korrupciót, máshol kifejezetten kedvelik, ha lefizethetik valamelyik ország szarfaszú, két forintért a saját anyját megbaszó politikusait.
Úgyhogy nem lennénk előbbre, ha itt építenének a kínaiak.
Simicska reload... ez kell a zembereknek. Végül is csak az jár, amit megérdemlünk. Én úgy látom, hogy a jobb- és baloldal vicsorgó rajongóit kurvára nem zavarja, ha a saját bandája lop, csal, hazudik. Csak ha a másik, az viszont nagyon zavarja. Így hát a mi demokráciánk egy véget nem érő lopássorozat.

makacsfolt 2011.05.23. 16:24:47

@Dendrobatidae: Az amerikai vasútak nagy részét is Kínaiak építették ,pár tízezren bele is haltak.
Az autópálya biznisz lassan kifúj, most épp a vasút lessz soron aztán jönnek a repülőterek, meg a Metró-k, meg Hév-ek.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.05.23. 16:25:00

@allegretto23: Nem tudom emlékszel-e még e cégre: IKV. Ez mi a rozsdás f@szt csinált, ha igy néznek ki még a házak? A másik: egy lakásnak csak addig van értéke, amig laknak benne, felújitják, szépen néz ki, etc. Akkor mi értelme megvenni és hagyni lerohadni? Anno ezt már a Palace meg az oroszok kapcsán se értettem, mikor a csövik hajléka volt...

Dendrobatidae 2011.05.23. 16:25:32

@James Onedin (aka Zöld Ember): "az állagmegóvás MINDEN ESETBEN olcsóbb, mint a felújitás meg az új épitése." Hát persze, hosszútávon. De ki a fasz gondolkodik itt hosszútávon?
-"Ha kihagyom négy évig a felújítást több pénzem marad. Utána meg bassza meg az, aki utánam jön. Remélem pont az ellenfelem ideje alatt esik szét, oszt majd óbégathatok, hogy monnyonle!...."
Ez a hozzáállás. Ezért rohad minden.

lyken 2011.05.23. 16:47:38

A fidesz ismét remek törvényt alkotott: index.hu/belfold/2011/05/23/bicikliversenyt_modosit_a_polgarortorveny/

Az emberek meg szívnak miatta. Arra meg nagyösszegű fogadást mernék kötni, hogy nemsokára ugyanott fogunk tartani és megy majd a nyálverés amiért a volt polgárőrök szervezetten sétálgatnak nemtudomhol.

Dendrobatidae 2011.05.23. 17:20:52

@lyken: Haha! Így jár minden egyenruhásbűnöző... de sebaj majd a siófoki cigánymaffia biztosítja a rendezvényt, mert ők beleférnek a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Fideszisztán...

tokmányos 2011.05.23. 17:50:44

Hú de sajnálom,hogy érdemben nem tudok hozzászólni a témához. Nekem gyerekkoromban nem volt kisvasutam, a nagypapám vett a búcsúban ,egy lendkerekes autót .... Nem sokon múlott az érdemi hozzászólásom,ha : 1965-ben felvettek volna a Rippl Rónay Vasútgépészeti technikumba...... A sikeres felvételit követően a túljelentkezésre hivatkozva elutasítottak. (RATKÓ korszakos gyerekek voltunk , jó sokan). Vajh mi lett volna,ha sikerül? most két marékkal krampácsolnám a lóvét?

tudi 2011.05.23. 17:53:01

Azt nem értem, hogy ha tényleg drága ugyan a vasút felújítás, akkor azt miért nem a tulajdonos, a MÁV csinálja, főleg, ha még olcsóbb, mint azok, akik csinálják majd, bár végül is a haveri körnek is kell egy kis "alamizsna".

