Skip to content


       Szűrés lista

Régi-új barátunk: Szaúd-Arábia

"Nem akarom visszasírni a Kádár-korszakot, de akkor jó kapcsolatokat ápoltunk az arab országokkal, nemcsak árut, tudást is exportáltunk." - mondta Vona a tavaly szeptember 11-i (abszolút nem provokációnak szánt!) Arab-magyar barátságnapon.

Gábor most örülhet, mert a Fidesz 10 év után újraindítja az együttműködést Szaúd-Arábiával. Orbán három napot töltött kint személyesen, és elkísérte "Martonyi János külügyminiszter, Matolcsy György nemzetgazdasági és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. A delegáció tagja Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank elnöke, Pleschinger Gyula, az Államadósság-kezelő Központ igazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke is, továbbá több üzletember."

Néhány szó az országról a Wikipediából:


"A szaúdi állam abszolút monarchia amelynek legfontosabb intézménye, maga a Szaúd dinasztia, amelyben a hatalom férfi ágon öröklődik. Az országnak nincs alkotmánya, sem választott kormánya (nem tartanak általános választásokat), így ezek hiányában a királyi jogkört hivatalosan nem korlátozza más, mint az iszlám szent könyve a Korán, amely betölti az alkotmány funkcióját, és az iszlám jogrendje, a Saría.

Ugyanakkor a királynak döntései során egyetértésre kell jutnia a vallási vezetőket tömörítő ulemával, a jellemzően az uralkodói család tagjaiból álló Miniszterek Tanácsával. Emellett Fahd király a 20. század végén felállított egy - jelenleg 150 fős - királyi tanácsadó testületet a Súrát, amellyel a király szintén konzultál fontosabb döntései előtt.

Az állam irányítására vonatkozóan az egymást követő uralkodók saját szabályokat állítanak fel. A társadalom elismert tagjai több alkalommal szót emeltek már az állam demokratizálásáért,az alkotmányos monarchiáért, a választójog bevezetéséért, de ez idáig ez az igény süket fülekre talált az uralkodóknál, rosszabb esetben rosszallást és börtönbüntetést vont maga után."

"Az országban a pártok működése tilos."

 

 

Nyilvánvaló, és el is ismerik Orbánék, hogy pénzért mentek ebbe a kellemesnek tűnő országba. Talán mégse lesz semmi a beharangozott kínai lóvéból (az LMP nyilvánossá perelte a velük kötött megállapodást, de egyelőre még csak első fokon nyertek sajnos), vagy még az és Eldorádó minden kincse is kevés a "felpörgetett" magyar gazdaságnak, ki tudja.

Az biztos, hogy Viktort a fővárosban, Rijádban fogadta "Abdallah bin Abdel-Aziz, az ország királya, egyben miniszterelnöke, a fegyveres erők főparancsnoka, továbbá a nem muszlim vallásúaktól szigorúan elzárt két szenthely, Mekka és Medina őrzője."

Szimpatikus ember, nem? :-)

"A királlyal folytatott megbeszélésről szólva Orbán közölte: felhatalmazást kaptak arra, hogy öt témában, mezőgazdasági, vízgazdálkodási, egészségügyi, oktatási és sportügyekben megpróbáljanak konkrét érdemi együttműködést kialakítani a két állam között. Erről szólnak majd a keddi és szerdai tárgyalások - tette hozzá. A szaúdiak részéről történő esetleges államkötvény-vásárlást firtató felvetésre a miniszterelnök elmondta, a magyar delegációnak tagja az Államadósság-kezelő Központ igazgatója is, aki azért jött, hogy áttekintsék, van-e lehetőség az államkötvény-vásárlásban vagy bármilyen más természetű pénzügyi finanszírozásban az együttműködésre. Megjegyezte, már több mint egy éve megbízott egy, az arab világban aktív svájci-magyar bankárt azzal, hogy készítsen elő ilyen típusú együttműködést az arab világ és Magyarország között. "Kedden meglátjuk, mire jutott" - fűzte hozzá.

Orbán Viktor a legnagyobb problémának azt nevezte, hogy nincs közvetlen légi közlekedés Szaúd-Arábia és Magyarország között. Ha pedig nincs légi közlekedés, akkor egy ország nem megközelíthető, ha pedig nem vagyunk megközelíthetőek, akkor miért jönnének oda - magyarázta, kiemelve: át kell gondolni, hogyan lehet a szaúdi turistákat, egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevőket és üzletembereket Magyarországra vinni. A Szaúd-Arábia és Magyarország közötti közvetlen utazás jövőbeni lehetőségét érintő kérdésre azt válaszolta: "meglátjuk, egyelőre a szegény Malév lerongyolódott állapotban van, hónapról hónapra küzdünk az életben tartásáért".

Emlékeztetett továbbá: ma 280 szaúdi diák tanul magyar egyetemeken, és ezzel kapcsolatban azt javasolta az uralkodónak, hogy ezt a számot többszörözzék meg. A tárgyaláson - folytatta - szóba került az is, hogy Magyarország mint keresztény ország és Szaúd-Arábia mint iszlám ország nem a civilizációk összeütközésében, hanem azok szövetségében érdekelt. A kormányfő összegzése szerint a következő évben már látható jelei lesznek az élénkülő szaúdi-magyar kapcsolatoknak."

Az ötlet még nyáron került nyilvánosságra, egy standard, ám ugyanakkor aktuálisan kibővített fideszes szófordulattal, aminek izzadtságszagúságán tegnap vagy 10 percig röhögtem.


Orbán Viktor idén nyáron a Fidesz kongresszusán a külpolitikáról szólva jelezte, hogy megérkezett a legerősebb arab államtól a meghívás, hogy "rendezzük azt, amit az elmúlt nyolc év arabellenes politikája Magyarországon elrontott".

 

Nem vagyok egy gyurcsányista, így véletlenül sem védeni szeretném, de abszurditása miatt emlékszem a sztorira, mikor 2,5 évvel ezelőtt Gyurcsány Omanban és Katarban tárgyalt az "olajért élelmiszer" fantázianevű programról, melynek lényege, "hogy az élelmiszerre rászoruló, bekapcsolódó öbölállamok Magyarországon bérelt földeken gabonát termelnének, cserébe gázzal és olajjal fizetnének. Gyurcsány szerint ezzel nyernének a magyar gazdák, hiszen "az ő földjükön, az ő tudásukkal és technológiájukkal piacképes élelmiszertermékeket állíthatnának elő, a másik oldalon kiszámítható fizetőképes kereslet állna".

Ebből aztán nem lett semmi, és remélhetőleg Viktor sem fogja megvalósítani. Bár itt minden elképzelhető, és annak a fordítottja is, háromszoros szorzóval.

Várjuk a régi-új barátainkkal kötött megállapodás részleteit, remélem a burka nem lesz kötelező.

 

 

Címkék: politika gazdaság fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr443279421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.10.05. 11:35:55

Ezeknek az asztalterítősöknek kell benyalni ezeknek van sok pénz sok magyar konzervgyárat tartottak el anno a mezőgazdasági termelésük azóta sem jobb csak mi szartunk rájuk ők meg máshova vitték a pénz.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2011.10.05. 11:45:08

dubajozni ment ő is? akkor mégiscsak lesz "olajat pinért mozgalom"?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 11:46:13

Viktorom, én fényes tekintetű pasám, komolyan gondolod hogy Párizs/London/New York/stb. azért van tele nézelődő, vásárolgató, tárgyalgató arabokkal mert van közvetlen repülőjárat???

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 11:50:09

Ja, tényleg, Matolcsyt visszahozták? Ugye nem? Ha beváltották egy kecskére akkor máris egy boldog ország vagyunk ami előtt fényes jövő áll...

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2011.10.05. 11:51:15

"Az állam irányítására vonatkozóan az egymást követő uralkodók saját szabályokat állítanak fel."
"Az országban a pártok működése tilos."

Ez tuti, hogy nem valami gyorstalpaló advanced diktátor tréningre ment oda?

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 11:51:25

Ez egész érdekesnek tűnik. Bár szvsz vmi nagy állami lenyúlda lesz a haveroknak, ha beindul bármi is a szaudiakkal.

turoczi 2011.10.05. 11:52:40

Úgy érzem a Vastagbőr a Táncsics alapítványtól kapja bloggerei apanázsát az ilyen sunyi írásokért. Vagy Khon bácsiéknak fáj, hogy a gátlástalan pumpolást nem folytathatják? Nem mindegy, hogy arabul vagy héberül kell tolmácsolni? Nekem igen. Emberi jogokról meg tessék a Quantanamót fenntartóknak értekezni!

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 11:53:50

@Szántó Gábor: Ahhoz nem kell odamenni,sokat tanultak Vityáék az MSZMP-től 89 előtt :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 11:54:50

@csizsikpizsik: mi másért? miben tudnának ezek a metropoliszok többet nyújtani, mint Budapest? már ha arra fókuszálunk, amiért az arab "üzletember" utazna... na az itt is van bőven: szőke, fekete, vörös, barna, kis mellű, hatalmas kannás kivitelű, széles a választék :DDDD

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 11:54:52

@turoczi: Elgurult a jobber gyógyszer? Attól hogy vki kritizálja a kis kedvenceid te nyomorult droid, még nem lesz feltétlenül Gyurcsók hivő.

Secnir 2011.10.05. 11:56:07

édes istenem (jelzem, ateista vagyok, nyitott Allah felé is), fogom a fejem, mi jön még?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 11:57:45

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: "még nem lesz feltétlenül Gyurcsók hivő." - DE! :DDDD

Isten hozott az 1bites "gondolkodók" nem túl bonyolult világában :DDD

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 12:00:42

@Seduxen: Ó bocsánat, mindig elfelejtem a régi jó kapcsolat.hu-s időket, mikor állítólag fidesz bértollnok voltam a bannolásomig :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 12:04:04

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: tudathasadásos egy állapot, mi? Egyszerre vagy fidesz bértollnok, és maszop-droid... Hejjj ha mindkét csapat tolná belénk az állami apanázst de jó is lenne :))))

ahogy @csizsikpizsik: írta tegnapelőtt: van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja :DDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 12:07:11

@Seduxen: Nem is tudom, ország ami mögött stabil gazdaság/politikai hatalom/stb. áll, jól kitalált és felépített turistacsalogató image hogy "ezt látnod kell bunkó", világmárkák amiket megvehet a csador alá a 135 asszonypajtás, meg ilyenek...echte ungarische kurvákért nem kell idejönni, lányaink feltalálták magukat, házhoz mennek...

Homeoffice 2011.10.05. 12:09:11

Véleményem szerint változik a projekt.
Olajért élelmiszert helyett.. Olajért Kurvát:)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 12:09:55

@csizsikpizsik: nem mindegyik menyecske áll olyan jól anyagilag, hogy ennyire mobil legyen. sok jó muff nem megy házhoz, azért ide kell jönni :DDD

offkorsz reggelente a tömegközlekedés is, heeeej. botrány! pedomacit is terített svédasztal várná :DDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 12:09:58

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Aszem Verebes mondotta az MDF-es időkben hogy érdekes módon mindig akkor vagyok kommunista amikor AZOK éppen nem kommunisták, és akkor vagyok nem kommunista amikor AZOK éppen kommunisták...

Enrico72 2011.10.05. 12:10:09

Jajj csak nehogy pénzt adjanak. Ez a patás Orbán mit tesz már megint??? Lehet, hogy munkahelyek jönnének létre. Micsoda bűn!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 12:11:22

@Enrico72: Ilyen adó-, járulékterhek és gazdaságpolitika mellett új munkahelyek? Na ettől nem kell félned, sőt...

Enrico72 2011.10.05. 12:15:04

@csizsikpizsik: Szóval akkor ne tegyünk semmit? Akkor jobb lesz? Szerintem pedig simán elképzelhető. Nem arra kell gondolni, hogy majd letesznek ide három gyárat, hanem például megindul a turizmus/egészségügyi turizmus és máris új embereket kell felvenni stb. Persze ez nagyon optimista meglátás, de a remény hal meg utoljára. Én örülök, hogy legalább tesznek valamit és nem az IMFhez könyörögnek

Monçada bíboros 2011.10.05. 12:17:57

@Enrico72: "Lehet, hogy munkahelyek jönnének létre"
MUHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 12:25:39

@Enrico72: Lehet, hogy épeszű gazdaságpolitikát kéne folytatni, és akkor nem kéne külföldre járni segget nyalni pár dollárért.

Enrico72 2011.10.05. 12:29:11

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Ezt beszéld meg a görögökkel. Nem itt tartanánk ha éppen nem akarnának most csődbe menni, vagy pedig lenne eurónk. Igen Orbánahibás

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 12:31:27

@Enrico72: Nem kell a görögökkel ködösíteni, nem ők készítik a jövő évi költségvetést, hanem az a dilletáns faszkalap Matolcsy.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 12:37:47

@Enrico72: A kiskutya próbálkozik, nekünk sürgősen ki kellene találnunk mihez akarunk magunkkal kezdeni és ehhez egy világos, átlátható gazdaságpolitikát rittyenteni. Az kicsit vicces hogy majd most közvetlen Szaud-Arábia-Magyarország repjárat fog a csődből kirántani minket, mert majd tódulnak az óccsó fogakért, a hajdúszoboszlói gyógyfürdőért és a Jeans Club farmerszoknyáiért az egyszeri gazdag szaudi üzletemberek pereputtyostól...

eMM2 2011.10.05. 12:38:26

@Enrico72: Egézségügyi turizmus? Amikor kilóméteres várólisták vannak még mindig? Meg volumenkorlát?
Jah az arab barátainknak biztos nem lesz a Pista bácsinak meg úgyis tök mind1 hogy 5 vagy 8 évet vár a csípőprotézisére.Mert hogy a volument meg a helyet a fizetős arabok is elviszik ám.
Először Ithon kéne már végre rendet rakni orbán pajtás ahogy ígérted!!!
Elvileg egyébként én alapban nem tartom rossznak ezt a "nyitást" csak nagyon attól tartok hogy ebből is ilyen tipikus fideszes orbános történet lesz+biznisz a haveroknak a zemberek meg kb annyit profitálnak belőle mint eddig.

Secnir 2011.10.05. 12:41:53

szócikk a Wikipédiából:

A magyar állam abszolút monarchia amelynek legfontosabb intézménye, maga az Orbán dinasztia, amelyben a hatalom férfi ágon öröklődik. Az országnak nincs alkotmánya, sem választott kormánya (nem tartanak általános választásokat), így ezek hiányában a királyi jogkört hivatalosan nem korlátozza más, mint az állam szent könyve a NENYI, amely betölti az alkotmány funkcióját, és a jogrendje, a NER.

Ugyanakkor a királynak döntései során egyetértésre kell jutnia a vallási vezetőket tömörítő tanáccsal, a jellemzően a papi kaszt tagjaiból álló KDNP-vel. Emellett Orbán király a 21. század elején felállított egy - jelenleg 265 fős - királyi tanácsadó testületet a Fidesz-KDNP-t, amellyel a király szintén konzultál fontosabb döntései előtt.

Az állam irányítására vonatkozóan az egymást követő uralkodók saját szabályokat állítanak fel. A társadalom elismert tagjai több alkalommal szót emeltek már az állam demokratizálásáért,az alkotmányos monarchiáért, a választójog bevezetéséért, de ez idáig ez az igény süket fülekre talált az uralkodóknál, rosszabb esetben rosszallást és börtönbüntetést vont maga után."