Cateran 2011.05.23. 18:04:03

@d.z.:
Ugye tudod, hogy az autopalyaepites sem csak annyi, hogy huznak a terkepen 1 egyenest a 2 pont kozott, aztan hajra? Foldtani munkak, terepfelmeres, nyomvonalkijeloles, stb meg az epitesek megkezdese elott....Ehhez kepest 1 kiepitett dolog felujitasa messze nem olyan ido es penzigenyes...(persze ellenorizni kell itt is a talajt, kornyezetet, de azert nem a 0-rol kell indulni...)

Cateran 2011.05.23. 18:09:33

@1116001:
Gondolom meg mindig nem jutott el az agyadig mi a difi a kiepites es felujitas kozott (vasutFELUJITAS es autopalyaEPITES)...De azert ne add fel....

stepboy 2011.05.23. 18:12:44

@d.z.: "a vasút szétrohadt, emiatt pedig nem igazán van verseny ezekre a közbeszerzésekre"

hát úgy nehéz is ha az első két pályázót kizárják... :-)

Abban egyetértek, h az összehasonlítás nagyon demagóg. De azért vannak bizonyos szintek: annak idején amikor először feljött ez a felújítási mizéria, akkor valaki egy osztrák pályaépítést dobott be kilométerenként 1 milliárd forinttért - ez viszont már elgondolkodtató szerintem. Valószínűnek tartom, h akármennyire is macerás itthon a vasútépítés, tisztességes keretek között azért jócskán le lehetne csípni ebből az árból vagy hosszabb vonalat lehetne felújítani ennyi pénzért - jó minőségben.

a-kis-herceg 2011.05.23. 18:16:37

jol látom 10szeres különbség van? hm...

szerintem feljtsük el.

1 db margithíd 30 miliárd. francia 3szor olyan hosszú, technilailag TOP vadi új híd 10 miliárd...

gané magyar...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.23. 18:42:39

@a-kis-herceg: Biztos a Margit-hídon is alapépítményt kellett cserélni :D

Prof. Dr. Simon Templar 2011.05.23. 19:28:13

Még egyszerűbbet kérdezek gyerekek, tudom kicsit OFF lesz, de felb@sztam rajta az agyam: mi a fészkes f@szom 3100 magyar forint egy erkölcsi bizonyitványon??? És mondjuk lenne 5 állás is, ahová pályáznék, mindhez erkölcsi kell, persze mindenhová eredeti...na erre varrjatok gombot :(((

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.05.23. 19:30:40

@stepboy: Ebben abszolút egyetértek, de ebben sok a lehet.

Azért azt látni kell, hogy az infrastrukturális beruházásoknál, amit a NIF kezel valami rohadtul nem működik jól, a fővállalkozótól az effektív munkavégzésig kifolyó pénzektől elkezdve. Ugyanakkor az, hogy egy árszintben vannak ezek az építkezések az autópálya építéssel az számomra teljesen indokoltnak tűnik.

Igazából itt rendszerszinten nem stimmel valami, teljesen ellenőrizhetetlenül folynak ki a pénzek, erről lehet beszélni. De ezt a demagóg hülyeséget, hogy Kínában 3 Ft ugyanez, ahol egy ilyen építkezés alatt pártízen meg is halnak jó esetben, napi 5 dollárért, nagyon nem támogatom.

Azt kéne látni, hogy nálunk is lecsökkentek az autópálya építési költségek, amikor folyamatosan érkeztek be a megrendelések, mivel az eszközök, a munkaerő össze volt rakva, esetleg a cégeket nevezték át.

Ha a vasútnál is követik egymást az ilyen beruházások, és a kivitelezők tervezni tudnak azzal, hogy ezek 20-30 éven át biztos megélhetést jelentenek, netán a kivitelezés rendszerét átgondolják: le fognak menni a költségek.

a-kis-herceg 2011.05.23. 20:47:57

@ColT: ugyis lehet fogalmazni... mindennek a társadalomban a zalapja a PÁRT...

de legalábbis liberót kellett cserélni... a nemzeti meg nem xarik beeee...

fogash 2011.05.23. 20:58:40

A TGV egy kilométere 15,8mio euróba kerül, ez 4-4,2mrd Ft/km. 40m széles pályatesttel, két vágánnyal, 300kmh-ra méretezve, végig kerítésekkel. A francia sima vasút 1mio EUR/km, az 270mioFt/km, vagyis negyede ennek a magyar árnak.

www.journaldunet.com/economie/magazine/enquete/argent-public-combien-coute-a-l-etat/combien-coute-un-kilometre-de-ligne-tgv-15-9-millions.shtml

A német ICE se olcsó: a világ egyik legdrágább vasútvonala, a Würzburg-Hannover szakasz (327km) egységára 18,7mio EUR/km-re jött ki. Igaz, ebben a pályában van:
77km feltöltött szakasz (kisebb völgyekre)
82km bevágás (kisebb dombok ellen)
121km alagút (61db, köztük több alagútban betonra csavarozott sínekkel a zúzottkő ágy helyett)
294db híd, melyek összesen 30km-t tesznek ki.

ja, ebből a pályából egy 100kmes szakasz 400kmh sebességre engedélyezett, a többi (az alagutak kivételével) 300 kmh-ra.

A Hannover-Berlin szakasz (264km) 2,6mrd euróból valósult meg, itt a kilométerköltség fele (9,8mio EUR/km) a fentinek, kétharmada a TGV-nek. Magyarul: 2,6mrd Ft/km, ami alig a duplája a magyar sima vasút tervezett árának.

www.hochgeschwindigkeitszuege.com/deutschland/ice-schnellstrecken.php

MAGYARISZTÁNT LESZÁMÍTVA A VILÁGON MINDENHOL 1mio EUR A VASÚT KILOMÉTERÉNEK EGYSÉGÁRA. CSAK MI VAGYUNK ILYEN SZERENCSÉTLEN HELYEN, AHOL "más műszaki tartalom" MIATT EZ A TÍZSZERESE. NÁLUNK BALFASZABB NÉPEK ENNYI PÉNZBŐL 3-400KMH-RA ENGEDÉLYEZETT PÁLYÁKAT ÉPÍTENEK...

A sok agyhalott miatt ordítok, akik bármilyen indokkal is, de a védelmükbe veszik ezt az árat.

a-kis-herceg 2011.05.23. 21:03:12

@fogash: sok a hegy? vagy nem?... najo, akkor az alföld nagyon mocsoras. vagy hogy már meg van az alap? hm... akkor akkor...

közúton kell vinni ezeket az extra méretű szép új hosszu sineket...

Viktus 2011.05.23. 21:28:56

hvg.hu/kultura/20110523_szepmuveszeti_muzeum_art_on_lake

A kiállítás összesen félmillió euróba (körülbelül 135 millió forintba) került, ennek 80 százalékát a magyar állam fedezte - mondta a Művészet a tavon (Art on Lake) sajtótájékoztatóján Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

-

van itt pénz minden baromságra ...

Dendrobatidae 2011.05.23. 21:35:26

@fogash: Hiába, ez az emberek akarata. Most azt akarták,hogy az Mszp után a Fidesz lopjon. Nem 300km/h sebességű TGV-t meg ICE-t akartak, hanem Orbánt. Megelégednek azzal, hogy nem kell 300 forintos vizitdíjat fizetniük. Ezért elnézik Orbánnak, hogy újra Simicska lopja a közpénzeket és ötszörös áron épüljön a vasút. Tiszta üzlet, a zembereknek megmarad a 300 forintja, a Fidesz oligarcháinak meg megvan az új aranytojást tojó tyúk. És mindeni boldog.... mindenki jól járt. Az a néhány százalék meg, akinek ebből az egészből szarból elege van, mert megpróbál távlatokban gondolkodni, az csapkodhatja a nagybetűit meg puffoghat. Az oligarchák meg az agyatlan pártrajongó prolik döntenek mindenről. Ez a mi demokráciánk. A szarrágó csürhe hatalma a gondolkodni még képes kisebbség felett.