"Az országban a pártok működése tilos."

én első nekifutásra ezt olvastam, aztán kitisztult a kép a monitoromon...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 12:42:16

Nem értem, hol itt a vastagbőr?

"rendezzük azt, amit az elmúlt nyolc év arabellenes politikája Magyarországon elrontott"
Ez mondjuk tényleg ökörség volt. Ezzel Orbán annyit mondott, hogy 3 év múlva lehet, hogy megint arabellenes lesz Magyarország politikája, úgyhogy hosszútávon ne számoljatok velünk.

roga222 2011.10.05. 12:42:47

viki riyadhozik?dubai mar a multe:)

Secnir 2011.10.05. 12:45:03

amúgy én aggódék a szaúdi király helyében.
Orbán Viktor baráti látogatása Egyiptomban - két hét múlva kitört a forradalom, Mubarakot elkergették.
Orbán Viktor baráti látogatása Libanonban, Kadhafit támogatásáról biztosítja - egy hónap múlva kitört a forradalom, Kadhafi erőit felszámolták.
szerintem a közel-keleti királyságok védelmi pénzt fognak fizetni, csak Orbán NE utazzon oda. Olajat is elfogadunk,

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.05. 12:47:43

Nincs ezzel semmi baj, a pénznek nincs szaga. Amit Szaúd-Arábiából tudnánk hozni, azt ma is importáljuk, amit meg el tudnánk adni nekik, azt adjuk is el. Bár tartok tőle, hogy egy dolgot akar nekik eladni a böszménél is böszmébb, államkötvényeket.

GGG77 2011.10.05. 12:54:57

@turoczi: "Quantanamót"
:))) Azt, meg AmeriGát... :)

Tanulj inkább, akkor nem írsz ökörségeket.:
hu.wikipedia.org/wiki/Guant%C3%A1nam%C3%B3i-%C3%B6b%C3%B6l

Squid 2011.10.05. 13:00:25

@Enrico72: "Jajj csak nehogy pénzt adjanak. Ez a patás Orbán mit tesz már megint??? Lehet, hogy munkahelyek jönnének létre. Micsoda bűn! "

Jjjjja Munkahelyek mi? Maximum Bódy Sylvinek meg a Voksán Virág féle Echte Magyar Golddigger "Hölgyeknek".

:D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 13:06:53

@Secnir: ez esetben ha Orbán hazajön, akkor már csak olyan 2-4 hetet kell kibírnunk, erre akarsz utalni? :DDDD

csoko20 2011.10.05. 13:11:36

Egyszer látnám már Viktort, amikor nem mindenféle ciki alakokkkal fotózkodik, hanem mondjuk egy svéd protestáns pénzügyminiszterrel vagy az abszolut szalonképes norvég királlyal....

Secnir 2011.10.05. 13:15:28

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
Legyen Líbia. Innen is jól látszik, hogy tévedni emberi dolog - ergo nem vagyok egy állat...

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 13:18:52

@Secnir: Attól, hogy tudunk beszélni meg két lábon járni, még állatok vagyunk :)

dr.justice 2011.10.05. 13:20:48

Ez az az ország, ahol a nőknek korbácsolás jár, ha gépkocsivezetésen kapják őket. Van mit tanulnunk tőlük. :)

fogash 2011.10.05. 13:22:28

na, azt a repülőt kellet volna a Földközi-tengerbe belelőni, amin ez a díszes társaság utazott. Sok problémánk megoldódott volna...

Monçada bíboros 2011.10.05. 13:22:45

@csoko20: OV a világ értelmesebb felén már egy ideje szalonképtelen...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 13:32:02

„A kormányzati politika kudarcát jelzi, hogy az euró árfolyama átlépte a 300 forintos lélektani határt.”

Navracsics Tibor, 2009. február 3.

Még valami? Ötlet? Mit kéne velük csinálni? Valami lemondást emlegettek akkortájt Ferenc pajtinak... Aktuális lenne most is....

dr. Aullah 2011.10.05. 13:32:34

@Secnir: Hehe... Még a végén a népek felmentőjeként fogják nevezni, szobrot állítanak minden járt országban. Ő lesz a "good luck viki".

@fogash: +1 :D

Monçada bíboros 2011.10.05. 13:37:30

OFF:

jó kis összefoglaló:

www.origo.hu/itthon/20111005-forintarfolyam-afaemeles-es-benzinar-a-fidesz-velemenye-ellenzekben-es.html

Vajon mit érezhet egy narancsdroid, mikor elolvas egy ilyen cikket? Nem érzi úgy, hogy kegyetlenül átbaszták?

Secnir 2011.10.05. 13:39:39

tényleg, jogászoktól, bojtároktól kérdem:
van rá mód jogilag, hogy Ferihegyre ne engedjék be a repülőt? Fordítsák vissza valahová Kenyába?

dr. Aullah 2011.10.05. 13:41:13

@Monçada bíboros: Nem érez semmit. Kinyitja a kifogás.txt-t, megkeres egy random kifogást, pl gyurcsányahibás, elmúlt8év... aztán CTRL-C CTRL-V.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 13:41:15

@Secnir: Ááá.. nincs olyan szerencséje ennek az országnak! Még Fecót is utánuk küldeném akkor! :)

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 13:41:58

@Monçada bíboros: Onnan ismered meg, hogy lelkesen bólogat, és helyesel :) Kérdezd csak meg Enrico-t :D

csoko20 2011.10.05. 13:41:59

Viktor következetes:

Gyurcsány leterroristázta az arabokat--->Orbán ment rendbehozni a dolgot.
Gyurcsány bratyizott az IMF-fel--->Orbán hazáig rúgdosta őket.

Ennyi. Bonyolult?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 13:45:01

@Secnir: Miért, egy kurva föld-levegő rakétát csak ki tudunk fizetni valamelyik maffiózónak, baráti államnak...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.05. 13:45:14

@Aullah: Jó ez a good luck viki.:))
@Secnir: Kőrözzön a tenger fölött,amíg elfogy az üzemanyag.
@Monçada bíboros: Egy narancsdroid még mindig elhisz,hogy gyurcsányahibás.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 13:48:01

@csoko20: jól értem, hogy Viktor éppen az ELLENKEZŐJÉT csinálja, mint a böszme?

mert akkor szeretném tájékoztatni a nagyérdeműt, hogy a böszme még nem lett öngyilkos...

Alterix 2011.10.05. 13:48:19

@Monçada bíboros: Miből gondol, hogy zavarja ha átbasszák?!
Bíboros létedre gondolom szeretsz szexelni, egy nővel, de nem egy négerrel/férfival/.
Na most, úgye minden nő tud kedveskedni, hazudni aztán átbasznak.
A fidesz fanok, abba a csoportba tartoznak, akik nem szeretnek nővel szexelni; ám azt élvezik, ha egy nagy darab néger seggberakja, majd le is szopatja őket.
Remélem nem volt bonyolult.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 13:48:28

@csizsikpizsik: Bakker beszállok, van rá 500 €-m is akár...
Pont egy megrendeléssel küzdök, 192 forintos dollár áron adtam még ki, most megrendelték, MKB deviza eladási árfolyam 230... Gratulálok...
Megoldom, talán marad is rajta valami, csak 5-ször annyit dolgozok vele és kavarok, mint a szabadnapos habverő. Bekap6ják!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.05. 13:48:36

Ha kint tartanák őket az is elég lenne.
Komolyan viszont.Ha nem csak viki meg a haverok járnak jól,akkor jöhet a pénz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.05. 13:50:02

@Seduxen: De ha van kakas a szomszédjukban én veszek nekik egy-egy Berettát.:))

Secnir 2011.10.05. 13:50:45

@csoko20:
"Gyurcsány bratyizott az IMF-fel--->Orbán hazáig rúgdosta őket." --> majd a tőlük kapott hitelből kivásárolta a MOL-t.
Gyurcsány leterroristázta az arabokat--->Az egyházi törvénybe nem került bele az iszlám --> Orbán ment rendbehozni a dolgot.

Apafarkas 2011.10.05. 13:53:33

@turoczi: azért aranyosak az efféle beszólások, mert annak idején (az emúttnyócévben) meg büdös nácifasiszták voltak Zeroék...

Ironfist 2011.10.05. 13:55:25

@Boli:
Milyen ellenfülkeforradalmár beszéd ez? Nem tudtad, hogy a mostani minden bajunkért kizárólag az elmúlt másfél év előtti elmúlt nyolc év a felelős?

@Secnir: @Seduxen:
Na, ha ez így működik, hogy ahol baráti látogatást tesz, ott forradalom lesz, akkor ez azt bizonyítja, hogy nekünk nagyon nem a barátunk, mert már rég belelőttük volna a Dunába :D

@csizsikpizsik:
Mi másért lenne? Tanuld meg, hogy hanyatlik a nyugat, és tőlünk kellene tanulniuk, csak még nem tudják.

Egyébként is, narancselvtársak!Tavaly még a szakadék szélén állt az ország, de azóta tettünk egy nagy lépést előre.

csoko20 2011.10.05. 13:55:55

@Seduxen: Öööö, csoportos öngyilkosság? Frakció szinten?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 13:56:10

@Tigeri:
@Boli:
Nem tudom, én is a számlaszámra várok (szerintem ha ezzel becsengetnék 2 ezer random kiválasztott ajtón bármely 30 ezer fő feletti városban meg lenne oldva a család anyagi helyzete)

eMM2 2011.10.05. 13:58:29

@csoko20: Ahhoz először meg kellene tanulni a Norvég király nevét,de az még nem megy.

Secnir 2011.10.05. 14:04:25

@Seduxen:
" jól értem, hogy Viktor éppen az ELLENKEZŐJÉT csinálja, mint a böszme?"
hát ja.
fekete és a fehér
jin és a jang
örök ellentétek, amik kiegészítik egymást, forognak időtlen időkig egymás körül, tudván sosem lehetnek egymáséi és sosem tudnának egymásnak ártani...

..nos, amíg ők itt jól elvannak egymással, addig talán keressünk egy embert, aki ki tudja vezetni az országot a válságból.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 14:05:37

@Monçada bíboros: "Vajon mit érezhet egy narancsdroid, mikor elolvas egy ilyen cikket? Nem érzi úgy, hogy kegyetlenül átbaszták?" - tévedsz! Nem is olvassa el! Önvédelmi reflex, hogy ne kelljen a saját f@szságával szembesülnie! Majd még véletlenül elgondolkodna, hogy.... NA NEM!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 14:11:52

@csoko20: Ámen! Bazz, akkora karnevál lenne itt, amihez képest a rioi csak egy kis szolid kertipiknik :DDDD

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 14:13:16

@Ironfist: "Nem tudtad, hogy a mostani minden bajunkért kizárólag az elmúlt másfél év előtti elmúlt nyolc év a felelős?"

Ez amúgy tény... Orbán ökörségeinek még kell néhány év átfutási idő. Stay tooned!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 14:14:47

@Tigeri: de akkor ritka gyorsan, nehogy nekem elkezdje énekelni az "Egyszeeeeeer megjaaaavuloooooook éééééén" c. mesterművet :DDD

Énbagoly 2011.10.05. 14:15:48

Basszus, most szerezzek be egy burkát, vagy még azt nem kell?

Secnir 2011.10.05. 14:16:23

@Boli:
asszem a szcientologusoknál van az bevezetve, hogy a megtérített az nem olvashat újságot, meg nem olvashat internetet, mert nehogy véletlenül a meg nem térítettek átmossák az agyukat mindenféle hazugságokkal.
a fidesz is ilyen szvsz.
Főnök kiadja az ukázt, gyerekek, ez van, ettől eltérni nem lehet. Népszabadságot, Szabad földet, Indexet nem olvasunk, blogok közül vastagbor, egyenlito, piroslapokra belépünk, nem olvasunk, csak beírjuk, hogy mi fideszesek vagyunk és milyen jó az országnak, meg kurcsányahibás elmúltnyolcév, stb., felcsapod a könyvem 3. fejezetét, onnan bááármelyik szabadonválasztott tőlem eredő örökbecsű idézetemet beírni. Válaszkommenteket NEM elolvasni, válaszlinkeket NEEEEEM MEGNYITNI!
NEM GONDOLKODNI!
TÁÁÁÁÁMADÁÁÁS!

Secnir 2011.10.05. 14:17:56

@Énbagoly:
burka még nem kell. Én úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben a hurka beszerzése is nehézségekbe ütközik.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.10.05. 14:17:57

Én már a magyar wikipédiás cikknél sírtam a röhögéstől. Jó kis primitív poszt lett ez is, gratulálok, magyar wikiből idézni... beszarás! Látom, a "színvonal" itt is megvan!

Homeoffice 2011.10.05. 14:19:26

@Secnir: @Énbagoly:

Pont most akartam írni, hogy először félreolvastam...
Gondolkoztam is hogy mit akarsz azzal a hurkával:)

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 14:21:19

@Aszteroida-bányász metal énekes: Légyszives taníts minket tudatlanokat Szaúd-Arábiáról :)

2011.10.05. 14:25:32

"A szaúdi állam abszolút monarchia amelynek legfontosabb intézménye, maga a Szaúd dinasztia"
Mégis nekik megy jól és nem nekünk. Sőt, nekik az olaj utáni időszakban is jól fog menni, mi meg még a "Rendszerváltás - No1" lehetőséget is elszúrtuk és ki tudja még mennyi mindent azóta.

"Az országban a pártok működése tilos."
Ezt az intézményt importálnám.

Egyébként még mindig inkább a kiskirály arabeusok mintsem a komcsi sárgák vagy a kapzsidók.

Llew 2011.10.05. 14:26:45

Ez most tanulmány út, vagy "dubajoztak"?

Mënyus 2011.10.05. 14:27:38

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Ne írd ezt neki, mert képes és tényleg elkezd tanítani…!

csoko20 2011.10.05. 14:27:41

@Seduxen: Sör, bor, kurvák, 200 alatti CHF, javuló gazdasági kilátások, ökörsütés! :)))
Tényleg!
Mondta már valaki Viktornak, hogy TELEKI PÁL volt a legnagyobb magyar miniszterelnök a Horthy korszakban; meg úgy az egész magyar történelemben??? És hogy gyurcsány híresen utálja Telekit?!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.05. 14:27:50

Na náczifaschisztamocskoslibsibibsikomcsibolsiszekértolók!

Öveket becsatolni: címlap :))))

Énbagoly 2011.10.05. 14:28:09

@Secnir: @Gunther: a húsfélékre még nincs extra adó, de ami késik...

Homeoffice 2011.10.05. 14:29:35

@csoko20:

Titkos forrásból tudom, hogy Gyurcsány utál fejen állva wc-zni....

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 14:31:50

@Gunther: ... hol találkoztatok? :) Titokban...

csoko20 2011.10.05. 14:31:57

@Gunther: Így már értem a miniszterelnök úr változatos frizuráit...

Homeoffice 2011.10.05. 14:34:10

@Boli:

Nana! Nem gyanusítgatunk!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 14:39:35

@Gunther:
Áááá... messze álljon tőlem!
A Ferenc is. De azért ez a tankod, na az megmozgatja a fantáziámat! :)
Ha már az a k.rva műhold nem bírt egy parlamenti ülésnapon ODA esni!

Ironfist 2011.10.05. 14:45:32

@TaTa86.:
"Ez amúgy tény"

Ez amúgy baromság. Te komolyan azt hiszed, hogy kánaán volt itt, előtte, és földi paradicsom? És hogy nőtt a gazdaságunk, lepipáltunk mindenkit az első viktorkormány alatt, csak aztán jött az mszp, és derékbatörte a magyar csodát, egy nap alatt a nullával egyenlővé téve a gazdaságot?

Szerinted azok az emberek, akik '98ban megválasztották a fideszt, csak nehogy azMSZP legyen megint ott, aztán 4 év fidesz után sírva rohantak vissza az MSZPhez, azok vajon miért tették? Mert már akkor is teljesen világosan látszott, hogy a fidesz kizárólag értelmi fogyatékosokból, dilettáns idiótákból, hatalommániás egoistákból, és PRzsenikből áll, akik mind mind egy dologra teljesen alkalmatlanok, és képtelenek - arra, hogy irányítsanak egy országot. És emiatt lett megmondva, hogy jaj az országunknak, ha kétharmadot szereznek, előre meg lett mondva, én is megmondtam itt is előre, de mindenki leugatott. És mi van most? nahááát, csak nem az, ami már a választás előtt tudható volt? De. De persze, tudom én, könnyebb mindig másra mutogatni, ahelyett, hogy csinálnák a dolgukat, de ha lenne egy csöpp velő is a fejükben azoknak, akik zombiként ismételgetik, hogy "Viktoooor... Viiiktoooooor...." Talán rájöhetnének, hogy Viktor csak és kizárólag azért tesz bármit is, hogy hatalma legyen. "Akar valamit a nép? Megígérem nekik. Akar mégvalamit? Azt is megígérem. Megígérek mindent, és mindennek az ellenkezőjét is, csak a trónon ülhessek!" És ez nem hülye szójáték, valóban megígért mindent, és mindenne az ellenkezőjét is...

Na EZ a tény.

ob.szerver 2011.10.05. 14:45:44

Az EU elnökség elmúltával ismét vasfüggöny ereszkedett alá a nyugati határon. Szerencsére, ez csak egyetlen emberre érvényes. Egy, a nyugati világban lenézett, megvetett, kiközösített, szánalmas pojácának tartott emberre, aki 1998-2002 után ismét kivívta magának a persona-non-gratis titulust, akivel magára valamit adó politikus nem mutatkozik közös felvételen, a teljes morális leamortizálás veszélye nélkül. Ezért kényszerlakhely neki Európa, ezért dicsőíti a keleti értékrendet, ezért köt szövetséget Kínával (bár a kíniak erről mit sem tudnak) és most Szaúd Arábiával (a szaúdiak se).

G_P 2011.10.05. 14:54:11

Végre nem csak Izrael

2011.10.05. 14:55:13

De akkor ezentúl, hogy lesz az hogy 'aszocikelakartákadniazországot"?

bájgúnár 2011.10.05. 14:55:56

De bizony hogy visszakell sírni azokat a dolgokat amik jól működtek a Kádári korszakban.Hazai mezőgazdaság,jó élelmiszerek,kereskedelem kelettel,közbiztonság,munkahelyek stb.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 14:56:14

@safranyn: Próbáld meg szépen behelyettesíteni! :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 14:59:14

@bájgúnár: Pártintézmények, párttitkárok, egypárt rendszer, párthíradó, KB, KISZ, párttagok és csemetéik.... húúú, de k.rva hosszú lessssssz! Én már javában éltem akkor, szóval nem kéne!!!
Elég nap mint nap azokat nézni, akik a rendszer kedvezményezettjei voltak, akkor - is...

rajaram 2011.10.05. 15:00:01

ezeknek az araboknak fogalmuk sincs arról, hogy ki ez a csákó, aki ott ül a fotelban. naponta legalább 8 ilyen delegációt fogadnak fél kilenctől ötig.

csoko20 2011.10.05. 15:00:17

@bájgúnár: Egypártrendszer Kádár /Orbán/ apánkkal meg egy rakás káderrel.:) Hmm, miért is hagytuk elbukni:(

A bibi az, hogy akkoriban a magyar árut, meg a magyar játékpénzt el KELLETT fogadni a keleti blokknak.
Az EU, IMF ezt nem teszi meg; és bármennyire benyalunk Kínának, Arábiának, ha pénzről van szó ők sem teszik meg.

Secnir 2011.10.05. 15:00:21

@TaTa86.:
ez a tény:
h2o.ingyenweb.hu/keret.cgi?/tema/71.html
figyeld meg a nettó államadósság illetve az önkormányzatok eladósodási mértékét. baloldalt figyelnek az évszámok, kb oda tudod rakni, hogy mikor ki volt "hatalmon".
és jó volna berakni már a 2011-est is, lenne nagy csudálkozás.

mendson 2011.10.05. 15:01:29

Szaudi ,vagy bármely öbölmenti olajállam pénze még soha nem ment olyan országba ahonnan valami extrához nem jut hozzá.Például szaudi pénz ketyeg a merciben, egy rakás bagyon exluziv szállodában,turisztikai célpontban,de olyan helyen nem ahol a legkisebb kockázat is felmerül.Oda csak segély formájában megy és azok iszlám országok.Nem olyan hülyék, hogy a világ olajfogyasztói által összedobott pénzt mindenféle lökött államnak osztogassák.Mármint azt ami maradt a rengeteg luxus légi és földi jármüvek vásárlása után.Talán ,ha esetleg felvette volna az igaz hitet Orbán (ilyesmiben Viktor úgy is jártas) akkor neki személyesen,,,,,

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 15:04:56

@bájgúnár: 15 év várakozás a csillogó Trabira, 5 évente útlevél, 10 dollár 2 évente kiváltható keményvaluta, csehszlovák májkrém majszolása a bolgár kempingben...szinte sajnálom hogy kimaradtam a jóból...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.10.05. 15:05:16

@turoczi:

Sunyiság bemásolni infókat a Wikiről, meg egy hírt a fidesz.hu-ról? Vagy az AP-fotók csípik a szemed? :)

Secnir 2011.10.05. 15:05:54

@Secnir:
többet kéne lottóznom, aggódhatnak a szaudiak:
www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-15169769

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 15:09:13

@mendson: No meg a magyar ásványvíz üzletben is ilyen arab zsé kotyog... Szóval hol a zsidó tőke? Az arab tőke az oké, de a zsidó tőke az nem oké... Értem én! Illetve nem...
Nem tök mindegy, hogy ki hoz ide pénzt és tőkét? Nekem teljesen, csak jöjjön, fektesse be, adjon munkát és fizetést ITT a zembereknek és járjon ő is jól! Baromira hidegen hagy, milyen nációjú, vallású!

Secnir 2011.10.05. 15:10:36

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
"Orbán emlékeztetett: tíz évvel ezelőtt szakadt meg az intenzív szaúdi-magyar összeköttetés"

jaja, kell egy vizsgálóbizottság, aki felkutatja az akkori felelősöket....

Viktus 2011.10.05. 15:15:19

Az idei átszervezések következtében 2012 az elrugaszkodás éve lesz, Magyarország tovább csökkenti államadósságát, így el tud rugaszkodni az eurózóna válságától - közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel szerdán.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja sajtótájékoztatón azt mondta: a jövő évi költségvetési javaslat azt vetíti előre, hogy 2012 az elszegényedés éve lesz, a kormány szűkíti a szociális ellátásokat, szétveri a nyugdíjrendszert, az emberek terheit pedig növeli.

"Az MSZP-vel ellentétben mi az emberek oldalán állunk, ezért senkit sem hagyunk az út szélén: legalább 200 ezer, jelenleg segélyből élő embernek adunk munkát a Start munkaprogram keretében. Ők az eddigi 28.500 forint segély helyett havi nettó 48.000 forint munkabért fognak kapni" - írta közleményében a szóvivő.

Szijjártó Péter azt is megjegyezte, hogy a kormány korábbi döntéseivel "megmentette a nyugdíjrendszert", jövőre pedig a nyugdíjkassza "lábra állításával" teljes biztonságba helyezi az idős emberek járandóságát. "Megkezdjük az egészségügyi kassza lábra állítását is annak érdekében, hogy véget vessünk az átláthatatlanságnak és a korrupciónak, valamint hogy az emberek befizetései valóban a gyógyítást, ne pedig nagyvállalatok extraprofitját szolgálják" - tudatta a kormányfő szóvivője.

:D

Remélem mindenki boldog.

Egyébként a csőd szélén tengődő Görögország éppen ilyesmikre költ: htka.hu/2011/10/04/400-m1-abrams-et-vettek-a-gorogok/

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.05. 15:16:28

2012 az elrugaszkodás éve lesz, a valóságtól.

igényes 2011.10.05. 15:16:38

Én egy kissé zavarban vagyok, de nem értem teljesen laspalmas barátunk írását. Itt valami bűzlik!

" Orbán közölte: felhatalmazást kaptak arra, hogy öt témában, mezőgazdasági, vízgazdálkodási, egészségügyi, oktatási és sportügyekben megpróbáljanak konkrét érdemi együttműködést kialakítani a két állam között."

Kérdésem:
Kitől kapott Orbán felhatalmazást? Simicskától, Csányitól, Demjántól, Moszkvától, Bécstől, vagy Brüsszeltől, esetleg a tongai bankároktól?

Svájci-magyar bankárt megbízott, akkor minek ide a külügyi, meg a gazdasági minisztérium?

Röhögni lehet, hogy nincs MALÉV járat, tényleg érdemes lenne beállítani egy napi járatot, vagy napi kettőt. Mehetnénk oda kövezést, meg karlevágást nézni, persze nem minden magyar, csak a tehetősebb Fidesz tagok.

Ki képviselte a magyar sportot, csak nem a felcsúti bajnok?

"Orbán három napot töltött kint személyesen, és elkísérte "Martonyi János külügyminiszter, Matolcsy György nemzetgazdasági és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. A delegáció tagja Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank elnöke, Pleschinger Gyula, az Államadósság-kezelő Központ igazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke is, továbbá több üzletember."

Itt csak egy járási bajnokságban tartalékként szerepelt játékos van az Orbán.

Vajon mibe került ez a teljes Malév gép bérlése három- négy napra kivonva a forgalomból?

2011.10.05. 15:17:27

Mennyivel jobb volt, amikor gyurcsótány és kilincsorrorrú bandája terroristázta a szaúdiakat.
A régi szép idők, amikor még a judeobolsi elvtársak voltak hatalmon.

csoko20 2011.10.05. 15:19:30

@rajaram: Tedd a szívedre a kezed!!!
Azért te is megjegyeznél egy fószert aki egy mondatban kétszer is elmondja, "azelmúltnyócévarabellenes.....gyurcsányahibás....hájrávidi" mondókáját!

Legfeljebb nem politikusnak hiszi, hanem valami másodrangú vásári mutatványosnak, de megjegyzi:))))

2011.10.05. 15:21:59

@TaTa86.:

Bájos az a pofátlanság, ahogy bolsiék próbálják elbagatellizálni a mszp-szdsz nevű hungarofób zsidószekta 8 évét.

yoda-jedi 2011.10.05. 15:22:05

"....esetleges államkötvény-vásárlást firtató felvetésre a miniszterelnök elmondta..:"

jól értem? megvesszük őket kilóra??? de érdemes a szaudi papírokat vennünk??? nem bóvli?

Alterix 2011.10.05. 15:22:40

@imperial: Az is fincsi, amikor harcos antikommunista KISZ tagok nyalnak be a Kínai Népköztársaság miniszterelnökének. Majd a Fidesz együttműködési megálllapodást ír alá kínai kommunista párttal:))))

loláb 2011.10.05. 15:24:12

Hú, ez aztán a világra szóló botrány... Viktor Szaud-Arábiába ment tárgyalni, miközben itthon a minimálbéresek rosszul járnak az egykulcsos adóval! Hogy nem sül le a bőr a pofájáról...

B-rocker (törölt) 2011.10.05. 15:28:07

Cseréljünk ásványvizet benyora. 1:1be.

spinat 2011.10.05. 15:30:50

az azért érdekes, hogy
amikor az egyik kunyerál pénzt többé-kevésbé imsert feltételekkel az IMFtöl az rossz
amikor a másik kunyerál Kínától meg Szaud Arábiától pénzt ki tudja milyen feltételekkel, az meg JÓ

2011.10.05. 15:35:25

@Alterix:

Az még fincsibb, amikor a saját magukat "magyarnak" és "toleráns demokratának" hazudó posztkommunisták óbégatják, hogy Free Tibet, de a környező országok magyar kisebbségével szembeni jogsértések nem érik el az ingerküszöbüket.

eMM2 2011.10.05. 15:35:26

@Ironfist:
"sírva rohantak vissza az MSZPhez, azok vajon miért tették? Mert már akkor is teljesen világosan látszott, hogy a fidesz kizárólag értelmi fogyatékosokból, dilettáns idiótákból, hatalommániás egoistákból, és PRzsenikből áll, akik mind mind egy dologra teljesen alkalmatlanok, és képtelenek - arra, hogy irányítsanak egy országot."

Ez kőkeményen így van de ez az MSZP-re is igaz azzal a különbséggel hogy ott még PR zsenik sincsenek.Csak 1 ripacs lopcsányi.Meg egy sunyi libás. (Peersze ő független:)
Igen én is szóltam hogy nem kellene a fidesz kezébe 2/3-ot adni.Az előző ciklusukban nem is volt meg nekik, és nem is tudtak ennyi kárt okozni.

Alterix 2011.10.05. 15:38:27

@imperial: Igazad van. Ez is azt bizonyítja, hogy ezek a fiúk ugyanolyan elvtelenek mint amazok.

Venyigeszu_de_Lucerna 2011.10.05. 15:43:18

@ob.szerver: muhaha persona non gratis! Ez aztán igaz, bizony nincs ingyen...

eMM2 2011.10.05. 15:44:13

@csizsikpizsik:
"csehszlovák májkrém majszolása a bolgár kempingben"
Rosszul tudod.Az a jókis nagykőrösi 5Ft-os magyar májkrém volt.Akkor még volt Nagykőrösi Konzervgyár.
15 évet a trabira az NDK-sok vártak:) Nekünk már befigyelt 3 év múlva is.(A Lada is ha tellet rá)
Amúgy ,meg hiányzik a francnak az a renxer,de a munka igen, a filléres alapélelmiszer igen(igen a sajt is)a létbiztonság igen,és ahol most tartunk még az akkori(!)egézségügy is.

igényes 2011.10.05. 15:44:45

Azt azért jó tudni, hogy Orbán megérkezése elindította a poklot Szaud Arábiában is. Honnan az érzék?

eMM2 2011.10.05. 15:45:52

@Secnir:
Meg egy kormánybiztos az élére,államtitkári fizetéssel.