Viktus 2011.05.23. 21:39:15

www.heol.hu/helyi-ertek/elpaheolo/csendelet-fukaszaval-378853

Hamisítatlan szecessziós kép volt: három közmunkás pihent az árnyékban, mellettük elemózsiás kosár, a fűkasza tőlük jó távol hevert. :D

lyken 2011.05.23. 22:20:10

Amúgy tök jó, hogy emelkednek az adók, jönnek a megszorítások, de 900%-os áron történő vasútfelújításra, sehova nem vezető közmunkaprogramokra, romaintegrációra, 600 misis kommunikációs szerződésekre meg a rendőrök/tűzoltók sz*patására, meg Viktor saját fényképészére van pénz.
Aztán meg le vannak döbbenve, hogy a felnőtt lakosság 16%-a lelépne külföldre ha tudna(fiatalok körében kb. egyharmad az arány). Kiváncsi lennék egy statisztikára, hogy mennyien léptek le az elmúlt pár évben az élhetetlenség miatt.

turcsány karcsi elvtárs 2011.05.23. 22:32:18

Swietelsky Vasúttechnika Kft. ez a Swietelsky milyen név? magyar, német tuti nem és a lengyel sem valószínű. csak neeem? ;) *összekacsintás a szélsőségessekkel*

Meridian74 2011.05.24. 06:01:15

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Lehet itt magyarázkodni, de ott a horvát/szlovén példa; ott hegyi terepen újítják és korszerűsítik fel a vasúttat, és ugynaza a cég, Swietelsky, csinálja, tizedannyiból...!

237milli/km vs ~2,3milliárd/km...

Nehéz ezt ám hihetően bemagyarázni. Nagyon nehéz.

molaris 2011.05.24. 06:15:03

@fogash:

""MAGYARISZTÁNT LESZÁMÍTVA A VILÁGON MINDENHOL 1mio EUR A VASÚT KILOMÉTERÉNEK EGYSÉGÁRA. CSAK MI VAGYUNK ILYEN SZERENCSÉTLEN HELYEN, AHOL "más műszaki tartalom" MIATT EZ A TÍZSZERESE. NÁLUNK BALFASZABB NÉPEK ENNYI PÉNZBŐL 3-400KMH-RA ENGEDÉLYEZETT PÁLYÁKAT ÉPÍTENEK...

A sok agyhalott miatt ordítok, akik bármilyen indokkal is, de a védelmükbe veszik ezt az árat. ""

Ne tedd, csak magad idegesíted fel. Emlékezz arra, hol élsz, és ez mindent megmagyaráz.

minimalista 2011.05.24. 08:03:29

@fogash:
Köszi a linkeket!
Ezen információk mellé józan gondolkodású embernek nem kell kommentár...

lyken 2011.05.24. 08:39:52

Lehet kérem szépen magunk alá szarni: velemenyvezer.blog.hu/2011/05/24/fidesz_reszkessetek_szlovak_rendszamos_kopasz_mercisek

A fidesz ismét igazságosmátyáskirályt játszik. Ha van 2000 külföldi rendszámos 1 millás regadóval, akkor ez egy 2 milliárdos kérdés. Ha van 10 ezer ilyen, akkor 10 milliárdos.
Ha a 300 milliárdos vasótfelújítás 90%-a indokolatlannak tűnik, az meg pont egy 270 milliárdos kérdés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.24. 08:59:53

@James Onedin (aka Zöld Ember): Nekem az egyik munkahelyem lekérte magától. Azóta sem láttam ilyet sehol. Biztos betegek voltak.

lyken 2011.05.24. 09:10:33

@ColT: Mióta ~10 éve a szomszéd bankár tajrészegen üllőin elgázolt valakit, majd egy hét múlva kiadták neki a hótiszta erkölcsit, azóta nem értem ennek az intézménynek a létét. (További másfél héttel később mint a külügy diplomatája, tartósan a közel-keletre távozott az országból.)

gmower (törölt) 2011.05.24. 09:11:47

Az M6-oshoz csak ennyit tennék hozzá:

"1999. április 28.

Az Orbán-kormány tízéves autópálya fejlesztési programjában elfogadta az M6-os gyorsforgalmi út Szekszárdon keresztül a horvát határig való teljes kiépítésének koncepcióját. A déli irányba tartó úgynevezett V/C korridor megépítését 1997-ben Magyarország kezdeményezésére iktatták be az európai fő közlekedési úthálózatba."

Ezután már csak meg kellett volna pályázni az unió következő 7 éves közlekedésfejlesztési tervéből a kormányváltás után, és nekünk fillérekből (85% EU) megépülhetett volna a teljes szakasz. Az tény és való, hogy így "csak" egy autópályává fejleszthető 2x2 sávos gyorsforgalmi út lett volna a jelenlegi teljesértékű autópálya helyett, ami viszont bőségesen elbírná nemcsak a jelenlegi, de valószínűleg a következő 10 év forgalmát is (főleg ilyen üzemanyagáremelkedés mellett...).

Nekem tulajdonképpen nagyon tetszik, hogy amikor hazalátogatok Szekszárdra saját autópályán mehetek a régi 6-os helyett (azért az tényleg szörnyű volt, főleg amikor felújították, az nekem egy TK-s autót eredményezett, később meg amikor épült a pálya és ott jártak a billencsek, mindenki horror módon előzgetett), de igen feleslegesnek látom (mármint hogy autópálya, 2x2 sávos út is bőven elég lenne). Az alagutak meg egyszerűen röhejesek, érdemes mindenkinek saját szemével látnia, mert egyedülálló a világon :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.24. 09:17:41

@lyken: Ez csak azt bizonyítja, hogy vannak egyenlőbbek...

fokabacsi 2011.05.24. 09:24:08

@lyken: Van egy olyan dalszöveg, hogy "aki hülye az is marad, még még még , ennyi nem elég" !
Kerülhet az illető iskolába, lehet belőle politikus, az elmebeli képessége nem változik.

Cateran 2011.05.24. 09:34:24

@d.z.:
"De ezt a demagóg hülyeséget, hogy Kínában 3 Ft ugyanez, ahol egy ilyen építkezés alatt pártízen meg is halnak jó esetben, napi 5 dollárért, nagyon nem támogatom. "

Demagogia, hmmm?:D Nem az 1800-as evekben vagyunk aranybogar....

Marcellusca 2011.05.24. 10:10:01

@Viktus: Jaaajjjj, ne is mondd! Már tegnap elszörnyűlködtem a dolgon.
És így legyen lottó ötösöm, ahogy éreztem, ez nekünk több millióba "fáj"!

Ma hallottam:
Orbán fogorvosa kért 1 milliárdot. És kapott!
Bayer Zsolti kért 35 milliót. És kapott!
A Közgép kért 24 milliárdot. És kapott!

Van itt péééééz!

gramercy 2011.05.24. 11:55:37

kapkodjatok csak a levegő után, mint a ministránsfiúk vasárnap a mise után, ti ellenfülkeforradalmárok!

Egyéves Önkéntes 2011.05.24. 12:11:22

Nothing Left international Inc.

molaris 2011.05.24. 12:13:55

@Marcellusca:
Talán itt az ideje beállnunk a sorba.XDXD

fogash 2011.05.24. 12:51:08

@lyken: OFF én is akartam már kérdezni, hogy a szlovák rendszámokról lesz-e post? Mert az is megérne egy misét...

lyken 2011.05.24. 13:55:58

@fogash: Vicces lenne számszerűsíteni, hogy kiket is érint és hogy mennyi kétes milliárdot is tapsolnak el éppen a háttérben nagy-nagy csendben.