Monçada bíboros 2011.10.05. 15:46:19

@Alterix: bazz, azt vágod, hogy ezzel a válasszal kékhalált idéztél elő imperial agyában.:) Az egy bites agyban könnyen könnyen túlcsordul a puffer:))

abandi 2011.10.05. 15:46:24

A szaudiak állítólag királysági államformában leledzenek. A mi Vityánk tanácsért ment oda...:
www.youtube.com/watch?v=ZdyP4Egm1JM

Asidotus 2011.10.05. 15:47:29

Én arra vagyok büszke, hogy az őseim 1552-ben szétcsapták a muszlim hódítók fejét Eger falainál.

spinat 2011.10.05. 15:50:21

@eMM2: filléres alapélelmiszer? Hát igen, más nem is volt. Az már a ´80as éevek második felének luxusa volt, amikor már volt gyümölcsjoghurt, meg leo jégkrém és hetente egyszer volt narancs vagy banán. De csak télen. A 70es években hús is csak akkor jutott, ha ismertél egy hentest és két-három héttel elötte leadtad a rendelést, hogy ha esetleg jutna egy kis rántotthúsnak való, az jó lenne. És mi még cska szegények sem voltunk.

eMM2 2011.10.05. 15:50:21

@igényes:
"Vajon mibe került ez a teljes Malév gép bérlése három- négy napra kivonva a forgalomból?
"
Ugyan már,ez termelte a Malévnek a nyereséget.:)

eMM2 2011.10.05. 15:54:07

@Nűnű:
Igen csak az a baj, hogy azoknak semmi közük se volt a szaúdi arabokhoz.

abandi 2011.10.05. 16:01:14

@eMM2:
Épp csak annyi, hogy azok is rászista- rablóhordákból álltak, mint az ivadékaik.
Ne tévesszen meg a "jenki-szeretetük"...!
Egyszerű sivatagi cigányok az usa árnyékában.

Alterix 2011.10.05. 16:05:10

@Monçada bíboros: Van három RESET gomb:
-"Gyurcsányahibás"
-"elmúltnyócév"
-"de a komcsik is" /mármint a vörös komcsik, és nem a narancssárga komcsik/

Ezen gombok használatával orvosolható a gazdasági válság, a munkanélküliség, a cunami Japánban, és még az amazóniai őserdő kivágott fái is kihajtanak. Ráadásul be lehet bizonyítani, hogy mindenki alkalmatlan vitapartner vele szemben.

igényes 2011.10.05. 16:06:06

A brit kormány eddig meglehetősen kesztyűs kézzel bánt Szaúd-Arábiával, ugyanis az ország a brit hadiipar egyik legfőbb vásárlója. Noha az Európai Unió (EU) már évek óta figyelmezteti Szaúd-Arábiát, hogy hagyjon föl a kínzásokkal, az angol kabinet először szentelt komoly figyelmet az emberi jogok sérülésének Szaúd-Arábiában.

A jelentés külön kitér az olykor kegyetlen eszközökkel, például kövezéssel, vagy lefejezéssel végrehajtott kivégzésekre is. A brit kormány értesülései szerint idén negyvenhat embert végeztek ki Szaúd-Arábiában. Külön említi a jelentés a nőket, a külföldieket és a nem szunnita muzulmánokat sújtó diszkriminációt is.

A szaudiak importálnak dolomitot a kövezésekhez.

igényes 2011.10.05. 16:09:36

@eMM2: Persze, hogy megfizette a nép az orbánék utazását és legalább a Malév-et választották, szerintem mehettek volna busszal és hajóval is. Felvirágzott volna az ország.

eMM2 2011.10.05. 16:11:04

@spinat:
hát nemtom én a 70-es években is ettem húst.És mi sem voltunk gazdagok.
Igen hát a Leo jékrém az nem mindig mindenhol volt kapható akárcsak a Kőbányai sör.De a sajtos tészta az nem számított luxusnak(mint ma) és volt.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.10.05. 16:14:18

Van mit tanulni tőlük: "Az országban a pártok működése tilos." Ha csak ennyit átveszünk tőlük, már megérte oda menni.....

eMM2 2011.10.05. 16:15:40

@abandi:
Sivatagi cigányok? Akkor már értem hogy miért kereste fel a felcsúti törpecigány a rokonságot.:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.05. 16:18:00

@eMM2: Írtam hogy kimaradtam belőle koromnál fogva, a '80as években lettem meg. De a Leo jégkrémre emlékszem, valami kurva jó íz maradt meg bennem amiért a földhöz tudtam verni magam :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.10.05. 16:21:29

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

"folyamatosan érkeznek majd magyar delegációk Szaúd-Arábiába, és fordítva, szaúdiak Magyarországra "

lottózzunk! :)

abandi 2011.10.05. 16:27:27

@eMM2:
Na ugye! A szart gömbölyítse tovább másvalaki...

szkepi 2011.10.05. 16:29:46

na azért ha választani kellene, hogy libsibibsi izrael, vagy az arabok, nem kérdés. én Izrael mellett teszem le a voksom. az arabok kis terrorista, primitiv, hóditók szemetek. Jó helyen a Viki. Megtalálta az övéit!

mendson 2011.10.05. 16:36:18

@Boli: Drága barátom az értő olvasás nem lenne bün ám.Még egy jobbernek sem.Én csak arra akartam utalni, hogy nincs miért idejönnie ,ide pénzt adnia egyetlen egy olajállamnak sem.Pláne igy, hogy odamegy Orbán és azt mondja "ha adsz pénzt akkor nagyon frankó lesz odahaz és neked is majd jó lesz". Vagy , hogy még jobban értsd "odaadom a lányom kedves leendő ipam,sajnos hozománya az nincs,de kéne egy kis pénz töled, hogy a lyány testi hibáít kiigazíthassam,meg szépségének hiányát kellő módon eltüntethessem". Nos dióhéjban csak erről van szó.Az ásványvizexportjához meg csak annyít kivánom, hogy abból élj amennyi a bevételéből lecsorog neked.Én meg megprobálok a magas hozzáadott értékü iparágaknak dolgozni.

Cateran 2011.10.05. 16:40:16

@szkepi:
Jah, Izrael es a zsidosag meg szinonimaja a bekenek, baratsagnak es szeretetnek.....

abandi 2011.10.05. 16:40:59

@szkepi:
Akkormár inkább a kilincsorrúak!
Igaz, hogy aljasok a végtelenségig, de több sNóbli díjasuk van, mint égen a csillag!
Én őket támogatnám elsősorban...

R.H. ny. 2011.10.05. 16:44:46

@abandi: Mert egy ostoba fasz vagy.

bájgúnár 2011.10.05. 16:46:00

@Boli:
Jutattom eszed be én azt mondtam ami működött!!Gazdaságilag a néptömegeknek a megélhetése sokkal jobb volt.Amúgy szarok rá hogy ezt demokráciának,királyságnak vagy Kádárizmusnak hívják ha egyszer megélhetne a nép a munkabéréből.Ha éltél azokban az időkben akkor valszeg a házadat vagy a lakásodat akkor szerezted.20 éve azt adják,lopják el amit az átkozott Kádári rendszerben épített a nép.Való igaz sok hibája volt de jobb és tisztességesebb volt a megélhetés mindenkinek.mameg cseszheted hogy mehetsz határon túlra.Ha nemkapna üdülési csekket a nép soha nemmenne nyaralni.Kiszámolták a teljeskörű foglalkoztatottság olcsóbbvolt az állam számára mint a most segélyeken lévők támogatása.
@csizsikpizsik: Lehet mostmeg viszik a kocsit meg a lakást amit nagy firifittyel megvett a szédűlt nép!

Secnir 2011.10.05. 16:48:23

szerintem OV gondolt a jövőre: nemsokára kezdődnek a stadionépítések, és kiment homokot vásárolni. Ugye azt ki kell termelni, ide kell szállítani (felvirágzik a gazdaság meg az építőipar). Szaúd-Arábiában a homok viszonylag olcsó, meg ismerve az arabokat biztos alkudoztak is egy kicsit. Cserébe meg adunk államkötvényt, kábé olyan ára lehet, mint odakint a homoknak.

abandi 2011.10.05. 16:49:19

@R.H. ny.:
Nem tudom...
Lehet, hogy a "kiválasztott nép" mégiscsak tud valamit?
Például -szerintem- a maga kifolyásaiba is van befolyásuk...a todomány által...
Persze hőzönghet, toporzékolhat ha akar...

abandi 2011.10.05. 16:51:32

@Secnir:
Maga nagyon vicces, sőt: humoros!
Mit iszik, meghívom!

R.H. ny. 2011.10.05. 16:51:44

@abandi: Minden nép tud valamit a kérdés csak az, hogy mit.

venbanya 2011.10.05. 16:54:26

Isten ovja a szaudi kiralyt! amikor OV legutobb a tersegben (Egyiptomban) jart, masnap kitort a forradalom, elzavartak Mubarakot....
Egyebkent meg tenyleg alig van itt magyar cucc.... Hajdu sajt, amit a Korostejtol hoznak (tulajdonosa arab), meg a Caola Alfa hagyomanyos borotvakremje az 5 rialos boltban.
Amugy szamomra meglepo modon ma eleg hosszan foglalkoztak a diszes delegacioval a Szaudi Kiralyi TV-ben..

abandi 2011.10.05. 16:55:05

@R.H. ny.:
No, akkor sorolja legyen szíves...

abandi 2011.10.05. 16:58:15

@R.H. ny.:
Addig jár a korsó a kútra, amíg az Orsós el nem lopja...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 17:13:25

@Ironfist: "És hogy nőtt a gazdaságunk, lepipáltunk mindenkit az első viktorkormány alatt, csak aztán jött az mszp, és derékbatörte a magyar csodát, egy nap alatt a nullával egyenlővé téve a gazdaságot?"

Nos, konkrétan ez történt... Nem Kánaán volt, de stabil jó ütemű növekedés. Persze tudom, ez kizárt, hiszen a Viktor a Zorbán.

"Szerinted azok az emberek, akik '98ban megválasztották a fideszt, csak nehogy azMSZP legyen megint ott, aztán 4 év fidesz után sírva rohantak vissza az MSZPhez, azok vajon miért tették?"
Azért mert volt itt 40+10 év komcsi agymosás, és mert a legnagyobb szavazói demográfia a nyuggerek. Cáfolj meg ha tudsz, de az aktívak körében 2002ben is nyert a Fidesz.
Megemlíteném még: a Fidesz több százezer szavazót nyert a kormányzása alatt. Sírva visszarohanásról szó nem volt.
Persze a tényeket nem kell figyelembe venned, ha a Zorbánról van szó.

"És emiatt lett megmondva, hogy jaj az országunknak, ha kétharmadot szereznek, előre meg lett mondva, én is megmondtam itt is előre, de mindenki leugatott. "
Na miért mi van most? Szopunk a felvett hitelek miatt, szopunk a leálló gazdaság miatt. Be ne magyarázd már hogy Orbán csinálta 1 év alatt, bezzeamások! Luxemburg hozzánk jönne koldulni!
Nézz szembe a tényekkel: akármilyen szar is a Fidesz, legrosszabb esetben is pont ugyanolyan szarok mint az előző bagázs.

"Talán rájöhetnének, hogy Viktor csak és kizárólag azért tesz bármit is, hogy hatalma legyen."
Na már megint az objektívértelmiségi legfőbb védjele: a T/2.
Nincs semmilyen ti, apafej. Én vagyok, és én mellesleg nem vagyok Fideszes, de elvakult Fidesz-gyűlölő sem.
Egyébként igen. És képzeld a sportoló a dicsőségért küzd, a katona az életéért, a vállalkozó a profitért. Remélem nem sokkoltalak túlságosan. Fel tudod ezt dolgozni?

"Megígérek mindent, és mindennek az ellenkezőjét is, csak a trónon ülhessek!"
Monarchiában már rég nem itt tartanánk, úgyhogy a trónt csak ne hozd ide, főleg ne egy mondatban Viktorral.

"Na EZ a tény. "
Jah. Mint ahogyan a víz 100 fokon forr. Kérdés csak az, mi köze a kommentemhez?
Annyit írtam, hogy a mostani kupac nem Viktor miatt van itt. Azzal majd a következő kormánynak kell szenvednie. Ehhez mi köze van annak ami írtál? Semmi, de a bárány béget, a háromszög belső szögeinek összege meg 180 fok. Úgyhogy igazam van.

(Egyébként abba belegondoltál, hogy "most vasárnap" is 2/3adot kapna a Fidesz? Igen szarok, de még mindig a legkevésbé szarok, remélem már nem sokáig.)

@imperial: "Bájos az a pofátlanság, ahogy bolsiék próbálják elbagatellizálni a mszp-szdsz nevű hungarofób zsidószekta 8 évét. "
A szelektív memória hasznos dolog.
Sajnos oldalfüggetlen.

Link Elek 2011.10.05. 17:15:41

orban dilettantizmusahoz az arabok penze is keves azt is eltapsolna honapok alatt, mint a lopott 3000milliardot

Cateran 2011.10.05. 17:22:59

@TaTa86.:
" És képzeld a sportoló a dicsőségért küzd, a katona az életéért, a vállalkozó a profitért. Remélem nem sokkoltalak túlságosan. Fel tudod ezt dolgozni? "
Ebbol a vallakozo resz igaz is..a tobbi? Na az nem...Remelem nem sokkoltalak tulsagosan....
Sajnos mind viktorkaek, mind ferenckeek egyforman hibasak (viktorek ellenzekben is legalabb akkora karokat okoztak, mint most..) Ha volt a szociknak vmi epkezlab otlete (ritkan, de azert akadt) minden erejukkel azon voltak viktorkaek, hogy megfurjak azt...(a jelenlegi parlamentet, az onkormanyzatok 99%-val egyutt siman falhoz lehetne allitani)

soproni1 2011.10.05. 17:27:43

@Cateran:

hozzátéve, hogy mindkettő népfelhatalmazással végezte el gazdasági rémtetteit ....

2011.10.05. 17:31:21

@Alterix:

Aha, csakhogy nem mindegy az elvtelen bandákban egy főre eső kipás majmok száma. A jövőben nem árt erre figyelni, mert leginkább ezt szopta be eddig az ország. Tudom-tudom, a tények roppant antiszemiták, rasszisták, blablabla...

is 2011.10.05. 17:34:39

@Llew: Ez koldulás, és nem akárkitől. Én szégyellem magam helyette. Kína és Szaúd-Arábia is diktatúra, politikai nézetekért börtönbe lehet kerülni. Azok a katolikusok, akik a népszámlálási kérdésen pörögnek, azok bezzeg egy szót sem szólnak arról, hogy Szaúd-Arábiában tilos a keresztnek nemhogy a viselése, de még az országba bevitele is; a Barcelona mezről levetették, amikor ott játszottak. Ennél a szánalmas azért kb. milliószor jobb még az IMF is

@imperial: remélem nem nagyon izzadtál bele, mire ezt kipréselted magadból. nagy intellektuális kihívás lehetett neked, látszik a betűkön. na most hagyjad a bácsikat néniket beszélgetni, te meg játsszál tovább szépen azzal, amid van.

abandi 2011.10.05. 17:34:50

@TaTa86.:
Idézet:
"Nincs semmilyen ti, apafej. Én vagyok, és én mellesleg nem vagyok Fideszes, de elvakult Fidesz-gyűlölő sem.
Egyébként igen. És képzeld a sportoló a dicsőségért küzd, a katona az életéért, a vállalkozó a profitért. Remélem nem sokkoltalak túlságosan."

És maga a felvállalt 2/3-ad csicskása, aki tűzön vízen át szopik és szopat mindenféle nemzetidegen matériával!
Hát, brávó kispajtás!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 17:35:23

@Cateran: "Ebbol a vallakozo resz igaz is..a tobbi? Na az nem...Remelem nem sokkoltalak tulsagosan...."
Valami indoklás? Vagy neked dogmatikusan igazad van?

A többiben egyetértek, de azért hozzátenném: egyenlőségről nem lehet beszélni. A kormány és az ellenzék felelőssége nincs egy súlycsoportban. Akármennyire is gyökér volt ellenzékben a Fidesz, ők csak kibicek voltak, pálya széléről bekiabáló szurkolók. A meccset nem ők vesztették el. (Ahogyan 2014ben sem fogom elfogadni a Fidesztől ha a cúna, cúna ellenzékre verik a balhét a saját kormányzásuk kudarcáért.)

2011.10.05. 17:36:50

@TaTa86.:

Ja, a szelektív memória hasznos dolog, főleg a kriptokomcsiknál és ávós judeobolsevikoknál, akik mostanában a liberális demokrata álarcban próbálnak tetszelegni. Csak aztán jön havas szopika, félmilliárdos heller meg kertész ákos és beleköpnek a szépen felépített toleráns imázsba :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 17:37:14

@abandi: Lol! Honnan jött ez neked? Mikor nyaltam én a fidesz seggét?

Eléggé élesen kritizálom a Fideszt, de ettól még nem fogok olyan mondani Viktorékra, ami nem igaz.

abandi 2011.10.05. 17:37:56

@is:
Maga biztos kezet fogott a gyurcsányival, a cionista tüntetéskor...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 17:38:19

@abandi: (Btw: Nem kell kiírni, hogy "idézet", a jobbak már az idézőjelből is rájönnek. )

abandi 2011.10.05. 17:41:33

@TaTa86.:
"Eléggé élesen kritizálom a Fideszt, de ettól még nem fogok olyan mondani Viktorékra, ami nem igaz. "
Eltorzítod a valóságot. De egyben derék, ha kiállsz a gazdáid mellet...

ucsacsu 2011.10.05. 17:42:39

Ne is törődjetek vele ezek a faxok nem tudják,hogy még ki se léptek az ajtón és már nem volt igaz amiben bent megegyeztek, de ha az eltolcsit elcserélték kecskére,már megérte az utat.

is 2011.10.05. 17:43:45

@TaTa86.: "Nos, konkrétan ez történt... "

Nos, konkrétan nem ez történt. Tudom, nem egyszerű megérteni, hogy a makroközgazdaságtanban van egy két éves elcsúszás, tehát az 1998-1999-es eredmények még Horn Gyuláé és Bokros Lajosé, a 2002-2003-asak meg még Orbánéi, és erősen a kétéves költségvetésből jönnek.

Nos tehát konkértan az történt, hogy a fiatal harmincas gyerekek, akiknek se káderanyaguk, se tapasztalatuk, se fingjuk nem volt, azok nem mertek semmihez nyúlni, minden úgy ketyegett, ahogy Bokros otthagyta. 1998-1999-ben, hatásaiban áthúzódva 2000-2001-re. Aztán 2000-től (Chikán lelépésétől), elszabadult a pokol, ami Matolcsyban (nem kell emlékezni, itt van az orrod előtt most is) és a kétéves költségvetésben kulminált. Éppen csak a kétéves csúszás miatt nem magukra esett vissza a szar. Fölösleges most jönnöd Medgyessyvel meg Gyurcsánnyal, mert teljesen egyetértek, hogy 2002-2006 között ők is ugyanolyan tempóban tolták a szart, mint Orbán, amikor nekifogott. Itt most azonban a orbáni kormányzás illuziókba ringatásáról van szó, amivel érdemes lenne már végre leszámolni. Orbán pontosan ugyanazt a Matocsys ámokfutást bírta csinálni, mint most, csak laikusoknak, köszönhetően a bokrosi alapoknak, nem észrevehetően.

Cateran 2011.10.05. 17:44:06

@TaTa86.:
A sportolok penzert hajtanak(o, a dicsoseg se rossz, de a penz fontosabb)Hogy honnan tudom? Ismersz olyan hivatasos sportolot, aki ingyen sportol, csak a gyozelemert? Ha tudsz is ilyet en mondok ra 10000 olyat, aki nem:) A katonak meg nem az eletukert harcolonak (voltal katona? szerintem nem:))

Cateran 2011.10.05. 17:46:07

@TaTa86.:
Jut eszembe: utobbiakban akkor lenne igazad, ha a szocik is 2/3-dal toltak volna..de nekik szukseguk volt (lett volna) a fidesz egyuttmukodesre is, ha valamit meg akartak csinalni (csak hat persze, ha vmi olyat csinaltak volna,ami jol sul el,akkor a fidesz eselyei csokkentek volna, nem igaz?)

is 2011.10.05. 17:46:12

@abandi: huhúúúúú, de mellétrafáltál apám! szegény, hogy ilyen hazugságokkal kell magadat etetned.... esetleg felébredni ebből a véglényállapotból, és 52IQ-t meghaladó gondolatokkal is terhelni az agyad? vagy az már sok?

barron 2011.10.05. 17:47:18

@spinat:
Én jártam a nyolcvanas években az akkori Csehszlovákiában, szerintem ott tapasztalhattad, hogy a hentesnél rendelni kellett a húst hétvégére. Legalábbis kisebb vidéki városokban tényleg így volt. Vagy Romániában, ahol a nyolcvanas években szintén csak mustárt és néhány fáradt konzervet láttam a hentes kirakatában. (belül a bolt teljesen üres volt, viszont nem is volt államadósságuk!) Gyümölcsjoghurt? Határozottan emlékszem, hogy általános suli melletti kisközértben majd minden nap ittam egy 2dl-es málna vagy meggy jughurtot. aprópénzért! (83-ban fejeztem be az általánost) Pedig mi aztán tényleg nem voltunk jómódúak! Hogy nem lehetett LEO jégkrémet kapni? Mindenhol, ahol volt hűtőpult árulták, még presszókban, kocsmákban is.
Természetesen a hiánygazdaságot nem véletlenül hívták így, pl. én sem tudtam Szputnyik versenybringát venni 1200Ft-ért, mert akkor jó ideig nem volt kapható. Lett helyette Csepel, ami még ma is megvan, bár kicsit viharvert állapotban. (De kérdem én, hol vannak a Szputnyikok? ;)) Szóval ne mondd, hogy nem volt kaja, mert az tényleg volt, és nem rossz minőségű. Ha már éltél akkor, biztos te is emlékszel olyan dologra, ami tényleg hiánycikk volt....
Még annyit csak hozzábiggyesztenék, hogy még manapság is, a gyümölcsjoghurt luxuscikk kategória, pl. a Nagy Testvéri Kínában!

2011.10.05. 17:51:04

@is:

Szegény vörösbolsi, nálatok tényleg csak nénik és bácsik vannak. Ez akkor is látszott, amikor az agyhalott munkásőr bandátok az ügyészség előtt csápolt a böszmének.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 17:53:19

@mendson: :) Azért ha még egyszer eltalálod olvasni, akkor értő olvasással rájössz, hogy egy oldalon állunk és igencsak egyetértek a mondókáddal, nem ellene mondtam. A jobber ugyan úgy nem állja meg a helyét nálam, mintha ballerner hívnál. Nincsenek oldalaim, soha nem is érdekeltek...

abandi 2011.10.05. 17:57:39

@is:
Pajti, kibújtál a tótawé alomból és baszod a rezet...
Figyeljél már egy csöppet a judeo-kommunista szeplőidre!

abandi 2011.10.05. 17:59:53

@TaTa86.:
Nincsenek "jobbak", csak "egyenlőbbek"...

soproni1 2011.10.05. 18:10:12

Akik kommunistáznak itt, azok vérkapitalisták ? Akik más családját komcsizzák, annak a családja nem volt komcsi ? Hazudunk magunknak és elhisszük ?

A 80-as években kötelező volt jóban lenni az arabokkal és utálnunk kellett Izraelt . Az akkori skinheadek verték az arab egyetemistákat. Most megint előjön a nosztalgia ?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 18:33:51

@soproni1: Na, na... Én tudok olyanról, amikor a Zalka Főisk. líbiai katonai hallgatói késelték meg a skinheadeket, egyik társuk megverése után, a népligeti aluljáróban. :)
Utána meg az őrségben az egyik őröm (190 cm-es, civilben kőfaragó csávó volt) verte orrba a "kedves líbiai hallgató elvtársat" gumibottal, mert nagyarcoskodott, erős fiúnak érezte magát és elővette a bicskáját a zsebéből. 20 centis volt, becsukva... Mint őrparancsnoknak, nekem kellett jelentenem az ütinek. :)
Viszont kis líbiai csávó bőgni azt tudott ezek után! (Az emberünkre meg vigyáztunk egy darabig...)

klacus 2011.10.05. 18:37:13

@barron: Azért nem fájt, hogy egy csomó dolog nincs, mert azt sem tudtad, hogy a világon létezik.

Manapság az igényt kell generálni a termékkel, marketinggel, hogy olyan dolgokat vegyél, amire igaziból kurvára semmi szükséged.

Az átkosban viszont az igény megvolt tök egyszerű működőképes, vagy legalábbis javítással üzemeltethető dolgokra, de jellemzően a bonyolult sok beszállítós cuccok hiánycikké váltak. A hazai viszont elérhető volt. Így volt frankó Tisza cipőd, trappered, Pécsi kesztyűd stb. A nemzetközi kereskedem leginkább a lengyel piacon csúcsosodott, ahol vehettél fúrógépet, meg minden olyan kütyüt ami náluk volt nálunk nem. Amikor mentek haza, akkor megvették a kurva olcsó (jó minőségűnek számító) magyar Glóbusz konzervet, meg a szalámit, és azzal sefteltek otthon.

Azt, hogy a Románoknál miért nem volt hús, azt nem tudom, ahogy azt sem hogy igaz-e, valamit csak ettek, mivel elég sokan életben maradtak...

soproni1 2011.10.05. 18:39:40

@Boli:

a 80-as években divat volt utálni az arabokat, mivel testvérek voltak. A palesztin genyákat itt képezték ki nálunk. Amikor a tv-ben megláttam tomcat fedőnevű titkosszolgát palesztín sálban, elröhögtem magam.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 18:41:30

@Boli: Akkor Ön kétdimenziós papírlap?
Bár annak is van oldala, csak kissé vékonka!:-P

soproni1 2011.10.05. 18:43:19

@klacus:

Mi ettünk túl sokat. Egy német feleannyit eszik és dob ki a kukába, mint mi.
Tudatos politika volt, hogy jóllakott népet nem lehet hadra fogni. Alkesz nép meg nem gondolkodik. Mondjuk az elmélet bevált. Most az a baj, hogy dolgozni sem akarunk ( én sem).

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 18:48:10

@Cateran: "A katonak meg nem az eletukert harcolonak (voltal katona? szerintem nem:)) "
Dédapáim nem ezt mesélték. És ők voltak katonák...
A sportolót adom. Igazad van, ott a pénz nagyon is belejátszik.

"Jut eszembe: utobbiakban akkor lenne igazad, ha a szocik is 2/3-dal toltak volna.."
Ezzel vitatkoznék. Nyilván a legnagyobb felelősség a 2/3ados. Aztán alatta (nem sokkal) a sima kormányzás. Itt van egy nagy szakadék, és jön az erős ellenzék(, aki miatt nincs meg a 2/3ad), majd a gyenge ellenzék.

"(csak hat persze, ha vmi olyat csinaltak volna,ami jol sul el,akkor a fidesz eselyei csokkentek volna, nem igaz?) "
Ha nem tudsz kormányozni, nem muszáj kormányt alakítani. Mondták volna meg 2002ben, vagy 2006ban, itt a programunk nagyon fasza, de ehhez 2/3ad kell, úgyhogy vagy segít a fidesz vagy renonc, próbáljanak ők sima többséggel kormányozni.

@abandi: "Eltorzítod a valóságot. De egyben derék, ha kiállsz a gazdáid mellet... "
Kezd szórakoztatni. Kérlek fejtsd ki!
Hogyan torzítom a valóságot, és ez a gazdás dolog hogy is van. Egyáltalán ki a gazdám?

@is: Pusztuljak bele de 2000től 2004ig túl nagy baj nem volt... Csak miután jött a Medgyessy-kormány ténykedésének következmény 2 évre eltolva... 2004ben volt ugye a miniszterelnök-csere, 2008ra derült ki még a szociknak is, hogy mekkora szerencsétlenek.

Vagyis: a te mércéd szerint is a Fidesz jól kormányzott.

Külön dicséret, hogy hozzáteszed, hogy mindent a kiépített nómenklatúra, az mszp-s ellenében tették.

(Btw: ha megkérlek, a védelmemre kelnél néhány droiddal szemben. Úgy szeretném látni, mikor téged fidesz-bérenceznek le. Magyarázd el nekik ezt a 2éves dolgot. Mondjuk 2011re vetítve.)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 18:49:33

A témához:
Szerencsére Damaszkusszal van közvetlen légikapcsolat, megfontolandó lenne a következő utat abba a desztinációba szervezni!
Assadtól ugyan még nem érkezett meghívás, de az orosz és kínai elvtársak legalább védik őket és a hazai pénzváltók is szorgalmaznák ezen utat a korábbik következményeire tekintettel!
hirszerzo.hu/kulfold/20111005_aszad_raketak

Mondjuk a Hírszerző is beszerezhetne egy helyesírás-ellenőrző programot mán:
"Asszád állítólag már a válaszcsapással fenyegeZőzik"

¦卍®Ξ™ 2011.10.05. 19:00:47

@TaTa86.:

"Dédapáim nem ezt mesélték. És ők voltak katonák..."

nos, én voltam katona. még a magyar néphadseregben mint sorkatona és később harcoltam a délszláv háborúban mint fizetett hivatásos a horvátok oldalán, mint erről itt a vbőrön már írtam.

esküszöm neked, hogy nem ismertem olyan katonát aki az életéért harcolt volna. az életéért a katona mint mindenki, menekül.

Viktus 2011.10.05. 19:10:45

Híradóban egyik állami cég csókosa felháborodottan közölte, hogy nekik kell új flotta, hogy tudják az uniós pénzt osztani, de hajlandók eltekinteni a hűthető kesztyűtartótól :D ez Magyarország.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 19:11:10

@namitirok:
Nem... naív realista, ha már Jedi nem lehetek (a népszámlálósdi szerint.).
Mindenesetre szar lehet annak a világ, akinek csak bal és jobb oldalból áll az élete! :(

Viktus 2011.10.05. 19:11:28

@namitirok:

Indexnél alapkövetelmény, hogy cikk nem mehet ki helyesírási hibák nélkül.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 19:12:24

@¦卍®Ξ™: Akartam írni, ők már voltak katonák háborúban. Te is kitalálhattad volna, de akkor nem trollkodhatnál. :o)

Csak így tovább! :D

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 19:14:37

@Viktus: Ha van ülésfűtés és masszírozó beépítve! Hát legalább...
Lóf@sz az ettársnak, járjon Metróval, majd kicsit jobban képben lenne a hétköznapokról!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 19:14:44

@Viktus: Pardony, szemrevételezéssel osztogatnak és műanyag zacskóban viszik a pízt magukkal?
Ez esetben kezdem érteni a hűtött kesztyűtartót meg a négykerék- meghajtást, bár akkor javallanám pánczélautók beszerzését a terepjárók helyett!

Ironfist 2011.10.05. 19:17:11

@TaTa86.:
"Talán rájöhetnének, hogy Viktor csak és kizárólag azért tesz bármit is, hogy hatalma legyen."
Na már megint az objektívértelmiségi legfőbb védjele: a T/2.
Nincs semmilyen ti, apafej. Én vagyok, ."

Aha, és azt idézd már pontosan legyél szíves, hogy hol vádoltalak téged, hogy "Ti rájöhetnétek..." ésatöbbi...