JuveKrisz 2011.05.24. 14:11:46

Ebben a cikkben csak azt nem értem, hogy miért akarják összehasonlítani az almát a körtével.
A MAL Zrt-től olyan szárnyvonalra kérnek pénzt, amely ha jól tudom egy vágányos, nem villamosított mellékvonal, hogy a vonatok megengedett legnagyobb sebessége 60 km/h, és nincs szó állomásokról.

Ezzel szemben a Szolnok - Püspökladány vonal kétvágányú, villamosított fővonal, ahol felújítás után a vonatok megengedett legnagyobb sebessége 160km/h. Továbbá nem 1, nem 2 állomást kell felújítani, ahová peronokat kell építeni, kitérőket, váltókörzetet biztosító jelzőket, utastájékoztatót, és az egész vonalra kell felsővezeték, illetve biztosítóberendezés. Arról meg nem is beszélve, hogy egy 160km/h sebességű vágányrendszer alépítménye komolyabb földmunkát igényel, mint egy 60-as mellékvonalé.

Először ezeket is vegyék figyelembe mielőtt hasonlítgatnak. Lényegesen más lesz az összehasonlítás alapja.

Én is tudom, hogy a cikknek a lényege a mutyizás, meg a kormánypárthoz közeli cégek jelenléte, de legyünk már pontosak, és hitelesek.
Tök jó, hogy fals információk alapján mocskolódik itt mindenki.

Én is mocskolódnék, de annak tudatában, hogy mit állít a cikk és mi az összehasonlítás tényleges, valós alapja nem teszem.

Meg lehet nézni, hogy mennyibe kerül pl Miskolcon a jelenleg zajló villamosvágányok felújítása új alépítménnyel, új peronokkal, utastájékoztató rendszerrel, illetve néhány km-es új szakasszal.
Vagy meg lehet nézni a pályázatokat a debreceni, szegedi villamosvonalak felújítására, vagy a győrben szándékozott új vonal építésénél. Mindenhol eltérő km árakat találunk azért, mert mindenhol más műveleteket kell elvégezni.

Arról sem szól a cikk, hogy a fővonal felújításánál lényegesen többe kerül a "régi" anyagok elszállítása, mint a vörösiszap által tönkretett vonalon. Hiszen többszörösét kell mozgatni.

Szóval valótlan alapokon nyugszik a cikk.

lyken 2011.05.24. 14:32:30

@JuveKrisz: "Meg lehet nézni, hogy mennyibe kerül pl Miskolcon"

Elnézést, de szerintem(és a többség szerint) inkább ne nézzünk meg példaként semmit ami magyarországon épül _közpénzből_.

A kommenthez pedig: lehet, hogy nem a költségek 90% indokolatlan, hanem mondjuk csak a fele, harmada. De a fellelt nemzetközi példák nem ezt sugallják.
Anno megkapta a kormány a kérdést többször is, hogy miért irreálisan magasabb a magyar autópályák költsége a külföldiekhez képest. Érdemi válasz sose keletkezett.
Lehet magyarázni a bizonyítványt és valótlanságokra hivatkozni, de az ember mindezzel együtt azt érzi, hogy valami ismét bűzlik Dániában. Közben meg csesztetik az Alfölditől kezdve a rendőrökön át a külföldirendszámosokig a fél országot, hátha elrágódnak a gumicsonton és nem száll rájuk senki.
Gondolom mindenki emlékszik még a 13 milliárdos Margit híd felújításra. Épp a Margit híd alatt mentem át, mikor két politikus is garantálta az Inforádióban, hogy márpedig ennél többet semmiképp nem fognak fizetni. Na persze.

gramercy 2011.05.24. 15:34:47

OFF

megmagyarázná nekem valaki mi a retkes faszért kell egy hitelválság közepén FÉLEZER milliárdért olajcéget venni??? ebből a pénzből a lakásállomány negyedében-harmadában lehetne a felére csökkenteni az energiaigényt

a gádzsó jól nyomja, már a nemzet kiárusítását

ON

lyken 2011.05.24. 15:46:49

@gramercy: "megmagyarázná nekem valaki mi a retkes faszért kell egy hitelválság közepén FÉLEZER milliárdért olajcéget venni???"