"és én mellesleg nem vagyok Fideszes, de elvakult Fidesz-gyűlölő sem"

Ja, viszont elvakult MSZPgyűlölő az vagy. Lehet, hogy a szarba az előző kormányok (igen, kőkeményen a fidesszel az élen!!) vezették bele az országot, de a mégoly libsibolsikomcsizsidómocskosrohadtmocskosrohadt MSZPről sem tudom azt elképzelni, hogy szándékosan rombolja az országot, csak azért, hogy neki jó legyen. Amit most a fidesz - illetve egyszemélyben kedvenc Viktorod - művel. Szarba vezettek eddig, a Viktor pedig most még a fejünket is erőszakkal lenyomja.
De nyugodtan istenítsd csak őket, csak magadat jellemzed. Azzal szintén, hogy személyeskedő stílusban válaszolsz, holott semmiféle ilyesmit nem hallhattál tőlem... "apafej"...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 19:18:24

@Viktus: Hírszerzőim jelentik:
"Kapcsolat:
Telefon:
+36 1 436 2460
E-mail:
info@hirszerzo.hu
Címünk:
1037 Budapest, Montevideo u. 14.
Kiadja a HVG Kiadó Zrt.

Már a Zsindex is HVG-s?
Vivianna, jó kisjány, véggy meg!:-P

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 19:18:40

@TaTa86.:
Egyébként voltál katona? Mert arra még mindig nem válaszoltál... :)

Tudod, amikor az ecceri kislányt megkérdezik, hogy volt-e már katona?
Pironkodva válaszol: Kettő is...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 19:19:27

@Viktus: Ez szerintem is követelmény ott, ha más nem egy random generátor beleb@sz... :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 19:20:57

@namitirok: Te ezt a HP libát még futtatod??? :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 19:23:43

Ugyaninnen: Chávez Kadhafi és Aszad mellett állt ki
"Emlékeztetett arra, hogy nyolc baloldali vezetésű latin-amerikai ország közvetítő küldöttsége készül Szíriába, hogy igyekezzen elősegíteni a közel-keleti országban kialakult zűrzavaros helyzetet tárgyalások útján rendezni. Chávez szerint az, ami Szíriában történik, Barack Obama amerikai elnök és imperialista szövetségeseinek háborús őrülete, amely célja a szíriai nép elpusztítása."

Nehogy megelőzzenek mán a "baloldali" kormányok!
Viktor, elő a filofa(k)sszal, de üstöllést!

soproni1 2011.10.05. 19:25:14

@¦卍®Ξ™:

minél idősebb a nagypapa, annál jobb tanuló volt az iskolában

Viktus 2011.10.05. 19:26:42

@namitirok:

Az újságírók ugyanabból a brancsból kerülnek ki ... indextől.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 19:33:06

@Boli: Nem. :S

@Ironfist: "rájöhetnének" Javíts ki ha tévedek: de ez T/2. Nincs olyan hogy "te rájöhetnétek".

"Ja, viszont elvakult MSZPgyűlölő az vagy. "
Nem elvakult. A többit vállalom.

"Lehet, hogy a szarba az előző kormányok (igen, kőkeményen a fidesszel az élen!!) vezették bele az országot, de a mégoly libsibolsikomcsizsidómocskosrohadtmocskosrohadt MSZPről sem tudom azt elképzelni, hogy szándékosan rombolja az országot"
A Fidesz ellenzékben volt. Érted: ellenzékben. Az volt a dolga, hogy ellenezzen. Azt csinálta? Azt csinálta. Színvonalasan? Nem.
Nem ő vezetett. Mikor ő vezetett akkor ment a szekér.

A másikra meg hallgasd meg az őszödi beszédet: a hatalomért lenullázták az országot. Ennyi. Tudták, hogy szar, amit csinálnak, tudták, hogy beledöglik az ország, de csinálták. Mégpedig egyetlen két önös célból: a hatalomért, és mert arra verik, hogy Orbánnak rossz.

"De nyugodtan istenítsd csak őket, csak magadat jellemzed."
Idézz kérlek, mikor istenítettem őket...

"Azzal szintén, hogy személyeskedő stílusban válaszolsz, holott semmiféle ilyesmit nem hallhattál tőlem... "
Teljesen igazad van. Bocsánat.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 19:33:15

@Viktus: Nem meglepetés.
A szó eredete (azéris a Vik pédiából:-):
A latin minister szóból ered, amelynek eredeti jelentése ’szolga’, illetve ’segéd’,[1] ami azt fejezi ki, hogy az államfő által maga mellé vett tisztségviselő, akinek a hivatása, feladata és hatásköre az államnak legfőbb központi igazgatása, a közügyeknek általános intézése és vezetése.

Tehát: segéd, szolga (mármint Viktoritiszé)!

dr. Aullah 2011.10.05. 19:36:35

@TaTa86.: "A Fidesz ellenzékben volt. Érted: ellenzékben. Az volt a dolga, hogy ellenezzen."
Nem. Az volt a dolga, hogy az ország érdekét szolgálja. Nem az, hogy automatikusan, minden döntést (országnak jó/rossz) leszavazzon.
Elég szomorú, ha nem így gondolod.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 19:39:54

..és, ha már a Wikipédia szóba került, mint hiteltelen forrás:

Blokkolta olasz oldalait a Wikipédia
Blokkolta olasz nyelvű oldalait a Wikipédia, így tiltakozva a Berlusconi-kormány törvénytervezete ellen, amelyben egyebek között kötelezni akarják az internetes portálokat, hogy minden, magát megsértettnek érző személy kérésére adjanak helyreigazítást.
"Az, hogy a törvény kötelezővé teszi a tartalmaink között a cáfolatok megjelentetését, anélkül, hogy vitatni lehetne e cáfolatok megalapozottságát, illetve bármilyen ellenőrzés lehetősége nélkül, a Wikipédia számára szabadságának és függetlenségének elfoghatatlan korlátozását jelenti" – írta szerdán az enciklopédia központi olasz oldalán. A Wikipédia blokkolta az olasz nyelvű oldalakhoz való hozzáférést, csak ezt az egy oldalt bocsátotta az olvasók rendelkezésére magatartásának indoklása céljából."

Forrás: Hírszerző (nem az enyim:-)

¦卍®Ξ™ 2011.10.05. 19:41:43

@TaTa86.:

pöcsöském, te még mindig nem érted amit olvasol. nem lett több eszed egy hét alatt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 19:43:36

@Aullah: Amit írtam fenntartom.

De: Én annyit írtam: nem igaz, hogy ugyanakkora felelőssége van az ellenzéknek mint a kormánynak.

Egyébként igen, igazad van. A Fidesz ugyanúgy szart az ország érdekeire, meg sem próbált értékek mentén politizálni, és ellenzéki tevékenysége kimerült egyrészt a szociális demagógiában, másrészt a primitív inverzellenzékiségben.

¦卍®Ξ™ 2011.10.05. 19:46:51

@TaTa86.: nem is reméltem.
csak tényközlés volt. tudod, mint amikor azt mondja az ember; kék az ég.
nem azért mondja mert meglepődött, vagy mást gondolt.

Nurrddin 2011.10.05. 19:48:07

sokan röhögcsélnek az egyiptom-orbán-forradalom párhuzamon, de a dolgok mélyén nem is olyan vicces
ugyanis a szaudi rendszer recseg ropog... az ott ideiglenesen állomásozó amerikai csapatok árnyéka az egyik legkomolyabb kötőanyaga
szaudban van mekka és medina
a három szent iszlám városból kettő, melyek fölött egy olyan királyi ház uralkodik, amelynek szinte az összes tagját a saríja (pláne a wahabita) két perc alatt jó esetben lefejezésre ítélné
ez az iszlám világ csőrét nagyon bassza ám, és nem csak a szaudi határokon kívüli iszlámét
mert hihetetlen, de a pénz nem minden ...arrafelé legalábbis

magyarul, az hogy rijad -ba ment viktorunk, azt jelenti, hogy kelet felé indult washington-ba, ugyanis rijad-ban nem történik semmi érdemleges a fehér ház beleegyezése nélkül
és még csak véletlen sem az arab világot képviseli szaud (már csak a wahabita irányzat miatt sem, hisz az szaudon kívül máshol nem komoly tényező) így az arab világgal való újbóli jó kapcsolatok kiépítését, pont nem rijad-ban kell kezdeni
ennyi erővel kezdhette volna akár tel-aviv-ban is

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 19:48:09

@¦卍®Ξ™: Értem. Mindjárt más. :)

(Te gyakran jelented ki, hogy kék az ég? )

¦卍®Ξ™ 2011.10.05. 19:49:40

@TaTa86.: a fityisznek nagyobb felelőssége van. neki kellett volna kontrollálnia a maszopot. nem tette. az önkormányzatok 70%-a a kezében, az irányítása alatt volt már a gyurcsány érában is, teljes önállósággal, mégis elbasztak mindent. minél nagyobb hatalommal bírtak benne, annál jobban. (esztergom, pécs, debrecen... stb)

dr. Aullah 2011.10.05. 19:52:32

@TaTa86.: Ellenzéknél nincs akkora felelőssége, de azért így is jelentős (de nem annyi, mint a kormánynak). Viszont "2/3"-nál minden felelősség a kormányé. Minden.

¦卍®Ξ™ 2011.10.05. 19:54:27

@TaTa86.:
igen.
ez a retorikai analógia a kék az éggel nem más mint amikor nyilvánvaló dolgokat hülyéknek elmond az ember.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.05. 19:57:07

@¦卍®Ξ™: Minél nagyobb?
Természetesen a többiben egyetértünk.

@Aullah: Na, ebben ki is egyezhetünk, sőt abszolút egyetéretek. Csupán annyit tennék hozzá, amit @is is mondott: csak gazdaságpolitikában 2 év átfutási idő van. Akkor lehet megnézni, mit alkottak. Ez a 2 év nem telt le. Az a kupac szar, ami most előttünk tornyosul, az még Gyurcsány és Bajnai kupac szara.

Ettől persze rengeteg ostobaságot csinált a kormány, és sok intézkedését, sőt a hozzáállását is lehet, sőt ajánlatos kritizálni. Csak nem kell átesni a ló túloldalára.

ketroot 2011.10.05. 19:58:27

@imperial:

Szólok, hogy még mindig ők vannak hatalmon, csak a nevük változott.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 19:59:36

Pardony, Asszad marad, úgy tűnik:
""Magyarország felszólítja a szíriai elnököt és rezsimjét, hogy azonnal hagyjon fel a civil lakosság tömeges mészárlásával, és engedjen utat a demokratikus átalakulást, szabad választásokat, az emberi jogok és alapvető szabadságok érvényesülését célzó törekvéseknek" - teszi hozzá a Külügyminisztérium. "Magyarország támogatja, hogy a szíriai nép szabadon dönthessen sorsáról, választhassa meg vezetőit" - tették hozzá a tárcánál."

hirszerzo.hu/kulfold/20110823_sziriat_budapest_felszolitotta

Akiket mi támogatunk, az bukik!:-(példa az ENSz-es jelentkezésünk erre)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 20:01:28

@¦卍®Ξ™: Ráadásul nézd meg, az általad említett városok adósságfelhalmozása miről is szólt és milyen mértékű volt? A cocik barmok voltak (nyugodtan balf@szozhatjuk őket), a narancskomcsik meg még kergették őket egyre beljebb - ebben teljesen sikeresek voltak... :(

¦卍®Ξ™ 2011.10.05. 20:04:50

@¦卍®Ξ™: de ez már megint nyilvánvaló, kék az ég szint volt.

¦卍®Ξ™ 2011.10.05. 20:07:20

@TaTa86.: ne használj nagy szavakat a fény irányának érzékelésének képességére

dr. Aullah 2011.10.05. 20:07:24

@TaTa86.: Sokat tettek ők is, hogy itt tartunk, bár ezek majd később jönnek ki. Viszont az euró mindenképpen az ő hibájuk. Már ami most van.

venbanya 2011.10.05. 20:11:19

@venbanya: Na akkor, szaudi esti hirek: sztrajkok kezdodtek az orszagban... rossz omen, ha valahol OV megjelenik.

9mmPara 2011.10.05. 20:27:59

@Viktus: Ez elég érdekes. Szíjpeti pár éve tudatosan feladta minden egyéb hátterét és a karrierjét kizárólag arra tette fel, hogy Orbán szája lesz.

Viktus 2011.10.05. 20:45:47

@9mmPara:

Még lehet köztársasági elnök is ilyen ütemben :D

Rodeo36 2011.10.05. 20:57:04

@Secnir: az a homok nem jó malternak és semmi más építkezéshez, üveggyártáshoz sem!!! különben nagyobb biznisz lenne, mint az olaj

Rodeo36 2011.10.05. 21:04:07

@bájgúnár: "Jutattom eszed be én azt mondtam ami működött!!" helyesen: Én azt juttatom eszedbe, hogy már mondtam mi működött! vagy valami hasonló egyébként egy szót sem értettem belőle...ennyire siettél?

nyílméregbéka 2011.10.05. 21:12:26

Eddig már megkörnyékeztük Kínát, most körbenyaljuk Szaúd-Arábiát. E logika szerint Észak-Korea következik. Azt hiszem, holnaptól át is szokom a kutyahúsra.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.05. 21:18:13

@nyílméregbéka:
Csak hiszed... Ott az über ünnepi fogás lenne! Ha még lenne...
Idióta seggnyalás folyik, hátha valaki megszánja Viktort és csapatár, dob valami koncot? Az nagyon hülye lehet, vagy nagyon durva árat fog ezektől a kreténektől kérni!

9mmPara 2011.10.05. 21:28:29

@Boli: Pl. Csipak építsen nekik egy naaaaagy mecsetet a Dohány utcába?

9mmPara 2011.10.05. 21:30:37

@Viktus: Áááá, a közt. elnök még PittSmál után is túl nagy önállóságot adna neki. Nem bírna a hirtelen rászakadó széles jogkörrel és döntési felelősséggel.

valójábannemberci 2011.10.05. 22:13:07

Mondjuk Szaúd-Arábiára is ráfér egy kiadós forradalom. Egyiptomban is mi történt miután megtudták, hogy Mubarak Orbánnal kokettált. Az megbocsáthatatlan bűn. :]

Secnir 2011.10.05. 22:15:38

@Rodeo36:
én tudom. Viktor nem. Matolcsy sem.

@abandi:
a sört szeretem. Abból is a rekeszest.

valójábannemberci 2011.10.05. 22:20:21

@namitirok: Nemrég az izraeli diplomácia azt szerette volna, ha Asszád marad, mert ő kiszámíthatóbb, mintha mondjuk a Hezbollah venné át a stafétát.
Hát, ezek után szerintem qrvára mindegy, hogy Asszád, vagy a Hezbollah lövi-e Izraelt esetlegesen. Hát ha még tandemben. Plusz Irán. És akkor Törökországnak is lesz pár keresetlen szava, mondjuk azt még nemtom, hogy kihez, mert Izraellel is csörtézik, Asszáddal meg szintén mosolyszünet van.
A végén még több tengelyes balhé lesz: mindenki mindenki ellen.

valójábannemberci 2011.10.05. 22:21:37

@Viktus: Elrugaszkodunk, oszt' lefejeljük a falat. Nincs is szebb annál.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 22:26:27

@valójábannemberci: Izraelt már most is lövik, Asszad ezzel próbálja meg sakkban tartani az USA-t. És úgy tűnik, sikerrel, egyelőre, amíg az oroszok és a kínaiak támogatják!
Kérdés, meddig. De nem túl jók a kilátások Izraelre nézvést, amíg Irán ráér velük foglalkozni.
Valóban többesélyes a dolog, az egyensúly bármikor borulhat, és akkor még Palesztína nem is került képbe!
Volt szerencsém "látogatást" tenni Hamában. Akkor nem lőtték ippeg a népet.:-(

valójábannemberci 2011.10.05. 22:40:37

@namitirok: Én tényleg csak arra lennék kíváncsi, hogy milyen szövetségi tengelyek alakulnánk ki:
Törökország nem haver Izraellel, Iránnal - Szaúd-Arábiával még lehet valami, vagy nem.
Izrael nem haver Iránnal, Szaúd-Arábiával, Törökországgal.
Irán nem haver Szaúd-Arábiával, Törökországgal, Izraellel.
Szaúd-Arábia nem haver Izraellel, Iránnal -Törökországgal még lehet valami, vagy nem.
És akkor a többieket (Libanon, Szíria, Jordánia, Irak, a kisebb olajmonarchiák, Egyiptom bele se vettem a képbe).
Aztán az sem mindegy, hogy hol vannak nyugati támaszpontok.
És akkor ott van még Palesztina és a kurdok.