1. Nem akarod, hogy olyan cég legyen képes nyomásgyakorlásra a hazai szénhidrogén zászlóshajójában, aki mögött valójában az orosz politika áll.
2. Ez tényleg fontos kérdés, úgy nagyjából mindenkinek. Pláne annak aki érti, hogy mennyire betarthattak volna vele az oroszok, ha hagyják őket szavazni.

"ebből a pénzből a lakásállomány negyedében-harmadában lehetne a felére csökkenteni az energiaigényt"
Ha nem lépik meg, de betartanak a ruszkik és te február közepén ott álsz a befagyott lakásban akkor mit mondanál? Nem azt, hogy miért nem nyomták ki a ruszkikat? Inkább boldogan lóbálnád a himbilimbit és örülnél az olcsó gáznak?
Apropó. Miért már megint az adófizetők pénzén akar magának valaki lakásszigetelést?

"a gádzsó jól nyomja, már a nemzet kiárusítását"
A visszavásárlás miért kiárusítás?

Nemzetvezetőnk szerintem egy címeres ****kalap, populista, képmutató és arogáns. De itt most jól hajtotta végre a tanácsadói utasítását.

a-kis-herceg 2011.05.24. 15:52:25

@gramercy: @lyken: ha nagy örömmel jelenti a zorbán hogy megvette...
másik olvasat, hogy a zoroszok megszabadultak tőle...
azaz várhatóan csődbe megy a MOL... amihez a viki bá nyúl az sz@rrá lesz...

a-kis-herceg 2011.05.24. 16:11:24

@lyken: "Ha nem lépik meg, de betartanak a ruszkik"

miért? megvettük a kőolajmezőket is? csak mert a Mol az egy kereskedelmi cég... (nagyrészt) ettől az oroszok a nyersanyagot ugyanúgy elzárják...

fejtsd ki légyszi mire gondolsz... (költői kérdés)

lyken 2011.05.25. 08:22:38

Most láttam az árat. Nonszensz.

matula100 2011.05.26. 14:10:48

@Nagyzee: Kedves Nagyzee nem akarsz esetleg gyűjtést rendezni a szegény kivitelező cég megsegítésére?Esetleg egy adományvonalat is el kellene indítani. Ha komolyan gondoltad ha csak viccnek szántad a hozzászólást, sajnálni tudlak a naivitásod miatt.

matula100 2011.05.26. 14:14:32

@lyken: ez az egész manőver egy hazafias csomagolásban eladott kiárúsítása a MOL-nak. Így is úgy is az oroszok 3 perc alatt kivéreztethetnék a MOL-t, ha nem adnának neki olajat meg gázt, csak azon múlik mit akarnak velünk kezdeni.

Jakab Andor 2011.06.01. 16:01:16

A 67 km Szajol - Püspökladány vasútvonal felújításának költségéért felépíthető lenne egy 67 km hosszú, 10 méter széles, új családi ház. Bővebben:

jakabandor.blog.hu/2011/06/01/magyar_vasut_felujitas_az_europai_unioban

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.05.08. 11:26:07

Cseppet sem változott a világ az Aranyember megírása óta.

ezüstszem 2012.11.05. 17:05:19

@Kőmíves Kelemen: háthate építÉSZ vagy akkor biztos nagyon értesz a vasúthoz..gondolom

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.11.05. 17:07:21

@ezüstszem:
A 12 hozzászólásod az elmúlt 1 hét alatt úgy jött össze, hogy fél évvel ezelőtti posztokra reagálsz?
Hát gratulálok, b+...

ezüstszem 2012.11.05. 21:02:50

@Kőmíves Kelemen: Vannak régi és új aktualitások, ez ilyen egyszerű.

Kivlov 2012.12.10. 13:49:39

Már? már régóta az...

süti beállítások módosítása