A Közel-Kelet nyilvános és titkos diplomáciai viszonyait megérteni: asszem képtelenség.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.05. 22:47:57

@Viktus:

Helyes, Nemzeti Sarkalatos Miniszternek teremtette Lázárt az Isten is!

Persze egy sarkalatos miniszternek nem árt valami nagyobb autó, mint egy sima frakcióvezetőnek., remélem, veszünk egyszerre vagy százat, mert úgy jobban megéri, mint egyesével. Aztán ha a kellékek már megvannak, lehet építkezni az oktatásban, egészségügyben, sportban kockáról kockára.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.05. 22:49:13

@valójábannemberci: a bibsik csak nekünk barátaink, meg Usrael mindenkori kúrmányának.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 23:02:49

@valójábannemberci: Izrael a Zusán kívül senkivel (najó, Jordánia tán semleges, a palasztínok okán), Törökország dettó (nekik megvannak a kurdjaik), a palesztínok sem Jordániával, sem Szíriával, Libanon kicsiben ugyanez, tiszta körbeverés az egész.
Ha Szíria borul, borulhat az egész bili, ezért nem igazán fontos senkinek a megoldás, úgy vélem!
Amíg ez a kényes egyensúly (általános mindenkikapjabe) fennáll, addig jó mindenkinek!
Na, a népeknek nem, de azokat mind leszarja!

valójábannemberci 2011.10.05. 23:13:24

@namitirok: Mondjuk én a neo-ottomán ideológiában látok némi kiegyensúlyozó erőt, de ha borul a bili, akkor az nem diplomáciai, öltönyös-lobbizós történet lesz. Mindenesetre a törökök által képviselt, nem-kemáli értelemben vett szekularizmus rendben van, több országra is ráférne a térségben.
Viszont a kurdok miatt vannak fenntartásaim Törökországgal szemben.
(Igaz ezen az elven Szíriával, Irakkal és Iránnal is - utóbbiban előszeretettel lógatnak fel kurdokat. Mondjuk ezekkel az országokkal más alapon is vannak fenntartásaim.)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 23:22:19

@valójábannemberci: Minden öltönyös-lobbizós ezen a világon. Szerintem még a tavaszi '"arab forradalmak" is azok voltak! Támogatás nélkül nem ment volna..

Monçada bíboros 2011.10.05. 23:24:04

@venbanya: "Na akkor, szaudi esti hirek: sztrajkok kezdodtek az orszagban... rossz omen, ha valahol OV megjelenik."

Igen, de majd a Szijjártó egy sajtótájékoztatón bejelenti, hogy a szaudiak a Magyar Kormány, a magyar adósságcsökkentés és a magyar korengedményes nyugdíjak visszamenőleges eltörlése mellett tüntetnek.:))

valójábannemberci 2011.10.05. 23:27:38

@namitirok: Azért van az úgy, hogy jobb volna egy öltönyös-lobbizós megoldás. Palesztina kapcsán röpköd a levegőben a Harmadik Intifáda, állandóan ezt emlegetik. A Fatah és támogatói bázisa egy öltönyös intifádát szeretne, ezért mentek az ENSZ-be. Azonban ha az csírájában elbukik, akkor lesz egy véres intifáda, a'la Hamász és azok, akik még náluk is durvábban nyomják.
Néha célszerűbb az öltönyös verzió. Csak nem mindegy, hogy kik vannak azokban az öltönyökben, és mi van az aktatáskákban...

De lásd fentebb: a Közel-Keletet megérteni, valószínűleg képtelenség.

abandi 2011.10.05. 23:51:22

@Secnir:
Az rekeszizom sérülést okozhat...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.05. 23:54:05

@valójábannemberci: Az ellenőrzött öltönyös intifáda valóban kiszámíthatóbb a másiknál.
Még a végén pár rakéta "elszabadul" véletlenül, oszt akkor megnézhetjük ,Nostradamus igazat mondott-e!

Ironfist 2011.10.06. 00:21:23

@TaTa86.:
""rájöhetnének" Javíts ki ha tévedek: de ez T/2. Nincs olyan hogy "te rájöhetnétek"."
Ja, de olyan van, hogy rájöhetnétek. És már elnézést, de nem szokásom magázódni az interneten. Így ez egy általános "A fideszdroidok rájöhetnének" felkiáltás volt, nem értem, miért vetted magadra.

"A másikra meg hallgasd meg az őszödi beszédet: a hatalomért lenullázták az országot. Ennyi. Tudták, hogy szar, amit csinálnak, tudták, hogy beledöglik az ország, de csinálták. Mégpedig egyetlen két önös célból: a hatalomért, és mert arra verik, hogy Orbánnak rossz."

Na igen, úgy látszik, kettőnk közül nem én vagyok, aki nem hallgatta végig. Bírom, hogy mindenki odáig jut el benne, hogy "kurvaország" meg "elkúrtuk" meg "hazudtunk", de azt már nem veszik észre, hogy egy mondatban ezzel ott van, hogy "úgyhogy innentől bele kell húznunk, és rendbe kell tennünk az országot".

"Nem ő vezetett. Mikor ő vezetett akkor ment a szekér."

Örülök, hogy a te szekered jól ment, de az enyém pl nem, és az országé se nagyon.

"Idézz kérlek, mikor istenítettem őket..."

Hát, az, hogy azt mondod, igenis jó volt, amit csináltak az országgal az első cilusuk alatt, holott nem, az elég istenítés kategória szerintem.

Ja, és még annyi:
"A Fidesz ellenzékben volt. Érted: ellenzékben. Az volt a dolga, hogy ellenezzen. "
Az ellenzéknek nem az a dolga, hogy mindent megtorpedózzon, amit a kormány csinálni akar, csakhogy aztán ráfoghassa, hogy az semmit nem csinált. Hanem az (volna) a dolga, hogy konstruktív javaslataival segítse a kormány munkáját, egy más nézőpontból megvilágítva a dolgokat.

@namitirok:
"Akiket mi támogatunk, az bukik!:-(példa az ENSz-es jelentkezésünk erre)"

Ja, anno támogattuk a németeket is. Kétszer :D

@valójábannemberci:
"És akkor a többieket (Libanon, Szíria, Jordánia, Irak, a kisebb olajmonarchiák, Egyiptom bele se vettem a képbe)."

Pedig Egyiptomot belevehetnéd, mert gyakorlatilag a negyedik legerősebb haderővel bír a világon - miután az usa ellátta a legmodernebb haditechnikákkal, repülőkkel, fegyverekkel.. Javítsatok ki, ha tévednék.

"De lásd fentebb: a Közel-Keletet megérteni, valószínűleg képtelenség."

Ja, olyan mint száz éve a balkán.

Rodeo36 2011.10.06. 00:26:47

@Sarkalatos hozzászóló: nincs az a páncélozott audi Q7 amin egy közepes tank ne tudna átsétálni úgy, hogy a bennülőkből osztriga lenne utána...de a Wiener Walzer sem megvetendő nyílt pályán...elvégre forradalom van, nemdebár?

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.06. 01:20:46

@Rodeo36: megérdemelne egy ilyen tankot a leendő Miniszter Úr. Ami jár, az jár. Nézd meg, hogy elkoptatta a cipője talpát a Haza szolgálatában: nol.hu/lap/mo/20111005-lazar_lehet_a_vegrehajto talán már a cipő sarkalása is megkopott. Át kellene gondolni, hogy sarkalatos miniszterek esetében szükség van-e a pofátlan fizetések kétmilliós plafonjára. Talán Szaúd-Arábia tudna adni jutányos hitelt Lázár fizetésemelésére, hogy rendes krokogyílusbőr cipőt vehessen, és kockáról kockára felépíthessen egy rangjának megfelelő gardróbot.

wha da? 2011.10.06. 06:02:45

Na itt kapcsolok be, eddig csak ugymond viccess volt kivulrol nezni a brusztolast Mo-n, mostantol szanalmas. Hogy a vereres brebe lehet vedeni ezeket a tetveket? Lehet mindenre fogni - en pl akkor hagytam ott az orszagot, mikor megkaptam a hatarozatot, hogy hogy bocsi de tonkre ment a ceg, de perelhetek es eccer az enyem lesz a csodbement ceg altal epitett cella (90% kifizetve) vmikor. Kb most van, de hal'isten mar kb szarok ra - ja ez 99ben tortent.
Kormanytol fuggetlen, nem mukodik az orszag - na de ezek amit nyomnak - ilyen nincs a vilagon, vazze en gyerek voltam a cuciban a szoveg meg a lenyulas kb olyan - csak sokkal rosszabb.
Igen HUjjjjENEK kell lenni ezeket vedeni!

wha da? 2011.10.06. 06:13:03

@is: Es ez furcsa, hogy sokan nem ertik, latjak be. Oszinten, milyen jo lett volna ha a zOrban "csak" annyira lett volna okos, hogy engedi tovabb mukodni amit az olebe kapott - mint 98ban vagy mint normalis demokratikus orszagban mukodik. Neeeeeem

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.06. 06:29:16

@Cateran: azok a régi szép idők, amikor zsidók és arabok kéz a kézben robbantották az angolokat, be szép is volt... volt ott Irgun-burgum.

vitatkoznak az albánok, vajh kitől kérjenek kölcsön, egyik mondja horváttól, másik mondja szerbtől, és a két tábor ultima érve ugyanaz: a másik az geci. Sartre szintű érvkészlet, piha.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.06. 06:33:14

@Sarkalatos hozzászóló: az S-osztályú Audi sem igazán ér fel egy ilyen illusztris személyiséghez. a Lambo túl cigányos, a Ferrari még inkább, szerintem Maybach járna az úrnak, de Brabus-féle tuningkivitelben, hiszen sietős az úrnak.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.06. 06:47:31

@valójábannemberci: pláne h Törökország nemrég még bratyiban volt Izraellel, a kurdok Irakon belül kezdik kialakítani azt a proto-Kurdisztánt, ami majd felléphet a törökökkel szemben, a perzsákat rühellik az azeriek, akiket szeretnek a törökök, de a törökök nekiálltak spannolni a szírekkel, csak azok közben inkább polgárháborúznak egyet, Egyiptom lehet felrúgja az érzelemmentes bratyizást Izraellel, a szaúdiak utálják a perzsákat, viszont a libanoni siíták meg szopkodnák őket napestig, a perzsák utálnak mindenkit, de főleg a zsidókat, az azerieket, az arabokat, mondjuk a beludzsokért sincsenek oda, és urdukért meg hindhikért sem mennének tűzbe, de még vízbe sem, viszont szeretik a tadzsikokat, de végül is nekünk sincs bajunk a székelyekkel.
Algériát utálják az algírok, afgán és pakisztáni nem is létezik, a pasthu nacionalisták vallási fanatikusoknak álcázzák magukat, de lehull a lepel, Benazir Bhutto kissé bádogbugyogós volt, de sebaj, Iránban ajatollahnak kell becézni a pártfőtitkárt, de a legjobb az, ahogy a libanoniak jobban tudják utálni egymást, mint Ormány Viktor Gyurcsók Ferkót. és akkor még nem is volt szó a fekete zsidókról, akik ugyan teljességgel feketék, viszont csak töredékük falassza.

elkélne oda egy Problémamegoldó Wolf.

bájgúnár 2011.10.06. 09:07:27

@Rodeo36:
Szájbarágósan a nehézfelfogásuaknak így is lehetett volna írni.Reméltem értelmezni azért tud aki ide ír.magyar nyelv sokféleképpen képes kifejezni gondolatokat.Nem a te hibád hogy az oktatásunk félanalfabétákat képez.Nemtudnak értelmezni,szókincsük is kevés.Ne ragaszkodj mereven a szabályokhoz mert a nyelv területenként árnyaltan változik .Akár a beszéd.

Alterix 2011.10.06. 09:13:59

@imperial: "Aha, csakhogy nem mindegy az elvtelen bandákban egy főre eső kipás majmok száma. A jövőben nem árt erre figyelni, mert leginkább ezt szopta be eddig az ország. Tudom-tudom, a tények roppant antiszemiták, rasszisták, blablabla... "

Úgy látom, hogy neked nem mindegy ki szopat meg. Kipás, komcsi, kisgazda, ballib, fideszes stb....
A szopás az szopás. Ha neked az egyik kicsit is jobban ízlik, akkor komoly gondok vannak nálad.
Attól, hogy eddigi "elvtelen bandában egy főre eső kipás majmok száma" nagyobb volt, attól még egy szemmel sem lesz jobb a fideszes elvtelen banda megítélése.

Mint mondtam: a szopás az szopás!

barron 2011.10.06. 09:28:12

@klacus:
Lacika, a stílusod és a tartalom alapján az látszik, hogy ha éltél is abban a rendszerben, személyid aligha volt még. Úgy csinálsz, mintha kekeckednél, miközben megerősíted azt, amit írtam. Nevezetesen: hiánygazdaság volt, amiben mégis jó minőségű élelmiszert állítottunk elő. A tankönyvízű szöveg pedig az igénykeltésről meg a marketingről (erről a témáról mellesleg szakdolgozatot írtam) azért is időszerű, mert sokan állítják, hogy ez a közgazdaságtan állította fenntarthatatlan pályára a világgazdaságot, de legalábbis okoz jelentős anomáliákat. Lásd a legutóbbi néhány válságévet. És még lesz is néhány, az biztos. Mi indította el ezt a válságot? A kipukkadt ingatlanlufi USA-ban. Miért volt ingatlanlufi? Mert az emberek többet fogyasztottak, mint amennyit megengedhettek maguknak. Mondhatnánk úgy is, hogy felkeltették az igényüket, hogy többet, jobbat, nagyobbat szerezzenek, mint amivel rendelkeznek, vagy amit képesek önerőből finanszírozni. Könnyen belátható, hogy egy ilyen rendszer előbb-utóbb fenntarthatatlanná válik. Ha a hiánygazdaság fogalom problémát okozna irományom értelmezésében, elmondom, hogy ellentétben a kínálati piaccal, amit a tankönyvekben olvashatsz, keresleti piacot jelent. Konkrétan, egy dologra nagyobb kereslet, mint a kínálat. Még konkrétabban, nem vehettél autót úgy, hogy bementél a kereskedőhöz, kértél egy ezeröcsit, kifizetted, és hazagurultál vele. Egyszerűen azért, mert többen akartak autót venni, mint amennyi autó a Merkúr udvarán állt. Ezért aztán beadtad az igényt, és vártál. Hogy mennyit vártál, az attól függött, hogy rajtad kívül hányan akarják még ugyanazt az autót. Ladát többen akartak, ezért arra 5 évet vártál. Dacia-t lényegesen kevesebben, ezért azt megkaptad egy éven belül. Olyat nem hallottam, hogy valaki hitelre vett volna autót. Mivel éveid voltak a takarékoskodásra, nem is volt szükség rá. Ha pedig valaki nem képes összespórolni 1-5 év alatt egy autót, az nem lesz képes fenntartani+fizetni a kamatokat sem.
Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy abban a rendszerben jobb, vagy könnyebb volt élni. Szidtuk is rendesen! Azt viszont állítom, hogy nem minden dolog jobb ma, mint akkor. Mondhatnám azt is, hogy a nyilvánvalóan szebb csomagolás sok esetben silányabb minőséget takar. (még mindig élelmiszerről beszélek)
Az pedig miért is baj, kinek is baj, ha javítható egy dolog? Miért és kinek jó a "dobd el, vegyél másikat" mentalitás? Hát elárulom, hogy nem a fogyasztónak! Esetleg a kínai melósnak, aki éhbérért legyártja az egyszer használatos fúrógépet vagy telefont. Meg a multinak, aki ebből a hasznot szerzi.
Ami pedig a környező országok korabeli élelmiszerpiacára vonatkozó kételyedet illeti, elárulom, hogy azt saját magam tapasztaltam, saját szememmel láttam.
Azonkívül Szomáliában is élnek emberek elég sokan. Így hát akkor ott is minden rendben...?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.06. 14:57:15

@Ironfist: ""A fideszdroidok rájöhetnének" felkiáltás volt, nem értem, miért vetted magadra."
Mert nekem válaszoltál... Tudod, ott volt a hsz előtt a @TaTa86. Magyarázkodnod meg fölösleges, egy bocsi megteszi. Nekem is sikerül, hidd el, nem olyan nehéz.

"úgyhogy innentől bele kell húznunk, és rendbe kell tennünk az országot".
1) Én végighallgattam, többször is. Nem kell ez a hülye érvelés, hogyha valaki nem ért velem egyet, akkor biztos nem hallotta...
2) Volt benne a múltra vonatkozó rész: elqrtuk, szándékosan, a hatalomért, és valóban volt a jövőre: de becsszó mostmár tündi-bündi jókislányok leszünk, és az országért kormányzunk.
Hogy ebből mi lett azt megnézheted a 2006-2010es ciklusban. Hát semmi.

"Örülök, hogy a te szekered jól ment, de az enyém pl nem, és az országé se nagyon."
No persze... Gondolom azért nyilatkozott még Medgyessy is úgy, hogy jó irányba megy az ország, és 4 év múlva bevezetik az eurót.
Mondjuk, ha neked az a "megy a szekér", hogy hipp-hopp kolbászból lesz a kerítés, akkor igazad van. Viszont jelezné, valahogy ez valahogy a cucik alatt sem történt meg.

"Hát, az, hogy azt mondod, igenis jó volt, amit csináltak az országgal az első cilusuk alatt, holott nem, az elég istenítés kategória szerintem."
Akkor neked fogalmi zavaraid vannak. Az hogy nem fröcsögök mindenre, amit a Fidesz csinált, és nem vágom rá élből hogy szaaar, az nem istenítés.
A lehetőségekhez képest igenis jól kormányoztak. Ez van. Nem hibátlanul, de jól.

"Az ellenzéknek nem az a dolga, hogy mindent megtorpedózzon, amit a kormány csinálni akar, csakhogy aztán ráfoghassa, hogy az semmit nem csinált. "
Az ellenzéknek nincs módja megtorpedózni. Pofázni van joga, kb mint neked, vagy nekem, csak ők ezt a parlamentben tehetik meg, pé'zért.

"Hanem az (volna) a dolga, hogy konstruktív javaslataival segítse a kormány munkáját, egy más nézőpontból megvilágítva a dolgokat."
El vagy tévedve. Demokráciában ez egy ideális eset, ami a valóságban nemigen történik meg. A Hazafias Népfronton már túl vagyunk, és nem kell visszasírni, akkor még szarabb volt.
Ne érts félre, a Fidesz ellenzéki szereplése undorító volt, nem mellesleg 2006ban meg is fizetett ezért, 2014ben pedig a többiért fog.

Ironfist 2011.10.06. 16:44:50

@TaTa86.:
"Mert nekem válaszoltál... Tudod, ott volt a hsz előtt a @TaTa86. Magyarázkodnod meg fölösleges, egy bocsi megteszi. Nekem is sikerül, hidd el, nem olyan nehéz."
Nem kérek bocsánatot valamiért, amit csak rámfogtál.

"1) Én végighallgattam, többször is. Nem kell ez a hülye érvelés, hogyha valaki nem ért velem egyet, akkor biztos nem hallotta..."
Te kezdted, én csak reflektáltam rá.

"2) Volt benne a múltra vonatkozó rész: elqrtuk, szándékosan, a hatalomért, és valóban volt a jövőre: de becsszó mostmár tündi-bündi jókislányok leszünk, és az országért kormányzunk."
Igen, csak tudod nem a lebukás után kezdett ígérgetni, hogy ja, de amúgy jók leszünk, hanem pont hogy gatyába rázta a zelvtársakat. Majd ezzel bukott le.

"No persze... Gondolom azért nyilatkozott még Medgyessy is úgy, hogy jó irányba megy az ország, és 4 év múlva bevezetik az eurót.
Mondjuk, ha neked az a "megy a szekér", hogy hipp-hopp kolbászból lesz a kerítés, akkor igazad van. Viszont jelezné, valahogy ez valahogy a cucik alatt sem történt meg."
Nem az jelenti a megy a szekeret, de nem is az, hogy úgymond rosszabbul élünk, mint négy éve...

"
Akkor neked fogalmi zavaraid vannak. Az hogy nem fröcsögök mindenre, amit a Fidesz csinált, és nem vágom rá élből hogy szaaar, az nem istenítés."
Ne ferdíts, nem ezt mondtam! Azt mondtam, hogy ha szerinted jó volt az, amit a fidesz művelt az első évadban, akkor az szerintem istenítés. Ugyanis nem, nem volt jó!

"A lehetőségekhez képest igenis jól kormányoztak. Ez van. Nem hibátlanul, de jól."
Ja, ennek köszönhetően meg is választották utána őket még négy évre... vagy... várjunk csak...

"Az ellenzéknek nincs módja megtorpedózni. Pofázni van joga, kb mint neked, vagy nekem, csak ők ezt a parlamentben tehetik meg, pé'zért."
Jaaaaaaj, de demagóóg. Hogyne volna módja megtorpedózni! Vagy már elfelejtetted a szociális népszavazást, meg az ilyesmiket? Elfelejtetted, hogy az önkormányzatok hetven százaléka fideszes volt, és ott tettek keresztbe a kormánynak, ahol csak lehetett? És de, az ellenzéki fidesznek sokkal több módja volt, hogy megtorpedózza a kormányt (amit hozzátennék, gátlástalanul meg is tett), ugyanis a második legnagyobb párt volt, és mint ilyen, orbitális mennyiségű állami támogatást (is) kapott. Amit el lehetett szórni hirdetésekre, médiakampányra, karaktergyilkolászásra, népszavazásra. Amit mind-mind meg is tettek. Majd ezután, miután abszolút ellehetetlenítettek mindenféle irányítást, volt pofájuk azt mondani, hogy a másik nem tette a dolgát, de majd ők! Hánynom kell ettől.

"El vagy tévedve. Demokráciában ez egy ideális eset, ami a valóságban nemigen történik meg."
Na igen ezért van ott zárójelben, hogy "volna".

"Ne érts félre, a Fidesz ellenzéki szereplése undorító volt, nem mellesleg 2006ban meg is fizetett ezért, 2014ben pedig a többiért fog."
Ebben egyetértünk. Kivonulgatni minden alkalommal, amikor az éppen nekik nem tetsző ember felszólal, az hányingerkeltő. Az meg, hogy most azokat, akik a nemzeti konzultációs nemzeti alkotmény nemzeti nemtommijéről meg egyszer kivonultak, fizetésmegvonással akarják sújtani, az a cinizmus, és a vastagbőr legnagyobb csúcsa.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.06. 18:59:47

@Ironfist: "Igen, csak tudod nem a lebukás után kezdett ígérgetni, hogy ja, de amúgy jók leszünk, hanem pont hogy gatyába rázta a zelvtársakat. "
Ez túl sokat nem változtat azon, hogy a hatalomért lenullázta az országot, és az elvtársakat sem sikerült végül gatyába ráznia.

"Nem az jelenti a megy a szekeret, de nem is az, hogy úgymond rosszabbul élünk, mint négy éve..."
Sem 2002ben, sem 2006ban nem éltünk rosszabbul mint 4 éve. Persze a kormányok megítélése szubjektív. Én azt láttam, hogy a Fidesznél a hangsúlyok alapvetően rendben vannak: a fiatalokat, és a munkát, és a hazai vállalkozókat támogatták, az alanyi jogú segélyezés, nyuggerek, és idegen multik helyett.

"Ne ferdíts, nem ezt mondtam! Azt mondtam, hogy ha szerinted jó volt az, amit a fidesz művelt az első évadban, akkor az szerintem istenítés. Ugyanis nem, nem volt jó!"
Én azt mondtam, alapvetően jó volt. A te állításod meg csak állítás, ne kezeld úgy, mintha kikezdhetetlen dogma lenne. (Normális érvet nem hoztál még fel az állításod mellett.)
btw: "istenít: 1. nagy szeretettel, tisztelettel vagy csodálattal van valaki iránt; imád, bálványoz. "
És nem az, hogy szimplán "jó".

"Ja, ennek köszönhetően meg is választották utána őket még négy évre... vagy... várjunk csak..."
Ezzel a logikával a 2002-2006os ciklus amikor a konjunktúra idején kis híján csődbe vitték a ballibek az országot maga a tökély volt. Hiszen újraválasztották őket.
Egyébként már írtam, hogy ez az "érv" miért nem igaz. Arra nem írtál semmit, nagyvonalúan elsiklottál felette.
Szóval mégegyszer: alapvetően azért "bukott meg" Orbán 2002ben mert volt itt 50+10 év komcsi agymosás. Akik Orbán 2002ben is "megbuktatták" a kádárista nyuggerek voltak. Legyenek büszkék magukra.

"Vagy már elfelejtetted a szociális népszavazást, meg az ilyesmiket? "
Hadd válaszoljak Horn Gábor szavaival: "Nem azt mondták Feri..."
A népszavazás azért ért valamit, mert az MSZP-SZDSZ mögött nem volt már demokratikus támogatottság. Éppen ezért nem volt egyébként eddig népszavazás az ellenzék részéről.

"Elfelejtetted, hogy az önkormányzatok hetven százaléka fideszes volt, és ott tettek keresztbe a kormánynak, ahol csak lehetett?"
Itt Lampert Mónika szavait szeretném a figyelmedbe ajánlani: "Mi osztjuk a pénzt"

"ugyanis a második legnagyobb párt volt, és mint ilyen, orbitális mennyiségű állami támogatást (is) kapott"
Nemegészen fél milliárdot. Az semmit. Feketén milliárdokból gazdálkodott mind a maszop, mind a szadesz, mind a fidesz. (Btw: ennek tényleg semmi köze a témához és meglehetősen demagóg érv.)

"karaktergyilkolászásra"
Ezen olyan jókat tudok röhögni... Meggyes Tamás is ezt hozta fel. Hát szegényt megkaraktergyilkolták. Pedig ő olyan ártatlan bárány!

De a további szócséplés megakadályozására:
Ha az MSZP képtelen volt kormányzásra a cúna-cúna Fidesz miatt, miért nem mondtak le?
Miért nem mondták azt, hogy sry így nem lehet, csináljátok ti, ha jobban tudjátok!
No persze, könnyebb felmarkolni a pénzt, majd az ellenzéket hibáztatni mindenért.
Másik kérdés:
Ha ez így van, ahogy te mondod(, szerintem nincs, úgyhogy én nem is fogom elfogadni ezt a kifogást), akkor milyen alapon kritizálod most a Fideszt? Hiszen a MSZP teljes erejéből, a leggusztustalanabb módszerektől sem visszariadva (, égő kettőskeresztek, ingyenbékávé, zorbánlefagyasztjaanyuggereket) támadja.
Akkor most Lázár nem egy fasz, hanem karaktergyilkolják?
Szijjártó nem egy droid, hanem karaktergyilkolják?
Matolcsy nem egy dilettán kontár, hanem karaktergyilkolják?
Orbán nem egy kiégett miniduce, hanem karaktergyilkolják?

"Kivonulgatni minden alkalommal, amikor az éppen nekik nem tetsző ember felszólal, az hányingerkeltő."
Sosem értettem, ezen mit kell kiakadni. Kivonul, és? Vonuljon ki az MSZP, szerintem senkinek sem hiányoznak majd. Sőt be se menjenek.

Összességében: úgy látom, hogy elvakult fidesz-gyűlölő vagy, ennél súlyosabb hogy jótanulóként mondod fel az utóbbi évtized Népszabadság címlapjait. Ezzel túl sok mindent nem tudok kezdeni. T

2011.10.06. 19:08:58

Baszus, azért arra kíváncsi lennék, hogy mit ígértek az araboknak a pénzükért cserébe? Gondolom, annyi relitásérzékük még csak van, hogy nem ellenszolgáltatás nélküli könyöradományért mentek... de akkor vajon mit? Műkörmös magyar rabnőket, vagy rakétatámaszpontot, vagy mégis mi a fenéről gondolták, hogy pont tőlünk és csak tőlünk kaphatja meg egy arab ország?

Ironfist 2011.10.06. 19:49:01

@TaTa86.:
"Összességében: úgy látom, hogy elvakult fidesz-gyűlölő vagy, ennél súlyosabb hogy jótanulóként mondod fel az utóbbi évtized Népszabadság címlapjait. Ezzel túl sok mindent nem tudok kezdeni. T"

Nem vagyok elvakult, pont, hogy tisztán látom, mi folyik itt. És igen, olvasok népszabadságot is. Ahogy pl Kurucinfót is. Ettől még nem fogom egyiket se ... nos, nem isteníteni, mert látom, a költői túlzásokat nem érted, szóval... nem fogom egyiket se elhinni, hanem inkább mindkettőből leszűröm a középutat.
Te meg ezzel nem tudsz mit kezdeni. Én meg azzal nem, hogy gyakorlatilag akármit mondok, kiforgatod a szavaimat. Úgyhogy inkább ne folytassuk szerintem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.06. 21:44:48

@Ironfist: "Te meg ezzel nem tudsz mit kezdeni."
De.

"a költői túlzásokat nem érted"
De. Csak ez nem költői kép volt, egyszerűen csak hitelteleníteni akartad a mondandómat.

"Én meg azzal nem, hogy gyakorlatilag akármit mondok, kiforgatod a szavaimat. "
Bocs, hogy arra válaszolok, amit írtál.

"Úgyhogy inkább ne folytassuk szerintem. "
Ahogy akarod.

K0vasz 2011.10.08. 08:18:15

LOL, ez a spames hirdetés a youtube-on jött elő:D Úgy látszik, mindent bevetnek:) kepfeltoltes.hu/view/111008/Capture_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

süti beállítások módosítása